ANK H Í R L E V É L. 2013/ 3. szám. Tartalom: Intézményi egységek rövid hírei:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ANK H Í R L E V É L. 2013/ 3. szám. Tartalom: Intézményi egységek rövid hírei:"

Átírás

1 ANK H Í R L E V É L 2013/ 3. szám Tartalom: Intézményi egységek rövid hírei: Intézményvezetés Nagy siker volt a 10. Apáczai Szakmai Napok programsorozata. Bölcsőde Megható Nyugdíjas találkozót tartottunk. Megünnepeltük a Víz Világnapját, Húsvét-váró kézműves foglalkozást tartottunk, és egy eszközkiállítással tisztelegtünk Montessori Mária munkássága előtt. Óvodák Színes és jó hangulatú Szülők bálját tartottunk, majd Nyílt napra vártuk a leendő óvodások szüleit. Versekkel, dalokkal, kézműves foglalkozásokkal készültünk a tavasz ünnepeire. Megtörténtek az óvodai beíratások. A Zöld-Föld napjával kapcsolódtunk az Apáczai Szakmai Napokhoz. 1. Sz. Általános Iskola Énekelt az iskolánk, sőt németül is énekeltünk, hiszen ismét megrendeztük a megyei német népdaléneklési versenyt. Szavaltunk óvodába és buszon is a költészet napján! Határtalanul ismerjük meg Erdélyt, kiváló tanulóink jól szerepeltek a különböző tanulmányi versenyeken és megünnepeltük az olvasás születésnapját! 2. Sz. Általános Iskola Rendhagyó módon, projekt keretében emlékeztünk meg az 1848/49-es szabadságharc hőseire. Katus Attilával tornázhattunk!!! Sulirajongó programunk, melyen a neves bajnok is részt vett, ráirányította diákjaink figyelmét az egészséges életmódra, a helyes táplálkozásra és a testmozgásra! Vesd bele magad! pályázaton vetőmagokat nyertünk, a Víz világnapján is a környezetünket óvtuk, ünnepeltük. Kiváló diákjaink tanulmányi- és sportverseny eredményeiről is beszámolunk. Mi vers- és prózamondó versennyel ünnepeltük az olvasás napját. Gimnázium Comenius program Norvégiában és itthon, volt diákunk indiai kutatásának előadása, egy német fiatal filmrendező workshopja, önkéntes diákjaink a Nick Vujicsics előadáson, kiváló diákjaink nyelvi sikerei az OKTV-n, és a ballagás ez a rövid tartalom, ám az írások a témákról annál bővebbek és érdekesebbek!!! Kollégium Kitüntették a kollégium igazgatóját országos elismerésben részesült Csetényi Sándor! 30 éves a kollégium, ebből az apropóból számos programot szerveztek, mi itt a kollégiumi diákszínjátszó találkozót emeltük ki, a Művelődési Ház pedig a kiállításukat említi meg. A vetélkedők és a sportversenyek eredményeiről is beszámolunk, csakúgy, mint a ballagásról. Könyvtár Áprilisban központban volt az egészség, megünnepeltük Weöres Sándor 100. születésnapját egy kiállítással, a Költészet Napján természetesen megemlékeztünk József Attila születésnapjára is. Új könyvajánlónk: A szabadság ötven árnyalata és Milyenek a magyarok? Bölcs Bagoly Bulit is tartottunk.

2 Művészeti Iskola A Nevelési Központ Művészeti Iskolájának növendékei az elmúlt hetekben már járták az országot. Elindult a verseny-szezon, ami növendékeink számára már azt jelenti, hogy tudásukat megmutathatják megyei, regionális, országos és nemzetközi versenyeken, fesztiválokon Művelődési Ház Márciusi mulatságaink beszámolójával kezdjük a hírlevelet, majd a márciusi történelmi események megemlékezéseivel folytatjuk. Ismét nagy érdeklődés mellett zajlottak a Szülők Akadémiája előadásai a humorról és a féltékenységről, amelyek vagy vannak, vagy nincsenek, vagy hiányoznak vagy nem, a párkapcsolatainkban. Tavaszi borkavalkádunkban megtudtuk melyik bor a legjobb a régió kistermelőinek körében, Kertváros ismét megért egy estet, és az irodalomkedvelők is többet tudtak meg Radnótiról. Kiállítások sorozata színesítette a tavaszt! Eseményeinkről további részletek a hírlevélben olvashatók! ANK apró Intézményvezetés Színházi produkciók, kiállítások, norvég diákok, német előadók, hangszeres bemutatók, országos matematika verseny, versek, mesék, homokvárépítések, még felsorolni is sok, annyi kiváló program tarkította a 10. Apáczai Szakmai Napok rendezvénysorozatát. Igyekeztünk mindegyikről külön is beszámolni az érdeklődőknek, így a linkekre kattintva el is olvashatják az egyes eseményekről a részleteket, és megnézhetik a hozzájuk kapcsolódó fotógalériát! Szivárvány az aszfalton! Szeretjük a Földet! Szeretjük a kisállatokat! A színház nem földi színtér! Tavaszi,, Zöld Föld" napok az óvodában Az esőcseppek életet adnak mindannyiunknak Felforgató érzések Montessori eszközkiállítás a Bölcsődében A delfinek, a pegazusok, a villámok és a dalmaták is tudnak olvasni! Dühös vagyok! Norvég diákok a Gimnáziumban

3 Bölcsőde Nyugdíjas találkozó Nyugdíjas kollégáink közül többen is elfogadták meghívásunkat egy kötetlen beszélgetésre március 18-án. Verses köszöntés után mécsest gyújtottunk azoknak a kollégáknak az emlékére, akikkel személyesen már nem tudunk találkozni. Felavattuk - a bölcsőde folyosójára kihelyezett - Nyugdíjas-tablót, melyen fényképekről láthatjuk viszont a sok évet, évtizedet itt töltött kollégáinkat. Mindeközben bensőséges beszélgetésekből kiderült, hogy nem csak mi örültünk nekik, de ők is nagyon örültek a találkozásnak velünk, aktív dolgozóknak, illetve egymásnak is, akikkel a régi szép időkben együtt dolgoztak. Sok emléket idéztünk fel együtt, miközben bölcsis-teát kortyolgattunk, bölcsis-pogácsát falatoztunk. Előkerültek a fényképalbumok is, melyekbe fiatalabb kollégáink is belenéztek. Emlékül tavasz madarat vihettek haza, melyeken egy-egy pozitív tulajdonság olvasható. A következő találkozásig nagyon jó egészséget kívánunk NEKTEK! Nebuló bábcsoport A Mosolymanó Egyesület szervezésében megvalósult kertvárosi családi napon Nebuló bábcsoportunk is fellépett. Az időjárás miatt az ANK Művelődési Ház aulájában tartott rendezvényen, volt bölcsődés gyermekeinkkel is találkoztunk, akik kíváncsian nézték végig A gomba alatt című mesét. Az előadás végén a mese szereplőivel lehetőségük volt közvetlen közelről is megismerkedni. Víz Világnapja avagy Locs-pocs nap harmadszor Se ízed nincs, se színed, se zamatod. Nem lehet meghatározni téged. Megízlelnek anélkül, hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy. Ezekkel a gondolatokkal a bölcsődés korú kisgyermek még nem tud mit kezdeni, DE a bölcsődei nevelés alkalmas arra, hogy megkezdődjön a környezethez való pozitív viszony kialakítása. Fontosnak tartjuk, hogy a kisgyermekek tiszteljék az élő természetet, növényeket, állatokat. Célunk a környezet megszerettetése és védelme. Ennek megvalósítása érdekében a korosztálynak megfelelő játékos és motiváló tevékenységeket kínáltunk számukra a délelőtt folyamán. Ebben a folyamatban meghatározó, hogy a gyermekek jól érezzék magukat, melyet az életkori sajátosságaik biztosítanak számukra. Úgy, mint: a kíváncsiság az érdeklődés az együttműködés, a játék öröme. Húsvétváró kézműves délután

4 Az itt maradt téli-időjárás volt a meghatározó ezen a napon is. A Húsvéti Nyuszival az udvaron nem tudtak találkozni kisgyermekeink, de a csoportszobákba, a bölcsőde hosszú folyosójára mégiscsak bejutott. Mégpedig Nózi nyuszi jóvoltából, aki egész nap járta a csoportszobákat, hogy minden kisgyermek közelről megnézhesse, s ha kedve volt, megsimogathassa. Ezt az élményszerzést Bodó Barbara Állatvédőrnek köszönhetjük, aki saját kedvencét hozta el a hozzánk. A gyerekek ajándékait - talicska, fűnyíró, homokozó-kocsik - a folyóra tette le a tapsi-füles. Nebuló bábcsoport nélkül nincs Húsvét! Saját írású forgatókönyv alapján Az elveszett kisnyúl kalandos története bontakozott ki a paraván mögül. Ezen a napon a gyerekek szüleikkel együtt különféle alkotásokat készíthettek emlékbe, vagy ajándékba adhatták elkészült műveiket. Lehetett krumplinyomdázni, bárányt készíteni pattogatott kukoricából, nyuszis szalvétatartót színezni, só-liszt gyurmából készült figurákat festeni, barka ágat ragasztani, és sok más egyebet Ez a délután nyílt napként lett meghirdetve bölcsődés korú gyermeket nevelő családok körében. A vártnál jóval többen eljöttek ismerkedni. A bábelőadás után az érdeklődők számára a bölcsődevezető kisebb szülői értekezletet tartott, ahol a beiratkozást, egyéb felmerülő kérdéseket lehetett megbeszélni. Rendezvényünk nagyon jó hangulatban telt, a résztvevők száma kiemelkedően magas volt. Montessori eszközkiállítás a Bölcsődében A Montessori pedagógiai módszerrel dolgozó Bölcsőde szakemberei megmutatták azokat az eszközöket, amelyek segítik a kisgyermekek szellemi, manuális, kreatív fejlődését. Az eszközök kialakításánál fő szempont, hogy azokat a gyermek minél önállóbban tudja használni. A kiállítás azért is nagyon egyedi és különleges, mert a darabok mindegyikét egyedileg készítették a dolgozók vagy a szülők. A Montessori Mária didaktikai eszközökre többek között jellemző, hogy egy-egy eszköz egy-egy konkrét terület megtanulására szolgál. Az egyes eszközök egymásra épülnek, egy-egy lépésben térnek el. Használatkor egyszerre működik az agy és a kéz, a felismerés több csatornán keresztül történik; a gyermek az összes érzékszervét használja. Az eszközhasználat a konkrét élményszerzéstől az elvont fogalomalkotásig vezeti el a gyermeket, jól láthatóak, tapinthatóak, esztétikusak, figyelemfelkeltőek; a gyermek méreteihez alkalmazkodnak. Az eszközök használata mozgással jár, ez a mozgás kielégíti a gyermek mozgásigényét. Minden eszközt önállóan tud használni, az eszközöknek van önellenőrzésük. Minden eszközből csak egy-egy példány van, ezáltal kialakul a gyermekekben a türelem, a megegyezés, a kivárás, a kompromisszum készsége.

5 ANK Óvoda Márciusi visszatekintő Szülők bálja A farsangi időszak végén, a tavaszt köszöntve rendeztük meg az óvoda mindhárom épülete számára a hagyományos szülők bálját. Ennek több évre visszanyúló múltja van, fontos esemény az óvodánk életében. Az idejáró kisgyermekek családtagjai, barátok, ismerősök, az épületeinkben működtetett alapítványokra történő felajánlásaikkal támogatják tárgyi feltételeink javítását, segítik megújulási, újítási törekvéseinket. Segít abban, hogy a családok közelebbről megismerkedjenek egymással, barátságok, kapcsolatok formálódnak, épülnek alkalmanként. A rendezvény színvonalát a Művészeti iskola növendékeinek tánca teszi évről- évre színessé. Nyílt napok a leendő óvodás gyermekek és szüleik számára- óvodacsalogató napok Az óvodánk ismert a közvetlen és tágabb lakókörnyezetünkben, a leendő óvodások számára szívesen választják intézményünket. A szülők igénye, hogy a lehető legszélesebb ismeretekkel rendelkezzenek a kiválasztott óvodáról, megismerhessék nevelési programját, a benne folyó nevelőmunkát, az ott dolgozó pedagógusokat. Az óvodacsalogató- nyíltnapok ezt a szerepet töltik be, megismertetik, tájékoztatják a családokat, megmutatják sajátosságainkat. Az érdeklődés az előző évekhez hasonlóan nagy volt. A Víz világnapja Zöld óvodai címünkre büszkék vagyunk, gyermekeinket a környezettudatos, a környezetet óvó, védő magatartásformára neveljük. Megkeressük, megtervezzük mindazokat a,,zöld gondolkodáshoz illő gyermeki tevékenységeket, játékokat, melyekkel már a kora kisgyermekkorban a természetet kedvelő, felelős emberi viselkedés kialakulásához hozzá tudunk járulni. A,,Víz világnapja a sok- sok érdekes, nagyon kedvelt vizes játékok, programok időszaka, melyet több napon keresztül élvezhetnek, játszhatnak a gyerekek. Aprók Háza- Víz világnapja Aprók Háza- Víz világnapja Aprók Háza- Víz világnapja Tavaszköszöntő ünnepek - Márciusi tavaszünnep Az óvodában működő tehetségműhelyek, bábosok, táncosok, vizuális műhely közös készülődésének eredményét nézhették meg óvodásaink és az érdeklődő szülők. Mesét dramatizáltak a bábfoglalkozásokra járó kisgyermekek, a táncosok látványossá, érdekessé tették zenés, mozgásos- táncos elemekkel az előadást.

6 Aprók Háza Tavasz ünnep Aprók Háza Tavasz ünnep Aprók Háza Tavasz ünnep - Nyuszi kiállítás- Húsvét Óriás nyuszi fészek, tojásfestés, ajándékozás, népi gyermekjátékok, népszokások felelevenítése, locsolkodás, mind- mind a Húsvét-váró óvodai készülődés, tavaszvárás, a tavaszköszöntés ünnepe volt. Április Óvodai beíratások Az újonnan érkező kisgyermekek óvodai beíratása áprilisban zajlott abban az időpontban, amit a pécsi Polgármesteri Hivatal megjelölt. Az óvoda az érdeklődő családok számára teljes körű tájékoztatást, felvilágosítást, programismertetetést, az óvoda mindennapjaiba történő bepillantást biztosított ezt megelőzően. Tavaszi Zöld- Föld napok, melyekkel az Apáczai Napok programsorozatához kapcsolódunk A,, Zöld óvoda programunk, mely a szűkebb és tágabb természeti környezet megismertetése, valamint a természet védelmére való tanítás, nevelési szemléletünk része. Ezeken az óvodai jeles napokon a természet értékeivel, szépségeivel, a természetvédelemmel, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságával foglalkoznak a csoportok játékos formában. Ilyenkor ügyességi, gondolkodtató feladatok megoldásával szereznek tapasztalatokat a gyerekek, így fejlődnek képességeik. Az óvoda három épületében saját ötletek, tervek alapján készülnek az óvó nénik ezekre az áprilisi programokra: -,,Kivirul a világ - Cifra Palota játékos akadály - Kukkantó- kirándulás mindhárom épületben -,,Utazás a Föld körül játékos ügyességi, tájékozódó, ismeretszerző felfedezés Aprók Háza - Homokvár építő verseny- mindhárom épületben 1. Sz. Általános Iskola Dalos pacsirták Ismét énekelt az iskola! Az ANK 1-es sz. Általános Iskolájának diákjai dalra fakadtak, kifejezve a tanulók jókedvét, összetartozását, és felkészítő tanáraik kiváló szakmai munkáját. Ma, amikor nem túl nagy óraszámban tanulják az éneket a diákok, amikor egy énekóra presztizse nem összemérhető egy matematika vagy magyar óráéval, bizony még jobban kell értékelnünk, hogy az iskola összes osztálya felkészült erre a nagyszabású rendezvényre. Hosszú heteken át gyakorolták a népdalcsokrokat, és persze a közkedvelt, népszerű mai slágereket. Külön élmény volt a hallgatóságnak, hogy egy egy produkciót hangszerrel is kísértek a diákok, hogy kisebbfajta koreográfiát adtak elő, de még a megjelenésük összhangjára is figyeltek. Az előadásokon látszott milyen sok munka eredményeként léptek most színpadra az osztályok,

7 hogy felkészítő énektanáraik micsoda lelkesedéssel, izgalommal vezénylik őket. A jelenlévők egymást is megnézték, megdicsérték, tanultak a másik előadásából. A zenészekből, zenepedagógusokból álló zsűri minden csoportot pozitívan értékelt, kiemelte előnyeit. Így például megdicsérték a legvidámabb osztályt, a legmuzikálisabbat, a legbátrabbat, vagy a legjobb előadókat. Az Énekel az iskola rendezvény igazán népszerű, így jövőre is megzengeti az ANK falait! Megyei Német Népdaléneklési Verseny Március 27-én, a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon rendezte meg iskolánk német munkaközössége az ANK Színháztermében a Megyei Német Népdaléneklési Versenyt. 37 tanuló érkezett a megye német nemzetiségi tagozatos iskoláiból: Mohácsról, Bólyból, Szajkról, Szederkényből, Pécsváradról, Mozsgóról, Véméndről és a Pécsi Belvárosi Iskolából. A kis énekesek három korosztályban mérték össze tudásukat szóló és duó kategóriákban. Örülünk, hogy kezdeményezésünk immár hagyománnyá vált. A rendezvényt a Pécsi Német Önkormányzat és a Baranyai Német Önkormányzatok Szövetsége támogatta. Eredmények, amelyek iskolánk tanulóit érintették a teljes eredménylista honlapunkon olvasható! Kiemelt arany: Lehmann Lili, Szijártó Máté - ANK 1. Iskola, Pécs Ezüst: Benedek Anna - ANK1. Iskola, Pécs Jaks Jázmin - ANK 1. Iskola, Pécs Borbás Mónika - ANK 1. Pécs Képgalériák, videók

8 Versek mindenkinek! A 3-as buszon szavaltak az 1-es iskolások! Hajnal Éva tanárnő kezdeményezésére a 3-as számú buszon mondtak verseket az 1-es iskola Színes Színpad tagjai. A tanárnő úgy tapasztalta, olyan keveset olvasnak mostanság az emberek, mai magyar költők verseit pedig még annyira sem, hogy ezen a napon, ezzel az akcióval hívják fel a figyelmet arra, milyen jó verset mondani, olvasni! Ugyanakkor azt is észrevette, sokat utazván a buszokon, hogy az emberek többsége szomorú, szinte depressziós hangulatban utazik, így szerette volna, ha a gyerekek a versek elmondásával kizökkenti az utasokat ebből a hangulatból, ha jókedvet, mosolyt csalnak az arcukra. Persze az is fontos volt, hogy a gyerekek számára ez egy megmutatkozási, fellépési lehetőség is lett egyben, valamint az, hogy ilyenformán is sikerült népszerűsíteni az Apáczai Nevelési Központot és annak 1-es számú Általános Iskoláját. Arra a kérdésre, hogy az utasok hogy fogadták a diákok előadását egy ilyen extrém helyzetben, Hajnal Éva tanárnő elmondta: Szenzációs volt a buszon utazók reakciója! Mindenki mosolygott, tapsolt, örült! A diákok az utazás végén, a Csontváry buszmegállóban az áruház előtti téren még szintén szavaltak az ott várakozóknak, akiknél ugyanilyen nagy sikert értek el. A Színes Színpad tagjai természetesen József Attilától is szavaltak a költő születésnapján, de elhangzottak versek Petőfitől, Nagy Bandó Andrástól, K. László Szilviától, Ranschburg Jenőtől, Finta Szilviától, Szalay Borbálától, Kovács András Ferenctől, Kovács Barbarától, Kopré Józseftől és Gyalog Sándortól is. A Színes Színpad tagjai ezekkel a csodálatos versekkel kedveskedtek az ANK óvodásainak is, akik nagy örömmel fogadták az előadást!

9 Rónai Bálint ANK 1. sz. Általános Iskola a legjobb szavaló Pécsett! Gratulálunk Neki! A Pécsi Nemzeti Színház és Pécs Oktatási és Kulturális Bizottsága szavalóversenyt hirdetett pécsi felső tagozatos diákoknak. A versenyzők mindegyikének Petőfi János vitézét kellett elszavalnia április 11-én, a Költészet Napján. Ez már a szavalóverseny döntője volt, amelyen Rónai Bálint (Süle Zoltán tanítványa) lett a legjobb, I. helyezést ért el! Képgaléria itt. Diákok Határtalanul Erdélyben Erdélybe kirándulnak hamarosan az ANK 1-es sz. Általános Iskolájának azon tanulói, akik résztvevői a Határtalanul pályázatnak. A Bethlen Gábor Zrt. által meghirdetett pályázatra adta be programját az iskola, Borsa Jolán tanárnő, projektvezető kezdeményezésére. A beérkezett több ezer pályázatból az ANK 1-es Iskolájának munkája bekerült az első százba, amelyet a kiíró szervezet, támogatásra érdemesnek tartott.

10 A tanárnő elmondta, legfőbb céljuk az, hogy a diákok megismerjék a magyarság erdélyi gyökereit, történelmi nevezetességeit, természeti kincseit. Fontos, hogy jó kapcsolatot alakítsanak ki erdélyi iskolákkal, az ottani diákokkal. A pályázatnak köszönhetően 44 hetedik osztályos tanuló jut el Erdélybe, 33 ezer forint egyéni támogatásból, illetve bizonyos önköltség hozzáadásával. A résztvevők eljutnak Nagyszalontára, Nagyváradra, Kolozsvárra, Tordára, Torockóra, Gyulafehérvárra, Dévára és Aradra. Kolozsváron a Brassai Sámuel Elméleti Líceum, hasonló korú diákjaival ismerkednek majd meg. Itt bemutatják nekik ezt a nagyhírű iskolát, feladatlapos városnéző túrán vesznek részt, este pedig az ANK-s diákok műsorral kedveskednek a fogadó iskola növendékeinek és tanárainak. Tordán megtekintik a hasadékot és a sóbányát, Torockószentgyörgyön pedig az erdélyi népi építészet jellegzetes motívumait, épületeit, amelyek olyan értéket képviselnek, hogy egyben a Világörökség részéhez is tartoznak. A kirándulás a magyarság erdélyi gyökereinek megismerésén és a jó kapcsolatok kialakításán túl arra is hivatott, hogy a gyerekek empatikus képességét szegényebb, elesettebb sorsú társaik iránt kialakítsa. Ennek érdekében felvették a kapcsolatot a dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal és adománygyűjtésbe kezdtek a fiatalok. Cipőket, nadrágokat, zoknikat, tisztítószereket és tartós élelmiszereket visznek, amiket majd Torockón adnak át az Általános Iskolában. A programban olyan gyerekek vehetnek részt, folytatta Borsa Jolán projektvezető, akik eddigi tanulmányi munkájukkal és jó magatartásukkal bebizonyították, hogy érdemesek erre a különleges kirándulásra, és akiknek emellett az érdeklődésük is ilyen irányú. Benke Barna a projekt egyik résztvevője, ahogy a tanárnő bemutatta, oszlopos tagja! Ő mindig is el szeretett volna jutni Erdélybe, mivel nagyon érdeklik az ottani történelmi helyek és az, hogy hogyan élnek az erdélyi magyarok. Már nagyon kíváncsi, rendkívüli módon várja az utazást, az ismerkedést, a történelmi városok és helyek meglátogatását. Barna elmondása szerint a szülei is nagyon örültek ennek a lehetőségnek. Tudja, hogy sokat fog ebből az erdélyi kirándulásból tanulni, kiszélesedik a látóköre, olyan dolgokat tapasztal majd meg, amit itthon, a tankönyvekből nem lehet igazán megtanulni! Még annak is örül, hogy busszal utaznak majd, hiszen így még a környezetet, a tájat is jobban szemügyre tudják venni. Arra törekszünk, veszi át a szót a tanárnő, hogy minden program, kirándulás, múzeum, kapcsolat, a gyerekek érzéseire hasson. Hogy lássák az egykori magyar történelmi helyeket, hogy kicserélhessék, megbeszélhessék erdélyi kortársaikkal a tapasztalataikat. Hogy lelki, szellemi fejlődésüket szolgálja mindez, hogy felejthetetlen élmény legyen számukra, amely nyomán felnőttként majd újra visszatérnek Erdélybe. A program zárórendezvénye itthon lesz, ekkor egy beszámolót tartanak a résztvevő diákok iskolatársaiknak. Ennek célja, hogy az átélt élmények bemutatásával ösztönözzék társaikat a hasonló pályázatokon való részvételre, a határon túli magyar történelmi és természeti helyek, valamint ottani társaik megismerésére.

11 Versenyeredmények Területi Alapműveleti Matematikaverseny Területi Alapműveleti Matematikaversenyen (Bonyhád, 2013.április 10.) Schlepp Krisztián 6. osztályos tanuló 1. helyezést ért el. Az Országos versenyre május 11-én kerül sor Budapesten. Felkészítő tanára: Erb Józsefné Másodikosok szövegértési és versmondó versenye A második évfolyamosok szövegértési versenyeredményei: I. Nagy Panna 2. b osztályos tanuló Horváth Milán 2. d osztályos tanuló III. Kovacsik András 2. b osztályos tanuló A második évfolyamosok versmondó versenyeredményei: I. Kempl Emma 2. b Szabadi Petra 2. c A delfinek, a pegazusok, a villámok és a dalmaták is tudnak olvasni! Az OLVASÁS Születésnapját ünnepelték az 1-es számú Általános Iskola 1. a osztályosai Panta Judit tanítónő vezetésével. A Delfin, a Pegazus, a Villám és a Dalmata csapat megszámlálhatatlan érdekes, játékos, ötletes feladaton keresztül mutatta be a szülőknek, hogy mi mindent tudnak. Bizony van szókirálynőjük, aki a leggyorsabban megmondja, hogy egy szó hány szótagból áll. Pillanatok alatt kirakják a szódominót, felismernek szavakat úgy, hogy a jelentésüket csak körülírják egymásnak. Odaadóan és odafigyelve olvassák úgy a szöveget, hogy bármikor képesek egymás mondatát folytatni, tudják a szavak, a szövegek jelentését, tanulságát. Szinte leírni is lehetetlenség, hogy 45 percbe mennyi feladat, játék fért bele úgy, hogy kisgyermeknek, szülőnek csak úgy repült az idő! Az olvasás szülinapján persze torta is volt, és zenés - táncos köszöntő is, mert megérdemelték!» Kapcsolódó galéria

12 Az Olvasás Születésnapját ünnepelték az 1. b osztályosok is A kutya hívta a kutyasereget, a macska a macskasereget, megkergették egymást, de aztán kibékültek! Ezzel a gyerekek által rögtönzött mesével indult az Olvasás Születésnapja alkalmából tartott rendhagyó óra az 1-es iskola 1. b osztályában. Hajnal Éva tanítónő és tanítványai vidám, játékos formában adtak számot mindarról a tudásról, amit olvasásban ebben az évben elsajátítottak. A sok érdekes feladat láttán csak ámultak az órát végignéző szülők és kollégák, a gyerekek pedig méltán lehettek büszkék magukra, annyi mindent tudtak a hangokról és betűkről, a szótagokról és a mondatokról. Az óra után az egyik tanítónő úgy fogalmazott, szívesen lenne elsős a Hajnal Éva osztályában. Ez mindent elárul a születésnapi óráról.» Kapcsolódó galéria A mondatrészek megtalálták a párjaikat! Folytatódott az olvasás ünnepe az 1-es számú Általános Iskolában, amelyen a kisdiákok érdekes, izgalmas módon mutatták be szüleiknek és a vendégeknek, hogy már ők is tudnak olvasni. A május 7-i bemutatón Török Erika tanítványai varázsolták el az érdeklődőket!» Kapcsolódó galéria

13 2. Sz. Általános Iskola Így emlékeztünk 1848/49-re Alsós tanulóink tantermeiket díszítették általuk készített zászlókkal, kokárdákkal, magyar huszárokkal. Katonadalok éneklésével, szavalatokkal, tánccal tették ünnepélyessé megemlékezéseiket. Felsős tanulóink osztály - és iskolai szinten is felelevenítették az 1848/ 49-es forradalom és szabadságharc eseményeit. 5. és 6. osztályos tanulóinknak Tillai Gábor történész mesélt e nevezetes időszak pécsi, baranyai vonatkozásairól a Várostörténeti Múzeumban. 7. évfolyamosaink igen felkészült és tartalmas ünnepi műsorát tekintettük meg március 13-án a Színházteremben. 7.a osztályosaink 3 hetes projekt keretében bővítették ismereteiket e korszak történelmi eseményeiről, jeles képviselőiről, irodalmáról, képzőművészetéről, a kor divatjáról. Sulirajongó A Tesco áruházlánc Sulirajongó programja több célt is kitűzött maga elé. Mindenekelőtt az általános iskolás diákok figyelmét kívánta ráirányítani az egészséges életmód fontosságára, különös tekintettel a helyes táplálkozás és a rendszeres mozgás előnyeire. Ezen kívül a program lehetőséget nyújtott az iskolai közösségeknek az összefogásra, hiszen a feladatok minél kreatívabb megvalósítása révén a résztvevő iskolák több milliós nyereményekért versengtek. A jelentkező iskoláknak a diákok aktív részvételével, tanárok és szülők bekapcsolódásával kellett teljesíteniük két feladatot a program ideje alatt. Februárban az Egészség Büfé című feladat keretében minél több társukat kellett egészséges étkezésre buzdítani, míg márciusban a Suli Mozdító eseményekre került sor, vagyis egy-egy hónapon át az iskolák életében a helyes táplálkozásra és a rendszeres mozgásra irányult a figyelem. A program szakmai minőségét Katus Attila, hatszoros világ- és kétszeres Európa aerobic bajnok, életmód szakértő, a program mentora felügyelte, aki a mi iskolánk sulirajongó napján is részt vett. Vesd Bele magad! Március végén a Vesd Bele magad! pályázat keretében 56 alsós gyerek kapott 6 féle elvethető vetőmagot, melyet gondozva, ápolva, mint terményt elfogyaszthat a család Víz világnapja Jeles naphoz ( március 22: a víz világnapja ) kapcsolódó zöld rendezvény megtartására került sor március 2-án a 2-es iskola 5.a és 2.b osztályaiban mely április 10-én folytatódott. Az Ökováros Ökorégió Program Lépj! című oktatási projekt keretében a gyerekek a víz helyes

14 felhasználásáról kaptak tájékoztatást, megismerték a vízlábnyom és a virtuális víz fogalmát, és érdekes kísérleteket figyelhettek meg. Az órákat Lettner Gabriella és Barabásné Berlován Kinga, a Tudatosan a Környezetünkért Egyesület tagjai tartották. Matematika tehetségkutató verseny Iskolánk harmadiktól hetedikig évfolyamos tanulói beneveztek az Orchidea-Pangea kétfordulós matematika tehetségkutató versenyre. Ennek első fordulójában 30 tanulónk vett részt. Korcsoportonként 1 tanuló jutott tovább. Diákolimpia Eredményeink A Budapesten rendezett Diákolimpia Országos döntőjében 100 m-es gyorsúszásban - Gál Krisztián (7. b) 100 m-es gyorsúszásban Százdi Petra (6. a) 100 méteres pillangóban Péter Virág (3. b) 50 méteres gyorsúszásban Keszthelyi Henriett (2. b) 30 méteres hátúszásban Szabó Kíra (6. b) osztályos tanulónk judo sportágban 3. helyezést ért el. Mozgásjavító Kupa Budapest Négyfordulós úszóverseny ért véget március 9-én 3 korcsoportban, 3 úszásnemben, mintegy 70 diák részvételével. Az ANK 2-es sz. Ált. Iskolát 4 fordulóban Hofecker Dalma 5.osztályos, 3 fordulóban Sipos András 7.a osztályos, illetve 1 fordulóban Somogyi Emőke 7.b osztályos tanuló képviselte. Kitűnő eredményeket elérve érmekkel és a kategóriában legtöbbet fejlődött úszóknak járó kupákkal tértek haza. Díjazottak és díjak: Hofecker Dalma 25 m mellúszásban ezüstérem és kupa, 25 m gyorsúszásban bronzérem és kupa. Sipos András 25 m hátúszásban 2.helyezés és kupa, 25 m gyorsúszásban 3.helyezés. Felkészítő tanáruk és segítőjük: Stier Lászlóné és Détári Zita. Január 17-én indította el a Rátgéber Kupa Március 16-án a Rátgéber-Kupán Biczó Bettina (3.b) és Krizsánovics Dominik(4.b) az aranyérmet szerzett csapat tagja volt. Az országos judo versenyen Ligeti Márk (3.b) és Pandurics Krisztián (3.b) második helyezést ért el. Szorobános sikereink március 25-én rendezték meg a Belvárosi Általános Iskolában a területi szorobán versenyt minősítő kyú vizsgát. Iskolánkból 27 tanuló jelentkezett, és tett sikeres kyú vizsgát.

15 Többen éremmel tértek haza: Albert Laura ( 2.b ) aranyérem Kovávs Lili (2. b ) aranyérem Keresztes Ákos ( 4.b ) aranyérem Varga Marin ( 4.b ) aranyérem Illés Attila ( 4.b ) aranyérem Peitler Tivadar( 4.b ) aranyérem Dudar Alexandra ( 2.b ) ezüstérem Banó Tamás ( 3.b ) ezüstérem Takács Daniella (4.b ) ezüstérem Handl Viola Róza (4.b ) ezüstérem Wirth Bálint ( 5.a ) különdíj Felkészítő tanítók: Albrecht Ágnes, Gábor Erzsébet, Nagyváradi Zsuzsanna A területi versenyen eredményesen szereplő, ezáltal az országos versenyre továbbjutó tanulók: Zsupán Nikolett ( 4.b ) ezüstérem Wéber Máté ( 3.a ) bronzérem Kovács Kinga ( 4.b ) bronzérem Kern Andrea ( 3.a ) 4. hely Kiss Richárd ( 4.b ) 4. hely Felkészítő tanító: Albrecht Ágnes Dühös vagyok! Ez valójában nem igaz, hiszen hogyan is lehetnénk dühösek azokra a fantasztikus diákokra, akik részt vettek a 2-es számú iskola Vers- és prózamondó versenyén! A cím, csak az egyik vidám prózára utal, amelyet lelkesen adott elő az egyik tanuló! A könyv, az olvasás születésnapját vers- és prózamondó versennyel ünnepelték az ANK 2-es iskolájának alsó tagozatos diákjai. Két korcsoportban (1. 2. osztályosok és osztályosok) mutatták meg a tanulók, milyen szépen, nagy átéléssel tudnak előadni könnyed, játékos vagy éppen komoly verseket, prózákat. Hallhattunk produkciót Zelk Zoltán, Lázár Ervin, Nagy Bandó András vagy éppen K. László Szilviától, az egyik éppen a Dühös vagyok! - című volt. Minden tanuló kiválóan teljesített, hihetetlen felkészültséggel adták elő a verset, prózát! A zsűrinek azonban mégis el kellett döntenie, hogy kik a legkiválóbbak közülük. Íme az eredmény: évfolyam: 1. hely Bodor Kata 2.hely Kovács Lili Felkészítő:Horváthné Rónai Éva 2. hely Kucska Fanni 3. hely Schrampf Korina Felkészítő:Szentivánszki Jeromosné 3.hely Joó Jázmin Felkészítő: Borbély Zsuzsanna.

16 3.-4. évfolyam 1. hely Gönczör Edit Felkészítő: Albrecht Ágnes 2. hely Krassói Gergely Felkészítő: Sokácz Ágnes Mindenkinek gratulálunk!» Kapcsolódó galéria Gimnázium Norvégiai kirándulás Comenius 2013 A Tempus Közalapítvány által támogatott Comenius program Raindrops Bring Life To All Of Us projekt keretében február első hetében Norvégiába utaztunk. Ez a pályázat második, egyben befejező éve is. Szommer Krisztina 11. a úti beszámolója Tavaly két helyszínre (Hollandia, Spanyolország) utazhattak diákjaink 6-6 fős csoportokban, idén 12 fős csoport utazhatott az Oslo melletti Askim városába. A kísérő tanárok Erdélyi Krisztina, Jani Péter és Varga Lajosné (Ági néni) voltak. Egy hetet töltöttünk a norvég partneriskolánál és számos új barátot és élményeket szereztünk ez idő alatt. Ez az egy hét igazán közelebb hozott minket egymáshoz. Rengeteg programban vettünk részt, unatkozni szinte nem volt időnk. Tartalmas napjaink voltak, mégis gyorsan repült az idő. Első napunk a befogadó családjaink megismerésével telt el, akik már izgatottan vártak minket. Mindenkinek sikerült jó kapcsolatot kiépítenie a norvég családjával. Rendkívül kedves, vendégszerető, befogadó embereknek ismertük meg a norvégokat. Második nap találkozhattunk a nemzetközi projekthét többi résztvevőjével: érkeztek vendégek az olasz, spanyol, holland és szlovén partneriskolákból is. A norvég diákok és tanárok bemutatták a külföldi vendégeknek a középiskolát: kicsit irigykedtünk, ugyanis a norvég diákok minden nap ingyen gyümölcsöt, gyümölcslevet kapnak és az iskola minden diáknak biztosít egy laptopot a tanuláshoz. A megnyitó ünnepségen kicsit jobban megismerhettük Norvégiát az ottani diákok előadásai alatt, majd ismertették velünk a csoportmunkák menetét és beosztását. Egy csoportban két norvég, és egy-egy magyar, olasz, spanyol és szlovén diák volt. A csoportfeladatok mind a víz témakörét érintették: pl. a víz az irodalomban, zenében; a víz, mint konfliktusforrás stb. Este pedig elvittek minket szánkózni.

17 Kedden Oslóba utaztunk, ahol megtekintettük a Fram Múzeumot (Nansen és Amundsen kapitány híres hajóját) és a Nemzeti Galériát, majd kaptunk egy kis szabadidőt, ami alatt nézelődtünk és vásárolgattunk a norvég fővárosban. Szerdán kidolgoztuk a csoportmunka feladatait. A feladatok mind a vízhez voltak köthetők, pl.: víz és zene, víz és irodalom, a víz, mint konfliktusforrás. A csoportmunkák során lehetőségünk volt a többi külföldi diákkal is megismerkedni, összebarátkozni. A feladatok elvégzése után kaptunk egy kis szünetet, majd elkezdődött a röplabdatorna. Mi magyarok nagyon élveztük a játékot, ráadásul ezt még ki is mutattuk, amikor a sportcsarnok közepén néptáncot kezdtünk el táncolni, amelyhez a norvég diákok is csatlakoztak. A röplabdatornán harmadik helyezést ért el a magyar csapat! Csütörtökön ellátogattunk a közel 100 éves solbergfossi vízi erőműbe, ami mindenkit lenyűgözött hatalmas méreteivel és a környező táj szépségével. Ezután a városházán Askim polgármestere fogadott minket. Az iskolába visszatérve pedig bemutattuk prezentációinkat. Este a norvég diákok láttak vendégül minket tipikus norvég ételekkel, majd közösen táncoltunk az iskolai diszkóban. Pénteken mindannyian kipróbálhattuk a sífutást egy olyan különleges pályán, amelyiknek egyik fele Norvégiában, a másik fele pedig Svédországban van. A síelést mindenki élvezte, viszont nagyon elfáradtunk. Este a suliban volt a záró est, ahol a külföldi diákok egy rövid kis műsor keretében bemutatták hazájukat, városukat, iskolájukat. Kihirdették a projectmunkák eredményeit, amelyeket négy kategória szerint értékeltek (minden győztes csoportban volt magyar) és kihirdették a röplabdatorna győzteseit is, amelyen a lányok csapata a harmadik helyezést érte el Olaszország és Szlovénia csapatai mögött. Az estet fantasztikus tűzijáték zárta. Másnap kora reggel elbúcsúztunk a családjainktól-cserediákjainktól és Askimtól, majd Lettország fővárosa, Riga felé vettük az irányt. Miután elfoglaltuk szálláshelyünket, megnéztük a város nevezetességeit, mint pl.: a rigai dóm, a rigai vár, a parlament, a három testvér és a kereskedő céh házának épületeit. Másnap reggel utaztunk vissza Budapestre, majd onnan Pécsre. Ez az egy hét minden résztvevő emlékezetében örökre megmarad. Megismerhettünk egy külföldi kultúrát, új embereket és barátokat szerezhettünk, akikkel tartjuk a kapcsolatot és nem utolsó sorban rengeteg élménnyel gazdagodtunk. A projekt április végén a pécsi nemzetközi találkozóval folytatódik, amikor a norvég diákok látogatnak el hozzánk, remélhetőleg ők is ugyanolyan jól fogják érezni magukat magyarországi látogatásuk során, mint ahogy mi éreztük magunkat Norvégiában.

18 Az esőcseppek életet adnak mindannyiunknak Már a címből is kiderül, hogy a víz az a téma, amelyhez az ANK (Apáczai Nevelési Központ) Gimnáziumának diákjai földrajzi, biológiai, környezetvédelmi, sőt irodalmi, művészeti projektfeladatokat is készítenek. Mindez a Comenius nemzetközi program keretében történik, most éppen Pécsett. Magyarországról egyedüliként az ANK-s diákok vesznek részt ebben az együttműködésben, kilenc EU tagország diákjaival közösen. A TEMPUS Közalapítvány által meghirdetett pályázaton Euró támogatást nyert a gimnázium még 2011 júniusában. Azóta minden a Raindrops Bring Life to All of Us azaz Az esőcseppek életet adnak mindannyiunknak téma körül forog a program résztvevőinek életében. Most éppen Pécsett. Jelenleg norvég diákokkal és tanárokkal dolgoznak közösen a pécsiek. A norvég fővárostól, Oslótól 60km-re fekszik Asim városa, ahol kicsit több mint 1000 diák tanul az általuk képviselt gimnáziumban és szakközépiskolában. Ulrich Mortensen tanár úr elmondta, hogy az ő intézményük hosszú évek óta részt vesz a Comenius programokban, mert így diákjaik olyan tapasztalatokra, képességekre tehetnek szert, amelyre más módon nem lenne lehetőségük. Rendszeresen küldik őket diákcsere-programokra is, hogy minél több európai ország kultúráját megismerjék. Ez egy jó lehetőség arra, hogy a diákok kiépítsék nemzetközi kapcsolataikat. Fontos, hogy gyakorolják a kommunikációt, az együttműködést más országok diákjaival. Kiváló alkalom az egymáshoz való alkalmazkodás megtapasztalására, az új élmények megélésére. Nagy hozadéka még a programnak, hogy az abban részt vevő diákok sokkal magabiztosabbak, bátrabban prezentálnak, adnak elő közönség előtt, határozottabban fogalmazzák meg gondolataikat egy adott témában. Ezáltal még a vizsgán elért eredményeik is jobbak. Ez egy komoly szakmai hozadék. Nina Lindholm, az egyik norvég résztvevő nagyon jól érzi magát itt, Pécsett. Családoknál laknak ez alatt az egy hét alatt, akik rendkívül kedvesek, barátságosak. A várost csodaszépnek tartják, alkalmuk volt megcsodálni a városháza tornyából is, miután Nagy Csaba alpolgármester úr fogadta őket.

19 Nagyon érdekes, tanulságos volt, folytatta a beszámolót a tanár úr, hogy bár a víz mindkét országnak kiemelten fontos, az is kiderült számukra, hogy teljesen más szempontok szerint értékelik. Ők úgy látják, ez éppen arra jó, hogy tanuljanak egymástól a program résztvevői. Míg mi az ivóvíz minőségének megóvására, illetve a turizmusra helyezzük a hangsúlyt, addig Norvégiában a vízből nyerhető energiára. Náluk nagyon sok a vízi erőmű, de nálunk is lennének hasonló, energiát adó lehetőségek. Ez is tehát egy új tapasztalat számukra, és biztosan az itteni diákok számára is. Nina, igazi fiatalként, természetesen a Balaton szépségét emeli ki az eddigi programok sorából. A csapat megtekintette a szigligeti várat, ahonnan káprázatos kilátás nyílt a magyar tengerre. Ezt követően pedig Kehidakustányba látogatott el a csapat, kiélvezve az ottani termálvizet. Még a buszos utazást is jónak tartotta, mert, mint mondta, így legalább megismerték kicsit a magyar vidéket. Ami a leginkább megérintette, az mégiscsak az volt, hogy belülről ismeri meg az országunk kultúráját egy befogadó családon keresztül. Ez az igazi élmény! Cikk: Fábián Mária Juvenes Translatores fordítási verseny Az Európai Unió középiskolái számára meghirdetett fordítási versenyen iskolánk két tanulója részesült elismerésben. Noha országonként csak egy nyertes diákot választottak ki, több versenyző fordítása bizonyult kiemelkedően ügyes munkának. Teljesítményükért iskolánk két tanulóját Gombkötő Bélát (11. A) és Vági Esztert (11. A) a verseny szervezői - fordításuk magas színvonala miatt - külön dicséretben részesítették. Mindkét versenyzőnk francia nyelvről fordított magyarra. A verseny honlapja: Lelkileg szárnyalunk Ferenczi Rolanddal Indiában India valós, gyönyörű arcát villantotta fel előadásában az érdeklődő gimnazistáknak az egykori ANK-s történész, kutató, Ferenczi Roland. A fiatalember 12 évig tanult a nevelési központban, hiszen általános iskolába és gimnáziumba is idejárt. Ezért a felkérésnek, hogy beszéljen

20 indiai utazásáról, kutatásáról, nagyon örült, mert erről a varázslatos országról szívesen beszél. - Miért kutatja pont Indiát? - Már a gimnáziumi éveim alatt olyan olvasmányokat kezdtem forgatni, amelyek a hindu teológia irányába fordították a figyelmemet. Ekkor központi fontosságú hely lett az életemben India. Nem tudom pontosan megfogalmazni miért alakult ez így, mert korábban nem volt számomra érdekes a vallás, vagy a szerzetesi élet. Egyszerűen el kezdett érdekelni, hogy mi az, ami Keleten van. - Ez meghatározta a gimnázium utáni pályaválasztását? - Mivel német szakos voltam az ANK-s 12 évem alatt, először arra gondoltam, hogy germanisztika szakra megyek, de aztán mégis a történelmet választottam, történész akartam lenni. A pályaválasztásnál már úgy éreztem, hogy szeretek kutatni és szeretek, és tudok is írni. Az egyetemen már teljesen világos volt előttem, hogy Indiával akarok foglalkozni. Az ottani mesterem, konzulensem Grüll Tibor, a római kori zsidóság történelmével foglalkozik, ő ajánlotta, hogy kezdjem el kutatni az indiai zsidóság ókori gyökereit. - Hogyan támogatja a családja ebben a munkában? - Többféle módon is. Így például már gyerekkoromban ott állt a könyvespolcunkon az Indiai regék és mondák című könyv, ennek olvasása, már akkor hatott rám. Talán furcsának hangzik, de az, hogy a szocializmusban nem tartották fontosnak a vallásosságot azt eredményezte, hogy nyitottan fordulok a különböző irányzatok felé, nem vagyok elköteleződve egyik hitnek sem, így szabadabban, előítéletektől mentesen, ökumenikusan tudok kutatni, befogadni más és más nézeteket. Sokszor látom, hogy európai kutatók keresztény szemlélettel kutatják Indiát, és emiatt nagyon sok dologtól elzárkóznak. Ha meg kellene vallanom, hogy hiszek-e Istenben, azt mondanám, hogy igen, és ha arról kérdeznek, hogy milyen világrendben hiszek, akkor a hindu Szanáthana Dharmát, ezt az örök világrendet nevezném meg, mert ez fontos az életemben most már. És persze anyagilag is támogattak, amennyire azt megtehették. - - Mi az, ami a leginkább hatott önre Indiában? - Eddig kétszer jártam ebben az országban és nem láttam még minden területét, így például nem jutottam még el a Gangesz vidékére. Ez lesz a következő utazásom célja. Viszont Dél- India nagyon-nagy hatással volt rám. Nyugatról nézve eleve homályba burkolózik ez az ország, innen nézve nem is tudjuk, hogy mit kellene ott látnunk. Dél-Indiáról meg még annyit sem tudunk. Ami itt megfogott, az a kisvárosokban, a kis falvakban élő emberek őszintesége, hitük egyszerű, igaz megélése a mindennapokban. Nem törtetők, nem nyomják el és le egymást. Minden rossz, amit így fiatalként el tudok mondani a nyugati társadalmakról, az a kis közösségi szinteken, Dél-Indiában nincs meg, ezért ez egy új ébredéshez vezetett engem. - Milyenek az emberek az idegenekhez, vagy egymáshoz? - Nyitottak, kíváncsiak, befogadóak. Aki Dél-Indiába kerül, arra számíthat, hogy 600 barátja biztosan lesz. A legkisebb faluban is érdeklődve fogadtak bennünket, kíváncsiak voltak honnan érkeztünk, kik vagyunk, mivel foglalkozunk, hogyan élünk. Ott nagyon-nagy a szegénység, de meghívtak bennünket legalább egy teára, sokszor vacsorára, sőt jó pár helyen ott is aludtunk a szegényes kalyibában. Itt éreztem, hogy nem a luxus a fontos egy ember életében, hanem az odafigyelés, az együtt töltött idő. Ott természetes, hogy őszintén érdekli az embereket a másik ember. Mindenről lehet egymással beszélgetni, és ez szebbé teszi az életet. Örülök, hogy ezt megtapasztalhattam.

21 - Érték-e negatív hatások az ott tartózkodása alatt? - Sok pici kellemetlenség érheti az embert, ha felkészületlenül utazik ebbe az országba, ha nem tudatosítja magában, hogy egy másik kultúrába érkezik. A nyugati ember sokszor előítéletekkel utazik Indiába, gondolok itt az indiaiak és a cigányság összemosásra, a cigányokkal szemben táplált ellenérzések kivetítésére. Aztán odaérkezik, és meglepődve tapasztalja, hogy ott is van egy olyan réteg, aki ellenszenvvel tekint rá csak azért, mert fehér a bőrszíne. Pénzeszsáknak nézik, csodabogárnak, vagy ki tudja még minek, de furcsa érzést kelt az emberben. De számomra mindig volt egy olyan élmény, egy olyan találkozás, amely feledtette ezeket az apró kellemetlenségeket. A fontos, hogy helyén kezeljük ezeket a helyzeteket, és soha ne felejtsük el, hogy nem ők kérték, hogy menjünk oda, mi akarjuk megismerni őket, mi akarunk becsatlakozni egy másik kultúrába. Ha így gondolkodunk, akkor megértjük ki, miért viselkednek úgy, ahogy és nem fogjuk rosszul érezni magunkat. - Mennyire meghatározóak az emberi kapcsolatok, találkozások a munkájában? - Nagyon. Hiszek az intuícióban, a véletlenszerű nem véletlenekben. Az élet mindig hoz egy újabb lehetőséget, amivel élni kell. Például amikor szankszritül szerettem volna tanulni, akkor kiderült, hogy a városban működik a Hindu Kultúra Háza, ahol lehet szankszritül tanulni. Mikor az egyetemen el kezdtem járni egy India kurzusra, akkor kiderült, hogy Rácz Géza, a Hindu Kultúra Háza Tirtha Maharadzsája, ott lelki vezető. Barátságok születtek ezekből a találkozásokból, igyekszem mindenben segíteni őket, a szabadidőm jelentős része ezzel telik. Így publikálok a Kagylókürt folyóiratba, ami részben hozzájuk köthető, ha előadásokra kérnek fel, szívesen vállalom. Ezek által fejlődök, mind tudományos, mind teológiai, mind emberi szempontból. - Annyira fontossá vált az életében India, hogy ott szeretne doktorálni. Hogy eljuthasson Calcuttába az egyetemre, mit kell teljesítenie? - Valóban, ez a vágyam. Úgy tudom, hogyha az ember eredményes és jó munkát végez Nyugaton, és megfelelő mennyiségű és minőségű publikációval rendelkezik, akkor eljuthat arra a neves egyetemre. A calcuttai egyetemen van egy ókortörténeti program, és mivel én mindenképpen India ókortörténetéből szeretném írni a doktori disszertációmat, ezért ide szeretnék majd bekerülni. - Milyen témával foglalkozna ezen belül? - A Maurya dinasztia diplomáciája is közel áll hozzám, viszont egy tágabb egység, az Arab tenger, mint második mediterráneum és ennek az indiai perspektívája történelmi szempontból, ez is nagyon érdekel. Vagy az indomediterrán kereskedelem, mint kultúrközvetítő eszköz, ezt is szívesen választanám. De mivel indológiát is fogok hallgatni a közeljövőben, elképzelhető, hogy egy filológiai szövegértelmezésű, szövegkiadású munkával is szívesen foglalkoznék majd. - Kiknek ajánlaná Indiát? - India egzotikus ország, ezért a jómódúak körében divatos. Számukra azonban csak a felszín, a turistacsalogató helyek a megismerhetőek. Akik igazán kíváncsiak erre az országra, azoknak azt ajánlanám, hogy merjenek ismerkedni, olyan helyekre elmenni, amelyek kívül esnek a prospektusok által bemutatott csillogó-villogó területektől, mert akkor szereznek egy életre szóló, igazi élményt. Sajnálom, hogy Magyarországon alulreprezentált az Indiával foglalkozó szakirodalom és hogy olyan sok a tévhit. Ha az emberek tudnák, hogy mik azok a védák, a szent írások, a bölcselet, akkor nem az egzotikumot keresnék Indiában, nem elefántháton utaznának, hanem lelkileg szárnyalnának. cikk és fotó: Fábián Mária Képgaléria:

22 Felforgató érzések Bódult tekintetek, füsttel átitatott szoba, izzadt testek, alkohol és drog gerjesztette hangos szavak, idétlen mozdulatok, szűrt barnás fények. Ezek az első, egyben nagyon mély lelki nyomot hagyó benyomások Holger Jäckle, berlini fiatal filmes munkáját nézve. A Németországból érkezett fiatalember az ANK Gimnáziuma német nemzetiségi tagozatának meghívására érkezett, hogy egy workshop keretében, németül dolgozzák fel a diákok a filmben látható, nemzedékükre oly igen ható problémát. A szerző, Holger Jäckle a berlini Ludwigsburg Filmakadémia Film szakán néhány éve végzett, forgatókönyvíró szakirányon. Mikor és milyen céllal készítette a most bemutatott filmet? A Teenage Angst című filmemet még az egyetemi éveim alatt készítettem. Nagyon érdekel a kamaszkori félelem, mint pszichológiai fogalom, érzés. Izgat, hogy amikor a fiatalok elbizonytalanodnak, amikor nem ismerik fel, vagy nem tudnak mit kezdeni a saját érzéseikkel, akkor hová fordulnak. Vagy milyen cselekvésekbe menekülnek. Hogy akkor megtapasztalják-e kik is ők valójában, vagy csak sodródnak. Tudnake változtatni a saját énképükön, ha igen kiknek a hatására és milyen irányba? Szóval sok-sok kérdés felmerült bennem, ezek hatására készült a film. Kifejezetten diákoknak, iskolákba készült? Nem, szerepelt már Spanyolországban egy fesztiválon, és Németországban rendszeresen játsszák a mozikban. Most egy forgatókönyvírói workshopon vagyunk, csinált már ilyent odahaza is, vagy más külföldi országban? Igen, nagyon gyakran viszem a filmet a német iskolákba, de külföldön most vagyok először ezzel a programmal. Azt szeretném, ha a diákok elgondolkodnának a látottakon, ha abban meglátnák azt, ami az ő életüket is befolyásolhatja. Ha felmerülnének bennük ezek a kérdések, ki is vagyok én, miért is cselekszem úgy, ahogy? Én a szereplők helyében mit is csináltam volna, mi lenne a történet vége szerintem? A film tetőpontján állt meg most is a vetítés, a diákoknak pedig csoportokban együttműködve kell valamiféle, nyilván a saját erkölcsi értékeik, tapasztalataik szerint befejezniük a történetet. Ez a német diákoknál milyen hatást váltott ki? Sokkolót. De ez nagyon jó! Hogy miért is mondom ezt, mert Németországban ilyenkor nagy viták alakulnak ki a csoport tagjai között, sőt a végén, a megbeszélésnél még a csoportok között is. Hiszen van, aki úgy gondolja, a rendőrségen végzik a fiatalok, vagy börtönben, míg mások szerint megbocsájtanak nekik, de akár az öngyilkosságot sem zárják ki, mint lehetséges konfliktus megoldást. Szóval nagyon érdekesek, izgalmasak ezek a találkozások. Az a célom, hogy vitázzanak a fiatalok és ezáltal ismerjék meg önmagukat!» Kapcsolódó galéria A film lényege, hogy egy kollégiumban a szobatársak rendszeresen isznak, drogoznak, terrorizálják egyik társukat, aki nem akar velük tartani ezekben, majd egy zűrös buli után megerőszakolnak egy lányt. A film egyszer itt áll le, a diákoknak itt kell folytatni a történetet, majd megnézhetik az igazi végkifejletet is. E szerint a tanár rajt kapja őket a drogozáson, de amikor vizeletmintát kér tőlük az egyik fiú úgy rácsapja a WC ajtaját, hogy látszólag holtan esik össze. A film tehát még mindig nyitott kérdésekkel fejeződik be, újra és újra elgondolkodtatva a nézőket. cikk és fotók: Fábián Mária Gyurkó Andrea

23 Ha nehéz is, de nem lehetetlen! Vági Eszter, a gimnázium 11. A osztályos tanulója nagy sikert ért el a középiskolások legrangosabb versenyén, az OKTV-n. A francia nyelv tanulását a gimnáziumban kezdte el, s mindössze 3 év felkészülés után az országos döntőben 17. helyen végzett. Tanárával, Pintérné Zsigmond Katalinnal szívós munkával jutottak el eddig az eredményig. Teljesítményükhöz gratulálunk! Már tudom, az én problémáim nem is olyan nagyok! Önkéntes diákok segítettek a fogyatékkal élő embereknek nemrégiben egy óriási pécsi rendezvényen. Az ANK Gimnáziumának tanulói akkor találkoztak a kerekes székkel élőkkel, a látás- és hallássérültekkel, a mozgásukban és értelmükben akadályozottakkal, amikor a világhírű Nick Vujicsics, a karok és lábak nélkül élő fantasztikus előadó Pécsett tartott előadást a Sportcsarnokban. A 11. c-ből Bóna Gézáné Maksay Mária tanítványai, többek között Román Renáta, Németh Adrienn, Bánfai Szilvia, Verkman Fruzsina és Kiss Henrietta dolgoztak ezen a rendkívüli eseményen. - Miért jelentkeztetek erre az önkéntes programra? - Már korábban is hallottam Nick Vujicsicsről, kezdi a válaszadást Bánfai Szilvia, és érdekelt, hogy ki ő, hogyan él. Ezért több videót is megnéztem a youtoubon, ami még inkább felkeltette az érdeklődésemet. Szerettük volna személyesen megtapasztalni ezt a dolgot, így nagyon örültünk a lehetőségnek, hogy találkozhatunk Nick Vujicsiccsal amikor Pécsre látogat. - Mi volt a feladatotok, és hogy éreztétek magatokat ez idő alatt? - Én személyi kísérő voltam, egy gospel kórus tagjával foglalkoztam egész nap, csak rá kellett figyelnem mondja Román Renáta. Nagyon-nagyon jól éreztem magam, mert azt vettem észre, hogy hihetetlenül nyitottak és kedvesek ezek az emberek. Úgy gondolom, hogy nagyon sokat tanultam tőlük, magamról is. Egy másik diák a kerekes-székeseknek segített a közlekedésben. Ami számára meghatározó volt, az az, hogy mennyire másként állnak az élethez a fogyatékkal élők, mint sok ép ember. - Szinte egy más világ folytatta Németh Adrienn. Őszintén bevallom, hogy én a munka során többször is elsírtam magam mondta most is könnyes szemmel. Nagyon megható és tanulságos volt, amikor az életükről beszéltek. - Én is egy gospel kórusos, tolószékes fiatal lányt kísértem veszi át a szót ismét Szilvi. Először nagyon fura volt, hogy milyen vidám, és közvetlen. Rá kellett jönnöm, hogy ők semmivel nem másabbak, mint mi, ugyanúgy élnek, beszélgetnek, barátkoznak. Ez nagyon jó érzés volt. Fruzsina is a kórus egyik tagját kísérte. - Nagyon sokat mesélt arról, hogy milyen együtt élni a betegségével mondja. - Sok megható dolgot hallottam tőle. Amikor már egy kicsit jobban összebarátkoztunk, akkor megkérdeztem, hogy mióta vak. Elmesélte, hogy így is született, de ez igazából soha nem zavarta, csak akkor, amikor férjhez ment, és nem láthatta magát a menyasszonyi ruhájában. Heni szintén az egyik kórustag kísérőjeként tevékenykedett. - Egy látássérült lánynak voltam a segítője. Nagyon különlegesnek találtam, hogy a legjobb barátnője, aki mindig mellette volt, egy hallássérült lány. Olyan aranyosak voltak, nagyon jól összebarátkoztunk. Én is annyi mindent kaptam tőlük, hogy többször elsírtam magam, most is meghatódom, ha róluk kell beszélnem.

24 - Az előadást milyennek találtátok? - Az az igazság, hogy én már a videókon is elbőgtem magam, ahhoz, hogy ezt most nagyobb trauma nélkül tudjuk végigcsinálni, nagyban hozzájárult az, hogy előtte tartottak nekünk egy felkészítést. Ezt úgy hívják, hogy érzékenyítés felelte Szilvi. - Milyen egy ilyen érzékenyítés? - Ez egy nagyon jó felkészítés az ilyen jellegű munkákra magyarázta Adri. Ezt is a Sportcsarnokban tartották, ahová meghívtak különböző fogyatékossággal élő embereket. Velük beszélgettünk, kipróbáltunk különböző dolgokat. Például ülő röplabdáztunk, közlekedtünk, vagy inkább közlekedni próbáltunk a kerekes székekkel, letakart szemmel mentünk úgy, hogy a vakvezető kutyára bíztuk magunkat. Valamilyen szinten meg tanultunk írni és rajzolni a kezünk nélkül, tehát szájjal és vállal, mert ott volt velünk egy magyar fiú, aki így él. Ez közvetlen volt, életszerű. Ott ültünk vele egy asztalnál, megmutatta ő hogyan ír, aztán mi is elkezdtük az ügyetlenkedést. Megmutatta nekünk, hogy ő is bármit meg tud oldani, csak akaraterő kérdése. De jó volt! - Bekötött szemmel tapintás útján ismertünk fel tárgyakat - idézi fel az eseményeket Szilvi -, szóval rengeteg mindent kipróbáltunk, miközben természetesen sokat beszélgettünk a fogyatékkal élőkkel a mindennapjaikról. Ezek annyira meghatóak voltak! Rám mindenesetre jobban hatott, mint aztán a nagy napon, a nagy előadó, de persze az is óriási volt. - Mit gondoltok, mennyiben változtatott meg benneteket ez az élmény? - Nekem teljesen megváltozott a nézőpontom szinte mindennel kapcsolatban mondja Adri. Ha például letörik a körmöm, vagy valami (kis nevetés a többiektől!), akkor nem kezdek el azon hisztizni, hogy jaj, Istenem mi történt, mert tudom, hogy másoknak sokkal nagyobb problémái vannak. Mellettük az én gondjaim, semminek tűnnek. Más lett a fontossági sorrend az életemben. - Igen, ezzel egyet értünk folytatja Reni -, mi is ugyanígy gondolkodunk azóta. Nekik sokkal nehezebb dolgokkal kell megküzdeniük nap, mint nap, mégis tudnak örülni az életnek! - Én szeretnék még többször részt venni hasonló rendezvényeken, foglalkozni a fogyatékkal élőkkel, találkozni velük, segíteni nekik fejezi be a beszámolót Adri. - Mindenki így érzi? - Igen, mondják nevetve ezek a fiatal, mosolygós gimnazisták. cikk: Fábián Mária

25 Ballagás A gimnáziumot 2013-ban végzők ballagása zajlott május 4-én. Tekintse meg a képgalériát!» Kapcsolódó galéria Művelődési Ház Márciusi visszatekintő Márciusi mulatságok Az ANK Művelődési Házban március hónap elején a közösségi kohézió erősítése kapta a főszerepet. Valamennyi oktatási intézmény megtartotta szervezeti bálját akkor, amikor még senki nem gondolt rá, hogy az idei évben a tavaszi Napsütés helyett szakadó hó érkezik meg a hónap közepére. Ettől függetlenül vidám hangulatban teltek a rendezvények, ahol az ANK 1. Sz. Óvoda 1-jén, az ANK 2. Sz. Általános Iskola 2-án, az ANK 2. Sz. Óvodája 8-án, az intézmény 3. Sz. Óvodája pedig 9-én tartotta meg össznépi ünnepségét, este 7 órai kezdettel.

26 Amikor a színházterem gyermekszínházzá válik Művelődési házunk idén is megrendezte óvodás és általános iskoláskorú gyermekeknek szóló gyermekbábszínházi sorozatát, amely három részből, három különböző előadásból állt össze. Március 4-én a sorozat második előadásában Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona meséjét láthatták a kicsik és kísérőik, a Bóbita Bábszínház közreműködésével. A bábelőadás ezúttal is teli színháztermet, és a gyermekek számára egy felejthetetlen élményt eredményezett március 15. A hónap közepével egyik legnagyobb nemzeti ünnepünkre, a 19. század meghatározó eseményére készültek intézményeink. A 165 éve történt márciusi forradalomról méltán emlékeznek meg minden évben az ANK oktatási- nevelési szervezetei. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalokkal minél korábban ismertessük meg a történelmet, az ismeretanyagot minél közelebb hozva hozzájuk. Március 13-án az ANK 2. Sz. Általános Iskola tartotta meg ünnepi műsorát reggel 8 órai kezdettel, március 14-én pedig az ANK 1. Sz. Általános Iskolája rendezett rendhagyó előadást. A magyar hagyományok megőrzésével, és aktív életben tartásával több szervezet is foglalkozik hazánkban. Ezúttal a Pécsi Huszár Egyesületből Uzsali Zoltán tartott előadást művelődési házunk színháztermében, a korabeli huszárruhákat és harci kellékeket bemutatva.

27 A március közepi katasztrofális időjárás elvonulása után az ANK Művészeti Iskola új erővel állt neki a tavasz hívogatásának. A már megszokott, minden évben megrendezett Tavaszváró koncert március 19-én lett megtartva, délután 4 órai kezdettel. SZÜLŐK AKADÉMIÁJA Március 21-én folytatódott az ANK Művelődési Ház egyik legnagyobb volumenű rendezvény sorozata. Ezúttal dr. Tisljár Roland pszichológus tartott sikeres előadást, a hagyományoknak megfelelően. Délután 5 órakor minden olyan érdeklődő ott volt művelődési házunk színháztermében; akik számára egyértelmű, hogy mai világunkban csak akkor lehetünk sikeresek szakmánkban és magánéletünkben egyaránt, ha nyitott megközelítéssel állunk mindennapi életünk problémáihoz, és energiát is szánunk arra, hogy az esetlegesen felmerülő kérdéseinkre a megfelelő válaszokat - akár külső szakember segítségével is-, de megkapjuk. Tavaszi bor-kavalkád az ANK Művelődési Házban Március 22-én művelődési házunk ismételten megtartotta Regionális Kistermelői Borversenyének Borbírálatát. A rendezvény előfutáraként, az azt megelőző két napon a legkülönlegesebb, és legegyedibb környékbeli termelők borai kerültek versenybe nevezésre. 22-én délelőtt 9 órai kezdettel megkezdődött a verseny, és kiválasztásra kerültek a zsűri által leginkább értékelt nedűk.

28 Kertváros ismét megér egy estet! 22-én az ANK Közösségi Házban is zajlott a (kulturális) élet. A Kertváros megér egy estet előadássorozat e havi témája: A krakkói Wawel katedrális bemutatása volt, Trebbin Ágost előadásában. Húsvéti játszóház Március 26-án húsvéti játszóházat szerveztünk művelődési házunk aulájában. A legkülönbözőbb kézműves foglalkozásokon vehettek részt azok, akik a húsvét közeledtével saját kézzel készített díszekkel szerették volna meglepni családtagjaikat, és/vagy önmagukat. 26-án az ANK Közösségi Ház legnagyobb rendezvény sorozata, az Irodalmi Kávéház Radnóti Miklós életének és költészetének bemutatásával folytatódott. Az interaktív előadást ismét Bertalan János kalauzolásában élvezhette az irodalmi művészetre éhes közönség én, a hónap utolsó nagyobb méretű rendezvényeként Német Nyelvű Népdaléneklési Versenynek adott teret az ANK Művelődési Ház. Kiállítások Február 28-tól Verdi, a zeneóriás életéről láthattak házi tablókiállítást az érdeklődők, április 1-jéig.

29 Március 1-jén megnyílt Hámori Gábor: Égből kapott Pécs című fotókiállítása, amely március 18-ig volt megtekinthető. Március 23-án nyitottuk meg Kővári Elvira: A fényképezés a pillanat művészete című fotókiállítása, amely április 10-ig volt látogatható. A budapesti fotós természet- és városi fotóival varázsolta el a közönséget, a képekhez csatolt egyedi versidézetekkel. Áprilisban történt 4-én a Szülők Akadémiájának következő előadója dr. Fehér Katalin volt, aki Felnőtt vs. gyerek: Ki kicsoda a neten? címmel tartott előadást. 11-én az ANK 1. Sz. Általános Iskola a Költészet Napjára emlékezett. 11-től 19-ig az ANK Kollégium jubileumi kiállítása volt látható, a művelődési ház galériáján. 12-én a Kertváros megér egy estet c. előadássorozat keretébe: Látogatás a Déllengyel városokban Trebbin Ágost előadását hallhatták az érdeklődők. 12-én az ANK Művelődési Ház Regionális Borversenyének eredményhirdetésére került sor. 19-én este dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus beszél a hűtlenségről, a Szülők Akadémiája előadássorozat következő előadásaként ig minden nap Apáczai Szakmai Napok eseményei zajlottak színes programkínálattal!

30 26-án ismét volt Irodalmi Kávéház Bertalan János idegenvezetésével, a téma pedig ezúttal József Attila, magyar irodalmunk egyik óriása, a Költészet Napja névadója. Kollégium Virágosítás Bepillantás a Kertbarát szakkör munkájába Egressy Sándor tanár úr vezetésével, a Kertbarát szakkör lelkes csapata, mintegy 10 fő részvételével szorgoskodott a kollégium növényeinek szépítésében, sokasításában. Az "Otthon az otthonban" alapítványunk jóvoltából 4 db 50 literes virágföldet vásároltunk. Ez a föld 5 szintre volt elegendő ahhoz, hogy új virágsarjakat ültessünk, illetve, hogy a régi cserepes virágok földjét lecseréljük és feltöltsük. Közel 60 db új, cserepes virággal bővült kollégiumunk. Köszönjük a szakkör tagjainak munkáját! Újraélesztő tanfolyam Szilágyi Zoltán tanár úr szervezésében új diákjaink sajátíthatták el az újraélesztés szakszerű fogásait. Idén is megtartottuk az immár hagyományos újraélesztő tanfolyamunkat. Mivel a gyakorlás sok időt igényel (2.5 óra), ezért a jelentkezés önkéntes volt. A létszám maximum 12 fő lehetett. A gyerekek újraélesztő bábú segítségével megismerkedtek az eszméletlen beteg vizsgálatával, újraélesztésével, az újraélesztő készülék alkalmazásával és gyakorolták a stabil oldalfekvést. A tanfolyam értéke, hogy nagyon részletes, hiszen mindenki, mindent gyakorol, így segítve a tartós rögzülést és a gyakorlatiasságot. További igény esetén természetesen újabb tanfolyamot tartunk. A legrangosabb díj kitüntetettje Csetényi Sándor Kardos László emlékérmet kapott munkája elismeréseként az ANK (Apáczai Nevelési Központ) Kollégiumának igazgatója, Csetényi Sándor. A kitüntetésről és szakmai elhivatottságáról beszélgettünk. Az országban összesen hárman voltak méltóak erre a rangos díjra idén, amelyet a Kollégiumi Szakmai Érdekvédelmi Szövetség Kuratóriuma adományoz olyan pedagógusoknak, akik magas szintű szakmai munkájukkal már hosszabb távon is bebizonyították, hogy arra érdemesek. Csetényi Sándor azonban nagyon szerényen fogadja érdeklődésemet, és azonnal a kollégáival közös munka eredményének tulajdonítja az elért eredményeiket.

31 - Ki terjesztette fel önt erre a díjra? - A nevelőtestület, de természetesen kellett hozzá az intézményvezetés jóváhagyása, támogató nyilatkozata is. Ezen kívül a megyei elnök ajánlása is. - Mennyire lepődött meg a kitüntetésen? - Nagyon meglepődtem! Ha valakit jelölünk egy kitüntetésre, mindig megbeszéljük a kollégákkal, általában közülük szoktunk valakit egy intézményi, vagy országos díjra előterjeszteni, ritka, hogy ők javasolják az igazgatójukat erre. - Mi áll a díj odaítélésének szakmai indoklásában? Így rögtön kiderülhet, mit is gondolnak a kollégák önről! - Azt még nem tudom, az indoklást majd a díjátadón, április 12-én olvassák föl! De bevallom, én is rendkívül kíváncsi vagyok, úgyhogy el is fogom kérni! - Mekkora elismerés, rang egy ilyen kitüntetés? - Már az is jelzi, hogy ez egy rangos díj, hogy országosan hármat adnak ki évente. Ráadásul, ha valaki nem annyira közismert személyiség, például nem publikál rendszeresen, akkor minden bizonnyal a díjjal az egész nevelőtestület munkáját jutalmazzák, ismerik el. Én nem vagyok, vagy eddig nem voltam országos hírű szakember, bár a mi régiónkban több rendezvény, verseny, szakmai munka kapcsán jól ismernek, de éppen ezért gondolom úgy, hogy ez egy csapat munkájának az elismerése is egyben. - Mennyire nehéz, milyen feladat itt Pécsett, ebben a kertvárosi élettérben kollégiumi igazgatónak lenni? - Nehezebb, mint egy tipikusan kollégiumi környezetben dolgozni. Mert mi itt egy lakótelepi környezetben vagyunk, a lakók szeme előtt éljük a mindennapjainkat. Az ilyenfajta együttélés szabályaira nekünk jobban kell figyelnünk, mint más kollégiumoknak. Bizonyos szempontból viszont talán könnyebb, hiszen mi itt egy nagy intézményi rendszer részei vagyunk. Nagy hagyományai vannak a szoros és kiváló együttműködésünknek az iskolákkal, a könyvtárral, a művelődési házzal, és a sportegységgel is. Ez azt jelenti, hogy bekapcsolódunk az intézmények programjaiba, és mi is generálunk rendezvényeket. Úgy fogalmaznék, hogy nekünk több szempontból is toppon kell lennünk. - Előnyök, hátrányok tehát egyaránt vannak.

32 - Igen, nyilvánvalóan több az előny, mint a hátrány. Azért, hogy problémamentesen tudjunk élni ebben a szoros lakótelepi környezetben, nekünk sokkal több szabályt be kellett építenünk a házirendünkbe, mint más kollégiumoknak. A körülöttünk élők mindent látnak, hallanak és persze szóvá is tesznek. Egy hangos zenehallgatás már negatív reakciót szül, egy kikiabálás az ablakból a társnak, hogy hozzál valamit nekem is a boltból, vagy ha valami leesik az emeletről., mind mind reagálást von maga után. No meg egy kellemetlen viszonyt, amit mi szeretnénk elkerülni, lecsökkenteni, megváltoztatni. Sajnos sokszor azért is a kollégistákat teszik felelőssé az itt lakók, amit nem a mi gyerekeink tesznek, de ezzel is megküzdünk. - Hogyan lehet ezeket a dolgokat pozitív irányba fordítani? - Vannak jó programjaink és akcióink, amelyeket ugyanúgy látnak az itt élők, mint az esetleges negatívként említett dolgokat. Így például a tavalyi március 15-ét a kollégium előtti nagy téren ünnepeltük, verssel, néptánccal, énekkel. Ez nagyon látványos és hangulatos volt, a jó idő és a szép muzsika kicsalta a környéken élőket a műsorra, sokan látták, és sokan dicsérték. Ez jelezte, hogy itt ilyen munka is folyik, ilyen gyerekek is laknak itt. De mi ökokollégium is vagyunk, ennek keretében pedig folyamatosan szépítjük a környező parkot, teret, amelyek szintén nagyon látványos eredményt mutatnak. Az itt élők ezt is észreveszik, ekkor is látják, a kollégista diákok akarnak és tudnak is tenni a környezetükért. - Melyek azok a dolgok, amelyek a mindennapokban ennek a munkának az örömét jelentik? - Számtalan öröm van, kezdve azzal, hogy nagy sikerként éljük meg, hogy a különböző iskolatípusba járó, és különböző életkorú gyerekek együtt tudnak élni a kollégiumunkban. Most már évtizedek óta együtt vannak nálunk gimnazisták, szakképzős és szakközépiskolás tanulók, vagy éppen a 18 év felettiek. Méghozzá úgy élnek itt együtt, hogy mindenféle programba be lehet őket vonni, legyen az tanulmányi, kulturális, szabadidő, sport, vagy a már említett öko. A projekteket például ünnepi megemlékezések, legműveltebb csoport vetélkedő, főzőverseny, stb. - is úgy állítjuk össze, hogy szokják azt, hogy együtt kell működni akár náluk kevésbé tapasztalt, tudásban kissé elmaradottabb, vagy kevésbé ügyes diákkal is. Hogy megtapasztalják, a másikban is van valami, ami segíthet egy feladat teljesítésében. Ezt tartom a legnagyobb sikernek, hogy segítik egymást, sokkal nagyobb a toleranciájuk, az empatikus képességük, mint más társaiknak egy középiskolai osztályközösségben. - A díj megváltoztat valamit az életében? Másképp dolgozik emiatt majd a jövőben? - Ez egy kötelezettség, amely arra ösztönöz bennünket, hogy továbbra is színvonalasmunkát végezzünk. De nem hiszem, hogy másképp dolgoznánk a jövőben, hiszen ebben a díjban benne van a szervezettségünk, minden kollégának a tenni akarása, azok a programok, amelyeket megvalósítottunk, és amelyeket a jövőben is folytatni kívánunk. Ez jelzi, hogy jó úton haladunk. Azért a megyében és a régióban tudják, hogy az ANK Kollégiumában milyen kiváló szakmai munka folyik. Láttak, hallottak már bennünket előadni szakmai konferenciákon. Amikor még a többi kollégiumnak a mi térségünkben nem volt pedagógiai programja mi bemutattuk a miénket. Hét megyei-városi kollégiumok közötti versenyt mi szervezünk, ezek színvonala magáért beszél. Tehát elismernek bennünket a kollégiumi berkekben. Ezt a kiváló munkát kell folytatnunk. - Sikerült a kitüntetésre felterjesztő kollégák képviseletében megkérdezni a kollégium igazgatóhelyettesét, Goják Pálnét, miért is javasolták a díjra Csetényi Sándort. - Annyira sokszínű tevékenységet folytat szakmai munkájában, hogy már rég megérdemelte volna. Most jött egy lehetőség, hogy javaslatot tehettünk a kitüntetésre, mi pedig egyből rá gondoltunk. Amit ő még nem is említett, hogy nagyon sokat tett a kollégium fejlesztéséért is. Tanácsadói tevékenységet lát el más kollégiumokban, mentorként és szakértőként is dolgozik. - Önök már régebb óta tudják, hogy megkapja a díjat az igazgató, sikerült titokban tartani a hivatalos értesítésig?

33 - Nem. Amikor megkaptuk a hírt, hogy a sok javasolt egyén közül ő is bekerült a három kitüntetett közé, annyira megörültünk mindannyian, hogy hamar kiderült, mi is a boldogságunk titka. A díjat április 12-én adják át Budapesten, azt követően koccintunk is rá! cikk és fotó: Fábián Mária Átadták a Kardos László emlékérmet Kollégiumunk igazgatója, Csetényi Sándor a legrangosabb szakmai elismerésben részesült. Kardos László ( ), a népi kollégiumi mozgalom megalkotója, a kollégiumi pedagógia nagy hatású képviselője volt. A róla elnevezett, 1999-ben létrehozott szakmai díjat a Kardos-kuratórium, évente három személynek adományozza. Idén tizenegy felterjesztés érkezett az ország minden területéről. Kollégiumunk igazgatója mellett a mosonmagyaróvári és a szolnoki kollégium igazgatója voltak a díjazottak. Az igazgató úrnak gratulálunk és munkájához további sok sikert és jó egészséget kívánunk!» Kapcsolódó galéria Legműveltebb csoport Befejeződött az idei Legműveltebb csoport vetélkedősorozat, Bäckerné Tassy Ildikó tanárnő szervezésében. A 12 csoport képviselői 6 fordulóban mérték össze tudásukat. A témák között szerepelt Baranya megye, a barokk kultúra, matematika, filmkultúra, zene és történelem. A csoportok egyes fordulókban elért eredményei változatosak voltak. Egyenletesen jó teljesítményével ismét az 1. csoport nyerte el a vetélkedő vándorkupáját. 2. helyezett a 11- es csoport, 3. pedig a 3-as csoport lett. Gratulálunk a díjazottaknak! "Pécs és környéke" helytörténeti vetélkedő Véget ért a megyei kollégiumok számára kiírt "Pécs és környéke" helytörténeti vetélkedő. Bäckerné Tassy Ildikó tanárnő szervezésében idén is megrendeztük a Pécs és környéke megyei kollégiumi helytörténeti vetélkedőt. A 3 fős csapatok 7 kollégiumból neveztek be a vetélkedőre. A tanév során 3 írásbeli fordulót / Pécs és környéke a római korban ; Pécs és környéke a középkorban ; Pécs és környéke a török korban / szerveztünk. Ezeket zárta le az április10-én megtartott szóbeli döntő, amelyre a Nevelési Központ Könyvtárában került sor. A csapatok egy munkásságában Pécshez kötődő, szabadon választott személyt mutattak be előre elkészített prezentációjukban, valamint Pécs ókortól 1780-ig tartó történelmével kapcsolatos feladatokat oldottak meg.

34 A vetélkedőt a Ciszterci Nevelési Központ Szent Margit Kollégiumának csapata nyerte. Második helyezést ért el a szentlőrinci Ujhelyi Imre Kollégium csapata, míg a harmadik helyet a Hajnóczy Kollégium Türr I. utcai tagintézménye szerezte meg. A győzteseknek és minden résztvevőnek gratulálunk! Egészségügyi vetélkedő Idén is megrendeztük a Nevelési Központ diákjai számára az egészségügyi vetélkedőt. A megmérettetésen az 1-es Iskola és a Gimnázium 1-1 csapattal, míg a Kollégium 3 csapattal képviseltette magát. A hat fős csapatokat 8. és 9. évfolyamos tanulók alkották. A vetélkedőre felkészítő interaktív foglalkozásokat orvostanhallgatók tartották, több témakörben: egészséges táplálkozás, AIDS és fogamzásgátlás, elsősegély, dohányzás-, alkohol- és drog prevenció, illetve daganatos betegségek. Ezután került sor a vetélkedőre április 17-én. Kollégiumunkban 6 állomáson várták a versenyzőket az orvostanhallgatók. A versenyt a Kollégium 1. sz. csapata (Fenyvesi Mirjana, Kovácsevics Viktória, Mohácsi Stella, Orsós Luca, Szentgyörgyi Karina, Bódis Patrik) nyerte; 2. helyezett a Kollégium 3. sz. csapata (6-os, 7-es és 12-es csoport diákjai) lett; 3. helyezést ért el a Gimnázium csapata. A vetélkedőt Bäckerné Tassy Ildikó tanárnő szervezte. Köszönjük a medikusok segítségét, a versenyzőknek és a győzteseknek gratulálunk. Diáknap Malomvölgyben Jó időben lazulhattunk egyet az év végi hajrá előtt a malomvölgyi tó partján. A kora nyárias időjárásnak köszönhetően mindenki jókedvvel indult neki a majd 10 km-es útnak a kollégiumtól a malomvölgyi tó partjánál lévő tűzrakó helyekhez. Akinek nem lett volna elég fárasztó a gyaloglás, azok a tavat is körbefuthatták. A diákok közül Fenyvesi Barnabás és Takács Kitti, míg a tanároknál Vukman Tibor és Hentes-Vigh Renáta szakították át a jelképes célszalagot. A kötélhúzás óriási erőbedobás és szurkolás közepette zajlott. Míg zajlottak a sportversenyek, a csoportok tagjainak az ebéddel is foglalkozniuk kellett. Az elkészült ételeket pontozó zsűrinek nehéz dolga volt, de azért ismét egy vérbeli szakácsokkal megáldott csoport, a 11-es nyerte a főzőversenyt. Azért az amatőröknek sem kellett szégyenkeniük. A fárasztó nap után a délutáni tanulásra már csak a legelszántabbaknak maradt energiája. A színház nem földi színtér! Lájkoljuk a tutit! Ez pedig most nem volt más, mint az ANK Kollégiuma által szervezett Kollégiumi Diákszínjátszók Találkozója. A facebook rajongó fiatalokat, a mindig chatelőket, a mindig lájkolókat, a valóságban már alig ismerkedőket mutatta be az ANK kollégiumának színjátszó társulata. A fiatalok igazán értették és érezték a darabot, hiszen annak mondanivalójával ők tényleg együtt élnek nap, mint nap. A bátor vagyok, ha van

35 face oldalam álnéven, a mindent merek, ha elbújhatok ebbe a világba érzését őszintén tudták átadni a nézőknek. Teljesen más produkciót mutatott be a Hajnóczy Kollégium társulata, de mivel ők is örök problémát dolgoztak fel, a szerelmet, természetesen szintén nagy hatást értek el. Molnár Ferenc Keserű mesék a szívről című összeállításában két nagyszerű Molnár darab egybefűzésének lehettünk szemtanúi. A Liliom és Az üvegcipő keserédes szerelmesei, tiszta és egyszerű, időnként keserédesen megmosolyogtató világa magával ragadta a nézőket. A diákok mindkét produkcióban hallatlan felkészültségről, érdeklődésről, értelmes és kifejező előadásmódról adtak tanúbizonyságot. A három tagú zsűri, Bogárdi Alíz Bóbita Bábszínház, Papp Zoltán 1-es Gyakorló és Bereczki Lajos Hosszúhetényi Általános Iskola, úgy értékelte a teljesítményeket, hogy amikor középiskolás diákok, akik egymást csak egy kollégiumon keresztül ismerik, arra szánják kis idejüket, hogy színdarabokkal foglalkozzanak, óriási teljesítmény, nagy - nagy öröm. A darabok üzenete átjött, voltak nagyon jó, kiemelkedő "színészi" játékok, jó ötletek a rendezésekben, amelyek arra utalnak, hogy van miért folytatni ezt a munkát a jövőben is! Gratulálunk a társulatoknak, további jó munkát kívánunk!» Kapcsolódó galéria Elballagtak végzős diákjaink Április 25-én 53 diákunktól búcsúztunk el ünnepélyes keretek között. Végzős diákjaink számára minden évben a kollégiumi ballagás jelenti a tanév zárását. Idén, április 25-én búcsúztunk el 53 diákunktól. Az igazgató úr beszédét követően a végzősöktől Zsifkó Nóra köszönt el, majd a végzős diákok nevében Romsics Andrea búcsúzott. A legjobb tanulónak járó Apáczai díjat Balotay Boglárka (ANK) érdemelte ki, míg a legjobb közösségi munkáért járó Diákönkormányzati díjat Romsics Andrea (KERO) DT elnök kapta a diákok szavazata alapján. Tanulmányi munkájukért, közösségi vagy sport tevékenységükért többen részesültek könyvjutalomban. Hagyományosan a ballagáson kerül sor az Év sportolója díj átadására. Ezt a díjat a lányoknál Kutnyák Nikolett, míg a fiúknál S. Nagy Dániel kapta. A Legsportosabb csoport elismerésben a fiúknál a 12-es, a lányoknál pedig a 6-os csoport részesült. A Leműveltebb csoport címet idén is sikeresen védte meg az 1-es csoport. A Literatúra megyei irodalmi verseny győztesei is itt kapták meg jutalmukat, mivel a díjátadáson való részvételt a márciusi hóvihar megakadályozta. A verseny győztese Boczor

36 Fanni (KERO), második helyezettje pedig Szabó Viktória (SZESZI) lett. A ballagási műsort Németh Gyuláné rendezte. A díszvacsorán idén először a kereskedelmis diákjaink szolgáltak fel. Köszönjük a Hungast Kft. támogatását. SPORT Megyei fekvenyomó verseny Eredmény/testsúly kategória: Első ízben került megrendezésre a Megyei fekvenyomó verseny, melynek szervezői és lebonyolítói Szilágyi Zoltán tanár úr és Hentes- Vigh Renáta tanárnő voltak. A verseny díjazottjai: 1. helyezés: MÁRTON GERGELY ANK 2. helyezés: KOLLÁR BENCE ANK 3. helyezés: MISINECZ KRISTÓF ANK Abszolút kategória: 1. helyezés: KOLLÁR BENCE ANK 2. helyezés: APACELLER MILÁN ANK 3. helyezés: KUN MÁTÉ REFI A MEGYE LEGERŐSEBB KOLLÉGISTÁJA Minden versenyzőnek gratulálunk!» Kapcsolódó galéria KOLLÁR BENCE Megszülettek az Apáczai- és a Hajnóczy Kupa eredményei Az Apáczai Kupa városi labdarúgó-bajnokság zárófordulóját április 18-án rendeztük meg a Nevelési központ sportpályáján. Az egész éves küzdelem 6 kollégium részvételével zajlott. Az utolsó fordulóban nagy izgalmak közepette dőlt el, hogy ki lesz a bajnok. Végül a csapatunk azonos pontszámmal, de minimális gólkülönbséggel kénytelen volt megelégedni az ezüstéremmel. Eredmények: 1. Pollack 2. ANK 3. Nagy Lajos 4. Horvát 5. Hajnóczy Türr 6. Gandhi

37 Az ANK csapat tagjai: Marcsek Tamás, Krémer Erik, Rudolf Ádám, Romolhatatlan Norbert, S. Nagy Dániel, Bakó Bálint, Zsiga Ádám, Harmath Dávid, Karacs Gábor, Szilágyi Szabolcs, Csanádi Ákos, Tóth Endre Gratulálunk a szép eredményhez! A bajnokságot szervezte, valamint a csapatot felkészítette: Szilágyi Zoltán tanár úr. A hagyományos Hajnóczy Kupán is részt vettünk. Április 17-én bonyolították le a Radnóti Szakközépiskola sportpályáján a női kézilabda bajnokságot. Másnap a női és férfi kosárlabda vetélkedésre került sor. Női kézilabda csapatunk tisztes helytállással,- a profi játékosokkal teli mezőnyben- az 5. helyezést érte el. Az ANK csapat tagjai: Vöő Brigitta, Balotay Boglárka, Németh Viktória, Gáll Kitti, Takács Ildi, Molnár Melinda, Kubatov Bea, Kutnyák Nikolett A diákokat felkészítette Szilágyi Zoltán tanár úr és Hentes-Vigh Renáta tanárnő. Művészeti Iskola A Nevelési Központ Művészeti Iskola növendékei az elmúlt hetekben már járták az országot. Elindult a verseny-szezon, ami növendékeink számára már azt jelenti, hogy tudásukat megmutathatják megyei, regionális, országos és nemzetközi versenyeken, fesztiválokon. Márciusban a tánctagozatos növendékek mutatták be Tavaszváró című műsorukat. Minden osztályunk: a legkisebbektől a legnagyobbakig fellépett, bemutatta az eddig tanultakat, és bemutatták a versenyre készülő produkcióikat is. Műsorunk nagy sikert aratott, és köszönjük a Művelődési Ház munkatársainak segítségét is!

38 Azon a hétvégén utaztak táncosaink Budapestre a X. Országos Berczik Sára Emlékversenyre. Nagy örömünkre szép eredménnyel tértek haza: A/2.a osztály III. díj felkészítő tanár: Papp Anita T/7-8.a osztály I. díj felkészítő tanár: Papp Anita A/3.b II. díj felkészítő tanár: Radics Zorka T/9.b (Urbánszky Szimonetta, Sztancs Gréta) I. díj felkészítő tanár: Radics Zorka T/9.b (Sztancs Gréta) II. díj felkészítő tanár: Radics Zorka Zeneművészeti tagozatos növendékeink is elkezdték a tavaszi versenyszezont. Zongorista növendékünk: Forgó Benjámin Nyíregyházán a XII. Országos Zongoraversenyen Különdíjban részesült. Nagy örömünkre felkészítő tanára : Iván Katalin Tanári különdíjban részesült. Bólyban a Megyei Fuvolástalálkozón Mácsai Viktória Kiemelt arany minősítést kapott. Felkészítő tanára: Takácsné Alexa Margit. Ritka Hangszerek Találkozója zajlott Kozármislenyben. A megyei versenyen a következő eredmények születtek:

39 Furulya: Nívódíj Zilahi Márton Arany minősítés Pál Boróka Bronz minősítés Huynh Ngoc Xuan Thi Arany minősítés Furulya kamara: Bereczk Olga, Huynh Ngoc Xuan Thi, Pál Boróka, Zilahi Márton Felkészítő tanáruk: Lovász Péterné Balázs Magdolna. Ütő: Ezüst minősítés Göncz Máté Ezüst minősítés Ütős kamara: Göncz Máté, Séner Martin, Szőlősy Mátyás, Török Péter Felkészítő tanáruk: Rózsafi Gergely. A versenyen zongorán közreműködött: Iván Katalin tanárnő. Áprilisban táncosaink sem pihentek. Minden tanszak készült a megmérettetésre az ország különböző területeire. Társastáncosaink Szegedre utaztak, ahol részt vettek a IV. Napfény Társastánc Fesztivál és Koreográfus Versenyen. Az eredmények a következők lettek: T/8-9.d osztály: Il Camino arany minősítés Díva ezüst minősítés Karib tenger kalózai ezüst nívódíj Cha-cha-cha ezüst nívódíj A/5.d osztály: Szamba ezüst minősítés Cha-cha-cha ezüst minősítés A/4.d osztály Cha-cha-cha ezüst minősítés A felkészítő tanár: Dr. Papp Judit volt. Lentiben rendezték az I. Lenti Táncfesztivált. A felnőtt majorette együttes és a T/9.c osztály utazott erre a versenyre. (Az elért eredményre azért is nagyon büszkék vagyunk, mert négy növendékünk hiányzott erről a versenyről: ketten a társastáncosokkal versenyeztek, ketten pedig éjszaka az ügyeletre kerültek vírusfertőzéssel A többiek viszont így is bevállalták a versenyt!)

40 Eredményeik: Felnőtt majorette együttes: Kék-fehér I. helyezés A Tengeren II. helyezés T/9.c osztály: Mi és a furulyás III. helyezés A felkészítő tanár: Tandiné Mosgai Andrea volt. A moderntánc tanszakos növendékeink Budapestre utaztak a Modern-, kortárstánc fesztiválra. A következő eredmények születtek: Tudnod Kell, Miért Előadta: Sztancs Gréta Koreográfus: Radics Zorka I. Hely Kohézió Saját Koreográfiájukat előadták: Gáspár Lilla és Urbánszky Szimonetta I. Hely Lépcsőn Előadta: T/9.b osztály Betanította: Urbánszky Szimonetta II. Hely A felkészítő tanár: Radics Zorka volt. Megyei Bicínia Éneklési Verseny zajlott a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskolában. Növendékeink közül sokan szerepeltek ezen a rendezvényen, nagyon szép sikerrel. Forgó Boglárka-Kenyeres Kata: arany minősítés Forgó Boglárka-Pellei Kíra: ezüst minősítés Kenyeres Réka-Pál Boróka: bronz minősítés Tatay Kata-Tatay Tamara: ezüst minősítés Forgó Benjámin-Oláh Zsigmond arany minősítés Felkészítő tanáruk: Lovász Péterné Balázs Magdolna volt.

41 2013. április között rendeztük iskolánkban a Művészeti Hetet. Szinte minden napra jutott valamilyen rendezvény, koncert, bemutató. Hétfőn a magánének tanszak két kiváló énekese: Madarász Eszter és Ódor Botond közreműködésével nagysikerű Jótékonysági ária- és dalestet tartottunk a Pécsi Művészetek Házában. A koncerten Beethoven, Brahms, Csajkovszkij, Debussy dalokat, Bach, Händel, Mozart, Weber, Mascagni áriákat hallhattunk tehetséges növendékeink előadásában. Felkészítő tanáruk Szuprics Edit, zongorán közreműködött: Iván Katalin tanárnő. Csütörtökön délelőtt a zeneművészeti tagozat tanárai és növendékei nagysikerű Hangszerbemutató koncertet tartottak az ANK Művelődési Ház színháztermében általános iskolák alsó tagozatos tanulói részére. A nagy sikerű koncerten a sok apróság interaktív módon ismerkedhetett a hangszerekkel. Pénteken Régi és búcsúzó növendékeink gálakoncertje című programunkat láthatták az érdeklődők. Olyan rég nem látott tanítványaink jöttek előadóként erre a koncertre, akik valamikor nálunk kezdték az ismerkedést a művészetekkel: zenével, tánccal, képzőművészettel. Búcsúzó növendékeink között olyan gyerekek és ifjak léptek színpadra, akik ősszel már valamelyik szakképző intézmény tanulói lesznek akár Művészeti Szakközépiskolában, akár az egyetem művészeti karán, sőt olyan is van köztük, aki külföldi művészeti egyetemre készül A nagy sikerű koncert után baráti beszélgetésre került sor vendégeinkkel. Könyvtár ÁLTALÁNOS A hírlevelet összeállította: Gellérné Gőbölös Ildikó Beiratkozási díjak: 2013-ban változatlan beiratkozási díjjakkal várjuk új és régi olvasóinkat! Nyitva tartás: A könyvtár egész évben, minden munkanap és szombaton, szünet nélkül várja az olvasókat! Elérhetőségünk:

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

A megyei angol szavalóversenyen Fehér Anna (8/7) első helyezést ért el. ( felkészítő tanár : Medvéné Kendi Tímea )

A megyei angol szavalóversenyen Fehér Anna (8/7) első helyezést ért el. ( felkészítő tanár : Medvéné Kendi Tímea ) Idegen nyelvek oktatásának szerepe és eredményessége Az elmúlt évtizedben a nyelvtudás társadalmi értéke radikálisan megváltozott. A használható nyelvtudás számos területen a munkahely megszerzésének és

Részletesebben

* BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM TANÍTÓI MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓJA

* BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM TANÍTÓI MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓJA * BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM TANÍTÓI MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓJA 2016 2017 *A tanév szellemi, pedagógiai céljaihoz kapcsolódó főbb események *Száva utcai alsó tagozat * *A karácsonyi vásár a Nemzetek vására

Részletesebben

Augusztus. Szeptember

Augusztus. Szeptember A 2019/2020-as tanév helyi rendje 08. 26-27-28. Javító- és osztályozóvizsgák. Augusztus 08. 26. Tanulók átvétele másik általános iskolákból, pótbeíratás. 08. 29. Tankönyvosztás. 08. 29. Első osztályos

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) Szerteágazó és színes tevékenység a tanév során: - Diákok számára élményt jelentő, igényes tantárgyi programok - Versenyfelkészítések, örvendetes

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte

Részletesebben

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

A 2017/2018-as tanév helyi rendje

A 2017/2018-as tanév helyi rendje A 2017/2018-as tanév helyi rendje Tanítási Javítóvizsga Tankönyvcsomagok kiosztása 2017. augusztus 28. hétfő Tankönyvcsomagok kiosztása 2017. augusztus 29. kedd 2017. augusztus 30. szerda 2017. augusztus

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

A 2017/2018. tanév rendje

A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanévben a szorgalmi idő első tanítási napja 2017. szeptember 1. (péntek) és utolsó tanítási napja 2018. június 15. (péntek). A tanítási napok száma: 180 nap. A szorgalmi

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a 2014. évről A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltésen működő Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen

Részletesebben

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve időpont program felelős Augusztus 24. Alakuló értekezlet 25. 8 00 Osztályozóvizsga Dr. Kapusiné Szigethi Emese 26. Szakalkalmazotti értekezlet 27.

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus

Időpont Téma Felelős Augusztus Bálint Sándor Tagiskola Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea 23. Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 24. Javítóvizsga Szaktanárok

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák A 2012/2013-as tanév helyi rendje 2012. augusztus augusztus 22-24. augusztus 27. augusztus 28. augusztus 29. Gólyatábor 9. évfolyam Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító-

Részletesebben

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató SZEPTEMBER 1. h Az első tanítási nap 8.00 - Ünnepélyes tanévnyitó. utána: Iskolai Sportkör gyűlés Alsó tagozat: 1-4.óra: osztályfőnöki óra

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT M U N K A T E R V a 2010/2011-es tanévre Tiszakécske, 2010. augusztus

Részletesebben

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a 2013. évről A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltésen működő Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról I. 2013. március 14-17. között a Balaton mellett fekvő Zánkán, az Új Nemzedék Központban került sor

Részletesebben

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában 1. 1. Hétfő 2. 2. Kedd 3. 3. Szerda 4. 4. Csütörtök 5. 5. Péntek 6. Szombat 7. Vasárnap 6. 8. Hétfő 7. 9. Kedd 8. 10. Szerda 9. 11. Csütörtök 10. 12. Péntek 13. Szombat 14. Vasárnap 11. 15. Hétfő 12. 16.

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Határtalanul

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Határtalanul A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Határtalanul Második alkalommal pályázott iskolánk a Határtalanul nemzeti összetartozást erősítő programban való részvételre. A nyertes projektnek köszönhetően

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Vezetőségi értekezlet Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus

Részletesebben

A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE

A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2016-2017 1 Kiemelt nevelési, oktatási és egyéb feladataink: Folyamatos felkészülés a kompetenciamérésre. Az olvasás- és íráskészség, a szövegértés fejlesztése

Részletesebben

Alsós munkaközösség munkaterve

Alsós munkaközösség munkaterve Alsós munkaközösség munkaterve 2013-2014. Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2016. augusztus 22. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete Nefelejcs Fogyatékos Személyek Nappali Ellátást Nyújtó Intézmény 2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Január 2011. január

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje Dátum: Nap: Óra: Esemény: Szeptember 2. hétfő 8:00 Tanévnyitó ünnepély, első osztályosok fogadása 9. hétfő 17:00 Alsó tagozatos szülői értekezlet 10. kedd 17:00 Felső tagozatos szülői értekezlet 13. péntek

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

MagyarOK A2+ munkalapok 1

MagyarOK A2+ munkalapok 1 1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen

Részletesebben

December 6-kán Fogyatékkal élők világnapja alkalmából tartott ünnepségen a Művelődési Házban az 6-7. osztály tanulói Németh Lászlóné által

December 6-kán Fogyatékkal élők világnapja alkalmából tartott ünnepségen a Művelődési Házban az 6-7. osztály tanulói Németh Lászlóné által Kossuth Morzsák November 11.: Márton nap alkalmából ismét összegyűlt az iskola apraja-nagyja. A 4. osztály már a délelőtt folyamán is szorgoskodott a konyhában, hogy vendégül láthassák társaikat. Mert

Részletesebben

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax:

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 2018/2019 ISKOLAI KISOKOS Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu Iskolai

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot

Részletesebben

ARANYKÖNYV. Horv{th Enikő 12.C. Az év tanulója

ARANYKÖNYV. Horv{th Enikő 12.C. Az év tanulója Horv{th Enikő 12.C Az év tanulója 2008-ban az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Versenyen bejutott a megyei döntőbe. 2009-ben az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Verseny Somogy megyei döntőjén

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n. A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből

Részletesebben

tanév horvát eredményei - 1. félév

tanév horvát eredményei - 1. félév 2016-2017. tanév horvát eredményei - 1. félév 1. Október 3.-Baja- Ady Endre Városi Könyvtár A minden ősszel megrendezett horvát nyelvű, játékos, könyvtári foglalkozáson vettünk részt, melyet a horvátországi

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda

Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok,

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve

PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve A SZEGEDI ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA 2014/2015. évi munkaterve Feladat Határidő Alakuló éretekezlet 2014. augusztus 21. 08.30 Javítóvizsga 2014. augusztus

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2016-2017 Készítette: Csiki Zsolt Szeptember Beindítottuk az elemek szelektív hulladékként gyűjtését osztályok szintjén. Környezetünket az őszi

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2014/2015.

A tanév helyi rendje 2014/2015. A tanév helyi rendje 2014/2015. AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői 25. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 27. 8 00 i tréning 27. 8 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28. 8 00 Tanév előkészítő

Részletesebben

2017/2018. A Gulner Iskola helyi tanévi rendje

2017/2018. A Gulner Iskola helyi tanévi rendje 2017/2018. A Gulner Iskola helyi tanévi rendje Nap AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői értekezlet 23. 8 00 Munkaközösségi Alakuló értekezlet megbeszélések 24. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői értekezlet 26. 8 00 Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések 27. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28-29. Tanév

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2016-17. AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői 22. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 25. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 29-31. 8 00 Tanév előkészítése Iskolavezetés

Részletesebben

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2011/2012. TANÉV MUNKATERVE

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2011/2012. TANÉV MUNKATERVE S Z E P T E M B E R 1 Cs Tanévnyitó ünnepély 2 P Diákvezetők megválasztása - Pattantyús 3 Szo 4 V 5 H Szülői értekezlet az első évfolyamosok részére 6 K 7 Sze 8 Cs 9 P 10 Sz 11 V 12 H Szülői értekezlet

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet ideje: 2017. augusztus 21. /hétfő/ 9 óra A tanévnyitó

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról

Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Az osztályfőnöki munkaközösség beszámolója a 2014/2015-öss tanév I. félévi munkájáról Első féléves munkánkat a Pedagógiai Programunkkal összhangban, a munkatervben meghatározott feladatok alapján végeztük.

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA

RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA KÉSZÍTETTE: KOVÁCS JUDIT 2017/2018 FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA SZEPTEMBER Tanévnyitó ünnepély augusztus 31. Némethné Horváth Andrea Némethné

Részletesebben