Szeptemberi új könyveinkből

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szeptemberi új könyveinkből"

Átírás

1 Szeptemberi új könyveinkből Szabadság szerelem! : versek Bács- Kiskun megyéből Lakitelek: Antológia, A kötet a Bács-Kiskun megyében született vagy itt élt 34 költő szabadságról, szerelemről szóló verseit tartalmazza Kecskeméti Vég Mihálytól, Katona Józsefen, Petőfi Sándoron, Buda Ferencen át a legfiatalabb Turai Lauráig. Dobozi Eszter: Sánta Kata Budapest, Írott Szó Alapítvány: M. Napló, Az út, amelyen a bolyongó asszony végighalad, egy mindinkább idegenné váló ország tájain vezet végig. A műveletlenül hagyott, elgazosodott földek, a kihalófélben levő falvak, az üres és pusztuló templom, a tömegszállássá züllesztett iskola, a bűzös és zajos kutyamenhely, egy kórház zsúfolt sürgősségi osztálya, az alvilágiság jeleit magán viselő kisvárosi helyszínek, a hajléktalanok parkja és folyópartja a főszereplő keserves utazásának állomásai, miközben kirajzolódik előttünk egy másik időben és másik térben megtett út is. Ennek az útnak a szubjektív idő és a belső tér a közege. Az emlékezés ideje ez, s olyan a tér, amely a személyes múlt, valamint a család, az elődök nehezen kitapintható, teljes egészében soha fel nem táruló múltjába tágul.

2 Olay Csaba: Kontinentális filozófia a XX. században Budpest, L Harmattan, A kötet a filozófiai félmúltat és jelent, a XX. század sokféle, szerteágazó európai gondolati törekvéseit mutatja be. A magyar nyelven hiánypótló könyv problémacentrikusan és átfogó jelleggel tárgyalja a kontinentális filozófia képviselőinek gondolati eredményeit, amelyek a szorosabb értelemben vett filozófia határain túl a társadalom- és humántudományok területén is megtermékenyítő hatást gyakoroltak. Háy János: A gyerek Budapest, Palatinus, A gyerek című regény, minden bizonnyal az utóbbi évek magyar irodalmának egy kivételes darabja, olyan eseményeket vizsgál, amelyek meghatározzák a mindennapjainkat és a közelmúltunkat, irodalmi feldolgozásukra azonban alig volt példa. Azok, akik mindig valami meglepőre vártak a szerzőtől, most sem fognak csalódni. Egészen kivételes a könyv időszerkezete. Mintha egyszerre lennénk benne a cselekmény épp aktuális idejében, s minden egyéb időben, ami érintve van a regényben, tehát az elbeszélt teljes negyven-ötven évben. Így a kötet a főhős életén túl egy egész tárházát adja a legkülönfélébb sorsoknak, olyanoknak, amelyeket magunk is ismerünk, olyanoknak, amilyenekben könynyen magunkra ismerünk.

3 Richard H. Thaler: Nudge: Jobb döntések egészségről, pénzről és boldogságról Budapest, Manager Kvk, cop "Michel Onfray 1959-ben született, klasszika-filológiát és antikfilozófia-történetet hallgatott és napjaink között mintegy ötven könyvet adott ki, káprázatos stílusban komponált filozófiai, irodalmi, képzőművészeti és esztétikai esszéket ben jogdíjaiból a normandia Caenben és Argentanban filozófiai szabadegyetemet alapított, ettől kezdve csak az írásnak és a felső szintű oktatásnak él, egyfajta filozófiai ellentörténetet alkot. Kevés szóval nehéz lenne fölvázolni hiteles filozófiai profilját: talán a hedonizmus-individualista anarchizmus-tengelyen helyezhetnénk el életművét. Jelen könyv témája az utazás, mint az ember létezési módja, vagyis az utazás "metafizikája". Retorikailag komponált értekező próza, vérbeli költői remekmű." (Romhányi Török Gábor) Kukorelly Endre: Tündérvölgy avagy Az emberi szív rejtelmeiből Budapest, Fapadoskonyv.hu, Világos, hogy miattuk telt meg dugig, a végefelé kizárólag protekciósokat engednek be, nekem meg nincs protekcióm. Nem érsz oda időben, akkor ne is menjél. Vagy odamész korán, vagy nem jutsz be, viszont fölösleges korán odamenni, mert akkor még nincs semmi, teljes kihaltság, maga a halál, de ha nem elég korán érkeztél, később már nem érdemes. Most vegyük azt a változatot, hogy odaérek. Odaértem, megváltom a belépőt, egy tízes ugrott, na jó, keresek magamnak helyet, ilyenkor akad bőven szabad asztal, lezöttyenek a valagamra, sört rendelek, ülök, nézelődöm, és mit csinálok? Unatkozom. Azt csináltam, hogy elmondhatatlanul unatkoztam. Nem történik semmi, irtózatosan unalmas, ez a legkevesebb, ami elmondható. A csajozásról.

4 Kuczi Tibor: Munkásprés: a munka kikényszerítésének története az ipari forradalomtól napjainkig Budapest, L Harmattan: Jelenkutató Alapítvány, Hogyan érik el a főnökök, hogy a munkások sokat és hatékonyan dolgozzanak? Az emberi testet nem egyforma hatékonysággal használta a 19. századi gyár és a tömegtermelő nagyüzem. Miben különböznek az alkalmazott fegyelmezési technológiák? Milyen hatása volt a versenysportnak a munkateljesítményt növelő racionalizálásra, és hogyan került a taylorizmus a konyhába? A munkások néhány nemzedékkel korábban, ha volt választási lehetőségük, inkább a pihenést részesítették előnyben a többletjövedelmet hozó munkával szemben. Manapság viszont erős a hajlandóság egyre újabb egységeket föláldozni a szabadidőből, hogy olyasmit is megvásárolhassunk, amelynek elfogyasztására éppen a túlmunka miatt nem marad idő Salamon Konrád: A harmadik úton: magyar irodalmi és történelmi sorsfordulók: tanulmányok, esszék, cikkek Budapest, M. Napló, Salamon Konrád történész többek között Németh László, Teleki Pál, Szabó Dezső, Bibó István és Veres Péter munkásságával foglalkozik, felvázolja a huszadik század népi mozgalmainak főbb irányvonalait és bemutatja az egységes népnemzeti kultúra létrehozására tett fontosabb kísérleteket: úgy mint Kodály Zoltán a népművészet felvirágoztatására irányuló törekvését, valamint Németh László a népiség hagyományainak folytatására intő tevékenységét. A megjelentetni kívánt kötet tartalmaz tanulmányt az őszirózsás forradalom eseményeiről, illetve esszét a rendszerváltozás értékeléséről, így a kötet kronológiailag az egész huszadik századi történetet közrefogja.

5 Borzák Tibor: Mesélő képek Budapest, Geopen, Borzák Tibor legújabb könyvében harminc ismert ember lapozza fel családi fényképalbumát, hogy felidézze a megsárgult fotókhoz kapcsolódó emlékeit, élményeit. Megismerkedhetünk mindenkinél jobban imádott nagymamákkal, küzdelmes utakat járó szülőkkel. Az albumban fontosnak tartott kockák peregnek pályáról, kollégákról, barátokról. Feledhetetlen pillanatok, vidámszomorú életmesék tárulnak fel a fotográfiák segítségével. Többek között Müller Péter, Vitray Tamás, Szabó István, Czeizel Endre, Nagy Bandó András, Cseh László, Till Attila, Básti Juli, Katona Klári, Miklósa Erika, Pataki Ági, Zsédenyi Adrienn, Ördög Nóra, Spitzer Györgyi (Soma Mamagésa) személyes vallomásai szerepelnek a míves kiállítású könyvben. Mezősi Gábor : Magyarország természetföldrajza Budapest, Akad. Kiadó, Magyarország természeti földrajzáról sok nézőpontból számos igényes összefoglalás készült már, ezek azonban sok esetben nem elégítik ki maradéktalanul a természetföldrajzi megközelítést. Mezősi Gábor könyvének újdonsága abban áll, hogy a természeti tényezők kapcsolódási rendszerének regionális értelemben való megfogalmazására vállalkozik. Azaz a kötetben főként nem a tájakról esik szó, amelyek maguk is integrált egységek, hanem annak - regionális szintű - elemzéséről, hogy az egyes tényezők milyen hatáskapcsolatban állnak egymással

Miklósi László: Ízelítő avagy: rendhagyó történelemóra negyedikeseknek

Miklósi László: Ízelítő avagy: rendhagyó történelemóra negyedikeseknek Történelemtanítás a gyakorlatban Miklósi László: Ízelítő avagy: rendhagyó történelemóra negyedikeseknek Egy ismeretlen helyzet titokzatos, érdekes, de akár félelmetes is lehet. Az iskolakezdés után a következő

Részletesebben

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 245-30/2013.

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 245-30/2013. 299/2013.(XII.17.) KT Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dunaföldvári Polgármesteri Hivatal 2013.évi munkájáról készült beszámolót elfogadja. A beszámoló a határozat mellékletét képezi.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 26-án, du. 14,00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Szobota Lajos polgármester, Veres

Részletesebben

Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu

Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu DOI: 10.18427/iri-2016-0057 Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu A 20. század közepén az agrárvidékek lakosságának,

Részletesebben

Káptalantóti Önkormányzat lapja X. évfolyam 7. szám 2013. OKTÓBER. Emlékezzünk

Káptalantóti Önkormányzat lapja X. évfolyam 7. szám 2013. OKTÓBER. Emlékezzünk Káptalantóti Önkormányzat lapja X. évfolyam 7. szám Emlékezzünk Forradalomról emlékezni 56 év múltán igencsak nehéz és fájdalmas: ennyi idı alatt elhalványul, átformálódik az emlékezet. Rárakódik a közbeesı

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y

Részletesebben

Hallgatói szemmel: a HÖK. A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei

Hallgatói szemmel: a HÖK. A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei Hallgatói szemmel: a HÖK A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei Tartalomjegyzék Elnöki köszöntő... 3 Bevezetés... 4 Évfolyamképviselők és megítélésük... 7 A Hallgatói Önkormányzat és a

Részletesebben

Visszaemlékezés. Gulyás Sarolta Aranka

Visszaemlékezés. Gulyás Sarolta Aranka IX. ÉVFOLYAM 2.SZÁM A KULTURÁLIS EGYESÜLET KIADVÁNYA 2015. december Visszaemlékezés Gulyás Sarolta Aranka Folyvást rohanunk, soha meg nem állunk. Még arra sincs időnk néhanap, hogy a tenyerünkbe rejtsük

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bornemisza János polgármester: Tisztelettel köszönti az ülésen megjelent Intézményvezetőket, Vendégeket, Képviselő-testület tagjait.

JEGYZŐKÖNYV. Bornemisza János polgármester: Tisztelettel köszönti az ülésen megjelent Intézményvezetőket, Vendégeket, Képviselő-testület tagjait. 5 JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. január 29-én 13.30 órai kezdettel tartott üléséről. Az ülés helye: Poroszló Község Önkormányzata 3388 Poroszló, Fő út 6. - Tanácskozóterem Jelen vannak: Bornemisza János polgármester

Részletesebben

A Perinatus Alapítvány programjai a Születés hete rendezvénysorozaton 2011 május 1-8. A részvétel a teljes programon ingyenes

A Perinatus Alapítvány programjai a Születés hete rendezvénysorozaton 2011 május 1-8. A részvétel a teljes programon ingyenes A Perinatus Alapítvány programjai a Születés hete rendezvénysorozaton 2011 május 1-8. A részvétel a teljes programon ingyenes 2011. május 1. vasárnap Úgy szülünk, ahogy születünk? 12 éve dolgozom a születés

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok megye 1878-ban és 1991-ben megállapított címere

Jász-Nagykun-Szolnok megye 1878-ban és 1991-ben megállapított címere Vármegyék és szabad kerületek 197 Jász-Nagykun-Szolnok megye 1878-ban és 1991-ben megállapított címere Botka János Az emberek csoportjai, közösségei már kezdetektől hitték a jelképek erejét. A legkülönbözőbb

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 29-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvénytermében (Nagykáta, Dózsa

Részletesebben

Bgy Mikszáth Kálmán Mővelıdési Központ Megyeháza Szabó Lırinc Emlékest 1977. márc. 30. Megnyitja: Bacsúr Sándor

Bgy Mikszáth Kálmán Mővelıdési Központ Megyeháza Szabó Lırinc Emlékest 1977. márc. 30. Megnyitja: Bacsúr Sándor FOTONEGATÍVOK Leltári 001 Bgy pecsétje 1815 002 Bgy pecsétje 1815 003 Bgy új címere 1972 004 Bgy új címer terve 1972 005 Bgy új címer terve 1972 006 Bgy új címer terve 1972 007 Bgy új címer terve 1972

Részletesebben

Piliscsév község Képviselő Testületének. 12/2005.(V.31.) számú Önkormányzati rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről

Piliscsév község Képviselő Testületének. 12/2005.(V.31.) számú Önkormányzati rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Piliscsév község Képviselő Testületének 12/2005.(V.31.) számú Önkormányzati rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Piliscsév község Önkormányzata az 1990. évi LXV. tv.

Részletesebben

A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához

A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához DABASI HALÁSZ Zsuzsanna Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Miskolc hrdabasi@uni-miskolc.hu

Részletesebben

*M07123114* MADŽARŠČINA

*M07123114* MADŽARŠČINA Državni izpitni center SPOMLADANSKI ROK *M07123114* MADŽARŠČINA KOT DRUGI JEZIK NA NARODNO MEŠANEM OBMOČJU V PREKMURJU NAVODILA ZA OCENJEVANJE Torek, 12. junij 2007 SPLOŠNA MATURA RIC 2007 2 M071-231-1-4

Részletesebben

A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában.

A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában. SZÉPFALUSI ISTVÁN VÖRÖS OTTÓ BEREGSZÁSZI ANIKÓ KONTRA MIKLÓS, A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában. Budapest Alsóőr Lendva, Gondolat Kiadó, 2012. (351 lap) A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről Az ülés kezdete:19.o5.h. Jelen vannak a mellékelt jelenléti ív szerint valamint: Pénzes Andrásné pénzügyi vezető Soós Zsoltné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2015. október 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 5995-4/2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

******************************************************************

****************************************************************** Els évfolyam 1. szám 2015. szeptember-október ****************************************************************** Ismét itt az iskolaújság! Újból létrejött a Lila Suli diáklapja! A közremköd fszerkesztk,

Részletesebben

a Képviselő-testület 2013. május 16-án megtartott rendes testületi üléséről

a Képviselő-testület 2013. május 16-án megtartott rendes testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Képviselő-testület 2013. május 16-án megtartott rendes testületi üléséről Tartalmazza: 91-114/2013. (V. 16.) számú határozatokat 5. számú rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

A körút és a sugárút szerepe és funkciói a várostestben

A körút és a sugárút szerepe és funkciói a várostestben Kovách Eszter 2005. január 28. A körút és a sugárút szerepe és funkciói a várostestben A várost élő szervezetnek tekintem, ezért meg kell határoznom mi az alapegysége. A település alapsejtje nem a ház

Részletesebben

2. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.02.13-án összehívott rendkívüli üléséről.

2. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.02.13-án összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 338 /2/2013. 2. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.02.13-án összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési

Részletesebben

Katasztrófa elleni védelem

Katasztrófa elleni védelem - 2006 - 2 Készítette: Janik Zoltán 3 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 6 1. A katasztrófák jogszabályi megközelítése... 7 1.1. A minősített időszakok fogalma, jellemzői... 7 1.2. Az országvédelem komplex rendszere...

Részletesebben

Pályázati figyelő 2012. június

Pályázati figyelő 2012. június Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok kapcsolódó 1 kiíró Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szervezet Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése DDOP-2.1.1/D-12, KDOP-2.1.1/D-12, NYDOP-2.1.1/F-12,

Részletesebben

CIMET szervezetfejlesztés 2011. január 19.

CIMET szervezetfejlesztés 2011. január 19. CIMET szervezetfejlesztés 2011. január 19. A közös munkára való ráhangolódásképpen szépen rajzolt kártyákat húztunk, majd elmondtuk egymásnak, hogy miért éppen azt a lapot választottuk. Ezután megbeszéltük

Részletesebben

Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1.

Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. 1 Tartalom 1. Helyzetelemzés... 5 1.1. Bevezető... 5 1.2. Küldetés... 5 1.3. A társadalmi

Részletesebben

OSZTÁLYFŐNÖKI 5. 8. OSZT.

OSZTÁLYFŐNÖKI 5. 8. OSZT. OSZTÁLYFŐNÖKI 5. 8. OSZT. A fejlesztési területek nevelési célok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai folyamatok egészét. E területek összhangban

Részletesebben

Én az előre menekülésben hiszek

Én az előre menekülésben hiszek Én az előre menekülésben hiszek 2012 12 04. 17:00 - Csobod Luca Fotók: Kollányi Péter Az Orlai Produkció a széles színházi réteget célozza, igyekszik saját magát eltartani, ám megküzd a középosztály elszegényedésével

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Gara Község Képviselı-testülete 7/2010. (rendkívüli nyilvános) J e g y z ı k ö n y v Készült: Gara község képviselı-testület 2010. május 27-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl. Az ülés helye: Körjegyzıségi

Részletesebben

Osztályfőnöki órák kerettanterve az általános iskola 5-8. osztályában

Osztályfőnöki órák kerettanterve az általános iskola 5-8. osztályában Osztályfőnöki órák kerettanterve az általános iskola 5-8. osztályában A fejlesztési területek nevelési ok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai

Részletesebben

Közgazdasági vallásháború helyett együttes munkálkodást Csaba László: Európai közgazdaságtan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014.

Közgazdasági vallásháború helyett együttes munkálkodást Csaba László: Európai közgazdaságtan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014. 247 Közgazdasági vallásháború helyett együttes munkálkodást Csaba László: Európai közgazdaságtan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014. Élénk szakmai vita bontakozott ki az elmúlt két három esztendőben a modern

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT C6-0040/2007 HU PART.1. Közös álláspont. Ülésdokumentum 2003/0153(COD); 29/11/2006

EURÓPAI PARLAMENT C6-0040/2007 HU PART.1. Közös álláspont. Ülésdokumentum 2003/0153(COD); 29/11/2006 EURÓPAI PARLAMENT 2004 ««««««««««««Ülésdokumentum 2009 C6-0040/2007 2003/0153(COD); PART.1 29/11/2006 Közös álláspont A Tanács 2006. december 11-i közös álláspontja a gépjárművek és pótkocsijaik, valamint

Részletesebben

1. Az iskolavezetés önértékelése [5]

1. Az iskolavezetés önértékelése [5] 1. Az iskolavezetés önértékelése [5] 5. Igen; (teljes mértékben) igaz. 4. Igen; általában igaz, de vannak még kisebb hiányosságok. 3. Igen; igaz, de vannak még nagyobb hiányosságok. 2. Részben igaz, de

Részletesebben

Soroksár Kommunikációs- és médiastratégiája

Soroksár Kommunikációs- és médiastratégiája Soroksár Kommunikációs- és médiastratégiája Budapest, 2011. 04.10. Tartalom Vezetői összefoglaló Médiahelyzet Soroksáron Cél Soroksári televízió Nyomtatott média Internet, soroksar.hu Közösségi média Költségek,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 1999. június 24-i ülésérıl a Városháza Dísztermében.

JEGYZİKÖNYV. Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 1999. június 24-i ülésérıl a Városháza Dísztermében. Gyomaendrıd 16/1999. JEGYZİKÖNYV Készült 1999. június 24-i ülésérıl a Városháza Dísztermében. Jelen vannak: Dr. Dávid Imre polgármester, Gellai Imre, Dezsı Zoltán alpolgármesterek; Babos László, Bátori

Részletesebben

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium Arany János Tehetséggondozó Programjának munkaterve 2015-16-os tanév A munkaterv elkészítésének alapja az intézmény pedagógiai programja,

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2012. március 21-én 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe.

M E G H Í V Ó. 2012. március 21-én 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 283-288 Web site:

Részletesebben

MELLÉKLET. Csatolmány. a következőhöz: Javaslat a Tanács határozata

MELLÉKLET. Csatolmány. a következőhöz: Javaslat a Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.5.29. COM(2015) 230 final ANNEX 1 MELLÉKLET Csatolmány a következőhöz: Javaslat a Tanács határozata az Európai Gazdasági Közösség és az Andorrai Hercegség közötti, levélváltás

Részletesebben

MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1

MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1 GYÖRGYI ZOLTÁN MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1 Bevezetés Átfogó statisztikai adatok nem csak azt jelzik, hogy a diplomával rendelkezők viszonylag könynyen el tudnak helyezkedni, s jövedelmük

Részletesebben

Csak egy maradhat harc az online apro hirdete si piacon

Csak egy maradhat harc az online apro hirdete si piacon Csak egy maradhat harc az online apro hirdete si piacon Az online apróhirdetési piac uralmáért folytatott verseny 2014-ben sem hagyott alább, sőt az elmúlt hónapban ismét felbolydult a piac és a konkurenciaharc

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v e

J e g y z ő k ö n y v e Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. október 26. napján megtartott ülésének J e g y z ő k ö n y v e 85/2012./X.26./ számú testületi határozat Az Alapszolgáltatási Központ munkájáról,

Részletesebben

HVS felülvizsgálati űrlapok 2. Jegyzőkönyv

HVS felülvizsgálati űrlapok 2. Jegyzőkönyv munkaszervezet vezető (jegyzőkönyvvezető) és a tervezői csoport legalább egy tagjának aláírása Jövőkép I Helyzetelemzés I Fő célkitűzések I Intézkedések I célterületek Ivéglegesítés Hozzászólások összefoglalója

Részletesebben

Én-keresés, létharc, gondviselés

Én-keresés, létharc, gondviselés KÁNTÁS BALÁZS Én-keresés, létharc, gondviselés Horváth Tivadar Ahol út nincs című verseskötetéről Horváth Tivadar első verseskötete ígéretes pályakezdés. A fiatal költő látszólag nem siette el költeményei

Részletesebben

Karrierváltók Magyarországon Kutatás: Előzetes eredmények Dr. Bokor Attila Fertetics Mandy Köztünk élnek

Karrierváltók Magyarországon Kutatás: Előzetes eredmények Dr. Bokor Attila Fertetics Mandy Köztünk élnek Karrierváltók Magyarországon Kutatás: Előzetes eredmények Dr. Bokor Attila Fertetics Mandy Köztünk élnek 1. arabisztika külkereskedelmi üzletkötő vezérigazgató HR igazgató múzeum igazgató 2. külkereskedő

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. október 14-i soros nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. október 14-i soros nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: 2011. október 14-i soros nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr. Sükösd Tamás polgármester Novák-Kovács Zsolt Ferencz Kornél alpolgármester képviselő

Részletesebben

Vasvári Kistérség Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója

Vasvári Kistérség Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója Vasi Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás Vasvári Kistérség Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója Esélyteremtı, és életminıség javító kistérségi szolgáltatási rendszer fejlesztése, fenntartása. 2007.

Részletesebben

Öregedés és társadalmi környezet TARTALOMJEGYZÉK

Öregedés és társadalmi környezet TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 7 Az öregség képe a közgondolkodásban és felkészülés az öregkorra... 11 I. A közvéleményben élő kép az öregségről... 12 1. Hány éves kortól számít az ember öregnek?... 12 2.

Részletesebben

1.A szabályzat célja. 2. A pénzgazdálkodással kapcsolatos jogkörök tartalma

1.A szabályzat célja. 2. A pénzgazdálkodással kapcsolatos jogkörök tartalma 6. Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola pénzgazdálkodásával kapcsolatos kötelezettségvállalás, utalványozás, érvényesítés és ellenjegyzés hatásköri rendjéről A kötelezettségvállalás,

Részletesebben

Megalakult a Sárospataki Ulti Egyesület

Megalakult a Sárospataki Ulti Egyesület I. évfolyam, 2. szám 2005. április 3. Megalakult a Sárospataki Ulti Egyesület 2005. március 4-én 18 fővel megalakult a Sárospataki Ulti Egyesület, melynek alapító tagjai (ABC-sorrendben) a következők:

Részletesebben

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei)

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) Nemrég Magyarországon járt a Dalai Láma. Valaki a közönségből megkérdezte tőle, hogy tényleg Magyarországon van e a Föld gyógyító szívcsakrája, konkrétan

Részletesebben

Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. 56/556-010

Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. 56/556-010 Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. 56/556-010 MEGHÍVÓ FEGYVERNEK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE 2016. ÁPRILIS 28-án CSÜTÖRTÖKÖN - 15 ÓRAKOR ÜLÉST TART, melyre

Részletesebben

Biztosítási ügynökök teljesítményének modellezése

Biztosítási ügynökök teljesítményének modellezése Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Budapest Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Biztosítási ügynökök teljesítményének modellezése Szakdolgozat Írta: Balogh Teréz Biztosítási és

Részletesebben

Mesék a konyhából. Herédi Károly. I. Fogyókúrás mesék

Mesék a konyhából. Herédi Károly. I. Fogyókúrás mesék Herédi Károly Mesék a konyhából I. Fogyókúrás mesék Az utóbbi időben lezajló gasztrobum létrehozott egy olyan konyhai forradalmat, amely a magyar kommersz kultúra egészét érintette. Ennek hatása begyűrűzött

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v amely készült Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 3. napján 15 órakor a Polgármesteri Hivatalban megtartott nyilvános ülésén. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. augusztus 17-én reggel 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen

Részletesebben

Magyarország idegenforgalma az előző századfordulót. Nyaraljon Felsőgödön! A Kék Duna Panzió nyolc évtizede képekben

Magyarország idegenforgalma az előző századfordulót. Nyaraljon Felsőgödön! A Kék Duna Panzió nyolc évtizede képekben Volentics Gyula Nyaraljon Felsőgödön! A Kék Duna Panzió nyolc évtizede képekben A kék Duna partján Oly szép az est, Az alkony mindent Bíborba fest, Ifjú szívekben A vágy tüze gyúl, A vén Duna partján Csók

Részletesebben

9. Tájékoztató a Ügyrendi Bizottság 2008. évben végzett Majercsik Zoltán. 10. Tájékoztató a Szociális Bizottság 2008. évben végzett Romanek Róbert

9. Tájékoztató a Ügyrendi Bizottság 2008. évben végzett Majercsik Zoltán. 10. Tájékoztató a Szociális Bizottság 2008. évben végzett Romanek Róbert Készült: Jegyzőkönyv Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 20-ai soron következő üléséről Jelen vannak: jelenléti ív szerint: Pollák Tibor polgármester, Baksay Endre, Csörögi

Részletesebben

IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE*

IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE* CIGÁNY KISEBBSÉG: OKTATÁS, EGYHÁZ, KULTÚRA PAPP Z. ATTILA IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE* Tanulmányunkban két témakört szeretnénk körüljárni. Egyrészt megvizsgáljuk,

Részletesebben

ELTE BTK Magyar nyelv és irodalom. Témavezeto: HAJDÚ MIHÁL Y

ELTE BTK Magyar nyelv és irodalom. Témavezeto: HAJDÚ MIHÁL Y BUDAPESTI MOZINEVEK Készítette: HAVAS PÉTER ELTE BTK Magyar nyelv és irodalom Témavezeto: HAJDÚ MIHÁL Y Budapest, 1995 TARTALOM 1. Bevezetés 2. A mozinév fogalma 3. A mozinévelemek együttes vizsgálata

Részletesebben

Nevelési tanácsadó Logopédiai intézet OM azonosító: 200199

Nevelési tanácsadó Logopédiai intézet OM azonosító: 200199 BESZÁMOLÓ a 2010-2011-es tanévről Nevelési tanácsadó Logopédiai intézet OM azonosító: 200199 Czikkely Erika intézményvezető Gyomaendrőd, 2011. július 12. 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Gazdálkodás, tanügyigazgatás

Részletesebben

Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV. Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 2012. április 10-én. megtartott nyílt üléséről

Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV. Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 2012. április 10-én. megtartott nyílt üléséről Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. április 10-én megtartott nyílt üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 15/2012. (IV. 10.) Z 1 16/2012. (IV. 10.) Z

Részletesebben

Klasszikus csomag. Klasszikus csomag. Klasszikus csomag - 303 kötet, 64334 oldal, 353 MB

Klasszikus csomag. Klasszikus csomag. Klasszikus csomag - 303 kötet, 64334 oldal, 353 MB Klasszikus csomag Klasszikus csomag - 303 kötet, 64334 oldal, 353 MB É rtékelés: Még nincs értékelés Á r: Vá ltozat á r mó dosító : Alapá r á fá val együtt: Ár kedvezménnyel, Á FÁ val: 6000 Ft Fogyasztó

Részletesebben

GR tanfolyam vélemények

GR tanfolyam vélemények GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,

Részletesebben

Pénzügyi személyiség - A magyar lakosság pénzügyi magatartása, szokásai és attitűdjei

Pénzügyi személyiség - A magyar lakosság pénzügyi magatartása, szokásai és attitűdjei Pénzügyi személyiség A magyar lakosság pénzügyi magatartása, szokásai és attitűdjei Kutatási jelentés 2015. október Pénzügyi személyiség A magyar lakosság pénzügyi magatartása, szokásai és attitűdjei A

Részletesebben

A tudás alapú társadalom iskolája

A tudás alapú társadalom iskolája Ollé János A tudás alapú társadalom iskolája A társadalom iskolája Az oktatásban csak nehezen lehet találni olyan életkori szakaszt, képzési területet, ahol ne lenne állandó kérdés a külvilághoz, környezethez

Részletesebben

PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET

PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET Dr. Buda András Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete buda@delfin.unideb.hu A konferencia címében szereplő multimédia kifejezés fogalmának meghatározásakor

Részletesebben

Som Község Polgármestere 8655 Som, Ady Endre u. 35/A. 84/582-001 Fax: 84/382-559 www.som.hu

Som Község Polgármestere 8655 Som, Ady Endre u. 35/A. 84/582-001 Fax: 84/382-559 www.som.hu Som Község Polgármestere 8655 Som, Ady Endre u. 35/A. 84/582-001 Fax: 84/382-559 www.som.hu Polgármesteri beszámoló a két ülés között végzett munkáról (a képviselő-testület 2015.09.29-i ülésére) Tisztelt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 4 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett az alábbi napirendet fogadja el:

JEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 4 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett az alábbi napirendet fogadja el: Bak község Önkormányzati Képviselő-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 06. napján az Önkormányzat Hivatal épületében (8945

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV

FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV Szepsi Laczkó Máté Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Sátoraljaújhely FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV 1. kiadás Hatályba léptetve: 2013. október 30. Ellenőrzött példány Nem ellenőrzött

Részletesebben

Látlelet az erdélyi magyarság demográfiai helyzetéről

Látlelet az erdélyi magyarság demográfiai helyzetéről TŐTŐS ÁRON* Látlelet az erdélyi magyarság demográfiai helyzetéről Veres Valér: Népességszerkezet és nemzetiség. Az erdélyi magyarok demográfiai képe a 2002. és 2011. évi romániai népszámlálások tükrében.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a volt Rézgombos, a Szabadság téri teniszpálya és a hozzátartozó öltözők

Részletesebben

- Szentendre, 2013. -

- Szentendre, 2013. - TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2013. szeptember 1. 2018. augusztus 31. - Szentendre, 2013. - 1. A Továbbképzési program célja Jelen továbbképzési program célja hogy biztosítsa a Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium

Részletesebben

2013. március 27. rendes nyílt ülés

2013. március 27. rendes nyílt ülés 588-6 /2013. PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 27. rendes nyílt ülés Rendeletek: 10/2013. (IV.5.) A külterületen lévő helyi közutak létesítéséről, korszerűsítéséről, karbantartásáról

Részletesebben

Mezőtúri református Egyházközség. Közbeszerzési ajánlati dokumentáció

Mezőtúri református Egyházközség. Közbeszerzési ajánlati dokumentáció Mezőtúri református Egyházközség Közbeszerzési ajánlati dokumentáció A Mezőtúri Református Kollégium könyvtárának felújítása keretében belsőépítészeti berendezések gyártása, szállítása és üzembe helyezése

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Szécsény Város Önkormányzata. Szécsény, 2013-2018.

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Szécsény Város Önkormányzata. Szécsény, 2013-2018. Helyi Esélyegyenlőségi Program Szécsény Város Önkormányzata Szécsény, 2013-2018. Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)...3 Bevezetés...3 A település bemutatása...3 Szécsény fekvése...4 Értékeink,

Részletesebben

III. Testi fejlıdés. Szeptember 25., péntek, 20 óra

III. Testi fejlıdés. Szeptember 25., péntek, 20 óra III. Testi fejlıdés Szeptember 25., péntek, 20 óra László lépett be utoljára a közösségi terembe, amely hatalmas boltíves helyiség volt, bútorzatául pedig egy nagy asztal szolgált, körülötte néhány paddal

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011/2012-es tanévre

MUNKATERV. a 2011/2012-es tanévre Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Fertőszentmiklós OM: 030670 9444 Fertőszentmiklós Szent István u. 41-42. Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Fertőszentmiklós MUNKATERV a 2011/2012-es tanévre Az iskolai

Részletesebben

34.) Napirend: A beruházások, fejlesztések értékelése, feladatok kijelölése

34.) Napirend: A beruházások, fejlesztések értékelése, feladatok kijelölése 34.) Napirend: A beruházások, fejlesztések értékelése, feladatok kijelölése Keller László kéri a Képvisel -testület tagjainak a beszámolóval kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit, javaslatait. Rothauszky

Részletesebben

A közfoglalkoztatás megítélése a vállalatok körében a rövidtávú munkaerő-piaci prognózis adatfelvétel alapján

A közfoglalkoztatás megítélése a vállalatok körében a rövidtávú munkaerő-piaci prognózis adatfelvétel alapján KÖZFOGLALKOZTATÁSI ÉS VÍZÜGYI HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG A közfoglalkoztatás megítélése a vállalatok körében a rövidtávú munkaerő-piaci prognózis adatfelvétel alapján Cím: 1051 Budapest, József Attila u.

Részletesebben

A VERSENYKÉPESSÉG TÁRSADALMI VONATKOZÁSAI. - projekt-zárótanulmány -

A VERSENYKÉPESSÉG TÁRSADALMI VONATKOZÁSAI. - projekt-zárótanulmány - ZÁRÓTANULMÁNYOK ZSOLNAI LÁSZLÓ A VERSENYKÉPESSÉG TÁRSADALMI VONATKOZÁSAI - projekt-zárótanulmány - A tanulmánysorozat PZ1. kötete BUDAPESTI KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Vállalatgazdaságtan tanszék 1053

Részletesebben

Eger első protestáns templomának terve

Eger első protestáns templomának terve Published on Reformáció (http://reformacio.mnl.gov.hu) Címlap > Eger első protestáns templomának terve Eger első protestáns templomának terve [1] Hát nincs-e feltámadás? Eger első protestáns templomának

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 19-én 15 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Jelen vannak: Kurucz Sándorné elnök, Szilágyi

Részletesebben

Dr. Vágó Béla: A különböző pszichológiai hatások érvényesülése egy Európa-csúcs kapcsán

Dr. Vágó Béla: A különböző pszichológiai hatások érvényesülése egy Európa-csúcs kapcsán Dr. Vágó Béla: A különböző pszichológiai hatások érvényesülése egy Európa-csúcs kapcsán Bevezető Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik sikeres versenyzői és edzői pályafutást mondhatnak magukénak.

Részletesebben

Javaslat önkormányzati tulajdonú lakások hasznosítására

Javaslat önkormányzati tulajdonú lakások hasznosítására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat önkormányzati tulajdonú lakások hasznosítására

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola. Szécsény, Rákóczi út 90.

II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola. Szécsény, Rákóczi út 90. Minőségirányítási program II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola Szécsény, Rákóczi út 90. Készítették: a MICS tagjai Alkalmazotti közösség jóváhagyása: 2009. Fenntartóhoz történt

Részletesebben

Egzisztenciális szemlélető irodalomterápia fogvatartottakkal

Egzisztenciális szemlélető irodalomterápia fogvatartottakkal Kovács Zsuzsanna Egzisztenciális szemlélető irodalomterápia fogvatartottakkal Bevezetés A nagy irodalmi alkotások azért maradnak fenn, mert az olvasó úgy érzi, ezek róla szólnak (Yalom, 2006, 20.o.). Az

Részletesebben

Csıke Krisztina * KOMPETENS KÜLKERES? AVAGY MENNYIRE FELEL MEG AZ OKTATÁS A MUNKAERİPIAC MEGVÁLTOZOTT IGÉNYEINEK

Csıke Krisztina * KOMPETENS KÜLKERES? AVAGY MENNYIRE FELEL MEG AZ OKTATÁS A MUNKAERİPIAC MEGVÁLTOZOTT IGÉNYEINEK Csıke Krisztina * KOMPETENS KÜLKERES? AVAGY MENNYIRE FELEL MEG AZ OKTATÁS A MUNKAERİPIAC MEGVÁLTOZOTT IGÉNYEINEK 1. A VIZSGÁLAT KIINDULÓPONTJA, A PROBLÉMA FELVETÉSE A jelenlegi magyar oktatási rendszerben

Részletesebben

Tátyi Tibor. Az alapszervezet története

Tátyi Tibor. Az alapszervezet története 217 Tátyi Tibor Az alapszervezet története Párkányban 1949. április 24-én alakult meg a CSEMADOK városi alapszervezete. Elsősorban lelkes, tenni akaró a magyar kultúra ápolásáért kész emberek fogtak össze,

Részletesebben

ELŐZETES VITARENDEZÉSI KÉRELEM

ELŐZETES VITARENDEZÉSI KÉRELEM ELŐZETES VITARENDEZÉSI KÉRELEM Ajánlatkérő - neve: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatala - címe: 1054 Budapest, Széchenyi utca 2. - telefonszáma: +36 13731661 - faxszáma: +36 13731798 - e-mail címe:

Részletesebben

,,Az anya az első híd az élethez, a közösségbe. (Adler: életünk jelentése 102. o.)

,,Az anya az első híd az élethez, a közösségbe. (Adler: életünk jelentése 102. o.) Az individuálpszichológia megjelenése a nevelési tanácsadói munkában avagy: ˇBirtokba venni a Napot nem elég, ha nem tudjuk másoknak is odaadni. Készítette: Kolozsvári Katalin pszichopedagógus Óvodai intézményünkben

Részletesebben

Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán

Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán 2014. szeptember 22. Bábolna Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel köszöntöm a vállalat vezetőit, tulajdonosait,

Részletesebben

Bukodi Erzsébet (2005): Női munkavállalás és munkaidőfelhasználás

Bukodi Erzsébet (2005): Női munkavállalás és munkaidőfelhasználás Bukodi Erzsébet: Női munkavállalás és munkaidő-felhasználás (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Bukodi Erzsébet (2005): Női munkavállalás és munkaidőfelhasználás

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. július 30-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen vannak: Bogdán

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2010. november 4-i üléséről

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2010. november 4-i üléséről Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2010. november 4-i üléséről Helyszín: Polgármesteri Hivatal Tanácsterem Kezdete: 15.o5. h. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint valamint Pénzes Andrásné osztályvezető dr.

Részletesebben

A történelem érettségi a K-T-tengelyen Válasz Dupcsik Csaba és Repárszky Ildikó kritikájára. Kritika és válasz

A történelem érettségi a K-T-tengelyen Válasz Dupcsik Csaba és Repárszky Ildikó kritikájára. Kritika és válasz A történelem érettségi a K-T-tengelyen Válasz Dupcsik Csaba és Repárszky Ildikó kritikájára Kritika és válasz Érdeklődéssel olvastuk Repárszky Ildikó és Dupcsik Csaba elemzését a történelem érettségi szerkezetében

Részletesebben

Búcsú a téltől. Mai számunk tartalmából. A DÖK hírei: Diáknapi előzetes Rólunk van szó, velünk történt Reagálás írásunkra Fókuszban A pályaválasztás

Búcsú a téltől. Mai számunk tartalmából. A DÖK hírei: Diáknapi előzetes Rólunk van szó, velünk történt Reagálás írásunkra Fókuszban A pályaválasztás 2014. február XXVI. évfolyam 2. szám Búcsú a téltől Igazi Hollywood volt Kauzli József tornateremben az idei farsangon! 2014. január 31-én a második évfolyam rendezésében Oscar gála címmel színes, hangulatos

Részletesebben