SIMÁNDY JÓZSEF ÉNEKVERSENY

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SIMÁNDY JÓZSEF ÉNEKVERSENY"

Átírás

1 VII. Országos - II. Nemzetközi SIMÁNDY JÓZSEF ÉNEKVERSENY SZEGED Április Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar 6722 Szeged, Tisza Lajos krt

2 RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK A versenyen bármely ország fiatal énekes növendéke vagy ifjú előadóművésze indulhat, aki klasszikus - komolyzenei hangképzésen alapuló - magánének tanulmányokat folytatott vagy folytat. AZ ÉNEKVERSENY HÁROM KATEGÓRIÁBAN INDUL: I. KATEGÓRIA: Alap- és középfokú oktatásban résztvevő zeneiskolások, középiskolások, szakközépiskolások részére (Ezt a kategóriát csak magyar versenyzők számára indítjuk!) II. KATEGÓRIA: Főiskolai, Bachelor (BA), valamint Egyetemi képzésben résztvevő I-II-III. évfolyamos hallgatók részére (Magyar és külföldi versenyzők számára) III. KATEGÓRIA: Egyetemi képzésben résztvevő IV-V. évfolyamos hallgatók illetve Master (MA) képzésben résztvevő I. II. évfolyamos hallgatók részére és tanulmányait már befejezett, Ifjú előadóművészek részére (korhatár: 35 év). (Magyar és külföldi versenyzők számára) AZ ÉNEKVERSENY KÉT FORDULÓBÓL ÁLL: I. forduló: Területi válogatók II. forduló: Szegedi Döntő Az énekverseny valamennyi fordulója nyilvános! 2

3 I. FORDULÓ TERÜLETI VÁLOGATÓK JELENTKEZÉSI LAP: letölthető a honlapról, melyet kitöltve csatolt fájlként Verbai Katalin részére a verbai@music.u-szeged.hu címre kérünk visszaküldeni. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: I. Kategória: február 18. II. III. Kategória: március 10. Jelentkezési díj az I. fordulóban nincs TERÜLETI VÁLOGATÓK HELYSZÍNE ÉS VERSENYANYAGA: A szegedi Döntőbe továbbjutó versenyzők kiválasztása Területi válogatók keretében történik. Az I. Kategória jelentkezőinek Területi Válogatóversenye - csak Magyarországon (!): SZEGEDI TERÜLETI VÁLOGATÓ: Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar 6722 Szeged, Tisza Lajos krt T: március 2. (szerda): óra, SZTE ZMK - Fricsay Ferenc Hangversenyterem és, ha szükséges: március 2. (szerda): óra, SZTE ZMK - Kisterem BUDAPESTI TERÜLETI VÁLOGATÓ: Budapest, XIII. kerületi Zeneiskola 1136 Budapest, Hollán Ernő u. 21. / b T: március 5. (szombat): óra: Hollán Ernő utcai Zeneiskola - Nagyterem és, ha szükséges: március 6. (vasárnap): óra, Hollán Ernő utcai Zeneiskola - Nagyterem Az I. Kategória Területi Válogatóinak Versenyanyaga (amelyből a zsűri választ): Egy barokk arietta vagy ária Egy klasszikus dal vagy ária Egy romantikus dal vagy ária Egy XX. századi dal vagy ária A II. és III. Kategória jelentkezőinek Területi válogatóversenye - Magyarországon és külföldön: A II. és a III. kategória hazai és külföldi jelentkezőinek kiválogatásáról a Magánének Tanszékek oktatói saját hatáskörükben döntenek, majd tesznek javaslatot az általuk továbbjutásra alkalmas versenyzők létszámáról a Verseny Szervező Bizottságának. A szegedi Döntőben résztvevő énekesek összlétszámának megállapítása és koordinálása a Területi válogatók összeredményének egyeztetése alapján történik. A jelentkezők a Szegedi Döntőben való részvétel elfogadásáról a jelentkezési lapon megadott címen kapnak értesítést. 3

4 II. FORDULÓ SZEGEDI DÖNTŐ NEVEZÉSI LAP: letölthető a honlapról, melyet kitöltve csatolt fájlként Verbai Katalin részére a verbai@music.u-szeged.hu címre kérünk visszaküldeni. A nevezési laphoz kérjük csatolni az alábbiakat: a befizetésről szóló igazolást, 1 db reprezentatív fotót jpg. formátumban, rövid szakmai életrajzot (számítógéppel megírva). NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: I. II. III. Kategória: március 31. NEVEZÉSI DÍJ: magyar versenyzőknek: Ft / fő, külföldi versenyzőknek: 50 Euro / fő Számlaszám: Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriuma Alapítványa Fontana Credit Takarékszövetkezet IBAN: HU , SWIFT kód: TAKBHUHB AZ ÉNEKVERSENY HELYSZÍNE: SZTE Zeneművészeti Kar Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Szeged, Tisza Lajos krt ) I. Kategória versenye: április 27. (szerda) II. Kategória versenye: április 28. (csütörtök) III. Kategória versenye: április 29. (péntek) DÍJKIOSZTÓ ÜNNEPSÉG / A DÍJAZOTTAK GÁLAHANGVERSENYE / FOGADÁS: április 30. (szombat): Szegedi Nemzeti Színház (Szeged, Deák Ferenc u.12.) A SZEGEDI DÖNTŐ VERSENYANYAGA - MINDHÁROM KATEGÓRIÁBAN: Egy klasszikus szerző dala vagy áriája Egy romantikus szerző dala vagy áriája Egy XX. századi szerző műve Egy szabadon választott dal vagy ária Simándy József iránti tiszteletből egy szabadon választott mű az alábbiakból: Caccini: Amarilli vagy egy Kodály vagy Bartók vagy Liszt mű A Döntőben minden versenyző maximum három számot énekel a megadott versenyanyagból: egyet a versenyző szabad választása szerint, kettőt a zsűri választása szerint. A darabok elhangzó sorrendjét a versenyző dönti el. A Döntőben elhangzó versenyprogram maximális időtartama: I. kategória: max. 10 perc, II. kategória: max. 12 perc, III. kategória: max. 15 perc A versenyen elhangzó műveket kotta nélkül, eredeti nyelven, eredeti hangnemben kell énekelni! ZONGORAKÍSÉRŐ: A szegedi Döntőben zongorakísérőt csak külön kérésre, térítés ellenében biztosítunk, melynek díja: Ft / 20 Euro (egy próba + a versenyszereplés zongorakísérete). Ezen összeget a nevezési díjjal együtt kérjük a megadott bankszámlára átutalni. 4

5 DÍJAK I. kategória I. Díj: Ft II. Díj: Ft III. Díj: Ft II. kategória I. Díj: Ft II. Díj: Ft III. Díj: Ft III. kategória I. Díj: Ft II. Díj: Ft III. Díj: Ft KÜLÖNDÍJAK Szegedi Nemzeti Színház Különdíja Fellépési lehetőség a Szegedi Nemzeti Színházban a 2011/2012-es évadban Szegedi Szimfonikus Zenekar Különdíja Fellépési lehetőség a Szegedi Szimfonikus Zenekarral a 2011/2012 es évadban Debreceni Csokonai Színház Különdíja Fellépési lehetőség a Debreceni Csokonai Színházban a 2011/2012-es évadban Győri Filharmonikus Zenekar Különdíja Fellépési lehetőség a Győri Filharmonikus Zenekarral a 2011/2012-es évadban Magyar Rádió Különdíja Fellépési lehetőség a MR 3 Bartók Rádió által közvetített hangversenyen 2011/2012-es évadban Duna Televízió különdíja A Duna Televízió által adományozott Díj a 2011-es Simándy József Énekverseny egyik díjazottjának Művészetek Palotája Különdíja Fellépési lehetőség Budapesten, a MÜPA-ban a 2012/2013-as szezonban Bartók Emlék Ház Különdíja Fellépési lehetőség a 2011 / 2012-es szezonban Budapesten, a Csalán utcai Bartók Emlék Ház koncerttermében Makói Hagyma Ház Különdíja Fellépési lehetőség a 2011 / 2012-es szezonban a Makói Városi Kulturális Központ koncerttermében Szegedi Operabarátok Egyesületének Különdíja A legjobb előadóművész -nek Richard Wagner Társaság és Archívum Különdíja CD és Könyvjutalom Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar Különdíja Liszt Ferenc Társaság Szegedi Tagozat Különdíja 5

6 A SZEGEDI DÖNTŐ ZSŰRIJE Az I. II. III. Kategória Zsűritagjai (2011 április ): Prof. Marton Éva - a Zsűri elnöke Operaénekesnő Tanszékvezető egyetemi tanár - Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapest Mesterkurzusok oktatója Prof. Dr. Temesi Mária - a Simándy József Énekverseny Alapítója (1998) és Művészeti vezetője Operaénekesnő - Magyar Állami Operaház Budapest Tanszékvezető egyetemi tanár - Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar Magánének Tanszék Mesterkurzusok oktatója Prof. Csengery Adrienne Operaénekesnő Oktató - Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar Mesterkurzusok oktatója A Magyar Zenei Tanács tiszteletbeli elnöke Prof. Gabriella Lechner Operaénekesnő Tanszékvezető h. egyetemi tanár - Zeneművészeti Egyetem Bécs Mesterkurzusok oktatója Prof. Mariana Nicolesco Operaénekesnő - Bukarest Énektanár - Mesterkurzusok oktatója A Hariclea Darclée Nemzetközi Énekverseny Alapítója Gyüdi Sándor Karmester, Főigazgató - Szegedi Nemzeti Színház Művészeti vezető - Szegedi Szimfonikus Zenekar Prof. Dr. Kerek Ferenc Zongoraművész Tanszékvezető egyetemi tanár, Dékán - Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar A II. III. Kategória versenyére meghívott Zsűritagok (2011. április ): Christian Carlstedt Menedzser - Müncheni Állami Operaház (Staatsoper München) Erich Seitter Opera és koncertmenedzser - Bécs Győriványi Ráth György Karmester Főzeneigazgató - Magyar Állami Operaház Budapest 6

7 JELENTKEZÉSI LAP A VII. ORSZÁGOS ÉS II. NEMZETKÖZI SIMÁNDY JÓZSEF ÉNEKVERSENY 2011 SZEGED TERÜLETI VÁLOGATÓ - I. FORDULÓ (az űrlapot számítógéppel kérjük kitölteni) Családnév, keresztnév: Kategória: Hangfaj: Születési hely, év, hó, nap:... Állampolgárság:... Beszélt nyelvek: Iskola vagy munkahely neve, címe: Telefon: Levelezési cím: A Területi Válogatón elhangzó műsor: Zongorakísérő neve:. Jelentkezési határidő: február 18. I. Kategória március 10. II. III. Kategória A JELENTKEZÉSI LAP-ot csatolt fájlként Verbai Katalin részére a verbai@music.u-szeged.hu címre kérjük visszaküldeni jelentkező 7

8 N E V E Z É S I L A P A VII. ORSZÁGOS ÉS II. NEMZETKÖZI SIMÁNDY JÓZSEF ÉNEKVERSENY 2011 SZEGED SZEGEDI DÖNTŐ - II. FORDULÓ (az űrlapot számítógéppel kérjük kitölteni) Családnév, keresztnév: Kategória: Hangfaj: Születési hely, év, hó, nap:... Állampolgárság:... Beszélt nyelvek: Iskola vagy munkahely neve, címe: Telefon: Levelezési cím: A Szegedi Döntőben elhangzó műsor: Zongorakísérő neve:. Nevezési határidő: március 31. I. II. III. Kategória A NEVEZÉSI LAP-ot csatolt fájlként Verbai Katalin részére a verbai@music.u-szeged.hu címre kérjük visszaküldeni, a befizetésről szóló igazolással (szkennelve), 1 db reprezentatív fotóval jpg. formátumban és egy rövid szakmai életrajzzal együtt jelentkező 8

9 EGYÉB INFORMÁCIÓK _ A verseny ideje alatt a Döntőbe jutott versenyzők illetve azok hozzátartozói (tanár, zongorakísérő, szülő) a szállást és étkezést egyénileg oldják meg, melynek költségét a versenyzők és hozzátartozóik a helyszínen, személyesen fizetik ki. Az alábbi szálláslehetőségek ajánljuk szíves figyelmükbe: KOLLÉGIUMOK: SZTE GYTK Semmelweis Ignác Kollégium 6725 Szeged, Semmelweis u. 4. Gilinger Attiláné gazdasági vezető: gilingeragi@fre .hu Telefon, Porta: JGYPK Teleki Blanka Kollégium 6725 Szeged, Semmelweis u. 5. Tóthné Márkus Katalin kollégiumigazgató: tothne@telekikollegium.hu Telefon, Iroda: ; Telefon, Porta: SZTE ETSZK Béke utcai Kollégium 6722 Szeged, Béke u Sohajdáné Katona Edit ingatlanfenntartási ügyintéző: sedit@etszk.u-szeged.hu Telefon/Fax: ; Telefon, Porta: HOTELEK: Korona Hotel 6722 Szeged, Petőfi S. sgt. 4. Tel.: koronahotel@vnet.hu Telefon: Alfa Hotel 6724 Szeged, Teréz u. 30. info@alfa-hotel.hu Telefon: További információk: PANZIÓK: Família Vendégház 6725 Szeged, Szentháromság u. 71. info@familiapanzio.hu Telefon: További információk: panziók Az énekverseny koordinátorai: Dr. Temesi Mária operaénekesnő, tanszékvezető egyetemi tanár A Simándy József Énekverseny Művészeti vezetője és Sinkó Györggyel együtt a verseny Alapítója: temesimaria@gmail.com; Mobiltelefon: Verbai Katalin tanszéki főelőadó, a verseny titkára: verbai@music.u-szeged.hu; Telefon: