E l ő t e r j e s z t é s. bentlakásos otthon tervpályázatára beérkezett tervek bírálatáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "E l ő t e r j e s z t é s. bentlakásos otthon tervpályázatára beérkezett tervek bírálatáról"

Átírás

1 Püspökladány Város Polgármesterétől 4 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. E l ő t e r j e s z t é s bentlakásos otthon tervpályázatára beérkezett tervek bírálatáról Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 124/2012. (IX.27.) önkormányzati testületi határozatával döntött arról, hogy a Püspökladány, 3710/5 helyrajzi számú ingatlanon egy 30 férőhelyes bentlakásos otthon kialakításához szükséges előkészítő munkálatok megkezdését támogatja. A Városfejlesztési Iroda októberben megkeresett négy, középületek tervezésére is jogosult tervezőt és az engedélyezési tervek elkészítésére előzetes árajánlatot kért be. A beérkezett árajánlatok alapján a két legkedvezőbb ajánlatot benyújtó tervezőtől azt kértük, hogy a készítse el a bentlakásos otthon vázlattervét, valamint látványtervét december 5-ig. A tervek mindkét tervezőtől határidőre beérkeztek. A Megalit 90 Kft. (Debrecen) Vigh Attila tervező építési engedélyezési tervdokumentáció készítésére adott ajánlata Ft + ÁFA. A Kőszeghy Építészet Bt. (Debrecen) Dr. Kőszeghy Attila tervező építési engedélyezési tervdokumentáció készítésére adott ajánlata Ft + ÁFA. A) Határozati javaslat: Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete bentlakásos otthon létesítéséhez a Megalit 90 Kft. (Debrecen) Vigh Attila tervező által készített terv továbbtervezését javasolja. B) Határozati javaslat: Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete bentlakásos otthon létesítéséhez a Kőszeghy Építészet Bt. (Debrecen) Dr. Kőszeghy Attila tervező által készített terv továbbtervezését javasolja. Határidő: azonnal Felelős: Dombi Imréné polgármester Püspökladány, december 7. Dombi Imréné polgármester

2 FUNKCIONÁLIS ÉS ÉPÍTÉSZETI JELLEMZŐK Püspökladány, 3710/5 hrsz. 30 fős Bentlakásos Otthon tervezéséhez A Püspökladány Város Önkormányzata által megfogalmazott program alapján javaslatot adunk a létesítmény funkcionális elrendezésére és építészeti arculatára. Idősek szociális intézményei működtetéséről hasonló munkák kapcsán szereztünk tapasztalatokat. Ennek tükrében az önkormányzati program szerinti induló kapacitás bővítésére igény lesz, építészeti lehetőségét biztosítani célszerű, a súlyos egészségügyi problémákkal küszködő idősek otthonba helyezése iránti igény növekedése várható. Az önkormányzati program szerint a lakók részére kétágyas szobákat alakítanak ki. Nem készülnek szobánként fürdőszobák, hanem több szobánként közös mosdó-wc csoportok létesülnek. Az építészeti arculat alakítása során világos falak, tartós natúr, meleg hangulatú faburkolat, jelképesen oromfalas kialakítás, a népi építészeti arányok, ornamensek visszafogott alkalmazását javasoljuk.

3 A nyugati főbejárati homlokzat építészeti arculata A lehatárolt telekre vonatkozó beépítési előírások érvényesítése biztosított. Szabadon álló a kialakítás, a beépítettség harminc százalék alatti. A nettó alapterület a javasolt elrendezés mellett 710 m 2, öt százalék körüli növelése-csökkentése lehetséges.

4 A funkcionális elrendezés bemutatása:

5 Tömegformálási javaslat Ny-i oldal Egy központi fogadó-közlekedő tér felől három tíz-tíz fős egység alakulhat ki, a jó állapotú lakók és a fokozott ellátást igénylők eltérő igényeire és az arányok változtathatóságára is tekintettel. A központi térnél elhelyezett tágas belső udvarra nyílik kettő, rendezvénytérré összenyitható foglalkoztató helyiség. További külön közösségi tér alakul ki a fokozott ellátást igénylők részére és az étkező tere is kiszolgál közösségi tér funkciókat. A szobák berendezése: Az idősek gondozásánál igény van arra, hogy a szobában tartózkodó másik idős ne lássa kiszolgáltatott helyzetben a lakótársát. Megbízói igény esetén ennek elérésére a kisebb

6 alapterület szobák megnövelése lehetséges az épület megjelenésének megváltoztatása nélkül. Javaslatainkat a korábbi tapasztalatok alapján megfogalmazottak ismertetésével tudtuk bemutatni. Debrecen, december hó Dr Kőszeghy Attila építész, okl. építőmérnök É / , T SZÉS-1(09 / SZÉS-2(09 / Melléklet: - A helyiségek egyik lehetséges elrendezése a kedvező tájolási lehetőségek figyelembevételével, valamennyi lakóhelyiség K-i, D-i és Ny-i tájolásával M 1: 200; - Helyszínrajz M 1: 500

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18 TELEKHATÁR-BEJÁRAT 1,00 16,60 13,30 30,90 P1 P6 P2 P7 36,40 1,00 5,80 3,55 13,30 11,75 1,00 P3 P4 P5 rakodás ,80 m GAZDASÁGI BEJÁRAT ET. ELŐKÉSZÍTŐ 2,43 m 2 7,60 m 2 MOSLÉK T. TÁLALÓ 7,60 m 2 ÉTKEZŐ 34,92 m MOSOGATÓ 4,41 m KERTI KIJÁRATOK KERTI TÓ P8 P9 P10 ak.ment.park. KÖZLEKEDŐ 6,20 m ZUH. ÖLT. 5,04 m 2 2,31 m 2 ET. 2,25 m 2 WC TSZ. 1,35 m 2 1,50 m 2 NAPPALI 39,97 m 2 KÖZLEKEDŐ 4,32 m 2 pm FŐBEJÁRAT SZÉLFOGÓ 10,32 m 2 HULLADÉK T. RUHATÁR 3,40 m 2 3,40 m 2 NŐI WC 2,87 m 2 FFI WC BEJÁRATI ELŐTÉR 14,55 m 2 4,51 m 2 pm FEDETT TERASZ 46,80 m 2 AKM. WC 4,51 m 2 pm ,00 m 2 15,00 m 2 15,00 m 2 15,00 m 2 ORVOSI 16,00 m 2 AKM. 17,68 m 2 AKM. 17,68 m 2 15,00 m 2 15,00 m pm 180 FFI VIZESBLOKK 19,40 m 2 AKM. VIZESBLOKK KÖZLEKEDŐ 6,60 m 2 86,18 m 2 pm 180 NŐI VIZESBLOKK 17,50 m 2 NŐVÉR 16,25 m 2 KAZÁNHÁZ 11,10 m 2 TSZ. 15,00 m 2 3,60 m 2 15,00 m 2 15,00 m 2 AKM. 15,00 m 2 17,68 m 2 15,00 m 2 AKM. 17,68 m ,40 KERTI KIJÁRAT 11,60 5,90 13,30 30,80 É BENTLAKÁSOS OTTHON Felelős tervező: Vigh Attila E Tervező: Nagy László E/ Dátum: Lépték: M 1:100 Munkaszám: Terv: Pályázati terv MEGALIT 90 Kft Debrecen Füredi u. 18. Tel.: (52) ALAPRAJZ Építtető: Püspökladány Város Önkormányzata Tervező munkatárs: Szilágyi Bernadett E1

19 MEGALIT 90 Kft Debrecen Füredi u. 18. Tel.: (52) BENTLAKÁSOS OTTHON LÁTVÁNY1 Építtető: Püspökladány Város Önkormányzata Felelős tervező: Vigh Attila E Tervező: Nagy László E/ Tervező munkatárs: Szilágyi Bernadett Dátum: Lépték: M 1:100 Munkaszám: Terv: Pályázati terv E2

20 MEGALIT 90 Kft Debrecen Füredi u. 18. Tel.: (52) BENTLAKÁSOS OTTHON LÁTVÁNY2 Építtető: Püspökladány Város Önkormányzata Felelős tervező: Vigh Attila E Tervező: Nagy László E/ Tervező munkatárs: Szilágyi Bernadett Dátum: Lépték: M 1:100 Munkaszám: Terv: Pályázati terv E3

21 MEGALIT 90 Kft Debrecen Füredi u. 18. Tel.: (52) BENTLAKÁSOS OTTHON LÁTVÁNY3 Építtető: Püspökladány Város Önkormányzata Felelős tervező: Vigh Attila E Tervező: Nagy László E/ Tervező munkatárs: Szilágyi Bernadett Dátum: Lépték: M 1:100 Munkaszám: Terv: Pályázati terv E4

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. E l ő t e r j e s z t é s a Funkcióbővítő integrált települési fejlesztések ÉAOP-5.1.1/D-12. kódszámú pályázathoz a megvalósítandó

Részletesebben

füvesített terület pm1,70 90 pm20 pm0,00 pm2,00 pm2,00 1.27 MOSLÉKT. 1.35 gress ELÕTÉR 4,35 m 2 1.24 TISZTA EDÉNY marmóleum 6,72 m 2 gress mos.

füvesített terület pm1,70 90 pm20 pm0,00 pm2,00 pm2,00 1.27 MOSLÉKT. 1.35 gress ELÕTÉR 4,35 m 2 1.24 TISZTA EDÉNY marmóleum 6,72 m 2 gress mos. 55,66 53,8 11,7 11,4 4,96 6, 4,96 6, 5, 2,5 2,5 1,86 11,4 8,4 6, 5, 6, 2,8 6, 5, 6, 2,8 2, 2, 2, 2,74 5,52 2,7 2,7 2, 1, 2,2 4,2 6,12 Hrsz.: 1215/7 5,7 5,7 2,46 4, 2,7 8,4 2,7 7,2 1, 2, 2,74 2,7 4,8 4,92

Részletesebben

Schreffel János főépítész. Munkatárs: Telek Viktória 2010. augusztus

Schreffel János főépítész. Munkatárs: Telek Viktória 2010. augusztus Schreffel János főépítész Munkatárs: Telek Viktória 2010. augusztus ÚJBUDA FÖLDRAJZI ELHELYEZKEDÉSE Budapest Európában Újbuda Budapesten A KULTURÁLIS VÁROSKÖZPONT JELENLEGI ARCA E S Z K Ö Z Ö K C

Részletesebben

Helyszínrajz. Csemege tömb. Beépítési Tanulmányterv. Jászberény 2008 Kft. P. M. Design Kft. Litkei Tamás

Helyszínrajz. Csemege tömb. Beépítési Tanulmányterv. Jászberény 2008 Kft. P. M. Design Kft. Litkei Tamás Szint Funkció Kb. terület Mélygarázs: Raktár: 220,25 m 2 Lépcsőház: 120,03 m 2 Parkoló: 4207,42 m 2 Összesen: 4547,70 m 2 Földszint: Lépcsőház: 107,88 m 2 Gépészet: 16,96 m 2 Bank: 612,75 m 2 ABC: 1011,74

Részletesebben

Vigh György: Webes alkalmazások akadálymentesítése... W3C Magyar Iroda 2008 2008. november 20. 4. oldal

Vigh György: Webes alkalmazások akadálymentesítése... W3C Magyar Iroda 2008 2008. november 20. 4. oldal Vigh György: Webes alkalmazások akadálymentesítése... W3C Magyar Iroda 2008 2008. november 20. 1. oldal Vigh György: Webes alkalmazások akadálymentesítése... W3C Magyar Iroda 2008 2008. november 20. 2.

Részletesebben

Javaslat pályázaton való részvételre

Javaslat pályázaton való részvételre Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat pályázaton való részvételre Előterjesztő: Geiger

Részletesebben

Szent Gellért Gimnázium

Szent Gellért Gimnázium BB 20,86 10,93 9,93 1,15 5,25 1,73 9,13 3, 11,08 45 3,25 1,87 2, 29 18 29 2,11 38 96 2 4 043 6,78 m 2 3 2 1 044 48,89 m 2 205 0 ÓVÓHELY 1 5,78 m 2 1 059 ÓVÓHELY 9,25 m 2 045 ELŐTÉR 4,64 m 2 4 041 ÓVÓHELY

Részletesebben

Törzsszám: P11/2015. Felelős tervező

Törzsszám: P11/2015. Felelős tervező PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság 4026. Debrecen Bethlen u. 36-38 Telefon: (52) 427-329, Mobil: (30) 9833-022 E-mail: cpalotas@mail.datanet.hu TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTEV ÉS BEÉPÍTÉSI

Részletesebben

SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414

SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414 SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA FŐÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-3, 30/933-5414 Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész Iktatószám: E-12692/2015. Tárgy: Pályázat

Részletesebben

^LUMJÁJQJQS. Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. Tárgy: Javaslat a Gyöngyike Óvoda, a Gyöngyike Bölcsőde, a Gyermekek Átmeneti Otthona bővítésére

^LUMJÁJQJQS. Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. Tárgy: Javaslat a Gyöngyike Óvoda, a Gyöngyike Bölcsőde, a Gyermekek Átmeneti Otthona bővítésére . -,' ' 'la Kőbányai.,. v.- 1 ' -U'M nleí ülése Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. _._ Budapest, ^LUMJÁJQJQS. Tárgy: Javaslat a Gyöngyike Óvoda, a Gyöngyike Bölcsőde, a Gyermekek Átmeneti Otthona bővítésére Tisztelt

Részletesebben

BUDAPEST, TÁRSASHÁZ TETŐTÉR BEÉPÍTÉSE

BUDAPEST, TÁRSASHÁZ TETŐTÉR BEÉPÍTÉSE EngTerv Bt. 06 30 53-885 1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor. engterv@gmail.com Kelt: 2011. december Budapest Rökk Szilárd u. 7. Hrsz.: 36679 Társasház tetőtér beépítés ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERV BUDAPEST,

Részletesebben

Ipari üzem értékelési feljegyzés

Ipari üzem értékelési feljegyzés Ipari üzem értékelési feljegyzés Az ingatlan címe: 6070. Izsák, belterület HRSZ: 1627 Típusa: ipari üzem Értékelés kelte: 2012. február 20. Készítette: Vulcanus Bt. 6211. Kaskantyú, Bercsényi u. 27. Cégjegyzékszám:

Részletesebben

6-os lakás 1,54. csap. víz levezetés. pm.:0,00 3,50. parketta 6,60 3,00. Terasz. fagyálló ker. parketta. 6,32 m 2

6-os lakás 1,54. csap. víz levezetés. pm.:0,00 3,50. parketta 6,60 3,00. Terasz. fagyálló ker. parketta. 6,32 m 2 -es lakás 3, m,8,,,8,,,,,,,,,3,,,9,9,,,3,, -os lakás 3, m P 0, 8,9 0,3,3, pm.: 0,80,00,0,, Elõt.,0 m,0 m 8,0 m,00 m, m.. pm.:,8 m,8 m -0,0 fagyálló fagyálló -0,0,8 m,8 m 0,80,00,00, m, m, 9,80 m,,,,,,00,,,33

Részletesebben

U R B A N I T A S T e r v e z ő é s T a n á c s a d ó K f t. 1111 Budapest, Stoczek u. 19. IV. em. 3. Tel/fax: 466-2018, 466-4220 e-mail: urbanitas@urbanitas.hu, honlap: www.urbanitas.hu DUNAVARSÁNY VÁROS

Részletesebben

Javaslat a Budapest XXIII. kerület Grassalkovich út 104. szám alatti épület szociális célra történő átalakítására

Javaslat a Budapest XXIII. kerület Grassalkovich út 104. szám alatti épület szociális célra történő átalakítására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest XXIII. kerület Grassalkovich út 104. szám

Részletesebben

SZŐCE. Petőfi Sándor utca. Hrsz: 385/10 2 db üdülőépület építése

SZŐCE. Petőfi Sándor utca. Hrsz: 385/10 2 db üdülőépület építése SZŐCE Petőfi Sándor utca. Hrsz: 385/10 2 db üdülőépület építése Építtető: Convention Budapest Kft. H-1461 Budapest Pf: 11. H-1097 Budapest, Tóth Kálmán utca 33/B VI.5-6 Tel.: 06 1 323 27 57, 299 01 84,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S e 2015. november 12-i ülésére Tárgy: Zirc város logójának kiválasztása Előadó: Dr. Benczik Ágnes Adrienn bizottsági elnök Előterjesztés tartalma: határozati javaslat Szavazás

Részletesebben

9 DB ÜZLET KIALAKÍTÁSA CSARNOKÉPÜLETBŐL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ. GANZ TELEP 1087. Budapest, Kőbányai út 25. (hrsz.

9 DB ÜZLET KIALAKÍTÁSA CSARNOKÉPÜLETBŐL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ. GANZ TELEP 1087. Budapest, Kőbányai út 25. (hrsz. 9 DB KIALAKÍTÁSA CSARNOKÉPÜLETBŐL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ GANZ TELEP 087. Budapest, Kőbányai út 5. (hrsz.: 38599/3) Tervező: Alpkő Kft. 08 Budapest, Hidegkúti út. 0. július Jelen tervdokumentáció

Részletesebben

Rába Jármőipari Holding Nyrt. (9027. Gyır, Martin út 1.) értékesítendı ingatlanjai

Rába Jármőipari Holding Nyrt. (9027. Gyır, Martin út 1.) értékesítendı ingatlanjai Rába Jármőipari Holding Nyrt. (9027. Gyır, Martin út 1.) értékesítendı ingatlanjai Érdeklıdni lehet: SZABÓ JÓZSEF Stratégiai beszerzési, eszközgazdálkodási és vagyongazdálkodási igazgató Tel.: 06-96-624-515

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Oláh Károly Melléklet: vezetékjog vázrajzok

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Oláh Károly Melléklet: vezetékjog vázrajzok Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Oláh Károly Melléklet: vezetékjog vázrajzok E l ő t e r j e s z t é s vezetékjog alapítás és ahhoz kapcsolódó kártalanításról

Részletesebben

GK.TÁROLÓ 33,2882 M2 M2 PINCE ALAPRAJZ M 1 : 200 MUNKA MEGNEVEZÉSE: DEBRECEN, MESTER UTCA 16. (8109/4. HRSZ.) IRODAHÁZ RAJZ MEGNEVEZÉSE ÉS LÉPTÉKE:

GK.TÁROLÓ 33,2882 M2 M2 PINCE ALAPRAJZ M 1 : 200 MUNKA MEGNEVEZÉSE: DEBRECEN, MESTER UTCA 16. (8109/4. HRSZ.) IRODAHÁZ RAJZ MEGNEVEZÉSE ÉS LÉPTÉKE: H5 H1 H5 H1 M4 M1 M4 M1 H6 H4 H6 H4 H7 H2 H7 H2 21 21 H8 H8 M3 M2 M3 M2 20,0641 14,5640 5 5,5000 5 6 578 5 2,3017 6 800 5 29,3220 28,2851 3 568 5 1,3881 01. 02. 03. 04. 05. 06. 07. 08. 09. H1 H1 10. 11.

Részletesebben

CSALÁDI HÁZ - KISBÁGYON - 2011

CSALÁDI HÁZ - KISBÁGYON - 2011 CSALÁDI HÁZ - KISBÁGYON - 0 HELYSZÍNRAJZ M=:000. Szigethalom Hunyadi út. /,,80,8,,0,00,,,00,,00,,00,,,0 0. Kisbágyon, belterület HRSZ.: / HELYSZÍNRAJZ E--09 M=:000 E - H 0.08.08. -0 9 C A 9 % 0 00 0 0

Részletesebben

ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS. Postai irányítószám: 3780. Ország: HU Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: Molnár Oszkár

ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS. Postai irányítószám: 3780. Ország: HU Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: Molnár Oszkár HIRDETMÉNY KÖZZÉTÉTELE NÉLKÜL INDULÓ ELJÁRÁS ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS 1. AJÁNLATKÉRŐ NEVE, CÍME ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK Hivatalos név: Edelény Város Önkormányzata Postai cím: István király útja 52.

Részletesebben

1.) A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1.) A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita pénzügyi csoportvezető

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAM MÓDOSÍTÁS

SZAKMAI PROGRAM MÓDOSÍTÁS Hegyhát Integrált Szociális Intézmény Gyönk SZAKMAI PROGRAM MÓDOSÍTÁS Hatályos: 2012.12.15. Készítette: Biró Kornélia Kelt: 2012.12. 11. igazgató Jóváhagyta: Várkonyi Zoltán Kelt: 2012.12.12. Társulási

Részletesebben

15,06 30,46 15,18. ételkiadó 10 % 1500 ADAGOS KONYHAÜZEM +5,15 +3,75 +7,05 ID SEK OTTHONA +11,24 +11,64. meglév -1,05. pincebejárat -2,40-2,40

15,06 30,46 15,18. ételkiadó 10 % 1500 ADAGOS KONYHAÜZEM +5,15 +3,75 +7,05 ID SEK OTTHONA +11,24 +11,64. meglév -1,05. pincebejárat -2,40-2,40 helyszínrajz m=1:00 M hely 619/ M hely 613/,06,46,18 618/ Ü z e m i t e r ü l e t,00 5,77,46 6,5 +3, ételkiadó % 00 DGOS KONYHÜZEM +5, +7,05 ID SEK OTTHON +11,4 meglév pincebejárat +11,64 % konyhai bejárat

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Gazdasági Bizottság részére az Újhegyi sétány 16. szám alatt található szolgáltatóház átalakítására vonatkozó tervek módosításáról

Részletesebben

QUADRAT HÁZAK Ingatlanforgalmazó és Beruházó Kft. f.a. 1094 Budapest, Liliom utca 36 Cg. 01-09-874240

QUADRAT HÁZAK Ingatlanforgalmazó és Beruházó Kft. f.a. 1094 Budapest, Liliom utca 36 Cg. 01-09-874240 QUADRAT HÁZAK Ingatlanforgalmazó és Beruházó Kft. f.a. 1094 Budapest, Liliom utca 36 Cg. 01-09-874240 - 5 - INGATLAN LEÍRÁSA: A vizsgált ingatlan a D épület földszintjén található. Az eredeti épület 1986-ban

Részletesebben

Szöveg: Erhardt Gábor Fotó: Dénes György

Szöveg: Erhardt Gábor Fotó: Dénes György 26 Turi Attila építészete Szöveg: Erhardt Gábor Fotó: Dénes György 27 E lapszámban az előbbiekben Turi Attila budakalászi főépítészi tevékenységét mutattuk be. Az előző kiadványokhoz hasonlóan ez esetben

Részletesebben

J a v a s l a t az Ady Endre Kollégium megyei fenntartásból történő visszavételével kapcsolatos döntések meghozatalára Ó z d, 2011. november 24.

J a v a s l a t az Ady Endre Kollégium megyei fenntartásból történő visszavételével kapcsolatos döntések meghozatalára Ó z d, 2011. november 24. J a v a s l a t az Ady Endre Kollégium megyei fenntartásból történő visszavételével kapcsolatos döntések meghozatalára Ó z d, 2011. november 24. Előterjesztő: Polgármester Előkészítette: PH. Településfejlesztési

Részletesebben

be/sfp-9017/2015/mlsz

be/sfp-9017/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Celldömölki Városi és Vasutas Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve CVSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2577 A kérelmező

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL FŐÉPÍTÉSZI IRODA

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL FŐÉPÍTÉSZI IRODA KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL FŐÉPÍTÉSZI IRODA KAPOSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK M10/3-OTÉK JELŰ MÓDOSÍTÁSÁHOZ TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS VÉLEMÉNYEZÉSI ANYAG A 314/2012. (XI.8.) KORM.REND.

Részletesebben

POLGÁRMESTER JAVASLAT

POLGÁRMESTER JAVASLAT BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER JAVASLAT Közös tulajdonú ingatlan kizárólagos használatára vonatkozó megállapodás megkötésére Budapest XXI. kerület 208529/8 hrsz. ingatlan vonatkozásában.

Részletesebben

62

62 61 62 63 64 65 66 67 30,80 58/1 68 58/2 59 60/1 Tornacsarnok 60/2 61 Telekhatár Telekhatár 58,22 62/3 9 7 7 Tervezéssel érintett épület pv: = Bf:155,0m Telekhatár Zöldfelület: 1 812,43 m 2 Hrsz: 62/1 Telekhatár

Részletesebben

SZÁRLIGET Helyi Építési Szabályzatának módosítása Véleményezési tervdokumentáció

SZÁRLIGET Helyi Építési Szabályzatának módosítása Véleményezési tervdokumentáció Forrás: CARTOGRAPHIA KFT. térképe SZÁRLIGET Helyi Építési Szabályzatának módosítása Véleményezési tervdokumentáció BAU-URB Tsz.: 64/2015. Tervező és Tanácsadó Kft. 1112.Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.:

Részletesebben

207/2015. (VI. 25.) számú Képviselő-testületi Határozat

207/2015. (VI. 25.) számú Képviselő-testületi Határozat könyvéből: 207/2015. (VI. 25.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekszületési támogatás költségeinek fedezésére 7,5 mft-ot különít el, az önkormányzat

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

BESZÁMOLÓ a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról BESZÁMOLÓ a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Nagyné Csépe Éva Erzsébet Pályázó címe: 3065 Pásztó, Alkotmány út 134. Ügyfél-azonosító: 1009693281 Támogatási

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS. Tárgy: Meglévő Kultúrház bontása és új Faluház építésének engedélyezése

MŰSZAKI LEÍRÁS. Tárgy: Meglévő Kultúrház bontása és új Faluház építésének engedélyezése MŰSZAKI LEÍRÁS Tárgy: Meglévő Kultúrház bontása és új Faluház építésének engedélyezése Építés helye: 8086 Felcsút, Fő út 137. HRSZ: 329/1 Építtető: Felcsút Község Önkormányzata 8086 Felcsút, Fő út 75.

Részletesebben

Illek Vince utca. Attila utca 6 6/A 8 8/A. Deák Ferenc utca (72195) (72182) Mentőállomás. Speciális Általános Iskola (72183/1) 70171 (72203)

Illek Vince utca. Attila utca 6 6/A 8 8/A. Deák Ferenc utca (72195) (72182) Mentőállomás. Speciális Általános Iskola (72183/1) 70171 (72203) 73896 utatószámok, jellemzők: eépítési mód: eépítettség terepszint felett: pítménymagasság: Szintterületi mutató: Zöldfelület: 56/ ttila utca 70148 3 2 L2/-IV-3 Kisvárosias lakóterület egengedett Tervezett

Részletesebben

Javaslat a Budapest XXIII. ker. Szőlődomb u. 21. ingatlan értékesítési módjának meghatározására

Javaslat a Budapest XXIII. ker. Szőlődomb u. 21. ingatlan értékesítési módjának meghatározására 1 Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest XXIII. ker. Szőlődomb u. 21. ingatlan értékesítési

Részletesebben

Bruttó alapterület 6,02 m2 893,79 m2. Nettó alapterület. ÁLOMHÁZ TÁRSASHÁZ II. ütem. 1416,19 m2 1505,34 m2 Nettó alapterület. Bruttó alapterület

Bruttó alapterület 6,02 m2 893,79 m2. Nettó alapterület. ÁLOMHÁZ TÁRSASHÁZ II. ütem. 1416,19 m2 1505,34 m2 Nettó alapterület. Bruttó alapterület ÁLOMHÁZ TÁRSASHÁZ II. ütem Korona u 42/B. épület - Közös tulajdon összesen: 6,02 m2 893,79 m2 Korona u 42/B. épület - Külön tulajdon összesen: Sorszám Földszint - Közös tulajdon összesen: Földszint - Külön

Részletesebben

100 FÉRŐHELYES IDŐSEK OTTHONA - BUDAPEST, XI. KER. KAMARAERDEI ÚT 16.

100 FÉRŐHELYES IDŐSEK OTTHONA - BUDAPEST, XI. KER. KAMARAERDEI ÚT 16. helyszínrajz m=1:500 Kamaraerdei út BÉPÍTÉSI ÉS SZBÁLYOZÁSI TOK telekterület: 15 775 beépítési mód: szabadonálló a tervezett épület az előírt szabályozási vonalon belül van. a beépítettség megengedett

Részletesebben

ALSÓÖRS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA

ALSÓÖRS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA ALSÓÖRS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁS ZÁRÓVÉLEMÉNYEZÉSI ANYAG Város-Teampannon Kft. 2015. november ALSÓÖRS TRT MÓDOSÍTÁS EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁS 2015. NOVEMBER 2 EGYSZERŰSÍTETT

Részletesebben

A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/

A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ IDŐSEK OTTHONA /kevés beavatkozás/ SZOLGÁLTATÓHÁZ /régi épület bővítése/

Részletesebben

TATA VÁROS Műemlék istálló Lovas pálya SZERKEZETI ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV 2015 ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ

TATA VÁROS Műemlék istálló Lovas pálya SZERKEZETI ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV 2015 ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ TERVEZÉS-ST BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 15/2015. TATA VÁROS Műemlék istálló Lovas pálya SZERKEZETI ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV 2015 ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ Tervező: Szakági közreműködő: László Tibor

Részletesebben

VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECEN TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK - a 37. városrendezési körzet Kishatár út, 17191/15 hrsz-ú út, Harsona utca és Házgyár utca által határolt területére vonatkozó - MÓDOSÍTÁSA Törzsszám: P7/2015 VÉLEMÉNYEZÉSI

Részletesebben

Értékbecslés adatlap

Értékbecslés adatlap -4 lakásos házban lévı lakás (nem panel) Értékbecslés adatlap Ingatlan címe: Ir. szám Pest utca Megye Pest Hrsz: 8/A/ hsz. 8. Város/Falu/Község em. ajtó Alapterületek Ingatlan jellemzıi Település jellemzıi

Részletesebben

Törzsszám: VO-3/2014. A HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 38. szerinti VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ. 2016.

Törzsszám: VO-3/2014. A HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 38. szerinti VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ. 2016. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK a Debrecen, 0632 hrsz-ú Panoráma út - 01051 hrsz-ú út- 0752/8 hrsz-ú beépítésre nem szánt terület 0756 hrsz-ú út 0752/14 hrsz-ú út 0752/17 hrsz-ú

Részletesebben

E-1. Héhalom Községi Sportegyesület energetikai célú fejlesztése. Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz

E-1. Héhalom Községi Sportegyesület energetikai célú fejlesztése. Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz É Megrendelő: Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz E-1 A jelen dokumentáció a tervezők szellemi terméke. 2016.12. pm.: 1 pm.: 1 pm.: 130 pm.: 130 pm.: 1 pm.: 1 26,21 14,06 6,20 5,95 14,06 15 5, 15 5,95

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/2011. (XI.15.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzati Tervtanácsról

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/2011. (XI.15.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzati Tervtanácsról Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/2011. (XI.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzati Tervtanácsról Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Alkotmány 44/A.

Részletesebben

1. A rendelet hatálya, célja és értelmező rendelkezések

1. A rendelet hatálya, célja és értelmező rendelkezések 3500 Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 15/2013.(IV.26.) önkormányzati rendelete Dunaújváros településképi eljárásairól és az önkormányzati építészeti-műszaki tervtanácsról Dunaújváros

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2011. december 14-én 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe.

M E G H Í V Ó. 2011. december 14-én 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 283-288 Web site:

Részletesebben

E-1. Polgármesteri Hivatal energetikai célú fejlesztése. Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz

E-1. Polgármesteri Hivatal energetikai célú fejlesztése. Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz É Megrendelő: Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz E-1 A jelen dokumentáció a tervezők szellemi terméke. 2016.12. pm.: pm.: 22,10 50 4,85 50 10,20 50 5,05 50 3,35 5,25 5,45 5,30 2,75 42 1,50 25 5,08 50

Részletesebben

1. 64.hrsz utca, kat.templom melett 2. Ág utca I. 63.hrsz. kavicsolt templomkert 65.hrsz. 61.hrsz. 25/3.hrsz. 63.hrsz. templomkert 65.hrsz. 3. 21/1.hrsz. utca 19.hrsz. 21/3.hrsz. 4. 53.hrsz. út 5. 518/47.hrsz.

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY 2012. évi 9. szám 2012. december KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY A KOMÁROM - ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK Szám Tárgy Oldal A közgyűlés 2012. december 14-ei rendkívüli

Részletesebben

POLGÁRMESTER JAVASLAT

POLGÁRMESTER JAVASLAT BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER JAVASLAT közös tulajdonú ingatlan kizárólagos használatára vonatkozó megállapodás megkötésére a Budapest XXI. kerület 208529/8 hrsz. ingatlan vonatkozásában

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/100 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/100 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Az Elefánt Park, látványkifutó, vendégforgalmi bejárat II. ütem, vizes élővilágot bemutató projekt, orrszarvúház és orrszarvú kifutó és a madárröpde építési beruházásának teljes körű kivitelezése (szerződés

Részletesebben

Alsóörs, Beépítési Vizsgálat HRSZ: 560 ÉS 568/4

Alsóörs, Beépítési Vizsgálat HRSZ: 560 ÉS 568/4 Alsóörs, Beépítési Vizsgálat HRSZ: 560 ÉS 568/4 Msz:2015/824 Készítette: FŰZFŐ TERV Építész Iroda Kft. 2015. június 23. Előzmények Alsóörs Község Önkormányzata 2015. június folyamán új épületbe költözött,

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2016. április 12 i rendkívüli ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2016. április 12 i rendkívüli ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 12 i rendkívüli ülésére Tárgy: Zirc, Rákóczi tér 10. szám alatti 1125/1 hrsz-ú ingatlanon lévő épület továbbépítésére tervező

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 337 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. augusztus 31. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 14-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 14-i ülésére 6314-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 14-i ülésére Tárgy: Nevelési intézmények fejlesztése DAOP-4.2.1-11 új óvoda építése az Erdő utcában pályázat

Részletesebben

AVOP 3.4. Projekt Esettanulmány

AVOP 3.4. Projekt Esettanulmány ESETTANULMÁNY/AVOP 3.4 Falufejlesztés-és megújítás, a vidék tárgyi és szellemi örökségének megőrzése FALUFEJLESZTÉS- ÉS MEGÚJÍTÁS, A VIDÉK TÁRGYI ÉS SZELLEMI ÖRÖKSÉGÉNEK MEGŐRZÉSE AVOP 3.4. Projekt Esettanulmány

Részletesebben

MÁRIAPÓCS VÁROS T ELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV ÉS HÉSZ 2015. ÉVI MÓDOSÍTÁS

MÁRIAPÓCS VÁROS T ELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV ÉS HÉSZ 2015. ÉVI MÓDOSÍTÁS ETALON 2000 Kft. NYÍRSÉGTERV Kft. Iroda: 4400. Nyíregyháza, Szegfű u. 54. sz. Iroda: 4400. Nyíregyháza, Szegfű u. 73. Mobil:(06-30) 9358-542 Mobil:(06-30) 606-4245 MÁRIAPÓCS VÁROS T ELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV

Részletesebben

a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. május 22-ei ülésére

a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. május 22-ei ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e VI.926/2008. E LİT E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. május 22-ei ülésére Tárgy: Ingatlanhasznosítással összefüggı ügyek 2/2008

Részletesebben

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142. e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142. e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu Szám: 138-8/2015./nyilvános J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község

Részletesebben

Téglás Város Integrált Városfejlesztési Stratégiája. Mértékegység

Téglás Város Integrált Városfejlesztési Stratégiája. Mértékegység Cél Indikátor neve Indikátor definíciója C. Tiszta és egészséges települési környezet D. Diverzifikált helyi gazdasági szerkezet E. A helyi közszolgáltatások magas szinten történő biztosítása Arculati

Részletesebben

6600 Szentes, Ipari Park Déli zóna (hrsz.: 4195/15) Ipari csarnoképület. Kiviteli Tervdokumentáció

6600 Szentes, Ipari Park Déli zóna (hrsz.: 4195/15) Ipari csarnoképület. Kiviteli Tervdokumentáció 6600 Szentes, Ipari Park Déli zóna (hrsz.: 4195/15) Ipari csarnoképület Kiviteli Tervdokumentáció Építtető: Szentes Város Önkormányzata 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Felelős tervező: Archiduó Szolgáltató

Részletesebben

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA JULIANNAMAJOR TERÜLETÉRE

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA JULIANNAMAJOR TERÜLETÉRE NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA JULIANNAMAJOR TERÜLETÉRE Sztrilich Pál Cserkészpark épületeinek felújítása, bővítése érdekében 314/2012. KORM. R. 42. TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. november 30-i ülésére Tárgy: Bérbeadható belterületi ingatlanok Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés tartalma: határozati

Részletesebben

Műszaki leírás. A Móricz Zsigmond körtéri műemléki védettségű Gomba épületének építészeti és hasznosítási ötletpályázata. 2009. szeptember 7.

Műszaki leírás. A Móricz Zsigmond körtéri műemléki védettségű Gomba épületének építészeti és hasznosítási ötletpályázata. 2009. szeptember 7. Műszaki leírás A Móricz Zsigmond körtéri műemléki védettségű Gomba épületének építészeti és hasznosítási ötletpályázata 2009. szeptember 7. 2. / 7 oldal Rajzjegyzék és tartalom 01 A város egy duzsungel

Részletesebben

Templom tér Városközpont rehabilitáció, Budaörs tanulmányterv

Templom tér Városközpont rehabilitáció, Budaörs tanulmányterv Templom tér Városközpont rehabilitáció, Budaörs tanulmányterv 2013.02.28. egyed & partner Építész-Tervező Kft. - 3h építésziroda kft. - Nagy és Társa Mérnökiroda Bt. - Solitaire Kft. - Tri-Plan Mérnök

Részletesebben

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. március 25-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. március 25-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu Szám: 6316/2010. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 25-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 25-i ülésére Tárgy: A járási hivatalok kialakítására vonatkozó megállapodás módosítása Az előterjesztést

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2016. (III.31.) határozata

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 191/2005.(VII.27.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 191/2005.(VII.27.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 191/2005.(VII.27.) számú h a t á r o z a t a a Nyíregyháza, Rákóczi u. 104. szám alatti ingatlan hajléktalanok rehabilitációs otthona, valamint nappali melegedő

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKKORMÁNYZAT Polgármesterétől

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKKORMÁNYZAT Polgármesterétől HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKKORMÁNYZAT Polgármesterétől E L Ő T E R J E S Z T É S Hajdúhadház Város Önkormányzat Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2014. május hó 27. napján tartandó ülésére Tárgy: 12074/4

Részletesebben

Kivett lakóház, udvar, gazdasági épület értékelési feljegyzés

Kivett lakóház, udvar, gazdasági épület értékelési feljegyzés Kivett lakóház, udvar, gazdasági épület értékelési feljegyzés Az ingatlan címe: 9776. Püspökmolnári, Petőfi Sándor utca 41. HRSZ: 402 Típusa: kivett lakóház, udvar, gazdasági épület Értékelés kelte: 2012.

Részletesebben

Megrendelő: Molnár Tibor, ingatlantulajdonos. Szakértő: Beleznay Éva, építészmérnök-várostervező. 2011, december 9.

Megrendelő: Molnár Tibor, ingatlantulajdonos. Szakértő: Beleznay Éva, építészmérnök-várostervező. 2011, december 9. Biatorbágy Önkormányzatának a Helyi építési szabályzat felülvizsgálatára vonatkozó felhívásának szakértői véleménye a tulajdonosi ingatlanok körére vonatkozóan Megrendelő: Molnár Tibor, ingatlantulajdonos

Részletesebben

Iktatószám: 05-25056-6 /2006. Címzett: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése. Tárgy:

Iktatószám: 05-25056-6 /2006. Címzett: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése. Tárgy: Iktatószám: 05-25056-6 /2006 Címzett: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése Tárgy: Tájékoztató Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Városfejlesztési terveiről Az anyagot készítette: Városfejlesztési

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzati Építészeti-műszaki Tervtanácsának Ügyrendje

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzati Építészeti-műszaki Tervtanácsának Ügyrendje Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzati Építészeti-műszaki Tervtanácsának Ügyrendje A Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (I.25.) rendeletével

Részletesebben

Felsőpáhok Község Polgármestere

Felsőpáhok Község Polgármestere Felsőpáhok Község Polgármestere 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. ELŐTERJESZTÉS a Felsőpáhok Község Képviselő-testületének 2010. február 25-i ülésére Tárgy: A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése

Részletesebben

LIPÓT. Településrendezési tervmódosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2013. október TH-13-02-17

LIPÓT. Településrendezési tervmódosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2013. október TH-13-02-17 LIPÓT Településrendezési tervmódosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2013. október TH-13-02-17 2 Lipót településrendezési terv módosítás Véleményezési dokumentáció Aláírólap Felelős

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ács Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 27-én 16. 00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében megtartott üléséről. Jelen vannak: A csatolt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 346 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. szeptember 4. napján 8 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen

Részletesebben

(További hozzászólás, módosító javaslat nem hangzik el.)

(További hozzászólás, módosító javaslat nem hangzik el.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. március 31-én megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Bertalanné Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett Bagi

Részletesebben

Mőszaki leírás. A Budapest, VIII. ker. Reguly Antal u. 9., hrsz.: 38751 alatti lakóépület átalakítás és tetıtérbeépítés

Mőszaki leírás. A Budapest, VIII. ker. Reguly Antal u. 9., hrsz.: 38751 alatti lakóépület átalakítás és tetıtérbeépítés Mőszaki leírás A Budapest, VIII. ker. Reguly Antal u. 9., hrsz.: 38751 alatti lakóépület átalakítás és tetıtérbeépítés Építési engedélyezési tervéhez Megbízó Tervezı Klein Judith Éva 1055 Budapest, Kossuth

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Kistolmács Község Képviselő-testületének 2016. március 1-jén 16.00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Kistolmács Község Képviselő-testületének 2016. március 1-jén 16.00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült Kistolmács Község Képviselő-testületének 2016. március 1-jén 16.00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Kistolmács Jelen vannak: Birkás

Részletesebben

Építési engedélyezési dokumentáció

Építési engedélyezési dokumentáció 6500 Baja, Deák Ferenc utca 6. alagsor 1. Tel.: +36 20/322-00-31 Fax: 79/323-703 Email: srti@t-online.hu Építési engedélyezési dokumentáció a 6500 Baja, Szabadság utca 16. szám alatti 463. hrsz.-ú ingatlanon

Részletesebben

BONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER

BONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER BONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER K e r n é s K l e n k É p í t é s z e t i B t. 7 0 3 0 P a k s, D u n a u. 1 / a t e l : 7 5 / 4 2 1-4 4 1 2. Tartalom

Részletesebben

TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV

TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS SZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSÁHOZ A PÉCS, ZSOLNAY VILMOS U. 46. (40513/4 HRSZ), EGYKORI BALOKÁNY FÜDRŐ

Részletesebben

Békéscsaba és környéke

Békéscsaba és környéke Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata A GERLAI KASTÉLY Békéscsaba és környéke M=1:150 000 Szeged- Orosháza Budapest- Kecskemét 44 Telekgerendás 47 Szolnok- Budapest FELSÔNYOMÁS Budapest- Szolnok Hulladékkezelõ

Részletesebben

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/146/2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2014. február 14-i nyilvános ülésére

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/146/2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2014. február 14-i nyilvános ülésére 1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/146/2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. február 14-i nyilvános ülésére Tárgy: Beszámoló a és az alek fontosabb tárgyalásairól, valamint a Képviselő-testület lejárt

Részletesebben

Budapest XII. kerület,

Budapest XII. kerület, Budapest XII. kerület, Istenhegyi út (hrsz.: 9814/1) Szendrő utca (hrsz.: 9725) 9716/23 hrsz. ú közterület 9716/20 hrsz. ú közterület által határolt terület Kerületi Szabályozási Terve Tsz.: I 597 1/2011.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. április 12-i soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Arnóth Sándor polgármester, Petőné Papp Margit, Tóth Lajos

Részletesebben

VILLAÉPÜLET FELMÉRÉSI TERVE ÁBRAHÁMHEGY, BADACSONYI ÚT 5.

VILLAÉPÜLET FELMÉRÉSI TERVE ÁBRAHÁMHEGY, BADACSONYI ÚT 5. ÉPÍTÉSZMŰTRM VILLAÉPÜLT ÁBRAHÁMHGY, BADACSONYI ÚT 5. 2. január 7. gyümölcsfák huzal kerítés tuja sor faház faház huzal kerítés fenyőfa átm.5cm gyep +3,6 fedél tiszafa fenyőfa átm.5cm ±, beton felület tiszafa

Részletesebben

KERÁMIA MÜHELY ÉS ALKOTÓHÁZ HORVÁT NOÉMI

KERÁMIA MÜHELY ÉS ALKOTÓHÁZ HORVÁT NOÉMI KERÁMIA MÜHELY ÉS ALKOTÓHÁZ HORVÁT NOÉMI csíkdánfalva csíkszereda tervezési terület 0 0 0 04 KONCEPCIÓ meglévő állapot GSEducationalVersion tervezett állapot GSEducationalVersion 05 GSEducationalVersion

Részletesebben

B C hajópadló, m WC Gardrób 3,0 m, m Szélfoó,30 m fedett et. 8,0 m Konyha,30 m kamra,0 m arázs impr.beton,8 m kerti szt. impr.beton,8 m A A Fürdőszoba 8, m Közlekedő 8,0 m 0/0cm d=0 korracél bl. Kazántér,0

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLET ALPOLGÁRMESTERE Tárgy: Tájékoztató a társasházak hitelpályázati rendszerének működéséről. Tisztelt Képviselő-testület! Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat fontosnak

Részletesebben

Társasházi lakás egyszerűsített ingatlanforgalmi értékbecslése

Társasházi lakás egyszerűsített ingatlanforgalmi értékbecslése Társasházi lakás egyszerűsített ingatlanforgalmi értékbecslése Az ingatlan címe: 6500. Baja, Czirfusz Ferenc utca 34. ép A 1. emelet ajtó 8. HRSZ: 700/A/8 Típusa: társasházi lakás Értékelés kelte: 2013.

Részletesebben