7/2015 (II.25.)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "7/2015 (II.25.)"

Átírás

1 Sorszám Dátum Határozat A Fogyatékosok Országos Diák és Szabadidősport Szövetsége elnöksége az 1/2015 (I.12.) elnökség évi ülés és I. félévi munkatervét a kiküldött tervezet szerint fogadja el. 2/2015 (II.25.) Az elnökség elfogadja Joó Attilát jegyzőkönyv vezetőnek 3/2015 (II.25.) Az elnökségi tagok egyhangúlag, 6 igen szavazattal választották jegyzőkönyv hitelesítőnek Toponári Gábort és Szabó Lászlót. 4/2015 (II.25.) Az elnökség 6 igen szavazat mellett szavazta meg a tervezett napirendi pontokat a Toponári Gábor által kért változásokkal. 5/2015 (II.25.) Az elnökség 7 igen szavazat mellett elfogadta a tájékoztatást a pénzügyi helyzetről. 6/2015 (II.25.) Az elnökség 7 igen szavazat mellett elfogadta a FODISZ 2015-ös költségvetési tervét. 7/2015 (II.25.) 2015 Szabó László elfogadásra javasolja a évi országos versenynaptár ( os tanév) elfogadását, azzal a kitétellel, hogy a következő elnökségi ülésen ( Tata) már konkrét dátumok is szerepeljenek a naptárban. 8/2015 (II.25.) Szabó László elfogadásra javasolja, hogy a megyei diáksport naptárak beérkezésének határideje június 6. legyen. 9/2015 (II.25.) Szabó László javasolja, hogy az egyesületek számára legyen külön keret a FODISZ által kiírt pályázatok esetén. Továbbá Szabó László javasolja, hogy a FODISZ 2015-ös szabadidősport pályázata április 1-ig jelenjen meg, a pályázat támogatási időszaka pedig május 1-től április 30-ig tartson. 10/2015 (II.25.) Szabó László elfogadásra javasolja a FEB évi munkatervét. Szabó László elfogadásra javasolja, hogy a FEB-FODISZ ügyvezetés jogállását a FODISZ jogászának bevonásával, ügyvezető elnök 11/2015 (II.25.) koordinálásával, március 2-ig tisztázzák. Az elnökség 7 igen szavazat mellett a javaslatot egyhangúlag 12/2015 (V.13.) /2015 (V.13.) jegyzőkönyv hitelesítőnek Mihalcsik Istvánt és Tóth Lászlót 14/2015 (V.13.) pontokat a Toponári Gábor által kért változásokkal, Szabó László kiegészítésével. Az elnökség 5 igen szavazat mellett elfogadta a tájékoztatást a pénzügyi 15/2015 (V.13.) helyzetről.

2 Szabó László elfogadásra javasolja a Felügyelő Bizottság évről szóló jelentését Az elnökség 5 igen szavazat mellett a javaslatot egyhangúlag 16/2015 (V.13.) Szabó László elfogadásra javasolja a évi sportszakmai és 17/2015 (V.13.) költségvetési terveket. Az elnökség 5 igen szavazat mellett a javaslatot Szabó László elfogadásra javasolja a FODISZ évi Diákolimpiai 18/2015 (V.13.) versenynaptár és versenyrendszer működtetési tervét. Az elnökség 5 igen szavazat mellett a javaslatot egyhangúlag Szabó László elfogadásra javasolja, hogy a FODISZ által kiírt, FODISZ-SZAB- 15 pályázatra határidőn túl beérkezett pályázatokat elnökségi 19/2015 (V.13.) méltányossági alapon fogadja be a FODISZ. Az elnökség 5 igen szavazat mellett a javaslatot egyhangúlag Szabó László elfogadásra javasolja, hogy amennyiben az Illyés DSE a fentieknek megfelelően módosítja az alapszabályát, úgy beléphet a szövetségbe. A belépés feltétele az új alapszabály és az új alapszabály 20/2015 (V.13.) bíróságra történő benyújtását igazoló dokumentum bemutatása a FODISZ számára. Az elnökség 5 igen szavazat mellett a javaslatot egyhangúlag Szabó László elfogadásra javasolja, hogy a FODISZ évi rendes közgyűlését május 20-án kor kezdjék el a zánkai gyermek tábor iroda 21/2015 (V.13.) épületében. Az elnökség 5 igen szavazat mellett a javaslatot egyhangúlag 22/2015 (VI.29.) /2015 (VI.29.) jegyzőkönyv hitelesítőnek Toponári Gábort és Árva Jánost. 24/2015 (VI.29.) pontokat. Az elnökség 4 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett elfogadta a 25-A/2015 (VI.29.) Versenyszabályzatot. Az elnökség 6 igen szavazat mellett elfogadta a Diákolimpiai 25-B/2015 (VI.29.) Versenyrendszerre vonatkozó dokumentumot. Az elnökség 6 igen szavazat mellett elfogadta a évi megyei 25-C/2015 (VI.29.) diákolimpiai versenyek finanszírozási tervét. Az elnökség 6 igen szavazat mellett elfogadta FODISZ Versenyek 25-D/2015 (VI.29.) Rendezésének Általános Szabályait. Az elnökség 6 igen szavazat mellett elfogadta a versenyigazgatóság 25-E/2015 (VI.29.) létrehozását. Az elnökség 6 igen szavazat mellett elfogadta 2015 területi szabadidősport 26/2015 (VI.29.) finanszírozási tervét. Az elnökség 6 igen szavazat mellett elfogadta a FODISZ 2015 évi 27-A/2015 (VI.29.) gazdálkodási rendjét. Az elnökség 6 igen szavazat mellett elfogadta a FODISZ Telefon flottájának 27-B/2015 (VI.29.) átalakítását. 27-A/2015 (VII.21.)- A FODISZ elnöksége jelen határozatával módosítja a FODISZ évi M továbbadott támogatásainak felhasználási módjairól szóló 27-A/2015 Az elnökség 4 igen szavazat mellett, egyhangúlag szavazta meg Joó Attilát 28/2015 (VIII.25.) Az elnökségi tagok egyhangúlag, 4 igen szavazattal választották 29/2015 (VIII.25.) jegyzőkönyv hitelesítőnek Tóth Lászlót és Toponári Gábort. Az elnökség 4 igen szavazat mellett szavazta meg a tervezett napirendi 30/2015 (VIII.25.) pontokat a Szabó László által javasolt változásokkal.

3 31/2015 (VIII.25.) Az elnökség 4 igen szavazat mellett elfogadta az elnökségi ülés tervet. 32/2015 (VIII.25.) Az elnökség 4 igen szavazat mellett elfogadta a évi szakmai és költségvetési tervet. 33/2015 (VIII.25.) Az elnökség 4 igen szavazat mellett elfogadta A FODISZ Díjazottak listáját. 34/2015 (VIII.25.) Az elnökség 4 igen szavazat mellett elfogadta a FODISZ Fair Play Díj alapítását, és hogy az első díjazott Krenhardt Eszter legyen. 35/2015 (XII.17.) 36/2015 (XII.17.) jegyzőkönyv hitelesítőnek Mihalcsik Istvánt és Toponári Gábort. 37/2015 (XII.17.) pontokat a Szabó László által javasolt változásokkal. 38/2015 (XII.17.) Az elnökség 5 igen szavazat mellett elfogadta a tájékoztatót a legutóbbi elnökségi ülés óta eltelt időszakról. 39/2015 (XII.17.) Az elnökség 5 igen szavazat mellett elfogadta a FODISZ Iroda és ügyvezetés tájékoztatóját a támogatási szerződések i állapotáról. 40/2015 (XII.17.) 41/2015 (XII.17.) 42/2015 (XII.17.) Az elnökség 5 igen szavazat mellett felszólítja a Hajdú-Bihar megyei Fogyatékos Sportolók Szövetségét, hogy legkésőbb január 10.-ig tegyen eleget az elmaradt beszámolási kötelezettségeinek és pótolja a tárgyévi támogatási szerződések megkötéséhez szükséges dokumentumokat. Amennyiben a Hajdú-Bihar Megyei Fogyatékos Sportolók Szövetsége a felszólítást követően sem küldi be a szükséges dokumentumokat, úgy a Felügyelő Bizottság tartson rendkívüli célvizsgálatot a szövetség székhelyén. Az elnökség 5 igen szavazattal támogatja, hogy a Szövetség kezdeményezze a SNI Sport Tehetségsegítő Tanács (STT) létrehozását 2016 első negyedévében. Megbízza Toponári Gábor ügyvezető elnököt az STT előkészítő munkacsoport tagjainak felkérésével annak megalakításával, a csoport munkájának koordinálásával. Ezen határozatával megbízza az előkészítő munkacsoportot az STT megalakításához szükséges felmérések, egyeztetések elvégzésével, az STT alapdokumentációk elkészítésével. Az STT indulásáról sajtóhírt szükséges kiadni. Az elnökség 5 igen szavazat mellett elfogadta a Féléves beszámoló a diákés szabadidősport szakmai feladatok megvalósulásáról című dokumentumot. 43/2015 (XII.17.) Az elnökség 5 igen szavazat mellett, Toponári Gábor kiegészítésével elfogadta az elnökség évi és ülés- és munkatervét. 44/2015 (XII.17.) Az elnökség 5 igen szavazat mellett elfogadta az Illyés DSE tagfelvételi kérelmét, az támogatni javasolja a Szövetség Közgyűlésének. Az elnökség 5 igen szavazat mellett elfogadta az ügyvezetés javaslatát a 45/2015 (XII.17.) flotta szerződés módosítására.

4 46/2015 (XII.17.) Az elnökség 5 igen szavazat mellett elfogadta, hogy a FODISZ Országos Versenyigazgatói feladatokat, január 1.-től Kapás Róbert sportmenedzser lássa el azzal a kikötéssel, hogy a három hónapos próbaidő után, a felek kölcsönös elégedettsége alapján lehet meghosszabbítani az együttműködést. 47/2015 (XII.17.) Az elnökség 5 igen szavazat mellett elfogadta, hogy az Ergométeres Evezés Országos Diák- és Ifjúsági Olimpia helyszíne a Magyar Sport Háza legyen. Sorszám Dátum Határozat 1/2016 (III.30.)-E A Fogyatékosok Országos Diák és Szabadidősport Szövetsége (továbbiakban: FODISZ) elnöksége kifejezi azt a szándékát, hogy befogadó szervezetként egyesüljön a Fogyatékosok Sportszervezeteinek Magyarországi Szövetségével. (továbbiakban: FMSZ) Az egyesülés az FMSZnek a befogadó szervezetbe (FODISZ) történő beolvadásával, jogutódlással valósul meg. Az FMSZ általános jogutódja a FODISZ. Az egyesülési folyamat során be kell tartani a V. Törvény a Polgári Törvénykönyvről, XIII. fejezetének és a évi CLXXV. törvény, II/A fejezetének ide vonatkozó előírásait. Az ügyvezetés az elnökség határozatát és az átalakulási tervet juttassa el az FMSZ elnökségének, közösen alakítsák ki az átalakulási folyamat időtervét és ennek megfelelően végezzék el az Egyesülési Megállapodás előkészítését. 2/2016 (V.28.) 3/2016 (V.28.) jegyzőkönyv hitelesítőnek Árva Jánost és Toponári Gábort. 4/2016 (V.28.) pontokat. 5/2016 (V.28.) Az elnökség 5 igen szavazat mellett elfogadta a tájékoztatást a két elnökségi ülés közötti időszakról. 6/2016 (V.28.) Az elnökség 5 igen szavazat mellett elfogadta a évi szakmai és pénzügyi beszámolót. 7/2016 (V.28.) Az elnökség 5 igen szavazat mellett elfogadta a FEB évi beszámolóját és évi munkatervét. 8/2016 (V.28.) Az elnökség 5 igen szavazat mellett elfogadta a évi sportszakmai és költségvetési terveket. 9/2016 (VIII.27.) 10/2016 (VIII.27.) jegyzőkönyv hitelesítőnek Árva Jánost és Toponári Gábort. 11/2016 (VIII.27.) pontokat. 12/2016 (VIII.27.) Az elnökség 5 igen szavazat mellett elfogadta a FODISZ Iroda és ügyvezetés tájékoztatóját a két elnökségi ülés közötti munkáról Az elnökség 5 igen szavazat mellett elfogadja a FODISZ Iroda és ügyvezetés 13/2016-A (VIII.27.) a 2015/2016 tanév országos és területi diákolimpiai megvalósulásáról és fejlesztési feladatairól szóló beszámolóját

5 13/2016-B (VIII.27.) Az elnökség 5 igen szavazat megbízza az ügyvezetést és a FODISZ Irodát a FODISZ diáksport struktúrájának és tartalmának fejlesztése projekt keretében egy három lépcsős szakmai konferencia program kidolgozásával. 14/2016 (VIII.27.) Az elnökség 5 igen szavazat mellett elfogadja a FODISZ Iroda és ügyvezetés évi szabadidősport feladatok ellátásáról szóló beszámolóját 15/2016 (VIII.27.) 16/2016 (VIII.27.) Az elnökség 5 igen szavazat mellett elfogadja 2016/2017 tanév diáksport versenynaptárát, azzal a módosítással, hogy a november 7-8. között megrendezésre kerülő Kapkodd a lábad! játékos sorverseny helyszínének EGER városát jelöli meg, a terematlétika országos döntőjével kapcsolatban pedig felkéri Kapás Róbertet, hogy egyeztessen a helyszínt illetően. Az elnökség 5 igen szavazat mellett elfogadja a évi területi diákolimpia versenyek támogatásáról szóló pénzügyi tervet. 17/2016 (VIII.27.) Az elnökség 5 igen szavazat mellett elfogadta a a évi országos és területi Az elnökség szabadidősport 5 igen szavazat programok mellett támogatásáról támogatja az országos szóló pénzügyi szövetség tervet. nemzetközi színtéren történő megjelenését. A. ISF úszó világbajnokság Megvalósítási tanulmány készítése október 15-ig. B. FYSA Megbízza az ügyvezetést a program részletes 18/2016 (VIII.27.) kidolgozásával, a partnerekkel történő egyeztetések folytatására. Részletes, költségvetést és háttérdokumentumokat, előzetes megállapodásokat, támogatói szándéknyilatkozatokat tartalmazó projektterv összeállítását kéri szeptember 30-ig. Szoboszlai Csaba alelnök, a Hajdu-Bihar megyei Fogyatékos Sportolók Szövetsége (HAFOSZÖV) titkára bejelentette, hogy a megyei szövetség a jövőben nem tudja ellátni vállalt feladatait, felfüggeszti működését és elindítja felszámolását. Ez a folyamat több évet is igénybe vehet, de ez alatt az időszak alatt sem fog feladatokat vállalni és végezni. A megyei sportszakmai feladatok ellátására a Hajdúdorog székhellyel rendelkező Teremtő Fény Kulturális és Sportegyesületet (Képviselő: Urgyán Tibor György) javasolja. 19/2016 (VIII.27.) Az elnökség tudomásul vette a bejelentést és a következő határozatot hozta 5 igen szavazat mellett: a. Kéri a HAFOSZÖV elnökségét, hogy a szövetség titkára által elmondottakat írásban is nyújtsa be a FODISZ elnökségének. b. A HAFOSZÖV évtől a FODISZ részéről nem részesülhet támogatásban. Az így megmaradt költségvetési összegből kerüljön rendezésre a Téglás DSE által szervezett tavaszi atlétikai és labdarúgó megyei versenyek költségtérítése. c. A FODISZ Elnöksége megbízza az ügyvezetést, vegye fel a kapcsolatot a Teremtő Fény Egyesülettel, egyeztessen a feladatellátásról. A FODISZ elnöksége 5 igen szavazat mellett elfogadja Toponári Gábor 20/2016 (VIII.27.) ügyvezető elnök megyei szövetségek működési támogatásának aktuális állapotáról szóló tájékoztatóját. 22/2016 (XII.12)-E Javaslat MPB elnökség tagjára

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), III. emeleti kocka tárgyaló

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), III. emeleti kocka tárgyaló Jegyzőkönyv a Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetségének (a továbbiakban: FODISZ) 2016. május 28-án megtartott elnökségi üléséről (a továbbiakban: ülés) Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló Jegyzőkönyv a Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetségének (a továbbiakban: FODISZ) 2015. május 13-án megtartott elnökségi üléséről (a továbbiakban: ülés) Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló Jegyzőkönyv a Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetségének (a továbbiakban: FODISZ) 2015. június 29-én megtartott elnökségi üléséről (a továbbiakban: ülés) Az elnökségi ülés helyszíne:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló Jegyzőkönyv a Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetségének (a továbbiakban: FODISZ) 2014. október 22-én megtartott elnökségi üléséről (a továbbiakban: ülés) Az elnökségi ülés helyszíne:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), I. emeleti kocka tárgyaló

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), I. emeleti kocka tárgyaló Jegyzőkönyv a Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetségének (a továbbiakban: FODISZ) 2014. szeptember 6-án megtartott elnökségi üléséről (a továbbiakban: ülés) Az elnökségi ülés helyszíne:

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely közgyűlési jegyzőkönyv készült a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége (a továbbiakban Szövetség) 2017. március 25-én 10 órakor megtartott rendes éves Közgyűléséről:

Részletesebben

5/ számú határozat: Az MPB közgyűlése 4.-es pontként elfogadta:

5/ számú határozat: Az MPB közgyűlése 4.-es pontként elfogadta: 2008 évi Közgyűlési határozatok 2008. február 15. - Rendkívüli közgyűlés: 1/2008.02.15 sz. határozat: Az MPB közgyűlése a jelenleg előkészített sporttörvény módosítási javaslatot elfogadni nem tudja, azt

Részletesebben

HATÁROZATOK TÁRA 2016.

HATÁROZATOK TÁRA 2016. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Magyar Hallássérültek Sportszövetsége HATÁROZATOK TÁRA 2016. 01/2016. (03. 08.) számú MHSSZ elnökségi határozat Az MHSSZ Elnöksége a MOB Gerevich Aladár Sportösztöndíj Szabályzatának

Részletesebben

Esztergomi Vitézek Rögbi, Atlétikai és Football Club Alapszabálya 2013

Esztergomi Vitézek Rögbi, Atlétikai és Football Club Alapszabálya 2013 Esztergomi Vitézek Rögbi, Atlétikai és Football Club Alapszabálya 2013 1/5 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. (1) Az Esztergomi Vitézek Rögbi, Atlétikai és Football Club (a továbbiakban: sportegyesület) az

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv 1 Közgyűlési jegyzőkönyv Amely készült a Balatonvin Borlovagrend Balatonfüred-Csopak Egyesület (8230 Balatonfüred, Bocsár dűlő 0118/12 hrsz.) a Koczor Pincészetben, 2016.05.08-án d.u. 15:00 órakor kezdődő

Részletesebben

2013. évi HATÁROZATOK JEGYZÉKE I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK

2013. évi HATÁROZATOK JEGYZÉKE I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2013. évi HATÁROZATOK JEGYZÉKE I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK I. Közgyűlési Határozatok 2013.03.19./1.sz. KGY. határozat: A Közgyűlés elfogadja a meghívóban kiküldött napirendi pontokat.

Részletesebben

2014. évi HATÁROZATOK JEGYZÉKE I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK

2014. évi HATÁROZATOK JEGYZÉKE I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014. évi HATÁROZATOK JEGYZÉKE I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK I. Közgyűlési Határozatok 2014.05.20./1.sz. KGY. határozat: A Közgyűlés elfogadja a meghívóban kiküldött napirendi pontokat.

Részletesebben

2016. évi HATÁROZATOK JEGYZÉKE II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK

2016. évi HATÁROZATOK JEGYZÉKE II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. évi HATÁROZATOK JEGYZÉKE I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK I. Közgyűlési Határozatok 2016.04.19./1.sz. KGY. határozat: A Közgyűlés elfogadja a meghívóban kiküldött napirendi pontokat.

Részletesebben

/2013/EH Határozati javaslat

/2013/EH Határozati javaslat MOB Elnökségi ülés -2013. október 14. 7. napirendi pont: Döntés a "Fogyatékosok versenysportjának támogatása - 70 M Ft", valamint a "Speciális Világjátékokon történő részvétel támogatás - 16 M Ft" felosztásáról,

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottság. Jegyzőkönyv a bizottság 2007. február 16.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szociális, Egészségügyi, Sport és Etnikai Bizottság. Jegyzőkönyv a bizottság 2007. február 16. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Jegyzőkönyv a bizottság 2007. február 16.-i üléséről A bizottság taglétszáma: 13 fő Jelen vannak: Vadas Sándor, Elek Sándor, Farkas András Andor, Dr. Jernei Zoltán, Dr. Juhász

Részletesebben

19:07 Jakab Annamária elnök ismerteti az alapszabály módosítás részleteit.

19:07 Jakab Annamária elnök ismerteti az alapszabály módosítás részleteit. Teljesítménytúrázók Társasága Levélcím: 1590 Budapest, Pf. 110. Székhely: 1035 Budapest, Raktár u. 6. e-mail: ttt.levelek@gmail.com Telefon: +36 70 9412258 elnök: Jakab Annamária Jegyzőkönyv a Teljesítménytúrázók

Részletesebben

2015 Január 7, Budapest.

2015 Január 7, Budapest. 2015 Január 7, Budapest. Elnök felkéri Vaspöri Tamás elnökségi tagot az elnökségi ülés levezetésére egyhangú Elnök felkéri Miklós Nándort a jegyzőkönyvezetés elvégzésére Az elnökség a jegyzőkönyv hitelesítőnek

Részletesebben

01/02-05/2012. számú határozat: Az elnökség egyhangúlag elfogadja jegyzőkönyv-vezetőnek Szűcs Helgát, jegyzőkönyv hitelesítőnek Balog Ferencet.

01/02-05/2012. számú határozat: Az elnökség egyhangúlag elfogadja jegyzőkönyv-vezetőnek Szűcs Helgát, jegyzőkönyv hitelesítőnek Balog Ferencet. Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 28. 2012. ÉVI ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 01/02-05/2012. számú határozat: Az elnökség egyhangúlag elfogadja jegyzőkönyv-vezetőnek

Részletesebben

A FODISZ SZEREPE A FOGYATÉKOSOK SPORTJÁBAN. FODISZ: Több, mint sport!

A FODISZ SZEREPE A FOGYATÉKOSOK SPORTJÁBAN. FODISZ: Több, mint sport! A FODISZ SZEREPE A FOGYATÉKOSOK SPORTJÁBAN FODISZ: Több, mint sport! A FODISZ megalakulásának indítékai Közel 80.000 fogyatékos diák tanul integrált és szegregált oktatási intézményekben Magyarországon;

Részletesebben

Magyar Hallássérültek Sportszövetsége HATÁROZATOK TÁRA 2018.

Magyar Hallássérültek Sportszövetsége HATÁROZATOK TÁRA 2018. Magyar Hallássérültek Sportszövetsége ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK HATÁROZATOK TÁRA 2018. 1/2018. (01. 04.) számú MHSSZ elnökségi határozat Az MHSSZ Elnöksége bowling szakágvezetőnek Kapronczayné Karádi Magdolnát

Részletesebben

Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés

Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés Dátum: 2014. május 10. 10 óra Helyszín: Dunaújváros, Campus Aréna Jegyzőkönyvvezető: Jaczkó Róbert Gyula Az Elnökségi ülés napirendi pontjai: 1. Női U19-es

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva. Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2014.10.30., szerda 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv Boronkai József: Köszöntöm az

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. szeptember 23 i Elnökségi üléséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. szeptember 23 i Elnökségi üléséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. szeptember 23 i Elnökségi üléséről Készült: a Magyar Olimpiai Bizottság Elnökségének 2014. szeptember 23. napján 9:00 órakor, a Magyar Olimpiai Bizottság (1124

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről Az ülés időpontja: 2001. december 12. Az ülés helye: Budapest, MaTáSzSz tárgyalóterme Az ülésen jelen voltak: a mellékelt

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL

BESZÁMOLÓ A KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL BESZÁMOLÓ A KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL A Fővárosi Bíróság 55. szám alatt nyilvántartásba vette a Magyar Diáksport Szövetséget az 1997.évi CLVI.tv.22. /3 / bekezdése alapján 1998. január 1-től kiemelkedően

Részletesebben

A Gazdasági Bizottság 192/2014. számú határozatával az előterjesztést 11 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett támogatta.

A Gazdasági Bizottság 192/2014. számú határozatával az előterjesztést 11 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett támogatta. 2 Tisztelt Közgyűlés! Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2007. (II.9.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: SzMSz) 9. -a értelmében a közgyűlés féléves

Részletesebben

Magyar Szabadidősport Szövetség Az elnökség határozatai

Magyar Szabadidősport Szövetség Az elnökség határozatai 1/2018. sz. elnökségi határozat Az elnökség határozatai A testület a 2018. január 11-i elnökségi ülés napirendi pontjaira vonatkozó javaslatot egyhangúlag elfogadta: 1. Bemutatkozás; 2. Elnökség 2018.

Részletesebben

HATÁROZATOK KÖNYVE 2013

HATÁROZATOK KÖNYVE 2013 HATÁROZATOK KÖNYVE 2013 A szervezet neve: Szöveg Színház Színházi Egyesület A szervezet székhelye: 1077 Budapest, Rottenbiller u. 54. 1/9. A szervezet megalakulásának időpontja: 20006. 10.20. A bírósági

Részletesebben

T Ö B B, M I N T SPORT!

T Ö B B, M I N T SPORT! T Ö B B, M I N T SPORT! TISZTELT SPORTVEZETOK, TESTNEVELOK, SPORTSZAKEMBEREK, EDDIGI ÉS LEENDO PARTNEREINK! Engedjék meg, hogy az alábbi kiadványban röviden bemutassuk szövetségünket, legfőbb céljainkat,

Részletesebben

2015. évi elnökségi ülések határozat-tára

2015. évi elnökségi ülések határozat-tára 2015. évi elnökségi ülések határozat-tára 1./2015. (02.12) számú Elnökségi határozat: Az Elnökség egybehangzóan 9 igen szavazattal elfogadta a TAO bizottság javaslatát miszerint több pályázatnál a sorok

Részletesebben

MPB KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK

MPB KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK MPB KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 1/2017 (05. 12.) sz. MPB közgyűlési határozat Az MPB Közgyűlése Bánkúti Rékát jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag elfogadta. 2/2017 (05. 12.) sz. MPB közgyűlési határozat Az MPB

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 3/ április 27.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 3/ április 27. ELNÖKSÉGI ÜLÉS 3/2015 2015. április 27. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett Rendkívüli Időpont: 2015. április 27. 16h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest,

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2015. november 18. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. Rektori sportpályázat

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. 2016/1. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a 2015. 12. 10-i elnökségi ülés emlékeztetőjét. 2016/2. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a következő elnökségi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. augusztus 5-én megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácskozó

Részletesebben

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE 2015. ÉVI HATÁROZATOK 1. /2015. (január 08.) sz. MÉSZ elnökségi határozat A rendkívüli elnökségi ülés időpontját (2015. január 22.) a jelenlévők elfogadják. 2. /2015. (január

Részletesebben

2./ Javaslat Pilis Város Önkormányzata Sportkoncepciójának felülvizsgálatára. Előterjesztő: Simó Gáborné polgármester

2./ Javaslat Pilis Város Önkormányzata Sportkoncepciójának felülvizsgálatára. Előterjesztő: Simó Gáborné polgármester HATÁROZATOK amely készült a Fejlesztési Bizottság 2015. augusztus 24.-én 17 óra 00 perctől kezdődően, a Pilisi Polgármesteri Hivatal tanácstermében (2721, Pilis, Kossuth Lajos út 47.) megtartott nyilvános

Részletesebben

Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 28.

Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 28. Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 28. 2010. ÉVI ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 01/02-06/2010. számú határozat: 02/02-06/2010. számú határozat: 1. Belépés a Magyar Siketek

Részletesebben

Beszámoló a Soroksár Sportjáért Közalapítvány évi működéséről, javaslat közhasznúsági melléklet elfogadására

Beszámoló a Soroksár Sportjáért Közalapítvány évi működéséről, javaslat közhasznúsági melléklet elfogadására Soroksár Sportjáért Közalapítvány Kuratóriuma 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Soroksár Sportjáért Közalapítvány 2016. évi működéséről, javaslat közhasznúsági

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Bordás Géza elnök köszönti a meghívott vendégeket, a megyei önkormányzat munkatársait és a képviselőket.

Jegyzőkönyv. Bordás Géza elnök köszönti a meghívott vendégeket, a megyei önkormányzat munkatársait és a képviselőket. Jegyzőkönyv Készült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Cigány Kisebbség Területi Kisebbségi Önkormányzat 2008. július 3-i ülésén, melyre a Megyeháza Rákóczi termében került sor. Jelen vannak: A testület tagjai

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyíregyháza I. Köszöntő

Jegyzőkönyv. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyíregyháza I. Köszöntő Jegyzőkönyv Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyíregyháza 2013. 02. 06. Lovassport Szövetség Hotel Pagony Konferencia Terem Tisztújító Közgyűlése Jelen vannak az elnökség részéről: Bubán Zsolt szakmai alelnök

Részletesebben

MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG - HATÁROZATOK TÁRA 2019.

MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG - HATÁROZATOK TÁRA 2019. MPB KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 1/2019 (02. 22.) sz. MPB közgyűlési határozat Az MPB Közgyűlése Urr Anitát jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag elfogadta. 2/2019 (02. 22.) sz. MPB közgyűlési határozat Az MPB Közgyűlése

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2. JEGYZŐKÖNYV Amely készült: Jelen vannak: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén 2012. január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.) a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2. Javaslat a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének II. számú módosítására.

JEGYZŐKÖNYV. 2. Javaslat a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének II. számú módosítására. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2012. augusztus 15-én, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 A szervezet neve: Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete Jegyzőkönyv Helye:

Részletesebben

Közgyűlési határozatok tára

Közgyűlési határozatok tára Közgyűlési határozatok tára 2009 TTHE 1/2009. (IX.15.) számú Kgy. Határozat A Tokaj-Hegyalja, Taktaköz, Hernád völgye Idegenforgalmi és Kulturális Egyesület megalakítása Az alapító tagok 1. megalakítják

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség /MKSSZ/ Közgyűlése

Jegyzőkönyv. Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség /MKSSZ/ Közgyűlése Jegyzőkönyv Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség /MKSSZ/ Közgyűlése Az ülés helye: Budapest IV ker. Berlini u. 47-49. (volt gyógyszerkutató) Az ülés időpontja: 2014. március 1. 10 óra Ferinc Vince, az

Részletesebben

Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót.

Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót. TAGGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV felvéve a Magyar Dragon Szövetség Taggyűlésén, 2014. március 11-én, a Virányos Klinikán (Budapest, XII. ker., Virányos út 23/d.) Taggyűlés kezdete 19.10 óra. Jelen vannak: Tagok:

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. 2016/1. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a 2015. 12. 10-i elnökségi ülés emlékeztetőjét. 2016/2. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a következő elnökségi

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2016.08.23., kedd 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2016. Jegyzőkönyv Makár Richárd: Köszöntöm a megismételt

Részletesebben

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE 2014. ÉVI HATÁROZATOK 1./2014. (február 14.) sz. MÉSZ elnökségi határozat A MÉSZ Elnöksége az Elnöki beszámolót a 2014. január 9. óta eltelt idő eseményekről elfogadja.

Részletesebben

JEGYZÖKÖNYV. A Közgyülés egyhangúlag elfogadja a javasolt személyeket.

JEGYZÖKÖNYV. A Közgyülés egyhangúlag elfogadja a javasolt személyeket. JEGYZÖKÖNYV A Balatonkenesei Horgászegyesület Közgyülése a kiküldött meghívónak megfelelöen 2014. március 1-én 9:00 órakor elkezdödött. Helye: Balatonkenese, Faluház A levezetö elnök, Mészöly Sándor felterjeszti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi

JEGYZŐKÖNYV. 1. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2018. szeptember 21. napján, Kaposváron a Fő utca 63.szám alatti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ELNÖKSÉGE ÉVI HATÁROZATOK

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ELNÖKSÉGE ÉVI HATÁROZATOK MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ELNÖKSÉGE 2014. ÉVI HATÁROZATOK 1./2014. (február 14.) sz. MÉSZ elnökségi határozat A MÉSZ Elnöksége az Elnöki beszámolót a 2014. január 9. óta eltelt idő eseményekről elfogadja.

Részletesebben

A Szoptatásért Magyar Egyesület közgyűlési határozatainak könyve

A Szoptatásért Magyar Egyesület közgyűlési határozatainak könyve Határozat 1/2012 2012.12.01. A közgyűlés megválasztotta az új elnökséget az alábbiak szerint: Elnök: W. Ungváry Renáta (36/37 szavazat) Alelnökök: Juhász Istvánné (34/37 szavazat) Rózsa Ibolya (31/37 szavazat)

Részletesebben

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE 2016. ÉVI HATÁROZATOK 1. /2016. (január 7.) sz. MÉSZ elnökségi határozat A MÉSZ elnöksége támogatja Pásztor Erika Katalina, Németh Tamás, Szabó Levente, Bata Tibor, Pethő

Részletesebben

Előterjesztés. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 20-i ülésére

Előterjesztés. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 20-i ülésére 5. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 20-i ülésére Tárgy: Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási

Részletesebben

SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA MAGYAR BÚVÁR SZAKSZÖVETSÉG 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. tel.,fax: (36-1) 270 0117 E-mail: buvar@buvar.hu Web: www.buvar.hu Érvényes: 2014. 10.10-től Sportbizottság

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság november 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság november 18-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-518/2015. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. november 18-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Éves rendes Küldöttközgyűlés Napirend és határozati javaslatok 2014 A Küldöttközgyűlés napirendje 1. Az MLSZ tevékenységéről szóló elnökségi szakmai beszámoló elfogadása 2. A

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT december 19-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT december 19-én tartott nyílt üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V A SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2014. december 19-én tartott nyílt üléséről Tartalmazza a : 10/2014.(XII.19.) Jegyzőkönyvvezető

Részletesebben

A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről

A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről Helye: Az MSZP Miskolci székhelye 3530 Miskolc Corvin út 9 Ideje: 2016. április 23. / szombat / 9,00 óra dr. Kovács

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dr. Lakos Roland polgármester, Bögös István, Gáspár János,

Részletesebben

2014. évi elnökségi HATÁROZATOK KÖNYVE

2014. évi elnökségi HATÁROZATOK KÖNYVE 2014. évi elnökségi HATÁROZATOK KÖNYVE Időpont: 2014. január 30. (Budapest, HKVSZ székhelye) 1/2014. sz. határozat Elnökség elfogadta az Iroda által javasolt munkatervet a 2014. évre vonatkozóan. A határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T G A L G A G U T A 11/2015. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 26-án megtartott képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Agócs Gábor polgármester, Orgoványi

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 2011.

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 2011. 1/2011. (03.07.) számú közgyűlési határozat A Közgyűlés egyhangú szavazással Dr. Ján Oravec-et levezető elnöknek megválasztja. 2/2011. (03.07.) számú közgyűlési határozat A Közgyűlés 3 ellenszavazattal,

Részletesebben

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318 Jegyzőkönyv kivonat a Magyar Naturisták Egyesületének rendes közgyűlésén hozott határozatairól Időpont: 2016. április 16. 10 óra Helyszín: Délegyháza Művelődési Ház, Délegyháza, Szabadság tér 1. Jelen

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.

Részletesebben

Határozatok tára. Közgyűlések határozatai:

Határozatok tára. Közgyűlések határozatai: Határozatok tára Közgyűlések határozatai: 1/2012.01.06 határozat: a tagok egyhangúan döntenek arról, hogy létrehozzák az EGY S ÉG Központ Közhasznú Egyesületet. 2/2012.01.06 határozat: a jelen lévő alapítók

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Versenyagár Egyesület Alsónémedi, Fő úti erdő 11. szám alatt, 2013. november 28. napján 15. óra 00. perckor megtartott közgyűléséről. Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

MAMS ELNÖKSÉGI ÜLÉS február h Magyar Sport Háza, 1146 Bp, Istvánmezei út 1-3. Kökényesi György Elnökségi tag, supermoto

MAMS ELNÖKSÉGI ÜLÉS február h Magyar Sport Háza, 1146 Bp, Istvánmezei út 1-3. Kökényesi György Elnökségi tag, supermoto MAMS ELNÖKSÉGI ÜLÉS 2009. február 11. 17.00h Magyar Sport Háza, 1146 Bp, Istvánmezei út 1-3. Jelenlévők a mellékelt jelenléti ív szerint: Pusztai Csaba Gazdasági alelnök, levezető elnök Daragó István Dr.

Részletesebben

Az MLSZ Elnökségének augusztus 27-i határozatai

Az MLSZ Elnökségének augusztus 27-i határozatai 20. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2009. szeptember 10. Iktatószám: /2009 Az MLSZ Elnökségének 2009. augusztus 27-i határozatai 149/2009. számú határozat Az MLSZ Elnöksége úgy határozott, hogy a Fegyelmi

Részletesebben

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában.

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában. Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

HATÁROZATOK KÉZIKÖNYVE 2011. ÉV

HATÁROZATOK KÉZIKÖNYVE 2011. ÉV HATÁROZATOK KÉZIKÖNYVE 2011. ÉV 1/2011 (VI. 08.) sz. közgyűlési határozat Az Arrabona Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulása elfogadta, hogy a közgyűlés jegyzőkönyvét Dr.

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi üléstervére és a 2016. év I. félévi ülésterv-tervezetére

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi üléstervére és a 2016. év I. félévi ülésterv-tervezetére 78-3/2015/231 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi üléstervére és a 2016. év I. félévi ülésterv-tervezetére A Közgyűlés és Szervei Szervezeti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott, alakulo

JEGYZŐKÖNYV. Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott, alakulo _ FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZ K 20 JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar Villanyautó Klub Egyesület 2014. szeptember hó 30. napján, a 118% Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2. Javaslat a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének IV. számú módosítására

JEGYZŐKÖNYV. 2. Javaslat a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének IV. számú módosítására JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2013. november 5-én, Vanyarcon, a Könyvtár termében tartott közmeghallgatással egybekötött ülésén. Jelen vannak:, a testület e dr.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2./ 2011. évi számviteli beszámoló és közhasznúsági jelentés előterjesztés és elfogadása Ea.: Csontosné Lakatos Gabriella titkár

Jegyzőkönyv. 2./ 2011. évi számviteli beszámoló és közhasznúsági jelentés előterjesztés és elfogadása Ea.: Csontosné Lakatos Gabriella titkár Körös-sárréti Civil Szervezetek Szövetsége 5520 Szeghalom, Tildy Z. u. 15-17. Web: www.sarreticivilek.hu 06-30/399-7977 Jegyzőkönyv Készült: 2011. 03. 04. (péntek) 15.30 órától megtartott közgyűlésen.

Részletesebben

MNASZ Offroad Szakági Bizottsági Határozatok 2018

MNASZ Offroad Szakági Bizottsági Határozatok 2018 MNASZ Offroad Szakági Bizottsági Határozatok 2018 001/2018.01.19 Offroad Szakági Bizottsági Határozat. Az Offroad Szakági Bizottság jelen határozatával elfogadja az Autocross 2018-as Alapkiírását. Kérjük

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2017. május 30-án 11.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,

Részletesebben

r;z+. számú előterjesztés

r;z+. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének tagja r;z+. számú előterjesztés Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottsága részére a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Részletesebben

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI X. JEGYZŐKÖNYVE 2009. SZEPTEMBER 15 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.

Részletesebben

A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani.

A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani. A Képviselő-testület 2017. évi költségvetésébe tervezett sporttámogatási keretösszeg terhére az alább meghatározott feltételekkel pályázatot ír ki a rétsági sportszervezetek támogatására. Pályázati feltételek:

Részletesebben

A mandátumvizsgáló bizottság elnöke bejelenti, hogy 14:00 órakor az 77 tagból 7 tag van jelen.

A mandátumvizsgáló bizottság elnöke bejelenti, hogy 14:00 órakor az 77 tagból 7 tag van jelen. Helyszín: Gastland M0 Étterem és Konferenciaközpont 2311 Szigetszentmiklós (M0 Autóút 19 km) Időpont: 2018. május 22. (kedd) 14:00 Jelenlévők: A csatolt jelenléti ív szerint Hermann Henrik levezető elnök

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről A Magyar Olimpiai Bizottság Elnöksége 2015. március 17-i ülésén megtárgyalásra került a 2. napirendi pont a Gerevich-ösztöndíjakról,

Részletesebben

2015. január 19-i rendkívüli képviselő-testületi ülés

2015. január 19-i rendkívüli képviselő-testületi ülés Napirend előtt: 2015. január 19-i rendkívüli képviselő-testületi ülés 1/2015. (I.19.) Kt. H A T Á R O Z A T Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy mai rendkívüli

Részletesebben

Társulása taggyűlése a évre vonatkozó költségvetést elfogadja, e Ft bevétellel, és e Ft kiadással.

Társulása taggyűlése a évre vonatkozó költségvetést elfogadja, e Ft bevétellel, és e Ft kiadással. Határozat sorszáma 1/2003. (03.03..) 2/2003. 3/2003. 4/2003. 5/2003. Határozat szövege 1/2003. számú határozat (a taggyűlés egyhangúlag Nagykanizsa és a Környező Települések Településfejlesztési Társulása

Részletesebben

MAMS ELNÖKSÉGI ÜLÉS január h Magyar Sport Háza, 1146 Bp, Istvánmezei út 1-3.

MAMS ELNÖKSÉGI ÜLÉS január h Magyar Sport Háza, 1146 Bp, Istvánmezei út 1-3. MAMS ELNÖKSÉGI ÜLÉS 2010. január 20. 17h Magyar Sport Háza, 1146 Bp, Istvánmezei út 1-3. Jelenlévők a mellékelt jelenléti ív szerint: Pusztai Csaba Elnök Csiba Péter Sportszakmai alelnök Németh Péter Gazdasági

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöke órakor üdvözli a megjelenteket és megnyitja a Közgyűlést.

Jegyzőkönyv. A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöke órakor üdvözli a megjelenteket és megnyitja a Közgyűlést. Jegyzőkönyv Készült a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Közgyűlésén 2017. május 26-án a Zöld Kapcsolat Egyesület tárgyaló termében (3525 Miskolc, Kossuth u. 13. szám) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Péteri Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 39/2011. (III.24.) SZÁMÚ HATÁROZAT (A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Monori Rendőrkapitányság Gyömrői Rendőrőrsének 2010. évi szakmai

Részletesebben

POLGÁRMESTER J A V A S L A T. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 2009. II. félévi M U N K A T E R V É R E

POLGÁRMESTER J A V A S L A T. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 2009. II. félévi M U N K A T E R V É R E Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata POLGÁRMESTER J A V A S L A T Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. II. félévi M U N K A T E R V É R E Készítette: Ábrahámné Turner

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2013. június 26-i Elnökségi üléséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2013. június 26-i Elnökségi üléséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság 2013. június 26-i Elnökségi üléséről Készült: a Magyar Olimpiai Bizottság Elnökségének 2013. június 26. napján 8:30 órakor, a Magyar Olimpiai Bizottság (1124 Budapest,

Részletesebben

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG 2016. ÉVI HATÁROZATAINAK JEGYZÉKE I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Budapest, 2016.07.06. 1 I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 1. 1/2016. (III.23.) évi küldöttgyűlési

Részletesebben

HATÁROZATOK. Gajdosné Nagy Tímea, valamint Sáránné Kerepeszki Katalin bizottsági elnök: ismerteti a meghívó szerinti napirendi pontokat:

HATÁROZATOK. Gajdosné Nagy Tímea, valamint Sáránné Kerepeszki Katalin bizottsági elnök: ismerteti a meghívó szerinti napirendi pontokat: HATÁROZATOK amely készült a Kulturális, Oktatási, Sport és Kommunikációs Bizottság, valamint a Szociális és Egészségügyi Bizottság 2014. december 03.-án 17 óra 05 perctől kezdődően, a Pilisi Polgármesteri

Részletesebben

MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016/2017-es szezon

MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016/2017-es szezon MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016/2017-es szezon Egységes szerkezetben 2016/2017/001. határozattól 2016/2017/032. határozatig 2016.08.04. Határozatok: 2016/2017/001-től 2016/2017/001-ig MOKSZ 2016/2017/1.

Részletesebben

Átigazolási Szabályzat

Átigazolási Szabályzat Magyar Szenior Úszók Országos Szövetsége Átigazolási Szabályzat 1. A Szabályzat hatálya (1) A Szabályzat hatálya kiterjed a szeniornak tekintendő úszók versenyszerű hazai és nemzetközi versenyeken történő

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat április 27-ei rendkívüli ülésére

Jegyzőkönyv. Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat április 27-ei rendkívüli ülésére Jegyzőkönyv Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2012. április 27-ei rendkívüli ülésére 27/2012.(IV.27.) sz. határozat Jegyzőkönyv-hitelesítő személyére tett javaslat elfogadásáról 28/2012.(IV.27.)

Részletesebben

Határozatok. a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) 2013. május 30-i közgyűléséről

Határozatok. a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) 2013. május 30-i közgyűléséről Határozatok a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) 2013. május 30-i közgyűléséről 1/2013 (V. 30.) sz. közgyűlési határozat jegyzőkönyv-vezetőnek dr. Jankai Norbertet,

Részletesebben