A szerkesztı jegyzete

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A szerkesztı jegyzete"

Átírás

1 A szerkesztı jegyzete Íme utolsó hírlevelünk és egyben a PALADIN Projekt búcsúztatója. Küldetésünk beteljesítésének érzésével zárjuk a projektet, mivel az összes kitőzött célunkat elértük. Azzal a reménnyel búcsúzunk a programtól,, hogy eredményeink nem csak az idısek önképzési készségét erısíti, hanem szakembereket is segít és inspirál majd, akik érdeklıdnek e tanulási módszer iránt. A PALADINews utolsó kiadványában megtalálhatók a projekt eredményeként megfogalmazott legfontosabb javaslatok, amelyek a döntéshozóknak, a szociális szolgáltatóknak, oktatási és képzési intézményeknek, szólnak. Megtalálhatók továbbá a projekt utolsó konferenciájának hírei, amelyet Coimbrában, Portugáliában tartottak meg, valamint néhány megjegyzés és gondolat a programhoz és annak fı témájához, az önképzéshez. Végezetül hangsúlyozni szeretném, mennyire büszke lehetek, nem csak a projekt eredményeire, hanem a partnerek elkötelezettségére és kemény munkájára. Megtiszteltetés és öröm volt ezzel a partnerséggel dolgozni. Engedjék meg, hogy köszönetet mondjak és remélem, hogy új kihívások újra összehozhatnak majd minket. Teresa Almeida Pinto, (PALADN koordinátor) Association VIDA A szerk SDL... 1 Aktuális.. 2 Utószó... 6 Az önképzık a jövı nyertesei, mivel rendelkeznek azzal a képességgel, hogy tudásukat egész életükön át fejlesszék (Collins, 2006). Ha egyszer az egyének elsajátítják az önképzés mikéntjét, akkor minden helyzetben bármikor képesek lesznek tanulni. Az önképzési /self-directed learning SDL/ készségek megalapozzák az egész életen át történı tanulást. Az önképzési készségek sikeres elsajátításukat követıen felvértezik a diákokat azzal a képességgel, hogy egész életükön át tanuljanak (Dynan, Cate & Rhee, 2008). Az önképzés lehetıvé teszi az életminıség javítását, mivel megfelelı eszközöket biztosít a tanulók számára az egész életen át történı tanuláshoz (Yamada, 1994). Az önképzésre "életmódként és nem módszerként" szoktak hivatkozni, mivel az önképzés egyik alapvetı eleme egy olyan hozzáállás, amely minden feltétel bekövetkezte és a hosszú élet esetén is érvényesíthetı (Clinton & Rieber, 2010). Az önképzési készség akkor fokozható, ha tisztában vagyunk az önképzés elemeivel. Az önképzés hangsúlyt fektet az autonómiára, az egyéni motivációra, a személyes jellegre, az önfegyelemre és a kritikus gondolkodásmódra, továbbá segíthet a tanulóknak abban, hogy jobban 1

2 összpontosítsanak, céltudatosabbak és sikeresebbek legyenek (Ausburn 2002). (Clark, 2005). Az önképzés annál hatásosabb, minél erısebb a tanuló belsı motivációja. Általában úgy tekintenek az önképzésre, mint az idı elıtti leépülés és függıvé válás elleni potenciális erık egyikére, mivel képes arra, hogy kiváltsa az emberek tanulás és fejlıdés iránti motivációját. Továbbá erıteljes hatása bármilyen tárgykör és bármelyik tanuló esetében érvényesíthetı. Sok felnıtt nem képes saját magát teljes körően irányítani. Ez úgy szemléltethetı, mintha az egyének különbözı pozíciókat foglalnának el az önirányítás kontinuumában, mivel egyesek autonómabb, míg mások inkább függıbb típusúak. Az alulképzett felnıttek tendenciaszerően kevésbé önirányító típusúak, mint a magas szintő végzettségekkel rendelkezı felnıttek. (Terry, 2006) Ezért különösen oda kell figyelnünk az önirányítás egyéb alacsonyabb szintő irányítással történı ötvözésére, illetve arra, hogy segítsük ezeket a személyeket abban, hogy fokozni tudják motivációjukat, magabiztosságukat és részvételüket a tanulási tevékenységek terén. Továbbá az idıs állampolgárok jelentısen különböznek egymástól, ahogyan az egyéni különbségek egyre karakteresebbé válnak koruk elırehaladtával. Az egyes személyek igen eltérı módon öregednek meg, mivel az öregséghez vezetı utak igen változatosak. Minden egyes idıs felnıttnek vannak reményei és jövıre vonatkozó tervei. Az önképzés szempontjából alapvetı azon eszközök szabályos használata, amelyek elı tudják segíteni az önirányítás kialakulásának folyamatát. A technológiának fontos szerepe van a modern társadalmunkban és ezt az ügyet is jól tudja szolgálni. Mint ahogy Clark kimutatta feltáró tanulmányában, még a kifejezetten alacsony szintő szolgáltatásokkal rendelkezı közösségek is elınyökre tehetnek szert a technológia használata révén, és a hatás különösen e közösségek esetében határozottan jelentıs. Chu and Tsai (2009) azt hangsúlyozza, hogy az internet alapú tanulás használata különösen célszerő a hátrányos helyzető idısek esetében. Tény, hogy segít ezeknek az embereknek (akik kora közti, illetve 60 év feletti) abban, hogy leküzdjék a tanuláshoz történı hozzáférés útjában álló különbözı akadályokat. Továbbá az internet nyilvánvalóan az a legkényelmesebb és a legköltséghatékonyabb tanulási környezet, mely el tud jutni minden egyes személyhez és mely az egész életen át kitart. Ezek azok az indokok, amelyeknek köszönhetıen az internet egy olyan eszköz, mely eszköz jól használható önképzés céljaira. [ Részlet a PALADIN Memorandum-ból. A teljes szöveg megtalálható: 2

3 Aktuális A PALADIN projekt elımenetelérıl A teendıkre vonatkozó alapelvek (Javaslatok a döntéshozók, a társadalmi szolgáltatók, és az oktatási és képzési szervezetek számára) A PALADIN projekt kutatási eredményei és a résztvevı szakértık tapasztalata alapján e fázisban több politikai javaslatot lehet megfogalmazni: Az idısek önbecsülését, az idısek hasznosságának tudatát helyre kell állítani különbözı tudatosságfejlesztı programok támogatása és ösztönzése révén. Az idıs állampolgárokkal kapcsolatos (negatív) hozzáállást meg kell változtatni annak érdekében, hogy az idıs emberek önértékelése pozitívan fejlıdjön. Az 50 évnél idısebb embereket segíteni kell abban, hogy elsajátítsák a modern készségeket és tudást. Ehhez az szükséges, hogy a felnıttképzés ne csak a munkaerıpiacra összpontosítson, hanem az egész életen át tartó tanulásnak minden formáját támogassa, az önképzés minden típusát ösztönözze annak érdekében, hogy az idısek szert tehessenek azokra a készségekre, melyekre szükségük van. Visszaigazolást nyert, hogy az egészség, az aktivitás-munkavállalás, az oktatás, az állampolgári tudatosság és a pénzügyek az idıs emberek számára kulcsfontosságú területek. Az idıs emberek készségeinek megerısítése e területeken azonnal pozitív hatást fog gyakorolni mindennapi életükre. Az idısek önképzési aktivitását támogatni lehet online, illetve offline képzés révén, melynek keretében tutor jellegő segítség nyújtható az önképzéshez minden egyes településen, minden egyes körzetben, egyetemen, kulturális központban és könyvtárban. Az "idısek önképzési mentora", illetve "az idısek oktatója" szakmát ki kell fejleszteni, új szakmaként meghonosítani (a felnıttoktatás egyik eredményeként, hasonlóan a magyarországi IT-Mentor programhoz). Nem szabad a tutorálás, az útbaigazítás és az "idısképzés" különbözı formáit kizárólag az idısekre korlátozni. A többgenerációs tanulást kell támogatni, nem csak a tanulás elısegítésének az egyik rugalmas módszertanaként, hanem a szolidaritást és a társadalmi kohéziót erısítı stratégiaként is. Az idısek önszervezıdését lehetıvé kell tenni és szorgalmazni kell szabadidejüket, képzésüket és munkavállalásukat illetıen. Azonban fontos hangsúlyozni azt, hogy az önképzési hajlamot támogatni kell, mert az fontos szerepet tölthet be az érett korú és az idısebb emberek vállalkozási oktatásának eredményességének terén. A PALADIN által kifejlesztett eszközökhöz hasonló eszközök felhasználása globális szinten támogatandó az érett korú és az idısebb emberek önképzési hajlandóságának fokozása érdekében. Az idıs generáció tagjai hajlamosabbak elfogadni a saját korosztályuk által tudomásukra hozott információkat. Ez a hozzáállás áthidalható a többgenerációs közvetítık támogatásával. Az idıseket önirányításukkal kapcsolatosan önbizalmuk terén kell segíteni és megerısíteni. Az idısek önmagukban, illetve a többi generációval együttmőködve hatalmas vállalkozói potenciált képviselnek, mely potenciál felhasználható saját (nyereségorientált, vagy nem nyereségorientált) vállalkozásaik létrehozására. Az idısek vállalkozását támogató nemzeti programokkal karöltve fejleszteni kell a vállalkozói oktatásukat is. 3

4 A PALADIN kutatás igazolt néhány az irodalom által támogatott szempontot is, többek között olyanokat is, amelyeket célszerő figyelembe venni a tanulási programok tervezése során: A tanulóknak választási lehetıséget kell biztosítani azt illetıen, hogy mit, hogyan és mikor tanuljanak (nem a tanulónak kell a "programhoz" igazodnia, hanem a "programnak" kell a tanulóhoz alkalmazkodnia). A felnıtt tanulók fejlıdési igényeit tiszteletben kell tartani. Az egyéni különbségeket figyelembe kell venni. A tanulók tanulási ütemét tiszteletben kell tartani, a tanulás ütemezésének figyelembe kell vennie a sokkal gyorsabban, illetve lassabban történı haladás lehetıségét is az egyes tanulók igényeitıl/képességeitıl függıen. Mindenki tanulási idıigénye egyedi. Rugalmas részvételi ütemterveket kell felajánlani. Barátságos és élvezetes tanulási környezetet kell létrehozni. A hozzáférhetıségi akadályokat el kell távolítani. Támogatandó a tanulók együttmőködése. Általánosan elismert tény, hogy az egész életen át tartó tanulási stratégiáknak rugalmasabb és vonzóbb utakat kell találniuk (Európa Tanács, 2009), ezért az önképzés lehetıségét egy igen nagyhatású eszközként kell számításba venni az idıs, különösen a hátrányos helyzető emberek önképzési készségének fokozása terén Konferencia: A tudatos és aktív tanulás és idısödés elısegítése. A jelen és a jövı kihívásai. A Coimbrai Egyetem Pszichológia és Képzéstudományok Szaka szervezésében a PALADIN utolsó konferenciája, október Coimbra, Portugália Az eredményes kétnapos eseményt izgalmas elıadások töltötték meg, olyan elıadók által, akik az aktív tanulás és idısödés témáját különbözı aspektusokból járták körbe. Emellett kiváló projektismertetık széles skálája is elhangzott oktatási szakemberek által, Európa különbözı országaiból. Néhány kulcsüzenet három elıadótól: Rocío Fernández-Ballesteros a Madridi Autónoma Egyetem professzora az aktív idısödés támogatásáról tartott inspiráló elıadást. A professzor asszony szerint a legfontosabb feladat, hogy megváltoztassuk azt a sztereotípiát az idıs emberekkel kapcsolatban, miszerint ık képtelenek tanulni. Ez nem csupán lehetıség, hanem szükséges teendı. Az idısek új készségei nem csak nekik, maguknak, hanem a környezetüknek is elınyöket jelentenek. Tanulmányok azt mutatják, hogy amit jólétben való idısödésnek nevezünk, az viszonylag homogén természető a világon mindenhol a különbözı kultúráktól függetlenül. Az idısödık számára egyformán a 4

5 legfontosabb, hogy képes legyen ellátni magát, egészséges maradjon, családtagokkal és barátokkal legyen körülvéve. Rocío Fernández-Ballesteros felvetette azt a kérdést is, hogy az egészséges, sikeres és produktív idısödés, vagy különféle elképzeléseket említenek a kutatási eredmények. Pusztán az egészséges és sikeres jelzık definíciói is eltérı jelentéssel bírhatnak a különbözı tanulmányokban, valamint az egyének életében egyaránt. Fernández-Ballesteros szerint az egyén aktív idısödését meghatározza a környezet nyújtotta biztonság (például a szociális jóléti rendszer), amely az egyénrıl való gondoskodást hivatott ellátni, jó fizikai állapot, a társadalomban való aktív részvétel és a tanulásra való motiváció. Az idıskort úgy kell tekinteni, mint életszakasz, amely tanulást is tartalmaz, csakúgy, mint az élet többi szakasza. Az aktív, produktív, sikeres jelzıkkel le lehet írni azt a személyt, aki jólétben idısödik. Mit lehet tenni tehát társadalmi, illetve egyéni szinten az aktív idısödés elısegítéséért? Az egészséges életet kell elısegíteni (az egészséges életmódot folytató idıseknek 4,4- szer több esélyük van függetlennek lenni az idıskoruk végén), képzés, az idısekkel kapcsolatos jelenlegi negatív sztereotípiák eltörlése, és a kötelezı nyugdíjba vonulás megkérdıjelezése, amely az idıseket a használhatatlanság és a hatékonytalanság mezejére számőzi. Veronika Remisová az Európai Bizottság Oktatási és Kulturális Igazgatóságának képviselıje azokról a politikákról és struktúrákról beszélt, amelyek egy új idısödés kultúrát teremtenek az aktív idısödés európai politikája, valamint a Grundtvig program támogatásával. Felhívta a figyelmet a demográfiai változások miatti aktív idısödés elısegítésének szükségére Európában: 2060-ra az átlagéletkor 48 év, és az aktív keresık és az eltartottak aránya 1:1 lesz. A munka kultúra szintén megváltozott és még változni is fog. Manapság nem elég egy karriert felépíteni egy életút során, hanem egyre inkább általános az, ha az egyénnek három karrierje van (e szakaszok határai a szakmai végzettség megszerzése után, majd 40 és 60 éves kor körül vannak). Az Európai Bizottság célja digitális egyenlıtlenség megszüntetése és az IKT elterjesztése. A WHO szerint szintén összefüggés van a képzés és az aktív idısödés között. Európában az élethosszig tartó tanulás részvételi hányada kétségbeejtıen alacsony: 4,5 % a felnıttoktatásban részt vevık aránya, míg a cél 50%. Kelet-Európában a helyzet még riasztóbb, mindössze 1% érintett élethosszig tartó tanulásban az 55 és 64 éves korúak között. Az Európai Bizottság úgy szándékozik jobbítani ezen a helyzeten, hogy a részvétel akadályait kívánja csökkenteni (például egészségügyi problémák) azzal, hogy új tanulási módszertant és eszközöket hoz létre. Új típusú írástudásokra is szükségük van az idıseknek, ezek között: IKT, pénzügyi készség, állampolgári részvétel készsége, digitális írástudás és a változások kezelésének képessége. Veronika Remisová hangsúlyozta az intergenerációs tanulás fontosságát és annak elınyeit mind az idısek, mind a fiatalok számára. A felnıttoktatás jövıjét illetıen elmondta, hogy az Európai Bizottság 2011 novemberében bocsát ki egy új ütemtervet, valamint egy nagy OECD tanulmány lát napvilágot 2013-ban. Philippe Carré a Párizsi Egyetem X Nanterre professzora elıadásának címe: Idıskor és felnıttoktatás; az idısek motivációi tanulni vagy nem tanulni. Csakúgy mint Like Rocío Fernández-Ballesteros elızı nap Carré is hangsúlyozta, hogy a társadalom negatív sztereotípiáit az idısödéssel kapcsolatosan le kell bontani. Azt is kiemelte, hogy a felsıoktatás és a karrier oktatás helyett sürgısen 5

6 élethosszig tartó tanulás programra van szükség. A sikeres élethosszig tartó tanulás elıfutárai például az idısegyetemek. Carré szerint a továbbképzésben (munkával párhuzamos tanulás) részt vevık átlagos életkora 39 év. 45 éves kor fölött a részvételi arány nagyban csökken. Az idısebb munkavállalóknak már nem ajánlanak annyi képzési lehetıséget, mint a fiataloknak. Az elıadó fontosnak tartja, hogy a tanulást úgy kell tekinteni, mint utazást az életen át (Simard 1985). Egy egyén tanulási hajlandósága attól függ, hogy hogyan ítéli meg a saját életkorát és a tanulási képességét a környezet visszajelzései és önismerete alapján. A tanulási attitőd és motiváció a szokásokon, napi rutinon, a társadalmi normákon, pozitív és negatív tanulási tapasztalatokon, a tanulás motivációjának értékén (tervek a jövıre nézve, tevékenységek, lehetıségek), és egyéb motivációkon múlik (klíma, kapcsolatok, stb ). Carré megosztotta a közönséggel azt a nézetét, miszerint az egyénekkel már fiatalon tudatosítani kell az élethosszig tartó tanulás fontosságát, azért, hogy felnıttkorban éljenek azzal. Ez segíteni megszőntetni az idısödéssel kapcsolatos negatív társadalmi attitődöt is, ami fontos lenne, mert az, hogy valaki mennyi idısnek érzi magát, szorosan összefügg azzal, hány évesnek gondolják. Philippe Carré felhívta a közönség figyelmét a következıre: gondolkodjunk el azon: hány évesek lennénk, ha nem tudnánk hány évesek vagyunk? Sanni Roinevirta, EAEA (PALADIN Partner) Amellett, hogy a konferencia kiválóan szervezett volt, érdekesen vegyes összetételő közönséget hozott össze, amelynek közös érdeklıdésének középpontjában a tanulás és idısödés állt. A konferencia és a workshopok prezentációi, amelyeket hallottam magas színvonalon járultak hozzá a konferencia általános céljához. Gratulálok Dr Albertina Oliveira-nak és munkatársainak ehhez a teljesítményhez. Philippe Carré, Professzor, Paris Ouest Nanterre Egyetem La Défense Franciaország Utószó Gondolatok a PALADIN Projekthez Az idıs emberek felnıtt állampolgárok, akik képesek a fejlıdésre és a változásra, jogaik és szükségleteik vannak, amelyeket figyelembe kell venni. Az idısek támogatása a szükségleteik és elképzeléseikrıl való diskurzussal kezdıdik, és azzal, hogy bevonjuk ıket a személyes és társadalmi felzárkóztatásukba. Margarida Pedroso Lima, Professzor, A Coimbrai Egyetem Pszichológia és Képzéstudományok Szaka, Portugália (PALADIN Partner) Egy máltai idıs véleménye, aki részt vett a PALADIN Projektben a Maltese Mentoring Society megkeresésében (PALADIN Partner) Jó tudni, hogy nem vagyunk elfeledve, és hogy valaki tanulmányozza a 6

7 viselkedésünket. Anthony Grech 65 éves (Anthony az dısekre gondol általában.) Legalább jelentek valamit a társadalomnak és talán valakinek haszna lesz a válaszaimból. Carmen Mallia, 73 éves házatrtásbeli, aki részt vett az egyik workshopon. A kérdéseknek volt értelmük, mert fején találták a szöget. John Cassar, 61 nyugdíjas munkaügyi tanácsadó. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az Európa más országaiban mit válaszolnak az idısek ezekre a kérdésekre. John Cassar, 68 nyugdíjas ács. A PALADIN kérdıívek kitöltése: Portugál idısek A PALADIN kérdıívek kitöltése: Spanyol idısek Egy spanyol idıs véleménye, aki részt vett a PALADIN Projektben a Fundación para el Desarrollo Social megkeresésében (PALADIN Partner) Még mindig szeretek újat tanulni. 72 éves Tanulni folyamatosan annyi, mint érezni, hogy élünk. 65 éves Azt vettem észre, hogy az én koromben is részt vehetek még számos tevékenységben és kapcsolatokban. 83 éves A kérdések nyomán rájöttem, hogy jó, hogy dolgokat rendszeresen csinálok. 69 éves 7

8 ~~~ A PALADINews-t az Association VIDA szerkesztette Elérhetıség: A jelen kiadáshoz hozzájárultak: Teresa Almeida Pinto, Margarida Pedroso Lima, Albertina Lima Oliveira, Paul Dali, Sanni Roinevirta, Sara Fernandes. c)vida nem kereskedelmi célú sokszorosítás engedélyezve, a forrás feltüntetésével. A jelen hírlevél elıjegyezhetı a következı címen: A jelen kiadvány finanszírozását támogatta az Európai Bizottság. A jelen kiadvány csak a szerzık nézeteit tükrözi. A Bizottság vállal felelısséget a jelen kiadványban szereplı információk bárminemő felhasználásáért. 8

A PALADIN projektrıl. 1

A PALADIN projektrıl. 1 A PALADIN projektrıl A PALADIN projekt (Promoting Active Learning and Ageing of Disadvantage Seniors 1 ) a hátrányos helyzető, 50 év fölötti, korszerő tudást megszerezni akaró emberek önképzését támogatja,

Részletesebben

Hévízgyörk község esélyegyenlıségi programja

Hévízgyörk község esélyegyenlıségi programja Hévízgyörk község esélyegyenlıségi programja Készítette: Andráska Zsófia 2007. június 27. I. A PROGRAM CÉLJA A 2003. évi CXXV. törvényben leírtakhoz hően az Esélyegyenlıségi Program célja a lakosságot,

Részletesebben

ÜZLETI TANÁCSADÓK ÉS MUNKAERİ-PIACI SZOLGÁLAT

ÜZLETI TANÁCSADÓK ÉS MUNKAERİ-PIACI SZOLGÁLAT ÜZLETI TANÁCSADÓK ÉS MUNKAERİ-PIACI SZOLGÁLAT EGYÜTTMŐKÖDÉSI HÁLÓZAT KIALAKÍTÁSA ÜZLETI ÉS NON-PROFIT TANÁCSADÓK EGYÜTTMŐKÖDÉSE FOGYATÉKOS EMBEREK MUNKAERİ-PIACI INTEGRÁCIÓJA ELİSEGÍTÉSE ÉRDEKÉBEN Vezetıi

Részletesebben

Az EURES hálózat 2007-2010-es tevékenységi terve a fıbb prioritások figyelembevételével

Az EURES hálózat 2007-2010-es tevékenységi terve a fıbb prioritások figyelembevételével Az EURES hálózat 2007-2010-es tevékenységi terve a fıbb prioritások figyelembevételével 1. Tájékoztató és támogató szolgáltatások biztosításával tevékenyen részt vesz a Növekedési és Munkahely-teremtési

Részletesebben

ESÉLYEGYENLİSÉGI TERV

ESÉLYEGYENLİSÉGI TERV Bocskai István Szakképzı Iskola Hajdúszoboszló ESÉLYEGYENLİSÉGI TERV Érvényes: 2009. szeptember 01-tıl 2 A Bocskai István Szakképzı Iskola igazgatója, mint munkáltató, valamint az intézményben mőködı AOKDSZ

Részletesebben

Zsiday Krisztina Európai szintő Képzés Képzıknek

Zsiday Krisztina Európai szintő Képzés Képzıknek Zsiday Krisztina Európai szintő Képzés Képzıknek Az elmúlt évek tapasztalataira építve a Youth-Partnership, az Európa Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Ifjúsági Fórum, a Nemzeti Ifjúsági Irodákkal

Részletesebben

BUDAPEST FİVÁROS XIX. KERÜLET KISPEST SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK 2009. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATA KISPEST 2009.

BUDAPEST FİVÁROS XIX. KERÜLET KISPEST SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK 2009. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATA KISPEST 2009. BUDAPEST FİVÁROS XIX. KERÜLET KISPEST SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK 2009. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATA KISPEST 2009. Készítették a Szolgáltatástervezési Koncepció felülvizsgálatát végzı munkacsoport tagjai:

Részletesebben

A Telepfelszámolás vízió és gyakorlat címő szakmai mőhelyen megvitatott kérdések, a résztvevık által megfogalmazott vélemények, javaslatok összegzése

A Telepfelszámolás vízió és gyakorlat címő szakmai mőhelyen megvitatott kérdések, a résztvevık által megfogalmazott vélemények, javaslatok összegzése A Telepfelszámolás vízió és gyakorlat címő szakmai mőhelyen megvitatott kérdések, a résztvevık által megfogalmazott vélemények, javaslatok összegzése Elızmények: Az Autonómia Alapítvány Telepfelszámolás

Részletesebben

DEMOGRÁFIAI VÁLTOZÁS, ÉLETKOR-KEZELÉS ÉS KOMPETENCIÁK AZ EURÓPAI GÁZRA VÁRÓ KIHÍVÁSOK FÉNYÉBEN

DEMOGRÁFIAI VÁLTOZÁS, ÉLETKOR-KEZELÉS ÉS KOMPETENCIÁK AZ EURÓPAI GÁZRA VÁRÓ KIHÍVÁSOK FÉNYÉBEN DEMOGRÁFIAI VÁLTOZÁS, ÉLETKOR-KEZELÉS ÉS KOMPETENCIÁK AZ EURÓPAI GÁZRA VÁRÓ Bevezetés Az európai polgárok átlagéletkora növekszik, ami azt jelenti, hogy a jövıben kevesebb munkaképes korú ember lesz, aki

Részletesebben

Szólj, gondolj, tégy jót s minden szó, gondolat és tett tiszta tükörként fog visszamosolygani rád.

Szólj, gondolj, tégy jót s minden szó, gondolat és tett tiszta tükörként fog visszamosolygani rád. Szólj, gondolj, tégy jót s minden szó, gondolat és tett tiszta tükörként fog visszamosolygani rád. Újszászi Nevelési Központ A Vörösmarty Mihály Általános Iskola Pedagógiai Programja 2010. június T A R

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2009. december 8. 17024/1/09 REV 1 (hu)

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2009. december 8. 17024/1/09 REV 1 (hu) AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2009. december 8. 17024/1/09 REV 1 (hu) CO EUR-PREP 3 JAI 896 POLGEN 229 FELJEGYZÉS Küldi: az elnökség Címzett: az Általános Ügyek Tanácsa / az Európai Tanács Elızı dok.

Részletesebben

Tájékoztató a Pécsi Kistérségi Foglalkoztatási Paktum mőködésérıl

Tájékoztató a Pécsi Kistérségi Foglalkoztatási Paktum mőködésérıl 2. sz. mellékelt Tájékoztató a Pécsi Kistérségi Foglalkoztatási Paktum mőködésérıl A foglalkoztatási paktum a térségi foglalkoztatáspolitika társadalmasításának fontos eszköze, amely a helyi partnerségen

Részletesebben

Beszámoló a Magyar Tudományos Akadémia 2011. évi költségvetési irányelveirıl

Beszámoló a Magyar Tudományos Akadémia 2011. évi költségvetési irányelveirıl Tervezet Beszámoló a Magyar Tudományos Akadémia 2011. évi költségvetési irányelveirıl Budapest, 2010. május A Magyar Tudományos Akadémia 2011. évi költségvetési irányelvei A Magyar Tudományos Akadémiáról

Részletesebben

1.)Tevékenységünk, történetünk:

1.)Tevékenységünk, történetünk: 1.)Tevékenységünk, történetünk: AZ ÉV HR CSAPATA 2008 A Zalakerámia Zrt. tevékenysége fal- és padló-burkolólapok, dekorelemek gyártása, valamint kül- és belföldi forgalmazása, továbbá a saját tulajdonban

Részletesebben

BALATONFÖLDVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA

BALATONFÖLDVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA BALATONFÖLDVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA 2008. Q u a l y - C o O k t a t á s i T a n á c s a d ó 1141 Budapest, Fogarasi út 111. Tel. fax: (1) 239-1460; (1) 451-0391;

Részletesebben

B o r d á n y K ö z s é g i Ö n k o r m á n y z a t

B o r d á n y K ö z s é g i Ö n k o r m á n y z a t B o r d á n y K ö z s é g i Ö n k o r m á n y z a t Szociális szolgáltatástervezési koncepció 2013. Tartalomjegyzék I. Bevezetés... 2 II.A szociálpolitika koncepcionális alapjai, településpolitikai, társadalompolitikai

Részletesebben

A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény, a Magyar Tudományos Akadémia Alapszabálya és az Akadémiai Ügyrend egységes szerkezetben

A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény, a Magyar Tudományos Akadémia Alapszabálya és az Akadémiai Ügyrend egységes szerkezetben 1 A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény, a Magyar Tudományos Akadémia Alapszabálya és az Akadémiai Ügyrend egységes szerkezetben = Akadémiai törvény Asz. = Alapszabály Ü. = Ügyrend

Részletesebben

KIOP 2004 Esélyegyenlõségi Útmutató PÁLYÁZÓK ÉS ÉRTÉKELİK RÉSZÉRE

KIOP 2004 Esélyegyenlõségi Útmutató PÁLYÁZÓK ÉS ÉRTÉKELİK RÉSZÉRE KIOP 2004 Esélyegyenlõségi Útmutató Itt található a neten (a link csak egy sorba írva lesz mûködõképes!): http://www.energiakozpont.hu/palyazat/palyazath/palyazath_body/kiop2004/kiop2004_body/kiop2004_eselyegy.htm

Részletesebben

106/2009. (XII. 21.) OGY határozat. a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról

106/2009. (XII. 21.) OGY határozat. a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról 106/2009. (XII. 21.) OGY határozat a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról Az Országgyőlés abból a felismerésbıl kiindulva, hogy a kábítószer-használat és -kereskedelem

Részletesebben

Hajdúnánás Városi Önkormányzat. szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata

Hajdúnánás Városi Önkormányzat. szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata Hajdúnánás Városi Önkormányzat szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2011-2013 Készítették: Benkıné Takács Mária Szociális Iroda és Városi Gyámhivatal irodavezetı Nagyné Bózsár

Részletesebben

A PILISI ÓVODAI INTÉZMÉNY HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA. Cím: 2721 Pilis, Rákóczi út 42. OM azonosító: 033032

A PILISI ÓVODAI INTÉZMÉNY HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA. Cím: 2721 Pilis, Rákóczi út 42. OM azonosító: 033032 Hatályos: 2010. szeptember 01. napjától, Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete által meghozott 214/2010. (VIII.26.) számú önkormányzati határozatával visszavonásig. JÓVÁHAGYOTT VÁLTOZAT! 2010.

Részletesebben

2009. január 25. EDF EDF Csoport RSE megállapodás 2009 1/25

2009. január 25. EDF EDF Csoport RSE megállapodás 2009 1/25 EDF CSOPORT TARSADALMI FELELOSSEGVALLALAS MEGALLAPODAS FELÜLVIZSGÁLATA 2009. január 25 1/25 MEGÁLLAPODÁS AZ EDF CSOPORT SZOCIÁLIS-TÁRSADALMI FELELİSSÉGVÁLLALÁSÁRA VONATKOZÓAN, amely létrejött : Az EDF,

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA

SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA Törökbálint Város SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA 2007. 1 Tartalom Oldalszám Elıszó 3 Bevezetı 4 Elızmények 4 Elvi alapok 4 Jövıkép meghatározása 5 Törökbálint Város szociális szakmapolitikai

Részletesebben

Alapszolgáltatási Központ Szakmai programja

Alapszolgáltatási Központ Szakmai programja Alapszolgáltatási Központ Szakmai programja A szociális igazgatásról és ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, a gyermekek védelmérıl szóló 1997. évi XXXI. Törvény és azok végrehajtására kiadott jogszabályok

Részletesebben

INNOVATÍV ÖTLETEK MEGVALÓSÍTÁSA

INNOVATÍV ÖTLETEK MEGVALÓSÍTÁSA Innovatív ötletek megvalósítása INNOVATÍV ÖTLETEK MEGVALÓSÍTÁSA tanácsadó füzet Megvalósíthatósági tanulmány, üzleti terv, különös tekintettel a pénzügyi tervezésre A kiadvány a Kutatás-fejlesztési Pályázati

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-071-018/2009. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a KiK Textil és Non-Food Korlátolt Felelısségő Társaság (Budapest) eljárás alá vont ellen fogyasztókkal szembeni tisztességtelen

Részletesebben

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA. H/11435. számú. országgyőlési határozati javaslat

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA. H/11435. számú. országgyőlési határozati javaslat MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA H/11435. számú országgyőlési határozati javaslat a Magyar Köztársaság és Szerbia és Montenegró között a Magyar Köztársaságban élı szerb kisebbség és a Szerbia és Montenegróban

Részletesebben

KISTELEPÜLÉSEK ÖNFENNTARTÓ, HATÉKONY ÉS ÉRTÉKTEREMTİ KÖZFOGLALKOZTATÁSA

KISTELEPÜLÉSEK ÖNFENNTARTÓ, HATÉKONY ÉS ÉRTÉKTEREMTİ KÖZFOGLALKOZTATÁSA KISTELEPÜLÉSEK ÖNFENNTARTÓ, HATÉKONY ÉS ÉRTÉKTEREMTİ KÖZFOGLALKOZTATÁSA ADITUS Tanácsadó Zrt. 1054 Budapest, Báthori u. 3. 2011. november 21. 1/362 oldal Tartalomjegyzék 1 Elızmények...8 1.1 A kutatás

Részletesebben

Piroska Óvoda 1171 Budapest, Pesti út 368. A PIROSKA ÓVODA MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA

Piroska Óvoda 1171 Budapest, Pesti út 368. A PIROSKA ÓVODA MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA Piroska Óvoda 1171 Budapest, Pesti út 368. A PIROSKA ÓVODA MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2007 T A R T A L O M J E G Y Z É K I. Bevezetés 3 I.1 Óvodánk bemutatása a minıségfejlesztés szempontjából 3 I.2 Fenntartói

Részletesebben

Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek

Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola Kovács Gábor Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek Doktori értekezés- tervezet Konzulens:

Részletesebben

A SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJÁNAK BESZÁMOLÓJA. 2009-2010. tanév

A SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJÁNAK BESZÁMOLÓJA. 2009-2010. tanév A 133/2010.(VI.17.) KT határozat melléklete A SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJÁNAK BESZÁMOLÓJA 2009-2010. tanév Készítette: Szarkáné Dubabér Mária és a Minıségbiztosítás,

Részletesebben

Együttmőködés a fejlıdı országokkal a jó adóügyi kormányzás elımozdítása terén

Együttmőködés a fejlıdı országokkal a jó adóügyi kormányzás elımozdítása terén P7_TA(2011)0082 Együttmőködés a fejlıdı országokkal a jó adóügyi kormányzás elımozdítása terén Az Európai Parlament 2011. március 8-i állásfoglalása Adók és a fejlesztés Együttmőködés a fejlıdı országokkal

Részletesebben

REGIONÁLIS SZOCIÁLIS FORRÁSKÖZPONT NONPROFIT KORLÁTOLT FELELİSSÉGŐ TÁRSASÁG 9700 Szombathely, 11-es huszár u. 116.

REGIONÁLIS SZOCIÁLIS FORRÁSKÖZPONT NONPROFIT KORLÁTOLT FELELİSSÉGŐ TÁRSASÁG 9700 Szombathely, 11-es huszár u. 116. REGIONÁLIS SZOCIÁLIS FORRÁSKÖZPONT NONPROFIT KORLÁTOLT FELELİSSÉGŐ TÁRSASÁG 9700 Szombathely, 11-es huszár u. 116. KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET 2011. december 31. I. A társaság bemutatása Az alapító tagok a Magyar

Részletesebben

KREATIVITÁS ÉS INNOVÁCIÓ LEGJOBB GYAKORLATOK

KREATIVITÁS ÉS INNOVÁCIÓ LEGJOBB GYAKORLATOK KREATIVITÁS ÉS INNOVÁCIÓ LEGJOBB GYAKORLATOK Innovációs Kompetencia Kisokos A kiadvány a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda támogatásával jött létre INNONET Innovációs és Technológiai

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 11.5.2005 EP-PE_TC2-COD(2002)0061 ***II AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

EURÓPAI PARLAMENT. Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 11.5.2005 EP-PE_TC2-COD(2002)0061 ***II AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 11.5.2005 EP-PE_TC2-COD(2002)0061 ***II AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely második olvasatban 2005. május 11-én került

Részletesebben

SZATMÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA. I. Helyzetelemzés. Mátészalka 2009

SZATMÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA. I. Helyzetelemzés. Mátészalka 2009 SZATMÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA I. Helyzetelemzés Mátészalka 2009 Készült a Szatmári Többcélú Kistérségi Társulás mint leghátrányosabb kistérség - Közoktatási

Részletesebben

A KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM monitoring akkreditációs jelentése

A KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM monitoring akkreditációs jelentése Hely INTÉZMÉNYAKKREDITÁCIÓS MONITORING ELJÁRÁS 2011/2012 (A második akkreditációs értékeléshez kapcsolódva) A KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM monitoring akkreditációs jelentése A MAB 2012/4/VII. sz. HATÁROZATÁNAK

Részletesebben

T á j é k o z t a t ó

T á j é k o z t a t ó Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata Salgótarján, Kassai Sor 2. Tel.: 32/423-227, 423-228 Fax: 32/423-238 E-mail: oigsz@mail.globonet.hu T á j é k o z t a t ó a közoktatási intézmények takarítási,

Részletesebben

II. Intézkedési Terv. Mátészalka 2009.

II. Intézkedési Terv. Mátészalka 2009. SZATMÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA II. Intézkedési Terv Mátészalka 2009. Készült a Szatmári Többcélú Kistérségi Társulás mint leghátrányosabb kistérség - Közoktatási

Részletesebben

Beszámoló a Sajószentpéter Városi Önkormányzat Települési Közoktatási Esélyegyenlıségi Akciótervének végrehajtásáról a 2010/2011-es tanévben

Beszámoló a Sajószentpéter Városi Önkormányzat Települési Közoktatási Esélyegyenlıségi Akciótervének végrehajtásáról a 2010/2011-es tanévben A 147/2011.(VI.23.) KT határozat melléklete Beszámoló a Sajószentpéter Városi Önkormányzat Települési Közoktatási Esélyegyenlıségi Akciótervének végrehajtásáról a 2010/2011-es tanévben A Települési Közoktatási

Részletesebben

Közép-dunántúli Regionális Minıségi Díj 2008

Közép-dunántúli Regionális Minıségi Díj 2008 2008. évi minıségi díj díjazottak Közép-dunántúli Regionális Minıségi Díj 2008 Ipari termelı ágazat mikro- és kis mérető vállalkozások Füri Tésztaipari és Élelmiszerforgalmazó Kft. Székesfehérvár Tevékenysége:

Részletesebben

Javaslat az MKIK stratégiájára a felnıttképzés területén 2010 2020

Javaslat az MKIK stratégiájára a felnıttképzés területén 2010 2020 Budapest, 2010.05.05. 6/4/2010. sz. elıterjesztés az MKIK Elnöksége részére Tárgy: A kamarai rendszer felnıttképzési stratégiája Elıterjesztı: Bihall Tamás alelnök, az Oktatási és Szakképzési Kollégium

Részletesebben

2011. november havi hírlevél REKORD HÍREK

2011. november havi hírlevél REKORD HÍREK 1 2011. november havi hírlevél REKORD HÍREK ELFOGADTÁK A SZAKKÉP- ZÉSI TÖRVÉNY TERVEZE- TÉT A kormány szerdai ülésén elfogadta a szakképzés rendszerének megújítását célzó törvény tervezetét - jelentette

Részletesebben

Javaslat a mélyszegénységben élı családok és gyerekek helyes életvezetési szokásainak kialakításához TAMOP 523

Javaslat a mélyszegénységben élı családok és gyerekek helyes életvezetési szokásainak kialakításához TAMOP 523 Javaslat a mélyszegénységben élı családok és gyerekek helyes életvezetési szokásainak kialakításához TAMOP 523 Tartalomjegyzék A gyermekszegénység megszüntetésére irányuló attitődváltási javaslat... 3

Részletesebben

IKTATÓSZÁM: 08-8-490-2011-1 TÁRGY: A KODÁLY KÖZPONT MŐ- KÖDÉSI KÓDEXÉNEK JÓVÁHA- GYÁSA (EKF) MELLÉKLET: 1 DB

IKTATÓSZÁM: 08-8-490-2011-1 TÁRGY: A KODÁLY KÖZPONT MŐ- KÖDÉSI KÓDEXÉNEK JÓVÁHA- GYÁSA (EKF) MELLÉKLET: 1 DB IKTATÓSZÁM: 08-8-490-2011-1 TÁRGY: A KODÁLY KÖZPONT MŐ- KÖDÉSI KÓDEXÉNEK JÓVÁHA- GYÁSA (EKF) MELLÉKLET: 1 DB E LİTERJESZ T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. MÁRCIUS 17-I ÜLÉSÉRE

Részletesebben

FELÜLVIZSGÁLT NEMZETI LISSZABONI AKCIÓPROGRAM MAGYARORSZÁG MELLÉKLETEK

FELÜLVIZSGÁLT NEMZETI LISSZABONI AKCIÓPROGRAM MAGYARORSZÁG MELLÉKLETEK MELLÉKLETEK AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ÉSZREVÉTELEIT ÉS AZ EURÓPAI TANÁCS KÖVETKEZTETÉSEIT FIGYELEMBE VEVİ INTÉZKEDÉSEK TEMATIKUS ISMERTETÉSE A NEMZETI LISSZABONI AKCIÓPROGRAMBAN SZEREPLİ INTÉZKEDÉS hiány csökkentése

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM TÜRR ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM TÜRR ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM TÜRR ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2009 Készítette: Gruber Marianna igazgató Jóváhagyó: Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyőlése 2009. Tervezett felülvizsgálat dátuma:

Részletesebben

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS. Önkormányzati Minıségirányítási Programja (ÖMIP) (2007-2011) Érd 2007.

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS. Önkormányzati Minıségirányítási Programja (ÖMIP) (2007-2011) Érd 2007. ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS Önkormányzati Minıségirányítási Programja (ÖMIP) (2007-2011) Érd 2007. 1 Érd megyei jogú város Önkormányzatának Minıségirányítási Programja Minıségirányítási program területi hatálya:

Részletesebben

Az Európai Parlament 2012. szeptember 11-i állásfoglalása a nık munkakörülményeirıl a szolgáltatási ágazatban (2012/2046(INI))

Az Európai Parlament 2012. szeptember 11-i állásfoglalása a nık munkakörülményeirıl a szolgáltatási ágazatban (2012/2046(INI)) P7_TA-PROV(2012)0322 A nık munkakörülményei a szolgáltatási ágazatban Az Európai Parlament 2012. szeptember 11-i állásfoglalása a nık munkakörülményeirıl a szolgáltatási ágazatban (2012/2046(INI)) Az Európai

Részletesebben

Memorandum az önbizalomról és a méltó idıs korról

Memorandum az önbizalomról és a méltó idıs korról Memorandum az önbizalomról és a méltó idıs korról Self-efficacy and Worthy Old Age Memorandum A hátrányos helyzető idısek aktív tanulásának elısegítése Promoting Active Learning and ageing of Disadvantaged

Részletesebben

2011. december 5. 10.00, Díszterem 3. napirendi pont 1. számú melléklet

2011. december 5. 10.00, Díszterem 3. napirendi pont 1. számú melléklet A Magyar Tudományos Akadémia Alapszabályának (a továbbiakban: Alapszabály) módosítása 1. Az Alapszabály 1. (2)-(4) bekezdései helyébe a következı rendelkezés lép: Asz. 1. (2) Az Akadémia és intézményei

Részletesebben

Fejér megye Integrált Területi Programja 2.0

Fejér megye Integrált Területi Programja 2.0 Fejér megye Integrált Területi Programja 2.0 Cím Verzió 2.0 Megyei közgyőlési határozat száma és dátuma Területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelıs minisztériumi jóváhagyás száma és dátuma IH jóváhagyó

Részletesebben

Gulyás Emese. Nem látják át, és nem veszik igénybe a fogyasztóvédelmi intézményrendszert a magyarok 1. 2010. május

Gulyás Emese. Nem látják át, és nem veszik igénybe a fogyasztóvédelmi intézményrendszert a magyarok 1. 2010. május Gulyás Emese Nem látják át, és nem veszik igénybe a fogyasztóvédelmi intézményrendszert a magyarok 1 2010. május A közvélemény-kutatás a Tudatos Vásárlók Egyesülete, az Új Magyarország Fejlesztési Terv

Részletesebben

3. prioritás: A minıségi oktatás és hozzáférés biztosítása mindenkinek

3. prioritás: A minıségi oktatás és hozzáférés biztosítása mindenkinek TÁRSADALMI MEGÚJULÁS OPERATÍV PROGRAM 3. priritás: A minıségi ktatás és hzzáférés biztsítása mindenkinek Akcióterv 2007-2008. 2008. július 1. A priritás bemutatása 1.1. A priritás tartalma Priritás száma

Részletesebben

Az atipikus formában szervezhetı munkalehetıségek feltárása és elterjesztésének lehetıségei KUTATÁSI ZÁRÓJELENTÉS

Az atipikus formában szervezhetı munkalehetıségek feltárása és elterjesztésének lehetıségei KUTATÁSI ZÁRÓJELENTÉS KONSZENZUS BUDAPEST Az atipikus formában szervezhetı munkalehetıségek feltárása és elterjesztésének lehetıségei KUTATÁSI ZÁRÓJELENTÉS Készült a TÁMOP 1.3.1 kiemelt projekt 1.3.2 Az Állami Foglalkoztatási

Részletesebben

Minıségirányítási program. Móra Ferenc Általános Iskola

Minıségirányítási program. Móra Ferenc Általános Iskola Minıségirányítási program Móra Ferenc Általános Iskola 1. MINİSÉGPOLITIKA 1.1. Bevezetés A valkói Móra Ferenc Általános Iskola a közoktatásról szóló 1993.évi LXXIX. Törvény 40. (10) bekezdése szerint intézményi

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. Székesfehérvár 8000. Munkácsy Mihály utca 10. 1 oldal, összesen: 124

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. Székesfehérvár 8000. Munkácsy Mihály utca 10. 1 oldal, összesen: 124 1 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. Székesfehérvár 8000. Munkácsy Mihály utca 10. 1 oldal, összesen: 124 I. rész: 2 NEVELÉSI PROGRAM II. rész: HELYI TANTERV 2 oldal, összesen: 124 3 MOTTÓNK: Félig sem olyan fontos

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA 1 JÓVÁHAGYOTT VERZIÓ! PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete Pilis Város Egészségügyi Szolgáltatás-tervezési Koncepcióját

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester ELİTERJESZTÉS Sándorfalva Város Képviselı-testületének Elıterjesztı: Kakas Béla polgármester Tárgy: Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény szakmai programjának módosítása Iktatószám: 3-83/2012.

Részletesebben

BEVEZETİ I. ELVI ALAPOK

BEVEZETİ I. ELVI ALAPOK BEVEZETİ A szociális szolgáltatástervezési koncepció elkészítését nem csupán törvényi szabályozás írja elı, hanem a mindinkább elıtérbe kerülı szükséglet-feltáró és azt követı tervezési folyamatok. A korábbi

Részletesebben

Elıadó: Czeglédi Karolina, igazgatóhelyettes. Szandaszılısi Általános Iskola, Mővelıdési Ház és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény

Elıadó: Czeglédi Karolina, igazgatóhelyettes. Szandaszılısi Általános Iskola, Mővelıdési Ház és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény Az intézmény, mint tanulószervezet Elıadó: Czeglédi Karolina, igazgatóhelyettes Szandaszılısi Általános Iskola, Mővelıdési Ház és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény Létszámadatok 8 évfolyamos általános

Részletesebben

PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA

PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA Iskolavezetı: Dr. Buday-Sántha Attila A TERÜLETI TURIZMUSFEJLESZTÉS LEHETİSÉGEI A SZÉKELYFÖLDÖN A doktori

Részletesebben

Ipar. Szent Korona Értékrend

Ipar. Szent Korona Értékrend Ipar Az ipar anyagi kincseink embert szolgáló átalakítása, vagy környezetromboló szakbarbarizmus? Úgy használjuk, hogy megmaradjon, vagy úgy, hogy felégetjük a jövıt? Miért? Mit? Hogyan? Az EU belsı piaca

Részletesebben

Plenárisülés-dokumentum. 10.9.2014 cor01 HELYESBÍTÉS

Plenárisülés-dokumentum. 10.9.2014 cor01 HELYESBÍTÉS EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum 10.9.2014 cor01 HELYESBÍTÉS az Európai Parlament által 2014. április 17-én a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló,

Részletesebben

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (205) 555-5544

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (205) 555-5544 Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (205) 555-5544 Sorszám:8. Ügyiratszám: 1-3/2012. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2012.

Részletesebben

Végrehajtás Operatív Program

Végrehajtás Operatív Program Végrehajtás Operatív Program 1. prioritás: A támogatások felhasználásáért felelıs központi és horizontális intézmények mőködtetése és fejlesztése Akcióterv 2009-2010 Tervezet! 2008. október 30. I. Prioritás

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program. Funkcióbıvítı rehabilitáció

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program. Funkcióbıvítı rehabilitáció PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program Funkcióbıvítı rehabilitáció Pest megyei településközpontok fejlesztése Integrált településfejlesztés Pest megyében (Kódszám: KMOP-2007-5.2.1/B)

Részletesebben

A KİRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŐVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ESÉLYEGYENLİSÉGI ÉS INTÉZKEDÉSI TERVE 2008.

A KİRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŐVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ESÉLYEGYENLİSÉGI ÉS INTÉZKEDÉSI TERVE 2008. A KİRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŐVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ESÉLYEGYENLİSÉGI ÉS INTÉZKEDÉSI TERVE 2008. Készítette: Takács Béláné admin. ig. h... Igazgató: Tamás Emília, 2008.01.31- TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZÉCHENYI ISTVÁN GAZDÁLKODÁS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA.

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZÉCHENYI ISTVÁN GAZDÁLKODÁS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA. NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZÉCHENYI ISTVÁN GAZDÁLKODÁS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA Mérlegen az ember Az emberi erıforrás értéke a vállalatok képzési gyakorlatának

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Munkahelyi képzések támogatása középvállalkozások számára címmel meghirdetett pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP-2.1.3.B-11/1 1 Tartalom

Részletesebben

TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2010-2012. évi költségvetési koncepciója (tervezet)

TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2010-2012. évi költségvetési koncepciója (tervezet) AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 238. MELLÉKLET: - TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2010-2012. évi költségvetési koncepciója (tervezet) E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

2005. évi CXXXIX. törvény. a felsıoktatásról ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A TÖRVÉNY CÉLJA

2005. évi CXXXIX. törvény. a felsıoktatásról ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A TÖRVÉNY CÉLJA 2005. évi CXXXIX. törvény a felsıoktatásról Az Országgyőlés annak érdekében, hogy a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz történı csatlakozásával a magyar felsıoktatás az Európai Gazdasági Térség felsıoktatási

Részletesebben

Versenyképességi Szerzıdés Székesfehérvár Megyei Jogú Város gazdaságélénkítési stratégiájához, és ahhoz kapcsolódó fejlesztésekhez

Versenyképességi Szerzıdés Székesfehérvár Megyei Jogú Város gazdaságélénkítési stratégiájához, és ahhoz kapcsolódó fejlesztésekhez Versenyképességi Szerzıdés Székesfehérvár Megyei Jogú Város gazdaságélénkítési stratégiájához, és ahhoz kapcsolódó fejlesztésekhez mely létrejött egyrészrıl a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (8000

Részletesebben

kopint-tarki.hu Az Agrárrendtartási és a Kereskedelmi Törvény egyes beszállító-védelmi szabályai érvényesülésének tapasztalata

kopint-tarki.hu Az Agrárrendtartási és a Kereskedelmi Törvény egyes beszállító-védelmi szabályai érvényesülésének tapasztalata kopint-tarki.hu Az Agrárrendtartási és a Kereskedelmi Törvény egyes beszállító-védelmi szabályai érvényesülésének tapasztalata Készült a Gazdasági Versenyhivatal VKK megbízásából A tanulmányt készítették

Részletesebben

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 1 Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 1-10/2011. Sorszám: 11. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. október 27.

Részletesebben

Minıségirányítási Program

Minıségirányítási Program Minıségirányítási Program Nagybajomi Általános Mővelıdési Központ Napköziotthonos Óvodái 2009-2014 Nagybajom, 2009. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezetı.3 1.1. A minıségirányítási program módosításának indoklása.3

Részletesebben

KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁGI SEGÉDLET. ÚMFT-s. építési beruházásokhoz. 1.0 változat. 2009. augusztus. Szerkesztette: Kovács Bence.

KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁGI SEGÉDLET. ÚMFT-s. építési beruházásokhoz. 1.0 változat. 2009. augusztus. Szerkesztette: Kovács Bence. KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁGI SEGÉDLET ÚMFT-s építési beruházásokhoz 1.0 változat 2009. augusztus Szerkesztette: Kovács Bence Írta: Kovács Bence, Kovács Ferenc, Mezı János és Pataki Zsolt Kiadja: Független

Részletesebben

VERSENYKÉPESSÉG ÉS EGÉSZSÉGKULTÚRA ÖSSZEFÜGGÉSEI REGIONÁLIS MEGKÖZELÍTÉSBEN

VERSENYKÉPESSÉG ÉS EGÉSZSÉGKULTÚRA ÖSSZEFÜGGÉSEI REGIONÁLIS MEGKÖZELÍTÉSBEN Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei VERSENYKÉPESSÉG ÉS EGÉSZSÉGKULTÚRA ÖSSZEFÜGGÉSEI REGIONÁLIS MEGKÖZELÍTÉSBEN Készítette: Dr. Balatoni Ildikó doktorjelölt Témavezetı: Prof. dr. Baranyi Béla az MTA

Részletesebben

INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERV 2007-2011. Tomori Pál Fıiskola. Kalocsa

INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERV 2007-2011. Tomori Pál Fıiskola. Kalocsa INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERV 2007-2011 Tomori Pál Fıiskola Kalocsa 2007. január 3. Tartalomjegyzék 1. AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA: MÚLT-JELEN-JÖVİ... 3 2. AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉS FİBB TERÜLETEINEK BEMUTATÁSA...

Részletesebben

Ahol a katonai és gazdasági tisztességtelenség véget ér, ott kezdıdik a politikai tisztességtelenség

Ahol a katonai és gazdasági tisztességtelenség véget ér, ott kezdıdik a politikai tisztességtelenség Ahol a katonai és gazdasági tisztességtelenség véget ér, ott kezdıdik a politikai tisztességtelenség Churchill azt mondta: Ahol a tisztesség véget ér, ott kezdıdik a politika. Az utóbbi napok kiegészítették

Részletesebben

Integrált rendszerek az Európai Unió országaiban Elınyeik és hátrányaik

Integrált rendszerek az Európai Unió országaiban Elınyeik és hátrányaik TÁMOP 1.3.1-07/1-2008-0002 kiemelt projekt A foglalkoztatási szolgálat fejlesztése az integrált munkaügyi és szociális rendszer részeként Stratégiai irányítás és regionális tervezés támogatása komponens

Részletesebben

PR riport. Magyar Munkaerı-kölcsönzık Országos Szövetségének megjelenései 2010. október december. KNK Média Bt. Knapcsek Katalin 2010. december 15.

PR riport. Magyar Munkaerı-kölcsönzık Országos Szövetségének megjelenései 2010. október december. KNK Média Bt. Knapcsek Katalin 2010. december 15. PR riport Magyar Munkaerı-kölcsönzık Országos Szövetségének megjelenései 2010. október december KNK Média Bt. Knapcsek Katalin 2010. december 15. Tartalom Megjelenések a társszervezetek kiadványaiban MMOSZ

Részletesebben

SZEGVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET

SZEGVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET SZEGVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI TÁJÉKOZTATÓJA A 2013. PÉNZÜGYI ÉVRE 2014. június A Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet a Hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI FİISKOLA KTI EURÓPAI ÜZLETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A NYÍREGYHÁZI FİISKOLA KTI EURÓPAI ÜZLETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA A NYÍREGYHÁZI FİISKOLA KTI EURÓPAI ÜZLETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 3 II. A mőködés rendje 8 III. A pedagógiai munka

Részletesebben

11. FEJEZET Projektgenerálás

11. FEJEZET Projektgenerálás 11. FEJEZET Projektgenerálás Jelen fejezet a projektgenerálás bemutatásával foglalkozik, mely sok szempontból a 2.-4. fejezet folytatásának tekinthetı. Mint ugyanis a fejezetbıl kiderül, a projektgeneráló

Részletesebben

DUSNOK-FAJSZ TÁRSULT ÁLTALÁNOS MŐVELİDÉSI KÖZPONT PEDAGÓGIAI ÉS KÖZMŐVELİDÉSI PROGRAMJA

DUSNOK-FAJSZ TÁRSULT ÁLTALÁNOS MŐVELİDÉSI KÖZPONT PEDAGÓGIAI ÉS KÖZMŐVELİDÉSI PROGRAMJA DUSNOK-FAJSZ TÁRSULT ÁLTALÁNOS MŐVELİDÉSI KÖZPONT PEDAGÓGIAI ÉS KÖZMŐVELİDÉSI PROGRAMJA Általános Iskola Óvoda Mővelıdési ház ÉRVÉNYESSÉGI IDİ: 2010. szeptember 1. - 2015. augusztus 31. TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. DECEMBER 10-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. DECEMBER 10-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. DECEMBER 10-I ÜLÉS 5. sz. napirendi pont Beszámoló a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Tanács éves munkájáról és a 2009. évi szakmai tanulmányútjairól Elıadó:

Részletesebben

Az NFSZ ismer tségének, a felhasználói csopor tok elégedettségének vizsgálata

Az NFSZ ismer tségének, a felhasználói csopor tok elégedettségének vizsgálata Az NFSZ ismer tségének, a felhasználói csopor tok elégedettségének vizsgálata Készült: a TÁMOP 1.3.1. kódszámú kiemelt projekt 3.2. alprojektjének keretében a TÁRKI Zrt. kutatásaként Összefoglaló tanulmány

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának. kulturális stratégiája 2008 2015.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának. kulturális stratégiája 2008 2015. 1 Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának kulturális stratégiája 2008 2015. Tartalomjegyzék Bevezetés Az országos kulturális stratégia fontosabb célkitőzései 3 A helyi kulturális stratégia elvei

Részletesebben

I. A TÖRVÉNYJAVASLATHOZ

I. A TÖRVÉNYJAVASLATHOZ Az Eötvös Károly Intézet véleménye az elektronikus közszolgáltatásról szóló T/6767. számú törvényjavaslatról és az ahhoz benyújtott módosító javaslatokról Az alábbi szakvélemény a vizsgált rendelkezéseket

Részletesebben

A Magyarországi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák Szövetsége SZAKMAI-ETIKAI KÓDEXE

A Magyarországi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák Szövetsége SZAKMAI-ETIKAI KÓDEXE A Magyarországi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák Szövetsége SZAKMAI-ETIKAI KÓDEXE Az ifjúsági információs és tanácsadó iroda humánszolgáltató intézmény, amely alapellátás jellegő információs és

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. Készült: Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. július 27- én megtartott nyilvános ülésérıl

J e g y z ı k ö n y v. Készült: Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. július 27- én megtartott nyilvános ülésérıl J e g y z ı k ö n y v Készült: Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. július 27- én megtartott nyilvános ülésérıl Jelen vannak: Giesz János polgármester dr. Nagy István alpolgármester

Részletesebben

19/2011. (IV. 14.) határozata. Nyirád Község Önkormányzatának. gazdasági programja

19/2011. (IV. 14.) határozata. Nyirád Község Önkormányzatának. gazdasági programja Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének a 31/2011. (V. 26.) határozatával módosított 19/2011. (IV. 14.) határozata Nyirád Község Önkormányzatának 2011-2014 éves idıszakra szóló gazdasági programja

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzatának szociális szolgáltatástervezési koncepciója

Várpalota Város Önkormányzatának szociális szolgáltatástervezési koncepciója Várpalota Város Önkormányzatának szociális szolgáltatástervezési koncepciója 2004. november 2 T a r t a l o m Bevezetés 3 I. HELYZETKÉP 4 I.1. Várpalota város társadalmi, gazdasági helyezte 4 II. A SZOCIÁLIS

Részletesebben

Dr. Hangayné Paksi Éva, Nagyné Vas Györgyi: Sorsfordító Programba vontak jellemzıi 2009. -2-.

Dr. Hangayné Paksi Éva, Nagyné Vas Györgyi: Sorsfordító Programba vontak jellemzıi 2009. -2-. Dr Hangayné Paksi Éva, Nagyné Vas Györgyi: Sorsfordító Programba vontak jellemzıi -- SORSFORDÍTÓ regionális munkaerı-piaci programba vontak pszicho-szociális gondozását elıkészítı felmérés értékelése Tolna

Részletesebben

A szociális ellátás foglalkoztatásra gyakorolt hatása

A szociális ellátás foglalkoztatásra gyakorolt hatása A szociális ellátás foglalkoztatásra gyakorolt hatása (TÁMOP 1.3.1 projekt V. részfeladat) készítette: Mózer Péter, Simonyi Ágnes (A szerzık köszönik Gere Ilona lektor szakértı észrevételeit és javaslatait,

Részletesebben

BÍBORKA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS SZAKISKOLA

BÍBORKA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS SZAKISKOLA 1. számú melléklet: Esélyegyenlıségi Terv Az egyenlı bánásmódról és az esélyegyenlıség elımozdításáról szóló 2003. évi CXXV. Törvény alapelvi szinten rögzíti, hogy minden ember elidegeníthetetlen joga,

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 13.12.2005 EP-PE_TC2-COD(2003)0282 ***II AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

EURÓPAI PARLAMENT. Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 13.12.2005 EP-PE_TC2-COD(2003)0282 ***II AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 13.12.2005 EP-PE_TC2-COD(2003)0282 ***II AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely második olvasatban 2005. december 13-án került

Részletesebben

Pedagógiai Programja

Pedagógiai Programja A Györffy István Általános Iskola ja Összeállította: Szecskó Alfréd igazgató 2009. Tartalomjegyzék BEVEZETİ.....5 1. ISKOLÁNKRÓL... 7 2. NEVELÉSI PROGRAM... 12 2.1. Az iskolában folyó nevelı oktató munka

Részletesebben

Szociológiai Szemle 2002/4. 131 142. Simonyi Ágnes CSALÁDOK PEREMHELYZETBEN VÁROSON ÉS FALUN. A kutatásról

Szociológiai Szemle 2002/4. 131 142. Simonyi Ágnes CSALÁDOK PEREMHELYZETBEN VÁROSON ÉS FALUN. A kutatásról Szociológiai Szemle 2002/4. 131 142. Simonyi Ágnes CSALÁDOK PEREMHELYZETBEN VÁROSON ÉS FALUN A kutatásról Ez a tanulmány 120, 1999-2001-ben készült családi esettanulmány tapasztalatait foglalja össze.

Részletesebben