A Class és Neo FM bemutatkozása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Class és Neo FM bemutatkozása"

Átírás

1 A Class és Neo FM bemutatkozása Előzmények: Az ORTT döntése értelmében november 19-től a korábban a Sláger Rádió és a Danubius Rádió által használt országos frekvenciákat az FM1 Kommunikációs és Kulturális Zrt. által üzemeltetett Neo FM, illetve az ADVENIO Műsorszolgáltató Zrt. működtette Class FM foglalta el. Az új rádiók elindulását kiemelt társadalmi- és médiafigyelem övezte. Számos kérdés merült fel a változások kapcsán. Ezek közül a legfontosabbak a következők voltak: 1) érvényesül-e majd pártpolitikai befolyásolás a Class FM és a Neo FM műsorában, jellemző lesz-e rájuk az átpolitizáltság? 2) megváltozik-e a műsorpolitika az elődökéhez képest, a zenés szórakoztatás helyett előtérbe kerülnek-e a szöveges tartalmak, vagyis talk rádiók jönnek-e létre? 3) mekkora teret kapnak a magyar előadók szerzeményei a Class és a Neo zenei kínálatában? Az előbbiekben felsoroltak gyökeres ellentéte is felmerülhetett egyesekben, nevezetesen, hogy lényegi változás nem történik, csak a műsorszolgáltatók nevei változnak. Ezt a kérdést elsősorban a Danubius és a Sláger húzóneveinek az új adókhoz való fokozatos átszivárgása kapcsán vethették fel. Valóban, a Danubius sztárjai közül Sebestyén Balázs, Rákóczi Ferenc és Vadon János ugyanazon frekvencián vezetik továbbra is a reggeli műsort minden nap hat órától immár a Class FM égisze alatt, illetve sikeresen átmentette magát Vágó Piros, Jáksó László és Abaházi Csaba is. A Sláger reggeli műsoraként komoly népszerűségre szert tevő, Bochkor Gábor és Boros Lajos fémjelezte Bumeráng pedig szintén átköltözött az utódrádió reggeli műsorsávjába, ahogy a korábbi Sláger alkalmazottak közül műsort kapott Kalácska Gábor, Varga Kata és István Dániel is. A felsoroltak tisztázására, illetve mert véleményünk szerint mindez jelentős eseménye a magyar kereskedelmi rádiózásnak, a következőkben kísérletet teszünk az új műsorszolgáltatók tevékenységének alaposabb vizsgálatára. Ennek érdekében áttekintjük a Class FM és a Neo FM első teljes hónapjának (2009 decembere) adatait, amit a Danubius és a Sláger Rádió utolsó hónapjával (2009 októbere) hasonlítunk össze. Ezen belül is elsősorban az azonos frekvencián egymást váltó rádiók kerülnek összevetésre, vagyis a Class FM a Danubius Rádióval, a Neo FM pedig a Sláger Rádióval. Ezt követően választ remélünk a fentebb már taglalt, a társadalomban és a médiában egyaránt felmerült kérdésekre, illetve arra, hogy a pályázatokban megfogalmazott vállalások milyen mértékben teljesülnek (legfőképpen a hírműsorokat, a közszolgálati tartalmakat és a magyar zenék arányát illetően). Ez utóbbit főként a hirdetők és hirdetések, a közreadott zeneszámok, valamint a hírműsorok egyes mutatóinak vizsgálatával kívánjuk elérni, végezetül pedig egy pillantást vetünk az új rádiók

2 fogadtatására a legfrissebb hallgatottsági felmérések áttekintésének segítségével. A vizsgálathoz az információkat elsősorban a RadioMonitor Kft. adatszolgáltatásából merítettük, de annak során felhasználtuk a két új műsorszolgáltató által az ORTT számára eljuttatott adásnaplókat is. Zeneszámok 1 Az új műsorszolgáltatókkal szembeni egyik legfontosabb elvárás az volt, hogy az éjjeli, óra közötti terminus kivételével, 35 százaléknyi magyar zeneszámot kell közreadniuk. A négy vizsgált műsorszolgáltató az elemzett periódusban (a régieknél 2009 októberében, illetve az újak esetében 2009 decemberében) az alábbi zenei arányokat, illetve zeneszám mennyiséget teljesítette (1. táblázat): 1. táblázat A közzétett zeneszámok frekvenciája, időtartama és megoszlása a 0-24, illetve az 5-23 óra közötti időszakban Műsorszolgáltató 0-24 óra 5-23 óra Zeneszám (db) Időtartam (óra) Zenearány (%) Zeneszám (db) Időtartam (óra) Zenearány (%) Class FM :10:44 76, :21:49 71,57 (2009. december) Danubius Rádió :38:44 51, :22:21 52,75 (2009. október) Neo FM :43:52 76, :33:42 72,14 (2009. december) Sláger Rádió (2009. október) :00:56 46, :58:05 47,49 A régi és az új rádiók adatait összehasonlítva jól kirajzolódik az újonnan indultak hatalmas fölénye a közreadott zeneszámok mennyiségét és időtartamát illetően. Ezen információk alapján eloszlathatók azok az előzetes félelmek, amelyek arra vonatkoztak, hogy a korábbi, elsődlegesen a zenei szórakoztatást előtérbe helyező adók helyét majd talk rádiók veszik át, ahol a megszokottnál jóval jelentősebb szerepet kapnak a szöveges tartalmak. (Összehasonlításképpen álljon itt néhány talk rádió decemberi (teljes napot felölelő) zenearánya: Klubrádió 4,02, Lánchíd Rádió 11,48, Kossuth Rádió 0,75 százalék.) 2009 decemberének adatai alapján tehát megállapítható, hogy a zenei műsorszámok jóval nagyobb teret kaptak a Class és a Neo FM működésében, mint az elődeiknél. A nagy különbséghez nyilvánvalóan hozzájárult az új kereskedelmi rádiók hirdetési idejének visszaszorulása is, ám 1 Az adatok forrása a Danubius és a Sláger Rádió esetében a RadioMonitor Kft., a Class és a Neo FM esetében pedig a rádiók saját adásjegyzőkönyvei. 2

3 azokban csupán 14, illetve 21 órányi eltérés mutatkozott az elődök javára, amely elhanyagolható a zenék teljes havi időtartamában tapasztalt különbségekhez képest (kb. 105 óra a Class javára a Danubiusszal, illetve kb. 138 óra a Neo javára a Slágerrel szemben az 5-23 óra közötti időszakban). A következőkben a magyar zeneszámok havi arányát vesszük nagyító alá. Mindez azért lényeges, mert mindkét újonnan induló műsorszolgáltató szigorú vállalásokkal rendelkezik a tárgykörben: szerződésükben kikötötték, hogy a óra közötti periódust figyelmen kívül hagyva, a havi műsoridejük minimum 35 százalékát hazai előadóktól származó daloknak allokálják. Ezen kívül a Class FM az éjszakai órák nélküli havi műsoridő öt, a Neo FM pedig tíz százalékát a két évnél nem régebben nyilvánosságra került magyar zenei alkotások közreadására szánja. 2. táblázat A magyar zeneszámok frekvenciája és megoszlása a 0-24, illetve az 5-23 óra közötti időszakban Class FM (2009. december) Neo FM (2009. december) Danubius Rádió (2009. október) Sláger Rádió (2009. október) Magyar zeneszámok (5-23 óra) Magyar zeneszámok (0-24 óra) Két évnél nem Zeneszám Arány Zeneszám Arány régebbi magyar (db) (a műsoridő (db) (a műsoridő zeneszámok százalékában, %) százalékában, %) (a műsoridő százalékában, %) , ,38 10, , ,95 10, , ,04 nincs adat , ,21 nincs adat Mint az a fenti táblázatból is kiderül (2. táblázat), a 35 százalékos kvótát egyik műsorszolgáltató sem tudta teljesíteni 2009 decemberében. Ugyanakkor a két évnél nem régebbi magyar zeneszámok közreadását illetően megfeleltek a szerződéseikben foglalt elvárásoknak. Ezen zeneszámok aránya mindkét rádió esetében meghaladta a tíz százalékot. Az adatokból egyértelműen kiderül, hogy mind a Class FM, mind a Neo FM jóval nagyobb teret biztosított a magyar előadóknak az 5 és 23 óra közötti műsorsávban, mint az elődeik. Ugyanakkor a teljes műsoridőt tekintve eltérő műsorpolitika jellemezte a rádiókat. Míg a Neo FM-nél a 23 és 5 óra közötti időszakaszban jóval alacsonyabb volt a magyar zenék aránya, mint a nappali idősávban, addig a Class FM esetében nem volt kimutatható markáns eltérés a hazai előadóknak fenntartott műsoridő napszakok közötti megoszlása tekintetében, 2 A Class FM adásjegyzőkönyveiben a zeneszámok megjelenési dátumainál feltüntették az év mellett a hónapot is, így ebben a kategóriában a 2007 decemberében kiadott szerzeményeket is figyelembe vehettük. A Neo FM esetében csak az év szerepelt, így csupán a ben megjelent dalok szerepelnek az adatsorban. 3

4 vagyis itt - kisebb ingadozásoktól eltekintve állandó volt a magyar zeneszámok aránya. Érdekességként megjegyezzük, hogy a Sláger és a Danubius Rádió különösen ez utóbbi mintha szándékosan az éjszakai-hajnali órákra száműzte volna a magyar előadók szerzeményeit, hiszen a teljes napot figyelembe véve, jóval magasabb arányszámokat produkáltak a magyar előadók ekkor, mint a nappali periódusban. Az új rádiók megjelenésével egyértelműen a műfaji sokszínűség irányába történt előrelépés a közreadott zeneszámok zsánereit 3 tekintve. A Danubius októberi kínálatához képest a RadioMonitor Kft. besorolása alapján a blues, electro/dance, elektronikus, jazz, latin, pop, R&B, rap, reggae, rock, soul, world kategóriák mellett a Class FM decemberi kínálatában már megtalálhatók voltak a klasszikus, dance, lounge, metál stílus képviselői is. Az elődhöz képest a Class FM-en jelentősen megnőtt a rockzene aránya, elsősorban az elektronikus zenei vonulatok, így főleg az electro/dance kárára. A Neo és a Sláger viszonylatában hasonló tapasztalatokra tehettünk szert. A Sláger Rádióban hallott blues, country, electro/dance, jazz, latin, metál, pop, R&B, rap, reggae, rock, soul, world mellett a Neo FM-en megjelent a klasszikus, elektronikus, hard rock, funky, lounge, swing kategória is. A leghangsúlyosabb szerepet mindkét műsorszolgáltató esetében a popzene kapta, de a Sláger kínálatában leginkább a mainstreambe tartozó népszerű előadók szerepeltek (Omega, LGT, Republic stb.), míg a Neo FM-nél feltűntek az underground - a nagyközönség számára talán kevésbé ismert - képviselői is (mint például az Ocho Macho, a Mocsok Egy Kölykök vagy az Amber Smith). A sokszínűség erősödését a vizsgált hónapban szerepelt előadók száma is jól mutatja. Ez a szám a Class FM és a Danubius Rádió esetében 734 vs. 501 (ebből 166, illetve 111 magyar), a Neo FM és a Sláger Rádió tekintetében pedig 906 vs. 495 (ebből 215, illetve 123 magyar). A zenei kínálattal kapcsolatban tapasztaltakat úgy foglalhatnánk össze, hogy nem igazolódott be a talk rádiók létrejöttével kapcsolatos félelem, az új adók az elődeiknél jóval nagyobb teret biztosítottak a zenei tartalmak számára. A magyar zeneszámok mennyiségével összefüggő vállalásaikat a rádiók 2009 decemberében csak részben teljesítették. A két évnél nem régebbi hazai zeneszámok elérték az 5-23 óra közötti műsoridő 10 százalékát, de az összes magyar zeneszám időtartama nem érte el ugyanennek a periódusnak a 35 százalékát. Ugyanakkor a Sláger és a Danubius Rádióhoz viszonyítva a hazai előadók szerzeményeinek aránya jelentősen megnőtt. A zenei kínálatról megállapíthatjuk, hogy a műfaji sokszínűség irányába elmozdulás történt. A Class FM a Danubiushoz és a Slágerhez hasonlóan az ismertebb előadókra, a slágerekre helyezi a hangsúlyt, de szélesebb kínálatból merít, illetve a rockzene jóval hangsúlyosabb szerepet kap, mint a megszűnt rádióknál. A Neo FM zenei 3 Forrás: RadioMonitor Kft. 4

5 profilja leginkább a Petőfi Rádióhoz és a Radiocafé 98.6-hoz hasonlítható. Az egy hónap alatt játszott előadók számából is látható, hogy a Neo zenei szerkesztői a Sláger Rádió és a Class FM esetében tapasztaltaknál jócskán nagyobb merítéssel dolgoznak, elsősorban a popzene spektrumán belül, a legismertebb sztároktól egészen az underground előadókig. Az adatok alapján kitűnik, hogy a zenei kínálatot tekintve komoly változások történtek a két országos frekvencián. A Sláger Rádió hagyta űrt a Juventus Rádió próbálta meg betölteni, melynek zenei profilja hasonlít a megszűnt adóhoz, s ennek köszönhetően sikerült a Sláger korábbi hallgatóinak egy részét időlegesen magához csábítania (részletesebben lásd a Hallgatottság c. fejezetet). Hirdetések 4 A 2009-es esztendő nagyságrendileg 20 százalékos visszaesést hozott a teljes reklámpiacon. A ban még kb. 14,5 milliárd forint nagyságú rádiós piacon ennél jelentősebb mértékű csökkenés következett be, közel harmadával zsugorodott a torta. A csökkenés oka a gazdasági válság mellett a piacvezető Sláger és a Danubius Rádió kiesése, illetve az egyre fokozottabb árverseny volt. Az előrejelzések 2010-re is kedvezőtlenek: az elemzők újabb, legalább egytizedes visszaeséssel számolnak ábra A műsorszolgáltatók havi összesített reklámideje (2008 és 2009 decemberében) Havi reklámidő (óra) 33:03:11 21:16:15 8:17:28 12:42: dec. Class dec. Danubius dec. Neo dec. Sláger 4 Forrás: RadioMonitor Kft., a Class és Neo esetén a rádiók jegyzőkönyvei. 5 Forrás: Ecoline.hu ( 5

6 Első adatsorunkban (1. ábra) a rádiók havi összesített reklámidejét mutatjuk be. A reklámpiacon a november-december - az ünnepek miatt - kiemelt időszaknak számít. Ezért a vonatkozó adatokat a Sláger és a Danubius Rádió előző évből vett információival hasonlítjuk össze. Nem meglepő, hogy az újonnan induló rádiók által ez első teljes hónapban közzétett reklámok időtartama meg sem közelítette az elődöknél mérteket. A Class FM 2009 decemberében 8 óra 17 percnyi (összesen 921 szpot 6 ), a Danubius Rádió 2008 decemberében 21 óra 16 percnyi hirdetést sugárzott (összesen 2550 szpot). Ugyanez az aránypár a Neo FM és a Sláger Rádió esetében 12 óra 43 perc (összesen 1291 szpot), illetve 33 óra 3 perc volt (összesen 4794 szpot). A Class és a Neo többnyire óránként két (az óra elején és végén) reklámblokkot sugárzott, ellenben a Danubius és a Sláger Rádió akár három-négy blokkot is közölt. Ezeket a mutatókat érdemes lesz néhány hónap elteltével újra megvizsgálni, vajon az újak idővel képesek lesznek-e az elődöket megközelítő mértékben elnyerni a hirdetők bizalmát? A hirdetői szektorok megoszlását is vizsgáltuk a rádiók kereskedelmi üzeneteiben a váltás előtt és után. Ehhez a Danubius és a Sláger Rádió októberi, illetve a Class és a Neo FM decemberi, a RadioMonitor Kft. által készített adásjegyzőkönyveit hívtuk segítségül. A Class FM és a Danubius Rádió adatainak összevetésekor a főbb kategóriák közül mindkét műsorszolgáltató esetében találkozhattunk az autóipar, az élelmiszeripar, a szolgáltató szektor (elsősorban kulturális szolgáltatások), az elektrotechnika, az informatika és kommunikáció, a turisztika és a szerencsejáték szféra hirdetéseivel. A korábban a Danubiuson hirdetők közül a Class FM-en már nem találtunk reklámot a pénzügyi (elsősorban bank és biztosítás) és az energetikai szektor, valamint az építőipar területéről. A Class FM-en a Danubiushoz képest újdonságként csak a gyógyszeripar jelent meg hirdetéssel. A Sláger Rádió és a Neo FM hirdetőinek viszonylatában közös pontnak számítottak az autó-, energetika- és gyógyszeripar mellett a bank-, a szolgáltató- (itt is elsősorban kulturális), az elektrotechnikai-, az informatikai és kommunikációs-, valamint a szerencsejáték szektor közleményei. A Sláger Rádió esetében tapasztaltakhoz képest a Neo FM-en nem vásároltak reklámidőt a bútor-, az élelmiszer- és a textilipar képviselői, valamint a nyomtatott és az elektronikus sajtó reprezentánsai. A Neo FM vonatkozó adatai között nem találtunk olyan szektort, amelynek hirdetései a Sláger Rádión ne jelentek volna meg. 7 6 A szpotok száma hozzávetőleges adat. A RadioMonitor Kft. rendszere a 15 mp-nél rövidebb reklámokat nem ismeri fel. 7 A RadioMonitor Kft. besorolása alapján 6

7 A hirdetők névsorának összetételét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az új adókon reklámozó cégeknek és szervezeteknek csak a töredéke vásárolt reklámidőt november 19-e előtt ugyanazon a frekvencián decemberében a Class FM-en reklámidőt vásároló 18 hirdető közül csupán öttel találkozhattunk a Danubius Rádió októberi műsorában. Ugyanez a mutató a Neo FM és a Sláger Rádió vonatkozásában 27 vs. 8 (a részletes táblázatokat a mellékletben szerepeltetjük). A teljesség kedvéért megjegyezzük, mind a négy rádió esetében előfordult, hogy klasszikus reklámblokkban promotálta a saját akcióját, rendezvényét, vagy nyereményjátékát. Ezek megrendelőjeként értelemszerűen maga a műsorszolgáltató szerepel az adatsorokban. A havi összesített reklámidő számításakor és a mellékletben látható táblázatokban ezeket a reklámokat nem vettük figyelembe. A vizsgált periódusban a Class FM 25 óra 18 perc (55 szpot), a Danubius Rádió 9 óra 43 perc (941 szpot), a Neo FM 19 óra 54 perc (58 szpot), a Sláger Rádió pedig 7 óra 59 perc (589 szpot) saját reklámot tett közzé. A decemberi reklámbevételeket áttekintve, a fentiekhez hasonló következtetésekre juthatunk. TNS Media Intelligence felmérése 8 szerint a szóban forgó hónapban a Juventus Rádió realizálta a legnagyobb hirdetési bevételt, mintegy 883 millió forintot, amely 38 százalékos növekedést jelent a 2008-as év hasonló időszakához képest. A második helyen a Rádió1 végzett 378, a harmadikon pedig a Roxy Rádió 330 millió forint bevétellel. A Class és a Neo FM csupán a negyedik illetve az ötödik helyet szerezte meg, 299, illetve 294 millió forintos bevételt könyvelhettek el. Összehasonlításképpen, 2008 decemberében a Sláger és a Danubius Rádió 1946, illetve 1353 millió forintos bevétellel uralta a rádiós reklámpiacot. Hozzá kell tennünk, hogy a TNS Media Intelligence úgynevezett listaárak alapján becsüli meg az egyes rádiók reklámbevételeit. A valós eredmények ettől jelentős mértékben eltérhetnek, hiszen a műsorszolgáltatók jelentős kedvezményeket adnak az ügyfeleiknek, így a hivatalos tarifa kb. feléért kelnek el a hirdetések. Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy a közbeszédben gyakran hangoztatott csak a név változik, egyébként minden ugyanúgy folytatódik megállapítás nem helytálló. Az újonnan induló műsorszolgáltatók nem örökölték meg elődeik reklámszerződéseit. Ez megmutatkozott mind a reklámidő kihasználtságában, mind a szektorok és a hirdetők számának csökkenésében. Mindez azt is jelentette, hogy a Neo és a Class FM nem tudta a Sláger és a Danubius Rádió piacvezető szerepét átvenni a rádiós reklámpiacon. 8 Forrás: Menedzsment Fórum ( 7

8 Hírműsorok A hírműsorokat illetően mindkét újonnan piacra lépő műsorszolgáltató hasonló kötelezettségeket vállalt: 1) egybefüggő negyedórás hírműsor sugárzása főműsoridőben, 2) óránként három perces hírösszefoglaló közreadása. Megvizsgáltuk, vajon 2009 decemberében a két új rádió teljesítette-e fenti vállalásait, illetve véletlenszerűen kiválasztottunk egy hétköznapot (december 15.) és egy hétvégi napot (december 5.), amelyek hírműsorait mindkét műsorszolgáltató esetében alaposabban szemügyre vettük. (Megjegyezzük, a rendszeres műsorfigyelés során a két előd, a Danubius és a Sláger Rádió esetében nem tártunk fel a hírszolgáltatással kapcsolatos törvénysértést 2009-ben.) A Class FM december 5-én és 15-én is teljesítette a hírműsorokra vonatkozó vállalásait, illetve a törvényi előírásokat. Óránként legalább három perces hírösszefoglaló volt hallható (éjszaka is), főműsoridőben pedig félóránként jelentkeztek friss információkkal, és az Rttv. 8. (3) bekezdésével összhangban közreadásra került egy 15 perces egybefüggő hírműsor is (december 5-én 6:30:07, december 15-én 6:32:45 órakor). A hírblokkok saját szerkesztésű tudósításokat tartalmaztak, nem hírügynökségi, hozott anyagból dolgoztak. A pártpolitikai jellegű információk teljesen hiányoztak a híradásokból, ugyanakkor sok színes, bulvár jellegű hír került terítékre. A Neo FM ugyancsak teljesítette a hírműsorokra vonatkozó vállalásait (éjszaka is) és az Rttv. előírta kötelezettségeit (főműsoridős, kb. 16 perces hírműsor december 5-én 6:29:55, december 15-én 6:29:34 órakor). A minden órára vállalt három perces hírműsorban a főcím és a két-három legfontosabb hír lényegének ismertetése után közlekedési információk következtek, s csak ezek után került sor a hírek részletes kifejtésére. Ennek köszönhetően minden alkalommal teljesítették hírblokkonként a négy, négy és fél perces időtartamot. A Neo szintén saját szerkesztésű hírműsorokkal jelentkezett, témái között pedig a Class FM-től eltérően megjelentek politikai, közéleti témák is. Ezek többnyire kormányzati intézkedésekről, országgyűlési döntésekről számoltak be, a napi pártpolitikai csatározásokról a vizsgált napokon alig szerepelt érdemi hír (az MSZP választási listájának ismertetése, illetve Pesti Imre fideszes egészségpolitikus nyilatkozatának idézése volt talán a kivétel). A rádiók havi adásjegyzőkönyveit vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a hírműsorokkal kapcsolatos kvótákat teljesítették. Egyetlen hiányosságot találtunk csupán: a Class FM-en december 17-én hajnali 2 órakor elmaradt a hírműsor. A híradások tartalmai jellemzőit is elemeztük. Ennek keretében a két új rádió adatait a Sláger, a Danubius, valamint a Kossuth rádió információival egészítettük ki (3., 4. táblázat). 8

9 A négy kereskedelmi adó esetében a főműsoridős hírműsor, míg a Kossuth rádiónál a 180 perc c. műsorszám reggel hat és negyed hét közötti hírblokkjának adatait vettük figyelembe táblázat 10 A magyar vonatkozású híregységek témaorientációja (%) Class FM (2009. december) Neo FM (2009. december) Danubius Rádió (2009. október) Sláger Rádió (2009. október) Kossuth Rádió (2009. december) külpolitika 0,3 3,6 3,4 3,6 11,0 gazdaság 21,4 23,0 16,1 24,5 30,6 belpolitika 7,2 37,4 31,1 29,1 46,8 botrányok 3,5 7,2 9,5 4,2 8,1 szociális szféra 19,7 10,8 14,3 15,5 17,3 önkormányzatok 2,6 3,2 8,4 7,9 4,0 kultúra 13,0 6,1 4,5 11,2 1,2 katasztrófa, baleset, bűncselekmény 35,9 32,7 34,2 14,2 23,1 egyéb 12,8 3,6 2,3 6,1 2,3 4. táblázat 11 A külföldi vonatkozású híregységek témaorientációja (%) Class FM (2009. december) Neo FM (2009. december) Danubius Rádió (2009. október) Sláger Rádió (2009. október Kossuth Rádió (2009. december) külpolitika 21,2 48,1 22,2 9,3 40,0 gazdaság 3,8 3,8 3,7 9,3 2,0 tragédia, baleset, katasztrófa, bűntény 36,5 28,8 29,6 34,9 13,0 háborús cselekmény, etnikai konfliktus, 1,9 7,7 3,7 4,7 3,0 terror kultúra, sport, egyházi élet, egészségügy 15,4 7,7 7,4 14,0 4,0 bulvár 21,2 3,8 33,3 27,9 0,0 A Class FM hírműsora következetesen apolitikusnak számított. A hírek legnagyobb része bulvár témájú volt, belpolitikával összefüggő események elvétve jelentek meg. Elgondolkodtató, hogy az erőteljesen a bulvár tematika felé elmozduló híradások mennyire felelnek meg a közszolgálati elvárásokkal szemben támasztott követelményeknek. A Neo FM jobban összpontosított a belpolitikai történésekre. Mind a belpolitikai, mind a nem magyar vonatkozású külpolitikai hírek aránya jelentősen túlszárnyalta az előd rádió mutatóit, sőt, ez utóbbi vonatkozásban még a Kossuth rádió hírblokkját is maga mögé utasította. A januári adatokat figyelembe véve megállapítható, hogy a Class FM-en mindössze négy politikus szólalt meg összesen öt alkalommal, míg a Neo FM esetében 15 politikus kapott megszólalási lehetőséget összesen 19 ízben. Ez az adat is azt támasztja alá, hogy a két, novemberben elrajtoló rádió közül a Neo FM hírműsoraiban komolyabb szerepet kapott a belpolitika. 9 A vizsgálat módszertanából fakadóan az egyes részterületek összege nem minden esetben 100%. 10 Az értékek százalékban értendők. 11 Az értékek százalékban értendők. 9

10 Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy a Class FM-nél nem igazolódott be az az előzetes vélekedés, mely szerint az új műsorszolgáltatók politikailag elkötelezett rádióként funkcionálnak majd. Sőt ellenkezőleg, a Danubius helyét átvevő rádió hírműsorai a vizsgált időszakban kifejezetten apolitikusaknak számítottak, a bulvár és egyéb színes hírek túlsúlya jellemezte a programjait. A Neo FM szintén teljesítette a szerződésében megfogalmazott vállalásokat. A belpolitikai információk mennyiségét tekintve jócskán felülmúlta a Class FMet, de valamelyest még elődjét, a Sláger Rádiót is. A januári politikusi megszólalások alapján viszonylagos kiegyensúlyozottságot mutattak az eredmények: 8 kormánypárti és 11 ellenzéki (5 MDF-es, 4 Fideszes, 2 SZDSZ-es) megszólalást regisztrálhattunk. Egyéb közszolgálati műsorszámok Mindkét újonnan induló műsorszolgáltató szerződésben vállalta kulturális események, valamint nem pártpolitikai, civil önszerveződések bemutatását hétköznapokon, legalább három perces szegmensekben, az 5 és 23 óra közötti terminusban. A Class FM esetében ennek hetente minimum 100 perc 33 másodperc terjedelemben kell megvalósulnia. A Neo FM napi 142, illetve heti 710 percnyi ilyen típusú műsorszám bemutatását vállalta, mely a teljes heti műsoridő 9,39 százalékát teszi ki (munkahétre vetítve ez 13,15%). Ezek a paraméterek a február 4-én kelt szerződésmódosításban a Neo FM esetében napi 180, heti 900 percre módosultak. Mi értelemszerűen a még decemberben érvényes, eredeti paraméterekkel kapcsolatosan vizsgálódtunk. A Neo FM azonban az általa közölt adatok szerint ilyen típusú műsorszámot egyáltalán nem sugárzott. Ezért a műsorszolgáltató ezen vállalásainak teljesülését a későbbiekben a részünkre eljuttatott adásjegyzőkönyvek alapján havi rendszerességgel ellenőrizni fogjuk. A Class FM a Szani Roland vezette, minden hétköznap óra között közreadott Kultúrpolitika c. műsorszámot szánta a fentebb taglalt vállalások teljesítésére. A műsorszám a következőképpen épült fel: a műsorvezető többnyire valamilyen kulturális esemény, rendezvény kapcsán beszélgetett a vendégével (általában egy szervezővel) telefonon vagy személyesen a stúdióban. A legtöbb esetben kiállításokkal mint például a Botticellitől Tizianóig a Szépművészeti Múzeumban vagy a Késő Barokk Impressziók a Nemzeti Galériában kapcsolatban zajlott az eszmecsere. Ezen alkalmakkor a tárlatok fontosabb paramétereiről, a művek alkotóiról, az adott művészeti ágról, művészettörténeti korszakról hallhattunk információkat. Terítékre kerültek koncertek és fesztiválok is mint például a Naplegenda, a Magyar Állami Népi Együttes műsora vagy Negyed hat, negyed hét fesztivál, melyek kapcsán az apropóról, a fellépő művészekről, a várható műsorról és programokról esett szó. 10

11 A sorból némileg kilógott két beszélgetéstípus. Az első leginkább az ünnepi (karácsony, szilveszter, újév) gasztronómia területéhez tartozott. Három decemberi alkalmat sorolhatunk ide: két ízben (december 23-án és 30-án) Bede Róbert mesterszakács ecsetelte a karácsonyi, illetve újévi gasztronómiai hagyományokat, valamint egy általa összeállított menüsor ételeinek elkészítését ismertette (Bede volt az egyetlen interjúalany, aki tiszteletét tette a stúdióban, és nem telefonon keresztül szólalt meg). December 31-én Quirin Károly pezsgőmester mesélt a pezsgőkészítésről, a pezsgő történetéről, fajtáiról, a fogyasztásának módjairól. A másik típusba két beszélgetés sorolható. December 4-én Müller Péterrel az új könyve megjelenésének alkalmából készült interjú, melyben írói munkásságáról, az olvasóihoz fűződő kapcsolatáról és könyveinek születéséről hallhattunk. December 21-én (és a 28-i ismétlésben) szintén egy kötet megjelenése adta az apropót a Kaiser Ottóval készült beszélgetéshez. A fotográfus pályafutásáról, a fényképezés művészetéről és az új album megszületéséről mesélt. 12 Vizsgálatunk során megállapítottuk, hogy a szerződésben rögzítetteket az év utolsó hetének kivételével teljesítette a rádió. Miután a teljesítendő terminusok egy hétre vonatkoznak (azon belül is a hétköznapokra), november 30-át és január 1-jét is a vizsgált mintához csatoltuk. Ennek alapján december első hetében 109 perc 15 másodperc, második hetében 101 perc 41 másodperc, harmadik hetében 112 perc 49 másodperc, negyedik hetében 123 perc 13 másodperc, ötödik hetében pedig 97 perc 7 másodperc került közreadásra a szóban forgó műsorszám típusból. Ahogy azt már fentebb említettük, csak az ötödik héten nem sikerült elérni a vállalt 100 perc 33 másodperces időtartamot. Ennek oka, hogy a december 29-én közreadott beszélgetést Pető Csilla életvezetési tanácsadóval nem fogadtuk el kulturális eseményt, nem pártpolitikai, civil önszerveződést bemutató műsorszámként, lévén a 2010-es esztendő kilátásainak előrejelzése kártyajóslás és egyéb ezoterikus módszerek segítségével - véleményünk szerint - nem tartozik e kategóriába (ezeket a szegmenseket a vizsgálat részletesebb eredményeit tartalmazó, a mellékletben látható táblázatunkban félkövér betűkkel szedtük). Ugyanakkor fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy noha az előírt időtartamot a műsorszolgáltató egy hét kivételével abszolválta, a teljesítés módja kifogásolható. Tapasztalatainkat összegezve az a következtetés fogalmazódhat meg bennünk, hogy a műsorszolgáltató csupán a lehető legegyszerűbben és legkisebb ráfordítással megoldandó kötelező feladatként kezelte ezt a vállalását. Számos jel utal erre. A megvalósításra csupán egyetlen, napi egy óra terjedelemben közreadott műsorszámot szántak. Ahogy az a 12 Ez utóbbi két esetben az Rttv. 10. (5) bekezdésének sérelme burkolt reklámozás nem merült fel. A kiadványokkal kapcsolatos kereskedelmi jellegű információk nem hangzottak el. 11

12 mellékletben látható táblázatból is kitűnik, összesen 23 interjú készült a hónap során, ebből nyolcat legalább egyszer (a München magyarul - magyar művészek Münchenben c. kiállítás kurátorával készültet pedig kétszer) megismételtek. Azaz, a vizsgált időszakban közreadott 32 beszélgetés közel egyharmada összesen kilenc ismétlés volt. A beszélgetések egyes részegységeit láthatóan tudatosan három perc körüli időtartamúra kalibrálták (ez nem mindig sikerült, lásd táblázatunk dőlt betűvel szedett sorait), illetve heti összesített hosszuk is többé-kevésbé pontosan a szerződésben előírt 100 perc 33 másodperchez igazodott, azt jelentős mértékben nem haladta meg. A leggyakrabban alkalmazott módszer a telefonos interjú is talán a legegyszerűbb, idő- és költségkímélőbb módja az egyes témák körüljárásának. Összességében tehát a Neo FM egyáltalán nem teljesítette a vállalásait, míg szigorúan az időtartamot tekintve a Class FM-nek - egy hét kivételével - ez sikerült. Bizonyos kifogások azonban felmerülnek a teljesítés módjával összefüggésben. A sok ismétlés, a teljesítésnek szentelt Kultúrpolitika c. műsorszám szigorúan a szerződéshez szabott időbeosztása és minimalista kivitelezése, kizárólag a meghatározott kvóták letudására való törekvés látszatát keltették. A két új rádió teljesítménye a kulturális eseményeket, a nem pártpolitikai, civil önszerveződéseket bemutató műsorszámok terén a működésük első hónapjában komoly kívánnivalót hagyott maga után. Hallgatottság Végezetül vessünk egy pillantást arra, milyen fogadtatásban részesültek az új rádiók a nagyközönség részéről. Különösen annak tükrében érdekes ez, hogy milyen társadalmi reakciókkal szembesülhettünk a változásokkal kapcsolatban. Ahogy az fentebb olvasható, a Danubius és a Sláger Rádió megszűnése szinte népharagot váltott ki. Olyan hangokat is hallani lehetett, hogy a régi adók rajongói csak azért sem fogják a kedvenceiket kitúró új szolgáltatókat hallgatni, és más frekvenciákra hangolják át a rádiókészülékeiket. A következőkben a napvilágra került felmérések eredményeit ismertetjük. A Kutatócentrum január között éves magyar állampolgár online megkérdezésével készített vizsgálatot 13. Az eredmények szerint a megkérdezettek kétharmada hiányolta a Sláger-Danubius párost (a Slágert 58%, a Danubiust 45%). A felmérés alapján a változás a Juventus Rádiónak kedvezett a leginkább, melyet a megkérdezettek 27 százaléka hallgatott rendszeresen. A Class FM a második helyet birtokolta, két hellyel megelőzve a Neo-t, melyet az MR2 Petőfi Rádió szorított le a dobogó 13 Forrás: 12

13 harmadik fokáról. A évesek között a Class FM állt az élen, a Petőfit és a Rádió1-et megelőzve, ugyanakkor a 35 év fölöttiek között a Neo FM volt a népszerűbb az újonnan induló csatornák közül. Az Ipsos-GfK országos reprezentatív kutatása új módszerekkel történt 2010 januárjának és februárjának első felében (lásd 2., 3., 4. és 5. ábra). A 2000 fős mintában szereplő alanyokat részben telefonon, részben online day-after-recall, azaz tegnapos módszer segítségével kérdezték. Az év első kutatásának adatsoraiból kitűnik, hogy az elért közönség tekintetében nem tudta konzerválni a 2009 decemberében produkált eredményeit a Juventus Rádió. 2. ábra 14 Az országos rádiók hallgatottsága (2009. december, január (RCH, ezer fő)) 2500 MR1 Beazonosíthatatlan 2000 MR1-Kossuth Rádió Class FM Juventus MR2 MR1 Class Neo Neo FM Juventus MR2-Petőfi Rádió Class Neo MR3 Juventus MR december január MR3-Bartók Rádió Beazonosíthatatlan rádiók - MR ig Beazonosíthatatlan (A Juventus átmeneti előretörését a Maximize médiaügynökség és az NRC piackutató által november között végzett felmérése is alátámasztotta. E szerint a korábbi Danubius-hallgatók 32, a Sláger-rajongók 28 százaléka a Juventust választotta az említett időszakban. A Danubius közönségének 16, a Slágerének pedig csupán hat százaléka maradt az addig preferált frekvencián. 15 ) 14 A fejezet diagramábráinak forrása: Ipsos-GfK. 15 Forrás: 13

14 Az év első hónapjában az országos rádiók között az MR1 Kossuth Rádió végzett az első helyen, megelőzve a Class FM-et és a Neo FM-et. A negyedik helyezett Juventushoz hasonlóan az ötödik MR2 Petőfi Rádió is veszített a 2009 végi népszerűségéből. 3. ábra Az országos rádiók által elért közönség óránkénti bontásban (2010. január) (RCH, ezer fő) 600 MR1 500 Class FM 400 Ne o FM 300 Juventus 200 MR2 100 R1 MR3 0 Class FM Juventus MR1-Kossuth Rádió MR2-Petőfi Rádió MR3-Bartók Rádió Neo FM Rádió1 NETWORK 04:00-04:59 06:00-06:59 08:00-08:59 10:00-10:59 12:00-12:59 14:00-14:59 16:00-16:59 18:00-18:59 20:00-20:59 22:00-22:59 24:00-00:59 02:00-02:59 Ennek valószínűsíthető magyarázata, hogy egyrészt a társadalomban lecsillapodtak a kedélyek a váltás körüli felháborodást követően, másrészt a Sláger és a Danubius Rádió megszokott arcai nagy számban tűntek fel az új adókon, a hallgatók is lassan elkezdtek visszaszivárogni. A 2009 októberében készült Ipsos-GfK felmérés szerint a Sláger foglalta el az első helyet, megelőzve a Kossuth és Danubius rádiót, melyek megközelítőleg azonos eredményt produkáltak. Megállapítható, hogy a Neo FM az elődjéhez képest mintegy egymillió háromszázezer hallgatót veszített (ez kb. 55 százalékos visszaesés). A Class FM esetében jóval kedvezőbb a mérleg, a kétszázezer elvándorló kb. 17 százalékos visszaesést jelent. Ugyanakkor fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy az októberi vizsgálat még más módszertannal (rádiónapló) készült, így a két eredmény nem összevethető. Az Ipsos-GfK februári adatai már nem hoztak jelentős változást a januárban mértekhez képest: a Class FM valamelyest gyengült, a Neo FM pedig kis mértékben erősödött az év első hónapjához viszonyítva. A leghallgatottabb továbbra is az MR1 Kossuth Rádió maradt, míg a Juventus további hallgatói tömegeket veszítve lett a negyedik. A januári méréskor a Sláger Rádió legnépszerűbb műsorának tartott Bumeráng még nem volt hallható a Neo FM-en. A műsorszám februárban csatlakozott a kínálathoz, a rádió ennek ellenére nem tudta jelentős mértékben növelni a hallgatottságát. További érdekesség, hogy az országos 14

15 adatok alapján a Bumeráng nem tudta megszerezni a leghallgatottabb reggeli műsor címet, azt továbbra is a Class FM Morning Show c. műsorszáma birtokolja (igaz, a különbség hibahatáron belüli, a Morning Show eredménye 9%, a Bumerángé 8,4%) ábra Az országos rádiók hallgatottsága (2010. január-február, (RCH, ezer fő)) MR1-Kossuth Rádió Class FM Neo FM Juventus MR2-Petőfi Rádió MR3-Bartók Rádió Rádió1 NETWORK január február 5. ábra Országos rádiók által elért közönség óránkénti bontásban Class FM Juventus MR1-Kossuth Rádió MR2-Petőfi Rádió MR3-Bartók Rádió Neo FM Rádió1 NETWORK 0 04:00-04:59 05:00-05:59 06:00-06:59 07:00-07:59 08:00-08:59 09:00-09:59 10:00-10:59 11:00-11:59 12:00-12:59 13:00-13:59 14:00-14:59 15:00-15:59 16:00-16:59 17:00-17:59 18:00-18:59 19:00-19:59 20:00-20:59 21:00-21:59 22:00-22:59 23:00-23:59 24:00-00:59 01:00-01:59 02:00-02:59 03:00-03:59 A közönségkutatások eredményeiből arra következtethetünk, hogy a Juventus Rádió mindenképpen profitált a változásokból. Azonban már a rövid távú eredményekből is kitűnik, 16 Forrás: 15

16 hogy ez pünkösdi királyságnak bizonyult. Az adatok szerint a váltást a Neo FM sínylette meg a legjobban. Mindez nem meglepő, hiszen a társadalmi reakciók alapján a Sláger Rádió megszűnése váltotta ki a legnagyobb indulatokat (illetve a Sláger Rádió vezetősége és munkatársai tettek többet azért, hogy szítsák a népharagot). A Class FM erőteljesebben rajtolt, amit az is magyarázhat, hogy a hírszerkesztőkön kívül leszerződtették a Danubius szinte teljes stábját, és még a tavalyi év végén beindították pl. a Sebestyén Balázs által fémjelzett Morning Show-t 17. Összegzés Vizsgálatunk alapján nem láttuk beigazolódni a közvélemény által megfogalmazott félelmeket, kételyeket. A zenei kínálatot illetően komoly változások történtek. Mindkét műsorszolgáltató szélesebb skáláról válogat, mint elődje. A Class FM profilja egyértelműen rockosabb a Danubiusénál, a Neo FM pedig a többnyire a legnagyobb sztárok dalait játszó Slágerrel ellentétben bátran nyúl az underground szféra kevésbé ismert szereplőihez, így zenei arculata leginkább a Petőfi Rádióéhoz, valamint a Radiocafé 98.6-éhoz hasonlítható. Noha az ezzel kapcsolatos vállalásaikat az új rádiók nem teljesítették maradéktalanul a vizsgált periódusban, a magyar zenék jelentősen nagyobb teret kaptak. A zenei kínálatban egyértelműen a sokszínűség és a magyar zeneszámok komolyabb térnyerésének irányába történtek üdvözölhető változások. Az adatokból kitűnik, hogy a szöveges tartalmak nem kerültek túlsúlyba, sőt, a korábbiaknál lényegesen magasabb zenearánnyal találkozhattak a két szóban forgó országos frekvenciára kapcsoló érdeklődők. Így a talk rádiók létrejöttével kapcsolatos félelmek alaptalannak bizonyultak. Fontos momentum, hogy a hirdetők a társadalmi reakciókat, a hallgatottsági adatokat nem ismerve, egyelőre nem fogadták maradéktalanul bizalmukba a Class és Neo FM-et. A közreadott reklámok mennyisége, valamint a becsült reklámbevétel mindkét adó esetében jelentősen alulmúlta a Sláger és a Danubius által produkált eredményeket. A hírműsorok górcső alá vétele során a Class FM-ről bebizonyosodott, hogy nem kíván egyetlen párt szócsöveként sem funkcionálni, sőt szándékosan apolitikus. Hírei jelentős százaléka színes, bulvár jellegű információ, így noha a mennyiségi vállalásait teljesítette, tartalmi kifogásaink már akadhatnak. A Neo FM hírműsoraiban komolyabb teret kapott a belpolitika (e tekintetben az előd Sláger Rádiót is felülmúlta), de a társadalomban felmerült előzetes félelmeket a vizsgálatunk nem igazolta vissza, mivel politikai elfogultságot nem tudtunk kimutatni. 17 Forrás: Marketing & Media XV. évf. 4. szám,

17 A kulturális eseményeket, nem pártpolitikai, civil önszerveződéseket bemutató műsorszámokkal kapcsolatos vállalásait a Neo FM nem teljesítette. A Class FM egy hét kivételével igen, ám a tartalmi vonatkozások itt is hiányosságokat mutattak: a teljesítésre szánt műsorszámok gyakori ismétlése, a kivitelezés minősége, a kényszeresség, a vállaltak minél egyszerűbb, gyorsabb letudására való törekvés látszatát keltették. Kérdéses, hogy ebben a formában mekkora a társadalmi haszna az ilyen jellegű műsorelemeknek. A hallgatottsági adatokat vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a két új rádió vegyes fogadtatásban részesült. A Class FM valószínűleg a Danubius-stáb jelentős részének leigazolása és az időben megkezdett imázskampány miatt megközelítette elődjének eredményeit. A Neo FM ugyanakkor komoly veszteségeket (kb. egymillió háromszázezer fő) szenvedett el a Sláger Rádió utolsó adataihoz képest. 17

18 Melléklet 1. táblázat 18 A Class FM-en hirdető szervezetek, december Chevrolet Southeast Europe Kft. Pet - Pack Ipari és Kereskedelmi Kft. Drogerie Markt Phytotec Hungária Bt Gastroyal Kft. Ringier Kiadó Kft. General Motors Southeast Europe SáGa Foods Zrt. Hotel Booking Bt. Sony Music Kika Lakberendezési Kft. Stop Shop Magyar Telekom Nyrt. Suzuki Világ Neckermann Utazás Szolgáltató Kft. SYMA + SD Kft. Papp László Budapest Sportaréna Szerencsejáték Zrt 2. táblázat A Danubius Rádión hirdető szervezetek, október Aldi Magyarország Kft. Magyar Posta Rt. Ringier Kiadó Kft. Állami Autópályakezelő Zrt. Magyar Suzuki Zrt. RTL Klub AWD Holding AG Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt Sanoma Budapest Kiadói Zrt. Axel Springer-Magyarország Kft. Marquard Media Magyarország Kft. ScienNet Bagán és Társa Kft Mobilszótár.eu Shell Hungary Zrt. BMW Magyarország Kft. MOL Nyrt. SYMA + SD Kft. Demko Feder National Geographic Channel Szerencsejáték Zrt Electro World Magyarország Kft. NBC Universal Telecom adományvonal Erste Bank Hungary Nyrt. Népszabadság Zrt. Tesco Globál Áruházak Zrt. Ford Közép- és Kelet-Európai Kft. Norbi Update Zrt. Tűzpenge Kft. Gastroyal Kft. Opel Southeast Europe Kft. UPC Magyarország Generali-Providencia Biztosító Rt Orient 21 Futárszolgálat Victoria - Volksbanken Életbiztosító Zrt. Honda Hungary Kft. Pannon GSM Távközlési Zrt Vodafone Magyarország Zrt IKEA Porsche Hungaria Kft Wekerle Sándor Üzleti Főiskola Karthago Tours Zrt. Profi Magyarország Zrt. Westend City Center Kika Lakberendezési Kft. Ratiopharm Magyar Pálinkamarketing Nonprofit Kht. Reál Hungary Zrt 3. táblázat A Neo FM-en hirdető szervezetek, december Big Extrém Kft Indesit Company Magyarország Kft. Papp László Budapest Sportaréna Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. InterCom Rt. Pécs 2010 Nonprofit Kft. Chevrolet Southeast Europe Kft LM Kft. Petőfi Csarnok Citibank Zrt. Magyar Telekom Nyrt. Stop Shop Erzsébet téri Kulturális Központ és Park Magyar Vöröskereszt Syma + SD Kft. Externet Kft. Millenáris Park Szerencsejáték Zrt Ford Közép- és Kelet-Európai Kft. MOL Nyrt. Sziget Kulturális Szervezőiroda Forum Hungary Filmforgalmazó Kft. Multimedia Kft. Tankcsapda General Motors Southeast Europe OTP Bank Nyrt. Universal Music 18 A kiemelt cellák az átörökített hirdetőket jelölik 18

19 4. táblázat A Sláger Rádión hirdető szervezetek, október Aldi Magyarország Kft. Hotel Villa Medici and Restaurant Papp László Budapest Sportaréna Állami Autópályakezelő Zrt. Hörmann Hungária Kft. Peugeot Hungária Kft. Allianz Hungária Biztosító Zrt. Husqvarna Magyarország Kft Phoenix Pharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt. Amerikai Használtruha Kereskedés HVG Online Zrt. Ramada Balaton Andreas Stihl Kereskedelmi Kft. Idealbody Kft. Ringier Kiadó Kft. Anubis Travel IKEA Romantik Hotel Szidónia Kastély ATV IN VITRO kutató-fejlesztő Kft. ROMIKA Schuhfabrik GmbH Axel Springer-Magyarország Kft. InterCom Rt. Sager Pharma Bauhaus Szakáruházak Kereskedelmi Bt. Josef Seibel Samsung Electronics Magyar Zrt. Best Reisen Kft. JUB Kft. Sanoma Budapest Kiadói Zrt. Best Western Pannonia Hotel K&H Bank Rt. Saturn - Star Kft Biotech USA Kia Motors Hungary Kft Schiller Autóház Kft. Bíztató Stúdió Kft. K-TM Produkciós Iroda Kft. ScienNet BMW Magyarország Kft. Leier Hungária SDC Kft. Bolero Kft. LM Kft. Seiko Epson Corporation Brico Store L'Oréal Magyarország Shell Hungary Zrt. Business Telecom Kft. Lukács Ablak Kft ShowTime Budapest Kft. Ceumed Kft. Madách Szin ház Sony Music Citroen Hungária Kft Magyar Lapterjesztő Zrt. Sony-BMG Culinaris Magyar Suzuki Zrt. Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. Demeter Pincészet Kft. Magyar Turizmus Rt. Story TV Duna Center Magyar Vállalkozásfinanszírozási Studio Moderna 2000 TV-Shop Zrt Hungary Kft. Editorial Kft. Malév Zrt. SYMA + SD Kft. Egri Korona Borház és Borfalu Malom Központ Szatmári Épületgépészeti és Fürdőszoba Szakáruház Elizabeth Hotel Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központ Szépművészeti Múzeum EMI Zenei Kft. MÁV Start Zrt. Szerencsejáték Zrt Erste Bank Hungary Nyrt. Media Markt Csoport Magyarország Tchibo Budapest Kft. Euronics Menthol Multimédia Teletál Ételfutár Éva Casino Michelin Hungaria Kft Terra Hungária Építőgép Kft. Fiat Magyarország Kft. Mocca Negra Rt. Tesco Globál Áruházak Zrt. Ford Közép- és Kelet-Európai Kft. Moulin Rouge Tigáz Zrt Forum Hungary Filmforgalmazó Kft. Népszabadság Zrt. Toyota Motor Hungary Kft. GO 4 Travel International Utazásszervező Kft. Netrisk Első Online Biztosítási Alkusz Kft. TV2 Goodyear Dunlop Tires Kft. OMV Hungária Ásványolaj Kft. UniCredit Bank Hungary Zrt. Granada Konferencia- és Wellness Hotel Opel Southeast Europe Kft. Universal Music Háda Kft. OPT ügynöki KFT. Vatera.hu Kft. Harley Davidson Opticnet Hungary Egyesülés Vodafone Magyarország Zrt Herbária Rt. Orange Ways Voga Viki High Care Medical Wellness Center Ormos Intézet Warner Music Hotel Fagus Konferencia és Wellness Hotel OTP Travel Kft. Zepter International Ungarn Kft. Hotel Silver Resort Balatonfüred Pannon GSM Távközlési Zrt 19

Híradóelemzés 2013. IV. negyedév és éves összesítő

Híradóelemzés 2013. IV. negyedév és éves összesítő Híradóelemzés 2013. IV. negyedév és éves összesítő a Nézőpont Intézet Médiaműhelyének elemzése Készült: 2014. január 13. 1 2014. január 13. HÍRADÓELEMZÉS 2013. IV. NEGYEDÉV ÉS ÉVES ÖSSZESÍTŐ Összefoglaló

Részletesebben

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

A közigazgatási ügyintézés társadalmi megítélése a magyarországi vállalkozások körében

A közigazgatási ügyintézés társadalmi megítélése a magyarországi vállalkozások körében A közigazgatási ügyintézés társadalmi megítélése a magyarországi vállalkozások körében Tanulmány a Miniszterelnöki Hivatal számára Készítette: Fact Intézet Szocio-Gráf Intézet Pécs, 2006. TARTALOM VEZETŐI

Részletesebben

FOGYASZTÓ ELÉGEDETTSÉGI FELMÉRÉS A FŐTÁV ZRT. SZÁMÁRA 2012.

FOGYASZTÓ ELÉGEDETTSÉGI FELMÉRÉS A FŐTÁV ZRT. SZÁMÁRA 2012. FOGYASZTÓ ELÉGEDETTSÉGI FELMÉRÉS A FŐTÁV ZRT. SZÁMÁRA 2012. 2 Szerkesztette: Dr. Ács Ferenc A munkában részt vevők: Dr. Ács Ferenc Dr. Sárkány Péterné A mű szerzői jogilag védett. A M.Á.S.T. Kft. és a

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Központi Statisztikai Hivatal 2011. június Tartalom Bevezetés...2 Ipar...2 Építőipar...3 Lakásépítés...3 Idegenforgalom...4 Beruházás...5 Népesség, népmozgalom...6

Részletesebben

Közszolgálati rádiókra vonatkozó elvárások vizsgálata

Közszolgálati rádiókra vonatkozó elvárások vizsgálata vizsgálata (országos reprezentatív közvélemény-kutatás 2008) Budapest, 2008. november, 29. szám ISSN 1788-134X ISBN 978-963-88088-3-7 Kiadja az Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet Budapest, 1021

Részletesebben

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI MONITORING VIZSGÁLAT A FŐTÁV ZRT. RÉSZÉRE 2010. MÁSODIK FÉLÉV

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI MONITORING VIZSGÁLAT A FŐTÁV ZRT. RÉSZÉRE 2010. MÁSODIK FÉLÉV ÜGYFÉLSZOLGÁLATI MONITORING VIZSGÁLAT A FŐTÁV ZRT. RÉSZÉRE 2010. MÁSODIK FÉLÉV KUTATÁSI JELENTÉS 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. MINTA KIALAKÍTÁSA, KÉRDEZÉSI MÓDSZERTAN... 4 1.2. AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE...

Részletesebben

A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről

A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről A kamara ahol a gazdaság terem Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről 1 Bevezetés Jelen beszámoló elkészítésének célja a kamarai küldöttek tájékoztatása a szervezet

Részletesebben

Átlag napi elérés a 15 évesek és idősebbek körében országos

Átlag napi elérés a 15 évesek és idősebbek körében országos Átlag napi elérés a 15 évesek és idősebbek körében országos 2 1 8 1 6 1 4 1 663 1 742 1 2 1 155 1 8 6 667 4 2 77 252 MR1-Kossuth MR2-Petőfi MR3-Bartók Class FM Neo FM 1 NETWORK Forrás: Ipsos-GfK s Közönségmérés,

Részletesebben

Átlag napi elérés a 15 évesek és idősebbek körében országos

Átlag napi elérés a 15 évesek és idősebbek körében országos 1 fő Átlag napi elérés a 15 évesek és idősebbek körében országos 1 6 1 4 1 444 1 58 1 2 1 197 1 8 6 645 4 2 MR1-Kossuth 5 MR2-Petőfi MR3-Bartók Class FM Neo FM 1 NETWORK 257 Forrás: Ipsos-GFK s Közönségmérés,

Részletesebben

IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN. Bevezetés...2. Összefoglalás...2

IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN. Bevezetés...2. Összefoglalás...2 2016. március TURIZMUSGAZDASÁG A BALATON IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom Bevezetés...2 Összefoglalás...2 Az elemzés módszertana...4 1. A balatoni régióban működő turisztikai vállalkozások

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t.

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t. VERSENYTANÁCS Ügyszám: Vj-137/2006/23. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Zrt. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása

Részletesebben

Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV

Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV Munkaügyi Központja A MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ÖSSZEFOGLALÓJA 2014. I. NEGYEDÉV Pápa Zirc Devecser Ajka Veszprém Várpalota Sümeg Balatonalmádi Tapolca Balatonfüred Veszprém megye 8200 Veszprém, Megyeház

Részletesebben

Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06.

Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 4 2. Bevezetés...

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Budapest, 2010/2

Statisztikai tájékoztató Budapest, 2010/2 Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. szeptember Statisztikai tájékoztató Budapest, 2010/2 Tartalom Összefoglaló...2 Gazdasági szervezetek...2 Beruházás...3 Ipar...4 Építőipar...5

Részletesebben

Atradius Fizetési Szokások Barométer. Felmérés a vállalkozások fizetési magatartásáról Kelet- és Közép-Európában. 2008 nyár

Atradius Fizetési Szokások Barométer. Felmérés a vállalkozások fizetési magatartásáról Kelet- és Közép-Európában. 2008 nyár Atradius Fizetési Szokások Barométer Felmérés a vállalkozások fizetési magatartásáról Kelet- és Közép-Európában 2008 nyár Tartalomjegyzék A felmérés profilja... 4 A felmérés háttere... 4 A felmérés céljai...

Részletesebben

A barlangrajztól az internetig címmel médiatörténeti áttekintést adott egy 12 részes tévé sorozatban vendégelőadók segítségével.

A barlangrajztól az internetig címmel médiatörténeti áttekintést adott egy 12 részes tévé sorozatban vendégelőadók segítségével. TÓTH TAMÁS ANTAL szerkesztő A képzés során trénerként működik közre. Végzettsége Szent István Egyetem Jászberényi Kar andragógia szak A sajtó különböző területein szerezett tapasztalatot, nyomtatott, írott

Részletesebben

JÁSZAPÁTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE

JÁSZAPÁTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE JÁSZAPÁTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE az ÁROP-1.A.5-2013-2013-0004 kódszámú projekt szakmai tevékenységeinek megvalósulása, az eredménytermékek létrehozása TÁMOGATÓ INFRASTRUKTÚRA ÉS A

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK.

TÁJÉKOZTATÓ. az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK TÁJÉKOZTATÓ az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről J/l 0973 201 3. ápri lis ISSN 2063-546X T A R T A L O M 1. AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

Részletesebben

J/9457. B E S Z Á M O L Ó

J/9457. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/9457. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2008. január

Részletesebben

Hallgatói szemmel: a HÖK. A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei

Hallgatói szemmel: a HÖK. A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei Hallgatói szemmel: a HÖK A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei Tartalomjegyzék Elnöki köszöntő... 3 Bevezetés... 4 Évfolyamképviselők és megítélésük... 7 A Hallgatói Önkormányzat és a

Részletesebben

Tervek és a valóság A pénzbeli családtámogatási ellátások vizsgálata a kormányprogramok tükrében

Tervek és a valóság A pénzbeli családtámogatási ellátások vizsgálata a kormányprogramok tükrében NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola Kristó Katalin: Tervek és a valóság A pénzbeli családtámogatási ellátások vizsgálata a kormányprogramok tükrében Doktori (PhD) értekezés

Részletesebben

Átlag napi elérés a 15 évesek és idősebbek körében országos

Átlag napi elérés a 15 évesek és idősebbek körében országos 1 fő Átlag napi elérés a 15 évesek és idősebbek körében országos 1 6 1 4 1 438 1 449 1 47 1 2 1 8 6 499 4 371 289 2 89 Class FM Neo FM Music FM 1 Forrás: Ipsos-GfK s Közönségmérés, 212.június, ReachN Mintaelemszám:

Részletesebben

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon Bajmócy Zoltán Lengyel Imre Málovics György (szerk.) 2012: Regionális innovációs képesség, versenyképesség és fenntarthatóság. JATEPress, Szeged, 52-73. o. Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Részletesebben

Veresegyházi kistérség

Veresegyházi kistérség Veresegyházi kistérség területfejlesztési koncepciója és stratégiai programja Pest megyei Terület-,Település-, Környezet Tervező és Tanácsadó Kft. 1085. Budapest, Kőfaragó u. 9. Tel: 267 05 08, 267 70

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Mátraterenye Község Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Mátraterenye Község Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Mátraterenye Község Önkormányzata 2015 Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) Bevezetés Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete - eleget téve

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t VERSENYTANÁCS Vj-138/2006/20. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa Rádió Szombathely Műsorszolgáltató Kft. (Győr) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának

Részletesebben

Penta Unió Zrt. Az Áfa tükrében a zárt illetve nyílt végű lízing. Név:Palkó Ildikó Szak: forgalmi adó szakirámy Konzulens: Bartha Katalin

Penta Unió Zrt. Az Áfa tükrében a zárt illetve nyílt végű lízing. Név:Palkó Ildikó Szak: forgalmi adó szakirámy Konzulens: Bartha Katalin Penta Unió Zrt. Az Áfa tükrében a zárt illetve nyílt végű lízing Név:Palkó Ildikó Szak: forgalmi adó szakirámy Konzulens: Bartha Katalin Tartalom 1.Bevezetés... 3 2. A lízing... 4 2.1. A lízing múltja,

Részletesebben

Mit gondolnak a vállalatvezetők az üzleti kapcsolatok értékéről?

Mit gondolnak a vállalatvezetők az üzleti kapcsolatok értékéről? Mit gondolnak a vállalatvezetők az üzleti kapcsolatok értékéről? MANDJÁK Tibor Marketing professzor, Bordeaux École de Management valamint Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem 680,

Részletesebben

Baranya megye fejlődésének lehetőségei a foglalkoztatási paktumok kialakításának szemszögéből

Baranya megye fejlődésének lehetőségei a foglalkoztatási paktumok kialakításának szemszögéből Baranya megye fejlődésének lehetőségei a foglalkoztatási paktumok kialakításának szemszögéből Szakmai értékelő tanulmány Készítette: Logframe Tanácsadó Iroda Bt. Megbízó: Baranya Megyei Fejlesztési Ügynökség

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.10.16. COM(2013) 703 final Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapnak az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság

Részletesebben

1) Régiós átalakulás regionális szervezeti felállásban

1) Régiós átalakulás regionális szervezeti felállásban 1) Régiós átalakulás 2007. január 01-jei hatállyal az állami adóhatóság már nem megyei, hanem regionális szervezeti felállásban működik. Ez azt jelenti, hogy térségünkben létrejött az APEH Észak-magyarországi

Részletesebben

SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL

SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL 2013. március 14. SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából kétévente készül reprezentatív felmérés a magyarok utazási szokásairól. A 2012 decemberében

Részletesebben

jelentés a magánnyugdíjpénztárak működéséről, jogi hátteréről, gazdálkodásuk jogcélszerűségéről

jelentés a magánnyugdíjpénztárak működéséről, jogi hátteréről, gazdálkodásuk jogcélszerűségéről MAGYARORSZÁG KORMÁNYA ÁTiKTATVA: B/32 _' ' g r r o m T O tm tt jelentés a magánnyugdíjpénztárak működéséről, jogi hátteréről, gazdálkodásuk jogcélszerűségéről Előadó: Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési

Részletesebben

PENTAFON KFT. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

PENTAFON KFT. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK PENTAFON KFT. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. a PENTAFON-PENTA Rádió Reklám- és Műsorkészítő, Kiadói Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 2400 Dunaújváros, Táncsics Mihály

Részletesebben

Vezérigazgatói köszöntô

Vezérigazgatói köszöntô Tartalomjegyzék Vezérigazgatói köszöntő 2 A társaság vezető testületei 4 Az Igazgatóság jelentése 6 Általános gazdasági helyzet 6 A hazai biztosítási piac jellemzői 8 A Generali-Providencia teljesítménye

Részletesebben

az új uniós vezetési- és pihenőidő szabályozás (561/2006/EK rendelet) és a vonatkozó ellenőrzési előírások kapcsán

az új uniós vezetési- és pihenőidő szabályozás (561/2006/EK rendelet) és a vonatkozó ellenőrzési előírások kapcsán az új uniós vezetési- és pihenőidő szabályozás (561/2006/EK rendelet) és a vonatkozó ellenőrzési előírások kapcsán 2007. április hó 11. napjától történő hatályba lépéssel az alábbi jelentős módosulásokra

Részletesebben

A média és a gazdaság kapcsolatának elemzése a Gazdasági Rádió működésén keresztül

A média és a gazdaság kapcsolatának elemzése a Gazdasági Rádió működésén keresztül BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA, Külkereskedelmi Főiskolai Kar A média és a gazdaság kapcsolatának elemzése a Gazdasági Rádió működésén keresztül Konzulens: Dr. Kisváradi György Docens Név: Meizer Gábor Szak:

Részletesebben

Érettségi vizsgatárgyak elemzése. 2009 2012 tavaszi vizsgaidőszakok FÖLDRAJZ

Érettségi vizsgatárgyak elemzése. 2009 2012 tavaszi vizsgaidőszakok FÖLDRAJZ Érettségi vizsgatárgyak elemzése 2009 2012 tavaszi vizsgaidőszakok FÖLDRAJZ Láng György Budapest, 2014. január TARTALOM 1. A vizsgák tartalmi elemzése... 5 1.1. Az írásbeli feladatlapok szakmai jellemzői

Részletesebben

TARGET MEDIA SALES Kft. Általános Szerződési Feltételek

TARGET MEDIA SALES Kft. Általános Szerződési Feltételek TARTALOMJEGYZÉK I. ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK... 2 II. BEVEZETŐ ÉS ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 III. A SZOLGÁLTATÁS MEGRENDELÉSÉVEL, TELJESÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK... 4 1. A megrendelés módja, teljesítése...

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2014. július végi helyzetéről 2014. augusztus * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Kühne Kata Otthon Centrum, ügyvezető igazgató. Tisztelt olvasóink, kedves volt, jelenlegi és jövőbeli ügyfeleink!

KÖSZÖNTŐ. Kühne Kata Otthon Centrum, ügyvezető igazgató. Tisztelt olvasóink, kedves volt, jelenlegi és jövőbeli ügyfeleink! 2015 IV. negyedév 1 KÖSZÖNTŐ Tisztelt olvasóink, kedves volt, jelenlegi és jövőbeli ügyfeleink! A 2015-ös évben a lakáspiac minden tekintetben szárnyalt: emelkedtek az árak, csökkentek az értékesítési

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8136/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8136/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8136/2013. számú ügyben Előadó: dr. Zemplényi Adrienne Az eljárás megindítása A Téli közfoglalkoztatási programba bevont panaszos azért fordult hivatalomhoz,

Részletesebben

Az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatairól beszámoló

Az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatairól beszámoló Tengelic Község Jegyzője Tervezet Az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatairól beszámoló A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. 96. (6) bekezdése írja

Részletesebben

B E SZ Á M O L Ó. az Ózdi Rendőrkapitányság - Ózd város vonatkozásában - végzett 2013. évi tevékenységéről

B E SZ Á M O L Ó. az Ózdi Rendőrkapitányság - Ózd város vonatkozásában - végzett 2013. évi tevékenységéről ,20 ÓZDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE 3601 Ózd, Jászi Oszkár út 2. Pf.: 112 Tel: (48) 570-070, BM tel:(31) 52-40, Fax.: (48) 570-070/52-85 e-mail: drvargal@borsod.police.hu Szám: 05070-13690/2013. ált. B

Részletesebben

ESETTANULMÁNY II. A nagyváros és környéke területpolitikai sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából. című kutatás

ESETTANULMÁNY II. A nagyváros és környéke területpolitikai sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából. című kutatás ESETTANULMÁNY II. A nagyváros és környéke területpolitikai sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából című kutatás A program vezetője: Kovács Róbert A kutatás vezetője: Zsugyel János Készítette:

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2014. március végi helyzetéről 2014. április * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. II. negyedév

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. II. negyedév Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 7400 Kaposvár, Fő u. 37-39. Telefon: (82) 505 504 Fax: (82) 505 550 E-mail: somogykh-mk@lab.hu Honlap: www.kozig.somogy.hu

Részletesebben

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet André Lászlóné Kerékgyártó László

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet André Lászlóné Kerékgyártó László Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet André Lászlóné Kerékgyártó László Fejlesztési programok és eredmények a hátrányos helyzetű fiatalok szakiskolai szakképzésének előkészítésében (1998-2006)

Részletesebben

Az egyéni és társas gazdaságok gazdasági szerepének f bb jellemz i a magyar mez gazdaságban

Az egyéni és társas gazdaságok gazdasági szerepének f bb jellemz i a magyar mez gazdaságban 532 GAZDÁLKODÁS 57. ÉVFOLYAM 6. SZÁM, 2013 Az egyéni és társas gazdaságok gazdasági szerepének f bb jellemz i a magyar mez gazdaságban HARANGI-RÁKOS MÓNIKA SZABÓ GÁBOR POPP JÓZSEF Kulcsszavak: bruttó kibocsátás,

Részletesebben

A tervezésben résztvevő döntéshozóknak szóló ajánlások a TÁMOP 5.1.3-as program tapasztalatai alapján

A tervezésben résztvevő döntéshozóknak szóló ajánlások a TÁMOP 5.1.3-as program tapasztalatai alapján A tervezésben résztvevő döntéshozóknak szóló ajánlások a TÁMOP 5.1.3-as program tapasztalatai alapján Autonómia Alapítvány Közösségfejlesztők Egyesülete Lechner Lajos Tudásközpont Szociális Szakmai Szövetség

Részletesebben

ÉRTÉKELÉS. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatala részére végzett munkanap fényképezésről

ÉRTÉKELÉS. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatala részére végzett munkanap fényképezésről ÉRTÉKELÉS Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatala részére végzett munkanap fényképezésről Készítette: B u d a p e s t, 2009. augusztus 03. A projekt az Európai Unió

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM Informatikai Kar. Egy konkrét vállalat pénzügyi elemzése

DEBRECENI EGYETEM Informatikai Kar. Egy konkrét vállalat pénzügyi elemzése DEBRECENI EGYETEM Informatikai Kar Egy konkrét vállalat pénzügyi elemzése Témavezető: Dr. Hernádi László egyetemi adjunktus Készítette: Nagy Zsanett Beatrix gazdaságinformatikus Debrecen 2010 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Közzététel: 2013.07.12. Shell üzemanyagkártya ÁKM

Közzététel: 2013.07.12. Shell üzemanyagkártya ÁKM 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1.1. Fogalmak II. rész Általános Kártyahasználati Megállapodás -sztenderd - 1.1.1. Megállapodás: a Shell és Felhasználó között a Felhasználó által kitöltött és aláírt Megrendelőlap

Részletesebben

JELENTÉS AZ AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY 2007. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS AZ AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY 2007. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS AZ AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY 2007. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A jelentés nem tartalmaz banktitkot és a bankok érdekeit sértő adatokat. BEVEZETŐ A 2007. évet alapvetően meghatározta

Részletesebben

Vad- és háziállatkár kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (VKBKF)

Vad- és háziállatkár kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (VKBKF) Vad- és háziállatkár kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (VKBKF) Hatályos: 2012. november 15-étől Nysz.: 16052 Vad- és háziállatkár kiegészítő casco biztosítás különös feltételei (VKBKF) 1.

Részletesebben

Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ

Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség Jóváhagyta: Jóváhagyta: Mező Barna igazgató Mező Barna Igazgató TÁJÉKOZTATÓ Püspökladány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november hónapban

Részletesebben

ZÁRÓ VÉGREHAJTÁSI J E L E N T É S

ZÁRÓ VÉGREHAJTÁSI J E L E N T É S Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program Irányító Hatóság ZÁRÓ VÉGREHAJTÁSI J E L E N T É S Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program megvalósításáról (Határnap: 20 ) Jóváhagyta a Monitoring Bizottság

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 538/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 538/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 538/2010. (III. 24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. november 28-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. november 28-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés E L N Ö K E VI. 413/2013 E L Ő T E R J E S Z T É S A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. november 28-ai ülésére Tárgy: A 2007-2013-as programozási időszak végrehajtási

Részletesebben

2016 Munkaterv Támogatási kérelem

2016 Munkaterv Támogatási kérelem 2016 Munkaterv Támogatási kérelem Vezetői összefoglaló Tisztelt Wittinghoff Tamás polgármester Úr, Képviselőtestület! Budaörs rádiója nyolcadik éve informálja és szórakoztatja hallgatóit. Az elmúlt év

Részletesebben

SAJTÓREGGELI 2013. ÁPRILIS 24.

SAJTÓREGGELI 2013. ÁPRILIS 24. SAJTÓREGGELI 2013. ÁPRILIS 24. I. 20 éves a Nemzeti Kulturális Alap A Nemzeti Kulturális Alap idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A Magyar Országgyűlés 1993. március 23-án elfogadta és április

Részletesebben

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november 1 Tartalom 1. A fejlesztés integrált városfejlesztési stratégiához való illeszkedése...3 2. A településfejlesztési akcióterület kijelölése, jogosultság

Részletesebben

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÁLTAL FENNTARTOTT INTÉZMÉNYEK ÉS 100% TULAJDONÚ GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK SZOCIÁLIS ALAPELLÁTÁSÁNAK VIZSGÁLATA Készítette: Kanyik Csaba Szollár Zsuzsa Dr. Szántó Tamás Szombathely,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. december 10-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. december 10-i ülésére HAL IM B A K ÖZSÉG ÖNK ORM ÁNY ZATA P O L G Á R M E S T E R 8452 HALIMBA, Petőfi u. 16. (88) 503-420 fax:(88) 237-003 Ügyszám: 11/1067/2015. Tárgy: Halimba község Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Koncepciójának

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA w w Brüsszel, 14.07.2004 COM(2004) 470 végleges 2004/0151 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az európai audiovizuális iparágat támogató program

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 24-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 24-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 24-én tartandó ülésére Tisztelt Képviselő testület! Tárgy: Dobfesztivál Egyesület kérelme Melléklet: 1 db Megbízási szerződés

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 2./Húsipari- húseldolgozó vállalkozások akcióellenőrzése 10

Tartalomjegyzék. 2./Húsipari- húseldolgozó vállalkozások akcióellenőrzése 10 Hírlevél 2011/4. Tartalomjegyzék 1./Összefoglaló a bankok, illetve a bankok személy- és vagyonvédelmét biztosító vállalkozások foglalkoztatási gyakorlatának akcióellenőrzéséről 3 2./Húsipari- húseldolgozó

Részletesebben

Hivatali Tájékoztató. Tartalom V. ÉVFOLYAM 2015. ÉVI 1. SZÁM

Hivatali Tájékoztató. Tartalom V. ÉVFOLYAM 2015. ÉVI 1. SZÁM Hivatali Tájékoztató V. ÉVFOLYAM 2015. ÉVI 1. SZÁM Tartalom 6722 Szeged, Rákóczi tér 1. www.csmkh.hu titkarsag@csmkh.hu Tel.: 62/562-606 Fax: 62/562-601 A kiadásért felelős: Dr. Juhász Tünde kormánymegbízott

Részletesebben

Ellenőrzési jelentés a Polgármesteri Hivatal 2015. évi belső ellenőrzési tevékenységéről

Ellenőrzési jelentés a Polgármesteri Hivatal 2015. évi belső ellenőrzési tevékenységéről ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS P O L G Á R M E S T E R I H I V A T A L A 2030 Érd Alsó u. 1. Levélcím: 2031 Pf. 31. Telefon: /06-23/522-300 Fax:/06-23/522-363 Honlap: www.erd.hu Iktatószám: 19/35212/3/2016. Belső

Részletesebben

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Tájékoztató Bács-Kiskun megye 2006. évi munkaerő-piaci helyzetéről, a munkanélküliség csökkentésének lehetőségeiről Tájékoztató Bács- Kiskun TARTALOMJEGYZÉK I.

Részletesebben

területi Budapesti Mozaik 13. Idősödő főváros

területi Budapesti Mozaik 13. Idősödő főváros területi V. évfolyam 15. szám 211. március 9. 211/15 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu i Mozaik 13. Idősödő főváros A tartalomból 1 A népesség számának és korösszetételének alakulása

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2013. február havi helyzetéről 2013. március * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

Európa Ingatlanbefektetési Alap

Európa Ingatlanbefektetési Alap Európa Ingatlanbefektetési Alap I. FÉLÉVI JELENTÉS 2009 I. Piaci folyamatok a I. félévében Makrogazdasági áttekintés A magyar gazdaságnak 2009-ben rendkívüli kihívásokkal kell szembenéznie: egyrészt a

Részletesebben

Aranyszárny CLaVis. Nysz.: 17386

Aranyszárny CLaVis. Nysz.: 17386 Aranyszárny CLaVis rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött, élethosszig tartó életbiztosítás különös feltételei (G75/014) Hatályos: 014. március 15. Módosítva: 014. november 1. Nysz.: 1786 Tartalomjegyzék

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 242/2008. (I.30.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 242/2008. (I.30.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 242/2008. (I.30.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 168/2012. (I.25.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 168/2012. (I.25.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/32948-8/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

A nem önkormányzati fenntartásban működő médiumok Szentes városában.

A nem önkormányzati fenntartásban működő médiumok Szentes városában. Szentes Város Polgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Témafelelős: Mihály Béláné Ikt.szám: P-3892/2012. Tárgy: Az önkormányzat által adott költségvetési támogatások és a támogatott médiumok helyzetének

Részletesebben

FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2015. harmadik negyedév

FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2015. harmadik negyedév FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2015. harmadik negyedév Budapest, 2015. november 16. I. KONSZOLIDÁLT ÖSSZEFOGLALÓ ADATOK millió forintban 2014.09.30 2015.06.30 2015.09.30 2015.09.30/

Részletesebben

A MAGYAR KÖNYVKIADÁS ÉS KÖNYVKERESKEDELEM VERSENYSZABÁLYAI ELSŐ FEJEZET. Általános határozatok

A MAGYAR KÖNYVKIADÁS ÉS KÖNYVKERESKEDELEM VERSENYSZABÁLYAI ELSŐ FEJEZET. Általános határozatok A MAGYAR KÖNYVKIADÁS ÉS KÖNYVKERESKEDELEM VERSENYSZABÁLYAI ELSŐ FEJEZET Általános határozatok 1. A korszerű piacgazdaság kiépítésére irányuló törekvések sikere érdekében alapvető gazdasági érdekek fűződnek

Részletesebben

A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2011

A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2011 A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2011 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2011, a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB-k) részére

Részletesebben

Utángyártott autóalkatrészek és Volkswagen Eredeti Alkatrészek minőségi összehasonlítása

Utángyártott autóalkatrészek és Volkswagen Eredeti Alkatrészek minőségi összehasonlítása PORSCHE HUNGARIA Kommunikációs Igazgatóság Utángyártott autóalkatrészek és Volkswagen Eredeti Alkatrészek minőségi összehasonlítása Kraftfahrzeugtechnisches Institut und Karosseriewerkstätte GmbH & Co.

Részletesebben

Legkiemelkedőbb Üzleti Adományozó 2007. Kutatási jelentés a Magyar Adományozói Fórum részére. 2007. október 10.

Legkiemelkedőbb Üzleti Adományozó 2007. Kutatási jelentés a Magyar Adományozói Fórum részére. 2007. október 10. Legkiemelkedőbb Üzleti Adományozó 2007 Kutatási jelentés a Magyar Adományozói Fórum részére 2007. október 10. TARTALOMJEGYZÉK 1. ÖSSZEFOGLALÁS... 3 2. A KUTATÁS HÁTTERE ÉS CÉLJA... 8 3. A KUTATÁS MÓDSZERTANA...

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A BALATONKENESE VÁROS 2013.ÉVI KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL

BESZÁMOLÓ A BALATONKENESE VÁROS 2013.ÉVI KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL 1 BALATONALMÁDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BALATONKENESE RENDŐRŐRS 8174 Balatonkenese, Bajcsy-Zs. u. 7.; Tel/fax.: 88/584-970 (BM: 22/46-10) e-mail: fodort@veszprem.police.hu BESZÁMOLÓ A BALATONKENESE VÁROS 2013.ÉVI

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2006-2010 Felülvizsgálat ideje: 2007. december 31. OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI,

Részletesebben

11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK

11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK 11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK A 2004-es uniós csatlakozást követően a Magyaroszágra bevándorlók számában enyhe, majd 2008-ban az előző évben bevezetett jogszabályi változásoknak

Részletesebben

A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA

A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a Red Bull Air Race repülırendezvény

Részletesebben

Továbbtanulási ambíciók

Továbbtanulási ambíciók 222 FELVÉTELI RENDKÍVÜL SOKSZÍNűVÉ VÁLTOZOTT AZ ELMÚLT évtizedben a középfokú oktatás. A sokszínűség mind az iskolák fenntartói (önkormányzati, egyházi, alapítványi iskolák), mind az oktatás szerkezete

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2012/1

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2012/1 Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglalás...2 Demográfiai helyzet...2 Munkaerőpiac...2 Gazdasági szervezetek...3 Beruházás...4

Részletesebben

Ásotthalom Község Önkormányzata Gondozási Központ V e z e t ő j é t ő l

Ásotthalom Község Önkormányzata Gondozási Központ V e z e t ő j é t ő l Ásotthalom Község Önkormányzata Gondozási Központ V e z e t ő j é t ő l 6783 Ásotthalom, Felszabadulás u. 2-6. Telefonközpont: 62/291-556; Telefon/Fax: 62/291-085 13/2008 Témafelelős: Dr. Csúcs Áron Ikt.

Részletesebben

ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK HASZNÁLATA MEZİCSÁTON

ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK HASZNÁLATA MEZİCSÁTON ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK HASZNÁLATA MEZİCSÁTON VÁLLALATI ÉS LAKOSSÁGI FELMÉRÉS A MEZİCSÁTI TELEPHELLYEL RENDELKEZİ TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK, ILLETVE AZ ÖNKORMÁNYZATI HIVATALBAN ÜGYET INTÉZİ FELNİTT

Részletesebben

Közúti helyzetkép Észak-Magyarországon

Közúti helyzetkép Észak-Magyarországon Közúti helyzetkép Észak-Magyarországon Központi Statisztikai Hivatal 2011. április Tartalom Összefoglaló...2 A közúthálózat útkategóriánkénti összetétele...2 Gépjárműállomány alakulása...4 Közúti közlekedési

Részletesebben

FAGOSZ XXXIV. Faipari és Fakereskedelmi Konferencia. Tihany, 2008. április 22-23. Gazdaságelemzés. Budapest, 2008. április FAGOSZ

FAGOSZ XXXIV. Faipari és Fakereskedelmi Konferencia. Tihany, 2008. április 22-23. Gazdaságelemzés. Budapest, 2008. április FAGOSZ Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség Ungarischer Verband der Forst- und Holzwirtschaft / Hungarian Federation of Forestry and Wood Industries H-112 Budapest, Kuny Domokos utca 13-15. Tel: (1) 355-65-39,

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2014. április 30-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2014. április 30-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Békési Rendőrkapitányság Békés városában végzett 2013. évi tevékenységéről Előkészítette: Ladányi Zoltán r. alezredes, rendőrségi főtanácsos, kapitányságvezető Véleményező bizottság:

Részletesebben

Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről

Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről Budapest, 2011. február Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. március 23-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. március 23-i ülésére 8. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. március 23-i ülésére Tárgy: Felsılajos Község Polgármesterének beszámolója a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás Társulási

Részletesebben

A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030

A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030 A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030 Egyeztetési anyag 2015. november 18. 1 A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Egyeztetési anyag 2015. november 18. A koncepció

Részletesebben

Pedagógus továbbképzések. a Bakonyi Szakképzés szervezési Társulás. intézményeiben

Pedagógus továbbképzések. a Bakonyi Szakképzés szervezési Társulás. intézményeiben Pedagógus továbbképzések a Bakonyi Szakképzés szervezési Társulás intézményeiben A képzések hatékonyságának felmérése, javaslattétel a pedagógus kompetencia fejlesztési terv aktualizálására Készítette:

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 7-én megtartott soron kívüli, nyilvános

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.837/15/2014. A Közbeszerzési

Részletesebben