PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Hematológiai Szekciójának Országos Konferenciája október , Visegrád. Magyar Ápolási Egyesület

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Hematológiai Szekciójának Országos Konferenciája. 2014. október 17-18., Visegrád. Magyar Ápolási Egyesület"

Átírás

1 PROGRAMFÜZET Magyar Ápolási Egyesület Hematológiai Szekciójának Országos Konferenciája október , Visegrád Magyar Ápolási Egyesület Helyszín: Visegrád Hotel Visegrád***/****

2

3 Tisztelt Kolléganők, Kollégák! A szervezőbizottság nevében tisztelettel köszöntjük a konferencia előadóit, meghívott vendégeit és résztvevőit! A Magyar Ápolási Egyesület keretein belül 2013-ban megalakítottuk a Hematológiai Ápolói Szekciót, melyet azzal a céllal hívtunk életre, hogy szakmai fórumot bíztosítson a hematológia területén dolgozók számára. Múlt év novemberében sikeresen megrendeztük a Hematológiai Ápolói Szekció I. Szakmai Napját, melynek folytatásaként hagyományteremtő szándékkal hívtuk életre Konferenciánkat. Fontosnak tartjuk a területen dolgozó ápolók szakmai egyesítését, a közösségépítést, az új kutatások, eredmények bemutatását, szakmai aktualitások közzétételét, egymás munkájának jobb megismerését. Célunk egy olyan egységes szemlélet kialakítása, mely a hematológiai betegek ápolását még eredményesebbé teheti. A hematológia területén dolgozók úgy lelkileg, mint fizikailag az egyik legnagyobb megterhelésnek vannak kitéve nap, mint nap. Ezért a szakmai munkán túl rendkívül fontosnak tartjuk, hogy lehetőséget biztosítsunk számukra a rendezvényen a baráti találkozásokra, kikapcsolódásra. A konferenciára kívánunk magas színvonalú előadásokat, hasznos, a szakma gyakorlását elősegítő megbeszéléseket, kellemes pihenést! Visegrád, október 17. Bugarszki Miklós elnök

4 2014. OKTÓBER 17. PÉNTEK Érkezés, szálláshelyek elfoglalása Regisztráció a konferencia helyszínén Köszöntők: Plenáris Ülés Bugarszki Miklós a Magyar Ápolási Egyesület elnöke Prof. Dr. Masszi Tamás az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Hematológia és Őssejt-transzplantációs Osztályának osztályvezető főorvosa; a SE III. sz. Belgyógyászati Klinika Csontvelő Transzplantációs Tanszéki Csoport vezető egyetemi tanára Berkes Krisztina a MÁE Hematológiai Szakápolói Szekció vezetője Vártokné Fehér Rózsa alelnök Dr. Farkas Péter klinikai főorvos Az őssejt transzplantációról általában Prof. Dr. Masszi Tamás Egyesített Szent István és Szent László Kórház Non-Hodgkin lymphomák kezelése lehet egyszerűbben és gyorsabban? Prof. Dr. Illés Árpád Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Belgyógyászati Intézet, Hematológiai Tanszék A transzfúziós medicina szerepe a hematológiai betegek szupportív terápiájában Dr. Farkas Péter klinikai főorvos SE III. sz. Belgyógyászati Klinika Ápoló-beteg kommunikáció fontossága a myeloma multiplexben szenvedő betegek körében Berkes Krisztina szekcióvezető SE III. sz. Belgyógyászati Klinika szünet

5 A szekció Szalontai Judit diplomás ápoló Gajdicsné Balabán Erzsébet OKJ ápoló Ebéd A haemophiliák laboratóriumi diagnosztikája Gergics Roland PTE KK Laboratóriumi Medicina Intézet A perifériás őssejt gyűjtés során szerzett tapasztalatok a Dél-alföldi Regionális Hematológiai Centrumban Tóthné Oláh Annamária SZTE II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ Hatékony thrombcyta szám csökkentés Spectra OPTIA aferezis sejtszeparátor készülékkel Szalontay Csilla PTE KK I. sz. Belgyógyászati Klinika Hematológia Irányított véradások aktualitása Töliné Balázs Marianna Országos Vérellátó Szolgálat Tatabánya, Területi Vérellátó Kezdeti tapasztalatok a Therakos CellEx photopheresis rendszerrel Tóth Erzsébet Egyesített Szent István és Szent László Kórház B szekció Pénzes Hajnalka OKJ ápoló Radványi Ágnes diplomás ápoló A vennocclusiv májbetegség ápolási vonatkozásai őssejttranszplantált betegeknél Szalontai Judit Egyesített Szent István és Szent László Kórház A hematológia és az intenzív osztály kapcsolata Sajerli Csaba SE Aneszteziólógia és Intenzív Terápiás Klinika Fiúból férfivá 18 éves betegünk útja az őssejttranszplantációig Cserha Gáborné SE III. sz. Belgyógyászati Klinika Intenzív ellátást igénylő acut haematológiai kórképek dr. Csacsovszki Ottó Egyesített Szent István és Szent László Kórház Az acut és choronikus bőr GvHD speciális ápolói feladatai Szalontai Judit Egyesített Szent István és Szent László Kórház

6 Szünet C szekció Sajerli Csaba intenzív terápiás szakápoló Gulyás Mária okleveles ápoló Táplálással kapcsolatos feladatok őssejt transzplantált betegeknél Radványi Ágnes Egyesített Szent István és Szent László Kórház Autológ őssejt transzplantált betegek centrális vénás kanül ellátása során szerzett tapasztalatok az infekciókontroll tükrében Sipos Ágnes SZTE II. Sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ Perifériás vénás kanülök ápolásának jelentősége hematológiai osztályon Hercegfalvi Csilla, osztályvezető főnővér Sz.-Sz. B. Megyei Kórházak és Egyetemi Oktató Kórház A steril szoba titkai - őssejt transzplantáció ápolói feladatai Puskás Éva Egyesített Szent István és Szent László Kórház Vacsora

7

8 2014. OKTÓBER 18. SZOMBAT D szekció Hercegfalvi Csilla diplomás ápoló Arányi Éva egészségtan tanár Cytostatikus keverék infúziók előállítása; CATO rendszer alkalmazása a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban Bota Jánosné Sz.-Sz.- B. Megyei Kórházak és Egyetemi Oktató Kórház Hematológia Zárt rendszer használatával szerzett tapasztalatok a cytostatikus keverékinfúzió készítése során Berkes Krisztina SE III. sz. Belgyógyászati Klinika Nyálkahártya sérülés következményei őssejt transzplantált betegekben Habaricsné Görgei Erzsébet Egyesített Szent István és Szent László Kórház Tételes elszámolású gyógyszerek Lukács András egészségügyi ügyvitelszervező SE III. sz Belgyógyászati Klinika Vérzépzőszervi betegségekben szenvedők kemoterápiás kezelése, ápolása, lelki vezetése Kun Dóra SE III. sz. Belgyógyászati Klinika szünet E szekció Berkes Krisztina diplomás ápoló Dr. Csacsovszki Ottó Vasanyagcsere eltéréseinek jelentősége a hematoonkológiai gyakorlatban Dr. Várkonyi Judit SE III. sz. Belgyógyászati Klinika Órák vagy percek? Rendek Lídia PTE Klinikai Központ I. sz Belgyógyászati Klinika Hematológiai Munkacsoport Amit a lymphomákról tudni érdemes Dr. Varga Gergely SE III. sz. Belgyógyászati Klinika

9 szünet Anti-CD30, az új terápiás lehetőség Kollár Gábor PTE-KK I. sz. Belgyógyászati Klinika Az immunglobulinok szerepe őssejt transzplantált betegek esetében Esetismertetés Radványi Ágnes Egyesített Szent István és Szent László Kórház F szekció Kondor Irén diplomás ápoló Puskás Éva onkológiai szakápoló Gyógyító mentorok Pénzes Hajnalka, onkológiai szakápoló Magyar Honvédség Egészségügyi Központ A haematológiai betegek psychés támogatásának gyakorlati kérdései a nővér szemével Mihályné Bartus Ágnes JNSZ Megyei Hetényi Géza Kórház I. Belgyógyászat "A jogok méltóságot és védelmet biztosítanak" Ilyés Judit MH Egészségügyi Központ Honvéd Kórház A betegoktatás jelentősége és a helyes étrend tartása neutropéniás állapotban Gonda Krisztina PTE KK Ápolásigazgatás Dietetikai Szolgálat Tények és tévhitek a hematológiai betegek étkezése körül Gulyás Mária SZTE II. sz. Belgyógyászati Kilinika TESZTLAP KITÖLTÉS, ZÁRSZÓ Ebéd Szervezők: Magyar Ápolási Egyesület 1431 Budapest, Pf ; Szervező bizottság tagjai: Bugarszki Miklós, Vártokné Fehér Rózsa, Berkes Krisztina, Németh Gyuláné

10 A konferencia támogatói: Főszponzor: Janssen-Cilag Kft. Kiemelt támogató Roche Magyarország Kft. Támogatók: TEVA Gyógyszergyár Zrt. CSL Behring Kft. Medifair Kft.

11

12

HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA (HOPPA)

HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA (HOPPA) HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA (HOPPA) Hotel Pelion, Tapolca A továbbképző tanfolyam alapító elnöke: Dr. Pászthy Bea egyetemi docens Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati

Részletesebben

RÉSZLETES PROGRAM. 2012. szeptember 13., csütörtök

RÉSZLETES PROGRAM. 2012. szeptember 13., csütörtök RÉSZLETES PROGRAM 2012. szeptember 13., csütörtök 10:00-10:15 Megnyitó Rubin terem Dr. Pásztélyi Zsolt, a Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke 10:15-12:30 Egészségpolitikai

Részletesebben

MEDICINA 2000. XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia

MEDICINA 2000. XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia MEDICINA 2000 XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia 2013. szeptember 12-14. Flamingó Wellness Hotel**** Balatonfüred PROGRAM RÉSZLETES PROGRAM

Részletesebben

horkai.apig@bazmkorhaz.hu; (1268-as mellék) Prof. dr. Barkai László oktatási és tudományos igazgatóhelyettes 06/46/515-255 barkai.l@t-online.

horkai.apig@bazmkorhaz.hu; (1268-as mellék) Prof. dr. Barkai László oktatási és tudományos igazgatóhelyettes 06/46/515-255 barkai.l@t-online. FIGU-011-1 A közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok kezelésének rendje M01 Általános közzétételi lista I. Szervezeti, személyzeti adatok 3. A közfeladatot ellátó szerv vezetőinek és az egyes szervezeti

Részletesebben

MAGYAR MÉHNYAKKÓRTANI ÉS KOLPOSZKÓPOS TÁRSASÁG IV. KONGRESSZUSA

MAGYAR MÉHNYAKKÓRTANI ÉS KOLPOSZKÓPOS TÁRSASÁG IV. KONGRESSZUSA MAGYAR MÉHNYAKKÓRTANI ÉS KOLPOSZKÓPOS TÁRSASÁG IV. KONGRESSZUSA I. Interdiszciplináris HPV-kongresszus Szülész-nőgyógyász, urológus, bőrgyógyász, mikrobiológus, patológus, fül-orr-gégész, proktológus sebész,

Részletesebben

Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa

Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa PROGRAMFÜZET Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Egyetemi Oktató Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály Miskolc-Lillafüred, 2013. szeptember 20-21. A Magyar

Részletesebben

2016. február 26-27.

2016. február 26-27. Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció 2016. ÉVI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE Semmelweis Egyetem I. Belgyógyászati Klinika TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA MÁSODIK ÉRTESÍTŐ 2016. február 26-27. Herceghalom, Abacus

Részletesebben

HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA II.

HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA II. HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA II. 2016. április 14-16. Hotel Azúr, Siófok HÍVOGATÓ Kedves Kollégák! A pszichiátriai betegségek és kórállapotok a népegészségügy érdeklődésének

Részletesebben

XXIX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés

XXIX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés XXIX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés 2012. november 16., péntek 08.30 Regisztráció Program 10.00 10.30 Ünnepélyes megnyitó Köszöntőt mond: Kósa Lajos, Debrecen város Polgármestere Prof. Dr. Barkai László,

Részletesebben

XI. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM

XI. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM XI. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM a Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika és a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság együttműködésével Novotel Budapest Centrum Hotel 2015. november

Részletesebben

XX. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZÔ TANFOLYAM

XX. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZÔ TANFOLYAM XX. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM PROGRAM 204. november 20. CSÜTÖRTÖK 3.00 4.35 MIKROBIOLÓGIAI DIAGNOSZTIKA ÉS REZISZTENCIA HELYZET Moderátor: Prof. Dr. Ludwig Endre A szekció 3.00 3.25 A mikrobiológiai diagnosztika

Részletesebben

Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórum (KIIF)

Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórum (KIIF) Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórum (KIIF) Forró pontok a belgyógyászati és határterületi klinikai immunológiában 2009.09.17 2009.09.19. Kölcsey Ferenc Kongresszusi Központ, Debrecen Főszervező:

Részletesebben

XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Program

XV. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Program 2013. szeptember 12., csütörtök 8:00 Regisztráció 10:00-10:15 Rubin terem Megnyitó Dr. Pásztélyi Zsolt, a Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke 10:15-12:30 Egészségpolitikai

Részletesebben

TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA

TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA M E G H Í V Ó TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR 2015/2016. A 2015/2016. évi TDK Konferencia Plenáris ülésének helyszíne: időpontja: DE EK, Nyíregyháza Sóstói u. 2-4. Torony,

Részletesebben

A szervezők bíznak benne, hogy az itt megszerezhető ismeretek ugyanolyan hasznosak lesznek, mint az itt kialakult szakmai barátságok kapcsolatok.

A szervezők bíznak benne, hogy az itt megszerezhető ismeretek ugyanolyan hasznosak lesznek, mint az itt kialakult szakmai barátságok kapcsolatok. Tisztelt Vendégeink! Kedves Kollégák! A Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai Társaság szakdolgozóinak 2012. évi Vándorgyűlését a Fejér Megyei Szent György Kórház Infektológiai Osztálya rendezi

Részletesebben

Egri Kardiológiai Napok 2016

Egri Kardiológiai Napok 2016 Eger, Hotel Eger & Park 2016. április 7 9. Bevezető Kedves Kollégák és Kolléganők! Immár hetedik alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat! Nagy örömünkre a rendezvény évről-évre nagyobb létszámú

Részletesebben

Magyar Kontaktológiai Társaság VII. Továbbképzô Tanfolyama és Kongresszusa a Magyar Szemorvostársaság Cornea Társasága részvételével

Magyar Kontaktológiai Társaság VII. Továbbképzô Tanfolyama és Kongresszusa a Magyar Szemorvostársaság Cornea Társasága részvételével Magyar Kontaktológiai Társaság VII. Továbbképzô Tanfolyama és Kongresszusa a Magyar Szemorvostársaság Cornea Társasága részvételével Hajdúszoboszló, Hotel Atlantis****superior Bevezetô Kedves Kolléganők,

Részletesebben

Titulus Felhasználó neve Rendfokozat Osztály HM Város Szolg.mobil E-mail III/3. Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet III/3. Dr.

Titulus Felhasználó neve Rendfokozat Osztály HM Város Szolg.mobil E-mail III/3. Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet III/3. Dr. Titulus Felhasználó neve Rendfokozat Osztály HM Város Szolg.mobil E-mail III/3. Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet III/3. Dr. Lengyel Attila ezredes 43-3100 76-581-607 (30)-959-3640

Részletesebben

PROGRAMFÜZET VI. DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK HOL TART MA A MINŐSÉGFEJLESZTÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN? (2006. május 11-12.)

PROGRAMFÜZET VI. DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK HOL TART MA A MINŐSÉGFEJLESZTÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN? (2006. május 11-12.) PROGRAMFÜZET VI. DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK HOL TART MA A MINŐSÉGFEJLESZTÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN? (2006. május 11-12.) Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas Mann u. 49.) 2

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 - S 8 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG IX. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS INTERDISCIPLINÁRIS

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság 44. Nagygyűlése Budapest Hotel Novotel, Rákóczi út 43-45. 2012. december 13-15.

Magyar Belgyógyász Társaság 44. Nagygyűlése Budapest Hotel Novotel, Rákóczi út 43-45. 2012. december 13-15. Magyar Belgyógyász Társaság 44. Nagygyűlése Budapest Hotel Novotel, Rákóczi út 43-45. 2012. december 13-15. A kongresszust a Semmelweis Egyetem akkreditálta. 2012. december 13. csütörtök Program 08.45.

Részletesebben

Prof. Dr. Szél Ágoston rektor Prof. Dr. Gál János klinikai rektorhelyettes, klinikaigazgató

Prof. Dr. Szél Ágoston rektor Prof. Dr. Gál János klinikai rektorhelyettes, klinikaigazgató 10.00 10.30 Megnyitó Prof. Dr. Szél Ágoston rektor Prof. Dr. Gál János klinikai rektorhelyettes, klinikaigazgató 10.30 11.40 TudoMányos előadások InTenzív ápolás 2014. Újdonságok és specialitások az anesztéziában

Részletesebben

A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Konferenciája Székesfehérvár, Hotel Novotel****

A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Konferenciája Székesfehérvár, Hotel Novotel**** A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Konferenciája Székesfehérvár, Hotel Novotel**** 2015. november 5-7. Programfüzet Tisztelt Kongresszusi

Részletesebben

Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság XVII. Kongresszusa és Továbbképző Tanfolyama

Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság XVII. Kongresszusa és Továbbképző Tanfolyama Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság XVII. Kongresszusa és Továbbképző Tanfolyama Multidiszciplinális ellátás a gyermek intenzív osztályon Miskolc-Lillafüred 2016. április 21-23.

Részletesebben

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében II. BETEGBIZTONSÁGI KONFERENCIA A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében TERVEZETT PROGRAM Budapest, Danubius Health Spa Resort Helia 2016.03.31.-04.02.

Részletesebben

Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum

Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Juhász Zsuzsa II. Szakdolgozói Konferencia 2012. augusztus 31 szeptember 1. A konferencia rövid programja A konferencia ideje: 2012. augusztus 31.

Részletesebben

XV. IFJÚSÁGI KARDIOLÓGUS NAPOK Lillafüred, 2008. április 4-6.

XV. IFJÚSÁGI KARDIOLÓGUS NAPOK Lillafüred, 2008. április 4-6. PROGRAM Péntek 13:50-14:00 Megnyitó, köszöntés Diagnosztikus vizsgálómódszerek a kardiológiában I. Elnökök: Dr. Simor Tamás, PTE Szívgyógyászati Kl., Pécs Dr. Kerecsen Gábor ÁEK, Budapest 14:00-15::45

Részletesebben

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében II. BETEGBIZTONSÁGI KONFERENCIA A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében TERVEZETT PROGRAM Budapest, Danubius Health Spa Resort Helia 2016.03.31.-04.02.

Részletesebben

IV. SZEGEDI BÕRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZÕ HÉT

IV. SZEGEDI BÕRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZÕ HÉT IV. SZEGEDI BÕRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZÕ HÉT Regional Meeting of the International Society of Dermatology Szeged 2007. március 5-9. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK IV. SZEGEDI BÕRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZÕ HÉT Helyszín

Részletesebben

2014. május 23-án (PÉNTEK) 8:30-18:15-ig.

2014. május 23-án (PÉNTEK) 8:30-18:15-ig. 2014. május 23-án (PÉNTEK) 8:30-18:15-ig. 8:30 10:10 Follicularis lymphomák Üléselnökök: Borbényi Zita, Schneider Tamás SZÜNET A FOLLICULARIS LYMPHOMA KIALAKULÁSÁBAN ÉS PROGRESSZIÓJÁBAN SZEREPET JÁTSZÓ

Részletesebben

Magyar Honvédség Egészségügyi Központ - Járóbeteg Szakrendelő Intézet 2016. július havi orvosi beosztás

Magyar Honvédség Egészségügyi Központ - Járóbeteg Szakrendelő Intézet 2016. július havi orvosi beosztás Magyar Honvédség Egészségügyi Központ - Járóbeteg Szakrenlő Intézet Általános sebészeti Dr. Medzihradszky László 71-339 K2 047 A délutános renlés az osztályos munkarendtől függően történik. Audiológia

Részletesebben

Intenzív Diagnosztika Fórum

Intenzív Diagnosztika Fórum Információ A FÓRUM FÕVÉDNÖKE Dr. Velkey György a Magyar Kórházszövetség Elnöke SZERVEZÕ ÉS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök: Prof. Dr. Gál János Tagjai: Dr. Csomós Ákos Dr. Nagy Géza Dr. Bátai István Dr. Völgyes

Részletesebben

KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK SZIMPÓZIUMA BALATONALMÁDI, 2011. OKTÓBER 14-16.

KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK SZIMPÓZIUMA BALATONALMÁDI, 2011. OKTÓBER 14-16. KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK SZIMPÓZIUMA BALATONALMÁDI, 2011. OKTÓBER 14-16. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezete 2011. október 14-16. között Balatonalmádiban tartotta a

Részletesebben

szakrendelő Csaba du du du du du Dr. Nagygyörgy Anestesiológia K2 025 szakambulancia K2 026

szakrendelő Csaba du du du du du Dr. Nagygyörgy Anestesiológia K2 025 szakambulancia K2 026 Dr. Medzihardszky de de de de de de de de de de de de de de de de de de de de László Dr. Farsang Általános Zoltán du du du du du sebészet Dr. Mikes 71-339 KA 014 szakrendelő Csaba du du du du du Dr. Nagygyörgy

Részletesebben

Meghívó. Nôk Egészsége, Családok Egészsége XX. Jubileumi Konferencia ÉRTÉKET TEREMTÜNK. 2016. március 4-5.

Meghívó. Nôk Egészsége, Családok Egészsége XX. Jubileumi Konferencia ÉRTÉKET TEREMTÜNK. 2016. március 4-5. Magyar Védônôk Egyesülete Országos Elnöksége Meghívó e, Családok Egészsége XX. Jubileumi Konferencia ÉRTÉKET TEREMTÜNK 2016. március 4-5. Kölcsey Központ 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3. 1 00 éve a családok

Részletesebben

szakambulancia K2 026

szakambulancia K2 026 Dr. Medzihardszky de de de de de de de de de de de de de de de de de de de László Általános Dr. Záborszky Zoltán du du du du sebészet Dr. Horváth 71-339 KA 014 László du du du du du szakrendelő Dr. Mikes

Részletesebben

ÁpolásÜgy. Magyar Ápolási Egyesület 1431 Budapest, Pf: 190. Feladó: Feladó:

ÁpolásÜgy. Magyar Ápolási Egyesület 1431 Budapest, Pf: 190. Feladó: Feladó: Feladó: Feladó: Magyar Ápolási Egyesület Magyar Ápolási Egyesület 1431 Budapest, Pf: 190. 1431 Budapest, Pf: 190. ÁpolásÜgy 2007. 28. 21. évf. évf. 4. 4. szám szám KÖZÖS ÜGYÜNK AZ ÁPOLÁS! 2014. Szubkután

Részletesebben

I. Országos. 2014. május 29-31.

I. Országos. 2014. május 29-31. I. Országos Foglalkozás-Egészségügyi Kongresszus Siófok, Hotel Azúr 2014. május 29-31. Bevezető Tisztelt Kollégák! 2014. május 29-31-e között Siófokon a Hotel Azúr szállodában kerül megrendezésre az I.

Részletesebben

Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sajtó- és Kommunikációs Főosztály

Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sajtó- és Kommunikációs Főosztály Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sajtó- és Kommunikációs Főosztály Batthyány-Strattmann László születésének 140. évfordulója alkalmából kitüntetéseket adott át Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter

Részletesebben

Református PSZE-PÉM mesterpedagógusok listája A Zsinat Oktatási Bizottsága által 2015. novemberben elfogadott névsor

Református PSZE-PÉM mesterpedagógusok listája A Zsinat Oktatási Bizottsága által 2015. novemberben elfogadott névsor Református PSZE-PÉM mesterpedagógusok listája A Zsinat Oktatási Bizottsága által 2015. novemberben elfogadott névsor Név Ábrám Tibor Andrássy Judit Apostolné Bartha Mária Babocsánné Katona Ágnes Eszter

Részletesebben

DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016.

DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016. DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016. ~ Belgyógyász ellátóhelyek ~ 1. B.-K. Megyei Önkormányzat Kórháza, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Okató Kórháza, Diabetes

Részletesebben

ISO 9000 FÓRUM. 2013. szeptember 12. délelőtt 10:00-13:00 Sikeresség - Fenntarthatóság - Együttműködés

ISO 9000 FÓRUM. 2013. szeptember 12. délelőtt 10:00-13:00 Sikeresség - Fenntarthatóság - Együttműködés ISO 9000 FÓRUM XX. NEMZETI KONFERENCIA PROGRAMJA (v) 2013. szeptember 12-13. Hotel Ramada Balaton 8220 Balatonalmádi, Bajcsy - Zs. u. 14. MINŐSÉG - EGYÜTTMŰKÖDÉS - TÁRSADALMI FELELŐSSÉG Plenáris: 2013.

Részletesebben

A Magyar STI Társaság kincstárnoka és a Magyar STI Társaság elnökségi tagja A Magyar STI Társaság XXI. Nagygyűlése szervezői

A Magyar STI Társaság kincstárnoka és a Magyar STI Társaság elnökségi tagja A Magyar STI Társaság XXI. Nagygyűlése szervezői KEDVES KOLLÉGÁK! A húszéves múltra visszatekintő Magyar STI Társaság 206-ban kiemelkedő szakmai eseményre készül. Korábbi pályázatunk eredményeként elnyertük a rendezési jogot a IUSTI Europe Magyarországon

Részletesebben

ETK-EDUVITAL ELŐADÁSSOROZAT. Vas utcai délutánok. 2014/2015 II. félév és 2015/2016 I. félév

ETK-EDUVITAL ELŐADÁSSOROZAT. Vas utcai délutánok. 2014/2015 II. félév és 2015/2016 I. félév ETK-EDUVITAL ELŐADÁSSOROZAT Vas utcai délutánok 2015 2014/2015 II. félév és 2015/2016 I. félév Összeállította: Dr. Urbán Veronika főiskolai tanár Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar, Alapozó Egészségtudományi

Részletesebben

Debrecen, 2016. február 18-20. Kölcsey Központ

Debrecen, 2016. február 18-20. Kölcsey Központ DROP6 Debreceni Reumatológiai Oktatási Program Interdiszciplináris Fórum A reumatológia, neurológia, pszichiátria és idegsebészet határterületi kérdései Debrecen, 2016. február 18-20. Kölcsey Központ PROGRAMTERVEZET

Részletesebben

MOLSZE VEZETİSÉG 2005-2009

MOLSZE VEZETİSÉG 2005-2009 MOLSZE VEZETİSÉG 2005-2009 Sor- Munkahely szám Név, cím Telefon Telefax Egyetemek 1. ) Kéri Pálné keri.juli@freemail.hu 2. ) Kissné Sziráki Valéria DE OEC Klinikai Biokémiai és Molekuláris Patológiai Intézet

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Szak- és Továbbépzo Központ 2003 II. féléves továbbképzo tanfolyamok

Pécsi Tudományegyetem Szak- és Továbbépzo Központ 2003 II. féléves továbbképzo tanfolyamok Pécsi Tudományegyetem Szak- és Továbbépzo Központ 00 II. féléves továbbképzo tanfolyamok Illetékes szakmai kollégium Tanfolyam focíme Célcsoport Helye Nap Óra Dátumtól Dátumig Díj Jel. határido Szervezo

Részletesebben

Időpont: 2016. június 17., péntek

Időpont: 2016. június 17., péntek III. TERHESSÉG ÉS SZÍVBETEGSÉG VITA FÓRUM A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet és a Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika szervezésében Időpont:, péntek Helyszín: Hotel

Részletesebben

ISO 9000 FÓRUM. 2013. szeptember 12. délelőtt 10:00-13:00 Sikeresség - Fenntarthatóság - Együttműködés

ISO 9000 FÓRUM. 2013. szeptember 12. délelőtt 10:00-13:00 Sikeresség - Fenntarthatóság - Együttműködés ISO 9000 FÓRUM XX. NEMZETI KONFERENCIA PROGRAMJA (v3-tervezet) 2013. szeptember 12-13. Hotel Ramada Balaton 8220 Balatonalmádi, Bajcsy - Zs. u. 14. MINŐSÉG - EGYÜTTMŰKÖDÉS - TÁRSADALMI FELELŐSSÉG Plenáris:

Részletesebben

photoweekend a Velencei-tavi Holdfénykertben

photoweekend a Velencei-tavi Holdfénykertben photoweekend a Velencei-tavi Holdfénykertben Modell-, portré- és természetfotós workshop Készíts sokkal jobb fotókat, mint eddig! Egy hétvége, ami a technikáról és rólad szól. 2016. június 10-12. Kedves

Részletesebben

Diabétesz az elmélettől a gyakorlatig

Diabétesz az elmélettől a gyakorlatig Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika és a Diabetológia és Anyagcsere Alapítvány közös továbbképző tudományos rendezvénye Aquincum Hotel Budapest 2015. szeptember 25-26. A továbbképzés védnöke:

Részletesebben

Elbírált szakdolgozói továbbképzések - 2011.04.08-ai ESZTB ülés. Budapest, Thököly út 3. 2010. április 7-2011. április 5.

Elbírált szakdolgozói továbbképzések - 2011.04.08-ai ESZTB ülés. Budapest, Thököly út 3. 2010. április 7-2011. április 5. Elbírált szakdolgozói továbbképzések - 2011.04.08-ai ESZTB ülés s.sz Nyilvántartási szám 1 4081/2010 NEW CODE KFT 2 4499/2010 3 202/2011 4 305/2011 Szervező megnevezés Továbbképzés címe Helyszín Időpont

Részletesebben

Marriott Hotel, Budapest 2014. február 14 15.

Marriott Hotel, Budapest 2014. február 14 15. Továbbképzô Tanfolyam, az Orvostudományi Egyetemek, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság, a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium támogatásával 2014. február 14 15. Továbbképzô Tanfolyam 2014. február

Részletesebben

A konferencia orvosoknak kreditpontszerző!

A konferencia orvosoknak kreditpontszerző! 2013. JÚNIUS 19. (SZERDA) IME-META VII. ORSZÁGOS EGÉSZSÉG-GAZDASÁGTANI TOVÁBBKÉPZÉS ÉS KONFERENCIA Lehetőség vagy átok a válság? BEST WESTERN HOTEL HUNGARIA (1074 BUDAPEST, RÁKÓCZI ÚT 90. KONFERENCIASZINT)

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 44. Tudományos Ülés és Továbbképzés Kiskunhalas, 2013. április 25-27.

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 44. Tudományos Ülés és Továbbképzés Kiskunhalas, 2013. április 25-27. Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 44. Tudományos Ülés és Továbbképzés Kiskunhalas, 2013. április 25-27. ELŐZETES PROGRAM Holisztikus belgyógyászati gondolkodás multidiszciplináris

Részletesebben

HM ÁEK Járóbeteg Szakrendelő Intézet 2009. június havi orvosi beosztás

HM ÁEK Járóbeteg Szakrendelő Intézet 2009. június havi orvosi beosztás Dr. Nagygyörgy Ádám Dr. Horváth László Általános Dr. Simon László du du du du du du du du du du du du du du du du du du du du du sebészeti Dr. Medzihardszky 71-339 KA 014 de de de de de de de de de de

Részletesebben

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula 2011. május 13. Péntek: 08:0010:00-10:30 Regisztráció Megnyitó, köszöntők Dr. Párducz László a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház

Részletesebben

KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK XVIII. KONGRESSZUSA SZEGED, 2012. MÁJUS 17-19.

KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK XVIII. KONGRESSZUSA SZEGED, 2012. MÁJUS 17-19. KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK XVIII. KONGRESSZUSA SZEGED, 2012. MÁJUS 17-19. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezete 2012. május 17-19. között Szegeden, a Hunguest Hotel Forrásban

Részletesebben

KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK XVII. KONGRESSZUSA ZALAKAROS, 2010. ÁPRILIS 16-18.

KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK XVII. KONGRESSZUSA ZALAKAROS, 2010. ÁPRILIS 16-18. KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK XVII. KONGRESSZUSA ZALAKAROS, 2010. ÁPRILIS 16-18. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezete 2010. április 16-18-án Zalakaroson tartotta a hagyományosan

Részletesebben

FELHÍVÁS TANFOLYAMRA

FELHÍVÁS TANFOLYAMRA A Borsod-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház és a Semmelweis Egyetem, Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika FELHÍVÁS TANFOLYAMRA Légúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai gyorsdiagnosztikája

Részletesebben

KONGRESSZUSI NAPTÁR 2011

KONGRESSZUSI NAPTÁR 2011 BÔRGYÓGYÁSZATI ÉS VENEROLÓGIAI SZEMLE 87. ÉVF. 1. 36-37. KONGRESSZUSI NAPTÁR 2011 Háziorvos továbbképzô nap Bôrgyógyászat Idôpont: 2011.03.05. 4032, Debrecen- DEOEC, Auguszta tanterem Dr. Remenyik Éva

Részletesebben

XII. Alzheimer-kór Konferencia. Nemzeti Alzheimer Stratégia: Rajtunk is Múlik! PROGRAMTERVEZET. Budapest, 2011. szeptember 22-24.

XII. Alzheimer-kór Konferencia. Nemzeti Alzheimer Stratégia: Rajtunk is Múlik! PROGRAMTERVEZET. Budapest, 2011. szeptember 22-24. XII. Alzheimer-kór Konferencia Nemzeti Alzheimer Stratégia: Rajtunk is Múlik! Budapest, 0. szeptember -4. PROGRAMTERVEZET Beköszöntő Ismét eltelt két év a XI. Alzheimer-kór Konferencia óta. Az idei konferencia

Részletesebben

Fantázia név Szervező megnevezése Szervező címe Továbbképzés címe Helyszín Időpont Típus Pont érték. Budapest (vidéki városok)

Fantázia név Szervező megnevezése Szervező címe Továbbképzés címe Helyszín Időpont Típus Pont érték. Budapest (vidéki városok) 822/204 megelőzés Humán 4 Thomán István u. 23. Prevenció és egészségnevelés (vidéki városok) 204. szeptember 2. A Hornok Éva +36-/248-04 info@humanakademia.hu,2,3,8, 2 3346/204 Nyári Komárom-Esztergom

Részletesebben

1. ÁGAZATI GAZDASÁGTAN TAGOZAT

1. ÁGAZATI GAZDASÁGTAN TAGOZAT 1. ÁGAZATI GAZDASÁGTAN TAGOZAT Kelemen Imre Gábor ME GTK Nagy Dorottya ME GTK Kisida Kata PTE KTK Bunda Krisztina DE AVK Kiss Zsófia Nagy Piroska BCE GTK Blaskó Beáta DE AVK helyezett: Munkácsy András

Részletesebben

2012. június 29-én, Semmelweis Ignác születésének 194. évfordulója alkalmából Balog Zoltán miniszter úr szakmai kitüntetéseket ad át.

2012. június 29-én, Semmelweis Ignác születésének 194. évfordulója alkalmából Balog Zoltán miniszter úr szakmai kitüntetéseket ad át. 1 2012. június 29-én, Semmelweis Ignác születésének 194. évfordulója alkalmából Balog Zoltán miniszter úr szakmai kitüntetéseket ad át. SEMMELWEIS-DÍJAT adományoz: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye betegellátásának

Részletesebben

ÁpolásÜgy. 2015. 29. évf. 4. szám KÖZÖS ÜGYÜNK AZ ÁPOLÁS! Magyar Ápolási Egyesület 1431 Budapest, Pf: 190. Feladó:

ÁpolásÜgy. 2015. 29. évf. 4. szám KÖZÖS ÜGYÜNK AZ ÁPOLÁS! Magyar Ápolási Egyesület 1431 Budapest, Pf: 190. Feladó: ÁpolásÜgy Feladó: Magyar Ápolási Egyesület 1431 Budapest, Pf: 190. KÖZÖS ÜGYÜNK AZ ÁPOLÁS! Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll

Részletesebben

A Magyar Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Társaság XI. Nemzeti Kongresszusa 2007. november 29. - december 1. Hotel Ramada, Balatonalmádi

A Magyar Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Társaság XI. Nemzeti Kongresszusa 2007. november 29. - december 1. Hotel Ramada, Balatonalmádi A Magyar Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Társaság XI. Nemzeti Kongresszusa 200 november 29. - december Hotel Ramada, Balatonalmádi Program áttekintő 100-20.00 Regisztráció NOVEMBER 29. CSÜTÖRTÖK 100-19.00

Részletesebben

Kávészünet-18. 2016. május 26 29. Házi Gyermekorvosok Egyesülete XVIII. tudományos konferencia. program. Hotel Azúr konferenciaközpont.

Kávészünet-18. 2016. május 26 29. Házi Gyermekorvosok Egyesülete XVIII. tudományos konferencia. program. Hotel Azúr konferenciaközpont. Kávészünet-18 2016. május 26 29. Házi Gyermekorvosok Egyesülete XVIII. tudományos konferencia program Hotel Azúr konferenciaközpont Siófok Pre-congress workshop 2016. május 26. (csütörtök) 16:30 19:30

Részletesebben

Honvédkórház ÁEK Járóbeteg Szakrendelő Intézet 2011. március havi orvosi beosztás

Honvédkórház ÁEK Járóbeteg Szakrendelő Intézet 2011. március havi orvosi beosztás Dr. Medzihardszky de de de de de de László Dr. Farsang HN Általános Zoltán sebészeti Dr. Bertha HN HN szakrendelő László Dr. Nagygyörgy HN HN HN HN HN 71-339 KA 014 Ádám du Dr. Mikes HN HN Csaba Dr. Lengyel

Részletesebben

PROGRAM 2015. NOVEMBER 12. CSÜTÖRTÖK. Dermatológiai szekció Dermatológia és venerológia egy és oszthatatlan?

PROGRAM 2015. NOVEMBER 12. CSÜTÖRTÖK. Dermatológiai szekció Dermatológia és venerológia egy és oszthatatlan? PROGRAM 205. NOVEMBER 2. CSÜTÖRTÖK 2.45 közgyűlés (első összehívás) 3.00 megnyitó 3.0 4.30 Dr. Várkonyi Viktória, elnök Elnökség: Prof. Peter Kohl, Prof. Török László, Prof. Remenyik Éva 3.0 3.25 Balanitis,

Részletesebben

R É S Z L E T E S P R O G R A M

R É S Z L E T E S P R O G R A M R É S Z L E T E S P R O G R A M 2012. OKTÓBER 5. (PÉNTEK) 8 00-10 00 Regisztráció, az előadások ppt (elektronikus) változatának leadása vetítésre 10 00 Ünnepélyes megnyitó, üdvözlések Dr. Helembai Kornélia

Részletesebben

Sszám Név Választott téma Konzulens. Étékpapír-piaci, tőzsdei elemzések. Étrékpapírok (kötvény, részvény szerpe a finanszírozásban)

Sszám Név Választott téma Konzulens. Étékpapír-piaci, tőzsdei elemzések. Étrékpapírok (kötvény, részvény szerpe a finanszírozásban) Sszám Név Választott téma Konzulens 1 Angyal Roxána Étékpapír-piaci, tőzsdei elemzések. Étrékpapírok (kötvény, részvény szerpe a finanszírozásban) Demeter László 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Antal Rita Korszerű

Részletesebben

Járóbeteg Szakrendelő Intézet Szakrendelők és Szakambulanciák szerinti névsora K épület

Járóbeteg Szakrendelő Intézet Szakrendelők és Szakambulanciák szerinti névsora K épület Szakrendelők és Szakambulanciák szerinti névsora K épület Gasztro-endoszkópia szakrendelés 71-288 Ábel Tatjána Dr. Belgyógyászat szakrendelő 71-392 Aczél Klára Dr. Szemészet szakrendelő 71-351 Ádám Gábor

Részletesebben

Gyermekbőr-Barát. konferencia. Danubius Health Spa Resort Hélia 2016. május 6-7. Program. www.convention.hu

Gyermekbőr-Barát. konferencia. Danubius Health Spa Resort Hélia 2016. május 6-7. Program. www.convention.hu 2016 Gyermekbőr-Barát konferencia Danubius Health Spa Resort Hélia 2016. május 6-7. Program www.convention.hu Gyermekbőr-BARÁT konferencia 2016. május 06-07., Danubius Health Spa Resort Hélia 2016. május

Részletesebben

Innovatív egészségügyi építészet Konferencia. Építészet a gyógyulásért 2012. - Innováció az az egészségügyi építészetben - kiállítás

Innovatív egészségügyi építészet Konferencia. Építészet a gyógyulásért 2012. - Innováció az az egészségügyi építészetben - kiállítás Magyar Építőművészek Szövetségének (MÉSZ) Egészségügyi Munkabizottsága Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja Innovatív egészségügyi építészet Konferencia Építészet a gyógyulásért 2012.

Részletesebben

Általános sebészeti szakrendelő. Anestesiológia szakambulancia Angiológia szakambulancia Audiológia és otoneurológia. szakrendelés.

Általános sebészeti szakrendelő. Anestesiológia szakambulancia Angiológia szakambulancia Audiológia és otoneurológia. szakrendelés. Magyar onvédség Egészségügyi Központ - Járóbeteg Szakrenlő Intézet Dr. Medzihradszky László Általános sebészeti Anestesiológia Angiológia Audiológia és otoneurológia szakrenlés Baleseti sebészet szakrenlés

Részletesebben

Járóbeteg Szakrendelő Intézet Szakrendelők és Szakambulanciák szerinti névsora K épület

Járóbeteg Szakrendelő Intézet Szakrendelők és Szakambulanciák szerinti névsora K épület Szakrendelők és Szakambulanciák szerinti névsora K épület Általános sebészet szakrendelő Bertha László Dr. 71-339 Általános sebészet szakrendelő Farsang Zoltán Dr. 71-339 Általános sebészet szakrendelő

Részletesebben

1945 - Orvosi Egyetem létesült Marosvásárhelyen 1948 - a Marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar megalakulása 1962-ig a teljes gyógyszerészképzés magyar

1945 - Orvosi Egyetem létesült Marosvásárhelyen 1948 - a Marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar megalakulása 1962-ig a teljes gyógyszerészképzés magyar GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI ELADÁSOK ÉS KÖZLEMÉNYEK AZ ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET EGYESÜLET ORVOS- ÉS GYÓGYSZERÉSZ-TUDOMÁNYI SZAKOSZTÁLYA KERETÉBEN AZ ÚJRAINDULÁSTÓL A NAPJAINKIG Prof. Dr. Gyéresi Árpád Marovásárhelyi

Részletesebben

XLIV. ROZSNYAY MÁTYÁS EMLÉKVERSENY EGER, 2009. MÁJUS 14-15. KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZI SZIMPÓZIUM EGER, 2009. MÁJUS 14-16.

XLIV. ROZSNYAY MÁTYÁS EMLÉKVERSENY EGER, 2009. MÁJUS 14-15. KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZI SZIMPÓZIUM EGER, 2009. MÁJUS 14-16. XLIV. ROZSNYAY MÁTYÁS EMLÉKVERSENY EGER, 2009. MÁJUS 14-15. KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZI SZIMPÓZIUM EGER, 2009. MÁJUS 14-16. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezete legutóbb

Részletesebben

Pető András Főiskola

Pető András Főiskola Név: Dr. Kullmann Lajos Intézmény: Születési hely, idő:. Budapest, 1941. május 26 Végzettség: - Budapesti Orvostudományi Egyetem, Általános Orvosi Kar, általános orvos, 1959-65 - Budapesti Közgazdaságtudományi

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest

Részletesebben

XIII. DOWN SZIMPÓZIUM: TUDOMÁNYOS TOVÁBBKÉPZÉS A MAGZATI ORVOSTAN AKTUÁLIS FEJEZETEIBŐL PROGRAM 2016. ÁPRILIS 21. CSÜTÖRTÖK

XIII. DOWN SZIMPÓZIUM: TUDOMÁNYOS TOVÁBBKÉPZÉS A MAGZATI ORVOSTAN AKTUÁLIS FEJEZETEIBŐL PROGRAM 2016. ÁPRILIS 21. CSÜTÖRTÖK XIII. DOWN SZIMPÓZIUM: TUDOMÁNYOS TOVÁBBKÉPZÉS A MAGZATI ORVOSTAN AKTUÁLIS FEJEZETEIBŐL 9:30 Megnyitó Széll Márta, Szabó János SZTE ÁOK Orvosi Genetikai Intézet PROGRAM 206. ÁPRILIS 2. CSÜTÖRTÖK 9:35 Kromoszóma-mozaikok:

Részletesebben

VESZÉLYES ÉS MÉRGEZŐ ANYAGOK FELDERÍTÉSÉNEK, SEMLEGESÍTÉSÉNEK ÉS A KÖVETKEZMÉNYEK FELSZÁMOLÁSÁNAK EGÉSZSÉGÜGYI ÉS KATASZTRÓFAVÉDELMI FELADATAI

VESZÉLYES ÉS MÉRGEZŐ ANYAGOK FELDERÍTÉSÉNEK, SEMLEGESÍTÉSÉNEK ÉS A KÖVETKEZMÉNYEK FELSZÁMOLÁSÁNAK EGÉSZSÉGÜGYI ÉS KATASZTRÓFAVÉDELMI FELADATAI Tudományos konferencia a veszélyes anyagokról a belügyminisztériumban november 6 7-én Veszélyes és mérgező anyagok felderítésének, semlegesítésének és a következmények felszámolásának egészségügyi és katasztrófavédelmi

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Gyermek rehabilitációs gyakorlat 1 hónap (Terv ) Magyarországi Református Egyház Bethesda 1146 Budapest Bethesda u. 3. 422-2704 364-9070 Rehabilitációs Osztály Dr. Paraicz Éva 1 hónap 2 fő 2012.09.15.

Részletesebben

Honvédkórház ÁEK Járóbeteg Szakrendelő Intézet 2011. július havi orvosi beosztás

Honvédkórház ÁEK Járóbeteg Szakrendelő Intézet 2011. július havi orvosi beosztás Dr. Medzihardszky László Dr. Farsang Zoltán Általános Dr. Bertha László sebészeti Dr. Nagygyörgy Ádám 71-339 KA 014 szakrenlő Dr. Mikes Csaba Dr. Lengyel Péter Dr. Horváth László Anestesiológia K2 025

Részletesebben

XIII. DOWN SZIMPÓZIUM Tudományos továbbképzés a magzati orvostan aktuális fejezeteiből. 2016. április 21. CSÜTÖRTÖK

XIII. DOWN SZIMPÓZIUM Tudományos továbbképzés a magzati orvostan aktuális fejezeteiből. 2016. április 21. CSÜTÖRTÖK XIII. DOWN SZIMPÓZIUM Tudományos továbbképzés a magzati orvostan aktuális fejezeteiből 9:0 Megnyitó Széll Márta, Szabó János SZTE ÁOK Orvosi Genetikai Intézet 06. április. CSÜTÖRTÖK 9: Kromoszóma-mozaikok:

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Belgyógyászati osztályos gyakorlat 2 hónap (Terv2) Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7515 I. Belgyógyászat - Gasztroenterológia Dr. Hamvas József 2 hónap 2 fő 2012.09.01.

Részletesebben

HM ÁEK Járóbeteg Szakrendelő Intézet 2009. július havi orvosi beosztás

HM ÁEK Járóbeteg Szakrendelő Intézet 2009. július havi orvosi beosztás Dr. Bertha László du du du du du Dr. Farsang Zoltán du du du du du Dr. Nagygyörgy Ádám Dr. Horváth László du du du du du Általános Dr. Simon László sebészet Dr. Medzihardszky de de de de de de de de de

Részletesebben

Honvédkórház ÁEK Járóbeteg Szakrendelő Intézet 2011. augusztus havi orvosi beosztás

Honvédkórház ÁEK Járóbeteg Szakrendelő Intézet 2011. augusztus havi orvosi beosztás Dr. Medzihradszky László HN HN HN HN HN HN Dr. Farsang Zoltán rdu Általános Dr. Bertha László rdu rdu HN HN sebészeti Dr. Nagygyörgy Ádám 71-339 KA 014 HN HN HN szakrenlő Dr. Mikes Csaba HN HN HN HN Dr.

Részletesebben

MH Honvédkórház Járóbeteg Szakrendelő Intézet 2011. november havi orvosi beosztás

MH Honvédkórház Járóbeteg Szakrendelő Intézet 2011. november havi orvosi beosztás MH Honvédkórház Járóbeteg Szakrenlő Intézet Renlés Név Telefon Hely 1 2 3 4 5 ### 7 8 9 10 11### ###14 15 16 17 18### ###21 22 23 24 25### ###28 29 Dr. Medzihradszky László Dr. Farsang Zoltán Általános

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGY LEHETŐSÉGEI

AZ EGÉSZSÉGÜGY LEHETŐSÉGEI AZ EGÉSZSÉGÜGY LEHETŐSÉGEI A BETEGEK ÉRDEKÉBEN 90 ÉV TAPASZTALATÁVAL E napon a kapcsolatépítés, kapcsolattartás jegyében ismét találkoztak az orvos- és egészségtudományi szakma, a gazdasági szféra, a hazai

Részletesebben

Honvédkórház ÁEK Járóbeteg Szakrendelő Intézet 2011. június havi orvosi beosztás

Honvédkórház ÁEK Járóbeteg Szakrendelő Intézet 2011. június havi orvosi beosztás Dr. Medzihardszky de de HN de de de de de de de de HN de de de de de de de de de László Dr. Záborszky Zoltán Dr. Bertha Általános László r sebészeti Dr. Nagygyörgy 71-339 KA 014 szakrendelő Ádám Dr. Mikes

Részletesebben

GYÓGYSZERÉSZET, GYÓGYSZERELLÁTÁS KULCSKÉRDÉSEI

GYÓGYSZERÉSZET, GYÓGYSZERELLÁTÁS KULCSKÉRDÉSEI GYÓGYSZERÉSZET, GYÓGYSZERELLÁTÁS KULCSKÉRDÉSEI A GYAKORLÓ GYÓGYSZERÉSZET AKTUALITÁSAI: AZ ELMÉLETTŐL A GYAKORLATIG Továbbképző tanfolyam gyakorló gyógyszerészek és gyógyszerellátásban dolgozó szakemberek

Részletesebben

Program IX. Aritmia. Pacemaker Napok. Balatonfüred, Hotel Flamingó 2014. szeptember 25-27.

Program IX. Aritmia. Pacemaker Napok. Balatonfüred, Hotel Flamingó 2014. szeptember 25-27. & a Magyar Kardiológus Társaság Aritmia és Pacemaker Munkacsoportjának és az Állami Szívkórház Aktív Kardiológiai Osztályának rendezvénye IX. Aritmia Pacemaker Napok Program Balatonfüred, Hotel Flamingó

Részletesebben

N E V E Z É S I L A P

N E V E Z É S I L A P ú ö é ü ö á é á ú á ö é í é ö á é í é í é í á ó á é ó ö á á ö ő é ő é ú á á í ó á ö í é ó á é ő á á é ó Ü ö ö ó ö ö í úé í ű á á é ő é ö á á ú á á é ő é á é é é é í á é ő á á á Ú ő é é é Ü í á á á á ó

Részletesebben

Méhes Károly Genetikai Továbbképző Napok

Méhes Károly Genetikai Továbbképző Napok Méhes Károly Genetikai Továbbképző Napok Klinikai genetika: mozgásterek és megközelítések az alapellátástól a specializált szintekig Kötelező szinten tartó tanfolyam Pécs 2015. október 14-16. PROGRAMFÜZET

Részletesebben

MH Honvédkórház Járóbeteg Szakrendelő Intézet 2011. december havi orvosi beosztás

MH Honvédkórház Járóbeteg Szakrendelő Intézet 2011. december havi orvosi beosztás MH Honvédkórház Járóbeteg Szakrenlő Intézet 2011. cember havi orvosi beosztás Renlés Név Telefon Hely 1 2 ### 5 6 7 8 9 ###12 13 14 15 16### ###19 20 21 22 23### ###26 27 28 Dr. Medzihradszky László Általános

Részletesebben

DESZK* Az intézmény vezetőjének e-mail címe: balint@deszkikorhaz.hu

DESZK* Az intézmény vezetőjének e-mail címe: balint@deszkikorhaz.hu CSONGRÁD MEGYE DESZK* Csongrád Megye Mellkasi Betegségek Szakkórháza Az intézmény címe: 6772 Deszk, Alkotmány u. 36. Az intézmény levelezési címe: 6772 Deszk, Alkotmány u. 36. Az intézmény telefonszáma:

Részletesebben

II. DEBRECENI GASZTRO-IMMUN KONFERENCIA

II. DEBRECENI GASZTRO-IMMUN KONFERENCIA A Debreceni Egyetem Gasztroenterológiai Tanszéke, Klinikai Immunológiai Tanszéke és az MGT Immunológiai Munkacsoportja közös rendezvénye II. DEBRECENI GASZTRO-IMMUN KONFERENCIA Debrecen Debreceni Egyetem,

Részletesebben

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014.

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. : + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. XVII. MATASZ -MEBSZ Kupa Nemzetközi Ejtőernyős Célbaugró Verseny Szeged, 2016. szeptember

Részletesebben