Pályázat a Hungária Komondor Klub Tenyésztésvezetői valamint Tenyésztési Tanács elnöki vagy tagi tisztségének betöltésére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pályázat a Hungária Komondor Klub Tenyésztésvezetői valamint Tenyésztési Tanács elnöki vagy tagi tisztségének betöltésére"

Átírás

1 1 Pályázat a Hungária Komondor Klub Tenyésztésvezetői valamint Tenyésztési Tanács elnöki vagy tagi tisztségének betöltésére Készítette: Monoki Szabolcs 2013.

2 BEMUTATKOZÁS Monoki Szabolcs vagyok, 35 éves nős egy kislány és egy kisfiú édesapja. Jelenleg Borsod megyében, Mezőkövesd szomszédságában Mezőkeresztesen élek családommal ben végeztem a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Főiskolai Karán Hódmezővásárhelyen, agrármérnök szakon, ahol Bíró Andor vezetésével kutyatenyésztési fakultást is hallgattam. Majd 2011-ben a Szent István Egyetem Mezőgazdasági Karán okleveles növényorvos végzettséget szereztem. A főiskola elvégzése után 1 évet töltöttem az Amerikai Egyesült Államokban, amelynek köszönhetően felsőfokon beszélek angolul. Hazatérésem után helyezkedtem el Borsod megyében egy szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó cégnél, melynek jelenleg is ügyvezető helyettese vagyok. Kisgyerekkorom óta foglalkozom magyar pásztorkutyákkal, pumi és mudi fajtákat sokáig tartottam és tenyésztettem is. A komondor tartása és tenyésztése régi álmom és vágyam volt, mely 2004-ben valósult meg. Saját tenyészetem alapítását majd három éves alapozás előzte meg, amelynek végén a Jászkiséri és Karcagpusztai kennelekből vásárolt kutyákkal tettem le a Zöldhalompusztai komondor tenyészet alapjait, melyet 2007-ben alapítottam. A mai napig 8 alom volt kennelünkben. Jelenleg az említett két tenyészeten kívül a Hét-Szilvafás Menti tenyészet vérvonalaival próbálkozom frissíteni és vérvonalat építeni tenyészetemben illetve külföldi vérvonalak visszahozásával kacérkodom. A vásárolt és saját tenyésztésű kutyáimmal néhány igen szép kiállítási eredményt értünk el: Fiatal és Felnőtt Championátusok, Derby Győztességek, Fajta-győztességek, Klub Sztár, Fiatal Világ- és Európa Győztességek, stb. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének 1995 óta, a Hungária Komondor Klubnak 1997 és 1998 között, valamint 2004-től napjainkig vagyok tagja, 2009 óta vezetem a Klub Tenyésztési Tanácsát. A magyarországi komondor tenyésztőkkel az elmúlt évek során igyekeztem jó kapcsolatot kiépíteni és fenntartani. Úgy érzem döntő többségükkel segítő és baráti kapcsolatban állok. Nyelvtudásom lehetővé tette számomra néhány kiváló külföldi tenyésztővel és komondor fajtával foglalkozó szervezettel való kapcsolattartást. Ezek a barátságok és kapcsolatok nagyban inspiráltak néhány a tenyésztési koncepciómban meghatározó tényező kialakításában. 2 Elérhetőségeim: 3441 Mezőkeresztes, Arany János u. 50 monoki@fre .hu

3 A Tenyésztésvezető és a Tenyésztési Tanács helye és szerepe a tenyésztő szervezet szervezeti felépítésében A Klub fajtagondozó és a tenyésztést irányító szervezeti egysége a Tenyésztési Tanács, mely tevékenységét annak Szervezeti- és Működési Szabályzata szerint végzi. A Tenyésztési Tanács megújítása óta eltelt időszak tapasztalatai alapján azonban szükséges néhány új fontos célkitűzés megalkotása és a célkitűzés eléréséhez szükséges tennivalók meghatározása. Az egyik ilyen célkitűzés a tenyésztők és a Tanács közötti hatékony információáramlás (Tenyésztői Fórum), a másik feladatkör a tenyésztés-szervezés modernizációja, a tenyésztési paraméterek átláthatósága és a tenyésztésben résztvevő kennelek hatékony koordinálása (Tanácsadói Hálózat), a harmadik pedig a Tenyésztési Tanács és annak működéséhez kapcsolódó döntéseinek tudományos megalapozottságának biztosítása (Tudományos Tanácsadó). Az alábbi ábrán a Tenyésztési Tanács általam ideálisnak gondolt szervezeti hierarchiába beillesztett formája látható. 3 Közgyűlés Felügyelő Bizottság Könyvelés Tudományos Tanácsadók Vezetőség Jogi Tanácsadó Pályázati Tanácsadó Tenyésztési Tanács Rendezvény-szervező Marketing Csoport Bizottság Tanácsadói Tenyésztői Klubkiállítás Fesztivál Spec.CAC Kiadvány- Imázs és Hálózat Fórum főszervező főszervező főszervező szerkesztés arculat A Tenyésztői Fórum Szervezeti hierarchia A Tenyésztési Tanács újjáalakulásakor, a Tanács sokrétű feladatainak megoldásához és a minél szélesebb körű tenyésztői elképzelések képviseletének érdekében javasoltam a Tanács létszámának jelentős növelését, melyet a Közgyűlés nagy többséggel jóváhagyott. Szándékom azonban csak részben vezetett eredményre, hiszen tudom és érzem, hogy a tenyésztők szándékai, véleményei nem minden esetben jutnak el a Tanács elé, lassú az információáramlás és a kommunikáció. Ennek érdekében véleményem szerint szükséges életre hívni a Tenyésztői Fórumot, mely a Klub Napok hagyományain elindulva, mind a személyes, mind az egyéb más csatornákon keresztül (kérdőív, hírlevél, chat-fórum, stb.) hatékonyan növelni képes az információáramlást és a felmerülő problémák megoldását. A Tenyésztői Fórumok alkalmával a tenyésztőknek és a Tenyésztési Tanácsnak lehetősége nyílna egy-egy probléma, feladat, új célkitűzés ismertetésére és annak megvalósítási módjára irányuló javaslatok megvitatására.

4 A Tanácsadói Hálózat A Klub alapvető célkitűzése és feladata a fajta értékeinek megőrzése, fejlesztése. Ennek érdekében a 2011-ben megkezdtük a populáció genetikai feltérképezését, annak első lépéseként egy DNS adatbank létrehozását. A Klub Tenyésztési Tanácsa azonban elhatározása szerint további lépéseket szeretne tenni a tenyésztésben résztvevő kennelek koordinálásának, információval való ellátottságának, a tenyésztési paraméterek átláthatóságának érdekében. 4 Fontosnak tartjuk, hogy az általunk gondozott komondorfajta tenyésztői minél magasabb színvonalon tenyésszenek. Tenyésztői munkájuk során fontosnak érezzék és törekedjenek a fajtastandard által támasztatott anatómiai és viselkedésbeli tulajdonságok minél tökéletesebb megtestesítésére, az egészségügyi problémák lehető legnagyobb mértékű kiküszöbölésére, a származási adatok etikailag kifogásolhatatlanná tételére valamint a tartási körülmények magas szintű megvalósítására. Ennek érdekében a Tenyésztési Tanács tanácsadói programot kíván kidolgozni. A program lényege egy olyan, a Tenyésztési Tanács által működtetett Tanácsadói Hálózat létrehozása, amely az egész ország területén összefogja a tenyésztési eseményeket, a hálózatban résztvevő tanácsadók pedig legjobb tudásuk és a rendelkezésükre álló információk alapján segítik a tenyésztőket a fentebb megjelölt célok lehető legsikeresebb megvalósításában. A program megvalósítása során a Tenyésztési Tanács önállóan megszerezheti mindazon információkat, amelyek szükségesek a tenyésztés magas szintű szervezéséhez. A program végrehajtásának azonban elengedhetetlen feltétele a tenyésztésben résztvevő egyedek illetve a szaporulat megbízható azonosíthatósága. Az azonosítás kérdése évek óta nagy probléma nem csak a komondor esetében. Sajnos néha találkozunk olyan szaporulattal, amelynek származása, fajtatisztasága megkérdőjelezhető, azonban jelenleg ennek megelőzésére, ellenőrzésére nincs lehetőségünk. A Klub tagsága felől hatalmas az igény a tenyésztés tisztaságának megteremtésére valamint a sikeres tenyésztői munkát segítő információk megosztására. A Tanácsadói Hálózat kettős céllal szerveződne: az egyik, hogy a tanácsadó a született egyedekről az alom bejelentése után, azokat a tenyésztési helyen megszemlélve, előre megalkotott protokoll szerint adatokat rögzít, mely révén a Tanács, s végső soron a tenyésztők részére is átláthatóbbá válik a hazai tenyésztés populáció szinten. A másik cél, hogy személyes kapcsolattartás útján a legpontosabb és legújabb információkkal (pl. fedezőkan nyilvántartás, adminisztráció, egészségügyi szűrések, kezelések, szaporodási problémák, táplálkozás, stb.) lássa el a tenyésztőket és motiválja őket azok felhasználására tenyésztési munkájuk során. A megszerzett tenyésztési adatok elemzése során fontos információkhoz juthat a Tenyésztési Tanács, melyet felhasználva lehetővé válhat egy a modern kor tenyésztési kívánalmaihoz jobban igazodó tenyésztési program kidolgozása, mely folyamatosan követi a változásokat és azokra hatékonyan képes reagálni illetve képes azt befolyásolni, alakítani. A Tanácsadói Hálózat létrehozása és az előbbiekben ismertetett elvek mentén történő működtetése azonban felvet néhány fontos kérdést, mely többek között az egyedi azonosítás kapcsán eltér az eddig alkalmazott gyakorlattól.

5 A Tudományos Tanácsadók A Tenyésztési Tanács egyes tudományos megalapozottságot igénylő döntéseinek támogatására szükségesnek tartom egy vagy több megfelelő szakmai kompetenciával rendelkező, lehetőleg az állattenyésztéshez kapcsolódó (állattenyésztő, kinológus, állatorvos, biológus, genetikus, antropológus, etológus) tudományos szaktekintély, témaspecialista, nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakember bevonását. Ennek több okból is nagy jelentősége van: megfelelő megalapozottságú döntések meghozatalához, kutatási programokban való részvételhez, a fajta presztízsének növeléséhez elengedhetetlen olyan a tudomány vagy a gyakorlati tapasztalat oldaláról jövő objektív információk megismerése, amely a tenyésztést a helyes irányba mozdítja. A Tudományos Tanácsadók a tenyésztés-szervezés során felmerülő problémák megoldásához, ötletek megvalósításához adhatnak olyan segítséget, hátteret, amely biztosíthatja az elért eredményeket hitelességét és segít azok elismertetésében. 5 Tenyészcél A tenyésztési cél, hogy a nemesítés alapjául szolgáló populáció a küllem és a funkcionalitásból eredő kívánalmak kielégítését megkövetelő képességek tekintetében lényeges értékmérő tulajdonságokban egységes legyen. Olyan populációt kell kialakítani, amely a küllemi, viselkedési, egészségügyi követelményeket a legjobban kielégíti és egyben a kutyák élettartamának növekedését is eredményezi. További alapvető tenyésztési cél, hogy a komondort megőrizzük ősi típusában. Nagytestű és erős felépítésű. Egyedülálló külleme, méltóságteljes viselkedése a szemlélőben tiszteletet és csodálatot, esetleg némi félelmet ébreszt. Küllemi tulajdonságok: A robosztus felépítés és szervezeti szilárdság tulajdonságok mentén határozhatók meg, de a fajta használhatóságának feltételei mentén írhatók le. Őrző-védő fajta lévén robbanékony izomzatra, szabályos felépítésű alátámasztó vázra, erős fogazatra és állkapocsra volt szüksége a komondornak. Ez kell, hogy meghatározza a mai küllemi sajátosságait is. A méret tekintetében a nagy termet a kívánatos, mely azonban minden esetben arányossággal párosul. Sokan különbséget vélnek felfedezni magas ám vékony, keskeny mellkasú típus és alacsonyabb, de dongásabb, szélesebb, erőteljesebb típus között. Súlyos viták folynak és folytak az idealizált típusról a tenyésztők között. Az általam idealizált típus a nagy termetű, széles hátú, dongás és mély mellkasú, kiválóan izmolt de nem laza, száraz izomzatú komondor, erőteljes csontozattal, rendkívül feszes felépítéssel és gyönyörű domború agykoponyával, kifejezett és szélesebb arckoponyával, állkapoccsal rendelkező kutya. Az előzőekben felvázolt két típus néha valóban felfedezni vélhető, de én nem húznék éles határvonalat a típusok közzé. A pároztatásoknál inkább a kiváló küllemi tulajdonságok rögzítését tartom a legfontosabbnak. Belső tulajdonságok, viselkedés: A komondor belső tulajdonágait illetően tökéletesen egyetértek a fajta standardjában megfogalmazottakkal. Amikor a komondor belső tulajdonságaira vonatkozó tenyésztési célt fogalmazom meg mindig ezek a mondatok idéződnek fel bennem:

6 Bizalmatlan alaptermészetű. Nappal szívesen fekszik úgy, hogy területét ellenőrizni tudja. Éjjel éberen figyelve őrködik. Környezetéből kimozdítva megváltozik viselkedése, visszahúzódóvá válik. Ősi természetéből adódóan az idegenekkel bizalmatlan. Alapvetően nyugodt természetű, kiegyensúlyozott fajta, ember, család és gyermek centrikus. A rábízott értékeket, gazdáját, annak vagyontárgyait, területét, a család tagjait élete árán is megvédi. Bár megváltozott a komondor funkciója illetve nagy többségében tartási helye, ezzel együtt viselkedésében pozitívan alkalmazkodik a XXI. századhoz. Lakóházak védelmére, városi udvarok őrzésé kiválóan alkalmas Azonban a többi keleti típusú területőrző kutyától helyzet felismerő képessége különbözteti meg. Nem célja a támadó totális megsemmisítése, de célja az elrettentés. Ez a különbség az, ami miatt a komondornak helye van, és kell legyen a többi hasonló típusú kutya között, s amely talán a magyarországi viszonyokhoz leginkább alkalmazható. Erre a tulajdonságra alapozva lehet a fajtát viselkedés szempontjából népszerűsíteni és populációs bázist építeni. Ennek az igen sajátos természetnek a megőrzéséhez támogatok minden olyan törekvést, amely erősíti a komondor jellemét, annak örökíthetőségét és kiszűri a megváltozott természetű, fajta idegen jellemű kutyákat a tenyésztésből. 6 A komondor tenyésztéséhez alkalmazandó tenyésztési eljárások, módszerek A fajtatiszta tenyésztés típusai az idegentenyésztés, a vonaltenyésztés, a beltenyésztés és rokontenyésztés illetve az ebből adódó irányított szelekció, mely módszerek véleményem szerint általánosak, a legtöbb tenyésztő részére ismertek, így azokról most nem ejtenék szót. Sokkal inkább azokról az új módszerekről beszélnék, amelyek alapelveit osztom és amelyek ma még nem széleskörűen alkalmazottak, de alkalmazásukkal új lehetőségek nyílhatnak meg a tenyésztésben. A komondor mindig is egyedi külső és belső tulajdonságaival tűnt ki a többi fajta közzül. Véleményem szerint a stabil idegrendszerű komondor, egyaránt meg kell, hogy állja a helyét a munkában, a kiállításon és családi kutyaként is. Fontosnak tartom a kizárólag csak a komondorra jellemző funkcionális képességek feltárását, leírását, amely a tenyésztés során azonban nem változtatja meg a komondor egyedülálló küllemi tulajdonságait, vagyis nem eredményez gyökeres típus illetve karakterváltozást létrehozva különálló munka, kiállítási, és egyéb más tenyésztési irányzatokat. Nagyon fontos, hogy a külső és belső tulajdonságok rögzítése, fejlesztése kizárólag fajtatiszta tenyésztéssel oldható meg, idegen fajták bevonása nélkül. Bármilyen más fajta cseppvérkeresztezésével meggyőződésem, hogy csak veszítenénk a fajta értékéből, hungarikum jellegéből, vitás kérdések sokaságát vennénk a nyakunkba. A komondorra jellemző szervezeti szilárdság, szaporodásbiológiai problémák megoldási lehetőségeként látok lehetőséget a törzskönyvezés megnyitására, ezzel visszanyúlni egy nagyobb genetikai bázishoz, mely módszer más magyar pásztorkutya fajták esetében is alkalmazott, természetesen megfelelő genetikai és utódvizsgálati kontroll mellett. Elismerem, hogy ez a módszer időigényesebb és költségesebb, de meggyőződésem, hogy a tenyésztés nem gyors és rendkívül kockázatos lépések sorozata, mely hatalmas problémákat és vitákat indukálhat és nem utolsó sorban akár tönkre is teheti a fajtát. A kitűzött tenyésztési célok megvalósíthatóságának tekintetében elsősorban a minőségi és nem a mennyiségi tenyésztés megvalósítását tartom célravezetőnek. Meggyőződésem, hogy nem a gyenge vagy közepesen gyenge kutyák pároztatása után kell a kölykökön a tenyésztési szelekciót elvégezni, hanem az ilyen komondorokat akármilyen kicsi is a populáció nem szabadna

7 tenyésztésbe venni. Ma a legtöbb esetben a kéznél lévő komondorokat szaporítják, tenyésztik tovább és kellő szaktudás és kialakult helyes tenyésztői gyakorlat és szem híján megalkuvások sorozata után generációkon keresztül nemhogy szelektálódik a jobb minőség, hanem a hibák halmozottan jelentkeznek és összességében gyengül az állomány. Ehhez kell egy tenyésztői csoport, aki hajlandó a különböző szelekciós tényezők kidolgozására és megvalósítására az egészség és funkcionalitás területén és arra komoly energiát és anyagi eszközt áldozni. Nagyon nagy jelentőségű a kiállításon nem szereplő komondorok felkutatása és tenyésztésbe állítása. Nagyon sok ilyen kutya van ma Magyarországon, ezekről a kutyákról vezetett információk és a kutyák elérhetősége nagyon fontos szegmense kell, hogy legyen tenyésztési programunknak különösen, ha az ismeretlen származású egyedekre gondolunk. Úgy gondolom, magyar fajtáról lévén szó nem mehetünk el szó nélkül a törzskönyvezetlen állomány mellett, annak összes problémájával együtt sem. Továbbra is megfontolandó lehetőség a külföldre elszármazott egyedek és vérvonalak alkalmazása. Egyetértek azzal az elmélettel, hogy a külföldi, egészségügyileg kiválóan megőrzött és kialakított vonalakat meg kellene próbálni kis mértékben bevonni a hazai állományba. Ez a módszer kiváló lehetőséget teremtene a külföldi országok és hazánk klubjai, tenyésztői közötti együttműködés élénkítésére, kapcsolatteremtésre, információcserére is. Van még egy plusz lehetőség is, a fagyasztott spermás megtermékenyítés. Magyarországi technikai háttere adott, más népszerűbb fajták esetében gyakran alkalmazott. E módszerrel időben ki lehet tolni az élő genetikai anyag megőrzését és hosszabb időre megmarad a lehetőség annak alkalmazására. A jövő szempontjából érdemes észben tartani. 7 A tenyésztési és törzskönyvezési rendszer változásai A tenyésztés alapja az egészséges tenyészállat. Ezzel messzemenőkig egyetértek és egyetértünk. Ma már ha belegondoltok, lényegesen több mindent veszünk figyelembe a tenyésztésbe vonás feltételeinek tekintetében, mint néhány éve. Ez egyelőre nem jelenti azt, hogy lényegesen több tenyészállat kerülne kivonásra az állományból, viszont jelenti azt, hogy felhívja a figyelmet az eddig csak sejtett és elbagatellizált problémákra. Ma már kimerjük mondani igaz csak magunk között -, hogy vannak problémák és elindultak olyan folyamatok, amelyek azok megoldásán fáradoznak. A minőségi tenyésztés alapelveinek részeként fontosak az egészségügyi és viselkedésbeli szűrések, valamint a megfelelő tájékoztatás és a tenyésztői felelősség tudatosítása. Nagyon fontosnak tartom, hogy a tenyészminősítések terén a szinte elfeledett tenyésztésre javasolt minősítést újjáélesszük akár olyan formában is, hogy az ilyen minősítéssel rendelkező tenyészállattól származó kölykök törzskönyvezése során extra kedvezményekkel díjazzuk a tenyésztői munkát. Sokat jelentene a tenyésztői munka során, ha egy adott tenyészállat esetében a tenyésztők információval rendelkeznének annak objektív módon megállapított örökítő képességével. Sajnos ennek legnagyobb akadály a relatíve kis létszámú populáció amivel dolgozunk, hiszen sok esetben mire igazán értékelhető mennyiségű kölyköt produkál egy komondor az örökítő képesség megítéléséhez már nem tenyésztenek vele. Én még is azt javaslom, hogy a tenyésszemléken bemutatott egyedekre alapozva meg kell kezdeni az egyedi teljesítményvizsgálati rendszer és nyilvántartás kiépítését és az utódvizsgálatot, melynek aktív része az egészséggel, szaporodásbiológiával, viselkedéssel kapcsolatos vizsgálatok. Ennek a rendszernek a feladata lenne, hogy egy adott egyedet a tenyészcél szempontjából fontos szempontok tekintetében az

8 egyed fenotipusos értékein túl annak domináns örökíthetőségét is vizsgálja az egyed utódain keresztül és azt egy rendszerbe foglalva áttekinthetően értékelje. Az egyes tulajdonságokat súlyozza és megállapítsa a tenyészállat valódi a populáció szempontjából fontos értékét, ezzel segítve a párosítások tervezését a tenyészcélt legjobban megvalósító párosítások elérésének érdekében. Fontos, hogy a teljes és önálló jogú tenyésztőszervezetté válás sokkal több felelősséget ró a törzskönyvezés területén is Klub-ra, mint eddig bármikor. A származási lapok elkészítése napjainktól csak és kizárólag a mi feladatunk és felelősségünk. Ebben a folyamatban a tenyésztésvezető szerepe kulcsfontosságú, mivel az ő felelőssége kontrolálni a törzskönyvezési folyamatot és ellenőrizni az adatok és események valódiságát, szabályosságát. Ennél fogva a törzskönyvezés legfontosabb momentuma az azonosíthatóság, mely szerint a törzskönyvezés első lépésének a született kölykök mikrochippel történő megjelölése kell legyen. Ezt az ellenőrző hatóság is megköveteli tőlünk, hiszen a származási lapon már annak kiadásakor eltávolíthatatlan módon rajta kell szerepelni az azonosító számsornak. Mivel az azonosítás már a származási lapok kiadása előtt megtörténik, így a származási lapok végül közvetlenül a tenyésztőszervezeten keresztül kerülnek a tenyésztőkhöz. Ennél a résznél kell, hogy szerepet kapjon a későbbiekben az előzőekben említett Tanácsadói Hálózat, amelynek tagjai egy előre lefektetett protokoll szerint a régebben működő tetováló mesteri rendszerhez hasonlóan alomlátogatást végeznek, s eljuttatják a származási lapokat a tenyésztőkhöz. 8 Génmegőrzés, azonosíthatóság, fajtatisztaság, tenyésztőszervezeti koordinálás Úgy gondolom, hogy egy tenyésztőszervezetnek nem kell kvázi hatóságként működnie, de fontos, hogy a fajtatisztaság és származás valódiságának védelme érdekében szükség esetén kellő mértékű szankciókat alkalmazzon. A tenyésztőszervezeten belül működő, a tenyészcél megvalósításáért felelős szakmai testület feladata, hogy a lelkiismeretes tenyésztőket legjobb tudása szerint támogassa, a fajta és a tenyésztők érdekeit szem előtt tartva alkossa meg szabályzatait és igyekezzen azokat következetesen betartani és betartatni. A genetikai vizsgálatokra és a minél szélesebbkörű mintagyűjtemény kialakítására szükség van a populációszintű vizsgálatok elvégzése miatt. Ez a mintagyűjtemény kialakítása már évek óta folyamatban van. Ennek a gyűjteménynek a felhasználási lehetőségei amennyiben a tulajdonosok hozzájárulnak - az előzőekben megfogalmazott témakörök bármelyikében lehetséges. Nem utolsó szempont a törzskönyv nélküli állomány vizsgálata, azoknak a törzsmarkereknek a meghatározása, amelyek alapvetően jellemzik a fajtát. A fajta genotípusos leírása után, lehetőség nyílhat a törzskönyv nélküli állomány bevonására is, továbbá nagy mennyiségű mintagyűjtemény rendelkezésre állása estén bármilyen fontosnak ítélt, minőségi, egészségügyi jellemző vizsgálható. A származás nyomon követhetőségére, mint egyfajta morális sztenderd tekintek. Véleményem szerint a származási lapon feltüntetett adatok valódisága elsősorban etikai, másodsorban tenyésztési kérdés. Olyan tenyésztőkkel nem lehet a fajta nemesítésén dolgozni, akik már az alapoknál megtévesztik a többi tenyésztőt és ezzel kárt okoznak másoknak. A félretörzskönyvezés bár kézzelfogható bizonyíték nincs rá jó eséllyel létezik, azonban ez etikai okokból nem elfogadható és ez ellen a lelkiismeretes tenyésztők érdekeit védve a jövőben határozottan fel kell lépni.

9 A genetikai azonosítás egy hatalmas plusz a tenyésztés során és reményeim szerint a későbbiekben meg is fog valósulni, azonban a papír alapú származásigazolást nem válthatja ki több okból sem, többek között a vonatkozó nemzeti és nemzetközi szabályozások miatt sem (NEBIH, FCI). A tenyésztőszervezet - ismételten hangsúlyozva - nem hatóság ennél fogva a tenyésztési mozgástér csak a fajtajelleg, a rokonsági viszonyok és az igazolt származás tekintetében korlátozott, amely indokolt is, hiszen ezek olyan alapvető értékek biológiai és etikai értelemben amelyek a fajta fennmaradását szolgálják. Ezen kívül a pároztatási partner kiválasztása, a született kölykök szelekciós kritériumai, a minőségi értékek preferálása vagy elutasítása, a kölykök értékesítés mikéntje valamint az összes többi a tenyésztési eseményeket meghatározó elem mind a tenyésztő saját jogú döntése és cselekedete, melyet sem korlátozni, sem szankcionálni nincs szándékunkban. Meggyőződésem, hogy az egyéni tenyésztői intuíció visz előre egy fajtát, amennyiben az párosul kellő fajtaismerettel és alázattal. 9 Fontos a kevésbé tapasztalt tenyésztőknek szóló iránymutatás és a fajta érdekében végzett érdekérvényesítés miatt a tenyésztőszervezeti koordinálás, de ez nem jelenti a tenyésztők az előbbiekben említett mértéken túli tenyésztői szabadságának korlátozását. Használhatóság, fajtanépszerűsítés Az előzőekben már említettem, hogy véleményem szerint a stabil idegrendszerű komondor, egyaránt meg kell, hogy állja a helyét a munkában, a kiállításon és családi kutyaként is. Fontosnak tartom, hogy a komondor pásztorkutyaként maradjon fenn, annak értékeit alkalmazva az összes többi felhasználási területén. Véleményem szerint a komondor jövőbeni tenyésztési célja teljes mértékben megegyezik az eddigi és jelenleg is hatályos FCI Standardban leírtakkal, semmilyen modernizációt nem szeretnék. Ellenben törekedni kell meglévő pásztorkutya tulajdonságainak fenntartására, javítására, annak elismerésével, hogy a jövőben a tenyészcél megfogalmazásakor nagyobb hangsúlyt kell fektetni a funkcionális képességekre. A Viselkedési Teszt vonatkozásában meggyőződésem, hogy folytatni kell az ilyen irányú minőségi paraméterek gyűjtését is. Célunk, hogy a kutya által a saját tartási helyén betöltött funkciótól függetlenül annak idegrendszeri stabilitását vizsgáljuk. Meggyőződésem, hogy erre a célra alkalmas a jelenleg is működő teszt. A Viselkedési Teszten túl továbbá elképzelhetőnek tartok egy a pásztorkutya ösztönkészletet is vizsgáló tesztet is, melynek megvalósítását illetően vannak pozitív tapasztalatim pl. Betyárfogó teszt, Miskolc. A klub által rendezett kiállításoknak a szakmai seregszemlén kívül a fajtanépszerűsítés igényét is ki kellett szolgálnia, ennek módja azonban korántsem egyszerű. Szakítani kell azzal az elképzeléssel, hogy a komondor egyedülálló külleme és jelleme vonzza az érdeklődőket a kiállításainkra. A mai kor felfokozott, ingerekben gazdag környezetében ez már nem elég motiváló erő, így változtatni kell, s azt az elvet kell érvényesíteni, hogy a rendezvényeinket nekünk kell az emberekhez vinni. Ezt úgy kell tennünk, hogy olyan helyzetet teremtsünk ahol egységnyi idő alatt sokan, nagy tömegek pillantását vonhatjuk rá a komondorra. Ez néhány esetben (pl. Matyó Kupa) korábban sikerült is, néhány esetben azonban elmaradt a várt siker.

10 Úgy gondolom, hogy nem engedhetjük meg, hogy a szűkös anyagi forrásból megrendezett kiállítások ezen célkitűzése ne valósuljon meg, ezért hatékonyabbá kell tenni a kiállítások szervezését, rendezését. Ehhez azonban szükséges egy olyan csoport létrehozása, amely több résztvevőből áll és konkrét feladatok útján, egy személyi koordinációval hatékonyan képes megszervezni a rendezvényeket. A Hungária Komondor Klubnak évi három kiemelt rendezvénye van: a Klubkiállítás, a Komondor Fesztivál és a Speciális CAC kiállítás. Mind a három rendezvény a maga nemében nagyon fontos, bár vannak különbségek a jelentőségüket illetően. A Klubkiállítás egy szakmai csúcsrendezvény, a fajta tenyésztőinek szól elsősorban. A kiállítás egyaránt alkalom a tenyésztők tenyésztési munkájának, eredményeinek bemutatására illetve elismerésére. A Klubgyőztes kutyák méltón képviselik a fajta, tenyésztőjük és a Klub értékeit. A Klubgyőztes cím a fajtagondozó szervezet által adományozott legrangosabb elismerés, amit tenyésztő és komondora kaphat. A Klubkiállítás kiváló alkalmat teremt, hogy köré szakmai rendezvényeket, konferenciákat szervezzenek, akár nemzetközi szinten is. Nagyon jelentős, hogy annak egyedi, csak a Klubra jellemző szakmai programja, megjelenése, arculata legyen, kifejezze a fajta és annak tenyésztőinek értékrendjét. A Nemzetközi Komondor Fesztivál jellemzően az év legtöbb komondorral foglalkozó emberét megmozgató rendezvény. Annak jellegéből adódóan inkább kell szolgálnia a fajtával foglalkozó emberek közötti közösségformálást, kapcsolatépítést. A Fesztivál rendszerint nagyobb számú külföldi résztvevőt vonz, mely kiváló alkalom a külföldi állomány példányainak megtekintésére, mivel zömében ezek a kutyák is a magyar állomány alapjaiból származnak. Nagyon fontos a komondorért számtalan egyéb téren (népszerűsítés, fajtamentés, stb.) itthon és a világ távoli pontjain tevékenykedők elismerése is. Az egyéni, személyre szabott, a mindennapok során az emberi kapcsolatokban keletkező értékek képviselete és annak elismerések is nagyon fontos közösségformáló erő. Úgy érzem ennek nagyon nagy jelentősége van, hiszen a közösségnek van csak igazán ereje és a közösséget csak az együtt végzett tevékenység és annak sikere alakíthatja ki. A rendezvényt célszerű összekapcsolni mint ahogy az valamilyen formában most is működik -, annak lezáró akkordjaként egy közös vacsorával, ünnepléssel, mellyel a bennünketkomondorosokat összekötő kapocs tovább erősíthető. Emellett fontos a technikai lebonyolítás, mellyel igazi Fesztivál hangulatot kell teremteni. Itt nagy szerepe van a Fesztivál helyszínének és a mellette zajló programoknak. Nem utolsó sorban itt is nagyon fontos a figyelemfelkeltő igényes megjelenés a Klub egyedi arculatának hangsúlyozása. A Speciális CAC kiállítást a korábbi tapasztalatokból kiindulva célszerű az év záróeseményeként megrendezni. Itt lehetőség nyílik a korábban még a másik két rendezvényen részt nem vevő kutyák bemutatására. A kiállítás speciális jellege miatt, az ott elért eredmények értéke nagyobb, mint egy átlagos CAC kiállítás értéke. Ez egy lehetőség a fajtagazda részére a fajta értékeinek évente egy újabb alkalommal történő bemutatására. Inkább szakmai rendezvény, amely kiválóan társítható bármilyen fajtanépszerűsítő tevékenységgel. Érdemes lenne átgondolni, hogy ennek a rendezvénynek állandó helyszínt válasszunk. Egyrészt ennek a rendezvénynek általában a legkisebb a résztvevői létszáma és a presztízse, melyet megítélésem szerint úgy tudunk kompenzálni, ha állandó helyszínen, közel állandó időpontra teszünk. Így a kiállítók már előre számolhatnak vele. Érdemes lenne hagyományokat kialakítani vele kapcsolatban, példaként említve a múlt tenyésztőiről történő megemlékezés. Az állandó kapcsolat a helyi értékeket képviselő csoportokkal szintén meghatározhatja a kiállítás arculatának hagyománnyá alakuló jellegét. Ebben az esetben a fajtanépszerűsítés más formátumban kerülhetne előtérbe, az erős 10

11 egyedi arculat helyet igazodhatna a helyi rendezvények jellegéhez. A népszerűsítést elsősorban az anyarendezvény programjába kellene beilleszteni, pl. gyerekek részére játékos a fajtával kapcsolatos vetélkedő, érdekességekkel megtűzdelt fajtabemutató, élménybeszámoló, stb. A Klub által szervezett Tenyésszemlék képezik a tenyésztés-szervezés alapvető gerincét. A Tenyésszemle Bírálati Lap új formátuma, annak adattartalma sokkal jobb és tisztább képet ad a hazai állomány alakulásáról, mely lehetővé teszi az egyes fontosnak vélt tulajdonságok populáció szintű változásainak nyomon követését, azok hasznos vagy káros megjelenésének hatásait. A tenyésszemlék kiemelt tenyésztés-szervezési szerepe miatt fontos, hogy annak lebonyolítását a Tenyésztési Tanács tagjai végezzék. A Klubrendezvények keretén belül a tenyésszemlék a teljes tenyésztői grénum előtt zajlanak. A tenyésszemlék lebonyolításának tapasztalata, hogy annak hibátlan kivitelezéséhez nagyobb létszám szükséges. A szükséges testméretek felvétele, a lap kitöltése, a teszt lebonyolítása, a DNS mintavétel és a fényképfelvétel elkészítése a bírón kívül kb. még 4-5 személy közreműködését igényli, melyet biztosítani kell. A Klub tagság által többször is kért fedezőkan nyilvántartás például csak úgy valósítható meg, ha bírálatkor rögzített adatok hiánytalanok és hibátlanok. A sikeresen és eredményes adminisztrált tenyésszemle bírálati adatok kiváló adatbázis alapot szolgáltatnak a populáció genetikai kutatásokhoz, mellyel rengeteg időt és pénzt lehet megtakarítani. A nyilvántartások és eredmények rendszeres publikációja pedig nagyon sokat segíthet a tenyésztőknek egy vérvonal vagy egy egyed helyes megítélésében. 11 A fajtanépszerűsítéshez kapcsolódó kiadványszerkesztést véleményem szerint érdemes lenne ketté választani: nyomtatott és elektronikus kiadványokra. A nyomtatott formátumú kiadványok közül kiemelkedik a jelenleg is megjelenő Komondor Magazin, melynek igényes formátuma, úgy érzem nem hagy kívánnivalót maga után. Tartalmilag viszont kissé szükséges lenne átformálni. Ebbe a kiadványba én csak kizárólag a Klub élet, a komondortenyésztés legfontosabb, eseményes történéseit, a tenyésztők, tulajdonosok személyes élményeit, tanácsait, a fajtanépszerűsítést szolgáló képes cikkeket, beszámolókat javasolnám szerkeszteni. A Magazin ezzel egy igazi laikus által is érdekesnek ígérkező, igazi fajtanépszerűsítő kiadvánnyá válhatna, melyet akár csak a kutyát kedvelő ember is szívesen a kezébe vesz, valamint mivel a komondor mindennapjairól szól a tenyésztők, fajtaszerelmesek is megtalálják benne a személyes önigazolásukat a komondorral kapcsolatban. További kiadványok lehetnek a rövid fajtaismertető, adománykérő, rendezvényre invitáló egy-két oldalas képes szórólapok, melyek adott helyszínhez, időponthoz, eseményhez, cselekvéshez köthetők. A rendezvényekhez kapcsolódóan szükséges lenne digitális plakátok megalkotására, melyek formátuma alkalmas lenne akár újságokban, internetes honlapokon való megjelentetésre is. Speciális esete a nyomtatott kiadványoknak a kiállítási katalógus, mely azonban sok lehetőséget rejt magában. Ez a kiadvány nagyon fontos találkozási pontja a rendezvény-szervezésnek és a marketingnek, hiszen ebben lehet ötvözni a rendezvényhez illeszkedő helyszínhez, időponthoz, személyekhez kapcsolódó specialitásokat a komondor értékeivel, a kiállított kutyák ismertetésével, a rendezvény támogatóinak bemutatásával és a rendezők ezen keresztül tudják megszólítani a rendezvényt meglátogató közönséget. Lehet, hogy sokan ott először találkoznak a fajtával és az első benyomáson rengeteg múlik. A Klub mindennapi életében, szervezeti működésében ezzel ellentétben sokkal nagyobb szerepet szánnék az elektronikus kiadványoknak.

12 Szükség lenne elektronikus hírlevél szerkesztésére, mely által egy gyors tájékoztatási csatorna nyílna a Klub működésének eseményeivel kapcsolatban az arról érdeklődőknek. A hírlevél tartalmazná a legaktuálisabb a tenyésztéssel, kiállítással, tartással kapcsolatos új eseményeket, határidőket, jogszabályokat, figyelemfelhívó információkat, továbbá használható lenne fontos döntések meghozatalához szükséges vélemények kéréséhez, akár különböző szintű levelező listák megalkotása révén is. Másik kiadvány lehetne egy a tenyésztés-szervezés eredményeit bemutató, publikáló negyedéves megjelenésű tájékoztató, mely elsősorban a tenyésztőknek szól és a komondortenyésztéshez kapcsolódó minősítési és szaporodási mutatókat, adatokat illetve a friss kutatási és statisztikai eredményeket tartalmazná. Utolsó helyen említem, azonban a fajtanépszerűsítés számára szerintem nagyon fontos a komondor és a Klub imázsának, arculatának alakítása. Meg kell teremteni az összhangot a fajta külső és belső értékei, sajátosságai (imázsa) és a Klub megjelenése (arculata) között. Mindezen célok eléréséhez szerintem elengedhetetlen egy időnként megújuló, de egyedi megjelenés, például a klubrendezvényeken. A rendezvények helyszínét, úgy kell megtervezni és kialakítani, hogy azok díszletei (pl. ring, sátor, zászlók, molinók, információs táblák, ruházat, díjjak) ötvözzék a Klub és a komondor konzervatív értékeit és a modern dizájn elemeket, vonzzák a figyelmet, jó legyen ránézni, érzelmeket ébresszen, és ez által vonzóvá tegye a rendezvényt. A kapcsolódó kiadványoknak szorosan illeszkedni kell a rendezvény arculatához. A lebonyolítást, a programokat pedig úgy kell megszervezni, hogy a programok is ezt az érzést erősítsék a látogatókban. Természetesen nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy rendezvény legfontosabb résztvevői a tenyésztők és kiállítók is hasonulni tudjanak ehhez az arculathoz, ezért annak kialakításában mindenképpen szükség van a véleményükre, hiszen azonosulni mindenki csak azzal tud, ami olyan, mint ő saját maga. 12 Köszönetnyilvánítás Végezetül szeretnék köszönetet mondani mindazon Tenyésztési Tanács tagoknak, támogatóknak, klubtagoknak, akik az elmúlt 4 évben munkájukkal, támogatásukkal, véleményükkel elősegítették a klub szakmai döntéseinek előkészítését, meghozatalát és végrehajtását. Szeretném mindenkinek köszönetemet kifejezni, aki véleményével, tudásával hozzájárult saját a fajta tenyésztésével kapcsolatos tudásom, tapasztalataim gyarapításához. Pályázatommal a benne leírt alapelvek mentén szeretném tovább folytatni a megkezdett munkát, ehhez kérem támogatásotokat és kérem, szavazatotokkal támogassátok elképzeléseimet. Monoki Szabolcs sk.

13 13

Diákönkormányzat és Művészeti Iskola DÖK Intézményvezetői pályázatok értékelése Javaslattétel

Diákönkormányzat és Művészeti Iskola DÖK Intézményvezetői pályázatok értékelése Javaslattétel ETYEK KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATAL H-2091 Etyek, Körpince köz 4. Telefon: 06-22/353-633; 06-22/353-698 Fax: 06-22/353-655 E-mail: titkarsagetyek@fibermail.hu Ügyiratszám: 860-32/2009 Ügyintéző: Palotai

Részletesebben

WEKERLE TERV. A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája

WEKERLE TERV. A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája WEKERLE TERV A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája Tartalom 1. A Wekerle Terv háttere... 2 2. Célrendszer... 6 2.1. Infrastruktúra összehangolása a Kárpát-medencében... 9 2.2.

Részletesebben

Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola HÁZIREND. OM: 030096 Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola 2421 Nagyvenyim Fő u. 16.

Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola HÁZIREND. OM: 030096 Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola 2421 Nagyvenyim Fő u. 16. Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola HÁZIREND 2013 OM: 030096 Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola 2421 Nagyvenyim Fő u. 16. 2 TARTALOM A házirend célja és feladata... 3 A házirend hatálya...

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI CIVIL FÓRUM STRATÉGIÁJA

A NYÍREGYHÁZI CIVIL FÓRUM STRATÉGIÁJA A NYÍREGYHÁZI CIVIL FÓRUM STRATÉGIÁJA Nyíregyháza, 2010. május Készült a Felső-Tisza Alapítvány megbízásából. Szerkesztette: Filepné dr. Nagy Éva Katona Mariann Tóth Miklós Lezárva 2010. május 31-én. Nyíregyháza,

Részletesebben

SAJÓSZENTPÉTER Város Integrált Településfejlesztési Stratégia 1 SAJÓSZENTPÉTER VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. Borsod-Tender Kft.

SAJÓSZENTPÉTER Város Integrált Településfejlesztési Stratégia 1 SAJÓSZENTPÉTER VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. Borsod-Tender Kft. 1 SAJÓSZENTPÉTER VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2 Tartalomjegyzék Tartalom 1 BEVEZETÉS... 5 2 HELYZETELEMZÉS ÖSSZEFOGLALÁSA... 7 2.1 A VÁROSI SZINTŰ HELYZETELEMZÉS ÖSSZEFOGLALÁSA... 7 2.2

Részletesebben

A nem önkormányzati fenntartásban működő médiumok Szentes városában.

A nem önkormányzati fenntartásban működő médiumok Szentes városában. Szentes Város Polgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Témafelelős: Mihály Béláné Ikt.szám: P-3892/2012. Tárgy: Az önkormányzat által adott költségvetési támogatások és a támogatott médiumok helyzetének

Részletesebben

MAROSHEGYI ÓVODA 2004.

MAROSHEGYI ÓVODA 2004. MAROSHEGYI ÓVODA 2004. Maroshegyi Óvoda MIP 2004. 2 A Maroshegyi Óvoda Minőségirányítási Programja A MIP dokumentumainak kezelési és módosítási rendje A MIP helye A MIP tárolási formája Példányszám Óvodavezetői

Részletesebben

Pedagógiai program I. RÉSZ N E V E L É S I P R O G R A M

Pedagógiai program I. RÉSZ N E V E L É S I P R O G R A M Pedagógiai program I. RÉSZ N E V E L É S I P R O G R A M 2013. Darányi Általános Iskola 1 NEVELÉSI PROGRAM 1 1. KÜLDETÉSNYILATKOZAT - PREAMBULUM 3 2. AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA, HELYZETELEMZÉS 3 2.1 PEDAGÓGIAI

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS (a Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumra vonatkozó részek) 2011. évi közoktatás és a szakképzés új és

ELŐTERJESZTÉS (a Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumra vonatkozó részek) 2011. évi közoktatás és a szakképzés új és ELŐTERJESZTÉS Borsod-Abaúj-Zemplén Megye iskolarendszerű szakképzésének átalakítására (a Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumra vonatkozó részek) A 2011. évi hazai jogalkotás folyamatában

Részletesebben

SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. Üzleti terv. 2012. év

SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. Üzleti terv. 2012. év SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. Üzleti terv 2012. év I. Összefoglaló a 2012. év üzleti tervéről Társaság neve: SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. Székhelye: 6728 Szeged, Fonógyári út 24. Telephelye:

Részletesebben

KROK KOMPLEX REHABILITÁCIÓS ÉS OKTATÓKÖZPONT Közhasznú Nonprofit Kft. 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 55.

KROK KOMPLEX REHABILITÁCIÓS ÉS OKTATÓKÖZPONT Közhasznú Nonprofit Kft. 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 55. KROK KOMPLEX REHABILITÁCIÓS ÉS OKTATÓKÖZPONT Közhasznú Nonprofit Kft. 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 55. Kapocs EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT KORAI FEJLESZTŐ és GONDOZÓ KÖZPONT PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Részletesebben

Szakmai terv 2010. Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja

Szakmai terv 2010. Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja Szakmai terv 2010. Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja MEREK 2010. évi szakmai terv A MEREK szakmai terve 2010. évre Misszió A Merek célja a mozgássérült emberek társadalmi integrációjának elősegítése

Részletesebben

Tanulmány ÁROP-1.A.5-2013-2013-0028

Tanulmány ÁROP-1.A.5-2013-2013-0028 Tanulmány ÁROP 1.A.5 számú pályázat keretében, a Polgármesteri Hivatalok szervezetfejlesztése ÁROP-1.A.2 pályázatban vállalt intézkedések felülvizsgálata ÁROP-1.A.5-2013-2013-0028 Tartalom 1. Bevezetés...

Részletesebben

Kihívások, kockázatok és válaszok a hadtudományi doktori képzésben

Kihívások, kockázatok és válaszok a hadtudományi doktori képzésben Padányi József Haig Zsolt Kihívások, kockázatok és válaszok a hadtudományi doktori képzésben A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folyó oktatásban fontos szerepet tölt be a doktori képzés. A három doktori

Részletesebben

A gyakorlati képzés a szakképzésben

A gyakorlati képzés a szakképzésben MIHUCZ Sándorné Bevezető A gyakorlati képzés a szakképzésben Az iskolai rendszerű szakképzés átalakítása az 1990-es évek elejétől folyamatosan napirenden lévő téma, minden oktatáspolitikához kapcsolódó

Részletesebben

Dr. Dávid László, egyetemi tanár

Dr. Dávid László, egyetemi tanár Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Menedzsment koncepció 2012 2016 BEVEZETŐŐ Dr. Dávid László, egyetemi tanár aki közel van a jövőhöz azé lesz a jövő Tankó S. Károly Jelenleg a Sapientia Erdélyi

Részletesebben

OKTATÁSI, KÉPZÉSI IGÉNYEK MEGHATÁROZÁSÁRA IRÁNYULÓ KÉRDŐÍVES VIZSGÁLATOK MÓDSZERTANA

OKTATÁSI, KÉPZÉSI IGÉNYEK MEGHATÁROZÁSÁRA IRÁNYULÓ KÉRDŐÍVES VIZSGÁLATOK MÓDSZERTANA Eszközcsomag a vállalati igények, a szakképzési kínálat és az emberi tőke kapacitásainak hatékony összehangolására Adaptáljuk! OKTATÁSI, KÉPZÉSI IGÉNYEK MEGHATÁROZÁSÁRA IRÁNYULÓ KÉRDŐÍVES VIZSGÁLATOK MÓDSZERTANA

Részletesebben

A TABÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ

A TABÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ A TABÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2007. SZEGED TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1. Az intézmény rövid bemutatása 1.2. Az intézmény minőségfejlesztési

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Székesfehérvár, Munkácsy Mihály utca 10. 1 MOTTÓNK: Félig sem olyan fontos az, mit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk. Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb

Részletesebben

Városok és régiók egyezmény a gyermekek elleni szexuális erőszak megállítására

Városok és régiók egyezmény a gyermekek elleni szexuális erőszak megállítására Városok és régiók egyezmény a gyermekek elleni szexuális erőszak megállítására A Kongresszus hozzájárulása az Európa Tanács számára ÖTBŐL EGY kampány A Kongresszusi Iroda 2012. szeptember 14-én megadott

Részletesebben

Együttműködési megállapodás FORDÍTÁS MFTE PROFORD

Együttműködési megállapodás FORDÍTÁS MFTE PROFORD Együttműködési megállapodás FORDÍTÁS 2013 MFTE PROFORD SZERZŐK Balázs Márta EDIMART Tolmács- és Fordítóiroda Kft. Bán Miklós espell fordítás és lokalizáció zrt. Hajdú Csaba M-Prospect Oktatási és Szolgáltató

Részletesebben

A vizuális projekt, mint eszköz a kompetenciafejlesztésre a pedagógusképzésben

A vizuális projekt, mint eszköz a kompetenciafejlesztésre a pedagógusképzésben A vizuális projekt, mint eszköz a kompetenciafejlesztésre a pedagógusképzésben WIEDERMANN Katalin Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Vác widi.kati@gmail.com A kulcskompetenciák Napjainkban a pedagógus szerepe

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány REFORMTÖREKVÉSEK A MAGYAR KÖZIGAZGATÁSBAN AZ EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK

Részletesebben

Szociális és gyermekvédelmi szabályozók NGYE-NSZ. (szolgáltatási standardok) VITAANYAG. Készítette: Dr. Magyar Gyöngyvér Vida Zsuzsanna

Szociális és gyermekvédelmi szabályozók NGYE-NSZ. (szolgáltatási standardok) VITAANYAG. Készítette: Dr. Magyar Gyöngyvér Vida Zsuzsanna NGYE-NSZ A nevelőszülői ellátás standard-leírása (szolgáltatási standardok) VITAANYAG Készítette: Dr. Magyar Gyöngyvér Vida Zsuzsanna NGYE-NSZ Létrehozás dátuma: 2006. november 2007. február 1 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Előterjesztő: Gábor Ákos, JÜK Bizottság elnöke ^ ^ ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2012. szeptember 05-i ülésére

Előterjesztő: Gábor Ákos, JÜK Bizottság elnöke ^ ^ ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2012. szeptember 05-i ülésére Előterjesztő: Gábor Ákos, JÜK Bizottság elnöke ^ ^ ELŐLAP számú napirend. 3-u \L I3C0- Előterjesztve: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. szeptember 05-i ülésére Tárgy: A Pátyolgató Óvodára vonatkozó

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar

Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar Lelkes Mirtill Pénzügy és számvitel/államháztartás Önkormányzati intézmény költségvetéstervezési, finanszírozási, gazdálkodás rendszere. 2016. Lelkes

Részletesebben

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI 1. A KÖZNEVELÉS FELADATA ÉS ÉRTÉKEI A hazánk Alaptörvényében megfogalmazott feladatokat szem előtt

Részletesebben

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Sikeresen befejezték tanulmányaikat a Rendőrtiszti Főiskola mesterszakának

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont

Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont Tárgy: Beszámoló a Közös Hivatal tevékenységéről Tisztelt Képviselő-testület! A Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

1. Szakmai tevékenység támogatása. A munkacsoport feladata

1. Szakmai tevékenység támogatása. A munkacsoport feladata A Módszertani Gyermekjóléti Szakemberek Országos Egyesületének javaslata a család- és gyermekjóléti szolgálatok/központok feladatellátásának megszervezéséhez, létszámnormáinak megállapításához A munkacsoport

Részletesebben

1. A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI FŐISKOLA KÜLDETÉSE ÉS JÖVŐKÉPE... 4 2. A FŐISKOLA MINŐSÉGÜGYI KONCEPCIÓJÁNAK BEMUTATÁSA... 5 2.1. Minőségbiztosítás a

1. A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI FŐISKOLA KÜLDETÉSE ÉS JÖVŐKÉPE... 4 2. A FŐISKOLA MINŐSÉGÜGYI KONCEPCIÓJÁNAK BEMUTATÁSA... 5 2.1. Minőségbiztosítás a 1 1. A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI FŐISKOLA KÜLDETÉSE ÉS JÖVŐKÉPE... 4 2. A FŐISKOLA MINŐSÉGÜGYI KONCEPCIÓJÁNAK BEMUTATÁSA... 5 2.1. Minőségbiztosítás a Magyar Táncművészeti Főiskolán... 5 2.2. A Minőségfejlesztési

Részletesebben

Arany János Általános Iskola Pedagógiai programjának melléklete

Arany János Általános Iskola Pedagógiai programjának melléklete Pedagógiai programjának melléklete SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓK FEJLESZTŐ PROGRAMJA 2013. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető... 3 2. Alapelvek, célok az SNI tanulók ellátásában... 3 2.1. Alapelvek... 4 2.2.

Részletesebben

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. MÁRCIUS 28.

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. MÁRCIUS 28. HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. MÁRCIUS 28. Tartalomjegyzék A. Nevelési program...2 1 A nevelő-oktató munka alapelvei, területei...6

Részletesebben

Designer Drogok Prevenciós Program Tervezet

Designer Drogok Prevenciós Program Tervezet Designer Drogok Prevenciós Program Tervezet Problémafelvetés, beavatkozási területek: Magyarországon jelenleg a fiatalok jelentős része találkozik különböző tudatmódosító szerekkel. Ezek fogyasztása, illetve

Részletesebben

Az erdõgazdálkodás jogi háttere az Európai Unióban

Az erdõgazdálkodás jogi háttere az Európai Unióban Szedlák Tamás Az erdõgazdálkodás jogi háttere az Európai Unióban Erdõgazda az Unió küszöbén 2. Elõszó Az elmúlt években igen sokszor lehetett arról hallani, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás milyen

Részletesebben

A FOISKOLA MINOSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAMJA, A MINOSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA, MUKÖDTETÉSE ÉS FEJLESZTÉSE 2007-2008

A FOISKOLA MINOSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAMJA, A MINOSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA, MUKÖDTETÉSE ÉS FEJLESZTÉSE 2007-2008 A FOISKOLA MINOSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAMJA, A MINOSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA, MUKÖDTETÉSE ÉS FEJLESZTÉSE 2007-2008 1. Az európai és a hazai helyzet A globális kihívások között Európa számára egy út

Részletesebben

2008. szeptember elsején a harmadik tanévet kezdtem meg vezetőként. Láttam, látom, melyek azok a területek, amelyek további fejlesztésre várnak.

2008. szeptember elsején a harmadik tanévet kezdtem meg vezetőként. Láttam, látom, melyek azok a területek, amelyek további fejlesztésre várnak. 1. Bevezető gondolatok Az oktatás, a tudás szerepe a társadalom minden területén egyre nagyobb jelentőségű, az országok közötti versenyt is eldöntheti a tudásképesség. Különösen felértékelődik ez a digitális,

Részletesebben

Beszámoló a magyarországi Jövőképalkotó Műhelymunkáról. 2016. január 9., Budapest

Beszámoló a magyarországi Jövőképalkotó Műhelymunkáról. 2016. január 9., Budapest Beszámoló a magyarországi Jövőképalkotó Műhelymunkáról 2016. január 9., Budapest Összefoglaló Az alábbiakban a Magyarországon, Budapesten (Paulay Ede u. 7.), a szervezésében 2016. január 9-én, 9.00 és

Részletesebben

Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró. Szövegértés-szövegalkotás tanári kézikönyv 6.

Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró. Szövegértés-szövegalkotás tanári kézikönyv 6. Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró Szövegértés-szövegalkotás tanári kézikönyv 6. szövegertes6_kk_2014_ok.indd 1 SZÉPLAKI ERZSÉBET a Tankönyvesek Országos Szövetségétől 2008-ban elnyerte az Érdemes tankönyvíró

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. április 25-i ülése 23. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. április 25-i ülése 23. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. április 25-i ülése 23. számú napirendi pontja Javaslat települési és kistérségi szociális szolgáltatástervezési koncepciók jóváhagyására

Részletesebben

Református Pedagógiai Intézet OM 102246

Református Pedagógiai Intézet OM 102246 Református Pedagógiai Intézet OM 102246 Budapest-Debrecen-Miskolc-Nagykőrös Tárgy: Egyházi ének jelentés Iktatószám:31.21-0075 /2016. Ügyintéző: Dr. Jakab-Szászi Andrea Összefoglaló a hit- és erkölcstan

Részletesebben

Hajdúhadház Városi Önkormányzat Ügyrendi, Etikai és Közrendvédelmi Bizottsága Elnökétől

Hajdúhadház Városi Önkormányzat Ügyrendi, Etikai és Közrendvédelmi Bizottsága Elnökétől Hajdúhadház Városi Önkormányzat Ügyrendi, Etikai és Közrendvédelmi Bizottsága Elnökétől Előterjesztés Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő testületének 2012. április 26-án tartandó ülésére Tisztelt

Részletesebben

1. Az iskola nevelési programja...5. 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai...

1. Az iskola nevelési programja...5. 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 1. Tartalomjegyzék 1. Az iskola nevelési programja...5 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai...5 1.1.1. A nevelés-oktatás alapelvei...5 1.1.2.

Részletesebben

Az életpálya-tanácsadási on-line és off-line szolgáltatások hatékonyság-mérési módszertana a Nemzeti Pályaorientációs Portálon keresztül

Az életpálya-tanácsadási on-line és off-line szolgáltatások hatékonyság-mérési módszertana a Nemzeti Pályaorientációs Portálon keresztül TÁMOP 2.2.2-12/1-2012-0001 pályázati azonosítószámú A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése című kiemelt projekt Az életpálya-tanácsadási on-line és off-line szolgáltatások hatékonyság-mérési

Részletesebben

Gyakorlat képzés hálózatok az intézményi pedagógiai kooperációban

Gyakorlat képzés hálózatok az intézményi pedagógiai kooperációban Gyakorlat képzés hálózatok az intézményi pedagógiai kooperációban A kötet a Pedagógusképzést segítő hálózatok továbbfejlesztése a Dél-Dunántúl régióban elnevezésű, TÁMOP-4..2.B.2-3/-203-004 azonosító jelű

Részletesebben

Kulturális és Oktatási Bizottság. a Kulturális és Oktatási Bizottság részéről. az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság részére

Kulturális és Oktatási Bizottság. a Kulturális és Oktatási Bizottság részéről. az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság részére EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Kulturális és Oktatási Bizottság 17.7.2012 2011/0430(COD) VÉLEMÉNY a Kulturális és Oktatási Bizottság részéről az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság részére a közszféra

Részletesebben

DR. MOLNÁR ISTVÁN ÓVODA, ÁLTALÁNOS ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS GYERMEKOTTHON 4220 HAJDÚBÖSZÖRMÉNY, RADNÓTI M. U. 5. TEL.

DR. MOLNÁR ISTVÁN ÓVODA, ÁLTALÁNOS ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS GYERMEKOTTHON 4220 HAJDÚBÖSZÖRMÉNY, RADNÓTI M. U. 5. TEL. DR. MOLNÁR ISTVÁN ÓVODA, ÁLTALÁNOS ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS GYERMEKOTTHON 4220 HAJDÚBÖSZÖRMÉNY, RADNÓTI M. U. 5. TEL.: - FAX: 52/561-847, 561-848 E-mail: intezet@ovisk-hboszormeny.sulinet.hu

Részletesebben

Alapszolgáltatási Központ Gyermekjóléti Szolgálatának beszámolója az Észlelő-és Jelzőrendszer működéséről 2015 évben

Alapszolgáltatási Központ Gyermekjóléti Szolgálatának beszámolója az Észlelő-és Jelzőrendszer működéséről 2015 évben 1 Alapszolgáltatási Központ Gyermekjóléti Szolgálatának beszámolója az Észlelő-és Jelzőrendszer működéséről 2015 évben Kezet csak megfogni szabad Elveszíteni vétek Ellökni átok Egymásba simuló kezek tartják

Részletesebben

INTERJ1] FELSŐOKTATÁSRÓL. független parlamenti hét módosító indítványt nyújtott be az

INTERJ1] FELSŐOKTATÁSRÓL. független parlamenti hét módosító indítványt nyújtott be az INTERJ1] FELSŐOKTATÁSRÓL független parlamenti hét módosító indítványt nyújtott be az or;;zái2,g'~tűl(~s elnökének a felsőoktatási törvényjavaslat vitája során. Pénzügyminisztertámogatta és sürgette a felsőoktatási

Részletesebben

1. Vezetői program. 1.1. Bevezető. 1.2. Vezetői célok

1. Vezetői program. 1.1. Bevezető. 1.2. Vezetői célok 1. Vezetői program 1.1. Bevezető A csömöri Zeneiskolában eltöltött 16 év pedagógiai és 13 év vezetői munka révén megismerhettem a helyi sajátosságokat, jó kapcsolatot építettem ki a helyi nevelési-oktatási,

Részletesebben

Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl

Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl Zsolt Péter Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl Láthattunk az elmúlt 20 évben olyan Soros pénzből fizetett választási részvételre felszólító plakátot, ahol csak magyar liberális megmondóemberek

Részletesebben

Balatonvilágosi Szivárvány Óvoda PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni. /Véghelyi Balázs/

Balatonvilágosi Szivárvány Óvoda PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni. /Véghelyi Balázs/ Balatonvilágosi Szivárvány Óvoda PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni /Véghelyi Balázs/ 1 Az óvoda hivatalos elnevezése: BALATONVILÁGOSI SZIVÁRVÁNY ÓVODA Az óvoda pontos

Részletesebben

Hazai Leonardo mobilitási projektek ECVET elemeinek vizsgálata és jó példák gyűjtése

Hazai Leonardo mobilitási projektek ECVET elemeinek vizsgálata és jó példák gyűjtése Palencsárné Kasza Mariann Hazai Leonardo mobilitási projektek ECVET elemeinek vizsgálata és jó példák gyűjtése A tanulmány a Nemzeti ECVET szakértői hálózat projekt keretében, az Európai Unió támogatásával

Részletesebben

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Pedagógiai Programja 2015.

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Pedagógiai Programja 2015. A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Pedagógiai Programja 2015. 1. Nevelési program 1.1 Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai A Nyíregyházi Szakképző

Részletesebben

Falusiak (és nem falusiak) a felsőfokú tanulmányaik kezdetén

Falusiak (és nem falusiak) a felsőfokú tanulmányaik kezdetén KISS PASZKÁL FELSŐOKTATÁSI MŰHELY Falusiak (és nem falusiak) a felsőfokú tanulmányaik kezdetén A községekben élők társadalmi és regionális mobilitását követhetjük nyomon a 2007. évi jelentkezési és felvételi

Részletesebben

KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURÁNYI ISTVÁN

KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURÁNYI ISTVÁN KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURÁNYI ISTVÁN Foglalkoztatáspolitika: problémák és megoldások (Csoba Judit Czibere Ibolya [szerk.]: Tipikus munkaerõ-piaci problémák atipikus megoldások, Kossuth Egyetemi Kiadó,

Részletesebben

DOKUMENTUM. EDUCATlO 1995/3 DOKUMENTUM pp. 555-560.

DOKUMENTUM. EDUCATlO 1995/3 DOKUMENTUM pp. 555-560. DOKUMENTUM Az EDUCATIO dokumentumrovata ezúttal az ún. "Nemzetközi Érettségi" magyar leírását közli. A szöveget a nemzetközi érettségire való felkészítést és megméretést kísérleti jelleggel ellátó Karinthy

Részletesebben

A SZINERGIA ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A SZINERGIA ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A SZINERGIA ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 1031 Budapest, Erzsébet krt. 39. PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Véleményem szerint az országnak, a hazának egyik legfontosabb kérdése az, hogy ki neveli, és hogy neveli eljövendő

Részletesebben

Az egészségturizmus marketingkoncepciója. Vezetői összefoglaló

Az egészségturizmus marketingkoncepciója. Vezetői összefoglaló Magyar Turizmus Rt. Az egészségturizmus marketingkoncepciója Vezetői összefoglaló 2002. április 30. Végső jelentés Tartalom 1 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 2 1.1 A KUTATÁS HÁTTERE 2 1.1.1 A kutatás céljai 2 1.1.2

Részletesebben

(Közlemények) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK BIZOTTSÁG

(Közlemények) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK BIZOTTSÁG 2009.5.9. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 107/1 II (Közlemények) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK BIZOTTSÁG A Bizottság Közleménye Italok csomagolása, betétdíjas rendszerek

Részletesebben

A KÖNYVVIZSGÁLATI MEGBÍZÁSOK FELTÉTELEI

A KÖNYVVIZSGÁLATI MEGBÍZÁSOK FELTÉTELEI (A 2006. december 15-én vagy azt követően kezdődő időszakokra vonatkozó pénzügyi kimutatások könyvvizsgálataira hatályos. A standard 2. számú mellékletben található módosításai későbbi időpontban lépnek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

2004. évi CXL. törvény. a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól

2004. évi CXL. törvény. a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Az Országgyűlés abból a célból, hogy az állampolgárokat és a szervezeteket legszélesebb körben érintő közigazgatási

Részletesebben

Minőségirányítási Program. Kölcsey Ferenc Gimnázium Körmend 2010.

Minőségirányítási Program. Kölcsey Ferenc Gimnázium Körmend 2010. Minőségirányítási Program Kölcsey Ferenc Gimnázium Körmend 2010. I. Fenntartói minőségirányítási program (kivonat) A program célja, hogy megfogalmazza az intézménnyel szembeni elvárásait az egész rendszer

Részletesebben

TERVEZET DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZÉPTÁVÚ IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA

TERVEZET DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZÉPTÁVÚ IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA TERVEZET DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZÉPTÁVÚ IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2005-2010 TARTALOM 1. Bevezető... 3. oldal 2. Az ifjúsági korosztály Dunaújvárosban... 5. oldal 3. Az önkormányzat ifjúsági

Részletesebben

Válságban még fontosabb a kamarai tagság. Új utak keresése, a partneri együttmûködés hozhat eredményt. 10. évfolyam 5. szám. 2009.

Válságban még fontosabb a kamarai tagság. Új utak keresése, a partneri együttmûködés hozhat eredményt. 10. évfolyam 5. szám. 2009. Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 10. évfolyam 5. szám A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági havilapja 2009. május Válságban még fontosabb a kamarai tagság Nagy érdeklõdés övezte a

Részletesebben

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság A környezetvédelmi szemléletformálásra szolgáló 2015. évi költségvetési forráskeret felhasználásáról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-ei ülésére 1 ELŐTERJESZTÉS Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Döntés az Önkormányzat 2015-2019. közötti évekre vonatkozó Gazdasági Programjáról, Fejlesztési

Részletesebben

IDEGEN NYELV. 5 8. évfolyam

IDEGEN NYELV. 5 8. évfolyam IDEGEN NYELV 5 8. évfolyam Célok és feladatok Az ötödik évfolyam megkezdésekor már minden diák (legalább) egy éve tanulja az idegen nyelvet. Megértik a tanár kéréseit, óravezetését, ismerősek a feladattípusok,

Részletesebben

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Az elkészítésben közreműködő külső szakértők: Róka László, Deme Lóránt MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó

Részletesebben

Helyi Fejlesztési Stratégia

Helyi Fejlesztési Stratégia 2016. Helyi Fejlesztési Stratégia Hortobágyi LEADER Közhasznú Egyesület 1. mérföldkő Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló.2 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása az EU2020 és a Vidékfejlesztési

Részletesebben

Oroszlány város szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2009.

Oroszlány város szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2009. Oroszlány város szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2009. TARTALOM JEGYZÉK Bevezető 1 1. A koncepció elvi alapjai 1 1.1. Jövőkép megfogalmazása 3 1.2. Alapelvek megfogalmazása

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI SZÖVETKEZŐK ÉS TERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA

MEZŐGAZDASÁGI SZÖVETKEZŐK ÉS TERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA MEZŐGAZDASÁGI SZÖVETKEZŐK ÉS TERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA Budapest 2012. december 5. A MOSZ 2012. december 5-i közgyűlésének állásfoglalása A Közgyűlés az országos

Részletesebben

Herendi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8440 Herend Iskola u.8. Intézményi Minőségirányítási Program

Herendi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8440 Herend Iskola u.8. Intézményi Minőségirányítási Program 1 Herendi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8440 Herend Iskola u.8 Intézményi Minőségirányítási Program Készítette: Schindler Lászlóné Igazgató Módosítva: 2008. augusztus 29. 2 Jóváhagyta:

Részletesebben

PÁLYÁZAT. a Békéssámsoni Általános Iskola intézményvezető. (magasabb vezető) beosztás ellátására. Pályáztató

PÁLYÁZAT. a Békéssámsoni Általános Iskola intézményvezető. (magasabb vezető) beosztás ellátására. Pályáztató PÁLYÁZAT a Békéssámsoni Általános Iskola intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására Pályáztató Emberi Erőforrások Minisztere Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Orosházi Tankerülete Pályázó

Részletesebben

2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ HR CSEMEGÉK. belülrôl

2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ HR CSEMEGÉK. belülrôl 2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ Fekete Balázzsal, a Nestlé Hungária Kft. toborzási specialistájával HR CSEMEGÉK A Munkaügyi Közvetítôi és Döntôbírói Szolgálat belülrôl Interjú Rigler Diánával,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7.

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7. ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7. Beszámoló a Magyar Tudományos Akadémia területi bizottságai 2012. évi tevékenységéről Készítette: Látta: Megtárgyalta: Bertók

Részletesebben

A tervezésben résztvevő döntéshozóknak szóló ajánlások a TÁMOP 5.1.3-as program tapasztalatai alapján

A tervezésben résztvevő döntéshozóknak szóló ajánlások a TÁMOP 5.1.3-as program tapasztalatai alapján A tervezésben résztvevő döntéshozóknak szóló ajánlások a TÁMOP 5.1.3-as program tapasztalatai alapján Autonómia Alapítvány Közösségfejlesztők Egyesülete Lechner Lajos Tudásközpont Szociális Szakmai Szövetség

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 12-én 17.00 órai kezdettel tartott ülésén.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 12-én 17.00 órai kezdettel tartott ülésén. Farmos Község Önkormányzat J e g y z ő k ö n y v Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 12-én 17.00 órai kezdettel tartott ülésén. Jelen vannak: Horváth László polgármester,

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁRI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA POGRAMJA

SZÉKESFEHÉRVÁRI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA POGRAMJA REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA Székesfehérvár, Széchenyi út 20. Telefon: 22/310-018 E-mail: iskola@albaref.hu REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÉKESFEHÉRVÁR A SZÉKESFEHÉRVÁRI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA (OM azonosító:

Részletesebben

B E SZ Á M O L Ó A Polgárır Egyesületek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szövetségének 2010-évi munkájáról 2011. évi feladatok meghatározása

B E SZ Á M O L Ó A Polgárır Egyesületek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szövetségének 2010-évi munkájáról 2011. évi feladatok meghatározása B E SZ Á M O L Ó A Polgárır Egyesületek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szövetségének 2010-évi munkájáról 2011. évi feladatok meghatározása Tisztelt Küldött- Közgyőlés! Kedves Vendégeink! Tisztelt Hölgyeim

Részletesebben

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Hazánkban a politikai élet súlyos erkölcsi és identitási válsága alakult ki. E sorok írója abban látja a válság alapvető

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMJA

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMJA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMJA Szeged, 2013. május 15. 1 SZTE JGYPK TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAM Tartalom 1. A Program célja 2. A tehetséggondozás jelentősége

Részletesebben

Egy mikrorégió szerepvállalása a tudástársadalom megvalósulásában

Egy mikrorégió szerepvállalása a tudástársadalom megvalósulásában Egy mikrorégió szerepvállalása a tudástársadalom megvalósulásában Varró Bernadett Szent István Egyetem ABPK, Jászberény Varro.Bernadett@abpk.szie.hu A világot a gyors változások, a fokozódó globalizáció,

Részletesebben

TERVEZET BÁTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2015-2020. ÉVI GAZDASÁGI PROGRAMJA

TERVEZET BÁTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2015-2020. ÉVI GAZDASÁGI PROGRAMJA TERVEZET BÁTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2015-2020. ÉVI GAZDASÁGI PROGRAMJA Előterjesztés a 2014. január 21-én tartandó képviselő-testületi ülésre Készítette: Huszárné Lukács Rozália polgármester E L Ő T E R

Részletesebben

1. Pedagógiai módszertani felkészültség

1. Pedagógiai módszertani felkészültség 1. Pedagógus önértékelés Milyen a módszertani felkészültsége? Milyen módszereket alkalmaz a tanítási órákon és egyéb foglalkozásokon? Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Költségvetési Ellenőrző Bizottság JELENTÉSTERVEZET

EURÓPAI PARLAMENT. Költségvetési Ellenőrző Bizottság JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2004 Költségvetési Ellenőrző Bizottság 2009 IDEIGLENES 2005/0811(CNS) 3.11.2005 JELENTÉSTERVEZET Lars Heikenstennek a Számvevőszék tagjának történő jelöléséről (C6-0339/2005 2005/0811(CNS))

Részletesebben

a(z) 34 762 01 SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

a(z) 34 762 01 SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 762 01 SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi

Részletesebben

A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2016

A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2016 A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2016 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2016, a megyei fejlesztési és képzési bizottságok (MFKB-k) részére című

Részletesebben

Regionális és megyei szakiskolai tanulói létszámok meghatározása

Regionális és megyei szakiskolai tanulói létszámok meghatározása Regionális és megyei szakiskolai tanulói létszámok meghatározása a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB-k) részére (becslések a 2008-2012-es /2015-ös/ időszakra) A tanulmányt írta: Jakobi

Részletesebben

GYŐRI MOSOLYVÁR ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

GYŐRI MOSOLYVÁR ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GYŐRI MOSOLYVÁR ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 4 LEHEL UTCAI TAGÓVODA... 7 I. BEVEZETÉS... 8 II. GYERMEKKÉP, ÓVODAKÉP... 9 III. AZ ÓVODAI NEVELÉS FELADATAI... 10 IV. AZ ÓVODAI

Részletesebben

MÓRI TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUM 2015.

MÓRI TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUM 2015. MÓRI TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUM 2015. A Móri Táncsics Mihály Gimnázium/Táncsics-Mihály-Gymnasium Moor SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK ELFOGADÁSA ÉS JÓVÁHAGYÁSA A Móri Táncsics Mihály Gimnázium/ Táncsics-Mihály-Gymnasium

Részletesebben

Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési terve (Intézkedési terv) 2007-2012

Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési terve (Intézkedési terv) 2007-2012 1. melléklet Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési terve (Intézkedési terv) 2007-2012 A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA A

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Jóváhagyta: Békés Megye Képviselő-testülete Humán Ügyek Bizottsága

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Jóváhagyta: Békés Megye Képviselő-testülete Humán Ügyek Bizottsága BÉKÉS MEGYEI TISZA KÁLMÁN KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY PEDAGÓGIAI PROGRAM Jóváhagyta: Békés Megye Képviselő-testülete Humán Ügyek Bizottsága 2011. szeptember 1. hatállyal, 182/2011. (VIII.30.) HÜB számú határozatával

Részletesebben

Mosolykert Pedagógiai Program. Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Mosolykert Óvoda

Mosolykert Pedagógiai Program. Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Mosolykert Óvoda Mosolykert Pedagógiai Program Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Mosolykert Óvoda ADATLAP Az óvoda neve: Rövidített neve: Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Mosolykert Óvoda Mosolykert

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. Székesfehérvár 8000. Munkácsy Mihály utca 10. 1 oldal, összesen: 124

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. Székesfehérvár 8000. Munkácsy Mihály utca 10. 1 oldal, összesen: 124 1 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. Székesfehérvár 8000. Munkácsy Mihály utca 10. 1 oldal, összesen: 124 I. rész: 2 NEVELÉSI PROGRAM II. rész: HELYI TANTERV 2 oldal, összesen: 124 3 MOTTÓNK: Félig sem olyan fontos

Részletesebben

A FŐTITKÁR JELENTÉSE AZ ELNÖKSÉG TAGJAI RÉSZÉRE AZ EURÓPAI PARLAMENT. 2010-es PÉNZÜGYI ÉVRE VONATKOZÓ ELŐZETES KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZAT-TERVEZETÉRŐL

A FŐTITKÁR JELENTÉSE AZ ELNÖKSÉG TAGJAI RÉSZÉRE AZ EURÓPAI PARLAMENT. 2010-es PÉNZÜGYI ÉVRE VONATKOZÓ ELŐZETES KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZAT-TERVEZETÉRŐL A főtitkár 2009/03/05 Réf.: D(2009) 9352 A FŐTITKÁR JELENTÉSE AZ ELNÖKSÉG TAGJAI RÉSZÉRE AZ EURÓPAI PARLAMENT 2010-es PÉNZÜGYI ÉVRE VONATKOZÓ ELŐZETES KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZAT-TERVEZETÉRŐL (az Eljárási

Részletesebben

GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019

GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 BALATONSZÁRSZÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 Balatonszárszó, 2015.március 23. A gazdasági programot a Képviselő-testület 80/2015.(III.23.) számú határozatával

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 28.1.2009 COM(2009) 20 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az elektronikus számlázás terén megvalósuló technológiai fejlesztésekről, valamint

Részletesebben