Ez pedig én vagyok Kassák Lajos fényképeken

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ez pedig én vagyok Kassák Lajos fényképeken"

Átírás

1 AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA Ez pedig én vagyok Kassák Lajos fényképeken Kassák Lajos születésének 125. évfordulója tiszteletére az érsekújvári Ernest Zmeták Művészeti Galéria kiállítást rendezett az érsekújvári születésű művészről készült fotókból - Ez pedig én vagyok címmel. A kiállítás április 21-ig tekinthető meg a galéria kiállítótermeiben. A kiállítás megnyitójára március 22-én került sor. Bevezetőben Fabó Tibor a Komáromi Jókai Színház művésze szavalta el Kassáknak az Egy fényképem alá c. versét, majd Markusková Helena a fotókiállítás kurátora méltatta a Kossuth-díjas sokoldalú művészt.. Elmondta, hogy Kassák Lajos, a neves magyar író, költő, szerkesztő, festő és grafikus közismert ember volt, és gyakran állt különböző fotósok fényképezőgépei előtt. Ezek a felvételek őrzik személyiségének változásait, a mindig ig időszerű autentikus us személyi valóságot. Nem csupán különleges avantgarde stílusban íródott verseivel, hanem külső megjelenéséve is gyakran felhívta magára a figyelmet. Inget és különlegesen szabott kalapot hordott mondta el bevezetőjében Markuseková. A művészi, főleg portréfotó-gyűjtemény a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum és Kassák Múzeum tulajdonát képezi, amelyet most Kassák szülővárosának rendelkezésére bocsátottak a kiállítás idejére. A galéria állandó kiállításával is tiszteleg Érsekújvár talán leghíresebb szülöttjének emlé- i di idő ű ik él i ló kúj á lá l hí bb ülö jé k lé Világnap az autisták érdekében Az autistákat segítő társulás (Spoločnosť na pomoc s autizmom) április 2-án országos gyűjtést szervez, melybe bekapcsolódik Érsekújvár is. Az ENSZ öt évvel ezelőtt nyilvánította ezt a napot az autizmus tudatosításának világnapjáva. A társulás ezzel az akcióval a legnagyobb észak-amerikai autista szervezet az Autism Speaks nemzetközi kampányába kapcsolódik be, melynek során a világon számos jelentős épület és műemlék kék színben lesz megvilágítva, hogy fényükkel világítva fejezzék ki szolidaritásukat az autizmussal. Az emberek is sok helyen kék színű ruhákba öltöznek, kinyilvánítva ezzel együttérzésüket a betegségben szenvedőkkel. Az autizmus egy komplex idegbiológiai rendellenesség a szervezetben, befolyásolja az emberi kommunikációt, viselkedést, emberi kapcsolatokat, és minden 110 gyermek közül egyet sújt, a fiúknál még gyakoribb 70-ből egy autista. (szs) XXII. évfolyam 12. szám március 30. Díjmentes Kérjük, adójának 2%-val támogassa régiónkban az autista gyerekeket és fiatalokat! Spoločnosť na pomoc osobám s autizmom Nové Zámky Érsekújvár, Egészségügyi utca 5. Azonosítószám: Számlaszám: / ke előtt. A képeket több fotóművész készítette Kassák életének különböző periódusaiban. Tóthová H. A szerző felvételei SZENTMISÉK és szertartások rendje 2012 a húsvéti ünnepek alatt Plébániatemplom Április 1. Virágvasárnap 7.00 ó, 8.30 ó magy ó, ó, szlov. Április 5. Nagycsütörtök ó magy., szlov. Április 6. Nagypéntek Kálvária Keresztút (rossz idő esetén a ferences templomban) 9.30 ó magy ó szlov. Április 7. Nagyszombat ó magy. Április 8. Húsvétvasárnap 7.00 ó, 8.30 ó, ó magy ó, ó szlov. Április 9. Húsvéthétfő 7.00 ó ó magy ó szlov. Ferenc-rendi templom Április 1. Virágvasárnap 6.45 ó szlov., 8.00 ó szlov., ó magy, ó Keresztút, ó magy. Április 2-4. Nagyhétfő-kedd-szerda 6.45 ó magy., ó szlov., Április 5. Nagycsütörtök ó szlov., ó magy. Április 6. Nagypéntek Keresztút: 9.00 ó szlov.., ó magy. Szertartás: ó magy., ó szlov. Április 7. Nagyszombat ó szlov. Április 8. Húsvétvasárnap 6.45 ó szlov., 8.00 ó szlov, ó magy, ó szlov. Április 9. Húsvéthétfő 6.45 ó szlov., 8.00 ó magy., ó szlov.

2 2 A meleget zsákban hozók és a fagyosszentek Amikor kicsi voltam, el szoktam gondolkodni azon, hogy a Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget népi bölcsesség alakjai közül ki a legnagyobb melegcipelő. Bizonyára Sándor vagy József, gondoltam, mivel ezek sokkal gyakoribb nevek. Benedekék akkoriban még kevesen voltak, csak az Eleket ismertem... Idén kellett is nekik az erő a melegcipeléshez, mert jó nagy adaggal köszöntöttek ránk. Amikor kicsi voltam, indulatos is voltam, és ilyen vagy olyan módon azon nyomban reagáltam minden vélt vagy valós sérelemre. Édesanyám szokta volt mondogatni, hogy számoljak előbb tízig, vagy aludjak rá egyet, és csak utána, kevesebb gőzzel. Felnőtt koromban már itt-ott megfogadom a tanácsát, és jó pár nap eltelte után vetem csak papírra gondolataimat március 10-ét és március 15-ét követően. Mert a kettő valahol összefügg a végtelenben, ahol még a párhuzamos egyenesek is találkoznak, bár ezt még senki se látta Karinthy Frigyesen kívül... Szóláshasonlatokban a magyar nyelv igencsak gazdag, szinte minden jó vagy rossz emberi tulajdonságot, történést, helyzetet ki lehet velük fejezni. A legújabb szóláshasonlatot a megosztottság kifejezésre hallottam: megosztott, mint a március 15. ünnepség Érsekújvárban. Micsoda leleményesség van ebben a szomorú aktualitással bíró hasonlatban! Egy napon, egy ünnep két ünneplése, két helyszínen, egy időben! Pedig olyan ígéretesen indult: közös koszorúzás Czuczor Gergely szobránál a Csemadok szervezésében, majd ezt követően közös ünneplés a főtéri kultúrházban az Ifjú Szívekkel a KultúrKorzó szervezésében. Így is lett meghirdetve, így is tudta a legtöbb ember, össze is gyűltünk jó páran - csemadokosok, kultúrkorzósok, pártosok, párton kívüliek, nemzeti öntudatot pártolók. Miután mindenki kegyelettel elhelyezte koszorúját a szabadságharcos költő mellszobránál, robbant a bomba: a szervező megbízásából a műsorvezető bejelentette, hogy a koszorúzást követően a székházban is lesz ünnepi műsor. Ezt hallván úgy tűnt egy pillanatra, mintha Czuczor Gergely is megcsóválná a fejét, hiszen előbb még az ünnepi szónok az egység fontosságát üzente a gyülekezetnek, most pedig a bejelentést hallván az emberek ott toporognak értetlenül és tanácstalanul, hogy most mi legyen? Menjünk át, vagy maradjunk itt? Hol, kivel és főleg minek ünnepeljünk, amikor a városban az a maradék négy-öt magyar se képes már összehajolni. Miért is, miért is? kérdezi a költő, kérdezzük vele együtt mi is Érsekújvárban, és máshol is a tájékon. És sok ember inkább hazahúzott, mert ha ide megyek, ott leszek számkivetett, ha oda megyek, itt leszek megvetett. Mint a falusi háza előtt a lócáján üldögélő, pipázgató, és ekképp morfondírozó bácsi: ha elmegyek szavazni, melyiket válasszam a kettő közül? Tudom, egyik se akar rosszat, csak a jót képzeli el másképp. De ha nem képesek ezek megegyezni, a rossebbe velük, inkább otthon maradok És a lócáján üldögélő, eget kémlelő, füstöt eregető, sokat látó bácsi azt is tudja, hogy hiába hozták meg most Benedekék zsákjukban a rügyfakasztó meleget, mert ha ez így megy tovább, májusban jöhetnek a fagyosszentek Melyik is a legfagyosabb? Szervác? Pongrác? Bonifác? Száraz Dénes Sokan talán nem is tudják, hogy a városi rendőrségen kívül városi tűzoltóság is létezik, tevékenykedik a városban. Munkájuk nem annyira látványos, mint a rendőröké, hiszen csak a bevetések alkalmával tűnnek fel, míg a rend őreivel szinte naponta találkozhatunk az utcáinkon. A képviselő-testület 2004-ben határozott a városi tűzoltó-testület alapításáról, és feladatuk szakképzettségüknek, felszereltségüknek megfelelően a mentési munkák biztosítása a város területén tűzeseteknél, természeti katasztrófáknál, baleseteknél és egyéb rendkívüli eseménynél. A nyolctagú Közlemény A tavasz beköszöntével gyarapodik a Tűzoltó és Mentőegyesület (TésME) munkája, hiszen gyakrabban riasztják őket tűzesetekhez, a rendíthetetlen fűégetők ismét megkezdik tevékenységüket. Ezekbe az emberekbe ismeretlen okokból berögződött az, hogy a fűégetés feltétlenül szükséges, tekintet nélkül a helyszínre, nem gondolva a következményekre. A fűégetés nyomai városunk több területén is láthatók március 1-jétől március 20-ig 6 esetben riasztották az Érsekújvári TésME munkatársait, akiknek komoly károkat sikerült megakadályozniuk. A fű és növényégetés legtöbb esetben kiskertek területén történik, illetve olyan helyeken, ahol a tűz gyorsan terjedhet. A VR úgy véli, jobban kell tájékoztatni a polgárokat a környezetvédelemről, a fejlődő füves növények, rovarok, fűben élő állatvilág, a fűben vagy a magasabb növények ágain fészkelő madarak védelméről. A fűégetés célja a káros gyomok és a kiszáradt növényzet kiirtása, azonban ezt a célt nem tölti be. A gyomnövények az égetést túlélik, mivel hajtásaik mélyen a földben gyökereznek. A felvilágosításon kívül fontos a tűzesetek azonnali bejelentése. Amennyiben valaki szemtanúja ilyen esetnek, ne féljen feljelenteni a tetteseket, mivel ezek a személyek megszegik a T.t. városi tűzoltótestület székhelye a Brantner cégben található, és mivel tűzoltóink ebben a cégben vannak alkalmazásban, amellyel a város ezekre a szolgáltatásokra évi szerződést köt, a riasztást követően 5 percen belül bevetésre készen állnak. A városi tűzoltók szolgálnak és felügyelnek a különböző városi rendezvényeken, és ellenőrzik a tűzvédelmi előírások betartását azokban az objektumokban, amelyek nem esnek közvetlenül a járási tűzoltó parancsnokság hatáskörébe. Tavaly 128 ellenőrzést hajtottak végre ilyen céllal. (forrás: a februári képviselő-testületi ülés anyagából) Érsekújvár városa eladásra kínál városi tulajdonú ingatlant telket: 1) 271/1-es sz. parcella egyéb terület, 272-es sz. parcella beépített terület és udvar, valamint a 281/1-es sz. parcella egyéb terület cca. 345 m 2 telek a Gogol utcában. 2) 6700-as sz. parcella egyéb terület m 2 -es terület, valamint telekrész a 8585/1-es az. parcellán beépített terület és udvar cca. 530 m 2 -es terület a m 2 -es területből telek a Gimnázium utcában. A javaslatok benyújtása: április 17-ig 9,00 órától 11,00 óráig. Bővebb információk: HÍRADÓ Már nyolc éve őriznek és vigyáznak NYILVÁNOS VERSENYPÁLYÁZAT Érsekújvári Városi Hivatal, Jogi osztály, telefonszám: 035/ , 035/ illetve a honlapon. Sziréna Szaporodnak a tűzesetek Érsekújvár városa 314/2001-es sz., tűzvédelemről szóló törvényt, konkrétan annak 14. -át A fizikai személyek kötelességei, 2. bek. Fizikai személynek nem szabad, b) betűje értelmében növényeket, Illusztrációs felvétel bokrokat és fákat égetni. A tettesek egyben megszegik a város 17/2004-es sz., általánosan kötelező érvényű tűzvédelemről szóló rendeletét is. A tettes rajtakapása esetén, ill. amennyiben rábizonyítható a jogtalan tűzrakás, akár 331 euró pénzbírságot is kaphat. Tököly Jozef, városi rendőrparancsnok-helyettes

3 KÉPVISELŐI Kedves polgártársak, SAROK Hála annak, hogy a Képviselői sarok rovat visszatért hetilapunk oldalaira, nekem is lehetőség nyílott megosztani önökkel gondolataimat. Örülök, hogy az elmúlt évben a Cirill-Metód utcai óvoda szülői közösségének és óvodabarátainak sikerült kiharcolniuk az intézmény megmentését, és a gyerekek érdeke diadalmaskodott a gazdasági érdekek felett. Rámutattam annak az érvelésnek a hiányosságaira, amely az óvoda megszüntetését és az épület eladását egyedüli lehetőségként igyekezett feltüntetni. Hasonló védekezésre lesz szükség a város egyik legszebb természeti övezetének, a Zúgónak a megmentése érdekében is az iparosítást elkerülendő. Ezért üdvözlöm a térség kiskertészei által létrehozott polgári társulást, amelynek meg kell majd fogalmaznia a Zúgó legfontosabb prioritásait, hogy annak természeti jellege megőrződjön. A sport és ifjúsági bizottság elnökeként kollégáimmal együtt a villámhárító szerepét töltöttük be a sportegyesületek kérvényei és panaszáradata özönében. A városi költségvetésben a sport támogatására meghatározott összeggel kell gazdálkodnunk, és a bizottságunk igyekszik olyan feltételrendszert kidolgozni, amely a sportteljesítmények és az egyes klubok sportolóinak száma mellett más tényezőket is figyelembe vesz, mint például a sportlétesítmény kihasználtsága, ingatlanadó fizetési kötelezettség stb. Le kell szögeznünk, hogy a legtöbb sportklubban a sportvezetők társadalmi munkában látják el tisztségüket, sőt, gyakran saját maguk járulnak hozzá a klub működéséhez, mert pénz nélkül ma már nem lehet sportszerű tevékenységet folytatni. Zavar, hogy a városi költségvetésből csupán 0,27 százalék kerül az érsekújvári gyerekek sportolására euróból képtelenség kielégíteni 22 sportegyesület jogos támogatási igényeit. Ezért örülök, hogy egyik bizottsági tagunknak sikerült Híd utcai Alapiskolát besorolni egy olyan próbaprojektbe, amely utalványokon keresztül támogatja a sportot. Elszomorít viszont, hogy a város képtelen hozzájutni jelentősebb támogatáshoz az EU alapokból. A városi ingatlanok eladásából befolyó pénz nem elegendő a városi utak és járdák javítására, vagy hiányzó, új parkolóhelyek kialakítására. Ha városvezetés részéről igény lesz, szívesen támogatom a pályázatokat. Végezetül szeretném megköszönni részvételüket a parlamenti választásokon. Jaromír Valent HÍRADÓ Olvasói levél Érdekes levelet kaptunk az egyik olvasónktól. Mit gondolnak, talál a társadalmunk megoldást az alábbi sorokban leírt problémára? Különös kort élünk. Gyorsat, melyet a reklámok és a különféle termékés szolgáltatás ajánlatok még jobban felgyorsítanak, amelyekre lényegében nincs is szükségünk, de mivel trendi, sokan nem tudnak ellenállni a kísértésnek, nehogy a környezetük maradinak tartsa őket. Hajtjuk magunkat a pénz után, mindenkinek megvan a saját gondja-baja, már fel sem figyelünk a hajléktalanokra, kéregetőkre, akik a városokban, illetve már a községekben is mozognak. Hogy miért és hogyan kerültek az utcára - hosszú téma. Sokan közüllük dolgoztak, családi életet éltek, és egyszeriben az utcán találták magukat. Léteznek menhelyek, ahol átaludhatnak, reggel pedig nyakukba veszik a várost. A menhelyen nyilván tisztálkodhatnak, azonban sokan közülük elhanyagolják magukat, nincs lehetőségük arra, hogy tiszta ruhát váltsanak. Így sokan közüllük különböző fertőző betegséget terjeszthetnek, akár sárgaságot vagy más fertőző betegséget is, mivel ezekkel az emberekkel már senki sem törődik. Csakhogy mozognak az üzletekben, a templomokban, ülnek a padokon, nem is tudjuk, mi mindent érintünk meg utánuk. Akinél jelen vannak például a rühesség jelei, fontos kezelni, csak így lehet megelőzni a nagyon kellemetlen betegség tüneteit. De ki teszi ezt meg, hiszen az utolsó 20 évben a hajléktalanság ritkaság volt? Az egészségügy? A higiénia? A járási városokban biztosan nem lesz gond megállapítani, mennyi a hajléktalan. Fontos lenne kialakítani számukra egy helyet mosdóval, zuhanyzókkal, öltözőkkel sok ember válik meg az öreg ruháitól, cipőitől, amelyeket felhasználhatnák. A pénzhiány érv ezúttal nem állja meg a helyét, egy jó ötlet kellene és igyekezet, tenni valamit a polgártársainkért, akiktől a kinézetük miatt legtöbbször irtózunk. Badinová A. Közlemény Az Érsekújvári Városi Hivatal értesíti a polgárokat, hogy március 30-tól változás történik a városközpont közlekedésében, konkrétan a Björnson és Kassák L. utcák, valamint a Komáromi és Rákóczi utcák kereszteződésében. Kérjük, a folyamatos és biztonságos közlekedés érdekében vegyék figyelembe és tartsák be a közlekedési táblákat ezen a területen. 3

4 4 A Kultúra Könyvesboltban tavaszköszöntő és húsvéti tojások, papír-, textil-, fa dekorációk, színes ablakképek, mosolygós nyulak, színpompás pillangók, játékos bárányok és táncos lábú csibék várják a betérőket. Húsvét előtt minden látogató megismerkedhet az alapvető technikák, a papírdíszek készítésének, a dekupázsolás, a márványozás, a matricafestés részletes leírásával. Néhány trükk leírása a könyvekben is megtalálható, melyeket 15%-os árengedménnyel vásárolhatnak meg. IrodalmiKorzó Április 3-án 18 órától a Szamba cukrászdában Juhász R. József kettős könyvbemutatójára kerül sor. Juhász R. Józsefnek nemrégiben jelent meg a Posztmodern ikonok című kötete Budapesten a Magyar Műhely Kiadó Pixel-könyvek sorozatában. Ugyancsak nemrég jelent meg egy több szempontból is különleges versplakát könyve a dunaszerdahelyi NAP Kiadó gondozásában. Ez utóbbi mobiltelefonon, interneten, nyomtatásban, magyarul, szlovákul és angolul egyszerre jelent meg Urban Mémoire címen. A szerzővel H. Nagy Péter beszélget, az est háziasszonya Kecskés Ildikó. ArtKorzó Másnap április 4-én szintén 18 órától a Szamba cukrászdában kerül sor Búcsi János fotókiállításának megnyitójára. Búcsi János 15 éve foglalkozik fotózással, autodidaktaként kezdte, majd elvégezte budapesti Foto Art fotósiskola tanfolyamát. Kedvenc témái közé tartozik a sport-, a makro- és a városfotó. Dumaszínház Az idei év első Dumaszínházát új helyszínen szervezi meg a KultúrKorzó április 4-én 19 órától, mégpedig a Clubbing Complexben (Simor J. u. 5.). Az új helyszín tágasabb beltérrel, nagyobb parkolóval rendelkezik és megközelíteni is egyszerű ben a Showder Klubból ismert és közkedvelt Hadházi László valamint Kertész Ricsi készülnek eredeti előadással. A helyszínen bárzene mellett szórakozva élvezhetik a stand up comedy kultikus humoristáinak fergeteges műsorát. Jegyek CN-R-54/12 ÉRSEKÚJVÁRI TÜKÖR Húsvétváró, bolondos és romantikus áprilisi programot is kínál a KultúrKorzó Kínálatunkból: - márkás karórák, órák, ébresztőórák, faliórák, állóórák, asztaliórák - Swarovskykristályokkal díszített ékszerek Örülünk látogatásuknak. Várjuk önöket az új helyre költözött üzletünkbe Új cím: Váralja u. 26., Érsekújvár Igazi érték, az igazi ünnepre! elővételben a KultúrKorzó irodájában, elővételben 10 euró, helyszínen 12 euró, asztalfoglalás 5 euró. Hollywoodi duettekkel térnek vissza Újra Érsekújvárott ad koncertet Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán! A GerboProdukció szervezésében az ismert énekes-házaspár új műsorral lép a főtéri kultúrház színpadára április 15-én 19 órakor. A Hollywoodi duettek koncertjükre szeretettel hívnak és várnak minden musical- és zenekedvelőt. Jegyek kaphatók a KultúrKorzó irodájában és a kultúrházban, a belépő 13 euró. Gyermekfelügyelet ingyenesen! A Csodaország PT továbbra is lehetőséget kínál a kisgyermekes szülőknek, hogy egyes rendezvények ideje alatt felügyel csemetéjükre és foglalkozik velük. Elég hívni Halász Ágit (0905/ ) és párjukkal mindketten részt vehetnek egy kellemes programon. (vi) Zongoraszeminárium a Művészeti Alapiskola tanárai részére Szlovákia tizennyolc Művészeti Alapiskolájának 50 pedagógusa vett részt március 14-én a főtéri kultúrház kistermében a Hogy is kezdjük el? (Ako na to?) c. zongoraszemináriumon, melynek az érsekújvári Művészeti Alapiskola igazgatósága volt a szervezője. A szemináriumot Šiller Ivan zongoraművész, zenepedagógus, zenés projektek szervezője, valamint a kortárs zene nemzetközi szervezetének képviselője vezette, amely 60 tagállamot tömörít, székhelye az ausztriai Salzburgban található. A szervezettel összefüggésben mutatta be a közönségnek a New Music for Kids and Teens (Új zene a gyerekeknek és fiataloknak) c. új projektet, amely adatbázisában megtalálhatók a 20. és 21. századi szlovák zeneszerzők alkotásai, A szeminárium végén Šiller Ivan és Bálešová Andrea zongoraművészek koncerteztek Zeneportré koncertciklusok, szemináriumok és alkotóműhelyek. A projektnek jelenleg 140 felhasználója van, nagy segítséget jelent a művészeti iskola pedagógusainak és diákjainak. Az említett projekt adatbázisában található zeneművek elhangzottak a Portrék 2011 c. koncertciklusban, amelybe bekapcsolódtak a művészeti iskolák Pozsonytól egészen Nagymihályig összesen 300 előadó és 150 pedagógus. További lektorként üdvözölhettük Bálešová Andrea művésznőt, a Pozsonyi Egyházi Konzervatórium pedagógusát, aki egyben az említett projekt adatbázisának koordinátora. Mivel az intézmény tanulóinak szánt zongorairodalomból hiányoznak a legfiatalabb szlovák zeneszerzők alkotásai, némelyiket bemutatta a jelenlévőknek, pl. zeneműrészleteket Kmiťová J., Grefinger V., Bernáth L., Borzík L., Iršaj J. alkotásaiból, valamint zeneműveket preparált zongorára Matej D. zeneszerzőtől. Önálló programpontként szerepelt Kubička Víťazoslav zeneszerző, zenepedagógus, dramaturg és zenei szerkesztő alkotásainak bemutatása: Zeneművek gyerekeknek, A természetről, Imák (Skladby pre deti, O prírode, Modlitby) címmel. A zeneszerző személyesen is jelen volt az előadáson, beszélt a művészeti iskolában folytatott sokoldalú nevelés fontosságáról, és arról, hogy a nálunk kialakított iskolai rendszer irigylésre méltó. Nemzetközi kutatásokból kiderül, hogy a kreativitást csupán a művészettel összhangban lehet nevelni, felhasználható a gyakorlatban, menedzsmentben és más tevékenységekben. Nagyon fontos számára a gyerekek számára komponált zene, de egyházi műveket és operákat is ír. A szeminárium utolsó pontjaként szerepelt Šiller I. előadása a rendhagyó zongorajátékról. Bemutatta, majd részletek adott elő Kurtág György magyar zeneszerző műveiből, aki grafikus kottaírást, rendhagyó kifejezési és hangeszközöket használ fel a zongorajátéknál. Šiller előadása végén tanácsokat adott a pedagógusoknak, hogyan, miszerint válogassák össze a diákoknak a zeneműveket koncertekre, versenyekre. Lužicová Helena, érsekújvári Művészeti Alapiskola

5 Uhrin Vladimír káplán szavai A hívek élete a plébánián Az érsekújvári plébániára első alkalommal érkeztem nyári diakóniai gyakorlatra. Számos kérdés és kétely volt bennem, hogyan birkózok meg a feladattal. Elmondhatom, hogy két hónap után kellemes érzésekkel, feldobódva mentem el. Amikor a püspök tudatta velem, hogy papként itt fogok szolgálni, nagyon megörültem. Érsekújvárott sok lelkesen tevékenykedő pap dolgozott és dolgozik, akik feláldozták magukat a hívőkért a kommunizmus, majd a rendszerváltás után is, ami tükröződik a hívők életén. A fiatalok felnőttek, saját családokat alapítottak, gyermekeik pedig az ő munkájukat folytatják. Azonban a szülők sem hagyták el a plébániát, és továbbra is aktívan tevékenykednek. Az elődöm, Bogdan Ferko néhány kiváló projektet indított el, amelyeket folytatni akarom, és egyúttal szeretném invitálni a kedves olvasókat is. Szerdánként elgondolkodunk a Szentírás felett. Olvassuk, elmagyarázzuk az egyes részeket. Pénteken a szentmise után a Marianumban találkozunk a fiatalokkal, beszélgetünk az Istenről, a gondjaikról, egyszer havonta pedig a beszélgetést felcseréljük játékra. A különféle társasjátékok segítenek a barátságok megerősítésében. A fiatalokkal együtt különböző kirándulásokat is szervezünk. Utoljára új évi síkirándulást szerveztünk Spišská Belára. Húsvét hétfőre pedig természeti túrát szervezünk. A helyszínt még nem választottuk ki, de biztosan szép és lelkileg gazdagító lesz. A turisztikán és a közös találkozásokon kívül a fiatalok csütörtökön és szombaton este röplabdázhatnak az Andódi úti Bereczki Zoltán Szinetár Dóra koncertre. Alumínium Asztácium R. 4. rész R. 1. rész Gallium Névelő Kötőszó Vág E napon Rendelsz Szófaj Nitrogén Ugyan Hegyes fémrudacska Sörnek habos része Délelőtt, röv. Szekundum R. 3. rész S E Szintén Súlyarány, röv. Részecske jelzője Éva Pottyants Angol fi lmrendező Zita, Bea A szelet fele A. Bernolák Egyházi Alapiskolában. Idén első alkalommal sikerült megrendeznünk a Fiatalok bálját, amelyen több mind hatvanan vettek részt. Mivel a bál sikert aratott, mindenki jól szórakozott, jövőre is szeretnénk megszervezni. A gyerekek részére a kórusban éneklő lányokkal együtt hétvégi találkákat szervezünk. Szombaton délelőtt 10,00 órától a 3-6 éves korú gyerekek jót játszhatnak, mellette pedig érdekes dolgokat tanulhatnak Istenről. A vasárnapi találkát 15,00 órától az idősebb 7-15 éves korú gyerekeknek szántuk. Szórakoztató módon erősítik tudásukat az Istenről, és tanulják, hogyan éljenek a hitük szerint otthon és az iskolában. A ferences rendi Egid atyával együtt találkozókat szervezünk a házaspároknak, akik már több jól sikerült rendezvényen vettek részt, mint pl. kirándulás a szülőhelyemre, apa - fiú kirándulás Dolná Súč-ba, ádventi találkozó az A. Bernolák Egyházi Alapiskolában, síkirándulás Čičmany-ba, bowlingozás a Házasság hete keretében. Új rendezvényekkel is készülünk. Befejezésül egy fontos dolgot szeretnék mondani. Ne féljenek! Ne féljenek kedves hívők, amikor a templomban egy új akció szervezését hirdetjük, mert ez nem csak a régi tagokra vonatkozik, hanem mindenkire. Szívesen látunk mindenkit. Azoknak, akik szeretnének többet megtudni a plébánia életéről, ajánlom a www. fara.sk/novezamky/ megtekintését. Uhrin Vladimír, káplán Évkönyv - Csángók jelzője latinul Gróf, röv. A távolabbit Glottisz 5/8-a R. 2. rész Jazz azonos hangzói Oxidréteg Emelet, röv. ÉRSEKÚJVÁRI TÜKÖR Március 9. számunkban közölt rejtvény helyes megfejtése a következő: A szeretet végtelen és tud várni. Helyes megfejtőink közül Seifert Julianna érsekújvári olvasónk nyert 2 belépőjegyet a Rómeó és Júlia előadásra. E heti rejtvényünkben CZEIZEL Endre magyar orvos, genetikus egyik gondolatát rejtettük el. A megfejtéseket április 10-ig küldjék szerkesztőségünk postai címére: Castrum Novum szerkesztősége, Fő tér 10., Érsekújvár, ben: denes.szaraz.@nztv.eu, vagy sms-ben a es számra, ne felejtsék el feltüntetni nevüket és telefonszámukat. Helyes megfejtőink között 2 jegyet sorsolunk ki az április 15-én a főtéri kultúrházban megrendezendő Indium, sulfur Brazília, Nagy-Britannia Rőtvad Kérdőszócska Lapfajta Vajon Készítette: Lőrincz László Béla Irídium vegyjele Észak Ápolónő Románia autójele B M Közös bowlingozás a Házasság hetében AJÁNLÓ KIÁLLÍTÁSOK Nyitrai mezei vasút Az első vágánynál tessék vigyázni kiállítás a Thain János Múzeumban Két cím egy kiállítás két részben. A kiállítás április 12-ig tart. A fény és víz titkai Rapavá Daniela fotóművész, a rimaszombati csillagvizsgálló munkatársának kiállítása a Városi Művelődési Központ mikrogalériájában. A kiállítás március 31-ig tekinthető meg. Az érsekújvári Ernest Zmeták Művészeti Galériában Kassák Lajos fényképéken című kiállítás nyílott március 3-án. A kiállítás április 21-ig tekinthető meg. Az érsekújvári Ernest Zmeták Művészeti Galériában Decsi Kati képeiből AMÍG VAGYUNK című kiállítás nyílott meg március 23-án. A kiállítás április 21-ig tekinthető meg. KULTURÁLIS ESEMÉNYEK A Czuczor Gergely Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola névadója előtt tisztelegve idén első alkalommal Czuczor Gergely Emlékhetet rendez március 26-tól március 31-ig. Meghívjuk Önt az Egészség nap és ezotéria Dom kultúry Hlavné nám. Nové Zámky Bemutatók, workshop, diagnosztika, tanácsadás és Bio-büfé 9:30 Ing. Katarína Gulová, Marián Fillo NES - számítógépes állapotfelmérésen alapuló terápiás eljárás, Amit talán nemtudunk az oltásról 11:00 Dr. Ac. Boris Suboti Vajon mik vagyunk növény vagy húsev k 12:30 MUDr. Jozef Horná ek DIACOM - non- invazív kivizsgálás 13:00 RNDr. Zita Bara ayová Regressziós terápia 14:00 RNDr. Gertrúda Barthová Jóga mint életfilozófia 15:00 PhDr. Bc. ubica Trnková Fogyás - Ketogén diétával 16:00 Ing. Renáta Kozárova Asztrológia 2012-ben BELÉP : feln tt - 3 nyugdíjas - 1 gyerekek 15 éves korig - ingyenes belép info: 035/ Podzámska 4A CN-R-51/12 5

6 6 TÁRSASÁGI ROVAT VÁROSUNK KIS POLGÁRAI Pirohár Stela, Nagy Marco, Patus Anna Réka, Figura Alex, Verešová Liliana, Turczelová Liana HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Varga Marián és Michačová Martina ÖRÖKRE ELTÁVOZTAK Kissová Elena, szül. Kucharíková, 81 éves, Somogyi Ladislav, 65 éves, Lvonská Viola, szül. Kutruczová, 62 éves, Klein Ľudovít, 70 éves, Juhász Vojtech, 72 éves, Hlavička Michal, 83 éves, Balla Ľudovít, 72 éves Gyógyszertári ügyelet Érsekújvárott az ügyelet este 22 óráig tart! dátum gyógyszertár cím telefonszám Zlatý lev Petőfi u Arnika J. Simor u / Na prednádraží Ľ. Štúr u Na námestí Fő tér Na nábreží Vágóhíd u ES Komáromi u Salvia Andódi u. 9/C Claudia Gúg u APRÓHIRDETÉS Eladó Andódon régi 2 szobás családi ház 9 áras telken. Tel.: 0910/ Hivatalos magyar nyelvű(-ből,-re) fordítás, www. madarskypreklad.sk. Tel.: 0907/ Bérbe adok raktárt, 200 m 2, 4,8 m magas, hálózatos. Megegyezés biztos. Tel.: 0907/ Tanítok németet minden szinten, fordítást vállalok ből, -be. Tel.: 0905/ Könyvelés megbízhatóan, diszkréten, gyorsan. Tel.: 0915/ Személyszállítás 1-14 személyig, sportolóknak, iskolásoknak kedvezmény! Személyautó 0,20 / km-től. Tel.: 0915/ Elvégzek kőműves munkát, épület-felújítást, családi házak alapjait, gépi vakolás, hőszigetelés. Tel.: 0910/ , 0905/ Háztartási szolgáltatásokat végzünk. Tel.: 0940/ , 0918/ Eladó Honda CBR 600 F, 1991-es gyártási év. Ár: Tel.: 0908/ Rövidtávú hitelt nyújtok ig. Kezesség ingatlannal. 24 órán belül. Tel.: 0905/ Munkát keres? Esetleg szeretne vállalkozni? Tel.: 0908/ Bérbe veszek 2 vagy 3 szobás lakást Érsekújvárott, ésszerű áron. Tel.: 0915/ Matematikát korrepetálok minden szinten. Tel.: 0911/ Eladó 1-szobás lakás a Jánošík utcában, 3. emelet, balkon nélkül, eredeti állapot, magántulajdonban. Ár: Tel.: 0905/ Eladó garázs a Gúg utcában. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0908/ Tanítok angol és német nyelvet. Tel.: 0903/ Eladók Érsekújvárott családi házak építésére alkalmas telkek. Tel.: 0948/ Eladó jó állapotban lévő Meopta-Opemus IIa típusú nagyító, régebbi típus, időzítővel. Ár megegyezés szerint. Kapcsolat: Castrum Novum szerkesztősége. TÁRSAS ROVAT KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk a rokonoknak, barátoknak, kollégáknak, sporttársaknak, lakótársaknak és ismerősöknek, akik március 14-én elkísérték utolsó útjára az érsekújvári temetőben a felejthetetlen férjet, édesapát, nagyapát, testvért, sógort, keresztapát HEGEDŰS Lászlót, akit az Úr 71 éves korában szólított magához. Köszönjük a virágokat, koszorúkat és részvétnyilvánításokat, melyekkel enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. A gyászoló család ÁLLÁSAJÁNLAT Az érsekújvári Városi Bölcsőde, Nyitra-parti u. 39 felvesz részidős munkaviszonyba EGÉSZSÉGÜGYI NŐVÉRT meghatározott időre. Végzettségi feltételek: min. középfokú egészségügyi iskola, egészségügyi nővér irányzattal. A kérvényeket szakmai életrajzzal és a végzettségről szóló igazolással együtt kérjük személyesen leadni a városi bölcsődében. Bérbe veszek nyári konyhát családi háznál, egy személy részére, Érsekújvárott. Kapcsolat: 0908/ Eladók szaxofonok B-szoprán, S-Alt, B-Tenor. Tel.: 0904/ Eladó családi ház a villanegyedben, 4,5 áras telek, 5 szoba, közművesítve. Lehetséges csere 1 vagy 2 szobás lakásért + hozzáfizetés. Tel.: 0904/ Munkát kínálok. Tel.: 0907/ Veszek eladósodott lakást Érsekújvárban. Tel.: 0903/ Eladó garázs a Pozsonyi úton, villany, szerelőárok. Tel.: 0903/ Eladó régebbi családi ház a Sitno utcában, karban tartott. Ár megegyezés szerint. Tel.: 035/ ,00 óra után. Eladó kert 4 ár, Érsekújvárban. Tel.: 035/ Eladó sarok ülőgarnitúra. Ár megegyezés szerint, Érsekújvár. Tel.: 0915/ Eladó 3 szobás magántulajdonban lévő téglalakás (95 m 2 ) az M.R. Štefánik u. 60 alatt, Érsekújvárott, műanyag ablakok, pince, magasított földszint, udvar. Tel.: 0908/ Eladó 4 szobás családi ház a Vág menti u. 27 alatt, Érsekújvár, műanyag ablakok, kettes garázs, pince, kút. Tel.: 0908/ Eladó 3-szobás családi ház 27-áras telken, nyári konyhával, fürdőszobával és központi fűtéssel Csúz községben. Ár: Tel.: 0907/ , 0948/ Eladó garázs a Pozsonyi úton. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0915/ Matematikát korrepetálok alap-, közép és főiskolásoknak, felkészítem a felvételi vizsgákra. Tel.: 0905/ , sillbase@gmail.com. Elvégzek kőműves munkákat- ház- és lakásépítés, felújítás, kémények, csempézés, hőszigetelés, stb.. Tel.: 0908/ , 0908/ Eladó MEDILUX 2HF típusú mennyezeti lámpa fogászati készletek fölé, legjobban hasonlít a nappali fényre, árnyékmentes fényár, védi a látást. Ár: 400. Tel.: 0948/ Angol nyelvet korrepetálok. Tel.: 0907/ MEGEMLÉKEZÉS Az idő múlik, de a nagy fájdalom megmarad április 6-án telik el 10 év azóta, hogy örökre eltávozott közülünk a szeretett édesapa, fiú, testvér ADLER Peter. Szívünkben örökké élni fog. A gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS március 27-én 30 év telt el azóta, hogy örökre eltávozott közülünk a szeretett testvér, sógor MAKÁČ Dominik. Akik ismerték, szenteljenek emlékének egy csendes percet. A gyászoló család MUNKALEHETŐSÉG VIVI Personal Consulting s.r.o munkatársakat keres csomagolószalag kezelésére (irodai eszközök csomagolása) Munkavégzés helye: Szered 3 műszakos munka Közlekedés ingyenes Érsekújvárról és környékéről Bérezés: euró tisztán Telefon: Mgr. Jana Černáková, Eladó 1-szobás magántulajdonban lévő lakás, eredeti állapot az S. H. Vajanský utcában. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0903/ Lakásbelsők felújítása, átalakítása. Legolcsóbban a városban. Ingyenes árajánlat! Érsekújvár. Tel.: 0949/ Eladó 3-szobás lakás a buszmegálló és vasúti állomás közelében. Felújított fürdőszoba, talaj, ablakok, ajtók, nagy nyitott konyha méretre készült konyhabútorral, beépített eszközökkel. Ár: Tel.: 0903/ Eladó telek Tótmegyeren, cca. 500 m 2 -es terület, alkalmas családi, hétvégi háznak vagy kertnek, a hálózatok a telek közelében találhatók. Ár: vagy megegyezés. Tel.: 0940/ Eladó SEAT ALTEA 1,9 TDI gyárt. év 12/2005, jó állapotban, teljes felszereltséggel - kivéve bőr és szenzorok. Ár: vagy megegyezés. Tel.: 0940/ Eladó 2-szobás lakás Érsekújvárban a Bethlen G. utcában. Ár: Tel.: 0902/ Alternatív gyógyászat EFT és autopátia által segítek aktivizálni a szervezet gyógyulási képességét. Tel.: 0911/ hívni 17,30 ó után. Látnoki és gyógyító képességeim vannak, jóslással foglalkozom, bármikor segítek. Tel.: 0944/ Eladó 3-szobás magántulajdonban lévő napos lakás, teljesen átalakított, SzNF u., 6. emelet. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0903/ Háztartási szolgáltatásokat végzek. Tel.: 0940/ , 0918/ Veszek 1 ha szántóföldet. Csűr és kút előnyt jelent. Tel.: 0904/ Kiadja Érsekújvár városa. Főszerkesztő: Száraz Dénes (denes.szaraz@novezamky.sk), tel.: 0917/ , szerkesztő: Čerháková Dagmar - szlovák (dagmar.cerhakova@novezamky.sk), tel.: 0917/ Reklám: Čudai László, tel.: 0917/ Apróhirdetés, megemlékezés, köszönetnyilvánítás: Kultúrház, Fő tér 7., információs központ, 035/ Az egyes levelezői cikkekben és fizetett reklámokban közölt nézetek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség nézeteivel. A reklámok nyelvi helyességéért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. Nyomtatás: KORUND desktop, spol. s r.o., Regisztrációs szám: EV 401/08, kiadta az SZK Kulturális Minisztériuma. A szerkesztőség címe: Castrum Novum, Hlavné nám. 10, Nové Zámky, web: A szerkesztőség fenntartja a kéziratok lerövidítésének és módosításának jogát. Lapzárta: szerda, 15 óra. Nem kapott újságot? Terjesztés: 0903/ , 0907/ CN-R-56/12

7 KÉZILABDA EXTRALIGA Bejutott az elődöntőbe a Štart ŠKP Pozsony HC Štart Érsekújvár 25:36 (10:14) Kezdettől fogva nem adott semmi esélyt ellenfelének ay érsekújvári csapat. A vendégek nagyarányú győzelme teljesen megérdemelt volt. JV: Novák, Zubo, büntetők: 6/5 1/1, kiállítások: 4 4, 200 néző ŠTART: Fabian, Šuba Rábek 9/1, Hustý, Minarovič, Horváth, Mikéci 3, Bakos 1, Pogány, Szapu 5, Šeben 1, Sivák 6, Kurka 4, Straňovský 5, Kleis 1, Túma 1. Edző: Peter Hatalčík. HC Štart Érsekújvár ŠKP Pozsony 31:24 (21:14) összesítve: 3:0 A Štart könnyedén használta ki első mérkőzéslabdáját, és három meccsben döntötte el a továbbjutás sorsát. Az elődöntőben az érsekújváriak a galgóciakkal találkoznak. A párharc április huszadikán kezdődik. A negyeddöntő harmadik mérkőzésén a Štart gólzsákja Rábek Oliver kétszázadik gólját dobta az idei bajnokságban. JV: Daňo, Sabol, büntetők: 4/3 6/4, kiállítások: 8 3, végleg: Horváth, Kurka Štepanovský, 780 néző. ŠTART: Fabian, Šuba Rábek 12/2, Hustý, Minarovič, Horváth, Mikéci 2, Bakos 2, Pogány, Szapu 2, Šeben, Sivák, Kurka 8, Straňovský 4/1, Kleis 1, Túma. Edző: Peter Hatalčík LABDARÚGÁS III. LIGA Dunajská Lužná FKM Érsekújvár 3:0 (2:0) Küzdelmes mérkőzésen gólokban sajnos csak a hazaiak voltak eredményesek. Már az első játékrészben kétgólos előnybe kerültek, amit a második félidő elején növelni tudtak. Az érsekújváriak nem sok veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára, és súlyos vereséggel távoztak. JV: Ihring, 230 néző. Az FKM összeállítása: Mihálek Zsák, Cingel, Andrášik, Gajdoš (32. Bacigál, 62. Kotula), Ilič, Bukovič, Fehervári, Bombicz, Ešek, Szántó. Edző: Jozef Chovanec. (g) SPORT (g) JÉGKORONG Az érsekújváriaké a Polgármester Kupa Március 24-én szombaton hat csapat részvételével nemzetközi ifjúsági jégkorongtornát rendeztek az érsekújvári Téli stadionban. Hat csapat 6-9 éves diákjai küzdöttek egymással reggel nyolc órától egészen délután háromig. Az esemény nagyon jó hangulatban zajlott, amelyről főleg a cseh játékosok szülei gondoskodtak hangos szurkolásukkal. A torna végén a győzteseket Pischinger Gejza Érsekújvár polgármestere jutalmazta meg. Megköszönte mindenkinek a részvételt, a nyújtott kiváló teljesítményt, és szerencsés hazaérkezést kívánt főleg a távolabbról érkezőknek. Eredmények Érsekújvár A Tábor 2:1, Érsekújvár B Hamuliakovo 0:4, Znojmo Érsekújvár A 2:2, Hamuliakovo Vlašim 1:3, Tábor Vlašim 2:7, Érsekújvár B Znojmo 0:5, Vlašim Érsekújvár A 1:4, Tábor Hamuliakovo 3:1, Hamuliakovo Znojmo 3:5, Érsekújvár B Tábor 0:6, Hamuliakovo Érsekújvár A 1:4, Znojmo Vlašim 1:5, Érsekújvár B Vlašim 0:6, Tábor Znojmo 2:0. Végső sorrend: 1. Érsekújvár, 2. Vlašim, 3. Tábor, 4. Znojmo, 5. Hamuliakovo. (g) A hazai csapat fehérben (a szerző felvétele) 7 Adjunk a dolgoknak második esélyt! 2012.április 1-jét l 5 kg papírért kap egy tekercs toalettpapírt vagy 3 csomag papírzsebkend t A Bethlen G. utcai gy jt helyen Hol? (régi kazánház) CN-R-49/12

8 8 9

Falukarácsony. Újévi koncert

Falukarácsony. Újévi koncert Ikladi Hírek XX. évfolyam 12. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2013. december Falukarácsony Hagyományos falukarácsonyi ünnepségünket december 20-án, pénteken, 18 órai kezdettel tartjuk az

Részletesebben

Hírlevél RÉPCESZEMEREI SZEMEREY CSALÁDI TALÁLKOZÓ. Répceszemere névadó családja Zemere, Szemere, Szemerei, Szemerey

Hírlevél RÉPCESZEMEREI SZEMEREY CSALÁDI TALÁLKOZÓ. Répceszemere névadó családja Zemere, Szemere, Szemerei, Szemerey RÉPCESZEMEREI Hírlevél VI. évfolyam, 1 szám 2010. Május SZEMEREY CSALÁDI TALÁLKOZÓ A Répceszemeréért Egyesület hagyományőrző tevékenységei között szerepel a falu múltjának ápolása. Ennek a gondolatnak

Részletesebben

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sióagárd Község Önkormányzata 2014. JANUÁR VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM LELKI ÚTRAVALÓ 2. oldal AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÁSA 3. oldal FELHÍVÁS - SIÓAGÁRDI ÉRTÉKTÁR 4. oldal MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYEKRE 5. oldal KILIÁN

Részletesebben

2. oldal. 5. oldal KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKVÁLASZTÁS 2014 65 ÉVES AZ ÉRSEKÚJVÁRI CSEMADOK MEGEMLÉKEZTÜNK A HÁBORÚ BEFEJEZÉSÉRŐL KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKVÁLASZTÁS

2. oldal. 5. oldal KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKVÁLASZTÁS 2014 65 ÉVES AZ ÉRSEKÚJVÁRI CSEMADOK MEGEMLÉKEZTÜNK A HÁBORÚ BEFEJEZÉSÉRŐL KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKVÁLASZTÁS AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIV. évfolyam 13. szám 2014. április 3. Díjmentes KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKVÁLASZTÁS 2014 Érsekújvárban ANDREJ KISKA nyert Március 29-én, reggel hét órakor 37 választókörzet

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

Határozat Gúta Város Képviselő-testületének 26. üléséről 2013.1.28-án

Határozat Gúta Város Képviselő-testületének 26. üléséről 2013.1.28-án Határozat Gúta Város Képviselő-testületének 26. üléséről 2013.1.28-án 499/2013 sz. a Pd 116/12-6 számú, Gúta Város 3/2010 sz., a szeszesital közterületen történő árusításának és fogyasztásának korlátozásáról

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275 2016. JANUÁR Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek 1-2. oldal Óvodai hírek 2. oldal Iskolai hírek 3. oldal Visszatekintő 4-5. oldal Felhívások 6. oldal Közelgő események: Iskolás farsang

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek!

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek! 1 2 Jegyzői tájékoztató Tisztelt Tápiószecsőiek! Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat képviselőtestülete december havi első ülésére december 10-én került sor. Testületünk az alábbi témákkal kapcsolatosan

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét! V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell

Részletesebben

Diákok kitüntetése ÁTADTÁK A BIOMASSZA- ÉGETŐ ÁLLOMÁST. Járdaszakaszok felújításáról döntöttek a képviselők

Diákok kitüntetése ÁTADTÁK A BIOMASSZA- ÉGETŐ ÁLLOMÁST. Járdaszakaszok felújításáról döntöttek a képviselők AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA ÁTADTÁK A BIOMASSZA- ÉGETŐ ÁLLOMÁST Tóth István a cég ügyvezető igazgatója (baloldalt) Pischinger Gejza és Manfred Blöch társaságában Tavaly áprilisban kezdték el építeni,

Részletesebben

XVIII. évfolyam 7. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2011. július. Kedves Gyerekek!

XVIII. évfolyam 7. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2011. július. Kedves Gyerekek! Ikladi Hírek XVIII. évfolyam 7. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2011. július 1 Kedves Gyerekek! Július 11-15-ig (hétfőtől-péntekig) ismét vár titeket délelőttönként a SZÖSZ-MÖSZ tábor!

Részletesebben

Már elnyert, megvalósításra váró EU-s pályázatok:

Már elnyert, megvalósításra váró EU-s pályázatok: Eredmények, fejlesztések, kicsik és nagyok. A jót könnyű megszokni! Ez örök igazság. Úgy gondoljuk, hogy városunkban nagyon sok olyan jó dolog készült az elmúlt években, melyeknek nagyon örültünk, hamar

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

6. számú jegyzőkönyv Somorja Városi Önkormányzatának 2015. június 4-én megtartott soron kívüli üléséről

6. számú jegyzőkönyv Somorja Városi Önkormányzatának 2015. június 4-én megtartott soron kívüli üléséről 6. számú jegyzőkönyv Somorja Városi Önkormányzatának 2015. június 4-én megtartott soron kívüli üléséről Jelenlevők: a csatolt jelenléti ív szerint. 1. Az ülés megnyitása A város polgármestere az önkormányzatokról

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. 1 0. é v f o l y a m. Az Ipolysági Református Egyházközség értesítő lapja 10. évf. 2013/2

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. 1 0. é v f o l y a m. Az Ipolysági Református Egyházközség értesítő lapja 10. évf. 2013/2 IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Egyházközség értesítő lapja 10. évf. 2013/2 1 0. é v f o l y a m Gyülekezeti nap és testvér-gyülekezeti találkozó 2013. június 9-én gyülekezeti nappal egybekötött

Részletesebben

Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október

Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október Gyülekezetünkben három ifjúsági csoport működik: Kisifi (14 18 éves korig) Nagyifi (18 25 éves korig) Fiatal

Részletesebben

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015 SZIGLIGETI HARSONA 2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám Mindenki Karácsonya 2015 Már napokkal Karácsony előtt díszbe öltözött a Főtér. Megérkezett a karácsonyfa,

Részletesebben

Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban

Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban Mi történt a KSZR háza táján? Rovatvezető: Mikolasek Zsófia mikolasek.zsofia@jamk.hu 20/2326-626 V. évfolyam 5-6. szám 2015. május-június Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban Mikolasek Zsófia A József

Részletesebben

Ekecsi - Apácaszakállasi

Ekecsi - Apácaszakállasi Ekecsi - Apácaszakállasi H í r a d ó A KÖZSÉGI HIVATAL INGYENES TÁJÉKOZTATÓJA I. Évfolyam 4. Szám 2003. NOVEMBER A z év vége közeledtével szeretném Önöket tájékoztatni a faluban és az önkormányzatban zajló

Részletesebben

Közel 8000 látogató a két nap alatt

Közel 8000 látogató a két nap alatt AZ TÝŽDENNÍK ÉRSEKÚJVÁRI OBČANOV POLGÁROK MESTA HETILAPJA NOVÉ ZÁMKY XXII. évfolyam XXII. ročník 45. szám číslo 21 2012. 31. november mája 2012 15. Nepredajné Díjmentes Kóbor János is elkóborolt az idei

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének, valamint a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzatnak 2012. december 17-i Közmeghallgatásáról és Falugyűlésről 1 Készült:

Részletesebben

BMSzKI 1134 Budapest Dózsa György út 152. Átmeneti szállás 2015. évi Szakmai beszámoló

BMSzKI 1134 Budapest Dózsa György út 152. Átmeneti szállás 2015. évi Szakmai beszámoló BMSzKI 1134 Budapest Dózsa György út 152. Átmeneti szállás 2015. évi Szakmai beszámoló Készítette: Juhász Arnold és Beczéné Bálint Mónika Intézményünk bemutatása: A Dózsa Átmeneti szállás a BMSzKI Központi

Részletesebben

2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE

2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE 2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Október 1-jén a zenei világnap alkalmából fellépő Újfehértói Fúvószenekar nagy sikerű koncertet adott iskolánkban a város kulturális napi rendezvényeinek keretein

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v az Országos Kisebbségi Bizottság 2008. december 16-án, kedden, 11 órakor az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V. Szalay utca 10-14.) 610. számú tárgyalójában megtartott

Részletesebben

Tátyi Tibor. Az alapszervezet története

Tátyi Tibor. Az alapszervezet története 217 Tátyi Tibor Az alapszervezet története Párkányban 1949. április 24-én alakult meg a CSEMADOK városi alapszervezete. Elsősorban lelkes, tenni akaró a magyar kultúra ápolásáért kész emberek fogtak össze,

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

BUDAPESTI UNITÁRIUS HÍRLEVÉL ABUDAPESTI NAGY IGNÁC UTCAI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG HÍRLEVELE 2010. MÁRCIUS ÁPRILIS X. ÉVFOLYAM, 2.

BUDAPESTI UNITÁRIUS HÍRLEVÉL ABUDAPESTI NAGY IGNÁC UTCAI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG HÍRLEVELE 2010. MÁRCIUS ÁPRILIS X. ÉVFOLYAM, 2. BUDAPESTI UNITÁRIUS HÍRLEVÉL ABUDAPESTI NAGY IGNÁC UTCAI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG HÍRLEVELE 2010. MÁRCIUS ÁPRILIS X. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM PÜNKÖSDI ÜNNEPI ISTENTISZTELETEK 2010. MÁJUS 23. MÁJUS 24. Hagyományainknak

Részletesebben

BALLA KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA CSÉVHARASZT

BALLA KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA CSÉVHARASZT A BALLA KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA CSÉVHARASZT PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Összeállította: Malik Károly igazgató BEVEZETŐ Az iskola hivatalos neve: Balla Károly Általános Iskola Csévharaszt /2002.09.01 óta/ Az iskola

Részletesebben

AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI.

AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI. AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI. évfolyam 15. szám 2011. április 23. Díjmentes Fűtés biomasszából 2011. ÁPRILIS 1-JÉTŐL MINDEN ÉRSEKÚJVÁRI FOGYASZTÓNAK 15%-KAL CSÖKKENTI A HŐENERGIA ÁRÁNAK VÁLTOZÓ

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA BABITS FELJEGYZÉSEI ARANY JÁNOSRÓL Kézirat, rekonstrukció, kiadás * Horváth János a következő mondattal zárta az 1910-es évek első felében írt, de csupán a hagyatékból

Részletesebben

Vadkerty Katalin. 2. oldal 2. oldal TÖRTÉNÉSZ SZOCIÁLIS SZOLGÁLTA- TÁSOK VÁROSUNKBAN AJÁNLÓ. koncertje HIRDETÉSEK KERESZTREJTVÉNY

Vadkerty Katalin. 2. oldal 2. oldal TÖRTÉNÉSZ SZOCIÁLIS SZOLGÁLTA- TÁSOK VÁROSUNKBAN AJÁNLÓ. koncertje HIRDETÉSEK KERESZTREJTVÉNY AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK LAPJA XXIII. évfolyam 14. szám 2013. április 11. Díjmentes Vadkerty Katalin TÖRTÉNÉSZ Vadkerty Katalin történész a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészkarán 1955-ben szerzett történelem

Részletesebben

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.

Részletesebben

A DEÁK FERENC KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA I. 2013.

A DEÁK FERENC KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA I. 2013. A DEÁK FERENC KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA I. 2013. Deák Ferenc Középiskolai Kollégium Székhely: 1118 Budapest, Rimaszombati út 2. Tel: 1/606-7250 Fax: 1/606-7249 e-mail: dfk@deak-koll.sulinet.hu

Részletesebben

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő 2014. november Beled Város Önkormányzatának hírei Születésnapi köszöntő A napokban köszöntöttük Seregély Bálintnét 90.születésnapja alkalmából. Otthonában kerestük fel Irma nénit Dr. Gál László jegyző

Részletesebben

Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása

Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása TÁMOP-5.4.12-14/1-2015-0007 Online médiamegjelenések 2015. július 31-ig http://gyorplusz.hu/cikk/csak_a_jatek_szamit.html Csak az

Részletesebben

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata Bevezetés A szociális kompetenciafejlesztés iskolai lehetőségeinek rövid elméleti áttekintését, majd az iskolán belüli közösségi

Részletesebben

KECEL VÁROS KÖZÉLETI LAPJA 2013. ÁPRILIS III. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

KECEL VÁROS KÖZÉLETI LAPJA 2013. ÁPRILIS III. ÉVFOLYAM 2. SZÁM KECEL VÁROS KÖZÉLETI LAPJA 2013. ÁPRILIS III. ÉVFOLYAM 2. SZÁM A Keceli Hírek internetes változatát megtalálja a www.kecel.hu oldalon. Fizetett hirdetés Újra indul az újság A fontos információk eljutnak

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2011. április 19-én 13:30 órakor megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2011. április 19-én 13:30 órakor megtartott rendkívüli üléséről Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága Jelen vannak: Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2011. április 19-én 13:30 órakor megtartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

Nyírbogdány. - Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselõ-Testületének 2009. évi üléstervét elfogadta.

Nyírbogdány. - Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselõ-Testületének 2009. évi üléstervét elfogadta. Hírek AUKCIÓNeves képzõmûvészek alkotásaiból, a Nyírbogdány Község Tehetséges Gyermekeinek Tanulásáért Közalapítvány javára rendezett jótékonysági árverés anyaga 2009. február 9-tõl megtekinthetõ a Székely

Részletesebben

3. oldal. 2. oldal VÁROSI MIKULÁS. Karácsonyi juttatás 2013-ban. Választási eredmények 10 ÉVES A BYTKOMFORT, S.R.O. TÁRSASÁG

3. oldal. 2. oldal VÁROSI MIKULÁS. Karácsonyi juttatás 2013-ban. Választási eredmények 10 ÉVES A BYTKOMFORT, S.R.O. TÁRSASÁG AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIII. évfolyam 41. szám 2013. november 28. Díjmentes VÁROSI MIKULÁS Érsekújvár Városának jó szokása, hogy minden esztendőben vendégül látja tájainkon a fehér szakállas,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén. Jelen vannak: Tóth Gábor polgármester, Dr. Balatoni Gyöngyi alpolgármester, Balázs János, Dr. Dénes

Részletesebben

2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM

2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester Pályzati felhívás BURSA HUNGARICA ösztöndíjra A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjprogram keretében új pályázati

Részletesebben

Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről.

Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről. Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

BUDAPESTEN VERSENYEZTÜNK SIKER

BUDAPESTEN VERSENYEZTÜNK SIKER Á G F A L V I K R Ó N I K A X. évfolyam 6. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2009. június SIKER Iskolánk Patakugró Néptánc Csoportja 2009. május 15-16.-án Solymáron rendezett Német Nemzetiségi

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám. 9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot

Részletesebben

OTP Fáy András Alapítvány 1051 Budapest Nádor utca 16.

OTP Fáy András Alapítvány 1051 Budapest Nádor utca 16. OTP Fáy András Alapítvány 1051 Budapest Nádor utca 16. Közhasznúsági jelentése a 2010. évi esztendőről 1. Számviteli beszámoló Az Alapítványt 1992. március 2-án kelt alapító okirattal több alapító hozta

Részletesebben

4. A MagHáz Centrum Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve 2016. február 11. ELŐTERJESZTÉS

4. A MagHáz Centrum Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve 2016. február 11. ELŐTERJESZTÉS 4. A MagHáz Centrum Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve 2016. február 11. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. február 11-ei ülésére 4. napirend Tárgya: Előadó: A MagHáz

Részletesebben

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Városházi BékésVáros Önkormányzati Híradója www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Megemlékezés a trianoni békeszerződés 95. évfordulója alkalmából 2015. június 4. (csütörtök) 17

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében 2014. november 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében 2014. november 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében 2014. november 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén. Jelen vannak: Jamrik László, Varga András, Mezőfi Ferenc László,

Részletesebben

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15.

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15. H Í R L E V É L 2009. SZEPTEMBER 15. DÖNTÉSEKRŐL RÖVIDEN: Döntött a Képviselő-testület arról, hogy Óbarok Község kilép a Móri Kistérséggel közösen működtetett, egyes honvédelmi tárgyú feladatok végzésére

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE IFJÚSÁGI CSOPORT 2012.-ÉVI BESZÁMOLÓ Kapcsolattartó: Kuruczné Panyi Tünde (Ifjúsági csoport vezető) kurucznetundi@c2.hu Cím: 3400 Mezőkövesd, Abkarovits Jenő tér 1.

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

IZSÁK VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI KONCEPCIÓJA

IZSÁK VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI KONCEPCIÓJA Izsák Város Önkormányzata IZSÁK VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI KONCEPCIÓJA 2015. szeptember 15. Izsák 1. Bevezetés 1. Jogszabályi háttér Magyarország Alaptörvénye szerint vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló

Részletesebben

WIP Internet kérdőív. A válaszadás önkéntes! 2004 szeptember. sorszám. 2004...hó... nap... óra... perctől

WIP Internet kérdőív. A válaszadás önkéntes! 2004 szeptember. sorszám. 2004...hó... nap... óra... perctől sorszám I-IV. KÉRDÉSEKET A WIP KÉRDŐÍV SEGÍTSÉGÉVEL VÁLASZOLD MEG! I. A kérdezett 2 18 évnél fiatalabb (Wip 40. kérd.) 3 18 éves vagy idősebb I.a. Van 18 éven aluli tagja a háztartásnak? 1 van 2 nincs

Részletesebben

Napsi-lap A Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ évente kétszer megjelenő intézményi folyóirata 2015/2016. ősz-tél

Napsi-lap A Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ évente kétszer megjelenő intézményi folyóirata 2015/2016. ősz-tél Napsi-lap A Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ évente kétszer megjelenő intézményi folyóirata 2015/2016. ősz-tél Kedves Olvasó! A lap megjelenését 19 év gyógypedagógiai munka előzte meg. Nagy

Részletesebben

(Képviselő-testület 2015. november 18-i ülésére)

(Képviselő-testület 2015. november 18-i ülésére) Kunfehértó Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s a Kiskunhalasi Járás Esélyteremtő Programterv, ÁROP-1A.3-2014-2014-0089 Területi együttműködést segítő programok kialakítása a Kiskunhalasi járásban

Részletesebben

szeretettel meghívja Önt

szeretettel meghívja Önt III. évfolyam, 1. szám 2009. március Betűk és ajkak fennen hirdetik: Hogy a világ órjásilag halad; Mondják: az ember, ez erkölcsi lény, Tökélyesebb lesz minden perc alatt. Tompa Mihály MÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

A 19-20.században terjedt el az adventi koszorú és kalendárium készítése, melyekkel szintén a várakozást fejezték ki.

A 19-20.században terjedt el az adventi koszorú és kalendárium készítése, melyekkel szintén a várakozást fejezték ki. DECEMBER- KARÁCSONY HAVA-ÁLOM HAVA JELES NAPOK December 25. Karácsony December 26. Karácsony NÉPSZOKÁSOK, NÉPI HIEDELMEK ADVENT Advent a kereszténység egyik legfontosabb időszaka: a négy hét alatt a hívek

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó

Részletesebben

ÚNYI ÚJSÁG. Testületi Tallózó

ÚNYI ÚJSÁG. Testületi Tallózó Únyi Újság Mottó: "Egymásért, rólunk" "A harc, a mai emberek miatti, valahogy ismét magánügy lett, amilyen a középkorban volt, s ha önzetlenül vállaljuk, talán megéri, hogy egyedül viseljük minden velejáróját.

Részletesebben

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Év k ö z i 27. va s á r n a p. 2015. október 4. III/40. szám Ter 2,18-24; Zsid 2,9-11; Mk 10,2-16

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Év k ö z i 27. va s á r n a p. 2015. október 4. III/40. szám Ter 2,18-24; Zsid 2,9-11; Mk 10,2-16 A Ko m á r o m i p l é b á n i a h í r l e v e l e 2015. október 4. III/40. szám Ter 2,18-24; Zsid 2,9-11; Mk 10,2-16 Nem jó az embernek egyedül lennie. Ebben a kijelentésben több van, mint a férfi és

Részletesebben

FISE. Stuber Ildikó Éva. elnök E-mail cím: Balogh László E-mail cím:

FISE. Stuber Ildikó Éva. elnök E-mail cím: Balogh László E-mail cím: 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Felföldi István Sport Egyesület 2 Gazdálkodási formakód: Bajnoki osztály: 521 Megye Áfa levonásra

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 11/2015. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Tavaszi Kiállítás és Fesztivál. Tavaszi nagytakarítás. Kedves Vértesszőlősiek!

Tavaszi Kiállítás és Fesztivál. Tavaszi nagytakarítás. Kedves Vértesszőlősiek! Tavaszi Kiállítás és Fesztivál Április 25-én szombaton és 26-án vasárnap ismét megrendezésre kerül a Sportcsarnokban a Tavaszi Kiállítás és Fesztivál. A szokásos termék- és árubemutatókon kívül állandó

Részletesebben

Eötvös-nap 2011 CSOMÓ. Csak Okosan Minden Órán

Eötvös-nap 2011 CSOMÓ. Csak Okosan Minden Órán CSOMÓ Csak Okosan Minden Órán A Fejér Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakképző Iskolájának diákújságja 2011. szeptember október Eötvös-nap 2011 198 évvel ezelőtt, 1813. szeptember 3-án született iskolánk

Részletesebben

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. Művelődési Ház 2200 Monor, Bocskai u. 1. Tel.:

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Isten! Add törvényeidet a királynak... Zsolt 72,1 Érdekes kérés: szerintem egyszerre jó

Részletesebben

SZIVÁRVÁNY NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 2351 ALSÓNÉMEDI, SZENT I.TÉR 8. OM: 032986

SZIVÁRVÁNY NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 2351 ALSÓNÉMEDI, SZENT I.TÉR 8. OM: 032986 SZIVÁRVÁNY NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 2351 ALSÓNÉMEDI, SZENT I.TÉR 8. OM: 032986 BESZÁMOLÓ 2012-2013 NEVELÉSI ÉVRŐL Nevelő Testület elfogadta: 9 /N.T./2013.sz.határozatával Időpont: 2013.június 10. Készítette:

Részletesebben

K Á R Á S Z I független havilap. Önkormányzati hírek. A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott.

K Á R Á S Z I független havilap. Önkormányzati hírek. A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott. 2015. július 3. K Á R Á S Z I független havilap XVIII. évfolyam 7. szám Önkormányzati hírek A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott. A 20 éves testvérkapcsolat

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Vajda Barnabás: Egy fejezet egy készülő várostörténetből. A város mint a közösségi élet tere:

Vajda Barnabás: Egy fejezet egy készülő várostörténetből. A város mint a közösségi élet tere: Vajda Barnabás: Egy fejezet egy készülő várostörténetből A város mint a közösségi élet tere: Népmozgások (Bizonytalaság, Zsidók, Magyarok, Deportáció Csehországba, Kitelepítés Magyarországra, Lakosságcsere,

Részletesebben

7. A közszolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettség felmérés eredményei I. felmérési forduló. Piliscsaba Város Önkormányzata

7. A közszolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettség felmérés eredményei I. felmérési forduló. Piliscsaba Város Önkormányzata 7. A közszolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettség felmérés eredményei I. felmérési forduló Piliscsaba Város Önkormányzata Ügyfél Cím Alcím Piliscsaba Város Önkormányzata 7. A közszolgáltatásokkal kapcsolatos

Részletesebben

Karácsonyi reménnyel

Karácsonyi reménnyel RÉPCESZEMEREI Hírlevél V. évfolyam, 2. szám 2009. december Karácsonyi reménnyel Szépen lassan fogyunk, hiszen idén is többen szenderültek örök nyugalomra a szemerei temetőben, mint ahány gyermekkel gyarapodott

Részletesebben

Az Erdőpedagógia projekt hatékonyságának vizsgálata

Az Erdőpedagógia projekt hatékonyságának vizsgálata Iskolai nevelés a fenntartható fejlődésért 397 Kövecsesné Gősi Viktória Az Erdőpedagógia projekt hatékonyságának vizsgálata A környezeti nevelés, a fenntarthatóság pedagógiájának megvalósítása a pedagógiai

Részletesebben

DIÁKTOLL 22 ta i R z e s y é n v e é s R gver han Felemelõ élményben lehetett része annak, aki december 9-én vasárnap délután ellátogatott a Szent Anna templomba, hogy meghallgassa Révész Rita elõadómûvész

Részletesebben

Kalandok a városban Andersen éjszakáján ELLENŐRZŐ NAP AZ ÉPÜLŐ LAKÓTELEPEN

Kalandok a városban Andersen éjszakáján ELLENŐRZŐ NAP AZ ÉPÜLŐ LAKÓTELEPEN AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXII. évfolyam 15. szám 2012. április 20. Díjmentes ELLENŐRZŐ NAP AZ ÉPÜLŐ LAKÓTELEPEN A Západ II. (Nyugat II.) lakótelepen az Andódi utcában városi bérházak épülnek.

Részletesebben

Települési Információs Hírlevél

Települési Információs Hírlevél Települési Információs Hírlevél VIII. Évfolyam 1. Szám 2005. április-június SÁ R M ELL É K Köszöntjük községünk legifjabb polgárait: Született: Pantocsek Leon Dániel /Arany J. u. 10./ Koller Dóra /Dózsa

Részletesebben

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Tartalom Bemutatkozás... 3 Motiváció... 3 Diákbizottság... 4 Hunya Gréta - Alelnök és tudományos bizottsági tag... 4 Szalay

Részletesebben

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság. Békés Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i ülésére

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság. Békés Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i ülésére Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásának átfogó értékelése Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási Osztály Kádasné Öreg Julianna igazgató,

Részletesebben

AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI. évfolyam 13. szám 2011. április 8. Díjmentes

AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI. évfolyam 13. szám 2011. április 8. Díjmentes AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXI. évfolyam 13. szám 2011. április 8. Díjmentes Ismerd meg városod Szerkesztőségünk Érsekújvár városával együttműködve képzőművészeti- és irodalmi versenyt hirdetett

Részletesebben

Zenés irodalmi műsor óvodásoknak

Zenés irodalmi műsor óvodásoknak Zenés irodalmi műsor óvodásoknak Május 13-án, hétfő délelőtt az esztergomi Helischer József Városi Könyvtár a Madarak és fák napja alkalmából tartotta meg zenés foglalkozását, Németh Tamásné, Vali néni

Részletesebben

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT!

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT! 10 2010. December 34. Tunéziai es japán autójelzések. 35. Saját kezűleg.37. Tinédzserek tévéműsora. 38. Kennel része!40.ittrium,kén. 41. Zavart Ede. 43. Írógéppel kimásol. 45. Paul (1879-1940) svájci festőművész.

Részletesebben

PÁLYÁZAT AZ ALBERTFALVAI ÓVODA BUDAPEST XI. KERÜLET EZÜSTFENYŐ TÉR

PÁLYÁZAT AZ ALBERTFALVAI ÓVODA BUDAPEST XI. KERÜLET EZÜSTFENYŐ TÉR PÁLYÁZAT AZ ALBERTFALVAI ÓVODA BUDAPEST XI. KERÜLET EZÜSTFENYŐ TÉR 1. ÓVODAVEZETŐI ÁLLÁSÁRA ALBERTFALVAI ÓVODA Készítette: Khoórné Rápolthy Beáta Budapest, 2015.05.26. 1 Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda

Részletesebben

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV Magyar mint idegen nyelv középszint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 4. MAGYAR MINT IDEGEN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések. (1) A rendelet tárgyi hatálya Nagykáta város közigazgatási területére terjed ki.

I. fejezet Általános rendelkezések. (1) A rendelet tárgyi hatálya Nagykáta város közigazgatási területére terjed ki. NAGYKÁTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2008. (IV.30.) számú rendelete (a 3/2012. (II.29.) rendelettel módosítva) a köztisztaság fenntartásáról, valamint a zöldterületek használatáról Nagykáta

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Város Polgármestere. ELŐTERJESZTÉS A közoktatási és kapcsolódó ingatlanhasználati szerződések felülvizsgálatáról

Város Polgármestere. ELŐTERJESZTÉS A közoktatási és kapcsolódó ingatlanhasználati szerződések felülvizsgálatáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A közoktatási és

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t:

T á r g y s o r o z a t: A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 15-én megtartott nyilvános ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A

KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A Tel: 96/242-611 96/241-088 Fax: 96/ 241-088 E-mail: postmaster@kiralytoovoda.t-online.hu Beszámolót készítette: Boros Imréné intézményvezető

Részletesebben

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám VVILONYA RÓLUNK SZÓL 2009 V.év. 5.szám Kiadja: 8194 Vilonya, Hétvezér u.22. http://www.vilonya.eu e-mail: vilonyaert@vilonya.eu Testvértelepülésünk Nyitracsehi EGY KÖZSÉG A TÉRKÉPEN: VILONYA, DE NEKÜNK

Részletesebben