Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV"

Átírás

1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének március 29-én megtartott üléséről

2 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének március 29-én megtartott üléséről a polgármesteri hivatal tanácskozó helyiségében Jelen vannak: Béki József polgármester Bodnár Jánosné jegyző Bálint János Dávidházi Ferenc Hegedűs Márta dr.móré Lórántné Tóth István képviselők Volczné Simka Marianna ÁMK vezető Sóváriné Kiss Erika óvoda vezető Szloboda Tiborné közművelődési munkatárs Pipicz Sándorné jegyzőkönyvvezető Béki József polgármester köszönti a megjelenteket, megállapította, hogy a 7 fő települési képviselő közül 6 fő jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére felkéri dr.móré Lórántné alpolgármestert és Hegedűs Márta képviselőt. Ismerteti a napirendi javaslatot, mely megegyezik a meghívóban kiadottakkal. A napirendet, mely meghívó formájában a jegyzőkönyvhöz mellékelve a képviselő-testület 6 egyhangú igen szavazattal elfogadta.

3 1. NAPIRENDI PONT: Tájékoztató a Start munkaprogram beindításának tapasztalatairól Béki József polgármester tájékoztatója írásban a jegyzőkönyvhöz mellékelve, azt a képviselők a meghívóval együtt kapták kézhez. Szóbeli kiegészítőjében elmondja, hogy bár a napirendben csak a startmunka program szerepel, de egy TÁMOP-os pályázat keretében 2 fő, egy kistérségi projekt keretében pedig még további 4 fő áll alkalmazásban. A startprogram hátrányául rója fel, hogy ezzel párhuzamosan nincs lehetőség hagyományos közhasznú és közcélú foglalkoztatásra. Ez azzal jár, hogy csak a projektben meghatározott célon lehet dolgozni, egyéb karbantartási és fenntartási munkákra nincs lehetőség. A vállalt projektek megvalósulását keményen ellenőrzik majd, ezért a munkanaplót és anyag felhasználási naplót naprakészen kell vezetni, folyamatos fényképes dokumentálásra van szükség. Igyekeztek olyan embereket alkalmazni, akikkel valóban érdemben lehet dolgozni, ez persze sokaknak nem tetszett. Tóth István képviselő szerint ez egy nagyon jó lépés a Kormány részéről, hogy nincs 4 órás foglalkoztatás, csak 6 és 8 órás, így a fizetések is jobban közelítenek a jó színvonalhoz. Ez a startmunka összességében azért 25 millió Ft-ot jelent az önkormányzatnak éves szinten. Nagy pozitívum az eszköz vásárlási lehetőség, itt tehát most tényleg lehet dolgozni, a ciklus visszafogottságához képest is eredményt felmutatni, jó példa erre a járdaépítés és ennek a lakosság az igazi haszonélvezője. Úgy látja jó a munkamorál is, nincs italozás, kézzel fogható eredmények vannak. Dávidházi Ferenc képviselő örül, de mégis hiányérzete van amiatt, hogy nem lehet többeket másképpen alkalmazni. Nem jó ez az erős létszám behatárolás, bér nélkül dolgozni meg egyenesen megalázó. Szerint biztos lenne lehetőség központi szervezéssel, akár munkás szállítással is oda csoportosítani a munkaerőt, ahol szükség van rá, ha már az önkormányzat nem tud minden munkanélkülit alkalmazni. Látja, hogy a belvíz elvezető árkok karbantartása be van tervezve, kérdezi, hogy ez a garanciális karbantartást takarja-e vagy, attól teljesen külön van. Béki József polgármester elmondja, hogy természetesen a garanciális bejárásnak ez nem része, ez a lakatlan ingatlanok előtti, az egyedül élő idős, beteg lakosok előtti tisztítást, illetve az önkormányzati ingatlanok előtti árkok folyamatos tisztítását, a befogadók takarítását jelenti. Egyéb hozzászólás a napirendhez nem volt, a tájékoztatót a képviselő-testület egyhangúlag, határozat hozatal nélkül fogadta el.

4 2. NAPIRENDI PONT: Beszámoló a helyi adóztatásról Bodnár Jánosné jegyző beszámolója írásban a jegyzőkönyvhöz mellékelve. A beszámolót a képviselők a meghívóval egy időben kézhez kapták. dr.móré Lórántné képviselő úgy véli, itt a működés a törvényeknek megfelelő, pontosan leszabályozott része ez a hivatali munkának, nincs ezen mit tárgyalni. Tóth István képviselő, volt polgármesterként az adóbevételeket nem csak a lakossághoz mérten ítéli meg, hanem más településekkel összehasonlítva is. Így pedig még most is az látható, hogy mennyivel jobb a lakosság összetétele, mennyivel több a saját bevétele az önkormányzatnak, mint pl. Legyesbényének, Monoknak stb. Ilyen összehasonlításban az eredmények még markánsabbak, emiatt az ő megítélése az adóigazgatási munkával kapcsolatban pozitív. Más hozzászólás nem hangzott el, a képviselő-testület a beszámolót egyhangúlag, határozat hozatal nélkül elfogadta. 3. NAPIRENDI PONT: Javaslat a évi közművelődési rendezvényekre Volczné Simka Marianna ÁMK vezető az ülés előtt osztotta ki az iskolára és óvodára vonatkoztatott közművelődéi tervet, amit azóta a képviselők átnéztek. Tóth István képviselő megdicséri az intézmények dolgozóit a nívós programok rendezéséért. Nem véletlen, hogy Bekecsre ennyien hozzák a gyermeküket más településről. Azt vette észre, hogy az idegen szülőkkel kapcsolatban van némi pozitív diszkrimináció és ez így helyes, hiszen az ő gyermekeik nélkül ugyan mi lenne! Az iskola jelenti a kultúrát a településen. Hegedűs Márta is látja a kollégákon az igyekezetet, az ő nevükben is köszönetet mond a dicséretért. Tegnap pl. egy fogászati versenyről tértek haza Megyaszóról első helyezéssel. Március 15-én Zelenák Ottóval, a néptánctanárral készítették közösen a műsort, ami meglepetésére nagy sikert aratott a gyerekeknél, mert egészen újszerűen ötvözték a néptánc és az énekkar lehetőségeit. Anyák napjára a hitoktató gitárjátékát vonják majd be az énekkar fellépésébe.

5 Szloboda Tiborné februártól júniusig tartó a szerződéssel lát el közművelődési feladatokat az önkormányzatnál. Ez idő alatt már felvette a kapcsolatot két civil szervezettel a Szépkorúak Klubjával és a Folt-varázs Körrel. A Szépkorúakkal már farsangoltak, március 15-re emlékeztek, most a költészet napjára készülve verseket olvasnak és bevezették a rendszeres és életkornak megfelelő tornát. Terveznek továbbá egy látogatást a tokaji idősek klubjába, ahol tapasztalatot cserélhetnek a klub működésével kapcsolatban illetve ennek keretében megtekintik a felújított zsinagógát is. A foltvarrókkal a szerencsi televízió készített riportot, velük rendszeres a kiállításokra járás és már hagyományosnak mondható a kész munkáikból helyi kiállítás rendezése. Tervezi kismama klub beindítását, ahol a tapasztaltabb anyukák tanácsokat adhatnának kezdő társaiknak, megoszthatnák gondjaikat, élményeiket, vagy akár kinőtt gyermekruhák, játékok is gazdát cserélhetnének. Volczné Simka Marianna elmondja, hogy az iskola idén szeptemberben ünnepli fennállásának 100. éves évfordulóját. Ezt az alkalmat egy több napos rendezvény sorozattal, kicsit falunap-szerűen szeretnék emlékezetessé tenni. Régi tanárokat diákokat hívnának meg, elég jók a visszajelzések az iskola honlapjáról is,. sokan nézik, de ezt az Északmagyarországban is meghirdetnék. Több pályázatot is készítettek már, ezek közül sikeres az erdei iskola pályázatuk, egy erdélyi tanulmányi kirándulás, de terveznek egy felvidékit is, illetve folyamatban van a könyvtár fejlesztési pályázatuk is. dr. Móré Lórántné képviselőnek nagyon tetszik a 100 éves évfordulóra tervezett program ötlete és felajánlja a segítségét a szervezésben. Örül a Szépkorúak klubjával való kapcsolatnak is, mert végre velük is foglalkozik valaki. Szloboda Tiborné épp a szépkorúakon keresztül tud majd segíteni, hiszen az ő korosztályukat a szüleiken keresztül még érintette az iskola alapítása is. A távol lévő volt diákok (gyermekeik) címének megszerzésében is segíthetnek. Tóth István képviselő szerint a évi Hazamegyek a falumba rendezvényre készített fotókiállítás anyagát is fel lehetne használni, kéri nézzenek utána, hol lehet az az anyag. Béki József polgármester szerint mindhárom program (iskolai, óvodai és település szintű) tartalmas, örömmel olvasta a tervezeteket, további jó munkát kíván. A képviselő-testület határozat hozatal nélkül, egyhangúlag fogadta el a közművelődési javaslatokat. 4. NAPIRENDI PONT: Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati rendeletek és határozatok végrehajtásáról, a két ülés között tett intézkedésekről. Béki József polgármester jelentése írásban a jegyzőkönyvhöz mellékelve. A jelentést a képviselő-testület egyhangúlag, határozat hozatal nélkül fogadta el.

6 5. NAPIRENDI PONT: Bejelentések, egyéb indítványok Béki József polgármester a évi költségvetési rendelet módosítására tesz javaslatot. A helyi rendelet elfogadása óta változott ugyanis a gazdasági stabilitásról szóló törvény, amely az előzőekben nem adott lehetőséget likvidhitel felvételére. Most úgy módosult a törvény, hogy évben még tervezhető éven túli működési hitel. Változás továbbá az is, hogy a hiány finanszírozására szolgáló fedezetről is a költségvetésben kell rendelkezni, ez lehet külső, illetve belső finanszírozás, ÖNHIKI sajnos nem. Ismerteti a rendelet tervezetet. A képviselő-testület az előterjesztés alapján 6 egyhangú igen szavazattal a következő rendeletet alkotta: Bekecs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/ (IV.02.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 3/2012. (II.27.) önkormányzati rendeletének módosításáról. 1. (1) Az önkormányzat évi költségvetéséről szóló rendeletének 2. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 2. (1) A képviselő-testület az önkormányzat évi a) bevételi főösszegét ezer forintban, b) kiadási főösszegét ezer forintban, c) hiányát ezer forintban ebből működési hiány ezer forintban felhalmozási ezer forintban d) finanszírozási hiányát ezer forintban állapítja meg. (2) Az önkormányzat évi költségvetéséről szóló rendeletének 1, 2.1, 2.2, 4, 11.1, mellékletében foglalt táblázatok helyébe, ezen rendelet 1, 2, 3, 4, 5, 6. mellékletében foglalt táblázatok lépnek.

7 2. Ez a rendelet április 2-án lép hatályba, és április 3-án hatályát veszti. Bekecs, március 29. Béki József polgármester Bodnár Jánosné jegyző A rendelet kihirdetésének napja: április 2. Bodnár Jánosné jegyző

8 1. melléklet a 3/2012.(II.27.) önkormányzati rendelethez 1. sz. táblázat Bekecs Önkormányzat évi költségvetésének mérlege B E V É T E L E K 1. melléklet a 7/2012. (IV.02.) önkormányzati rendelethez Sorszám Bevételi jogcím évi előirányzat I. Önkormányzat működési bevételei (2+3+4) I/1. Önkormányzat sajátos működési bevételei ( ) Helyi adók Illetékek 2.3. Átengedett központi adók Bírságok, díjak, pótlékok Egyéb sajátos bevételek Egyéb fizetési kötelezettségből származó bevételek I/2. Intézményi működési bevételek ( ) Áru- és készletértékesítés 3.2. Nyújtott szolgáltatások ellenértéke Bérleti díj Intézményi ellátási díjak Alkalmazottak térítése Általános forgalmi adó bevétel Működési célú hozam- és kamatbevételek Egyéb működési célú bevétel 4. II. Közhatalmi bevételek 5. III. Támogatások, kiegészítések ( ) Normatív hozzájárulások Felhasználási kötöttséggel járó normatív támogatás Központosított előirányzatok 5.4. Kiegészítő támogatás 5.5. Fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása 5.6. Címzett és céltámogatások 5.7. Megyei önkormányzatok működésének támogatása 5.8. Egyéb támogatás ÖNHIKI PÁLYÁZAT SZÜKSÉGES BEVÉTELE 6. IV. Támogatásértékű bevételek ( ) Működési célú támogatásértékű bevétel ( ) Társadalombiztosítás pénzügyi alapjából átvett pénzeszköz Helyi, nemzetiségi önkormányzattól átvett pénzeszköz Többcélú kistérségi társulástól, jogi személyiségű társulástól átvett pénzeszköz EU támogatás Egyéb működési célú támogatásértékű bevétel Felhalmozási célú támogatásértékű bevétel ( ) Társadalombiztosítás pénzügyi alapjából átvett pénzeszköz Helyi, nemzetiségi önkormányzattól átvett pénzeszköz Többcélú kistérségi társulástól, jogi személyiségű társulástól átvett pénzeszköz EU támogatás Egyéb felhalmozási célú támogatásértékű bevétel

9 7. V. Felhalmozási célú bevételek ( ) Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése (vagyonhasznosítás) Önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítése, hasznosítása 7.3. Pénzügyi befektetésekből származó bevétel 8. VI. Átvett pénzeszközök ( ) 8.1. Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 8.2. Felhalmozási célú pénzeszk. átvétel államháztartáson kívülről 9. VII. Kölcsön (munkavállalónak adott kölcsön) visszatérülése 10. KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (2+ +9) VIII. Pénzmaradvány, vállalkozási tevékenység maradványa ( ) Előző évek működési célú pénzmaradványa, vállalkozási maradványa Előző évek felhalmozási célú pénzmaradványa, vállalkozási maradványa 12. IX. Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei ( ) Működési célú pénzügyi műveletek bevételei ( ) Értékpapír kibocsátása, értékesítése Hitelek felvétele Kapott kölcsön, nyújtott kölcsön visszatérülése Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok kibocsátása, értékesítése Betét visszavonásából származó bevétel Egyéb működési, finanszírozási célú bevétel Felhalmozási célú pénzügyi műveletek bevételei ( ) Értékpapír kibocsátása, értékesítése Rövid lejáratú hitelek felvétele Hosszú lejáratú hitelek felvétele Kapott kölcsön, nyújtott kölcsön visszatérülése Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok kibocsátása, értékesítése Betét visszavonásából származó bevétel Egyéb felhalmozási finanszírozási célú bevétel 13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: ( ) sz. táblázat Sorszám K I A D Á S O K Kiadási jogcímek évi előirányzat I. Működési költségvetés kiadásai ( ) Személyi juttatások ebből jubileumi jutalom Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai 1.5 Egyéb működési célú kiadások az 1.5-ből: - Lakosságnak juttatott támogatások Szociális, rászorultság jellegű ellátások Működési célú pénzmaradvány átadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Működési célú támogatásértékű kiadás Garancia és kezességvállalásból származó kifizetés Kamatkiadások

10 Pénzforgalom nélküli kiadások 2. II. Felhalmozási költségvetés kiadásai ( ) Intézményi beruházási kiadások 2.2. Felújítások Lakástámogatás 2.4. Lakásépítés 2.5. EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásai 2.6. EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek önkormányzati hozzájárulásának kiadásai 2.7. Egyéb felhalmozási célú kiadások a 2.7-ből: - Felhalmozási célú pénzmaradvány átadás Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú támogatásértékű kiadás Pénzügyi befektetések kiadásai III. Kölcsön (munkavállalónak adott kölcsön) 4. IV. Tartalékok ( ) 4.1. Általános tartalék 4.2. Céltartalék 5. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN ( ) VI. Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai ( ) Működési célú pénzügyi műveletek kiadásai ( ) Értékpapír vásárlása, visszavásárlása Likviditási hitelek törlesztése Rövid lejáratú hitelek törlesztése Hosszú lejáratú hitelek törlesztése Kölcsön törlesztése, adott kölcsön Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása Betét elhelyezése Egyéb 6.2. Felhalmozási célú pénzügyi műveletek kiadásai ( ) Értékpapír vásárlása, visszavásárlása Hitelek törlesztése Rövid lejáratú hitelek törlesztése Hosszú lejáratú hitelek törlesztése Kölcsön törlesztése, adott kölcsön Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása Betét elhelyezése Egyéb hitel, kölcsön kiadásai 7. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5+6)

11 3. sz. táblázat 1 KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 10. sor - költségvetési kiadások 5. sor) (+/-) sz. táblázat FINANSZÍROZÁSI CÉLÚ PÉNZÜGYI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE 1. Finanszírozási célú pénzügyi műveletek egyenlege ( ) +/ Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei (1. sz. mell. 1. sz. táblázat 12. sor) ből: Működési célú pénzügyi műveletek bevételei (1. mell. 1. sz. tábl sor) Felhalmozási célú pénzügyi műveletek bevételei (1. mell. 1. sz. tábl sor) Finanszírozási célú pénzügyi műv. kiadásai (1. sz. mell.2. sz. táblázat 6. sor) ből: Működési célú pénzügyi műveletek kiadásai (1. mell 2. sz. táblázat 6.1. sor) Felhalmozási célú pénzügyi műveletek kiadásai (1. mell. 2. sz. tábl sor)

12 I. Működési célú bevételek és kiadások mérlege (Önkormányzati szinten) Ezer forintban! Bevételek Kiadások Sorszám évi évi Megnevezés Megnevezés előirányzat előirányzat Önkormányzatok sajátos működési bevételei Személyi juttatások Önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítése, 2. hasznosítása Munkaadókat terhelő járulék Közhatalmi bevételek Dologi kiadások Támogatások, kiegészítések Egyéb működési célú kiadások Támogatásértékű bevételek Tartalékok 6. EU támogatás működési kamat Működési célú pénzeszközátvétel Működési célú kölcsön visszatérítése, igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Költségvetési kiadások összesen: Előző évi műk. célú pénzm. igénybev. Értékpapír vásárlása, visszavásárlása 15. Előző évi váll. maradv. igénybev. Likviditási hitelek törlesztése Értékpapír kibocsátása, értékesítése Rövid lejáratú hitelek tölresztése Hitelek felvétele Hosszú lejáratú hitelek törlesztése 18. Kapott kölcsön, nyújtott kölcsön visszatér. Kölcsön törlesztése, adott kölcsön 19. Forgatási célú belf., külf. értékpapírok kibocsátása, értékesítése Befektetési célú belf., külf. értékpapírok vásárlása 20. Betét visszavonásából származó bevétel Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása 21. Egyéb működési finanszírozási célú bevétel Betét elhelyezése 22. Egyéb Finanszírozási célú bevételek ( ) Finanszírozási célú kiadások ( ) BEVÉTELEK ÖSSZESEN ( ) KIADÁSOK ÖSSZESEN (13+25) Költségvetési hiány: Költségvetési többlet: melléklet a 7/2012. (IV.02.) önkormányzati rendelethez

13 II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlege (Önkormányzati szinten) Sorszám Bevételek Kiadások Megnevezés évi előirányzat Megnevezés Ezer forintban! évi előirányzat Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Intézményi beruházási kiadások 2. Vagyoni értékű jogok értékesítése, hasznosítása Felújítások Pénzügyi befektetésekből származó bevétel Lakástámogatás 4. Címzett és céltámogatások Lakásépítés 5. Egyéb központi támogatás EU-s forrásból finansz. támogatással megv. progr., projektek kiadásai 6. Központosított előirányzatokból támogatás EU-s forrásból finansz., önkormányzati hozzájáurlásának kiadásai 7. Támogatásértékű bevételek Egyéb felhalmozási célú kiadások Átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről Tartalékok 9. EU-s támogatásból származó forrás felhalmozási kamat Költségvetési bevételek összesen: Költségvetési kiadások összesen: Előző évi felh. célú pénzm. igénybev. Értékpapír vásárlása, visszavásárlása 13. Értékpapír kibocsátása, értékesítése Hitelek törlesztése 14. Rövid lejáratú hitelek felvétele Rövid lejáratú hitelek törlesztése 15. Hosszú lejáratú hitelek felvétele Hosszú lejáratú hitelek törlesztése Kapott kölcsön, nyújtott kölcsön visszatérülése Kölcsön törlesztése, adott kölcsön 17. Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok kibocsátása, érték. Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása 18. Betét visszavonásából származó bevétel Betét elhelyezése 19. Egyéb felhalmozási finanszírozási célú bevétel Egyéb hitel, kölcsön kiadásai Finansírozási célú bev. ( ) Finansírozási célú kiad. ( ) melléklet a 7/2012. (IV.02.) önkormányzati rendelethez 23. BEVÉTELEK ÖSSZESEN ( ) KIADÁSOK ÖSSZESEN (11+22) Költségvetési hiány: Költségvetési többlet: ----

14 4. melléklet a 3/2012. (II.27.) önkormányzati rendelethez 3. melléklet a 7/2012. (IV.02.) önkormányzati rendelethez BEKECS Önkormányzat saját bevételeinek részletezése az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához Sorszám Bevételi jogcímek Ezer forintban! évi előirányzat Helyi adók Osztalékok, koncessziós díjak, hozam 3. Díjak, pótlékok bírságok Tárgyi eszközök, immateriális javak, vagyoni értékű jog értékesítése, vagyonhasznosításból származó bevétel Részvények, részesedések értékesítése 6. Vállalatértékesítésből, privatizációból származó bevételek 7. Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés SAJÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN* *Az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII.31.) Korm. Rendelet 2. (1) bekezdése alapján.

15 11. melléklet a 3/2012. (II.27.) önkormányzati rendelethez 4. melléklet a 7/2012. (IV.02.) önkormányzati rendelthez megnevezése Önkormányzat 1 Száma Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése Előirányzat Bevételek 1. I. Önkormányzatok működési bevételei I/1. Önkormányzatok sajátos működési bevételei ( ) Helyi adók Illetékek 2.3. Átengedett központi adók Bírságok, díjak, pótlékok Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés Egyéb fizetési kötelezettségből származó bevételek I/2. Intézményi működési bevételek ( ) Áru- és készletértékesítés 3.2. Nyújtott szolgáltatások ellenértéke Bérleti díj Intézményi ellátási díjak Alkalmazottak térítése 3.6. Általános forgalmi adó bevétel Működési célú hozam- és kamatbevételek 3.8. Egyéb működési célú bevétel 4. II. Közhatalmi bevételek 5. III. Támogatások, kiegészítések ( ) Normatív hozzájárulások Felhasználási kötöttséggel járó normatív támogatás Központosított előirányzatok 5.4. Kiegészítő támogatás 5.5. Fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása 5.6. Címzett és céltámogatások 5.7. Megyei önkormányzatok működésének támogatása 5.8. Egyéb támogatás, kiegészítés 6. IV. Támogatásértékű bevételek ( ) Működési célú támogatásértékű bevétel ( ) Társadalombiztosítás pénzügyi alapjából átvett pénzeszköz Helyi, nemzetiségi önkormányzattól átvett pénzeszköz Többcélú kist. társulástól, jogi szem. társulástól átvett pénzeszköz EU támogatás Egyéb működési célú támogatásértékű bevétel Felhalmozási célú támogatásértékű bevétel ( ) Társadalombiztosítás pénzügyi alapjából átvett pénzeszköz Helyi, nemzetiségi önkormányzattól átvett pénzeszköz Többcélú kistérségi társulástól, jogi személyiségű társulástól átvett pénzeszköz EU támogatás Egyéb felhalmozási célú támogatásértékű bevétel 7. V. Felhalmozási célú bevételek ( ) Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése 6 000

16 7.2. (vagyonhasznosítás) Önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítése, hasznosítása 7.3. Pénzügyi befektetésekből származó bevétel 8. VI. Átvett pénzeszközök ( ) Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 8.2. Felhalmozási célú pénzeszk. átvétel államháztartáson kívülről 9. VII. Kölcsön (munkavállalónak adott kölcsön visszatérülése) 10. KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN ( ) VIII. Pénzmaradvány, vállalk. tev. maradványa ( ) Előző évek működési célú pénzmaradványa, vállalkozási maradványa Előző évek felhalmozási célú pénzmaradványa, vállalkozási maradványa 12. IX. Finanszírozási célú pénzügyi műv. bevételei ( ) Működési célú pénzügyi műveletek bevételei Felhalmozási célú pénzügyi műveletek bevételei 13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN ( ) Kiadások 1. I. Működési költségvetés kiadásai ( ) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások, dologi jellegű kiadások Dologi jellegű kiadás kamat Ellátottak pénzbeli juttatásai 1.5 Egyéb működési célú kiadások az 1.5-ből: - Lakosságnak juttatott támogatások Szociális, rászorultság jellegű ellátások Működési célú pénzmaradvány átadás 1.9. kívülre - Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson Működési célú támogatásértékű kiadás Garancia és kezességvállalásból származó kifizetés Pénzforgalom nélküli kiadások 2. II. Felhalmozási költségvetés kiadásai ( ) Intézményi beruházási kiadások 2.2. Felújítások 2.3. Lakástámogatás 2.4. Lakásépítés EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásai EU-s forrásból finansz. támogatással megv. pr., projektek önk. hozzájárulásának kiadásai 2.7. Egyéb felhalmozási célú kiadások a 2.7-ből: - Felhalmozási célú pénzmaradvány átadás Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú támogatásértékű kiadás Pénzügyi befektetések kiadásai III. Kölcsön (munkavállalónak adott kölcsön)

17 4. IV. Tartalékok ( ) 4.1. Általános tartalék 4.2. Céltartalék 5. V. Költségvetési szervek finanszírozása KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN ( ) VI. Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai ( ) Működési célú pénzügyi műveletek kiadásai Felhalmozási célú pénzügyi műveletek kiadásai KIADÁSOK ÖSSZESEN: (6+7) Éves engedélyezett létszám előirányzat (fő) Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) 1 23

18 11.1. melléklet a 3/2012. (II.27.) önkormányzati rendelethez 5. melléklet a 7/2012. (IV.02.) önkormányzati rendelethez Költségvetési szerv megnevezése Önkormányzati hivatal 02 Feladat megnevezése összesítő - Ezer forintban! Száma Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése Előirányzat Bevételek 1. I. Intézményi működési bevételek ( ) Áru- és készletértékesítés 1.2. Nyújtott szolgáltatások ellenértéke 1.3. Bérleti díj 1.4. Intézményi ellátási díjak 1.5. Alkalmazottak térítése 1.6. Általános forgalmi adó bevétel 1.7. Osztalék, hozambevétel 1.8. Kamatbevétel II. Véglegesen átvett pénzeszközök ( ) 2.1. Támogatásértékű működési bevételek 2.2. Támogatásértékű felhalmozási bevételek 2.3. EU-s forrásból származó bevételek 2.4. Működési célú pénzeszközátvétel 3. III. Felhalmozási célú egyéb bevételek 4. IV. Közhatalmi bevételek 5. V. Kölcsön 6. VI. Pénzmaradvány, vállalk. tev. maradványa ( ) 6.1. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 6.2. Előző évi vállalkozási maradvány igénybevétele 7. VII. Önkormányzati támogatás BEVÉTELEK ÖSSZESEN ( ) Kiadások 1. I. Működési költségvetés kiadásai ( ) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások és dologi jellegű kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai 1.5 Egyéb működési célú kiadások II. Felhalmozási költségvetés kiadásai ( ) 2.1. Intézményi beruházási kiadások 2.2. Felújítások 2.5. EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásai 2.7. Egyéb fejlesztési célú kiadások 3. III. Kölcsön 4. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+2+3) Éves engedélyezett létszám előirányzat (fő) 9 Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) 2

19 6. melléklet a 7/2012. (IV.02.) önkormányzati rendelethez melléklet a 3/2012. (II.27.) önkormányzati rendelethez Költségvetési szerv megnevezése Önkormányzati hivatal 02 Feladat megnevezése Igazgatási feladatok 01 Ezer forintban! Száma Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése Előirányzat Bevételek 1. I. Intézményi működési bevételek ( ) Áru- és készletértékesítés Nyújtott szolgáltatások ellenértéke Bérleti díj Intézményi ellátási díjak Alkalmazottak térítése Általános forgalmi adó bevétel Osztalék, hozambevétel Kamatbevétel II. Véglegesen átvett pénzeszközök ( ) Támogatásértékű működési bevételek Támogatásértékű felhalmozási bevételek EU-s forrásból származó bevételek Működési célú pénzeszközátvétel 0 3. III. Felhalmozási célú egyéb bevételek 0 4. IV. Kölcsön 0 5. V. Pénzmaradvány, vállalk. tev. maradványa ( ) Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási maradvány igénybevétele 0 6. VI. Önkormányzati támogatás BEVÉTELEK ÖSSZESEN ( ) Kiadások 1. I. Működési költségvetés kiadásai ( ) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások 0 2. II. Felhalmozási költségvetés kiadásai ( ) Intézményi beruházási kiadások Felújítások EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásai Egyéb fejlesztési célú kiadások 0 3. III. Kölcsön 0 4. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+2+3) Éves engedélyezett létszám előirányzat (fő) 9 Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) 2

20 Költségvetési szerv megnevezése Költségvetési szerv I. 04 Feladat megnevezése ÁMK Ezer forintban! Száma Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése Előirányzat Bevételek 1. I. Intézményi működési bevételek ( ) Áru- és készletértékesítés 1.2. Nyújtott szolgáltatások ellenértéke Bérleti díj 1.4. Intézményi ellátási díjak Alkalmazottak térítése Általános forgalmi adó bevétel Osztalék, hozambevétel 1.8. Kamatbevétel 2. II. Véglegesen átvett pénzeszközök ( ) 2.1. Támogatásértékű működési bevételek 2.2. Támogatásértékű felhalmozási bevételek 2.3. EU-s forrásból származó bevételek 2.4. Működési célú pénzeszközátvétel 3. III. Felhalmozási célú egyéb bevételek 4. IV. Kölcsön 5. V. Pénzmaradvány, vállalk. tev. maradványa ( ) 5.1. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 5.2. Előző évi vállalkozási maradvány igénybevétele 6. VI. Önkormányzati támogatás BEVÉTELEK ÖSSZESEN ( ) Kiadások 1. I. Működési költségvetés kiadásai ( ) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai 1.5 Egyéb működési célú kiadások 2. II. Felhalmozási költségvetés kiadásai ( ) Intézményi beruházási kiadások 2.2. Felújítások EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásai 2.7. Egyéb fejlesztési célú kiadások 3. III. Kölcsön 4. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+2+3) Éves engedélyezett létszám előirányzat (fő) 40 Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) 1

21 Béki József polgármester elmondja, hogy a vagyonrendelet módosítása már a múlt ülésen is téma volt, az akkori határidős módosításokat el is fogadta a testület. Mivel a most szükségessé vált módosításokkal már áttekinthetetlen lett volna a vagyonrendelet, jobbnak látta egységes szerkezetben egy új vagyonrendelet megalkotását. Felkéri a rendelet tervezet ismertetésére Bodnár Jánosné jegyzőt. A tervezet írásban a jegyzőkönyv mellékletét képezi. A tervezethez hozzászólás, észrevétel nem érkezett, a képviselő-testület egyhangúlag, 6 igen szavazattal alkotta meg a következő rendeletét: Bekecs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (IV.16.) önkormányzati rendelete Bekecs község nemzeti vagyonáról Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény ában, 109. (4) bekezdésében; a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 6. pontjában, 5. (2) bekezdés b), c) pontjában, 5. (4) bekezdésében, 6. (5) bekezdésében, 6. (6) bekezdésében, 11. (16) bekezdésében, 13. (1) bekezdésében, 18. (1) bekezdésében; az államháztartásról szóló évi CXXV. törvény 97. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 8. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: I. Fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya Bekecs Község Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) vagyonára terjed ki. 2. (1) A rendelet hatálya alá tartozó vagyon tulajdonosi joggyakorlója Bekecs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: képviselő-testület) (2) A rendelet hatálya alá tartozó vagyon működtetésének feladatát ha jogszabály vagy a képviselő-testület döntése alapján kötött szerződés másként nem rendelkezik a Polgármesteri Hivatal látja el. (3) A (2) bekezdés szerinti feladatellátás során a hasznok szedéséből származó bevételek az önkormányzatot illetik meg. 3. (1) A rendelet hatálya alá tartozó vagyonra vonatkozó ügyekben a képviselő-testületet Bekecs község polgármestere képviseli. (2) A képviselő-testület kizárólagosan jogosult az forint összeghatárt meghaladó, polgári jogviszonyból származó követelés elengedésére, az egy évet meghaladó időtartamú részletfizetés vagy fizetési halasztás engedélyezésére és ehhez kapcsolódóan kamat, illetve költség címén fennálló követelések elengedésére.

22 (3) A képviselő-testület az alább felsorolt tulajdonosi jogok és kötelezettségek tulajdonosi joggyakorlására a polgármestert hatalmazza fel: a) a képviselő-testület által szövegszerűen elfogadott szerződések aláírása, b)a képviselő-testület szerződéskötésről szóló döntése alapján, amennyiben a testület a szerződést nem szövegszerűen fogadta el, az önkormányzati határozat keretei között a szerződés szövegének megállapítása, elfogadása, a szerződés aláírása, c) az önkormányzat vagyonának, továbbá jogos érdekeinek védelme céljából szerződés felbontására, vagy megszüntetésére irányuló jognyilatkozatok megtétele, az önkormányzat igényeinek érvényesítését célzó jognyilatkozatok kiadása, d) az önkormányzati igények érvényesítése, az önkormányzat jogvédelme érdekében közigazgatási, peres vagy nemperes eljárás megindítása, e) telekalakítási eljáráshoz, valamint közút, közterület területének településrendezési terv végrehajtása során történő rendezése miatt szükségessé váló adásvételi és csereszerződések megkötése a képviselő-testület szerződéskötésről szóló döntése alapján. f) településrendezési tervben közút, vagy egyéb közterület rendeltetésű ingatlan tulajdonjogának ellenérték nélküli megszerzését tartalmazó szerződések megkötése, g) közművezetékek elhelyezése céljára vezetékjogot, szolgalmi jogot vagy közérdekű használati jogot biztosító szerződések megkötése, feltéve, hogy e jogok biztosítása nem eredményez változást vagy korlátozást az érintett ingatlanok településrendezési terv szerinti felhasználhatóságában, h) az önkormányzat, mint jogosult javára vezeték-, szolgalmi- és használati jogot biztosító szerződések megkötése a képviselő-testület szerződéskötésről szóló döntése alapján, i) szerződéskötés a nem beépíthető, önállóan gazdaságos módon nem használható földrészletek hasznosítására, j) az forint összeghatárt nem meghaladó, polgári jogviszonyból származó követelés elengedésére, az egy év időtartamon belüli részletfizetés vagy fizetési halasztás engedélyezésére és ehhez kapcsolódóan a kamat, illetve költség címén fennálló követelések elengedésére. 4. A polgármester a költségvetés féléves és éves beszámolójának tárgyalásakor beszámol a képviselő-testületnek a rendelet 3. (3) bekezdése szerinti felhatalmazáson alapuló tevékenységéről. 5. A rendelet hatálya alá tartozó vagyonra vonatkozó döntési javaslatot a Pénzügyi, Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság (továbbiakban: Pénzügyi Bizottság) véleményének előzetes kikérése mellett a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé. II. Fejezet A törzsvagyonra vonatkozó rendelkezések 6. (1) A forgalomképtelennek, továbbá nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak nem minősülő, a rendelet szerint korlátozottan forgalomképes vagyonelemek a rendelet 1. mellékletében vannak felsorolva. (2) Az önkormányzat nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősülő vagyonelemeket nem állapít meg. (3) A korlátozottan forgalomképes vagyonelemek hasznosítása rendeltetésük sérelmét nem eredményezheti. Elidegenítésükre, megterhelésükre csak a képviselő-testület kizárólagos döntése alapján kerülhet sor.

23 7. A törzsvagyon körébe tartozó vagyonelemek használói kötelesek a tőlük elvárható gondossággal eljárni a használat, üzemeltetés során, e kötelezettség teljesítéséért a használó intézmények, gazdasági társaságok vezetői felelnek. III. Fejezet A vagyonkezelés szabályai 8. A rendelet 2. melléklete tartalmazza azokat a vagyonelemeket, amelyekre önkormányzati közfeladat ellátásához kapcsolódóan vagyonkezelői jog létesíthető és kijelöli a vagyonkezelőket. 9. (1) A vagyonkezelői jog létesítéséért a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény (továbbiakban: Nvtv) 3. (1) bekezdés 19. b) pontjának bc), bd) és be) alpontjaiban nevesített vagyonkezelők kötelesek a vagyonkezelői szerződés időtartama alatt évente ellenértéket fizetni, melynek mértéke a tárgyévi költségvetés vagy üzleti terv szerinti, a közfeladat ellátásával kapcsolatos, önkormányzati támogatás nélkül számított saját bevételének 5 %-a. (2) A vagyonkezelői jog ingyenes átengedésére a Nvtv. 3. (1) bekezdés 19. b) pontjának ba) bb) alpontjaiban nevesített vagyonkezelők esetében kerülhet sor. 10. (1)A vagyonkezelők kötelesek az önkormányzat törzsvagyona körébe tartozó ingatlanok állagmegőrzéséről, felújításáról, korszerűsítéséről folyamatosan gondoskodni, e feladata kapcsán a képviselő-testület éves költségvetésében dönt a tárgyévi feladatokról és azok megvalósításának forrásairól. (2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés alkalmazása során a feladatok tervezéséhez meg kell kérni a vagyonkezelő szervezetek vezetőinek véleményét, melyek figyelembevételével a vagyon állagmegóvását, felújítását, korszerűsítését célzó éves feladattervet kell meghatározni. 11. A vagyonkezelők kötelesek a tőlük elvárható gondossággal eljárni a kezelt vagyon működtetése során, e kötelezettség teljesítéséért a vagyonkezelő szervezetek vezetői felelnek. 12. (1) A vagyonkezelés ellenőrzésének keretében a vagyonkezelő köteles évközi beszámolásra, adatszolgáltatásra, adatszolgáltatási kötelezettsége az önkormányzat jogszabályokban előírt beszámolási, adatszolgáltatási kötelezettségéhez kapcsolódik. (2) A vagyonkezelő tulajdonosi ellenőrzése a képviselő-testület által elfogadott éves ellenőrzési terv szerint vagy esetileg elrendelt ellenőrzéssel valósul meg. IV. fejezet A hasznosítás szabályai 13. (1) A nettó forint értékhatárt meghaladó vagyonelemet ha törvény kivételt nem tesz csak versenyeztetés (a továbbiakban: pályázat) útján, az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő részére, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékarányosságával lehet hasznosítani. (2) A rendelet hatálya alá tartozó vagyonelemeket a Képviselő-testület határozattal jelöli ki hasznosításra az alábbi tartalommal: a) a vagyonelem megnevezése, ingatlan esetében helyrajzi számának megjelölése, b) forgalmi értékének megjelölése, c) a hasznosítás módja, d) a pályázati feltételek meghatározása.

24 (3) Az (1) bekezdésben foglalt értékhatárt nem meghaladó vagyonelem hasznosítását, ha törvény vagy a képviselő-testületnek a hasznosításról rendelkező határozata másként nem rendelkezik, versenyeztetni nem kell, azonban a hasznosítási lehetőséget nyilvánosan közzé kell tenni az önkormányzat weblapján. 14. A 13. (1) bekezdése alapján a versenyeztetést a rendelet 3. melléklete szerinti Versenytárgyalási Szabályzat előírásai szerint kell lebonyolítani. 15. A képviselő-testület által üzleti bérbeadásra kijelölt nem lakás célú helyiség bérbeadására a Pályáztatási Szabályzatot az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló önkormányzati rendeletben nem szabályozott kérdésekben kell alkalmazni. V. fejezet A vagyon átruházásának szabályai 16. A rendelet hatálya alá tartozó vagyonelemeket a képviselő-testület határozattal jelöli ki értékesítésre vagy cserére az alábbi tartalommal: a) a vagyonelem megnevezése, ingatlan esetén helyrajzi számának megjelölése, b) forgalmi értékének megjelölése, c) az átruházás módja, d) pályázat esetén a pályázati feltételek meghatározása, e) árverés esetén az árverésre bocsátás szándékának kinyilvánítása f) csere esetén a csere célja, csereügylet keretében átruházandó és megszerzendő vagyontárgyak megjelölése, forgalmi értéke. 17. (1) A nettó forint értékhatárt meghaladó vagyonelemeket ha törvény kivételt nem tesz csak versenyeztetés útján, az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő részére, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékarányosságával lehet értékesíteni. (2) A forint értékhatárt meghaladó üzleti vagyonelemeket, ha jogszabály másként nem rendelkezik, a képviselő-testületnek az értékesítésről szóló határozata alapján nyilvános meghirdetés vagy a 4. mellékletben foglalt Árverési Szabályzat előírásai szerint lebonyolítandó árverés útján lehet értékesíteni. 18. Településrendezési terv végrehajtását célzó, nem önálló ingatlanként nyilvántartott földrészlet értékesítése vagy cseréje esetén árverés vagy nyilvános meghirdetés nélkül kell a szerződést megkötni, a forgalmi érték vagy a számviteli nyilvántartás szerinti érték megjelölésével. 19. A tulajdonközösség megszüntetése érdekében kötendő önkormányzati tulajdonú ingatlan tulajdoni hányadrészének tulajdonostárs általi megváltása esetén a forgalmi érték megjelölésével kell a szerződést megkötni. VI. fejezet A vagyonszerzés szabályai 20. (1) Az önkormányzati vagyon gyarapításáról a polgármesternek a Pénzügyi Bizottság állásfoglalásával ellátott javaslata alapján a képviselő-testület dönt. (2) A vagyongyarapításról a képviselő-testület határozattal dönt, az alábbi tartalommal: a) a vagyonelem megnevezése, ingatlan esetén helyrajzi számának megjelölése,

25 b) forgalmi értékének megjelölése, c) a szerzés módja, d) az önkormányzat által vállalt fizetési feltételek, d) az önkormányzat ajánlati kötöttségének időtartama. (3) Ingatlantulajdon megszerzése esetén a döntés előkészítése során vizsgálni kell, hogy az ingatlan megszerzése milyen önkormányzati célok megvalósításához és milyen feltételek mellett alkalmas, fel kell tárni a továbbhasznosítási lehetőségeit, a várható üzemeltetési költségek körét és nagyságát is. (4) Önkormányzati tulajdonszerzést megelőzően a vagyontárgyról forgalmi értékbecslést kell készíttetni. 21. Az önkormányzat törvény által előírt vagy önként vállalt feladata ellátásához ingatlan bérelhet, albérletbe vehet, vagy használatba, egyéb módon hasznosításra átvehet, erről a képviselő-testület a polgármester javaslata és a Pénzügyi Bizottság állásfoglalása alapján hoz döntést. VII. fejezet Záró rendelkezések 22. A képviselő-testület részére az önkormányzat vagyonának alakulásáról, a vagyonállapotról a rendelet 5. melléklete szerinti vagyonkimutatást kell elkészíteni és az önkormányzat elemi költségvetési beszámolójához csatolni. 23. E rendelet mellékletei: a) 1. melléklet: A rendelet szerint forgalomképtelen és korlátozottan forgalomképes vagyonelemek b) 2. melléklet: A vagyonkezelésbe adható vagyonelemek c) 3. melléklet: Versenytárgyalási Szabályzat d) 4. melléklet: Árverési Szabályzat e) 5. melléklet: Vagyonkimutatás formanyomtatvány 24. (1) Ez a rendelet a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel a kihirdetése napját követő napon lép hatályba. (2) A rendelet 13. (1), (2), (3) bekezdése és a 15. -a január 1-jén lép hatályba. (3) Hatályát veszi az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 19/2004. (X.20.) önkormányzati rendelet. Bekecs, március 29. Béki József Polgármester Bodnár Jánosné jegyző

26 1. melléklet Bekecs község nemzeti vagyonáról szóló 8/2012. (IV.16.) önkormányzati rendelethez 1. Helyi közutak és műtárgyaik Az Önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyona Ssz. Név hrsz. 1.1 Akácos utca 746/ Alkotmány út Antall József utca Aradi utca Béke út Bem József utca Bocskai utca Csalogány köz Esze Tamás út Gábor Áron út Határ út Hegyalja utca Honvéd utca Hunyadi út Igazság utca 702/ Jókai Mór utca Kenderföld utca Kossuth Lajos út Lőtér út Marx Károly út Monoki út 1.22 Muskátli utca Petőfi Sándor út Rózsa utca Sportpálya utca 261/ Szabadság út Szent Erzsébet utca 1.28 Szent István út 863

27 1.29 Szerencsi utca Táncsics Mihály út Tűzoltó út Vörösmarty út Belterületi Névtelen utak 1.34 Külterületi földutak 1.35 Külterületi közutak 1.36 Saját használatú utak 1.37 Árkok 1.38 Kerékpár út Terek, parkok, köztéri műalkotások 2.1. Szent István és Gizella faszobra os emlékmű 2.3. József Attila emlékmű 2.4. Petőfi Sándor emlékmű 2.5. Játszótér

28 Az Önkormányzat korlátozottan forgalomképes vagyonelemei: 1. Közművek 1.1. Árkok 1.2. Csapadékvíz elvezető csatornák 1.3. Szennyvízcsatornák 2. Középületek 2.1. Polgármesteri Hivatal 253/ Ravatalozó 154/4 3. Önkormányzati költségvetési szervek használatában lévő vagyonelemek 3.1. Lurkó-ház Óvoda 278/ Általános Iskola 190/ Kultúrház, könyvtár 386/ Napköziotthoni konyha Köztemető 4.1. Köztemető 0154/1 154/ Csillagi temető Sportpálya, sportcélú létesítmények 5.1. Tornacsarnok 280/ Sportpálya melletti terület Üzleti vagyon 6.1. Gyermekorvos, Fogorvos,Posta épülete Volt Idősek Klubja épülete 284/ Strand 386/ Gépkocsi tároló 280/ Szántó területek 6.6. Beépítetlen területek 6.7. Építési telkek 6.8. Gyep területek

29 2. melléklet Bekecs község nemzeti vagyonáról szóló 8/2012. (IV.16.) önkormányzati rendelethez A vagyonkezelésbe adható vagyonelemekről és a kijelölt vagyonkezelőkről Vagyonelemek Vagyonkezelők Szennyvízcsatorna Borsodvíz Zrt. Miskolc, Tömösi út 2. Általános Iskola épülete Óvoda épülete Művelődési ház Napköziotthoni konyha épülete ÁM KII.Rákóczi Ferenc Informatika-Matematika Tagozatos Általános Iskola,,Lurkóház Napköziotthonos Óvoda, Művelődési Ház 3903 Bekecs, Honvéd utca 79. ÁM KII.Rákóczi Ferenc Informatika-Matematika Tagozatos Általános Iskola,,Lurkóház Napköziotthonos Óvoda, Művelődési Ház 3903 Bekecs, Honvéd utca 79. ÁM KII.Rákóczi Ferenc Informatika-Matematika Tagozatos Általános Iskola,,Lurkóház Napköziotthonos Óvoda, Művelődési Ház 3903 Bekecs, Honvéd utca 79. ÁM KII.Rákóczi Ferenc Informatika-Matematika Tagozatos Általános Iskola,,Lurkóház Napköziotthonos Óvoda, Művelődési Ház 3903 Bekecs, Honvéd utca 79.

30 3. melléklet Bekecs község nemzeti vagyonáról szóló 8/2012. (IV.16.) önkormányzati rendelethez I. Szabályzat célja: Bekecs Község Önkormányzatának Versenytárgyalási Szabályzata meghatározza a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott bruttó forgalmi értéket meghaladó üzleti önkormányzati vagyon értékesítése, a vagyon feletti vagyonkezelési jog, a vagyon használatának, vagy hasznosítási jogának átengedése esetén alkalmazandó szabályokat. szabályozza a Versenytárgyalás előkészítéséhez és lebonyolításához kapcsolódó feladatokat, juttassa érvényre a nyilvánosság és az esélyegyenlőség elvét. II. A szabályzat alkalmazásában: a) kiíró (ajánlat kérő): Bekecs Község Önkormányzata b) ajánlattevő: aki az ajánlati felhívás alapján ajánlatot tesz c) nyilvános eljárás: az ajánlattevők köre előre meg nem határozható, vagy a meghatározott ajánlattevői körbe tartozók száma nem ismert d) zártkörű (meghívásos) eljárás: ha a kiíró az érdekelteket megfelelő határidő kitűzésével kizárólag közvetlenül hívja fel ajánlattételre, és kizárólag a kiíró által meghívottak nyújthatnak be ajánlatot e) egyfordulós eljárás: az olyan eljárás, amelynek kiírása során a kiíró az összes eljárási feltételt ismerteti, és a kiíró az első fordulóban benyújtott ajánlatok alapján hozza meg döntését f) többfordulós eljárás: az olyan eljárás, amelyet a kiíró több fordulóban hirdet meg, az ajánlati dokumentációban az összes eljárási feltételt ismerteti, és amelynek első fordulójában érvényes ajánlatot tett résztvevők közül a kiíró képviselője az előre meghatározott és közzétett szempontok alapján. kiválasztja a következő forduló résztvevőit és felhívja őket ajánlataik módosítására g) lebonyolító: Polgármesteri Hivatal III. A versenytárgyalás típusa a) A versenytárgyalás nyilvános, vagy zártkörű. Az eljárás típusáról a kiíró dönt. b) Az eljárások főszabályként nyilvánosak, csak kivételesen - rendkívül indokolt esetben (önkormányzati érdek) - kerülhet sor zártkörű eljárás kiírására. Zártkörű versenytárgyalás esetén a kiíró köteles egyidejűleg és azonos módon a versenytárgyalási felhívás megküldésével legalább három érdekeltet írásban felhívni az ajánlattételre. A zártkörű versenytárgyalásra - ha e szabályzat másként nem rendelkezik - a nyilvános versenytárgyalásra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

全唐诗28

全唐诗28 ... 1... 1... 1... 2... 2... 2... 3... 3... 4... 4... 4... 5... 5... 5... 5... 6... 6... 6... 6... 7... 7... 7... 7... 8... 8 I II... 8... 9... 9... 9...10...10...10...11...11...11...11...12...12...12...13...13...13...14...14...14...15...15...15...16...16...16...17...17

Részletesebben

一、

一、 ... 1...24...58 - 2 - - 3 - - 4 - - 5 - - 6 - - 7 - - 8 - i. ii. iii. iv. i. ii. iii. iv. v. vi. vii. viii. ix. x. - 9 - xi. - 10 - - 11 - -12- -13- -14- -15- C. @ -16- @ -17- -18- -19- -20- -21- -22-

Részletesebben

-i-

-i- -i- -ii- -iii- -iv- -v- -vi- -vii- -viii- -ix- -x- -xi- -xii- 1-1 1-2 1-3 1-4 1-5 1-6 1-7 1-8 1-9 1-10 1-11 1-12 1-13 1-14 1-15 1-16 1-17 1-18 1-19 1-20 1-21 2-1 2-2 2-3 2-4 2-5 2-6 2-7 2-8 2-9 2-10 2-11

Részletesebben

Microsoft Word - 强迫性活动一览表.docx

Microsoft Word - 强迫性活动一览表.docx 1 1 - / 2 - / 3 - / 4 - / 5 - I. 1. / 2. / 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9 10 11. 12. 2 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20 21. 22 23. 24. / / 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. II. 1. 2 3. 4 3 5. 6 7 8. 9 10 11 12 13 14. 15.

Részletesebben

509 (ii) (iii) (iv) (v) 200, , , , C 57

509 (ii) (iii) (iv) (v) 200, , , , C 57 59 (ii) (iii) (iv) (v) 500,000 500,000 59I 18 (ii) (iii) (iv) 200,000 56 509 (ii) (iii) (iv) (v) 200,000 200,000 200,000 500,000 57 43C 57 (ii) 60 90 14 5 50,000 43F 43C (ii) 282 24 40(1B) 24 40(1) 58

Részletesebben

Microsoft Word - MP2018_Report_Chi _12Apr2012_.doc

Microsoft Word - MP2018_Report_Chi _12Apr2012_.doc 人 力 資 源 推 算 報 告 香 港 特 別 行 政 區 政 府 二 零 一 二 年 四 月 此 頁 刻 意 留 空 - 2 - 目 錄 頁 前 言 詞 彙 縮 寫 及 注 意 事 項 摘 要 第 一 章 : 第 二 章 : 第 三 章 : 第 四 章 : 附 件 一 : 附 件 二 : 附 件 三 : 附 件 四 : 附 件 五 : 附 件 六 : 附 件 七 : 引 言 及 技 術 大 綱 人

Részletesebben

南華大學數位論文

南華大學數位論文 1 i -------------------------------------------------- ii iii iv v vi vii 36~39 108 viii 15 108 ix 1 2 3 30 1 ~43 2 3 ~16 1 2 4 4 5 3 6 8 6 4 4 7 15 8 ----- 5 94 4 5 6 43 10 78 9 7 10 11 12 10 11 12 9137

Részletesebben

李天命的思考藝術

李天命的思考藝術 ii iii iv v vi vii viii ix x 3 1 2 3 4 4 5 6 7 8 9 5 10 1 2 11 6 12 13 7 8 14 15 16 17 18 9 19 20 21 22 10 23 24 23 11 25 26 7 27 28 12 13 29 30 31 28 32 14 33 34 35 36 5 15 3 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11

Részletesebben

皮肤病防治.doc

皮肤病防治.doc ...1...1...2...3...4...5...6...7...7...9...10... 11...12...14...15...16...18...19...21 I ...22...22...24...25...26...27...27...29...30...31...32...33...34...34...36...36...37...38...40...41...41...42 II

Részletesebben

性病防治

性病防治 ...1...2...3...4...5...5...6...7...7...7...8...8...9...9...10...10... 11... 11 I ...12...12...12...13...14...14...15...17...20...20...21...22...23...23...25...27...33...34...34...35...35 II ...36...38...39...40...41...44...49...49...53...56...57...57...58...58...59...60...60...63...63...65...66

Részletesebben

中国南北特色风味名菜 _一)

中国南北特色风味名菜 _一) ...1...1...2...3...3...4...5...6...7...7...8...9... 10... 11... 13... 13... 14... 16... 17 I ... 18... 19... 20... 21... 22... 23... 24... 25... 27... 28... 29... 30... 32... 33... 34... 35... 36... 37...

Részletesebben

全唐诗24

全唐诗24 ... 1... 1... 2... 2... 3... 3... 4... 4... 5... 5... 6... 6... 7... 7... 8... 8... 9... 9...10...10...10...11...12...12...12...13...13 I II...14...14...14...15...15...15...16...16...16...17...17...18...18...18...19...19...19...20...20...20...21...21...22...22...23...23...23...24

Részletesebben

14A 0.1%5% 14A 14A.52 1 2 3 30 2

14A 0.1%5% 14A 14A.52 1 2 3 30 2 2389 30 1 14A 0.1%5% 14A 14A.52 1 2 3 30 2 (a) (b) (c) (d) (e) 3 (i) (ii) (iii) (iv) (v) (vi) (vii) 4 (1) (2) (3) (4) (5) 400,000 (a) 400,000300,000 100,000 5 (b) 30% (i)(ii) 200,000 400,000 400,000 30,000,000

Részletesebben

(Chi)_.indb

(Chi)_.indb 1,000,000 4,000,000 1,000,000 10,000,000 30,000,000 V-1 1,000,000 2,000,000 20,000,00010,000,0005,000,000 3,000,000 30 20% 35% 20%30% V-2 1) 2)3) 171 10,000,00050% 35% 171 V-3 30 V-4 50,000100,000 1) 2)

Részletesebben

穨_2_.PDF

穨_2_.PDF 6 7.... 9.. 11.. 12... 14.. 15.... 3 .. 17 18.. 20... 25... 27... 29 30.. 4 31 32 34-35 36-38 39 40 5 6 : 1. 2. 1. 55 (2) 2. : 2.1 2.2 2.3 3. 4. ( ) 5. 6. ( ) 7. ( ) 8. ( ) 9. ( ) 10. 7 ( ) 1. 2. 3. 4.

Részletesebben

2. 我 沒 有 說 實 話, 因 為 我 的 鞋 子 其 實 是 [ 黑 色 / 藍 色 / 其 他 顏 色.]. 如 果 我 說 我 現 在 是 坐 著 的, 我 說 的 是 實 話 嗎? [ 我 說 的 對 還 是 不 對 ]? [ 等 對 方 回 答 ] 3. 這 是 [ 實 話 / 對 的

2. 我 沒 有 說 實 話, 因 為 我 的 鞋 子 其 實 是 [ 黑 色 / 藍 色 / 其 他 顏 色.]. 如 果 我 說 我 現 在 是 坐 著 的, 我 說 的 是 實 話 嗎? [ 我 說 的 對 還 是 不 對 ]? [ 等 對 方 回 答 ] 3. 這 是 [ 實 話 / 對 的 附 錄 美 國 國 家 兒 童 健 康 與 人 類 發 展 中 心 (NICHD) 偵 訊 指 導 手 冊 I. 開 場 白 1. 你 好, 我 的 名 字 是, 我 是 警 察 [ 介 紹 房 間 內 的 其 他 人, 不 過, 在 理 想 狀 態 下, 房 間 裡 不 該 有 其 他 人 ] 今 天 是 ( 年 月 日 ), 現 在 是 ( 幾 點 幾 分 ) 我 是 在 ( 地 點 ) 問 你

Részletesebben

<4D6963726F736F667420576F7264202D203938BEC7A67EABD7B942B0CAC15AC075B3E6BF57A9DBA5CDC2B2B3B92DA5BFBD542E646F63>

<4D6963726F736F667420576F7264202D203938BEC7A67EABD7B942B0CAC15AC075B3E6BF57A9DBA5CDC2B2B3B92DA5BFBD542E646F63> 98 年 3 月 11 日 依 本 校 98 學 年 度 招 生 委 員 會 第 1 次 會 議 核 定 大 同 技 術 學 院 98 學 年 度 重 點 運 動 項 目 績 優 學 生 單 獨 招 生 簡 章 大 同 技 術 學 院 招 生 委 員 會 編 印 校 址 :600 嘉 義 市 彌 陀 路 253 號 電 話 :(05)2223124 轉 203 教 務 處 招 生 專 線 :(05)2223124

Részletesebben

目 录 院 领 导 职 责... 1 院 长 职 责... 1 医 疗 副 院 长 职 责... 1 教 学 副 院 长 职 责... 2 科 研 副 院 长 职 责... 2 后 勤 副 院 长 职 责... 3 主 管 南 院 区 副 院 长 职 责... 3 党 委 书 记 职 责... 4

目 录 院 领 导 职 责... 1 院 长 职 责... 1 医 疗 副 院 长 职 责... 1 教 学 副 院 长 职 责... 2 科 研 副 院 长 职 责... 2 后 勤 副 院 长 职 责... 3 主 管 南 院 区 副 院 长 职 责... 3 党 委 书 记 职 责... 4 目 录 院 领 导 职 责... 1 院 长 职 责... 1 医 疗 副 院 长 职 责... 1 教 学 副 院 长 职 责... 2 科 研 副 院 长 职 责... 2 后 勤 副 院 长 职 责... 3 主 管 南 院 区 副 院 长 职 责... 3 党 委 书 记 职 责... 4 纪 委 书 记 职 责... 5 院 长 办 公 室... 6 院 长 办 公 室 工 作 职 责...

Részletesebben

穨學前教育課程指引.PDF

穨學前教育課程指引.PDF i 1 1.1 1 1.2 1 4 2.1 4 2.2 5 2.3 7 2.4 9 2.5 11 2.6 1 2 1 5 3.1 1 5 3.2 1 5 19 4.1 19 4.2 19 4.3 2 1 4.4 29 4.5 38 4.6 4 3 4.7 47 50 5.1 5 0 5.2 5 0 5.3 6 2 5.4 9 4 5.5 1 2 6 ( ) 1 2 7 ( ) 1 31 ( ) 1

Részletesebben

眼病防治

眼病防治 ( 20 010010) 787 1092 1/32 498.50 4 980 2004 9 1 2004 9 1 1 1 000 ISBN 7-204-05940-9/R 019 1880.00 ( 20.00 ) ...1...1...2...3...5...5...6...7...9... 11...13...14...15...17...18...19...20...21 I II...21...22...23...24...25...27...27...28...29...30...31...33...33...34...36...38...39...40...41...42...43...45

Részletesebben

中国南北特色风味名菜 _八)

中国南北特色风味名菜 _八) ( 20 010010) 7871092 1/32 356.25 4 760 2004 8 1 2004 8 1 11 000 ISBN 7-204-05943-3/Z102 1026.00 ( 18.00 ) ...1...2...2...4...6...7...8...9... 10... 11... 12... 13... 13... 14... 15... 17... 18... 19...

Részletesebben

(i) (ii) (iii) (iv) (v) (vi) (vii) (viii) (ix) (x) (xi) 60.99%39.01%

(i) (ii) (iii) (iv) (v) (vi) (vii) (viii) (ix) (x) (xi) 60.99%39.01% 48.55% 1998 19986 30%20086 2009 2009 200 (i) (ii) (iii) (iv) (v) (vi) (vii) (viii) (ix) (x) (xi) 60.99%39.01% 200820092010 772 928960200820092010 1512928 201 1. 20091222(2009)7267 20042008 16,980,954.02

Részletesebben

商丘职业技术学院

商丘职业技术学院 国 家 骨 干 高 等 职 业 院 校 建 设 项 目 ( 中 央 财 政 重 点 支 持 专 业 ) 二 〇 一 二 年 六 月 畜 牧 兽 医 专 业 建 设 指 导 委 员 会 主 任 委 员 : 朱 金 凤 ( 河 南 省 高 等 学 校 教 学 名 师 ) 副 主 任 委 员 : 王 居 强 ( 河 南 省 肉 牛 工 程 技 术 开 发 中 心 ) 潘 书 林 ( 中 牟 县 奶 业 科

Részletesebben

<4D6963726F736F667420576F7264202D205B345DB5D8AE4CACD732303135AECAAFC5C1C9C1DCBDD0AB48A4CEB3F8A657AAED>

<4D6963726F736F667420576F7264202D205B345DB5D8AE4CACD732303135AECAAFC5C1C9C1DCBDD0AB48A4CEB3F8A657AAED> 華 夏 盃 全 國 全 國 數 學 奧 林 匹 克 邀 請 賽 ( 華 南 賽 區 ) 晉 級 賽 比 賽 詳 情 : 一 比 賽 對 象 : 小 學 一 至 六 年 級 中 學 一 二 年 級 二 比 賽 日 期 及 時 間 : 年 2 月 15 日 ( 星 期 日 ) 小 學 組 小 一 級 小 二 級 小 三 級 小 四 級 小 五 級 小 六 級 時 間 13:10~1:20 13:10~1:20

Részletesebben

群科課程綱要總體課程計畫書

群科課程綱要總體課程計畫書 核 准 文 號 :102 年 4 月 22 日 臺 教 國 署 高 字 第 1020036237 號 國 立 曾 文 高 級 農 工 職 業 學 校 群 科 課 程 綱 要 總 體 課 程 計 畫 書 (102 學 年 度 入 學 學 生 適 用 ) 中 華 民 國 102 年 04 月 22 日 國 立 曾 文 高 級 農 工 職 業 學 校 群 科 課 程 綱 要 總 體 課 程 計 畫 書 核

Részletesebben

II II

II II I I II II III 1. 2. 3. III 4. IV 5. 6. 8. 9. 10. 12. IV V V VI VI VII VII VIII VIII IX IX X X XI XI XII XII 1 1 2 2 3 3 4 33 35 4 5 5 6 6 7 ( ) 7 8 8 9 9 10 10 11 11 12 12 13 13 14 14 15 15 16 16 17 17

Részletesebben

第 2 頁 (a) 擔 任 機 場 擴 建 統 籌 辦 總 監 的 首 席 政 府 工 程 師 職 位 第 3 點 ) ; (b) 擔 任 ( 機 場 擴 建 統 籌 辦 ) 的 首 長 級 丙 級 政 務 官 職 位 ; 以 及 (c) 擔 任 總 助 理 ( 機 場 擴 建 統 籌 辦 ) 的

第 2 頁 (a) 擔 任 機 場 擴 建 統 籌 辦 總 監 的 首 席 政 府 工 程 師 職 位 第 3 點 ) ; (b) 擔 任 ( 機 場 擴 建 統 籌 辦 ) 的 首 長 級 丙 級 政 務 官 職 位 ; 以 及 (c) 擔 任 總 助 理 ( 機 場 擴 建 統 籌 辦 ) 的 財 務 委 員 會 人 事 編 制 小 組 委 員 會 討 論 文 件 2015 年 11 月 4 日 總 目 158- 政 府 總 部 : 運 輸 及 房 屋 局 ( 運 輸 科 ) 分 目 000 運 作 開 支 請 各 委 員 向 財 務 委 員 會 提 出 下 述 建 議, 即 由 財 務 委 員 會 批 准 當 日 起, 在 運 輸 及 房 屋 局 運 輸 科 機 場 擴 建 工 程 統

Részletesebben

cgn

cgn 3654 ( 571 ) 88(4) 2014 3 31 10766 10778 2014 3 31 ( ) 2 21 ( ) 2014 3 31 10768 10778 6 9 1. ( ) 2. 3. 4. 5. 2014 6 3 ( ) 10768 10778 ( ) 2014 3 31 ( 622 ) 11 80 2014 3 31 2014 6 3 10 8 2014 3 31 ( ) 2014

Részletesebben

前 言 根 据 澳 门 特 别 行 政 区 第 11/1999 号 法 律 第 三 条 规 定, 审 计 长 执 行 其 职 责, 已 经 对 财 政 局 提 交 的 2011 年 度 澳 门 特 别 行 政 区 总 帐 目 ( 总 帐 目 ) 进 行 了 审 计 与 2010 年 度 相 同, 本 年 度 的 总 帐 目 由 政 府 一 般 综 合 帐 目 及 特 定 机 构 汇 总 帐 目, 两

Részletesebben

39898.indb

39898.indb 1988 4 1998 12 1990 5 40 70.................................................. 40.............................................................. 70..............................................................

Részletesebben

穨ecr2_c.PDF

穨ecr2_c.PDF i ii iii iv v vi vii viii 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 1 26 27 2 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 3 4 41 42 43 5 44 45 46 6 47 48 49 50 51 52 1 53 2 54 55 3 56

Részletesebben

電腦相關罪行跨部門工作小組-報告書

電腦相關罪行跨部門工作小組-報告書 - ii - - iii - - iv - - v - - vi - - vii - - viii - (1) 2.1 (2) (3) 13.6 (4) 1.6 (5) 21 (6) (7) 210 (8) (9) (10) (11) ( ) ( 12) 20 60 16 (13) ( ) (

Részletesebben

i

i i ii iii iv v vi vii viii ===== 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ==== 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ==== ==== 20 .. ===== ===== ===== ===== ===== ======.. 21 22 ===== ===== ===== ===== 23 24 25 26 27 28 29 ==== ====

Részletesebben

发展党员工作手册

发展党员工作手册 发 展 党 员 工 作 问 答 目 录 一 总 论...9 1. 发 展 党 员 工 作 的 方 针 是 什 么? 如 何 正 确 理 解 这 个 方 针?... 9 2. 为 什 么 强 调 发 展 党 员 必 须 保 证 质 量?... 9 3. 如 何 做 到 慎 重 发 展?... 10 4. 如 何 处 理 好 发 展 党 员 工 作 中 的 重 点 与 一 般 的 关 系?...11 5.

Részletesebben

i

i 9 1 2 3 4 i 5 6 ii iii iv v vi vii viii 1 1 1 2 3 4 2 5 6 2 3 2.10 ( 2.11 ) ( 2.11 ) ( 2.9 ) 7 8 9 3 10 5% 2% 4 11 93% (2001 02 2003 04 ) ( ) 2,490 (100%) 5 12 25% (2.57% 25%) 6 (2001 02 2003 04 ) 13 100%

Részletesebben

第 二 輯 目 錄.indd 2 目 錄 編 寫 說 明 附 : 香 港 中 學 文 憑 中 國 語 文 科 評 核 模 式 概 述 綜 合 能 力 考 核 考 試 簡 介 及 應 試 技 巧 常 用 實 用 文 文 體 格 式 及 寫 作 技 巧 綜 合 能 力 分 項 等 級 描 述 練 習 一

第 二 輯 目 錄.indd 2 目 錄 編 寫 說 明 附 : 香 港 中 學 文 憑 中 國 語 文 科 評 核 模 式 概 述 綜 合 能 力 考 核 考 試 簡 介 及 應 試 技 巧 常 用 實 用 文 文 體 格 式 及 寫 作 技 巧 綜 合 能 力 分 項 等 級 描 述 練 習 一 作 出 發 者 : 劉 梓 淩 版 : 精 工 出 版 社 行 : 精 工 印 書 局 香 港 銅 鑼 灣 道 168 號 電 話 :2571 1770 2554 1247 傳 真 :2806 0974 2873 2412 網 二 O 一 一 年 址 :http://www.jingkung.com 初 版 版 權 所 有, 翻 版 必 究 如 未 獲 得 本 公 司 同 意, 不 得 用 任 何

Részletesebben

中医疗法(上).doc

中医疗法(上).doc ( 20 010010) 787 1092 1/32 498.50 4 980 2004 9 1 2004 9 1 1 1 000 ISBN 7-204-05940-9/R 019 1880.00 ( 20.00 ) ...1...1...1...2...4...5...7...13...15...17...18...19...21...23...24...24...26...26...27 I ...28...29...30...30...31...32...33...34...35...36...37...39...40...41...42...43...43...45...46...47...47...48

Részletesebben

香 港 舞 蹈 總 會    北 京 舞 蹈 學 院

香 港 舞 蹈 總 會    北 京 舞 蹈 學 院 報 名 規 則 : I. 保 送 教 師 資 格 : 香 港 舞 蹈 總 會 主 辦 二 零 一 六 年 秋 季 趣 學 堂 幼 兒 舞 蹈 課 程 評 核 報 名 及 規 則 ( 請 於 報 名 前 詳 細 閱 讀 整 份 文 件 ) 學 生 必 須 由 認 可 教 師 保 送 參 加 評 核, 而 以 下 為 認 可 教 師 的 資 格 : i. 持 有 由 香 港 舞 蹈 總 會 頒 發 之

Részletesebben

(As at 28

(As at 28 内 地 与 香 港 关 于 建 立 更 紧 密 经 贸 关 系 的 安 排 ( 安 排 ) 常 见 问 答 个 别 行 业 : 法 律 服 务 法 律 服 务 ( 18) I 受 聘 于 内 地 律 师 事 务 所 1 II 律 师 事 务 所 联 营 组 织 2 III 香 港 律 师 事 务 所 驻 内 地 代 表 机 构 ( 代 表 处 ) 4 I V 最 低 居 留 条 件 6 V 律 师

Részletesebben

1 2 6 8 15 36 48 55 58 65 67 74 76 150 152 1 3 1 2 4 2 2001 2000 1999 12 31 12 31 12 31 304,347 322,932 231,047 14,018 16,154 5,665 (i) 0.162 0.193 0.082 (ii) 0.165 0.227 0.082 (iii) 10.08 13.37 6.47 0.688

Részletesebben

就財務委員會委員審核2015至16年度開支預算所提出初步問題的答覆

就財務委員會委員審核2015至16年度開支預算所提出初步問題的答覆 索 引 財 務 委 員 會 審 核 二 零 一 五 至 一 六 年 度 節 會 議 綜 合 檔 案 名 稱 :DEVB(W)-2-c1.docx 問 題 編 號 委 員 姓 名 總 目 綱 領 DEVB(W)001 2007 陳 恒 鑌 159 - DEVB(W)002 0152 陳 偉 業 159 (4) 起 動 九 龍 東 DEVB(W)003 0701 陳 婉 嫻 159 (2) 文 物 保

Részletesebben

Microsoft Word - EDB Panel Paper 2016 (Chi)_finalr

Microsoft Word - EDB Panel Paper 2016 (Chi)_finalr 2016 年 1 月 15 日 會 議 討 論 文 件 立 法 會 教 育 事 務 委 員 會 2016 年 施 政 報 告 教 育 局 的 政 策 措 施 行 政 長 官 在 2016 年 1 月 13 日 發 表 其 2016 年 施 政 報 告 本 文 件 旨 在 闡 述 施 政 報 告 中 有 關 教 育 事 務 的 主 要 措 施 2. 培 育 人 才 始 於 教 育 在 教 育 政 策

Részletesebben

厨房小知识(四)

厨房小知识(四) I...1...2...3...4...4...5...6...6...7...9...10... 11...12...12...13...14...15...16...17...18...18...19...22...22 II...23...24...25...26...27...27...28...29...29...30...31...31?...32...32...33?...33...34...34...35...36...36...37...37...38...38...40

Részletesebben

妇女更年期保健.doc

妇女更年期保健.doc ...1...2...3...5...6...7 40...8... 11...13...14...16...17...19...20...21...26...29...30...32 I ...34...35...37...41...46...50...51...52...53...54...55...58...64...65 X...67...68...70...70...74...76...78...79

Részletesebben

小儿传染病防治(上)

小儿传染病防治(上) ...1...2...3...5...7...7...9... 11...13...14...15...16...32...34...34...36...37...39 I ...39...40...41...42...43...48...50...54...56...57...59...59...60...61...63...65...66...66...68...68...70...70 II

Részletesebben

<4D6963726F736F667420576F7264202D2031303430333234B875B9B5A448ADFBBADEB27AA740B77EA4E2A5555FA95EAED6A641ADD75F2E646F63>

<4D6963726F736F667420576F7264202D2031303430333234B875B9B5A448ADFBBADEB27AA740B77EA4E2A5555FA95EAED6A641ADD75F2E646F63> 聘 僱 人 員 管 理 作 業 參 考 手 冊 行 政 院 人 事 行 政 總 處 編 印 中 華 民 國 104 年 3 月 序 人 事 是 政 通 人 和 的 關 鍵 是 百 事 俱 興 的 基 礎, 也 是 追 求 卓 越 的 張 本 唯 有 人 事 健 全, 業 務 才 能 順 利 推 動, 政 府 施 政 自 然 績 效 斐 然 本 總 處 做 為 行 政 院 人 事 政 策 幕 僚 機

Részletesebben

女性青春期保健(下).doc

女性青春期保健(下).doc ...1...4...10... 11...13...14...15...17...18...19...20...21...22...23...24...26...27...30...31 I ...32...33...36...37...38...40...41...43...44...45...46...47...50...51...51...53...54...55...56...58...59

Részletesebben

避孕知识(下).doc

避孕知识(下).doc ...1...3...6...13...13...14...15...16...17...17...18...19...19...20...20...23...24...24...25 I ...25...26...26...27...28...28...29...30...30...31...32...34...35 11...36...37...38...40...42...43...44...44...46

Részletesebben

孕妇饮食调养(下).doc

孕妇饮食调养(下).doc ...1...2...5...9 7...9...14...15...16...18...22...23...24...25...27...29...31...32...34 I ...35...36...37...39...40...40...42...44...46...48...51...52...53...53...54...55...56...56...58...61...64 II ...65...66...67...68...69...70...71...72...73...74...75...76...77...80...83...85...87...88

Részletesebben

禽畜饲料配制技术(一).doc

禽畜饲料配制技术(一).doc ( ) ...1...1...4...5...6...7...8...9...10... 11...13...14...17...18...21...23...24...26 I ...28 70...30...33...35...36...37...39...40...41...49...50...52...53...54...56...58...59...60...67...68...70...71

Részletesebben

中老年保健必读(十一).doc

中老年保健必读(十一).doc ...1...2...4...6...8...9...10...12...14...15...17...18...20...22...23...25...27...29 I ...30...32...35...38...40...42...43...45...46...48...52...55...56...59...62...63...66...67...69...71...74 II ...76...78...79...81...84...86...87...88...89...90...91...93...96...99...

Részletesebben

i

i i ii iii iv v vi 1 2 3 4 5 (b) (a) (b) (c) = 100% (a) 6 7 (b) (a) (b) (c) = 100% (a) 2 456 329 13% 12 120 7.1 0.06% 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 (a) (b) (c) 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 =

Részletesebben

怎样使孩子更加聪明健康(七).doc

怎样使孩子更加聪明健康(七).doc ...1...2...2...4...5 7 8...6...7...9 1 3... 11...12...14...15...16...17...18...19...20...21...22 I II...23...24...26 1 3...27...29...31...31...33...33...35...35...37...39...41...43...44...45 3 4...47...48...49...51...52

Részletesebben

i

i i ii iii iv v vi 1 g j 2 3 4 ==== ==== ==== 5 ==== ======= 6 ==== ======= 7 ==== ==== ==== 8 [(d) = (a) (b)] [(e) = (c) (b)] 9 ===== ===== ===== ===== ===== ===== 10 11 12 13 14 15 16 17 ===== [ ] 18 19

Részletesebben

二零零六年一月二十三日會議

二零零六年一月二十三日會議 附 件 B 有 关 政 策 局 推 行 或 正 在 策 划 的 纾 缓 及 预 防 贫 穷 措 施 下 文 载 述 有 关 政 策 局 / 部 门 为 加 强 纾 缓 及 预 防 贫 穷 的 工 作, 以 及 为 配 合 委 员 会 工 作, 在 过 去 十 一 个 月 公 布 及 正 在 策 划 的 新 政 策 和 措 施 生 福 利 及 食 物 局 (i) 综 合 儿 童 发 展 服 务 2.

Részletesebben

马太亨利完整圣经注释—雅歌

马太亨利完整圣经注释—雅歌 第 1 页 目 录 雅 歌 简 介... 2 雅 歌 第 一 章... 2 雅 歌 第 二 章... 10 雅 歌 第 三 章... 16 雅 歌 第 四 章... 20 雅 歌 第 五 章... 25 雅 歌 第 六 章... 32 雅 歌 第 七 章... 36 雅 歌 第 八 章... 39 第 2 页 雅 歌 简 介 我 们 坚 信 圣 经 都 是 神 所 默 示 的 ( 提 摩 太 后 书

Részletesebben

Microsoft Word - Panel Paper on T&D-Chinese _as at 6.2.2013__final_.doc

Microsoft Word - Panel Paper on T&D-Chinese _as at 6.2.2013__final_.doc 二 零 一 三 年 二 月 十 八 日 會 議 討 論 文 件 立 法 會 CB(4)395/12-13(03) 號 文 件 立 法 會 公 務 員 及 資 助 機 構 員 工 事 務 委 員 會 公 務 員 培 訓 及 發 展 概 況 目 的 本 文 件 介 紹 公 務 員 事 務 局 為 公 務 員 所 提 供 培 訓 和 發 展 的 最 新 概 況, 以 及 將 於 二 零 一 三 年 推 出

Részletesebben

江苏宁沪高速公路股份有限公司.PDF

江苏宁沪高速公路股份有限公司.PDF - 1 - - 2 - - 3 - - 4 - - 5 - - 6 - - 7 - - 8 - 33.33% ( ) ( ) ( ) 33.33% ( ) ( ) ( ) 1 1 1992 8 3200001100976 1997 6 27 H 12.22 2001 1 16 A 1.5 2001 12 3 503,774.75 14,914,399,845.00 13,445,370,274.00

Részletesebben

_Chi.ps, page Preflight ( _Chi.indd )

_Chi.ps, page Preflight ( _Chi.indd ) on conviction3 5 1. / 2. 14 3. 2 2 3 4. 372 12 5. 6. 1 7. 1 2 i ii iii iv 8. 9. 1 12 2 2 i ii iii i ii iii 3 iv http://www.pcpd.org.hk v i ii iii 4 i ii i / ii 5 1. 2. 3. i ii iii iv v vi 4. 5. 6 6. 7.

Részletesebben

Microsoft Word - Entry-Level Occupational Competencies for TCM in Canada200910_ch _2_.doc

Microsoft Word - Entry-Level Occupational Competencies for TCM in Canada200910_ch _2_.doc 草 稿 致 省 級 管 理 單 位 之 推 薦 書 二 零 零 九 年 十 月 十 七 日 加 拿 大 中 醫 管 理 局 聯 盟 All rights reserved 序 言 加 拿 大 中 醫 管 理 局 聯 盟, 於 二 零 零 八 年 一 月 至 二 零 零 九 年 十 月 間, 擬 定 傳 統 中 醫 執 業 之 基 礎 文 件 由 臨 床 經 驗 豐 富 之 中 醫 師 教 育 者 及

Részletesebben

Microsoft Word - Paper on PA (Chi)_2016.01.19.docx

Microsoft Word - Paper on PA (Chi)_2016.01.19.docx 立 法 會 發 展 事 務 委 員 會 二 零 一 六 年 施 政 報 告 及 施 政 綱 領 有 關 發 展 局 的 措 施 引 言 行 政 長 官 在 二 零 一 六 年 一 月 十 三 日 發 表 題 為 創 新 經 濟 改 善 民 生 促 進 和 諧 繁 榮 共 享 的 二 零 一 六 年 施 政 報 告 施 政 報 告 夾 附 施 政 綱 領, 臚 列 政 府 推 行 的 新 措 施 和

Részletesebben

Page i

Page i 况 1 1.1.1 1.1.2 1.1.3 2 2.1 2.1.1 2.1.2 2.1.3 2.1.4 Page i 2.2 2.2.1 2.2.2 2.2.3 2.2.4 2.2.5 2.2.6 2.3 2.3.1 Page ii 2.3.2 2.3.3 2.3.4 2.4 2.4.1 2.4.2 2.4.3 Page iii 2.5 2.5.1 2.6 2.6.1 2.6.2 3 3.1 3.1.1

Részletesebben

捕捉儿童敏感期

捕捉儿童敏感期 目弽 2010 捕捉儿童敏感期 I a mao 2010-3-27 整理 早教资料每日分享 http://user.qzone.qq.com/2637884895 目弽 目彔 目弽... I 出版前言... - 1 竨一章 4 丢孝子癿敂感朏敀乞... - 1 - 妞妞 0 4 岁 海颖 妞妞癿妈妈... - 1 黑白相亝癿地斱... - 1 斵转... - 2 就丌要新帰子... - 2 小霸王...

Részletesebben

绝妙故事

绝妙故事 980.00 III... 1... 1... 4... 5... 8...10...11...12...14...16...18...20...23...23...24...25...27...29...29...31...34...35...36...39...41 IV...43...44...46...47...48...49...50...51...52...54...56...57...59...60...61...62...63...66...67...68...69...70...72...74...76...77...79...80

Részletesebben

世界名画及画家介绍(四).doc

世界名画及画家介绍(四).doc II...1...2...2...3...4...5...7...7...8...9...9...10... 11...12...13...14...15...15...16...18...18...19...20 III...21...21...22...24...24...25...26...27...28...29...30...30...31...33...33...34...35...36...36...37...38...39...40...41...42...43

Részletesebben

509 200,000 200,000 6 (i) (ii) 200,000 500,000 12 282 51

509 200,000 200,000 6 (i) (ii) 200,000 500,000 12 282 51 59 500,000 500,000 6BA(5) 50,000 59I (i) 18 (ii) (iii) (iv) (v) (vi) (vii) 200,000 12 50 509 200,000 200,000 6 (i) (ii) 200,000 500,000 12 282 51 15 14 7 2 7 14 7 14 24 40 2 6 100,000 6 100,000 57 43C

Részletesebben

國立中山大學學位論文典藏.PDF

國立中山大學學位論文典藏.PDF I II III IV V VI VII VIII IX X 苷 XI XII 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57

Részletesebben

尿路感染防治.doc

尿路感染防治.doc ...1...1...2...4...6...7...7...10...12...13...15...16...18...19...24...25...26...27...28 I II...29...30...31...32...33...34...36...37...37...38...40...40...41...43...44...46...47...48...48...49...52 III...55...56...56...57...58

Részletesebben

Practical Guide For Employment Of Foreign Domestic Helpers

Practical Guide For Employment Of Foreign Domestic Helpers 僱 用 外 籍 家 庭 傭 工 實 用 指 南 外 籍 家 庭 傭 工 及 其 僱 主 須 知 目 錄 前 言 第 1 章 開 始 僱 傭 關 係 時 須 注 意 的 事 項 第 2 章 發 還 傭 工 申 請 證 件 的 費 用 第 3 章 支 付 及 扣 除 工 資 第 4 章 休 息 日 法 定 假 日 及 有 薪 年 假 第 5 章 醫 療 和 疾 病 津 貼 第 6 章 生 育 保 障 第

Részletesebben

智力测试故事

智力测试故事 II 980.00 ... 1... 1... 1... 2... 2... 2... 3... 3... 3... 3... 4... 4... 5... 5... 6... 6... 7... 7... 8... 8... 8... 9... 9...10...10...10 I II...11...11...11...12...13...13...13...14...14...14...15...15...15...16...16...17...17...18...18...19...19...19...19...20...20...21...21...21

Részletesebben

心理障碍防治(下).doc

心理障碍防治(下).doc ( 20 010010) 787 1092 1/32 498.50 4 980 2004 9 1 2004 9 1 1 1 000 ISBN 7-204-05940-9/R 019 1880.00 ( 20.00 ) ...1...2...2...3...4...5...6...7...8...9...10... 11...12...13...15...16...17...19...21 I ...23...24...26...27...28...30...32...34...37...39...40...42...42...44...47...50...52...56...58...60...64...68

Részletesebben

(b) 3 (a) (b) 7 (a) (i) (ii) (iii) (iv) (v) (vi) (vii) 57

(b) 3 (a) (b) 7 (a) (i) (ii) (iii) (iv) (v) (vi) (vii) 57 (i) (ii) (iii) A. 123 2 3(1) (2) (i) 41 (ii) (iii) 121 4(3) (i) (ii) (iii) 123A 3 (a) 56 (b) 3 (a) (b) 7 (a) (i) (ii) (iii) (iv) (v) (vi) (vii) 57 (viii) (ix) (x) 4B(2)(d) (e) (f) (xi) (xii) (b) (a) (i)

Részletesebben

01repc_gb.doc

01repc_gb.doc I....1 II. III. IV....1...3...5 V.... 12 VI. VII. VIII. IX.... 14... 18... 21... 21 1... 22 2... 23 3... 25 4 (D3 ).. 26 5 ( )... 27 01repc_gb.doc - 1 - (1) ( ) - 2 - - 3 - http://www.csb.gov.hk/hkgcsb/psc

Részletesebben

樹 木 管 理 專 責 小 組 報 告 人 樹 共 融 綠 滿 家 園

樹 木 管 理 專 責 小 組 報 告 人 樹 共 融 綠 滿 家 園 樹 木 管 理 專 責 小 組 報 告 人 樹 共 融 綠 滿 家 園 序 言 我 們 都 愛 樹, 愛 那 鬱 鬱 葱 葱 的 綠 意, 愛 那 股 清 新 的 氣 息, 更 愛 那 溽 暑 中 遍 地 搖 曳 的 斑 斕 樹 蔭 人 與 樹 本 應 是 那 麼 近, 但 去 年 8 月 赤 柱 塌 樹 意 外, 卻 令 我 們 赫 然 發 現, 樹 木 原 來 也 可 以 潛 藏 著 危 險,

Részletesebben

01repc.doc

01repc.doc I....1 II. III. IV....1...3...5 V.... 12 VI. VII. VIII. IX.... 14... 18... 21... 21 1... 22 2... 23 3... 25 4 (D3 ).. 26 5 ( )... 27 01repc.doc - 1 - ( 1) ( ) - 2 - - 3 - http://www.csb.gov.hk/hkgcsb/psc

Részletesebben

緒 言 董 事 會 宣 佈, 為 能 更 具 效 率 調 配 本 集 團 內 的 資 金 有 效 降 低 集 團 的 對 外 貸 款, 並 促 進 本 集 團 內 公 司 間 的 結 算 服 務, 於 2016 年 9 月 30 日, 本 公 司 中 糧 財 務 與 管 理 公 司 訂 立 財 務

緒 言 董 事 會 宣 佈, 為 能 更 具 效 率 調 配 本 集 團 內 的 資 金 有 效 降 低 集 團 的 對 外 貸 款, 並 促 進 本 集 團 內 公 司 間 的 結 算 服 務, 於 2016 年 9 月 30 日, 本 公 司 中 糧 財 務 與 管 理 公 司 訂 立 財 務 香 港 交 易 及 結 算 所 有 限 公 司 及 香 港 聯 合 交 易 所 有 限 公 司 對 本 公 告 的 內 容 概 不 負 責, 對 其 準 確 性 或 完 整 性 亦 不 發 表 任 何 聲 明, 並 明 確 表 示, 概 不 對 因 本 公 告 全 部 或 任 何 部 分 內 容 而 產 生 或 因 倚 賴 該 等 內 容 而 引 致 的 任 何 損 失 承 擔 任 何 責 任 JOY

Részletesebben

奇闻怪录

奇闻怪录 ... 1... 1... 2... 3... 3... 4... 4... 5... 5... 6... 8... 9... 10... 10... 11... 11... 13... 13... 14... 14... 15... 16... 17... 21 I ... 22... 23... 23... 24... 25... 25... 26... 27... 28... 29 UFO...

Részletesebben

<4D6963726F736F667420576F7264202D20A4A4B0EAB371AB4FB3E65FA4A4A4E5AAA95F5F32303133>

<4D6963726F736F667420576F7264202D20A4A4B0EAB371AB4FB3E65FA4A4A4E5AAA95F5F32303133> 香 港 德 輔 道 中 71 號 永 安 集 團 大 廈 9 樓 電 話 :2867 0888 傳 真 :3906 9906 查 詢 熱 線 :3187 5100 中 國 通 意 外 急 救 醫 療 計 劃 保 單 投 保 人 以 一 份 投 保 書 及 聲 明 謹 向 中 銀 集 團 保 險 有 限 公 司 ( 下 稱 本 公 司 ) 申 請 下 述 保 險 該 份 投 保 書 及 聲 明 已 被

Részletesebben

家庭用药指南(九).doc

家庭用药指南(九).doc ...1...2...3...5...6...7...8...9... 11...12...14...15...16...18...19...21...22...23...24 I ...26...28...29...33...35...37...38...40...41...42...44...44...46...47...48...49 10...52...55...56...57...59...60

Részletesebben

第五条 非公开发行股票预案应当包括以下内容:

第五条 非公开发行股票预案应当包括以下内容: 广 东 明 珠 集 团 股 份 有 限 公 司 非 公 开 发 行 股 票 预 案 ( 修 订 稿 ) 二 〇 一 六 年 三 月 公 司 声 明 广 东 明 珠 集 团 股 份 有 限 公 司 及 董 事 会 全 体 成 员 保 证 本 预 案 内 容 真 实 准 确 完 整, 并 确 认 不 存 在 虚 假 记 载 误 导 性 陈 述 或 重 大 遗 漏, 并 对 其 真 实 性 准 确 性 完

Részletesebben

榫 卯 是 什 麼? 何 時 開 始 應 用 於 建 築 中? 38 中 國 傳 統 建 築 的 屋 頂 有 哪 幾 種 形 式? 40 大 內 高 手 的 大 內 指 什 麼? 42 街 坊 四 鄰 的 坊 和 街 分 別 指 什 麼? 44 北 京 四 合 院 的 典 型 格 局 是 怎 樣 的

榫 卯 是 什 麼? 何 時 開 始 應 用 於 建 築 中? 38 中 國 傳 統 建 築 的 屋 頂 有 哪 幾 種 形 式? 40 大 內 高 手 的 大 內 指 什 麼? 42 街 坊 四 鄰 的 坊 和 街 分 別 指 什 麼? 44 北 京 四 合 院 的 典 型 格 局 是 怎 樣 的 目 錄 中 華 醫 藥 以 醫 術 救 人 為 何 被 稱 為 懸 壺 濟 世? 2 什 麼 樣 的 醫 生 才 能 被 稱 為 華 佗 再 世? 4 中 醫 如 何 從 臉 色 看 人 的 特 質? 6 中 醫 怎 樣 從 五 官 看 病? 8 中 醫 看 舌 頭 能 看 出 些 什 麼 來? 10 中 醫 真 的 能 靠 一 個 枕 頭, 三 根 指 頭 診 病 嗎? 12 切 脈 能 判 斷

Részletesebben

银河银联系列证券投资基金

银河银联系列证券投资基金 2-1 ...3...7...8...9...15...23...25...26...27...28...35...35...38...39...39...40...45...45...46...48...50...52...53...56...58...59...59...60...61...61 2-2 1998 12 29 2004 6 8 2004 7 1 2004 6 29 2004 7

Részletesebben

30,000,000 75,000,000 75,000, (i) (ii) (iii) (iv)

30,000,000 75,000,000 75,000, (i) (ii) (iii) (iv) 30,000,000 75,000,000 75,000,000 24 (i) (ii) (iii) (iv) # * 1,800,000 1,800,000 15% 3,400,000 3,400,000 15% 4,200,000 4,200,000 10% 8,600,000 8,600,000 10% 12,600,000 12,600,000 88% 10% 16,000,000 16,000,000

Részletesebben

中華民國 年 月 日

中華民國  年  月  日 104 年 12 月 8 日 本 校 105 學 年 度 研 究 所 招 生 委 員 會 第 1 次 會 議 通 過 本 校 研 究 所 招 生 委 員 會 編 製 國 立 屏 東 科 技 大 學 105 學 年 度 碩 士 班 暨 碩 士 在 職 專 班 招 生 簡 章 本 簡 章 請 自 行 下 載 不 另 販 售 考 生 一 律 採 網 路 報 名 國 立 屏 東 科 技 大 學 研 究 所

Részletesebben

第一部分

第一部分 1 2 5 8 10 13 15 18 20 32 34 37 40 44 46 48 50 54 58 63 ii. iii. 1 ( ) 2. 2 102 96% 2% 15 ( ) 3. 4. 5. 6. 2 50 ( ) 14 7. 8. ( ) 9. 10. ( ) 11. 3 ( ) 12. ( ) 13. 14. 15. 4 2007/2123 ( ) 2. ( ) (a) (b) (c)

Részletesebben

儿童用药守则(上).doc

儿童用药守则(上).doc A...1...2...3...4...6...7...8...9 6... 11...12...14...15...16...17...17...18...20...21...23 I ...24 OTC...25...27...29...29...31...33...34...35...37...39...40...41...43...44...45...46...47...48...51...53...54

Részletesebben

Teaching kit_A4_part4.indd

Teaching kit_A4_part4.indd 4 ( 學 生 ) i. 認 識 專 題 研 習 甚 麽 是 專 題 研 習? 專 題 研 習 是 學 會 學 習 的 其 中 一 個 關 鍵 項 目 學 生 根 據 自 己 或 老 師 所 訂 立 的 主 題, 依 照 本 身 的 興 趣 和 能 力, 在 老 師 的 指 導 下, 擬 定 研 習 題 目, 設 定 探 討 的 策 略 和 方 法, 進 行 一 系 列 有 意 義 的 探 索 歷

Részletesebben

地盤監督作業守則

地盤監督作業守則 地 盤 監 督 作 業 守 則 二 零 零 五 年 前 言 監 工 計 劃 書 制 度 在 一 九 九 七 年 十 二 月 開 始 實 施, 當 時 亦 一 起 頒 布 了 監 工 計 劃 書 的 技 術 備 忘 錄 和 地 盤 安 全 監 督 作 業 守 則 擬 稿 上 述 的 作 業 守 則 擬 稿 已 於 二 零 零 零 年 十 一 月 作 出 改 良, 包 括 闡 釋 若 干 原 則 和 規

Részletesebben

女性减肥健身(四).doc

女性减肥健身(四).doc ...1...2...3...4...6...7...8...10... 11...14...16...17...23...25...26...28...30...30 I ...31 10...33...36...39...40...42...44...47...49...53...53 TOP10...55...58...61...64...65...66...68...69...72...73

Részletesebben

I. 1-2 II. 3 III. 4 IV. 5 V. 5 VI. 5 VII. 5 VIII. 6-9 IX. 9 X XI XII. 12 XIII. 13 XIV XV XVI. 16

I. 1-2 II. 3 III. 4 IV. 5 V. 5 VI. 5 VII. 5 VIII. 6-9 IX. 9 X XI XII. 12 XIII. 13 XIV XV XVI. 16 125-0834I/1405/GH I. 1-2 II. 3 III. 4 IV. 5 V. 5 VI. 5 VII. 5 VIII. 6-9 IX. 9 X. 10-11 XI. 11-12 XII. 12 XIII. 13 XIV. 14-15 XV. 15-16 XVI. 16 I. * ++p ++ p ++ ++ * ++p ++ ++ ++p 1 2 ++ ++ ++ ++ ++ I.

Részletesebben

中医疗法(下).doc

中医疗法(下).doc ( 20 010010) 787 1092 1/32 498.50 4 980 2004 9 1 2004 9 1 1 1 000 ISBN 7-204-05940-9/R 019 1880.00 ( 20.00 ) ...1...2...3...4...13...15...17...17...24...25...26...26...28...28...29...31...31...33...33

Részletesebben

(^) 全 国 二 级 建 造 师 执 业 资 格 考 试 用 书 第 四 版 20300000 動!9X1111^ 鬚 鱗 1 瞧 : 霸 義 爾 瓢 零 賴! 醐 飾 應, 鲫 ^ 1^ 1^ 編 鬅 ; 乾 : 鐵 桌 \ 苗 福! 纖 丨 々 1^ ^ 8111181^11 公 路 工 程 管 理 与 实 努 圓 雜 : :: 爾 ;: : : : : : 圖 纖 X \ ;\ 龈 ~ 襄

Részletesebben

untitled

untitled CHONGQING INTERNATIONAL ENTERPRISE INVESTMENT CO.,LTD. I II III IV V VI ...7...10...11...13...13...14...15...15...21...32...50...53...54...56...56...56.59...61...61...66...69...72...74...74...75...75...75...77

Részletesebben

1956 12 1955 101 1 1957 443 1956 237 s s i 39 424 401 iii 9 ix 31 iv 15 iii 2 Vi 46 i 24 VI iii 25 III i 7 III viii 9 I V 1 I vi 8 225 1480 I ii 10 IV viii 4 639 559 113 [ 384 322 ] III

Részletesebben

Microsoft Word - 4FEHC_2cmin.doc

Microsoft Word - 4FEHC_2cmin.doc 九 龍 城 區 議 會 食 物 環 境 衞 生 事 務 委 員 會 第 二 次 會 議 記 錄 日 期 : 2012 年 2 月 9 日 ( 星 期 四 ) 時 間 : 下 午 2 時 30 分 地 點 : 九 龍 城 民 政 事 務 處 會 議 室 出 席 者 : 主 席 : 黃 以 謙 議 員 副 主 席 : 黃 潤 昌 議 員 委 員 : 梁 美 芬 議 員, JP ( 於 下 午 4 時 40

Részletesebben

<4D6963726F736F667420576F7264202D20BAFAC0EFBADBB5C4BFADC9AAC1D52E68746D6C>

<4D6963726F736F667420576F7264202D20BAFAC0EFBADBB5C4BFADC9AAC1D52E68746D6C> 胡 里 痕 的 凯 瑟 琳 叶 芝 和 格 利 高 里 夫 人 著 孙 柏 译 译 者 赐 稿 - 人 物 : 彼 得 吉 兰 布 里 奇 特 吉 兰, 他 的 妻 子 米 歇 尔 吉 兰, 他 的 长 子 帕 特 里 克 吉 兰, 他 的 次 子 邻 居 们 德 莉 亚 卡 赫 尔, 米 歇 尔 的 未 婚 妻 老 妇 人 时 间 地 点 : 喀 拉 剌 [1] 乡 下 一 间 茅 屋 的 内 室,1798

Részletesebben

Microsoft Word - report final.doc

Microsoft Word - report final.doc 殘 疾 人 士 無 障 礙 運 輸 需 要 研 究 調 查 報 告 書 目 錄 I. 撮 要 II. III. IV. 前 言 調 查 目 的 文 獻 回 顧 V. 調 查 方 法 VI. 調 查 結 果 VII. 分 析 及 討 論 VIII. 建 議 IX. 鳴 謝 I. 撮 要 殘 疾 人 士 在 日 常 生 活 上 面 對 不 少 困 難 與 挑 戰, 健 全 人 士 未 必 可 以 身 同

Részletesebben

最新监察执法全书(七十五).doc

最新监察执法全书(七十五).doc .................... I II.............................. ................................. III IV......................... V................................ ........................... VI .............................

Részletesebben

Microsoft Word - edu-re~1.doc

Microsoft Word - edu-re~1.doc 前 言 學 習, 可 以 為 個 創 造 未 來 ; 教 育, 能 夠 為 社 會 開 拓 明 對 個 而 言, 教 育 可 以 幫 助 每 個 發 展 潛 能 建 構 知 識 及 提 升 個 素 質 ; 它 賦 予 每 個 掌 握 前 途 和 開 拓 未 來 的 能 力 對 社 會 而 言, 教 育 不 單 可 以 培 育 才, 而 且 具 有 ㆒ 個 更 深 層 的 意 義, 它 給 予 社 會

Részletesebben