Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámolóm Első hét

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámolóm Első hét"

Átírás

1 Beszámolóm Első hét Hétfő. Kiutazásunk napja Sokat nem aludtunk, reggel 4-kor már kelhettünk is. 4:50-kor már a reptéren voltunk, és 6:50-kor már repültünk is Koller Henivel (osztálytársammal) Svédországba. Illetve bocsánat, helyesbítek, először Münchenbe landoltunk 8:00-kor. A gépen kaptunk egy csokis kekszet, és választhattunk valamit inni. Én körülbelül ennyire emlékszem, mert utána belülről néztem a szemhéjamat. A késés miatt kicsit többet vártunk a kelleténél, egészen pontosan 10:15-kor szállt fel a gépünk Münchenből. A gépen kaptunk egy activiát, és pár szelet almát. Ismételten csak ennyire emlékszem, illetve arra, amikor már Svédország felett repültünk. A csomagokat simán átvettük, szerencsére megérkezett mindegyik, nem lett semmi baja, és semmi sem tűnt el belőle. Ahogy kiértünk, az egyik tanárunk várt ránk, és egy másik Leonardos társunkra, aki Angliából érkezett. Elmentünk együtt a szállásra, ahol találkoztunk a koordinátorral, megkaptuk a szoba kulcsokat (amik amúgy kártyák) és berendezkedhettünk. Henivel kerültünk egy szobába. A szoba, és az egész szálloda nagyon szép, és hangulatos. Fanni később, olyan 16:00-16:30 körül érkezett. Ő egy francia lánnyal van egy szobában. Este nyolckor eligazítás volt, ott találkoztunk a többiekkel is, akikkel eddig még nem. Megkaptuk az órarendünket, a bérletünket, és egyéb információkat. Van egy konyha, modern, és teljesen felszerelt, amit bármikor használhatunk. Van egy nagy hűtő, amiben csak a mi cuccaink vannak, amibe a kaját mellesleg mi rendeljük minden hétre. Persze szóltak, hogy csak alap dolgokat rendelhetünk, de itt a lazac is annak számít.. :D Friss kenyeret pedig minden nap kapunk. Szombaton és vasárnap a hotel reggeliztet, úgyhogy ha szeretnénk, akkor nem kell magunknak készíteni, mehetünk oda is, csak előző nap szólni kell a recepciósnak.

2 A mosás szintén ingyenes, egyedül a mosóport kell kifizetni. Itt szintén szólni kell előző nap. A szobákban emeletes ágyak vannak, minden szobában 2, szekrény viszont nincs, úgyhogy alul alszunk, felülre pakolunk. A fürdő közös, egyben van a mosdókkal, viszont nagyon kulturált és tiszta. A környék nagyon szép, a közelében van egy két bolt, a szükséges dolgokat és persze sok édességet tudunk ott venni. A villamos megállók is közel vannak, kb. 5 perc sétára a szállástól. Szállásunk.

3 Kedd. Reggel 7-kor a svéd tanárunkkal, Mariaval találkoztunk a hotel recepciójánál. Onnan mentünk a városba. Megmutatta nekünk, hogy honnan indul a villamos, melyikkel tudunk menni, hol kell leszállnunk, melyik busszal tudunk elmenni a sulihoz. Az iskolában elmondta a szabályokat, a házirendet, kaptunk egy suli kártyát, és egy kulcsot, ami a saját öltözőszekrényünket nyitja, így a szakács illetve felszolgáló ruhánkat bent tarthatjuk az iskolában, nem kell hazahozni. Még kimosni sem, mivel ha koszos lesz, ott ahol megkaptuk, oda kell visszavinni, és kicserélik nekünk tisztára, persze minden költség nélkül. Körbevezetett minket az iskolában, megmutatta, hogy hol lesznek az óráink. Utána a koordinátorunkkal, Merike-vel találkoztunk, újabb információkat kaptunk a hétre nézve, illetve összeállítottuk a listát, hogy milyen alapanyagokat szeretnénk rendelni a jövő hétre. Ezután egy állampolgári ismeretek órán vettünk részt, ahol egymással kellett rövid interjút készíteni, mit szeretünk csinálni a szabadidőnkben, hány évesek vagyunk, mondjunk pár szót a családunkról, stb. Házi feladatot is kaptunk, választani kellett egy témát, és azon belül kell beszélni Svédországról. Pl.: lehetett választani a svéd kultúrát. Én a sportot választottam, és azon belül is a jégkorongot (milyen meglepő :D). 12:00-tól egy Welcome Lunch -on vettünk részt, az iskola egyik éttermében, ahol találkoztunk az összes tanárunkkal. Vicces, volt, hogy több tanár is érdeklődött, hogy ki az a Leonardo-tanulók közül, aki jégkorongozik. Nagyon kedvesek voltak, a koordinátor mondta, hogy segít csapatot találni, az egyik szakoktató meg már a telefonján mutatta, hogy milyen csapatok vannak a környéken. :D Úgyhogy remélem, lassan írhatok Anyuéknak, hogy küldjék utánam a hoki cuccomat. Az ebéd után Mariával elmentünk először hajóval, majd gyalogszerrel várost nézni. Megmutatta nekünk a sétálóutcákat, a sürgősségit, a központi pályaudvart, a legolcsóbb boltot, ahol be tudunk vásárolni, pl. kozmetikai termékeket, stb. A túra során elmentünk egy tipikus svéd-, Göteborg legöregebb kávézójába. A kávé is és az almás pite is nagyon finom volt, a felszolgálók pedig nagyon kedvesek. Az egyiknek talán túlságosan is tetszettek a magyar lányok, pontosabban a Heni.. :D Na de hát ez van. :D Mi minden esetre jót nevettünk. A nap 17:00-kor ért véget, utána még sétáltunk a plázában, elmentünk együtt vásárolni, akinek kellett az elintézte a bankot, vagy vett svéd telefonkártyát (nekem nem kellett, mert már a Jantól kaptam, akinek kell a szám az írjon, és elküldöm ), azután elmentünk együtt haza, ahol az olasz srácok csinálták a vacsorát, a többiekkel pedig elmosogattunk, és összepakoltunk.

4 Szerda. Szerdán, az állampolgári ismeretek tanárunkkal találkoztunk reggel 9:00-kor Brunnsparken mellett. Délután 17:00-ig kirándultunk. Megnéztük a városházát, hajókirándulásra mentünk, étteremben ebédeltünk (ahol hoki meccs ment a tv-ben, :D még egy pont Svédországnak), elmentünk megnéztünk egy nagy piacot, utána a hal piacot, amit Fish Church -nek hívnak a Göteborgiak, bementünk egy könyvesboltba és megnéztünk egy német és egy angol templomot is. Megnéztük Göteborg egyik legjobb egyetemét. A Tanár úr mesélte, hogy rengeteg külföldi tanul itt. Többek között mondta, hogy ha szeretnénk, ide is járhatnánk.( You are more than welcome.. )A tanítás ingyenes, a legtöbben - még úgymond pénz is kapnak azért, hogy ide járjanak ösztöndíjasok, csak a tankönyvet, illetve ha az étterembe eszel, azt kell kifizetni Csütörtök. Csütörtökön 08:30-tól 13:00-ig Swedish bakery óránk volt. Sütiket sütöttünk, amiknek megkaptuk a receptjeit is. Az óráink után lementünk ebédelni a suli éttermébe. Azután átöltöztünk, és a program a bowlingozás volt, egészen 16:30-ig.

5 Bowling utáni csoportkép

6 Péntek. Pénteken 10:00-kor már az iskolában voltunk. A suli éttermében ettünk egy pék sütit, volt aki kávézott, volt aki teázott. 10:30-tól 12:00-ig Svéd nyelvóránk volt. Utána ebéd, majd újabb svéd nyelvóra 12:30-tól 14:00- ig. A vacsit az angol osztálytársunk főzte. Halat, zöldséges körettel. Nagyon finom volt. Utána közösen elmosogattunk, és mindenki ment aludni Szombat. A szombat reggel lassan és nyugisan kezdődött. Felkeltünk, megreggeliztünk a hotelben, ahol nem tudtunk olyat mondani ami nem lett volna beszélgettünk, pihiztünk. 13:00-kor elindultunk Liseberg felé, ami Svédország legnagyobb vidámparkja. 14:00-kor találkoztunk ott Mariával, a svéd nyelvtanárunkkal. Megkaptuk a karszalagokat, térképet, illetve mielőtt szélnek eresztett volna minket, megebédeltünk a Burger Kingben. Innentől kezdve szabad volt a pálya, mindenki arra ment, amerre akart, este 10-ig (akkor zárt a vidámpark) arra ültünk fel, amire csak akartunk. A vidámpark felé sétálva, a betonban csillagok voltak, amire híres emberek nevei voltak írva.

7 Itt még nem sejtettünk semmit.. Kicsit izgultunk,de semmi extra.. :D

8 Ezeken a helyeken pörgetni lehetett, és csokikat lehetett nyerni. Mi is pörgettünk egy-két helyen. És szerencsém is lett az egyiknél.

9 Kilátás, az óriáskerékről..

10 Összegezve nagyon jó napunk volt, nagyon sok jó dolgot láttunk, rengeteg élménnyel gazdagodtunk Vasárnap. A vasárnap egy nagyon light-os nap volt. Felkeltünk, lementünk reggelizni a hotel éttermébe, kimostunk, kiteregettünk, számítógépeztünk, beszélgettünk, elmentünk egy hatalmasat sétálni.. És úgy nagyjából ennyi. Este a finn osztálytársunk, Mikael készített vacsorát, lazacot, főtt krumplit, zöldségeket, salátát. Nagyon finom volt. Mosogatás, rendrakás, fürdés, és alvás. Vagy az én esetemben, még ezeket a sorokat írom. Tehát jó éjszakát, remélem kimerítő volt a beszámoló, jövő héten jön a következő! ;) Hej då

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámolóm

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámolóm Beszámolóm 2013-09-30 Hétfő. 2013.09.30.-2013.10.06. Hétfőn, 8:00-kor kezdtünk a suliban, svéd főzés/felszolgálás óráink voltak. Felszolgáláson 5-en vagyunk, (két német lány, egy francia, és mi Fannival

Részletesebben

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámolóm

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámolóm Beszámolóm 2013.10.14. 2013.10.20. 2013-10-14 Hétfő. - utolsó hét a költözés előtt - 8:00-tól 12:30-ig felszolgálással kezdtünk, mint minden hétfőn. 18 főre megterítettünk, a csapat másik fele megcsinálta

Részletesebben

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap 1. Nap Életem első repülése volt, nagyon élveztem. Este érkeztünk meg a szállásra, ami nagyon szép helyen van. Aztán elmentünk vacsorázni egy étterembe. 2. Nap Reggeliztünk a szállón. Reggelire zsömle

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013 aug.11. aug.31

Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013 aug.11. aug.31 Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013 aug.11. aug.31 Készítette: Szakál Gyula 1. nap: Aug. 11. vasárnap: Indulás Békéscsabáról 2013. augusztus 11. hajnal 5:00 körül! Reggel 8:00-kor megérkeztünk

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámoló

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámoló Beszámoló 2013.12.16. Hétfő 2013.12.16. 2013.12.22. Hétfőn 8:30-kor keltem, nem bírtam aludni, be voltam sózva a síelés miatt. :D Lementem megreggeliztem, és megbeszéltem az egyik kollégámmal, hogy megtanít

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámolóm

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámolóm Beszámolóm 2013-11-11 Hétfő. 2013.11.11.- 2013.11.17. Hétfőn Heni is és Én is szabadok voltunk. Felkeltünk, megreggeliztünk, pihiztünk, skypoltunk, stb. Bementünk a városba, vásárlás céljából. Út közben

Részletesebben

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során.

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Bocskor Bill Turner nov. 7 Péntek Utazás: Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Szállás: Komfortos,tiszta,kényelmes és nagyon bejövös

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés. Készítette: Ondrejcsik Ákos. Drezda, 2013.08.11.-31.

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés. Készítette: Ondrejcsik Ákos. Drezda, 2013.08.11.-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11.-31. Készítette: Ondrejcsik Ákos 0. nap Augusztus 11. (vasárnap) Reggel 5órakkor indultunk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközép iskolából

Részletesebben

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámolóm

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámolóm Beszámolóm 2013.12.23. 2013.12.29. Repül az idő, ha az ember jól szórakozik mondják az okosok. Tényleg így van. Összesen 8 teljes napot (ha 22-ét amikor este érkeztem, és 31-ét amikor reggel hazarepültem

Részletesebben

Rodosz, Gennadi Írta: Horváth Vanessa 2016.

Rodosz, Gennadi Írta: Horváth Vanessa 2016. Rodosz, Gennadi 2016.07.18-2016.08.29 Írta: Horváth Vanessa 2016. Erasmus+ Gennadi 2016. június 18-án indultunk a Liszt Ferenc reptérről Rodoszra, hogy eltöltsünk ott 6 hét szakmai gyakorlatot. Későn délután

Részletesebben

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: 2017-1-HU01-KA102-035318 Célország: Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Faipari technikus Résztvevő neve: Juhász

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

MUNKANAPLÓ. Prága, Csehország március Kiss Gábor

MUNKANAPLÓ. Prága, Csehország március Kiss Gábor MUNKANAPLÓ Prága, Csehország 2019. március 02 24. A tanuló neve: Szilágyi Hédi Évfolyama, tanult szakmája: 9. D Turisztikai szervező, értékesítő Projekt címe: Cool-turizmus Prágában Fogadó hotel neve:

Részletesebben

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016.

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Rodosz Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Az utazás elött pár nappal már elkezdtem minden szükséges dolgot beszerezni, ami az induláshoz kell. Nagyon vártam már az indulást, mert még sosem utaztam repülőgépen.

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is helyt álltam Németországban.

A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is helyt álltam Németországban. 2017 évi Erasmus program Pálfi Ilona vagyok (1997.07.31.) a Toldi Miklós Él. iskola tanulója. A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is

Részletesebben

Beszámoló. Franciaország, Marcoussis. a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27.

Beszámoló. Franciaország, Marcoussis. a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27. Beszámoló Franciaország, Marcoussis a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27. Október 06. szombat: 13:40-re megérkeztünk az északi repülőtérre (Roissy Charles de Gaulle). Marcoussis 25 km-re

Részletesebben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Varga Péter: Skandinávium Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Rügyek 3253 Varga Péter Ah, fehér ember Bárcsak elég vér lenne a pucámban, s lefotóznám! Egy börtönszerű, szürke, magas kerítéssel

Részletesebben

Ez volt életem legszebb, legjobb hat hete, amit soha nem fogok elfelejteni. Hálás vagyok, hogy az Erasmus + ilyen lehetőséggel ajándékozott meg

Ez volt életem legszebb, legjobb hat hete, amit soha nem fogok elfelejteni. Hálás vagyok, hogy az Erasmus + ilyen lehetőséggel ajándékozott meg Rodosz Rodosz egy kis sziget Görögországban, ahol 6-an voltunk 6 hétig szakmai gyakorlaton. Májusban, amikor jelentkeztünk még merni se gondoltam volna, hogy én oda kijutok valamikor is, túl szép volt,

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

Finnországi beszámoló

Finnországi beszámoló Finnországi beszámoló 2011.10.24 hétfő Épségben megérkeztünk Helsinkibe. Az iskola kis mikrobuszával jöttek értünk a repülőtérre. Útközben megálltunk hideg élelmet vásárolni, a szállásra érkezés után megvacsoráztunk.

Részletesebben

Csóka Boglárka beszámolója Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 2014.11.22.-szombat Tallin

Csóka Boglárka beszámolója Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 2014.11.22.-szombat Tallin Csóka Boglárka beszámolója Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 2014.11.22.-szombat 11:30- kor indultunk a ferihegyi repülőtérről, Budapestről. Helsinkiben átszálltunk és kb, fél 7 kor

Részletesebben

EILC Beszámoló. Vaasa, Finnország

EILC Beszámoló. Vaasa, Finnország EILC Beszámoló Vaasa Finnország 2013.08.05. 2013.08.23. Név: Nagy János Küldő intézmény: Óbudai Egyetem KVK EILC kurzus helye: Vaasa, Finnország EILC kurzust szervező intézmény: University of Vaasa Kurzus

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31.

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Készítette: Puskás Péter 2013.08.11. (vasárnap) Reggel negyed öt és fél öt között gyülekeztünk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

Marcoussis, Franciaország Gyakorlati napló

Marcoussis, Franciaország Gyakorlati napló 2012.10.06 (szombat) Marcoussis, Franciaország Gyakorlati napló - Délelőtt 11:40-kor indulás a Liszt Ferenc reptérről, EasyJet géppel. 13:40-kor megérkeztünk Párizsba, a Roissy Charles de Gaulle repülőtérre.

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Kovács Szilvia Kovács Szilviának hívnak, a Budapesti Műszaki Főiskola, Keleti Károly Gazdasági Karának végzős hallgatójaként adatott meg számomra a lehetőség,

Részletesebben

Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7.

Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7. Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7. Hétfı Hétfın reggel indultunk a Keleti pályaudvarról az erdei iskolába, melyet már nagyon vártam. Sok gyerek utazott együtt, mert nemcsak az én osztályom, hanem az

Részletesebben

Tanulmányi út Tornióban. 2015/2016 tavaszi félév. Danka Zsuzsa

Tanulmányi út Tornióban. 2015/2016 tavaszi félév. Danka Zsuzsa Tanulmányi út Tornióban 2015/2016 tavaszi félév Danka Zsuzsa dankazsuzsi@gmail.com Az utazás előtt Az előző félévet ugyanezen az egyetemen töltöttem és a félév alatt arra jutottam, hogy meghosszabbítom

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Comenius II. Meeting - Málaga, Spanyolország 2014. február 17-21.

Comenius II. Meeting - Málaga, Spanyolország 2014. február 17-21. Comenius II. Meeting - Málaga, Spanyolország 2014. február 17-21. Kiutazók: Kovács Györgyi pedagógus Kis Angéla 8.b osztályos tanuló Zakupszky Lili 8.b osztályos tanuló 1. nap II.17. hétfő Hajnali 3 óra

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma:

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: Célország: 2017-1-HU01-KA102-035318 Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Szállítmányozási ügyintéző Résztvevő neve:

Részletesebben

Első nap Körülbelül délután 1-re értünk jött egy kis busz, aminek örültem nagyon mert egyrészt milyen luxus már másrészt nem kellett cipelni a pont 15 kilogramm bőröndömet. Az út két óra volt Budapestre,

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11.-31.

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11.-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11.-31. Készítette: Bakos Zoltán 1. nap (Augusztus 11.) Hajnali 4:30-ra volt tervezve az indulás, de csak 5 órakor tudtunk elindulni 3 kisbusszal. Reggel

Részletesebben

Beszámoló Olasz tanulmányútról

Beszámoló Olasz tanulmányútról Vendéglátó szakmát tanulók és gyakorlati oktatók szakmai kompetenciafejlesztése Olaszországban (2015-1-HU01-KA102-013197) Beszámoló Olasz tanulmányútról Gradoi szakmai tanulmányút során olyan emberekkel

Részletesebben

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt.

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. 2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. Szeptember 20. csütörtök Óföldeáki biciklitúra Az első nap Óföldeákra bicikliztünk az osztállyal. Remek idő volt a kerékpározáshoz.

Részletesebben

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.)

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) Egy csodálatos helyen, fantasztikus környezetben, nagyszerű emberek között, négy hétig. Először is ott kezdeném, hogy Velence leírhatatlanul szép.

Részletesebben

Poroszlói kalandok

Poroszlói kalandok Poroszlói kalandok 2018.05.25-05.27 Ezúttal a bennmaradós hétvégén Poroszlóra utaztunk el. Kivételesen, most ez nem a megszokott bennmaradósok közé tartozott, hiszen sportosabb és kalandokban gazdagabb

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Kelemen Nóra Kun Viktória

Kelemen Nóra Kun Viktória Kelemen Nóra Kun Viktória Svédországi beszámoló 2010. április 23.- május 14. Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy részt vehettünk a 3 hetes svédországi szakmai gyakorlaton. Kiutazásunkat megelőzően 3 napos

Részletesebben

Munkanapló 2014.07.07

Munkanapló 2014.07.07 Munkanapló 2014.07.07 Felkeltünk reggel 07:00-kor, 08:00-ra elmentünk reggelizni. 09:00-kor elindultunk a kertbe dolgozni. A lányok lila, fehér és vörös hagymát szedtünk, majd kötöztük őket. A fiúk a kertben

Részletesebben

Beszámoló a finnországi gyakorlatról

Beszámoló a finnországi gyakorlatról Leonardo pályázat Beszámoló a finnországi gyakorlatról 2013. január 19 - február 16-ig Készítette: Mészáros Eszter Küldő intézmény: SzSzKSz Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye Szeged

Részletesebben

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk!

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk! 2014 Bogács- Eger Bogácson kirándultunk! Bogácson kirándultunk! A Csanádpalotai lakásotthon gyermekeivel lehetőségünk volt a múlt héten egy háromnapos kirándulásra. A kirándulás úti célja az észak magyarországi

Részletesebben

Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László

Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László 2012. április 21. Szombat Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László 10:00-kor találkoztuk a többiekkel Ferihegyen, a 2B terminálon. Az utunk zökkenőmentesnek ígérkezett

Részletesebben

Kubik Adrienn Beszámoló

Kubik Adrienn Beszámoló Kubik Adrienn Beszámoló A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

Erasmus+ : Olaszország: november

Erasmus+ : Olaszország: november Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Szabó Ágnes Fotókat készítette: Szabó Ágnes Szerkesztette: Szabó Ágnes Erasmus+ : Olaszország: 2016. november 20-26. 2016 novemberében 4 diák, Pék Bernadett (11.B),

Részletesebben

Málta. Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró

Málta. Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró Málta Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró Az 1964. óra független Málta a Földközi-tengerben található kis szigetcsoport,

Részletesebben

Írd le, a megoldások gondolatmenetét, indoklását is!

Írd le, a megoldások gondolatmenetét, indoklását is! 0 Budapest VIII., Bródy Sándor u.. Postacím: Budapest, Pf. 7 Telefon: 7-900 Fax: 7-90. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ 0. április. HARMADIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Írd le,

Részletesebben

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.

Részletesebben

Erasmus+ : Lengyelország

Erasmus+ : Lengyelország Erasmus+ : Lengyelország 1.nap 2017 Reggel fél 6-ra házhoz jött az autó és miután mindenkit összeszedett, indultunk Budapestre. 2 órás autózás után a Keleti pályaudvarnál álltunk meg és már szálltunk is

Részletesebben

Bank adatok: Számlatulajdonos neve: Aviation Links ltd. V.A.T. No. 520039009-2, Nirim St., 67060 Tel Aviv, Israel

Bank adatok: Számlatulajdonos neve: Aviation Links ltd. V.A.T. No. 520039009-2, Nirim St., 67060 Tel Aviv, Israel Érkezés Tel Avivba a Barátság Hét kezdete előtt szállás lehetőségek Hotelek Tel Avivban: City Hotel kétágyas szobában 1 éjszakára 100 $ / fő Metropolitan Hotel kétágyas szobában 1 éjszakára 90 $ / fő Imperial

Részletesebben

Beszámoló március március 11.

Beszámoló március március 11. Beszámoló 2011. március 05. 2011. március 11. A Leonardo da Vinci mobilitási projekt keretein belül lehetőség nyílt arra, hogy kísérőtanárként egy hetet eltöltsek a diákjaink mellett Hämeenlinnában, Finnországban.

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Ha egy olyan helyszínt keres, ahol nem kell kilométereket utaznia, hogy gyönyörű szép helyszínen fotózzák le álmai esküvői ruhájában, vagy ahol egy helyszínen lebonyolítható

Részletesebben

Leonardo Da Vinci program Svédország Åkarp

Leonardo Da Vinci program Svédország Åkarp Leonardo Da Vinci program Svédország Åkarp Előzmények A repülő időben szállt fel, nem volt fennakadás, késés. A gép reggel 9:50 kor indult el és 2,5 óra alatt értünk Svédországba (Malmö-be). A fogadtatás

Részletesebben

Túlmunkaidő óra Összesen: Egyéb óra Összesen: Éjszakai pótlékos óra Összesen: 100 % pótlékos óra Összesen: Összesen: Összesen: Összesen: Összesen:

Túlmunkaidő óra Összesen: Egyéb óra Összesen: Éjszakai pótlékos óra Összesen: 100 % pótlékos óra Összesen: Összesen: Összesen: Összesen: Összesen: Jelenléti ív 2013 01 Január munkanap-ünnepnap száma: 23-1 kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfő kedd 184 ## Csuzstatás: 16 17 18 19 20

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013. augusztus 11.-31. Készítette: Drenyovszki Dániel

Beszámoló. 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013. augusztus 11.-31. Készítette: Drenyovszki Dániel Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013. augusztus 11.-31. Készítette: Drenyovszki Dániel 1. nap (Augusztus 11.) Hajnali 4:15-re volt megrendelve a busz, elindultunk 3 kisbusszal. Reggel fél8-kor

Részletesebben

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János 1. Nap, Péntek Utazás Münchenbe. 6-an indultunk neki Budapest Keleti-pályaudvarról vonattal a hosszú útnak, Münchenbe. Az utazásunk viszonylag kényelmes volt,

Részletesebben

Erasmus beszámoló Kréta, Chania

Erasmus beszámoló Kréta, Chania Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint

Részletesebben

Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti

Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest Fogadó intézmény: Ecole

Részletesebben

TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától.

TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. Különleges ajánlatunk, amely a következőket tartalmazza:

Részletesebben

Beszámoló Vörös Viktória 11.VKA Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti

Beszámoló Vörös Viktória 11.VKA Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Beszámoló Vörös Viktória 11.VKA Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest Fogadó intézmény: Ecole

Részletesebben

MagyarOK 1.: munkalapok 7

MagyarOK 1.: munkalapok 7 1. Dénes napirendje 6.30 6.35 Fél hétkor Dénes felkel. Hat óra harmincöt perckor már a fürdőszobában van. (Hideg vízzel zuhanyozik.) 7.00 Hét órakor Dénes kimegy a konyhába, és leül reggelizni. / Hét órakor

Részletesebben

JELENLÉTI ÍV. 1. feladat A, Pincérként dolgozik a Gasztro Étteremben! Töltse ki a jelenléti ívet!

JELENLÉTI ÍV. 1. feladat A, Pincérként dolgozik a Gasztro Étteremben! Töltse ki a jelenléti ívet! JELENLÉTI ÍV feladat A, Pincérként dolgozik a Gasztro Étteremben! Töltse ki a jelenléti ívet! Az Ön munkabeosztása: A név helyére a saját nevét írja! Március Hétfő 6 00-14 00 Március Kedd 6 00-12 00 Március

Részletesebben

European Accountancy Week

European Accountancy Week European Accountancy Week Riga, 2016. március 13. március 19. Edutus delegáció: Medve Ivett, Mónus Ádám, Korondy Tamás Felkészítő tanár: Dr. Melles Hagos Tewolde Tartalomjegyzék Előkészületek... 3 2016.

Részletesebben

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ Svédország 2009. 10. 10-16.

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ Svédország 2009. 10. 10-16. WALLENBERG-PÁLYÁZAT 2009. Nyertesei: Kirsch Bernadett Mézner Noémi Pataky Noémi ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ Svédország 2009. 10. 10-16. 10. 10. szombat Ferihegyen szombaton hajnalban gyors búcsúzkodás, majd check

Részletesebben

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország Kelemen Szandra Erasmus+ mobilitási program 2016. 04. 23.- 2016. 05. 21. Hämeenlinna, Finnország 1. hét: 2016. április 23-án szombat délután érkeztünk meg Helsinkibe, ahol már Marita várt minket és a suli

Részletesebben

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7.

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: Célország: 2017-1-HU01-KA102-035318 Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Résztvevő neve: villanyszerelő Haffenträger

Részletesebben

Erasmus+ pályázat. Készítette : Hriazik Evelin

Erasmus+ pályázat. Készítette : Hriazik Evelin Erasmus+ pályázat Készítette : Hriazik Evelin Indulás Németországba 2014.08.03 Időjárás: délelőtt nagyon meleg volt Nagykőrösön, de ahogy mentünk a Liszt Ferenc repülőtérre úgy hűlt az idő. Délelőtt indultunk

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb.

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. Munkanapló-Vécsi Dóra 1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. 2. Nap: Megbeszéltük a házirendet és beosztottuk,

Részletesebben

München 2009 tavaszi félév

München 2009 tavaszi félév München 2009 tavaszi félév Keszthelyi Csaba vagyok, III. éves Energetikás hallgató. 2009 tavaszi félévét Münchenben, Németországban töltöttem Erasmusos diákként a Hochschule München főiskolán. A kint töltött

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus

Részletesebben

Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán

Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán Dél-európai üzemi gyakorlat a szakképzésben résztvevı tanulók számára LdV-HU-10-IVT-1021 Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán Iskolánk négy vendéglátós tanulója 2011. május elején kezdte

Részletesebben

Beszámoló. Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében.

Beszámoló. Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében. Beszámoló Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében. A külföldi képzés lehetőségét az iskolában, egy pályázat útján nyertem el három társammal

Részletesebben

Buszáki Kitti Olaszország 2014. április 16. Tavarnelle Val di Pesa

Buszáki Kitti Olaszország 2014. április 16. Tavarnelle Val di Pesa Buszáki Kitti Olaszország 2014. április 16. Tavarnelle Val di Pesa 2014.03.22. Indulás, a bepakolás nagyon mókás volt, mivel szinte alig fértünk be a két kocsiba. Az út hosszú volt, kimerülten érkeztünk

Részletesebben

Tornio, Finnország. 2014/2015 tavasz

Tornio, Finnország. 2014/2015 tavasz Tornio, Finnország 2014/2015 tavasz Tornio, az úti célul választott kisváros, egy félszigeten helyezkedik el fent északon, Lapföld déli részén, a Finn- Svéd határnál. A város méretéből adódóan mindent

Részletesebben

XVII. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK

XVII. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK INFORMÁCIÓK Verseny információk: A verseny rendezője: Magyar Kick-Box Szakszövetség Tigers Kick- Box és Szabadidő SE Szeged Helyszín: Szeged, Városi Jégpálya Cím: Szeged, Szabadkai út 22. Időpont: 2011.

Részletesebben

CERN BESZÁMOLÓ. Hétfő. Kedd. Kovács Dávid Péter 11.a

CERN BESZÁMOLÓ. Hétfő. Kedd. Kovács Dávid Péter 11.a CERN BESZÁMOLÓ Hétfő Iskola után öt óra tájra mindenki épségben, ha nem is időben, de megérkezett a reptérre. Itt minden rendben ment, becsekkoltunk, majd rövid várakozást követően elkezdődött a beszállás.

Részletesebben

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM 2014. november 13. 2014. december 05. Készítette: Kiss Renáta az LdV-HU-09-TAN-1044-1073-1087-1088 2014 1 HU 01 KA 102 000149 számú Erasmus + Európai Mobilitási projekt keretében

Részletesebben

Erasmus+ élménybeszámoló

Erasmus+ élménybeszámoló Erasmus+ élménybeszámoló Név: Szabó Bettina Szak,évfolyam: Szülésznő, 2. évfolyam Tanév: 2018/2019. Célország,város: Törökország, Sivas Fogadó intézmény: Sivas Cumhuriyet University Egy törökországi városban,

Részletesebben

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM 2014 Iskolánk évek óta lehetőséget nyújt a nyelvgyakorlásra a német-magyar cserediákprogram segítségével. A Than Károly Ökoiskola a neumarkti Willibald-Gluck- Gymnasiummal

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker 194 1. Melléklet Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Ez itt a Dobbantó! Was is das? Ez nem gáz! Kriszbá az osztályfőnökünk Vele cool az egyéni fejlődési tervünk Edit nénit se felejtsük el hozzá fordulunk, ha

Részletesebben

Olaszország. Fővárosa: Róma Államforma: Parlamentáris köztársaság Hivatalos nyelve: olasz Területe: 301 318 km² Lakossága: 56 995 744fő Valutája: euró

Olaszország. Fővárosa: Róma Államforma: Parlamentáris köztársaság Hivatalos nyelve: olasz Területe: 301 318 km² Lakossága: 56 995 744fő Valutája: euró Olaszország Fővárosa: Róma Államforma: Parlamentáris köztársaság Hivatalos nyelve: olasz Területe: 301 318 km² Lakossága: 56 995 744fő Valutája: euró A csizma alakú ország a kultúra és a művészetek bölcsőjének

Részletesebben

Nyári gyakorlat beszámoló

Nyári gyakorlat beszámoló Nyári gyakorlat beszámoló Készítette: Vándor Lilla Mikor megtudtam az iskolában, hogy van lehetőségünk külföldön gyakorlatozni, nem is hezitáltam, ahogy lehetett jelentkeztem a programra. El sem hittem,

Részletesebben

XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK

XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK Verseny információk: A verseny rendezője: Magyar Kick-Box Szakszövetség Csongrád Megyei Kick- Box Szövetség Tigers Kick- Box és Szabadidő SE Szeged Combat D Sport Klub

Részletesebben

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ beszámoló Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ program Úgy gondolom az természetes volt, hogy mint mindenkiben, bennem is felmerült pár kérdés, amikor a GDF honlapján átnéztem az

Részletesebben

Malaga Szakmai Gyakorlat Erasmus+ Program

Malaga Szakmai Gyakorlat Erasmus+ Program Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Tóth Szilveszter Malaga Szakmai Gyakorlat 2016.02.28.-03.21. Erasmus+ Program A malagai projekt céljáról és a tanárokat érintő feladatairól már

Részletesebben

Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus

Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus 2018. 05. 25.-29. Hétfő: A tábor reggel 8-kor indult, névsorellenőrzéssel és gyors programismertetővel. Reggeliztünk, majd három csoportra osztottuk

Részletesebben

Az akkor rendhagyónak számító szakmai hétvégénket hagyományteremtő céllal 2011-ben újra megrendezzük!

Az akkor rendhagyónak számító szakmai hétvégénket hagyományteremtő céllal 2011-ben újra megrendezzük! Kedves Kuvaszos Barátunk! Két évvel ezelőtt, 2009 szeptemberében négy országból több mint 60 kuvaszos kerekedett fel és mutatta meg az országhatárokon átívelő összefogását és tettrekészségét a világnak

Részletesebben

Szív a Szívért Alapítvány

Szív a Szívért Alapítvány Szív a Szívért Alapítvány 1138. Budapest, Váci út 163. Kedves Sorstársaink, Hozzátartozók és Vendégeink! Székesfehérvár-Agárd, 2017. június 9-10-11-12.-i (péntek du.-hétfő de.) Orvos- Beteg találkozó rövid

Részletesebben