Térségi és települési vizsgálatok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Térségi és települési vizsgálatok"

Átírás

1 BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM, TÁJÉPÍTÉSZETI KAR, TELEPÜLÉSÉPÍTÉSZETI TANSZÉK Térségi és települési vizsgálatok Keszthely és térsége vizsgálata Takács Anna J6AP3G őszi félév

2 Bevezető A Keszthelyi kistérség a Nyugat-Dunántúli Név régióban, Zala megye keleti peremén fekszik szeptember 25-én jött létre a Keszthely Hévízi kistérség kettéválasztásával. 16 települést foglal magába, Központja Keszthely. A kistérség morfológia sajátossága, hogy gyakorlatilag minden oldalról körbeöleli a belőle kivált Hévízi kistérség településeit. Területe: 349,33 km 2 A Keszthelyi kistérséget a Balaton, a Keszthelyihegység, a Kis-Balaton és a Zala völgye mentén fekvő települések alkotják, melyek közül négy közvetlenül a Balaton partján fekszik: Keszthely, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök. A Keszthelyi hegység környezetében található Vállus, tőle északra Várvölgy fekszik, ettől észak-nyugatra pedig Zalaszántó és Vindornyalak található. Ezen községektől délre Vindornyafok és Karmacs fekszik. A Zala folyó közelében északról dél felé haladva találjuk Bókaháza, Gétye, Szentgyörgyvár, Zalaapáti, Esztergályhorváti településeket, a Kis-Balaton mellett pedig Zalavárt. 1. Naturszféra Jogáll Terület Népesség (100ha) (fő) Balatongyörök Község Bókaháza Község Esztergályhorváti Község Gétye Község Gyenesdiás Község Karmacs Község Keszthely Város Szentgyörgyvár Község Vállus Község Várvölgy Község Vindornyafok Község Vindornyalak Község 4 99 Vonyarcvashegy Község Zalaapáti Község Zalaszántó Község Zalavár Község Összesen A Keszthelyi kistérség meglévő környezeti problémái ellenére is Zala megye egyik legkedvezőbb természeti-ökológiai adottságú térsége. Természeti kincsekben rendkívül gazdag, nagy arányban maradtak fenn természetes, ill. természet közeli területek, hagyományosan művelt tájak. Ezeket nagy odafigyeléssel igyekeznek is megőrizni, mivel turisztikai jelentőségük is igen nagy. Ezek nagyrészt a Balaton-felvidéki Nemzeti park területén találhatók. Nagy hangsúly helyeződik a környezeti fenntarthatóságra és a természetvédelemre is. A biológiai sokféleséget döntően meghatározza a földrajzi fekvés, a szeszélyesen változó domborzat, a talajtani változatosság, az egész tájszerkezet nagymérvű tagoltsága, mozaikossága: a sík, lapályos részektől a hegységig minden megtalálható Vízrajz Az egész térséget, még mindig gazdagnak mondható vízrendszer és a hozzá kapcsolódó vizes élőhelyek sorozata hálózza be. Mindezekhez járul még a kiegyenlített, szélsőségektől mentes klíma, mely szintén kedvez a fajgazdagságnak. Vízrajzi szempontból meghatározó a térségben a Balaton, a Kis-Balaton és a Zala folyó. A kistérség a Zala vízgyűjtő területén fekszik. A területen található kisebb patakok vizét a Zala gyűjti össze. A folyó szabályozásának köszönhetően árvíz nem fenyegeti a térséget. A Keszthelyi-hegység és a Balaton-part közötti peremhelyzetű kistájnak önálló vízfolyása nincs, de a nyugati tájhatáron érinti a Csókakő-patak (15 km, 25 km²) torkolati szakasza. Vízháztartása kiegyenlített: Lf = 4 l/s.km² (fajlagos lefolyás); Lt = 19% (lefolyási tényező); Vf = 1 mm (vízhiány). A Balatonra lejtő

3 terület általában jó vízelvezetésű. A Csókakő-patak melletti ártér is csak 1 km²-es, fele szántó, fele rét és legelő. A talajvíz mélysége 4 m alatt van, csak Keszthelytől nyugatra emelkedik 2 m-ig. Mennyisége nem számottevő, kémiai jellege kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos. Általában kemény, sőt Keszthely környékén igen kemény, a szulfáttartalom is ott dúsul fel 600 mg/liter-ig. A rétegvizek mennyisége is csekély (1 l/s.km² alatt). Az artézi kutak mélysége eléri a 200 m-t is, vízhozamuk ingadozó. A hegység lejtőin néhány forrás is fakad, amelyek közül a vonyarcvashegyi Erzsébet-forrás a legjelentősebb, l/p között ingadozó hozammal. A kistáj minden településének közüzemi vízellátása van és kivétel nélkül csatornázottak is. A Kis-Balaton teljes területe országos védettség alatt áll, illetve az 1971-es Ramsari egyezmény is vonatkozik rá. A vízminőségi feladatokat a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (a Balaton tóra vonatkozóan a Közép-dunántúli VIZIG) látja el. Változási folyamatok az elmúlt időszak felméréséhez képest a hidrológiai viszonyokban is kimutathatók. Csapadékhiányos időjárásunk következményeként a térségben eredő források, patakok vízhozama jelentősen csökkent. Az erdők talajának vízhiánya megmutatkozik elsősorban a fenyő félék pusztulásában, de az értékes lombos fák csökkenése is kimutatható. A Balaton vízszintjének csökkenése, mely a globális felmelegedés kísérőjelenségeként magyarázható, az előző programozási időszakhoz képest negatív hatással volt a térségre. Visszavetette a turizmust, a vendégforgalmat elsősorban a külföldről érkezők száma csökkent. A Balaton Fejlesztési Tanács tanulmányt készíttetett a mesterséges vízpótlás lehetőségeiről, a javasolt megoldások közül ezidáig egyik sem valósult meg. Kedvező tendencia azonban, hogy Balatonba ömlő folyó vízminősége sokat javult az elmúlt évek során, bár a Keszthelyi öböl vizének tisztasága mindig kissé kedvezőtlenebb értéket mutat. A Balaton vízminőségének javítása érdekében a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság megvalósította a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer koncepciótervét, melynek alapja a korábban mocsárként létező Zala-völgy ismételt elárasztása. Az ennek következtében kialakuló mocsaras-nádas terület szűrőként funkcionálva, a Zala vizével érkező tápanyagokat feldolgozza, s így csökkenti a Balaton eutrofizációs terhelését, megállítja a vízminőség romlását. Ezzel együtt az eredeti mocsárvilág részbeni visszaállítása elsősorban a madárvilág számára kialakított élőhelyek miatt jelentős természetvédelmi értéket képvisel. 1.2 Levegő állapota Keszthely város levegőminőségét fekvése, éghajlati viszonyai és az emberi tevékenység együtt határozzák meg. A település környezeti levegőállapotát a fűtési idényen kívüli időszakban elsősorban a gépjármű közlekedés és az azzal járó porterhelés, szennyezőanyag kibocsátás befolyásolja fokozottan. Előnyös a Keszthelyi-hegység kiterjedt erdőségeinek közelsége, illetve a portalanított utak, zöldfelületek nagy aránya. A légszennyezőanyag-kibocsátás, közlekedésen kívül, a lakossági főtésből, valamint az avar és kerti hulladékok égetéséből adódik. A forgalomból származó légszennyező anyagok maximális terhelése a nyári idegenforgalmi időszakban (júliusaugusztus) jelentkezik. A településen áthaladó 71. számú főút jelentős gépjármű forgalmat bonyolít le egész évben, így a közlekedési eredetű légszennyezés főként az itteni kibocsátásokból adódik. A gázfűtésre való átállást követően a lakossági fűtésből származó légszennyezés mértéke erősen lecsökkent és töredéke a közlekedési emissziónak. Bár mára

4 már a nagyfokú energia áremelkedés következtében egyre többen ismét visszatértek a szennyezőbb vegyes tüzelésre. Levegőtisztaság-védelmi szempontból a települést a légszennyezettségi agglomerációk és zónák kijelöléséről szóló 4/2002. (X.7.) KvVM rendelet a 10. zónába sorolja (igen jó minőségű kategória). Keszthely város közigazgatási területén imissziós mérőpont csupán egy található. A településen nem tapasztalható az ipari tevékenységből származó jelentősebb légszennyezőanyag-kibocsátás. Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 46 pontforrást tart nyílván a városban, legnagyobb kibocsátó a Horváth- Ép Kft. aszfaltkeverő üzeme. A helyhez kötött (pontszerű) emissziók nagyrészt a lakossági főtésből származnak. Keszthely Város levegőjét időszakosan (a téli hónapokban) a családi házak főtésből eredő gázok terhelik. Szezonális gond még a hulladék szabálytalan égetése is. A különböző légszennyező forrásokat összegezve a kén-dioxid, a korom és a szilárd (nem toxikus) por kibocsátás elsősorban a lakosság főtéséből, illetve a közlekedésből származik. A nitrogén-oxidok kibocsátásának döntő többségét a közlekedés okozza, a földgáz tüzelés részarányának növekedésével pedig szintén a NOx emisszió fog nőni Ökológiai hálózat Az ökológiai hálózat alapja egyrészt a gazdag, diverz vízrendszer és a hozzá kapcsolódó vizes élőhelyek (pl. lápterületek, kékperjés láprétek, mocsárrétek, magassásosok, forráslápok, természetes égeresek) lineáris rendszere, másrészt az összefüggő, kiterjedt erdőrendszer. A térség ökológiai folyosói: Zala-völgy (Alsó Zala-völgy) Vindornyától a Kis-Balatonig húzódó lápterület A balatoni nádasszegély Térség élőhely-komplexei: Balaton Kis-Balaton (Csak kismértékben érinti a térséget, de szerepe meghatározó) Keszthelyi hegység Zala-völgy Ökológiai-természetvédelmi értékét különösen az jelenti, hogy egymástól igen különböző jellegű florisztikai tájakat kapcsol össze egymással, és így az Őrségtől a Balatonig, Észak és Kelet-Zalán áthúzódó legjelentősebb ökológiai folyosó a Nyugat-Dunántúl ökológiai hálózatában. A folyó mentén rétek, ártéri erdők, mocsarak és lápok szalagja képez folyosót, és biztosítja, hogy a folyóvölgy folyosóként működjön. Vindornyától a Kis-Balatonig húzódó lápterület A térség fontos ökológiai folyosója, mely két kiemelkedő lápvidéket a Vindornyai lápot és a Kis-Balatont, mint magterületeket kapcsol össze. Részei a Zsidi-Vindornyai medence lápterülete, a Hévízi lápteknő, a Kis-Balaton és az Alsó-Zala-völgy tőzegmedencéje, melyeket a fő vízfolyás, az erősen csatornázott Gyöngyös-patak és a ráfűződő lápterületek, kötnek össze. A síklápot mocsarak, nádasok, bozótok, ligetek, csatornákat kísérő fasorok, művelt és parlagon hagyott területek gazdagítják, domblábi peremein településrészek, kertek, szántók, erdőtagok, középnedves kaszálórétek, száraz gyepek, sziklakibúvások, vízfeltörések jellemzik. Biogeográfiai szempontból egyedülálló értéket képvisel, mivel jellemző, hogy e pannóniai területen érvényesül az Alpokalja közelségének, az atlantikus és mediterrán, de még a

5 hidegmérsékelt égövi befolyások hatása is, s mindezt a hőforrás és a lápteknő sajátos mezoklímája még tovább gazdagítja. A Hévízi tőzegláp ökológiai-természetvédelmi jelentőségén túl, a Hévízi tó mechanikai, kémiai, biológiai filtere. A balatoni nádszegély A Balaton a tölgyerdő zónában helyezkedik el. Az egykori erdők maradványai azonban jóformán csak az É-i part meredekebb és kövesebb felszínein találhatók mészkedvelő- és karszttölgyesek, karsztbokor erdők formájában. Másutt túlnyomó a művelt vagy beépített földek uralma. A déli part még megmaradt nedves völgyei, berkei a Sió-berektől a Kis- Balatonig a lápi-mocsári növényzet élőhelyei. Ezeken a helyeken a hínár-sás-gyékény-kákaszittyó és a nádas különböző társulásainak gazdag váltakozása figyelhető meg. A partokon itt-ott a nyár-, fűz-, és égerligetek már mesterséges telepítésűek. A tó Ny-i fele körül a jegenyenyár elterjedtsége a tájképet jellemző elem. Kis-Balaton Tájvédelmi Körzet, Ramsari terület, nagysága: ha, melyből 1403 ha fokozottan védett. Régen a Kis-Balaton a Balaton ötödik medencéje volt, majd lefűződve róla a Zala folyó hordaléka lassan feltöltötte, mára édesvízű mocsárrá vált, kiterjedt nádasokkal és kisméretű eutróf vízfelületekkel, a szárazabb részeken füzesekkel. A nyílt víztükör a folyószabályozás és az árvízvédelem hibás koncepciója következtén tovább zsugorodott, így a biológiai szűrőfunkciója lassan megszűnt, ami erősen hozzájárult a Balaton eutrofizációjához ben megkezdődött Kis-Balaton vízvédőrendszer rekonstrukciója, melynek célja, hogy visszaállítva a hajdani mocsárvilágot, a Zalával érkező tápanyagokat a vízi- és a mocsári növényzet vegye fel még a Balatonba torkollás előtt. A legrégebben védett madárrezervátum is egyben. Keszthelyi-hegység 1984-ben létrejött a Keszthelyi Tájvédelmi Körzet, mely a hegység kb. 2/3-át foglalja magába. Védettek az egész táj jellegét meghatározó földfelszíni formák (D-re lejtő terepviszonyok, É- D-i völgyek, mély szurdokok), az erdők, gyepek természetes növénytársulásai, ill. szubmediterrán, mediterrán növény és állatfajok. A természetes tájhoz szervesen kapcsolódó mezőgazdasági területek ugyancsak védettek. A Keszthelyi hegység a Dunántúliközéphegység nyugati, utolsó tagja. Területileg három kistájra oszlik: Keszthelyi-riviéra, Keszthelyi-fennsík, Tátika-Kovácsi-hegy csoport A Keszthelyi-riviéra a hegység déli lejtőit foglalja magába, melyek nagyrészt beépültek, ill. mezőgazdasági művelés alatt állnak. Területileg ez a Balaton medencéjéhez sorolandó. A déli lejtők fölött emelkedik ki a Keszthelyi-fennsík tömbje, melyet a Vár-völgy választ ketté. A lepusztuló dolomit tönk jellegzetessége a meredek sasbércek s a köztük húzódó árnyékos völgyek váltakozása, mely megkapó tájképi élményt nyújt. A Keszthelyi-hegység dolomit- és mészkőhegyein melegkedvelő növényzet él, sok szubmediterrán, s néhány igazi mediterrán fajjal. A gazdag flóra és fauna kialakulásában fontos tényező, hogy ezen a területen három éghajlati zóna találkozik: a mediterrán, az atlanti és a kontinentális. A Balaton környékén itt a legkiegyenlítettebb a csapadékeloszlás. A Keszthelyi-hegység harmadik kistája a hegységet északról lezáró Tátika-Kovácsi-hegy csoport. Ez a már említett fennsíktól alapvetően különbözik, hiszen itt az alapkőzet a vulkanikus tevékenység következtében a bazalt. A Kovácsi-hegy híres bazaltfolyosóját és tőzegmohás tavait a bányászat veszélyezteti. A bazalthegyeket sekély lösz borítja, melyen gyertyános kocsánytalan tölgyesek élnek. A bazalthegyek és a fennsík közt húzódik a Zsidi-medence, melyet nedves rétek, láprétek jellemeznek.

6 A vizsgált térség a Dunántúli dombság, mint nagytáj északnyugati részén helyezkedik el. A Kis-Balaton térségében a zalavári és a zalaapáti hátságot lösz alkotja, a völgyekben a láp- és a réti talajok az uralkodók. A kistérség a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén található, emiatt a mezőgazdasági művelésbe bevonható területek nagysága korlátozott. Kiemelt fontosságú a természetvédelmi területek megóvása! 1.4. Domborzat A Keszthelyi-hegységet délről és nyugatról néhány száz métertől két kilométerig terjedő szélességben, m tengerszint feletti magasságban övező felszín. A Balaton-felvidék lábához támaszkodó, Balatoni-Riviérához hasonló genetikájú lejtős hegylábfelszín és m átlagmagasságú szintekkel, amelyek alatt a tóparton egy m-es pleisztocén tavi abráziós szint, továbbá a parti m-es síkok sorakoznak. Zömmel a hegységet felépítő dolomit, kisebb részben mészkő, foltokban pannóniai üledék és törmelékük, málladékuk van a felszínen. Előbbi jellemző a Szépkilátót "magán hordó" kiterjedt abráziós síkra, míg a hegységből kilépő Vár-völgy hordalékkúpja homokos-löszös, dolomittörmelékes felépítésű, akárcsak az észak felé felnyúló Keszthelyi-öböl nagy része. A hegységperemi lejtős síkok alsóbb szintjein fokozatosan kivastagszik a málladéktakaró és a löszös-homokosagyagos téteg Balatongyöröktől Vonyarcvashegyen, Gyenesdiáson, Keszthelyen át Cserszegtomajig. A legalacsonyabb síkokon tőzeges, lápos képződmények is előfordulnak. A terület mintegy felére a < 5 m/km², a többi felszínre egyenlő arányban az 5-10, ill m/km² relatív relief a jellemző. Csak a hegység 400 m átlagmagasságú tömbjének a hegylábfelszínre való meredek leszakadásainak keskeny sávjain mutatkozik , ill m/km²-es relatív relief Éghajlat Nagyrészt mérsékelten meleg, mérsékelten nedves éghajlatú térség, viszont északon azért már mérsékelten hűvös. Kevéssel óra fölötti éves napfénytartam a valószínű, nyáron 800 óra körüli, télen 205 óra körüli értékekkel. Az évi középhőmérséklet C (északon alacsonyabb), a tenyészidőszaké 16-16,5, C de északon csak 15,5 C körüli. Északon mintegy 185 napon keresztül, délen mintegy 192 napon át a napi középhőmérséklet meghaladja a 10 C -ot. A fagymentes időszak hossza 200 nap felett van április 11. és október 30. között -, északon néhány nappal rövidebb. Az évi abszolút hőmérsékleti maximumok átlaga 33 C, a minimumoké -14 C. Az évi csapadék mm, a vegetációs időszaké mm. Évente 32 hótakarós nap a valószínű, az átlagos maximális vastagsága 26 cm. Az ariditási index 1,00 és 1,07 között változik. Az uralkodó szélirány az É-i, az átlagos szélsebesség kevéssel 3 m/s alatti, különösen a hegyek szélárnyékában. A térség éghajlata a felsoroltak alapján megállapítható a meleg- és napfényigényes kultúráknak (szőlő, gyümölcs) is kedvez. Az erdészetileg hasznosított területeken közép- és időskorú, keménylombos és fenyőerdők élnek. Az átlagos évi folyónövedék mintegy 3,0-4,0 m³/ha. A kertészeti kultúrák közül a szőlő jelentősebb Talajok Az uralkodó talajtípus a 60%-os területi részaránnyal előforduló, túlnyomó részben harmadidőszaki és idősebb üledékeken képződött, kisebb részben löszös üledékeken kialakult vályog mechanikai összetételű barnaföld. Termékenységi besorolása az V. talajminőségi kategória. Erdősültsége jelentéktelen, mintegy 35%-át települések foglalják el,

7 a szőlő mintegy 20%. A Keszthelyi-hegység kistérségbe nyúló részét mészkövön kialakult redzina borítja, az összterület 21%-án. Ez jórészt erdő (85%), kisebb része szőlő. Kitermelt nyersanyagok: dolomit, homok, homokkő, a kitermelés módja külszíni fejtés 1.6. Keszthely település természeti adottságai A településre általánosan érvényesek a kistérségre vonatkozó adottságok, így csak az ezeket kiegészítő/részletező jellemzőket említem meg. Keszthely a Dunántúl középső részén, Zala megye keleti részén, Budapesttől 190 km-re nyugatra, az ország nyugati határától, Soprontól 135 km-re délre, a Balaton észak-nyugati partja mentén, a Hévízi gyógyforrástól néhány kilométerre fekszik. A település a Keszthelyihegység déli lejtőin alakult ki, amely ma már a Balaton-felvidéki Nemzeti Park részét képezi. A várost jellemző általános adatok: területe: 7598 ha m2, ebből belterülete 1021 ha 7475 m2. Keszthely város egész területe a Dunántúli-dombságon belül a Balaton-medence tájegységhez, annak Keszthelyi-Riviéra elnevezésű kistájához tartozik. Közigazgatási határain belül működő forrás már nem található. Jelentős felszíni vizei a Gyöngyös-patak, az Óbereki-csatorna, a Csókakői-patak, Büdös-árok, Szent Imre és Szent László árok, valamint a Zala alsó folyása és torkolata. Keszthelynek önálló vízfolyása nincs. A Balatonra lejtő terület általában jó vízelvezetésű. A talajvíz mélysége 4 m alatt van, mennyisége nem számottevő. A város területén található felszíni- és felszín alatti vizek állapota elfogadható. A kistáj nagy része éghajlati vonatkozásban a mérsékelten meleg és mérsékelten nedves övezetbe tartozik. Az évi középhőmérséklet 10 C körül mozog. A csapadék évi mennyisége mm közötti. A kistáj területén túlnyomórészt harmadidőszaki és idősebb üledékeken képződött vályog összetételű barnaföldek az elterjedtek, melyek a terület 60%-át borítják. Keszthely területén felszín közeli földtani felépítésében pleisztocén homok és kavics a domináns, s csak kisebb foltokban található a felszínen felső-pannóniai homok. A település területének fekvése kiváló, a talaj jó és a termelésbiztonsága nagy. A magasabb térszintjeit erdőtalajok borítják, ez üledéken képződött agyagbemosódásos barna erdőtalaj (szőlő- és gyümölcs művelésű). Erózió következtében lepusztult 50 % részarányú barnaföld, 30 %-on pedig csernozjom barna erdőtalaj található (szántó területek). Az alluviumos agyagos vályog réti talaj és lápos tőzeg területek előfordulása is jellemző. Az uralkodó szélirány az észak, észak-nyugati. A Balaton éghajlat-befolyásoló szerepe jelentősen érződik a területen. Szezonálisan szelesnek tekinthető a vidék. A szélsebesség óraértéke évi átlagban 2,8-3,0 m/s értékre becsülhető, ami a Keszthely-medencét közepes szélsebességű tájak közé sorolja.

8 A város területhasználata a táj domborzatának megfelelően alakult. A mezőgazdasági művelés alatt álló talajok minősége kifogástalan. A város határában közel 3800 ha védett természeti terület található. Védett természeti területek vonatkozásában ez a terület többszöröse az országos aránynak, és valamennyi védett terület országosan is kiemelkedő jelentőségű, így például a Keszthelyi-hegység, a Keszthely-hévízi láp és a Kis-Balaton. Zöldterületeinek, parkjainak elhelyezkedése a város egyik meghatározó pozitívuma, azonban a Balaton menti zöldsáv természetközeli rendezése feltétlenül indokolt, mely tovább növelné a terület esztétikai élményét. A Keszthelyi-hegység látképe ( Balatongyörök, Szépkilátó (

9 2. Szocioszféra 2.1. A Keszthelyi kistérség népessége A Zala megyei demográfiai folyamat (akárcsak az országos) negatív tendenciájú, amely a természetes szaporodás elégtelenségéből és a vidék negatív vándorlási különbözetből adódik. Ezt részben kompenzálja a pozitív vándorlási különbözet, amelyet azonban az időskorúak betelepülése, és a fiatal, képzett lakosság elvándorlása jellemez. A kistérség kb állandó lakossal rendelkezik, népsűrűsége 99 fő/km 2 egy kicsit alacsonyabb az országos átlagnál (108 fő/km 2 ). A térség népessége összességében az idevándorlásnak köszönhetően, ha igen alacsony szinten is, de növekszik. Azonban a lakosság számának növekedése az egyes településekre vetítve nem általános jelenség, sokkal inkább 3-4 Balaton-parti település (agglomeráció) kedvező irányú lakosságszám változásának eredménye, továbbá nem a természetes szaporulat mutatóihoz köthető, hanem a pozitív migrációs folyamatoknak. Ezzel szemben Keszthelyen és a háttérfalvakban kis mértékben ugyan, de folyamatosan csökken a lakosságszám. Ez a csökkenés az elvándorlásból és az elöregedésből adódik. Emellett figyelembe kell venni azokat a Balaton szintjén igaz információkat is, miszerint mára már csökken az érdeklődés a balatoni ingatlanok, nyaralók iránt, ami további lélekszám csökkenést vetíthet előre. Igaz, ez a folyamat kevéssé érinti a termálfürdők miatt a térségünket. Már középtávon is fontos információ az üdülők sorsával kapcsolatosan az is, hogy a balatoni üdülőtulajdonosok átlagéletkora 60 év felett van. A fogyó népességű településekre jellemző, romlanak az iskolai végzettség mutatói is, hiszen a képzettebb emberek hagyják el először a településeket, a fiatalok és mobilabb rétegek is elvándorolnak a pólusvárosok felé, jobb munka, vagy szélesebb körű szolgáltatási lehetőségek miatt. Ennek eredményeként nem épülnek új lakások és leáll a közművesítés Keszthely társadalmi viszonyai Keszthely népessége Keszthely népességének alakulása Keszthely, a Balaton környékének legpatinásabb településeként és térségi központként igen kiterjedt intézményhálózattal rendelkezik. Az állandó és kistérségi lakósokon kívül jelentős a várost, mint oktatási, közigazgatási, egészségügyi szolgáltatásokat igénybevevő, idelátogató turisták száma is. Keszthely demográfiai adatai évtizedes viszonylatban és az elmúlt évek tekintetében is sajnos egyaránt negatív tendenciákat mutatnak, követve az országos folyamokat. A város a 0-18 éves korosztályban rendkívül alacsony számot jelez. Magas a év közötti korosztály létszáma. A 60 év felettiek száma a lakosság körülbelül egynegyed részét teszi ki.a számadatokból következik, hogy a felnövekvő és a éves korosztály létszáma folyamatosan csökken, ezzel szemben a 60 év feletti lakosok létszáma fokozatosan emelkedik. Megállapítható tehát, hogy a város lakossága fokozatosan öregszik, a gyermekkorú lakosság, pedig egyre szűkülő alapot képez a korfán, ami a jövedelemtermelő és jövedelemfogyasztó társadalmi csoportok létszáma közötti különbség további szélesedését vetíti előre. A születések száma az elmúlt évtizedek csökkenő tendenciája mellett 1998-tól stagnál. A Balatoni Integrációs Nonprofit Kft. által 2009-ben készített demográfiai helyzetkép és népesség előreszámítás szerint a Balaton természetes régiója egészében jelenleg 42 ezer a 65 évnél idősebbek száma, arányuk jelenleg 19 %, azonban 2040-re trendszerűen számuk 81

10 ezer főre változik, ami azt is jelenti, hogy a 65 év felettiek népességen belüli aránya meghaladja a 30 %-ot. Az öregedési folyamatnak nemcsak mértékei, de differenciáltsága is hatalmas lesz: az idősek aránya 27 és 39 százalék között szóródhat, a tanulmány szerint a leginkább elöregedő település Keszthely lesz. Ennek értelmében a megfelelő vándorlási többlet elérése, a természetes fogyás korlátozása lehet a következő időszak egyik fő demográfiai teendője. Az iskolázottság és szakképzettség a társadalmi-gazdasági fejlettségi szint egyik fontos ismérve. Napjainkban a gyorsan változó gazdasági környezet egyre szélesebb és naprakészebb ismereteket kíván a munkavállalóktól. Ebben a tekintetben, kiterjedt nevelésioktatási intézményhálózata révén Keszthely máig megőrizte iskolavárosi rangját. A város négy központi és azok három tagóvodájába jelenleg 637 gyermek jár. Az általános iskoláskorú diákok száma közel 2000, az általános iskolák száma 7. A város és környéke beilleszkedési, magatartási és tanulási problémás gyermekeinek diagnosztikai és terápiás tevékenységét a Nevelési Tanácsadó végzi. A Festetics György Zeneiskola 362 gyermek alapfokú zenei oktatását látja el jelenleg. A középfokú oktatási intézmények száma 7. Felsőfokú továbbtanulási lehetőségeket kínál 3 intézmény. A felsőfokú intézmény jelenléte megfelelő szellemi és technikai hátteret jelent a város számára. Az egyetem nemcsak a város fejlődése szempontjából meghatározó intézmény, hanem funkciója alapján az egész kistérségre hatással van. A mezőgazdasági termelők és a vállalkozók valamint a tudomány képviselőinek összekapcsolása, fokozott együttműködése mindenképpen kívánatos ebben a tekintetben Munkaügyi helyzetkép Keszthely városában a térségünkre jellemző idegenforgalom szezonális jellegű. A regisztrált állást keresők vonatkozásában is jellemző a szezonalítás. Az első és negyedik negyedévben a legmagasabb a regisztrált állást keresők száma. A munkanélküliség problémája az általános iskolai és szakmunkás végzettséggel rendelkező az 50 év feletti korosztályt sújtja leginkább és ezen belül jellemző a vendéglátóiparban végzettek aránya, akik nem tudnak elhelyezkedni. A kisgyermekes anyák és az építőiparban dolgozók e területen is fokozottan érintettek. A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Keszthelyi Kirendeltsége a több lábon állás érdekében az őszi és téli hónapokban különböző képzéseket indít a regisztrált állást keresők számának csökkentése érdekében, és a rendelkezésre álló eszközökkel segíti az álláskeresők elhelyezkedését (munkaerő-piaci képzések, közhasznú foglalkoztatás, bértámogatás, vállalkozóvá válás támogatása). A közmunka programok lehetőséget nyújtanak a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetűek foglalkoztatására.

11 2.3. Adattáblák Népesség korcsoport és nemek szerint, 2011 Terület Korcsoport Összesen Keszthelyi kistérség Keszthely város Férfi Nő Együtt Férfi Nő Együtt A népesség iskolai végzettség és nemek szerint, 2011 Kor 10 éves 15 éves 18 éves 25 éves Végzettség Nem általános iskola első évfolyamát sem végezte el legalább általános iskola 8. évfolyam legalább érettségi egyetem, főiskola stb. oklevéllel férfi nő összesen férfi nő összesen férfi nő összesen férfi nő összesen Keszthelyi kistérség a megfelelő korúak százalékában 0,3 0,4 0,4 97,9 94,9 96,3 48,7 54,4 51,8 20,2 20,4 20,3 Keszthely város a megfelelő korúak százalékában 0,2 0,3 0,3 98,5 96,4 97,3 55,4 60, ,2 23,3 23,7 A nemzetiség, az anyanyelv, a családi, baráti közösségben használt nyelv válaszok legalább egyike szerint Nemzetiség Keszthelyi kistérség Keszthely város magyar cigány (romani, beás) német egyéb hazai nemzetiségek összesen (bolgár,görög horvát,lengyel, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán) arab kínai orosz vietnami egyéb Összesen Népesség A háztartások és a családok főbb adatai, 2011 Terület háztartások száma száz háztartásra jutó személy foglalkoztatott családok száma száz családra jutó családtag száz családra jutó összes 15 évesnél fiatalabb gyermek Keszthelyi kistérség Keszthely város

12 A családok családösszetétel és a gyermekek száma szerint, 2011 Házaspár és élettársi kapcsolat Családok száma Terület gyermekkel gyer mek nélkül együt t ebből: élettársi kapcsol at gyer mekk el gyerm ek nélkül összes en Családb an élő családt ag Családb an élő gyerme k Száz családr a jutó családt ag Száz család ra jutó gyerm ek Keszthelyi kistérség Keszthely város A lakóegységek rendeltetése és lakóik, 2011 Terület lakott Lakás nem lakott Lakók Lakás Lakott Lakott és lakott egyéb Összesen együtt üdülő üdülő lakóegy lakásban üdülőben együtt ség egyéb lakóegy ségben Száz lakott lakásra és lakott üdülőre jutó lakó Keszthely i kistérség Keszthely város A lakások és lakott üdülők felszereltség szerint, 2011 Terület Hálózati Házi vízvezetékkel Meleg folyóvízzel Vízöblítéses WC-vel Köz- csatornával Házi Összesen ellátott lakás Keszthelyi kistérség Keszthely város A lakások és lakott üdülők komfortosság szerint, 2011 Terület Összkomfortos Komfortos Félkomfortos Komfort nélküli Szükségés egyéb lakás Összesen Keszthelyi kistérség Keszthely város

13

14 3. Opuszszféra 3.1. A Keszthelyi kistérség gazdasága A Nyugat-Balaton gazdaságának meghatározó eleme az idegenforgalom. A további fő szektorok a szolgáltatási, kisebb mértékben az ipari, illetve csökkenő mértékben ugyan, de a mezőgazdasági körhöz tartoznak. A térség ásványi anyagainak hasznosítása a kőbányászat és a tőzegkitermelés területén történik. A kőbányászat a térségi gyorsforgalmi útépítések bővülésével vált jelentősebbé, amin ugyanakkor idegenforgalmi ágazatra is kihatással van. A tőzeg kitermelés az utóbbi években megnőtt, azonban tovább már nem bővülhet, mivel a lápterületeket a vonatkozó jogszabály ex-lege védetté tette. A gazdasági életben a mezőgazdasági termelés eddig is alacsony szintje tovább csökkent az utóbbi években, általában jellemzőek a néhány hektáron, kevés géppel gazdálkodó családi vállalkozások, melyeket elsősorban a jövedelem-kiegészítés motivál. A térségben a szőlő-, és gyümölcstermesztés van hagyománya, azonban a térséget jól ismerő szakemberek véleménye szerint ma idegenforgalmi szempontból nem nyújt kellő alapot jelentős, a térség arculatát meghatározó fejlesztésekre. Nagyüzemi gyümölcstermesztésre csak elvétve jellemző, pl. Zalaszántón almatermesztés. A szőlőtermesztés elsősorban a Balaton mentén bír nagy jelentőséggel, azonban mára már ez is elaprózott, a fajtaösszetétele szintén, továbbá egyre csökken az értékesíthető mennyiséget előállító és azt kereskedelmi forgalomba hozó, illetve helyben kínáló gazdák, gazdaságok száma. Néhány pozitív példa mellett, mint a szentgyörgyvári Széchenyi-pince, vagy a Bacchus vendéglő Keszthelyen, többnyire az eddigi termelők számának csökkenése, sok helyen a szőlők kivágása fenyeget. Itt figyelembe veendő a jelenlegi szőlőterületek gondozó tulajdonosok körében az egyre növekvő átlagéletkor, illetve a fiatalok ez irányú érdeklődésének hiánya is, ami hosszabb távon akár a tájkép megváltozásához is vezető folyamatok irányába mutat. A meglévő adottságok kihasználásához is folyamatos fajtacserékre, térségi szinten jellegzetes fajták összehangolt telepítésére, továbbá az értékesítés helyeinek bővítésére lenne szükség. Ennek hiányában a borászat nem válhat önállóan jelentős idegenforgalmi tényezővé, illetve nem aknázhatóak ki kellően az abban rejlő turisztikai lehetőségek. Az állattartásnak a térségben nincs nagy hagyománya, a sertés- és baromfitartás csak családi vállalkozásként fordul elő, a méhészet azonban jellemző, valamint a lótenyésztés indult fejlődésnek, s az arra épülő lovas turizmus hódít egyre nagyobb teret. A Balaton-parton a halászat játszik még nagy szerepet. A keszthelyi hús- és tejüzem bezárásával a feldolgozóipar gyakorlatilag alig létezik. A térségre a korábbi években sem volt jellemző az ipari termelés. Az elmúlt években a még működő ipari üzemek többsége is megszűnt, felszámolták, s ez jelentős munkaerő felszabadulást jelentett. A térségnek két fő bázisa Keszthely, illetve a sármelléki reptérhez kötődő ipari területek lehetnek. Jelenleg ipari termelést főként mikro és kisvállalkozások látnak el, s ezek jelentős része valamelyest a turizmushoz kapcsolódik. Az aktív korú lakosság legnagyobb hányada a szolgáltató-szférában dolgozik, mely a közszolgáltatások ellátásán túl szintén a turizmus szolgálatába van állítva. Ebből is látszik, hogy a térség jövedelemtermelő képessége jórészt a turizmushoz kapcsolódik. A térség közlekedési infrastruktúrája viszonylag fejlett. A 71-es, 75-ös, 76-os főutak szelik át, az M7-es autópálya, valamint a sármelléki repülőtér közelsége pedig jelentős előny. A teljes

15 Balatont és rövidebb szakaszon a Kis-Balatont körülöleli a kerékpárút, ami az aktív turizmust kedvelők számára vonzó tényező. A szennyvízhálózat kiépítése még nem valósult meg a térség minden településén, de folyamatosan bővül, ahogy a vezetékes földgáz és a hírközlési hálózat is. A vezetékes ivóvízhálózat a térség minden településén kiépített. A csatornázást nélkülöző települések: Zalavár, Esztergályhorváti, Gétye, továbbá Zalaköveskút községek. A fenti infrastrukturális elemek mellett egyes egyedi fejlesztések energetikai ellátása lehet kérdéses ott, ahol a hagyományosnak mondható vezetékes áramellátás csak jelentős költséggel valósítható meg. Mivel a térségi idegenforgalmi fejlesztések többsége természeti értékek hasznosításához kötődik, így tematikusan is jelentős lehet a megújuló energiaforrások ilyen irányú hasznosítása. Kiemelendő ezek közül a geotermikus energia hőcserélőkön keresztüli hasznosítása fűtésrehűtésre, illetve a szigetüzem szerűen létrejövő egyes fejlesztések megújuló energiaforrásokkal való ellátása. A térségben további nagyobb projektek is előkészítésre kerültek, így Sármellék-Zalavár térségében biomassza alapú távfűtő rendszer, illetve Karmacs térségében biogáz erőmű létesítése. (források: Keszthely Város Környezetvédelmi Programja II Varsás Környezetvédelmi és Szolgáltató Bt; A Keszthelyi kistérség területfejlesztési koncepciójának aktualizálása (szakdolgozat) Pintér Márta, BGF, Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Zalaegerszegi Intézete) Keszthely város gazdasága Összességében Keszthely gazdasági szerkezetére is jellemzők a kistérségről említett sajátosságok. Keszthely város gazdasági szerkezete viszonylag egyoldalú, mivel a turizmuson és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokon kívül más jellegű megélhetési források, ágazatok kismértékben találhatóak, noha a kereskedelem egyre aktívabb. Megyei viszonylatban is kiemelkedő ágazatok a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, az ingatlanügyletek, és a mezőgazdaság. A település folyamatosan törekszik a gazdasági egylábon állás megszüntetésére. A településnek óriási, de ki nem használt tartalékai vannak ebben a tekintetben, hiányoznak azonban a gazdaság több lábon állásához szükséges korszerű és innovatív termelést biztosító üzemek, innovációs parkok. Helyi önkormányzat iparűzési adó bevétele 2011-ben: HUF Helyi önkormányzat idegenforgalmi adó bevétele 2011-ben: HUF Felhagyott kőbánya Gyenesdiás határában

16 Adattáblák Regisztrált vállalkozások száma Keszthelyen, 2011 (TEIR adatbázis) 0 és ismeretlen fős vállalkozások 1305 Mikrovállalkozások (1-9 fő alkalmazott) 2979 Kisvállalkozások (10-49 fő alkalmazott) 80 Középvállalkozások ( fő alkalmazott) 10 Nagyvállalat (250 fő feletti alkalmazott) 1 Regisztrált vállalkozások összesen Ebből jogi személyiségű 922 Jogi személyiség nélküli 3453 Regisztrált társas vállalkozások Regisztrált egyéni vállalkozások Non-profit szervezetek Regisztrált vállalkozások száma Zala megyében, 2011 Regisztrált vállalkozások száma ágazatok szerint Keszthelyen, 2011 (TEIR adatbázis) Keszthely %-os aránya megyei viszonylatban Regisztrált vállalkozások Zala megyében Mező-, erdőgazdaság, halászat % 1076 Bányászat, kőfejtés 11 feldolgozóipar ,7 % villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, 4 légkondicionálás vízellátás; szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyeződésmentesítés 6 10,7 % 56 kereskedelem, gépjárműjavítás ,3 % építőipar ,8 % szállítás raktározás 71 9,1 % 779 szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ,4 % információ, kommunikáció 87 17,9 % 485 pénzügyi, biztosítási tevékenység ,2 % 825 ingatlanügyletek ,4 % 823 szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ,1 % adminisztratív és szolgáltatást támogató ,4 % 884 tevékenység közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás 0 0 % 3 oktatás ,0 % 815 humán-egészségügyi, szociális ellátás ,3 % 928 művészet, szórakoztatás, szabadidő ,5 % 421 egyéb % 1 280

17 4. Urbanoszféra 4.1. Műszaki infrastruktúra Keszthely és térsége megfelelően ellátott villamos energiával, gázenergiával és vezetékes ivóvíz hálózattal. Ugyancsak megoldott a városban csatornázottság és a szennyvíztisztítás is. A város tagja a korszerű térségi összefogáson alapuló szemétgyűjtő rendszernek. A telekommunikációs hálózat kiépült. A városi közművezetékek tervszerű ütemezés mellett felújításra szorulnak. A város közel teljes körű közművel való ellátása korszerű városi működést tesz lehetővé Keszthely városa számára. Az országos közúthálózat három jelentősebb (kétszámjegyű) úttal érintett, a 71-es, 75-ös, 76-os főút, amelyek közül a 71-es átvezetése jelent problémát elsősorban a Hévízi úti lakosság szempontjából. A város belső úthálózata jónak mondható, a 86 km-ből szinte 100 % aszfalt vagy beton burkolatú. Infrastrukturális adatok, 2011 Lakásállomány Rendszeres hulladékgyűjtésbe bevont lakások száma Melegvíz-hálózatba bekapcsolt lakások száma Távfűtésbe bekapcsolt lakások száma Összes gázfogyasztók száma Villamosenergia-fogyasztók száma A közüzemi szennyvízgyűjtő-hálózatba (közcsatorna-hálózatba) bekapcsolt lakások száma (db) Közüzemi ivóvízvezeték-hálózatba bekapcsolt lakások száma [db] Szolgáltatott összes villamos-energia (kwh) Háztartások részére szolgáltatott villamos energia (kwh) A kisfeszültségű villamos energia elosztóhálózat hossza (km) 149 Állami közutak hossza (km) 6 Állami közutak területe (m2) Autóbusz-hálózat hossza helyi közlekedésben (km) 29 Belterületi kiépített utak, terek területe (m2) Háztartásokból közcsatornán elvezetett szennyvíz mennyisége (m3) Összes szolgáltatott víz mennyisége (m3) Háztartásoknak szolgáltatott víz mennyisége (m3) Az összes szolgáltatott vezetékes gáz mennyisége (átszámítás nélkül) (m3) Összes elszállított települési szilárd hulladék (tonna) A város közútjai folyamatos felújításra szorulnak, az elmúlt 3 évben a teljes úthálózat 20 %-a új burkolatot kapott. A város egyik legnagyobb problémája a megfelelő parkoló területek hiánya és általában a parkolási helyzet megoldatlansága. Élénkülőben van a kerékpáros közlekedés, az elmúlt időszakban 15 km kerékpárút épült, melyből a legnagyobb összefüggő utak a Balaton körüli kerékpárút, illetve a Keszthely-hévízi kerékpárút. A városban a járműforgalom növekedése átszervezést igényel, aminek vezérlőelve a történelmi belváros tehermentesítése, külső körgyűrűk kialakításával. Indokolt a sétáló övezet bővítése, és a tömegközlekedési útvonal módosítása. Jelentős a vasúti közlekedés személyszállítási funkciója, a 26/a vonal közvetlen érintésével, amely lehetőséget biztosít közvetlen budapesti, bécsi, nyíregyházi, pécsi utazásra. Vízi közlekedésre a Balaton kínál lehetőséget elsősorban idegenforgalmi célú utazásokra, ami a nyári forgalomban jelentős, színesíti a város utazási alternatíváit. Keszthely jelenleg egy közforgalmú kikötővel és egy kereskedelmi vitorlás kikötővel is rendelkezik, melyek üzemeltetése és karbantartása a BAHART feladatát képezi. Keszthelytől 9 km-re lévő Sármelléki Fly Balaton repülőtér az ország legfontosabb regionális státuszú és jelentős nemzetközi

18 forgalmat lebonyolító repülőtere. A repülőtér 2006-ban időszakos charter vagy állandó járatokkal összesen 8 légitársaság15 desztinációját szolgálta ki. A Cape Clear Aviation Kft ban 2,6 milliárd forintot költött fejlesztésre, amely nemcsak a járatok számának növekedését, hanem a felszíni szolgáltatások bővülését is (pld. új utas váró) eredményezte A Keszthelyi kistérség intézményi ellátottsága A kistérség intézményi ellátásában szintén központi szerepe van Keszthelynek, a térség egyetlen városi rangú településének. A háttér-községekben csak az alapfokú közintézmények találhatók meg, valahol még ezek sem. A háttérközségek közül az alapfokú szociális infrastruktúra szempontjából kiemelkedik Zalaapáti és Gyenesdiás, őket követik Várvölgy, Vonyarcvashegy, Zalaszántó, Karmacs és Zalavár. A többi község intézményi ellátás tekintetében nem játszik jelentős szerepet, ezeket a kis települések a térség fejlettebb településeinek intézményhálózata látja el. Az egyes települések intézményi felszereltsége nagyjából egyenesen arányos a népességükkel. A települések mindegyikében található legalább egy háziorvosi rendelő. Intézményi ellátottság a Keszthelyi kistérségben, 2012 (forrás: TEIR adatbázis) Intézmény kategória Háttérközségekben összesen Keszthely városban Bölcsőde Óvoda Általános iskola Szakközépiskola Szakmunkásképző Gimnázium Főiskola Egyetem Bankfiók Gyógyszertár Gyógyszerárusító hely Háziorvosi rendelő Rendelőintézet, egészségügyi központ Kórház Könyvtár Mozi Posta Színház Vasútállomás Települések száma 16 Község 15 Város 1 (Keszthely) Kistérségben összesen

19 A Keszthelyi kistérség településeinek népessége Keszthely város intézményi ellátottsága A fenti táblázatban bemutatott intézményeken túl, Keszthely kistérségi és turisztikaikulturális központ lévén egyéb jelentős intézményekkel is rendelkezik, amelyek az egész kistérséget ellátják: járási hivatal járásbíróság városi ügyészség rendőrörs tűzoltóság katasztrófavédelmi kirendeltség mentőszolgálat zeneiskola nevelési tanácsadó szociális ellátó intézmények (7 db) benzinkút idősek otthona kollégium múzeumok (Helikon Kastélymúzeum, Georgikon Majormúzeum és Élménygazdaság, Balatoni Múzeum, Népviseleti Babamúzeum, Történelmi Panoptikum, Csigaparlament, Rádió és Televízió Múzeum, Marcipán Múzeum, Lepke- és egzotikus hüllőkiállítás, Surber Zeneautomata és Fonográf Múzeuma, LaKoma Étterem & Magyar Feltalálók Múzeuma, Cadillac Múzeum) sportcsarnok művelődési központ

20 A Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat az Alapellátási Intézet (ALI) önálló szakmai egységeként működik január 1-től intézményfenntartó társulási formában öt települést lát el (Keszthely, Bókaháza, Zalaapáti, Esztergályhorváti, Gétye). A Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány Nappali Melegedő és ingyen konyha 10 éve működik. Az intézményt naponta fő látogatja, segítő szolgáltatásaik 250 emberhez jutnak el a városban. A háziorvosok vállalkozói formában működnek. Az ügyeleti ellátás mind a háziorvosi szolgálat, mind a fogászati ellátás területén megoldott. Az anya-, gyermek-, csecsemővédelmi ellátásról a védőnői szolgálat gondoskodik. A keszthelyi Városi Kórház jelentős lakosság-létszámú területet lát el. A megyei fenntartású Nevelési Tanácsadó feladat ellátási területe Keszthely-Hévíz- Zalaszentgrót városok és azok kistérsége, közel 50 település. Közel 800 főt gondoznak évente. A szociális ellátottak száma évről évre mérsékelten emelkedett, azonban ennél is jelentősebb gond, hogy a problémák tartalma egyre súlyosabb és az egyes családok életében halmozottan fordultak elő. Források: Keszthely Integrált Városfejlesztési Stratégia Keszthely Város Önkormányzata gazdasági programja Keszthely város Települési Környezetvédelmi Programja

JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK VITAANYAG

JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK VITAANYAG Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32 Telefon: (96) 500-000 Fax: (96) 315-342 E-mail: titkarsag@eduvizig.hu Web: www.eduvizig.hu JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK VITAANYAG 1-5

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére ELŐTERJESZTÉS Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére Tárgy: Beszámoló a Zirc Kistérség Többcélú Társulása Tanács munkájáról Előadó: Fiskál János polgármester Az előterjesztés

Részletesebben

ZALAEGERSZEG VÁROS LEVEGİTERHELTSÉGI SZINTJÉNEK CSÖKKENTÉSÉT SZOLGÁLÓ. Szombathely, 2013.

ZALAEGERSZEG VÁROS LEVEGİTERHELTSÉGI SZINTJÉNEK CSÖKKENTÉSÉT SZOLGÁLÓ. Szombathely, 2013. ZALAEGERSZEG VÁROS LEVEGİTERHELTSÉGI SZINTJÉNEK CSÖKKENTÉSÉT SZOLGÁLÓ LEVEGİMINİSÉGI TERV Szombathely, 2013. Tel.: (94) 506 700 Fax: (94) 313 283 E-mail: nyugatdunantuli@zoldhatosag.hu Tartalom Bevezetés...

Részletesebben

KULBERT ZSÓFIA 1 Dr. EGYED KRISZTIÁN 2. A Nyugat-dunántúli régió kistérségeinek fejlettsége 3

KULBERT ZSÓFIA 1 Dr. EGYED KRISZTIÁN 2. A Nyugat-dunántúli régió kistérségeinek fejlettsége 3 KULBERT ZSÓFIA 1 Dr. EGYED KRISZTIÁN 2 A Nyugat-dunántúli régió kistérségeinek fejlettsége 3 A sajátos, észak-déli irányú kiterjedésű Nyugat-dunántúli régió területe egyedülálló módon négy országgal, Szlovákiával,

Részletesebben

1.2 Társadalmi és gazdasági viszonyok...8. 1.2.1 Településhálózat, népességföldrajz... 8 1.2.2 Területhasználat... 8 1.2.3 Gazdaságföldrajz...

1.2 Társadalmi és gazdasági viszonyok...8. 1.2.1 Településhálózat, népességföldrajz... 8 1.2.2 Területhasználat... 8 1.2.3 Gazdaságföldrajz... A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Dél-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. április TARTALOM

Részletesebben

BALATONFÜRED VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2008. JÚNIUS 12.

BALATONFÜRED VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2008. JÚNIUS 12. BALATONFÜRED VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2008. JÚNIUS 12. I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ...I-4 II. BEVEZETÉS... II-17 II.1. AZ INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA FOGALMA ÉS ALKALMAZOTT MÓDSZERTAN...

Részletesebben

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN!

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája 2011 Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló 3 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 3

Részletesebben

LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE. PESTTERV Kft. Budapest, 2005. november hó

TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE. PESTTERV Kft. Budapest, 2005. november hó DÉLEGYHÁZA KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA A JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK VÉGLEGESÍTÉSI DOKUMENTÁCIÓJA PESTTERV Kft. Budapest, 2005. november hó Törzsszám: 2-03-365 Délegyháza

Részletesebben

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület előzetesen elismert LEADER Helyi Akciócsoport 2016. február 1 Tartalom Tartalom...2 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia

Részletesebben

Integrált Városfejlesztési Stratégiája

Integrált Városfejlesztési Stratégiája Szikszó város Integrált Városfejlesztési Stratégiája Készítette: Inforce Kft. Szikszó, 2008. május 1 Tartalomjegyzék 1. Szikszó város szerepe és helye a városhálózatban... 6 1.1. A város elhelyezkedése,

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Szécsény Város Önkormányzata. Szécsény, 2013-2018.

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Szécsény Város Önkormányzata. Szécsény, 2013-2018. Helyi Esélyegyenlőségi Program Szécsény Város Önkormányzata Szécsény, 2013-2018. Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)...3 Bevezetés...3 A település bemutatása...3 Szécsény fekvése...4 Értékeink,

Részletesebben

Apácatorna környezetvédelmi programja - TARTALOMJEGYZÉK

Apácatorna környezetvédelmi programja - TARTALOMJEGYZÉK Apácatorna környezetvédelmi programja - TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 5 1.1. A MUNKA HÁTTERE... 6 1.2. IRODALOMJEGYZÉK... 8 2. HELYZETFELTÁRÁS... 10 2.1. TERVI KÖRNYEZET... 11 2.1.1.

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. április 13-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. április 13-i ülésére 6. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. április 13-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzatának Gazdasági Programja Az elıterjesztést készítette: Nagy Judit irodavezetı

Részletesebben

Eötvös József Főiskola Zsuffa István Szakkollégium, Baja A Lónyay-főcsatorna

Eötvös József Főiskola Zsuffa István Szakkollégium, Baja A Lónyay-főcsatorna Eötvös József Főiskola Zsuffa István Szakkollégium, Baja A Lónyay-főcsatorna Bandur Dávid Baja, 2015. február 3. IV. évfolyamos, építőmérnök szakos hallgató Tartalomjegyzék Összefoglalás 2. 1. A Lónyay-főcsatorna

Részletesebben

LEADER Helyi Akciócsoportok önértékelési rendszerének kidolgozása

LEADER Helyi Akciócsoportok önértékelési rendszerének kidolgozása LEADER Helyi Akciócsoportok önértékelési rendszerének kidolgozása Készítette: Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület 2473 Vál, Vajda János utca 2. Projekt szám: 1647/2013/NAKVI A projekt

Részletesebben

SOMOGY MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA 2010.

SOMOGY MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA 2010. SOMOGY MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA 2010. Készítette: Nábrádi Csilla szociálpolitikus Jóváhagyta: Somogy Megyei Közgyőlés 29/2010.(V.7.) sz. határozatával 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Balaton Fejlesztési Tanács BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2007-2013 Készítette: Vital Pro Kft. 2005. december 12. Tartalomjegyzék 1 Vezetői összefoglaló 4 2 Bevezetés 11 2.1 Dokumentum célja, tervezés

Részletesebben

Kisberzseny környezetvédelmi programja - TARTALOMJEGYZÉK

Kisberzseny környezetvédelmi programja - TARTALOMJEGYZÉK Kisberzseny környezetvédelmi programja - TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 5 1.1. A MUNKA HÁTTERE... 6 1.2. IRODALOMJEGYZÉK... 8 2. HELYZETFELTÁRÁS... 9 2.1. TERVI KÖRNYEZET... 10 2.1.1.

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KIEGÉSZÍTÉS. A 2012. évi Településszerkezeti terv módosításhoz

PÁTY KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KIEGÉSZÍTÉS. A 2012. évi Településszerkezeti terv módosításhoz PÁTY KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KIEGÉSZÍTÉS A 2012. évi Településszerkezeti terv módosításhoz Páty Község Önkormányzata Képviselő-testületének 362/2012. (XII. 12.) határozatával elfogadva TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás

10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás 10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás Városközpont [T2] - A városrész fejlesztési céljai között szerepel egyrészt a Kistérségi Járóbeteg Központ rehabilitációja, különösen az

Részletesebben

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Dél-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. március TARTALOM

Részletesebben

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2010. június 22-i ülésére

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2010. június 22-i ülésére Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2010. június 22-i ülésére EÜ. Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézménye

Részletesebben

II.3.4. KÖZMŰVESÍTÉS

II.3.4. KÖZMŰVESÍTÉS II.3.4. KÖZMŰVESÍTÉS VÍZGAZDÁLKODÁS, KÖZMŰELLÁTÁS, MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK, ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉS Jelen dokumentáció (alátámasztó javaslat) a véleményezésben résztvevő hatóságok előzetes szakmai véleményeinek

Részletesebben

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Az elkészítésben közreműködő külső szakértők: Róka László, Deme Lóránt MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó

Részletesebben

Véménd község Önkormányzata Képviselő - testületének. 35./2009(V.8.) számú határozatával jóváhagyott Településszerkezeti terv leírása

Véménd község Önkormányzata Képviselő - testületének. 35./2009(V.8.) számú határozatával jóváhagyott Településszerkezeti terv leírása Véménd község Önkormányzata Képviselő - testületének 35./2009(V.8.) számú határozatával jóváhagyott Településszerkezeti terv leírása Véménd község a Dunántúli-dombság nagytáj, Mecsek és Tolna-Baranyai-domvidék

Részletesebben

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA HÉVÍZ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2008. május TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 4 2. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 6 3. HELYZETELEMZÉS... 10 3.1. A VÁROS SZEREPÉNEK MEGHATÁROZÁSA A TELEPÜLÉSHÁLÓZATBAN...

Részletesebben

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA 59/2014.(V.29.) SZ. ÖNK. HATÁROZATTAL ELFOGADOTT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI DÖNTÉS ALAPJÁN 314 / 2012. (XI.8.) KORM. RENDELET 36.

Részletesebben

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS 2016.

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS 2016. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS 2016. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS Készült Ajak Város Önkormányzata megbízásából Készítette MEGAKOM Tanácsadó Iroda 2016. MÁRCIUS 9. Adatgyűjtés lezárva: 2016. január

Részletesebben

b.) Kialakult utcasor esetén az épület homlokfala a kialakult beépítési vonalhoz igazodjon, és minimum:

b.) Kialakult utcasor esetén az épület homlokfala a kialakult beépítési vonalhoz igazodjon, és minimum: Vállus község Önkormányzata Képvisel -testületének a helyi építési szabályzatról szóló 16/2009.(XII.31.) számú r e n d e l e t e Vállus Község Önkormányzata Képvisel -testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA Munkaügyi Központja Szervezési és Hatósági Osztály Munkaügyi Központja Szervezési és Hatósági Osztály FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA Székesfehérvár, 2012. december 8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január

HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január Jóváhagyva Hajdúsámson Város Önkormányzatának /2010 (I.) képviselőtestületi határozatával 1 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...

Részletesebben

2. HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK

2. HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK 3 2. 2.1. RÖJTÖKMUZSAJ KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE LEÍRÁSA A 49/2005.(VI.21.) SZÁMÚ HATÁROZAT MELLÉKLETE 2.1.1. Az adottságok értékelése, a magasabbrendű tervfajták és a településfejlesztési koncepció

Részletesebben

TATABÁNYAI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS

TATABÁNYAI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS TATABÁNYAI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI FELADATELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI, FEJLESZTÉSI ÉS INTÉZKEDÉSI TERVE 2010-2018. Tatabánya, 2010. augusztus TARTALOMJEGYZÉK 1. A TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI

Részletesebben

SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált

Részletesebben

NÓGRÁD MEGYE AZ EZREDFORDULÓ UTÁN

NÓGRÁD MEGYE AZ EZREDFORDULÓ UTÁN Központi Statisztikai Hivatal NÓGRÁD MEGYE AZ EZREDFORDULÓ UTÁN Salgótarján, 2009. február Központi Statisztikai Hivatal, 2009 ISBN 978-963-235-232-9 (internet) Felelős szerkesztő: Szalainé Homola Andrea

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Aszód Város Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Aszód Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program Aszód Város Önkormányzata 2013-2018 1 Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 4 Célok... 8

Részletesebben

Készítette: AGROSZINT BT. 2012. ÁPRILIS MÓDOSÍTOTT VÁLTOZAT

Készítette: AGROSZINT BT. 2012. ÁPRILIS MÓDOSÍTOTT VÁLTOZAT JÁNOSHALMA VÁROS KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA Készítette: AGROSZINT BT. 2012. ÁPRILIS MÓDOSÍTOTT VÁLTOZAT TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 5 A települési környezetvédelmi program készítésének célja és feladatai...

Részletesebben

KERKAFALVA TELEPÜLÉS ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA 2013-2018

KERKAFALVA TELEPÜLÉS ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA 2013-2018 KERKAFALVA TELEPÜLÉS ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA 2013-2018 Tartalom Helyi Esélyegyenlıségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 10 Célok... 10 A Helyi

Részletesebben

A helyi közösségi közlekedés hálózati és menetrendi felülvizsgálata és fejlesztése Pécsett. Megbízó: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

A helyi közösségi közlekedés hálózati és menetrendi felülvizsgálata és fejlesztése Pécsett. Megbízó: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Megbízó: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata A helyi közösségi közlekedés hálózati és menetrendi felülvizsgálata és fejlesztése Pécsett Megvalósíthatósági tanulmány 2010. augusztus Megbízó: Pécs Megyei

Részletesebben

Elıterjesztés Szécsény Város Önkormányzat gazdasági programjának elfogadására

Elıterjesztés Szécsény Város Önkormányzat gazdasági programjának elfogadására Elıterjesztés Szécsény Város Önkormányzat gazdasági programjának elfogadására Készült: Szécsény Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. április 19-i ülésére. Elıterjesztı: Stayer László polgármester

Részletesebben

ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA 2009-2013

ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA 2009-2013 ÉSZAKALFÖLDI REGIONÁLIS SZAKKÉPZÉS FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 20092013 Készítette: Dr. Setényi János Papp Miklós Kocsis Ferenc Lektorálta: Dr. Polonkai Mária Sápi Zsuzsanna Kiadja: Északalföldi Regionális Fejlesztési

Részletesebben

Mezıcsát Város Önkormányzatának. Környezeti Fenntarthatósági Terve

Mezıcsát Város Önkormányzatának. Környezeti Fenntarthatósági Terve Mezıcsát Város Önkormányzatának Környezeti Fenntarthatósági Terve 1. Bevezetı... 4 2. Környezeti és környezetvédelmi helyzetkép... 6 2.1. A környezeti elemek állapota... 6 2.1.1. Levegı... 6 2.1.2. Vizek...

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program Aszófő Község Önkormányzata 2013-2018.

Helyi Esélyegyenlőségi Program Aszófő Község Önkormányzata 2013-2018. Helyi Esélyegyenlőségi Program Aszófő Község Önkormányzata 2013-2018. Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 7 Célok...

Részletesebben

1. ALAPADATOK, TÁJ- ÉS TELEPÜLÉSSZERKEZET

1. ALAPADATOK, TÁJ- ÉS TELEPÜLÉSSZERKEZET 1 1. ALAPADATOK, TÁJ- ÉS TELEPÜLÉSSZERKEZET Görcsönydoboka Baranya megye keleti részén található. Távolsága a megyeszékhely Pécstől jelentős. A legközelebbi városok Pécsvárad és Mohács. Ezek közül egyértelműen

Részletesebben

f e l l e b b e z é s t

f e l l e b b e z é s t Országos Környezet- és Vízügyi Főfelügyelőség részére A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség címén Tárgy: Auchan bevásárlóközpont (Solymár) környezetvédelmi engedélye

Részletesebben

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV Alsó-Duna közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Dél-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. március

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK RÉSZTERÜLETEKRE VONATKOZÓ MÓDOSÍTÁSA

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK RÉSZTERÜLETEKRE VONATKOZÓ MÓDOSÍTÁSA VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK RÉSZTERÜLETEKRE VONATKOZÓ MÓDOSÍTÁSA A 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 38. szerinti véleményezési

Részletesebben

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2013. Előkészítő: dr. Hajba Csabáné

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2013. Előkészítő: dr. Hajba Csabáné BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2013. Előkészítő: dr. Hajba Csabáné ELŐTERJESZTÉS a Képviselőtestület 2013. június 27-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat

Részletesebben

Természeti viszonyok

Természeti viszonyok Természeti viszonyok Felszín szempontjából Csallóköz folyami hordalékokkal feltöltött síkság. A regionális magasságkülönbségek nem nagyobbak 0,5-0,8-3,00 m-nél. Egész Csallóköz felszíne mérsékelten lejt

Részletesebben

HH gyermekek száma. Barcs 76 31 10 13,2 1 3 Barcs Komlósd, Péterhida. Barcs 77 16 1 1,3 0 3 5. sz. Tagóvoda. Barcs 18 5 1 5,6 0 1 6. sz.

HH gyermekek száma. Barcs 76 31 10 13,2 1 3 Barcs Komlósd, Péterhida. Barcs 77 16 1 1,3 0 3 5. sz. Tagóvoda. Barcs 18 5 1 5,6 0 1 6. sz. Az intézményfenntartó társulás közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési tervében közép és hosszútávon szerepel a HH/HHH gyermekek kiegyenlített arányú elhelyezése minden óvodai intézményegységben, valamint

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya. A rendelet alkalmazása

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya. A rendelet alkalmazása Boldog Községi Önkormányzat 20/2004. (XII. 21.) rendelete Boldog helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről Boldog Község Képviselő-testülete az 1997. évi LXXVIII. törvény 6. (3) bekezdés a)

Részletesebben

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010.

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. A TURISZTIKAI VONZERŐ FELHASZNÁLÁSA FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIA TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. NOVEMBER MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda, 2010. 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

1.1. Településhálózati összefüggések, a település helye a településhálózatban, térségi kapcsolatok

1.1. Településhálózati összefüggések, a település helye a településhálózatban, térségi kapcsolatok 1. HELYZETFELTÁRÓ MUNKARÉSZ Az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) középtávra (a 2015-2020 közötti időszakra) határozza meg egy község fejlesztésének főbb irányait, és konkrét lépéseit az önkormányzat

Részletesebben

EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG. 2006. március 13.

EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG. 2006. március 13. EMBERI ERŐFORRÁSOK FEJLESZTÉSE OPERATÍV PROGRAM (2007-2013) EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG 2006. március 13. Fájl neve: OP 1.0 Oldalszám összesen: 51 oldal TARTALOMJEGYZÉK 1. Helyzetelemzés...4 1.1. Demográfiai

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program

Helyi Esélyegyenlőségi Program Helyi Esélyegyenlőségi Program Bogács Község Önkormányzata 2013. Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 5 Célok... 6 A Helyi

Részletesebben

SZÉCSÉNY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

SZÉCSÉNY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA SZÉCSÉNY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Budapest, 2008. április 30. Szécsény IVS I. Szécsény szerepe a településhálózatban... 4 II. Szécsény társadalmi-gazdasági adottságainak értékelése...

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Mátraterenye Község Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Mátraterenye Község Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Mátraterenye Község Önkormányzata 2015 Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) Bevezetés Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete - eleget téve

Részletesebben

Bodorfa Község Településrendezési Terve HATÁROZATI JAVASLAT

Bodorfa Község Településrendezési Terve HATÁROZATI JAVASLAT HATÁROZATI JAVASLAT Bodorfa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2005. (.) számú határozata Bodorfa Településszerkezeti leírásának és településszerkezeti tervének jóváhagyásáról Bodorfa Községi

Részletesebben

Vasvári Kistérség Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója

Vasvári Kistérség Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója Vasi Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás Vasvári Kistérség Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója Esélyteremtı, és életminıség javító kistérségi szolgáltatási rendszer fejlesztése, fenntartása. 2007.

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Dorogháza Község Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Dorogháza Község Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program Dorogháza Község Önkormányzata 2013-2018 Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 5 Célok...

Részletesebben

ÉLŐ CSERHÁT INTEGRÁLT TÁJREHABILITÁCIÓS ÉS TÉRSÉGFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

ÉLŐ CSERHÁT INTEGRÁLT TÁJREHABILITÁCIÓS ÉS TÉRSÉGFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉLŐ CSERHÁT INTEGRÁLT TÁJREHABILITÁCIÓS ÉS TÉRSÉGFEJLESZTÉSI STRATÉGIA MŰSZAKI, TANÁCSADÁSI ÉS BEFEKTETÉSI ZRT. 2011. június 6. Készítette: Aquaprofit Műszaki, Tanácsadási és Befektetési Zrt. 1013 Budapest,

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Közép magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2008. évre

Tartalomjegyzék. Közép magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2008. évre Közép magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Rövidtávú Munkaerő-piaci Prognózis 2008. év BUDAPEST Összeállította Statisztikai és Elemzési Osztály Budapest, 2008. február I. Általános ismertető... 4

Részletesebben

EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA MŰSZAKI FAKULTÁS

EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA MŰSZAKI FAKULTÁS EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA MŰSZAKI FAKULTÁS Heves megye, illetve Füzesabony természetföldrajzi és vízrajzi adottságai, legfontosabb vízgazdálkodási problémái Készítette: Úri Zoltán Építőmérnök hallgató 1.évfolyam

Részletesebben

1. melléklet: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területrendezési Tervhez kapcsolódó ajánlások

1. melléklet: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területrendezési Tervhez kapcsolódó ajánlások 1. melléklet: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területrendezési Tervhez kapcsolódó ajánlások 1.1 A szerkezetalakításra, a térségi területfelhasználási kategóriákra vonatkozó ajánlások (a Jász-Nagykun-Szolnok

Részletesebben

Velencei-tó a Természetes Egészség. A Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája 2011

Velencei-tó a Természetes Egészség. A Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája 2011 Velencei-tó a Természetes Egészség A Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája 2011 Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló...3 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési

Részletesebben

A 2 0 1 3. é v v é g é i g s z ó l ó

A 2 0 1 3. é v v é g é i g s z ó l ó M u n k a ü g y i K ö z p o n t j a A 2 0 1 3. é v v é g é i g s z ó l ó R ö v i d t á v ú m u n k a e r p - p i a c i e l p r e j e l z é s é s k o n j u n k t ú r a k u t a t á s e r e d m é n y e i

Részletesebben

Bácskay Andrea Gondozási formák az idősellátásban a szociális alapellátás

Bácskay Andrea Gondozási formák az idősellátásban a szociális alapellátás Bácskay Andrea Gondozási formák az idősellátásban a szociális alapellátás Az 1990-es években a társadalomban tovább halmozódtak a már meglévő szociális gondok, többek között felgyorsult a népesség elöregedésének

Részletesebben

J a v a s l a t. Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015-2019. évekre szóló gazdasági programjára

J a v a s l a t. Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015-2019. évekre szóló gazdasági programjára Kisszállás Község Önkormányzat Polgármesterétől 6421 Kisszállás, Felszabadulás u. 28. Tel.: 77/557-010, 77/557-020 Fax: 77 / 557-011 e-mail: polgarmester@kisszallas.hu J a v a s l a t Kisszállás Község

Részletesebben

A 2011. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása

A 2011. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása A 2011. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Az intézmény neve: Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Törzskönyvi azonosító szám: 308450 Honlap: WWW.TIKOVIZIG.HU

Részletesebben

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS MILEI OLGA GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2012. JANUÁR-SZEPTEMBER FAIPARI BÚTORIPARI ERDÉSZETI ÁGAZATI PÁRBESZÉD BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BUDAPEST, 2012. DECEMBER GAZDASÁGELEMZÉS

Részletesebben

A MÓRAHALMI ÉS A KISTELEKI KISTÉRSÉG TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2012.

A MÓRAHALMI ÉS A KISTELEKI KISTÉRSÉG TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2012. A MÓRAHALMI ÉS A KISTELEKI KISTÉRSÉG TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2012. A Mórahalmi és a Kisteleki Kistérség Tanyafejlesztési Programja 2012. MEGJEGYZÉS: A tanyaprogram elkészítéséhez végzett kérdőíves felmérés

Részletesebben

A PÉCSI KISTÉRSÉG KOMPLEX FEJLESZTÉSI PROGRAMJA II. STRATÉGIA

A PÉCSI KISTÉRSÉG KOMPLEX FEJLESZTÉSI PROGRAMJA II. STRATÉGIA A PÉCSI KISTÉRSÉG KOMPLEX FEJLESZTÉSI PROGRAMJA II. STRATÉGIA Tartalomjegyzék Helyzetelemzés 5. Összefoglaló 5. Összegzés 7. 1. Kistérségi SWOT-analízis 13. 2. Kitekintés az országos és uniós programozásra

Részletesebben

NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA hogy ne csak városunk múltja, de jelene és jövője is figyelemreméltó legyen 2010. január NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (Az

Részletesebben

Készítette a Mezıkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás megbízásából a

Készítette a Mezıkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás megbízásából a A MEZİKÖVESDI KISTÉRSÉG KOMPLEX FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ÉS PROGRAMJA Készítette a Mezıkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás megbízásából a TMB Hungary Kft. MEZİKÖVESD, 2007. JÚNIUS Tartalomjegyzék 1 VEZETİI

Részletesebben

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november 1 Tartalom 1. A fejlesztés integrált városfejlesztési stratégiához való illeszkedése...3 2. A településfejlesztési akcióterület kijelölése, jogosultság

Részletesebben

HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM

HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM IGAL VÁROS ÖNKORMÁNYZAT HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM 2015-2020 Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 6 Célok... 6 A Helyi

Részletesebben

KÖRNYEZETI ÉRTÉKELÉS KÖVEGY KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉHEZ, SZABÁLYOZÁSI TERVÉHEZ ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁHOZ

KÖRNYEZETI ÉRTÉKELÉS KÖVEGY KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉHEZ, SZABÁLYOZÁSI TERVÉHEZ ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁHOZ KÖRNYEZETI ÉRTÉKELÉS KÖVEGY KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉHEZ, SZABÁLYOZÁSI TERVÉHEZ ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁHOZ készült a 2/2005. (I.11.) Korm. rendelet alapján kidolgozó: Önkormányzata A környezeti

Részletesebben

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2014. SZEPTEMBER 11. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Telefon: +(32) 417-255/163 Honlap: www.salgotarjan.hu

Részletesebben

Olcsva Község Önkormányzatának Települési Esélyegyenlőségi Programja 2013-2018

Olcsva Község Önkormányzatának Települési Esélyegyenlőségi Programja 2013-2018 Olcsva Község Önkormányzatának Települési Esélyegyenlőségi Programja 2013-2018 Készítette: Olcsva Község Önkormányzata Felülvizsgálat: 2015. szeptember 1 Tartalom Bevezetés...3 1. Jogszabályi háttér bemutatása...4

Részletesebben

EURÓPA ÉGHAJLATA I. Az Európa éghajlatát meghatározó tényezők a kontinens helyzete, fekvése és ennek éghajlati következményei. Kiterjedése: K-Ny-i irányban ~11 000km (Nyh. 31, Azori-szk.-Kh. 67, Ural;

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2006-2010 Felülvizsgálat ideje: 2007. december 31. OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI,

Részletesebben

HAJDÚNÁNÁS VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV 2012-2013. ÉVI FELÜLVIZSGÁLAT

HAJDÚNÁNÁS VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV 2012-2013. ÉVI FELÜLVIZSGÁLAT HAJDÚNÁNÁS VÁROS ELEPÜLÉSSZERKEZEI ERV 2012-2013. ÉVI FELÜLVIZSGÁLA Jóváhagyási dokumentáció: 2013. június 10. I. II. ELEPÜLÉSSZERKEZEI ERV - RAJZI MUNKARÉSZ ELEPÜLÉSSZERKEZEI ERV - LEÍRÓ MUNKARÉSZ C Í

Részletesebben

BIATORBÁGY, PÁTY ÉS TÖK KÖZSÉGEK KÖZÖS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERVE

BIATORBÁGY, PÁTY ÉS TÖK KÖZSÉGEK KÖZÖS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERVE 4. számú melléklet a 9/2005.(111.29.) rendelethez BIATORBÁGY, PÁTY ÉS TÖK KÖZSÉGEK KÖZÖS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERVE Zöld Övezet Környezetvédelmi Vallalkozas -2004- Biatorbágy-Páty-Tök Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA

VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA HELYZETFELMÉRŐ, HELYZETELEMZŐ ÉS HELYZETÉRTÉKELŐ

Részletesebben

HÉVÍZ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. HÜBNER TERVEZŐ KFT. 7621 Pécs, János u. 8.

HÉVÍZ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. HÜBNER TERVEZŐ KFT. 7621 Pécs, János u. 8. HÉVÍZ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓRÓL, AZ INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁRÓL ÉS A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖKRŐL, VALAMINT EGYES TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SAJÁTOS

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

VESZPRÉM MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Készült a Veszprém Megyei Önkormányzat megbízásából VESZPRÉM MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA FELTÁRÓ - ÉRTÉKELŐ VIZSGÁLAT Az egyeztetések során beérkezett javaslatok figyelembevételével átdolgozott

Részletesebben

TISZALÖK VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (ITS)

TISZALÖK VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (ITS) TISZALÖK VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (ITS) 2016. JANUÁR 31. TISZALÖK VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Készült Tiszalök Város Önkormányzata megbízásából Készítette MEGAKOM

Részletesebben

Epöl Község Önkormányzatának 2010.

Epöl Község Önkormányzatának 2010. Epöl Község Önkormányzatának ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA ÉS TERVE 2010. Megtanultam, hogy egy embernek Csak akkor van joga A másikra felülrıl lenézni, Amikor annak Talpra állni nyújt segítı kezet. (Gabriel

Részletesebben

İRSÉG ERDİFEJLESZTÉSI TERVE - 2 0 0 8 -

İRSÉG ERDİFEJLESZTÉSI TERVE - 2 0 0 8 - MgSzH Központ Erdészeti Igazgatóság Regionális és Zöldövezeti Tervezı Osztály Balatonfüred, Erdész köz 2. Tervszám: II/5-637/2007. İRSÉG ERDİFEJLESZTÉSI TERVE - 2 0 0 8 - Tervezı: Dávid József Osztályvezetı:

Részletesebben

A Kis-Balaton Védőrendszer működéséről

A Kis-Balaton Védőrendszer működéséről A Kis-Balaton Védőrendszer működéséről A Balaton eutrofizációjának jelei már az 1940-es években megmutatkoztak. A tó használati értéke a Keszthelyi-öbölben erősen csökkenő tendenciát mutatott. A tó megmentésére

Részletesebben

2000. évi CXII. törvény

2000. évi CXII. törvény 2000. évi CXII. törvény a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról Az Országgyűlés - figyelemmel arra, hogy a Balaton

Részletesebben

TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV

TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HEREND Város Településrendezési terv felülvizsgálat TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV Jóváhagyandó munkarész ELFOGADVA: 2011. FEBRUÁR 23. 1 Herend Településszerkezeti terv Készítette Herend Város önkormányzata

Részletesebben

3. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 24.-i ülésére

3. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 24.-i ülésére 3. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 24.-i ülésére 2. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Gazdasági, Pénzügyi és

Részletesebben

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BALMAZÚJVÁROS 2010. január Kertes 1997 Kft. Tolnai Jánosné Dr. 2 TARTALOMJEGYZÉK VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 6 1. BEVEZETŐ... 18 1.1. AZ INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.2. Bács-Kiskun megye

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.2. Bács-Kiskun megye Központi Statisztikai Hivatal 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.2. Bács-Kiskun megye Szeged, 2013 Központi Statisztikai Hivatal, 2013 ISBN 978-963-235-347-0ö ISBN 978-963-235-398-2 Készült a

Részletesebben

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ (első munkaváltozat) Készült a Magyar Tudományos Akadémia RKK felkérésére Győr, 2004. Dr. Fekete Mátyás egyetemi

Részletesebben

Seregélyes Nagyközség Környezetvédelmi Programja

Seregélyes Nagyközség Környezetvédelmi Programja Seregélyes Nagyközség Környezetvédelmi Programja 2016. A Környezetvédelmi Programot Seregélyes Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete számú 31/2016.(IV.4.) határozatával hagyta jóvá. Horváth Károly

Részletesebben

Csörötnek Község Önkormányzat Helyi Esélyegyenlőségi Programja

Csörötnek Község Önkormányzat Helyi Esélyegyenlőségi Programja Csörötnek Község Önkormányzat Helyi Esélyegyenlőségi Programja 2013-2018 Tartalom 1. Bevezetés... 3 2. A település bemutatása... 4 2.1. Földrajz... 4 2.2. Történelem.. 4 2.3. Demográfia.....5 2.4. Közszolgáltatások.

Részletesebben

KAZINCBARCIKA VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

KAZINCBARCIKA VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA KAZINCBARCIKA VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA CÍMLAP KAZINCBARCIKA VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015. december hó www.vatikft.hu 06-1/413-0959 1 KAZINCBARCIKA VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI

Részletesebben