Történelem alapképzési szak tantárgytematikái

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "13.1.6. Történelem alapképzési szak tantárgytematikái"

Átírás

1 Történelem alapképzési szak tantárgytematikái * A csillag (*) erős előfeltételeket jelöl, melyek az adott tanegység felvételének feltételei (míg a csillag nélkül jelzett gyenge előfeltételek párhuzamosan is teljesíthetők). 1 Szakmai törzstárgyak (a szakmai törzstárgyakból szerzett érdemjegyek átlaga részét képezi az oklevél minősítésének), TSZ. 86. () b) assányi Miklós BAA 0010 Filozófiatörténet Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: Kendeffy Gábor Oktatás nyelve: v I. A kurzus elvégzése után a bölcsészhallgató képes lesz a nem-filozófia szakostól elvárható szinten megérteni egy európai filozófiai szöveget, rekonstruálni egy filozófiai érvelést, állást foglalni egy világnézeti vitában, helyesen használni alapvető filozófiai és művelődéstörténeti fogalmakat. Általános bevezetés az európai filozófiatörténetbe forráscentrikus, szövegértelmező szemlélettel. Platóntól Heideggerig ázzuk a korszakalkotó szerzők legfontosabb szövegeiből vett szemelvényeket, különös tekintettel az istenkérdésre. A legalapvetőbb filozófiai és logikai fogalmak ázatára külön hangsúlyt fektetünk. Az egyes szerzőket mindig elhelyezzük a korszak művelődéstörténeti-eszmetörténeti összefüggésében. 1. Platón, Állam, I- könyv 507b-511e és 514a-519e; Phaidrosz 45c-54c; Lakoma 08e-1a. In: Platón összes művei. Ford. Devecseri G. et al. Budapest: Európa, 1984; kötet, o. és o.; ill. I. kötet, o.. Arisztotelész, Metafizika, X könyv/1., és ; Nikomakhoszi Etika I. könyv/1-10. fejezetek és könyv/1-6. fejezetek. In: In Bugár I. szerk., Kozmikus teológia. Budapest: Kairosz, 000, , és o.; Arisztotelész, Nikomakhoszi etika. Ford. Szabó M. Budapest: Európa, 199; 5-7. o., o.. Epikurosz, Levél Hérodotoszhoz ( Cicero, Scipio álma in: Cicero válogatott művei. álogatta Havas L. Budapest: Európa, 1987; o.; Marcus Aurelius, Elmélkedések, I. könyv in Sztoikus etikai antológia. Budapest: Gondolat, 198, o. 4. Plótinosz, A három eredendő valóságról, In Plótinosz, Az egyről, a szellemről és a lélekről. álogatott filozófiai írások. (Ford. Horváth J. és Perczel I.) Budapest: Európa, o.; Augustinus, allomások. (ford. árosi I.) Budapest: Gondolat, 198, o. (X. könyv) 5. Órigenész, A princípiumokról. (Ford. Pesthy M. et al.), Budapest: Paulus Hungarus Kairosz, 00; I. kötet, ; Areopagita Dénes: Misztikus teológia, in: Az isteni és emberi természetről, Budapest: Atlantisz, 1994; kötet, o. 6. Aquinói Tamás, Summa theologiae A teológia foglalata. Ford. Tudós-Takács J. Hely nélkül: Telosz Kiadó, 1994, 71-8., 7-1., 5-4. és o. (I/. quaestio,.-. cikkely; I/1. quaestio 5.n cikkely; 7. és 1. cikkely). 7. Dante, Isteni színjáték. Ford. Babits M. Hely nélkül: Szépirodalmi, 1986; o.; Ficino, M. A platonikus teológia összefoglalása. in Platonikus írások. Ford. assányi M. Budapest: Szent István Társulat, 00, o. 8. Descartes: Elmélkedések az első filozófiáról, Ford. Boros G. Budapest: Atlantisz, 1994; 5-4. o. és o. 9. Spinoza: Teológiai-politikai tanulmány, XI (Ford. Szemere S. Budapest: Akadémiai, 1978; 0-7. és o.) 10. Locke: Értekezés az emberi értelemről, (Ford. assányi M. Budapest: Osiris, 1999); , , és , és o.

2 11. Kant: A vallás a puszta ész határain belül,(ford. idrányi K.) Hely nélkül: Gondolat, 1974; , , és o. 1. Schelling: Filozófiai vizsgálódások az emberi szabadság lényegéről (részlet). Bene Sándor BAA 0040 Könyvtárismeret N: Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: Pénzes Szabolcs, Török Lajos, Szabó András Oktatás nyelve: I. v Az előadás olyan alapismereteket kíván közvetíteni, amelyek eligazítanak a valóságos és a digitális könyvek, valamint könyvtárak világában. Csapodi, Cs., Tóth, A. és értesy, M. (1987): Magyar könyvtártörténet, Gondolat K.: Bp. Madas, E. és Monok, I. (00): A könyvkultúra Magyarországon a kezdetektől 1800-ig,., jav., bőv. kiad., Balassi K. László és Tsa: Bp. Funke, F. (004): Könyvismeret. Könyvtörténeti áttekintés, Osiris Kiadó: Bp. Bubnó Hedvig Kopeczky Rita, Sárközy Miklós, Turcsán-Tóth Zsuzsanna BTR 000 Bevezetés a vallástörténetbe Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: Oktatás nyelve: I. Az archaikus, nem tételes természeti vallások kialakulásának körülményei. Mítosz, rítus és a szakrális tárgyak (votum) és épületek. Animizmus, tabu, fétis, totemizmus képzetei a különböző vallási rendszerekben. A görög vallás fejlődése Homérosztól a kereszténység megjelenéséig. Az olymposi istenek ábrázolásai, attributumai és feladatköreik. A római vallás kialakulása: numenek, funkció istenek. Etruszk és római hatások. Misztérium vallások megjelenése. A vallás társadalomtörténetének modern közelítésmódjai. Brandt, Juliane: A vallás társadalomtörténete. In: Bódy Zsombor Ö. Kovács József (szerk.): Bevezetés a társadalomtörténetbe. Hagyományok, irányzatok, módszerek. Bp. 00/006. Eliade, Mircea: allási hiedelmek és eszmék története I I Bp Kerényi Károly: Görög mitológia. Bp Hegyi Dolores: Polis és vallás. Bevezetés a görög vallástörténetbe. Bp. 00. Köves-Zulauf, Th.: Bevezetés a római vallás és monda történetébe. Bp

3 oigt ilmos: A vallás megnyilvánulásai. Bevezetés a vallástudományba. Bp árady Zoltán Csoma Zsigmond, árady Zoltán BTR 000 Bevezetés a muzeológiába N: Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: Oktatás nyelve: A múzeumok a történelem tárgyi forrásainak legfontosabb őrzési helyei. A tantárgy a múzeumi gyűjtemények kialakulásának, történetének rövid áttekintése után bevezetést ad a múzeumokban folyó szakmai-tudományos tevékenység megismeréséhez. A múzeumi munka legfontosabb fázisai: gyűjtés, nyilvántartás, leltározás, raktározás, restaurálás, műtárgyvédelem, tudományos feldolgozás, kiállítás-rendezés, közönségszolgálat, múzeumpedagógia. Sorra vesszük a gyűjtemények különböző típusait, megismerkedünk az ott folyó munka mindennapi gyakorlatával, látogatást teszünk néhány jelentős, országos múzeumban. A hallgatók betekintést kapnak a muzeológiai módszerek alkalmazásába (pl. kiállítások tervezése, életmódkutatás). Bodó Sándor: A múzeumok világa az ezredfordulón. In: Baán L. (szerk.): Magyarország kultúrája az ezredfordulón. Bp Entz Géza: Muzeológia műemlékvédelem restaurálás. Bp Fejős Imre: A Magyar Nemzeti Múzeum története , Folia Archaeologica 16 (1964) ; 17 (1965) Hatos Pál: Reformáció és történeti hagyomány. Bp Korek József: A Magyar Nemzeti Múzeum története Folia Archaeologica 17 (1965) 0 0. Korek József: Gyűjtemények, múzeumok, muzeológia. Bp Korek József: A muzeológia alapjai. Bp Kőfalvi Tamás Mészáros Márta Ónodi Márta: Közgyűjteményi ismeretek. Bp Magyar múzeumi arcképcsarnok. Főszerk.: Bodó Sándor iga Gyula. Bp. 00. Ö. Kovács József. Kerezsi Ágnes BTR 0010 Bevezetés a néprajzba Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: Oktatás nyelve: A tantárgy a történelem egyik rokontudományába, a néprajzba vezeti be a hallgatókat. Az egyetemes néprajz alapvető fogalmainak (nép, etnikai tudat, anyagi és szellemi kultúra, hagyomány, innováció stb.) tisztázása után megismerkedünk az etnológiai kutatások történetével, elméleteivel és eredményeivel. A népek hagyományos gazdasági és kulturális típusainak (vadászok, halászok, gyűjtögetők, ekés és kapás földművelők) bemutatása során a finnugor népek életére és néprajzára vonatkozó legalapvetőbb ismeretanyagot is elsajátíthatják a hallgatók. Az európai összefüggések mellett a kelet-közép-európai sajátosságokkal és a szomszédnépi kapcsolatokkal is foglalkozunk. Az európai közkultúrát, népi

4 kultúrát, életformát történeti produktumként, történeti forrásbázisként ismerjük meg. Fél Edit Hofer Tamás:,,Mi korrekt parasztok Hagyományos élet Átányon. Bp Hoffmann Tamás: Európai parasztok. I. Bp Kaschuba, Wolfgang: Bevezetés az európai etnológiába. Debrecen, 004. Keményfi Róbert: Társadalomtörténet és néprajz. In: Bódy Zsombor Ö. Kovács József (szerk.): Bevezetés a társadalomtörténetbe. Hagyományok, irányzatok, módszerek. Bp. 00/006. Uráli népek. Nyelvrokonaink kultúrája és hagyományai. Szerk. Hajdú P. Bp értes Edit: Szibériai nyelvrokonaink hitvilága. Bp izimadarak népe. Tanulmányok a finnugor rokonnépek élete és műveltsége köréből. Szerk.: Gulya János. Bp Balaton Petra Balaton Petra, Bognár Zalán, Turcsán-Tóth Zsuzsanna BTR 001 Bevezetés a történeti földrajzba A történész képzés keretében az egyik legfontosabb, segédtudományi stúdium a történeti földrajz, amely jellegzetes határterülete a történelem- és a földrajztudománynak. E tudományterület definiálása után a hallgatók megismerkednek a történeti földrajz irányzataival, legjelentősebb képviselőivel, kutatási módszereivel. ázlatosan ismertetjük Európa történeti földrajzát. Részletesen foglalkozunk a Kárpát-medence hegy- és vízrajzával, földrajzi és néprajzi tájaival, közigazgatás történetével (vármegyék, kiváltságos területek, katonai közigazgatás), a gazdaságtörténet földrajzi összefüggéseivel, a fő etnikai, településtörténeti és demográfiai változásokkal. Bak Borbála: Magyarország történeti topográfiája. A honfoglalástól 1950-ig. (História Könyvtár. Monográfiák 9/I.) Bp Braudel, Fernand: A Földközi-tenger és a mediterrán világ Fülöp korában. I I Bp Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. I III,. Bp (CD-ROM: Arcanum 00.) Frisnyák Sándor: Magyarország történeti földrajza. Bp Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I I. Bp Kósa László Filep Antal: A nép táji-történeti tagolódása. Bp Lelkes György: Magyar helységnév azonosító szótár. Baja, Ördög Ferenc: Helynévmutató Csánki Dezső történelmi földrajzához. Bp. 00. Pounds, Norman J. G.: Európa történeti földrajza. Bp Tímár Lajos: Történeti földrajz és társadalomtörténet. In: Bódy Zsombor Ö. Kovács József (szerk.): Bevezetés a társadalomtörténetbe. Hagyományok, irányzatok, módszerek. Bp. 00/006.

5 F. Romhányi Beatrix F. Romhányi Beatrix, Gálffy László, árady Zoltán BTR 001 Régészeti alapfogalmak Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: Oktatás nyelve: I. A tantárgy a történelem rokontudománya, a tárgyi forrásokkal foglalkozó régészet kutatási módszereivel és legfontosabb szakterületeivel ismerteti meg a hallgatókat. A régészettudomány előzményeiként megismerkedünk a régészeti gyűjtés történetével, a legjelentősebb régészeti gyűjtemények létrejöttével, majd a nemzetközi és a régészet legjelentősebb tudománytörténeti alakjaival. A legfontosabb régészeti fogalmak tisztázása után tematikus csoportosításban vesszük sorra a modern régészeti kutatás szakterületeit: lelőhely felderítés, településfeltárás, temetőásatás, építészeti emlékek kutatása, városi régészet, archeometria, környezeti régészet, kormeghatározási módszerek, régészeti időrend és régészeti kultúrák a Kárpát-medencében. Megismerkedünk a kulturális örökségvédelem országi intézményeivel és törvényeivel. Aitken, M. J.: Fizika és régészet. Bp Magyar régészet az ezredfordulón. Szerk.: isy Zsolt, Nagy Mihály, B. Kiss Zsuzsa. Bp. 00. Ilon Gábor Ughy István: Bevezetés a Kárpát-medence régészetébe. Szombathely, Piggott, Stuart: Az európai civilizáció kezdetei. Bp Renfrew, Colin: A civilizáció előtt. A radiokarbon-forradalom és Európa őstörténete. Bp Renfrew, Colin Bahn, Paul: Régészet. Elmélet, módszer, gyakorlat. Bp Semsey iktória Bubnó Hedvig, Csoma Zsigmond, Ö. Kovács József, Semsey iktória BTR 001 Bevezetés művelődéstörténetbe N: I. A tantárgy a művelődéstörténet tudománytörténetének rövid bemutatása mellett foglalkozik a kutatás módszertani kérdéseivel is. Áttekintjük a művelődéstörténet legfontosabb emlékeit a őstörténet korától kezdve, a honfoglalás kori, a középkori, a kora újkori emlékeken keresztül, foglalkozunk a keletről hozott hagyományok kérdésével, valamint az európai környezet kulturális hatásaival. A reformációtól kezdve a polgárosodás, az európai eszmeáramlatok kérdéskörét is tárgyaljuk. Egyetemünk jellegének megfelelően kiemelten foglalkozunk a protestantizmus hatásával, a református művelődéstörténet jelentős személyiségeinek munkásságával. Bódy Zsombor Ö. Kovács József (szerk.): Bevezetés a társadalomtörténetbe. Hagyományok, irányzatok, módszerek. Bp. 00/006. Braudel, Fernand: Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus, X XI század. A mindennapi élet struktúrái: a lehetséges és a lehetetlen. Bp

6 Dideriks, H. A. et al.: Nyugat-európai gazdaság- és társadalomtörténet: a rurális társdalomtól a gondoskodó államig. Bp Diószegi ilmos: A pogány ok hitvilága. Bp. 1967, Domanovszky Sándor: Magyar művelődéstörténet. I I. Szekszárd, (reprint) Endrei Walter: Patyolat és posztó. Bp Kosáry Domokos: Művelődés a XI századi Magyarországon. Bp Magyar Kódex. Magyarország művelődéstörténete Bp Magyar művelődéstörténet. Szerk.: Kósa László. Bp. 00. Mészáros István. Az iskolaügy története Magyarországon között. Bp Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás. I I Bp (Reprint) Régi öltözködés. iseletek dokumentumok és források tükrében. Összeáll., bev., jegyzetek: Mojzsis Dóra. Bp Balaton Petra Balaton Petra, Dusnoki József, Semsey iktória, Turcsán-Tóth Zsuzsanna BTR 0011 Bevezetés a történelemtudományba A tantárgy a történész és a történelem tanári képzés alapismereteit közvetíti. I. Rövid historiográfiai áttekintés után bevezeti a hallgatókat a történettudomány elméleti, módszertani kérdéseibe és a történészi munka gyakorlatába. Megismerkedünk a történeti források különböző típusaival, a forrásanyag lelőhelyeivel, a legfontosabb kézikönyvekkel és folyóiratokkal és a forráskritika módszereivel. A hallgatók elsajátítják a kutatómunkához szükséges alapvető ismereteket. Bertényi Iván (szerk.): A történelem segédtudományai. Bp Bloch, Marc: A történész mestersége. Bp Bódy Zsombor Ö. Kovács József (szerk.): Bevezetés a társadalomtörténetbe. Hagyományok, irányzatok, módszerek. Bp. 00/006. Gunst Péter: A történetírás története. Debrecen, Kávássy Sándor: Bevezetés a történettudományba. Bp Kosáry Domokos: Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába. I. 1. Bp Kristó Gyula: Magyar historiográfia. Bp. 00. Romsics Ignác: A történész mestersége. Rubicon szám. Csízy Katalin Csizy Katalin, F. Romhányi Beatrix, Imregh Mónika, Tantárgy besorolása: BTR 0017 Latin I. Meghirdetés féléve: Oktatás nyelve:

7 Rajhona Flóra, árady Zoltán I. A tantárgy feladata a latin nyelvi alapismeretek (declinatiok, coniugatiok, mondattani alapismeretek) elsajátítása annak érdekében, hogy a történész hallgatók képesek legyenek eredeti latin nyelvű forrásszövegek olvasására és értelmezésére. A tanagyagot a hallgatók 10-1 fős csoportokban, sok gyakorlattal sajátítják el. A nyelvoktatás mellett a tantárgy célja az antik kultúra (irodalom, művészet) és történelem alapjainak megismertetése is. Banó István Nagy Ferenc Waczulik Margit: Latin nyelvkönyv. (Tanuljunk nyelveket). Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. Ferenczi Attila Monostori Martina: Latin nyelvkönyv. (Tanuljunk nyelveket). Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. Nagy Ferenc Kováts Gyula Péter Gyula: Latin nyelvtan a középiskolák számára. Az antik Róma napjai Szerk: Gulyás Istvánné. Tankönyvkiadó, Bp Fábián Zoltán Imre Fábián Zoltán Imre, Mester Zsolt BTR 1110 Őstörténet és a civilizáció kezdetei az ókori Keleten Őstörténet 1 Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: Oktatás nyelve: I. Az őstörténet, vagyis az ség előtti történelem a nem írott forrásokra támaszkodik (geológia, paleoökológia, régészet, antropológia). A hallgatók betekintést nyerhetnek az egyes forráscsoportok vizsgálati módszereibe, valamint abba, milyen kérdéseket és hogyan képesek megválaszolni. A tantárgy az ókori Keleten létrejött korai civilizációkkal foglalkozik: az ókori Egyiptom és a tágabb értelemben vett Mezopotámia korai magas-kultúráinak létrejöttével és történetével a Kr.e. 1. évezred második feléig. A kronológia, eseménytörténet, a történeti topográfia, a társadalom- és vallástörténet főbb kérdései mellett a hallgatók a vallás- és művelődéstörténeti folyamatokról is vázlatos képet kapnak. Megismerik az egyes korszakok legfontosabb írásos és tárgyi forráscsoportjait, azok értelmezési lehetőségeit, illetve a kutatástörténet jelentősebb fordulópontjait és összefüggéseit. Baines, J. Malek, J.: Az ókori Egyiptom Atlasza. Bp Biblia Ószövetség. Gábori Miklós.: A régibb kőkor Magyarországon. In Bartha A. (szerk.): Magyarország története I/1. Előzmények és történet 14-ig. Bp Gáboriné Csánk era: Az ősember Magyarországon. Bp Gyenis Gy.: Humánbiológia. A hominidák evolúciója. Bp Harmatta J. (szerk.): Ókori keleti történeti chrestomatia. Bp (és későbbi kiadások) Kákosy L.: Ré fiai. Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Bp. 1979, 199, Komoróczy G.: Fénylő ölednek édes örömében.. A sumer irodalom kistükre. Bp. 1970, 198 Kuhrt, A.: Az ókori Közel-Kelet. [Piliscsaba] 005. Leakey, R. E. Lewin, R.: Fajunk eredete. Bp Leakey, R.: Az emberiség eredete. (ilág Egyetem). Bp Leroi-Gourhan, A.: Az őstörténet kultuszai. Bp

8 Molnár B.: A Föld és az élet fejlődése. Bp Oates, D. Oates, J.: A civilizáció hajnala. Bp Oppenheim, L.: Az ókori Mezopotámia. Bp Postgate, N.: Az első birodalmak. Bp Rákos S. Komoróczy G.: Gilgames. Agyagtáblák üzenete. Ékírásos akkád versek. Bp Roaf, M.: A mezopotámiai világ atlasza. Helikon Magyar Könyvklub, Bp Waechter, J.: Az ember őstörténete. Bp Fábián Zoltán Imre Fábián Zoltán Imre, Mester Zsolt BTR 110 Őstörténet és a civilizáció kezdetei az ókori Keleten Ókori Kelet 1 Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: Oktatás nyelve: I. Az őstörténet, vagyis az ség előtti történelem a nem írott forrásokra támaszkodik (geológia, paleoökológia, régészet, antropológia). A hallgatók betekintést nyerhetnek az egyes forráscsoportok vizsgálati módszereibe, valamint abba, milyen kérdéseket és hogyan képesek megválaszolni. A tantárgy az ókori Keleten létrejött korai civilizációkkal foglalkozik: az ókori Egyiptom és a tágabb értelemben vett Mezopotámia korai magas-kultúráinak létrejöttével és történetével a Kr.e. 1. évezred második feléig. A kronológia, eseménytörténet, a történeti topográfia, a társadalom- és vallástörténet főbb kérdései mellett a hallgatók a vallás- és művelődéstörténeti folyamatokról is vázlatos képet kapnak. Megismerik az egyes korszakok legfontosabb írásos és tárgyi forráscsoportjait, azok értelmezési lehetőségeit, illetve a kutatástörténet jelentősebb fordulópontjait és összefüggéseit. Baines, J. Malek, J.: Az ókori Egyiptom Atlasza. Bp Biblia Ószövetség. Gábori Miklós.: A régibb kőkor Magyarországon. In Bartha A. (szerk.): Magyarország története I/1. Előzmények és történet 14-ig. Bp Gáboriné Csánk era: Az ősember Magyarországon. Bp Gyenis Gy.: Humánbiológia. A hominidák evolúciója. Bp Harmatta J. (szerk.): Ókori keleti történeti chrestomatia. Bp (és későbbi kiadások) Kákosy L.: Ré fiai. Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Bp. 1979, 199, Komoróczy G.: Fénylő ölednek édes örömében.. A sumer irodalom kistükre. Bp. 1970, 198 Kuhrt, A.: Az ókori Közel-Kelet. [Piliscsaba] 005. Leakey, R. E. Lewin, R.: Fajunk eredete. Bp Leakey, R.: Az emberiség eredete. (ilág Egyetem). Bp Leroi-Gourhan, A.: Az őstörténet kultuszai. Bp Molnár B.: A Föld és az élet fejlődése. Bp Oates, D. Oates, J.: A civilizáció hajnala. Bp Oppenheim, L.: Az ókori Mezopotámia. Bp Postgate, N.: Az első birodalmak. Bp Rákos S. Komoróczy G.: Gilgames. Agyagtáblák üzenete. Ékírásos akkád versek. Bp Roaf, M.: A mezopotámiai világ atlasza. Helikon Magyar Könyvklub, Bp Waechter, J.: Az ember őstörténete. Bp

9 Fábián Zoltán Imre Fábián Zoltán Imre, Mester Zsolt BTR 111 Őstörténet és a civilizáció kezdetei az ókori Keleten 1 Kötelező választható I. Az őstörténet, vagyis az ség előtti történelem a nem írott forrásokra támaszkodik (geológia, paleoökológia, régészet, antropológia). A hallgatók betekintést nyerhetnek az egyes forráscsoportok vizsgálati módszereibe, valamint abba, milyen kérdéseket és hogyan képesek megválaszolni. A tantárgy az ókori Keleten létrejött korai civilizációkkal foglalkozik: az ókori Egyiptom és a tágabb értelemben vett Mezopotámia korai magas-kultúráinak létrejöttével és történetével a Kr.e. 1. évezred második feléig. A kronológia, eseménytörténet, a történeti topográfia, a társadalom- és vallástörténet főbb kérdései mellett a hallgatók a vallás- és művelődéstörténeti folyamatokról is vázlatos képet kapnak. Megismerik az egyes korszakok legfontosabb írásos és tárgyi forráscsoportjait, azok értelmezési lehetőségeit, illetve a kutatástörténet jelentősebb fordulópontjait és összefüggéseit. Baines, J. Malek, J.: Az ókori Egyiptom Atlasza. Bp Biblia Ószövetség. Gábori Miklós.: A régibb kőkor Magyarországon. In Bartha A. (szerk.): Magyarország története I/1. Előzmények és történet 14-ig. Bp Gáboriné Csánk era: Az ősember Magyarországon. Bp Gyenis Gy.: Humánbiológia. A hominidák evolúciója. Bp Harmatta J. (szerk.): Ókori keleti történeti chrestomatia. Bp (és későbbi kiadások) Kákosy L.: Ré fiai. Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Bp. 1979, 199, Komoróczy G.: Fénylő ölednek édes örömében.. A sumer irodalom kistükre. Bp. 1970, 198 Kuhrt, A.: Az ókori Közel-Kelet. [Piliscsaba] 005. Leakey, R. E. Lewin, R.: Fajunk eredete. Bp Leakey, R.: Az emberiség eredete. (ilág Egyetem). Bp Leroi-Gourhan, A.: Az őstörténet kultuszai. Bp Molnár B.: A Föld és az élet fejlődése. Bp Oates, D. Oates, J.: A civilizáció hajnala. Bp Oppenheim, L.: Az ókori Mezopotámia. Bp Postgate, N.: Az első birodalmak. Bp Rákos S. Komoróczy G.: Gilgames. Agyagtáblák üzenete. Ékírásos akkád versek. Bp Roaf, M.: A mezopotámiai világ atlasza. Helikon Magyar Könyvklub, Bp Waechter, J.: Az ember őstörténete. Bp Fehér Bence Csizy Katalin, Fehér Bence, Imregh Monika BTR 110 Klasszikus antikvitás történelme Ókori Görögország története 1 I.

10 A tantárgy célja az antik, görög és római történelem és kultúra megismertetése az archaikus kortól a Nyugat-Római Birodalom bukásáig. A krétai-mükénéi civilizáció. A polisz rendszer kialakulása, ezen belül az athéni és spártai államberendezkedés összehasonlítása. A perzsa háborúk és a peloponnészoszi háború egyes szakaszai, a háborúk gazdasági és társadalmi következményei. A spártai hegemónia és a thébai hatalmi törekvések kudarca után, a felemelkedő makedón állam uralkodói megteremtik a görög egységet. A városállamoktól a hellenisztikus monarchiákig, ezen események politikai, katonai, gazdasági és kulturális következményei az összeomlásig, a római expanziós törekvések lezárásáig. Itália őstörténete Róma alapításáig. Róma a királyok korában. A római társadalom és gazdaság a köztársaság idején. Róma háborúi: Itália meghódítása, a római hegemónia kiterjesztése a Földközi-tenger keleti és nyugati medencéjére. A köztársaság végjátéka, a polgárháborúk kora. Augustus és utódainak politikai és katonai koncepciói. A principátus és dominátus társadalmi és gazdasági viszonyai, a Birodalom provinciáinak eltérő fejlődése. Az előadáshoz kapcsolódó szemináriumok a korszak egyes kérdéseit források segítségével dolgozzák fel. Alföldy Géza: Római társadalomtörténet. Bp Boardman, J. Griffin, J. Murray, O. (szerk.): Az ókori görögök és rómaiak története. Bp Borzsák I. (szerk.): Görög történeti chrestomathia. Bp Borzsák I. (szerk.): Római történeti chrestomathia Bp Cornell, T. Matthews J.: A római világ atlasza. Bp Ferenczy E. Maróti E. Hahn I.: Az ókori Róma. Bp Havas L. Hegyi W. Gy. Szabó E.: Római történelem. Bp Hegyi D. Kertész I. Németh Gy. Sarkady J.: Görög történelem a kezdetektől Kr. e. 0-ig. Bp Hood, S.: A minószi Kréta. Bp Johnston, A.: Az archaikus Görögország. (A múlt születése) Bp Levi, P.: A görög világ atlasza. Bp Németh Gy. (szerk.): Görög történelem. Szöveggyűjtemény, Bp Németh Gy.: A polisok világa. Bevezetés az archaikus és kora klasszikus kori görög társadalomtörténetbe. Bp Reich, J.: Az ősi Itália. (A múlt születése) Bp Ritoók Zs. Sarkady J. Szilágyi J. Gy.: A görög kultúra aranykora. Bp. 1984, 005. Swiederkowna, A.: A hellenizmus kultúrája. Bp Warren, P.: Az égei civilizáció. (A múlt születése) Bp Fehér Bence Csizy Katalin, Fehér Bence, Imregh Monika BTR 111 Klasszikus antikvitás történelme Ókori Görögország története 1 en választható I. A tantárgy célja az antik, görög és római történelem és kultúra megismertetése az archaikus kortól a Nyugat-Római Birodalom bukásáig. A krétai-mükénéi civilizáció. A polisz rendszer kialakulása, ezen belül az athéni és spártai államberendezkedés összehasonlítása. A perzsa háborúk és a peloponnészoszi háború egyes szakaszai, a háborúk gazdasági és társadalmi következményei. A spártai hegemónia és a thébai hatalmi törekvések kudarca után, a felemelkedő makedón

11 állam uralkodói megteremtik a görög egységet. A városállamoktól a hellenisztikus monarchiákig, ezen események politikai, katonai, gazdasági és kulturális következményei az összeomlásig, a római expanziós törekvések lezárásáig. Itália őstörténete Róma alapításáig. Róma a királyok korában. A római társadalom és gazdaság a köztársaság idején. Róma háborúi: Itália meghódítása, a római hegemónia kiterjesztése a Földközi-tenger keleti és nyugati medencéjére. A köztársaság végjátéka, a polgárháborúk kora. Augustus és utódainak politikai és katonai koncepciói. A principátus és dominátus társadalmi és gazdasági viszonyai, a Birodalom provinciáinak eltérő fejlődése. Az előadáshoz kapcsolódó szemináriumok a korszak egyes kérdéseit források segítségével dolgozzák fel. Alföldy Géza: Római társadalomtörténet. Bp Boardman, J. Griffin, J. Murray, O. (szerk.): Az ókori görögök és rómaiak története. Bp Borzsák I. (szerk.): Görög történeti chrestomathia. Bp Borzsák I. (szerk.): Római történeti chrestomathia Bp Cornell, T. Matthews J.: A római világ atlasza. Bp Ferenczy E. Maróti E. Hahn I.: Az ókori Róma. Bp Havas L. Hegyi W. Gy. Szabó E.: Római történelem. Bp Hegyi D. Kertész I. Németh Gy. Sarkady J.: Görög történelem a kezdetektől Kr. e. 0-ig. Bp Hood, S.: A minószi Kréta. Bp Johnston, A.: Az archaikus Görögország. (A múlt születése) Bp Levi, P.: A görög világ atlasza. Bp Németh Gy. (szerk.): Görög történelem. Szöveggyűjtemény, Bp Németh Gy.: A polisok világa. Bevezetés az archaikus és kora klasszikus kori görög társadalomtörténetbe. Bp Reich, J.: Az ősi Itália. (A múlt születése) Bp Ritoók Zs. Sarkady J. Szilágyi J. Gy.: A görög kultúra aranykora. Bp. 1984, 005. Swiederkowna, A.: A hellenizmus kultúrája. Bp Warren, P.: Az égei civilizáció. (A múlt születése) Bp Ö. Kovács József Csoma Zsigmond BTR 00 Bevezetés a néprajzba Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: Oktatás nyelve: A tantárgy a történelem egyik rokontudományába, a néprajzba vezeti be a hallgatókat. Az egyetemes néprajz alapvető fogalmainak (nép, etnikai tudat, anyagi és szellemi kultúra, hagyomány, innováció stb.) tisztázása után megismerkedünk az etnológiai kutatások történetével, elméleteivel és eredményeivel. A népek hagyományos gazdasági és kulturális típusainak (vadászok, halászok, gyűjtögetők, ekés és kapás földművelők) bemutatása során a finnugor népek életére és néprajzára vonatkozó legalapvetőbb ismeretanyagot is elsajátíthatják a hallgatók. Az európai összefüggések mellett a kelet-közép-európai sajátosságokkal és a szomszédnépi kapcsolatokkal is foglalkozunk. Az európai közkultúrát, népi kultúrát, életformát történeti produktumként, történeti forrásbázisként ismerjük meg. Fél Edit Hofer Tamás:,,Mi korrekt parasztok Hagyományos élet Átányon. Bp Hoffmann Tamás: Európai parasztok. I. Bp Kaschuba, Wolfgang: Bevezetés az európai etnológiába. Debrecen, 004. Keményfi Róbert: Társadalomtörténet és néprajz. In: Bódy Zsombor Ö. Kovács József (szerk.): Bevezetés a

12 társadalomtörténetbe. Hagyományok, irányzatok, módszerek. Bp. 00/006. Uráli népek. Nyelvrokonaink kultúrája és hagyományai. Szerk. Hajdú P. Bp értes Edit: Szibériai nyelvrokonaink hitvilága. Bp izimadarak népe. Tanulmányok a finnugor rokonnépek élete és műveltsége köréből. Szerk.: Gulya János. Bp Dusnoki József Csizy Katalin, Dusnoki József BTR 00 Levéltári alapismeretek N: Tantárgy besorolása: Meghirdetés féléve: Oktatás nyelve: A tantárgy bevezeti a hallgatókat a történeti kutatásokhoz szükséges levéltári alapismeretekbe. Bemutatja a levéltár intézményét, a levéltárak kialakulásának történetét és az ség fejlődését, ismerteti a fontosabb külföldi levéltárakat és a levéltári hálózatot, áttekintést nyújtva a levéltártörténetről is. Tájékoztatót ad az ország legjelentősebb levéltáraiban őrzött történeti forrásanyag jellegéről, összetételéről. Megismerteti a levéltári iratanyag feldolgozását, a segédleteket, végül az irattani, kormányzattörténeti és digitalizálással kapcsolatos tudnivalókat. A tantárgyi programhoz levéltár-látogatások is kapcsolódnak. Bertényi Iván (szerk.): A történelem segédtudományai. Bp Borsa Iván: A Magyar Országos Levéltár Mohács előtti gyűjteményei Levéltári Közlemények 5 (198). Kosáry Domokos: Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába. I. Bp Kosáry Domokos: Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába. I. Általános rész.. Országos jellegű levéltárak és forrásközlések. Bp. 00. Kőfalvi Tamás Mészáros Márta Ónodi Márta: Közgyűjteményi ismeretek. Bp Levéltári ismeretek. I Bp Magyarország levéltárai. Bp Csízy Katalin Csizy Katalin, F. Romhányi Beatrix, Imregh Mónika, Rajhona Flóra, árady Zoltán Tantárgy besorolása: BTR 0017 Latin Meghirdetés féléve: Oktatás nyelve:

13 A tantárgy feladata a latin nyelvi alapismeretek (declinatiok, coniugatiok, mondattani alapismeretek) elsajátítása annak érdekében, hogy a történész hallgatók képesek legyenek eredeti latin nyelvű forrásszövegek olvasására és értelmezésére. A tanagyagot a hallgatók 10-1 fős csoportokban, sok gyakorlattal sajátítják el. A nyelvoktatás mellett a tantárgy célja az antik kultúra (irodalom, művészet) és történelem alapjainak megismertetése is. Banó István Nagy Ferenc Waczulik Margit: Latin nyelvkönyv. (Tanuljunk nyelveket). Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. Ferenczi Attila Monostori Martina: Latin nyelvkönyv. (Tanuljunk nyelveket). Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. Nagy Ferenc Kováts Gyula Péter Gyula: Latin nyelvtan a középiskolák számára. Az antik Róma napjai Szerk: Gulyás Istvánné. Tankönyvkiadó, Bp Fehér Bence Csizy Katalin, Fehér Bence, Imregh Monika BTR 110 Klasszikus antikvitás történelme Ókori Róma története 1 A tantárgy célja az antik, görög és római történelem és kultúra megismertetése az archaikus kortól a Nyugat-Római Birodalom bukásáig. A krétai-mükénéi civilizáció. A polisz rendszer kialakulása, ezen belül az athéni és spártai államberendezkedés összehasonlítása. A perzsa háborúk és a peloponnészoszi háború egyes szakaszai, a háborúk gazdasági és társadalmi következményei. A spártai hegemónia és a thébai hatalmi törekvések kudarca után, a felemelkedő makedón állam uralkodói megteremtik a görög egységet. A városállamoktól a hellenisztikus monarchiákig, ezen események politikai, katonai, gazdasági és kulturális következményei az összeomlásig, a római expanziós törekvések lezárásáig. Itália őstörténete Róma alapításáig. Róma a királyok korában. A római társadalom és gazdaság a köztársaság idején. Róma háborúi: Itália meghódítása, a római hegemónia kiterjesztése a Földközi-tenger keleti és nyugati medencéjére. A köztársaság végjátéka, a polgárháborúk kora. Augustus és utódainak politikai és katonai koncepciói. A principátus és dominátus társadalmi és gazdasági viszonyai, a Birodalom provinciáinak eltérő fejlődése. Az előadáshoz kapcsolódó szemináriumok a korszak egyes kérdéseit források segítségével dolgozzák fel. Alföldy Géza: Római társadalomtörténet. Bp Boardman, J. Griffin, J. Murray, O. (szerk.): Az ókori görögök és rómaiak története. Bp Borzsák I. (szerk.): Görög történeti chrestomathia. Bp Borzsák I. (szerk.): Római történeti chrestomathia Bp Cornell, T. Matthews J.: A római világ atlasza. Bp Ferenczy E. Maróti E. Hahn I.: Az ókori Róma. Bp Havas L. Hegyi W. Gy. Szabó E.: Római történelem. Bp Hegyi D. Kertész I. Németh Gy. Sarkady J.: Görög történelem a kezdetektől Kr. e. 0-ig. Bp Hood, S.: A minószi Kréta. Bp Johnston, A.: Az archaikus Görögország. (A múlt születése) Bp Levi, P.: A görög világ atlasza. Bp Németh Gy. (szerk.): Görög történelem. Szöveggyűjtemény, Bp Németh Gy.: A polisok világa. Bevezetés az archaikus és kora klasszikus kori görög társadalomtörténetbe. Bp Reich, J.: Az ősi Itália. (A múlt születése) Bp

14 Ritoók Zs. Sarkady J. Szilágyi J. Gy.: A görög kultúra aranykora. Bp. 1984, 005. Swiederkowna, A.: A hellenizmus kultúrája. Bp Warren, P.: Az égei civilizáció. (A múlt születése) Bp Fehér Bence Csizy Katalin, Fehér Bence, Imregh Monika BTR 111 Klasszikus antikvitás történelme Ókori Róma története 1 en választható A tantárgy célja az antik, görög és római történelem és kultúra megismertetése az archaikus kortól a Nyugat-Római Birodalom bukásáig. A krétai-mükénéi civilizáció. A polisz rendszer kialakulása, ezen belül az athéni és spártai államberendezkedés összehasonlítása. A perzsa háborúk és a peloponnészoszi háború egyes szakaszai, a háborúk gazdasági és társadalmi következményei. A spártai hegemónia és a thébai hatalmi törekvések kudarca után, a felemelkedő makedón állam uralkodói megteremtik a görög egységet. A városállamoktól a hellenisztikus monarchiákig, ezen események politikai, katonai, gazdasági és kulturális következményei az összeomlásig, a római expanziós törekvések lezárásáig. Itália őstörténete Róma alapításáig. Róma a királyok korában. A római társadalom és gazdaság a köztársaság idején. Róma háborúi: Itália meghódítása, a római hegemónia kiterjesztése a Földközi-tenger keleti és nyugati medencéjére. A köztársaság végjátéka, a polgárháborúk kora. Augustus és utódainak politikai és katonai koncepciói. A principátus és dominátus társadalmi és gazdasági viszonyai, a Birodalom provinciáinak eltérő fejlődése. Az előadáshoz kapcsolódó szemináriumok a korszak egyes kérdéseit források segítségével dolgozzák fel. Alföldy Géza: Római társadalomtörténet. Bp Boardman, J. Griffin, J. Murray, O. (szerk.): Az ókori görögök és rómaiak története. Bp Borzsák I. (szerk.): Görög történeti chrestomathia. Bp Borzsák I. (szerk.): Római történeti chrestomathia Bp Cornell, T. Matthews J.: A római világ atlasza. Bp Ferenczy E. Maróti E. Hahn I.: Az ókori Róma. Bp Havas L. Hegyi W. Gy. Szabó E.: Római történelem. Bp Hegyi D. Kertész I. Németh Gy. Sarkady J.: Görög történelem a kezdetektől Kr. e. 0-ig. Bp Hood, S.: A minószi Kréta. Bp Johnston, A.: Az archaikus Görögország. (A múlt születése) Bp Levi, P.: A görög világ atlasza. Bp Németh Gy. (szerk.): Görög történelem. Szöveggyűjtemény, Bp Németh Gy.: A polisok világa. Bevezetés az archaikus és kora klasszikus kori görög társadalomtörténetbe. Bp Reich, J.: Az ősi Itália. (A múlt születése) Bp Ritoók Zs. Sarkady J. Szilágyi J. Gy.: A görög kultúra aranykora. Bp. 1984, 005. Swiederkowna, A.: A hellenizmus kultúrája. Bp Warren, P.: Az égei civilizáció. (A múlt születése) Bp BTR 10 Középkori egyetemes történelem

15 Bubnó Hedvig Tantárgy besorolása: Bubnó Hedvig, Gálffy László, Hidán Csaba László, árady Zoltán Meghirdetés féléve: BTR 110 BTR 110 BTR 110 Oktatás nyelve: A tantárgy a 4. századtól 149-ig kíséri végig Európa történetét, a források segítségével. Az 1000 előtti korai időszakban elsősorban a nyugat-európai térség, a Római Birodalom helyét elfoglaló népek és királyságok, az európai kereszténység kibontakozása, valamint a politikatörténet mellett az egyház- és művelődéstörténeti kérdések állnak a közép-pontban. Kitérünk Bizánc történetére és az iszlám terjeszkedés problémájára. Részletesen tárgyaljuk a Karoling-kor szerepét az állam- és egyházszervezésben, a kultúrában. A században az ugrásszerű agrotechnikai, ipari, demográfiai fejlődés következtében a városok és a kereskedelem is gyors fejlődésnek indult. Nagyfokú centralizáció (Anglia, Franciaország), a keresztény Európa fölötti hegemóniára törekvés (pápaság és császárság küzdelme) tapasztalható. Kelet- és Észak- Európában új keresztény államok jelennek meg. A korszak végén a nyugat-európai feudális társadalom és gazdaság fejlődése során, elsősorban politikai, vallási és demográfiai téren válságjelek is mutatkoztak. A világszemlélet és gondolkodásmód megváltozását a reneszánsz tudomány és művészet eredményein tanulmányozhatjuk. Az előadáshoz kapcsolódó szemináriumok a korszak egyes kérdéseit források segítségével dolgozzák fel. Angenendt, A.: A kora középkor. A nyugati kereszténység 400-tól 900-ig. Bp Angi et al.: Európa a kora középkorban (-11. sz.). Debrecen, Benke József: Az arabok története. Bp Bóna István: A hunok és nagykirályaik. Bp Brown, Peter: Az európai kereszténység kialakulása, Bp Dixon, Philip: Britek, frankok, vikingek. Bp Font Márta, Oroszország, Ukrajna, Rusz. Bp. Pécs, Hajnóczi Gábor (szerk.): A reneszánsz művészet történetének olvasókönyve. Bp Huizinga, Johan, A középkor alkonya. Bp Katus László: A középkor története. Egyetemi tankönyv. Bp Klaniczay Gábor (szerk.): Európa ezer éve. A középkor. I Bp Krónikások, krónikák I-, Szerk.: Mezey László. Bp Le Goff, J.: Assisi Szent Ferenc. Európa, Bp. 00. Marosi Ernő (szerk.): A középkori művészet történetének olvasókönyve. Bp Matthew, Donald: A középkori Európa atlasza. Bp Mezey László: irágok virága. In: Deákság és Európa. Bp Ostrogorsky, Georg: A bizánci állam története. Bp Papp Imre: Nagy Károly és kora. Debrecen, Pirenne, H.: A középkori gazdaság és társadalom története. Bp Pounds, Normann J. G.: Európa történeti földrajza. Bp Redl Károly (szerk.): Az égi és a földi szépről. Bp Runciman, S.: A keresztes hadjáratok története. Bp Sz. Jónás Ilona (szerk.): Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény. Bp áczy Péter: A középkor története. Magyar Szemle Társaság, Bp BTR 11 Középkori egyetemes történelem

16 Bubnó Hedvig BTR 110 BTR 110 BTR 110 Tantárgy besorolása: Bubnó Hedvig, Gálffy László, en választható Hidán Csaba László, árady Zoltán Meghirdetés féléve: Oktatás nyelve: A tantárgy a 4. századtól 149-ig kíséri végig Európa történetét, a források segítségével. Az 1000 előtti korai időszakban elsősorban a nyugat-európai térség, a Római Birodalom helyét elfoglaló népek és királyságok, az európai kereszténység kibontakozása, valamint a politikatörténet mellett az egyház- és művelődéstörténeti kérdések állnak a közép-pontban. Kitérünk Bizánc történetére és az iszlám terjeszkedés problémájára. Részletesen tárgyaljuk a Karoling-kor szerepét az állam- és egyházszervezésben, a kultúrában. A században az ugrásszerű agrotechnikai, ipari, demográfiai fejlődés következtében a városok és a kereskedelem is gyors fejlődésnek indult. Nagyfokú centralizáció (Anglia, Franciaország), a keresztény Európa fölötti hegemóniára törekvés (pápaság és császárság küzdelme) tapasztalható. Kelet- és Észak- Európában új keresztény államok jelennek meg. A korszak végén a nyugat-európai feudális társadalom és gazdaság fejlődése során, elsősorban politikai, vallási és demográfiai téren válságjelek is mutatkoztak. A világszemlélet és gondolkodásmód megváltozását a reneszánsz tudomány és művészet eredményein tanulmányozhatjuk. Az előadáshoz kapcsolódó szemináriumok a korszak egyes kérdéseit források segítségével dolgozzák fel. Angenendt, A.: A kora középkor. A nyugati kereszténység 400-tól 900-ig. Bp Angi et al.: Európa a kora középkorban (-11. sz.). Debrecen, Benke József: Az arabok története. Bp Bóna István: A hunok és nagykirályaik. Bp Brown, Peter: Az európai kereszténység kialakulása, Bp Dixon, Philip: Britek, frankok, vikingek. Bp Font Márta, Oroszország, Ukrajna, Rusz. Bp. Pécs, Hajnóczi Gábor (szerk.): A reneszánsz művészet történetének olvasókönyve. Bp Huizinga, Johan, A középkor alkonya. Bp Katus László: A középkor története. Egyetemi tankönyv. Bp Klaniczay Gábor (szerk.): Európa ezer éve. A középkor. I Bp Krónikások, krónikák I-, Szerk.: Mezey László. Bp Le Goff, J.: Assisi Szent Ferenc. Európa, Bp. 00. Marosi Ernő (szerk.): A középkori művészet történetének olvasókönyve. Bp Matthew, Donald: A középkori Európa atlasza. Bp Mezey László: irágok virága. In: Deákság és Európa. Bp Ostrogorsky, Georg: A bizánci állam története. Bp Papp Imre: Nagy Károly és kora. Debrecen, Pirenne, H.: A középkori gazdaság és társadalom története. Bp Pounds, Normann J. G.: Európa történeti földrajza. Bp Redl Károly (szerk.): Az égi és a földi szépről. Bp Runciman, S.: A keresztes hadjáratok története. Bp Sz. Jónás Ilona (szerk.): Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény. Bp áczy Péter: A középkor története. Magyar Szemle Társaság, Bp BTR 0 Középkori történelem

17 árady Zoltán BTR 110 BTR 110 BTR 110 Tantárgy besorolása: F. Romhányi Beatrix, Gálffy László, Hidán Csaba László, árady Zoltán Meghirdetés féléve: Oktatás nyelve: A tantárgy a ság történetét mutatja be a kezdetektől 156-ig. Foglalkozunk a őstörténet legfontosabb kérdéseivel, a honfoglalás előzményeivel, lefolyásával, a 10. századi Magyar Fejedelemség történetével. Tárgyaljuk az államalapítás kérdéseit, az Árpád-kori Magyarország politika- és társadalomtörténetét, intézményrendszerét, kultúráját. Foglalkozunk a késő középkori Magyar Királyság politika-, társadalom- és gazdaságtörténetének legfontosabb kérdéseivel, a jelentősebb intézményi, társadalmi változásokkal, a politika irányváltásaival, az ország és szomszédai közti kapcsolatokkal. Értékeljük az egyes dinasztiák országi szerepét. A országi fejlődést nemzetközi összehasonlításban vizsgáljuk, rámutatva az általános európai, regionális vagy sajátosságokra. Az előadáshoz kapcsolódó szemináriumokon megismertetjük a hallgatókkal a korszak történelmének és latin nyelvű fogalomkészletét, valamint a legfontosabb forrásokat. Bertényi Iván: Magyar történeti szöveggyűjtemény. Bp Bóna István: A ok és Európa a században. Bp Dienes István: A honfoglaló ok. Bp Engel P. Kristó Gy. Kubinyi A.: Magyarország története Bp Engel Pál: Szent István birodalma. A középkori Magyarország története. Bp Érszegi Géza: Árpád-kori legendák és intelmek. Bp Fügedi Erik: Uram, királyom.. A X. századi Magyarország hatalmasai. Bp Fügedi Erik: ár és társadalom a századi Magyarországon. Bp Györffy György (szerk.): A ok elődeiről és a honfoglalásról. Bp Györffy György: István király és műve. Bp. 1977, 000. Kovacsics József (szerk.): Magyarország történeti demográfiája ( ). Bp Kristó Gyula: Magyarország története Bp Kubinyi András: Mátyás király. Bp Kulcsár Péter: A Jagelló kor. Bp László Gyula: A honfoglaló nép élete. Múzsák, Bp Magyarország története. Előzmények és történet 14-ig. Főszerk.: Székely György. Szerk.: Bartha Antal. (Magyarország története tíz kötetben.) I/1. Bp Maksay Ferenc: A falu középkori településrendje. Bp Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Bp Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon. Bp Szabó István: A falurendszer kialakulása Magyarországon. (X-X. század). Bp Szabó István: A középkori falu. Bp Zsoldos Attila: Az Árpádok és alattvalóik. Csokonai Kiadó, Debrecen, árady Zoltán BTR 1 Középkori történelem BTR 110 BTR 110 BTR 110

18 F. Romhányi Beatrix, Gálffy László, Hidán Csaba László, árady Zoltán A tantárgy a ság történetét mutatja be a kezdetektől 156-ig. Foglalkozunk a őstörténet legfontosabb kérdéseivel, a honfoglalás előzményeivel, lefolyásával, a 10. századi Magyar Fejedelemség történetével. Tárgyaljuk az államalapítás kérdéseit, az Árpád-kori Magyarország politika- és társadalomtörténetét, intézményrendszerét, kultúráját. Foglalkozunk a késő középkori Magyar Királyság politika-, társadalom- és gazdaságtörténetének legfontosabb kérdéseivel, a jelentősebb intézményi, társadalmi változásokkal, a politika irányváltásaival, az ország és szomszédai közti kapcsolatokkal. Értékeljük az egyes dinasztiák országi szerepét. A országi fejlődést nemzetközi összehasonlításban vizsgáljuk, rámutatva az általános európai, regionális vagy sajátosságokra. Az előadáshoz kapcsolódó szemináriumokon megismertetjük a hallgatókkal a korszak történelmének és latin nyelvű fogalomkészletét, valamint a legfontosabb forrásokat. Bertényi Iván: Magyar történeti szöveggyűjtemény. Bp Bóna István: A ok és Európa a században. Bp Dienes István: A honfoglaló ok. Bp Engel P. Kristó Gy. Kubinyi A.: Magyarország története Bp Engel Pál: Szent István birodalma. A középkori Magyarország története. Bp Érszegi Géza: Árpád-kori legendák és intelmek. Bp Fügedi Erik: Uram, királyom.. A X. századi Magyarország hatalmasai. Bp Fügedi Erik: ár és társadalom a századi Magyarországon. Bp Györffy György (szerk.): A ok elődeiről és a honfoglalásról. Bp Györffy György: István király és műve. Bp. 1977, 000. Kovacsics József (szerk.): Magyarország történeti demográfiája ( ). Bp Kristó Gyula: Magyarország története Bp Kubinyi András: Mátyás király. Bp Kulcsár Péter: A Jagelló kor. Bp László Gyula: A honfoglaló nép élete. Múzsák, Bp Magyarország története. Előzmények és történet 14-ig. Főszerk.: Székely György. Szerk.: Bartha Antal. (Magyarország története tíz kötetben.) I/1. Bp Maksay Ferenc: A falu középkori településrendje. Bp Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Bp Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon. Bp Szabó István: A falurendszer kialakulása Magyarországon. (X-X. század). Bp Szabó István: A középkori falu. Bp Zsoldos Attila: Az Árpádok és alattvalóik. Csokonai Kiadó, Debrecen, Imregh Monika Fábián Zoltán, Csizy Katalin, Imregh Monika, Sárközy Miklós, Turcsán-Tóth Zsuzsanna BTR 410 Ókori és keleti vallások művelődéstörténete 4 en választható

19 A tantárgy célja az ókori Kelet, elsősorban Egyiptom és Mezopotámia vallási jelenségeinek és rendszereinek, ezek értelmezési lehetőségeinek vizsgálata a tárgyi és írásos források alapján, bevezetést nyújtva a kutatás módszereibe és főbb irányzataiba is. Több kultúra, többezer éves hagyomány forrásainak megismerésén keresztül megkísérli tisztázni a vallás főbb kérdéseinek megoldási kísérleteit: az isten, az isteni világ, a teogónia és kozmogónia, az isten és ember viszonyának, a dekórum, moralitás, teodicea problémáit, a vallási exkluzivitás, a szentélyek, a népi kultuszok jellegzetességeit, a király és a papság szerepét, a mítosz és rítus problematikáját. Az előadáshoz kapcsolódó szemináriumon főként a források tanulmányozása történik. Assmann, J.: A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Bp Baines, J. Malek, J.: Az ókori Egyiptom Atlasza. Bp Biblia Ószövetség. Bodrogi T. (szerk.): Mitológiai ÁBC. Bp Kákosy L.: Ré fiai. Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Bp Kemp, B.: Az egyiptomi Halottak Könyve. Bevezetés. Bp Komoróczy G.: Fénylő ölednek édes örömében.. A sumer irodalom kistükre. Bp Komoróczy G.: A šumer irodalmi hagyomány. Tanulmányok. Bp Kóthay K. A. Gulyás A.: Túlvilághit és mindennapok az ókori Egyiptomban. Források a Kr. e.. évezredből. Miskolc, 007. Oppenheim, L.: Az ókori Mezopotámia. Bp Rákos S. Komoróczy G.: Gilgames. Agyagtáblák üzenete. Ékírásos akkád versek. Bp Roaf, M.: A mezopotámiai világ atlasza. Bp Imregh Monika Fábián Zoltán, Csizy Katalin, Imregh Monika, Sárközy Miklós, Turcsán-Tóth Zsuzsanna BTR 411 Ókori és keleti vallások művelődéstörténete en választható A tantárgy célja az ókori Kelet, elsősorban Egyiptom és Mezopotámia vallási jelenségeinek és rendszereinek, ezek értelmezési lehetőségeinek vizsgálata a tárgyi és írásos források alapján, bevezetést nyújtva a kutatás módszereibe és főbb irányzataiba is. Több kultúra, többezer éves hagyomány forrásainak megismerésén keresztül megkísérli tisztázni a vallás főbb kérdéseinek megoldási kísérleteit: az isten, az isteni világ, a teogónia és kozmogónia, az isten és ember viszonyának, a dekórum, moralitás, teodicea problémáit, a vallási exkluzivitás, a szentélyek, a népi kultuszok jellegzetességeit, a király és a papság szerepét, a mítosz és rítus problematikáját. Az előadáshoz kapcsolódó szemináriumon főként a források tanulmányozása történik. Assmann, J.: A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Bp Baines, J. Malek, J.: Az ókori Egyiptom Atlasza. Bp Biblia Ószövetség.

20 Bodrogi T. (szerk.): Mitológiai ÁBC. Bp Kákosy L.: Ré fiai. Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Bp Kemp, B.: Az egyiptomi Halottak Könyve. Bevezetés. Bp Komoróczy G.: Fénylő ölednek édes örömében.. A sumer irodalom kistükre. Bp Komoróczy G.: A šumer irodalmi hagyomány. Tanulmányok. Bp Kóthay K. A. Gulyás A.: Túlvilághit és mindennapok az ókori Egyiptomban. Források a Kr. e.. évezredből. Miskolc, 007. Oppenheim, L.: Az ókori Mezopotámia. Bp Rákos S. Komoróczy G.: Gilgames. Agyagtáblák üzenete. Ékírásos akkád versek. Bp Roaf, M.: A mezopotámiai világ atlasza. Bp Fehér Bence Fábián Zoltán, Fehér Bence, Kopeczky Rita, Sárközy Miklós BTR 4170 Nem keresztény vallások és kultúrák 4 en választható A tantárgy a nem keresztény világvallások (Hinduizmus, Buddhizmus, Kínai univerzalizmus, Sintoizmus, Iszlám) történetébe ad bevezetést, ismerteti szent könyveiket, főbb tanításukat, vallásos életvitelük szabályait. Ezen kívül bemutatja az eurázsiai népek ősi vallási képzeteit (animizmus, fetisizmus, totemizmus), valamint a szibériai sámánizmus általános jellemzőit, különösen az altáji és az uráli népek hitvilágának sajátosságait. Részletesebben foglalkozunk a Közel-Keleten és a keresztény világ keleti-déli peremterületén lezajlott legfontosabb vallási folyamatokkal és eszmeáramlatokkal az ókor végén és a kora középkorban (az iszlám, a zoroasztrianizmus, a manicheizmus, a mandeizmus és a keleti zsidóság főbb tanításai, teológiája, liturgiája, története). Megismerkedünk az iszlám születésének körülményeivel, előzményeivel az arab kultúrában, Muhammad életművével, a Koránnal, a muszlim közösség fejlődésével Muhammad halála után, a kalifátus intézményével és a legitimációs kérdések vallási következményeivel. Az előadás és a hozzá kapcsolódó két szeminárium tematikailag csoportosítva foglalkozik a tárgyalt vallásokkal. Armstrong, K.: Az iszlám. Bp. 00. Diószegi ilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén. Bp Eliade, Mircea: allási hiedelmek és eszmék története. I I Bp Fodor Sándor: Az iszlám (források). Bp Glasenapp, H. van: Az öt világvallás. Bp Goldziher Ignác: Az iszlám kultúrája I Bp Hinnels, J. R.: Perzsa mitológia. Bp Kerezsi Ágnes: A szurguti osztjákok életmódja és hitvilága. In: Tanulmányok a szurguti osztják kultúráról. Bp Korán. Ford.: Simon Róbert. Bp Küng, Hans Ess, Josef van: Párbeszéd a hinduizmusról. Kereszténység és világvallások. Bp Reader, Ian: A Sintoizmus. allások világa. Bp Simon Róbert: A Korán világa. Bp A tejút fiai. Tanulmányok a finnugor népek hitvilágáról. Szerk.: Hoppál M. Bp értes Edit: Szibériai nyelvrokonaink hitvilága. Bp

Történelemtanár-képzés leírása Hallgatói tájékoztató

Történelemtanár-képzés leírása Hallgatói tájékoztató Történelemtanár-képzés leírása Hallgatói tájékoztató I) Alapozó szakmai ismeretek tantárgyi elemei Dusnoki József ovács Dávid TNT0110 A mentalitástörténettől a kultúrtörténetig N: 15 2 kollokvium vizsga

Részletesebben

13.3.3. Tanár történelemtanár mesterképzési szak tantárgytematikái

13.3.3. Tanár történelemtanár mesterképzési szak tantárgytematikái 13.3.3. Tanár történelemtanár mesterképzési szak tantárgytematikái * A csillag (*) erős előfeltételeket jelöl, melyek az adott tanegység felvételének feltételei (míg a csillag nélkül jelzett gyenge előfeltételek

Részletesebben

BAA 0010 Filozófiatörténet Féléves óraszám:

BAA 0010 Filozófiatörténet Féléves óraszám: 13.6. Történelem alapképzési szak tantárgytematikái * A csillag (*) erős előfeltételeket jelöl, melyek az adott tanegység felvételének feltételei (míg a csillag nélkül jelzett gyenge előfeltételek párhuzamosan

Részletesebben

Tantárgyi tematikák - pszichológia alapszak 2014 ősztől

Tantárgyi tematikák - pszichológia alapszak 2014 ősztől * A csillag (*) erős előfeltételeket jelöl, melyek az adott tanegység felvételének feltételei (míg a csillag nélkül jelzett gyenge előfeltételek párhuzamosan is teljesíthetők). 1 Szakmai törzstárgyak (a

Részletesebben

ÍRÁS-, KÖNYV- ÉS KÖNYVTÁRTÖRTÉNET I. INEK102E I. évfolyam 2014/2015. I. félév

ÍRÁS-, KÖNYV- ÉS KÖNYVTÁRTÖRTÉNET I. INEK102E I. évfolyam 2014/2015. I. félév Debreceni Egyetem Informatikai Kara Könyvtárinformatika Tanszék Informatikus könyvtáros alapképzési szak nappali tagozat ÍRÁS-, KÖNYV- ÉS KÖNYVTÁRTÖRTÉNET I. INEK102E I. évfolyam 2014/2015. I. félév A

Részletesebben

A TISZÁNTÚL A KÁRPÁT MEDENCE 10 17. SZÁZADI REGIONÁLIS TAGOLÓDÁSÁBAN

A TISZÁNTÚL A KÁRPÁT MEDENCE 10 17. SZÁZADI REGIONÁLIS TAGOLÓDÁSÁBAN A TISZÁNTÚL A KÁRPÁT MEDENCE 10 17. SZÁZADI REGIONÁLIS TAGOLÓDÁSÁBAN Doktori (PhD) értekezés Csüllög Gábor Debreceni Egyetem Debrecen, 2006 TARTALOM BEVEZETÉS... 4 IRODALMI ÁTTEKINTÉS... 7 I. A TERÜLETI

Részletesebben

Történelem alapszak Tantárgyi programok. Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA (FILOZÓFIATÖRTÉNET)

Történelem alapszak Tantárgyi programok. Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA (FILOZÓFIATÖRTÉNET) Tantárgy neve: BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA (FILOZÓFIATÖRTÉNET) Kredit: 2 Félév: 1. Heti óraszám: 2/0 Óratípus: Előadás X Szeminárium Értékelés: Kollokvium X i jegy A kurzus célja: megismertetni a hallgatókat

Részletesebben

SZABAD BÖLCSÉSZET ALAPKÉPZÉSI SZAK

SZABAD BÖLCSÉSZET ALAPKÉPZÉSI SZAK Indított specializációk: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: SZABAD BÖLCSÉSZET ALAPKÉPZÉSI SZAK Filozófia, Esztétika, Etika, Vallástudomány,

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM... 3 TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK... 22 HON- ÉS NÉPISMERET... 38 TÁNC ÉS DRÁMA... 43

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM... 3 TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK... 22 HON- ÉS NÉPISMERET... 38 TÁNC ÉS DRÁMA... 43 ERKEL FERENC PEDAGÓGIAI PROGRAM V. kötet HELYI TANTERV FELSŐ TAGOZAT 5-8. 2009. TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM... 3 TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK... 22 HON- ÉS NÉPISMERET... 38 TÁNC ÉS

Részletesebben

BAA 0010 Filozófiatörténet Kredit: 2

BAA 0010 Filozófiatörténet Kredit: 2 13.6. Történelem alapképzési szak tantárgytematikái * A csillag (*) erős előfeltételeket jelöl, melyek az adott tanegység felvételének feltételei (míg a csillag nélkül jelzett gyenge előfeltételek párhuzamosan

Részletesebben

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI 2017-TŐL. 2015. október 13. KPSZTI Gianone András

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI 2017-TŐL. 2015. október 13. KPSZTI Gianone András TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI 2017-TŐL 2015. október 13. KPSZTI Gianone András VÁZLAT Vizsgaleírás Kompetenciák Témakörök MIÉRT MÓDOSÍTOTTÁK AZ ÉRETTSÉGIT? Új NAT új kere;anterv A 10 év alatt összegyűlt tapasztalatok

Részletesebben

EMBER ÉS TÁRSADALOM MŰVELTSÉGI TERÜLET 5-8. évfolyam Célok és feladatok Az Ember és társadalom műveltségterület középpontjában az ember és világa áll. Az általános iskolában ide tartozik a történelem és

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Szociolingvisztika Tantárgy kódja. MAO1103 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Szociolingvisztika Tantárgy kódja. MAO1103 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak. Szociolingvisztika MAO1103 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Tukacsné dr. Károlyi Margit

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI JOG 3.

KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. MAGYAR KÖZIGAZGATÁSI JOG Különös rész..kiadó 2008. 1 KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. Különös Rész Szerkesztette: DR. NYITRAI PÉTER TANSZÉKVEZETŐ, EGYETEMI DOCENS Szerzők: DR. CZÉKMANN ZSOLT TANÁRSEGÉD

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Szociológia mesterszakos hallgatók számára. 2015/16-os tanév tavaszi záróvizsga

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Szociológia mesterszakos hallgatók számára. 2015/16-os tanév tavaszi záróvizsga ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Szociológia mesterszakos hallgatók számára 2015/16-os tanév tavaszi záróvizsga Alapozó és szakmai törzstárgyak tételsora a tételek: társadalomelméleti/szociológiaelméleti/szociológiatörténeti

Részletesebben

KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT

KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT A Helikon Kiadó két kötetének összehasonlítása Készítette: Hajnal Piroska Konzulens: Buda Attila PPKE Kiadói szerkesztő I. évfolyam Budapest, 2007. június 8. 2 Michael VICKERS,

Részletesebben

Szeminárium-vezet ő tanár: dr. Hunyadi Attila adjunktus, hunatti@gmail.com

Szeminárium-vezet ő tanár: dr. Hunyadi Attila adjunktus, hunatti@gmail.com Babes Bolyai Tudományegyetem Történelem Filozófia Kar Történelem szak Egyetemes XX. századi történelem Szemináriumi témák és olvasmányok Szeminárium-vezet ő tanár: dr. Hunyadi Attila adjunktus, hunatti@gmail.com

Részletesebben

Előzmény 1-4. osztályos nem rendszerezett történelmi ismeretek. Értékelés Folyamatos szóbeli feleltetés és rendszeres témazáró dolgozatok.

Előzmény 1-4. osztályos nem rendszerezett történelmi ismeretek. Értékelés Folyamatos szóbeli feleltetés és rendszeres témazáró dolgozatok. A történelem /mint múltismeret/ - az Ember és társadalom mûveltségi terület részeként - az egyik legfontosabb alapja a nemzeti és európai azonosságtudatnak. Ugyanakkor az is kitûnik belõle, hogy a népek

Részletesebben

Ajánlott témák jegyzéke évfolyam- és szakdolgozatok készítéséhez 1

Ajánlott témák jegyzéke évfolyam- és szakdolgozatok készítéséhez 1 Ajánlott témák jegyzéke évfolyam- és szakdolgozatok készítéséhez 1 Kedves Hallgatók! Az alábbi témákat ajánljuk fontosságuk, aktualitásuk miatt figyelmetekbe évfolyamdolgozatotok illetve szakdolgozatok

Részletesebben

TÖRTÉNELEM - G. ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ 2003. június 26.

TÖRTÉNELEM - G. ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ 2003. június 26. TÖRTÉNELEM - G ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ 2003. június 26. I. A tesztkérdések, illetve azok elemei (a,b,c stb.) rövid (a kérdezett adatot vagy tömör megfogalmazást tartalmazó) választ

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR 1 1986 és 2013 között 1411 középiskolás vett részt a magyar nyelv és magyar irodalom OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: MAGYAR IRODALOM: 1986 1987

Részletesebben

Történelemtanár-képzés leírása Hallgatói tájékoztató

Történelemtanár-képzés leírása Hallgatói tájékoztató Történelemtanár-képzés leírása Hallgatói tájékoztató * A csillag (*) erős előfeltételeket jelöl, melyek az adott tanegység felvételének feltételei (míg a csillag nélkül jelzett gyenge előfeltételek párhuzamosan

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA. 3. Teljes becsült idő (az oktatási tevékenység féléves óraszáma)

A TANTÁRGY ADATLAPJA. 3. Teljes becsült idő (az oktatási tevékenység féléves óraszáma) A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület

Részletesebben

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2006.

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2006. OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2006. TERVEZET! Tárgy: az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendelet módosításáról 2006. december ./2006. (... ) OKM r e n d e l e

Részletesebben

Információ és Társadalom

Információ és Társadalom Információ és Társadalom Nyíregyházi Főiskola 2013. november 21 22. 2013. november 21. csütörtök 10. 30. 10.45. Megnyitó 10.45. 11.15. Plenáris előadás Z. Karvalics László: Az információtörténelem mint

Részletesebben

Könyvtárpedagógiai-program

Könyvtárpedagógiai-program Könyvtárpedagógiai program Általános könyvtárpedagógiai rész. Az iskolai könyvtár rövid bemutatása, helye az iskola pedagógiai programjában Az iskolai könyvtár a Vajda János Gimnázium szerves része, az

Részletesebben

BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA

BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Célok és feladatok A bölcsesség a mindennapi élet része, természetesen nem a nagy filozófusok tanításainak ismerete, hanem a bölcsesség életirányító

Részletesebben

Javaslat a. Bíbic könyvek, Apátfalva helytörténeti munkatankönyvei. megyei értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a. Bíbic könyvek, Apátfalva helytörténeti munkatankönyvei. megyei értéktárba történő felvételéhez Javaslat a Bíbic könyvek, Apátfalva helytörténeti munkatankönyvei megyei értéktárba történő felvételéhez I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve

Részletesebben

STATISZTIKAI MÓDSZERTANI FÜZETEK, 45 A KULTURÁLIS STATISZTIKA MÓDSZERTANA ÉS FOGALMAI

STATISZTIKAI MÓDSZERTANI FÜZETEK, 45 A KULTURÁLIS STATISZTIKA MÓDSZERTANA ÉS FOGALMAI STATISZTIKAI MÓDSZERTANI FÜZETEK, 45 A KULTURÁLIS STATISZTIKA MÓDSZERTANA ÉS FOGALMAI BUDAPEST, 2005 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2005 ISSN 0231-0554 ISBN 963 215 918 7 Készült: a KSH Életszínvonal-

Részletesebben

Babarczy Anna: Analógikus általánosítási folyamatok a gyereknyelvben (Kognitív Tudományi Tanszék (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem))

Babarczy Anna: Analógikus általánosítási folyamatok a gyereknyelvben (Kognitív Tudományi Tanszék (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)) Ny. szám 62032 NYE 60595 NYE 62901 GJ Zsűri Vezető kutató/téma címe/utatóhely Adamik Béla: Császárkori latin feliratok számítógépes nyelvtörténeti adatbázisa (Latin Nyelv és Irodalom Tanszék (Eötvös Loránd

Részletesebben

KLASSZIKA-FILOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakirány : latin

KLASSZIKA-FILOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakirány : latin KLASSZIKA-FILOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakirány : latin Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: bölcsészettudomány mester nappali

Részletesebben

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek az általános iskolák 5 8. évfolyama számára EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.04 alapján Célok és feladatok Az ember

Részletesebben

INTÉZMÉNYI JÓ GYAKORLATOK, INNOVÁCIÓK

INTÉZMÉNYI JÓ GYAKORLATOK, INNOVÁCIÓK 6.sz melléklet INTÉZMÉNYI JÓ GYAKORLATOK, INNOVÁCIÓK 2015. Dr. Benczéné Csorba Margit főigazgató JÓ GYAKORLATOK A szolgáltatói szerephez rendelkezésre áll 18 innováció jó gyakorlat melyek az Educatio szolgáltatói

Részletesebben

A szakdolgozat készítésének folyamata, tartalmi és formai követelményei

A szakdolgozat készítésének folyamata, tartalmi és formai követelményei A szakdolgozat készítésének folyamata, tartalmi és formai követelményei A hallgatók szakdolgozatának elkészítését a tanszékek által szervezett formában (szakszemináriumokon), vagy egyéni foglalkozások

Részletesebben

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 9-1 2. É V F O L Y A M

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 9-1 2. É V F O L Y A M H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 9-1 2. É V F O L Y A M H I T T A N 9. é v f o l y a m Célok és feladatok A tanuló életkorának megfelelően (nem elvont fejtegetésekkel, hanem bibliai szemelvények segítségével)

Részletesebben

A KÖZÖSSÉG EGYÉN FELETTI KONTROLLJA A KORA ÚJKORI SZABOLCS VÁRMEGYE FALVAIBAN, MEZŐVÁROSAIBAN

A KÖZÖSSÉG EGYÉN FELETTI KONTROLLJA A KORA ÚJKORI SZABOLCS VÁRMEGYE FALVAIBAN, MEZŐVÁROSAIBAN DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI A KÖZÖSSÉG EGYÉN FELETTI KONTROLLJA A KORA ÚJKORI SZABOLCS VÁRMEGYE FALVAIBAN, MEZŐVÁROSAIBAN Szoboszlay György EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR Történelemtudományi

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület

Részletesebben

Pedagógiai Program Helyi tanterv

Pedagógiai Program Helyi tanterv Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola OM: 031090 KLIK szervezeti kód: 082046 4030 Debrecen, Szabó Kálmán u. 3-5. Pedagógiai Program Helyi tanterv 2015 1 Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola 4030

Részletesebben

Emberi jogok és szociális munka modul

Emberi jogok és szociális munka modul Emberi jogok és szociális munka modul TÁMOP-5.5.4-09/2-C-2009-0006 Útitársak projekt Készítette: Dr. Egresi Katalin 2011. június 1 TARTALOM Tartalom A MODUL MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ELŐFELTÉTELEI... 3 1. Előzetes

Részletesebben

Zsinka László Az európai történelem historiográfiai alapvonalai

Zsinka László Az európai történelem historiográfiai alapvonalai Zsinka László Az európai történelem historiográfiai alapvonalai A civilizációk történelmi portréját számos szempont alapján rajzolhatjuk meg. Egy civilizáció karakterét jól jellemzi az időről annak múlásáról,

Részletesebben

Helyi tanterv. Szakiskolát végzettek középiskolája. Közismeret

Helyi tanterv. Szakiskolát végzettek középiskolája. Közismeret Helyi tanterv Szakiskolát végzettek középiskolája Közismeret Orosháza 2015. TARTALOMJEGYZÉK HELYI TANTERV A SZAKISKOLÁT VÉGZETTEK KÖZÉPISKOLÁJA SZÁMÁRA... 4 Célok és feladatok... 4 Tantárgyak és óraszámok

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar. Útmutató a szakdolgozat szerkesztéséhez

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar. Útmutató a szakdolgozat szerkesztéséhez Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar Útmutató a szakdolgozat szerkesztéséhez Sarbó Gyöngyi 2013 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1 ELŐSZÓ... 2 ALAPOK... 3 TERJEDELEM ÉS MÉRET... 3 FORMAI

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 7-12. évfolyam Célok és feladatok A magyar nyelv és irodalom tantárgy biztos és állandó értékeket és a jelenben alakuló, változó kultúrát közvetít. Tartalommal tölti meg és erősíti

Részletesebben

12. évfolyam. Célok és feladatok: Éves óraszám : Heti otthoni óraszám :

12. évfolyam. Célok és feladatok: Éves óraszám : Heti otthoni óraszám : Bevezetés a filozófiába helyi tanterve 1 12. évfolyam Éves óraszám : Heti otthoni óraszám : 32 óra fél óra Célok és feladatok: A bölcsesség a mindennapi élet része, természetesen nem a nagy filozófusok

Részletesebben

A tantárgy épít a mikro- és makroökonómia, jog, marketing, vezetés-szervezés, vállalati pénzügyek és számviteli alapismeretekre.

A tantárgy épít a mikro- és makroökonómia, jog, marketing, vezetés-szervezés, vállalati pénzügyek és számviteli alapismeretekre. Tantárgy neve: Stratégiai tervezés Kódja: NBG_GI832K4 Kreditszáma: 4 A tanóra típusa és száma: (2 óra előadás + 2 óra gyakorlat) / hét Az értékelés módja (kollokvium/gyakorlati jegy/egyéb): kollokvium

Részletesebben

A Mecsek Egyesület 120 éve

A Mecsek Egyesület 120 éve A Mecsek Egyesület 120 éve Dr. Bátai István Mecseket járva természetesnek vesszük a jól jelzett turistautakat, A a foglalt forrásokat, pihenőket, kilátókat és az országúthálózatot, amin rövid időn belül

Részletesebben

Tóth Zita: Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae (A teológia foglalata) I., q.1. art. 1., 2., 5., 7., q.2. Segédlet

Tóth Zita: Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae (A teológia foglalata) I., q.1. art. 1., 2., 5., 7., q.2. Segédlet Tóth Zita: Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae (A teológia foglalata) I., q.1. art. 1., 2., 5., 7., q.2. Segédlet Aquinói Szent Tamás a filozófiatörténetnek egy izgalmas korában élt. A tizenkettedik

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. ELŐSZÓ 1 A TANULMÁNYI VERSENYEK SZABÁLYZATA 2 1. Megyei kiírású általános és középiskolai évfolyamokat érintő versenyek 3

TARTALOMJEGYZÉK. ELŐSZÓ 1 A TANULMÁNYI VERSENYEK SZABÁLYZATA 2 1. Megyei kiírású általános és középiskolai évfolyamokat érintő versenyek 3 TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 1 A TANULMÁNYI VERSENYEK SZABÁLYZATA 2 1. Megyei kiírású általános és középiskolai évfolyamokat érintő versenyek 3 1.1. Öveges Kálmánról elnevezett megyei magyar nyelvi tanulmányi

Részletesebben

Helyi tanterv a Földünk és környezetünk műveltségi területhez. (Földrajz a gimnáziumok 9 10. évfolyama számára / heti 2 + 3 óra)

Helyi tanterv a Földünk és környezetünk műveltségi területhez. (Földrajz a gimnáziumok 9 10. évfolyama számára / heti 2 + 3 óra) Helyi tanterv a Földünk és környezetünk műveltségi területhez (Földrajz a gimnáziumok 9 10. évfolyama számára / heti 2 + 3 óra) FÖLDÜNK KÖRNYEZETÜNK * ALAPELVEK, CÉLOK A Földünk környezetünk műveltségi

Részletesebben

ÉS MUNKAERİ-PIACI INTEGRÁCIÓJA

ÉS MUNKAERİ-PIACI INTEGRÁCIÓJA HAJLÉKTALAN EMBEREK TÁRSADALMI ÉS MUNKAERİ-PIACI INTEGRÁCIÓJA KÉPZÉSI PROGRAM Készült: Hajléktalan emberek társadalmi és munkaerı-piaci integrációjának szakmai és módszertani megalapozása () kiemelt program

Részletesebben

TISZTSÉGVISELŐK IRODÁKHOZ NEM TARTOZÓ MUNKATÁRSAK. Kováts-Szalontai Beáta. polgármesteri tanácsadó Ferenczi László polgármesteri tanácsadó

TISZTSÉGVISELŐK IRODÁKHOZ NEM TARTOZÓ MUNKATÁRSAK. Kováts-Szalontai Beáta. polgármesteri tanácsadó Ferenczi László polgármesteri tanácsadó TISZTSÉGVISELŐK 3. melléklet Bráz György polgármester Dr. Fülöp György alpolgármester Csikász Gábor alpolgármester Dr. Molnár Tamás jegyző Csikászné Gyöngyösi Szilvia aljegyző 102. Kováts-Szalontai Beáta

Részletesebben

Az egyes blokkokat követően a hallgató a következő képességeket sajátíthatja el:

Az egyes blokkokat követően a hallgató a következő képességeket sajátíthatja el: Jogi Alaptan A tárgy jellege: Az alapprobléma: Amikor egy történész vagy irodalom szakos hallgató először belép az egyetemre, már komoly előképzettséggel rendelkezik; a középiskolában ugyanis négy éven

Részletesebben

Ember és társadalom. Célok és feladatok

Ember és társadalom. Célok és feladatok Ember és társadalom Célok és feladatok Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához ad gazdag lehetőséget. Középpontjában az ember

Részletesebben

Szergényi István: Energia, civilizáció, szintézisigény c. könyvének laudációja

Szergényi István: Energia, civilizáció, szintézisigény c. könyvének laudációja Szergényi István: Energia, civilizáció, szintézisigény c. könyvének laudációja Hogy ez a könyv létrejöhetett, a szerző kézirata hasznosulhatott, abban a legnagyobb érdeme dr. Faragó Katalinnak, Szergényi

Részletesebben

Helyi tanterv Filozófia tantárgyból 12. évfolyamon az AJTP (A), normál tantervű (B) és természettudományos (C) osztályok számára

Helyi tanterv Filozófia tantárgyból 12. évfolyamon az AJTP (A), normál tantervű (B) és természettudományos (C) osztályok számára Helyi tanterv Filozófia tantárgyból 12. évfolyamon az AJTP (A), normál tantervű (B) és természettudományos (C) osztályok számára Rendelkezésre álló órakeret: heti 1 óra = 32 óra Célok és feladatok A bölcsesség

Részletesebben

Pedagógiai program. IX. kötet

Pedagógiai program. IX. kötet 1 Fıvárosi Önkormányzat Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Pedagógiai program IX. kötet Értelmi fogyatékos tanulók 9-10. évfolyam

Részletesebben

Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat

Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat (XLVII.) Új folyam III. 2012. 2-4. szám www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu Forrás: http://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/2013/01/katona-andras-a-megorizve-valtoztatas-jegyeben-azuj-tortenelem-kerettantervekrol-03-02-09/

Részletesebben

A barlangrajztól az internetig címmel médiatörténeti áttekintést adott egy 12 részes tévé sorozatban vendégelőadók segítségével.

A barlangrajztól az internetig címmel médiatörténeti áttekintést adott egy 12 részes tévé sorozatban vendégelőadók segítségével. TÓTH TAMÁS ANTAL szerkesztő A képzés során trénerként működik közre. Végzettsége Szent István Egyetem Jászberényi Kar andragógia szak A sajtó különböző területein szerezett tapasztalatot, nyomtatott, írott

Részletesebben

A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon

A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon A reformáció gyors elterjedésének az okai Az egyház elvilágiasodása Mátyás király uralkodása alatt a király az ország irányításában alkalmazott nagy

Részletesebben

kiadásra vonatkoznak. A hozzá kapcsolódó digitális tananyag és munkafüzet 2015. október 5-én elérhető online formájából dolgoztunk.

kiadásra vonatkoznak. A hozzá kapcsolódó digitális tananyag és munkafüzet 2015. október 5-én elérhető online formájából dolgoztunk. A Történelemtanárok Egylete Tankönyvelemző Műhelye által készített elemzés összefoglalója 1 a Kísérleti Tankönyvek Történelem 9. című kötetéről, a hozzá kapcsolódó digitális tananyagról és Munkafüzetről

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Történelem és Filozófia 1.3 Intézet Magyar Filozófiai Intézet 1.4 Szakterület Klasszikus

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK IRODALOM

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK IRODALOM ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK IRODALOM 1. Szerzők és művek 1.1 Életművek Petőfi Sándor, Arany János, Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila 1.2 Egy mű beható ismerete Katona József: Bánk bán

Részletesebben

1. LECKE: ADVENTI VÁRAKOZÁS AZ ÓSZÖVETSÉGBEN gyülekezeti óraszám: 1. egyházi iskolák óraszáma: 1.

1. LECKE: ADVENTI VÁRAKOZÁS AZ ÓSZÖVETSÉGBEN gyülekezeti óraszám: 1. egyházi iskolák óraszáma: 1. 1. LECKE: ADVENTI VÁRAKOZÁS AZ ÓSZÖVETSÉGBEN gyülekezeti óraszám: 1. egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Bartha Tibor (szerk.): Keresztyén Bibliai Lexikon II., Kálvin

Részletesebben

(1) A magyar fonémaállomány rendszere. Oppozíciók és simító folyamatok

(1) A magyar fonémaállomány rendszere. Oppozíciók és simító folyamatok A BA-záróvizsga nyelvtudományi tételsora amelynek alapján besoroljuk a magyar szakon a nyelvtudományi témájú szakdolgozatokat alapképzési témakörbe, illetve szakirányi témakörbe Alapkézési tételek HANGTAN:

Részletesebben

Bevezetés a reáltudományok történetének magyarországi könyvészetébe

Bevezetés a reáltudományok történetének magyarországi könyvészetébe A MAGYAR TUDOMÁNYTÖRTÉNETI INTÉZET TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEI 68. Gazda István Bevezetés a reáltudományok történetének magyarországi könyvészetébe A kötet anyaga a Magyar Tudománytörténeti Intézetben készült.

Részletesebben

David Fraesdorff: Der Barbarische Norden. Vorstellungen und Fremdheitskategorien

David Fraesdorff: Der Barbarische Norden. Vorstellungen und Fremdheitskategorien 1 David Fraesdorff: Der Barbarische Norden. Vorstellungen und Fremdheitskategorien bei Rimbert, Thietmar von Merseburg, Adam von Bremen und Helmold von Bosau. A barbár észak. Elképzelések északról és az

Részletesebben

Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Mathiász János Tagintézménye Balatonboglár, Szabadság utca 41.

Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Mathiász János Tagintézménye Balatonboglár, Szabadság utca 41. Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola 8630 HELYI TANTERV Esti gimnázium ÉRVÉNYES: 2011. szeptember 1-től 1 Célok és feladatok A felnőttoktatás 9-12. évfolyamának feladata az általános műveltség kiterjesztése

Részletesebben

Sz e g a Bo o k s Kf t. Kö n y v k ata l ó g u s 2009

Sz e g a Bo o k s Kf t. Kö n y v k ata l ó g u s 2009 Modulrendszerű képzéshez készült, tanvé minősítési eljárásra RSZ 0-01. Szerényi István - Gazsó Anikó: Építőipari alapgyakorlatok ISBN 963 210 834 5 Kiadás éve: 2003. Oldalszám: 224 oldal, A/4 Ábrák száma:

Részletesebben

ARCHAIKUS KOR. mítosz: istenekről, természetfeletti képességekkel rendelkező hősökről szóló csodás történet. mitológia: mítoszok gyűjteménye

ARCHAIKUS KOR. mítosz: istenekről, természetfeletti képességekkel rendelkező hősökről szóló csodás történet. mitológia: mítoszok gyűjteménye ARCHAIKUS KOR - a Balkán-félsziget déli részeén fekszik, sziklás és termőföldekben szegény területen fő foglalkozás a kézművesség, pásztorkodás, kereskedelem és hajózás - 3 részre tagolódott: kontinentális,

Részletesebben

Kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak

Kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak Dunaújvárosi Főiskola Kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak Tanterv. július 29. 2 Tartalomjegyzék Szakleírás... 5 Óraterv:... 8 Kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak tantárgyainak rövid

Részletesebben

Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Stratégia 2010 Készítették: Dr. Szabó Ildikó és Marián Béla Az anyaggyűjtésben közreműködött: Márton Sándor

Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Stratégia 2010 Készítették: Dr. Szabó Ildikó és Marián Béla Az anyaggyűjtésben közreműködött: Márton Sándor Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Stratégia 2010 Készítették: Dr. Szabó Ildikó és Marián Béla Az anyaggyűjtésben közreműködött: Márton Sándor Nullpont Kulturális Egyesület Debrecen, 2010 1 Tartalom 1.

Részletesebben

A TERMÉKENYSÉGISTENNÕK: TELLUS ÉS CERES, VALAMINT VESTA SZEREPE A RÓMAI CSALÁDI ÉS KÖZÖSSÉGI ÉLETBEN. ANDRÁSI DOROTTYA egyetemi docens (PPKE JÁK)

A TERMÉKENYSÉGISTENNÕK: TELLUS ÉS CERES, VALAMINT VESTA SZEREPE A RÓMAI CSALÁDI ÉS KÖZÖSSÉGI ÉLETBEN. ANDRÁSI DOROTTYA egyetemi docens (PPKE JÁK) Iustum Aequum Salutare VIII. 2012/2. 43 48. A TERMÉKENYSÉGISTENNÕK: TELLUS ÉS CERES, VALAMINT VESTA SZEREPE A RÓMAI CSALÁDI ÉS KÖZÖSSÉGI ÉLETBEN egyetemi docens (PPKE JÁK) Hesztia, isteni Pûthóban ki a

Részletesebben

Italianisztikai irodalom- és mővelıdéstörténet doktori program Programvezetı: Szkárosi Endre

Italianisztikai irodalom- és mővelıdéstörténet doktori program Programvezetı: Szkárosi Endre Italianisztikai irodalom- és mővelıdéstörténet doktori program Programvezetı: Szkárosi Endre A program munkájában közremőködnek a) témavezetık Név tudományos fokozat egyetemi beosztás e-mail Prof. Dr.

Részletesebben

Fogalmi rendszer A műveltségterület kulcsfogalmai:

Fogalmi rendszer A műveltségterület kulcsfogalmai: FÖLDRAJZ TANTERV A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti, társadalmi-gazdasági és környezeti jellemzőivel, folyamataival, a környezetben való tájékozódást, eligazodást

Részletesebben

Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/

Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. Az archeometria tárgya, témakörei,

Részletesebben

Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program

Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program. Nagy Zoltán igazgató Tartalomjegyzék Bevezető... 6 1. Az iskola jogállása... 7 2. A nevelő munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai... 8 2.1.

Részletesebben

EGYETEMES TÖRTÉNELEM. Róma története a város alapításától Kr.u. 476-ig

EGYETEMES TÖRTÉNELEM. Róma története a város alapításától Kr.u. 476-ig EGYETEMES TÖRTÉNELEM A görög polisz és története 1. Spárta államberendezkedése és társadalma Németh György Hegyi W. György: Görög római történelem. Budapest, Osiris, 2011. 128-141. Németh György: A polisok

Részletesebben

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL Farkas Gábor Farkas, farkas_g@ludens.elte.hu ELTE Egyetemi Könyvtár Az Egyetemi Könyvtár őrzi

Részletesebben

A Dunaújvárosi F iskola jelenlegi és volt hallgatóinak képesség-, készség- és kompetencia-kutatása

A Dunaújvárosi F iskola jelenlegi és volt hallgatóinak képesség-, készség- és kompetencia-kutatása Regionális Operatív program 3.3. ROP - 3.3.1. - 05/1-2006 04-0001/36 A munka világa és a fels oktatási intézmények közötti kapcsolatok er sítése a Dunaújvárosi Kistérségben A Dunaújvárosi F iskola jelenlegi

Részletesebben

és a jogászi ésszerűség *

és a jogászi ésszerűség * Korom Ágoston A törvény értelme és a jogászi ésszerűség * A Tamás Andrást köszöntő kötetről Ötvenöt szerző ötvennégy tanulmánya szerepel a Ratio Legis Ratio Iuris című gyűjteményes kötetben, mintegy 600

Részletesebben

Az ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA szakmai előrehaladására és projektjeire vonatkozó záró adatkérés

Az ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA szakmai előrehaladására és projektjeire vonatkozó záró adatkérés Az ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA szakmai előrehaladására és projektjeire vonatkozó záró adatkérés 2013. október 30. TÁMOP 4.2.2.B-10/1 Építőművészeti Doktori Iskola átfogó összefoglaló A kutatási tervnek

Részletesebben

Ipari parkok fejlődési lehetőségei:

Ipari parkok fejlődési lehetőségei: Ipari parkok fejlődési lehetőségei: regionális gazdaságfejlesztés, innovációs folyamatok és klaszterek Szerkesztette: Buzás Norbert és Lengyel Imre JATEPress, Szeged 2002 Szerkesztette: Buzás Norbert Lengyel

Részletesebben

VIZUÁLIS KULTÚRA. 4 évf. gimnázium reál orientáció

VIZUÁLIS KULTÚRA. 4 évf. gimnázium reál orientáció VIZUÁLIS KULTÚRA 4 évfolyamos gimnázium reál orientáció A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak árnyaltabb értelmezéséhez

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet Magyar és Általános Nyelvészeti Intézet 1.4 Szakterület

Részletesebben

Dr. Nagy István nagy.istvan@kre.hu

Dr. Nagy István nagy.istvan@kre.hu Dr. Nagy István nagy.istvan@kre.hu Publikációs lista I. Könyvek 1. Az Újszövetség könyveinek ismertetése, Nagykőrös, 1995 2. Az Újszövetség kulcsfogalmai, Nagykőrös, 1999 3. Helyesen hasogatni az igazság

Részletesebben

ERKEL FERENC Pedagógiai Program TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4... 3 MATEMATIKA 1-4... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4...

ERKEL FERENC Pedagógiai Program TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4... 3 MATEMATIKA 1-4... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4... ERKEL FERENC PEDAGÓGIAI PROGRAM IV. kötet HELYI TANTERV LOGOPÉDIAI OSZTÁLYOK 1-4. 2010. TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4.... 3 MATEMATIKA 1-4.... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4.... 112 ÉNEK-ZENE

Részletesebben

A SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA HELYI TANTERV

A SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA HELYI TANTERV OM azonosító: 038551 Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon Módszertani Központ és Nevelési Tanácsadó A SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA HELYI

Részletesebben

2010. február-március HÍRLÁNC

2010. február-március HÍRLÁNC 2010. február-március HÍRLÁNC A K T U Á L I S T O V Á B B K É P Z É S E K A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézetben 2010 elején induló akkreditált és

Részletesebben

AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK. Kaposi József

AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK. Kaposi József AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK Kaposi József Történelem Közműveltségi tartalmak 1-4. évfolyamon a helyi és mikro-történelem jelenik meg (személyes, családi történelem, valamint a magyar

Részletesebben

A TÍPUSÚ TÁRGYAK 1. A tantárgy elsajátításának célja: 2. Tantárgyi program: Descartes Bacon 3. Évközi tanulmányi követelmények:

A TÍPUSÚ TÁRGYAK 1. A tantárgy elsajátításának célja: 2. Tantárgyi program: Descartes Bacon 3. Évközi tanulmányi követelmények: A TÍPUSÚ TÁRGYAK Tantárgy neve Filozófiatörténet I. Tantárgy kódja TAB 1101 Meghirdetés féléve 1. Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 1+1 kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és

Részletesebben

Tanmenetjavaslat A 12. OSZTÁLYOS MAGYAR IRODALOM TANANYAG KIEGÉSZÍTÉSE KATOLIKUS ÉRTÉKRENDŰ IRODALMI ALKOTÁSOKKAL

Tanmenetjavaslat A 12. OSZTÁLYOS MAGYAR IRODALOM TANANYAG KIEGÉSZÍTÉSE KATOLIKUS ÉRTÉKRENDŰ IRODALMI ALKOTÁSOKKAL A tanmenetek elé Az Értékorientált pedagógia sorozatban elkészült válogatás a katolikus értéket, tartalmat felmutató gazdag irodalmunkból csak egy kis szeletke. Ennek ellenére az összeállított irodalmi

Részletesebben

Paraizs Júlia. Múzeum, Budapest, 1962. 1 STAUD Géza, A magyar színháztörténet forrásai, II., Színháztudományi Intézet Országos Színháztörténeti

Paraizs Júlia. Múzeum, Budapest, 1962. 1 STAUD Géza, A magyar színháztörténet forrásai, II., Színháztudományi Intézet Országos Színháztörténeti Paraizs Júlia N. Mandl Erika: Színház a magyar sajtóban a két világháború között. A sajtóforrások szerepe az összehasonlító színháztörténeti kutatásokban, különös tekintettel a Napkelet és a Magyar Szemle

Részletesebben

Módszertani ismeretek (történelemtanár)

Módszertani ismeretek (történelemtanár) 9. Módszertani ismeretek (történelemtanár) A tantárgy neve: A történelemtanítás elmélete (történelemdidaktika) A tantárgyért felelős szervezeti egység: Pedagógiai Intézet A tantárgy kódja: (nem kell kitölteni)

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 9-12. évfolyam Célok és feladatok A magyar nyelv és irodalom tantárgy biztos és állandó értékeket és a jelenben alakuló, változó kultúrát közvetít. Tartalommal tölti meg és erősíti

Részletesebben

Ismeretszerzési, - feldolgozási és alkalmazási képességek fejlesztésének lehetőségei, feladatai

Ismeretszerzési, - feldolgozási és alkalmazási képességek fejlesztésének lehetőségei, feladatai Célok és feladatok Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek elsajátíttatása.

Részletesebben

A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához

A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához DABASI HALÁSZ Zsuzsanna Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Miskolc hrdabasi@uni-miskolc.hu

Részletesebben

BGSZC Szent István Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma. Kollégiumi Pedagógiai Program 2015.

BGSZC Szent István Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma. Kollégiumi Pedagógiai Program 2015. BGSZC Szent István Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma Kollégiumi Pedagógiai Program 2015. Tartalom 1. Az intézmény meghatározása... 4 2. Bevezető... 4 I. NEVELÉSI PROGRAM... 4 1.2 Értékeink...

Részletesebben

Helyi tanterv Magyar nyelv és irodalom 5 8. évfolyam számára

Helyi tanterv Magyar nyelv és irodalom 5 8. évfolyam számára Helyi tanterv Magyar nyelv és irodalom 5 8. évfolyam számára 1 Alapelvek, célok és feladatok A tantárgy jellegéből adódóan fontos feladat a nyelvi és irodalmi kultúra fejlesztése, az egyéni ismeretszerzés

Részletesebben

Pedagógiai Program 2015

Pedagógiai Program 2015 Pedagógiai Program 2015 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 5 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 6 1.1.1. Pedagógiai alapelveink, értékeink,

Részletesebben

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ (első munkaváltozat) Készült a Magyar Tudományos Akadémia RKK felkérésére Győr, 2004. Dr. Fekete Mátyás egyetemi

Részletesebben