TÜZELŐ ÉS ÉPÍTŐANYAG KERESKEDÉS TELEFON: , NÉZZEN BE HOZZÁNK A HALÁSZI ÚTON!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TÜZELŐ ÉS ÉPÍTŐANYAG KERESKEDÉS TELEFON: 213-717, 218-000 NÉZZEN BE HOZZÁNK A HALÁSZI ÚTON!"

Átírás

1 MOSONVÁRMEGYE MOSONMAGYARÓVÁR ÉS KÖRNYÉKE KÖZÉLETI LAP június 6. XVIII. ÉVFOLYAM 11. SZÁM A magyar zsidóság története Magyarország története is Május 25-én, a Holocaust 70. évfordulójára emlékezve avatták fel a zsidótemető előtti parkban a mosoni zsidóság hetven évvel ezelőtti elhurcolására is emlékező emlékművet. A Lebó Ferenc szobrászművész által készített műalkotás avatásán mintegy száz mosonmagyaróvári polgár hajtott fejet az áldozatok emléke előtt. Radnóti Zoltán rabbi köszöntő beszédében megosztotta a hallgatósággal tépelődését, érzéseit. Mint mondta, az identitás megélése sokféle, s az is fontos kérdés, hogy mit jelent a zsidó embernek magyarnak lenni. Itt élünk, magyarul álmodunk, s magyarul mondunk gyermekeinknek meséket. Hát mi vagyunk mi: Magyar zsidó, zsidó magyarok? tette fel a kérdést. Szerinte a magyar zsidóság története Magyarország története is. Ligeti László, a mosoni zsidó közösség vezetője a szoborállítás nehézségeiről is beszélt, s arról, hogy az országos politika hogyan próbált elgördíthetetlen akadályokat emelni a terv elé. Dr. Nagy István polgármester talán épp ezért kezdte méltóságteljes beszédét imígyen: Az emlékmű áll. És emlékeztet tette hozzá. Márványlapjai tükröt tartanak elénk, felelősségünket hangsúlyozzák. S azt, hogy elődeink bűneit - s a hallgatás, az elviselés, a beletörődés is az be kell vallanunk, s hogy nem szabad felejteni. De jelzik azt is, hogy nem halogathatjuk tovább a szembenézést, a múltat nem eltörölni kell, hanem feltárni, s tanulni belőle. Hogy ne ismétlődhessenek meg azok az események, amelyeknek nem szabadott volna bekövetkezniük május 16-a a szörnyű nap, amikor a mosoni zsidóságot, a város zsidó polgárait Győrbe szállítják. S onnét Auschwitzba. S a közel félezer honfitársunkból mindössze ötven ha hazatért. S ezután a felejtés évei következtek. Egy másik diktatúra hallgatásának évei. S a ki nem beszélt múlt ránk vara sodott, s egyre nagyobbá nőtt az adósság. S ez már égetett. Sokaknak fájt már. S a közös fájdalom áttörte végül a gátat, a hallgatás falát. S elkezdődött a múlttal való párbeszéd. S e párbeszéd válik igazán érthetővé: mindent a helyére kell tenni, mert a rosszul elrendezett múlt el sem megy, a megíratlan idő pedig ködszerűen üli meg a tájat mondjuk mi is Illyés Gyulával. Rajtunk múlik tehát, hagyjuk-e, hogy ránk telepedjen, hogy mindent beburkoljon. Illyés Gyula gondolatai bennünket, kései utódokat is köteleznek, a múlt helyretételének szükségessége pedig bizony nem csak az évszázadokkal ezelőtt történetekre érvényesek. Mert nem csak a régmúlt, hanem a helyére nem tett közelmúlt is feltámadhat. TÜZELŐ ÉS ÉPÍTŐANYAG KERESKEDÉS TELEFON: , NÉZZEN BE HOZZÁNK A HALÁSZI ÚTON!

2 2 Közélet Moson Holocaustjára emlékeztek (Folytatás az első oldalról.) Vissza-visszajárhat, állandóan zavarhatja az embereket, ha nem teszünk pontot a végére, ha nem zárjuk le egyszer és mindenkorra. Soha ne feledjük: valamennyiünk felelőssége, hogy soha többé ne térhessen vissza. Ezzel a tudattal nézett szembe Mosonmagyaróvár önkormányzata is, amikor a vészkorszak 70. évfordulójára készült. Ezzel a tudattal állt ki képviselő-testülete egyöntetűen az emlékmű terve mellett. S ezzel a tudattal győzte le azokat a közben keletkezett anyagi nehézségeket is, amelyek majdnem legyűrték. Az emlékmű áll. Befoltozódni látszik egy hatalmas lyuk a város emlékezetén. Azén a városén, amelyiknek huszadik századi történelme tragédiák egymásba kapcsolódása. De a város mai lakói csak akkor járhatnak felemelt fejjel, ha e tragédiákat feldolgozzák, ha szembenéznek történelmükkel, ha emlékműveket állítanak meghurcolt, megfélemlített, megalázott, megsemmisített, e várost építő és gyarapító valahai polgártársaiknak. Ami hetven évvel ezelőtt az országban történt, az megbocsáthatatlan, ami hetven évben a mosoni zsidósággal történt, megbocsáthatatlan.. Elgondolni is nehéz, hogy azok a százak, akiket elhurcoltak mennyire hiányoznak. Elképzelni is lehetetlen, hogy munkájuk nyomán mennyire más, mennyivel szebb lenne településünk. Mert nem lehet kiszakítani százakat úgy egy település szívéből, hogy azoknak hiánya ne fájó seb lenne. Egy a múlt századok ködébe veszett történelem semmisült meg 1944 májusában. Az emlékmű áll. De több kell, hogy legyen márványnál, kőnél. A nevek kopogásánál. Ezen emlékmű mögött arcok A Hunyadi Mátyás Szakképző és Szakközépiskolában a tanulók mind a kommunista diktatúrák, mind a holocaust áldozatairól osztálykeretben emlékeznek meg. Két évvel ezelőtt vetették fel a tanulók, hogy ha lehetőségünk adódik, egyszer látogasson el az osztály Auschwitzba. Ebben az évben 70 esztendeje, hogy megkezdődött a magyar zsidóság deportálása. A miniszterelnökség 2014-et a Holocaust Emlékévének nyilvánította, és a méltó megemlékezések támogatásához pályázatot hirdetett. A Hunyadi erre a pályázatra adott be egy programot. Pályázatunkat a kiíró támogatta, így lehetővé vált a látogatás. Miért pont Auschwitzra esett a választásunk? A diákok talán erről a táborról hallottak a legtöbbet tanulmányaik során. Magyar vonatkozása is ismert, hiszen ide került az 1944-es deportálások során a magyar zsidóság zöme A mosonmagyaróvári és városkörnyéki illetőségű zsidók szintén zömében Auschwitzba kerültek. Április 26-án, a kora hajnali órákban indult útnak a 12.g osztály 20 tanulója és az iskola 30 fős, osztályfőnökökből és történelemtanárokból álló csoportja, hogy megtegye a több mint 400 km-es távolságot. Hat órás buszozás után érkeztünk meg Auschwitz I. emlékhelyre, ahol magyar nyelvű idegenvezetőnk fogadott. Áthaladva az eddig könyvekből ismert kapu alatt sorra ismerhettük meg az egyes épületeket, blokkokat, és szembesülhettünk az emberi gonoszság számtalan formájával. A halálfallal, a krematóriummal, a ruhák, a cipők, a használati tárgyak hegyben álló tömegével, a két tonna emberi haj látványával. Megrázó volt nézni azok portréit, akiknek nem volt más bűnük, csak az, hogy lengyelnek, zsidónak vagy cigánynak születtek. Mint a diákok megfogalmazták a éves lengyel június 6. XVIII. Évfolyam 11. szám Auschwitzban jártak a Hunyadi iskolások fiúk fényképeit nézegetve: ha akkor élünk, bármelyikük a barátunk is lehetett volna. Auschwitz I. épületeit végigjárva aztán átmentünk Auschwitz II. Birkenau táborba. A barakkok sora és a számukra elképzelhetetlen körülmények, a barakkpriccsek látványa, a filmekből ismert zsidórámpa képe drámaian hatott mind tanárra, mind diákra. Látogatásunkkor a magyar tábor helyén egy szép barackfa virágzott sok-sok virággal emléket vannak, szemek vannak, kétségbeesés és könny. Félbetört sorsok. Kapaszkodó gyermekkezek. Cipők nesze - mondta ünnepi beszédében a polgármester. A hivatalos program végén az emlékezés kavicsait helyezték el a jelenlévők az emlékművön. Így Kovács Gábor Lébény polgármestere a lébényiek nevében emlékezett. A Hunyadiiskola diákjai, akik nemrégiben Auschwitzban jártak, az onnét hozott kavicsokat vitték az emlékműhöz. A park még nincsen teljesen kész, megálmodói azt tervezik, hogy padokat helyeznek el benne, ahol le lehet ülni, s nem csak az elmúlt évszázad borzalmaira lehet emlékezni. Böröndi (Fotó: Balassa.) állítva azoknak, akik közül sokról még regisztráció sem készült. E látogatással talán sikerült tudatosítanunk a diákokban, hogy mint két nappal látogatásunk után a köztársasági elnök úr beszédében e helyen, is mondta: minden engedmény, minden megengedő, önfelmentő vagy önigazoló gesztus oda vezethet, ahol most állunk. Újra megtörténhet, aminek sosem lett volna szabad megtörténnie. IMPRESSZUM: Mosonvármegye Közéleti hetilap Szerkesztőség: Moson magyaróvár, Fő u Telefon: Postacím: Mosonmagyaróvár, Fő u. 11. (Polgármesteri hivatal) borondi@rlan.hu, borondi.lajos@moson magyarovar.hu Kiadja a Flesch Károly Kulturális Központ Nonprofit Kft Mosonmagyaróvár, Erkel Ferenc u. 14. Felelős kiadó: Csiszár Péter üv. igazgató. Munkatársak: Balassa Tamás (Fotó), Beregszászi Balázs (Múltunk), Böröndi Lajos (Főszerkesztő, Közélet), Farkas István (Hitélet), Milkovits Tibor (Babafotók), Nagy Mária (Sportfotó), Hohner Barbara (Programajánló, Kistérség), Sztranyovszky Attila (Sport), Tuba László (Múltunk) Terjesztés: Feibra Kft. (Győr). Nyomtatás: Monocopy Bt. Mosonmagyaróvár, Őz u. 4. Hirdetésfelvétel: 06-30/ (borondi@rlan.hu) Megjelenik Mosonmagyaróváron és vonzáskörzetében példányban. ISSN: A lap előfizethető a szerkesztőség címén. www. mosonvarmegye.net,

3 2014. június 6. XVIII. Évfolyam 11. szám Közélet Tisztújítás a Jobbik helyi szervezetében Tisztújítás történt nemrégiben a Jobbik helyi szervezetében. A februárban elhunyt Kopetti Tamás helyére Tompa Juditot választották elnökül a jobbikosok. Mint Judit lapunk érdeklődésére elmondta, politológia szakra jár a miskolci egyetemre, s most kezdi a mesterszakot. Fiatal kora ellenére nem járatlan a politikában, a Parlamentben két évet gyakornoskodott a Jobbik frakciója mellett. Úgy véli, hogy mindezek közrejátszottak abban, hogy alkalmasnak találták elnöknek. Tompa Judit levéli, de itt inkább csak a hétvégeken tartózkodik, ideje nagy részét Mosonmagyaróváron tölti. Nem volt egyszerű Tamás halála után a helyzetünk, hisz az országgyűlési kampány éppen elkezdődött. Miután lezajlottak a választások, úgy döntött a tagság, hogy tisztújítást kell tartanunk mondja Judit. Ez a vezetőség leváltását, megújítását is jelentette? Ha nem is leváltást, megújítást, személycseréket mindenképpen jelentett. Elnöknek ismét engem választottak, de a korábbi alelnökök helyett is újakat választottunk. Kik ők? Cseri Margit az egyikük, ő 2008 óta tagunk, a mosoni városrészben tevékenykedik. Úgymond ő a nyugdíjasok felé a kapocs. A Jobbik fiatal párt, ezért a fiatalok közül két alelnököt választottunk. Az egyik alelnökünk Gál Dávid. Ő az ifjúsági tagozatunk elnöke is. Természetszerűleg ő fogja csinálni az ifjúságpolitikai részt. Somogyi Zoltán a harmadik alelnökünk. Ő is fiatal, néptáncos, ő viszi a népművészeti vonalunkat s a szervezést. Mind a négyen két évre kaptunk mandátumot a tagságtól. Milyen célokat tűzött maga elé az új vezetőség? Legfontosabb az önkormányzati választásokra való készülés. Nagy erőt adott nekünk az EP választások végeredménye. Most mi vagyunk a második erő. Ezzel együtt azonban az is tény, hogy a Jobbik százalékos arányban ezen a választáson veszített az országgyűlési választásokhoz képest. Ez igaz, de úgy gondoljuk, hogy másodiknak lenni szép eredmény. S arra jutottunk, hogy mind az önkormányzati választásokon, mind a 2018-as 3 választásokon a Jobbik lesz a Fidesz kihívója. A legerősebb ellenzéki pártnak tartjuk magunkat, s a fiatalok között mi vagyunk a legnépszerűbbek. Az önkormányzati kampányra készülve egy nagyon erős programot alkotunk, ez már jórészt készen van, s júniusban fogjuk bemutatni jelöltjeinkkel együtt. S a polgármesterjelöltet is. S milyen programokkal színesítik a város életét? Korábban Tamás nevéhez fűződött a kispályás labdarúgás. Július 26-án szervezzük meg a Kopetti Tamás emléktornát. Ez labdarúgást jelent, s városi csapatok jelentkezését is várjuk a jobbikos csapatok mellett. Szeptemberben megtartjuk hagyományőrző napunkat is. Ennek is vannak előzményei, de mindkét rendezvényünkről tájékozódhatnak majd a városlakók. B.L. Az ötvösmester Az ezüst felhasználása Az ötvösség a nemesfémek megmunkálásával foglalkozó szakmák gyűjtőneve. Ezen belül a két legfőbb ágazat az aranyművesség és az ezüstművesség. Az elnevezések kicsit félre vezetőek, hisz mindegyik szakágban mindkét nemesfémmel dolgoznak. A különbség a méretekben rejlik. Az aranyműves ékszereket, apróbb tárgyakat készít, míg az ezüstműves a nagyméretű használati, vagy dísztárgyakkal foglalkozik. Az ezüst megmunkálása az ókorra nyúlik vissza, a réz felfedezése után következik a történelmi palettán. Elsősorban rituális és étkezési edények maradványait találták a legrégebbi leletek közt. Hihetetlen nyújthatósága és alakíthatósága művészi tárgyak megalkotására sarkallta a mestereket. Nagyon sok kanna, kancsó, tálca, evőeszköz és egyéb használati tárgy maradt fenn, tükrözve a készítés idejének ízlését és stílusát. Napjainkban is egy ünnepi asztal részét képezhetik a régi, vagy új darabok. Ma az ezüst feldolgozásában a vezető helyet átvette az ékszeripar. Szó szerint az ipar. Hisz ahhoz, hogy az olcsó alapanyagból látványos, divatos, anyagilag elérhető ékszer készüljön, fontos a tömeggyártás. A technika fejlődésével gyönyörű darabok állíthatók elő emberi kéz érintése nélkül. Az ötvösre a végén azonban mégis szükség van, hisz az ezüst karbantartása nem egyszerű dolog, hiszen akár a levegő kén tartalmának köszönhetően is befeketedhet, és ilyenkor szükség van egy kis polírozásra, hogy ezüst tárgyunk újra régi fényében tündököljön. Hushegyi Anita Napelemes rendszer kiépítése a máriakálnoki általános iskolában (KEOP /A/ ) Máriakálnok Község Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program támogatási rendszerébe, mely pályázat keretein beül Ft összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesült. A sikeres pályázati beruházás bonyolítását az Optimum Term Kft. végezte. A Máriakálnok Község Önkormányzatának fenntartása alatt működő iskola épülete jelentős villamos energia felhasználással üzemelt. A pályázat az energiaköltségek csökkentése érdekében került benyújtásra. A beruházás során lehetőség nyílt egy 5 kwp teljesítményű, 20 panelből álló napelemes rendszer kiépítésére. A rendszer várható éves termelése 5410 kwh/év lesz. A projekt megvalósításának befejezése: A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A pályázat során közreműködő szervezet a Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft. volt.

4 4 Iskolai élet Piarista iskolások sikerei Győrött június 6. XVIII. Évfolyam 11. szám Magyar napok Pozsonyban Június 9. (hétfő) 19 óra Pünkösdi orgonahangverseny a Szent Márton dómban. Szabó Imre orgonaművész előadásában Bach, Kodály, Liszt és Kocsár műveket hallhatunk. Közreműködik a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola Kamarakórusa, vezényel Orsovics Yvette. A belépés ingyenes! június 16. (hétfő) 18 óra A Zuglói Filharmónia koncertje a Szlovák Filharmónia nagytermében. A Zuglói Filharmónia Záborszky Kálmán karmester vezetésével olyan felvidéki kötődésű magyar zeneszerzők műveit idézi fel, mint Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő, Bartók Béla és Liszt Ferenc. Jegyek 8 Euróért rendelhetők a Csemadokban Lengyel Beánál a , vagy a es számon, jegh.iza bella@orang .sk A Győrben megrendezett megyei atlétikai diákolimpián nagyszerű Piarista eredmények születtek. A III. korcsoportos ( ) leány 4 tusa (60 m távolugrás kislabda hajítás 600 m) csapatversenyt a Sztranyovszky Bianka, Petővári Bíbor, Kovács Nóra, Mihályi Lilla, Fejes Zsófia összetételű csapat nyerte. Az egyéni összetett versenyben Sztranyovszky Bianka lett az első. A 4 x 100 méteres váltófutást is az iskolalánycsapata nyerte Sztranyovszky Bianka, Petővári Bíbor, Kovács Nóra, Fejes Zsófia összeállításban. Továbbá az egyéni versenyszámokban Sztranyovszky Bianka két számot nyert még meg: távolugrást és a kislabda hajítást. Petővári Bíbor 600 méteren III. lett. A fent említett tanulók minden számban kivívták az országos döntőn való indulást. Sztranyovszky Bianka 5 aranyéremmel a megyei döntő legeredményesebb versenyzője lett! (A képen balról jobbra: Fejes Zsófia 6.b, Petővári Bíbor 7.a, Sztranyovszky Bianka 7.a, Kovács Nóra 5.a, Mihályi Lilla 7.a, Felkészítő tanáruk: Szitás László.) Arany oklevél a helyesírásért Tarcsai Emese, a Piarista-iskola hetedik osztályos tanulója képviselte Mosonmagyaróvárt a Kazinczy verseny dunántúli fordulóján. A Balatonbogláron április közepén rendezett vetélkedőn a legjobbaknak járó Kazinczy-jelvényt kapta. Ugyancsak az iskola hetedikes tanulója Salamon Eszter, aki a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen megyei első helyezést ért el. Ő képviselte május 24-én, a Kárpátmedencei fordulón Győr-Moson-Sopron megyét, ahol VI. helyezést ért el. Ugyanezen a napon Borsicsné Molnár Mártát, a mosonmagyaróvári Piarista Általános Iskola, gimnázium és Szakközépiskola magyartanárát Arany Oklevéllel tüntették ki a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyre való felkészítésben nyújtott kiemelkedő pedagógiai munkájáért. Az oklevelet Budapesten, az ELTE Gólyavár épületében nyújtotta át a tanárnőnek dr. Keszler Borbála az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának elnöke. A díjátadóra a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjének ünnepélyes megnyitóján került sor.

5 2014. június 6. XVIII. Évfolyam 11. szám Kényelmesen is intézhetők a családtámogatási ügyek A Magyar Államkincstár ügyfelei kényelmét szem előtt tartva folyamatosan azon dolgozik, hogy megkönnyítse a különféle ügyintézések menetét. A szervezet számára is világos, hogy a családtámogatási ellátásokkal kapcsolatos ügyek kiemelt fontosságúak a lakosság körében, ezért a közelmúltban kétféle kényelmi szolgáltatással is előlépett. A Magyar Államkincstár ügyfelei a családtámogatási és fogyatékossági támogatás iránti kérelmüket már elektronikus úton is benyújthatják a honlapon keresztül. A kényelmi szolgáltatás azon ügyfelek részére érhető el, akik rendelkeznek ügyfélkapus regisztrációval. A szolgáltatás révén a családok időt és költséget takaríthatnak meg, hiszen otthonuk kényelméből is indíthatják megújult felületen az anyasági támogatás, családi pótlék, gyermekgondozási segély (GYES), gyermeknevelési támogatás (GYET) iránti kérelmüket, amely kiegészült a fogyatékossági támogatás iránti kérelemmel. Lehetőség van azonban arra is, hogy az ügyfélkapus regisztrációval nem rendelkező ügyfelek 40 kisebb postahivatalon kihelyezett ügyintézési pontokon keresztül, elektronikus úton is beadják családtámogatási ellátással kapcsolatos kérelmeiket. A postahivatalok elérhetőségeiről a Magyar Államkincstár (www. allam kincstar.gov.hu), valamint a Magyar Posta (www. posta.hu) honlapja nyújt felvilágosítást. Családtámogatási, illetve fogyatékossági támogatással kapcsolatos kérdésekben az ügyfelek a Magyar Államkincstár honlapján, illetve a Call Centeren keresztül ; ; ; illetve helyi díjjal hívható számok tájékozódhatnak. Személyes ügyintézés pedig továbbra is a Magyar Államkincstár megyei igazgatóságian található Családtámogatási Irodákban lehetséges, melyek elérhetőségeit szintén a Kincstár honlapja tartalmazza május 30-án immáron harmadik alkalommal rendezték meg Halásziban a közös májfa kidöntése köré szervezett, színes, néptáncos eseményt, a Falumájfa kitáncolást. E hagyományt a 2007-ben alakult Halászi LegényCéh idézte fel legelőször 2012 májusában. Ami mára már több kulturális csoportot felvonultató és egyre több érdeklődőt vonzó eseménnyé nőtte ki magát. Közélet 5 Kitáncolták és kidöntötték a májusfát Halásziban A Halászi LegényCéh azért alakult a régi hagyományoknak megfelelően a legénycsoportba való bekeresztelkedéssel, ami csak bizonyos próbatételek letétele után következhetett hogy egy csokorba szedje a falubéli fiatal srácokat, és olyan hagyományőrző, hagyományteremtő programokat szervezzenek, ahol erősödhet az identitástudat, és hogy igenis büszkék lehetnek falubéli származásukra, és falujukra! A legények május 1-jére felállították a legénykocsma (Aranyosi Vendégház) udvarára a közös májfát a falu béli leányok, asszonyok tiszteletére. Ennek kidöntése köré ismét egy színes, néptáncos kavalkádot szerveztek, ahova kilátogathatott a falu aprajanagyja. A program kora délután vette kezdetét az általános iskolások körében meghirdetett Fedezd fel Halászit! című játékos falumegismerő kincskereső túrával, ahol is a gyerekek verses formában kapták meg az útvonalat, merre is kell menni és közben összegyűjthették a falu régi nevezetességeit és a falubéli idős emberektől hallhattak régi történeteket Halásziról. A kitáncolás előtti műsorban kapott helyet az eredményhirdetés, illetve fellépett az óvodai, általános iskolai, a felnőtt (Úgó) néptáncegyüttes és még az idősebb korosztály is kedvet kapott ropni. A fadöntés előtti közös táncoláson tehát a legénykocsma udvarán 4 generáció táncolta élő népzenére a még őrzött halászi polgári táncokat. A Halászi Daloskör májusi dalcsokra után az idei Falumájfa is kidöntésre került. Próbálunk olyan programokat szervezni, ami a falunkhoz köt, amivel segítjük Halászi hírének öregbítését, s próbáljuk mind ezt a XXI. századi kor szellemében tenni. Hiszen meg kell fogni a falubéli fiatalokat, hogy jól érezzék magukat egy olyan közösségben, ami a gyökerekhez nyúl, s amely közösség nem hagyja, hogy feledésbe merüljön az a tény, hogy Halászi a Szigetköz kapuja, s hogy ez a kapu mindig nyitva áll azok előtt az emberek előtt, akik a mai rohanó világban nem felejtik el egymást, nem felejtik el, hogy az ember akkor teljes igazán, ha a gyökerei mélyre nyúlnak, hiszen akkor tud csak igazán kapaszkodni abba a földbe ahonnan kinőtt. Szitás Attila, LegényBíró Fotó: Moór Dávid

6 6 programajánló Flesch Károly Kulturális Központ Kiállítás BOLYAI- ISKOLA KIÁLLÍTÁSA Május június 10. A Bolyai János Általános és Középiskola diákjainak rajzkiállítása a 2013/14-es tanév munkáiból. A kiállítás június 10-ig látogatható. ELMÚLÓ VALÓSÁG Június 13. péntek 19 óra Kerekes István - Nemzetközi Fotóművész Szövetség platinadíjas fotóművész - Elmúló valóság című kiállításának megnyitója! Köszöntőt mond Dr. Nagy István országgyűlési képviselő, Mosonmagyaróvár város polgármestere. A kiállítást megnyitja Horváth Imre EFIAP, E-MAFOSZ/b, a MAFOSZ elnöke. A tárlat június 28-ig látogatható. Szeretettel várunk minden érdeklődőt! Kerekes István fotóival eddig több mint 60 országban mutatkozott be, több mint 3500-szor állították ki alkotásait, és több mint 660 nemzetközi és hazai díjat nyert májusában megkapta a Nemzetközi Fotóművész Szövetség (FIAP) által a versenyfotográfia terén adományozott legmagasabb szintű kitüntetést a FIAP Kiváló Művésze platina fokozatát (EFIAP/p). Egyedülálló eredmény ez a hazai fotográfiában, mivel az első magyar, akinek sikerült munkásságával, eredményességével ezt az egyedi kitüntetést megszereznie ben a világon összesen 39 fotóművész rendelkezett e fokozattal. Legeredményesebb alkotása a Yelena című fényképe, amely egyedi eredményt ért el- eddig 5 kontinens 29 országában 107 díjat nyert. FUTURA FÜGGVÉNYEK ÉS FELÜLETEK Június augusztus 31. A FUTURA egyik legfontosabb célkitűzését könnyű megfogalmazni: újraszínezni azt a csodálatos és érdekes világot, amelytől kötelezősége és szárazsága miatt az iskolai tananyag sokakat elriaszt. Ennek a jegyében alakult át a szürke magtár is sokszínű élményközponttá, és így születik benne a kémia, - vagy fizikakönyvből nap mint nap látványos science show. Ezúttal azonban a matematikán a sor: a Függvények és felületek című kiállításon kiderül, hogyan lehet láthatóvá tenni a számok világának absztrakt gyönyörűségét, és a 3D-s modelleket készítő számítógépes szoftverek segítségével a laikusok számára is élvezhetővé válnak a máskor érthetetlennek tűnő, több soros függvények. Az alakzatok között olyan érdekes fantázianevű geometriai formákkal is találkozhatunk, mint a Gésa, a Miaú, vagy a Menny és Pokol. A mosoni élményközpontban idén nyáron tehát nem csak a természettudományok válnak kézzelfoghatóvá, hanem a matematika és az esztétika ismeretlen határterületeire is ellátogathatunk. FIÓK IFJÚSÁGI KLUB FLESCH KÖZPONT Hétköznap óra, Szombaton óra Ingyenes internet- és számítógép használat, leckeíró műhely, kézműves foglalkozások, tanácsadások (jogi, pszichológusi, pénzügyi, pályaválasztási, álláskeresési), színes klubfoglalkozások. A tanácsadásokon való részvételhez előzetes időpont egyeztetés szükséges a 96/ es telefonszámon nyitvatartási időben, a többi programot a fiatalok bejelentkezés nélkül igénybe vehetik. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Minden programon és tanácsadáson való részvétel ingyenes! Zene-tánc PULZUS TSE GÁLA Június 1. vasárnap 16 óra A Pulzus TSE évzáró gálaműsora. MAGIC DANCE GÁLA Június 5. csütörtök 18 óra A Magic Dance tánccsoportjainak évzáró gálaműsora. HASTÁNCGÁLA Június 7. szombat 17 óra A Kelet Lányai Hastánc Csoport bemutatja VIII. Gálaműsorát Fényév távolság címmel. Minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak! Jegyek válthatók a Kulturális Központ jegyirodájában illetve személyesen Angyal Krisztina hastáncoktatónál! További információ: 06-20/ , június 6. XVIII. Évfolyam 11. szám AZ 1957-BEN ALAKULT BENKÓ DIXIELAND BAND 57 ÉVES TÖRTÉNETE BENKÓ DIXIELAND BAND KONCERT Június 12. csütörtök 19 óra A Benkó Dixieland Band csaknem hat évtizedes története végigkíséri a dixieland II. világháború utáni népszerű korszakát. Már első éveiben elkötelezte magát Louis Armstrong, és New Orleans zenei hagyományainak ápolása mellett. Néha változtak ugyan az együttes tagjai, de a zenekart alapító Benkó Sándor zenei elkötelezettsége a mai napig töretlen. Útjukat számos érdekes történet, különleges utazások, páratlan találkozások kísérik. Ezen a koncerten Benkó Sándor egyéni előadásmódjában emlékezik erről a hosszú útról, amely a világ élvonalába emelte, és amely számos fiatal dixie zenekar példaképévé tette őket. Jegyek kaphatók a Flesch Károly Kulturális Központ jegyirodájában 3900 forintos jegyáron. Egyéb VÁROSI PEDAGÓGUSNAP Június 6. péntek 17 óra Ünnepi műsort adnak a Mosonmagyaróvári Bolyai János Általános Iskola, Informatikai és Közgazdasági Szakközépiskola diákjai. BABABÖRZE Június 15. vasárnap 8-12 óra Szeretettel várunk mindenkit, aki eladná a már nem használt baba-, és gyermekholmiját. Továbbá várunk mindenkit, aki szívesen vásárol igényes, szép és olcsó holmikat másodkézből. Bővebb információ és asztalfoglalás: Zsugonics Ferencné Bettina: bettina.zsugonics@ citromail.hu FELNŐTT RUHABÖRZE Június 15. vasárnap óra Add el, ha neked már nem kell! Itt eladhatod, ha már meguntad, vagy éppen több van belőle! Hozhatsz jó minőségű használt női és férfiruhákat, cipőket, kiegészítőket (táska, öv, sál, sapka, kalap, bizsu stb.) és sporteszközöket! Miért álljanak a szekrényben? Baba-, mama- és gyermekholmikat, játékokat nem fogadunk, annak külön Bababörzét tartunk. (Lásd: Bababörze!) Helypénz: 2000 Ft. (Ezért asztalt és széket biztosítunk.) Információ kérhető a Flesch Károly Kulturális Központban személyesen, vagy az es telefonszámon. KÉKLÁMPÁS NAP Június 21. szombat óra MOSONI DUNAPART- DUNA UTCAI SZABADSTRAND A Rendőrség, a Tűzoltóság és a Mentők közös egész napos, ingyenes szórakoztató rendezvénye, melyen lesznek bemutatók, ügyességi versenyek, valamint kézműves foglalkozás, játszóház, gyermek előadás, táncház, légvár, íjászat és sétahajózás. Idén sem maradhatnak el a finom falatok. SEMMELWEIS NAP Június 27. péntek 14 óra július 1-jén született Semmelweis Ignác. Születésnapja tiszteletére, rá emlékezve a Semmelweis nap lett az egészségügyi dolgozók ünnepnapja. Itt kerül sor az Egészségügy Kiváló Dolgozója és a Karolina Kórház-Rendelőintézet kitüntető díjainak átadására. SZENT LÁSZLÓ EMLÉKNAP Június 29. vasárnap 18 óra SZENT GOTTHÁRD PLÉBÁNIATEMPLOM A Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület Szent László Emlékbizottságának rendezvénye. 18 órától ünnepi szentmise a Szent Gotthárd Plébániatemplomban, majd 19 órakor ünnepség a Nagy Király szobránál. Nyári Táborok - FLESCH KÖZPONT Tánccal a világ körül Június naponta 8-16 óráig A Magic Dance Klub napközis tábora 6-14 éveseknek. További információ: Tóthné Földes Mária, edző, táncoktató, Gyermekjóléti Szolgálat Napközis Tábora Június július 4. naponta 8-16 óráig Július 7-11., Július , Július , Július 28. augusztus 1., Augusztus 4-8., Augusztus További információ:

7 2014. június 6. XVIII. Évfolyam 11. szám programajánló 7 Ki vagyok én? - Önismereti Tábor 7-11 éveseknek Július naponta 8-16 óráig. További információ: Varga Judit óvópedagógus, Lélekgyurma-Önismereti Tábor éveseknek Augusztus 4-8. naponta 8-16 óráig. További információ: Varga Judit óvópedagógus, Pulzus Rocky Tábor Augusztus naponta 8-16 óráig További információ: Püspöki Szabina, Fehér Ló Közösségi Ház Gyermek programok ORIGAMI Június 2. hétfő 15 óra 30 perc Origami foglalkozás Möhöly Magdolna óvónő vezetésével. A résztvevő kicsik és nagyok vidám és dekoratív lakásdíszeket, nyári figurákat készíthetnek. A foglalkozásra szeretettel várjuk a kisgyermekes anyukákat is, hiszen amíg az anyuka hajtogat, a gyerkőcöket várja a játékszőnyeg. BÜTYKÖLŐ SZAKKÖR Június 6. péntek 17 óra 30 perc A foglalkozás témája: Lesz ékszerkészítés is, valamint nyári képeket is barkácsolhatnak a résztvevők. Június 13. péntek 17 óra 30 perc A foglalkozás témája: mandalák, cserépfigurák és ablakképek készítése- és egy kis évzáró meglepetés is várja a résztvevőket. Szeretetettel várjuk a kicsiket és nagyokat egyaránt! Bővebb felvilágosítást Csonkáné Sörös Katalin szakkörvezető nyújt a 30/ es telefonszámon. Zene-tánc EN L AIR GÁLAMŰSOR Június 21. szombat 17 óra Az En l air tánccsoport év végi bemutató gálaműsora. A színes és változatos programban kicsik és nagyok egyaránt fellépnek, bemutatva az év közben megtanult koreográfiákat, és szemléltetve a jazztánc változatosságát. A csoport vezetője: Csonka Réka Orsolya táncoktató. Egyéb KREATÍV KÖR Június 11. szerda 17 óra A kreatív kör foglalkozása Bernáth Judit textilművész vezetésével. HALLER ISKOLA BEMUTATKOZÓ MŰSORA Június 12. csütörtök 17 óra A Haller iskola bemutatkozik. Az iskola tanulóinak ünnepélyes bemutatkozó gálaműsora a Génius és a Sikerélmény Alapítvány díjainak átadása alkalmából. A programon szeretettel látjuk az érdeklődőket! REIKI Június 16. hétfő 18 óra Reiki, amelyben minden résztvevő megtapasztalhatja az egyetemes gyógyító erőt. A foglalkozást a mosonmagyaróvári Reiki kör önkéntesei tartják, Elek Csilla vezetésével. NYITOTT MEDITÁCIÓ Június 16. hétfő Nyitott meditáció Malaya vezetésével, aki 1996 óta Sri Chinmoy tanítványa. A program mottója: Meditálok, Hogy egész lényemet eláraszthassam a béke mindenható erejével. - A legnagyobb szerencsétlenség. ami egy emberi lényt érhet az, ha elveszíti belső békéjét. Ezt semmiféle külső erő nem tudja elrabolni tőle. Csakis saját gondolatai, saját tettei képesek rá. LACZKÓ JÁNOS ELŐADÁSSOROZATA Június 23. hétfő 18 óra Az első előadás címe: Kultúra, műveltség, intelligencia, civilizáció. (A fogalmak jelentése, összefüggések, folyamatok.) KREATÍV KÖR Június 25. szerda 17 óra A kreatív kör foglalkozása Bernáth Judit textilművész vezetésével. LACZKÓ JÁNOS ELŐADÁSSOROZATA Június 30. hétfő 18 óra Az előadás címe: Az elhallgatott mágneses fizika, mágneses magfizika című előadás lesz. Nyári Táborok - FEHÉR LÓ KÖZÖSSÉGI HÁZ Balett és zeneovis tábor- óvodásoknak, kisiskolásoknak Június naponta 9-15 óráig Testtartást javító gyakorlatok, balett-pozíciók, torna, zenei hagyományokkal való kreatív ismerkedés, hangszerismertető és sok játék. Táborvezetők: Pusztai Kinga zenepedagógus (20/ ) és Zuber Éva balettmester (30/ ). En l air tábor Június naponta 8-16 óráig Jazztánc alapjainak megtanulása, koreográfia készítése többféle stílusban, valamint bütykölés (szélcsengők, kulcstartók, emblémás ajándékok, pólófestés ) Táborvezető: Csonka Réka Orsolya (20/ ), vendégtanár: Hergenrőder Jácint (Grácia Művészeti Iskola). Nyári rajztábor Június naponta 8-16 óráig Különböző grafikai technikákkal való megismerkedés: szén, pasztell, akvarell és mandalák. Táborvezető: Vecsei László Ezékiel festőművész (70/ ). Breaktábor a Hedonism Crew tagjaival Június Egész és félnapos elfoglaltságot is biztosítanak a táborozóknak. Jelentkezés: 30/ vagy a 20/ Kézműves tábor Június 30.-július 4. naponta 9-13 óráig Szövés, fonás, bőrözés, textilfestés, üvegfestés, bábkészítés és papírmunkák. Táborvezető: Bernáth Judit textilművész, segítő: Csonkáné Sörös Katalin (30/ ). Bütykölő tábor sok tánccal Július naponta 8-16 óráig Macis füzet, dobozkák, hűtőmágnesek és figurák készítése és gyertyamártás mindeközben játékos tánctanulás. Táborvezető: Csonkáné Sörös Katalin (30/ ). Rockis tábor Július A résztvevők játékos formában sajátíthatják el a Rock and Roll alapjait. A részvételhez tornafelszerelés szükséges! Táborvezetők: Varga Eszter (70/ ) és Stieber Csaba (HUNGARockY Táncegyesület). da Vinci tábor 14 éven felülieknek Július 14-18, és naponta 9-13 óráig A kreativitás és magabiztosság fejlesztése - a két agyféltekét harmonizáló rajz és mozdulatgyakorlatokon keresztül. Javul a koncentráció, az íráskészség. Alapfeladat: a valósághű rajzolás technikájának elsajátítása: megtanuljunk látni, hogy észleléseinket kifejező, egyedi vonalakkal lerajzolhassuk. Táborvezető: Kiss Andrea, grafikusművész, látásnevelés és környezetkultúra tanár. Jelentkezés: , vagy 30/ Bütykölő tábor táncosan Július 28-augusztus 1. naponta 8-16 óráig Üdvözlőlapok, tengerparti képek, mécses tartók készítése, szalvétatechnika valamint játékos tánctanulás. Táborvezető: Csonkáné Sörös Katalin (30/ ), tánctanár: Csonka Réka Orsolya. Észtorna-tábor: óvodásoknak és kisiskolásoknak Augusztus 4-8. Játékos memóriatréning, rejtvények, játékos és képességfejlesztő feladatok, foglalkozások, bemelegítő memóriatréning. Táborvezető Csonkáné Sörös Katalin, foglalkozásvezető: Vecsei Lászlóné (Zsuzsa) fejlesztő pedagógus. Jelentkezés. 30/ Musical -tánc tábor (táncolni szerető gyerekeknek) Augusztus naponta 8-16 óráig Moderntánc, színpadi koreográfia megtanulása népszerű musicalslágerekre, és lesz bütykölés (álomcsapda, szélcsengők, egyedi ékszerek ) Táborvezető: Csonka Réka Orsolya (20/ ).

8 8 Közélet Flesch Táncfesztivál A Flesch Károly Nonprofit Kft ben tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Flesch Táncfesztivált. A versenyen a versenyzők a táncszövetségek szigorúbb kereteit, felté teleit sajátos lehetőségeikkel ötvözik, elsődlegesen a tánc örömét és a táncklubokkal, táncegyesületekkel való jó kapcsolat kialakítását és ápolását tartják igazán fontosnak. A táncfesztivált az igazi versenyszellem, a továbbfejlődést segítő útmutatás, az egymás produkcióiból való ötletmerítés és a sikerélmény tette jó hangulatúvá. A versenyre jelentkezők többsége érkezett Budapestről, Rábapatonáról, Pápáról, Győrből, Kisbajcsról, Fertődről, Halásziról, Mosonszolnokról, Pannonhalmáról, Hegyeshalomból, de természetesen a mosonmagyaróvári tánccsoportok is szép számmal képviselték városunkat. A zsűri tagjainak szakmai felkészültsége és tapasztalata garancia arra, hogy a fellépők produkcióit nemcsak értékelik és pontozzák, hanem szakmai tanácsokkal segítik további munkájukat. A zsűri tagjai voltak: Gellért Tünde a Grácia Művészeti Iskola igazgatója, nívódíjas táncpedagógus, a sporttáncok mestere, nemzetközi pontozóbíró, Király Anita szakíró- táncművész koreográfus- nemzetközi pontozóbíró, Szomorú Gábor óta break táncos, több Európa és világbajnoki cím tulajdonosa és az 1993-as ki mit tud győztese, a Battle Of The Year Hungary egyik szervezője, Vér Hajnalka táncpedagógus, edző a Grácia Művészeti Iskola Budapesti Tagozatának vezetője és Tóth Tibor táncoktató. A döntőn korcsoportonként és létszám kategóriánként 1., 2., 3. helyezést, valamint több különdíjat adtak ki, és minden résztvevőnek a táncfesztivál emblémájával ellátott pólóval tették emlékezetessé ezt a napot. A XII. Flesch Táncfesztivál döntőjén az elődöntőn induló 81 produkcióból (502 versenyző) kiválasztott 62 koreográfia vehetett részt. A táncgála jellegű verseny 2 részben zajlott. Az első részben, a továbbjutott 32 B kategóriás produkciót láthatták az érdeklődők, a második részben az A kategória (országos és nemzetközi versenyeken is indulók) 30 legjobb produkcióját nézhették meg. És az eredmények: Bogáti Fanni (Grácia Művészeti Iskola Budapesti Tagozata) 2 arany érmes koreográfia és az A kategória Reménység díja. Czeglédiné Csonka Gabriella és Czeglédi Réka (Bolero Közhasznú Tánc-és Sportegyesület Rába patona) 1 arany érmes koreográfia, Cserkuti Zsófia (Zsoodance TSE, Pápa) 1 bronz, 1 ezüst és 1 arany érmes koreográfia és a B kategóriában a legjobb táncos díjat Cserkuti Zsófia érdemelte ki. Csonka Réka Orsolya (En Lai r, Mosonmagyaróvár) ezüst érmes június 6. XVIII. Évfolyam 11. szám koreográfia, Inhaizer Petra (Ritmic Team, Győr) 1 bronz és 1 ezüst érmes koreográfia, Kozma Eszter (Angel Dance Tánccsoport- Vörösmarty Általános Iskola és AMI Kisbajcs, Radnóti Miklós Általános Iskola és AMI Pannonhalma) 3 bronz, 1 ezüst érmes koreográfia, mindkét kategória közönségdíja és a legjobb előadás díja, Kovács Viktória (VOKE La Vida Táncklub, Győr) az Év reménysége díjat kapta meg. Máté Andrea (Josep Haydn Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Iskola, Fertőd) 3 bronz érmes koreográfia, Pappné Varga Zsuzsa, Papp Rebeka és Schnitzerné Németh Kinga, (Okay Dance) 3 bronz, 5 ezüst és 2 arany érmes koreográfia, Tóthné Földes Mária (Magic Dance Klub) 1 bronz érmes koreográfia, Varga Eszter (Hunga Rocky TE) 1 arany érmes koreográfia, Hergenrőder Jácint, Tóth Eszter (Grácia AMI, Győr) 3 bronz, 1 ezüst és 3 arany érmes koreográfia, valamint a legjobb táncos díjat a Hergenrőder Jácint tanítvány, Árvai Regina szerezte meg az A kategóriában, Vér Hajnalka (Holiday SE Budapest) 1 bronz és 1 arany érmes koreográfia. A versengést Staár Katalin képviselő asszony az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke nyitotta meg. A hagyomány szerint a nyitótánc olyan produkció volt, amelyet példaként állíthatunk mindenki elé. Idén a győri El Paso Táncstúdió 3 versenytáncos párosát láthattuk. A Flesch Központ hagyományos táncfesztiválján most is fantasztikus produkciókkal ünnepelték a táncot, a tánc világnapját és mindazokat, akik mindennapjaikat a tánc megszerettetésének és tanításának szentelik. Megnyílt a Spirit Garden Beauty and Fitness Mosonmagyaróváron (Szent István király ú. 173). Lehetőség van különféle csoportos edzésekre, mint: Aerobic, Hot Iron, és TRX. A létszá mok az edzésekre limitáltak, előzetes bejelentkezés szükséges. Aerobic: Kiss Anikó ( ), Hot Iron: Weintrager Zsolt ( ), TRX: Nagy Gergely ( ).

9 2014. június 6. XVIII. Évfolyam 11. szám Hírek-információk 9 Szemétszállítás A Kisalföldi Kommunális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. ezúton értesíti a lakosságot, hogy június 9. (hétfő) helyett június 07- én (szombat) szállítja el a szemetet. A cég a hulladékszállítást a fenti napon a hajnali órákban, a szokásosnál több gépjárművel végzi, ezért megkéri ügyfeleit, hogy a hulladéktároló edényeket a szállítást megelőző nap estéjén helyezzék ki a közterületre. Lapunk legközelebb június 20-án jelenik meg. Lapzárta: június 13. A pedagógusokat köszöntik Lapunk megjelenésével egyidőben kerül sor arra a városi ünnepségre, amelyen a városban dolgozó tanárokat, tanítókat köszöntik a pedagógusnap alkalmából. A jeles ünnepen dr. Árvay István alpolgármester mond ünnepi beszédet, s ezt követően a Bolyai-iskola diákjai műsorral kedveskednek a megjelenteknek. Ilyenkor búcsúznak el nyugdíjba vonuló kollégáiktól a tanárok s a város vezetői, s ekkor adják át a város kiváló pedagógusainak a kitüntetéseket is. A rendezvény június 6-án, 17 órakor kezdődik a Flesch Károly Kulturális Központ színháztermében. Álláshirdetés Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata pályázatot hirdet Mosonmagyaróvár Egyesített Bölcsődék Intézménye magasabb vezető beosztás ellátására. Részletek a honlapon olvashatók! Kernstok kiállítás a múzeumban A mosonmagyaróvári Hansági Múzeum Természet és ráció - Válogatás Kernstok Károly alkotásaiból című kiállítása a modern magyar művészet egyik kulcsfigurájának, a Nyolcak művésztársaság alapító tagjának állít emléket. A Cselley-házban látható időszaki tárlat mintegy 50 alkotása a győri Rómer Múzeum Radnai-gyűjteményéből, a sümegi önkormányzat fenntartásában lévő Horváth Béla-gyűjteményből és a tatai Kuny Domokos Megyei Múzeum anyagából nyújt reprezentatív válogatást. A kiállított festmények és grafikák mindegyike a művész érett korszakából, az 1910 és 1930 közötti évekből származik. A festményekkel kiegészített, zömében grafikai anyag jól szemlélteti az élete során több stílusváltáson átesett, kutató szellemben alkotó művész vissza-visszatérő témavilágát, jellegzetes munkamódszerét, sajátos stílusát. A tárlat május 30-a és augusztus 17-e között várja látogatóit. JÓSZÍV Önsegélyző Pénztár Részletes felvilágosítás és ügyintézés: ANUBISZ Temetkezési Kft. Mosonmagyaróvár, Városkapu tér 9. Tel.: 96/ Ügyelet: 06-30/ Célja, hogy a pénztár tagjai eltemetésükről még életükben gondoskodni tudjanak, saját elképzelésüknek megfelelően. ANUBISZ Temetkezési Kft. Mosonmagyaróvár, Városkapu tér 9. Telefon: 96/

10 10 Vállalkozás június 6. XVIII. Évfolyam 11. szám Bernáth Cukrászüzem Máriakálnokon Az egész megye megszerette a bernátos süteményeket A Mosonvármegye április 25-i lapszámában jelent meg Ber náth Roland cukrászmesterrel egy interjú, amelyben a hivatásáról vall a fiatal szakember, és tisztelettel mesél aranykezű édesapjáról, nemkülönben édesanyjáról, akitől a szakma első fogásait megtanulta. Kíváncsi voltam a máriakálnoki Bernáth cukrászatra, Bernáth Marikára, aki, mint ahogy a fia említette, áldozatos munkájával tiszteletet szerzett a Bernáth névnek. Vele beszélgetek. Elmondaná dióhéjban, hogyan lett cukrász? Kisbodakon és Püskin jártam általános iskolába. Mivel pici lány korom óta nagyon szerettem sütni, és sokat sürgölődtem édesanyám körül a konyhában, nagynéném tanácsára nyolcadik után cukrásztanuló lettem. Hálás vagyok neki érte. A Mosonmagyaróvári ÁFÉSZ máriakálnoki cukrászüzemében kezdtem, majd átkerültem a Fekete Sas cukrászüzembe Mosonmagyaróvárra. Voltam a Kenyérgyárban a cukrászoknál és a kenyereseknél. Mivel előfordult, hogy éjszaka kellett dolgozni, ezért egy ruhaipari szövetkezetnél kötöttem ki. A varrás is érdekelt, mivel a édesanyámtól mindig láttam, hogyan lehet valamit szebbé és jobbá tenni ban férjhez mentem és még azon az éven megszületett a fiam.1980-ban a gyes után Máriakálnokra költöztünk, mivel itt építkeztünk. Visszakerültem a kálnoki cukrászüzembe, így a munkahelyem és az óvoda is közel volt. Mivel akkor még az autóról csak álmodoztunk, ez nagy könnyebbséget jelentett. Nagyon sokat kellett dolgozni, mert hitelek voltak. Ennyi mindenen keresztülment, és gondolom, még nincs vége Valóban nincs. Roland óvodás lett, én pedig az újraindult ÁFÉSZ cukrászüzemben lettem alkalmazott 1988-ig. Ekkor már sokan kerestek meg: Ugye megcsinálod az esküvői sütimet, tortámat? Jött a munka, egyik a másik után. Amikor pedig nem volt süteményrendelésem, kabátokat varrtam, vagy valami mást csináltam. Nagyon szerettem hímezni, és a családi kasszába általam is került egy kis plusz pénz. Nagyon szorgalmas férjem volt, és készített nekem egy kicsi üzemet.1990-ben letettem a cukrász mestervizsgát Budapesten. Szeptembertől már tanulókkal foglalkoztam, és az üzem létszáma is egyre nőtt. A Bernáth-cukrászat története szinte azonos a Bernáth-család történetével Így igaz. És számomra ez a legnagyobb értéke az egész vállalkozásnak, hogy a férjemmel és a fiammal, mi hárman hoztuk létre. Béla jó kezű építőipari szakember volt, de a sors egy rossz pillanatának köszönhetően ott kellett hagynia a biztos jövővel kecsegtető Ausztriát. Akkor úgy döntöttünk, hogy együtt folytatjuk a cukrászatot, bővítettük az üzemet, új piacokat szereztünk, hűtőautókat állítottunk be a viszonteladók kiszolgálására. Az időközben önmagának ugyancsak elismerést kivívó Bernáth Roland mesélte, hogy szakmaválasztásában, szakmaszeretetében, az ismeretek és a tapasztalatok megszerzésében milyen meghatározó volt számára a gyerekkor. Ilyen tempó mellett, volt Rolandnak egyáltalán gyerekkora? Biztos, hogy másképp élte meg a kamasz éveket, mint a társai, de szülőként úgy látom, nem volt az rossz időszak a számára. Ha nem többet, de évente egy-egy hetet mindig elment a család nyaralni, olykor kirándulásra is jutott idő. Kétségtelen, hogy volt munka bőven, Roland pedig nagyon kötelességtudó gyerek volt, odajött, hogy mit segítsen, s csak ha végzett, akkor ment el játszani a többiekkel. Nem bosszantó, hogy Mosonmagyaróváron ugyanezzel a névvel egy másik cukrászat is üzemel, és a lakosság körében legalább ennyire közkedvelt, mint itt az Öné? Bosszantó?! Elsősorban anya vagyok. Egy büszke édesanya, aki tiszta szívből örül a fia sikerének, jobban, mint a magáénak. Amikor egy a szív és egy a vér egy lélekben összeér ez nem kérdés. Lehet, valakinek ez gondot okoz, de nekem nem. Örülök, hogy folytatja a szakmát, hogy saját üzemet és ízvilágot alakított ki, és boldog vagyok, ha jönnek és dicsérik őt, a munkáját, a süteményeit ben megkapta az aranykoszorús cukrászmester oklevelet, az üzemük falát számtalan kitüntetés díszíti, rendre részt vesznek a cukrászok és cukrásztanulók versenyén, ahonnan díj nélkül szinte sohasem térnek haza. Szakmai sikerek garmadával, sínen a fia élete, egy szó, mint száz, Ön egy elégedett ember lehet. Valóban elégedett vagyok az életemmel Mondjuk úgy, hogy kilencvenkilenc százalékban. Az elért eredmények azonban nem csak az enyémek. Hálás vagyok a ma 93 éves ácsmester édesapámnak, aki látástól vakulásig dolgozott a hat gyerekére. Az édesanyámnak, akinek hatunk mellett is jutott ideje mindegyikünkre, aki kikérdezte a leckét, aki érdeklődött a tanítónál, aki a kapuban várt délben, aki mindig tiszta ruhában járatott bennünket, s aki sajnos már nincs közöttünk. Hálás vagyok Istennek a nagycsaládért, annak, hogy három nagyobb és két fiatalabb testvérem is él még, az egészségünkért, s azért is, hogy a nehézségekből mindig kisegített. Hálás vagyok a gyerekemnek, feleségének, Ritának, a két gyönyörű unokámnak, Bernáth mamának és a papának, az egész családnak. Hálás vagyok az embereknek, akik a mi süteményünket szeretik, munkatársaimnak, akik jóbanrosszban kitartottak és kitartanak mellettem. Hálás vagyok a nehézségekért is, amik tanítottak, a sok jóért is, amit kaptam, és kapok nap, mint nap. Azt mondta, csak kilencvenkilenc százalékban elégedett. Mi az az egy százalék? Egy százalék hiányzik a százhoz, az igaz, de ez az egy százalék nagyon sokat nyom a latban. Ha visszapörgethetném az életemet, sokkal, de sokkal több időt fordítanék a családra, és akkor akkor talán másképpen alakult volna néhány dolog. Most viszont szerencsére van egy párom, akivel kiegyensúlyozottan, egyetértésben, szeretetben élek, neki is köszönettel tartozom. Váltsunk témát! Mondja, mitől bernátos egy Bernáth-sütemény? A titokra kíváncsi? Csalódást kell okoznom, nincsenek praktikáim. A siker záloga a természetes alapanyag, a hagyományos recept, valamint a cukrász szív

11 2014. június 6. XVIII. Évfolyam 11. szám Vállalkozás 11 és lélek. Azért van pár dolog, amit én is szívesen nevezek bernátosnak, ilyen a mákos-almás szelet, a tejszínes-gyümölcsös Marika-szelet, a vaníliával készült Zsolti-szelet. Szívesen említem, hogy a 9. éve működő Kórház utcai üzletünkben telente a fagylaltot a madártej váltja fel. Ez is a mi sajátosságunk. Úgy látszik, itt már magától mennek a dolgok. Mi a jövő? Semmi nem megy magától! A mi üzemünk sem örökmozgó! Ha olajozottan megy, az kiváló munkatársaimnak köszönhető. Köszönet nekik érte. A terveim? Szeretném híven kiszolgálni továbbra is a vásárlókat, teljesíteni különleges igényeiket, örülni az ő örömüknek, amíg működünk. Hogy értsem azt, hogy amíg működünk?! Azt tervezem, hogy eladom az üzletet. Sőt már hirdetem is, és várom a komoly vevőt. Kicsit talán meg is fáradtam, de sokkal inkább szabadidőre vágyom, hogy igazi nagymama lehessek, hogy a lehető legtöbb időt tölthessem két unokámmal, Veronikával és Esztivel. Az édesapámnak is nagy szüksége lenne rám, de időhiányban szenvedek. Aztán nagyon szeretek utazni, de nehéz úgy elmenni, ha közben meg 18 ember dolgozik a vállalkozásban. Megcsörren a telefonja, elnézést kér, felveszi. Egy kedves ismerős, egy visszatérő vásárló szeretne valami igazán egyedit, egy ehető magyar koronát. A részletekre nem figyelek, a korábban halottakon gondolkodom. Talán a különös kívánság, vagy valami más idézte fel bennem az István a király című rockoperát, annak is két sorát: Oly távol vagy tőlem és mégis közel, / Te hallgatsz, s én érzem, a szívem felel. Búcsúzom. Elhagyom Máriakálnokot, a Ber náth Cukrászüzem faluját, hogy pár perc múlva megérkezzem a Bernáth Cukrászműhely városába, Mosonmagyaróvárra. Vizsy Ferenc (x) Függvények és felületek a Futurában A június 21-e és augusztus 31-e közt látogatható Függvények és felületek című kiállításon kiderül, hogyan lehet láthatóvá tenni a számok világának absztrakt gyönyörűségét, és a 3D-s modelleket készítő számítógépes szoftverek segítségével a laikusok számára is élvezhetővé válnak a máskor érthetetlennek tűnő, több soros függvények.. A mosoni élményközpontban idén nyáron tehát nem csak a természettudományok válnak kézzelfoghatóvá, hanem a matematika és az esztétika ismeretlen határterületeire is ellátogathatunk.

12 12 Vállalkozás június 6. XVIII. Évfolyam 11. szám Fókuszban az optika Fókusz Optika Ma 3,5 millióan hordanak szemüveget Magyarországon, de egyes felmérések szerint további 1,5 milliónak lenne indokolt a viselése. Éppen ennyien vannak azok is, akik még sohasem voltak szemvizsgálaton, noha szükségük lenne rá. Pedig a látásvizsgálat során nemcsak a szembetegségek, de a cukorbetegségre vagy a magas vérnyomásra utaló jelek is felfedezhetők. A gyakori fejfájás, rossz közérzet kiváltó oka is gyakran a dioptriakorrekció hiánya, vagy a nem megfelelő látásjavító eszköz viselése. Itt állok a Magyar utcán, s nem tudok dönteni, hogy a négy látókörömben lévő optika közül melyikben készíttessek szemüveget magamnak? Kérem, győzzön meg, miért éppen a Fókusz Optika legyen a választottam! A vevők egyedi igényeihez igazodunk, és külön figyelmet fordítunk arra, hogy a látással kapcsolatos kívánságaikat a legmesszebbmenőkig teljesítsük, legyenek azok bármilyen különlegesek is mondja Petőcz Zsolt a Fókusz Optika vezetője, maga is látszerész és diplomás opto metristakontaktológus. Melyek azok a konkrétumok, amelyek különösen fontosak a páciensek számára? Négy dolgot emelnék ki. Először is a széles választék. Sokféle szemüveg márkát megtalálnak az üzletben, köztük az amerikai űrhajósok által is használt, szuperkönnyű, titániumból készült Silhouette-t. Másik fontos szempont a keretválasztás. A szemüveg nélkül nem jól látó vásárlók számára komoly gond, hogy nem látják, hogyan is áll rajtuk a szemüveg. A vevőt kívánságára lefényképezzük az adott kerettel, és utána számítógépen maga is megnézheti, hogyan áll neki a keret. Rendelkezünk egy videó centírozó készülékkel, amely tizedmilliméteres pontossággal állapítja meg a szemek közötti távolságot. Ezáltal sokkal precízebb és élesebb látást biztosító szemüveg készíthető el. Igény szerint biztosítani tudjuk vásárlóink részére, a gyors és fájdalommentes szürke- és zöld hályog szűrést, amelyhez a legkorszerűbb computer vezérelt gépekkel rendelkezünk. Ki ne szeretne magának, ha már muszáj, egy csinos szemüveget! De az árak Valóban nem lehet elmenni amellett, hogy egy különleges, egyedi igényeket kielégítő szemüveg nem olcsó. Ám üzletünkben már 6990 forinttól komplett szemüveg kapható, ami sokkal jobb megoldás, mint a készen vásárolt szemüveg. A vásárlást megelőző látásvizsgálattal nem csak a rövid- vagy a távollátás, hanem egyéb problémák (magas vérnyomás, cukorbetegség) is kiszűrhetők. A 40 éven felüli korosztálynak pedig a közelre és távolra is éleslátást biztosító multifokális lencsék nyújtanak megoldást. 17 éves korom óta hordok szemüveget. Azóta 2-3 évente megyek optikushoz, ott is megnézik a szemem, meg, amikor jogosítványt érvényesítek, akkor is. Azt hiszem ez elegendő, nem? Formálisan ez így rendben is van. De ezen túlmenően, akkor is szakorvoshoz kell fordulni, ha bármilyen problémát tapasztal az ember. A betegségek korai felismerése az életminőséget és az életkilátásokat alapvetően meghatározza emeli ki a Fókusz Optika rendelőjében Dr. Bedő Kornélia gyermekszemész, szemészfőorvos. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy életünk első szemészeti vizsgálatára már 3 hónapos korban kerüljön sor. Ez az az időpont, amitől gyermekünk éppúgy lát, mint a felnőttek. És ne feledjük, a látásproblémák örökölhetők, tehát a szemüveget viselő szülőknek hatványozottabban fontos, hogy csecsemőjükkel mielőbb szakemberhez forduljanak. Ezen felül vannak olyan betegségek, melyeknek kezdő jelei pont a szemészeti vizsgálat során, pontosabban a szemfenék-vizsgálat, során derülnek ki. Ezért fontos a szemész szakorvosi vizsgálat is. Nem csak a szemüvegvásárláshoz kapcsolódóan, hanem minden egyéb probléma esetén is rendelkezésre állok az optikában történő bejelentkezés alapján. A szemüveg éppúgy hozzátartozik a kulturált megjelenéshez, mint a ruházat, a frizura, az ápolt fogazat. Elsősorban az egészség oldaláról kell megközelítenünk a problémát. Aztán azzal kell foglalkoznunk, hogy melyik forma, szín, lencsealak áll nekünk jól szerencsére ebben olyan bő a választék, hogy a lehetőségeknek csak a pénztárca szab határt. (x)

13 2014. június 6. XVIII. Évfolyam 11. szám Hétről hétre bemutatjuk kedves olvasóinknak az új jövevényeket. Nevük és születési dátumuk mellett csak a település nevét közöljük, ahol nagy szeretettel várják őket! Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy csak azon kisbabák portréja jelenik meg, akiknek szülei ehhez hozzájárultak. A babák fényképeit születésük sorrendjében közöljük. Színes hírek Megérkeztünk - A Karolina Kórház újszülöttjei 13 (Milkovits Tibor felvételei) Malik Bianka Csenge Dunaremete Pintér Csepke Zoé Dunasziget Nagy Patrik Mosonmagyaróvár Őri Szonja Mosonmagyaróvár Tóth Fanni Mosonmagyaróvár Lengyel Marcell Mosonmagyaróvár Schneider Lili Mosonmagyaróvár

14 14 Közélet június 6. XVIII. Évfolyam 11. szám Józsa néni 90 éves - Dr. Árvay István köszöntötte Kétszer ment férjhez, az első férjével 22 évig élt boldog házasságban, a másodikkal 35-ig. A Timföldgyárban dolgozott a laborban műszakvezetőként, Egy gyermeke született, s van egy nevelt leánya is, s mindketten ott voltak azon a kis házi ünnepségen, ahol dr. Árvay István köszöntötte a város nevében, s adta át Orbán Viktor miniszterelnök gratuláló oklevelét. Janka nénit két unokával, s négy dédunokával áldotta meg az élet. Mindennapjai ma sem telnek munka nélkül, az ágyneműkre gombokat varr, a társaknak monogramot a ruhájukra. S azt sem felejti, hogy megdicsérje a róluk gondoskodókat, akiket szerinte biztosan megvisel lelkileg az a sok nyomorúság, elesettség, ami tapasztalnak, amit át kell élniük. Új vezetőség irányítja a Mosoni Polgári Kört Jókedvűen fogadta Virág Vendelné a születésnapjára érkező vendégeket a Soproni utcában. A 90. évét betöltő Józsa néni a gondozóházban él, s véleményét mindenről őszintén megmondja. Az elmúlt századot szörnyűségeiben a tatárjárás koránál is rosszabbnak vélte, ahol a szenvedés túlsúlyban volt a boldogsághoz képest. Magyaróvári születésű, tízen voltak testvérek. A családot kettészakította a kitelepítés, s őt az mentette meg, hogy nyolc hónapos terhes volt, s az első férje mellett egy munkaszolgálatos dolgozott, aki igazolta annak emberségét. De elmondása szerint hiába kerültek a kitelepítettek végül jó helyre, éltek később jó körülmények között, a honvágy a lelkükön ült, s emésztette őket. (Édesapja látogatóba jött haza, végül visszautazása előtt szülőföldjén halt meg.) A Mosoni Polgári Kör ben, túl a rendszerváltáson azzal a céllal alakult, hogy az elmúlt 40 évben elmaradt fejlesztéseket, szükséges újításokat szorgalmazza és aktívan tegyen is érte. Elnöke a kezdetektől Nagy Mihály volt, aki közgyűlésen értékelte az elmúlt húsz évet, majd teljes vezetőségével lemondott. A megválasztott új elnök Kránitz László lett, aki hét tagú vezetőséggel folytatja munkát. A korábbi vezető az örökös tiszteletbeli elnök címet kapta és az egyesület munkáját továbbra is segíti. Az új elnök búcsúztatta elődjét, majd a Mosoni Polgári Körrel szorosan együttműködő városi civil szervezetek a Széchenyi Polgári Kör, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület köszönt el Nagy Mihálytól. Az önkormányzat nevében Dr. Árvay István alpolgármester méltatta Mosonért végzett munkáját. Az új vezetőség: Kránitz László elnök, Knausz Ferenc intézményi alelnök, Horváth Jánosné gazdasági alelnök, Roll László társadalmi alelnök, Németh László elnökségi tag, Hatvani Emőke elnökségi tag. Hatvani

15 2014. június 6. XVIII. Évfolyam 11. szám sport 15 Futura Mosonmagyaróvár Nagyatádi FC 1:1 (1:0) Mosonmagyaróvár: 250 néző. Játékvezető: Kovács Gábor. Futura MTE 1904: Boros, Kálmán, Domanyik, Nagy, Szénási, Horváth Á.(Horváth R.), Darázs, Schmatovich, Molnár, Hajós, Simon. Nagyatád: Gyenes, Kuckó, Dekanics, Fábián T.(Garaia), Bodó, Márton, Fábián P. (Kovács), Mixtai(Csordás), Major, Nagy, Nikolic. Gólszerzők: Domanyik 35. p. (büntető) illetve Bodó 75. p. Kiállítva: Domanyik 78. perc. A Futura a múlt heti vereséget követően szépen akart elbúcsúzni az idei szezon utolsó hazai fordulójában a Nagyatád ellen. Ennek megfelelően kezdődött el az első félidő. Az első perctől átvette az irányítást, de az első igazán veszélyes gólhelyzet a 11. percben volt. Molnár futott el a szélen, majd középre adott az érkező Simonnak, aki fejelt, de a kapus menteni tudott. A 14. percben Simon végezhetett el szabadrúgást. Belőtt labdáját Hajós fejelte kapura, de a vendégek kapusa menteni tudott. A 35. percben Darázs cselezett a tízen hatoson belül, de a védők buktatták a játékvezető pedig azonnal a büntetőpontra mutatott. A labda mögé Domanyik állt és magabiztosan belőtte azt. 1:0. A második félidőben kijött a szorításból a vendégcsapat és Évadzáró a kosarasoknál Az MTE 1904 kosárlabda csapata hagyományos májusi évadzáró tornáját rendezte május 24-én. A barátságos tornán minden korosztály képviseltette magát. A legtöbben az lepetésre két könnyed győzelmet aratva tartottuk itthon a kupát. Az IKC csapatát arányban sikerült legyőzni, ami azért is értékes, mert pont ez a csapat végzett előttünk a Május a között rendezték Szegeden a XX. Szegedi World Cup Kick-Box versenyt. Ezen a mosonmagyaróvári 4fight csapat 3 tagja vett részt. Több mint 25ország 1000 versenyzője lépett ringbe és tatamira. így változatosabb és gyorsabb lett a játék, de a kapuk nem voltak veszélyben. A 75. percben váratlanul sikerült egyenlítenie a vendégeknek. A jobb oldalról Bodó végzett el szabadrúgást. A kapura csavart labda Boros felett a hosszú pipába csapódott. 1:1. A 77. percben Hajós küldött hatalmas erejű lövést 25 méterről a jobb alsó sarok irányába, de a kapus ismét bravúrral védett. A 78. percben tíz emberre fogyatkoztak a hazaiak, mert egy rossz ütemű becsúszást követően Domanyikot az öltőzőben küldte piros lappal a játékvezető. A 85 -ben Horváth Rudolf végzett el szabadrúgást. Az élesen belőtt labdára Schma tovich érkezett és csukafejessel próbálta bevenni a kaput, de a hosszú sarokba tartó labdát a kapusnak sikerült kitornásznia, így maradt az eredmény. Fotó: Nagy Mária Két aranyéremmel tértek haza XX. Szegedi World Cup Kick-Box verseny nagy riválisa, egy békéscsabai versenyző következett, aki a 2012es világbajnokság aranyérmese volt. Magas színvonalú, izgalmas küzdelem kerekedett. Fej-fej mellett haladt a két versenyző. A rendes menetidő végén döntetlenre álltak. Kö- U11- U12 csapatunk mérkőzésére voltak kíváncsiak, ahol fiataljaink megmutatták, hogy miért is érdemes foglalkozni ezzel a korosztállyal, szép dolgokat produkáltak az egymás megyei felnőtt bajnokság 5. helyén. Ezt követően az Egerszeg AC csapata ellen nem esélyesként pályára lépve arányban győztünk felszabadult, könnyed játékkal. elleni mérkőzésen, látszik rajtuk a több mint másfél éves munka. U20-as csapatunkra két mérkőzés várt, ahol nem kis meg- Ezzel szeretnénk minden sportbarátnak kellemes nyári pihenést kívánni! Bertalan Péter Szikra Olivér egy rutinosabb cseh versenyző ellen sajnos alul maradt. Berki Jázmin cadett2-es korcsoportban diadalmaskodott fehérorosz ellenfele fölött egy kemény csatában. Bednanics Dominik cadett2- es korcsoportban először lengyel ellenfele fölött aratott parádés 11-1 arányú technikai KO-s győzelmet. A döntőben vetkezett az 1perces hosszabbítás, ami ismét döntetlen eredménnyel ért véget. Majd az első érvényes találatig folyt a küzdelem, ahol Bednanics Dominik egy nagyon okos találattal győzött, elhozva kupát és az aranyérmet. A 4Fight csapata 2aranyéremmel zárta a XX. Szegedi Világkupát. Bednanics Zsolt, Völgyi Erik

16 16 Közélet Trianon bennünk van (Június 1-jén, a Trianon keresztnél emlékeztek meg a nemzeti összetartozás napján a 94 évvel ezelőtt aláírt trianoni diktátumról. Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke mondott beszédet a megemlékezésen. Ebből idézünk részleteket. A teljes szöveg a szél-járás június végi számában olvasható.) Június negyedike volt. Tizenöt perc alatt végeztek a szerződések aláírásával, a magyarok gyorsan elhagyták a termet, a csehszlovák, román és jugoszláv küldöttek egymásnak gratulálva élénk beszélgetésbe kezdtek, emlékezik vissza az események egyik szlovák résztvevője, Ivan Krno. A számunkra, magyarok számára szomorú és máig meghatározó esemény kilencvennégy esztendővel ezelőtt június 4-én történt egy versailles-i palotában, a Nagy Trianonban.... A szerződést 33 ország képviselői írták alá, köztük Štefan Osuský, aki az eseményre így emlékezik vissza: Tudatosítottam, hogy a történelmi Magyarország és Szlovákia közti évszázados számlát egyenlítem ki aláírásommal. Népemnek vérrel, szenvedéssel és nyomorral írt számláit. És az ilyen elszámolás végleges tette hozzá. Néhány évtizeddel később, pár évvel ezelőtt Štefan Markuš, Szlovákia volt budapesti nagykövete egy beszélgetés során kiemelte: A magyarok többségének ténylegesen fájó az, ami Trianon után történt. Azt viszont képtelenek felfogni állítja, hogy a szlovákoknak meg az egykori Magyarországon elszenvedettek fájnak. Úgy véli, ha kölcsönösen elfogadnánk egymás érveit, máris javulna a helyzet. Valóban? Nem hiszem, hogy ilyen egyszerűen orvosolhatnánk a máig fájó, komoly következményekkel járó, ránk kényszerített békediktátum sebeit.... Mi, határon túliak bevallom eléggé naivan nagyon sokat reméltünk a határok nélküli Európától. Mi komolyan vettük azoknak az álmodozóknak az elképzeléseit, akik a Duna menti népek összefogásáról beszéltek. Mi azt hittük, hogy a légiesült határok túloldalán megjelennek az anyaországi kis- és nagyvállalkozások, kedvező hiteleket kínáló bankok, az elnéptelenedett falvak üresen álló portáiban ideátról vagy éppen odaátról érkezők vetnek lábat. Mi, néhányan azt is reméltük, hogy a felvidéki magyar ezek után fel sem teszi a kérdést, hogy magyar, avagy szlovák iskolába küldje-e gyerekét. Azt gondoltuk, hogy minden felvidéki magyarnak természetes lesz, hogy gyermekeit anyanyelven taníttassa, ezzel is kifejezve nemzeti hovatartozását.... Hogy a fent leírtak és imént elmondottak nem váltak valóra, talán ez is felér számunkra egy újabb Trianonnal. Az áldatlan helyzet tehát máig nem javult. Mégis a nagykövetnek lenne igaza? Aligha. Talán a reformkori magyar és a velük párhuzamosan megindult nemzetiségi mozgalmak hibáit és az új állam, Csehszlovákia és utódállama Szlovákia mélyen nacionalista, mindenért megfizetni akaró politikáját kellene tudatosítani, és végre a múlt süllyesztőjébe lökni. És arra a századokon átívelő, állítólag elnyomó magyar politikára kellene alapozni a jövőt, amely annak a szlávságnak a megmaradását eredményezte, amely június 6. XVIII. Évfolyam 11. szám nek idézőjeles romjain ban létrejöhetett a mai önálló Szlovákia. Ehhez azonban már következetes politikusi kiállásra, sőt államférfiúi helytállásra volna szükség mindkét oldalon. Sőt, nemcsak két, hanem minden oldalon. Ám azt is tudatosítani kell, hogy a következetes politikai, vagy politikusi kiállás is csaknem teljesen haszontalan, illetve hiábavaló, ha nincs mögötte támogató, a helyzetet értő és átérző tömeg. A lakosság.... Nem állunk ki kellőképpen jogainkért, iskoláinkat, közösségi tereinket hagyjuk elveszni, elfoglalni mások által. A magyar felirat, ha van, apróbb betűs, közhivatalainkban sokszor mi magunk is idegenül szólalunk meg, templomainkban már gyakran idegenül prédikál a pap, iskoláink egy részét önként átadtuk másoknak. Erőinket, most, amikor óriási szükség volna az öszszefogásra, szétforgácsoljuk. Egy jelentős réteg pedig egyre gyakrabban azt képzeli, hogy szervilizmussal, a szó szoros értelmében vett szolgalelkűséggel európaivá válik. Hogy a hazug történelmi tényeket hangoztatók kegyeit keresve és hozzájuk csatlakozva tud követendő magyarrá válni ővéi között. Pedig nem tud. Kérészéletű dicsőséget és elismerést vív csak ki magának, aki így tesz. Lassan az övéi elmaradoznak mellőle. A fentebb leírtak, előbb elmondottak a mi mai Trianonunk. Trianon bennünk van, minden magyarban. Feledni kellene? Nem, nem hiszem. Meggyőződésem, hogy amíg bennünk van, addig magunkban hordozzuk a megoldás lehetőségét is.... Megoldás lehet az erős Anyaország, egy valóban erős Magyarország, amelyre a szomszédjai is felnéznek, amely segíti a most már határok nélkül hozzá tartozó, sajátjaival egy nyelvet beszélőket, akik a feléjük irányuló törődést ragaszkodással hálálják meg.... Balassa Tamás felvétele LINDeN SPAN BÚTORIPARI KFT. BÚTORLAPOK, BÚTOR SZeReLVÉNYeK, BÚTORGYÁRTÁS BeMUTATÓTeReM 9200 Mosonmagyaróvár, Szellőrózsa út 63. Telefon: harsfalvi@lindenspan.hu SILGRANIT MOSOGATÓK NAGY VÁLASZTÉKBAN korszerű elegáns KÉNYeLMeS

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

2014.október Gyermekek Háza

2014.október Gyermekek Háza 2014.október Gyermekek Háza 2014.október 1. 17.45-19.45 óráig 2014.október 1. 15-17 óra István fotográfus.. Részvételi díj: 4.500 Ft/hó. 2014.október 2. 9.15-9.45 óra 2014.október 2. 10-10.40 óra és 11-11.40

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 2006-2007 2005-2006 2004-2005 2003-2004 2002-2003 2001-2002 2000-2001 A tanulók száma 300 250 200 150 100 50 0 257 267 267 243 225 213 199 Osztályok

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Sikeres asztalitenisz-pályázatok eredményei iskolánkban

Sikeres asztalitenisz-pályázatok eredményei iskolánkban Sikeres asztalitenisz-pályázatok eredményei iskolánkban Iskolánkban két pályázati lehetőség kihasználásának köszönhetően elindult, és egyre nagyobb népszerűségnek örvend, egyre sikeresebb az asztalitenisz

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

A verseny neve Kategória Helyezés

A verseny neve Kategória Helyezés Egy Nap az Élet A verseny neve Kategória Helyezés "Édes Anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjén Városi Weöres Sándor szavalóverseny döntőbe jutott kimagasló eredményt ért

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

Augusztus. Szeptember

Augusztus. Szeptember A 2019/2020-as tanév helyi rendje 08. 26-27-28. Javító- és osztályozóvizsgák. Augusztus 08. 26. Tanulók átvétele másik általános iskolákból, pótbeíratás. 08. 29. Tankönyvosztás. 08. 29. Első osztályos

Részletesebben

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12.

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12. OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés OKTV második forduló matematika Barna Mátyás 12.b Frigyes Tamás 12.b fizika Frigyes Tamás 12.b Kovács Péter 12.b kémia Takács Gergő 12.c Mag

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés OKTV második forduló matematika Boncz Ádám 11.b biológia Csőkör Katalin 12.b Arany Dániel Matematika verseny döntő Milotai Zoltán 9.c OÁTV német nyelv megyei forduló Pauer László 7.a Czencz Máté 8.a Szöllősi

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás.

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás. December 12. 17.00 órakor kiállítás megnyitó a művelődési házban: Takács Gabriella kézműves, szövő szakember kiállítása. Megnyitja: Adorjáni Endre (20 éves a bátaszéki rajztagozat keretében) 2012. 12.

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

2018. évi NOVEMBER havi programok

2018. évi NOVEMBER havi programok 2018. évi NOVEMBER havi programok 5. hétfő IDŐPONT PROGRAM, RENDEZVÉNY FELELŐS 6. kedd 8 óra 6. kedd 7. szerda 3-4. óra 5-6. óra 7. szerda VEZETŐI TANÁCS ISKOLAGYŰLÉS SZITAKÖTŐ program Résztvevők: 8. évfolyamos

Részletesebben

Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti iskola

Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti iskola Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú iskola Országos,, területi szakmai bemutatókon, versenyeken elért eredmények

Részletesebben

https://suliszerviz.com/kiemelt-rendezvenyek/259-xi-diaktarlat-2016-dijazott-alkotasok

https://suliszerviz.com/kiemelt-rendezvenyek/259-xi-diaktarlat-2016-dijazott-alkotasok Szép eredményeket értek el rajzosaink októberben. Három rajzpályázat eredményeinek összefoglalása képekkel: 1. XI. Országos Középiskolás Képzőművészeti Diáktárlat (Hajdúszoboszló) 2. Rajzpályázat az 1956-os

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Tanulmányi versenyek eredményei a es tanévben

Tanulmányi versenyek eredményei a es tanévben ek eredményei a 2016-2017-es tanévben Helyezés Név Osztály 9. Legjobb a jók közt különdíj Kóger Csenge Sipos Nóra b Hajdu Fanni Gyulassy Dóra Kovács Nóra 6.b 6. Tóth Alexa Végső Csenge Károlyi Soma Kersztesi

Részletesebben

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár 2019. szeptember 9 15. II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Szeptember 11., szerda 14.00 Mit Miskolc adhatott az elővárosainak is Kerekasztal-beszélgetés Miskolc város és a Miskolc

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l.

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l. Kiemelkedő verseny eredmények az elmúlt fél évben Titok Arany János országos verseny 8.a. Papp Marcell 3.hely Nagyné Molnár Sarolta 5.a. Osváth Bálint 7.hely Guzslovánné B. Judit 5.b. Kovács Bertalan 7.hely

Részletesebben

az őszi érettségi vizsgára való jelentkezés határideje Jáky József Tagintézményben nevelőtestületi értekezlet avatási vetélkedő a 9.

az őszi érettségi vizsgára való jelentkezés határideje Jáky József Tagintézményben nevelőtestületi értekezlet avatási vetélkedő a 9. Időpont Szeptember 2. Szeptember első hetében: Szeptember 5. Szeptember 9. Szeptember 12. Szeptember 13. Szeptember 10-13. Szeptember második felében Szeptember 16-20 Szeptember 20. Szeptember 24. Szeptember

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK

TANULMÁNYI VERSENYEK TANULMÁNYI VERSENYEK Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny megyei forduló Felkészítő: Cser Márta, Kornerné Kosztich Julianna, Tóth Zoltánné Kelemen Mária 1. kategória 2. hely: Tánczos Regina 2.a

Részletesebben

magyart tanítók: Forján Krisztina Gajdos Éva Kocsmár Mária Marik Tamásné Török Katalin

magyart tanítók: Forján Krisztina Gajdos Éva Kocsmár Mária Marik Tamásné Török Katalin Munkaközösségünk három korábbi szakmai csoportból a felsős magyar, a történelem és a felsős ének-zene munkacsoportból jött létre. A mindennapi koordinációs munkát a csoportok képviselői egymással összhangban

Részletesebben

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6.

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6. Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, 2016. október PROGRAMFÜZET 2016. október 20. november 6. 2016. október 20., csütörtök 11:00 óra A MAGYAR IFJÚSÁG TÖRTÉNELMET ÍRT Ünnepi megemlékezés Beszédet

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

2019. M ÁRCIUS :14, PÉNTEK HELYI. lengyel alfréd. honismereti versenyt rendeztek

2019. M ÁRCIUS :14, PÉNTEK HELYI. lengyel alfréd. honismereti versenyt rendeztek HÍREK 2019. M ÁRCIUS 29. 08:14, PÉNTEK HELYI lengyel alfréd honismereti versenyt rendeztek Általános iskolások számára harmadszor, a középiskolásoknak 9. alkalommal rendezték meg a napokban, a Dr. Kovács

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni!

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni! Általános Iskolák Igazgatóinak Munkaközösségeinek L A N D O R N A P 2013. május 22. (szerda) Tárgy: versenykiírások Kedves Kollégák! A Landorhegyi Általános Iskola, Sportiskola az idei tanévben a következő

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

Magyar Olívia Dóra éneke mindenkit megindított (Fotó: Gyarmati Gábor)

Magyar Olívia Dóra éneke mindenkit megindított (Fotó: Gyarmati Gábor) Múlt és jövő közeli és távoli perspektívában: megtartotta éves közgyűlés és Vöröskereszt világnapi megemlékezését a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete. Személyesen jött el Kardos István,a

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település.

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település. ADATLAP MINTA Az alábbi adatok feltöltése szükséges, értelemszerűen a relevánsak. - Név (csoport/egyéni alkotó) - Elérhetőségek (cím, e-mail, telefonszám, honlap) - Képviselő neve, elérhetőségei - Művészeti

Részletesebben

EREDMÉNYEINK

EREDMÉNYEINK EREDMÉNYEINK 2017 2018 MEGYEI DUATLON VERSENY csapat 1. hely Szűcs Laura, Gutai Patrícia, Kocsis Dzsenifer, Kapéter Zoé, Bereczki János, Somorjai Lajos, Szombati Gergő, Lovas Lőrinc, Gutai Patrik csapat

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára FŐVÁROSI FORDULÓ A verseny pedagógiai célja: a tehetséggondozás,

Részletesebben

Újbudai Petőfi Sándor

Újbudai Petőfi Sándor Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola A 2019/20-AS TANÉVBEN INDULÓ PROGRAMOK Az iskolát 1828-ban alapították - Albertfalvai Községi Iskola A 6000 m 2 iskola épületegyütteséhez felújított udvar, sportpályák,

Részletesebben

DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, március 13. Városi Stadion

DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, március 13. Városi Stadion ,, borongós idő egy híján 500 célba érkező! DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, 2013. március 13. Városi Stadion Kemény, de futható 1000m-es kör fogadta a Diákolimpia Városi Mezei bajnokságán induló

Részletesebben

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. Weöres Sándor hét 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. április 3. április 4. délelõtt 7.00 A királyválasztó

Részletesebben

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint Felhívás A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata a Nyelvek Európai

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Bevezetés A Muzsika Hídja Fesztivál Szervezőbizottsága 2015-ben is megrendezi a Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivált Budapesten 2015. július 25-26-án, első

Részletesebben

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) Szerteágazó és színes tevékenység a tanév során: - Diákok számára élményt jelentő, igényes tantárgyi programok - Versenyfelkészítések, örvendetes

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu HÁTTÉRANYAG a 2013. június

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y BEMUTATKOZÁS A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y A Hip Hop International Hungary alapítóinak sikerült először megszerezniük az MTV zenés tv-csatornán közelmúltban futott, népszerű America

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben