SZÍNHÁZ, f. Sassy Attila gyűjteménye a Nemzeti Szalon csoportkiállításában

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZÍNHÁZ, f. Sassy Attila gyűjteménye a Nemzeti Szalon csoportkiállításában"

Átírás

1

2 SZÍNHÁZ, f Sassy Attila gyűjteménye a Nemzeti Szalon csoportkiállításában Vasárnap délelőtt nyilik meg mint a szezon utolsó tárlata a Nemzeti Szalon csoportkiállitása, amelyen hét festőművész, egy iparnaüvésznő és egy szobrász munkái szerepelnek. A Nemzeti Szalcn forró üvegtetői alatt erősen érzik a nyár. nemcsak a fülledt atmoszférán, hanem a kiállítás anyagán is, amelynek egy része talán csak azon a jogcímen vagy abból a célból van kiállítva, hogy lehűtse egv kicsit a látogatót. A kiállítás egyetlen eseménye Sassy Attila kollekciója. Sassy Attila érdekes egyénisége volt az ujabb magyar piktúrának és grafikának s igen szép lendülettel indult, azután váratlanul egészen visszavonult és most már évek óta nem állított ki. Mostani kollekciója a kiállítás első főtermét foglalja el cs pregnáa- j san kiemeli mindazt, ami Sassy Attila művészetében kvalitás volt. Sassy deko- 1 rativ stilizáló festő. Fantáziája etős, metafizikai, kulturkistóriai és makabreszk elemekből táplálkozik. Formáiban és színeiben a Beardsley-féle (metafizikai szimbólizmtis és a szecesszió hatásait mutatja, a karcsú, idealizált, sőt legtöbbször dekadens formákat szereti, a színekben a bizarr tónusok, a miipatinásság s a pasztelszeriien letompított színek érdeklik. Kompozícióinak megoldásában is a dekoi"ativ hatások az irányadók. Egész kollekciója igen érdekes. Egyetlen hibája, liosry művészete teljesen megállt a fejlődésben és tulajdonképen önmagát ismétli. Érdekes és fejlődésküpes egyéniség Podolini Volkmann Artúr is, akinek a nagybányaiak tradíciói alapján elindult, romantikus naturalizmusa néhány erőteljes képben jut kifejezésre, mint a Hamburgi részlet, az Ácsok, a Külváros, a Fésülködő lány és a Rözscszedők. Szines rajzai kedves, friss impressziók. Idrányi Tibor nehéz feladatok 1 d akar vállalkozni kellő technikai tudás ín'jján. Király Ernő szereti a tarka színeket, esrvrb'ként témsihan. fplfap-ó/shnii I * Csoportkiállitás a Nemzeti Szalonban. A Nemzeti Szalonban junius hó 13-án, vasárnap délelőtt tiz órakor lesz a vernissage-a annak a csoportkiállitásnak, melyben Idrányi Tibor, Király Jenő, Novinszkij Jenő, Podolini Volkmann Artúr, Rács Irén, Sassy Atilla és Vadon Benjámin festőművészek, Brucker Denise iparművész és Pataky Andor szobrász gyűjteményeiből kiválogatott miivek szerepelnek. * A Nemzeti Szalon kiállításának megnyitása. A Nemzeti Szalonban Idrányi Tibor, Király Jenő, Nowinsky Jenő, Podolini Volkmann Artúr, Eácz Irén, Sassy Atilla, s Vadon Benjámin festőművészek, valamint Brucker Denise iparmüvésznő és Pataky Andor szobrászművész gyűjteményeiből álló csoportkiállitást vasárnap délelőtt nyitotta meg előkelő közönség jelenlétében Kertész K. Róbert vallás- és közoktatásügyi államtitkár, a Képzőművészeti Ügyosztály elnöke. A kiállítás junius hó 22-ig marad nyitva.

3 NEMZETI SZALON 360-IK KIÁLLÍTÁSA A XLIX-IK CSOPORT KI ÁLLÍTÁS / KATALÓGUSA IDRÁNYI TIBOR, KIRÁLY JENŐ, NOWINSKY JENŐ, PODOLINI VOLKMANN ARTHUR, RÁCZ IRÉN, SASSY ATTILA ÉS VADON BENJÁMIN FESTŐMŰVÉSZEK, VALAMINT DRUCKER DENISE PATAKY ANDOR ÉS GYŰJTEMÉNYEI IPARMÜVÉSZNŐ SZOBRÁSZMŰVÉSZ JC BUDAPEST JUNIUS 12-TŐL 22-IG.

4 A NEMZETI SZALON IGAZGATÓSÁGA: ELNÖK : Gróf ANDRÁSSY GYULA v. b. t. t. MŰVÉSZETI ALELNÖK. Horvai János IGAZGATÓ: Déry Béla IGAZGATÓSÁGI Művészek: Edvi Illés Aladár Katona Nándor Kézdi Kovács László TAGOK: Műpártolók Bauman Márton Gellért Jenő alelnöki leendőkkel megbízva Dr. Ilosvay Lajos Rubovics Márk Vajda Zsigm. MŰTÁROS : TITKÁR : Kató Kálmán Bende János ÜGYÉSZ : PÉNZTÁRNOK : Dr, Képessy József Baditz Ottó Déry Béla Edvi Illés Aladár Endrey Sándor Gellért Jenő Horvai János dr. Ilosvay..Lajos Kacziány Ödön Katona Nándor Kézdi Kovács László SOCiei'AIRe TAGOK : KÜLFÖLDI Eckstein M. Miklós dr. Képessy József t Kőrösfői Kriesch Aladár László Fülöp Elek t Br. Mednyánszky László Mendlik Oszkár Nádler Róbert Rubovics Márk t Székely Bertalan t Szikszay Ferencz Vajda Zsigmond SOCIETAIRESEK: Epstein Jehuda (Austria) Krausz Wilhelm (Austria) Goltz A. D. Rauzoui Hans Harta Félix Schönthal Ottó Hofner Ottó Skocylas Ladislav (Polen) Karlinsky Stephan Wyczolkowski Leo (Polen)

5 Idrányi Tibor. Született február 29-én. Először zeneszerzőnek készült, majd a festészetre adta magát. Autodidakta, csupán egy évig járt a képzőművészeti főiskolán Glatz Oszkár osztályába. 1 Közelgő vihar Szalmagyüjtők Balatoni táj Somogymegyei tájék Kereszt tér Tabánban Tabán Borús Balaton Badacsony Tavasz Tihany Olvasó nő nem eladó 12 Interieur Arcképtanulmány nem eladó 14 Kézimunkázó nő Tabáni részlet Domb oldal Csendes ucca Önarckép, paszt. nem eladó 19 Kertek alján Hugóm arcképe nem eladó 21 Alkony a Balatonnál nem eladó 22 Falusi ucca Parkrészlet Borús Tabán Estefelé Tabánból Cigánygyerek Kísértés mgtul. 29 Hajnal a Balatonon, kréta nem eladó 30 Onkarikatura nem eladó

6 Király Jenö. Született Kolozsvárott 1885-ben. Nagyváradon tetí az áil. főreáliskolában érettségit, mely után a képzőművészeti főiskolára iratkozott be, ahol Révész Imre, Edvi Illés Aladár és Nádler Róbert voltak a tanárai. A háborút végigküzdötte ben állított ki először a Nemzeti Szalonban, majd 1912-ben a Műcsarnokban. Azóta állandó kiállítója a két nagy művészeti intézmény tárlatainak. 40 Kőrös partja Februári nap Muskátlis tornác Baromfi udvar Sárga fényben Interieur Gyöngyvirág Balaton szepezdi ucca Balaton Zánkánál Böszörményi piac részlet Balaton szepezdi házak ! Balaton Viriusznál Csend Hajdú gazda szobája Szegény ember földje Ószi lombok Balatoni öböl Zánkánál Tornácos udvar Fehér orgona Kert télen Tavaszi délután Cinerária Erdő ősszel Leánder napsütésben Böszörményi udvar részlet Felszántott kertek 3000

7 66 Havas ucca Zánka Virágzó almafák Szepezdi ucca napsütésben Hajdú gazda udvara Böszörményi piacz télen Muskátlik Virágzó fa Udvar télen Eső után Erdő részlet Kék interieur Tavaszi szinek Eresz alja Napfényben Kert sarka Nehéz helyzet 3000 Nowinsky Jenő. Született Budapesten 1884-ben. Festészeti tanulmányait, mint rendes növendék, a budapesti Iparművészeti iskolában végezte, hol Pap Sándor és néhai Pap Henriknek volt a tanítványa. Tanulmányainak további fokozása céljából hosszabb időt töltött Wienben és Prágában. A világháborút, mint tart. főhadnagy küzdötte végig s az összeomlás után hazaérkezve résztvett a hadviselt képzőművészeknek a Műcsarnokban rendezett kiállításán. Több izben is szerepelt a Nemzeti Szalon tárlatain, valamint a képzőművészek dunántuli kiállításain. 84 Nagytétény, olajf Paraphrase, olajf Patak mentén, olajf Tabáni udvar, olajf Erdei ut ősszel, olajf Leányfej, paszt. 4000

8 90 Régi tabáni ház, olajf Orgona, olejf Nyári nap, olajf Tanyai rész, olajf Gellérthegyről, olajf Virágos udvar, olajf Reggeli hangulat, olajf Alkonyat, olajf Öszi verőfény, olajf, Udvarrészlet, olajf Nőiarckép mgtul. 102 Pécsi táj, olajf Podolini Volkmann Arthur Podolini Volkmann Arthur 1891-ben született. Mesterének Ferenczy Károlyt vallja. Nagybányán dolgozott. Később Olaszországban, majd Németországban folytatta tanulmányait. Először 1911-ben a Nemzeti Szalonban. melynek alapitó tagja is, és több izben a volt Művészházban állit ki ben fiatal olasz festők meghívására Velenczében szerepel. Később a Műcsarnokban állit ki. Gyűjteményes kiállítása 1919-ben a Nemzeti Szalonban, és 1921-ben Bécsben a Kunstgemeinsc.haft"- ban. Ugyanakkor résztvesz a Bécsi,,Secession" kiállításán év végén ismét Budapesten a,,helikon" helyiségeiben rendez gyűjteményes -kiállítást óta állandó munka mellett önálló festőiskolát vezet. Jelenlegi gyűjteménye annak a fejlődési etapnak ujabb állomásait mutatja be. Olajfestmények : 103 Vándorok Almahámozó nő Félkarú verklis Drámai táj Árviz Taliga sor Hamburgi részlet 5000

9

10

11

12

13 110 Patkolás Sirbatétel Ácsok Külváros Erdőirtás Libatolvajok Malacbanda Önportrait mgtul. 118 Ucca Enyelgés Két leány Fürdő után Aszfalt kocsi Falusi troubadour Kőtörő Talicskázó Munkás család Pataknál Teherkocsi Kőbányában Fésülködő leány Kubikosok Rőzseszedők Alakok a szabadban Magvető 2000 Pasztellek : 135 Külvárosi kocsma Köszörűs Szegény asszony 700 Színes rajzok : 138 A modell-pihenőből't II III IV Lejtős uton Vízhordó nők 500

14 Rácz Irén. Született 1907-ben Budapesten. A leánygimnázium elvégzése után jánoshalmi Nemes Marcell támogatásával a müncheni staatl. Kunstgewerbeschule-ba került Prof- Niemayer-hez, 1923-ban hazajött Münchenből és beállt az m kir. állami operaház diszletfestőjébe, ahol Kéméndy Jenő lett a mestere. Itt volt másfélévig, majd ismét visszatért Münchenbe, ahol az állami iparművészeti iskola rendes tanulója lett. A grafikai osztályon Stuck mesteri felügyelete alatt leginkább rézkarcokkal foglalkozik. Rézkarcok: 144 Professor Stuck Felébredés Gitározó nő Hegedűs Fésülködés Öreg lelkész Első áldozás A dédnagymama Della denla. Rafae, copia di tempi > Álmodozás Schwabingi idill télen Halászó nők Első fürdetés Gitározó férfi 200 Szinee nyomatok : 159 Bújócska Kirándulás Diák leány 170 Rőtli vázlatok : 162 Női akt Női akt 650

15 Sassy Attila. Született Miskolczon. Középiskoláit ugyanott végezte- A festészetet Budapesten kezdte Ferenczy Károlynál, majd Münchenben folytatta tanulmányait, később a nagybányai művésztelepen és végül Párizsban az Academie des Beauxa-arts-ban fejezte be. Kitüntetve a,,lánczy Leó" dijjal. 164 Vizio, olajf Mese, tempera Modern apostol, tempera Mágia, olajf Ö8 Troplodyták, tempera Siratás, pasztell Golgotha, tempera mgtul. 171 Győzelem, tempera mgtul. 172 Május, olajf. mgtul. 173 Kompozicio, tempera mgtul. 174 Arehaikus portrait, paszt. mgtul. 175 Ópium mámor, tempera mgtul. 176 Gyermekmese, olajf Vágyakozás a túlsó partról olf Éva, tempera. Bpest sz. főváros tul. 179 Adám, tempera. A Szépművészeti Muzeum tulajdona 180 Salome, tempera. A Szépművészeti Muzeum tulajdona 181 Kultura, tempera mgtul. 182 Vágyak, olajf. mgtul. 183 Mágus, pasztell Sebesült, tempera Salome, pasztell Hegyi házacska, pasztell Profil portrait G. E.-ről. paszt. mgtul. 188 Dante és Beatrice, pasztell Marionette, pasztell Házikó mályvák közt, pasztell Tavaszi rózsák, pasztell Démonok, pasztell Páholyban, pasztell Interieurban fekvő nő, pasztell Visszaemlékezés Párizsra, temp a Kompositio (aktok) temp. A Szép-

16 művészeti muzeum tulajdona 195b Hátán fekvő akt, paszt Virágcsendélet ovál keretben pasztell Dante és Beatrice, kis paszt Kunyhó ülő alakkal, pasztell Kunyhó álló alakkal, pasztell Akt álarccal, olajf Jobbkézre támaszkodó akt, pt Bazsarózsák, pasztell Tanulmány S. A.-néról, olajf. mgtul. 204 Okkultisták, pasztell Fekvő nő lila combinaigeben pasztell Levitáció, tempera Önarckép, pasztell, Önarckép, olajf Fekvő akt, pasztell Hunyt szemű leányfej, pasztell Vadászó hölgy sólyommal, paszt Leány akt, pasztell Olajtanulmány G. E.-ről mgtul. 214 Veronika kendője, olajf Angyal gyermekkel, pasztell 3000 Vadon Benjámin. Született 1888-ban Nyüveden (Bihar megyei Főgimnáziumi tanulmányait Debrecenben, majd Kis ujszálláson végezte, ahol Bosznay István, illetve Szunyoghy Farkas volt a rajztanára ben az Orsz. m- kir. Képzőművészeti Főiskolán középisk. rajztanári oklevelet szerzett, ugyanezen évben, valamint 1914-ben olaszországi tanulmányúton vett részt, mely után két évig Vesztróczinál tanult. Olajfestmények 216 Kánikula Kenesén 217 Csónakkikötő

17 221 Balatoni strandrészlet Tavasz a Rózsadombon Újlaki részlet '» Tél Interieur Kertben Újlaki uccarészlet Feljárat a mátyáshegyi fenvv Kertrészlet a kiscelli kolostorból Ősz Olvasó nő Részlet a zsákai gr. Rhédei K. kertből Ut a csárda mellett Dunapart Egy októberi délután Ördögárok 1200 Pasztellek : 241 Bejárat a Balatonba Kenesei strandrészlet Esthangulata Balatonon Bagolyvári kikötő Kenesén U Hűvösvölgyi részlet Városligeti ló Erdei ut Szunyogszigeti részlet Római fürdő 800

18 Drucker Denise. Született 1902-ben A középiskola és egyet' m után Osztendében tanulta el szakmáját, majd kibővítése céljából Londonban, Párizsban és Svájzban végzett tanulmányokat. 256 Állólámpa batik ernyővel Japán batik kendő R ózsás batik kendő Kék fantaizie kendő Borostyán mintás Kis batik kendő Rézveretü szivardoboz Rézveretü levéltartó Levelezőlap doboz, (faégetés) Chirmrás fémdoboz drb. virágminíás fémíányér drb együtt Fé mapplicftios itatós Kopt stilü bomboniére 1C0 270 Renaissance bomboniére monogrammos bomboniére Cigaretta doboz Púder doboz Púder doboz táskába való Kis doboz váza 2C0 277 Jamtartó Kerek kis bomboniére Pi.os bomboniére Kristály bomboniére Pendentiv hegyi kristályból I gaíalithból " aranyhaltartó Üvegtányér Kis üvegtányér Karcsú váza Kék váza Rózsák á 20

19 291 Virágos ág Renaissance könyvjelző Bőrégetett Monogrammos Kopt stil Nagy női táska Égetett bőr női táska Chimerás női táska Férfi tárca, kopt stil 4C0 300 Férfi tárca, olajág Liseuse mgtul. 302 Női tárca 175 Pataky Andor Született Kaposváron 1891-ben- Az Iparműfzeli -fkolát 1912-ben végezte. Ffboru e'őtt Olaszoiszégban járt. 1924ben az,,alkotás" művészházban gyűjteményes kióllitáí keretében mutatkozott be, majd itthagyva fővárost visszavonul Zalába, ahol 1925-ben Zalaegerszegen a Falu Szövetség kiállításán aranyérmet nyert munkáival. 303 Juhász, fajance Kalotaszegi menyasszony, fajanc Mkövesdi hívogató legény, fajanc A hegybíró", terakotta 3000

20 Vásárlási tudnivalók. A katalógusban megadott eladási árak ezer koronákban értendők. A műtárgyak eladását kizárólag Kató Kálmán műtáros eszközli. A vételár 50 /o-a a vásárláskor, a többi 50 /o pedig 8 napon belül, legkésőbb azonban a kiállítás bezárásakor fizetendő.

21

22 PESTI NAPLÓ \ 3 Csoportkiállitás a Ne m aeti Szalónban. Va Írna p délelőtt nyílik meg a Nemzeti Szalon negyvenkilencedik csoportkiálítása, amelyein Podolini-Volkmann Artúr és Sassy Attila mellett a fiataloknak egész csoportja vonul fel: Idrányi Tibor, Király Jenő, Nowinsky Jenő, Rácz Irén, Vadon Benjámin festő, Drucker Denise ipaimüvésznő és Pataky Andor szobrász. A kiállítás nem túlságosan eleven, újszerű, friss törekvéseknek kevés jelét mutatja, d«azért vannak komoly megbecsülést érdemlő értéked, így elsősorban Podolini-Votkmann robusztus formákba, komor, drámai színekbe hangolt kollekciója, amelynek csaknem minden darabja elsőrendű munka. Vándorok, Patkolás, Jcsok, Két leány, Rőzseszedök, Kubikusok, Kotoró, Jrviz című vásznai, külvárosi kocsmát ábrázoló pasztclljo b a modelpihenőből vett színes rajzai tehetségének elmélyüléséről, kifejező eszközeinek tökéletes biztonságáról tanúskodnak. Sassy Attila kvalitásait régi fényükben ragyogtatják kitűnően megkomponált, dekoratív hatású olajfestményei, temperái és pasztelljei, köztük különösen a Vágyakozás, Mágia, I izió, Dante és Beatrice, Salome, Idám s a Troglodilak. A ínévtelenek«sorából kiválik Rácz Irén finom, nagy tudásra valló rézkarcaival s Idrányi Tibor színgazdag tabáni és balatoni tájaival. Hozzájuk csatlakozik Király Jenő, akinek akvarelljei alapo3 felkészültségről számolnak be, Nowinsky Jenő pasztelljeivel s olajfestményeivel együtt. Vadon Benjámin pasztell jeiíel tűnik fel, míg Drucker Deniset batikmunkai, benboniere-jei és vázai, Pataky Andort pedig magyaros fajanszai reprezentálják előnyösen- io., Nemzeti Szalon csoportkiáuitásának meghosszabbítása. A Nemzeti Szalonban június ho 13-an megnyílt csoportkiállitás iránt o y nagy az érdeklődés, hogy az igazgatóság elhatározta, hogy a kiállítást még egv héttel meghosszabbítja. A kiállítás junius 27-io- tekinthető meg. "

A NEMZETI SZALON IGAZGATÓSÁGA: gróf Andrássy Gyula v. b t t.

A NEMZETI SZALON IGAZGATÓSÁGA: gróf Andrássy Gyula v. b t t. A NEMZETI SZALON IGAZGATÓSÁGA: ELNÖK : gróf Andrássy Gyula v. b t t. MŰVÉSZETI ALELNÖK : IGAZGATÓ : ZH. orvai János 3)éry Béla IGAZGATÓSÁGI Művészek: Edvi Illés Aladár diatona ZNáncioi ÜCézdi ^Kovács Xászlö

Részletesebben

t Gróf ANDRÁSSY GYULA v. b. t. t.

t Gróf ANDRÁSSY GYULA v. b. t. t. a nemzeti szalon vezetősége Gellért Jenő E L N Ö K : t Gróf ANDRÁSSY GYULA v. b. t. t. ALELNÖKÖK: Ü G Y É S Z : Di. Képessy József PÉNZTÁRNOK : Eckstein M. Miklós Horvai János TISZTELETBELI TAGOK: IGAZGATÓ

Részletesebben

sociei gtój Andrássy Gyula v. b t t. Edvi Illés Aladár tkalona ÍNáncloi SKézdi ZKonács Xászló Rubovics Márk íbauman 3\íár(on Qellérl ^Jenö

sociei gtój Andrássy Gyula v. b t t. Edvi Illés Aladár tkalona ÍNáncloi SKézdi ZKonács Xászló Rubovics Márk íbauman 3\íár(on Qellérl ^Jenö A NEMZETI SZALON IGAZGATÓSÁGA: ELNÖK : gtój Andrássy Gyula v. b t t. MŰVÉSZETI ALELNÖK ; IGAZGATÓ: 'Jiorvai ^János Művészek: Edvi Illés Aladár tkalona ÍNáncloi SKézdi ZKonács Xászló Rubovics Márk c Vajda

Részletesebben

* & KIÁLLÍTÁSÁNAK KÉPES KATALÓGUSA BUDAPEST NEMZETI SZALON 1930 JANUÁR

* & KIÁLLÍTÁSÁNAK KÉPES KATALÓGUSA BUDAPEST NEMZETI SZALON 1930 JANUÁR * & KIÁLLÍTÁSÁNAK KÉPES KATALÓGUSA BUDAPEST NEMZETI SZALON 1930 JANUÁR A NEMZETI SZALON VEZETŐSÉGE ELNÖK : f Gróf ANDRÁSSY GYULA v. b. t. t. ALELNÖKÖK : IGAZGATÓ : Gellért Jenő Horvai János Dén> I éla

Részletesebben

A NEMZETI SZALON IGAZGATÓSÁGA:

A NEMZETI SZALON IGAZGATÓSÁGA: A NEMZETI SZALON IGAZGATÓSÁGA: ELNÖK : qráf Andrássy Gyula v. b t ALELNÖK : íjcorvai ^János szobrászművész IGAZGATÓ 3)éry Béla IGAZGATÓSÁGI TAGOK ébauman ZMárton Qellert Jenő Katona ^Nándoi Kezdi ^Kovács

Részletesebben

KATALÓGUSA. Deli Antal Novotny Emil Róbert Papp Gábor, Vadler Jenő festőművészek. Bacher Rózsi S. Balla Margit festöművésznők, valamint

KATALÓGUSA. Deli Antal Novotny Emil Róbert Papp Gábor, Vadler Jenő festőművészek. Bacher Rózsi S. Balla Margit festöművésznők, valamint fí 03 3S8-1K KIÁLLÍTÁS & X L I I. A C S O P O R T K T Á L L I T Á S KATALÓGUSA Deli Antal Novotny Emil Róbert Papp Gábor, Vadler Jenő festőművészek Bacher Rózsi S. Balla Margit festöművésznők, valamint

Részletesebben

PACZKÁNÉ WAGNER CORNÉLIA

PACZKÁNÉ WAGNER CORNÉLIA A NEMZETI SZALON 376-IK KIÁLLÍTÁSA PACZKA FERENCZ MŰVÉSZETI HAGYATÉKA ÉS PACZKÁNÉ WAGNER CORNÉLIA MŰVEI A NEMZETI SZALON MŰVÉSZETI ALELNÖK : ELNÖK : IGAZGATÓSAGA: Gróf ANDRÁSSY GYULA v. b. t. t. IGAZGATÓ:

Részletesebben

Alberth Ferenc I Kilátás a Danára, Of. 1000. 2 Magános ház. Of. 1000. Bachmann Iienrielíe 3 Csendélei. Of. Mtul. 4 Csendélet. Of.

Alberth Ferenc I Kilátás a Danára, Of. 1000. 2 Magános ház. Of. 1000. Bachmann Iienrielíe 3 Csendélei. Of. Mtul. 4 Csendélet. Of. Alberth Ferenc I Kilátás a Danára, Of. 1000. 2 Magános ház. Of. 1000. Bachmann Iienrielíe 3 Csendélei. Of. Mtul. 4 Csendélet. Of. 600- Balogh Sándor 5 Przemyslang romjai (Galiczia) Vf. 6. Mellame" temploma.

Részletesebben

MAGYAR AKVARELL ÉS PASTELLFESTŐK EGYESÜLETÉVEL ÉS A KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYÜTTESEN RENDEZETT KATALÓGUSA 1928. MÁJUS-JÚNIUS.

MAGYAR AKVARELL ÉS PASTELLFESTŐK EGYESÜLETÉVEL ÉS A KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYÜTTESEN RENDEZETT KATALÓGUSA 1928. MÁJUS-JÚNIUS. A NEMZETI SZALON MŰVÉSZETI A EGYESÜLETNEK MAGYAR AKVARELL ÉS PASTELLFESTŐK EGYESÜLETÉVEL ÉS A SOPRONI KÉPZŐMŰVÉSZETI KÖRREL EGYÜTTESEN RENDEZETT KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSNAK KATALÓGUSA NEMZETI SZALON 1928.

Részletesebben

A NEMZETI SZALON IGAZGATÓSÁGI. gróf Andrássy Gyula v. b. t. t. ^Molnár '-Viktor ZKorvai fjános. 3)éry Béla

A NEMZETI SZALON IGAZGATÓSÁGI. gróf Andrássy Gyula v. b. t. t. ^Molnár '-Viktor ZKorvai fjános. 3)éry Béla A NEMZETI SZALON IGAZGATÓSÁGA: ELNÖK : gróf Andrássy Gyula v. b. t. t ALELNÖKÖK : ^Molnár '-Viktor ZKorvai fjános ny. államtitkár szobrászművész IGAZGATÓ: 3)éry Béla IGAZGATÓSÁGI TAGOK: Baditz Ottó Gellért

Részletesebben

o csász. és kir. fensége főhercegnő udvari szallitója. PICK ADOLF BUDAPEST IV. KER., EGYETEM UTCA n. RAKTAR REGISÉGEK, VÉTELE ÉS ELADASA

o csász. és kir. fensége főhercegnő udvari szallitója. PICK ADOLF BUDAPEST IV. KER., EGYETEM UTCA n. RAKTAR REGISÉGEK, VÉTELE ÉS ELADASA o csász. és kir. fensége klotild főhercegnő udvari szallitója. PICK ADOLF BUDAPEST IV. KER., EGYETEM UTCA n. RAKTAR REGISÉGEK, BÚ- TOR ÉS MÜTARGYAKBOL. EGESZ GYŰJTEMÉNYEK VÉTELE ÉS ELADASA A NEMZETI SZALON

Részletesebben

Premier Galéria 12. aukció 2015. október 19.

Premier Galéria 12. aukció 2015. október 19. Premier Galéria 12. aukció 2015. október 19. Tételszám 1 Rippl-Rónai József (1861-1927): Gitáros nő 2 Szentgyörgyi Kornél (1916-2006): Korlátnál 3 Rippl-Rónai József (1861-1927): Akt lepellel 4 Iványi-Grünwald

Részletesebben

MEGJELENT. Dr LÁZÁR BÉLA. a Petőfi Társaság Gyulai-nagydijával koszorúzva. A MUNKÁCSY-KÉRDÉS

MEGJELENT. Dr LÁZÁR BÉLA. a Petőfi Társaság Gyulai-nagydijával koszorúzva. A MUNKÁCSY-KÉRDÉS MEGJELENT. Dr LÁZÁR BÉLA a Petőfi Társaság Gyulai-nagydijával koszorúzva. A MUNKÁCSY-KÉRDÉS I. Munkácsy-kritikák kritikája. II. Harsányi Zsolt Ecce Homo"-jának kritikája. III. Munkácsy és a Louvre. Ára

Részletesebben

LOTZ KÁROLY ERNST-MUZEÜM EMLÉKKIÁLLÍTÁST. legközelebb

LOTZ KÁROLY ERNST-MUZEÜM EMLÉKKIÁLLÍTÁST. legközelebb f I MZ ERNST-MUZEÜM legközelebb LOTZ KÁROLY EMLÉKKIÁLLÍTÁST rendez. Tiz év múlott el azóta, hogy a Képzőművészeti Társulat a Lotz-kiállitást rendezte. Azóta a nagy magyar mester oly sok elfeledett ismeretlen

Részletesebben

SENST MUZEUM, BUDAPEST, 1954- JLliUS-AUGUSZTUS

SENST MUZEUM, BUDAPEST, 1954- JLliUS-AUGUSZTUS N Y Á R I T Á R L A T SENST MUZEUM, BUDAPEST, 1954- JLliUS-AUGUSZTUS BIRALÓ bizottság tagjai Kocsis András Antal Károly Baksa Soós György, Bánó Endre, Beck András, Benedek Jenő Berda Ernőné Csáki Maronyák

Részletesebben

1929. SZEPTEMBER HÓ.

1929. SZEPTEMBER HÓ. á LARSEN OSCAR ÉS GLASNER J. OSZTRÁK FESTŐ- ÉS GRAFIKUS MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYES KIÁLLÍTÁSÁNAK KATALÓGUSA 1929. SZEPTEMBER HÓ. A NEMZETI SZALON VEZETŐSÉGE ELHÖK : f Gróf ANDRÁSSY GYULA v. b. t. t. ALELNÖKÖK

Részletesebben

Igaz Béla dr. 186 Illés József dr.

Igaz Béla dr. 186 Illés József dr. Igaz Béla dr. 186 Illés József dr. Igaz Béla dr., a felsőház tagj'a. 1865- ben született a somogymegyei Lábodon. Az egyetemet a bécsi Pázmáneumban végezte s ott szerezte meg a hittudományi oklevelet. Tanulmányai

Részletesebben

XVII. évfolyam 3. szám 2009. február 1. Szűcs Erik szüleivel. Az új polgárőr bébiről szóló írásunk a 36. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály)

XVII. évfolyam 3. szám 2009. február 1. Szűcs Erik szüleivel. Az új polgárőr bébiről szóló írásunk a 36. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) XVII. évfolyam 3. szám 2009. február 1. Szűcs Erik szüleivel Az új polgárőr bébiről szóló írásunk a 36. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 34 - NAPTÁR Február 1. 2. 3. 6. 7. 1956-ban ezen a napon

Részletesebben

MOST JELENT MEG ERNST-MUZEUM.

MOST JELENT MEG ERNST-MUZEUM. MOST JELENT MEG ERNST-MUZEUM. I. füzet. ERNST LAJOS: Jacopo Tintoretto : Szent István Mária oltalmába ajánlja Magyarországot. MAYER L. AUGUST : Tintoretto egy ösmeretlen magyar vonatkozású képe. II. füzet.

Részletesebben

Pesti Vigadó. Műsorfüzet 1865

Pesti Vigadó. Műsorfüzet 1865 Pesti Vigadó Műsorfüzet 1865 MEGNYÍLT A VIGARDA! N agy örömmel tesszük közzé, hogy majd tizenhat évnyi várakozás után Pest városa ismét rendelkezik olyan fényes, európai színvonalú épülettel, ahol reményeink

Részletesebben

MŰCSARNOK KATALÓGUSOK A KÖNYVTÁRBAN

MŰCSARNOK KATALÓGUSOK A KÖNYVTÁRBAN MŰCSARNOK KATALÓGUSOK A KÖNYVTÁRBAN 1896 1944 (A kiállítások időpontjának sorrendjében. Zárójelben a raktári szakjel.) 1896 1896. ezredéves országos kiállítás Budapesten. Az Országos Magyar Képzőművészeti

Részletesebben

Csoportkiállítás a Nemzeti Szalonban

Csoportkiállítás a Nemzeti Szalonban (A Nemzeti Szalon uj csoportkiállitása.) Válogatott, szép biállitás nyílik meg vasárnap a Nemzeti Szalonban, hat festőművész mutatja be esztendőkön át érlelt munkájának sorozatos eredményét, komoly akarás,

Részletesebben

ÚJONNAN FELFEDEZETT ZSÁMBOKY ARCKÉPEK

ÚJONNAN FELFEDEZETT ZSÁMBOKY ARCKÉPEK ÚJONNAN FELFEDEZETT ZSÁMBOKY ARCKÉPEK JANTSITS GABRIELLA Amikor az Egészségügyi Tudományos Tanács megbízásából orvosi arcképeket gyűjthettem, igyekeztem teljességre törekedni. A hazai könyvtárakat személyesen

Részletesebben

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 35/1. Ismeretlen alkotó, XVIII.sz., Puttó sérült, hiányos technika: fa méretek: 80 cm kikiáltási ár: 15.000 Ft leütési ár: 65.

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 35/1. Ismeretlen alkotó, XVIII.sz., Puttó sérült, hiányos technika: fa méretek: 80 cm kikiáltási ár: 15.000 Ft leütési ár: 65. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 35/1. Ismeretlen alkotó, XVIII.sz., Puttó

Részletesebben

Gróf ANDRÁSSY GYULA v. b. t. t. Nádler Róbert

Gróf ANDRÁSSY GYULA v. b. t. t. Nádler Róbert A NEMZETI SZALON VEZETŐSÉGE: ELNÖK : Gróf ANDRÁSSY GYULA v. b. t. t. ALELNÖKÖK: Gellért Jenő Horvai János ÜGYÉSZ: Dr. Képessy József PÉNZTÁRNOK : Eckstein M. Miklós TISZTELETBELI TAGOK: IGAZGATÓ : Déry

Részletesebben

A BALATON LEGNAGYOBB VITORLÁSKIKÖTŐ LÁNCA

A BALATON LEGNAGYOBB VITORLÁSKIKÖTŐ LÁNCA A BALATON LEGNAGYOBB VITORLÁSKIKÖTŐ LÁNCA VITORLÁSKIKÖTŐK A BALATON KÖRÜL 2016 BALATONI HAJÓZÁSI ZRT. Ha Balaton, akkor Hajózás! BAHART KIKÖTŐ LÁNCA, ILLETVE TÚRAHELYEI BAHART vitorláskikötők Balatonalmádi

Részletesebben

LXIII. CS0P0RTK1ÁLLITÁS KATALÓGUSA. BÁND VIKTÓRIA BENYOVITS VAJDA KLÁRI BOKOR VILMOS MOLNÁR TIBOR NAGY, ISTVÁN t PONGRACZ D.

LXIII. CS0P0RTK1ÁLLITÁS KATALÓGUSA. BÁND VIKTÓRIA BENYOVITS VAJDA KLÁRI BOKOR VILMOS MOLNÁR TIBOR NAGY, ISTVÁN t PONGRACZ D. A LXIII. CS0P0RTK1ÁLLITÁS KATALÓGUSA BÁND VIKTÓRIA BENYOVITS VAJDA KLÁRI BOKOR VILMOS MOLNÁR TIBOR NAGY, ISTVÁN t PONGRACZ D. SZIGFRID MÜVEI. 1929. ÁPRILIS HÓ. A NEMZETI SZALON VEZETŐSÉGE: Hl.NÖK : Gróf

Részletesebben

Okleveles mezôgazda, állatorvos, miniszteri tanácsos, a Magyar Tudományos

Okleveles mezôgazda, állatorvos, miniszteri tanácsos, a Magyar Tudományos 204-391 Biographia 2007.12.04 10:00 Page 351 TORMAY BÉLA (nádudvari) 1839 1906 351 Okleveles mezôgazda, állatorvos, miniszteri tanácsos, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az állattenyésztési tanszék

Részletesebben

2016. 04. 05. BADACSONY

2016. 04. 05. BADACSONY 2016. 04. 05. BADACSONY 2016. 04. 05-én a következő túrát vezettem: Balatonfelvidék: Badacsonytördemic - Bújdosók lépcsője - Ranolder kereszt - Kisfaludy kilátó Szegedi Róza ház - Badacsony vá. 14 km-es

Részletesebben

TRIANONI MOZAIK. Dr.Váry Albert könyve

TRIANONI MOZAIK. Dr.Váry Albert könyve 1 TRIANONI MOZAIK Dr.Váry Albert könyve 2 3 Szűcs László /1934-2008/: T A V A S Z Édesanyám: született Szatmári Teréz még a XIX. Század utolsó éveiben nyitotta sírós szemét a szép, de borzasztóan terhes

Részletesebben

Első gyűjteményes kiállítása 1938-ban a Tamás Galériában nyílt meg. 1936-tól a Magyar Képzőművészek Egyesületének, majd 1937-től a Képzőművészek Új

Első gyűjteményes kiállítása 1938-ban a Tamás Galériában nyílt meg. 1936-tól a Magyar Képzőművészek Egyesületének, majd 1937-től a Képzőművészek Új Élete 1991. november 23.-án született Kiskohon ma Románia területe. Nehéz gyermekkora volt, hiszen árvaházba került. 1913-ban Andrássy József örökbefogadta. Cimfestő szakmát tanult, majd egyik tanára,

Részletesebben

Könyvtár a Ménesi úton 1

Könyvtár a Ménesi úton 1 Markó Veronika Könyvtár a Ménesi úton 1 Az első évtizedek 2 Az 1895-ben Eötvös Loránd kezdeményezésére a minőségi tanárképzés céljával alapított (ekkor még a Csillag ma Gönczy Pál - utcában egy bérházban

Részletesebben

SZERKESZTI TORMAY CECILE

SZERKESZTI TORMAY CECILE NAPKELET SZERKESZTI TORMAY CECILE XV. KÖTET 1930 JANUÁR JÚNIUS 1 6. SZÁM A MAGYAR IRODALMI TÁRSASÁG KIADÁSA BUDAPEST TARTALOM. REGÉNY Török Sándor : Az idegen város 67, 157, 256, 362, 442, 563 ELBESZÉLÉSEK

Részletesebben

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.

Részletesebben

szonáta Van valami az emberben, ami

szonáta Van valami az emberben, ami E g y o t t h o n k l a s s z i k u s t é t e l e k b e n S z e r z Ô : T o r m a B e a t r i x f o t ó : D a r a b o s G y ö r g y Ôszi szonáta Van valami az emberben, ami I n t é r i e u r m a g a z

Részletesebben

_A NEMZETI SZALON 394. KIÁLLÍTÁSA FERENCZY VALÉR GYŰJTEMÉNYES KIÁLLÍTÁSÁNAK. 12.8. ír, v 1928. ÁPRILIS HÓ

_A NEMZETI SZALON 394. KIÁLLÍTÁSA FERENCZY VALÉR GYŰJTEMÉNYES KIÁLLÍTÁSÁNAK. 12.8. ír, v 1928. ÁPRILIS HÓ / _A NEMZETI SZALON 394. KIÁLLÍTÁSA FERENCZY VALÉR GYŰJTEMÉNYES KIÁLLÍTÁSÁNAK 12.8. ír, v 1928. ÁPRILIS HÓ A NEMZETI SZALON VEZETŐSÉGE: ELNÖK : Gróf ANDRÁSSY GYULA v. b. t. t. ALELNÖKÖK: IGAZGATÓ: Gellért

Részletesebben

Beérkezett pályamûvek listája:

Beérkezett pályamûvek listája: Beérkezett pályamûvek listája: kiállítva elutasítva Sorszám Név Méret (cm), technika ép címe Zsûri döntése 1. Timár Zoltán 61,5x52,5, szerkesztés, tus, filc Béka Letenye 66x52, szerkesztés, tus, filc A

Részletesebben

Bronze Website Award. Ismét bronzérmesek

Bronze Website Award. Ismét bronzérmesek XVII. évfolyam VII. szám Az IPA világszerte a rendvédelmi szervek aktív és nyugalmazott állományából toborozza tagságát, célja a formális, szakmai kereteken túlmutató személyes kapcsolatok kialakítása,

Részletesebben

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Józsa Miklós Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Áprily Lajos, a jeles transzszilván költő 1887. november 14-én született Brassóban. Édesapja Jékely Lajos, édesanyja Zigler Berta. A család két év múlva Parajdra

Részletesebben

2013. augusztus 2. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. augusztus 2. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 2013. augusztus 2. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 2013. augusztus 2. 3 42 2013. augusztus 2. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati

Részletesebben

4. A gimnázium második ciszterci korszaka (1802-50)

4. A gimnázium második ciszterci korszaka (1802-50) 4. A gimnázium második ciszterci korszaka (1802-50) A gimnázium második ciszterci korszaka (1802-50) Az 1801. aug. 3-i dátummal keltezett, Povolni János építőmester által aláírt tervrajz Ismeretes egy

Részletesebben

9. Grafikai Kamaraaukció. 2015. március 10. Leütési lista

9. Grafikai Kamaraaukció. 2015. március 10. Leütési lista 9. Grafikai Kamaraaukció 2015. március 10. Leütési lista Kat. sz. Leírás Kikiáltási ár Leütési ár 0001 Aba-Novák Vilmos: Székely Aladár portréja (1923) 24 000 28 000 0002 Aba-Novák Vilmos: Román tánc 50

Részletesebben

Z G I A T K Ö E R É E T T N

Z G I A T K Ö E R É E T T N Z G I A K Ö E R É E N B. D. Dezső (szül. 1930-) (B.D.-el nem sikerült kapcsolatba lépnünk, ezért az ő történetét, amelyet a Holokauszt Dokumentációs Központ irattárában őriznek, álnéven tudjuk csak közzétenni.)

Részletesebben

2014.szeptember. Nagypall Község Önkormányzatának lapja

2014.szeptember. Nagypall Község Önkormányzatának lapja 2014.szeptember Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Kopog már a barna dió, véget ért a vakáció. Vidám ruhák, fénylő szemek, gyülekező gyereksereg. Mint a fecskék messze délre, készülnek

Részletesebben

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja Tisztelt Lakosok! Legyen játszótere Badacsonytördemicnek! A játszótér elnyeréséhez a Delikát 8 által indított mozgalomban mi is szeretnénk részt venni. Ehhez csupán az szükségeltetik, hogy a Delikát 8

Részletesebben

III. helyezett: Gál Csenge (7.o.) III. helyezett: Farkas Viktória (5.o.) III. helyezett: Ádám Dóra (4.o.)

III. helyezett: Gál Csenge (7.o.) III. helyezett: Farkas Viktória (5.o.) III. helyezett: Ádám Dóra (4.o.) Senki nem képes jobban megérezni valamit abból a pátoszból, mellyel Isten a teremtés kezdetén nézte kezének alkotásait, mint ti, Művészek, akik a Szépség alkotó mesterei vagytok. Ennek az érzésnek az utórezgése

Részletesebben

Jelentés az Erdélyi Nemzeti Múzeum Erem- és Régiségtárának 1942. évi működéséről

Jelentés az Erdélyi Nemzeti Múzeum Erem- és Régiségtárának 1942. évi működéséről 43 a hatósági levéltárak rdélyben nem maradtak meg, tehát a magánlevéltári anyag forrásértéke jóval jelentősebb. A levéltárak lajstromozott állagait szintén teljes egészében leszállítjuk. A Levéltár egy

Részletesebben

Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ. (1896 1960) festőművész emlékkiállítása. HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig

Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ. (1896 1960) festőművész emlékkiállítása. HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ (1896 1960) festőművész emlékkiállítása HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig A kis zugokat szeretem, mert a részekben azonosul a világ. Kerülő úton,

Részletesebben

Tisztelt leendő Partnerünk!

Tisztelt leendő Partnerünk! Tisztelt leendő Partnerünk! Hamarosan beköszönt az év egyik legszebb hónapja, december és magával hozza a karácsony és az ajándékozás örömét. Ha ilyenkor körbe nézünk, mindenhol ünnepi hangulatot találunk.

Részletesebben

DUNAHARASZTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2015. (XII. 4.) rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteiről

DUNAHARASZTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2015. (XII. 4.) rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteiről DUNAHARASZTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2015. (XII. 4.) rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Dunaharaszti Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

BÁRÁNYI KÁROLY ÉLETMÜVE

BÁRÁNYI KÁROLY ÉLETMÜVE BÁRÁNYI KÁROLY ÉLETMÜVE A C S JÓZSEF Az ötvenéves munkásságra visszatekintő művész tavaly októberben a párizsi X. Internacionális Szalonban állított ki, és bronzérmet kapott. Ugyancsak tavaly megkapta

Részletesebben

Tihany és a levendula

Tihany és a levendula 2016 PROGRAMFÜZET Tihany és a levendula A Dél-Európában honos levendula tihanyi termesztése az 1920-as évek közepéig nyúlik vissza, ekkor telepítette az első ültetvényeket a félszigeten Bittera Gyula,

Részletesebben

BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY KERÜLETI DÖNTŐ

BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY KERÜLETI DÖNTŐ Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet 1088 Budapest, Vas u. 8-10. BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY KERÜLETI DÖNTŐ A versenyző neve:.. osztálya:.... Az iskola neve:. Az iskola címe:.

Részletesebben

Zórád Ernő. (1911-2004) képregény-rajzoló, festő, grafikus, illusztrátor, karikaturista

Zórád Ernő. (1911-2004) képregény-rajzoló, festő, grafikus, illusztrátor, karikaturista Rajzait elegancia és bravúros rajztudás jellemezte. Nekem száz oldal kell ahhoz, amit ő egyetlen vonallal ki tud fejezni. Márai Sándor Zórád Ernő (1911-2004) képregény-rajzoló, festő, grafikus, illusztrátor,

Részletesebben

Nyitva tartás: hétfő kivételével naponta 10 00-12 00 és 14 00-17 00 ; Gyöngyös 3200, Szent Bertalan út 3.

Nyitva tartás: hétfő kivételével naponta 10 00-12 00 és 14 00-17 00 ; Gyöngyös 3200, Szent Bertalan út 3. Nagyrédei Kecskefarm, Nagyréde Kézműves kecskesajtok kóstolása egy csodálatos családi birtokon. A program egyéni bejelentkezés alapján történik és a házigazda személyesen a vendégekkel járja be a birtokot.

Részletesebben

Bráda Tibor Munkácsy-díjas festômûvész kiállítása a Körmendi Galériában a Magyar Festészet Napja alkalmából 2006. október 13 30.

Bráda Tibor Munkácsy-díjas festômûvész kiállítása a Körmendi Galériában a Magyar Festészet Napja alkalmából 2006. október 13 30. Bráda Tibor Bráda Tibor Munkácsy-díjas festômûvész kiállítása a Körmendi Galériában a Magyar Festészet Napja alkalmából 2006. október 13 30. A kiállított képek Labirintusban, 1998, 110 x 120 cm, pasztell,

Részletesebben

május Pesti Vigadó az igényes szórakozás és kikapcsolódás

május Pesti Vigadó az igényes szórakozás és kikapcsolódás május Pesti Vigadó az igényes szórakozás és kikapcsolódás Fogadja szeretettel a Pesti Vigadó 1896. évi május havi programfüzetét! Tartalom: - a programok áttekintő felsorolása - a programok részletes leírása

Részletesebben

Hornimpex Art Galéria. I. Aukció. 2015 tavasz. Szabó Gyula (1907-1972) Csendélet birsalmákkal

Hornimpex Art Galéria. I. Aukció. 2015 tavasz. Szabó Gyula (1907-1972) Csendélet birsalmákkal Hornimpex Art Galéria I. Aukció 2015 tavasz Szabó Gyula (1907-1972) Csendélet birsalmákkal I. Tavaszi aukció Hornimpex Art Galéria MAXCITY Lakberendezési Áruház Törökbálint Tópark utca 1/A II. em. 230

Részletesebben

KIÁLLÍTÁSA BERNÁTH AURÉL RIPPL-RÓNAI JÓZSEF GRÓF ALMÁSY-TELEKI ÉVA BUDAPEST, VI., NAGYMEZŐ-UTCA 8. TELEFON: 224 008. UJABB KÉPEINEK (1861 1927)

KIÁLLÍTÁSA BERNÁTH AURÉL RIPPL-RÓNAI JÓZSEF GRÓF ALMÁSY-TELEKI ÉVA BUDAPEST, VI., NAGYMEZŐ-UTCA 8. TELEFON: 224 008. UJABB KÉPEINEK (1861 1927) GRÓF ALMÁSY-TELEKI ÉVA MŰVÉSZETI INTÉZETE (VOLT ERNST-MÚZEUM) BUDAPEST, VI., NAGYMEZŐ-UTCA 8. TELEFON: 224 008. BERNÁTH AURÉL UJABB KÉPEINEK ÉS RIPPL-RÓNAI JÓZSEF (1861 1927) VÁLOGATOTT MÜVEINEK KIÁLLÍTÁSA

Részletesebben

ARANYKÖNYV. unitárius lelkész.

ARANYKÖNYV. unitárius lelkész. ARANYKÖNYV. A tett szebben beszél minden Demosthenésnél". Özv. Tamás Józsefné, szül. Barabás Juliánná kissolymosi lakos vallásos buzgóságának, Istene és Egyháza iránt való szeretetének maradandó bizonyságát

Részletesebben

1. oldal, összesen: 6

1. oldal, összesen: 6 1. oldal, összesen: 6 Márciusi jeles napok Áprilisi jeles napok Húsvéti ünnepkör Pünkösd Májusi jeles napok Főoldal A pünkösdi ünnepkör Áldozócsütörtök A húsvétot követő negyvenedik nap áldozócsütörtök,

Részletesebben

A vízszabályozási munkák szülöttje: a Túr folyó

A vízszabályozási munkák szülöttje: a Túr folyó A vízszabályozási munkák szülöttje: a Túr folyó Dr. Szlávik Lajos Professor Emeritus, Eötvös József Főiskola A Túr folyó, ahogy azt ma ismerjük, a vízszabályozási munkák szülöttje, hiszen születési éve:

Részletesebben

TURISZTIKAI HÍRLEVÉL. www.videkjaro.hu. 2014. április 15. BEVEZET VIDÉKJÁRÓ HÚSVÉTI SAJTNAPOK SZERTE AZ ORSZÁGBAN

TURISZTIKAI HÍRLEVÉL. www.videkjaro.hu. 2014. április 15. BEVEZET VIDÉKJÁRÓ HÚSVÉTI SAJTNAPOK SZERTE AZ ORSZÁGBAN TURISZTIKAI HÍRLEVÉL www.videkjaro.hu 2014. április 15. BEVEZET VIDÉKJÁRÓ HÚSVÉTI SAJTNAPOK SZERTE AZ ORSZÁGBAN A rendezvény célja, hogy minél szélesebb körben megismertessük a magyar kézm ves sajtokat

Részletesebben

Természet és harmónia Emléksorok B. Szabó Edit szobrászművészről

Természet és harmónia Emléksorok B. Szabó Edit szobrászművészről Mucsi András Természet és harmónia Emléksorok B. Szabó Edit szobrászművészről Nehéz szólni egy olyan fiatal művészről, aki nemrégen még az élők sorába tartozott. Ami benne emberi érték volt, személyes

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA. Bajóti Kisbíró

2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA. Bajóti Kisbíró 1 Bajóti Kisbíró A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA 2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A vőfély elbúcsúztatja a menyasszonyt és a vőlegényt szüleitől,testvéreitől, barátaitól, Lakodalmas menet

Részletesebben

gróf Andrássy Gtjula z>. b t t.

gróf Andrássy Gtjula z>. b t t. A NEMZETI SZALON IGAZGATOSAGA ELNÖK : gróf Andrássy Gtjula z>. b t t. MŰVÉSZETI ALELNÖK : orvai János szobrászmiivési IGAZGATÓ : 3) éri] Béla festőművész Művészek: Edvi Illés Aladár ZKatona í\'ánaoi ZKézdi

Részletesebben

2003. február A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Játszótereinek lapja III.évf. 2. szám

2003. február A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Játszótereinek lapja III.évf. 2. szám 2003. február A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Játszótereinek lapja III.évf. 2. szám Kalendárium ebruár - Böjtelő, Télutó hava A február igazi téli hónap, de azért a vége felé mind több jel mutat arra,

Részletesebben

A holdak rejtélyes életű gömbök, Úgy hírlik, lakóik sohase voltak szerelmesek, lakóik sohase voltak szervesek, lakóik állítólag nem is léteztek sose

A holdak rejtélyes életű gömbök, Úgy hírlik, lakóik sohase voltak szerelmesek, lakóik sohase voltak szervesek, lakóik állítólag nem is léteztek sose Néhány jellegzetes hold A holdak rejtélyes életű gömbök, Úgy hírlik, lakóik sohase voltak szerelmesek, lakóik sohase voltak szervesek, lakóik állítólag nem is léteztek sose Nos,este mégis feltámad nagyon

Részletesebben

Faragott csodavilág időszaki kiállítás és pedagógiai program megvalósítása a Rozsnyai Gyűjteményben. Szakmai beszámoló

Faragott csodavilág időszaki kiállítás és pedagógiai program megvalósítása a Rozsnyai Gyűjteményben. Szakmai beszámoló NKA Közgyűjtemények Kollégiuma 3506/02114 Faragott csodavilág időszaki kiállítás és pedagógiai program megvalósítása a Rozsnyai Gyűjteményben Szakmai beszámoló A kiállítás helyszíne: az intézmény időszaki

Részletesebben

Veszprém. Veszprém megyei jogú város a Közép-Dunántúli régióban, Veszprém megye és a Veszprémi járás székhelye. Egyetemi város, a Királynék városa.

Veszprém. Veszprém megyei jogú város a Közép-Dunántúli régióban, Veszprém megye és a Veszprémi járás székhelye. Egyetemi város, a Királynék városa. Veszprém Veszprém megyei jogú város a Közép-Dunántúli régióban, Veszprém megye és a Veszprémi járás székhelye. Egyetemi város, a Királynék városa. István, Gizella ősi vártán, mögöttük völgyhíd: kőszivárvány.

Részletesebben

KATALÓGUSA CSOPORTKIÁLLÍTÁSNAK. AZ L-lK NEMZETI SZALON 361-IK KIÁLLÍTÁSA BRAILOWSKY LEONIDAS BRAILOWSKA RIMMA

KATALÓGUSA CSOPORTKIÁLLÍTÁSNAK. AZ L-lK NEMZETI SZALON 361-IK KIÁLLÍTÁSA BRAILOWSKY LEONIDAS BRAILOWSKA RIMMA NEMZETI SZALON 361-IK KIÁLLÍTÁSA AZ L-lK CSOPORTKIÁLLÍTÁSNAK KATALÓGUSA BRAILOWSKY LEONIDAS BRAILOWSKA RIMMA OROSZ FESTŐMŰVÉSZEK, VALAMINT BIZONY ÁKOSNÉ GYENES GITTA LEIDENFROST PÁL és LINGAUER ISTVÁN

Részletesebben

PROJEKTTERV. A projekt címe : Tavaszi Zsongás Mottó: Figyelj a Földre és cselekedj ahol vagy!

PROJEKTTERV. A projekt címe : Tavaszi Zsongás Mottó: Figyelj a Földre és cselekedj ahol vagy! PROJEKTTERV A projekt címe : Tavaszi Zsongás Mottó: Figyelj a Földre és cselekedj ahol vagy! A projekt helyszíne : Fodor András Óvoda,Iskola Szak és Szakmai Szolgálat Lengyeltóti A projekt időpontja: 2010.

Részletesebben

CSÓK ISTVÁN ANTIKVITÁS XXXIV. ÁRVERÉS. Csók István Antikvitás. 2012.10.15. 18 óra

CSÓK ISTVÁN ANTIKVITÁS XXXIV. ÁRVERÉS. Csók István Antikvitás. 2012.10.15. 18 óra XXXIV. ÁRVERÉS CSÓK ISTVÁN ANTIKVITÁS Csók István Antikvitás 2012.10.15. 18 óra A CSÓK ISTVÁN ANTIKVITÁS XXVIII. ÁRVERÉSE 2012. OKTÓBER 15. 18 ÓRA AZ ÁRVERÉS HELYSZÍNE: CSÓK ISTVÁN ANTIKVITÁS 1052, BUDAPEST,

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól (Módosításokkal egységes szerkezetben.)

Részletesebben

Vízivárosi Galéria 2011. május 26 június 22. A II. Kerületi Önkormányzat Kerület Napja rendezvénysorozata keretében 2011. június 17-18.

Vízivárosi Galéria 2011. május 26 június 22. A II. Kerületi Önkormányzat Kerület Napja rendezvénysorozata keretében 2011. június 17-18. MTI fotó: Molnár Edit Áprily Lajos Szentgyörgypusztán, 1962 Ifjúságom története m o l n á r e d i t f oto g r á f u s k i á l l í tá s a Vízivárosi Galéria A II. Kerületi Önkormányzat Kerület Napja rendezvénysorozata

Részletesebben

XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER

XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Jöjj Szentlélek, segítsd a fiatalokat az új tanévben is! nyári vakáció élményei még A alig múltak el, az élmények elevenek,

Részletesebben

GLÜCK FRIGYES GYŰJTEMÉNYE.

GLÜCK FRIGYES GYŰJTEMÉNYE. GLÜCK FRIGYES GYŰJTEMÉNYE GLÜCK FRIGYES GYŰJTEMÉNYE. V ^ \ ALAMELY ORSZÁG vagy ^O ^ város gazdagságára és műveltfóy )J s^ meglehetős biztosságere ^*-r gal következtethetünk magángyűjteményeinek számából

Részletesebben

Az indigótól a tintaceruzáig

Az indigótól a tintaceruzáig Tooth Gábor Andor Az indigótól a tintaceruzáig Látogatás Böröcz Andrásnál E cikk apropója néhány New Yorkban eltöl - tött nap, mely során meglátogattam Böröcz András képzômûvészt. Valójában San Franciscóba

Részletesebben

Házi gyermekorvosi körzetek

Házi gyermekorvosi körzetek Házi gyermekorvosi körzetek Gyula 001. körzet Tól Ig Állandó lakosság Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum 0-14 éves 48-as utca 000005 000013 Páratlan 2 Akácos utca 0 Bánom tanya

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum. XIX. Téli Tárlat lista (kiállítók névsora, műcímek) Bacskainé Oláh Klára (1935) Miskolc, Patak u. 10.

Új Szöveges dokumentum. XIX. Téli Tárlat lista (kiállítók névsora, műcímek) Bacskainé Oláh Klára (1935) Miskolc, Patak u. 10. XIX. Téli Tárlat lista (kiállítók névsora, műcímek) Bacskainé Oláh Klára (1935) Miskolc, Patak u. 10. Összeomlás 2007 akvarell, diópác 53x22 cm Balogh Géza (1946) Nyíregyháza, Selyem u. 30. Halmaz I. 2002

Részletesebben

Tájékoztatás a szolgáltatott ivóvíz minőségéről

Tájékoztatás a szolgáltatott ivóvíz minőségéről KUNBARACSI HÍRMONDÓ 2016. XV. ÉVFOLYAM, Március- Április Tájékoztatás a szolgáltatott ivóvíz minőségéről Megjelenik kéthavonta Tisztelt Felhasználóink! Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy az Kék-víz Észak-Bács

Részletesebben

Lipták Pál születésének 90. évfordulójára emlékezünk

Lipták Pál születésének 90. évfordulójára emlékezünk A Nagy Könyvtáros A Békéscsabai Megyei Könyvtár Kossuth-díjas igazgatója, Lipták Pál születésének 90. évfordulójára emlékezünk http://www.hirado.hu/hirek/2011/10/~/media/news/hirado/hirek/2011/10/08/08/liptakpal.jpg.ashx

Részletesebben

A Vidék Minõsége. A Valódi Érték.

A Vidék Minõsége. A Valódi Érték. KÖSZÖNTÕ A BAKONYÉRT VIDÉKFEJLESZTÉSI AKCIÓCSOPORT TERÜLETE Kedves Érdeklõdõ! Nagy szeretettel köszöntöm az A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport kiadványában! Egyesületünk Fejér és Veszprém megyékben,

Részletesebben

VARGA PATRICIA MINERVA

VARGA PATRICIA MINERVA VARGA PATRICIA MINERVA Születési hely, idő: Budapest, 1963.09.29. Cím: H-1044 Budapest, Megyeri út 234. IV. 14. Telefon: (+36) 30-209-1395 e-mail: vargaminerva@gmail.com website: www.patriciaminerva.extra.hu

Részletesebben

Merítés a KUT-ból X. JUBILÁRIS KIÁLLÍTÁS

Merítés a KUT-ból X. JUBILÁRIS KIÁLLÍTÁS Merítés a KUT-ból X. JUBILÁRIS KIÁLLÍTÁS Barcsay Jenő, Dési Huber István Frank Frigyes, Ilosvai Varga István, Karikás Ilona, Kmetty János, Medveczky Jenő, Modok Mária, Paizs Goebel Jenő, Schubert Ernő,

Részletesebben

BÁSTYA FOGADÓ, ZALAEGERSZEG

BÁSTYA FOGADÓ, ZALAEGERSZEG BÁSTYA FOGADÓ, ZALAEGERSZEG Bemutatkozás: Csodálatos természeti környezetben, a zalai dombok között helyezkedik el Zalaegerszeg városa. Fogadónk könnyen megtalálható a város északdéli főútja mentén. Kellemesen

Részletesebben

LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Lippai Lapok. Élményekben gazdag félév

LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Lippai Lapok. Élményekben gazdag félév LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Lippai Lapok III. évfolyam, I. szám Élményekben gazdag félév A tartalomból: A jövő a tét Ilosvay Emlékverseny Karácsony Agrárbál Impresszum: Kiadó: Lippai János

Részletesebben

ARANYKÖNYV. Adakozás a dévai Dávid Ferencz imaház épitésére.

ARANYKÖNYV. Adakozás a dévai Dávid Ferencz imaház épitésére. ARANYKÖNYV. Adakozás a dévai Dávid Ferencz imaház épitésére. 1. Székely Mózes erdőfelügyelő Déva 50 K fillér 2. Sándor Lajos nagybirtokos 20,, 3. Kontz Domokos polgármester,, 10 4. Dr. Sándor Ákos kir.

Részletesebben

A TMK Bizottság 2011 évi munkaterve

A TMK Bizottság 2011 évi munkaterve A TMK Bizottság 2011 évi munkaterve - a választási kampány idején beérkezett lakossági kérésekből, a Hivatal Településüzemeltetési Osztályának kiegészítésével. Az alábbi lakossági kívánság-gyűjtemény mennyiségéből,

Részletesebben

B GÁZÁR (BÉLA ÜNNEPLÉSE 1869-1919 LÉGRÁDY TESTVÉREK NYOMÁSA. BUDAPEST

B GÁZÁR (BÉLA ÜNNEPLÉSE 1869-1919 LÉGRÁDY TESTVÉREK NYOMÁSA. BUDAPEST B GÁZÁR (BÉLA ÜNNEPLÉSE 1869-1919 LÉGRÁDY TESTVÉREK NYOMÁSA. BUDAPEST R. LÁZÁR BÉLA február hó folyamán töltötte be élete 50. évét, ami egyszersmind irói működése huszonötödik évfordulóját is jelenti.

Részletesebben

MODERN FRANCIA NAGY- MESTEREK TÁRLATA MAGYAR MŰVÉSZEK KARÁ- CSONYI MŰVASARJA ÉS AZ ÉREMKEDVELŐK EGYESÜ- LETÉNEK KIÁLLÍTÁSA a

MODERN FRANCIA NAGY- MESTEREK TÁRLATA MAGYAR MŰVÉSZEK KARÁ- CSONYI MŰVASARJA ÉS AZ ÉREMKEDVELŐK EGYESÜ- LETÉNEK KIÁLLÍTÁSA a MODERN FRANCIA NAGY- MESTEREK TÁRLATA MAGYAR MŰVÉSZEK KARÁ- CSONYI MŰVASARJA ÉS AZ ÉREMKEDVELŐK EGYESÜ- LETÉNEK KIÁLLÍTÁSA a 1907 DECEMBER ARfl 50 FILLÉR LÉGRÁDY TESTVÉREK BUDAPEST V., Váci-körút 78 A

Részletesebben

A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket:

A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: 2008. szeptember 1-jén 32 kíváncsi, izgatott és talán egy kicsit megszeppent gyerek érkezett az 5.a osztályba.

Részletesebben

FÉNYHÁLÓ Spirituális Magazin TEREMTÉSEINK TISZTA ÍGÉRETE

FÉNYHÁLÓ Spirituális Magazin TEREMTÉSEINK TISZTA ÍGÉRETE Szeretettel köszöntelek kedves Olvasó! 2015. XI / 31. szám November hónap - érzésem szerint - a letisztulást, az átláthatóságot, és az elcsendesedést hozza el számunkra, amire szükségünk is van, hiszen

Részletesebben

A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele

A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele Viii. szám - 2015. szeptember A megyei köznevelési rendszerről egyeztetett a kormánymegbízott Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott irodájában fogadta Pölöskei Gábornét,

Részletesebben

LEADER HACS HÍRLEVÉL 2013. november

LEADER HACS HÍRLEVÉL 2013. november LEADER HACS HÍRLEVÉL 2013. november Tisztelt Olvasó! Ön az Egy jobb életért Közhasznú Egyesület LEADER Hírlevelét olvassa. A LEADER HACS Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy tájékoztatásban

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XIII. 3. Bogyai család iratai 1761-1880 (1915) Raktári száma, neve, terjedelme: Összes raktári és terjedelme: 1 doboz = 0,11 ifm 1 raktári =

Részletesebben

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava A hónap régi magyar (katolikus) neve Böjtmás hava. Ez az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire

Részletesebben