Már gyermekkorban próbáljuk felismerni és kibontakoztatni gyermekeink lelki ajándékát!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Már gyermekkorban próbáljuk felismerni és kibontakoztatni gyermekeink lelki ajándékát!"

Átírás

1 Már gyermekkorban próbáljuk felismerni és kibontakoztatni gyermekeink lelki ajándékát! Dr. Sparksné Széles Erzsébet (Don és Katie Fortune könyve alapján szerkesztve és összeállítva)

2 - 2 - MINDEN GYERMEK MÁS ÉS MÁS Példabeszédek 22:6 Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. A szülő felelőssége, hogy úgy tanítsa a gyermeket, hogy egészséges, kiegyensúlyozott felnőtt legyen belőle. De minden gyermek más és más! Tehát a tanításnak, fegyelmezésnek is más kell lenni. Minden gyermek ajándék Istentől. A kis teremtmény Istenhez tartozik. Isten a szülőket bízza meg, hogy neveljék a gyereket. (bár általában a szülők nem szakképzett pedagógusok!) Ez privilégium, kitüntetés Istentől. Viszont nagy felelősség is! A kegyelmi ajándék már gyermekkorban megfigyelhető a gyerekeknél. A szülő feladata, hogy felfedezze és kifejlessze az ajándékokat. A KEGYELMI AJÁNDÉKOK Mert nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is, ha prófétálás adatott, akkor a hit szabálya szerint prófétáljunk. Ha valamilyen más szolgálat adatott, akkor abban a szolgálatban munkálkodjunk: a tanító tanításban, a buzdító buzdításban, az adakozó adakozásban, az elöljáró szorgalmatossággal, a könyörülő pedig jókedvvel. (Róma 12:6-8) Itt a KARIZMA görög szó használatos. Ezt az adottságot, képességet már születésünkkor megkaptuk, génjeinkben van. Tehát mindenkinek van legalább egy ajándéka, de lehet 2-3 ajándék kombinációja is. 7 ajándék van: Látó Szolgáló Buzdító Adakozó Elöljáró Könyörülő Nézzük meg, mi jellemző mindegyik csoportra!

3 3 1. Érzelmek Intenzív Bizonyosság és bizonytalanság váltakozása Félénk Érzelmes Könnyen zavarba jön Stabil Nem érzelgős Visszafogott Boldog Kiegyensúlyozott Boldog Érzelmeit jól kifejezi Néha félénk Stabil Magabiztos Boldog Lelkes Félénk Nehezen fejezi ki a negatív érzéseit 2. Kifejezőmódok Szavakban jól kifejezi magát Nehezen tudja magát kifejezni Csendes Félénk az iskolában Szavakban jól kifejezi magát Az intelligens beszédet, nem a fecsegést Szeret beszélni Nagy tömeg előtt is szívesen megszólal Egyesek beszédesek Mások nehezen beszélnek Szóbeli kifejező képessége jó Könnyen elmondja véleményét Nehezen fejezi ki magát, érzelmek alapján függ Csendes beszédű 3. Önkép Önkép problémája lehet Negatív Befelé forduló 4. Élethez való hozzáállás 5. Realitás/ képzelőerő fantázia Idealisztikus Kreatív Depresszióssá válhat Mindkettő lehet, de főleg dús fantáziájú Bátortalan, szüksége van az elismerésre, cselekvésekben magabiztos Idealisztikus és realista Szívesen munkálkodik Kiváló képzelőerő Igényes Realisztikus Jó önképe van Objektív Realisztikus Idealisztikus Kutatja az igazságot Nagyon reális Fantáziája nem túl erős Legtöbbnek jó önképe van Pozitív személyiség Idealisztikus Kreatív Realisztikus Könnyen alkalmazkodik Van fantáziája, de emellett gyakorlatias is Átlagos az önképe Váltakozik a realisztikus és idealisztikus között Teljes szívvel cselekszik Nagyon nagy a képzelőereje Átlagostól a nagyon jóig az önképe, alapvetően magabiztos Szisztematikus Kreatív Széles az érdeklődési köre Realisztikus és képzelőereje is van Gyengétől a jóig az önképe,bizonytalan ha konfliktus van,bűntudata támad Idealisztikus Kreatív Szubjektív Szeretettel teli Békesség kedvelő Nagyon fantáziadús Álmodozó

4 4 6. Viselkedés Jó és rossz extrém váltakozása Nagyon erős akaratú 7. Személyes szokások Megbízható Szereti, ha igaza van Beszédes 8. Barátok Kevés vagy senki barátja nincs Magányos 9. Kapcsolatok Legjobb a kapcsolata a felnőttekkel és tanárokkal, saját korabeliekkel gyengébb a kapcsolata Csendes Saját elképzelése alapján szeret cselekedni Tiszta, rendszerető Befejezi a projekteket Csak néhány barátja van Szülőkkel legjobb a kapcsolata Jó a tanárokhoz Félénk a korabeli társaival 10. Intellektus Átlagon felüli Átlagtól kezdve a jóig Jó a részletekben Független Magát jól le tudja foglalni Tiszta, jó tanulási szokások Pontos Türelmetlen lehet Néhány barátja van Gyakran magányos Legjobb a szülőkkel és tanárokkal Baja lehet a korabeli társaival Nagyon intelligens Magas IQ-ja van Kíváncsi, Érdeklődő Kifelé forduló Könnyen alkalmazkodó Rendes, tiszta Elfogadja az embereket, nem takarékoskodó, félbeszakíthat másokat Sok barátja van Társaságkedvelő Szeret másokhoz kapcsolódni Népszerű Mindenkivel jó a kapcsolata Átlagostól a kiválóig Szorgalmas Rendes Barátságos Jól keres Takarékoskodó Néhány barátja van Támogat másokat Mindenkivel jó a kapcsolata Átlagostól a jóig Társaság kedvelő Versenyeket szereti, kedvel az emberek kedvében járni Igyekvő Előre tervez Megőriz dolgokat Halogathat Átlagostól kezdve nagyon sok barátja lehet, a nagy csoportokat, szeret másokhoz kapcsolódni Mindenkivel nagyon jó a kapcsolata, széles irányú a kapcsolódási köre Jótól a kiválóig Kíváncsi, Érdeklődő Szerető Bizonytalan Kampányol jó célok érdekében Rendes, tiszta Nem túl összeszedett Időben nem pontos, most - ban él Néhány szoros barátja van Segíti azokat, akiknek nincs barátjuk Legjobb a felnőttekkel és tanárokkal a kapcsolat, átlagos a korabeliekkel Átlagostól az átlag felettiig Törődik mások érzéseivel

5 5 11. Vezetői képességek Vezető vagy követő is lehet Követő Kisebb csoportokat Egy részük vezető Főleg vezető Főleg követő Néha vezető Remek vezető Szervező Szét tudja osztani a feladatokat Követő Időnként vezető 12. Tanulmányok 13. Legjobb tantárgyai Átlagon felüli Tényekre és igazságra irányul a figyelme Művészet Dráma Átlagostól a jóig Pedáns Reál tárgyak Technika Kiváló diák Magát tudja ösztönözni Túlságosan is lelkiismeretes, túl sokat tanul Általában minden tárgyban jó Átlagon felüli Legtöbb tárgyat Átlagtól a jóig Üzlet Földrajz Kiváló diák Kiemelkedő Élvezi a kihívásokat Általában minden tárgyban jó Átlagostól az átlagon felüliig Művészet, zene 14. ban mit kedvel Életrajz Románc Kaland Detektív regény Kaland Detektív regény Románc Történelmi regény Szerteágazó érdeklődés Történelmi regény Detektív regény Életrajz Fantázia irodalom Nem-fantázia irodalom Szeret olvasni Fantázia irodalom Kaland Állatok Sok irányú érdeklődés Detektív regény Életrajz Románc Detektív Mesék és fantázia Állatok 15. Sportok Egyéni sportokat Úszás Síelés Bicikli Csoportos sportok, nem versenysportok úszás, korcsolya Egyesek semmi sportot nem űznek Nem nagyon sportol Inkább szemlélődik vagy olvas Szereti az aktív sportokat Csoportos sportok Úszás Legtöbben a csoportos sportokat k Egyesek semmi sportot nem űznek Csoportos sportok Verseny sportok Nem sportol vagy nem-verseny sportokat űz

6 6 16. Játékok (társas és egyéni) Saját maga találja ki, egyedül játszik Játékai igazi tárgyak Kártyajátékok Asztali játékok Kézügyességi játékok Kirakós játékok Asztali játékok Aktív játékok Könyveket Aktív játékok Csoportjátékok Célra irányuló játékok labda, korcsolya Szabadtéri játékok Építő játékok Kreatív játékok Asztali játékok Csoportjátékok Kreatív játékok Asztali játékok Kártyajátékok Csendes, fantázia játékok 17. Kedvenc háziállatok 18. Tulajdonságok Szereti az állatokat Becsületes Hűséges Felelősségteljes Szereti az állatokat Barátainak tekinti őket Megbízható Közömbös az állatok felé Inkább elolvas egy könyvet Intelligens Becsületes Szorgalmas Megbízható Kedveli őket, de inkább emberek társaságát keresi Barátságos Szerető Boldog Élvezi az állatok társaságát, de az embereket jobban Iparkodik Nagylelkű Becsületes Spórolós Állatkedvelő, de nem gondozza túl szívesen őket Tehetséges Felelősségteljes Becsületes Társaságkedvelő Nagyon szereti az állatokat, barátokként kezeli őket Kóbor állatokat haza is hozza Szerető Gondoskodó 19. Érdeklődési kör 20. Kikapcsolódás, szórakozás Sportok Zene program Természet Sok visszautasítás miatt értékeli a szeretet megnyilvánulását Kézügyességet kívánó munka Állatok Otthon-teremtő képességek, építés, javítás Másoktól elfogadás, kedvesség Szolgálat Tanulás Művészetek Tanulás.Nem a legnépszerűbb típus, de jól esik neki ha elfogadják Emberek Szabadtári tevékenységek Mások boldoggá tétele Emberek Barátok Pénz kereset és adományozás Mások segítése Utazás Széles érdeklődési kör Másokkal való időtöltés Eredmények elérése Emberek Zene, művészet Emberek Barátságok Másoktól elfogadás, bátorítás, dicséret

7 7 21. Egyebek Erős lelkiismeret Határozott véleményű Túl egyenes, nyers Jó kézügyesség Nem törekszik egyetemi végzettségre Könyvmoly Tanár kedvence lehet Bátorító Sok tanácsot osztogathat Bőségesen adakozik Listákat csinál Feljegyzéseket készít Tervez Könnyen megsérül Hamar sírva fakad

8 8 Ajánlható szakmák, munkák, végzettségek Látó Szolgáló Tanár Buzdító Adakozó Vezető Könyörülő Pilóta, nagykövet, detektív, felügyelő, bíró, ügyvéd, biztosítási ügynök, piackutató/analizátor, katonatiszt, prédikátor, mentőorvos, filozófus, riporter, kutató, folyamatelemző, drámatanár, reál tárgyat tanító tanár, teológus, stb. Könyvelő agrármunkás, építész, futószalagon dolgozó gyári munkás, banki pénztáros, számvizsgáló, fodrász, kozmetikus, adminisztrátor, kőműves, buszvezető, pénztáros, asztalos, ács, gyerekmunkás, közalkalmazott, számítógép-kezelő, számítógép programozó, szakács, fogorvosi asszisztens, villanyszerelő, tűzoltó, halász, kertész, postás, stb. Antropológus, régész, csillagász, biológus, botanikus, vegyész, egyetemi tanár, zeneszerző, orvos, mérnök, újságíró, könyvtáros, matematikus, meteorológus, misszionárius (főleg nyelvkutatói, fordítói területen), óceánkutató, gyógyszerász, pszichiáter, pszichológus, sebész, tanár (főleg idegen nyelvek, történelem, matematika stb.), író, stb. Reklámügynök, személyzetis, menedzser, rádió/tv bemondó, talk show vezető, ingatlanügynök, szociális munkás, szociológus, logopédus, általános iskolai tanár, testnevelés tanár, sérült gyerekek tanítója, utazási ügynök, stb. Színész, bankos, üzleti tanácsadó, magánüzlet vezetője, számítógépes szakember, közgazdász, farmer, pénzügyi befektetési szakember, műszerész, bányász, hivatalnok, kereskedő, titkárnő, szerelő, pincér, hegesztő, stb. Várostervező, egyetemi professzor, karmester, boltvezető, kórházi igazgató, hotel vezető, jogász, reklámigazgató, politikus, személyzeti igazgató, rádió/tv producer, étteremvezető, iskola igazgató, stb. Művész, fodrász, gyerekgondozó, divattervező, virágárus, belső tervező, modell, ápolónő, gyógytornász, állatgondozó, fotós, szociális, gondozó, rajztanár, telefonkezelő, gyerekeknek történeteket író, állatorvos, stb.

9 9 TANULJUK MEG ÉRTÉKELNI A KÜLÖNBÖZŐ AJÁNDÉKOKAT! Itt következik egy humoros történet John Godfrey Saxtól. Hat vak ember, aki sosem találkozott még elefánttal, kezdte megvizsgálni az elefántot. Az első ember, aki az elefánt oldalát tapogatta meg, azt mondta: ez az állat olyan, mint egy szilárd fal! A második ember, aki az agyarát tapogatta meg, úgy gondolta, az elefánt olyan mint egy lándzsa. A harmadik az orrmányát fogta meg, úgy vélte olyan,mint a kígyó. A negyedik a térdét vizsgálta meg, és erős fának jellemezte az ismeretlen állatot. Az ötödik a hatalmas lapátfüleket tapogatta meg, és legyezőnek írta le a jószágot. A hatodik az állat farkát húzogatta meg, és kötélként írta le az állatot. A végén mind a hat vak összeült és megbeszélték a tapasztalataikat. Mindegyik kitartott az álláspontja mellett, azt hitték, csak az ő álláspontjuk igaz, a másik valótlanságot mond. Egyik sem tágított, ragaszkodtak az elképzelésükhöz. A következtetés, amit levonhatunk, hogy részben mindegyiknek igaza volt, de összességében mindegyik tévedett. Tehát mi magunk lehet, hogy vakok vagyunk a másik hat ajándékra nézve. Részben igazunk van, de látnunk kell a többiek perspektíváját is, hogy a TELJES KÉP megvilágosodjon. A szülők beszéljenek a gyerekeknek a kegyelmi ajándékokról, a gyerekek fedezzék fel a saját ajándékaikat. Lássák meg és ÉRTÉKELJÉK A KÜLÖNBSÉGEKET! TANULJÁK MEG ELFOGADNI A MÁS AJÁNDÉKKAL FELRUHÁZOTT TESTVÉREKET! Próbáljunk meg egységben, harmóniában együtt munkálkodnunk! Néhány tanács szülőknek: - Szülőnek lenni a legfontosabb misszió, amit valaha is kapunk az életünkben. A leglényegesebb feladatunk gyermekeink életének pozitív formálása. Később ez nemcsak a gyerekeinkre vonatkozik, hanem unokáinkra, dédunokáinkra, sőt a további generációkra is. - Tegyünk meg mindent, ami rajtunk áll. De ne csak a felelősséget érezzük, a megerőltető kihívást, hanem az örömet is. Ahogy Isten szeret minket és gyönyörködik bennünk, úgy gyönyörködjünk mi is minden gyermekünkben! Minden gyermekben van érték! Isten egyformán szeret mindannyiunkat! - A világ egyre sötétedik. Még a keresztyén alapokon létrehozott országokban is a világi elvek, szekuláris humanizmus uralkodik. Az odaszánt életű keresztyéneken át kell sugározni Jézus Krisztus fényének. Ez éles kontrasztban áll a hitetlenek értékrendjével. - A gyerekek nem tudják automatikusan, hogy kell járni az Úrral. A mi feladatunk megtanítani őket erre. A gyerekeket irányítani kell, Isten törvényei és alapelvei felé. Szeretettel kell elősegíteni szellemi növekedésüket, és hogy engedelmeskedjenek és elnyerjék a Mennyei Atya jó tetszését. - Pál apostol azt írja: Ti apák ne ingereljétek a gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel. (Efézus 6:4) - Ez csodálatos cél, nemcsak a jelenre, de a jövőre is vonatkozik. A gyerekeinkkel az örökkévalóságban is együtt lehetünk, együtt élvezhetjük majd Jézus Krisztus mennyei jelenlétét és örömét.

Pozitív intézményi légkör

Pozitív intézményi légkör Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén

Részletesebben

Vezess úgy, mint Jézus! Dr. Gary L. Johnson

Vezess úgy, mint Jézus! Dr. Gary L. Johnson Vezess úgy, mint Jézus! Dr. Gary L. Johnson A vezetőfejlesztés jézusi módszere 2 Timóteus 2:2 1) Válassz jól Lukács 6:12-16 1 Timóteus 5:22 Elhívás Jellem Képességek 2) Fektess be időt 12 Egy A három Egy

Részletesebben

Az én párom. Az én Párom. Albert-Bernáth Annamária. 1 Copyright Theta Műhely

Az én párom. Az én Párom. Albert-Bernáth Annamária. 1 Copyright Theta Műhely Az én Párom Albert-Bernáth Annamária 1 Copyright Theta Műhely Spirituálisan fejlett, fejlődni képes, és fejlődni akaró Férfi/Nő. Számomra hiteles a spirituális tudása, az Én tudásom is Neki, ezért kölcsönösen

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

A Pályaválasztási Napok rendezvényén 324 tanuló válaszolt kérdéseinkre. A pályaválasztási napon válaszoló tanulók nemenkénti megoszlása

A Pályaválasztási Napok rendezvényén 324 tanuló válaszolt kérdéseinkre. A pályaválasztási napon válaszoló tanulók nemenkénti megoszlása 2017. KSH-Kőrösy A Pályaválasztási Napok rendezvényén 324 tanuló válaszolt kérdéseinkre. A kérdezett neme: A pályaválasztási napon válaszoló tanulók nemenkénti megoszlása fiú 45% lány 55% Hányadik osztályba

Részletesebben

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6.osztály Résztvevők száma: 23 Időpont:4 óra Osztály / csoport rövid bemutatása:matematikából nálunk csoport bontás van. A 6. évfolyamon

Részletesebben

2019/2020 Felvételi eredmény

2019/2020 Felvételi eredmény Tanulói a. 72453804220 ács 72464869439 ács 72445134666 ács 72520491204 ács 72520489841 ács 72143401216 ács 72458802149 ács 72353537957 ács 72520058502 ács 72520064751 ács 72508164282 ács szakma 72433286647

Részletesebben

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése a Gallup Intézet nyilvános, bemért kérdőívei és feldolgozási módszere szerint Tanulói elégedettség kérdőívének kiértékelése Törpe tanulói

Részletesebben

K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a

K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola OM azonosító: 201584 4254 Nyíradony, Árpád tér 10. K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008

Részletesebben

Tanulási kisokos szülőknek

Tanulási kisokos szülőknek Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján

Részletesebben

Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon

Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon 1 Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon A Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi központ Pályaválasztási Kiállításokat rendezett Székesfehérváron (2009. november 5-7.) és Dunaújvárosban (november

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015-es tanév

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015-es tanév A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015-es tanév Beosztás Végzettség Szakképzettségek Tantárgy 1. középiskolai tanár 2. középiskolai

Részletesebben

1.Család 10. 2.Otthon 9. 3.Étkezés 8. 4.Idő, időjárás 8. 5.Öltözés 8. 6.Sport 6. 7.Iskola, barátok 9. 8.Tanórai tevékenységek 9. 9.

1.Család 10. 2.Otthon 9. 3.Étkezés 8. 4.Idő, időjárás 8. 5.Öltözés 8. 6.Sport 6. 7.Iskola, barátok 9. 8.Tanórai tevékenységek 9. 9. 1.Család 10 4.évf. 2.Otthon 9 3.Étkezés 8 4.Idő, időjárás 8 5.Öltözés 8 6.Sport 6 7.Iskola, barátok 9 8.Tanórai tevékenységek 9 9.Szabadidő 6 10. Természet, állatok 8 11.Ünnepek és hagyományok 8 12.Fantázia,

Részletesebben

ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK

ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK ELSŐ OSZTÁLY 1 Magyar Matematika Magyar Matematika Magyar 2 Szabad foglalkozás Önálló foglalkozás Kulturális foglalkozás Angol / Szabad foglalkozás Szabad foglalkozás 3 Magyar Testnevelés Magyar Testnevelés

Részletesebben

MATEMATIKA-KÉMIA SZAKOS ÁLTALÁNOS ISKLAI TANÁR, OKLEVELES KÉMIA TANÁR, ÉLELMISZERMÉRNÖK, OKLEVELES MATEMATIKA TANÁR

MATEMATIKA-KÉMIA SZAKOS ÁLTALÁNOS ISKLAI TANÁR, OKLEVELES KÉMIA TANÁR, ÉLELMISZERMÉRNÖK, OKLEVELES MATEMATIKA TANÁR , TAGINTÉZMÉNY-VEZETŐ doktori MATEMATIKA-MŰSZAKI ISMERETEK ÉS GYAKORLATOK SZAKOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI, TÁRSADALOM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK SZAKOS, TÖRTÉNELEM TUDOMÁNYOK DOKTORA, TÖRTÉNELEM TUDOMÁNYOK KANDIDÁTUSA,

Részletesebben

Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája április 13.

Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája április 13. Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 2018. április 13. Ebben a tanévben harmadik alkalommal került megrendezésre a Szakmák éjszakája című rendezvénysorozat az ország

Részletesebben

1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)?

1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)? 1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)? a) a gyermekem sok verset, éneket tanuljon 0 0,0% b) érezze jól magát az óvodában 19 70,4% c) minél többet játsszon 11 40,7% d) barátokat,

Részletesebben

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája Az iskola pedagógusainak végzettsége, szakképzettsége: Sorszám végzettség Tantárgyfelosztás

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA Tanuló neve: Oktatási azonosító: Születési hely, idő: Anyja születéskori neve: Tanuló neve: Osztálya:.. Mit nevezünk iskolai közösségi szolgálatnak? Az iskolai közösségi szolgálat

Részletesebben

német szakos nyelvtanár, orosztörténelem szakos tanár főiskola, főiskola középiskolai tanár matematika-fizika szakos tanár, számítástechnika szakos

német szakos nyelvtanár, orosztörténelem szakos tanár főiskola, főiskola középiskolai tanár matematika-fizika szakos tanár, számítástechnika szakos sorszámszakok megnevezése végzettség(ek) szintje feladatkör 1. fizika szakos középiskolai tanár, tanár egyetem, egyetem középiskolai tanár 2. 3. 4. 5. 6. tesnevelés szakos középiskolai tanár, közoktatási

Részletesebben

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke? SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az

Részletesebben

Karriertréning. Önismereti teszt. 2. Könnyen ismerkedem új emberekkel A Igen Nem P

Karriertréning. Önismereti teszt. 2. Könnyen ismerkedem új emberekkel A Igen Nem P 1. rész 1. Általában szeretek egyedül, a magam elképzelése szerint I Igen Nem G dolgozni 2. Könnyen ismerkedem új emberekkel A Igen Nem P 3. Bosszantanak azok a kis hibák, amiket olykor elkövetek S Igen

Részletesebben

DISC teszt, milyen a viselkedési stílusa?

DISC teszt, milyen a viselkedési stílusa? DISC teszt, milyen a viselkedési stílusa? A viselkedéstudomány szerint az eredményes emberek, eredményes vezetők, tisztában vannak saját magukkal, ismerik erősségeiket és fejlesztendő területeiket, így

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

Intézményértékelés összehasonlítása tanár és diák szemszögéből

Intézményértékelés összehasonlítása tanár és diák szemszögéből Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola Intézményértékelés összehasonlítása és szemszögéből Képet készítette: adam44 Készítette: Bozóki Judit és minőségbiztosítási

Részletesebben

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre Fényes Hajnalka: A Keresztény és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc diákjai kulturális és anyagi tőkejavakkal való ellátottsága Korábbi kutatásokból ismert, hogy a partiumi régió fiataljai kedvezőbb anyagi

Részletesebben

Egyéni Fejlesztési Terv (Egyéni Előrehaladási Terv)

Egyéni Fejlesztési Terv (Egyéni Előrehaladási Terv) Egyéni Fejlesztési Terv (Egyéni Előrehaladási Terv) Mentor neve: Mentor azonosítója: Tanuló neve: Tanuló azonosítója: Az Egyéni Fejlesztési Terv egy folyamatosan változó, a tanuló fejlődését regisztráló,

Részletesebben

okleveles fizioterapeuta főállás gyógymasszőr 1 sportmasszőr biológia-kémia szakos tanár

okleveles fizioterapeuta főállás gyógymasszőr 1 sportmasszőr biológia-kémia szakos tanár SZEMÉLYI FELTÉTELEK Az iskolai nevelésben-oktatásban részt vevő pedagógusok és egyéb alkalmazottak EFEB Érettségizettek Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Pedagógus Végzettség/szakképzettség Foglalkoztatás

Részletesebben

Tájékoztató a munkatársaink végzettségéről

Tájékoztató a munkatársaink végzettségéről Tájékoztató a munkatársaink végzettségéről ped.műsz. igazgató helyettes ped. tagintézmény vezető helyettes intézményvezető, informatika szakos, könyvtáros villamos üzemmérnök, Szaküzemmérnök, Villamosipari

Részletesebben

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL Hargita Megye Tanácsa RO-530140 Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám Tel.: +4-0266-207700, Fax: +4-0266-207703, info@hargitamegye, www.hargitamegye.ro FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL A román nyelv és

Részletesebben

Információk a 11. évfolyamot érintő választási lehetőségekről a szülőknek

Információk a 11. évfolyamot érintő választási lehetőségekről a szülőknek Információk a 11. évfolyamot érintő választási lehetőségekről a szülőknek Szakmunkás vizsga vagy érettségi és technikus képesítés? Szakmunkás képesítések (6 óra, 3-3 óra mindegyik évfolyamon): A felszabaduló

Részletesebben

Pápai Szakképzési Centrum ACSÁDY IGNÁC SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

Pápai Szakképzési Centrum ACSÁDY IGNÁC SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA Több mint 130 éves nagy hagyományokra visszatekintő intézményünk jól felszerelt tanműhelyekben, mérő laborokban várja a tanulni kívánó érdeklődő tanulókat. Katonai alapismeretek tantárgy oktatása lévén

Részletesebben

M A N A G E H O G A N D E V E L O P. BEOSZTOTT IRÁNYíTÁSI TECHNIKÁK. Riport tulajdonosa: Jane Average. Azonosító: UH Dátum: június 22.

M A N A G E H O G A N D E V E L O P. BEOSZTOTT IRÁNYíTÁSI TECHNIKÁK. Riport tulajdonosa: Jane Average. Azonosító: UH Dátum: június 22. S E L E C T D E V E L O P L E A D H O G A N D E V E L O P M A N A G E BEOSZTOTT IRÁNYíTÁSI TECHNIKÁK Riport tulajdonosa: Jane Average Azonosító: UH002959 Dátum: 2010. június 22. 2 0 0 9 H O G A N A S S

Részletesebben

Végzettség szintje 1. egyetem 2. főiskola 3. egyetem 4. egyetem 5. főiskola 6. főiskola 7. egyetem 8. egyetem 9. egyetem 10. egyetem 11. főiskola 12.

Végzettség szintje 1. egyetem 2. főiskola 3. egyetem 4. egyetem 5. főiskola 6. főiskola 7. egyetem 8. egyetem 9. egyetem 10. egyetem 11. főiskola 12. Végzettség szintje 1. egyetem 2. főiskola 3. egyetem 4. egyetem 5. főiskola 6. főiskola 7. egyetem 8. egyetem 9. egyetem 10. egyetem 11. főiskola 12. egyetem 13. egyetem 14. egyetem 15. egyetem 16. mesterfokozat

Részletesebben

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,

Részletesebben

Szöveges értékelés 2011/2012-es tanévtől kezdődően

Szöveges értékelés 2011/2012-es tanévtől kezdődően 2-4.. osztály 1. osztály Szöveges értékelés 2011/2012-es tanévtől kezdődően Értékelési rendszer az alsó tagozat első hét félévében Magatartás, szorgalom Tantárgyak Havonta Negyedév Félév Egyéni szokás

Részletesebben

A tehetségazonosítás néhány lehetősége. Maadadiné Borbély Mária tehetséggondozási szakértő

A tehetségazonosítás néhány lehetősége. Maadadiné Borbély Mária tehetséggondozási szakértő A tehetségazonosítás néhány lehetősége Maadadiné Borbély Mária tehetséggondozási szakértő Milgram mátrix Felnőttkorban tehetséges ember Felnőttkorban tehetséget nem mutató ember Gyermekkorban jelentkező

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2011/2012. tanév Ssz. Végzettség 1. 2. szakvizsgázott oligofrénpedagógia,

Részletesebben

1./ A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához S.sz. Végzettség Szakképzettség

1./ A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához S.sz. Végzettség Szakképzettség 1./ A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához S.sz. Végzettség Szakképzettség 1. Általános iskolai tanító Történelem szak Történelem szakos

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

GRASSROOTS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS

GRASSROOTS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS GRASSROOTS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS Azok az emberek, akik részt vesznek a Grassroots tevékenységekben. Edzők, tanárok, közösségi vezetők-szervezők, stb. AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS jellemzői Szenvedélyes

Részletesebben

Mit kínálunk 2017/2018-ra?

Mit kínálunk 2017/2018-ra? Mit kínálunk 2017/2018-ra? Tervezett 9. osztályok száma: 53 db. Meghirdetett helyek száma: 1.517. 7 szakgimnázium: 20 ágazat 25 osztály 6 szakközépiskola: 10 szakmacsoport 20 osztály 1 szakiskola: 4 szakmacsoport

Részletesebben

C A R E E R H O G A N D E V E L O P FEJLESZTÉSI TIPPEK KARRIERMENEDZSMENT TERÜLETÉN. Riport tulajdonosa: Jane Doe. Azonosító: HB290579

C A R E E R H O G A N D E V E L O P FEJLESZTÉSI TIPPEK KARRIERMENEDZSMENT TERÜLETÉN. Riport tulajdonosa: Jane Doe. Azonosító: HB290579 S E L E C T D E V E L O P L E A D H O G A N D E V E L O P C A R E E R FEJLESZTÉSI TIPPEK KARRIERMENEDZSMENT TERÜLETÉN Riport tulajdonosa: Jane Doe Azonosító: HB290579 Dátum: 2013. március 11. 2 0 0 9 H

Részletesebben

Amit szeretek csinálni

Amit szeretek csinálni Hahó, Fahat vagyok! 2014 júliusáig egy magyar családban. Thaiföld Hobbijaim: Tollaslabdázok, ami teljesen kikapcsol, még ha nem is én vagyok a legjobb játékos. Nagyon szeretek idegen nyelvű filmeket nézni.

Részletesebben

Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége Betöltött munkakörök alapján a ok iskolai végzettsége és szakképzettsége sorszám munkakör végzettség mely szak(ok)ra képesített tanított tantárgy foglalkozások 1. tagintézményvezető gazdálkodási szakos

Részletesebben

Jobb önismeret, avagy a 3 énállapot. Meggyőződések, a világról és az életről alkotott elképzelések. Szülő. Felnőtt A realizmus

Jobb önismeret, avagy a 3 énállapot. Meggyőződések, a világról és az életről alkotott elképzelések. Szülő. Felnőtt A realizmus Tranzakció Analízis 1 l'iedrs. www.iedrs.com - Ce document est notre propriété. Il ne peut ni être copié, ni communiqué à des tiers sans autorisation expresse de Jobb önismeret, avagy a 3 énállapot Szülő

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához végzettség szintje szakképzettség tanított tantárgy 14 főiskola tanító alsó tagozat 10 főiskola

Részletesebben

Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát segítők végzettsége

Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát segítők végzettsége Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát segítők végzettsége 1. tanító Munkakör Tanított tantárgy Szakképzettségek, végzettségek környezetismeret, ének-zene, életvitel és gyakorlat,

Részletesebben

Csak az Isten kegyelme segíthet

Csak az Isten kegyelme segíthet Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága

Részletesebben

Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma

Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma Tóth-Simon Károly Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma Bevezetés Különböző hivatalos nyomtatványokon rendszeresen rákérdeznek a családi állapotunkra. Az önéletrajzunkban is hivatkozunk

Részletesebben

Pedagógusok képesítése. Végzettségek szintje szakonként. 1. KLTE TTK 1. egyetem 1. matematika 2. ábrázoló geometria. 1. főiskola 1. földrajz 2.

Pedagógusok képesítése. Végzettségek szintje szakonként. 1. KLTE TTK 1. egyetem 1. matematika 2. ábrázoló geometria. 1. főiskola 1. földrajz 2. Végzettségek általános iskolai Az oklevelet kiállító intézmények megnevezése (a kar jelölésével) Nápolyi Pedagógusok képesítése Végzettségek szintje szakonként Mely szakokra képesített (tantárgyanként)

Részletesebben

Egészségügyi-szociális terület Értékelő lap megfigyelőknek

Egészségügyi-szociális terület Értékelő lap megfigyelőknek Egészségügyi-szociális terület Értékelő lap megfigyelőknek Diák neve: Megfigyelő neve: 4 = teljes mértékben jellemző rá 3 = inkább jellemző rá, mint nem 2 = inkább nem jellemző rá, mint jellemző 1 = egyáltalán

Részletesebben

HISZK_Kalmár_PÁV_adatlap_2011

HISZK_Kalmár_PÁV_adatlap_2011 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA KALMÁR ZSIGMOND TAGINTÉZMÉNY OM azonosító száma:029678 Cím: 68 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zs. u. 7-9. Telefonszám 62-222-246 Fax

Részletesebben

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EÖTVÖS JÓZSEF SZAKKÉPZŐ ISKOLA OM

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EÖTVÖS JÓZSEF SZAKKÉPZŐ ISKOLA OM HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EÖTVÖS JÓZSEF SZAKKÉPZŐ ISKOLA OM azonosító száma: 029768 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Szent Antal u. 5-9. Telefonszám: 06-62/241-988 Fax: 06-62/241-505 E-mal: eotvos@hszk.hu Honlap: www.eotvos.hszk.hu

Részletesebben

BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM

BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM NAGYENYED http://www.bethlengabor.ro SZILÁGYI RÓBERT tanár műhelyvezető A Bethlen Gábor Kollégium madártávlatból Mit kell tudni a Bethlen Gábor Kollégiumról? Óvodától posztliceális

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM SZENT BENEDEK KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 9500 CELLDÖMÖLK, JÓZSEF A. U. 1. OKTATÁSI AZONOSÍTÓ: 036589

PEDAGÓGIAI PROGRAM SZENT BENEDEK KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 9500 CELLDÖMÖLK, JÓZSEF A. U. 1. OKTATÁSI AZONOSÍTÓ: 036589 PEDAGÓGIAI PROGRAM SZENT BENEDEK KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 9500 CELLDÖMÖLK, JÓZSEF A. U. 1. OKTATÁSI AZONOSÍTÓ: 036589 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 4 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai

Részletesebben

A NEGYEDIK ÉS AZ ÖTÖDIK KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV JANUÁRJÁBAN)

A NEGYEDIK ÉS AZ ÖTÖDIK KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV JANUÁRJÁBAN) A NEGYEDIK ÉS AZ ÖTÖDIK KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV 2013. JANUÁRJÁBAN) Összeállította: Ladányiné Sütő Tünde igazgatóhelyettes Az adatokat összesítette: Horváth Erika és Szabados Mátyás Budapest, 2013.

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA Sorszám: Tanított tantárgy: Végzettség: Továbbképzés: 1 tanító, rajz tanító, rajz szak 2 angol

Részletesebben

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk A helyreállítás lelki ajándékai Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk 0. Áttekintés Vezetés és szervezés ; Lelkek megkülönböztetése Démonok kiűzése Gyógyítás Hit 1. A vezetés / szervezés ajándéka

Részletesebben

Multikulturális tartalom megjelenése a tanórákon és azon kívül A) JOGSZABÁLYI ÉS SZERVEZETI HÁTTÉR:

Multikulturális tartalom megjelenése a tanórákon és azon kívül A) JOGSZABÁLYI ÉS SZERVEZETI HÁTTÉR: Multikulturális tartalom megjelenése a tanórákon és azon kívül A) JOGSZABÁLYI ÉS SZERVEZETI HÁTTÉR: Települési adottságok, helyi igények felmérése (mérlegelés). Tantestületi döntés. Felkészülés, elıkészítés.

Részletesebben

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés)

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) 1/12 Kitöltői adatok statisztikái: 1. Kérjük, gondolja végig és értékelje azt, hogy a felsorolt állítások közül melyik mennyire igaz. A legördülő menü

Részletesebben

A MatLap 2011/10. számában megjelent A logikai táblázat módszere című cikk feladatainak a megoldása

A MatLap 2011/10. számában megjelent A logikai táblázat módszere című cikk feladatainak a megoldása A MatLap 2011/10. számában megjelent A logikai táblázat módszere című cikk feladatainak a megoldása 1. ajtóin a feliratok a következők: I. szoba: Ebben a szobában hölgy, a másikban tigris van. II. szoba:

Részletesebben

6. óra TANULÁSI STÍLUS

6. óra TANULÁSI STÍLUS 6. óra TANULÁSI STÍLUS CÉL: az egyén jellemzőinek megfelelő tanulási stílus kialakítása. Eszközök: A TANULÁSI STÍLUS KÉRDŐÍV kinyomtatva (a tanulói létszámnak megfelelő példányszámban). A Kiértékelés kinyomtatva

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek SZÓKINCSEM füzetek A SZÓKINCSEM füzetek szókincs fejlesztő füzetek A szókincs azt jelenti, hogy hány szót ismerünk és tudunk jól használni Minél több szót ismersz és tudod a jelentésüket, annál nagyobb

Részletesebben

A FELNőTTKÉPZÉS MÓDSZERTANA ÉS ESZKÖZRENDSZERE 1.

A FELNőTTKÉPZÉS MÓDSZERTANA ÉS ESZKÖZRENDSZERE 1. A FELNőTTKÉPZÉS MÓDSZERTANA ÉS ESZKÖZRENDSZERE 1. Benkei Kovács Balázs egyetemi adjunktus ELTE PPK Andragógia és Művelődéselméleti Tanszék A felnőtt tanuló néhány jellemzője és a tanulás eredményessége

Részletesebben

ÖNISMERETI VIRÁGGYAKORLAT. Készítette: Szabó Edina

ÖNISMERETI VIRÁGGYAKORLAT. Készítette: Szabó Edina ÖNISMERETI VIRÁGGYAKORLAT Készítette: Szabó Edina Egészségügyi problémáink gyakran abból fakadnak, hogy képtelenek vagyunk felismerni, mi a küldetésünk az életben [ ] Már csak egészségünk védelme érdekében

Részletesebben

13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3

13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3 13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3 Tantervben megfogalmazott rövid tematika Érzéseink: irigység, harag, csalódás témájához: Szituációs játékok, beszélgetések a haragról,

Részletesebben

CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR

CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR Tanulók: 17+1 osztály. 353+11 fő Pedagógusok: 32 álláshely Épület: 1977-ben épült, felújítva: 2003-ban és 2007-ben PROGRAMJAINK: 1. FURULYAOKTATÁS BAKÓ TIBORNÉ 2. ALSÓ TAGOZATOS KÉZMŰVES

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

Hogyan vagyok másokkal?

Hogyan vagyok másokkal? Mentorálás témái II.B: Hogyan vagyok másokkal? Kommunikáció Kapcsolatok Konfliktuskezelés Igények felmérése és kielégítése Dömös, 2011. december 2-4. 2011.12.12. Mentorálás tanfolyam Dömös 1 2011.12.12.

Részletesebben

Egyetem Érettségi Főiskola Mester MA Egyetem Mester MA

Egyetem Érettségi Főiskola Mester MA Egyetem Mester MA 1 71438049670 Egyetem 2 71464498535 Érettségi 3 71666736800 Főiskola 4 71960628789 Mester MA 5 71972621673 Egyetem 6 72311314223 Mester MA Okleveles német Felszolgáló Vendéglátó vállalkozó 7 72311314733

Részletesebben

Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018

Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek.

Részletesebben

Muravidéki munkaerőpiac elemzése 2017

Muravidéki munkaerőpiac elemzése 2017 Muravidéki munkaerőpiac elemzése 2017 A kérdőívet 93 vállalat és egyéni vállalkozó töltötte ki. Ezek 5147 személyt foglalkoztatnak, ami a muravidéki vállalatok és önálló vállalkozók alkalmazottainak 28%-át

Részletesebben

FÖLD NÉPESSÉGE KONTINENSENKÉNT

FÖLD NÉPESSÉGE KONTINENSENKÉNT GLOBALIZÁCIÓ FÖLD NÉPESSÉGE KONTINENSENKÉNT 2017: Afrika vs. Európa: +507mio 1995: Afrika = Európa MAGYARORSZÁG KORFÁJA Nyugdíjba menők 100-150 000 fő különbség Pályakezdők Forrás: KSH interaktív korfa

Részletesebben

Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával

Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Szuhai Nóra ügyvezető, coach, tréner mentor Legjobb vagyok Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. MUTASS UTAT! Európai hálózatok a

Részletesebben

Alulteljesítő tehetségek. Kozma Szabolcs

Alulteljesítő tehetségek. Kozma Szabolcs Alulteljesítő tehetségek Kozma Szabolcs. MOTTÓ Az eredetiség nem azt jelenti, hogy olyat mondunk, amit még senki nem mondott, hanem, hogy pontosan azt mondjuk, amit mi magunk gondolunk. James Stephens

Részletesebben

PEDAGÓGUSOK VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPESÍTÉSE

PEDAGÓGUSOK VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPESÍTÉSE PEDAGÓGUSOK VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPESÍTÉSE Végzettségi szint Szakképesítés megnevezése PEDAGÓGUS 1 Főiskola történelem szakos tanár PEDAGÓGUS 2 Egyetem matematika szakos tanár PEDAGÓGUS 3 Egyetem magyar

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2015-2016-os tanévre TANDÍJ NINCS! Szakközépiskola Összesen 6 osztály 204 tanuló, ebből 2 osztály turizmus szakirány érettségi

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

2013-2014 tanév. tanító 4. általános iskolai tanító (napközis nevelő) általános iskolai tanító (napközis nevelő)

2013-2014 tanév. tanító 4. általános iskolai tanító (napközis nevelő) általános iskolai tanító (napközis nevelő) 2013-2014 tanév s.sz. Végzettség Jelenleg oktatott Szint szak megnev. tantárgy/ munkakör évfolyam Általános iskolai neveléso oktatás 1-4 évfolyam 1. pedagógus tanító tanító 2/a 2. pedagógus általános isolai

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük vendégeinket! Erős vár a mi Istenünk!

Szeretettel köszöntjük vendégeinket! Erős vár a mi Istenünk! Szeretettel köszöntjük vendégeinket! Erős vár a mi Istenünk! Sztehlo Gábor Nem volt egy szent, nem volt angyal, mondhatnám egy robusztus ember volt ( ), csak azt éreztem, hogy olyan ember, akinek a számára

Részletesebben

Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN

Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN Az előadás vázlata A közoktatás egyik legnehezebb, megoldásra váró problémája A differenciálás Az egyének differenciált

Részletesebben

HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1

HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1 HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1 Képzés megnevezése OKJ azonosítója Intézmény neve Ács 34 582 01 Pécsi SZC

Részletesebben

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A pedagógusok iskolai végzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tanított tárgyak

Részletesebben

Az érett személyiség Allport szerint

Az érett személyiség Allport szerint A tanár személye Az érett személyiség Allport szerint 1. Az én érzésének kiterjesztése, a szükséglet-kielégítéstol a külvilág iránti nyitottságig. 2. Meghitt viszony másokkal. Intimitás, megértés, tisztelet.

Részletesebben

Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon)

Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon) Öröm a gyerek (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon) A gyerek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi; ártatlan lelkében van valami égi; egész kedves valója nékünk, mint a tavaszi vetés:

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA Tanuló neve: Oktatási azonosító: Születési hely, idő: Anyja születési neve: Mit nevezünk iskolai nak? Az iskolai egy szervezett keretek között (iskolai osztály, csoport, évfolyam,

Részletesebben

Angol nyelv. 5. évfolyam

Angol nyelv. 5. évfolyam Angol nyelv 5. évfolyam Témakör 1. Család 2. Otthon 3. Étkezés 4. Idő, Időjárás 5. Öltözködés 6. Sport 7. Iskola 8. Szabadidő 9. Ünnepek, Szokások 10. Város, Bevásárlás 11. Utazás, Pihenés 12. Egészséges

Részletesebben

AZ ÉRETT ÉS EGÉSZSÉGES SZEMÉLYISÉG

AZ ÉRETT ÉS EGÉSZSÉGES SZEMÉLYISÉG 369 FERENCZI ENIKŐ AZ ÉRETT ÉS EGÉSZSÉGES SZEMÉLYISÉG,, A személyiség elérése nem kevesebbet tartalmaz, mint egy különleges egyedi lény teljességének a lehető legjobb kibontakozását. " (C. G. Jung) Talán

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMTERV A NASZÁLY-GALGA TISZKBEN 2010. 2010. február

TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMTERV A NASZÁLY-GALGA TISZKBEN 2010. 2010. február TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMTERV A NASZÁLY-GALGA TISZKBEN 2010 2010. február 1 I. A Naszály-Galga TISZK Tehetséggondozó Programjának céljai A Naszály-Galga TISZK tehetséggondozó programjának célja, hogy elősegítse

Részletesebben

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról /

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / A gyermek, a tanuló jogai és kötelességei II. fejezet 10 (3) A gyermeknek tanulónak joga, hogy a) képességeinek, érdeklődésének,

Részletesebben

kertészeti műszaki tanár vizuális nevelőtanár, virágkötő egyetem

kertészeti műszaki tanár vizuális nevelőtanár, virágkötő egyetem Név Munkakör Végzettségi fok Szakok, végzettségek Pedagógus 1 konduktor konduktor Pedagógus 2 gyógypedagógus értelmileg akadályoztatottak pedagógiája szakos tanár, tanítói gyógytestnevelő Pedagógus 3 közismereti

Részletesebben

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata Bevezetés A szociális kompetenciafejlesztés iskolai lehetőségeinek rövid elméleti áttekintését, majd az iskolán belüli közösségi

Részletesebben

MOTIVÁCIÓ A HILDBEN. avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez. Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, november 29.

MOTIVÁCIÓ A HILDBEN. avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez. Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, november 29. MOTIVÁCIÓ A BEN avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, 2017. november 29. HITVALLÁS Félig sem oly fontos az, amit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk.

Részletesebben

Dr. Judit Kerekes AMIT 2017, New York

Dr. Judit Kerekes AMIT 2017, New York Dr. Judit Kerekes AMIT 2017, New York Örökségünk a magyar nyelv megőrzése megtartása A nagymama Idősebb szomszéd Családi barátok regéiből Régi kézimunkák újra használatából Magyar festmények, képek a

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak.

Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak. Fizika óra Érdekes-e a fizika? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak. A fizika, mint tantárgy lehet ugyan sokak számára unalmas, de a fizikusok világa a nagyközönség számára is

Részletesebben

FÉSZEK PROGRAM A CONGREGATIO JESU EGRI WARD MÁRIA ISKOLÁJÁBAN BÁNHEGYI ANDREA OKTATÁSI SZAKÉRTŐ NOVEMBER

FÉSZEK PROGRAM A CONGREGATIO JESU EGRI WARD MÁRIA ISKOLÁJÁBAN BÁNHEGYI ANDREA OKTATÁSI SZAKÉRTŐ NOVEMBER A jó nevelés azt jelenti, hogy helyesen reagálunk gyermekünk helytelen viselkedésére (John Rosemond) FÉSZEK PROGRAM A CONGREGATIO JESU EGRI WARD MÁRIA ISKOLÁJÁBAN BÁNHEGYI ANDREA OKTATÁSI SZAKÉRTŐ 2014.

Részletesebben