Hatályos:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hatályos:2012.04.01. 3"

Átírás

1 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) Fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő forint hitel/kölcsön szerződéshez A jelen ÁSZF magában foglalja a Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet és az Ügyfél között létrejött Szerződéshez kapcsolódó, annak elválaszthatatlan részét képező általános szerződési feltételeket. Ezek rendelkezései jogilag kötelezik mind a Takarékszövetkezetet, mind az Ügyfelet, kivéve, ha a Felek a Szerződésben másként rendelkeznek. A Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet csatlakozott a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról szóló Magatartási kódexhez, melynek szabályait magára nézve kötelezőnek ismeri el, és jelen ÁSZF-ben foglalt jogait azzal összhangban gyakorolja és kötelezettségeit annak megfelelően teljesíti. A Magatartási Kódex teljes szövege magyar nyelven megtekinthető a internetes oldalon, illetve a kirendeltségekben az Ügyfél kérésére a magyar nyelvű szövege ingyenesen hozzáférhető. 1. Fogalmak A jelen ÁSZF-ben és azon Szerződésekben, amelyeknek a jelen ÁSZF részét képezi, az alábbi fogalmak az itt meghatározott jelentéssel bírnak: Adós: az a Fogyasztónak minősülő természetes személy, aki a Hitelintézettel Kölcsönszerződést köt. ÁSZF: a jelen Általános Szerződési Feltételek. Banki munkanap: minden olyan naptári nap, melyen a Takarékszövetkezet bankműveletet végez. Biztosítéknyújtó: a hitel/kölcsön biztosítékát nyújtó, a Takarékszövetkezettel biztosítéki szerződést kötő készfizető kezes valamint a zálogkötelezett. BUBOR: (Budapest Interbank Offered Rate) jelenti azt az éves százalékban kifejezett, budapesti bankközi ajánlati kamatlábat, amelyet a Magyar FOREX Club szabályzatának mindenkori előírásai szerint állapítanak meg és a Reuters monitor "BUBOR" oldalán (vagy ennek hiányában a Telerate monitor megfelelő oldalán) BUBOR-ként megjelenik(referencia kamatláb). Eseti Igazolások, Számlaegyenlegek Díja: az Adós kérésére kiállított igazolásokhoz kapcsolódóan felszámításra kerülő díj, ide nem értve a Takarékszövetkezet által az Adós részére díj-, költség-, és egyéb fizetési-kötelezettség mentesen kiállítandó törlesztési táblázatot. Esedékesség: az Adós Szerződés szerinti fizetési kötelezettségeire meghatározott teljesítési nap, ideértve a törlesztő részletek, kamatok, díjak, költségek megfizetésére előírt fizetési határnapot. Amennyiben az esedékesség munkaszüneti napra esik, úgy az esedékesség napja eltérő megállapodás hiányában az ezt követő első banki munkanap. Elállási jog: A Fogyasztó a hitelszerződéstől a szerződéskötés napjáig számított tizennégy napon belül indoklás nélkül elállhat, ha a hitel folyósítására még nem került sor. A Fogyasztó a szerződéskötés napjától számított tizennégy napon belül díjmentesen felmondhatja a hitelszerződést, ha a hitelt már folyósították. Az elállási jogot az Adósnak határidőben érvényesítenie kell, az erre vonatkozó nyilatkozatát postára adja, vagy egyéb igazolható módon a Takarékszövetkezetnek, mint hitelezőnek elküldi. Előtörlesztés - Előtörlesztési Díj: a Szerződésben megállapított teljesítési határidő előtti részleges vagy teljes előtörlesztés esetén, a Szerződésben meghatározott feltételek szerint Hatályos:

2 és a Hirdetményben meghatározott mértékben az Ügyfél által a Hitelintézetnek megfizetendő díj. Éves Zárlati Költség: a Takarékszövetkezet által az Ügyfél részére megnyitott hitelszámla után, a Hirdetményben meghatározott mértékű költség, mely minden naptári év a Hirdetményben megjelölt napján és a kölcsön teljes megszűnésének napján esedékes. Felügyeleti hatóság: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.(székhelye: 1013 Budapest Krisztina krt.39) Fizetési számla: a fizetési műveletek teljesítésére szolgáló a pénzforgalmi szolgáltató egy vagy több ügyfele nevére megnyitott számla, ideértve a bankszámlát és a pénzforgalmi számlát is. Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy. Folyósítási Jutalék: a Szerződésben vagy a Hirdetményben a folyósított Kölcsön százalékában vagy konkrét összegben meghatározott mértékű díja, melynek megfizetése az első folyósítással egyidejűleg esedékes. Forrásköltség: az az összesített költségszint, amely mellett az adott időszakban, adott pénznemben, adott lejáratra a Hitelintézet refinanszíroztatni tudja magát. Hirdetmény: az egyes Szerződésekhez kapcsolódó azon dokumentum, mely az adott Szerződés alapján a Takarékszövetkezet által az Ügyfélnek nyújtott szolgáltatáshoz kapcsolódó kondíciók (kamat, díj, költség) feltüntetésre kerülnek. A mindenkor hatályos Hirdetményt a Takarékszövetkezet üzlethelyiségeiben és honlapján teszi közzé. Hiteldíj: az Adós által a hitel/kölcsön szolgáltatásáért fizetett díj, mely magában foglalja a Szerződésben meghatározott ügyleti kamatot, valamint a Szerződésben és eltérő megállapodás hiányában az ÁSZF-ben meghatározott díjakat, költségeket és egyéb járulékos fizetési kötelezettségeket. Hitelbírálati Díj: a Takarékszövetkezet által a benyújtott hitelkérelem hitelbírálati eljárásáért felszámított és az Ügyfél által megfizetendő díja, melynek mértéke a kérelmezett Kölcsön összegének százalékában vagy konkrét összegben, a Hirdetményben kerül meghatározásra. Hitelintézet: a Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet (székhely: 6100 Kiskunfélegyháza, Gorkij u. 4.; cégjegyzékszám: ; tevékenységi engedély száma : 795/1997.F, E- I-900/2007 Hitelkamat: a Fogyasztó által igénybe vett hitelösszeg rögzített vagy változó százalékában, éves szinten meghatározott pénzösszeg. Hitelkeret: a Hitelkeret szerződés alapján a Számlatulajdonos rendelkezésére bocsátott összeg, melynek terhére és erejéig a Takarékszövetkezet Kölcsönt nyújt a Számlatulajdonosnak. Hitelkeret Szerződés: a Takarékszövetkezet és a Számlatulajdonos között létrejött fizetési számlához kapcsolódó Számlahitel szerződés, valamint óvadékként elhelyezett összeg keretével biztosított fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret szerződés. Hitel teljes díja: a hitelező által ismert minden olyan a teljes hiteldíj mutató számításánál a külön jogszabály szerint figyelembe veendő ellenszolgáltatás, amelyet a Fogyasztó a hitelszerződés kapcsán megfizet. Hitel teljes összege: a hitelnek a hitelszerződésben meghatározott teljes összege, vagy felső összeghatára. Honlap: a weboldal. Hatályos:

3 Hpt.: A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló évi CXII. törvény. Jegybanki alapkamat: a Magyar Nemzeti Bank által a pénzpiacok és a gazdaság helyzete alapján meghatározott kamat.(referencia kamatláb) Jelzáloghitel: a Fogyasztó részére ingatlanra alapított jelzálogjog ideértve az önálló zálogjogként alapított jelzálogjogot is fedezete mellett nyújtott hitel/kölcsön. Kamatfelár: az az éves százalékban kifejezett érték, mely a referenciakamattal összeadva alkotja az Ügyleti kamatot. Az induló kamatfelár az Adóssal való megállapodás alapján, egyedi (kockázati) döntéssel az árazási elveknek megfelelően kerül meghatározásra. Kamatforduló: a következő kamatperiódusra érvényes kamat rögzítésének időpontját jelenti, amely eltérő megállapodás hiányában minden naptári hónap/negyedév/félév utolsó napja. Kamatperiódus: az a Szerződésben meghatározott időtartam, amely alatt a Kamat mértéke egyoldalúan a Takarékszövetkezet által nem változtatható meg. Az első kamatperiódus Kölcsönszerződés esetében a Kölcsön folyósítása napján, Hitelkeret Szerződés esetében a Hitelkeret megnyílásának napján kezdődik, és a Szerződésben meghatározott időtartam utolsó napjáig tart. Minden további kamatperiódus az előző kamatperiódus utolsó napját követő első napon kezdődik és a következő kamatperiódus utolsó napján, illetve az utolsó kamatperiódus esetében a Kölcsön lejáratának napján végződik. Kezelési Költség: a Szerződésben és a Hirdetményben a Kölcsön összegének százalékában vagy konkrét összegben meghatározott mértékű egyszeri díj, melynek megfizetése a Szerződésben rögzített időpontban esedékes. Késedelmi Kamat: az a Szerződésben és a Hirdetményben meghatározott mértékű kamat, melyet az Ügyfél az általa az esedékességkor a Hitelintézetnek meg nem fizetett összeg után köteles a késedelem idejére fizetni. Késedelmes tétel a hitelezési kockázat kezeléséről és tőkekövetelményéről szóló 196/2007. (VII.30.) Korm. Rendelet 13. (1) bekezdése értelmében az Adósnak a Hitelintézettel szembeni fizetési kötelezettségének késedelme, ha az kilencven napon keresztül folyamatosan fennáll, és amelynek összege meghaladja a késedelembe esés időpontjában érvényes legkisebb összegű havi minimálbért, vagy az Adós szerződés szerinti összes kötelezettségének kettő százalékát vagy az egy havi törlesztő részletet. A hivatkozott jogszabály megváltoztatása esetén a helyébe lépő jogszabályi kritériumok szerinti késedelem, a jogszabály megszüntetése esetén a jelen meghatározás szerinti késedelem minősül késedelmes tételnek. Központi hitelinformációs rendszer (KHR) olyan zárt rendszerű adatbázis, amelynek célja a hitelképesség megalapozott megítélése, valamint a felelős hitelezés feltételei teljesítésének és a hitelezési kockázat csökkentésének előmozdítása az adósok és a referencia-adatszolgáltatók biztonságának érdekében. Kölcsön: a Kölcsönszerződésben megjelölt, a Hitelintézet által az Adósnak visszafizetési kötelezettség mellett nyújtott pénzösszeg, továbbá a Hitelkeret terhére és erejéig a Takarékszövetkezet által a Számlatulajdonosnak nyújtott összeg. Lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerződés: ingatlanra alapított jelzálogjog ideértve az önálló zálogjogként alapított jelzálogjogot is fedezete mellett megkötött olyan hitel- illetőleg kölcsönszerződés, amelyben a felek által okiratban rögzített hitelcél lakóingatlan vásárlása, építése, bővítése, korszerűsítése vagy felújítása. Magatartási Kódex: a piaci önszabályozás keretében létrehozott megállapodás és szabályegyüttes, amely a lakosság részére nyújtott hitelezési tevékenység teljes körében alkalmazandó és követendő magatartási szabályokat határoz meg azon pénzügyi szervezetek számára, amelyek a kódexet magukra nézve kötelezőnek ismerik el. Hatályos:

4 Referencia-kamatláb: bármilyen alkalmazandó kamat számításának alapjául szolgáló, a nyilvánosság számára hozzáférhető mindenkori kamatlábat, amelynek mértékére a Hitelintézetnek nincs ráhatása. Rendkívüli Levelezési Díj: az Ügyfél kérésére, részére, akár az Ügyfél általi kezdeményezésre megküldött értesítésekhez kapcsolódóan a Hitelintézet által felszámításra kerülő, a Hirdetményben meghatározott mértékű díjat. A törlesztési táblázat megküldéséhez kapcsolódóan a Hitelintézet rendkívüli levelezési díjat, egyéb költséget nem számít fel. Rendelkezésre Tartási Jutalék: a Hitelkeret Szerződés alapján, a Számlatulajdonos rendelkezésére tartott, általa igénybe nem vett Hitelkeret százalékában a Hirdetményben meghatározott mértékű, a Számlatulajdonos által a Hitelintézetnek megfizetendő díjat, melynek megfizetése eltérő megállapodás hiányában a rendelkezésre tartási időszak alatt minden naptári hónap végén, illetve a Hitelkeret Szerződés megszűnésekor esedékes. A rendelkezésre tartási jutalék felszámításának kezdő időpontja a Hitelkeret megnyílásának napja, végső időpontja az igénybevételi lehetőség utolsó napját megelőző nap, illetve a tényleges igénybevétel (folyósítás) napját megelőző nap. Mértékére eltérő megállapodás hiányában az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetmény az irányadó Rendkívüli Ügyintézési Díj: a Hirdetményben meghatározott mértékű, az Ügyfél által a kérésére történő, szerződésmódosítást nem igénylő, egyedi ügyintézéskor (halasztás, és egyéb esetekben) fizetendő díjat. Számlatulajdonos: az a Fogyasztónak minősülő természetes személy, aki a Hitelintézettel Hitelkeret Szerződést köt. Szerződés: a Kölcsönszerződés, és a Hitelkeret Szerződés. Szerződésmódosítási Díj: az Ügyféllel megkötött Szerződés, illetve az ahhoz kapcsolódó biztosítéki szerződések aláírását követően végrehajtott, a jogviszony tartalmát, a szerződés(ek) bármely feltételét, és/vagy időtartamát érintő változtatás (ideértve a futamidő hosszabbítást, fedezetcserét, adóskiengedés a kötelemből stb. is) esetén a Hitelintézet által felszámított díja. Mértéke szerződésmódosításonként a módosítással érintett összeg százalékában vagy konkrét összegben kerül megállapításra, megfizetése a szerződésmódosítás aláírásakor esedékes. Mértékére - eltérő megállapodás hiányában - a Hirdetmény az irányadó. Nem kerül felszámításra szerződésmódosítási díj a Takarékszövetkezet által végrehajtott egyoldalú szerződésmódosítás, valamint a lakáscélú jelzáloghitel futamidejének meghosszabbítása esetén. Tartós Adathordozó: az eszköz, amely az Ügyfél számára lehetővé teszi a neki címzett adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését. Teljes Hiteldíj Mutató, THM : az a belső kamatláb, amely mellett az Ügyfél által visszafizetendő tőke és teljes hiteldíj egyenlő az Ügyfél által a Kölcsön folyósításáig bezárólag a Kölcsönnel kapcsolatban - a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló 83/2010. (III. 25.) kormányrendeletben meghatározott kivételekkel - fizetett összes költséggel csökkentett hitelösszeggel. A THM számításának képletét a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló 83/2010. (III. 25.) kormányrendelet tartalmazza. A THM = a kölcsön teljes hiteldíjának aránya a kölcsön teljes összegéhez, éves %-ban kifejezve. THM kiszámítására vonatkozó képlet: m m Σ C(1+x) -t k = Σ D 1 (1+x) -s 1 k=1 l=1 C k D 1 a k sorszámú hitelrészlet összege, csökkentve a hitel felvételével összefüggő, az első hitelfolyósításig fizetendő költségekkel, az 1 sorszámú törlesztőrészlet vagy díjfizetés összege, Hatályos:

5 m a hitelfolyósítások száma, m az utolsó törlesztőrészlet vagy díjfizetés száma, t k az első hitelfolyósítás időpontja és minden ezt követő hitelfolyósítás időpontja közötti időtartam években és töredékévekben kifejezve, ezért t1= 0, s 1 az első hitelfolyósítás időpontja és minden egyes törlesztő részlet vagy díjfizetés időpontja közötti időtartam években és töredékévekben kifejezve, X a THM értéke A hitel teljes díjának aránya a hitel teljes összegéhez éves %-ban kifejezve. A THM meghatározása és mértéke az aktuális feltételek és a hatályos jogszabályok figyelembe vételével történt. A feltételek megváltozása esetén a mértéke módosulhat. Ügyleti Kamat: a Szerződésben megállapodott mértékű hitelkamat, melyet az Ügyfél a folyósított Kölcsön összege után fizet a Takarékszövetkezetnek. Az Ügyleti Kamatot a Takarékszövetkezet a folyósított Kölcsön összege után naptári napokra számítja fel. Az első kamatnap a folyósítás napja, az utolsó kamatnap a törlesztést megelőző nap. Az utolsó kamatfizetés a Kölcsön lejáratának a napján esedékes. Ha az Ügyfél a Kölcsönt lejárat előtt fizeti vissza, az ügyleti kamat a Kölcsön visszafizetésének a napján válik esedékessé. A Takarékszövetkezet az Ügyleti Kamatot a tényleges visszafizetés napját megelőző napig számítja fel. Az ügyleti kamat lehet fix mértékű, vagy változó. A változó kamat lehet Referencia-kamatlábhoz kötött, vagy egyedileg változtatható. A Referencia-kamatlábhoz kötött ügyleti kamat esetében az ügyleti kamat mértéke megegyezik az adott ügyletre alkalmazott érvényes Referencia-kamatláb és az egyedileg meghatározott Kamatfelár összegével. A Referencia-kamatlábhoz kötött kamat a Referencia-kamatláb változásához igazodóan Kamatperiódusonként automatikusan változik, Kamatperióduson belül rögzített. A Szerződésben a Takarékszövetkezet a szerződéskötés napja szerinti tárgyhóra, vagy az első Kamatperiódusra érvényes Ügyleti Kamat mértéket tünteti fel, melytől a folyósítás napján a folyósítás napja szerinti Kamatperiódusra irányadó Referencia-kamatláb, és annak megfelelően a ténylegesen felszámításra kerülő ügyleti kamat mértéke eltérhet. A kamatszámítás a következő képlet alapján történik: kamat = fennálló tőketartozás x naptári napok száma x kamatláb % 360 x Egyoldalú szerződésmódosítás 2.1. A Takarékszövetkezet a 2.2. pontban foglaltak kivételével a Szerződésben kizárólag kamatot, díjat, költséget jogosult az Ügyfél számára egyoldalúan módosítani. A Kamat-, díjvagy költségelemnek az Ügyfél számára kedvezőtlen Hitelintézet általi egyoldalú módosítására akkor van lehetőség, ha az Oklistában található bármelyik feltétel, vagy körülmény megváltozása a módosítandó kamat-, díj- vagy költségelemre ok-okozati kihatással bír. A Hitelintézet nem automatikusan, hanem a megváltozott ok, körülmény változása hatásainak vizsgálata és alapos elemzése alapján dönt a Kamat-, díj-, vagy költségelem egyoldalú módosításáról A referencia-kamatlábhoz kötött jelzáloghitelek esetében az Adós által fizetendő kamat és a referenciakamat különbségét (a kamatfelárat) a Hitelintézet egyoldalúan az Adós számára kedvezőtlenül kizárólag az alábbi esetekben módosíthatja: a) az Ügyfél egyhavi törlesztő részlettel 45 napot meghaladóan fizetési késedelembe esik, vagy b) az Ügyfél a fedezetül szolgáló ingatlanra kötött, a Takarékszövetkezetre engedményezett vagyonbiztosítást a Takarékszövetkezet postai úton vagy más, a Hatályos:

6 szerződésben meghatározott közvetlen módon történő értesítése ellenére legalább két hónapon keresztül nem fizeti. Referencia kamatlábhoz kötött kamatnál a kamat mértéke követi a referencia kamatláb változását, vagyis a referencia kamatláb változása alapján automatikusan módosul az Ügyfél által fizetendő kamat mértéke is. A referencia kamatot tartalmazó kölcsönszerződések esetén a kamatfelár, a díjak, jutalékok és egyéb költségek egyoldalú módosítása esetén a Takarékszövetkezet az a) és b) pontban foglalt szabályok szerint jár el A Hitelintézet az Ügyfél számára nem kedvezőtlenül bármikor módosíthatja egyoldalúan az Ügyféllel kötött Szerződés feltételeit. A Takarékszövetkezet az Adóssal kötött kölcsönszerződésben kikötött kamatot, díjat, illetve költséget érintő egyoldalú szerződésmódosítást a Magatartási Kódex, valamint a Hpt. 210 (3)-(4) bekezdésének megfelelően jelzáloghitel esetében a Hpt. 210/B rendelkezéseinek megfelelően készített árazási elveknek alapján, ezen elvek figyelembe vételével hajtja végre. Az árazási elvek üzleti titoknak minősülnek és az ügyfelek felé nem nyilvánosak, azonban az árazási elvek megfelelőségét és alkalmazásának gyakorlatát a Felügyelet ellenőrizheti. Az ellenőrzés során a Felügyelet figyelembe veszi a Magatartási Kódex rendelkezéseit is A Takarékszövetkezet a Szerződésben ide nem értve a referencia kamatlábhoz kötött jelzáloghitel szerződést meghatározott Kamat, díj, költség Adósra nézve kedvezőtlen egyoldalú módosításának jogát az alábbi oklistában meghatározott feltételek, illetve körülmények valamelyikének bekövetkezése esetén gyakorolhatja: A jogi szabályozói környezet megváltozása: a) A Takarékszövetkezet hitel- és pénzügyi lízingszerződés szerinti jogviszonyokat szorosan és közvetlenül érintő tevékenységére, működési feltételeire vonatkozó vagy ahhoz kapcsolódó jogszabályváltozás, jegybanki rendelkezés vagy a hitelezőre kötelező egyéb szabályozók megváltozása, b) Takarékszövetkezet hitel- és pénzügyi lízingszerződés szerinti jogviszonyokat szorosan és közvetlenül érintő tevékenységhez kapcsolható közteher (pld. adó) változása, a kötelező tartalékolási szabályok változása, c) Kötelező betétbiztosítás összegének vagy díjának változása A pénzpiaci feltételek, a makrogazdasági környezet módosulása: A Takarékszövetkezet forrásköltségeinek változása/pénzpiaci forrásszerzési lehetőségek változása, így különösen, de nem kizárólagosan: - Magyarország hitelbesorolásának változása, - Az országkockázati felár változása, - Jegybanki alapkamat, a jegybanki repo- és betéti kamatlábak változása, - A bankközi pénzpiaci kamatlábak/hitelkamatok változása, - A Magyar Állam vagy a hitelező által kibocsátott kötvény és SWAP hozamgörbék egymáshoz képest történő elmozdulása, - Refinanszírozást biztosító, nyilvánosan kibocsátott értékpapír hozamának, illetve kibocsátója elismert külső hitelminősítő szervezet általi kockázati besorolásának változása, vagy az ilyen besoroláshoz kapcsolódó költségek megváltozása, - A Takarékszövetkezet lekötött ügyfélbetétei kamatának változása Az ügyfél kockázati megítélésének megváltozása: a) Az Ügyfél, illetve a hitelügylet más kockázati kategóriába történő átsorolása a Takarékszövetkezet vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő eszközminősítési szabályzata, vagy belső adósminősítési szabályzata alapján különös tekintettel az Ügyfél pénzügyi helyzetében és fizetőképességi stabilitásában bekövetkező Hatályos:

7 változásokra, ha azt az új kockázati kategóriába történő átsorolás az értékvesztés, és ezáltal az alkalmazott kockázati felár mértékének változtatását teszi indokolttá. b) A Takarékszövetkezet vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő eszközminősítési szabályzata, vagy Takarékszövetkezet belső adósminősítési szabályzata alapján azonos kockázati kategóriába tartozó hitelügyletek illetve ügyfelek kockázatának változása, ha a kockázat megváltozása az adott kockázati kategóriában az értékvesztés és ezáltal az alkalmazott kockázati felár mértékének változtatását teszi indokolttá. c) A nyújtott kölcsön vagy hitel fedezetéül szolgáló ingatlanfedezet értékében bekövetkezett legalább 10 %-os változás A Takarékszövetkezet a kockázati megítélés változása alapján nem érvényesít kamatemelést azon Adósoknál akik szerződési kötelezettségeiket folyamatosan teljesítették, a hitel futamideje alatt nem estek fizetési késedelembe A Takarékszövetkezet az egy évet meg nem haladó futamidejű és automatikusan nem megújítható - Szerződést nem jogosult egyoldalúan az Adós számára kedvezőtlenül módosítani A Takarékszövetkezet az Oklistában felsorolt, az adott Kamat-, díj-, vagy költségelemre kihatással bíró feltételek vagy körülmények kedvező irányú változását is köteles érvényesíteni, azaz a feltételek, körülmények kedvező változása esetén az érintett Kamat-, díj-, és/vagy költségelemet megfelelően csökkenteni. 2.8 A Takarékszövetkezet a Szerződésben meghatározott költségeket és díjakat - lakáscélú hitel-vagy kölcsönszerződés kivételével - évente maximálisan a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett előző évi éves átlagos infláció mértékében emeli. 2.9 A Takarékszövetkezet a jelen az Oklistában meghatározott eseteken kívül vis maior események hirtelen bekövetkező nagyfokú pénz- és tőkepiaci zavarok bekövetkezése esetén átmenetileg, a zavarok fennállásáig módosíthat egyoldalúan Kamatot, díjat, költséget. Ezen egyoldalú módosításról - annak alkalmazásával egyidejűleg - a Takarékszövetkezet a Felügyeletet értesíti, és azt nyilvánosságra hozza A Takarékszövetkezet nem jogosult a Szerződést egyoldalúan, az Ügyfél számára kedvezőtlenül módosítani új díj vagy költség bevezetésével. A Takarékszövetkezet nem jogosult továbbá az egyes Kamat, díj, vagy költségelemek Szerződésben meghatározott számítási módját egyoldalúan, az Ügyfél számára kedvezőtlenül módosítani A Szerződésben meghatározott ügyleti-, késedelmi kamatot, díjat vagy költséget érintő, az Adós számára kedvezőtlen egyoldalú módosítást - a referencia kamatlábhoz kötött kamatnál a referencia kamatláb változásából eredő kamatváltozás, valamint az állami kamattámogatással nyújtott lakáskölcsön kivételével a módosítás hatálybalépését megelőzően legalább hatvan (60) nappal Hirdetményben közzéteszi. Az érintett Adósokat a módosításról és a törlesztőrészlet ebből adódó változásáról legkésőbb a módosítás hatálybalépését 60 (hatvan) nappal megelőzően postai úton, vagy más a szerződésben meghatározott közvetlen módon is írásban értesíti, a változás időpontjának, és a megváltozott törlesztő részlet összegének feltüntetésével. Elektronikus szolgáltatás nyújtása esetén a módosításokat tartalmazó tájékoztatást a Takarékszövetkezet az Adós(ok) számára elektronikus úton is elérhetővé teszi Az Állami kamattámogatással nyújtott lakáskölcsön esetén kamatot, díjat vagy költséget érintő, egyoldalú, az Adós számára kedvezőtlen módosítást a Takarékszövetkezet a módosítás hatálybalépését megelőzően legalább 15 nappal hirdetményben közzé teszi, Hatályos:

8 elektronikus kereskedelmi szolgáltatás nyújtása esetén az ügyfelek számára folyamatosan és könnyen hozzáférhető módon elektronikusan is elérhetővé teszi Az Adós a számára kedvezőtlen egyoldalú módosítás hatálybalépése előtt a referencia-kamatlábhoz kötött kamat esetén a referencia-kamatláb változásából eredő kamatváltozás kivételével - jogosult a Szerződés díjmentes előtörlesztésére, felmondására. Amennyiben az Adós a megváltozott kondíciók mértékét nem fogadja el, azt a Szerződő Felek az Adós általi, a módosítás hatálybalépésének napjával történő felmondásnak tekintik. A Takarékszövetkezet az Adós által írásban megtett, legkésőbb módosítás hatálybalépésének napjáig a benyújtott felmondást tekinti joghatályosnak. Ebben az esetben a Takarékszövetkezet és az Adós haladéktalanul kötelesek elszámolni egymással, és az Adós köteles az eredeti ügyleti kamattal illetve kondíciókkal a teljes tartozását haladéktalanul visszafizetni. Ennek elmulasztása esetén a Takarékszövetkezet a lejárt követeléshez fűződő jogkövetkezményeket érvényesítheti az Adóssal szemben. Az Adós felmondása hatályát veszti, ha a kamatperiódus végéig a felmondással érintett szerződésből eredő tartozás teljes összegét a Takarékszövetkezet részére nem fizeti meg. Ha az Adós a módosítás hatálybalépéséig írásban a Szerződést nem mondja fel, úgy a módosítást általa elfogadottnak kell tekinteni. Ebben az esetben a Takarékszövetkezet az értesítésben meghatározott hatálybalépési időponttól kezdődően a módosított mértékű ügyleti-, késedelemi kamatot, díjat, költséget jogosult felszámítani. A módosítás az értesítésben megjelölt hatálybalépési időpontot megelőző időszakra megállapított ügyleti kamatot, díjakat, és egyéb feltételeket nem érinti. 3. Futamidő hosszabbítás 3.1. Fogyasztóval kötött lakáscélú hitel- és kölcsönszerződés esetén a futamidő meghosszabbításáért a Hitelintézet nem jogosult semmilyen, általa megállapított mértékű díjat, jutalékot, vagy költséget felszámítani, amennyiben a futamidő meghosszabbítására öt éven belül nem került sor Lakáscélú jelzáloghitel esetében az Adós, amennyiben a szerződése alapján fennálló kötelezettsége teljesítésével legalább kilencven napos késedelemben van, a futamidő alatt egy alkalommal írásban kezdeményezheti a futamidő meghosszabbítását legfeljebb öt évvel. Az ilyen kérelem teljesítését a Takarékszövetkezet alapos ok nélkül nem tagadhatja meg. Ebben az esetben a díjak, költségek, jutalékok vonatkozásában a 3.1. pontban foglaltakat kell alkalmazni. 4. Törlesztés 4.1. Az Adós a kölcsön összegét és járulékait (kamat,díj,költség) a Szerződésben meghatározott teljesítési időpontokban és törlesztési összegekben tartozik megfizetni. Ha valamely fizetési kötelezettség esedékessége olyan napra esik, amely nem banki munkanap, akkor a teljesítés napja az ezt követő első banki munkanap Az Adós fizetési kötelezettségét - eltérő megállapodás hiányában - a Szerződésben feltüntetett fizetési számlájáról köteles teljesíteni, ennek megfelelően köteles a fizetési számláját legalább a Szerződés szerint esedékes összeg erejéig feltölteni legkésőbb az esedékesség napjáig. 4.3.Az Adós a Szerződés aláírásával felhatalmazza a Hitelintézetet, hogy a Hitelintézetnél vezetett bármely fizetési számláját a Szerződés szerint bármely esedékes összeggel megterhelje az Adós ez irányú további külön rendelkezése (felhatalmazása) nélkül is. 5. Előtörlesztés 5.1 Az Adós a Takarékszövetkezethez intézett, erre irányuló írásbeli nyilatkozattal bármikor jogosult a Kölcsön és járulékai teljes, vagy részleges előtörlesztésére. Hatályos:

9 5.2. Előtörlesztés esetén a Takarékszövetkezet csökkenti a Kölcsön teljes díját az előtörlesztett részlet vonatkozásában a Kölcsönszerződés eredeti lejárata szerint fennmaradó időtartamára vonatkozó Kamattal és a kamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatással Amennyiben az előtörlesztés összege nem elegendő a teljes fennálló le nem járt tartozás kiegyenlítésére, az előtörlesztés összegéből először a befizetés napjáig felmerült költséget, majd a Kamatot kell elszámolni, és csak az ezt követően fennmaradt összeget lehet tőke előtörlesztésre fordítani Az előtörlesztett összeg alapján az előtörlesztést követő hónaptól esedékes törlesztő részletek összege ha a felek eltérően nem állapodnak meg újraszámításra kerül Az előtörlesztés nem mentesíti az Adóst a Kölcsönszerződésben vállalt havi törlesztő részletek rendszeres megfizetése alól, kivéve, ha az Adós az előtörlesztéssel a teljes tartozását kiegyenlítette. A teljes tartozás kiegyenlítésekor a Takarékszövetkezet - az időközbeni előtörlesztések figyelembevételével - elszámol az Adóssal A Takarékszövetkezet az Adós részleges vagy teljes előtörlesztése esetén az előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó, esetleges, méltányos, és objektíve indokolt költségeinek Adós általi megtérítésére az alábbi korlátozásokkal jogosult, ha az előtörlesztés olyan időszakra esik, amikor az Ügyleti Kamat rögzített: ezen, Adós által megtérítendő költségek mértéke nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg egy százalékát, ha az előtörlesztés időpontja és a Kölcsön szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartam az egy évet meghaladja; ezen, Adós által megtérítendő költségek mértéke nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg fél százalékát, ha az előtörlesztés időpontja és a Kölcsön szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartam az egy évet nem haladja meg; az előtörlesztés időpontjában érvényes feltételek figyelembevételével, ezen Adós által megtérítendő költségek nem haladhatják meg az előtörlesztés időpontja és a kölcsön Szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartamra az Adós által fizetendő kamat összegét Nem számítható fel előtörlesztési díj az Adós pont szerinti felmondása esetén, a fizetési számlához tartozó hitelkeret szerződés esetén, valamint abban az esetben, ha az előtörlesztés visszafizetési biztosítékként kötött biztosítási szerződés alapján történt, továbbá, ha tizenkét hónap alatt egy alkalommal az Adós által teljesített előtörlesztés összege nem haladja meg a kettőszázezer forintot. 5.7.Szabad felhasználású jelzáloghitel előtörlesztése esetén a Takarékszövetkezet jogosult az előtörlesztés miatt keletkező költségeinek megtérítésére, azzal hogy az érvényesített költségek mértéke nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 2 %-át Lakáscélú jelzáloghitel előtörlesztése esetén a Takarékszövetkezet által érvényesített költségek mértéke nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 1 %-át, kivéve, ha a részleges, vagy teljes - előtörlesztés - részben vagy egészben más pénzügyi intézmény által folyósított kölcsönből történik Nem illeti meg a Takarékszövetkezetet az előző bekezdések szerinti költségtérítés, amennyiben az előtörlesztés visszafizetési biztosítékként kötött biztosítási szerződés alapján történt. Nem illeti meg a Takarékszövetkezetet a költségtérítés a Kölcsön teljes előtörlesztése (végtörlesztése) esetén, ha az Adós fennálló tartozása nem haladja meg az egymillió forintot és a megelőző tizenkét hónap alatt előtörlesztést nem teljesített Lakáscélú jelzáloghitel előtörlesztése esetén nem illeti meg a Takarékszövetkezetet költségtérítés a szerződés hatálybalépésétől számított huszonnégy hónapot követően teljesített első részleges, vagy teljes előtörlesztés (végtörlesztés) alkalmával, kivéve, ha a részleges vagy teljes előtörlesztés (végtörlesztés) - részben vagy egészben más pénzügyi Hatályos:

10 intézmény által folyósított kölcsönből történik, vagy ha az előtörlesztés összege meghaladja a kölcsönszerződésben meghatározott kölcsönösszeg felét Amennyiben a Takarékszövetkezet a jelzáloghitel biztosítékát képező ingatlan értékének felülvizsgálata során megállapítja, hogy a hitelfedezeti érték alapján az ingatlanra adható maximális hitel összegét az Adós fennálló tőketartozása 6 hónapon keresztül folyamatosan meghaladja, úgy a Takarékszövetkezet jogosult olyan összegű előtörlesztésre az Adóst felszólítani, amely ahhoz szükséges, hogy a fedezettség szintje helyreálljon. Az Adós a felszólítás kézhezvételét követő 15 napon belül köteles az előtörlesztést teljesíteni. Ezen előtörlesztés esetén a Takarékszövetkezet nem számít fel előtörlesztési díjat. Amennyiben arról a Felek megállapodnak, úgy az előbbi esetben lehetőség van arra is, hogy az Adós pótlólagos biztosítékot ajánljon fel Fizetési számlához kapcsolódó Hitelkeret szerződés esetén a Takarékszövetkezet nem jogosult az előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó esetleges, méltányos, és objektíve indokolt költségeinek Adós általi megtérítésére. 6. Fizetési késedelem 6.1. A Takarékszövetkezet az Adós fizetési késedelme esetén jogosult a késedelem Szerződésben, ASZF-ben és a mindenkor hatályos jogszabályokban meghatározott jogkövetkezményeit érvényesíteni Az Adós tudomásul veszi, hogy amennyiben az esedékesség/lejárat napjára fizetési kötelezettségét a Szerződés szerint nem teljesíti, illetve a törlesztéshez szükséges forint fedezet az esedékesség/lejárat napjára fizetési számláján nem biztosítja, úgy az ezt követő naptól a Takarékszövetkezet a lejárt kölcsön tőke összege után késedelmi kamatot számít fel, melynek mértéke az ügyleti kamaton felül eltérő megállapodás hiányában az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetményben közzétett mértékű kamat. A teljes hiteldíj bármely elemének késedelmes teljesítése esetén a késedelem időtartamára, a késedelmesen teljesített összeg után eltérő megállapodás hiányában az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetményben közzétett mértékű késedelmi kamat kerül felszámításra A Takarékszövetkezet az Adósnak a késedelembe esést követően írásban fizetési felszólítást küld, melyben közli a lejárt megfizetendő tartozás összegét, a késedelmi kamat mértékét, és tájékoztatást arról, hogy amennyiben az Adós a felszólításban megjelölt határidőre sem teljesít, a szerződésben és az adott kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetményben meghatározott késedelmi kamat felszámításán kívül a nem fizetés mely jogkövetkezményei kerülhetnek alkalmazásra A lakáscélú hitel-és kölcsönszerződés esetében a szerződés felmondását követő kilencvenedik napot követően a Takarékszövetkezet az Adós nem teljesítése miatt késedelmi kamatot, költséget, díjat vagy jutalékot nem számíthat fel a felmondás napját megelőző napon érvényes ügyleti kamatot és kezelési költséget meghaladó összegben. 6.5 Az Adós tudomásul veszi, hogy amennyiben fizetési kötelezettségeit az esedékesség napján nem, vagy csak részben teljesíti, a Hitelintézet jogosult az Adós előzetes értesítése nélkül az Adós bármely Hitelintézetnél vezetett fizetési számláját a lejárt összeg erejéig megterhelni, azaz a lejárt követelést beszámítás útján kiegyenlíteni. Az Adós a Szerződés aláírásával felhatalmazza a Hitelintézetet arra, hogy a Hitelintézet a nála vezetett bármely számláját az esedékes, de az Adós által meg nem fizetett összeggel az esedékesség napját követően megterhelje Az Adós tudomásul veszi, hogy a lejárt kölcsön összegének az Adós bármely fizetési számlájáról történő beszedésével összefüggésben felmerült összes többletköltség kizárólag az Adóst terheli. 7. A Szerződés megszüntetése 7.1.A Takarékszövetkezet jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha (a) a Kölcsönre/Hitelkeretre nyújtott biztosíték értéke jelentősen, legalább 10 %-kal csökkent, és azt az Ügyfél a Takarékszövetkezet felszólítására nem egészíti ki; Hatályos:

11 (b) az Ügyfél vagyoni helyzetének romlása vagy a fedezet elvonására irányuló magatartása veszélyezteti a Kölcsön visszafizetésének lehetőségét; (c) az Ügyfél hitelképtelenné válik; (d) az Ügyfél a Takarékszövetkezetet a Kölcsön/Hitelkeret összegének megállapításánál valótlan tények közlésével, adatok eltitkolásával vagy más módon megtévesztette, amennyiben ez a Kölcsön/Hitelkeret összegének megállapítását befolyásolta; (e) az Ügyfél a Kölcsön/Hitelkeret fedezetével, biztosítékával kapcsolatos vizsgálatot - figyelmeztetés ellenére - akadályozza, ideértve azt az esetet is, ha a Szerződésben vállalt vagy jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettségét megszegi; (f) a Kölcsön visszafizetése - a fedezetek értékcsökkenése, az Ügyfél fizetőképességének, illetve fizetőkészségének megváltozása következtében - veszélyeztetve van; (g) az Adós a fenti 5.11 pontban meghatározott kötelező előtörlesztésre vonatkozó felszólításnak a felszólításban megjelölt határidőig nem tesz eleget; (h) az Ügyfél más, a Szerződésben vagy az Üzletszabályzatban meghatározott súlyos szerződésszegést követ el; (i) a Szerződésben vagy az Üzletszabályzatban meghatározott egyéb esetekben; (j) a Ptk ában meghatározott egyéb esetekben. Felmondási okot jelentő egyéb súlyos szerződésszegésnek minősül, ha az Ügyfél (a) a Szerződésben foglalt, és a szerződésszerű teljesítés szempontjából lényeges kötelezettségének - így különösen fizetési kötelezettségének - esedékességkor nem tesz eleget; (b) a Takarékszövetkezetnél vagy más pénzügyi intézménynél fennálló tartozását a kölcsönigénylésen nem, vagy nem a valóságnak megfelelően tüntette fel; (c) a Szerződésben vagy az Üzletszabályzatban ekként meghatározott egyéb tények, események, körülmények A Szerződés azonnali hatályú felmondása esetén az Ügyfél a felmondás közlésének időpontjában még fennálló teljes tartozása esedékessé válik, és azt köteles a Takarékszövetkezetnek egy összegben haladéktalanul megfizetni Az Ügyfél a Szerződés aláírásával felhatalmazza a Takarékszövetkezetet, hogy a Szerződés felmondása esetén a felmondás közlésének időpontjában még fennálló tartozásának összegével a Takarékszövetkezetnél vezetett bármely számláját külön megbízása nélkül a Takarékszövetkezet a jelen rendelkezés alapján megterhelje Az Ügyfél jogosult a Fogyasztási (Személyi) Kölcsön és a Számlahitel esetében a szerződéstől, annak aláírása napjától számított 14 napon belül, indokolás nélkül elállni, amennyiben a Kölcsön folyósítására még nem került sor. Az Ügyfél ezen szerződéseket az aláírásának napjától számított 14 napon belül díjmentesen felmondhatja, amennyiben a Kölcsönt a Takarékszövetkezet már folyósította. Az Ügyfél előző bekezdésben foglalt elállási/felmondási jogát határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, amennyiben az erre vonatkozó nyilatkozatát a határidő lejártáig postára adja vagy egyéb igazolható módon azt a Takarékszövetkezetnek elküldi Az Ügyfél a felmondásra vonatkozó nyilatkozatának Takarékszövetkezet részére történt elküldését követően haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül köteles a felvett Kölcsön összegét, valamint a Kölcsön folyósításának időpontjától a visszafizetés időpontjáig felszámítható, a vonatkozó szerződés szerint megállapított Ügyleti Kamatot a Takarékszövetkezetnek visszafizetni Az Ügyfél elállási/felmondási jogának gyakorlása azt a Kölcsönhöz kapcsolódó járulékos szolgáltatásra vonatkozó szerződést is felbontja, amely a Takarékszövetkezet által vagy egy harmadik fél és a Takarékszövetkezet előzetes megállapodása alapján a harmadik fél által nyújtott szolgáltatásra vonatkozik. Hatályos:

12 8. Tájékoztatási kötelezettségek 8.1. A Takarékszövetkezet a hitelszerződés fennállása alatt az Adós kérésére jelzáloghitel esetén évente egyszer, illetve a kamatperiódus fordulónapján tájékoztatást ad a tartozásról törlesztési táblázat formájában díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettség-mentesen. 8.2.A törlesztési táblázat a törlesztőrészletek összegét, a törlesztés gyakoriságát és feltételeit, valamint az egyes törlesztések tőke-és hitelkamat és a hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatás elemét ideértve díjat, jutalékot, költséget elkülönítetten tartalmazza. Ha a hitelkamat mértéke nem rögzített, vagy a hitelkamaton kívül minden egyéb ellenszolgáltatás ideértve díjat, jutalékot, költséget a hitelszerződésben meghatározottak szerint változhat, a törlesztési táblázatban egyértelműen és tömören jelezni kell, hogy a rendelkezésre bocsátott adatok a változás időpontjáig érvényesek. 9. Egyebek A Felek az egymáshoz intézett nyilatkozatokat írásban kötelesek megtenni, és az egymásnak megküldendő nyilatkozatokat, értesítéseket, tájékoztatásokat stb. - amennyiben a Szerződés vagy a jelen ÁSZF eltérően nem rendelkezik - postai úton, közvetlen kézbesítés útján (személyesen vagy futárral) vagy telefax útján kötelesek eljuttatni a címzett fél értesítési címére, illetve az általa megadott faxszámra Mindegyik fél köteles az új értesítési címe közlésével haladéktalanul írásban bejelenteni a másik félnek, ha az értesítési címe megváltozott. A Felek értesítési címének mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személyírásban nem jelentette be, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a Szerződésben feltüntetett székhely (cím) minősül A közvetlen kézbesítés útján eljuttatott nyilatkozatot akkor lehet kézbesítettnek tekinteni, ha a nyilatkozat átvételét a címzett írásban elismerte. Az átvétel elismertnek minősül akkor is, ha az elismerést (a) a Takarékszövetkezet esetében az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében dolgozó alkalmazottja tette; (b) Ügyfél esetében a vele együtt élő cselekvőképes közeli hozzátartozója vagy élettársa tette 9.4. A Takarékszövetkezet jogosult úgy tekinteni, hogy az Ügyfél tudomásul vette és elfogadta a nyilatkozatban foglaltakat, ha arra a kézhezvételtől számított 8 naptári napon belül nem érkezett írásos észrevétel vagy kifogás A pontban meghatározott szabályok nem vonatkoznak a Felek számára jogot, kötelezettséget keletkeztető, törlő, ezek mértékét megváltoztató nyilatkozatokra. Azokat a küldeményeket, amelyek kézbesítésének tényéhez jogkövetkezmény fűződik, a Felek könyvelt küldeményként, tértivevénnyel kötelesek postára adni. A jelen pont szerinti postai úton megküldött küldeményeket a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett a nyilatkozatot nem vette át, a nyilatkozatot az ellenkező bizonyításáig a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni 9.6. A telefax útján elküldött értesítés a küldő fél telefax activity reportjában szereplő időpontban tekintendő kézbesítettnek Egyik fél sem hivatkozhat arra, hogy a fentiek szerint kézbesítettnek tekintendő nyilatkozatról nem szerzett tudomást A nyilatkozatok kézbesítésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni abban az esetben is, ha a felek értesítést vagy dokumentumot küldenek egymás részére A Referencia-kamatlábhoz kötött hitelkamat esetén a Referencia-kamatláb változásáról a Takarékszövetkezet az ügyfelek számára nyitva álló helységében kifüggesztve hirdetmény útján rendszeresen tájékoztatja az Ügyfelet A Takarékszövetkezet a Szerződésben valamint jogszabályban meghatározott esetekben hirdetmény útján is tájékoztathatja, értesítheti az Ügyfelet. A Takarékszövetkezet a hirdetményeit az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeiben, a nyitvatartási időszak alatt, valamint a Honlapon hozzáférhetővé teszi. Hatályos:

13 9.11. A szerződés aláírásával az Adós megerősíti, hogy a Központi Hitelinformációs Rendszerről (KHR) szóló a Szerződés elválaszthatatlan részét képező 1. számú függelék 4. sz. mellékletben Tájékoztatót a Szerződés megkötését megelőzően megismerte és annak tudomásul vételére vonatkozó nyilatkozatot (1. számú függelék 1. sz. melléklete ) a szerződéskötés előtt aláírta. A jelen ÁSZF aláírásával az Ügyfél és a Takarékszövetkezet kijelenti, hogy annak tartalmát megismerte, megtárgyalta, megértette, és magára nézve kötelezőnek ismeri el, az Ügyfél az ÁSZF egy példányát átvette. Jelen Általános Szerződési Feltételek elválaszthatatlan melléklete: 1. sz. melléklet : Nyilatkozat 2. sz. melléklet: Nyilatkozat a Központi Hitelinformációs Rendszerben történő adatkezelésről 3. sz. melléklet: Nyilatkozat a Központi Hitelinformációs Rendszerben szerződéses jogviszony megszűnését követő adatkezelési hozzájárulás visszavonásáról 4. sz. melléklet: Tájékoztató a központi hitelinformációs rendszer-re (a továbbiakban: KHR) irányadó szabályokról, a nyilvántartás céljáról, a nyilvántartott személyt megillető jogokról, a KHR által kezelt adatok felhasználásáról, valamint az adatok átadásáról Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet Igazgatósága Hatályos:

ÉRVÉNYES KAMATOK. - egyéb építési bankhitel /felújít/ 2.- 13.- 15.06-18.06 2012.03.31.-ig folyósított hitelekre érvényes

ÉRVÉNYES KAMATOK. - egyéb építési bankhitel /felújít/ 2.- 13.- 15.06-18.06 2012.03.31.-ig folyósított hitelekre érvényes Nyírbélteki Takarékszövetkezet 4372.Nyírbéltek,Kossuth u.16. ÉRVÉNYES KAMATOK Eng.szám:36/1990.05.14. egysz.kez.költs. kamat Hiteldíj mutató Új folyósításu hitelek kamata: % / év % /év várható % 2005.

Részletesebben

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szerinti egyoldalú szerződésmódosítás alapjául szolgáló okok listája

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szerinti egyoldalú szerződésmódosítás alapjául szolgáló okok listája A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szerinti egyoldalú szerződésmódosítás alapjául szolgáló okok listája I. Egyoldalú szerződésmódosítás lakáshitelek esetén

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI SZABÁLYOK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez Hatálybalépés napja: 2010. 06. 11.

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI SZABÁLYOK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez Hatálybalépés napja: 2010. 06. 11. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI SZABÁLYOK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez Hatálybalépés napja: 2010. 06. 11. A jelen ÁSZF magában foglalja a Hitelintézet és az Ügyfél között

Részletesebben

HITEL HIRDETMÉNY önkormányzati ügyfelek részére 1. 1 A 2015. november 01-től szerződött ügyletekre

HITEL HIRDETMÉNY önkormányzati ügyfelek részére 1. 1 A 2015. november 01-től szerződött ügyletekre HITEL HIRDETMÉNY 1 1 A 2015. november 01-től szerződött ügyletekre 1 Tartalom 1. Fogalomtár...3 2. Rulírozó-, és folyószámlahitel (VRULIROZÓ; VFOLYÓSZLA)...5 3. Rövid lejáratú hitel (éven belüli) (FORGÓÉBEL1;

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez Hatálybalépés napja:.

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez Hatálybalépés napja:. Hatályos:2010.06.11. 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos u. 16. Telefon: (+36-82) 553-820 Fax: (+36-82) 553-821 E-mail: info@somogytakarek.hu www.somogytakarek.hu Cégjegyzékszám:14-02-000320 Adószám: 10115521-2-14

Részletesebben

KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI

KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI Takarékszövetkezet/Bank (a továbbiakban Hitelintézet) KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI Hatálybalépés napja: 2011. április 1. A Király Hitel elengedhetetlen szerződéskötési feltétele,

Részletesebben

Hatálybalépés napja:. 2010. augusztus 02.

Hatálybalépés napja:. 2010. augusztus 02. A..sz. kölcsönszerződés 1. sz,. függeléke ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez (Classic és Classic Prémium Személyi Kölcsön, Takarék

Részletesebben

Hatálybalépés napja: 2012. április 1.

Hatálybalépés napja: 2012. április 1. 1. számú függelék ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez (Személyi Kölcsön, Szabad Felhasználású Jelzáloghitel, és a Számlahitel) Hatálybalépés

Részletesebben

AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet. Takarék folyószámlahitel és Takarék személyi kölcsön esetén alkalmazott kondíciók

AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet. Takarék folyószámlahitel és Takarék személyi kölcsön esetén alkalmazott kondíciók AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet Takarék folyószámlahitel és Takarék személyi kölcsön esetén alkalmazott kondíciók Kihirdetve: 2015. augusztus 24. Érvényes: 2015. augusztus 25. Jelen dokumentum nem

Részletesebben

Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak forintban nyújtott jelzáloghitel ügyletek esetében

Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak forintban nyújtott jelzáloghitel ügyletek esetében 1 Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak forintban nyújtott jelzáloghitel ügyletek esetében A fenti hitelszámú hitelügyletre vonatkozó egyedi szerződésben (továbbiakban: Szerződés) nevezett Adós

Részletesebben

Hirdetmény. Lakossági számlahitelek és fogyasztási hitelek kamatairól, kondícióiról. Csak az új szerződésekre

Hirdetmény. Lakossági számlahitelek és fogyasztási hitelek kamatairól, kondícióiról. Csak az új szerződésekre Hirdetmény Lakossági számlahitelek és fogyasztási hitelek kamatairól, kondícióiról I. Lakossági folyószámlahitel Érvényes: 2015. április 9. Közzétéve: 2015. április 9. Csak az új szerződésekre Igényelhető

Részletesebben

ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186

ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186 ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186 HIRDETMÉNY - LAKOSSÁGI HITELEK Érvényes: 2015. január 1-től A Takarékszövetkezet

Részletesebben

Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.878/2015/7/I.

Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.878/2015/7/I. A Fővárosi Ítélőtábla a Réti Antal és Társai Ügyvédi Iroda (felperesi képviselő címe, ügyintéző: dr. Réti László ügyvéd) által képviselt Magyar Nemzeti Bank (1054 Budapest, Szabadság tér 8-9.) felperesnek

Részletesebben

A...sz. kölcsönszerződés 1. sz. melléklete

A...sz. kölcsönszerződés 1. sz. melléklete A....sz. kölcsönszerződés 1. sz. melléklete ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez Hatálybalépés napja: 2010. június 11. A jelen ÁSZF

Részletesebben

1. FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN THM* 20,87 % (500.000,- Ft hitelösszegre, 3 éves lejáratra számítva) 2,5 % Takarékszövetkezetnél számlával rendelkező ügyfél

1. FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN THM* 20,87 % (500.000,- Ft hitelösszegre, 3 éves lejáratra számítva) 2,5 % Takarékszövetkezetnél számlával rendelkező ügyfél Ügyleti kamat évi Éven belül: Éven túl: Egyszeri KISKUN TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNY A KISKUN Takarékszövetkezetnél alkalmazott lakossági forint hitelek kondícióiról Érvényes: 2014. június 25. napjától

Részletesebben

HIRDETMÉNY a 2015. április 1-től igényelt fogyasztói deviza

HIRDETMÉNY a 2015. április 1-től igényelt fogyasztói deviza HIRDETMÉNY a 2015. április 1-től igényelt fogyasztói deviza LAKÁSCÉLÚ VAGY SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOGKÖLCSÖN nyújtásához A Kölcsön összege: 5.000 EUR 50.000 EUR A Kölcsön devizaneme: EURO (a folyósítás

Részletesebben

SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET) KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA HIRDETMÉNYE

SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET) KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA HIRDETMÉNYE Kölcsönszerződés 2.sz. függeléke SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET) KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA HIRDETMÉNYE Hatálybalépés napja: 2011. július 01. A Király Hitel elengedhetetlen

Részletesebben

1. FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN THM* 25,59-25,99 % (500.000,- Ft hitelösszegre, 3 éves lejáratra számítva)

1. FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN THM* 25,59-25,99 % (500.000,- Ft hitelösszegre, 3 éves lejáratra számítva) Ügyleti kamat évi Éven belül: Éven túl: Egyszeri KISKUN TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNY A KISKUN Takarékszövetkezetnél alkalmazott lakossági forint hitelek kondícióiról Érvényes: 2014. július 10. napjától

Részletesebben

HIRDETMÉNY TAKARÉK KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY. Hatálybalépés napja: 2015.július 1.

HIRDETMÉNY TAKARÉK KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY. Hatálybalépés napja: 2015.július 1. HIRDETMÉNY TAKARÉK KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2015.július 1. Jelen Hirdetmény a 2015. április 01. napját követően befogadott Takarék Kiváltó Hitel kapcsán alkalmazott kondíciókat tartalmazza.

Részletesebben

Hatálybalépés napja: 2014. március 15.

Hatálybalépés napja: 2014. március 15. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez (Személyi Kölcsön, Szabad Felhasználású Jelzáloghitel, és a Számlahitel) Hatálybalépés napja:

Részletesebben

AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE

AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Piaci feltételű hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a Hirdetmény módosítására a 2014. évi LXXVIII. törvény

Részletesebben

KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI

KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI Hatálybalépés napja: 2012. január 1. Érvényes: visszavonásig. A 2011. április 1. napján hatályba lépett azonos című dokumentum jelen dokumentum hatályba

Részletesebben

FORINT ALAPÚ ÉVEN BELÜLI SZEMÉLYI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS BETÉTFEDEZETTEL

FORINT ALAPÚ ÉVEN BELÜLI SZEMÉLYI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS BETÉTFEDEZETTEL Iktatószám:../. FORINT ALAPÚ ÉVEN BELÜLI SZEMÉLYI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS BETÉTFEDEZETTEL mely létrejött egyrészről Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet székhely: 3170 Szécsény, Rákóczi út 71. cégjegyzékszám:

Részletesebben

AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE

AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Piaci feltételű hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a Hirdetményben a személyi hitel kamata változott a báziskamat

Részletesebben

RÉTKÖZ TAKARÉKSZÖVETKEZET KISVÁRDA HIRDETMÉNY A LAKOSSÁGI FOGYASZTÁSI HITELEKRŐL, FOLYÓSZÁMLAHITELRŐL

RÉTKÖZ TAKARÉKSZÖVETKEZET KISVÁRDA HIRDETMÉNY A LAKOSSÁGI FOGYASZTÁSI HITELEKRŐL, FOLYÓSZÁMLAHITELRŐL RÉTKÖZ TAKARÉKSZÖVETKEZET KISVÁRDA HIRDETMÉNY A LAKOSSÁGI FOGYASZTÁSI HITELEKRŐL, FOLYÓSZÁMLAHITELRŐL ÉRVÉNYES: 2015. április 1-től 1 JELENLEG ÉRTÉKESÍTETT KÖLCSÖNÖK: Érvényes a 2015. február 02-től befogadott

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez A jelen ÁSZF magában foglalja a Takarékszövetkezet és az Ügyfél között -án/én létrejött számú

Részletesebben

Hatálybalépés napja: 2014. március 17.

Hatálybalépés napja: 2014. március 17. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez (TakarékPont Személyi Kölcsön, Takarék Classic Szabad Felhasználású Jelzáloghitel, és a Takarék

Részletesebben

SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET)

SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET) 1. sz. melléklet SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET) TAKARÉK CLASSIC ÉS CLASSIC PRÉMIUM SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNYE Hatálybalépés napja: 2011. január 01. 1 1. Takarék Classic Személyi

Részletesebben

HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI HITELEK

HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI HITELEK ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186 HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI HITELEK Érvényes: 2013. február 20-tól Fizetési számla

Részletesebben

HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI HITELEK Érvényes: 2014. január 1-től

HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI HITELEK Érvényes: 2014. január 1-től ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186 HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI HITELEK Érvényes: 2014. január 1-től Fizetési számla

Részletesebben

HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY. Hatálybalépés napja: 2016. január 1.

HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY. Hatálybalépés napja: 2016. január 1. HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016. január 1. Jelen Hirdetmény a 2015. december 21. 2016. május 15. között befogadott Takarék Forint Kiváltó Hitel kapcsán alkalmazott

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL. jegybanki alapkamat + 3 %

H I R D E T M É N Y. MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL. jegybanki alapkamat + 3 % H I R D E T M É N Y MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL 1. SZABOLCS viharkár hitel 2010 Érvényes: 2010.06.23. jegybanki alapkamat + 3 % Folyósítási

Részletesebben

HIRDETMÉNY BG Finance Zrt. Aktuálisan értékesíthető termékek Hirdetménye

HIRDETMÉNY BG Finance Zrt. Aktuálisan értékesíthető termékek Hirdetménye Hatályos: 2015. április 15-től visszavonásig 1 1 Lakáscélú hitelek (1) 1.1 HUF alapú lakáscélú hitelek HIRDETMÉNY BG Finance Zrt. Aktuálisan értékesíthető termékek Hirdetménye Kamatláb = Referencia Kamatláb

Részletesebben

SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET) KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA HIRDETMÉNYE

SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET) KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA HIRDETMÉNYE Kölcsönszerződés 2.sz. függeléke SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET) KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA HIRDETMÉNYE Hatálybalépés napja: 2012. január 01. A Király Hitel elengedhetetlen

Részletesebben

Lakossági fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret szerződés

Lakossági fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret szerződés Lakossági fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret szerződés HITELSZÁMA: mely létrejött a Szerencs és Környéke Takarékszövetkezet (3915 Tarcal, Fő út 66. cégjegyzékszám: 05-02-000269,... kirendeltség (címe......

Részletesebben

STANDARD ÉS JOKER SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNYE

STANDARD ÉS JOKER SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNYE Rakamaz Takarék (a továbbiakban Hitelintézet) STANDARD ÉS JOKER SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNYE Hatálybalépés napja: 2010. június 11. 1 1. Joker Személyi Kölcsön kondíciói: A kölcsön összege 50 000 Ft és

Részletesebben

FORINT ALAPÚ ÉVEN BELÜLI SZEMÉLYI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS

FORINT ALAPÚ ÉVEN BELÜLI SZEMÉLYI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS Iktatószám:../. FORINT ALAPÚ ÉVEN BELÜLI SZEMÉLYI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet székhely: 3170 Szécsény, Rákóczi út 71. cégjegyzékszám: 12-02-000365

Részletesebben

A JELZÁLOGFEDEZET MELLETT NYÚJTOTT LAKOSSÁGI HITELEKRŐL

A JELZÁLOGFEDEZET MELLETT NYÚJTOTT LAKOSSÁGI HITELEKRŐL RÉTKÖZ TAKARÉKSZÖVETKEZET KISVÁRDA HIRDETMÉNY A JELZÁLOGFEDEZET MELLETT NYÚJTOTT LAKOSSÁGI HITELEKRŐL OTTHONTEREMTÉSI JELZÁLOGHITEL ÚJ LAKÁS ÉPÍTÉSÉRE, VÁSÁRLÁSÁRA (1 ÉVES REFERENCIA-KAMATLÁB PERIÓDUS)

Részletesebben

A... sz. kölcsönszerződés 2. sz. melléklete

A... sz. kölcsönszerződés 2. sz. melléklete A... sz. kölcsönszerződés 2. sz. melléklete ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő kölcsönszerződéshez Hatálybalépés napja: 2014. március 15. A jelen

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL. jegybanki alapkamat + 3 %

H I R D E T M É N Y. MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL. jegybanki alapkamat + 3 % H I R D E T M É N Y MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL 1. SZABOLCS viharkár hitel 2010 Érvényes: 2010.06.23. jegybanki alapkamat + 3 % Folyósítási

Részletesebben

Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet Hirdetmény Lakossági hitelek kondíciói és költségei Érvényesség: 2015. január 1.

Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet Hirdetmény Lakossági hitelek kondíciói és költségei Érvényesség: 2015. január 1. Közzététel napja: 2014.12.16 Jelen Hirdetmény 2015. január 1-től lép hatályba. Az újonnan meghirdetett kamat-, díj- és költségelemek valamint az aktuális teljes hiteldíj mutató (THM) értékek sötét háttérrel

Részletesebben

TAKARÉKOKOS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA ÉS HITEL FŐBB KONDÍCIÓI

TAKARÉKOKOS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA ÉS HITEL FŐBB KONDÍCIÓI Szabolcs Takarékszövetkezet (a továbbiakban Hitelintézet) TAKARÉKOKOS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA ÉS HITEL FŐBB KONDÍCIÓI Hatálybalépés napja: 2013. április 1. Érvényes: visszavonásig. A 2013. január 1. napján

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Mértéke. Bruttó kamat* Kamattámogatás 4,8810% 0,0000% 4,8810%

H I R D E T M É N Y. Mértéke. Bruttó kamat* Kamattámogatás 4,8810% 0,0000% 4,8810% H I R D E T M É N Y MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ FORINT ALAPÚ LAKÁSCÉLÚ KAMATTÁMOGATÁSOS KÖLCSÖN KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL Érvényes 2015.01.05-től KAMATTÁMOGATOTT HITEL 134/2009. (VI.23) Kormányrendelet

Részletesebben

LAKOSSÁG RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELEK FŐBB KONDÍCIÓI ÉS KÖLTSÉGEI

LAKOSSÁG RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELEK FŐBB KONDÍCIÓI ÉS KÖLTSÉGEI LAKOSSÁG RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELEK FŐBB KONDÍCIÓI ÉS KÖLTSÉGEI Érvényes: 2015. január 1. LAKOSSÁGI SZEMÉLYI HITEL IGÉNYBEVÉTELI LEHETŐSÉGEK, KAMAT ÉS KÖLTSÉG FELTÉTELEK Érvényes: 2015. január 1. naptól

Részletesebben

A KISKUN TAKARÉKSZÖVETKEZET, MINT FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZETBE BEOLVADÓ JOGELŐD ÁLTAL 2015. NOVEMBER 30-IG FORGALMAZOTT LAKOSSÁGI HITEL TERMÉKEK

A KISKUN TAKARÉKSZÖVETKEZET, MINT FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZETBE BEOLVADÓ JOGELŐD ÁLTAL 2015. NOVEMBER 30-IG FORGALMAZOTT LAKOSSÁGI HITEL TERMÉKEK A KISKUN TAKARÉKSZÖVETKEZET, MINT FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZETBE BEOLVADÓ JOGELŐD ÁLTAL 2015. NOVEMBER 30-IG FORGALMAZOTT LAKOSSÁGI HITEL TERMÉKEK HIRDETMÉNYEI 2 KISKUN TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNY A KISKUN

Részletesebben

Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében

Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében Hiteliktatószám:.....sz. szerződés 1. számú függeléke Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében A fenti hiteliktatószámú hitelügyletre vonatkozó egyedi

Részletesebben

Állami kamattámogatott hitelek

Állami kamattámogatott hitelek AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai

Részletesebben

Állami kamattámogatott hitelek

Állami kamattámogatott hitelek AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai

Részletesebben

Kihirdetve:2012.11.19. Hatályos: 2012.12.03.

Kihirdetve:2012.11.19. Hatályos: 2012.12.03. Általános Üzletszabályzat 10. sz. melléklete A..sz. kölcsönszerződés 1. sz,. függeléke ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez (TakarékPont

Részletesebben

II. Általános Szerződési Feltételek Fogyasztóknak forintban nyújtott fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret esetében

II. Általános Szerződési Feltételek Fogyasztóknak forintban nyújtott fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret esetében II. Általános Szerződési Feltételek Fogyasztóknak forintban nyújtott fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret esetében 1. Alapfogalmak, értelmező rendelkezések, Magatartási Kódex 1.1. A jelen Általános

Részletesebben

A KÁPOLNÁSNYÉK ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

A KÁPOLNÁSNYÉK ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI A KÁPOLNÁSNYÉK ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI II. Fogyasztóknak forintban nyújtott fizetési számlához kapcsolódó

Részletesebben

Állami kamattámogatott hitelek

Állami kamattámogatott hitelek AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai

Részletesebben

SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET)

SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET) Kölcsönszerződés 2.sz. függeléke SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET) TAKARÉKOKOS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA ÉS HITEL HIRDETMÉNYE Hatálybalépés napja: 2012. október 1. Érvényes: visszavonásig.

Részletesebben

Fogyasztóknak nyújtott forintkölcsön szolgáltatással Takarékszövetkezet valamennyi kirendeltsége foglalkozik.

Fogyasztóknak nyújtott forintkölcsön szolgáltatással Takarékszövetkezet valamennyi kirendeltsége foglalkozik. Általános Üzletszabályzat 9. sz. melléklete A..sz. kölcsönszerződés 1. sz,. függeléke ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő forint hitelszerződéshez

Részletesebben

AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet 3346 Bélapátfalva, Május 1. u. 2/a. 3/9. Lakossági Devizahitelezés Üzletszabályzata

AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet 3346 Bélapátfalva, Május 1. u. 2/a. 3/9. Lakossági Devizahitelezés Üzletszabályzata AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet 3346 Bélapátfalva, Május 1. u. 2/a. 3/9. Lakossági Devizahitelezés Üzletszabályzata TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1. 1. Alkalmazási kör... 3 2. A

Részletesebben

Bankszámla hitelkeret szerződés

Bankszámla hitelkeret szerződés Bankszámla hitelkeret szerződés amely létrejött egyrészről a Hajdúdorog és Vidéke Takarékszövetkezet hajdú.. egysége.cím Felügyeleti hatóság: Magyar Nemzeti Bank székhelye: 1054 Budapest, Szabadság tér

Részletesebben

Hatálybalépés napja: 2015. február 1.

Hatálybalépés napja: 2015. február 1. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez (Személyi Kölcsön, Szabad Felhasználású Jelzáloghitel, és a Számlahitel) Hatálybalépés napja:

Részletesebben

Lakossági hitelek. Hitelfolyósítás során alkalmazott díjak, jutalékok, kamatok 2013. augusztus 1-től

Lakossági hitelek. Hitelfolyósítás során alkalmazott díjak, jutalékok, kamatok 2013. augusztus 1-től Lakossági hitelek Hitelfolyósítás során alkalmazott díjak, jutalékok, kamatok 2013. augusztus 1-től Kamat mértékek: 3 havi BUBOR ( 2013.07.01.-2013.09.30.) 4,20 % Referenciakamat Kamattámogatott lakáshitelhez

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez Hatálybalépés napja: 2013. január 22.

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez Hatálybalépés napja: 2013. január 22. .sz. kölcsönszerződés 1. sz. függeléke ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez Hatálybalépés napja: 2013. január 22. A jelen ÁSZF magában

Részletesebben

NEM FORGALMAZOTT HITELEK FŐBB KONDÍCIÓI ÉS KÖLTSÉGEI

NEM FORGALMAZOTT HITELEK FŐBB KONDÍCIÓI ÉS KÖLTSÉGEI NEM FORGALMAZOTT HITELEK FŐBB KONDÍCIÓI ÉS KÖLTSÉGEI Érvényes: 2015. július 1. 1 DEVIZAKIVÁLTÓ HITEL FŐBB KONDÍCIÓI 2012. március 1-től nem igényelhető! Forint alapú Devizakiváltó Hitel kondíciói: A kölcsön

Részletesebben

Árazási Elvek a Lombard Lízing Csoport által lakossági ügyfelek részére nyújtott forint és deviza alapú lízing- és hiteltermékekre vonatkozóan

Árazási Elvek a Lombard Lízing Csoport által lakossági ügyfelek részére nyújtott forint és deviza alapú lízing- és hiteltermékekre vonatkozóan Árazási Elvek a Lombard Lízing Csoport által lakossági ügyfelek részére nyújtott forint és deviza alapú lízing- és hiteltermékekre vonatkozóan Jelen dokumentum tartalmazza mindazon árazási elveket, amelyet

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI SZABÁLYOK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez. Hatálybalépés napja: 2015. február 1.

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI SZABÁLYOK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez. Hatálybalépés napja: 2015. február 1. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI SZABÁLYOK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez Hatálybalépés napja: 2015. február 1. A jelen ÁSZSZ magában foglalja a Hitelintézet és az Ügyfél

Részletesebben

FORINT ALAPÚ ÉVEN TÚLI SZEMÉLYI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS

FORINT ALAPÚ ÉVEN TÚLI SZEMÉLYI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS Iktatószám:../. FORINT ALAPÚ ÉVEN TÚLI SZEMÉLYI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet székhely: 3170 Szécsény, Rákóczi út 71. cégjegyzékszám: 12-02-000365 statisztikai

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Mértéke. Kamattámogatás. Bruttó kamat* Állami kiegészítő kamattámogatásos lakóingatlan korszerűsítési kölcsön esetén

H I R D E T M É N Y. Mértéke. Kamattámogatás. Bruttó kamat* Állami kiegészítő kamattámogatásos lakóingatlan korszerűsítési kölcsön esetén H I R D E T M É N Y MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ FORINT ALAPÚ LAKÁSCÉLÚ KAMATTÁMOGATÁSOS KÖLCSÖN KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL Érvényes 2015.08.01-től KAMATTÁMOGATOTT HITEL 134/2009. (VI.23) Kormányrendelet

Részletesebben

Lakossági fizetési számla hitelkeret szerződés

Lakossági fizetési számla hitelkeret szerződés Lakossági fizetési számla hitelkeret szerződés mely létrejött a Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet... kirendeltsége (... cím, cégjegyzékszám: 15-02-050268) - a továbbiakban: Takarékszövetkezet és...(a számlatulajdonos

Részletesebben

Hatálybalépés napja: 2015. február 1.

Hatálybalépés napja: 2015. február 1. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez (Fogyasztási Kölcsön, Szabad Felhasználású Jelzáloghitel, és Folyószámlahitel) Hatálybalépés napja:

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet hivatalos tájékoztatója. a központi lakossági hiteltermékek

HIRDETMÉNY. A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet hivatalos tájékoztatója. a központi lakossági hiteltermékek HIRDETMÉNY A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet hivatalos tájékoztatója a központi lakossági hiteltermékek esetén alkalmazott kondíciókról, díjakról, költségekről és ezek teljesítési rendjéről Érvényes:

Részletesebben

31/2015. számú Hirdetmény Fogyasztási hitelekről Érvényes: 2015.06.18-tól

31/2015. számú Hirdetmény Fogyasztási hitelekről Érvényes: 2015.06.18-tól 31/2015. számú Hirdetmény Fogyasztási hitelekről Érvényes: 2015.06.18-tól I. Fogyasztási célú hitelek (2015.02.01.) Az éves ügyleti kamat* (%) referenciakamatból és kamatfelárból áll. A referencia kamat

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez (Fogyasztási kölcsön, Szabad Felhasználású Jelzáloghitel és a Hitelkeret) Hatálybalépés napja:

Részletesebben

Hatálybalépés napja: 2015. február 1.

Hatálybalépés napja: 2015. február 1. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez (TakarékPont Személyi Kölcsön, Takarék Classic Szabad Felhasználású Jelzáloghitel, és a Takarék

Részletesebben

FOGYASZTÁSI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS ingatlanfedezet nélkül

FOGYASZTÁSI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS ingatlanfedezet nélkül FOGYASZTÁSI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS ingatlanfedezet nélkül amely létrejött egyrészről Veresegyház és Vidéke Takarékszövetkezet (2112 Veresegyház, Fő út 53., cégjegyzékszám: 13-02-050250, KSH szám: 10045277 6419

Részletesebben

Takarék Folyószámlahitel

Takarék Folyószámlahitel Takarék Folyószámlahitel sz. Folyószámlahitel Szerződés 1. sz. függeléke ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez Hatálybalépés napja:

Részletesebben

1. Szerződésben használt fogalmak:

1. Szerződésben használt fogalmak: 1 Hiteliktatószám:.....sz. szerződés 1. számú függeléke Általános Szerződési Feltételek Fogyasztóknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében A fenti hiteliktatószámú hitelügyletre vonatkozó egyedi

Részletesebben

H I R D E T M É N Y MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ SZEMÉLYI HITEL

H I R D E T M É N Y MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ SZEMÉLYI HITEL H I R D E T M É N Y MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ SZEMÉLYI HITEL Személyi Kölcsön: A kölcsön összege: 300.000 Ft - 2.000 000,- Ft Futamidő: 12-72 hó Hatálybalépés napja: 2012. 07. 01. életbiztosítás

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) Fogyasztóknak nyújtott fogyasztási kölcsön típusú forint kölcsön ügyletek esetében

Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) Fogyasztóknak nyújtott fogyasztási kölcsön típusú forint kölcsön ügyletek esetében Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) Fogyasztóknak nyújtott fogyasztási kölcsön típusú forint kölcsön ügyletek esetében Hatályos: 2015. július 01. napjától A fenti hitel számú hitelügyletre

Részletesebben

A BG Magyarország Lízing Zrt. meglévő portfoliójában lévő elszámolással és forintosítással* érintett termékek HIRDETMÉNYE

A BG Magyarország Lízing Zrt. meglévő portfoliójában lévő elszámolással és forintosítással* érintett termékek HIRDETMÉNYE Hatályos: 2015. július 8-tól visszavonásig 1 A BG Magyarország Lízing Zrt. meglévő portfoliójában lévő elszámolással és forintosítással* érintett termékek HIRDETMÉNYE 1 Lakáslízing Kamatláb = Referencia

Részletesebben

NEM FORGALMAZOTT HITELEK FŐBB KONDÍCIÓI ÉS KÖLTSÉGEI

NEM FORGALMAZOTT HITELEK FŐBB KONDÍCIÓI ÉS KÖLTSÉGEI NEM FORGALMAZOTT HITELEK FŐBB KONDÍCIÓI ÉS KÖLTSÉGEI Érvényes: 2015. január 1. 1 DEVIZAKIVÁLTÓ HITEL FŐBB KONDÍCIÓI 2012. március 1-től nem igényelhető! Forint alapú Devizakiváltó Hitel kondíciói: A kölcsön

Részletesebben

.. számú fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-szerződés. . sz. módosítása

.. számú fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-szerződés. . sz. módosítása számú fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-szerződés Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet székhely: 3170 Szécsény, Rákóczi út 71 cégjegyzékszám: 12-02-000365 statisztikai számjel: 10116058-6419-122-12

Részletesebben

KÖLCSÖNSZERZŐDÉS Lombard hitelhez

KÖLCSÖNSZERZŐDÉS Lombard hitelhez A kölcsön száma: 3. sz. melléklet KÖLCSÖNSZERZŐDÉS Lombard hitelhez Amely a Tiszavasvári Takarékszövetkezet, székhelye: 4440 Tiszavasvári, Kossuth út 1. cégjegyzék száma: 15-02-050265, adószáma: 10045655-2-15,

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A Bank a Hirdetményben szereplő kölcsönre igénylést nem fogad be. Hatályba lépés napja: 2015. május 1.

HIRDETMÉNY. A Bank a Hirdetményben szereplő kölcsönre igénylést nem fogad be. Hatályba lépés napja: 2015. május 1. HIRDETMÉNY A Banco Popolare Hungary Bank Zrt., mint Átruházó és a., mint Átvevő között 2013. július 31. napján létrejött Átruházási Keretszerződés alapján átruházásra kerülő követelések kapcsán a Fiatalok

Részletesebben

H I R D E T M É NY. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ SZEMÉLYI KÖLCSÖN TERMÉKEKRE VONATKOZÓAN Hatálybalépés napja: 2015.02.02.

H I R D E T M É NY. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ SZEMÉLYI KÖLCSÖN TERMÉKEKRE VONATKOZÓAN Hatálybalépés napja: 2015.02.02. H I R D E T M É NY MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ SZEMÉLYI KÖLCSÖN TERMÉKEKRE VONATKOZÓAN Hatálybalépés napja: 2015.02.02. 1 1. Személyi kölcsön A kölcsön összege: 300.000 Ft 2 000 000,- Ft A kölcsön

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztóknak nyújtott forint kölcsön ügyletek esetében

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztóknak nyújtott forint kölcsön ügyletek esetében ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztóknak nyújtott forint kölcsön ügyletek esetében Hatálybalépés napja: 2015. február 1. A jelen ÁSZF magában foglalja a Hitelintézet és az Ügyfél között létrejött

Részletesebben

Hirdetmény. Érvényes 2015.04.01-től

Hirdetmény. Érvényes 2015.04.01-től Hirdetmény Az otthonteremtési kamattámogatásával nyújtott lakáscélú kölcsönök kondícióiról valamint A fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott lakáscélú kölcsöneinek kondícióiról és A

Részletesebben

Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott lakáscélú forint hitel/kölcsön ügyletek esetében

Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott lakáscélú forint hitel/kölcsön ügyletek esetében Hiteliktatószám:.....sz. szerződés 1. számú függeléke Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott lakáscélú forint hitel/kölcsön ügyletek esetében A fenti hiteliktatószámú hitelügyletre vonatkozó

Részletesebben

Hitelező Hitelközvetítő Közvetítői alvállalkozó. Szabad felhasználású, amortizáló, forint alapú fogyasztási (személyi) kölcsön

Hitelező Hitelközvetítő Közvetítői alvállalkozó. Szabad felhasználású, amortizáló, forint alapú fogyasztási (személyi) kölcsön Cofidis Magyarországi Fióktelepe Székhely: 1066 Budapest, Mozsár utca 16. Cg: 01-17-000367 (Fővárosi Törvényszék Cégbírósága) Adatkezelési nyilvántartási azonosító: 01498-0001, 01498-0005 TÖLTSE KI, ÉS

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez. Hatálybalépés napja: 2015. február 1.

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez. Hatálybalépés napja: 2015. február 1. 2. sz. melléklet A... sz. kölcsönszerződés 2. sz. melléklete ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez Hatálybalépés napja: 2015. február

Részletesebben

H I R D E T M É N Y - LAKOSSÁGI HITELEK

H I R D E T M É N Y - LAKOSSÁGI HITELEK Tiszavasvári Takarékszövetkezet 4440 Tiszavasvári, Kossuth L. út 1. H I R D E T M É N Y - LAKOSSÁGI HITELEK 2011. augusztus 01-től Kiegészítő Kamattámogatásos építési és új lakásvásárlási hitel 2008. november

Részletesebben

HITEL HIRDETMÉNY lakossági ügyfelek részére 1

HITEL HIRDETMÉNY lakossági ügyfelek részére 1 HITEL HIRDETMÉNY lakossági ügyfelek részére 1 1 A 2016. január 05-től szerződött ügyletekre PILLÉR Takarékszövetkezet 1 A hirdetményben szereplő konstrukciókra vonatkozóan A kamatszámítás módja: A Takarékszövetkezet

Részletesebben

A 2015. február 1. napjától kezdődően kötött hitel- és kölcsönszerződésekre terjed ki az ÁSZF hatálya

A 2015. február 1. napjától kezdődően kötött hitel- és kölcsönszerződésekre terjed ki az ÁSZF hatálya ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Lakossági kölcsönökhöz 1 Hatályba lépés napja: 2015. február 18. Kölcsönszerződés száma: A Forrás Takarékszövetkezet (székhelye: 8164 Balatonfőkajár, Kossuth u. 16.; cégjegyzékszáma:

Részletesebben

Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel

Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel Érvényes: 2016.08.01-től Fix, 1 éves kamatperiódus Kamatozás Ügyleti (bruttó) kamat* 1/6 Adósok által fizetendő kamat** Ügyleti év Az első

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Mértéke. Kamattámogatás 0,5970% 6,4650 % Állami kiegészítő kamattámogatásos lakóingatlan korszerűsítési kölcsön esetén

H I R D E T M É N Y. Mértéke. Kamattámogatás 0,5970% 6,4650 % Állami kiegészítő kamattámogatásos lakóingatlan korszerűsítési kölcsön esetén H I R D E T M É N Y MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ FORINT ALAPÚ LAKÁSCÉLÚ KAMATTÁMOGATÁSOS KÖLCSÖN KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL Érvényes 2014. március 01-től KAMATTÁMOGATOTT HITEL 134/2009. (VI.23)

Részletesebben

2010. évi törvény. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény módosítása

2010. évi törvény. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény módosítása Országgyűlés Hivatala iroi áfr5 ^ám.i 1.7 ]- Lrk~ett : 2010 `OK i 2 6. 2010. évi törvény egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a nehéz helyzetbe került lakáscélú hitel t felvevőfogyasztók megsegítése érdekében

Részletesebben

BORSOD TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET

BORSOD TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET BORSOD TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET EU-2. számú ELNÖKI UTASÍTÁS 6/1. számú Hirdetmény a lakossági hitelek esetén alkalmazott kondíciókról Hatályba lépési idő: 2013. február 01. Hatályba léptető határozat:

Részletesebben

I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK...3 II. FOGALMAK...3 III. DOLOGI FEDEZET NÉLKÜL NYÚJTOTT HŰSÉG SZEMÉLYI KÖLCSÖN (KORÁBBI ELNEVEZÉSE: POSTA SZEMÉLYI

I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK...3 II. FOGALMAK...3 III. DOLOGI FEDEZET NÉLKÜL NYÚJTOTT HŰSÉG SZEMÉLYI KÖLCSÖN (KORÁBBI ELNEVEZÉSE: POSTA SZEMÉLYI HŰSÉG FOGYASZTÁSI HITELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEII (korábbi elnevezés: POSTA FOGYASZTÁSI HITELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI) Hatályos: 2014. április 2.. I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK...3 II. FOGALMAK...3

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Mértéke. Kamattámogatás 6,0000% 0,3660% 6,3660% Állami kiegészítő kamattámogatásos lakóingatlan korszerűsítési kölcsön esetén

H I R D E T M É N Y. Mértéke. Kamattámogatás 6,0000% 0,3660% 6,3660% Állami kiegészítő kamattámogatásos lakóingatlan korszerűsítési kölcsön esetén H I R D E T M É N Y MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ FORINT ALAPÚ LAKÁSCÉLÚ KAMATTÁMOGATÁSOS KÖLCSÖN KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL Érvényes 2014. június 01-től KAMATTÁMOGATOTT HITEL 134/2009. (VI.23)

Részletesebben

Hirdetmény. Érvényes 2015.04.01-től

Hirdetmény. Érvényes 2015.04.01-től Hirdetmény Az otthonteremtési kamattámogatásával nyújtott lakáscélú kölcsönök kondícióiról valamint A fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott lakáscélú kölcsöneinek kondícióiról és A

Részletesebben

mint adós II. (a továbbiakban: Adós II.) (Adós I. és Adós II. a továbbiakban együttesen: Adós),

mint adós II. (a továbbiakban: Adós II.) (Adós I. és Adós II. a továbbiakban együttesen: Adós), Szerződés száma: Hitelszámla száma: SZEMÉLYI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről, a Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet székhely: 3000 Hatvan, Kossuth tér 22. cégjegyzékszám: 10-02-020168 Kirendeltsége:

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. 2002. január 31-ig folyósított pénzintézeti hitel 12-180 16,5 1. 2002. február 1-től folyósított pénzintézeti hitel 12-180 15 1

H I R D E T M É N Y. 2002. január 31-ig folyósított pénzintézeti hitel 12-180 16,5 1. 2002. február 1-től folyósított pénzintézeti hitel 12-180 15 1 H I R D E T M É N Y A Mohácsi Takarék Bank Zrt. által már nem forgalmazott lakossági lakáscélú forint és deviza alapú annuitásos hitelek után felszámított kamatról, kezelési ről és díjakról I. KAMAT, KEZELÉSI

Részletesebben

Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet

Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet Hatályos 2014. december 1-tő l Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet Hirdetménye Forint alapú hitelezéshez Érvényes: 2015. február 1-tő l 1. Lakossági Forint Hitelek költségei, kamatai és díjai 1. Fogyasztási

Részletesebben