TÁMOP /

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TÁMOP 5.5.2-10/4-2010-0012"

Átírás

1 TÁMOP /

2

3 Ajánló 1 Kedves Olvasó! A Hegypásztor Kör alapítása óta azóta dolgozik, hogy olyan társadalmi folyamatokat hívjon életre, amely az értékek megőrzését önkéntes, közösségben végzett munkával valósítja meg. A hasonló szemlélet kapcsolja össze a Hegypásztor Kört és a Herényi Kulturális és Sportegyesületet. A közös célok mentén elindított együttműködésnek nyitotta meg az utat a TÁMOP / számú program, amelynek során megyei önkéntes centrumok létrehozására került sor Magyarországon. A két szervezet közös konzorciuma sikeres pályázat révén megteremtette a Vas Megyei Önkéntes Centrum szervezeti kereteit, és a Szombathelyi SOTER Evangélikus Egyesület szakmai partnerségével 2011 februárjában megkezdtük a közös szakmai munkát. Programunk az Önkéntesség Európai Évében indult, amely nagyban segítette az önkéntesség eszméjének terjedését, a szakmai munka fejlődését. Kezdeményezéseinket a társadalom nyitottan fogadta és sikerült olyan megyei hálózati együttműködést kialakítanunk, amely terveink szerint a jövőben új ismeretekkel, kapcsolatokkal gazdagítja tagjait. Ezúton köszönjük az önkéntesek, illetve a programhoz csatlakozott szervezetek munkáját, támogatását! Hisszük, hogy az önkéntesség erősíti a társadalmi kohéziót és az értékteremtés mellett a kulturális, gazdasági és környezeti fejlesztés egyik fontos eszköze. Az önkéntesen végzett munka gyakorlati eredményességén túl hozzájárul ahhoz, hogy az emberek igazi közösséggé kovácsolódjanak, megmutassák kreativitásukat, hasznosnak érezzék magukat. Alapfeladataink ellátása mellett a jövőben is szeretnénk az önkéntesség fontosságának üzenetét eljuttatni az emberekhez. Várunk mindenkit, aki szakmai segítséget remél, vagy önkéntesként új területeken kipróbálná magát. Jelen kiadványunk célja, hogy projektünk zárásaként bemutassuk az önkéntes centrum keretei között folytatott szakmai munkát, a közel 18 hónap alatt elért eredményeinket, illetve a megyében megvalósult, önkéntes erőforrásokra épülő közösségi akciókat. A következő oldalakon olyan megyei programokat mutatunk be Önöknek, amelyeket kipróbált bevált gyakorlatként jó szívvel ajánlhatunk folytatásra. Kovács István szakmai vezető

4 2 Központban az Önkéntesség A program célja és eredményei február július októberében a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében olyan program vette kezdetét, amelynek során önkéntes centrumok kialakítása és fejlesztése kezdődött el országos szinten. Az európai uniós támogatással életre hívott kezdeményezéshez sikeres pályázat révén 2011-ben Vas megye is csatlakozott. Az oszkói Hegypásztor Kör, a szombathelyi Herényi Kulturális és Sportegyesület partnerségével sikeresen pályázott a megyei centrum létrehozására, így 2011 februárjában a Vas Megyei Önkéntes Centrum megkezdte működését. Célként tűztük magunk elé, hogy a megyében minél többen megismerjék az önkéntességet és az abban rejlő lehetőségeket. Ennek érdekében széleskörű ismertető kampányt végeztünk megyei rendezvényeken és közintézményekben. A projekt során tájékoztató fórumokat, önkéntes börzét, intézmény-látogatásokat, valamint tapasztalatcsere céljából szakmai találkozókat szerveztünk. Megyei szinten koordináló szervezetként azon dolgoztunk, hogy az önkéntesek, illetve az önkéntes munkát igénylő szervezetek egymásra találása egyszerűbbé váljon, az önkéntes munka hatékonysága javuljon.

5 Központban az Önkéntesség 3 Célunk volt a városi és vidéki civil szervezetek, önkormányzati és állami intézmények társadalmi szerepvállalásának ösztönzése. Az önkéntesek fogadásához adminisztratív és módszertani segítséget nyújtottunk a szervezeteknek, csoportos vagy akár egyéni felkészítések keretében. A tanácsadások egyik kiemelt célja, hogy a megyében működő fogadó szervezetek megismerjék és érvényesítsék a közérdekű önkéntes törvény adta lehetőségeket és felkészülten fogadhassák a hozzájuk jelentkező önkénteseket. A program során arra törekedtünk, hogy a megyében élőkre egyforma mértékben terjedjen ki tevékenységünk, ezért minden kistérségében tartottunk felkészítéseket, tájékoztatókat, illetve az általunk meghirdetett és koordinált önkéntes akciókhoz igyekeztünk a megyeszékhelytől távolabb működő partnerszervezeteket is találni. A közös célok mentén szerveződött partnerség építés eredményeként 15 szervezetből álló önkéntes pont hálózatot alakítottunk ki. Partnereink segítségével a megye 9 kistérségében szerveztünk tájékoztató fórumokat, roadshow-kat. Különböző rendezvényeken toborzó megjelenéseket, előadásokat és önkéntes akciókat a program során több mint 50 alkalommal tartottunk. Önkéntes kezdeményezésekhez csatlakozva segítettük, hogy az országos rendezvények a megyében is sikeresen megvalósuljanak. Részt vettünk a Teszedd 2011 koordinációjában, megszerveztük az országos önkéntes roadshow-t, illetve az önkéntesek napját Szombathelyen. A centrum által szervezett megyei akciókon részt vett önkéntesek száma közelít az 5000 főhöz. Adatbázisunkban több mint 60 fogadó szervezet szerepel, amelyeknél a nálunk regisztrált önkéntesek tevékenykedhetnek. Az általunk közvetített önkéntesek több mint ledolgozott önkéntes munkaórával teremtettek értéket Vas megyében. A megszerzett tapasztalatokat szem előtt tartva a projekt befejezését követően is folytatjuk az emberek összefogására és önkéntes erőforrásokra épülő értékalapú közösségi programok támogatását, népszerűsítését.

6 4 Önkéntesség a gyakorlatban Önkéntesek a karneválon Vas megye nyári kulturális kínálatának egyik kiemelkedő eseménye a Savaria Történelmi Karnevál, amelynek megvalósításában 2011-ben számos feladat során számíthattak önkéntesek segítségére a szervezők. A Vas Megyei Önkéntes Centrum koordinálásával a 3 napos rendezvényen több mint 100 önkéntes segédkezett a programsorozat sikeres lebonyolításban. Találkozhattunk önkéntesekkel az információs pontokban, segítették a szervezők munkáját a Diadalívnél, és a felvonulási kordonoknál, valamint hostess feladatokat is elláttak. Voltak olyan karneváli önkéntesek, akik nyelvtudásukat kamatoztatva külföldi vendégeket kalauzoltak a várost bemutató séták során. A társadalmi felelősségvállalás egyre szélesebb körű elterjedését mutatja, hogy a Vas Megyei Kormányhivatalból, a Szombathelyi Önkormányzattól, valamint az E-ON Energiaszolgáltató Kft-től Győrből és Szombathelyről is jelentkeztek önkéntesek karneváli munkára.

7 Jó példák Vas megyéből 5 A karnevál kellemes hangulatához hozzájárult a Vas Megyei Önkéntes Centrum által szervezett Önkéntes Civil Korzó is, amelyen 16 szervezet mutatkozott be és kínált interaktív, színes programokat a látogatóknak.

8 6 Önkéntesség a gyakorlatban Olvass velem! A karácsonyi adományozáson túl, az olvasás népszerűsítése volt a célja az Önkéntes Centrum évi utolsó akciójának, amelyet a Magyar Könyvtárosok Egyesületének Vas Megyei Szervezetével közösen szervezett. A november végén meghirdetett könyvgyűjtés során mindössze 2 hét alatt közel 2000 könyv gyűlt össze a Vas megyeiek adományainak köszönhetően. A könyvgyűjtést követően a program önkéntes felolvasással és az adományok ünnepélyes átadásával zárult. A könyvtárak szervező munkájának és a megye lelkes önkénteseinek köszönhetően öt helyszínen közel hetvenen olvastak fel a számukra sokat jelentő könyvekből. Szombathelyi iskolák diákjai, neves közéleti személyiségek, politikusok, újságírók és lelkes önkéntesek vállalták, hogy néhány percben mesélnek az egybegyűlteknek. A karácsonyi készülődés közben a meghitt helyszíneken kellemes feltöltődést jelentett a felolvasó délelőtt, amelynek zárásaként a könyvtárak dolgozói átnyújtották a karitatív szervezetek képviselőinek az összegyűlt könyveket.

9 Jó példák Vas megyéből 7

10 8 Önkéntesség a gyakorlatban Tündérkertünk Vas megye Gyümölcsoltó Boldogasszony napján 254 ősi gyümölcsfa-csemete került 14 helyszínen, csaknem 1000 önkéntes közreműködésével Vas megyei földbe. A Kovács Gyula porszombati erdész az őshonos magyar fafajták megmentője, valamint Szarvas József Jászai-díjas színész által megálmodott és elindított TÜNDÉRKERT mozgalom így elérte célját. Kovács Gyula facsemetéi az Érdi Gyümölcskutató Intézet fáival kiegészülve szinte mind megeredtek és immár vasi tündérkerteket alkotnak az iskolák, óvodák, templomok, szociális intézmények udvarán, vagy közösségi tereken. Az őshonos fák gyümölcseiből évek múltán ehetnek majd azok az ültetésben segédkező gyerekek, akik immár felelős gondozóivá váltak többek közt a batul alma, húsvéti rozmaring alma, barkóca, házi berkenye fáknak.

11 Jó példák Vas megyéből 9 A Tündérkertünk Vas megye elnevezésű program a Vas Megyei Önkéntes Centrum szervezésében nemcsak életre kelt, de tovább is él, hiszen a résztvevők visszajelzései alapján igény van a folytatásra, sőt arra is, hogy a program országos mozgalommá fejlődjön.

12 10 Önkéntesség a gyakorlatban HP Magyarország Kft. Vasvár A HP Magyarország Kft. multinacionális információtechnológiai vállalat globálisan elkötelezett az oktatás, az egészségügy és a környezeti fenntarthatóság támogatásában. Ennek érdekében folyamatosan motiválja dolgozóit, hogy vegyenek részt különböző helyi önkéntes programokban, melynek megvalósítására hívta életre a Social Innovation kezdeményezést. Ennek keretében a dolgozók havi 4 órát fordíthatnak munkaidejükből önkéntes munkára. A cég helyi civil szervezetekkel karöltve külön alkalmakat is szervez dolgozóinak, ahol önkéntes munkát végezhetnek. Give and Gain Day június 24. A HP Magyarország Kft. dolgozói Vasváron a Kossuth utcai Óvoda kerítését festik. A Vasvári Idősek Otthonában beszélgetnek a lakókkal. Önkéntes nap október 8. A HP Magyarország Kft. dolgozói földmunkát, terepegyengetést végeznek, sövényt nyírnak, padot festenek a Vasvári Kardos László Általános Iskola udvarán.

13 Egyéb önkéntes akciók 11 MARTINUS Egyesület Nemcsak nagyobb vállalatok, szervezetek csatlakoznak az önkéntes programokhoz május 7-én a MARTINUS Egyesület Nick község területét tisztította meg a gaztól, tereprendezés után füvesítettek és sövényeket ültettek, majd önkénteseik a Rába vizével öntözték meg a területet. Az egyesület más programokhoz is szívesen csatlakozik, legyen az interaktív foglalkozás, vagy óvodás csoport kalauzolása.

14 12 Gondolatok az önkéntességről Dr. Takátsné dr. Tenki Mária Az önkéntesség segít abban, hogy tudatos és felelősségteljes emberek legyünk, akik pozitív szemléletmóddal tekintenek a világra. Németh Viktória Szeretek önkénteskedni, mert jó érzés adni az időmből másoknak is. Mészáros Júlia Kőszegfalviné Pajor Klára 26 évvel ezelőtt rendeztem először Szombathelyen gyűjtőkiállítást és találkozót a képes-levelezőlapgyűjtők szerelmeseinek, hogy a féltve őrzött gyűjtemények bemutatásra kerüljenek és megkezdtem a gyűjtők egyesületének létrehozását. Igaz, akkor még e tevékenységet nem önkéntes, hanem társadalmi munkának hívták. Munkámban soha nem önző szándék vagy saját érdekek vezéreltek, hanem a közösségért való cselekedet. Jó érzés másoknak segíteni. Rózsás Bence Savaria SZKI 10. C Az önkéntes munkával szerettem volna magam hasznossá tenni. Nagyon jó dolognak tartom és szerintem sokaknak ki kellene próbálni és nem egész nap a gép előtt ülni. Engem az önkéntesség, az önzetlen segítés örömmel tölt el. Amellett, hogy segíthetek, új embereket is megismerhetek. Ifjúságsegítőként fontosnak tartom, hogy segítsünk egymásnak, hiszen sosem tudhatjuk, hogy mikor kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor nekünk is szükségünk lehet segítségre. Konti Zoltán Azzal kezdeném, hogy önkéntesnek lenni nem dicsőség, nem kiváltság. Az önkéntes egy szabad ember. Szerencsés esetben ő dönti el, hogy melyik hívó szóra mozdul. Mindenki nem alkalmas önkéntesnek, aki anyagi hasznot remél, az próbálkozzon a versenyszférában. Ha jól döntesz, bevállalod, és ezerrel mellé állsz, legyen az bármi, kerítésfestés, pataktisztítás, betegápolás, faültetés stb. akkor és ezek után ne hagyd magad, mert senki nem mondhatja, hogy ezért az országért nem tettél semmit.

15 Élménybeszámolók 13 Cser Krisztina Régebben a BDM Könyvtárban önkénteskedtem az olvasószolgálatnál. Most pedig szintén a könyvtárban nyugdíjasoknak tanítok alapvető számítógépes ismereteket, Internet használatot. Miért jó? Az ember kipróbálhatja magát több területen. Közben új embereket ismerhetek meg, új barátságokat köthetek. Murai Dániel 10 éves Nagyon fontos, hogy szebb legyen a környezetünk. Jó, hogy nem pénzért lehet tenni valamit közösen az embereknek. Kiss Zsolt dr. Tóth Zoárdné Hogy miért jó önkéntesnek lenni? Mert szeretek dolgozni és itt lehetőségem van olyan területen is kipróbálni magamat, ami régóta vonzott. Véleményem szerint a mai világban nagyon is szükség van az önkéntes önzetlen segítésre! Mindenki jól jár vele, és ilyen apró cselekedetekkel tehetünk valamit egymásért és hazánkért. Kb. 1 éve végzek önkéntes tevékenységet. Tapasztalataim alapvetően jók, sok lehetőség van, időben kapok értesítést, lehet választani. A munkahelyek többségénél örülnek az önkéntesnek, néha kicsit értetlenek- hogy van olyan balek aki ingyen, passzióból dolgozik- de a munkát megköszönik, elismerik. Szihay Mónika Kaczmarski Zita Bátran ajánlom mindenkinek az önkénteskedést, hiszen általa kipróbálhatjuk magunkat új dolgokban, felfedezhetjük rejtett képességeinket, új ötleteket meríthetünk, miközben másokkal jót teszünk Hogy miért megyek önkénteskedni? A társaság, a hasznos időtöltés, a kapcsolatok, a környezettudatos gondolkodás, a kihívás, a segítés okán. Változatos. Hasznos. Érdemes. Számítanak rám. Megköszönik! Ezúttal köszönöm én is a lehetőségeket a Vas Megyei Önkéntes Centrumnak!

16 14 A program megvalósítói: Kovács István szakmai vezető Nagy Krisztina szolgáltatási koordinátor Szekér Tamás szakmai koordinátor Tilinger- Kecskeméti Edit szolgáltatási koordinátor Vörös-Takács Márta pénzügyi vezető Zágorhidi Czigány Ákos projektmenedzser Murai Szabolcs önkéntes Kulcsszakértők: Dr. Karaszi Andrea Gregersen-Labossa György Kovács István Szekér Tamás

17 Önkéntes Pont Hálózat tagjai 15 Szombathelyi Soter Evangélikus Egyesület 9700 Szombathely, Körmendi út.2 Szentgotthárdi Civil Fórum 9970 Szentgotthárd, Széll K. tér 7. Szombathelyi Civil Kerekasztal 9700 Szombathely, Kisfaludy Sándor u. 1. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ 9700 Szombathely, Ady tér 5. Perintparti Alapítvány/ Savaria Egyetemi Központ Karrieriroda 9700 Szombathely, Károlyi Gáspárt tér 4. Írottkő Natúrparkért Egyesület 9730 Kőszeg, Rajnis u.7. Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium 9730 Kőszeg, Árpád tér 1. Gersekarátért Baráti Kör 9813 Gersekarát, Honvéd utca 2. Teleház- Együtt Bejcgyertyánosért Egyesület 9683 Bejcgyertyános, Szabadság u. 14. Körmendi Kulturális Központ és Faludi Ferenc Könyvtár 9900 Körmend, Berzsenyi utca 11. Táplánszentkereszt Kultúrájáért Közhasznú Egyesület 9761 Táplánszentkereszt, Petőfi Sándor utca 20. Mérték Egyesület 9800 Vasvár, Járdányi u.6 Együtt Nádasdért Egyesület 9915 Nádasd, Vasút út 7. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 9700 Szombathely, Kossuth u. Polgármesteri Hivatal földszinti ügyfélszolgálat Kemenesaljai Y s Men Klub Közhasznú Egyesület 9542 Boba, József A. u. 24.

18 16 Önkénteskednél? Önkéntest keresel? Önkénteskednél? Jelentkezz nálunk! Önkéntest keresel? Fogadj önkéntest a segítségünkkel! Ha kérdésed van, keresd a Vas Megyei Önkéntes Centrumot! Szolgáltatásaink 1. Információátadás, felkészítés, partnerség építés Az önkéntes munkavégzéshez és az önkéntesek fogadásához szükséges felkészítések civil szervezeteknek, önkéntes menedzsment Egyéni, illetve csoportos tanácsadás keretében fogadó szervezetek támogatása Tapasztalatcsere céljából szakmai találkozók, workshopok szervezése Önkéntes honlap működtetése, adatbázis építése () 2. Közvetítés, toborzás Önkéntesek toborzása, regisztrációja, közvetítése az egyes fogadószervezetekhez A szervezetek önkéntes lehetőségeinek, programjainak népszerűsítése Vállalati önkéntes programok megvalósításában közreműködés Önkéntes Centrum önálló akciói 3. Népszerűsítés Kistérségi tájékoztató napok, roadshow szervezése Folyamatos tájékoztatás a média számára, partnereink népszerűsítése Helyi önkéntes programok támogatójaként az emberek összefogásán alapuló közösségi, civil kezdeményezések támogatása Önkéntes Kártya létrehozása, használatának népszerűsítése

19 Elérhetőségek: Hegypásztor Kör 9825 Oszkó, Molnár Antal utca 4. Herényi Kulturális és Sportegyesület 9700 Szombathely, Béke tér Tel: +3630/ Honlap:

20 Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Kiadja: Herényi Kulturális és Sportegyesület, valamint a Hegypásztor Kör Szerkesztő: Borostyánkő Tanácsadó és Marketing Kft. Fotó: Cseh Gábor, és Vas Megyei Önkéntes Centrum fotóarchívuma Grafika: MAUZ Kft A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. A kiadvány megjelenése az Új Széchenyi Terv TÁMOP program támogatásával, a TÁMOP / azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

TÁMOP -5.5.2-11/2-2012-0143 ZÁRÓTANULMÁNY. Székhely: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Levelezési cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31.

TÁMOP -5.5.2-11/2-2012-0143 ZÁRÓTANULMÁNY. Székhely: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Levelezési cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. 1. Szervezet adatai Név: TÁMOP -5.5.2-11/2-2012-0143 ZÁRÓTANULMÁNY Székhely: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Levelezési cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Telefon: +36 30 3900105 Internet:

Részletesebben

Oktatásszervezési ajánlat és együttműködési feltételek

Oktatásszervezési ajánlat és együttműködési feltételek Oktatásszervezési ajánlat és együttműködési feltételek Oktatási intézmények részére 2011. február 7. Mi az a melyiksuli.hu? az első online oktatásszervező és -közvetítő rendszer Iskolarendszeren kívüli

Részletesebben

BÉKÉS MEGYE KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ELNÖKE. Előterjesztés Békés Megye Képviselő-testülete 2011. december 16-i ülésére

BÉKÉS MEGYE KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ELNÖKE. Előterjesztés Békés Megye Képviselő-testülete 2011. december 16-i ülésére BÉKÉS MEGYE KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ELNÖKE 5601 Békéscsaba, Derkovits sor, Pf.: 118 Telefon: 66/441-156 Telefax: 66/441-609 Előterjesztés Békés Megye Képviselő-testülete 2011. december 16-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

BERHIDA VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGYŰJTEMÉNYI INTÉZMÉNYEINEK

BERHIDA VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGYŰJTEMÉNYI INTÉZMÉNYEINEK BERHIDA VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGYŰJTEMÉNYI INTÉZMÉNYEINEK 2009. 2 KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK MUNKATERVE Az intézményi beszámoló és munkatervkészítés mindig jó alkalom a szakmai feladatok ismételt számbavételére.

Részletesebben

COCA-COLA HBC MAGYARORSZÁG KIADVÁNYA ÖNKÉNTES OLDALAK

COCA-COLA HBC MAGYARORSZÁG KIADVÁNYA ÖNKÉNTES OLDALAK COCA-COLA HBC MAGYARORSZÁG KIADVÁNYA ÖNKÉNTES OLDALAK Céges stratégia bemutatása Az Önkéntesség Európai Éve Kitakarított a Coca-Cola A pilisszentiváni Jági Tanösvény felújítása Mi voltunk hálásak azért,

Részletesebben

ALBA REGIABAN ALBA REGIABAN. Biztonságban. Székesfehérvár 2016

ALBA REGIABAN ALBA REGIABAN. Biztonságban. Székesfehérvár 2016 Biztonságban ALBA REGIABAN ALBA REGIABAN Székesfehérvár 2016 Közbiztonság fejlesztése Székesfehérváron a településbiztonság és az ifjúságvédelem előtérbe helyezésével megnevezésű projekt együttműködő partnerei

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

A magyar felsőoktatás nemzetköziesítése

A magyar felsőoktatás nemzetköziesítése A magyar felsőoktatás nemzetköziesítése szakmai konferencia a Campus Hungary TÁMOP 4.2.4B/1-11/1 projekt intézményfejlesztést célzó eredményeiről Budapest, 2015. január 14. Programterv 9.30-10.00 10.00-10.05

Részletesebben

MEGJELENIK HAVONTA. Keresse kiadványunkat a terjesztési pontokon! HAGYOMÁNYAINK ÁLTAL ÁPOLJUK A MÚLT ÖRÖKSÉGÉT HAJDÚSÁMSONBAN DEBRECENBEN

MEGJELENIK HAVONTA. Keresse kiadványunkat a terjesztési pontokon! HAGYOMÁNYAINK ÁLTAL ÁPOLJUK A MÚLT ÖRÖKSÉGÉT HAJDÚSÁMSONBAN DEBRECENBEN 2013. MÁRCIUS II. évfolyam, 3. szám A tartalomból ÁLLÁSPONT 2 Videó üzenettel a jelentkezéshez ÁLLÁSPONT 2 Munkavégzés megváltozott munkaképesség mellett CIVILIZÁCIÓ 3 Gondolatok a civil létről SZIVÁRVÁNYHÁZ

Részletesebben

Beszámoló. az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról

Beszámoló. az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról Beszámoló az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról I. Tagsági információk: Tagok száma: 90 fő Aktív tagok száma: 59 fő Testületi tagok száma: 3 fő Nyugdíjas tagok száma: 15 fő Diák tagok száma:

Részletesebben

Önkormányzati pénzügyi menedzsment

Önkormányzati pénzügyi menedzsment Önkormányzati pénzügyi menedzsment Sajtótájékoztató 2014. február 4. Előadó: Daniela Olejárová projektmenedzser A projekt bemutatása A MAFIS projekt a határ mindkét oldalán létező problémára keresi a választ:

Részletesebben

Zöldutak Módszertani Egyesület Beszámoló a 2014-es év történéseiről

Zöldutak Módszertani Egyesület Beszámoló a 2014-es év történéseiről Zöldutak Módszertani Egyesület Beszámoló a 2014-es év történéseiről Projektek A 2014-es év ismét számos élménnyel és eredménnyel járt a Zöldutak Módszertani Egyesület életében. Ebben az évben befejeztük

Részletesebben

Vas megyei középiskolák nyílt napjai 2013

Vas megyei középiskolák nyílt napjai 2013 Vas megyei középiskolák nyílt napjai 2013 Iskola neve és címe Gimnáziumok Nyílt napok időpontja (i) Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Kőszeg, Várkör 34. Tájékoztató

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2009. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Nem kívánom rabolni az idejüket értelmetlen dolgokkal, de témaadónak elmondanám a következőt. A korábbi számban közölt levél írójától újabb,

Részletesebben

A TAVASZI KURZUS PROGRAMJA. információk

A TAVASZI KURZUS PROGRAMJA. információk A TAVASZI KURZUS PROGRAMJA információk a kurzus megnevezése: a kurzus időtartama: a képzések helyszíne: oktatási időpontok: a kurzus felépítése: a sikeres kortárs műgyűjtés alapjai 2016. május 7. - június

Részletesebben

A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkaterve 2011.

A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkaterve 2011. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkaterve 2011. A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR SZAKMAI PROGRAMJA 2011.... 3 I. HELYZETELEMZÉS... 3 SWOT analízis... 3 II. ELÉRENDŐ CÉLOK 2011-BEN...

Részletesebben

ÉMOP 3.1.2/C-2009-0001 MISKOLC BELVÁROS REHABILITÁCIÓJA SZAKMAI BESZÁMOLÓ

ÉMOP 3.1.2/C-2009-0001 MISKOLC BELVÁROS REHABILITÁCIÓJA SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉMOP 3.1.2/C-2009-0001 MISKOLC BELVÁROS REHABILITÁCIÓJA SZAKMAI BESZÁMOLÓ Projekt célja: A Belváros arculati, építészeti megújítása, egy funkciógazdag vonzó közösségi tér kialakítása kereskedelmi, turisztikai,

Részletesebben

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. Művelődési Ház 2200 Monor, Bocskai u. 1. Tel.:

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület 2008. évi tevékenységéről.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület 2008. évi tevékenységéről. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület 2008. évi tevékenységéről. Tartalomjegyzék: 1. Jogi helyzet 2. Az egyesület számviteli beszámolójának főbb tételei 3. Költségvetési támogatások

Részletesebben

A Heim Pál Alapítvány. Alapító okirata (kivonat)

A Heim Pál Alapítvány. Alapító okirata (kivonat) A Heim Pál Alapítvány Alapító okirata (kivonat) Preambulum Heim Pál Antal, a Heim Pál Gyermekkórház névadójának unokája a Heim Pál Alapítvány létrehozásával kíván gondoskodni a jövő generáció szellemi

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/51 52. Kedves Olvasónk! Ezévi utolsó számunkat olvassa. Köszönjük, hogy használja szolgáltatásunkat.

Részletesebben

Savaria TISZK Szakképzés-szervezési Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2010. évi beszámolója

Savaria TISZK Szakképzés-szervezési Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2010. évi beszámolója S a v a r i a T I S Z K S z a k k é p z é s - s z e r v e z é s i K i e m e l k e d ő e n K ö z h a s z n ú N o n p r o f i t K o r l á t o l t F e l e l ő s s é g ű T á r s a s á g 9 7 0 0 S z o m b a

Részletesebben

CSOBÁNKAI HÍRLEVÉL 11.

CSOBÁNKAI HÍRLEVÉL 11. CSOBÁNKAI HÍRLEVÉL 11. CSOBÁNKAI POLGÁROK LAPJA III. évfolyam, 11. szám Karácsonyi Üdvözlet 2015. december 14. www.csobanka.hu Ismét itt az adventi idő, mely évről évre visszatér, s talán nem az élet monoton

Részletesebben

Lakhatás, megfelelőélelem, munkahely, biztonság, emberi kapcsolatok nélkül az út nem járható az utcáról vissza a társadalom felé.

Lakhatás, megfelelőélelem, munkahely, biztonság, emberi kapcsolatok nélkül az út nem járható az utcáról vissza a társadalom felé. Lakhatás, megfelelőélelem, munkahely, biztonság, emberi kapcsolatok nélkül az út nem járható az utcáról vissza a társadalom felé. A SAVARIA REHAB-TEAM Kiemelkedően Közhasznú Társaság és partnerei által

Részletesebben

1. sz. melléklet A kutatás során kultúra rövidítéssel említett felhívás

1. sz. melléklet A kutatás során kultúra rövidítéssel említett felhívás 1. sz. melléklet 267 1. sz. melléklet A kutatás során kultúra rövidítéssel említett felhívás (Forrás: NKA hírlevél: 2007: 111-113) A KIEMELT KULTURÁLIS ESEMÉNYEK IDEIGLENES KOLLÉGIUM MEGHÍVÁ- SOS PÁLYÁZATI

Részletesebben

Tisztelt Olvasó! Németh Zsolt, igazgató Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. (angol, belga, francia, magyar) kialakulása, amely

Tisztelt Olvasó! Németh Zsolt, igazgató Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. (angol, belga, francia, magyar) kialakulása, amely Equal oldalak 1 8/13/07 3:35 PM Page 1 Beköszöntô Tisztelt Olvasó! A munkaügyi szervezet tevékenységét a társadalmi és a gazdasági élet jelentôs területeit érintôen végzi, szoros kapcsolatban a munkaerôpiac

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

Kárpátok RomaNet Program 2008-2009 Helyzetértékelés

Kárpátok RomaNet Program 2008-2009 Helyzetértékelés Kárpátok RomaNet Program 2008-2009 Helyzetértékelés Tartalom Bemutatkozás... 3 A RomaNet Program... 3 RomaNet 2008-2009 Fórumsorozat... 4 I. Személyi - szervezeti problémák... 7 II. Infrastrukturális problémák...

Részletesebben

PROJEKTMENEDZSMENT A GAZDASÁGBAN

PROJEKTMENEDZSMENT A GAZDASÁGBAN PROJEKTMENEDZSMENT A GAZDASÁGBAN 14. PROJEKTMENEDZSMENT FÓRUM 16. Projektmenedzsment Fórum 2. 2. felhívás ALAPÍTVA 1949 HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZÔ BIZOTTSÁG El n ö k Prónay

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv

Részletesebben

Évi rendes közgyűlés

Évi rendes közgyűlés Évi rendes közgyűlés Időpont: 2009. március 23. 16 óra Helyszín: Savaria Múzeum, kőtár Napirend: 1. elnöki köszöntő 2. elnökségi és titkári beszámoló 3. az Ellenőrző és Számvizsgáló Bizottság beszámolója

Részletesebben

szakmai fórum Állam-tudomány: Babos Tibor Kezdetben nem volt semmi, ami aztán felrobbant. Terry Pratchett

szakmai fórum Állam-tudomány: Babos Tibor Kezdetben nem volt semmi, ami aztán felrobbant. Terry Pratchett szakmai fórum Babos Tibor Állam-tudomány: Fiatal Kutatók Szakértői Rendszer Kezdetben nem volt semmi, ami aztán felrobbant. Terry Pratchett A Magyar Kormány közigazgatásért felelős minisztere 1 2011. szeptember

Részletesebben

Beszámoló A Rumi Rajki ÁMK Községi és Iskolai Könyvtára 2014/2015. év I. félévi munkájáról

Beszámoló A Rumi Rajki ÁMK Községi és Iskolai Könyvtára 2014/2015. év I. félévi munkájáról Beszámoló A Rumi Rajki ÁMK Községi és Iskolai Könyvtára 201/2015. év I. félévi munkájáról RUM Iskolai és Községi Könyvtár 201. évben végzett tevékenysége: Törekedtem a munkatervben megfogalmazott feladatok

Részletesebben

LOGISZTIKA AZ AKADÉMIAI TUDOMÁNYOS KÖZÉLETBEN. Bevezető gondolatok a logisztikáról és annak szerepéről

LOGISZTIKA AZ AKADÉMIAI TUDOMÁNYOS KÖZÉLETBEN. Bevezető gondolatok a logisztikáról és annak szerepéről Turcsányi Károly Károly.Turcsányi@uni-nke.hu LOGISZTIKA AZ AKADÉMIAI TUDOMÁNYOS KÖZÉLETBEN MEGALAKULT AZ MTA LOGISZTIKAI OSZTÁLYKÖZI ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGA Absztrakt A publikációban a szerző bemutatja hogyan

Részletesebben

A MOZGÁSSÉRÜLT EMBEREK FOGLALKOZTATÁSÁT, ÖNÁLLÓ ÉLETVITELÉT SEGÍTŐ ESZKÖZFEJLESZTŐ MŰHELY ÉS SZOLGÁLTATÁSI HÁLÓZAT BEMUTATÁSA

A MOZGÁSSÉRÜLT EMBEREK FOGLALKOZTATÁSÁT, ÖNÁLLÓ ÉLETVITELÉT SEGÍTŐ ESZKÖZFEJLESZTŐ MŰHELY ÉS SZOLGÁLTATÁSI HÁLÓZAT BEMUTATÁSA A MOZGÁSSÉRÜLT EMBEREK FOGLALKOZTATÁSÁT, ÖNÁLLÓ ÉLETVITELÉT SEGÍTŐ ESZKÖZFEJLESZTŐ MŰHELY ÉS SZOLGÁLTATÁSI HÁLÓZAT BEMUTATÁSA Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja A Mozgássérült Emberek Rehabilitációs

Részletesebben

United Way Magyarország. www.unitedway.hu

United Way Magyarország. www.unitedway.hu United Way Magyarország www.unitedway.hu Kedves Barátaink és Támogatóink! Egy átfogó kutatás és szükségletfelmérés többek között különbözô társadalmi szereplôkkel folytatott párbeszéd eredményeként a United

Részletesebben

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS JELENLÉTI ÍV. Dr. Bánhalmi- Erzsébet. KÖRNYEZETVÉDELMI SZAKMAI BIZOTTSÁGA 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3.

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS JELENLÉTI ÍV. Dr. Bánhalmi- Erzsébet. KÖRNYEZETVÉDELMI SZAKMAI BIZOTTSÁGA 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3. SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖRNYEZETVÉDELMI SZAKMAI BIZOTTSÁGA 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3. Tárgy: Helyszín: Környezetvédelmi Szakmai Bizottság ülése Polgármesteri Hivatal I. emelet 118-as helyisége

Részletesebben

á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á

Részletesebben

12. NAPIREND Ügyiratszám: 15/42055/2006 ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2006. március 17-i ülésére

12. NAPIREND Ügyiratszám: 15/42055/2006 ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2006. március 17-i ülésére 12. NAPIREND Ügyiratszám: 15/42055/2006 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2006. március 17-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: Tapolca Város Közművelődési Feladatellátási

Részletesebben

A Vas Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ(MMIK) m e g y e i f e l a d a t a i. Törvény szerinti felsorolás:

A Vas Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ(MMIK) m e g y e i f e l a d a t a i. Törvény szerinti felsorolás: Megyei feladatok A Vas Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ(MMIK) m e g y e i f e l a d a t a i. Törvény szerinti felsorolás: A megyei (fővárosi) közművelődési szakmai tanácsadás és szolgáltatás 84. (1)

Részletesebben

HVG Állásbörze minden ősszel és tavasszal. A következő rendezvény: 2013. szeptember 26-27. SYMA Rendezvényközpont

HVG Állásbörze minden ősszel és tavasszal. A következő rendezvény: 2013. szeptember 26-27. SYMA Rendezvényközpont HVG Állásbörze minden ősszel és tavasszal A következő rendezvény: 2013. szeptember 26-27. SYMA Rendezvényközpont A 2013 tavaszi HVG Állásbörze eredményei 11 238 164 14 917 látogatóval, partnerrel ebből

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ. munkájáról

B E S Z Á M O L Ó. a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ. munkájáról B E S Z Á M O L Ó a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ munkájáról 25-21 Bevezető A Vas Megyei Közgyűlés 29. december 11-i ülésén elfogadott 21. évi munkatervében foglaltak szerint április 3-i ülésén

Részletesebben

PARTNEREK DÖNTÉSHOZATALBA VALÓ. Visszajelző anyag BEVONÁSÁRÓL HÓDMEZŐVÁSÁRHELY POLGÁRMESTERI HIVATALÁNÁL. Visszajelző dokumentáció.

PARTNEREK DÖNTÉSHOZATALBA VALÓ. Visszajelző anyag BEVONÁSÁRÓL HÓDMEZŐVÁSÁRHELY POLGÁRMESTERI HIVATALÁNÁL. Visszajelző dokumentáció. Visszajelző anyag Visszajelző dokumentáció HÓDMEZŐVÁSÁRHELY POLGÁRMESTERI HIVATALÁNÁL készített PARTNEREK DÖNTÉSHOZATALBA VALÓ BEVONÁSÁRÓL 2009. NOVEMBER 25. 1 Visszajelző anyag Hódmezővásárhely Polgármesteri

Részletesebben

Mit tehetnek a munkaerő kölcsönző és közvetítő vállalkozások a kormány foglalkoztatási céljainak előmozdítására?

Mit tehetnek a munkaerő kölcsönző és közvetítő vállalkozások a kormány foglalkoztatási céljainak előmozdítására? Mit tehetnek a munkaerő kölcsönző és közvetítő vállalkozások a kormány foglalkoztatási céljainak előmozdítására? Kerekasztal beszélgetés 2011.10.11 Tisztelettel meghívjuk Önöket a VOSZ és BKIK Humánpolitikai

Részletesebben

HVS felülvizsgálati űrlapok 2. Jegyzőkönyv

HVS felülvizsgálati űrlapok 2. Jegyzőkönyv munkaszervezet vezető (jegyzőkönyvvezető) és a tervezői csoport legalább egy tagjának aláírása Jövőkép I Helyzetelemzés I Fő célkitűzések I Intézkedések I célterületek Ivéglegesítés Hozzászólások összefoglalója

Részletesebben

Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület. 10 éves jubileumi kiadvány

Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület. 10 éves jubileumi kiadvány Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület 10 éves jubileumi kiadvány 2013 A Szebb Holnapért Köz - hasz nú Egyesület 2003. októ - ber 20. napján alakult Csepreg városában, amikor is 10 lelkes fiatal elha tározta,

Részletesebben

É ö ü ú ü ö ú ö ü ö ü ú ü ű ü ü ö ö ö ú ü ö ü ü ö ü ü ü ü ü Ü ü ö ú ü ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ü ö ö ú ö ü ö ü ö ö ö ú ö ö ö ö ú ú ö ü ö ü ú ü Ú É ö ö ö ö ö ú ö ű ö ű ö ú ö ö ú Ú ü ö ö ö ö

Részletesebben

LOMTALANÍTÁS A JÁTI értesíti Jászkisér Város lakosságát, hogy 2013. szeptember 19-20- án (csütörtök-péntek) 2013. október 1-én 11 órára

LOMTALANÍTÁS A JÁTI értesíti Jászkisér Város lakosságát, hogy 2013. szeptember 19-20- án (csütörtök-péntek) 2013. október 1-én 11 órára A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA XIII.évfolyam 8.szám Szépkorút köszöntöttük Hajdú László polgármester és Szabó Szidónia jegyzõ otthonában köszöntötte Vágány Mártonné Marika nénit, aki 2013. augusztus

Részletesebben

EZ (IS) 2012-BEN TÖRTÉNT

EZ (IS) 2012-BEN TÖRTÉNT Biblia és Gyülekezet Ingyenes! M e l l é k l e t A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként 2012. évi IV. számhoz EZ (IS) 2012-BEN TÖRTÉNT Ifjúsági programok NÉPSZERÛ A VÍZICSATA 10-13 évesek tábora

Részletesebben

Ü Ú Ú Á Á Ő É é ö é é é é é ü ö é é é é é é é é é é ö é ö ö ö é é é é é é ö é é é é ö é ű é é é ö é é é é éé ö é éö é é ö é é é é ö é ű é é é ö ö é é é é é ö é ö é é ö ö é ö é é é é é é ü é é ö é é é é

Részletesebben

Szent-Györgyi Albert. Módosítás: 2015. december 21. 2/97

Szent-Györgyi Albert. Módosítás: 2015. december 21. 2/97 Kaposvári SZC Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakképző Iskolája Pedagógiai program 2015. Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy

Részletesebben

VISSZAJELZÉSEK AZ ISMERJÜK-E ÉS ÉRTJÜK-E EGYMÁST ELÉGGÉ? címmel megrendezett Drogszakmai diskurzusról

VISSZAJELZÉSEK AZ ISMERJÜK-E ÉS ÉRTJÜK-E EGYMÁST ELÉGGÉ? címmel megrendezett Drogszakmai diskurzusról VISSZAJELZÉSEK AZ ISMERJÜK-E ÉS ÉRTJÜK-E EGYMÁST ELÉGGÉ? címmel megrendezett Drogszakmai diskurzusról A Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége, a Kábítószerügyi Civil Koordinációs

Részletesebben

É Ú ű Ö ű ű ű ű ű Ü ű ű ű ű ű Ú Ü ű Ú Ö ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ö ű É ű Ö ű Ö Ú Ó ű ű Ü Ú ű É Ó ű ű ű Ö ű ű É ű É É Ö É É É É É Ö Ö É Ú É Ó Ú É É Ö Ö Ö ű Ó ű Ö ű ű ű ű

Részletesebben

ALBA REGIABAN ALBA REGIABAN. Biztonságban. Székesfehérvár 2016

ALBA REGIABAN ALBA REGIABAN. Biztonságban. Székesfehérvár 2016 Biztonságban ALBA REGIABAN ALBA REGIABAN Székesfehérvár 2016 Közbiztonság fejlesztése Székesfehérváron a településbiztonság és az ifjúságvédelem előtérbe helyezésével oktatási segédlet Előszó Biztonságban

Részletesebben

Heliopolis Minden Gyermek Érték Alapítvány

Heliopolis Minden Gyermek Érték Alapítvány Heliopolis Minden Gyermek Érték Alapítvány Éves beszámoló 2015 Kedves Olvasó! Az éves beszámoló írásakor nagy örömmel nézem végig a fényképeket és elevenítem fel a múlt évi örömöket és sikereket. Leírhatatlan

Részletesebben

ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű Ú ű ű ű ű Ó ű ű ű ű Ü É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű É Ó Ú Ó Ü Ő Ó Ó ű É ű ű ű É ű É ű ű ű ű Ö Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű É É ű Ö ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű Ö

Részletesebben

A KÖZMŰVELŐDÉSI MINŐSÉG DÍJ SZERKEZETE

A KÖZMŰVELŐDÉSI MINŐSÉG DÍJ SZERKEZETE A KÖZMŰVELŐDÉSI MINŐSÉG DÍJ SZERKEZETE ADOTTSÁGOK EREDMÉNYEK EMBERI ERŐFORRÁSOK (3. KRITÉRIUM) 110 PONT A SZOLGÁLTATÓKKAL KAPCSOLATBAN ELÉRT EREDMÉNYEK (7. KRITÉRIUM) 90 PONT VEZETÉS (1. KRITÉRIUM) 80

Részletesebben

V. 2007-20013 SORÁN FEJLESZTENI KÍVÁNT

V. 2007-20013 SORÁN FEJLESZTENI KÍVÁNT V. 2007-20013 SORÁN FEJLESZTENI KÍVÁNT AKCIÓTERÜLETEK KIJELÖLÉSE 280 I.1 Kaposvár stratégiai céljai és az érintett városrészek viszonya Városrész stratégai fejlesztési céljai A) Fenntartható emberi léptékű

Részletesebben

ö ó É ó Ú ÜÉ ó ö ó ó ö É ó ó ó ó Ü ó ó É ó ó Ú ó ő Úó É ö ó Ü ó ó ó ó Ú ó Ü ó É Ó ő ó ó ó ó ö É ö ó ó Ü ó É ö ó ó ó É ó É Ü ó ó ö ú Ö É Ú É Ü É ó ó ó Ü ó Ü ő É Ö Ó É ó ó ó ó ó ó ó ó ó ö ó Ó ő ö ó ó ó ó

Részletesebben

É Ő ú ú Ü Ú Ü ú Ü Ú Ú Ú Ü Ü Ú ű Ü ú É Ü Ü Ü Ú ú ű Ü Ü Ü ű ű Ü Ü ú Ú ű Ü ű Ú ű Ü ű Ú Ü É É ű É É É É É Ü Ü Ü É ÉÉ Ö ú É É É É ÉÉ É É É ű ú Ó Ö ú Ó Ö ú Ó ú ú Ü Ü ú É É É Ö Ö Ö Ó Ü Ú Ó É É É É Ü Ú Ó Ő Ó ú

Részletesebben

Ú É ő ő ő ő ő Ú É ő ő ő ő ű ű ő ő ő ő ő ű ű ő ő ő Ú ő Ú É É Ú Ú ű ű ő ő É ő Ó ű ű ő ő ű ő É Ó Ü ő ű ő ő ű ő ű Ó É É Ó Ü Ü ő Ú Ü É É Ú É É ő É Ú É Ó É Ü ő ő Ú É ő ő ű ő ű Ú ő Ü É Ú É ő ő É É ű ő Ú É Ü ű

Részletesebben

Ö É ű Ú ő Ú ő ű ő ő ő ű Ü ő Ú Ú Ú Ú Ú ű Ü É ű ő ő Ú Ú É Ú ő Ú ő Ú ő É ő Ó É ő ű ű ő ő ő Ó Ú Ó ő ő Ü ő ő ű Ü Ú Ú Ü Ú Ó Ú Ú Ü Ü Ü ő Ö Ö É É É É É É Ó ő ő ű ő ű ű ű ő ő Ú É Ú É Ü űé É Ú ő ő É ő Ü ő ű É É

Részletesebben

Kis lépés az embernek, nagy lépés Margitának TÁMOP-5.3.1-08/2-2009-0018

Kis lépés az embernek, nagy lépés Margitának TÁMOP-5.3.1-08/2-2009-0018 Kis lépés az embernek, nagy lépés Margitának TÁMOP-5.3.1-08/2-2009-0018 Kis lépés az embernek, nagy lépés Margitának projekt bemutatása a projektzárás küszöbén Ez a címe annak a támogató programnak, amely

Részletesebben

É ü ü ű ü Ü ü É É ü Ó Ú É É Ö É Ó ű ű ű ű ü ű ü ü Ú ü ű ü ü ű ü Ó ü ü ü ű ü ü ü ü ü ü Ö Ü ű ü ü ü ü ű ü ü É ű ü ü ü ü ű Ü Ö É ü ü ü ü É ü ü ü É ü ű ű ü ü ü ü ü ű ü ü ü Ó ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü É ű ü É Ó ü

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szentgotthárd Város Önkormányzata Szentgotthárd 1155-20/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 27-én 09.03 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

ÉVES A NEMZETI 1MOBILFIZETÉSI RENDSZER

ÉVES A NEMZETI 1MOBILFIZETÉSI RENDSZER ÉVES A NEMZETI 1MOBILFIZETÉSI RENDSZER A NEMZETI MOBILFIZETÉSI RENDSZER MŰKÖDÉSÉNEK ELSŐ ÉVE SZÁMOKBAN 2014. július 1-től 2015. június 30-ig 8 000 000 000 Ft Mobilvásárlások összesített értéke 2014. július

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

A 2 0 1 5. É V M U N K Á J Á R Ó L

A 2 0 1 5. É V M U N K Á J Á R Ó L P O L G Á R M E S T E R I B E S Z Á M O L Ó A 2 0 1 5. É V M U N K Á J Á R Ó L Tisztelettel, és szeretettel köszöntök mindenkit, aki megtisztelt bennünket jelenlétével. 2014 októberében régi-új képviselőtestület

Részletesebben

Paktum Hírlevél. Tisztelt Olvasó!

Paktum Hírlevél. Tisztelt Olvasó! Tisztelt Olvasó! Paktum Hírlevél ESÉLYADÓ Ezzel a címmel indult útjára január végén az a 10 számból álló mellékletsorozat paktum aláírónk, a Rábavidék címû kétheti lap kiadásában. A mikro-régiós újság

Részletesebben

EZERARCÚ NÉPFŐISKOLA FELNŐTTKÉPZÉSI TANÁCSKOZÁS. TESSEDIKKEL A XXI. SZÁZADBA Második Esély Népfőiskola

EZERARCÚ NÉPFŐISKOLA FELNŐTTKÉPZÉSI TANÁCSKOZÁS. TESSEDIKKEL A XXI. SZÁZADBA Második Esély Népfőiskola A mi szerepünk alig több rendezésnél, rendszerezésnél, adminisztrálásnál és az erők helyes ökonómiájának érvényesítésénél. (Karácsony Sándor:Új Szántás, 1948) EZERARCÚ NÉPFŐISKOLA FELNŐTTKÉPZÉSI TANÁCSKOZÁS

Részletesebben

Telefon : 06 94/520-100 Fax : 06 94/328-148 www.szombathely.hu

Telefon : 06 94/520-100 Fax : 06 94/328-148 www.szombathely.hu - FELJEGYZÉS Kapcsolatok Bizottságának ülése Helyszín: Városháza földszinti tanácskozója -án 13.30 óra Oldalak száma: JELENLÉTI ÍV NÉV ALÁÍRÁS MEGJEGYZÉS Horváth György elnök Ágh Péter Eck-Varga Zsuzsanna

Részletesebben

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke Szám: 318-2/2007. ELŐTERJESZTÉS A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági

Részletesebben

É ö é ö ő é é ű í é ö é é é é ő é é í Ő Ő Ő é ö ö é é ö ő é É é é é é é é é é í é é ö é é é é Ö é é é é é é ö Ü é é ö é é é é í é é é é é é é é ö é é é é Ö Ö í í é é ö é é é é é ő é é é ö é é ő é é ő é

Részletesebben

A kiadvány kereskedelmi forgalomba nem hozható! Dunaújvárosi Főiskola I 2014. május 26.

A kiadvány kereskedelmi forgalomba nem hozható! Dunaújvárosi Főiskola I 2014. május 26. A kiadvány kereskedelmi forgalomba nem hozható! Dunaújvárosi Főiskola I 2014. május 26. Esélyegyenlőségi Konferencia Esélyegyenlőségi Konferencia A TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0051 számú, Tudományos eredmények

Részletesebben

2011. december 5 2011. december 18.

2011. december 5 2011. december 18. 2011. december 5 2011. december 18. Tartalom: I. Pályázatok oktatási intézmények számára Folyamatban lévő pályázatok I.1. V. Szakma Sztár Verseny...3.oldal I.2. Nevelési intézmények fejlesztése Új Széchényi

Részletesebben

KŐSZEG INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. I. kötet: Megalapozó vizsgálat

KŐSZEG INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. I. kötet: Megalapozó vizsgálat Pro Via 91 Kft. 1034 Budapest, Szomolnok u. 14. KŐSZEG INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA I. kötet: Megalapozó vizsgálat Projekt azonosító: NYDOP 6.2.1/K 13 2014 0002 Nyugat Dunántúli Operatív Program

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. február 24-i ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. február 24-i ülésére TARTALOMMUTATÓ. Turisztikai fejlesztési projekttervek. 2. A Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum 206. évi munkaterve. 3. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 205. évi munkájáról szóló beszámoló. 4.

Részletesebben

Projektmenedzsment Hírlevél

Projektmenedzsment Hírlevél PMI Budapest, Magyar Tagozat Projektmenedzsment Hírlevél 2010 október Hírlevelünk tartalmából: Üzenetünk (2. oldal) Aktuális rendezvények (4.. oldal) PMSZ/PMI elnökségi információk (5. oldal) Projektmenedzsment

Részletesebben

A Gencsapáti Művelődési Ház és Könyvtár beszámolója a 2011. év szakmai munkájáról. Helyzetelemzés

A Gencsapáti Művelődési Ház és Könyvtár beszámolója a 2011. év szakmai munkájáról. Helyzetelemzés Mottó: Hagyomány és megújulás A közösségekre épített kulturális stratégia A Gencsapáti Művelődési Ház és Könyvtár beszámolója a 2011. év szakmai munkájáról Tárgyi feltételek: Helyzetelemzés Az elmúlt évben

Részletesebben

Ü ű í í Í ű í í í ű í Í í í í ú Ü Ü í É í ű í Í Ö Í ú ű Ö í ú ű í Ö í É í í í í É Ö É É Ö í í Í É í Ö í í í í ú ú ú í ú í ú É í í í í í Ö í í É í í Ö í í í í í í í í í í í í í Ö Ö Ö í í ú Í Ö Ö í í í

Részletesebben

É ő é é ő ő ö ú é é é é é é é ő é é é ű é ö é é é é ő é é é é é ő ő é ő ö é é ö ő ú é é ő é é ő é ő é é ű é ő é é é ő ú ú é ö é ő é é é ő é é ö é é ö ő é é é ö ö é ő ö é ő é é é ü ö é ő é é ö é ő ő é é

Részletesebben

Köszöntõ. Útitárs 8. szám

Köszöntõ. Útitárs 8. szám Útitárs 8. szám 3 Köszöntõ Karriertervezési kiadványunk nyolcadik, egyben utolsó számának példányát tartjátok kezetekben. Két évvel ezelõtt megkezdett munkánk záró szakaszához értünk. Az eddigi számokban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. október 29.-i üléséről Határozat: 120 130. számú Rendelet: 18/2009. (X.30.) 19/2009. (X.30.) 20/2009. (X.30.) 21/2009. (X.30.)

Részletesebben

E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2009. 11/2009. (IV. 21.) 12/2009. (IV. 21.) 13/2009. (IV.

E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2009. 11/2009. (IV. 21.) 12/2009. (IV. 21.) 13/2009. (IV. OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORTBIZOTTSÁG 2009. április 21-ei ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 11/2009. (IV. 21.) bizottsági határozat arról, hogy a bizottság az Egyesített Óvodai Intézmény nevelőmunkájáról

Részletesebben

Napirendi javaslat. 4. Törvényességi felülvizsgálat vagyon rendelet módosítása. Előadó: jegyző

Napirendi javaslat. 4. Törvényességi felülvizsgálat vagyon rendelet módosítása. Előadó: jegyző J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 26-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Illési Sándor

Részletesebben

31. szám 2016. február hírmondó

31. szám 2016. február hírmondó 31. szám 2016. február hírmondó Kövessen minket a facebookon is! Ügyvezetői köszöntő Tisztelt Partnerünk! Gőzerővel dübörög tovább az év, ami mind a pályázatok világában, mind pedig cégünk életében is

Részletesebben

Meghívó a Magyar Jogász Egylet és a VOSZ közös konferenciájára

Meghívó a Magyar Jogász Egylet és a VOSZ közös konferenciájára Meghívó a Magyar Jogász Egylet és a VOSZ közös konferenciájára A Magyar Jogász Egylet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége 2012. október 16.-án (kedden) 9 órakor közös konferenciát tart

Részletesebben

Ö é ü ú é Ö é ü Ö é ü ú é é ü é é é Ö é ü ú é ü ü é é ú Í é ü é é é ü Í é é é é é ü é é é ú é ü ú Í é Í é ü é é é ü é é é é Í é é é é é é é é é é é é é é é é é é Í é é ú ú é Ö é ü é ú é é ü é é ü é ú ü

Részletesebben

REGIONÁLIS ÉRDEKVÉDELEM ALAPÍTVÁNY Nyíregyháza, Szabolcs u. 10. T: 42/413-040 Fax: 42/310-462 e-mail: revalap@hu.inter.net

REGIONÁLIS ÉRDEKVÉDELEM ALAPÍTVÁNY Nyíregyháza, Szabolcs u. 10. T: 42/413-040 Fax: 42/310-462 e-mail: revalap@hu.inter.net REGIONÁLIS ÉRDEKVÉDELEM ALAPÍTVÁNY Nyíregyháza, Szabolcs u. 10. T: 42/413-040 Fax: 42/310-462 e-mail: revalap@hu.inter.net KIEGÉSZÍTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSHEZ BESZÁMOLÓ A REGIONÁLIS ÉRDEKVÉDELEM ALAPÍTVÁNY

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL t zs ö K ta á B é g i Ön k o r m á ny za ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL 1. Évfolyam 2. Szám 2007. október Önkormányzati Híreink Tisztelt Bátaiak! A falunknak év végéig rendelkeznie kell településrendezési tervvel.

Részletesebben

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja Tisztelt Lakosok! Legyen játszótere Badacsonytördemicnek! A játszótér elnyeréséhez a Delikát 8 által indított mozgalomban mi is szeretnénk részt venni. Ehhez csupán az szükségeltetik, hogy a Delikát 8

Részletesebben

É É ö ű ő ő ü ö ü ö Í ú ö ö ö ö ú ö ü ö ö ö ö ö ü ö ö ő ö ö ö ő ő ú ö ö ő ő ő ő ü ő ő ö ő ö ö ö ő ú ő ö ö ü ö ö ö ő ú ö ö ő ő ő ő ű ú ő ö ő ő ő ő ü ő ő ö ú Ü ő Í ö ö ö ö ő ő ő ö ö ö ö ö ü Í ö ő ő ő ő ö

Részletesebben