F E L J E G Y Z É S. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 20-i ünnepi üléséről. Ülés helye: Városháza Díszterme

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "F E L J E G Y Z É S. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 20-i ünnepi üléséről. Ülés helye: Városháza Díszterme"

Átírás

1 F E L J E G Y Z É S Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 20-i ünnepi üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Filvig Géza Marsovszky Lászlóné Simon Zoltán Tihanyi Tiborné Turi Tibor Juhász Gábor Rumi László Szabó Patrik Török Ferenc Varga Nelli Képviselő: 10 fő Távollévők: Loibl László Török Gusztáv Andor Jelenlévők: Dr. Bedics Andrea jegyző Dr. Kiss Csaba aljegyző Polgármesteri Hivatal irodavezetői, köztisztviselői Városi kitüntető díjakban részesülők Török Ferenc polgármester: Köszönti a megjelent képviselőket, érdeklődőket, a Polgármesteri Hivatal dolgozóit. Ünnepi köszöntője után ismerteti, hogy ezen alkalommal kerülnek átadásra a Városi Kitüntető Díjak. Rövid ünnepi műsorra kerül sor, melyen Vörös Nóra szavalatát és a Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény csellóduóját hallhatják a jelenlévők. Ismerteti a Képviselő-testület 137/2012. öh. számú határozatát, melyben a Városi Kitüntető Díjakról döntöttek, majd felkéri Simon Zoltán alpolgármestert, hogy mondja el a Kalocsa Város Ifjúságának Neveléséért Díjjal kitüntetett Herrmann Jánosné laudációját. Simon Zoltán alpolgármester: Mindig nagy öröm, és megtiszteltetés számomra, ha egy olyan kolléganőnek az életpályáját méltathatom, akit magam is mélyen tisztelek és pedagógiai életművét példamutatónak tartom. Herrmann Jánosné Kalocsán született. Tanítói képesítése megszerzése után először házitanító volt, majd között Felsőkálinfalva és Máramaros népiskoláiban dolgozott, mint tanítónő. De emlékezhetnek rá Isaszegen és Püspökszentlászlón is, mert az ottani iskolákban is dolgozott. Amikor hazakerült, Felsőereken kezdett el tanítani, és miután férjhez ment, áthelyezték Kalocsára. A Belvárosi Iskola volt az első kalocsai munkahelye, majd elhívták a Tanítóképző Gyakorló Iskolájába, innen ment nyugdíjba. A lelkes, a gyermekekért fáradhatatlanul dolgozó tanítónőt kollégái éppúgy tisztelték és szerették, mint tanítványai, és azok szülei. Óráira mindig lelkiismeretesen felkészült, gondosan összeállított óravázlatai tükrözték alaposságát. Tanítványairól az volt a vélemény, hogy nemcsak az iskolában, de azon kívül is példásan viselkednek, megállják helyüket. Mindig nagy gondot fordított arra,

2 hogy osztályát ne csak rend és tisztaság, de esztétikum is jellemezze. A szülőkkel állandó kapcsolatban volt, tanítványai otthoni munkáját, családi életét is figyelemmel kísérte. Észrevette, ha nehéz körülmények között élő gyermek volt az osztályában, és mindent megtett azért, hogy segítsen a sorsán. Nyugdíjba vonulása után újra hívták tanítani, és ő örömmel ment. Még hosszú évekig dolgozott az Eperföldi Általános Iskolában és az akkor még Kisegítő Iskolában. A sérült gyermekekkel is nagy türelemmel foglalkozott, tanulmányi versenyre is felkészítette őket. Egész életében mind a mai napig az olvasástanítás megreformálásért fáradozott. Cikkei jelentek meg erről a Tanító c. lapban, mindig érvelt az általa megtapasztalt értő olvasás módszere mellett, és nem tett le arról, hogy bebizonyítsa igazát. Hosszú, eredményes szakmai munkája, küzdelmes élettel párosult. Az Oral History Archívum és az 1956-os Magyar Forradalom Története Dokumentációs és Kutatóintézetének 1991 őszén meghirdetett pályázatán a család életéről írt pályaművével első díjat nyert, amelyben feldolgozta saját és családja életét az átélt események és dokumentumok alapján. A történelem viharai nem kímélték a családot, amely véső alatt edződött, de az összetartás, a szeretet és a hit midig győzedelmeskedett. Herrmann Jánosné egész életében nagy tiszteletnek örvendett a városban, fantasztikus emlékezete őrzi a múlt kincseit. Embersége, elhivatottsága alapján ő egy igazi tanító, a szó legnemesebb értelmében. Hermann Jánosné egész munkásságát végigkísérte a hit és a felebaráti szeretet. Úgy élt és dolgozott, ahogy azt a hit diktálta, amelyet hűen tükröz Arany János két kis verssora: drága kincs a hit, tűrni és remélni megtanít Kedves Juliska Néni! Köszönöm a kalocsaiak nevében, hogy szeretetével, emberségével, soha nem múló lelkesedésével és hitével példát mutat a mai generációnak. Kívánunk önnek jó egészséget, és még sok örömet családja körében. A díj átadása után felkéri Marsovszky Lászlóné képviselőt, hogy mondja el a Kalocsa Város Művelődési Díjával kitüntetett Mácsai Ferencné laudációját. Marsovszky Lászlóné: Száguldva vágtat, rohan az idő. Sorra váltják egymást föl a hetek. Minden nyár gyorsabb, mint az előző. Az időnek, nem mondhatsz állj meg-et. Egy csodálatos pályafutás a végéhez érkezett. Letetted a játékot, a kedves mindenki által ismert és szeretett mosolyt, mely a gyermekek felé áradt. Negyven év. A Felsőfokú Óvónőképző elvégzése után 1972-ben kezdted el óvónői pályafutásod az Öregcsertői Napközi Otthonos Óvodában, majd Kalocsára költözve 1980-tól a Petőfi Sándor utcai óvodában folytattad, majd a Zöldfa utcai óvodából köszöntél el. Te nem elméleti pedagógus voltál, nem írtál nemzetközileg is elismert programokat, csak töretlen hittel, feltétel nélküli szeretettel tetted a dolgod. Ugye, mintha most lett volna, amikor félénken mentél be a csoportszobába a gyermekekhez, izgatottan indultál feléjük, ők hozzád siettek, átöleltek, kedvesen fogadtak és bíztak benned. De nemcsak a gyerekekből váltottál ki szeretetet, hanem kollégáidból, szülőkből, akik mindig bátran fordulhattak hozzád kéréseikkel, gondjaikkal. Munkádat a folyamatos önképzés, magas színvonal, a jobbító szándék és következetesség jellemezte. Elkötelezett híve voltál a Zöldszíves programnak.

3 Munkád során kiemelkedett remek szervezőképességed, a rendezvények, közös programok hajtó motorja voltál. Az egyik legszebb, legáldottabb, de ugyanakkor a legfelelősségteljesebb élethivatást ajándékozta neked a teremtő. Az óvónő a pedagógus olyan műhelyben dolgozik, ahol nem érzéketlen kővel, nem arannyal, hanem annál is drágább anyaggal, a gyermeki lélekkel foglalkozhat. Az anyaggal lehet úgy bánni, ahogy akarunk, vagy a fantáziánk diktálja, a gyermeki lélekkel soha, az egészen más. Csak nagy türelemmel, odafigyeléssel, szeretettel lehet megnyerni őket, eredményt elérni. mint a virág, mely csak az éltető napsugár melegére nyílik ki, akkor mutatja meg szépségét, illatát. Ibolya óvó néni tudta, hogy ez csak úgy lehetséges, ha a maga lelkének tiszta kincseit osztogatja szét a gyermekeknek. A szeretet türelmes, jóságos, és soha nem kérkedik. Köszönet érte. A díj átadása után felkéri Turi Tibor képviselőt, hogy mondja el a Kalocsa Város Egészségügyi Díjával kitüntetett dr. Grabarits István laudációját. Turi Tibor képviselő: Dr. Grabarits István 1977-ben került Kalocsára a mai Belvárosi Gyógyszertár vezetőjeként ben privatizálta a gyógyszertárat, azóta, mint tulajdonos látja el a város és a környező települések lakosságát. A patika folyamatosan fejlődött, korszerűsödött a keze alatt, igényes környezetet alakítottak ki. Törekednek arra, hogy a betegek hozzájuthassanak a legkorszerűbb termékekhez, és nemcsak a gyógyszeripar, hanem a természetgyógyászatban alkalmazott szerek is megjelennek a patikában. A gyógyszerek forgalmazása mellett, egyéb egészségügyi szolgáltatásokkal, korszerű szakrendelők létrehozásával, üzemeltetésével biztosít lehetőséget a háziorvosoknak és a szakorvosoknak a lakosság magas szintű ellátásához óta foglalkozik gyógyszerésztörténeti kutatásokkal. A XVIII. századi magyarországi materia medica és annak értékelése című gyógyszerészdoktori értekezését 1980-ban summa cum laude minősítéssel védte meg. E tárgykörben készített tanulmányaival számos szakmai rendezvényen aratott komoly sikereket. Tudásának, emberségének, becsületességének köszönhetően jelentős szervezetekben töltött és tölt be tisztségeket: - A Magyar Gyógyszerészeti Társaság Gyógyszerésztörténeti Szakosztályának 1984-től alelnöke, között elnöke ben az Egészségügyi Tudományos Tanács Gyógyszer Alkalmazási Bizottsága tagja. - A Magyar Orvostörténelmi Társaságnak 1994-től egyik alelnöke. - Az MTA Orvostörténeti Munkabizottságának tagja. - A Magyar Gyógyszerésztörténeti Társaság alapító tagja és elnöke 2002-óta től 2003-ig a Magyar Gyógyszerész Kamara vezetőségében különféle tisztségeket, kétszer pedig ( és ) az alelnöki tisztet töltött be. A Szegedi Tudományegyetem 2005-ben címzetes egyetemi docensi rangot adományozott számára. Szakmai munkája alapján számos elismerésben részesült. Egészségügyi miniszteri dicséret (1977), Vilmon Gyula nívódíj (1982), Kiváló Gyógyszerész (1991), Weszprémi István emlékérem (2000), Ernyey József emlékérem (2001), évi Kamarai Életmű Díj, Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (2003), A szatmárnémeti szakmai kollégium tiszteletbeli tagja (2003). A Román Gyógyszerésztörténeti Társaság tiszteletbeli tagja (2003). Pro Sanitate Díj, kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként az egészségügyi minisztertől (2009). Kalocsára kerülése után 1978-tól tanulmányozta a Főszékesegyházi Könyvtárban őrzött orvosi-, gyógyszerészi-, botanikai- és kémiai műveket, melyekből 1981-ben a Bács- Kiskun

4 megyei Orvos- Gyógyszerésznapok kalocsai rendezvényére szakkiállítást rendezett a Könyvtár folyosóján. A kiállítás olyan nagy sikert aratott, hogy 1982-ben Budapesten a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban ismét ki kellett állítani az értékes anyagot. Dr. Grabarits István, a kiváló gyógyszerész szakmai munkája alapján, és mint kalocsai polgár a város kulturális életében betöltött kiemelkedő szerepe alapján egyaránt méltó arra, hogy nemzeti ünnepünkön Kalocsa Város Önkormányzata Egészségügyi Díjban részesítse. Magam, képviselőtársaim, és a lakosság nevében köszönjük a város érdekében kifejtett, több évtizedes áldozatos munkáját, kívánjuk, hogy teljék öröme úgy a maga, mint az általa kijelölt úton haladók maradandó eredményeiben. A díjat a délután folyamán a polgármester és Turi Tibor képviselő személyesen adja majd át a kitüntetettnek, aki jelenleg kórházban van. Jobbulást és mihamarabbi gyógyulást kívánnak neki. Felkéri Rumi László képviselőt, hogy mondja el a Kalocsa Város Közszolgálatáért Díjjal kitüntetett dr. Hargitai László laudációját. Rumi László képviselő: Dr. Hargitai László március idusán született Homokmégyen, földműves család sarjaként. Az általános iskola elvégzését követően 1972-ben a Szent István Gimnáziumban érettségizett ben nyomdász szakmunkás végzettséget szerzett, majd három évig, sorkatonai szolgálatának megkezdéséig, a Kalocsai Petőfi Nyomdában dolgozott. Hivatásos rendőri szolgálatát június elsején kezdte meg a Kalocsai Rendőrkapitányságon, ahol fokozatosan haladt felfelé a ranglétrán. Először közlekedési járőr, baleseti helyszínelő, nyomozó, vizsgáló majd vizsgálati alosztályvezető-helyettes lett márciusától a Rendőrkapitányság vezetésével bízták meg. 17 évig volt városunk rendőrkapitánya, majd a Budapesti Rendőr-főkapitányságon hivatalvezető beosztást látott el. A rendőri szolgálati évei alatt a Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi szakán szerzett diplomát, majd 1999-ben a József Attila Tudományegyetem Jogi Karának elvégzése után jogi szakvizsgát tett ban jelentős változás következett életébe, újra Kalocsára költözött. Több éven keresztül ügyvédi hivatása mellett önkormányzati képviselőként vett részt a helyi közéletben. Jelenleg Kalocsa Város Önkormányzatának köztisztviselője. Ha végiggondoljuk életútját, láthatjuk, hogy egész eddigi életét, pályafutását a köz szolgálata határozta, határozza meg. Mindig alázattal, szorgalommal és becsülettel végzete munkáját, amelyben nem csak munkatársaitól várt el fegyelmezett munkavégzést, de önmaga is maximális precizitással igyekszik megfelelni a magas követelményeknek. Munkabírása nem ismer határokat. Következetes, törvénytisztelő. A közvetlen munkatársai azonban a szigorú külső mögött megláthatják az embert is. Azt az embert, akinek egyedi, utánozhatatlan humora megtöri a szigort. Azt az embert, aki szeretettel, törődéssel és aggodalommal a szemében fordul felesége felé és áll mellette hosszú évek óta a nehéz időkben. Azt az embert, ki szülőként büszkén és fátyolos tekintettel néz fiára, aki apja nyomdokaiba lépett. Azt az embert, aki bár feleslegesen sosem beszél, ki nem mondható lelkesedéssel képes hosszú perceken keresztül, mosollyal az arcán rajongani egy különleges bélyegért, vagy épp a gyűjteményéből hiányzó pénzérméért. Azt az embert, ki a megfelelő helyen és megfelelő időben szokott mosolyogni. Valószínűleg most is ezt teszi, amikor eddigi pályafutásának, mindenki előtt példaként álló munkájának elismerése képen átveszi a Kalocsa Város Közszolgálatáért Díjat. A díj átadása után felkéri dr. Filvig Géza képviselőt, hogy mondja el a Kalocsa Város Sport Díjával kitüntetett Busa Attila laudációját.

5 Dr. Filvig Géza képviselő: Több mint húsz évvel ezelőtt az akkor megnyílt kalocsai uszodánál jelentkezett, lenne-e számára valamilyen munkahely, dolgozni szeretne. Az uszodavezetővel történt beszélgetés eredménye, hogy belépett az uszodához udvaros beosztásba. Már akkor kitűnt sokoldalúsága aktivitása, munkaszeretete. Busa Attila l966-ben született Kalocsán, általános iskolát Szakmáron, szakiskoláját Kalocsán végezte. Szülei, nagyszülei Szakmáron gazdálkodtak, de fiatalemberként, úgy gondolta, ő más irányú életpályára hivatott. Elvégezte az uszodamesteri, majd az úszóedzői tanfolyamot, bekapcsolódott az akkor szerveződő Kalocsai Úszó Egyesület munkájába, ahol Sztankovics István (Tyutyú) keze alatt vált úszóedzővé. Itt megtalálta életcélját, a gyermekek, fiatalok egészséges életmódra nevelését. Különös érzékkel foglalkozott az óvodáskorúak vízhez szoktatásával. Ezt nem lehet tanfolyamon elsajátítani, ehhez érzék, hivatástudat kell. Sztankovics István váratlan halálával az ő vállára nehezedett az egyesület szakmai vezetése, gondja. Attila olyan típus, akit a megnövekedett feladatok még több munkára serkentenek, hisz az elvégzett munka eredményében, ami megmutatkozik, mint a magánvállalkozásában, mint az egyesület működésében. Van jövőképe, vallja, hogy a sportban és az életben is a munka a tiszta becsületes munka hoz maradandó eredményt. Az úszó egyesületnek alelnöke, vezetőedzője, napi rendszerességgel vezeti az edzéseket, végzi az úszásoktatást, szervezi a nyári úszótáborokat. Mindezt nem az anyagi haszonszerzés motiválja, hanem a nevelés a sport szeretete. A fizetséget főleg a gyerekek részéről kapja, akik körülrajongják, olyan szeretettel, megbecsüléssel, amit csak kivételes intuícióval lehet elérni. Példás családapa, két leánya nagy szeretettel övezi annak ellenére, hogy az edzéseken is és a nevelésükben is szigorú konzervatív elveket követ. Busa Attila követendő jó példa a fiatal korosztály számára: következetes becsületes munkával lehet boldogulni itt Magyarországon, lehet megfelelő egzisztenciát teremteni a családja és a maga számára. Városunknak szüksége van az ilyen sokoldalú, kreatív gondolkodású és tenni akaró polgárokra. A Jó Isten áldását kérem további munkájára még sok éven át! A díj átadása után felkéri Török Ferenc polgármestert, hogy mondja el a Kalocsa Város Polgármesterének Kitüntető Díjával jutalmazott dr. Mészáros István laudációját. Török Ferenc polgármester: február 24-én született Győrben, egy testvéröccse van. A győri Gyárvárosi Általános Iskola elvégzését követően Sopronban, a Roth Gyula Erdészeti Szakközépiskolában érettségizik. Szemináriumi éveit szülővárosában Győrben kezdi, majd egyetemi tanulmányait 1996-tól ösztöndíjjal Rómában folytatja tovább. A kánoni joggal teológiai képzése kezdetétől érdeklődéssel foglalkozik, 2001-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Intézetének hallgatója ban summa cum laude kánonjogi diplomát szerez, majd ben PhD doktori fokozatot vesz át Dr. Erdő Péter prímás jelenlétében, aki tanára is volt. Dr. Bábel Balázs érsek hat társával együtt június 29-én áldozópappá szenteli a Kalocsa- Kecskeméti Főegyházmegye számára. Ugyanettől az évtől a Kalocsa-Eperföldi Plébánia káplánja, és egyben érseki titkár tól a Kalocsa-Kecskeméti Érseki Bíróság tagja tól érseki irodaigazgató-helyettes, 2009-től érseki irodaigazgató július 1-jével a Szent István király templom igazgatója, ezzel együtt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kalocsai Gyermekotthona lelkésze, de lelkipásztorilag ellátja Kalocsa-Negyvenszállást is

6 augusztus 1-től a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye általános helynöke, lemondásáig június 1-től az Incrementum Érseki Vagyonkezelő Központ igazgató-helyettese június 22-től a Tomori Pál Főiskola szenátusának tagja július 6-án Kalocsa és a szállások páratlan hagyománykincsének elhivatott ápolásáért Pécsiné Ács Sarolta-díjjal tüntetik ki augusztus 12-től a Szent István király herma és az ereklyék őre november 4-től a Kalocsai Fegyház- és Börtön lelkésze, a 2011/2012-es tanévtől a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény filozófia tanára is. Dr. Mészáros István július 1. óta él Kalocsán. Ez egy emberöltőhöz viszonyítva nem nagy idő, de szülővárosától Győrtől életállapotszerűen távol lenni, már jelentős. Élhetett volna itt honvággyal küszködve idegenként, ehelyett hasznos polgára akart lenni Kalocsának. Számtalan módon bizonyította ragaszkodását a Kalocsai Sárköz hagyománykincse iránt, nem tagadva, hogy őszintén, rajongásig szereti népünket. Méltó utóda Dr. Kujáni Ferencnek, akit ő maga is szellemi mentorának tekint. Dr. Mészáros István a szoros értelemben vett lelkipásztori munkán túl igen sokat tett azért, hogy a hímzés, a viselet, a pingálás és a tánc újra az őt megillető figyelem és érdeklődés középpontjába kerüljön. A Jézus Szíve és az andocsi búcsúk, a nagyhírű egykori jezsuita gimnázium szellemi örökségének ápolása, a Szent István király templom városi rendezvényeink életébe integrálása, Szent István királyunk kultuszának élesztése mind az ő nevéhez kapcsolódik. Magyar vizslájának Hírös neve is tudatosan őrzi népünk tájnyelvét. Személyén keresztül a Kalocsa Kecskeméti Főegyházmegye és Kalocsa Városa jó és előremutató párbeszédben áll egymással. Népünk hagyományai ápolásával tiszta forrást őriz az utókor számára. Végül szeretném a laudációt Pál Apostol az Efezusiaknak írt leveléből vett sorokkal zárni, mely jól szemlélteti Dr. Mészáros István, István Atya hitét, amely szerint Ő él és amellyel példát állít számunkra. Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek egymást szeretettel. Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet. Egy a Test és egy a Lélek mint ahogy hivatásotok is egy reményre szól! A díj átadása után felkéri Varga Nelli képviselőt, hogy mondja el a Kalocsa Városáért Díjjal kitüntetett Dr. Svébis Mihály laudációját. Varga Nelli képviselő: Dr.Svébis Mihály szeptemberében született, a Pest megyei Újhartyánban. Középiskolai tanulmányait a kecskeméti Piarista Gimnázium diákjaként kitűnő eredménnyel végezte. Az orvosi pályára 16 éves kora óta tudatosan készült úgy, hogy nem egy családi hagyomány továbbvitelének kényszere, és nem szülői elvárások terelték. Orvosi diplomáját a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen cum laude minősítéssel szerezte. Nős, négy gyermek édesapja. Hivatásának kezdetétől a kecskeméti Megyei Kórház orvosaként, szakvizsga után sebészként dolgozik, ahol szinte két évtizede kiemelt felelősséggel járó feladatokkal is megbízták: előbb a központi műtő vezetője, majd orvosigazgató, 2006 óta pedig főigazgató. Természetesen alaphivatásától soha nem távolodott el, a többi orvossal együtt, a mai napig műtőasztal mellé áll. Eddigi életútját felvázolni a teljesség igényével e méltatás keretein belül nem könnyű feladat, egy egyszerű felsorolással azonban egyértelműen megfogalmazható. Újhartyán és Kecskemét Város Díszpolgára. A vezetése alatt álló Megyei Kórház eddig példátlan módon kétszer egymás után nyerte el az Év Kórháza címet. Bács-Kiskun Megye Egészségügyéért Díjjal,

7 később Bács Kiskun Megyéért Díjjal ismerték el elhivatottságát, kiemelkedő szintű szakmai és vezetői tevékenységét. Mindezeket, továbbá az oktatás, és a tudomány területén kifejtett munkásságát a Magyar Köztársaság legmagasabb kitüntetéseivel díjazták: 2005-ben Pro Sanitate kitüntetésre, 2011-ben a Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjére tartották érdemesnek. A mai napon, Kalocsa Városáért Díjjal persze nem az előbb említettekért köszöntjük. Ám ahhoz, hogy nyilvánvalóvá tegyünk egy figyelemre méltó tényt, szükséges volt mindezt felsorolni. Mert egy ilyen életpályával rendelkező ember, aki ráadásul nem kalocsai lakos, mintegy 100 km távolságból, mindenfajta ellenszolgáltatás, előny és érdek nélkül is szívügyének tekintette, hogy részt vegyen abban a megfeszített munkában, amit a helyi lakosság által jól ismert csapat végzett kórházunk megmentése érdekében. Tisztelt Főigazgató Úr! Nem tudom, emlékszel-e, néhány hónapja feltettem egy sokunk által megfogalmazott, de addig ki nem mondott kérdést. Valahogy így hangzott: Elmondod-e majd egyszer, miért segítettél és segítesz nekünk?. Mire azt felelted: Ez rendkívül egyszerű: mert erre kértetek. Én most hasonló egyszerűséggel szeretném tolmácsolni mindannyiunk reakcióját: KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! A díj átadása után Török Ferenc polgármester megköszöni a részvételt, majd meghívja a résztvevőket a további városi rendezvényekre is. Kmft. (Török Ferenc) polgármester (Dr. Bedics Andrea) jegyző

F E L J E G Y Z É S. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről. Ülés helye: Városháza Díszterme

F E L J E G Y Z É S. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről. Ülés helye: Városháza Díszterme F E L J E G Y Z É S Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Filvig Géza Marsovszky Lászlóné Simon

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 13-i üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Filvig Géza Marsovszky Lászlóné Simon Zoltán

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 10-i rendkívüli üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Filvig Géza Loibl László Rumi László

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Minden eddiginél több díj és elismerés a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2015. december 11-én megtartott ünnepi díjátadóján

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Minden eddiginél több díj és elismerés a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2015. december 11-én megtartott ünnepi díjátadóján SAJTÓKÖZLEMÉNY Minden eddiginél több díj és elismerés a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2015. december 11-én megtartott ünnepi díjátadóján Köztestületünk - a számos közfeladat ellátása mellett-

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 16-i üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Filvig Géza Loibl László Rumi László Szabó

Részletesebben

PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2003. (V. 10.) SZÁMÚ RENDELETE

PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2003. (V. 10.) SZÁMÚ RENDELETE PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2003. (V. 10.) SZÁMÚ RENDELETE Az Önkormányzat által adományozható elismerő címekről és kitüntetésekről* (Egységes szerkezetben) Paks Város Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 28-i üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Filvig Géza Loibl László Rumi László Szabó

Részletesebben

KITÜNTETÉSEK. az alábbi kollégáknak adott át magas rangú kitüntetéseket.

KITÜNTETÉSEK. az alábbi kollégáknak adott át magas rangú kitüntetéseket. H Í R E K KITÜNTETÉSEK Az elmúlt évtizedek gyakorlatának megfelelően idén is több kitüntetést adtak át március 15-e alkalmából. A földügyi szakigazgatás területein (földmérés, földügy és térképészet) kifejtett

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 8-i üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Filvig Géza Marsovszky Lászlóné Simon Zoltán

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Dr. Filvig Géza

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Dr. Filvig Géza J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 27-i üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Filvig Géza Szabó Patrik Török Gusztáv

Részletesebben

Gyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál

Gyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál MAGYAR NYELVJÁRÁSOK 52 (2014): 7 11. A DEBRECENI EGYETEM MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK LEKTORÁLT FOLYÓIRATA Gyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál I. Tisztelt Gyászolók! A végső búcsúvétel idején

Részletesebben

Dr. Szondi Lipót Emlékalapítvány tevékenységének bemutatása. Dr. Kiss Enikő XX. Országos Pszichológiai Nagygyűlés Budapest, 2011. máj. 25-27.

Dr. Szondi Lipót Emlékalapítvány tevékenységének bemutatása. Dr. Kiss Enikő XX. Országos Pszichológiai Nagygyűlés Budapest, 2011. máj. 25-27. Dr. Szondi Lipót Emlékalapítvány tevékenységének bemutatása Dr. Kiss Enikő XX. Országos Pszichológiai Nagygyűlés Budapest, 2011. máj. 25-27. Az alapítványtevő, Dr. Balázs Péter (1919-1994) Dr. Balázs Péter

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Rumi László

JEGYZŐKÖNYV. Rumi László JEGYZŐKÖNYV Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 24-i üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Filvig Géza Loibl László Simon Zoltán Tihanyi Tiborné

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÁPRILIS 15-I ÜNNEPI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÁPRILIS 15-I ÜNNEPI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. ÁPRILIS 15-I ÜNNEPI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozat: --- JEGYZŐKÖNYV Készült: Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. március 25-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. március 25-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. március 25-i rendkívüli üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Bagó Zoltán Dr. Deák Zoltán Dr.

Részletesebben

NKE DOKTORI SZABÁLYZAT 2012 TARTALOMJEGYZÉK

NKE DOKTORI SZABÁLYZAT 2012 TARTALOMJEGYZÉK DOKTORI SZABÁLYZAT 2012 NKE DOKTORI SZABÁLYZAT 2012 TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések... 4 1. A Doktori Szabályzat hatálya... 4 2. Szabályzói háttér... 4 3. Értelmező rendelkezések... 5 II. A

Részletesebben

MARKOTABÖDÖGE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV

MARKOTABÖDÖGE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV MARKOTABÖDÖGE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült Markotabödöge Község Önkormányzati képviselő-testületének 2010. január 14-én a markotabödögei Polgármesteri Hivatalban 17.00 órától

Részletesebben

15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL

15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL 15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL Nagyon jeles évfordulót ünnepel a közigazgatási hivatal ebben az évben, hiszen 15 évvel ezelőtt, 1991. január 1-jén alakult meg a győri székhelyű 1. számú régió Köztársasági

Részletesebben

OM:200298 Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda Miskolc Pedagógia Program

OM:200298 Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda Miskolc Pedagógia Program OM:200298 Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda Miskolc Pedagógia Program Miskolc, 2015. szeptember 09. Készítette: dr. Kovácsné Nikházy Eleonóra igazgató 1 Tartalom 1. Az iskola nevelési

Részletesebben

SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA

SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA A 206/2012.(VIII.30.) határozat melléklete SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2012 Perényi Barnabás igazgató 1 A minıségirányítási program véleményezése és jóváhagyása

Részletesebben

Szervezeti és Mőködési Szabályzat

Szervezeti és Mőködési Szabályzat Gyır-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Tanács 9021 Gyır, Árpád út. 32. Szervezeti és Mőködési Szabályzat Az SZMSZ-t a Tanács elfogadta a 48/2006. (XII. 1.) MTT számú határozattal. Módosította: a 26/2008.

Részletesebben

Kórházi Gyógyszerészek XIX. Kongresszusa Tapolca 2013. október 18-20. Társasági kitüntetések

Kórházi Gyógyszerészek XIX. Kongresszusa Tapolca 2013. október 18-20. Társasági kitüntetések Kórházi Gyógyszerészek XIX. Kongresszusa Tapolca 2013. október 18-20. Társasági kitüntetések 1. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezet elıterjesztésében, az MGYT jóváhagyásával

Részletesebben

DOKTORANDUSZOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLY

DOKTORANDUSZOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLY DOKTORANDUSZOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLY 1 A Doktoranduszok Országos Szövetsége a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (továbbiakban: Nftv.) 63. (2) bekezdése értelmében a felsőoktatási

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő.

J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő. 1260 1269 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-án (csütörtökön) 15 00 órakor megtartott Képviselő-testület nyílt ülésén. Helye: Községháza emeleti

Részletesebben

IV-3091-6/2011. J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. június 30. napján tartott üléséről.

IV-3091-6/2011. J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. június 30. napján tartott üléséről. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc IV-3091-6/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. június 30. napján tartott üléséről. Az ülés

Részletesebben

A járási hivatalok működése megyénkben

A járási hivatalok működése megyénkben Előterjesztés a Vas Megyei Közgyűlés 2015. december 11-i ülésére A járási hivatalok működése megyénkben I. A járási hivatalok kialakítása A magyar Országgyűlés a járások kialakításáról, valamint egyes

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL

T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL TÉGLÁS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 4243 TÉGLÁS, KOSSUTH U. 61. sz. T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL A hivatal látja el az önkormányzatnak, illetve a jegyzőnek jogszabályokban

Részletesebben

2. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma:

2. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma: Közzétételi lista 1. Tájékoztató a felvételi lehetőségről: Az intézmény beiskolázási körzete: Andrásfa, Petőmihályfa, Hegyhátszentpéter, Győrvár, Pácsony, Olaszfa, Oszkó települések. A 2011. Nktv. értelmében:

Részletesebben

Közigazgatás Csengelén

Közigazgatás Csengelén Közigazgatás Csengelén Molnár Mihály Kordás István Csengele területe a 19. század közepéig lakatlan volt, rajta csak pásztorkodással foglalkozó személyek éltek. Földbe vájt viskók voltak a szállásaik.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 29-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvénytermében (Nagykáta, Dózsa

Részletesebben

JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL

JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL Sződi Sándor (IFKA - Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. minőség szakértő) A jövőben egyre nagyobb szerepe lesz az okos vállalatvezetők körében a benchmarkingnak, mivel a verseny

Részletesebben

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Doktori és Habilitációs Iroda

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Doktori és Habilitációs Iroda Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Doktori és Habilitációs Iroda 1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér 1. Tel: 1/235-3036 Intézményi azonosító: FI79633 Felvételi tájékoztató

Részletesebben

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskola. Kari Doktori Szabályzat 2013. július 28.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskola. Kari Doktori Szabályzat 2013. július 28. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskola Kari Doktori Szabályzat 2013. július 28. A PPKE JÁK Állam- és Jogtudományági Doktori Tanácsa figyelembe véve az alábbiakban foglalt

Részletesebben

Palatábla 2016. március 11. Így láttuk mi - ünnepi kiadás. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT RÓLUNK SZÓL! Ünnepi különkiadás. 2016. március11.

Palatábla 2016. március 11. Így láttuk mi - ünnepi kiadás. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT RÓLUNK SZÓL! Ünnepi különkiadás. 2016. március11. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT RÓLUNK SZÓL! Ünnepi különkiadás 2016. március11. Projektnap 1 Tisztelt Olvasóink! Önök most iskolaújságunk rendkívüli ünnepi kiadását olvassák. Ebben a számban 1848. március 15-e

Részletesebben

Nagyasszonyunk Köznevelési Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata

Nagyasszonyunk Köznevelési Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata Nagyasszonyunk Köznevelési Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata 0 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja... 3 1.2 A szervezeti

Részletesebben

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet!

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! A köznevelés átalakuló rendszerében a nagyobb állami szerepvállalás célja az, hogy az ország minden iskolájában egyformán magas színvonalú

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 11-i üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Filvig Géza Loibl László Rumi László Szabó

Részletesebben

A KÚRIA ELNÖKE 2014. El. II. A. 4/1. szám. A Kúria elnökének beszámolója a Kúria 2013. évi működéséről

A KÚRIA ELNÖKE 2014. El. II. A. 4/1. szám. A Kúria elnökének beszámolója a Kúria 2013. évi működéséről A KÚRIA ELNÖKE 2014. El. II. A. 4/1. szám A Kúria elnökének beszámolója a Kúria 2013. évi működéséről TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető...5 1.1. A Kúria feladatai...5 1.2. A Kúria 2013. évre kitűzött céljai...6

Részletesebben

Vas Károly meghatározó szerepe a MÉTE Mikrobiológiai Szakosztály létrehozásában és működésében

Vas Károly meghatározó szerepe a MÉTE Mikrobiológiai Szakosztály létrehozásában és működésében Vas Károly meghatározó szerepe a MÉTE Mikrobiológiai Szakosztály létrehozásában és működésében Dr. Kiss István a MÉTE Mikrobiológiai-Biotechnológiai-Higiéniai Szakosztály elnöke Budapesti Corvinus Egyetem,

Részletesebben

214/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központról

214/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központról 214/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központról A Kormány hatályos: 2012.08.01-2012.08.01 az egészségügyrıl szóló 1997. évi CLIV. törvény

Részletesebben

B e s z á m o l ó ja

B e s z á m o l ó ja M Ü B S E Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesülete a Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesülete Elnökségének 2014. évi B e s z á m o l ó ja és üzleti terv jelentése Tisztelt Küldöttgyűlés! A

Részletesebben

... Készítette: Nagyné Filimon Csilla igazgató

... Készítette: Nagyné Filimon Csilla igazgató OM: 200183 A Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola Szervezeti és Működési Szabályzata... Készítette: Nagyné Filimon Csilla igazgató A nevelőtestület a 2013. augusztus 24-én megtartott nevelőtestületi

Részletesebben

104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet

104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet A jogszabály mai napon hatályos állapota 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet a településtervezési és az építészeti-műszaki tervezési, valamint az építésügyi műszaki szakértői jogosultság szabályairól A

Részletesebben

I. A Hivatal elnevezése, jogállása, irányítása és vezetése. 1. A Hivatal elnevezése és jogállása

I. A Hivatal elnevezése, jogállása, irányítása és vezetése. 1. A Hivatal elnevezése és jogállása Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat aljegyzőjének 5/2013. utasítása a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Polgármesteri Hivatal Ügyrendjéről (A 9/2013. aljegyzői, a 3/2013., a 10/2014.,

Részletesebben

ELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

ELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2014 Tartalomjegyzék: 1. Az intézmény adatai 4 1.1. Székhely, telephely megjelölése 4 1.2. Jogelőd intézményei 4 1.3.

Részletesebben

Hajdúhadház Városi Önkormányzat Ügyrendi, Etikai és Közrendvédelmi Bizottsága Elnökétől

Hajdúhadház Városi Önkormányzat Ügyrendi, Etikai és Közrendvédelmi Bizottsága Elnökétől Hajdúhadház Városi Önkormányzat Ügyrendi, Etikai és Közrendvédelmi Bizottsága Elnökétől Előterjesztés Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő testületének 2012. április 26-án tartandó ülésére Tisztelt

Részletesebben

AZ IGAZSÁGBA VETETT HIT... A forradalom három vezet jének életrajza

AZ IGAZSÁGBA VETETT HIT... A forradalom három vezet jének életrajza AZ IGAZSÁGBA VETETT HIT... A forradalom három vezet jének életrajza Dr. Daróczi Gusztáv (1899 1979) 1 1899. június 3-án született Hajdúböszörményben. A család hat gyermeke közül volt a legid sebb. Apja

Részletesebben

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Mővészetoktatási Intézménye

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Mővészetoktatási Intézménye Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Mővészetoktatási Intézménye Intézményi minıségirányítási programja Alkalmazotti közösség jóváhagyta: 2010 Diákönkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 10-i üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Borbély Gábor Derekas András Katus Attila Kondéné

Részletesebben

Az építésügy az építészeti örökség helyi védelme meghatározó személyisége

Az építésügy az építészeti örökség helyi védelme meghatározó személyisége Az építésügy az építészeti örökség helyi védelme meghatározó személyisége Dr. Orosz Bálint okl. építészmérnök, okl. mûemlékvédelmi szakmérnök (1953 2014) Sorozatunkban most olyasvalakit mutatunk be Dr.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 9-én (hétfőn) 18:00 órai kezdettel megtartott üléséről, mint K Ö Z M E G H A L L G A T Á S 1 Az ülés helye: Jelen vannak:

Részletesebben

Pécel Város Önkormányzata Képviselı-testülete

Pécel Város Önkormányzata Képviselı-testülete Iktatószám: SZ/22/6/2010. Pécel Város Önkormányzata Képviselı-testülete JEGYZİKÖNYV Készült: 2010. január 7-én (16.00-16.10) megtartott nyílt rendkívüli képviselı-testületi ülésrıl. Jelen vannak: dr. Benkovics

Részletesebben

Díszpolgári cím alapításáról és adományozásának rendjéről

Díszpolgári cím alapításáról és adományozásának rendjéről Üllő Város Önkormányzata Képviselőtestületének 5/2006. (III.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat által adományozható kitüntető díjak és címek alapításáról és adományozásának rendjéről egységes

Részletesebben

A Károli Gáspár Református Egyetem oktatóinak, dolgozóinak, hallgatóinak adományozható kitüntetésekről és díjakról szóló szabályzat

A Károli Gáspár Református Egyetem oktatóinak, dolgozóinak, hallgatóinak adományozható kitüntetésekről és díjakról szóló szabályzat A Károli Gáspár Református Egyetem oktatóinak, dolgozóinak, hallgatóinak adományozható kitüntetésekről és díjakról szóló szabályzat A Károli Gáspár Református Egyetem (továbbiakban: Egyetem) Szenátusa

Részletesebben

Csicsergő Napközi Otthonos Óvoda OM: 033033 Sülysáp Vasút utca 88.

Csicsergő Napközi Otthonos Óvoda OM: 033033 Sülysáp Vasút utca 88. Csicsergő Napközi Otthonos Óvoda OM: 033033 Sülysáp Vasút utca 88. Beszámoló 2014-2015. nevelési évről Készítette: Bálint Sándorné óvodavezető Beszámolóm elkészítéséhez felhasználtam a 2014/15-ös nevelési

Részletesebben

KUTATÁS, FEJLESZTÉS, PÁLYÁZATOK ÉS PROGRAMOK A FELSŐOKTATÁSBAN AZ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM FELSŐOKTATÁS-FEJLESZTÉSI ÉS TUDOMÁNYOS ÜGYEK FŐOSZTÁLYÁNAK

KUTATÁS, FEJLESZTÉS, PÁLYÁZATOK ÉS PROGRAMOK A FELSŐOKTATÁSBAN AZ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM FELSŐOKTATÁS-FEJLESZTÉSI ÉS TUDOMÁNYOS ÜGYEK FŐOSZTÁLYÁNAK KUTATÁS, FEJLESZTÉS, PÁLYÁZATOK ÉS PROGRAMOK A FELSŐOKTATÁSBAN AZ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM FELSŐOKTATÁS-FEJLESZTÉSI ÉS TUDOMÁNYOS ÜGYEK FŐOSZTÁLYÁNAK 2005. ÉVI JELENTÉSE Jel2005.rtf A kiadványt összeállította

Részletesebben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben 1038 Budapest, Valéria u. 4-6. Tel.: 240-9065 Számlaszám: 11703006 20036249 Közhasznú szervezet Főv. Bíróság nyt. szám: 9236

Részletesebben

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Fórum Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Pongrácz Tiborné Hüttl Marietta egész aktív pályáját a ma már patinásnak mondható Népességtudományi Kutatóintézetben töltötte. Az ifjú munkatárs hamarosan

Részletesebben

KISS Zsolt SZOBOSZLAI Mihály KOVÁCS András. A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon

KISS Zsolt SZOBOSZLAI Mihály KOVÁCS András. A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon KISS Zsolt SZOBOSZLAI Mihály KOVÁCS András A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon 2 A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon...

Részletesebben

ABAKUSZ Közgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola Pedagógiai programja

ABAKUSZ Közgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola Pedagógiai programja ABAKUSZ Közgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola Pedagógiai programja A fenntartó a pedagógiai programot jóváhagyta:. Dr. Kecskésné Dudás Erzsébet fenntartó részéről Hatálybalépés dátuma:

Részletesebben

Ikrény Mikrotérség Gyermekjóléti Szolgáltatást Ellátó Intézménye Ikrény, Vasútsor utca 6. Szakmai Program. 2012. február 7. Kocsisné Gerencsér Ildikó

Ikrény Mikrotérség Gyermekjóléti Szolgáltatást Ellátó Intézménye Ikrény, Vasútsor utca 6. Szakmai Program. 2012. február 7. Kocsisné Gerencsér Ildikó Ikrény Mikrotérség Gyermekjóléti Szolgáltatást Ellátó Intézménye Ikrény, Vasútsor utca 6. Szakmai Program 2012. február 7. Kocsisné Gerencsér Ildikó 1 A Gyermekjóléti Szolgálatot Ellátó Mikrotérségi Társulási

Részletesebben

Pálmai József. Az első postaállomás. A Vedres-féle postaállomás. A szatymazi posta rövid története

Pálmai József. Az első postaállomás. A Vedres-féle postaállomás. A szatymazi posta rövid története Pálmai József A szatymazi posta RÖVID TÖRTÉNETE Az első postaállomás Kalapos királyunk idejében, 1788-ban hozták létre a szatymazi postát. A jó tíz éven át (1780 1790) uralkodó II. József, Mária Terézia

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A ZAGYVAPARTI IDŐSEK OTTHONÁBAN 2010. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL

BESZÁMOLÓ A ZAGYVAPARTI IDŐSEK OTTHONÁBAN 2010. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL ZAGYVAPARTI IDŐSEK OTTHONA 5052 Újszász, Akácfa út 90. Tel.: 56/366-533, 56/ 368-033 E-mail: szocigazgato@pr.hu, idosek@pr.hu BESZÁMOLÓ A ZAGYVAPARTI IDŐSEK OTTHONÁBAN 2010. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL Beszámolási

Részletesebben

SAJTÓANYAG. A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) rendezvénye A PERSONAL HUNGARY SZAKKIÁLLÍTÁSON A SYMA CSARNOKBAN:

SAJTÓANYAG. A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) rendezvénye A PERSONAL HUNGARY SZAKKIÁLLÍTÁSON A SYMA CSARNOKBAN: SAJTÓANYAG A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) rendezvénye A PERSONAL HUNGARY SZAKKIÁLLÍTÁSON A SYMA CSARNOKBAN: NŐ, CSALÁD ÉS KARRIER nemzetközi konferencia a pályakezdő fiatalok családi

Részletesebben

- osztályfőnököknél; - tantermekben kifüggesztve

- osztályfőnököknél; - tantermekben kifüggesztve Telefon A tanítási órákon és a délutáni foglalkozásokon a mobiltelefon használata magánjellegű beszélgetésre tilos tanulónak és pedagógusnak egyaránt. Kizárólag tanítási célra használható. A tanulóknak

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2006-2010 Felülvizsgálat ideje: 2007. december 31. OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI,

Részletesebben

Pedagógiai Programja. A Hevesi Körzeti Általános Iskola 2004.

Pedagógiai Programja. A Hevesi Körzeti Általános Iskola 2004. A Hevesi Körzeti Általános Iskola Pedagógiai Programja A legjobb terv is csak terv, vagyis jó szándék. Elkötelezettség nélkül arra, hogy ezt végre is akarod hajtani csak ígéreteid és reményeid vannak,

Részletesebben

4/2015. (III.19.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 19-én megtartott üléséről

4/2015. (III.19.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 19-én megtartott üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2015. (III.19.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 19-én megtartott üléséről 2 Bátonyterenye Város Önkormányzata

Részletesebben

Szám: 137-8/2015. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 20. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 137-8/2015. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 20. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 137-8/2015. BAKONYSZÜCS Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 20. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testület 8572 Bakonyszücs, Kossuth

Részletesebben

1/2011. (II. 11.) Önkormányzati Rendelet

1/2011. (II. 11.) Önkormányzati Rendelet K i v o n a t A Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 08-án kedden 12,00 órai kezdettel megtartott üléséről készült jegyzőkönyvéből: 1/2011. (II. 11.) Önkormányzati Rendelet

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 32/2003. (XII.5.) KT. rendelete az épített örökség védelmének helyi szabályozásáról

Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 32/2003. (XII.5.) KT. rendelete az épített örökség védelmének helyi szabályozásáról Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 32/2003. (XII.5.) KT. rendelete az épített örökség védelmének helyi szabályozásáról Módosítva: 13/2006. (III.17.), 34/2009. (XII.12.), 20/2011. (VI.02.),

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARÁNAK ÜGYRENDJE

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARÁNAK ÜGYRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARÁNAK ÜGYRENDJE 2016. május 3. A SZTE MÉRNÖKI KARÁNAK Ü G Y R E N D J E A Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) Mérnöki Kar (továbbiakban: Kar) Tanácsa a Kar

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. január 19-én 17 órakor, - közmeghallgatással egybekötött ülésén Bánhalmán. - Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester,

Részletesebben

Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, 2011. pp. 493 504.

Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, 2011. pp. 493 504. Az iskolázottság térszerkezete, 2011 Az iskolázottság alakulása egyike azoknak a nagy népesedési folyamatoknak, amelyekre különös figyelem irányul. Természetesen nemcsak az e területtel hivatásszerűen

Részletesebben

1 / 7 2015.03.18. 18:26

1 / 7 2015.03.18. 18:26 12 o C (koponyeg.hu) közepesen felhıs, 5.4 km/hkeleti szél (aktuális) 2015. Március 18. Sándor, Ede, Cirill Keresés a hírekben ESEMÉNYNAPTÁR 2015 MÁRCIUS H K Sz Cs P Sz V 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13

Részletesebben

Jókai Mór Német Nemzetiségi Általános Iskola H-1125 Budapest, Diana u. 4. Tel: (36-1) 395-8167 Fax: (36-1) 275-4009 e-mail: jokai@jokaiiskola.

Jókai Mór Német Nemzetiségi Általános Iskola H-1125 Budapest, Diana u. 4. Tel: (36-1) 395-8167 Fax: (36-1) 275-4009 e-mail: jokai@jokaiiskola. Jókai Mór Német Nemzetiségi Általános Iskola H-1125 Budapest, Diana u. 4. Tel: (36-1) 395-8167 Fax: (36-1) 275-4009 e-mail: jokai@jokaiiskola.hu SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2015 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: XIII. 208 4. / 2005. Előadó: Mell.: 2 db Hiv. sz: Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808 Telefon: (66) 523-806

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottság

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottság Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottság Jegyzőkönyv a bizottság 2008. április 8-i a mezőtúri Bíró Kálmánné Bakos Ilona Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Idősek Otthonában

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. február hó 11. napján, a Városháza I. emeleti nagytermében megtartott 3. rendes, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak: Farkas Éva

Részletesebben

I. Bevezetés. II. Közbiztonsági helyzet értékelése

I. Bevezetés. II. Közbiztonsági helyzet értékelése I. Bevezetés A Várpalotai Rendőrkapitányság az Országos Rendőr-főkapitányság és a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság célkitűzéseinek, útmutatásainak, továbbá a saját munkatervében meghatározottaknak megfelelően

Részletesebben

Tárgy: A Gondozási Központ Szakmai programjának módosítása

Tárgy: A Gondozási Központ Szakmai programjának módosítása Ásotthalom Község Önkormányzatának Gondozási Központ Vezetőjétől 6/2008. Véleményező Bizottság: SZISB Ikt: 1022/2008. Tárgy: A Gondozási Központ Szakmai programjának módosítása Melléklet: 2 db Ásotthalom

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének. november 9-i rendkívüli üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Juhász Gábor Rumi László Szabó Patrik Turi

Részletesebben

Belsőellenőrzési kézikönyv

Belsőellenőrzési kézikönyv MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Agrártudományi Kutatóközpont Belsőellenőrzési kézikönyv Martonvásár, 2012. március 20. Bedő Zoltán főigazgató 1 BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYV A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi

Részletesebben

Szenci Molnár Albert imádsága Mennybemenetel ünnepére

Szenci Molnár Albert imádsága Mennybemenetel ünnepére Óh Szent Isten, mind ez egész világnak uralkodó Ura, ki a te szerelmes Fiadat a te jobbodra ültetted és felmagasztaltad, ıt minden királynak királyává és igaz fıpappá kented és koronáztad. Mely te szerelmes

Részletesebben

KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA E Ö T V Ö S K Á ROLY DÍJAS OK

KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA E Ö T V Ö S K Á ROLY DÍJAS OK KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA E Ö T V Ö S K Á ROLY DÍJAS OK A díjat az Elnökség 1999. február 19-i határozatával alapította. A kitüntetést az Elnökség azoknak a kollégáknak adományozza, akik kiemelkedő szakmai

Részletesebben

17. napirendi pont 01/478/2008. Megtárgyalja: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Pénzügyi és Vagyonkezelő Bizottság

17. napirendi pont 01/478/2008. Megtárgyalja: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Pénzügyi és Vagyonkezelő Bizottság 17. napirendi pont 01/478/2008. Megtárgyalja: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Pénzügyi és Vagyonkezelő Bizottság A Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnökének e l ő t e r j e s z t é s e Tájékoztató

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Tischlerné Németh Noémi megválasztása jegyzőkönyv hitelesítőnek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Tischlerné Németh Noémi megválasztása jegyzőkönyv hitelesítőnek Községi Önkormányzat Lövő 10-1/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 62/2015.(IX.14.) 63/2015.(IX.14.) 64/2015.(IX.14.) 65/2015.(IX.14.) 66/2015.(IX.14.) 67/2015.(IX.14.) 68/2015.(IX.14.)

Részletesebben

Bogyiszló-Fácánkert Társult Általános Iskola és Óvoda

Bogyiszló-Fácánkert Társult Általános Iskola és Óvoda Bogyiszló-Fácánkert Társult Általános Iskola és Óvoda 2011/2012 tanév Készült: a tagintézmény vezetők, a munkaközösség vezetők és az egyes szakterületek megbízottjainak értékelése alapján Bogyiszló, 2012.

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában való részvételre 1. Általános információk, rendezők A rendezvény szervezője: Széchenyi István Egyetem

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 28-án megtartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 28-án megtartott üléséről. Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 28-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Bartha Alajosné polgármester, Gáspár János, Huszár Sándor, Ilyésné Bodor Erzsébet,

Részletesebben

Kutasiné Nagy Katalin sk. jegyzı

Kutasiné Nagy Katalin sk. jegyzı 5. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. október 25-i ülésére Tárgy: Elıterjesztés a járásokról, a járási hivatalok kialakításáról, valamint a polgármesteri hivatalok,

Részletesebben

A Fogorvostudományi Kar története

A Fogorvostudományi Kar története Debrecen Debrecen Magyarország második legnagyobb és legnépesebb városa, lakossága meghaladja a 200 000 főt. Az ország keleti részén fekvő Debrecen a Tiszántúl és Kelet-Magyarország történelmi, kulturális

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Száma: 658-15/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 29-én (Kedden) 14:00 órakor

Részletesebben

Szőnyei Tamás: Félúton Haydn felé

Szőnyei Tamás: Félúton Haydn felé Szőnyei Tamás: Félúton Haydn felé 2009-ben emlékezik meg a világ a zeneszerző halálának kétszázadik évfordulójáról. Négy évünk van, hogy a fertődi Esterházy-kastélyt, ahol élete legtermékenyebb évtizedeit

Részletesebben

módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt

módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt A FOGYATÉKOS GYERMEKEK, TANULÓK FELZÁRKÓZTATÁSÁÉRT ORSZÁGOS KÖZALAPÍTVÁNY módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA A Magyar Köztársaság Kormánya (a továbbiakban: alapító) a Polgári Törvénykönyv

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Az ÉMOP-4.2.1/A,B-11 kódszámú,

Részletesebben

50-33/2012. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS

50-33/2012. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 1. sz. napirendi pont 50-33/2012. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról,

Részletesebben

KÉPES HÍRLEVÉL GYÖNGYÖS VÁROS BARÁTAINAK KÖRE 2015. I. NEGYEDÉV PROGRAMJAIRÓL

KÉPES HÍRLEVÉL GYÖNGYÖS VÁROS BARÁTAINAK KÖRE 2015. I. NEGYEDÉV PROGRAMJAIRÓL 1 KÉPES HÍRLEVÉL GYÖNGYÖS VÁROS BARÁTAINAK KÖRE 2015. I. NEGYEDÉV PROGRAMJAIRÓL Tartalom: Don-kanyar hősi áldozataira emlékezünk Városbál 2015 Hagyományos disznóvágás, disznótor Pátzay János Zenei Alapítvány

Részletesebben

II-2/455-7/2011. ikt. sz. JEGYZŐKÖNYV

II-2/455-7/2011. ikt. sz. JEGYZŐKÖNYV II-2/455-7/2011. ikt. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális és Egészségügyi Bizottsága 2011. szeptember

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum 10/2006. (II. 16.) OGY HATÁROZAT AZ ÚJ ORSZÁGOS FOGYATÉKOSÜGYI PROGRAMRÓL 1 10/2006 (II. 16.) Országgyőlési Határozat az új

Új Szöveges dokumentum 10/2006. (II. 16.) OGY HATÁROZAT AZ ÚJ ORSZÁGOS FOGYATÉKOSÜGYI PROGRAMRÓL 1 10/2006 (II. 16.) Országgyőlési Határozat az új 10/2006. (II. 16.) OGY HATÁROZAT AZ ÚJ ORSZÁGOS FOGYATÉKOSÜGYI PROGRAMRÓL 1 10/2006 (II. 16.) Országgyőlési Határozat az új Országos Fogyatékosügyi Programról 1. Az Országgyőlés - a fogyatékos személyek

Részletesebben