Tárgyszavak: vásárlói igény; vásárlói magatartás; vevőkapcsolat.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tárgyszavak: vásárlói igény; vásárlói magatartás; vevőkapcsolat."

Átírás

1 A MARKETING TERÜLETEI A hibrid fogyasztó Sosem volt a vásárló annyira kiszámíthatatlan, mint manapság. Egyszerre hódít a diszkont és a luxus, az Aldi és a Gucci. A megváltozott igényekhez a kereskedelemnek újfajta módon kell alkalmazkodnia. Tárgyszavak: vásárlói igény; vásárlói magatartás; vevőkapcsolat. Középpontban a vevő Mára a jóléti állam 40 év után újabb változáshoz érkezett. A II. világháború után a hiánygazdaság néhány szűkös évét fellendülés követte, nőtt a kereslet, a kényszerűen elfojtott igények helyébe bőséges kínálat, erőteljes fogyasztás lépett. A vásárlók sokkal tájékozottabbak lettek, befolyásra, sőt hatalomra tettek szert, aminek pontosan tudatában is vannak. A tömegáruk vevője belép a luxusszaküzletbe: megjelenik a hibrid fogyasztó. Mindez nem a vég, hanem valami újnak a kezdete. A fogyasztás új definícióra vár. A vásárlók ma sokkal tájékozottabbak, mint korábban, kezdeményezők, egyedi igényeket támasztanak, a reklámokban kevésbé bíznak, hitelességet, biztos támpontot keresnek. Az Aldi, a H@M, a Saturn és az Ikea nem csak azért népszerű, mert olcsó: a vásárlás a diszkontáruházban a vevő bölcsességét igazolja. A vevő addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér. Az élelmiszerek forgalma a diszkontokban az évi 27,1 Mrd euróról 2003-ra ennek kétszeresére, 52,5 Mrd euróra nőtt. Az élelmes vásárlók előtt egy terület sem marad érintetlen: a Lufthansa előkelő ugyan, de drága, a vásárlók inkább az olcsó fapadosokat választják és az Easyjettel repülnek. Az új fogyasztó, ha az alapszükségleteit kielégítette, kész többet költeni arra, ami kedves a szívének. Ezért nő a prémium és a luxusmárkák értékesítése. A vezető luxusmárkák (Louis Vuitton, Dior) nyeresége 2004 első félévében 50%-kal nőtt és elérte a 400 millió eurót. A BMW és a Cartier egyre népszerűbb. A takarékoskodásnak vége, a jövedelmek

2 nőnek, sokan mégis kitartanak az Aldi, a Wal-Mart és az Ikea mellett. Megtakarításaikat luxuscikkekre, pl. drága hangszerekre költik. Zsugorodik a középső szegmens, eltűnik a társadalmi középréteg? Nőnek a vagyoni különbségek: a szegénységi szint alatt él a családok 13,5%-a, ami 1,4%-kal magasabb, mint öt évvel ezelőtt, a háztartások alig 10%-a viszont a jövedelmek 47%-ával a rendelkezik. Az USA-hoz képest a német társadalomban sokkal kisebbek a vagyoni különbségek. A polgári miliő válságát érzi mégis a Karstadt és az Opel. Eltűnnek az átlagos vásárlók, helyükbe az egyéni igények lépnek. Az internet a vásárlókat tájékozottabbá és kritikusabbá tette. Az egyszerű vevő egyúttal marketingfőnök is, aki a legkisebb hibát azonnal és szigorúan bünteti, legyen szó minőségi kifogásról, átmeneti készlethiányról vagy szolgáltatási késedelemről. Évente 30 ezer új élelmiszer jelenik meg a német piacon. Az idő szorításában a vevők azonban az egyszerűbb, ismert és bevált árucikkek mellett döntenek. A napi hajszát követően a vásárlásban kikapcsolódást, élményt, szórakozást keresnek. A legjobb példa erre az Ebay, ahol nem a termék áll a középpontban, hanem maga a licitálás élménye. Változó vásárlói magatartás Egy átlagos német háztartásban több mint 15 ezer használati tárgy sorakozik a szekrényekben és a polcokon. A fogyasztás súlypontja az anyagi javakról a szolgáltatásokra helyeződik át, nő a kereslet a társasutak és a wellness iránt. Az idősebb és tehetősebb vásárlóknak elegük van a vásárlási hajszából. Legfontosabb szempontjuk a tartósság. Hetente egyszer az Aldinál vásárolnak, öreg autókkal járnak, ruhát gyakran a second hand üzletekben vesznek. Takarékosak, de adnak a minőségre. Inkább drágább, de tartósabb cipőt választanak. A Heidelbergi Sinus Sociovision cég három fogyasztói csoportot különböztet meg: Az erényes vásárlók (die Tugendhaften) csak arra költenek, amire valóban szükségük van, a takarékoskodás náluk természetes. A fogyasztás növelését tőlük nem lehet elvárni. A kiéhezettek (die Hungrigen) sem a minőségi fogyasztást lendítik fel. A termék birtoklása számukra fontosabb, mint a márka és a minőség, a márkautánzatok buzgó vásárlói. A válogatós vevők (die Selektiven) egy új, tudatos vásárlói réteghez tartoznak, akik számára a vásárlás nem ünnepnap és nem varázslat, többet is költhetnének, de nem teszik, mert a kínálattal gyak-

3 ran elégedetlenek. Nem szívesen vállalnak pénzügyi kockázatot, az Ebay árveréseinek nem ők a résztvevői. forgalom, Mrd euró Porshe Gucci Group /a ábra közepes méretű vállalatok éves forgalma, Mrd euró Karstadt Quelle 14 Opel AG /b ábra

4 diszkontáruházak éves forgalma, Mrd euró Aldi Lidl /c ábra A luxuscikkek forgalma erőteljesen nő, a diszkontáruházaké mérsékeltebb ütemben, miközben a közepes árfekvésű termékek forgalma csökken Miként lehet megfelelni ennyi eltérő igénynek? Teljes körű megoldás nincs, egy adott fogyasztói szegmensre kell koncentrálni. A kereskedelmi márkák aránya az évi 23,4%-ról 2003-ra 33,4%-ra nőtt. Emelkedett a prémiummárkák aránya is, gondok a középmezőnyben adódnak. A legkedveltebb márkák különbözőbbek nem is lehetnének: az élen a Porsche áll az Aldi előtt (1. ábra). Újfajta igények Az új idők szimbóluma a páva: lénye az evolúció törvényének ellentmond: védtelen, fegyvertelen és nem elég fürge. Mégis megmarad, mégis itt van: talán, mert annyira szép és különleges. Aki nem elég ügyes ahhoz, hogy minőséget olcsón kínáljon mint az Aldi és a H@M, legyen legalább vonzó mint a Prada, az Apple vagy a Porsche. Legyen egyedi jellege, a terméknek legyen története és testesítsen meg egy életstílust. A hagyományos státusszimbólumok, a Jaguar vagy a Pate helyébe luxusholmik, igényes testápolószerek és lakberendezési tárgyak kerülnek. A vásárlóképes középrétegek szívesen költenek otthonukra. My home is my castle vallják, a ház, a lakás számukra a biztonság, a tartósság és a harmónia szigete. Ami minden pénzt megér, nem sajnálnak 30 ezer eurót egy konyhabútor garnitúráért.

5 A fogyasztók egyéni igényeiből a klasszikus luxustermékek forgalmazói is profitálnak. Az új gazdaság hullámvölgye és a terrortámadások okozta sokk mára a múlté, a Cartier és a Richemont 2004-re kétszámjegyű növekedéssel számol. Felismerték, hogy a hibrid fogyasztó számára több kell, mint élettelen terméktemető. Az új Cartier üzletek fotelekkel, könyvtárral, kávéval, péksüteménnyel várják a vevőket, különlegességet kínálnak, a vásárlást élménnyé teszik. De még ez sem elég: 200 eurós belépő ajánlatokkal a fiatal vevőket is az üzletbe akarják csábítani. Luxusholmikat kínál a Burberry is, de alacsonyabb áron, hogy új vásárlói rétegeket érjen el. Megjelenik a Mastige, a tömegáru ( Mass ) és a presztizsárucikk ( Prestige ) kombinációja. Egy prémiumpiac, árban alig a hagyományos luxusszegmens alatt, egyéni igények szerint, ahogy a Victoria s Secret teszi. Az új luxusszegmens igazolja: a diszkont és a luxus egyidejű sikere ugyanannak a jelenségnek két oldala: takarékoskodás a napi fogyasztási cikkeknél, hogy másra több jusson. Érdemes körülnézni a repülőtéren: a Lufthansa utasai indulás előtt a Burger Kingben üldögélnek, míg a fapados Germanwingsre várók a stílusos és igényes Gosch vendéglőt választják. Amit a repülőjegy árán megtakarítanak, luxusra költik a gépre várva. A Germanwings utasainak 12%-a diák, 40%-uk független vállalkozó vagy vezető beosztású alkalmazott. 17%-uknál a háztartás egy főre jutó jövedelme meghaladja az 5000 eurót, és ugyancsak 17%-é marad 1000 euró alatt. A hibrid fogyasztó bizonyos dolgokért nem hajlandó túl sokat fizetni. Számos kereskedő felismerte ezt az igényt és boltjára kitűzte a diszkontzászlót, ami az olcsó árak ígérete. A Saturn holding szlogenjei: A takarékosság derék dolog és Nem hagyjuk, hogy Ön tönkre menjen! bizalmat ébresztenek és olcsó árakat ígérnek, holott a cég márkás termékeket kínál, széles választékot, amit tanácsadás és ügyfélszolgálat tesz teljessé. A Saturn és a Media Markt legfőbb érve a vásárló előtt az olcsóság. A kívánt hatás: a vevő érezze, hogy kívánsága teljesül, amikor a lehető legalacsonyabb áron vásárol. A vevő, akit csak az ár ígérete csábított az üzletbe, kellemesen csalódik a környezet és a sokféle szolgáltatás láttán. Nem elég olcsónak lenni A jövőben a diszkontáruházak számára sem lesz elég az, hogy ők a legolcsóbbak. Az Aldi és a Lidl növekedése megtorpant őszén első alkalommal csökkent ezeknek a láncoknak a forgalma. A piac telített, a

6 konszolidáció fázisa kezdődik. A diszkontok 40%-os részesedése legfeljebb 45%-ig nőhet. A legjobban az jár, aki az olcsóság imázsát márkává pozícionálni képes. Új ötletek kellenek az imázs javítására. Mintát adnak a luxusárukkal kereskedők, akik sokat tesznek azért, hogy megnyerjék az alacsonyabb jövedelmű rétegeket. Érvényesül az anyagtalanná válás megatrendje, az anyagi javak birtoklása helyett az életstílus, az időnyereség és a jó közérzet a legfontosabb. Áruk helyett szolgáltatások, vásárlás helyett élmények erre van igény. Irodalom: Összeállította: Hornyák Katalin [1] Werle, K.: Aldi trefft Gucci. = Manager Magazin, 35. k. 1. sz p [2] Fassnacht, M.; Möller, S.: Was tun, wenn der Kunde Ruhe wünscht? = Absatzwirtschaft, 48. k. 1. sz p Kapcsolódó honlap:

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: Gyermeket nevelni

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: Gyermeket nevelni Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: Gyermeket nevelni (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit (1996): Gyermeket nevelni in: Társadalmi

Részletesebben

MAGYARORSZÁG DEMOGRÁFIAI HELYZETE EURÓPÁBAN

MAGYARORSZÁG DEMOGRÁFIAI HELYZETE EURÓPÁBAN MAGYARORSZÁG DEMOGRÁFIAI HELYZETE EURÓPÁBAN KLINGER ANDRÁS Az Európához való közeledés nemcsak politikailag és gazdaságilag, hanem az élet minden területén a legfontosabb célkitűzés ma M agyarországon.

Részletesebben

TURIZMUSMENEDZSMENT. A diszkont légi járatokkal Budapestre érkezõ külföldi turisták jellemzõi 1 TURIZMUS BULLETIN 55. 1. A kutatás módszertana

TURIZMUSMENEDZSMENT. A diszkont légi járatokkal Budapestre érkezõ külföldi turisták jellemzõi 1 TURIZMUS BULLETIN 55. 1. A kutatás módszertana A diszkont légi járatokkal Budapestre érkezõ külföldi turisták jellemzõi 1 Összeállította: dr. Mundruczó Györgyné 2 Az európai diszkont légitársaságok utasforgalmának dinamikus növekedése megváltoztatta

Részletesebben

A hazai munkahelyi étkezés értékrend alapú élelmiszerfogyasztói modellje

A hazai munkahelyi étkezés értékrend alapú élelmiszerfogyasztói modellje A hazai munkahelyi étkezés értékrend alapú élelmiszerfogyasztói modellje Dr. Fodor Mónika Budapesti Gazdasági F iskola Marketing Intézet 1165 Budapest Diósy Lajos u.22-24. fodor.monika@kkfk.bgf.hu Csiszárik-Kocsir

Részletesebben

1. A kutatásról. 2. Az utazások fıbb jellemzıi a világon

1. A kutatásról. 2. Az utazások fıbb jellemzıi a világon Budapest, 2013. január 17. WORLD TRAVEL TRENDS REPORT 2012/2013 Az IPK International ETC World Travel Monitor Forum konferenciája alapján készült trendelemzés legfıbb megállapításai Az IPK International

Részletesebben

Beszámoló. a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése. 2011. május 25-i ülésére. a kamara 2010. évben végzett munkájáról

Beszámoló. a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése. 2011. május 25-i ülésére. a kamara 2010. évben végzett munkájáról Beszámoló a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése 2011. május 25-i ülésére a kamara 2010. évben végzett munkájáról Előterjesztő: Dr. Sziráki András elnök 2 Tisztelt Küldöttgyűlés!

Részletesebben

Digitális írástudás, társadalmi szegmentáltság

Digitális írástudás, társadalmi szegmentáltság Digitális írástudás, társadalmi szegmentáltság Bernát Anikó Fábián Zoltán 1. Bevezetés Az 1990-es évek óta egyre szélesebb körben használatos a digitális írástudás fogalma, amely a digitális infokommunikációs

Részletesebben

11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK

11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK 11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK A 2004-es uniós csatlakozást követően a Magyaroszágra bevándorlók számában enyhe, majd 2008-ban az előző évben bevezetett jogszabályi változásoknak

Részletesebben

Internet penetráció és internet használat - NRC letölthető elemzés -

Internet penetráció és internet használat - NRC letölthető elemzés - Internet penetráció és internet használat - NRC letölthető elemzés - 2007. július www.nrc.hu tel.: (06-1) 413-05-69 fax (06-1) 413-05-70 1139 Budapest, Petneházy u. 52. - Az NRC-TNS 2007 I. féléves gyorsjelentése

Részletesebben

2.1. A 2010. évben megvalósult főbb turisztikai fejlesztések Hévízen

2.1. A 2010. évben megvalósult főbb turisztikai fejlesztések Hévízen 1. A turizmus általános helyzet a 2010. évben Európában 2010 első felében nőtt a vendégéjszakák száma, és az elemzők szerint ez a növekedés a harmadik negyedévben is folytatódik. Eddig a pozitív változásokból

Részletesebben

Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ

Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség Jóváhagyta: Jóváhagyta: Mező Barna igazgató Mező Barna Igazgató TÁJÉKOZTATÓ Püspökladány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november hónapban

Részletesebben

Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, 2011. pp. 493 504.

Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, 2011. pp. 493 504. Az iskolázottság térszerkezete, 2011 Az iskolázottság alakulása egyike azoknak a nagy népesedési folyamatoknak, amelyekre különös figyelem irányul. Természetesen nemcsak az e területtel hivatásszerűen

Részletesebben

Online kérd íves felmérés a Gazdálkodás olvasóinak és szerz inek körében

Online kérd íves felmérés a Gazdálkodás olvasóinak és szerz inek körében 389 V ITA Online kérd íves felmérés a Gazdálkodás olvasóinak és szerz inek körében FEHÉR ANDRÁS SZABÓ G. GÁBOR SZAKÁLY ZOLTÁN Kulcsszavak: elégedettség, vélemények, olvasók, szerz k, Gazdálkodás. ÖSSZEFOGLALÓ

Részletesebben

Közúti helyzetkép Észak-Magyarországon

Közúti helyzetkép Észak-Magyarországon Közúti helyzetkép Észak-Magyarországon Központi Statisztikai Hivatal 2011. április Tartalom Összefoglaló...2 A közúthálózat útkategóriánkénti összetétele...2 Gépjárműállomány alakulása...4 Közúti közlekedési

Részletesebben

Munkaerő-piaci diszkrimináció

Munkaerő-piaci diszkrimináció Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. október ISBN 978-963-235-295-4 Munkaerő-piaci diszkrimináció Tartalom Bevezető...2 A diszkrimináció megtapasztalása nem, kor, iskolai

Részletesebben

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI MONITORING VIZSGÁLAT A FŐTÁV ZRT. RÉSZÉRE 2010. MÁSODIK FÉLÉV

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI MONITORING VIZSGÁLAT A FŐTÁV ZRT. RÉSZÉRE 2010. MÁSODIK FÉLÉV ÜGYFÉLSZOLGÁLATI MONITORING VIZSGÁLAT A FŐTÁV ZRT. RÉSZÉRE 2010. MÁSODIK FÉLÉV KUTATÁSI JELENTÉS 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. MINTA KIALAKÍTÁSA, KÉRDEZÉSI MÓDSZERTAN... 4 1.2. AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE...

Részletesebben

Az új médiumok és márkák hatása a fogyasztói magatartásra

Az új médiumok és márkák hatása a fogyasztói magatartásra A MARKETING GAZDASÁGOSSÁGA Az új médiumok és márkák hatása a fogyasztói magatartásra A reklámköltségek legnagyobb része ma még a klasszikus médiára jut, de egyre nő az igény a személyre szabott, több médiumot

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Központi Statisztikai Hivatal 2011. június Tartalom Bevezetés...2 Ipar...2 Építőipar...3 Lakásépítés...3 Idegenforgalom...4 Beruházás...5 Népesség, népmozgalom...6

Részletesebben

Tartalomjegyzék. GYÖRFY LEHEL BÁLINT TAMÁS LŐRINCZI ATTILA ImPulzus a határon Szatmárnémeti gazdasági jellemzői, az ígéretes fejlődés és a lehetséges

Tartalomjegyzék. GYÖRFY LEHEL BÁLINT TAMÁS LŐRINCZI ATTILA ImPulzus a határon Szatmárnémeti gazdasági jellemzői, az ígéretes fejlődés és a lehetséges 1 Tartalomjegyzék GYÖRFY LEHEL BÁLINT TAMÁS LŐRINCZI ATTILA ImPulzus a határon Szatmárnémeti gazdasági jellemzői, az ígéretes fejlődés és a lehetséges veszélyek........................................................

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Budapest Csúcsmix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap

TÁJÉKOZTATÓ. Budapest Csúcsmix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap TÁJÉKOZTATÓ Budapest Csúcsmix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Zrt. Székhely: 1138 Budapest, Váci út 188. Vezető Forgalmazó: Budapest Bank Nyrt. Székhely:

Részletesebben

A közigazgatási ügyintézés társadalmi megítélése a magyarországi vállalkozások körében

A közigazgatási ügyintézés társadalmi megítélése a magyarországi vállalkozások körében A közigazgatási ügyintézés társadalmi megítélése a magyarországi vállalkozások körében Tanulmány a Miniszterelnöki Hivatal számára Készítette: Fact Intézet Szocio-Gráf Intézet Pécs, 2006. TARTALOM VEZETŐI

Részletesebben

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS MILEI OLGA GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2012. JANUÁR-SZEPTEMBER FAIPARI BÚTORIPARI ERDÉSZETI ÁGAZATI PÁRBESZÉD BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BUDAPEST, 2012. DECEMBER GAZDASÁGELEMZÉS

Részletesebben

Mi a HORIZONT Rendszer?

Mi a HORIZONT Rendszer? Mi a HORIZONT Rendszer? A HORIZONT technológia - Megoldás a gyors és költséghatékony építkezésre! Az idők folyamán új technológiák kerülnek kifejlesztésre, és egyre nagyobb figyelmet kap életünkben a biztonságos

Részletesebben

Kérjük, ne felejtse el aláírni az 5. oldalon is!

Kérjük, ne felejtse el aláírni az 5. oldalon is! MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRI ÁTLÉPÉSI nyilatkozat Adószám: 18076334-1-43 AEGON NYUGDÍJPÉNZTÁR Pénztári azonosító: 0008 1091 Budapest, Üllői út 1. Számlavezető bank: CIB Bank Zrt. Postacím: 1399 Budapest, Pf. 717

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FİISKOLA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZERÉBEN

AZ ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FİISKOLA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZERÉBEN AZ ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FİISKOLA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZERÉBEN ELVÉGZETT FELMÉRÉS A 2007-BEN ÉS 2009-BEN VÉGZETT FRISSDIPLOMÁSOK KÖRÉBEN Készítették: Fortuna Zoltán Karcsics Éva Kırösligeti Zsuzsa

Részletesebben

4. ÖTÉVES ADÓ- ÉS MUNKÁLTATÓI JÁRULÉK CSÖKKENTÉSI PROGRAM

4. ÖTÉVES ADÓ- ÉS MUNKÁLTATÓI JÁRULÉK CSÖKKENTÉSI PROGRAM 4. ÖTÉVES ADÓ- ÉS MUNKÁLTATÓI JÁRULÉK CSÖKKENTÉSI PROGRAM A Kormány 100 lépés programja keretében már 2006-ban megkezdődik az emberek, a vállalkozások adóterheinek csökkentése, intézkedések sora szolgálja

Részletesebben

Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV

Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV Munkaügyi Központja A MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ÖSSZEFOGLALÓJA 2014. I. NEGYEDÉV Pápa Zirc Devecser Ajka Veszprém Várpalota Sümeg Balatonalmádi Tapolca Balatonfüred Veszprém megye 8200 Veszprém, Megyeház

Részletesebben

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon Bajmócy Zoltán Lengyel Imre Málovics György (szerk.) 2012: Regionális innovációs képesség, versenyképesség és fenntarthatóság. JATEPress, Szeged, 52-73. o. Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Részletesebben

Tárgyszavak: árengedmény; árképzés; értékesítési stratégia; márkavezetés; szürkegazdaság.

Tárgyszavak: árengedmény; árképzés; értékesítési stratégia; márkavezetés; szürkegazdaság. A MARKETING GAZDASÁGOSSÁGA Védekezési stratégiák a szürkepiac ellen A szürkegazdaság milliárdos károkat okoz, és tönkreteheti egy márka jó hírét. Hogyan lehet ez ellen védekezni? Az értékesítés újraszervezése,

Részletesebben

A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről

A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről A kamara ahol a gazdaság terem Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről 1 Bevezetés Jelen beszámoló elkészítésének célja a kamarai küldöttek tájékoztatása a szervezet

Részletesebben

Nem tagadjuk a változás szükségességét, de...

Nem tagadjuk a változás szükségességét, de... Dugódíjak külföldön London (Anglia) A londoni közgyűlés 2003-ban vezette be a behajtási díjat, amely hétköznapokon reggel 7 és este 6 óra között 10 fontba (mintegy 3600 forint) kerül. A díjfizetési kötelezettség

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK HU HU HU EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.12.20. COM(2010) 777 végleges A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1

Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1 Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2006-2010 Felülvizsgálat ideje: 2007. december 31. OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI,

Részletesebben

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA Munkaügyi Központja Szervezési és Hatósági Osztály Munkaügyi Központja Szervezési és Hatósági Osztály FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA Székesfehérvár, 2012. december 8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

HONVÉD KÖZSZOLGÁLATI ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR

HONVÉD KÖZSZOLGÁLATI ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR HONVÉD KÖZSZOLGÁLATI ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR Adószám: 18066830-2-51 Székhely: 1135 Budapest Aba utca 4. Tel./Fax.: 329-6651, HM 269-77, 268-79, 269-37 ÜZLETI JELENTÉS A 2014. ÉVRŐL Budapest, 2015. február

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET KUTATÁSI JELENTÉSEI 51.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET KUTATÁSI JELENTÉSEI 51. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET KUTATÁSI JELENTÉSEI 51. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET Igazgató: Dr. Miltényi Károly ISSN 0236-736-X írta:

Részletesebben

OPIMUS GROUP Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

OPIMUS GROUP Nyilvánosan Működő Részvénytársaság OPIMUS GROUP Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Féléves jelentés. I. félév (IFRS, KONSZOLIDÁLT).08.19. 2 KONSZOLIDÁLT ADATOK ÉS RÉSZVÉNYESI INFORMÁCIÓK Eredményadatok (időszak) / - - Nettó árbevétel 2

Részletesebben

Projektazonosító: TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program Pályázati azonosító: A2-ELMH-13-0048

Projektazonosító: TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program Pályázati azonosító: A2-ELMH-13-0048 Projektazonosító: TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program Pályázati azonosító: A2-ELMH-13-0048 A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program Hazai

Részletesebben

Sajtóinformáció. RBHU/MK f1kamge03_h. a 2002-es év üzleti eredményeinek alakulása. Hermann Scholl, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának

Sajtóinformáció. RBHU/MK f1kamge03_h. a 2002-es év üzleti eredményeinek alakulása. Hermann Scholl, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának Sajtóinformáció RBHU/MK f1kamge03_h A 2002-es év üzleti eredményeinek alakulása: Jó helytállás kedvezőtlen körülmények között Hermann Scholl, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a stuttgarti gazdasági

Részletesebben

Az ETC 2013/3. negyedéves jelentése

Az ETC 2013/3. negyedéves jelentése 2013. november 25. EURÓPAI TURIZMUS 2013-BAN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2013/3. negyedéves jelentése Az európai turizmus az enyhülı, de még mindig fennálló gazdasági nehézségek ellenére gyorsuló növekedést

Részletesebben

Tájékoztató és minősítő rendszerek

Tájékoztató és minősítő rendszerek 2015/10/09 01:15 1/13 Tájékoztató és minősítő rendszerek < Áruismeret Tájékoztató és minősítő rendszerek A minőség tanúsítása, megfelelőség tanúsítás Mit jelent a tanúsítás? A tanúsítás sokáig nem volt

Részletesebben

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2012 január februári teljesítményéről

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2012 január februári teljesítményéről Trend riport A nemzetközi és hazai szállodaipar 2012 január februári teljesítményéről Összefoglaló - Az STR riport adatai szerint a világ szállodaiparában 2012 első két hónapjában az elmúlt évhez hasonlóan,

Részletesebben

A gazdálkodók képzettsége és a tanácsadás

A gazdálkodók képzettsége és a tanácsadás 317 A gazdálkodók képzettsége és a tanácsadás SZÉKELY ERIKA Kulcsszavak: szakképzettség, szakismeret, szaktanácsadás, kihívások, ismeretátadás. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK

Részletesebben

Veresegyházi kistérség

Veresegyházi kistérség Veresegyházi kistérség területfejlesztési koncepciója és stratégiai programja Pest megyei Terület-,Település-, Környezet Tervező és Tanácsadó Kft. 1085. Budapest, Kőfaragó u. 9. Tel: 267 05 08, 267 70

Részletesebben

Papp Judit * AZ ANGOL NYELV KERESKEDELMI, ILLETVE ANGOL NYELV KERESKEDELEM ÉS MARKETING SZAK BEMUTATÁSA

Papp Judit * AZ ANGOL NYELV KERESKEDELMI, ILLETVE ANGOL NYELV KERESKEDELEM ÉS MARKETING SZAK BEMUTATÁSA Papp Judit * AZ ANGOL NYELV KERESKEDELMI, ILLETVE ANGOL NYELV KERESKEDELEM ÉS MARKETING SZAK BEMUTATÁSA BEVEZETÉS A BGF KVIFK-n az angol nyelv kereskedelmi képzés 2004-ben indult; a vendéglátó és szálloda

Részletesebben

Forrás: GVI. Forrás: GVI

Forrás: GVI. Forrás: GVI Gazdasági Havi Tájékoztató 2009. december A KKV Körkép a Figyelő, a Gazdaság- és Vállalkozáskutató ntézet (GV) és a Volksbank közös kutatása, amely azt tűzte ki célul, hogy negyedéves rendszerességgel,

Részletesebben

Gyakorlati képzés az iskolában és a gazdaságban

Gyakorlati képzés az iskolában és a gazdaságban 46 Kurucz Orsolya Gyakorlati képzés az iskolában és a gazdaságban A szakpolitika és a gazdaság szereplői által gyakran hangoztatott igény, miszerint a fiatalok gyakorlati képzése a felsőbb évfolyamokon

Részletesebben

13/2010. (OT 7.) ORFK UTASÍTÁSA

13/2010. (OT 7.) ORFK UTASÍTÁSA AZ ORSZÁGOS RENDİRFİKAPITÁNY 13/2010. (OT 7.) ORFK UTASÍTÁSA a Rendırség személyi állományának 2010. évi cafeteria juttatásait biztosító egyes munkáltatói intézkedések végrehajtásáról A fegyveres szervek

Részletesebben

Tárgyszavak: fogyasztói magatartás; fogyasztói érték; vásárlói elégedettség; vásárlói hűség.

Tárgyszavak: fogyasztói magatartás; fogyasztói érték; vásárlói elégedettség; vásárlói hűség. A MARKETING ESZKÖZEI A fogyasztói hűség értékelése A fogyasztói érték, az elégedettség és a hűség összetartozó fogalmak, a fogyasztói magatartás értékelésére szolgáló mutatók. A kutatók, a felméréseket

Részletesebben

A gazdaság fontosabb mutatószámai

A gazdaság fontosabb mutatószámai A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban már jeleztük a KSH a TEÁOR 08 szerint gyűjti az adatokat. Ezek első közzétételére a 2009. januári ipari adatok megjelentetésekor

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. május 19-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. május 19-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 106/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. május 19-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Értékelés Budapest Főváros IX.

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY A magyar lakosság utazási szokásai, 2008 A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készítette a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató

Részletesebben

KHEOPS Tudományos Konferencia, 2011. AMBRUS ATTILÁNÉ Egyetemi főtanácsadó 1, NYME KTK, Sopron. Az egyéni vállalkozók adó és járulékterheinek alakulása

KHEOPS Tudományos Konferencia, 2011. AMBRUS ATTILÁNÉ Egyetemi főtanácsadó 1, NYME KTK, Sopron. Az egyéni vállalkozók adó és járulékterheinek alakulása KHEOPS Tudományos Konferencia, 2011. AMBRUS ATTILÁNÉ Egyetemi főtanácsadó 1, NYME KTK, Sopron Az egyéni vállalkozók adó és járulékterheinek alakulása A vállalkozások adóterheinek könnyítése évek óta napirenden

Részletesebben

Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl

Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl TŐZSÉR Zoltán Debreceni Egyetem Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl Bevezetés Ebben az esettanulmányban a Partium történelmi régió magyar tannyelvű felsőoktatási intézményében

Részletesebben

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: A gyermekvállalási magatartás alakulása

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: A gyermekvállalási magatartás alakulása Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: A gyermekvállalási magatartás alakulása (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit (1997): A

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása 1.1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal előzetes

Részletesebben

ti1.us Hivatela É,rkez it : 2013 L05,

ti1.us Hivatela É,rkez it : 2013 L05, ti1.us Hivatela Baráth Zsolt országgyűlési képviselő 4ar,,v-sr< r ~ : 1 / ( 7f -3 É,rkez it : 2013 L05, Írásbeli kérdés Dr. Kövér László úrnak, az Országgy űlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az

Részletesebben

Mivel Magyarország Kormánya támogatja a FATCA alapjául szolgáló szabályozási célt, az adóügyi megfelelés fejlesztését;

Mivel Magyarország Kormánya támogatja a FATCA alapjául szolgáló szabályozási célt, az adóügyi megfelelés fejlesztését; Megállapodás Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a nemzetközi adóügyi megfelelés előmozdításáról és a FATCA szabályozás végrehajtásáról Mivel Magyarország Kormánya és

Részletesebben

MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások 131. szám, 2000. augusztus. Kiss Judit

MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások 131. szám, 2000. augusztus. Kiss Judit MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások 131. szám, 2000. augusztus Kiss Judit AGRÁRKERESKEDELMÜNK A CEFTA-VAL Habár az agrárgazdaság súlya csökkenő tendenciát mutat a magyar kivitelben, az elkövetkezendő

Részletesebben

Munkaügyi Központja. Gyır, 2014. május

Munkaügyi Központja. Gyır, 2014. május Munkaügyi Központja Munkaerı-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2014. II. Gyır-Moson-Sopron megye Gyır, 2014. május 9021 Gyır, Árpád út 32. - 9002 Gyır Pf.: 224. - Telefon: +36 (96) 814-245 - Fax: +36

Részletesebben

Hosszú Zsuzsanna Körmendi Gyöngyi Tamási Bálint Világi Balázs: A hitelkínálat hatása a magyar gazdaságra*

Hosszú Zsuzsanna Körmendi Gyöngyi Tamási Bálint Világi Balázs: A hitelkínálat hatása a magyar gazdaságra* Hosszú Zsuzsanna Körmendi Gyöngyi Tamási Bálint Világi Balázs: A hitelkínálat hatása a magyar gazdaságra* A hitelkínálat elmúlt évekbeli alakulását, szerepének jelentőségét vizsgáljuk különböző megközelítésekben,

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Kühne Kata Otthon Centrum, ügyvezető igazgató. Tisztelt olvasóink, kedves volt, jelenlegi és jövőbeli ügyfeleink!

KÖSZÖNTŐ. Kühne Kata Otthon Centrum, ügyvezető igazgató. Tisztelt olvasóink, kedves volt, jelenlegi és jövőbeli ügyfeleink! 2015 IV. negyedév 1 KÖSZÖNTŐ Tisztelt olvasóink, kedves volt, jelenlegi és jövőbeli ügyfeleink! A 2015-ös évben a lakáspiac minden tekintetben szárnyalt: emelkedtek az árak, csökkentek az értékesítési

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2011.(IV.1.) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletéről (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Magyar Telekom. Ajánlás: Rövid táv: Tartás Hosszú táv: Tartás Célár: 760 Ft

Magyar Telekom. Ajánlás: Rövid táv: Tartás Hosszú táv: Tartás Célár: 760 Ft Ajánlás: Rövid táv: Tartás Hosszú táv: Tartás Célár: 760 Ft Árfolyam: 694 Ft Piaci kapitalizáció: 736 mrd Ft 90 napos átlagforgalom: 1 415 m Ft Magyar Telekom Közkézhányad: 40% 1,5 1,4 1,3 1,2 1,1 1,0

Részletesebben

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Tájékoztató Bács-Kiskun megye 2006. évi munkaerő-piaci helyzetéről, a munkanélküliség csökkentésének lehetőségeiről Tájékoztató Bács- Kiskun TARTALOMJEGYZÉK I.

Részletesebben

JELENTÉS. Balmazújváros Város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről (43/4) 1214 2012. április

JELENTÉS. Balmazújváros Város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről (43/4) 1214 2012. április JELENTÉS Balmazújváros Város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről (43/4) 1214 2012. április Állami Számvevőszék Iktatószám: V-3093-025/2012. Témaszám: 1015 Vizsgálat-azonosító szám: V0560124

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 24.5.2005 COM(2005) 203 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

Részletesebben

Szakmai beszámoló A MAGYAR GZDASÁG SZEMÉLYI TÉNYEZŐINEK MINŐSÉGI REPRODUKCIÓJA

Szakmai beszámoló A MAGYAR GZDASÁG SZEMÉLYI TÉNYEZŐINEK MINŐSÉGI REPRODUKCIÓJA Szakmai beszámoló A MAGYAR GZDASÁG SZEMÉLYI TÉNYEZŐINEK MINŐSÉGI REPRODUKCIÓJA A munkaerő iránti igények polarizációja A technikai fejlődésnek a munkaerő-keresletre polarizáló hatása van: Egyrészt a korszerű

Részletesebben

JELENTÉS A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMINISZTEREK TANÁCSA

JELENTÉS A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMINISZTEREK TANÁCSA NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM JELENTÉS A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMINISZTEREK TANÁCSA ÁLTAL 2009. JÚLIUS 7-ÉN A TÚLZOTT HIÁNY ELJÁRÁS KERETÉBEN KIADOTT AJÁNLÁS MEGVALÓSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN HOZOTT INTÉZKEDÉSEKRŐL

Részletesebben

A 2009. január 1-jétől életbe lépő adó- és járulékváltozások szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazatra gyakorolt hatásának bemutatása

A 2009. január 1-jétől életbe lépő adó- és járulékváltozások szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazatra gyakorolt hatásának bemutatása A 2009. január 1-jétől életbe lépő adó- és járulékváltozások szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazatra gyakorolt hatásának készült a Turizmus és Vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság megbízásából

Részletesebben

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR AGRÁRGAZDASÁGTANI ÉS MARKETING TANSZÉK Programvezető: Dr. Dr. hc. Iváncsics János egyetemi tanár az

Részletesebben

Tárgyszavak: beszerzési szövetség; moduláris termékcsomag; ruházati kiskereskedelem.

Tárgyszavak: beszerzési szövetség; moduláris termékcsomag; ruházati kiskereskedelem. A MARKETING ESZKÖZEI Profilátalakítás divatáruházakban Az egymással versenyző textilkereskedők árengedményei összezavarják a vásárlók árérzékelését. Az erős árverseny nagy nyomást gyakorol a kereskedőkre.

Részletesebben

A nyugdíjalapok helyzete a közelmúlt válsága után

A nyugdíjalapok helyzete a közelmúlt válsága után SZOCIÁLPOLITIKA ÉS ÉRDEKVÉDELEM A nyugdíjalapok helyzete a közelmúlt válsága után A 2000-es évek pénzügyi válságát követően sok előre meghatározott szolgáltatás nyújtását ígérő szakmai nyugdíjrendszer

Részletesebben

Kecskés Gábor Gergely * HARC A FIATAL MAGYAR LÉGI UTASOKÉRT **

Kecskés Gábor Gergely * HARC A FIATAL MAGYAR LÉGI UTASOKÉRT ** Kecskés Gábor Gergely * HARC A FIATAL MAGYAR LÉGI UTASOKÉRT ** RÉSZLETEK A dolgozat során megpróbáltam bemutatni a légi közlekedés piacát, és azon belül is hangsúlyt adtam a low-cost és a hagyományos légitársaságoknak.

Részletesebben

Értékesítésmenedzsment és még valami más

Értékesítésmenedzsment és még valami más Értékesítésmenedzsment és még valami más Dr. Veres István Egyetemi adjunktus E-mail: veres@mvt.bme.hu Értékesítésmenedzsment és még valami más Miért is vagyok itt? Hogyan kezdődött? Mi motivált? Mottó:

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 10 /2007.((III.28.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól

Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 10 /2007.((III.28.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 10 /2007.((III.28.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól Szécsény Város Önkormányzata

Részletesebben

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA KERETÉBEN A FEHÉRJENÖVÉNY- ÁGAZATBAN ALKALMAZOTT INTÉZKEDÉSEK ÉRTÉKELÉSE

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA KERETÉBEN A FEHÉRJENÖVÉNY- ÁGAZATBAN ALKALMAZOTT INTÉZKEDÉSEK ÉRTÉKELÉSE LMC INTERNATIONAL A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA KERETÉBEN A FEHÉRJENÖVÉNY- ÁGAZATBAN ALKALMAZOTT INTÉZKEDÉSEK ÉRTÉKELÉSE Összefoglaló 2009. november New York 1841 Broadway New York, NY 10023 USA Tel.:+1 (212)

Részletesebben

A MATÁV 2003-BAN ELÉRTE PÉNZÜGYI CÉLJAIT ÉS A FŐ ÜZLETÁGAKBAN MEGŐRIZTE VEZETŐ POZÍCIÓJÁT

A MATÁV 2003-BAN ELÉRTE PÉNZÜGYI CÉLJAIT ÉS A FŐ ÜZLETÁGAKBAN MEGŐRIZTE VEZETŐ POZÍCIÓJÁT A MATÁV 2003-BAN ELÉRTE PÉNZÜGYI CÉLJAIT ÉS A FŐ ÜZLETÁGAKBAN MEGŐRIZTE VEZETŐ POZÍCIÓJÁT BUDAPEST 2004. február 11. A Matáv (NYSE: MTA.N és BÉT: MTAV.BU), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója

Részletesebben

KERKAFALVA TELEPÜLÉS ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA 2013-2018

KERKAFALVA TELEPÜLÉS ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA 2013-2018 KERKAFALVA TELEPÜLÉS ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA 2013-2018 Tartalom Helyi Esélyegyenlıségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 10 Célok... 10 A Helyi

Részletesebben

I r á n y e l v A L A C S O N Y K I B O C S Á T Á S Ú Z Ó N Á K

I r á n y e l v A L A C S O N Y K I B O C S Á T Á S Ú Z Ó N Á K I r á n y e l v A L A C S O N Y K I B O C S Á T Á S Ú Z Ó N Á K Verzió: 2015. november Az alacsony kibocsájtású zónák (LEZ) olyan területek, melyek megkövetelik a járművek adott kibocsátási normának történő

Részletesebben

Proof. Ingatlanpiaci elemzés 2008 március. Készítette: Molnár Tamás

Proof. Ingatlanpiaci elemzés 2008 március. Készítette: Molnár Tamás Ingatlanpiaci elemzés 2008 március Készítette: Molnár Tamás 6000 Kecskemét, Irinyi u. 17. Tel.: (00-36-76) 497-658, 497-659, Fax: 418-850 E-mail: ingatlan.empire@axelero.hu Tartalomjegyzék Magyarország

Részletesebben

Öregedés és társadalmi környezet TARTALOMJEGYZÉK

Öregedés és társadalmi környezet TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 7 Az öregség képe a közgondolkodásban és felkészülés az öregkorra... 11 I. A közvéleményben élő kép az öregségről... 12 1. Hány éves kortól számít az ember öregnek?... 12 2.

Részletesebben

Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei

Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei Tanulói kérdőívek értékelése, 2012 Az értékelés során a tavalyi évhez hasonlóan különválasztottam az alsó

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testülete ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testülete ülésére Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Alpolgármester A Képviselő-testület nyilvános ülésének anyaga (2011. évi CLXXXIX. törvény 46. (1) bek.). ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XII. kerület

Részletesebben

Gyarmati Andrea: A tevékenységadminisztráció informatizálásának lehetőségei a gyermekvédelemben

Gyarmati Andrea: A tevékenységadminisztráció informatizálásának lehetőségei a gyermekvédelemben Gyarmati Andrea: A tevékenységadminisztráció informatizálásának lehetőségei a gyermekvédelemben A szociális ágazat információs fejlesztéseit tekintve évtizedes lemaradásban van az egyéb humán ágazatokhoz

Részletesebben

Vertikális portálok és látogatóik. 2008. április. 8. www.nrc.hu tel.: (06-1) 413-05-69 fax (06-1) 413-05-70 1139 Budapest, Petneházy u. 52.

Vertikális portálok és látogatóik. 2008. április. 8. www.nrc.hu tel.: (06-1) 413-05-69 fax (06-1) 413-05-70 1139 Budapest, Petneházy u. 52. Vertikális portálok és látogatóik 2008. április. 8. www.nrc.hu tel.: (06-1) 413-05-69 fax (06-1) 413-05-70 1139 Budapest, Petneházy u. 52. Vertikális portálok és látogatóik 2 TARTALOM 1. BEVEZETÉS 3 2.

Részletesebben

A távmunka és a távdolgozók jellemzői

A távmunka és a távdolgozók jellemzői MAKROGAZDASÁGI HELYZETKÉP A távmunka és a távdolgozók jellemzői A távmunka képlékeny meghatározása arra enged következtetni, hogy elterjedtebb, mint általában gondolják. A cikk szerzői hat ország adatai

Részletesebben

A Sziget Fesztivál turisztikai vonatkozásai 1. A Magyar Turizmus Zrt. kutatása alapján összeállította: Kovács Gábor 2

A Sziget Fesztivál turisztikai vonatkozásai 1. A Magyar Turizmus Zrt. kutatása alapján összeállította: Kovács Gábor 2 A Sziget Fesztivál turisztikai vonatkozásai 1 A Magyar Turizmus Zrt. kutatása alapján összeállította: Kovács Gábor 2 A Sziget Fesztivál önmagában is fontos, hatalmas tömegeket megmozgató kulturális esemény,

Részletesebben

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2010. június 22-i ülésére

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2010. június 22-i ülésére Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága 2010. június 22-i ülésére EÜ. Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézménye

Részletesebben

Havas Gábor - Liskó Ilona. Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában. Kutatási zárótanulmány, 2004 (Összegzés)

Havas Gábor - Liskó Ilona. Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában. Kutatási zárótanulmány, 2004 (Összegzés) Havas Gábor - Liskó Ilona Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában Kutatási zárótanulmány, 2004 (Összegzés) Kutatásunk egyik célja az volt, hogy egy lehetőség szerint teljes általános iskolai

Részletesebben

A banki hitelek típusai a KKV-k körében. Az NHP figyelembe vétele a hitelfelvétel tervezésekor a KKV-k körében 12%

A banki hitelek típusai a KKV-k körében. Az NHP figyelembe vétele a hitelfelvétel tervezésekor a KKV-k körében 12% gh Gazdasági Havi Tájékoztató 2013. szeptember A Magyar Nemzeti Bank 2013. június 1.-én elindította Növekedési Hitelprogramját (NHP), a program részletei azonban már hónapokkal korábban ismertek voltak.

Részletesebben

Gyógytea-fogyasztási szokások napjainkban egy felmérés tapasztalatai

Gyógytea-fogyasztási szokások napjainkban egy felmérés tapasztalatai 2015. április GYÓGYSZERÉSZET 207 Gyógyszerészet 59. 207-212. 2015. Gyógytea-fogyasztási szokások napjainkban egy felmérés tapasztalatai Peták Zsolt 1 és Csupor Dezső 2 A gyógyteák csoportja jogi és szakmai

Részletesebben

Időközi vezetőségi beszámoló - 2011. első negyedéves eredmények A lassú gazdasági fellendülés jelei látszódnak az üzleti eredményeinken

Időközi vezetőségi beszámoló - 2011. első negyedéves eredmények A lassú gazdasági fellendülés jelei látszódnak az üzleti eredményeinken Társaság neve: Magyar Telekom Nyrt. Társaság címe: E-mail címe: 1013 Budapest Krisztina krt. 55. investor.relations@telekom.hu Befektetői kapcsolattartó: Beosztás: Telefon: E-mail cím: Krisztina Förhécz

Részletesebben

MKB MÉRLEG Tőkevédett Származtatott Alap

MKB MÉRLEG Tőkevédett Származtatott Alap MKB MÉRLEG Tőkevédett Származtatott Alap elnevezésű nyilvános, zárt végű értékpapír befektetési alap TÁJÉKOZTATÓJA ÉS KEZELÉSI SZABÁLYZATA Alapkezelő: MKB Befektetési Alapkezelő zártkörűen működő Rt. 1056

Részletesebben

TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A KÁROLY RÓBERT FŐISKOLÁN A 2014/2015. TANÉVBEN (SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK)

TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A KÁROLY RÓBERT FŐISKOLÁN A 2014/2015. TANÉVBEN (SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK) TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A KÁROLY RÓBERT FŐISKOLÁN A 2014/2015. TANÉVBEN (SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK) Gyöngyös 2014. január 6. 1. FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSBEN MEGHIRDETÉSRE KERÜLŐ SZAKOK A képzési

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 67/2015. (V. 14.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 67/2015. (V. 14.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 67/2015. (V. 14.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek beszerzéséhez a 2015. évben nyújtandó támogatások részletes

Részletesebben

0,40 0,30 0,20 0,10 0,00 -0,10 -0,20 -0,30 8,0 6,0 4,0 2,0 0,0 -2,0 -4,0 -6,0 -8,0

0,40 0,30 0,20 0,10 0,00 -0,10 -0,20 -0,30 8,0 6,0 4,0 2,0 0,0 -2,0 -4,0 -6,0 -8,0 Gazdasági Havi Tájékoztató 2009. november 2009 októberében immár huszonnegyedik alkalommal került sor a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Nonprofit Kft. (MKK GV) vállalati konjunktúra-vizsgálatára, amely

Részletesebben

Felmérés a hitelezési vezetők körében, a bankok hitelezési gyakorlatának vizsgálatára Az első három felmérés összesített eredményének ismertetése

Felmérés a hitelezési vezetők körében, a bankok hitelezési gyakorlatának vizsgálatára Az első három felmérés összesített eredményének ismertetése Felmérés a hitelezési vezetők körében, a bankok hitelezési gyakorlatának vizsgálatára Az első három felmérés összesített eredményének ismertetése Az elemzést készítette: Bethlendi András Pénzügyi Stabilitási

Részletesebben