Sikeres felkészülést és versenyzést kívánunk!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Sikeres felkészülést és versenyzést kívánunk!"

Átírás

1 Az idén a XII. Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedőt hirdeti meg a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Réhelyi Látogatóközpontja Hagyománnyá vált immár, hogy a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Réhelyi Látogatóközpontja Őszirózsa néven ismert természetvédelmi vetélkedőt hirdet az általános iskolák felső tagozatosai számára. Ennek első fordulója mindig írásbeli anyag, melynek megoldása és beküldése után a nyolc, legtöbb pontszámot elért csoport vesz részt a középdöntőben. Helyszín: Biharugra, Bihari Madárvárta Időpont: április 24-én Innen az első öt helyezett jut tovább a döntőbe, aminek megrendezésére az Állatok Világnapja alkalmából, október 2-án kerül sor Dévaványán, a Réhelyi Látogatóközpontban. A versenyre 3 fős csoportok jelentkezését várjuk, - nevezési díj 250,- Ft/fő egy iskolából akár több csoport is nevezhet. A feladatlap anyaga a honlapról letölthető. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: április 19. Postacím: Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Réhelyi Látogatóközpont 5510 Dévaványa, Réhely Bővebb információ: a / és a / telefonokon vagy a rehely@kmnp.hu címen kérhető. Sikeres felkészülést és versenyzést kívánunk!

2 Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság XII. ŐSZIRÓZSA Természetvédelmi Vetélkedő 2015 FELADATLAP

3 1. FELADAT: Madárles Szikes tavak környékén található madárfajok nevét kapod a helyes betűsorrend esetén. A megfejtéseket írd a nevek mellé. DINÁ ÁÁSRNYM ŐGÜFGGCEEIN YANG ASCÓKG CAÁSSZR BBSOÚ VKÖÖSC LIÁNPUG LTSCYGÖÓA

4 2. FELADAT: Rovarismeret Melyik bogár / B/ és/vagy rovar /R/, írd melléjük a megadott betűvel! MEZEI TÜCSÖK ERDEI GANÉJTÚRÓ HÉTPETTYES KATICA HOMOKI HANGYALESŐ KÉK NÜNÜKE RÓZSABOGÁR SZÚ ALFÖLDI SZITAKÖTŐ LÓBOGÁR V. LÓTÜCSÖK

5 3. FELADAT: Az Univerzum titkai keresztrejtvény A megfejtés egy ma még nem igazán ismert, de annál veszélyesebb jelenség neve. A megfejtés:.

6 1. A fény terjedésének gyorsasága más kifejezéssel. 2. A csillagokra legjellemzőbb gáz. 3. A Földhöz legközelebb lévő csillag. 4. Legismertebb csillagalakzatunk. 5. Az égbolton bizonyos időnként megjelenő, csóvás égitest. 6. Az Orion népies neve. 7. Mi a neve annak a galaxisnak, melyben bolygónk is található. 8. Cepheus és Cassiopeia lánya a mitológia szerint. 9. A Nagy Göncöl ismertebb, népies neve. 10. A mitológia szerint ki volt Cassiopeia. 11. A Naphoz legközelebb lévő bolygó. 12. Melyik a Naprendszer legnagyobb körgyűrűvel rendelkező bolygója 13. Aszterizmus. 14. Aquilaként ismert csillagképünk. b. Válasszatok ki egy általatok kedvelt csillagképet vagy alakzatot és rajzoljátok le.

7 4. FELADAT: Kakukktojás. Minden esetben indokold a válaszodat. 1. mocsári teknős 2. fürge gyík 3. vöröshasú unka 4. törékeny kuszma Indoklás: 1. vörösfenyő 2. lucfenyő 3. erdei fenyő 4. fekete fenyő Indoklás: 1. szarvasbogár 2. hétpettyes katica 3. kacsafarkú szender 4. csalánbogár Indoklás: 1. vetési varjú 2. csóka 3. szarka 4. vörös vércse Indoklás:

8 1. kis tyúktaréj 2. medvehagyma 3. erdei pajzsika 4. kónyasárma Indoklás: 1. keskenylevelű gyékény 2. vízi hídőr 3. gyapjas sás 4. sulyom Indoklás: 1. korai denevér 2. keleti sün 3. vörös mókus 4. mocsári teknős Indoklás: 1. fekete fenyő 2. mézgás éger 3. fehér nyár 4. kecskefűz Indoklás:

9 1. piros árvacsalán 2. szarvaskerep 3. ligeti zsálya 4. fekete peszterce Indoklás: 1. pannon csiga 2. éti csiga 3. kórócsiga 4. balatoni kecskeköröm Indoklás:

10 5. FELADAT: Magyarországon élő növény- és állatfajok. Képezz a megadott jelzőkből és főnevekből hazánkban élő fajokat! Kösd össze a szerinted összetartozókat! Minden szót többször is felhasználhatsz! vízi áfonya, réti gólya erdei fenyő közönséges nyárfa vörös boglárka fekete mályva fehér harmatkása

11 6. FELADAT: Gyógynövények és hatásaik. a. Írd a fotók alá a megfelelő számot, mely a növény nevét, s a betűt, mely hatásait jelzi. b. Készítsetek rajzot arról a gyógy vagy fűszernövényről, amelyik a legjobban tetszik nektek. 1. KAMILLA VAGY SZÉKFŰ 2. ORVOSI ZSÁLYA 3. KAKUKKFŰ 4. LEVENDULA 5.LESTYÁN 6. KERTI IZSÓP 7.FODROS PETREZSELYEM 8. KÖRÖMVIRÁG 9. ROZMARING

12 10. BAZSALIKOM 11. CITROMFŰ 12. CSOMBORD VAGY BORSFŰ 13. OREGÁNÓ 14. TÁRKONY

13

14 A. Húsok, levesek ismert fűszere, de csak kevesen tudják, hogy gyógynövényként is régóta alkalmazott növény. Emésztést javító, nyugtató, fájdalomcsillapító hatású, álmatlanság, hiperaktivitás, depresszió és idegkimerültség ellen is kiváló. Az ókorban zsibbasztó hatása miatt fogfájás esetén fogyasztották. B. Kámforra emlékeztető, keserű, aromás fűszer, örökzöld levelei szaponint és cseranyagot tartalmaznak, illóolaj tartalma magas. Kemény fagyokra érzékeny. Ideg-és gyomorerősítő, epe és görcsoldó, fürdővizek illatosítására is használják, miközben a fürdőző szervezetet felfrissíti. Fűszerként mártások, vadhúsok, pácok, szárnyas sültek, gombás és halételek fűszerezésére, ecetek ízesítésére kiváló. C. Hazánk dombvidéki erdeiben vadon élő fűszernövényünk. Levele, virága a majorannáéhoz hasonlít, másik neve épp ezért vad majoranna. Gyógyhatása: köhögéscsillapító, hörgő-és hangszalaggyulladás, rekedtség esetén használjuk. Forrázata torokfájásra, reuma ellen való. Gyógybor is készül belőle. Fűszernövényként a majorannához hasonló módon felhasználható. D. Pompás illata / balzsmfű / és íze miatt széles körben használt fűszernövény. Vad és kerti változatai mind erőteljes baktériumölő, fertőtlenítő, e mellett szélhajtó, görcsoldó hatásúak. Illóolaja 40 %-ban timolt, 15 %ban pedig karvakrolt tartalmaz, melyeknek köszönheti aromás, kámforos illatát. E. Talán a legváltozatosabban, legsokoldalúbban felhasznált, finom illatú gyógy-, fűszer-, s dísznövényünk. Örökzöld, több évesen fásodó szárú félcserje. Nagy mennyiségben használja fel a kozmetikai és illatszeripar, teája nyugtató hatású, mint a belőle készült illóolajok, fürdősók is. F. Fél méternél magasabbra is növő gyógy-és fűszernövény, melynek levelét és gyökerét is felhasználják. Egyes levélváltozatai saláták, köretek, töltelékek, levesek alapjául és díszítésére is szolgál. Segít a csontritkulás és ízületi gyulladás kezelésében. G. Az ókorban is ismert növény, de népszerűségének csúcsát a középkorban érte el, amikor szinte minden vár körül megtalálható volt. Manapság ismét felfelé ível termesztése. Kissé kesernyés ízű, emésztést segítő pecsenyék, nehéz ételek, édességek és likőrök ízesítéséhez alkalmazzák. Az abszint egyik hagyományos alapanyaga az üröm, ánizs és édeskömény mellett.

15 H. Királyfű vagy német bors néven is ismert egy éves gyógy-. fűszer - és dísznövény. Levél nagysága alapján 2 típusa ismert hazánkban, zöld színe mellett egyre elterjedtebb a vörös levél színű is. Fűszernövényként szinte mindenféle étel ízesítéséhez használható. Kellemes íze főleg citrommal és fokhagymával kombinálva érvényesül. Gyakori cserepes és balkonláda növény. A népi gyógyászatban étvágygerjesztőnek, vizelet-és szélhajtónak alkalmazták. I. Aranyló citrom és narancssárga virágairól ismert ez az egyik legsokoldalúbban felhasználható virágunk. Készülhet belőle krém, olaj, tea. Régen esőjósnak is titulálták, mert ha reggel 7 óráig nem nyílott ki, az esőt jelentett. Szív- és nyirokrendszer erősítő, vérnyomás csökkentő, kiváló szer köhögés, meghűlés, vírusos megbetegedések, gombás fertőzések kezelésére, emésztőrendszer erősítő hatású. Alkalmazása külsőleg is változatos. J. Bokros, illatos félcserje, levelei nagy része fakó-fehéresen enyhén molyhos. Gyulladás és izzadáscsökkentő hatású, ismeretes a verejtékképződést szabályozó hatása is. Szájöblögető, légzőszervi megbetegedésekre az egyik legajánlottabb gyógynövény. Levélnedvével bedörzsölve a rovarcsípés enyhíthető. Rokon fajai hazánkban közönségesek. K. Több ismert népi neve mellett ritkán használt az osztrák vagy bécsi rozmaring elnevezése is. Erős, borsosfűszeres illatú, az erdélyi konyha közkedvelt fűszernövénye. A fekete borssal készítendő ételekhez adható, de gyomorkímélés vagy diéta esetén teljesen helyettesítheti a borsot. Vászonzacskóban molyirtóként is megállja a helyét. L. Sokan összetévesztik a zellerrel ezt az évelő gyógy-és fűszernövényt. Levele, virágzata sőt íze, aromája is nagyon hasonlít hozzá. A konzerv és likőriparban nélkülözhetetlen. Teája jó gyomorerősítő, emésztést serkentő, vese- és epekőteák alkotórésze, jó háziszer - nikotin és alkoholmérgezéseknél. M. A mérsékelt öv kozmopolita faja, utakon, szántókon, parlagokon, szikeseken bárhol találkozhatunk vele. Hazánk talán legismertebb gyógynövénye, mely légút tisztító hatása mellett gyulladásgátló, - csökkentő, görcsoldó, ideg-, gyomor- és bélnyugtató hatású is. Felforralt állapotban gőzét inhalálásra, az arcbőr tisztítására és puhítására is alkalmazzák. Teája is közismert.

16 N. Rendkívül erős, jellegzetes illatú növény, melynek elsősorban levele adja ezt az aromát, virágában viszont nagyon sok a nektár, ami miatt a méhek sűrűn keresik fel virágzáskor. Nyugat-Európába a Benedek-rendi szerzetesek telepítették be a kolostorok kertjeibe. Vírusölő tulajdonsága miatt a belőle készült krém ajakherpesz ellen kiváló. Teája és illóolaja ideg-és szívnyugtató, görcsoldó. Gyakran alkalmazzák - még zöld, tört állapotban is fejfájás csillapítására. Fűszerként friss levelét saláták, mártások, főzelékek, gyümölcslevesek, gyümölcssaláták ízesítéséhez felhasználják. Desszertek, szörpök, limonádék fontos alkotó és díszítőeleme. 7. FELADAT: A talaj és élőlényei a. Sorold fel a talaj szintjeit fentről lefelé haladva. / cm es pontossággal / b. Jellemezd az egyes szintek élővilágát. c. Mi a litoszféra, fogalmazd meg 1-2 mondatban. d. Milyen talajtípusokat ismersz, sorold fel.

17 e. Mi a humusz, írd le! f. A talaj alkotórészeit milyen 2 nagy csoportra oszthatod, melyek ezek és mit jelentenek? Fejtsd ki részletesebben. 8. FELADAT: Hazai lepkefajaink a. Egészítsd ki a szavakat mássalhangzókkal és megkapod a lepkefajok neveit, melyek számát/ vagy nevét/ írd a megfelelő kép alá. Fajnevek: 1..ó..á.ó..e..e I 2..e e.a..ú.e..e H 3..a.. é..e.i.á.a..e. J 4..a.á..e.e..e..e C

18 5..a á..a.e..e F 6..i..o..e..e D 7..a..a.i.á.a..e. G 8. a.a.a..a.e..e E 9..i..ó.a.e..e A 10..a..o..e..e B b. A kialakított nevek utáni betűt írd a megfelelő hernyó fotója alá. c. Nézz utána a fenti lepke fajok természetvédelmi értékeinek s írd be nevüket a védettségi kategória megfelelő oszlopába: ,- Ft ,- Ft 5.000,- Ft 2.000,- Ft nem védett

19

20

21

mártásaiba, édességekhez (tészták, sütemények, rizsfelfújtak, gyümölcslevesek, cukorkák), likőrök ízesítésére, pálinka készítésére (pl.

mártásaiba, édességekhez (tészták, sütemények, rizsfelfújtak, gyümölcslevesek, cukorkák), likőrök ízesítésére, pálinka készítésére (pl. Fűszerek Ánizs Általános használata: főzelékek (sárgarépa, tök, cékla, vöröskáposzta), vadételek mártásaiba, édességekhez (tészták, sütemények, rizsfelfújtak, gyümölcslevesek, cukorkák), likőrök ízesítésére,

Részletesebben

Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..)

Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..) Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..) A képek alapján próbáljátok felismerni az adott gyógynövényt, azonosítsátok be a hatását, és hogy a növény melyik

Részletesebben

Milyen ételekbe illenek a leggyakrabban használt fűszerek?

Milyen ételekbe illenek a leggyakrabban használt fűszerek? Milyen ételekbe illenek a leggyakrabban használt fűszerek? Ánizs Babér Barbecue Bazsalikom (más néven: királyfű, német bors) Borecet Boróka Bors Borsfű Borsmenta Cayenne bors Chili Citromfű Citromhéj Citromlé

Részletesebben

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ 2017 Feladatlap Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei - már 14. - Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő

Részletesebben

IX. ŐSZIRÓZSA Természetvédelmi Vetélkedő. Írásbeli feladatok

IX. ŐSZIRÓZSA Természetvédelmi Vetélkedő. Írásbeli feladatok IX. ŐSZIRÓZSA Természetvédelmi Vetélkedő Írásbeli feladatok KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK Réhelyi Látogatóközpont Bihari Madárvárta 2012. 1. Keress fafajokat a táblázatban! Ezek neveit írd le, majd írd melléjük

Részletesebben

Gyógynövények babáknak és mamáknak. Ánizs 1 / 7

Gyógynövények babáknak és mamáknak. Ánizs 1 / 7 Gyógynövények babáknak és mamáknak Ánizs A Közép-Keleten és a Földközi-tenger keleti medencéjében lévő szigeteken őshonos köz 1 / 7 Napjaink fitoterápiája a növény termését és annak illóolaját használja,

Részletesebben

IX. ŐSZIRÓZSA Természetvédelmi Vetélkedő. Írásbeli feladatok

IX. ŐSZIRÓZSA Természetvédelmi Vetélkedő. Írásbeli feladatok IX. ŐSZIRÓZSA Természetvédelmi Vetélkedő Írásbeli feladatok KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK Réhelyi Látogatóközpont Bihari Madárvárta 2012. Hagyománnyá vált immár, hogy a Körös-Maros Nemzeti Park Réhelyi Látogatóközpontja

Részletesebben

Szeretjük a macskákat, de nem a kertben - macskariasztó növények

Szeretjük a macskákat, de nem a kertben - macskariasztó növények Szeretjük a macskákat, de nem a kertben - macskariasztó növények A macskák látogatása után a kertben nem csak a szétkapart ágyások és a kellemetlen szag marad, de négylábú kedvenceink előszeretettel öntözik

Részletesebben

Forrás: http://www.doksi.hu

Forrás: http://www.doksi.hu Az illóolajok gyógyító hatását használja ki Az illatok, mint ingerek az idegrostokon keresztül jutnak az agykéregbe, ahol a megfelelő sejteket ingerlik. Ennek hatására javul közérzetünk. Közérzetünk javulásának

Részletesebben

Téli illóolajok 1. Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Téli illóolajok 1. Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2010 december 03. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Az illóolajok növényi részek természetes kivonatai. Sajtolással, lepárlással,

Részletesebben

Már 2000 évvel időszámításunk előtt felismerték a kínaiak bizonyos növények illóolajainak gyógyító tulajdonságait.

Már 2000 évvel időszámításunk előtt felismerték a kínaiak bizonyos növények illóolajainak gyógyító tulajdonságait. Az utóbbi évtizedben egyike lett azoknak az alternatív kezelésmódoknak, melyeknek a népszerűsége a világ számos országában fokozódik. Ennek oka részben abban keresendő, hogy sokan szenvednek tartós stresszhatással

Részletesebben

Kis f?szer-abc Közzétette: ( Még nincs értékelve

Kis f?szer-abc Közzétette:   (  Még nincs értékelve Kis f?szer-abc 2009 szeptember 27. Flag Szöveg méret Mentés Mérték 0 Még nincs értékelve A f?szerek trópusi vagy hazai eredet? növények illat- és ízanyagokban gazdag részei. Ezeknek min?sége és mennyisége

Részletesebben

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ 2018. Feladatlap Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei - már 15. - Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő

Részletesebben

Mi az? Fogyasztása elősegíti az emésztést, és egy felnőtt ember napi 2mg A-vitamin szükségletét 34 g őrölt formájában biztosítja?

Mi az? Fogyasztása elősegíti az emésztést, és egy felnőtt ember napi 2mg A-vitamin szükségletét 34 g őrölt formájában biztosítja? A fűszer olyan növényrész, amely kedvező kémiai összetételénél fogva kellemes ízt és illatot, esetleg tetszetős színt kölcsönöz ételeinknek, italainknak. Mi az? Fogyasztása elősegíti az emésztést, és egy

Részletesebben

Oktatási anyagok a projekt Traditional and wild című kurzus részére

Oktatási anyagok a projekt Traditional and wild című kurzus részére regional development fund(erdf) Oktatási anyagok a projekt Traditional and wild című kurzus részére FEHÉRMÁLYVA (Althaea officinalis L.) 1. 7. 2012 http://bs.wikipedia.org/wiki/bijeli_sljez regional development

Részletesebben

13 gyógyító tipp cickafarkfűből. A cickafarkfű étvágyjavító, köptető, nyugtató sekentő és, Hatóanyagai

13 gyógyító tipp cickafarkfűből. A cickafarkfű étvágyjavító, köptető, nyugtató sekentő és, Hatóanyagai 13 gyógyító tipp cickafarkfűből A cickafarkfű étvágyjavító, köptető, nyugtató sekentő és, Hatóanyagai Glikozidikus keserűanyag, illóolaj (0,05 0,25%) amelynek komponensei a kamazulén, a kámfor, a szabinén,

Részletesebben

FELHÍVÁS. Békés megye természeti értékei címmel. 5-6. osztályos diákok számára.

FELHÍVÁS. Békés megye természeti értékei címmel. 5-6. osztályos diákok számára. 1/9. oldal FELHÍVÁS A Békés Megyei IBSEN Nonprofit Kft. Kulturális Irodája és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága természetismereti és kulturális vetélkedőt hirdet Békés megye természeti értékei címmel

Részletesebben

Fűszerkeverékek gasztro árlista Kiszerelés: 1, 0 kg Érvényes: 2014 április 01-től visszavonásig

Fűszerkeverékek gasztro árlista Kiszerelés: 1, 0 kg Érvényes: 2014 április 01-től visszavonásig Argentin Steak Gascogne Steak Pecsenye-grillsteak Pecsenye-grillsteak sómentes Steak Steakbors egész Steakbors roppantott Schweizersteak dekor Szuper GrillCsirke Szuper GrillSertés Fűszerkeverékek gasztro

Részletesebben

PALÁNTÁINK. TERMELŐ Gazdapartner Szociális Szövetkezet Szalonna. Petőfi út TELEPHELY Igrici. Kassa utca

PALÁNTÁINK. TERMELŐ Gazdapartner Szociális Szövetkezet Szalonna. Petőfi út TELEPHELY Igrici. Kassa utca PALÁNTÁINK 2017 TERMELŐ Gazdapartner Szociális Szövetkezet Szalonna. Petőfi út 41. 3754 TELEPHELY Igrici. Kassa utca 36 3459 INFORMÁCIÓ - RENDELÉS Telefon: +36 20 2611993 web: www.faluprogram.com e-mail:

Részletesebben

1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8...

1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8... Környezetismeret-környezetvédelem csapatverseny 2014/2015. 1.a.) Mit láttok a képeken? Írjátok alá a nevüket! 2. évfolyam I. forduló 1. 2. 3.. 4.... 5.. 6.. 7... 8... b.) Alkossatok két csoportot a képekből,

Részletesebben

GYÓGYNÖVÉNYTERMESZTÉS

GYÓGYNÖVÉNYTERMESZTÉS GYÓGYNÖVÉNYTERMESZTÉS Gyógynövény fogalma Gyógyszerkönyvben szereplő drogok nyersanyaga. Gyógyításra, ill. egészségvédelemre felhasznált növény. Gyógyításra, gyógyszeripari alapanyagok előállítására, élvezeti

Részletesebben

GYÓGY- ÉS FŰSZERNÖVÉNY KALA UZ 2015.

GYÓGY- ÉS FŰSZERNÖVÉNY KALA UZ 2015. GYÓGY- ÉS FŰSZERNÖVÉNY KALA UZ 2015. TARTALOMJEGYZÉK BAZSALIKOM... 3 BORSFŰ... 4 BORSMENTA... 5 CITROMFŰ... 6 FODORMENTA... 7 KAKUKKFŰ... 8 KORIANDER... 9 LESTYÁN... 10 LEVENDULA... 11 MAJORANNA... 12

Részletesebben

Indul a Túzok Tusa I. fordulója!

Indul a Túzok Tusa I. fordulója! ndul a Túzok Tusa. fordulója! A Körös-Maros Nemzeti Park gazgatóság Körösvölgyi Látogatóközpontja idén is meghirdeti természetismereti vetélkedőjét az általános iskolák 7-8. osztályos tanulói számára.

Részletesebben

KERTRENDEZÉS TERVEZET ÁPRILIS 27.

KERTRENDEZÉS TERVEZET ÁPRILIS 27. KERTRENDEZÉS TERVEZET 2019. ÁPRILIS 27. Fűszerspirál frissítés oregano bazsalikom levendula menta citromfű kakukkfű Nagy-Magyarország növényültetés Fürtös kőtörőfű Hazánkban természetes körülmények közt

Részletesebben

Miklós Dénes. Különleges növények a háztájiban

Miklós Dénes. Különleges növények a háztájiban Miklós Dénes Különleges növények a háztájiban Sok szeretettel ajánlom feleségemnek, Karolinának, kislányomnak, Karolina Rékának és minden kedves ismerœsömnek Miklós Dénes Különleges növények a háztájiban

Részletesebben

GÁRDONYI ZOLTÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA és AMI Biharkeresztes, Damjanich u. 21. Telephely: Biharkeresztes, Kossuth u. 52.

GÁRDONYI ZOLTÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA és AMI Biharkeresztes, Damjanich u. 21. Telephely: Biharkeresztes, Kossuth u. 52. GÁRDONYI ZOLTÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA és AMI 4110. Biharkeresztes, Damjanich u. 21. Telephely: Biharkeresztes, Kossuth u. 52. Telefon: 06-54-431-258, Telephely:06-30-2495215 Email cím: gardonyi.zoltan.iskola@reformatus.hu

Részletesebben

Versenyző adatlap. Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe:

Versenyző adatlap. Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe: Versenyző adatlap Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe: Vizeink védelme I. forduló 1, Az alábbi keresztrejtvény egy, a vízgazdálkodásban

Részletesebben

2. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév

2. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév Iskola: 1 Csapatnév: 1. a.) Fejtsétek meg a rejtvényt! 2. 1. 3.. 2. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév 1. Örökzöld fa. 2. Ez lesz a virágból. 3. Csonthéjas gyümölcs.. Erdei állat. Megfejtés:

Részletesebben

VÍZ-KVÍZ Mire figyelmeztetnek a környezetvédők a víz világnapján?

VÍZ-KVÍZ Mire figyelmeztetnek a környezetvédők a víz világnapján? VÍZ-KVÍZ 1. 1. Mikor van a víz világnapja? 1. március 23. 2. április 22. x. március 22. 2. Mire figyelmeztetnek a környezetvédők a víz világnapján? 1. a folyók és tavak szennyezettségére 2. a Föld vizeinek

Részletesebben

VI. Földi János országos természettudományi verseny I. FORDULÓ - beküldési határidő: november 7.

VI. Földi János országos természettudományi verseny I. FORDULÓ - beküldési határidő: november 7. VI. Földi János országos természettudományi verseny I. FORDULÓ - beküldési határidő: 2018. november 7. Az I. korcsoport (3. és 4. évfolyam) feladatai: 1.1. feladat Készíts vízórát, vagyis víz segítségével

Részletesebben

Present Royal Reklámstúdió Méz kínálatunk

Present Royal Reklámstúdió Méz kínálatunk Méz kínálatunk A legfinomabb és legkülönlegesebb mézeket gyűjtöttük itt össze Önöknek, melyek remek ajándékként szolgálnak az ünnepek közeledtével. Termékeink más és más kiszerelésben kaphatóak. 36g tól

Részletesebben

Feng Shui kert lépésről lépésre...

Feng Shui kert lépésről lépésre... Feng Shui kert lépésről lépésre... 4. rész Készítsünk illatos fűszerkertet! Minden illat gyógyszer! Ebben a részben teszünk egy kis kitérőt. A sok elméleti tudnivaló után, jöjjön a gyakorlat. Tarts velünk!

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai 1. példány Budapest, 2014. május 30. Szerzőtársak: Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta

Részletesebben

INFUSION. TIENS prémium teák

INFUSION. TIENS prémium teák INFUSION TIENS prémium teák TIENS TEÁK, HOGY JÓ NAPJA LEGYEN A tea az egyik legősibb és legnagyobb becsben tartott ital a világon. Elkészítésének módja és fogyasztása régóta fontos részét képezi a kínai

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4 08/2-2009-0039.

TÁMOP-3.1.4 08/2-2009-0039. TÁMOP-3.1.4 08/2-2009-0039. Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda 2010.05.03-2010.05.25. Amikor a tölgyet kivágják, az egész erdő visszhangzik az esésétől, de száz makkot vet csöndben egy észrevétlen

Részletesebben

BIOLÓGIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

BIOLÓGIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Biológia középszint 1512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 13. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a középszintű dolgozatok

Részletesebben

AROMA ARCÁPOLÁS. A NÖVÉNYEK természetes erejével

AROMA ARCÁPOLÁS. A NÖVÉNYEK természetes erejével AROMA ARCÁPOLÁS A NÖVÉNYEK természetes erejével Növényi alapú 100% természetes AROMA kezelés TARTALOM A kozmetika és a növények...3 Aroma kezelés...4 Esszencia olajok...5 Növényi kivonatok...6 Személyre

Részletesebben

Fűszer- és gyógynövénykert

Fűszer- és gyógynövénykert Fűszer- és gyógynövénykert "Semmi áron se mondjatok le arról, hogy mindig legyen időtök gyümölcsöt, gyógynövényt, virágot szedni, gyűjteni! Hajoljatok le a földig és emelkedjetek az égbe utánuk!" (Maurice

Részletesebben

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ...

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ... Tompáné Balogh Mária KÖRNYEZETISMERET Élô és élettelen természet TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK. osztályos tanulók részére............. a tanuló neve pauz westermann AZ ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN TERMÉSZET ALAPISMERETEI.

Részletesebben

Őszirózsa- vetélkedő 1. forduló

Őszirózsa- vetélkedő 1. forduló Őszirózsa- vetélkedő 1. forduló 1. Határozd meg melyik madárrendre vonatkoznak az alábbi tulajdonságok!? / A vastag betűs rész segít a beazonosításban. / 1. Ragadozók, gömbölyded, fehér tojásokkal szaporodnak.

Részletesebben

Ötlettár Madarak és Fák napi programhoz

Ötlettár Madarak és Fák napi programhoz Lampert Bálint Ötlettár Madarak és Fák napi programhoz A természetvédelmi törvény 43. (3) szerint Minden év május 10-e a Madarak és Fák Napja. E nap megemlékezéseinek, rendezvényeinek a lakosság különösen

Részletesebben

lexikon Fűszer és fűszerkeverék Fűszeráruház Kecskemét, Wesselényi u. 5. www.fuszeraruhaz.hu

lexikon Fűszer és fűszerkeverék Fűszeráruház Kecskemét, Wesselényi u. 5. www.fuszeraruhaz.hu Fűszer és fűszerkeverék lexikon A kiadvány a kínálata alapján készült. A tartalma szabadon felhasználható, szerkeszthető a forrás feltüntetésével. Kecskemét, Wesselényi u. 5. FŰSZEREK Ánizs Előszó helyett

Részletesebben

1. forduló 3. 4. osztály

1. forduló 3. 4. osztály 1. forduló 3. 4. osztály ÁLLATISMERET 1. Az alábbi állatok mindegyike védett Magyarországon! Elérhető összesen: 121 pont Írjátok a megoldólapra az állatok nevét! A tíz védett állat felismeréséhez, megnevezéséhez

Részletesebben

Teával a hurkák ellen

Teával a hurkák ellen Teával a hurkák ellen A fűszeres, illatos teakeverékek csökkentik az étvágyat, felpörgetik az anyagcserét és méregtelenítenek A tea fogyasztásától a kötőszövetek is feszesebbé válnak, a bőr tisztább és

Részletesebben

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez SZINTVIZSGA FELADAT a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai

Részletesebben

Gyümölcsök erdőn-mezőn

Gyümölcsök erdőn-mezőn Húsos som piros bogyói A csonthéjas gyümölcseink közül az egyik legismertebb az erdők, cserjék, laza kötésű talajok kedvelt növénye, a pirosas színű húsos som. A gyümölcs ismeretes, édeskés-fanyar-savanykás

Részletesebben

4. osztályos feladatsor II. forduló 2016/2017. tanév

4. osztályos feladatsor II. forduló 2016/2017. tanév Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 4. osztályos feladatsor II.

Részletesebben

Füvészkert. Történetek, rejtvények és feladatok gyógy- és fűszernövényekről

Füvészkert. Történetek, rejtvények és feladatok gyógy- és fűszernövényekről Füvészkert Történetek, rejtvények és feladatok gyógy- és fűszernövényekről Az ősz bőséggel kínálja az értékes vitaminforrásokat vadon termő fákon, cserjéken, növényeken. Magyarországon kb. 3000 gyógynövényfaj

Részletesebben

Mámorító fűnyírás Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Mámorító fűnyírás Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( Ritkán jut az emberek eszébe, hogy egy kellemes illat segíthet az ellazulásban. Most nem a parfümök permetezéséről, vagy a mesterséges illatforrásokról van szó. Egy egészséges, egyszerű és kellemes módszer

Részletesebben

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez SZINTVIZSGA FELADAT a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai

Részletesebben

Fűszerek I. Zöldfűszerek, levélfűszerek

Fűszerek I. Zöldfűszerek, levélfűszerek Fűszerek I. Zöldfűszerek, levélfűszerek Babér (Laurus nobilis L.) Régen ismert fűszer, a mediterráneumban vadon is termő, Kis-Ázsiában honos, a Földközi-tenger környékén széles körben termesztett örökzöld

Részletesebben

Termékeink CSOKOLÁDÉK LEVENDULAOLAJ GYÓGYTEAKEVERÉKEK FÜRDŐOLAJAK FÜRDŐSÓK GYŐGYNÖVÉNYLIKŐRÖK SZAPPANOK KÉZKRÉMEK

Termékeink CSOKOLÁDÉK LEVENDULAOLAJ GYÓGYTEAKEVERÉKEK FÜRDŐOLAJAK FÜRDŐSÓK GYŐGYNÖVÉNYLIKŐRÖK SZAPPANOK KÉZKRÉMEK Termékeink Herba officinalis A Pannonhalmi Főapátság 996 óta működő Gyógynövénykertjében mintegy 35 féle gyógynövényt termesztünk. A növényeket frissen levágva, vagy szárított formában hasznosítjuk, értékesítjük.

Részletesebben

Termékeink CSOKOLÁDÉK

Termékeink CSOKOLÁDÉK Termékeink Herba officinalis A Pannonhalmi Főapátság 996 óta működő Gyógynövénykertjében mintegy 35 féle gyógynövényt termesztünk. A növényeket frissen levágva, vagy szárított formában hasznosítjuk, értékesítjük.

Részletesebben

Linand Srl PARAJDI GYÓGYNÖVÉNYES SÓTERMÉKEK NAGYKERESKEDELME. Minden,ami gyógyír,minden,ami só

Linand Srl PARAJDI GYÓGYNÖVÉNYES SÓTERMÉKEK NAGYKERESKEDELME. Minden,ami gyógyír,minden,ami só Linand Srl PARAJDI GYÓGYNÖVÉNYES SÓTERMÉKEK NAGYKERESKEDELME Minden,ami gyógyír,minden,ami só SÓSZAPPAN NAPI HASZNÁLATRA,BŐRBETEGSÉGEK MEGELŐZÉSÉRE SÓPÁRNA KEREK IZÜLETI FÁJDALMAK,FÜLGYULLADÁS,HÁTFÁJÁS,KÖHÖGÉS

Részletesebben

INTERNETES VETÉLKEDŐ 1. forduló Beküldési határidő: 2015. május 12. cím: csordasb@freemail.hu 1. FORDULÓ

INTERNETES VETÉLKEDŐ 1. forduló Beküldési határidő: 2015. május 12. cím: csordasb@freemail.hu 1. FORDULÓ 1. FORDULÓ 1. Feladat: Erdő kvíz Válasszátok ki a helyes megoldást! 1.A magyarországi erdőterület nagysága a honfoglalás idején ekkora lehetett: A) 5-7 % B) 18-20 % C) 40-60% D) 80-90% 2. Magyarország

Részletesebben

A levendula alkalmazása A levendula teában vagy gyógynövénypárna részeként nyugtató hatású, és elalvást elősegítő.

A levendula alkalmazása A levendula teában vagy gyógynövénypárna részeként nyugtató hatású, és elalvást elősegítő. mottolajas gőzfürdőt. Egy forró vízzel telt tálba tegyünk 4 csepp bergamottolajat, és 10 percig hagyjuk, hogy a gőz kifejtse hatását. A legjobb, ha egy nagy törülközőt teszünk a fejünkre, ami az edényt

Részletesebben

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2015. I. forduló FELADATLAP

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2015. I. forduló FELADATLAP Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2015 I. forduló FELADATLAP Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei Túzok Tusa I. fordulójában, mely hagyománnyá vált verseny elnevezését

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Versenyző

Részletesebben

Iskola: Csapatnév: 2. Felülről lefelé, és alulról felfelé elrejtettük a növények fejlődéséhez szükséges feltételeket. Keressétek meg!

Iskola: Csapatnév: 2. Felülről lefelé, és alulról felfelé elrejtettük a növények fejlődéséhez szükséges feltételeket. Keressétek meg! Iskola: 1 Csapatnév: 4. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév 1. Ki adta fel az apróhirdetéseket? a. Futóversenyre várom mezei rokonaim jelentkezését! Döntsük el ki a gyorsabb! Üregi kollégák

Részletesebben

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai és vizsgáztatási

Részletesebben

Daganatos megbetegedések kialakulásának megelőzése. Készítette: dr. Májerné Tobak Edit

Daganatos megbetegedések kialakulásának megelőzése. Készítette: dr. Májerné Tobak Edit Daganatos megbetegedések kialakulásának megelőzése Készítette: dr. Májerné Tobak Edit Szervezetünkben folyamatosan keletkeznek ráksejtek! De! a megfelelően működő immunrendszer irányítása alatt tevékenykedő

Részletesebben

5. fejezet Tanórán kívüli felhasználás lehetőségei

5. fejezet Tanórán kívüli felhasználás lehetőségei 5. fejezet Tanórán kívüli felhasználás lehetőségei KERTÉSZ SZAKKÖR Szeptember 1. Gyógy- és fűszernövények szedése - Ősz elején újból le kell szüretelni a gyógynövényeket. - A növények helyes szárításának

Részletesebben

MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY. területi forduló MEGOLDÓKULCS

MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY. területi forduló MEGOLDÓKULCS MADARAK ÉS FÁK NAPJA ORSZÁGOS VERSENY 2018 területi forduló MEGOLDÓKULCS I.: A 2018-as év madara: a vándorsólyom I./1.: Kérdezz-felelek Feladat: Egyetlen szóval válaszolj az alábbi feladványokra: 1. Az

Részletesebben

Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2010 december 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Az illóolajokról szóló cikkünk második részében az olajak használati módjait vesszük

Részletesebben

Az aranyat érő tejsavó

Az aranyat érő tejsavó A tej legértékesebb része 1. oldal (összes: 5) 2. oldal (összes: 5) A sárgás színű, áttetsző folyadék, amit a sajt lecsöpögtetése során nyerünk, maga a tejsavó, és ezzel találkozunk akkor is, ha aludttejet

Részletesebben

Egyedi teák /egy növény drogja/ 50g 600.-Ft. Emésztőrendszerre

Egyedi teák /egy növény drogja/ 50g 600.-Ft. Emésztőrendszerre Egyedi teák /egy növény drogja/ 50g 600.-Ft Emésztőrendszerre Apróbojtorján (Agrimonia Eupatoria) Torokfertőtlenítésre, máj-és epeműködés szabályozására, bélrenyheségre, vizelettartási problémákra teáját,

Részletesebben

Természetismeret 3. osztály - 3. forduló -

Természetismeret 3. osztály - 3. forduló - MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Nemzeti Parki Termék Védjegyjogosultak a Körös-Maros Nemzeti Parkban

Nemzeti Parki Termék Védjegyjogosultak a Körös-Maros Nemzeti Parkban Nemzeti Parki Termék Védjegyjogosultak a Körös-Maros Nemzeti Parkban 1. Török Nándor Bálint (Székkutas) A székkutasi őstermelő 280 méhcsaláddal dolgozik, helyben, illetve vándorolva. Tavasztól nyár végéig

Részletesebben

CURRYS-ZÖLDSÉGLEVES PAPRIKAKOCKÁVAL

CURRYS-ZÖLDSÉGLEVES PAPRIKAKOCKÁVAL CURRYS-ZÖLDSÉGLEVES PAPRIKAKOCKÁVAL» 2 személyre -15 perc 1/2 db paprika 1 ek olívaolaj 1 ek currypor Vágd kockára a paprikát és süsd olajban 3 percig. Azután önts hozzá 300 ml sovány tejet. A maradék

Részletesebben

4. állomás. Környezetismeret- környezetvédelem. Békésen Békésben

4. állomás. Környezetismeret- környezetvédelem. Békésen Békésben 4. állomás Környezetismeret- környezetvédelem Békésen Békésben 1 BÉKÉSEN BÉKÉSBEN 1. feladat Mottó: Ha majd mindnyájan összefogunk, S küzdünk a környezetszennyezés ellen, Senki sem fog majd szemetelni,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ Dr. Szalai Miklós Gyógynövényes Tankert 2015. évi munkájáról. Emlékházban elvégzett kertészeti munkák és jövőbeli tervek

BESZÁMOLÓ Dr. Szalai Miklós Gyógynövényes Tankert 2015. évi munkájáról. Emlékházban elvégzett kertészeti munkák és jövőbeli tervek BESZÁMOLÓ Dr. Szalai Miklós Gyógynövényes Tankert 2015. évi munkájáról 2015. április vége óta vezetem a Dr. Szalai Miklós Emlékházat mint tájgondnok. Ez a munkakör számos szakmai kihívás és feladat elé

Részletesebben

A katalógus megtekin!ető i#.

A katalógus megtekin!ető i#. Termékkatalógus A katalógus megtekin!ető i#. Megtekin!ető i#. Ta$alomjegyzék Chi-Lee, Csák Norris...1. oldal Tűzköpő, Pusztapaszta... 2. oldal Macskajaj, Füst az üstben...3. oldal Tüzes vörös chili lekvár,

Részletesebben

ARANYVESSZŐ CSALÁN PITYPANG / GYERMEKLÁNCFŰ KÖRÖMVIRÁG

ARANYVESSZŐ CSALÁN PITYPANG / GYERMEKLÁNCFŰ KÖRÖMVIRÁG ARANYVESSZŐ A modern fitoterápiában főleg a húgyúti megbetegedések kezelésére használják. Ha a vesehomokra és -kőre hajlamos egyének rendszeresen isszák, csökkenti a kőképződés veszélyét. Fájdalomcsillapító,

Részletesebben

A vízparti növények. Melyik tónak lehet gazdagabb élővilága?

A vízparti növények. Melyik tónak lehet gazdagabb élővilága? A vízparti növények Melyik tónak lehet gazdagabb élővilága? Ennek vagy ennek? Jellemzően milyen növények lehetnek a vízparton? A NÁD: és a GYÉKÉNY: Mi jellemző a nádasra? hozzájárul a vizek öntisztulásához

Részletesebben

Turisztikai programajánló

Turisztikai programajánló Turisztikai programajánló 2012 Kedves Természetbarát Látogató! A Körös-Maros Nemzeti Park 2012-ben is szeretettel várja látogatóit több új és számos már megszokott, a látogatók számára közkedvelt programmal.

Részletesebben

É R T É K E L Ő Ö S S Z E S Í T Ő L A P

É R T É K E L Ő Ö S S Z E S Í T Ő L A P A legszebb konyhakertek programba Név:.. Méret... m 2 Helyezés: Lánykori név:.. által benevezett.. alatt található kertről. Cím:. Telefon:... E-mail cím:. Kertet művelők száma összesen:. fő Több generáció

Részletesebben

NŐI PROBLÉMÁK A TERMÉSZET- GYÓGYÁSZ SZEMÉVEL. Molnárné Haholt Zsuzsanna Természetgyógyász, életmód tanácsadó és terapeuta

NŐI PROBLÉMÁK A TERMÉSZET- GYÓGYÁSZ SZEMÉVEL. Molnárné Haholt Zsuzsanna Természetgyógyász, életmód tanácsadó és terapeuta NŐI PROBLÉMÁK A TERMÉSZET- GYÓGYÁSZ SZEMÉVEL Molnárné Haholt Zsuzsanna Természetgyógyász, életmód tanácsadó és terapeuta NŐK ÉLETSZAKASZAI Újszülött kor Csecsemőkor Kis gyermekkor Óvodás és kisiskolás

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

A magyar pirospaprika

A magyar pirospaprika A magyar pirospaprika A kiadvány a kínálata alapján készült. A kiadvány tartalma szabadon felhasználható, szerkeszthetö, a forrás megjelölésével A magyar füszerpaprika Ezt a csodálatos és finom fűszert

Részletesebben

Gyógy- és Fűszernövény mintagazdaság létrehozása a Gyógynövények Völgyében

Gyógy- és Fűszernövény mintagazdaság létrehozása a Gyógynövények Völgyében Gyógy- és Fűszernövény mintagazdaság létrehozása a Gyógynövények Völgyében Készítette: Fatér Balázs István fbi@gyogynovenyekvolgye.hu 06-30/894-64-93 Magyar neve Latine nomen Gyűjtendő rész Gyűjtési idő

Részletesebben

Oktatási anyagaink az agrár szektorban

Oktatási anyagaink az agrár szektorban Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 II. nemzetközi workshop HUSK/1101/1.1.1/0361 project Oktatási anyagaink az agrár szektorban Kövesd Andrea TREBAG KFT Life Long Learning

Részletesebben

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T O K

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T O K S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T O K a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítésekhez, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai és vizsgáztatási

Részletesebben

Az egyensúly belülről fakad!

Az egyensúly belülről fakad! Az egyensúly belülről fakad! TIENS BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA A Belső egyensúly tabletta étrend-kiegészítő készítményt különösen az emésztőrendszer működésének serkentésére fejlesztették

Részletesebben

Iskola neve:. Csapatnév: Környezetismeret-környezetvédelem országos csapatverseny. I. levelezős forduló. 3. évfolyam november 20.

Iskola neve:. Csapatnév: Környezetismeret-környezetvédelem országos csapatverseny. I. levelezős forduló. 3. évfolyam november 20. Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Iskola neve:. Csapatnév: Környezetismeret-környezetvédelem

Részletesebben

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK Csány-Szendrey Általános Iskola Rezi Tagintézménye 2017 Foltos szalamandra Szín: fekete alapon sárga foltok Testalkat: kb.: 20 cm hosszú Élőhely: Lomberdőben

Részletesebben

RÁK: víz, kardinális, negatív, nőies, Hold (mellkas, gyomor) Zöldség: káposzta, retek, saláta, uborka

RÁK: víz, kardinális, negatív, nőies, Hold (mellkas, gyomor) Zöldség: káposzta, retek, saláta, uborka HERBÁLASZTROLÓGIA A herbálasztrológia jelentősége abban rejlik, hogy meghatározza a növények egyénre szabott hatását az asztrológia segítségével. Az asztrológiában minden növény valamely bolygó uralma

Részletesebben

Magyarországon engedélyezett SYNGENTA készítmény-kultúra párok MRL értékei

Magyarországon engedélyezett SYNGENTA készítmény-kultúra párok MRL értékei kalászosok (búza, árpa, tritikále, rozs, zab) 0,05 (zab, rozs, búza, tritikálé); 0,5 (árpa) 28 virágzás (BBCH69) burgonya 0,02* 14 sorzáródás (BBCH 39) cukorrépa lambda-cihalotrin 0,02* (gyökér) 14 sorzáródás

Részletesebben

M E G O L D Ó L A P. Emberi Erőforrások Minisztériuma. Korlátozott terjesztésű!

M E G O L D Ó L A P. Emberi Erőforrások Minisztériuma. Korlátozott terjesztésű! Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsga befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. elnökhelyettes M E G O L D Ó L A P szakmai írásbeli

Részletesebben

Különleges Feng Shui receptek! Ötletes karácsonyi ajándékok 2. rész.

Különleges Feng Shui receptek! Ötletes karácsonyi ajándékok 2. rész. Különleges Feng Shui receptek! Ötletes karácsonyi ajándékok 2. rész. Jól és sokat ad az, aki az ajándékkal mosolyt is ad. Az első részben (Különleges Feng Shui receptek! A Víz elem íze a sós 1. rész.)

Részletesebben

Szerkesztette Vizkievicz András. Vizsgakövetelmények

Szerkesztette Vizkievicz András. Vizsgakövetelmények Szerkesztette Vizkievicz András Vizsgakövetelmények Ismerje a nyitvatermőknél megjelenő evolúciós újításokat (virág, mag, víztől független szaporodás), hozza ezeket összefüggésbe a szárazföldi élethez

Részletesebben

Rózsa katalógus Tearózsa hibridek tel

Rózsa katalógus Tearózsa hibridek   tel Rózsa katalógus 2013. Tearózsa hibridek www.rozsa.kereskedes.eu tel. +36 70 311-6255 www.rozsa.kereskedes.eu rozsa@kereskedes.eu Tearózsa hibridek www.rozsa.kereskedes.eu tel.: +36 70 311-6255 Tearózsa

Részletesebben

Háztűznéző a bogaraknál

Háztűznéző a bogaraknál Háztűznéző a bogaraknál A tücsök A tücsök A mezei tücsök (Gryllus campestris) az ízeltlábúak törzsének, a rovarok osztályának és az egyenesszárnyúak rendjének egyik faja. 2016-ban elnyerte az "Év rovara"

Részletesebben

TestLine - Környezetismeret bemeneti mérés Minta feladatsor

TestLine - Környezetismeret bemeneti mérés Minta feladatsor soportosítsd az állatokat élőhelyük szerint! 1. 3:10 Normál tyúk vaddisznó szarvas szarvasmarha róka kecske Vadon élő állatok Ház körül élő állatok 2. kérdés nagyobb mint egy önálló oldal, ezért nem tud

Részletesebben

TestLine - Környezetismeret bemeneti mérés Minta feladatsor

TestLine - Környezetismeret bemeneti mérés Minta feladatsor soportosítsd a világtájakat! 1. 4:04 Normál Jelöld! G H északkelet észak kelet délkelet délnyugat nyugat dél északnyugat minden sorban pontosan egy helyes válasz van ŐVILÁGTÁJK MLLÉKVILÁGTÁJK Jelöld! Melyik

Részletesebben

1. Á L P P I Ó C 6. R A K A S Z 2. L Á K A S N Y A R A 7. Ö L T Ő S Ü V 3. K Ó S B A R E G E N I C 8. G Y A N E L E P

1. Á L P P I Ó C 6. R A K A S Z 2. L Á K A S N Y A R A 7. Ö L T Ő S Ü V 3. K Ó S B A R E G E N I C 8. G Y A N E L E P 1. forduló 7 8. osztály Iskola neve: Csapattagok neve: Beküldési határidő: 2014. február 14. Hétvezér Általános Iskola A 2. fordulóba bejutott csapatok nevét honlapunkon nézhetik meg 03.04-től. Elérhető

Részletesebben

II. félév 1. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

II. félév 1. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére II. félév 1. óra Készült az Európai

Részletesebben

Fűszer-fogyasztás és élelmiszerbiztonsági. országaiban. Szűcs Viktória, Harangozó Júlia, Szabó Erzsébet

Fűszer-fogyasztás és élelmiszerbiztonsági. országaiban. Szűcs Viktória, Harangozó Júlia, Szabó Erzsébet Fűszer-fogyasztás és élelmiszerbiztonsági vonatkozásai EU országaiban Szűcs Viktória, Harangozó Júlia, Szabó Erzsébet Bevezetés A fűszerek otthoni felhasználása nagy népszerűségnek örvend, valamint egyre

Részletesebben

Természetes olajok, teák és növények. Gógymódok

Természetes olajok, teák és növények. Gógymódok Természetes olajok, teák és növények Gógymódok Figyelem! A felsorolt termékek és alkalmazási módok nem mindenkinél, és nem minden esetben hoznak eredményes változást. Ebben az esetben próbálkozzunk vagy

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA HÍRLEVÉL 10. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM 2017. SZEPTEMBER FŰSZEREK TISZTELT OLVASÓ! A TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA HÍRLEVÉL CÉLJA AZ, HOGY AZ ÚJSÁGÍRÓK SZÁMÁRA HITELES INFORMÁCIÓKAT NYÚJTSON AZ EGÉSZSÉGES

Részletesebben

Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén

Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén A Levegő Munkacsoport pályázatot indított annak érdekében, hogy Budapest belső kerületeiben megnöveljék az egy

Részletesebben