Liceul Tehnologic Joannes Kájoni Szakközépiskola

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Liceul Tehnologic Joannes Kájoni Szakközépiskola"

Átírás

1 2015. április 8. szám VII. évfolyam Liceul Tehnologic Joannes Kájoni Szakközépiskola Miről olvashatsz? Ez történt... Megkérdeztük a kájonisokat Talentumok Irodalom - Colţ literar Megmérettettünk Emlékeztető SzaKMa Sport

2 Április Április igen csak bolondos hónap, hiszen már első napját a csínytevések, ugratások, a bolondok napjának könyvelték el. Ezen a napon fiatalok és idősek törekednek minél több embert megviccelni saját tudásuk szerint. Idén az időjárás is a bolondját járatja velünk, ugyanis egyszer esik, máskor havazik, aztán meg éget a nap. De ezt már mindenki tudja, hiszen az idei tojásokat a húsvéti nyúl sűrű hóesés kíséretében kézbesítette. A locsolkodás sem történt ám hagyományőrző módon, vödörrel meg vízzel, mivel a fiúk az el nem hervadástól kell megóvják a lányokat, nőket, a dermesztő hidegben pedig csak a kölni számított jó eszköznek. A tavasz vajon a közelben jár? A fák és apró virágok erről tanúskodnak, de a sűrű eső és időnkénti havazás megcáfolja ezt. Pedig már mindenki vágyik a nap hőn áhított melegére. A bolondok napján túl, rengeteg más jeles esemény is megtalálható e hónap napjai között. Ilyen eseményként szolgál április 11-én a magyar költészet-, április 22-én a Föld-, április 29-én pedig a tánc világnapja. Tanintézményünkben pedig ebben a hónapban került sor az iskola másként hétre, amely célja, hogy a diákok hasznosíthassák iskolán kívüli foglalatosságaikat, tehetségüket és minél több érdekes tevékenységen vehessenek részt. A hét minden napja adott tematikával rendelkezett, volt sport nap asztalitenisz bajnoksággal, versenyek napja általános műveltségi-, magyar csapatversenyekkel, a péntek pedig a kirándulások napja lett. Rendkívül mozgalmas hónap áll tehát mögöttünk, várjuk továbbra is a tavaszt és tanuljunk sokat! Laczkó Nóra, IX. D - 2 -

3 Ez történt Erdélyben jártunk. Csomagolási technikák határtalanul! Valahányszor Erdélybe utazunk, mindig átéljük, milyen hatalmas is lehetett az egykori Magyarország, amely több mint ezer esztendőn át a teljes Kárpát-medencét foglalta magába. Még a mai korszerű közlekedés és fejlett úthálózat körülményei között is majd egynapos az út autóbusszal Kaposvárról Székelyföldig. Mégis megéri bőven a fáradságos utazás, mert Erdély csodaszép, s a meredek hegyek, völgyek, a folyók és szurdokok zordságukban is elmondhatatlan érzésekkel hatnak mindannyiunkra. Erdélyben jártak a közelmúltban a kereskedő szakmát tanuló diákjaink, tanáraik kíséretével. Pályáztunk és nyertünk. A hivatali nyelv ezt az örvendetes tényt a következőképpen fogalmazza meg: A Kaposvári Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt HATÁRTALANUL! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővítésére, a magyarországi és a külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakítására, valamint a diákok szakmai tapasztalatszerzésének elősegítésére, vissza nem térítendő támogatást nyert. Ez egy kicsit bonyolult mondat, de a lényeg: mehettünk! A pályázatnak címet is adtunk: Csomagolási technikák határtalanul! Március 30-a és április 3-a között ennek keretében a Széchenyi Iskola 21 kereskedőszakos diákja és három kísérőtanára utazott Csíkszeredába. Előzetesen kialakított útitervünket követtük, s igyekeztünk hasznosítani a felkészítő tanárainktól korábban hallott ismereteket, hogy mi mindenre kell majd odafigyelnünk. Hétfőn hajnalban indultunk, s hosszú utazásunk eredményeképpen megtekintettük Nagyvárad, Kolozsvár és Marosvásárhely legfontosabb nevezetességeit. Kedden a széchenyis diákokat és tanáraikat a csíkszeredai polgármester, Ráduly Róbert Kálmán és Antal Attila alpolgármester fogadta az egykori Vármegyeháza épületében, azaz a jelenlegi városházán. Ez épp szemben van a Mikó-várral, amelyet városnézéssel egybekötve bebarangoltunk

4 A Mikó-vár késő reneszánsz kori, szabályos alaprajzú ó-olaszbástyás várkastély, Csíkszereda egyik legfontosabb nevezetessége. Építője neve után Mikó-várnak, vagy ahogyan a korabeli dokumentumokban megjelenik, Mikóújvárnak nevezték. A várárok maradványaival együtt műemlékként van nyilvántartva. Ugyanezen a napon tettünk még valamit, amit karitatív tevékenységnek szokás nevezni. A csíkcsomortáni Babba Mária Gyermekotthonban élő gyermekeknek átadtuk a vállalkozók, a széchenyis dolgozók és diákok által felajánlott adományokat: játékokat, édességeket, tisztítószereket, stb. Jó volt látni, milyen örömmel fogadják, és mennyi szeretet vesz bennünket körül. Újból és újból csak azt éreztük: itthon vagyunk! Szerdán délelőtt szakmai programok keretében először a helyi Harmopan kenyérüzembe látogattunk. Termékeik a legkiválóbb természetes alapanyagokból készülnek, mesterséges adalékok nélkül. A hagyományos kovászos technológiával készülő kenyereik mellett, jelenleg közel 180 féle pékterméket készítenek. Termékskálájuk folyamatosan változik és bővül, igazodva vásárlóink újabb és újabb igényeihez. Specialitásuk a csokoládés pufi. Miután mindezekről tájékozódtunk, a Vitos kerámiaüzembe látogattunk el. Betekintést nyertünk az agyagedény-gyártás folyamatába. Délután a csomagolási prospektust állítottak össze a két iskola diákjai. Csütörtökön egész napos kiránduláson vettünk részt, amelynek első állomása Tamási Áron szülőhelye, Farkaslaka volt. Ezt követően Parajdon, a 120 méter mélyen lévő sóbányában töltöttek felejthetetlen órákat a tanulók. A település nevezetességei a határában levő sósziklák, melyek legcsodálatosabb képződménye az 576 méter magas Sóhát, amely kb. 2 milliárd tonna sót tartalmaz. A Korond-patak vize a Só-szorosban tör át a sósziklákon. A bányák sócsarnokai a légúti betegségek kiváló gyógyhelyei. Pénteken - útban a szűkebb Magyarország felé - megálltunk Korondon, Déván és Aradon. Korond világhíres fazekas falu, vasas-kénes gyógyfürdővel, négy borvízforrással. Aradon kegyelettel emlékeztünk a tizenhárom vértanú tábornokaira, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseire. Maroknyi székely porlik, mint a szikla de a mi barátságunk, csíkszeredai és kaposváriaké örökre megmarad. Most majd ők következnek, ők jönnek el hozzánk legközelebb Sütő Éva, projektfelelős

5 Kaposváron Határtalanul! március 11-én indultunk Kaposvárra, amely a Határtalanul pályázat keretén belül valósult meg. A kiránduláson többnyire kereskedelmi szakosztályok tanulói vettek részt, így 21 tanuló, a X.B, XI.C és a XI.G osztályból, valamint 3 kísérő tanár. A pályázati program célja új csomagolási technikák megismerése és elsajátítása, amelyet a program neve is tükröz: Csomagolási technikák Határtalanul. Úti célunk a Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola volt, Kaposváron, akik 5 napos fogadtatást, ellátást és tartalmas programot biztosítottak e kirándulás alkalmára. A pályázati program előre meghatározott programterv alapján zajlott. Első napunk nagy részét utazással töltöttük, egy kis kitérőt tettünk Szolnokra. Este 10 óra körül érkeztünk meg a Széchenyi iskolába, ahol kellemes fogadtatásban volt részünk, Csiba Ágota Igazgató asszony, valamint Sütő Éva és Bene Ildikó tanárnők és pár diák részéről, kis meglepetéssel fogadtak bennünket, ami bon-bon csokor volt, amit a pályázatban résztvevő diákok készítettek minden Kájonisnak, ezután a vacsorával és a szállás elfoglalásával fejeztük be a napot. Második napunk a reggeli után, a Városházán folytatódott, ahová Csiba Ágota Igazgató kísért el bennünket, és ahol Dr. Kéki Zoltán címzetes főjegyző úr fogadott, aki bemutatta a várost és a hivatalát, köszönetképpen a Kájonis diákok rövid műsort mutattak be népviseletbe öltözve, és néptáncot, népdalokat adtak elő

6 A belváros megismerése következett, majd Rippl-Rónai József, a város híres szülöttjének, festőjének birodalmát, életét, munkásságát ismerhettük meg a Róma villában. Az ebéd után a késő délutánt a Virágfürdőben tett látogatás és kikapcsolódás tetőzte, ahová Fülöpné Tóth Judit és Fülöp Gyula tanárok kísértek bennünket, amit majd a vacsora és a szállás követett. Következő napunk programja Szigetvár és Pécs városa, azok nevezetességeinek látogatása volt. Szigetváron megismertük a vártörténetet és körbevezetéssel, egy interaktív történelmi órán vettünk részt, amit a vár kapitánya biztosított. A következő állomásunk Pécs volt, ahol a város és a Zsolnay család épített örökségeit ismerhettük, tekinthettük meg, amely nagyon tartalmas betekintés, ismeretszerzést adott, a belváros és a manufaktúra történetéről. A kiránduláson Bene Ildikó és Bordás Beáta tanárnők kísértek. A tartalmas programot a vacsora és a szállás követte, ahol a napi élményeket beszéltük meg. Másnap a szakmai program volt a fő tevékenység, csomagolási technikák bemutatása, szakmai előadás elektronikus tananyag segítségével, valamint termékcsomagolások csoportos tevékenység által, ahol a termékek díszcsomagolták, felhasználva a természet adta csomagoló- és díszítőanyag lehetőségeket. A termékcsomagolásokat a két iskola pályázati programban részt vett diákjai végezték, ahol nemcsak szakmai ismeretcserére, hanem a személyes ismerkedésére is sor került. A szakmai programot Sütő Éva és Bene Ildikó tanárnők vezették. A szakmai programon belül volt alkalmunk megtapasztalni a kereskedelmi szakma és a technika vívmányának kapcsolatát egy ad- hoc tanóra keretén belül, amelyet Sütő Éva tanárnő vezetett. Az interaktív tábla nyújtotta korszerű tanítási módszerek megismerésére és tesztek megoldására került sor a Kájonis diákok, tanárok közreműködésével. A szakmai programot karaoke megmérettetés követte, a diákok közösen vagy egyénileg énekelhették a neves énekesek dalait. Pihenésképpen megebédeltünk, majd ezután a patcai Katica tanyára indultunk, itt mindenki kedvére szórakozhatott a tanyavilág adta lehetőségek megismerésével, gokartozással, csúszdázással, társas játékozással, majd minden résztvevő véleményt nyilváníthatott az élményközpontban átéltekről. A délutáni programra Fülöpné Tóth Judit és Kárász László tanárok kísértek el. A vacsora előtt még részünk volt egy általunk választott opcionális programban is, ugyanis pici kitérőt tettünk és ellátogattunk egy megyei táncversenyre, ahol a ritmikustáncnak hódoló művészeket nézhettük meg élőben. Ezután közös megbeszélés, a pályázati programok kiértékelése következett, és már mindenki várta a pihenést, a következő nap programját

7 Az ötödik nap a reggeli után ünnepi öltözetben és jó hangulatban a Kájonis csapat egy rögtönzött tehetségkutatót imitált, ahol mindenki összemérethette ének-tánc tudását és tehetségét, az eredményhirdetésre is jutott még idő. Ezután a Március 15.-i ünnepségen vettünk részt, ahol a Széchenyis tanárok, diákok, valamint kis csapatunk, külön erre az alkalomra népviseletbe öltözve, felvonulási körmeneten vett részt. A körmenetet a város iskolái, óvodái és nem utolsó sorban a lakosság bővítette, amelynek keretében koszorúzási ceremónia volt a Széchenyi István szobornál, majd a Kossuth-téren ünnepi beszéd és előadás volt, ahol a város polgármestere kézfogással üdvözölte a csíkszeredai Kájonis csapatot. Az ünnepi felvonulást az ebédnél beszéltük meg, majd azután elköszöntünk a pályázatban résztvevőktől, és útra keltünk Csíkszereda irányába. A hazafelé tartó úton a résztvevők elmondták egyéni véleményüket, élményeiket és tapasztalataikat, amely egy, már hagyományossá vált videofelvételen rögzítetünk. Ezúton is köszönöm a résztvevő tanárok Baliga Erika és Miklós Ildikó segítségét, munkáját, a résztvevő diákok: X.B. Cilip Júlia Orsolya, Csók Annamária, Gál Csongor, Gidró Hajnalka, László Tímea, Nagy Barnabás, Nagy Szabina, Szőcs Arnold Imre, Tankó Mária Claudia, XI.C. Antal Mónika, Boros Aliz, Colcer Adorján, Fazakas Tihamér, Ferencz István, Kencse Szabolcs, Keresztes Kálmán, Lakatos Piroska, Szabó Dénes Lehel, Szilágyi Dalma Orsolya, XI.G. Baliga Rita, Bors Bernadett helytálló magatartását,s nem utolsó sorban a Vezetőség, osztályfőnökök és tanárok megértését, hiszen mindezek nélkül nem valósulhatott volna meg a pályázati program Török Annamária, projektfelelős

8 Élménybeszámoló Idén immáron negyedik alkalommal látogathatott el iskolánk Budapestre a Határtalanul pályázat keretében. Számomra ez volt az első ilyen kirándulás testvériskolánkhoz, az Európa 2000-hez, és be kell, hogy valljam, nagyon tetszett. Április 7-én indultunk, reggel hét órakor, az út borzasztóan hosszú és fárasztó volt. Kisebbnagyobb szüneteket tartottunk, hogy a sofőr is megpihenhessen, mi pedig kinyújtóztathassuk elgémberedett végtagjainkat. Egy ilyen megállás során, Csucsára érve meglátogattuk Octavian Goga emlékházát, amely egy szép kastélyban található. Első éjszakánkat Debrecenben töltöttük a Rákóczi-panzióban, közel a város központjához. Vacsora után városnézőbe indult csapatunk, de- hogy érdekesebbé tegyék a feladatot-, csoportokba rendeződve kellett megkeresnünk a város neves épületeit és címerét. Kirándulásunk második napján Budapestet tűztük ki célpontul, de pár órás kitérőt tettünk Egerbe, a Szépasszonyvölgybe. Egy ízletes ebéd után még maradt időnk körbenézni, meglátogattuk a hely egyik legjobb borpincéjét és sétáltunk a gyönyörű napsütésben. A nap végére megérkeztünk Budapestre is. Szállásunkul a West Side Hostel szolgált, amely csaknem a Nyugati pályaudvar előtt helyezkedik el, négy éjszakát töltöttünk el itt. A harmadik napon Hollókőre mentünk, ez a kis falu hagyományos kis házaival és rettentően kedves lakosaival belopja magát minden ember szívébe. Fontos még tudni azt is, hogy az itt található templom tornyát egyetlen egy szög beverése nélkül helyezték fel, ennek ellenére a mai napig is stabilan áll. Hollókőről visszaindulva a szállásunkra, még betértünk Szentendrére, ahol idegenvezető segítségével megismerhettük mesés sétálóutcáit, és még fagyit is ehettünk. A negyedik napon a testvériskola épületébe látogattunk el. Miután gondosan bemutatott minden termet, az iskola igazgatója arra is engedélyt adott nekünk, hogy mindegyikünk részt vehessen két tanórán, amely számunkra a legvonzóbbnak bizonyul. Az én választásom egy olasz és egy angol órára esett, és ezt nem is bántam meg. A diákok és tanárok egyaránt kedvesek, az órák pedig hasznosak voltak, hiszen sikerült megtanulnom pár új dolgot. Az iskolalátogatás után, hogy megismerkedhessünk pár ottani diákkal, akik majd szintén ellátogatnak hozzánk Erdélybe, egy csapatversenyen vettünk részt, majd ezután Budát fedeztük fel. Mindezek után elérkezett az utolsó ottani diákokkal eltöltött nap. Páran az iskola menzáján maradtunk, és kipróbáltuk fergeteges szakács képességeinket. Ez idő alatt a csapat többi tagja ellátogatott a Gundel étterembe, majd egy rövid testnevelés órán vettek részt. Az iskola diákjai bemutatták nekünk a várost, és végül egy meglepetés hajóutat-kaptunk. A kilátás észveszejtő volt. A lágy tavaszi szellő és a ragyogó napsütés csak még kellemesebbé tette ottlétünket

9 De sajnos vasárnap hajnalban haza kellett indulnunk. Rengeteg érdekes helyet és új embert ismerhettünk meg. Sok új dolgot tanulhattunk és számtalan élménnyel gazdagodtunk. Nagy szeretettel várjuk testvériskolánk diákjait hozzánk! Laczkó Nóra, IX.D Táncház Az Iskola másként héten fergeteges táncházban vehettek részt a tánckedvelő diákok, azok, akik már tudnak táncolni, de azok is, akik meg szeretnének tanulni különböző tánclépéseket. Kezdetben felcsíki táncokat mutattunk és tanítottunk a diáktársainknak, majd báli táncokból is kóstolgattunk. Főképp a kilencedikes diákoknak voltak újak ezek a táncok, mert már a nagyobb diákok, akik járnak bálba, tudnak táncolni, ezért ők segítették a kisebbeket. De nem csak tanulni volt alkalom, hanem ismerkedni is, és azért nem megvetendő a jó hangulat sem, ami kialakult a kisebb-nagyobb diákok között. A tanárok is be-betekintettek hozzánk, a X. B osztály termébe, ahol folyt a táncház, és örömmel látták, hogy a diákjaik nemcsak a tanórák alatt tanúsított komolysággal rendelkeznek. Meg szeretném nektek említeni, hogy nekem is nagyon tetszett az a jókedv, amivel támogattátok ezt a rendezvényt, és ezt nektek nagyon köszönöm, hisz értetek fáradozunk a tanárnőkkel, hogy ezen a téren is fejlődjetek, és ne szégyelljetek egy bálba elmenni. Tudomásotokra szeretném hozni, úgy a táncosoknak, mint a zenészeknek - hisz titokban elég sokan vagytok -, hogy szükség lenne a jelenlétetekre és támogatásotokra, hisz egy tánccsoportot szeretnénk létesíteni Rakottasok néven, és be szeretném nevezni ezt a tánccsoportot a jól ismert Csűrdöngölőre, ahol megmutathatnánk magunkat, képviselhetnénk iskolánkat. Köszönöm támogatásotokat és fáradságotokat! Csilip Júlia, X.B - 9 -

10 Kirándulásból társasjátékozás Az Iskola másként hét keretében a pénteki nap a kirándulások napja volt. A mi osztályunk, azaz a IX.C az osztályfőnökünkkel, Negru Réka tanárnővel elterveztük, hogy Somlyó hegyére fogunk kirándulni a Nyeregbe. Mivel rossz idő volt, hol havazott, hol esett az eső, döntenünk kellett, hogy társasjátékozzunk-e vagy filmet nézzünk az osztályban, mert nem volt rá esély, hogy jó idő legyen. Mindenkinek inkább a társasjátékozás tetszett, így azt választottuk. Az osztályból csak három diák hiányzott, a huszonnégy diáknak volt, amit válasszon, hiszen az osztályfőnök egy nagy szatyorral érkezett az iskolába, amit megtöltött mindenféle társasjátékkal, mint: Bluff, Ligretto, Ticket to ride Europe, Carcassonne, Genial, Szópárbaj, meg új kártyák a Dixithez, amit a DT-től kölcsönöztünk. Mindenki megtalálta, hogy mivel foglalja el magát. Én a Ticket to ride-ot játszottam, nagyon tetszett, mert gondolkodást, odafigyelést igényel, ezzel nagyon leköti a játékost. A játéktábla Európa térképe, Európa nagyvárosai között kell kiépíteni vagonokból és mozdonyokból a vasútvonalakat. Azért is tetszett annyira, mert szeretem a földrajzot, s ezzel a játékkal egy kis földrajzot is lehet tanulni, miközben követed a misszióid útvonalait. Nagyon jól éreztük magunkat! Mindenkinek csak ajánlani tudom ezeket a játékokat, mert csoportfejlesztőek, barátkozni lehet közben, de ugyanakkor nagyon szórakoztatóak. Nagy Krisztina, IX. C

11 CSODÁK PALOTÁJA Az Iskola másként héten a IX.C osztály ellátogatott a Csodák Palotájába, Negru Réka osztályfőnöknővel és Keresztes Csilla fizikatanárnővel, meg egy Kós Károlyos XI. osztállyal. A kiállítás öt teremből áll, az első négy teremben kísérleti eszközöket és az utolsóban lézershowt láthattunk. A Csodák Palotája fizikai jelenségeket kísérleti eszközökkel bemutató élményközpont. Nemcsak megnéztük, hanem ezek közül a legtöbb kísérleti eszközt ki is próbáltuk, mint például a rajzoló ingát, a római boltívet, a (C)síktükröt, PVC orgonát, Newton bölcsőjét, a lebegő labdát, Hanoi tornyait, stb. Utolsónak láthattuk a lézershowt, ami igen különleges volt és szó szerint szédítő. Csőbe húzva (magyarázat): ha a csőre ráütsz, hanghullámok keletkeznek, amelyek a tér minden irányába szóródnak. A csövön belüli hanghullámok azonban visszaverődnek a cső faláról, azaz a cső összegyűjti a hanghullámokat és a bátor kísérletező fülébe juttatja. Római boltív: a boltívet fakockákkal kell felépíteni, ezeket a fakockákat nem tartja semmi sem össze. A megszámozott fakockákat úgy kell összerakni, hogy megkapja boltív alakját és magától meg is álljon. Lebegő labda- egy bizonyos térségben lebeg egy motor segítségével, amit a kísérletezők ki-be kapcsolásával vezérelnek, és így lebeg a labda. Szerintem a Csodák Palotájában mind nagyon jól éreztük magunkat, nekem a csíktükör tetszett a legjobban és a lézershow is tetszett, azon kívül, hogy egy idő után szédültem tőle, de a többi kísérleti eszköz is nagyon érdekes volt. Kristó Anita, IX.C

12 Rendezvény a Föld napján Szerdán, április 22-én óra között a Segítő Mária Gimnázium dísztermében került megrendezésre PRACTICA susţine egalitatea de şanse (a PRAKTIKA támogatja az esélyegyenlőséget) című rendezvényre, ahol a XI.D osztályból tízen képviselhettük iskolánkat, Tőkés Éva tanárnő irányításával. Az esemény témái az esélyegyenlőség, a fenntartható fejlődés, a környezetvédelem, valamint az internet veszélyei voltak. Az ünnepélyes megnyitó 10 órakor kezdődött. A rendezvény céljainak bemutatása után beszédet tartott többek között egy képviselő a Hargita Megyei Rendőrségtől, egy képviselő a Zöld Székely Egyesülettől, valamint Novák Ede, csíkszeredai paralimpiai bajnok és Kristó Károly mozgássérült. Utóbbi két előadó életük története alapján arra buzdítottak bennünket, hogy támogassuk a hátrányos helyzetű társainkat, fogadjuk el őket és tűzzünk ki magunknak célokat. Ezután egy félórás ebédszünet következett, majd 12 órakor kezdődött a csoportos tevékenység. Minden iskolából 10 diák érkezett, akik részt vettek a PRAKTIKA projektben. Egy csoport 20 diákból állt, szóval két iskola dolgozott együtt. Mi a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Szakközépsikola tanulóival kerültünk egy csoportba. Első feladatként egy szöveg alapján esettanulmányt kellett készítenünk a roma gyerekek hátrányos megkülönböztetéséről. A következő, és egyben utolsó feladat egy plakát elkészítése volt, amely felhívja a figyelmet a környezet védelmére. A feladatok elvégzése után egy svédasztalos ebédszünet következett, majd a munkáink bemutatása

13 A rendezvény végén a főtanfelügyelő tartott egy kisebb beszédet, kiértékelve a rendezvényt. Mindenki nagyon jól érezte magát, új embereket ismertünk meg, sokat tanultunk az esélyegyenlőségről, a saját és mások jogairól, a Földünkről, a környezetvédelemről, és ezek által egymásról is. Fehér Nikoletta, XI. D osztály Kirándulás Brassóba A mi osztályunk, a XI. D osztály az Iskola másként héten, pénteken Brassóba kirándult az oszival, Pál Piroska tanárnővel és Szőcs Katalin titkárnővel. Reggel 7 órakor indultunk vonattal és fél 10-kor érkeztünk meg Brassóba. Mikor megérkeztünk, nagyon szép idő volt, és ez megadta a hangulatot egy szép, tartalmas kiránduláshoz. Az állomáson megvettük a jegyeket, hogy elmenjünk a Cenkre, ahol szép idő esetén kilátás nyílik Brassóra és a Brassói-medencére. A Cenk-hegy a Keresztény-havas egyik északi nyúlványa, Brassó óvárosának déli részén található. 955 méteres magasságával több mint 300 méterrel meredeken emelkedik ki a környezetéből, már messziről látszik. A Cenkre felvonóval mentünk fel. A felvonó mindenki számára nagyon jó élmény volt. A hegy tetejére érve csodálatos kilátás fogadott, láthattuk a Brassói-havasokat, illetve Brassó óvárosát is. Szerintem mindenki számára felejthetetlen élmény marad. A Cenk-hegy megtekintése után volt mindenkinek egy óra adva, amit a Sétáló utcában tölthettünk. Ezután busszal kimentünk a város szélére, ahol megtekintettük és vásárolhattunk a kereskedelmi üzletek által nyújtott termékek legújabb választékaiból, vagyis shoppingoltunk. Ezzel úgy eltelt az idő, hogy már indulhattunk is vissza a vasútállomásra. Élményekben gazdag kirándulásról térhettünk haza. Péter Adél, XI. D osztály

14 Egy perc és nyersz vetélkedő Idén is sor került az Iskola másként hét keretén belül az Egy perc és nyersz vetélkedőre. A vetélkedő a diáktanács programja, ebben az évben is az osztályom szervezte meg. A kellékeket a diáktanács biztosította, a vetélkedőt az osztályom vezette le. Öt különböző feladattal tehették próbára a diákok és a tanárok a tehetségüket: pohárpiramis, doboz-torony, sorbarakósdi, fújd meg a labdát, kapd el a ceruzát. A pohárpiramis játékon egy kicsit változtattunk, nem az volt a lényeg, hogy egy perc alatt felépüljön, hanem két ember egymás ellen párbajozott. A doboz-torony próbán is két ember versenyzett egymással: sörös és üdítős dobozok segítségével kellett minél magasabb tornyot építeni. A sorbarakósdi abból állt, hogy dobozokba apró pénzt tettünk: 0-6 db aprót. A feladat az volt, hogy sorba kellett rakni, nagyjából mindenki ugyanazzal a technikával dolgozott: megrázták a dobozokat és hallás alapján sorba tették. A kapd el a ceruzát feladatban a játékosok tenyerére helyeztünk ceruzákat, azok számát folyamatosan növeltük. Ezeket a ceruzákat kellett feldobják és elkapják. Mindenki nagyon jól szórakozott a feladatok teljesítése közben. A vetélkedőre eljött a IX.C osztály, valamint más diákok, de más osztályokból nem voltak olyan nagy létszámban, mint a IX.C. Ez volt az utolsó Iskola másként hetünk, így nagyon örültünk, hogy megszervezhettük az Egy perc és nyersz vetélkedőt. Remélem, a következő években is lesz majd, aki megszervezze, kár volna, hogy elmaradjon Tankó Barbara, XII.A

15 Megkérdeztük a Kájonisokat Milyen programokon vettél részt az Iskola másként héten? Ezek közül melyik tetszett a legjobban? Az általános műveltségi versenyen vettem részt, ami nagyon érdekes volt, sok új dolgot tanultam és a csapatmunkának köszönhetően végül a második helyezést értük el, aminek nagyon örültünk. A sport- napon a floorball-t választottam, ahol szintén jól éreztem magam, jó csapatot alkottunk, jól szórakoztunk és szintén második helyezést értük el. Véleményem szerint hasznos az Iskola másként hét, mert a diákok jobban megismerhetik tanáraikat és iskolatársaikat, közösen sok érdekes programban vehetnek részt. Az iskola diáktanácsa idén is jól megszervezte e heti tevékenységeit, volt lehetőségünk választani sok program közül, de nekem leginkább a sport napon megrendezett floorball tetszett. Kurkó Andrea, X.A Nekem ez volt az első Iskola másként hetem a Kájoniban. Véleményem szerint a keddi nap volt a legjobb, különösen az általános műveltségi verseny. Nagyon jól éreztem magam minden programon, amelyen részt vettem. Úgy vélem, jó ötlet volt bevezetni az Iskola másként hetet. Both Henrietta IX.E. Nekünk inkább az osztállyal voltak közös programok: társasjátéknap, filmezés, közös üdítőzés. Nekem a társasjátéknap tetszett a legjobban. Activityztünk, römiztünk, malmoztunk, voltak, akik sakkoztak is. Az ingázás miatt nehéz volt az a hét, de jó programok voltak. XI.A Az Iskola másként héten a magyar irodalom versenyen vettem részt, ami nagyon érdekes és tanulságos volt számomra. Különösen tetszett a csapatok odaadása és az egész verseny alatt tartó víg kedv. Az Iskola másként hét jól szervezett volt, különböző rendezvényeket kínált, amiből a diákok válogathattak. Ezen a héten minden diák kibontakozhatott, és jól érezhette magát. Sándor Lívia, IX.A Hétfőn Miklós Ildikó tanárnővel megtanultunk ajándék dobozokat csomagolni különböző díszítési ötletekkel, nagyon tetszett mindenkinek. Csütörtökön az osztállyal táncházat rendeztünk, ahová elég sokan eljöttek és mindenki kivétel nélkül táncolt. Felcsíki táncokat mutattunk be és tanítottunk a diákoknak Csilip Júlia közreműködésével. Én személy szerint többet vártam volna az Iskola másként héttől, de hátha jövőre jobb lesz. Miklós Emőke, X.A Végzősként idén vehettem részt utoljára az Iskola másként héten. Most egy picit másképp telt el, mint például tavaly vagy tavalyelőtt, hisz majdnem minden nap konzultáción vettünk részt, ezért nem igazán tudtam benevezni a vetélkedőkbe, de idén is végig mosolyogtam az Egy perc és nyersz vetélkedőt, és a pénteki osztálykirándulás is nagyon jól telt. Gergely Anita, XII.C Kérdezett: Tankó Barbara, XII.A

16 Talentumok Gegő Hunor, biatlonista Gegő Hunor vagyok, 18 éves, a Joannes Kájoni Szakközépiskola XII. D osztályos tanulója. Tíz éves korom óta foglalkozom a sílövészettel, előtte gyakran sítúráztam édesapámmal, és igazából akkor kaptam kedvet ehhez a sportághoz. Édesapám is sílövő volt, így sokat tanultam tőle. Az idei szezonban részt vettem a fehéroroszországi (Minszk) ifjúsági világbajnokságon, ahol a legjobb eredményem az üldöző próbán (10km) elért 38. hely. A világbajnokságon nyújtott teljesítményemmel nem vagyok megelégedve, hiszen előtte az Otepaa-ban (Észtország) megrendezett Európa Bajnokságon, a nagyifjúságiaknál a sprinten (10km) a 21., majd az üldözőpróbán (12,5 km) a 22. helyen végeztem. Továbbá idén részt vettem Canmoreban (Kanada) felnőtt IBU-kupa versenyeken, itt sikerült bejönnöm a világkupa kvalifikációt jelentő 15% alá (9%-kal) az első helyezett idejéhez képest. A nemzetközi szezonom Bulgáriában fejeződött be a Balkán-bajnokságon, ahonnan három aranyéremmel térhettem haza. Két héttel ezelőtt Hargitafürdőn rendezték meg az országos bajnokságot, itt a váltóval együtt négy aranyérmet szereztem. Ezekre a versenyekre való felkészüléseim során az iskolából sokat kellett hiányoznom, de örömmel mondhatom, hogy minden tanár megértéssel kezelte a helyzetet, ugyanakkor most is sok segítséget kapok a felzárkózáshoz. Ezúton is szeretném nekik megköszönni fáradozásaikat

17 Irodalom - Colţ literar Kemény János: Kokó és Szokrátész A novellát egy álmos délutánon hallgattam és elgondolkodtatott, tanított valamire, mégpedig arra, hogy soha nem késő újrakezdeni, hogy van visszaút, hogy vannak körülöttünk olyan emberek, akik segítenek ebben, bár manapság többen gátolnak, utunkba állnak, irigykednek, de ne ezekre figyeljünk, haladjunk csak kiszabott utunkon, kitűzött célunk, céljaink felé. A novella helyszíne Görögország, egy forgalmas út, egy ház, Athéne álma, mert ott a házaknak neve van, bizonyára lelke is, meg védőszentje is. Szereplői a fent említett Kokó, aki egy vegyesboltbot működtet, ahol kiváló vadásztöltények kaphatók, meg midenféle hasznos és haszontalan árucikk. Enyhén testesedő, pocakos, az ottani hőmérsékletnek köszönhetően állandóan izzadó ember, aki lemondott az élet örömeiről, főleg a változásról, a változtatásról, vastag aranyláncot hord zsebében, rajta függ órája, amely az időt méri. Régebb vadászott is, szenvedélyes vadász volt, ma már arra büszke, hogy a nála vásárolt töltények nem mondanak csütörtököt soha. Üzlete előtt él és dolgozik Szokrátesz, a cipőtisztító. Ül, dolgozik és gondolkodik, szemlélődik, bölcsen viszonyul az élet dolgaihoz (neve többletjelentést hordoz). Szokrátesz észreveszi az élet apró dolgait, örömeit, erős érzelmei vannak, tud örülni, mosolyogni, részvétet érez bajbajutott embertársai iránt. Régebb ő is járt vadászni, ám számára a vadászat a hajtással kezdődött, és itt véget is ért. Tehát a két hős, novellahős éli a hétköznapokat az Athéne álma vonzáskörében, ahol az a nyerő, aki hangosabban kiabál, vagy hívja a vevőket, jól kiegészítik egymást. Nem tudjuk, mióta vannak így időbe zárva, de nem rövid a kapcsolatuk, az biztos. És működik az üzlet és az élet. Zökkenőmentesen egészítik ki egymást, mondhatni harmóniában élnek, amíg meg nem zavarja valaki e csendes vizeket. A valaki pedig Iréne, a menekült lány, aki próbál megélni valahogy, miután anyja elhagyta, apját pedig megölték. Neki tovább kell élnie valahogyan. Nyakábaakasztott tálcával vonul be Szokráteszék életébe és a novellába, tálcáján édességek vannak, azokat árulja, hangosan kiabálva érkezik Kokó boltja elé, fiatalos lendületével, pimasz szépségével ő a harmadik, ráadásul nő. Ezt mindkét szereplő észreveszi, és különböző módon reagálja le. Szokrátész előbb találkozik vele, hiszen az utcán van, filantróp, meghallgatja Iréné történeteit, észreveszi szépségét, védelmébe veszi őt. Kokó vehemensen viszonyul a jövevényhez, felháborodik azon, hogy épp az ő területén árulja portékáját, nem fogadja versenytárként, hiszen az üzletben az marad talpon, aki hangosabb, erősebb, kitartóbb, és Iréné fiatal, erős, kitartó és hangos

18 A két barát összeszólalkozik, Kokó támadja, Szokrátész védi Irénét, Kokó nem érti meg, Szokrátész megérti őt. A vita során kiderül, hogy a múltban Kokónak volt valami ügye Alexándriában valami egyiptomi nővel, meg a rendőrséggel, valami aktahamisítás kapcsán, csakhogy ezt nem szabad emlegetni, de Szokrátész magasra emeli a láncokat, hogy felemlegeti a régi dolgokat, tudja, hogy Kokó azóta gyűlöli a nőket, most pedig egy nő érkezett Kokó vadászterületére. Kokó rejteget valamit, amit Szokrátész felfed, és így fogadja el őt. Szokrátész ül, figyel, tanulmányozza az embereket, akik megnyílnak előtte, elmesélik neki történeteiket, egyik testvére orvos, másik ügyvéd, azt hiszem, ő pszichológus. Iréné egy vénasszonynál lakik, egy nyomorúságos albérletben. Sok vita, tépelődés után Kokónál megtörik a jég, Szokrátész csodálkozására kijelenti, hogy odaveszi Irénét, sőt az üzletbe is beveszi. A két férfi a konyhában rendez be számára egy sarkat, ahol lakhat piperecikkeivel, női ruháival, a menekült lány otthonra lel. Szokrátész csak mosolyog a bajusza alatt, Kokó színes nyakkendőket kezd viselni, nagy gonddal válogatva azokat. Zsakettjére is nagyobb gondot fordít, arra utazik, hogy Szokrátész bele fog unni ebbe az életformába és elkergeti Irénét, amit ő, Kokó meg fog akadályozni minden rendelkezésére álló eszközzel, de gondolhatjuk, hogy ez nem fog bekövetkezni, mert Szokrátész emberbarát, úgy fogadja el a vele találkozó embereket, hogy értékeiket ismeri fel, azokat keresi, nem próbálja őket átnevelni, megváltoztatni, kijelenti a magam örömeit úgy választom, hogy senkinek ne legyen kárára. A két férfiszereplőnek újabb beszélgetéséből előre vetíti az író, hogy visszatérnek a régi idők, ismét vadászni fognak, Szokrátész hajtani, Kokó pedig elejti a vadakat. Gondoljátok végig a cselekményt, szerintem Szokrátésznek bejött, becserkészte Kokónak a vadat... Diénes Zsófia Anna

19 Április A könyv és a szerzői jogok napja Április 23-án van a könyv világnapja. Az Unesco 1995-ben nyilvánította ezt a napot A könyv napjává, ezen a napon van William Shakespeare és Miquel de Cervantes halálának évfordulója is. Egyben a Szerzői jogok napja is, tekintettel az Internet és az onlineadatbankok gyors elterjedésére. A világnap meghirdetésével az UNESCO tisztelegni kíván a könyvek és a szerzők előtt, ugyanakkor az olvasás fontosságára hívja fel a figyelmet. Néhány gondolat híres szerzőktől: A könyv minden csodák közül a legbonyolultabb és legnagyobb csoda, amelyet az emberiség a boldogsághoz és az eljövendő hatalomhoz vezető úton magamagának megalkotott. Gorkij A könyv csodálatos utazás a múltba és a jövőbe. - Jókai Mór Egy olyan ember, aki nem olvas könyveket, semmivel sem különb annál, mint aki nem tudja elolvasni őket. - Mark Twain E nap tiszteletére megzenésített verseket hallgathattunk szünetekben a sulirádión keresztül. Közvetítve voltak: József Attila, Kosztolányi Ferenc, Kányádi Sándor, Nagy László, Weöres Sándor, Ady Endre, Nichita Stănescu, Mihai Eminescu, Ana Blandiana, Ion Minulescu költők megzenésített versei. Kovács Edit, könyvtáros Cercul de lectură Activitățile cercului de lectură din lunile martie și aprilie au avut ca temă romanul De veghe în lanul de secară de J.D. Salinger. Debutul fiecărei activități a reprezentat un scurt joc creativ, prin intermediul căruia s-a creat o atmosferă relaxantă, de exemplu care ar fi culoarea cu care am putea asocia romanul sau dacă ne putem identifica cu protagonistul operei. Răspunsurile oferite de cerhiști erau variate, unele serioase, altele amuzante cu o doză de imaginație și de creativitate, iar prin intermediul acestui joc am învins teama de a vorbi în limba română și ne-am apropiat de lumea cărții. Romanul scriitorului american este structurat în 26 de capitole, și pentru a evita lectura acestuia pentru o singură activitate, doamna profesoara ne-a recomandat să citim pentru fiecare întâlnire câte cinci capitole. Această modalitate ni s-a părut mult mai benefică, întrucât am reușit să ne oprim asupra detaliilor, care ne-au ajutat să conturăm mai bine personalitatea naratorului-personaj. De asemenea, am avut timp să citim fragmente din roman atât în limba română, cât și în limba maghiară. Acțiunea cărții este plasată în orașul New York în anii `50, iar evenimentele sunt prezentate din perspectiva personajului-adolescent Holden Caulfield. Protagonistul romanului este un băiat de 16 ani, neobișnuit, rebel, inteligent, având preocupări intelectuale, fiind interesat de soarta celor din jur. El apelează la minciună ca la o formă de apărare și are o atitudine critică față de lumea matură. Subiectul romanului poate fi redat astfel: Holden, personajul principal, la începutul cărții se află într-un spital și dezvăluie motivele pentru care el se află acolo

20 El părăsește liceul mai devreme de Crăciun din cauza exmatriculării și călătorește la New York, unde intră într-un soi de aventuri (se cazează la hotel, merge în baruri, flirtează cu femei, trece printr-un incident neplăcut din cauza unei femei de moravuri ușoare), apoi își vizitează sora. Punctul culminant al romanului reprezintă încercarea lui Holden de a fugi din oraș, dar până la urmă se răzgândește din pricina surorii sale. Textul se încheie cu noile gânduri ale personajului central, care își petrece sărbătorile de Crăciun acasă. Cartea a fost publicată în 1951, dar încă este o lectura fascinantă, o carte pe care nu poți să-o dai jos, doar dacă ai terminat de citit. Cred că scriitorul chiar înțelege ce se petrece în mintea unui adolescent. În ciuda faptului că romanul a fost scris în urmă cu aproape 50 de ani, gândurile adolescenților nu s-au schimbat. Vă recomand cu drag s-o citiți cartea a cărei temă fundamentală, adolescența, este de actualitate, iar limbajul argotic, colocvial specific acestei vârste, prezent în text vă va surprinde, dar în același timp vă va distra. Cartea este scrisă pentru noi, pentru adolescenți. Fehér Nikoletta, clasa a XI-a D Megmérettettünk Magyar irodalmi verseny az Iskola másként héten Az Iskola másként program keretében a versenynapon részt vettünk a magyar irodalmi versenyen. Erre a versenyre az érdeklődésünket Sárossy Gabriella, magyar szakos tanárnő hívta fel. Mivel az ezelőtti években ilyen versenyen nem vettünk részt, ezért elfogott bennünket a kalandvágy. Nagyon érdekesnek találtuk, tudtuk, hogy csak tanulhatunk belőle, ezért jelentkeztünk is azonnal. A verseny teljes egészében Arany János életéről, balladáiról, Őszikék című versciklusáról szólt. A versenyen 4 fős csapatok vehettek részt. Sokkal könnyebben ment így minden, mivel Arany János életrajzi adatait, 7 balladát, 7 verset kellett elolvasnunk a verseny kezdetéig. Könnyebb volt, hogy feloszthattuk egymás között a balladákat/verseket, így mindenkinek jutott feladat. Összesen 7 csapatnak kellett egymással megküzdenie : IX.A osztályból két csapat, IX.B osztályból egy csapat, IX.C osztályból egy csapat, IX.D osztályból szintén két csapat, illetve a XI.B osztályból egy csapat. Hajtott az izgatottság minket a versenyig, de amikor a verseny kezdetét vette, egyáltalán nem vártuk, hogy vége legyen. Nagyon izgalmasnak találtuk minden percét, jól összeállított kérdések voltak. Véleményünk szerint az volt a legjobb az egész versenyben, hogy többféle kérdés volt. Olyan feladat is akadt, amely Arany János életéről szólt; olyan is volt, amelyhez fantázia kellett, ilyen például a versírás, de akadt memóriafejlesztő feladat is

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT Projektnapló Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT-15-05-0356 Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Szeretet lánca! Kössed egybe Szívét

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016 PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.

Részletesebben

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét

Részletesebben

Szakmai utazás a Vajdaságba

Szakmai utazás a Vajdaságba Szakmai utazás a Vajdaságba Az Apáczai Közalapítvány Határtalanul! címmel kiírt pályázatán a Türr István Gazdasági Szakközépiskola sikeresen vett részt és 2010. augusztus 28. augusztus 31. között majdnem

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában Osztályfőnöki beszámoló osztálykirándulásról A 11. d a Határtalanul program keretében töltött öt napot Bácskában és a Bánátban. Az utazás május kilencedikén kezdődött és tizenharmadikán ért véget. 25-én

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat A Magyar történelmi, irodalmi emlékek nyomában Erdély szép tájain című HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat Készítette: Hódmezővásárhely Kertvárosi Katolikus Általános Iskola csapata

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016 Beszámoló a pályázati program keretében 2015. október 26-30-ig tartó német nyelvi kurzusról Egy hetes továbbképzésen vehettem részt az Erasmus+ pályázat

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

FM DASZK VÉPI MEZŐGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA, VÉP Beszámoló a Fenntarthatósági témahétről (2018)

FM DASZK VÉPI MEZŐGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA, VÉP Beszámoló a Fenntarthatósági témahétről (2018) Ismerd meg Vépet! Témául választottuk: FENNTARTHATÓSÁGI TÉRKÉP Helyi környezeti és kulturális örökségünk a múltban és most Az ajánlásként megadott témát és óravázlatokat felhasználva egy saját, helyi sajátosságokat

Részletesebben

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű Iskolánk sikeresen szerepelt az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából kiírt Határtalanul program pályázatán, így 50 fő 7. évfolyamos tanulóból és 4 kísérőtanárból álló csoportunk 5 napos emlékezetes

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Beszámoló a Lóczy Lajos Földrajzversenyről 2017

Beszámoló a Lóczy Lajos Földrajzversenyről 2017 Beszámoló a Lóczy Lajos Földrajzversenyről 2017 A 2016 szeptemberében meghirdetett versenykiírás alapján 2017 február 1-ig 60 iskola regisztrált az ország minden részéből, ahonnan 559 versenyző nevezett

Részletesebben

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése Határtalanul! pályázat Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése időpont: 2014. október 6 - október 8. A tanulmányi kirándulásunk úti célja Erdély volt. 2014. október 6-tól 8-ig

Részletesebben

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger Határtalanul! Együttműködés határon túli középiskolák között HAT- 18-02-0372 pályázat: Ősi mesterségek és népi hagyományok nyomában Észak - Magyarországon és Székelyföldön Magyarországi intézmény: Egri

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

A II. Debreceni Székely Nap

A II. Debreceni Székely Nap A II. Debreceni Székely Nap Az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület és a Debreceni Unitárius Egyházközség 2013. június 8-án immáron második alkalommal rendezte meg a Székely Napot, Debrecenben. Sok emlékezetes

Részletesebben

Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban

Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban A SIÓFOKI VAK BOTTYÁN JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI 5. ÉVFOLYAMOS TANULÓI RÉSZÉRE 2016.09.05-09 KÖZÖTT SZERVEZETT ERDEI ISKOLAI PROGRAM DOKUMENTÁCIÓJA Palkó

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

A harmadik út Erdélybe. 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú

A harmadik út Erdélybe. 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú A harmadik út Erdélybe 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét Erdélyben járt, ezúttal a Székelyfölddel ismerkedtünk. Utunk elején Aradon, a 13 aradi vértanú

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9.

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9. IV. OSZTÁLY 1 Lukács Márton 4 Nagy István Művészeti Líceum Csíkszereda 7 9 10 10 10 46 I 2 Péter István 4 Petőfi Sándor Általános Iskola Csíkszereda 5 7 10 6 10 38 II 3 Márton Vazul 4 Petőfi Sándor Általános

Részletesebben

Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban.

Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban. Időpont: 2018. december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal Szállás: Znojmoban, panzióban, 2-3-4 személyes szobákban. Étkezés: étterem lehetőség Znojmoban és Pozsonyban. Felszerelés: esőkabát,

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

Bekapcsolódtál- e a három hetet meghaladó projekt rendezvényeibe?

Bekapcsolódtál- e a három hetet meghaladó projekt rendezvényeibe? Zárónap A három hetet meghaladó projekt zárónapjára 2010. május 31-én került sora Az intézmény aulájában kiállítást rendeztünk azokból a produktumokból, amelyet a bevont tanulócsoportok az elmúlt másfél

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

ámulatba ejtő túrát tettünk a Magas-Tátra Tar-pataki vízeséséhez.

ámulatba ejtő túrát tettünk a Magas-Tátra Tar-pataki vízeséséhez. "Tudós is talál, min köszörülje eszét" - tartja a mondás. A legtehetségesebb diákok is találhatnak új fölfedezni valókat a tudomány, a művészet és a természet tanulmányozásában. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma

Részletesebben

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább HATÁRTALANUL! HATÁRTALANUL! pályázat keretében a 7. évfolyamosok - 18 fő 2 kísérő pedagógussal - május 15.-május 18. között Erdélyben tanulmányi kiránduláson vettek részt. 1. nap 6 órakor indultunk Kállósemjénből.

Részletesebben

Útinapló Együtt Európában HAT

Útinapló Együtt Európában HAT Útinapló Együtt Európában HAT-15-07-0110 2016. május 27-én indultunk Felvidékre, Rimaszombatra, hogy a Kereskedelmi Magán Szakközépiskola diákjaival közösen megvalósítsuk projektünket. Az előkészítő foglalkozásokon

Részletesebben

Fővárosom Bukarest! Amint említettem második nap látogattunk el a parlamentbe. Megdöbbentően szép épület kívülről. Egyszerűen hihetetlenül nagy.

Fővárosom Bukarest! Amint említettem második nap látogattunk el a parlamentbe. Megdöbbentően szép épület kívülről. Egyszerűen hihetetlenül nagy. Fővárosom Bukarest! 2011. november 25-27. között részt vehettünk a Nemzetközi Sport és Ifjúsági Szövetség által szervezett Fővárosom Bukarest! elnevezésű kiránduláson, amelynek célja volt Bukarest ismertetése

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ

ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem című pályázat TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0494. számú Tanulj nyelveket és közlekedj okosan! projekt ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ Az angol nyelvi vetélkedőt a témahét utolsó napján

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm.

Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm. Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm. Célok és s téma t kiválaszt lasztásasa Téma: Vidéki élet, családi gazdálkodás, hagyományőrzés Helyszín: Patca, Katica tanya (Somogy megye) Probléma: A vidékről

Részletesebben

Radnóti-nap 2014. Rajz pályázatot Meseíró pályázatot.

Radnóti-nap 2014. Rajz pályázatot Meseíró pályázatot. Radnóti-nap 2014 Mit is jelenthet húsz, vagy ötven év? múlt és jövendő századok sora? A költő oly idős, amennyi a világ, ( Radnóti Miklós: Köszöntő) A Városközponti Tulipános Általános Iskola Radnóti Miklós

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy

Részletesebben

Beszámoló a Lóczy Lajos Országos Földrajzversenyről 2015

Beszámoló a Lóczy Lajos Országos Földrajzversenyről 2015 Beszámoló a Lóczy Lajos Országos Földrajzversenyről 2015 A 2014 októberében meghirdetett versenykiírás alapján február 5-ig 65 iskola regisztrált az ország minden részéből, ahonnan összesen 630 versenyző

Részletesebben

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. Weöres Sándor hét 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. április 3. április 4. délelõtt 7.00 A királyválasztó

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban Egy éves késéssel ugyan, de sikerült megvalósítani, hosszú hétvégével, pihenéssel egybekötött tapasztalatcsere látogatásunkat, Nagyné László Erzsébet főigazgató asszony (klubtagunk) meghívására a karcagi

Részletesebben

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes 5. osztály 1 Sipos Lehel Sepsiszentgyörgy 10 10 10 7 37 2 Kovács Krausz Zoltán Kolozsvár 10 3 10 1 24 3 Reider László Kolozsvár 10 8 5 1 24 4 Széll Melinda Csíkszereda 8 8 5,5 1 22,5 5 Kolumbán József

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV

EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV Balatonszabadi, 2014. június 12. Pedagógiai célok Célunk a környezettudatos nevelés: a tudatos szelektív hulladékgyűjtés jelentőségére való figyelemfelkeltés. Hisz

Részletesebben

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung der Stadt Gyula 5700 Gyula, K. Schriffert József u. 1. Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

COOL-TÚRA 2010. 2. évf., 3. szám. Kistörő Adrienn és Hódosné Tatár Ildikó Cool-túra vetélkedő szervező

COOL-TÚRA 2010. 2. évf., 3. szám. Kistörő Adrienn és Hódosné Tatár Ildikó Cool-túra vetélkedő szervező A B E R E N T E I Á M K D I Á K J A I N A K L A P J A 2. évf., 3. szám COOL-TÚRA 2010 Idén 5. alkalommal került sor a berentei kezdeményezésű Cool-túra vetélkedőre. A nyelvművelés tematikájú írásbeli feladatsort

Részletesebben

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel Az Istvánffy Miklós Általános Iskola 44 diákja és 5 pedagógusa a Határtalanul! Árpád vezér nyomdokain című program keretében négynapos Kárpátaljai kiránduláson vett részt 2018. augusztus 28-31. között.

Részletesebben

Beszámoló Olasz tanulmányútról

Beszámoló Olasz tanulmányútról Vendéglátó szakmát tanulók és gyakorlati oktatók szakmai kompetenciafejlesztése Olaszországban (2015-1-HU01-KA102-013197) Beszámoló Olasz tanulmányútról Gradoi szakmai tanulmányút során olyan emberekkel

Részletesebben

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról I. 2013. március 14-17. között a Balaton mellett fekvő Zánkán, az Új Nemzedék Központban került sor

Részletesebben

Tata és környékének megismerése Az Ászári Jászai Mari Általános Iskola kirándulása

Tata és környékének megismerése Az Ászári Jászai Mari Általános Iskola kirándulása 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában Tata és környékének megismerése Az kirándulása Lebonyolító: Sollertia Kft. (7761 Kozármisleny,

Részletesebben

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Összefoglaló a Play with us játékos angol nyelvi csapatversenyről Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2018. november 22. 14.00 Rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft A pályázat adatai keretében magyar diákok a szomszédos országok magyarlakta területeit, ill. az ott élő magyarság életét ismerhetik meg. A pályázati kategória kódja: HAT-17-01-2017-00968 Célország: Szlovénia

Részletesebben

A tábor hivatalos menete

A tábor hivatalos menete A tábor hivatalos menete Első nap (júl 28.): 8:00 óra: Érkezés, regisztráció, reggeli 9:00 óra: Bevezetés, a tábor menetének, szabályainak ismertetése. 9:30 óra: A tanulók 5 csapatot formálnak a későbbi

Részletesebben

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány

Részletesebben

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében (2015.05.21-05.26) 1. nap (2015.05.21) 2015.05.20-án 23.30-kor kezdtünk összegyűlni a suli előtt. Az idő barátságtalanul hűvös volt, előtte nem

Részletesebben

ArtStart4U Mesterkurzus. Borospataka, Erdély augusztus

ArtStart4U Mesterkurzus. Borospataka, Erdély augusztus ArtStart4U Mesterkurzus Borospataka, Erdély 2017. augusztus 13-18. Az augusztusi mesterkurzus lehetőségét mind a zenei szakemberek, mind a résztvevők nagy örömmel üdvözölték, mivel 2016 decemberében már

Részletesebben

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás).

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás). COMENIUS pályázattal Romániában Közel kétéves előkészítés után a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola az Európai Unió Oktatási Bizottsága által támogatott, Egész életen át tartó tanulás COMENIUS

Részletesebben

Szemtõl-szemben Udvarhellyel

Szemtõl-szemben Udvarhellyel A Bethlen Gábor Általános Iskola tanulóinak fotókiállítása Szemtõl-szemben Udvarhellyel Szõcs Réka (III.B - 2010.) A projektet támogatta: Castellum Egyesület Székelyudvarhely Bethlen Gábor Általános Iskola

Részletesebben

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Idegen nyelvi klub A megvalósítás időszaka: 2018. 02. 15.-2018. 05.

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben