A legfontosabb lehetőségeket, szükségleteket a következő SWOT analízis foglalja össze:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A legfontosabb lehetőségeket, szükségleteket a következő SWOT analízis foglalja össze:"

Átírás

1 1 A Tokaj Kistérség A Tokaji Kistérség január 1-én alakult, 11 település önkormányzatának egybehangzó elhatározása alapján. A kistérség központja a boráról évszázadok óta világhírű kisváros, Tokaj, amely földrajzi helyzeténél fogva is kapocsként köti össze a Tokaj-hegyaljai borvidékhez tartozó Bodrogkeresztúrt, Bodrogkisfaludot, Erdőbényét, Tarcalt, Szegit és Szegilongot a Taktaközhöz tartozó Tiszaladánnyal, Csobajjal, Taktabájjal és Tiszatardossal. A Tokaj-hegyaljai Borvidék világörökségi területének magját képező hegyaljai települések a múltban nagyrészt mezővárosok voltak, ahol a lakosság mindig is elsősorban borászattal foglalkozott. A szőlőhegyeken furmint, hárslevelű és sárgamuskotály alkotják az ültetvényeket, s a nemespenésszel fedett pincékben érik a tokaji, a királyok bora, a borok királya. A Taktaköz a Tiszától a Harangodig terjedő kistáj. A környéken elsőként ezt a területet népesítette be a honfoglaló magyarság, mert az ártéri síkság bonyolult vízhálózata védelmet nyújtott az esetleges támadásokkal szemben. Ez a terület a folyószabályozás előtt a Tisza ártere volt, ahol komplex ártéri gazdálkodás alakult ki. Az itt élők elsősorban legeltető állattenyésztéssel, valamint halászattal foglalkoztak és nagyrészt foglalkoznak ma is. A két különböző agrokultúra, a hegyvidék és az alföld egy közigazgatási területi egységen belüli ötvöződése összekovácsolja a kistérség lakosságát. A világörökségi terület óriási kisugárzással van a taktaközi falvak fejlődésére, míg a taktaközi kistáj a maga kultúrájával és az ökoturizmus lehetőségeivel színesíti a világörökségi terület kínálatát. A kistérség települései széles programválasztékkal, számos különleges szolgáltatással várják mindazokat, akik különleges gasztronómiai élményekre vágynak, kíváncsiak a tokaji borokra, a vízi sportok szerelmesei, vagy akik pusztán néhány napra szabadulni akarnak a városi tömegtől és zajtól. A Tokaji Kistérség központja Tokaj, nem pusztán adminisztratív értelemben, de a fejlesztések, látnivalók, stb. terén is. Tokaj turisztikai kínálata igen sokszínű. Egyfelől a táj adta lehetőségek nyújtanak különleges vonzerőt: a Tisza és Bodrog összefolyása akkor is megállásra készteti a turistákat egy pillanatra, ha egyébként nem közvetlenül Tokajba érkeznek kirándulni. Ugyanakkor a nyári időszakban a vízi turizmus is kiemelkedő turisztikai lehetőségeket rejt akár a vízi sportokat, akár a horgászatot, ökoturizmust emeljük ki. Meghatározó szerepe van a borturizmusnak, sokan pusztán a borok kedvéért érkeznek a városba. A kulturális turizmus iránt érdeklődők a Tokaji Múzeumot, illetve a Tokaji Galériát részesíthetnék előnyben. Jelentősen növeli a térség vonzerejét, hogy a tokaji történelmi borvidék, kultúrtáj 2002-ben a Világörökség része lett. A város és a környező kistelepülések bővelkednek látnivalókban nagyszámú műemlék-épület, kiállítóhely várja a turistákat. Tokaj minden szempontból a Zemplén egyik kapuja. A Nyíregyháza felől érkezők itt lépnek be a térségbe, éppen ez új turisztikai szolgáltató központtal szembeni hídon keresztül. Ugyanakkor a Miskolc felől érkezők is gyakorta ide térnek be először, a Budapest és Nyíregyháza közötti Inter City járatok pedig megállnak a városban, tehát a budapesti vendégek számára is Tokaj jelenti a Zemplénnel való első találkozást. Tokaj turisztikai kínálatában előkelő helyen áll a rendezvényturizmus. Gyakorlatilag a turista főszezon kezdetétől fogva hetente-kéthetente nyújt különféle programokat a város az ide érkezőknek a borfesztiváltól a Tokaji Ősz programjaiig. Probléma azonban, hogy ezek a programok az utazási irodák kínálatában általában nem szerepelnek, a sajtóban sincs kellő reklámja, így véletlenszerű, hogy a turisták értesülnek-e a

2 2 programokról. Az utóbbi évek jelentős fejlesztései az iskolák felújítása, a szálláshely- és teremkínálat bővítésének eredményeként a MICE turizmus is helyet kaphat Tokaj turisztikai kínálatában. A konferenciaturizmus - a turizmus hagyományos ágaival szemben, de azt kiegészítve - számos előnnyel rendelkezik. A rendezvények többsége időben a turisztikai szezonon kívül esik, tehát biztosítja a szálláshelyek folyamatos töltését, a kapcsolódó turisztikai programok eladhatóságát, a rendezvényen résztvevők átlagos költése a hazai, valamint a nemzetközi tapasztalatok és számítások szerint az átlagos turista költésének legalább háromszorosa, minden egyes rendezvény új ismereteket és kapcsolatokat jelent a témául szolgáló tudományág, gazdasági, művészeti és kulturális terület számára, hozzájárul annak nemzetközi hírnevéhez és elismertetéséhez. A rendezvény hatása tehát mindig jelentősen túlmutat a turizmus keretein, ráadásul a rendezvény résztvevői (hazaiak és külföldiek) megismerik az adott tájegységet, annak látnivalóit, így potenciális későbbi turistának tekinthetők. Míg a környékbeli nagyobb városokban, elsősorban Sárospatakon, Nyíregyházán és Miskolcon virágzik a konferenciaturizmus, Tokaj ilyen szempontból kiesik a kínálatból. Ennek nem pusztán az az oka, hogy míg az imént említett városok felsőfokú oktatási intézménnyel rendelkeznek, Tokajnak nincs sem főiskolája, sem egyeteme. A legnagyobb gond az, hogy nem is tudnak arról a felsőoktatási intézmények, nagyobb konferenciákat szervező civil szervezetek, illetve cégek, hogy Tokaj alkalmas nagyobb (max. 200 fő) konferenciák megszervezésére, befogadására, hogy itt ugyanúgy adottak az infrastrukturális lehetőségek, mint a környező városokban. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a tokaji és környékbeli látnivalók, programok általában egy, maximum 2 napos elfoglaltságot nyújtanak az ide érkezőknek, emellett az idegenforgalmi szezon néhány hónapra korlátozódik, késő ősszel, télen, kora tavasszal jelentősen visszaesik a turistaforgalom. A legfontosabb lehetőségeket, szükségleteket a következő SWOT analízis foglalja össze: Erősségek Tokaj a Világörökség része Kiváló turisztikai infrastruktúra Bővülő rendezvénykínálat A város vezetésének a folyamatos fejlesztés iránti elkötelezettsége Gyengeségek A településnek nincs önálló arculata, amely emblematikusan képes lenne megjeleníteni a várost a különféle kiadványokban Hiányoznak illetve hiányosak a várost (illetve a kistérséget) bemutató informatív prospektusok, kiadványok Nem rendelkezik a település (illetve a kistérség) komplex, integrált turisztikai programkínálattal Hiányos kommunikáció a turisztikai szektor szereplői között

3 3 Lehetőségek A turisztikai vállalkozások, a Tourinformiroda valamint a város vezetésének együttműködése, folyamatos kommunikációja révén a város turisztikai marketingje jelentősen javítható Az együttműködés révén kialakíthatóak olyan komplex programcsomagok, amelyek növelik a turisták számát Kockázatok A kommunikáció az egyes érdekellentétek vagy passzivitás miatt nem lesz folyamatos, illetve egyes meghatározó szereplők távol maradnak A gazdasági helyzet kedvezőtlen folyamatai olyannyira beszűkítik a vállalkozások és az önkormányzat mozgásterét, hogy a fejlesztési kezdeményezések nem valósulhatnak meg 1. sz. tábla Általános infrastrukturális jellemzők Az M3-as autópálya megépítésének és a sűrű IC és gyorsvonat járatoknak köszönhetően Miskolc és így B.-A.-Z. megye is igen jól megközelíthető. Tokaj városát Miskolccal a 37. számú főútvonal köti össze, amely megfelelő kapcsolatot biztosít az M3- as autópálya Debrecen, illetve Budapest felé vezető szakaszával. Jelenleg a 37-es út - az autópálya továbbépítéséig - túlterhelt, amelyet a nagy mértékű átmenő forgalom okoz, ez a probléma az autópálya meghosszabbítása után valószínűleg meg fog szűnni. B.-A.-Z. megye belső területein, - így a Tokaji és Szerencsi kistérség 37-es főúton kívül eső területein - már sokkal rosszabb a helyzet, mivel a közlekedés infrastruktúra kiépítettsége és az utak minősége igen alacsony szintet mutat. Tokaj vasúti megközelíthetősége mind Miskolcról, mind Nyíregyházáról jónak mondható, gyakorlatilag mindkét irányból naponta 18 vonat érkezik, melyek között 4-4 intercity járat is található. A Tiszán és a Bodrogon jelenleg nem üzemel állandó személyszállításra alkalmas hajójárat, bár mindkét folyó teljes magyarországi szakasza hajózható. A MAHART Passnave Tokajban lehetőséget biztosít hajókirándulások megszervezésére. A CROISI EURÓPA cég tői beindított egy üdülő luxushajót (részvételi díj 1500 EUR), amely Budapest és Tokaj között közlekedik, kezdetben évi 5 alkalommal. Ezenkívül Tokaj népszerű célpont a víziturizmust kedvelők körében, a nyári időszakban számos kajakkenu túra indul a településről vagy érkezik ide.

4 4 1. ábra. Tokaj és a Zemplén megközelíthetősége Kiépített kerékpárút a térségben jelenleg csak Szerencs és Tokaj belterületén, illetve Tokaj és Bodrogkeresztúr között található. A kerékpárturizmus kedvelőit több helyen elhelyezett információs táblák irányítják az alacsonyabb forgalmú mellékutakra. Mind megközelíthetőségi, mind idegenforgalmi szempontból jelentős az EuroVelo útvonal: Az Euroean Cyclists' Federation (ECF, a Kerékpárral Közlekedők Európai Szövetsége) 1995 óta dolgozik az Európát behálózó, a ma EuroVelo Project néven ismert kerékpáros úthálózati terv fejlesztésén novemberében, a spanyolországi Logronoban szervezett ünnepségen bejelentették és ismertették az EuroVelo fejlesztési programját, melyet az Európa Bizottság pénzügyileg is támogat. A feladat az, hogy használhatóvá váljon 12 olyan kerékpáros útvonal, amely felfűzi Európa összes országát, és átvezet nagyobb városokon is, legyenek azok az Európai Unió határain kívül, vagy éppen egy tagországban. Az EuroVelo útvonalak szerepe kettős: egyrészt elősegíteni az érintett városokban és környezetükben a kerékpáros (aktív) turizmushoz szükséges infrastruktúra fejlesztéseket, másrészt erősíteni és bővíteni a határon túlnyúló (kerékpár-)turisztikai kapcsolatokat. Az EuroVelo kedvezőbbé fogja tenni a biciklizésről kialakult képet szerte Európában, oly módon és oly hatékonysággal, amelyre más hivatalos buzdítás vagy figyelemfelhívás sohasem lenne képes. Bár az EuroVelot sokan úgy tarják számon, mint a fenntartható turizmust szolgáló fejlesztési programot, de ez a program többet nyújt. Az egyes országokban elsősorban a kormányzati és a regionális fejlesztési szervezetekre vár a feladat, hogy összefogja a kerékpáros turizmus fejlesztésében leginkább érdekelteket, koordinálja a szomszédos országokkal való EuroVelo útvonal-összekötési terveket és működtesse az országra eső Euro-Velo nyomvonalakat. Az EuroVelo Vezető Team (Brüsszelben) pedig a maga kommunikációs és marketing eszközei felhasználásával (kiépítési ajánlások, üzemeltetési segédanyagok, hírlevelek, honlapok, különböző EU pályázatokon való részvétel támogatása, tájékoztató konferenciák, stb.) az egyes országokban lévő EuroVelo megbízottjain keresztül teszi ezt. A 12 EuroVelo útvonal közül kettő vezet át Magyarországon. A Tokaj városát is érintő 11-

5 5 es jelű EuroVelo út (A Kelet-Európai út): Európa legészakibb pontjától (Nord-Cap, Norvégia) a görögországi Athénig vezet, és felfűzi Kelet-Európa legérdekesebb régióit: áthalad Finnországon (Kemijarvi, Kajaani, Helsinki), a balti államokon (Tallinn, Daugavpils, Vilnius), Lengyelországon (Varsó, Krakkó), Szlovákián (Kassa), Magyarországon (Sárospatak, Tokaj, Szolnok, Szeged), Jugoszlávián (Belgrád), Macedónián (Szkopje) és a végállomás Görögország (Thesszaloniki, Athén), hossza eléri a 6000 km-t. Összegezve az eddig leírtak: Tokaj és a Tokaji Kistérség az Észak- Magyarországi régió jól megközelíthető települései közé tartozik, viszont az aktívturizmus (kerékpár, kajak, kenu) infrastrukturális hálózata még jelentős fejlesztésekre szorul, melyeket a közeljövőben el kell kezdeni, különben komoly gátja lehet az idegenforgalom bővülésének. A kistérség turisztikai vonezrőleltára A kistérség minden attrakciója működő. A vonezrők nagyobb hányada csoportos kategóriába sorolható. A térség vonzerőinek száma szerint kiemelkedő jelentőségű Tokaj, ám a világörökségi terület magját képező egyéb hegyaljai települések attrakciói is egyre bővülnek, egyre jelentősebbek. A vonzerőknek azonban csak egy része kihasznált, amely ugyanúgy jellemző a taktaközi települések attrakcióira, mint a hegyaljai településekére (pl. a Tisza és Bodrog folyók adta attrakciók, a természevédelmi területek, stb.). A vonzerők jelentősége helyi, regionális, országos és nemzetközi szempontból A Tokaji Kistérségben a vonzerők jelentősége a számszerű adatok szerint helyi, illetve kistérségi jelentőségű. Ugyanakkor nem lehet elfeledni, hogy a regionális, országos és nemzetközi vonzerővel bíró attrakciók nagy része jóval nagyobb közönséget vonz a térségbe, mint a helyi, illetve kistérségi jelentőségű vonzerők, amely nagyrészt a borvidék világhírének és a világörökségi rangnak köszönhető.

6 6 Turisztikai vonzerőtípusok A turisztikai vonerőtípusok kiértékelésénél elsődlegesen azt kell figyelembe venni, hogy a tokaji kistérség két nagy egységre különíthető: a fejlettségben és turisztikai attrakciókban gazdag Tokaj-hegyaljai, elsősorban világörökségi területre, illetve a fejlettségben szerényebb taktaközi településekre, ahol azonban a vízi és lovas, valamint falusi turizmusra épülő, építő attrakciók potenciális lehetőségként vannak jelen. 1. Természeti attrakciók A természeti attrakciók igazán jelentősek ebben a térségben. A térség tengerszint feletti magassága 93 és 300 méter között változik. Ortográfiai szempontból a Tiszától északra haladva először ártári és medenceperemi hordalékkúp síksággal találkozunk, amely a Zempléni hegység hegylábfelszíni területein kialakult hegységelőtéri tagolt dombságba megy át. Domborzat: A Tokaji kistérség területe az Északi-középhegység és az Alföld nagytájakhoz tartozik. A Zempléni hegység egységes tömbjét hegylábfelszíni dombságok övezik. Tokaj-Hegyalja a Zempléni-hegység délkeleti peremén sajátos kuítúrtáj képét mutatja hegyoldalakra feltörekvő szőlőültetvényével. Éghajlat: Az Észak-Magyarországi Régiót alkotó kistájak felszíni tagoltsága miatt a térség éghajlata nagyon változatos. Az évi napfénytartalom óra, az évi középhőmérséklet a hegység északi részén 6-7 C, a védett déli oldalakon, a sík területeken eléri a 10 C-t. Az évi csapadékmennyiség a hegyekben 650 mm feletti, míg a sík tájakon 600 mm alatti. A kedvező időjárási adottságok, mind a vízparti üdülést, strandolást, mind a téli sportokat vonzóvá teszik. Vízrajz: A térség forrásokban és felszíni vízfolyásokban gazdag, de a folyók és patakok vízhozama egyenetlen. A térségben a Tisza és Bodrog folyók alkalmas terepei a vízi turizmusnak, vízparti üdülésnek, a Zempléni-hegység patakjai, tiszta vízforrásai a természetjáróknak, kerékpárral, lóval túrázóknak nyújtanak enyhülést a nyári kánikulában. Védett értékek: A zempléni régió területéhez képest igen jelentős védett természeti értékekkel, területekkel rendelkezik, melyeket a 2.sz. tábla szemléltet. A térség országos jelentőségű védett területei Elnevezés Terület (ha) Ebből fokozottan védett (ha) Természetvédelmi kezelő szerv neve Bodrogkisfalud-Szegi Várhegy TT 2 Aggteleki Nemzeti Park Erdőbényei fás legelő TT 196 Aggteleki Nemzeti Park Tokaj-Bodrogzug TK Aggteleki Nemzeti Park 2.sz. tábla TK = tájvédelmi körzet, TvT = tájvédelmi terület, TT - természetvédelmi terület

7 7 A felsorolásból kiemelést érdemel a Zempléni-hegység területén közei harmincezer hektáron található Zempléni Tájvédelmi Körzet, valamint a tájképi jelentősége miatt a Tokaj-Bodrogzug TK hegyvidéki része, a Nagykopasz-hegy, mely a teljes Zempléni TKT területének 17,3%-át teszi ki és egyben a Zempléni TK fokozottan védett területeinek 30,2%-a is itt található. A tájvédelmi körzetek, tájvédelmi területek illetve természetvédelmi területek magas aránya arra hívja fel a figyelmet, hogy semmilyen fejlesztési koncepció nem hagyhatja figyelmen kívül a természeti értékek megóvását, ezért minden esetben tekintetbe kell venni e tájegységek speciális értékeinek védelmét. A gazdaság-fejlesztési programok kulcsszava és központi elemeként fenntartható fejlődés szempontjait szükséges minden esetben beépíteni a programokba, ellenkező esetben a tájegység elvesztheti egyedülálló arculatát. A kistérség állatvilága rendkívül gazdag, igazi hegyvidéki fauna. A Tisza-ártér természetvédelmi terület a Bodrog-Tisza összefolyásnál található Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet tipikus felső-tiszai táj képét mutatja. A Tisza valamikori mederjárása által hátrahagyott morotvák, tavak, nagy kiterjedésű láp és mocsárrétek, bokorfüzesek és a folyókat kísérő galériaerdők jellemzik e tájat. Tavasszal a folyót és a tavak felszínét fehér tündérrózsák borítják. A természeti vonzerők helyi-nemzetközi jelentőségének értékelését a 6. sz. ábra foglalja össze. Természeti vonzerők 19% 32% Helyi Kistérségi Regionális Országos Nemzetközi 10% 10% 29% 6. sz. ábra. Természeti vonzerők. Forrás: a települési vonzerőleltárak adatai

8 8 Természeti vonzerők a hegyaljai településeken 17% 41% 8% Helyi Kistérségi Regionális Országos Nemzetközi 17% 17% 7/a. sz. ábra. Természeti vonzerők a hegyaljai településeken Természeti vonzerők a taktaközi településeken 40% 60% Kistérségi Nemzetközi 7/b. sz. ábra. Természeti vonzerők a Taktaközben 2. Kulturális attrakciók A kistérség kulturális attrakciói nagyrészt a hegyaljai településekhez kötöttek. Ezek nagy része is elsősorban Tokajba koncentrálódik. Tokaj egy kínálati háromszög üres közepén fekszik. A háromszög csúcsait Miskolc, Sárospatak és Nyíregyháza alkotják. Ezekben a városokban találhatóak olyan intézmények, amelyek a kulturális és szórakoztató szolgáltatásokat, rendezvényeket nyújtanak. Meg kell jegyezni, hogy a háromszögön belül jelentős kínálatot nyújtó város

9 9 avagy intézmény nincs, legalábbis nem olyan, amely akár részben kielégítheti a térségbe érkező turisták igényeit. Általánosságban elmondható, hogy a Tokaj-hegyaljai kistérség települései egyenként nem képesek a turizmus kielégítő infrastruktúráját megteremteni, és megfelelő kínálatot kialakítani. Megoldást az jelenthet, ha a világörökség települései egyenként kialakítják sajátos arculatukat és kínálatukat, ezek működését összehangolják, és közös marketing munkával elérik, hogy az ideérkező turisták minél több időt töltsenek el a térségben. Ebből a szempontból kiemelt szerep jut Tokajnak. A Paulay Ede Színház, illetve a Kulturális és Konferencia Központ a Dél-Zemplén kulturális centrumának szerepét tölti be azáltal, hogy folyamatos kínálatot nyújt és programjait összehangolja a térségben nyújtott egyéb szolgáltatásokkal. A régión kívül két versenytárs (konkurens kínálatot nyújtó város) van, nevezetesen Miskolc és Nyíregyháza. A két megyeszékhely hatóköre lényegesen nagyobb, mint amit a Zemplén települései közül bármelyik is valaha elérhet, azonban távolságuk miatt nem tudják pótolni a helyben jelentkező kínálati hiátust. Ugyanakkor érdemes folyamatosan figyelni ezen városok kínálatát, és a saját kínálati palettát (rendezvénynaptárt) ahhoz igazítani. Egyre fontosabb turisztikai ágazat a konferenciaturizmus, melynek felfuttatása kizárólag színvonalas létesítményekkel és szolgáltatásokkal lehetséges. A kistérségnek evidens érdeke ennek a célszegmensnek a megnyerése, és történtek is már ilyen irányú befektetések, viszont a létrejött létesítmények csak kisebb volument tudnak kezelni. A térségben levő kínálat konferencia turizmus tekintetében (csak azokat a helyszíneket számba véve, ahol a kiegészítő infrastruktúra is rendelkezésre áll): Tokaj: Degenfeld Palota: 4 db terem, összesen 250 fő befogadóképesség, legnagyobb terem maximum 100 fő. Millenium Hotel: 2 db terem, összesen 60 fő befogadóképesség, nagyobbik terem maximum 45 fő. Zsinagóga Kulturális Központ konferenciaterme, befogadóképesség: nagyterem: 200 fő, emeleti kisterem: 40 fő. Kereskedelmi és Idegenforgalmi Középiskola konferenciaterme, befogadóképesség: 70 fő. Makk Marci Panzió szemináriumi terme 15 fő Toldi Fogadó nagyterme 100 fő Paulay Ede Színház 296 fő Tourinform Tokaj multimédiás terme 150 fő Danuvia rendezvényhajó 100 fő Tokaj-hegyaljai Borok Háza 70 fő Tarcal: Degenfeld Kastélyszálló: 1 db terem, befogadóképesség 25 fő. Andrássy Kúria: 1 terem, 80 fő Borfalu 100 fő Erdőbénye: Magita Hotel konferenciaterme, befogadóképesség: 80 fő. Bodrogkeresztúr: Faluház fő Turisztikai Központ: 150 fő A fenti konferenciatermek magas színvonalú szolgáltatást tudnak nyújtani, azonban befogadóképességük korlátozott. A 9/a és 9/b. ábra jól mutatja, hogy a térségben ugyan jelentős a nemzetközi

10 10 érdeklődésre is igényt tartó kulturális attrakciók aránya, ám ezek gyakorlatilag a Taktaközben nincsenek jelen, csak a hegyaljai településeket érinti. Kulturális vonzerők a hegyaljai településeken 21% 29% 14% Helyi Kistérségi Regionális Országos Nemzetközi 4% 32% 9/a. sz. ábra. Forrás: a kistérségi települések vonzerőkatalógusai Kulturális vonzerők a taktaközi településeken 25% 75% Helyi Regionális 9/b. sz. ábra. Forrás: a kistérségi települések vonzerőkatalógusai 3. Építészeti attrakciók

11 11 Tokaj-Hegyalja települései többszáz éves mezővárosok, építészeti értikeik tehát elsősorban a századi építészet remekei. A taktaközi településeken alig-alig akad akárcsak regionálisan is ismert építészeti érték, ám ezzel együtt is elmondható, hogy a kistérség építészeti értékeinek nagy része nem lépi túl a helyi érdeklődés határait (10. sz. ábra). Tokaj-Hegyaljának, mint a világörökség részének különös figyelmet kell szentelnie a környezeti fenntarthatóságra, amely az önkormányzatoknak, a civil szférának és a gazdaság szereplőinek egyaránt kötelessége. A Tokaji Történelmi Borvidék szoros kapcsolatban áll a többi európai világörökségi borvidékkel, közös projektben dolgozzák ki a tájgazdálkodás irányelveit a fenntartható fejlődés érdekében. Két fontos, az EU és az UNESCO számára is domináns szempontot kell figyelembe venni: - a tájképi jelleg megőrzését a településeken kívül, a művelt és szabad területek arányának megtartását, a talajerózió és az egyéb negatív környezeti hatások kompenzálását - a tájképi jelleg megőrzését a településeken belül, a városképnek a világörökségi ranghoz méltó megjelenítését az ide érkező vendégek számára, a történelmi értékek (pl. történeti városmag, épített örökség, pincék, stb.) megóvását, restaurálását. Építészeti vonzerők 7% 10% 5% 46% 32% Helyi Kistérségi Regionális Országos Nemzetközi 10. sz. ábra. Forrás: a kistérségi vonzerőkatalógusok adatai 4. Turisztikai információs bázisok Az Összefogással Tokaj Világörökségéért projekten belül számos új turisztikai beruházás valósult meg a kistérség Tokaj-hegyaljai településein, amelyek egy részének turisztikai információs pontként kellene üzemelnie. Sajnos a létrejött információs pontok közül több létesítményben nincs valós információnyújtás, az ide érkező vendégek zárt ajtókba ütköznek. Jelentős feladat ezeknek az épületeknek, infó-pontoknak a működtetése, amely nagyban hozzájárulna a térség valós turisztikai infrastrukturális fejlődéséhez.

12 12 Jelenleg nem megfelelően kihasznált információs bázisok: Tokaj Bodrogkeresztúr Tarcal A volt szociális otthon épületének rekonstrukciójával készült el a Tokaj-hegyaljai Borok Háza kialakítása kb. 300 m2 területen: fogadócentrum, tárgyalók, konferencia- és szemináriumtermek, irodahelyiségek, borkatakomba, kiállítási helyiségek. A főút és a Bodrog folyó közötti területen található volt zsinagóga épületében Vízi- és kerékpáros turisztikai információs centrum, továbbá az emeleten rendezvényhelyszín funkciót is ellát. A Tarcali Borok Háza, mint 6 puttonyos borfalu egyik épülete a Tarcali Múzeum, amely teljesen be van rendezve, látogatható. Az épület többi egysége azonban kevésbé kihasznált, a borinfó ponton nincs nyelvtudással is bíró turisztikai szakember. 5. Művelődési házak és egyéb közösségi terek a kistérségben (beltéri és kültéri rendezvényhelyszínek) A kistérség összes településén található művelődési ház vagy egyéb, e célra hasznosított közösségi tér. Ezek a következők: Tarcal Művelődési ház Felszereltség: áram, WC, víz (hideg-meleg), internet, fénymásoló, számítógépek, projektor, komplett hangosítás a belső térhez, a belső udvar parkolónak használható, öltözők, telefon Termek: 1 színházterem ( fős), teleház, 1 előtér (kiállításra alkalmas), könyvtárterem Képviselői iroda 30 fős előadásra alkalmas és egy irodarész (tárgyaló) Aréna 500 fős Parkoló, áram (3 fázis), parkoló 2 külön helyen Pincegaléria / Forrás ifjúsági klub számítógép, vizesblokk, ffi-női WC, hideg-meleg víz, internet, touch monitor, kiszolgáló tér (hivatal udvarán zárt parkoló) Termek: 5-6 kis helyiség és egy nagy Borfalu Épületek száma: 5 épület és a lovagterem Épületek: 1. - konferencia terem leválasztható 2 helyiséggé férőhely: fő, bontva Tálalókonyha - lovagterem (pince) fős étellift van kis tárgyaló és egy irodahelység mosdó, hideg-meleg víz, internet, kábel TV, belső hangosítás (minimális), projektor (2 db), számítógépek, laptop, TV, DVD lejátszó

13 13 2. Kemenceház egy konyha, víz, villany, elektromos sütő. Edények nincsenek (egyelőre semmi). 3. Borinfo tárgyaló, információs pont, borok, szóróanyagok, számítógép, hűtővitrin, vizes blokk, raktár, internet fős tárgyalásokhopz alkalmas. Ezen belül kiállítóterem önálló bejárattal. 3 egységből áll, boltíves. Kb. 5-ször 5-ös. 4. Irodaház 2 szintes (eltolt), 3 önálló iroda van benne és midnegyik szinthez tartozik vizesblokk és teakonyha. Hidegmeleg víz, pici szekrény, internet, telefon. Alagsorban 2 helyiségből álló raktárhelyiség, önálló bejárattal. 5. Kiállítóterem a helyitörténeti gyűjtemény van benne állandó kiállításként. WC, hideg-meleg víz, áram, vitrinek (5 db), nincs fűtve A parkban szalonnasütőhelyek, szabadtéri programokra is alkalmas. 10 autóra alkalmas parkoló. Sportpálya 3 részes. kb négyzetméter. 3 öltöző, 1 vizesblokk, raktár, iroda. féleresz szerű fedett terasz, 5-ször 10-es. térvilágítás. (Iskola udvar férőhelyes, ami összenyitható a műv. házzal. Jelenleg nem használt közösségi tér). (Tornaterem sportrendezvényekre, rendezvény kiegészítésre alkalmas) Bodrogkeresztúr Faluház technikai felszereltsége: hang és fénytechnika, internet, telefon, számítógép, áram (3 fázis), parkoló (1 és 5), WC, büféhelyiség Mozgáskorlátozott WC, a földszint mozgáskorlátozott Helyiségek: Nagyterem: 300 férőhelyes, emelet: 4 helyiség, a nagyterem 70 férőhelyes, pódium, 2 klubhelyiség és a könyvtár KONTAKT: polg. mest. hivatal Lent. teleház és klubhelyiség öltözők, technikai raktár, átjárhatóság az iskola tornaterme felé (a tornaterem 12-ször 24-es, hideg-meleg víz, zuhanyzó, öltöző), önálló kijárata is. Tornaterem Egyik oldalon galériás, onnan nyílnak az öltözők, raktár, takarítószeres, folyosó).

14 14 Turisztikai központ 6 autós zárt parkoló fent nagyterem, 150 fős, hangtechnika, mozgáskorlátozott, alul fogadótér info pulttal, iroda, kiállító helyiség, 3 WC, műhely, és még egy helyiség. internet, telefon, 3 fázis (lehet), teakonyha KONTAKT: polg. mest. hiv. Faluház belső udvar: kis szabadtári színpadra alkalmas Kilátó: zárt, meseszép de nincs fent áram és WC 7 vezér park kis színpadra alkalmas Kézilabda pálya 20-szor 40 méter, mögötte-mellette füves terület, áram és vizesblokk, konyha Bodrogkisfalud Ált. iskola tornaterme 170 négyzetméter öltöző, vizesblokk, 3 fázisú ipari áram, parkoló (hatalmas, kb. 20 az udvaron + 90 autó) Internet, telefon, teljes infrastruktúra, számítógép, videokamera, TV, DVD lejátszó, vetítővászon és a falra is lehet vetítetni iskolában konyha, ebédlő, teljesen felszerelt étkezési eszközökkel szabadtéri rendezvényekhez zárt udvar 1100 négyzetméter, 50%-ban burkolt, fedett rész (Mozgatható fedés) helyiség az iskolában bármiféle kulturális rendezvényhez, pl. öltözőnek, előtér, hosszú átjáró, 4 oldalról megközelíthető Közösségi ház 136 hasznos négyzetméter az egész épület házasságkötő terem 67 négyzetméteres nagyterem, férőhely, mellette egy 5-ször 5-ös kisterem, előtér, iroda, vizesblokk, teljes infrastruktúra, széles sávú internet, kábel music center, DVD, csocsó, nyomtató, szkenner, asztal, szék, terítő előtte burkolt tér és díszvilágítás Kiállítóépület

15 15 vizesblokk, konyhai előkészítő, mosogató, radiátoros fűtés négyzetméter. 72 négyzetméter. Az egész épület akadálymentesített Emlékmű díszkivilágítással és burkolattal Focipálya Szabadidőpark sétány, kerékpáros lehetőség Tájház Tiszaladány Művelődési ház 1 nagyterem színpaddal kb. 200 fős, körülötte kis termek foglaltak, 1 terem szabad, ebben szoktak ötözni a gyerekek vizesblokk, wc, áram (nem ipari), parkoló minimális hang- és fénytechnika, infrastruktúra nincs, konvektoros fűtés Iskola KONTAKT: polgármesteri hivatal felső zsibongó fős Református egyház közösségi tere 6-szor 6 méteres. Gólyafészek ifjúsági szálló fős. Kontakt: Kiss Gergely Márton tiszteletes Művelődési park Színpaddal, hozzá áram Sportpálya öltöző, vizesblokk, áram, fedett terasz Szegi Vízi turisztikai bázis - tetőtér 300 férőhelyes, nyitott, fedett, világítás, víz, zuhanyzó, alul öltözési lehetőség, parkolás, internet, telefon, számítógép - nagyterem 50 férőhelyes, zárt, irodák, kiszolgálóhelyiség, mozgáskorlátozott WC, raktár, főzési lehetőség alagsor: sporteszköuzök tárolóhelyek körülötte talajvízmentes szabadtéri helyszín (hatalmas terület) KONTAKT: önkormányzat

16 16 Közösségi ház Férőhely: kb 150 férőhely, galériás, színpaddal (az kicsi) vizesblokk, öltröző, konyha, fent 3 szoba (1 4 ágyas és 2 2 ágyas), zuhanyzó minden szobában külön ÁFA, nincs IFA parkoló mögötte szabadtéri rendezvényre alkalmas terület, aminek kiszolgálása a közösségi házból 2000 fős kapacitású Iskolaépület Szegilong Művelődési ház Férőhely a nagyteremben: 120 férőhelyes és színpad Öltöző, víz, WC, parkoló, hang és fénytechnika nincs, telefon, internet van, melegítőkonyha KONTAKT: polgármester Iskola felújításra nyert pályázatot (nyílászárók) Tornaterem kb. 250 férőhelyes, öltöző, víz, wc, zuhanyzó A műv.ház udvara részben burkolt, részben füves kiszolgáló egységek a műv. házban, kb fő befogadására alkalmas a füves területtel együtt 3 fázis van Tájház udvara kemencésház főzési lehetőségként, öltözési lehetőség, zuhanyzó, wc az udvaron is, sátorozási lehetőség Csobaj Focipálya: vizesblokk, WC, öltöző Főtér: március 15 és október 23. szabadtéri színpadon, az iskolások műsora. Áram, Tornaterem 12 méterszer 24-es, öltöző, hideg vizes zuhanyzó, parkoló az iskola udvarán, áram Iskola - jól felszerelt Vállalkozók Regionális Központja 3 teremből áll, két kisebb és egy nagyobb, ami kb. 100 fős. Üres. 3 számítógép van ott, ahol internetezési lehetőség van. Házasságkötő terem kb férőhely, víz nincs Tájház főútról lehet látni, gémeskúttal. nyitva alkalomszerű, önkormányzatnál a kulcs. Váradiné Osváth Ilona - nyugdíjas textilmérnök, helytörténész, lokálpatrióta, ő csinálta a faluházat. Neki vannak kiállításai (hímzett párnák, szőttesek, stb.) Utoljára Sárospatakon volt kiállítása a nagytemplomban. Tisza-part csodálatos horgászhelyek

17 17 Taktabáj Ált. iskola és ebédlő szabadtéri rendezvény: kastélypark iskola: vizesblokk áram, internet A lovarda felújítására pályázott az önkormányzat. Erdőbénye játszótér (Rendezvénytér) fix színpados, óriási (kb. 10-szer 10- es), áram ott van, az előtte lévő terület aszfaltos, zárt tér, 1500 fős sportpálya szabadtéri színpad (jó nagy), min. 10-szer 10-es, áramellátás, öltöző, vizesblokk, kb férőhelyes, nincs körbekerítve művelődési ház színházterem férőhelyes; hangtechnika, viláígtás, mosdó, vizesblokk, öltözők kisterem galéria fős aula 50 fős Tájház kulcs Hotyek Attilánénál Kovácsműhely Múzeum alapítvány, hivatalban is van kulcs Híres Erdőbényeiek Emlékparkja Tiszatardos Tokaj Művelődési ház kb. 100 férőhelyes, áram és mosdó. Könyvtár helyiség. Paulay Ede Színház 296 férőhelyes, az emeleten kisebb, szemináriumi termeknek alkalmas termek. teljes infrastruktúra, büfé. Kulturális és Konferencia Központ férőhelyes + a karzat. Teljes infrastuktúra Tokaji Galéria Egykori orosz templom. Áram bent van, más azonban nincs. Férőhely: 200 fő Tokaji Borok Háza Jelenleg a Tokaj-hegyaljai borászati egyesületek otthona. teljes infrasutuktúra. A földszinten kiállítótér, az emeleten konferencia terem (kb. 70 fő) és szemináriumi termek. Tourinform Tokaj multimédiás terme kb. 150 fős. Akusztika nagyon rossz, úgyhogy elsősorban kiállításokra alkalmas. Közművelődési munkatársat alkalmazó települések: Tarcal, Erdőbénye, Tokaj, Bodrogkisfalud, Bodrogkeresztúr.

18 18 Vonzerőre építő turisztikai terméktípusok előfordulási gyakorisága Az idelátogató turistákat az idegenforgalmi terméktípusok teljes skálája fogadja. A leginkább kiemelkedő a kulturális programok és a kirándulás szerepe, valamint a vallási turizmus. Ami figyelemre méltó, a gasztronómiai és bortúrák kiemelkedően magas aránya a borvidék sajátosságaiból fakadólag. Megjelenik emellett a falusi turizmus is, egyfelől a taktaközi településeken, másfelől pedig a Tokaj körüli kisebb településeken (pl. Erdőbénye, Bodrogkeresztúr, Szegi). A vonzerők állapota, fejlesztése és a fejleszthetőség értékelése A kistérség komplex turisztikai programcsomagokkal, kulturális útvonalakkal, a kulturális turizmus fejlesztésével, másfelől a Bodrogzug révén az ökoturizmus fejlesztésével igyekszik minél több terméktípust szolgáltatni a turistáknak. Természetesen a bor- és gasztronómiai turizmus ebben a programcsomagban szintén hangsúlyosan jelenik meg. Ezzel párhuzamosan hangsúlyos szerepet kell kapnia az aktív turizmusnak: a gyalog-, vízi és kerékpártúra-ajánlatok is hangsúlyosan megjelennek a programcsomagban. Tokaj történeti-kulturális értékei sokkal kevésbé vannak jelen az emberek tudatában, mint a környék bármely települése hasonló emlékei. Éppen ezért nagyon fontos, hogy elsősorban az iskolák kirándulási programjaiban aminek révén a családi kirándulások közé is bekerülhet - szerepeljen Tokaj is. Szomorú, hogy a Tokaji Múzeum látogatóinak kb. 80%-a külföldi turista azaz az a nagyszámú tranzit turista, aki időről időre felkeresi a várost, el sem jut a múzeumig. Tavasszal először az iskolai kirándulások révén telik meg a Zemplén, ősszel szintén az iskolai kirándulások zárják a turistaszezont. Ez a kistérségben kevésbé érzékelhető, míg a Zemplén egyéb településein (Szerencs, Sárospatak, Széphalom), annál inkább. Éppen ezért nagyon fontos lenne olyan programok szervezése és meghirdetése, amelyek célcsoportja elsősorban az iskolás korosztály. Erre kiváló példa az erdőbényei kádárvagy a szegilongi kemencés program. Noha majd minden a régióra vonatkozó turisztikai koncepció foglalkozik az ökoturizmussal, a gyakorlati megvalósítás mindmáig hiányzik, sőt a terminus tartalmi elemeit sem részletezte konkrétan egyetlen marketing tanulmány sem. A kultúrtáj bemutatását célozza a Tokaj Hétszőlő Zrt. bor-tanösvénye, amely révén a közönség vezető nélkül is megismerheti a borvidék szőlőkultúráját. A Nagykopasz-hegyre a TOTEM egyesület szervez ökotúrákat előzetes bejelentkezés alapján, de az Aggteleki Nemzeti Park a madárlesre érkezőknek is segítséget nyújt. A Bodrogzugba a Nemzeti Park határozata alapján csak napi 500 ember látogathat el. Túralehetőség több is akad pedig, kiépült tanösvény, szakképzett túravezetők és kajak-kenukölcsönzési lehetőség is várja az ide érkezőket. A Tokaj-Bodrogzug tájvédelmi körzet gazdag flórája és faunája csupán abban az esetben jelent vonzerőt a turisták számára, ha ez együtt jár egy konkrét, jól körvonalazott, komplex szolgáltatás-csomaggal. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy egy ilyen kínálat meglehetősen szűk befogadói réteget érdekel, ami azonban kiemelkedővé teszi, hogy elsősorban nyugat-európai turistáknak értékesíthető. Érdemes megvizsgálni annak a lehetőségét, hogy a Bodrog és Tisza gazdag élővilága, az érintetlen holtágak rendkívüli természeti látványosságai vonzóvá tehetők-e a külföldi turisták számára.

19 19 Vonzerőkatalógusok Település neve: Bodrogkeresztúr Település / Kistérség vonzerőinek értékelése Kistérség: Tokaj Lélekszám:1341 Attrakciók, vonzerőelemek értékelése: Vonzerő megnevezése Férőhely: ahol értelmezhető Része-e egy komplex turisztikai terméknek, s ha igen, melyiknek? Értékelje jelentőségét 1-5 között: 1= helyi, 2= kistérségi, 3=regionális, 4=országos, 5= nemzetközi Természeti vonzerők (pl. nemzeti park, védett terület, Világörökség, különleges képződmény, stb.) Bodrogzug Tájvédelmi Körzet 3 Építészeti vonzerők (pl. kastély, vár, templom, emlékhely, stb.) Római kat. templom 2 Ref. templom 1 Hétvezér Emlékpark 1 Rákóczi Ház 2 Máriássy Kúria 2 Pincék 5 Kulturális vonzerők (pl. rendezvények, hagyományok, múzeumok, tájházak, emlékhely, népművészet, stb.): Falunap (aug. utolsó h.) 2 Szüreti Nap (szept.) 2 Szőlészeti Borászati Napok (március) 1 Magyar Motorok Múzeuma 4 Csodarabbi sírja 5 Aktív turizmus lehetőségei (pl. lovaglás, kerékpárút, extrém sportok, sí, sport, fürdő, strand, stb.) Gasztronómiai specialitások, termékek (gyümölcs, termékek, ételek, stb.) Szőlő - bor

20 20 Rendezvényhelyszínek (kapacitással, felszereltséggel) Faluház 150 fő 2 Turisztikai központ 100 fő Egyebek: Vízi turizmus infrastrukturális fejlesztése egy fejlesztési cél Turisztikai információs helyek a településen / kistérségben Faluház Turisztikai információs központ Turizmusfejlesztéssel foglalkozó szervezet a településen Faluház Van-e a települési önkormányzatnál / kistérségi társulásnál alkalmazott turisztikai referens, munkatárs? nincs Hol és hogyan népszerűsítik településüket / kistérségüket? Honlap, kiadványok Civil szervezetek - Dalárda szakkörként működik. 12 fős, DR. Pulinkáné Balázs Mariann. tel.: ;30/ Horgász egyesület - Nyugdíjas egyesület (tréfás jeleneteket adnak elő) kontakt: Kormány Antalné Tel.: Polgárőr egyesület - Eötvös József iskolasegítő közalapítvány Rendezvények 2009-ben Május 8-9. Augusztus 20. falunap szüreti nap Zempléni Fesztivál koncert és a Faluház egyéb rendezvényei

21 21 Település / Kistérség vonzerőinek értékelése Település neve: Bodrogkisfalud Kistérség: Tokaj Lélekszám: 966 Attrakciók, vonzerőelemek értékelése: Vonzerő megnevezése Férőhely (ahol értelmezhető) Része-e egy komplex turisztikai terméknek, s ha igen, melyiknek? Értékelje jelentőségét 1-5 között: 1= helyi, 2= kistérségi, 3=regionális, 4=országos, 5= nemzetközi Természeti vonzerők (pl. nemzeti park, védett terület, Világörökség, különleges képződmény, stb.) Világörökségi hely Tokaji Borvidék 5 Bodrogzug Tájvédelmi Körzet Tokaj-Bodrogzug 5 Bodrog parti sétány 1 Építészeti vonzerők (pl. kastély, vár, templom, emlékhely, stb.) Neoromán Róm.kat. templom 1 Tájház es emlékmű 2 Haller Kúria 1 Kulturális vonzerők (pl. rendezvények, hagyományok, múzeumok, tájházak, emlékhely, népművészet, stb.): Tájház es Emlékmű és Pihenő Park 1 (márc. 15-i ünnepség Falunap aug Anna nap: Búcsú 1 Aktív turizmus lehetőségei (pl. lovaglás, kerékpárút, extrém sportok, sí, sport, fürdő, strand, stb.) túrázás 3 vízisport 3 Kompátkelő a tájvédelmi körzethez, körülötte sátorozási lehetőség Gasztronómiai specialitások, termékek (gyümölcs, termékek, ételek, stb.) Konferencia rendezésére alkalmas helyszínek (kapacitással, felszereltséggel)

22 22 Egyebek kérjük, itt soroljon fel bármi mást, amit Ön településén / kistérségében fontosnak gondol: Kompkikötő: átkelési lehetőség a Bodrogzug Tájvédelmi Körzetbe Bem úti Pincesor Pihenőpark a 48-as emlékműnél ( itt van elhelyezve a világörökségi helyszínt jelző tájékoztató) Vendégház a Haller Kúriában (13 fő elhelyezése) Turisztikai információs helyek a településen / kistérségben Pihenőparkban, hajókikötőben Turizmusfejlesztéssel foglalkozó szervezet a települséen / kistérségben nincs Van-e a települési önkormányzatnál alkalmazott turisztikai referens, munkatárs? nincs Milyen kiadványokkal rendelkeznek a településről, kistérségről? Amennyiben rendelkezésre áll, kérjük, válaszával együtt küldjön néhány példányt! Monográfia, térkép Hol és hogyan népszerűsítik településüket / kistérségüket? Internet Civil szervezetek - Klapka György iskolasegítő közalapítvány Kovács Lászlóné Gyöngyi a vezetője Bodrog Sport-Életmód Egyesület sporttevékenység (ifjúsági és felnőtt) Bodnár Csaba - Bodrogkisfaludért Egyesület a tájház a központ - Barátság nyugdíjas klub 97 óta. Vezetője: Mertán József. amatőr produkcióik vannak Rendezvények 2009-ben - Bodrog parti Juniális folklór fesztivál, hagyományőrzés, gasztronómia, bor június 6. - Kisfaludi búcsú és második forgatag július augusztus 19. Falunap - október 10. Szőlő és Bor Napja - december 30. Óév-búcsúztató újév köszöntő

23 23 Település / Kistérség vonzerőinek értékelése Település neve: Csobaj Kistérség: Tokaj Lélekszám: 821 Attrakciók, vonzerőelemek értékelése: Vonzerő megnevezése Látogatók száma és összetétele (belés külföldi): ahol értelmezhető Része-e egy komplex turisztikai terméknek, s ha igen, melyiknek? Értékelje jelentőségét 1-5 között: 1= helyi, 2= kistérségi, 3=regionális, 4=országos, 5= nemzetközi Természeti vonzerők (pl. nemzeti park, védett terület, Világörökség, különleges képződmény, stb.) Tisza holtágak a település határában Építészeti vonzerők (pl. kastély, vár, templom, emlékhely, stb.) Kulturális vonzerők (pl. rendezvények, hagyományok, múzeumok, tájházak, emlékhely, népművészet, stb.): Tájház 1 Aktív turizmus lehetőségei (pl. lovaglás, kerékpárút, extrém sportok, sí, sport, fürdő, strand, stb.) Horgászat a holtágakban 1 Gasztronómiai specialitások, termékek (gyümölcs, termékek, ételek, stb.) Konferencia rendezésére alkalmas helyszínek (kapacitással, felszereltséggel)

24 24 Egyebek kérjük, itt soroljon fel bármi mást, amit Ön településén / kistérségében fontosnak gondol: Horgászoknak igen jó lehetőség a TISZAI-HOLTÁG hasznosítása Turisztikai információs helyek a településen / kistérségben Van e szervezett idegenvezetés a települséen / kistérségben? Utazási irodák a településen / kistérségben Turizmusfejlesztéssel foglalkozó szervezet a települséen / kistérségben Van-e a települési önkormányzatnál / kistérségi társulásnál alkalmazott turisztikai referens, munkatárs? Ha van, kérjük, adja meg elérhetőségét, illetve jelezze, ha még nincs, de tervezik felvételét! Milyen kiadványokkal rendelkeznek a településről, kistérségről? Amennyiben rendelkezésre áll, kérjük, válaszával együtt küldjön néhány példányt! Hol és hogyan népszerűsítik teleplésüket / kistérségüket? Folyik-e (illetve terveznek-e) valamilyen turizmusfejlesztési projekt a településen / kistérségben? Kérjük, röviden összegezze/ Ha van írásos anyag, kérjük, csatolja! Kérjük, fogalmazza meg prioritási, fejlesztési javaslatait a régió stratégiája számára! Miylen formában, fejlesztéssel tudnának részt venni az egészség- illetve kulturális turizmus terén kialakítandó komplex regionális fejlesztési programban? A kitöltő Neve: Csugány Bertalan. Telefonszáma: 47/ címe: csobaj.hivatal@fre .hu.. Neve: Tourinforn Tokaj Telefonszáma: 06/ címe: tokaj@tourinform.hu

25 25 Település / Kistérség vonzerőinek értékelése Település neve: Erdőbénye Kistérség: Tokaj Lélekszám: 1452 Attrakciók, vonzerőelemek értékelése: Vonzerő megnevezése Látogatók száma és összetétele (belés külföldi): ahol értelmezhető Része-e egy komplex turisztikai terméknek, s ha igen, melyiknek? Értékelje jelentőségét 1-5 között: 1= helyi, 2= kistérségi, 3=regionális, 4=országos, 5= nemzetközi Természeti vonzerők (pl. nemzeti park, védett terület, Világörökség, különleges képződmény, stb.) Liget fás legelő 3000 fő 2 Bányató 1 Világörökség Építészeti vonzerők (pl. kastély, vár, templom, emlékhely, stb.) Budaházi Fekete Kúria 1 Szirmay kastély 2 Római katolikus templom 1 Református templom 1 Kolera oszlop 1 Kulturális vonzerők (pl. rendezvények, hagyományok, múzeumok, tájházak, emlékhely, népművészet, stb.): Majális Szüreti Nap Kovács Múzeum Kádár mesterség bemutató Aktív turizmus lehetőségei (pl. lovaglás, kerékpárút, extrém sportok, sí, sport, fürdő, strand, stb.) Gasztronómiai specialitások, termékek (gyümölcs, termékek, ételek, stb.) juhsajt Konferencia rendezésére alkalmas helyszínek (kapacitással, felszereltséggel)

26 26 Magita Hotel 50 4 Honvéd Üdülő Egyebek kérjük, itt soroljon fel bármi mást, amit Ön településén / kistérségében fontosnak gondol: Turisztikai információs helyek a településen / kistérségben Polgármesteri Hivatal, Művelődési Ház Van e szervezett idegenvezetés a települséen / kistérségben? nincs Utazási irodák a településen / kistérségben nincs Turizmusfejlesztéssel foglalkozó szervezet a települséen / kistérségben nincs Van-e a települési önkormányzatnál / kistérségi társulásnál alkalmazott turisztikai referens, munkatárs? Ha van, kérjük, adja meg elérhetőségét, illetve jelezze, ha még nincs, de tervezik felvételét! nincs Milyen kiadványokkal rendelkeznek a településről, kistérségről? Amennyiben rendelkezésre áll, kérjük, válaszával együtt küldjön néhány példányt! Fehér József: Kőmunkákl Erdőbényén, Híres Erdőbényeiek élatrajzai Hol és hogyan népszerűsítik teleplésüket / kistérségüket? Internetes honlapon Folyik-e (illetve terveznek-e) valamilyen turizmusfejlesztési projekt a településen / kistérségben? Kérjük, röviden összegezze/ Ha van írásos anyag, kérjük, csatolja! Kerékpárút megépítése van folyamatbantiszaladány és Erdőbénye között, valamint tanösvény és lovas túra útvonal kiépítése van előkészületben. Kérjük, fogalmazza meg prioritási, fejlesztési javaslatait a régió stratégiája számára! Miylen formában, fejlesztéssel tudnának részt venni az egészség- illetve kulturális turizmus terén kialakítandó komplex regionális fejlesztési programban? A kitöltő Neve: Hotyek Attiláné. Telefonszáma: 47/ címe: benyemuvhaz@fre .hu.. Neve: Tourinform Tokaj Telefonszáma: 06/ címe: tokaj@tourinform.hu

27 27 Település neve: Szegi Település / Kistérség vonzerőinek értékelése Kistérség: Tokaj Kistérség Lélekszám: 348 Attrakciók, vonzerőelemek értékelése: Vonzerő megnevezése Látogatók száma és összetétele (belés külföldi): ahol értelmezhető Része-e egy komplex turisztikai terméknek, s ha igen, melyiknek? Értékelje jelentőségét 1-5 között: 1= helyi, 2= kistérségi, 3=regionális, 4=országos, 5= nemzetközi Természeti vonzerők (pl. nemzeti park, védett terület, Világörökség, különleges képződmény, stb.) Kaolin bánya 1 Építészeti vonzerők (pl. kastély, vár, templom, emlékhely, stb.) Kulturális vonzerők (pl. rendezvények, hagyományok, múzeumok, tájházak, emlékhely, népművészet, stb.): Aktív turizmus lehetőségei (pl. lovaglás, kerékpárút, extrém sportok, sí, sport, fürdő, strand, stb.) Gasztronómiai specialitások, termékek (gyümölcs, termékek, ételek, stb.)

28 28 Konferencia rendezésére alkalmas helyszínek (kapacitással, felszereltséggel) Egyebek kérjük, itt soroljon fel bármi mást, amit Ön településén / kistérségében fontosnak gondol: Turisztikai információs helyek a településen / kistérségben Van e szervezett idegenvezetés a települséen / kistérségben? Utazási irodák a településen / kistérségben Turizmusfejlesztéssel foglalkozó szervezet a települséen / kistérségben Van-e a települési önkormányzatnál / kistérségi társulásnál alkalmazott turisztikai referens, munkatárs? Ha van, kérjük, adja meg elérhetőségét, illetve jelezze, ha még nincs, de tervezik felvételét! Milyen kiadványokkal rendelkeznek a településről, kistérségről? Amennyiben rendelkezésre áll, kérjük, válaszával együtt küldjön néhány példányt! Hol és hogyan népszerűsítik teleplésüket / kistérségüket? Folyik-e (illetve terveznek-e) valamilyen turizmusfejlesztési projekt a településen / kistérségben? Kérjük, röviden összegezze/ Ha van írásos anyag, kérjük, csatolja! Kérjük, fogalmazza meg prioritási, fejlesztési javaslatait a régió stratégiája számára! Miylen formában, fejlesztéssel tudnának részt venni az egészség- illetve kulturális turizmus terén kialakítandó komplex regionális fejlesztési programban? A kitöltő Neve: Tourinform Tokaj Telefonszáma:06/ címe:tokaj@tourinform.hu

29 29 Település neve: Szegilong Település / Kistérség vonzerőinek értékelése Kistérség: Tokaj Lélekszám:254 fő Attrakciók, vonzerőelemek értékelése: Vonzerő megnevezése Látogatók száma és összetétele (belés külföldi): ahol értelmezhető Része-e egy komplex turisztikai terméknek, s ha igen, melyiknek? Értékelje jelentőségét 1-5 között: 1= helyi, 2= kistérségi, 3=regionális, 4=országos, 5= nemzetközi Természeti vonzerők (pl. nemzeti park, védett terület, Világörökség, különleges képződmény, stb.) Építészeti vonzerők (pl. kastély, vár, templom, emlékhely, stb.) Református egyház fehér falú kis 1 temploma I. és II. világháborús emlékművek 1 Kulturális vonzerők (pl. rendezvények, hagyományok, múzeumok, tájházak, emlékhely, népművészet, stb.):

30 30 Aktív turizmus lehetőségei (pl. lovaglás, kerékpárút, extrém sportok, sí, sport, fürdő, strand, stb.) Gasztronómiai specialitások, termékek (gyümölcs, termékek, ételek, stb.) Konferencia rendezésére alkalmas helyszínek (kapacitással, felszereltséggel) Egyebek kérjük, itt soroljon fel bármi mást, amit Ön településén / kistérségében fontosnak gondol: Turisztikai információs helyek a településen / kistérségben Tourinform Tokaj, 3910 Tokaj, Serház u. 1. Van e szervezett idegenvezetés a települséen / kistérségben? - Utazási irodák a településen / kistérségben - Turizmusfejlesztéssel foglalkozó szervezet a települséen / kistérségben - Van-e a települési önkormányzatnál / kistérségi társulásnál alkalmazott turisztikai referens, munkatárs? Ha van, kérjük, adja meg elérhetőségét, illetve jelezze, ha még nincs, de tervezik felvételét! - Milyen kiadványokkal rendelkeznek a településről, kistérségről? Amennyiben rendelkezésre áll, kérjük, válaszával együtt küldjön néhány példányt! - Hol és hogyan népszerűsítik teleplésüket / kistérségüket? - Folyik-e (illetve terveznek-e) valamilyen turizmusfejlesztési projekt a településen / kistérségben? Kérjük, röviden összegezze/ Ha van írásos anyag, kérjük, csatolja! - Kérjük, fogalmazza meg prioritási, fejlesztési javaslatait a régió stratégiája számára! Miylen formában, fejlesztéssel tudnának részt venni az egészség- illetve kulturális turizmus terén kialakítandó komplex regionális fejlesztési programban? - A kitöltő Neve: Tourinform Tokaj Telefonszáma: 06/ címe: tokaj@tourinform.hu

2.1. A 2010. évben megvalósult főbb turisztikai fejlesztések Hévízen

2.1. A 2010. évben megvalósult főbb turisztikai fejlesztések Hévízen 1. A turizmus általános helyzet a 2010. évben Európában 2010 első felében nőtt a vendégéjszakák száma, és az elemzők szerint ez a növekedés a harmadik negyedévben is folytatódik. Eddig a pozitív változásokból

Részletesebben

HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január

HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január Jóváhagyva Hajdúsámson Város Önkormányzatának /2010 (I.) képviselőtestületi határozatával 1 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY A magyar lakosság utazási szokásai, 2008 A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készítette a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató

Részletesebben

A SZEKSZÁRD-TOLNAI KISTÉRSÉG KULTURÁLIS ÉS KÖZMŐVELİDÉSI STRATÉGIÁJA ÉS RÖVIDTÁVÚ OPERATÍV PROGRAMJA

A SZEKSZÁRD-TOLNAI KISTÉRSÉG KULTURÁLIS ÉS KÖZMŐVELİDÉSI STRATÉGIÁJA ÉS RÖVIDTÁVÚ OPERATÍV PROGRAMJA KULTURÁLIS ÉS KÖZMŐVELİDÉSI STRATÉGIÁJA ÉS RÖVIDTÁVÚ OPERATÍV PROGRAMJA Munkaanyag 2010. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS...2 HELYZETELEMZÉS...3 A KISTÉRSÉG KÖZMŐVELİDÉSI HELYZETE...10 SWOT elemzés...18 Problémafeltárás...20

Részletesebben

III. Operatív program

III. Operatív program TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...1 Operatív programok...2 1.1 Gazdaságfejlesztés operatív programjai...2 1.1.1 Hiányzó üzleti szolgáltatások fejlesztése...2 1.1.2 Az információs gazdaság megalapozása...4

Részletesebben

BÁSTYA FOGADÓ, ZALAEGERSZEG

BÁSTYA FOGADÓ, ZALAEGERSZEG BÁSTYA FOGADÓ, ZALAEGERSZEG Bemutatkozás: Csodálatos természeti környezetben, a zalai dombok között helyezkedik el Zalaegerszeg városa. Fogadónk könnyen megtalálható a város északdéli főútja mentén. Kellemesen

Részletesebben

TOKAJ-HEGYALJA ÖRÖKSÉGTURISZTIKAI KONCEPCIÓJA

TOKAJ-HEGYALJA ÖRÖKSÉGTURISZTIKAI KONCEPCIÓJA TOKAJ-HEGYALJA ÖRÖKSÉGTURISZTIKAI KONCEPCIÓJA Dr. Dankó László a közgazdaságtudomány kandidátusa, tanszékvezető egyetemi docens Miskolci Egyetem Marketing Intézet Nemzetközi Marketing Tanszék A tanulmány

Részletesebben

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Az elkészítésben közreműködő külső szakértők: Róka László, Deme Lóránt MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó

Részletesebben

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ (első munkaváltozat) Készült a Magyar Tudományos Akadémia RKK felkérésére Győr, 2004. Dr. Fekete Mátyás egyetemi

Részletesebben

Tárgy: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Területfejlesztési koncepció módosított Helyzetértékelés munkarészének elfogadása

Tárgy: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Területfejlesztési koncepció módosított Helyzetértékelés munkarészének elfogadása Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2012. december 20. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 72/2012. (XII. 20.) határozata

Részletesebben

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010.

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. A TURISZTIKAI VONZERŐ FELHASZNÁLÁSA FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIA TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. NOVEMBER MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda, 2010. 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

FELHÍVÁS. Turizmusfejlesztés megvalósítására a megyékben. A felhívás címe: Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés

FELHÍVÁS. Turizmusfejlesztés megvalósítására a megyékben. A felhívás címe: Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés FELHÍVÁS Turizmusfejlesztés megvalósítására a megyékben A felhívás címe: Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés A felhívás kódszáma: TOP-1.2.1-15 Magyarország Kormányának

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020)

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) Készült a DAOP-5.1.1/B-13 Fenntartható városfejlesztési programok előkészítése pályázati felhívásra benyújtott Fenntartható

Részletesebben

FADD TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

FADD TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 1 1 FADD TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE V é l e m é n y e z t e t é s i d o k u m e n t á c i ó I. kötet: Megalapozó vizsgálat Készítette:PÉCSÉPTERV STÚDIÓ Kft, 7621 Pécs,

Részletesebben

Harangodi tározó turisztikai fejlesztési elképzelései

Harangodi tározó turisztikai fejlesztési elképzelései Harangodi tározó turisztikai fejlesztési elképzelései A tározó általános ismertetése A Magyar Állam tulajdonában, a FETIVIZIG kezelésében van a Nyírség legfiatalabb tározója, a Harangodi víztározó, mely

Részletesebben

BALATONFÜRED VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2008. JÚNIUS 12.

BALATONFÜRED VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2008. JÚNIUS 12. BALATONFÜRED VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2008. JÚNIUS 12. I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ...I-4 II. BEVEZETÉS... II-17 II.1. AZ INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA FOGALMA ÉS ALKALMAZOTT MÓDSZERTAN...

Részletesebben

10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás

10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás 10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás Városközpont [T2] - A városrész fejlesztési céljai között szerepel egyrészt a Kistérségi Járóbeteg Központ rehabilitációja, különösen az

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet

TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet HAJDÓBÖSZÖRMÉNYI KISTÉRSÉG TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet 2005. szeptember Tartalom Bevezetés... 2 Stratégia helyzetértékelés (SWOT elemzés)... 4 Erősségek...

Részletesebben

Integrált Városfejlesztési Stratégiája

Integrált Városfejlesztési Stratégiája Szikszó város Integrált Városfejlesztési Stratégiája Készítette: Inforce Kft. Szikszó, 2008. május 1 Tartalomjegyzék 1. Szikszó város szerepe és helye a városhálózatban... 6 1.1. A város elhelyezkedése,

Részletesebben

A Sopron Régió Turisztikai Központ Nonprofit Kft. desztináció és turizmusfejlesztési stratégiája* 2016-2020

A Sopron Régió Turisztikai Központ Nonprofit Kft. desztináció és turizmusfejlesztési stratégiája* 2016-2020 A Sopron Régió Turisztikai Központ Nonprofit Kft. desztináció és turizmusfejlesztési stratégiája* 2016-2020 Készítette: Barcza Attila *A desztináció és turizmusfejlesztési stratégia a "Turisztikai szervezetek

Részletesebben

Készítette a Mezıkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás megbízásából a

Készítette a Mezıkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás megbízásából a A MEZİKÖVESDI KISTÉRSÉG KOMPLEX FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ÉS PROGRAMJA Készítette a Mezıkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás megbízásából a TMB Hungary Kft. MEZİKÖVESD, 2007. JÚNIUS Tartalomjegyzék 1 VEZETİI

Részletesebben

Gyöngyöstarján Község Önkormányzatának Gazdasági programja (2014-2019)

Gyöngyöstarján Község Önkormányzatának Gazdasági programja (2014-2019) Melléklet a 22/2015. (III. 26.) KT határozathoz Gyöngyöstarján Község Önkormányzatának Gazdasági programja (2014-2019) Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény a következő

Részletesebben

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN!

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája 2011 Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló 3 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 3

Részletesebben

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS 2016.

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS 2016. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS 2016. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS Készült Ajak Város Önkormányzata megbízásából Készítette MEGAKOM Tanácsadó Iroda 2016. MÁRCIUS 9. Adatgyűjtés lezárva: 2016. január

Részletesebben

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK VELENCEI-TÓ TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI TERVEZÉS ALAPJAINAK VIZSGÁLATA ÁLTALÁNOS ÖSSZEFOGLALÓ 2009 VELENCEI-TÓ A TERMÉSZETES EGÉSZSÉG ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A Velencei-tó tó a 1117/2005. (XII.

Részletesebben

SZENTGOTTHÁRD VÁROS IDEGENFORGALOM FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS STRATÉGIAI PROGRAMJA

SZENTGOTTHÁRD VÁROS IDEGENFORGALOM FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS STRATÉGIAI PROGRAMJA SZENTGOTTHÁRD VÁROS IDEGENFORGALOM FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS STRATÉGIAI PROGRAMJA 2005. MÁJUS Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...2 BEVEZETÉS...3 Az elkészült tervezési dokumentum az alábbi fő részekből

Részletesebben

HH gyermekek száma. Barcs 76 31 10 13,2 1 3 Barcs Komlósd, Péterhida. Barcs 77 16 1 1,3 0 3 5. sz. Tagóvoda. Barcs 18 5 1 5,6 0 1 6. sz.

HH gyermekek száma. Barcs 76 31 10 13,2 1 3 Barcs Komlósd, Péterhida. Barcs 77 16 1 1,3 0 3 5. sz. Tagóvoda. Barcs 18 5 1 5,6 0 1 6. sz. Az intézményfenntartó társulás közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési tervében közép és hosszútávon szerepel a HH/HHH gyermekek kiegyenlített arányú elhelyezése minden óvodai intézményegységben, valamint

Részletesebben

Balatonfűzfő Város komplex. városfejlesztési stratégiája. 2007. február

Balatonfűzfő Város komplex. városfejlesztési stratégiája. 2007. február komplex városfejlesztési stratégiája 2007. február HitesyBartuczHollai Euroconsulting Kft. 1124 Budapest, Németvölgyi út 114. tel: [06-1]-319-1790 fax: [06-1]-319-1381 e-mail: info@hbhe.hu www.hbheuroconsulting.hu

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2010-2014.

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2010-2014. OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2010-2014. Készült: 2010. január 31. Készítette: Oroszlány Város Önkormányzatának Polgármesteri

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.

Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak. Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Beszámoló - a Képviselő- testületnek Sárospatak Város Kulturális Stratégiájának

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA

VESZPRÉM MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA Készült a Veszprém megye fejlesztésének megalapozása a 2014-2020 közötti időszakra című, ÁROP-1.2.11/A-2013-2013-0011 azonosítószámú projekt keretében a Veszprém Megyei Önkormányzat megbízásából VESZPRÉM

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) 1. sz. módosítással egységes szerkezetben (TERVEZET)

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) 1. sz. módosítással egységes szerkezetben (TERVEZET) Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) 1. sz. módosítással egységes szerkezetben (TERVEZET) 2015 2015. november A vélemények elektronikus benyújtásának helye: szeged_its1mod_velemenyek@szeged.eu

Részletesebben

SZÉCSÉNY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

SZÉCSÉNY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA SZÉCSÉNY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Budapest, 2008. április 30. Szécsény IVS I. Szécsény szerepe a településhálózatban... 4 II. Szécsény társadalmi-gazdasági adottságainak értékelése...

Részletesebben

HÉVÍZ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. HÜBNER TERVEZŐ KFT. 7621 Pécs, János u. 8.

HÉVÍZ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. HÜBNER TERVEZŐ KFT. 7621 Pécs, János u. 8. HÉVÍZ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓRÓL, AZ INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁRÓL ÉS A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖKRŐL, VALAMINT EGYES TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SAJÁTOS

Részletesebben

Hévíz-Balaton Airport Kft.

Hévíz-Balaton Airport Kft. Hévíz turizmusának hatásai a desztinációs hatásmodell alapján VÉGSŐ JELENTÉS A tanulmány a NYDOP-2.3.1/B-12-2012-0001 számú, A Hévíz-Balaton Thermal Airport Fejlesztési Klaszter egészségturizmus ösztönző

Részletesebben

TURIZMUS 2006. Pécsi Utazási Börze 2006. március 3-5.

TURIZMUS 2006. Pécsi Utazási Börze 2006. március 3-5. TURIZMUS 2006. Pécsi Utazási Börze 2006. március 3-5. Lauber Dezső Városi Sportcsarnok Pécs, Dr. Veress Endre u. 10. Tisztelt Cégvezető! 2006. márciusában, a Pécsi Rendezvényszervező Kht. a Pécs-Baranyai

Részletesebben

A Dél-Dunántúli Régió Turizmus Stratégiai Fejlesztési Programja

A Dél-Dunántúli Régió Turizmus Stratégiai Fejlesztési Programja ABCD Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. A Dél-Dunántúli Régió Turizmus Stratégiai Fejlesztési Programja Ez a kötet 129 oldalt tartalmaz. TARTALOMJEGYZÉK VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 4 1 BEVEZETÉS...

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére ELŐTERJESZTÉS Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére Tárgy: Beszámoló a Zirc Kistérség Többcélú Társulása Tanács munkájáról Előadó: Fiskál János polgármester Az előterjesztés

Részletesebben

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2010. június 22-i ülésére

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2010. június 22-i ülésére Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2010. június 22-i ülésére EÜ. Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézménye

Részletesebben

VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA

VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA HELYZETFELMÉRŐ, HELYZETELEMZŐ ÉS HELYZETÉRTÉKELŐ

Részletesebben

2. HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK

2. HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK 3 2. 2.1. RÖJTÖKMUZSAJ KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE LEÍRÁSA A 49/2005.(VI.21.) SZÁMÚ HATÁROZAT MELLÉKLETE 2.1.1. Az adottságok értékelése, a magasabbrendű tervfajták és a településfejlesztési koncepció

Részletesebben

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Balaton Fejlesztési Tanács BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2007-2013 Készítette: Vital Pro Kft. 2005. december 12. Tartalomjegyzék 1 Vezetői összefoglaló 4 2 Bevezetés 11 2.1 Dokumentum célja, tervezés

Részletesebben

A NAGYKÁTAI KISTÉRSÉG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA I. kötet

A NAGYKÁTAI KISTÉRSÉG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA I. kötet A NAGYKÁTAI KISTÉRSÉG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA I. kötet 2005. november 1. A STRATÉGIAI HELYZETÉRTÉKELÉS (SWOT ANALÍZIS)...4 ERŐSSÉGEK (ADOTTSÁGOK)...4 Földrajzi környezet, természeti

Részletesebben

GYÖNGYÖS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. 2016. február 2. Készítette: Metacom 96. Oldal 0

GYÖNGYÖS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. 2016. február 2. Készítette: Metacom 96. Oldal 0 GYÖNGYÖS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2016. február 2. Készítette: Metacom 96 A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet - a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési

Részletesebben

ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS (tervezet)

ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS (tervezet) 1 ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS (tervezet) Amely létrejött egyrészről a Balatonföldvári Többcélú Kistérségi Társulás (székhely: 8623 Balatonföldvár, Petőfi S. u. 1., képviseli: Holovits Huba társulási elnök),

Részletesebben

Budapesti Agglomeráció Területfejlesztési Koncepciója és Stratégiai Programja

Budapesti Agglomeráció Területfejlesztési Koncepciója és Stratégiai Programja Budapesti Agglomeráció Területfejlesztési Koncepciója és Stratégiai Programja Végsı változat 2007. július 1 Jelen szakértıi anyag a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács megbízásából készült Szakértıi

Részletesebben

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email. Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.hu M E G H Í V Ó Balatonkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

LEADER Helyi Akciócsoportok önértékelési rendszerének kidolgozása

LEADER Helyi Akciócsoportok önértékelési rendszerének kidolgozása LEADER Helyi Akciócsoportok önértékelési rendszerének kidolgozása Készítette: Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület 2473 Vál, Vajda János utca 2. Projekt szám: 1647/2013/NAKVI A projekt

Részletesebben

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS Az egészségturizmus mint az Észak-alföldi régió lehetséges kitörési pontja Szerzők: Mező Ferenc 1 Kovács Tibor 2 A tanulmány célja az Észak-alföldi régió egészségturizmus-potenciáljának a felmérése. A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bornemisza János polgármester: Tisztelettel köszönti az ülésen megjelent Intézményvezetőket, Vendégeket, Képviselő-testület tagjait.

JEGYZŐKÖNYV. Bornemisza János polgármester: Tisztelettel köszönti az ülésen megjelent Intézményvezetőket, Vendégeket, Képviselő-testület tagjait. 5 JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. január 29-én 13.30 órai kezdettel tartott üléséről. Az ülés helye: Poroszló Község Önkormányzata 3388 Poroszló, Fő út 6. - Tanácskozóterem Jelen vannak: Bornemisza János polgármester

Részletesebben

Megrendelő: Molnár Tibor, ingatlantulajdonos. Szakértő: Beleznay Éva, építészmérnök-várostervező. 2011, december 9.

Megrendelő: Molnár Tibor, ingatlantulajdonos. Szakértő: Beleznay Éva, építészmérnök-várostervező. 2011, december 9. Biatorbágy Önkormányzatának a Helyi építési szabályzat felülvizsgálatára vonatkozó felhívásának szakértői véleménye a tulajdonosi ingatlanok körére vonatkozóan Megrendelő: Molnár Tibor, ingatlantulajdonos

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. a NYUGAT-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. a NYUGAT-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ a NYUGAT-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM A régió történelmi és kulturális örökségének fenntartható hasznosítása, valamint a természeti értékeken alapuló aktív turisztikai programok

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Strandfürdő és Gyógyászat

Dévaványa Város Önkormányzat Strandfürdő és Gyógyászat Dévaványa Város Önkormányzat Strandfürdő és Gyógyászat Beszámoló az intézmény 2014. évi működéséről 2015. Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. A Strandfürdő és Gyógyászat jelenlegi működési rendje... 3

Részletesebben

Termék- és szolgáltatástervezés a TDM-ben

Termék- és szolgáltatástervezés a TDM-ben TDM 7. Termék- és szolgáltatástervezés a TDM-ben Stratégiai működés megalapozása Dr. Piskóti István Intézetigazgató, ME Marketing Intézet A tervezés terepe Milyen turisztikai termékfejlesztés célszerű

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS MISKOLCTAPOLCA BARLANGFÜRDŐ ÉPÜLETEGYÜTTESÉHEZ CSATLAKOZÓ SZÁLLODAÉPÜLET ÖTLETPÁLYÁZATÁHOZ

MŰSZAKI LEÍRÁS MISKOLCTAPOLCA BARLANGFÜRDŐ ÉPÜLETEGYÜTTESÉHEZ CSATLAKOZÓ SZÁLLODAÉPÜLET ÖTLETPÁLYÁZATÁHOZ MŰSZAKI LEÍRÁS MISKOLCTAPOLCA BARLANGFÜRDŐ ÉPÜLETEGYÜTTESÉHEZ CSATLAKOZÓ SZÁLLODAÉPÜLET ÖTLETPÁLYÁZATÁHOZ A MEGLÉVŐ ÁLLAPOT ELEMZÉSE, TÖRTÉNETI ÖSSZEFÜGGÉSEK Épített környezet Barlangfürdő A barlangfürdő

Részletesebben

I. FEJEZET BEVEZETİ. I.1. A koncepció szükségessége

I. FEJEZET BEVEZETİ. I.1. A koncepció szükségessége I. FEJEZET BEVEZETİ A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 70/E. -a deklarálja alapvetı állampolgári jogként a szociális biztonsághoz való jogot, amely szerint az állampolgárok

Részletesebben

A KERÉKPÁROZÁS ÚTJAI I.

A KERÉKPÁROZÁS ÚTJAI I. A KERÉKPÁROZÁS ÚTJAI I. KÉZIKÖNYV A KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSÉHEZ Készítette: Deák Alexandra Budapest, 2010. augusztus hó Bevezetés 2 Településeinken már egy évszázada fontos a kerékpáros közlekedés

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2006-2010 Felülvizsgálat ideje: 2007. december 31. OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI,

Részletesebben

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BALMAZÚJVÁROS 2010. január Kertes 1997 Kft. Tolnai Jánosné Dr. 2 TARTALOMJEGYZÉK VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 6 1. BEVEZETŐ... 18 1.1. AZ INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

Részletesebben

SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL

SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL 2013. március 14. SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából kétévente készül reprezentatív felmérés a magyarok utazási szokásairól. A 2012 decemberében

Részletesebben

CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. Településfejlesztési koncepció és marketing terv II.

CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. Településfejlesztési koncepció és marketing terv II. CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011 Településfejlesztési koncepció és marketing terv II. II. FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 45 8. A FEJLESZTÉS KONCEPCIONÁLIS KERETEI 8.1. Csepreg város jövőképe A jövőkép - az aktuális

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Szécsény Város Önkormányzata. Szécsény, 2013-2018.

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Szécsény Város Önkormányzata. Szécsény, 2013-2018. Helyi Esélyegyenlőségi Program Szécsény Város Önkormányzata Szécsény, 2013-2018. Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)...3 Bevezetés...3 A település bemutatása...3 Szécsény fekvése...4 Értékeink,

Részletesebben

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2 0 0 8 III. VÁROSRÉSZEK TERÜLETI MEGKÖZELÍTÉSŰ ELEMZÉSE 2008. június Aktualizálva: 2009. szeptember 1 A fejezet tartalma 3.1. VÁROSRÉSZEK

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2005. április 21-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2005. április 21-i ülésére Gödöllő Város Polgármestere E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2005. április 21i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Damjanich János Általános Iskola bővítésének és átépítésének, valamint a Tisza

Részletesebben

Veresegyházi kistérség

Veresegyházi kistérség Veresegyházi kistérség területfejlesztési koncepciója és stratégiai programja Pest megyei Terület-,Település-, Környezet Tervező és Tanácsadó Kft. 1085. Budapest, Kőfaragó u. 9. Tel: 267 05 08, 267 70

Részletesebben

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november 1 Tartalom 1. A fejlesztés integrált városfejlesztési stratégiához való illeszkedése...3 2. A településfejlesztési akcióterület kijelölése, jogosultság

Részletesebben

Turisztikai Tanácsadók Szövetsége támogató javaslata az Új Széchenyi Terv megvalósításáért

Turisztikai Tanácsadók Szövetsége támogató javaslata az Új Széchenyi Terv megvalósításáért Turisztikai Tanácsadók Szövetsége támogató javaslata az Új Széchenyi Terv megvalósításáért Örömmel üdvözölve az Új Széchenyi Terv megalkotását, a Vitairat véglegesítéséhez alábbi javaslatainkkal kívánunk

Részletesebben

EuRégiós Marketingstratégia Régión kívüli szakértői lekérdezések. Kutatási jelentés

EuRégiós Marketingstratégia Régión kívüli szakértői lekérdezések. Kutatási jelentés EuRégiós Marketingstratégia Régión kívüli szakértői lekérdezések Kutatási jelentés Szombathely, 2005 EuRégiós Marketingstratégia Régión kívüli szakértői lekérdezések Kutatási jelentés A WESTPA EU régió

Részletesebben

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület előzetesen elismert LEADER Helyi Akciócsoport 2016. február 1 Tartalom Tartalom...2 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Polgármestere tisztelettel meghívja Önt a Képviselő-testület. 2012. szeptember 5-én 16 órakor

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Polgármestere tisztelettel meghívja Önt a Képviselő-testület. 2012. szeptember 5-én 16 órakor Gyomaendrőd Város Polgármestere 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. Tel./Fax: (66) 521-600, (66) 283-288 Web site: www.gyomaendrod.hu e-mail: polgarmester@gyomaendrod.hu M E G H Í V Ó Gyomaendrőd Város

Részletesebben

MARTFŰ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. Kiszelovics és Társa Településtervező Kft.

MARTFŰ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 4/2015. MARTFŰ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

Részletesebben

EX-ACT Project. kor : Az Ózdi kistérség turizmusfejlesztési stratégiája 2010-2015. 1022 Budapest, Margit krt. 5/A. EX-ACT Project Tanácsadó Iroda

EX-ACT Project. kor : Az Ózdi kistérség turizmusfejlesztési stratégiája 2010-2015. 1022 Budapest, Margit krt. 5/A. EX-ACT Project Tanácsadó Iroda EX-ACT Project Az M&E csoport tagja kor : Tanácsadó Iroda Consulting www.exactproject.hu Az Ózdi kistérség turizmusfejlesztési stratégiája 2010-2015 Készítette: EX ANTE Tanácsadó Iroda 1022 Budapest, Margit

Részletesebben

Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005.

Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005. Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005. Tartalomjegyzék BEVEZETÉS I. A PROGRAMOZÁS MÓDSZERTANI MEGFONTOLÁSAI... 4 II. GAZDASÁG- ÉS IPARFEJLESZTÉS... 14 III.

Részletesebben

Munkaszám: DerTT-1/2015. Ikt. sz.: 47/2015. Derecske Város Önkormányzata

Munkaszám: DerTT-1/2015. Ikt. sz.: 47/2015. Derecske Város Önkormányzata Munkaszám: DerTT-1/2015. Ikt. sz.: 47/2015. Derecske Város Önkormányzata A Kék-Kálló Menti Népfőiskolai Társaság Egyesület felnőttképzési központjának, valamint a kapcsolódó II. világháborús emlék- és

Részletesebben

ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM 2. KÖTET

ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM 2. KÖTET ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM 2. KÖTET Terra Studio Kft. Területi Kutató Tervező Tanácsadó Iroda 2009. június 9. ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI

Részletesebben

Szállás: 3000 Ft/fő/éj, terem és teljes infrastruktúra: 35.000 Ft/nap. Szállásdíj: 6.500 Ft/fő/éj, előadó termek használata: 35.

Szállás: 3000 Ft/fő/éj, terem és teljes infrastruktúra: 35.000 Ft/nap. Szállásdíj: 6.500 Ft/fő/éj, előadó termek használata: 35. IST-B-14-0001 Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság nemzeti park igazgatóság Szolgáltatás IST-B-14-0002 Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság nemzeti park igazgatóság Szolgáltatás IST-B-14-0003 Aggteleki Nemzeti

Részletesebben

Az erdőfeltárás tervezésének helyzete és továbbfejlesztésének kérdései

Az erdőfeltárás tervezésének helyzete és továbbfejlesztésének kérdései Az erdőfeltárás tervezésének helyzete és továbbfejlesztésének kérdései CORNIDES GYÖRGY Az erdőfeltárás az erdőgazdálkodás központi kérdése világszerte. A gépek forradalma az erdészetre is befolyással van,

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM

SÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM SÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM 2002 2 Tartalom Bevezetés I. A Sárvári Kistérség területfejlesztési ja II. A Sárvári Kistérség

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/35

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/35 Mecseki ökoturisztikai élménypark kialakítása a pécsi állatkert funkcióbővítő fejlesztésével és kerékpár turisztikai infrastruktúra fejlesztésével - 2. szerződésmódosítás Közbeszerzési Értesítő száma:

Részletesebben

Magyarország turisztikai termékei

Magyarország turisztikai termékei Magyarország turisztikai termékei Magyarország nem rendelkezik kiemelt jelentőségű természeti, illetve ember alkotta vonzerőkkel. E gyengeséget földrajzi elhelyezkedése és kisebb hatókörű vonzerőinek sokasága

Részletesebben

Az Egri Kistérség területfejlesztési koncepciója. és programja

Az Egri Kistérség területfejlesztési koncepciója. és programja Az Egri Kistérség területfejlesztési koncepciója és programja ( felújított változat ) Stratégiai program III. Kidolgozó: Operatív program Ebergényi Tanácsadó Iroda 3300. Eger, Arany J. u. 21. Agria Nova

Részletesebben

Szajla Község Önkormányzatának gazdasági programja

Szajla Község Önkormányzatának gazdasági programja Szajla Község Önkormányzatának gazdasági programja A helyi önkormányzatokról szóló 1990,évi LXV. törvény elıírásai szerint az önkormányzatoknak a választási ciklus végéig szóló gazdasági programot kell

Részletesebben

1. A kerékpáros turizmus meghatározása és piaca... 3 A kerékpáros turizmus definíciója... 4 A kerékpáros turizmus fajtáinak felosztása:... 5 2.

1. A kerékpáros turizmus meghatározása és piaca... 3 A kerékpáros turizmus definíciója... 4 A kerékpáros turizmus fajtáinak felosztása:... 5 2. 1. A kerékpáros turizmus meghatározása és piaca... 3 A kerékpáros turizmus definíciója... 4 A kerékpáros turizmus fajtáinak felosztása:... 5 2. A kerékpár használata: nemzetközi megoldások és hazai elképzelések...

Részletesebben

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 1 Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 TERVEZET A Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése a 11/2016. (I. 28.) számú határozattal egyhangúlag

Részletesebben

A kálváriák, mint tájalkotó elemek

A kálváriák, mint tájalkotó elemek Dollmayer Petra A kálváriák, mint tájalkotó elemek BCE, Tájépítészeti Kar, Tájépítészeti Kar, Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszék Konzulens: Dr. J. Szikra Éva Molnár József László A kálváriák a

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Aszód Város Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Aszód Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program Aszód Város Önkormányzata 2013-2018 1 Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 4 Célok... 8

Részletesebben

GAZDASÁGI PROGRAM. 2008. november. 632/2008. (XII.11.) Kt. határozat alapján jóváhagyta: Riz Levente polgármester

GAZDASÁGI PROGRAM. 2008. november. 632/2008. (XII.11.) Kt. határozat alapján jóváhagyta: Riz Levente polgármester BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI PROGRAM 632/2008. (XII.11.) Kt. határozat alapján jóváhagyta: Riz Levente polgármester 2008. november 1. Bevezetés, áttekintés A helyi

Részletesebben

TISZAFÖLDVÁR VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJÁNAK és INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA

TISZAFÖLDVÁR VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJÁNAK és INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA TISZAFÖLDVÁR VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJÁNAK és INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA 2016. május KÖZREMŰKÖDŐ SZAKÉRTŐK: Megrendelő: Tiszaföldvár város Önkormányzata

Részletesebben

ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM

ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM Terra Studio Kft. Területi Kutató Tervező Tanácsadó Iroda 2009. június 8. ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület munkaszervezete, a Tourinform-Kaposvár 2012.évi munkájáról. Készítette: Máyerné Bocska Ágnes

BESZÁMOLÓ. a Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület munkaszervezete, a Tourinform-Kaposvár 2012.évi munkájáról. Készítette: Máyerné Bocska Ágnes BESZÁMOLÓ a Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület munkaszervezete, a Tourinform-Kaposvár 2012.évi munkájáról Készítette: Máyerné Bocska Ágnes 1 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés, 3.oldal 1. A helyi TDM szervezet

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. a DÉL-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM. Térségi alapú komplex turisztikai termékcsomagok kialakítása

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. a DÉL-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM. Térségi alapú komplex turisztikai termékcsomagok kialakítása PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ a DÉL-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM Térségi alapú komplex turisztikai termékcsomagok kialakítása c. konstrukciójához / komponenséhez Kódszám: DDOP-2009-2.1.1 A A PROJEKTEK AZ

Részletesebben

K I V O N A T. A Tolna Megyei Közgyűlés 13/2013. (II. 15.) közgyűlési határozata a Tolna Megyei Területfejlesztési Koncepció tárgyában:

K I V O N A T. A Tolna Megyei Közgyűlés 13/2013. (II. 15.) közgyűlési határozata a Tolna Megyei Területfejlesztési Koncepció tárgyában: Szám: 2/2013. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2013. február 15-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 13/2013. (II. 15.) közgyűlési határozata a Tolna Megyei Területfejlesztési

Részletesebben

8. Cselekvési terv. 8.1 Az intézkedések leírása. Kultúrháló közösségi terek minőségi javítása és a helyi közösségek együttműködésének támogatása

8. Cselekvési terv. 8.1 Az intézkedések leírása. Kultúrháló közösségi terek minőségi javítása és a helyi közösségek együttműködésének támogatása 8. Cselekvési terv 8.1 Az intézkedések leírása 1.) intézkedés megnevezése 2)Specifikus cél 3)Indoklás, alátámasztás A támogatható tevékenység területek meghatározása Kultúrháló közösségi terek minőségi

Részletesebben

A Sziget Fesztivál turisztikai vonatkozásai 1. A Magyar Turizmus Zrt. kutatása alapján összeállította: Kovács Gábor 2

A Sziget Fesztivál turisztikai vonatkozásai 1. A Magyar Turizmus Zrt. kutatása alapján összeállította: Kovács Gábor 2 A Sziget Fesztivál turisztikai vonatkozásai 1 A Magyar Turizmus Zrt. kutatása alapján összeállította: Kovács Gábor 2 A Sziget Fesztivál önmagában is fontos, hatalmas tömegeket megmozgató kulturális esemény,

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007 2014 M U N K A T E R V E Z á r a d é k: Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2007-2014. évi Gazdasági Programját a

Részletesebben

Szatmár Leader Közhasznú Egyesület 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 40. Tel: +36303750247 E-mail: leader.szatmar@gmail.com Honlap: www.szatmarleader.

Szatmár Leader Közhasznú Egyesület 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 40. Tel: +36303750247 E-mail: leader.szatmar@gmail.com Honlap: www.szatmarleader. Szatmár Leader Közhasznú Egyesület 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 40. Tel: +36303750247 E-mail: leader.szatmar@gmail.com Honlap: www.szatmarleader.hu HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 2016. május 1

Részletesebben

CSILLAGHÚR PROGRAM. Tartalomjegyzék 1. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 4

CSILLAGHÚR PROGRAM. Tartalomjegyzék 1. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 4 CSILLAGHÚR PROGRAM CSILLAGHÚR PROGRAM Kőszeg Írottkő Natúrpark 2016. ÍROTTKŐ NATÚRPARKÉRT EGYESÜLET W W W.NATURPARK.HU 1 Tartalomjegyzék 1. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 4 2. A CSILLAGHÚR PROGRAM ILLESZKEDÉSE

Részletesebben

R E G É C, A V Á R R O M H A S Z N O S Í T Á S A GYŐRFFY ZOLTÁN, KORMÁNYOS ANNA, VARGA BENCE ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZAT MESTERISKOLA XX.

R E G É C, A V Á R R O M H A S Z N O S Í T Á S A GYŐRFFY ZOLTÁN, KORMÁNYOS ANNA, VARGA BENCE ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZAT MESTERISKOLA XX. R E G É C, A V Á R R O M H A S Z N O S Í T Á S A ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZAT MESTERISKOLA XX. CIKLUS GYŐRFFY ZOLTÁN, KORMÁNYOS ANNA, VARGA BENCE MESTER: CZIGÁNY TAMÁS REGÉC, A VÁRROM HASZNOSÍTÁSA - ÉPÍTÉSZETI

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2008. július 14. (hétfı) napjára de. 8 30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2008. július 14. (hétfı) napjára de. 8 30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

1.1. Településhálózati összefüggések, a település helye a településhálózatban, térségi kapcsolatok

1.1. Településhálózati összefüggések, a település helye a településhálózatban, térségi kapcsolatok 1. HELYZETFELTÁRÓ MUNKARÉSZ Az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) középtávra (a 2015-2020 közötti időszakra) határozza meg egy község fejlesztésének főbb irányait, és konkrét lépéseit az önkormányzat

Részletesebben