Sárospatak Város Polgármesterétől

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Sárospatak Város Polgármesterétől"

Átírás

1 Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/ Fax: 47/ Előterjesztés - a Képviselő - testületnek - A Sárospatak és Környéke Turizmusáért Egyesület évi tevékenységéről készített szakmai és pénzügyi beszámoló elfogadásáról Tisztelt Képviselő-testület! Sárospatak Város Önkormányzata és a Sárospatak és Környéke Turizmusáért Egyesület közötti együttműködési megállapodást a Képviselő-testület /49/2011. (II. 25.) KT. Számú határozatával február 25.-án hagyta jóvá, majd az egyesület Elnökségének és Közgyűlésének megerősítését követően március 7.-én került aláírásra. A megállapodás feltételei szerint Sárospatak Város Önkormányzata évben is támogatta a turisztikai egyesületet, a következő formában: 10 MFt keret jellegű anyagi támogatást biztosított az Egyesület részére, aminek forrása a tárgyévet megelőző évben keletkezett idegenforgalmi adó (IFA) bevétel állami támogatással megnövelt összegének képviselőtestület által meghatározott része volt. Az elterjesztéshez csatolt beszámoló szerint a turisztikai egyesület a Nemzetgazdasági Minisztérium helyi TDM szervezetekre vonatkozó regisztrációs pályázatán eredményesen vett részt és a beszámolóban részletezett turizmusfejlesztési, szervezési, információgyűjtési és közvetítési, valamint promóciós szakmai munkát végezte el. Miután az egyesület önkormányzatunktól közvetlenül anyagi támogatásban nem részesült, ezért pénzügyi beszámolási kötelezettsége idén nem keletkezett. Tisztelt Képviselő-testület! Kérem a Képviselő-testület tagjait a Sárospatak és Környéke Turizmusáért Egyesület évi beszámolójának elfogadására. Kérem továbbá, hogy az együttműködési megállapodás évre szóló módosításáról a következő évi közcélú foglalkoztatás lehetőségeit megismerve - tárgyalásokat folytathassak az SKTE tevékenységének közvetlen támogatása szellemében a Tourinform Sárospatak üzemeltetéséhez szükséges személyi és infrastrukturális feltételek biztosítása, valamint egy fő szakdiplomás, két idegen nyelven beszélő TDM menedzser teljes munkaidejű (közcélú) alkalmazása vonatkozásában.. Sárospatak, október 12. Aros János Törvényességi szempontból ellenőriztem:

2 SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK /2011. (X. 28.) KT. határozata a Sárospatak és Környéke Turizmusáért Egyesület évi tevékenységérıl készített szakmai és pénzügyi beszámoló elfogadásáról A Képviselı-testület az elıterjesztést megtárgyalta, és az alábbi döntést hozta: Sárospatak Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a Sárospatak és Környéke Turizmusáért Egyesület évi beszámolójának elfogadta. A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az önkormányzat nevében az együttmőködési megállapodás évre szóló módosításáról a következı évi közcélú foglalkoztatás lehetıségeit megismerve - tárgyalásokat folytasson az SKTE tevékenységének közvetlen támogatása szellemében a Tourinform Sárospatak üzemeltetéséhez szükséges személyi és infrastrukturális feltételek biztosítása, valamint egy fı szakdiplomás, két idegen nyelven beszélı TDM menedzser teljes munkaidejő (közcélú) alkalmazása vonatkozásában. Felelıs: polgármester Határidı: évi költségvetés elsı olvasatának elkészítéséig dr. Komáromi Éva jegyzı Aros János polgármester

3 BESZÁMOLÓ Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete számára a Sárospatak és Környéke Turizmusáért Egyesület évi szakmai és pénzügyi tevékenységéről november 30.-án került sor az SKTE elnökválasztására, melynek keretében - Sárospatak Város polgármesterének jelölése alapján személyem került megválasztásra ötéves időtartamra. A megválasztásomat követő események mind-mind váratlan, és korábban nem megtapasztalt helyzeteket teremtettek, melyek kezelése, illetve a beszűkült lehetőségek szerinti működés újult feltételeinek megteremtése sokrétű szervező és kooperatív tevékenységre késztette elnökségünket. Ilyenek voltak: Újbástya épületének, s ezzel a Tourinform irodának közel 3 hónapos bezárása, SIDINFO kft egyesületi munkaszervezeti funkciójának megszűntetése, a korábbi években Sárospatak Város Önkormányzata részéről átutalt pénzügyi támogatás maradványának visszautalása, a évi együttműködési megállapodás előzetesen egyeztetett tervezetének intézményi érdek mentén való kiüresítése, a évi megállapodás megkötésének elhúzódása, a évi SKTE támogatás intézményhez kötése, stb. Sárospatak Város Önkormányzata és a Sárospatak és Környéke Turizmusáért Egyesület közötti együttműködési megállapodást a Képviselő-testület /49/2011. (II. 25.) KT. Számú határozatával végül február 25.-án hagyta jóvá, majd az egyesület Elnökségének és Közgyűlésének megerősítését követően március 7.-én került aláírásra. A megállapodás feltételei szerint Sárospatak évben is támogatta a turisztikai egyesületet, a következő formában: 10 MFt keret jellegű anyagi támogatást biztosított az Egyesület részére, aminek forrása a tárgyévet megelőző évben keletkezett idegenforgalmi adó (IFA) bevétel állami támogatással megnövelt összegének képviselőtestület által meghatározott része. A támogatás célja, mértéke és formája az alábbiak szerinti volt: 1.1.Turizmusszervezési és marketing feladatokra: 2 millió forint. A támogatás keretjellegű, azaz az Egyesület elnökség által jóváhagyott - éves marketing terve realizálásához az Önkormányzat konkrét programokhoz - mérlegelési jogát fenntartva - esetenként folyósítja a támogatást. 1.2.A turisztikai információszolgáltatás (tourinform iroda) feladataira: 8 millió forint. A Tourinform Iroda üzemeltetésére vonatkozó támogatást az Önkormányzat az - Egyesület elnöksége által megjelölt önkormányzati tulajdonú tagja számára közvetlenül folyósítja. A tourinform iroda üzemeltetésére az elnökség által kijelölt egyesületi tag: A Művelődés Háza és Könyvtára. 2. Térítésmentes használatba adja a tulajdonában lévő Újbástya épület (3950 Sárospatak Szent Erzsébet u. 3.) földszintjén a Tourinform Iroda területét, valamint a megfelelő infrastruktúrával felszerelt irodát az egyesület menedzsmentje számára mindaddig, amíg az épület az Önkormányzat tulajdonát képezi. 3

4 3. A tourinform irodát üzemeltető intézményén keresztül biztosítja a desztinációs honlap informatikai támogatását, felügyeletét. Az együttműködési megállapodást követően szolgáltatási szerződést kötöttünk a Művelődés Háza és Könyvtára önkormányzati intézménnyel melynek értelmében a szolgáltató a közvetlen önkormányzati támogatás ellentételezéseként vállalta: 1. Tourinform Sárospatak Magyar Turizmus Zrt Névhasználati Kézikönyv szerinti szakszerű üzemeltetését az Újbástya épületében. 2. A Tourinform Iroda munkatársain vagy más, állományába tartozó alkalmazottain keresztül - biztosítja a desztinációs honlap naprakész karbantartását, frissítését, valamint informatikai támogatását, felügyeletét. 3. A Tourinform Irodavezető és beosztott munkatársain, az oda beosztott gyakornokokon keresztül közreműködik a Sárospataki Turisztikai Desztináció menedzselési feladatainak ellátásában. A Képviselő-testület turisztikai egyesületet támogató hozzáállását megköszönjük, hisz e nélkül nem vált volna lehetővé a Nemzetgazdasági Minisztérium helyi TDM pályázatán való eredményes részvételünk, illetve ennek előfeltételeként a Tourinform Sárospatak működtetése. Az egyesület évi tevékenysége 1. Legnagyobb jelentőségű idei feladatunk a Nemzetgazdasági Minisztérium által december 15.-én meghirdetett helyi TDM (turisztikai desztináció menedzsment) regisztrációs pályázat feltételeinek való megfelelés elérése volt. Ennek érdekében sokrétű egyeztetéseket folytattunk mind Sárospatak Város, mind a bodrogközi és a sárospataki kistérség további településeinek polgármestereivel. A formális (egyesületi tagsági viszony) támogatáson túl, tevőlegesen egyedül Sárospatak Város nyújtott a fentebb vázolt együttműködési megállapodás keretében személyzeti és elhelyezési segítséget részünkre ben a következő kiállításokon népszerűsítette egyesületünk a sárospataki turisztikai desztinációt: Kassa Tour Kiállítás (A Művelődés Háza és Könyvtára, valamint a Pataqua Kft részvételével), Utazás Nemzetközi Kiállítás (A Művelődés Háza és Könyvtára, valamint a Pataqua Kft részvételével) és sajtótájékoztató (Á.Tóth és Barátai kft sajtóanyagával), Miskolci Menjünk világgá utazási kiállításon Sárospatak díszvendég (A Művelődés Háza és Könyvtára, valamint az Önkormányzat részvételével, Á.Tóth és Barátai kft sajtóanyagával), Krosnói Karpackie Klimaty fesztivál (Sárospatak Önkormányzata és Sárospatak Tourinform munkatársa részvételével). 3. A május i szezonnyitó hétvége keretében Örökségértékek és turizmusfejlesztés címmel tudományos szimpóziumot szerveztünk, CD-ROM tanulmánykötetet és egy kisfilmet jelentettünk meg, s roll-up-okat készítettünk. A konferenciával célunk volt felhívni a figyelmet a desztináció, benne Sárospatak Város világörökségi szellemi központi szerepére és törekvéseire. Egyesületünk az önkormányzat kérésére bekapcsolódott a megyei Rákóczi pálinkatúra vendégeinek fogadásába, elszállásolásába (sajnos a megyei önkormányzat azóta sem egyenlítette ki az egyesület szállásköltségről benyújtott számláját). 4. A vidékfejlesztési és regionális turizmusfejlesztési pályázati rendszerekben a helyi TDM tagság és szervezettel való együttműködés többletpontokkal került honorálásra, aminek eredményeként júniustól több, mint 20 vállalkozás és civil szervezet kérte támogatásunkat. A helyi TDM szervezetek kormányzat részéről való helyzetbe hozása révén az elnökségnek áttekintése alakulhatott ki a desztináción belüli turisztikai tárgyú fejlesztési elképzelésekről, tervekről, ami a jövőbeni együttműködések, közös turisztikai termékcsomagok kialakítása szempontjából ígéretes lehet. Miután a korábbi egyesületi mendzsmenthez kötődő egyesületi tagok nagy része többszöri megkeresésünkre sem rendezte tagdíjelmaradásait, a tagság megújult. 4

5 5. Egyesületünk alvállalkozóként bekapcsolódott a Sárospatak Város partnerségével megvalósuló A Kárpátok régió, mint attraktív turisztikai desztináció négyoldalú EU finanszírozású turisztikai együttműködés fejlesztését célzó ENPI projekt realizálásába. A projekt végső célja egy román, szlovák, ukrán és magyar, határokon átnyúló turisztikai desztináció menedzsment együttműködés/szervezet létrehozása a Kassa EKF 2013 program támogatására és rádiuszának kiszélesítésére. 6. A Magyar Turizmus Zrt Marketing Igazgatóságával (Dudás Krisztina igazgatónő) kialakított szakmai kapcsolatunk keretében desztinációnk turisztikai vonatkozású rendezvényeiről, eseményeiről az országos média, turisztikai honlapok több alkalommal beharangozó híreket közöltek. E tevékenységi körben kiemelkedő aktivitással sikerült hozzájárulni az idei Tolcsvai Borfesztivál sikerességéhez és ismertségének további növeléséhez. 7. A Magyar Turizmus Zrt. hagyományteremtő szándékkal, nagyszabású vendégbarát akciót hirdetett a Turizmus Világnapjára, szeptember 27-ére, amelynek célja a turisztikai szakma és a hazai lakosság figyelmének felhívása a vendégszeretet, a vendégbarát viselkedés jelentőségére, a folyamatos szemléletformálás szükségességére. A Turizmus Világnapja alkalmából a sárospataki helyi TDM szervezet csatlakozott az akcióhoz: Sárospatak városában forgalmas helyeken felfújt lufikat helyeztünk el, kicsit megmozgatva ezzel a várost, valamint az ide érkező turistákat. A lufikat tourinform-os bélyegzővel ellátva, üzenetekkel, ajándékokkal helyeztük ki a tourinform munkatársai és segítő diákok közreműködésével. Aki rátalált a lufira és kilyukasztotta, olvashatta a neki szóló üzenetünket, valamint kisebb ajándékban részesült. 8. Az NGM térségi TDM regisztrációs pályázatához kapcsolódóan a zempléni turisztikai egyesületek vezetői felé többféle kezdeményezést tettünk, kompromisszumot ajánlottunk. Sajnos egyelőre sem a személyes egyeztetések, sem a Sárospataki Képviselő-testület térítésmentes Újbástya irodahasználatot biztosító júniusi határozata nem tudták elősegíteni a formális összefogást, a térségi TDM szervezet megalakulását. Az egyesület anyagi helyzete Sárospatak Város Önkormányzata az egyesület évi megalakulása óta támogatta a Sárospatak Turizmusáért Egyesület tevékenységét, de miután 2010-ben úgy ítélték meg, hogy a szerződésben foglaltakat nem teljesítettük és az utolsó két év alatt adott támogatás jelentős része nem került felhasználásra, Polgármester Úr kérte a fel nem használt összeg ( Ft) visszautalását az önkormányzat részére. A további tartalmas együttműködés érdekében a maradványösszeg visszautalása február 16- án megtörtént. Mivel a képviselő-testület /243/2010. (IX.02.) KT. számú határozatával felbontotta a Sárospatak és Környéke Turizmusáért Egyesülettel kötött korábbi megállapodásokat, új együttműködési megállapodás megkötését kezdeményeztük. A beszámoló elején vázolt tartalommal kötött megállapodás alapján közvetlen anyagi támogatásban idén nem részesült egyesületünk, ennek ellenére az egyesület gazdálkodása stabil. Tagdíjakból, pályázati és projekttámogatásból, a fentebb ismertetett ENPI programban végzett vállalkozási tevékenységünk árbevételéből sikerült a működési és promóciós költségeinket fedezni. Jelenleg egy 2,2 Mft összegű pályázatunk elbírálás alatt van és folyamatosan végzünk forráskutatást, valamint partneri kapcsolatépítést közös akciók, rendezvények finanszírozása és megvalósítása szándékával. Kérem a Képviselő-testület tagjait - az elnökségünk és ellenőrző bizottságunk által jóváhagyott évi beszámoló elfogadására. Kérem továbbá, hogy támogassák évi tevékenységünket a Tourinform Sárospatak önálló üzemeltetéséhez szükséges személyi és infrastrukturális feltételek közvetlen biztosításával, valamint egy fő szakdiplomás TDM menedzser teljes munkaidejű (közcélú) alkalmazásával. Sárospatak, október 12. /Dr. Dankó László/ SKTE elnöke 5

6 A Művelődés Háza és Könyvtára Sárospatak Eötvös u. 5. Beszámoló az Újbástya Rendezvénycentrum évi időarányos működéséről Sárospatak város Képviselő-testülete 2400/46/2011. (II.11.) KT. számú határozata értelmében A Művelődés Háza és Könyvtárát bízta meg az idei költségvetési évre az Újbástya Rendezvénycentrum, a Tourinform Iroda, valamint a Vízi-kapui szabadtéri színpad működtetésével. A képviselő-testület nyolc millió forint önkormányzati támogatást biztosít a fenti feladatok ellátására, kiegészítve az intézmény február 11-én elfogadott fenntartói hozzájárulását. Az új szervezeti egység gerincét a Tourinform Iroda rendszeres működése jelenti, a Magyar Turizmus Zrt. előírásainak megfelelően. Az iroda szakmai irányítását a Sárospatak és Környéke Turizmusáért Egyesület látja el a /48/2011.(II. 25.) KT. számú határozatnak megfelelően. A Tourinform munkatársa A Művelődés Háza és Könyvtára alkalmazottja, a munkáltatói jogkört az intézményvezető gyakorolja. Az irodavezető munkavállalói szerződése március 31-ig szól. Az iroda tevékenységét a negyedévente készült jelentések százalékos arányban 99 %, illetve 100 % fölöttire értékelték. A Magyar Turizmus Zrt. augusztus végi, helyszíni ellenőrzése szintén kiválóra minősítette azt. Kajati Mónika irodavezető szakmaterületén felkészült munkatárs, aki jól együttműködik A Művelődés Háza csapatával. A nyári szezonban további egy fővel bővült a Tourinform Iroda alkalmazottainak száma, két fő pedig nyári gyakorlaton vett részt. Az iroda a sárospataki napi tevékenységén túl kitelepült a györgytarlói Egészség Nap rendezvényre és a krosnoi fesztiválra is. Az irodavezető ötlete alapján valósult meg a Turizmus Világnapján szeptember 27-én szervezett városi játék is, együttműködve az Árpád Vezér Gimnázium utazásszervezés fakultáción tanuló diákjaival és a Vay Miklós Szakképző Iskola vendéglátás szakos növendékeivel. Az Újbástya Rendezvénycentrum első és második emeleti tereit eredeti funkcióiknak megfelelően hasznosítjuk. Az itt megvalósuló programok illeszkednek az intézmény programsorába. A kiállító teremben az alábbi kiállításokat rendeztük: Több mint sorsok- Málenkij robot áldozatainak emlékkiállítása Czidor Ágnes művésztanár kiállítása Benne vagyunk az EU-ban- karikatúra kiállítás Urbán György emlékkiállítás Névadó ünnepség Máger Ágnes festőművész kiállítása A konferenciaterem programjai a teljesség igénye nélkül: Horgász közgyűlés, Közigazgatási konferencia, sajtótájékoztatók, Turisztikai szimpózium, Borkirálynő-választás, Rákóczi Pálinkatúra kísérő rendezvényei, Sárospataki Lokálpatrióták Egyesületének eseményei, Debreceni Egyetem Kari Tanácsülése, termékbemutatók, Éjszakai jazz, Fejedelem rockopera utáni fogadás, Máté Napi Aszúünnep programelemei. Az idén XX. alkalommal megrendezett Zempléni Fesztivál fesztiválirodája is az épületben működött két héten át. A budapesti szervezők elégedettek voltak az új helyszín kínálta lehetőségekkel. A Kávézót az idegenforgalmi szezonban bérleti jogviszonnyal a Retro 2008 Kft. üzemeltette. A rövid ideig működő vendéglátóegység magas színvonalát jelzi, hogy a Nemzeti 6

7 Fogyasztóvédelmi Hatóság helyszíni ellenőrzése során mindent az előírásoknak és vonatkozó jogszabályoknak megfelelőnek talált, így a NFH honlapján felkerült a pozitív listán szereplő vállalkozások közé. A pincéből a nyár folyamán kiköltözött a Börtönpanoptikum. Eredeti bútoraival visszarendeztük a teret, mely további hasznosításra vár. A Vízi-kapui Szabadtéri Színpad kiszolgáló egységeivel együtt több nyári rendezvénynek volt helyszíne: Május 1.- majális, Családi és Gyermeknap, Fame című musical előadás, Motoros találkozó sárospataki rendezvénye, Augusztus 20-i ünnepi programok, Fejedelem című rockopera, Rendvédelmi Szervek Főzőversenye, de volt esküvői helyszín is. A színpad és környezetének rendben tartása nem kis feladatot rótt az intézményre. Ebben a munkában sok segítséget kaptunk a Kommunális Szervezettől és a Vay Miklós Szakképző Iskolától. Saját erőből helyreállítottuk a nézőtéri és a színpad környéki világítást, elvégeztük a színpadi elemek javítását. Személyi feltételek A Tourinform Irodán kívüli feladatokat A Művelődés Háza és Könyvtára szakmai, technikai apparátusa látja el. Az idei év tervezésénél a művelődésszervezők 6 órás foglalkoztatásának lehetősége is fennállt. A munkaidő és az ezzel járó bércsökkenést az új intézményegység feladatainak átadásával oldotta fel a fenntartó önkormányzat. A népművelők a rendezvényeken túl a Tourinform Iroda hétvégi vagy ünnepnapi nyitva tartásában részt vettek, különösen az év első felében. Munkatársaink ott voltak a januári kassai, a februári budapesti és a márciusi miskolci utazási vásárokon is. Tárgyi feltételek Az átvett technikai eszközök, berendezések rendeltetésszerű használatára, állagmegóvására figyelünk. Az épület adottságait igyekszünk kihasználni, ötvözni az Eötvös út 6. szám alatti Makovecz-ház előnyeivel és hátrányaival. Pénzügyi feltételek Az Újbástya Rendezvénycentrum működtetésére kapott nyolc millió forint felhasználását külön szakfeladaton könyveljük. Az önkormányzati támogatás felhasználása időarányos, jelenleg a harmadik negyedév állapotának megfelelően 75%-os teljesítésen áll. A fenti összeg terhére történik a népművelők 8 órás foglalkoztatásának kiegészítése, járulékaival együtt. Az épület rezsiköltsége a rendelkezésünkre bocsátott előző évi adatokhoz képest több eltérést mutat. A szolgáltatókkal igyekeztünk költségtakarékosabb szerződéseket kötni. Ez nem mindig járt sikerrel. Különösen magasak a telefonköltségek és a villamos energia szolgáltatási díjak. Az épület tűzjelző, vagyonvédelmi rendszere is a vártnál több kiadást hozott, csakúgy, mint a lift rendszeres karbantartási díja. A víz és csatornadíjak a Vizi-kapui színpad vizesblokkjánál különösen magasak. Az emésztő kis kapacitása miatt pedig gyakori tisztítást igényel. E terület használata - külső igénybevevők által - térítési díj nélkül rendkívül gazdaságtalan az intézmény számára. Irodaszerekre, postaköltségre, kiadványokra, egyéb üzemeltetési költségekre arányosan költöttünk. A bevételi oldalon közel egy millió forint jelenik meg. terem és eszközbérlet címén, valamint a közcélú foglalkoztatott bér- és járuléktámogatásából adódóan. 7

8 A Képviselő-testület augusztus 26-án hozott döntése értelmében újabb elvonás három millió forint sújtja működésünk minden területét. A téli üzemmód átgondolása az Újbástya Rendezvénycentrum épületénél is szükségszerű. A rendelkezésre álló forrásból igyekeztünk eddig is - a december 31-ig szóló feladat ellátási szerződésnek megfelelően - az Újbástya Rendezvénycentrum minden egységét tartalommal megtölteni és azt látogatóink és a fenntartó önkormányzat megelégedésére működtetni. Sárospatak, október 9. Csatlósné Komáromi Katalin igazgató 8

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu BESZÁMOLÓ - a Képviselı-testületnek - a lejárt határidejő határozatok

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 15. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek - Miskolc városával

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J A V A S L A T - a Képviselő-testületnek - Sárospatak Város Önkormányzatának

Részletesebben

KERTVÁROS" GYÁLI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA

KERTVÁROS GYÁLI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA KERTVÁROS" GYÁLI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA 3. sz. melléklet A Gyáli kistérség társult önkormányzatai a helyi önkormányzatok társulásáról és együttmőködésérıl szóló

Részletesebben

Sárospatak Város Jegyzıjétıl

Sárospatak Város Jegyzıjétıl Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu ELİTERJESZTÉS - a képviselı-testületnek- a Projekt Megvalósítási Szabályzat

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. március 23-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. március 23-i ülésére 8. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. március 23-i ülésére Tárgy: Felsılajos Község Polgármesterének beszámolója a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás Társulási

Részletesebben

TDM szakmai és üzleti terv 2016.

TDM szakmai és üzleti terv 2016. TDM szakmai és üzleti terv 2016. Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft. Tartalom: I. Vezetői összefoglaló II. A társaság általános bemutatása (A vezetőség és a szervezet felépítése) III. A turizmus helyzete

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.

Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak. Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Beszámoló - a Képviselő- testületnek Sárospatak Város Kulturális Stratégiájának

Részletesebben

ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS (tervezet)

ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS (tervezet) 1 ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS (tervezet) Amely létrejött egyrészről a Balatonföldvári Többcélú Kistérségi Társulás (székhely: 8623 Balatonföldvár, Petőfi S. u. 1., képviseli: Holovits Huba társulási elnök),

Részletesebben

TDM-specifikus fejlesztési lehetőségek a 2014-2020-as tervezési ciklusban

TDM-specifikus fejlesztési lehetőségek a 2014-2020-as tervezési ciklusban TDM-specifikus fejlesztési lehetőségek a 2014-2020-as tervezési ciklusban XIV. Országos TDM Konferencia Gyula, 2015. december 3. Dr. Gyenizse Dorottya főosztályvezető A turizmus nemzetgazdasági jelentősége

Részletesebben

Eljárás eredményéről szóló tájékoztató "Utazásszervezési szolgáltatás biztosítása tárgyú közbeszerzési eljárásban

Eljárás eredményéről szóló tájékoztató Utazásszervezési szolgáltatás biztosítása tárgyú közbeszerzési eljárásban Eljárás eredményéről szóló tájékoztató "Utazásszervezési szolgáltatás biztosítása tárgyú közbeszerzési eljárásban Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/57 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Képviselő-testület. 2011. április 28. napján tartandó rendes üléséhez

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Képviselő-testület. 2011. április 28. napján tartandó rendes üléséhez ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Képviselő-testület 2011. április 28. napján tartandó rendes üléséhez Gyomaendrőd Város Önkormányzata 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. BESZÁMOLÓ a Képviselő-testület

Részletesebben

Irány Pécs! A pécsi TDM szervezet fejlesztése Fejlesztési Program

Irány Pécs! A pécsi TDM szervezet fejlesztése Fejlesztési Program Irány Pécs! A pécsi TDM szervezet fejlesztése Fejlesztési Program 1 Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK...2 1. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 3 2. A TDM SZERVEZET BEMUTATÁSA...5 2.1. A TDM Szervezet alapadatai...5

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak Város Önkormányzat

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. NOVEMBER 26-AI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. NOVEMBER 26-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2012. március 29-ei ülésére

a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2012. március 29-ei ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS E L N Ö K E VI. 1-29/2012. E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2012. március 29-ei ülésére Tárgy: Tájékoztató a közgyőlés két ülése közötti

Részletesebben

2013. évi 7. szám 2013. április 19. TARTALOMJEGYZÉK

2013. évi 7. szám 2013. április 19. TARTALOMJEGYZÉK 2013. évi 7. szám 2013. április 19. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2013. (IV. 19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyongazdálkodásról szóló 11/2012. (II.

Részletesebben

A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. 2016. évi pénzügyi terve

A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. 2016. évi pénzügyi terve A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. 2016. évi pénzügyi terve A Balatoni Integrációs Kft. célja, hogy a régió fejlesztésében 2000 óta végzett sikeres tevékenységét, szakmai tapasztalatát felhasználva

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 279/2008. (X.20.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 279/2008. (X.20.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 279/2008. (X.20.) számú h a t á r o z a t a a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Turisztikai Koncepciójának Intézkedési Tervében kijelölt rövidtávú

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármesterétől

Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármesterétől Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármesterétől Szám: 42487/2011 Javaslat Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata kizárólagos, vagy többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok,

Részletesebben

TDM szakmai és üzleti terv 2016.

TDM szakmai és üzleti terv 2016. TDM szakmai és üzleti terv 2016. Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft. Tartalom: I. Vezetői összefoglaló II. A társaság általános bemutatása III. A turizmus helyzete (SWOT analízis) IV. Feladatok, működés

Részletesebben

M E G H Í V Ó N A P I R E N D:

M E G H Í V Ó N A P I R E N D: M E G H Í V Ó Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 14-én /csütörtökön/ 16.00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal nagytermében /Sárvár, Várkerület 3. II.em./ ülést tart, amelyre

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2011. február 28-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2011. február 28-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-i ülésére Tárgy: Eplény Község körjegyzői feladatainak ellátásához kapcsolódó megállapodás módosítása Előadó: Ottó Péter polgármester

Részletesebben

Sárospatak Város Jegyzıjétıl

Sárospatak Város Jegyzıjétıl Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu ELİTERJESZTÉS - a Képviselı-testületnek a köztisztviselık teljesítményértékelésének

Részletesebben

Szécsényi Városfejlesztő Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Szécsényi Városfejlesztő Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Szécsényi Városfejlesztő Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) Alulírott alapító, Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28 i nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28 i nyilvános ülésén. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: 510-3 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület munkaszervezete, a Tourinform-Kaposvár 2012.évi munkájáról. Készítette: Máyerné Bocska Ágnes

BESZÁMOLÓ. a Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület munkaszervezete, a Tourinform-Kaposvár 2012.évi munkájáról. Készítette: Máyerné Bocska Ágnes BESZÁMOLÓ a Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület munkaszervezete, a Tourinform-Kaposvár 2012.évi munkájáról Készítette: Máyerné Bocska Ágnes 1 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés, 3.oldal 1. A helyi TDM szervezet

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS Rétság Kistérség Többcélú Társulása társulási megállapodás módosítása

ELŐ TERJESZTÉS Rétság Kistérség Többcélú Társulása társulási megállapodás módosítása 7. Napirend 7. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Rétság Kistérség Többcélú Társulása társulási megállapodás módosítása Tisztelt képviselő-testület! Rétság Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa 2011. május

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOKI FÜRDŐEGYLET TURISZTIKAI EGYESÜLET E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptemberi ülésére Tárgy: Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület pénzügyi

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS JEGYZŐJÉTŐL 5340 Kunhegyes, Szabadság tér 1. Tel.: 59/530-500; Telefax: 59/326-057 E-mail: jegyzo@kunhegyes.hu

KUNHEGYES VÁROS JEGYZŐJÉTŐL 5340 Kunhegyes, Szabadság tér 1. Tel.: 59/530-500; Telefax: 59/326-057 E-mail: jegyzo@kunhegyes.hu KUNHEGYES VÁROS JEGYZŐJÉTŐL 5340 Kunhegyes, Szabadság tér 1. Tel.: 59/530-500; Telefax: 59/326-057 E-mail: jegyzo@kunhegyes.hu TÁJÉKOZTATÓ a Polgármesteri Hivatal 2015. évi tevékenységéről A Képviselő-testület

Részletesebben

2015. február 19-i együttes ülésére

2015. február 19-i együttes ülésére 3. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szakcs, Várong és Lápafő Község Önkormányzatának Képviselő-testületével közösen tartott 2015. február

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS. a Zempléni Szakképzés-szervezési Társulás létrehozására és működtetésére

MEGÁLLAPODÁS. a Zempléni Szakképzés-szervezési Társulás létrehozására és működtetésére MEGÁLLAPODÁS a Zempléni Szakképzés-szervezési Társulás létrehozására és működtetésére A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 16-18. -a, a közoktatásról

Részletesebben

Bajóti Közös Önkormányzati Hivatal. Szervezeti és Működési Szabályzata

Bajóti Közös Önkormányzati Hivatal. Szervezeti és Működési Szabályzata Bajóti Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzatot Bajót Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 19/2013. (III.12.) számú határozatával, Nagysáp

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. I. Általános rendelkezések 3. II. Szervezeti szabályok 6. III. Működési szabályok 7. IV. Záró rendelkezések 10.

TARTALOMJEGYZÉK. I. Általános rendelkezések 3. II. Szervezeti szabályok 6. III. Működési szabályok 7. IV. Záró rendelkezések 10. VERESEGYHÁZI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA HATÁLYOS: 2016. március 1-től TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 3. II. Szervezeti szabályok 6. III. Működési szabályok 7.

Részletesebben

TAMÁSI KÖZLÖNY. 2014. június 12. VI. évfolyam 5. szám TARTALOM. Határozatok... 1. oldal

TAMÁSI KÖZLÖNY. 2014. június 12. VI. évfolyam 5. szám TARTALOM. Határozatok... 1. oldal TAMÁSI KÖZLÖNY 2014. június 12. VI. évfolyam 5. szám TARTALOM Határozatok... 1. oldal Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. május 28-án megtartott munkaterv szerinti képviselő-testületi

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó Elıterjesztı: Dr. Faragó Péter Polgármester Készítette: Dr. Márton Kinga Jegyzı SAJÓSZENTPÉTER VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ TESTÜLETÉNEK T Á J É K O Z T A T Ó SAJÓSZENTPÉTER VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT GAZDÁLKODÁSÁNAK

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ALAPÍTÁSÁBAN LÉVİ GERJE-FORRÁS NONPROFIT KFT. JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZATA

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ALAPÍTÁSÁBAN LÉVİ GERJE-FORRÁS NONPROFIT KFT. JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZATA 170/2014. sz. elıterjesztés 1. sz. melléklete (Javasolt változások félkövér dılt betővel jelezve) PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ALAPÍTÁSÁBAN LÉVİ GERJE-FORRÁS NONPROFIT KFT. JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZATA A JELEN

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. november 5-i rendkívüli ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. november 5-i rendkívüli ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 5-i rendkívüli ülésére Tárgy: A KÖZOP-3.5.0-09-11-2015-0086 projekttel kapcsolatos döntések meghozatala Előadó: Ottó Péter

Részletesebben

8.szám 2. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI

8.szám 2. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI 8.szám 2. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI (2001.október 4-i Közgyűlés) Rendelet száma Tárgya oldal szám - 36/2001.(X.8.) sz. a Miskolci Építési Szabályzatról szóló, többször módosított

Részletesebben

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online.

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online. Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online.hu 2800-2/2008. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

Jelenlegi szolgáltatok köre (kivonat)

Jelenlegi szolgáltatok köre (kivonat) Tájékoztató A Tata és Környéke Turisztikai Egyesület (továbbiakban Tata TE), mint helyi szintű turisztikai desztináció menedzsment (TDM) szervezet, 2009-ben alakult meg. A szervezet egységes szakmai keretek

Részletesebben

J a v a s l a t - a Képviselı-testületnek -

J a v a s l a t - a Képviselı-testületnek - SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404 Ügyfélfogadás ideje: Hétfı: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30, péntek: 8-12 óráig J a v a s l a

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. szeptember 24-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. szeptember 24-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. szeptember 24-i ülésére Tárgy: Dr. Kelemen Márk polgármester beszámolója a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás Társulási Tanácsában

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. május 29-én (kedd) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak. Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 2350-2/2010. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

29/2014. sz. elıterjesztés

29/2014. sz. elıterjesztés 29/2014. sz. elıterjesztés A határozati javaslat elfogadásához a Képviselı-testület Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló, többször módosított 20/2013. (VI.30.) sz. önkormányzati rendelete 36. alapján

Részletesebben

JELENTÉSE FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI GYAKORLATRÓL

JELENTÉSE FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI GYAKORLATRÓL A KONZUM NYRT. IGAZGATÓSÁGÁNAK JELENTÉSE A 2010. ÉVI FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI GYAKORLATRÓL Az Igazgatóság jelentése a 2010. évi Felelős Társaságirányítási Gyakorlatról A KONZUM Nyrt. Igazgatósága a 2010.

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA 2015. november 26. I. A megyei önkormányzat rendeletei TARTALOMJEGYZÉK Rendelet száma Tárgya Oldal 11/2015. (XI.

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 701-3/2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Bihari Energia-beszerzési

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Strandfürdő és Gyógyászat

Dévaványa Város Önkormányzat Strandfürdő és Gyógyászat Dévaványa Város Önkormányzat Strandfürdő és Gyógyászat Beszámoló az intézmény 2014. évi működéséről 2015. Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. A Strandfürdő és Gyógyászat jelenlegi működési rendje... 3

Részletesebben

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő- testületének

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő- testületének K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. (V.31.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétıl 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétıl 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email. Balatonkeresztúr Község Polgármesterétıl 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.hu M E G H Í V Ó Balatonkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

1. rész: tájékoztatási és nyilvánosság biztosítási feladatok ellátása vonatkozásában, 2. rész: üzleti marketing tevékenység ellátása vonatkozásában.

1. rész: tájékoztatási és nyilvánosság biztosítási feladatok ellátása vonatkozásában, 2. rész: üzleti marketing tevékenység ellátása vonatkozásában. 1. rész: tájékoztatási és nyilvánosság biztosítási feladatok ellátása vonatkozásában, 2. rész: üzleti marketing tevékenység ellátása vonatkozásában. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/133 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006. MÁRCIUS 16-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006. MÁRCIUS 16-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006. MÁRCIUS 16-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 320-4/2006. MELLÉKLETEK: 4 DB TÁRGY: Pécs Fejlesztési Kft-ben tulajdonrész vásárlása ELŐTERJESZTŐ: dr.

Részletesebben

Herendi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata

Herendi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata Herendi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata Herend Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat működésével, valamint a polgármester és a jegyző feladat- és hatáskörébe

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZİDÉS amely létrejött egyrészrıl:

VÁLLALKOZÁSI SZERZİDÉS amely létrejött egyrészrıl: VÁLLALKOZÁSI SZERZİDÉS amely létrejött egyrészrıl: GYİRI NEMZETI SZÍNHÁZ Székhely: 9022 Gyır, Czuczor G. u. 7. Adószám: 15467012-2-08 Számlaszám: OTP 11737007-15467012 Képviseli: Forgács Péter igazgató

Részletesebben

BUDAPESTI METROPOLITAN FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TOVÁBBI SZABÁLYZATOK IV/2. SZ. MELLÉKLET HÁZIREND

BUDAPESTI METROPOLITAN FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TOVÁBBI SZABÁLYZATOK IV/2. SZ. MELLÉKLET HÁZIREND A BUDAPESTI METROPOLITAN FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TOVÁBBI SZABÁLYZATOK IV/2. SZ. MELLÉKLET HÁZIREND Hatályos: 2013. október 15. napjától 2013. október 15. Változások nyomon követése...

Részletesebben

Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.

Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak. Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 5650-2/2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

PÉTER RÓZSA. Gimnázium és Szakközépiskola. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

PÉTER RÓZSA. Gimnázium és Szakközépiskola. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA PÉTER RÓZSA Gimnázium és Szakközépiskola SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Székesfehérvár, Budapest, Pécs, 2016. február 22. 1 A emzeti Köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 2.. (3) kimondja, hogy Köznevelési

Részletesebben

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2016. április 20-i ülésére

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2016. április 20-i ülésére Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2016. április 20-i ülésére 10. Tárgy: Lajosmizse, Szabadság tér 13. szám alatti 700 hrsz-ú ingatlanon található víztorony meghatározott

Részletesebben

Az év során az átmenetileg szabad pénzeszközeinket rövid lejáratú bankbetétekben helyeztük el.

Az év során az átmenetileg szabad pénzeszközeinket rövid lejáratú bankbetétekben helyeztük el. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere Budapest i ivaros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése lqlgijb\k.\jlo\o. i TíílvTi Tárgy: Tájékoztató a Budapest Főváros

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 30-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási Központ Szervezeti és Működési Szabályzatának

Részletesebben

kimunkálása, nem tanácsadói h anem team-munka. költségvetésünkkel kapcsolatban annyit tudok mondani,

kimunkálása, nem tanácsadói h anem team-munka. költségvetésünkkel kapcsolatban annyit tudok mondani, kimunkálása, s ez nem tanácsadói hanem team-munka. A költségvetésünkkel kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy a pénzösszegek felhasználását ezek után kell kidolgozni, és a felhasználást számlákkal igazoljuk.

Részletesebben

I. A KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELEINEK ÉS KIADÁSAINAK FŐÖSSZEGE

I. A KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELEINEK ÉS KIADÁSAINAK FŐÖSSZEGE SZENTENDRE VÁROS POLGÁRMESTERE Az előkészítésben közreműködött: Gazdasági alpolgármester, Közgazdasági Iroda A rendelettervezet elfogadásához minősített többség szükséges ELŐTERJESZTÉS Szentendre Város

Részletesebben

a Nyíregyháza, Búza u. 5. szám alatti ingatlanrész bérbeadására meghirdetett pályázat elbírálásáról, bérleti szerződés jóváhagyásáról

a Nyíregyháza, Búza u. 5. szám alatti ingatlanrész bérbeadására meghirdetett pályázat elbírálásáról, bérleti szerződés jóváhagyásáról KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2009. június 25-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből ------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

JAVASLAT Önkormányzati tulajdonú nonprofit gazdasági társaság alapítására

JAVASLAT Önkormányzati tulajdonú nonprofit gazdasági társaság alapítására 17/2016/231. Heves Megyei Közgyűlés valamennyi bizottsága Heves Megyei Közgyűlés Helyben JAVASLAT Önkormányzati tulajdonú nonprofit gazdasági társaság alapítására Tisztelt Bizottság! Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

5. A végrehajtás intézményrendszere

5. A végrehajtás intézményrendszere 5. A végrehajtás intézményrendszere Az EMOGA Garancia Alapból finanszírozott Nemzeti Vidékfejlesztési Terv támogatásainak hatékony kezeléséhez szükséges adminisztratív kapacitás kialakítása, a megfelelő

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS A BÉKÉSI KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS LÉTREHOZÁSÁRÓL

MEGÁLLAPODÁS A BÉKÉSI KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS LÉTREHOZÁSÁRÓL MEGÁLLAPODÁS A BÉKÉSI KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS LÉTREHOZÁSÁRÓL (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) A Magyar Köztársaság Alkotmányának rendelkezései, a helyi önkormányzatokról szóló, többször

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT í K Ő B Á N Y A I C S O D A P Ó K Ó V O D A 1104 Budapest, Mádi utca 127. Tel/fax: (06-1) 260-33-62 Tel: (06-1) 431-9936 Internet: www. csodapokovoda.kobanya.hu email: csodapok. ovoda@ gmail.com Iktatószám:

Részletesebben

TDM 2. Turisztikai Desztináció Menedzsment. TDM szervezetek feladatai. Dr. Piskóti István Intézetigazgató, ME Marketing Intézet

TDM 2. Turisztikai Desztináció Menedzsment. TDM szervezetek feladatai. Dr. Piskóti István Intézetigazgató, ME Marketing Intézet TDM 2. Turisztikai Desztináció Menedzsment TDM szervezetek feladatai Dr. Piskóti István Intézetigazgató, ME Marketing Intézet TDM együttműködési rendszer Szakmai szervezetek Országos DMSZ Regionális DM

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu BESZÁMOLÓ - a Képviselı-testületnek - a lejárt határidejő határozatok

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 2212/2012. Elıterjesztés - a Képviselı-testületnek - A Mővelıdés Háza

Részletesebben

K I V O N A T. a képviselő-testület 2013. november 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a képviselő-testület 2013. november 28-i ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T a képviselő-testület 2013. november 28-i ülésének jegyzőkönyvéből KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 166/2013. (XI.28.) határozata Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2016. január 19-én 14.00 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Üléstermébe.

M E G H Í V Ó. 2016. január 19-én 14.00 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Üléstermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 283-288 Web site:

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEI, HATÁLYA 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja

Részletesebben

Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtár 2008. évi beszámoló 2009. évi munkaterv

Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtár 2008. évi beszámoló 2009. évi munkaterv Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtár 3170 Szécsény, Ady E. út 12. 32/370-860, könyvtár 32/370-494 fax: 32/372-493 e-mail: krudy.muvhaz@gmail.com Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtár

Részletesebben

TARTALOMMUTATÓ. 1. A Társulás 2009. évi költségvetési határozatának módosítása.

TARTALOMMUTATÓ. 1. A Társulás 2009. évi költségvetési határozatának módosítása. TARTALOMMUTATÓ 1. A Társulás 2009. évi költségvetési határozatának módosítása. 2. A SZOI pótelőirányzat kérelme. 3. Pályázati lehetőség A térségi közigazgatási és közszolgáltatási informatikai rendszerek

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. január 26-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. január 26-i ülésére Tárgy: Békés-Dánfok Öko- és Aktívturisztikai Központ fejlesztési pályázat benyújtása Magyarország- Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 HURO/1101 Előkészítette: Véleményező bizottság:

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. /2012. (XI. 16.) KT. határozata

SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. /2012. (XI. 16.) KT. határozata SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK /2012. (XI. 16.) KT. határozata az egészségügyi alapellátás fejlesztésére, egészségház átalakítására vonatkozó egyszerősített tervezési szerzıdésrıl

Részletesebben

TÁMOP-5.3.8.A2-13/1-2013-0012 azonosító számú projekt keretében 4 felnőttképzés megtartása - tájékoztató a szerződés módosításáról (2 hirdetmény)

TÁMOP-5.3.8.A2-13/1-2013-0012 azonosító számú projekt keretében 4 felnőttképzés megtartása - tájékoztató a szerződés módosításáról (2 hirdetmény) TÁMOP-5.3.8.A2-13/1-2013-0012 azonosító számú projekt keretében 4 felnőttképzés megtartása - tájékoztató a szerződés módosításáról (2 hirdetmény) Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/91 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZLÖNYE

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZLÖNYE XX. (XLVIII.) évfolyam 1. szám 2010. január 28. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZLÖNYE TARTALOM I. SZEMÉLYI RÉSZ 2/2010. (I. 28.) MÖK határozat: Sopsits Árpád pályázatának elutasításáról 3/2010.

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 640/2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak Város

Részletesebben

Ú j s z á s z V á r o s Ö n k o r m á n y z a t P o l g á r m e s t e r i H i v a t a l a

Ú j s z á s z V á r o s Ö n k o r m á n y z a t P o l g á r m e s t e r i H i v a t a l a Ú J S Z Á S Z V Á R O S P O L G Á R M E S T E R I H I V A T A L 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL: 56/552-022; FAX: 56/552-102 E-mail: ujszasz@pr.hu; Web: http://www.ujszasz.hu Ú j s z á s z V á r o s

Részletesebben

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 101/2011.

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2015. augusztus 14. napjára (péntek) 8.30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2015. augusztus 14. napjára (péntek) 8.30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Képviselő-testület. 2013. október 31. napján tartandó rendes üléséhez

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Képviselő-testület. 2013. október 31. napján tartandó rendes üléséhez ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Képviselő-testület 2013. október 31. napján tartandó rendes üléséhez Gyomaendrőd Város Önkormányzata 5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124. BESZÁMOLÓ a Képviselő-testület

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. május 26-i ülésére Tárgy: A Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. üzletrészének megvásárlása Előadó: Ottó Péter

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2016. március 23-án 14 órakor

M E G H Í V Ó. 2016. március 23-án 14 órakor Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 581-232 Web site: www.gyomaendrod.hu

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. június 29-én 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak: Bogdán

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Felder Frigyes tanácsnok köszöntötte az ülésen megjelenteket és megállapította, hogy

JEGYZŐKÖNYV. Felder Frigyes tanácsnok köszöntötte az ülésen megjelenteket és megállapította, hogy KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki

Részletesebben

DÉVAVÁNYA VÁROS HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

DÉVAVÁNYA VÁROS HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁNAK MÓDOSÍTÁSA DÉVAVÁNYA VÁROS HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁNAK MÓDOSÍTÁSA 2016. február I. Bevezetés Összhangban az Egyenlő Bánásmódról és az Esélyegyenlőség Előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény,

Részletesebben

E L T E R J E S Z T É S. HARKÁNY VÁROS KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2015. január 15-i ÜLÉSÉRE

E L T E R J E S Z T É S. HARKÁNY VÁROS KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2015. január 15-i ÜLÉSÉRE Tárgy: Beszámoló a lejárt határidej határozatokról Melléklet: E L T E R J E S Z T É S HARKÁNY VÁROS KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2015. január 15-i ÜLÉSÉRE EL TERJESZT : AZ EL TERJESZTÉST KÉSZÍTETTE: VÉLEMÉNYEZÉSRE

Részletesebben

Mindezek alapján tehát a kereskedelmi tevékenységekkel kapcsolatban 4 fajta eljárás létezik:

Mindezek alapján tehát a kereskedelmi tevékenységekkel kapcsolatban 4 fajta eljárás létezik: Kereskedelmi tevékenység bejelentése, engedélyezése Fő szabály szerint az, aki Magyarország területén kereskedelmi tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a kereskedelmi hatóságnak

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. május 15-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. május 15-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 74/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. május 15-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Beszámoló Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A BUZSÁKI TOURINFORM IRODA FELADATAIRÓL, TEVÉKENYSÉGÉRŐL

BESZÁMOLÓ A BUZSÁKI TOURINFORM IRODA FELADATAIRÓL, TEVÉKENYSÉGÉRŐL Tourinform Iroda 8695. Buzsák, Fő tér 1. Tel: 85/530-070, 30/3254349 E-mail: buzsak@tourinform.hu Szám: 729-2/2011 BESZÁMOLÓ A BUZSÁKI TOURINFORM IRODA FELADATAIRÓL, TEVÉKENYSÉGÉRŐL A buzsáki Tourinform

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu BESZÁMOLÓ - a Képviselı-testületnek - a lejárt határidejő határozatok

Részletesebben

TÁRSADALMI INNOVÁCIÓ KEZDEMÉNYEZÉS KONCEPCIÓ. Térségi identitás és márkaépítés desztináció-menedzsment lehetőségeinek feltárása

TÁRSADALMI INNOVÁCIÓ KEZDEMÉNYEZÉS KONCEPCIÓ. Térségi identitás és márkaépítés desztináció-menedzsment lehetőségeinek feltárása Társadalmi Innovációk generálásaborsod-abaúj-zemplén megyében TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0009 3515 Miskolc Egyetemváros 1. Tel: +36-46-565-111/20-23 e-mail:t-modell@uni-miskolc.hu 1. Kezdeményezés címe:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak Város Önkormányzat

Részletesebben

TÁMOGATÓI OKIRAT. Jelen Támogatói Okiratban foglaltak szerint támogatási jogviszony létrejött

TÁMOGATÓI OKIRAT. Jelen Támogatói Okiratban foglaltak szerint támogatási jogviszony létrejött TÁMOGATÓI OKIRAT Értesítem, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Gazdaságfejlesztési Operatív Program Irányító Hatósága a GOP-2011-2.1.1/M Mikrovállalkozások fejlesztése című pályázati kiírására beérkezett..

Részletesebben