A VÍZ KERETIRÁNYELV ÉS AZ ÁRVÍZ IRÁNYELV

Átírás

1 A VÍZ KERETIRÁNYELV ÉS AZ ÁRVÍZ IRÁNYELV ÖSSZHANGJÁNAK LEHETŐSÉGEI, AZ ÖKOLÓGIAI SZEMPONTOK ÉS A TERMÉSZETI ÉRTÉKEK FIGYELEMBEVÉTELE AZ ÁRVÍZ KOCKÁZAT KEZELÉS TERVEZÉSE SORÁN Az elemzést összeállította Scheer Márta Készült a WWF Magyarország megbízásából A kézirat lezárva, március A kiadvány elkészítését a Norvég Civil Alap pályázati forrása támogatta

2 Tartalom 1. Az Árvíz Irányelv (ÁI) és a Víz Keretirányelv (VKI) céljai 2. A VGT és az ÁKK intézkedései 3. VKI és az ÁI összhangja 4. Az ÁKK-intézkedések környezeti, ökológiai hatásai 5. A természeti értékek számításba vétele az árvízi kockázatkezelési térképek elkészítése során 1. Az Árvíz Irányelv (ÁI) és a Víz Keretirányelv (VKI) céljai 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (Víz Keretirányelv) előírja, hogy a jó ökológiai és kémiai állapot elérése érdekében valamennyi vízgyűjtő kerületre vízgyűjtőgazdálkodási tervet kell kidolgozni, ami hozzájárul majd az árvizek hatásainak enyhítéséhez. Az árvízkockázat csökkentése ugyanakkor nem tartozik az említett irányelv fő célkitűzései közé, és nem veszi figyelembe az árvízkockázatoknak az éghajlatváltozás eredményeként előálló jövőbeli változásait sem. E problémák kezelésére született meg a 2007/60/EK az árvízkockázatok értékeléséről és kezeléséről szóló Európai parlamenti és tanácsi irányelv (Árvíz Irányelv) A VKI ökológiai alapokra kívánja helyezni a vízügyi tervezést, a vízgazdálkodást. Célja a vizek mennyiségi és minőségi védelme, és ezzel egyidejűleg a víztől függő ökoszisztémák állapotának megőrzése, ill. javítása, azaz a vizekkel való fenntartható gazdálkodás kereteinek megteremtése. Ennél fogva az ökológiai szempontok megjelenése, integrációja legalábbis az irányelv szintjén - magától értetődő. A VKI ökológiai szemléletének megfelelően az első Országos Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv (OVGT) és résztervei (4 rész-vízgyűjtőgazdálkodási terv és 42 alegységi terv) is ennek az ökológiai szemléletnek a szellemében készültek el 2009-ben. A tervekben foglalt intézkedések között vannak kifejezetten természetvédelmi célúak és számos olyan intézkedéscsoport is szerepel ezekben a tervekben, amelyek közvetett módon ökológiai haszonnal járnak. Ilyenek például az OVGT agrárintézkedései, amelyek elősegítik a felszíni lefolyás mértékének csökkentését, a vizek fokozott beszivárgását, vagy a művelési ág váltás révén a táj adottságaihoz jobban illeszkedő tájhasználatok gyakoribbá válását, a vízzel borított területek kiterjedésének növelését és ezzel az ökoszisztéma szolgáltatások gyarapítását, minőségük javítását. A Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv tartalmaz olyan beavatkozásokat is, amelyek a vízkészletek növelését, a víz hazánk területén tartását célozzák és ezzel egyidejűleg jelentősen mérsékelni tudják az árvízi veszélyt is. Ilyen beavatkozások a többletvizek egy résznek mentett oldalra történő kivezetése árvízi tározókba, a hullámtér bővítése, vagy - ahol arra mód nyílik az ártér revitalizációja (töltések visszabontása, a víz szétterülésének lehetővé tétele.) Várhatóan a hamarosan készülő új Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv is ezt a szellemiséget hordozza majd. Az Árvíz Irányelv (ÁI) célja az árvízkárok kockázatának csökkentése. Ennek módja az árvízi kockázat kezelés (ÁKK), amelynek eszköztárát az ún. szerkezeti, és nem szerkezeti

3 intézkedések képezik. Szerkezeti intézkedésnek általában az árvízi veszélyt csökkentő műszaki létesítmények (védművek, árvízi tározók) építését nevezik, céljuk az árvízi veszély közvetlen elhárítása. A nem-szerkezeti intézkedések inkább politikák, területfejlesztési koncepciók, tervezés, szabályozás, szemléletformálás, az árvíz-tudatosság és az árvizekkel kapcsolatos ismeretek növelése, beleértve a részvételi mechanizmusokat és az információszolgáltatást, amelyek révén összességében csökkenthetők a kockázatok és azok hatásai. 2. A VGT és az ÁKK intézkedései Az 1. táblázat az OVGT-ben tervezett intézkedéseket (OVGT.8.3 melléklet szerinti intézkedéslista) és az Árvíz Irányelv végrehajtása kapcsán alkalmazható árvízi kockázat kezelő (ÁKK) intézkedéseket mutatja be. Az ÁKK-intézkedéseknek jelenleg (2014 tavaszán) még nincsen hazánkban egy, a VGT-ben foglalthoz hasonló listája. Az alábbi táblázatban a korábbi árvízvédelmi gyakorlatban használt, valamint a nemzetközi és a hazai árvízi kockázat kezelési tervezés folyamán fölmerült megoldásokat gyűjtöttük össze. Az 1. táblázat mátrixos elrendezésű: fejlécében a VGT-intézkedések, első oszlopában a lehetséges ÁKK-intézkedések szerepelnek. Az egymással összhangban lévő vízgazdálkodási és árvízvédelmi intézkedések közös mezőjét sárgával jelöltük, pirossal pedig az egymásnak ellentmondóakat. Jól látható, hogy egymásnak ellentmondó, egymással teljeséggel szembe menő beavatkozások (piros mező) - két kivétellel - nincsenek. Ezek egyike a duzzasztó gátak építése (ÁKK), amely a folyók felső szakaszán a mederbeli víztározást tenné lehetővé, ezzel csökkentve az árvízi elöntés veszélyét, ugyanakkor csökkentve a víztest átjárhatóságát is, amelynek pedig épp a növelését kívánja meg a VGT. A másik ellentmondást a Kotrás, medermélyítés, érdesség csökkentése, övzátonyok elbontása, stb. ÁKK-intézkedés jelenti, amelynek kotrás-medermélyítés eleme következtében csökken a mellékágak vízellátása, hiszen a medermélyülés miatt a mellékágak átöblítéséhez egyre magasabb vízállásra van szükség (függő meder alakul ki). Ezzel a Mélyfekvésű területek, mellékágak és hullámtéri holtágak, állóvizek élőhelyeinek vízpótlása elnevezésű VGT-intézkedéssel éppen ellentétes folyamat erősödik föl. Az övzátonyok elbontása elsősorban biodiverzitás megőrzése célkitűzésnek mond ellent, de az övzátonyok élővilágának, mint víztől függő ökoszisztémának a pusztulása nem harmonizál a VGTcélokkal sem. A 83/2014. (III. 14.) korm. rendelet a nagyvízi meder, a parti sáv, a vízjárta és a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról, hasznosításáról, valamint a folyók esetében a nagyvízi mederkezelési terv készítésének rendjére és tartalmára vonatkozó szabályokról értelmében a vízügyi szervek a folyók és kizárólagos állami tulajdonú vízfolyások, tavak, tározók és holtágak mentén 6-10 méteres parti sávot használhatnak rendszeres fenntartási és helyreállítási munkák végzésére. E munkálatok közé sorolhatók a fent említettek is. Konfliktust jelent e jogszabály a természet- és vízminőség-védelmi érdekekkel, így egyes VGT intézkedésekkel is. A VGT-ben foglalt egyik fontos intézkedés (HA2) a vízvédelmi puffersávok létrehozása, amely erdősítést, gyepesítést jelent. Célja a vízpart és a művelt területek elválasztása erdős, bokros, füves területtel a lefolyással vagy széllel terjedő szennyezések, gyomok terjedésének csökkentésére. Ez az intézkedés javítja a vízfolyás környezetének ökológiai állapotát és lehetőséget teremt ártéri gazdálkodás meghonosítására (ártéri erdőgazdálkodás, ártéri gyümölcstermesztés). A most megjelent új jogszabály ezzel szemben felhatalmazást ad a vizek és a közcélú vízilétesítmények kezelésére jogosult és

4 köteles személyek részére a vízfolyás menti területek vízgazdálkodási szakfeladataik ellátására, a meder megközelítésére. Ez a sáv tehát feltehetően nem tud majd vízvédelmi puffersávként működni, ahogyan azt a VGT előírja! Hasznos volna, valamilyen kompromisszum keresésére ösztönözni a vízügyi szerveket! A fent említett két tevékenységcsoport esetében nagyon fontos az adott helyzet mérlegelése: milyen ökológiai veszteség áll szemben, milyen kockázat-csökkenéssel. Általában véve elmondható, hogy a duzzasztók számos fajnak küszöböt/ gátat jelentenek. Ha az adott helyszínen megoldható hallépcső beiktatása, akkor nincsen ökológiai akadálya az ilyen típusú megoldásnak. Ha erre nincsen mód, akkor mindenképpen mérlegelni kell az ökológiai károkat: milyen fajok, milyen populációk életfeltételei, szaporodásuk lesz gátolt és ez hogyan hat az érintett fajok természetvédelmi helyzetére. A kotrások, medermélyítési munkák igen nagy körültekintést igényelnek. Ezek a műveletek a megvalósítás során is ökológiai károkozással járnak (mederben lakó, mederben telelő fajok pusztulása, a hordalék felkavarása miatt átmenetileg kialakuló oxigénszegény környezetben az arra érzékeny fajok elpusztulnak), a mélyülő meder pedig tovagyűrűző ökológiai problémákat gerjeszt. Az ilyen beavatkozásokat tehát igen alaposan meg kell fontolni és csak akkor szabad ehhez a megoldáshoz folyamodni, ha már minden más eszközt kimerítettünk és még mindig nagy az árvízi kockázat. Ez esetben azt is mérlegelni kell, hogy minek a számára kell árvízi biztonságot teremteni. Elképzelhető ugyanis olyan eset is, hogy az árvízi veszélytől megóvandó javak társadalmi szinten kisebb értéket képviselnek, mint a mederkotrások által esetleg lefűződő ágak, száradásra ítélt vizes élőhelyek élővilága, vagy - ezen élőhelyek számára - a megfelelő vízjárás későbbi műszaki beavatkozásokkal történő biztosítása. Az érdesség csökkentése a hullámtér és az ún. nagyvízi levezetősávok területének lefolyást akadályozó elemektől (növényzet) való megtisztítását jelenti. Ez általában akkor okoz ökológiai konfliktust, amikor az adott hullámtéri szakaszon, vagy a hidraulikai szempontból nagyvízi levezetősávnak jelölt területen jó állapotú ártéri erdők állnak. Jelenleg is vitatott, hogy az ártéri erdők ténylegesen növelik-e az árvíz kockázatát, vagy éppen ellenkezőleg vízrezervoárként működve, csökkentik a lefolyást. (Valószínűleg mindkettő állítás igaz: a többletvíz kezdetben valóban elnyelődik az erdei ökoszisztémában, azonban, ha az erdő megtelik vízzel, attól kezdve a vegetáció a többletvíz továbbhaladását gátolja, felduzzasztja a folyót, így az meghágja a fölöttes szakaszon a gátat.) Itt tehát ismét alapos mérlegelésre van szükség. Ökológiai haszonnal jár olyan terület megtisztítása, amelyet özönfajok árasztottak el. Itt az árvízkockázat-kezelési érdekek egybeesnek az ökológiai érdekekkel. Más a helyzet természetszerű társulások esetében, amelyekben eltérő mértékű az özönfajokkal való szennyezettség. Az ilyen vegetációban a szelektív irtás az, ami a közös nevező lehet a két fontos cél között. Árvizes időszak kezdetén célszerű az ilyen erdőket szelektív irtással az árvíz fogadására felkészíteni. A gyepek esetében egyszerűbb a helyzet: a gyepek fenntartása, beerdősülésük megakadályozása egybevág az árvíz-kezelési érdekekkel. Sikeresen alakítható ki nagyvízi levezetősáv szántó- vagy gyepterületekből. Problémát az erdők jelenléte okozhat főként, ha bennük túlburjánzik az aljnövényzet, vagy telepített erdők esetén a sorkialakítás a vízfolyás irányára merőleges. Természetvédelmi szempontból a nagyvízi levezető sávban sem kívánatosak az erdőültetvények, így azok fölszámolása, esetleg átalakítása lehet a természetvédelemmel összhangban lévő árvízi védekezés célja.

5 A természetszerű erdők nagy értéket képviselnek, tekintve, hogy a hazai erdőterületeknek ma már csak 1/3 része ilyen. Az ország területéből egykor 19 %-ot kitevő síkvidéki ligeterdők részaránya mára csupán 0,7 %. Ilyen körülmények között a természetszerű erdőterületek megőrzése a nagyvízi levezetősávok kialakítása során is indokolt. E sávok tervezésekor célszerű kihagyni a természetszerű erdőterületeket. Amennyiben erre nincsen mód, akkor ezekben az erdőkben a nem őshonos fafajok szelektív irtását és az erdők vízgazdálkodási célú erdővé minősítését és ennek megfelelő kezelését kell elérni. A hullámtér átjárhatóságának hosszú távú fenntartása, az érdesség állandó alacsony szinten tartása megfelelő gazdálkodási mód ösztönzésével lenne megoldható. A évi XXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról lehetőséget ad különböző védelmi rendeltetésű erdők kialakítására, ill. fenntartására, olyanokra, ahol az erdőgazdálkodás gazdasági funkciója nem, vagy csak korlátozott mértékben érvényesül. A 24 (2) bekezdés h) pontja nevesíti is az ún. vízgazdálkodási célú erdőt, amelyet a törvény az árvízi lefolyási sávban az árhullámok biztonságos levezetését biztosító erdő -ként jelöl meg. Az erdőtörvény és kapcsolódó rendeletei nem rögzítik ezen erdők pontos mibenlétét. 209/2011. (X. 12.) Korm. rendelet mindössze a következőket mondja: Az árvízi lefolyási sávban, erdőgazdálkodási tevékenység keretében ideértve a természetvédelmi rendeltetésű erdőben folytatott erdőgazdálkodást is az erdőtelepítés, erdőfelújítás során az árvíz lefolyási irányának megfelelő, tág hálózatú faállományt kell létesíteni, valamint az erdőt úgy kell létesíteni és fenntartani, hogy a lombosodás és az aljnövényzet az árvíz levezetését ne akadályozza. A 85/2012. (VIII. 6.) VM rendelet 9 és 10 megfogalmaz néhány szempontot a vízgazdálkodási célú erdők kialakításával és kezelésével kapcsolatban (sorkialakítás iránya, minimális törzsmagasság, cserjeszint visszaszorítása valamint a kitermelt faanyag deponálásának tilalma). Ez azonban további pontosítást igényel (fafaj, korösszetétel, stb.) mivel ezek a tulajdonságok is meghatározóak a vízzel való gazdálkodásban. Az övzátonyok elbontása is megfontolást érdemel. Itt is az árvízi kockázat csökkenésének elérhető mértéke áll szemben az elvesző ökológiai értékkel. Az övzátonyok lehetnek ökológiai szempontból érdektelenek, ha rajtuk közönséges fajok tenyésznek. Az elbontott övzátony helyett idővel új alakul ki, esetleg akár értékesebb vegetációval. Vannak azonban olyan övzátonyok, amelyek elbontása értékes, védett és/vagy Natura 2000 fajok egyedeinek pusztulását, állományuk csökkenését jelenti. Mérlegelni kell tehát, melyek azok az övzátonyok, amelyek elbontása optimumot jelent: kis ökológiai veszteséggel és nagy kockázat-csökkenéssel járnak. Az egymással összhangban levő intézkedések lehetnek teljesen azonos célúak, és azonos tartalmúak. Ilyen pl. a vízvisszatartás belvíz-érzékeny területen művelési mód/ág váltás elnevezésű VGT intézkedés és az Árvízi tározók építése, tájgazdálkodás - ÁKK-intézkedés. A VGT-intézkedés a belvízzel veszélyeztetett területek víztárolásra, vízvisszatartásra történő felhasználását szorgalmazza, a szántó művelés felhagyásával és helyette vizes élőhely, wetland kialakításával, ahol másféle a táj természetes adottságaihoz jobban alkalmazkodó - haszonvételekre nyílik lehetőség, pl. gyepgazdálkodás, nádgazdálkodás, energiafűz, halászat. Ezeket a művelési ág váltásokat a mezőgazdasági támogatási rendszernek elő kell segítenie! Ez a tájhoz jobban illeszkedő gazdálkodási mód egyúttal mérsékli az árvízi kockázatot is, méghozzá kétfeleképpen. Egyfelől nem keletkezik árvíz-, vagy belvízkár, mert nem szántónak használják az elöntött területet, az új területhasználati forma nem árvíz-érzékeny, sőt, a víztöbblet akár haszonnal is kecsegtethet. Másrészt a mentett oldalra kivezetett víz csökkenti a mederbeli vízmennyiséget és ezzel mérsékli az árvízveszélyt. Az árvízi tározók létesítése és

6 azok területén vízkedvelő tájhasználatok (tájgazdálkodás) lehetőségének megteremtése lényegében ugyanaz az intézkedés. Szintén azonos tartalmúak az árterek helyreállítása (VGT) és a védvonalak elbontása (ÁKK) elnevezésű intézkedések. A VGT és ÁKK-intézkedések lehetnek eltérő célúak és ugyanakkor hasonló tartalmúak, ilyen pl. a Szűrőmezők kialakítása (VGT), ami alapvetően vízminőség-védelmi célú, de általában nádas, gyep, vagy nyaras erdő létrehozását jelentik, ami vizes élőhelynek, vízrezervoárnak is tekinthető, - ezzel tartalmilag megfelel az Erdősítés, gyepesítés, és a vizesélőhely kialakítása ÁKK-intézkedéseknek, bár a szűrőmezők kis kiterjedése miatt árvízkockázat csökkentő hatásuk nem számottevő.

7 1. táblázat Vízgyűjtő-gazdálkodási (VGT) és árvízkockázat-kezelési (ÁKK) intézkedések összevetése VGT-intézkedés Művelési mód és művelési ág váltás Vízvisszatartás belvízérzékeny területen művelési mód/ág váltás Csapadékgazdálkodás, beszivárgás növelése Árterek helyreállítása Vízvédelmi puffersáv kialakítása Mederrehabilitáció Nagy folyók szabályozottságának csökkentése Kotrás Duzzasztók, zsilipek, völgyzárógátas tározók átalakítása, hallépcsők (átjárhatóság) Kommunális hulladéklerakók rekultivációja Belterületi csapadékvíz gazdálkodás Illegális szennyvízbevezetések megszüntetése Szűrőmezők kialakítása Vízhasználatok módosítása Vízkormányzás, átvezetés, gravitációs kapcsolatok helyreállítása ökológiai és vízminőségi céllal Mélyfekvésű területek, mellékágak és hullámtéri holtágak, állóvizek élőhelyeinek vízpótlása ÁKKintézkedés Tájgazdálkodás, természetközeli földművelés Árvízérzékeny használatok áttelepítése Erdősítés, gyepesítés Vizes élőhelyek kialakítása Területhasználati zónák bevezetése Mezőgazdasági támogatási rendszer módosítása Védvonal elbontása Árvízcsökkentő vízrendezés (pl. meanderezés visszaállítása) Hullámtérnövelés

8 VGT-intézkedés ellentmondó Kotrás, medermélyítés, érdesség csökkentése, övzátonyok elbontása, stb. Duzzasztógátak építése, mederbeli, hullámtéri tározás Területhasználat szabályozás, kárnövelő magatartás büntetése Elkerülő csatornák létesítése Árvízi tározók építése, tájgazdálkodás Belvíz-, csapadék- és szennyvíztározás, és - visszatartás Tavak, holtágak víztározóként való hasznosítása Művelési mód és művelési ág váltás Vízvisszatartás belvízérzékeny területen művelési mód/ág váltás Csapadékgazdálkodás, beszivárgás növelése Árterek helyreállítása Vízvédelmi puffersáv kialakítása Mederrehabilitáció Nagy folyók szabályozottságának csökkentése Kotrás ellentmondó Duzzasztók, zsilipek, völgyzárógátas tározók átalakítása, hallépcsők (átjárhatóság) Kommunális hulladéklerakók rekultivációja Belterületi csapadékvíz gazdálkodás Illegális szennyvízbevezetések megszüntetése Szűrőmezők kialakítása Vízhasználatok módosítása Vízkormányzás, átvezetés, gravitációs kapcsolatok helyreállítása ökológiai és vízminőségi céllal Mélyfekvésű területek, mellékágak és hullámtéri holtágak, állóvizek élőhelyeinek vízpótlása

9 VGT-intézkedés Művelési mód és művelési ág váltás Vízvisszatartás belvízérzékeny területen művelési mód/ág váltás Csapadékgazdálkodás, beszivárgás növelése Árterek helyreállítása Vízvédelmi puffersáv kialakítása Mederrehabilitáció Nagy folyók szabályozottságának csökkentése Kotrás Duzzasztók, zsilipek, völgyzárógátas tározók átalakítása, hallépcsők (átjárhatóság) Kommunális hulladéklerakók rekultivációja Belterületi csapadékvíz gazdálkodás Illegális szennyvízbevezetések megszüntetése Szűrőmezők kialakítása Vízhasználatok módosítása Vízkormányzás, átvezetés, gravitációs kapcsolatok helyreállítása ökológiai és vízminőségi céllal Mélyfekvésű területek, mellékágak és hullámtéri holtágak, állóvizek élőhelyeinek vízpótlása Víz- és hordalék visszatartás a befogadó mellékvizein és vízgyűjtőin Vízvisszatartó, lefolyást csökkentő területhasználatok Gát-, töltés építés, magasítás, körgát, mobilgát Árvízvédelmi fenntartási munkák Árvízvédelmi cselekvési és riasztási terv, előrejelzési módszerek, nemzetközi együttműködés

10 Arra is van példa, hogy a VGT és ÁKK-intézkedésnek vannak azonos elemei. Ilyen pl. Belvíz-, csapadék- és szennyvíztározás, és visszatartás (ÁKK) és a Vízkormányzás, átvezetés, gravitációs kapcsolatok helyreállítása ökológiai és vízminőségi céllal (VGT). Közös elem lehet egy mélyfekvésű területhez vezető csatorna építése, amely terület ezáltal vízzel ellátottá válik, és egyben a csapadékvizek is hasznosulnak. (Természetesen települési, de főleg városi csapadékvizeket célszerű szűrőmezőn keresztülvezetve vízrezervoárba irányítani, különben vízminőségi problémákat generálunk.) Az 1. táblázatból jól látható, hogy alig akad olyan árvízkockázat csökkentő intézkedés, amelyet ne lehetne összhangba hozni valamely VGT-intézkedéssel és ugyanez fordítva is igaz. (Minden besárgított mező egy-egy közös, hasonló, vagy hasonlóvá, mindkét célt segítővé tehető beavatkozás.) 3. VKI és az ÁI összhangja A 2000/60/EK irányelv (VKI) szerinti vízgyűjtő-gazdálkodási tervek és a 2007/60/EK irányelv (ÁÍ) szerinti árvízkockázat-kezelési tervek is az integrált vízgyűjtő-gazdálkodás részét képezik. Ennek megfelelően e két tervezési folyamatnak összhangban kell lennie egymással és - ahogyan azt az ÁI (17) bekezdés leszögezi - fel kell használnia a közös kapcsolódási pontok és előnyök kölcsönös lehetőségét, biztosítania kell a hatékonyságot és az erőforrásokkal való előrelátó gazdálkodást. Cél a hatékonyság javítása, az információcsere, valamint a 2000/60/EK irányelv 4. cikkében előírt környezeti célkitűzésekre tekintettel közös kapcsolódási pontok és előnyök megvalósíthatása. (Ezen célkitűzések a felszíni és felszín alatti vizek mennyiségi állapotának és minőségének javítása, valamint a védett területekre vonatkozó szabványok és célok teljesítése. VKI szerinti védett területek: ivóvízbázisok, üdülési célra kijelölt víztestek-fürdővizek, tápanyag-érzékeny területek, és a víztől függő ökoszisztémák területe.) Az összhang megvalósításának elvárt módja, hogy az árvízveszély-és árvízkockázati térképek kidolgozásakor és későbbi felülvizsgálatok alkalmával feltárt információk összhangban legyenek a VKI szerint készült vízgyűjtő-gazdálkodási tervekkel, ill. azok 6 évenkénti kötelező felülvizsgálatával. Az árvízveszély-és árvízkockázati térképezés és azok felülvizsgálatának eredményei be kell, hogy épüljenek a vízgyűjtő-gazdálkodási tervekbe. Erre lehetőség is nyílik, hiszen jelenleg párhuzamosan zajlik a veszély és kockázati térképek készítése, valamint az árvízkockázat kezelés tervezése és megkezdődik a második vízgyűjtőgazdálkodási terv készítése is. A VGT és az árvízi kockázat-kezelési stratégia és tervek összehangolása nyilvánvalóan nem csak azt jelenti, hogy lehetőleg ne tervezzünk olyan intézkedéseket, amelyek ellentmondanak a VKI-nak és az ökológiai szempontoknak, hanem azt is, hogy a két irányelvben (VKI, ÁI) rejlő szinergiákat minél jobban ki kell tudnunk használni, hiszen a táblázatból is jól látható, hogy számos cél és intézkedés közös, vagy az lehet. A tervezés folyamán a két irányelv és az ezek megvalósítását célzó tervek egyeztetése, közös kialakítása elengedhetetlenül fontos követelmény. Ez a tervezés különböző szintjein más-más okból lehet fontos. Az árvízi kockázat kezelés stratégiai szintjének a VKI-val és az ökológiai szempontokkal harmonizáló megvalósításához jó alapot teremtett az árvízmegelőzés, árvízmentesítés,

11 árvízvédekezés legjobb gyakorlata c. dokumentum [1], melynek néhány megállapítását fontosnak tartjuk ideidézni: Az embernek át kell térniük a kockázatok elleni defenzív védekezésről a kockázatok kezelésére és az árvizekkel történő együttélésre. A tapasztalat azt mutatja, hogy az árvizek megelőzését és az árvízmentesítést szolgáló hatékony intézkedéseket a vízgyűjtők szintjén kell megtenni, és figyelembe kell venni a vízfolyások mentén tett egyedi beavatkozások kölcsönös egymásrahatását. Az árvízi stratégiának tehát ki kell terjednie az egész vízgyűjtőre. Az árvízi stratégiának elő kell mozdítania a vízzel, a földterülettel és az ezekhez kapcsolódó erőforrásokkal való tevékenységek koordinált fejlesztését, azok kezelését és megőrzését. Az árterek ember általi használatát a fennálló veszélyekhez kell igazítani. A megfelelő stratégia három lépésből áll: vízvisszatartás, tározás és elvezetés (először mindent meg kell tenni a csapadék helyben tartására, a fölös víz lokális tározására és csak ez után szabad hagyni a vizet a vízfolyásba ömleni). Elsőbbséget kell adni az egész vízgyűjtőt érintő integrált vízgazdálkodási intézkedéseknek, az árvizeknek önmagukban történő kezelésével szemben. Együttműködésre, koordinációra van szükség kormányzati szinten és a környezetvédelemre irányuló ágazati politikák, a műszaki tervezés, a mezőgazdaság, a szállítás és a településfejlesztés területén. A tervezésnek, a település- és vidékfejlesztésnek, továbbá az építésügynek figyelembe kell venni az árvízmegelőzés és -csökkentés követelményeit, beleértve a vízvisszatartó területek biztosítását is. Ki kell fejleszteni egy olyan információs politikát, amely kiterjed a kockázatismertetésre és megkönnyíti a társadalom részvételét a döntéshozatalban. Lényeges tudatosítani a lakosságban, hogy az elöntések a természeti folyamatok részei, ezekkel az adott területen együtt kell tudni élni. Mindenkinek, aki elszenvedheti az árvízi események következményeit, magának is meg kell tennie ha lehetséges saját elővigyázatossági intézkedéseit. E célból az illetékes hatóságoknak ki kell alakítani a megfelelő tájékoztatást, továbbá az időben működő és megbízható árvízi figyelmeztető- és előrejelző rendszereket. A tájökológiai és természetvédelmi szempontból leginkább támogatandó, legtöbb természetvédelmi előnnyel járó árvíz kockázat csökkentő beavatkozás az árterek revitalizációja. Az ártér elárasztásának azonban nagyon sok korlátja van. Közülük legfontosabb a lakott területek árvízi veszélyeztetésének elkerülése. Igényként merül olyan vizsgálat elvégzése, amely választ ad arra, hogy az egyes vízfolyások mentén ténylegesen melyek a minden körülmények között bevédendő területek és hol van mód a víz mentett oldalra történő szabályozott kivezetésére. Az árvíz elleni védekezés számos módon kapcsolódik az ökológiai fenntarthatósághoz és a természetvédelemhez. E kapcsolódás mikéntjét a következő tapasztalatok és alapelvek figyelembe vételével célszerű meghatározni: 1. Az árvízi védekezés módozatai erősen befolyásolják az ökoszisztémákat. Az OGVT megállapításai szerint a természetszerű élőlénytársulásokat országszerte leginkább a vízhiány fenyegeti. A hazai viszonylatban előforduló 18 féle Natura 2000 kód szerinti - víztől függő társulás közül 11 esetében az áradások elmaradása a vízhiány

12 legfőbb oka. Az egykori árterek vízmentesítése tehát gátolja az ökológiai vízigény kielégítését. 2. Az ökoszisztémák (főként az erdők) jelentős szerepet játszanak a vízháztartásban. Az erdők létét és minőségét a hidrológiai adottságok alapvetően befolyásolják, ugyanakkor egy térség vízháztartásában, a vízvisszatartásban, a felszíni és felszín alatti lefolyásban, a kisebb-nagyobb vízfolyások vízjárásában az erdők hatása, fajösszetételtől, kortól, tengerszint feletti magasságtól, stb. függő módon érvényesül. 3. Az árvíz elleni védekezés és az ökológiai érdekek összehangolhatóak, kialakíthatók kölcsönös előnyök alapján működtethető mechanizmusok. Pl. a hullámtér érdességét részben ugyanazok a folyamatok idézik elő, mint amelyek a területek ökológiai degradációját. Nyilvánvaló a közös érdek a például az özönfajok irtása a hullámtéren. 4. Az árvízi védekezés eszköze lehet a vizek visszatartásának: a felszín alatti készletek pótlásának, a felszíni vízkészletek átmeneti növelésének, mindezzel pedig a víztől függő ökoszisztémák állapota javításának. Az árterek revitalizációja, az ideiglenesen fölösleges vizek megtartása, szétterítése lehetőséget teremt a beszivárgás növelésére, ezzel a vízkészletek gazdagítására, azok hosszú távon történő megőrzésére és az érintett területeken az ökológiai vízigény jobb kielégítésére. 5. Az árvízi védekezés során meg kell ragadni minden eszközt a vízkészletek növelésére. Közismert, hogy a felszíni vizeink 96%-a az ország határain kívülről érkezik, ami egyben azt is jelenti, hogy keresztülfolyva távozik is. A többletvizek megtartása a felhasználható hazai készletet növeli közvetlen a vízkivétel és a beszivárgás révén egyaránt. Ezeket a többletvizeket a lehető legnagyobb mértékben fel kell tudnunk használni a jelenlegi (és a klímaváltozással a jövőben várhatóan fokozódó) vízhiány mérséklésére. 6. A vízgyűjtőterület és a hullámtér területhasználata jelentősen befolyásolja az árvízi helyzetet. Közismert, hogy a folyamatos erdőborítás mérsékli, lassítja a helyvidéki területeken a lefolyást, ezért e területeken ennek fenntartását kell szorgalmazni (ez természetesen nemzetközi együttműködést is igényel). A hullámtér szántóföldi hasznosítása hívta életre a víz szétterülését tovább akadályozó nyári gátakat. A hullámtéri szántók és parlagterületek elöntése nyomán futótűzként terjednek az ismert özönfajok, melyek akadályozzák a vizek gyors lefolyását. A hullámtéren a lefolyást nem akadályozó, az özönfajokra kevésbé érzékeny társulások kialakítása és fenntartása a cél. 7. Az egykori ártér jelenleg mentett oldali területein a víztől való elzártság miatt kialakult társulások másodlagosan megjelent szárazságkedvelő állat- és növényfajainak környezetigényét (ökológiai vízigényét) nem tekinthetjük vonatkoztatási alapnak. Az egykori ártér nagy része ma mentett oldali terület, ahová a folyószabályozás előtti időszakhoz képest jóval kevesebb víz érkezik. A területek szárazabbá válásához a megmaradt természetszerű társulások alkalmazkodtak. Ennek megnyilvánulásaként szárazságot jobban tűrő társulások megjelentek alacsonyabb térszíneken, illetve a mentett oldali területek jelenlegi társulásai között lehetnek akár szárazságkedvelő fajok is. E társulások és fajok megőrzése azonban nem lehet a revitalizálandó területeken a természetvédelem célja, még az esetben sem, ha ezek a társulások és fajok védelem alatt állnak. A többletvíz megjelenésével a mérsékeltebb vízigényű társulások és fajok

13 kiszorulnak a területről, ez azonban természetes, a revitalizációs céllal összhangban lévő folyamat. 8. Az árvizek természetvédelmi következményei inkább pozitívak, mint negatívak. 9. Az árvizek tényleges ökológiai/természetvédelmi kockázata a vegyi anyagokkal és özönfajok szaporítóanyagaival szennyezett vizek területre jutásában rejlik. Az árvízi kockázat kezelés tervezése során a fenti ajánlások figyelembe vételével arra kell tehát törekedni, hogy elsődleges cél az országunkba érkező többletvizek megtartása legyen. A többletvizek megtartása jelenti a leglényegesebb közös nevezőt a két irányelv céljai között és az ökológiai szempontok is ezt kívánják meg. Az OVGT megállapítja, hogy a víztől függő ökoszisztémák leggyakoribb problémája hazánkban a szárazodás, ill. az emiatt bekövetkező degradálódás, ami fajszegényedésben, illetve abban nyilvánul meg, hogy a társulások fajösszetétele a közönséges, generalista fajok irányába tolódik el, így az élőhelyek természetessége jelentősen csökken. Az ún. ökológiai vízigény kielégítése főként a növekvő társadalmi vízigény és a klímaváltozás hatására egyre nehezebb. Elsősorban az áradások elmaradása miatt bekövetkező tendenciózus vízmennyiség-csökkenés az egykori ártéri területeken a természetes vegetáció és állatvilág átalakulását, ill. degradációját, a biodiverzitás csökkenését indította el. Ez a folyamat jelenleg is zajlik. Több korábbi tanulmány 1 azt is fejtegeti, hogy az árvízzel érkező többlet vizekre az érintett területeknek mennyiségi értelemben feltétlenül - szüksége van. A folyók töltésezését megelőző időkben a vízgyűjtőre hulló csapadék képes volt kielégíteni a vízgyűjtőterület vízigényét. A gátak közé szorított folyók vize azonban gyorsan lefolyik és az árvíz levonultával ugyanazon a területen hamarosan az aszállyal kell megküzdeni. E folyamatok arra mutatnak rá, mennyire fontos a vizek területen tartása, amelyet a Víz Keretirányelv éppen annyira szorgalmaz, mint a Blue Print, vagy az aszálystratégiák. Az árvíz kockázatok megítélésekor tehát arra is figyelemmel kell lenni, hogy ami egyfelől kockázat, az másfelől lehetőség, erőforrás. Különösen igaz ez az ökoszisztémák szempontjából. Számukra az egykori árterekre érkező vagyis a gátakat meghaladó víz az élet forrása. Az áradás a vízkészletek szempontjából is pozitívum, hiszen a szokásosnál több víz marad helyben a területen, ami a jelenlegi vízszegény időkben óriási előny is lehet(ne). Jelenleg azonban az árvízzel fenyegetett területeken zömében a vizet nehezen tűrő tájhasználat (pl. szántógazdálkodás, beépítés) a jellemző és ennek a vizet kevéssé toleráló használatnak a fenntartására épül a vízügy intézményi-gazdasági rendszere is. Így aztán árvíz esetén jellemzően csak károkról szokás beszélni. Mindezekből jól látható, hogy az árvíz kockázat kezelés messze nem vízügyi kérdés csupán! Hatékony kockázatkezelés az ágazati politikák harmonizációjával az ágazatok közötti párbeszéden alapuló együttműködéssel és a nem utolsó sorban az érintett lakosok bevonásával érhető el. Kulcskérdés ugyanis a tájhasználat, amely alapvetően megszabja az árvíz-érzékenységet. 1 pl. Kajner Péter Fazekas István Flachner Zsuzsanna Molnár Géza Balogh Péter: Szelídvízország 2008

14 A stratégiai tervezési szinten azt kell tehát figyelembe vennünk, hogy az árvízi kockázat, a károk mértéke alapvetően a területhasználat függvénye. A vízjárta területeken minél inkább teret engedünk a vízbiztos használatoknak, annál kevesebb kártételre számíthatunk. Az ökológiai hatások elemzése legalábbis ezt igazolja vissza. Az ártéri természetszerű élőhelyek számára csak közvetett - alapvetően a víz szennyezéséből (vegyi anyagok, özönfajok szaporítóanyagai) eredő károk azonosíthatók amelyek jobbára szintén a területhasználat függvényében fordulnak elő (vagyis akkor, ha árvízi veszélynek kitett területen ökotoxikus anyagok felhalmozása történik, vagy nagykiterjedésű fedetlen, vagy vegetációval alig fedett felszínek kínálják magukat az özönfajok megtelepedésének). Nagyon fontos kérdés tehát a területhasználat, az egyes területhasználatok ösztönzése, vagy tilalma ez az országos tervezés szintjén tartható kézben. Ez a stratégiai szint ad lehetőséget arra is, hogy megtervezzük a vízvisszatartás lehetőségeit szükség szerint nemzetközi együttműködés keretében. Az egyes vízgyűjtők szintjén már a térség speciális - nem csak környezeti - érzékenységét is figyelembe lehet venni. Érdemes eleve kijelölni azokat a zónákat, ahol az árvízkockázat csökkentése érdekében be kell/lehet avatkozni a területhasználatok szabályozásával, a meglévők szükség szerinti módosításával, a víztározási kapacitások bővítésével. Minél lejjebb megyünk a tervezési szinteken, annál inkább csak csővégi megoldásokra van lehetőség. Lokális szinten a környezeti/ökológiai szempontok érvényesítési tere már nagyon szűk. Nyilvánvalóan törekedni kell a környezeti veszélyt jelentő objektumok vízbiztossá tételére (vagy fölszámolására, és árvízmentes területre történő áttelepítésére). A lokális szintű árvízkockázat-kezelési tervek tartalmazhatják ezen objektumok fölmérésének, bevédésének, vagy áttelepítésének programját. Végig kell gondolni, hogy az érintett öblözetben hol, és milyen mértékben van mód az árterek revitalizációjára, vagy csekély mértékű, moderált vízkivezetésre, ártéri vagy tájgazdálkodás meghonosítására (ehhez természetesen központi szándék szükséges, hiszen támogatási rendszer nélkül ez a váltás elképzelhetetlen). Ezeken felül alapvetően azok a műszaki megoldások maradnak, amik eddig az árvízi védekezés súlypontját jelentették, és amelyek esetében már kevés mód van a környezeti szempontok érvényesítésére, hiszen ezen a tervezési szinten már úgy vetődik föl a kérdés, hogy elöntés, vagy néhány élőhely pusztulása, ami nem kínál valódi választást. 4. Az ÁKK-intézkedések környezeti, ökológiai hatásai A tervezőknek természetesen a stratégiai tervezés szintjén is ismerniük kell az egyes ÁKKintézkedések ökológiai előnyeit és hátrányos következményeit. Általánosságban véve a szerkezeti (műszaki) ár- és belvízvédelmi intézkedéseknek lehetnek kedvezőtlen ökológiai hatásai. Ilyenek pl. az élőhelyek megszűnése, a mentett oldali élőhelyek vízellátásának romlása, a terület általános szárazodása. Ki kell emelni a belvízelevezető csatornák drasztikus vízlecsapoló hatását, amely országszerte igen sok védett természeti területen veszélyezteti azoknak az élőhelyeknek a fennmaradását, amelyek az év bizonyos szakaszában kizárólag a felszín alatti vízből tudnák kielégíteni vízigényüket (ún. FAVÖKO-társulások. Alapvetően tehát a védelmi létesítmények területfoglalása és az ökológiai vízigény kielégítésének korlátozása nevesíthető jelentős ökológiai kárt okozó tényezőként.

15 Az árvíz kockázat kezelésének ún. nem szerkezeti módozatai közül jó néhány esetén környezeti, legfőképpen ökológiai hasznokkal is számolhatunk, amelyeket a tervezés során figyelembe kell venni. Ilyenek lehetnek: a felszíni és felszín alatti vízkészletek legalább átmeneti növekedése, a helyi vízkörök újraéledése, a vízkészlet-gazdálkodás lehetőségeinek bővülése, ökológiai hasznok (pl. egykori értéri területek helyreállítása, többletvizek vízkormányzása és ebből fakadó másodlagos hasznok, mint amilyen a klímaváltozás hatásainak mérséklése, biológiai produktivitás növekedése). Az árvízi szempontból sérülékeny szántóföldi művelés helyébe árvízvédelem helyett áradást igénylő ártéri gazdálkodás léphet, melynek szintén vannak haszonvételei pl. nád- és gyékényfelhasználás, gyepgazdálkodás, fűzvesszőfonás, gyümölcsészetek, rideg állattartás. 5. A természeti értékek számításba vétele az árvízi kockázatkezelési térképek elkészítése során Az árvízi kockázatkezelési térképezés részét képezi az árvizek ökológiai kockázatának megítélése, ill. annak eldöntése, miként vegyük figyelembe ennek során természeti értékeinket. Annak ellenére, hogy az árvízről mindig, mint kárt okozó jelenségről beszélünk, ökológiai szempontból ez nem helytálló. Az árvíz elengedhetetlenül fontos környezeti faktor, amely természetes körülmények között nem okoz ökológiai kárt. A mai megváltozott környezetben (pl. gátak, települések) azonban a többletvíz járhat ökológiai kárral, de le kell szögezni, hogy a legnagyobb ökológiai kárt éppen az áradások elmaradása okozza a természetvédelemnek ahogyan azt a 2009-ben készült Országos Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervben is olvashatjuk. A megváltozott környezetben az elöntésekből eredő kár lehet közvetlen vagy közvetett. A nem megfelelő használatok másodlagosan okozhatnak ökológiai árvízi károkat, ez közvetett ökológiai kár. Ilyen, ha az árvízzel fenyegetett területen pl. hulladéklerakók vannak, amelyek szennyezőanyagai az áradással a vízbe kerülve veszélyeztetik az élővilágot. Hasonlóan közvetett ökológiai kárként könyvelhető el, ha az árvíz invazív fajok szaporítóanyagait hozza, és ezzel fertőzi meg az élőhelyeket. A mai átalakított vidéken a mentett oldali élőhelyek szárazodása miatt megjelennek az egykori ártéren új fajok is, amelyek képviselhetnek ökológiai értéket (pl. sisakos sáska, földi kutya). Ezek pusztulása bizonyos esetekben közvetlen ökológiai kár lehet. Az ökorendszerek számára az elöntés alapvetően pozitív, mert mérsékli a lassan fél évszázados vízhiányt, amelyet az áradások elmaradása és a túlzott vízhasználatok okoznak az élővilágnak. Az emberi beavatkozások következtében átalakuló környezetben átalakul az ökoszisztéma, módosulnak az élőhelyek, megváltozik a társulások összetétele, tűrőképessége. Egykori ártéri területekre betelepülhetnek vizet kevésbé tűrő, de természetvédelmi szempontból akár értékes fajok is. Összefoglalva: Természetes körülmények között árvízből adódó ökológiai kár nincs. A mai átalakított környezet általános ökológiai problémája a szárazodás. Ezen átalakított viszonyok között (a szárazodás mellett) azonban elöntésből származó közvetlen és közvetett ökológiai kárral is számolni lehet. Ökológiai értelemben tehát árvízi kockázatként azonosítjuk:

16 egy adott régió természetvédelmi szempontból értékes, (bár az eredeti ártéri vegetáció és állatvilág tagjának nem tekinthető) elöntést nem toleráló társulásának sérülését, fajának, egyedeinek pusztulását a vegyi terhelést az árvízzel érkező adventív fajok általi fertőzést. Annak ellenére, hogy a többletvíz tájökológiailag egyértelműen pozitív, a természetközeli ártéri társulások sem reagálnak azonos módon az elöntésekre. Vannak a vizet jobban igénylők, továbbá meghatározó főként az állatvilág tagjai számára mikor történik az elöntés? Az árvízi elöntésből fakadó ökológiai kockázatokat a következő tényezők határozzák meg: Elöntés mértéke, tartóssága, időszaka Társulás típusa Új (korábban a területen nem lévő) elöntésre érzékeny ökológiai érték jelenléte A társulás/területhasználat invazív fertőzöttségre való hajlama A terület védettségi besorolása (ex-lege, országosan védett, N2000 madárvédelmi, N2000 természet-megőrzési, ramsari, ökológiai hálózat elem, nem védett)

17 Felhasznált irodalom: 1. AZ ÁRVÍZMEGELŐZÉS, AZ ÁRVÍZMENTESÍTÉS ÉS AZ ÁRVÍZVÉDEKEZÉS LEGJOBB GYAKORLATA 2003 szeptember (A dokumentum az árvízi elöntésekről Budapesten, november 30-án és december 1-jén tartott magas szintű, és a Bonnban, február 5-6-án tartott munkaszintű találkozó eredményeit tartalmazza.) cument&count=600 (letöltés: ) 2. ELŐZETES KOCKÁZATBECSLÉS ORSZÁGJELENTÉSE március (letöltés: )