2. FEJEZET. Vigh László: Táblázatok kezelése szakdolgozat-készítésnél

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2. FEJEZET. Vigh László: Táblázatok kezelése szakdolgozat-készítésnél"

Átírás

1 2. FEJEZET Vigh László: Táblázatok kezelése szakdolgozat-készítésnél A szakdolgozatokban rendszeresen kell számadatokat magába foglaló táblázatokat közölni. A Word program több formátumot is tartalmaz, melyek felhasználása esztétikusabbá teheti a dolgozatot, illetve növelheti a szakszerűséget. Arra mindig figyeljünk, hogy feleslegesen ne helyezzünk táblázatokat a dolgozat fő szövegébe (csak azért, hogy nőjön az oldalszám) és ne alkalmazzunk hosszú, fél-egy oldalas adatsorokat. Ha mégis szükségesnek érezzük nagy adathalmaz közlését, akkor a leghelyesebb, ha ezt a mellékletben szerepeltettjük. A munka megkezdésekor mérlegeljük, milyen típusú táblázatot szeretnénk igénybe venni a tanulmányban. Ez azért meghatározó döntés, mert a dolgozat összes táblázatát azonos stílusban kell szerkeszteni. Gondoljuk végig milyen forma segíti majd a megértést. Általában célszerű az egyszerűbb formákat választani. Ez azt is eredményezi, hogy az Internetről letöltött táblázatokat is át kell alakítani ugyanerre a formára. Ilyen esetben mindig ellenőrizni kell, hogy ez a változtatás tényleg megtörtént-e, az egyes cellákban bekövetkezett-e a betűtípus, méret átalakítása, vagy a cellák igazítása ugyanolyan-e. Amikor már bemásoltuk, vagy begépeltük az adatokat a táblázatunkba, mindenképp adjuk meg a címét és a forrását. Annak érdekében, hogy a táblázat nehogy a dolgozat végső formába öntésekor eltörjön, - vagyis egy része átcsússzon a következő oldalra, esetleg a címe, vagy a táblázat alá került forrása -, össze kell kötni az információkat. Ezért jelöljük ki az összes egybetartozó sort (cím, maga a táblázat, forrás jelölés), majd a»formátum«-ba belépve a»bekezdés«pontot választva a»szövegbeosztás«fülben az»együtt a következővel«opciót jelöljük meg. Ennek köszönhetően bármi történik is a munkával, például később a táblázat elé írunk néhány sort (vagy bekezdést) a korábban kijelölt szöveg együtt fog mozogni. Legtöbbször hasznos lehet, ha a táblázatok rácsosak, vagy más módon megkülönböztethetők a sorok, vagy az oszlopok. A Listaszerű táblázat -ok arra alkalmasak, hogy a sorok között tegyenek jól látható különbséget, ahogy az 1. táblázat mutatja. 1. Táblázat: Néhány EU tagállam lakosainak száma és nemzeti bankjában foglalkoztatottak létszáma, listaszerű táblázatban lakosság jegybanki alkalmazottak száma Finnország Dánia Luxembourg Görögország Forrás: Bank of Finland Anual Report p. 85., 4ec70f70213c669bc1256c92004a6ade/$FILE/organisation.htm, Ez a módszer adott esetben azt erősíti, hogy az egyes országok milyen adatokkal rendelkeznek. Különösen alkalmas lehet akkor, ha az 1. táblázatban szereplőnél több 46

2 oszlopban helyezkednek el adatok, és azok jól jellemzik az adott mutatót (jelen esetben államokat). Ezzel szemben az Oszlopos táblázat -ok a függőleges elválasztást emelik ki. Így a 2. táblázat inkább az egyes értékek összehasonlítását teszi jelentősebbé. Az ilyen kiemelés több adat akár sor, akár oszlop használatakor célszerű. 2. Táblázat: Néhány EU tagállam lakosainak száma és nemzeti bankjában foglalkoztatottak létszáma oszlopos táblázatban 2001 Lakosság jegybanki alkalmazottak száma Finnország Dánia Luxembourg Görögország Forrás: Bank of Finland Anual Report p. 85., 4ec70f70213c669bc1256c92004a6ade/$FILE/organisation.htm, Rácsos táblázat használatakor mind vízszintesen, mind függőlegesen elkülönülnek az adatok. Ebben az esetben azonban felmerülhet az is, hogy túlzottan széttagolódik az adatsorunk és ez már megnehezíti az értelmezést. (Ahogy ez a 3. táblázatból is látszik.) Márpedig azért kell a táblázatot beilleszteni a dolgozatba, hogy alátámasszuk a szöveges részeket, illetve igazoljuk azokat. 3. Táblázat: Néhány EU tagállam lakosainak száma és nemzeti bankjában foglalkoztatottak létszáma rácsos táblázatban 2001 lakosság jegybanki alkalmazottak száma Finnország Dánia Luxembourg Görögország Forrás: Bank of Finland Anual Report p. 85., 4ec70f70213c669bc1256c92004a6ade/$FILE/organisation.htm, Ez pedig a második lényeges a táblázatok alkalmazásához köthető feltétel. Csak olyan adatsort szabad a munkába szerkeszteni, aminek tartalmi köze van az adott szövegrészhez. (S ez nem merülhet ki abban, hogy például felsoroljuk a tanulmányban szereplő állam területi, népességi, vagy más alapadatait.) Harmadrészt arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a dolgozatnak van margója. Ezért úgy kell beállítanunk a táblázat külső (általában a jobb oldallal szokott probléma lenni) oldalát, hogy ne nyúljon túl a szöveges részen. Amennyiben ez mégis bekövetkezik, több megoldás is rendelkezésünkre áll. Ezek közül a legegyszerűbb a betűméret csökkentése. (Természetesen még az olvashatóságot fenntartva.) Illetve megfontolandó a sorok és oszlopok felcserélésének lehetősége is. Hogy tegyük az utóbbit? Semmi esetre sem úgy, hogy mindent újra begépelünk! A táblázatunkat ilyenkor ki kell jelölni és egy Excel munkalapra kell másolni. (Mentsük el, csak 47

3 a biztonság kedvéért!) Ezt követően az Excelben levő táblázatunkat jelöljük ki és másoljuk le (vagy ikonnal, vagy a legördülő menüvel»szerkesztésmásolás«), ezzel vágólapra helyeztük az adatokat. Álljunk át egy üres cellára és a jobb egérgombbal rákattintva, a megjelenő listából válasszuk az»irányított beillesztés«programpontot. A kinyíló ablakban jelöljük be a»transzponálás«parancsot, majd az»ok«-ra kattintva a számítógép elvégzi a számunkra fontos cserét. Az így módosított táblázat visszamásolható a Wordben írt szövegünkbe. Természetesen ügyeljünk arra, hogy újra, a már korábban kiválasztott stílusúvá kell formáznunk. Negyedszer arra is figyelnünk kell majd, hogy az egyes sorok és oszlopok azonos méretűek legyenek. Nagyon csúnya az olyan táblázat, ahol az azonos információk hol 2 cm, hol 4 cm szélességű oszlopban találhatók. Természetesen a címsorok ez alól a szabály alól kivételt képezhetnek. Mindebben segít ha a»táblázat«fület lenyitva az»automatikus méretezés«opciót választva a kijelölt (!) cellák méretére vonatkozóan beállítjuk az»azonos oszlopszélesség«lehetőséget. Mivel ma már többen színesben nyomtatják ki a dolgozatot, vagy a prezentációban akarják használni az elkészített kimutatásokat, lehet színes formákat is választani. Azzal a szabállyal, hogy a kevés gyakran többet jelent. Vagyis nem kell túlzottan sok mindent kiszínezni. Egy-egy adatsor esetében fekete-fehér nyomtatással is lehetséges a kiemelés, ahogy a 4. táblázatban látható. Ilyenkor az adott cellát kijelölve a»formátum«opcióra kattintva a»szegély és mintázat«sort választva a»mintázat«fület megnyitva dönthetünk egy adott árnyalat mellett. Érdemes ilyenkor egy sötét színt választani. De ezt követően ne felejtsük a»formátum«-on belül a»betűtípus«sorban a»betűszín«opció Automatikus jelölését lenyitva egy világos (akár fehér) színre átállítva valóban kiemelni a táblázatból az adott érték. 4. Táblázat: Néhány EU tagállam lakosainak száma és nemzeti bankjában foglalkoztatottak létszáma, kiemeléssel 2001 Lakosság jegybanki alkalmazottak száma Finnország Dánia Luxembourg Görögország Forrás: Bank of Finland Anual Report p. 85., 4ec70f70213c669bc1256c92004a6ade/$FILE/organisation.htm, Gyakran elegáns a térbeli táblázatok használata. Ezt a formát viszont csak megfelelően nagyszámú adat feldolgozásakor érdemes alkalmazni. Néhány sor, vagy három oszlop esetében nem tud érvényesülni a kiemelés. Világosan látható a különbség, ha az 5. táblázatot összevetjük a 6.-kal. 48

4 5. Táblázat: Néhány EU tagállam lakosainak száma és nemzeti bankjában foglalkoztatottak létszáma, térhatású táblázatban 2001 Lakosság jegybanki alkalmazottak száma Finnország Dánia Luxembourg Görögország Forrás: Bank of Finland Anual Report p. 85., 4ec70f70213c669bc1256c92004a6ade/$FILE/organisation.htm, 6. Táblázat: Az Európai Központi Bank kamatlábainak változása között Időpont Betéti rendelkezésre állás Refinanszírozási Aktív oldali rendelkezésre állás Kamatláb (%/év) Kamatláb (%/év) Kamatláb (%/év) 2006 December Október 11. 2,25 3,25 4, Augusztus 9. 2,00 3,00 4, Június Március December Június Március December November Szeptember Augusztus Május Október Szeptember Június Június Április Március Február November Április Január Január Január Forrás: Grafikonok Mielőtt valamilyen adatsor grafikus ábrázolásába kezdünk, idézzük fel a statisztikából tanult ismereteinket. Vannak olyan számsorok (névleges skála), melyek tulajdonképpen egymáshoz 49

5 viszonyítva az égvilágon semmit nem fejeznek ki. A számok csak a vizsgált egységek azonosítására, esetleg csoportosítására alkalmasak. Így bármilyen ábrázolási technikát is alkalmazunk a megértést vagy a jobb átláthatóságot nem segítjük elő. Ilyen lehet például, ha az EU-hoz való csatlakozást dátumát vizsgáljuk. 1. ábra Néhány ország EU csatlakozásának éve Sáv diagramon Horvátország Bulgária Málta Litvánia Szlovákia Finnország Portugália Görögország Írország Belgium Olaszország Forrás: saját tanulmányok sss Az ilyen információkat tehát szükségtelen ábrázolni, bármilyen formában, hisz a 2. grafikon sem mond semmi tartalmit. 50

6 2. ábra Néhány ország EU csatlakozásának éve Grafikon diagramon Olaszország Belgium Írország Görögország Portugália Finnország Szlovákia Litvánia Málta Bulgária Horvátország Forrás: saját tanulmányok A sorrendi skála típusú adatoknál az adatok egymásutániságát fejezzük ki, vagyis azt hogy mi mi után következik, de ez az adat nem alkalmas arra, hogy kifejezze a különbségeket, mégis valami relatív mérték alapján meghatározható, hogy mi a kisebb illetve a nagyobb. Tehát a számok sorrendet fejeznek ki, de távolságot nem. Az ilyen adatok ábrázolása sokszor felesleges, következtetés levonására alkalmatlan. Sokkal hasznosabb ilyenkor a táblázatos forma meghagyása. 7. Táblázat: Néhány EU tagállam sorrendje lakosság alapján 1 Németország 2 Franciaország 3 Olaszország 4 Lengyelország 5 Hollandia 6 Magyarország 7 Bulgária 8 Finnország 9 Litvánia 10 Észtország 11 Málta Forrás: Világatlasz Cartographia, Budapest pp Az intervallum skála típusú adatsoroknál már lehetőség nyílik arra, hogy a különböző adatok közötti különbségeket összevessük. Ilyenkor több statisztikai módszert is használhatunk vizsgálataink és később ábrázolásuk során. Számítható átlag, szórás, esetleg korrelációszámítás. 51

7 3. ábra Egy hektoliter megtermelt borból származó átlagbevétel között, a nagyobb EU-s bortermelő államokban euróban Görögország 13 Spanyolország 25 Magyarország 38 Románia 44 Olaszország 79 Szlovénia 110 Portugália 131 Németország 131 Franciaország 140 Ausztria 178 Forrás: ( ) Az arányskála típusú adatok használatakor a nulla pontnak is van jelentősége. Az efféle számsorok csoportosítása, intervallumok, különbségek összehasonlítása is lehetséges. Megállapíthatók arányok és különböző statisztikai számítások is végezhetők. Ilyen adatok felhasználását mutatja a 8. táblázat, illetve a 4. ábra. 8. Táblázat: Az EU tagállamoknak nyújtott felzárkóztatási támogatás között euróban Tagállam Támogatási összeg Tagállam Támogatási összeg Tagállam Támogatási összeg Belgium Franciaország Ausztria Bulgária Olaszország Lengyelország Cseh Ciprus Portugália Köztársaság Dánia Lettország Románia Németország Litvánia Szlovákia Írország Luxembourg Szlovénia Görögország Magyarország Finnország Spanyolország Málta Svédország Észtország Hollandia Egyesült Királyság Forrás: ( ) 52

8 4. ábra Az EU tagállamoknak nyújtott felzárkóztatási támogatás között %-os megoszlásban Portugália 6,22% Románia 5,63% Szlovénia 1,22% Szlovákia 3,34% Finnország 0,50% Svédország 0,55% Egyesült Királyság 3,08% Belgium 0,66% Bulgária Németország 7,62% Cseh Köztársaság 1,97% 7,70% Dánia 0,18% Írország 0,26% Görögország 5,92% Lengyelország 19,40% Ausztria 0,42% Hollandia 0,55% Málta 0,25% Magyarország 7,30% Luxembourg Lettország 0,02% Litvánia 1,98% 1,33% Ciprus 0,19% Olaszország 8,34% Franciaország Észtország 4,14% 0,99% Spanyolország 10,25% Forrás: ( ) Szakdolgozatunkat sok információ felhasználásával készítjük. A belőlük kialakított diagramokat az Excel program segítségével állítjuk elő. Előfordul, hogy nagy ügyességgel megtaláljuk az Eurostat oldalait böngészve a tagállamok több évre visszamenő GDP növekedési táblázatát és ennek adatsorait szeretnénk azonnal diagramban ábrázolni. Az egyszerű másolás-beillesztéssel az Excelben megdöbbentő változást látunk. A számadatok helyett hónapok és dátumok jelentkeznek: 53

9 9. táblázat: Az EU tagállamok GDP növekedési ütemének átvarázslása Belgium 07.febr 05.jan 01.jan 01.márc Bulgária ápr 05.máj 07.jún Cseh Köztársaság 05.jan 06.márc 01.jún 08.máj Dánia 09.febr 03.jan 01.márc 3 Németország márc Írország 07.szept 02.máj 05.máj 07.júl Görögország 04.márc 04.ápr 07.márc 04.ápr Spanyolország 01.ápr 02.márc 05.márc 08.márc Észtország 01.jún 03.aug 05.okt 11 Franciaország 07.febr 05.jan 02.jan 08.jan Olaszország 09.jan jan Ciprus 08.márc 02.márc 08.márc 06.márc Lettország 04.máj 01.aug 02.okt 08.nov Litvánia 07.ápr 07.júl 06.júl 01.júl Luxembourg 01.jún 01.márc 4 05.máj Magyarország 4 03.ápr 02.ápr 09.márc Málta 09.jún febr 07.febr Hollandia 4 02.jan 05.jan 3 Ausztria 09.febr 05.jan 2 03.márc Lengyelország 04.máj 3 05.márc 06.máj Portugália 01.ápr jan Románia máj 01.ápr 03.aug Szlovákia 07.márc 06.ápr 6 08.szept Szlovénia 07.ápr 04.márc 4 09.máj Finnország 08.ápr 05.febr 09.febr 08.máj Svédország 02.márc 04.febr 09.febr 07.ápr Egyesült Királyság 02.márc 04.febr 09.jan 08.febr Forrás: PORTAL&screen=detailref&language=en&product=Yearlies_new_economy&root=Yearlies_new_economy/B/ B1/B11/eb012 ( ) Hogy lehet ez és egyáltalán miért? Nos a helyzet az, hogy az Eurostatnál található számsorok a tizedes jegyeket ponttal jelölik. Tíz és fél az: 10.5 a magyar táblázatkezelő viszont 10,5-ként fogadja el. Sokkal egyszerűbb ezért ha az internetes táblázatot elsőként egy Word fileba másoljuk. Ott pedig a»szerkesztés«,»csere«(»keresett szöveg«.»csere erre«, ) paranccsal (az»összes cseréje«gombot nyomjuk meg, de csak akkor, ha nem a dolgozat szövegébe másoltuk a táblázatot) vesszősítjük a számadatokat. Ezt újra kijelölve az Excel már számoknak fogja értékelni az adatainkat és kezdhetjük is a diagram szerkesztést. 54

10 10. táblázat: Az EU tagállamok GDP növekedési üteme eredetileg és átalakítva Belgium ,7 1,5 1,1 3,1 Bulgária ,8 4,9 5,5 6,7 Cseh Köztársaság ,5 3,6 6,1 5,8 Dánia ,9 1,3 3,1 3 Németország ,6 0,9 3,1 Írország ,7 5,2 5,5 7,7 Görögország ,4 4,4 3,7 4,4 Spanyolország ,1 3,2 3,5 3,8 Észtország ,1 8,3 10,5 11 Franciaország ,7 1,5 1,2 1,8 Olaszország ,9 0,6 0 1,7 Ciprus ,8 3,2 3,8 3,6 Lettország ,4 8,1 10,2 11,8 Litvánia ,7 7,7 7,6 7,1 Luxembourg ,1 3,1 4 5,5 Magyarország ,3 4,2 3,9 Málta ,9 0,3 2,2 2,7 Hollandia ,2 1,5 3 Ausztria ,9 1,5 2 3,3 Lengyelország ,4 3 3,5 5,6 Portugália ,1 0,6 0,4 1,5 Románia ,3 5,7 4,1 8,3 Szlovákia ,7 4,6 6 9,8 Szlovénia ,7 3,4 4 5,9 Finnország ,8 2,5 2,9 5,8 Svédország ,2 2,4 2,9 4,7 Egyesült Királyság ,2 2,4 1,9 2,8 Forrás: PORTAL&screen=detailref&language=en&product=Yearlies_new_economy&root=Yearlies_new_economy/B/ B1/B11/eb012 ( ) Amikor úgy döntünk, hogy az egyértelműség kedvéért, vagy a pontosabb érthetőség érdekében diagramon ábrázolja az információkat, azt is meg kell határozni, hogy milyen típust választunk. Ritka az az eset, amikor ugyanaz a típus megfelel minden célra, tehát folyamatosan vizsgálni kell, mi a legalkalmasabb forma. A munka megkezdése előtt eldöntendő kérdések közé tartozik az is, hogy a dolgozat milyen formában kerül majd kinyomtatásra. Ha fekete-fehér nyomtatást fogunk használni, minden egyes ábránknál meg kell arról győződni, hogy a monitoron kiválónak tűnő képünk, vajon hogy mutat szürkeárnyalatosan, papíron. Az Excel program ilyen esetekre eleve felkínálja a fekete-fehér típusú diagramokat, mégis gyakran célszerű a színes grafikonokat alkalmazni, mivel minimális változtatással kitűnő ábrák hozhatók létre. Ha a biztonság kedvéért mégis a csak fekete-fehér diagramokat szeretnénk használni, a következő bár korlátozott opciók lehetségesek: kör, oszlop, terület és színátmenetes terület diagram. A lehetőségek közül a következő módon választhatunk. Az adatainkat kijelölve az Excel»Beszúrás«fülén válasszuk a»diagram«opciót, majd a megnyíló ablakban a»felhasználói típusok«fület. Itt az FF -fel kezdődő négy lehetőség bármelyikét kiválaszthatjuk és a későbbiekben ismertetett módszerrel a számunkra szükséges információkkal kiegészítve, átalakítva tudjuk a legmegfelelőbb grafikont elkészíteni. 55

11 5. ábra Néhány ország EU csatlakozásának éve FF oszlop diagramon Adatsor Forrás: saját tanulmányok Finnország Szlovákia Litvánia Málta Bulgária Horvátország Használjuk a továbbiakban a 10. táblázatot grafikonok készítésére. Mire alkalmas ez a táblázat? Elsőként be tudjuk mutatni például Észtország GDP-jének növekedési ütemének változását. Ilyenkor az Excelben a Ctrl lenyomásával jelöljük ki a táblázat címsorának celláit (beleértve a tagállamok feletti üres cellát is), majd a Ctrl gombot tovább lenyomva tartva az Észtország nevét tartalmazó cellát és az adatsort is. Ezt követően a»beszúrás«fülre kattintva a»diagram«sort kiválasztva az»alaptípusok«fülhöz tartozó lista segítségével dönthetünk. Ennél az adatsornál elegendő egyszerűbb formát választani. Figyelem ez egy görgető sáv! Így még lefelé haladva más (sokszor alkalmasabb) típusú grafikonok is találhatók. Ebben az esetben a»piramis«diagramtípus alkalmas a kívánt adatok ábrázolására. A jobb oldali típusok között most mivel csak egy adatsorunk van, nem igazán lehet választani. Így a»tovább«gomb megnyomásával a várható diagram képét látva ismét a»tovább«gombra kattintva megadható a diagram címe. A szoftver felajánlja főcímnek Észtország nevét, illetve lehetővé teszi, hogy a grafikon tengelyeinek is nevet adjunk. Szükség esetén érdemes a további fülekre kattintva módosításokat végrehajtani. Ebben az esetben a»jelmagyarázat«fülben ajánlatos kitörölni a»jelmagyarázat látszik«opciót. Majd a»tovább«gombra kattintva eldönthetjük, hogy szeretnénk-e külön munkalapra helyezni a diagramot. Általában ez azért ajánlatos, mert így könnyebb lesz a későbbi módosításokat végrehajtani. A kész ábrán érdemes a diagram felületnek valamilyen (halvány) színt adni. Kettős kattintással a»terület«felirat alatt valamilyen árnyalatot határozhatunk meg, de a»kitöltési effektusok «gombra kattintva választhatunk színátmentet is. Dönthetünk úgy is, hogy csak egy színt alkalmazunk, ilyenkor lehetőségünk van sötét és világos tónus megadásával (csúszó sáv mozgatása) változatok kialakítására. A»Kétszínű opcióval«két különböző szín átmenetét tudjuk megteremteni. De ha lusták vagyunk kísérletezni, akár választhatjuk a»beállított«56

12 opciót is. Az»Árnyékolás módja«opciókkal további változatok kreálhatók. Figyelem! Ha választottunk egy fajta megoldást, ezt használjuk az egész szakdolgozatban. Ne keverjük a stílusokat! Az»Anyagminta«, vagy a»mintázat«fülre kattintva sok lehetőség közül választhatunk, de ügyeljünk arra, hogy a munka során mindig ezt a típust használjuk, és ne keverjük a különböző mintákat. Másrészt ilyenkor érdemes újra átgondolni, hogy a diagramjaink színes, vagy fekete-fehér formában lesznek-e kinyomtatva. Hiszen az utóbbi esetben sokkal nehezebben érvényesülhetnek a színhatások. Ilyenkor is javasolt azonban az eredetileg megadott sima fehér felületet valamilyen színre (halványszürke lesz nyomtatásban) változtatni. Példánkban egy halvány vajszínt választok. A diagram terület színének megváltozása azzal járhat, hogy hasonlóvá válik (fekete-fehér nyomtatásban) a diagram falainak színével. Így a falakra kettőt kattintva ugyanazt a menüfelületet találjuk, mint az előzőekben. Hasonló eljárással választhatunk ide is megfelelő színt, vagy effektust. Ugyanígy járhatunk el a padlószint esetében is. Szükséges lehet az egyik piramisra kattintva az adatsorok színét is megváltoztatni. Amennyiben a piramisra kétszer, de nem gyors egymásutánban klikkelünk, egyenként is be tudjuk állítani az ábrázolt értéket jelölő objektumot. Például valamilyen oknál fogva (mert a dolgozatunk szöveges részében erről van szó) a 2005-ös év adatát más színnel jelöljük. A tengelyek (jelen esetben a függőleges tengely) átalakítására is lehetőség van, illetve szükség lehet. A tengelyre duplán kattintva megjelenik a»tengely formázása«ablak. A füleken szereplő opciók közül választva több tulajdonság is megváltoztatható. Most a»skála«átalakítása lehet szükséges. A fülre kattintva a»maximum«értéket átállíthatjuk 11-re az automatikus 12 helyett. Ezzel azt érjük majd el, hogy némileg nagyobbak lesznek a diagramban a piramisok. Vigyázat, ha csak a maximumot változtatjuk meg, akkor a számítógép a»minimum«értéket -1-re fogja módosítani, hiszen számára a 2 egységes»fő lépték«mellett ez logikus lépés. Nekünk erre egyrészt nincs szükségünk, másrészt felesleges is. Ezért a»minimum«rubrikába is írjuk bele a 0-t, vagy kapcsoljuk ki az előtte levő négyzetben a zöld jelölést. Érdemes lehet még a cím pontosítása és szerkesztése. Amennyiben a dolgozatunkban szerepeltetjük az ábrát, mindenképp sorszámoznunk kell és meg kell adnunk a címét. Ebből következően az ábrán belül nincs is szükség címre. Így egyszerűen kattintsunk az Észtország feliratra. Megjelenik egy szövegdoboz ablak, melyet vagy a jobb egér gombbal a»tartalom törlése«opcióval eltávolíthatunk, vagy a Del billentyűvel is megtehetjük ezt. Ettől az ábra terület ismét növekszik, ami előnyös az érthetőség szempontjából. Amikor a diagramot esetleg prezentációhoz használjuk, szükséges lehet a cím diagramban tartása. Ekkor a szövegbe kattintva pontosíthatjuk az ábra címét Észtország GDP növekedésének üteme különböző időszakokban. A kész szöveget bal egérgombot lenyomva tartva kijelölhetjük és az olvashatóság érdekében formázhatjuk. Érdemes lehet»félkövér«és legalább 16-os méretűre (de még nagyobb is célszerű lehet az előadás körülményeitől függően) módosítani. Magát a feliratot mozgatni is tudjuk, ha ismét megkeressük a szövegdobozt és azt húzzuk a bal egérgombot lenyomva tartva az ábrán. Szükséges lehet még az egyes piramisokhoz tartozó értékek feltüntetése is. A jobb egérgombbal kattintva a piramisra megjelenik egy ablak, ahol»felíratatok«fülre kattintva jelöljük ki az»érték«opciót. (Ha az»adatsor neve«opciót is bejelöljük minden piramisnál megjelenik az Észtország felirat, a»kategória neve«opció pedig az adott évszámot jeleníti meg. Ezekre nekünk nincs szükségünk.) Az adott értékek a piramis csúcsán jelentkeznek, nem biztos hogy pontosan olvashatók. Ezért a jobb egérgombbal ráklikkelve a megjelenő kerettel elmozdíthatók. Szükség esetén a számadatok kiegészíthetők (például % jellel), jobb egér gomb lenyomása után (»Adatsorok formázása «feliratra kattintva) formázhatók (félkövér), színük megváltoztatható. 57

13 Megnövelhetjük és elmozdíthatjuk a»rajzterületet«is, ha megtaláljuk ennek széleit. Adott esetben a bal oldali fal közelébe kattintva megjelenik a keret, aminek sarok és felezőpontjai mozdíthatók (így növelhető a felület), illetve a vonalakat mozgatva az ábra egésze eltolható. Vigyázat! Nagyon sok lehetőség nincs a mozgatásra és az átméretezésre, mivel a»diagramterület«-ből nem léphetünk ki. Ez az ábra már több módosítást nem igényel, a diagram szélére kattintva megjelenik a»rajzterület«széle, a képernyő tetején levő»másolás«ikonra kattintva, majd a Word dokumentumba átlépve a»beillesztés«ikonnal be is illeszthetjük a kész ábránkat a dolgozat szövegébe. Ne feledjük feltüntetni az ábra sorszámát és címét, illetve alul az adatok forrását. Javasolt ezeket a dolgozat betűtípusával azonos, de méretében kisebb (például 10-es) karakterekkel írni. Az ábrára kattintva már Wordben a»formátum«fül alatt a»szegély és mintázat«sorra klikkelve a»szegély«fül alatt jelöljük ki az»árnyék«, vagy a»körül«opciót. Így a grafikonunk megfelelően elválasztásra kerül a szöveges résztől annak ellenére, hogy az ábra külseje is világos színű. Érdemes ezután a címet, az ábrát és a forrást egyszerre kijelölni és a»formátum«fülben a»bekezdés«sorra kattintva a»szövegbeosztás«fül alatt az»együtt a következővel«sor előtti négyzetet kijelölni. Így nem fordulhat elő, hogy az ábra címe esetleg a lap aljára kerül a grafikon viszont átcsúszik a következő lapra, vagy a forrás kerül át egy új oldalra. 6. ábra Észtország GDP-jének növekedési üteme %-ban, előző év= ,1 % 8,3 % 10,5 % 11% Forrás: PORTAL&screen=detailref&language=en&product=Yearlies_new_economy&root=Yearlies_new_economy/B/ B1/B11/eb012 ( ) Mire alkalmas még a 10. táblázat adatsora? Összehasonlíthatjuk néhány tagállam GDP változásának ütemét is. Legyenek ezek az országok Olaszország, Ciprus és Lettország. Jelöljük ki a Ctrl gombok lenyomása mellett a táblázat címsorát (beleértve a tagállamok fölötti üres cellát is) és a három kiválasztott tagállamot a hozzátartozó adatokkal. Válasszuk a»beszúrás«,»diagram«opciókat, majd az ehhez legalkalmasabb diagramformát. Célszerű az 58

14 »Alaptípusok«közül a»grafikon«típust választani. Az»Altípusok«közül pedig a»vonal, minden adatértéknél jelölővel«formát. A»Tovább«gombra kattintva, majd újra»tovább«menve megadhatjuk az ábra címét, esetleg a tengelyek nevét. Mivel ezekre nem lesz szükség a»tovább«gombbal válasszuk az»új munkalapon«opciót. Az előzőekhez hasonlóan célszerű a»diagramterület«és a»rajzterület«színét megváltoztatni. (Ha ugyanabba a dolgozatba illesztjük majd ezt az ábrát is, ne feledkezzünk el arról, hogy ezek az átalakítások legyenek azonosak minden ábránkon.) Most tegyük jobban láthatóvá a vizsgált értékeket! A grafikon adatsorára duplán kattintva az»adatsorok formázásavonal«kategóriájában a»vastag«opciót lenyitva válasszuk a legnagyobb lehetőséget, majd adjunk meg egy olyan színt ami harmonizál a háttérrel. (Ne feledkezzünk meg a fekete-fehér nyomtatásról. Ezért hasznos, ha a»jelölő oldal«stílusát úgy választjuk meg, hogy elüssenek egymástól.) Jelöljük be a»görbített vonal«kategóriát is, ettől az adatsor lefutása természetesebb lesz. Hajtsuk végre mindezt az összes adatsorral. Érdemes lehet a skálát is megváltoztatni a fent leírt módszerrel (itt most»maximum«12-re,»minimum«0-ra). 7. ábra Olaszország, Ciprus és Lettország növekedési üteme %-ban, előző év= Olaszország Ciprus Lettország Forrás: PORTAL&screen=detailref&language=en&product=Yearlies_new_economy&root=Yearlies_new_economy/B/ B1/B11/eb012 ( ) A könnyebb láthatóság miatt a»jelmagyarázat«-ra kattintva a jobb egér gombbal a»jelmagyarázat formázása «feliratra klikkelve célszerű a betűméret, stílus megváltoztatása (jelen esetben 12, félkövérre). Mivel a grafikon területe tartalmaz olyan felületet, ahová a jelmagyarázat illeszthető, ezért annak keretét megfogva húzzuk a grafikonra. Ekkor magát az ábrát jobb felé el lehet nyújtani, a keretének mozgatásával. Az előzőekben megfogalmazottak alapján hozzuk át az ábrát a Word dokumentumba és formázzuk a fentiekben leírtaknak megfelelően. 59

15 Érdekes lehet az adatsorból két kiválasztott állam növekedési ütemének összehasonlítása is. Ilyenkor oszlopdiagramok használata a legmegfelelőbb. Jelöljük ki a korábbi módszer szerint a táblázatban Írország és Litvánia adatait (ne feledkezzünk meg a címsorról sem).»diagramtípus«-ból válasszuk ki az»oszlop«opciót, az»altípusok«közül pedig a»3d oszlop«-ot. A»Tovább«gomb lenyomásával megadhatjuk az ábra címét, majd»új munkalapon«hozzuk létre a grafikont. A szokásos módszerrel alakítsuk át a»rajzterület«-et, illetve a»falak«-at, valamint az adatsorokat ábrázoló oszlopokat. Mivel ez a program a»padlószint«mellé kiírja a forrás országok nevét a»jelmagyarázat«-ot törölhetjük, a diagramot kijelölve a sarokpontok bármelyikét bal egér gombbal megfogva az ábrát elforgathatjuk, számunkra megfelelő állásba. Szükség esetén az»értéktengelyskálá«-ját is módosíthatjuk. A kész ábrát a szokásos módon beilleszthetjük a szövegkörnyezetbe. 8. ábra Írország és Litvánia GDP növekedésének összehasonlítása Litvánia Írország Forrás: PORTAL&screen=detailref&language=en&product=Yearlies_new_economy&root=Yearlies_new_economy/B/ B1/B11/eb012 ( ) Ez a fajta ábra azonban nem alkalmas arra, hogy adott évben (példánkban 2006-ban) több állam (az Eurózona tagjai) adatait vessük össze. Erre a feladatra alkalmas lehet a»sávalaptípuscsoportosított sávaltípus«kiválasztása. Mielőtt ehhez hozzákezdenénk egy Excel problémával meg kell küzdenünk! A szoftver nem képes annyi lyukat kezelni, mint amennyi keletkezne kijelöléskor (12 tagállamban a fejezet írásakor nem az euró a nemzeti valuta) 1. Ezért a szokásos módon a Ctrl gomb segítségével ki kell jelölni a tagállamokat és a hozzájuk tartozó adatokat, ezeket a»másolás«ikonnal ki lehet másolni a táblázatból, majd egy másik helyre a»beillesztés«ikonnal áthelyezni (így nem törlődnek ki az adatok az alap táblázatunkból). 1 Aki nem hiszi próbálja ki! A címsor után a belga, majd a német-ír-görög-spanyol, majd a francia-olasz-ciprusi adatokat még fel tudja dolgozni az Excel, de ha már két ugrással Luxemburgot is bejelöljük a program érvénytelen hivatkozást fog kiírni. Az sem megoldás, ha a még sikeres adatok mellé a kész diagramban szeretnénk új adatsort illeszteni. Ilyenkor a program a régieket törli és csak az újat ábrázolja. 60

16 Az új táblázatot aztán egyben kijelölve már végigvihetők a szükséges lépések. A»Diagram varázsló«3. lépése most elsőként azt ajánlja fel, hogy helyezzük el a»jelmagyarázat«-ot. Ezt nyugodtan törölhetjük, sőt mivel a dolgozatban úgyis megcímezzük az ábránkat a»címek«fülből is töröljük ki a 2006-os számadatot. Az»Új lapon«megjelenített ábránkon elsőként a»kategóriatengely«-be kell beavatkoznunk. A»Tengely formázása«opcióban a»skála«fülön jelöljük be a»kategóriák fordított sorrendben«és az»az értéktengely (Y) a kategóriamaximumnál«levő négyzeteket. Ezzel az országok visszaállnak abc sorrendbe, másrészt a számozás továbbra is alul marad. A vízszintes tengelyen is érdemes beavatkozni, hiszen felesleges a 9-es értéket szerepeltetni. Ugyanitt a»főlépték«-et is növelhetjük 2-re, mivel ezzel nem lesz nehezebb a grafikon adatainak értelmezése, az ábra viszont átláthatóbbá válik. A szokásos háttérváltoztatás következhet (továbbra is ügyeljünk arra, hogy egységes hátteret használjunk!). Szükséges lehet még a jobb egérgombbal egy sávra kattintva az»adatsorok formázása«opcióban a»feliratok«fülben az»érték beállítása«. Már csak az átmásolás van hátra. 9. ábra Az eurózóna tagállamainak GDP növekedése 2006-ban %-ban, előző év=100 Belgium Németország 3,1 3,1 Írország 7,7 Görögország 4,4 Spanyolország 3,8 Franciaország Olaszország 1,7 1,8 Ciprus 3,6 Luxembourg 5,5 Málta 2,7 Hollandia 3 Ausztria 3,3 Portugália 1,5 Szlovénia Finnország 5,8 5, Forrás: PORTAL&screen=detailref&language=en&product=Yearlies_new_economy&root=Yearlies_new_economy/B/ B1/B11/eb012 ( ) Gyakran előfordul olyan eset, hogy több tagállam adatait szeretnénk oszlopdiagramon ábrázolni. Ugyanakkor azt gondoljuk, túl sok helyet foglalna a tagállamok felsorolása a jelmagyarázatban, esetleg a túl sok adat miatt átláthatatlan lenne az ábránk. Ilyenkor jó megoldás lehet az oszlopokon az adott állam jellegzetességének feltüntetésével egyértelművé tenni az adatok tulajdonosát. Alkalmazható módszer, hogy a diagramok oszlopai a tagállamok nemzeti zászlajából képződnek. 61

17 10. ábra Néhány EU tagállam adósságának állománya a GDP %-ában, 2005-ben Forrás: schema=portal&screen=detailref&language=en&product=strind_ecobac&root=strind_ecobac/e cobac/eb070 ( ) A következő technikával élhetünk: az Excelben kiemeljük az adott tagállamok adatait, majd kijelölve a»beszúrásdiagramoszlopcsoportosított oszlop«utat követve készítsünk egy grafikont. Ezt követően az első oszlopra kattintva az összes adat kijelölésre kerül. Ezért még egy lassú klikkelléssel a kiválasztott tagállam értékét mutató oszlopra kell kattintani, majd ezt követően gyors dupla kattintással megjelenik az»adatpont formázása«ablak. Itt a»mintázat«fül alatt a»kitöltési effektusok«gombot kell megnyomni. Ezt követően pedig a»kép«fület. Itt a»képkiválasztás«gomb segítségével böngészhetünk a gépünk képtárában 2. A megfelelő kép kiválasztása után az»ok«gombot megnyomva visszatérünk az előző ablakra, ahol ismét az»ok«gombbal jutunk vissza a grafikonunkhoz, ahol már a kiválasztott képet láthatjuk az oszlop helyén. Döntsük el nem értelmetlen-e a kép ábrázolása! Ha igen, jobb ha visszaállítjuk az eredeti állapotot, esetleg próbálkozhatunk egy másik képpel. Fontos tudni, hogy fekete-fehér lesz-e a nyomtatásunk, mert ha igen, akkor elég nehéz lesz megkülönböztetni a hasonló stílusú zászlókat. Másrészt csak akkor használható ez a módszer, ha viszonylag nagyok lehetnek az oszlopok, ezzel az érthetőség nem veszik el. A 10. ábra éppen ezért hibás! Vajon a 2. tagállam Bulgária vagy Litvánia. A negyedik Magyarország, vagy Hollandia, esetleg ez egy olasz vagy francia zászló. Természetesen ha a dolgozatunk témája az Egyesült Királyság és Bulgária összehasonlítása, nem lehet kérdés, hogy a brit mellett melyik ország adatsora szerepel. Nyilvánvalóan a színes nyomtatás is egyértelműsít, bár a magyar-olasz problémát nem oldja meg. Ezért ajánlatos az ilyen ábrákon az X tengelyre kattintva a»diagram beállításai«opciót kiválasztani, majd a»tengelyek«fül alatt a»kategória tengely 2 Zászló szimbólumok eredetileg nincsenek a képtárban, csak ha az Internetről letöltjük őket, például az ENSZ honlapjáról, akkor tudjuk azokat felhasználni. 62

18 (X)«előtti négyzetbe kattintani. Ettől a tengely alatt megjelenik az adott államok neve. Ezzel minden kétséget el tudtunk oszlatni és ha valóban jó helyről vettük a zászlók képeit (nem homályos) akkor az ábránk is csinos lesz. Hasonló természetesen megoldható vállalati emblémákkal, régiók címerével stb. De nem ajánlott fényképek, rajzok beillesztése. Egyrészt, mert az ötletet semmilyen bíráló nem fogja pozitívan értékelni, másrészt pedig ezek a képek eltorzulnak és lehet, hogy pont a lényeget nem tudják kifejezni. Előfordulhat olyan eset is, hogy egy diagramon két-háromféle egymástól többszörösen eltérő értékű mutatót szeretnénk ábrázolni (például infláció, államadósság). Ilyenkor a különleges típusú diagramokat kell alkalmazni, melyeket a»diagram varázslófelhasználói típusok«fül alatt találunk meg. Ahhoz, hogy könnyen elkészíthessük ezt a grafikont a két különböző adatsort egymás alatti sorba másolva kezdjünk a munkához. 11. táblázat: Belgium államadósságának (a GDP %-ában) és inflációjának (előző év=100) változása Államadósság 119,6 114,8 109, ,3 98,6 94,3 93,2 89,1 Infláció 0,9 1,1 2,7 2,4 1,6 1,5 1,9 2,2 2,2 Forrás: schema=portal&screen=detailref&language=en&product=strind_ecobac&root=strind_ecobac/e cobac/eb070 ( ), =portal&_schema=portal&screen=detailref&language=en&product=strind_ecobac&root=strind_e COBAC/ecobac/eb040 ( ) Ezt követően a»beszúrás«,»diagram«,»felhasználói típusok«sorrendet követve gördítsük le a»diagramtípus«-t a»vonal, 2 tengely«opcióhoz. Itt altípust nem találunk a»tovább«gombbal haladhatunk a megvalósítás felé. Mivel most sincs szükség a diagramon belül címre, haladhatunk a»befejezés«felé,»új munkalapon«. A szokásos háttérváltoztatás után a»jelmagyarázat«-ot bevihetjük a grafikonba, ezzel megnövelhetjük a tényleges ábra területét (esetleg megvastagíthatjuk a karaktereket is). Az»Adatsor«-ra kattintva módosítsuk a vonal»vastag«-ságot, illetve jelöljük ki a»görbített vonal«opciót, szükség esetén megváltoztatható a szín is (fekete-fehér nyomtatáshoz esetlegesen a»jelölő stílusa«is). Ha szükségesnek érezzük az»értéktengely«-ek is megváltoztathatók valamilyen tény erősebb hangsúlyozása érdekében. Adott esetben a baloldali skála»minimum«-át 80-ra állítva az államadósság csökkenésének tendenciája sokkal nyilvánvalóbbá válik. 63

19 11. ábra Belgium adósságállományának változása a GDP-hez viszonyítva, illetve az infláció alakulása (előző év=100) , , Államadósság Infláció , Forrás: schema=portal&screen=detailref&language=en&product=strind_ecobac&root=strind_ecobac/e cobac/eb070 ( ), =portal&_schema=portal&screen=detailref&language=en&product=strind_ecobac&root=strind_e COBAC/ecobac/eb040 ( ) Nagyon egyszerűnek tűnik ehhez az adatsorhoz hozzáadni még a költségvetési deficit mértékét is. Azonban az Excel ha a deficit adatot a 11. táblázat új soraként illesztjük az aljára, akkor azt kezeli külön változóként, az első két adatsort pedig egyként. Vagyis a jobb oldali skálán megjelenik a deficit adat, de a korábbi két számsor a baloldali tengelyhez kerül ábrázolásra, nyilvánvalóan az inflációt értelmetlen vonalként meghatározva. Ezért, ha ilyen típusú diagramot használunk mindig csoportosítanunk kell az adatokat a két külön tengelyhez. (Jelen esetben a két kisebb helyiértékű adat került az első és a második sorba jobb oldali skála a nagyobb helyiértékű a harmadikba bal oldali skála.) 12. táblázat: Belgium államadósságának (a GDP %-ában) és inflációjának (előző év=100) változása Deficit 1,7 0,4-0,5 1,9 0,1-0,9 2,2 1,9 3,3 Infláció 0,9 1,1 2,7 2,4 1,6 1,5 1,9 2,2 2,2 Államadósság 119,6 114,8 109, ,3 98,6 94,3 93,2 89,1 Forrás: n=detailref&language=en&product=strind_ecobac&root=strind_ecobac/ecobac/eb070 ( ), n=detailref&language=en&product=strind_ecobac&root=strind_ecobac/ecobac/eb040 (

20 01.17), n=detailref&language=en&product=strind_ecobac&root=strind_ecobac/ecobac/eb060 ( ) Ennél a grafikontípusnál érdemes odafigyelni arra, hogy bizonyos tendenciák túl hangsúlyozhatók, mások esetleg elsikkadnak. Ha például a jobb oldali tengelyt abban a skálabeosztásban hagyjuk, amit a program eredetileg ajánl (0-140), akkor az államadóssági adatsor sokkal lassabb ütemű csökkenést mutat. S ha dolgozatunk célja a hasonló tendenciák bekövetkeztének fejtegetése, akkor alkalmas megoldással: a skála maximumát 125-re, a minimumát 80-ra állítva erősebb bizonyítékkal szolgálhatunk. (Természetesen, ha ennek ellenkezője hipotézisünk, a nagyobb skála ebben segíthet.) A megértést támogatja különösen ha színesben nyomtatjuk ki a diagramot, vagy prezentációban használjuk az, ha az értéktengelyeken az adatokat olyan színűre változtatjuk, amilyenre a trendvonalat. A módszer egyszerű: jobb egérgombbal a tengely közelébe kattintunk, a megjelenő»tengely formázása«parancsra klikkelve a»betűtípus«fül alatt a»szín«lenyíló ablakban választhatjuk ki a már a grafikonon használt árnyalatot. 65

21 12. ábra Belgium adósságállományának változása a GDP-hez viszonyítva, illetve az infláció alakulása (előző év=100) és a költségvetés deficitjének változása a GDP-hez viszonyítva Infláció Deficit Államadósság Forrás: schema=portal&screen=detailref&language=en&product=strind_ecobac&root=strind_ecobac/e cobac/eb070 ( ), =portal&_schema=portal&screen=detailref&language=en&product=strind_ecobac&root=strind_e COBAC/ecobac/eb040 ( ), , &_dad=portal&_schema=PORTAL&screen=detailref&language=en&product=STRIND_ECOB AC&root=STRIND_ECOBAC/ecobac/eb060 ( ) Kellemetlen diagramkészítési esemény, amikor az Excel nem érti, hogy a megadott adatok közül az évek felsorolása nem számadat, hanem az X tengely egysége. Ha például az egyébként nem sok tartalommal bíró 13. táblázat adatait szeretnénk ábrázolni, a»grafikon«opciót választva olyan ábrát kapunk, ahol a lényegi adatok láthatatlanok. Legfőképpen azért, mert az Y tengely értékei ezres mértékűek. Márpedig az adott évekhez rendelve szeretnénk bemutatni a változásokat táblázat Az EMU és az eurót nem használó tagállamok számának változása Forrás: saját tanulmányok 3 Érdemes azt is figyelembe venni, hogy a hiba fő oka az, hogy nincsen megadva az adatok előtt semmilyen megnevezés. Ha az egyszerű számok elé beírunk valamit, és azokat is a kijelölés részévé tesszük, akkor eltűnik ez a probléma. 66

22 Ennek az az oka, hogy bármilyen módszert választunk (például a cellák beállítása) a program az évszámot adatnak és nem címnek tekinti. Ezért miután kijelöltük a táblázatot a»beszúrásdiagramgrafikon«sort követtük a»tovább«gomb lenyomása után ki kell választani az»adatsor«fület. Itt az»adatsorok«felsorolásban az»adatsor1«-re kell kattintani, majd az alatta levő»eltávolítás«gombot kell lenyomni. Ezzel eltűnik a grafikonról az évszámok ábrázolása, de még mindig hiányzik az X tengely jelölése. Ezért az»a kategóriatengely (X) feliratai«címet követően a sor végén levő nehezen kivehető ikonra kell kattintani. Ekkor a diagramvarázsló felfelé összeugrik és visszatérünk az általunk megjelölt táblázathoz. Annak ellenére, hogy ez a jelölés még fennáll, az egérrel jelöljük ki az évszámok sorát (óvatosan, mert ha például újra lenyomjuk az egérgombot, vagy kettőt kattintunk akkor bekövetkezik a káosz). Ezt követően pedig nyomjuk meg a KLAVIATÚRÁN az»enter«billentyűt. Innentől kezdve a további lépések már a nekünk megfelelő képet fogják mutatni. Megfelelő fent leírt formázás után beilleszthető az ábra a dolgozatunkba. 13. ábra Az EMU-hoz csatlakozott tagállamok számának és a még nem csatlakozottak számának változása EMU tagok nem EMU tagok Forrás: saját tanulmányok Végül még egy gyakran alkalmazott típus. Szükség lehet arra, hogy például az EU tagállamai viszonylatában egy kisebb országcsoport valamilyen jellemzőjét bemutassuk, de úgy, hogy a többi tagállamhoz képest is láthassuk az arányokat. Erre kiválóan alkalmas a Kör-sáv diagram. Használjuk ismét a 8. táblázat adatait! Célunk az, hogy a támogatások százalékos megosztása mellett emeljük ki a négy Visegrádi országot és a nekik juttatott támogatásokat külön is viszonyítsuk a többi tagállaméhoz. Az adatsorunkat kijelölve a»beszúrásdiagramalaptípusokkör«folyamatban válaszuk ki az utolsót, a Kör-sávot. A»Tovább«gombokat végig klikkelve és az»új munkalapon«opciót választva kapunk egy nyers diagramot. Ahhoz, hogy a céljainknak megfeleljen, jelentős átalakításra van szükség. Elsőként töröljük ki a jelmagyarázatot (jobb egérgomb, egy klikk»tartalom törlése«). Ezt követően a jobb oldali oszlopon lassan végig húzva a kurzort láthatjuk, hogy a program a táblázat alján szereplő tagállamokat vette külön az oszlopba. Ez azt mutatja, hogy ha előre 67

23 gondolkodunk, legközelebb a kiemelendő államokat érdemes a táblázat aljára másolni. Most a számunkra szükségtelen államokat ábrázoló csíkokat rakjuk át a kör diagramba (bal egérgombbal rákattintva és áthúzva). Adott esetben csak Szlovákia és Lengyelország marad kiemelve. Viszont nekünk szükségünk van a másik két visegrádi ország adatára is. Ezért ellentétes módszerrel a kördiagramból húzzuk át a cikkeket az oszlopba. (Természetesen először lassan végig húzva a kurzort láthatjuk, hogy melyik államról van szó.) Amint ezzel megvagyunk, láthatóvá válik, hogy bizony eléggé gyenge pasztellszínű oszlopok kerültek egymásra, ezért célszerű jól elkülöníthető színekre cserélni ezeket (bal egérgombbal kettőt kattintva felnyílik az Adatpont formázása ablak, és itt kijelölhetjük a számunkra megfelelő kitöltést). Adott esetben a sötétkék, sárga, piros és a neonzöld színeket választhatjuk. A Diagramterületet a már megszokott módon formázhatjuk (továbbra is ugyanazt alkalmazva, mint az eddigi ábrákon). Ekkor előfordulhat, hogy a kördiagram összesített adata hasonló árnyalatú lesz, mint a hátterünk. Ezért annak színét is érdemes átalakítani, olyanra, ami elüt (most például kékes-zöldre). Ügyeljünk arra, hogy ilyenkor csak a megváltoztatni szándékozott körcikk legyen kijelölve, nehogy az egész ábránkat egyszínűvé változtassuk. Ezt követően az oszlopunk egyes tégláiba jobb egérgombbal klikkelve válaszuk az»adatpont formázása«opciót, majd a»feliratok«fület. Itt jelöljük be a»kategória neve«és»százalék«opciókat. Tegyük ezt az összetett adatot tartalmazó körcikk esetében is. Mindezek hatására sokkal kisebb lesz az ábra és egy kicsit káoszos a sok információtól, ezért mindegyik szövegdobozt egyenként (csak akkor, amikor keretben látszik a szöveg, nem akkor amikor csak a két szélen jelenik meg fekete kocka) helyezzük a téglákba, illetve a körcikkbe. Ettől máris megnövekszik az ábra mérete. Szükség lehet pontosítani az adatokat, ezért a jobb egérgomb lenyomása után az»adatfeliratok formázása«opcióban a»szám«fül alatt jelöljük ki a»százalék«kategóriát és a»tizedesjegyek«-nél állítsuk be a 2-t. Mindezek után megnövelhetjük a betűk méretét, a fenti módszerrel a»betűtípus«fül alatt. Egyrészt a méretet növelhetjük, másrészt a sötét hátterű téglák esetében a színt is átalakíthatjuk fehérre. Most már csak az adatfeliratokat kell középre igazítanunk (bal egérgombbal), illetve az Egyebek szót lecserélni szakszerűbbre (bal egérgombbal belekattintva a szövegdobozba lehetőség nyílik a szöveg törlésére és újragépelésére). Esetlegesen a diagramterületen belül megfoghatjuk a»rajzterület«sarkait, és ezzel még inkább nagyíthatjuk a kész grafikonunkat, ahogy az a 14. ábrán látható. 68

24 14. ábra Az EU tagállamoknak nyújtott felzárkóztatási támogatás között %- os megoszlásban, a Visegrádi Négyek kiemelésével Cseh Köztársaság 7,70% Magyarország 7,30% Visegrádi Négyek 37,74% Lengyelország 19,40% Szlovákia 3,34% Forrás: ( ) Végül, ha az eddigieket elsajátítottuk, az ismereteinket kombinálva ezt az ábrát átalakíthatjuk úgy, hogy a Visegrádi országok nemzeti lobogói kerülnek egymásfölé az oszlopon, és a támogatási arányok növekvő sorrendben legyenek. Tessék kitalálni a módszert! Végül egy fontos tanács! Ha az ábrákat és táblázatokat beillesztettük a dolgozatunkba és már nem kívánjuk formázni, győződjünk meg arról, hogy megfelelően címeztük meg őket. Fontos, hogy a címek mindig pontosak legyenek. Lehet, hogy ez sokszor nehézkesen hangzik, és attól tartunk, nehezebben érthető, mintha nyelvileg pontos megfogalmazást használnák. Ezért mindenképpen jusson eszünkbe, hogy a munkánk egy tudományos publikáció, amit szakmai közönség fog olvasni, ezért számukra a terminus technikusok teljesen érthetőek. 69

Nógrádi PC Suli tanfolyami jegyzete! Kinyomtatni, másolni, sokszorosítani tilos! Kereskedelmi forgalomba nem hozható! TANFOLYAMI JEGYZET

Nógrádi PC Suli tanfolyami jegyzete! Kinyomtatni, másolni, sokszorosítani tilos! Kereskedelmi forgalomba nem hozható! TANFOLYAMI JEGYZET TANFOLYAMI JEGYZET 5. modul: Táblázatkezelés Tartalom 1. Az EXCEL XP képernyője, megjelenését befolyásoló beállítások... 4 1.1 Munkalap és koordinátái, munkafüzet... 4 1.2 Munkalap regiszterfülek... 4

Részletesebben

14.Cellaformátum. XVII. Az Excel XP. 14.1 Igazítás. 14.1.1 Igazítás ikonokkal

14.Cellaformátum. XVII. Az Excel XP. 14.1 Igazítás. 14.1.1 Igazítás ikonokkal 14.Cellaformátum Formátum, Cellák Helyi menü, Cellaformázás A cellaformátum egy nagyon összetett fogalom, többféle formázás is tartozik bele. Ezek egy részét korábban már tanultuk, más része viszont abszolút

Részletesebben

Idősoros elemző. Budapest, 2015. április

Idősoros elemző. Budapest, 2015. április TeIR Idősoros elemző Felhasználói útmutató Budapest, 2015. április Tartalomjegyzék 1. AZ ALKALMAZÁS CÉLJA... 3 2. AZ IDŐSOROS ELEMZŐ FELÉPÍTÉSE ÉS BEÁLLÍTÁSI LEHETŐSÉGEI... 3 Területi szűkítés és a megjelenítendő

Részletesebben

Prezentáció használata

Prezentáció használata Prezentáció használata A számítógép alkalmazásának egyik lehetséges területe, amikor a számítógépet mint segédeszközt hívjuk segítségül, annak érdekében, hogy előadásunk vagy ismertetőnk során elhangzottakat

Részletesebben

Szövegszerkesztő programok: Jegyzettömb, WordPad, Microsoft Word

Szövegszerkesztő programok: Jegyzettömb, WordPad, Microsoft Word Szövegszerkesztő programok: Jegyzettömb, WordPad, Microsoft Word A szövegszerkesztők közül az elkészítendő szöveg jellegétől függően választunk programot, és nem feltétlenül azt, amelyiket alapértelmezésben

Részletesebben

Karbantartás. Az ESZR Karbantartás menüjébentudjuk elvégezni az alábbiakat:

Karbantartás. Az ESZR Karbantartás menüjébentudjuk elvégezni az alábbiakat: Karbantartás Az ESZR Karbantartás menüjébentudjuk elvégezni az alábbiakat: Jelszó módosítása: A felhasználói jelszavunkat módosíthatjuk ebben a menüpontban, a régi jelszavunk megadása után. Általánosan

Részletesebben

Év zárása és nyitása 2015-ről 2016-ra

Év zárása és nyitása 2015-ről 2016-ra Év zárása és nyitása 2015-ről 2016-ra Ebben az évben a megszokottól eltérően, új programot kell telepíteni. Ennek lépései: 1. lépjen ki a DszámlaWIN programból (FONTOS!). Amennyiben hálózatban használják

Részletesebben

MUNKAANYAG. Angyal Krisztián. Szövegszerkesztés. A követelménymodul megnevezése: Korszerű munkaszervezés

MUNKAANYAG. Angyal Krisztián. Szövegszerkesztés. A követelménymodul megnevezése: Korszerű munkaszervezés Angyal Krisztián Szövegszerkesztés A követelménymodul megnevezése: Korszerű munkaszervezés A követelménymodul száma: 1180-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-004-55 SZÖVEGSZERKESZTÉS

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. TARTALOM 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery

Részletesebben

Feltételes formázás az Excel 2007-ben

Feltételes formázás az Excel 2007-ben Az új verzió legnagyobb újdonsága Feltételes formázás az Excel 2007-ben Formázás tekintetében a feltételes formázás területén változott a legnagyobbat a program. Valljuk meg, a régebbi változatoknál a

Részletesebben

6. AZ EREDMÉNYEK ÉRTELMEZÉSE

6. AZ EREDMÉNYEK ÉRTELMEZÉSE 6. AZ EREDMÉNYEK ÉRTELMEZÉSE A kurzus anyagát felhasználva összeállíthatunk egy kitűnő feladatlapot, de még nem dőlhetünk nyugodtan hátra. Diákjaink teljesítményét még osztályzatokra kell átváltanunk,

Részletesebben

Aronic Road Útnyilvántartó program

Aronic Road Útnyilvántartó program 6085 Fülöpszállás, Kiskunság tér 4. Internet: www.cin.hu E-mail: software@cin.hu Tel: 78/435-081, 30/9-573-673 Aronic Road útnyilvántartó program V2.000 Szoftverdokumentáció Önnek is jár egy jó szoftver!

Részletesebben

On-line értékelési módszerek II. Lengyelné Molnár Tünde

On-line értékelési módszerek II. Lengyelné Molnár Tünde On-line értékelési módszerek II. Lengyelné Molnár Tünde MÉDIAINFORMATIKAI KIADVÁNYOK On-line értékelési módszerek II. Lengyelné Molnár Tünde Eger, 2013 Korszerű információtechnológiai szakok magyarországi

Részletesebben

Szövegszerkesztés Verzió: 0.051

Szövegszerkesztés Verzió: 0.051 Verzió: 0.051 1 Tartalomjegyzék A Word 2003 munkakörnyezet...9 Word 2003 program megnyitása...9 A Word 2003 képernyő...9 Program bezárása:...11 Az eszköztár...12 Környezetfüggő eszköztár...13 Fájl menü...14

Részletesebben

Spike Trade napló_1.1 használati útmutató

Spike Trade napló_1.1 használati útmutató 1 Spike Trade napló_1.1 használati útmutató 1 ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTŐ A táblázat célja, kereskedéseink naplózása, rögzítése, melyek alapján statisztikát készíthetünk, szűrhetünk vagy a már meglévő rendszerünket

Részletesebben

9. Entitás modulok. Nagy Gusztáv: Drupal 7 alapismeretek Fejlesztői verzió: 2011. október 6.

9. Entitás modulok. Nagy Gusztáv: Drupal 7 alapismeretek Fejlesztői verzió: 2011. október 6. 9 9. Entitás modulok A szerző véleménye szerint a Drupal legnagyobb erősségei közé tartozik a magas szintű, absztrakt fogalmak mentén történő építkezés. A korábbiakban már megismerkedtünk a tartalmak és

Részletesebben

Ismétlődő műveletek elvégzésének automatizálása

Ismétlődő műveletek elvégzésének automatizálása Ismétlődő műveletek elvégzésének automatizálása Adatfeldolgozás közben gyakran előfordul, hogy Önnek ugyanazt, az elemi lépésekből álló, összetett műveletsort kell sokszor, esetleg nagyon sokszor és ami

Részletesebben

OPTEN Online használati útmutató

OPTEN Online használati útmutató OPTEN Online használati útmutató www.opten.hu opten@opten.hu 2016. április - 1 - Tartalomjegyzék Bevezetés... - 4 - CÉGTÁR ALAP és KIEGÉSZÍTŐ szolgáltatások... - 7-1. Keresés / Leválogatás... - 8 - a)

Részletesebben

CellCom. Szoftver leírás

CellCom. Szoftver leírás CellCom Szoftver leírás A vezérlő szoftver bemutatása 2 www.lenyo.hu Tartalom LCC vezérlőszoftver 5 Rendszerkövetelmények 5 Telepítés 5 Indítás 7 Eltávolítás, újratelepítés és javítás 8 Kulcskezelés 8

Részletesebben

HomeManager - leírás. advix software solutions. http://www.advix.hu

HomeManager - leírás. advix software solutions. http://www.advix.hu by advix software solutions http://www.advix.hu Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Bevezető... 3 Áttekintés... 3 Felhasználási feltételek... 3 Első lépések... 4 Indítás... 4 Főképernyő... 4 Értesítés

Részletesebben

14.2. OpenGL 3D: Mozgás a modellben

14.2. OpenGL 3D: Mozgás a modellben 14. Fotórealisztikus megjelenítés 1019 14.2. OpenGL 3D: Mozgás a modellben A program az OpenGL technika alkalmazásával gyors lehetőséget biztosít a modellben való mozgásra. A mozgás mellett lehetőség van

Részletesebben

TANTÁL KFT. NLPC Gold nyelvoktató berendezés. kezelési utasítás

TANTÁL KFT. NLPC Gold nyelvoktató berendezés. kezelési utasítás E L E K T R O N I K A I K F T H-1149 BUDAPEST XIV. NAGY LAJOS KIRÁLY ÚTJA 117. TEL./FAX: 220-6454, 220-6455 e-mail: tantal@t-online.hu www.tantal.hu Skype: Tantál Kft TANTÁL KFT NLPC Gold nyelvoktató berendezés

Részletesebben

Karbantartás. Az ESZR Karbantartás menüjébentudjuk elvégezni az alábbiakat:

Karbantartás. Az ESZR Karbantartás menüjébentudjuk elvégezni az alábbiakat: Karbantartás Az ESZR Karbantartás menüjébentudjuk elvégezni az alábbiakat: Jelszó módosítása: A felhasználói jelszavunkat módosíthatjuk ebben a menüpontban, a régi jelszavunk megadása után. Általánosan

Részletesebben

ProAnt Felhasználói Útmutató

ProAnt Felhasználói Útmutató ProAnt Felhasználói Útmutató http://www.proant.hu/ 2014. október 17. Adminisztrátor 6722 Szeged, Gogol u. 3. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1 Tartalomjegyzék... 2 2 A ProAnt szoftverről... 4 3 Jelszó módosítása...

Részletesebben

HÁZI FELADAT ELSŐ GYAKORLAT MIELŐTT ELKEZDENÉNK ELINDULÁS. ÜZLETI INFORMATIKAI ESZKÖZÖK Kiadványszerkesztés

HÁZI FELADAT ELSŐ GYAKORLAT MIELŐTT ELKEZDENÉNK ELINDULÁS. ÜZLETI INFORMATIKAI ESZKÖZÖK Kiadványszerkesztés 1 ELSŐ GYAKORLAT HÁZI FELADAT A feladat megoldása során a Word 2010 használata a javasolt. Ebben a feladatban a következőket fogjuk gyakorolni: A súgó használata. Microsoft Office Word testreszabása. Dokumentumok

Részletesebben

IGLU Software 4028 Debrecen, Rózsahegy u. 26. Tel.: 0620-537-33-21 E-mail: Iglu@t-online.hu www.iglu.hu MEDIALIB ÁLTALÁNOS KATALOGIZÁLÓ ÉS NYILVÁNTARTÓ IRODAI PROGRAM KEZELÉSI ÚTMUTATÓ (v 2.3.1-2003.10)

Részletesebben

3. gyakorlat. 1/7. oldal file: T:\Gyak-ArchiCAD19\EpInf3_gyak_19_doc\Gyak3_Ar.doc Utolsó módosítás: 2015.09.17. 22:57:26

3. gyakorlat. 1/7. oldal file: T:\Gyak-ArchiCAD19\EpInf3_gyak_19_doc\Gyak3_Ar.doc Utolsó módosítás: 2015.09.17. 22:57:26 3. gyakorlat Kótázás, kitöltés (sraffozás), helyiségek használata, szintek kezelése: Olvassuk be a korábban elmentett Nyaraló nevű rajzunkat. Készítsük el az alaprajz kótáit. Ezt az alsó vízszintes kótasorral

Részletesebben

Novell GroupWise levelező rendszer alapok Kiadványunk célja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen használt Novell GroupWise (a továbbiakban GW)

Novell GroupWise levelező rendszer alapok Kiadványunk célja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen használt Novell GroupWise (a továbbiakban GW) 1 Novell GroupWise levelező rendszer alapok Kiadványunk célja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen használt Novell GroupWise (a továbbiakban GW) levelező rendszer 8. verziójának alap szolgáltatásait

Részletesebben

Office Gyakori kérdések

Office Gyakori kérdések Office Gyakori kérdések Word Szövegbevitel Bizonyos szövegeket gyakran gépelek. Lehet valami rövidítés félét alkalmazni, amit magától kicserél a hosszú változatra? Gépelés közben sokszor véletlenül lenyomom

Részletesebben

Tantárgyfelosztás. Mielőtt hozzákezd a tantárgyfelosztás tervezéséhez, ellenőrizze le, illetve állítsa be a következőket:

Tantárgyfelosztás. Mielőtt hozzákezd a tantárgyfelosztás tervezéséhez, ellenőrizze le, illetve állítsa be a következőket: Tantárgyfelosztás A Magiszter.NET Iskolaadminisztrációs Rendszerben a tantárgyfelosztás definiálása rész segítséget nyújt Önöknek, hogy az előkészítések után egy olyan táblázatot kapjanak ami átláthatóan

Részletesebben

Aronic Főkönyv kettős könyvviteli programrendszer

Aronic Főkönyv kettős könyvviteli programrendszer 6085 Fülöpszállás, Kiskunság tér 4. Internet: www.cin.hu E-mail: software@cin.hu Tel: 78/435-081, 30/9-573-673, 30/9-593-167 kettős könyvviteli programrendszer v2.0 Szoftverdokumentáció Önnek is jár egy

Részletesebben

UniPoll Feedback. Intézményi integrált kérdőívkészítő rendszer vélemény és visszajelzés gyűjtéshez.

UniPoll Feedback. Intézményi integrált kérdőívkészítő rendszer vélemény és visszajelzés gyűjtéshez. VERZIÓSZÁM: 7.0 UniPoll Feedback Intézményi integrált kérdőívkészítő rendszer vélemény és visszajelzés gyűjtéshez. Tartalomjegyzék Bevezető... 5 Kezdeti lépések... 5 Belépés... 5 Kérdőívszerkesztői felület

Részletesebben

Animációk, effektusok

Animációk, effektusok Áttűnések Előadásunk látványosabb, ha áttűnéseket, effektusokat használunk. Ismerkedjünk meg az áttűnésekkel. Az áttűnésekkel tudjuk megadni az átváltást az egyik diánkról a másikra. Az áttűnéseket érdemes

Részletesebben

Üdvözöljük. Solid Edge kezdő lépések 2

Üdvözöljük. Solid Edge kezdő lépések 2 Üdvözöljük A Solid Edge 19-es verziója az innovatív megoldásokra és a vállalaton belüli kommunikációra fókuszál, ezzel célozva meg a közepes méretű vállalatok igényeit. Több száz újdonsággal a Solid Edge

Részletesebben

A word első megnyitása

A word első megnyitása A word első megnyitása A Word megnyitásakor az oldalon két fő területet láthat: A menüszalag a dokumentum fölött látható. Gombokat és parancsokat tartalmaz, melyekkel különböző műveleteket (mint például

Részletesebben

Szerzőinknek A folyóiratunkba szánt kéziratok tartalmi és formai követelményei

Szerzőinknek A folyóiratunkba szánt kéziratok tartalmi és formai követelményei Szerzőinknek A folyóiratunkba szánt kéziratok tartalmi és formai követelményei Szerzők, témák, szerkesztési elvek A Területi Statisztika szerkesztősége az eddigi szerzők megbecsülése és megtartása mellett

Részletesebben

Felhasználói Útmutató egyesületi tenyészetek részére

Felhasználói Útmutató egyesületi tenyészetek részére Magyar Bivalytenyésztési Információs Rendszer Felhasználói Útmutató egyesületi tenyészetek részére Tartalomjegyzék Általános információ... 1 Belépés... 1 Teendők listája... 2 Alapadatok... 2 Tagsági/tenyésztői

Részletesebben

A HunPLUS 2009 újdonságai

A HunPLUS 2009 újdonságai Dokumentum verziószáma: 20080731 Társasház, Budapest Tervez,: Horváth Zoltán A HunPLUS 2009 újdonságai Hörcsik CAD Tanácsadó Kft. 2008. július 31. A HunPLUS 2009 újdonságai - dokumentum verziószám: 20080731

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV 1 IMPERA: BESZÁMOLÓ FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV Az elektronikus számonkérés a hagyományos írásbeli beszámolókkal szemben rugalmasabb lebonyolítást tesz lehetővé, az értékelés gyorsabb és objektívebb, a tárolt

Részletesebben

i4x50 sorozatú szkennerek

i4x50 sorozatú szkennerek i4x50 sorozatú szkennerek Szkennelésbeállítási útmutató TWAIN alkalmazásokhoz A-61839_hu A TWAIN adatforrás használata A szkennelést ellenőrző eszköz elindítása... 2 A szkennelést ellenőrző eszköz párbeszédpanele...

Részletesebben

E-Fedezetkezelő. felhasználói kézikönyv. Fővállalkozói adminisztrátorok számára

E-Fedezetkezelő. felhasználói kézikönyv. Fővállalkozói adminisztrátorok számára E-Fedezetkezelő felhasználói kézikönyv Fővállalkozói adminisztrátorok számára Tartalomjegyzék 1. Program általános használata... 2 1.1. Szoftver követelmények... 2 1.2. Jogosultság függő működés... 2 1.3.

Részletesebben

Roma lányok korai iskolaelhagyásának megelőzése

Roma lányok korai iskolaelhagyásának megelőzése Roma lányok korai iskolaelhagyásának megelőzése (A pályázat kódja: ROM-ISK-15) Kitöltési Segédlet Készült: 2015. október 26. 1. oldal Tartalom 1. Regisztráció... 3 2. Bejelentkezés, jelszóváltoztatás,

Részletesebben

Általános funkciók partitúrái. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0.

Általános funkciók partitúrái. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Általános funkciók partitúrái Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Budapest, 2006 Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2006.11.14. Verzió: 2.0. Oldalszám: 2 / 20 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató INTELLIO VIDEO SYSTEM 3 Felhasználói útmutató 1 Intellio Video System 3 Tartalomjegyzék A kliens elindítása... 4 Bejelentkezés... 4 Monitorfal... 5 Eszköztár... 5 Kliensbeállítások... 6 Képernyők... 6

Részletesebben

Számlakészítés a SPRINT programmal

Számlakészítés a SPRINT programmal Számlakészítés a SPRINT programmal A jelen dokumentáció leírás a 2016. január 1 után kiadott SPRINT programmal végezhető számlakészítéshez. A dokumentáció nem tartalmazza a SPRINT program telepítési módjait

Részletesebben

NeoCMS tartalommenedzselő szoftver leírása

NeoCMS tartalommenedzselő szoftver leírása NeoCMS tartalommenedzselő szoftver leírása A NeoSoft Informatika NeoCMS márkanévvel ellátott rendszere könnyen, gyorsan testre szabható tartalommenedzselő rendszer, mely egyedileg átalakítható, és így

Részletesebben

ARCHLine.XP Interior 2010. Windows. Interior alapok. Oktatási anyag az ARCHLine.XP Interior alapszintű használatához.

ARCHLine.XP Interior 2010. Windows. Interior alapok. Oktatási anyag az ARCHLine.XP Interior alapszintű használatához. ARCHLine.XP Interior 2010 Windows Interior alapok Oktatási anyag az ARCHLine.XP Interior alapszintű használatához. A dokumentációban lévő anyag változásának jogát a CadLine Kft. fenntartja, ennek bejelentésére

Részletesebben

Matematikai statisztikai elemzések 1.

Matematikai statisztikai elemzések 1. Matematikai statisztikai elemzések 1. A statisztika alapfogalmai, feladatai, Prof. Dr. Závoti, József Matematikai statisztikai elemzések 1.: A statisztika alapfogalmai, feladatai, statisztika, osztályozás,

Részletesebben

Készítette: Citynform Informatikai Zrt.

Készítette: Citynform Informatikai Zrt. Iratkezelő rendszer Felhasználói kézikönyv Iktatás és érkeztetés Készítette: Citynform Informatikai Zrt. Citynform Iratkezelő Rendszer iktatás és érkeztetés A Bevezetésnek kettős célja van: segédlet a

Részletesebben

AXEL Számlázó és készletnyilvántartó program

AXEL Számlázó és készletnyilvántartó program AXEL Számlázó és készletnyilvántartó program Felhasználói útmutató 1. MEGVÁSÁRLÁS... 2 1.1. AUTOMATIKUS ÉLESÍTÉS... 2 1.2. MANUÁLIS ÉLESÍTÉS... 2 2. TELEPÍTÉS... 3 2.1. ELSŐ TELEPÍTÉS... 3 2.2. TÖBB PÉLDÁNY

Részletesebben

Dr. Pétery Kristóf: Word 2003 magyar nyelvű változat

Dr. Pétery Kristóf: Word 2003 magyar nyelvű változat 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

A TWAIN adatforrás használata

A TWAIN adatforrás használata A TWAIN adatforrás használata A szkennelést ellenőrző eszköz elindítása... 2 A szkennelést ellenőrző eszköz párbeszédpanele... 2 A TWAIN adatforrás használata... 4 Hogyan fogjak hozzá?... 4 Beállítási

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI LEÍRÁS a DIMSQL Integrált Számviteli Rendszer Mérleg moduljának használatához

FELHASZNÁLÓI LEÍRÁS a DIMSQL Integrált Számviteli Rendszer Mérleg moduljának használatához FELHASZNÁLÓI LEÍRÁS a DIMSQL Integrált Számviteli Rendszer Mérleg moduljának használatához www.dimenzio-kft.hu Tartalomjegyzék A. BESZÁMOLÓK... 3 I. MÉRLEG, EREDMÉNYKIMUTATÁS... 3 I. 1. Mérleg... 3 I.

Részletesebben

4. MODUL TÁBLÁZATKEZELÉS. A vizsgázónak önállóan kell elindítania a táblázatkezelő alkalmazást, majd a munka végeztével be kell zárnia azt.

4. MODUL TÁBLÁZATKEZELÉS. A vizsgázónak önállóan kell elindítania a táblázatkezelő alkalmazást, majd a munka végeztével be kell zárnia azt. 4. MODUL TÁBLÁZATKEZELÉS A NEGYEDIK MODUL TARTALMA A negyedik modul 80 feladatot tartalmaz. A vizsgaközpont ezek közül egyet jelöl ki a vizsgázónak. A feladatok túlnyomó része előkészített fájlt, illetve

Részletesebben

Felhasználási útmutató a. Dr. Hibbey oktatószoftver-családhoz

Felhasználási útmutató a. Dr. Hibbey oktatószoftver-családhoz Felhasználási útmutató a Dr. Hibbey oktatószoftver-családhoz Digitális matematikai feladatgyűjtemény 5-8. osztály Tatabánya, 2011. július 30. 2 Tartalom Bevezetés Futtatási környezet Telepítés A tantárgyi

Részletesebben

Tartalomjegyzék Általános ismeretek a programról A táblázatok használata Az objektumtípusok áttekintése Részletes leírás Statisztikai jelentés 129

Tartalomjegyzék Általános ismeretek a programról A táblázatok használata Az objektumtípusok áttekintése Részletes leírás Statisztikai jelentés 129 Tartalomjegyzék Általános ismeretek a programról 3 Több felhasználós környezet, motorfüggetlenség 3 Belépés, kilépés 6 Űrlapok és táblázatok 8 Üzemmódok 11 Űrlap állapotok 13 Leválogatások, keresések 14

Részletesebben

ARCHLine.XP 2009. Windows. Újdonságok. Felhasználói kézikönyv. ARCHLine.XP 2009 Újdonságok

ARCHLine.XP 2009. Windows. Újdonságok. Felhasználói kézikönyv. ARCHLine.XP 2009 Újdonságok ARCHLine.XP 2009 Windows Újdonságok Felhasználói kézikönyv ARCHLine.XP 2009 Újdonságok A dokumentációban levő anyag változásának jogát a CadLine Kft fenntartja, ennek bejelentésére kötelezettséget nem

Részletesebben

A magyarok vándorlása és a honfoglalás. Készítette: OD SZ 00

A magyarok vándorlása és a honfoglalás. Készítette: OD SZ 00 A magyarok vándorlása és a honfoglalás Készítette: OD SZ 00 i.sz. V. század előtt i.sz. V. század előtt i.sz. V. század i.sz. V. század i.sz. V. század i.sz. X. század eleje i.sz. X. század eleje i.sz.

Részletesebben

Trükkök, tippek 6 lépésben a névlistád nyomtatásához (Excel, felhasználóknak)

Trükkök, tippek 6 lépésben a névlistád nyomtatásához (Excel, felhasználóknak) Trükkök, tippek 6 lépésben a névlistád nyomtatásához (Excel, felhasználóknak) Ugye milyen jó lenne, ha a névlistád első sora nyomtatáskor minden oldalon megjelenne? Biztosan ismersz rengeteg fogást az

Részletesebben

Dr. Pétery Kristóf: Excel 2003 magyar nyelvű változat

Dr. Pétery Kristóf: Excel 2003 magyar nyelvű változat 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

A 2014/2015 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő fordulójának feladatai. I. (alkalmazói) kategória

A 2014/2015 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő fordulójának feladatai. I. (alkalmazói) kategória Oktatási Hivatal A 2014/2015 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő fordulójának feladatai I. (alkalmazói) kategória Alapbeállítások: ahol a feladat szövege nem mond mást, ott a lapméret

Részletesebben

Vényírás. 1. ábra. 1. oldal

Vényírás. 1. ábra. 1. oldal Vényírás Amennyiben sikeresen kitöltöttük és elmentettük a megvizsgált személy ápolási esetét, lehetőségünk van vény felírására, az alábbi módon; 1. ábra A gomb megnyomásával egy legördülő menü tárul elénk,

Részletesebben

Blonde. Szépségszalon, Szolárium, Spa, Fitness. Ügyviteli Rendszer. Funkcionális Specifikáció. Verzió 1.1

Blonde. Szépségszalon, Szolárium, Spa, Fitness. Ügyviteli Rendszer. Funkcionális Specifikáció. Verzió 1.1 Blonde Szépségszalon, Szolárium, Spa, Fitness Ügyviteli Rendszer Funkcionális Specifikáció Verzió 1.1 Blonde Funkcionális Specifikáció v1.1 2012.01.12 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 3 1.1. A dokumentum

Részletesebben

Szövegalakítás. Elforgatott szövegek. A HULK felirat itt most a kép részét képezi, vagyis mindössze a felett e lév ő ké t sorr a kel koncentrálnunk.

Szövegalakítás. Elforgatott szövegek. A HULK felirat itt most a kép részét képezi, vagyis mindössze a felett e lév ő ké t sorr a kel koncentrálnunk. Szövegalakítás Képregényekben a buborékokba és a dobozokba írt szövegeken túl mindent spéciként kezelünk. Ez utóbbiak közül a kreditek, a narrátorszövegek és a címfeliratok többnyire csak abban okoznak

Részletesebben

Közoktatási Statisztika Tájékoztató 2012/2013. Használati útmutató

Közoktatási Statisztika Tájékoztató 2012/2013. Használati útmutató Közoktatási Statisztika Tájékoztató 2012/2013 Tartalomjegyzék 1. Technikai információk... 3 2. Bejelentkezés... 3 3. Rendszerfelület felépítése... 4 4. Aggregátor felület... 4 4.1 Speciális szűrési opciók...

Részletesebben

Rövid oktatói útmutató a Neptun használatához

Rövid oktatói útmutató a Neptun használatához Rövid oktatói útmutató a Neptun használatához Böngésző ellenőrzése A Neptun csak legalább Internet Explorer 9.0+ vagy Mozilla Firefox 15+ böngészővel használható Kérem ellenőrizze a böngésző Súgó menüjének

Részletesebben

MUNKAANYAG. Földy Erika. A szakmai önéletrajztól a művészeti kritikáig (Az. alkotói tevékenység komplex megjelenítése,

MUNKAANYAG. Földy Erika. A szakmai önéletrajztól a művészeti kritikáig (Az. alkotói tevékenység komplex megjelenítése, Földy Erika A szakmai önéletrajztól a művészeti kritikáig (Az alkotói tevékenység komplex megjelenítése, önértékelés, és szakmai kommunikáció) A követelménymodul megnevezése: Művészetelméleti alapozás

Részletesebben

Access 2010 Űrlapok és adatelérés

Access 2010 Űrlapok és adatelérés 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

Számlázás-házipénztár. (SZAMLA) 2015.21 verzió. Kezelési leírás

Számlázás-házipénztár. (SZAMLA) 2015.21 verzió. Kezelési leírás Számlázás-házipénztár (SZAMLA) 2015.21 verzió Kezelési leírás FORINT-Soft Kft. Számlázás-házipénztár 2 Tartalomjegyzék 1. Általános információk... 5 1.1. A program típusai... 5 1.2. Rendszerkövetelmények...

Részletesebben

SupOrt. talpfelvétel készítő program felhasználói leírás v3.1

SupOrt. talpfelvétel készítő program felhasználói leírás v3.1 SupOrt talpfelvétel készítő program felhasználói leírás v3.1 L&M Product Service Kft. 1074 Budapest, Csengery u. 28. Tel: (+36-1)-413-2184 e-mail: lundmkft@gmail.com Tartalomjegyzék: Tartalomjegyzék:...

Részletesebben

Kötegelt nyomtatványok kezelése a java-s nyomtatványkitöltő programban (pl.: 1044 kötegelt nyomtatvány - HIPA; 10ELEKAFA - Elekáfa)

Kötegelt nyomtatványok kezelése a java-s nyomtatványkitöltő programban (pl.: 1044 kötegelt nyomtatvány - HIPA; 10ELEKAFA - Elekáfa) Kötegelt nyomtatványok kezelése a java-s nyomtatványkitöltő programban (pl.: 1044 kötegelt nyomtatvány - HIPA; 10ELEKAFA - Elekáfa) Kötegelt nyomtatványok általános jellemzői Minden nyomtatványköteg áll

Részletesebben

Új év nyitása a Kulcs-Bér 2015-ben, a Kulcs-Bér 2014-ben kezelt év(ek) alapján

Új év nyitása a Kulcs-Bér 2015-ben, a Kulcs-Bér 2014-ben kezelt év(ek) alapján Új év nyitása a Kulcs-Bér 2015-ben, a Kulcs-Bér 2014-ben kezelt év(ek) alapján Biztonsági mentés készítése a 2014-es program adatairól Az évnyitás előtt fontos biztonsági mentést készíteni a 2014-es évet

Részletesebben

elektronikus kitöltés és benyújtás

elektronikus kitöltés és benyújtás Felhasználói kézikönyv Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés (AKG- VP) elektronikus kitöltés és benyújtás 2015. Verzió 02. 1 1. Tartalomjegyzék 1. TARTALOMJEGYZÉK... 2 2. BEVEZETÉS... 4 3. A BEADÓ FELÜLET

Részletesebben

Infokommunikáció (PF10IK511L) kérdései

Infokommunikáció (PF10IK511L) kérdései Infokommunikáció (PF10IK511L) kérdései Intéző Intézőben egyszerre több állomány is másolható? Egy új mappa létrehozásakor megadható annak neve? Hozható-e létre Intézőben új szöveges dokumentum? Az állománymásolás

Részletesebben

Destour Outdoor 2.0 felhasználói kézikönyv

Destour Outdoor 2.0 felhasználói kézikönyv Destour Outdoor 2.0 felhasználói kézikönyv Chrome Kft. 2015 Tartalomjegyzék 1. Bejelentkezés... 1 2. Rendszer áttekintése... 1 3. Outdoor... 3 3.1. Útszakaszok... 4 3.1.1. Útszakaszok létrehozása és szerkesztése...

Részletesebben

(a 23/2014 (VI.30) NGM és az azt módosító 2/2015. (II. 3.) NGM rendeletek alapján)

(a 23/2014 (VI.30) NGM és az azt módosító 2/2015. (II. 3.) NGM rendeletek alapján) (a 23/2014 (VI.30) NGM és az azt módosító 2/2015. (II. 3.) NGM rendeletek alapján) 2015.11.30. 1. oldal Ezt a dokumentációt és a későbbi kiegészítéseket, módosításokat az ezen számlázó programmal kibocsátott

Részletesebben

A 2014/2015 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló javítási-értékelési útmutató. INFORMATIKA I. (alkalmazói) kategória

A 2014/2015 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló javítási-értékelési útmutató. INFORMATIKA I. (alkalmazói) kategória Oktatási Hivatal A 2014/2015 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló javítási-értékelési útmutató INFORMATIKA I. (alkalmazói) kategória Kérjük a tisztelt tanár kollégákat, hogy

Részletesebben

BAUSFT. Pécsvárad Kft. 7720 Pécsvárad, Pécsi út 49. Tel/Fax: 72/465-266 http://www.bausoft.hu. WinWatt

BAUSFT. Pécsvárad Kft. 7720 Pécsvárad, Pécsi út 49. Tel/Fax: 72/465-266 http://www.bausoft.hu. WinWatt BAUSFT Pécsvárad Kft. 7720 Pécsvárad, Pécsi út 49. Tel/Fax: 72/465-266 http://www.bausoft.hu WinWatt Fűtéstechnikai programcsomag épületenergetikai és optimalizáló modullal Épületfizikai számítások Téli

Részletesebben

VÁLLALATIRÁNYÍTÁSI ÜGYVITELI PROGRAMRENDSZER. Váradi László OKTATÁSI SEGÉDANYAG. XIII. kötet

VÁLLALATIRÁNYÍTÁSI ÜGYVITELI PROGRAMRENDSZER. Váradi László OKTATÁSI SEGÉDANYAG. XIII. kötet SAP Business One 8.82 VÁLLALATIRÁNYÍTÁSI ÜGYVITELI PROGRAMRENDSZER Váradi László Szervizhívások kezelése, bizonylatok és beszámolók OKTATÁSI SEGÉDANYAG XIII. kötet Budapest, 2012 Váradi László: Szervizhívások

Részletesebben

Windows alapismeretek

Windows alapismeretek Windows 98 alapismeretek 8/1 A rendszer indulása A számítógép bekapcsolása és a rendszer elindulása után megjelenik a Windows képernyője, rajta bal oldalon az ikonokkal, alul a tálcával. Ha a Start gombra

Részletesebben

7. gyakorlat Tervlapok készítése, a terv elektronikus publikálása

7. gyakorlat Tervlapok készítése, a terv elektronikus publikálása 7. gyakorlat Tervlapok készítése, a terv elektronikus publikálása Olvassuk be a korábban elmentett Nyaralo nevű rajzunkat. Ezen a gyakorlaton az elkészített modellből fogunk tervdokumentációt készíteni,

Részletesebben

MS Access Feladatgyűjtemény

MS Access Feladatgyűjtemény SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR MS Access Feladatgyűjtemény Klárné Barta Éva 2014.01.01. Microsoft Access - Feladatok 1 Feladatok 1. Hozzon létre egy új adatbázist SZÁMÍTÓGÉPEK

Részletesebben

A FELSŐOKTATÁSI STATISZTIKAI

A FELSŐOKTATÁSI STATISZTIKAI KÉZIKÖNYV A FELSŐOKTATÁSI STATISZTIKAI ADATGYŰJTÉSHEZ 2003.. STA2000 - Kézikönyv a felsőoktatás-statisztikai adatgyűjtéshez Készítette Oktatási Minisztérium Közgazdasági Főosztály Statisztikai Osztály

Részletesebben

Útmutató szakdolgozatok készítéséhez Ez az útmutató a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karán készülő szakdolgozatokkal

Útmutató szakdolgozatok készítéséhez Ez az útmutató a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karán készülő szakdolgozatokkal Útmutató szakdolgozatok készítéséhez Ez az útmutató a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karán készülő szakdolgozatokkal kapcsolatos formai követelményeket tartalmazza. A dolgozat

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv a minősítési értékelő modul használatához

Felhasználói kézikönyv a minősítési értékelő modul használatához Felhasználói kézikönyv a minősítési értékelő modul használatához Létrehozva: 2015.02.24. Utolsó módosítás: 2015.04.09. Tartalomjegyzék 1 A dokumentum célja... 4 2 A rendszer elérése... 5 2.1 Technikai

Részletesebben

MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI ZRT. e-befektetés. Felhasználói kézikönyv

MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI ZRT. e-befektetés. Felhasználói kézikönyv MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI ZRT. e-befektetés Felhasználói kézikönyv a Magyar Posta Befektetési Zrt. e-befektetéséhez Verziószám: 1.1 Hatályos: 2016.02.16. Magyar Posta Befektetési Zrt. Felhasználói kézikönyv

Részletesebben

Aronic Bér Bérszámfejtés és munkaügyi nyilvántartás program

Aronic Bér Bérszámfejtés és munkaügyi nyilvántartás program CIN Számítástechnika és Szoftverház 6085 Fülöpszállás, Kiskunság tér 4. Internet: www.cin.hu E-mail: software@cin.hu Tel: 78/435-081, 30/9-573-673 Aronic Bér Bérszámfejtés és munkaügyi nyilvántartás program

Részletesebben

POWER POINT. Készítette: Juhász Adrienn

POWER POINT. Készítette: Juhász Adrienn POWER POINT Készítette: Juhász Adrienn 2 Prezentáció készítése A prezentáció készítése, elıadása NEM egyenlı azzal, hogy felolvassuk a dián szereplı szöveget! A dián csak VÁZLAT szerepel, melyet a beszélı

Részletesebben

NETFIT modul Tanári felület Felhasználói útmutató. Magyar Diáksport Szövetség

NETFIT modul Tanári felület Felhasználói útmutató. Magyar Diáksport Szövetség NETFIT modul Tanári felület Felhasználói útmutató Magyar Diáksport Szövetség 2014 2 Tartalom 1 Alap működési jellemzők... 4 1.1 Dátum kitöltés... 4 1.2 Irányítószám / Település kitöltése... 4 1.3 Belföldi

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DOLGOZÓK IMPORTÁLÁSA KULCS BÉR PROGRAMBÓL AZ ONLINE MUNKAIDŐ NYILVÁNTARTÓ RENDSZERBE. Budapest, 2013. november 08.

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DOLGOZÓK IMPORTÁLÁSA KULCS BÉR PROGRAMBÓL AZ ONLINE MUNKAIDŐ NYILVÁNTARTÓ RENDSZERBE. Budapest, 2013. november 08. HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DOLGOZÓK IMPORTÁLÁSA KULCS BÉR PROGRAMBÓL AZ ONLINE MUNKAIDŐ NYILVÁNTARTÓ RENDSZERBE Budapest, 2013. november 08. Az Online Munkaidő Nyilvántartó Rendszerbe való bejelentkezés a https://www.olmunkaido.hu

Részletesebben

Nappali képzés: Számítógéppel segített tervezés szerkesztésben közreműködött: Zobor Bence Kiegészítő- levelező képzés: Számítástechnika 2.

Nappali képzés: Számítógéppel segített tervezés szerkesztésben közreműködött: Zobor Bence Kiegészítő- levelező képzés: Számítástechnika 2. 1. gyakorlat Vonalrajzolás, szerkesztések, szabadonformált görbék A numerikus adatbevitelről leírtaknak és egyenes vonalak rajzolásának illusztrálására készítsük el az alábbi telek- É kontúrt a sraffozott

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A HENASCHOOL

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A HENASCHOOL HENASOFT HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A HENASCHOOL OKTATÓPORTÁLHOZ Útmutató Sárkány Henrik KEZDŐ LÉPÉSEK Mi az a HenaSchool? A HenaSchool oktatóportál egy kompetencia alapú fejlesztéshez optimalizált moodle alapú

Részletesebben

ÜGYVITELI ALAPISMERETEK

ÜGYVITELI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. ÜGYVITELI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 18. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati Beadott fájlok nevei

Részletesebben

Útmutató Támogatási Kérelem kitöltéséhez GUL-15-C

Útmutató Támogatási Kérelem kitöltéséhez GUL-15-C Útmutató Támogatási Kérelem kitöltéséhez GUL-15-C Tartalom 1. Regisztráció... 2 2. Bejelentkezés, jelszóváltoztatás, elfelejtett jelszó... 5 3. EPTK felület bemutatása... 7 3.1. Fő menüpontok... 8 1.1.1.

Részletesebben

Készítette: niethammer@freemail.hu

Készítette: niethammer@freemail.hu VLogo VRML generáló program Készítette: Niethammer Zoltán niethammer@freemail.hu 2008 Bevezetés A VLogo az általános iskolákban használt Comenius Logo logikájára épülő programozási nyelv. A végeredmény

Részletesebben

1.) A költségvetési bértámogatás megállapítása, számfejtése

1.) A költségvetési bértámogatás megállapítása, számfejtése Útmutató a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához költségvetési előirányzatból nyújtható bértámogatások megállapításának, számfejtésének elkészítését könnyítő EXCEL táblák kezeléséhez 1.) A költségvetési

Részletesebben

Az Ön kézikönyve HP SCANJET 7490C SCANNER http://hu.yourpdfguides.com/dref/922720

Az Ön kézikönyve HP SCANJET 7490C SCANNER http://hu.yourpdfguides.com/dref/922720 Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató HP SCANJET 7490C SCANNER. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk,

Részletesebben

Szoftveres jelfeldolgozás: izzók ellenállásának hımérsékletfüggése

Szoftveres jelfeldolgozás: izzók ellenállásának hımérsékletfüggése Tanulókísérlet Tehetséggondozás Ajánlott évfolyam 10., 11., Idıtartam 60 perc Szoftveres jelfeldolgozás: izzók ellenállásának hımérsékletfüggése F.103 B.P. Kötelezı védıeszközök Balesetvédelmi figyelmeztetések

Részletesebben

ARCHLine.XP 2010. Újdonságok. Release 2

ARCHLine.XP 2010. Újdonságok. Release 2 ARCHLine.XP 2010 Újdonságok Release 2 A dokumentációban levő anyag változásának jogát a CadLine Kft fenntartja, ennek bejelentésére kötelezettséget nem vállal. A szoftver, ami tartalmazza az ebben a dokumentumban

Részletesebben