BIATORBÁGYI RENDEZVÉNYEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BIATORBÁGYI RENDEZVÉNYEK"

Átírás

1 BIATORBÁGYI RENDEZVÉNYEK május MESEVÁROS Városi Gyereknap a Fő téren Május 25. szombat Részletek a 8-9. oldalon

2 BIATORBÁGYI RENDEZVÉNYEK 3-99 éves korig 2 Városi esemény Május 1. szerda, 9.00 MAJÁLIS AZ IHAROSBAN SPORT-HAGYOMÁNY-SZÓRA- KOZÁS A biatorbágyi majális keretében harmadik éve szerepel Mária, Világ győzelmes királynőjének ünnepe is. A rendezvény így ismét az Iharosi Sportpályán és az Iharos-völgyben kerül megrendezésre. A sportpályán a megszokott futballmeccsek idén szkander bemutatóval és versennyel egészülnek ki, valamint egész nap óriás sakk várja a látogatókat. 17 órától a kulturális program keretein belül: Badár Sándor Stand up comedy előadása, a Blue Barrel Company blues koncertje, majd 19 órától Vörös István (Prognózis) szóló akusztikus koncertje lesz látható, hallható a szervezésében, 20 órától pedig a Viking Együttes szórakoztatja a nagyérdeműt éjfélig a VIDUKT SE jóvoltából. Az Iharos-völgyben reggel 9 órától Jurta építés, önként jelentkezők segítségével, honfoglalás kori hangszerbemutató, kézműves foglalkozás, felnőtt és gyermek íjászat, felnőtt íjászverseny, lovasíjász bemutatók, Néder Norbi körhintája és lovagoltatás mellett a Mária, Világkirálynője ünnepségen Tolcsvay Béla fellépése teszi teljessé a hét közepi szabadnapot. Részletes program: Futballpálya: U7-es ovis torna (8x6 fős csapatok) U9-es torna es 11-es rugó verseny Szkander bemutató és verseny U13-as torna Badár Sándor Stand up comedy Blue Barrel Company-koncert Vörös István (Prognózis) szóló, akusztikus koncert Óriás sakk egész nap Iharos-völgy: Jurta állítás Lovasíjász bemutató Felnőtt íjászverseny MÁRIA, VILÁG KIRÁLYNŐJE ÜNNEPSÉG Tolcsvay Béla előadása Lovasíjász bemutató Egész nap kézműves foglalkozások, vásárosok, Néder Norbi körhintája, gyermek íjászkodás, kelevézhajítás, hangszerbemutató, kenyérlángos és egyéb finomságok VIKING Zenekar Rossz idő esetén a színpadi produkciók a ban kerülnek megrendezésre!

3 2013. MÁJUS Belépő 800 Ft 5-12 éveseknek Gyerekeknek Május 2. csütörtök, 17 óra MESE, MESE, MESKETE Játékos irodalmi foglalkozás Simon Piroska népi iparművész, tanárnővel A szövegértés-, beszédkészség- és személyiségfejlesztő foglalkozás témája: Illyés Gyula Tündérszép Ilonája és Árgyélusa. Városi esemény Május 4. szombat május 18. szombat, TERMELŐI PIAC Biatorbágyi és környékbeli kistermelők, valódi őstermelők, családi gazdaságok minőségi termékei kedvező áron. Kisgombos Mesebolt Biatorbágy, Baross Gábor u (23) , Kiállításs Május 2. csütörtök, 18 óra MÍVES PORTÉKÁK BUDA KÖRNYÉKÉN kiállítás az Iharos Népművészeti Egyesület népi iparművészeinek alkotásaiból. Az Iharos Népművészeti Egyesület a Zsámbéki-medencében élő és alkotó kézművesekből alakult 1996-ban, célja a népművészeti hagyományok ápolása, a népi mesterségek és a hagyományos kézműves tevékenységek művelése, továbbéltetése. A kiállítást megnyitja: Bárdos Júlia művészettörténész. A kiállítás megtekinthető május 21-ig munkanapokon óra között. Belépő 800 Ft 6 éves kortól Gyerekeknek Május 4. szombat, 10 óra KISGOMBOS PADLÁSMŰHELY Madárszobor készítés papírokból A térbeli madárfigura gyönyörű, színes tollazatával különleges dísze lehet bárki szobájának. Kisgombos Mesebolt Biatorbágy, Baross Gábor u (23) , Gyerekeknek Május Solymosi Józsefné levendulász és Solymosi József kötélverő népi iparművészek bemutatója gyerekeknek. 3

4 BIATORBÁGYI RENDEZVÉNYEK Sport Május 4. szombat, a Kolozsvári utcai sportpályán AMATŐR KISPÁLYÁS FOCITORNA a Táltos SE szervezésében 5+1 fős csapatok jelentkezését várják! Hivatásos játékvezetők vezetik a mecscseket! Díjazás: bográcsos étel minden résztvevőnek, kupa, érem, oklevél az első három helyezettnek. Jelentkezés május 3-án óráig Kosáry Jánosnál, telefon: , taltos.se@gmail.com Várható befejezés:19.00-kor A Modern Család Dr. Vekerdy Tamás előadása A programot a Biatorbágy Családi Kör szervezi. Együttműködő szakmai partnerünk a dr. Vass Miklós Alapítvány, a Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ fenntartója. Zene Május 6. hétfő, ZENEMŰVEK CSOKRA Anyák napja alkalmából - PMAMI növendékhangverseny 4 Ismeretterjesztő Május 4. szombat, A MODERN CSALÁD Milyen a jól működő család a digitális korban? Mit kell tudnunk gyermekeinkről és magunkról? Kerekasztal beszélgetés a biatorbágyi családokról Résztvevők: Vásárhelyi Krisztina pszichológus, Családi Kör, Marx Árpád igazgató, Biatorbágyi Általános Iskola, Tóth Attila igazgató, Biatorbágyi Családsegítő Központ, Dr. Győri Gábor családorvos Közösségi Ház 800 Ft Zene Május 7. kedd, SZOKOLAY BALÁZS zongorahangversenye Műsor: Schumann: C dúr Fantázia, Liszt: H moll Szonáta Tánc Május 10. péntek, KONTAKT IMPROVIZÁCIÓ Érintés művészete a belső önvalónkra és egymásra találás jegyében. Életkortól, előképzettségtől függetlenül bárki elkezdheti. Vezeti: Balla Katalin táncművész és táncterapeuta Öltözet: könnyű, kényelmes, lehetőleg pamut öltözet, váltó zokni Előzetes jelentkezés: vagy ujvarigabriella@fre .hu

5 2013. MÁJUS Közösségi Ház 500 Ft után 1000Ft Tánc Május 10. péntek, MILONGA Szabad tánc argentin tangó zenére, vezetett ráhangolódással - szép ruhában, szép emberekkel. Bio-vegán büfé a helyszínen A két foglalkozás egymástól függetlenül is látogatható, de mindkettőn való részvétel esetén 20% kedvezményt biztosítunk. Mindenkit szeretettel várunk! Sport Május 11. szombat, 9.00 III. BENTA KUPA az iharosi lőtéren Hagyományos íjász, dobó- és hajítófegyver kupa a biatorbágyi Benta Baranta közösség szervezésében. Zene Május 10. péntek, Café Chaplin Klub MOJO WORKINGS-koncert A Mojo alapvetően blues zenét játszik, bár saját számaik eltérnek a műfajtól. Sok popos, folkos elem van bennük, amit erősít a speciális éneklés. A már tradicionálisnak mondható két gitár és harmonika mellett a háromszólamú éneklés az, amitől hangképünk sajátos, egyéni hangzású novemberében jelent meg első lemezük, Back in the day, vagyis kezdetekben címmel. A zenekar tagjai: Szabó Tamás - ének, szájharmonika Honfi Olivér - ének, gitár Horváth János - akusztikus gitár A versenyen bárki összemérheti tudását a barantásokkal! Nevezés a helyszínen 8 órától, előzetes nevezés Könczei Bencénél május 6-ig a telefonszámon, de érdeklődőket is szeretettel várunk egész nap! Az esemény részletes leírása a címen olvasható. 5

6 BIATORBÁGYI RENDEZVÉNYEK Sport Május 11. szombat, 9.00 BUDAVIDÉK ZÖLDÚT TÚRA Kerékpáros és gyalogos kirándulás Pátyra. A Pincehegy tövében találkozhatnak a Zsámbéki-medence kerékpárosai, a kézműves és egyéb programok mellett étel, ital, borkóstolással összekötött pince séta várja az érdeklődőket! Találkozó: május 11-én 9 órakor a Viadukt alatt Info: Ismeretterjesztő Május 13. hétfő, BIATORBÁGY a vállalkozókért, A VÁLLALKOZÓK Biatorbágyért Személyesen Önnek Mit tesz az MKB a kisvállalkozások sikereiért? Meghívott előadó: Molnár Szebasztián fiókvezető MKB Budaörsi fiók. A klub fővédnöke Tarjáni István polgármester, szakmai koordinátora dr. Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár. 6 Gyerekeknek Május 11. szombat, KEZEMBEN A KOBAKOM XVI. biatorbágyi gyermekbábos találkozó A másfél évtizedig Koós Iván Gyermekbábos Találkozó nevet viselő program új köntösben, új címmel, de ugyanolyan magas színvonalon kerül megrendezésre, Pest megyei és budapesti gyermekbábos csoportok részvételével. A gyerekbábos fesztivál egyben az egri országos verseny megyei előválogatója. Az előadások nyitottak, mindenkit szeretettel várnak a fellépő gyerekek és Sarkadi Bence bábművész, akinek az előadását 15 és 16 óra között tekinthetik meg. Házigazda a Cipcirip Bábcsoportja és annak vezetői (Tóth Krisztina Álomzúg Társulás, Néder Norbert Ládafia Bábszínház) A rendezvényt támogatja: Nemzeti Kulturális Alap, együttműködő partner: Nemzeti Művelődési Intézet. Ismeretterjesztő Május 14. kedd, SZÜLŐVÉ VÁLÁS a Biatorbágyi Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat előadássorozata Erőszakmentes kommunikáció a családban Hogyan kerülhetünk valódi kapcsolatba önmagunkkal és másokkal? Előadó: Kovács Gábor pszichológus A belépés díjtalan.

7 2013. MÁJUS Ismeretterjesztő Május 16. csütörtök, ÓRA Előadássorozat és beszélgetés válságról, túlélésről, Biatorbágy és a régió önfenntartásáról Növényi élősködők, emberi élősködők - természeti válaszok társadalmi kérdésekre Dr. Tóth Ferenc agrármérnök, SZIE MKK egyetemi docens, társadalomfilozófus előadása. Közkívánatra hívtuk el ismét merész és éles elméjű előadónkat, aki páratlan összefüggéseket tár fel, egyszerű, de soha meg nem fogalmazott igazságokat mond ki, és olyan oldalról láttatja meg élethelyzeteinket és társadalmi viszonyainkat, ami döbbenetes hatást szokott kelteni a hallgatóságban. Szervező: a Pro Hungaricum Egyesület. la, József Attila, Ady Endre költeménye, Kosztolányi Dezső, Nagy László, Radnóti Miklós, Burns, Shakespeare, Ahmatova írásai, valamint dalok, világslágerek. Elővételben: 1600 Ft Helyszínen: 2000 Ft Színház Május 17. péntek, TE MEG ÉN Détár Enikő és Rékasi Károly színpadi estje 60 percben (*) Minden pillanatban újraszülethetünk, minden pillanat lehet egy új kezdete: csak döntés kérdése. A mi döntésünké. Az irodalmi est az emberi életet öleli fel, a születéstől a halálig. Végigvonul az élet fontosabb eseményein, a születés, gyermekkor, felnőttkor, szerelem, házasság, öregkor és halál mérföldkövein, magyar és külföldi írók művei segítségével. Hallható többek között Juhász Gyu- Május 18. szombat, RUHABÖRZE A Biatorbágyi Nagycsaládosok Egyesülete és a szervezésében Várjuk mindazokat, akik eladni, cserélni szeretnék a kinőtt, megunt, feleslegessé vált ruhákat, cipőket, eszközöket. Bővebb információ és jelentkezés: Barakonyiné Tündénél a ös telefonszámon között vagy a borze@bianagycsalad. hu címen. 7

8 GYEREKNAPI RENDEZVÉNYEK Május 22. szerda, a Karikó János Könyvtárban INDULÁS MESEVÁROSBA Játékfejtő játék a könyvtárban Játsszunk együtt! Mutassuk be egymásnak kedvenc társasjátékunkat! Május 24. péntek, 17:00 TALÁLKOZÁSOK A KÉPZELET TERÉN, MESEVÁROSBAN Gyerekkönyv-illusztrátorok kiállítása Gyereknap alkalmából a és a Kisgombos Mesebolt közös szervezésében A tárlat különleges élményt nyújt azoknak, akik nyitottak arra, hogy a fantázia szabad szárnyalásának utat engedve kicsit másként merjék látni a világot. Gyermeki módon, vagyis szabadon. Meglátva benne a meseszerűt, a csodát, a szépséget. A mai gyerekkönyvekben szép számban találunk művészi szintű illusztrációkat, kortalanul bárkit megragadó alkotásokat. Szegedi Katalin, Takács Mari, Rofusz Kinga, Agócs Írisz, Keszeg Ágnes ma a legkeresettebb illusztrátorok közé tartoznak méltán. A kiállítást a gyerekek nyitják meg, egy interaktív játék keretében, Both Gabi (író, szerkesztő, kritikus) vezetésével. Az alkotók munkái nyomtatványokon és képeslapokon megvásárolhatók a megnyitó ideje alatt. Május 25. szombat MESEVÁROS Városi Gyereknap a Fő téren a és a Biatorbágyi Nagycsaládosok Egyesülete szervezésében Az idei gyereknap alkalmából Biatorbágy központja Mesevárossá alakul. Ha a Fő téren sétálunk, a játszótér körül találjuk a Babavárost, ahol számtalan nagymozgásos, fejlesztő és konstrukciós játék varázsolja el a legkisebbeket, többek között a Babuka segítségével. Különleges alkalom nyílik arra, hogy aki akar, doktorrá változzon Juhász Zsuzsanna doktor néni sátrában, vagy megismerje egy igazi méhcsalád éle- tét, királynőtől a dolgozókig. Néder Norbi hintája és trambulin is várja a repülni vágyókat. A nagyobbak sport-, ügyességi és logikai játékokat próbálhatnak ki. Beleülhetnek igazi mentőautóba, rendőrautóba és tűzoltóautóba és mindent megnézhetnek, kipróbálhatnak rajtuk. Lovacskázhatnak és lovagolhatnak is, a kishölgyek pedig hintón n utazhatnak a Sétatéren. A Nyelvek házát is meglátogathatják a Helen Doron tábla tövében. A Finomságok Utcájában paprikás krumplival, babgulyással, hot-doggal, lángossal és sok 8

9 2013. MÁJUS finomsággal várják Meseváros szakácsai és cukrászai (az Őszidő Nyugdíjasklub, a Biatorbágyi Nagycsaládosok Egyesülete) azokat, akik megéheztek. Meseváros a legfrissebbekkel ébred, akik nyúlcipőt húztak, hogy egy kis testmozgással kezdjék a napot. Részletek a Biatorbágyi Futók Kocogók Klubjának honlapján: ( Azok a családtagok, akik ilyen korai órán még nem szívesen futnak, közelről nézhetik végig az óriásmotorok bevonulását és akár fel is ülhetnek rájuk a Falu- ház melletti etti parkolóban óra között. A Fő tér színpadi produkcióknak is helyt ad: Mátyás király bolondos bolondja a Maszk Bábszínház előadása A látványos bábjáték sok zenével, óriás marionett-bábokkal, élőszereplőkkel jele- níti meg a mesék igazságos királyát, de az igazságot kereső embert is A só című bábjáték Néder Norbival és Tóth Krisztával Biatorbágyi táncos lábú gyerekek bemutatói Vargánya apó csodái - mese zenében, dalban, táncban a Honvéd Táncszínház előadásában. Vargánya apó egy vén tölgy odvában él feleségével, Mamókával. Ide sereglik mindenki, akinek öröme vagy bánata van, és ide érkezik Teknőfalváról a váratlan látogató, aki egy különleges fát keres... A Honvéd Együttes hagyományait folytatva, tánccal és dalokkal mesélik el a történetet gyermekfülnek kedves zenébe ágyazva. A ban eközben szintén izgalmas programok sorjáznak: Krisztus urunk vándorlása - a Biatorbágyi Cipcirip Bábcsoportjának játékos foglalkozása (vezeti Néder Norbi és Tóth Kriszta) Örülünk, hogy megszülettél Biatorbágy Város Önkormányzata köszönti idén született lakóit Anyák meséi - az ünnepség alatt a kicsiket várja a Kisgombosban Gombos Kata, a mesemondást népszerűsítő sorozat megálmodója, aki Kipling: A magányosan sétáló macska című történetét tét mondja el - valahogy úgy, ahogy nagymamájától hallotta és Mesés tárlatvezetés a Találkozások a Képzelet terén c. gyermekkönyv-illusztrátorok kiállításán A döntésképesség nevelése Uzsalyné Pécsi Rita előadása szülőknek (gyermekmegőrzést a Babuka játszóház biztosít). A belépés és a játékok használata díjtalan!

10 BIATORBÁGYI RENDEZVÉNYEK Városi esemény Május 18. szombat, PÜNKÖSDI NYITOTT PINCÉK BIATORBÁGYON A Biatorbágyi Ürgehegy és Öreghegy borászai pünkösd szombatján 15 pincében és egy pálinkafőzőben várják Biatorbágy polgárait egy-egy pohár borra és egy kis borkísérőre. rat kapnak ajándékba. (Megközelítés a fenti buszokkal az Alsómajor megállóig) órától Pinceavató ünnepség a Kunyik-pincénél. A gazdák és vendégeik közös mulatsága - ének, zene, finom borok és meleg ételek. További információk: Május 18. szombat, MADARAK ÉS FÁK NAPJA a tájvédőkkel az Iharosi táborban 10 Szervező: BIA-VERITAS Egyesület, a és a Polgármesteri Hivatal támogatásával A vendégváró gazdák bemutatják a pincészetüket, a szőlőbirtokot, a technológiát. Megközelítés: a Sóskúti autóbusszal az Alsómajor, vagy Erdészház megállóig, onnét erdei sétával, vagy az erre az alkalomra beállított buszjárattal, amely a parkolójától a Kunyik-pincéig közlekedik: 10 órától páros órában indul a hegyre, páratlan órában vissza. A hegyen lovas-kocsizás és gyereklovagoltatás is lesz kor Pince-körúti séta indul a Füzes-patak partjáról, melynek során megismerkedhetnek az Öreghegy és az Ürgehegy nevezetességeivel, meglátogathatják a borospincéket, ahol a séta résztvevői gravírozott emlékpoha- Madárbemutatóval, játékos tudáspróbával és Lelkes István festőművész, ornitológus előadásával várjuk a természetkedvelőket! Impresszum Kiadja a Biatorbágyi Felelős kiadó: Szádváriné Kiss Mária igazgató Felelős szerkesztő: Kovácsháziné Katona Zsuzsa igazgatóhelyettes Nyomtatás: Avaloni Nyomdaipari Kft. Tördelés, arculat: Bicskei István A műsorfüzetbe kerülő programokat kérjük, minden hónap 10-ig küldjék el a katonazsuzsa.faluhaz@biatv.hu címre!

11 2013. MÁJUS Május 28. kedd, KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ a PMAMI növendékei által a tanév során készített tárgyakból Zenés tan-játék egy részben, kamaszokról-kamaszoknak Megtörtént esetet feldolgozva izgalmas témán keresztül beszél a felelősségről és döntéseink súlyáról nem csak fiataloknak. A történet két kallódó srác céltalannak látszó világába vezet bennünket, akik unalmukban köveket hajigálnak az autópályára, s telitalálatuk egy családapa halálát okozza. Az előadás olyan színházi formában kerül a nézők elé, amely megkerülhetetlenné teszi, hogy akár a fiúk szerepébe lépve szembesüljenek a felelőtlen tett súlyos következményeivel. Játsszák: Papp Attila, Ács Tamás, Czár László, Molnár Anikó, Szlúka Brigitta, Horváth László Rendező: Molnár Anikó ELŐZETES JÚNIUS A képzőművész tanszak vezető tanára: Görömbeiné Szalay Ágnes A kiállítás június7-ig tart nyitva. Színház Május 31. péntek, KÖVEK Június 7. péntek, 20:00 THE BIG BUNNY HALL SWINGER CLUB koncert az Ifi Klubban. A koncert előtt, a délután folyamán a zenekar tagjaival mérethetik meg magukat a fiatalok csocsóban, dartsban. elővételben: 1500 Ft, Ifi Klubosoknak, iskolás csoportoknak: 1000 Ft, helyszínen: 2000 Ft a Forrás Színház előadása (*) Városi esemény Június péntek-vasárnap VÁROSÜNNEP TESTVÉRVÁRO- SOKKAL 11

12 BIATORBÁGYI RENDEZVÉNYEK Nyári táborok a ban LOM-BÓL ÁLOM GYERMEKBÁBOS TÁBOR Időpont: június ig, :00 óráig Helyszín: a Karikó János Könyvtár A bábszínház az életre keltett anyag színháza, és ide tekinthetnek be a vállalkozó kedvű általános iskolás diákok neves bábművészek (Tóth Kriszta és Néder Norbi) irányításával. Részvételi díj a négy napra: forint Jelentkezni lehet: konyvtar@biatv.hu, alomzugtarsulas@ gmail.com és a ladafiababszinhaz@gmail.com címen vagy levélben a Biatorbágyi címén (2051 Biatorbágy, Baross G. u.1.) vagy a Karikó János Könyvtárban személyesen. Bővebb információ: a fenti -eken és a as telefonszámon. NYÁRI KÉZMŰVES MESETÁBOR Keretmese köré tekert zenés-festős, izgő-mozgó napközis táborra várunk minden kedves gyereket 1-8. osztályig! Elolvassuk, lerajzoljuk, papírmozaikkal, festékkel átéljük, kedvenc szereplőt választunk és újraírjuk.a mesék birodalmában mindent lehet! A végén könyv formájában hazavisszük, és tovább meséljük másoknak is július 1-5-ig, naponta óráig. Helyszín: Részvételi díj: Ft/fő/hét, mely tartalmazza az étkezést is. További információ a táborvezetőnél: Meggyesné Ihász Katalin vagy az ihaszveronika@gmail.com címen. NÉMET NEMZETISÉGI TÁNCTÁBOR A tábor időpontja: június ig, óráig Helyszín: Részvételi díj: forint/fő/hét, mely tartalmazza a Felhívás napi háromszori étkezést, valamint a foglalkozások költségeit. Program: tánctanulás, gyerekjátékok, daltanulás, barkácsolás, népi mesterségek megismerése, tájház látogatás. Tábor vezetői: Szabó Julianna és Bunth Edina a Füzes Táncegyüttes oktatói. Jelentkezni lehet a telefonszámon vagy az edina.bunth@gmail.com címen. ISTVÁN, A KIRÁLY TÖRTÉNELMI JÁTSZÓHÁZ GYEREKEKNEK Időpont: augusztus ig, óráig A tábort vezeti: Szakadátiné Gueth Zsuzsanna Ha érdekel hazánk történelme, itt megtudhatod, hogyan jutott el a honfoglaló magyarság a keresztény királyság megalapításáig. A tábor díja: forint/fő/5 nap, ami a napi háromszori étkezésen kívül a foglalkozások anyagköltségét is tartalmazza. Jelentkezés, információ: a Biatorbágyi ban, vagy Szakadátiné Gueth Zsuzsannánál, tel: , guethzsuzsa@t-online.hu SZIVÁRVÁNY SZÍNJÁTSZÓ TÁBOR augusztus ig, óráig Vezeti: Szakadátiné Gueth Zsuzsanna Mottó: A színpadi játék örömével csodálkozz rá egy tágasabb világra! A tábor egy hete alatt egy előadást hozunk létre, amelyet az utolsó napon az érdeklődőknek bemutatunk, róla ajándékba DVD-n felvételt adunk. A tábor díja: forint/fő/5 nap, ami a napi háromszori étkezésen kívül a foglalkozások anyagköltségét is tartalmazza. Jelentkezni lehet: a Biatorbágyi ban, vagy Szakadátiné Gueth Zsuzsannánál, tel: , guethzsuzsa@t-online.hu Biatorbágy város polgármestere - csatlakozva A legszebb konyhakertek Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz - meghirdeti A legszebb konyhakertek című programot/versenyt. A programban történő részvétel feltételeiről bővebb információk a és a Családsegítő Központ honlapján olvashatók ( ( Személyesen a Családsegítő Központban érdeklődhetnek: 2051 Biatorbágy, Mester utca 2.

13 2013. MÁJUS Biatorbágy Város Önkormányzata és a Biatorbágyi A pályázaton minden biatorbágyi lakos részt vehet. Pályázati feltételek: családfakutatásra hívja fel a A családfák szabadon választott technikával és méretben készülhetnek az ésszerűség határain belül. biatorbágyi gyerekeket és felnőtteket. A felkutatott felmenőségi rokonságot egyedi megjelenésű, 07-én, 20:00 óráig lehet leadni, a családi történeteket A pályaműveket a recepcióján június saját készítésű családfa segítségével kell bemutatni, amelyen elektronikus úton küldhetik be a faluhaz@biatv.hu címre, szintén június 07-ig. feltűntetik a születési helyeket. A családfa-ábrázolások mellé várunk még rövid, a család A családi történetek max. 4 gépelt oldal (max életéről szóló, érdekes történeteket is. karakter) terjedelműek lehetnek, de egy pályamunkához több kis történet is kapcsolódhat. A beérkezett alkotások és történetek a Városünnep (2013. június ) keretében, a ban kerülnek kiállításra, továbbá a szakértő zsűri a legszínvonalasabb munkákat egyéb jutalomban is részesíti. 22-én, szombaton 10 órakor lesz a ban. Kiállítás megnyitó és eredményhirdetés 2013.június INTERJÚ Találkozások a KÉPZELET terén Both Gabi íróval, kritikussal, a meseutca.hu online gyerekirodalmi magazin főszerkesztőjével Gombos Kata beszélget GK: A Meseváros, azaz a biatorbágyi gyereknap nyitókiállításának vendégei Szegedi Katalin, Takács Mari, Rofusz Kinga, Agócs Írisz, Keszeg Ágnes - mit jelentenek számodra ezek a nevek? BG: Minőséget, profizmust, szívet és lelket, ami tükröződik a munkáikon. GK: Kérlek, hogy egy pár szóban mutasd be őket! BG: Szegedi Katalin az egyik legismertebb magyar könyvillusztrátor. Volt szerencsém látni, hogy a legnagyobb gyerekkönyves vásáron, Bolognában is elismerően megállnak a képei előtt, lefényképezik, érdeklődnek iránta. Takács Mari nemcsak illusztrátorként, hanem könyvtervezőként is nagyon sokat lendített a magyar gyerekkönyvek színvonalán. Rofusz Kinga lebegős, költői szépségű képei rögtön rabul ejtik a nézőket. Agócs Írisz összetéveszthetetlen munkái megbabonázzák a gyerekeket és a szülőket egyaránt, s Keszeg Ágnes végtelenül finom akvarellmunkái is rengeteget hozzáadnak a mesék szövegeihez. Ez egy válogatottan jó csapat. GK: A gyerekek számára miért olyan fontos a képi világ és miért van szükség arra, hogy egy gyerekkönyvben színvonalas képek legyenek? BG: Jóféle, izgalmas mintákat kell mutatni nekik ahhoz, hogy később természetes legyen számukra a színvonalas kultúra. Meghatódtam, amikor néhány éve újra kiadták Reich Károly illusztrációival a Vackort, ami legalább harminc éve nem volt a kezemben. Minden képe beleégett az emlékezetembe, a szívembe, a lelkembe. Azt is megválo- CSALÁDFA PÁLYÁZAT gatjuk, mivel etetjük a gyerekeket, és ugyanígy nem mindegy, hogy milyen szellemi táplálékhoz jutnak a könyveken keresztül. Amúgy is bombázzák őket a silány, egy kaptafára készülő, drága mütyürökkel, és úgysem tudjuk megúszni, hogy ez bekússzon a világukba, de valamivel ellen kell tartanunk; erre nagyon jók a szépen illusztrált könyvek. GK: Irodalmi szervezőként, sőt, meseíróként széles rálátásod van a könyvek születésének folyamatára. Ki dönti el, hogy ki lesz az illusztrátora egy-egy könyvnek? BG: Nálunk alapvetően érzelmi alapon választódnak ki az alkotótársak. Egyes alkotók rezonálnak egymásra, mások pedig nem. Ennek oka megmagyarázhatatlan. Külföldön általában nem így történik: a kiadó művészeti vezetője dönti el egy marketingszakemberrel, hogy kinek a képeivel lehet legjobban eladni a könyvet. Az alkotók sokszor nem is ismerik egymást. Nálunk a jól bevált alkotópárokat nem érdemes szétválasztani, hiszen olyan gyönyörű művek születtek már az együttes munkákból... GK: Ha egy kiállítótérben találkoznak különféle alkotók munkái, a képek titkos párbeszédet kezdenek egymással. A kiállítás megnyitója, ha jól tudom, épp erre a játékra épít majd: a falon látható képek alapján egy interaktív mesealkotásra invitálod a gyerekeket... BG: Igen. Izgatottan készülök erre a délutánra, nagyon szeretném, ha ezt a titkos párbeszédet együtt fedezhetnénk fel a gyerekekkel. Remélem, elindul a fantáziájuk a képektől és a mesevázlattól, amit elmondok majd nekik. Jó kis közös kaland lesz! 13

14 14 EGYHÁZAINK PROGRAMJAI BIAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG 2051 Biatorbágy, Szentháromság tér 3. Telefon: ; honlap: Kedd Szentmise - Igeliturgia Péntek Szentmise - Igeliturgia Vasárnap 8.00 és 9.30 Szentmisék Hivatali és egyéb információk, egyházközségünk programjai a honlapon találhatók. KATEKIZMUS - katolikus vallásunk alapjai kérdés-felelet formában Május :00 X. Összegyűjtött kérdésekre válasz, dialógus Május :00 XI. Egyházunk élete a föld kontinensein Május a Biai Szent Anna-templomban ÜNNEPI KONCERT Többé már ne sírjatok! Feltámadt Krisztus! RENDSZERES ALKALMAK Szerdánként karizmatikus imaalkalom a Biai templom melletti téli kápolnában és havonta első szerdán szentségimádás a Gizella otthonban. Baba-mama klub: kéthetente kedden (páratlan heteken) a biai plébánián , (Szentháromság tér 3.), páros héten a torbágyi plébánián (Dózsa Gy. u. 8.) Elérhetőség: e.polgar@fre .hu Hétfőnként alakformáló torna nőknek és férfiaknak a plébánián, kisgyerekeknek játszószőnyeg biztosítva. BIAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG 2051 Biatorbágy, Nagy u. 28. Telefon: ; RENDSZERES ALKALMAK: Vasárnap: Istentisztelet, gyermek-istentisztelet és gyermekmegőrzés Hétfő: Pingpong klub Kedd: Konfirmációi előkészítő (haladó csoport) Imaóra Szerda: Felnőtt konfirmáció előkészítő Csütörtök: Konfirmációi előkészítő (kezdő csoport) Bibliaóra Péntek: Kóruspróba (gyermekek) Kóruspróba (felnőttek) Szombat: Ifjúsági bibliaóra (két csoportban) KERESZTYÉN TESTVÉRGYÜLEKEZET Levelezési cím: 2051 Biatorbágy, Petőfi 28/a; Telefon: ; honlap: TORBÁGYI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG 2051 Biatorbágy, Dózsa György u. 8. Telefon: ÁLLANDÓ PROGRAMOK Szentmisék rendje: Kedd: óra; Szombat: óra Vasárnap: óra; Vasárnap: óra gyerekmise minden hónap 2. és 4. vasárnapján (iskolai időben) Plébániai fogadóórák: Általános ügyintézés, valamint esküvővel, kereszteléssel kapcsolatos bejelentés a plébánián: kedden: Harangozással, temetéssel, valamint szentmisével kapcsolatos kérések bejelentése Bálinger Jánosnál, személyesen a szentmisék után vagy a es telefonszámon. Temetőgondnok: György Joachim, temetővel kapcsolatos ügyintézés, Gyimóthy Kálmánné: Kedd: ; Szombat: Baba-mama Klub: kéthetente kedden (páros heteken) a torbágyi plébánián Minden hó 2. és 4. hétfőjén Bibliakör kisgyerekes anyukáknak Bohn István atyával a torbágyi plébánián, kisgyerekeknek játszószőnyeg biztosítva. TORBÁGYI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG 2051 Biatorbágy, Fő u. 59. Telefon: ; honlap: RENDSZERES ALKALMAK: Szerda Bibliaóra/Gizella Otthonban/ Csütörtök Bibliaóra Vasárnap Istentisztelet és gyermek-istentisztelet Konfirmációs oktatás; Felnőtt konfirmációs oktatás RENDKÍVÜLI ALKALMAK: Május 25-én, szombaton Lévai Mária hárfakoncertje. Keresztelés, esketés, temetés ügyében vagy lelki problémával a lelkész elérhető a as telefonszámon vagy péntekenként és között. EVANGELIKUS ISTENTISZTELE- TEK A FALUHÁZBAN 2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 1. Május 12. vasárnap 8:30 Húsvét ünnepe után 6. vasárnap Május 20. vasárnap 8:30 Pünkösd 2. napja

15 2013. MÁJUS ÁLLANDÓ PROGRAMOK NŐI TORNA i Misurdáné Bugya Katalin, gyógytornász-fizioterapeuta ; katab72@yahoo.com KEREKÍTŐ BÁBOS TORNA i Kucsera Klára Kerekítő foglalkozásvezető; Bejelentkezés, mondókák hangtárral: (a helyszíneknél: Biatorbágy alatt) IFJÚSÁGI SZÍNJÁTSZÓKÖR próbája i Szakadátiné Gueth Zsuzsanna és BEBE ANGOL 3 6 év i Buzáné Kovács Bernadett ; SZAKÁLY MÁTYÁS FÉRFIKÓRUS próbája i Flámis Vilmos ; és RINGATÓ foglalkozás várandós mamáknak, anyukáknak és 3 év alatti gyermekeiknek. i Fiskus Olga ; SZKANDEREDZÉS i Laczek Zsolt, PÁSZTI MIKLÓS VEGYES KÓRUS próbája i ŐSZIDŐ NYUGDÍJASKLUB összejövetele i Kollár Istvánné BIATORBÁGYI NÉPDALKÖR próbája i Köllő Attila IFJÚSÁGI FÚVÓSZENEKAR próbája i Wéber Ferencné +36/ , Első szerdán BIATORBÁGYI A13 POSTAGALAMB SPORT EGYESÜLET i Grampsch István Első és harmadik szerdán BIATORBÁGYI FOTÓKLUB i Horváth Imre ; ŐSZIDŐ NYUGDÍJASKLUB táncpróbája FÜZES NÉPTÁNCEGYÜTTES próbája i Wéber Ferencné , SZAKÁLY MÁTYÁS FÉRFIKÓRUS próbája SZKANDEREDZÉS i Laczek Zsolt, IFI KLUB (FH) i Fodor Balázs , Kisfaludi Zoltán SAKKOKTATÁS haladóknak BÖME SAKK-KLUB i Ruip János I. péntek BIATORBÁGYI HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET i dr. Csizmadia Gabriella III. péntek BIATORBÁGYI SZÉKELY KULTURÁLIS EGYESÜLET i László Ferenc KIPIKOPIK JÁTSZÓHÁZA i Szikra Ágnes KISMAMA JÓGA i Gáspár Gabriella, NŐI JÓGA i Gáspár Gabriella, Első péntek BIKE-BIATORBÁGYI TERMÉSZETBARÁT ÉS KERÉKPÁROS EGYESÜLET i Szabó Tamás Negyedik péntek ÉRTELMISÉGIEK BARÁTI KÖRE i Gombosné Rása Éva ertelmisegi.hor@gmail.com Kéthetente szombaton (FH) Gombász szakkör i Chemez István

16 faluhaz.biatorbagy.hu KÖVEK a Forrás Színház előadása Bővebb infó: 11. oldal Május 31. péntek, Elővételben: 1500 forint, Ifi Klubtagoknak és iskolás csoportoknak: 1000 forint, az előadás napján: 2000 forint BIATORBÁGYI RENDEZVÉNYEK

BIATORBÁGYI RENDEZVÉNYEK

BIATORBÁGYI RENDEZVÉNYEK BIATORBÁGYI RENDEZVÉNYEK ZENÉLŐ OKTÓBER Fellépnek: Szeredy Krisztina, Teremy Trixi, Benkóczy Zoltán, Berkes János, Jenei Gábor. Közreműködik: a Váci Szimfonikus Zenekar, valamint az Operettszínház Tánckara.

Részletesebben

Május 8-án, 20 órakor. koncert RÉVÉSZ SÁNDOR

Május 8-án, 20 órakor. koncert RÉVÉSZ SÁNDOR 1 Május 8-án, 20 órakor koncert RÉVÉSZ SÁNDOR Május 1. péntek az Iharosban MAJÁLIS a Viadukt Sportegyesület szervezésében Biatorbágyi egyesületek fõzõversenye, mely után mindenki ízlése szerint ehet. Lovaskocsikázás

Részletesebben

SZENT IVÁN NAPJA. Június 24-én, 17 órától

SZENT IVÁN NAPJA. Június 24-én, 17 órától Június 24-én, 17 órától SZENT IVÁN NAPJA 1 Június 3. szerda, 15 óra a Faluház nagytermében PEDAGÓGUSOK KÖSZÖNTÉSE Köszöntõt mond dr. Lelkes Péter alpolgármester Június 3. szerda, 19 óra a Közösségi Házban

Részletesebben

Biatorbágyi Faluház (FH) Karikó János Könyvtár (K) Közösségi Ház (KH)

Biatorbágyi Faluház (FH) Karikó János Könyvtár (K) Közösségi Ház (KH) Biatorbágyi Faluház (FH) Karikó János Könyvtár (K) Közösségi Ház (KH) December 4. csütörtök, 18.30 a Faluházban KISS LÁSZLÓ JÓZSEF BÕRPLASZTIKÁINAK KIÁLLÍTÁSA A mûvész hét éve él Biatorbágyon. 2006-ban

Részletesebben

MEGEMLÉKEZÉS AZ 1956-OS FORRADALOM 56. ÉVFORDULÓJÁRÓL

MEGEMLÉKEZÉS AZ 1956-OS FORRADALOM 56. ÉVFORDULÓJÁRÓL Október 23. kedd MEGEMLÉKEZÉS AZ 1956-OS FORRADALOM 56. ÉVFORDULÓJÁRÓL 13. oldal: Interjú Baracza Szabolccsal VÁROSI ESEMÉNY Október 1. hétfő, 15.30 IDŐSEK VILÁGNAPJA Az ENSZ 1991-ben nyilvánította október

Részletesebben

MEGEMLÉKEZÉS az 1848 49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról

MEGEMLÉKEZÉS az 1848 49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról faluhaz.biatorbagy.hu BIATORBÁGYI RENDEZVÉNYEK 2013 március MEGEMLÉKEZÉS az 1848 49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról Március 14. csütörtök Információk az 5. oldalon BIATORBÁGYI RENDEZVÉNYEK

Részletesebben

MÁRTON-NAPI JÓTÉKONYSÁGI EST

MÁRTON-NAPI JÓTÉKONYSÁGI EST 1 November 7. szombat, 15 óra a Faluház nagytermében MÁRTON-NAPI JÓTÉKONYSÁGI EST a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében. Fellépők: A német nemzetiségi tagozat csoportjai és énekkara; Füzes Néptáncegyüttes,

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 177/2013. (XII.05.) önkormányzati

Részletesebben

TURISZTIKAI SZEZONNYITÓ PROGRAM 2015. április 26., vasárnap 10-18.00 Veszprémvölgy, Veszprémi Vár

TURISZTIKAI SZEZONNYITÓ PROGRAM 2015. április 26., vasárnap 10-18.00 Veszprémvölgy, Veszprémi Vár TURISZTIKAI SZEZONNYITÓ PROGRAM 2015. április 26., vasárnap 10-18.00 Veszprémvölgy, Veszprémi Vár Veszprém, e patinás, barátságos, pezsgő egyetemi város a virágnyílással egyidőben vendégváró kapuit is

Részletesebben

Kedves Pestújhelyiek!

Kedves Pestújhelyiek! 1 Tartalom Kedves Pestújhelyiek! 2 Dalnoki Jenő emléktorna 3 Temetői séta 4 Ultibajnokság 4 Nosztalgia bál az Odeon zenekarral 5 Bakonyi Elek Sakkbajnokság 5 Kaláka koncert 5 Templomi koncert 6 Biciklis

Részletesebben

Jászvidék 6 Mezei Béla T magánoktató Tel.: 06 30 945-70-36 JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAM indul Segédmotor-motorkerékpár-személygépkocsimezőgazdasági vontató kategóriában Jászárokszálláson! Tanfolyamok délelőtt

Részletesebben

Virányosi Közösségi Ház

Virányosi Közösségi Ház Virányosi Közösségi Ház 2016 május-június 1125 Budapest, Szarvas Gábor út 8/c Tel./Fax: 200 8713 E-mail: viranyosikh@gmail.com Web: www.viranyos.hu Megközelíthető a Széll Kálmán térről a 156-os autóbusszal

Részletesebben

RENDEZVÉNYEK A MAGYAR KULTÚRA NAPJA ALKALMÁBÓL

RENDEZVÉNYEK A MAGYAR KULTÚRA NAPJA ALKALMÁBÓL 1 RENDEZVÉNYEK A MAGYAR KULTÚRA NAPJA ALKALMÁBÓL Január 22. péntek a Faluházban 17.30-kor kiállítás a Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény képzőművész tanszakán tanuló növendékek I. félévi

Részletesebben

Dél-Komárom/Koppánymonostor, Mag - ház, Csendes u. 8.

Dél-Komárom/Koppánymonostor, Mag - ház, Csendes u. 8. Május 1 - május 6. A SZÜLETÉS HETE Dél-Komárom/Koppánymonostor, Mag - ház, Csendes u. 8. Születés hetének fővédnöke Piskovszky Mária védőnő 2016.05.01. Vasárnap 10:00 Bölcsőkertbe új csemeték érkeztek

Részletesebben

ÚJLENGYELI ÚJ SZÓ. Adó 1% Idén is sok szeretettel várunk minden kedves újlengyeli lakost! Mozogjunk együtt újra! 2016. május 25.

ÚJLENGYELI ÚJ SZÓ. Adó 1% Idén is sok szeretettel várunk minden kedves újlengyeli lakost! Mozogjunk együtt újra! 2016. május 25. Adó 1% Kérjük támogassa adója 1%-ával az újlengyeli egyesületeket! Újlengyeli Diáksport Egyesület Adószám: 18662010-1-13 Újlengyeli Polgárőr Egyesület Adószám: 18280702-1-13 Vatya Népe Hagyományőrző és

Részletesebben

2016. Február ISSN 2498-5619. Hartai Újság. TopNet tájékoztató 5. oldal. Intézményi Hírek 4. oldal. Hartai Hírek 2-3. oldal

2016. Február ISSN 2498-5619. Hartai Újság. TopNet tájékoztató 5. oldal. Intézményi Hírek 4. oldal. Hartai Hírek 2-3. oldal 2016. Február ISSN 2498-5619 Hartai Újság Hartai Hírek 2-3. oldal Intézményi Hírek 4. oldal TopNet tájékoztató 5. oldal 2. oldal Hartai Hírek II. Hartai Kolbászfesztivál Január 23-án 11 órakor indult a

Részletesebben

2011 nyár. Rendezvények, koncertek

2011 nyár. Rendezvények, koncertek 2011 nyár Rendezvények, koncertek június 1., szerda 19.00 Ünnepi hangverseny Borbély László zongoraestje A kerületünk önálló közigazgatási területté válásának alkalmából rendezett ünnepi hangversenyen

Részletesebben

Tárgy: Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár 2013. évi munkaterve. Tisztelt Képviselő-testület!

Tárgy: Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár 2013. évi munkaterve. Tisztelt Képviselő-testület! 16. napirendi pont E- 166 Előterjesztő: Diószeghy Tünde képviseő Előterjesztést készítette: Balzó Edina Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek: 2013. évi munkaterv Előterjesztés Nagykovácsi

Részletesebben

EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT 2011. szeptember 16-22. Miskolc

EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT 2011. szeptember 16-22. Miskolc EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT 2011. szeptember 16-22. Miskolc Miskolc Önkormányzata tizenegyedik éve csatlakozik az európai kezdeményezéshez, melynek eredményeként évente több ezer lakos figyelmét tudjuk felhívni

Részletesebben

Virányosi Közösségi Ház

Virányosi Közösségi Ház Virányosi Közösségi Ház 2016 január-február 1125 Budapest, Szarvas Gábor út 8/c Tel./Fax: 200 8713 E-mail: viranyosikh@gmail.com Web: www.viranyos.hu Megközelíthető a Széll Kálmán térről a 156-os autóbusszal

Részletesebben

1144 Budapest, Vezér u. 28/b. Tel.: 363-2656 Fax: 460-0278 E-mail: info@cserepeshaz.hu Cégjegyzék szám: 01-09-991425 Adószám: 24120872-2-42

1144 Budapest, Vezér u. 28/b. Tel.: 363-2656 Fax: 460-0278 E-mail: info@cserepeshaz.hu Cégjegyzék szám: 01-09-991425 Adószám: 24120872-2-42 Z U G L Ó I C S E R E P E S K U L T U R Á L I S N O N P R O F I T K F T. 1144 Budapest, Vezér u. 28/b. Tel.: 363-2656 Fax: 460-0278 E-mail: info@cserepeshaz.hu Cégjegyzék szám: 01-09-991425 Adószám: 24120872-2-42

Részletesebben

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. Művelődési Ház 2200 Monor, Bocskai u. 1. Tel.:

Részletesebben

LÉGY OTT. programfüzet június 1 július 17. 2016. 2016. június 5. 15.00 Hősök tere

LÉGY OTT. programfüzet június 1 július 17. 2016. 2016. június 5. 15.00 Hősök tere LÉGY OTT 2016. június 5. 15.00 Hősök tere eső esetén Petőfi Sándor Művelődési Ház programfüzet június 1 július 17. 2016. 11 órától Beharangozó emődi és egri fúvósok, valamint sátoraljaújhelyi mazsorettek

Részletesebben

/ 2012.09.17. - 2012.09.23. /

/ 2012.09.17. - 2012.09.23. / Kulturális Programok - Rendezvények Miskolc / 2012.09.17. - 2012.09.23. / 2012. szeptember 14. - 2012. szeptember 23. 9. JAMESON CINEFEST - Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Helyszín: Művészetek Háza,

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

BERHIDA VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGYŰJTEMÉNYI INTÉZMÉNYEINEK

BERHIDA VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGYŰJTEMÉNYI INTÉZMÉNYEINEK BERHIDA VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGYŰJTEMÉNYI INTÉZMÉNYEINEK 2009. 2 KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK MUNKATERVE Az intézményi beszámoló és munkatervkészítés mindig jó alkalom a szakmai feladatok ismételt számbavételére.

Részletesebben

Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár működése 2011-ben

Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár működése 2011-ben Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár működése 2011-ben - beszámoló Anyagi, tárgyi és személyi feltételek 2011-ben A Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár gazdálkodását 2011-ben is a Polgármesteri

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYEK BALATONBOGLÁRON ÁPRILIS - OKTÓBER (A szervezők a műsorváltozatás jogát fenntartják!) www.balatonboglar.hu

2011. ÉVI RENDEZVÉNYEK BALATONBOGLÁRON ÁPRILIS - OKTÓBER (A szervezők a műsorváltozatás jogát fenntartják!) www.balatonboglar.hu MÁRCIUS 18-án (pénteken) 18 órától 19-én (szombaton) 2011. ÉVI RENDEZVÉNYEK BALATONBOGLÁRON ÁPRILIS - OKTÓBER (A szervezők a műsorváltozatás jogát fenntartják!) www.balatonboglar.hu az evangélikus templom

Részletesebben

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XV. évfolyam 8. szám 2015. november Családszinódus után 2015. október 4-25. között tartották Rómában a XIV. Püspöki Szinódust, melynek témája a család

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV LEVÉL KÖZSÉG 2011.

RENDEZVÉNYTERV LEVÉL KÖZSÉG 2011. RENDEZVÉNYTERV LEVÉL KÖZSÉG 2011. Állandó programok: Csoport Idı/helyszín Vezetı/elérhetıség Népdalkör minden kedden 19.00, a felújítás alatt a Tárnok ház (Fı utca 2.) kulturhaz@level.hu Nyugdíjas Klub

Részletesebben

SZELLEMI-, KULTURÁLIS- ÉS SPORTVETÉLKEDÔK A SZENT LÁSZLÓ KATOLIKUS KÖZÉPISKOLÁBAN 7-8. osztályos tanulók részére

SZELLEMI-, KULTURÁLIS- ÉS SPORTVETÉLKEDÔK A SZENT LÁSZLÓ KATOLIKUS KÖZÉPISKOLÁBAN 7-8. osztályos tanulók részére 2015. november 16-20. SZELLEMI-, KULTURÁLIS- ÉS SPORTVETÉLKEDÔK A SZENT LÁSZLÓ KATOLIKUS KÖZÉPISKOLÁBAN 7-8. osztályos tanulók részére TERMÉSZETTUDOMÁNYOK fizika - kémia - biológia - földrajz NYELV angol

Részletesebben

2015. november. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Kedves Nagypalliak!

2015. november. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Kedves Nagypalliak! Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Kedves Nagypalliak! Minden évben a téli hónapokban ismét gazdagabb programokkal várjuk a lakosságot különböző rendezvényeinkre. Miután a betakarításoknak

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testületének 2012. április 26-i ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s. Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testületének 2012. április 26-i ülésére. KEREPES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL 2144 Kerepes, Vörösmarty u. 2., (28) 561-050 E l ő t e r j e s z t é s Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testületének 2012. április 26-i ülésére.... napirendi

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR - május

ESEMÉNYNAPTÁR - május ESEMÉNYNAPTÁR - május HEMO Csanádi Imre: Májusdícsérő Május, mosolygó, békák torkát megoldó, gyöngyvirág-nyitogató, cserebogár-zúgató. Röptetsz madarat, meghozod a nyarat, pölyhös fecskét, fára cseresnyét!

Részletesebben

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15.

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15. H Í R L E V É L 2009. SZEPTEMBER 15. DÖNTÉSEKRŐL RÖVIDEN: Döntött a Képviselő-testület arról, hogy Óbarok Község kilép a Móri Kistérséggel közösen működtetett, egyes honvédelmi tárgyú feladatok végzésére

Részletesebben

Falukarácsony. Újévi koncert

Falukarácsony. Újévi koncert Ikladi Hírek XX. évfolyam 12. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2013. december Falukarácsony Hagyományos falukarácsonyi ünnepségünket december 20-án, pénteken, 18 órai kezdettel tartjuk az

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

Pestszentimrei. A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe

Pestszentimrei. A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe Pestszentimrei Öröm Hír Levél A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja VI. évfolyam 7. szám (53.) - A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe A katolikus egyház 1926 óta minden

Részletesebben

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással

Részletesebben

Tisztelt Látogatóink!

Tisztelt Látogatóink! Tisztelt Látogatóink! Ezúton szeretnénk figyelmükbe ajánlani a Zuglói Cserepes Kulturális Non-profit Kft. tagegységeinek programjait. Rendszeres foglalkozásainkról honlapunkon (www.cserepeshaz.hu) valamint

Részletesebben

VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 2015. október 9-10.

VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 2015. október 9-10. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 9-10. Helyszín: Pusztaföldvár Sportpálya, Művelődési Ház és Könyvtár, Szabadságtéri földvár Programok: 9. Péntek 17:00

Részletesebben

2016. április. Nagypalli Hírhozó. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Együtt ünnepeltünk március 15-én

2016. április. Nagypalli Hírhozó. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Együtt ünnepeltünk március 15-én Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Együtt ünnepeltünk március 15-én Nagypalli Német Nemzetiségi Óvoda- Kindergarten Pahl Kedves Olvasó! Tartalmas márciusnak néztünk elébe. A nőnap

Részletesebben

Önkormányzati hírek. Temetői urnafal megváltás

Önkormányzati hírek. Temetői urnafal megváltás KUNBARACSI HÍRMONDÓ 2016. XV. ÉVFOLYAM, Január Február Megjelenik kéthavonta Önkormányzati hírek Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselőtestülete a 2016. február 16-ai ülésén elfogadta a 2016. évi költségvetést,

Részletesebben

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre 1 Hunyadi Mátyás Általános Iskola 9072 Nagyszentjános Árpád u. 11/a Telefon/fax: 96/544-040 E-mail: humaisk@vipmail.hu Honlap: www.humaisk.hu OM: 03 06 01 A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a

Részletesebben

A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia 2016. PROGRAMFÜZET

A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia 2016. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Debreceni Egyetem BTK NI Andragógia Tanszék 2 Durkó Mátyás Emlékkonferencia Debreceni Egyetem Főépület Debrecen, Egyetem tér 1. 2016. június 16-17. A rendezvény szervezői: Debreceni Egyetem

Részletesebben

Ű Ő É Ö Á Ö. programajánló 2015. december

Ű Ő É Ö Á Ö. programajánló 2015. december Ű Ő É Ö Á Ö programajánló 2015. december mf_debrecen_december.indd 1 2 XXV. Nemzetközi Betlehemes Találkozó 2015. december 11 13. Debrecen XXV. NEMZETKÖZI BETLEHEMES TALÁLKOZÓ A Nemzetközi Betlehemes Találkozó

Részletesebben

A 2011-es év rövid értékelése 4

A 2011-es év rövid értékelése 4 é s K ö n y v t á r v a l a m i n t a D r. J a b l o n k a y I s t v á n H e l y t ö r t é n e t i G y ű j t e m é n y MUNKATERV 2012 Tartalom: Fontosabb jogszabályok a közművelődési tevékenységet végző

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/4. szám (7. hét) 2016. február 26. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

X. ÉVFOLYAM 5 SZÁM 2012. MÁJUS. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2012. Május. Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok!

X. ÉVFOLYAM 5 SZÁM 2012. MÁJUS. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2012. Május. Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! X. ÉVFOLYAM 5 SZÁM 2012. MÁJUS Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja 2012. Május Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Szokásomtól eltekintve most szeretném átadni az első oldalt egy olyan településünkön

Részletesebben

SZASZÁÉK gondoskodnak.

SZASZÁÉK gondoskodnak. ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági

Részletesebben

Adventi. 2011. november 26 2012. január 7.

Adventi. 2011. november 26 2012. január 7. Adventi programfüzet 2011. november 26 2012. január 7. Jégpálya, karácsonyi vásár, betlehem élő állatokkal, Mikulás a főtéren, Papp Rita, LOLA, Auth Csilla, hangversenyek, kiállítások, rockkarácsony, táncház,

Részletesebben

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja Tisztelt Lakosok! Legyen játszótere Badacsonytördemicnek! A játszótér elnyeréséhez a Delikát 8 által indított mozgalomban mi is szeretnénk részt venni. Ehhez csupán az szükségeltetik, hogy a Delikát 8

Részletesebben

ŐSZI KIKAPCSOLÓDÁS. a Danubius szállodákban. 2014. szeptember 1. - november 30. FOGLALJON MOST! danubiushotels.hu

ŐSZI KIKAPCSOLÓDÁS. a Danubius szállodákban. 2014. szeptember 1. - november 30. FOGLALJON MOST! danubiushotels.hu ŐSZI KIKAPCSOLÓDÁS a Danubius szállodákban 2014. szeptember 1. - november 30. FOGLALJON MOST! danubiushotels.hu Online foglalóknak 5 000 Ft-os kedvezménykupon a Danubius szállodákban! Indián nyár a Balatonnál

Részletesebben

ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2016. FEBRUÁR HAVI PROGRAMLISTA

ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2016. FEBRUÁR HAVI PROGRAMLISTA ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2016. FEBRUÁR HAVI PROGRAMLISTA Dátum 08.45-10.00 Német társalgási klub Senior torna Nyugdíjas Angol Társalgási Klub középhaladó 10.00-10.30 3-1-2 meridiántorna 10.00-11.00 A hónap alkotója

Részletesebben

TMÁMKhírlevél 2009/JANUÁR ÚJ ÉVBEN ÚJ HELYEN. A PÁRBESZÉD EREJÉVEL www.tmamk.hu III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM SZÍNEK NÉLKÜL RÖVIDEBBEN

TMÁMKhírlevél 2009/JANUÁR ÚJ ÉVBEN ÚJ HELYEN. A PÁRBESZÉD EREJÉVEL www.tmamk.hu III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM SZÍNEK NÉLKÜL RÖVIDEBBEN TMÁMKhírlevél A PÁRBESZÉD EREJÉVEL www.tmamk.hu III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sütő Károly: Víziók III. (XX. Amator Artium Tolna Megyei Tárlat a TMÁMK különdíjasa) SZÍNEK NÉLKÜL RÖVIDEBBEN Mikorra Hírlevelünk idei

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00-18.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00 (ebédidő: 12.00-13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00-18.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00 (ebédidő: 12.00-13.00) 2015/6. szám (11. hét) 2015. március 15.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. www.taksony.hu Telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00-18.00, szerda: 8.00-16.00,

Részletesebben

1. Általános bevezető

1. Általános bevezető Forrás Művelődési Ház Éves beszámoló 2012. 1. Általános bevezető A Forrás Művelődési Ház két tagintézményből tevődik össze, a Szilasligeti Közösségi Házból és a Kerepesi Művelődési Házból. A 2012-es év

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2009. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Nem kívánom rabolni az idejüket értelmetlen dolgokkal, de témaadónak elmondanám a következőt. A korábbi számban közölt levél írójától újabb,

Részletesebben

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2016. első félév

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2016. első félév Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2016. első félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. 06-29/413-212, 410-409 Művelődési Ház 2200 Monor,

Részletesebben

T estüle ti Hírek. Mindenkit szeretettel várunk az idei Falunapra! Részletek a 2. oldalon. Studer Imre polgármester. www.bikal.hu. 2014.

T estüle ti Hírek. Mindenkit szeretettel várunk az idei Falunapra! Részletek a 2. oldalon. Studer Imre polgármester. www.bikal.hu. 2014. Bikali Újság 2014. június Reviczky Gyula Nyári dal...vadvirágokat szedek S kötözöm füzérbe. Vagy a fűben heverek, S felnézek az égre. S haja hopp! A madárral dalolok... Szép világ, te, jó napot! www.bikal.hu

Részletesebben

Hírújság Tanártájoló 2014. március

Hírújság Tanártájoló 2014. március Beköszöntő A Tanárképző Központ fontos feladatának tekinti, hogy szoros kapcsolatot alakítson ki a város és az egész régió iskoláival. A meglévő kooperációk mellett keressük az együttműködés újabb és újabb

Részletesebben

Márkói Tükör. Márkói Nyugdíjasok Egyesülete. Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta HÍREK

Márkói Tükör. Márkói Nyugdíjasok Egyesülete. Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta HÍREK Márkói Tükör Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta XXII. évfolyam 11. szám HÍREK A KEOP 5.7.0 energetikai pályázat munkálatai a műszaki terület átadását követően még ezen a héten megkezdődnek.

Részletesebben

A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény Hírlevele 2012. március - 1. szám

A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény Hírlevele 2012. március - 1. szám A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény Hírlevele 2012. március - 1. szám Az elektronikus hírlevél segítségével szeretnénk partnereinket időszakonként értesíteni az aktuális eseményekről, rendezvényekről,

Részletesebben

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek!

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek! 1 2 Jegyzői tájékoztató Tisztelt Tápiószecsőiek! Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat képviselőtestülete december havi első ülésére december 10-én került sor. Testületünk az alábbi témákkal kapcsolatosan

Részletesebben

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám

SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám SZIGLIGETI HARSONA 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám Kettős ünnepre, faültetésre és névadóra gyűltünk öszsze április 23-án, szombaton délelőtt. Erre az

Részletesebben

Házasság Hete SZEGEDEN

Házasság Hete SZEGEDEN Házasság Hete SZEGEDEN 2012. február 12 19. Fotók: Gémes Sándor, Erhardt Gyula ill. a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Gyűjteményéből Vágyni arra, amink van! Szeretettel várjuk azokat akik előtte

Részletesebben

LETENYE VÁROS RENDEZVÉNYTERVE 2016. FEBRUÁR 1. 2017. JANUÁR 31.

LETENYE VÁROS RENDEZVÉNYTERVE 2016. FEBRUÁR 1. 2017. JANUÁR 31. LETENYE VÁROS RENDEZVÉNYTERVE 2016. FEBRUÁR 1. 2017. JANUÁR 31. Derűs Évek Nyugdíjas Klub Letenye Diesel Kerékpárszerviz Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos

Részletesebben

Jézus vére, ments meg minket!

Jézus vére, ments meg minket! ÜZENET A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓJA V. évfolyam, 6. szám, 2007. július HÍREK, INFORMÁCIÓK, LELKISÉG, GYERMEKSAROK Jézus vére, ments meg minket!

Részletesebben

Közösségi Ház (KH) (2051 Biatorbágy, Fõ út 94.) Tel.: 06 (23) 532-194 Nyitva tartás a rendezvényekhez igazodóan.

Közösségi Ház (KH) (2051 Biatorbágy, Fõ út 94.) Tel.: 06 (23) 532-194 Nyitva tartás a rendezvényekhez igazodóan. Biatorbágyi Faluház (FH) (2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 1.) Tel.: 06 (23) 310-636, fax: 06 (23) 312-178 Nyitva tartás: a rendezvényekhez igazodóan, valamint hétköznapokon 10 20 óráig. E-mail: faluhaz@biatv.hu

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

DÓCZY GIMNÁZIUMA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ LAPOK

DÓCZY GIMNÁZIUMA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ LAPOK DEBRECENI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM DÓCZY GIMNÁZIUMA (hat évfolyamos képzés: 7-12. évfolyamon) FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ LAPOK a 2014-2015-ös tanévre Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő

Részletesebben

Legyünk együtt az év minden napján gondolatainkban és cselekedeteinkben tervezzük együtt a magunk és városunk jövőjét.

Legyünk együtt az év minden napján gondolatainkban és cselekedeteinkben tervezzük együtt a magunk és városunk jövőjét. Kedves Paksi Polgárok! A legtisztább ünnepeink egyike a karácsony. S talán a szentestét megelőző adventi várako zás hetei a legszebbek minden évben. Az élet értelmét a szeretet adja, létezésünket az egymáshoz

Részletesebben

"Muzsikál az erdő" Mátrai Művészeti Napok

Muzsikál az erdő Mátrai Művészeti Napok "Muzsikál az erdő" Mátrai Művészeti Napok 2015. június 27 - július 5. Június 27. Bátonyterenye Nyitórendezvény Gyürky-Solymossy- kastély 10:00 Ludas Mátyás köszöntője 10.00-13.00 Az erdő ajándékai címmel

Részletesebben

Újra testvértelepülésünkön jártunk

Újra testvértelepülésünkön jártunk Dunaszentmiklós 2015. nyár Dunaszentmiklósi hírlevél Német Nemzetiségi Önkormányzat Dunaszentmiklós Római-Katolikus Egyházközség Dunaszentmiklós Dunaszentmiklós Község Önkormányzata 34. szám A tartalomból:

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. XXV. Szívbetegek Országos Orvos-Beteg Konferencia és Sporttalálkozó. 2014. szeptember 26-28. Nagyatád

PROGRAMFÜZET. XXV. Szívbetegek Országos Orvos-Beteg Konferencia és Sporttalálkozó. 2014. szeptember 26-28. Nagyatád PROGRAMFÜZET NAGYATÁDI XXV. Szívbetegek Országos Orvos-Beteg Konferencia és Sporttalálkozó 2014. szeptember 26-28. Nagyatád A Magyar Szív Egyesület és a Nagyatádi Szív Egyesület közös szervezésben a XXV.

Részletesebben

Játsszanak velünk és nyerjenek 2x2 belépőjegyet a Dumaszínház népszerű humoristáinak, Kőhalmi Zoltán és Kormos Anett, előadására!

Játsszanak velünk és nyerjenek 2x2 belépőjegyet a Dumaszínház népszerű humoristáinak, Kőhalmi Zoltán és Kormos Anett, előadására! Játsszanak velünk és nyerjenek 2x2 belépőjegyet a Dumaszínház népszerű humoristáinak, Kőhalmi Zoltán és Kormos Anett, előadására! http://www.muveszetekhazamiskolc.hu/jatek Szeptember 14-23 9. JAMESON CINEFEST

Részletesebben

Vasutas Művelődési Ház

Vasutas Művelődési Ház Vasutas Művelődési Ház 4023 DEBRECEN PETŐFI TE F» S HAVI TÁJÉKOZTATÓ 1994. szeptenfcer mpiok Eszoeranto Klub kedd Nyugdijas Klub kedd Szakmunkástanuló Klub szerda SZAKKCHQK Éremgyüjto Szakkör csütörtök

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYEINK

2011. ÉVI RENDEZVÉNYEINK 2011. ÉVI RENDEZVÉNYEINK JANUÁR 2011. január 11. Olvasóterem 18.00 "Wass Albert igazsága" Irodalmi összeállítás Wass Albert műveiből Vendégeink: Mészáros Gábor, Nagy Erika és Tomanek Gábor színművészek

Részletesebben

Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége. Közgyűlése

Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége. Közgyűlése Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége Közgyűlése Budapest, 2015. november 28. Tisztelt Közgyűlés! Bevezetés A KIDS 1993 óta szervezi a katolikus iskolák diáksport versenyeit. Olyan sajátos közeget és

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275 2016. JANUÁR Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek 1-2. oldal Óvodai hírek 2. oldal Iskolai hírek 3. oldal Visszatekintő 4-5. oldal Felhívások 6. oldal Közelgő események: Iskolás farsang

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia

ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia ESEMÉNYNAPTÁR Magyarkanizsa HOGY AZ ESEMÉNYNAPTÁR AZ ÖN RENDEZVÉNYÉT IS TARTALMAZZA, ILLETVE AMENNYIBEN REKLÁMOZNI SZERETNE KIADVÁNYUNKBAN, KERESSE ÖNKORMÁNYZATUNKAT: MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér

Részletesebben

Februári Hírlevél 2009.

Februári Hírlevél 2009. Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár 2700 Cegléd, Kossuth tér 5/a. I. évfolyam, 1. szám A hírlevél Februári Hírlevél 2009. A tartalomból: Petőfi Sándor: A puszta, télen 1 Petőfi Sándor: A puszta, télen

Részletesebben

Cseresznyevirág Katolikus Óvoda 5065 Nagykörű Május 1. út 7. OM azonosító: 201781 Tel:06-56-494-295 email:cseriovi@gmail.com MUNKATERV 2014-2015

Cseresznyevirág Katolikus Óvoda 5065 Nagykörű Május 1. út 7. OM azonosító: 201781 Tel:06-56-494-295 email:cseriovi@gmail.com MUNKATERV 2014-2015 MUNKATERV 2014-2015 Intézmény OM- azonosítója: Az alkalmazotti közösség nevében: aláírás A dokumentum jellege: Nyilvános Érvényessége. 2014 09.01. 2015 08. 31. Legitimációs eljárás Ph. :.. aláírás Szülői

Részletesebben

Programok, rendezvények Sárváron & környékén 2014.11.24. 2014.12.07. SÁRVÁR

Programok, rendezvények Sárváron & környékén 2014.11.24. 2014.12.07. SÁRVÁR Programok, rendezvények Sárváron & környékén 2014.11.24. 2014.12.07. SÁRVÁR Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő: Nyugdíjas kedd - Szeptembertől újra! 2014. szeptember 2-től folytatódik a "Nyugdíjas kedd" akció.

Részletesebben

A falu disznótora. Ferenczi György és a Rackajam-koncert. A Faluházban. a Csillagszemű táncegyüttes műsora. Február 10.

A falu disznótora. Ferenczi György és a Rackajam-koncert. A Faluházban. a Csillagszemű táncegyüttes műsora. Február 10. 2012. január-február január 22. A magyar kultúra napja a Csillagszemű táncegyüttes műsora A ban január 28. napkeltétől-napnyugtáig A falu disznótora Február 10. péntek, 20:00 Ferenczi György és a Rackajam-koncert

Részletesebben

Mondjam vagy mutassam?

Mondjam vagy mutassam? I évfolyam 1.szám 2011 szeptember-október-november A Montágh Imre Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és EGYMI lapja MONDJAM VAGY MUTASSAM Iskolánk névadója, Montágh

Részletesebben

ÚJBUDA 60+ PROGRAMOK, 2015. MÁRCIUS

ÚJBUDA 60+ PROGRAMOK, 2015. MÁRCIUS ÚJBUDA 60+ PROGRAMOK, 2015. MÁRCIUS Nap 1. V. 7.30 Fogaskerekű városmajori végállomása 60+ természetjárás Budai-hg. - Szépjuhászné - Makkosmária - Sorrento - Farkasrét 16 km Kremzer Ferenc (Olajip.TE)

Részletesebben

H írek. Szívből köszönöm mindazok segítségét, munkáját, akik az idei Falunapunkat széppé tették! Studer Imre polgármester. www.bikal.

H írek. Szívből köszönöm mindazok segítségét, munkáját, akik az idei Falunapunkat széppé tették! Studer Imre polgármester. www.bikal. Bikali Újság 2014. augusztus Horváth Piroska Jövendő Zizzen a létünk aranykalászon, érik a hitünk búzaszemekben - mézízű remény fonott kalácson, bíborszín nedű - fut az erekben. Vágyaink kelyhén harmatcsepp

Részletesebben

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2007-2008. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Tanulóink

Részletesebben

Megerősítettük a süllyedő ravatalozó épületét. 20 tonna cementet az egyház, murvát a bánya biztosította ehhez. Köszönjük segítségüket.

Megerősítettük a süllyedő ravatalozó épületét. 20 tonna cementet az egyház, murvát a bánya biztosította ehhez. Köszönjük segítségüket. HÍREK Az alábbiakban olvasható a 2015. évi önkormányzati tevékenységről a 2015. december 15-én tartott közmeghallgatáson elhangzott beszámoló. 2014. december 9-én volt az előző évi közmeghallgatás, amely

Részletesebben

87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok

87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok 87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok Győr, 2016. június 9-11. Könyvvásár a Baross Gábor úton naponta 10-18 óráig Június 9., csütörtök 14.00 Rezeda népzenei együttes műsora Művészeti vezető: Kozma

Részletesebben

Örömhír Sárszegi Zoltánéknál november 18-án megszületett a negyedik baba, Barnabás. Gratulálunk és a Jóisten áldását kérjük az egész családra!

Örömhír Sárszegi Zoltánéknál november 18-án megszületett a negyedik baba, Barnabás. Gratulálunk és a Jóisten áldását kérjük az egész családra! A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesületének hírlevele 2006. november 27. 16. szám Egyesületünk életéből Szeptember 16-án részt vettünk a családokat igen hátrányosan sújtó kormányzati intézkedések ellen

Részletesebben

Az Országos Könyvtári Napok rendezvényei a fiókkönyvtárakban

Az Országos Könyvtári Napok rendezvényei a fiókkönyvtárakban Szakmai beszámoló a Nemzeti Kulturális Alap Könyvtári Közgyűjtemények Kollégiuma konferenciák, rendezvények, szakmai tapasztalatcserék, műhelybeszélgetések megvalósítására kiírt pályázathoz Altéma kódszáma:

Részletesebben

Forrás: www.indafotoblog.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. október

Forrás: www.indafotoblog.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. október Forrás: www.indafotoblog.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. október Miskolci Egyesített Szociális, Szociális Egészségügyi és Gyermekjóléti ti

Részletesebben

Itt a vakáció! Kulcsi

Itt a vakáció! Kulcsi Kulcsi 2015. július VIII. évfolyam 2. szám Krónika KULCS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KIADVÁNYA A települési stratégia részeként a környezet, a természet adta lehetőségek kiaknázásával, az egészségügy fejlesztésével

Részletesebben

Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola. Különös közzétételi listája

Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola. Különös közzétételi listája Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola Különös közzétételi listája Jogszabályi alapja: a 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. (1) és (5)

Részletesebben

2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM

2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester Pályzati felhívás BURSA HUNGARICA ösztöndíjra A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjprogram keretében új pályázati

Részletesebben

Taksonyi Hírharang. Ünnepnap-tár. 2015. május június

Taksonyi Hírharang. Ünnepnap-tár. 2015. május június 2015/12. szám (21. hét) 2015. május 22.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben