MLBKT Kongresszus Siófok 2005 október 17. SSI Schäfer Systems International Kft. Somogyi Attila

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MLBKT Kongresszus Siófok 2005 október 17. SSI Schäfer Systems International Kft. Somogyi Attila"

Átírás

1 Teljeskörű szolgáltatás a raktártechnikai megoldások kialakításában MLBKT Kongresszus Siófok 2005 október 17. SSI Schäfer Systems International Kft. Somogyi Attila

2 Előbb, vagy utóbb, minden cég eléri fejlődésének azt a szintjét, amikor, kivéve, ha nem tisztán szellemi szolgáltatást végez, kénytelen kiépíteni, vagy felfejleszteni raktározásának színvonalát. Ezt a fejlesztést, belső szabad kapacitás, vagy megfelelő képzettségű belső szakember gárda hiányában, az esetek többségében a mai cégek, (itt nem csak kizárólag a magyar piaci szereplőkről beszélünk) nem képesek házon belül megtervezni, és a megvalósítást levezényelni. Ha mégis megpróbálják, csak fél, vagy rossz megoldásokat kapnak. Milyen alapfeladatokat kellene megoldanunk?

3 -Az első és legfontosabb lépés a felismerés, a saját magunkkal szembeni őszinteség, azaz, annak a fel-, és beismerése, hogy ahogy a raktározásunk jelenleg zajlik, az nem megfelelő, és ennek megváltoztatása, jelentős anyagi, vagy egyéb haszonnal járna. - A második lépés, az adataink analízise. - A harmadik lépés, hogy pontosan megfogalmazzuk azokat a szempontokat és prioritásokat, ahol eredményeket szeretnénk elérni. - munkaerő létszám - költség csökkentés - hatékonyság növelés - hiba csökkentés -stb.

4 - A negyedik lépés a megfelelő, valós sokrétű, átfogó ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkező tervező gárda kiválasztása. - Az ötödik lépés, az első három lépés adatainak, közös (megbízó és tervező) kiértékelése, és az elérendő cél egzakt megfogalmazása. Itt érdemes, figyelembe vennünk elképzelésünk korlátait. A kor (verseny) szellemének, és a fejlődés irányvonalának megfelelően az első és talán legfontosabb szempont a gazdaságosság. Mit is értünk Gazdaságosság alatt?

5 Elsősorban természetesen, a piszkos anyagiakat. Mibe fog ez a beruházás kerülni, mikorra fogjuk tudni kitermelni, úgy, hogy a piaci esélyeinket ne rontsuk, milyen kedvezményeket, támogatásokat fogunk elveszíteni, vagy elnyerni, érzékenyek vagyunk-e szociálisan, mikorra szeretnénk megvalósítani, stb

6 - A hatodik lépés, a különböző megoldási lehetőségek kivitelezési budgetjének - elkészítése - kiértékelése - a kívánt változat kiválasztása - A hetedik lépés a kívánt megoldás kivitelezési koncepciójának eldöntése - egy generál kivitelezőre bízunk mindent Természetesen itt is megszabhatjuk, hogy egyes részfolyamatokat, mely cégektől várjuk el - direktben, több, a részfolyamatokban szakirányú céget bízunk meg, lehetőleg a tervező cég átfogó szellemi irányítása és ellenőrzés alatt

7 - A nyolcadik lépés a megvalósítás elindítása. Ezek után egy kicsit felgyorsulnak folyamataink, és párhuzamosan, több új folyamat elemet is kézben kell tartanunk. - zajlik a kivitelezés - el kell kezdeni a személyzet felkészítését (pszihés) - betanítás -beüzemelés Mindeközben a normális kerékvágásban tovább kell folytatnunk mindennapi tevékenységünket, és meg kell oldani a legzökkenőmentesebb átállást. Nem kérdés, ez embert próbáló feladat, még a legöregebb profi cégek számára is. Azért erre is van megoldás (segítség)

8 Úgy gondoljuk, hogy mindenképpen alkalmasak vagyunk, az Önök ilyen irányú problémáinak megoldására. Közel 7 évtizedes szakmai tapasztalatunk alapján, a világ több mint 52 országában, naponta oldunk meg az Önökéhez hasonló (nem ugyan olyat, hiszen két egyforma cég, még azonos profil ellenére sincs) problémákat, mely tapasztalatok alapján sok, az Önök által, akár, még nem is ismert megoldást tudunk javasolni. Napi munka kapcsolatban állunk a világ, és Magyarország legnagyobb, és legpatinásabb ipari, és logisztikai, tervező, kivitelező és szolgáltató cégeivel. Szaktanácsadó kollégáink fő feladata, az Önök problémáinak megértése, és az ezekre adható megoldások megtalálása. Nem szégyen számunkra felvállalni, ha az Önök problémájának egy egy részében nem mi vagyunk az igaz megoldást kínáló partner.

9 Szaktanácsadó kollégáink mögött, nagy létszámú műszaki tervező gárda áll készen, az önök hardware igényének megtervezésére. A tervező teamen kívül nagy létszámú projekt megvalósító team, önálló helyszíni projekt menedzserrel vesz részt a megvalósításban. A kivitelezést, Magyarországon is, már több mint egy évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező, szerelőink végzik, akik kizárólag csak számunkra végezhetnek munkát, és több mint ötven millió forintos felelősségbiztosítással rendelkeznek. Biztos lehet benne, hogy a tőlünk vásárolt rendszerekhez, több évtizeden keresztül, akadály, és extra ártöbblet mentesen juthat pótalkatrészhez, és utánszállításhoz. A sok éves közös munka eredményeként, biztos lehet abban, hogy az egyéb kapcsolódó feladatok (épület, IT, anyagmozgatás) megoldásában résztvevő cégekkel súrlódás mentes, teljes körű szolgáltatást kaphat tőlünk.

10 Szolgáltatásaink: Szaktanácsadás Ingyenes felmérés Árajánlat készítés Szállítás Szerelés Karbantartás SSI Noell témákban generál kivitelezés

11 Nemzetközi referenciáinkból

12 Magyarországi referenciáinkból

13 Természetesen felmerül, az a kérdés, hogy mibe kerül ez Önöknek. Fordítsuk meg a kérdést. Mindannyian követtünk már el életünkben apró hibákat, és bíztunk meg olcsónak tűnő kivitelezőt egy egy feladat végrehajtásával. Emlékezzenek vissza arra, hogy ez mibe került Önöknek. Biztos, hogy nem mi vagyunk a legolcsóbb cég a világon. Viszont Önök a saját piacukon, szintén nem a legolcsóbbak, hanem a legjobbak szeretnének lenni. Ez a mi célunk is.

14 Ha megnézik azokat a cégeket, akikkel több évtizede dolgozunk együtt (Mercedes, BMW, VW, Audi, IBM, Nestle, Geodis, Excell, Tibbett, stb.) tőlük hallhatják azt az megállapítást, hogy nem vagyunk olyan gazdagok, hogy az olcsót megengedhessük magunknak Én csak azt kérem: Tegyenek próbára bennünket. A többi már csak rajtunk múlik Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

TIOP-3.2.1-12/1-2012-0001 Az integrált rendszer kereteinek megteremtése a foglalkoztatási szolgálat infrastruktúrájának fejlesztésével

TIOP-3.2.1-12/1-2012-0001 Az integrált rendszer kereteinek megteremtése a foglalkoztatási szolgálat infrastruktúrájának fejlesztésével TIOP-3.2.1-12/1-2012-0001 Az integrált rendszer kereteinek megteremtése a foglalkoztatási szolgálat infrastruktúrájának fejlesztésével Hírlevél 2014. II. évfolyam I. szám 1 Hírlevél Hírlevelünkben a Nemzeti

Részletesebben

INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia)

INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia) INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia) SÁRVIZÍ KISTÉRSÉG KÖZÖS ÉRDEKELTSÉGŰ PARTNERI EGYÜTTMŰKÖDÉSE A JÓLÉTI RENDSZER MEGVALÓSÍTÁSÁRA Készítette: Stratégiakutató Intézet Írta: Dr.

Részletesebben

Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével

Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével Az építési műszaki ellenőrzés területének, ezen belül elsősorban a képzési rendszernek a kutatására az EU finanszírozású Leonardo da Vinci

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL BK-01D/004/32-5/15. BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL BAJAI JÁRÁSI HIVATALÁNAK 15. ÉVI ÉPÍTÉSFELÜGYELETI HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSI TERVE Hatályos : 15. április -tól Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Baja Járási

Részletesebben

8/1 A SOPRONI VÁROSFEJLESZTÉSI KFT 2009 ÉVI ÜZLETI TERVE

8/1 A SOPRONI VÁROSFEJLESZTÉSI KFT 2009 ÉVI ÜZLETI TERVE 8/1 A /2009. (III.26.) Kgy. sz. határozat melléklete A SOPRONI VÁROSFEJLESZTÉSI KFT 2009 ÉVI ÜZLETI TERVE A Sopron Megyei jogú Város Önkormányzata a város-rehabilitációs feladatok és az elnyert pályázatok

Részletesebben

Támogatási szerzıdés módosítás kérelem

Támogatási szerzıdés módosítás kérelem Támogatási szerzıdés módosítás kérelem 2007-2013 idıszakban a Közlekedési Operatív Program keretében a Közlekedési módok összekapcsolása, gazdasági központok intermodalitásának és közlekedési infrastruktúrájának

Részletesebben

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről (Biatorbágy Város Önkormányzata 2016. évi költségvetésének indokolása)

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről (Biatorbágy Város Önkormányzata 2016. évi költségvetésének indokolása) Város Polgármestere 251 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 6 23 31-174/213, 242 Fax: 6 23 31-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata

Részletesebben

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS SZAK

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS SZAK BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS SZAK Nappali tagozat Külgazdasági vállalkozás szakirány SZÁRMAZÁSI SZABÁLYOK ALKALMAZÁSA A KUMULÁCIÓ JELENTŐSÉGE NEMZETKÖZI

Részletesebben

SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. Üzleti terv. 2012. év

SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. Üzleti terv. 2012. év SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. Üzleti terv 2012. év I. Összefoglaló a 2012. év üzleti tervéről Társaság neve: SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. Székhelye: 6728 Szeged, Fonógyári út 24. Telephelye:

Részletesebben

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Balaton Fejlesztési Tanács BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2007-2013 Készítette: Vital Pro Kft. 2005. december 12. Tartalomjegyzék 1 Vezetői összefoglaló 4 2 Bevezetés 11 2.1 Dokumentum célja, tervezés

Részletesebben

Az ajánlatkérő megbízásából (ajánlattevő neve) -t a közbeszerzési eljárásban ajánlattételre az alábbiak szerint tisztelettel felkérem.

Az ajánlatkérő megbízásából (ajánlattevő neve) -t a közbeszerzési eljárásban ajánlattételre az alábbiak szerint tisztelettel felkérem. részére Cégnév Cím Tel./Fax/E-mail Tárgy: MTA Természettudományi Kutatóközpont által kiírt 1 db High Performance Computing számítógép rendszer beszerzése tárgyú közbeszerzési eljárás felkérés ajánlattételre

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV

FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV Szepsi Laczkó Máté Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Sátoraljaújhely FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV 1. kiadás Hatályba léptetve: 2013. október 30. Ellenőrzött példány Nem ellenőrzött

Részletesebben

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap a hazai kisvállalkozások finanszírozásának új eszköze

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap a hazai kisvállalkozások finanszírozásának új eszköze A Széchenyi Tőkebefektetési Alap a hazai kisvállalkozások finanszírozásának új eszköze (Előadás) dr. Csuhaj V. Imre elnök-vezérigazgató Székesfehérvár, 2011. október 5. 1. A tőkefinanszírozás lényege a

Részletesebben

TIOP-3.2.1-12/1-2012-0001

TIOP-3.2.1-12/1-2012-0001 H í r l e v é l 2014. II. évfolyam II. szám TIOP-3.2.1-12/1-2012-0001 Az integrált rendszer kereteinek megteremtése az foglalkoztatási szolgálat infrastruktúrájának fejlesztésével H í r l e v é l Hírlevelünkben

Részletesebben

Tajek_szerzmod_Mencshely_EVK_panoramakerekpar

Tajek_szerzmod_Mencshely_EVK_panoramakerekpar Tajek_szerzmod_Mencshely_EVK_panoramakerekpar Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/68 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselı-testületének 2006. december 14.-én 15 órai kezdettel megtartott n y i l v á n o s ülésérıl. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester Tasi

Részletesebben

Hírlevél 2009. 2. évfolyam 2. szám. Somogy megyei. Somogy megyei Foglalkoztatási

Hírlevél 2009. 2. évfolyam 2. szám. Somogy megyei. Somogy megyei Foglalkoztatási Tisztelt Olvasó! Tanácsadó Iroda (Paktum ) Iroda 7400, (Paktum Kaposvár Iroda) Fı 7400, u. 37-39. Kaposvár Tel.:82/ 505-519 Tel.:82/ 505 505 514-519 Fax:82/505 505 557-514 Az Együtt a fejlıdésért Paktum

Részletesebben

2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről 1

2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről 1 OptiJUS Opten Kft. I 2011. évi CLXXXVII. törvény 2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről 1 2015.07.01. és 2015.09.30. között hatályos szöveg Tartalomjegyzék ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 I. FEJEZET

Részletesebben

Intézmények Gazdasági Szolgálata SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Intézmények Gazdasági Szolgálata SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Intézmények Gazdasági Szolgálata Sopron, Magyar u. 19. Tel./Fax: 99/505-410 e-mail: ugyfelszolgalat@igsz.t-online.hu Intézmények Gazdasági Szolgálata SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Készítette: Ellenőrizte:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2012. január 24-án 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47.

RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. OM-azonosító: 030570 1 RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. Telefon: 0696 / 282340 Telefax:

Részletesebben

Hasonlítsa össze a Kft-t és a Bt-t, mint vállalkozási formát! Melyiket, milyen esetben érdemes létrehozni?

Hasonlítsa össze a Kft-t és a Bt-t, mint vállalkozási formát! Melyiket, milyen esetben érdemes létrehozni? Mi szükséges egy üzleti vállalkozás sikeréhez? Potenciális üzleti lehetőség, Tőke (befektetés), Vállalkozói készség vállalkozó, Kockázatvállalás, Reális üzleti terv Hasonlítsa össze a Kft-t és a Bt-t,

Részletesebben

OBJEKTUMORIENTÁLT TERVEZÉS ESETTANULMÁNYOK. 2.1 A feladat

OBJEKTUMORIENTÁLT TERVEZÉS ESETTANULMÁNYOK. 2.1 A feladat 2. Digitális óra 28 OBJEKTUMORIENTÁLT TERVEZÉS ESETTANULMÁNYOK 2.1 A feladat Ebben a fejezetben egy viszonylag egyszerő problémára alkalmazva tekintjük át az OO tervezés modellezési technikáit. A feladat

Részletesebben

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. április 27-én tartott ülésérıl.

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. április 27-én tartott ülésérıl. Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. április 27-én tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete részérıl: Belágyi Mihály, Dusnoki Tibor, Gubics Lajos,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. mely készült a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2008. március 17-i elnökségi üléséről.

Jegyzőkönyv. mely készült a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2008. március 17-i elnökségi üléséről. Jegyzőkönyv mely készült a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2008. március 17-i elnökségi üléséről. Helye: Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Debrecen (Petőfi tér 10.) Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagybajom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 25-én 17.00 órai kezdettel Nagybajom Város Önkormányzat Dísztermében (7561 Nagybajom, Fő u. 40.) megtartott

Részletesebben

Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója.

Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója. Kiskunmajsa Város Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2010. december 22-i ülésére. Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója. Az előterjesztés

Részletesebben

25/2009. (XI. 13.) SZMM rendelet. az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzékről és az Országos Szociálpolitikai Szakértői Névjegyzékről

25/2009. (XI. 13.) SZMM rendelet. az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzékről és az Országos Szociálpolitikai Szakértői Névjegyzékről Jogszabálykereső A jogszabály mai napon (2013.I.11.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 25/2009. (XI. 13.) SZMM rendelet az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzékről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Nyúl Község Önkormányzatának 2016. évi költségvetési koncepciója A Képviselő-testület 2015. november 24.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Nyúl Község Önkormányzatának 2016. évi költségvetési koncepciója A Képviselő-testület 2015. november 24.-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Nyúl Község Önkormányzatának 2016. évi költségvetési koncepciója A Képviselő-testület 2015. november 24.-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Az egyes törvényeknek a költségvetési tervezéssel,

Részletesebben

Projekt: ÁROP-1.A.5-2013-2013-0030 Gyöngyös Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése

Projekt: ÁROP-1.A.5-2013-2013-0030 Gyöngyös Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése Az önkormányzatra és az intézményrendszerre vonatkozó intézményi modell Javaslat Önkormányzati fenntartásban, vagy működtetésben álló intézményekkel kapcsolatos feladat ellátási és finanszírozási modell

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Büki Közös Önkormányzati Hivatal részéről: Dr. Tóth Ágnes jegyző, Szabó András aljegyző, Csordásné Major Tünde jegyzőkönyvvezető

Jegyzőkönyv. A Büki Közös Önkormányzati Hivatal részéről: Dr. Tóth Ágnes jegyző, Szabó András aljegyző, Csordásné Major Tünde jegyzőkönyvvezető 1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 9737 Bük, Széchenyi u. 44. szám alatti Büki Közös Önkormányzati Hivatal Tárgyalójában

Részletesebben

ÁROP-1.A.3 INFORMÁCIÓS NAP 2015.10.01. ÉS 2015.10.02.

ÁROP-1.A.3 INFORMÁCIÓS NAP 2015.10.01. ÉS 2015.10.02. ÁROP-1.A.3 INFORMÁCIÓS NAP 2015.10.01. ÉS 2015.10.02. IDŐSZAKOS / ZÁRÓ KIFIZETÉSI KÉRELEM ÉS BESZÁMOLÓ GYAKORLATI TUDNIVALÓI Horváth Ákos Útmutatók Az Államreform Operatív Program, illetve az Elektronikus

Részletesebben

FAPEDIT, megbízható teljesítménykiírás könnyedén atsarpad@fapedit.hu T: +36 30 400 9722

FAPEDIT, megbízható teljesítménykiírás könnyedén atsarpad@fapedit.hu T: +36 30 400 9722 FAPEDIT, megbízható teljesítménykiírás könnyedén atsarpad@fapedit.hu T: +36 30 400 9722 FAPEDIT, megbízható teljesítménykiírás könnyedén atsarpad@fapedit.hu T: +36 30 400 9722 TERVEZŐK PROBLÉMÁJA 2013

Részletesebben

VAS MEGYE GAZDASÁGFEJLESZTÉSI FÓKUSZÚ TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2014-2020

VAS MEGYE GAZDASÁGFEJLESZTÉSI FÓKUSZÚ TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2014-2020 d VAS MEGYE GAZDASÁGFEJLESZTÉSI FÓKUSZÚ TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2014-2020 5.3. egyeztetési változat 2014. július 14. Vezetői összefoglaló Életminőség, Élhető környezet, Érték-teremtés- sikeres Vas

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S E L İ T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2012 január 25 - i testületi ülésére a 2. sz. napirendi ponthoz. Tárgy: Rendelet tervezet az önkormányzat 2012 évi költségvetésérıl

Részletesebben

Projektindító szeminárium

Projektindító szeminárium EGT Alap Ösztöndíj program Partnerségek és Felsőoktatási intézmények és vállalatok közti együttműködések Projektindító szeminárium Verses István Tempus Közalapítvány 2015. március 5. A támogatás kifizetése

Részletesebben

Fenesné Barta Rita vezetői pályázata tükrözi elkötelezettségét és elhivatottságát a tanári szakma, az intézmény, a pedagógusok és a diákok iránt.

Fenesné Barta Rita vezetői pályázata tükrözi elkötelezettségét és elhivatottságát a tanári szakma, az intézmény, a pedagógusok és a diákok iránt. A Salgótarjáni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolája és Szakiskolája humán munkaközösségének véleménye Fenesné Barta Rita vezetői programjáról és fejlesztési tervéről Fenesné Barta Rita

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.6.15. COM(2016) 349 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK Második eredményjelentés az EU Törökország nyilatkozat végrehajtásáról

Részletesebben

Végzős osztályok tanulóinak szakképzési lehetőségek a felnőttoktatási tagozaton!

Végzős osztályok tanulóinak szakképzési lehetőségek a felnőttoktatási tagozaton! Végzős osztályok tanulóinak szakképzési lehetőségek a felnőttoktatási tagozaton! Aki eldöntötte, az a WEB- lapon a fő oldalról elérhető OKJ-s szakképzések fül ön keresztül jelentkezzen mielőbb a következő

Részletesebben

Segédlet a lakásszövetkezetek tisztségviselőinek megválasztásához

Segédlet a lakásszövetkezetek tisztségviselőinek megválasztásához Segédlet a lakásszövetkezetek tisztségviselőinek megválasztásához A lakásszövetkezetek törvényes működésének elengedhetetlen feltétele a tisztségviselők szabályszerű választása. Az alábbiakban áttekintjük

Részletesebben

Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005.

Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005. Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005. Tartalomjegyzék BEVEZETÉS I. A PROGRAMOZÁS MÓDSZERTANI MEGFONTOLÁSAI... 4 II. GAZDASÁG- ÉS IPARFEJLESZTÉS... 14 III.

Részletesebben

Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi Kistérségben

Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi Kistérségben Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi Kistérségben Azonosító szám: TÁMOP-2.4.5.-12/3-2012-0036 Nyitvatartási és ügyintézési idők racionalizálása Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú

Részletesebben

A MEKH energetikai auditálással kapcsolatos feladatai és a szabályozás alkalmazásának gyakorlata

A MEKH energetikai auditálással kapcsolatos feladatai és a szabályozás alkalmazásának gyakorlata A MEKH energetikai auditálással kapcsolatos feladatai és a szabályozás alkalmazásának gyakorlata Tóth Tamás Főosztályvezető Kapros Zoltán szakértő Budapest, 2016. május 3. A jogalkotó céljai 2012/27/EU

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 2014. június

Részletesebben

I. Termékjellemzők Vonatkozó jogszabályok: 3/2003 (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet A műszaki specifikáció: MSZ EN 13241-1 ÉME - Egyéb - A megfelelőség-igazolás módozata a műszaki specifikáció szerint

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2001. május 3- ai üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2001. május 3- ai üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2001. május 3- ai üléséről Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak: 1. Dr. Kálmán András

Részletesebben

A KERÉKPÁROZÁS ÚTJAI I.

A KERÉKPÁROZÁS ÚTJAI I. A KERÉKPÁROZÁS ÚTJAI I. KÉZIKÖNYV A KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSÉHEZ Készítette: Deák Alexandra Budapest, 2010. augusztus hó Bevezetés 2 Településeinken már egy évszázada fontos a kerékpáros közlekedés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bornemisza János polgármester: Tisztelettel köszönti az ülésen megjelent Intézményvezetőket, Vendégeket, Képviselő-testület tagjait.

JEGYZŐKÖNYV. Bornemisza János polgármester: Tisztelettel köszönti az ülésen megjelent Intézményvezetőket, Vendégeket, Képviselő-testület tagjait. 5 JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. január 29-én 13.30 órai kezdettel tartott üléséről. Az ülés helye: Poroszló Község Önkormányzata 3388 Poroszló, Fő út 6. - Tanácskozóterem Jelen vannak: Bornemisza János polgármester

Részletesebben

A SZAKKÉPZÉS ÉS FELNŐTTKÉPZÉS VÁLTOZÁSAI

A SZAKKÉPZÉS ÉS FELNŐTTKÉPZÉS VÁLTOZÁSAI A SZAKKÉPZÉS ÉS FELNŐTTKÉPZÉS VÁLTOZÁSAI FVSZ Szakmai nap 2015. november 26. Dr. Odrobina László szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár Az OKJ fejlesztése I. A szakképzési törvény

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Előterjesztő neve és beosztása: Szervezeti egység: Dr. Varga István dékán Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar E L Ő T E R J E S Z T É S A Szenátus 2014.

Részletesebben

2016. Kőbányai Gézengúz Óvoda 1107 Budapest, Zágrábi u. 13/a. Szervezeti és Működési Szabályzat. Készítette: Murányiné Bényei Ibolya óvodavezető

2016. Kőbányai Gézengúz Óvoda 1107 Budapest, Zágrábi u. 13/a. Szervezeti és Működési Szabályzat. Készítette: Murányiné Bényei Ibolya óvodavezető Ügyirat szám:ii/11/63/2016 Kőbányai Gézengúz Óvoda 1107 Budapest, Zágrábi u. 13/a. Szervezeti és Működési Szabályzat 2016. Készítette: Murányiné Bényei Ibolya óvodavezető TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RÉSZ

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2015. április 27-én tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2015. április 27-én tartott rendes üléséről Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 618-12/2015 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2015. április 27-én tartott rendes üléséről 12.

Részletesebben

A Képviselő-testület egyhangúlag, 11 igen szavazattal az alábbiak szerint hagyja jóvá a napirendeket: N A P I R E N D :

A Képviselő-testület egyhangúlag, 11 igen szavazattal az alábbiak szerint hagyja jóvá a napirendeket: N A P I R E N D : 1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: A Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár (9737. Bük, Eötvös u. 11.) galériájában, Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Molnár Sándor polgármester Szabó Gézáné alpolgármester Csicsó László képviselő Dráguly Sándor képviselő Karakas Anikó képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Molnár Sándor polgármester Szabó Gézáné alpolgármester Csicsó László képviselő Dráguly Sándor képviselő Karakas Anikó képviselő Ikt.sz.:I/128-31/2013/1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. október 11-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza nagytanácskozó terme Jelenlévő képviselők: Molnár Sándor polgármester

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 12-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Zirci BULI, a Bakonyi Betyárnapok és a Bakonyi Vágta jövőjével kapcsolatos egyeztetésekről

Részletesebben

BALATONCSICSÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

BALATONCSICSÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA BALATONCSICSÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Tisztelt Hallgatóság! A 2009. évi költségvetés teljesítését és a 2010. évi terveket szeretném ismertetni. A teljesített költségvetés bevételi oldala 169.332,-e Ft volt,

Részletesebben

Pedagógiai Program Helyi tanterv

Pedagógiai Program Helyi tanterv Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola OM: 031090 KLIK szervezeti kód: 082046 4030 Debrecen, Szabó Kálmán u. 3-5. Pedagógiai Program Helyi tanterv 2015 1 Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola 4030

Részletesebben

Hogyan alkalmazzuk sikeresebb szociális párbeszéd rendszerek "bevált gyakorlatait" - a svéd példa

Hogyan alkalmazzuk sikeresebb szociális párbeszéd rendszerek bevált gyakorlatait - a svéd példa Hogyan alkalmazzuk sikeresebb szociális párbeszéd rendszerek "bevált gyakorlatait" - a svéd példa Claes-Mikael Jonsson Svéd Szakszervezeti Szövetség Budapest 2016.április 20-21. Annak szép, aki megalkotta

Részletesebben

54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő É 1/7

54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő É 1/7 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

1/2015. (II. 15.) országos szabályrendelet a Magyarországi Evangélikus Egyház Luther Kiadója szervezetéről és működéséről

1/2015. (II. 15.) országos szabályrendelet a Magyarországi Evangélikus Egyház Luther Kiadója szervezetéről és működéséről 1/2015. (II. 15.) országos szabályrendelet a Magyarországi Evangélikus Egyház Luther Kiadója szervezetéről és működéséről A Magyarországi Evangélikus Egyház az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII.

Részletesebben

Úti beszámoló EU 2020 Stratégia szakszervezeti akciók 2010. november 1-5., Runö (SE)

Úti beszámoló EU 2020 Stratégia szakszervezeti akciók 2010. november 1-5., Runö (SE) Úti beszámoló EU 2020 Stratégia szakszervezeti akciók 2010. november 1-5., Runö (SE) Az ETUI (Európai Szakszervezeti Intézet) Oktatási osztálya a svéd LO szakszervezeti konföderációval együttműködésben

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.9.16. COM(2015) 449 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról

Részletesebben

A kutatásról. A kutatást 2014. augusztus 1. és 2014. augusztus 14. között végeztük.

A kutatásról. A kutatást 2014. augusztus 1. és 2014. augusztus 14. között végeztük. A kutatásról Idén (már) 5. alkalommal készítettük el a KKV Marketing Felmérés nevű kutatásunkat, amelynek célja, hogy hiteles és megbízható tükre legyen a hazai kis- és középvállalkozások marketingjének.

Részletesebben

OKI-TANI Kisvállalkozási Oktatásszervező Nonprofit Kft. Minőségirányítási Kézikönyv

OKI-TANI Kisvállalkozási Oktatásszervező Nonprofit Kft. Minőségirányítási Kézikönyv OKI-TANI Kisvállalkozási Oktatásszervező Nonprofit Kft. Minőségirányítási Kézikönyv Készült: Budapest, 2009. szeptember 22. 2. verzió 1 0 Bevezetés Ez a Minőségirányítási Kézikönyv bemutatja, hogy az ISO

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 12-én, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 12-én, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 12-én, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 34/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

Martfű Város Önkormányzata pályázatot hirdet lakóépületek energiatakarékosságot célzó beruházásainak.. évi támogatására

Martfű Város Önkormányzata pályázatot hirdet lakóépületek energiatakarékosságot célzó beruházásainak.. évi támogatására 1. számú melléklet a 11/2013.(III.29.) Ö. rendelethez Martfű Város Önkormányzata pályázatot hirdet lakóépületek energiatakarékosságot célzó beruházásainak.. évi támogatására I. A támogatás célja A támogatás

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 24-i ülésére:

BESZÁMOLÓ. Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 24-i ülésére: BESZÁMOLÓ Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 24-i ülésére: Tájékoztató az Általános Iskola munkájáról különös tekintettel az előző tanév befejezésére, ill. az új tanév

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. JÚNIUS 23-I ÜLÉSÉRE OKTATÁSI ALBIZOTTSÁG

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. JÚNIUS 23-I ÜLÉSÉRE OKTATÁSI ALBIZOTTSÁG IKTATÓSZÁM: 08-8/1660/2011 TÁRGY: A KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉ- NYEK KÖTELEZİ ÉS NEM KÖTELEZİ FELADATAI ÉS A FELADATOKHOZ BIZTOSÍTOTT ÁLLÁSHELYEK MELLÉKLET: 2 DB E LİTERJESZ T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Tartalomjegyzék. GYÖRFY LEHEL BÁLINT TAMÁS LŐRINCZI ATTILA ImPulzus a határon Szatmárnémeti gazdasági jellemzői, az ígéretes fejlődés és a lehetséges

Tartalomjegyzék. GYÖRFY LEHEL BÁLINT TAMÁS LŐRINCZI ATTILA ImPulzus a határon Szatmárnémeti gazdasági jellemzői, az ígéretes fejlődés és a lehetséges 1 Tartalomjegyzék GYÖRFY LEHEL BÁLINT TAMÁS LŐRINCZI ATTILA ImPulzus a határon Szatmárnémeti gazdasági jellemzői, az ígéretes fejlődés és a lehetséges veszélyek........................................................

Részletesebben

HR HÍRLEVÉL. 2010. Május

HR HÍRLEVÉL. 2010. Május HR HÍRLEVÉL 2010. Május MUNKAÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK Munkaügyi audit Munkaügyi szerviz Munkaügyi tanácsadás Munkaügyi ellenırzésre felkészítı oktatások RECRUITMENT / OUTSOURCING PÉNZÜGY- SZÁMVITEL Szakemberek

Részletesebben

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Az Európai Uniós pályázatok vizsgálata A vizsgálatot végezte: Az ellenőrzött szervezeti egység: Fővárosi Bíróság Belső Ellenőrzési Osztály Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala Hivatkozási

Részletesebben

A köznevelési kerekasztal eddigi munkájának értékeléséről, kiemelt figyelemmel a béremelésekre (május 05.)

A köznevelési kerekasztal eddigi munkájának értékeléséről, kiemelt figyelemmel a béremelésekre (május 05.) A köznevelési kerekasztal eddigi munkájának értékeléséről, kiemelt figyelemmel a béremelésekre (május 05.) Sikeres volt a köznevelési kerekasztal működésének első időszaka - értékelt Balog Zoltán emberi

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Róka László mőv.ház igazgató. Zádori Krisztián

JEGYZİKÖNYV. Róka László mőv.ház igazgató. Zádori Krisztián JEGYZİKÖNYV Készült: Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. augusztus 2- án 14.00. órakor kezdıdı a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl.

Részletesebben

Belső audit fókuszai - új módszer a folyamatok felügyeletére Bognárné Laposa Ilona, Tompa Lászlóné (Zala Megyei Kórház)

Belső audit fókuszai - új módszer a folyamatok felügyeletére Bognárné Laposa Ilona, Tompa Lászlóné (Zala Megyei Kórház) Belső audit fókuszai - új módszer a folyamatok felügyeletére Bognárné Laposa Ilona, Tompa Lászlóné (Zala Megyei Kórház) ELŐZMÉNY Első tanúsítás 1995. ÖQS Ausztria ISO:9001 Tanúsító váltás: 2010. SGS Hungária

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 24-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 24-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 24-én tartandó ülésére Tisztelt Képviselő testület! Tárgy: Dobfesztivál Egyesület kérelme Melléklet: 1 db Megbízási szerződés

Részletesebben

A FŐGÁZ FÖLDGÁZELOSZTÁSI KFT.

A FŐGÁZ FÖLDGÁZELOSZTÁSI KFT. A FŐGÁZ FÖLDGÁZELOSZTÁSI KFT. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA TERVEZET! (egységes szerkezetben a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 2237/2016. számú határozatában előírt módosításokkal)

Részletesebben

29. sz. JEGYZŐKÖNYV KÖZMEGHALLGATÁS

29. sz. JEGYZŐKÖNYV KÖZMEGHALLGATÁS Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 494-29/2015. iktatószám 29. sz. JEGYZŐKÖNYV KÖZMEGHALLGATÁS Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

FELHÍVÁS GINOP-5.2.3-16

FELHÍVÁS GINOP-5.2.3-16 FELHÍVÁS FIATALOK VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁSA VÁLLALKOZÁS INDÍTÁSI KÖLTSÉGEINEK TÁMOGATÁSA GINOP-5.2.3-16 Magyarország Kormányának felhívása a GINOP-5.2.2-14 felhívás keretében felkészített fiatalok által megalapított

Részletesebben

Pályázati felhívás 1. Előzmény:

Pályázati felhívás 1. Előzmény: Pályázati felhívás 1. Előzmény: Csurgó Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) a 2014. 07. 24. napján kelt Támogatási szerződés szerint a DDOP 2.1.1/A.B-12-2012-0053 kódszámú, Csurgó Óvárosának

Részletesebben

Ellenőrzési rendszerek szabályzata

Ellenőrzési rendszerek szabályzata Ellenőrzési rendszerek szabályzata 2015 15. S z a b á l y z a t Oldal: 2/23. Készítette Ellenőrizte Jóváhagyta Beosztás kancellár Szenátus nevében: a rektor Név Ficzere Péter Szentgyörgyvölgyi Helgertné

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Strandfürdő és Gyógyászat szakmai koordinátora

Jegyzőkönyv. Strandfürdő és Gyógyászat szakmai koordinátora I-1/11-2/2013. ikt. sz. Jegyzőkönyv Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2013. február 20-án megtartott Oktatási- Közművelődési- Sport és Ügyrendi Bizottság rendkívüli nyílt

Részletesebben

A JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA A KÖZOKTATÁSI (1993. évi LXXIX.) TÖRVÉNY ALAPJÁN

A JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA A KÖZOKTATÁSI (1993. évi LXXIX.) TÖRVÉNY ALAPJÁN Lap: 1/93 A JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA JA A KÖZOKTATÁSI (1993. évi LXXIX.) TÖRVÉNY ALAPJÁN Az eredeti, nyomtatott példányt külső fél számára csak az igazgató adhatja át! Másolat csak tájékoztató jelleggel

Részletesebben

Utak a minőséghez 2011. április 30. Budapest

Utak a minőséghez 2011. április 30. Budapest Utak a minőséghez 2011. április 30. Budapest Téma: 4. terület, a szabadság Rövid összefoglaló az előző előadásokról. Először megnéztük, hogy mit akarunk, mi is a cél (1. terület: feladat meghatározás és

Részletesebben

Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Központi Szervezeti Egység Szakmai program

Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Központi Szervezeti Egység Szakmai program Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Központi Szervezeti Egység Szakmai program I. A Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék általános Szakmai programja II. A Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék tagintézményeinek

Részletesebben

Elıterjesztés. A Képviselı-testület 2012. december 13-án tartandó ülésére.

Elıterjesztés. A Képviselı-testület 2012. december 13-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselı-testület! Elıterjesztés A Képviselı-testület 2012. december 13-án tartandó ülésére. A hátrányos helyzető települések legnagyobb problémája a munkanélküliek és a szociális ellátást igénylık

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2007. JÚNIUS 21-EI ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2007. JÚNIUS 21-EI ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2007. JÚNIUS 21-EI ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 123-6/2007. MELLÉKLETEK: 1DB TÁRGY: A Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája,

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Ügyiratszám: I/248/2013. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1106 Budapest, Maglódi út 8. 2013 Készítette: Zsemlye Istvánné óvodavezető 2 Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDSÉI SZABÁLYZAT

Részletesebben

2012. decemberi hírek

2012. decemberi hírek 2012. decemberi hírek Pályázati hírek Megjelent a komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára kiírt pályázat Pályázható a komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2014. MÁRCIUS 27. NAPJÁN TARTOTT NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2014. MÁRCIUS 27. NAPJÁN TARTOTT NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2014. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2014. március 27-én 14:00 órai kezdettel tartott nyilvános Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Előterjesztés Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2007. január 25-i ülésére

Előterjesztés Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2007. január 25-i ülésére BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGU VAROS Rt. sz.:v.218/2007. ALPOLGÁRMESTERÉTŐL Előadó: Tuskáné Papp E. Békéscsaba, Szent István tér 7. Mell: Hiv. sz.: 3.A- Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808 Telefon: (66)

Részletesebben

322/2015. (X.30.) KORM. RENDELETE

322/2015. (X.30.) KORM. RENDELETE 322/2015. (X.30.) KORM. RENDELETE AZ ÉPÍTÉSI BERUHÁZÁSOK, VALAMINT AZ ÉPÍTÉSI BERUHÁZÁSOKHOZ KAPCSOLÓDÓ TERVEZŐI ÉS MÉRNÖKI SZOLGÁLTATÁSOK KÖZBESZERZÉSÉNEK RÉSZLETES SZABÁLYAIRÓL BEREKMÉRI ÁGNES KÖZBESZERZÉSI

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 13.236-2/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

A MAGYAR KOLLÉGIUM TEVÉKENYSÉGE 2000

A MAGYAR KOLLÉGIUM TEVÉKENYSÉGE 2000 A MAGYAR KOLLÉGIUM TEVÉKENYSÉGE 2000 Sikeres pályázatok, látványos, nagyrendezvények, új formák és a - folyamatosan továbbfejl - kapcsolatrendszerre épített, együttm ködéssel megvalósuló munkák éve volt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről 193 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló

Részletesebben

Egervár Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

Egervár Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Egervár Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: Egervár Község Önkormányzati Képviselőtestülete 2012. március hónap 29. napján tartott ülésén 30/2012.(III.29.) számú határozatával. 1

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Vértessomló Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. május 26-án megtartott ülésén. Jelen vannak: Hartdégen József polgármester Pfiszterer Zsuzsanna alpolgármester Igó

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-366/2013 számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-366/2013 számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-366/2013 számú ügyben Előadó: dr. Bácskai Krisztina dr. Bene Beáta dr. Lux Ágnes Az eljárás megindulása A 2007-ben indított Gyermekjogi projekt keretében 2013-ban

Részletesebben

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. /Fax: 06-99-360-012, E-mail: nagycenkph@nagycenk.

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. /Fax: 06-99-360-012, E-mail: nagycenkph@nagycenk. Képviselő-testülete 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. /Fax: 06-99-360-012, E-mail: nagycenkph@nagycenk.hu Szám: 109-26 /2010. J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Képviselő-testülete 2010. november 25. napján megtartott üléséről.

Részletesebben

Kedves Tanulók! Tisztelt Szülők! Tisztelt Pedagógusok!

Kedves Tanulók! Tisztelt Szülők! Tisztelt Pedagógusok! Kedves Tanulók! Tisztelt Szülők! Tisztelt Pedagógusok! Előszó A Vas megyei pályaválasztási tájékoztató részletesen bemutatja, hogy a megyében milyen továbbtanulási lehetőségek közül választhatnak a tanulók,

Részletesebben

I. Fejeze t A szakképzés intézményrendszerének átalakítás a

I. Fejeze t A szakképzés intézményrendszerének átalakítás a Országgydlés HivetaM Irományszárn: j j tl (SO Érkezett 2015 JúN 01. 2015. évi... törvény a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, a felnőttképzésről szó LXXVII. törvény és az azokkal összefügg

Részletesebben