A Speeeedy módszer bemutatása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Speeeedy módszer bemutatása"

Átírás

1

2 A Speeeedy módszer bemutatása Kállay Andrea vagyok, tanító, angol és magyar mint idegen nyelv tanár, háromgyermekes édesanya. Lassacskán 30 éves tanítási múlttal és körülbelül 800 tanítvánnyal büszkélkedhetek. Nyelvtanárként régóta vallom, hogy az idegen nyelv ismeretének elsajátításának módja nem a nyelvtanilag gyönyörűen összetett mondatok megtanulása, hanem egy alapnyelvismeret megszerzése rengeteg szó, kifejezés, illetve panelmondat elsajátításával. A nyelvtanulás legfontosabb célja az, hogy más nyelven meg tudjuk magunkat értetni és életszagú, a mindennapokban használható nyelvtudást sajátítsunk el. Nem hiszek a rétestésztaként elnyújtott hosszú tanfolyamokban, és az ezekhez használt tankönyvekben, munkafüzetekben. Soha nem felejtem el Mariat, a Máltáról bevándorolt londoni házinéninket, aki négy nap ott tartózkodás után merte csak bevallani, hogy úrilánynak gondolt engem az iskolában tanult oxfordi kiejtésem, illetve szóhasználatom miatt. Arról nem is beszélve, hogy fiaival elköltött közös vacsoráinkon nem sokat értettem a köztük zajló párbeszédből, pedig angolul folyt a társalgás. Az elmúlt évek során tanítványaim közreműködésével saját módszert dolgoztam ki, amely segítségével gyorsabban, és hatékonyabban tudom átadni a tudásomat. Kollégáimmal olyan tanulókat tanítunk, akik szeretnének használható nyelvtudást szerezni, az utazásaik, munkájuk során előforduló legfontosabb szavakat, kifejezéseket megtanulni, adott helyzetekre, szituációkra felkészülni. Ez a tematika jó azoknak is, akik már tanultak angolul, de szeretnének egy átfogó összegzést a tudásukról, vagy a régen megszerzett nyelvtudást, amely idők során már feledésbe merült, újra felfrissíteni. Mivel sajnos a Magyarországon kapható nyelvkönyvek között nem találtam ehhez a módszerhez megfelelő kurzuskönyvet, nem volt más választásom, minthogy megírjam a sajátomat. Így készült el a Speeeedy English című munkatankönyvem. Az általam összeállított angol nyelvi jegyzet és a hozzá tartozó kurzus lelkes kollégáim segítségével mostanra több nyelven is (német, olasz, francia, magyar mint idegen nyelv) elérhetővé vált. Tanulóink kérésére elkészült a Speeeedy English Part 2 nyelvtankönyv is azoknak, akik szeretnének jobban elmerülni az angolnyelv grammatikai rejtelmeibe. A Speeeedy módszer fontos eleme, hogy a szókincsfejlesztés egy tematikus szótár és szókártyák segítségével önállóan történik. Így nem mechanikusan, írott szótárból tanulnak a diákjaink, illetve nem tanítunk meg felesleges szavakat.

3 A tematika felépítése: 1. Speeeedy English Part 1 (legfontosabb szavak, kifejezések, szituációk kezdőknek, újrakezdőknek, rendszerezőknek 16 órában) 2. Speeeedy English Part 2 (nyelvtan 16 órában) 3. Társalgás, szókincsfejlesztés, közös rendezvények Mitől vagyunk mi (szerintünk) egyedülállóak? - Használható nyelvtudást adunk hallgatóinknak. - Személyre és szakmára szabott nyelvórákat szervezünk. - Beszédközpontú, a mindennapi kommunikációs helyzetekre felkészítő órákat tartunk, amelyeken igyekszünk kellemes légkört teremteni, hogy a tanulási folyamatot stresszmentesen, jó hangulatban élhessék meg tanulóink. - Nincs prüntyizés. Nem játszunk bingót, akasztófát, vagy szókígyót. - Csak minimális írásbeli leckét adunk, mindig az órán elhangzottakat kérjük a következő alkalomra megtanulni. - Nem kérünk füzetet, szótárfüzetet. - Az általunk használt munkatankönyvek korszerűek, jól átláthatóak, könnyen érthetőek. - Az alaptankönyvünk négy nyelven elérhető: angolul, németül, olaszul és franciául. A külföldieknek szóló magyar nyelvet tanító Speeeedy könyv a nyelvtanítás mellett hasznos ismereteket ad országunkról. - Tanulóinkat otthonukban, egy kávézóban, akár egy vendéglőben, illetve az általuk választott bármely helyszínen is oktathatjuk, nem vagyunk tanteremhez kötve. - Míg a szülő tanul, igény esetén a kisebbeknek ingyenes gyermekmegőrzést, a nagyobbaknak korrepetálási lehetőséget biztosítunk. - Munkánk nem csak a tanórákra korlátozódik. Diákjaink máskor is megkereshetnek bennünket, ha szükségük van segítségre. - Magyarországon egyedülálló szolgáltatásunkat, a 0-24 órás telefonos tolmácsolást tanítványaink kedvezményesen vehetik igénybe.

4 A nyelvtanulás sztereotípiái: 1. Nincsen jó nyelvérzékem! Az tényleg gáz, de az élet másik területén Csak puha párna, egy kis csoki, kényelmes fotel, szabadidő, türelem és naaaagy adag kitartás kell hozzá. 2. Szótárból tanulom a szavakat! Írd ki inkább szókártyákra, egyik oldalra magyarul, másik oldalra kerül az idegen szó, bele egy dobozba, ahogy húzod, mondod. Rögtön ellenőrizheted magad. Amit megtanultál kijöhet a dobozból. Néha rápillantsz az outsiderekre is, soha nem árt egy kis ismétlés. A doboz mindig legyen a hónod alatt, a táskádban, vagy a kocsid anyósülésén. Akár a szupermarketben sorban állva, vagy a piros lámpánál is megtanulhatsz minden nap néhány szót. 3. A nyelvtanulást már pici gyerekkorban el kell kezdeni, mert akkor ezerrel ragad rájuk minden! Bőven elég évesen egy-két évet intenzíven ráhajtani. Abban a korban is ragad rájuk, és akkor már esetleg használni is tudják a megszerzett tudást. Külföldön, míg Te a hasadat süttetted a tengerparton csemetéd simán kikéri majd Neked a Bloody Mary-t vagy a Strawberry Colada-t extra adag ananászkarikával és két szívószállal. A pici gyerekekre pedig inkább a kosz rakódjon a játszótéren. 4. Nem kell a nyelvtant tanulni, mert sokkal jobb, ha hallás után tanulunk! Hát igen, az anyanyelvedet tényleg úgy tanulod, de egy idegen nyelvnek meg kell érteni a logikáját, felépítését, rendszerét. Ez tanári magyarázat nélkül nem annyira fog menni. Hacsak nem voltál előző életedben Arthur király vagy Robin Hood. 5. Munkafüzetet töltögetek házi feladatként! Ettől nem fogsz előre jutni. Tanulj meg inkább sok-sok szót, kifejezést, típusmondatot, és így a kezed sem fog elfáradni a sok írogatástól, és te sem mész át robot-üzemmódba.

5 6. Nem merek megszólalni, mert mi van akkor, ha nem mondom helyesen!? A nyelvismeret a kommunikációt segíti. A cél az, hogy megértesd magad valahogyan, ha kell kézzel-lábbal. Tegyünk egy próbát! Azt mondja Neked egy külföldi magyarul: Tegnap én iszik sör. Megértetted mit akart elmesélni? Na, ugye?! Mindenki boldogan fogadja, ha megszólalsz az anyanyelvén, és nem fog haragudni Rád azért, ha esetlegesen hibákat vétesz. Nem fog kijavítani, lepontozni, megmosolyogni, vagy ferde szemmel nézni Rád. Ha pedig igen, akkor toll a fülébe! Tanuljon inkább ő magyarul Végül két jó tanács: 1. A nyelvtanulást illeszd be a napirendedbe, mindig legyen nálad a munkatankönyved, vedd elő akkor is, ha csak öt perced van foglalkozni az anyaggal! 2. Keress valami motivációt, hogy miért állsz neki tanulni! Anélkül a lelkesedésed nem lesz meg hozzá. (Nekem 15 éves koromban egy cseh fiú, Pável volt a hajtóerőm, mert nem akartam, hogy a szerelmes leveleimet mással kelljen megíratnom.) Na jó,elzárom most már a csapot, és abbahagyom a fejtágítást. Még egy titkot elárulok, ha megígéritek, hogy nem mondjátok el a gyerekeimnek Titok: A gimnázium első osztályában kettes voltam évvégén angolból.

6 Content 1. Greetings and Basic Communication, Verb to Be 2. Personal Data 3. Personal Questions 4. The English Alphabet 5. Numbers 6. Telling the Time 7. Ordering a Taxi 8. At the Airport 9. Travelling by Car/Bus 10. Asking for Directions 11. At the Hotel 12. At the Restaurant 13. At the Shops 14. At the Doctor 15. The Weather 16. Tenses and Pronouns Written by Kállay Andrea andrea.kallay@safeinhungary.com andrea.kallay@gmail.com Cover by Barkaszi Tamás Printed in Print Pix

7 Introduction I m Andrea, but please call me Andi. I have 3 kids and some good friends. I like reading books and running. I love my kids and playing handball. * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * I m..... I have... I like... I love..

8 Words: Freetime activities play.. play the. ride a/an.. go do others. Grammar: a/an/the (dö,di) I have = I have got I don t have = I haven t got Notes:

9 1. Greetings and Basic Communication Greetings Good morning. (till12) Good afternoon. (12-18) Good evening. (18-) Hello, Miss. Hello, Peter. Hi. Goodbye/ Bye-bye/Bye. See you. See you then/ later/ tomorrow/ soon/ on Monday/ next week. Good night. Take care. Have a nice day. Welcome (to London). Mr. Taylor Mrs. Taylor Miss Taylor Ms. White Sir Madam Miss Ladies and Gentlemen!

10 Words: English names Grammar: on Monday, next week lady/ladies, man/men Notes:

11 Basic communication Short conversations: How are you? Fine. I m fine. I m O.K. How are things? Everything is O.K. And what about you? (And you?) I m very well. Thank you. I d like to introduce my friend. This is Peter. Nice to meet you. (But: Nice to see you again.) Do you speak English? Yes, a little bit. Can I have some water, please? Sure. Thank you very much. (Thank you. Thanks. Thx.) You re welcome. (That s OK. That s fine.) Can I help you? No, thanks. I ll do it myself.

12 Words: Introduce some people I d like to introduce. Grammar: I m = I am you re = you are I ll = I will I d (like) = (I would like) that s = that is Notes:

13 Can you help me? Yes, of course. Would you like a drink? (Would you like something to drink?) Yes, an orange juice, please. Would you like something to eat? (Do you want something to eat?) Yes, please. A sandwich. How about a sandwich? Yes, please. I m starving. Here you are. Here it is. Thank you. May I borrow your pen, please? Yes, certainly. How much is this book? It s 5 dollars. How much are these jeans? They re 8 pounds. Let s go to the cinema or play tennis. O. K. That s a good idea.

14 Words: Things to buy How much is this...? How much are these...? Grammar: this book = it these jeans = they it s = it is they re = they are Notes:

Lesson 1 On the train

Lesson 1 On the train Let's Learn Hungarian! Lesson notes Lesson 1 On the train Dialogue for Lesson 1 (formal speech): Guard: Jó napot kívánok. Jó napot. Guard: Az útlevelét, kérem. Tessék. Guard: Köszönöm. Hmmmm, amerikai?

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részbol áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész FONTOS! Ha ennek az ajándékanyag sorozatnak nem láttad az 1. részét, akkor mindenképpen azzal kezdd! Fekete Gábor www.goangol.hu A sorozat 1. részét itt éred el: www.goangol.hu/ajandekok/phrasalverbs

Részletesebben

7. osztály Angol nyelv

7. osztály Angol nyelv 7. osztály Angol nyelv I. Kommunikációs szándékok A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok Köszönés Elköszönés Good morning. Hello. Hi. Goodbye. Bye-bye. See you soon. Bemutatkozás,

Részletesebben

ANGOL NYELV Helyi tanterv

ANGOL NYELV Helyi tanterv ANGOL NYELV Helyi tanterv (A kerettantervi elveknek, szempontoknak és óraszámoknak megfeleltetve) Célok és feladatok Általános iskola 4. évfolyam Angol nyelv A gyermekkori idegennyelv-oktatás alapvető

Részletesebben

Technika, életvitel és gyakorlat

Technika, életvitel és gyakorlat Technika, életvitel és gyakorlat tantárgy 1-4. évfolyam 2013. Célok és feladatok A technika, életvitel és gyakorlat tantárgy tanításának célja az 1 4. évfolyamon, hogy a kulcskompetenciák fejlesztésével

Részletesebben

Előszó.2. Starter exercises. 3. Exercises for kids.. 9. Our comic...17

Előszó.2. Starter exercises. 3. Exercises for kids.. 9. Our comic...17 2011. december Tartalom Előszó.2 Starter exercises. 3 Exercises for kids.. 9 Our comic....17 1 Előszó Kedves angolul tanulók! A 2010/2011- es tanévben elkezdett újságunkat szeretnénk továbbra is szerkeszteni

Részletesebben

7. Bemutatom a barátomat, Pétert. 8. Hogy hívják Önt? 9. Nagyon örülök, hogy találkoztunk. 10. Nem értem Önt. 11. Kérem, beszéljen lassabban.

7. Bemutatom a barátomat, Pétert. 8. Hogy hívják Önt? 9. Nagyon örülök, hogy találkoztunk. 10. Nem értem Önt. 11. Kérem, beszéljen lassabban. 1. Magyar vagyok. 7. Bemutatom a barátomat, Pétert. 13. Ért Ön engem? 2. Ön honnan jött? Te honnan jöttél? 8. Hogy hívják Önt? 14. Kérem, betűzze a nevét! 3 Beszél Ön angolul? 9. Nagyon örülök, hogy találkoztunk.

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes

Részletesebben

MY ENGLISH BOOK Class 4

MY ENGLISH BOOK Class 4 MY ENGLISH BOOK Class 4 heti 3 óra Egy leckére átlagosan 2 óra jut, de ehhez nem kell feltétlenül ragaszkodni. A leckék 2 óra alatt kényelmesen elvégezhetők, de vannak, amelyek több gyakorlást igényelhetnek

Részletesebben

Well, Already said. Pardon?

Well, Already said. Pardon? Well, Already said. Pardon? near Australia a high school student that tall boy a junior high school student my classmate my new classmate play the guitar a baseball fan a very good cook a very good player

Részletesebben

Countable and uncountable nouns Megszámlálható és megszámlálhatatlan főnevek. Project 2 Unit 4 1-6. Get to top 1 5/a-b-c

Countable and uncountable nouns Megszámlálható és megszámlálhatatlan főnevek. Project 2 Unit 4 1-6. Get to top 1 5/a-b-c Countable and uncountable nouns Megszámlálható és megszámlálhatatlan főnevek Project 2 Unit 4 1-6. Get to top 1 5/a-b-c 1. A megszámlálható főnevek állhatnak egyes és többes számban. an apple egy alma

Részletesebben

Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola. Angol. tantárgy. 4-8. évfolyam. heti 3 óra, évi 109 óra 2013. Angol 4-8. évfolyam 1

Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola. Angol. tantárgy. 4-8. évfolyam. heti 3 óra, évi 109 óra 2013. Angol 4-8. évfolyam 1 Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola Angol tantárgy 4-8. évfolyam heti 3 óra, évi 109 óra 2013. 1 Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola Bevezetés Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja,

Részletesebben

Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY

Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY FELTÉTELES MONDATOK 1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL I. A) Egészítsd ki a mondatokat!

Részletesebben

Oktatási segédanyag (Szakiskola 9. évfolyam)

Oktatási segédanyag (Szakiskola 9. évfolyam) Oktatási segédanyag (Szakiskola 9. évfolyam) 2. témakör: Hogyan tanuljam az idegen nyelveket? Ebben a témakörben vannak olyan témák, amelyeket szintén csak az anyanyelven tudunk feldolgozni, pl. Ismerkedés

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a fogalmazási feladatra szánnod. Megoldásaid a válaszlapra írd! 1.

Részletesebben

EGYSZERŰNEK TŰNIK IV. RÉSZ

EGYSZERŰNEK TŰNIK IV. RÉSZ EGYSZERŰNEK TŰNIK IV. RÉSZ Lecke (Középhaladó 1. / 5.) MÉG TÖBBET A HAVE IGÉRŐL Igaz volt az előző leckére, igaz erre is. Részletes és átfogó. Kemény meló lesz ez is, de a kemény meló jellemző a profikra.

Részletesebben

Tartalomjegyzék 1A/B 2A/B 3A/B 4A/B 5A/B Test 1 16 6A/B 7A/B 8A/B 9A/B 10A/B Check-up 28 11A/B 12A/B 13A/B 14A/B 15A/B Test 2 40 16A/B

Tartalomjegyzék 1A/B 2A/B 3A/B 4A/B 5A/B Test 1 16 6A/B 7A/B 8A/B 9A/B 10A/B Check-up 28 11A/B 12A/B 13A/B 14A/B 15A/B Test 2 40 16A/B Tartalomjegyzék 1A/B 2A/B 3A/B 4A/B 5A/B Hello & welcome Köszönés és elbúcsúzás..................................... 6 Sorry, I don t understand A túléléshez szükséges legfontosabb kifejezések................

Részletesebben

Tanmenet Angol nyelv 2012/2013-as tanév Esti tagozat 9.évfolyam

Tanmenet Angol nyelv 2012/2013-as tanév Esti tagozat 9.évfolyam Miskolci Magister Gimnázium Tanmenet Angol nyelv 2012/2013-as tanév Esti tagozat 9.évfolyam English for life 1. Tk és mf. Készítette : Berecz Mária Haladási ütem hónap Szeptember Témakörök, kommunikációs

Részletesebben

Please stay here. Peter asked me to stay there. He asked me if I could do it then. Can you do it now?

Please stay here. Peter asked me to stay there. He asked me if I could do it then. Can you do it now? Eredeti mondat Please stay here. Kérlek, maradj itt. Can you do it now? Meg tudod csinálni most? Will you help me tomorrow? Segítesz nekem holnap? I ll stay at home today. Ma itthon maradok. I woke up

Részletesebben

Angol kéttannyelvű képzés

Angol kéttannyelvű képzés Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola Hajdúszoboszló Angol kéttannyelvű képzés tantárgy 1-8. évfolyam heti 5 óra, évi 182 óra 2013. 1 Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola Hajdúszoboszló Bevezetés

Részletesebben

ISMÉTLÉS 4. (MÓDBELI) SEGÉDIGÉK

ISMÉTLÉS 4. (MÓDBELI) SEGÉDIGÉK Könnyen, Gyorsan Angolul! ISMÉTLÉS 4. (MÓDBELI) SEGÉDIGÉK All modal verbs are auxiliary verbs but not all auxiliary verbs are modal verbs. Minden módbeli segédige segédige, de nem minden segédige módbeli

Részletesebben

IDEGEN NYELV 114 ANGOL 4 8. ÉVFOLYAM

IDEGEN NYELV 114 ANGOL 4 8. ÉVFOLYAM IDEGEN NYELV 114 ANGOL 4 8. ÉVFOLYAM IDEGEN NYELV 115 CÉLOK ÉS FELADATOK Az idegen nyelv tanításának és tanulásának céljait a tanulók szükségletei határozzák meg. Ahhoz, hogy a diákok hazánk, Európa és

Részletesebben

Angol nyelv 4-8. évfolyam

Angol nyelv 4-8. évfolyam Angol nyelv 4-8. évfolyam Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése.

Részletesebben

Tanmenetjavaslat heti 1 óra. Köszönés Bemutatkozás. Ismerkedés. Utasítások. Érdeklődés. Számok Számlálás. Születésnap. Óra, 11, 12.

Tanmenetjavaslat heti 1 óra. Köszönés Bemutatkozás. Ismerkedés. Utasítások. Érdeklődés. Számok Számlálás. Születésnap. Óra, 11, 12. Tanmenetjavaslat heti 1 óra ÓRA TÉMÁK LECKÉK TARTALMAK SZAVAK, NYELVTANI ELEMEK 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 1 HELLO 1.1 Good morning 1.2 What

Részletesebben

ANGOL SZINTFELMÉRŐ. Cégnév: Kérem egészítse ki John és Mary beszélgetését a megadott szavakkal! A szavak alakján nem kell változtatnia!

ANGOL SZINTFELMÉRŐ. Cégnév: Kérem egészítse ki John és Mary beszélgetését a megadott szavakkal! A szavak alakján nem kell változtatnia! ANGOL SZINTFELMÉRŐ Ahol az ismeretből tudás születik Név:. Cégnév:. Kérem egészítse ki John és Mary beszélgetését a megadott szavakkal! A szavak alakján nem kell változtatnia! like, I'm, very, world, do,

Részletesebben

Megyei Angol csapatverseny 2015/16. MOVERS - 3. forduló

Megyei Angol csapatverseny 2015/16. MOVERS - 3. forduló MOVERS - 3. forduló Beküldő csapat tagjai:.. Beküldési határidő: 2016. január 29. Beküldési cím: Erzsébethelyi Általános Iskola, Baloghné Aradszki Gyöngyi 5600 Békéscsaba, Rózsa u. 21-23. 1. Look at the

Részletesebben

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés - Alapvető, létfontosságú dolgok Tudna segíteni? Can you help me, please? Segítségkérés Beszélsz ul? Do you speak English? Annak megkérdezése, hogy az adott személy beszél-e ul Beszélsz / Beszél _[nyelven]_?

Részletesebben

Annak megkérdezése, hogy az adott személy beszél-e egy bizonyos nyelven

Annak megkérdezése, hogy az adott személy beszél-e egy bizonyos nyelven - Alapvető, létfontosságú dolgok Can you help me, please? Segítségkérés Tudna segíteni? Do you speak English? Beszélsz ul? Annak megkérdezése, hogy az adott személy beszél-e ul Do you speak _[language]_?

Részletesebben

LEGYÜNK VÁLASZTÉKOSAK

LEGYÜNK VÁLASZTÉKOSAK LEGYÜNK VÁLASZTÉKOSAK Lecke (Kezdő 2. / 2.) ADVERBS OF TIME IDŐHATÁROZÓK Ezek olyan fajta időhatározók, amelyekkel azt tudod kommunikálni, hogy milyen sűrűn vagy milyen rendszerességgel csinálsz, vagy

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részből áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

1. feladat: Hallgasd meg az angol szöveget, legalább egyszer.

1. feladat: Hallgasd meg az angol szöveget, legalább egyszer. 1. feladat: Hallgasd meg az angol szöveget, legalább egyszer. 2. feladat: Hallgasd meg a második hanganyagot, a magyarázatom, és utána azonnal hallgasd meg az eredeti szöveget, figyeld meg, mennyivel jobban

Részletesebben

ISMÉTLÉS 2. IGEIDŐK-SPECIÁLIS ESETEK

ISMÉTLÉS 2. IGEIDŐK-SPECIÁLIS ESETEK Könnyen, Gyorsan Angolul! ISMÉTLÉS 2. IGEIDŐK-SPECIÁLIS ESETEK IDEGTÉPŐ IGEIDŐK Csak azután tudjuk berendezni a házat, miután felépítettük! EGYSZERŰ JELEN IDŐ And then he says... And then he said... In

Részletesebben

ANGOL NYELV 7. évfolyam

ANGOL NYELV 7. évfolyam ANGOL NYELV 7. évfolyam Célok és feladatok A hetedik évfolyamon kötelezően választható tantárgyként, második idegen nyelvként kerül bevezetésre az angol nyelv tanítása. Épít a már tanult német nyelv tanulása

Részletesebben

Idegen nyelv Helyi tanterv 2014 5-6. évfolyam

Idegen nyelv Helyi tanterv 2014 5-6. évfolyam Idegen nyelv Helyi tanterv 2014 5-6. évfolyam Készült a Nat 2012: 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet Idegen nyelv műveltségterület, valamint az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet: Kerettanterv

Részletesebben

Helyi tanterv. 6 osztályos speciális matematika tagozat. angol 2. idegen nyelv. 7-12. évfolyam

Helyi tanterv. 6 osztályos speciális matematika tagozat. angol 2. idegen nyelv. 7-12. évfolyam Helyi tanterv 6 osztályos speciális matematika tagozat angol 2. idegen nyelv 7-12. évfolyam IDEGEN NYELV Célok és feladatok A tanulók az általános iskolában nem az angol nyelvet tanulták, így a gimnáziumban

Részletesebben

Túlélő angol kezdőknek 11. lecke Időjárás (Fordítás- megoldás)

Túlélő angol kezdőknek 11. lecke Időjárás (Fordítás- megoldás) Túlélő angol kezdőknek 11. lecke Időjárás (Fordítás- megoldás) 1. There will be fog. Köd lesz. 2. There will be some rain. Lesz egy kis eső. 3. Will there be any snow? Lesz hó? 4. It won t be sunny. Nem

Részletesebben

PONTOS IDŐ MEGADÁSA. Néha szükséges lehet megjelölni, hogy délelőtti vagy délutáni / esti időpontról van-e szó. Ezt kétféle képpen tehetjük meg:

PONTOS IDŐ MEGADÁSA. Néha szükséges lehet megjelölni, hogy délelőtti vagy délutáni / esti időpontról van-e szó. Ezt kétféle képpen tehetjük meg: PONTOS IDŐ MEGADÁSA EGÉSZ ÓRÁK MEGADÁSA ( óra van. ) Az óra száma után tesszük az o clock kifejezést. pl. It s 7 o clock. (7 óra van.) A britek az órák számát csak 12-ig mérik. Náluk nincs pl. 22 óra!

Részletesebben

(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy

(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy (Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) SEGÉDIGÉKKEL Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy A fenti felsorolásban a magabiztosság/félénkség

Részletesebben

Angol szóbeli Információkérés

Angol szóbeli Információkérés Angol szóbeli Információkérés Életképes angol Designrr Angol szóbeli - Információkérés Érdeklődés szolgáltatás igénybevételekor Asking for information Hánykor kezdődik? Mikor indul? Mennyibe kerül? Ezek

Részletesebben

Angol nyelv 4-8. évfolyam

Angol nyelv 4-8. évfolyam Angol nyelv 4-8. évfolyam Az élő idegen nyelv műveltségi terület céljai és tartalma összhangban vannak az alaptanterv többi műveltségi területének céljaival és tartalmával, valamint a Közös európai referenciakerettel

Részletesebben

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Sample letter number 1. Vancouver English Centre 47. Zoltán u. 840 Have St, Suite 200 Budapest Vancouver BC V6Z 212 H-1114 Canada Ref.: application 15 Januar, 2010 Dear Sir/Madam, I have just read your

Részletesebben

Can/be able to. Using Can in Present, Past, and Future. A Can jelen, múlt és jövő idejű használata

Can/be able to. Using Can in Present, Past, and Future. A Can jelen, múlt és jövő idejű használata Can/ Can is one of the most commonly used modal verbs in English. It be used to express ability or opportunity, to request or offer permission, and to show possibility or impossibility. A az egyik leggyakrabban

Részletesebben

Tudok köszönni tegezve és önözve, és el tudok búcsúzni. I can greet people in formal and informal ways. I can also say goodbye to them.

Tudok köszönni tegezve és önözve, és el tudok búcsúzni. I can greet people in formal and informal ways. I can also say goodbye to them. Mérleg Your checklist Az alábbiakban a MagyarOK 1. tankönyv témáinak listáját találja. A mondatok mellett a kapcsolódó oldalak és gyakorlatok számát is megadtuk, hogy megkönnyítsük az ismétlést. This document

Részletesebben

HATÁROZATLAN SZÁMNEVEK

HATÁROZATLAN SZÁMNEVEK HATÁROZATLAN SZÁMNEVEK SOME A SOME-ot legtöbbször kijelentő, állító (azaz nem kérdő és nem tagadó) mondatban használjuk. Megszámlálható főnév mellett: az utána álló főnév többes számú jelentése: néhány

Részletesebben

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Sample letter number 5. International Culture Festival PO Box 34467 Harrogate HG 45 67F Sonnenbergstraße 11a CH-6005 Luzern Re: Festival May 19, 2009 Dear Ms Atkinson, We are two students from Switzerland

Részletesebben

Társasjáték az Instant Tanulókártya csomagokhoz

Társasjáték az Instant Tanulókártya csomagokhoz Társasjáték az Instant Tanulókártya csomagokhoz Játssz, szórakozz, tanulj! Hogyan tanulj játszva az Instant Tanulókártyákkal? Használati utasítás Az Instant Tanulókártya családhoz tartozó társasjátékkal

Részletesebben

Az English for You éveseknek készült és körülbelül 53 óra alatt elvégezhető az anyag átlagos haladást feltételezve.

Az English for You éveseknek készült és körülbelül 53 óra alatt elvégezhető az anyag átlagos haladást feltételezve. NT-56473 Sebők Judit: English for You 2 Tanmenetjavaslat Az English for You 2 8-9 éveseknek készült és körülbelül 53 óra alatt elvégezhető az anyag átlagos haladást feltételezve. A készségfejlesztéshez,

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2011 B CSOPORT. for on off by to at from

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2011 B CSOPORT. for on off by to at from ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2011 B CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Megoldásaid a válaszlapra írd! Sok

Részletesebben

Zipernowsky Károly Általános Iskola BEVEZETŐ

Zipernowsky Károly Általános Iskola BEVEZETŐ BEVEZETŐ Az élő idegen nyelv műveltségi terület céljai és tartalma összhangban vannak az alaptanterv többi műveltségi területének céljaival és tartalmával, valamint az Európa Tanács ajánlásaival: Az Európai

Részletesebben

Minimum követelmények. 9. évfolyam 1. nyelv angol

Minimum követelmények. 9. évfolyam 1. nyelv angol Minimum követelmények 9. évfolyam 1. nyelv angol Tananyag: Traveller Pre-Intermediate modules 1-5 Szókincs minimum az olvasott és hallott szöveg értéséhez, a beszéd- és íráskészséghez: Traveller Companion

Részletesebben

Minta ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA II. Minta VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

Minta ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA II. Minta VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA II. A feladatsor három részből áll VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

Angol Nyelv Kezdőknek Tájékoztató

Angol Nyelv Kezdőknek Tájékoztató Angol Nyelv Kezdőknek Tájékoztató HANGOS NYELVTANULÁS OTTHON KINEK AJÁNLJUK? Az angol nyelv kezdőknek csomagot kezdő és újrakezdő tanulóknak ajánljuk. A tanfolyam elvégzésével a tanuló képes erős alapfokú,

Részletesebben

Minimum követelmények. 10. évfolyam 1. nyelv angol

Minimum követelmények. 10. évfolyam 1. nyelv angol Minimum követelmények 10. évfolyam 1. nyelv angol Tananyag: Traveller Pre-Intermediate modules 6-8; Traveller Intermediate modules 1-2 Szókincs minimum az olvasott és hallott szöveg értéséhez, a beszéd-

Részletesebben

1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT. Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc. III. Hallott szöveg értése

1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT. Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc. III. Hallott szöveg értése Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz ANGOL NYELV 1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Élő idegen nyelv ÉLŐ IDEGEN NYELV ANGOL, NÉMET ALAPOZÓ ÉS FEJLESZTŐ SZAKASZ. 5 8.

Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Élő idegen nyelv ÉLŐ IDEGEN NYELV ANGOL, NÉMET ALAPOZÓ ÉS FEJLESZTŐ SZAKASZ. 5 8. ÉLŐ IDEGEN NYELV ANGOL, NÉMET ALAPOZÓ ÉS FEJLESZTŐ SZAKASZ 5 8. évfolyam Helyi tanterv 2015 ÁLTALÁNOS CÉLOK ÉS FELADATOK Az élő idegen nyelv műveltségi terület céljai és tartalma összhangban vannak az

Részletesebben

MODÁLIS SEGÉDIGÉK (Modal Auxiliaries)

MODÁLIS SEGÉDIGÉK (Modal Auxiliaries) MODÁLIS SEGÉDIGÉK (Modal Auxiliaries) A modális segédigék olyan segítő eszközök, amelyek az ige elé téve segítenek különböző jelentésárnyalatok kifejezésében (pl. valószínűség, engedélyadás, engedélykérés,

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2015 B CSOPORT

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2015 B CSOPORT ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2015 B CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a fogalmazási feladatra szánnod. Megoldásaid a válaszlapra írd! 1.

Részletesebben

IDEGEN NYELV 139 7. ÉVFOLYAM Heti óraszám: 3 óra. A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok

IDEGEN NYELV 139 7. ÉVFOLYAM Heti óraszám: 3 óra. A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok IDEGEN NYELV 139 7. ÉVFOLYAM Heti óraszám: 3 óra Tartalom a) Kommunikációs szándékok A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok Megszólítás: Köszönés: Elköszönés: Bemutatkozás, bemutatás:

Részletesebben

Helyi tanterv. Nyelvi előkészítő REÁL JELLEG. angol 2. idegen nyelv

Helyi tanterv. Nyelvi előkészítő REÁL JELLEG. angol 2. idegen nyelv Helyi tanterv Nyelvi előkészítő REÁL JELLEG angol 2. idegen nyelv IDEGEN NYELV Az idegen nyelvek oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi

Részletesebben

mondat ami nélkül ne indulj el külföldre

mondat ami nélkül ne indulj el külföldre 51 mondat ami nélkül ne indulj el külföldre 51 mondat ami nélkül ne indulj el külföldre 1. Good morning / afternoon / evening. Jó reggelt / napot / estét. 2. How are you? / How is it going? Hogy van? /

Részletesebben

Tanmenet Angol nyelv 2013/2014-es tanév 10.évfolyam Esti tagozat

Tanmenet Angol nyelv 2013/2014-es tanév 10.évfolyam Esti tagozat Miskolci Magister Gimnázium Tanmenet Angol nyelv 2013/2014-es tanév 10.évfolyam Esti tagozat English for life 1. Tk és mf. Készítette : Berecz Mária Haladási ütem hónap Szeptember Témakörök, kommunikációs

Részletesebben

Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel

Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel Timea Farkas Click here if your download doesn"t start

Részletesebben

Where are the parrots? (Hol vannak a papagájok?)

Where are the parrots? (Hol vannak a papagájok?) Where are the parrots? (Hol vannak a papagájok?) Hi Agents! This is your final test so get ready. Work your way through the exercises and when you have finished, the letters will spell out the name of

Részletesebben

Az angol nyelv tantárgy 9. évfolyamos osztályozó vizsga témakörei (heti 2 óra)

Az angol nyelv tantárgy 9. évfolyamos osztályozó vizsga témakörei (heti 2 óra) Az angol nyelv tantárgy 9. évfolyamos osztályozó vizsga témakörei (heti 2 TANKÖNYV ÉS MUNKAFÜZET: NEW HEADWAY ELEMENTARY, FOURTH EDITION A tankönyv anyaga a 7-11 unit között a hozzá tartozó munkafüzeti

Részletesebben

JANUARY FEBRUARY MARCH APRIL MAY JUNE JULY AUGUST SEPTEMBER OCTOBER NOVEMBER DECEMBER Minden hónapra egy angolos kihívás! Az idei naptárral minden egyes hónapban egy angolos kihívás elé állítalak Titeket!

Részletesebben

Angol kiejtés kalauz

Angol kiejtés kalauz Nagy Erika Angol kiejtés kalauz Párbeszédek az 500 leggyakoribb szóval www.tantaki.hu Készítette: Nagy Erika 2014 MINDEN JOG FENNTARTVA! Jelen kiadványt vagy annak részeit tilos bármilyen eljárással (elektronikusan,

Részletesebben

3. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT. Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc. III. Hallott szöveg értése

3. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT. Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc. III. Hallott szöveg értése Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz ANGOL NYELV 3. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

A MUTATÓNÉVMÁSOK. A mutatónévmások az angolban is (mint a magyarban) betölthetik a mondatban

A MUTATÓNÉVMÁSOK. A mutatónévmások az angolban is (mint a magyarban) betölthetik a mondatban A MUTATÓNÉVMÁSOK ez this /ðɪs/ az that /ðæt/ ezek these /ði:z/ azok those /ðəʊz / A mutatónévmások az angolban is (mint a magyarban) betölthetik a mondatban a) az ALANY szerepét - Ilyenkor (a már említett

Részletesebben

A 9. évfolyam követelményei ANGOL nyelvből

A 9. évfolyam követelményei ANGOL nyelvből szóbeli- és írásbeli vizsga segédletek, és kiegészítő anyagok: http://szinyeigimibp.hu/moodle TÉMAKÖRÖK 1. Személyes vonatkozások, család Életrajz: Starter unit: Lesson A,B,C,D,E, Unit 8 Családi kapcsolatok:

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Angol nyelv Készítette: a gimnázium idegen nyelvi szakmai munkaközössége 2015. Az angol nyelv tantárgy helyi tanterve a többször

Részletesebben

Helyi tanterv. Nyelvi előkészítő human jelleg. angol 2. idegen nyelv. 9Ny- 12. évfolyam

Helyi tanterv. Nyelvi előkészítő human jelleg. angol 2. idegen nyelv. 9Ny- 12. évfolyam Helyi tanterv Nyelvi előkészítő human jelleg angol 2. idegen nyelv 9Ny- 12. évfolyam IDEGEN NYELV Célok és feladatok A tanulók az általános iskolában nem az angol nyelvet tanulták, így a gimnáziumban az

Részletesebben

Hatékony Online Angol tanfolyam - TARTALOMJEGYZÉK

Hatékony Online Angol tanfolyam - TARTALOMJEGYZÉK Hatékony Online Angol Tanfolyamom egy jól felépített tanfolyam, amit saját otthonodból, saját időbeosztással tanulhatsz, akár egyedül is. Tanfolyamom célja: megadja azt a képességet, hogy a mindennapi

Részletesebben

Helyi tanterv első idegennyelvi és emelt óraszámú csoportoknak

Helyi tanterv első idegennyelvi és emelt óraszámú csoportoknak Helyi tanterv első idegennyelvi és emelt óraszámú csoportoknak (A kerettantervi elveknek, szempontoknak és óraszámoknak megfeleltetve) Középiskola 9-12. évfolyam Célok és feladatok A 9. évfolyam megkezdésekor

Részletesebben

ANGOL NYELV TANTÁRGYI PROGRAM

ANGOL NYELV TANTÁRGYI PROGRAM Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium OM: 033648 Pedagógiai Program Helyi Tanterv ANGOL NYELV TANTÁRGYI PROGRAM Tantárgyi struktúra és óraszámok Képzések megnevezése Heti óraszámok 9/ 9. 10.

Részletesebben

Tanmenetjavaslat heti 3 óra

Tanmenetjavaslat heti 3 óra Tanmenetjavaslat heti 3 óra Egy leckére átlagosan 3 óra jut, de ehhez nem kell feltétlenül ragaszkodni. Vannak olyan leckék, amelyek 2 óra alatt elvégezhetők, míg olyanok is, amelyek több gyakorlást igényelnek.

Részletesebben

6. évfolyam Angol nyelv

6. évfolyam Angol nyelv IDEGEN NYELVI MÉRÉS 2015. június 11. 6. évfolyam Angol nyelv Általános tudnivalók a feladatokhoz Ez a füzet angol nyelvi feladatokat tartalmaz. A feladatsor két részből áll. Az I. részben hangfelvételeket

Részletesebben

Idegen nyelv 1-3.évfolyam Célok és feladatok

Idegen nyelv 1-3.évfolyam Célok és feladatok Idegen nyelv 1-3.évfolyam Célok és feladatok Évi óraszám: Heti óraszám: 37 óra 1 óra Kedvet ébreszteni a nyelvek iránt, sikerélményhez juttatni a diákokat, másrészt megalapozni a későbbi nyelvtanulást.

Részletesebben

EGY KIS ZŰRZAVAR. Lecke (Középhaladó 1. / 1.) SOMETIMES, SOMETIME VAGY SOME TIME?

EGY KIS ZŰRZAVAR. Lecke (Középhaladó 1. / 1.) SOMETIMES, SOMETIME VAGY SOME TIME? EGY KIS ZŰRZAVAR Lecke (Középhaladó 1. / 1.) SOMETIMES, SOMETIME VAGY SOME TIME? Igen hasznos adatot fogunk bemelegítésként letisztázni. Tapasztalataink alapján ez a témakör csak elméletben van meg, meglepően

Részletesebben

PAST ÉS PAST PERFECT SUBJUNCTIVE (múlt idejű kötőmód)

PAST ÉS PAST PERFECT SUBJUNCTIVE (múlt idejű kötőmód) PAST ÉS PAST PERFECT SUBJUNCTIVE (múlt idejű kötőmód) Past és Past Perfect Subjunctive formáját csak néhány esetben kell használnunk. A célhatározói mellékmondatoknál és a feltételes mondatok II. és III.

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2012 A CSOPORT. to into after of about on for in at from

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2012 A CSOPORT. to into after of about on for in at from ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2012 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes

Részletesebben

perc ANGOL KEZDÕKNEK ÉS ÚJRAKEZDÕKNEK

perc ANGOL KEZDÕKNEK ÉS ÚJRAKEZDÕKNEK Szalai Nóra 5 perc ANGOL KEZDÕKNEK ÉS ÚJRAKEZDÕKNEK Budapest, 2007 Szalai Nóra nori.szalai@5percangol.hu 5 perc Csoport Oktató és Médiaszolgáltató Kft. info@5percangol.hu Írta és szerkesztette: Szalai

Részletesebben

ANGOL NYELV Felzárkóztatás

ANGOL NYELV Felzárkóztatás ANGOL NYELV Felzárkóztatás 9-10. évfolyam Tartalom 1 A felzárkóztatás célja... 2 2 9. évfolyam... 2 2.1 A fejlesztés tartalma... 2 2.1.1 Témakörök... 2 2.1.2 Kommunikációs eszközök... 4 2.1.3 Fogalomkörök...

Részletesebben

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés - Alapvető, létfontosságú dolgok Kan du vara snäll och hjälpa mig? Segítségkérés Can you help me, please? Talar du engelska? Do you speak English? Annak megkérdezése, hogy az adott személy beszél-e ul

Részletesebben

TANMENETJAVASLATOK. Általánosságban: egy lecke mindig egy heti anyagot jelent, a heti óraszámnak megfelelően.

TANMENETJAVASLATOK. Általánosságban: egy lecke mindig egy heti anyagot jelent, a heti óraszámnak megfelelően. TANMENETJAVASLATOK Általánosságban: egy lecke mindig egy heti anyagot jelent, a heti óraszámnak megfelelően. a) változat (heti 3 óra) Egy leckére átlagosan 3 óra jut, de ehhez nem kell feltétlenül ragaszkodni.

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2008 A CSOPORT

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2008 A CSOPORT ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2008 A CSOPORT A feladatok megoldására 60 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes megoldást.

Részletesebben

Travel General. General - Essentials. General - Conversation. Asking for help. Asking if a person speaks English

Travel General. General - Essentials. General - Conversation. Asking for help. Asking if a person speaks English - Essentials Can you help me, please? Asking for help Do you speak? Asking if a person speaks Do you speak _[language]_? Asking if a person speaks a certain language I don't speak_[language]_. Clarifying

Részletesebben

ÉLŐ IDEGEN NYELV ANGOL NYELV rész: emelt szintű tanterv szerint Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai

ÉLŐ IDEGEN NYELV ANGOL NYELV rész: emelt szintű tanterv szerint Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai II. ÉLŐ IDEGEN NYELV ANGOL NYELV rész: emelt szintű tanterv szerint Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív

Részletesebben

6. évfolyam Angol nyelv

6. évfolyam Angol nyelv IDEGEN NYELVI MÉRÉS 2016. május 18. 6. évfolyam ngol nyelv Általános tudnivalók a feladatokhoz Ez a füzet nyelvi feladatokat tartalmaz. feladatsor két részből áll. z I. részben csak a füzetben kell dolgoznod.

Részletesebben

TANMENETJAVASLATOK. Javasolt időelosztás

TANMENETJAVASLATOK. Javasolt időelosztás 20 TANMENETJAVASLATOK Javasolt időelosztás Órakeret: Heti 1 óra, évi 37 óra Heti 2 óra, évi 74 óra Heti 3 óra, évi 111 óra Szempontok és tanácsok a tanmenet felépítéséhez Egy oldal általában egy óra anyagát

Részletesebben

Négy Hét Alatt Alapszinten Angolul. GYAKORLÁS nap

Négy Hét Alatt Alapszinten Angolul. GYAKORLÁS nap Négy Hét Alatt Alapszinten Angolul GYAKORLÁS 17-19. nap Felszólító mód Érzelmeket kifejező igék Some és any ISMÉTLÉS-GYAKORLÁS 17-19. nap FELSZÓLÍTÓ MÓD imperative mood Hogyan képezzük a felszólító módot?

Részletesebben

Minimum követelmények 9. évfolyam 2. nyelv angol

Minimum követelmények 9. évfolyam 2. nyelv angol Minimum követelmények 9. évfolyam 2. nyelv angol Tananyag: Traveller Elementary modules 1-8 Szókincs minimum az olvasott és hallott szöveg értéséhez, a beszéd- és íráskészséghez: Traveller Companion modules

Részletesebben

SZÓKINCSBŐVÍTÉS. Lecke (Kezdő 4. / 2.) MELLÉKNEVEK

SZÓKINCSBŐVÍTÉS. Lecke (Kezdő 4. / 2.) MELLÉKNEVEK SZÓKINCSBŐVÍTÉS Lecke (Kezdő 4. / 2.) MELLÉKNEVEK Ebben a leckében az a cél, hogy bővítsük egy kicsit a szókincsünket. Mellékneveket fogunk tanulni, amelyeket remekül fogsz tudna majd használni. Íme a

Részletesebben

Helyi tanterv. Angol nyelv. A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok. Hi! How do you do? I'm Sam Wilson.

Helyi tanterv. Angol nyelv. A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok. Hi! How do you do? I'm Sam Wilson. Helyi tanterv Angol nyelv 5. évfolyam Évi óraszám: 126 Tankönyv: Project Third Edition 1 Tartalom a) Kommunikációs szándékok A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok Köszönés: Elköszönés:

Részletesebben

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD. FORDÍTÓISKOLA GÁBORRAL 2. rész - beindul a gyakorlás :)

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD. FORDÍTÓISKOLA GÁBORRAL 2. rész - beindul a gyakorlás :) FORDÍTÓISKOLA GÁBORRAL 2. rész - beindul a gyakorlás :) Ha nem lá ad a Fordítóiskola Gáborral 1. részét, akkor mindenképpen azzal kezdd! www.goangol.hu/ajandekok/forditoiskola01 A mai anyagban gyakorlatba

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE

BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE ALSÓ FELSŐ TAGOZAT Angol nyelv Saját innováció 2015. KÉSZÜLT AZ APÁCZAI

Részletesebben

I must go now. He said he must leave early. You must learn the poem by heart.

I must go now. He said he must leave early. You must learn the poem by heart. 33. Módbeli segédigék A módbeli segédigék a főigék cselekvési módjának körülírására szolgálnak, és a főigék főnévi igenévi alakjaival együtt használatosak. Különféle funkciókat fejezhetnek ki, mint pl.

Részletesebben

Helyi tanterv NYEK + 9-12. évfolyam Angol második idegen nyelv

Helyi tanterv NYEK + 9-12. évfolyam Angol második idegen nyelv A kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet 3. melléklet - Kerettanterv a gimnáziumok 9-12. évfolyamára Helyi tanterv NYEK + 9-12. évfolyam Angol

Részletesebben

BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM HELYI TANTERV A NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOKNAK ANGOL MINT I. IDEGEN NYELVBŐL. Emelt óraszám

BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM HELYI TANTERV A NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOKNAK ANGOL MINT I. IDEGEN NYELVBŐL. Emelt óraszám BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM HELYI TANTERV A NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOKNAK ANGOL MINT I. IDEGEN NYELVBŐL Emelt óraszám Iskolánkban az idegen nyelv oktatásának alapvető célja a tanulók idegen nyelvi

Részletesebben

IDEGEN NYELVEK SZAKASZVIZSGA KÖVETELMÉNYEK. A2 SZINT: 10. c és 10.d osztályok. B1 SZINT: 9. ny, 11.a és b osztályok

IDEGEN NYELVEK SZAKASZVIZSGA KÖVETELMÉNYEK. A2 SZINT: 10. c és 10.d osztályok. B1 SZINT: 9. ny, 11.a és b osztályok A2 SZINT: 10. c és 10.d osztályok IDEGEN NYELVEK SZAKASZVIZSGA KÖVETELMÉNYEK Írásbeli vizsga: 60 perces 60 pontos feladatlap, ebből: Olvasott és hallott szövegértés: 20 pont Nyelvhelyesség: 20 pont (fél

Részletesebben