ÖKOTURISZTIKAI PROGRAMOK TEREPI ÉS KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK, TÚRÁK LISTÁJA (2013/2014)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÖKOTURISZTIKAI PROGRAMOK TEREPI ÉS KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK, TÚRÁK LISTÁJA (2013/2014)"

Átírás

1 ÖKOTURISZTIKAI PROGRAMOK TEREPI ÉS KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK, TÚRÁK LISTÁJA (2013/2014) Sorsz. Foglalkozás előadás címe 1 Csillagászat és távcsöves égbolt vizsgálat 2 Meteorológia tudománya, az időjárási elemek megfigyelése 3 Botanikai és zoológiai túra a település határában 4 Geotúrák (gyalogosan) 5 Geotúrák (kerékpárral gépkocsival) Foglalkozás rövid leírása Vetítéssel egybekötött előadás csillagászat történettel kezdődik, majd a Nappal, a Naprendszerrel, holdakkal, üstökösökkel, meteorokkal, meteoritokkal, kvazárokkal, ködökkel, galaxisokkal és feketelyukakkal folytatódik. Előadást követően a gyerekek megismerkednek az amatőr csillagászati távcső használatával, valamint csillagtérkép segítségévek beazonosítják az évszaknak megfelelő, valamint állandó csillagképeket. Az előadások elsősorban este kezdődnek, de a távcső használatára kizárólag sötétben, tiszta égbolt esetén kerülhet sor. Foglalkozás részben vetített előadásból, részben terepi megfigyelésből áll. Foglalkozás érinti az időjárási elemeket, azok mérésének és rögzítésének módját, az észlelés menetét, szabványos klímaállomások felszerelését és feladatait, a Balaton-felvidék klímáját, a meteorológia történetét, napjaink meteorológiáját, a globális felmelegedést és az időjárási szélsőségeket. Foglalkozás végén a gyerekeknek megfigyeléseikre építve önállóan kell megfogalmazniuk egy meteorológiai jelentést. Foglalkozást célszerű a nappali órákban tartani. Mintegy 4-5 órás terepi séta során a gyerekek megismerik a település természetközeli élőhelyeit, fás szárú és (védett) lágyszárú növényeit. Természetesen a túra során elénk kerülő rovarokat, hüllőket, madarakat és emlősöket is megismerjük. Sétánk során az élőhely és madárvédelem mellett a természetközeli erdők kezelése is szóba kerül. Vászoly 10 kilométeres sugarú körében számtalan geológiai érték, ritkaság fordul elő. Túrákat a Bakony-Balaton Geopark munkatársai vezetik. A túra pontos útvonala és célja a csoporttal történt egyeztetést követően kerül meghatározásra. Javaslatot adunk a lehetséges ra. A Bakony-Balaton Geopark területe jóval nagyobb területet ölel fel, mint a Pécselyi-medence, de határai kívül esnek a nemzeti park területén is. A felkereshető geológiai értékek attól is függnek, hogy kerékpárral, Foglalkozással kapcsolatos egyéb információ Helyszín: Szállás termében és közvetlen közelében (részben terepi ) Helyszín: Szállás foglalkoztatójában, illetve terepen fő, maximum: 35 fő Helyszín: település határa fő, maximum 30 fő Helyszín: település közelében részben terepi Részvételi díj /foglalk Ft/ 900 Ft/fő/ Túrától, létszámtól és időtartamtól is függ. Túrától, létszámtól és időtartamtól is

2 gépkocsival kívánja elérni a csoport. A távolság, az útvonal és az érdeklődés, valamint a túrára szánt idő számtalan kombinációs lehetőséget biztosít, így a konkrét minden esetben a csoporttal előre egyeztetve kerül meghatározásra. Javaslatot adunk a lehetséges ra. 6 Denevérles A denevérek nappali szálláshelye közelében, terepen tartott előadás. Az előadás során szóba kerülnek a denevérekkel kapcsolatos hiedelmek, a denevérkutatás története és jelene, a denevérek rendszertani besorolása, a denevérek táplálkozása, szaporodása, tájékozódása, határozójegyeik, szálláshelyeik, téli álmuk, a gyakorlati denevérvédelem és minden, amitől a denevérek olyan különlegesek. Az éjszakai életmódhoz igazodva az előadások kezdési időpontja az esti szürkület, majd (esti) terepi mal zárjuk a t. 7 Madárles Terepi séta során a diákok megtanulják, hogy milyen jegyek alapján ismerhető fel egy madár, hogyan kell használni a madárhatározót és egyes, a szemük elé kerülő madárfajokról további információt kapnak. A évszaktól függetlenül választható. Csak korlátozott számban tudunk madárhatározókat és távcsövet adni, így aki tud, az hozzon magával! Eső esetén a teremben, vetítéssel egybekötve is megtartható. Foglalkozás napszaktól független. 8 Hüllők és kétéltűek 9 Kémiai vízminőségvizsgálat Terepi séta során a tanulók főleg gyíkokkal és siklókkal találkozhatnak, míg a falu határában található tóban békákkal ismerkedhetnek. A lehetőséget biztosít arra, hogy ezeknek a védett gerinceseknek az életmódjával, táplálkozásával, természetes ellenségeivel, rendszertanával, anatómiájával, veszélyeztetettségével és védelmével foglalkozzanak a gyerekek. Terepi t áprilistól szeptember végéig tarjuk. Rossz idő esetén teremben is megtartható a. Terepi a legegyszerűbb vizsgálatokat tartalmazza, mely részben vízsebesség, patakmeder, hőmérséklet, szilárd szennyezőanyag, szerves anyag tartalom, nitrit- és nitráttartalom mérést takar. Foglalkozáson beszélünk a természet és környezetvédelem, azon belül vizeink védelmének fontosságáról. és terepi maximum fő Korosztály: alsós, felsős és Foglalkozás időpontja: április-szeptember között, esti szürkületi időszakban Helyszín: terepi, de rossz idő esetén teremben teremben nincs létszámkorlát, terepen maximum 20 fő Helyszín: terepi, de rossz idő esetén teremben teremben nincs létszámkorlát, terepen maximum 20 fő Helyszín: Csorsza-patak mentén maximum fő Korosztály: 7. és 8. osztály, ok függ.

3 10 Biológiai vízminőségvizsgálat 11 Természet -és környezetvédelem természetismereti játékkal egybekötve 12 Gyógynövény és gombatúra 13 E-számok rejtelmei 14 Gyalogtúra a környék természeti és kultúrtörténeti értékeihez Terepi helyszíne a tópart, ahol különböző eszközök segítségével vízi gerincteleneket vizsgálunk, illetve megismerjük a patak életközösségét. Megbeszéljük a vizes élőhelyek jelentőségét, védettségüknek fontosságát. Szót ejtünk felszíni és felszín alatti vizeinkre leselkedő veszélyekről is. Foglalkozás elméleti és terepi részt egyaránt tartalmaz. Játékos minimális elméleti tudást és ismeretet igényel, illetve ad át. Sokkal inkább hat emóciónkra és érzékszerveinkre. Játékos a közösségi szellem, a másik ember iránti bizalom erősítését is szolgálja. Foglalkozásunk egyik kiemelt célja, hogy embertársainkkal, illetve a természet szereplőivel szemben egyre harmonikusabb együttélést tudjunk kialakítani. Szinte nincs olyan növényünk a Kárpát-medencében, melynek ne lenne gyógyító ereje. Sajnos az utóbbi évtizedekben egyre inkább elszakadtunk a természettől, így a növények hasznosításáról/hasznáról is egyre kevesebbet tudunk. A szabadban végzett mozgás, a természet sokszínűségének megtapasztalása, felüdülés testnek és léleknek, miközben új egészségünket szolgáló - ismereteket kaphatunk. Vajon mindig tudjuk, hogy mit eszünk? Mi az igazság az E- számokról (élelmiszer adalékokról)? Féljünk tőlük, sem? Valóban az allergiás megbetegedések, s elhízások jelentős részéért az élelmiszer adalékok okolhatók? Kellő számú klinikai vizsgálat áll a rendelkezésünkre, hogy bármit is teljes bizonyossággal kijelentsünk? A célja a tévhitek felszámolása, az ismeretek rendszerezése és bővítése. További cél, hogy az egészséges táplálkozás alapjaira rávezessük a fiatalokat, illetve megismertessük őket az alibi, és a bizonyosan egészségkárosító élelmiszerekkel. Napjainkban a fiatalok szabadidőtöltése egyre inkább a televíziózásra, az internetezésre, a plázákban folytatott csellengésre korlátozódik. A valódi értékek, a valódi tapasztalás, a valódi megmérettetés és erőpróba egyre inkább a feledés homályába vész, ha egyáltalán voltak emlékek és élmények, melyek a feledés Helyszín: Csorsza-patak mentén maximum fő Korosztály: alsós, felsős és Helyszín: Lehet terepi tantermi maximum fő Korosztály: alsós és felsős Helyszín: Település határa maximum 35 fő Korosztály. Nincs Korosztály: 7. és 8. osztály, valamint Helyszín: terepi maximum 50 fő Ft/csop./túra 500 Ft/fő/ túra Részvételi díj (túravezetéssel): Ft/nap/ csoport

4 (túravezetővel) 15 Gipszlenyomatok készítése homályába merülhettek. Gyalogtúráinkat azzal a céllal hirdettük meg, hogy a magunk eszközeivel javítsunk a fiatalok állóképességén, hogy közvetlen tapasztalás útján juttassuk őket olyan élményekhez, melyeket nem lehet számítógép és TV előtt ülve átélni. Ilyen élmény lehet a mező, a virágok és a levegő illata, az égbolt színváltozásai, a szél csiklandozása, a természeti és épített környezet egyensúlyának, éppenséggel egyensúlytalanságának megtapasztalása, a történelmi és kultúrtörténeti emlékek megtekintése. Természetben gyűjtött élettelen (kéreg, lomb, termés, csigaház, kavics stb.) anyagok felhasználásával készítjük el emléktárgyunkat. Alkotásunkat úgy is elkészíthetik a gyerekek, hogy azt ajándékba hazaviszik, de kollektív munka is készülhet, mely a tanterem dísze lehet. 16 Agyagozás Elsősorban ősi technikák alkalmazásával használati tárgyakat készítünk, de az ügyesebbek és elszántabbak akár kisplasztikáikat, plakettjeiket is elkészíthetik, melyet természetesen haza vihetnek a gyerekek. 17 Rovarász túra Nem túlzás azt állítani, hogy rovarok nélkül nagyon szegényes lenne az élet a Földön. Hiszen növények is csak korlátozottan létezhetnének, melyből következik, hogy az állatvilág is kevesebb fajt számlálna. Ez az osztály az állatvilág legnépesebb csoportja. Az ismert állatfajok több mint fele, mintegy 1 millió faj tartozik ide. A számból is jól látszik, hogy milyen változatosak, és már ebből adódóan is milyen érdekes élőlények a rovarok. A túra célja, hogy egy vékony szeltét megismerjük az ő világuknak, illetve a velük szembeni fenntartásokat csökkentsük. 18 Interaktív geológiai Foglalkozást elsősorban azoknak a gyerekeknek ajánljuk, akik már rendelkeznek geológiai, földtani ismeretekkel (akár iskolai), részt vettek valamelyik geotúrán. A ugyanis a frissen maximum fő Helyszín. Település határa Helyszín. oktatóközpont Ajánlott létszám. maximum fő Ft/fél nap/ csoport (Fél nap 8.00 és h között értendő) Ft anyagköltség/ Ft anyagköltség/ Ft/ 900 Ft/fő/ Ár kialakítás alatt

5 gyerekeknek megszerzett, az iskolában elsajátított tudásra épít. Korosztály: iskolás 19 Háziállatok a portán Lassan a falusi portákról is eltűnnek a háziállatok. Ezért is nagy kincs, hogy az oktatóközpont közvetlen szomszédságában egy igazi falusi porta található, ahol tehenek, macska, kutya, pulykák, kacsák, nyúlak stb. egyaránt megtalálható. szomszédsága Létszám: nincs Korosztály: alsós, óvodás 20 Vezetett kerékpártúra Oktatóközpontunkból rövid kerékpártúrával elérhető a Tihanyifélsziget, a Nivegy-völgy, a Pécselyi-medence, a Dörgicseimedence, a Káli-medence, de edzettebbeknek a Tapolcai-medence tanúhegyei is megjárhatok egy nap alatt. Túravezetőnk úgy ismeri a Balaton-felvidéket, mint a tenyerét, így kezdőknek és haladóknak egyaránt kínálunk élményekkel teli túrákat. 21 Társasjátékozás Önfeledt társasozás családdal, kis és nagy csoporttal. Készségfejlesztő, stratégiai és logikai játékok. 22 Gyógynövények felhasználása Elsősorban azoknak a vendégeinknek ajánljuk, akik rendelkeznek már gyógynövény ismerettel, a gyógynövény és gombatúrán gyűjtöttek növényeket. Természetesen úgy is lehet kóstolót szervezni, hogy az oktatóközpont, illetve oktatója hozza az alapanyagot. Helyszín: Balatonfelvidék Létszám. egyeztetés függő Korosztály: 14 év fölött Ajánlott létszám. játéktól függ konyha és társalgó 100 Ft/fő Fél napos túra Ft/csoport, egész napos túra Ft/csoport 300 Ft/fő, de minimum Ft 500 Ft/fő, de minimum Ft/csoport + anyagköltség

Választható erdei iskola foglalkozások

Választható erdei iskola foglalkozások Sorsz. Foglalkozás megnevezése Foglalkozás jellege 1 Csillagászat és távcsöves Előadás és terepi égboltvizsgálat 2 Vászoly földrajzi elhelyezkedése, története és építészeti emlékei 3 Pécselyi-medence földtana,

Részletesebben

Választható erdei iskola foglalkozások részletesebb leírása

Választható erdei iskola foglalkozások részletesebb leírása Választható erdei iskola foglalkozások részletesebb leírása 1. Csillagászat és távcsöves égbolt vizsgálat A vetítéssel egybekötött előadás csillagászat történettel kezdődik, a Nappal, a naprendszerrel,

Részletesebben

SEFAG Zrt októberi Programterv

SEFAG Zrt októberi Programterv SEFAG Zrt. 2018. októberi Programterv 2018. október : Erdők Hete országos rendezvénysorozat Általános iskolások részére erdőgazdálkodással, természetismerettel, megújuló energiaforrásokkal, fenntartható

Részletesebben

Túrák, előadások, családi programok, terepi vezetés

Túrák, előadások, családi programok, terepi vezetés Túrák, előadások, családi programok, terepi vezetés info@nngeopark.eu Terepi vezetés Amennyiben szeretné megismerni a Medves vidékét, örömmel segítünk. Túravezetőink már 2500 Ft/óra díjtól akár személyre

Részletesebben

Nivegy-völgyi IfiSzálló pályázatot hirdet kedvezményes nyári táborozásra, osztálykirándulásra, erdei iskolára Nivegy-völgyben

Nivegy-völgyi IfiSzálló pályázatot hirdet kedvezményes nyári táborozásra, osztálykirándulásra, erdei iskolára Nivegy-völgyben Cím: Kedvezményes nyári táborozás, osztálykirándulás, erdei iskola, a Nivegy-völgyben Kiíró: Nivegy-völgyi IfiSzálló Határid : Folyamatos Érvényes: 2014. 05. 31. Tárgymutató: nyári táborozás, erdei iskola,

Részletesebben

MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY

MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY Napok Bentlakásos táboroztatás (6 nap / 5 éjszaka) Gyerekek és pedagógusok Egy turnusba 80 fő tanulót, velük 4 fő kísérőtanárt tud fogadni a Manna 6 fős tantestülete. Vigyázók

Részletesebben

Tanmenetjavaslat KÖRNYEZETISMERET. 2. osztályosoknak. Heti: 1 óra. Évi: 37 óra KOMP

Tanmenetjavaslat KÖRNYEZETISMERET. 2. osztályosoknak. Heti: 1 óra. Évi: 37 óra KOMP Tanmenetjavaslat KÖRNYEZETISMERET 2. osztályosoknak Heti: 1 óra Évi: 37 óra KOMP Óraszám Téma Ismeretanyag, 1. Vakáció után Közlekedési eszközök ismerete Város, falu, vízpart, hegyvidék felismerése 2.

Részletesebben

Kisbetyárok a Bakonyban

Kisbetyárok a Bakonyban Az erdő a világ egyetlen olyan könyvtára, mely akkor is tudáshoz juttat, ha csendben és nyitott szemmel sétálsz benne. /Madas László erdőmérnök/ 1. oldal (összes: 5) Az erdő rovaraival ismerkedünk Az erdei

Részletesebben

ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek

ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek Baradla-barlang, aggteleki rövidtúra 700Ft/fő A túra hossza: 1 km

Részletesebben

MME 28.sz. Dombóvári Csoportja Dombóvár-Tüske, Madárvárta Erdei iskola

MME 28.sz. Dombóvári Csoportja Dombóvár-Tüske, Madárvárta Erdei iskola MME 28.sz. Dombóvári Csoportja Dombóvár-Tüske, Madárvárta Erdei iskola Erdei iskola és szaktábor a tüskei madárvártánál. A táborhely 1980-tól szaktáborként, 2001-től erdei iskolai bázishelyként is működik.

Részletesebben

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak Állatkerti foglalkozások Óvodásoknak Az állatkert az élmények kertje Élménygyűjtő séták az állatkertben Vannak, akik már megtapasztalták, milyen izgalmas úgy érkezni egy állatkerti látogatásra, hogy ott

Részletesebben

TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK

TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK Tantárgyi fejlesztések Ha fölgyújtjuk a gyermekben a veleszületett szikrát, azzal mindig olyan magaslatok felé nyitunk utat, amilyenekről álmodni sem mertünk volna. Kristine Barnett

Részletesebben

Zöldturizmus Szekció. Natúrparkok - Zöldutak - Geoparkok. Básthy Béla, elnök Magyar Natúrpark Szövetség. Budapest, Kossuth Klub, 2014.04.25.

Zöldturizmus Szekció. Natúrparkok - Zöldutak - Geoparkok. Básthy Béla, elnök Magyar Natúrpark Szövetség. Budapest, Kossuth Klub, 2014.04.25. Básthy Béla, elnök Magyar Natúrpark Szövetség Budapest, Kossuth Klub, 2014.04.25. Zöldturizmus MTZrt.: UNWTO szerint az ökoturizmus a turizmus minden olyan formája, amelyben a turista fő motivációja a

Részletesebben

CSILLAGSÉTÁK NEMZETI PARKJAINKBAN

CSILLAGSÉTÁK NEMZETI PARKJAINKBAN CSILLAGSÉTÁK NEMZETI PARKJAINKBAN Ablakot nyitunk a végtelen világegyetem felé! Időpont: április 17-18. Helyszín: országszerte számos helyszínen Távoli galaxisok, bolygók és csillagok világába kalauzolnak

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2016-2017 Készítette: Csiki Zsolt Szeptember Beindítottuk az elemek szelektív hulladékként gyűjtését osztályok szintjén. Környezetünket az őszi

Részletesebben

Távcsöves csillagászati bemutató Mit láthatunk a Fertő feletti csillagos égbolton? január :00

Távcsöves csillagászati bemutató Mit láthatunk a Fertő feletti csillagos égbolton? január :00 Távcsöves csillagászati bemutató Mit láthatunk a Fertő feletti csillagos égbolton? 2019. január 25. 17:00 Hanság túra I. - Osli-Hany Évkezdő programjainkra szeretnénk felhívni mindazok figyelmét, akik

Részletesebben

KÉPZÉSEK A TÁMOP 3.1.4-12 PÁLYÁZATHOZ

KÉPZÉSEK A TÁMOP 3.1.4-12 PÁLYÁZATHOZ KÉPZÉSEK A TÁMOP.1.4-12 PÁLYÁZATHOZ Stiefel Eurocart Kft 1155 Budapest, Kolozsvár u. 1. Tel: 06(1)415-2010 Fax: 06(1)414-068 E-mail: iskola@stiefel.hu www.stiefel.hu www.okostabla.hu www.interaktiveszkozok.hu

Részletesebben

Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium

Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium A tábor időpontja: 2010. szeptember 22-23-24 A tábor helyszíne: Duna-Ipoly Nemzeti Park, Ipolydamásd A tábor célja:

Részletesebben

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30.

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. 1 Madárvárta Tematika Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. 1. témakör: Tavaszi Madárles (Spring Alive) Cél: tudományos jellegű, azt életkori sajátosságoknak

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos

Részletesebben

TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014.

TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014. TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014. Heti óraszám: 1 óra Éves óraszám: 36 óra Készítette: 2013. szeptember 1. ------------------------------------- Dr. Halász Mátyásné Ellenőrizte:.. munkaközösség-vezető

Részletesebben

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD.

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. LELLEI ÓVODA Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. (Környezeti Munkanapló) A LELLEI ÓVODÁBAN: Nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos

Részletesebben

CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR

CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR Tanulók: 17+1 osztály. 353+11 fő Pedagógusok: 32 álláshely Épület: 1977-ben épült, felújítva: 2003-ban és 2007-ben PROGRAMJAINK: 1. FURULYAOKTATÁS BAKÓ TIBORNÉ 2. ALSÓ TAGOZATOS KÉZMŰVES

Részletesebben

Vizsgálódás mikroszkóppal.

Vizsgálódás mikroszkóppal. Időtartam: 1,5 2,5 óra Melyik korcsoportnak ajánljuk? Kiscsoporttól nagycsoportos korosztályig, és 1. osztályosoknak ( A programcsomagot egészben ajánljuk, de egy-egy része külön is megvalósítható) Vizsgálódás

Részletesebben

Program és árajánlat. Egy napos kirándulások. Iskolás vagy óvodás csoportok részére

Program és árajánlat. Egy napos kirándulások. Iskolás vagy óvodás csoportok részére Program és árajánlat Egy napos kirándulások Iskolás vagy óvodás csoportok részére Érkezés Lehetőség van rá, hogy jó idő esetén a csoport lovas kocsival érkezzen a vasútállomástól a park területére. Azonban

Részletesebben

Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET. Természetismeret. tantárgyból

Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET. Természetismeret. tantárgyból Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET a Természetismeret tantárgyból a TÁMOP-2.2.5.A-12/1-2012-0038 Leleményesen, élményekkel, Társakkal rendhagyót alkotni

Részletesebben

Téma Óraszám Tanári bemutató Tanulói tevékenység Módszertan Óratípus Eszközök

Téma Óraszám Tanári bemutató Tanulói tevékenység Módszertan Óratípus Eszközök Tartalom 5. évfolyam... 1 Tájékozódás a térképen, térképismeret... 1 Az időjárás és az éghajlat elemei... 2 A földfelszín változása...2 Környezetünk élővilága... 3 6. évfolyam... 4 Tájékozódás a térképen

Részletesebben

11. évfolyam esti, levelező

11. évfolyam esti, levelező 11. évfolyam esti, levelező I. AZ EMBER ÉLETMŰKÖDÉSEI II. ÖNSZABÁLYOZÁS, ÖNREPRODUKCIÓ 1. A szabályozás információelméleti vonatkozásai és a sejtszintű folyamatok (szabályozás és vezérlés, az idegsejt

Részletesebben

GIMNÁZIUM, A FÓTI KÁROLYI KASTÁLY PARKJA, FÓTI SOMLYÓ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET

GIMNÁZIUM, A FÓTI KÁROLYI KASTÁLY PARKJA, FÓTI SOMLYÓ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA Kérjük, készítsen projekt-tervet és írja le a tervezett tevékenységeket, legfeljebb 2 oldalon. A projekt-tervet bontsa lépésekre: tervezési, szervezési, megvalósítási,

Részletesebben

Pákozd Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola

Pákozd Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola Pákozd Sukoró Arborétum XVI. Erdők Hete programjai 2012. október 1-5. Dátum Program megnevezés Helyszín Rendezi Megjegyzés 2012. 10. 01. Erdők hete programsorozat 1. nap: 9:30 Mit csinál az Erdész? Arborétum

Részletesebben

BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM

BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM Célok Tanulói teljesítmények növelése Tanulási motiváció kialakítása tevékenység, megfigyelés,

Részletesebben

KÖRÖS-MAROS Nemzeti Park KÖDVIRÁG ERDEI ISKOLA

KÖRÖS-MAROS Nemzeti Park KÖDVIRÁG ERDEI ISKOLA KÖRÖS-MAROS Nemzeti Park KÖDVIRÁG ERDEI ISKOLA Réhelyi Látogatóközpont, Dévaványa A KÖDVIRÁG ERDEI ISKOLA az elsők közt szerezte meg EI-i minősítését, így jelenleg is 1 alsós ill. 1 felsős minősített programot

Részletesebben

ÖKOSODJUNK! ÖKO SZAKKÖRI PROGRAMJA (HETI 2 ÓRA) FOGLALKOZÁS: CSÜTÖRTÖK A

ÖKOSODJUNK! ÖKO SZAKKÖRI PROGRAMJA (HETI 2 ÓRA) FOGLALKOZÁS: CSÜTÖRTÖK A ÖKOSODJUNK! ÖKO SZAKKÖRI PROGRAMJA (HETI 2 ÓRA) FOGLALKOZÁS: CSÜTÖRTÖK 14.00-15.30 A Serényi László Általános Iskola tanulói számára 2016/17-es tanév Készítette: Novák Ilona ökoiskolai koordinátor CÉLOK

Részletesebben

Együtt az élő környezetért munkaközösség

Együtt az élő környezetért munkaközösség Jászkiséri Városi Óvoda 5137 Jászkisér, Kossuth tér 3. Tel.: 57/450-497 E-mail: kisovi@pr.hu Együtt az élő környezetért munkaközösség Éves terv 2013/2014 Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni haladás.

Részletesebben

Osli-Hany madarai március 10. 9:00. Szikes tavak madarai március 10. 9:00. Osli-Hany madarai március 24. 9:00

Osli-Hany madarai március 10. 9:00. Szikes tavak madarai március 10. 9:00. Osli-Hany madarai március 24. 9:00 Hóvirágos túra a hédervári Vadaskerti-erdőben Egykoron a Szigetköz magasabb ártéri szintjeit a tölgy-kőris-szil ligeterdők uralták. A keményfás ligeterdő az otthona számos jól ismert lágyszárú növényfajnak

Részletesebben

Részletes programterv

Részletes programterv Részletes programterv 1. nap 2015. május 26. (kedd) 2. nap 2015. május 27. (szerda) 7:45 Gyülekező Ászáron az iskola előtt 8:00 Indulás az Erdei iskolába 11:00 Megérkezés Zebegénybe 11:15 Hajózás történeti

Részletesebben

2018. július 22. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok

2018. július 22. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok PANGEA KULTURÁLIS ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI EGYESÜLET 2018. július 22. EFOP-5.2.2-17-2017-00066 Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok ISMERJ MEG MINKET! A Pangea szó tagjainknak

Részletesebben

Elhagyott ifjúsági táborból. erdei iskola

Elhagyott ifjúsági táborból. erdei iskola Elhagyott ifjúsági táborból erdei iskola A Magosfa Alapítvány Kismagos Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Központjának kialakítása Az Alapítványról Alapítás éve: 2003 Küldetésünk: a helyi értékek megóvása,

Részletesebben

HETI RENDSZERESSÉGŰ FOGLALKOZÁSOK SZAKMAI TALÁLKOZÓK

HETI RENDSZERESSÉGŰ FOGLALKOZÁSOK SZAKMAI TALÁLKOZÓK HETI RENDSZERESSÉGŰ FOGLALKOZÁSOK SZAKMAI TALÁLKOZÓK Károlyi Bernát Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Rákóczitelepi Tagintézménye Almáskamarási

Részletesebben

2012- MÁRCIUS 1-MÁJUS 10. ISKOLA, GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG: GÖDÖLLŐ, KOTLINA-VÖLGY TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ FELELŐS PROJEKT FELADATAINAK

2012- MÁRCIUS 1-MÁJUS 10. ISKOLA, GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG: GÖDÖLLŐ, KOTLINA-VÖLGY TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ FELELŐS PROJEKT FELADATAINAK A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA MEGVALÓSULÁS HELYE, IDEJE: RÉSZLETES ÜTEMTERV: TERVEZÉS GYEREKEKKEL 2012 MÁRCIUS 1MÁJUS 10., GÖDÖLLŐIDOMBSÁG: GÖDÖLLŐ, KOTLINAVÖLGY TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ FELELŐS

Részletesebben

A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló

A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló INTÉZMÉNY Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda Egregyi Tagintézménye, Hévíz, Zrínyi út 151 IDŐPONT 2011-2012 tanév, 2012. 08. 31. Az idei tanévben

Részletesebben

A pedagógiai szakmai szolgáltató tanfolyamai 2012/2013 AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK

A pedagógiai szakmai szolgáltató tanfolyamai 2012/2013 AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK PRIZMA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY pedagógiai szakmai szolgáltatás OM-038423 1134 Budapest, Váci út 57. : 06-1-3408-980 Fax: 06-13408-980/37 E-mail: prizmaegymi@prizmaegymi.hu

Részletesebben

Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban (kizárólag óvodás és iskolai csoportoknak, iskolai tanévben) 2019. május - június, szeptember - október Hortobágy, hazánk varázslatos szépségű tája,

Részletesebben

ERDEI ISKOLA programja

ERDEI ISKOLA programja ERDEI ISKOLA programja 2010. május 10-14. Felsőtárkány Hagyd ott a várost. Csend-övembe jöjj, hagyd ott az ingerült és hetyke szókat. Itt fákat, felhőt, forrást üdvözölj, s hallgasd a zengő, mámoros rigókat.

Részletesebben

21.45 Távcsöves megfigyelések (felhőtlen égbolt esetén), (Veress Zoltán Általános

21.45 Távcsöves megfigyelések (felhőtlen égbolt esetén), (Veress Zoltán Általános 2017. 07. 03. Hétfő 20.00-20.35 Kísérletek héliummal, Hogyan szól a mese, ha héliumot nyelünk a tüdőnkbe, vagy ha kézen állunk? Lufikat is fújunk, de mire jó még a hélium? 20.45-21.20 A művészi Világegyetem

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Témakörök Biológia Osztályozó vizsgákhoz 2012/2013 9. Természettudományos Osztálya-kémia tagozat A növények életműködései Légzés és kiválasztás Gázcserenylások működése Növényi párologtatás vizsgálata

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 1 tematikája

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 1 tematikája Múzeumi nap 1 tematikája Múzeumi nap helye és ideje: Sárospatak, 2012. november 16. Címe: Résztvevők: Szakirodalom: Segédanyag: Oktatási, nevelési célok: Ép testben ép lélek A túrkevei Kaszap Nagy István

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA Neve: Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola Címe: 1144 Budapest, Kerepesi út 124. Résztvevő diákok száma: 35 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 5 Kapcsolattartó

Részletesebben

Látogatóbarát (családbarát) szempontok érvényesítése bemutatóhelyek tervezésekor. Patkós Gábor patkosstudio.hu

Látogatóbarát (családbarát) szempontok érvényesítése bemutatóhelyek tervezésekor. Patkós Gábor patkosstudio.hu Látogatóbarát (családbarát) szempontok érvényesítése bemutatóhelyek tervezésekor Patkós Gábor patkosstudio.hu Mitől látogatóbarát? A megérkezés alapfeltételei (parkolók, mosdók, pihenőhelyek..) Információs

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2015-2016. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László,

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 05-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László, Frák Erika 09.01 Felhívás

Részletesebben

Helyszín. Lábod-Rinyabesenyő-Sziágy puszta (Somogy megye) GPS: Észak: 46 08'40" Kelet: 17 30'02.5"

Helyszín. Lábod-Rinyabesenyő-Sziágy puszta (Somogy megye) GPS: Észak: 46 08'40 Kelet: 17 30'02.5 Időpont (negyedévente más szín a fejezeteknek a jobboldalon, a programok időrendi sorban, csak a napot megjelölve, a tól-ig a részleteknél legyen) A rendezvény címe (itt is használjuk az egyes objektumok

Részletesebben

Tkt/ Szülőföld 5.osztály Tanár: Kiss Ildikó. Óraszám Témakör/Téma Tartalom Tevékenységek/Irodalom

Tkt/ Szülőföld 5.osztály Tanár: Kiss Ildikó. Óraszám Témakör/Téma Tartalom Tevékenységek/Irodalom Tkt/ Szülőföld 5.osztály Tanár: Kiss Ildikó Óraszám Témakör/Téma Tartalom Tevékenységek/Irodalom 1 2 Mi történt on akkor, amikor megszülettem? Mi történt on akkor, amikor megszülettem? Egyéni kutatás:

Részletesebben

N A P O N T A I N D U L Ó B A R L A N G T Ú R Á K

N A P O N T A I N D U L Ó B A R L A N G T Ú R Á K BARLANGJAINK LÁTOGATÁSI RENDJE 2013. március 1. - 2013. március 31. között Nyitvatartás: Aggteleken, Vörös-tónál, Jósvafőn és Bódvarákón naponta 8.00 órától 16.00 óráig. Jegykiadás: Aggteleken és Bódvarákón

Részletesebben

A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR)

A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR) A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR) Váczi Olivér, Varga Ildikó, Bata Kinga, Kisné Fodor Lívia, Bakó Botond & Érdiné Szerekes Rozália Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Természetmegõrzési

Részletesebben

Eljössz hozzánk sakkozni? Tájékoztató

Eljössz hozzánk sakkozni? Tájékoztató Eljössz hozzánk sakkozni? Persze, szívesen! Tájékoztató a választható alkalmi sakkfoglalkozásokról, bemutatókról, továbbképzésekről oktatási intézmények számára A program szervezője: Sakkmatyi Képességfejlesztő

Részletesebben

APARTMAN SZÁLLÁS SZÁLLÁS ÉS ÉTKEZÉS ÁRLISTA AZ ÉTKEZÉSEK MENÜ JELLEGGEL ÉRTENDŐK. AZ ÁRAK AZ ÁFA-T TARTALMAZZÁK, IFA 200,- FT/FELNŐTT/ÉJ

APARTMAN SZÁLLÁS SZÁLLÁS ÉS ÉTKEZÉS ÁRLISTA AZ ÉTKEZÉSEK MENÜ JELLEGGEL ÉRTENDŐK. AZ ÁRAK AZ ÁFA-T TARTALMAZZÁK, IFA 200,- FT/FELNŐTT/ÉJ APARTMAN SZÁLLÁS SZÁLLÁS ÉS ÉTKEZÉS ÁRLISTA AZ ÉTKEZÉSEK MENÜ JELLEGGEL ÉRTENDŐK. AZ ÁRAK AZ ÁFA-T TARTALMAZZÁK, IFA 200,- FT/FELNŐTT/ÉJ (Ft/fő/éj) Szállás teljes panzióval * félpanzióval* Reggeli* Ebéd*

Részletesebben

SZEGEDI ÓVI FÖLDMÍVES UTCAI ÓVODÁJA. Szeged, Földmíves u. 3

SZEGEDI ÓVI FÖLDMÍVES UTCAI ÓVODÁJA. Szeged, Földmíves u. 3 SZEGEDI ÓVI FÖLDMÍVES UTCAI ÓVODÁJA Szeged, Földmíves u. 3 CÉLOK Alakuljon és tudatosodjon a gyermekek környezetükhöz fűződő pozitív viszonya. Ismerjék meg a gyerekek a kulturált életvitel szokásait. Legyenek

Részletesebben

PROGRAMTERV. Ismeretanyag Módszerek Eszközök. Magyarázat szemléltetés játék. Magyarázat, szemléltetés, szituációs játék

PROGRAMTERV. Ismeretanyag Módszerek Eszközök. Magyarázat szemléltetés játék. Magyarázat, szemléltetés, szituációs játék PROGRAMTERV Ismeretanyag Módszerek Eszközök 1. Bevezetés, tervismertetés, foglalkozások célja STOP Közlekedj okosan! 1-3. rész Átkelés az úttesten 2. A gyalogos közlekedéssel összefüggő legfontosabb rendőri

Részletesebben

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ...

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ... Tompáné Balogh Mária KÖRNYEZETISMERET Élô és élettelen természet TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK. osztályos tanulók részére............. a tanuló neve pauz westermann AZ ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN TERMÉSZET ALAPISMERETEI.

Részletesebben

Tavaszi tőzike túra , 10:00-12:00. Szerről-szerre Szalafőn , 10:00-13:00. Csörgőalma oltónap , 10:00-15:00

Tavaszi tőzike túra , 10:00-12:00. Szerről-szerre Szalafőn , 10:00-13:00. Csörgőalma oltónap , 10:00-15:00 Tavaszi tőzike túra 2019-03-02, 10:00-12:00 Körmend - Horvátnádalja - Dobogó-erdő Találkozási pont: Horvátnádalja, Dobogó-erdő EOV : 461 285; 186 850 Szerről-szerre Szalafőn 2019-03-16, 10:00-13:00 Gyalogtúránk

Részletesebben

Bársony-Hunyadi Általános Iskola TERMÉSZETISMERET HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY

Bársony-Hunyadi Általános Iskola TERMÉSZETISMERET HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY Bársony-Hunyadi Általános Iskola TERMÉSZETISMERET HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY KÉSZÍTETTE: Cziczlavicz Éva Judit, Fekéné Tóth Judit Molnárné Kiss Éva, Martinek Ágnes MISKOLC 2013 A, Összesített óraterv Évfolyam

Részletesebben

DIADAL ÚTI ISKOLA KÖZELÉBEN FEKVŐ CINKOTAI ERDŐ ÉS AZ ISKOLA FÁI 2012 MÁRCIUS 1. ÉS MÁJUS 10. KÖZÖTT

DIADAL ÚTI ISKOLA KÖZELÉBEN FEKVŐ CINKOTAI ERDŐ ÉS AZ ISKOLA FÁI 2012 MÁRCIUS 1. ÉS MÁJUS 10. KÖZÖTT A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA Kérjük, készítsen projekt-tervet és írja le a tervezett tevékenységeket, legfeljebb 2 oldalon. A projekt-tervet bontsa lépésekre: tervezési, szervezési, megvalósítási,

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP: TINÓDIS NYÍLT NAP AZ EGÉSZSÉGES REGGELI JEGYÉBEN. beszámoló

EGÉSZSÉGNAP: TINÓDIS NYÍLT NAP AZ EGÉSZSÉGES REGGELI JEGYÉBEN. beszámoló Idő: 2019. január 30. EGÉSZSÉGNAP: TINÓDIS NYÍLT NAP AZ EGÉSZSÉGES REGGELI JEGYÉBEN. beszámoló Helyszín: Egri Ballasi Bálint Általános Iskola Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolája Célkitűzés:- diákok

Részletesebben

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk a 2012. május 12-13-án (szombat-vasárnap) Lengyel-Annafürdőn (Tolna megye) megrendezésre

Részletesebben

Turisztikai programajánló

Turisztikai programajánló Turisztikai programajánló 2012 Kedves Természetbarát Látogató! A Körös-Maros Nemzeti Park 2012-ben is szeretettel várja látogatóit több új és számos már megszokott, a látogatók számára közkedvelt programmal.

Részletesebben

Csak azon felhasználókra vonatkozik, akik 2003. szeptember 1-jétõl léptek be az elõfizetõi rendszerbe.

Csak azon felhasználókra vonatkozik, akik 2003. szeptember 1-jétõl léptek be az elõfizetõi rendszerbe. Tartalomjegyzék Az Ön könyve tartalmazza A megjelenés dátuma Szerkezeti felépítés 2003. szeptember Szakmai szerkesztõk, szakmai tanácsadó, szerzõk 2003. szeptember Használati útmutató 2003. szeptember

Részletesebben

B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között

B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között Jegyváltás Nyitva tartás Jegykiadás (a feltüntetett árak bruttó árak,27% áfát tartalmaznak) A program

Részletesebben

A természet láthatatlan szolgáltatásai ingyenesek, és gyakran magától értetődőnek tekintjük azokat pedig értékesek és veszélyeztetettek

A természet láthatatlan szolgáltatásai ingyenesek, és gyakran magától értetődőnek tekintjük azokat pedig értékesek és veszélyeztetettek TERMÉSZET ÉS BIODIVERZITÁS Miért fontos Önnek is? A biodiverzitás az élet biológiai sokféleségét jelenti. Ez jólétünk és gazdaságunk alapja Az élelem, a víz, a levegő, az egészség, a talaj termőképessége

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Fülemülék éjszakája 2013

Fülemülék éjszakája 2013 Fülemülék éjszakája 2013 Az elkövetkező hetek kora esti és éjszakai óráiban hangzik fel országszerte, még a belvárosi bokrosokban is a világ egyik legszebb hangú madarának, a fülemülének az éneke. Ezért

Részletesebben

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 5. osztály Résztvevők száma: 22 fő 9 lány

Részletesebben

Rajnai Virág Éva A Belső-somogyi erdők élővilágának megismerése

Rajnai Virág Éva A Belső-somogyi erdők élővilágának megismerése Rajnai Virág Éva A Belső-somogyi erdők élővilágának megismerése Cím: A Belső- somogyi erdők élővilága Választható projektek száma: 4 Projekttémák: Az erdő fái közt Erdőismeret Védd az erdőt - Környezetvédelem

Részletesebben

VIII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA. Ügyességi verseny. Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. és a. Magyar Paralimpiai Bizottság.

VIII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA. Ügyességi verseny. Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. és a. Magyar Paralimpiai Bizottság. VIII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA Ügyességi verseny A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége és a Magyar Paralimpiai Bizottság meghirdeti a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium,

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 I.CÉL: A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal, társadalmi

Részletesebben

A/ Általános elvárások:

A/ Általános elvárások: Öko iskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása. Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása a diákok

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

A felelős állattartás néhány szabálya

A felelős állattartás néhány szabálya Tanuló neve: Dátum: A felelős állattartás néhány szabálya 1. Táplálás Egyetlen gyógyszer sem képes oly sok betegséget megelőzni, mintha olyan ételt eszünk, amilyenre szükségünk van. Gondoljunk csak arra,

Részletesebben

ámulatba ejtő túrát tettünk a Magas-Tátra Tar-pataki vízeséséhez.

ámulatba ejtő túrát tettünk a Magas-Tátra Tar-pataki vízeséséhez. "Tudós is talál, min köszörülje eszét" - tartja a mondás. A legtehetségesebb diákok is találhatnak új fölfedezni valókat a tudomány, a művészet és a természet tanulmányozásában. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma

Részletesebben

Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm.

Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm. Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm. Célok és s téma t kiválaszt lasztásasa Téma: Vidéki élet, családi gazdálkodás, hagyományőrzés Helyszín: Patca, Katica tanya (Somogy megye) Probléma: A vidékről

Részletesebben

Programok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem c. pályázati felhíváshoz

Programok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem c. pályázati felhíváshoz Programok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem c. pályázati felhíváshoz A Humusz Szövetség 20 éve a hulladékcsökkentést, a fenntartható fogyasztást és termelést

Részletesebben

TANMENETJAVASLAT. Környezetismeret. 2. osztály

TANMENETJAVASLAT. Környezetismeret. 2. osztály TANMENETJAVASLAT Környezetismeret 2. osztály 2 1. Elmúlt a nyár T, a nyári élmények felidézése nyár, nyaralás, idôtöltés Tk. 4. oldal 2. Évszakok ôsz Évszakok öltözködés kapcsolata Öltözködés öltözködés

Részletesebben

T E M A T I K A. Óvó- és Tanítóképző Intézet

T E M A T I K A. Óvó- és Tanítóképző Intézet Óvó- és Tanítóképző Intézet T E M A T I K A a tanító szakos hallgatók számára TERMÉSZETTUDOMÁNY A HÉTKÖZNAPOKBAN (CB3313) oktatáshoz 2018/2019. tanév I. félév Heti óraszám: 0 óra előadás 1 óra szeminárium

Részletesebben

A HAZAI ÉS HATÁRON TÚLI TEHETSÉG KIBONTAKOZTATÓ PROGRAM TÁMOGATÁSA NTP-OTKP KINCSÜNK A FÖLD! KAPOSVÁRI FESTETICS KAROLINA KÖZPONTI ÓVODA

A HAZAI ÉS HATÁRON TÚLI TEHETSÉG KIBONTAKOZTATÓ PROGRAM TÁMOGATÁSA NTP-OTKP KINCSÜNK A FÖLD! KAPOSVÁRI FESTETICS KAROLINA KÖZPONTI ÓVODA A HAZAI ÉS HATÁRON TÚLI TEHETSÉG KIBONTAKOZTATÓ PROGRAM TÁMOGATÁSA NTP-OTKP-17-0021 KINCSÜNK A FÖLD! KAPOSVÁRI FESTETICS KAROLINA KÖZPONTI ÓVODA PÁLYÁZATBAN VÁLLALT FŐ TEVÉKENYSÉG: TERMÉSZETI INTERPERSZONÁLIS,

Részletesebben

GÁNT, 2012. MÁJUS 25-27. LOMBATTA LOMBATTA

GÁNT, 2012. MÁJUS 25-27. LOMBATTA LOMBATTA PROJEKT TERV MEGVALÓSULÁS HELYE, IDEJE: RÉSZLETES ÜTEMTERV: TERVEZÉS A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA GÁNT, 2012. MÁJUS 25-27. PROJEKTTERV KÉSZÍTÉSE 2011. OKTÓBER 15. ANIKÓ TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ

Részletesebben

A természetismeret II. kurzus teljesítésének követelményei

A természetismeret II. kurzus teljesítésének követelményei A természetismeret II. kurzus teljesítésének követelményei Oktató Dávid János főiskolai docens Elérhetőségek: E-mail: davidjanos@gmail.com Tel.: 82/505-844 belső mellék: 5706 Szoba: Új tanügyi épület 126.

Részletesebben

Természetközeli sporttábor

Természetközeli sporttábor TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0062 Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem Felzárkóztatás a magyar gazdaság versenyképességéért a gyulai szakiskolában Természetközeli sporttábor 2015. 10. 19-21. Természetközeli

Részletesebben

Pákozd-Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola

Pákozd-Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola Pákozd-Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola A Velencei-hegység legdélebbi nyúlványának oldalában, a Velencei-tó egyik legszebb táján elterülő arborétum 96 hektáros terültén több mint 250 féle fa-

Részletesebben

HELYI TANTÁRGYI RENDSZER. TERMÉSZETISMERET Évfolyam: 5-6.

HELYI TANTÁRGYI RENDSZER. TERMÉSZETISMERET Évfolyam: 5-6. EMBER ÉS TERMÉSZET Tantárgy: (helyi) Évfolyam: 5-6. Óraszám Tantárgy Óraszám évfolyamonként 5. 6. 7. 8. Természetismeret 2 3 Éves óraszám 72 108 Célok és feladatok A környezetismeretben elsajátított alapismeretek

Részletesebben

KIS-BALATON ÖKOTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSAINK ISKOLÁKNAK 2015

KIS-BALATON ÖKOTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSAINK ISKOLÁKNAK 2015 KIS-BALATON ÖKOTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSAINK ISKOLÁKNAK 2015 Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság +36-30-664-0404 A Kis-Balaton fokozottan védett területe, annak méltán híres, a Tüskevár hangulatát

Részletesebben

Természet Háza Látogatóközpont 2015. évi programterv

Természet Háza Látogatóközpont 2015. évi programterv Természet Háza Látogatóközpont 2015. évi programterv Gyenesdiás 2015 MÁJUS 1- SZEPTEMBER 1- ig ÖKO Műhely FIX program; foglalkoztatótermi Minden kedd: 14:00-17:00; Péntek 9:00-12:00 JÚLIUS- AUGUSZTUS:

Részletesebben

VIII. Réhelyi Természetvédelmi Tábor

VIII. Réhelyi Természetvédelmi Tábor VIII. Réhelyi Természetvédelmi Tábor NYÁRI TÁBOROZÁSI LEHETŐSÉG! Természetvédelmi tábor a Körös-Maros Nemzeti Parkban 2013. 07. 08-13. (6-15 éves korig) A tábor helyszíne és típusa: Réhelyi Látogatóközpont

Részletesebben

Hagyományok. Háza MÓDSZERTANI NAPOK. Jó gyakorlatok és módszerek az élhető hagyományért ( október Fülek

Hagyományok. Háza MÓDSZERTANI NAPOK. Jó gyakorlatok és módszerek az élhető hagyományért ( október Fülek Hagyományok Háza MÓDSZERTANI NAPOK Jó gyakorlatok és módszerek az élhető hagyományért 2017. október 12-13. Fülek dr. Sándor Ildikó Berta Alexandra dr. Agócs Gergely Babinecz Sándor Érdemes úgy tekinteni

Részletesebben

Helyi tanterv Természetismeret 5. évfolyam számára

Helyi tanterv Természetismeret 5. évfolyam számára Helyi tanterv Természetismeret 5. évfolyam számára Alapelvek, célok és feladatok Napjaink környezeti problémái és a fogyasztói társadalom által kínált, gyakran egészségkárosító életmódra csábító megoldások

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERVE

ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A ZELEMÉRY LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A 2016/2017. TANÉVRE Az Öko munkacsoport tagjai: Varga Edit Ungvári Ferencné Juhászné Papp Magdolna Buzás Andrea Juhászné Ficzek Erika Kathi Imréné

Részletesebben

Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz

Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz Óraszám Cím 1. Áttekintés Megjegyzés 2. Az élet természete rendezettség, szerveződés szintek 3. Az élet természete anyagcsere, szaporodás,

Részletesebben

Gördülő Tanösvény témakör-modulok

Gördülő Tanösvény témakör-modulok Gördülő Tanösvény témakör-modulok E: Élőhelyek és életközösségeik E.1. Lombhullató erdők és élőviláguk tölgyesek bükkösök E.2. Tűlevelű erdők és élőviláguk E.3. E.4. E.5. E.6. lucfenyvesek Patakvölgyi,

Részletesebben

Geoprogramok káptalanfüredi táborok számára

Geoprogramok káptalanfüredi táborok számára Geoprogramok káptalanfüredi táborok számára A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a pedagógusok munkájának segítésére és kiegészítésére három programtípust kínál a Bakony Balaton Geopark területén.

Részletesebben

2.Fák ábrázolása Célja: Lehetséges ábrázolási módok bemutatása Kérdések: Milyen ábrázolásbeli eltéréseket látsz a képeken?

2.Fák ábrázolása Célja: Lehetséges ábrázolási módok bemutatása Kérdések: Milyen ábrázolásbeli eltéréseket látsz a képeken? KOVÁCSNÉ DANI TÜNDE Projektfeladat Problémafelvetés Az alsó tagozatos gyerekek minden évfolyamon ismerkednek természetismeret órákon az erdő élővilágával. Vizuális nevelés terén is sokszor tananyag az

Részletesebben

Múzeumpedagógiai szolgáltatások Általános információ. 33/500-250 irisz@dunamuzeum.h u Duna Múzeum Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum

Múzeumpedagógiai szolgáltatások Általános információ. 33/500-250 irisz@dunamuzeum.h u Duna Múzeum Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum MÚZEUM ADATAI Múzeum neve Megye Település Pontos cím Honlapcím Név Múzeumpedagógiai szolgáltatások Általános információ Megrendelés Telefon E-mail Név Telefon E-mail Fehér Györgyi 33/500-250 irisz@dunamuzeum.hu

Részletesebben