Ünnepélyes iskolaátadó a Nádasdyban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ünnepélyes iskolaátadó a Nádasdyban"

Átírás

1 SÁRVÁRI HÍRLAP SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XXIII. ÉVFOLYAM 22. SZÁM NOVEMBER 18. Idén is ezrek látogattak el a Simon Júdás napi vásárra Hatszáz évre visszatekintő hagyományai vannak a vásári forgatagnak 6-7. oldal Ünnepélyes iskolaátadó a Nádasdyban Villanykerékpárokat gyártanak a sárvári Flextronicsban Szalagátvágás jelképesen is birtokba vette a fenntartó és a használó az épületet A Nádasdy Tamás Általános Iskola felújítására, és a hatékony tanulási környezet kialakítására mintegy 198 millió forint uniós támogatást nyert a sárvári önkormányzat. Öt hónapig tartottak a kivitelezési munkálatok, az ünnepélyes iskolaátadó rendezvényre november 9-én került sor. Az épületet Harangozó Bertalan kormánymegbízott, a Vas Megyei Kormányhivatal vezetője avatta fel Kondora István polgármesterrel és Dr. Dénes Tibor nyugalmazott polgármesterrel együtt, majd a keresztény egyházak helyi képviselői áldották meg. A diákok a tanévet ugyan még a város különböző intézményeiben szétszórtan kezdték meg, de az őszi szünet után már birtokba vehették a felújított iskolát, a visszaköltözésben a pedagógusok, a technikai személyzet mellett a diákok és a szülők is aktív részt vállaltak. Folytatás a 3. oldalon Villanykerékpár gyártásáról kötött együttműködési megállapodást a sárvári Flextronics és a Karbon Kinetics Ltd (KKL); ennek alapján a Flextronics végzi majd a kerékpár gyártásához kapcsolódó beszerzési, logisztikai, összeszerelési és minőségbiztosítási tevékenységeket is a sárvári gyárában közölte a Grayling Hungary kommunikációs ügynökség. Richard Thorpe, a KKL alapítója és a Gocycle tervezője elmondta: konstrukcióját tekintve a Gocycle teljesen egyedi, ugyanis ez a világ első, fröccsöntéses technológiával készült elektromos járműve. Paul Humphries, a Flextronics High Reliability Solutions csoportjának elnöke szerint a KKL Gocycle kerékpárja révén a cég sokszínű, tiszta technológiás megoldásokat kínáló portfoliója fontos új elemmel bővül. Az együttműködés nagymértékben segíti, hogy a KKL kiaknázhassa a Gocycle termékkínálat iránti növekvő nemzetközi keresletet. Sárvári Advent a Kossuth téren Sárvár Város Önkormányzata és a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár hagyományteremtő céllal szervez adventi rendezvénysorozatot a Kossuth téren. November 27-én 17 órakor az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásával kezdődik a programsorozat, melynek keretében december 4-én, 11-én és 18-án is rendezvények várják a város lakóit a főtéren, melyek részletes programjáról következő lapszámunkban olvashatnak. A november 27-i részletes adventi program a 8. oldalon Szavazzon az Év Emberére! A Sárvári Média Nonprofit Kft. a hagyományokhoz híven idén is megrendezi az ÉV EMBERE 2011 szavazást, ahol 3 kategóriában adhatják le voksaikat. A legtöbb szavazatot kapott jelöltet díjazásban részesítjük, és bemutatjuk Óévbúcsúztató műsorunkban. Szavazni az újságból kivágott szavazólapon lehet, melyet a Sárvári Televízió bejáratánál (Sárvár, Várkerület 2-3.) elhelyezett postaládába várunk december 15-én éjfélig! Szavazólap a 12. oldalon!

2 2 SÁRVÁRI HÍRLAP november 18. Megszólalnak a város riasztószirénái Veszélyhelyzetben nem megijedni, hanem segíteni kell Országos polgári védelmi gyakorlat lesz november 21-én. A Sárvárt is érintő egész napos megmozdulásról mindenki hallani fog, hisz kipróbálásra kerül a város riasztó sziréna hálózata is. A városban elhelyezett tucatnyi polgári védelmi hangberendezés megszólaltatása is fontos része a a katasztrófavédelmi gyakorlatnak, azonban a gyakorlat igazi célja, hogy az állampolgárok tudják, hogy veszélyhelyzet idején milyen tennivalóik vannak mondja Kovács Imre pv. alezredes, kirendeltség-vezető. A megelőzés és a felkészülés a vörösiszap-katasztrófa óta újra nagyobb hangsúlyt kapott. E célok érdekében tartják november 21-én az országos katasztrófavédelmi gyakorlatot, mely sárvári lakosokat is érint. Tájékoztatási feladatokkal az országos médiumok is bevonásra Pályázati felhívás A Vármelléki Óvoda a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet székhelyén óvodapedagógus munkakör betöltésére. Sárvár-Bögöt-Porpác-Sitke Közoktatási Intézményfenntartó Társulás által fenntartott Vármelléki Óvoda pályázatot hirdet székhelyén (9600 Sárvár, Várkerület 11.) óvodapedagógus munkakör közalkalmazotti jogviszony keretében történő, határozott idejű december 31-ig betöltésére. Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. Munkavégzés helye: Vármelléki Óvoda (9600 Sárvár, Várkerület 11.) A munkakörbe tartozó feladatok: óvodapedagógusi munkakörbe tartozó feladatok. kerülnek a felkészülés során, ám a legfontosabb, hogy a helyi lakosság felkészültségi szintje is növekedjen. Ezért városunkban közel százötven, a védekezésbe bevont személy alapképzésen esik át. Az állampolgári fogadókészség a különböző korosztályok között sem egyforma. A katonaviselt embereknek természetesebb ez a közreműködés. A törvény viszont mindenkire vonatkozik, a veszélyhelyzetben a segítségnyújtás állampolgári kötelezettség. A gyakorlatokra azért is szükség van a környékünkön, mert az elmúlt években nem akadt olyan katasztrófahelyzet, amely a lakosság mozgósítását igényelte volna. Munkabér: közalkalmazottak illetmény-előremenetelére vonatkozó bértábla. A pályázat részeként benyújtandó iratok: 3 hónapnál nem régebben kiállított erkölcsi bizonyítvány, szakmai önéletrajz, végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolata. A munkakör betöltésének időpontja: január 1. A pályázat benyújtásának határideje: december 12. A pályázat benyújtásának helye és módja: A pályázatot a Vármelléki Óvoda vezetőjének Dr. Dolnyik Gézáné 9600 Sárvár, Várkerület 11. címezve kell benyújtani postai úton, vagy személyesen. A sárvári polgári védelmi kirendeltség tartana iskolai órákat, szakmai foglalkozásokat, hogy legalább a nagyobb diákok már rendelkezzenek néhány, néha életbe vágóan fontos alapismerettel. A november 21-i katasztrófavédelmi gyakorlat is ezt fogja szolgálni. E napon a városháza nagytermében egész napos véradást is szerveznek. A borítékon kérjük feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 72-2/2011., valamint a munkakör megnevezését: óvodapedagógus. A pályázat elbírálásának módja és rendje: a pályázat elbírálása a vonatkozó jogszabályokban foglaltak alapján történik. A pályázat elbírálásának határideje: legkésőbb december 20. A pályázati kiírás közzétételi helyei: a pályázat a Nemzeti Közigazgatási Intézet internetes oldalán ( az óvoda honlapján ( valamint a Sárvári Hírlapban kerül közzétételre. A pályázattal kapcsolatos további információ Dr. Dolnyik Gézáné óvodavezetőtől (dolnyikne@airplanet.hu, 95/ ) kérhető. Vajon melyik lesz a legnépszerűbb? Monitor-TV, netbook vagy táblagép az Inviteltől új ADSL előfizetéshez Az év végét általában mindenki nagyon várja. Ez a pihenés, a család, az otthoni együttlétek ideje és persze ez az ajándékozás időszaka is. Ilyenkor, ha egy kicsit szemfülesek vagyunk, sokat spórolhatunk egy-egy akcióval, miközben izgalmas és hasznos ajándékkal lephetjük meg magunkat, vagy családtagjainkat. Az Invitel ezekre az igényekre kínál élményeket legújabb ajánlatával. Biztosan sokan vannak, akik szívesen vásárolnának egy megbízható netbookot, egy új monitor-tv-t, esetleg egy igazán modern táblagépet vagy ahogyan mostanában legtöbben nevezik, tabletet. Ezeken az új eszközökön ugyanis tényleg nagyobb élményt nyújthat az internetezés, a munka vagy a szórakozás, áruk azonban általában nem olcsó. Az Invitel éppen ezért úgy döntött, hogy november 1-jétől új akciót indít, amely megkönnyíti, hogy egy-egy ilyen készülékhez hozzájuthassanak az érdeklődők. A vállalat legújabb ajánlatában új ADSL előfizetés mellé most csupán havi 990 forintért választhatunk egy Samsung HD Monitor-TV, egy DELL netbook vagy egy HUAWEI táblagép közül. Az Invitel egy speciális bérleti konstrukciót dolgozott ki, amely során 24 hónapon át, 990 forintért használhatjuk a terméket, majd két év után a használt eszközt visszaadhatjuk a cégnek. Az akcióban akkor vehetünk részt, ha választunk az 5, 10 vagy 15 megabit/s gyorsaságú lakossági ADSL előfizetési csomagok közül és 24 hónapos szerződést kötünk. Az Invitel még egy wifi modemet is biztosít a kedvezményes készülékek mellé, amellyel a lakásból biztosan, de talán még a kertben napozva is elérhetjük az internetet a netbookon vagy az androidos táblagépen keresztül. A 990 forinton felül 4990 forintos egyszeri díjat kell még fizetni az eszközökért akkor, amikor a futár kiszállítja azt a megrendelő lakására. Melyiket válasszuk? Szeretné, ha a mozizás élménye a nappalijába költözne, esetleg egy hordozható számítógépre vágyik, vagy egy modern és könnyen használható androidos készülékre, amely a legkisebb táskában is megtalálja a helyét? Akkor érdemes átgondolnia az Invitel ajánlatát. Akár saját használatra, akár ajándékként tökéletes választás lehet bármelyik termék, a vállalat kíváncsian várja, vajon melyik eszköz lesz a legnépszerűbb. Az Invitel ajánlata azoknak is megoldást nyújt, akik eddig nem interneteztek, mert nem volt mivel. Most a netbook vagy a táblagép megoldhatja ezt a problémát, hiszen ilyen konstrukcióban tényleg csak ritkán lehet hozzájutni ezekhez a kiváló minőségű árukhoz. Azoknak pedig, akik már rendelkeznek internet előfizetéssel, most érdemes lehet átnézni a régi szerződéseket és meggondolni az Invitel ajánlatát. Számoljunk együtt Az ADSL előfizetés mellett a két év során a választott készülékért csupán forintot (24 hónap x 990 forint) és az egyszeri 4990 forintot kell kifizetni, azaz összesen forintért élvezhetjük a modern technológiát. A bérleti konstrukció végén pedig az ügyfél dönthet akár úgy is, hogy újra bérli, és akár meg is vásárolhatja a készüléket, ezt egyszerű megállapodással rögzítheti az Invitelnél a 24 hónap elteltével. Sőt, természetesen még az is elképzelhető, hogy egy újabb hasonlóan kedvező Invitel akcióban vesz majd részt. További részletekért kérjük, látogasson el Telepontunkba, vagy érdeklődjön a 1288-as telefonszámon, de tájékozódhat az Invitel honlapján is a hu/valasszon címen. (x)

3 2011. november 18. SÁRVÁRI HÍRLAP 3 Ünnepélyes iskolaátadó a Nádasdyban Virágzó gazdaság mellé gyarapodó családokat Folytatás az 1. oldalról Az ünnepélyes átadáson megjelenteket elsőként Lakat Attila, a Nádasdy Tamás Általános Iskola igazgatója köszöntötte, aki két belső érzését osztotta meg a hallgatósággal. Nagyon boldog és nagyon büszke vagyok, hogy visszaköltözhettünk a felújított iskolába, és közel 500 diák 35 fő pedagógussal megkezdhette itt a munkát. Nagyon boldog vagyok azért is, mert sokan pesszimisták voltak azt illetően, hogy az őszi szünet után már itt kezdhetjük a tanítást, és mégis sikerült. Büszke vagyok a Nádasdy Tamás Általános Iskolára, egyrészt, hogy belülről is ilyen szépek és korszerűek lettünk, másrészt, hogy az iskola külsőleg teljes egészében megváltozott. Iskolánk a 70-es évek közepén épült, magán viselte annak a kornak a szellemét, a stílusát, ez most megváltozott, az épületünk tetőt, nagyon szép bejáratot kapott, mintát mutat a többi épület számára, a város igazi színfoltjává vált mondta az igazgató, aki azt is kiemelte, hogy az épület megújításához kellett a fenntartók akarata és döntése is. Dr. Dénes Tibor nyugalmazott polgármester indította el a projektet, Kondora István polgármester pedig a beruházás első percétől kezdve nap, mint nap követte a kivitelezést, a napi feladatok operatív végrehajtásában végig közreműködött. A testület tagjai is pozitívan álltak a felújításhoz, hiszen plusz forrásokra is szükség volt a kivitelezéshez. Lakat Attila köszönetet mondott a szülőknek, a pedagógusoknak, a technikai személyzetnek Novemberi ülés és a diákoknak is a türelemért és kitartásért, amivel hozzájárultak a felújítás alatti zökkenőmentes oktató munkához. Kondora István polgármester köszöntőjében arról szólt, ha egy nemzet, egy közösség, egy település valóban életképes akar maradni, akkor szüksége van intézményekre. Az intézmények elsősorban a tudásnak, a nyelvnek, az identitásnak a továbbadására hivatottak, és ebből hármat mindenképpen szeretnék kiemelni: az egyik család, a másik az iskola, a harmadik a templom. Ha ezek az intézmények működőképesek maradnak, akkor bizakodva nézhetünk a jövőbe is, sajnos a család ma rossz jeleket küld a közösség felé, ezért az az érdekünk, hogy azok az intézmények, amelyek erre hatással vannak, azok lelki és fizikai értelemben is jó állapotban maradjanak. Az avatóünnep kapcsán kiemelném a Nádasdy iskola közösségét, amelynek az elmúlt hónapokban folytatott harca olyan eredményt hozott, amely inspiráló hatású a nap, mint nap végzendő A sárvári képviselő-testület november 24-én, csütörtökön 16 órai kezdettel tartja soros ülését, ahol többek között tájékoztatás hangzik el a Sárvári Gyógyfürdő Kft. pénzügyi helyzetéről és a tervezett beruházásról. Beszámoló hangzik el az önkormányzat háromnegyedévi gazdálkodásáról. Megállapítják az önkormányzat évi költségvetési koncepcióját. Módosítják az önkormányzat évi költségvetéséről szóló rendeletet, továbbá tagi kölcsönt biztosítanak a Sárvár Távhő Kft. részére. Rendeletet alkotnak a menetrend szerinti helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról, felülvizsgálják Sárvár Város Hulladékgazdálkodási Tervét is. komoly munkára, a gyermekek életére és nevelésére. Harangozó Bertalan kormánymegbízott avató beszédében arra kérte az iskola közösségét, hogy legyenek büszkék névadójukra, Nádasdy Tamásra, aki korának legtehetségesebb főnemese volt, aki az utókortól a nagy nádor jelzőt érdemelte ki, és legyenek méltók hagyatékához. Méltatta Sárvár város vezetőinek munkáját is, akik a 90-es évek politikai változásai nyomán a történelmi tradíciókra is alapozva A Nádasdy iskola felújított épülete példát mutat a környező épületeknek nagy ívű városfejlesztési folyamatot indítottak el, amelynek gyümölcsét ma már nemcsak a város polgárai, de az idelátogató turisták is élvezik. A fejlesztésekkel Sárvárra vonzották a helyi és a külföldi vállalkozásokat, jelentős munkahelyeket tudtak teremteni, illetve az idegenforgalmi fejlesztésekkel igazi idegenforgalmi centrummá változtatták Sárvárt, amelyet nemcsak a határon belül, de azon túl is jegyeznek. A Vas Megyei Kormányhivatal vezetője szólt arról is, hogy a Magyar Országgyűlés előtt van az új köznevelési törvény, amely azt célozza meg, hogy a magyar köznevelés formájában és tartalmában is megújuljon. - Túl kell lépni azon a szemléleten, hogy aki az iskolába belép az szolgáltatást vásárol - ez nem piac, ez közszolgálat. Akik a közoktatást végzik, és akik igénybe Fogadóóra veszik, azok az állam kötelességét jelentő közoktatási közszolgáltatást élik át nap, mint nap, azt, amelynek nem értéksemlegesnek, hanem értékalapúnak kell lennie, amelynek olyan embereket kell oktatnia és nevelnie, aki képesek lesznek egyénként családban élve megújítani saját életüket és az ország működését. Az új közoktatási törvény azt is megfogalmazza, hogy az a pedagógus társadalom, amely valaha ennek a nemzetnek a lámpása volt, ezt a szerepét visszakapja hangsúlyozta Harangozó Bertalan. Végezetül elmondta még, hogy a technikai eszközpark nem ér semmit, ha nincs gyermek, ha kevés a gyermek, ezért arra kért mindenkit, hogy erősítsék meg a családokat hitükben és reményeikben. Sárvárnak a virágzó gazdaság és idegenforgalom mellé gyermekeikben gyarapodó, virágzó családokat is kívánt a kormánymegbízott. Az ünnepélyes szalagátvágás után az iskola diákjainak műsora következett, majd a vendégek megtekintették a felújított épületet. A beruházás bruttó összértéke 220 millió forint, ebből 90%, 198 millió forint az uniós támogatás, megvalósult az intézmény nyílászáróinak cseréje, az épület hőszigetelése, fűtéskorszerűsítése. A létesítmény új sátortető-szerkezetet kapott, illetve teljes körű akadálymentesítés valósult meg, az épületbe lift is került, új világítótesteket szereltek fel, és kicserélték a folyosó padozatát. A legfontosabb munkafolyamat a vizesblokkok teljes cseréje és az esővíz elvezetőrendszer korszerűsítése volt. A főépületben egy modern, a mai kor elvárásainak megfelelő könyvtár is helyet kapott. Új logopédiai helyiséget illetve két gyógypedagógiai termet is kialakítottak a felújított épületben. -berta- Kondora István, Sárvár város polgármestere november 22-én, kedden óráig fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatal 202. számú irodájában.

4 4 SÁRVÁRI HÍRLAP november 18. Utazó gyermekorvos és ironikus stílusú író Beszélgetés Dr. Desits Imre gyermekorvossal Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete október 20-i ülésén Sárvár városért Érdeméremmel tüntette ki Dr. Desits Imre gyermekorvost. Az utazó orvossal ebből az alkalomból beszélgettünk. Doktor úr, az Ön életútja szempontjából nem lehet megkerülni az édesapját, a családi indíttatást. A pályaválasztásnál eleve semmi más hivatás nem jöhetett számításba? Az én édesapám roppant jól képzett orvos volt, remek gyakorlati felkészültséggel, ugyanis tíz éven át dolgozott Szombathelyen az Emberbaráti Kórházban, így nagyon széles körű volt az általános tudása. Olyan dolgokat is meg tudott, és meg mert csinálni, ami elől ma legtöbbünk elszaladna és mentőt hívna. Konkrétan emlékszem, hogy Sárváron fogós szülést is levezetett, persze hozzá kell tenni azt is, hogy abban az időben ők erre rá is voltak kényszerítve, hiszen annak a kornak az infrastruktúrája, személygépkocsival, telefonnal való ellátottsága a mai fiatalok számára már szinte elképzelhetetlenül alacsony színvonalú volt. Édesapámról azt is tudni kell, hogy önmagára igényes ember volt, 1955-ben például teljes önszorgalomból megvásárolta, és megtanulta Dr. Petényi Géza professzor Gyermekgyógyászat című könyvét, mert úgy vélte, hogy mivel Sárváron akkor még nem volt speciális gyermekorvosi ellátás, ezért mindenre fel kell készülnie. Az igényességről pedig hadd fűzzek ide egy kis történetet. Édesapámék, ha gyermekkoromban évente néhány alkalommal összejöttek névnapozni vagy csak úgy beszélgetni a kollégákkal, akkor betegekről, orvosi dolgokról, vagy ritkábban politikáról beszélgettek. Ezzel ellentétben, ha ma egy konferencián, továbbképzésen néhány orvos összejön, csevegni kezd, akkor rögtön könyvelőkről, leírható költségekről és adózásról folyik a vita. Én magam tehát ifjúvá válva, láttam ennek a pályának minden előnyét és hátrányát. Érdekes volt például megélni azt, hogy apámnak soha nem volt autója. Az 1930-as, Dr. Desits Imre legutóbb képeslapgyűjteményét mutatta be a könyvtárban 40-es évek fordulóján ugyan akart vásárolni egyet, de lebeszélték róla, mondván, hogy a közelgő háború során majd elrekvirálják, elviszi a hadsereg. Így hát nem lett gépkocsi, az ára az infláció miatt elúszott, maradt tehát városon belül a kerékpár. Igen ám, de ha faluról jött a hívás, akkor vagy taxit kellett bérelni, vagy egész egyszerűen a beteg családjának kellett gondoskodni a szállításról, így egy-egy ilyen eset ellátása gyakran egy fél éjszakába is bele telhetett. Ezeket a dolgokat én világosan láttam, ennek ellenére nem volt kérdéses számomra, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Az egyetem elvégzését követően a szombathelyi gyermekkórházban dolgoztam két évig, a szakvizsgáig, majd házasságkötésemet követően, 1975 januárjában jöttem haza Sárvárra. Abban az időben szervezték meg ugyanis a gyermekorvosi hálózatot, és mivel akkor még bőven volt gyermek, szükség volt újabb körzetre, így kerültem Dr. Horváth Károly kollégám mellé. Az azt követő három és fél évtized aztán szakmai szempontból sok nehézséget, de legalább annyi szépséget, sikerélményt és örömet hozott. Ennek az időszaknak, pontosabban az elmúlt kb. húsz évnek a krónikájához tartozik az a karitatív tevékenység, ami miatt utazó orvos lett. Hogyan jött az ötlet, hogy egy kisvárosi gyógyító a világ egzotikus, ám nagyon szegény és egyáltalán nem veszélytelen országaiba utazzon? Az első jelnek azt tartom, hogy 1974 táján olvastam a sárvári könyvtárban az indiai egészségügyi miniszternek egy könyvét az ázsiai demográfiai robbanásról, ami nagyon megérintett engem. A második égi jel az 1980-as évek végén érkezett: a sárvári kórház ugyanis nagyon gavallér volt, és megrendelte számomra a nyugatnémet Kinderarzt című szaklapot, amelyben olvastam egy cikket az esős évszak ázsiai oltási kampányáról. Annak a végén volt egy felhívás, amire én jelentkeztem, így kerültem be ebbe a civil szervezetbe, ami a praktizáló orvosokra alapoz, az ő hathetes szabadságukat használja fel karitatív tevékenységre. A stábban a legkülönbözőbb képzettségű és életkorú, aktív és nyugdíjas orvosok képviseltetik magukat. Jómagam első alkalommal, 1991-ben a Fülöp-szigetekre utaztam. Hány helyen járt az elmúlt években, és összességében mennyi időt töltött kint? Hét alkalommal utaztam ki, és ha összeadom, akkor összesen tíz és fél hónapot töltöttem gyógyító tevékenységgel külföldön. Egy-egy alkalommal voltam Calcuttában, Bangladesben, Nairobiban, és a Fülöp-szigeteken, míg összesen háromszor töltöttem el másfél hónapot Manilában, ami számomra már szinte főhadiszállássá vált, olyan otthonosan mozogtam ott. Bár ezek egyike sem mondható nyugalmas területnek, szerencsére engem a veszélyes helyzetek, ha néha csak hajszállal is, de elkerültek. Az meg az én külön szerencsém, hogy nagyon szeretem a meleget, így amikor először kiszálltam a gépből a Fülöp-szigeteken, akkor számomra fantasztikus érzés volt megérezni a trópusi éghajlatot. Kondora István az érdemérem átadásakor az Ön írói tevékenységére, ironikus, ahogy ő fogalmazott vitriolos stílusára utalva a mi vidéki Csehovunkként aposztrofálta. Hogy lett önből sárvári Csehov? Hát ez a jelző kedves ugyan, de azért túlzás! Egész egyszerűen van valamiféle késztetésem, motivációm az írásra, amit még Medvegy igazgató úr vett észre, és az ő biztatására kezdtem újságba írni. Azóta tagja lettem a Magyar Orvosírók és Képzőművészek Körének is, amely minden évben megjelentet magánkiadásban egy kötetet, és ebbe rendszeresen megírom a magam kis történeteit. Természetesen a külföldi útjaim során is felhalmozódott annyi élményanyag, amely mindenképpen könyvbe kívánkozott, ebből született meg 2009-ben a Sztetoszkóppal a világ körül című kötetem. Doktor úr, végezetül engedje meg, hogy egykori gyermekpácienseként a város polgárai nevében gratuláljak a kitüntetéséhez! -Csonka- Megnyílt az Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélszolgálata! Munkatársunk, dr. Jójárt Ágnes november 21. napján 9-13 óráig Sárvár és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulás irodájában (9600 Sárvár, Hunyadi u. 54.) megválaszolja kérdéseit, kíváncsi tapasztalataira, valamint tájékoztatja arról, hogy jogsértés esetén milyen lehetőségei vannak a jogérvényesítésre. Nincs egyedül!

5 2011. november 18. SÁRVÁRI HÍRLAP 5 Kisvárosi ünnepek egy fotós szemével Pajor András első sárvári tárlata a múzeumban Takács Zoltán Bálint, a Nádasdy Ferenc Múzeum igazgatója ajánlotta a közönség figyelmébe november 10-én Pajor András fotókiállítását a múzeum időszaki tárlatoknak otthont adó szárnyában. A Kisvárosi ünnepek című kiállítás megnyitója előtt Kondora István polgármester mondott köszöntőt. Mindaz ünnep és öröm, amit azzá teszünk. Ahogy ünnep illeti a hajnali nap első sugarát, úgy éji órán az utolsó gyertya fényét is. Az ünnep mi vagyunk. A létezés öröme és ünnepe. Én így ünnepeltem unhatatlan városom korán sem szürke hétköznapjait. Ezzel a hitvallással kezdődik Pajor András kiállítása, melynek hivatalos megnyitója előtt városunk polgármestere üdvözölte az alkotót, valamint a megjelenteket. Kondora István valódi helyi értéknek nevezte a tárlatot, majd a fotókon felfedezhető nézőpontokról szólt. Véleménye szerint ugyanis az anyagban lépten-nyomon előtűnő közös nézőpontok mindannyiunkból a ráismerés örömét váltják a közönség figyelmét, majd Takács Zoltán Bálint mutatta be a képeket. A múzeum igazgatója szerint a fotók mögött magántörténetek sora bújik meg, ezek adják a dolgok eszenciáját, mely széppé varázsolja azokat. A fotók pedig annak ellenére, hogy az elmúlt években készültek a fekete-fehér technikának tulajdoníthatóan emlékeztetnek minket a régi Sárvárra. Ez a szép ellentmondás, hogy kötődünk valamihez, hogy változunk, majd hozzászokunk a változásokhoz, az élet lényegét, az elejét és a végét határozza meg. A képek alkotóját, Pajor András kollégánkat egyébként évtizedekkel ezelőtt, egészen zsenge ifjúkorában csapta meg először a fixíroldat szaga, kerítette hatalmába a fotózás. Első szovjet gyártmányú masinájával még a régi művházban működő, Sári György által vezetett szakkörben próbálgatta ki magát, később újságíró lett, s mint elmondta, a szerkesztőség mindig megspórolt vele Pajor András fotózás iránti szenvedélye a digitális technika térhódításával lángolt fel újra A mostani tárlat egyébként András első bemutatkozása szülővárosában úgy, hogy van már mögötte néhány bel- és külföldi kiállítás. Éppen ezért a képek egy hosszú folyamat eredményeként kerültek a falakra úgy, hogy alkotójuk szerint összeválogatásukkal nem lehetett hibázni. A fotók többsége eddig a számítógép háttértárában pihent, s most előhívta őket, hogy teljessé tegyék a koncepciót. A képek egyébként kivétel nélkül fekete-fehérben láttatják a világot. Alkotójuk szerint azért, mert bár a világ színes, ezzel élesen el tudja magát határolni az internetes-magazinos világtól, s személyesebb, emberibb hangot tud megütni. Emellett pedig a fotózás klasszikus, fekete-fehér verziója sokkal mélyebben tudja ábrázolni azt a megismételhetetlen pillanatot, azt a kisvárosi hangulatot, melyet egyszer és mindenkorra megörökít. erpé Látószög Zsúfolásig telt az időszaki tárlatoknak teret adó szárny (Fotók Tóth Zoltán Cooper) ki, ugyanakkor felfedezhetőek az egyéni látószögből eredeztethető megnyilvánulások is, az itt felvonultatott vizuális emléktár azonban mindenképpen közös emlékezetünk tárházaként aposztrofálható. A köszöntőt követően Jankovics Zoltán hegedőjátéka vonta magára egy embert, hisz a szöveg mellé ő készítette a fotókat is. Szenvedélye egy jó évtizeddel ezelőtt, a digitális technika térhódításával lángolt fel újra. Az újdonság ugyanis sokkal nagyobb szabadságot adott neki azzal, hogy nem kellett bíbelődnie a technikai részletekkel.

6 6 SÁRVÁRI HÍRLAP november 18. Idén is ezrek látogattak el a Simon Júdás napi vásárra Hatszáz évre visszatekintő hagyományai vannak a vásári forgatagnak Vásártérré változott október utolsó hétvégéjén a belváros. Péntek késő délutántól szombat estig mintegy félezer árus kínálta portékáit a Simon Júdás napi vásáron. A rendezvényt, mint 20 éve mindig idén is a tűzoltóság szervezte. A vásár szervezési jogát ben kapta meg a Tűzoltáshoz Felszerelést Alapítvány, azóta tehát gyakorlatilag a lánglovagok szervezik a város legnagyobb szabadtéri rendezvényét, mely minden egyes alkalommal több tízezer embert vonz. Ahogy az elmúlt egy-másfél évtizedben mindig, idén is másfél napos volt a vásár. A messziről indulók már délután megérkeztek, az ételt-italt kínáló standok tulajdonosai pedig már kora este beindították az üzletet. A péntek éjszaka slágercikke most is a folyékony télikabát, vagyis a forralt bor volt, amit gyakorlatilag tízméterenként mértek, meglehetősen változó minőségben ahogy azt egy hiteles ismerősömtől megtudtam. Az alkoholt (is) tartalmazó italnak köszönhetően gyorsan hágott felfelé a hangulat, az utcán hömpölygő tömegben pedig vidám arccal köszöntötték egymást az ismerősök. A várparkolóban felállított óriás sörsátorban 11 órától SP zenélt, fellépése elsősorban a tinilányok körében okozott Sárvári táncos kötődések 50 éves a sitkei művelődési ház Átadásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte a sitkei művelődési központ. Azontúl, hogy Sárvárral közös körjegyzőséget alkot a település, kulturális élete számos szállal kötődik városunkhoz. Ezt a kötődést jelzi, hogy városunk önkormányzatának vezetői is jelen voltak a zsúfolásig telt sitkei színházteremben. Az ünnepi műsor kezdetén elismeréseket adtak át a község kultúrájának legaktívabb szereplőinek, és külön köszöntötték a helyi könyvtárat legszorgosabban látogató polgárukat is. Az 1960-as községfejlesztési tervben szerepelt a kultúrotthon felépítésének megkezdése. Az akkor 900 ezer Ft-ba került beruházáshoz rengeteg társadalmi munkával járultak hozzá a község lakói. Ez az összetartozás most is megmutatkozott az ünnepi műsort megtekintők sokadalmában. A jubileumi műsorban olyan csoportok léptek fel, amelyek valamilyen formában kapcsolódtak a művelődési házhoz. Ezeknek a csoportoknak, köröknek a munkájából, emlékeiből egy kiállítást is rendeztek az évforduló alkalmából. Ezen kulturális csoportok közül az egyik legismertebb a Sitkei Színkör, mely 1980 februárjában alakult meg. A megalakulásuk óta három évtized telt el, s bár az együttesnek azóta már új székhelye van, s a nevük is Soltis Lajos Színház lett, és már csak három sitkei tagja van, mégis szívesen járnak vissza Sitkére. Ez alkalomra egy dézsát, és egy e címet viselő vásári komédiát hoztak magukkal. A település másik ismert művészeti csoportja a Sitkei Citerazenekar, mely 1966 októberében meglehetős izgalmakat. A nép a buli után sem széledt szét, sokan kora hajnalig kitartottak. Másnap a vásár napján fokozatosan dugult be a város. A vidékről érkezők autói lassan elfoglalták a Az árusok között járva számos akciós termékre lelhettek a vásározók alakult Lábodi Zoltán vezetésével. Vas megyében az elsők között létrejött citerazenekar azóta is folyamatosan működik. Fellépésük után a színpadon maradt a zenekar, mert ők is kellékei voltak az est meglepetésének. A sárvári néptáncosok a nyolcvanas-kilencvenes években nyaranta egy-egy hetet töltöttek el a sitkei művelődési ház néptánc táborában Kondora István vezetésével. Így indokolt volt, hogy a kertvárosi utcákat is, ahogy múlt az idő, úgy lassult a gyalogos közlekedés a sátrak közé szorított belvárosi utcákon. Az árusok közül sokan már reggel akciót hirdettek, mások csak délután engedtek az eredeti ár feléből, a kaját és piát kínáló üzletek tulajdonosai azonban a szűnni nem akaró keresletnek tulajdoníthatóan makacsul ragaszkodtak az eredeti árszínvonalhoz. A sült gesztenyét például aranyárban mérték: volt olyan hely, ahol tíz szem csemegéért 300 forintot kértek. Az árba valószínűleg már a novemberi gázolajár-emelést is belekalkulálta a tulaj A vásárosok egy része persze idén is arra panaszkodott, hogy sok az eszkimó és kevés a fóka. Ezért vagy azért, de a többség estig kitartott, a jónép pedig még sötétedés után is az utcákat járta, aztán mindenki elindult hazafelé. Néhány órával később a szervezők és segítőik munkájának köszönhetően már csak néhány szélsodorta műanyagpohár emlékeztetett arra, hogy lezajlott az év utolsó nagyszabású szabadtéri rendezvénye, melynek bevételét gépjárműfecskendő cseréjére kívánja fordítani az alapítvány. Kondora István is színpadra lépett a sárvári néptáncosokkal a sitkei jubileumon sárvári néptáncosokkal együtt ő is színpadra lépjen. Nem kopott meg a tánctudás és ez emlékek sem fakultak. Sárvár polgármestere visszaemlékezésében felidézte, hogy a közönség épp a fiú hálóban foglal helyet, a lány szállás pedig a színpadon volt. A jó hangulatot fokozták a többi fellépők is, és az est után együtt maradt közönség közösen emlékezett a sitkei művelődési ház eltelt ötven esztendejére.

7 2011. november 18. SÁRVÁRI HÍRLAP 7 SIMON JÚDÁS VÁSÁR október 29.

8 8 SÁRVÁRI HÍRLAP november 18. A Szent László Köszönet az önkénteseknek, akik a Vincés Család szellemében segítettek Szent Erzsébet napja körül a Karitász akciónkban. November 20. Krisztus Király vasárnapja, az egyházi év vége. A hegyközségi kápolnában is lesz 9.30-kor szentmise. A nagytemplomban az esti szentmisét követően a Prágai Kis Jézus szobrával körmenetet tartunk boldogabb családokért. Folytatja a felnőtt katekézist a kanonokplébános a katolikus iskola könyvtártermében november 24-én, csütörtök délután kor. November 25-én, pénteken Rábasömjén Szent Márk templomának kapuja óra között nyitva lesz: szentségimádás. Eljöttünk, hogy imádjuk őt. (Mt 2,2) Leborultak és hódoltak előtte. (Mt 2,11) Felnőtt fiatalok számára katekumenátus (gyónás, áldozás, bérmálás) és házasság-előkészítő beszélgetés kezdődik 26-án, szombaton 9.00-kor a plébánián. Szent és üdvös dolog a halottakért imádkozni (2Makk 12,46). A plébánián munkanapokon de óra között lehet szentmisét előjegyeztetni. Advent vasárnapjainak előestéjén (szombatonként) kor ünnepélyes gyertyagyújtásra hívunk a nagytemplomba. (Első alkalom: november 26 estéjén.) December 3-án, szombaton 9.00 órától a CSALÁD ÉVÉBEN a Szombathelyi Egyházmegye Adventi Lelkinapja lesz családok részére a katolikus iskolában. A program 15 órakor püspöki szentmisével zárul a Szent László-templomban. Jelentkezni november 27-ig lehet a csalad.martinus. hu honlapon. A nagytemplomban a kor kezdődő szentségimádáson, valamint a püspöki szentmisén szabadon részt lehet venni. Előrejelzés: Adventi lelkigyakorlat december 6 7. (kedd, szerda) kor. Előtte gyónási lehetőség. Szent Miklós Szent László Plébánia Szent Miklós Plébánia November 20-án, a vasárnapi szentmiséken Szent Erzsébet segítő szeretetét követve a Karitász Szeretetszolgálat javára lesz országos templomi gyűjtés. Szerdánként az esti szentmise után órától szeretettel várom felnőtt katekézisre az érdeklődőket. Adventben is lesz katekézis. November 23-án, szerdán a felnőtt katekézist a Sári plébánia közösségi termében Orbán István kanonok úr, a nagytemplom plébánosa tartja. Előadásának címe: Merítés a sárvári plébánia gazdag történetéből. Szeretettel várjuk városunk történelme után érdeklődő híveinket! November 20-án az egyházi év utolsó vasárnapja Krisztus Király főünnepe lesz. A hittanuló gyermekeket minden vasárnap a szüleikkel együtt szeretettel várom a családnak megfelelő időpontban kezdődő szentmisére. Boldog vagyok, mert azt hallottam, hogy az Úr házába megyünk! November 27-én, Advent 1. vasárnapján elkezdődik az új egyházi év. Adventben minden hétköznap (hétfőtől péntekig) reggel 6.00 órakor hajnali misét éneklünk. Az ének szavával buzdítom Híveimet. Ébredj ember mély álmodból! Gyónási lehetőség adventben: minden hétköznap reggel 5.15-től 5.45-ig szombaton este tól vasárnap reggel 7.00 órától és este tól az esti mise előtt és lehetőség szerint a mise alatt is. Adventi szombatokon (november 26., december 3., 10., 17.,) órakor ünnepélyes adventi gyertyagyújtást tartunk. Adventi vasárnapokon a Sári templomban lesznek esti misék is, este órakor. Előtte órától gyónási lehetőség. December 4-én, Advent 2. vasárnapján tartjuk a hittanuló diákok katekumenátusát az Átadás szertartását a szentmiséken. Kérem a jó szülőket, hogy gyermekeiket kísérjék a családnak is megfelelő időpontban kezdődő szentmisére a Sári templomba! December 6-án, kedden Szent Miklóst, a Sári templom védőszentjét ünnepeljük. December 8-án, csütörtökön Szeplőtelen fogantatás ünnepén reggel 6.00 órakor és este órakor lesznek ünnepi szentmisék a Sári templomban. A Sárvári Evangélik Evangélikus Egyházközség Üzenet Istentől: Az egyházi esztendő végén, örökélet vasárnapján: Legyen derekatok felövezve és lámpásotok meggyújtva. Lk 12,35 Szavunk Istenhez: Mindenható Istenünk! Egy esztendő megint lepergett kegyelmed idejéből. Tartalékaink kifogyóban, hitünk is ingadozik. Adhattunk volna szeretetet, de elfogynak lehetőségeink. Látod Urunk, hogy kik és mik vagyunk. Krisztusért kérünk, újítsd meg rajtunk szereteted. Presbiterképzés: November között tartják Révfülöpön a presbiterképzés újabb tanfolyamának kezdő alkalmát. Egyházi törvényeink szerint az a személy állítható gyülekezeti szolgálatba, aki tisztségének megfelelő felkészítésben, képzésben részesült. Konfirmandusok tanulmányi útja: November 19-én, szombaton az egyházmegye konfirmandusok részére rendezett találkozóján veszünk részt Kőszegen. Az egész napos program témája: Mitől vagy erős? Családi istentisztelet Új találkozás Istennel és emberekkel: November 20-án, vasárnap órai kezdéssel tartjuk templomunkban a következő családi istentiszteletet. Témája: Hogyan követhetjük Jézust? A nyáron tanult musicalból pedig kórusunk a 4. tételt szólaltatja meg: Vedd fel a kereszted és kövess engem mondja Jézus. Adventi bibliaóra-sorozat: November 22- én, kedden este órakor Sárváron. November 29-én, kedden este órakor Rábapatyon. December 6-án, kedden este órakor Rábapatyon. December 13-án, kedden este órakor Sárváron. A sorozat témája: Mint fogadjalak téged, világ reménységét? Kérjük a testvéreket, hogy a ki- és beutazást illetően legyenek egymás segítségére. Férfiegylet: November 22-én, kedden este az adventi bibliaóra után tartja havi összejövetelét a férfiak csoportja. Adventi vásár és gyertyagyújtás: November 27-én, advent első vasárnapján délután órától a gyülekezeti teremben nőegyletünk adventi és karácsonyi ajándékok kirakodóvásárára hívja a város lakóit. Ugyanekkor az árkádsoron a férfiegylet tagjai fonott áruval, termelői mézzel és forralt borral várják az érdeklődőket órától a templomban adventi gyertyagyújtási ünnepségre kerül sor. Az áhítat zenei közreműködői: Bettermann Jákob és Bettermann Rebeka lesz. Finn magyar egyházi kapcsolatok: November 28-án, hétfőn délután Budapesten az Északi Egyházkerület püspöki hivatalában kerül sor a testvérgyülekezeti kapcsolatokat ápoló gyülekezetek találkozójára. A megbeszélés este a finn nagykövetségen folytatódik. Református Egyházközség Vasárnaponként órai kezdettel istentiszteletet és ezzel egy időben gyermekistentiszteletet tartunk. Minden páros héten, pénteken órára bibliaórára, órára dalárdára várjuk az érdeklődőket. November közepén elkezdjük a készülést a gyermekek karácsonyi műsorára, ezért a hittanosokat különösen is szeretettel várjuk a gyermekistentiszteleti alkalmakra. A Sárvári Református Gyülekezetért Alapítvány megköszöni a Ft támogatást, mely a évi SZJA 1%-ából került felajánlásra. Baptista Egyházközség Istentisztelet: minden vasárnap ig. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Közösségi foci Szombathelyen: Keresztény honlap gyermekeknek: csodaklikk.hu november 27. (vasárnap) Kossuth tér A Koncertfúvószenekar Rézfúvós Együttese és a Ma' mint' Ti Színjátszó Csoport adventi összeállítása Ünnepélyes gyertyagyújtás Nádasdy-vár, Díszterem Adventi koncert: Conference Hall (USA) Ezen a napon tól ig a Danubius Hotel látja vendégül forralt borral és forró teával a rendezvényre kilátogatókat.

9 2011. november 18. SÁRVÁRI HÍRLAP 9 Szent Márton napi lampionos felvonulás városunkban A Szombathelyi Egyházmegye védőszentjének napját megünnepelve, november 11-én este 15. alkalommal Szent Márton napi lampionos felvonulás indult a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola főbejáratától a Szent László plébániatemplomba. Az iskola közösségéhez közel száz óvodáskorú gyermek csatlakozott, akiknek ajándék lampiont készítettek a pedagógusok. A Médiatanács által az idei esztendőben elbírált frekvenciapályázatok legnagyobb győztese a Mária Rádió, amely hét helyi frekvenciát szerzett meg, Ajka, Veszprém, Várpalota, Pápa, Celldömölk, és Mór mellett a tervek szerint 2012 januárjában Sárváron is elindul a rádióadó. A magyar Mária Rádió a Mária Rádiók Világcsaládjának 46. tagjaként január 15-én kezdte meg sugárzását Budapesten és környékén. A koordináló stábon kívül teljes mértékben önkéntes szolgálatra épülő és kizárólag adományokból élő rádió napi 24 órás programjának vázát imádság (szentmise, zsolozsma, rózsafüzér); keresztény tanítás (katekézis, liturgika, Szentírás-magyarázat, előadások); és életvezetést segítő műsorok (család, munka, egészség, közélet, ifjúság, tanúságtételek stb.) alkotják. Ez az adó mai hiteles példák bemutatásával bizonyítja, hogy a kereszténység a ma embere számára is épp olyan kimeríthetetlen lelki forrás, útmutatás, vigasztalás és öröm, mint 2000 évvel ezelőtt. A felvonulást lovon, korhű ruhába öltözött Szent Márton vezette, akit az iskola énekkarának hangja és a többi diák lámpásának fénye kísért. Így vonult Sárvár utcáin a közel félezer ember, majd a templomtéren megelevenedett Savaria híres szülöttjének legendája, ahogy a római birodalom katonájaként megosztotta köpenyét egy didergő koldussal. A rendezvény zárásául a jelmezes Szent Márton aranytallért osztott a jót cselekedő gyerekeknek. A program ünnepi misével folytatódott, szentbeszédben Orbán István esperes, kanonok-plébános felhívta a tanulók Hamarosan Sárváron is indul a Mária Rádió A Mária Rádió reklámot nem sugároz, napi politikával nem foglalkozik. E missziós rádió célja a mai hiteles keresztény élet és tanítás bemutatásán keresztül a hallgatók lelki megújulása és növekedése hitben, reményben és szeretetben. Ereje az önkéntesek keresztény elkötelezettsége a Szűzanya közbenjárását kérve és Égi Édesanyai szeretetében bízva. A Mária Rádió az Egyháztól és államtól jogilag és anyagilag független, de a katolikus egyház tanításához teljes mértékben hű médium, amit katolikus pap igazgatója garantál. A Mária Rádió Világcsaládja II. János Pál és XVI. Benedek pápa áldásával működik. ELÉRHETŐSÉGEK: Cím: 1142 Budapest, Szőnyi út 16. Telefon: (szerkesztőség), (élő adás) Fax: info@mariaradio.hu Internet: Támogatás: Mária Rádió Közhasznú Egyesület Számlaszám: figyelmét Szent Márton életének fontos momentumaira. Hangsúlyozta, hogy Márton ünnepe a kicsi és a nagy ellentétének hangsúlyos példája: mint ahogy a hatalmas Isten megváltoztatta a kicsi Mártonnak életét, vagy miként a mai hittanuló gyerekek szívébe is be akar költözni a Mindenható. Biztatta a tanulókat, hogy a gyermek Martinushoz hasonlóan vigyék el saját családjukba Jézus örömhírét. A sárvári katolikus iskolában a lampionos felvonulást hagyományosan összekötik az első osztályosok befogadásával. Ördög Tibor igazgató örömét fejezte ki, hogy a 32 kiselsős szorgalma és magatartása alapján méltó arra, hogy az iskola csapatába tartozzon. Reményét fejezte ki, hogy a nebulók szorgalommal, udvarias magatartással, önzetlen szeretettel viseltetnek majd tanulóéveik alatt, és hitben, tudásban megerősödve jutnak el a 8. osztályba. Majd a kisdiákoknak a nevüket hallva ki kellett állni az iskola, a hívek szép számú Szent Márton ünnepét összekötik a katolikus iskola elsőseinek befogadásával közössége elé, hogy a tanító nénik odaajándékozzák nekik az iskolai egyenruhát kiegészítő Szent László-nyakkendőt, majd az igazgató úr átnyújtott nekik egy névre szóló oklevelet, mely irat tanúsága szerint a Szent László iskola befogadta őket diákközösségébe. Az intézmény tanárai és diákjai így kívántak nekik Isten áldotta tálentumos, tartalmas, derűs diákéveket., melyet záró gondolatként Orbán kanonok úgy egészített ki, hogy gazdálkodjanak a kicsik okosan ezekkel a talentumokkal. dr. Szalainé Horváth Judit prémiumalkusz kft. Független biztosításközvetítõ NOVEMBERTŐL KEZDŐDIK A GÉPJÁRMŰ FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSOK VÁLTÁSÁNAK IDŐSZAKA! 11 BIZTOSÍTÓ SZERZŐDÖTT PARTNEREKÉNT BIZTOSAN MEGTALÁLJUK A LEGKEDVEZŐBB AJÁNLATOT! SÁRVÁRON, HUNYADI U. 18/C. (A GENERALI IRODA MELLET) VOCELKA INVEST KFT.

10 10 SÁRVÁRI HÍRLAP november 18. Habsburg Ottóra emlékeztek Sárváron Katona Attila történész, a Nyugat-Magyarországi Egyetem történelem tanszékének vezetője tartott előadást november negyedikén a múzeum dísztermében. Az est témája az Oszrák Magyar Monarcia volt. Dr. Habsburg Ottóra, az utolsó magyar király fiára emlékezik ebben a hónapban a Magyar Páneurópa Unió Sárvári Regionális Szervezete. A nyáron elhunyt örökös elnök emléke előtt előadásokkal tisztelegnek a helyi páneurópások. Katona Attila ennek megfelelően azt a feladatot kapta, hogy a soron következő dr. Gróf Bethlen István előadását előkészítendő a monarchiáról, illetve a Habsburg-dinasztiáról beszéljen hallgatóságának ezen az estén. Katona Attila így elsősorban a monarchia bukásáról szólt, mely véleménye szerint történelmileg kódolt esemény volt. A szakma azonban megosztott e tekintetben, hisz vannak olyanok, akik szerint nem volt törvényszerű az események alakulása, a birodalom bukása váratlanul következett be, míg mások azt mondják, hogy igenis szükségszerűen, egy hosszú folyamat eredményeként került rá sor. Ami viszont a szélesebb nyilvánosság érdeklődésére is számot tarthat, az az, hogy épített tárgyi környezetünkben rengeteg olyan emlék található, mely ebben a korban jött létre, s ma is itt van velünk. Ennek köszönhetően nem egy letűnt korszakra emlékezünk, hanem tulajdonképpen egy velünk élő történelmi örökségre, melynek ma mindannyian haszonélvezői vagyunk hangoztatta a történész, aki szerint a monarchia egyebek mellett azért bukott meg, mert nem volt képes venni a modernizáció első nagy akadályát, a világháborút. Ugyanakkor véleménye szerint az is valószínű, hogy a világégés nélkül is bekövetkezett volna valamilyen változás. A birodalom ugyanis napi kompromisszumok mentén született, így működése hosszú távon kétséges volt. A monarchiát szétfeszítő problémák ugyanakkor az utódállamok mindennapi életét is megkeserítették, gondoljunk csak a ma már nem is létező Csehszlovákiára. Az egykori közép-európai birodalom ügyeinek tárgyalása közben persze nem feledkezhetünk meg a Habsburgokról sem. A család tagjai ugyanis évszázadokon keresztül jelentős hatást gyakoroltak az öreg kontinens történelmének alakulására. Ezzel kapcsolatban az előadó arra hívta fel hallgatósága figyelmét, hogy a Habsburgok történelmi teljesítménye az európai kultúrában is páratlan, hisz közel öt évszázadon keresztül ők jelentették Közép-Európát, melynek modernizációja nekik is köszönhető. ráczp Pagoda HASZNÁLTRUHA ÜZLET ÉS NAGYKER Tel.: (lerakat) Nyitva: Hétfőtől Vasárnapig óráig Új Használtruha üzlet nyílt november 5-én Új Sárvár Rábapaty között, a kézi autómosó mellett! Pulcsik, blézerek, kabátok, } Női, dzsekik, aljak nadrágok, új cipők, játékok, síruhák. férfi, gyerek cuccok filléres árakon. Használtruha kereskedőknek: 1. osztályú minőségi, hajtogatott termékek nagyker áron. Az ember és természet örök kapcsolata Németh János festőművész tárlatát Balogh Péter építész, a Rumi Rajki Műpártoló Kör elnöke ajánlotta a közönség figyelmébe november 6-án. A kiállítást a hónap végéig tekinthetik meg az érdeklődők. Először láthatja a sárvári közönség a Győr-Moson-Sopron megyéből származó, ám már öt évtizede Vasban, azon belül Kőszegen élő nyugalmazott középiskolai tanár munkáit Sárváron. Azok a helyi lakosok ugyanis, akik korábbról ismerik a Jurisics gimnázium nyugdíjasának művészeti tevékenységét, másutt számos kiállításon és biennálén találkozhattak már alkotásaival. Ám az is elképzelhető, hogy az illető földink abban a megtiszteltetésben részesült, hogy belelapozhatott az amúgy európai hírű kőszegi Szőlő Jövésnek Könyvébe, s ott találkozhatott az ősz mester keze munkáival, tekintettel arra, hogy a tőke első hajtásait immár húsz esztendeje ő rajzolja és festi arrafelé. Ennek ellenére valószínűleg kevesen ismerik városunkban, ezért Balogh Péter rögvest be is mutatta a művészt, aki hivatása szerint földrajz és rajz szakos tanár, ám rá inkább a klasszikus pedagógus elnevezés illik. Nemcsak tanított ugyanis a kőszegi gimnáziumban, de szakkört is vezetett és vezet ma is. Rajzolásra oktatja és a művészet szeretetére neveli a fiatalokat. Kőszegen ezért köztiszteletben álló polgár, tipikusan az a kisvárosi, sok mindennel foglalkozó értelmiségi, aki nélkül szegényebb lenne a település. A várbeli galériában látható képei ízelítőt adnak több évtizedes munkásságából, arról, miként is látja ő a világot. Németh János elsősorban nem a festészetéből él meg, s ez Balogh Péter szerint kellő szabadságot ad neki arra, hogy azt Németh János festőművész tárlatát Balogh Péter építész ajánlotta a közönség figyelmébe fesse, rajzolja, ami neki kedves, ami megragadja, ami mögött mélyebb tartalom van, amire érdemes emlékezni. Németh János ugyanakkor témáit tekintve elsősorban tájképfestőként jellemezhető. Ars poeticája szerint munkáiban a látványon túl azokat az esztétikai értékeket és humánus tartalmakat keresi, amelyek az ember és természet örök kapcsolatára utalnak. Pasztelljei, akvarelljei vagy olajfestményei arról árulkodnak, hogy szereti a természetet, annak csendjét. A teremtett világ, az ember és táj kapcsolata, az ebből fakadó esztétikai érték fontos a számára. Meg tudja ragadni a táj lelkületét legyen bárhol, közel hozva azt a nézőkhöz, amint azt több, Sárváron is látható alkotásánál tapasztalható. A képek a művész eszközeiről is tanúskodnak, mindegy, hogy melyik technikához nyúl, mindegyiket szolgálatába tudja állítani. retép

11 2011. november 18. SÁRVÁRI HÍRLAP 11 A mese megmutatja a helyes irányt a teljesség felé Pápes Éva mesekutató tartott előadást október 26-án a házasságkötő teremben. Az Esték a galériában című sorozat részeként szervezett rendezvény a Mese és valóság valóság és mese címet viselte. A kritikusként, költőként és filmes szakíróként is ismert előadóra, illetve mondanivalójára sokan voltak kíváncsiak. Bár a téma a mese volt, a terem székein kizárólag felnőttek, többségében óvodapedagógusok ültek. Nekik szólt ezen az estén a mese. Pápes Éva a közönség koröszszetételére reagálva elmondta, hogy praxisa során sokszor teszik fel neki a kérdést: mire való a mese, ha felnőtteket céloz meg? A kérdésben valahol benne foglaltatik az is, hogy a közhiedelem szerint a mese a gyerekek műfaja, ami a szakember szerint azért így, ebben a formában abszolút nem igaz. Olyannyira nem, hogy a mese minden korban a tudásátadás egyik legelterjedtebb eszköze volt, mivel azonban napjainkra a hagyományos közösségek már Pápes Éva mese előadása elbűvölte a felnőtteket (Fotó: Láthatatlan Sárvár, Cooper) megszűntek, a szóbeli információátadás pedig háttérbe szorult, így a mese szerepköre is megváltozott. Pápes Éva ezért azt mondja, hogy menjünk vissza ehhez az őseink által birtokolt tudáshoz, s nézzük meg, mit mondhat a mese a felnőtteknek. A kutató állítása szerint igenis sokat, hisz a mese a rend világa, életünk pedig ha jól körülnézünk a rendetlenségé. A mesét ezért úgy kell kezelni, mint egy lélektérképet, mely megmutatja a helyes irányt a teljesség felé, így segít helyreállítani a rendet. Az előadó ennek megfelelően az est folyamán a mese és az álom kapcsolatáról, illetve királylányokról, tündérekről és boszorkányokról, vagyis a nő három arcáról mesélt hallgatóinak. Persze két igazi mesét is hozott magával, melyeket közönségével is megosztott. rácz Ismét Detektívsarok játékot hirdetett a sárvári könyvtár Az általános iskolásoknak szervezett Detektívsarok játékos verseny most is nagy népszerűségnek örvendett, a három általános iskolából november 10-ig huszonöt csapat nevezett. A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár munkatársai olvasóiknak nemcsak információkat és dokumentumokat biztosítanak, hanem élményt nyújtó programokat is szerveznek. Bergmanné Fodor Éva gyermekkönyvtáros a Detektívsarok feladatmegoldó versennyel kapcsolatban elmondta, hogy már második alkalommal szervezik meg a többfordulós játékot. Már tavaly is sok diák vett részt a gyermekkönyvtár rendezvényén, de idén még népszerűbb a játékos nyomozás. A cél az, hogy a gyerekek rendszeresen olvassanak, használják a könyveket. Emellett az internetet is ismerjék meg, de annak az okos használatát részesítsék előnyben. A Detektívsarok egy izgalmas játék, amelyben történelmi és földrajzi kérdésekre keresik a diákok a választ, természetesen a könyvtár könyveiben és az internet segítségével. A történelmi és földrajzi kérdésekre adott válaszokkal egyre közelebb jutnak az emberrablásos történet végső megfejtéséhez a gyerekek. Novembertől májusig tart majd a játék, minden hónapban új feladatokkal. A november 10-i nyitórendezvényen nyomozó vizsgát tettek a résztvevők. Ez volt az első lépés, hogy elkezdődhessen a feladatmegoldó verseny. A könyvtári dolgozók bíznak abban, hogy minden diák kitart majd májusig, a nyomozás végéig, mert az egész tanévben zajló játékot akkor egy díjkiosztó rendezvény zárja. -taszi- A könyvtár Detektívsarok projektje az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP /1) keretében valósul meg.

12 12 SÁRVÁRI HÍRLAP november 18. A Sárvári Média Nonprofit Kft. idén is megrendezi az ÉV EMBERE 2011 szavazást, ahol 3 kategóriában adhatják le voksaikat. A legtöbb szavazatot kapott jelöltet díjazásban részesítjük, és bemutatjuk Óévbúcsúztató műsorunkban. Szavazni lehet az újságból kivágott szavazólapon, melyet a Sárvári Televízió bejáratánál (Sárvár, Várkerület 2-3.) elhelyezett postaládába várunk december 15-én éjfélig! Minden kategóriában csak egy személyre lehet szavazni, a név és cím feltüntetésével, a jelölt neve előtti négyzet bejelölésével. Fénymásolt szavazólapot nem fogadunk el. Egy személy csak egy szavazólapon szavazhat. A szavazáson résztvevők között nyereményeket sorsolunk ki! SZAVAZZON IDÉN IS AZ ÉV EMBERÉRE! A szavazó neve:... Címe:... AZ ÉV EMBERE 1. Dr. Desits Imre gyermekorvos 2. Kampel Oszkár a katasztrófavédelem megyei igazgatója 3. Makrai Tamás fotós 4. Stieber Zoltán válogatott labdarúgó 5. Vígh Viktor gimnáziumi tanár AZ ÉV CSAPATA 1. A 10 éves Ma mint Ti Színjátszó Csoport 2. A 60 éves Nádasdy Ferenc Múzeum 3. Sárvári Hagyományőrző és Íjász Egyesület 4. Sárvári Mentőállomás közössége 5. Sárvári Shotokan Karate Egyesület AZ ÉV ÍGÉRETE 1. Bődi Gábor, a Barabás szakközépiskola 12/B osztályos tanulója kiemelkedő tanulmányi eredményéért és a tanulmányi versenyeken való eredményes részvételéért 2. Hindia Fatima, a Tinódi gimnázium 12/A osztályos tanulója kiemelkedő előadói tevékenységéért 3. Kucsera Melitta, a Gárdonyi iskola 8/A osztályos tanulója kitűnő tanulmányi eredményéért, kimagasló közösségi munkájáért 4. Németh Bence, a Nádasdy iskola 5/B osztályos tanulója tanulmányi eredményéért, és KRESZ versenyeken elért országos és nemzetközi sikereiért 5. Pusztay Petra, a Szent László katolikus iskola 8. osztályos tanulója kulturális versenyeken elért kimagasló eredményeiért, jeles tanulmányi eredményéért és áldozatos közösségi munkájáért 5000 Ft-ot ér régi készüléked! SEBÉSZETI MAGÁNRENDELÉS CELLDÖMÖLK, MIKES U. 14. SÁRVÁR, RÁKÓCZI U. 10. Hétfőn tól (A LIDL parkolónál.) Kedden és pénteken tól Csütörtökön tól Samsung Galaxy mini 4990 Ft helyett 0 Ft új, Okostarifa 180 csomaggal új, Menedzser 7000 csomaggal Sony Ericsson Live with Walkman 5990 Ft helyett Ft új, Okostarifa 360 csomaggal új, Menedzser csomaggal Minden, ami sebészet: benőtt köröm kezelése mellvizsgálat, szűrés anoscopia (végbélszűrés), aranyér fitymaszűkület műtéte és egyéb végbélbetegségek kezelése kisajak rekonstrukciós műtéte visszerek, seprűvénák szklerotizációja kisműtétek: szemölcsök, érszűkület-vizsgálat zsír- és kásadaganatok eltávolítása lábszárfekély kezelése DR. VÁRNAI LEVENTE DR. MOJZES SZONJA sebész főorvos sebész adjunktus 06-30/ / Hozd vissza régi készüléked, és válassz széles akciós kínálatunkból 2 éves hűségnyilatkozattal, 2 éves tarifamegtartással. J.L.J. GSM Kft. Sárvár, Hunyadi u. 1. Mobil: / Tel.: 06 95/ jljgsm@globonet.hu A készülékajánlat és között, ill. a készlet erejéig érvényes, használttelefon-beszámítással. Az 5000 forintos kedvezmény és között érvényes, 2 éves hűségnyilatkozat aláírásával, 2 éves tarifamegtartással, új, Telenor lakossági számlás előfizetés vásárlása vagy a Bónusz Program igénybe vétele esetén, illetve új, Telenor üzleti tarifacsomag vásárlása és 2 éves szerződés kötése esetén. A kedvezmény a lakossági akciós árlistában feltüntetett összegből kerül levonásra, nem halmozható, és más kedvezményekkel nem vonható össze. A készülékek megvásárlásához lakossági tarifacsomagok esetében két fényképes okmány, üzleti tarifacsomagok esetében a szolgáltató Általános Szerződési Feltételeiben meghatározott okmányok szükségesek. Amennyiben az új készülék ára kevesebb, mint 5000 forint, a készülék 0 forintért elvihető. A Telenor a különbözet értékét nem téríti meg. A kedvezmény további feltétele, hogy a leadott készülék az IMEI-száma alapján azonosítható legyen, valamint a készüléket leadó előfizető a készülék tulajdonjogáról nyilatkozzon. További részletek: 1220, telenor.hu

13 2011. november 18. SÁRVÁRI HÍRLAP 13 A város postaládája (A beérkezett üzenetek, olvasói levelek szerkesztett formában kerülnek közlésre. A leírtak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét, azokért a Sárvári Média Nonprofit Kft. nem vállal felelősséget.) Ünnep a faluban Tisztelt szerkesztőség! Kedvelt lapuk olvasójaként szeretném Önöket, s az olvasókat arról tájékoztatni, hogy a sárvári Aranyhíd, ami összeköt bennünket Alapítvány feltehetően eredményesen hozzájárul az állam és hála Istennek sok polgári szerveződés fejlődő, terebélyesedő szolidaritási célkitűzéseinek megvalósulásához. Süle Ferencné, Mártika, a tüneményes szervező asszony amerre jártak Kárpátalján az elismerést, a megbecsülést, a szeretetet, a megbízhatóság, a munka, s a hit újra és újra bizonyításával vívta ki mind az alapítványnak, mind Önmagának. Nemrég a már hét éve létesült alapítvány szervezésében tizenötödik alkalommal jártunk Ukrajnában autóbusszal. A sikeres magyar támogatásban is bízó ukrajnai magyar testvéreink között az erre rászorulóknak jelentős dologi támogatást közvetítettünk, s szerény eszközeinkkel erősítettük reményeiket. Bárhol jártunk, Mártikát és a kis csoportot szinte ünnepélyesen fogadták. Így éreztük: Mint ha az ég is mosolyogna, ahol ember embert segít, / Ahol a szeretet hálója szinte mindenkit bekerít. S persze nem maradhat szó nélkül Pintér László fafaragó munkája sem, amely Bene községben látható. Meghatottan érkeztünk haza azzal az elhatározással: ismét eljövünk, nem üres szívvel, és nem üres kézzel. Ezúton is kívánom az alapítványnak, különösen Mártikának, hogy ez a szeretet mindig a szívében legyen. Az élet sokszor nehéz, és nem mindig látszódik az Isten hívogató fénye. Legyen az ige fény, támasz és segítség a nehéz helyzetekben. Kovács Józsefné, a látogatók egyike (Kemeneshőgyész) Az influenza megelőzhető: védőoltással! Novembertől kérhető a háziorvosoktól a hazai gyártású, háromkomponensű, szezonális, a kockázati csoportba tartozók számára térítésmentes influenza elleni védőoltás. A vakcina a 2009-es H1N1, továbbá a H3N2 altípusú influenza A és az influenza B vírus idei szezonban várhatóan cirkuláló törzsei ellen nyújt védelmet. A védőoltást a hat hónaposnál idősebb krónikus betegeknek, 65 éves kor fölött az egészségeseknek is javasoljuk. A várandós nőknél gyakoribb lehet a súlyos lefolyású influenza, ezért számukra idén is különösen fontos az oltás, amely elölt vírust tartalmaz, biztonságos és hatásos. A vakcina beadása (akár a tervezett várandósság előtt is) nemcsak a várandós nőt védi, hanem születés után még körülbelül fél évig a gyermek is védett lesz. Az idén is ajánljuk az egészségügyi dolgozók védőoltását. Az influenzát vírus okozza. A vitaminok szedése és az immunrendszer erősítése természetesen hasznos, de a betegség megelőzésének leghatékonyabb módja a védőoltás. Emellett gyakori kézmosással, helyes zsebkendőhasználattal, a zsúfolt helyek és az influenzás betegekkel való érintkezés elkerülésével mindannyian tovább csökkenthetjük a megbetegedés kockázatát addig is, míg megkapjuk az oltást. A járványos időszak előtt adott védőoltás csökkenti a betegség előfordulását, enyhíti a tüneteket. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai szerint az influenza elleni védőoltásnak nincsenek komolyabb szövődményei, csupán enyhe helyi reakciót és hőemelkedést okozhatnak. A védőoltással nemcsak magát, hanem környezetét is védi a fertőzéstől. Az influenza védőoltással kapcsolatban további információért forduljon bizalommal háziorvosához és intézetünkhöz! Sárvári, Celldömölki Kistérségi Népegészségügyi Intézet 9600 Sárvár, Várkerület 4. Tel.: 06/95/ Télen is biztonságosan A tél beköszöntével a Sárvári Rendőrkapitányság Közlekedési osztályának munkatársai felhívják a közleke désb en résztvevők fig yelmét arra, hogy a szokottnál is nagyobb odafigyeléssel kell közlekedniük saját és mások biztonsága érdekében. Lukács Veronika rendőr hadnagy, mind az autósokat, mind a kerékpárosokat jó tanácsokkal látja el. Azt mondja, nem szabad elfelejteni, hogy a csúszós, jeges utakon téli gumikra van szükség. Az ablakmosót fagyálló folyadékkal kell feltölteni, s hosszabb útra hóláncot, illetve hólapátot is érdemes vinni. Fontos ellenőrizni a gépjárművek világító berendezéseit, az akkumulátort. A rossz látási viszonyok miatt lassabban, Gerencsér Zsolt, a Sárvár Víz Kft. ügyvezetője a téli felkészülés jegyében arra kéri az ingatlantulajdonosokat, hogy védjék vízmérőiket a fagyás ellen. Az igazgató elmondta, hogy különösen a nem egész évben lakott ingatlanok hegyközségi hétvégi házak, üdülők esetében, és főként ott, ahol a pincében vagy a szabadban van a vízóra akna, és nincs vízmozgás, ott hűlhetnek át a csövek, és keletkezhet jégdugó a vezetékben. Ez aztán a tavaszi felolvadást követően okozhat problémát, éppen ezért ezeken a fogyasztási helyeken még a tartós fagyok beállta előtt el kell végezni a víztelenítést. Ehhez zárják el a mérő előtti főcsapot, a mérő után nyissák meg a víztelenítő szelepet, az ingatlanban pedig engedjék ki a csapokat, így ürítsék ki a vezetékeket! Sőt, a WC-csészék esetében nem árt a benne lévő vizet kimerni, hiszen fagyás esetén ezek szétrepedhetnek. Az ügyvezető hozzátette, hogy nagy hidegben nem árt a szabadban található aknafedőlapok szigetelése sem. nagyobb odafigyeléssel kell vezetni. A téli időszak a gyalogosok közlekedésére is nagyobb veszélyt jelent. A vizes, havas, csúszós úttesten a gyalogosok lassabban közlekednek. Az eleséstől, elcsúszástól való félelem eltereli figyelmüket, s kevésbé figyelnek a közlekedés más résztvevőire. Lukács Veronika a körforgalmakban való szabályos közlekedésre is figyelmeztet, hiszen Sárvár az elmúlt hónapban egy újabb körforgalommal gazdagodott. A Nádasdy és az Esze utcák kereszteződésében épített körforgalomnak éppen az a célja, hogy lassítsa a forgalmat, s ezáltal csökkenjen a balesetek száma. Ez azonban csak akkor lesz így, ha az autósok mellett a kerékpárosok is szabályosan közlekednek. -tsz- Védeni kell a vízmérőket Gerencsér Zsolt végezetül arról beszélt, hogy a Sárvár Víz Kft. vízmérő leolvasója október végéig hetvenöt ingatlanba nem tudott bejutni, az éves óraleolvasás elvégzése céljából. Ezen fogyasztók a es telefonszámon diktálhatják be az óraállást, és még az idei árakon rendezhetik a számlát. CsL

14 14 SÁRVÁRI HÍRLAP november 18. SÁRVÁRI A Sárvári Televízió tervezett műsora november 18 december 2. között November 18. péntek: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Pénteki Mozaik, 23.00: Hírek Hétkor/ism. November 19. szombat: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Hírek Hétkor, 19.40: Pénteki Mozaik/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. November 20. vasárnap: 6.30: Hírek Hétkor/ ism., 11.00: Hírek Hétkor/ism., 11.40: Pénteki Mozaik/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ ism., 19.40: Pénteki Mozaik/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. November 21. hétfő: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 19.40: Vasi mozaik, 23.00: Hírek Hétkor/ism. November 22. kedd: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 19.40: Vasi mozaik/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. November 23. szerda: 6.30: Hírek Hétkor/ ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ ism., 23.00: Hírek Hétkor/ ism. November 24. csütörtök: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ ism., 16.00: Testületi ülés/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ ism. November 25. péntek: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Pénteki Mozaik, 23.00: Hírek Hétkor/ism. November 26. szombat: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 12.40: Élet Forrás/ism., 19.00: Hírek Hétkor, 19.40: Pénteki Mozaik/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. November 27. vasárnap: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 11.00: Hírek Hétkor/ism., 11.40: Pénteki Mozaik/ism., 12.10: Élet Forrás/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 19.40: Pénteki Mozaik/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. November 28. hétfő: 6.30: Hírek Hétkor/ ism., 10.00: Sárvár FC Répcelak/ labdarúgás NB III, 12.00: Hírek Hétkor/ism., 17.00: Sárvár FC Répcelak/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 19.40: Vasi mozaik, 23.00: Hírek Hétkor/ism. November 29. kedd: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 10.00: Sárvár FC Répcelak/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 17.00: Sárvár FC Répcelak/ ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 19.40: Vasi mozaik/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. November 30. szerda: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 10.00: Fortress Körmend Szeged/ kosárlabda NBI/A, 12.00: Hírek Hétkor/ism., 10.00: Fortress Körmend Szeged/ ism., 19.00: Hírek Hétkor/ ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. December 1. csütörtök: 06.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Hírek Hétkor/ism., 23.00: Hírek Hétkor/ism. December 2. péntek: 6.30: Hírek Hétkor/ism., 12.00: Hírek Hétkor/ism., 19.00: Pénteki Mozaik, 23.00: Hírek Hétkor/ism. HÍRLAP Sárvár Város Önkormányzatának lapja Kiadja: Sárvári Média Nonprofit Kft Sárvár, Várkerület 2-3. Felelős kiadó: a Kft. ügyvezetője Felelős szerkesztő: dr. Fonyó Roberta Szerkesztőség: 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Tel.: 95/ , hirlap@sarvar.hu Fotó: Pajor András Tördelés: Gyulavári Csaba Hirdetésszervező: Takács Szilvia (06/30/ ) Nyomda: Antók Nyomdaipari Kft., Antók Zoltán Sokszorosítás helye és ideje: Celldömölk, Építők útja 1., november 16. Megrendelési sorszám: 2011/17. ISSN: november 24-én, csütörtök 17 órakor december 1-jén, NYÍLTNAP N Y Í L T N A P BARABÁS GYÖRGY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA BARABÁS GYÖRGY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 2011.december 5-én december 5 én 8 30 SZAKKÖZÉPISKOLÁBAN induló képzésekről SZAKKÖZÉPISKOLÁBAN Elektrotechnika-elektronika szakirány induló képzésekről Informatika szakirány Elektrotechnika elektronika szakirány Ügyvitel Informatika szakirány 2011.december 5-én Ügyvitel a hozzánk szakirány látogató diákok széleskörű tájékoztatást kapnak a 2012/2013. tanévben a 9. évfolyamon induló ügyviteli szakirányról, valamint 2011.december 5 én a hozzánk látogató diákok széleskörű tájékoztatást kapnak az érettségire épülő logisztikai ügyintéző képzésről. a 2012/2013. tanévben a 9. évfolyamon induló ügyviteli szakirányról, BARABÁS GYÖRGY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 2011.december 6-án 8.30 SZAKISKOLÁBAN induló képzésekről Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport Építészet szakmacsoport Gépészet szakmacsoport Kereskedelem-marketing szakmacsoport Könnyűipar szakmacsoport MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK! Intenzív nyelvtanfolyamok angol/német Gyere, szánj rá időt, bízz magadban, Neked is sikerül! Velünk aktív használója leszel az idegen nyelvnek. Amit adunk: sikerélmény, kommunikáció-központú oktatás. Mindezt játékos, kreatív feladatsorokkal, életszerű szituációkon keresztül. A képzés nem igényel befejezett iskolai végzettséget 30 órás intenzív tanfolyam (heti 2x3óra) KEZDÉS: november 21-én (hétfőn) Irányár: Ft Ft (tankönyv) Jelentkezés, érdeklődés: Barabás György Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola, N YSárvár, Í L T NKisfaludy A P u. 2/a Tel.: titkarsag@barabas-sarvar.hu BARABÁS GYÖRGY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 2011.december 5 én 8 30 SZAKKÖZÉPISKOLÁBAN KÉZILABDA NB II-es bajnokság VII. forduló Sárvárfürdő Kinizsi Győri ETO III (10-14) induló képzésekről Körmend Sárvárfürdő Kini- Elektrotechnika elektronika szakirány zsi (10-20) Informatika szakirány Ügyvitel szakirány Sárvár: Takács A. Kertész Cs. XIII. forduló 2011.december 5 én a hozzánk látogató diákok széleskörű tájékoztatást kapnak 6, Pintér Zs. 6, Pataki Gy., Takács E. 1, Bogáth K. 13, Horváth Sz. 2. Csere: Sulyok K. (kapus), Fehér D. 2, Bősze B. 4, Varga E., Tóth C., Varga D., Pupp A. A Sárvárfürdő november 20-án, vasárnap a Haladást, 27-én pedig a Veszprém II-t fogadja hazai pályán. A mérkőzések kor kezdődnek. LABDARÚGÁS NB III-as bajnokság XII. forduló Sárvár FC Nagykanizsa 0-1 (0-1) Sárvár FC Lombard Pápa Termál FC II. 1-0 (0-0) Sárvár: Szakos P. Szabó I. (Sinka G.), Varga J. Horváth L., Balassa S. Horváth A., Máthé A., Sümeghy Z., Csákvári Zs. Osvald M., Fehér M. A Sárvár FC november 27-én, vasárnap tól a Répcelak csapatát fogadja majd. a 2012/2013. tanévben a 9. évfolyamon induló ügyviteli szakirányról,

15 2011. november 18. SÁRVÁRI HÍRLAP 15 Kettős Nádasdys győzelem a Gárdonyi Kupán Az őszi szünetben került sor a hagyományos Gárdonyi Kupa teremlabdarúgó tornára, melyet az idén rendeztek meg tizenegyedszer. Németh István tanár, főszervező elmondta, hogy a torna ötlete 2001-ben vetődött fel, amikor elkezdődtek iskolájukban a rendszeres labdarúgó foglalkozások. Méretes tornatermük nem lévén, ezért az őszi szünetben saját tornát szerveztek a Nádasdy Tamás Általános Iskola csarnokában, bízva abban, hogy a meghívottak majd viszont látják őket is. Nos, ebben nem is csalatkoztak, decemberben például majd a Nádasdy Kupán léphetnek pályára. Az idei Gárdonyi Kupát az alsó tagozatosok számára írták ki. Az első korcsoport (1-2. osztályosok) küzdelmét a Nádasdy Tamás Általános Iskola csapata nyerte, második helyen a Répcelaki Általános Iskola végzett, harmadik pedig a Celldömölki Városi Általános Iskola lett. A Újabb birkózó sikerek Toborzó rendező Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola a negyedik helyen végzett. A gólkirály ebben a korcsoportban Péter Márk lett Celldömölkről, a legjobb mezőnyjátékosnak a Nádasdys Fülöp Kristófot, a legjobb kapusnak pedig a répcelaki hálóőrt, Németh Mátét választották meg. A legjobb hazai játékosok Molnár Bendegúz és Horváth Barnabás lettek. A 3-4. osztályosok küzdelmét veretlenül nyerte a Nádasdy iskola, az egyaránt egy-egy pontot szerzett Celldömölk és Bő előtt. A gólkirály itt Tokaji Dávid lett a Nádasdyból, legjobb mezőnyjátékosnak a szintén Nádasdys Véber Donátót, legjobb kapusnak pedig a celldömölki Bali Ádámot választották. Németh István végezetül köszönetet mondott a kupa megrendezését támogató Sárvár Város Önkormányzatának, a Gárdonyi iskolának, a Gárdonyi DSE-nek, valamint egyéni vállalkozóknak. -Junior- Október 29-én szabadfogású meghívásos birkózóversenyt rendeztek Tófejen. A megmérettetésen 8 csapat 65 versenyzője vett részt. Sárvári eredmények: Diák II.: Molnár Benett 29 kg 1. helyezett, Toldi Bálint 42 kg 3. helyezett. Diák I.: Toldi Miklós 54 kg 3. helyezett, Molnár Adrián 76 kg 2. helyezett. * * * November 6-án szabadfogású birkózóversenyt rendeztek Bükön. A Nádasdy DSE Birkózó Szakosztályának versenyzői a következő eredményeket érték el: ben születettek: 33 kg-ban Hegyi Krisztián III. helyezett ben születettek: 30 kg-ban Molnár Benett I. helyezett, 42 kg-ban Toldi Bálint I. helyezett. A Sárvári Nádasdy DSE Birkózó Szakosztálya TOBORZÓT hirdet 2001 és 2005 év között született fiúk és lányok részére, edzési napokon (kedd, csütörtök, péntek) 16-tól 18 óráig a Sárvár, Batthyány u. 29. szám alatti edzőteremben. Jelentekezni lehet személyesen (szülői kísérettel) vagy telefonon a as telefonszámon Horváth Imre szakosztályvezetőnél. Két versenyző két arany A Sárvári Shotokan Karate Egyesület a II. Eco-Log Kupa Shotokan Nyílt Országos Karate Bajnokságra két versenyzővel nevezett és két aranyéremmel tért haza Budapestről, míg az Ippon Shobu Karate Magyar Bajnokságon egy bronzérmet szereztek. A versenyt a Magyar JKA Karate Szövetség rendezte Budapesten, az egyéni formagyakorlat (KATA) és küzdelem (KUMITE) versenyszámok 3 küzdőtéren folytak, közel 8 órán keresztül. A Sárvári Shotokan Karate Egyesület versenyzője, Németh Julianna életkoránál és fokozatánál fogva a 3. korcsoport utánpótlás kategóriájában nevezett. Sajnos egyéni formagyakorlatban az utánpótlásban nem volt más nevező, ezért a haladók között indult, hogy gyakorolhasson, és a 6. helyen végzett. Egyéni küzdelemben már saját kategóriájában indulhatott és ez meg is látszott a végeredményen. Az edzéseken gyakoroltakat betartva két győztes mérkőzés után az első helyen végzett, így a dobogó legmagasabb fokára állhatott. A másik sárvári versenyző Mesics Bertalan volt, aki haladó 3-as korcsoportban indult. Formagyakorlatban nem jutott tovább, egyéni küzdelemben mindenképpen bizonyítani akart és ennek megfelelő mentalitásban is küzdött. Négy győztes mérkőzés után megnyerte korcsoportja küzdelmeit. November 5-én rendezték az Ippon Shobu Karate Magyar Bajnokságot. A Magyarországon legmagasabb minősítésű verseny idei Németh Róbert edző Németh Juliannával és Mesics Bertalannal lebonyolítását az SKI Stíluszövetség vállalta fel Pakson. A versenyzők egyéni formagyakorlatban és küzdelemben mérhették össze tudásukat. A Sárvári Shotokan Karate Egyesület 1 versenyzőt nevezett a távoli eseményre, mivel nem volt külön utánpótlás kategória. Mesics Bertalan a 3. korcsoportban indult egyéni formagyakorlatban és küzdelemben, formagyakorlatban bronzérmet szerzett, küzdelemben az 5-8. helyen végzett. Az egészséges táplálkozást népszerűsítő előadással folytatódik a Mozdulj Sárvár! Időpont: december 1. (csütörtök) Helyszín: városi könyvtár Előadó: Bedy Zsoltné népegészségügyi felügyelő Téma: Táplálkozási ajánlások minden korosztálynak Köszöntőt mond: Máhr Tivadar alpolgármester, a Mozdulj Sárvár! fővédnöke Az előadás után egészséges ételeket kóstolhatnak a résztvevők!

16 16 SÁRVÁRI HÍRLAP november 18. MINDEN AUTÓ SZERVIZE! MINDEN AUTÓTÍPUS SZÁMÍTÓGÉPES DIAGNOSZTIKÁJA HIBAKÓD KIOLVASÁS OLAJCSERE már 7990 Ft-tól Karosszéria fényezés és javítás Futómû-beállítás, Fékjavítás Autókozmetika Gumiszerelés 1000 Ft-tól TÉLIGUMIK AKCIÓS ÁRAKON AKCIÓ! KÉZI AUTÓMOSÁS 1000 Ft-tól! MÛSZAKI VIZSGÁZTATÁS minden autótípusra ingyenes átvizsgálással! F t - t ó l ez más! OPEL SZALON SÁRVÁR Sárvár, Szombathelyi út 52. info@opelsarvar.hu Tel.: 95/ SZOMBATON IS NYITVA 8-12-IG! Az akció november 30-ig. Várkapu Vendéglõ - Panzió - Borpince Gábor Grill Étterem Sárvár, Szombathelyi u. 13. Értesítjük kedves vendégeinket, hogy november 21-tõl december 7-ig karbantartás miatt zárva tartunk. Nyitás: december 8. Sárváron, a Hunyadi utcában új építésű, energiatakarékos társasházi lakások értékesítése elkezdődött. Államilag támogatott forint alapú hitelek ügyintézése, akár 7,6% alatti THM-el. Érdeklődni: Joó Ákos 06/ Tartsa nálunk év végi buliját biztosítsa időben helyét nálunk! Minden pénteken és szombaton élőzene! December 2 9-ig VADNAPOK December 3-án központban a vadételek, borkóstoló Márkus Bélával Zenél: TOMEK Kedves Szülők! A Tinódiból rendelt ételeket dec. 5 6-án, hétfőn és kedden a MIKULÁS szállítja! Rendeljen és nyisson ajtót a MIKULÁSNAK!!! dec. 10-én, szombaton 20 órától MEGGIE & GÉZA & BUBE Táncdalfesztivál című műsorával várjuk! Ha nincs kedve főzni, de megéhezik, a Tinódi étel és pizza futár gyorsan érkezik!

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

XVII évfolyam - 4 szám 2016 Április Pályázat Derekegyházi Napköziotthonos Óvoda a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992 évi XXXIII törvény 20/A alapján pályázatot hirdet Derekegyházi Napköziotthonos

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére ... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére pályázat

Részletesebben

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap

Részletesebben

2012. OKTÓBER NOVEMBER DECEMBER. varos. Sarvar RENDEZVENYNAPTARA PROGRAMME CALENDAR

2012. OKTÓBER NOVEMBER DECEMBER. varos. Sarvar RENDEZVENYNAPTARA PROGRAMME CALENDAR 2012. OKTÓBER NOVEMBER DECEMBER Sarvar varos RENDEZVENYNAPTARA PROGRAMME CALENDAR oktober 1 12. 2012. ŐSZ, TÉL Nádasdy-vár, Folyosó Galéria (95/320-063) Csapó Sándor fotókiállíátása Opening of a Photo

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat 10/2016.(II.4.) határozat Tárgy: Egészségügy 2015. évi pénzügyi elszámolása Bénye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az Egészségügyi Intézményfenntartó Társulás által működtetett védőnői

Részletesebben

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő- testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet a Játékkal- mesével Óvoda

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: * Fax.: : * Internet:

4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: * Fax.: : * Internet: TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK P O L G Á R M E S T E R E 4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: 52 588-400 * Fax.: 52 588-405 email.: pmhivatal@tiszacsege.hu * Internet: http://www.tiszacsege.hu/ MEGHÍVÓ

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544;

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; A Polgári József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola a közalkalmazottak jogállásáról

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulási Tanács 2018. május 8.-ai nyilvános ülésére Előterjesztő : Takács Péter társulási tanács elnöke Előkészítette

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről ELŐTERJESZTÉS Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről 1. előterjesztés száma: 348/2017 2. előterjesztést készítő

Részletesebben

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 4/2011. (II.15.) számú Képviselő-testületi határozata:

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2017. február 15. napi ülésére. Készítette: Erdősné dr. Kocsis Helga Humán Ügyosztályvezető Tárgy: Döntés a Kertvárosi

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7.

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7. H I R D E T É S E I N K 2014. november 30 december 7. 1. A jövő heti Baba-Mama klub kivételesen nem kedden, hanem szerdán lesz 10 órától. Ekkor mikulásünnepség lesz, Petkó Tamás atyával. 2. Az Első Szeretet

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

Matematika-fizika szakos tanár

Matematika-fizika szakos tanár Hevesy György Általános Iskola a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. - alapján pályázatot hirdet Hevesy György Általános Iskola Matematika-fizika szakos tanár munkakör betöltésére.

Részletesebben

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására 1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás

Részletesebben

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról

Részletesebben

Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat

Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Érdi Tankerületi Központ. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Érdi Tankerületi Központ. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Érdi Tankerületi Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Zimándy Ignác Általános Iskola Fejlesztőpedagógus munkakör betöltésére. A közalkalmazotti

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére A rendszerfüggő víziközműelemek bérleti díjának megállapítására Tiszamenti-regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, mint víziközmű szolgáltatóval 2013. október 31-én aláírt bérleti-üzemeltetési

Részletesebben

Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015

Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015 Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015 A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia december 1 2-ig megtartotta téli rendes ülését, amelyen az alábbi

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2018. szeptember 09.03. hétfő Tanévnyitó VeniSancte iskolai 09.03- Befogadás, (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.05. Tanévnyitó Mocorgó mise VeniSancte 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a 2010-2011-es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás A Dunakeszi, Horányi-révnél lévő, feltárt kikötőerőd az egyetlen magántulajdonban lévő bemutatott

Részletesebben

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Dátum Feladat I. félév Szeptember 1. Első tanítási nap (1-6. 4 of. óra, 7-12. 5. óra szaktárgyi)

Részletesebben

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

igazgató (magasabb vezető)

igazgató (magasabb vezető) Földművelésügyi Miniszter a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumnál

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Csajági Református Általános Iskola. Hited és tudásod hazád jövője!

Csajági Református Általános Iskola. Hited és tudásod hazád jövője! Csajági Református Általános Iskola Hited és tudásod hazád jövője! A falu és az iskola elhelyezkedése, története: - Csajág Veszprém megye délkeleti csücskében, a Séd, a Sió és a Balaton által közrefogott

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/240-1/2012/I. Tárgy: Intézményvezetői pályázatok kiírása Üi.: Juhász Ferencné dr. Melléklet: 3 db pályázati kiírás Makó Város

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat. 264/7/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015.(VI.15.) kt. határozat. 41/2015.(VI.15.)

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 40/2015. (V.12.) 41/2015. (V. 12.) 42/2015. (V. 12.) 43/2015. (V. 12.) 44/2015. (V.

Részletesebben

Találkozzunk a könyvtárban!

Találkozzunk a könyvtárban! Találkozzunk a könyvtárban! Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-19. A Berzsenyi Dániel Könyvtár megvalósult programjai Életkortól és lakóhelytől függetlenül, minden korcsoport számára állítottunk

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2011. október 20-án de. 8.15 órától tartandó ülésére a Justh Zsigmond Művelődési Ház, Könyvtár és Közösségi Ház vezetői pályázatának kiírása tárgyában. Tisztelt

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia 2011. március megjelenik évente néhányszor CSALÁDI LELKINAP Apák napja (és márciusban)? Idei lelkinapunk egy kicsit másképp - családi lelkinap : - egy házaspár fogja tartani:

Részletesebben

a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi praxis betöltésére irányuló pályázati felhívás ismételt közzétételére

a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi praxis betöltésére irányuló pályázati felhívás ismételt közzétételére 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai

Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi normatív határozatai 3/2017. (I.26.) Képviselő-testületi határozat: Átány Község Önkormányzati Képviselő-testülete, Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

A "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet. Szentes Városi Könyvtár

A Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet. Szentes Városi Könyvtár A "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 15. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi Szociális

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2010.

Közhasznúsági jelentés 2010. Adószám: 18930191-1-19 Bejegyző szerv: VESZPRÉM MEGYEI BÍRÓSÁG Regisztrációs szám: PK. 60 010/2000 EGYÜTT A KÖNYVTÁRÉRT ALAPÍTVÁNY 8420 Zirc, JÓZSEF A. utca 1 2010. Fordulónap: 2010. december 31. Beszámolási

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

24. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

24. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 223-24/2013. iktatószám 24. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Kertészsziget

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 2535 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 3. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Miért? Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy az itt élő, illetve Tatán tanuló fiatalok megismerkedjenek az őket körülvevő környezettel, a város történetével és nevezetességeivel.

Részletesebben