TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV"

Átírás

1 TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-3/2009. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 26-i nyílt üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla király tér 1. AZ ÜLÉS KEZDETE: óra A KÖZGYŰLÉSEN JELEN VOLT: Bakó Béla, Bordács József, Deák Sándor, dr. Égi Csaba, Filóné Ferencz Ibolya, Frankné dr. Kovács Szilvia, dr. Hadházy Árpád, dr. Harangozó Tamás, Horváth István, Horváth Zsolt, Kalocsa Jenő, Kapitány Zsolt, Kerecsényi Márton, Kishonti János, Kollár László, Koltai Tamás, Kovács István, Kristóf Károly, Néber Tibor, dr. Pálos Miklós, Pécsi Gábor, Pogátsa Alajos, Právics József, dr. Puskás Imre, dr. Say István, Schranz Istvánné, dr. Sümegi Zoltán, dr. Széchenyi Attila, Széles András, Takács Zoltán, Tar Csaba, Tóth Gyula, Várkonyi Zoltán, dr. Vöröss Endréné A KÖZGYŰLÉSRŐL TÁVOLMARADÁSÁT JELEZTE: Csike György, Knopf Attila, Szebényi Géza A KÖZGYŰLÉSRŐL TÁVOLMARADÁSÁT NEM JELEZTE: Kalányos János, Molnár József, dr. Radochay Imre, Szabó Loránd A JELENLÉVŐ KÉPVISELŐK SZÁMA: az ülés kezdetekor 27 fő. Az ülésen jelen volt dr. Bartos Georgina megyei főjegyző.

2 A KÖZGYŰLÉSEN RÉSZT VETT ÁLLANDÓ MEGHÍVOTTAK: Tóth Gyula, országgyűlési képviselő 2 A KÖZGYŰLÉSEN RÉSZT VETT, NAPIRENDHEZ MEGHÍVOTTAK: Dr. Szabó Zsoltné, a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szekszárdi Kirendeltségének Igazgatója; Dr. Printz János, a Dr. Printz és Társa Nemzetközi Könyvvizsgáló Kft. Ügyvezetője; Fülöpné Szűcs Mária, az ÉT szakszervezeti oldalának elnöke; dr. Muth Lajos, főigazgató főorvos, valamint Gerzsei Péter, a Szent László Szakképző Iskola és Kollégium főigazgató-helyettese. SAJTÓ KÉPVISELETÉBEN MEGJELENTEK: A Tolnai Népújság, a Tolnatáj TV, a Bonyhád Városi TV, és a Pixel TV munkatársai. dr. Puskás Imre: Köszöntöm a Közgyűlés tagjait, a megjelent állandó vendégeinket, a napirendi pontjainkhoz meghívott vendégeket, a Hivatal munkatársait, továbbá a sajtó képviselőit. Tisztelt Közgyűlés! Határozatképesség ellenőrzése céljából, kérem Képviselőtársaimat, jelenlétüket szíveskedjenek a szavazógépen jelezni. Megállapítom, hogy a 41 képviselőből jelen van 27 fő, így a Közgyűlés határozatképes. A napirendi pontok elfogadása következik. Van-e valakinek módosító javaslata, vagy további új napirend felvételére javaslata? Megadom a szót Bordács József Képviselő Úrnak. Bordács József: Köszönöm a szót! Tisztelt Közgyűlés! Bizonyára a médiából valamennyi Képviselőtársam értesült arról, hogy Dombóvár volt szocialista polgármestere aki a megyei közgyűlés tagja is egyben ellen két ügyben eljárás folyik, nevezetesen: vesztegetés és rágalmazás ügyében. Természetesen tudom, hogy még nincs jogerős ítélet az ügyben, ennek ellenére úgy gondolom, hogy Szabó Loránd morálisan alkalmatlanná vált arra, hogy ellássa a Megyei Közgyűlésben betöltött feladatait. A szocialista frakció felé fordulva szeretném felszólítani távollétében Szabó Lorándot arra, hogy mondjon le megyei közgyűlési tisztségéről. Annál is inkább, mivel Dombóváron polgármesteri tisztségéről már lemondott, és itt az ideje, hogy a Megyei Közgyűlésben is megtegye ugyanezt a lépést. Köszönöm! (Frankné dr. Kovács Szilvia Képviselő Asszony, Pécsi Gábor és dr. Sümegi Zoltán Képviselő Urak bejöttek az ülésterembe a jelenlévő képviselők száma 30 fő.) dr. Puskás Imre: Úgy gondolom, hogy Bordács József Képviselő Úr felszólítása eljut az érintett személyhez. A napirenddel kapcsolatban hozzászólási szándékot nem látok, ezért az írásban kiküldött napirendek elfogadásáról kérem a Közgyűlés döntését. Kérem, szavazzanak! Megállapítom, hogy a Közgyűlés 30 igen szavazattal, egyhangúlag a napirendi pontokat elfogadta. A Közgyűlés ülését ezennel megnyitom. NAPIREND 1. Közmeghallgatás

3 3 2. Tájékoztató Tolna megye évi munkaerő-piaci helyzetének alakulásáról Előadó: dr. Szabó Zsoltné, a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szekszárdi kirendeltségének igazgatója 3. Beszámoló a Balassa János Kórház tevékenységéről Előadó: dr. Muth Lajos, főigazgató 4. Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 5. Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2009. (II. 13.) önkormányzati rendelet módosításáról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 6. Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 17/1999. (XI. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 7. Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/2003. (IV. 22.) önkormányzati rendelet módosításáról Előadó: dr. Bartos Georgina, megyei főjegyző 8. Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat által fenntartott gyermekintézményekben fizetendő intézményi étkezési térítési díjakról szóló 12/2000. (VII. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról Előadó: dr. Bartos Georgina, megyei főjegyző 9. Döntés a Zamárdi 2969 hrsz.-ú ingatlan versenytárgyalási ajánlatáról Előadó: dr. Hadházy Árpád, a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság elnöke 10. Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzat irányításával működő költségvetési szervek alapító okiratának módosítására Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 11. Döntés a Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás módosított alapító okiratának jóváhagyásáról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 12. Javaslat a Tolna Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány Kuratóriuma elnökének megbízására Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 13. Javaslat a Szekszárd Megyei Jogú Város kulturális életének javítása a Vármegyeháza és környékének felújításával című pályázathoz kapcsolódó társulási megállapodás módosítására Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 14. Javaslat a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácshoz és a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumhoz benyújtandó pályázatokról szóló közgyűlési határozat módosítására Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke

4 4 15. Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzat évi közbeszerzési tervének módosítására Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 16. Javaslat Tolna megye szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálatára Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 17. Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzat Szent László Szakképző Iskolája és Kollégiuma (Térségi Integrált Szakképző Központ) engedélyezett álláshelyeinek csökkentésére, létszámcsökkentés elrendelésére Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 18. Javaslat a Tolna Megyei Közgyűlés integrált szociális intézmény létrehozásáról szóló 34/2009. (IV. 24.) közgyűlési határozatának módosítására, létszámcsökkentés végrehajtására Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 19. Javaslat a Tolna megyei sürgősségi betegellátás fejlesztésére irányuló együttműködési megállapodás jóváhagyására Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 20. Javaslat alapítványi támogatásra Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke Zárt ülés: 21. Javaslat megyei kitüntető díjak odaítélésére Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke A napirendi pontok tárgyalása következik. 1. NAPIRENDI PONT Közmeghallgatás dr. Puskás Imre: Első napirendi pontként ma közmeghallgatást tartunk. Kérem a közmeghallgatásra érkezett állampolgárokat és szervezetek képviselőit, hogy terjesszék elő közérdekű kérdéseiket, kezdeményezéseiket, javaslataikat. Van-e valaki, aki a közmeghallgatáson kíván szólni? Amennyiben senki nem kíván élni a lehetőséggel, akkor a Közgyűlés a 2. napirendi pont tárgyalásával folytatja a munkáját. (Tóth Gyula Képviselő Úr bejött az ülésterembe, a jelenlévő képviselők száma 31 fő.) 2. NAPIRENDI PONT Tájékoztató Tolna megye évi munkaerő-piaci helyzetének alakulásáról Előadó: dr. Szabó Zsoltné, igazgató

5 5 dr. Puskás Imre: Köszöntöm a napirendi pont előadóját, dr. Szabó Zsoltné Igazgató Asszonyt. Megkérdezem, kíván-e szóbeli kiegészítést tenni? dr. Szabó Zsoltné: Köszönöm, nem kívánom szóban kiegészíteni az anyagot. dr. Puskás Imre: Az előterjesztést előzetesen kettő bizottság tárgyalta. Álláspontjuk ismertetése következik, először a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság álláspontját kérem. dr. Hadházy Árpád: A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság a tájékoztató elfogadását 7 igen szavazattal, egyhangúlag támogatja. dr. Puskás Imre: Az Integrációs, Területfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság véleményét kérem. dr. Sümegi Zoltán: Az Integrációs, Területfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 6 igen szavazattal, egyhangúlag támogatja a tájékoztató Közgyűlés általi elfogadását. dr. Puskás Imre: Kérdések következnek. Felhívom Képviselőtársaim figyelmét, hogy tájékoztató esetében vitára nincs lehetőség. Tehát, kíván-e valaki kérdést feltenni? Amennyiben nem, úgy kérem, szíveskedjenek a határozati javaslatról szavazni. Megállapítom, hogy a Közgyűlés 31 igen szavazattal, egyhangúlag a határozati javaslatot elfogadta. A Tolna Megyei Közgyűlés 52/2009. (VI. 26.) közgyűlési határozata Tolna megye évi munkaerő-piaci helyzetének alakulásáról szóló tájékoztató tárgyában: A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése Tolna megye évi munkaerő-piaci helyzetének alakulásáról szóló tájékoztatót tudomásul veszi. dr. Puskás Imre: Köszönjük szépen Igazgató Asszonynak a Közgyűlésen való részvételt! További jó munkát kívánunk! 3. NAPIRENDI PONT Beszámoló a Balassa János Kórház tevékenységéről Előadó: dr. Muth Lajos, főigazgató dr. Puskás Imre: Köszöntöm a napirendi pont előadóját, dr. Muth Lajos Főigazgató Urat. Megkérdezem, kíván-e szóbeli kiegészítést tenni?

6 6 dr. Muth Lajos: Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Közgyűlés! A következő évre vonatkozó fejlesztésekben egy komoly változás történt, melyről tájékoztatni kívánom a Közgyűlés tagjait. A 2009-es év pénzügyi nehézségei között elsőként jeleztük azt, hogy a kasszamaradvány idén valószínűleg el fog maradni. Ez azt jelenti, hogy az E-alapba befizetett pénzből tavaly visszatartottak egy elég jelentős összeget, amely miatt egész évben likviditási gondokkal küzdöttünk. Év vége felé, amikor ennek a kifizetése bizonytalanná vált, szinte pánikba estünk. Végeredményben a pénzt megkaptuk, és így lehetett elérni azt, hogy a tavalyi év nullszaldós lett, amit a beszámolóban is jeleztünk. Az idén a kasszamaradványra nem lehet számítani. Talán figyelemmel kísérték az utóbbi hetekben a sajtót, ahol azt lehetett hallani, hogy több megyei elnök sajtótájékoztató keretében jelezte, milyen nehéz helyzetbe kerültek a kórházak. A miniszter ezekre a felvetésekre válaszolt, többek között bemutatott egy táblázatot, amelyben az intézmények finanszírozása, az OEP kifizetések láthatók évtől kezdődően, amelyek némi emelkedést mutatnak. Ám ha például megnézzük a mi intézményünk esetét akkor megállapítható, hogyha a évi első félévi kifiezetést megdupplázzuk, akkor ez 300 millió Ft-tal marad el a évitől, tehát ez pont az a kasszamaradvány, amire idén nem számíthatunk. Az újonnan bevezetett finanszírzozási szabályoknak a kórházakra vonatkozó hatását nem tudtuk kiszámítani, és a beszámoló írásakor havi 20 millióra számítottunk. A miniszter június 10-én jelentette be, hogy bizonyos lebegtetett forintértékek hogyan alakulnak. Ebből az következik, hogy a kórházunkban a márciusi és az áprilisi teljesítmény pontosan ugyanannyi volt, és a finanszírozásváltás márciusról áprilisra történt. Vagyis ugyanazért a teljesítményért áprilisban 70 millió Ft-tal kevesebbet kap az intézmény. Év végére a finanszírozásváltozásból származó bevételcsökkenés 400 millió Ft lesz. A beszámolóban is jeleztük, hogy a évi 5 %-os béremelést tavaly még megkaptuk, azonban idén már nem, ami kb. 170 millió Ft-ot tesz ki. Ha számoljuk az inflációs hatást, az ÁFA emelést, akkor ez kb millió Ft egy évben. Összegezve: a tavalyi nullszaldós évhez képest a 2009-es év 1 milliárd Ft minuszt jelent. Úgy gondolom, hogy ezt nem lehet kigazdálkodni, a lehetőségeink korlátozottak. Az eredményesség jelentősen függ a teljesítménytől, de ha a teljesítményt korlátozzák, akkor lehetetlen egy adott szolgáltatást ereményessé tenni. A másik probléma az, hogy bizonyos tevékenységeket, szolgáltatásokat megszüntetnek. Egy-egy tevékenység megszüntetése elbocsátásokkal is jár. Azt mondhatjuk, hogy ma a Megyei Kórháznak talán a legnagyobb értéke a humán erőforrás. Ha a nehezen megszerzett és megtartott embereket elbocsátjuk, akkor azt újraépíteni iszonyatosan nehéz munka. Tehát nagyon komoly problémákkal kell szembenéznünk, és ha ezek a gondok nem kerülnek megoldásra, akkor sajnos nem biztos, hogy szeptemberben tudunk bért fizetni a dolgozóknak. Mindezek miatt szeretném kérni Elnök Urat, és a Közgyűlés valamennyi tagját mivel más intézmények is hasonló helyzetben vannak, hogy egységesen lépjenek fel a többi fenntartóval, és próbálják elérni a változást, mivel súlyos betegellátási problémákra lehet számítani. Köszönöm szépen! dr. Puskás Imre: Az előterjesztést előzetesen három bizottság tárgyalta. Álláspontjuk ismertetése következik, először a Pénzügyi Bizottság álláspontját kérem. Právics József: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a beszámolót. dr. Puskás Imre: A Szociális és Egészségügyi Bizottság véleményét kérem.

7 7 dr. Széchenyi Attila: A Szociális és Egészségügyi Bizottság részleteiben elemezte és megtárgyalta a Kórház helyzetét, állapotát. Szeretnénk köszönetet mondani a Kórház orvosainak, szakdolgozóinak, minden alkalmazottjának az emberi helytállásukért ebben a majdnem borzasztónak mondható helyzetben. Bízom benne, hogy a Közgyűlés megtesz annak érdekében mindent, hogy a kórházi ellátás a jövőben is biztosított legyen. A Bizottság 7 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadásra javasolja a beszámolót. Köszönöm! dr. Puskás Imre: A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság véleményét kérem. dr. Hadházy Árpád: A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság is megtárgyalta a beszámolót. A Bizottság további sok erőt kíván a Kórház minden dolgozójának. A beszámoló elfogadását a Bizottság 7 igen szavazattal, egyhangúlag támogatja. dr. Puskás Imre: Kérdések következnek. Amennyiben kérdés nincs, úgy megnyitom a vitát. Kérem, szíveskedjenek hozzászólási szándékukat jelezni. Megadom a szót dr. Harangozó Tamás Képviselő Úrnak. dr. Harangozó Tamás: Tisztelt Közgyűlés! Úgy gondolom, hogy a finanszírozási gondok az idei évben valamennyire érhetőek. Amit a megye, a többi intézményrendszerénél a Kormány célkitűzéseivel összhangban végigvitt, azt támogattuk, annak ellenére, hogy ezek fájdalmas döntések voltak. Nem láttuk, hogy ezeket a lépéseket, koncepciókat a Kórház saját területén, hogyan kívánná megtenni, és hogyan alkalmazkodna a megváltozott körülményekhez a világban, a finanszírozásban és az egészségügyben. A 2006-os választások óta a megyei egészségügybe több mint 6,5 milliárd Ft fejlesztési pénz érkezett, amiből 3,5 milliárd Ft a Balassa János Kórházba került többek között a Műtőblokk befejezésére, a B épület felújítására, informatikai fejlesztésre, eszközbeszerzésre. Azt hiszem, ezt sem szabad szó nélkül hagyni. A szocialista frakció nevében a Kórház teljes munkaállománynak áldozatos és kitartó munkájukért köszönetet kívánunk mondani. dr. Puskás Imre: Takács Zoltán Képviselő Úrnak adom meg a szót. Takács Zoltán: Tisztelt Közgyűlés, tisztelt Főigazgató Úr! Szeretném megköszönni a dunaföldvári lakosok nevében a Megyei Kórháznak, hogy a gazdasági nehézségek ellenére a jövőben is biztosítani tudják a dunaföldvári lakosok járó- és fekvőbeteg ellátását. dr. Puskás Imre: Megadom a szót Széles András Frakcióvezető Úrnak. Széles András: Tisztelt Közgyűlés! Aggasztó volt Főigazgató Úr jelenlegi helyzetértékelése, emiatt képviselői indítványként, plusz határozati javaslati pontot szeretnék előterjeszteni. Javaslom, hogy a határozati javaslat egészüljön ki egy 2. ponttal, nevezetesen: A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése, mint a Balassa János Megyei Kórház fenntartója megállapítja, hogy az egészségügy jelenlegi finanszírozási rendszere veszélyezteti a kötelező megyei feladatként ellátandó egészségügyi szakellátás kötelezettségének

8 8 teljesítését. A kórházakra vonatkozó központi finanszírozási szabályok kedvezőtlen alakulása okán a Megyei Kórház a betegellátás biztonságát súlyosan veszélyeztető, kilátástalan gazdasági helyzetbe került. Erre tekintettel a Közgyűlés felkéri, és ezúton felhatalmazza Elnökét, kezdeményezzen tárgyalásokat az egészségügyi miniszterrel a kórházakat sújtó egészségügyi finanszírozási szabályok átalakítása, valamint a Megyei Kórház gazdasági helyzetének stabilizálása érdekében. Köszönöm! dr. Puskás Imre: Megadom a szót Pogátsa Alajos Képviselő Úrnak. Pogátsa Alajos: Tisztelt Közgyűlés! Az elmúlt 11 év alatt sokszor találkoztam a Kórház problémáival, dolgaival, az előző 4 éves ciklus alatt pedig még többször. Számomra egy dolog biztos, mégpedig a tavalyi év is azt mutatja, hogy Főigazgató Úr által elmondott, működésre vonatkozó számok nem mindig állták meg a helyüket. Ez volt a jellemző az előző ciklus szinte minden évére. Az egyeztetésekkor azt hallottuk, hogy a működésben millió Ft nagyságrendű hiány várható, ami év végére soha nem volt így. Úgy vélem, utólag derül majd ki, mennyire megalapozott a működést tekintve az a számsor, amit most Főigazgató Úr elmondott. Kíváncsian fogom várni év végén az 1 milliárd Ft működési hiányt. Köszönöm! dr. Puskás Imre: Széles András Frakcióvezető Úrnak adom meg a szót. Széles András: Köszönöm a szót! A beszámoló 26. oldalán olyan tények szerepelnek, amelyek a Kórház vezetésétől teljesen függetlenek. Nem tudom, hogy az elmúlt 11 évben volt-e év közbeni ÁFA változás (20%-ról 25 %-ra emelkedés), vagyis egy tervezett költségvetés év közben megváltozott-e 5 % ÁFÁ-val. Vagy volt-e olyan, hogy egy 5 %-os bérkiegészítést megszavaznak egy évre, utána pedig a következő évi költségvetésben nem adnak oda. Ezeket a felelősségeket nem lehet ráhárítani a Kórház vezetésére, ezért kezdeményeztem a határozati javaslat kiegészítését. dr. Puskás Imre: Főigazgató Úr jelezte hozzászólását, megadom a szót. dr. Muth Lajos: Úgy érzem, reagálnom kell Pogátsa Alajos Képviselő Úr hozzászólására. Valóban mindig próbáltuk előre jelezni a problémákat. Emlékeztetni kívánok mindenkit arra, hogy a Kórház finanszírozása kettős. Az OEP-től kapjuk a működési költséget, az amortizáció, az eszközfelújítás, a karbantartás forrásainak biztosítása pedig a fenntartó feladata. Hosszú évek óta a fenntartó ezeket nem tudta biztosítani, így a Kórháznak kellett. A beruházásokra kevesebbet tudtunk fordítani évben az OEP finanszírozásból majd fél milliárd Ft-ot beruházásra, eszközfelújításra fordítottunk. Rengeteg takarékossági intézkedést, ésszerűsítést kellett bevezetni, amivel a hiányokat lehetett pótolni. A további megszorítások mindenképpen érezhetőek lehetnek a betegellátásban. dr. Puskás Imre: Köszönöm! Néhány gondolattal reagálnék az elhangzottakra. Dr. Harangozó Tamás Képviselő Úr említette, hogy 3,5 milliárd Ft érkezett az elmúlt években a Megyei Kórházhoz. Ez az összeg akár lehetne 4 vagy 5 milliárd is, ha a megye nem 1,5 milliárdos hitelt vesz fel a Műtőblokk befejezésére, hanem 2,5 milliárdot. Úgy gondolom, ha a 3,5 milliárd Ft-ból 1,5 milliárd hitel, akkor ezt ne tekintsük nagyon nagy ünneplésnek.

9 9 Egyetértek Főigazgató Úrral, miszerint a kórház-finanszírozás tarthatatlan, így támogatom Széles András Frakcióvezető Úr javaslatát annyi pontosítással, hogy a kilátástalan gazdasági helyzetbe került kifejezés helyett a kilátástalan gazdasági helyzetben kerülhet kifejezést használjuk. Így fogom szavazásra feltenni a javaslatot. Mivel nincs több hozzászólási szándék, a vitát lezárom, és határozathozatal következik. Először Széles András Frakcióvezető Úr indítványáról kérem a Közgyűlés döntését. Azonban a szavazás előtt szeretnék kérni egy létszámellenőrzést, mivel az informatikus kollégák jelezték, hogy néhány szavazógép nem működik. Tehát létszámellenőrzés következik. Kérem Képviselőtársaimat, jelenlétüket szíveskedjenek a szavazógépen jelezni. Megállapítom, hogy a 41 képviselőből jelen van 31 fő, így a Közgyűlés határozatképes. A kollégák jelzik, hogy még mindig nem működik megfelelően a rendszer, ezért pár perc technikai szünetet rendelek el. Szünetet követően: dr. Puskás Imre: Határozatképesség ellenőrzése következik. Megkérem Képviselőtársaimat, hogy jelenlétüket a szavazógépen jelezni szíveskedjenek. Megállapítom, hogy a 41 képvielőből jelen van 31 fő, így a Közgyűlés továbbra is határozatképes. Folytatjuk a 3. napirendi pont tárgyalását. Szavazás következik. Először Széles András Frakcióvezető Úr általam pontosított javaslatáról szavazunk. Kérem, most szavazzanak! Megállapítom, hogy a Közgyűlés 22 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett, 5 nem szavazat ellenében Széles András módosító javaslatát elfogadta. (Frankné dr. Kovács Szilvia Képviselő Asszony nem vett részt a szavazásban.) Most pedig kérem, szíveskedjenek a módosító indítvánnyal egységes szerkezetben a határozati javaslatról szavazni. Kérem, szavazzanak! Megállapítom, hogy a Közgyűlés 22 igen szavazattal, 5 tartózkodás mellett, 2 nem szavazat ellenében a határozati javaslatot elfogadta. (Frankné dr. Kovács Szilvia Képviselő Asszony, valamint Néber Tibor Képviselő Úr nem vettek részt a szavazásban.) A Tolna Megyei Közgyűlés 53/2009. (VI. 26.) közgyűlési határozata a Balassa János Kórház tevékenységéről: 1. A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése megtárgyalta a Balassa János Kórház tevékenységéről szóló beszámolót, és azt elfogadta. 2. A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése, mint a Balassa János Megyei Kórház fenntartója megállapítja, hogy az egészségügy jelenlegi finanszírozási rendszere veszélyezteti a kötelező megyei feladatként ellátandó egészségügyi szakellátás kötelezettségének

10 10 teljesítését. A kórházakra vonatkozó központi finanszírozási szabályok kedvezőtlen alakulása okán a Megyei Kórház a betegellátás biztonságát súlyosan veszélyeztető, kilátástalan gazdasági helyzetbe kerülhet. Erre tekintettel a Közgyűlés felkéri, és ezúton felhatalmazza Elnökét, kezdeményezzen tárgyalásokat az egészségügyi miniszterrel a kórházakat sújtó egészségügyi finanszírozási szabályok átalakítása, valamint a Megyei Kórház gazdasági helyzetének stabilizálása érdekében. Felelős: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke Határidő: azonnal dr. Puskás Imre: Tisztelt Közgyűlés! Felhívom a figyelmüket az Ötv. önkormányzati képviselők kötelezettségeire vonatkozó szakászára! Köszönjük szépen Főigazgató Úrnak a Közgyűlésen való részvételt! További jó munkát kívánunk! 4. NAPIRENDI PONT Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke dr. Puskás Imre: Az előterjesztéshez szóbeli kiegészítésem nincs. Kérdések következnek. Amennyiben nincs kérdés, megnyitom a vitát. Kérem, szíveskedjenek hozzászólási szándékukat jelezni. Amennyiben nincs hozzászólás, a vitát lezárom. Határozathozatal következik. Felhívom Képviselőtársaim figyelmét, hogy az előterjesztésben 2 határozati javaslat szerepel, melyekről külön-külön fogunk szavazni. Először az I. határozati javaslatról szavazunk, amely a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról szóló beszámolóról szól. Kérem, most szavazzanak! Megállapítom, hogy a Közgyűlés 30 igen szavazattal, 1 nem szavazat ellenében a határozati javaslatot elfogadta. A Tolna Megyei Közgyűlés 54/2009. (VI. 26.) közgyűlési határozata a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáról: A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 133/2008. (XI. 28.), 10/2009. (II. 13.), 23/2009. (III. 27.), 24/2009. (III. 27.), 28/2009. (III. 27.), 31/2009. (IV. 24.), 32/2009. (IV. 24.), 33/2009. (IV. 24.), 34/2009. (IV. 24.), 35/2009. (IV. 24.), 36/2009. (IV. 24.), 37/2009. (IV. 24.), 38/2009. (IV. 24.), 39/2009. (IV. 24.), 40/2009. (IV. 24.), 41/2009. (IV. 24.), 42/2009. (IV. 24.), 46/2009. (IV. 24.), 47/2009. (IV. 24.), 48/2009. (IV. 24.), 49/2009. (IV. 24.), 50/2009. (IV. 24.), 51/2009. (IV. 24.) lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót elfogadta. Most a II. határozati javaslatról kérem a Közgyűlés döntését. Kérem, szavazzanak!

11 11 Megállapítom, hogy a Közgyűlés 31 igen szavazattal, egyhangúlag a határozati javaslatot elfogadta. A Tolna Megyei Közgyűlés 55/2009. (VI. 26.) közgyűlési határozata a megyei fenntartású intézmények saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosításairól szóló tájékoztatóról: A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megyei fenntartású intézmények saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosításiról szóló tájékoztatót a mellékletében foglalt tartalommal tudomásul veszi. (A határozati javaslat melléklete a jegyzőkönyv 1. számú mellékletét képezi.) (Schranz Istvánné Képviselő Asszony bejött az ülésterembe, a jelenlévő képviselők száma 32 fő.) 5. NAPIRENDI PONT Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2009. (II. 13.) önkormányzati rendelet módosításáról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke dr. Puskás Imre: A napirendi pont tárgyalásánál jelen van dr. Printz János Könyvvizsgáló Úr, köszöntöm. Megkérdezem, kíván-e az anyaghoz szóbeli kiegészítést tenni? dr. Printz János: Tisztelt Közgyűlés, tisztelt Elnök Úr! A költségvetés módosítására előterjesztett rendelettervezetet áttanulmányoztuk, amellyel kapcsolatban észrevételünk nem merült fel. dr. Puskás Imre: Az előterjesztést előzetesen valamennyi bizottság tárgyalta, álláspontjuk ismertetése következik. Először a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság álláspontját kérem. dr. Hadházy Árpád: A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság 7 igen szavazattal, egyhangúlag támogatja az előterjesztés elfogadását. dr. Puskás Imre: A Jogi és Ügyrendi Bizottság véleményét kérem. dr. Égi Csaba: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 5 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett támogatja a rendelettervezet Közgyűlés általi elfogadását. dr. Puskás Imre: Az Integrációs, Területfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság álláspontjának ismertetése következik.

12 12 Széles András: Az Integrációs, Területfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 5 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek az előterjesztést. dr. Puskás Imre: A Szociális és Egészségügyi Bizottság álláspontját kérem. dr. Széchenyi Attila: A Szociális és Egészségügyi Bizottság 7 igen szavazattal, egyhangúlag támogatja a rendelettervezet elfogadását. dr. Puskás Imre: Az Ifjúsági és Sport Bizottság álláspontjának ismertetése következik. Kerecsényi Márton: Az Ifjúsági és Sport Bizottság 2 tartózkodás mellett támogatja a rendeletmódosítást. dr. Puskás Imre: A Művelődési és Kisebbségi Bizottság véleményét kérem. dr. Say István: A Művelődési és Kisebbségi Bizottság 5 igen szavazattal, egyhangúlag támogatja a rendelettervezet elfogadását. dr. Puskás Imre: A Pénzügyi Bizottság véleményét kérem. Právics József: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a rendelettervezetet. Annyi észrevételt tennék, hogy a 3. számú mellékletben a 800 millió Ft-os felhalmozási kiadásnak a bevételi oldala 2010-re csúszik vissza, amennyiben a Vármegyeháza rekonstrukciója végbemegy. dr. Puskás Imre: Kérdések következnek. Kérdés nincs, megnyitom a vitát. Kérem, szíveskedjenek hozzászólási szándékukat jelezni. Amennyiben nincs hozzászólás, úgy a vitát lezárom. Rendeletalkotás következik. Kérem, szavazzanak! Megállapítom, hogy a Tolna Megyei Önkormányzat 23 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett, 6 nem szavazat ellenében elfogadta a 12/2009. (VI. 26.) önkormányzati rendeletét a Tolna Megyei Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2009. (II. 13.) önkormányzati rendelet módosításáról. Megkérem a megyei főjegyzőt, hogy a rendelet kihirdetéséről gondoskodjék. (A 12/2009. (VI. 26.) önkormányzati rendelet a jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képezi.) (Dr. Sümegi Zoltán Képviselő Úr bejött az ülésterembe, a jelenlévő képviselők száma 33 fő.)

13 13 6. NAPIRENDI PONT Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 17/1999. (XI. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke dr. Puskás Imre. Az előterjesztést előzetesen három bizottság tárgyalta, álláspontjuk ismertetése következik. Először a Jogi és Ügyrendi Bizottság álláspontját kérem. dr. Égi Csaba: A Jogi és Ügyrendi Bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja a rendeletmódosítást. dr. Puskás Imre: A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság véleményét kérem. dr. Hadházy Árpád: A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság megtárgyalta a napirendi pontot és 7 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadásra javasolja. dr. Puskás Imre: A Pénzügyi Bizottság véleményét kérem. Právics József: A Pénzügyi Bizottság is támogatja a rendelettervezet elfogadását. dr. Puskás Imre: Kérdések következnek. Kérdés nincs, megnyitom a vitát. Kérem, jelezzék hozzászólási szándékukat! Amennyiben hozzászólás nincs, a vitát lezárom. Rendeletalkotás következik. Kérem, szavazzanak! Megállapítom, hogy a Tolna Megyei Önkormányzat 33 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a 13/2009. (VI. 26.) önkormányzati rendeletét a Tolna Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 17/1999. (XI. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról. Megkérem a megyei főjegyzőt, hogy a rendelet kihirdetéséről gondoskodjék. (A 13/2009. (VI. 26.) önkormányzati rendelet a jegyzőkönyv 3. számú mellékletét képezi.) 7. NAPIRENDI PONT Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/2003. (IV. 22.) önkormányzati rendelet módosításáról Előadó: dr. Bartos Georgina, megyei főjegyző dr. Puskás Imre: Főjegyző Asszony jelezte, hogy szóbeli kiegészítése nincs. Az előterjesztést előzetesen valamennyi bizottság tárgyalta, álláspontjuk ismertetése következik. Először a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság álláspontját kérem.

14 14 dr. Hadházy Árpád: A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság egyhangúlag támogatja az előterjesztés elfogadását. dr. Puskás Imre: A Jogi és Ügyrendi Bizottság véleményét kérem. dr. Égi Csaba: A Jogi és Ügyrendi Bizottság szintén egyhangúlag támogatja a rendelettervezet Közgyűlés általi elfogadását. dr. Puskás Imre: Az Integrációs, Területfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság álláspontjának ismertetése következik. dr. Sümegi Zoltán: Az Integrációs, Területfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek az előterjesztést. dr. Puskás Imre: A Szociális és Egészségügyi Bizottság álláspontját kérem. dr. Széchenyi Attila: A Szociális és Egészségügyi Bizottság 7 igen szavazattal, egyhangúlag támogatja a rendeletmódosítás elfogadását. dr. Puskás Imre: Az Ifjúsági és Sport Bizottság álláspontjának ismertetése következik. Kerecsényi Márton: Az Ifjúsági és Sport Bizottság egyhangúlag támogatja a rendeletmódosítást. dr. Puskás Imre: A Művelődési és Kisebbségi Bizottság véleményét kérem. dr. Say István: A Művelődési és Kisebbségi Bizottság egyhangúlag támogatja a rendelettervezet elfogadását. dr. Puskás Imre: A Pénzügyi Bizottság véleményét kérem. Právics József: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja az SzMSz módosítást. dr. Puskás Imre: Kérdések következnek. Kérdés nincs, megnyitom a vitát. Kérem, szíveskedjenek hozzászólási szándékukat jelezni. Amennyiben nincs hozzászólás, úgy a vitát lezárom. Rendeletalkotás következik. Kérem, szavazzanak!

15 15 Megállapítom, hogy a Tolna Megyei Önkormányzat 33 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a 14/2009. (VI. 26.) önkormányzati rendeletét a Tolna Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/2003. (IV. 22.) önkormányzati rendelet módosításáról. Megkérem a megyei főjegyzőt, hogy a rendelet kihirdetéséről gondoskodjék. (A 14/2009. (VI. 26.) önkormányzati rendelet a jegyzőkönyv 4. számú mellékletét képezi.) 8. NAPIRENDI PONT Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat által fenntartott gyermekintézményekben fizetendő intézményi étkezési térítési díjakról szóló 12/2000. (VII. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról Előadó: dr. Bartos Georgina, megyei főjegyző dr. Puskás Imre: Az előterjesztést előzetesen öt bizottság tárgyalta. Álláspontjuk ismertetését kérem, először a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság álláspontját. dr. Hadházy Árpád: A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság egyhangúlag támogatja az előterjesztés elfogadását. dr. Puskás Imre: A Pénzügyi Bizottság véleményét kérem. Právics József: A Pénzügyi Bizottság is támogatja a rendelettervezet elfogadását. dr. Puskás Imre: A Művelődési és Kisebbségi Bizottság álláspontjának ismertetése következik. dr. Say István: A Művelődési és Kisebbségi Bizottság egyhangúlag támogatja a rendelettervezet elfogadását. dr. Puskás Imre: Az Ifjúsági és Sport Bizottság álláspontjának ismertetését kérem. Kerecsényi Márton: Az Ifjúsági és Sport Bizottság egyhangú szavazással támogatja a rendeletmódosítás elfogadását. dr. Puskás Imre: A Jogi és Ügyrendi Bizottság véleményét kérem. dr. Égi Csaba: A Jogi és Ügyrendi Bizottság is egyhangúlag támogatja a rendelettervezet Közgyűlés általi elfogadását.

16 16 dr. Puskás Imre: Kérdések következnek. Kérdés nincs, megnyitom a vitát. Kérem, szíveskedjenek hozzászólási szándékukat jelezni. Amennyiben nincs hozzászólás, a vitát lezárom. Rendeletalkotás következik. Kérem, most szavazzanak! Megállapítom, hogy a Tolna Megyei Önkormányzat 33 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a 15/2009. (VI. 26.) önkormányzati rendeletét a Tolna Megyei Önkormányzat által fenntartott gyermekintézményekben fizetendő intézményi étkezési térítési díjakról szóló 12/2000. (VII. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról. Megkérem a megyei főjegyzőt, hogy a rendelet kihirdetéséről gondoskodjék. (A 15/2009. (VI. 26.) önkormányzati rendelet a jegyzőkönyv 5. számú mellékletét képezi.) 9. NAPIRENDI PONT Döntés a Zamárdi 2969 hrsz.-ú ingatlan versenytárgyalási ajánlatáról Előadó: dr. Hadházy Árpád, a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság elnöke dr. Puskás Imre: A napirendi pont előadója dr. Hadházy Árpád, a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság elnöke. Megkérdezem Elnök Urat, van-e szóbeli kiegészítése? dr. Hadházy Árpád: Köszönöm, nem kívánok szóbeli kiegészítést tenni. dr. Puskás Imre: Az előterjesztést előzetesen három bizottság tárgyalta. Álláspontjuk ismertetése következik, először a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság álláspontját kérem. dr. Hadházy Árpád: A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság 7 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadásra javasolja a határozati javaslatot. dr. Puskás Imre: A Jogi és Ügyrendi Bizottság véleményét kérem. dr. Égi Csaba: A Jogi és Ügyrendi Bizottság is egyhangúlag támogatja az előterjesztés elfogadását. dr. Puskás Imre: A Pénzügyi Bizottság véleményét kérem. Právics József: A Pénzügyi Bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását. Sajnáljuk, hogy az előzetes várakozások ellenére mégsem volt eredményes a versenytárgyalási eljárás. dr. Puskás Imre: Kérdések következnek. Kérdés nincs, megnyitom a vitát. Kérem, szíveskedjenek hozzászólási szándékukat jelezni. Úgy látom hozzászólásra jelentkező nincs, így a vitát

17 17 bezárom. Határozathozatal következik. Kérem, most szavazzanak! Megállapítom, hogy a Közgyűlés 33 igen szavazattal, egyhangúlag a határozati javaslatot elfogadta. A Tolna Megyei Közgyűlés 56/2009. (VI. 26.) közgyűlési határozata a Zamárdi 2969 hrsz.-ú ingatlan versenytárgyalási ajánlatáról: 1. A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése megállapítja, hogy a ZAMPRO Kft. (1061 Budapest, Andrássy u. 7., I. emelet.) versenytárgyalási ajánlata érvényes, a versenytárgyalási feltételeknek megfelel. 2. A Közgyűlés a Zamárdi 2969 hrsz.-ú ingatlan eladására meghirdetett versenytárgyalási eljárást a beérkezett ajánlat összegére való tekintettel eredménytelenné nyilvánítja. 3. A Közgyűlés felkéri Elnökét, hogy az eljárás eredményéről az ajánlattevőt a részletes ajánlati felhívásban foglalt eljárási rend szerint értesítse. Felelős: a 3. pont esetén dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke Határidő: július NAPIRENDI PONT Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzat irányításával működő költségvetési szervek alapító okiratának módosítására Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke dr. Puskás Imre. Az előterjesztést előzetesen hat bizottság tárgyalta, álláspontjuk ismertetése következik. Először a Művelődési és Kisebbségi Bizottság álláspontját kérem. dr. Say István: A Művelődési és Kisebbségi Bizottság megtárgyalta a napirendi pontot, és annak elfogadását egyhangúlag támogatja. dr. Puskás Imre: A Szociális és Egészségügyi Bizottság véleményét kérem. dr. Széchenyi Attila: A Szociális és Egészségügyi Bizottság az előterjesztés elfogadását 7 igen szavazattal, egyhangúlag javasolja a Közgyűlés számára. dr. Puskás Imre: Az Ifjúsági és Sport Bizottság véleményét kérem. Kerecsényi Márton: Az Ifjúsági és Sport Bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja az előterjesztést. dr. Puskás Imre: A Jogi és Ügyrendi Bizottság véleményét kérem.

18 18 dr. Égi Csaba: A Jogi és Ügyrendi Bizottság szintén egyhangúlag támogatja az előterjesztés Közgyűlés általi elfogadását. dr. Puskás Imre: A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság véleményét kérem. dr. Hadházy Árpád: A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja az előterjesztést. dr. Puskás Imre: A Pénzügyi Bizottság álláspontját kérem. Právics József: A Pénzügyi Bizottság is támogatja az előterjesztés Közgyűlés általi elfogadását. dr. Puskás Imre: Kérdések következnek. Kérdés nincs, megnyitom a vitát. Kérem, jelezzék hozzászólási szándékukat! Amennyiben hozzászólás nincs, a vitát lezárom. Határozathozatal következik. Kérem, szavazzanak! Megállapítom, hogy a Közgyűlés 33 igen szavazattal, egyhangúlag a határozati javaslatot elfogadta. A Tolna Megyei Közgyűlés 57/2009. (VI. 26.) közgyűlési határozata a Tolna Megyei Önkormányzat irányításával működő költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról: I. 1. A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése az irányítása alá tartozó költségvetési szervek szakfeladatrendjének változását áttekintette és az alapító okiratok módosításával meghatározza a költségvetési szervek január 1-jétől alkalmazandó szakfeladatrendjét. 2. A Közgyűlés az alapító okiratok módosítását szeptember 1- jei hatállyal hagyja jóvá. 3. A Közgyűlés a költségvetési szervek alapító okiratát módosító okiratot szeptember 1-jei hatállyal hagyja jóvá, egyben kéri, hogy a törzskönyvi nyilvántartás módosítását a MÁK a hatálybalépés napjával jegyezze be. 4. A közgyűlés felhatalmazza elnökét, hogy a módosító okiratokat, az egységes alapító okiratokat a közgyűlés döntésének időpontjával bocsássa ki. 5. A Közgyűlés felhatalmazza elnökét, hogy január 1-jével az alapító okirat egyes pontjainak hatályon kívül helyezése miatt a megjelölt időponttól a hatályos egységes alapító okiratot bocsássa ki.

19 19 II. 1. A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Tolna Megyei Önkormányzat Levéltára alapító okiratát szeptember 1-jei hatállyal az alábbiak szerint módosítja: 1) Az alapító okirat 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata pontja az alábbiakkal egészül ki: Szakágazati besorolása: Levéltári tevékenység 2) Az alapító okirat jelenlegi 6. és 7. pontjának jelölése 6/A. és 7/A. pontra változik. 3) A 6/A. pont megnevezése Alaptevékenysége (2009. december 31-ig alkalmazandó): megnevezésre módosul. 4) A módosított megjelölésű 6/A. pontból a szakágazat száma és megnevezése Levéltári tevékenység (szakágazat) törlésre kerül. 5) A 7/A. pont megnevezése Kiegészítő tevékenysége (2009. december 31-ig alkalmazandó): megnevezésre módosul. 6) Az alapító okirat az alábbi új 6. ponttal egészül ki. 6. Alaptevékenysége (2010. január 1-jétől alkalmazandó): Levéltári állomány gyarapítása, kezelése és védelme Levéltári szolgáltatás, tudományos, publikációs és információközvetítő tevékenység Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai 7) Az alapító okirat az alábbi új 7. ponttal egészül ki: 7. Kiegészítő tevékenysége (2010. január 1-jétől alkalmazandó): Levéltári állomány gyarapítása, kezelése és védelme Levéltári szolgáltatás, tudományos, publikációs és információközvetítő tevékenység Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 8) Az alapító okirat 19. A vagyon feletti rendelkezési joga pontja az alábbiak szerint módosul: A Tolna Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló önkormányzati rendelet szerinti vagyon használati joga illeti meg. 2. Az alapító okirat 6. és 7. pontjában foglaltakat január 1-jétől, a 6/A. és 7/A. pontjában foglaltakat december 31-ig kell alkalmazni. A 6/A. és 7/A. pontok december 31. napján hatályukat vesztik. 3. A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzat Levéltára alapító okiratát módosító okiratot a határozat 1. számú, egységes szerkezetű alapító okiratát a határozat 2. számú melléklete szerint jóváhagyja. III. 1. A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Tolna Megyei Önkormányzat Illyés Gyula Könyvtára alapító okiratát szeptember 1-jei hatállyal az alábbiak szerint módosítja:

20 20 1) Az alapító okirat 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata pontja az alábbiakkal egészül ki: Szakágazati besorolása: Könyvtári tevékenység 2) Az alapító okirat jelenlegi 6. és 7. pontjának jelölése 6/A. és 7/A. pontra változik. 3) A 6/A. pont megnevezése Alaptevékenysége (2009. december 31-ig alkalmazandó): megnevezésre módosul. 4) Az alapító okirat módosított megjelölésű 6/A. pontból a szakágazat száma és megnevezése Könyvtári tevékenység (szakágazat) törlésre kerül. 5) A 7/A. pont megnevezése Kiegészítő tevékenysége (2009. december 31-ig alkalmazandó): megnevezésre módosul. 6) Az alapító okirat az alábbi új 6. ponttal egészül ki. 6. Alaptevékenysége (2010. január 1-jétől alkalmazandó): Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme Könyvtári szolgáltatások Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai 7) Az alapító okirat az alábbi új 7. ponttal egészül ki:. 7. Kiegészítő tevékenysége (2010. január 1-jétől alkalmazandó): Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme Könyvtári szolgáltatások Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 8) Az alapító okirat 19. A vagyon feletti rendelkezési joga pontja az alábbiak szerint módosul: A Tolna Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló önkormányzati rendelet szerinti vagyon használati joga illeti meg. 2. Az alapító okirat 6. és 7. pontjában foglaltakat január 1-jétől, a 6/A. és 7/A. pontjában foglaltakat december 31-ig kell alkalmazni. A 6/A. és 7/A. pontok december 31. napján hatályukat vesztik. 3. A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzat Illyés Gyula Könyvtára alapító okiratát módosító okiratot a határozat 3. számú, egységes szerkezetű alapító okiratát a határozat 4. számú melléklete szerint jóváhagyja. IV. 1. A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Wosinsky Mór Megyei Múzeum alapító okiratát szeptember 1-jei hatállyal az alábbiak szerint módosítja: 1) Az alapító okirat 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata pontja az alábbiakkal egészül ki: Szakágazati besorolása: Múzeumi tevékenység 2) Az alapító okirat jelenlegi 6. és 7. pontjának jelölése 6/A. és 7/A. pontra változik. 3) A 6/A. pont megnevezése Alaptevékenysége (2009. december 31-ig alkalmazandó): megnevezésre módosul.

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. június 26-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. június 26-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-3/2009. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. június 26-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 57/2009. (VI. 26.) közgyűlési határozata a Tolna Megyei Önkormányzat

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-7/2009. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 98/2009. (XI. 27.) közgyűlési határozata intézményi alapító okiratok

Részletesebben

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4. (1) és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 37. (5) alapján Kaposvár Város Önkormányzata

Részletesebben

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 12. évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 12. évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3 A L A P Í TÓ O K I R A T közép 1. számú melléklet A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4. (1) és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 37. (5) alapján

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-7/2009. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 102/2009. (XI. 27.) közgyűlési határozata a közoktatási és szakképzési

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-3/28. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 28. április 25-i nyílt üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. november 27-i ülése 9. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. november 27-i ülése 9. számú napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. november 27-i ülése 9. számú napirendi pontja A közoktatási és szakképzési feladatok átadás-átvételéről szóló, Bonyhád Város Önkormányzatával

Részletesebben

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés szeptember 23. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés szeptember 23. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. szeptember 23. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 134/2011. (IX.23.) határozata

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-5/2008. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. június 27-i nyílt üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 47. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 16. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Medgyaszay István

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-7/2009. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. november 27-i üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 51. sz. melléklet a 86/2011. (V.31..) számú határozathoz INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratát

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-6/2009. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. szeptember 18-i üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u. 59. 11-A/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 3-án 19.00 órai kezdettel

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat 37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő középfokú közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az irányításában

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-2/21. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 21. április 3-i nyílt üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Hrvatski Vrtić, Osnovna Škola, Gimnazija i Učenički Dom Miroslava Krleže Székhelye:

Részletesebben

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) 56/2010.(II. 12.) csornai kt.h. 2. számú melléklete Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Határozat 2012.12.17. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata:

Határozat 2012.12.17. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata: Határozat 2012.12.17. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 174/2012. (X.04.) önkormányzati

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-2/2009. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. április 24-i üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla király

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-2/2008. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla király

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-1/2009. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. március 27-i soron kívüli üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 16-án megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 16-án megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 16-án megtartott üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Besenyszög község oktatási intézményeinek

Részletesebben

A HATVANI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMOT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉTŐL

A HATVANI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMOT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉTŐL A HATVANI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMOT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉTŐL /2011. Az előkészítésben közreműködött: Kovács János irodavezető Ludányi Brigitta közoktatási

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-5/2007. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. június 27-i üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Bátaapáti Község Művelődési Háza, Bátaapáti,

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK SZEPTEMBER 24-I ÜLÉSÉRE

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK SZEPTEMBER 24-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 06-6/283-32/2009 TÁRGY: ÖNKORMÁNYZATI INTÉZMÉNYEK SZAKFELADATRENDJE MELLÉKLET: 24 DB ÚJ E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. SZEPTEMBER 24-I ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTŐ:

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. június 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. június 27-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-5/2007. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. június 27-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 60/2007. (VI. 27.) közgyűlési határozata egységes középiskola létrehozásáról:

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 14. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Öveges József Szakképző

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 29-ei ülésére. Tárgy: A Többcélú Társulási Megállapodás módosítása

ELŐTERJESZTÉS. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 29-ei ülésére. Tárgy: A Többcélú Társulási Megállapodás módosítása ELŐTERJESZTÉS Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 29-ei ülésére Tárgy: A Többcélú Társulási Megállapodás módosítása Előterjesztő: Pergő Margit polgármester Előkészítő: dr.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága április 5-i üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága április 5-i üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága 2007. április 5-i üléséről. Helyszín: Megyeháza, Külső-Szolnok terem Jelen vannak: Molnár Imre, a Bizottság elnöke

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-5/2010. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. szeptember 16-i nyílt üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd,

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 17. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Bánki Donát Szakképző

Részletesebben

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat 11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Kollégiuma (Mohács) alapító okiratának módosítása 1 A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Lóczy Lajos Gimnázium, Két Tanítási

Részletesebben

A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma: 12/a-2003.

A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma: 12/a-2003. A Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola ALAPÍTÓ OKIRATA A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma:

Részletesebben

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata KGF/1352/2/2011. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2), valamint 89. (1) bekezdésében, a közoktatásról

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. június 9-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b./ Jegyzőkönyve. c.

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. június 9-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b./ Jegyzőkönyve. c. EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. június 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Izsó Miklós Gimnázium és Szakképző

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 18-i ülése 18. sz. napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 18-i ülése 18. sz. napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. szeptember 18-i ülése 18. sz. napirendi pontja Javaslat közoktatási feladatellátási megállapodások megkötésére Előadó: dr. Puskás Imre,

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2/2010. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. február 15-i üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla király

Részletesebben

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

151/2011. (VIII. 16.) MÖK 151/2011. (VIII. 16.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére Tárgy: Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény alapító

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i ülésére Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Intézményi alapító okiratok módosítása Előterjesztő: Szabó Loránd polgármester Készítette:

Részletesebben

OM azonosítója: 031210. A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

OM azonosítója: 031210. A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe: A L A P Í T Ó O K I R A T A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata a Karacs Ferenc Gimnázium,

Részletesebben

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz. 3. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012.( ) Kgy sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2010. április 30-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2010. április 30-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-2/2010. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2010. április 30-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 48/2010. (IV. 30) Közgyűlési határozata közoktatási intézmények

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-i üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-i üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-2/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 27-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

17/2011. Karancsság Község Önkormányzata és Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2011. november 30-án megtartott együttes

17/2011. Karancsság Község Önkormányzata és Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2011. november 30-án megtartott együttes 17/2011. Karancsság Község Önkormányzata és Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2011. november 30-án megtartott együttes ülésének jegyzőkönyve 1 Jegyzőkönyv Készült: Karancsság Község

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított - 1992. évi XXXVIII. tv. az államháztartásról, a költségvetési

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. JANUÁR 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. JANUÁR 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JANUÁR 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok 1/2014. (I. 21.) BVKt határozat 2/2014. (I. 21.) BVKt határozat A Városi Művelődési

Részletesebben

A közgyűlés felkéri a főjegyzőt, hogy az alapító okiratot a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Területi Igazgatóságának küldje meg.

A közgyűlés felkéri a főjegyzőt, hogy az alapító okiratot a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Területi Igazgatóságának küldje meg. 6/2007. (II. 22.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. július 1-jei hatállyal Veszprém Megyei Önkormányzat Intézményeinek Kincstára elnevezésű költségvetési szervet alapít.

Részletesebben

Szám: VI. 866-2/2010. Alapító Okirat

Szám: VI. 866-2/2010. Alapító Okirat Szám: VI. 866-2/2010. Alapító Okirat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése és Szedres Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9.

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-8/2009. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. december 11-i soron kívüli üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd,

Részletesebben

Felelős: Határidő: 2013. március 14. MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Felelős: Határidő: 2013. március 14. MÓDOSÍTÓ OKIRAT 93/2013. (II.28.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az előterjesztés mellékleteiben foglaltak szerinti szöveggel elfogadja az Egri Kulturális és Művészeti Központ módosító

Részletesebben

4. Beszámoló a Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal 2010-2014. években végzett tevékenységéről Előterjesztő: dr. Barta László, megyei főjegyző

4. Beszámoló a Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal 2010-2014. években végzett tevékenységéről Előterjesztő: dr. Barta László, megyei főjegyző Ikt.sz.: 43-13/2014. Jegyzőkönyv Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2014. június 26-án, a Megyeháza I. emeleti Hadady-Hargitay termében tartott soron következő

Részletesebben

ll.-l '\ II lll ).p~ ~ t;' lv fl\.w.. Faragóné Széles Andrea (.tc L-(

ll.-l '\ II lll ).p~ ~ t;' lv fl\.w.. Faragóné Széles Andrea (.tc L-( NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 25.812 2/2013'/XII. Ügyintéző

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Juhászné dr. Krecz Erzsébet. Dr. Szalóczi Ilona. Tóthné Gyöngy Andrea

JEGYZŐKÖNYV. Juhászné dr. Krecz Erzsébet. Dr. Szalóczi Ilona. Tóthné Gyöngy Andrea 740-4/2008. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala I. sz. tanácskozó termében 2008. február 20.-án a Pénzügyi Bizottság ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: a bizottság elnöke

Részletesebben

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Mecsekaljai Óvoda, Általános Iskola és Középiskola Rövid és rövidített neve: Mecsekaljai Iskola Székhelye: 7633 Pécs, Bánki Donát utca 2. Az Intézmény

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 22. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Kisfaludy Sándor

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt) ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt) 5/A.sz. melléklet Az intézmény elnevezése: Az intézmény rövid neve: Az intézmény rövidített neve: Közgazdasági Szakközépiskola Közgazdasági Szakközépiskola

Részletesebben

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító: 1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Alapító okirata OM azonosító: 031202 Sorszám: B/76. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv neve: Medgyessy Ferenc Gimnázium és

Részletesebben

89/2010. (IV. 22.) MÖK

89/2010. (IV. 22.) MÖK 89/2010. (IV. 22.) MÖK határozat I. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdése g) pontja és a költségvetési szervek jogállásáról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 11-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án megtartott üléséről. 2 Mérges

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására Előadó: dr.

Részletesebben

felsőoktatásban résztvevő

felsőoktatásban résztvevő e) szakfeladatonként a szakfeladat szám megjelölésével a feladatmutatók megnevezése, köre Növénytermesztés, 010000 állattenyésztés, vadgazdálkodás és kapcsolódó szolgáltatások 020000 Erdőgazdálkodás 100000

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki.

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki. HONVÉDELMI MINISZTER Nyt. szám: 154 20/2013. ALAPÍTÓ OKIRAT A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 39. (1)

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt

Részletesebben

A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a és az államháztartásról szóló

Részletesebben

az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon:

az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Oktatási és Közművelődési Főosztály Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest,, 20(19 UK

Részletesebben

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca 13. 7691 Pécs-Somogy, Bányatelep 42. 7691 Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca 13. 7691 Pécs-Somogy, Bányatelep 42. 7691 Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47. A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Székhelye: 7629 Pécs, Komlói u. 58.

Részletesebben

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 1. oldal Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola alapító okirata 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Idegen neve: Rövid neve: Székhelye: 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Alapítás dátuma: 1991. január 30. (1990. december 15.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Idegen neve: Rövid neve: Székhelye: 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Alapítás dátuma: 1991. január 30. (1990. december 15. 6. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az 1992. évi XXXVIII. törvény 66. -a és a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: IfPF/7//208. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 20. évi CXC. törvény 2.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Nyilvántartási szám: ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 200/1993. (II. 9.) határozatával jóváhagyott, a Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

JAVASLAT. alapító okiratok módosítására

JAVASLAT. alapító okiratok módosítására VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-189 /2010. JAVASLAT alapító okiratok módosítására Készült: a Képviselő-testület 2010. decemberi

Részletesebben

23/2010. (III. 3.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő egyes intézmények alapító okiratának módosítása

23/2010. (III. 3.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő egyes intézmények alapító okiratának módosítása 23/2010. (III. 3.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő egyes intézmények alapító okiratának módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a fenntartásában működő

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 1. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 1. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 1. számú napirendi pontja Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról Előadó: dr. Puskás Imre,

Részletesebben

1. A Határozat 2. számú mellékletében jóváhagyott Jókai Mór Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium alapító okirata az alábbiak szerint módosul:

1. A Határozat 2. számú mellékletében jóváhagyott Jókai Mór Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium alapító okirata az alábbiak szerint módosul: Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. április 28. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 40/2011. (IV. 28.) határozata

Részletesebben

Alapító okiratot módosító okirat

Alapító okiratot módosító okirat 324/2013. (VI. 19.) Tárgy: Varga Domokos ÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester

Részletesebben

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Megyervárosi Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Rövid és rövidített neve: Megyervárosi Iskola Székhelye: 7632 Pécs, Testvérvárosok tere 1. Az intézmény

Részletesebben

2. A közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy az intézmény bankszámlájának, adószámának nyitásával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg.

2. A közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy az intézmény bankszámlájának, adószámának nyitásával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg. 58/2008. (IV. 24.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2008. június 15-ei hatállyal Veszprém Megyei Önkormányzat Tapolca környéki intézményei gazdasági irodája elnevezésű költségvetési

Részletesebben

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június30-i ülésének jegyzőkönyvéből 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Hunyadi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2013. október 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2013. október 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2013. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2013. október 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 126-127. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 126/2013.(X.07.)

Részletesebben

55 SZÁLLÁSHELY-SZOLGÁLTATÁS

55 SZÁLLÁSHELY-SZOLGÁLTATÁS Államháztartási szakfeladatrendi besorolás (Alapító Okirat melléklete) 55 SZÁLLÁSHELY-SZOLGÁLTATÁS 559 Egyéb szálláshely-szolgáltatás 5590 Egyéb szálláshely-szolgáltatás 55901 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás

Részletesebben

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratának 8.1 pontja az alábbiak szerint módosul:

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratának 8.1 pontja az alábbiak szerint módosul: 332/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal

Részletesebben

Határidő: 2011. július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

Határidő: 2011. július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző 116/2011. (VI. 23.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében

Részletesebben

a képviselő-testület május 2-án tartandó ülésére

a képviselő-testület május 2-án tartandó ülésére Szám: 1291/2012. Buzsák Község Önkormányzat J e g y z ő j e 8695. Buzsák, Fő tér 1. Telefon: (85) 530 057 Fax szám: (85) 530 067 E-mail: buzsakjegyzo@t-online.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a képviselő-testület

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) Melléklet a 283/2010. (VII. 13.) sz. Ökt. határozathoz ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 37. (5) bekezdésében foglaltak, az államháztartás működési rendjéről

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! 4. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /71-1/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. február 11 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Wass Albert Könyvtár és Múzeum alapító

Részletesebben

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA 31.sz. melléklet a 10/2010. (1.18.) számú határozathoz SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4)

Részletesebben

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata 1, 2 Törzsszám: 342087 Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 19/1998. (I. 29.) KT. számú határozata az államháztartásról

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-7/2008. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. szeptember 18-i nyílt üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd,

Részletesebben

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből.

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből. J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 77/2011.(V.30.)ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 259/2008. (05. 29.) sz. határozata. a középfokú oktatási intézmények átszervezéséről

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 259/2008. (05. 29.) sz. határozata. a középfokú oktatási intézmények átszervezéséről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 259/2008. (05. 29.) sz. határozata a középfokú oktatási intézmények átszervezéséről Pécs Megyei Jogú Város közoktatását meghatározó stratégiai dokumentumokban

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-4/2007. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-i üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla király

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. jegyzőkönyvvezető

JEGYZŐKÖNYV. jegyzőkönyvvezető JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottságának 2013. augusztus 27-én 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatalban

Részletesebben