JEGYZŐKÖNYV március 6-7. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. 2013. március 6-7. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről"

Átírás

1 JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP március 6-7. között megtartott elektronikus szavazásának eredményeiről Az elektronikus szavazás kiírásának időpontja: március 6. 16:43 óra Az elektronikus szavazás lezárásának időpontja: március 7. 17:00 óra Az elektronikus szavazásban a Kollégium 7 tagja vett részt: Dr. Kondra Laura Dohány Csaba Joó Kinga Kovács Ildikó Leitert-Kiss Anna Sinka László Deák Attila a Kollégium elnöke a Kollégium tagja a Kollégium tagja a Kollégium tagja a Kollégium tagja a Kollégium tagja a Kollégium tagja Az elektronikus szavazás lezárásának időpontjában a Nemzeti összetartozás kollégium határozatképes. Valent Ákos és Németh Miklós Attila kollégiumi tagok nem vettek részt a szavazásban. 1. Az elnöki aláírói jogkör átruházása a kollégium alelnökére 42/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 42/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a kollégium elnöke helyett a kollégium alelnöke, Joó Kinga hagyja jóvá jelen jegyzőkönyvet a mielőbbi megjelenés érdekében. 2. A jegyzőkönyv készítőjének kijelölése 43/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 43/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy jelen jegyzőkönyv készítőjének Buzás Tibort megválasztja.

2 3. A jegyzőkönyv hitelesítőinek kijelölése 44/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 44/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy jelen emlékeztető hitelesítőjének Dohány Csaba és Kovács Ildikó kollégiumi tagokat megválasztja. 4. Döntés a NEA-NO-13-M érvényes pályázatok támogatásáról 45/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 45/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Közigazgatás Tudományi Egyesület NEA-NO-13-M-0041 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 46/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 46/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Újfehértói "Körkép" Kulturális Egyesület NEA-NO-13-M-0136 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 47/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 47/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Sapientia Hungariae Alapítvány NEA-NO-13-M-0143 pályázatát 50 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 48/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 48/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Homoródjánosfalva Alapítvány NEA-NO-13-M-0177 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja

3 49/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 49/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Harmónium Független Kommunikációs Egyesület NEA-NO-13-M-0232 pályázatát 46 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 50/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 50/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Tokaji Borbarátnők Társasága NEA-NO-13-M-0268 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 51/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 52/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Történelmi Vitézi Rend Egyesület NEA-NO-13-M-0275 pályázatát 42 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 52/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 52/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Baranyi László Kolping Családi Egyesület NEA-NO-13-M-0301 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 53/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 53/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Hajdú-Bihar Megyei ILCO Egyesület NEA-NO-13-M-0316 pályázatát 48 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 54/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 54/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Krajczáros Alapítvány NEA-NO-13-M-0326 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja

4 55/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 55/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Kárpátaljai Szövetség NEA-NO-13-M-0015 pályázatát 41 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 56/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 56/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Lányok Asszonyok Klubja Dunavarsányi Egyesülete NEA-NO-13-M-0035 pályázatát 43 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 57/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 57/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Hajdú-Bihar Megye és Debrecen Nyugdíjas Szervezeteinek Szövetsége NEA-NO-13-M-0037 pályázatát 46 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 58/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 58/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) "BÖLCSŐ" Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete NEA-NO-13-M-0046 pályázatát 41 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 59/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 59/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Bácskai Civil Szervezetek Szövetsége NEA-NO-13-M-0056 pályázatát 47 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 60/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 60/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa NEA-NO-13-M-0057 pályázatát 42 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja

5 61/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 61/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) MTESZ Békés Megyei Szervezet NEA-NO-13-M-0061 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 62/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 62/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Magyar-Lengyel Baráti Társaság Közhasznú Egyesület NEA-NO-13-M-0075 pályázatát 46 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 63/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 63/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Erdélyi Hagyományokért Egyesület NEA-NO-13-M-0122 pályázatát 41 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 64/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 64/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) "TENGRI"Mosonmagyaróvári Íjász És Hagyományőrző Közhasznú Egyesület NEA-NO-13-M-0147 pályázatát 48 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 65/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 65/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Keresztúr Nevű Települések Szövetsége NEA-NO-13-M-0157 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 66/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 66/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága - Anyanyelvi Konferencia NEA-NO-13-M-0166 pályázatát 42 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja

6 67/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 67/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) "The European League for Economic Cooperation" Magyar Tagozat Szövetség NEA-NO-13-M-0178 pályázatát 28 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 68/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 68/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Ipartestületek és Kisvállalkozások Szövetsége NEA-NO-13-M-0239 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 69/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 69/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Komlói Német Közhasznú Egyesület NEA-NO-13-M-0266 pályázatát 41 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 70/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 70/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Kárpátok Eurorégióért Regionális Fejlesztési Közhasznú Egyesület NEA-NO-13-M-0276 pályázatát 48 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 71/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 71/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége NEA-NO-13-M-0280 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 72/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 72/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Magyarországi Szlovák Szervezetek Uniója-Szövetsége szlovákul: Únia slovenských organizácií v Maďarsku-združenie NEA-NO-13-M-0308 pályázatát 18 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja

7 73/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 73/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Déli Kapu Folklórszövetség NEA-NO-13-M-0309 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 74/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 74/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) H-Union Magyar Társadalom- és Gazdaságfejlesztési Szövetség NEA-NO-13-M-0329 pályázatát 42 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 75/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 75/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Egyesült Magyar Ifjúság NEA-NO-13-M-0351 pályázatát 46 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 76/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 76/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség Egyesület NEA-NO-13-M-0355 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 77/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 77/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Dél-dunántúli Romák Szövetsége NEA-NO-13-M-0376 pályázatát 29 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 78/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 78/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Mondschein Szekszárdi Német Nemzetiségi Kórus Egyesület NEA-NO-13-M-0378 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 79/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 79/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Kalocsa-

8 Kecskeméti Egyházmegyei Katolikus Iskolák Alapítvány NEA-NO-13-M-0001 pályázatát 14 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 80/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 80/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Idősek Római Katolikus Otthona Alapítvány NEA-NO-13-M-0002 pályázatát 14 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 81/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 81/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) "Hitoktatásra"Alapítvány NEA-NO-13-M-0003 pályázatát 32 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 82/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 82/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Moson Megye Polgáraiért Alapítvány NEA-NO-13-M-0004 pályázatát 37 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 83/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 83/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) "Ötágú Síp" Kulturális Egyesület NEA-NO-13-M-0005 pályázatát 47 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 84/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 84/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Civilek a Jövőért Alapítvány NEA-NO-13-M-0006 pályázatát 44 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja támogatni; a támogatás feltétele, hogy a támogatás összege a C12 soron szereplő eszközök beszerzésére nem fordítható. 85/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 85/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Szent Imre

9 Katolikus Alapítvány NEA-NO-13-M-0007 pályázatát 46 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 86/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 86/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Bliss Alapítvány NEA-NO-13-M-0008 pályázatát 46 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 87/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 87/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Erdély Művészetéért Alapítvány NEA-NO-13-M-0009 pályázatát 42 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 88/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 88/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Vasvár és Térsége Cigány Érdekvédelmi Egyesület NEA-NO-13-M-0010 pályázatát 39 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja támogatni; a támogatás feltétele, hogy mivel a pályázat nem indokolja a 2 fő alkalmazott mellett az 1 fő adminisztrátor bérköltségeit, ezért ez a költség a pályázat terhére nem elszámolható. 89/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 89/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Magyar Energetikai Társaság NEA-NO-13-M-0011 pályázatát 29 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 90/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 90/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Kecskédi Néptánc Egyesület NEA-NO-13-M-0012 pályázatát 36 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 91/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 91/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület NEA-NO-13-M-0016 pályázatát 43 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja

10 92/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 92/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Szatmár-Beregi Szilva Út Egyesület NEA-NO-13-M-0017 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 93/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 93/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Via Veritatis Alapítvány NEA-NO-13-M-0018 pályázatát 29 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 94/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 94/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Pro Professione Alapítvány NEA-NO-13-M-0019 pályázatát 43 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 95/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 95/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Keresztényekért Alapítvány NEA-NO-13-M-0020 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 96/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 96/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Főnix Kulturális és Ifjúsági Egyesület NEA-NO-13-M-0021 pályázatát 46 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 97/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 97/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Tégy a jövőért Egyesület NEA-NO-13-M-0022 pályázatát 45 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja

11 98/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 98/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Kerecsendi Polgárőr Egyesület NEA-NO-13-M-0023 pályázatát 28 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 99/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 99/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) FONÓ NEA-NO- 13-M-0024 pályázatát 46 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 100/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 100/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Kétsopronyi "Horenka" Szlovák Hagyományőrző Egyesület NEA-NO-13-M-0025 pályázatát 42 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 101/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 101/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Kerekasztal Társulás NEA-NO-13-M-0026 pályázatát 46 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja támogatni; a támogatás feltétele, hogy A4, A5 és A11-es sorokon a támogatás terhére maximum Ft számolható el soronként. 102/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 102/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) A Nemzet Emlékezés Harangja Alapítvány NEA-NO-13-M-0027 pályázatát 30 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 103/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 103/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Budakeszi Kultúra Alapítvány NEA-NO-13-M-0028 pályázatát 41 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja támogatni; a támogatás feltétele, hogy A5-ös soron a támogatás terhére maximum Ft számolható el.

12 104/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 104/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Abaligeti Romákért Érdekvédelmi Közhasznú Egyesület NEA-NO-13-M-0029 pályázatát 41 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja támogatni; a támogatás feltétele, hogy a támogatás terhére a C11 és C12 sorokra tervezett költségek nem számolhatók el. 105/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 105/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Lőkösházi Románok Egyesülete NEA-NO-13-M-0030 pályázatát 41 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 106/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 106/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Kiskőrösi Szlovákok Szervezete NEA-NO-13-M-0031 pályázatát 47 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 107/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 107/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Pusztaottlakai Románok Egyesülete NEA-NO-13-M-0032 pályázatát 31 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 108/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 108/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Nagybánhegyesi Református Templomért Alapítvány NEA-NO-13-M-0033 pályázatát 48 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 109/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 109/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Szent Imre Katolikus Szülők Egyesülete NEA-NO-13-M-0034 pályázatát 48 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja

13 110/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 110/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Szent Korona Szövetség NEA-NO-13-M-0036 pályázatát 35 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja támogatni; a támogatás feltétele, hogy C fősoron (tárgyi eszköz beszerzés) a támogatás terhére maximum Ft számolható el. 111/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 111/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete - Csongrád Megyei Helyi Csoport NEA-NO-13-M-0038 pályázatát 46 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 112/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 112/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) KINCSES TITANOK Közhasznú Egyesület NEA-NO-13-M-0039 pályázatát 42 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja támogatni; a támogatás feltétele, hogy C1 (tárgyi eszköz beszerzés) soron maximum Ft, A8 soron maximum Ft számolható el a támogatás terhére. 113/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 113/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Csabaszabadiért Egyesület NEA-NO-13-M-0040 pályázatát 43 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 114/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 114/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Szabad Európa Egyesület NEA-NO-13-M-0042 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja támogatni; a támogatás feltétele, hogy A2-es soron a támogatás terhére maximum Ft számolható el. 115/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 115/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Kaposvári Magyar-Román Baráti Társaság NEA-NO-13-M-0043 pályázatát 44 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja

14 116/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 116/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Budapesti Székely Kör Alapítvány NEA-NO-13-M-0044 pályázatát 45 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 117/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 117/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Határokon Túli Magyarságért Alapítvány NEA-NO-13-M-0045 pályázatát 43 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 118/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 118/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Kulturális Életért Közhasznú Egyesület NEA-NO-13-M-0047 pályázatát 45 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 119/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 119/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Hármashatár Baráti Kör NEA-NO-13-M-0048 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 120/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 120/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Frater Julianus Alapítvány NEA-NO-13-M-0049 pályázatát 33 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 121/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 121/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Kárpátokért Nemzetközi Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület / rövid név: Kárpátokért Egyesület NEA-NO-13-M pályázatát 45 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja támogatni; a támogatás feltétele, hogy A4-es soron (könyvelés) a támogatás terhére maximum Ft számolható el.

15 122/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 122/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Magyar - Lengyel Baráti Kulturális Egyesület NEA-NO-13-M-0051 pályázatát 43 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 123/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 123/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Ligetaljai Kerékpáros Közhasznú Egyesület NEA-NO-13-M-0052 pályázatát 39 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 124/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 124/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Via Possibilitas Alapítvány NEA-NO-13-M-0053 pályázatát 43 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 125/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 125/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Szent Gellért Társaság a külhoni magyarság támogatásáért NEA-NO-13-M-0054 pályázatát 45 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 126/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 126/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) GEO-ENVIRON Környezetvédő Egyesület NEA-NO-13-M-0055 pályázatát 43 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 127/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 127/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Európai Sport Hagyományőrzők Egyesülete NEA-NO-13-M-0058 pályázatát 39 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja

16 128/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 128/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Kultúrny spolok sarvasskych Slovakov "Vernost" Szarvasi Szlovákok Kulturális Köre NEA-NO-13-M-0059 pályázatát 46 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 129/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 129/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Bolhásért Érdekvédelmi Közhasznú Egyesület NEA-NO-13-M-0060 pályázatát 41 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 130/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 130/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Finnugor Népek Baráti Köre NEA-NO-13-M-0062 pályázatát 42 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 131/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 131/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Csabai Szlovákok Szervezete NEA-NO-13-M-0063 pályázatát 37 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 132/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 132/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) "Kézenfogva Testvéreinkkel" Sárrétudvari NEA-NO-13-M-0065 pályázatát 42 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 133/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 133/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Háló Közösségfejlesztő Katolikus Egyesület NEA-NO-13-M-0066 pályázatát 48 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja

17 134/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 134/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Somogy Megyei és Kaposvári Fiatalok Szentkorona Egyesülete NEA-NO-13-M-0067 pályázatát 45 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 135/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 135/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Purdi Mihály román Kulturális Egyesület NEA-NO-13-M-0069 pályázatát 47 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 136/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 136/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Kanizsai Horvátok Egyesülete NEA-NO-13-M-0070 pályázatát 48 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 137/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 137/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Magyar Kisebbségi Információs Egyesület NEA-NO-13-M-0071 pályázatát 46 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 138/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 138/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Budai Siklórepülő Egyesület NEA-NO-13-M-0072 pályázatát 29 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 139/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 139/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Eötvös József Cigány- Magyar Pedagógiai Társaság NEA-NO-13-M-0073 pályázatát 46 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja

18 140/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 140/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) A Lábatlani Református Egyházközség működ. és társad., egyházi, karit. célkitűzéseinek támogatására NEA-NO-13- M-0074 pályázatát 47 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 141/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 141/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Többkulturájú Családok Egyesülete NEA-NO-13-M-0076 pályázatát 41 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 142/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 142/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Tatros Part Csángó Egyesület NEA-NO-13-M-0077 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 143/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 143/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) "Duna-táj" Magyar-Izraeli Baráti Kör NEA-NO-13-M-0078 pályázatát 42 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 144/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 144/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Hajdúvitéz Kultúrális és Sportegyesület NEA-NO-13-M-0079 pályázatát 6 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 145/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 145/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) HAJDÚHADHÁZI KOSÁRLABDA KLUB NEA-NO-13-M-0080 pályázatát 6 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja

19 146/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 146/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Alapítvány a Barcsi Nemzetközi Művésztelepért NEA-NO-13-M-0081 pályázatát 44 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 147/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 147/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Mezőberényi Szlovákok Szervezete NEA-NO-13-M-0082 pályázatát 49 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 148/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 148/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány NEA-NO-13-M-0083 pályázatát 41 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 149/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 149/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Ozvena Budapesti Szlovák Kórus NEA-NO-13-M-0084 pályázatát 30 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 150/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 150/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Inspi-Ráció Egyesület NEA-NO-13-M-0085 pályázatát 43 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 151/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 151/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztályának Egyesülete NEA-NO-13-M-0086 pályázatát 47 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja

20 152/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 152/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Zombai Romákért Egyesület NEA-NO-13-M-0087 pályázatát 38 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 153/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 153/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Párbeszéd Európával a Somogy Megyei Polgárok Egyesülete NEA-NO-13-M-0088 pályázatát 46 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 154/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 154/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Bácsalmási Németek Egyesülete NEA-NO-13-M-0089 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 155/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 155/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Sóstó-Sóstóhegyi Igrice Civil Egyesület NEA-NO-13-M-0090 pályázatát 45 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 156/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 156/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Német Hagyományőrző Egyesület NEA-NO-13-M-0092 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 157/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 157/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Balatonszabadi Népdalkör Egyesület NEA-NO-13-M-0093 pályázatát 44 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja

21 158/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 158/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Beregi Ifjúságért Közművelődési és Szabadidős Egyesület NEA-NO-13-M-0094 pályázatát 47 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja támogatni; a támogatás feltétele, hogy a kisbusz beszerzése a pályázat terhére nem elszámolható. 159/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 159/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Bekecs Beregszász-Kecskemét Baráti Társaság Egyesület NEA-NO-13-M-0095 pályázatát 47 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 160/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 160/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesülete NEA-NO-13-M-0096 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja támogatni; a támogatás feltétele, hogy a takarítói és gondnoki béreket a pályázat terhére nem lehet elszámolni. 161/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 161/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Mikes-Jósika Közhasznú Alapítvány NEA-NO-13-M-0097 pályázatát 48 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 162/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 162/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Balkán Hangja Kulturális Egyesület NEA-NO-13-M-0098 pályázatát 41 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 163/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 163/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) eközösségek Fejlesztéséért Alapítvány NEA-NO-13-M-0099 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja

22 164/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 164/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület NEA-NO-13-M-0100 pályázatát 43 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 165/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 165/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége - Összefogás a Demokráciáért NEA-NO-13-M-0101 pályázatát 31 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 166/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 166/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Dr Kós Károly Néprajztudós Közhasznú Alapítvány NEA-NO-13-M-0102 pályázatát 42 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 167/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 167/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Tribunus Jogsegélyszolgálat Közhasznú Egyesület NEA-NO-13-M-0103 pályázatát 43 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 168/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 168/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Ipoly Eurorégió Határon Átnyúló Együttműködés NEA-NO-13-M-0104 pályázatát 33 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 169/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 169/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Szent István Király Alapítvány NEA-NO-13-M-0105 pályázatát 35 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja támogatni; a támogatás feltétele, hogy a honlapot mindenképpen szükséges elkészítenie a pályázónak a megadott támogatásból.

23 170/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 170/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Kanizsai Horvát Fiatalok Egyesülete NEA-NO-13-M-0106 pályázatát 42 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 171/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 171/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Beregszászért Alapítvány NEA-NO-13-M-0107 pályázatát 46 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 172/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 172/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z),,háló" Zámoly Fejlődéséért Egyesület NEA-NO-13-M-0108 pályázatát 6 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 173/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 173/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Magyar Családtörténet-kutató Egyesület NEA-NO-13-M-0109 pályázatát 41 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 174/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 174/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Örömteli Életért Közhasznú Alapítvány NEA-NO-13-M-0110 pályázatát 38 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 175/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 175/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) MNC Magyar Népfőiskolai Collégium NEA-NO-13-M-0112 pályázatát 42 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja

24 176/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 176/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Budapesti Örmény Katolikus Lelkészség Hitéleti Működését Támogató Alapítvány NEA-NO-13-M-0113 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 177/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 177/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Délvidéki Magyarok Ifjúsági Szervezete NEA-NO-13-M-0114 pályázatát 45 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 178/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 178/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Városi Rádió Klub NEA-NO-13-M-0115 pályázatát 31 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja támogatni; a támogatás feltétele, hogy a megítélt támogatást kizárólag dologi kiadásokra fordíthatja a pályázó. 179/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 179/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Pannon Egylet NEA-NO-13-M-0116 pályázatát 34 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 180/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 180/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Baranya Steiermark Baráti Egyesület NEA-NO-13-M-0117 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 181/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 181/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Nagykőrös Testvérvárosi Kapcsolataiért Alapítvány NEA-NO-13-M-0118 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja

25 182/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 182/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Közös Jövő Alapítvány NEA-NO-13-M-0119 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 183/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 183/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Budapesti Egyetemisták Kulturális Közössége NEA-NO-13-M-0120 pályázatát 31 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja támogatni; a támogatás feltétele, hogy a szervezet a támogatást kifejezetten a hátáron túlról érkező fiatalok közötti közösségfejlesztésre fordítja. Ezt szükséges igazolni a projekt előrehaladása során, az elszámolások benyújtásával. 184/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 184/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Civil Képviseleti Fórum NEA-NO-13-M-0121 pályázatát 20 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 185/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 185/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Kistérségi Nemzetőr Egyesület - Kecel NEA-NO-13-M-0123 pályázatát 41 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 186/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 186/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Oroszlányi Rákóczi Szövetség Milleniumi Alapítvány NEA-NO-13-M-0125 pályázatát 43 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 187/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 187/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Aktivitás Alapítvány NEA-NO-13-M-0126 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja

26 188/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 188/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Tőkés László Alapítvány NEA-NO-13-M-0127 pályázatát 44 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 189/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 189/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Együtt Egymásért Európában Egyesület NEA-NO-13-M-0128 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 190/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 190/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Európa Ház NEA- NO-13-M-0129 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 191/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 191/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Fiatal Városvédők Egyesülete NEA-NO-13-M-0130 pályázatát 23 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 192/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 192/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Közép- Magyarországi Civil Összefogás Egyesület NEA-NO-13-M-0131 pályázatát 40 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 193/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 193/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata NEA-NO-13-M-0132 pályázatát 45 ponttal, Ft támogatási összeggel kívánja 194/2013. (03.07.) sz. döntés A Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégium 194/2013. (03.07.) számú döntése alapján 7 érvényes igen szavazattal, egyhangúlag úgy határoz, hogy a(z) Változó Világ

Az Idősek Klubja szervezésében jóhangulatú vacsorát költöttek el nyugdíjasaink Túra a Mátrában

Az Idősek Klubja szervezésében jóhangulatú vacsorát költöttek el nyugdíjasaink Túra a Mátrában Kerecsendi Újság 3. oldal Pincelátogatás a Szépasszonyvölgyben Az Idősek Klubja szervezésében jóhangulatú vacsorát költöttek el nyugdíjasaink Túra a Mátrában A Faluvédő Egyesület kirándulást szervezett

Részletesebben

Megyeszékhely: Győr. Honlap: http://nemzetiegyseg.com/gyormegye.html Adatbázis: http://nemzetiegyseg.com/gyor2011.xls

Megyeszékhely: Győr. Honlap: http://nemzetiegyseg.com/gyormegye.html Adatbázis: http://nemzetiegyseg.com/gyor2011.xls Győr-Moson Moson-Sopron összesen Megyeszékhely: Győr Honlap: http://nemzetiegyseg.com/gyor.html Adatbázis: http://nemzetiegyseg.com/gyor2011.xls Honlap: http://www.hiszi-map.hu/catalog/displayimage.php?pid=1530&fullsize=1

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Nem költségvetési szervek 2015. évi támogatása Iktatószám: 4350/2015.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu Ikt.szám.: 18-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2008. január 22-én 15:00 órai kezdettel megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2008. január 22-én 15:00 órai kezdettel megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2008. január 22-én 15:00 órai kezdettel megtartott üléséről Készült: az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2008. január 22-én 15:00

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 151-7/2010. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Mővelıdési és Oktatási

Részletesebben

ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű Ú ű ű ű ű Ó ű ű ű ű Ü É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű É Ó Ú Ó Ü Ő Ó Ó ű É ű ű ű É ű É ű ű ű ű Ö Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű É É ű Ö ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű Ö

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

É Ú ű Ö ű ű ű ű ű Ü ű ű ű ű ű Ú Ü ű Ú Ö ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ö ű É ű Ö ű Ö Ú Ó ű ű Ü Ú ű É Ó ű ű ű Ö ű ű É ű É É Ö É É É É É Ö Ö É Ú É Ó Ú É É Ö Ö Ö ű Ó ű Ö ű ű ű ű

Részletesebben

ö ó É ó Ú ÜÉ ó ö ó ó ö É ó ó ó ó Ü ó ó É ó ó Ú ó ő Úó É ö ó Ü ó ó ó ó Ú ó Ü ó É Ó ő ó ó ó ó ö É ö ó ó Ü ó É ö ó ó ó É ó É Ü ó ó ö ú Ö É Ú É Ü É ó ó ó Ü ó Ü ő É Ö Ó É ó ó ó ó ó ó ó ó ó ö ó Ó ő ö ó ó ó ó

Részletesebben

Ú É ő ő ő ő ő Ú É ő ő ő ő ű ű ő ő ő ő ő ű ű ő ő ő Ú ő Ú É É Ú Ú ű ű ő ő É ő Ó ű ű ő ő ű ő É Ó Ü ő ű ő ő ű ő ű Ó É É Ó Ü Ü ő Ú Ü É É Ú É É ő É Ú É Ó É Ü ő ő Ú É ő ő ű ő ű Ú ő Ü É Ú É ő ő É É ű ő Ú É Ü ű

Részletesebben

É Ő ú ú Ü Ú Ü ú Ü Ú Ú Ú Ü Ü Ú ű Ü ú É Ü Ü Ü Ú ú ű Ü Ü Ü ű ű Ü Ü ú Ú ű Ü ű Ú ű Ü ű Ú Ü É É ű É É É É É Ü Ü Ü É ÉÉ Ö ú É É É É ÉÉ É É É ű ú Ó Ö ú Ó Ö ú Ó ú ú Ü Ü ú É É É Ö Ö Ö Ó Ü Ú Ó É É É É Ü Ú Ó Ő Ó ú

Részletesebben

Ö É ű Ú ő Ú ő ű ő ő ő ű Ü ő Ú Ú Ú Ú Ú ű Ü É ű ő ő Ú Ú É Ú ő Ú ő Ú ő É ő Ó É ő ű ű ő ő ő Ó Ú Ó ő ő Ü ő ő ű Ü Ú Ú Ü Ú Ó Ú Ú Ü Ü Ü ő Ö Ö É É É É É É Ó ő ő ű ő ű ű ű ő ő Ú É Ú É Ü űé É Ú ő ő É ő Ü ő ű É É

Részletesebben

É ü ü ű ü Ü ü É É ü Ó Ú É É Ö É Ó ű ű ű ű ü ű ü ü Ú ü ű ü ü ű ü Ó ü ü ü ű ü ü ü ü ü ü Ö Ü ű ü ü ü ü ű ü ü É ű ü ü ü ü ű Ü Ö É ü ü ü ü É ü ü ü É ü ű ű ü ü ü ü ü ű ü ü ü Ó ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü É ű ü É Ó ü

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

É ö ü ú ü ö ú ö ü ö ü ú ü ű ü ü ö ö ö ú ü ö ü ü ö ü ü ü ü ü Ü ü ö ú ü ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ü ö ö ú ö ü ö ü ö ö ö ú ö ö ö ö ú ú ö ü ö ü ú ü Ú É ö ö ö ö ö ú ö ű ö ű ö ú ö ö ú Ú ü ö ö ö ö

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 114-17/2008. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Mővelıdési és Oktatási Bizottságának

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Ikt.szám: 18-202/11/2006. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a

Részletesebben

Í Ó ö ő ő ö ö ó ö ö ó ö ö ö ő ó ó ö ö ő ő ő ó ö ö ó ó ó ó ó ó ó ö ó ú ő ö ő ó ö ó ö ő ö ő ö ő ö ö ó ó ő É É Ú Ú Ő ú ó ó Ü Ő ő É É ú É ő ó ó ú ö ó ó ő É É É ó ű ő ú ó ő ő ó ó ó ó ö ö ó ó ö ő ú ö ö É É É

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Pécs-Mecsekszabolcs Településrészi Önkormányzat 2014. október 08-ai rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Pécs-Mecsekszabolcs Településrészi Önkormányzat 2014. október 08-ai rendkívüli üléséről 1 03-3/82-10/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült a Pécs-Mecsekszabolcs Településrészi Önkormányzat 2014. október 08-ai rendkívüli üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a településrészi önkormányzat vezetője, Belányi

Részletesebben

J e l e n t é s. 136/2012. (X. 11.) önkormányzati testületi határozat A folyószámlahitel átalakításával kapcsolatos pályázat benyújtásra került.

J e l e n t é s. 136/2012. (X. 11.) önkormányzati testületi határozat A folyószámlahitel átalakításával kapcsolatos pályázat benyújtásra került. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV.50-37/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

É ő Ü ő ő ű É ő ő ű É Ó Ö Ó Ó Ó ő É É ő Ü É Ü É ő Ü É ő Ü ő É ő ű ő ű ő Ó Ú Ú É É É Ú É ő É É Ü Ü ő ő ő ű Ü ő É É ő Ü ő ő É É Ú Ü ő Ú Ü Ó ő ű Ú ő ő Ú Ú ő ő ű ű ű ű É ő ű ű ő ű ű ő ő Ú ő ő ő ő ő Ú ű É ű

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

Ö É ú ú Ú Ú Ö ú É ű Ó Ú ú ú ú Ó Ú ű Ó ú ú ú ű Ú

Ö É ú ú Ú Ú Ö ú É ű Ó Ú ú ú ú Ó Ú ű Ó ú ú ú ű Ú ú Ő Ü ú ú ú ú Ó ű ú É Ö É ú ú Ú Ú Ö ú É ű Ó Ú ú ú ú Ó Ú ű Ó ú ú ú ű Ú Ü ú ú ú Ó ű Ö ű ú ú ú Ö Ó ű ű Ú ű ű Ó Ü ú ú Ú ú É Ó ú Ü Ü ú ú ú ű ű ú ú Ú ú ú Ú Ó ú Ö Ú Ó Ó ú ú ű Ó É Ó Ó ú Ó Ó Ó ú ú ú ú Ó Ö ű ű ú

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

ű ű Ú Ú ű Ö Ö Ó ű ű Ú É Ö

ű ű Ú Ú ű Ö Ö Ó ű ű Ú É Ö ű Ú É Ü ű ű ű Ú Ú ű Ö Ö Ó ű ű Ú É Ö ű ű ű ű ű É ű ű É Ó É É Ó É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ü Ó ű ű ű Ü ű Ó ű ű ű ű ű Ö É É Ú Ü É Ú Ó ű ű ű ű Ü Ú ű Ú Ú ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ü Ó ű ű ű É Ü Ú ű Ü Ú É ű

Részletesebben

ü ü ü ü ü ü ű ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ű ű Ü ü ü ü ü

ü ü ü ü ü ü ű ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ű ű Ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ű ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ű ű Ü ü ü ü ü ü ü ü Ü Ö Ö Ö É É Ü É ü ű Ü É É Ö ü Ó ű ü ü ü ü ü ű ű Ű ü Ö É É É Ű Ó Ö É Ó É É Ó Ó É Ö ü ü ü ü ü ü Ü ű ü ü ű Ü ü ű ű ü ű ű

Részletesebben

2013/2014 TANÉV FÉLÉVES BESZÁMOLÓ STATISZTIKAI ÖSSZESÍTÉS

2013/2014 TANÉV FÉLÉVES BESZÁMOLÓ STATISZTIKAI ÖSSZESÍTÉS GÁL FERENC FŐISKOLA SZARVASI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GYAKORLÓÓVODA, BÖLCSŐDE 213/214 TANÉV FÉLÉVES BESZÁMOLÓ STATISZTIKAI ÖSSZESÍTÉS KÉSZÍTETTE: Bíró Gyula igazgató Huszár Istvánné igazgatóhelyettes

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

ú ü Ü ó í Í í ű ő ő í í í ű ő ó ő ő ő ő ú ő ő í í ó ó ó ó ű ő ő í í ű ü ő ó ő ő ő ó í ő ő ő í ő í ó ü Íí ő ü ű ő ó ő í ő ő ő ó ű ó ó ű ő ő ő ű í ő ú ő ü ó ó ő ó ű ő Ó ü ó ő ű ű ű ő ó ű ő ű ő í ó ű ő ő

Részletesebben

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia 2016. PROGRAMFÜZET

A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia 2016. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Debreceni Egyetem BTK NI Andragógia Tanszék 2 Durkó Mátyás Emlékkonferencia Debreceni Egyetem Főépület Debrecen, Egyetem tér 1. 2016. június 16-17. A rendezvény szervezői: Debreceni Egyetem

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben

ö Ö ö ö ö ö Ő ú ö Ö ö ú ő ö ö ö ő ö Ü ö ö ő ö ö ö ő ú Ö ö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ő ő ö ö ő ö ö ő ö ö Ö ő ű ő ö Ö ö

ö Ö ö ö ö ö Ő ú ö Ö ö ú ő ö ö ö ő ö Ü ö ö ő ö ö ö ő ú Ö ö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ő ő ö ö ő ö ö ő ö ö Ö ő ű ő ö Ö ö É É Ó Ö ö Ö ő ő ö ő ő ő Í ő ő ő Ö É Ó ő ö ö ő ő ö ő ő ő ö ö ö ő ö ö ő Í Ü ő ű ő ő ő ö ő ű ö ő ő ű ö ő ö ö ö ö ő ő ő ő ő ő ő ő ö ö ő ű ő ú ő ö ö ö ö ö ő ő ö ő ú ö ö ő ö ő Ő ö Ö ö ö ö ö Ő ú ö Ö ö ú ő ö ö

Részletesebben

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város. Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága. 2014. április 15-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város. Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága. 2014. április 15-i ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T Kaposvár Megyei Jogú Város Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2014. április 15-i ülésének

Részletesebben

Ó Ó ó ó ő Í ó Ő É ÉÉ É ó ő É É É Ő ö Ó Ö ó ó ó ő ő ö ó É ö ó ö ó Ü ö ö ö ö ö Ü ü ö ö ó ő ú ő ő Ő É ő Ü ő ó ő ö É ö ó ő ö ő ó ó Ó ő ó ó ő ó ö ó ö ő ö ó ő ö Ő ü É É Ü Ü É Ö É Ü Ö Ü Ü É É É Ü Ö Ü Ö É Ö É

Részletesebben

é ó é é ő é é é ö ö é é é ö ö é é é ó í ő é é ó é é ü é é é ü é é é é í ó é é é ü é é é ü é é ő ö ő ő é é é ö ö é ü é é é é é éú í é ö ü ő é ó ö ü é é é ü ö í í é ú é é é é ö é é é é ü ő í ó é é é í é

Részletesebben

ö ö ú ú ú ö ú ú ú ú ö ö ú Ö ö ú Ű ö Ő ú Ö ú ú ö Ő Ű ű ú Í Ú Í Í ú Ú ö ű ö Ú ö ö ú Í ö Ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ú ö ö ú ú ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö Ó É ö ÍÚ Ö Ü ú ö Ú É Ü Ü Ü ű ú ű ú

Részletesebben

ú ú ü ű ü ü ú ú ü ű ü ü ú ú ü ü Í ű ű ü ü ü É ú ü ü ü ú ú ú ü ú ű ü ú ü ü Í ü ű ü ü ü Á ű ú ú ü ú Í ü ú Í ú ü ü Í ű Í ü ü É ü ü ü ú ü ü ü ü Í ú ü ű Á ü ü ú ú ü Í ü ű Í ú ú ü ü ü ú ü ű ú ú Á Í Í ú Í Í Í

Részletesebben

LdU Aktuell. 2011. január. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

LdU Aktuell. 2011. január. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 1. HIVATALI HÍREK - MNOÖ alakuló ülés 2. PARTNERINTÉZMÉNYEK - Jubileumi ünnepség: 10 éves a Magyarországi Németek Háza 3. OKTATÁS - Országos konferencia a magyarországi

Részletesebben

ó ó í é ü é ü é é ü é í é ó é í é ő é ő é é é ő ó é é ó é ó é ű ö ö é ő é ü é ü é ű é ö é é é ó ó ö é é é ő é ü é í é é é í ó é é ó ű í Ő é é ő ö é ü é í í ó ő ó ö ő ő ő ő é ö ű ú ő é ú í é ű é ű í é í

Részletesebben

Í Ú É ű Í Í Í Í Ú ű Í Í Í Í ű ű Í Í ű Í Í Í Í ű É ű É Í Í Í Í Ö É É Ó Ü Ú Í Í ű Í Í ű ű ű ű ű Í ű ű Í É Ó Í Í Í Í Í Í Í Í Í Í Í É Í ű Í Í Í Í ű Í Í Í ű Í ű Í ű ű Í Í Í ű ű Í Í Í Íű Í Í Í Í Í Í Í Ü Í Í

Részletesebben

ö ö Í Í ú ú úú É Ú Ö ü ö ö ö ü ö ö Ö É ö ö Ö ű Ö ú ÍÍ ö ű ö ú ö ö ű ö ű Ö ú ű ö ö ú ú ö Ö ü ü É ö ö ü ö ú Ö ü Ö ü ű ö Ö É ü É ü ü ű ü ü ü ü ű ö Ö Ü ű Ü ü É É ü ű É ö Ö ö Í É Ö Ü É É Ü Ő Í ú ú ú ö Ö ö ű

Részletesebben

É Ő É Ö ő ő ő ő ő ő ö Ö í ő ő ő í ú ü ő ö í í ő ő ő ö ő ő ö ő ő ő ő ő ü ö ö ő í ő ő í ő ö ő ő ő í ö ő ő ű ő Ö Íú ő ő őí ő ő ő ú ő ű ö ü í ü ö ő ü ű ö ő ő ö í ő ö ü ő ő í Ö ő í ö ő ü ö ő őí Ö ő ő ö ü ő

Részletesebben

ü ö ó Í ü ő ő ú ő ü ő ó ó ó ó ő ő ó ó ő ő ó ő É ü ő ő ű ő Ü ő ó ő ö ő ü ü ű ö ő ö ö ü í í ű ő í ő ó ö Í ö ü í ó ü ó ő ü ő ú í ó ü ó ő í ö ó ő ü ú í ö ő Í ö Ö ő ü ú ö ú ü ő ö ó ü ü ű ö ő ő ő ü ü Ü ó ó ő

Részletesebben

NCA Dél-alföldi Regionális Kollégiuma

NCA Dél-alföldi Regionális Kollégiuma Bakai Csaba, Török Gábor Bakai Csaba Farkas Gábor Gellérfy László Gellérfy László Együtt Szegedért Magyar Autósok és Motorosok Országos Szövetsége Európa Jövője Egyesület Hansági Ferenc Oktatási Alapítvány

Részletesebben

Í Ő Í ő Ó Í Í Ö ő Í Í ő Ö Ö Ö ő ő ő ő Ö Ó ő ő Ö ő Ö Ö Í Ó ő ő Ö ő ő Ö Ö Í ő ő ő Í Í Í Ó ő ő ő ő ő ő Ö ő ő Í ő Ö ő Ö ő ő ő ő ő Í Í Ü Ö ú ő ö ő ő ú ő ő ő ö ö ö ű ü ö ö ö ő ö ő ő ö ü ő ö ú ő ű ö Ő ő É ő ő

Részletesebben

í í Ü í í í Ü Ű í Ó Ó Ó Ő ú Ü Í í Ó Ü Ü Ü ű í í Ü Ü í Ú í í í Ú í Ó í ű Ö ú í Ü Ü Ö Ó ű í Ő Ó Ó í Ü Ő Ó Ü Ó Ó Ü ű Ü Ó ű í Ó Ő ű Ó Í Ő Ő Ó Í í ű ű í ű í ű ű í í ű Ó Ó í í í Ü í Ü í Ó í í í í Ü í Ü Ó Ü Ó

Részletesebben

Ó ő Á ú ő ő ő ő ű ű ő É ű ő ő ű Á Ó Ó ú Á Ú Ó Ú ű ő ő ú ú ú ő ő ő ú ű ő ű űú ő ő ú ű ő ő ő Ü Ü ő ő ő ú ő Ú ő ú ő ű ő ú ű ú ő ő ő ű ő ű ő ő ő ú Ú őúő Ó Ó ú ő ő ő ő ő ú ő ú ő ő ú ő ő ő ő ű ő ő ú É Ü ú ú

Részletesebben

ú É Í ú É ú ű Í É ú É Ö Ó Ö É É ÉÍ Í Í Ü ú ÍÖ Ü ú Ü ű Ü Ü ú Ü ű É Í Í Í Ü Í Í Í ú Í Ü É É Í Í É Í Í Í ű ú Ö É Ö ű Ö ű ú ú Ú Ü Ú ú Ü Í Í É Ü Í Ü Í Í Í Í Í É Í Ú ú Ő É Í ú Í ú Í ű É Ü ú ú Ü Í ű ű Í ú ű úí

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V Száma:5-12/2011. J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Újfehértó Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 11.-én 15 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal hivatali helyiségében

Részletesebben

ő ö ö Í ö ö ü ö í í ú Í ő í ö É É ő ő ö úí í í ö ő í ő í í í ő ö É í í í ő í í ő ö ö ú í É É É ö ü Í ö ö ö ö Í ő ő ő ö í ő ő ú í Íí ő í Í ő ú ő ő ő í í ő í í í í ő í í ö í ő í ö í ü ü í ő í Í ő ü É ú í

Részletesebben

Í ö É Ö É Ü Ö ü ö ö ö í í í ú ü ü í ú ü Í ú ö í ú í ö Ú í ú ü ú ü ö ö ú ü ö í ú ü ö ö í ú ü í ú ü í í ú ü í Ó Ö í ü ö í í ü í ü ú Í ö Ö ö í í ö ö í í ö í í í ü ö ö Í ü ö í í ú í ú í ú ö ö í ü ö ö íí í

Részletesebben

Ö í í í í í í í í Ö í í Í í Í ő ő ű ö ü ő ő ü ő ő ő ö ő Í ő ő ő ő ö ő ő ő ő ő ő Í ő ő ő ő ő ő ő ü ü ő ő ö í ő ő ü ő ő ö ő ő ö ö ő ő ö ő ü ö ő ö ő ö ö ö ü ö ő ő ő ö ö ő ö ő ö í ő ő ö ő í ü ö ő í í ö í í

Részletesebben

Í ö É í É Ő É í É É Ó É Ó í ö í ű í í ö ű ö Í Ó Ö É É É Ó É í í í Í Í É í í ű ü ű í ű í í ö í í ö ö ü í ö í í ű í ű í ö ű ű Í É í ö ö ö ö í í ö í í Ú É Í ö É í í í ö ü ü í í í í ű ü í Ö í ö ö ö ü Í ö ö

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jásd Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-Testületének 2013. február 14-én (csütörtökön) 10 órai kezdettel megtartott üléséről. Ülés helye: Önkormányzat tanácsterme

Részletesebben

ü ü ö ú í ü ö ü ő Ő ö ú ü ö ó ö ü ó ü ő ö ö ö ö ő ü ü í ü ö ü ö ó ó ú ő ö ú ó ö ő ő ö ö ö ő ö í ö ú ő í ö ú ö ó í ó ü ó ő ó ő ó ó ö ü ó ő ú ó ó í ő í ó ü ö ó ö ü ő óí ö í ó ü íí ó ö ő ő ü ó ó ó ü ú Ö Ó

Részletesebben

Ü ő ő Á ű ő ő ő ő ő É Á ű ő ű ű ő ű ű ő ű ő ű É ő ő ő ő ű ő ő ő ő ű ő ű É ő ű ű ő ő ű ű ő Ü ő ű ő ű ő ű ű ű ő ű É ő Ú ű ű ő ű ő Á É Á Ú Ú Ú ő ő ő ű ű ő ő ő Ú ő ő ő ő ő ő ű ő ő ő É ő ő ő ő ő Ú ű ű ő ű ő

Részletesebben