JEGYZŐKÖNYV. Szavazás eredménye: Igen: 25 Nem: 0 Tartózkodás: 0. 2/2017 (IV. 25.) sz. közgyűlési határozat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. Szavazás eredménye: Igen: 25 Nem: 0 Tartózkodás: 0. 2/2017 (IV. 25.) sz. közgyűlési határozat"

Átírás

1 JEGYZŐKÖNYV amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésén (az Alapszabály-módosítások tekintetében megismételt közgyűlésén) Az ülés helye: Budapest, Falk1 Rendezvényközpont, 1055 Budapest, Falk Miksa utca 1. Az ülés kezdő időpontja: április 25., óra A közgyűlésen jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Az elnök, dr. Tóth Tamás köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy a jelenlévő közgyűlési tagok száma 25 fő, így a közgyűlés határozatképes. Egyéb jelenlévők az ülésen: Nagy Kálmán FB elnök, a CESCI Munkaszervezet tagjai, Rudolf Bauer a CESCI Carpathia és Erős Ervin a CESCI Balkans képviselői, valamint dr. Szomor Erika megbízott tolmács. Az elnök javasolta, hogy az ülés jegyzőkönyvvezetőjének dr. Jankai Norbertet, jegyzőkönyvhitelesítőjének pedig Nagy Gabriellát válasszák meg. Nevezett személyek a jelölést elfogadták. Az elnök szavazásra kérte a közgyűlést. 1/2017 (IV. 25.) sz. közgyűlési határozat megválasztja jegyzőkönyv-vezetőnek dr. Jankai Norbertet, jegyzőkönyv-hitelesítőnek pedig Nagy Gabriellát. Az elnök ismertette az ülés tervezett napirendi pontjait, s mivel azokhoz módosítás, észrevétel nem érkezett, javasolta az előterjesztett napirend elfogadását. 2/2017 (IV. 25.) sz. közgyűlési határozat az alábbi napirendet fogadja el: 1. Éves belső beszámolók 1.1 Az Elnökség évi beszámolója 1.2 A Felügyelő Bizottság évi beszámolója 1.3 A CESCI évi beszámolója 2. Együttműködő szervezetek beszámolói 2.1 A CESCI Balkans évi beszámolója 2.2 A CESCI Carpathia évi beszámolója, valamint a szervezetbeli CESCI-tagsággal kapcsolatos közgyűlési döntés felülvizsgálata 3. Beszámoló a közötti időszak eseményeiről 4. Az Alapszabály módosítása 5. Tisztségviselői ügyek 5.1 Elnökségi tag választása 5.2 Felügyelő Bizottság tagjainak választása 1

2 6. A évi munka- és pénzügyi terv 6.1 Munkaterv 6.2 Pénzügyi terv 7. Egyéb 1.napirendi pont: Éves belső beszámolók elfogadása 1.1 Az FB évi beszámolója A levezető elnök felkérésére Nagy Kálmán a Felügyelő Bizottság (FB) elnöke ismertette az FBbeszámolót, hangsúlyozva, hogy a Felügyelő Bizottság egyhangúlag támogatta a közgyűlési határozati javaslatok elfogadását. A beszámolóhoz észrevétel nem hangzott el. Az elnök jelezte, hogy a beszámolót az Elnökség is támogatta, majd szavazásra kérte a tagokat. 3/2017 (IV. 25.) sz. közgyűlési határozat elfogadja a Felügyelő Bizottság évi beszámolóját. 1.2 Az Elnökség évi beszámolója Az elnök ismertette a évre vonatkozó elnökségi beszámolót, jelezve, hogy azt az Elnökség tagjai egyhangúlag megszavazták. Kérdés, észrevétel nem hangzott el. Az elnök szavazásra kérte a tagokat. 4/2017 (IV. 25.) sz. közgyűlési határozat elfogadja az Elnökség évi beszámolóját. 1.3 A CESCI évi beszámolója Az elnök felkérte a főtitkárt, valamint a CESCI Munkaszervezetének érintett tagjait az előterjesztés megtartására. Ocskay Gyula főtitkár mindenekelőtt megköszönte a közgyűlési tagok eddigi támogatását és hangsúlyozta, hogy a közeljövőben a szervezet egyik fő célja lesz, hogy a tagokat bevonja a szervezet munkájába, hogy ez által is érezzék saját súlyukat a CESCI tevékenységében. Bíztatta a tagokat, hogy kezdeményezzenek, javasoljanak olyan új területeket, ahol a szervezetnek érdemes volna még működnie. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a tagok saját munkájában is minél erőteljesebben 2

3 megjelenik a határon átnyúló szellemiség. A főtitkár ezt követően diavetítéses formában áttekintést adott a mediációs tevékenységekről (pl. Régiók Bizottságának turizmusfejlesztési tevékenysége és annak határ menti aspektusa; a 7. kohéziós jelentés tekintetében a kohéziós szempontú határ menti kérdések; hiányzó vasúti kapcsolatok tender; hálózati együttműködés: MOT, ECBC-értekezletek, BIG-konferencia, MOT-panel az Open Daysen, CECICN - honlap gondozása, interaktív platform létrehozásának terve, határon átnyúló együttműködések minőségbiztosítása; nemzetközi szakmai rendezvények: szentgotthárdi szeminárium, nagyváradi folyamat éves szemináriuma; jogi akadálymentesítési projekt - stakeholder műhelyek, best practice gyűjtemény; ETT-k támogatása: ETT-műhelyek szakmai szervezése). A CESCI további tevékenységeiről a Munkaszervezet egyes szakterületeinek tagjai adtak tájékoztatást, ugyancsak diavetítés keretében. Így a tudományos tevékenységről Gyelník Teodor tudományos munkatárs, a tervezési munkákról Jaschitz Mátyás tervezési igazgató, az intézményfejlesztésről dr. Jankai Norbert jogi szakértő, a projektekről Hüse-Nyerges Enikő projektmenedzser, míg a pénzügyekről Vas Annamária irodavezető számolt be. A beszámolókkal kapcsolatban kérdés nem merült fel. Az elnök jelezte, hogy a teljes beszámoló, valamint a közhasznúsági melléklet elfogadását a Felügyelő Bizottság és az Elnökség is támogatta. 5/2017 (IV. 25.) sz. közgyűlési határozat A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata Közgyűlése egyhangúlag elfogadja a CESCI évi beszámolóját és közhasznúsági mellékletét. 2. napirendi pont: Együttműködő szervezetek beszámolói 2.1 A CESCI Balkans beszámolója Az elnök felkérésére Erős Ervin, a CESCI Balkans igazgatója adott diavetítéssel egybekötött tájékoztatást a szervezet évi munkájáról. Az igazgató a beszámolójában a szervezet alábbi főbb tevékenységeit, eredményeit emelte ki: - a Madridi Keretegyezmény jogi harmonizációs folyamatai terén a szerbiai hatóságok segítése az anyaszervezet és az Európa Tanács szakmai támogatásával; - oktatási tevékenység az Európa Tanács Vezetői Akadémia Programjában, határon átnyúló közreműködés, ETT-k, illetve stratégiai tervezés témakörben; - - partneri viszony továbbfejlesztése a kormány integrációs irodájával (SEIO), a Külügyminisztériummal, a Közigazgatási Minisztériummal és az EU szerbiai delegációjával; - folytatódó partnerség a jénai Friedrich Schiller Egyetemmel: műhelymunkát, képzést tartottak határon átnyúló együttműködésekről, továbbá ősztől megkezdődött a tervezett gyakornoki program; - a Prosperitati Alapítvány és a VMSZ vezetőségével kialakított partnerség keretében reményeik szerint aktív szereplőivé válnak a vajdasági gazdaságfejlesztési folyamatnak, mentorálási, tanácsadói szerepben, illetve egy tervezett átfogó vajdasági magyar turisztikai felmérés kidolgozásában. Ezen kívül több nyertes pályázatuk, benyújtott projektötletük, saját rendezvényük, egyéb találkozókon való részvételük volt, melyeket a beszámolójuk részletesen tartalmaz. Az elnök jelezte, hogy a Felügyelő Bizottság és az Elnökség támogatta a beszámoló elfogadását, majd észrevételek hiányában szavazásra kérte a közgyűlési tagokat. 3

4 Szavazás eredménye (CESCI Balkans beszámoló): 6/2017 (IV. 25.) sz. közgyűlési határozat A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata Közgyűlése egyhangúlag tudomásul veszi a CESCI Balkans évi beszámolóját, egyúttal a jövőben, a CESCI céljait és működési feltételeit nem veszélyeztető mértékben, szükség szerint tovább támogatja a CESCI Balkans működését., valamint az adott támogatások ütemezése szerint 2.2 A CESCI Carpathia beszámolója Az elnök felkérte Rudolf Bauert, a CESCI Carpathia jelenlévő képviselőjét, hogy adjon tájékoztatást a szervezet munkájáról. Rudolf Bauer a szervezet induló évéről beszélt, kiemelve az elkészített tanulmányokat (Tornalja város fejlesztési terve, a Via Carpatia közlekedési folyosó tanulmány, Kassa megye turisztikai témaútjai stb.), általuk kidolgozott projektterveket (keskeny nyomtávú vasutak szerepe a turizmusban, budapesti-kassai levéltárak felújítása, Via Reginae zarándokturizmus fejlesztése stb.),, az együttműködések támogatását érintő tevékenységüket (Kárpátok Alapítvány projektjei, ukrajnai fejlesztő programok, részvétel a Smart Cities konferencián, részvétel az Önkormányzatok 2. európai kongresszusán stb.), valamint tájékoztatást adott az egyesület pénzügyeiről. Rudolf Bauer hangsúlyozta, hogy a szervezet még nem tőkeerős, ezért alkalmazottjuk sincsen (jelenleg egy egyetemista segít nekik). A következő időszak egyik fő célja éppen a pénzügyi megerősödés mellett alkalmazott(ak) felvétele, legalább egy félmunkaidős munkatárs személyében. A főtitkár több gyakorlati eredménnyel is alátámasztotta, hogy a CESCI és CESCI Carpathia együttműködése ígéretes, ezért javasolta a CESCI tagságának fenntartását, valamint a CESCI Carpathia szükség szerinti támogatását. A beszámolót követően az elnök jelezte, hogy a Felügyelő Bizottság támogatta a határozati javaslatokat, majd észrevételek hiányában szavazásra kérte a tagokat. 7/2017 (IV. 25.) sz. közgyűlési határozat 1. A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlése egyhangúlag tudomásul veszi a CESCI Carpathia évi beszámolóját, egyúttal a jövőben, a CESCI céljait és működési feltételeit nem veszélyeztető mértékben, szükség szerint támogatja a CESCI Carpathia működését. 2. A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlése fenntartja a CESCI tagságát a CESCI Carpathia szervezetében., valamint az adott támogatások ütemezése szerint 3.napirendi pont: Beszámoló a közötti időszak eseményeiről Az elnök felkérte a főtitkárt az előterjesztés megtartására. A beszámolót követően kérdés nem hangzott el. Az elnök jelezte, hogy a Felügyelő Bizottság és az Elnökség támogatta a beszámoló elfogadását, majd szavazásra kérte a tagokat. 4

5 8/2017 (IV. 25.) sz. közgyűlési határozat elfogadja a év január 01-je és április 25-e közötti időszakról szóló tevékenységi beszámolót. 4. napirendi pont: Alapszabály módosítása Az elnök felkérésére dr. Jankai Norbert jogi szakértő adott tájékoztatást a módosítások hátteréről és folyamatáról, a legutóbbi Alapszabály-módosítási eljárás Fővárosi Törvényszék által kért kiigazításáról és e tekintetben a közgyűlés, illetve a napirendi pont megismétléséről. A beszámolót követően kérdés nem hangzott el. Az elnök jelezte, hogy a Felügyelő Bizottság és az Elnökség támogatta a beszámoló elfogadását, majd két határozati javaslatról való szavazásra kérte a tagokat. Szavazás eredménye (módosítások): 9/2017 (IV. 25.) sz. közgyűlési határozat elfogadja az Alapszabály módosításait. Szavazás eredménye (egységes szerkezet): 10/2017 (IV. 25.) sz. közgyűlési határozat elfogadja a módosításokkal egységes szerkezetű Alapszabályt., illetve a bírósági átvezetése tekintetében a vonatkozó határidők szerint 5. napirendi pont: Tisztségviselői ügyek A közgyűlésről 5 tag távozott, így a létszám 20 főre csökkent. 5.1 Elnökségi tag választása 5.2 Felügyelő Bizottság tagjainak választása Az elnök jelezte, hogy az előterjesztésekben már ismertetett módon április 29-én, az egyesület több tisztségviselőjének lejár a mandátuma. A megüresedett pozíciókra még ezen a közgyűlésen új tagokat 5

6 kell választani. A lejáró mandátumok és az érintett tagok a következők: Elnökségi tag: Dr. Jože Gričar (Szlovénia), FB-tagok: Nagy Kálmán, dr. Tilki Attila, Oláh István (Magyarország). A közgyűlési meghívóban ismertetésre került, hogy a lejárt mandátumú tagok újraindulhatnak a pozíciókért, egyúttal a közgyűlési tagok is jelölhetnek új tagokat, melyhez a szükséges nyilatkozati sablont a Munkaszervezet megküldte a tagok részére. Az elnök jelezte a közgyűlés felé, hogy a lejárt mandátumú tisztségviselők, nyilatkozatuk szerint indulni kívánnak az április 25-i közgyűlés tisztújításon és ezt az Elnökség munkájuk elismeréseképpen - támogatta. Eljárási rend meghatározása Az elnök ezt követően ismertette a tisztújítás menetéhez javasolt eljárási rendet: - a közgyűlés tagjai közül kettő szavazatszámláló személyt választ, akik az elnököt a szavazólapok kiosztása, begyűjtése, ellenőrzése terén segítik, továbbá még egy személyt, aki a szavazás rendjét felügyeli; - az Elnökség és a közgyűlés által jelöltnek javasolt személyek körének meghatározása; - külön-külön közgyűlési határozat az elnökségi és felügyelő bizottsági tagjelöltek elfogadásáról; - nyílt szavazás az új elnökségi tagról; határozat (név, Elnökség rendes tagja, három évre); - titkos szavazási eljárás az új felügyelő bizottsági tagokról: - az FB-jelöltek neve felkerül az e célból készült szavazólapra (az elnökségi ülésen javasolt jelöltek nevei már a közgyűlés előtt felkerültek a szavazólapra); - a szavazólapok számának egybevetése a jelenlévő, szavazásra jogosultak számával, a szavazólapok kiosztása; - a közgyűlés tagjai kitöltik a szavazólapot, majd a kitöltött szavazólapot a körbehordott urnába helyezik, amely a szavazatszámlálók útján az elnökhöz kerül, a szavazatok érvényességének megállapítása; egy szavazat érvényes, ha titkosan, vagyis tartalmának nyilvánosságra kerülése nélkül kerül leadásra; a szavazólap elülső oldalán, valamely megválasztott jelölt neve mellett x vagy + jellel az igen vagy a nem szavak alatti rubrika egyértelműen ki van töltve, vagy egyik sincsen kitöltve (=tartózkodás) és a szavazólap hátoldalán a CESCI cégbélyegző lenyomata látható; a szavazólap nem rongált; - a leadott szavazatok számának összevetése a jelenlévő, szavazásra jogosultak számával; - az elnök külön-külön összeszámolja az érvényes és érvénytelen szavazatokat, majd megállapítja a szavazás eredményességét; eredményes a szavazás, ha van legalább három FBtagjelölt, akik a jelenlévő szavazásra jogosultak legalább háromnegyedétől, egyenként érvényes igen szavazatot kaptak; - az elnök felolvassa a szavazással megválasztott FB-tagok nevét, a kapott szavazatok száma szerinti csökkenő sorrendben, illetve egyenlő számú szavazat esetén alfabetikus sorrendben, majd határozati javaslatot fogalmaz meg a szavazás eredményéről (3 név, FB tagok, 3 évre); - az érvényes és érvénytelen szavazatok, külön kötegelve, zárt, lepecsételt, elnöki aláírással ellátott borítékban, archiválásra kerülnek a Munkaszervezetnél. Az elnök szavazásra kérte a tagokat a szavazás javasolt rendjének elfogadásáról: 6

7 11/2017 (IV. 25.) sz. közgyűlési határozat elfogadja az egy elnökségi tag és három felügyelő bizottsági tag megválasztásához javasolt, közgyűlési jegyzőkönyvben rögzített szavazási eljárási rendet. A szavazatszámlálók és az eljárás rendjére felügyelő személy megválasztása Ezt követően az elnök a közgyűlés tagjait arra kérte, hogy jelöljenek két fő szavazatszámláló személyt és egy fő eljárási rendet felügyelő személyt. A jelölt szavazatszámlálók Baracskayné Komonyi Angéla és Sárkány Péter voltak, míg a szavazás rendjének felügyeletére jelölt személy Nagy Péter. A jelöltek a felkérést elfogadták. Egyéb javaslat hiányában azt elnök szavazásra kérte a tagokat. 12/2017 (IV. 25.) sz. közgyűlési határozat A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlése a szavazási eljáráshoz egyhangúlag megválasztja szavazatszámlálóknak Baracskayné Komonyi Angélát és Sárkány Pétert, valamint a szavazás rendjének felügyeletére Nagy Pétert. Elnökségi és felügyelő bizottsági tagjelöltek meghatározása Az elnök jelezte, hogy a közgyűlést megelőzően, a közgyűlés tagjai részéről írásban nem érkezett jelölés új elnökségi tag és felügyelő bizottsági tagok személyére, viszont az összes, lejárt mandátumú tisztségviselő indulni kívánt a tisztújításon és erről írásban nyilatkoztak (közülük dr. Tilki Attila és Oláh István előre bejelentett akadályoztatásuk miatt nem voltak jelen a közgyűlésen). Az Elnökség támogatta fenti tisztségviselők jelölti státuszát. Egyéb jelöltek hiányában az elnök nevezett tisztségviselők jelöltségéről kérte a közgyűlés szavazását. 13/2017 (IV. 25.) sz. közgyűlési határozat A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlése a tisztújítás során elnökségi tagnak Dr. Jože Gričart, felügyelő bizottsági tagoknak Nagy Kálmánt, dr. Tilki Attilát, Oláh Istvánt nevezi meg egyhangúlag jelölteknek. 7

8 Nyílt szavazás az új elnökségi tagról Az elnök az új elnökségi tag vonatkozásában szavazásra kérte a közgyűlést jelezve, hogy az eredményes választáshoz a jelenlévő, szavazásra jogosultak háromnegyedének kell igen választ adnia (minimum 15 igen szavazat). Igen: 19 Tartózkodás: 1 14/2017 (IV. 25.) sz. közgyűlési határozat A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlése hároméves időtartamra, új elnökségi tagnak egyhangúlag Dr. Jože Gričart választja meg. Titkos szavazás az új felügyelő bizottsági tagokról A titkos szavazás szabályszerű lefolytatását követően az elnök megállapította, hogy érvénytelen szavazat nem született. A jelöltek az alábbi érvényes szavazatokat kapták: Nagy Kálmán 18 igen, 2 tartózkodás dr. Tilki Attila 19 igen, 1 tartózkodás Oláh István 19 igen, 1 tartózkodás Az elnök megállapította, hogy a szavazás eredményes volt, mert a jelöltek egyenként a közgyűlésen jelenlévő, szavazásra jogosultak háromnegyedétől igen választ kaptak. Ennek ismeretében az elnök megfogalmazta a vonatkozó határozatot. 15/2017 (IV. 25.) sz. közgyűlési határozat A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlése a Felügyelő Bizottság új tagjainak, hároméves időtartamra Nagy Kálmánt, dr. Tilki Attilát és Oláh Istvánt választja meg. Az elnök gratulált a megválasztott, jelenlévő tisztségviselőknek és eredményes hároméves munkát kívánt nekik. Egyúttal felkérte a főtitkárt, hogy a szükséges tisztségviselői elfogadó nyilatkozatok aláírása ügyében mielőbb járjon el. 6. napirendi pont: A évi munka- és pénzügyi terv A levezető elnök felkérte a főtitkárt az előterjesztés megtartására. A tervek ismertetését követően kérdés nem hangzott el, az elnök a Felügyelő Bizottság és az Elnökség támogatása mellett szavazásra kérte a tagokat, jelezve, hogy két határozati javaslatról kell dönteni (1. munkaterv elfogadása; 2. pénzügyi terv elfogadása). 8

9 Szavazás eredménye (munkaterv): 16/2017 (IV. 25.) sz. közgyűlési határozat A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlése elfogadja az egyesület évi munkatervét. Szavazás eredménye (pénzügyi terv): 17/2017 (IV. 25.) sz. közgyűlési határozat A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlése elfogadja az egyesület évi pénzügyi tervét. 7. napirendi pont: Egyéb Az Egyéb napirendi pontban észrevétel, indítvány nem hangzott el, így az elnök a tagok, illetve egyéb résztvevők jelenlétét megköszönte, őket a közgyűlést követően büféebédre invitálta, majd a közgyűlést órakor berekesztette. Kmf. dr. Tóth Tamás elnök.. Nagy Gabriella jegyzőkönyv-hitelesítő dr. Jankai Norbert jegyzőkönyvvezető 9

JEGYZŐKÖNYV. amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén

JEGYZŐKÖNYV. amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén JEGYZŐKÖNYV amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén Az ülés helye: Az ülés kezdő időpontja: Az elnökségi ülésen jelen vannak: Budapest, Falk1

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén

JEGYZŐKÖNYV. amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén JEGYZŐKÖNYV amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén Az ülés helye: VIP 1 terem, Lurdy Ház, Budapest Az ülés kezdő időpontja: 2012. május 31.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén

JEGYZŐKÖNYV. amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén JEGYZŐKÖNYV amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén Az ülés helye: Az ülés kezdő időpontja: Az elnökségi ülésen jelen vannak: Budapest, Falk1

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Közhasznú Egyesület (továbbiakban: Egyesület, székhely: 1112 Budapest, Zólyomi út 34/b-36.) 2017. február 14. napján 18.15 órakor tartott megismételt

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Közgyűlés a javaslatot egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

JEGYZŐKÖNYV. A Közgyűlés a javaslatot egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2009. január 29-én 17.00 órakor a Magyar Gószövetség közgyűlésén. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Dienes Péter köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy a Közgyűlés

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2016. 03.21-i RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2013. 04. 19-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jegyzőkönyv A MAGISZ 2014. március 28.-i közgyűléséről Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jelen vannak: 2 jelenléti ív. (mellékelve) 18 szavazásra jogosult

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 18 szavazásra jogosult egyesületi tag és két vendég.

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 18 szavazásra jogosult egyesületi tag és két vendég. JEGYZŐKÖNYV amely készült 2012. december 1. 10 óra 20 perces kezdettel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt tisztújító közgyűlésén, az 1056 Budapest, Molnár utca 5. szám alatt. Jelen vannak:

Részletesebben

Határozatok. a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) 2013. május 30-i közgyűléséről

Határozatok. a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) 2013. május 30-i közgyűléséről Határozatok a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) 2013. május 30-i közgyűléséről 1/2013 (V. 30.) sz. közgyűlési határozat jegyzőkönyv-vezetőnek dr. Jankai Norbertet,

Részletesebben

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13.

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13. Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13. JEGYZŐKÖNYV KIVONAT Közgyűlés helye: SE- I. sz. Sebészeti Klinika Előadóterme 1082 Budapest, Üllő út 78/a., 2. emelet

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás május 6. napján tartott alakuló üléséről

JEGYZŐKÖNYV. az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás május 6. napján tartott alakuló üléséről JEGYZŐKÖNYV az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás 2008. május 6. napján tartott alakuló üléséről Helye: 2500 Esztergom, Szent István tér 1. (Esztergomi királyi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről Jegyzőkönyv A MAGISZ 2017. március 24.-i ismételt- közgyűléséről Az Egyesület adatai: Neve: Magyar Agrárinformatikai Szövetség (MAGISZ) Székhelye: 4032 Debrecen, Böszörményi út. 138. Adószáma: 18234873-1-09

Részletesebben

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv mely felvételre került a Graphisoft Park SE Európai Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott

Részletesebben

A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről

A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről Helye: Az MSZP Miskolci székhelye 3530 Miskolc Corvin út 9 Ideje: 2016. április 23. / szombat / 9,00 óra dr. Kovács

Részletesebben

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb:

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület 1.A szerv neve: (a válasz aláhúzandó) Jegyzőkönyv a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: 2.Az ülés időpontja (év/hónap/nap/óra):

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése JEGYZŐKÖNYV A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése Dátum: 2014. május 31. 10 óra 30 perc Helyszín: Komáromi Városi Sportcsarnok (2900 Komárom, Czuczor Gergely utca 62.) Résztvevők:

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv 1 Közgyűlési jegyzőkönyv Amely készült a Balatonvin Borlovagrend Balatonfüred-Csopak Egyesület (8230 Balatonfüred, Bocsár dűlő 0118/12 hrsz.) a Koczor Pincészetben, 2016.05.08-án d.u. 15:00 órakor kezdődő

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2006. 04. 07-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Helyszín: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban

Részletesebben

Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/

Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/ Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/568-000 E-mail: iskola@petervasara.hu Ikt.sz: 37-4/2017. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pétervásárai Tamási Áron Általános

Részletesebben

Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata

Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata SzMSz 3. sz. melléklete Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata Érvényes: 2012. május 24-től visszavonásig 1 Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége tisztújító/választó közgyűlés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A közgyűlés helyszíne: Verseg-Fenyőharaszt Kastélyszálló

JEGYZŐKÖNYV. A közgyűlés helyszíne: Verseg-Fenyőharaszt Kastélyszálló JEGYZŐKÖNYV a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Részvénytársaság (székhely: 1033 Budapest, Polgár u. 8-10.) 2003. április 23-i évi rendes, megismételt közgyűléséről A közgyűlés helyszíne:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNY. 1. FESTO-AM Sport Egyesület tisztségviselő választás 2. A szavazás végeredményének kihirdetése a szavazat számláló bizottság által

JEGYZŐKÖNY. 1. FESTO-AM Sport Egyesület tisztségviselő választás 2. A szavazás végeredményének kihirdetése a szavazat számláló bizottság által JEGYZŐKÖNY Készült 2011 március 07-én a FESTO-AM Gyártó Kft. 1037 Budapest, Csillaghegyi út 32-34. szám alatti rendezvénytermében a FESTO-AM Sport Egyesület második Vezetőség választásán. Az első időpontra

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező alkalmazotti értekezletről

JEGYZŐKÖNYV A Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező alkalmazotti értekezletről JEGYZŐKÖNYV A Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező alkalmazotti értekezletről Az intézmény neve, címe: Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános

Részletesebben

Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint.

Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. 1 J EGYZŐKÖNYV készült a Szilikátipari Tudományos Egyesület (Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122-124.) 2018. május 15-én a MESSER Hungarogáz Kft. tárgyalótermében (1044 Budapest, Váci út 117.) megtartott

Részletesebben

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318 Jegyzőkönyv kivonat a Magyar Naturisták Egyesületének rendes közgyűlésén hozott határozatairól Időpont: 2016. április 16. 10 óra Helyszín: Délegyháza Művelődési Ház, Délegyháza, Szabadság tér 1. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöke órakor üdvözli a megjelenteket és megnyitja a Közgyűlést.

Jegyzőkönyv. A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöke órakor üdvözli a megjelenteket és megnyitja a Közgyűlést. Jegyzőkönyv Készült a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Közgyűlésén 2017. május 26-án a Zöld Kapcsolat Egyesület tárgyaló termében (3525 Miskolc, Kossuth u. 13. szám) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 9 szavazásra jogosult egyesületi tag és négy vendég.

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 9 szavazásra jogosult egyesületi tag és négy vendég. JEGYZŐKÖNYV amely készült 2012. május 26. 10 óra 00 perces kezdetel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt közgyűlésén, az 1039 Budapest, Piroska utca 2. szám alat. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2008. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2012. február 27-én megtartott közgyűléséről Közgyűlés helye: Szeged, Osztrovszky u. 6. Időpontja: 2012. február 27.16.30. óra Taglétszám: 80 fő Megjelentek száma:

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV készült a Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1097 Budapest, Ecseri út 14-16.) 2006. december 28. napjának 10 órájára meghirdetett, és a Társaság

Részletesebben

Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA. Budapest

Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA. Budapest Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA Budapest A tisztségviselők megválasztásának rendje 1. A választás általános szabályai (1.) A Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 27-én Mezőkövesden, az Ipartestületek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 10 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 10 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég JEGYZŐKÖNYV amely készült 2011. június 25. 10 óra 30 perces kezdettel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt közgyűlésén, a 1035 Budapest, Raktár utca 1. szám alatt. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV, 2015. MÁJUS 29. 1. OLDAL

JEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV, 2015. MÁJUS 29. 1. OLDAL 1. OLDAL JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyarországi Amerikai Staffordshire Terrier Egyesület (továbbiakban, de nem kizárólagosan: Egyesület) rendkívüli Közgyűlésén, Dunavarsányban, a Gyóni Géza utca 5 szám alatt.

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2016.08.23., kedd 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2016. Jegyzőkönyv Makár Richárd: Köszöntöm a megismételt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Magyar Geocaching 2011. október 1-én tartott közgyűléséről. Jelen jegyzőkönyv 2 darab mellékletet tartalmaz: 1. melléklet: a közgyűlés hivatalos meghívója 2. melléklet: jelenléti

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a Cg. 16-10-001759 számon bejegyzett EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (5000 Szolnok, Szapáry út 18.) 2010. április

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező alkalmazotti értekezletről

JEGYZŐKÖNYV. A Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező alkalmazotti értekezletről JEGYZŐKÖNYV A Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező alkalmazotti értekezletről Az intézmény neve, címe: Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola 1151

Részletesebben

Közgyűlés megtartásának módja: a részvényesek vagy a részvényesi képviselők személyes részvételével. 1/2014. (03.17.

Közgyűlés megtartásának módja: a részvényesek vagy a részvényesi képviselők személyes részvételével. 1/2014. (03.17. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a TrophyResort Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 2038 Sóskút, Petőfi Sándor utca 39.), - a továbbiakban: Társaság,- 2014. március 17. napján 10.00 órakor

Részletesebben

Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót.

Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót. TAGGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV felvéve a Magyar Dragon Szövetség Taggyűlésén, 2014. március 11-én, a Virányos Klinikán (Budapest, XII. ker., Virányos út 23/d.) Taggyűlés kezdete 19.10 óra. Jelen vannak: Tagok:

Részletesebben

Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola - Pe Gyál, Bartók Béla utca 75. Ikt.sz.: 206 / JEGYZŐKÖNYV

Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola - Pe Gyál, Bartók Béla utca 75. Ikt.sz.: 206 / JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Készült a Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolában 2017. november 27-én 11 órakor tartott alkalmazotti értekezletén, mely az intézményvezetői pályázat Véleményező alkalmazotti értekezlete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről május 8.

JEGYZŐKÖNYV. Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről május 8. JEGYZŐKÖNYV Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat 2013. május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről 2013. május 8. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bács-Kiskun megyében, Tompa Város Polgármesteri Hivatalában, Tompa,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint 6 fő teljes jogú tag 2 fő egyesületi tag, (szavazati joggal nem rendelkezik)

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint 6 fő teljes jogú tag 2 fő egyesületi tag, (szavazati joggal nem rendelkezik) 1 JEGYZŐKÖNYV amely készült a HAJDÚ-BIHAR MEGYEI SAKKSZÖVETSÉG Közgyűléséről Időpontja: 2015. június 12. 16 óra 00 perc Helye: Debrecen, Maróthy Gy. U. 5-7 (CTS Irodaház oktatóterem) Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

K Ö Z G Y Ű L É S I J E GY Z Ő K Ö N Y V

K Ö Z G Y Ű L É S I J E GY Z Ő K Ö N Y V K Ö Z G Y Ű L É S I J E GY Z Ő K Ö N Y V Az ŐRMESTER Vagyonvédelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelye: H- 1142 Budapest, Ógyalla tér 8-9. székhelyén 2017. november 28-án (huszonnyolcadikán)

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az

Részletesebben

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV közgyűlésről,amely készült 2016 év február hó 19. napján 18.30 órai kezdettel, 5900 Orosháza, Pacsirta utca 8. szám alatt az Orosházi Sakk Egyesület (továbbiakban az Egyesület ) közgyűléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.)

Jegyzőkönyv. Készült: május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.) Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Tárgy: a Magyar Vízkútfúrók

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott, alakulo

JEGYZŐKÖNYV. Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott, alakulo _ FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZ K 20 JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar Villanyautó Klub Egyesület 2014. szeptember hó 30. napján, a 118% Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott,

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV H-1111 Budapest, Egry József utca 1. E. 7/703. E-mail: elnokseg@wikimedia.hu Honlap: http://wikimedia.hu/ EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV a 2019. május 4-én tartott közgyűléséről és megismételt közgyűléséről

Részletesebben

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Jegyzőkönyv készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Helyszín: Budapesti Műszaki Főiskola Kollégium Bánki Donát Tagkollégium Időpont: 2008. május 9. (péntek) 11.00 11.00

Részletesebben

VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT

VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT 1. számú melléklet az SZMSZ-hez NYUGÁLLOMÁNYÚ LÉGVÉDELMI TÜZÉREK BAJTÁRSI EGYESÜLETE VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT NAGYOROSZI 2012. 1. BEVEZETŐ (1) Az Egyesületi választásokat a Választási Szabályzata mellett

Részletesebben

ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Közgyűlés helye: Budapest, XI. Műegyetem rakpart 3. K.240 BME Épültszerkezettani Tanszék konzultációs terme ideje: 2016. május 11. 16.00 A közgyűlés kezdő időpontjában a szavazati

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,

Részletesebben

A kuratóriumi tagok jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag megválasztották Puskás Norbertet, jegyzőkönyv hitelesítőnek Szabó Márta kuratóriumi tagot.

A kuratóriumi tagok jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag megválasztották Puskás Norbertet, jegyzőkönyv hitelesítőnek Szabó Márta kuratóriumi tagot. 2/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Derkovits Iskoláért Alapítvány kuratóriumának üléséről. Időpont: 2016. október 13. 17.00 óra Helyszín: Derkovits Gyula Általános Iskola Szombathely Bem J. u. 7. Jelen vannak:

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2009. MÁRCIUS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az Állami Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés ideje: 2009.

Részletesebben

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről Ikt.szám: 946-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 16 30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről A testületi ülésen meghozott száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola - Pe Gyál, Bartók Béla utca 75. Ikt.sz.: 205 / JEGYZŐKÖNYV

Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola - Pe Gyál, Bartók Béla utca 75. Ikt.sz.: 205 / JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Készült a Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolában 2017. november 27-én 10 órakor tartott tantestületi értekezletén, mely az intézményvezetői pályázat Véleményező nevelőtestületi értekezlete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről Az ülés időpontja: 2001. december 12. Az ülés helye: Budapest, MaTáSzSz tárgyalóterme Az ülésen jelen voltak: a mellékelt

Részletesebben

L.T.SZ Közgyűlés. Jegyzőkönyv. Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén

L.T.SZ Közgyűlés. Jegyzőkönyv. Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén L.T.SZ Közgyűlés Jegyzőkönyv Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén Helyszín: 2015. április 09. 2481 Velence, Kiss köz 6. Hotel Juventus konferenciahelyiségében.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. Jelen vannak: az Egyesület tagjai a mellékelt jelenléti

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV H-1111 Budapest, Egry József utca 1. E 7/703. Honlap: https://wikimedia.hu/ E-mail: info@wikimedia.hu EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV a Wikimédia Magyarország Egyesület 2017. november 20-án tartott közgyűléséről

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2007. MÁRCIUS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: Corinthia Aquincum Hotel (1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 94.) Közgyűlés

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely közgyűlési jegyzőkönyv készült a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége (a továbbiakban Szövetség) 2017. március 25-én 10 órakor megtartott rendes éves Közgyűléséről:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyíregyháza I. Köszöntő

Jegyzőkönyv. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyíregyháza I. Köszöntő Jegyzőkönyv Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyíregyháza 2013. 02. 06. Lovassport Szövetség Hotel Pagony Konferencia Terem Tisztújító Közgyűlése Jelen vannak az elnökség részéről: Bubán Zsolt szakmai alelnök

Részletesebben

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS 2012. május 11. napja ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ

Részletesebben

Határozatok a Magyar Evezős Szövetség ára összehívott Közgyűléséről

Határozatok a Magyar Evezős Szövetség ára összehívott Közgyűléséről Magyar Evezős Szövetség Közgyűlési határozatok 2013. Határozatok a Magyar Evezős Szövetség 2013. 04. 06-ára összehívott Közgyűléséről MESZ 2013.04.06/1. sz. közgyűlési Határozat A közgyűlés egyhangúan

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült: MKE Pest Megyei Szervezetének tisztújító közgyűlésén

Jegyzőkönyv Készült: MKE Pest Megyei Szervezetének tisztújító közgyűlésén M a g y a r K ö n y v t á r o s o k E g y e s ü l e t e P e s t M e g y e i S z e r v e z e t e 2 0 0 0 S z e n t e n d r e, P á t r i á r k a u t c a 7. w w w. p e m e k s z. h u Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 A szervezet neve: Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete Jegyzőkönyv Helye:

Részletesebben

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg. Jegyzőkönyv, amely a Budai Polgárok Társasága 2010. március 30. napján 17 órakor tartott közgyűléséről készült. Jelen vannak a mellékelt jelenléti ív szerint 13 fő: A közgyűlés egyhangú határozattal levezető

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 1. Köszöntő és a napirendi pontok ismertetése, valamint elfogadása Előterjesztő: Fekete Csanád, DÖK elnök

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 1. Köszöntő és a napirendi pontok ismertetése, valamint elfogadása Előterjesztő: Fekete Csanád, DÖK elnök JEGYZŐKÖNYV Nemzeti Közszolgálati Egyetem Doktorandusz Önkormányzat (2017/2. számú) Küldöttgyűlésének 2017. március 20-án 17:30 kezdettel tartott üléséről Helye: 1101 Budapest, X. Hungária krt. 9-11. A

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v készült a FORRÁS Vagyonkezelési és Befektetési Részvénytársaság (1113 Budapest, Bartók Béla út 152.; cégjegyzékszáma: 01-10-043872) 2005. május 17. napjának 10 órájára meghirdetett,

Részletesebben

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS 2011. május 13. napja ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1/2011. (IV.15.) számú Zirc és Környéke Ipartestület közgyűlési határozat

JEGYZŐKÖNYV. 1/2011. (IV.15.) számú Zirc és Környéke Ipartestület közgyűlési határozat JEGYZŐKÖNYV Készült 2011. április 15-én 18.30 órakor a Zirc és Környéke Ipartestület közgyűlésén a Zirc és Környéke Ipartestület székházában a Zirc, Vak B. u. 1. szám alatt. Jelen vannak: jelenléti ív

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség január 26-án kor megtartott közgyűléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség január 26-án kor megtartott közgyűléséről JEGYZŐKÖNYV a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség 2018. január 26-án 14.00-kor megtartott közgyűléséről Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Benyó Balázs köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondja,

Részletesebben

Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének december 10-i ülésére

Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének december 10-i ülésére Előterjesztés a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata közgyűlésének 2010. december 10-i ülésére Tisztelt Közgyűlés! 2. napirend: Az Alapszabály módosítása, kiegészítése Az Alapszabály

Részletesebben

örgyi Albert Általános Iskola 1161 Budapest Csömöri u. 20. OM : Fax: :

örgyi Albert Általános Iskola 1161 Budapest Csömöri u. 20. OM : Fax: : örgyi Albert Általános Iskola JEGYZŐKÖNYV KIVONAT A 2017. VIII. 29-i nevelőtestületi ülésről Tárgy: az intézményi pedagógiai program módosításának elfogadása Helyszín: 1161 Budapest Csömöri u. 20. A nevelőtestület

Részletesebben

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén Jegyzőkönyv amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén A küldöttközgyűlés helye: OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió (Budapest V., Semmelweis u.

Részletesebben

Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016

Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016 Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016 Időpont: 2016. április 20. 20:15 Helyszín: Budapest Mellékletek: Jelenléti ív Alapszabály Az elnök a határozatképesség vizsgálata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1/2012.(05.9.) számú lakásszövetkezeti határozat:

JEGYZŐKÖNYV. 1/2012.(05.9.) számú lakásszövetkezeti határozat: JEGYZŐKÖNYV Készült a Pécs-Szigeti II. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet 2012. május 9-én 18 00 órai kezdettel megtartott évi rendes közgyűlésén a PÉTÁV Kft. Pécs, Tüzér u. 18-20. számú rendezvénytermében.

Részletesebben

Jegyzőkönyv, Gyerekesély Biztos Kezdet Korai Képességgondozás Albizottság alakuló üléséről

Jegyzőkönyv, Gyerekesély Biztos Kezdet Korai Képességgondozás Albizottság alakuló üléséről Jegyzőkönyv, mely készült 2013. július 11. napján 9 órakor a Gyerekesély Irodában (7530 Kadarkút, Fő u. 7.) tartott Kadarkúti- Nagybajomi Gyerekesély Biztos Kezdet Korai Képességgondozás Albizottság alakuló

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Babits Emil Hofferné Hanich Erika Kovács Attila Oszvald József Ruppert Báláné Scheer József Schindler László Tihanyiné Baki Zsuzsanna

JEGYZŐKÖNYV. Babits Emil Hofferné Hanich Erika Kovács Attila Oszvald József Ruppert Báláné Scheer József Schindler László Tihanyiné Baki Zsuzsanna JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Német Kisebbségi Önkormányzat testületének 2007. március 14-én 10.00 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza I. emeleti Szent István termében megtartott alakuló üléséről.

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY amely felvételre került a DUNA HOUSE HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca 17., Cg. 01-10-048384; továbbiakban: Társaság ) 2016.

Részletesebben

2016. évi HATÁROZATOK JEGYZÉKE II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK

2016. évi HATÁROZATOK JEGYZÉKE II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. évi HATÁROZATOK JEGYZÉKE I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK I. Közgyűlési Határozatok 2016.04.19./1.sz. KGY. határozat: A Közgyűlés elfogadja a meghívóban kiküldött napirendi pontokat.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Jegyzőkönyv készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Helyszín: Óbudai Egyetem Kollégium Bánki Donát Tagkollégium Időpont: 2010. május 14. (péntek) 11.00 11.00 (elnök)

Részletesebben

amely felvételre került a Budapesti Unitárius Egyházközség (1055 Budapest, Nagy Ignác u. 2-4.) közgyűlésén

amely felvételre került a Budapesti Unitárius Egyházközség (1055 Budapest, Nagy Ignác u. 2-4.) közgyűlésén J e g y z ő k ö n y v amely felvételre került a Budapesti Unitárius Egyházközség (1055 Budapest, Nagy Ignác u. 2-4.) közgyűlésén A közgyűlés helye: A közgyűlés időpontja: 1055 Budapest, Nagy Ignác u. 2-4.

Részletesebben

A KODOLÁNYI JÁNOS FŐISKOLA SZENÁTUSI TAGJAINAK VÁLASZTÁSI ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA 2016.

A KODOLÁNYI JÁNOS FŐISKOLA SZENÁTUSI TAGJAINAK VÁLASZTÁSI ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA 2016. A SZENÁTUSI TAGJAINAK VÁLASZTÁSI ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA 2016. 1 BEVEZETÉS A Kodolányi János Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzatában rögzítettek szerint, a Szenátusnak hivatalból tagjai a rektor mellett

Részletesebben

Budapest XVI. ker. Szent Györgyi Albert Általános Iskola 1161 Budapest Csömöri u. 20. OM : Fax: :

Budapest XVI. ker. Szent Györgyi Albert Általános Iskola 1161 Budapest Csömöri u. 20. OM : Fax: : JEGYZŐKÖNYV KIVONAT A 2017. VIII. 29-i nevelőtestületi ülésről Tárgy: az intézményi házirend és szmsz helyesbítésének elfogadása Helyszín: 1161 Budapest Csömöri u. 20. A nevelőtestület az alábbi határozatot

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kérte a testület határozathozatalát a napirendet illetően.

Jegyzőkönyv. Kérte a testület határozathozatalát a napirendet illetően. Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-én Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében tartott ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL. Jelen vannak:

Részletesebben

Közgyűlési Jegyzőkönyv

Közgyűlési Jegyzőkönyv Közgyűlési Jegyzőkönyv,amely készült a Dél-Dunántúli Gyógy-és Termálfürdők Egyesülete (továbbiakban Egyesület, székhelye 7625 Pécs Vince u. 9/2.) 2014. szeptember 19-én 09:00 órakor megtartott közgyűléséről.

Részletesebben

rendkívüli közgyűlésén

rendkívüli közgyűlésén KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a KREDITJOG CORPORATION Nyrt. 2012 január 9. napján, 10:00 órai kezdettel, a 1054 Budapest, Hold u. 21.II. em. 4. sz. alatt megtartott rendkívüli közgyűlésén Jelenlévők:

Részletesebben

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv 2008/2. Jegyzőkönyv Készült az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete 2008/2. Közgyűlésén 2008. június 9-én Helyszín: Érd, Kutyavári u. 11. A 17:30 órára meghirdetett kezdési időpontban nem jelent meg

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Jelen Közgyűlési jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv ) felvételre került az alulírott napon a PLOTINUS HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: PLOTINUS HOLDING

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a GrEnergie Corporation Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (Korábbi nevén Kreditjog Nyrt) (székhely: 1137 Budapest, Carl Lutz rakpart 29. Kláris Irodahajó., a továbbiakban:

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2016. október 26. napján 14.15 órai kezdettel a Magyar Artériás Stiffness Társaság (6000 Kecskemét, III. Béla krt. 6. III. emelet 11.) 1181 Budapest, Kossuth Lajos

Részletesebben

A MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA

A MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA A MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA A Magyar Vámügyi Szövetség közgyűlése az Alapszabályban, illetve a Szervezeti és Működési Szabályzatban foglaltak alapján háromévente a következő tisztségviselőket

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. október 22-én 16,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J e g y z o k ö n y v

J e g y z o k ö n y v J e g y z o k ö n y v készült a ZALAKERÁMIA Részvénytársaság (8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi D. tér 6.) 2003. április 23. napjának 10,30 órájára meghirdetett, és a Társaság Tófeji Gyáregységében (8946

Részletesebben