Átadni az új nemzedéknek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Átadni az új nemzedéknek"

Átírás

1 Hajdú-bihari [ II. évfolyam 13. szám április 16. ] Fotó: Nagy Gábor Átadni az új nemzedéknek Ma 208 műemlék található Hajdú-Bihar megyében, ebből 76 Debrecenben. A megyei műemléki albizottság megalakulása idejére éppen ötven évvel ezelőtt (az öntevékeny szükségből létrejött megyei albizottság nemrég ünnepelte jubileumát) a korábbi 253-ról 152-re csökkent a műemlékek száma; a több mint 100 megsemmisült épületből 68 Debrecenben volt. A megyei műemlékvédelem mindenes elnöke, Angyal László András is az emlékezet méltató jellegére irányítja figyelmünket, nem feledve hangsúlyozni: a műemlék immanens értékéből nemcsak a történelem szól, de etika és esztétikum is ötvöződik benne. Természetesen fontos a múltörökség őrzése, a történelem épített tanúinak (gyakran az eredeti funkcióhoz illő) praktikummal társított gondozása. Alapigényünk, hogy a tanú legyen szép is, szolgálja a ritmust és egyensúlyt, tehát a harmóniát, önképünket gazdagítva illeszkedjék a színes egészbe. Legfontosabbnak viszont az etikai vonatkozásokat tarthatjuk, s ez nem ködösíthető a múlttal. A műemlék ugyanis nem egyszerűen emlék, melyet akarva-akaratlan fellapozunk egy kultúra látványalbumában. A műemlék a benne sűrűsödő idővel (történelemmel), sorsokkal és közösségi referenciákkal (társadalommal), értékviszonyításai pontokkal, magával az értékmaggal (kultúrával) sokkal inkább szól a jelenről, mint a múltról. Mert az emlék egyben emlékeztetés. Etika: amennyiben erkölcsi és magatartási szabályainkat tükrözi. Használható jelképe annak, miként szeretnénk maradandóvá tenni a mát is. Vitéz Ferenc

2 2 Az ország [ Hajdú-bihari Hét április 16. ] Hitelesség csak úgy magától? Ismert vicc: az amerikai hüledezik, amikor bemegy az angol kertjébe, s a gyönyörű gyepet csodálja. Ilyet én is akarok! Hogy kell ezt gyorsan megcsinálni? kérdezi nem kis türelmetlenséggel. 150 évig naponta locsolni és sűrűn nyírni, ennyi a recept hangzik az angol válasza. Fölfeslő törvényszövedék Az őszödi beszéd miatt tüntetők a demokrácia mellett állnak ki: azért vonultak és vonulnak utcára szerte az országban A népakaratot nem mindig lehet kommunikációs trükkökkel félremagyarázni Csodálkozik Lendvai Ildikó és a Magyar Szocialista Párt, hogy hiába mondogatják: ők bizony nem akarják az egészségbiztosítás privatizációját, s éppen ezért teljesen felesleges az újabb népszavazás, a közvélemény nem kis szkepticizmussal hallgatja az újabb pálfordulást. Pedig az ország érdeke is az volna, hogy a kormánypárt ne csak mondogassa elképzelését, hanem igazi garanciákat nyújtson arra nézve, hogy például nem lesz az újabb koalíciókötés ára az egészségbiztosítás magánosítása. Pedig a népszavazással lényegében 4 5 milliárd forint felesleges elköltése forog kockán, s ezt azért egy kormánypártnak illene komolyan venni. Hiszen a szocialisták maguk is többször hangoztatták, hogy hitelességi problémáik vannak, tehát teljességgel érthetetlen: miért csodálkoznak azon, hogy kellő garanciák nélkül az emberek nem bíznak a szavukban. Ha csak az egészségbiztosítási törvény körüli anomáliákat vizsgáljuk, pusztán az is rávilágít erre a hitelességi problémára. Amikor a kormánypártok 2007 őszén először elfogadták, képviselőik túlnyomó többsége biankó csekket írt alá, s arra a törvény-előterjesztésre mondott igent, amelynek seregnyi, utolsó pillanatban beadott módosítóját el sem olvashatta. A sok szempontból döntő jelentőségű végrehajtási utasítás pedig el sem készült. Sólyom László köztársasági elnök közbeavatkozásával egy hónapra megakasztotta a törvény életbe lépését, s mint utóbb kiderült: ez arra is jó volt, hogy számos helyen változtathatott is rajta a Magyar Szocialista Párt. A 190-es méretű frakcióból azonban (a határozott nemmel voksoló Karsai József mellett egy-két kételkedő távolmaradón kívül) szinte mindenki másodszor is megszavazta azt az átalakított törvényt, amiről egy hónap elteltével már megint azt halljuk: ebből sem lesz törvény. Hol élnek a képviselők? A kormánypártok által folyamatosan feleslegesnek titulált népszavazás konklúziói tehát megint odavezettek, hogy a kétszer már törvényerőre emelt szövegből megint nem marad más, csak szó, szó, szó... Vajon mit gondoljon az ember az őszinteségről, a tudatosságról, a választók képviseletéről? Merthogy ezek szerint az Országházban bent ülő képviselőknek (közelítsük meg pozitívan a kérdést) fogalma sem volt arról, hogy mi a választóik akarata. Vagy feltételezzük inkább azt, hogy tudatosan hagyták abszolút figyelmen kívül az emberek véleményét? De akkor meg mire ez az átváltozás? Most mennyiben más a helyzet? Igen, népszavazás kellett ahhoz, hogy megtudják: az őket Országházba küldő választóknak egészen más az elképzelésük például az egészségügy átalakításáról. De vajon hol éltek ők eddig, hogy ezt nem tudták? Vagy talán arról volna szó, hogy amit Gyurcsány Ferenc megszavaz, azt csaknem 190 frakciótag gondolkodás nélkül követi? És ha ő úgy akarja, akkor ugyanannak az ellenkezőjét is? Jól emlékezhetünk arra, hogy a 2006-os választás előtt a szocialisták a kampány során mi mindent megígértek. Őszödön utóbb kiderült ami persze addig is sejthető volt az MSZP kommunikációs trükkökkel, a valós információk elhallgatásával tudatosan vezette félre a közvéleményt. Itt cseng a fülünkben, amit Gyurcsány Ferenc az Orbán Viktorral folytatott televíziós vitában oly magabiztosan állított április 5-én: Elnök Úr, kérnék öntől valami szívességet most itt. Ezt a nagyon buta és igaztalan kampányt, hogy itt valaki gyógyszerfelírási díjat akar bevezetni, legyen olyan kedves, vonja viszsza. Ön úriember. Ilyet senki nem mondott! Erre most kampányt építenek. Nem akarhat igaztalan módon nyerni! Nem igaz vádakkal választást nyerni, az nem igaz országhoz vezet. Tudja mit: vonja vissza ezt a kampányt, mert ha nem teszi, maga is az igaztalanság vádjába süllyed! Reggel, este és éjjel Gondoljuk végig: milyen hitele lehet annak a politikusnak, aki ekkora átéléssel ország-világ előtt elő tudja adni ezt a szöveget, miközben maga is tisztában van az ellenkezőjével. Hiszen épp az ő utasítására Veres János pénzügyminiszter aktatáskájában már hónapok óta ott lapult az a tervezet, amely a megszorítások, vizitdíjak, kórházi napidíjak, tandíjak irányába mutatott. (Miközben a népnek a nagy a jólét szöveget adták elő.) S vajon igazi demokráciában milyen következménye lenne egy ilyen lelepleződött hazugságnak? Amit még mindennek a tetejében egy kiszivárogtatott magnófelvétel révén már letagadni sem lehetett. Bár lelkes sajtómunkás és független értelmiségi szabadcsapatok még megpróbálkoztak a világ fejtetőre állításával, s igazságbeszédként ünnepelnék a hazudtunk reggel, este és éjjel fordulatot. Oly sokszor elmondják, hogy a végén tán még el is hiszik. Csak közben azok a fránya közvélemény-kutatások mutatnak hétről hétre egyre alacsonyabb támogatottságot. Hát igen, lehet beszélni: szó, szó, szó követheti egymást. De a hitelesség nem olyan, amit ezzel a módszerrel vissza lehetne szerezni. Azért hoszszan és kitartóan meg kell dolgozni. Dombrovszky Ádám

3 [ Hajdú-bihari Hét április 16. ] A megye 3 Fidesz-siker Hajdúbagoson Időközi polgármester-választás volt vasárnap Hajdúbagoson. Négy jelölt közül Gyenge István, a Fidesz MPSZ jelöltje nyert. Mint ismeretes, a választásra azért volt szükség, mert a múlt év végén Istenes Gyula független polgármester lemondott tisztségéről. Az 1618 választásra jogosult polgár közül 715 élt szavazati jogával, ami 44,16 százalékos részvételi aránynak felel meg tájékoztatott Jenei Attila jegyző. Az előzetes, nem végleges eredmények szerint Gyenge István, a Fidesz jelöltje 321 szavazattal nyerte meg a választást. A független Szabó Lukács 301, a szintén független Krafcsik Andrásné 77, míg Halmos Sándor pedig 16 szavazatot kapott. Az újdonsült polgármester otthonában, Márton Attila országgyűlési képviselőtől értesült győzelméről. Megkeresésünkre elmondta: nagyon örül szoros küzdelemben elért eredményének. Gyenge István első dolga a jegyzőhöz fog vezetni. Természetesen már korábban is konzultáltunk, de most már részletekbe menően is meg kell A részvétel megközelítette az ötven százalékot Gyenge István (középen) bízhat a társai támogatásában ismernem minél hamarabb a falu pontos helyzetét hangsúlyozta az új vezető. Gyenge István úgy véli: neuralgikus pont Hajdúbagoson az Idősek Otthona. Leginkább ez az intézmény foglalkoztatja a lakosságot a veszteséges működtetés miatt, s további súlyos gondok adódhatnak, ha nem rendeződik megnyugtatóan a helyzet. A győztes köszönetét fejezte ki a rá voksoló szavazóknak, egyúttal ígéretet tett arra, hogy mindent elkövet az eredményes változtatások érdekében. Polgármesterként nekem is csak egy szavazatom lesz a testületben, de ez minden esetben a település érdekét fogja szolgálni mondta a választási eredmény ismeretében Gyenge István, akit már korábban a támogatásukról biztosítottak a környékbeli fideszes polgármesterek. Ezt hangsúlyozandó, a jelölt bemutatkozó lakossági fórumára eljött Márton Attila országgyűlési képviselő, Berényi András, Hosszúpályi, Bakó István, Derecske és Tímár Zoltán, Mikepércs első embere. Nyírő Gizella Mintha diploma sem volna Lapunkban múlt év október 29-i számában közöltük Csontos János szocialista országgyűlési képviselő Álorvosok áltevékenysége című interpellációját, melyben a tíz éve Földesen helyettesítő dr. Regéczy Zoltánt álorvosnak titulálta. Erre a felszólalásra reagálva kereste meg szerkesztőségünket az érintett. A szocialista politikus felszólalásának Álorvosok áltevékenysége címet adta, és azt tette szóvá, hogy a helyettesítő orvos nem rendelkezik a praxis ellátásához szükséges végzettségekkel. Regéczy Zoltán azt sérelmezi, hogy Csontos János nem járt el körültekintően és korrektül, hiszen az ügy tálalásakor azt a benyomást keltette, mintha nem volna orvosi diplomája, illetve szakmai ismereteit is kétségbe vonta a képviselő. A szerkesztőségünket megkereső orvostól megtudtuk, hogy az országban egyedül ő végez a Debreceni Egyetem Szemklinikáján úgynevezett color doppler módszerrel szemdaganatos betegeken vizsgálatokat, melyekre az egész ország területéről érkeznek hozzá betegek. (Ilyen vizsgálati központ egyébként mindössze négy van a világon, Debrecenen kívül Freiburgban, Tokióban és Bostonban.) Regéczy doktor még azt is szükségesnek tartotta közölni, hogy saját ultrahangkészülékkel rendelkezik, ezért a betegeknek nem kellett utazniuk bizonyos vizsgálatokra Berettyóújfaluba, vagy a megyeszékhelyre. Ezen kívül zárt láncú vérvételi rendszert is kialakított a faluban, ami szintén a földesiek érdekét és kényelmét szolgálta. Csontos János parlamenti felszólalásán és sajtótájékoztatóján kívül egyébként a közelmúltban a szociális népszavazás kampányában is felmelegítette az ügyet, mondván: álháziorvos dolgozott Földesen. Regéczy Zoltán a szocialista képviselő csütörtökönkénti fogadóóráján Püspökladányban szerette volna tisztázni a dolgokat, hiszen elmondása szerint igényt tartana a bocsánatkérésére. Ám az MSZP-s országgyűlési képviselővel nem sikerült találkoznia. Így aztán az orvos jobb híján a neki szánt levelet az ajtajára tűzte ki. És várja azóta is rá a választ... Ny. G. Otthonok épülnek Szorgos, önkéntes kezek munkájá- nak köszönhetően szépen épülnek az első Habitat-házak Hajdúbö- szörményben. A nyolc család ré- szére készülő otthonok munkála- tait a napokban képviselő-testüle- ti tagok, polgármesteri hivatali és a gyerekjóléti szolgálati dolgozók és a Fazekas Gábor Idősek Ottho- nából érkezettek segítették. Csatlakozott ehhez a tevékeny- séghez tizenegy kanadai önkéntes is. Ők tizenkét napra érkeztek Haj- dúböszörménybe. Mint elmondták, Kanadában más életkörülmények léteznek, s mivel nekik van miből adniuk, szeretnék segíteni azo- kat, akik nehezen jutnak lakáshoz. Ennek bizonyítékaként az itt tar- tózkodásuk költségeit is maguk fedezik. Megjelenik: Hajdú-Bihar megyében 128 ezer példányban Főszerkesztő: Szénási Miklós Szerkesztő: Gurbán György Lektor: Arany Lajos Fotó: Nagy Gábor Szerkesztőség: 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A., tel.: (52) Kiadja: a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat megbízásából a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. (a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tagvállalata), 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A., tel.: (52) hbmhet@deol.hu Felelős kiadó: Angi János Hirdetési vezető: Bodnár Gabriella Lapterv: Petromán László Tördelés: Kaméleon Dizájn Kft., tel.: (52) Nyomtatás: Alföldi Nyomda Zrt., 4027 Debrecen, Böszörményi út 6., tel.: (52) Terjesztés: Magyar Posta Zrt. ISSN X Terjesztési reklamáció: (52) A hirdetésben közölt adatokért a hirdető vállalja a felelősséget. A Kaméleon Dizájn Kft. által tervezett egyedi grafikai megoldások utánközlése engedélyünk nélkül tilos.

4 4 A megye [ Hajdú-bihari Hét április 16. ] Nagy tervek születtek Megújult a rendelő Patinás, téglahomlokzatú épület áll Nádudvar központjában. Az 1800-as évek végén épült, s a helyiek elmondása szerint mindig az orvosi ellátást szolgálta. A város büszke a régi építészeti értékre, főként most, hogy sikerült felújítani. Az elmúlt évek során ugyanis, méltatlan állapotban volt kívül-belül egyaránt. Tetétlen az elmúlt években jelentősen fejlődött. Új iskola, faluház, főtér épült, óvodát korszerűsítettek. Most idősek és fogyatékosok otthonának kialakításáról szólnak a hírek. A beruházások új lendületet adhatnak az 1500 lelkes településnek. Az otthon munkahelyeket is teremt majd Építőmunkások vették át a nyugdíjasok helyét a tetétleni Szivárvány Alapszolgáltatási Központ épületében. Az építmény most tető nélkül áll, körbeállványozva, ám az átépítés végén egy megújult létesítményt avathat a falu. Tetétlenen ugyanis ebben az épületben alakítják ki a sárréti térség első bentlakásos átmeneti elhelyezést nyújtó idősek házát. Önkormányzatunk a hároméves szociális felzárkóztató programban pályázott az idősek átmeneti elhelyezését biztosító gondozóházra. Sikerrel jártunk, így elkezdődhetett a munka. A beruházás egy olyan szolgáltatást teremt Tetétlenen, amely a itt hiánypótló, hiszen az egész térségben nincs ellátást, szállást nyújtó gondozóház mondja Bernáth László polgármester. Az épület tetőterében egy húszszemélyes, tíz szobából álló részleget alakítanak ki. Oda azokat az idős embereket várják, akik átmeneti ápolásra szorulnak. Az intézményben egy évig maradhat a beteg, ám orvosi javaslatra ez az időtartam további egy esztendővel hosszabbítható. Amikor tervezünk egy tevékenységet, fontos hozzágondolni a számokat is mondja Hajdú Lajosné, a Szivárvány Szociális Alapszolgáltatási Központ vezetője. Egy ilyen otthon működtetése állami támogatással finanszírozott tevékenység. Ellátottanként 700 ezer forint állami normatívát kapunk, illetve abban az esetben, ha a térségben lesz egy másik szakosított ellátás, és intézményfenntartói társulásban üzemelünk, akkor további 210 ezer forinttal nő a kvóta. Ezek, úgy látszik, megteremtik majd a takarékos, de biztos lábakon álló gazdálkodás feltételeit. A beruházás 34 millió forintba kerül, a tetétleni önkormányzat ehhez 3,4 millió forint önrésszel járult hozzá. Az összeg előteremtése nem könnyű feladat a község számára, de a testület vállalta ezt, hiszen az új létesítmény munkahelyeket teremt, másrészt sok az ellátásra szoruló idős ember Tetétlenen. Az építkezés jó ütemben halad, május végére elkészül az átalakítás, ezt követi majd a működési engedély beszerzése. Így legkorábban a nyár derekán költözhetnek az új bentlakásos otthonba a tetétleni, sárréti idősek. Hatszázmillió forintból fogyatékosok bentlakásos intézménye is létesül Tetétlenen. Most még üresen áll a település határában a sportpálya mellett lévő terület, ám hamarosan egy több ezer négyzetméteres otthon épül ott, mely fiatalkorú, fogyatékkal élők bentlakásos elhelyezését és beszédhibás gyerekek felzárkóztatását teszi lehetővé. A beruházás tervei már elkészültek, s remélhetőleg a forrást is sikerült megszerezni. A falu norvég alapba benyújtott pályázata ugyanis kedvező elbírálásban részesült. Mintegy 2500 pályázóból választottak ki 150-et, ebben a kalapban be benne van Tetétlen pályázata is az Országos Mozgásés Beszédfejlesztő Központ létrehozására. Esetünkben a tervezési költségekhez is hozzájárulnak. Ebből a pénzből új, korszerű, fogyatékosokat ellátó intézményt fogunk építeni mondja Bernáth László polgármester. A nappali intézményben ötven 18 év közötti gyermek elhelyezésére lesz majd lehetőség. Kialakítanak egy rehabilitációs részleget, és a mozgáskorlátozott fogyatékosok részére hidroterápiás medencéket építenek. Emellett a beszédproblémával küzdő gyerekek számára logopédiai ellátást, a légzőszervi betegségben szenvedők részére pedig sószobák kialakítását tervezik. A kompexum része lesz továbbá egy, ötszáz adag étel elkészítésére alkalmas, konyha és ebédlő is. Ez hatalmas, országos hatókörű intézmény lesz, hazánkban ugyanis nincs hasonló hangsúlyozza Hajdú Lajosné. Tetétlenen azért is várják az új létesítményt, mert sok a beszédhibás gyermek az iskolában, s számukra szükség lenne mindennapos logopédiai foglalkozásra. Erre itt majd lehetőség nyílik. D. Sári Andrea Hófehér falak, ajtók, tiszta, rendezett környezet. Ez jellemzi most a rendelőt. Az épületen kicserélték a nyílászárókat, elvégezték az akadálymentesítést, megújultak a mosdók, a belső burkolat, és a külső-belső homlokzat, valamint kialakítottak egy helyi laboratóriumi szobát is, ahol a vérvétel történik. Mindezt jelentős pályázati forrásból sikerült megvalósítani. A beruházás költsége mintegy 37,9 millió forint. Ebből 36 millió forintot pályázaton nyertünk, a leghátrányosabb helyzetű települések számára kiírt alapból számolt be érdeklődésünkre Beke Ime polgármester. A rendelőben naponta beteg fordul meg, s bár a körülmények jobbak, a háziorvosok szerint az épületet kinőtték. Így a jövőben további fejlesztésre lesz szükség. Sajnos, a keretek szűkösek voltak, szerettük volna, ha egy tágasabb várótermet kaphatunk. Reméljük, majd ez is megvalósul mondta el Püski László háziorvos. A háziorvosok igénye egybevág az önkormányzat elképzeléseivel. A testület szeretné ugyanis, ha új egészségcentrum épülhetne Nádudvaron, s ott a korszerű körülmények mellett az egészségügyi szolgáltatásokat is bővíthetnék. A beruházás 120 millió forintba kerülne, és sikeres pályázat esetén 2009-ben megépülne a komplexum. S. A.

5 [ Hajdú-bihari Hét április 16. ] A megye 5 Több volt a bűneset Növekedett az ismertté vált bűncselekmények száma 2007-ben Hajdú-Bihar megyében, miközben nőtt a rendőrség felderítési aránya. Továbbra is a vagyon elleni bűnözés a meghatározó, ezt követik a közrend és a személyek elleni bűncselekmények. Ám a közlekedési balesetek száma csökkent tavaly. Minderről Fekete Csaba megyei rendőrfőkapitány beszélt a megyei közgyűlés előtt, a rendőrség előző évi munkáját értékelve. Hajdú-Bihar megyében tavaly csaknem 21 ezer bűncselekmény vált ismertté a rendőrök előtt 1200-zal több, mint az előző évben. A 6 százalékos emelkedés főként a megyei gazdaságvédelmi osztályon elkövetett csalás 1005 esete okozta áll a rendőrségi összegzésben. Továbbra is a vagyon elleni bűncselekmények száma volt a legmagasabb (62 százalék), majd a közrend elleni (15 százalék) és a személy elleni bűncselekmények (7,1 százalék) következnek. Mindkét kategóriában kismértékű emelkedést regisztráltak a rendőrök a megyében 2007-ben. A beszámoló szerint kevesebb volt a betöréses lopás, a lakásbetörés, az üzletek kifosztása, a sikkasztás, valamint a személygépkocsi lopás. Emelkedett viszont a lopások, a járművek önkényes elvétele, a rablások és a csalások gyakorisága, ellenben a zsebtolvajlások száma változatlan maradt. Tavaly 11 embert öltek meg Hajdú-Bihar megyében az előző évi 7-tel szemben, míg az emberölési kísérletek száma 4-ről 6-ra emelkedett. A személy elleni bűncselekmények összességében 4 százalékkal nőttek. Ezen belül csökkenést csak a hajdúhadházi, a püspökladányi és a hajdúnánási kapitányságon regisztráltak, míg a debreceni, a berettyóújfalui, a hajdúszoboszlói, a balmazújvárosi és a hajdúböszörményi kapitányságon növekedés volt. Gondot okozott, hogy az állandósulni látszó létszámhiány miatt kevesebb időt töltöttek a rendőrök a közterületen, mint korábban. A szervezett bűnözésről a jelentés megállapítja, hogy a megye továbbra is a gyengén fertőzött területek közé tartozik. A kábítószer-bűnözés esetében a kemény drogok, bár előfordultak már, de nem jellemzők. Kábítószer-túladagolás következtében a megyében haláleset nem volt 2007-ben. A határforgalomban tavaly eny he csökkenés mutatkozott mind a sze- mély-, mind a gépjárműközlekedés esetében. A légi határátkelőhelyen nőtt a személyforgalom, és ezzel arányosan a légi járművek száma is. A határőr-kirendeltségek munkatársai a megye területén 5828 személyt füleltek le. A jogsértések között volt embercsempészet, beutazási és tartózkodási tilalom megsértése, kábítószerrel való visszaélés, közokirat-hamisítás, s találtak körözött okmányokat és gépjárműveket is. Az idegenrendészeti területen összesen csaknem 13 millió forintos helyszíni bírságot szabtak ki, és 1615 embert állítottak elő. A főkapitány a közgyűlési beszámolójában kiemelte: a megyei rendőrség eredményességi mutatója 72 százalékra emelkedett 2007-ben az előző évi 61 százalékról. Ez országos tekintetben is a legjobbak közé számít. Fekete Csaba hangsúlyozta: a közlekedési balesetek száma 7 százalékkal A közlekedési balesetek száma hét százalékkal csökkent tavaly csökkent tavaly, így a 2001 óta tartó lassú, de folyamatos emelkedés megállt. A főkapitány szerint sikeres volt a határőrizeti és a rendőri szervek integrációja, amely megfeszített munkát követelt mindkét szervtől. Képviselői kérdésekre válaszolva Fekete Csaba elmondta: jelenleg 27 körzeti megbízott hiányzik a megyéből, a posztokra pedig nehéz tapasztalt, jól felkészült embereket találni, akik szolgáltató munkát is el tudnak látni, és tisztában vannak a 2008-tól bevezetett számtalan jogszabályi változással. Ezért a főkapitány a települési önkormányzatok segítségét kérte, hogy az év végére eredményt tudjanak felmutatni. Fekete Csaba az eddigieknél szorosabb együttműködést szeretne a rendőrség és a települések között, ezért közrendészeti bizottságok felállítását javasolta, amelyek helyi intézkedési terveket dolgoznának ki. A főkapitány Tímár Egész nap figyelnek Az előző évet lezáró és az ideit előkészítő közgyűlését tartotta meg a napokban a hajdúböszörményi polgárőrség. Mint Rácz Gábor elnök beszámolójából kiderült, 2007-ben több ezer szolgálati órában, napi majdnem huszonnégy órában segítették a város közbiztonsági helyzetének javulását. A 88 tagot számláló polgárőrség jó kapcsolatot ápol munkája során a rendőrséggel, mezőőrséggel, a közterület-felügyelettel, közreműködik a Hulladék Kommandó és a Bűnmegelőzési Tanács munkájában is hez hasonlóan idén is járőrszolgálattal, postásés tanulókíséréssel, rendezvények biztosításával szolgálják a böszörményiek nyugalmát és biztonságát. Zoltán (Fidesz) mikepércsi polgármester kérdésére is válaszolt, aki az utóbbi időben a szerinte egyre inkább elszaporodó szabálytalankodó román rendszámú járművekre panaszkodott. Fekete Csaba azt ígérte: az új jogszabályok alapján a jövőben hatékonyabban lépnek fel ellenük. A közgyűlés előtt felszólalt Sipos Gyula, az ORFK gazdasági és igazgatási főigazgatója is, aki elmondta: 2007-ben 139 millió forint értékben végeztek informatikai és technikai fejlesztéseket Hajdú-Bihar megyében. A főigazgató szerint az egy számítógépre jutó rendőrök számában a magyar rendőrség európai viszonylatban is az elsők között van. Sipos Gyula visszautasította azokat a hozzászólásokat, amelyekben a képviselők elavultnak nevezték a rendőrség gépjárműveit, és felújítást sürgettek. A főigazgató elmondta: a járműpark átlagos életkora alig haladja meg a három évet. Végezetül Halmosi Zsolt, a megye tavaly leköszönt rendőrfőkapitánya búcsúzott a közgyűléstől. A volt főkapitány kiemelte: az elmúlt négy évben egyetlen emberölés sem maradt felderítetlenül a megyében, és a szűkös anyagi lehetőségek ellenére is sikerült minden évet adósságmentesen zárni. Öszszegzésképpen Halmosi Zsolt kijelentette: a korábban középszerű teljesítményt nyújtó Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságot négy év alatt sikerült országosan elsővé tenni. Kenyeres Attila

6 6 Megyei krónika [ Hajdú-bihari Hét április 16. ] Szerződtek Aláírták Hajdúböszörményben a városi köztemető működtetéséről szóló szerződést január elsejével a Bocskai téri és a Kálvin téri Református Egyházak egyenlő arányú tulajdonába került a Nyugati temető, vagyis a Hajdúböszörményi Városi Köztemető. A tulajdonváltozás az 1991-es kárpótlási törvényhez vezethető vissza, amely alapján a temető területét az egyházak visszakapták ben a Miniszterelnöki Hivatalban megállapított döntés értelmében Hajdúböszörmény önkormányzatának a hivatal 53,4 millió forint kártalanítást ítélt meg az értéknövelő beruházások megtérítésre. A mintegy 20 hektáros terület tulajdonviszonyainak változása mellett a közkegyeleti feladatait azonban Hajdúböszörmény önkormányzata továbbra is ellátja, hiszen az aláírt keretszerződés értelmében a temető tartós használója az önkormányzat marad. Az üzemeltetési jogokat pedig az egyházak által létrehozott Paraklétosz Nonprofit Kft. gyakorolja április elsejétől. Új szabályozás A hajdúböszörményi képviselő-testület rendkívüli ülésén elfogadta a helyi építési szabályzatot. Az új dokumentum április elsején lépett életbe. A szabályzat többek között rendelkezik arról, hogy kommunális- és veszélyeshulladéklerakó létesítését nem engedélyezik a településen, biomassza-feldolgozó üzem építése viszont megvalósulhat. Mivel a nyugati területen ipari park létesítésére szeretne pályázni a város, fontos volt az új szabályzat elfogadása, melynek megalkotásában Boruzs Bernát főépítész is közreműködött. Közmunka-lehetőség A Szociális és Munkaügyi Minisztérium által támogatott, idei erdőművelési közmunkaprogram során húsz állami tulajdonú erdőgazdaságban csaknem 2200 állástalan jut munkához. A Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye állami tulajdonú erdeit kezelő Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. 400 közmunkást foglalkoztat a következő hónapokban az országos erdőművelési program részeként. Lehet túrázni A Tourinform Debrecen új kétnyelvű túratérképet adott ki, mely a város térségének nyolc kerékpáros és tizenegy gyalogos túra útvonalát tartalmazza. A térkép útvonalainak megismerésére az áprilistól induló Debreceni 3 próba túramozgalom biztosít lehetőséget. A mozgalom célja az egészség megőrzése és a természeti értékek újkori felfedezése mellett a város turisztikai vonzerejének növelése. A mai világban verseny van az internet és a bakancs között, ezért szeretnénk, ha a térkép és a túramozgalom segítségével felfedeznék az emberek a Nagyerdő, az Erdőspuszta és a Hortobágy vidékét is. Az angol magyar kétnyelvű térkép a kerékpáros és gyalogos túraútvonalakon kívül feltünteti a Az os Bocskai-féle szabadságharc emlékére rendezett négyszázadik évfordulós ünnepségsorozat után is folytatódnak a rendezvények Hajdú-Biharban. Ennek egyik állomásaként idén először adta át Vitányi István országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés Bocskai-munkabizottságának elnöke (jobbról) az összetartozás jelképeként az emlékzászlót Gáborján polgármesterének, Majosi Gyulának (Fotó: Nyírő Gizella) környéken lévő látnivalókat, és praktikus információkkal látja el a kirándulókat. Újra meséltek A hagyományok emlékére újra megyei mesemondóversenyt rendeztek Püspökladányban a Petritelepi Általános Iskolai Tagintézményben. Szerte a megyéből 17 iskola 79 tanulója versenyzett. A negyedik alkalommal tető alá hozott vetélkedést az Apáczai Kiadó és a Püspökladány Város Közművelődéséért Közalapítvány támogatta. A dobogósok és a különdíjasok évfolyamonként oklevélben és könyvjutalomban részesültek. Citeráztak Szentestől Tarpáig mintegy húsz csapat vett részt szombaton Pocsajban az immár hatodik alkalommal megrendezett citerástalálkozón. Az egész napos rendezvényt Kecskés Gyula polgármester nyitotta meg. Elmondta: a harangszó hívószavára összejöttek a barátok: kézművesek, népdalénekesek, citerások. Délelőtt szakmai előadás hangzott el, Juhász Erika és Széles András pedig közös népdaléneklésre vette rá a jelenlévőket. Délután a zsúfolásig megtelt tornateremben léptek színpadra a népdalénekesek és citerások. A legfiatalabb citerás a derecskei Kék Kálló Citeraegyüttes tagja, a 12 éves Kovács Ádám volt, aki édesapjával egy csoportban játszik. Kiváló iskola Az elmúlt hónapokban országszerte zajlott az alapfokú művészetoktatási intézmények szakmai ellenőrzése. Nem volt ez alól kivétel a hajdúhadházi Dr. Földi János Általános Iskola és Művészetoktatási Intézmény sem. Az iskola valamennyi oktatott művészeti ágában megkapta a kiváló minősítést, amelyet egy minisztériumi oklevél és az iskola falára kihelyezett tábla igazol. A minősítő címet öt évig viselheti az intézmény, azután újra jön a megmérettetés. Jubileum lesz Az idén ünnepli megalakulásának fél évszázados jubileumát a Balmazújvárosi Kézilabda Klub, amelynek jelenlegi vezetői ennek megfelelően méltóképpen szeretnének megemlékezni az eltelt ötven esztendőről. Ennek jegyében rendeznek június 7-én, szombaton egy családi sportnapot. Hegedűs Lajos, a Balmazújváros KK vezetője ezúton is meghívja mindazokat a jelenlegi és hajdani sportolókat, akik valaha játszottak az újvárosi női, illetve férficsapatban. (Hegedűs Lajos elérhetőségei: tel: 06/ , vagy handballnet@ gmail.com.)

7 [ Hajdú-bihari Hét április 16. ] Háttér 7 A kistérség nagy lehetőségei Óvodák, iskolák egyesülnek, debreceni és mikepércsi telephellyel kistérségi fenntartásúvá válnak, ezáltal újabb fejlesztési lehetőségek nyílnak meg. A kistérségi társulással Mikepércsen is megvalósul az idősek nappali ellátása. A szociális ellátórendszer átalakításáról Halász D. Jánost, Debrecen alpolgármesterét kérdeztük. Debrecen Mikepérccsel közösen alkot egy kistérséget. A kistérségek létrehozása által a települések együttesen tudnak többek között oktatási, egészségügyi, szociális feladatokat teljesíteni, közösen fejlesztik e területek ellátási rendszerét. Ez különösen a kisebb települések ez esetben Mikepércs számára rendkívüli fejlődési lehetőség, hiszen így olyan állami normatívákat vehetnek igénybe, amelyeket önállóan területük és lakosságuk száma alapján nem tudnának. Így azonban a kistérségi normatíva lehetőséget teremt a közös feladatok ellátására. Halász D. János elmondása szerint alapvető szándék, hogy a közoktatásban az óvodai, általános iskolai és pedagógiai szakszolgálati (például logopédiai, gyógytestnevelési) ellátások meghatározott része közös működtetésűvé alakuljon. Egyelőre még egyeztetési tárgyalásokat folytat a két település képviselőtestülete arról, hogy melyek legyenek azok az intézmények, amelyek egyesülnek, így két telephellyel működnek tovább. Az egyesülés nem jár intézménymegszűnéssel, hiszen éppen az a kistérségi társulás célja, hogy a mikepércsi óvoda, iskola mintegy tagintézményként továbbműködve megtartsa a gyerekeket. A kiegészítő normatíva pedig segíteni fog a fejlesztésekben, ezáltal abban is, hogy tovább foglalkoztassa a pedagógusokat. Így azok a közoktatási intézmények, amelyeket esetleg bezártak volna, megmaradnak. Idősek nappali ellátása Mikepércsen is Versenyhelyzet alakulhat ki a térség óvodái között A mikepércsiek (is) profitálhatnak a folyamatból A szociális ellátórendszer átalakítása az idősek számára is előnyös lesz. Debrecenben már évek óta lehetőség van az idősek nappali ellátására, a Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálaton keresztül. Ez is belekerül a kistérségi társulás feladatai közé, így Mikepércsen számottevő előrelépés lesz a házi segítségnyújtás (a gondozó meghatározott időközönként tiszta ruhával gyógyszerekkel, élelmiszerrel látja el a rászorulót, egyéb gondozási feladatokat végez), valamint a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás megvalósítása. Szintén fejlődést eredményez a község életében, hogy az idősek étkeztetésének problémája is megoldódik az ebéd házhoz szállításával. Családsegítés és gyermekvédelem Egyelőre vizsgálják, hogy a családsegítő és a gyermekjóléti szolgáltatások bekerüljenek-e a kistérségi feladatkörbe. Az alpolgármester nehéz kérdésként említi e terület átalakítását, hiszen jelenleg Debrecenben a családsegítésben az önkormányzati intézményeken kívül két civilszervezet is jelentős részt vállal. Egyesülés esetén viszont nem kerülhet az intézményrendszerbe civilszervezet, így a változás konfliktushelyzetet teremthet. Bonyolulttá teszi a megoldást az is, hogy Debrecenben ez hatalmas feladatellátási terület, Mikepércsen viszont ez nagyságát és lakosságszámát (3830 fő) tekintve arányosan jóval kisebb részt ölel fel. A két településen ezen feladatok ellátása más-más gondolkodásmódot igényel, így az összevonás újfent konfliktushelyzetet teremthet, főként debreceni vonatkozásban, hiszen Mikepércsen eddig is működtek összevont intézmények. Halász D. János fontosnak tartotta kiemelni azt a tényt, hogy az intézményfenntartó változása ebben az esetben sem jár létszámcsökkentéssel. Sőt, Mikepércs esetében ez a feladatok bővülését eredményezi, amely viszont dolgozók felvételét teszi lehetővé. Nehéz döntések Különböző tanulmányok születnek arról, hogyan lehet a legmegnyugtatóbban megoldani az említett feladatok ellátását. A közgyűlésnek kell eldöntenie, hogy a saját maga által fenntartott intézmények közül melyek lesznek azok, amelyeket átad a kistérségnek. A kistérség hatásköre lesz a vezetői pályázat kiírása is. Az óvodák és az iskolák tekintetében különösen nehéz a döntés, hogy pontosan melyik legyen az, amely kistérségi fenntartásúvá válik (egyelőre még csak egy-egy intézményről van szó, a tapasztalatok döntik majd el, hogy növekszik-e az összevont óvodák, iskolák száma). Az alpolgármester szerint azonban bármilyen döntés is születik jóval az átalakulás előtt el kell kezdeni az ott dolgozók felkészítését. El kell fogadtatni velük a helyzet megváltozását és azt, hogy ez számukra nem nyűg, hanem fejlesztési lehetőség. A városi és a kistérségi intézmények (óvodák, iskolák) között versenyhelyzet alakulhat ki, hiszen nemcsak az eddigi körzetükből, hanem az egész térségből fogadhatnak gyerekeket. A mikepércsi szülők Debrecenbe is járathatják gyermeküket, és fordítva. A szociális rendszer átalakulásának mint minden változásnak kockázatai is vannak, de szem előtt kell tartani az előnyöket: a többletbevételek lehetőségét és az EU-s pályázatok sikerességének nagyobb esélyét. R. Markovics Zita

8 8 Háttér [ Hajdú-bihari Hét április 16. ] Gyümölcslekvárt főztek ki az egészségért A rohanó életmód, a helytelen táplálkozás, a sok tartósítószer és a gyakori gyógyszerfogyasztás igénybe veszi a szervezetet. Ennek következtében tápanyaghiány léphet fel, ezért egyre többen szednek különféle étrend-kiegészítőket. A GéSz Gaál és Sziklás Kft. alapítója, Gaál László is erre alapozva hozta létre saját fejlesztésű termékcsaládját, a Flavon Maxot, mely főként sötét bogyósokat tartalmazó lekvár állagú gyümölcslésűrítmény. Az általános egészségmegőrző hatású termékcsoport elnyerte a Hajdú- Bihar Megye Kitüntetett Minőségi Terméke díjat is. A saját ötleten alapuló MLMvállalkozást 2004-ben hozta létre Gaál László a feleségével, Sziklás Johannával, a cég ügyvezetőjével. A multi-level marketinggel már korábban is sikeresen próbálkozó tulajdonos más vállalkozások sikerét látva elhatározta, hogy önálló hálózati kereskedelemre építő céget hoz létre. Az elgondoláshoz szükség volt egy termékcsaládra, amelynek a megtalálása több évig tartott. A táplálékkiegészítőket már korábban is jó üzletnek tartó vállalkozó egy olyan termék előállítását határozta el, mely több kilogramm gyümölcs hatóanyag á t s ű r í t i b e l e e g y k i s ü v e g b e. Amikor összeállítottam ezt a terméket, nem hittem, hogy ilyen sikeres lesz. Autodidakta módon megtanultam, melyik gyümölcs mire való, és több mint tíz szakemberrel konzultáltam a termék előállítása során. A próbaterméken nagyon sokat dolgoztunk, a megfelelő íz eléréséért több száz próbát tettünk. Amikor elindítottuk a céget, nem volt mögötte annyi kutatás, mint amennyivel most alá tudják támasztani a termékcsalád hasznosságát. Azóta legalább öt klinikai csoport vizsgálta különféle szempontokból, és állapította meg a Flavon Max család egészségmegőrző hatását hangsúlyozta Gaál László. A vállalkozást 2004 óta több díjjal is jutalmazták. A GéSz Gaál és Sziklás Kft. terméke többek között megkapta a Magyar Termék Nagydíj Elismert Terméke Díjat, a Magyar Minőség Háza díjat, az Észak-alföldi Regionális Innovációs Díjat, és az említett Hajdú-Bihar Megye Kitüntetett Minőségi Terméke díjat is. Aki figyel az egészségére, az sok gyümölcsöt eszik. Ez télen nehezebben oldható meg. A szükségletet pótolja a Flavon Max, a Flavon Kids és a Flavon Max Plusz+. Ebben az étrend-kiegészítő termékcsaládban ötvöződnek a több száz éves népi tapasztalatok és a legmodernebb kutatási eredmények. A Flavon Max volt az alaptermék. Nagy mennyiségű antioxidánst tartalmaz ennek egészségmegőrző és betegségmegelőző hatását több kutatás is bizonyítja. A sötét bogyók közül a fekete áfonya az egyik legfontosabb alapanyag, Gaál László: Nem hittem, hogy ilyen sikeres lesz s fekete ribizlit, fekete bodzát, kékszőlőt, céklát, homoktövist és hozzáadott C-, illetve E-vitamint is tartalmaz a lékoncentrátum. A Flavon Kids már csecsemőkortól fogyasztható, tartalmazza a fejlődő szervezet számára szükséges anyagokat, ezért kismamáknak is ajánlják. A sötét bogyós gyümölcsök és a C- vitamin mellett B-vitamin premix is van benne. A Flavon Max Plusz+ a termékcsalád legújabb tagja: hatóanyag-koncentrátuma a legmagasabb a három közül. Az alaptermék kistestvére a korábbi összetevőkön kívül két magas antioxidáns tartalmú gyümölcsöt tartalmaz: a gránátalmát és a vadcseresznyét. Ezeknek köszönhetően 50 százalékkal magasabb a C-vitamin- és színanyagtartalma. Ez a stresszes életmódot élő menedzserek, vagy a fizikailag megterhelt sportolók szervezetét is megvédheti a szabadgyököktől fejtette ki a tulajdonos. Az évek óta nagy népszerűségnek örvendő étrend-kiegészítők nem tartalmaznak tartósítószert, az alapanyagokat minden esetben bevizsgálják, és a Gész Gaál és Sziklás Kft.-nek 2006 novembere óta saját gyára van. A gyártóüzem a cég kapacitásának fontos pillére, hisz így egy kézben összpontosul az alapanyag beszerzése, a gyártás, a csomagolás, a minőségellenőrzés és a raktározás is. A termékcsalád forgalmazását 2008-tól a szintén tulajdonukban lévő Flavon Group Kft. vette át a nemzetközi piacon jobban használható név miatt. A terjeszkedés mára több mint tíz országot érint, köztük Romániát, Lengyelországot, Svédországot és Japánt is. Mióta a vállalat az Unióban is forgalmazhatja a terméket az eddigi tíz milliós piac után egy milliós piac nyílt meg előtte. Ennek a lehetőségnek nem tud ellenállni a tulajdonos, és öt éven belül a forgalom megtízszerezését tervezi. Ez egy reális célkitűzésnek látszik, mivel a 2006-os évhez képest ötszáz százalékos növekedést tudhatunk magunk mögött, és egy ilyen típusú cég terjeszkedése egyszerűen, és olcsón megoldható a személyes értékesítési hálózat segítségével. Jelenleg a debrecenin kívül két irodánk van Budapesten, kettő Lengyelországban, egy Romániában, csaknem 50 ezer olyan taggal, akik már fogyasztották a terméket. A közeljövőben egy európai logisztikai központ létrehozását tervezzük a Veress Péter utcai székházunk mellett, mivel Magyarországon havonta kétezerrel növekszik a tagjaink száma, és egy MLM-es cégnek mindig a forgalom után kell menni. Számomra ez siker, hisz amit megálmodtam, megvalósítottam, és másokat is arra biztatok, hogy merjenek nagyokat álmodni, és valósítsák meg önmagukat osztotta meg gondolatait a cégalapító. Batta Ágnes

9 [ Hajdú-bihari Hét április 16. ] Szerintem 9 Katyn Megrázó élmény Andrzej Wajda Katyn című filmje. Mélyen érinti a magyar nézőt is, és nemcsak azért, mert a szovjet rendszer 1940-es mészárlásának magyar áldozata is volt. Súlyos kérdéssel szembesülünk: meddig mehetünk el egy totalitárius rendszer kiszolgálásában. Vajon az életben maradás ösztöne szentesíthet-e olyan hazugságokat, amit a hatalom megkövetel állampolgáraitól? Hajlandók vagyunk-e apánk sírkövére téves halálozási időpontot vésni, mert a pártállam azt kívánja? Katynról a titkolózások miatt ma még Lengyelországban sem tud mindenki, ahol a fejbe lőtt katonatiszt révén minden második család érintett. Oroszországban ma sem kutathatók a dokumentumok, noha Jelcin, a szovjet rendszerváltó vezető április 13-án elismerte a nácikra kent, a katyni erdőben elkövetett tömegmészárlás szovjet felelősségét. Ismerősen cseng a szlogen: régen volt, ne bolygassuk a múltat. Szerencsére, a filmtörténelem egyik legnagyobb alakja, Andzrej Wajda nem így gondolta. A Katynt hamarosan vetítik a mozikban, sőt ne feledjék: május 3-án este a Duna Televízióban is képernyőre kerül. (domdám) Először nyugaton járva, úgy három évtizede, atyánkfia még csodálko- zott azon, hogy a kinti tévék időjá- rás-jelentéseiben Bécsnél véget ért Európa, az volt nyugat legkeletibb pontja, s ha egyáltalán szóltak ró- lunk, mi voltunk a keleti tömb leg- vidámabb barakkja. Betudta ezt a nagyon is létező vasfüggönynek, bár a nap- és széljárás már akkor sem ismert határokat Később, a A közepén Templomban (Nagy Gábor felvétele) rendszerváltás hangorkánjában még tétován próbált eligazodni a sokféle földrajzi-politikai tájolásban, a csak úgy röpködő Kelet-Európa, Közép-Kelet-Európa, meg Kelet-Közép-Európa között, de csupán a vadkeletet találta ideillőnek. Ma már zavarja, hogy Talmácsit Kelet- Európa világbajnokának titulálják idehaza, vagy ha a lengyel magyar barátság napján kelet-európázik a média. Elő a földrajzi atlaszt, lássuk, hová is tettek le bennünket valójában eleink! Akárhogyan méri-nézi atyánkfia, hazánk bizony változatlanul Európa közepén van, nem mászott el egyik égtáj felé sem az elmúlt bő ezer évben. Nemrégiben, Kárpátalján járva, a Tisza mentén talált rá arra az emlékműre, mely Európa mértani közepét jelöli meg állíttatott az Osztrák Magyar Monarchia idején, felújíttatott a szovjet érában, s ma is büszkék rá ottani magyarjaink. A hont foglalók igen jó helyre verték hát le az utolsó sátorkarót, majd építettek házat-hazát itt, a Kárpát-medencében. Hallja ám azt is, hogy az újabb, még pontosabb mérések szerint a mértani közép Tokaj-Hegyalján lenne, talán Tállya táján, s hírlik, szorgos kezek már rakják is az új emlékmű alapjait. Ha én Sólyom László helyében volnék játszik el a gondolattal atyánkfia, ott, az új jelnél rendeznék egy államfői partit a diplomáciai testületek vezetőinek, a hazai média identitászavaros szereplőinek és valamennyi közámító politikusnak, hogy nézzenek már jól körül, s jegyezzék meg azt a pontot egyszer s mindenkorra, mert a hely, ahol állnak, Európa kellős közepe! Ozsváth Sándor Őrült beszéd, de van benne rendszer. Abszurd dráma, groteszk tragikomédia, alantas vásári bohózat, de van benne céltudat. Mármint ebben a hátborzongatóan kicsinyes, hevenyészetten megrendezett kormányválságban, mely körül szenvedélyek csaptak föl és hamvadtak el, egy darab ideig a kiút reménye pislákolt, illúziónak bizonyuló tünde fény a végtelen alagút végén, amit aztán elárasztott, kioltott, ellepett a magyar közélet pocsék zuhataga. Megint csak a zavarosban halászók kalózhajói siklanak, a régi mocsárbűz szaglik, és nincs semmi újdonság a sápatag magyar nap alatt. Hiába hinnéd, szelíd, felvilágosult, észszerűségbe kapaszkodó olvasó, hogy nincs összeesküvés: mert van. Elmélet és gyakorlat egyaránt. Most is épp két kalandorhaver osztott ki magának szerepet az egyeztetett forgatókönyv alapján, miszerint eljátsszák, Az utolsó biznisz hogy vége a legendás barátságnak, az atyai útegyengetésnek és a hálás fiúi fegyverhordozásnak, mert a személyes politikai túlélés érdekében életbe lép a B-terv: a bűnbakképzés terve, a bukás elhalasztásának nagy államférfiúi szcenáriója, az utolsó biznisz: az utánunk a vízözön újballiberális projektje. Egyenesen következik mindez a legendásan felelőtlen és tehetségtelen kormányzásból, amit ezek az urak nyújtani tetszettek a megelőző hat esztendőben. Együtt rontották volt el, most félig-külön rontják tovább. A sikertelen kormányzásban agyonfrusztrált, jobbat érdemlő szocialista közönség az álszakítás révén kap némi lelki kielégülést, anélkül, hogy előrehozott választások fenyegetnének, hiszen ezt a liberális csendestárs a parlamentből való kihullástól tartva úgysem akarhatja. A helikopteres kolléga úgy saccolja, hogy ily módon átmenetileg megmenekül a pártbeli diszkvalifikálástól, sőt a reformok (ide kérünk egy sátáni kacajt!) rendíthetetlen hívének álorcájában még vissza is talál a nyugtalan és rosszkedvű értelmiségi holdudvarhoz (itt pedig emlékezzünk: valaha ez volt nagyjából a Szabad Kezdeményezések Hálózata! Jobbat érdemelnének maguknál.). Új arculatot építhet a színleg különvált két párt, hiszen van még két év imázsra, bársonyreformra, tafota hitegetésre és selyemzsinórra. Jól kifundálták ők ezt, lehet, hogy jól is járnak. Van még néhány, ha nem is szép, önfeledt és dicső, de izgalmas, változatos, öntömjénező, másokat sakkban tartó hónapjuk a rivaldában, aztán jöhet, aminek jönnie kell. Mert az egész grandiózus tervvel csak egy nagy baj van, hogy ezek a Dugovics Tituszra egyáltalán nem hasonlító semmibe ugrók magukkal rántják az egész országot. Mert nagyjából az a megrendítően egyszerű éca, hogy ha ők nem kellenek, pusztuljon az ország vetése. S ezt a szédületes alapvetést egyértelműen alá is támasztja az államadósság elképesztő mérete, a magas infláció és az alacsony nemzetgazdasági növekedés. A teljesen beszűkült politikai mozgástér, a formálisan kisebbségi kormányzás további befektetői kockázatokkal jár. A humortalan, nyegle vásári komédiázás egy ideje abszurd méreteket ölt: egy ország megy rá erre a páros bohóckodásra. (Árvai Köves)

10 10 A megye [ Hajdú-bihari Hét április 16. ] Növekszik a lemaradás Egyre nagyobb gazdasági lemaradásban van az Észak-Alföld régió mind az országos, mind az EU-s átlaghoz képest. A felzárkózás érdekében a magas hozzáadott értékű iparágak meghonosítására és az egyes térségek adottságaira építő beruházásokra lenne szükség. Minderről az Észak-Alföld című monográfiakötet bemutatóján beszéltek a szakemberek a Debreceni Egyetemen. Most még üresen áll a debreceni repülőtér melletti hatalmas terület, azonban a későbbiekben neutronkutató központ épülhet ott, amenynyiben Debrecen nyeri el a beruházás jogát. A megvalósulás esetén több milliárd eurós vállalkozás települhet meg a városban, amely akár több ezer hazai és külföldi szakembernek adhat munkát, és jelentős GDP-növekedést eredményezne nemcsak Debrecen, hanem az egész régió számára. A szakemberek szerint az ehhez hasonló beruházások jelentik a fejlődés kulcsát a térség gazdaságának, amely egyre nagyobb lemaradásban van A repülőtér nagy esélyt nyújt az egész régió számára hazánk és az Európai Unió más régióihoz képest. Az Észak-Alföld régió egy főre jutó GDP-je alig több, mint 40 százaléka az uniós átlagnak, és 63 százaléka a hazainak. Ez utóbbi szám 1994-ben még 74 százalék volt, tehát egyre nő a lemaradás mondta Debreczeni Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója a DE Agrárés Műszaki Tudományi Centrumán (DEAMTC), ahol bemutatták a Kárpát-medence régiói monográfiasorozat most megjelent kötetét, az Észak-Alföldet. A könyv a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja (MTA RKK) és a DEAMTC közös szerzői közreműködésével készült. A kötet elsőként elemzi a régió rendszerváltás óta végbement folyamatait és azok várható tendenciáit től jelentősen lecsökken a régióknak nyújtott uniós támogatás, tehát nem tartható tovább, hogy később is ezekre a forrásokra próbálunk építeni, ezért új megközelítés szükséges. A jövőben az 500 milliós EU-s piacon eladható termékek gyártására, vagy épp versenyképes szolgáltatások meghonosítására kell koncentrálnunk. Ehhez az egyes térségeknek tisztában kell lenniük a saját adottságaikkal, hogy önálló fejlesztési politikát tudjanak megfogalmazni. Ennek érdekében tudományos alapokra kell helyezni a vidékfejlesztési politikát, amiben a kutatóknak van nagy szerepük. Ilyen kutatómunka és egyben iránytű a most megjelent kötet mondta dr. Horváth Gyula, az MTA RKK főigazgatója. A szakember hozzátette: óriási lehetőség rejlik az Észak-Alföld régió, valamint az Északnyugat-Erdély régió összefogásában, amely a nagyvárosok közötti együttműködést és egy közös kutatásfejlesztési központ létrehozását is magában foglalhatná. A főigazgató megjegyezte: az Unió a jövőben a városhálózat fejlesztését tekinti hangsúlyosnak, így az ilyen tervek megvalósításához jelentős támogatásra lehet számítani. Regionális támogatás Az Észak-Alföld régióban tavaly csaknem 8 milliárd forintot fordítottak Szolnok, Hajdú és Szabolcs- Szatmár megye foglalkoztatási helyzetének javítására. A térség munkaerő-piaci helyzetéből fakadóan meghatározó volt a közhasznú munkavégzés támogatása. Erre több mint két és fél milliárd forintot költöttek. A támogatásban en részesültek, a legtöbben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jutottak hozzá ehhez a lehetőséghez, amely elsősorban a tartósan álláskeresők és a romák számára nyújtott esélyt. A szakemberek szerint tavaly a támogatott képzések iránt növekedett az érdeklődés. Ebben a támogatási formában régiónkban 2,1 milliárd forint felhasználásával 7655 ember elhelyezkedési esélyeit segí- Kenyeres Attila tették. A foglalkoztatás bővítését szolgáló bértámogatás 2,3 milliárd forintot tett ki, ily módon 8173 hátrányos helyzetű álláskereső állt munkába. Idén 8,5 milliárd forint jut a foglalkoztatás támogatására. Az elosztásban a hátrányos helyzetű kistérségek élveznek előnyt, a három észak-alföldi megye 28 kistérségéből 15 tartozik ide. A munka esélye Tavaly romlott az Észak- Alföld régió munkaerő-piaci helyzete a 2006-os évhez képest, mivel az országos átlaggal ellentétben csökkent a gazdaságilag aktív emberek száma. A hátrányos helyzetű álláskeresők, a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását és új munkahelyek létrehozását a különféle támogatási programok segítik. Régiónkban a gazdaságilag aktív népességnek tavaly csak a fele dolgozott. A munkanélküliek aránya is jóval kedvezőtlenebb: 11 százalék körüli, az országos 7,4 százalékos átlaghoz képest derül ki a KSH munkaerő-felméréséből. Az Észak-Alföld régióban a múlt év végéig 426 munkahelyet minősítettek megfelelőnek arra, hogy ott megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztathassanak. A regionális munkaügyi központ csaknem 4900 személy munkavégzéshez járult hozzá a bérköltségek támogatásával. A ráfordítás meghaladta a kétmilliárd forintot. Az Észak-Alföld régióban között az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programjának regionális részprogramja 4000 hátrányos helyzetű álláskereső és inaktív személy munkaerő-piaci integrációját valósítja meg. Az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ bonyolítja a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által meghirdetett munkahelyteremtő beruházások támogatására kiírt pályázatokat is. A pályázatok célja új munkahelyek létrehozásának támogatása. Az egyik kiírás esetében a pályázó által megvalósítandó beruházások támogatása történik, míg az másikban a személyi jellegű ráfordítások egy részének támogatására lehet pályázni a humántőke- igényes ágazatokban. Batta Ágnes

11 [ Hajdú-bihari Hét április 16. ] Debreceni krónika 11 A Biblia éve A Bibliáról szóló interaktív kiállításon szeretnék közelebb vinni a ma emberéhez a Szentírást. A Debreceni Egyetem díszudvarán megnyílt Végig a 66-os úton című bemutatón Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök hangsúlyozta: végigmenni a 66-os úton, amely az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig szelte át az észak-amerikai kontinenst, egykor kalandos vállalkozás volt, mint ahogy legalább annyira érdekes elmélyülni a Biblia 66 könyvében A város napja Ünnepi közgyűlést tartott Debrecen önkormányzata. Kósa Lajos polgármester emlékeztetett arra, hogy I. Lipót magyar király április 11-én adományozta Debrecennek azt a kiváltságlevelet, amelyben a települést szabad királyi városi rangra emelte. A Debrecen Díszpolgára címet Orosz István akadémikus, történészprofesszor és Péterffy Árpád szívsebészprofesszor vehette át. A Pro Urbe Díjat Boda István költő, újságíró és Dezső Zsigmond terve- Sárgulási felvonulást és bált tartott április 11-én és 12-én az egyetem agrártudományi kara (Fotó: Fejes Márton) Debrecenben, a Mű-Terem Galériában. Az alkotások olyan erdélyi falvakban készültek, amelyekben a Kossuth-díjas érdemes művész, alkotó évtizedekkel ezelőtt még gyakorlatilag szinte érintetlenül találta a hagyományos paraszti világot, s egyúttal szemtanúja lett a vidék azóta teljesen megváltozott A megyei könyvtárban folytatódott a Megyejárás című programsorozat, melyben hajdú-bihari települések mutatkoznak be. Ezúttal Sáránd volt a soros ző, a Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara elnöke kapta. A Debrecen Mecénása Díjban Horváth Sándor és Pocsai József Attila vállalkozók részesültek, Debrecen sajtódíját R. Simor Katalin újságíró kapta, a Kölcsey Ferenc művészeti ösztöndíjat pedig a Debreceni Kodály Kórusnak ítélték oda. Erdélyi falvak Korniss Péter fotóművész 1967 és 2004 között készült erdélyi képeit bemutató kiállítást nyitottak meg életének. A tárlat április 30-ig tekinthető meg. Igent mondanak A szocialisták igennel szavaznak a következő népszavazáson, mert ugyanúgy, mint a kezdeményezők, ők sem akarnak több-biztosítós egészségügyi rendszert jelentette ki Lendvai Ildikó. Az MSZP országgyűlési frakciójának vezetője hozzátette, hogy emiatt felesleges ugyan a referendum, de nem okoz annyi politikai és gazdasági kárt, mint a korábbi, ugyanis ez a referendum sem politikai indulatkeltésre, sem a gazdasági bizalom apasztására nem alkalmas. A szocialista frakcióvezető a továbbiakban arról beszélt, hogy a következő időszakban az MSZP minden variációban kész és képes a stabil kormányzásra, az ország számára fontos változások végrehajtására. Kidolgozták és kidolgozzák azt a programot, amelyet a kormányzás új szakaszában hajtanak végre, s amelynek két fontos eleme a reform és a biztonság. Kepes-életmű A fény művészete címmel, a 2001-ben elhunyt Kepes György alkotásaiból nyitottak meg kiállítást a Modemben. Az Amerikában világhírűvé vált magyar alkotó olajképeit, fotóit, fényterveit június 15-ig tekinthetik meg az érdeklődők; a tárlat anyagából katalógus is készül. Jótékony fiatalok A VII. Debreceni Diáktavasz programjaként rendezték meg a belvárosi művelődési házban a fiatalok napját mintegy 200 gyerek és diák részvételével. Délelőtt mesesarok, rajverseny, kézműves foglalkozások, délután kulturális bemutatók várták a résztvevőket Este jótékonysági gálát tartottak: a bevételt és a nap folyamán összegyűjtött adományokat a fogyatékosokat ellátó intézethez juttatják el. A népszerű programok során együtt játszottak sérült és egészséges fiatalok Debrecenben. Vesekőműtétek A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának Urológiai Klinikáján 1995 óta csaknem háromezer endoszkópos, illetve laparoszkópos vesekőműtétet végeztek már el, ezekben a beavatkozásban országosan is vezető szerepet töltenek be. Flaskó Tibor, a klinika igazgatója elmondta: az endoszkópos módszer 1984-ben honosodott meg Magyarországon, és éppen elődje, Tóth Csaba professzor végezte el az első ilyen beavatkozást. Debrecenben 1995-től vezették be ezt a fajta műtéti módszert, miután Tóth Csaba a klinikán kezdett el dolgozni. Tóth Csaba professzor hozzátette: az úgynevezett egynapos sebészet valóságos paradigmaváltást jelentett a műtéti eljárásokban. A Szentesen 1984-ben elvégzett első műtétje óta összesen 7171 ilyen jellegű operációban vett részt. A profeszszor már 1987-ben szorgalmazta, hogy gyerekeken is alkalmazzák. Hitelkiváltás! FIZESSEN TÖBBÉRT KEVESEBBET! Váltsa át magas kamatozású régi, korszer tlen lakásvásárlási hitelét alacsony törleszt részlet, szabadfelhasználású hitelre. AKCIÓS SZEMÉLYI KÖLCSÖN: 1 M Ft havi törleszt részlete Ft LAKÁSFELÚJÍTÁSI HITEL: 1 M Ft havi 6504 Ft-ért. LAKÁSVÁSÁRLÁSI ÉS JELZÁLOGHITELEK kedvez kamatozással akár jövedelemigazolás nélkül is. mobilbankár-hálózat Ha pénzre van szüksége, hívjon, segítek! Szöllôsi Sándorné mobilbankár 30/ Cser Ma építés rész törle t rész 25 évr LAK ak Ha pé mob

12 12 12 Közelkép [ Hajdú-bihari Hét április 16. ] Támogatnak reformokat A kórházi adósságállomány 2007-ben 64,8 milliárdra nőtt az előző évi 50 milliárddal szemben, míg az aktív ágyak száma 15 ezerrel csökkent. A Magyar Kórházszövetség szerint szükség van az egészségügy átalakítására, ám a korábbinál átgondoltabb reformok kellenek. A Magyar Kórházszövetség április elején a debreceni Kölcsey Központban tartotta XX. kongresszusát. A mintegy ezer intézményvezető, egészségügyi és gazdasági szakember részvételével zajló rendezvényen egyebek mellett szó esett a kórházak szerkezetváltásáról, ezen belül is a betegélelmezési kérdésekről, az egészségbiztosításról, a sürgősségi rendszer hiányairól, a súlyponti kórházakról. A szakemberek együtt gondolkodtak a gazdasági társasággá való átalakulásról, a rehabilitáció és ápolás helyzetéről, jövőjéről, humánerőforrás-kérdésekről, valamint a társadalombiztosítás átalakulásának következményeiről is a szolgáltatók szempontjából. Érintették a járványügyi helyzetet, és bevezettek egy új fogalmat, a Nem Várt Események (NEVES) jelentési rendszerét. Varga Ferenc, a szövetség elnöke összegzésként elmondta: nem az egészségügyi ágazat és a kórházak éve volt. Sok változást rövid idő alatt kellett végrehajtani, és erre mind a kórházak, mind a betegek felkészületlenek voltak. Az elmúlt egy év egészségügyi változtatásai anomáliákat szültek, az ebből adódó hátrányokat pedig az intézmények szenvedték el, így a megoldás megtalálása az elkövetkező időszak feladata lesz. Szerinte a reformok kidolgozására kevés időt hagytak, így ezeket a folyamatokat újra kell gondolni, korrigálni, és új alapokból kell építkezni. Az elnök szerint a vizitdíj elutálása azért következett be, mert olyan feladatokat hárítottak az egészségügyi rendszerre, amelyek elvégzése nem dolga, és a betegellátási időt zsugorítja. A 139 tagkórházat számláló szövetség az egybiztosítós rendszert támogatja, abban az értelemben, hogy az alapellátás mindenki számára elérhető és az állam által finanszírozott kell, hogy legyen. Ezenkívül pedig aki teheti, természetesen plusz biztosítást is köthet. Varga Ferenc szólt a munkaerőhiányról is: nemcsak ápolókból van kevés, hanem a rehabilitációban részt vállaló szakdolgozókból és az orvosokból is. Bővült a hiányszakmák köre, a laboros, a röntgenes, a traumatológus, az aneszteziológus mellett egyes területeken például belgyógyászokból, szülész-nőgyógyászokból is hiány van. Emellett az országon belül nagy aránytalanságok vannak, és ezen nem segített a minisztérium által hirdetett Mobilitásprogram sem. Az elnök úgy véli, az orvos- és szakdolgozói hiány még tovább mélyítette az egészségügyi válságot. Pénzt behajtani tilos! A kórházszövetség fellép az egés (Fotó: Feje A Magyar Kórházszövetség a kongresszus zárásaként kilenc pontba szedett állásfoglalást is megfogalmazott. Ebben leszögezik, hogy tá-

13 13 [ Hajdú-bihari Hét április 16. ] Közelkép 13 de nem így A pénztártörvény ellen zségügyből történő pénzkivonás minden formája ellen s Márton) mogatják a magyar egészségügy átalakítását, hiszen az évek óta strukturális, funkcionális és finanszírozási válsághelyzettel küzd, mely időnként a betegellátást is veszélyezteti. Azonban csak az olyan szerkezetváltás pártfogolható, amely komplex módon, az ellátási szinteknek megfelelő szakmai szervezetekkel egyeztetett programot és időben megvalósítható célt tűz ki. Az eddigi reformokból hiányzik a hosszú távú koncepció, és nem vették figyelembe a szakmai szervezetek véleményét. A kórházszövetség szakmai szervezetként következetesen fellép az egészségügyből történő pénzkivonás minden formája ellen, és azt is megállapítja, hogy az elmúlt csaknem egy évben a korábbiakhoz viszonyítva jelentős mértékben növekedett a fekvőbeteg ellátó intézmények adósságállománya. Az állásfoglalásból az is kitűnik, hogy a vezetők aggódnak az egészségügyi pálya iránti érdeklődés csökkenése és a pályaelhagyók számának növekedése miatt. Az ügyeleti idő munkaidőként való számítása növeli a terhelést és veszélyezteti a betegbiztonságot. Szerintük a rezidensképzésen is sürgősen változtatni kell. A fogalmazvány arra is kitér, hogy a reform ne politikai érdekeket, hanem szigorúan szakmai célokat szolgáljon. Ezért fontosnak tartják, hogy a Magyar Kórházszövetség és más szakmai szervezetek közreműködjenek a döntések előkészítésében. Dávid Orsolya A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) leg- frissebb állásfoglalása szerint az egészségbiz- tosítási pénztárakról szóló törvényt vissza kell vonni, hogy egy kidolgozott, egységes társa- dalombiztosítási alapon nyugvó, szolidaritás elvű rendszer kerüljön a parlament elé hozták a közvélemény tudomására a NEK képviselői. Pós Péter, a NEK levezető elnöke elmond- ta: az általuk készített tervezetet az Ország- gyűlés Egészségügyi Bizottságának kor- mánypárti többsége többször úgy utasította el, hogy azt tárgysorozatba sem vette. Ezért azt kérik a parlamenti pártoktól, tegyék le- hetővé, hogy a törvénytervezet a parlament elé kerüljön. A kerekasztal támogatja az Al- bert házaspár által kezdeményezett, az üz- leti biztosítók megjelenésének kizárására irányuló népszavazást. Függetlenül attól, hogy a kormány, illetve a parlament vissza- vonja-e a hatályban lévő pénztártörvényt. A kerekasztal szakértői szerint ugyanis, ha az MSZP nem engedné be a magántőkét ki- sebbségi részben a pénztárakba, azok attól még miután részvénytársaságokról van szó megőriznék nyereségérdekelt formájukat. A kerekasztal felkéri a kormányfőt, akadályoz- za meg, hogy az április végéig hivatalban lévő Horváth Ágnes egészségügyi miniszter intéz- kedéseivel tovább rontsa az ágazat és a benne dolgozók helyzetét.

14 14 14 A megye [ Hajdú-bihari Hét április 16. ] A Biblia mindenkié 2008 a Biblia éve hazánkban. Károli Gáspár több külföldi és hazai bibliafordító munkáját felhasználva, 1590-ben magyarra fordította a teljes Bibliát. A Vizsolyi Bibliának az elmúlt négyszáz év alatt figyelembe véve a Bibliák és Újszövetségek mellett a Részbibliákat is - minden évre jut egy kiadása, így a legtöbb kiadást megért magyar nyelvű könyvnek tekinthetjük. Joggal ünnepelik tehát szerte az országban, s szűkebb környezetünkben, Hajdú-Bihar megye településein. A határszéli Nyírábrány nagyközség önkormányzata és intézményei egész hetes ünnepségsorozatot szerveztek ebben a témakörben. A nyitó rendezvényen Bölcskei Gusztáv református püspök gondolatait, valamint Ács Ferenc vámospércsi református lelkész bibliamagyarázatát hallgatta a csaknem kétszáz érdeklődő. Április első napján Vizsolyba látogatott az érdeklődő közönség, hogy megtekintsék az ottani templomban őrzött Bibliát. Harmadik programként dr. Ötvös László kutató lelkész aki 42 évig volt gyülekezeti lelkipásztor magán-bibliagyűjteményének kiállítására nyílt meg. A református magyar népben éppúgy benne van a Biblia, mint a kenyér, amelyet eszik, s mint a szőlő, amelyet kapál- hangzott el Cseh Károly költő, műfordító megnyitó beszédben. Ötvös Éva színművész, kiegészítve a Bibliáról szóló szép gondolatokat, verseket szólaltatott Ötvös László tárlatvezetés tart meg a hetvenkilencedik évében járó Ötvös László költeményeiből. Őt elmondása szerint a Biblia ihlette a versírásra, de az abban leírtakat felnőtt fejjel értette meg igazán. A tárlatvezetés alkalmával a több mint száz Biblia látványa és a hozzáfűzött magyarázatok is elkápráztatták a résztvevőket. Évszázadok szerint csoportosítva, a szebbnél szebb példányok között a II. János Pál pápa magyarországi látogatására kiadott példányt is megtekinthették a látogatók. A rendezvények sorában Orosz István bibliamagyarázata következett. Ő a helyi görög katolikus esperes fia, s édesapja nyomdokaiba lépve, szintén a papi hivatást választotta. Jelenleg Kárpátalján szolgál, onnan érkezett az ünnepi rendezvényre. Őt követte Tapasztó János helyi római katolikus kanonok magyarázata, majd a gyerekeknek regionális vetélkedőt rendeztek a Biblia világa gyermekszemmel címmel. Az egyhetes programsorozat zárórendezvényeként ökumenikus istentiszteletet tartottak, majd templomi kórusok bemutatkozása színesítette a programot. A program méltó búcsúja volt Orosz Lajos görög katolikus esperesnek: 24 évig szolgálta a települést. Tevékenységét a rendezvénysorozat végén köszönte meg Szilágyi Mária polgármester. Kép és szöveg: Sz.Vrancsik Éva Április Építési és Lakberendezési Szakkiállítás Helyszín: Főnix Csarnok Nyitva: péntek szombat vasárnap

15 [ Hajdú-bihari Hét április 16. ] Arcél 15 Díj, jó helyre Céltudatosan Televíziós szerkesztő, műsorvezető, újságíró, rádiós, konferansz és tanár mindezt már jó ideje végzi magas színvonalon. Értékzavaros világunkban öröm tapasztalni, hogy ismét jó helyre került Debrecen város évente átadott sajtódíja. Most R. Simor Katalinhoz. Szép-szép ilyen sokrétű módon fűszerezni egy pályafutást, gondolhatják azok, akik akár egy kicsit is ismerői Katalin pályafutásának. De miért éppen így? Miként lehet, hogy két népszerű debreceni színész, Tikos Sári és Simor Ottó leánya nem követte őket a deszkákra? Hogyan lehetett ezt megúszni? Kati nevet a kérdés ilyetén csomagolásán. Nem bíztak a véletlenre semmit. Még csak hároméves voltam, amikor már oltogatták belém, bármi legyek, csak színész ne. Úgy hiszem, elsősorban azért, hogy megóvjanak sok olyan megpróbáltatástól, amilyeneken ők keresztülmentek. Azt gondolták, egy tisztes polgári foglalkozás megmenthet a színházi lét bizonytalanságától, kiszolgáltatottságától. Azt persze nem láthatták előre, hogy manapság már védettségről semmilyen szakmában nem beszélhetünk. A szülők a későbbiekben is jól kalkuláltak, mert némi szelepet engedtek a cseperedő diáklánynak, s a színpadi vágyaknak az Alföld Színpad megfelelt. Igazi irányultságát azonban anyai nagyanyjától kapta Kati. Ő egy Szabó Magda-i keménységű cívis asszony volt, aki 1945 után már nem taníthatott, így aztán csak mi, az unokái maradtunk meg neki tanítványoknak. Ő fedezte fel, hogy van íráskészségem. Dolgoztatott, naplót íratott velem, és ellenőrizte. Tizenkét éves voltam, amikor azt mondta: nekem újságíróvá kellene válnom. Akkor persze romantikus elképzelése volt mindkettőnknek erről a pályáról. Majd eljött az idő, amikor már tenni is kellett ezért valamit. Meg is jelentek első írásai az akkori Egyetemi Életben és a Hajdú-Bihari Naplóban, majd a diploma után friss feleségként követte az akkor még műegyetemista férjét Budapestre. Három évig éltek ott, Kati a Magyar Ifjúságnál, majd a Pajtás című gyermekmagazinnál dolgozott, de fel sem merült bennük, hogy maradjanak. Haza akartak jönni. Jöttek is. R. Simor Katalin: Tizenkét éves voltam, amikor a nagymamám azt mondta: nekem újságíróvá kellene válnom 1987-től a Hajdú-Bihari Napló következett, majd a rendszerváltás mámorító időszakában ő is megélhette a lapalapítás varázsát és keserveit, az először napi, utána heti, majd megszűnése előtt már havilappá vált Debreceni Krónikánál dolgozván. Majd, mikor a nyomdagépen végképp leálltak, jött az újabb kihívás, a tévé. A debreceni városi televízió munkatársa lett, s csaknem a kezdetektől jelen volt a képernyőn, sok éven át. Időközben pedig egyre több rendezvényen és 2002-től a Friss Rádióban hallhattuk jellegzetes és kellemetes hangját. S a jelen? Azt a rádió és az Alföld Televízió jelenti, kulturális magazint szerkeszt és vezet. De leginkább tanít. A Nyíregyházi Főiskola kihelyezett tagozatán, az Euro Szakközépiskolának intézményi kommunikátor szakán vezetőtanár. S a gyermekei? Ők mit örököltek, és kitől? Kati mosolyog megint. Mert le se tagadhatnák őt. Hárman vannak, s egyikük már dráma tagozatos az Adyban, a másik meg oda készül... Gurbán György Idén érettségizik, felsőfokú spanyol nyelvvizsgája van, és egy kinti magyar edző hívására négy hónapot játszott a Real Madrid fiókcsapatában, s csak azért nem maradhatott, mert akkor még Unión kívüli országból érkezett. Ő Huszák Tamás, a DVSC-Teva egyik legígéretesebb fiatal labdarúgója. Neve jól cseng a magyar labdarúgásban, hiszen édesapja, Huszák Géza játszott a Budapesti Honvédban és a Diósgyőrben, majd edző lett, és manapság is trénerként dolgozik. Ilyen családi hátérrel édesanyja teniszezett Tamás nem is köthetett volna ki máshol, mint a futballpályán. Ám, a Huszák családban nemcsak úgy megtörténnek a dolgok, amit bizonyít, hogy édesapja a legjobb helyre irányította fiát. Ő 14 évesen a DVSC-hez igazolt, miután a Fazekas-gimnázium két tannyelvű spanyol tagozatára jelentkezett. Sokan csodálkoztak, hogy eljöttem Miskolcról, ahol a DVTK-ban szintén jó az utánpótlás, de nem annyira, mint Debrecenben, s nem volt az ittenihez hasonló anyagi biztonság sem mondja, miközben árad a tudatosság a fiatal középpályás minden szavából. Ugyanez a racionális jövőbe látás vezérelte közvetlenül a tavaszi rajt előtt újra a DVSC-hez az immár felnőttkorú játékost. Tizenhét évesen ugyanis visszatért szülővárosába, ahová az újdonsült ügyvezető, Sallói István hívta, aki korábban látta játszani az Újpest ellen, és számított rá az újraformálódó DVTK-ban. Idén nyáron járt volna le a szerződése, amit klubja mindenáron meg akart hosszabbítani, de a jövőjét tudatosan tervező játékos nem akarta elkötelezni magát, mert a Lokiban nagyobb perspektívát lát. Az elmúlt másfél év azért nem maradt nyom nélkül pályafutásában. A Vasas ellen debütáltam az élvonalban. Ez a szereplés sajnos nem sikerült valami fényesre, 3 1-re kikaptunk. S akkor álltam be csereként, amikor már minden eldőlt. Ez persze nem szegte kedvét a céltudatos fiatalembernek, akit az sem zavart meg, hogy a Fazekast a Hermann Ottó Gimnáziumra kellett felcserélnie. A továbbiakban még 12 alkalommal szerepelt a DVTKban, legemlékezetesebb fellépése a Fehérvár FC elleni őszi Ligakupadöntő visszavágója volt: a győztes gólt szerezte. Ugyancsak betalált a kapuba a horvátok elleni első U19- es válogatott mérkőzésén is, bár a magyar fiatalok kikaptak 2 1-re. A Lokiban már szintén feliratkozott a gólszerzők közé, a Ligakupában és a Magyar Kupában egyaránt. Bajnoki összecsapáson még várnia kell erre, hiszen egyelőre csak a tartalékok között veszi számításba a szakmai stáb. Mivel otthonosan mozog a középpályán, a szurkolók Sándor Tamás utódját is benne látják. Ezzel azért még várni kellene, bár az eredeti posztom az irányító. Ma még a Lokiban Sándor, Leandro és Czitkovics a meghatározó a pálya közepén, tőlük nagyon sokat lehet tanulni. Természetesen egyszer eljön a mi időnk is, de számomra most az a legfontosabb, hogy beverekedjem magam a kezdőcsapatba, a tervezés majd csak azután jöhet külföld és esetleg újra Spanyolország. A pályán kívül ennél előrébb lát a 19 éves fiatalember: bankárnak készül, ezért szeptembertől a Debreceni Egyetemen kívánja folytatni tanulmányait pénzügyi és számviteli szakon. Égerházi Péter Huszák Tamás perfekt spanyol és bankár akar lenni

16 16 Tájoló [ Hajdú-bihari Hét április 16. ] CD-AJÁNLÓ Díva, vendégekkel DVD-TÁR Napló az elnyomásról Sarah Brightman karrierje a hetvenes évek végén indult: teátrális megjelenése, az utolsó hangig kidolgozott zenéje, kiváló szopránja garantálta számára a nemzetközi sikert. Legutóbbi, Symphony című lemeze mégis öt évet váratott magára: az album java korábbi sikerek feldolgozása, s harmadán neves vendégek énekelnek. Az első adaptáció Andrea Bocellivel hallható. A Sanvean-t a Dead Can Dance-től markánsabbnak ismertük. Meglepetés a Kiss-es Paul Stanley-vel tolmácsolt I Will Be With You. Ezeket a sejtelmes bevezető, a skandimetálos Fleurs Du Mal, és a címadó dal előzi meg. A Schwere Träume bizonnyal a németek meghódítására készült. Az olaszok többet kaptak: a Sarai Qui-t, egy Faith Hill kompozícióból Alessandro Saffina-val, az album egyik legszebb dalát a Storia d Amore-t, és a későbbi Mascagniáriát az Attesa-t. A Let It Rain Kate Bush énekét idézi, majd spanyolul szól Fernando Lima-val a Passión. Holst Jupiter-ét használták a Running-ban, mely tempós muzsikába csap a kései ABBA stílusában. A Sarahbande operai indítás után egy Who-gitárbetéttel hömpölyög Sarah szöveg nélküli áriájával a végkifejletig... Profi munka, de ezúttal is eklektikus az anyag, ahogy már megszokhattuk. A borító a gótikus metált idézi, de ilyesmivel csak a lemez elején találkozhatunk, bár néhány szám tartalmaz a régebbieknél fajsúlyosabb muzsikát, és a táncosabb ritmusok is ritkábbak. A 48 esztendős díva hangja továbbra is tiszta és képzett. (HeP) Nem kevés személyes beszámoló jelent meg könyv formában a 2. világháború idejéről, a zsidók üldöztetéséről. Mind közül talán Anne Frank naplója a leghíresebb, melyet a tizenhárom éves kislány édesapja a háború után adott ki, lánya és családja emléke előtt tisztelegve. A nagyon sok nyelven lefordított és számos kiadást megért könyvet a népszerű és igényes feldolgozásairól ismert BBC tévécsatorna tévésorozat formájában filmesítette meg, mely most DVD-n jelent meg hazánkban. A négy félórás epizódból álló sorozat a tizenhárom éves Anne naplóbejegyzéseit követve pillant be egy zsidó család hétköznapjaiba a háború idején. Anne leghőbb vágya teljesül, amikor édesapjától születésnapjára egy naplót kap ajándékba, mely attól fogva legjobb barátja és leg- PoLCRA VALÓ Ősi neveink bensőbb bizalmasa lesz. A Kittynek keresztelt képzeletbeli bizalmassal minden gondolatát és érzését megosztja az épp serdülőfélben lévő kislány, szívszorító be- számolót nyújtva így át az utókornak a háború idejéről. Az utóbbi évek tör- ténelmi filmjei elősze- retettel fordulnak a közelmúlt traumatikus eseményeihez (A bu- kás, Sophie Scholl aki szembeszáll Hitlerrel), Anne Frank sajátos perspektívája a gyer- meki naivitás és a tragikus események okán koraérett lélek egyéni keveréke mégis tud valami újat, meghökkentőt és megdöbbentőt mutatni a világból. (lara) TV-SZEM A kiskanál-szám Több héten át tartó nagy felhajtás közepette választják ki Uri Geller utódát ha ez lehetséges. De ki Uri Geller? Róla nyugdíjazáson innen szinte nem tudnak semmit, azon túl is legfeljebb annyit, hogy valami kanálhajlítgató volt egykoron. Igaz, akkor még nem úgy ment a sztárcsinálás, mint manapság. Pénze fogytán lehet, valamiből élni kell, hát ide (is) eljött! Igaz, utódot választani államférfinak, közjogi méltóságnak, magas rangú egyházi vezetőnek szoktak. Olyannak, akinek a mutatványa nem bizalom, hanem adottság meg képesség kérdése vagy lesz utóda, vagy nem. Ezért nincs máig sem Puskás Öcsinek vagy Egerszegi Krisztinának. Például. Szóval lestük a csodákat, és nem tudtuk eldönteni, hogy melyikben mennyi a bűvészkedés és mennyi az extra képesség. A program kiállítása pazar, még látványosabb is, mint amilyet ilyen csiribí-csiribá megér, de korunk lényege úgyis az eladás. A kiválasztott piacképes! Aztán Uri szólt hozzánk! Azt mondta: hozzunk egy kanalat, meg egy rossz órát, és mi vagy bevalljuk, vagy nem hoztunk. Mindenütt osontak a konyhakredenchez, és turkáltak fiókok mélyén. Fel is tettük kanalunkat a tévére, szorongattuk az órát, és vártuk, hogy az evőeszköz életre kel, az óra meg ketyegni kezd. De se ez, se az! Tanulság: mindenki tudja, hogy a becsapás az becsapás, viszont ha csodáról van szó, senki nem akar kimaradni belőle. Ha viszont nem jön be, akkor szöveg: másoknál biztosan leugrott a kanál, ketyegett az óra, csak mi vagyunk ilyen szerencsétlenek! Mint mindenben. (erjel) Akkor ízlelgetjük igazán neveink zamatát, amikor gyermekünk születik, s próbálgatjuk ritmusát, vezetéknevünk után illesztve. Újabban vannak, akik idegen hangzású dél-amerikai tévésorozatok főhőseit tekintik keresztapának, keresztanyának, de azért napjainkban az ősi magyar nevek újbóli térhódítása is szemmel látható. Tolnai László Ősi neveink aranykin- cseink című kötete ebbe a világba enged bepillantást. Sőt, a szerző olyan gazdag tárházát adja a magyar eredetű neveknek, hogy az páratlan ez eddig megjelent utóneveinkről szóló publikációkban. A sorba szedett listán olvashatunk a konkrét név eredetéről, jelentéséről, előfordulási helyeiről, történetéről, anyakönyvi elfogadottságáról. Turán, Ninród, Hunor, Enikő, Csenge s folytathatjuk a sort mintegy tízezer ősi magyar névig. A szerző eközben olyan praktikus ta- nácsokkal is szolgál (486. oldal), hogy amely nevek ese- tében felmerülhet az anyakönyvezés megtagadása, mi a megoldás, ha ra- gaszkodunk a ki- választott magyar névhez. Pusztán ír- ni kell egy kérvényt az évi LXXVII. törvényt citálva, s a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok értelmében nincs az az elnevezés, amelyet az anyakönyvvezető visszautasíthatna. D. Á. (Tolnai László: Ősi neveink aranykincseink. Bp., Allprint Kiadó, 2007.)

17 [ Hajdú-bihari Hét április 16. ] Hirdetés 17

18 18 Hirdetés [ Hajdú-bihari Hét április 16. ] IDEGSEBÉSZETI TANÁCSADÁS ÉS MAGÁNRENDELÉS Kivizsgálás, leletértékelés, felvilágosítás és terápiás javaslat beutaló és várólista nélkül, gerincsérves, agydaganatos és egyéb idegsebészeti kórképben szenvedő betegeknek. Rendel: Dr. Klekner Álmos PhD idegsebész, onkológus, egyetemi adjunktus Időpont-egyeztetés vizsgálatra: 20/ Helyszín: Debreceni Egyetem Idegsebészeti Klinika járóbeteg-rendelő 4032 Debrecen, Móricz Zs. krt. 22. Tájékozódjon betegségéről és a kezelési lehetőségekről: Újhelyi-Autó 4027 Debrecen, Böszörményi út 66., Telefon: 52/ MAGÁNRENDELÉS CENTRUM Debrecen, Domb u. 1. Arc-, orr-, fülplasztika, mellkisebbítés, nagyobbítás, felvarrás, hasplasztika, zsírleszívás, túlzott hónalji izzadékonyság megszüntetése, anyajegyek eltávolítása. DR. PÉTER ZOLTÁN plasztikai sebész 06-20/ Szemölcsök, anyajegyek, jóindulatú bőrnövedékek, benőtt köröm műtéte, hegkorrekció, egyéb bőrsebészeti beavatkozások. DR. BODROGI PÉTER sebész szakorvos 06-20/ Hajhullás, hajszálbetegségek, egyéb kozmetikai problémák, allergiás bőrbetegségek diagnosztikája, kezelése, anyajegyvizsgálat. DR. GÁL MÓNIKA bőrgyógyász, allergológus, immunológus 06-20/ AJTÓ-ABLAK VÁSÁR! Fa és műanyag nyílászárók a LEGJOBB ÁRON! Bejárati, beltéri ajtók, ablakok széles választékban. Felmérés, beépítés. Ingyenes árajánlat-készítés. Redőny-, reluxa-, szúnyogháló-értékesítés. Óriási raktárkészlet! AJTÓ-ABLAK PROFIL Kft. Db. Szabó Kálmán u. 54. Tel./fax: 52/ , 30/ Nézd, új Fabiát vettek! modell listaár önerő futamidő THM Törlesztőrészlet az 1. évben* 1,2 12V Ft 10% 120 hó 6,85% 9990 Ft Nem kell irigykednie az új ŠkodaFabia Cool hihetetlenül kedvező feltételekkel az Öné lehet! *A Porsche Bank Zrt. CHF-alapú, tájékoztató jellegű ajánlata, mely egyedi hitelképesség függvényében érvényes. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok flgyelembevételével történt, és a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A THM-mutató mértéke nem tükrözi a hitel árfolyam- és kamatkockázatát. A törlesztőrészlet a 2. évtől Ft/hó, a 4. évtől Ft/hó. Az akció április 1-jétől június 30-ig, illetve a készlet erejéig tart. Részletek a márkakereskedéseinkben. A képen extra felszereltségű modell látható. Kombinált fogyasztás: 5,1 7,0 l/100 km, CO 2 -kibocsátás: g/km.

19 [ Hajdú-bihari Hét április 16. ] Tájoló 19 Megyei programsoroló Mit ajánl? BAKONSZEG Április 18. (péntek) 10 óra, művelődési ház: Tavaszi sütifesztivál a Mozgáskorlátozottak Hajdú-bihari Egyesülete szervezésében, programok: sütikiállítás, grillázs- és marcipánfigurák készítése, Bakonszeg nevezetességeinek megtekintése, általános iskolások néptáncbemutatója, szórakoztató programok, termékbemutatók BALMAZÚJVÁROS Veres Péter ÁMK programjaiból: Április 22. (kedd): tavaszi nagytakarítás, szemétszedési akció Április 23. (szerda) 18 óra, művelődési központ: MAG-előadássorozat: Molnár V. József előadása Április 23. (szerda) 14 óra, Mesevár Óvoda: Környezeti nevelés a mindennapokban pedagógiai szakmai fórum Április 23. (szerda) 14 óra: Pusztatúra 2008 biciklis kirándulás Magdolna-pusztára, gyülekező a Veres Péter ÁMK előtti parkolóban Április 24. (csütörtök) 14 óra, művelődési központ: Szent György-havi néprajzi vetélkedő BERETTYÓÚJFALU Április 19. (szombat) 14 óra, művelődési központ: PERKA dobostalálkozó: megnyitó, 15 óra: Hajduböszörményi Ütős Zenekar, 15.45: Kódex-koncert, 17.15: Kovács Norbi és tsa dobpárbaj, 18 óra: Tóth Tamás Berettyóújfalu, 18.30: tombola, 19 óra: Dörnyei Gábor koncertje, kiegészítő programok: dobkiállítás és -vásár, hangtechnikai bemutató, Német László festményei Május 26-ig, Bella Costa étterem: Ritók Lajos grafikus-, festő-, szobrászművész kiállítása (megtekinthető naponta 9 22 óráig, cím: Berettyóújfalu, Dózsa György út 28.) BIHARKESZTES Április 17. (csütörtök) 8 óra, polgármesteri hivatal: város hete: a város kulcsának átadása, a diákpolgármester hivatalba lépése Április (péntek szombat) Városi Sportcsarnok: XI. Bihar Bihor Expo Határmenti Kiállítás és Vásár DERECSKE Április 19. (szombat) 9 óra, művelődési központ: II. Bihar Bihor Amatőr Diákszínjátszó Fesztivál ünnepélyes megnyitója, köszöntőt mond: Bakó István polgármester, óra: előadások, 19 óra: Szín-ész vetélkedő a reneszánsz év jegyében, 21 óra: kareokeverseny Április 20. (vasárnap) 9 12 óra: előadások, 14 óra: szakmai értékelés, ünnepélyes díjkiosztó HAJDÚBÖSZÖRMÉNY Április 17. (csütörtök) 19 óra, művelődési központ: Georges Feydeau: A hülyéje című bohózat a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata előadásában Április 18. (péntek) 17.30, művelődési központ: Burai István festő- és grafikusművész kiállítását megnyitja: Tarczy Péter újságíró. A tárlat megtekinthető május 9-ig, kedd és vasárnap kivételével naponta óráig Április (szombat vasárnap), művelődési központ: Hajdú-Bihar megyei gyermeknéptánc-fórum, megnyitó: 19-én 10 óra HAJDÚNÁNÁS Április 17. (csütörtök) 18 óra, Ifiház: Dsida Jenő-est a hajdúnánási MAG szervezésében, közreműködik: Erdei József és az érmihályfalvi GGG Irodalmi Stúdió HAJDÚSZOBOSZLÓ A Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár programjaiból: Április 19. (szombat) 20 óra: operettest Április 22. (kedd) 17.30: reiki - humánszolgáltatás, vezeti: Makláry Zoltán Április 25-ig: A 10 éves Csipkeverő Szakkör jubileumi kiállítása (megtekinthető: hétfőtől péntekig óráig és óráig, szombaton óráig) Május 5-ig, Bocskai István Múzeum, galéria: Múltunk a kutak tükrében című kiállítás (megtekinthető hétfő kivételével naponta óráig) KABA A Mácsai Sándor Művelődési Ház programjaiból: Április 21. (hétfő) 17 óra: Gyógyító Mandalák kiállítás az egészségnapok alkalmából Baukóné Burkus Ágnes mandaláiból Április 21. (hétfő) 17 óra: egészségügyi tanácsadás Április 21. (hétfő) 17 óra: Kertbarátkör: Növényvédőszerek hatása az emberi szervezetre, előadó: dr. Sáska Sándor Április (hétfő péntek) 8 12 óra: álláskereső tréning Április 23. (szerda) 9 óra: baba-mama tanácsadás MIKEPÉRCS A művelődési ház programjaiból: Április 20. (vasárnap) 16 óra, sportpálya: Megye II. futballmérkőzés Mikepércs FK Tiszacsegei VSE Április (hétfő péntek) óvoda: Föld hete, benne: 23-án: Virág- és faültetés, 24-én: Öko Panni és Öko Palkó bábelőadás Április 22. (kedd) 14 óra, könyvtár: filmvetítés a föld napja alkalmából Április 30-ig: Fehér Csaba mikepércsi grafikusművész kiállítása NAGYRÁBÉ A Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár programjaiból: Április (péntek vasárnap): a Túristvándi Ifjúsági Önkormányzat fogadása, tapasztalatcsere, a bihari és sárréti ifjúsági kistérségi együttműködés bemutatása Április 20-ig: Ritók Lajos grafikai kiállítása Április 24. (csütörtök) 18 óra: Az én falum című kiállítás Kocsis Csaba fotóiból, megnyitja: Bíró Gyula író NÁDUDVAR Az Ady Endre Általános Művelődési Központ programjaiból: Április 17. (csütörtök) 10 óra, mozi: Franklin, a teknős Április 18. (péntek) 14.30, mozi: Franklin, a teknős Április (péntek, szombat) 19 óra, mozi: Kalandorok Április 19. (szombat) 10 óra: Játék-tárház: játékos délelőtt gyerekeknek Április 21. (hétfő) 17.30: A természetes aloe vera címmel előadást tart: dr. Kassai Gabriella orvos POCSAJ Április 19. (szombat) 14 óra, iskola tornaterme: a Pocsaji Baráti kör megalakulása, kísérőprogramok: 10 óra: Tóth Pálné (Popovics Gabriella) Erdélyi gyapjúszőttesek c. kiállításának megnyitója, 11:30: Kopjafaavatás a polgármesteri hivatal udvarán, 16 óra: 56 csepp vér című musical vetítése, Bokor Attila részvételével Április 22. (kedd) 19 óra: Színházlátogatás A pál utcai fiúk című előadásra, indulás 18 órakor (további információk: Vajna Nikolettnél a 06-30/ es telefonszámon) PÜSPÖKLADÁNY A Dorogi Márton Városi Művelődési Központ programjaiból: Április 19. (szombat) 19 óra: Indul a bakterház a Kabai Nyári Színház előadásában SÁRRÉTUDVARI A Költő Nagy Imre Művelődési Ház és Könyvtár programjaiból: Áprlis 22. (kedd) 14 óra: Föld napi biciklitúra a Bárándi Tájházba TÉGLÁS A Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény programjaiból: Április 18-ig: Nagyanyáink öröksége című, a téglási lakosok által felajánlott, régi falvédőkből összeállított kiállítás VÁMOSPÉRCS Április. 20. (vasárnap) 16.30, református gyülekezeti terem: 2008 a Bibila éve: Ökumenikus istentisztelet, dr. Ötvös László kutatólelkész magán- (136 darabos) Biblia-gyűjteményének kiállítása, megnyitja: Cseh Károly költő, műfordító, közreműködik: Ötvös Éva színművész A Megyei programsoroló rovatba folyamatosan várjuk a megye települései kulturális rendezvényeinek időpontját, programját a david.orsolya@deol.hu címre. Boros Beáta, a biharkereszte si összevont intézmény vezetője: A biharkeresztesi Városi Művelődési Ház és Könyvtár április közepén a város hetesorozat változatos szakmai, kulturális és szórakoztató programjaival várja az érdeklődőket. A diákok napján, április 17-én hivatalba lép, és átveszi a város kulcsát a helyi gimnázium tanulói által megválasztott diákpolgármester. A XI. Bihar Bihor Expo április 18-án nyitja meg kapuit. A határ menti kiállítás és vásár fővédnöke Bajnai Gordon, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium minisztere. Pénteken három szekcióban vállalkozói, közigazgatási és közoktatási folynak előadások. Ezeket délután show-tánc és divatbemutató, valamint a Csillag születik című televíziós tehetségkutató verseny döntőse, Polyák Rita fellépése köveit. Szombaton rendezzük a Bihari Együttesek Találkozóját: néptánccsoportok, tánccsoportok, pávakörök mutatják be műsoraikat. Ezután a Bihari Hagyományőrző Egyesület íjászbemutatója, tai chi-bemutató és Josh & Jutta fellépése szórakoztatja a közönséget. Az expó mindkét napján 10 órától 17 óráig várjuk a látogatókat. A városi sportpályán má - jus 1-jén szórakozató programok lesznek. Az érdeklődőket a Ramazuri-játszóház és játéktér, valamint sportmérkőzések, táncbemutató, Varga István (Megasztár) és Márk műsora csábítja a városi majálisra. További rendezvényeinkről a hu önkormányzati honlapon olvashatnak.

20 20 Hirdetés [ Hajdú-bihari Hét április 16. ] Tavaszi ajánlatunk! Valamennyi CITROËN, KIA, MAZDA, NISSAN gépjármű-tulajdonosnak! Takarítónőt felveszünk! Hajdúböszörmény és Debrecen környékéről keresünk munkatársakat. Munkavégzés helye: Hajdúböszörmény, Debrecen Érdeklődni lehet a 06-20/ telefonszámon Segítségünkkel minden pénzügyi problémája megoldódhat! Hívjon, győződjön meg róla! Személyi hitelek Jelzáloghitelek minden kontsrukciója Hitelkiváltás, világhitel Időskori életjáradék BÁRMILYEN HITEL, BÁRKINEK NÁLUNK A LEGKEDVEZŐBB FELTÉTELEKKEL. Időpont-egyeztetés: 30/ , 30/ , 52/ var-lak2004@fre .hu Debrecen, Piac utca 71. fszt. 3. Megújult szervizünkben május 31-ig KÖSZÖNÖM -mel fizethet az olajcsere, a tavaszi átvizsgálás, a mosás munkadíja helyett. CASCO-s karosszéria- és fényezőmunkák esetén, most visszakapja az önrészt ( Ft-ig) és a javítás idejére, ingyen csereautót biztosítunk. Ne feledje! HÁROM MÁRKA EGY HELYEN! OMP Autóház Debrecen, Balmazújvárosi út 10. Telefon: 52/ , 52/ , 52/ info@ompautohaz.hu

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 128. Száma: 3-45/2012. T Á R G Y S O R O Z A T 1.

Részletesebben

M E G Á L L A P O D Á S

M E G Á L L A P O D Á S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S szociális alapszolgáltatási és gyermekjóléti alapellátási feladatok intézményi társulás keretében történő

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004.április 26-i ülésére Tárgy: Szociális célú pályázatokhoz Képviselő-testületi határozat Előadó: Koósné Stohl Ilona Intézményvezető

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 19-én 08 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 37 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. március 28-án tartott rendkívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. március 28-án tartott rendkívüli ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. március 28-án tartott rendkívüli ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Bihartorda, Kossuth

Részletesebben

Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost

Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost Megtörtént, amire már rég várt a város: a Debrecenben ülésező Hungarikum Bizottság meghozta döntését, és a debreceni páros hungarikum lett. Régen várt esemény

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 6-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 6-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 6-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma

Részletesebben

BIHARI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT

BIHARI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT Adószám: 18549861 2 09 Cégjegyzékszám: 09-09-016888 BIHARI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT 4130 Derecske, Sas u. 1. K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2 0 1 1. Beszámolási időszak: 2011. január

Részletesebben

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus 10. A mai magyar társadalom helyzete Kovács Ibolya szociálpolitikus Népességi adatok Magyarország népessége 2014. január 1-jén 9 877 365 fő volt, amely 1981 óta a születések alacsony, és a halálozások

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 23-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Városi Önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete

Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete Sajtóközlemény azonnal közölhető! Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete Budapest, 2017. június 27. Minden ötödik 200 millió és 15 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező kis- és középvállalkozás

Részletesebben

Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága március 14-ei nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága március 14-ei nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága 2012. március 14-ei nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 5-15/2012. TÁRGYSOROZAT Megnyitó és

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS ÁLLAPOT SZERINT

VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS ÁLLAPOT SZERINT VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS 2018. 01. 01. ÁLLAPOT SZERINT Várakozások jellemzői 1. táblázat Várakozók i forma/típus/altípus szerinti megoszlása 2018. január 1-én Színkód 1: narancs = szakosított ok, zöld

Részletesebben

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből.

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből. J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 77/2011.(V.30.)ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület egészségügyi terület Magyar Rákellenes Liga i Alapszervezete rendezvények szervezési feladatainak segítése, havi hírlevelek kihordása az alapszervezeti tagok részére, kézműves foglalkozások Magyar Vöröskereszt

Részletesebben

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM!

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM! A NYÍRLUGOSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA KÜLÖNSZÁM 2010. szeptember B E S Z Á M O L Ó Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről Ismét eltelt négy év. Az 1990. szeptember 30-i első szabad önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Rábacsécsény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Rábacsécsény, Deák tér 6. 15/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rábacsécsény Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 10-én

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2010. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat 2010. október 26.-án tartott soros ülésén. Jelen vannak: Tóth Kálmán polgármester Kis-Tóth István alpolgármester Horváth Zsuzsanna Ivancsics

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22. napján a Demecser Város Önkormányzata (4516. Demecser, Gábor Áron út 4.) Ebédlőjében megtartott rendkívüli

Részletesebben

1.. A Rendelet 5. -a az alábbi 2.ponttal egészül ki: 5. 2 pont: Hatáskör átruházás, eljárási szabályok:

1.. A Rendelet 5. -a az alábbi 2.ponttal egészül ki: 5. 2 pont: Hatáskör átruházás, eljárási szabályok: Képviselő-testületének 8/2010 (II.11.) sz. rendelete ának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2010.(I.28.) sz. rendeletének módosításáról Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított

Részletesebben

Pedagógiai szakmai szolgáltatáshoz kapcsolódó programok megvalósítása

Pedagógiai szakmai szolgáltatáshoz kapcsolódó programok megvalósítása Pedagógiai szakmai szolgáltatáshoz kapcsolódó programok megvalósítása Támogatás mértéke: 1.497.500 Ft. A program célja a pedagógusok továbbképzése, szakmai munkaközösségek mûködtetése a kistérségi tanulmányi

Részletesebben

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Társulási Népjóléti Gondozási Központ létrehozására

ELŐTERJESZTÉS. Társulási Népjóléti Gondozási Központ létrehozására ELŐTERJESZTÉS Társulási Népjóléti Gondozási Központ létrehozására A szociális és gyermekjóléti ellátás teljes körű szakmai összehangolása és kedvezőbb fenntarthatósága érdekében a Várpalotai Kistérség

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. ÁPRILIS Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. 2014. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE

HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján 2016. év december hónap Jóváhagyta: Foglalkoztatási Főosztály 4024 Debrecen, Piac u. 42-48. Telefon: (36 52)

Részletesebben

36/2008. (III. 27.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról szóló beszámolót elfogadja. Határidő: azonnal

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének március 17-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének március 17-i rendkívüli ülésére Új napirend Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. március 17-i rendkívüli ülésére Tárgy: Hosszabb időtartamú értékteremtő közfoglalkoztatási program támogatása

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 660-78/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. október 21-i ülésére Tárgy: Iskolapszichológusi feladatellátás Kerekegyházán Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester, Jegyzőkönyv Készült: 2017. május 10-én de: 9,00 órai kezdettel a Nádudvari Polgármesteri Hivatal helyiségében a Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács tanácsüléséről Jelen vannak:

Részletesebben

Négy település példás egysége

Négy település példás egysége Négyéves mandátumuk lejártához közelítve arról érdeklődtünk néhány szegedi önkormányzati képviselőtől, miben fejlődött, változott a körzetük, s milyen tervekkel néznek a jövőbe. Arra ügyeltünk, hogy különböző

Részletesebben

Fajlagos ö Összesen lakos 54 463. Jogcím. M.e. Tény Becsült mutató a b c. fő 54 463 500 fő alatti. 3 település 501-1000 fő lakosú

Fajlagos ö Összesen lakos 54 463. Jogcím. M.e. Tény Becsült mutató a b c. fő 54 463 500 fő alatti. 3 település 501-1000 fő lakosú Fajlagos ö Összesen lakos 54 463 Kistérség adatai település 29 Jogcím M.e. Tény Becsült mutató Sorszám elnevezése a b c 24. 2.2.1. a) Bejáró gyermekek, tanulók alapján járó támogatás 2.1. Többcélú általános

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA SPIRA VERONIKA POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA FÜGGELÉK 1 Megjegyzések a Függelékhez A Politika, oktatáspolitika dokumentumgyűjteményt a függelék zárja, amely bemutatja, hogy az önkormányzati munka milyen járulékos

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. október 31-én megtartott rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. október 31-én megtartott rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből: 205/2008.(X.31.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta a A Hajdúhadházi Bocskai István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tetőtér beépítésének befejezési üteme

Részletesebben

Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (IX.29.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról

Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (IX.29.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (IX.29.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és

Részletesebben

11. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

11. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 11. SZ. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív alapján. Pisók István polgármester:

Részletesebben

(1) Ez a rendelet 2011. november 1-jén lép hatályba. (2) E rendelet rendelkezéseit a hatályba lépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

(1) Ez a rendelet 2011. november 1-jén lép hatályba. (2) E rendelet rendelkezéseit a hatályba lépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének../2011. (..) önkormányzati rendelet-tervezete a Pápa városban biztosítható személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételének rendjéről, a

Részletesebben

A szolgáltatástervezés- és fejlesztés folyamata és a működtetés sajátosságai a Szolnoki kistérségben

A szolgáltatástervezés- és fejlesztés folyamata és a működtetés sajátosságai a Szolnoki kistérségben A szolgáltatástervezés- és fejlesztés folyamata és a működtetés sajátosságai a Szolnoki kistérségben 2008. április 23. Hajdúszoboszló Dr. Versitz Éva Polgármesteri Hivatal, Szolnok Egészségügyi és Szociális

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE

HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján 2016. év július hónap Jóváhagyta: Tapolcai Zoltán főosztályvezető Foglalkoztatási Főosztály 4024 Debrecen, Piac

Részletesebben

Pályázati figyelő 2010. május/2

Pályázati figyelő 2010. május/2 Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 Támogatási keret Támogatás összege Oktatási és Kulturális Minisztérium esélykülönbséget mérséklő kulturális vidékfejlesztésre

Részletesebben

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16 Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 8/2013. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő - testületének 2015. június 14.-én (péntek) napján 8 00 órai

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület évi Munkaterve

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület évi Munkaterve 2008. január 31. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület 2008. évi Munkaterve 1. Köztisztviselőkkel szemben támasztott teljesítménykövetelmények meghatározása Megtárgyalja: 2. Pályázati kiírás a sportegyesületek

Részletesebben

Társulása taggyűlése a évre vonatkozó költségvetést elfogadja, e Ft bevétellel, és e Ft kiadással.

Társulása taggyűlése a évre vonatkozó költségvetést elfogadja, e Ft bevétellel, és e Ft kiadással. Határozat sorszáma 1/2003. (03.03..) 2/2003. 3/2003. 4/2003. 5/2003. Határozat szövege 1/2003. számú határozat (a taggyűlés egyhangúlag Nagykanizsa és a Környező Települések Településfejlesztési Társulása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Jóléti és Ügyrendi Bizottságának 2015. június 9-én (kedden) 15.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. július 11-én megtartott rendkívüli üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

1./ Beszámoló a Hegyaljai Családsegítő-és Gyermekjóléti Szolgálat évi munkájáról Előadó: Gánóczi Istvánné mb.intézményvezető

1./ Beszámoló a Hegyaljai Családsegítő-és Gyermekjóléti Szolgálat évi munkájáról Előadó: Gánóczi Istvánné mb.intézményvezető Jegyzőkönyv Készült: 2009.május 26-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Csatlós Csaba képviselő Fercsák András képviselő

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 26.-án tartott együttes nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 5 példányban

Részletesebben

Előterjesztés AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATELLÁTÁS ÉRTÉKELÉSE

Előterjesztés AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATELLÁTÁS ÉRTÉKELÉSE 1.napirendi pont Tárgy: 2014. évi zárszámadás elfogadása Előterjesztés Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 88.. (1) bekezdése, valamint a 4/2013. ( I.11.) Kormányrendelet 5. -ának (1) bekezdése

Részletesebben

KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV. Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének

KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV. Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. június. 30.-án (csütörtök) 19.00 órai kezdettel tartott ülésén. HATÁROZATOK:

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 30-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 99 101 / 2011. (VI. 15.) számú határozatok d. rendeletek:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről augusztus 14.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről augusztus 14. Ügyszám: NY/104-76/2018. JEGYZŐKÖNYV nyilvános üléséről 2018. augusztus 14. Nyirád 2018 1 Jegyzőkönyv Készült: nyilvános üléséről Az ülés helye: Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Nyirád, Szabadság u.

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. január 31-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv 2008/2. Jegyzőkönyv Készült az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete 2008/2. Közgyűlésén 2008. június 9-én Helyszín: Érd, Kutyavári u. 11. A 17:30 órára meghirdetett kezdési időpontban nem jelent meg

Részletesebben

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006.

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006. KD-TEÚT-133-2006 Sikeres pályázatok 2006 2010. években a.) Berhida Városi Önkormányzat 4. számú melléklet Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása 35.959.000,- Települési hulladék közszolgáltatásfejlesztési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének január 26-án tartott rendkívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének január 26-án tartott rendkívüli ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2009. január 26-án tartott rendkívüli ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Bihartorda, Kossuth

Részletesebben

Statisztikai adatok a teleházakról

Statisztikai adatok a teleházakról Statisztikai adatok a teleházakról A teleházak megoszlása működtetői kör szerint Működtető db Valós % 1,00 civil szervezet 78 55,7 2,00 önkormányzat vagy önkormányzati intézmény 55 39,3 3,00 vállalkozás

Részletesebben

Újabb gazemberség: államosítás Fidesz módra. Korózs Lajos Szociológus Elnökségi tag

Újabb gazemberség: államosítás Fidesz módra. Korózs Lajos Szociológus Elnökségi tag Újabb gazemberség: államosítás Fidesz módra Korózs Lajos Szociológus Elnökségi tag A Kormány 1106/2012. határozata A megyei intézményfenntartó központok által átvett a szociális intézményekkel kapcsolatos

Részletesebben

Ramocsaháza Község Polgármesterétől 4536 Ramocsaháza, Fő tér 1. Telefon / Fax: 42 /

Ramocsaháza Község Polgármesterétől 4536 Ramocsaháza, Fő tér 1. Telefon / Fax: 42 / Ramocsaháza Község Polgármesterétől 4536 Ramocsaháza, Fő tér 1. Telefon / Fax: 42 / 352-423 e-mail: ramocsa.polgarmester@falunet.hu Ügyirat szám: Tárgy:Előterjesztés szociális intézmény alapító okiratának

Részletesebben

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata által ellátott kötelező és önként vállalt feladatok

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata által ellátott kötelező és önként vállalt feladatok Dunapataj Nagyközség a által ellátott kötelező és önként vállalt 18/2014.(XI.21.)számú rendelet 2. számú melléklete sorszám Kormányzati funkció Feladat megnevezése Kötelező Önként vállalt Társulás útján

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének a 2012. március 21- én tartott rendkívüli nyílt ülésén. JELEN VANNAK: A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva.

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 75/2012. (V. 23.) számú

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 75/2012. (V. 23.) számú ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Oroszi Községi Önkormányzat Képviselő- testülete 8458 Oroszi, Szabadság u.43. Szám: D-20-5 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 28-án 16

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. DECEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

...~~c... Já~~~~nyhért alpolgármester. Jegyzői Kabinet vezetője ~ ... :~~.~~...~:... Faragóné Széles Andrea

...~~c... Já~~~~nyhért alpolgármester. Jegyzői Kabinet vezetője ~ ... :~~.~~...~:... Faragóné Széles Andrea NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza. Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-510 Fax: (42) 524-501 E-maiI: alpolgarmester@nyiregyhaza.hu Ügyiratszám: 75086/2011.05 Ügyintéző:

Részletesebben

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt intézmények címét és elérhetőségét az 1. függelék tartalmazza.

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt intézmények címét és elérhetőségét az 1. függelék tartalmazza. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 46/2018. (XII.15.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételének rendjéről, a fizetendő térítési díjak

Részletesebben

A Savarai Turizmus Nonprofit Kft. Szöveges kiegészítés. 2013. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz. /2013.01.01. 2013.12.31.

A Savarai Turizmus Nonprofit Kft. Szöveges kiegészítés. 2013. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz. /2013.01.01. 2013.12.31. A Savarai Turizmus Nonprofit Kft. Szöveges kiegészítés 2013. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz /2013.01.01. 2013.12.31. időszakról/ Vörös - Borsody Csilla Ügyvezető Szombathely, 2014. április 04. Savaria

Részletesebben

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/ ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 e-mail: molnarpeter@pr.hu Tárgyalja: Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Ügyrendi Bizottság Szociális, Egészségügyi

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében térségében a fenntarthatóság jegyében Alapadatok TÁMOP 3.2.13/12/1 Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában című felhívásra beadott pályázat. A pozitív támogatói

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 2007. május 07-én megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 2007. május 07-én megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. május 07-én megtartott üléséről 1 - 2 - Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 07-én

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 9/2007. (I. 22.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 9/2007. (I. 22.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 9/2007. (I. 22.) számú h a t á r o z a t a Nyíregyháza Megyei Jogú Város és Nyírpazony Község Önkormányzata között megkötött intézményfenntartói társulási megállapodás

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Dr.Sós Csaba aljegyző, Kovács Lászlóné irodavezető, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető,

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Dr.Sós Csaba aljegyző, Kovács Lászlóné irodavezető, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. május 06-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal tanácstermében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére [Ide írhatja a szöveget] PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu 141. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december

Részletesebben

Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve

Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve Készült: Szátok Község Önkormányzat Képviselő testületének üléséről, 2014. április 28. napján. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

kezelése" című központi program aktív és preventív intézkedésekkel segíti a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedését, a munkanélküliek és a munkaerő-pi

kezelése című központi program aktív és preventív intézkedésekkel segíti a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedését, a munkanélküliek és a munkaerő-pi 4470-4/2007. Szoc1 "s és `. : erium iszter Országgyűlés Hivatala Irományszara. ~C JI 9 3 Érkezett: 2007 FEM 15, 1 r Bernáth Ildikó országgyűlési képviselő asszony részére Fidesz-MPSZ Budapest Tisztelt

Részletesebben

PÉCS_NORMANDIA LIONS CLUB Pécs, Mártírok u évi Közhasznúsági jelentés

PÉCS_NORMANDIA LIONS CLUB Pécs, Mártírok u évi Közhasznúsági jelentés Statisztikai számjel: 19035165-9499-331-02 Adószám: 19035165 1-02 PÉCS_NORMANDIA LIONS CLUB 7623. Pécs, Mártírok u.7. 2011. évi Közhasznúsági jelentés Pécs, 2012. május 2. Dr. Szőke Gergely László 1 PÉCS-NORMANDIA

Részletesebben

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre Fényes Hajnalka: A Keresztény és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc diákjai kulturális és anyagi tőkejavakkal való ellátottsága Korábbi kutatásokból ismert, hogy a partiumi régió fiataljai kedvezőbb anyagi

Részletesebben

Tények hazugságok helyett

Tények hazugságok helyett Tények hazugságok helyett Azt állítja a FIDESZ: hogy nyomorog az ország, szétporladóban van a szociális biztonság. A GDP hány százalékát költjük a fontosabb jóléti kiadásokra idén, és mennyit költöttünk

Részletesebben

66/2011. (VI. 30.) önkormányzati testületi határozat hozzájárul és támogatja, hogy az E.ON Hungária csoport tagvállalatai és szerződéses partnerei Püspökladány település közvilágítási hálózatán a jövőbeni

Részletesebben

1/2010. (I. 07.) Képviselő-testületi Határozat

1/2010. (I. 07.) Képviselő-testületi Határozat K i v o n a t a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. január 7-én csütörtökön de. 7,30 órai kezdettel megtartott r e n d k í v ü l i üléséről készült jegyzőkönyvéből: 1/2010. (I.

Részletesebben

DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2011. (IX.7.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. A szociális ellátások intézményi térítési díjairól

DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2011. (IX.7.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. A szociális ellátások intézményi térítési díjairól DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2011. (IX.7.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A szociális ellátások intézményi térítési díjairól Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

Előterjesztés. Gondozási Központ és Községi Könyvtár alapító okiratának módosítása,

Előterjesztés. Gondozási Központ és Községi Könyvtár alapító okiratának módosítása, Az... napirendi ponthoz Előterjesztés Napirend: Gondozási Központ és Községi Könyvtár alapító okiratának módosítása, Előterjesztő: a Polgármester Előzmények: 71/2015. (VI. 26.) 26/2013. (III. 13) 67/2012.

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás évi beszámolója

ELŐTERJESZTÉS. A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás évi beszámolója ELŐTERJESZTÉS A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás 2018. évi beszámolója A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás megküldte a 2018-as évre vonatkozó beszámolóját. A beszámoló az előterjesztés mellékletét

Részletesebben

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill A 150 esztendőnél is régebb múltra visszatekintő amerikai cég magyarországi leányvállalata 1995 óta van jelen hazánkban, azóta pedig három városban s öt telephelyen foglalkozik egyebek között takarmánygyártással,

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

A vidékfejlesztés területi és közigazgatási aspektusai a magyar és a svájci tapasztalatok tükrében

A vidékfejlesztés területi és közigazgatási aspektusai a magyar és a svájci tapasztalatok tükrében A vidékfejlesztés területi és közigazgatási aspektusai a magyar és a svájci tapasztalatok tükrében Finta István Ph.D. MTA KRTK Vidékfejlesztési sajátosságok, adaptálható megoldások a svájci vidékfejlesztési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2013. október 24-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2013. október 24-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén. Ikt. szám: 6-21/2013. POLGÁRMESTERI HIVATAL HAJDÚBAGOS, Nagy u. 101. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2013. október 24-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén. TARTALOMBÓL

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA Ügyiratszám: 051905/2008/05 Ügyintéző: dr. Krizsai Anita NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42)

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2012

Közhasznúsági melléklet 2012 Törvényszék: 09 Debreceni Törvényszék Bejegyző határozat száma: PK 62715 /2003/ Nyilvántartási szám: 09/2715 Református Diakóniai Intézmények Egyesülete 4026 Debrecen, Kálvin tér 17. 2012 -1-1. Tárgyévben

Részletesebben

BIHARI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT

BIHARI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT Adószám: 18549861 2 09 Cégjegyzékszám: 09-09-016888 BIHARI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT 4130 Derecske, Sas u. 1. B E S Z Á M O L Ó A 2 0 1 1. É V I Ü Z L E T I T E R V T E L J E S Í T É S É R Ő

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 111/2011. (V. 26.) számú. határozata

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 111/2011. (V. 26.) számú. határozata ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben