Állampapírpiac február. havi tájékoztató

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Állampapírpiac. 2003. február. havi tájékoztató"

Átírás

1 Állampapírpiac 23. február havi tájékoztató a z állampapírhozamok februárban jelentôsen mérséklôdtek a rövid oldalon a pénzpiaci folyamatok hatására, a hozamgörbe másik végén nem történt jelentôs elmozdulás. A 3,5%-os egynapos jegybanki betéti kamat irányadóvá válása és az állampapírpiacra részben utat találó pénzpiaci likviditás a rövid hozamok mérséklôdését eredményezte a hónap elsô felében. Az ECB kamatcsökkentésével kapcsolatos várakozások felerôsödése és a február 14-én nyilvánosságra hozott kedvezô januári inflációs adat következtében a három és hat hónapos hozam történeti minimumát elérve 5% alá esett. A pénzügyminiszter február 19-i nyilatkozatában a kamatszintet alacsonynak nevezte, ami már elôrevetítette a kamatemelést. 24-én be is következett a jegybanki kamatfolyosó szûkítése mellett, amit a piac a hozamok korrekcióján keresztül már beépített az árfolyamokba. A másodpiaci hozamok szintje februárban a legrövidebb 3 hónapos futamidô 7 bázispontos emelkedését leszámítva nem változott jelentôsen. A rövid hozamok enyhén emelkedôvé váltak, a hároméves futamidô feletti szakaszon tapasztalható inverzitás csökkent. A forint februárban újból gyengülni kezdett, ami a forró pénzek egy részének távozásával és az alacsony kamatszinttel hozható összefüggésbe. A hónap közepén a külföldiek kötvényaukciós vásárlásai hatására átmenetileg erôsödött a forint, de áttörést a jegybanki kéthetes betét irányadóvá válása jelentette. A magasabb kamatszintnek köszönhetôen az árfolyam a hónap végére újból megközelítette a 12%-os szintet. Az elsôdleges piacon az állampapírok iránti kereslet januárhoz képest erôteljesen, közel harmadával emelkedett. A jelentôs érdeklôdéshez rugalmasan alkalmazkodott a kínálat, azaz az értékesítésre meghirdetett mennyiségek arányosan megemelésre kerültek. A kötvények hozama csak enyhén mérséklôdött a kereslet hatására, a diszkont kincstárjegyek hozamainak csökkenésében azonban megmutatkozott a pénzpiacokon még mindig jelentôs likviditás hatása. A legmagasabb keresletet a hároméves kötvény aukciója vonzotta, a beadott 25 milliárd forintos ajánlat két és félszeres túlkeresletet jelentett a szintén rekord méretû (8 milliárd forint) elfogadott ajánlathoz képest. A másodpiac januári bôvülése után jelentôsen visszaesett, így februárban a KELER OTC államkötvény kereskedése a felére zsugorodott, míg a diszkont kincstárjegyek forgalma az elôzô havi rekordérték 75%-ára csökkent. A tôzsdei állampapír-szekció forgalma tovább csökkent. Az állampapírpiac döntô részét lefedô, valamennyi piaci értékesítésû fix államkötvény és diszkont kincstárjegy árfolyam-alakulását tükrözô MAX Composite indexszel elérhetô éves hozam 1,8% volt február végén. Az egy évnél hosszabb hátralévô futamidejû állampapírokra vonatkozó MAX index éves hozama 1,98%, míg az egy évnél rövidebb futamidejû állampapírok RMAX indexének éves hozama 9,92% volt a hónap végén. Az állampapírhozamok hosszú oldali stabilizálódása és a rövid oldali ingadozása következtében a MAX index növekedése alig maradt el, míg az RMAX index növekedése jelentôsen alulmúlta a kamatfelhalmozódás mértékét. Az egy évnél hosszabb (MAX) állampapír-befektetések éves hozama 11%-os szintre emelkedett, míg az éven belülieké (RMAX) a megelôzô hónap 1% körüli szintjén maradt. 23 februárjában a költségvetés privatizációs bevételek nélküli havi hiánya 127,9 milliárd forintot tett ki, ami a társadalombiztosítási, valamint az elkülönített alapok egyenlegével együtt 13,1 milliárd forintos hiányt eredményezett. A nettó állampapír-piaci kibocsátás a februárra esô három kötvényaukciónak köszönhetôen 225, milliárd forint volt, vagyis a hónapot 1,9 milliárd forint túlfinanszírozás jellemezte. Magyarország hitelminôsítése 23 februárjában a következôképpen alakult: a Standard and Poor s értékelô ügynökség megítélése szerint A-, a Fitch Ratings szerint A-, míg a Moody s Investor Service minôsítése alapján A1 volt. Magyarország forint kibocsátású adósságát a Moody s Investor Service A1, a londoni székhelyû Fitch Ratings A+ szintre értékeli, a Standard and Poor s értékelô ügynökség A szintre sorolja be. A külföldi tulajdonban lévô forintban kibocsátott állampapírok összege a KELER Rt. 23. február 28-ára vonatkozó jelentése alapján 1924, md forint (7,9 md EUR) volt, ami február folyamán 5, md forintos (23 millió eurós) állományemelkedést jelentett. A külföldi részesedés a forgalomban levô piaci értékesítésû állampapírok állományának 3,%-a volt február végén a januári 3,8%-kal szemben. Állampapír-állományuk gyarapodása az aukciókhoz kapcsolódó vásárlásaiknak volt köszönhetô, másodpiaci aktivitásuk visszaesése a teljes másodpiac zsugorodásával arányosan alakult. ÁLLAMi garanciával

2 1 A központi költségvetés privatizációs bevétel nélküli havi egyenlegének alakulása és fôbb összetevôi A bruttó finanszírozási igény alakulása és fôbb összetevôi február Október 23. január február Október 23. január Kamatkiadás nélküli egyenleg Kamatkiadás Egyenleg Törlesztések Az alapok finanszírozási szükséglete Az MNB kiegyenlítési tartalékfeltöltési igénye Teljes finanszírozási igény A központi költségvetés havi hiánya (+)/ többlete (-) a központi költségvetés bruttó tartoz ása Adósság jan. 23. febr. 1. Forint 2944, ,9 4377,4 43,4 3151,7 3733,92 435, ,4 5397,4 95,5 7197,15 742, Hitel 191, ,95 27, ,32 52,7 434,9 38,21 33,84 228,29 353,18 35,97 349, Külföldi 1, 1, 1, Belföldi 191, ,95 27, ,32 52,7 434,9 38,21 33,84 228,29 351,52 349,31 347, MNB-vel szembeni 779,82 733,4 714,7 11,1 52,48 434,9 32,43 289,5 217,3 144,3 144,3 144, Egyéb 8,49 28,49 19,,19, 17,79 14,34 1,93 27,49 25,28 23, Nulla kamatú 1182, 144, 223,3 153, Állampapír 982, ,14 11, ,8 249, 3298,97 399, ,1 519,11 3,38 84,18 771, Piaci értékesítésû 55,4 739,75 93, ,9 19, ,82 311, ,37 43,4 5825,95 8,75 298, Kötvény 284,74 424,1 54,1 78,49 998,73 138,4 179, , ,1 3829,17 45, , Kincstárjegy 179,12 23,2 339,74 5, 1,2 89,89 82,74 837,9 133,3 143,3 1459, , Lakossági állampapír 41, 79,11 77,24 123,75 24,8 35,47 499,25 523,25 544,73 5,15 544,15 548, Nem piaci értékesítésû 477,49 577,39 47,2 144,18 748,1 8,15 853,1 831,25 89,7 777,43 777,43 772,43 2. Deviza 22,8 252,52 35,1 31, ,5 2431,87 253,21 258, ,1 227,29 234, , Hitel 22,8 23,5 345,4 258,35 211,31 237, , ,75 141,4 1394,2 1437,4 139, Külföldi 22,8 23,5 319,89 25,94 274, 249,5 31,19 38,8 317,81 42,1 474,71 473, Belföldi 25,57 1,4 188, ,18 158,37 143,95 192,59 932,1 92,93 83, MNB-vel szembeni 188, ,18 158,37 143,95 192,59 849,58 878,49 751, Egyéb 25,57 1,4 82,59 84,43 84, Állampapír 1,2 1,5 43,3 57,74 4,4, 735,99 911,7 873,3 92, , Külföldi 32,99 4,7 44,44 587,11 715,7 911,7 873,3 92, , Devizakötvények 32,99 4,7 43,81 58,78 715,37 911,45 872,8 92, , Angol és amerikai kötvények,4,33,3,25,17,18, Belföldi 1,2 1,5 1,5 17,4 19, 19,55 2,32 Összesen 3147, , 4733,5 4932,38 537,72 15,79 88,4 722,2 7719,5 9223, , ,55 Tájékoztató adat: piacképes forintadósság ( ) 941, ,3 1533,1 2313,33 248, ,49 347,73 389,37 424,38 43,23 32,3 523,3 A Pénzügyminisztérium Számviteli Fôosztályának állásfoglalása alapján a devizában fennálló adósság a hónap utolsó munkanapján jegyzett MNB középárfolyamon kerül értékelésre A központi költségvetés piaci forinttartozásának összetevôi A központi költségvetés bruttó tartozásának összetétele jan. febr. jan. febr. Piacról felvett forinthitel Kincstárjegy Nem piaci forinttartozás ( ) Devizatartozás Kötvény Lakossági állampapír Piaci forinttartozás 2

3 diszkont k incstárjegy-aukciók er edményei 3 hónapos dkj. hónapos dkj. 12 hónapos dkj. Sorozat kódjele D357 D3514 D3521 D3528 D379 D393 D4121 D4121 Lejárat (napokban) Az aukció idôpontja Pénzügyi teljesítés idôpontja Lejárat idôpontja Maximális éves kötvényegyenérték-hozam ISMA (%) 5,4 5,2 5,27 4,87,19 5,5,52 5,9 Átlagos éves kötvényegyenérték-hozam ISMA (%) 5,2 5,49 5,22 4,83,12 5,4,44 5,85 Minimális éves kötvényegyenérték-hozam ISMA (%) 5,57 5,24 5,1 4,7,5 5,3,28 5,7 Maximális éves kötvényegyenérték-hozam EHM (%) 5,72 5,7 5,34 4,94,28 5,58,1 5,98 Átlagos éves kötvényegyenérték-hozam EHM (%) 5,7 5,57 5,29 4,9,21 5,48,53 5,93 Minimális éves kötvényegyenérték-hozam EHM (%) 5,5 5,31 5,17 4,77,13 5,37,37 5,78 Átlagos eladási ár (%) 98, ,312 98,977 98, , ,144 94,178 94,8227 Aukciós értékesítésre meghird. menny. (m Ft) 3, 3, 3, 3, 3, 3, 35, 35, A benyújtott ajánlatok összege (m Ft) 72 23, , , , , , , ,32 Az elfogadott ajánlatok összege 4, ,99 4, 4, , , ,98 35, Benyújtott ajánlatok (Ft)/elfogadott ajánlatok (Ft) (cover) 1,8 1,7 3,8 1,95 1,5 1,83 1,5 1,1 Benyújtott ajánlatok (db) Elfogadott ajánlatok (db) A piaci értékesítés összesen* (m Ft) 4, ,99 4, 4, , , ,98 35, ÁKK ép. számlára (m Ft) 4,,1 4, 4, 4,2 12,1 4,2 35, Kibocsátott összes mennyiség (m Ft) 44, 3, 44, 44, 44, 52, 44, 38 5, * Az ÁKK vásárlása nélkül 3 hónap hátralévô futamidejû dkj. aukciók hozam- és mennyiségi adatai hónap hátralévô futamidejû dkj. aukciók hozam- és mennyiségi adatai hónap hátralévô futamidejû dkj. aukciók hozam- és mennyiségi adatai Benyújtott ajánlatok Elfogadott ajánlatok Átlagos éves hozam 3

4 áll a mköt vény-aukciók er edményei Államkötvény neve 2/F 28/C 213/D Államkötvény ISIN kódja HU4294 HU4212 HU4245 Lejárat években Névleges kamat (%) 7,,25,75 Értékesítés módja 2. aukció 2. aukció 11. aukció Aukció idôpontja 3-Feb- 3-Feb-2 3-Feb-2 Pénzügyi teljesítés idôpontja 3-Feb-13 3-Feb-27 3-Feb-27 Lejárat idôpontja -Ápr-12 8-Jún Feb-12 Minimális éves hozam (%) ISMA,35,1,37 Maximális éves hozam (%) ISMA,89,59,4 Átlagos éves hozam (%) ISMA,85,55,43 Minimális éves hozam (%) EHM,34,,3 Maximális éves hozam (%) EHM,88,58,45 Átlagos éves hozam (%) EHM,84,54,42 Maximális eladási ár (%) 11, ,915 12,7321 Minimális eladási ár (%) 1,328 98,55 12,742 Átlagos eladási ár (%) 1, ,728 12,3198 Aukciós értékesítésre meghirdetett mennyiség (m Ft), 4, 35, A benyújtott ajánlatok összege (m Ft) 24 44, , 834,94 Az elfogadott ajánlatok összege (m Ft) , ,99 4, Benyújtott ajánlatok (Ft)/elfogadott ajánlatok (Ft) (cover) 2,5 1,41 1,7 Benyújtott ajánlatok (db) Elfogadott ajánlatok (db) Átlagos eladási ár minimális eladási ár (tail,%),11,17,25 Piaci értékesítés* , ,99 4, ÁKK számlára,9 5,3,1,1 Kibocsátás összege 8, 55 3, 4, * Az ÁKK vásárlása nélkül. 3 éves államkötvény-aukciók hozam- és mennyiségi adatai 5 éves államkötvény-aukciók hozam- és mennyiségi adatai éves államkötvény-aukciók hozam- és mennyiségi 1 éves államkötvény-aukciók adatai hozam- és mennyiségi 15 éves államkötvény-aukciók adatai hozam- és mennyiségi adatai Benyújtott ajánlatok Elfogadott ajánlatok Benyújtott Átlagos éves ajánlatok hozam Elfogadott ajánlatok Átlagos éves hozam 4

5 Diszkont kincstárjegyek másodpiaci forgalma Diszkont kincstárjegyek másodpiaci forgalma Államkötvények másodpiaci forgalma (BÉT és KELER OTC*) (BÉT és KELER OTC*) (BÉT és KELER OTC*) október 22. január október Október 22. január 23. január 5 Október 21. október 23. január 22. január Október 23. január Tôzsde OTC* (kétszeresen számított adat) Tôzsde Nettó OTC* kibocsátás (kétszeresen számított adat) Nettó kibocsátás Vállalkozások 1,8% Az elsôdleges forgalmazók másodpiaci forgalmának befektetôi szektoronkénti megoszlása 23 februárjában (DISZKONT KINCSTÁRJEGYEK) Kormányzat 2,3% Külföld 5,7% Háztartások 1,7% Hitelintézetek 24,1% Befektetési vállalkozások 11,7% Külföld 23,1% Az elsôdleges forgalmazók másodpiaci forgalmának befektetôi szektoronkénti megoszlása 23 februárjában (ÁLLAMKÖTVÉNYEK) Háztartások,4% Hitelintézetek 12,7% Befektetési vállalkozások 11,5% Elsôdleges forgalmazók 12,% Intézményi befektetôk 17,8% Elsôdleges forgalmazók 25,8% Kormányzat,5% Vállalkozások 5,2% Intézményi befektetôk 34,5% m agyar államkötvény indexcsalád MAX index RMAX index MAX Composite Értéke 23. febr. 28-án 249, , ,122 Változása 23. jan. végétôl 1,7927 1,814 1,5759 Éves hozama 22. febr.-tól 1,98% 9,92% 1,8% elsôdleges forgalm a zók Intézményi forgalmazói kör: CIB Bank Rt. Kereskedelmi és Hitelbank Rt. CITIBANK Rt. Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. CAIB Értékpapír Rt. Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. Deutsche Bank Rt. Postabank és Takarékpénztár Rt. ERSTE Bank Befektetési Magyarország Rt. Raiffeisen Értékpapír és Befektetési Rt. ING Bank Rt. Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt. A lakossági állampapírok értékesítésére szerzôdött elsôdleges forgalmazók: CIB Bank Rt., Kereskedelmi és Hitelbank Rt., Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt., Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt., valamint a Magyar Államkincstár fiókhálózata 5

6 Referencia hozamgörbe 7,,5 23. január február 28. Referenciahozamok alakulása, 5,5 5, Lejárat (év) 5 3 hónap 2 év 1 év 1 év hónap 3 év 15 év 5 év Az egyes befektetôi szektorok forgalmai az elsôdleges forgalmazókkal és a velük bonyolított tranzakciók átlagos nagyságai (február) 2 A külföldiek által birtokolt forint állampapír-állomány Forgalom Átlagos ügyletnagyság Millió forint Külföldi tulajdonban MAX Composite Index Pont Intézményi befektetôk Külföld Elsôdleges forgalmazók Hitelintézetek Befektetési vállalkozások Vállalkozások Kormányzat Háztartások Reuters-oldalak (kódok) A bejelentkezô oldal: HUTREASURY Aukciós eredmények az aukciót követôen 12.-tól elérhetôek HUISSUE a soron következô kibocsátások, HUAUCTION1 HUAUCTION2 Másodpiaci adatok HUBONDFIX HUBONDINDEX HUBONDINDEX2.HUMAXBOND Egyéb HUFLOATER HUBEST 4, 5, HUINDEXED HUBONDINFO visszavásárlások közzététele diszkont kincstárjegyek (aukció) államkötvények (aukció) a referenciahozamok és meghatározásuk (14.3-tól frissítve) Magyar Államkötvény Index MAX (naponta 1.-tól frissítve) Referencia Államkötvény Indexek BMX2Y-1Y (naponta 1.-tól frissítve) Magyar Államkötvény Index (MAX) idôsoros adatai a változó kamatozású államkötvények aktuális kamatai az egyes állampapírok piacvezetôinek a felsorolása A tôkeindexált államkötvény inflációs tôkenövekménye és felhalmozott kamata naponta (max. 2 hónapra elôre) a felhatalmazott üzletkötôk aktuális jegyzéke A legnagyobb forgalmú állampapírok a másodpiacon (február) A papír kódja A lejárat idôpontja Forgalom (milliárd Ft) 213/C ,99 2/F ,51 213/D ,887 D ,54 25/I ,43 27/D ,51 28/C ,917 D ,38 25/H ,59 D ,447 A hónap folyamán értékesítés alatt álló államkötvény-sorozatok piaci forgalomban lévô állománya Államkötvény Md Ft megnevezése 23. január február 28. 2/F 73,44 153,9 28/C 27,2 77,14 213/D 29,7 39,7 217/A 112,25 112,28 Bloomberg-oldalak (kód): GDMA Telerate-oldalak (kódok): Honlap:

7 Április Hétfô Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szo. Va. 3, és 12 hónapos dkj.-k Diszkont kj. aukció D379 D372/D393/D4317 D342 Kamatozó kincstárjegy hirdetmény 24/8. Kamatozó kincstárjegy jegyzés 24/7. Államkötvény aukció 3 éves kötvény Hétfô Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szo. Va. 3 hónapos dkj.-k Diszkont kj. aukció D371 D3129 D4317 D379 D349 Kamatozó kincstárjegy jegyzés 24/8. Kamatozó kincstárjegy lejárat 23/7. Államkötvény nyilvános ajánlattétel 5 és 1 éves kötvény Hétfô Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szo. Va. 3, és 12 hónapos dkj.-k Diszkont kj. aukció D3723 D371/D3129/D4317 D341 Kamatozó kincstárjegy hirdetmény 24/9. Kamatozó kincstárjegy jegyzés 24/8. Államkötvény aukció 5 és 1 éves kötvény Államkötvény lejárat 23/J féléves Államkötvény kamatfizetés 24/I féléves és 25/G éves Hétfô Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szo. Va. 3 hónapos dkj.-k Diszkont kj. aukció D373 D3129 D4317 D3723 D3423 Kamatozó kincstárjegy jegyzés 24/9. Kamatozó kincstárjegy lejárat 23/8. Államkötvény nyilvános ajánlattétel 3 és 15 éves kötvény Államkötvény kamatfizetés 28/A féléves és 22/B éves Hétfô Kedd Szerda 3, és 12 hónapos dkj.-k Diszkont kj. aukció D38 D373/D3129/D4317 D343 Kamatozó kincstárjegy jegyzés 24/9. Államkötvény aukció 3 és 15 éves kötvény Diszkont kincstárjegy D + a lejárat évének utolsó két számjegye, valamint a lejárat hónapja, napja Kamatozó Kincstárjegy KK + a sorozat megjelölés a lejárat évét jelöli. Magyar Államkötvény Az évszám a lejárat évét jelöli. változó k am atozású kötvények legutolsó k am atmegállapításai Kód kamatmegállapítás kamatidôszak / megállapított kifizetett/ napja kamatfizetés éves kamat(%) kifizetendô kamat(%) 24/A , ,8 2/D , ,48 27/C , ,48 28/B , ,48 29/A , ,48 21/A , ,48 24/D , ,92 24/F , /F , ,12 2/A , /A ,

8 áll a mpapír-vissz avásár l ások er edménye Az állampapír neve 23/J 23/L Az állampapír ISIN kódja HU-4174 HU Névleges kamat (%) 1, 9,5 A viszavásárlás idôpontja A lejárat idôpontja Fizetési határidô Elfogadott minimális hozam (%), 5,85 Átlagos hozam (%) ÁKK-ISMA, 5,91 Benyújtott ajánlatok összege (m Ft) 291,3 9214,81 Elfogadott ajánlatok összege (m Ft), 7 14,99 Benyújtott ajánlatok (db) 4 13 Elfogadott ajánlatok (db) 9 Az állampapír neve 2/D 27/C 28/B 29/A 21/A Az állampapír ISIN kódja HU HU-419 HU-4152 HU-4125 HU-4133 Névleges kamat (%) változó változó változó változó változó A visszavásárlás idôpontja A lejárat idôpontja Fizetési határidô Minimális nettó árfolyama (%) 99, 99, 99, 99, 99, Átlagos nettó árfolyama (%) 99, 99, 99, 99, 99, Benyújtott ajánlatok összege (m Ft) 57,87 53,3 54,27 541,14 51,4 Elfogadott ajánlatok összege (m Ft) 57,87 53,3 54,27 541,14 51,4 Benyújtott ajánlatok (db) 7, 7, 8, 8, 8, Elfogadott ajánlatok (db) 7, 7, 8, 8, 8, m ak roga zdasági mutatók jan. 23. febr. GDP növekedés (az elôzô év = 1%)**** 4,9 4,2 5,2 3,8 3,3* Ipari termelés növekedése (az elôzô év = 1%)** 12,5 1,4 18, 4,1 3,1 5,1 Munkanélküliségi ráta (%)# 7,8 7,,4 5,7 5,9,1 Fogyasztói árindex (elôzô év azonos idôszaka = 1%)** 1,3 11,2 1,1 9,2 5,3 4,7 4,5 Fogyasztói árindex (elôzô hónap = 1%) 1,2,8 Termelôi árindex (elôzô év azonos idôszaka = 1%)** 7,1 8,2 11, 5,2-1,3 -,1 Termelôi árindex (elôzô hónap = 1%) 1,1 A háztartások nettó finanszírozási képessége (Md Ft) 794,2 37, 78,9 721,4 392,9 Folyó fizetési mérleg egyenlege (M EUR) -22, -1975, -1434, -1248, -277,8-21,2 Közvetlen tôkebefektetések egyenlege (M EUR)### 1387, 112, 1179, 2348, 32,8-38,4 Központi költségvetés havi egyenlege (Md Ft)*** -333,9-337,2-39,3-413,2-92,7***** -12,9-127,9 A központi költségvetés bruttó adóssága (Md Ft) 15,79 88,4 722,2 7719,5 9223, , ,55 A központi költségvetés bruttó adóssága (GDP %-ban) 1,13% 59,89% 55,29% 51,9%* 54,9%* A központi költségvetés bruttó devizaadóssága (Md Ft) 2431,87 253,21 258, ,1 227,29 234, ,17 A központi költségvetés bruttó forintadóssága (Md Ft) 3733,92 435, ,4 5397,4 95,5 7197,15 742,37 Az ország nettó külföldi adóssága (M EUR)## 89, 85,2 92,1 995, ,4 Az ország nettó külföldi adóssága (GDP %-ban) 22,14% 19,18% 18,5% 11,53%* 1,%* MNB hivatalos devizaárfolyam USD/HUF (a tárgyidôszak utolsó napján) #### 219,3 252,52 284,73 279,3 225,1 225,49 22,33 MNB hivatalos devizaárfolyam ECU/HUF (a tárgyidôszak utolsó napján) #### 255,7 254,92 24,94 24,33 235,9 243,93 243,33 Forrás: KSH, MNB, PM * Elôzetes hivatalos adat ** Éves adatok esetén dec./elôzô év dec., negyedéves adatok esetén márc./elôzô év márc., jún./elôzô év jún. stb. a számítás módja *** A privatizációs bevételek nélkül. **** 22 harmadik negyedévére az elôzetes GDP növekedési ütem 3,5%, második negyedévére 3,1% volt. ***** A decemberi hiány a hitelátvállalásokkal és részesedésvásárlásokkal együtt 512,1 milliárd forint. # KSH ## Tulajdonosi hitelek nélkül ### Tulajdonosi hitelekkel #### 1999-tôl a ECU árfolyamát a az EURO árfolyam jegyzése váltja fel. ÁLLamAdósság kezelô központ 127 Budapest, Csalogány utca Budapest, Pf. 248 Telefon: (-1) Fax: (-1) akk@allampapir.hu

Adósság 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003. márc. 2003. ápr. 2003. máj.

Adósság 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003. márc. 2003. ápr. 2003. máj. M ájusban az állampapírpiacon a megelôzô hónapokat is jellemzô hozammérséklôdési tendencia érvényesült, ebben változás csak a hónap utolsó hetében következett be. Az éven belüli hozamok szintje teljes

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC DECEMBER HAVI TÁJÉKOZTATÓ. ÁLLAMi garanciával

ÁLLAMPAPÍRPIAC DECEMBER HAVI TÁJÉKOZTATÓ. ÁLLAMi garanciával ÁLLAMPAPÍRPIAC HAVI TÁJÉKOZTATÓ 2003. DECEMBER ÁLLAMi garanciával A december havi állampapír-piaci folyamatokat alapvetôen befolyásolta a november végi jegybanki kamatemelés. Az alacsony keresletben is

Részletesebben

Állampapírpiac. Havi tájékoztató. 2001. október

Állampapírpiac. Havi tájékoztató. 2001. október 21. október Havi tájékoztató A hónap folyamán az állampapírok hozamai enyhén mérséklôdtek, amit elôsegített a szeptember -i terrortámadás következményeinek csillapodása, a nemzetközi tôkepiacokon a nyugalom

Részletesebben

Állampapírpiac. Havi tájékoztató. 2002. január

Állampapírpiac. Havi tájékoztató. 2002. január 22. január Havi tájékoztató A z állampapír-hozamok decemberben kezdôdött csökkenése 22 januárjában hozamesésbe fordult át, azaz az optimista piaci hangulat átgyûrûzött az újévre is. Ezt a trendet a hónap

Részletesebben

Állampapírpiac. Havi tájékoztató 2002. ÁPRILIS

Állampapírpiac. Havi tájékoztató 2002. ÁPRILIS 22. ÁPRILIS Havi tájékoztató A z állampapírhozamok alakulását áprilisban leginkább az országgyûlési választásokkal kapcsolatos várakozások befolyásolták. Az április folyamán nyilvánosságra hozott makrogazdasági

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC 2003. SZEPTEMBER HAVI TÁJÉKOZTATÓ. ÁLLAMi garanciával

ÁLLAMPAPÍRPIAC 2003. SZEPTEMBER HAVI TÁJÉKOZTATÓ. ÁLLAMi garanciával ÁLLAMPAPÍRPIAC HAVI TÁJÉKOZTATÓ 2003. SZEPTEMBER ÁLLAMi garanciával S zeptemberben az állampapírpiacon a hozamok május óta uralkodó emelkedô trendje megfordulni látszik. Ennek legfôbb motorja az a külföldi

Részletesebben

állampapírpiac a központi költségvetés bruttó tartozása

állampapírpiac a központi költségvetés bruttó tartozása a z állampapírhozamok áprilisban egy rövid periódust leszámítva csökkenô tendenciát mutattak. A hozamszint enyhe emelkedése a fogyasztói árindex közzététele és az április 23-i diszkont kincstárjegy aukció

Részletesebben

Adósság jún júl aug.

Adósság jún júl aug. A ugusztusban az állampapírpiacon a hozamok ingadozása ellenére szintjükben csekély mértékû változás következett be. A hosszabb hozamok erôteljesebb ingadozását a külföldi befektetôk által közvetített

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC OKTÓBER HAVI TÁJÉKOZTATÓ. ÁLLAMi garanciával

ÁLLAMPAPÍRPIAC OKTÓBER HAVI TÁJÉKOZTATÓ. ÁLLAMi garanciával ÁLLAMPAPÍRPIAC HAVI TÁJÉKOZTATÓ 2003. OKTÓBER ÁLLAMi garanciával O któberben az év vége felé jellemzô csökkenéssel szemben jelentôs hozamemelkedés valósult meg. A hónap elsô felében fokozatosan araszoltak

Részletesebben

2005 első három hónapja során a kincstári kör hiánya 483,8 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt

2005 első három hónapja során a kincstári kör hiánya 483,8 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt 2 első három hónapja során a kincstári kör hiánya 3, milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az EU EMOGA alapjából történő folyósítások előfinanszírozása, milliárd forint összegben

Részletesebben

ÁLLAMPAPírpiac. negyedéves tájékoztató. 2010. elsô negyedév n

ÁLLAMPAPírpiac. negyedéves tájékoztató. 2010. elsô negyedév n ÁLLAMPAPírpiac negyedéves tájékoztató n 21. elsô negyedév n A 21. I. negyedéve során a kincstári kör hiánya, milliárd forintot ért el. Csökkentette ugyanakkor a finanszírozási igényt az EU transzferek

Részletesebben

állampapírpiac Fôbb makrogazdasági mutatók

állampapírpiac Fôbb makrogazdasági mutatók A 2006. év során a kincstári kör hiánya 2033,8 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az MNB kiegyenlítési tartalékának feltöltése címen kifizetett 14,8 milliárd forint és az

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC Október. Havi Tájékoztató. ÁLLAMi garanciával

ÁLLAMPAPÍRPIAC Október. Havi Tájékoztató. ÁLLAMi garanciával ÁLLAMPAPÍRPIAC Havi Tájékoztató 2004. Október ÁLLAMi garanciával 2 004 elsô tíz hónapja során a kincstári kör hiánya hitelátvállalással együtt 1328,6 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt

Részletesebben

Állampapírpiac december. havi tájékoztató

Állampapírpiac december. havi tájékoztató Állampapírpiac 22. december havi tájékoztató a z állampapírhozamok decemberben is csökkentek, amit továbbra is a külföldi befektetôk kedvezô várakozásai és a jegybanki kamatcsökkentés magyaráz, azaz a

Részletesebben

állampapírpiac Magyarország hosszúlejáratú devizaadósságának hitelminôsítése: BBB+ / A1 / BBB+

állampapírpiac Magyarország hosszúlejáratú devizaadósságának hitelminôsítése: BBB+ / A1 / BBB+ A 2006. év elsô féléve során a kincstári kör hiánya 1284,9 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az MNB kiegyenlítési tartalékának feltöltése címen kifizetett 14,8 milliárd

Részletesebben

Állampapírpiac. Havi tájékoztató december

Állampapírpiac. Havi tájékoztató december 21. december Havi tájékoztató A z állampapírok hozamai 21 decemberében tovább mérséklôdtek. A kedvezô makrogazdasági mutatók és a likviditásbôség következtében a hozamok az inflációhoz hasonlóan történelmi

Részletesebben

Állampapírpiac. Havi tájékoztató június

Állampapírpiac. Havi tájékoztató június 22. június Havi tájékoztató A z állampapírhozamok júniusban a kezdeti mérséklôdést követôen ismét erôteljesen emelkedtek. A hónap elejei csökkenés a májusi monetáris szigorítás okozta hozammozgások áthúzódó

Részletesebben

2008 júniusában a kincstári kör hiánya 722,0 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az MNB

2008 júniusában a kincstári kör hiánya 722,0 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az MNB 2 ában a kincstári kör hiánya 22, milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az MNB kiegyenlítési tartalékának feltöltése címen kifizetett 2, milliárd forint. Csökkentette a finanszírozási

Részletesebben

állampapírpiac a központi költségvetés bruttó tartozása

állampapírpiac a központi költségvetés bruttó tartozása J úliusban az állampapírpiacon a forint intervenciós sávjának eltolása és a jegybank 300 bp-os kamatemelése okozta bizonytalanság eloszlani látszik, melynek egyértelmû jele a kereslet és a forgalom élénkülése.

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC december. Havi Tájékoztató. ÁLLAMi garanciával

ÁLLAMPAPÍRPIAC december. Havi Tájékoztató. ÁLLAMi garanciával ÁLLAMPAPÍRPIAC Havi Tájékoztató 2004. december ÁLLAMi garanciával A 2004. év során a kincstári kör hiánya hitelátvállalással együtt 1284,0 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. 2004. NEGYEDIK negyedév. negyedéves TÁJÉKOZTATÓ. ÁLLAMi garanciával

ÁLLAMPAPÍRPIAC. 2004. NEGYEDIK negyedév. negyedéves TÁJÉKOZTATÓ. ÁLLAMi garanciával ÁLLAMPAPÍRPIAC negyedéves TÁJÉKOZTATÓ 2004. NEGYEDIK negyedév ÁLLAMi garanciával A 2004. év során a kincstári kör hiánya hitelátvállalással együtt 1284 milliárd forintot, hitelvállalás nélkül 1252 milliárd

Részletesebben

Állampapírpiac. Havi tájékoztató július

Állampapírpiac. Havi tájékoztató július 22. július Havi tájékoztató A z állampapírhozamok júliusban kezdeti heves ingadozásukat követôen stabilizálódtak, ami a hónap végéig a rövid futamidôkön emelkedést, a hosszabb futamidôkön csökkenést eredményezett.

Részletesebben

2007 első nyolc hónapjában a kincstári kör hiánya - a később részletezett átvállalás nélkül 920,1 milliárd forintot ért el.

2007 első nyolc hónapjában a kincstári kör hiánya - a később részletezett átvállalás nélkül 920,1 milliárd forintot ért el. 2 első nyolc hónapjában a kincstári kör hiánya - a később részletezett átvállalás nélkül 2,1 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az MNB kiegyenlítési tartalékának feltöltése

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2016-BAN. Barcza György 2015.12.16

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2016-BAN. Barcza György 2015.12.16 A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2016-BAN Barcza György 2015.12.16 FŐ TÉMÁK: 1. A FINANSZÍROZÁS ALAKULÁSA 2015-BEN 2. A 2016. ÉVI FINANSZÍROZÁSI TERV JELLEMZŐI A FINANSZÍROZÁS

Részletesebben

2012. március végéig a kincstári kör hiánya 514,7 milliárd forintot tett ki. További finanszírozási igényt jelentett az EU

2012. március végéig a kincstári kör hiánya 514,7 milliárd forintot tett ki. További finanszírozási igényt jelentett az EU 212. március végéig a kincstári kör hiánya 14, milliárd forintot tett ki. További finanszírozási igényt jelentett az EU transzferek negatív egyenlege, amely 2,4 milliárd forint volt. Így a teljes nettó

Részletesebben

2014 február végéig a kincstári kör hiánya 483,3 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek

2014 február végéig a kincstári kör hiánya 483,3 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek 214 február végéig a kincstári kör hiánya 483,3 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege, amely 1,1 milliárd forint volt. Így a teljes nettó finanszírozási

Részletesebben

2012. szeptember végéig a kincstári kör hiánya 549,8 milliárd forintot tett ki. Csökkentette a finanszírozási igényt az

2012. szeptember végéig a kincstári kör hiánya 549,8 milliárd forintot tett ki. Csökkentette a finanszírozási igényt az 2012. szeptember végéig a kincstári kör hiánya 549,8 milliárd forintot tett ki. Csökkentette a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege, amely 42,5 milliárd forint volt. Így a teljes nettó finanszírozási

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC Július. Havi Tájékoztató. ÁLLAMi garanciával

ÁLLAMPAPÍRPIAC Július. Havi Tájékoztató. ÁLLAMi garanciával ÁLLAMPAPÍRPIAC Havi Tájékoztató 24. Július ÁLLAMi garanciával 2 4 elsô hét hónapja során a kincstári kör hiánya hitelátvállalással együtt 2,2 milliárd forintot ért el. E nettó finanszírozási igénnyel szemben

Részletesebben

2009 októberében a kincstári kör hiánya 1047,7 milliárd forintot ért el. Csökkentette ugyanakkor a finanszírozási

2009 októberében a kincstári kör hiánya 1047,7 milliárd forintot ért el. Csökkentette ugyanakkor a finanszírozási 2 ében a kincstári kör hiánya 14, milliárd forintot ért el. Csökkentette ugyanakkor a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege 5, milliárd forintos és a privatizációs bevételek, milliárd forintos

Részletesebben

2012. május végéig a kincstári kör hiánya 345,6 milliárd forintot tett ki. Csökkentette a finanszírozási igényt az EU

2012. május végéig a kincstári kör hiánya 345,6 milliárd forintot tett ki. Csökkentette a finanszírozási igényt az EU 212. május végéig a kincstári kör hiánya 34, milliárd forintot tett ki. Csökkentette a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege, amely 2,1 milliárd forint volt. Így a teljes nettó finanszírozási

Részletesebben

ÁLLAMPAPírpiac. negyedéves tájékoztató elsô negyedév

ÁLLAMPAPírpiac. negyedéves tájékoztató elsô negyedév ÁLLAMPAPírpiac negyedéves tájékoztató 2008. elsô negyedév A 2008. év elsô negyedéve során a kincstári kör hiánya 508,1 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az MNB kiegyenlítési

Részletesebben

2012. november végéig a kincstári kör hiánya 698,0 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU

2012. november végéig a kincstári kör hiánya 698,0 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU 212. november végéig a kincstári kör hiánya, milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege, amely -1, milliárd forint volt. Így a teljes nettó finanszírozási igény,

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC második negyedév. negyedéves TÁJÉKOZTATÓ. ÁLLAMi garanciával

ÁLLAMPAPÍRPIAC második negyedév. negyedéves TÁJÉKOZTATÓ. ÁLLAMi garanciával ÁLLAMPAPÍRPIAC negyedéves TÁJÉKOZTATÓ 2005. második negyedév ÁLLAMi garanciával A 2005. év elsô féléve során a kincstári kör hiánya 988,2 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett

Részletesebben

2014 december végéig a kincstári kör hiánya 825,7 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU

2014 december végéig a kincstári kör hiánya 825,7 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU 214 december végéig a kincstári kör hiánya 825,7 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege, amely 4,7 milliárd forint volt. Így a teljes nettó finanszírozási

Részletesebben

2013-ban a kincstári kör hiánya 929,2 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege,

2013-ban a kincstári kör hiánya 929,2 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege, 2013-ban a kincstári kör hiánya 929,2 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege, amely 296,6 milliárd forint volt. Így a teljes nettó finanszírozási igény 1225,8

Részletesebben

2010. augusztus végéig a kincstári kör hiánya 1082,0 milliárd forintot ért el. Csökkentette a finanszírozási igényt az EU

2010. augusztus végéig a kincstári kör hiánya 1082,0 milliárd forintot ért el. Csökkentette a finanszírozási igényt az EU 21. augusztus végéig a kincstári kör hiánya 12, milliárd forintot ért el. Csökkentette a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege 12, milliárd forint és a privatizációs bevételek 3,1 milliárd

Részletesebben

2013 július végéig a kincstári kör hiánya 851,2 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek

2013 július végéig a kincstári kör hiánya 851,2 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek 2013 július végéig a kincstári kör hiánya 851,2 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege, amely 63,9 milliárd forint volt. Így a teljes nettó finanszírozási

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ január

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ január HAVI TÁJÉKOZTATÓ végéig 137,7 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 392,8 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 255,2 milliárd forintot tett ki.

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ november

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ november HAVI TÁJÉKOZTATÓ 218. 218. végéig 254,9 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 2334,9 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 28,1 milliárd forintot

Részletesebben

2013 augusztus végéig a kincstári kör hiánya 961,2 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU

2013 augusztus végéig a kincstári kör hiánya 961,2 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU 21 augusztus végéig a kincstári kör hiánya 91,2 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege, amely 12, milliárd forint volt. Így a teljes nettó finanszírozási

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ október

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ október HAVI TÁJÉKOZTATÓ 218. 218. végéig 1841,2 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 2124,6 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 283,4 milliárd forintot

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ augusztus

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ augusztus HAVI TÁJÉKOZTATÓ 218. 218. végéig 1529, milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 234,5 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 55,5 milliárd forintot

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ szeptember

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ szeptember HAVI TÁJÉKOZTATÓ 218. 218. végéig 1453, milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 254,5 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 61,6 milliárd forintot

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ december

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ december HAVI TÁJÉKOZTATÓ 18. 18. végéig 184 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 216,5 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 266,5 milliárd forintot tett

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ január

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ január HAVI TÁJÉKOZTATÓ 218. január 218. január végéig 466,7 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 461,2 milliárd forintot, a nettó devizakibocsátás 5,5 milliárd

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ július

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ július HAVI TÁJÉKOZTATÓ 218. 218. végéig 1119,8 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 1624,7 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 54,9 milliárd forintot

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ május

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ május HAVI TÁJÉKOZTATÓ 217. 217. végéig 665,3 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 8,1 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 134,8 milliárd forintot

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ december

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ december ÁLLAMPAPÍRPIAC HAVI TÁJÉKOZTATÓ 217. 217. végéig 18,2 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 2258,5 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 458,4 milliárd

Részletesebben

2015 május végéig 488,8 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 756,0

2015 május végéig 488,8 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 756,0 HAVI TÁJÉKOZTATÓ 2015. MÁJUS 2015 május végéig 488,8 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 756,0 milliárd forintot, a nettó deviza-kibocsátás -267,2 milliárd

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ január

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ január ÁLLAMPAPÍRPIAC HAVI TÁJÉKOZTATÓ 217. január 217. január végéig 436,2 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 421,7 milliárd forintot, a nettó devizakibocsátás

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ július

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ július 216 217 Változás (milliárd Ft) záró mrd Ft Forint 18 43,9 7 19 596,2 75,6 1 165,3 6,3 Hitel 865, 3,4 877,1 3,4 12, 1,4 Államkötvény 11 61,6 45,6 11 538,2 44,5-63,4 -,5 Lakossági állampapír 5 67,9 19,9

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ március

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ március ÁLLAMPAPÍRPIAC HAVI TÁJÉKOZTATÓ 216. 216. végéig 871,2 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 178,1 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 27, milliárd

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ december

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ december HAVI TÁJÉKOZTATÓ 216. 216. végéig 782, milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 2222,9 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 144,9 milliárd forintot

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ január

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ január HAVI TÁJÉKOZTATÓ 216. január 216. január végéig 45,6 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 441,9 milliárd forintot, a nettó deviza-kibocsátás 8,7 milliárd

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ március

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ március ÁLLAMPAPÍRPIAC HAVI TÁJÉKOZTATÓ 218. 218. végéig 14,5 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 121,2 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 16,7 milliárd

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ június

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ június HAVI TÁJÉKOZTATÓ 216. 216. végéig 597,1 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 1559, milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 961,9 milliárd forintot

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ április

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ április ÁLLAMPAPÍRPIAC HAVI TÁJÉKOZTATÓ 218. 218. végéig 13,7 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 119,7 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 16, milliárd

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ december Változás (milliárd Ft) záró % december % mrd Ft %

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ december Változás (milliárd Ft) záró % december % mrd Ft % HAVI TÁJÉKOZTATÓ 15. 15. végéig, az átvállalásokat is figyelembe véve 41 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 1595,9 milliárd forintot, a nettó deviza-kibocsátás

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ november

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ november HAVI TÁJÉKOZTATÓ 216. 216. végéig 848,6 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 2213,2 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 1364,7 milliárd forintot

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ augusztus

ÁLLAMPAPÍRPIAC. HAVI TÁJÉKOZTATÓ augusztus HAVI TÁJÉKOZTATÓ 216. 216. végéig 381,9 milliárd forint összegű nettó kibocsátás valósult meg, amelyből a nettó forintkibocsátás 1589,9 milliárd forintot, a nettó devizatörlesztés 128,1 milliárd forintot

Részletesebben

AEGON PÉNZPIACI BEFEKTETÉSI ALAP 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON PÉNZPIACI BEFEKTETÉSI ALAP 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Pénzpiaci Befektetési Alap (továbbiakban: az Alap) alapkezelője - a

Részletesebben

XLI. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS KAMATELSZÁMOLÁSAI, TŐKEVISSZATÉRÜLÉSEI, AZ ADÓSSÁG- ÉS KÖVETELÉSKEZELÉS KÖLTSÉGEI

XLI. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS KAMATELSZÁMOLÁSAI, TŐKEVISSZATÉRÜLÉSEI, AZ ADÓSSÁG- ÉS KÖVETELÉSKEZELÉS KÖLTSÉGEI XLI. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS KAMATELSZÁMOLÁSAI, TŐKEVISSZATÉRÜLÉSEI, AZ ADÓSSÁG- ÉS KÖVETELÉSKEZELÉS KÖLTSÉGEI A fejezet a központi költségvetés devizában és a forintban fennálló adóssága kamat- és egyéb

Részletesebben

AZ OTP INGATLANALAP 2007. ÉVES JELENTÉS

AZ OTP INGATLANALAP 2007. ÉVES JELENTÉS AZ OTP INGATLANALAP 2007. ÉVES JELENTÉS 2008. április 28. OTP Ingatlan Alapkezelő Zrt OTP INGATLANALAP Éves jelentés 1/25 I. Piaci folyamatok, a befektetési politikára ható tényezők alakulása A tavalyi

Részletesebben

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 2005. FEBRUÁR

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 2005. FEBRUÁR JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 2005. FEBRUÁR Jelentés az infláció alakulásáról 2005. február Kiadja: Magyar Nemzeti Bank Felelõs kiadó: Missura Gábor 1850 Budapest, Szabadság tér 8 9. www.mnb.hu ISSN

Részletesebben

Éves jelentés az államadósság kezelésérôl

Éves jelentés az államadósság kezelésérôl Éves jelentés az államadósság kezelésérôl 2007 Elôszó Az Államadósság Kezelô Központ Zártkörûen Mûködô Részvénytársaság (ÁKK Zrt.) éves adósságkezelési beszámolója az elmúlt évi finanszírozás, az államadósság

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ HARMADIK NEGYEDÉV

ÁLLAMPAPÍRPIAC NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ HARMADIK NEGYEDÉV ÁLLAMPAPÍRPIAC NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 218. HARMADIK NEGYEDÉV 218. harmadik negyedévében a kincstári kör hiánya 1496,5 milliárd forintot ért el. A finanszírozási igényt mérsékelte az EU transzferek és egyéb

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ MÁSODIK NEGYEDÉV

ÁLLAMPAPÍRPIAC NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ MÁSODIK NEGYEDÉV ÁLLAMPAPÍRPIAC NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 218. MÁSODIK NEGYEDÉV 218. második negyedévében a kincstári kör hiánya 142,5 milliárd forintot ért el. A finanszírozási igényt mérsékelte az EU transzferek és egyéb

Részletesebben

5/.sz. melléklet Érvényes: 2015. február 01. Hirdetmény Nem folyósítható, de állományban lévő hitelek kondíciói

5/.sz. melléklet Érvényes: 2015. február 01. Hirdetmény Nem folyósítható, de állományban lévő hitelek kondíciói 5/.sz. melléklet Érvényes: 2015. február 01. Hirdetmény Nem folyósítható, de állományban lévő hitelek kondíciói Lakossági jelzálog hitelek HIT 440 2002.március 01-től benyújtott hitelek esetén 14,00-18,50%

Részletesebben

A jegybank a belföldi monetáris kondíciók változtatásával igyekszik megakadályozni

A jegybank a belföldi monetáris kondíciók változtatásával igyekszik megakadályozni Az MNB tevékenységének fõbb jellemzõi 1998-ban 1. Monetáris politika AMagyar Nemzeti Bank legfontosabb feladata az infláció fenntartható csökkentése, hosszabb távon az árstabilitás elérése. A jegybank

Részletesebben

Magyarország hosszú lejáratú devizaadósságának hitelminősítése december 30-án: BBB- (Standard & Poor s); Baa3 (Moody s); BBB- (Fitch).

Magyarország hosszú lejáratú devizaadósságának hitelminősítése december 30-án: BBB- (Standard & Poor s); Baa3 (Moody s); BBB- (Fitch). 21-ben a kincstári kör hiánya 1,1 milliárd forintot ért el. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege A 12,1 milliárd forinttal, míg a privatizációs bevételek 3,1 milliárd forintos összege

Részletesebben

NEGYEDÉVES JELENTÉS. 2007. október 15.

NEGYEDÉVES JELENTÉS. 2007. október 15. NEGYEDÉVES JELENTÉS 2007. október 15. Beszámoló az MNB 2007 harmadik negyedévi tevékenységérõl Kiadja: Magyar Nemzeti Bank Felelõs kiadó: Iglódi-Csató Judit 1850 Budapest, Szabadság tér 8 9. www.mnb.hu

Részletesebben

2012 első negyedévében a kincstári kör hiánya 514,7 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az

2012 első negyedévében a kincstári kör hiánya 514,7 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az 212 első negyedévében a kincstári kör hiánya 14, milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az EU transzferek negatív egyenlege, amely 2,4 milliárd forint volt. Így végéig a teljes

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC ÉS FINANSZÍROZÁS 2005-BEN, ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI LEG-EK 2005.

ÁLLAMPAPÍRPIAC ÉS FINANSZÍROZÁS 2005-BEN, ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI LEG-EK 2005. ÁLLAMPAPÍRPIAC ÉS FINANSZÍROZÁS 2005-BEN, ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI LEG-EK 2005. FŐ TÉMAKÖRÖK: Fővédnök: dr. Katona Tamás közigazgatási államtitkár Házigazda: Szarvas Ferenc az ÁKK Rt. vezérigazgatója Állampapírpiac

Részletesebben

XLI. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS KAMATELSZÁMOLÁSAI, TŐKEVISSZATÉRÜLÉSEI, AZ ADÓSSÁG- ÉS KÖVETELÉS-KEZELÉS KÖLTSÉGEI FEJEZET 2007

XLI. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS KAMATELSZÁMOLÁSAI, TŐKEVISSZATÉRÜLÉSEI, AZ ADÓSSÁG- ÉS KÖVETELÉS-KEZELÉS KÖLTSÉGEI FEJEZET 2007 XLI. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS KAMATELSZÁMOLÁSAI, TŐKEVISSZATÉRÜLÉSEI, AZ ADÓSSÁG- ÉS KÖVETELÉS-KEZELÉS KÖLTSÉGEI FEJEZET 2007. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA A fejezet a központi költségvetés devizában

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Összefoglaló jelentés

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Összefoglaló jelentés Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Összefoglaló jelentés az ÁKK Zrt. és partnerei által nyilvántartott hitelek, állampapírok, a kapcsolódó fedezeti és betétügyletek egyeztetéséről

Részletesebben

A névérték 101,4783%-a

A névérték 101,4783%-a FHB Jelzálogbank Nyrt. Hirdetmény és Végleges Feltételek A FHB Jelzálogbank Nyrt. (cégjegyzékszám: 01-10-043638, cégbejegyzés: 1998.03.18., székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48.) (továbbiakban: Kibocsátó,

Részletesebben

KEZELÉSI SZABÁLYZATA

KEZELÉSI SZABÁLYZATA ÁLTAL KEZELT CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGŰ BEFEKTETÉSI ALAP KEZELÉSI Alapkezelő: Concorde Alapkezelő zrt. (1123 Budapest, Alkotás utca 50.) 2012. november 28. Tartalomjegyzék DEFINÍCIÓK... 3 A BEFEKTETÉSI ALAPRA

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC Második negyedév. negyedéves TÁJÉKOZTATÓ. ÁLLAMi garanciával

ÁLLAMPAPÍRPIAC Második negyedév. negyedéves TÁJÉKOZTATÓ. ÁLLAMi garanciával ÁLLAMPAPÍRPIAC negyedéves TÁJÉKOZTATÓ 2. Második negyedév ÁLLAMi garanciával 2 elsô félévének végéig a kincstári kör hiánya 1,2 milliárd forintot ért el, amely az egész évre tervezett hiány -a. Júniusban

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ MÁSODIK NEGYEDÉV

ÁLLAMPAPÍRPIAC NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ MÁSODIK NEGYEDÉV NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 216. MÁSODIK NEGYEDÉV 216 második negyedévében a kincstári kör hiánya 2,1 milliárd forintot ért el. Csökkentette a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege, amely 29,8 milliárd

Részletesebben

A RÁBA Nyrt. 2012. I-IV. negyedéves jelentése ÖSSZEFOGLALÁS

A RÁBA Nyrt. 2012. I-IV. negyedéves jelentése ÖSSZEFOGLALÁS A RÁBA Nyrt. 2012. I-IV. negyedéves jelentése Nem auditált, konszolidált negyedéves jelentés a Nemzetközi Pénzügyi Jelentéskészítési Szabványok (IFRS) szerint A társaság neve: RÁBA Járműipari Holding Nyilvánosan

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2009. JÚNIUS MKB Garantált MKB Mozaik MKB Gránit MKB Euro MKB Prémium Nyíltvégû Pénzpiaci MKB Nyíltvégû Állampapír MKB Ingatlan Alapok Alapja MKB Alapok Alapja

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ NEGYEDIK NEGYEDÉV

ÁLLAMPAPÍRPIAC NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ NEGYEDIK NEGYEDÉV ÁLLAMPAPÍRPIAC NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 215. NEGYEDIK NEGYEDÉV 215 negyedik negyedévében a kincstári kör hiánya 1218,6 milliárd forintot ért el. Csökkentette a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege,

Részletesebben

ÁLTAL KEZELT CONCORDE HOLD EURO ALAPOK ALAPJA TÁJÉKOZTATÓJA. Alapkezelő: Concorde Alapkezelő zrt. (1123 Budapest, Alkotás utca 50.) 2014. november 14.

ÁLTAL KEZELT CONCORDE HOLD EURO ALAPOK ALAPJA TÁJÉKOZTATÓJA. Alapkezelő: Concorde Alapkezelő zrt. (1123 Budapest, Alkotás utca 50.) 2014. november 14. ÁLTAL KEZELT CONCORDE HOLD EURO ALAPOK ALAPJA TÁJÉKOZTATÓJA Alapkezelő: Concorde Alapkezelő zrt. (1123 Budapest, Alkotás utca 50.) 2014. november 14. Tartalomjegyzék DEFINÍCIÓK... 5 I. A BEFEKTETÉSI ALAPRA

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank önfinanszírozási programja. 2014. április 2015. március

A Magyar Nemzeti Bank önfinanszírozási programja. 2014. április 2015. március A Magyar Nemzeti Bank önfinanszírozási programja 2014. április 2015. március A Magyar Nemzeti Bank önfinanszírozási programja 2014. április 2015. március Jelen elemzést a Magyar Nemzeti Bank Jegybanki

Részletesebben

ÁLTAL KEZELT. Concorde-VM Abszolút Származtatott Befektetési Alap. Tájékoztatója

ÁLTAL KEZELT. Concorde-VM Abszolút Származtatott Befektetési Alap. Tájékoztatója ÁLTAL KEZELT Concorde-VM Abszolút Származtatott Befektetési Alap Tájékoztatója Alapkezelő: Concorde Alapkezelő zrt. (1123 Budapest, Alkotás utca 50.) 2016. május 24. Tartalomjegyzék DEFINÍCIÓK... 5 I.

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Bonitas Plus Alap

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Bonitas Plus Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Bonitas Plus Alap Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Alapcímlet devizaneme Budapest

Részletesebben

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2010. féléves jelentése

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2010. féléves jelentése Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP e 1. Az Erste Nyíltvégű Euro Ingatlan Befektetési Alap (2009.06.03-ig origo [klikk] Nyíltvégű Ingatlan Alapok Alapja (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása

Részletesebben

A RÁBA Nyrt. 2013. I-IV. negyedéves jelentése ÖSSZEFOGLALÁS

A RÁBA Nyrt. 2013. I-IV. negyedéves jelentése ÖSSZEFOGLALÁS A RÁBA Nyrt. 2013. I-IV. negyedéves jelentése Nem auditált, konszolidált negyedéves jelentés a Nemzetközi Pénzügyi Jelentéskészítési Szabványok (IFRS) szerint A társaság neve: RÁBA Járműipari Holding Nyilvánosan

Részletesebben

Társaság címe: H-9027 Győr, Martin u. 1. Ágazati besorolás: 2015. I-IV. negyedév Telefon: 06 96 624-460 Telefax: 06 96 624-006 adam.steszli@raba.

Társaság címe: H-9027 Győr, Martin u. 1. Ágazati besorolás: 2015. I-IV. negyedév Telefon: 06 96 624-460 Telefax: 06 96 624-006 adam.steszli@raba. A RÁBA Nyrt. I-IV. negyedéves jelentése Nem auditált, konszolidált negyedéves jelentés a Nemzetközi Pénzügyi Jelentéskészítési Szabványok (IFRS) szerint A Társaság neve: RÁBA Járműipari Holding Nyrt. Társaság

Részletesebben

Bankközi pénzpiacok fejlődésének trendjei

Bankközi pénzpiacok fejlődésének trendjei Balogh Csaba Gábriel Péter Bankközi pénzpiacok fejlődésének trendjei 2003. augusztus A Magyar Nemzeti Bank az Európai Központi Bank gyakorlatát követve nagyobb hangsúlyt kíván helyezni a pénzpiacok elemzésére.

Részletesebben

MKB Alapkezelı zrt. MKB GOLD Private Banking Tıkevédett Származtatott Alap. Éves beszámoló. 2010. november 4.- december 31.

MKB Alapkezelı zrt. MKB GOLD Private Banking Tıkevédett Származtatott Alap. Éves beszámoló. 2010. november 4.- december 31. MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-8184; 268-8284 telefax: 268-7509;268-8331 E-mail: mkbalapkezelo@mkb.hu Web cím: www.mkbalapkezelo.hu MKB GOLD Private Banking Tıkevédett

Részletesebben

Az MB Consult Kft. 2016. május 24-től hatályos üzleti DÍJJEGYZÉKE

Az MB Consult Kft. 2016. május 24-től hatályos üzleti DÍJJEGYZÉKE I. Bizományosi, megbízási díjak Az MB Consult Kft. 2016. május 24-től hatályos üzleti DÍJJEGYZÉKE 1) BÉT bizományosi díj azonnali ügyletek Személyesen, faxon, telefonon adott megbízás esetén A Budapesti

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2009.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2009. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2009. december

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest US95 Plusz Alap

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest US95 Plusz Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest US95 Plusz Alap Alapadatok Rövid neve Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest US95 Plusz Alap Alternatív befektetési

Részletesebben

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2013. JÚLIUS 23-I ÜLÉSÉRŐL Közzététel időpontja: 2013. augusztus 7. 14 óra A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, többször módosított 2011. évi CCVIII

Részletesebben

Az Arrabona Privátbankár Befektetési Kft. 2015. december 1-től hatályos üzleti DÍJJEGYZÉKE

Az Arrabona Privátbankár Befektetési Kft. 2015. december 1-től hatályos üzleti DÍJJEGYZÉKE Az Arrabona Privátbankár Befektetési Kft. 2015. december 1-től hatályos üzleti DÍJJEGYZÉKE I. Bizományosi, megbízási díjak 1) BÉT bizományosi díj azonnali ügyletek Személyesen, faxon, telefonon adott megbízás

Részletesebben

Volksbank Ingatlan Alapok Alapja Éves jelentés 2007.

Volksbank Ingatlan Alapok Alapja Éves jelentés 2007. Volksbank Ingatlan Alapok Alapja Éves jelentés 2007. VOLKSBANK INGATLAN ALAPOK ALAPJA ÉVES JELENTÉS 2007. I. A Volksbank Ingatlan Alapok Alapja (VIALA) bemutatása 1. Alapadatok Alap neve: Volksbank Ingatlan

Részletesebben

Kiegészítő melléklet az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. december 31-i éves beszámolójához Tartalomjegyzék

Kiegészítő melléklet az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. december 31-i éves beszámolójához Tartalomjegyzék Kiegészítő melléklet az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. december 31-i éves beszámolójához Tartalomjegyzék I. Általános rész...2 I. 1. Alapításra vonatkozó adatok...2 I. 2. Általános adatok...2

Részletesebben

A forint kamatswappiac jellemzõi és a swapszpredek mozgatórugói

A forint kamatswappiac jellemzõi és a swapszpredek mozgatórugói MNB-tanulmányok 64. 2007 CSÁVÁS CSABA VARGA LÓRÁNT BALOGH CSABA A forint kamatswappiac jellemzõi és a swapszpredek mozgatórugói A forint kamatswappiac jellemzõi és a swapszpredek mozgatórugói 2007. augusztus

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍR-PIAC ÉS FINANSZÍROZÁS 2006-BAN ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI LEG -EK 2006.

ÁLLAMPAPÍR-PIAC ÉS FINANSZÍROZÁS 2006-BAN ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI LEG -EK 2006. ÁLLAMPAPÍR-PIAC ÉS FINANSZÍROZÁS 2006-BAN ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI LEG -EK 2006. Fővédnök: Dr. Veres János pénzügyminiszter Házigazda: Szarvas Ferenc az ÁKK Zrt. vezérigazgatója Fő témakörök: Állampapírpiac

Részletesebben