A NAV kínai ügyfélkörével kapcsolatos tanulmányok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A NAV kínai ügyfélkörével kapcsolatos tanulmányok"

Átírás

1 A NAV kínai ügyfélkörével kapcsolatos tanulmányok (Vámigazgatási szakterület) Az export és a külkereskedelem jogszabályi háttere, törvényi szabályozása Kínában c. fejezet Jelen tanulmányt - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közreműködésével a Keleti Nyelvek Iskolája Alapítvány készítette a Vám- és Pénzügyőrség Kínai Nyelven című Európai Integrációs Alapból támogatott projekt keretében és év folyamán. A projekt végrehajtása során a NAV részéről felmerült az igény a Kínai export illetve külkereskedelem szabályozásának megismerésére. A kérdéskört jelenleg alapvetően négy kínai törvény illetve rendelet szabályozza, ezeket ismertetjük az alábbiakban külön-külön: A Kínai Népköztársaság Módosított Vámtörvényének Módosítása (2000. július 8.) Az Államtanács 332. számú rendelete (A Kínai Népköztársaság áruimport és - export felügyeletre vonatkozó törvényerejű rendelete) ( ) Kínai Népköztársaság Központi Vámparancsnokságának export- és importáru bejelentésre vonatkozó rendelete (2003. november 1) Kínai Népköztársaság Külkereskedelmi Törvénye (2004. július 1.)

2 A Kínai Népköztársaság Módosított Vámtörvényének Módosítása (2000. július 8.) január 22 - én elfogadva a VI. Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottság XIX. Ülésszaka által július 8-án a IX. Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága XVI. Ülésszaka által elfogadott "A Kínai Népköztársaság módosított Vámtörvényének" módosítása I. Fejezet Általános rendelkezések 1. A jelen törvény megalkotásának célja a haza szuverenitásának és érdekeinek védelme, a vámhatóság ellenőrzési és felügyeleti tevékenységének erősítése a külgazdasági és külkereskedelmi, valamint tudományos - technológiai és kulturális cserekapcsolatok előmozdítása, a szocialista modernizációs építkezés biztosítása. 2. A Kínai Népköztársaság Vámhivatala az ország határain ki-és belépő forgalmat (a továbbiakban ki-és belépési) felügyelő és ellenőrző hatósága. A Vámhivatal a jelen törvény más vonatkozó törvényeknek és közigazgatási rendeleteknek megfelelően felügyeli és ellenőrzi a határon kilépő szállítóeszközt, árut, poggyászt, postai küldeményeket és más javakat (a továbbiakban kilépő szállítóeszköz, áru, javak), behajtja a vámokat és egyéb adókat, illetve díjakat, feltárja és üldözi a csempészetet, elkészíti a vámstatisztikát illetve egyéb vámtevékenységet végez. 3. Az Államtanács megalapítja a Vámhatóság Központi Parancsnokságát, mely egységes és országos hatáskörű vámhatósági igazgatási szerv. Az állam vámhivatalokat hoz létre a külföldi forgalom számára nyitott kikötőkben illetve a vámhatósági ellenőrzési és felügyeleti tevékenység szempontjából koncentrált helyeken. A vámhatósági alárendeltségi viszonyrendszert nem korlátozza a közigazgatási területi felosztás. A vámszervek a törvények szerint önállóan gyakorolják hatáskörüket, felelősséggel a Vámhatóság Központi Parancsnoksága felé tartoznak. 4. Az állam a Vámhatóság Központi Parancsnokságán belül létrehozza a csempészet bűncselekményének nyomozására szakosított közbiztonsági szervét, melyet kiegészít a csempészeti nyomozó rendőrség, és amely felelős a hatáskörébe tartozó területen a csempészet bűncselekményének nyomozati, letartóztatási, őrizetbe vételi és előzetes meghallgatási tevékenységért. A vámhatóság csempészet bűncselekményének nyomozására szakosodott közbiztonsági szerve a Kínai Népköztársaság Büntetőeljárási törvényének megfelelően köteles végrehajtani a nyomozati, letartóztatási, őrizetbe vételi, és előzetes meghallgatási feladatát valamint kötelezettségét. A vámhatóság csempészet bűncselekményének nyomozására szakosodott közbiztonsági szerve a megfelelő országos rendeletnek megfelelően kirendeltséget hozhat létre. A kirendeltség a hatáskörében feltárt csempészet bűncselekményt köteles a jogszabályok szerint átadni az illetékes népi ügyészségnek. Minden helyi szintű közbiztonsági szerv köteles együttműködni a vámhatóság csempészet bűncselekményének nyomozására szakosodott közbiztonsági szervével jogszerű feladatának és kötelezettségének ellátásában. 5. Az állam egységes, közös és átfogó rends 2

3 zert alkalmaz a csempészet bűncselekményének üldözésére. A vámhatóság felelős a csempészet bűncselekményének bűnüldözési tevékenységének szervezéséért, koordinálásáért és felügyeletéért. Az erre vonatkozó rendelkezést az Államtanács külön szabályozza. A különböző szintű közigazgatási rendészeti szervek által feltárt csempészet bűncselekmény közigazgatási büntetést von maga után, ezért intézkedés céljából továbbítandó a vámhatóságnak; ha a bűncselekmény gyanúja fennáll, úgy a vámhatóság csempészet bűncselekményének nyomozására szakosodott közbiztonsági szervének vagy a helyi közbiztonsági hatóságnak továbbítandó a hatáskörüknek és a törvényes eljárási rendnek megfelelő intézkedés céljából 6. A vámhatóság az alábbi jogköröket gyakorolhatja: (1.) Ellenőrzés alá vonja a ki-és belépő szállítóeszközöket, megvizsgálja a határon ki- és belépő árukat, javakat; A jelen törvény vagy más jogszabály illetve közigazgatási törvény és rendelet megszegése esetén lefoglalást alkalmazhat. (2.) A határon ki- és belépő személyek okmányát megvizsgálhatja; kikérdezi a jelen vagy más törvényt, közigazgatási törvényt és rendeletet megsértő gyanúsítottat, kivizsgálhatja törvényszegő magatartását. (3.) Megvizsgálhatja és lemásolhatja a határon ki- és belépő szállítóeszközzel, áruval és egyéb javakkal kapcsolatos szerződéseket, számlákat, számlakönyveket, nyugtákat, feljegyzéseket, dokumentumokat, üzleti levelezést, hangfelvétel és képfelvételt és egyéb anyagot; ezek közül lefoglalhatja azt, amely melyek a jelen törvényt vagy más jogszabályt illetve közigazgatási törvényt és rendeletet sértő határon ki - és belépő szállítóeszközzel, áruval, és javakkal kapcsolatban áll. (4.) A vámhatóság területi illetékességén belül illetve a vámhatóság közelében lévő meghatározott part menti, határ menti körzetben ellenőrizheti a csempészet bűncselekményével gyanúsított szállítóeszközt, a csempészáru és csempészett javak elrejtésére szolgáló helyszínt és a csempészet bűncselekményének elkövetésével gyanúsított személyt; a közvetlen vámhatósági parancsnok vagy az általa felhatalmazott felettes engedélyével letartóztatást foganatosíthat; a csempészet bűncselekményével gyanúsított személy letartóztatása nem haladhatja meg a huszonnégy órát, azonban különleges esetben negyvennyolc órára meghosszabbítható. Amennyiben a vámhatóság területi illetékességén illetve a vámhatóság közelében lévő meghatározott part menti, határ menti körzeten kívül csempészet bűncselekménye okán folytat nyomozást, a csempészet bűncselekményének elkövetésével gyanúsított szállítóeszközt, és a gyaníthatóan csempészáru és csempészett javak elrejtéséül szolgáló helyiséget - állampolgári lakhely kivételével - a közvetlen vámhatósági parancsnok vagy az általa felhatalmazott felettes engedélyével, az illetékes terhelt jelenlétében ellenőrizheti. Ezek közül lefoglalhatja azt a szállítóeszközt, árut vagy javakat, melyek a csempészet bűncselekményének elkövetését bizonyítja. A vámhatóság közelében lévő meghatározott part menti vagy határ menti körzet kiterjedését a Vámhatóság Központi Parancsnoksága és az Államtanács közbiztonsági hivatala az illetékes tartományi népi kormánnyal közösen határozza meg. (5.) Csempészet bűncselekményében folytatott nyomozás esetén a közvetlen vámhatósági parancsnok vagy az általa 3

4 felhatalmazott felettes engedélyével a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított szerv vagy személy pénzügyi szervezetnél, postai vállalkozásnál vezetett betétje és átutalásai is ellenőrzés alá vonhatók. (6.) Azon határon ki- és belépő szállítóeszköz és személy, mely a vámhatósági ellenőrzésnek ellenszegül, illetve a helyszínről elmenekül, a vámhatóság által üldözésbe vehető és intézkedés céljából visszaszállítható a vámhatóság területi illetékességén illetve a vámhatóság közelében lévő meghatározott part menti, határ menti körzeten kívülről is. (7.) A vámhatósági feladat és kötelezettség ellátása érdekében fegyverviselés megengedett. A vámőrök fegyverviselési és - használati szabályzatát a Vámhatóság Központi Parancsnoksága és az Államtanács közbiztonsági hivatala dolgozza ki és jóváhagyásra benyújtja az Államtanácsnak. (8.) A vámhatóság által gyakorolt egyéb jogokat jogszabály, közigazgatási törvény és rendelet szabályozza. 7. Minden helyi hatóság és intézmény támogatni köteles a vámhatóságot feladatának jogszerű ellátásában, jogellenesen nem avatkozhat be a vámhatóság végrehajtási tevékenységébe. 8. A határon ki- és belépő szállítóeszköz, áru és javak csak vámhivatallal ellátott ponton léphet ki vagy be. Arra a különleges esetre, ha az egyedi határátlépés vámhivatallal el nem látott helyen történik, az Államtanács vagy az Államtanács által felhatalmazott hatóság előzetes engedélyét kell kérni, mely kérvényezési eljárást a jelen törvény szabályozza. 9. A határon ki- és belépő - egyébként nem rendelkezés alá nem eső - áru vám elé állítását és vámfizetési eljárását intézheti a határon ki- és belépő áru feladója és címzettje egyaránt, de végezheti a határon ki- és belépő áru feladója vagy címzettje által megbízott, a vámhatóság által engedélyezett és bejegyzett vámügyintéző vállalkozás is. A határon ki - és belépő áru tulajdonosa maga is eljárhat, illetve megbízhat más személyt is az áru vám elé állítása és a vámfizetési eljárás intézésével. 10. Ha a vámügyintéző vállalkozás az export áru feladója és az import áru címzettje megbízásából, a megbízó nevében jár el a vámügyintézés során, köteles a vámhatóságnak benyújtani a megbízó által aláírt megbízólevelet, és tevékenysége során tiszteletben tartani a jelen törvény által a meghatalmazóra rótt minden rendelkezést. Ha a vámügyintéző vállalkozás az exportáru feladója és az import áru címzettje megbízásából, de a maga nevében jár el a vámügyintézés során, az áru feladójával és címzettjével azonos jogi felelősséget köteles viselni. Ha a megbízó vámügyintéző vállalkozást bíz meg vámügyintézéssel, köteles a vámügyintéző vállalkozásnak minden a megbízással kapcsolatos valós információt átadni; ha a vámügyintéző vállalkozás elfogadja a vámügyintézési meghatalmazást, úgy köteles a megbízó által adott információk hitelességét ésszerű mértékben ellenőrizni. 11. Az exportáru feladója és az import áru címzettje, valamint a vámügyintéző vállalkozás köteles magát a jogszabályok szerint, a vámhatóságnál regisztráltatni, ha vámügyintézőként kíván fellépni. A vámügyintéző köteles a jogszabályok szerinti vámügyintéző szakképesítést megszerezni. A vámhatóság által törvényesen nem regisztrált vállalkozás, illetve törvényes vámügyintézői szakképesítéssel nem rendelkező személy nem vehet részt vámügyintézői tevékenységben. Vámügyintéző vállalkozás vagy személy törvényellenesen nem képviselhet mást vámügyintézés során, illetve nem lépheti 4

5 túl tevékenységi körét a vámügyintézés során. 12. A vámhatóság a jogszabályok szerint végrehajtja feladatát, intézmény vagy magánszemély érdeklődésére hiteles választ és segítséget ad, melyben semmilyen szerv vagy magánszemély sem akadályozhatja. Az ezirányú feladatot ellátó közbiztonsági hatóság és a népi fegyveres rendőrség támogatni köteles a vámhatóságot, ha feladatának végzése közben erőszakos ellenállásba ütközik. 13. A vámhatóság a jelen törvény rendelkezéseit sértő, a vámhatósági ellenőrzésnek ellenszegülő magatartást bejelentő rezsimet létesít. Bármely intézmény vagy magánszemély jogosult a jelen törvény rendelkezéseit sértő, a vámhatósági ellenőrzésnek ellenszegülő magatartást bejelenteni. A vámhatóság a bejelentő vagy a jelen törvény rendelkezéseit sértő cselekmény feltárásához hozzájáruló intézményt vagy személyt erkölcsi vagy anyagi jutalmazásban részesíti. A vámhatóság a bejelentő személyét köteles titokban tartani. II. Fejezet A határon ki- és belépő szállítóeszköz 14. Amikor megérkezik vagy elhagyja a határon ki - és belépő szállítóeszköz a vámhivatallal ellátott helyet, a szállítóeszközért felelős személy köteles a vámhatóságnak tényszerűen nyilatkozni, az ellenőrzéshez szükséges dokumentumokat benyújtani és a vámhatóság vizsgálatát és ellenőrzését tűrni. A vámhivatallal ellátott helyet a vámőr engedélye nélkül önhatalmúlag nem hagyhatja el a határon ki- és belépő szállítóeszköz. Az egyik vámhivatallal ellátott helytől a másik vámhivatallal ellátott helyig haladó határon ki- és belépő szállítóeszközt a vámfelügyeleti követelményeknek megfelelően vámkezeltetni kell. A vámkezelést elmulasztó a határon nem léphet ki. 15. A határon belépő szállítóeszköz a határátlépés után, a vámkezelés előtt, illetve a határon kilépő szállítóeszköz a vámkezelés után, de a határkilépés előtt az illetékes közlekedési hatóság - ennek hiányában a vámhatóság - által kijelölt útvonalon halad. 16. A szállítóeszközért felelős személy vagy illetékes közlekedési hivatal köteles előzetesen értesíteni a vámhatóságot a határon ki- és belépő hajó, vonat, légi közlekedési jármű érkezési és távozási idejéről, tartózkodásának helyéről, időtartamáról, a tartózkodási hely változásáról, áru vagy javak ki-és berakodásának tényéről és idejéről 17. A határon ki- és belépő szállítóeszközre áruk, javak berakodása vagy kirakodása, vagy belépő vagy kilépő utasok fel- vagy leszállása esetén a vámhatósági felügyeletet tűrni köteles. Az áru és javak ki- és berakodása végeztével a szállítóeszközért felelős személy köteles a vámhatóságnak benyújtani a ki- és berakodás tényleges helyzetnek megfelelő dokumentumot és feljegyzést. A határon ki- és belépő szállítóeszközre felszálló vagy onnan leszálló személyek által magukkal vitt javakat a vámhatóságnak tényszerűen be kell jelenteni, és a vámellenőrzést eltűrni. 18. A szállítóeszközért felelős személy köteles a szállítóeszköz vámhatóság általi ellenőrzésekor megjelenni és a vámhatóság kérése alapján kabint, helyiséget, járműajtót kinyitni; csempészet bűncselekménye gyanúja esetén köteles felnyitni vagy leszerelni a jármű csempészáru, csempészett javak elrejtésére alkalmas részeit, valamint elmozdítani az árut és anyagot. 5

6 A feladat igényeinek megfelelően a vámhatóság kijelölhet személyt a szállítóeszköz mellett történő szolgálat teljesítésre, melyhez a szállítóeszközért felelős személy támogatást nyújt. 19. A határon belépő külföldi szállítóeszköz és a határon kilépő belföldi szállítóeszköz vámkezelés és vám fizetése hiányában nem ruházható és nem adható át más használatába. 20. Csak vámhatósági jóváhagyással és a vámfelügyeleti követelmények teljesítésével szállíthatnak a határon ki- és belépő hajók és légi közlekedési eszközök utast és árut egyaránt. Ha a határon ki- vagy belépő szállítóeszköz belföldi szállítási tevékenysége megváltozik, vámhatósági eljárást kell lefolytatni. 21. Partmenti szállítmányozással foglalkozó hajó, halászhajó vagy speciális tengeri tevékenységgel foglalkozó hajó a vámhatóság jóváhagyása hiányában nem szállíthat, nem cserélhet, nem kereskedhet, és nem engedhet át export és import árut illetve javakat. 22. A szállítóeszközért felelős személy köteles haladéktalanul a közeli vámhivatalnak bejelenteni ha vis maior esetén a határon ki- és belépő hajó és légi közlekedési jármű olyan helyen kényszerül várakozni, leszállni vagy rakományát, áruját kidobni, kirakni ahol nincs vámhivatallal ellátott hely. III. Fejezet A határon ki- és belépő áru 23. Az importáru a határbelépéstől kezdve a vámkezelés befejezéséig bezárólag, az exportáru a vámáru nyilatkozat benyújtásától kezdve a határon való kilépésig bezárólag, a tranzit-, átrakott és továbbított áru határon való beléptetésétől kezdve a határon való kilépésig bezárólag vámhatósági felügyelet alatt áll. 24. Az importáru címzettje, az exportáru küldője köteles a vámhatóság felé pontos bevallást benyújtani, ellenőrzésre bemutatni az import és az exportengedélyt valamint a vonatkozó dokumentumot. Az állami importkorlátozás alá eső árukat importengedély hiányában nem lehet felszabadítani. A konkrét eljárást az Államtanács szabályozza. Az importáru címzettje köteles a szállítóeszköz határbelépéséről szóló értesítés napjától számított tizennégy napon belül, az exportáru feladója a vámhatóság által adott külön engedély hiányában az árunak a vámfelügyeleti körzetbe érkezése után és huszonnégy órával a berakodás előtt köteles a vámhatóságnak bejelenteni. Amennyiben az importáru címzettje elmulasztja az előző bekezdésben meghatározott bejelentési határidőt, úgy a vámhatóság késedelmes bejelentési illetéket vet ki. 25. Az import és az exportáru vámkezelési eljárásakor papíralapú és elektronikus vámáru bejelentő nyilatkozat használandó. 26. Miután a vámhatóság befogadta a vámáru bejelentő nyilatkozatot, a vámáru bejelentő dokumentum és annak tartalma alapos indok és a vámhatóság jóváhagyása nélkül nem módosítható vagy visszavonható. 27. Az importáru címzettje a vámhatóság engedélyével a vámáru bejelentés előtt ellenőrzés céljából megtekintheti az árut vagy árumintát vehet. A jogszabályok szerint karanténköteles áruból minta csak a karantén után vehető 28. Minden import és export árura vámellenőrzési kötelezettség vonatkozik. Az áru vámellenőrzése során az importáru címzettje és az exportáru feladója megjelenik a helyszínen és felel az áru elmozdításáért, csomagolásának felbontásáért és ismételt bezárásáért. Amennyiben a vámhatóság szükségesnek 6

7 tartja az árut vizsgálatnak, ismételt vizsgálatnak vagy áruminta vételének vetheti alá. Az áru feladójának vagy címzettjének kérésére és a Vámhatóság Központi Parancsnoksága jóváhagyásával az import és az exportáru mentesülhet a vizsgálat alól. 29. A vámhatóság külön engedélye hiányában az import és az exportáru vámjának teljesítése vagy vámbiztosíték adása után a vámhatóság ellenjegyzésével szabadítható fel. 30. Ha az importáru címzettje elmulasztja a szállítóeszköz határbelépéséről szóló értesítés napjától számított három hónap után a vámhatóság felé megtenni a bejelentést, úgy az importáru sorsát a vámhatóság elkobzással és a jogszabályok szerinti kiárusítással rendezi. Az így szerzett bevételt a szállítási, rakodási, tárolási és egyéb költségek, illetve a vám megfizetésével csökkenti. Az esetlegesen fennmaradó összeget az áru kiárusításának napjától számított egy éven belül a címzett kérésére kifizeti. Amennyiben az áru állami importkorlát alá esik, így a vonatkozó engedély bemutatási kötelezettség fennáll, azonban kérvényező nem tudja bemutatni, a visszatérítést el kell utasítani. Ha a határidő lejártával kérvényező nem jelentkezik, az összeget az államkincstárba kell befizetni. A vámhatóság megállapítása alapján tévesen vagy lerakodott vagy túlrakodott import áru az eredeti szállítóeszközért felelős személy vagy az áru címzettje az ezen szállítóeszközről való lerakodás napjától számított három hónapon belül visszaszállítási vagy behozatali eljárást kezdeményezhet. Szükséges esetben ez a határidő a vámhatóság jóváhagyásával három hónappal meghosszabbítható. A határidő lejártáig eljárás nem kezdeményezése esetén a vámhatóság az előző bekezdésben írtak szerint jár el. Az előző két bekezdésben meghatározott áruk nehézkes hosszú távú tárolása esetén a vámhatóság a tényleges helyzetnek megfelelően határidő előtt intézkedik. Amennyiben az áru címzettje vagy az áru tulajdonosa nyilatkozik az import áruról való lemondásról, a vámhatóság az importáru sorsát a vámhatóság elkobzással és a jogszabályok szerinti kiárusítással rendezi. Az így szerzett bevételt a szállítási, rakodási, tárolási és egyéb költségek, illetve a vám megfizetésével csökkenti, a fennmaradó összeget az államkincstárba befizeti. 31. A vámhatóság engedélyével az ideiglenesen kivitt vagy behozott áru hat hónapon belül ismételten kivihető vagy behozható. Egyedi esetben, a határidő a vámhatóság jóváhagyásával meghosszabbítható. 32. A vámőrizetben lévő áruk tárolásával, feldolgozásával, összeszerelésével, kiállításával, szállításával, bizományos forgalmazásával foglalkozó vagy azt forgalmazó és a vámmentes üzlet a vámfelügyeleti követelményeknek megfelelően, a vámhatóság engedélyével és bejegyzésével működik. A vámőrizetben lévő áru átruházása, átadása és a vámőrizet helyéről való ki- és behozatala vonatkozó vámhatósági eljárás alapján történhet vámhatósági felügyelet és ellenőrzés mellett. 33. a bérmunkával foglalkozó vállalkozás az engedélyező okiratát és a bármunka szerződést irattározás céljából a vámhatóságnak benyújtani. A bérmunkában készült kereskedelmi készáru egységnyi felhasznált alapanyag mennyiségét a vámhatóság a vonatkozó rendeletek alapján felértékeli és meghatározza. A bérmunkában készült készárut meghatározott időn belül reexportálni kell. Az ezekhez felhasznált - állami rendelet alapján vámőrizet alá vehető - import nyersanyag és alkatrész kapcsán a vámhatóságnál a vámőrizet megszűnését 7

8 hitelesítő eljárást kell kezdeményezni; amennyiben vámelőleg fizetési kötelezettség alá esett, a jogszabályok szerint a vámhatóságnál vámvisszatérítési eljárást kell kezdeményezni. A bérmunka során felhasznált vámőrizet alatt álló nyersanyag és alkatrész vagy készáru valamely okból kifolyólag belföldi forgalomba kerül, a vámhatóság belföldi forgalomba kerülési engedélye alapján a vámőrizet alatt álló import anyagra a jogszabályok szerint vámot vet ki; Amennyiben az áru állami importkorlát alá esik, a vámhatóságnak a vonatkozó importengedélyt is be kell mutatni. 34. A vámhatóság a vonatkozó állami rendeletek alapján felügyeli az Államtanács jóváhagyásával a Kínai Népköztársaság határain belül létrehozott vámszabad területeket és egyéb a vámhatóság különleges felügyelete alatt álló területeket. 35. Az importárut a címzettje az áru határbelépési helyén illetékes vámhivatalnál végzi a vámügyintézést, az exportáru feladója az áru határkilépési helyén illetékes vámhivatalban végzi a vámügyintézést. Az áru feladója és az áru címzettje kérése alapján a vámhatóság jóváhagyásával az importáru címzettje a vámhivatallal ellátott rendeltetési helyen, az exportáru feladója a vámhivatallal ellátott feladási helyen végzi a vámügyintézést. A fenti áruk egyik vámhivataltól a másikig történő szállítása meg kell felelnie a vámhatóság felügyeleti követelményeinek; szükséges esetben a vámhatóság vámőrt rendel ki a szállítmány kíséretére. Elektromos kábel, vezeték vagy más különleges szállítási móddal határon bevagy kiszállított áru esetén a gazdálkodó rendszeres időközönként a kijelölt vámhivatalnál nyilatkozatot tenni és vámügyintézést végezni. 36. A tranzit-, átrakott és továbbított árut a szállítóeszközért felelős személy a határátlépés helyén illetékes vámhivatalnál tényszerűen bejelenti, és köteles a meghatározott határidőn belül a határon kiszállítani. Amennyiben a vámhatóság szükségesnek látja, megvizsgálhatja tranzit-, átrakott és továbbított árut. 37. A vámfelügyelet alatt álló árut a vámhatóság engedélye hiányában nem szabad felbontani, felvenni, átadni, elindítani, kicserélni, átcsomagolni, jelzáloggal terhelni, biztosítékként nyújtani, átruházni, jelzését módosítani, más használatába adni vagy azzal egyéb módon rendelkezni. A vámzárat senki sem nyithatja ki vagy törheti fel önhatalmúlag. Népi bíróság ítélete vagy határozata alapján, illetve az illetékes közigazgatási rendészeti szerv döntésének megfelelően a vámfelügyelet alatt álló árut az érdekelt vámkezelteti. 38. Vámfelügyelet alatt álló árut tároló raktárt működtető vállalkozások a vámhatósági regisztráltatás után a vámhatóság vonatkozó rendelkezései szerint végzik az áru betárolási és kitárolási eljárását. A vámhatósági felügyelet alatt álló területen kívül vámfelügyelet alatt álló árut a vámhatóság jóváhagyásával és felügyelete mellett lehet elhelyezni. A fenti két rendelkezés megsértése vagy a vámhatósági felügyelet alatt álló áru megőrzése alatt a vámfelügyelet alatt álló áru sérülése vagy megsemmisülése - vis maior kivételével - esetén a vámfelügyelet alatt álló áru őrzéséért felelős személy köteles vállalni a megfelelő adófizetési és jogi felelősséget. 39. A határon ki- és belépő konténerek, a határon ki- és belépő áru kimentése és az elsüllyedt hajók, a határmenti kis értékű kereskedelem által érintett export és import áruk, valamint a jelen törvényben konkrétan nem felsorolt egyéb határon ki- 8

9 és belépő áruk felügyeletének módját a Vámhatóság Központi Parancsnoksága önállóan vagy az Államtanács illetékes szervével együttműködve külön rendeletben határozza meg. 40. Államilag tiltott vagy korlátozott határon ki- és belépő áruk, javak tekintetében a vámhatóság a jogszabályok, közigazgatási rendelet, államtanácsi rendelet vagy az Államtanács illetékes szervének törvényében, közigazgatási rendeletében biztosított felhatalmazással végzi a felügyeleti tevékenységét. A konkrét felügyeleti módról a Vámhatóság Központi Parancsnoksága rendelkezik. 41. Az export és importáru származási helyét a származási helyre vonatkozó országos rendelet rendelkezései szerint kell meghatározni. 42. Az export és importáru származási helyét a származási helyre vonatkozó országos rendelet rendelkezései szerint kell meghatározni. A vámhatóság bekérheti az exportáru feladójától vagy importáru címzettjétől az árubesorolás meghatározásához szükséges dokumentumokat; szükség esetén a vámhatóság ellenőrzést, vizsgálatot szervezhet, és a vámhatóság által elvégzett ellenőrzés vagy vizsgálat eredményét fogadja el az árubesorolás alapjául. 43. A vámhatóság a külkereskedelmi gazdálkodó által benyújtott írásbeli kérvény alapján az importálni vagy exportálni szándékozott áru besorolásáról vagy egyéb kérdésekről előzetes közigazgatási határozatot hoz. Az azonos import vagy export árura azonos árubesorolási közigazgatási határozat vonatkozik. A vámhatóság az árubesorolási és egyéb kérdésekben hozott közigazgatási határozatot közzéteszi. 44. A vámhatóság a törvények, közigazgatási rendeletek rendelkezései értelmében a határon ki- és belépő áruk szellemi tulajdonjogát védelmezi. Amennyiben a vámhatóság felé nyilatkozni szükséges a szellemi tulajdonjogról, úgy az exportáru feladója, az import áru címzettje és képviselője köteles az országos rendeletnek megfelelően a vámhatóság felé tényszerűen nyilatkozni a szellemi tulajdonjogról, és benyújtani a szellemi tulajdonjog jogszerű használatát bizonyító dokumentumot. 45. Az export és az import áru felszabadításának napjától számított három éven belül vagy a vámőrizetben lévő áru, adómentes vagy csökkentett adójú importáruk vámfelügyeleti határidején belül illetve az azt követő három éven belül a vámhatóság az import áruval közvetlen kapcsolatban álló vállalkozás, intézmény számlakönyveit, könyvelési bizonylatait, vámáru bejelentő nyilatkozatát és egyéb vonatkozó dokumentumát, valamint az áruimport és export végrehajtását ellenőrizheti. A konkrét eljárásról az Államtanács rendelkezik. IV. Fejezet A határon ki- és belépő áru 46. A magánszemély által a határon kivagy bevitt poggyász és javak, a határon ki- vagy belépő postai küldeményt személyes használatra valamint ésszerű mennyiségre korlátozódhat, és a vámhatóság ellenőrzi. 47. Az export és import áru tulajdonosa a vámhatóság felé tényszerű bevallást nyújt be és eltűri a vámhatóság ellenőrzését. Vámzárat senki sem nyithat ki vagy rongálhat meg önhatalmúlag. 48. A vámhatóság felügyeli a határon kiés belépő postazsák ki-és berakodását, átrakodását és átszállítását. A postai szolgáltató vállalkozás a vámhatóságnak benyújtja a küldemény fuvarlevelét. A postai szolgáltató vállalkozás a nemzetközi postazsákok felbontási és 9

10 lezárási idejéről előzetesen értesíti a vámhatóságot, mely a határidőre vámőrt küld a helyszínre felügyelet és ellenőrzés céljából. 49. A postai küldeményként határon kilépő árukat a vámhatóság ellenőrzése és felszabadítása után kézbesítheti vagy adhatja át az illetékes gazdálkodó. 50. A tulajdonos köteles személyesen a vámhatósági bejegyzés és engedély alapján ideiglenesen adómentességet élvező határon belépő árut ismét kivinni vagy a kilépő árut ismét beléptetni. A határon átlépő személyek a vámhatóság engedélye nélkül értékeiket nem hagyhatják hátra a határon belül. 51. A határon ki- vagy belépő javak tulajdonosának a javakról való lemondó nyilatkozata, a vámhatóság által meghatározott határidőn belül nem vámkezeltetett, vagy fel nem vett javak illetve a kézbesíthetetlen és vissza nem küldhető postai küldemények sorsát a vámhatóság a jelen törvény (30) bekezdése szerint rendezi. 52. Diplomáciai kiváltságot és mentességet élvező külföldi szervezet vagy személy hivatalos használati célra szánt javai vagy személyes használatú javainak határon ki- vagy belépése esetén a vonatkozó jogszabály, vagy közigazgatási rendelet szerint kell eljárni. V. Fejezet A vám 53. Az export vagy import áru, a határon ki - vagy belépő áru a jogszabályok alapján vámköteles. 54. Az import áru címzettje, az export áru feladója, a határon ki - és belépő áru tulajdonosa a vámfizetés kötelezettje. 55. Az import és az exportáru vámértékét a vámhatóság az adott áru tranzakciós ára alapján ellenőrzés után határozza meg. Ha a tranzakciós ár nem meghatározható, a vámértéket a vámhatóság a jogszabályok szerint végzett értékbecsléssel határozza meg. Az import áru vámértéke magában foglalja az áru árát, a Kínai Népköztársaság határain belüli beléptetési pontra érkeztetés és kirakodás előtti szállítási és egyéb költséget valamint a biztosítási díjat; Az export áru vámértéke magában foglalja az áru árát, a Kínai Népköztársaság határain belüli kiviteli pontra fuvarozási és berakodás előtti szállítási és egyéb költségeket, valamint a biztosítási díjat. Ha ez kiviteli vámot tartalmaz, úgy a kiviteli vám értékével csökkenteni kell. A határon ki- és belépő javak vámértékét a vámhatóság a jogszabályok szerint határozza meg. 56. Az alábbi export és import áruk, határon ki- és belépő javak vámkedvezményt vagy vámmentességet élveznek: (1.) Kereskedelmi értékkel nem rendelkező reklámanyag és áruminta; (2.) Külföldi kormány, nemzetközi szervezet ellenszolgáltatás nélküli adománya; (3.) A vámhatóság általi felszabadítás előtt sérülést vagy veszteséget elszenvedett áru; (4.) Adott mennyiségnél kevesebb javak; (5.) Jogszabályi rendelkezés alapján vámkedvezményben vagy mentességben részesülő áruk, javak; (6.) A Kínai Népköztársaság által kötött vagy csatlakozott nemzetközi szerződések által vámkedvezményben vagy mentességben részesülő áruk, javak. 57. Bizonyos körzet, vállalkozás vagy bizonyos felhasználási célú import-export áru vámkedvezményt vagy vámmentességet élvezhet. Az Államtanács határozza meg ezen vámkedvezmény vagy vámmentesség körét és módját 10

11 Az előző rendelkezés értelmében vámmentességet vagy vámkedvezményt élvező importáru csak az adott körzetben, az adott vállalkozásban vagy az adott célra hasznosítható, a vámhatóság jóváhagyása és a pótlólagosan kivetett vám befizetése hiányában más használatába nem adható. 58. A jelen törvény (56) paragrafusának és az (57) paragrafusának 1. pontjában meghatározottakon kívül eső, ideiglenes vámkedvezményről vagy vámmentességről az Államtanács dönt. 59. Ha a vámhatóság jóváhagyása alapján ideiglenesen importált vagy az ideiglenesen exportált, illetve speciális engedéllyel importált, vámőrizetben lévő áru feladója vagy címzettje a vámhatóság felé teljesíti a vám összegének megfelelő biztosítékot, vagy biztosítékot nyújt, a vám befizetése alól ideiglenes mentességet kaphat. 60. Az import és az exportáru után vámfizetésre kötelezett köteles a vámhatóság által kiállított vámfizetési meghagyás kiadásának napjától számított tizenöt napon belül befizetni a vámot. Késedelmes teljesítés esetén a vámhatóság késedelmi kamatot számít fel. Ha a vámfizetés kötelezettje és a kezes három hónap elteltével sem teljesíti fizetési kötelezettségét, a közvetlen vámhatósági parancsnok vagy az általa felhatalmazott felettes engedélyével a vámhatóság az alábbi kényszerítő intézkedést alkalmazhatja: (1.) Írásban értesíti a számlavezető bankot vagy más pénzügyi szervezetet, hogy a betétjéből vonja le a vám összegét; (2.) Az adóköteles árut a jogszabályok szerint kiárusítja, és az így befolyt bevétellel egyenlíti ki a vámot; (3.) Lefoglalja és a jogszabályok szerint kiárusítja a befizetendő vám értékével azonos értékű árut vagy más vagyontárgyat, majd az így befolyt bevétellel egyenlíti ki a vámot. Vámhatóság a kényszerítő intézkedés alkalmazásával egyidejűleg az előző rendelkezésben felsorolt adózóval és a kezessel szemben kényszerítő intézkedést alkalmaz a be nem fizetett késedelmi kamat tekintetében. A határon ki- és belépő áru tekintetében vámfizetésre kötelezett személy köteles az áru felszabadítása előtt megfizetni a vámot. 61. Ha a meghatározott vámfizetési határidőn belül az export és az import áru tekintetében az adózó nyilvánvaló jelét mutatja a vámkötelezett áru és egyéb vagyontárgy nyilvánvaló átszállításának, elrejtésének, a vámhatóság biztosíték adására utasíthatja. Amennyiben az adózó nem tud vámfizetési biztosítékot nyújtani, a közvetlen vámhatósági parancsnok vagy az általa felhatalmazott felettes engedélyével a vámhatóság az alábbi vámfizetést biztosító intézkedést foganatosíthatja: (1.) Írásban értesíti az adózó számlavezető bankját vagy más pénzügyi intézetet, hogy ideiglenesen zárolja az adózó betétjének a fizetendő vám összegével megegyező részét; (2.) Lefoglalja az adózónak a befizetendő vám értékével azonos értékű áruját vagy más vagyontárgyát. Ha az adózó az adó befizetésére meghatározott időn belül teljesíti kötelezettségét, a vámhatóság haladéktalanul feloldja a vámfizetést biztosító intézkedést. Az adófizetési kötelezettségnek a határidő lejártával sem teljesítése esetén a közvetlen vámhatósági parancsnok vagy az általa felhatalmazott felettes engedélyével a vámhatóság írásban értesíti az adózó számlavezető bankját vagy más pénzintézetet, hogy a zárolt betétből vonja le a befizetendő vámot, vagy a jogszabályok szerint kiárusítja a lefoglalt árut vagy más vagyontárgyat, és az így befolyt összegből egyenlíti ki a vámfizetési kötelezettséget. 11

12 Ha a vámfizetést biztosító intézkedés indokolatlan vagy az adózó a meghatározott határidőn belül teljesíti vámfizetési kötelezettségét, de a vámhatóság nem intézkedett haladéktalanul vámfizetést biztosító intézkedés feloldásáról, ennek következtében sérülnek az adózó törvényes jogai, a vámhatóság kártérítési felelősséggel tartozik. 62. Ha a vámhatóság az export vagy import áru, a határon ki- vagy belépő javak felszabadítása után tárja fel, hogy a kivetett vám kisebb mértékű volt, vagy nem történt meg vám kivetése, a vám befizetésétől vagy az áru, a javak felszabadításának napjától számított egy éven belül az adózóra pótlólagos vámfizetési kötelezettséget vet ki. Az adózó jogszabálysértő magatartása folytán ki nem vetett vagy kisebb mértékben kivetett adófizetési kötelezettség okán a vámhatóság három éven belül utólagos adófizetési kötelezettséget írhat elő. 63. A vámhatóság által feltárt túlzott mértékben kivetett vámot a feltárás után haladéktalanul vissza kell téríteni. Az adózó a vám befizetésének napjától számított egy éven belül kérvényezheti a vámhatóságtól a visszatérítést. 64. Ha az adózó és a vámhatóság között a vámfizetés kérdésében vita keletkezik, a vám befizetendő, és a jogszabályok szerint ismételt közigazgatási elbírálást kell kérvényezni. Amennyiben az ismételt közigazgatási elbírálás eredményét nem fogadja el, a jogszabályok szerint a népi bíróságon peres eljárást kezdeményezhet. 65. Az importszakaszban a vámhatóságra, mint kijelölt vámbeszedőre a vámbeszedési rendelet vonatkozik. VI. Fejezet A vámbiztosíték 66. Ha az árubesorolás meghatározása, az értékbecslés és az érvényes árubevallás benyújtása vagy egyéb vámügyintézés befejezése előtt az áru feladója vagy címzettje az áru felszabadítását kéri, a vámhatóság a jogszabályban meghatározott elvégzendő feladatához mérten arányos mértékű vámbiztosítékot kér. E rendelkezés alól kivételt képez a törvényben és közigazgatási rendeletben adott biztosíték alóli felmentés. Amennyiben törvény vagy közigazgatási rendelet vonatkozik a vámhatósági eljárásban alkalmazott biztosítékra, úgy azt kell alapul venni. Azon határon ki - és belépő áruk, javak tekintetében, melyek állami korlátozó rendelkezés alá esnek, de a vonatkozó engedély bemutatási kötelezettségnek nem tud eleget tenni, továbbá abban az egyéb esetben, amikor törvény és közigazgatási rendelet értelmében biztosítékot nem lehet letenni, a vámhatóság nem engedélyezi a biztosíték letétele ellenében történő felszabadítást. 67. Vámbiztosíték végrehajtói képességgel rendelkező jogi személyiség és egyéb szervezet vagy állampolgár kezességet vállalhat. Kivétel az, akit törvényi rendelkezés tilt el a kezességtől. 68. A kezes alábbi vagyontárgya vagy joga nyújtható biztosítékként: (1) Renminbi yuan, vagy konvertibilis valuta; (2) váltó, pénzesutalvány, csekk, kötvény, letéti jegy; (3) Banki vagy nem banki pénzintézet által nyújtott biztosíték (4) A vámhatóság által a jogszabályok szerint elismert egyéb vagyontárgy vagy jog 69. A kezes köteles a biztosítéki időn belül kezességi felelősséget vállalni. A kezes által teljesített biztosítéki kötelezettség nem mentesíti a kötelezettet a vámügyintézési eljárás végrehajtási kötelezettsége alól. 70. Az Államtanács rendelkezik a vámbiztosíték igazgatásának módjáról. 12

13 VI. Fejezet A jogérvényesítés felügyelete 71. A vámhatóság feladatának végrehajtása során tiszteletben tartja a törvényeket, és védi az ország érdekeit. A jogszabályban meghatározott hatáskörében és a jogszabályban meghatározott eljárásban szigorúan érvényesíti a jogokat és tűri a felügyeletet. 72. A vámőrök kötelesek részrehajlás nélkül érvényesíteni a jogokat, becsületességet és önfegyelmet gyakorolnak, hivatásukhoz lojálisak, kulturált szolgáltatást nyújtanak és elkerülik az alább felsorolt magatartást: (1) csempészet elrejtése, eltűrése vagy más személlyel csempészetben való összejátszás; (2) Személyi szabadság jogellenes korlátozása, jogellenes személyi motozás, ház- vagy telephelykutatás, határon kivagy belépő szállítóeszköz, áru vagy javak jogellenes ellenőrzése vagy lefoglalása; (3) Hivatali hatáskörrel visszaélve saját vagy más önös érdekeinek szolgálata; (4) Vesztegetésre felszólítás, vesztegetés elfogadása; (5) Államtitok, üzleti és vámhatósági szolgálati titok kiszivárogtatása; (6) Hivatali hatalommal való visszaélés, ellenőrzés és vizsgálat szándékos akadályozása, elhúzása; (7) A lefoglalt csempészáru és javak felvásárlása, felosztása, birtoklása; (8) Profitorientált üzleti tevékenységben való közvetlen vagy rejtett részvétel; (9) A törvényes eljárás megsértése vagy a hivatali hatáskör túllépése; (10) Egyéb törvénysértő magatartás. 73. A vámhatóság a feladatkörének jogszerű teljesítéséhez szükséges igénynek megfelelően erősíti a csapatépítést, és növeli a vámszervek dolgozóinak politikai és szakmai színvonalát. A vámhatóság szakembereinek jogi és megfelelő szakmai tudással kell rendelkezniük, valamint a munkakörük betöltéséhez szükséges, a vámhatóság által meghatározott követelményeket teljesíteniük. A vámhatóság munkaerő felvétele az állami rendelkezéseknek megfelelően, nyílt vizsgáztatással, szigorú kiértékeléssel és a legkiválóbbak kiválasztásával történik. A vámhatóság dolgozói számára tervszerű politikai ideológiai, jogi és vámügyi továbbképzést és kiértékelést biztosít. A vámhatóság dolgozó rendszeres továbbképzésen és kiértékelésben kötelesek részt venni. A vizsgakövetelményeknek nem megfelelők nem folytathatják munkakörük betöltését. 74. A Vámhatóság Központi Parancsnoksága kialakítja a rendszeres vámparancsnoki értekezlet rendszerét. A vámparancsnokok rendszeres időközönként a felettesüknek tényszerűen beszámolnak tevékenységükről. Vámhatóság Központi Parancsnoksága rendszeres időközönként a neki közvetlenül alárendelt vámparancsnokokat kiértékelheti, az alárendelt parancsnokok pedig az alsóbb szintű parancsnokokat értékelik ki. 75. A vámhatóság és dolgozói közigazgatási jogérvényesítő tevékenységükben a jogszabályoknak megfelelően tűrik a felügyeleti szerv felügyeletét. A csempészeti bűnüldözési rendőrség nyomozati tevékenységében a jogszabályok szerint a Népi Ügyészség felügyeletét tűri. 76. Az auditáló hatóság a jogszabályok szerint a vámhatóság bevételeit és kiadásai könyvvizsgálat alá vonja, a vámhatóságnak az államháztartási bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos tevékenységében jogosult szakmai auditot végezni. 13

14 77. A magasabb szintű vámhivatal a jogszabályok szerint az alacsonyabb szintű vámhivatal jogérvényesítő tevékenységét a jogszabályok szerint felügyeli. A magasabb szintű vámhivatal az alacsonyabb szintű vámhivatal által eljárt ügyekben vagy döntésekben a jogszabályok szerint megváltoztathatja vagy visszavonhatja a nem megfelelőnek ítélt döntéseket. 78. A vámhatóság a jelen törvény és más vonatkozó törvények, közigazgatási rendeletek alapján belső ellenőrzési rezsimet épít ki, azt tökéletesíti, ellenőrzi és felügyeli, hogy dolgozói végrehajtsák a törvényeket és a közigazgatási rendeleteket és betartsák a fegyelmi szabályokat. 79. A vámhatóság felelős azért, hogy a bejelentési dokumentumok ellenőrzésének, az ellenőrzési és vizsgálati, felszabadítási, nyomozati és vizsgálati illetve egyéb fontos munkakörök hatásköre világos, egymástól jól elkülönített és egymást kölcsönösen szabályzó legyen. 80. Bármely intézmény vagy magánszemély jogosult a vámhatóság és dolgozóinak törvénysértő, fegyelemsértő magatartása miatt vádat emelni, feljelentést tenni. A vádemelést, feljelentést befogadó és kezelni jogosult hatóság a jogszabályok és a hatásköri felosztás alapján haladéktalanul kivizsgálja az ügyet és intézkedést foganatosít. A vádemelést, feljelentést befogadó és a kivizsgálásért és intézkedésért felelős hatóság a vádemelő, feljelentő személyét titokban köteles tartani. 81. A vámhatóság dolgozója a törvénysértő cselekményekben végzett nyomozás során az alábbi esetekben köteles a nyomozásban való részvételtől visszavonulni: (1) Ha önmaga a bűncselekmény terheltje vagy a terhelttel rokoni kapcsolatban áll; (2) Ha önmaga vagy a vele rokoni kapcsolatban álló személy a bűncselekményben érdekelt; (3) Ha a bűncselekmény terheltjével egyéb kapcsolatban áll és ez befolyásolhatja a bűncselekmény részrehajlástól mentes nyomozását. VIII. Fejezet A jogi felelősség 82. A jelen törvény és a vonatkozó törvények, közigazgatási rendeletek megsértése, a vámvizsgálat alóli elvonás, a vámcsalás, a határon ki- és beléptetési állami korlátozó vagy tiltó rendelkezés alóli kibújás alábbi esetei csempészetnek minősülnek: olyan áruk, javak fuvarozása, vitele, a postázása határon ki- vagy belépéssel, melyek exportja vagy importja államilag tiltott vagy korlátozott, vagy vámköteles (2) Vámhatósági engedély és a fizetendő vám teljesítése illetve a vonatkozó engedély nélkül, a vámőrizetben lévő, a speciális vámkedvezményt vagy vámmentességet élvező áru és más vámfelügyelet alatt álló áru, javak, határon belépő külföldi szállítóeszköz önhatalmú belföldi forgalmazása (3) Bármely más a vámhatósági felügyeletet elkerülő cselekmény, mely csempészetnek minősül. A fenti cselekmények bármelyike ha nem éri el a bűncselekményi határértéket, a vámhatóság lefoglalja a csempészárut, javakat, illetve a jogtalanul szerzett jövedelmet és pénzbírság büntetést szabhat ki. Mindazon áruk, javak, szállítóeszközök, melyeket a csempészet céljából hasznosítottak vagy többször hasznosítottak csempészáru álcázására, lefoglalhatók. A csempészáru, javak elrejtésére speciálisan kialakított berendezések megsemmisítése vagy elkobzása rendelhető el. A fenti bekezdések bármelyikének fennállása bűncselekménynek minősül és a jogszabályok szerint büntetőjogi felelősségre vonásnak van helye. 14

15 83. Az alábbi cselekmények bármelyike csempész tevékenységgel azonosan minősül, és a jelen törvény 82. -a szerint büntetendő: A csempésztől közvetlenül jogellenesen megvásárolja az csempészettel beszállított árut, javakat Belső tengeren, felségvizeken, határfolyón, határtavon, hajón vagy utasokat szállító eszközön szállít, vásárol, árul állami export vagy import tiltás vagy korlátozás alá eső árukat, javakat, vagy törvényes igazolás nélkül szállít, vásárol, árusít jogszabály szerint vámköteles árut, javakat. 84. Vámhatósági dokumentum hamisít, megmásítása, forgalmazása, a csempészekkel összejátszás csempészek számára hitel, tőke, számlaszám, számla, igazolás, vámhatósági bizonylat biztosítására, a csempészekkel összejátszás a csempészek számára szállítási, megőrzési, postázási vagy egyéb támogatást nyújtására cselekmények bűncselekménynek minősülnek, mely büntetőjogi felelősségre vonást von maga után. A fenti cselekmények bármelyike ha nem éri el a bűncselekményi határértéket, a vámhatóság lefoglalja az így szerzett jövedelmet és pénzbírságot szab ki. 85. Ha a magánszemély által határon kivagy bevitt vagy postázott vámhatóságnak be nem jelentett javak mennyisége meghaladja a racionális magánhasználati mennyiséget, pótlólagos vámfizetés kerül elrendelésre, és pénzbírság szabható ki. 86. A jelen törvény rendelkezéseit az alábbi magatartással megsértővel szemben pénzbírság szabható ki. Ha jogellenes jövedelem keletkezett, az elkobzással sújtandó: (1) A szállítóeszköz nem a vámhivatallal ellátott helyen lép határon ki - és be; (2) A határon ki- és belépő szállítóeszköz érkezésének idejéről tartózkodásának helyéről vagy annak megváltoztatásáról nem értesíti a vámhatóságot; (3) Az áru, javak exportja, importja, tranzitja, átrakása és továbbítása tekintetében a vámhatóság felé nem tényszerű nyilatkozatot tesz; (4) Nem a rendelkezések szerint tűri a vámhatóságnak a határon ki- és belépő szállítóeszköz, áru, javak tekintetében végzett vizsgálatát, ellenőrzését; (5) A határon ki- és belépő szállítóeszközre a vámhatóság jóváhagyása nélkül, önhatalmúlag áruk, javak berakodása vagy kirakodása, vagy belépő vagy kilépő utasok fel- vagy leszállása történik. (6) A vámhivatallal ellátott helyet a vámőr engedélye nélkül önhatalmúlag elhagyja a határon ki- és belépő szállítóeszköz. (7) Az egyik vámhivatallal ellátott helytől a másik vámhivatallal ellátott helyig haladó határon ki- és belépő szállítóeszköz ha nem fejezte be a vámügyintézést, és nem kapta meg a vámhatóság jóváhagyását, viszont útközben önhatalmúlag megváltoztatja haladását, és külföldre vagy belföldön vámhivatallal el nem látott helyre távozik. (8) A határon ki- és belépő szállítóeszköz a vámhatóság jóváhagyása nélkül önhatalmúan egyéb tevékenységet is vállal vagy megváltoztatja a belföldi tevékenységét; (9) A szállítóeszközért felelős személy alapos indok nélkül elmulasztja a közeli vámhivatalnak bejelenteni, hogy vis maior esetén a határon ki- és belépő hajó és légi közlekedési jármű olyan helyen kényszerül várakozni, leszállni vagy rakományát, áruját kidobni, kirakni ahol nincs vámhivatallal ellátott hely. (10) Vámhatósági jóváhagyás nélkül önhatalmúlag a vámfelügyelet alatt álló árut felbontja, felveszi, átadja, elindítja, kicseréli, átcsomagolja, jelzáloggal terheli, biztosítékként nyújtja, átruházza, jelzését módosítja, más használatába adja vagy azzal egyéb módon rendelkezik. 15

16 (11) Vámzárat önhatalmúlag kinyit vagy megrongál. (12) Vámfelügyelet alatt álló áru szállításával, tárolásával, megmunkálásával és egyéb tevékenységgel foglalkozó az adott áru megsemmisülésére vagy a vonatkozó feljegyzések valótlanságára nem tud alapos indokot szolgáltatni; (13) A vámfelügyeleti rendeletben meghatározott egyéb magatartás. 87. Vámhatósági engedéllyel tevékenységet folytató vállalkozások ha megsértik a jelen törvény rendelkezéseit, a vámhatóság által helyreutasíthatóak, figyelmeztetésben részesíthetőek, tevékenységük felfüggeszthető vagy engedélyük visszavonható. 88. Vámhatósági regisztráció vagy vámügyintézői kvalifikáció nélkül vámügyintézői tevékenységet végzőt a vámhatóság tevékenységétől eltilthatja, a jogellenesen szerzett jövedelmet lefoglalhatja és pénzbírság szabható ki. 89. Ha vámügyintéző vállalkozás vagy személy jogellenesen képvisel mást a vámügyintézés során, vagy túllépi a hatáskörét, a vámhatóság helyreutasíthatja, pénzbírságot vet ki, tevékenységét felfüggeszti, súlyosabb esetben vámhatósági regisztrációját visszavonja, vagy vámügyintézői kvalifikációját törli. 90. Ha a vámügyintézés során az export vagy az import áru feladója vagy címzettje, a vámügyintéző vállalkozás vagy a vámügyintéző a feladatát ellátó vámőrt megvesztegeti, a vámhatóság visszavonja a vámügyintézői regisztrációt, illetve a vámügyintézői kvalifikációt, és pénzbírságot szab ki. Ha a cselekmény bűncselekménynek minősül, a jogszabályok szerint büntetőjogi felelősségre vonásra kerül sor, továbbá az ismételt vámügyintézői regisztrációra és a vámügyintézői kvalifikációs dokumentum megszerzésére nem kerülhet sor. 91. A Kínai Népköztársaság jogszabályai és a közigazgatási rendeletei által védett szellemi tulajdonjogot sértő áruk importja vagy exportja esetén a vámhatóság a jogszabályok szerint lefoglalja a jogsértő árut és pénzbírságot szab ki. Ha a cselekmény bűncselekménynek minősül, büntetőjogi felelősségre vonásra kerül sor. 92. A vámhatóság által a jogszabályok szerint lefoglalt áruk, javak, szállítóeszközök sorsa a népi bíróság ítéletének meghozataláig, vagy a vámhatóság büntetésről szóló döntése előtt nem rendezhető. Ugyanakkor a veszélyes anyagok, az friss vagy élő áru, a romlandó, vagy rövid ideig eltartható áruk javak esetén és a tulajdonos kérvénye alapján kiárusítandó áruk, javak, szállítóeszközök a közvetlen vámhatósági parancsnok vagy az általa felhatalmazott felettes engedélyével a jogszabályok szerint előzetesen kiárusítandók, az így befolyt jövedelmet a vámhatóság letétbe helyezi, és erről a tulajdonost értesíti. A népi bíróság ítéletével elkobzott vagy a vámhatóság döntése alapján lefoglalt csempészáruk, javak jogellenesen szerzett jövedelem, szállítóeszköz, különlegesen kialakított berendezés sorsát a vámhatóság a jogszabály szerint egységesen kezeli, a befolyt összeget és a vámhatóság által kiszabott bírságot teljes egészében a központi államkincstárba befizeti. 93. Ha a terhelt késedelmesen sem teljesíti a vámhatóság rá kiszabott pénzbüntetési határozat teljesítését, ugyanakkor nem kéri ügyének felülvizsgálatát sem, továbbá a népi bíróságnál sem indított per, a pénzbírságról szóló határozatot hozó vámhivatal a terhelt biztosítékát lehívhatja, vagy a zárolt árut, javakat, szállítóeszközt a jogszabály szerint értékesíti, de végrehajtást is kérhet a népi bíróságtól. 94. Ha a vámhatóság a határon ki- vagy belépő áruban, javakban kárt tesz 16

Budapest Lízing Zrt. Üzletszabályzat

Budapest Lízing Zrt. Üzletszabályzat Budapest Lízing Zrt. Pénzügyi lízingtevékenységre vonatkozó Üzletszabályzat Hatályos 2009. augusztus 1-jétől www.budapestlizing.hu 1. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK...3 1.1. Az Üzletszabályzat hatálya... 3 1.2. Az

Részletesebben

TELENOR MAGYARORSZÁG ZRT. ÁLTALÁNOS BESZERZÉSI FELTÉTELEK. Első kibocsátás dátuma: 2014. május 15. Első hatálybalépés: 2014. május 15.

TELENOR MAGYARORSZÁG ZRT. ÁLTALÁNOS BESZERZÉSI FELTÉTELEK. Első kibocsátás dátuma: 2014. május 15. Első hatálybalépés: 2014. május 15. Első kibocsátás dátuma: 2014. május 15. Első hatálybalépés: 2014. május 15. Módosítás időpontja Módosítás készítője Módosítások összefoglalója Módosítás hatályba lépése 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1.

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek a Rondo Hullámkartongyártó Kft. és a beszállítói, valamint megrendelői közötti szerződésekhez. I.

Általános Szerződési Feltételek a Rondo Hullámkartongyártó Kft. és a beszállítói, valamint megrendelői közötti szerződésekhez. I. Általános Szerződési Feltételek a Rondo Hullámkartongyártó Kft. és a beszállítói, valamint megrendelői közötti szerződésekhez I. Preambulum A Rondo Hullámkartongyártó Kft. (1239 Budapest, Ócsai út 5.,

Részletesebben

19. cikk Preferenciális elbánás iránti igények és a származási igazolás benyújtása

19. cikk Preferenciális elbánás iránti igények és a származási igazolás benyújtása L 127/1344 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2011.5.14. A származó termékek meghatározására és az igazgatási együttműködés módszereire vonatkozó JEGYZŐKÖNYV TARTALOMJEGYZÉK A. SZAKASZ SZÁRMAZÁSI SZABÁLYOK

Részletesebben

2001. évi CXIX. törvény. a takarmányok előállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról. Bevezető rendelkezések

2001. évi CXIX. törvény. a takarmányok előállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról. Bevezető rendelkezések 2001. évi CXIX. törvény a takarmányok előállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról Az Országgyűlés annak érdekében, hogy a takarmány biztosítsa az állatok korcsoportjának és hasznosítási

Részletesebben

KÉTOLDALÚ VILLAMOSENERGIA-KERESKEDELMI KERETSZERZŐDÉS

KÉTOLDALÚ VILLAMOSENERGIA-KERESKEDELMI KERETSZERZŐDÉS ALTEO Nyrt. Üzletszabályzat 3. sz. melléklet KÉTOLDALÚ VILLAMOSENERGIA-KERESKEDELMI KERETSZERZŐDÉS A jelen villamos energia-kereskedelmi keretszerződés (az annak elválaszthatatlan részét képező valamennyi

Részletesebben

kitöltési útmutató TRAKT kérelem a termékdíj raktár üzemeltetésének engedélyezése iránt

kitöltési útmutató TRAKT kérelem a termékdíj raktár üzemeltetésének engedélyezése iránt kitöltési útmutató TRAKT kérelem a termékdíj raktár üzemeltetésének engedélyezése iránt Jogszabályi háttér - A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény (a továbbiakban: Ktdt.) - A környezetvédelmi

Részletesebben

Nagykörű Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Nagykörű Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1 Nagykörű Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2002. (XII. 4.), 15/2003. (X. 28.), 9/2005.(IV. 7.), 16/2006. (XII. 14.), 3/2007. (II. 15.), 16/2007. (IX. 13.), 18/2008. (XII. 17.), 17/2010. (XII.

Részletesebben

Pestuka Gabriella osztályvezető

Pestuka Gabriella osztályvezető Pestuka Gabriella osztályvezető NAV Csongrád Megyei Adóigazgatósága Ügyfélkapcsolati Osztály Áfá-t érintő visszaélések visszaszorítása A jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése A költségvetési

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek KIVONAT Módosításokkal egybekötött egységes szerkezetbe foglalva: 2010. július 1. A szolgáltatás megnevezése: internet szolgáltatás A szolgáltatás területét a Szolgáltatás

Részletesebben

Zártvégű Pénzügyi Lízingszerződés. MCSL-1402 számú általános lízingfeltételek

Zártvégű Pénzügyi Lízingszerződés. MCSL-1402 számú általános lízingfeltételek Merkantil Bank Zrt. Zártvégű Pénzügyi Lízingszerződés MCSL-1402 számú általános lízingfeltételek forint alapon változó lízingdíjakkal Direkt finanszírozás Hatályos: 2014. március 15-től 2015. január 31.-ig

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott 3013/2014. útmutató a passzív feldolgozásról. 1. Általános rendelkezések. 2. Hatókör

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott 3013/2014. útmutató a passzív feldolgozásról. 1. Általános rendelkezések. 2. Hatókör A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott 3013/2014. útmutató a passzív feldolgozásról A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet (a továbbiakban: Vámkódex) szerinti passzív

Részletesebben

A nemzeti forrásból finanszírozott támogatások felhasználásának ellenőrzése... 8

A nemzeti forrásból finanszírozott támogatások felhasználásának ellenőrzése... 8 A birtok-összevonási célú földvásárlási támogatás intézése (első fok)... 1 Családi gazdaságok nyilvántartásba vétele és a nyilvántartások vezetése... 3 Mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK (ÁSZF) 1. AZ ÁSZF HATÁLYA

ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK (ÁSZF) 1. AZ ÁSZF HATÁLYA ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK (ÁSZF) 1. AZ ÁSZF HATÁLYA 1.1. Az ÁSZF hatálya kiterjed a JET-VILL Építő és Épületgépészeti Fővállalkozó és Kivitelező Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1158 Budapest

Részletesebben

A Medicrent Korlátolt Felelősségű Társaság. eszközök bérbeadására vonatkozó. Általános Szerződési Feltételei

A Medicrent Korlátolt Felelősségű Társaság. eszközök bérbeadására vonatkozó. Általános Szerződési Feltételei 1 A Medicrent Korlátolt Felelősségű Társaság eszközök bérbeadására vonatkozó Általános Szerződési Feltételei Hatályos: 2014. július 30. napjától 2 1. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK 1.1. Az Általános Szerződési Feltételek

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Helyi menetrend szerinti autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatásra

Részletesebben

ALVÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 2016.05.24. MINTA

ALVÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 2016.05.24. MINTA Iktatószám a Vállalkozónál: Szerződés szám Alvállalkozónál: ALVÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 2016.05.24. MINTA amely egyrészről a MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Korlátolt

Részletesebben

ÜZLETSZABÁLYZAT. a forintban és külföldi, konvertibilis pénznemben nyilvántartott pénzforgalmi számlák vezetéséről

ÜZLETSZABÁLYZAT. a forintban és külföldi, konvertibilis pénznemben nyilvántartott pénzforgalmi számlák vezetéséről ÜZLETSZABÁLYZAT a forintban és külföldi, konvertibilis pénznemben nyilvántartott pénzforgalmi számlák vezetéséről Jelen Üzletszabályzat a 2010. november 10-től nyitott forintban és külföldi, konvertibilis

Részletesebben

II. KÖTET SZERZŐDÉSTERVEZET

II. KÖTET SZERZŐDÉSTERVEZET II. KÖTET SZERZŐDÉSTERVEZET Oldal: 1 / 19 TERVEZÉSI ÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉSTERVEZET MRE SZERETETSZOLGÁLATI IRODA MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ VILLAMOS ENERGIA TERMELÉS BUDAPEST CÍMŰ PROJEKT KERETÉBEN amely

Részletesebben

FHB SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

FHB SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI 2015. január 31. napjáig fogyasztónak nem minősülő természetes személyekkel megkötött kölcsönszerződésekre vonatkozó FHB SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI 2014. március 15. napjától érvényes

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000 fax: (06 1) 328 9696 Budapest 1851 www.kh.hu bank@kh.hu ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK VÁLLALATI ÜGYFELEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT PÉNZFORGALMI

Részletesebben

(3) A Képviselő-testület gyakorolja mindazon bérbeadói és elidegenítési jogokat, amelyet e rendelet másként nem szabályoz. II.

(3) A Képviselő-testület gyakorolja mindazon bérbeadói és elidegenítési jogokat, amelyet e rendelet másként nem szabályoz. II. A lakások bérletéről szóló 12/2001. (III. 29.) ÖKT rendeletének módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról Módosította: 15/2002. (III. 28.) ÖKT. rendelet, 33/2005. (XII.1.) a 11/2006. (II. 24.),

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ OTTHONTEREMTÉSI KAMATTÁMOGATÁSÚ JELZÁLOGHITELRŐL

TÁJÉKOZTATÓ AZ OTTHONTEREMTÉSI KAMATTÁMOGATÁSÚ JELZÁLOGHITELRŐL TÁJÉKOZTATÓ AZ OTTHONTEREMTÉSI KAMATTÁMOGATÁSÚ JELZÁLOGHITELRŐL A GRÁNIT Bank a 16/2016. Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) IV. fejezetében meghatározott 3 vagy több gyermekes családok részére nyújtható

Részletesebben

T/9522. számú törvényjavaslat. a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről

T/9522. számú törvényjavaslat. a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/9522. számú törvényjavaslat a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről Előadó: Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter Budapest, 2012. december 201. évi...

Részletesebben

Otthon Melege Program TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS

Otthon Melege Program TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS amelyet egyrészről a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (székhelye: 1011 Budapest, Fő utca 44-50.), mint támogató képviseletében eljáró Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Korlátolt

Részletesebben

67/2009. (VI. 9.) FVM rendelet. a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek nemzeti szabályozásáról. Általános rendelkezés

67/2009. (VI. 9.) FVM rendelet. a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek nemzeti szabályozásáról. Általános rendelkezés 1 67/2009. (VI. 9.) FVM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek nemzeti szabályozásáról Az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény 32. (1) bekezdés c) pontjában,

Részletesebben

1992. évi LXIII. törvény. a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról

1992. évi LXIII. törvény. a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról Az Országgyűlés - a Magyar Köztársaság Alkotmányában foglaltakkal összhangban - a személyes adatok védelmét,

Részletesebben

CIB Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt. Alapszabálya

CIB Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt. Alapszabálya CIB Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya Elfogadta a Pénztár Közgyűlése 2015. december 18-án Hatályos 2015. december 19-től Tartalomjegyzék I. A Pénztárra

Részletesebben

BIZOTTSÁG. L 265/18 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.9.26. (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező)

BIZOTTSÁG. L 265/18 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.9.26. (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) L 265/18 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.9.26. II (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) BIZOTTSÁG AZ EK TÖRÖKORSZÁG VÁMÜGYI EGYÜTTMŰKÖDÉSI BIZOTTSÁG 1/2006 HATÁROZATA (2006. szeptember

Részletesebben

Utazási szerződés Érvényes 2016. január 1. napjátol visszavonásig.

Utazási szerződés Érvényes 2016. január 1. napjátol visszavonásig. EUPOLISZ UTAZÁSSZERVEZŐ KFT. Székhely: 8200 Veszprém, Szeglethy u. 1. II/15. Tel: (+36) 88 871728, (+36) 88 871729 Cégjegyzékszám: 01-09-694366 Adószám: 12600229-2-19 Engedélyszám: U-000463 Vagyoni biztosíték:

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓJA

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓJA Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓJA Villamos energia beszerzés a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. közbeszerzési

Részletesebben

KÜLFÖLDI, KONVERTIBILIS PÉNZNEMBEN NYILVÁNTARTOTT FIZETÉSI SZÁMLA (DEVIZASZÁMLA) ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

KÜLFÖLDI, KONVERTIBILIS PÉNZNEMBEN NYILVÁNTARTOTT FIZETÉSI SZÁMLA (DEVIZASZÁMLA) ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI KÜLFÖLDI, KONVERTIBILIS PÉNZNEMBEN NYILVÁNTARTOTT FIZETÉSI SZÁMLA (DEVIZASZÁMLA) ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések... 3 2. Fogalom meghatározások... 3 3. Keretszerződés...

Részletesebben

#CEGJEGYZEKSZAM# cégjegyzékszám: Gyártási év: #D19GYARTASDATUM# Gyári extrák Forgalmi rendszám: Kiegészítő extrák:

#CEGJEGYZEKSZAM# cégjegyzékszám: Gyártási év: #D19GYARTASDATUM# Gyári extrák Forgalmi rendszám: Kiegészítő extrák: G É P J Á R M Ű T Á R G Y Á B A N K Ö T Ö T T N Y Í L T V É G Ű P É N Z Ü G Y I L Í Z I N G S Z E R Z Ő D É S Amely létrejött Név: K&H Bank Zrt. Név: #A10UGYFEL# Cím: #CEGCIM# Székhely: Cégjegyzékszám:

Részletesebben

VILLAMOSENERGIA-KERESKEDELMI KERET SZERZŐDÉS VILLAMOS ENERGIA ADÁS-VÉTEL TÁRGYÁBAN

VILLAMOSENERGIA-KERESKEDELMI KERET SZERZŐDÉS VILLAMOS ENERGIA ADÁS-VÉTEL TÁRGYÁBAN Villamos energia Kereskedelmi üzletszabályzat 1. számú melléklet VILLAMOSENERGIA-KERESKEDELMI KERET SZERZŐDÉS (Minta) VILLAMOS ENERGIA ADÁS-VÉTEL TÁRGYÁBAN Szerződő felek: Szerződésszám: Dátum: Érvényesség:

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 113/2011. (VI. 23.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 113/2011. (VI. 23.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 113/2011. (VI. 23.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről

Részletesebben

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA ALAPFELADATOKON KIVÜLI TEVÉKENYSÉGEK SZABÁLYZATA

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA ALAPFELADATOKON KIVÜLI TEVÉKENYSÉGEK SZABÁLYZATA A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA ALAPFELADATOKON KIVÜLI TEVÉKENYSÉGEK SZABÁLYZATA BUDAPEST 2001. december TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 4 1.HATÁSKÖRÖK... 5 1.1. A tudományos rektorhelyettesre átruházott hatáskörök

Részletesebben

Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.15.) önkormányzati rendelete

Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.15.) önkormányzati rendelete Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.15.) önkormányzati rendelete a lakások bérletére, elidegenítésére, valamint a lakáshoz jutás helyi támogatására vonatkozó szabályokról Rakamaz

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ KAPOS VOLÁN Zrt. 7400 Kaposvár, Füredi u. 180. PANNON VOLÁN AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉSI Zrt. 7601 Pécs, Siklósi u. 1 AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ Kapos Volán Zrt. és Pannon Volán Zrt. tulajdonában lévő autóbuszok felújítása

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Készítette: Budapest Főváros XIX. ker. (Kispest) Önkormányzat Polgármesteri Hivatala. 2009. június

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Készítette: Budapest Főváros XIX. ker. (Kispest) Önkormányzat Polgármesteri Hivatala. 2009. június PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A BUDAPEST, XIX. KERÜLET KOSSUTT TÉR 23-24. SZ. ALATTI LAKÓÉPÜLETBEN 12 DB LAKÁS ÉS BEÉPÍTHETŐ TETŐTÉR MEGVÁSÁRLÁSÁHOZ HRSZ: 162301/3 Készítette: Budapest Főváros XIX. ker. (Kispest)

Részletesebben

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet 3. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

AZ IKB PÉNZÜGYI LÍZING ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA

AZ IKB PÉNZÜGYI LÍZING ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK AZ IKB PÉNZÜGYI LÍZING ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA I.1 IKB Csoport. IKB Csoport alatt az IKB Deutsche Industriebank AG érdekeltségi körébe tartozó vállalkozások, illetve a német IKB

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság székhely: 6000 Kecskemét, Liszt F. u. 19. adószáma: 15323888-2-03 képviseli: Dr. Vajna Tamásné igazgató mint megrendelő

Részletesebben

2000. évi XLII. törvény. a víziközlekedésről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya. Az állam feladatai

2000. évi XLII. törvény. a víziközlekedésről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya. Az állam feladatai 2000. évi XLII. törvény a víziközlekedésről Az Országgyűlés a környezetkímélő és energiatakarékos víziközlekedés fejlődése, a közlekedéspolitikai célok megvalósítása érdekében, továbbá a hajózási tevékenységnek

Részletesebben

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja (tárgya): Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő Budatest XVI. Georgina utca 32. szám alatti, 116944

Részletesebben

1. Általános rendelkezések 1.

1. Általános rendelkezések 1. Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 31/2011.(XII.19.) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletéről (egységes szerkezetben a 9/2012.(III.23.), 35/2012.(XII.21.) önkormányzati

Részletesebben

A Kormány 88/2016. (IV. 29.) Korm. rendelete az egyes kormányrendeleteknek az uniós vámjog végrehajtásával összefüggő módosításáról

A Kormány 88/2016. (IV. 29.) Korm. rendelete az egyes kormányrendeleteknek az uniós vámjog végrehajtásával összefüggő módosításáról MAGYAR KÖZLÖNY 2016. évi 60. szám 4821 III. Kormányrendeletek A Kormány 88/2016. (IV. 29.) Korm. rendelete az egyes kormányrendeleteknek az uniós vámjog végrehajtásával összefüggő módosításáról A Kormány

Részletesebben

160/2011. (VIII. 18.) Korm. rendelet

160/2011. (VIII. 18.) Korm. rendelet 160/2011. (VIII. 18.) Korm. rendelet a haditechnikai eszközök és szolgáltatások kivitelének, behozatalának, transzferjének és tranzitjának engedélyezéséről, valamint a vállalkozások tanúsításáról A Kormány

Részletesebben

UPC DTH S.À.R.L. MŰHOLDAS MŰSORTERJESZTÉSI SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSÁRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

UPC DTH S.À.R.L. MŰHOLDAS MŰSORTERJESZTÉSI SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSÁRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI UPC DTH S.À.R.L. MŰHOLDAS MŰSORTERJESZTÉSI SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSÁRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI KÉSZÍTÉS IDŐPONTJA: 2014. AUGUSZTUS 15. HATÁLYOS: 2015. OKTÓBER 5. UTOLSÓ MÓDOSÍTÁS IDŐPONTJA:

Részletesebben

Dokumentáció az ajánlattevők számára. elnevezésű közbeszerzési eljárásban

Dokumentáció az ajánlattevők számára. elnevezésű közbeszerzési eljárásban Dokumentáció az ajánlattevők számára Bérleti és üzemeltetési szerződés a Nokia Siemens Networks TraffiCOM Hírközlési Üzemeltető és Szolgáltató Kft. tulajdonát képező LPE32-es béléscsőnek megfelelő kábelhely

Részletesebben

Mit nyújt Önnek a Chartis Travel Guard utasbiztosítás?

Mit nyújt Önnek a Chartis Travel Guard utasbiztosítás? Mit nyújt Önnek a Chartis Travel Guard utasbiztosítás? Click here for English A Chartis Hungary biztosítóról Jelen feltételek (a továbbiakban: Utasbiztosítási Feltételek) szerinti biztosítási fedezetet

Részletesebben

Feltételes Vállalkozási Szerződés

Feltételes Vállalkozási Szerződés Feltételes Vállalkozási Szerződés 1. Szerződő Felek, a szerződés tárgya, ellenértéke 1.1. Megrendelő: címe: adószám: bankszámlaszám: képviseli: telefon: telefax: e-mail cím: 1.2. 1.3. Vállalkozó neve:

Részletesebben

ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS. székhelye: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4. levelezési címe: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4.

ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS. székhelye: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4. levelezési címe: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4. melléklet a.../2014. (II.14.) sz. Ökt. határozathoz ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS Szerződésszám: 1444-DF-1.5.2 00 0 13 Amely létrejött egyrészről az Kazincbarcika Város Önkormányzata székhelye: 3700 Kazincbarcika,

Részletesebben

Bérleti és Bizományi Szerződés

Bérleti és Bizományi Szerződés Polc: Név: Szerz. vége: Bérleti és Bizományi Szerződés Mely létrejött egyrészről Bérleti és Bizományi Szerződés Név: _ lakcím: személyigazolvány szám: adóazonosító jel:, mint áru tulajdonos és polc bérlő,

Részletesebben

A Szombathelyi Távhőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ÜZLETSZABÁLYZATA

A Szombathelyi Távhőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ÜZLETSZABÁLYZATA 1 A Szombathelyi Távhőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ÜZLETSZABÁLYZATA 2 TARTALOMJEGYZÉK Cégadatok 5. oldal 1. Felhasználói igénybejelentés, tájékoztatás 6. oldal 1.1. Előzetes tájékoztatás

Részletesebben

Gyopárosi Kábeltelevízió Építő és Üzemeltető Kft.

Gyopárosi Kábeltelevízió Építő és Üzemeltető Kft. Gyopárosi Kábeltelevízió Építő és Üzemeltető Kft. Vezetékes műsorterjesztési szolgáltatás nyújtására vonatkozó Általános Szerződési Feltételei Hatályos: 2012. szeptember 30. Utolsó módosítás időpontja:

Részletesebben

13/1998. (V. 6.) KTM rendelet

13/1998. (V. 6.) KTM rendelet 1. oldal 13/1998. (V. 6.) KTM rendelet a barlangok nyilvántartásáról, a barlangok látogatásának és kutatásának egyes feltételeiről, valamint a barlangok kiépítéséről A természet védelméről szóló 1996.

Részletesebben

1/13. A Schneider Electric Hungária Villamossági Zrt., mint megrendelı általános vállalkozási szerzıdési feltételei

1/13. A Schneider Electric Hungária Villamossági Zrt., mint megrendelı általános vállalkozási szerzıdési feltételei 1/13 A általános vállalkozási szerzıdési feltételei 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 1 2. Értelmezı rendelkezések... 2 3. Általános rendelkezések... 2 4. A Szerzıdés tárgya, terjedelme, minısége...

Részletesebben

Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta az előterjesztést és úgy határozott, hogy

Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta az előterjesztést és úgy határozott, hogy Kivonat Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének 2013. május 13-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 101/2013.(V.13.)HÖ. sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

1. melléklet A Projekt költségvetése

1. melléklet A Projekt költségvetése 1. melléklet A Projekt költségvetése 1 2. melléklet A Projekt forrásai 2 3. melléklet A Projekt mérföldkövei 3 4. melléklet A Projekt műszaki-szakmai tartalma és eredményei 4 5. melléklet A Projekt indikátorai

Részletesebben

A MAGYAR EXPORT-IMPORT BANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÜZLETSZABÁLYZATA

A MAGYAR EXPORT-IMPORT BANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÜZLETSZABÁLYZATA A MAGYAR EXPORT-IMPORT BANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÜZLETSZABÁLYZATA Hatályba lépés napja: 2015. október 19. 1 I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1. A Magyar Export-Import Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

Pályázati Felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati Felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati Felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja: Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő Budapest 1045 Nap utca 7. szám alatti, 72442/0/A/1 hrsz-ú,

Részletesebben

Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2004.(VIII.30.)Kt. rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítéséről ZÁRADÉK

Részletesebben

ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről: Monostorapáti Község Önkormányzata székhely: 8296 Monostorapáti, Petőfi Sándor u.123. nevében és képviseletében eljár: Hárshegyi József polgármester

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK KÖZCÉLÚ INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA VONATKOZÓ Módosítva a 2003. C. törvény 131. -ában foglaltak szerint 1.oldal Szolgáltató: TolnaAirNet Bt. 6430 Bácsalmás, Korona u. 2. Tel.: 06 / 30-365 93 14 és 06-40/200-842

Részletesebben

Az új közbeszerzési törvény részletszabályairól

Az új közbeszerzési törvény részletszabályairól + DR. BARNA ORSOLYA ügyvéd európai uniós és környezetvédelmi szakjogász Az új közbeszerzési törvény részletszabályairól MAGYAR KÖZBESZERZÉSI INTÉZET WWW.KOZBESZERZESIINTEZET.HU + Hatály kérdése Régi Kbt.

Részletesebben

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati felhívás Ajánlatkérő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja (tárgya): A Budapest Főváros Önkormányzatának tulajdonában lévő, 3170/49

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1. Általános rendelkezések... 2 1.1. A szolgáltató adatai... 2 1.2. Szerződő felek... 2 2. A Szerződés létrejötte, a foglalás módjai és feltételei... 2 2.1. A szerződés

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK NETB@NK SZOLGÁLTATÁSHOZ

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK NETB@NK SZOLGÁLTATÁSHOZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK NETB@NK SZOLGÁLTATÁSHOZ Fogalom meghatározások: Fizetési számla: a Pannon Takarék Bank Zrt. (a továbbiakban: Bank) által a Számlatulajdonos részére vezetett, a Szerződésben

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK PÉNZÜGYI INGATLANLÍZING SZERZŐDÉSHEZ KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK PÉNZÜGYI INGATLANLÍZING SZERZŐDÉSHEZ KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK PÉNZÜGYI INGATLANLÍZING SZERZŐDÉSHEZ KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA Hatályos: 2012. május 2. napjától 1. A lízing tárgya 1.1. Jelen Általános Szerződési Feltételek az

Részletesebben

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (...) önkormányzati rendelete A közterületek használatának rendjéről

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (...) önkormányzati rendelete A közterületek használatának rendjéről Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (....) önkormányzati rendelete A közterületek használatának rendjéről Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Szélmalom Kábeltévé Zrt. a tagja Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatáshoz Kiskundorozsma, Algyő, Bordány, Csólyospálos, Csór,

Részletesebben

2008R0501 HU 27.12.2008 001.001 1

2008R0501 HU 27.12.2008 001.001 1 2008R0501 HU 27.12.2008 001.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A BIZOTTSÁG 501/2008/EK RENDELETE (2008. június 5.)

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS

SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS Nyt. szám: 1. sz. példány SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Név: Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet Székhely: 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 125-127 Adószám: 15450353-2-12 Bankszámlaszám:

Részletesebben

MEZEI-VILL KFT. Szolgáltató

MEZEI-VILL KFT. Szolgáltató MEZEI-VILL KFT. Szolgáltató a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség tagja Általános Szerződési Feltételek internet hozzáférés szolgáltatáshoz Berettyóújfalu Biharkeresztes Biharnagybajom Nagykereki

Részletesebben

CSALÁDI OTTHONTEREMTÉSI KEDVEZMÉNY ÚJ LAKÁS VÁSÁRLÁSÁHOZ, BŐVÍTÉSÉHEZ

CSALÁDI OTTHONTEREMTÉSI KEDVEZMÉNY ÚJ LAKÁS VÁSÁRLÁSÁHOZ, BŐVÍTÉSÉHEZ CSOK CSALÁDI OTTHONTEREMTÉSI KEDVEZMÉNY ÚJ LAKÁS VÁSÁRLÁSÁHOZ, BŐVÍTÉSÉHEZ Meghatározás: új lakás vagy családi ház vásárlására, építésére igényelhető, vissza nem térítendő állami támogatás, melynek összege

Részletesebben

Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének. 20/2004. (XII.15.) rendelete. a helyi adókról és az alkalmazandó méltányossági eljárásról

Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének. 20/2004. (XII.15.) rendelete. a helyi adókról és az alkalmazandó méltányossági eljárásról Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 20/2004. (XII.15.) rendelete a helyi adókról és az alkalmazandó méltányossági eljárásról Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2004.

Részletesebben

FŐVÁROSI CSATORNÁZÁSI MŰVEK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

FŐVÁROSI CSATORNÁZÁSI MŰVEK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG FŐVÁROSI CSATORNÁZÁSI MŰVEK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Azonosító szám: kiadás /változat 2.0 Budapest, 2011. december 27. A szabályzat témagazdája: Dr. Prohászka László vezető jogtanácsos A 2.0.

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Kötelezettségvállalás nyt.száma: Sz-1-6696/2008 VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (1013 Budapest, Krisztina krt. 39.) statisztikai számjel: 15329877-8411-311-01,

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek Internet Protokoll Alapú Helyhez Kötött Távbeszélő Szolgáltatáshoz. Hatályos: 2013. október 15.

Általános Szerződési Feltételek Internet Protokoll Alapú Helyhez Kötött Távbeszélő Szolgáltatáshoz. Hatályos: 2013. október 15. Általános Szerződési Feltételek Internet Protokoll Alapú Helyhez Kötött Távbeszélő Szolgáltatáshoz Hatályos: 2013. október 15. Tartalom 1. Szolgáltató adatai, ügyfélszolgálat elérhetősége, illetve internetes

Részletesebben

GYAKRAN ISMÉTLŐDŐ KÉRDÉSEK (GY.I.K.) Utoljára frissítve: 2016.05.04.

GYAKRAN ISMÉTLŐDŐ KÉRDÉSEK (GY.I.K.) Utoljára frissítve: 2016.05.04. GYAKRAN ISMÉTLŐDŐ KÉRDÉSEK (GY.I.K.) Utoljára frissítve: 2016.05.04. Az MFB Zrt. (MFB) hitelprogramot hirdetett meg a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) által árverés útján értékesített földrészletek

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1. Értelmező rendelkezések Jelen Általános Szerződési Feltételek valamint a hatálya alá tartozó megállapodások és szerződések értelmezése során az alábbi fogalmak a következő

Részletesebben

I. RÉSZ Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. b.) Nem lakás céljára szolgáló helyiség elidegenítésére terjed ki.

I. RÉSZ Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. b.) Nem lakás céljára szolgáló helyiség elidegenítésére terjed ki. Balmazújváros Város Önkormányzatának 3/2009. (I. 21.) B. újv. Ör. sz. r e n d e l e t e Az önkormányzati tulajdonban lévő lakások, és helyiségek elidegenítéséről Balmazújváros Város Önkormányzatának képviselő-testülete

Részletesebben

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es Terminál és a GA Terminál Határátkelőhely Rendje

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es Terminál és a GA Terminál Határátkelőhely Rendje Repülőtéri Rendőr Igazgatóság Határrendészeti Osztály 1675 Budapest, Pf. 10. Tel/fax: 296-06-89 BM Tel/fax: 37-700; 37-702 Száma: 29023/ 11350 /2014.ált 1. sz. pld. Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Részletesebben

H I R D E T É S ÜZLETHELYISÉG BÉRBEADÁSÁRA

H I R D E T É S ÜZLETHELYISÉG BÉRBEADÁSÁRA Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Zenta község Szám: 361-5/2015-II Kelt: 2015.02.12-én Z E N T A H I R D E T É S ÜZLETHELYISÉG BÉRBEADÁSÁRA Az állami tulajdonban, illetve Zenta község köztulajdonában

Részletesebben

Teleki téri piac ingatlanértékesítés Pályázati felhívás

Teleki téri piac ingatlanértékesítés Pályázati felhívás Kivonat 1/1. számú melléklet Teleki téri piac ingatlanértékesítés Pályázati felhívás Kiíró: Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 2 Tartalomjegyzék A Kiíró megnevezése, székhelye 3 A

Részletesebben

Fővállalkozási szerződés

Fővállalkozási szerződés Fővállalkozási szerződés amely létrejött egyrészről a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság (székhely: 1088 Budapest, Rákóczi út 41., adószám: 15308380-2-42, bankszámlaszám: 10032000-01712010- 00000000,

Részletesebben

Tamasinet Szolgáltató, és Gyártó Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz

Tamasinet Szolgáltató, és Gyártó Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz Tamasinet Szolgáltató, és Gyártó Kft. szolgáltató Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz Tamási település területén Hatályba lépés kelte: 2015.092016.01.01 Utolsó módosítás kelte:

Részletesebben

Illés Béla szolgáltató

Illés Béla szolgáltató llés Béla szolgáltató Általános Szerződési Feltételek vezetékes műsorjel-elosztási szolgáltatás hoz Érvényes: Mórágy körzetében Hatályba lépés kelte: 2014.08.01. Utolsó módosítás kelte: 2014.07.01. 2 ;

Részletesebben

Az Új Színházban üzemelő. Vendéglátó-ipari egységek. (nézőtéri és személyzeti büfék) ALBÉRLETBE ADÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Az Új Színházban üzemelő. Vendéglátó-ipari egységek. (nézőtéri és személyzeti büfék) ALBÉRLETBE ADÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Új Színházban üzemelő Vendéglátó-ipari egységek (nézőtéri és személyzeti büfék) ALBÉRLETBE ADÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1 Preambulum A jelen pályázat célja az Új Színház Nonprofit Kft. kezelésében

Részletesebben

T/10526. számú. törvényjavaslat

T/10526. számú. törvényjavaslat MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/10526. számú törvényjavaslat a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény, a Vám- és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény, valamint a kulturális

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 4028 Debrecen, Nyíl u. 134 Telefon/ fax: 52/541-241 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Készítés dátuma: 2006 decemder 01. Utolsó módosítás kelte: 2015 december 15. Hatályba lépés kelte: 2016 januar 1. HB

Részletesebben

16/2016. (II. 10.) Korm. rendelet szerinti JÁK001_02 ADÓ-VISSZATÉRÍTÉSI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSE

16/2016. (II. 10.) Korm. rendelet szerinti JÁK001_02 ADÓ-VISSZATÉRÍTÉSI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSE 16/2016. (II. 10.) Korm. rendelet szerinti JÁK001_02 ADÓ-VISSZATÉRÍTÉSI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSE Az igénylés kitöltése során a nem kitöltendő vagy nem releváns adat kihúzással/áthúzással jelölendő! Igénylő

Részletesebben

Általános Szolgáltatási Feltételek. 4-COM Távközlési Szolgáltató Kft. 2051 Biatorbágy, Zugor István u. 29.

Általános Szolgáltatási Feltételek. 4-COM Távközlési Szolgáltató Kft. 2051 Biatorbágy, Zugor István u. 29. Általános Szolgáltatási Feltételek 4-COM Távközlési Szolgáltató Kft. 2051 Biatorbágy, Zugor István u. 29. készült: 2008. március 1.-én 1/32 Tartalomjegyzék 1. A Szolgáltató neve, címe:...4 2. A Szolgáltató

Részletesebben

Fenntartó: Felügyeleti szerv Ellátási területe: Székhelye: Telephely címe:

Fenntartó: Felügyeleti szerv Ellátási területe: Székhelye: Telephely címe: Fenntartó: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Felügyeleti szerv: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Ellátási területe: Országos Székhelye: 1146 Budapest, Hermina út 21. Telephely címe: 1146

Részletesebben

UNION BÁF Belföldi közúti árufuvarozói felelősség-biztosítás. Szerződési feltételek. III. A biztosítási szerződés létrejötte. I. A biztosítási esemény

UNION BÁF Belföldi közúti árufuvarozói felelősség-biztosítás. Szerződési feltételek. III. A biztosítási szerződés létrejötte. I. A biztosítási esemény személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság köthet. III. A biztosítási szerződés létrejötte UNION BÁF Belföldi közúti árufuvarozói felelősség-biztosítás Szerződési feltételek I. A biztosítási

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Szolgáltatások beszerzésére

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Szolgáltatások beszerzésére ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Szolgáltatások beszerzésére Jelen Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) Megrendelő és Vállalkozó közötti ügyletekre vonatkozó szerződéses kapcsolat szabályait tartalmazzák

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT FIZETÉSI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE Érvényes: 2014. március 17-től 1. Általános rendelkezések Jelen

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. 2008. év... 6 I. A pénztár szervezete, működése, gazdálkodása... 6

TARTALOMJEGYZÉK. 2008. év... 6 I. A pénztár szervezete, működése, gazdálkodása... 6 Felügyeleti állásfoglalások A Tisztelt Olvasó az alábbiakban a felügyelt intézményekre vonatkozó törvényeknek megfelelő feldolgozásban kérdéseket és válaszokat talál. A kérdéseket a felügyelt szervezetek

Részletesebben

Kölcsönszerződés fogyasztóknak nyújtott forint alapú ingatlanvásárlási/ingatlan felújítási kölcsönhöz 1

Kölcsönszerződés fogyasztóknak nyújtott forint alapú ingatlanvásárlási/ingatlan felújítási kölcsönhöz 1 Kirendeltség: Ügyintéző: Iktatószám: Kölcsönszerződés fogyasztóknak nyújtott forint alapú ingatlanvásárlási/ingatlan felújítási kölcsönhöz 1 A szerződő felek, egyrészről: HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet

Részletesebben

VÁLLALATI INGATLAN PÉNZÜGYI LÍZING ÜGYLETEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

VÁLLALATI INGATLAN PÉNZÜGYI LÍZING ÜGYLETEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI VÁLLALATI INGATLAN PÉNZÜGYI LÍZING ÜGYLETEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Hatályos: 2016. február 1. Alkalmazandó a 2014. március 15. után kötött vállalati ingatlan pénzügyi lízingszerződésekre TARTALOM

Részletesebben