Kedves Olvasó! Kedves Olvasók! Kedves Diákok!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kedves Olvasó! Kedves Olvasók! Kedves Diákok!"

Átírás

1 Belső terjesztésű kiadvány év I. szám Köszöntő Kedves Szerkesztőség! Egy intézmény számára mindig nagy öröm, ha vannak olyan fiatalok és támogató pedagógusok, akik fontosnak tartják, hogy összegezzék az iskolában folyó eseményeket, hírt adjanak az újdonságokról, közelebb hozzák az olvasót az iskola mindennapjaihoz, ráirányítsák a figyelmet a kortársak számára fontos témákra, kérdésekre, munkájuk révén bemutassák az intézmény közösségét! Megköszönve az igényes munkátokat, sok örömet és sikert kívánok a választott tevékenységetekhez, hiszem, hogy sokat adtok a közösségünknek, és Ti is sokat tanultok belőle. Köszönöm. Kedves Olvasó! Szeretettel és büszkeséggel köszöntöm az intézményünket, a diákjainkat bemutató újság hasábjain. A sokszínű és sokoldalú tudósításokból teljesebb képet kaphat az intézményünk szellemiségéről, munkájáról, hétköznapjairól és ünnepeiről. A Suliság mindenről tudósít, ami foglalkoztatja a diákjainkat, illetve ami velük történik. Az újság olvasása közben remélhetőleg mindenki még teljesebb képet kap a Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskoláról! Kellemes kikapcsolódást, jó szórakozást kívánok! Szöllősi Zoltánné intézményvezető Sziasztok! Köszöntünk Benneteket! Kedves Olvasók! Kedves Diákok! Ez az újság azért jött létre, hogy beszámoljunk nektek az iskolánkban történt eseményekről, az elért eredményekről, és foglalkozzunk a minket érintő fontosabb témákkal. Nagyon sok szeretettel állítottuk össze nektek ezt a kiadványt, és reméljük, szívesen fogadjátok. Arra kérünk benneteket, hogy ha van olyan téma, amiről szívesen olvasnátok vagy, ha szeretnétek a szerkesztőséghez csatlakozni, írjátok meg a mullerg@index.hu címre. Szerkesztőség

2 Suliság iskolai életünk szép pillanatai Családi Nap Interjú Baross Ádámmal Borongós, esőre hajló időben került sor szeptember 26-án, szombaton a Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola által szervezett Családi Napra. A programok több helyszínen zajlottak, a fő helyszínen 10 órakor kezdődtek az események: először Szöllősi Zoltánné igazgató néni felavatta az első osztályos tanulókat, majd az iskolai kórusok, valamint az igazi unikumnak számító citerazenekarunk megszokott színvonalas műsora következett, melyet Giricz Eszter, iskolánk korábbi tanulójának moderntánc műsora váltott. A műsorvezető Scharek Zsuzsa néni volt. A színes, változatos rendezvényen iskolánk szertornacsapata is fellépett. A tanulók zenei koreográfiára A Családi Nap egy jól sikerült könnyűzenei koncerttel zárult, ahol iskolánk tanulója, Baross Ádám vezette háromtagú formáció lépett fel. A koncert után került sor a beszélgetésre: - Ádám, miért a zongorát választottad hangszerednek? különböző akrobatikai elemeket adtak elő. Az ugróköteles csoport műsora után a népi - Azért, mert ez az egyetlen táncosok fellépését (Kisköcöle, Köcöle, Kisborica, Borica, Rege) csíptük el, melynek kapcsán tudósítónknak több hangszer, amin, ha akarom, el tudok játszani egy operát, vagy kérdése is támadt, melyet Kalmár Tekla 6. osztályos egy dallamot, amihez szép tanuló válaszolt meg. Miben más, ha az iskolatársak, kíséret van. barátok előtt lépsz fel? - Ehhez a színvonalhoz - Én amikor táncolok, nem arra koncentrálok, hogy kik előtt lépek fel. mennyi gyakorlás kellett? - Nehéz volt felkészülni a produkcióra? - Hét éve kezdtem el, nagyon - Annyira nem. sokat gyakorlok, minimum napi - Milyen érzés a ruhát viselni? két órát. - Nehéz és szorít is, de a kinézetével meg vagyok elégedve. - Melyik eredményedre vagy a Nemcsak a nagy tornacsarnokban, hanem az iskolaépület legbüszkébb? I. szintjén (játszóház, testfestés) és a kis tornateremben is Mindegyikre! Például, mikor voltak programok. Tűzharc, pingpongverseny, ügyességi Balassagyarmaton versenyek és tanár-diák kosárlabda mérkőzés is partneremmel négykezes színesítette a rendezvényt. zongorázásunk eredményeként A nagy tolongás azonban nem itt, hanem a büfében volt, első helyet szereztünk. ahol bónért nagyon finom süteményeket és italokat lehetett kapni. - Mik a távlati céljaid? Ismét nagyon népszerű volt a láthatatlan kiállítás Rita - Felnőtt koromban karmester nénivel a pincében. szeretnék lenni. Annyi program volt, hogy csak a teljesség igénye nélkül lehet írni róla, mindenesetre elmondható, hogy a baljós (Varga Laura) időjárási előzmények ellenére nagyon jó hangulatúra Szerkesztőségünk sok sikert sikeredett a családi rendezvény. Az összeállítást Árki Lili, Bodor Betti, Horváth Fanni és Varga Laura kíván (6. c.) Baross készítették. Ádámnak további zenei fejlődéséhez és életcélja megvalósulásához.

3 Suliság iskolai életünk szép pillanatai Adtunk vettünk, ünnepeltünk A tavalyi rendezvénnyel ellentétben az idei tanévben a tornacsarnokban tartottuk az adventi vásárt. Körülbelül gyermek és néhány kézműves árusított. Iskolánkba látogatott a hó! Téli életképek Az ebédlőben különféle finom sütiket és italokat lehetett fogyasztani, amelyekért bón-nal lehetett fizetni. A kis tornatermet egy óriási karácsonyfa ékesítette, amelyet (leginkább) az alsósok díszítettek fel. Az itt megtartott ünnepséget az igazgató néni köszöntője nyitotta meg, majd az első osztályosok adták meg az ünnep alaphangulatát. (Laura, Lili, Fanni és Betti) A fotókat Árki Lili és Bodor Betti készítette. Ritka vendéggé vált Magyarországon a hó, de azért idén is jutott tanulóinknak a tél örömeiből. Az ember komédiája Színházkritika Öröm volt látni az idei első, iskolánk által szervezett színházi előadáson, hogy a Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola diákjai megtöltötték a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy-termét. Nos, nekem az a véleményem, hogy az Ember komédiája (rendezte: Kszel Attila) kimondottan jó volt. A vicces és a szomorú jelenetek váltogatták egymást, és fel lehetett benne fedezni romantikus részeket is. A darab arról szólt, hogy volt két angyal és két ördög. Az angyaloknak az volt a feladata, hogy az embereken segítsen, az ördögöknek pedig, hogy elbuktassa őket. Volt kilenc próba, abból nyolcban az ördög volt sikeres, ám az utolsót az angyalok nyerték, (és így az emberiség jövője biztosítva lett. a szerkesztő megjegyzése) A színészek (Bede Fazekas Csaba, Kovács Gergely, Huber Gabriella és mások) nagyon jól azonosultak a (vicces) szerepekkel. Különösen a Lucifer szerepét játszó Rupnik Károly játéka volt emlékezetes számomra. A színpadi díszlet nagyon változatos volt. Nekem nagyon tetszett az előadás, ezért mindenkinek ajánlom. Bangha Benjamin 3

4 Suliság ahol a tehetség születik Beharangozó: Következő számunkban az ugróköteles csoportunk mutatkozik be, akik szintén szép eredményeket értek el a Szentesen rendezett országos csapatbajnokságon és a Zákányszéki Országos Magyar Bajnokságon. A szentesi versenyen Horváth Liza és Zsoldos Lili mini párosban 2. helyezést ért el, ugyanott iskolánk csapata formáció összetett 3. helyen végzett. Folytatás újságunk 2. számában Feltornáztuk magunkat! Mégpedig megyei első helyre! Ez a cikk ugyanis abból az alkalomból íródott, hogy iskolánk szertornacsapata az idei tanévben első és második korcsoportban is megnyerte a megyei torna diákolimpiai bajnokságot és bejutott az országos elődöntőbe. A sikert az első kategóriában (1-2. osztály) a Kovács Kata, Bogdány Dóra, Mátyás Dóra, Ihász Boróka Liza, Géczi Zsófia, Deli Nóra összetételű csapat érte el, míg a másodikban (3.-4. osztály) a Kovács Piroska, Máthé Melinda, Schmid Réka, Józsa Kata, Szombathelyi Rebeka, Fehér Szonja alkotta team verte a mezőnyt. Az előbbieknél Kovács Kata, míg az utóbbiaknál Kovács Piroska egyéni összetettben is nyert, így valóságos aranyeső hullott tanulóinkra. Dr. Kovácsné Juhász Mártától, szertornacsapatunk edzőjétől megtudhattuk, hogy 4 éve kezdődött meg a tervszerű munka, amely idén hozta meg az eredményét. Heti két edzéssel készülnek sportolóink a diákolimpiára, ahol az említett első helyeken kívül még sok szép eredmény született. Ezek közül néhány érdekesebb eredmény: Az első korcsoportban B csapatunk (Kovács Réka, Nagy Csenge, Gyűrűsi Zsófia, Mátyás Borbála) 3. helyezést, a II. korosztályban (Horváth Zita, Gódor Emese, Tóth Emma, Pálfi Boglárka, Varga Veronika) 4 helyezést ért el. Egyéni összetettben a kisebbeknél Mátyás Dóra (3. hely), Mátyás Borbála (5 hely.), Gyűrűsi Zsófia (6. hely), míg a nagyobbaknál Schmid Réka (4. hely) és Fehér Szonja (5. hely) ért el szép eredményt. A III.-IV. korcsoportban (5. 8. éfolyamosok) 4. helyezést szereztünk (Horváth Fanni, Fekete Luca, Nagy Bogáta, Vörös Dorina, Keresztes Regina). Folytatása is lehet a történetnek, ugyanis Márti néni elmondása szerint a diáksportban sikeres versenyzőink a Győri Atlétikai Club tornaszakosztályának színeiben sportolhatnak majd, és erre már van is példa, mert az egyesület női szakágához igazolt már Gyertyás Réka is, aki tudása alapján a sportág legmagasabb szintjét képviseli, és már országos egyesületi versenyen is dobogóra állhatott. Mindenesetre folytatás biztos, hogy lesz, mert márciusban Szombathelyen, az országos elődöntőn szurkolhatunk tornászainknak 4

5 Suliság szárnypróbálgató Ludván Petra (5. b.) Ó az osztályközösség! Ó az osztályközösség! Ez a csodálatos társaság mindenféle titkokkal, életre szóló barátságokkal, szerelmekkel. Sok kellemes, boldog, nagy, szívszorongató valóságot rejt. Mikor először belépünk ebbe a közösségbe, számos gondolatok kavarognak a fejünkben. Jók és rosszak is. A jók közül erre gondolunk: Biztos hogy: kedves tanárok lesznek, rendesek az osztálytársak, megtalálom a szerelmet. Amikor a rossz dolgokról beszélünk, erre gondolunk az első nap: ááá, hogy nézek ki? vagy béé nem fogadnak be! másképp céé CSÚFOLNAK BRÜHÜHÜ Tulajdonképpen miért gondoljuk ezeket? Mert ilyenek vagyunk, pánikolunk, egyszerre örülünk és sírunk. Az biztos (hatásszünet), hogy az osztályra mindig számíthatunk. Következő számunkban várjuk írásaitokat iskolánkhoz kapcsolódó témákban! Próbálkozzatok bátran! 5

6 Suliság Mi vagyunk (szerkesztőség) Újságunk következő számában várjuk osztályok, baráti társaságok szelfijeit!! (Ne feledjétek, az iskolában a mobiltelefont csak az órák után lehet bekapcsolni!!!) 6

7 Suliság fórum Mi a véleményem a Facebook-ról? Napjainkban a virtuális világ egyik legvitatottabb helye a Facebook közösségi oldal, amely számos pozitívuma mellett sok negatív érzést is kivált. A 8. c. osztályt kértük fel, írják meg véleményüket a 2004 óta működő szolgáltatásról. A vélemények összesítése után kiderült, általában mindenki egyetértett abban, hogy a közösségi oldal nagy értéke, hogy megkönnyíti a kapcsolattartást, és kiválóan használható üzenetküldésre is. Az érdekesebb vélemények közül szemezgettünk: Horváth Petra: Sok barátoddal tudsz a Facebook segítségével beszélgetni, viszont elveszi a gyerekek figyelmét a tanulásról. Ez utóbbit említi Bogdány Anita is, aki a jó és a rossz oldalát is boncolgatja a közösségi oldalnak: Lehet ismerkedni is, képeket feltölteni és meg lehet nézni, hogy hány embernek tetszik, és hogy mi a véleményük róla. Viszont a kisebb gyermekek olyan képeket is láthatnak, ami nem nekik való, illetve a képeket el is lehet lopni. Nagy Márk: Ha nem lenne a Facebook, akkor sok ember nem is beszélne a másikkal. Kádár Soma: Kisebb társaságok beszélgetésére is alkalmas, viszont csomó szabadidőt elvesz. Így gondolta ezt Burkus Barnabás is, aki hozzátette: Függőséget okozhat, eltörli a személyes kapcsolatokat. Hadobás Martin és Tanos Áron: Hátránya, hogy vannak vírusok, amelyek nem kívánt objektumokat (kép, videó) osztanak meg, amire rákattintunk. Lőrincz Gergely: Én nem követem a mostani mainstream trendeket, csak néhány képem van fenn, például a profilképem. Nem is vagyok aktív facebook-os, ha nem lenne rajta néhány ismerősöm, akivel a kapcsolatot tartom, nem is használnám. Takács Amira: Előnye, hogy tudok híreket olvasni sztárokról, jó a kapcsolattartásra, viszont zavaró a sok játékmeghívás. Kovács Bettina: A Facebook egy nagyon népszerű alkalmazás, amivel távolsági beszélgetéseket lehet folytatni. Sokan használják képek mutogatására, de az emberek többsége inkább a chat részét használja. Haicinger Iván: Nagyon idegesítőek a like vadászok, akik 5 naponta váltják a profilképeiket. Pápai András: Kapcsolattatásra és híreket olvasni tökéletes, de nem szeretem, ha valakik egymás közötti háborúzásra használják, mert jó barátokat lehet elveszíteni. Tarsoly Zsombor a végén rátette a pontot a téma végére: A Facebook szerintem jó dolog, csak XXXXX (törölt kifejezés, helyette: gyengébb képességűek a szerk.) kezében elég veszélyes lehet, mert sokszor félrevezető információkat is tartalmaz. Akinek ennyi vélemény nem elég, az nézze meg Béla, Pista és Pam kutya videóját a Facebook-ról az Interneten. A vitafórum anyagát a 8. c. osztályosok készítették Következő számunkban a Youtube videómegosztó oldalról tervezünk vitafórumot tartani. 7

8 Helyszín: Az iskola udvara, kb. 250 néző Időpont: október 2. Suliság sportrovat Tanár Diák 4-9 Csapatok: Tanár: Ludván Balázs - Dr. Kovácsné Juhász Márta, Szij Réka, Boda István, Gaál F. Szabolcs, Zakariás Péter, Müller Gábor Diák: Pápai András - Tanos Áron, Dóka Ármin, Kádár József Soma, Horváth Ambrus, Bakos Ágoston Imre Vezette: Dr. Kovács Péter Gólszerzők: Tanos Áron (3), Bakos Ágoston (3), Horváth András (2), Kádár József Soma, illetve Boda István (2), Zakariás Péter, Müller Gábor A meccs kezdetét jelző sípszó után a diákok csapata erősen kezdett és az ötödik perc környékén Bakos Ágoston meg is szerezte a vezetést. A tanárcsapaton látszott az összeszokottság hiánya. István bácsi gólja és Péter bácsi skorpiója csak szépségtapaszt jelentettek, mert az eredmény már 4 1 volt, a diákok javára. A 2. félidő eleje sem hozott változást, ezért tovább nőtt a tanulók előnye. A félidő derekán a pedagógusok beleerősítettek, s ez, ha izgalmassá nem is, de látványossá tette a véghajrát. A frenetikus hangulatot az okozta, hogy a felső tagozatos szurkolókórust gyakran elnyomta a meglepetésre a tanárcsapatnak drukkoló alsó tagozatos szurkolótábor, akik valódi arénahangulatot teremtettek a mérkőzés ideje alatt. A végeredmény 9 4 lett, amely a diákcsapat tudását és összeszokottságát dicséri. Mindkét csapat erősen várja a tavaszi visszavágót. A tudósítást a 8. c., a képeket Nagy Anikó készítette. B33 az atomkosárlabda A gyors, pörgős játékmenetéről híres sportágban is szép sikert ért el iskolánk, tudniillik Panácz Attila tanár úr arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei versenyen 2. lett a Kiss Levente (8. b.), Dallos Márton (8. a.), Kovács Dániel (8. c.) és Jóföldi Máté (7. c.) összetételű csapat, így bejutott a szombathelyi országos elődöntő mezőnyébe. Gratulálunk a csapatunknak! 8

9 Suliság Ti küldtétek Kedves Olvasóink! Mostanság népszerűek a főzőműsorok, ezért újságunk következő számaiban szeretnénk kedvenc receptjeiteket bemutatni. Ha van kedvetek, írjátok meg, és küldjétek be a mullerg@index.hu címre! Most kedvcsinálónak egy egészséges ital receptjét mutatjuk be. Hozzávalók: Laura Smoothie receptje - fagyasztott gyümölcs - 2 db banán - 100% narancslé 1. lépés: A fagyasztott gyümölcsöket kiöntjük egy tálba (nekünk tetsző mennyiségben) majd hagyjuk kiolvadni. 2. lépés: A 2 banánt darabokra tördelve tegyük a tálba a gyümölcsökhöz, majd kézi mixerrel keverjük folyékonyra. 3 lépés: Öntsük hozzá a narancslevet, és közben egy kanállal addig keverjük, amíg ihatóvá nem válik. (Varga Laura) Kedves Alsósok! Nagyon sok tehetség van köztetek, ezért várjuk jól sikerült rajzaitokat, amelyekből a legjobbakat a teljesség igénye nélkül megjelentetjük! Bácsi Marinetta (2. c.) Lovacska című rajza 9

10 Suliság Galéria A galéria (Paray Dorina, Mozbauer Panna, Stier Adrienn, Schwéger Krisztina csodálatos alkotásai) összeállításában közreműködött Szombathelyiné Takács Márta tanárnő. Impresszum A Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola diák és iskolaújságja (belső terjesztésű kiadvány) Felelős kiadó: Szöllősi Zoltánné intézményvezető Szerkeszti a szerkesztőbizottság (főleg 6. c. és 8. c., de bárkit szívesen fogadunk!) A szerkesztőséget segítő tanár: Müller Gábor 10

Kedves Olvasók! Kedves Diákok!

Kedves Olvasók! Kedves Diákok! Belső terjesztésű kiadvány Témáink: Bemutatkozik két új tanárunk Közeledik a Tátika 2016. év II. szám A lap arca: 2016 tavasz nyár Németh Dorina (6. b) Ugróköteleseink sikerei 10. streetball bajnokság

Részletesebben

Iskolagyűlés 2015.10.20.

Iskolagyűlés 2015.10.20. Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva

Részletesebben

BARÁTUNK A KÖNYV VETÉLKEDŐ

BARÁTUNK A KÖNYV VETÉLKEDŐ 2. ÉVFOLYAM, ÁGACSKA, ÖSSZESÍTETT Csapat Név Csapat Tagok Felkészítő Neve PÖSZE EGÉR VILLÁM MACKA OKOS GOMBÁK PÖSZE EGEREK SZUPER HÁROM ÁG A HÁROM KACSA PILLANGÓ SZÉLVIHAR EGÉRKE GYŐZTES KACSÁK LEPKE LENKE

Részletesebben

Szeptemberi eredményekkel leginkább sportolóink büszkélkedhetnek.

Szeptemberi eredményekkel leginkább sportolóink büszkélkedhetnek. Szeptemberi eredményekkel leginkább sportolóink büszkélkedhetnek. Először is labdarúgóink kergették a labdát sikeresen. Fehér Csanád és Sápi Domán 5.b osztályos tanulók Svédországban, a Gothia Cup Ifjúsági

Részletesebben

Fiúk. I.kcs. II. kcs.

Fiúk. I.kcs. II. kcs. A Szegvári Forray Máté Általános Iskola tornatermében a 24. alkalommal megrendezett Forray Tornán 36 csapat 229 általános iskolás korú tornásza mutatta be szertorna gyakorlatait a szép számmal összegyűlt

Részletesebben

******************************************************************

****************************************************************** Els évfolyam 1. szám 2015. szeptember-október ****************************************************************** Ismét itt az iskolaújság! Újból létrejött a Lila Suli diáklapja! A közremköd fszerkesztk,

Részletesebben

Bendegúz Levelező Verseny. Rátermettség tantárgyból I. helyezést ért el Farkas Gergő 8. a

Bendegúz Levelező Verseny. Rátermettség tantárgyból I. helyezést ért el Farkas Gergő 8. a Bendegúz Levelező Verseny országos döntő Rátermettség tantárgyból I. helyezést ért el Farkas Gergő 8. a A TIT Kossuth Klub Egyesület a 2008-2009-es tanévre meghirdette az Ember- Föld- Világegyetem IV.

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyar nyelv és irodalom Várhatóan tanítják: Dr. Kalina Katalin Novák Anna Dorina 11.A Piros Virág 11.C Koppányi Eszter 11.D Radó Nikoletta 12.A Zalasch Bernadett Julianna 12.A Kocsis Dóra Katalin 12.B

Részletesebben

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten 1 Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten Áldás, békesség! Szeretettel köszöntök mindenkit az Arany János Református Általános Iskola

Részletesebben

II. Magvető Kupa. Gyula, Várfürdő, 2012.03.23.

II. Magvető Kupa. Gyula, Várfürdő, 2012.03.23. II. Magvető Kupa Gyula, Várfürdő, 2012.03.23. A verseny védnökei Dr. Görgény Ernő, Gyula város polgármestere Nagytiszteletű Baráth János református lelkipásztor Varga Ottó, igazgató Dr. Nagyné Sullay Márta,

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Megyei eredmények. Angol. Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Megyei eredmények 2014. Megyei Angol Verseny (a Gyakorló Iskola szervezésében):

Megyei eredmények. Angol. Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Megyei eredmények 2014. Megyei Angol Verseny (a Gyakorló Iskola szervezésében): Megyei eredmények Angol Megyei Angol Verseny (a Gyakorló Iskola szervezésében): 7. évfolyam: 2. helyezett Takács Hanna 7. A Lőrincz Andrea 3. helyezett Tamás Kristóf 7. A Lőrincz Andrea 5. helyezett Simon

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV

EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV Balatonszabadi, 2014. Szeptember 26. Pedagógiai célok Célunk, hogy a kialakított programokkal, játékainkkal gyermekeknek emlékezetes és vidám időtöltést, felhőtlen

Részletesebben

Márkói Tükör. Márkói Nyugdíjasok Egyesülete. Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta HÍREK

Márkói Tükör. Márkói Nyugdíjasok Egyesülete. Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta HÍREK Márkói Tükör Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta XXII. évfolyam 11. szám HÍREK A KEOP 5.7.0 energetikai pályázat munkálatai a műszaki terület átadását követően még ezen a héten megkezdődnek.

Részletesebben

Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - II. korcsoport

Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - II. korcsoport Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - II. korcsoport L Atlétika II. kcs. OD 2011 Tatai Edzõtábor 2011.05.31. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 Máté Gréta 2000 Bem József Általános

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Mővészeti Iskola kihelyezett tagozatának mővészeti felvételérıl.

HIRDETMÉNY. A Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Mővészeti Iskola kihelyezett tagozatának mővészeti felvételérıl. HIRDETMÉNY A Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Mővészeti Iskola kihelyezett tagozatának mővészeti felvételérıl Felsıgöd tanár: Franczel Ágnes Bálint Emese Bodnár Janka Faludi Nóra Ferenci

Részletesebben

P E V I. Szemünk fényei. Színkeveréses virágültetés. Színes tojások Pilvax Színes 48. 2015. 1. szám

P E V I. Szemünk fényei. Színkeveréses virágültetés. Színes tojások Pilvax Színes 48. 2015. 1. szám P E V I 2015. 1. szám 2 0 1 5. A N E M Z E T K Ö Z I F É N Y É V E Fé n y e s e r e d m é n y e k Ve r s e n y e k Szemünk fényei Fa r s a n g Színkeveréses virágültetés Színes tojások Pilvax Színes 48

Részletesebben

DIÁKOLIMPIA 2014-2015 TANÉV - CSONGRÁD MEGYEI DÖNTŐ Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda, 2015. február 11.

DIÁKOLIMPIA 2014-2015 TANÉV - CSONGRÁD MEGYEI DÖNTŐ Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda, 2015. február 11. 1. KORCSOPORT DIÁKOLIMPIA 2014-2015 TANÉV - CSONGRÁD MEGYEI DÖNTŐ Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda, 2015. február 11. JEGYZŐKÖNYV 50 fiú gyors 1 Kószó Martin 2006 Szeged Béke Utcai 36,87 2

Részletesebben

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE FELKÉSZÍTŐ TANÁR Felső tagozat Fekete Laura 8.a megyei 2. Gárdonyi megyei fordítóverseny - angol Kalmár Mária

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE FELKÉSZÍTŐ TANÁR Felső tagozat Fekete Laura 8.a megyei 2. Gárdonyi megyei fordítóverseny - angol Kalmár Mária NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE FELKÉSZÍTŐ TANÁR Felső tagozat Fekete Laura 8.a megyei 2. Gárdonyi megyei fordítóverseny - angol Kalmár Mária Családi Vivien 8.a megyei 7. Gárdonyi megyei fordítóverseny

Részletesebben

Homoki Klára 17 éves Tavasz a Bükkben. Homoki Klára 17 éves Ősz a Bükkben Martin János Szakképző Iskola, Miskolc Felkészítő tanár: Kissné Gémes Anetta

Homoki Klára 17 éves Tavasz a Bükkben. Homoki Klára 17 éves Ősz a Bükkben Martin János Szakképző Iskola, Miskolc Felkészítő tanár: Kissné Gémes Anetta Homoki Klára 17 éves Ősz a Bükkben Martin János Szakképző Iskola, Felkészítő tanár: Kissné Gémes Anetta Homoki Klára 17 éves Tavasz a Bükkben Martin János Szakképző Iskola, Felkészítő tanár: Kissné Gémes

Részletesebben

KEDVES SZÜLŐK! A 2014/2015-ös tanév eredményei

KEDVES SZÜLŐK! A 2014/2015-ös tanév eredményei 2015 KEDVES SZÜLŐK! Kiadványunkkal iskolánk életéről, az elmúlt év eredményeiről és az előttünk álló tanév eseményeiről kívánjuk tájékoztatni Önöket. Iskolánk statisztikai adatai Tanulók létszáma: 400

Részletesebben

Tel./Fax: 33-355-133 Mobil: 20-933-4109 20-454-6550 e-mail: mgurguli@zoltek.hu. Vágtató kupa 2012 NYERGESÚJFALU. Végeredmény

Tel./Fax: 33-355-133 Mobil: 20-933-4109 20-454-6550 e-mail: mgurguli@zoltek.hu. Vágtató kupa 2012 NYERGESÚJFALU. Végeredmény Tel./Fax: 33-355-133 Mobil: 20-933-4109 20-454-6550 e-mail: mgurguli@zoltek.hu NYERGESÚJFALU SE. Vágtató kupa 2012 NYERGESÚJFALU Végeredmény Rendezők: Zoltek SE. Kajak-Kenu szakosztály Négy Égtáj Túraegyesület

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Budapest XXI. kerületi Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95%

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 2 Németh Viktória 3 Kohányi Gergely Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 93% 4 Rákay Renáta Ferenczi Sándor Egészségügyi

Részletesebben

2013/2014. tanév - Versenyeredmények

2013/2014. tanév - Versenyeredmények 2013/2014. tanév - Versenyeredmények Magyar nyelv és irodalom, könyvtárhasználat Simonyi Zsigmond Kárpát-medence Helyesírási verseny Kolba Éva 7.b Négyesi Bernadett Kazinczy Szépkiejtés Verseny Bertalan

Részletesebben

Jó tanuló jó sportoló pályázat eredménylista

Jó tanuló jó sportoló pályázat eredménylista Jó tanuló jó sportoló pályázat eredménylista A Magyarország jó tanulója jó sportolója pályázat kapcsán Balog Zoltán miniszter úr döntése értelmében az alábbi döntés született. Azon pályázók, akik a pályázati

Részletesebben

LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Lippai Lapok. Élményekben gazdag félév

LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Lippai Lapok. Élményekben gazdag félév LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Lippai Lapok III. évfolyam, I. szám Élményekben gazdag félév A tartalomból: A jövő a tét Ilosvay Emlékverseny Karácsony Agrárbál Impresszum: Kiadó: Lippai János

Részletesebben

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny Kaán Károly Verseny 2012. április 13-án Tápiószelén megrendezésre került a XX. Kaán Károly megyei Természet és környezetismereti verseny. Diákjaink elért eredményei: 19. hely Hidy Gábor 6.c 26. hely Illés

Részletesebben

Tantárgy Verseny neve helyezés

Tantárgy Verseny neve helyezés Sorszám Tanuló neve Osztály Tantárgy Verseny neve helyezés Verseny szintje Felkészítő tanár, tanító neve 1. Ladányi Zsuzsanna 8.b angol London Bridge 01. országos Bagdi Judit 2. Szegfű Patrik 6.c szorobán

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

130-as terem (új szárny, 1. emelet)

130-as terem (új szárny, 1. emelet) 130-as terem (új szárny, 1. emelet) 1. Ambrus Ramóna Margit 1999-10-08 2. Bácskai Zsolt László 1999-09-10 3. Baki Réka 2000-04-24 4. Bakóczy Kira Orsolya 1998-01-06 5. Bakonyi Kinga Beatrix 2000-05-15

Részletesebben

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT Pécs, 2014. június 15-18. 1 2013/2014. TANÉVI LEÁNYOK Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Bács-Kiskun Kecskeméti Művészeti

Részletesebben

A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket:

A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: 2008. szeptember 1-jén 32 kíváncsi, izgatott és talán egy kicsit megszeppent gyerek érkezett az 5.a osztályba.

Részletesebben

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XV. évfolyam 8. szám 2015. november Családszinódus után 2015. október 4-25. között tartották Rómában a XIV. Püspöki Szinódust, melynek témája a család

Részletesebben

Nyelvvizsga-eredményeink a 2015/2016-os tanévben

Nyelvvizsga-eredményeink a 2015/2016-os tanévben Nyelvvizsga-eredményeink a 2015/2016-os tanévben 9. D osztály FELSŐFOKÚ NYELVVIZSGÁK Ferracci Simone angol felsőfokú C 10. B osztály Ténai Éva angol felsőfokú A 12. A osztály Gazsi Bettina angol felsőfokú

Részletesebben

Tanulóink budapesti és országos tanulmányi és sporteredményei 2010/2011. tanév. Név Verseny Helyezés Sós Rozália

Tanulóink budapesti és országos tanulmányi és sporteredményei 2010/2011. tanév. Név Verseny Helyezés Sós Rozália Tanulóink budapesti és országos tanulmányi és sporteredményei 00/0. tanév Név Verseny Helyezés Sós Rozália Play and Win! angol országos levelező Molnár Tamás Veszteg Alexandra, Horváth-Szabó Krisztina,

Részletesebben

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából. Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes

Részletesebben

1. Szabó Dóra 1 pzóza Czeglédiné Juhász Ildikó Pais Dezső Általános Iskola

1. Szabó Dóra 1 pzóza Czeglédiné Juhász Ildikó Pais Dezső Általános Iskola ALSÓS VERS- ÉS PRÓZAMNDÓ VERSENY 1.-2. ÉVFOLYAM EREDMÉNYE Helyezés Tanuló Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus Iskola 1. Szabó Dóra 1 pzóza Czeglédiné Juhász Ildikó Pais Dezső Általános Iskola 2. Óvári

Részletesebben

2002/2003-as tanév versenyeredményei. Aszalós Krisztina, Busi Alma Mater Oktatási Központ Száraz Anna 5.b 13.

2002/2003-as tanév versenyeredményei. Aszalós Krisztina, Busi Alma Mater Oktatási Központ Száraz Anna 5.b 13. Tantárgy Helyezés Tanuló neve Megnevezés Szint Felkészítő nevelő 6. Gaál Ramónia 6.a Kisokos 2000 angol verseny országos Fodorné Nagy Erika 3. Kanyó Attila 4.b Kisokos 2000 angol verseny országos Aszalós

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 113-2/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. február 15- én /hétfőn/ 17.00 órai kezdettel

Részletesebben

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók Öveges József Kárpát-medencei fizikaverseny 1. Sütő Martin SÁIK Székhelyintézmény, Darvas

Részletesebben

2004 és utána született fiúk 7 éves és fiatalabb

2004 és utána született fiúk 7 éves és fiatalabb 2004 és utána született fiúk 7 éves és fiatalabb 10:00 500m 1. Tomka István 2005 Püspökladány, Optimit Hungária 1:28 2. Papp Zsigmond 2004 Berettyóújfalu, II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. 1:28 3. Madar Krisztián

Részletesebben

Palatábla 2016. március 11. Így láttuk mi - ünnepi kiadás. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT RÓLUNK SZÓL! Ünnepi különkiadás. 2016. március11.

Palatábla 2016. március 11. Így láttuk mi - ünnepi kiadás. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT RÓLUNK SZÓL! Ünnepi különkiadás. 2016. március11. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT RÓLUNK SZÓL! Ünnepi különkiadás 2016. március11. Projektnap 1 Tisztelt Olvasóink! Önök most iskolaújságunk rendkívüli ünnepi kiadását olvassák. Ebben a számban 1848. március 15-e

Részletesebben

Gratulálunk a második fordulóba jutott tanulóknak és felkészítő tanáraiknak! Várjuk a versenyzőket a tantárgyaknál megjelölt időpontokban.

Gratulálunk a második fordulóba jutott tanulóknak és felkészítő tanáraiknak! Várjuk a versenyzőket a tantárgyaknál megjelölt időpontokban. Gratulálunk a második fordulóba jutott tanulóknak és felkészítő tanáraiknak! Várjuk a versenyzőket a tantárgyaknál megjelölt időpontokban. Az általános iskolák 8. osztályos tanulóinak szervezett Neumann

Részletesebben

III. helyezett: Gál Csenge (7.o.) III. helyezett: Farkas Viktória (5.o.) III. helyezett: Ádám Dóra (4.o.)

III. helyezett: Gál Csenge (7.o.) III. helyezett: Farkas Viktória (5.o.) III. helyezett: Ádám Dóra (4.o.) Senki nem képes jobban megérezni valamit abból a pátoszból, mellyel Isten a teremtés kezdetén nézte kezének alkotásait, mint ti, Művészek, akik a Szépség alkotó mesterei vagytok. Ennek az érzésnek az utórezgése

Részletesebben

Országos Kézilabda. Kézilabda

Országos Kézilabda. Kézilabda Országos Kézilabda 2014. június 15-18. között Pécsett, az Országos Diákolimpia összevont labdajátékok III. korcsoportos döntőjében. Iskolánk kézilabda csapata 5. helyezést ért el. A csapat tagjai: Kassai

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 3. Némedi-Varga Tamás 2006 Győri Vizisport Egy. 1:06,90 4. Havas Balázs 2006 Gyulai Várfürdő Kft. 1:02,99 5. Sós Levente 2005 HÓD Úszó SE 1:04,98 6. Héjja Levente 2005

Részletesebben

I. Korcsoport (2005-ben vagy később születettek) FIÚ (50 m úszás, 1 km kerékpár, 0,5 km futás)

I. Korcsoport (2005-ben vagy később születettek) FIÚ (50 m úszás, 1 km kerékpár, 0,5 km futás) EMMI TRIATLON RÉGIÓS DIÁKOLIMPIA CSONGRÁD, BÉKÉS, BÁCS-KISKUN MEGYE ÉS NYÍLT VERSENY HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 2014. MÁJUS 10. EREDMÉNYEK I. Korcsoport (2005-ben vagy később születettek) FIÚ (50 m úszás, 1 km kerékpár,

Részletesebben

Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye

Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye A Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola 2014. október 22-én tizennyolcadik alkalommal rendezte meg a református iskolák tanulmányi versenyét.

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.13 (Zubor Attila - 2001)

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.13 (Zubor Attila - 2001) 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.13 (Zubor Attila - 2001) 1. Fekete Ferenc 1999 Székesfehérvár 0:58,09 526p 50m: 0:28,40 2. Végh István 1999 Veszprém 0:58,41 518p 50m: 0:28,58

Részletesebben

Palatábla 2015. április május. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL!

Palatábla 2015. április május. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL! Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL! 1 Versenyeredmények Tanítványaink közül többen is részt vettek a tavaszi tanulmányi versenyeken, amelyeket komoly felkészülés előzött meg. Költészetnapi szavalóverseny:

Részletesebben

Országúti Kerékpár Diákolimpia Országos Döntő - Mezőnyverseny Debrecen-Bocskaikert, 2016. április 23.

Országúti Kerékpár Diákolimpia Országos Döntő - Mezőnyverseny Debrecen-Bocskaikert, 2016. április 23. II. kcs.-a-fiú 1 1 176 TOMKA István Püspökladányi Kálvin Téri Ált. Isk. 00:18:05 33,18 km/h 4 2 177 TOMKA Ruben Püspökladányi Kálvin Téri Ált. Isk. 00:18:13 00:00:08 32,94 km/h 6 3 6 GUT Gábor Zaránd Berettyóújfalui

Részletesebben

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő 2014. november Beled Város Önkormányzatának hírei Születésnapi köszöntő A napokban köszöntöttük Seregély Bálintnét 90.születésnapja alkalmából. Otthonában kerestük fel Irma nénit Dr. Gál László jegyző

Részletesebben

MAR CALV ÁRO SI FŐIGAZ GATÓSÁG KOVÁCS MARGIT NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Kovács Margit Deutsche Nationälitate Grundschule

MAR CALV ÁRO SI FŐIGAZ GATÓSÁG KOVÁCS MARGIT NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Kovács Margit Deutsche Nationälitate Grundschule MAR CALV ÁRO SI FŐIGAZ GATÓSÁG KOVÁCS MARGIT NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA Kovács Margit Deutsche Nationälitate Grundschule 90 Győr, R é pce utca. - + 696 0 www.mfgyor.hu sporteredmények 0 0. TANÉV

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 1. futam 2. Kovács Tamás 2006 Triton Sport Egyes. 1:25,87 3. Mahovics Gergő 2004 Gyomae. ÚSE 1:13,8 4. Márki Szabolcs 2006 Tótkomlósi ÚE 1:15,0 2. futam 1. Karancsi

Részletesebben

Atlétikai Országos Minősítő Pályaverseny

Atlétikai Országos Minősítő Pályaverseny FORG-TECH KUPA Atlétikai Országos Minősítő Pályaverseny 2010. évi Békés Megye Nyílt, Serdülő Egyéni Bajnoksága Jász-Nagykun-Szolnok megye Csongrád megye - Békés megye Válogatott Viadala 2010. szeptember

Részletesebben

Református középiskolák XIII. nemzetközi atlétikai találkozója IV.-V.-VI. KORCSOPORT

Református középiskolák XIII. nemzetközi atlétikai találkozója IV.-V.-VI. KORCSOPORT Református középiskolák XIII. nemzetközi atlétikai találkozója IV.-V.-VI. KORCSOPORT Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Országúti Kerékpár Diákolimpia Országos Döntő - Egyéni összetett Debrecen-Bocskaikert, 2016. április 23.

Országúti Kerékpár Diákolimpia Országos Döntő - Egyéni összetett Debrecen-Bocskaikert, 2016. április 23. II. kcs. - A - fiú 1 176 TOMKA István Püspökladányi Kálvin Téri Ált. Isk. 7 pont 7 pont 14 pont 2 101 BOJTOR Csongor Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 3 pont 5 pont 8 pont 3 6 GUT Gábor

Részletesebben

7. Figedy János Ált. Isk. 7. EKF Gyakorló Általános Iskola. 8 Tinódi Sebestyén Tagiskola. 8. Balassi Bálint Általános Iskola

7. Figedy János Ált. Isk. 7. EKF Gyakorló Általános Iskola. 8 Tinódi Sebestyén Tagiskola. 8. Balassi Bálint Általános Iskola A kategória Csapatnév Csapattagok (évfolyam) címe Felkészítő tanárok Pontszám Helyezés Marczis Zentai 3325 Noszvaj, Triász Dósa Attila 7. Figedy János Ált. Isk. Ivády Tamásné 46 I. igen Bettina Márton

Részletesebben

ÚJLENGYELI ÚJ SZÓ. Adó 1% Idén is sok szeretettel várunk minden kedves újlengyeli lakost! Mozogjunk együtt újra! 2016. május 25.

ÚJLENGYELI ÚJ SZÓ. Adó 1% Idén is sok szeretettel várunk minden kedves újlengyeli lakost! Mozogjunk együtt újra! 2016. május 25. Adó 1% Kérjük támogassa adója 1%-ával az újlengyeli egyesületeket! Újlengyeli Diáksport Egyesület Adószám: 18662010-1-13 Újlengyeli Polgárőr Egyesület Adószám: 18280702-1-13 Vatya Népe Hagyományőrző és

Részletesebben

,,Tele vagyunk fiatallal,,

,,Tele vagyunk fiatallal,, t a v a s z t ó l õ s z i g,,tele vagyunk fiatallal,, Vakáció, szabadidõ: mindannyiunk iskolája! A nyári, a családi, közösségi idõtöltés, a táborok, minden, ami nem az iskolában, nem a televízióban, nem

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

Töprengő matematika verseny eredményei 2016. 03.09.

Töprengő matematika verseny eredményei 2016. 03.09. Töprengő matematika verseny eredményei 2016. 03.09. 2. évfolyam Maximális pontszám: 42 pont NÉV Pont Felkészítő tanár 1. Köcski Roland 38 Törökné veres Andrea Miskolci Görög Katolikus Általános 2. Rem

Részletesebben

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Tartalom Bemutatkozás... 3 Motiváció... 3 Diákbizottság... 4 Hunya Gréta - Alelnök és tudományos bizottsági tag... 4 Szalay

Részletesebben

Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond?

Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond? Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond? Az emberi figyelem nemegyszer elsiklik kisebb-nagyobb dolgok felett. Nagyon gyakran előfordul, hogy valamit bonyolultnak gondolunk, holott végtelenül

Részletesebben

Dobó kupa. Eger, 2014. november 29. Jegyzőkönyv

Dobó kupa. Eger, 2014. november 29. Jegyzőkönyv Dobó kupa Eger, 0. november. Jegyzőkönyv Versenybíróság / Umpires Elnök / President Vezetőbíró / Chief judge Előindító / Pre-starter Indító / Starter Célbíró / Finish Judge Stílusbíró / Style Judge Időmérők/

Részletesebben

Albel család genealógiája

Albel család genealógiája Albel család genealógiája Nem egyszer előfordult már, főként a mostani internetes és facebook-os közlések során, hogy azonos keresztnevek megtéveszthetik az olvasókat, ezért készítettem ezt a származási

Részletesebben

2013. február 25., hétfő Egyházi Biológia Angol 112-es szoba Bandzsal Dóra Református, Kmét 14.30 Ld. 02.27. Barta Zsuzsa Református, Kmét 14.30 Ld.

2013. február 25., hétfő Egyházi Biológia Angol 112-es szoba Bandzsal Dóra Református, Kmét 14.30 Ld. 02.27. Barta Zsuzsa Református, Kmét 14.30 Ld. 2013. február 25., hétfő 112-es szoba Bandzsal Dóra Református, Kmét 14.30 Ld. 02.27. Barta Zsuzsa Református, Kmét 14.30 Ld. 02.27. Basky Éva Református, Kmét 14.30 Ld. 02.27. Benke Ádám Református, Kmét

Részletesebben

EREDMÉNYEK / RESULTS 2010.12.12 / 15:53

EREDMÉNYEK / RESULTS 2010.12.12 / 15:53 1 4 5 7 50 m 100 m 150 m 200 m 250 m 300 m 350 m pont 1.100 férfi gyors - 3 kcs kat. - 1998 és 1999 születésűek 1 Csanádi Zsombor 1998 Székesfehérvár, Kodály Zoltán Általános 0:30,75 Iskola, Gimnázium

Részletesebben

Kategória A tanuló iskolája Évfolyam A tanuló neve (tanulók nevei) Felkészítő tanára Helyezés. 2 Molnár Botond Kajdi Mónika

Kategória A tanuló iskolája Évfolyam A tanuló neve (tanulók nevei) Felkészítő tanára Helyezés. 2 Molnár Botond Kajdi Mónika Molnár Botond Kajdi Mónika Osztovits Márton Sebestyén Fazekas Szilvia Ercin Tabita Molnár Márk Gyarmati Csenge Fazekas Szilvia Kollár Ádám Rosta Beáta Gránicz Gréta Leidingerné Fodor Mária Králik Karina

Részletesebben

Versenyeredmények 2012-2013-as tanév

Versenyeredmények 2012-2013-as tanév Versenyeredmények 2012-2013-as tanév ZRÍNYI ILONA ORSZÁGOS MATEMATIKAVERSENY -MEGYEI FORDULÓ Dél-Pest megye 4. hely Zahora Mary Jane 6.hely Szimet Soma 15. hely Velkei Ottó Díjazott Tanár: Feketéné Csorba

Részletesebben

Települési Információs Hírlevél

Települési Információs Hírlevél Települési Információs Hírlevél VIII. Évfolyam 1. Szám 2005. április-június SÁ R M ELL É K Köszöntjük községünk legifjabb polgárait: Született: Pantocsek Leon Dániel /Arany J. u. 10./ Koller Dóra /Dózsa

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

Magyar Vízilabda Szövetség SULI PÓLÓ Szervező Bizottság. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Tatabánya, 2014. június 11., 12.

Magyar Vízilabda Szövetség SULI PÓLÓ Szervező Bizottság. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Tatabánya, 2014. június 11., 12. Magyar Vízilabda Szövetség SULI PÓLÓ Szervező Bizottság ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Tatabánya, 2014. június 11., 12. 1 2013/2014. TANÉVI MVLSZ-SULI PÓLÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Tatabánya,

Részletesebben

VI. évfolyam 44. szám 2009.10.27.

VI. évfolyam 44. szám 2009.10.27. VI. évfolyam 44. szám 2009.10.27. Szabadság a középkorban Dr. Tringli István, a Magyar Tudományos Akadémia Tudománytörténeti Intézet főmunkatársa Szabadság a középkorban című előadását hallgathatják meg

Részletesebben

Versenyeredmények 2014/15

Versenyeredmények 2014/15 Versenyeredmények 2014/15 A IV. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny debreceni válogatója lezajlott 2014. október 16-án. Intézményünk hat zongorista növendéke közül négyen döntőbe jutottak. A döntőt az

Részletesebben

Őszi Rövidpályás Úszóverseny SZARVAS 2012.11.24.

Őszi Rövidpályás Úszóverseny SZARVAS 2012.11.24. Őszi Rövidpályás Úszóverseny SZARVAS 2012.11.24. 1/22 Jegyzőkönyv adatai: Rendező: Helyszín: Medence Vízhőfok: Időmérés típusa: Lebonyolítás típusa: Szarvasi Úszó- és Vízilabda Egyesület Szarvasi Gyógyfürdő

Részletesebben

Istvánosok(k) A SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKLAPJA

Istvánosok(k) A SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKLAPJA Istvánosok(k) XIV. évfolyam 1. szám 2012. december A SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKLAPJA Üdvözlöm az Istvánosok(k) olvasóit! A tavalyi évben elhatároztuk, hogy iskolaújságunkat

Részletesebben

Tartalom. Szellemi Diákolimpia versbe szedve. ECDL vizsga. Március 15. Sport az iskolában. Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el

Tartalom. Szellemi Diákolimpia versbe szedve. ECDL vizsga. Március 15. Sport az iskolában. Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el 2013. március-április II. évfolyam 7-8. szám Tartalom Szellemi Diákolimpia versbe szedve ECDL vizsga Március 15. Sport az iskolában Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el Természetismereti vetélked

Részletesebben

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu Balatongyörök 2014... a megálmodott valóság! Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Fotók: Marton Tamás 2014 január 1 2 3 4 5 Újév

Részletesebben

2013/2014. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. FIÚ III-IV. KORCSOPORT (1999-2000-2001-2002-ben születettek)

2013/2014. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. FIÚ III-IV. KORCSOPORT (1999-2000-2001-2002-ben születettek) Magasugrás fiú (indult: 4 csapat) 1. Szolnok, Széchenyi Körúti Általános Iskola, Sportiskola és Alapfokú Művészetoktatási 1,5000 Intézmény Horgosi Donát 2000 1,45 Nuskov Richárd Norbert 1999 1,50 Boros

Részletesebben

VII. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny

VII. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2006.04.29 1.oldal 1.Jurandori versenyszám (29 nevezés) Jurandori Mini Fiú (3 nevezés) I. Kalmár József II. Somodi Soma III. Szűcs Ferenc Jurandori Midi Fiú (9 nevezés) I. Németh Ádám Szentendrei Ju-Jitsu

Részletesebben

név megye iskolanév helység tanárnév

név megye iskolanév helység tanárnév k ó d 1 k ó d 3 név megye iskolanév helység tanárnév o s z t á l y pont segédpont 9678 1 Berecz Balázs Heves Nekcsei Demeter Általános Iskola Gyöngyöspata Borik Ildikó 1 8 1. 9664 10 Cserkuti Emese Heves

Részletesebben

Az alsó tagozaton kiadott serlegek a 2008/2009. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium www.kig.hu

Az alsó tagozaton kiadott serlegek a 2008/2009. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium www.kig.hu Az alsó tagozaton kiadott serlegek a 2008/2009. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium www.kig.hu 1. félév Jó tanuló serleg Biró Adrienn (4.b) és Fülöp Lili (4.b) Adrienn kiemelkedő képességű,

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. Hartai hírek. 3. oldal. Hát immár elértük a csúcsot. Hartai Hársfavirág Szociális Központ

HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. Hartai hírek. 3. oldal. Hát immár elértük a csúcsot. Hartai Hársfavirág Szociális Központ HartApro.hu ISSN 2064-3241 Óvodai hírek 6. oldal Havonta megjelenő, ingyenes újság Hartai hírek 3. oldal 2014. július Tájékoztató a hartai kábeltelevízió és internetszolgáltatás helyzetéről 4-5. oldal

Részletesebben

Egyéni végeredmény. Kéttusa Diákolimpia Tolna m-i Döntő - I. korcsoport - Leány. Paks / HUN Tolna Megyei Diáksport Tanács 2014.11.06.

Egyéni végeredmény. Kéttusa Diákolimpia Tolna m-i Döntő - I. korcsoport - Leány. Paks / HUN Tolna Megyei Diáksport Tanács 2014.11.06. Kéttusa Diákolimpia Tolna m-i Döntő - I. korcsoport - Leány 1 ZEMÁN Zóra Zoé Dombóvár, St 2006 262 (1) 0:41,18 450 (5) 02:00,00 712 2 SZALAY Zóra Dombóvár, St 2006 252 (2) 0:44,33 452 (4) 01:58,00 704

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek)

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) Magasugrás leány (indult: 7 csapat) 1. Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimná VII. ker. 1,2825 Olasz Katalin 2000. 1,32 Benedek

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV amely készült FUNRE 2014 úszóversenyen

VERSENYJEGYZŐKÖNYV amely készült FUNRE 2014 úszóversenyen a verseny helye: Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Uszoda 50 méter / 8 pálya / elektromos időmérés a verseny ideje: 2014.08.03-2014.08.04 a verseny rendezője: a verseny engedélyszáma. 1203 Hullám 91 ÚVE,

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 2. szám - 2014. december Kik az Új Családok? Sokan kérdezik tőlünk mostanában, hogy kik az Új Családok, mi jellemző rájuk, mit tesznek, hogyan élnek? Összegyűjtöttünk néhány

Részletesebben

VAJDA PÉTER ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA OM 034931 SZAKMAI BESZÁMOLÓ

VAJDA PÉTER ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA OM 034931 SZAKMAI BESZÁMOLÓ VAJDA PÉTER ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA OM 034931 1089 BUDAPEST, Vajda Péter utca 25-31. Telefon: (+36-1) 333 49 13; Gazdasági iroda: 313 74 17; Telefax: 477 04 27 E-mail: info@vajdaiskola.hu;

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

HELYEZETTEK 4. évfolyam

HELYEZETTEK 4. évfolyam HELYEZETTEK 4. évfolyam MAGYAR4 I. magyar Farkas Fanni Fatime 4 II. magyar Bánszki Blanka Zoé 4 III. magyar Kántor Krisztina 4 IV. magyar Antal Zsuzsa 4 V. magyar Kovács Csenge 4 VI. magyar Csonka Orsolya

Részletesebben

Utolsó frissítés: 2015.06.10. 10:32. Fontos információk:

Utolsó frissítés: 2015.06.10. 10:32. Fontos információk: Utolsó frissítés: 2015.06.10. 10:32 Fontos információk: Az érettségi beosztás tájékoztató jellegű. Véglegessé a nyitó értekezlet után válik.!!! Vizsgára érkezés a feltüntetett időpont előtt: 1 ÓRÁVAL!!!

Részletesebben

Testületi ülésen történt

Testületi ülésen történt 2015. JÚNIUS Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek Iskolai és óvodai hírek Visszatekintő Díszpolgár-jelöltek Falunapok Veterán gépjármű találkozó Anyakönyvi hírek, Felhívás társadalmi

Részletesebben

EREDMÉNYEK / RESULTS 2011.09.10 / 22:27

EREDMÉNYEK / RESULTS 2011.09.10 / 22:27 1 4 5 7 50 m 100 m 150 m 200 m 250 m 300 m 350 m pont 1.33 1/3 férfi gyors - 3 kat. - 2003 születésűek 1 Vízhányó András 2003 Kiskunfélegyházi ÚE 0:23,14 0:23,14 2 Berecz Levente 2003 Szarvasi Úszó Klub

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 2002 1. Ganyecz Zalán 2002 Szuse 0:31,07 279p 2. Krámli Kristóf 2002 Orosháza ÚE 0:31,37 271p 3. Márki Zalán 2002 Tótkomlósi ÚE 0:31,82 259p 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit.

A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit. FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit. (József Attila) A rendszerváltozás veszteseinek

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009)

100 m. fiú gyorsúszás Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 100 m. fiú gyorsúszás Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 2. Horváth Máté 1999 Győr 1:10,17 3. Nyilas Kornél 2000 Dorog 1:08,58 4. László Ádám 1999 Ózd 1:08,30 5. Sléder Balázs 1999 Szolnok

Részletesebben

SOMOGY MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Kaposvár, 2015. január 23-25.

SOMOGY MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Kaposvár, 2015. január 23-25. SOMOGY MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 1 LEÁNYOK Hely Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Baranya II. Pécsi Tudományegyetem Deák Ferenc Gyakorló

Részletesebben