A Holland Királyság Állandó Képviselete Jogi és Intézményi Ügyek Osztályának március 14-i levele az Európai Parlament főtitkárának

Átírás

1 A Holland Királyság Állandó Képviselete Jogi és Intézményi Ügyek Osztályának március 14-i levele az Európai Parlament főtitkárának Fordítás Hivatkozási szám: JIZ 18126/05 Ügy: Üdülőkről szóló petíció (az EK Szerződés korábbi 226. cikke, 2000/2136 sz. ügy) Tárgy: az Európai Parlament üdülőkről szóló petíciója Kedves Főtitkár, Az Önök Petíciós Bizottsága november 25-i levelében (hiv KL C/ea [02- COM.PETI(2004)D/49663) kérte egy kézhez kapott petícióra (499/2004 sz.) a holland hatóságok válaszát. Tömören: a petíció benyújtója kifejti, hogy az üdülőkben való állandó bentlakás tilalma ellentétes az európai polgárok bizonyos jogaival és szabadságaival. Az alábbiakban a holland kormány részletesen megvizsgálja az Önök kérését. Először általánosságban vizsgáljuk meg a jogellenes bentlakás kérdését és azt a tényt, hogy nem szükséges előzetes engedély a tulajdonszerzéshez. Ezután a vonatkozó európai és holland joggyakorlatot tekintjük át. Végül röviden utalunk a holland bíróságok függetlenségére és tőke szabad mozgása elvének állítólagos megsértésére. Jogellenes bentlakás a területrendezési terv megsértésével Hollandiában évek óta vita folyik arról, hogyan lehet megoldani az üdülőkben való állandó bentlakás problémáját. A probléma lényegében az, hogy a területrendezési terv értelmében tilos az állandó bentlakás az üdülőkben, azonban a gyakorlatban ez mégis előfordul. Jogi szempontból nem a bentlakás időtartama számit, hanem az a tény, hogy a bentlakás ellentétes a jelenlegi területrendezési szabályozás által üdülés esetére előírt használattal. A továbbiakban a jogellenes bentlakás kifejezést használjuk. Az általános elv az, hogy fel kell lépni a jogellenes helyzet ellen november 11-én a Lakásügyi, Regionális Tervezési és Környezetvédelmi Miniszter a holland parlament alsóházához intézett levélben meghatározta az új politika fő vonalait. Ez lényegében magába foglalja az üdülőről lakás célú hasznosításra történő áttérés (törvényesítés) alkalmazási körének bővítését. A legtöbb helyzetben az általános elv a végrehajtás, de egyedi esetekben a szigorú végrehajtás nem mindig tűnik szükségesnek. E célból a politika különbséget tesz az érzékeny területen lévő üdülőhelyek, és azok között, melyek nem érzékeny területen vannak. Érzékeny terület (tömören) a Madárvédelmi Irányelvben, az Élőhely Irányelvben, a Natuurbeschermingswetben (Környezetvédelmi Törvény) vagy az Ecologische Hoofdstructuurban (Fő Ökológiai Struktúra) említett terület. A nem érzékeny területen lévő lakóhelyek esetében az önkormányzatok választanak az alábbiak között:

2 a. üdülőről lakás célú hasznosításra történő áttérés b. végrehajtás, egyedi személyhez címzett végzés kibocsátásnak lehetőségével. Azokban az esetekben, amikor az üdülő érzékeny területen fekszik, az önkormányzat nem térhet át üdülőről lakás célú hasznosításra. Az önkormányzatok jelenleg kötelesek aktív végrehajtási intézkedéseket tenni. A levél teljes tartalma tekintetében, lásd a mellékletet. Nem szükséges előzetes engedély a tulajdonszerzéshez A petíció benyújtója álláspontjának részletes vizsgálata előtt a holland kormány meg kívánja ragadnia a lehetőséget, hogy rámutasson arra, ez az ügy kifejezetten nem érinti a tulajdonszerzés (ebben az esetben üdülőházak) előzetes engedélyezésének követelményét. Ebben az ügyben az Európai Közösségek Bírósága világos döntést hozott a Konle v Osztrák Köztársaság ügyben (C- 302/97, június1.). Nincsen szó kisajátításról vagy a tulajdontól való megfosztás más formájáról sem. A hollandiai helyzet a kormánynak a tulajdon használatának szabályozására vonatkozó mérlegelési jogköre kiterjedését érinti, azokat a szabályokat, melyeket a vevő előre, azaz a tulajdon megszerzése előtt ismer. Az emberi jogokról szóló európai egyezményhez fűzött Első Jegyzőkönyv 1. cikke és az ECHR 8. cikke: a jogsértés tilalma A petíció benyújtója azt állítja, hogy a földhasználati szabályozás prima facie az emberi jogokról szóló európai egyezményhez (ECHR) fűzött Első Jegyzőkönyv 1. cikkének és a tulajdonképpeni ECHR 8. cikke (1) bekezdésének a javak tiszteletben tartásáráról szóló rendelkezései megsértését jelenti. Az ECHR-hez fűzött Első Jegyzőkönyv 1. cikkének értelmében a tulajdon használata csak akkor szabályozható, ha kormány úgy véli, hogy az közérdek: 1.cikk Minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához. Senkit sem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve, ha közérdekből és a törvényben meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerint történik Az előző bekezdésben foglaltak nem korlátozzák az államok jogát olyan törvények alkalmazásában, melyeket szükségesnek ítélnek ahhoz, hogy a javaknak a köz érdekében történő használatát szabályozhassák, illetőleg az adók, más közterhek vagy bírságok megfizetését biztosítsák. Így a tulajdon háborítatlan birtoklásának joga nem feltétlen. A tulajdonképpeni ECHR 8. cikke szabályozza, többek között, a magánlakás tiszteletben tartásának jogát: 8. cikk

3 1 Mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák. 2 E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának nincs joggyakorlata az itt tárgyalt helyzetre vonatkozóan, azaz a tulajdon használatának szabályozására az üdülőkben történő állandó bentlakással kapcsolatban. Másrészt Hollandiában létezik ilyen joggyakorlat. E tárgyra később visszatérünk. A hollandiai helyzetnek az ECHR-el való összeegyeztethetőségének megvizsgálása során meg kell fontolnunk az alábbiakat. Az első kérdés az, vajon a tárgyalt helyzetet, azaz a tulajdon használatának szabályozását a 8. cikk (2) bekezdésének értelmében beavatkozásnak kell-e tekinteni. Amennyiben ez a helyzet, az november 24-i Gillow ítélet idézhető. Ebben az ügyben úgy találták, hogy egy, a lakóterület tisztességes elosztását és különösen az érintett község lakóinak érdekeit szolgáló ingatlanhasználati rendszerre kiterjed az ország gazdasági jólétének jogos célja. Az ECHR-hez fűzött Első Jegyzőkönyv 1. cikkével (a tulajdon kisajátítására vonatkozóan, ami messze túlmutat a tulajdon használatának szabályozásán) kapcsolatos joggyakorlatból az alábbi fontos pontok származhatnak. Az ECHR értelmében az államoknak széles mérlegelési jogkörük van, mind annak eldöntésében, vajon a kisajátítás jogos célra irányul-e a köz érdekében, mind annak eldöntésére, vajon a használt eszközök ésszerű arányban állnak-e a céllal. Az ésszerűségre vonatkozó vizsgálat elvégzése során fontos lehet az ellentételezés kérdése, és bármely ellentételezés összege. Az ECHR értelmében elvileg az egyedi tagállam hatásköre annak eldöntése, mi áll a köz érdekében. Ezért az érintett érdek nem európai érdek, ahogy azt a petíció benyújtója állítja. A joggyakorlatból egyértelmű, hogy a tulajdonnak az értékével arányos ésszerű összeg fizetése nélküli kisajátítása általában ésszerűtlen jogsértést jelent. Másrészt a tulajdon szabályozása, akár ellentételezés nélkül, elvileg megengedett. A kisajátítás esetével ellentétben, ezen esetben az ellentételezés nem szabály, hanem kivétel. Ezért az mindenesetre nem lényeges, hogy az állítólagos korlátozások az Európai Unióban sehol sem léteznek Dánián kívül. Mára nagyszámú joggyakorlat van Hollandiában mind az ECHR-hez fűzött Első Jegyzőkönyv 1. cikkéről, mind magának az ECHR-nek a 8. cikkéről. Egyik ügyben sem ítéltek úgy, hogy bármi ellentét lenne e cikkekkel. Hangsúlyozzák e joggyakorlatban, hogy az Első Jegyzőkönyv 1. cikke tekintetében a kormány széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik annak eldöntésére, szabályozzon-e és milyen mértékben. Például a november 12-i ítéletben a /1 ügyben (lásd a Raad van State (Államtanács), a holland közigazgatási legfelsőbb bíróság Közigazgatási Fellebbezési Osztálya az alábbi ítéletet hozta: Az elsőfokú bíróság helyesen utasította vissza a fellebbező állítását, hogy e földhasználati szabályokat alkalmazhatatlannak kell tekinteni azon az alapon, hogy összeegyeztethetetlenek az emberi jogokról szóló európai egyezményhez (a továbbiakban: ECHR) fűzött Első Jegyzőkönyv 1. cikkével. Amennyiben az azon szabályokba foglalt üdülőhasználati korlátozásokat a tulajdon zavartalan birtoklása megsértésének kell tekinteni, az említett rendelkezés nem érinti azon szabályok

4 alkalmazását, melyek a közérdekkel összhangban szükségesnek tekinthetők a tulajdon használatának szabályozására. Az itt tárgyalt földhasználati szabályok ilyen szabályozást alkotnak. A fellebbező álláspontjával kapcsolatban, hogy az ECHR 8. cikkének megsértésére került sor, ez az Osztály a következőképp határoz: ( ) Amennyiben a földhasználati szabályokba foglalt használati tilalom az ECHR 8. cikke (1) bekezdésében említett jogokba történő beavatkozásnak tekinthető, e beavatkozás megalapozott a Wet op de Ruimtelijke Ordeningben (Regionális Fejlesztési Törvény) (a továbbiakban: WRO) és a helyi közigazgatás által a WRO alapján hozott részletesebb szabályokban, beleértve a WRO 10. cikke szerinti használati tervet. E rendelkezés szerint a helyi hatóság használati tervet készít olyan területekre - mint amilyen az itt érintett - melyek nem képezik a beépítési terület részét, amely értelmében, amennyiben a megfelelő regionális tervezés érdekében szükséges, feltüntetik a tervben szabályozott parcellák használatát és szükség esetén, e jelzéssel kapcsolatban rendelkezéseket hoznak azon földterületre, amelyre a terv kiterjed, és az azon emelt épületekre. A fentiekből következik, hogy amennyiben az ECHR 8. cikkének (1) bekezdése szerinti beavatkozásra kerül sor a kormány részéről, ez a beavatkozás összhangban van a joggal. Szem előtt tartva azt a tényt, hogy azok az üdülőhasználatot szabályozó rendelkezések, melyek megsértik a földhasználati terv rendelkezéseit, az ECHR 8. cikke (2) bekezdésében említett egy vagy több célra irányulónak tekinthetők. A fentiekből következik, hogy sem az ECHR 8. cikkének, sem az ECHR-hez fűzött Első Jegyzőkönyv 1. cikkének a megsértésére nem került sor. Azóta több tucat azonos tartalmú ítélet született (legutóbb január 26-án, /1 sz.) és ez megalapozott joggyakorlatnak tekinthető. Összefoglalva az üdülők használati jogának szabályozása Hollandiában nem jelenti sem az ECHR 8. cikkének sem az EHCR-hez fűzött Első jegyzőkönyv 1. cikkének megsértését. A holland bíróság függetlensége Petíciója számos pontján utal a petíció benyújtója a holland bíróság függetlenségére. Például azt állítja, hogy a holland állampolgárok valójában nem fordulhatnak független bírósághoz, azon az alapon, hogy a Raad van State-t korábbi politikusok és magas rangú köztisztviselők alkotják, akik gyakran részt vettek a jogszabályok meghozatalában. A petíció benyújtója azt is állítja, hogy holland állampolgárokkal szembeni megkülönböztetés elfogadott joggyakorlat Hollandiában. A Kleijn ügyben (39343/98, 39651/98, 43147/98 és 46664/99 sz., május 6.), az Emberi Jogok Európai Bírósága megvizsgálta a Raad van State függetlenségének ügyét. A bíróság úgy találta, hogy nem került sor az ECHR 6. cikke (1) bekezdésének megsértésére. A tőke szabd mozgásának meg nem sértése Végül a petíció benyújtója azt állítja, hogy a földhasználatot szabályozó rendelkezések ellentétesek az EK szerződés 56. és azt követő cikkeivel. Ebben az ügyben rá kell mutatni arra, hogy a tulajdon használatának szabályozása nem eredményezi a tőke mozgásának korlátozását. A nyaralókba történő beruházás, vagy azok értékesítése szintén nem korlátozott. Vonatkozik ez a holland állampolgárokra éppen ugyanúgy, mint az EU polgárokra. Nincsen az EK Szerződés 58. cikkének (3) bekezdésében említett önkényes megkülönböztetés.

5 Záró megjegyzések A holland kormány úgy véli, hogy a fentiek fényében a Holland Állam részéről nem került sor a jogok és szabadságok jogtalan megsértésére (Záró formula és aláírás)