Mikulás a daganatos gyermekeknél Miskolcon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mikulás a daganatos gyermekeknél Miskolcon"

Átírás

1 Mikulás a daganatos gyermekeknél Miskolcon Miskolc - Leukémiás gyermekek szüleib l alakult alapítvány Mikulása járt a B.-A.-Z. Megyei Kórház Gyermek Onkohaematológiai és Csontvel -transzplantációs Osztályán fekv, valamint az osztály gondozása alatt álló gyermekeknél. Ez évben is több helyszínen rendez Mikulás ünnepséget a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány. Karitatív tevékenységüket az alapítvány tagjai társadalmi munkában végzik. Mottójuk: Jól és sokat ad az, aki az adománnyal mosolyt is ad. Ennek jegyében látogatta meg a Mikulásuk csütörtökön a B.-A.-Z. Megyei Kórház Gyermek Onkohaematológiai és Csontvel -transzplantációs Osztályán fekv, valamint az osztály gondozása alatt álló, behívott gyermekeket. A Forgatag Együttes középkori, interaktív játszóházában patkódobálással, hordólovaglással, gyertyaöntéssel- és merítéssel, mézeskalács-díszítéssel, papírmerítéssel kötötte le a kis betegek figyelmét. S hogy a Mikulás távozta után is legyen mivel szórakozniuk, egy Kiskönyvtárat is adományoztak, gyermek, ifjúsági, ismeretterjeszt, és szórakoztató irodalmi könyvekkel, valamint számos kreatív segédeszközzel. Minden megjelent gyermek közel 10 ezer forint érték ajándékcsomagot is kapott, amely a csemegén túl könyvet, kreatív játékot rejtett. Az alapítvány harmadik alkalommal rendezi meg a Mikulás ünnepséget az Európai Szociális Alap Kht. támogatásával Forrás: BOON Mindenki a "maga fáját" a megyeiben Miskolc - Fennállása 50. évfordulója alkalmából sportolásra, közösségi rendezvényekre szolgáló Jubileumi Parkot alakított ki a megyei kórház... Ehhez az osztályok közösségei is hozzájárultak 1-1 fa, illetve cserje vásárlásával, elültetésével. Nem ünneprontásból: de tudott, hogy amennyiben megvalósul a Csillagpont Kórház, annak 73 régi fa esik áldozatul. Részben ennek ellensúlyozására a csütörtökön elültetetteken túl további 50 fát telepít még az intézmény. (forrás:boon)

2 Pro Comitatu-díjat kapott a Borsod Megyei Kórház Miskolc, október 22., szerda (MTI) - Pro Comitatu-díjat kapott a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház szerdán, a Borsod megyei közgy lés '56- os ünnepi ülésén - tájékoztatta az egészségügyi intézmény az MTI-t. A kórház mintegy fél évszázaddal ezel tt kezdte meg m ködését, akkor 139 egészségügyi dolgozóval, köztük 24 orvossal és öt felszerelt osztállyal. Jelenleg dolgozója van az intézménynek, köztük 330 orvost foglalkoztatnak. A kórházban a szívsebészeten kívül minden szakterület megtalálható. Az ágyon évente több mint 54 ezer beteget gyógyítanak, a járó beteg rendelésen 812 ezer ember fordul meg. A kitüntet címet - az indoklás szerint - a kórház példamutató m ködéséért, az ott dolgozóknak a folyamatos megújulásért tett sikeres er feszítéseiért, a gyógyításban végzett magas szint tevékenységéért ítélte a megyei közgy lés. A díjat dr. Csiba Gábor, az egészségügyi intézmény f igazgató-f orvosa, Kecskés Lászlóné Betóri Mária asszisztens, Betóri Erzsébet f vér, Nagy Istvánné Betóri Terézia feln tt szakápoló, Betóri Éva intenzív szakápoló és dr.szederkényi István f orvos vette át.

3 50 év s már muzeális az orvosi eszköz Antikvitások, egykori m szerek, levelezések, oklevelek kiállítása a Borsod megyei kórházban. Korabeli m szereket, könyvkülönlegességeket, régi okleveleket láthatnak az érdekl k azon a tárlaton, amely a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban nyílt hétf n az intézmény 50 éves jubileumi ünnepségsorozatának részeként. A Tóth Ilona Orvosszálló tanácstermében berendezett tárlaton lehet igazán megtapasztalni, mennyit változott az orvostudomány, a szerek, a vizsgálat és az egészségügyben alkalmazott technika együttesen az elmúlt félévszázad alatt. Az ötven évre visszatekint kiállítás nemcsak a hétköznapi érdekl knek, hanem maguknak a szakma mestereinek is bepillantást enged ebbe az átalakulásba - mondta az MTI-nek Csiba Gábor, a kórház f igazgató-f orvosa. Holndonner Ferenc, a tárlat f szervez je arról számolt be, hogy a szülészet területér l fából készült magzatiszívhang-hallgatót és egy úgynevezett Kielland-fogót láthatnak az érdekl k: ezt az eszközt az elakadt szülések befejezéséhez használták egykor - mondta. Kiemelte a Klinikai Diagnosztikai Laboratórium m szereit: az egytubusos mikroszkópot, a hematokrit centrifugát, vagy az analitikai kvarclámpát, de példaként említette a fül, orr, gégészeti szakterületen használt lármadobot és a tympanonplast m szerkészletet, illetve a fültölcsért. Hozzátette: érdekes az érsebészeti régi vérnyomásmér je, a patológia szánkás mikrotómja, és a szemészet szemtükre vagy a 60-as, 70-es, 80-as évek szemcseppadagolója. Mint mondta, a gyermekek gyógyításában Harangszó a kórházban A harang az él ket hívja, az elhunytakat elsiratja. A Megyei Kórház Isteni Irgalmasság Ökumenikus Kápolna falára felhelyezett harangot avatta fel T kés László európai parlamenti képvisel, református püspök szeptember 26-án.

4 A harang elhelyezését az Intézeti Lelkészség kezdeményezte, abból a célból, hogy jelezze az istentiszteletek kezdetét és a déli kétperces harangszót. A Segít Szállítás Alapítvány által adományozott harangot a kórház elhunyt dolgozóinak emlékére is szeretnék rendszeresen megszólaltatni. Az idén 50 éves Intézet megteremtette azt a hagyományt, hogy a kórházakban gyógyult közismert személyiségek találkoznak egykori gyógyítóikkal. Ennek keretében T kés László látogatta meg a Traumatológiai Osztályt, ahol 1990-ben ért balesete után épült fel. Indisobánya a megyei kórházban 2008.július 10 én Indisobányát avattak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban. A wellness és egészségközpont rehabilitációs lehet séget nyújt a légúti betegeknek és preventív megoldást az egészségeseknek. A központban egy helyen található a prevenció és a rehabilitáció mondta dr. Csiba Gábor, a megyei kórház igazgató-f orvosa. Az orvosi javaslatot a kórházban lehet megszerezni, a kezelés pedig már üzleti alapon folyik majd. A relaxációs központot a gyermek és a feln tt betegek részére a NaCL Egészségügyi Szolgáltató Kft. 10 millió forintos beruházással alakította ki. A tevékenységet fizioterápiás klinikai körülmények között alkalmazzák, amit szakorvosi javallat és sz vizsgálat el z meg. Különleges berendezés segítségével produkálják a sóbányák száraz mikroklímáját, annak minden pozitív élettani hatásával együtt. Vargha Dániel, a kft. ügyvezet tulajdonosa elmondta: a száraz sóterápia, mint természetes hatóanyag, egyfajta ldószerkezetként tisztít. Forrás: Boon Kórházi arcképcsarnokot avattak rizzük az el dök emlékét" címmel arcképcsarnokot avattak a B.-A.-Z. Megyei Kórház 50 éves jubileuma alkalmából az intézmény egykori és jelenlegi igazgatóinak, osztályvezet orvosainak, gazdasági osztályvezet inek portréiból július 1- én. Forrás: Boon -- O --

5 Szorosra f zték a kórházak Miskolc - Szoros együttm ködést alakít ki a szakma politikai, az oktatási és a tudományos tevékenység terén a B. A. Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, valamint a kassai L. Pasteur Egyetemi Oktató Kórház. Szoros együttm ködést alakít ki a szakma politikai, az oktatási és a tudományos tevékenység terén a B. A. Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, valamint a kassai L. Pasteur Egyetemi Oktató Kórház. Az együttm ködési megállapodást hétf n írta alá a megyei kórházban a két igazgató orvos: dr. Laroslav Sajty és dr. Csiba Gábor Az együttm ködés keretében a jöv ben közös tudományos programokat, kongresszusokat szervez együtt a két intézmény, valamint lehet ség nyílik közös pályázatok beadására is. Az aláíró felek vállalják azt is, hogy szakembereiket tapasztalatszerzés céljából egymás intézményeiben fogadják, és lehet séget teremtenek az általuk végzett tudományos munkához. A két kórház vezet inek célja az intézmények stratégiai, valamint gazdasági helyzetének megszilárdítása is, melynek érdekében összehangolják célkit zéseiket, gazdasági er forrásaikat, tapasztalataikat pedig megosztják egymással. Forrás: Boon -- O -- B.-A.-Z. Megyei Kórház: belépni szabad volt Miskolc - "XXI. századi laboratórium címmel dolgozói részére látogatást, m szerbemutatót és poszterkiállítást szervezett a Központi Klinikai Diagnosztikai Laboratóriumámban az idén félévszázados fennállását ünnepl B.-A.-Z. Megyei Kórház. XXI. századi laboratórium címmel dolgozói részére látogatást, szerbemutatót és a laboratóriumi dolgozók tudományos munkáiból válogatott poszterkiállítást szervezett a Központi Klinikai Diagnosztikai Laboratóriumámban az idén félévszázados fennállását ünnepl B.-A.-Z. Megyei Kórház a hét elején. Az eseményen fotósunk is jelen volt. Forrás: Boon A miskolci a második legnagyobb -- O -- Miskolc - Immár hivatalosan is három lineáris gyorsító szolgálja régiónk daganatos betegeinek ellátását. Tovább b vült, s európai színvonalúvá lett a B.-A.-Z. Megyei Kórház Klinikai Onkológiai, Sugárterápiás és Központi Sz centruma.

6 A csütörtökön átadott, immár harmadik korszer sugárterápiás eszközzel (gyorsítóval) és a biztonságos üzemeltetését biztosító bunkerrel megújult a B.-A.-Z. Megyei Kórház Klinikai Onkológiai, Sugárterápiás és Központi Sz centruma. Ezzel az intézmény Magyarország második legnagyobb onkoradiológiai centrumává vált, jelentette be ünnepélyesen dr. Csiba Gábor igazgató, amely a hárommegyés régió (a miénken kívül Heves és Nógrád) daganatos betegeit is ellátja. Erre az utóbbi másfél év alatt a - közbeszerzési pályázat révén kiválasztott - MedCenter Kft.-vel közös, csaknem másfél milliárdos fejlesztésre nagy szükség is volt, hiszen az lakosú régióban a daganatos betegségek jelentik a második vezet halálokot. Csökken a várakozás A meghívottakat a MedCenter igazgatója, dr. Kiss Norbert vezette körbe a létesítményben, ahol be is mutatták a számítógépvezérlés sugárterápiás berendezést, amely rendkívüli pontossága révén az ép szöveteket megkíméli a sugárhatástól. A fejlesztésnek köszönhet en csökken a várakozási id, ha kell, e célból akár mindhárom berendezést két m szakos munkarendben üzemeltetik, így naponta akár beteg fogadására készek. Az ünnepélyes átadáson dr. Ódor Ferenc, a megyei közgy lés elnöke a fejlesztés mellett méltatta az intézmény vezet inek, dolgozóinak áldozatos munkáját. -- O -- Csillagpontos miskolci tervek Elbocsátások, kórterembezárások után wellnessrészleg nyílik. Megszorítások, forráskivonás, cs d szélén álló, illetve bezárt egészségügyi intézmények és egy kórház, amely a nehézségek dacára hatalmas terveket szövöget, és díjat nyer. Egy országos internetes szavazáson az ország második legnépszer bb kórházának választották a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei kórházat. Az ötvenéves miskolci intézmény elismerését tovább növeli, hogy a szolgáltatást igénybe vev betegek és hozzátartozóik értékelése alapján vált dobogóssá. Az elmúlt hónapokról Csiba Gábort, a kórház f igazgató f orvosát kérdeztük. Csiba Gábor (Fotó: MH) Csiba Gábor (Fotó: MH) Hogyan tekint vissza az elmúlt tizenkét hónapra? Azt hiszem, ez tragikus id szak volt az egészségügyben. Az ismert jogszabályi változások miatt a kórházaknak, így nekünk is karcsúsítanunk kellett. Els látásra, az ágyszámok alapján, úgy nézett ki, hogy jól jövünk ki a változásokból, mert "csupán" harmincegy ágyat vesztett a kórházunk, míg más intézmények akár több százat. A múlt év els felében 541 millió forint elvonást szenvedtünk el. Ezt az év második felében 158 dolgozó elbocsátásával, épületek kiürítésével tudtuk ellensúlyozni. A felszínen maradás ára volt az is, hogy tavaly gyakorlatilag nem történt m szerbeszerzés a kórházban, ami

7 egyértelm en a jöv felélését jelenti. Az intézmény 1958-ban kezdett m ködni. Hogyan emlékeznek meg az évfordulóról? Minden hónapra terveztünk egy eseményt, amely emeli az ötvenedik születésnap fényét. Átadjuk egészségmeg rz központunkat, amely úgy tudom, az ország kórházai között egyedülálló módon a dolgozók részére nyújt majd kikapcsolódási lehet séget egy wellnessrészleggel, szaunával, szoláriummal, konditeremmel. Tartottunk n vérruha-történeti bemutatót, dolgozóink elkészítették az elmúlt korszak n vérruha-típusait. A nehézségek ellenére volt-e lehet ség valamilyen fejlesztésre? Elkezdte m ködését komplex onkológiai és sugárterápiás központunk, és márciusban tovább b vült, ezáltal itt van az ország második legnagyobb sugárterápiás kapacitása. Ez rendkívül jelent s lépés volt, mert ezáltal havonta négyszázzal több HBCS-t teljesíthettünk (HBCS: homogén betegségcsoport, amely a finanszírozás alapját képezi a szerk.), s ez valódi árbevételt jelentve átsegített a nehézségeken. Nagyszabású tervekr l lehetett hallani a kórház egészének átszervezésével kapcsolatban. Pontosan mit terveznek? Csillagpont Kórház elnevezés projektünkkel évek óta készülünk a fejlesztésre, úgy t nik, ez a második nemzeti fejlesztési terv részeként meg is valósul. A beruházás a kórház hetven százalékának a korszer sítését jelenti. A jelenlegi pavilon rendszer kórházból tömbkórházat hozunk létre úgy, hogy a most huszonhat épületb l álló kórház kilenc épületb l áll majd, és a központi parkban épül egy új szárny, amely folyosókon keresztül csillagszer en kapcsolódik a megmaradó épületekkel. Ezért neveztük el a projektet Csillagpont Kórháznak. Sürg sségi betegellátást, nagy központi traumatológiát, idegsebészetet, központi m t, központi intenzív ellátást, helikopter-leszállót és központi sterilizálót hozunk létre. Tizenhatezer négyzetméternyi új épületet tervezünk, s kilencezer négyzetmétert felújítunk a meglév épületekben. A 12,5 milliárd forintos beruházással kisebb, de hatékonyabb kórház jön létre, amelyet könnyebb lesz üzemeltetni. Fejlesztéseinkkel nem titkolt célunk, hogy a térség vezet egészségügyi intézményévé váljunk. Kégi Ildikó mellékhatás.hu , 15:04 -- O -- Miskolc: n vérruha-bemutató a megyeiben vérruha-bemutatót tartottak Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban. A jubileumi programsorozat i rendezvényen az intézmény n vérei vonultak fel a régmúlt és a jelen egyenruháiban. Tizennégy aneszteziológiai asszisztens mutatta be, hogyan változtak a kornak és a divatnak megfelel en a viseletek.

8 Pet Józsefné, a miskolci kórház aneszteziológiai osztályának vezet asszisztense elmondta, hogy a z intézmény idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, ebb l az alkalomból rendezték a bemutatót, amely el ször az elmúlt félévszázad egyenruháit vonultatta volna fel. - De egy kicsit visszanyúltunk az id ben, és az ápolórendek viseleteib l is válogattunk. A tizennégy ruhán kívül is szeretnék b víteni a ritka gy jteményt, amelyet kés bb egy kiállítás keretében is szívesen bemutatnának. Megtudtuk, hogy a bemutatót mintegy 400 néz kísérte figyelemmel, és óriási sikert aratott aratott mind a néz k, mind pedig az alkalmi manökenek körében. A folytatás tehát egyetlen dolgon múlik: a pénzen, mivel a lelkesedés és a siker biztosra vehet az esetleges kés bbi bemutatókon is. Lapunk megtudta, hogy az Istenes Szent János Rend viseletét Simon Lászlóné, a Lórántffy Diakoniszái Rendét Darmosné Krokavecz Judit, a Szent Kamiliánus Rendét pedig Szabó Erzsébet mutatta be. A Betesda Kórházi Rend öltözékében Dávid Emese, Kossuth Zsuzsannáéban Pet Józsefné, az as évek ruhájában pedig Bialkó Lászlóné és Virágné Boncsér Éva lépett fel. A 70-es éveket Tóbiás Lászlóné, a 80-as éveket Ferenczi Klára, a 90-es éveket és a 2000-et Vinczéné Kovács Beáta, Tóth Zoltánné és Nagyné Tokai Ildikó képviselte. A 200 utáni, azaz a mai divatot rinczi Tünde és Gerecs Andrea mutatta be a közönségnek. Az rendkívül nagy sikert arató produkció koreográfusa Zimányi Ivett volt. Boon.hu A miskolci megyei kórházban szelektíven gy jtik Miskolc - Az országban els ként a megyei kórházban indult be az egészségügyben keletkez kommunális hulladékok szelektív gy jtése. A háztartásokban a szelektív hulladékgy jtés megvalósítása könnyen megoldható, ezzel szemben egy intézményen belül már nehezebb kivitelezni a hatékony, megfelel rendszert mondta a keddi sajtótájékoztatón Dr. Csiba Gábor, a kórház f igazgató f orvosa. Többek között ez AZ oka, hogy hazánk egészségügyi intézményeiben a szelektív hulladékgy jtés a veszélyes és kommunális hulladékok külön történ kezelésénél még nem fejl dött tovább. El relépés Az el relépés érdekében a kórházunk vezetése úgy döntött, hogy az országban els ként bevezeti az egészségügyben keletkez kommunális hulladékok szelektív gy jtését folytatta. Hozzátette: szelektíven gy jtjük a m anyag palackokat, ivóleves papírdobozokat, a papírt és a kartonpapírt. A szelektíven összegy jtött újrahasznosítható hulladék kiszállítását a központi gy jt helyr l AZ AVE Miskolc Kft. végzi heti gyakorisággal ismertette Vincze Anikó, a cég értékesítési vezet je. A Gráciáktól a GYEK-nek

9 A Miskolci Gráciák Egyesület április 2-án 400 ezer forintot adományozott a Gyermekegészségügyi Központ Koraszülött osztályának Az adományt Pelczné dr. Gáll Ildikó, az egyesület elnöke adta át dr. Sz ts Ágnes osztályvezet orvosnak. A Gráciák célja, hogy az elesett kön, gyermekeken segítsen mondta az elnök. Rendezvényeiket kulturális céllal rendezik, de adományokat gy jtenek a rászorulóknak. Ezúttal folytatta a tavaszköszönt báljuk bevételét ajánlották fel a GYEK-nek. Azért a koraszülött osztálynak, mert ezen a területen nagy az ellátási hiány hangsúlyozta. Az adomány egy részét egy új lélegeztet gép vásárlására fordítja majd az osztály, valamint a koraszülött szállítás problémáját is megpróbálják megoldani tudtuk meg. (forrás BOON ) Rossz emlékét meg rizzük Nem egészen egy évet élt a vizitdíj, kórházi napidíj amelyet a március 9-ei érvényes és eredményes népszavazással az ország lakosságának dönt többsége a feledés süllyeszt jébe küldött. Ezt tették április 1-jén a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház díjbeszed automatáival is. A törvényi kényszernek eleget téve 8 darab automatát vásárolt az intézmény, a gyártóval történt el nyös megállapodás alapján darabonként 400 ezer forintért. Az automaták feleslegessé váltak, de nem kerülnek a szemétbe, 6 darabból átprogramozás után parkolóautomata lesz, egy kórházi adománygy jt, egy pedig megmarad napidíjautomatának. Aki rá szavazott nyugodtan dobálhatja bele továbbra is a napi 300 forintot. Dr. Csiba Gábor f igazgató-f orvos búcsúztatta április 1-jén a fehérbe csomagolt, piros szalaggal átkötött ajándékot, amit képletesen visszaküldtek a minisztériumnak a következ szöveggel: Egészségügyi Minisztérium részére. Hálás szívvel, de a nép akaratában megnyugodva közöljük azokkal, akik ismerték és nem szerették, hogy a vizitdíj-napidíj életének els évében kimúlt. Rossz emlékét meg rizzük. A kiesett bevételnek pedig várják az ellentételezését.

10 2008. március :48 Figyel Net, MTI Parkolóóraként funkcionálnak áprilistól azok a vizitdíj-automaták, amelyek Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház területén találhatóak. Az országban els ként - tavaly február másodikán - Miskolcon, a megyei kórház bejáratánál állították üzembe a vizitdíj-automatát, amelyb l az els nyugtát annak idején Horváth Ágnes, az egészségügyi tárca vezet je, akkor még államtitkára vette ki a gépb l. A Megyei Kórház területén most összesen nyolc ilyen automata üzemel, amelyek szoftvere lényegében megegyezik a parkolóórákéval. Így lényegében semmi akadálya, hogy továbbra is ködjenek - igaz, más funkcióval - a kórház 24 hektáros területén - mondta Csiba Gábor, az intézmény f igazgató f orvosa. A kórház területére való behajtásért fizetend díjat ezután nem a kapus szedi be, a pénzt az automatákba kell majd bedobni. Bálból,,beteg rz " monitor gyermekeknek Miskolc - A Rotary Club Miskolc-Tapolca és a mellette m köd alapítvány egy 800 ezer forintot meghaladó érték, többfunkciós monitort adományozott a GYEK IV. Csecsem - és Gyermekosztályának. A Rotary Club Miskolc-Tapolca és a mellette m köd alapítvány egy 800 ezer forintot meghaladó érték, többfunkciós monitort adományozott a GYEK IV. Csecsem - és Gyermekosztályának. A készüléket, amelyet a tavalyi jótékonysági bál bevételéb l vásároltak, 2008 február 26-án adta át Barabás Endre a klub, Gulyás István az alapítvány kuratóriumának elnöke prof. dr. Barkai Lászlónak, az osztály vezet f orvosának és dr. Csiba Gábornak, a Megyei Kórház f igazgató orvosának. A készüléket az osztály vezet je választotta ki, s mint elmondta, ez már a létez legkorszer bb változat. Folyamatosan ellen rzi a súlyos állapotban lév gyermekek élettani funkciós paramétereit, alkalmas az oxigén szaturáció, a pulzusszám, valamint a vérnyomás úgynevezett noninvazív (tesbe hatolás nélküli) mérésére. A Rotary Club Miskolc-Tapolca egyébként megalakulása, 2004 óta folyamatosan támogatja valamilyen formában a beteg gyermekek gyógyulását.

Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25.

Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25. Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25. Alapítványunk szervezésében került megrendezésre a daganatos gyermekek gyógyítását Segítő Szakemberek

Részletesebben

Dorog Város Képvisel -testületének Emberi er forrás Bizottsága. Tisztelt Bizottság!

Dorog Város Képvisel -testületének Emberi er forrás Bizottsága. Tisztelt Bizottság! Dorog Város Képvisel -testületének Emberi er forrás Bizottsága Tisztelt Bizottság! Az alábbiakban küldöm az Önök által kért beszámolót. Rendel mben a fogászati alapellátás keretén belül a város II. számú

Részletesebben

In memoriam prof. Dr Velkey László ( ).

In memoriam prof. Dr Velkey László ( ). In memoriam prof. Dr Velkey László (1927-2010). Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét, ámbár napja múlt; Hanem lezárván, ami benne földi, Egy éltet eszmévé finomul, Mely fenn marad s n ttön

Részletesebben

rangyalok a GYEK-ben

rangyalok a GYEK-ben rangyalok a GYEK-ben A Provident Pénzügyi Zrt. országos szint rangyal Program keretében játékgy jtési akciót folytatott. A játékokat önkéntesként maguk a dolgozók gy jtötték össze. A több mint 300 db játékkal

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ I. 2-110./2008. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester Üi.: Bakai Ildikó tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Makó Város Önkormányzati

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2010. május 27-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2010. május 27-i ülésére Tárgy: Közszolgáltatási szerződés módosítása Sorszám: IV/5 Előkészítette: Gál András osztályvezető Ilyés Péter környezetvédelmi referens Műszaki Osztály Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Döntéshozatal

Részletesebben

SZ04 TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZAT

SZ04 TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZAT 3200 Gyöngyös, Dózsa György út 20-22 SZ04 Térítési díj szabályzat Készítette: SZ04 TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZAT 8. Kiadás: 2015. október 01. ----------------------------------------------------- Dr. Magyar

Részletesebben

kozma.miklos@alsonem edi.hu gyorgy.balazs@alsonem edi.hu jozan.menyhert@alsone medi.hu szabo.kalman@alsonem edi.hu medi.hu torok.

kozma.miklos@alsonem edi.hu gyorgy.balazs@alsonem edi.hu jozan.menyhert@alsone medi.hu szabo.kalman@alsonem edi.hu medi.hu torok. Az SZMSZ 1. melléklete A Képviselő-testület tagjai: Név Lakcím E-mail-cím Fogadóóra ideje, helye Alsónémedi Vincze József Kápolna u. 71. polgarmester@alsoneme Minden hónap első szerda polgármester di.hu

Részletesebben

25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság

25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 01/301-4/2011. A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosának e l ő t e r j e s z t é s e a Petz Aladár

Részletesebben

Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház élelmezési üzemének működtetésére vonatkozó Vállalkozási szerződés jóváhagyása

Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház élelmezési üzemének működtetésére vonatkozó Vállalkozási szerződés jóváhagyása Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc 94/2004. (IX. 16.) Kgy. számú határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház élelmezési üzemének működtetésére

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről 193 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló

Részletesebben

Az ÉP LÉLEK Közhasznú Egyesület 2013. évi közhasznúsági jelentése 1. BESZÁMOLÓ AZ ÉP LÉLEK EGYESÜLET TEVÉKENYSÉGÉR L

Az ÉP LÉLEK Közhasznú Egyesület 2013. évi közhasznúsági jelentése 1. BESZÁMOLÓ AZ ÉP LÉLEK EGYESÜLET TEVÉKENYSÉGÉR L VESZPRÉM JUTASI U. 79/A 8200 Adószám: 18935426-1-19 Számlaszám: 73200127-11255651 Veszprém, 2014-05-28 Az ÉP LÉLEK Közhasznú Egyesület 2013. évi közhasznúsági jelentése 1. BESZÁMOLÓ AZ ÉP LÉLEK EGYESÜLET

Részletesebben

Gyógyulj Velünk Egyesület KÖZGYŰLÉS 2016/2

Gyógyulj Velünk Egyesület KÖZGYŰLÉS 2016/2 Gyógyulj Velünk Egyesület KÖZGYŰLÉS 2016/2 1 JAVASLAT A Gyógyulj Velünk Egyesület Közgyűlésének napirendjére Helyszín: 1097 Budapest, Albert Flórián út 5-7, Egyesített Szent István és Szent László Kórház

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 26-án, du. 14,00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Szobota Lajos polgármester, Veres

Részletesebben

óraszám/hét típus Gasztrointesztinális endoszkópia és ultrahang szakrendelő II. 15 Sz

óraszám/hét típus Gasztrointesztinális endoszkópia és ultrahang szakrendelő II. 15 Sz 2015.évi járóbeteg struktúra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban 2015. július 1. Központi telephely Járóbeteg szakellátás kód szervezeti egység megnevezése óraszám/hét szakorvosi

Részletesebben

Bak Község Önkormányzati Képvisel -testülete. 11/1999. (XII. 30.) önkormányzati rendelete AZ EGYES HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSOK KÖTELEZ IGÉNYBEVÉTELÉR L

Bak Község Önkormányzati Képvisel -testülete. 11/1999. (XII. 30.) önkormányzati rendelete AZ EGYES HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSOK KÖTELEZ IGÉNYBEVÉTELÉR L Bak Község Önkormányzati Képvisel -testülete 11/1999. (XII. 30.) önkormányzati rendelete AZ EGYES HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSOK KÖTELEZ IGÉNYBEVÉTELÉR L A módosításokkal: 14/2004. (VI. 16.) ÖR, 11/2007. (X.

Részletesebben

Magyar Ápolók Napja A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház kitüntetettjei

Magyar Ápolók Napja A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház kitüntetettjei Magyar Ápolók Napja 2016 A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház kitüntetettjei Jósa András Oktatókórház Kitüntetett neve Munkaköre Deákné Hajnal Márta Fül-Orr-Gégészeti és Fej-

Részletesebben

MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR

MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR KÜLDETÉSNYILATKOZATA A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara a hazai, illetve főként az észak-magyarországi

Részletesebben

Beszámoló a két ülés közötti id szakban!

Beszámoló a két ülés közötti id szakban! MÁTÉTELKI HÍREK 26.szám Mátételke község Önkormányzatának friss hírei --------------------------------------------------------------------------------- Képvisel -Testületünk 2006. november 15-i ülésének

Részletesebben

Szakmai beszámoló. A Nyitott Levéltárak 2015 programsorozatról. NKA pályázati azonosító: 3507/00079 (új azonosító: 204107/00151)

Szakmai beszámoló. A Nyitott Levéltárak 2015 programsorozatról. NKA pályázati azonosító: 3507/00079 (új azonosító: 204107/00151) Szakmai beszámoló A Nyitott Levéltárak 2015 programsorozatról NKA pályázati azonosító: 3507/00079 (új azonosító: 204107/00151) A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2015-ben már negyedik alkalommal indította

Részletesebben

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl A Kormány a katasztrófavédelemrıl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, 131 fő. 10fő. 121 fő Szászné dr. Kocsis Katalin 79 db.

JEGYZŐKÖNYV, 131 fő. 10fő. 121 fő Szászné dr. Kocsis Katalin 79 db. SEMMELWEIS EGYETEM Választási Bizottság Elnök professor emeritus Dr. Sótonyi Péter JEGYZŐKÖNYV, amely készült a Semmelweis Egyetem (továbbiakban: SE) Választott Munkavédelmi Képviselő (továbbiakban VMK)

Részletesebben

ELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

ELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2014 Tartalomjegyzék: 1. Az intézmény adatai 4 1.1. Székhely, telephely megjelölése 4 1.2. Jogelőd intézményei 4 1.3.

Részletesebben

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017)

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) EGYETEMEK 1 Vargáné Budai Erika Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Budapest Városmajor utca 68. 1122 1/458-6754 1/458-6755 20/666-3038

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2011. decemberi ülésére

Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2011. decemberi ülésére Csanytelek Község Polgármesterét l 6647 Csanytelek, Volentér János tér 2 Tel.: 63 / 578 510 Fax: 63 / 578-517 e-mail: csanytelek@csanytelek.hu, www.csanytelek.hu 3171/2011. E L T E R J E S Z T É S Csanytelek

Részletesebben

Tartalomjegyzék Bevezetés 1. 1993. évi III. törvény (Szociális törvény) ellátásai 2. I. szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások 2.

Tartalomjegyzék Bevezetés 1. 1993. évi III. törvény (Szociális törvény) ellátásai 2. I. szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások 2. Bevezetés 1. 1993. évi III. törvény (Szociális törvény) ellátásai 2. I. szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások 2. 1. egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás 2. foglalkoztatást helyettesítő

Részletesebben

Parkinson Tudástár, Pécs, 2015.november 26. 2016. március 19.

Parkinson Tudástár, Pécs, 2015.november 26. 2016. március 19. Parkinson Tudástár, Pécs, 2015.november 26. 2016. március 19. A pécsi Parkinson Betegek Egyesülete - a Budapesten 2014. tavaszán megtartott Parkinson Iskola mintájára interaktív, a betegséggel kapcsolatos

Részletesebben

11. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme, (Bucsa, Kossuth tér 6.)

11. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme, (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 203-11/2011. iktatószám 11. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 2-án

Részletesebben

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN!

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája 2011 Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló 3 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 3

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Minden eddiginél több díj és elismerés a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2015. december 11-én megtartott ünnepi díjátadóján

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Minden eddiginél több díj és elismerés a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2015. december 11-én megtartott ünnepi díjátadóján SAJTÓKÖZLEMÉNY Minden eddiginél több díj és elismerés a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2015. december 11-én megtartott ünnepi díjátadóján Köztestületünk - a számos közfeladat ellátása mellett-

Részletesebben

Dr. Mengyi Roland, a közgyűlés elnöke azonnal

Dr. Mengyi Roland, a közgyűlés elnöke azonnal Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. február 17. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 10/2011. (II. 17.) határozata

Részletesebben

Üzlet m ködésének engedélyezése iránti KÉRELEM

Üzlet m ködésének engedélyezése iránti KÉRELEM 10.000,- Ft. Illetékbélyeg helye Üzlet m ködésének engedélyezése iránti KÉRELEM Illetékbélyeg helye Iktató bélyegz Az rlap minden rovatát olvashatóan, NYOMTATOTT BET KKEL szíveskedjen kitölteni! Kérem

Részletesebben

I. Fejezet Üzletek és egyéb zenefelhasználók által fizetendő jogdíjak

I. Fejezet Üzletek és egyéb zenefelhasználók által fizetendő jogdíjak H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 7443 III. Fejezet A jogdíjközlemény időbeli hatálya A fenti jogdíjközlemény 2016. január 1-jétől 2016. december 31-ig hatályos. ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület

Részletesebben

Nyíregyházi Fıiskola KTI Európai Üzleti és Kommunikációs Szakközépiskolája. 2008/2009. tanév év végi értékelése és beszámolója

Nyíregyházi Fıiskola KTI Európai Üzleti és Kommunikációs Szakközépiskolája. 2008/2009. tanév év végi értékelése és beszámolója Nyíregyházi Fıiskola KTI Európai Üzleti és Kommunikációs Szakközépiskolája 2008/2009. tanév év végi értékelése és beszámolója Készítette: Élesné Asztalos Zsuzsa Igazgató-helyettes Észrevételek, javaslatok

Részletesebben

40 ÉVES A VELKEY LÁSZLÓ GYERMEKEGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT

40 ÉVES A VELKEY LÁSZLÓ GYERMEKEGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT 40 ÉVES A VELKEY LÁSZLÓ GYERMEKEGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT A 2016-os esztendő különleges év a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) életében, hiszen ebben az évben ünnepeljük fennállásának 40. évfordulóját.

Részletesebben

HASZNOS TUDNIVALÓK. a 2016. január 1-től érvényes egyes fixösszegű ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól

HASZNOS TUDNIVALÓK. a 2016. január 1-től érvényes egyes fixösszegű ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól HASZNOS TUDNIVALÓK a 2016. január 1-től érvényes egyes fixösszegű ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól A munkajog területén 2014 2015 2016 Minimálbér (Ft/hó) bruttó összege 101.500,-

Részletesebben

4. Szociális rászorultak részére adomány osztása, valamint karácsonyi támogatásról szóló rendelet módosítása és egységes szerkezetben való elfogadása

4. Szociális rászorultak részére adomány osztása, valamint karácsonyi támogatásról szóló rendelet módosítása és egységes szerkezetben való elfogadása KABA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 4183 Kaba, Szabadság tér 1. sz. : 54/523-100 Fax: 54/522-013 E-mail: polgarmester@kaba.hu A helyi önkormányzat érvényre juttatja a népfelség elvét, helyi közügyekben kifejezi

Részletesebben

Elıterjesztés. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. szeptember 20-i ülésére

Elıterjesztés. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. szeptember 20-i ülésére 3. Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. szeptember 20-i ülésére Tárgy: Lajosmizse és Felsılajos Gyermekjóléti és Szociális Feladatellátó Társulása társulási megállapodásának

Részletesebben

A gyermekek születése nem a szüléssel kezdódik és ér véget!

A gyermekek születése nem a szüléssel kezdódik és ér véget! Védónó szakirány A gyermekek születése nem a szüléssel kezdódik és ér véget! SZTE EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR Veronika, a kismama mindent tudott a szülésről, mert jól felkészítették rá.

Részletesebben

A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016. április XV. ÉVFOLYAM

A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016. április XV. ÉVFOLYAM A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA 2016. április XV. ÉVFOLYAM TARTALOM Ovicsalogató szülőknek 1. o. Lomtalanítás 2. o. Önkormányzati határozatok 3-4. o. Iskolai beíratás 5. o. Óvodai beíratás

Részletesebben

A megszépült Lukács fürdő

A megszépült Lukács fürdő A megszépült Lukács fürdő (2009. 07. 31. - Ongrádi Melinda) Egyik legrégebbi fürdőnk, a Szent Lukács gyógyfürdő is kezdi visszanyerni régi fényét: a termálrészleg felújítása után újabb épületszárny szépült

Részletesebben

Lengyel Menyhért Városi Könyvtár SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Balmazújváros

Lengyel Menyhért Városi Könyvtár SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Balmazújváros Lengyel Menyhért Városi Könyvtár SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Balmazújváros 2013 A BALMAZÚJVÁROSI VÁROSI KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TARTALOMJEGYZÉK AZ INTÉZMÉNY ALAPADATAI... 3 1.

Részletesebben

I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv

I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2012. június 25.-én megtartott Pénzügyi- Ellenırzı- Önkormányzati Vagyonkezelı Bizottság nyílt ülésén.

Részletesebben

A Kórház története. A mai igazgatóság épülete (1920-1930 körül)

A Kórház története. A mai igazgatóság épülete (1920-1930 körül) A Kórház története Székesfehérváron II. Géza (1141-1161) uralkodása alatt a johannita rend alapított a város első kórházát (xenodochiumot). 1865 decemberében kezdte meg működését 32 ággyal az első vármegyei

Részletesebben

Újabb együttm ködés - - - O - - -

Újabb együttm ködés - - - O - - - Újabb együttm ködés 2011.december 29-én a Megyei Önkormányzat, a Miskolci Egyetem és a Megyei Kórház közös Orvos Egészségtudományi Centrum kialakítására megállapodást írt alá. Ez az együttm ködés versenyképessé

Részletesebben

Regionális onkológiai centrum fejlesztése a markusovszky kórházban

Regionális onkológiai centrum fejlesztése a markusovszky kórházban Regionális onkológiai centrum fejlesztése a markusovszky kórházban Regionális onkológiai centrum fejlesztése TIOp-2.2.6-12/1a-2013-0002 A megvalósult Fejlesztés célja: olyan komprehenzív Regionális Onkológiai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth utca 145. Ügyiratszám: 166-15/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lesenceistvánd Települési Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013 Kiskőrösi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Integrált Óvoda, Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola Kiskőrös PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013 Készítette: Kiskőrös, 2011. augusztus 15. Utolsó módosítás:

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Strandfürdő és Gyógyászat

Dévaványa Város Önkormányzat Strandfürdő és Gyógyászat Dévaványa Város Önkormányzat Strandfürdő és Gyógyászat Beszámoló az intézmény működéséről 2012. Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 3. 2. Strandfürdő és Gyógyászat jelenlegi működési rendje 3. 3. Strandfürdő

Részletesebben

Nagyatád és környéke csatornahálózatának és Nagyatád szennyvíztelepének fejlesztése

Nagyatád és környéke csatornahálózatának és Nagyatád szennyvíztelepének fejlesztése Nagyatád és környéke csatornahálózatának és Nagyatád szennyvíztelepének fejlesztése Résztvevő települések: Bakháza, Görgeteg, Háromfa, Kutas, Lábod, Nagyatád, Ötvöskónyi, Rinyaszentkirály, Tarany Projektidőszak:

Részletesebben

Beszámoló a kazincbarcikai felnőtt háziorvosi szolgálat tevékenységéről 2013. október 25.

Beszámoló a kazincbarcikai felnőtt háziorvosi szolgálat tevékenységéről 2013. október 25. Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Erdei Sándor kollegiális orvosvezető főorvos Beszámoló a kazincbarcikai felnőtt háziorvosi szolgálat tevékenységéről 2013. október 25. Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

BESZÁMOLÓ SZENTGOTTHÁRDI GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT 2012. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

BESZÁMOLÓ SZENTGOTTHÁRDI GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT 2012. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL BESZÁMOLÓ A SZENTGOTTHÁRDI GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT 2012. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 1 A Szentgotthárdon működő gyermekjóléti szolgáltatást a 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Vízgyűjtő Gazdálkodási Terv felülvizsgálata című fórum

Jegyzőkönyv. A Vízgyűjtő Gazdálkodási Terv felülvizsgálata című fórum Jegyzőkönyv A Vízgyűjtő Gazdálkodási Terv felülvizsgálata című fórum - a Kvassay Jenő Terv elkészítése és a Vízgyűjtő gazdálkodási Terv felülvizsgálata című KEOP 7.9.0/12 2013 0007 projekt keretében szervezi

Részletesebben

A Mohácsi Önkormányzat 22/2009.(XI.2.) r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezési tevékenységről

A Mohácsi Önkormányzat 22/2009.(XI.2.) r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezési tevékenységről A Mohácsi Önkormányzat 22/2009.(XI.2.) r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezési tevékenységről (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 26/2013.(XII.13.), 33/2012.(XII.17.), 14/2012.(V.2.),

Részletesebben

A Hajdúszoboszlói Városgazdálkodási Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság. 2015. évi üzleti terve

A Hajdúszoboszlói Városgazdálkodási Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság. 2015. évi üzleti terve A Hajdúszoboszlói Városgazdálkodási Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2015. évi üzleti terve Társaságunk bevételeit alapvetően a hatósági áras távhőszolgáltatás és hulladékszállítás díjbevételei,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésére 2014. május 6.

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésére 2014. május 6. ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésére 2014. május 6. A Magyar Tudományos Akadémia elnökének beszámolója az Akadémia 2013. évi tevékenységéről Készítette: Látta: Nagy-István Ildikó

Részletesebben

Tanulmányi tájékoztató 2007-2008

Tanulmányi tájékoztató 2007-2008 Tanulmányi tájékoztató 2007-2008 Miskolci Egyetem 3515 Miskolc-Egyetemváros Rektor: Prof. Dr. Patkó Gyula Egészségügyi Fıiskolai Kar 3508 Miskolc Mész u. 1. Dékán: Dr. Peja Márta OM azonosító: FI 87515

Részletesebben

A Révai Miklós Gimnázium és Kollégium. Kollégiumának

A Révai Miklós Gimnázium és Kollégium. Kollégiumának A Révai Miklós Gimnázium és Kollégium Kollégiumának Szervezeti és Működési Szabályzata 1 Tartalomjegyzék 1. A Révai Miklós Gimnázium és Kollégium kollégiumának Szervezeti és Működési Szabályzat hatálya

Részletesebben

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2008. július 31-én tartott rendkívüli ülésérıl.

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2008. július 31-én tartott rendkívüli ülésérıl. 1 Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2008. július 31-én tartott rendkívüli ülésérıl. Jelen vannak: Belágyi Mihály, Dusnoki Tibor, Gubics Lajos, Horváth Béla, Jakus Tünde, Kovács Gábor,

Részletesebben

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 101/2011.

Részletesebben

Tátyi Tibor. Az alapszervezet története

Tátyi Tibor. Az alapszervezet története 217 Tátyi Tibor Az alapszervezet története Párkányban 1949. április 24-én alakult meg a CSEMADOK városi alapszervezete. Elsősorban lelkes, tenni akaró a magyar kultúra ápolásáért kész emberek fogtak össze,

Részletesebben

Új MR és PET/CT Pécsett

Új MR és PET/CT Pécsett Új képalkotó modalitások kerültek átadásra a Pécsi Tudományegyetemen. 2016. október 10-én ünnepélyes keretek között került megrendezésre a Pécsi Tudományegyetem Radiológia Klinika és a Nukleáris Medicina

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Gyál Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2360 Gyál, Kőrösi u. 112-114. Szám: 6955/2016.

M E G H Í V Ó. Gyál Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2360 Gyál, Kőrösi u. 112-114. Szám: 6955/2016. Gyál Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2360 Gyál, Kőrösi u. 112-114. Szám: 6955/2016. Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Egészségügyi Bizottsága tagjai részére M E

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. május 29-én (kedd) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Magyar Rákellenes Liga Elnökségi ülés 2014. október 09.

Jegyzőkönyv. Magyar Rákellenes Liga Elnökségi ülés 2014. október 09. Jegyzőkönyv Magyar Rákellenes Liga Elnökségi ülés 2014. október 09. Prof. dr. Simon Tamás köszönti a résztvevőket. Megállapítja, hogy az Elnökségi ülés határozatképes. 10:00 órakor a 9 fő elnökségi tagból

Részletesebben

A SZÁZ ÉV MÉLTATÁSA* 1868-1968

A SZÁZ ÉV MÉLTATÁSA* 1868-1968 A SZÁZ ÉV MÉLTATÁSA 1868-1968 Nem könnyű több generáció múzeumi gyűjtőmunkáját, kiemelkedő eredményeit, múzeumunk küzdelmes éveit röviden vázolni. Ma már csak a száraz statisztikai adatokból, írásos jelentésekből,

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Belgyógyászati immunológia 6 hónap (Terv ) Budai Irgalmasrendi Kórház 1023 Budapest Frankel Leó út 438-8601 212-5378 Allergológiai és Immunológiai és Dr. Nékám Kristóf Rész 4 hónap 2 fő 2012.09.15. - 2016.09.15.

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI ELVI STRATÉGIÁJA

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI ELVI STRATÉGIÁJA NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI ELVI STRATÉGIÁJA Elfogadva: 2010. július 26. TARTALOMJEGYZÉK PREAMBULUM... 3 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 II. A NYÍREGYHÁZI

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KELEBIA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SZENT ERZSÉBET OTTHONHÁZA Kelebia, József A. u. 75. 2 Tartalom: I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A szervezeti és működési szabályzat célja

Részletesebben

25/2009. (XI. 13.) SZMM rendelet. az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzékről és az Országos Szociálpolitikai Szakértői Névjegyzékről

25/2009. (XI. 13.) SZMM rendelet. az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzékről és az Országos Szociálpolitikai Szakértői Névjegyzékről Jogszabálykereső A jogszabály mai napon (2013.I.11.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 25/2009. (XI. 13.) SZMM rendelet az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzékről

Részletesebben

VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA

VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA INTERNETES BÉLYEGGY JT KLUB közhasznú szervezet VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA 1 / 5 Bevezet rendelkezések: 1. Az INTERNETES BÉLYEGGY JT KLUB (továbbiakban: Egyesület) a az Alapszabály és a Szervezeti és M ködési

Részletesebben

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL Farkas Gábor Farkas, farkas_g@ludens.elte.hu ELTE Egyetemi Könyvtár Az Egyetemi Könyvtár őrzi

Részletesebben

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 29-ei ülésének könyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 52/2013. (IV.29.) önkormányzati számú határozata: Nádudvar

Részletesebben

A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030

A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030 A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030 Egyeztetési anyag 2015. november 18. 1 A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Egyeztetési anyag 2015. november 18. A koncepció

Részletesebben

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 1-10/2011. Sorszám: 18. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. október 27.

Részletesebben

6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414 fax.:63/510-388

6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414 fax.:63/510-388 SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT FŐÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414 fax.:63/510-388 Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész Iktatószám: E- /2013. Tárgy:

Részletesebben

Téti Kistérség Sokoróaljai Önkormányzatainak Gyermekjóléti és Szociális Intézménye

Téti Kistérség Sokoróaljai Önkormányzatainak Gyermekjóléti és Szociális Intézménye Téti Kistérség Sokoróaljai Önkormányzatainak Gyermekjóléti és Szociális Intézménye Téti Kistérség Sokoróaljai Önkormányzatainak Gyermekjóléti és Szociális Intézménye szervezeti és működési szabályzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: dr. Üveges István polgármester Szarka Tamás jegyző Orosz Ferenc alpolgármester

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: dr. Üveges István polgármester Szarka Tamás jegyző Orosz Ferenc alpolgármester ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 4/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testület Pénzügyi

Részletesebben

OPERÁLT VETERÁN TALÁLKOZÓK - T Ö R T É N E T Ü N K

OPERÁLT VETERÁN TALÁLKOZÓK - T Ö R T É N E T Ü N K OPERÁLT VETERÁN TALÁLKOZÓK - T Ö R T É N E T Ü N K Mottó: Hiszen tíz évvel ezelőtt én is Békéscsabáról Nyíregyházára utaztam, hogy tíz percet beszélhessek valakivel, aki túl volt a műtéten! 2004. december

Részletesebben

RÉGÉSZETI LELETEK KEVERMESEN ÉS KÖRNYÉKÉN

RÉGÉSZETI LELETEK KEVERMESEN ÉS KÖRNYÉKÉN A BÉKÉS MEGYEI MÚZEUMI SZERVEZET MÚZEUMPEDAGÓGIAI FÜZETEI RÉGÉSZETI LELETEK KEVERMESEN ÉS KÖRNYÉKÉN PELLE FERENC BÉKÉSCSABA, 1978. A sorozatot szerkeszti SZ. KOZÁK MARIA Az eddig megjelent füzetek: 1.

Részletesebben

Beszámoló a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde 2014. évi szakmai munkájáról

Beszámoló a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde 2014. évi szakmai munkájáról Előterjesztő: Dr. Faragó Péter Társulási Tanács Elnöke Készítette: Aleva Mihályné Intézményvezető Beszámoló a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde 2014. évi szakmai munkájáról A szociális

Részletesebben

Nem tagadjuk a változás szükségességét, de...

Nem tagadjuk a változás szükségességét, de... Dugódíjak külföldön London (Anglia) A londoni közgyűlés 2003-ban vezette be a behajtási díjat, amely hétköznapokon reggel 7 és este 6 óra között 10 fontba (mintegy 3600 forint) kerül. A díjfizetési kötelezettség

Részletesebben

Pályázat az Eureka programban való magyar részvétel támogatására

Pályázat az Eureka programban való magyar részvétel támogatására Pályázat az Eureka programban való magyar részvétel támogatására EUREKA_HU_08 Pályázati felhívás Budapest, 2010. február (Módosítva: 2010. augusztus) 1 A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló

Részletesebben

JELENTÉS A KISPESTI EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 2013. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL ÉS GAZDÁLKODÁSÁRÓL

JELENTÉS A KISPESTI EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 2013. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL ÉS GAZDÁLKODÁSÁRÓL Budapest Főváros XIX. ker. Önkormányzat Kispesti Egészségügyi Intézet A KISPESTI EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 2013. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL ÉS GAZDÁLKODÁSÁRÓL K I S P E S T I E G É S Z S É G Ü G Y I I N T É Z E T F Ő

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL. Pályázati információk, események, aktualitások Vállalkozóknak, gazdálkodóknak I. évfolyam 18. szám 2007. december 18.

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL. Pályázati információk, események, aktualitások Vállalkozóknak, gazdálkodóknak I. évfolyam 18. szám 2007. december 18. AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL Pályázati információk, események, aktualitások Vállalkozóknak, gazdálkodóknak I. évfolyam 18. szám 2007. december 18. Áldott, békés karácsonyi

Részletesebben

K I V O N A T. Javaslat szív és érrendszeri vizsgálat második ütemére vonatkozó megállapodás elfogadására

K I V O N A T. Javaslat szív és érrendszeri vizsgálat második ütemére vonatkozó megállapodás elfogadására BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 8/2011 K I V O N A T Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 31-én megtartott rendes nyilvános ülésén készült

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 1.) Rendelettervezet az étkeztetés nyersanyagköltségeiről és térítési díjáról Előadó: Dr.

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 1.) Rendelettervezet az étkeztetés nyersanyagköltségeiről és térítési díjáról Előadó: Dr. Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. március 14-én (hétfőn) 17,30 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2010. június 23-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl.- Jelen vannak: Bogdán Péter polgármester, Dr. Almássy Antalné,

Részletesebben

AZ ELŐREMUTATÓ NEMZETI MÚLT

AZ ELŐREMUTATÓ NEMZETI MÚLT magyaridok.hu 2015. OKTÓBER 31. SZOMBAT 10:05 AZ ELŐREMUTATÓ NEMZETI MÚLT NÖRI: MÉLTATLAN POLITIKAI JÁTSZMÁRA AKARTÁK FELHASZNÁLNI GÖNCZ ÁRPÁD HALÁLÁT Megyeri Dávid Életreítéltek címmel dokumentumfilmet

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ifj. Kozák János. Orbán István

JEGYZŐKÖNYV. Ifj. Kozák János. Orbán István Szám: 02/166-4/2007. JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat testületének 2007. május 29-én 9 00 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza Képviselői Irodájában megtartott nyilvános

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ savmentes könyvrendező tékák

SZAKMAI BESZÁMOLÓ savmentes könyvrendező tékák SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Közgyűjtemények kollégiuma által Állományvédelem/restaurálás, állományvédelmi eszközbeszerzés témában Állományvédelmi műhelyek tevékenységéhez szükséges szakmai anyagok és eszközök

Részletesebben

Szil Község Önkormányzat Képviselőtestülete 9326 Szil, Hunyadi tér 3. 197-15/2013. Jegyzőkönyv

Szil Község Önkormányzat Képviselőtestülete 9326 Szil, Hunyadi tér 3. 197-15/2013. Jegyzőkönyv Szil Község Önkormányzat Képviselőtestülete 9326 Szil, Hunyadi tér 3. 197-15/2013. Jegyzőkönyv Készült: Szil Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én (kedd) 19,oo órakor a Községháza

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2010. november 15-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

A 2013. ÉVBEN ELLÁTOTT GYERMEKJÓLÉTI ÉS GYERMEKVÉDELMI FELADATOK ÉRTÉKELÉSE P É C S

A 2013. ÉVBEN ELLÁTOTT GYERMEKJÓLÉTI ÉS GYERMEKVÉDELMI FELADATOK ÉRTÉKELÉSE P É C S A 2013. ÉVBEN ELLÁTOTT GYERMEKJÓLÉTI ÉS GYERMEKVÉDELMI FELADATOK ÉRTÉKELÉSE P É C S 1 A 2013. évben ellátott gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok értékelése Pécs város területéről, a benyújtott szakmai

Részletesebben

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI Köntös László gy jteményi igazgató (Pápa) 2015 Szabadon tenyészik A Pápai Református Kollégium a történeti hagyomány szerint 1531 óta m ködik

Részletesebben

NEMZETKÖZI VÖRÖSKERESZT

NEMZETKÖZI VÖRÖSKERESZT si primitítiv közösségi segélynyújtás : skori leletek bizonyítják az sember gyógyító tevékenységét. fejletteb formákra vallanak: - egyiptomi síremlékek (vízb l mentés,ujraélesztés ) - hinduk VÉDA-jában

Részletesebben

Pénzügyi számítások 1. ÁFA. 2015. december 2.

Pénzügyi számítások 1. ÁFA. 2015. december 2. Pénzügyi számítások 2015. december 2. 1. ÁFA Nettó ár= Tiszta ár, adót nem tartalmaz, Bruttó ár=fogyasztói ár=adóval terhelt érték= Nettó ár+ ÁFA A jelenlegi ÁFA a nettó ár 27%-a. Összefüggések: bruttó

Részletesebben

A bizottság a kiküldött napirendi pontokat egyhangúlag elfogadta.

A bizottság a kiküldött napirendi pontokat egyhangúlag elfogadta. SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS K INFORMATIKAI SZAKMAI BIZOTTSÁG 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3. Abajkovics Péter: Megállapította, hogy a bizottság határozatképes, köszöntötte a e szavazásra. A bizottság

Részletesebben

A Balmazújvárosi Református Óvoda Házirendje

A Balmazújvárosi Református Óvoda Házirendje A Balmazújvárosi Református Óvoda Házirendje Kedves Szülők! Kérjük, az alábbiakban megfogalmazott házirendet figyelmesen olvassák végig, és a gyereke érdekében törekedjenk a benne foglaltak betartására!

Részletesebben