19.) Napirend: Zöldhulladék-kezeléssel kapcsolatos feladatok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "19.) Napirend: Zöldhulladék-kezeléssel kapcsolatos feladatok"

Átírás

1 19.) Napirend: Zöldhulladék-kezeléssel kapcsolatos feladatok Keller László tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy a témával kapcsolatban újabb kiegészítés nincs, egy kiegészít levél került kiosztásra, de ennek az elemzését, értékelését nem végezték el. Az el terjesztés egyfajta tájékoztatásul szolgál arról, hogy a közterületfelügyelet kistérségi lebonyolításban milyen költségekkel tervezhet. Az el terjesztést a BFB, a PGB és a TFKB tárgyalta. El ször dr. Somogyvári Gyula képvisel urat, a BFB elnökét kéri fel, ismertesse a Bizottság állásfoglalását. Dr. Somogyvári Gyula ismerteti a Képvisel -testület tagjaival a Bizottság határozati javaslatát. A BFB azt javasolja a Képvisel -testületnek, hogy er sítse meg korábbi, a 145/2007. (IV. 26.) ÖK határozatának 2. pontjában meghatározott döntését a közterületfelügyelet létrehozására. Döntsön úgy, hogy a hulladékudvar nyitva tartása az eddigiekhez képest január 1-t l b vüljön ki oly módon, hogy az vasárnap kivételével a hét minden napján a település lakói számára hozzáférhet legyen. Kérje fel a polgármestert, hogy a hulladékudvar nyitvatartási rendjét határozza meg. Az ott feladatot teljesít két f alkalmazásához járuljon hozzá, melyhez biztosítson státuszt az ehhez szükséges bérköltséggel és terheivel együtt a évi költségvetésben. Kérje fel a polgármestert, hogy ennek fedezetét a évi költségvetésben szerepeltesse. Dolgozza ki a zsákos és kötöz -szalagos zöldhulladék kihelyezési módszert, az ezek árában megjelen térítéses rendszer bevezetését, a szállítási intervallumokat a melléjük rendelt szektor-megjelölésekkel. A BFB javasolja továbbá, hogy a Képvisel -testület a település lakói által személyesen hulladékudvarba szállított zöldhulladék-lerakás díjmentességével értsen egyet. A továbbiakban a Bizottság által megfogalmazott határozati javaslat azonos az el terjesztésben szerepl határozati javaslattal. Keller László felkéri Gáldi György képvisel urat, a PGB elnökét, ismertesse a Bizottság határozati javaslatát. Gáldi György tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy a PGB csak a pénzügyi jelleg kérdésekkel foglalkozott. A Bizottság egyetértett azzal az elvvel, hogy a térítésmentes szolgáltatás helyébe az egyedi, mennyiségarányos díjfizetés lépjen zsák, illetve kötöz -szalag használatával, a másik lehetséges alternatívát jelent kommunális adó bevezetése helyett. A PGB támogatja ágaprító berendezés beszerzését, egyetértett azzal, hogy Törökbálinton tól a közterület-felügyeleti rendszer bevezetésre kerüljön, a törökbálinti szolgáltatás színvonalára vonatkozó garanciákat tartalmazó budaörsi és Biatorbággyal közös kistérségi megállapodás keretében és végül támogatta a határozati javaslat 2., a hulladékudvar üzemeltetésre vonatkozó részét, amelyet a BFB határozata is tartalmaz. Keller László felkéri Gyarmati Mihály képvisel urat, a TFKB elnökét, ismertesse a Bizottság határozati javaslatát. Gyarmati Mihály tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy a TFKB az 5 fejezetb l álló határozati javaslat négy pontját támogatta, a 3.) pontban foglaltakkal azonban nem értett egyet. A zöldhulladék szállításával kapcsolatos kérdésben a TFKB nem hozott érvényes határozatot. Keller László kéri a Képvisel -testület tagjainak kérdéseit, észrevételeit, javaslatait. Dr. Gy rfi László emlékezteti a Képvisel -testület tagjait, hogy ezel tt vagy 3 évvel megszavaztak egy ilyen oldalrakodóra 2 millió forintot és kiderült, hogy 2 és fél millióba

2 kerül, az azóta eltelt 3 év alatt nem tudták ezt a félmillió forintot hozzátenni, hogy megoldják ennek a gépesített rakodását, ami rendkívül meggyorsítaná a folyamatot. Keller László megjegyzi, hogy ez a kérdés sem a bizottsági üléseken, sem azt megel en nem került el térbe. Géczy Krisztián nem ért egyet az új zöldhulladék szállítási menetrend ilyen szektoros felosztásával, mert véleménye szerint a zöldhulladék az esetek túlnyomó részében tavasszal és sszel keletkezik, nyáron a lehet legkevesebbszer vágják az emberek a gallyakat, illetve a különböz bokrok gyérítése is inkább sszel, vagy tavasszal történik. Azzal sem ért egyet, hogy ezeknek az elszállításáért fizetni kelljen. Régebben a füvet is elszállította az Önkormányzat és az országban jó pár olyan település van, amelyik Törökbálintnál sokkal kisebb és sokkal kisebb költségvetéssel rendelkezik, mégis ezt a mai napig megteszik. Törökbálint Önkormányzata els lépcs ben azt a módszert vezette be, hogy amennyiben a lakó megveszi a szükséges zsákot, akkor a füvet elszállítják, ez pedig már valamiféle fizetési kényszert jelent. Ezt már meg is szokták az emberek, be is vált, de azzal nem tud egyetérteni, hogy most már a gallyaknak az elszállítását is fizetéskötelessé tegyék és véleménye szerint ezt az emberek sem fogják tolerálni. Véleménye szerint a jelenlegi rendszer jól m ködik és bízik abban, hogy ha felállításra kerül a közterület-figyel szolgálat, akkor még jobban be lehet majd tartani, tartatni a szabályokat és meg fognak sz nni ezek az illegális kihelyezések. Palkóné Szabó Gabriella egyetért azzal, hogy meghagyják a tavaszi másfél hónapos intervallumot az elszállításra, egyrészt, mert valóban bevált és már várják az emberek, másrészt meg az a véleménye, hogyha ezt fizetéskötelessé teszik, akkor ennek a következménye az lesz, ami eddig is néhány helyen el fordult, azaz a gallyak meg az ágak az éjszaka leple alatt a másik háza el tt, meg a sarkon fognak kikötni. Az egyhetes szállítási intervallumot kevésnek tartja, ezért azt javasolja, hogy amennyiben egy ilyen intervallumos rendszert kidolgozunk, abban az esetben legalább minimum 2 hétben gondolkodjanak. Keller László véleménye szerint a jelenlegi rendszer biztos, hogy nem jó és nem jól m ködik. Nagy er feszítéseket tesznek a zöldhulladék elszállítása érdekében, ennek ellenére a közterület folyamatosan zöldhulladékkal terhelt. Ez egy koherens rendszer, amir l most itt szó van, egyébként maga ez a javaslat teremti meg azt a lehet séget, hogy formálisan is ilyen zónás beosztás legyen és id zónák is kapcsolódjanak hozzá. Ha egy-egy elemét kiveszik ennek a javaslatnak, akkor nyilvánvaló, hogy az egész nem úgy m ködik, ahogy azt elképzelték. Tapasztalata szerint a törökbálintiak meglehet sen elégedetlenek a jelenlegi állapottal. Nyilvánvaló, hogy nem egyik évr l a másikra lehet megváltoztatni a kialakult szokásokat, de a fejlett országokban az tapasztalat, hogy meg lehet változtatni. Az pedig teljesen természetes, hogy ez pénzbe kerül és ezért fizetni kell. A költségvetés nem egy feneketlen zsák, nyilván, ha kiadásokat kell produkálni azért, hogy szebb legyen a település, akkor bizony meg kell határozni hozzá a forrásoldalát is, ez majd különösen a költségvetés tárgyalásánál lesz nagyon egyértelm. Azt szeretné, ha ennek a modellnek a kidolgozásához felhatalmazást adna a Képvisel -testület. Ami jelenleg van ideig-óráig fenntartható, de hosszútávon nem, de az Önkormányzatnak hosszú távú megoldásokban kell gondolkodnia. Elek Sándor a határozati javaslat 2. pontjával kapcsolatban azt kéri, hogy a két közterületfelügyel t a Képvisel -testület saját hatáskörben rendezné le, nem pedig kistérségi felügyelet alatt. A határozati javaslat 2. pontját ennek alapján javasolja módosítani. A zöldhulladék elszállításával kapcsolatban az a véleménye, hogy Törökbálint lakossága földrajzi helyzeténél fogva eléggé terhelt, mind a forgalom, mind pedig a légszennyezettség kérdésében, ezért

3 legyen meg a törökbálintiaknak legalább ez a szolgáltatás, amiért nem kell fizetniük, de nyilván fizetnek, hiszen a személyi jövedelemadójuktól kezdve minden itt van, tehát nem az Önkormányzatnak van pénze, hanem a lakosoknak van pénzük, k tartanak fönn mindent. Sok mindenkinek megvan a lehet sége arra, hogy az autóba berakja és elvigye a zöldhulladékgy jt be a hulladékot, de rengeteg nyugdíjasnak lehet sége sincs és a mai gazdasági helyzetben az Önkormányzat legalább ennyivel hozzájárulhatna a költségek enyhítéséhez. Ennek a szolgáltatásnak örülnek az emberek, nem kéne ezt t lük elvenni. Csuka Attila továbbgondolásra ajánlja a Képvisel -testület figyelmét, hogy vannak a településnek olyan területei, amik ilyen zöldhulladék-lerakó-, gy jt területenként m ködnek, ilyen például a Jókai utcában is van. Elég sok olyan utca van, ahova a Falugazda csoport eszközeivel nem tudnak bemenni, vagy nem szívesen mennek be. Bizonyos területeken nagy kupacban gy lik össze a szemét, hiszen lényegesen több polgár hordja egy helyre a hulladékait. Annak érdekében, hogy ez az áldatlan állapot ne tartson hetekig, egy tájékoztató táblát kellene kihelyezni a gy jt területre, amelyen feltüntetnék, hogy ott pontosan mikor lesz a szemétszállítás. Ezt egy pár forintos táblával meg lehet oldani és akkor a hosszú heteken keresztül elhúzódó áldatlan állapotot le tudnák redukálni legalább arra a bizonyos hétre, amikor a szállítás arról a területr l történne. Keller László sajnálattal veszi tudomásul, hogy lassan a modell miden elemét kiszedik. Ennek a modellnek az lett volna a logikája, hogy nem közterületre hordják ki az emberek a zöldhulladékot, hanem azt a saját lakásuk el l viszik el. Csuka Attila hangsúlyozza, hogy kifejezetten azokra a területre vonatkozik javaslata, ahol nem megoldható a zöldhulladéknak a lakóház elé történ kihelyezése, ahova a Falugazda csoport nem jut el az eszközeivel. Keller László megállapítja, hogy van két olyan határozat, ami egymásnak ellentmond. Mint azt a bizottsági ülésen is elmondta, értékelni lehet azt, amir l egyszer már döntöttek, mert ez nemcsak pénzkérdés, hanem szakmai kérdés is. Nyilvánvalóan nem arról van, hogy beállítanak két embert és k azt csinálnak, amit akarnak, ennek megvan a maga eljárási rendje. Nem komplett a javaslat, tehát megint olyan határozati javaslat születik, amiben nem fogja tudni az aktuális polgármester, hogy melyiket hajtsa végre. Kéri a Képvisel -testület tagjait, aki egyetért a határozati javaslat I. pontjával, az az igen gombot nyomja meg. Határozathozatalkor 16 f van jelen. Bálint, Igen: 8 Ellene: 3 Tartózkodás: 5 Távollev k: Ficsór 360/2007. (X. 25.) ÖK: A Képvisel -testület 8 igen, 3 nem szavazattal, 5 tartózkodás és 2 távollév mellett elutasította az alábbi határozati javaslatot: 1. Meger síti korábbi, a 145/2007. (IV. 26.) ÖK határozatának 2. pontjában foglaltakat.

4 2. Felkéri a polgármestert, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a Budaörsi Kistérségi Közterület-felügyeleti rendszerhez való csatlakozásra. A Felügyelet m ködését a évi költségvetésében szükséges tervezni. Határid : december 31. Keller László felkéri Elek Sándor képvisel urat, fogalmazza meg határozati javaslatát. Elek Sándor azt indítványozza, hogy a törökbálinti Önkormányzat saját hatáskörben oldja meg a két közterület-felügyel alkalmazását. Keller László megjegyzi, hogy van egy április hónapban hozott Képvisel -testületi határozat, amiben a jegyz nek feladatot adtak, ez most is hatályban van. Szavazásra bocsátja Elek Sándor képvisel úr határozati javaslatát. Kéri a Képvisel -testület tagjait, aki egyetért azzal, hogy Törökbálint Város Önkormányzata a közterület-felügyeletet saját hatáskörben oldja meg, az az igen gombot nyomja meg. Határozathozatalkor 16 f van jelen. Igen: 10 Ellene: 2 Tartózkodás: 4 Távollev k: Ficsór Bálint, 361/2007. (X. 25.) ÖK: A Képvisel -testület úgy dönt, hogy a közterület-felügyeletet saját hatáskörben kívánja megoldani. (10 igen, 2 ellene, 4 tartózkodás, 2 távollev ) Határid : folyamatos Csuka Attila arra kéri Dorka Ágnes jegyz asszonyt, emlékeztesse a Képvisel -testület tagjait a 4 hónappal ezel tt elfogadott határozati javaslatra, annak érdekében, hogy elkerüljék egymásnak ellentmondó határozatok megfogalmazását. Dorka Ágnes ismerteti a Képvisel -testület tagjaival a 145/2007. (IV. 26) ÖK. határozat 2.) pontját. Ebben Törökbálint Város Önkormányzata felkéri a jegyz t, hogy készítse el a közterület-felügyelet beindítása és m ködtetése érdekében a kistérségi iroda közrem ködésével a csatlakozást a kistérségi közterület-felügyeleti munkacsoporthoz. Ez volt a határozat. Csuka Attila ügyrendi hozzászólásában kijelenti: ebben az esetben nem érti, hogy most ezt minek kellett idehozni. Megvan az érvényes határozat, megvan a felel s, meg kellett volna tenni a Képvisel -testület felhatalmazása alapján kapott, szükséges lépéseket.

5 Keller László közli, hogy erre vonatkozóan van itt a levél, elindult egy tárgyalás, aminek a végére értek és egy meger sítést kértek, a vitát hallgatva nem megalapozatlanul. Kéri Dorka Ágnes Jegyz Asszony szakmai javaslatát. Dorka Ágnes azt indítványozza, hogy valamelyik határozatot vonják vissza, miután nem lehet érvényben két egymásnak ellentmondó határozat. Amennyiben az Önkormányzat saját maga akarja megoldani a közterület-felügyelet problémáját, akkor az imént idézett 2. pontot kell visszavonni. Keller László kéri a Képvisel -testület tagjait, aki egyetért azzal, hogy visszavonják a 145/2007. (IV. 26.) ÖK. határozat 2.) pontjában foglaltakat, az az igen gombot nyomja meg. Határozathozatalkor 16 f van jelen. Igen: 10 Ellene: 5 Tartózkodás: 1 Távollev k: Ficsór Bálint, 362/2007. (X. 25.) ÖK: A Képvisel -testület a 145/2007. (IV. 26.) ÖK határozatának 2. pontjában foglaltakat visszavonja. (10 igen, 5 ellene, 1 tartózkodás, 2 távollev ) Felel s: jegyz Határid : azonnal Keller László a hulladékudvar üzemeltetésével kapcsolatos határozati javaslatot bocsátja szavazásra. Kéri a Képvisel -testület tagjait, aki egyetért azzal, hogy a hulladékudvar nyitva tartása az eddigiekhez képest január 1-t l b vüljön ki oly módon, hogy az a vasárnap kivételével a hét minden napján a település lakói számára hozzáférhet legyen, felkérjék a polgármestert, hogy a hulladékudvar nyitvatartási rendjét határozza meg, továbbá hozzájáruljanak az ott feladatot teljesít két f alkalmazásához és ehhez státuszt biztosítsanak az ehhez szükséges bérköltséggel és terheivel együtt a évi költségvetésben és felkérjék a polgármestert, hogy ennek fedezetét a évi költségvetésben szerepeltesse, az az igen gombot nyomja meg. Igen: 14 Ellene: 0 Tartózkodás: 1 Távollev k: Ficsór Bálint,, dr. Gy rfi László 363/2007. (X. 25.) ÖK: 1. A Képvisel -testület úgy dönt, hogy a hulladékudvar nyitva tartása az eddigiekhez képest január 1-t l b vüljön ki oly módon, hogy az a vasárnap kivételével a hét minden napján a település lakói számára hozzáférhet legyen.

6 2. Felkéri a polgármestert, hogy a hulladékudvar nyitvatartási rendjét határozza meg. 3. A Képvisel -testület hozzájárul az ott feladatot teljesít két f alkalmazásához, melyhez státuszt biztosít az ehhez szükséges bérköltség és terheivel együtt a évi költségvetésében. Felkéri a polgármestert, hogy ennek fedezetét a évi költségvetésben szerepeltesse. (14 igen, 1 tartózkodás, 3 távollev ), jegyz Határid : december 31. Keller László a zöldhulladék-szállítással kapcsolatos BFB határozati javaslat 5.) pontját bocsátja szavazásra, amely szerint a polgármester dolgozza ki: a zsákos és kötöz -szalagos zöldhulladék kihelyezési módszerét, az ezek árában megjelen térítéses rendszer bevezetését, a szállítási intervallumokat a melléjük rendelt szektor megjelölésekkel. Ez a módosító javaslat kiegészíti a III. zöldhulladék-szállítással kapcsolatos javaslatot. Kéri a Képvisel -testület tagjait, aki az elhangzott határozati javaslattal egyetért, az az igen gombot nyomja meg. Igen: 6 Ellene: 7 Tartózkodás: 2 Távollev k: Ficsór Bálint,, dr. Gy rfi László 364/2007. (X. 25.) ÖK: A Képvisel -testület 6 igen, 7 nem, 2 tartózkodás szavazattal, 2 távollév mellett elutasította az alábbi határozati javaslatot: 1. Egyetért a zsákos és kötöz szalagos zöldhulladék kihelyezési módszerrel, az ezek árában megjelen térítéses rendszer bevezetésével, valamint a település lakói által személyesen a hulladékudvarba szállított zöldhulladék-lerakás díjmentességével. 2. Felkéri a polgármestert, hogy intézkedjen a fent jelzett rendszer bevezetéséhez szükséges eszközök beszerzésér l. 3. Továbbá felkéri a polgármestert, hogy a zsák és a 1,5 m hosszú m anyag szalag lakosság felé való értékesítési árát határozza meg. 4. Felkéri a polgármestert, hogy a lakosságot fentiekr l értesítse. 5. Felkéri a jegyz t, hogy a zöldhulladék térítésével összefügg szabályozást készítse el és terjessze a Testület elé. (6 igen, 7 ellene, 2 tartózkodás, 3 távollev ) Határid : 2., 3. pont: december pont: február 28.

7 5. pont: december 31. Dorka Ágnes a hulladékudvarral kapcsolatban felhívja a Képvisel -testület tagjainak figyelmét, hogy kiterjesztették a m ködését nyitvatartási renddel, meg foglalkoztatottakkal. Polgármester úr felhívta a figyelmét, hogy a hulladékudvar a mai napig nem rendelkezik ködési engedéllyel. Ennek tudatában kell döntenie a Képvisel -testületnek, illetve vegye tudomásul, hogy a hulladékudvarnak nincs m ködési engedélye. Keller László kijelenti: az a feladat, hogy ez a m ködési engedély meglegyen. Nyilvánvaló ez nem új kelet, nem a mai döntéssel kell m ködési engedélyt szerezni, hanem azt megel en kellett volna már korábban. Ez majd egy kés bbi napirendi pontnak egy tárgyalandó témája lesz. A határozati javaslatnak a szektorokkal és szállítási intervallumokkal foglalkozó IV. pontját bocsátja szavazásra, amely szerint a Képvisel -testület elfogadja a szállítási intervallumokat a melléjük rendelt szektor megjelölésekkel. Kéri a Képvisel testület tagjait, aki az elhangzott határozati javaslattal egyetért, az az igen gombot nyomja meg. Igen: 10 Ellene: 1 Tartózkodás: 4 Távollev k: Ficsór Bálint,, dr. Gy rfi László A döntést a 365/2007. (X. 25.) ÖK. határozat tartalmazza. Palkóné Szabó Gabriella módosító javaslatában azt indítványozza, hogy a szállítási intervallumok összeállításánál vegyék figyelembe, hogy legalább 2 hetes legyen az az intervallum, amikor az adott területr l a zöldhulladék elszállításra kerül. Keller László kéri a Képvisel -testület tagjait, aki az elhangzott határozati javaslattal egyetért, az az igen gombot nyomja meg. Igen: 12 Ellene: 0 Tartózkodás: 3 Távollev k: Ficsór Bálint,, dr. Gy rfi László A döntést a 365/2007. (X. 25.) ÖK. határozat tartalmazza. 365/2007. (X. 25.) ÖK: 1. A Képvisel -testület elfogadja a szállítási intervallumokat a melléjük rendelt szektor megjelölésekkel. (10 igen, 1 ellene, 4 tartózkodás, 3 távollev ) 2. A szállítási intervallumok összeállításánál kerüljön figyelembe vételre, hogy legalább 2 hetes legyen az az intervallum, amikor az adott területr l a zöldhulladék elszállításra kerül. (12 igen, 3 tartózkodás, 3 távollev )

8 3. Felkéri a polgármestert, hogy a lakosságot ezekr l értesítse. (10 igen, 1 ellene, 4 tartózkodás, 3 távollev ) Határid : február 28. Keller László a határozati javaslat V. pontját bocsátja szavazásra, amely szerint a Képvisel testület nem kívánja vállalkozással végeztetni a zöldhulladék szállítást, azt saját er vel oldja meg. Kéri a Képvisel -testület tagjait, aki az elhangzott határozati javaslattal egyetért, az az igen gombot nyomja meg. Igen: 15 (egyhangú) Távollev k: Ficsór Bálint, dr. Gy rfi László 366/2007. (X. 25.) ÖK: A Képvisel -testület nem kívánja vállalkozással végeztetni a zöldhulladék szállítást, azt saját er vel oldja meg. (15 igen egyhangú, 3 távollev ) Keller László a határozati javaslat VI. pontját bocsátja szavazásra, amely szerint a Képvisel testület az ágaprító berendezésre vonatkozó árajánlatokat és az el terjesztés tartalmát megismerve úgy dönt, hogy az ajánlatok közül az Agrolánc Kft CIPPO 15 típusú, 40 LE-s ágaprító berendezésre vonatkozó árajánlatát fogadja el. Felkéri a polgármestert, hogy a beszerzés érdekében tegye meg a szükséges lépéseket, melyhez Ft fedezetet biztosít az általános tartalék fejlesztésre fordítható részéb l. Kéri a Képvisel -testület tagjait, aki az elhangzott határozati javaslattal egyetért, az az igen gombot nyomja meg. Igen: 15 (egyhangú) Távollev k: Ficsór Bálint, dr. Gy rfi László 367/2007. (X. 25.) ÖK: 1. A Képvisel -testület az ágaprító berendezésre vonatkozó árajánlatokat és az el terjesztés tartalmát megismerve úgy dönt, hogy az ajánlatok közül az Agrolánc Kft CIPPO 15 típusú, 40 LE-s ágaprító berendezésre vonatkozó árajánlatát fogadja el. 2. Felkéri a polgármestert, hogy a beszerzés érdekében tegye meg a szükséges lépéseket, melyhez Ft fedezetet biztosít az általános tartalék fejlesztésre fordítható részéb l.

9 (15 igen egyhangú, 3 távollev ) Határid : azonnal

1.) a/ Napirend: Javaslat a Kalóz-tanya játszótér fejlesztésére

1.) a/ Napirend: Javaslat a Kalóz-tanya játszótér fejlesztésére 1.) a/ Napirend: Javaslat a Kalóz-tanya játszótér fejlesztésére Keller László tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy az el terjesztést a BFB, a JÜB, az OKSB, a PGB, valamint a SZEB tárgyalta.

Részletesebben

23.) Napirend: Kritikus forgalmi helyzetek áttekintése, feladatok meghatározása

23.) Napirend: Kritikus forgalmi helyzetek áttekintése, feladatok meghatározása 23.) Napirend: Kritikus forgalmi helyzetek áttekintése, feladatok meghatározása Keller László tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy az el terjesztést a TFKB tárgyalta. Felkéri Gyarmati Mihály

Részletesebben

29.) Napirend: Közterület-felügyelet létrehozásával kapcsolatos feladatok

29.) Napirend: Közterület-felügyelet létrehozásával kapcsolatos feladatok 29.) Napirend: Közterület-felügyelet létrehozásával kapcsolatos feladatok Keller László felhívja a Képvisel -testület tagjainak figyelmét, hogy egyel re a rendeletet fogadták el. Az el terjesztést a JÜB,

Részletesebben

16.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére vonatkozó közbeszerzés kiírása

16.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére vonatkozó közbeszerzés kiírása 16.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére vonatkozó közbeszerzés kiírása Keller László tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy az el terjesztést a JÜB, a PGB, valamint

Részletesebben

29.) Napirend: Anna-hegy M0 melletti terület ivóvíz és szennyvízcsatorna létesítés költségkalkulációjának bemutatása

29.) Napirend: Anna-hegy M0 melletti terület ivóvíz és szennyvízcsatorna létesítés költségkalkulációjának bemutatása 29.) Napirend: Anna-hegy M0 melletti terület ivóvíz és szennyvízcsatorna létesítés költségkalkulációjának bemutatása Turai István tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy az el terjesztést a BFB,

Részletesebben

2.) Napirend: A Szociális rendelet megalkotása

2.) Napirend: A Szociális rendelet megalkotása 2.) Napirend: A Szociális rendelet megalkotása Keller László el terjeszt ként tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy a rendeletet második olvasatban tárgyalják, miután a bizottsági ülésekre kézhez

Részletesebben

J e g y z k ö n y v. Tanácskozási joggal jelen van: Dorka Ágnes jegyz, Schliesshahn Henrikné aljegyz

J e g y z k ö n y v. Tanácskozási joggal jelen van: Dorka Ágnes jegyz, Schliesshahn Henrikné aljegyz Törökbálint Nagyközség Önkormányzata J e g y z k ö n y v Amely készült Törökbálint Nagyközség Önkormányzatának 2007. április 26-án megtartott képvisel-testületi ülésén, a Munkácsy Mihály Mveldési Ház tanácskozótermében.

Részletesebben

34.) Napirend: A beruházások, fejlesztések értékelése, feladatok kijelölése

34.) Napirend: A beruházások, fejlesztések értékelése, feladatok kijelölése 34.) Napirend: A beruházások, fejlesztések értékelése, feladatok kijelölése Keller László kéri a Képvisel -testület tagjainak a beszámolóval kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit, javaslatait. Rothauszky

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 21-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

14.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményhirdetése

14.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményhirdetése 14.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményhirdetése Keller László tájékoztatja a a Képvisel -testület tagjait, hogy a napirendet tárgyalta

Részletesebben

1.) Az új Polgármesteri Hivatal megvalósítására tervpályázat kiírása

1.) Az új Polgármesteri Hivatal megvalósítására tervpályázat kiírása 1.) Az új Polgármesteri Hivatal megvalósítására tervpályázat kiírása Keller László elmondja, hogy ez egy olyan napirend, amelyet a testület egyszer már döntéssel lezárt. Az SZMSZ szerint tehát arról kell

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. február 17-én 14 óra 30 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Jegyz könyv. Készült: K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testületének 2010. december 15-én 16,45 órakor megtartott képvisel -testületi ülésér l.

Jegyz könyv. Készült: K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testületének 2010. december 15-én 16,45 órakor megtartott képvisel -testületi ülésér l. Jegyz könyv Készült: K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testületének 2010. december 15-én 16,45 órakor megtartott képvisel -testületi ülésér l. Az ülés helye: M vel dési Ház nagyterme Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről. Ügyszám: 23-36/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről. Helye: Faluház, Salföld. Jelen vannak: polgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 8.-án, a Művelődési Házban 17 órai kezdettel megtartott, közmeghallgatásos üléséről. Jelen vannak:, Farkas

Részletesebben

4.) Napirend: A Tó-park Szabályozási Terve

4.) Napirend: A Tó-park Szabályozási Terve 4.) Napirend: A Tó-park Szabályozási Terve Turai István tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy a Szabályozási Tervet a TTKB és a JÜB tárgyalta. A JÜB elfogadásra, míg a TTKB elutasításra javasolta

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. október 25-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. október 25-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. október 25-én megtartott üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Szilágyi Gábor Cseh János

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. április 26-án 18,40 órai kezdettel. tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. április 26-án 18,40 órai kezdettel. tartott üléséről 10 / 2010. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. április 26-án 18,40 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 17-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott rendelet száma Tárgya - - Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 125/2011.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL a 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/221-102, 6 25/220-370 8 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

Részletesebben

Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 Iktatószám: 54-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. január 30-án Dunaalmás

Részletesebben

11. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme, (Bucsa, Kossuth tér 6.)

11. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme, (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 203-11/2011. iktatószám 11. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 2-án

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2007. február 6-án megtartott ülésérıl

J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2007. február 6-án megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 2/2007. J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2007. február 6-án megtartott ülésérıl Határozatok száma: - SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl. Jelen vannak: Istvánfalvi Sándor polgármester Hajdu Péter

Részletesebben

21/d.) Konténer óvoda létesítése

21/d.) Konténer óvoda létesítése 21/d.) Konténer óvoda létesítése Keller László elmondja, hogy a költségvetési tárgyalásnál már érintették a konténer óvodát. A testület azt kérte, hogy kerüljön bemutatásra, hogy milyen módon valósítható

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 26-án 17,10 órai kezdettel. tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 26-án 17,10 órai kezdettel. tartott üléséről 10 / 2014. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. május 26-án 17,10 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme Jelen vannak: - a képviselő-testület tagjai közül:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jegyzőkönyv Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dr. Pálinkási Csaba Dr. Kóthy

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 106/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2010. január 26-án megtartott ülésérıl. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester Gyıriné

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. december 16-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. december 16-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-11/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. december 16-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4. számú jegyzőkönyve. 2012. július 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4. számú jegyzőkönyve. 2012. július 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú jegyzőkönyve 2012. július 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI 88/2012. (VII.24.) kt. határozat: A 2012. július 24-ei ülés napirendjének elfogadása 89/2012.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselő-testületének 2014. szeptember 30-án, a Városháza Nagytermében (Békés, Petőfi u. 2. sz.) megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Izsó Gábor

Részletesebben

(15,42 órakor Vámosi Tibor bejött, a létszám: 18 fő).

(15,42 órakor Vámosi Tibor bejött, a létszám: 18 fő). 66 296/2000. (XI. 23.) számú Képviselő-testület határozat: Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete kinyilvánítja azon szándékát, hogy a Várpalotai Ipari Park Kft. által a Gazdasági Minisztérium

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/131-40/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. október

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Göd Város Önkormányzat Pénzügyi Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottságának 2008. november 04-i ülésén, a polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében. Jelen vannak: jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 29. napján megtartott soros nyílt üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 29. napján megtartott soros nyílt üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 29. napján megtartott soros nyílt üléséről. Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Benke Marcell alpolgármester,

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről Az ülés kezdete:19.o5.h. Jelen vannak a mellékelt jelenléti ív szerint valamint: Pénzes Andrásné pénzügyi vezető Soós Zsoltné

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v 1 J e g y z ı k ö n y v Készült 2008. április 02-én, 17 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, Pilis Város Önkormányzata Szociális és Egészségügyi Bizottságának megtartott rendkívüli és nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2008. október 15-én (szerda) 15.00 órakor megtartott Képviselı-testületi ülésérıl Készült: Páty Község Önkormányzat Képviselı-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TERKA 2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében 2013. február 27. napján a Pénzügyi Bizottság NYILVÁNOS ülésén. Jelen vannak: A csatolt jelenléti

Részletesebben

Az ülésről távol volt Schweitzer Tamás önkormányzati képviselő. A jegyzőkönyvet Drizner Zsuzsanna adminisztrátor vezette.

Az ülésről távol volt Schweitzer Tamás önkormányzati képviselő. A jegyzőkönyvet Drizner Zsuzsanna adminisztrátor vezette. Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 8-18/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületi ülésén. A Képviselő-testületi ülés helye: 3980 Sátoraljaújhely,

Részletesebben

KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET 9181 KIMLE, FŐ ÚT. 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET 9181 KIMLE, FŐ ÚT. 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET 9181 KIMLE, FŐ ÚT. 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kimle község Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. április

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő.

J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő. 1260 1269 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-án (csütörtökön) 15 00 órakor megtartott Képviselő-testület nyílt ülésén. Helye: Községháza emeleti

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. szeptember 21-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b.

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. szeptember 21-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b. EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. szeptember 21-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ A 2010. május és június

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 04-én, du. 15,00 órai kezdettel tartott nyílt testületi üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Rudabánya

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 115/2007. (XII. 18.) Jegyző írásbeli

Részletesebben

Jegyzőkönyv. László Zoltán polgármester köszöni a felszólalást. Legutóbbi testületi ülésen a gazdasági bizottság lett megbízva javaslattétellel.

Jegyzőkönyv. László Zoltán polgármester köszöni a felszólalást. Legutóbbi testületi ülésen a gazdasági bizottság lett megbízva javaslattétellel. Jegyzőkönyv Készült 2011. november 23-án (szerdán) 18 órakor a kosdi Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (2612 Kosd, Szent I. u. 2.) Kosd Község Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő

Részletesebben

J e g y zőkönyv EUB-3/2011. (EUB-24/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EUB-3/2011. (EUB-24/2010-2014.) EUB-3/2011. (EUB-24/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának 2011. március 7-én, hétfőn, 12 órakor az Országház főemelet 61. számú tanácstermében megtartott üléséről A jegyzőkönyv

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2015. április 23-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2015. április 23-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő testületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága 8/2015. ESZB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen voltak: Távol volt: Meghívottak: Az Egészségügyi és Szociális

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2011. február 15-én 18.00 órakor megtartott nyilvános testületi ülésérıl. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u. 41.) Jelen vannak: Marics József Kasza Jánosné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2013. április 22-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szécsény Városháza, Haynald Lajos termében tartott, 2015. augusztus 5-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: 8 települési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2012. március 22-én a Városháza emeleti kistermében 9 15 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről. Úri községi Önkormányzat 2244 Úri, Rákóczi u. 31. Tel: (29) 456-008 Tel/fax: 456-524 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi és Szúcs, Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. február 2-án 14 00 órakor tartott együttes ülésén, az Egercsehi Polgármesteri Hivatalban Határozatok

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 6/2013. (I.30.) számú képviselőtestületi. a 2013. január30. (szerda) napján 16:00

JEGYZŐKÖNYV. 6/2013. (I.30.) számú képviselőtestületi. a 2013. január30. (szerda) napján 16:00 Iktatószám: 327-3/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30. napján 16:00 órakor, a Polgármesteri Hivatalban (8123 Soponya, Petőfi S. u. 32.) tartott,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 26-án megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 26-án megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében. I-1/27/2009. ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 26-án megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében. Jelen vannak: Pap Tibor polgármester

Részletesebben

2013. m á r c i u s 18.

2013. m á r c i u s 18. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i ülés 2013. m á r c i u s 18. Készült: Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal 111. számú termében, 2013.03.18-án

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚNIUS 21-I ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚNIUS 21-I ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚNIUS 21-I ÜLÉSÉRŐL 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. június 21-én megtartott üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Németbánya Önkormányzat Képviselőtestülete 8581 Németbánya Fő tér 3. Telefon/fax: 89/350-141 Szám: /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A 2011. február 28-án 9:00-kor tartott nyilvános testületi üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. október 21- én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendes, nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Városháza Haynald Lajos termében, 2013. december 30-án tartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: 5 települési képviselő:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. március 31. napján 11:00 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. március 31. napján 11:00 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről. SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. JEGYZŐKÖNYV Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. március 31. napján 11:00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v készült a Képviselő-testülete 2009. december 14-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: -, - Dankó József, Erdős József, Jozó Tamás, Kenyér Endre, Dr. Kovácsné Füstös Erzsébet,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2006. december 18-án megtartott

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2006. december 18-án megtartott J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. december 18-án megtartott Közmeghallgatásról, valamint Falugyűlésről Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzatának 2006.

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja a képviselő-testület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves Város Képviselő-testületének 2011. február 18-án (pénteken) 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves Város Képviselő-testületének 2011. február 18-án (pénteken) 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. 51 2513-2/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Heves Város Képviselő-testületének 2011. február 18-án (pénteken) 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Heves Városháza 204-es

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 1-9/2013. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. május 28-án 14.00 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó KISSOMLYÓ KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KISSOMLYÓ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kissomlyó község Képviselő-testülete 2010. december 8-án megtartott közmeghallgatással egybekötött testületi ülésén Az ülés

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI 109/2011. (XI.29.) kt. határozat: A 2011. november 29-ei ülés napirendjének elfogadása 110/2011. (XI.29.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2013. március 14-i nyílt üléséről

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2013. március 14-i nyílt üléséről Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2013. március 14-i nyílt üléséről Időpontja: 2013. március 14. 18:04 órai kezdettel Helye: Kiskunlacháza Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: a jelenléti ív

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Békés Város Képviselő-testületének 2015. szeptember 22-én megtartott soron kívüli nyílt üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Békés Város Képviselő-testületének 2015. szeptember 22-én megtartott soron kívüli nyílt üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselő-testületének 2015. szeptember 22-én megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza Nagyterme (Békés, Petőfi u. 2.) Jelen vannak:, Dr.

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesteri Hivatala Dísztermében 2010. április 26-án, a Gazdasági, Idegenforgalmi és Városfejlesztési Bizottság ülésén.

Sárospatak Város Polgármesteri Hivatala Dísztermében 2010. április 26-án, a Gazdasági, Idegenforgalmi és Városfejlesztési Bizottság ülésén. JEGYZİKÖNYV Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatala Dísztermében 2010. április 26-án, a Gazdasági, Idegenforgalmi és Városfejlesztési Bizottság ülésén. Jelen vannak: Gazdasági, Idegenforgalmi

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. közmeghallgatásáról és falugyűlésről

JEGYZŐKÖNYV. közmeghallgatásáról és falugyűlésről Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2007. december 13-án megtartott közmeghallgatásáról és falugyűlésről 1 Bekecs község Önkormányzatának

Részletesebben

24. Tájékoztatók, beszámolók

24. Tájékoztatók, beszámolók 24. Tájékoztatók, beszámolók Keller László el ször a polgármesteri két ülés között történt legfontosabb eseményekr l szóló beszámolóval kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket várja. Csuka Attila talált

Részletesebben

Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 12.-i nyilvános ülésén.

Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 12.-i nyilvános ülésén. 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: 21-18 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Község, Pálmonostora Község és Gátér Község Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 13-án a Körjegyzőségi Hivatal Pálmonostori Kirendeltsége

Részletesebben

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rendkívüli nyilvános ülés 2010. december 14.

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rendkívüli nyilvános ülés 2010. december 14. Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rendkívüli nyilvános ülés 2010. december 14. J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Képviselő-testületi ülésekről hangfelvétel készül. A napirendi pontok tárgyalásával

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. beruházási és vagyongazdálkodási osztályvezető. módosítást követően a 2. napirendi pontnál

JEGYZŐKÖNYV. beruházási és vagyongazdálkodási osztályvezető. módosítást követően a 2. napirendi pontnál Város Képviselő- testület Településfejlesztési Bizottság 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a., Telefon: 06 23310-174/242,244, Fax: 06 23 310-135 E-mail: hivatal@ biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu, Iktatószám:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28 i nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28 i nyilvános ülésén. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: 510-3 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ügyiratszám: 40298-13/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzatának és Sopron Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának 2010. november 22-ei

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én megtartott nyílt ülésér l

JEGYZ KÖNYV. Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én megtartott nyílt ülésér l Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testülete Szám: 1/2015. Határozatok száma: 1-16/2015. (01.21.) Rendelet száma: - JEGYZ KÖNYV Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én

Részletesebben

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. 11/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: - 7 fő települési képviselő, a csatolt

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 494 PH-18232/2012 J e g y z ő k ö n y v Készült: Heves város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 10-én (hétfő) 16.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Heves Városháza

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2011. február 22-én megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2011. február 22-én megtartott testületi üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2011. február 22-én megtartott testületi üléséről. Jelen vannak:, Benkó Dániel, Lőrincz József, Nahóczki László, Dr. Zsirai Sándor Jegyzőkönyvvezető:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Küldöttgyűlés a levezető elnök személyére tett javaslatot elfogadta.

JEGYZŐKÖNYV. A Küldöttgyűlés a levezető elnök személyére tett javaslatot elfogadta. JEGYZŐKÖNYV Amely készült: Jelen vannak: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XXXVII. Küldöttgyűlésén 2010. december 14-én 16.00 órakor a Tó vendéglőben (9700 Szombathely, Rumi Rajki sétány 1.) a mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata JK. 271.022-14/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának 2015. március 11. napján 08:30 órai

Részletesebben

4/2015. (III.19.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 19-én megtartott üléséről

4/2015. (III.19.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 19-én megtartott üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2015. (III.19.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 19-én megtartott üléséről 2 Bátonyterenye Város Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth utca 145. Ügyiratszám: 166-15/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lesenceistvánd Települési Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

10/2012. számú. 2012. május 30-i ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 73-91/2012. (V.30.sz. Kth.) 16-17/2012. (V.31.) sz. rendelet

10/2012. számú. 2012. május 30-i ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 73-91/2012. (V.30.sz. Kth.) 16-17/2012. (V.31.) sz. rendelet Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 3891-2/2012. 10/2012. számú 2012. május 30-i ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 73-91/2012. (V.30.sz. Kth.) 16-17/2012.

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Az ÉMOP-4.2.1/A,B-11 kódszámú,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Molnár Ibolya megyei aljegyző, Farkas Boglárka költségvetési ügyintéző, Dégi-Deme Rita testületi ügyek referense, jegyzőkönyvvezető.

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Molnár Ibolya megyei aljegyző, Farkas Boglárka költségvetési ügyintéző, Dégi-Deme Rita testületi ügyek referense, jegyzőkönyvvezető. Szám:12/3-8/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2011. február 9-én 10:05 órai kezdettel a Megyeháza Képviselő irodájában megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 18-án 10.00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 18-án 10.00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 18-án 10.00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 66/2013. Közös Önkormányzati

Részletesebben

Balatonederics községben Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselőtestületének 2011. április 26-án 17 órai kezdettel megtartott üléséről.

Balatonederics községben Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselőtestületének 2011. április 26-án 17 órai kezdettel megtartott üléséről. Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 87 466 133, fax: 87 566 023 E-mail: bekorj@asat.hu Ügyiratszám: 20-10/2011. J e g y z ő k ö n y v

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Pilis Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2005. február 23-án 16 órai kezdettel megtartott ülésérıl Jelen vannak: - Csikós János polgármester - Tóth Tibor alpolgármester

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2007. november 12-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2007. november 12-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 14/1/2007. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2007. november 12-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 46-51. TARTALOMJEGYZÉK 46/2007.(XI.12.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Száma: 658-15/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 29-én (Kedden) 14:00 órakor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Polgárdy Imre, a megyei közgyűlés elnöke Fenyvesi Zoltán Mihály alelnök

JEGYZŐKÖNYV. Polgárdy Imre, a megyei közgyűlés elnöke Fenyvesi Zoltán Mihály alelnök Iktatószám: 02/270-6/2015. JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2015. október 7-én 9.30 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza Egry termében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak:,

Részletesebben