BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült"

Átírás

1 RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének KÖZMEGHALLGATÁSÁRÓL Iktatószám: 9-2/14/2013. Helyszín: Időpont: a Vigyázó Sándor Művelődési Ház fórumtermében Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselőtestületének november 21-én (csütörtökön) órakor megtartott üléséről Jelen vannak a később érkezettel együtt: Dr. Bényi Zsolt, Dunai Mónika, Dr. Fachet Gergő, Dr. Fenke Ferenc, Fohsz Tivadar, Hatvani Zoltán, Horváth Tamás, Dr. Hrutka Zsolt, Koszorúsné Tóth Katalin, Kovács István, Lukoczki Károly, Nagy Anikó, Petrőczy Dániel, Dr. Piláth Károly, Riz Levente, Rózsahegyi Péter, Ruthner György, Szabó Tiborné, Várbíró Anita, Virág Mihály képviselők (20 fő) Távol van: Nótin Tamás képviselő (1 fő) Jelen vannak továbbá: Szikszó Sándor rendőr százados, a BRFK XVII. kerületi Rendőrkapitányság vezetője, Patkó György rendőr őrnagy, a BRFK XVII. kerületi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályának vezetője, Ribai László tűzoltó őrnagy, a Dél-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség XVII. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokságának parancsnoka, Urbánné Boros Ildikó, a BFKH Budapest, X., XVII. és XVIII. kerületi Népegészségügyi Intézetének részéről, Tanácsné Betéri Éva, a Gyermekjóléti Központ vezetője, Galambos Pál, a Családsegítő Központ vezetője, Dr. Rúzsa Ágnes jegyző, Dr. Ughy Gabriella önkormányzati tanácsadó, a Polgármesteri Iroda megbízott vezetője, Némethné Sári Irén, a Gazdasági Iroda vezetője, Dr. Zsigó Anikó, a Vagyonkezelői Iroda vezetője, Kreutzer Aurél, a Városüzemeltetési Iroda vezetője, Dr. Antal Mária, a Jegyzői Iroda vezetője, Nagy Zsolt László polgármesteri referens, Szabó Adrián állattartási ügyintéző, Krojdla Géza, az Építéshatósági Csoport vezetője, Szalainé Halász Erzsébet, az Igazgatási Csoport vezetője, dr. Németh Józsefné belső ellenőr, Andóné Szőke Szilvia, az Adó Csoport ügyintézője, Pádár Gabriella, a Szociális és Egészségügyi Csoport vezetője, Csávás-Szalay Eszter és Jura Csaba, a Mélyépítési és Környezetvédelmi Csoport ügyintézői, Szemán Zoltán, az EU Programiroda csoportvezetője, Géhner Csilla kommunikációs referens, Kiss Gyula, az Iktató csoportvezetője, Sinka László, a Magasépítési

2 Csoport ügyintézője, Gáspár Attila gazdasági referens, dr. Fogarasi Gábor, a Közrendvédelmi Csoport vezetője, Ulicsák Szilárd, a Rákosmente Kft. Városfejlesztési Részlegének fejlesztési igazgatója, dr. Mód Kristóf ügyvéd, Liszka Levente, a Piacfelügyelet vezetője, Biacsi Gábor és Vasdinyei Péter, a Képviselő-testületi Csoport munkatársai, Vajda Edit, a Képviselő-testületi Csoport vezetője. A megjelentek száma: körülbelül 170 fő. Készítették: Biacsi Gábor, Juhászné Makra Erzsébet, Vasdinyei Péter, Vajda Edit, a Képviselő-testületi Csoport munkatársai. Az ülés levezető elnöke: Riz Levente polgármester Dr. Ughy Gabriella: Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának nevében a közmeghallgatáson jelenlévő valamennyi érdeklődő rákosmenti polgárt, Riz Levente polgármester urat, országgyűlési képviselőt, dr. Rúzsa Ágnes jegyző asszonyt, minden megjelent képviselő asszonyt és urat, valamennyi megjelent szervezet képviselőjét, a sajtó munkatársait és a Polgármesteri Hivatal jelenlévő vezetőit és munkatársait! Tisztelettel felkérem Riz Levente polgármester urat, hogy nyissa meg a közmeghallgatást! Riz Levente polgármester: Tisztelettel köszöntök minden rákosmenti polgárt, aki eljött a mai közmeghallgatásra. Szeretném külön köszönteni az Önkormányzat képviseletében és az Önkormányzat intézményei képviseletében megjelenteket, elsőként dr. Rúzsa Ágnes jegyző asszonyt. Itt van körünkben, köszöntöm Rákosmente új rendőrkapitányát Szikszó Sándor urat, aki november 1-jétől teljesít szolgálatot, ezen a helyen is jó munkát kívánunk neki. Köszöntöm Patkó György urat, aki a rendőrkapitányság rendészeti osztályának vezetője, ha bármilyen rendészeti jellegű problémáról szeretnének kérdezni, állnak rendelkezésre. Köszöntöm Ribai László tűzoltó őrnagyot, tűzoltóparancsnok urat, aki Rákosmente tűzoltóparancsnokságát irányítja, köszöntöm a Delta Polgárőr Egyesület részéről Frey László elnökhelyettes urat. Az ÁNTSZ X., XVII. kerületi Intézetének képviseletében szeretettel köszöntöm Urbánné Boros Ildikót. Itt van körünkben, köszöntöm az Önkormányzat több intézményének vezetőjét, a Gyermekjóléti Központ vezetőjét Tanácsné Betéri Évát, a Családsegítő Központ vezetőjét Galambos Pál urat, a Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ vezetőjét dr. Kovács József László urat, a Piacfelügyelet vezetőjét Liszka Levente urat. Rákosmente Önkormányzata száz százalékos tulajdonában lévő cégének vezetése is megjelent, köszöntöm Fehér Károly ügyvezető urat és a Városfejlesztési Részleg vezetőjét Ulicsák Szilárd urat. Köszöntöm a kormányzati szervek részéről Budapest Főváros Kormányhivatala XVII. kerületi Hivatala hivatalvezetőjét Csepetiné Gébele Juditot és munkatársát, a Gyámhivatal vezetőjét Fürjes Évát. Szeretném bemutatni és egyben köszönteni dr. Varjuné dr. Fekete Ildikót, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest XVII. Tankerület igazgatóját, aki a XVII. kerületi iskolák irányításáért felel. Köszöntöm Derczbach Istvánnét, a XVII. kerületi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnökét. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének létszáma 21 fő, a testület a mai közmeghallgatáson határozatképes létszámban megjelent. A közmeghallgatást - 2 -

3 18 óra 15 perckor megnyitom. Most pedig szeretném köszönteni a Képviselő-testület tagjait, akiket bizonyára már jól ismernek, de ilyenkor az a szabály, hogy mindenkit egyesével bemutatok. Köszöntöm az 1. számú választókerület Akadémia-telep, Madárdomb képviseletében Koszorúsné Tóth Katalin képviselő asszonyt, a 2. számú választókerület Rákoskeresztúr nyugati része, lakótelep képviseletében Várbíró Anita képviselő asszonyt, a 3. számú választókerület Rákoskeresztúr lakótelep képviseletében Petrőczy Dániel képviselő urat, a 4. számú választókerület Rákoskeresztúr városközpont képviseletében dr. Fenke Ferenc képviselő urat, az 5. számú választókerület Rákoshegy északi területe képviseletében Szabó Tiborné képviselő asszonyt, a 6. számú választókerület Rákoshegy déli része képviseletében dr. Bényi Zsolt képviselő urat, a 7. számú választókerület Rákoskeresztúr kertváros képviseletében Nagy Anikó képviselő asszonyt, a 8. számú választókerület Rákoskert képviseletében Fohsz Tivadar képviselőt, alpolgármester urat, a 9. számú választókerület Rákoskert képviseletében Hatvani Zoltán képviselő urat, a 10. számú választókerület Rákoscsaba képviseletében Virág Mihály képviselő urat, a 11. számú választókerület Rákoscsaba képviseletében Dunai Mónika képviselő asszonyt, a 12. számú választókerület Rákoscsabát és Rákoscsaba-Újtelepet érintő városrész képviseletében Horváth Tamás képviselőt, alpolgármester urat, a 13. számú választókerület Rákoscsaba-Újtelep képviseletében dr. Piláth Károly képviselő urat, aki most még nincs jelen, később érkezik, valamint a 14. számú választókerület főként Rákosliget, kis részben Rákoscsaba-Újtelep képviseletében Rózsahegyi Péter képviselő urat. Ők az egyéni választott képviselők. Listáról kerültek a képviselő-testületbe következő képviselőtársaim, köszöntöm elsőként a Magyar Szocialista Párt részéről Lukoczki Károly képviselő urat, dr. Hrutka Zsolt képviselő urat és Ruthner György képviselő urat, az Itthon Rákosmentén Egyesület képviseletében köszöntöm Kovács István képviselő urat és dr. Fachet Gergő képviselő urat. A Jobbik képviseletében Nótin Tamás képviselőtársunk a mai ülésről távolmaradását jelezte. Tisztelt Megjelentek, Kedves Képviselőtársaim! A bemutatkozás után egy formális rész következik, kolléganőm, dr. Ughy Gabriella elmondja, milyen szabályok szerint zajlik a közmeghallgatás, átadom neki a szót. Dr. Ughy Gabriella: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 54. -a rendelkezik arról, idézem: A Képviselő-testület évente legalább egyszer előre meghirdetett közmeghallgatást tart, amelyen a helyi lakosság és a helyben érdekelt szervezetek képviselői a helyi közügyeket érintő kérdéseket és javaslatot tehetnek. A közmeghallgatás célja, hogy közérdekű ügyek fóruma legyen, olyan ügyeké, melyek a kerület egészét, településrészeit foglalkoztatják, egyfelől a lakosság tájékoztatását, másfelől véleményének a megismerését kell, hogy szolgálja. Fontos része továbbá, hogy az állampolgárok ne csak a Hivatal, az apparátus közvetítésével, hanem közvetlenül is fordulhassanak a Képviselőtestülethez. Fontos tudnivaló, hogy a közmeghallgatás nem az egyedi ügyek, egyéni panaszok intézésének fóruma. Lényeges tehát, hogy a következő néhány órában ne egyéni, egyedi ügyekkel, panaszokkal foglalkozzunk, hanem olyan kérdéseket, javaslatokat tárgyaljunk, amelyek a jelenlévők, valamint kerületünk lakosságának nagy részét foglalkoztatják. Az egyéni ügyek elintézésére szolgálnak a tisztségviselők (polgármester, alpolgármesterek, jegyző asszony) fogadóórái, melyekre előzetesen kell bejelentkezni. Tájékoztatom Önöket arról, hogy a közmeghallgatásról hangfelvétel, majd jegyzőkönyv készül, amelybe a Jegyzői Iroda Ügyfélszolgálati Csoportjánál betekinthetnek az érdeklődők, és amely a weboldalunkon is teljes terjedelmében megtekinthető lesz. Felhívom szíves figyelmüket arra, hogy a hangfelvétel, ill. jegyzőkönyv csak azt tudja rögzíteni, amit Önök a mikrofonba mondanak, ezért kérem, hogy - 3 -

4 felszólalásaik során használják a mikrofont, ebben majd kollégáink segítik Önöket. Kérem, hogy hozzászólásuk megkezdése előtt jól érthetően mondják be nevüket és lakcímüket. A közmeghallgatás menete az alábbiak szerint történik: Polgármester Úr megtartja bevezető beszédét, ezt követően ismertetem majd a válaszok adásának menetét, és ezután megkezdjük a válaszadásokat. Felkérem Riz Levente Polgármester Urat, hogy tartsa meg polgármesteri beszédét! Riz Levente polgármester: még egyszer tisztelettel köszöntök mindenkit! Engedjék meg, hogy néhány bevezető gondolattal indítsam a közmeghallgatást. Amikor az ember polgármester és egy várost igyekszik vezetni, akkor kicsit hasonlít ez a munka ahhoz, mint amikor kertet művel. Ragaszkodik a kert minden szegletéhez, kötődik minden négyzetcentiméterhez, örömmel figyeli az új rügyeket, a virágokat és aggódik a hajtásokért. Hogy miért is használom ezt a kert hasonlatot? Azért, mert úgy gondolom, hogy egy város nem pusztán csak épületekből és közterületekből áll, hanem a város egy élő világ. Élő világ olyan értelemben is, hogy a közterületek, épületek, utak mellett az emberekkel is foglalkozni kell, az emberek adják egy városnak az igazi értékét. Természetesen mindkét területen gondozni kell azt a bizonyos kertet. A mi feladatunk az elmúlt időszakban az volt, hogy építsük a tereket, középületeket, utakat, de mellette építsük az emberi közösségeket is, és megpróbáljunk minél inkább emberségesebb és otthonosabb várost teremteni. Összefoglaló néven ezt úgy szoktunk nevezni, hogy modern kertváros, amelyre jellemző, hogy jó a levegő, csönd van és nyugalom, barátságos, otthonos város, de ugyanakkor rendelkezik a nagyvárosi élet előnyeivel is. Tehát jó az infrastruktúra, megfelelő a közlekedés és színvonalas szolgáltatások érhetők el. Ezen dolgoztunk az elmúlt évben is. A mostani beszámolómban az első feladatom egyrészt beszámolni arról, hogy mi történt az előző közmeghallgatás óta az elmúlt egy évben. A másik részében a mondandómnak szeretnék arról beszélni, hogy a következő évben mit tervezünk. Kezdve talán a tavalyi év decemberétől, szeretném elmondani, hogy a városrehabilitáció terén mit végzett a kerület az elmúlt esztendőben. Befejeztünk egy nagy beruházást, a városközpont újjáépítését, az úgynevezett szociális célú városrehabilitációs pályázatnak a munkálatait. Ennek több különböző eleme volt, több különböző modulja, melyek közül talán a leglátványosabb a Fő tér mellett álló tízemeletes házak felújítása. A homlokzat hőszigetelése és színezése, a nyílászárók kicserélése, a bejáratok akadálymentesítése. Ez megvalósult, október 25-én átadtuk. A beruházásnak köszönhetően egyrészt a kerület központja szebb lett, másrészt, azt gondolom, hogy a házakban élők rezsi-kiadásai jelentősen csökkenni fognak, az ingatlanok értéke pedig növekszik. E mellett a pályázatnak fontos része volt a Népkert újjáépítése, melyet július 16-án adtuk át. Ez a terület egy élettelen park volt korábban, most sok-sok ember használja, ez volt a cél. Épült egy új bmx- és gördeszka-pálya, új sportpályák, sétányok, közvilágítás, padok, új, többgenerációs játszótér. Elértük azt a célt, hogy valódi közösségi hely legyen a Népkert. Volt még több eleme ennek a pályázatnak, intézményfelújítások, a Vigyázó Sándor Művelődési Ház felújítása, ahol most vagyunk, a Gólyafészek Bölcsőde, a Csicsergő Óvodának az akadálymentesítése is részét képezte ennek a programnak. Mellette zöldfelületi munkákat is elvégeztünk. Bizonyára észrevették, hogy miután a Pesti út északi oldala is kizöldült, most már a déli oldal is zöld. Ott is elvégeztük a zöldfelület megújítást, automata öntözőrendszer beépítésével tartósan zöld felületet hoztunk létre. Nagyon nagy öröm volt, hogy sokan csatlakoztak a zöldfelületi programhoz, társasházi lakóközösségek és civil szervezetek segítették, hogy ez a folyamat kiterjedjen a házak közé is. Így több mint 12 millió forintot tudtunk szétosztani lakóközösségeknek, akik egy kisebb területet hoztak rendbe, csinosítottak, fákat, bokrokat, virágokat ültettek. Megszépült, kizöldült Rákoskeresztúr. Mellette a - 4 -

5 közlekedésről is hadd szóljak pár szót. Végre átadták a buszfolyosót, a Maroshévíz utca és a Ferihegyi út között, hosszas, hányattatott sorsa volt, de végre megfelelően elkülönülve tudnak a buszok közlekedni az autóktól, felgyorsult így a közösségi közlekedés a belváros irányába. Befejeződött az úgymond nagy buszkorridor, hosszas, nagyon hosszas beruházása is, a hiányzó elem az Éles saroknál elkészült. Ott elkülönített pályán tudnak a buszok haladni mostantól. A buszfolyosó mellett a buszok állaga is javult, legalább részben. Új Mercedes buszokat vezettek be Rákosmente útvonalain és beindult a futárprogram is, amely egy információs rendszer a buszok érkezéséről, indulásáról. Közútfejlesztés, még mindig a közlekedésnél maradva. Talán a legnagyobb fejlesztése az idei és a jövő évnek a Ferihegyi út meghosszabbítása. Egy évvel ezelőtt még annak örülhettünk, hogy sikerült megszerezni az állami költségvetésből erre forrást, 1,3 milliárdot. Azóta építési engedélyig jutottunk és megkezdődött a munka. Most a Melczer utcától a Bocskaikert utcáig tart az útépítés, jövőre a Bocskaikert utcától a Baross utcai torkolatig. Amint ez a beruházás megvalósul jövő év szeptemberéig, Rákoshegy fellélegezhet, már ami az átmenő, tranzitforgalom terhét jelenti. Jelentősen ritkulni fog a Baross utca forgalma és az ebből adódó környezetszennyezés is kisebb lesz. Ez egy régi, húszéves ígéret volt, most mi valóra tudjuk váltani. Az utolsó kisajátítási eljárás van már folyamatban, hamarosan ezen is túl vagyunk. Csak, hogy érzékeltessem, több száz ingatlanrészt kellett egyesével megszereznünk ahhoz, hogy ott az út megépülhessen óta tartó folyamatot zártunk le, iszonyú nagy mennyiségű jogi munka volt, örülök, hogy túl vagyunk rajta. E nagy útépítési program mellett természetesen a földutak aszfaltozása is zajlott tovább. Idén hat utcában építettünk komplett utat, mellette vízelvezetőrendszert, és egyik oldali járdát. Ezek a Lajosház, Kékliliom, Toldi, Napkelet, Domaszék, Magvető utcák. Ezt az állami költségvetésből kihasított útépítési normatíva tette lehetővé, amit sikerült a kerületbe irányítani. Mellette bitumenpermetes eljárásokkal is számos, összesen 9 utcát sikerült rendbe hozni. Zajlik egy komoly járdaépítési program, mely 15 utcát érint. Hadd tegyem hozzá, sikerült a Fővárost is ösztökélni arra, hogy itt a közmeghallgatáson rendszerint felvetődő Zrínyi úti járda problémája megoldódjon. Rendbe jött, remélem, hogy most már nincs probléma vele. Azt hiszem, 2 éven keresztül hallhattuk a kérdéseket, ígéretet tettünk rá, hogy megvalósul. Most végre úgy tűnik, hogy ezen túl vagyunk. A gyalogátkelőhelyekkel kapcsolatban is az az ígéretem van a Budapesti Közlekedési Központtól, hogy még idén megcsinálják, 7 gyalogátkelőt ígértek nekünk összesen. Ahol már megvan, ez a Pesti út, a Napkelet utcánál és a Mezőtárkány utcánál. Ahol most hamarosan már a kivitelezői szerződést is aláírták indul a kivitelezés közvilágítás építéssel, utána pedig magával az átkelővel, ez a Lőrinci út, részben a Melczer utcánál, a másik pedig a Helikopter útnál. Reméljük még idén, de ha nem sikerül a Fővárosnak az engedélyeket megszerezni, akkor csak jövőre, de mindenképpen a Péceli úton is három helyszínen lesz gyalogátkelőhely. A Színes utcánál, a Rizskalász utcánál és a Battonya utcánál lenne gyalogátkelőhely, és még ezen túl, a Naplás úton, a Naplás utca Diadal utca sarkánál. A közlekedés mellett szeretném azt is az elmúlt évből felidézni, hogy befejeztünk egy nagy csapadékvíz-elvezető rendszer építési projektet, mely majdnem 500 millió forintba került, Rákoskeresztúr kertváros csapadékvizét vezettük el a Rákos-patakba, ezt is nyáron adtuk át. Végre a szennyvízcsatorna építés is elkezdődött, idén novemberben először Rákoskerten. Ez egy fővárosi beruházás, ott jártunk ma, a Pásztortűz utcában, már 30 métert haladtak az építők. Az idei évben Rákoskert egy része elkészül, az engedélyek beszerzése után jövő tavasszal indul Rákoshegyen és Rákoscsabán a hiányzó szakaszok megépítése. Az elmúlt évből néhány közterület felújítást is hadd idézzek fel. Ilyen volt Rákoshegyen a Szent István tér, a Szabad Május tér, építettünk több új játszóteret, Rákoskeresztúron a Kaszáló utcában, az Egészségház utcában és az Akácvirág utcában, illetve a Ferihegyi úton. Felújítottunk játszóteret az Ede téren, folyamatban - 5 -

6 van még két játszótér felújítás az 525. téren és a Gyolcsrét utcában. Az elmúlt évben az egészségügyet érintő beruházások közül hadd emeljem ki a Csongrád utcai orvosi rendelőben megvalósított beruházást, illetve a Baross utcai felnőtt orvosi rendelő előtti parkoló építést. A járóbeteg szakellátás beutalási rendjével kapcsolatban talán emlékeznek januárban robbant a bomba, hogy a kerületieknek nem lehet a Medical Center szolgáltatásait használni. Keményen beleálltunk a vitába, aláírásgyűjtést indítottunk és letámadtuk a kormányzati szerveket, ennek eredményeképpen eltörölték ezt az intézkedést és ismét a korábbi gyakorlattal használható ennek az intézménynek a szolgáltatása. A hosszú távú megoldás az lesz, hogy a Ferihegyi úton az állami szakrendelő rendbehozatala megtörténik, ennek a tervei jelenleg is készülnek, nagy feladat lesz a szükséges pénz megszerzése, ennek még előtte vagyunk. A sport területén az uszodát csinosítgattuk közel 6 millió forint értékben. A közigazgatás területén szeretném kiemelni, hogy az Önkormányzat megnyitott egy új ügyfélszolgálati irodát, amely az Önkormányzat épületének bejáratától bal kéz felé esik. Átköltöztünk a Pesti út 163-ból a 165-be, hiszen a Pesti út 163. szám alatti épület a Kormányhivatal részeként ma már okmányirodaként, gyámhivatalként funkcionál. A környezetvédelem területén idén is nagy mennyiségű faültetésre került sor. Tovább folytatjuk az Ültess egy fát gyermekednek! programot, ahol gyermek születik, várjuk a családokat, szülőket, jöjjenek, egy fát kapnak ajándékba, ültessék el és gondozzák gyermekük örömére. Mellette egy magánvállalkozás segítségével a Széchenyi út mentén, a Flamingó területen ültettünk fasort. Az Egészségház utca környékén is tudtunk zöldfelületi munkát végezni, ez egy internetes szavazáson a Rákoskeresztúri lakótelep győzelmének eredményeképpen valósulhatott meg. A hulladékkezelés kapcsán egy fontos és jó fejleményt emelnék ki, ez a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés, mely a kerület egy részében már beindult. Szeretnénk a korábbi szelektív hulladékgyűjtő szigeteket megszüntetni azért, mert sajnos nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Sok rendes, becsületes embernek nagy segítséget jelentettek, akik betették a helyére a hulladékot. Viszont sok nem becsületes ember letett mindenféle háztartási hulladékot és építkezési lomot, áldatlan tevékenységük meglátszott a szigetek környékén. Ezért a Főváros úgy döntött, hogy egy új rendszert vezet be, ami a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést jelenti. A kerület egy részén ez megvalósult és sürgetem, hogy a jövő évben minél hamarabb az egész kerületben teljes körűen megvalósuljon. Ezek után a hulladékgyűjtő szigetek már csak a nagyobb bevásárlóközpontok, üzletek környékén maradnak meg, ahol kamerával is lehet figyelni környéküket. Ott lehet majd az üveghulladékot a jövőben elhelyezni. Az ingyenes lombzsák osztás is megvalósult ősszel, köszönet a Képviselőtársaimnak, majdnem hetvenezer lombzsákot osztottak szét ingyenesen. Hatalmas mennyiség ez, amely arra a célra szolgál, hogy a lakók ne környezetszennyező módon ami egyébként tilos égessék el a faleveleket, hanem lombzsákba rakva távolítsák el azokat. A munkahelyteremtési törekvésekről is szeretnék szólni, mely a kerületben elsősorban a közmunka-programot jelentette az elmúlt esztendőben. Összesen 450 férőhelyet, álláshelyet tudtunk a közmunka-programban kialakítani, és ezen túlmenően még 145 diáknak biztosítottunk nyári munkát, ez így összességében megközelíti a 700 munkahelyet, amely időszakos, de fontos és szükséges volt, bevétel a megélhetéshez. Ingyenes képzéseket is szerveztünk egy városrehabilitációs program részeként. Ez azt a célt szolgálta, hogy az emberek képzettségét javítsuk, ezáltal nagyobb esélyt biztosítsunk számukra a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben, hálót igyekeztünk adni az emberek kezébe. Most a következő esztendő, 2014 legnagyobb feladatait szeretném sorolni. Jövőre folytatódik a városrehabilitáció, megyünk tovább a külső városrészekbe, hiszen ott is égetően fontos feladatok vannak. Pályázati pénzt tudtunk nyerni, 226 millió forintot Rákoscsaba történelmi faluközpontjának és Rákoskert egykori piacterének megújítására. Ehhez éppen ma döntött róla a Képviselő-testület még - 6 -

7 hozzáteszünk megközelítőleg 60 millió forintot, tehát közel 300 millió forintból megvalósul egy térrehabilitáció. Ennek köszönhetően a művelődési házunkkal szemközti terület megújul, létrejön egy szép tér, egy fajátszótér, mely Weöres Sándor gyermekverseinek ihletésére készül el, a versekben szereplő figurák jelennek meg a játszótéren. Az élelmiszer áruház előtt egy 25 férőhelyes parkoló épül, az áruház túloldalán pedig egy csöndesebb, nyugodtabb park kialakítására kerül sor. Rendbe hozzuk a Laffert utca - Péceli út által határolt rossz állapotban lévő, poros szervizutat is, itt további 15 parkolóhelyet alakítunk ki. A Csaba vezér teret és a művelődési ház előtti zöld területet is felújítjuk. Rákoskerten a Zrínyi út és a Rákoskert sugárút sarkán lévő közterületet szépítjük meg. Közlekedésfejlesztés. Frissül várhatóan a buszhálózat, hamarosan társadalmi vitát fogunk indítani. Kitesszük a honlapra azt a programot, amely terén ismét néhány jó, pozitív változást remélhet Rákosmente. Ilyen többek között például a Bajcsy kórház elérése közvetlen buszjárattal. Nagyon régóta kérjük, most úgy néz ki, hogy végre megkapjuk ezt a lehetőséget. A legvalószínűbb verzió, hogy a 95-ös autóbusz útvonalát meghosszabbítják, az jönne ki a kerületi városközpontba, és ezáltal tudnánk közvetlenül elérni egy busszal a Bajcsy kórházat, hiszen a kerületnek nincs kórháza, ez a kórházunk. Mellette a BKK gondolkodik az akadémia-újtelepi autóbusz-közlekedés javításán, ott csak a 68-as autóbusz az, ami megfordul, és nem a kerületközpont felé halad, hanem Kispest felé megy tovább. Oda is szeretnénk buszjáratot indítani, vezetni. Ezen túlmenően a buszpark is fejlődik, jövőre a 169E vonalán újulnak meg a járatok, most vett új buszokat a BKV, ennek köszönhetően ez a buszjárat teljesen új buszokat fog kapni. A közút tekintetében folytatódik az útépítési program, a jövő évi állami költségvetésben sikerült ismét megközelítőleg 400 millió forintot kiharcolnunk, amit a kerületi útépítésekre tudunk fordítani. Folytatódik és befejeződik a már említett Ferihegyi út útépítése, és a Főváros is az útfelújításban nagyobb intenzitással indul meg. Végre-valahára a Csabagyöngye út is új burkolatot kap, ami iszonyú állapotban van. Ugyanígy a Rákoskert sugárút egy része is felújításra kerül, a Keresztúri út kimaradt, hiányzó része. A XVI. kerület felé közlekedők örülhetnek majd annak, hogy a Bökényföldi út egészen az Újszász utcáig kap új burkolatot, illetve a másik irányba, Cinkota irányába a Cinkotai út folytatása is meg fog újulni. A Kucorgó tér útburkolatát is kicserélik. A szennyvízcsatornázás, mint már említettem jövő szeptemberig meg kell, hogy valósuljon, program szerint. Mellette az intézmény-felújítási programot is folytatjuk, éppen ma jelentettem be a Képviselő-testületnek, hogy két intézményünk kapott európai uniós támogatást. Sikeres pályázatot adtunk be a Zrínyi Miklós Általános Iskola felújítására. Egy közel 260 milliós fejlesztés valósul meg, újjáépítjük a falakat, hőszigeteljük, kicseréljük a nyílászárókat, a radiátorokat, a kazánt, tehát ez egy komoly beruházás lesz. Mellette egy kisebb mértékű a Naplás úti orvosi rendelő felújítása. De itt hadd tegyem hozzá, hogy a jövő év rendezni fogja a rákoscsaba-újtelepi orvosi alapellátás helyzetét. Ez az épület talán a legrosszabb állapotban lévő orvosi rendelőnk, ennek a megoldására azt találtuk ki, hogy a most meglévő Naplás úti orvosi rendelő a felújítás után egy kibővült gyermekorvosi rendelő, a jelenleg üresen álló Diadal út 40. szám alatti épület pedig egy felnőtt háziorvosi rendelő lesz. Itt egy körülbelül 130 millió forintos beruházást fogunk végrehajtani összességében. Egy része ennek pályázati pénz, egy másik része pedig önerő, önrész, megtakarítás. Jövő őszre szeretnénk ezt is átadni. Nagyon fontos, hogy megvalósuljon reményeink szerint tudunk majd rá pénzt szerezni a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium felújítása is, de most még küzdünk a forrásaiért. Folyamatban van, jövőre fejezzük be a Hétszínvirág Óvoda emeletráépítését, három új csoportszoba kialakítását, mellette a rákoskeresztúri Gólyafészek Bölcsőde bővítését, itt két új csoportszobát alakítunk ki. Előkészítés alatt áll, valószínűleg nem a évet érinti, de szeretnénk készre tervezni; ilyen a sport- és rendezvénycsarnok, amit most nyújtottunk be építési - 7 -

8 engedélyeztetési eljárásra, mert elkészültek a tervek, ilyen a szakrendelő felújítása, amely remélem egy-két hónapon belül végleges formáját ölti terv szintjén, ilyen a Balassi gimnázium felújítása és a már említett Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium felújítása. Ezek az utóbbiak természetesen csak akkor valósulhatnak meg, ha pénzt szerzünk rá. Ennyit szerettem volna elmondani bevezetőképpen. Idén is volt feladatunk, jövőre is bőven lesz. Egy jó szakmai közösség működik az Önkormányzatban, amely jól dolgozik, szót ért egymással. A Képviselőtestületre sem panaszkodhatom, hiszen pártállástól függetlenül mindenki elkötelezett abban, hogy Rákosmente fejlődjön, sok támogatást, segítséget kapunk a képviselőktől is a fejlesztések során. Megköszönöm mindannyiuk munkáját, képviselőtársaimnak, mindenkinek a segítségét, és bízom benne, hogy a következő évünk is eredményes lesz. Nagyon köszönöm a figyelmüket. Állunk elébe a kérdéseknek, reményeim szerint tudunk rá jó válaszokat adni. Dr. Ughy Gabriella: Tisztelt Jelenlévők! A Hírhozóban is megjelent tájékoztatás szerint a közmeghallgatáson résztvevők kérdéseiket előre is beküldhették a Polgármesteri Hivatal címére, valamint címére. A kérdést feltevő nevét és kérdésének lényegét felolvassuk, ezért kérem, a kérdést feltevő kézfeltartással jelezze, ha jelen van körünkben, mert csak ebben az esetben tudjuk az ő kérdését helyben megválaszolni. Amennyiben a kérdést feltevő nincs jelen, írásban fogja megkapni a választ annak érdekében, hogy a helyszínen jelenlévők kérdéseit mielőbb megválaszolhassuk. Az idővel való jobb gazdálkodás érdekében a kérdéseket vagy javaslataikat, melyeket most szeretnének feltenni, legyenek kedvesek írásban leadni a munkatársainknál megtalálható formanyomtatványon. A leadott kérdéseket igyekszünk tematika szerint csoportosítva megválaszolni annak érdekében, hogy minél több kérdésre tudjunk választ adni. Mindenkit szeretettel megkérek arra, hogy aki szóban szeretné kifejteni mondanivalóját, legyen kedves röviden és tömören megfogalmazni azt annak érdekében, hogy minden jelenlévő kérdése felolvasásra kerülhessen. Ismertetem az első írásban feltett kérdést. Kérdezem, jelen van-e Muháné Bruzsa Gabriella? Jelen van. Kérdését Virág Mihály képviselő úrhoz címezte: a Piroska Óvodánál sajnos nincs kialakított parkolóhely, ami megnehezíti az óvoda, gyerekek, szülők életét. Véleménye szerint az óvoda Péceli út irányába fekvő részénél, ami szemben van a Zrínyi úti iskola udvarával, kialakítható lenne egy parkolórész. Következő kérdése: sajnos a Piroska Óvoda Cinke csoportjában folyó angol nyelvű foglalkozást nem támogatja az Önkormányzat. Kérem, vizsgáltassa felül annak a finanszírozási lehetőségét, hogy ne fejeződjön be a gyerekek angol nyelvű fejlesztése, amit nagyon szeretnének. Felkérem Virág Mihály képviselő urat a válaszadásra. Virág Mihály: Tisztelt Közmeghallgatás, Kedves Gabriella! Ott lakik egészen közel a Piroska Óvodához, vélhetően személyesen is többször találkoztunk. A Kucorgó tér keleti kapuja a jelen állapotában nagyon sok feladatot kíván, ezeket meg kellene oldani. A kérdés, amit Ön feltett, Fővárost érintő, úgyhogy a válaszom nem biztos, hogy örömmel fogja eltölteni. Természetesen számtalanszor látom, hogy az étkezőkocsi, ami beáll az óvoda bejáratához, több esetben gátolva van a szülők által leparkolt, gyerekeket szállító autók miatt. Ami a járdán való közlekedést illeti, amit Ön említett, ezt valóban le kellene zárni, erre intézkedtünk. Úgy tudom, hogy az Önkormányzat az elkövetkezendő egy-két héten belül ezeket az oszlopokat ki fogja tenni. Kérdésének a második felében említett részen mely a két sportpálya és az óvoda között helyezkedik el valóban ki lehetne alakítani 8-10 autó számára ideiglenes parkolási területet, mert a hely megvan rá. Kedves Gabriella! Fővárosi terület, fővárosi engedély kell hozzá. Jelen pillanatban az engedélyeztetés folyamatban van, az elképezés az, hogy nemcsak ennek a területnek, hanem egy további résznek bővítésével újabb parkolókat és egy hátsó bejáratot is - 8 -

9 tervezünk a Piroska Óvodánál kialakítani, amennyiben megvalósítható. Kérdése további részében leírta, hogy az óvoda Cinke csoportjában eddig folyt angol nyelvű oktatás. A nemzeti köznevelésről szóló törvény kimondja, hogy a nevelés, oktatás nyelve magyar. Abban az esetben, ha nyelvi oktatást, vagy nyelvi foglakozásokat akarnak tartani, azt egy külön jogszabály szabályozza ben született egy kormányrendelet, amely kimondja, hogy mi az, ami térítésmentesen kötelessége az óvodának. Kötelezettsége azoknak a köznevelési feladatoknak az ellátása, melyek a beilleszkedést segítik, tanulást elősegítő fejlesztések, a sajátos nevelési igényű gyerekek felzárkóztató foglalkozásához kapcsolódnak, illetve az egészség biztosításához, rendszeres orvosi felügyelethez tartozó feladatok, stb. Ami a pedagógust illeti, hogy kaphat-e ezért illetményt, ezt a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szabályozza. Ezt úgy hívják, hogy idegennyelv-tudási pótlék, ez eddig működhetett, ezt eddig ez az óvodapedagógus megkapta szeptember 1-jétől azonban nem adható a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény szerint korában járó idegennyelv-tudási pótlék. A Rákosmenti Piroska Óvoda Cinke csoportja egyik óvodapedagógusának külön, és nagy szeretettel köszönjük azt, hogy eddig ezt megtette, hogy az előző nevelési években idegennyelv-tudási pótlék terhére a szülői közösség egyetértésével tehát az Önök egyetértésével az angol nyelvvel ismerkedő ingyenes foglalkozásokat tartott. A foglalkozások megszűnésének kommunikációja okozhatott olyan félreértést, mely a szülőkben a kérdés ilyen megfogalmazásához vezetett. Jelen feltételek mellett az óvodai angol nyelvű foglalkozások támogatására a fenntartónak nincs lehetősége. Kedves Magdolna, tisztelettel szeretném mondani, nem anyagi kérdés miatt nem támogatható a kérés, hanem rendelet szabályozza, és ennek szellemében kell eljárnunk. Kérem, fogadja el a választ. Dr. Ughy Gabriella: következik Heizler Tamás kérdése. Jelen van-e a kérdező? Úgy látom nincs jelen. Dr. Szabó Tamás úr következik, jelen van. A Fő térrel kapcsolatban tett fel kérdést, melyben észrevételezte, hogy a Fő tér kialakítása, összképe, élettel való megtöltése kiemelkedően jó, de ennek hatását erősen lerontja a Ferihegyi út Csabai út közötti elhanyagoltnak tűnő, rendezésre váró rész. Kérdezi, mi lesz ezzel a területtel terv szinten és valóságban, és az átépítés konkrétan mikorra valósul meg? Válaszadásra felkérem Bolberitz Henrik főépítész urat. Bolberitz Henrik: Tisztelt Jelenlévők! Tisztelt dr. Szabó Tamás! A Ferihegyi út Pesti út Csabai út Kaszáló utca közötti terület az Önkormányzat jövőbeli fejlesztési szándékainak egyik legfontosabb célterülete, amely egyben a városközpont kialakításának befejező elemét képezi. Erre a területre szabályozási terv készítése már hosszabb ideje folyamatban van, de ideiglenesen felfüggesztésre került addig, amíg a tényleges megvalósításnak a gazdasági feltételei (külső fejlesztő vagy önkormányzati pályázati forrás) nem teremtődnek meg. A terv-szintű elképzelések megvannak, építészeti ötlet-pályázat is lezajlott, tehát mi mármint az Önkormányzat tudjuk, mit akarunk, csak a megvalósítás gazdasági feltételei egyelőre hiányoznak. A második kérdés ezzel kapcsolatban, amit Ön feltett, a Spar épületegyüttes kérdése. A Spar épületegyüttes megújítása a városközpontban szintén kitűzött célja az Önkormányzatnak, amely az előbbihez hasonlóan a városközpont teljes megújításának a részét képező fejlesztési cél. A Spar épületre egy emelet ráépítése városképi szempontból kívánatos. Továbbá a Spar-OTP-Posta tömbjének belső feltárása, átjárhatósága a másik cél, amely biztosítaná a kerület egyik legértékesebb tömbbelsőjének városközponthoz méltó és közhasználatra alkalmas kialakítását. Az Önkormányzatnak konkrét elképzelései erre vonatkozóan is megvannak, de a tulajdonosi szerkezet olyan, hogy a - 9 -

10 fejlesztés csak közös megegyezés alapján történhet. A tárgyalások már megindultak, de megállapodás még nem született. Riz Levente polgármester: a megvalósult városközpont beruházásoknak az a nagy előnye, hogy önkormányzati, kerületi önkormányzati vagy fővárosi önkormányzati területeken valósultak meg. Itt magántulajdonú ingatlanokról van szó minden egyes esetben, a Spar esetében és a Csabai út menti ingatlanok esetében is, ezért sokkal nehezebb, mert ha nekik nincs szándékuk fejleszteni, akkor ez nehezen kikényszeríthető. Dr. Ughy Gabriella: folytatom dr. Szabó Tamás további kérdéseivel, mely a második témakör. A Napkelet utca Cséplő utca Domaszék utca közötti szakasz vízelvezetésével kapcsolatban a következőket kérdezi: konkrétan mekkora csúcsórai forgalomra tervezték ezt az utat? Biztonságos-e a kiépített úttest szélességi mérete kétirányú forgalomra, feltételezve a forgalom nagyságát, a valós járműszélességet, a ténylegesen várható sebességi értékeket? Mit tesznek a biztonságos közlekedésért, számolnak-e az útpadka tönkretételével, a keskeny kiépített út kétirányú forgalmának következtében? Szabad-e egy kertvárosnak nevezhető részen lehetővé tenni a Pesti út és bizonyos értelemben véve a Ferihegyi út tehermentesítését? A Cséplő utca és Domaszék utca egy hosszabb útszakasz, ember is élhet itt, milyen valóban működő forgalomcsillapítást terveznek, ami tényleg hatékony és funkcionális, hiszen nagyobb forgalom esetén a korábbinál sokkal többen lennének kitéve a környezet- és egészségkárosító hatásnak? Az ígéreteknek megfelelően a Napkelet utca és Cséplő utca keresztezésében a szilárd burkolatú járdát az úttestig kiépítették, de rávezették a fekvőrendőrre, figyelembe véve az ottani gépjárműforgalmat, tényleg biztonságosnak tartják-e ezt a megoldást a szakemberek? Felkérem Horváth Tamás alpolgármester urat a válaszadásra. Horváth Tamás alpolgármester: elég komplex kérdést kaptunk. A Napkelet utcai lakók évek óta ostromoltak bennünket, hogy ideje lenne már ezt az utat megépíteni, ami hála istennek és a kormány támogatásának kormányzati pénzből meg tudott valósulni az idén. Még nem fejeztük be, a beruházás még jelenleg is folyamatban van, december 10-ig be kell fejezni, mert addig tart a kivitelezői szerződés. Igyekeztünk minden egyes lakossági igényt figyelembe venni. Az út építéséhez építési tervek szükségesek, amelyekkel természetesen rendelkeztünk, a jelenlegi közúti előírásoknak megfelelően épült meg az út. A Cséplő utca és a MÁV - Szolnoki vasútvonalig terjedő szakasz egy kialakult utcai szélességű terület. A házak között méteres szabályozási szélesség van, ebbe kellett beépíteni az utat, a csapadékvíz-elvezetést valamint a járdát is. Eddig csapadékvíz-elvezetésről nem is nagyon beszélhettünk, mert nem volt. Most az útépítés folyamán megtörtént ez is. Nem kell a lakóknak attól félni, hogy a közterületről a magánterületre befolyik a csapadékvíz. Ami gondot okoz nekünk, mint Önkormányzatnak, hogy a magáningatlanokról kivezetett vízzel mi lesz, ebből adódtak problémák az útépítés alkalmával. Nyilván ezt majd rendezni fogjuk egymás között. Figyelembe vettük a lakóknak minden olyan igényét, melyet megfogalmaztak, például a sebességcsökkentést. Ez az utca 30-as övezetbe került. Fekvőrendőrök, hivatalos nevükön forgalomcsillapító küszöbök beépítésre kerültek, csomóponti küszöbök szintén, a járda új lett, ott is balesetmentesen lehet közlekedni. 3,5 tonnás korlátozás van, elvileg nagy teherautók nem is mehetnek be az utcába. Tudom, hogy némelyik betéved, de ezzel az Önkormányzat már nem tud foglalkozni, folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a rendőrséggel, és kérjük őket, hogy végezzenek ellenőrzéseket. A Kapitány Úrral előzetesen egyeztettem, ígéretet kaptam arra, hogy oda fognak figyelni, most, hogy az út átadására sor kerül

11 majd. Az autósokat érdekes módon nem nagyon szokta korlátozni a sebességcsökkentő tábla, de még a forgalomcsillapító küszöb sem, attól függ, kinek mekkora autója van, persze. Várhatóan nem lesznek különösebb problémák és bízom benne, hogy balesetek sem. Az autósok talán kezelik majd ezt a helyzetet, és nem ott száguldoznak és menekülnek. Tudom, hogy a Ferihegyi útra való balra kanyarodás miatt sokan ezt az utat választják, de mi természetesen nem terveztük ezt menekülő útnak. Az, hogy az élet mit hoz, az majd elválik. Odafigyelünk erre az útszakaszra is. Jelenleg tervezés alatt van annak a területnek a többi utcája, bízom abban, hogy lesz anyagi lehetőségünk és pénzünk arra, hogy ezeket az utcákat is meg tudjuk majd építeni az elkövetkezendő években, ezáltal nyilván tehermentesül a Napkelet utca. Bár a Felsőbánya utca most is használható, ott is van forgalom. Ne tessék azt hinni, hogy csak a Napkelet utcában járnak autók és csak ott kerülik el a Ferihegyi utat. Ez az egész terület egy ilyen rész. Azt nem tehetjük meg természetesen, hogy kitiltjuk a forgalmat, mert akkor Önök, ott lakók sem mehetnének be. Bízom benne, hogy nem lesz különösebb probléma. Dr. Ughy Gabriella: a következő kérdést feltevő Proniewicz Ferenc úr. Jelen van. Az Ön kérdése: a Budapest Tesco buszmegálló és a Tesco Áruház közötti terület kinek a tulajdona, ugyanis a buszmegálló a BKK, a Tesco parkoló a Tesco tulajdona, a két rész közötti terület azonban kérdéses, hogy kié? A második kérdése, hogy a fővárosi út mentén lévő vízszikkasztó csatorna részt kinek a kötelessége kitakarítani? Ugyanis az 525. tér egy részét a Rákosmente Kft. kitakarította, azonban a vele szemben lévő részt nem. Válaszadásra felkérem Horváth Tamás alpolgármester urat. Horváth Tamás alpolgármester: járt-e Proniewicz úr mostanában a Tesconál, mert információim szerint ez a járda megépült. Proniewicz Ferenc: ne haragudjon, hozzászólhatok majd? Horváth Tamás alpolgármester: majd meglátjuk. Ezt csak azért mondom, mert nem szoktunk vitát nyitni ezen a fórumon, hiszen akkor soha nem lesz vége. A vízszikkasztót az út kezelője tisztítja, a Rákosmente Kft. azért tisztította ki azt az árokszakaszt, mert addig tartott a mi feladatkörünk. Nyilván jelezzük a Főváros felé, hogy az árok helyzete milyen. Még egy probléma volt, a 24. számú ingatlan előtt valószínűleg vízszivárgás van, a tűzcsap szivárgása okozhatja az árok beomlását, ezt is jeleztük a Főváros felé. Várhatóan ennek az elhárítása is meg fog történni. Proniewicz Ferenc: annyit szeretnék mondani, hogy rosszul nyomtam meg a számítógép billentyűjét, ezért még két kérdésem nem jutott át. Viszont hozzá kell tennem, hogy február 6-án küldtem el azt a kérést, hogy a mocsárt megszüntessék. Utána sem az Önkormányzat, sem a Főváros nem csinált semmit. Azt a murvát, ami odakerült, nem Önök tették le és nem is a Főváros. Szeretném azt is elmondani, hogy az a lebetonozás azért történt, mert bementem a BKK Közút Vezérigazgatóságához, és azt mondtam, ha nem csinálják meg két napon belül, akkor úgyis találkozom az Országgyűlési képviselővel, neki elmondom. Érdekes módon 9 hónapig nem csináltak semmit, utána egy nap alatt le tudták betonozni. Horváth Tamás alpolgármester: azért azt hadd mondjam el, Proniewicz Úr, hogy az nem fővárosi terület, az magánterület

12 Proniewicz Ferenc: akkor kinek a területe? Horváth Tamás alpolgármester: a Tescoé. Polgármester Úr folyamatosan tárgyalt a Tesco vezetőivel, csak ők nem voltak hajlandók megcsinálni ezt a kétméteres járdaszakaszt. Proniewicz Ferenc: bocsánat, ötször három méter, de ez sem összeg. Akkor köszönöm, hogy a BKK Közút megcsinálta a Tesco helyett. A másik kérdésem, amit nem tudtam elküldeni, a következő. Az 525. térre több száz millió forintot költött már az Önkormányzat vagy talán egy milliárdot is, különböző projektekre. Az 525. téren a játszóteret bekerítették, a fákat sajnos úgy sikerült kivágni, ahogy sikerült. Ha megtekinti valaki, láthatja, hogy katasztrofális. Az 525. tér mentén ki gallyazott? Horváth Tamás alpolgármester: valószínűleg az ELMŰ, mert jelenleg az ELMŰ gallyaz a kerületben a 20 kv-os és a 4 kv-os vezetékek alatt. Proniewicz Ferenc: köszönöm. Ha valaki ránézne, hogy ott milyen munkát végeztek, és elvinnék a levágott gallyakat. Horváth Tamás alpolgármester: el fogják vinni, Proniewicz Úr. Proniewicz Ferenc: köszönöm. Az Akadémia-telepre 2014-ben legalább 1 millió forintot tudnak fordítani? Horváth Tamás alpolgármester: milyen célból? Proniewicz Ferenc: gondolom, az Önkormányzat megcsináltatja a saját tulajdonában lévő játszóteret, már 2013-ra, ami nagyon szép lesz, remélhetőleg. De az 525. tér, úgy, ahogy van Horváth Tamás alpolgármester: 1 millió forintból az 525. téren nem hiszem, hogy csodát lehet tenni. Proniewicz Ferenc: legalább 1 millió forintot költsenek rá! Horváth Tamás alpolgármester: meg fogjuk vizsgálni annak a lehetőségét, hogy mit és mennyiért lehet ott majd elvégezni. Proniewicz Ferenc: köszönöm szépen. Dr. Ughy Gabriella: a következő kérdésfeltevő Rózsa Balázs úr, jelen van. Az Ön kérdése: milyen tervei vannak az Önkormányzatnak arra, hogy a jelenkori egyik legsikeresebb egyesületnek, a Rákoshegyi VSE-nek régóta fennálló és köztudott tekepályagondjait megoldják, enyhítsék? Jó lenne, ha a csapat a kerületben játszhatná hazai mérkőzéseit, valamint országos és nemzetközi versenyeknek is otthont adhatna az új pálya. Tervezik-e, hogy az újonnan épülő multifunkcionális sportcsarnokban helyet kapjon a friss Európa Kupa győztes tekecsapat is? Válaszadásra felkérem Bolberitz Henrik főépítész urat

13 Bolberitz Henrik: Tisztelt Jelenlévők! Tisztelt Rózsa Balázs Úr! A Rákoshegyi VSE női tekecsapata valóban méltatlan körülmények között kénytelen működni a jelenleg rendelkezésére álló Bakter utcai épületben. Ez a probléma ismert számunkra, amelynek végleges megoldása egy saját ingatlanon, a nemzetközi előírásoknak is megfelelő új verseny-pálya felépítése lenne. Amennyiben sikerül forrást szerezni, az Önkormányzatnak szándékában áll egy a 87 ezer lakosú kerület számára nélkülözhetetlen nagy befogadó-képességű, több célra alkalmas termet létesíteni. Ez az, amit Polgármester Úr bevezető ismertetésében említett, nevezzük Multifunkcionális Csarnoknak, amely közösségi-, kulturális-, szolgáltató- és vendéglátó funkciókra lesz alkalmas. A nagyterem természetesen többféle sportág versenyeinek lebonyolítását is lehetővé teszi. Mivel egy sportcsarnok-nagyterem önmagában erősen ráfizetéses, ezért olyan funkciókat kell hozzákapcsolni, amelyek eltartják a főfunkciót. Ezért az Önkormányzat tanulmánytervet készíttetett annak megállapítása céljából, hogy milyen funkciókat kell az épületben elhelyezni ahhoz, hogy az épület fenntartása ne legyen majd ráfizetéses. A tanulmányterv nem tartalmazott a nagytermen kívül egyéb, versenysportra alkalmas pályát, ezért a tervezési programban sem szerepelt ilyen. Az engedélyezési tervek elkészültét követően merült fel a Rákoshegyi Polgári Kör és az Egyesület részéről az a gondolat, hogy a tervezett csarnokban, pince-szinten nem lehetne-e mégis elhelyezni a teke-versenypályát, mivel a telek földszinti többlet alapterületet nem bír el. A tervezővel megvizsgáltattuk a kérdést. Az Egyesülettől kapott adatok alapján kb m² új pinceszintet kellene kialakítani erre a célra, magas talajvízszint körülményei között. Mivel egy nemzetközi versenypályának komoly szárazsági- és szellőzési követelményei vannak, ezért a megvalósítás fajlagos költsége az átlagosnál magasabb, kb Ft/m², ami 300 millió Ft-os építési költséget jelentene. A kérdés még nyitott, a bővítés műszakilag megoldható, a gyakorlati megvalósítás a beruházás és az üzemeltetés feltételeinek megteremtésétől függ. Dr. Ughy Gabriella: a következő kérdést Szentesi Rezső úr tette fel. Ön csak a témakört jelölte meg, felkérem arra, hogy a kérdését ismertesse. Szentesi Rezső: nem személyeskedni akarok. Az Önkormányzatnak van orvosi ügyelete. Kérdezem, ellenőrzik-e az orvosi ügyeletet? Három alkalommal volt negatív tapasztalatom. Hasson oda az Önkormányzat, hogy az ügyelet megfelelőképpen lássa el a feladatát. Kérdésem, hogy alkalmas-e a környezet erre a funkcióra és az orvos alkalmas-e? Elmondom, bár vannak, akik azt mondják, személyeskedés. Vasárnap reggel fél 7-kor lementünk a feleségemmel az ügyeletre. Senki nem volt, csak a takarítónő. Egy helyen égett a villany, kérték, hogy várjunk, majd szólnak perc után egy sötét helyiségből előjött egy nővér és megkérdezte, mi a probléma. Feleségem megmutatta. Azt mondta, menjünk be a Mária utcába. A feleségem megkérdezte: Ön orvos? A válasz az volt, nem, de én nem tudom megállapítani, hogy mi baja van, pedig negyven éve vagyok a szakmában. Ez olyan dolog, mint amikor valakinek 40 éve van jogosítványa, de nem tudja, hogy hol a kormány. Ez nem egy elvont betegség. Szóljon az orvosnak! Az orvos sem tud mit csinálni, beküldött a Mária utcába. A nővér, a takarítónő dönti el, hogy most mi lesz. Nem szólnak az orvosnak. Az orvos nagy nehezen kijön, mikor én szólok, már mentünk el. Azt se mondja, hogy habakukk! Nekitámaszkodott az ajtónak, akkor ébredt fel. Ugyanez az orvos majdnem rossz injekciót adott a feleségemnek ez év tavaszán. Nagy nehezen kijöttek, méltatlankodtak, hogy többször sürgettük. Elmondtuk, hogy a feleségemnek milyen betegsége van. Miután elmondtam többször, akkor kinyomta az injekciót és adott neki egy másikat. Most sem volt hajlandó odajönni, megnézni a beteget. Mondhatnék egy harmadik esetet. Pár évvel ezelőtt reggel felhívtam az ügyeletet, hogy hová menjek, mert probléma volt a lábammal

14 Elirányított az István Kórházba. Elmentem, és nem is ott volt ügyelet, hanem a János Kórházban. Meg kellene nézni a helyiséget, ott mocsok van! Vagy olyan anyagot használjanak, amivel a pvc-t fel lehet takarítani, vagy egy másik burkolat kellene rá. Nézzék meg, hogy milyen állapotok vannak ott. Kiszolgáltatottak az emberek, éjjel nem lehet máshová menni. Egyébként az a véleményem, adott volna orvosságot, és másnap itt a kerületben van ellátás. Nem akarom részletezni, hogy miről volt itt végső soron szó. Ki kellett menni oda, és akinek nincs kocsija, hogy ment volna ki. Nem szórakozunk mi ezzel, nem ez a mi mániánk, feleségem kétdiplomás asszony. Jó lenne ennek utánanézni. Vállalom, amit mondtam, vállalom a felelősséget. Nem tudják, hogy hová küldik az embert, le akarják rázni, rossz injekciót adnak. Nem akarnak az emberrel szóba állni. A takarítónő és a nővér dönti el, hogy mi legyen a sorsa a betegnek. Dr. Ughy Gabriella: felkérem Fohsz Tivadar alpolgármester urat a válaszadásra. Fohsz Tivadar alpolgármester: azt kérném Öntől, hiszen itt egyedi ügyről van szó, hogy szíveskedjék átküldeni ben mindhárom esetet. Leírva azt, mikor történtek ezek pontosan, nekünk meg kell vizsgálnunk, akkor ki volt ügyeletben, melyik orvos. Amennyiben Ön megírja ezeket a problémákat, hiszen azt mondta, nevével is vállalja ezeket a felvetéseket, akkor utána tudunk nézni, melyik orvos volt akkor ügyeletben, és el tudunk járni vele szemben. Így nem beazonosítható. Kérem, írásban küldje meg, és ki fogjuk vizsgálni. Itt van körünkben a Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ vezetője, vele közösen ki fogjuk vizsgálni a problémát. Dr. Ughy Gabriella: következő kérdést Faltusz Károly úr tette fel. Jelen van-e körünkben? Nincs jelen. Kérdést küldött Papp Andrásné, ő sincs jelen. Kérdést tett fel Korbela András úr, ő sem tudott eljönni. A következő kérdés beküldője Laubheimer Zsolt László úr, jelen van. Az Ön kérdése egyedi ügy, a rendőrkapitányságot érinti. Röviden ismertetném, majd Rendőrkapitány Urat szeretném kérni rövid válaszra, mert a közmeghallgatáson egyedi ügyekkel nem tudunk foglalkozni. Laubheimer Zsolt László észrevételezte levelében, hogy felesége ügye október 25-én indult az ügyészségen és november 10-én kelt levele alapján elrendelték a nyomozást. A XVII. kerületi Rendőrkapitányságot bízták meg egy évvel ezelőtt, 2012-ben. Nem mondok ügyszámot, a kérdéseket ismertetem. Miért csak 7 hónap után rendeltek ki orvosszakértőt? Miért nem rendeltek eddig ki műszaki szakértőt? Miért nem tud az ügyintéző hölgy az indítványra, megkeresésre reagálni, visszajelezni? Leírja, hogy a panaszbeadványra nem kapott választ határozatban, a októberi beadványára szintén nem érkezett válasz. A múlt héten is érdeklődött, arra sem reagáltak. A kérése konkrétan: szeretnénk kérni az illetékes személyt, aki a rendőrséget fogja képviselni, hogy legyen szíves érdemi választ adni a kérdéseinkre, illetve, hogy legyen a nyomozási szakasznak valamiféle eredménye. Rövid válasz megadására felkérem Szikszó Sándor rendőrkapitány urat. Szikszó Sándor rendőrkapitány: a hölgynek, az Ön feleségének mindenképpen tájékoztatást fogunk adni az ügyben, hiszen ő az érintett. Ez egy folyamatban lévő ügy. Az ügyészség az egész eljárás fölött felügyeletet gyakorol, törvényesen zajlik jelenleg is. Kérem Önöket, ha ki tudnak jönni néhány percre, pár mondatban összefoglalom az ügyet, és a legrövidebb időn belül minden tájékoztatást meg fognak kapni. Egyedi ügyet nem lehet ezen a fórumon megtárgyalni, olyan dolgot, amely csak Önre tartozik

15 Dr. Ughy Gabriella: köszönjük szépen Rendőrkapitány Úr segítségét. A következő kérdést Nemes Zsolt úr küldte be. Úgy látom, nincs jelen. A következő kérdező Turcsán Jánosné, felkérem Önt, hogy legyen kedves, röviden mondja el közérdekű kérdését, kérjük, egyedi ügyet ne tessék ismertetni. Turcsán Jánosné: most nagyon röviden fogom elmondani az egész mondanivalómat, mert nagyon feszült vagyok. Az én ügyem egy hosszantartó ügy, megint kiküldtek nekem rengeteg pénzt, hogy fizessek be, és nem tudom, mire. A hallgatóságtól kérdezem, ha 32 évvel ezelőtt a földjükön a határt a tudtuk nélkül máshol húzzák meg, és az Önök tulajdonát a szomszéd telekre jegyzik be, mit szólnának hozzá? Tűrték volna-e 32 évig, hogy a Hivatal nem végzi el ennek a rendezését? Hivatalos személyek, ügyvéd, igazságügyi szakértő, bíró, mindenki elnézett mellette, nem ismerte fel. Én 1984-ben felismertem, és a földhivatal megígérte, visszahelyezi, lerendezi, mindent megcsinál. Nagyon örültem, mikor Orbán Viktor a hatalomra került, hogy a határt vissza fogják helyezni, és ez meg is történt, visszahelyezték. De ez nem megnyugtató, a valós telken a határ helyes lett, az eredeti állapot vissza lett helyezve, viszont én továbbra is a szomszéd telekre vagyok bejegyezve, ahová a tudtom nélkül jegyeztek be. A Tisztelt Hivatal nem áll mellém, nem segít intézkedni, hanem azt csinálja, hogy a tulajdonába került a mi birtokunk. Képzeljék el, hogy egy hivatal elveszi Önöktől, nem a valós dolgot rendezi, és az Önök tulajdonával társtulajdonosok lesznek a hivatalok. Ilyet a világtörténelemben még nem láttam. De nagyon bízom Riz Levente országgyűlési képviselő úrban. Tessenek elképzelni, hogy senki, egyetlen egy ügyvéd sem, akiben én megbízok, és ismeri az ügyet, senki nem vállalja. Vajon miért? Ez a Tisztelt Hivatal, már nyolc éve hivatalban van, de nem tudtam elérni, hogy az én ügyemet rendezzék, hanem gondnokság alá kívánnak helyezni, több tulajdonosról van szó, csaknem mindenkit lassan már gondnokság alá fognak helyezni. De nem lehetett gondnokság alá helyezni engem, mert a Tisztelt Gyámhivatalban segítettek, hogy amíg a bíróság nem hoz ilyen ítéletet, addig nem lehet. Ki kellett volna vizsgálni az ügyet, és a történelmi tény szerint követelem, hogy helyezzék vissza a saját tulajdonom. Máshoz is szeretnék hozzászólni. Az idősek ügyében. Várják, hívják, menjenek orvosi vizsgálatra, különböző gépek, gyógyító eszközök bemutatására. Sokszor hívtak engem is, egyszer aztán elmentem. Nekem nem kellett semmiféle gép, de tessenek elképzelni, hogy az OTP-nél valaki 350 ezer forintot felvett a nevemben. Szeretném tudni, ebben a jogállamban az én személyes megjelenésem nélkül hogy lehet felvenni a nevemben 350 ezer forintot. Aztán megjött a papír, hogy csaknem 600 ezer forintot kell 4 év alatt visszafizetni. Egész megdöbbentő dolog! Honnan jönnek? Szinte hetente telefonálnak, zaklatnak bennünket. Megkérdeztem már tőlük, ingyenesen, kinek a költségvetéséből? Horváth Tamás alpolgármester: amiket el tetszett mondani, magánjellegű dolgok. Az OTP Bankban történt eset ügyében tessék feljelentést tenni a rendőrségen. Turcsán Jánosné: a feljelentést megtettem, már egy éve lesz. Horváth Tamás alpolgármester: nyilván a rendőrség ezt ki fogja vizsgálni. Turcsán Jánosné: Dunai Mónikát megkérem, ahogy leírta az újságban, hogy milyen sok mindent megtesznek az állampolgárok érdekében. Szeretném megkérdezni, mit tesznek az én érdekemben?

16 Horváth Tamás alpolgármester: válaszolnék az eddig felvetett kérdéseire. Az nem igaz, hogy a Hivatal nem foglalkozik az ügyével, hiszen 2-3 ember csak ezzel foglalkozik. Jelenleg is folyamatban vannak jelzálogtörlések, melyek nem az Ön tulajdoni lapjára valók, dr. Paizs Gábor hősies munkát végez az Ön ügyében, amit 40 éve nem tudtak megoldani, abban ő már előre tudott lépni, ez egy hosszú folyamat. Dr. Ughy Gabriella: a következő kérdező Czuozu Lajos úr, nincs jelen. Pilisiné Tordai Nóra kérdése következik, ő sincs jelen. Jelinek Jánosné kérdése következik, ő jelen van körünkben. A Virágteleppel kapcsolatban tett fel kérdést. Járda hiányában a Virágtelepen az úttesten közlekedünk, kérem, szíveskedjen intézkedni az úttestre belógó, zavaró fák és cserjék megmetszését illetően. Jelezte, hogy havas idő esetén napi szintű hó-eltakarításra van szükség. Köszöni a segítségünket. Válaszadásra felkérem Horváth Tamás alpolgármester urat. Horváth Tamás alpolgármester: a Virágtelep tempó 30-as övezetben van, a járda kiépítése ezekben az övezetekben nem törvényszerű és nem kötelező. Ez a telep is úgy épült meg, hogy nincsenek járdák. Ezért gyalogos közlekedésre az úttest széle használható. Amit jelzett felénk, a közterületen lévő növényzet, díszkertek mindig is egy örök téma lesz ha én ültettem, akkor az enyém, ha nem én ültettem, akkor közterület, mit szabad, mit nem ki fognak menni a kollégáim, meg fogják nézni. Első lépésként felszólítjuk a tulajdonost, akinek a háza előtt van ha ő ültette, szíveskedjék visszavágni az űrszelvényig és a magasságig. Ha nem, akkor mi fogunk kimenni és mi fogjuk végrehajtani. Ennyit tudok most ígérni. Dr. Ughy Gabriella: kérdezem, hogy a következő kérdést feltevő Balogh Erika jelen van-e? Nincs jelen. Jelen vannak-e Vass Éva, Kozák Balázs, Engler Zsuzsanna? Nincsenek jelen. Folytatjuk a most beérkezett kérdésekkel. Nádor Iván tette fel a következő kérdést, átadom a szót, hogy kifejthesse. Nádor Iván: Rákoshegyen a Bányapart és a Táncsics Mihály utca területen, az egész bányával kapcsolatban az Önkormányzatnál készült egy rendezési terv. Megnéztem ezt a tervet, mert ott többen kifogásoljuk, hogy az Önkormányzat a Bányapart utcán le akar keríteni egy körülbelül 200 m²-es területet. Ennek az a lényege, hogy az ott lakó 9 tulajdonos, a garázsából nem fog tudni kiállni. Én biztosan nem, a 7 méter nem elég. Ez körülbelül egy 50 méteres szakasz, a többi kb méteres Bányapart szakasz pedig nem éri el szélességében az 5 métert. Az Önkormányzatnak az az álláspontja, hogy ezt azért megteheti, mert ez önkormányzati tulajdon és az út eleve nyilvántartás szerint 7 méter. Én akkor azt mondom, hogy legyen végig 7 méter. A kérdés az, mikorra várható az, hogy végig 7 méter lesz. Ugyanakkor azt szeretném kérni az Önkormányzattól az ott lakó 9 ingatlantulajdonos nevében akiknek ez problémát okoz, hogy ne épüljön meg ez a 200 m²-t eltakaró kerítés. A másik, ugyanez a kerítés továbbmenne a Táncsics Mihály úton, ahol most van egy zöldséges. A zöldségest kikerüli, mögötte megy el, hiszen a zöldségest nem akarja lekeríteni az Önkormányzat, bérleti díjat fizet a terület használatáért. De rögtön utána kimegy az aszfaltúthoz, a Táncsics Mihály úthoz, és az aszfalt szélétől a karó 45 cm-re van letűzve. Onnan a bánya lejáratáig, ahol a grundhoz lehet lemenni, egy 45 cm-es rész eddig is veszélyes volt, biciklivel is, gyalog is, pont a kanyarnál. Nagyon szeretném, ha ez nem épülne ott meg. Én nem hiszem, hogy az Önkormányzatnak erre az egyébként horribilis, vicces összegre, amit a grunddal meg akar vetetni, ilyen áron szüksége volna. Ez az egyik kérdés, úgy gondolom, ez közérdekű. A másik ügy. Másfél évvel ezelőtt, Jegyző Asszony

17 nevében megbízott illetékes hozott egy határozatot, a műhelyem használatának tiltására. Egy mondatot felolvasok belőle: Bél Mátyás utcai ingatlanon egyéb bejegyzett telephellyel nem rendelkezik a társaság, hatósági nyilvántartásunkból megállapítottuk továbbá, hogy a jelzett címen, a Bél Mátyás utcai ingatlan területére ipari tevékenység végzésére telepengedélyt nem adott ki hatóságunk, így az ipari telepekről vezetett hatósági nyilvántartásunkban az adott címen adott tevékenység nem szerepel. Ez itt a telepengedély. Ez az Önkormányzat adta ki, akkor még tanács volt, jogutódlás miatt, ez az Önkormányzat adta ki. Itt nincs mese. Ezt a határozatot visszavonni ugyanilyen indokolt határozattal lehet. Ezzel a családunknak már sok millió forintos kárt okozott az Önkormányzat. Kérem a Jegyző Asszonyt, hogy vizsgálja felül! Hiába mutattam be az illetékeseknek az Önkormányzatnál ezt a határozatot, az utolsó válasz az volt, hogy ez régi. De érvényes, mert nincs visszavonva. Egyetlen kitétel van, hogy a munkafolyamat változása esetén új eljárás kell. Nem változott a munkafolyamat. Dr. Ughy Gabriella: az első kérdés tekintetében Horváth Tamás alpolgármester urat kérem válaszadásra. Horváth Tamás alpolgármester: az Önkormányzat jelenleg kimérette a telket. Valóban, be is fogjuk keríteni, ugyanis tűrhetetlen állapot, ami ott történik. Illegális szemétlerakóvá vált ez a rézsű, ezt Ön is tudja, és látja nap mint nap. Így nem maradhat ez a terület, jelenleg is több millió forintért kell majd elszállíttatnunk az oda lerakott illegális szemetet. Kerítés nélkül nem fogjuk tudni megakadályozni az illegális szemétlerakást. Valóban folynak tárgyalások, hogy ennek a területnek mi lesz a sorsa, de ezt jelenleg még nem tudom Önnek megmondani. Az Önkormányzatnak el kell döntenie, mi legyen ezzel a rézsűvel. Nyilván senkit nem szeretnék megsérteni, de amikor azt a bejelentést kapjuk, hogy a Bányaparton lévő ingatlantulajdonosok tolják át a lenyírt füvet és egyebet a rézsűbe, ilyen is van. Olyan is van, akik messziről hozzák oda a szemetet és borítják le. Ezt meg kell szüntetni. Sajnos nem tudok ebben Önnek pozitív választ adni. Mi csak a telekhatárt fogjuk lekeríteni. Ami a Táncsics Mihály utcai oldalt jelenti, ott pedig az űrszelvény még éppen szabad marad. Fővárosi kezelésű útról van szó, mi csak a telekhatárt mérettük ki, oda fogjuk a kerítést felhúzni. Nem tudunk mást tenni, ha lenéz a rézsűbe, látja, hogy mi van ott lent, és azt meg kell szüntetni. A kerítés a telekhatáron van. A Grund FC rengeteget takarított már ott, folyamatosan dolgoznak a területen. Ha a lakóktól is kapnánk segítséget, figyelnének egy kicsit, ki hordja oda a szemetet. Azt el kell, hogy fogadják, az Önkormányzat csak a területét fogja bekeríteni, hogy megakadályozzuk az illegális szemétlerakást. Dr. Ughy Gabriella: a felszólalás második kérdése egyedi ügy, ezt Jegyző Asszonnyal lehet egyeztetni. A következő kérdést feltevő Molnár Csaba úr. A XVII. kerület külterületét a Fővárosi Önkormányzat átminősítette turisztikai erdővé meghagyva a művelési besorolását. Az új átminősítés építési szigorítással jár együtt. Kérdésük, van-e lehetőség, hogy az eredeti állapot visszaálljon? A XVII. kerületi Önkormányzat ebben az ügyben milyen segítséget tud nyújtani? Válaszadásra felkérem Bolberitz Henrik főépítész urat. Bolberitz Henrik: Tisztelt Kérdező! Mivel a kérdése nem egy konkrét telekre vagy területre vonatkozik, általánosságban teszi fel a kérdését, én is általánosságban tudok válaszolni. Kérdése a XVII. kerület külterületeinek jövőbeni sorsával foglalkozik. Erre válaszolva hivatkozom a tavalyi közmeghallgatáson adott válaszomra, amelyben arról beszéltem, hogy június 30-i határidővel életbe fog lépni a főváros új Település Szerkezeti Terve, amellyel egy időben

18 megszűnik az FSZKT, a Fővárosi Szabályozási Keret Terv. Az új Település Szerkezeti Terv kerületekkel történő egyeztetése jelenleg folyamatban van. Ez a terv összhangban kell, hogy legyen a magasabb szintű olyan jogszabályokkal, mint az Országos Településrendezési Terv, a Budapest Agglomerációs Területrendezési Terv, az Építési törvény, Budapest Főváros Fejlesztési Koncepciója Ezek a jogszabályok meghatároznak bizonyos, a Főváros számára is kötelezően betartandó kereteket. A zöldfelületekre vonatkozóan - a fenti jogszabályok miatt érdemi könnyítés nem várható, hiszen a Fővárosi Fejlesztési Koncepció egyik sarkalatos célja az, hogy a zöld övezetek (erdő-, mezőgazdasági övezetek) mennyisége nem csökkenhet és használati módja nem változhat. Az említett magasabb rendű jogszabályok által rögzített kérdésekben mint amilyen a zöld övezetekbe sorolt területek sorsa a kerületnek mozgástere nincs. Általánosságban tehát azt tudom mondani, hogy nem várható a zöld övezetek vonatkozásában változás, azaz átsorolásra, használati mód megváltoztatására nem látok esélyt. Ennél konkrétabb választ csak a fővárosi Település Szerkezeti Terv hatályba lépését, június 30-át követően és a konkrét helyszín ismeretében tudok majd adni. Addig szíves türelmét kérem. Dr. Ughy Gabriella: a következő kérdést Horváthné Pataki Ildikó tette fel háztakarítással kapcsolatban. Amennyiben közérdekű a kérdés, kérem, mondja el! Horváthné Pataki Ildikó: Jó estét kívánok mindenkinek! Elsőnek nagyon szépen köszönöm a Rákosmente Kft. munkatársának, Pataki Adriennek a kimagasló munkáját. A két házat a szívén viseli. Köszönöm Önöknek is a házunkért tett munkájukat, amit lehet, anyagilag mindent megtesznek. De sajnos tudjuk, a könyökükön jön ki, évek óta a takarítás nem megoldott. Tavaly volt egy személyes meghallgatásunk, megbeszélésünk, de ebben az évben a házunk teljes nagytakarítása nem történt meg. Elvileg negyedévente kellene. A napi takarítás is hagy maga után kivetnivalót. Állítólag kétnaponta kellene a házat végigsöpörni, idáig naponta kellett. Ez vagy nem történik meg, vagy igen rossz minőségben történik meg. Többször előfordult rendkívüli esemény a házban. Haláleset, rendőrségi ügy, a takarítónő kijelentette személyesen az őrök előtt, én is lent voltam, aznap ő nem dolgozik, mert fél. Állítólag szólt a feletteseinek. Amikor a munkanap áthelyezések vannak, amikor a munkanapot le kellene dolgozni, azokon a napokon sem dolgozik a takarítónő. Felmosáskor legalább három emeletnyi területet mos fel egy vödörnyi vízzel. Ha van tisztítószere, akkor azzal, de sokszor panaszkodik, hogy nem kap elég mosószert. A felszerelése katasztrofális állapotban van, kopott és koszos. Ahol a tisztítószereit tárolja, áldatlan állapotot hagy maga után. Ezt a helyiséget 24 órában a biztonsági szolgálat is használja. A földszinti előtéren látszik legjobban, a felmosás és a száradás után csak a szétkent koszt lehet látni. Sokszor panaszkodik, hogy öt házat 25 ezer forint/házért takarít. Talán be sincs jelentve ennyi pénzért, de délre már otthon van. A ház környékére sem figyel oda, úgy tudjuk, 15 métert kellene neki gondozni. Hóesés alkalmával van úgy, hogy csak dél körül jelenik meg és kotorja le a havat a ház előtt a lépcsőről, járdáról. Mi ezért körülbelül 106 ezer forintot fizetünk havonta. Itt szeretnék javaslatot tenni arra, hogy a házban lévő üres lakások egyikét adják ki persze a jogi részeket, nem ismerjük, nem tudjuk de van szolgálati munkakörhöz kötött lakás kiadva. Egyikét adják ki olyan személynek, aki vállalja a ház rendes takarítását a munkakörhöz kötötten. A szép új liftünk oldalfalán, padlózatán is kosz van szétkenve. Tudjuk, hogy vannak renitens lakók, akik nem ügyelnek a tisztaságra, de a kosz koszt vonz. Talán még az ágyi poloska sem jelent volna meg a házunkban. Ugyanis elpoloskásodott kettő darab tízemeletes 160 lakásos ház. Bejárás. Van biztonsági szolgálatunk, de csak azok nem jönnek be a házba, akik nem akarnak. Sokszor kértük, hogy valami más megoldás legyen. A hátsó ajtó állandóan nyitva van, az őrök szolgálati

19 helyiségéből nem lehet belátni a teljes bejárati részt. Javaslatunk továbbra is az, hogy beléptető rendszer legyen kialakítva, illetve az őrök ne a szolgálati helyiségben üljenek. Hozzanak létre egy rendes portát, ahol mindenki akár lakcímkártya felmutatásával léphessen be a házba. A gombos beléptető üzembehelyezésekor arról volt szó, hogy megszűnik a kulccsal való belépés lehetősége. Ez még mindig a régi állapotában van. Sajnos az elmúlt időszakban több lakótársunkhoz sok idegen, rossz kinézetű, megjelenésű vendég érkezik. Valamint a fiatalok baráti társasága is a porolóknál, illetve a lépcsőházban cigarettáznak, szeszes italt fogyasztanak, melynek végterméke természetesen ott marad a helyszínen. Kifigyelik, hogy mikor megy el a biztonsági szolgálat embere. Utána mehet a dajdaj! Ezúton szeretnénk megköszönni a biztonsági szolgálat embereinek, hogy a lehetőségeik szerint keményen fellépnek a rendbontók ellen, amennyiben tetten érik a rendbontókat. Biztonság ügyben a Tűzoltóparancsnok Urat szeretnénk megkérdezni, hogy mi vonatkozik ránk. Egy kicsit mostohának érezzük magunkat. Ismételten szeretnénk kérni, hogy a folyosónk lezárását engedélyezzék. A házban több ilyen emelet is van, ami ráccsal le van zárva. Vagy mindenütt rácsozunk, vagy sehol sem. Állítólag ezeknek a rácsoknak a kulcsai le vannak adva a biztonsági őröknek. Ha másnak lehet, akkor nekünk is lehessen! A társasházakban miért van? Azért, mert mi önkormányzatiak vagyunk? Amennyiben a Tűzoltóság erre engedélyt adna, saját kivitelezésben megoldanánk ezt a gondot. Nem ráccsal, hanem csak egy zárral. Indoklásul szeretnénk elmondani, hogy az utóbbi időben történt súlyos esetek miatt félünk. Eggyel több védelem mellett jobb lenne a biztonságérzetünk. Természetesen a biztonsági szolgálatnak is leadnánk a bejárat kulcsát. A szomszédok kérték, mondjam el ők nem jönnek, mert fáradtak, a Tesconál a zebra ügye. Tudom, hogy fővárosi terület, meg a Tescohoz tartozik, de száguldozva mennek a kocsitulajdonosok. A Fogarasi úton ki van alakítva. Nem tudom, hogy ez megoldható lenne-e? A BKV bérlet készítése is probléma, nem tudunk sehol bérletet készíttetni. Venni tudunk a Tesco postánál és itt az Elágnál. De készíteni nem tudunk. Ha jegyünk nincs, akkor vegyünk 450 forintért, és vagy Kőbánya-Kispestre vagy az Örs vezér térre menjünk be. A nagyfogyasztók rezsitámogatásával mi újság van? Azt mi megkapjuk, nem kapjuk? Január óta víz- csatornadíj, mert mi úgy gondoljuk, hogy a lakbérnél esetleg ennek mutatkozni kellene. Dr. Ughy Gabriella: még egyszer szeretném felhívni a hozzászólók figyelmét arra, hogy kérdésüket röviden és tömören fogalmazzák meg, hogy mindenki számára követhető legyen. Köszönöm szépen. Horváth Tamás alpolgármester úr válaszol. Horváth Tamás alpolgármester: a takarítás évek óta visszatérő probléma. Amikor Önöket hallgatjuk, akkor azt halljuk, hogy nem takarítanak, amikor a takarítást megnézzük és ellenőrizzük, akkor az történik, alig hogy elvonul a takarítónő, egy órán belül ismét úgy néz ki a lépcsőház, ahogy kinéz sok esetben. Nyilván ennek utána fogunk nézni, és ahogy tetszett dicsérni Pataki Adriennt, ő keményen ellenőrzi ezt a tevékenységet. A biztonsági szolgálatot Ön is megdicsérte. Amit lehet az ő intézkedésük alapján megtenni, azt megteszik. Amikor olyan eset történik, hogy rendőrségi segítséget kell kérni, akkor a rendőrség is megteszi azt, amit meg kell tennie. Attól pedig óva inteném, hogy saját költségen rácsot szereltessen a folyosóra vagy bárhova, mert ez önkormányzati tulajdon. A tulajdonos hozzájárulása nélkül semmit nem tehet. A Tűzoltó Parancsnok Úr megadja a szakszerű választ. Ribai László tűzoltóparancsnok: évek óta visszatérő probléma a lakótelepeken a rácsok kérdése. Tudom, hogy a lakótelepi lakásoknál a vagyonvédelmet hivatottak szolgálni. Aki

20 lakótelepen lakik és tudja azt, hogy mivel jár egy folyosórészt lezárni, a tulajdonos beleegyezésével is és ha ott bármiféle káresemény történik, nem teheti meg senki a másik emberrel, hogy más tulajdonát bezárja vagy más testi épségét veszélyeztesse és a mentést akadályozza. Vagyonvédelmi rácsot csak a saját ajtójuk elé tehetnek, közös részeket nem zárhatnak el. Amennyiben bármiféle megkeresés van, hatósági osztályunk hivatali munkaidőben telefonon vagy ben választ ad Önöknek. Amennyiben szükséges, lesznek foganatosított intézkedések. Horváthné Pataki Ildikó: még egy szót szeretnék szólni. Egy verőfényes napon ellátogattunk Rózsahegyi úr körzetébe virágültetésre. Megpróbáltuk, hogy a zöld területre ott van nálunk a NAV ültessünk virágot. Olyan szép választ kaptunk: kérjünk a saját képviselőnktől, ők nem adnak. Köszönöm szépen. Dr. Ughy Gabriella: a következő kérdező Polyák Györgyné. Kéri, hogy olvassam fel a kérdéseket: szeretnénk, ha kerületünkben több lenne a kijelölt mozgássérült parkoló, főleg a piacnál. 4 darab van, abból egyet csütörtökön-pénteken-szombaton egy piaci árus elfoglal. Kéri, hogy a közterület-felügyelők sűrűbben ellenőrizzenek. Az uszodánál a buszmegálló mellett szeretné, ha gyalogátkelőt létesítenének, hiszen gyerekek, fiatalok, idősek, mozgássérültek gyakran közlekednek ott. Előnyös lenne, ha a Fő téren a közlekedésirányító lámpa mellett hangjelzés is jelezné a szabad gyalogosátkelést, hiszen vannak látássérült embertársaink, és fontos lenne, ha hosszabb ideig biztosítanák számukra az átkelést. Szeretnék, ha a kedves Képviselők a évben a Vigyázó Sándor Művelődési Házban létesítenének egy sószobát, hiszen több klub, egyesület, tanfolyamok, gyermektanítások, oktatás miatt nap mint nap járnak a művelődési házba gyerekek, felnőttek és talán igénybe vennék. Hajnal Csilla igazgatónő ígéretet tett arra, hogy biztosítani tudja ennek a kialakításához a helyet. Szeretnék, ha lenne lehetőség közintézményeknél orvosi rendelők, óvodák, iskolák, Fő tér, Népkert térfigyelő kamera elhelyezésére. Észrevételezi, hogy nagyon szép a Népkert, a kerület büszkesége lett. Az Újlak utca 5. számú tízemeletes társasházban él 2000 óta. Amikor odaköltözött, az ablakából gyönyörű füves részt látott, de mára már a parkoló autók eltüntették a füvet. Szeretné, ha lehetne lekövezett parkolókat létesíteni. Sajnos nagyon sokan a füves részre parkolnak, a Spar üzletbe érkező vásárlók is a füves területen állnak meg, mert az a rész közelebb van az üzlethez. Ön 77 évesen beültette virágokkal a ház előtti területet, gondozta, úgy véli, ha lenne kialakított parkoló, akkor a füves rész is szép maradhatna. A XVII. kerületi Mozgássérült Egyesület és a kerület lakói nevében nagyon szépen megköszöni a Képviselő-testület és a városvezetés eddigi munkáját, amiből kiemelné, hogy több helyen létesítettek akadálymentesítést, és tiszta szívből kíván a vezetőségnek és a testületnek további munkájukhoz sok sikert! A válaszadásra felkérem Horváth Tamás alpolgármester urat. Horváth Tamás alpolgármester: a mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkoló használatával kapcsolatos problémára természetesen fel fogjuk hívni a közterület-felügyelők figyelmét. Kemény büntetés van a mozgáskorlátozottak részére kijelölt parkolóhelyek jogosulatlan elfoglalására, néhányan megkerestek, hogy miért ilyen sok a bírság. Az ok az, hogy mozgáskorlátozott parkolót foglalnak el engedély nélkül. Páran már ráfáztak, de igyekszünk sűrűbben a körmükre nézni. Kamerarendszer. A Fő téren van kamerarendszer, a Népkertben most készül, várhatóan jövő hét

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/4/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/106 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/29/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. december

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről Iktatószám: 9-2/12/2013. Helyszín: Időpont:

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről Iktatószám: 9-2/6/2013. Helyszín: Időpont:

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről Iktatószám: 9-2/15/2014. Helyszín: Időpont:

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének KÖZMEGHALLGATÁSÁRÓL Iktatószám: 9-2/16/2014. Helyszín:

Részletesebben

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/15/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/6/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június

Részletesebben

1/58 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/58 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/58 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/13/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

1/59 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/59 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/59 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/17/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/14/2004. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2004. augusztus 26-án

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/12/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/2/2012. JEGYZŐ KÖNYV

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/2/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/2/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Rákosmenti Erőforrás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/23/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. október 3-án

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Szent István Közösségi Házban 2014. december hó 11-én 17 00 órakor a szászvári vállalkozókkal tartott kötetlen vitafórumról. Köszönöm, hogy elfogadták a meghívást és megjelentek.

Részletesebben

Elkészült a Ferihegyi út első szakasza

Elkészült a Ferihegyi út első szakasza www.rakosmente.hu 24. évfolyam 4. szám / 2014. március 13. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Elkészült a Ferihegyi út első szakasza Ilyen volt Ilyen lett Elkészült a Ferihegyi út meghosszabbításának

Részletesebben

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.)

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.) TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/38-52/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8321 Uzsa, Lázhegy u.21. Szám: 1/200-15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Uzsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én 17.00 órai

Részletesebben

meg az RTK-pályán a klubnak, amelyeket a vitrinben kiállítottak.

meg az RTK-pályán a klubnak, amelyeket a vitrinben kiállítottak. 2008. március 27. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 5. szám A nemzet ünnepén A közösség szolgálata mindenki számára kötelezettség Megkezdte

Részletesebben

Rákosmentét építjük!

Rákosmentét építjük! Az összefogás visz elôre INTERJÚ RIZ LEVENTE POLGÁRMESTERREL Riz Levente: Folytatjuk a fejlesztéseket! Nyolc éve vezeti Rákosmente önkormányzatát. Hogy tudná röviden összegezni ezt a nyolc évet? Számomra

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. Ülés helye: Rábai Miklós Művelődési Ház házasságkötő terme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/45 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/23/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online. Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.hu Jegyzőkönyv Készült a Faluház tetőterében, a Képviselő-testület

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. június 19-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/a. számú nyilvános ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/a. számú nyilvános ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/a. számú nyilvános ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 30-án megtartott nyilvános

Részletesebben

Sportcsarnok épülhet. a kerületi. az ülésen. Tizennyolc éve tagja a testületnek, a jövõben aljegyzõként tevékenykedik Rákosmentén.

Sportcsarnok épülhet. a kerületi. az ülésen. Tizennyolc éve tagja a testületnek, a jövõben aljegyzõként tevékenykedik Rákosmentén. 2008. december 22. hirhozo@t-online.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 21. szám A krisztusi szeretet ünnepére Már csak pár napunk van hátra szentestéig.

Részletesebben

Harmadfokú hõségriadó

Harmadfokú hõségriadó 2007. július 26. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVII. évfolyam 12. szám Harmadfokú hõségriadó Kerületi vállalkozók és a polgármester anyagi segítségével

Részletesebben

Új aszfaltburkolatot kap a Baross utca

Új aszfaltburkolatot kap a Baross utca www.rakosmente.hu 24. évfolyam 11. szám / 2014. szeptember 12. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Új aszfaltburkolatot kap a Baross utca 8. oldal Elkészült a kutyajátszótér Szeptember 5-én

Részletesebben

J e g y zőkönyv EMBCB-22/2011. (EMBCB-55/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EMBCB-22/2011. (EMBCB-55/2010-2014.) EMBCB-22/2011. (EMBCB-55/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának 2011. október 18-án, kedden, 11 órakor a Képviselői Irodaház V. emelet 528.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. január 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. április 11-én a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

Ismét terítéken a környezetszennyező repülőtér

Ismét terítéken a környezetszennyező repülőtér www.rakosmente.hu 22. évfolyam 2. szám / 2012. február 9. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Ismét terítéken a környezetszennyező repülőtér 6 7. oldal Milliós értékű támogatás Hat és félmillió

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről Helyszín: Időpont: Jelen vannak: Iktatószám:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült 2015. április 14-én (kedd) 9.00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében (1239 Budapest, Grassalkovich út 162.) megtartott nyílt üléséről Jelen vannak: Geiger Ferenc, Weinmann

Részletesebben

A világ legerősebb emberei Rákosmentén 24 25. oldal

A világ legerősebb emberei Rákosmentén 24 25. oldal www.rakosmente.hu 23. évfolyam 11. szám / 2013. szeptember 12. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A világ legerősebb emberei Rákosmentén 24 25. oldal Fenyvesi Máté állami kitüntetést kapott

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2012. július 2-án, hétfőn, 11 óra

Részletesebben

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről. BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 28-án, 17.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 28-án, 17.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 28-án, 17.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve 108/2014. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítő elfogadása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/4/2005. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. február 17-én

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1.) Tájékoztató a 2009. évi költségvetési javaslatról, 2009. év főbb feladatai

JEGYZŐKÖNYV. 1.) Tájékoztató a 2009. évi költségvetési javaslatról, 2009. év főbb feladatai 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2009. február 17. 18 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásáról (falugyűlésről). Jelen vannak: Márok Csaba polgármester

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Rákosmenti Erőforrás

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről Iktatószám: 9-2/13/2013. Helyszín: a Polgármesteri

Részletesebben

mn,~pt< n 1 l E.l... 1 :: oszarn: BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

mn,~pt< n 1 l E.l... 1 :: oszarn: BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai ÖnkormányzdvK"jf; ;-;yi~~l'o~t~~)ü:1~~os x. KER fl LET T T 00 00 00 1.. fitb,;, 'H'!d

Részletesebben

A magyar kultúra napja A rendezvénysorozat a Dózsában a Csík zenekar koncertjével kezdõdött

A magyar kultúra napja A rendezvénysorozat a Dózsában a Csík zenekar koncertjével kezdõdött 2008. január 24. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 1. szám Évindító polgármesteri interjú A magyar kultúra napja A rendezvénysorozat a Dózsában

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Tárgy Határozat /Rendelet Oldal. 2.) Tájékoztató a határvédelmi szervezet tevékenységéről Röszke Községben 52/2014.(V.07.) h. 5.

Jegyzőkönyv. Tárgy Határozat /Rendelet Oldal. 2.) Tájékoztató a határvédelmi szervezet tevékenységéről Röszke Községben 52/2014.(V.07.) h. 5. RÖSZKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6758 Röszke, Felszabadulás u. 84. Tel: 573-030 11/2014. KT. Jegyzőkönyv Készült Röszke Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 7-én, szerdán,

Részletesebben

Nemzetiségek találkozója volt

Nemzetiségek találkozója volt 2006. DECEMBER A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XVI. évfolyam 11. szám Nemzetiségek találkozója volt Szociális munka napja, harmadszor! November 10-én a Dózsa Mûvelõdési Házban harmadik alkalommal rendezték

Részletesebben

Rákosmenti Majális. Tízezres tömeg a kerület fõutcáján. biztosította önrészként, 2,7 millió forintot pedig az Oktatási és Kulturális

Rákosmenti Majális. Tízezres tömeg a kerület fõutcáján. biztosította önrészként, 2,7 millió forintot pedig az Oktatási és Kulturális 2008_08maj.qxd 5/6/2008 10:58 PM Page 1 2008. május 8. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 8. szám HORVÁTH TIBOR Rákosmenti Majális Egész

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/79-36/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. július 22-én

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Csiszár Miklós

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Csiszár Miklós Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága JEGYZŐKÖNYV Készült Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2011. november

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. július 17-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. július 17-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. július 17-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről Jelen vannak: Benedek Mihály, dr. Bárdos Balázs, Bereczki

Részletesebben

XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye

XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye Kedves Dieter Rubenbauer Polgármester Úr! Kedves Mik József Polgármester Úr! Kedves Ünneplő Pilisvörösvári Polgárok! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes, Balatonőszöd és Somogytúr Községi Önkormányzatok Képviselőtestületeinek 2013. április 23-án 16.00. órakor kezdődő, a Latinovits Zoltán Művelődési Ház földszinti kis

Részletesebben

Itt út épül! Megkezdődött az új tanév. Hagyomány Rákoskeresztúron

Itt út épül! Megkezdődött az új tanév. Hagyomány Rákoskeresztúron www.rakosmente.hu 22. évfolyam 11. szám / 2012. szeptember 17. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Itt út épül! 2013-2014 folyamán elkészül a Rákoshegyet elkerülő Ferihegyi út. A beruházást

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2014. június 2-án megtartott üléséről Hozott döntések: 37/2014. számú határozat telekegyesítés újratárgyalásáról 38/2014. számú határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről. Szám:600/7/2015. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

építésével egyidejûleg mindenképp megvalósuljon

építésével egyidejûleg mindenképp megvalósuljon 2010. február 25. hirhozo@t-online.hu A XVII. kerület önkormányzatának lapja XX. évfolyam 3. szám Indul a Pesti út felújítása, a buszfolyosó építése Több éves huzavona, küzdelem után idén tavasszal végre

Részletesebben

Ikt. sz.: GAB/17-2/2015. GAB-9/2015. sz. ülés (GAB-29/2014-2018. sz. ülés)

Ikt. sz.: GAB/17-2/2015. GAB-9/2015. sz. ülés (GAB-29/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: GAB/17-2/2015. GAB-9/2015. sz. ülés (GAB-29/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Gazdasági bizottságának 2015. március 30-án, hétfőn, 10 óra 55 perckor az Országház főemelet 37-38.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/87 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/30/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/115 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/5/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2015. május 27-i soron következő ülésének jegyzőkönyve 31/2015. (V. 27.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi

Részletesebben

változtatási tilalmat

változtatási tilalmat 2007. április 26. hirhozo@chello.hu A X V I I. k e r ü l e t ö n k o r m á n y z a t á n a k l a p j a X V I I. é v f o l y a m 7. s z á m A Bagi Nacsa duó Rákosmentén SZABÓ ANIKÓ Április 29-én este a

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 14/2012. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2012. június 28-án 14:00 órai kezdettel tartott nyílt Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Új kormányablak nyílik

Új kormányablak nyílik www.rakosmente.hu 25. évfolyam 4. szám / RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Új kormányablak nyílik Hamarosan 265 ügytípus lesz intézhető Keresztúron 7. oldal 1848-ra emlékeztek Rákosmentén

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó KISSOMLYÓ KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KISSOMLYÓ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kissomlyó község Képviselő-testülete 2011. április 6-án megtartott testületi ülésén Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott

Részletesebben

I-1/9-10/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv

I-1/9-10/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv I-1/9-10/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2012. december 10.-én megtartott Oktatási- Közmővelıdési- Sport és Ügyrendi Bizottság rendkívüli nyílt

Részletesebben

NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 13. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2015. DECEMBER 14.) Határozat: 103/2015. 105/2015. Kt. hat.

NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 13. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2015. DECEMBER 14.) Határozat: 103/2015. 105/2015. Kt. hat. NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 13. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2015. DECEMBER 14.) Határozat: 103/2015. 105/2015. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. október 21- én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendes, nyílt

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 20/2010 Kt. BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TARTALOMJEGYZÉK a Képviselő-testület 2010. augusztus 4-én (szerdán) 19 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános ülésén hozott döntésekről Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2010. április 22-én tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2010. április 22-én tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-5/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. április 22-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Az előzetes kötelezettségvállalások több éves kihatással járó előirányzatainak teljesítését éves bontásban az E. K. jelű melléklet tartalmazza.

Az előzetes kötelezettségvállalások több éves kihatással járó előirányzatainak teljesítését éves bontásban az E. K. jelű melléklet tartalmazza. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 21/213. (V. 23.) önkormányzati rendelete a 212. évi költségvetés zárszámadásáról Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-3/21/2010. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2010.

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. április 22-i közmeghallgatásának j e g y z ő k ö n y v e

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. április 22-i közmeghallgatásának j e g y z ő k ö n y v e 1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. április 22-i közmeghallgatásának j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozata c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek Napirendek: 1. Tájékoztató

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2008.november 05-én. megtartott. rendkívüli. ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2008.november 05-én. megtartott. rendkívüli. ülésének TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2008.november 05-én megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 203/2008. (XI. 5.) Kt.határozat Az Eötvös Iskola Tiszaugi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A javaslat 8 fő igen szavazattal, tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadásra került.

JEGYZŐKÖNYV. A javaslat 8 fő igen szavazattal, tartózkodás, ellenszavazat nélkül elfogadásra került. JEGYZŐKÖNYV Készült: Közmeghallgatás a Képviselő-testület 2015. november 27-i üléséről a kiskunlacházi Petőfi Művelődési Központ és Könyvtár Színháztermében. Jelen vannak: polgármester Tóth Imre alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/142 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/21/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/14/2005. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. augusztus 25-én

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE POLGÁRMESTERE Előterjesztés száma: 415/2008/12.05. A határozati javaslat elfogadásához az SZMSZ 52. (2) bekezdésének a) és u) pontjai alapján minősített többség

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV SOROS NYÍLT KISZOMBOR 2016. február 23.

JEGYZŐKÖNYV SOROS NYÍLT KISZOMBOR 2016. február 23. JEGYZŐKÖNYV SOROS NYÍLT KISZOMBOR 2016. február 23. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 23. napján 9 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. NOVEMBER 14-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. NOVEMBER 14-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. NOVEMBER 14-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozat: 218/2013. (XI. 14.) BVKt határozat a közmeghallgatási tájékoztató elfogadásáról

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester J e g y z ı k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselı-testületének 2007. október 25.-én 15 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésérıl. Jelen vannak: Lehota Vilmos Tasi Péter al Erdélyi Zsolt,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. I-1/9-33/2014. ikt.sz.

JEGYZŐKÖNYV. I-1/9-33/2014. ikt.sz. I-1/9-33/2014. ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-én megtartott nyílt ülésén a Városháza 17-es sz. helyiségében. Jelen vannak: Valánszki

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 27-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 27-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 27-én megtartott üléséről Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014. február 13.-ai ülése

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Ferenc, Csutora Gábor, Rendi János, Kalmárné Koszonits Klára képviselők.

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Ferenc, Csutora Gábor, Rendi János, Kalmárné Koszonits Klára képviselők. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rajka község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 26-án, csütörtökön, a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében (9224, Rajka, Szabadság tér 1.) 17.00 órakor megtartott - nyilvános

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2013. április 29-i nyílt üléséről

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2013. április 29-i nyílt üléséről Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2013. április 29-i nyílt üléséről Időpontja: 2013. április 29. 17:03 órai kezdettel Helye: Kiskunlacháza Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: a jelenléti ív

Részletesebben

107 millió forintot nyert Rákosmente az EU Önerő Alapból. Meghívó megemlékezésre. 7. oldal. 23. évfolyam 7. szám / 2013. május 30. www.rakosmente.

107 millió forintot nyert Rákosmente az EU Önerő Alapból. Meghívó megemlékezésre. 7. oldal. 23. évfolyam 7. szám / 2013. május 30. www.rakosmente. www.rakosmente.hu 23. évfolyam 7. szám / 2013. május 30. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 7. oldal Sorozatban korszerűsítik a játszótereket 107 millió forintot nyert Rákosmente az EU Önerő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/109 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/22/2003. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. október

Részletesebben

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM!

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM! A NYÍRLUGOSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA KÜLÖNSZÁM 2010. szeptember B E S Z Á M O L Ó Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről Ismét eltelt négy év. Az 1990. szeptember 30-i első szabad önkormányzati

Részletesebben

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata XXI. évfolyam 4. szám Megjelenik kéthetente 32 oldalon, 73.000 példányban 2015. február 27. Nem csak nõknek! A fenti címmel folytatódik ingyenes szûrésekkel az Egészségkörút Óbudán március 14-én a Békásmegyeri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 30-án

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 30-án J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 30-án megtartott soros üléséről, mely egyben KÖZMEGHALLGATÁS is. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme

Részletesebben

Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a

Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 28. napján 9 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község

Részletesebben

2. Napirendi pont: Az önkormányzat 2013. évi költségvetésének elfogadása

2. Napirendi pont: Az önkormányzat 2013. évi költségvetésének elfogadása 1/2013.(II.14.) ÖKT. Zákányszék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február hó 14. napján megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve. N a p i r e n d: 1. Napirendi pont: Beszámoló a két ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 09-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános rendkívüli testületi ülésén Helye: Pétfürdői Közösségi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2013. május 14-ei rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2013. május 14-ei rendkívüli ülésén. Jegyzőkönyv Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2013. május 14-ei rendkívüli ülésén. Jelen vannak: a részéről: Hajdu Imre elnök Egyed Attila Jarecsni

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 17. napján délután 17.00 órai kezdettel megtartott soron következő nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry

Részletesebben

11/2014. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről szóló 17/2001.(IX.26.) önkormányzati rendelet módosításáról.

11/2014. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről szóló 17/2001.(IX.26.) önkormányzati rendelet módosításáról. ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLET JÁSZSZENTANDRÁS 11/2014. 2014. november 19-én megtartott ülése jegyzőkönyve, rendelete, határozata mutatója. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről

Részletesebben

Emlékeztető A 4-es metró Kelenföldi pályaudvari állomása és folytatása nyugati irányban című tanácskozásról

Emlékeztető A 4-es metró Kelenföldi pályaudvari állomása és folytatása nyugati irányban című tanácskozásról Emlékeztető A 4-es metró Kelenföldi pályaudvari állomása és folytatása nyugati irányban című tanácskozásról A tanácskozásra 2004. szeptember 7-én került sor a XI. kerületi Polgármesteri Hivatalban a Levegő

Részletesebben