12. Ajánlatos gyalog járni. Szilágyság/12. Tisztújítás a SZIT-ben. OMS Társaság Hungária Kft.

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "12. Ajánlatos gyalog járni. Szilágyság/12. Tisztújítás a SZIT-ben. OMS Társaság Hungária Kft."

Átírás

1 Szilágyság/ március március Ára: 1,3 lej Elõfizetõknek 1,2 lej TÁMOGATÁSÁVAL Ajánlatos gyalog járni Kedden reggel megkezdték a csatornázási munkálatokat a Május 9. utcában. Ez az utca, amely a márvány-tér és a Szakszervezetek Mûvelõdési Háza között húzódik a megyei tanács épülete mellett. Az utcát teljesen lezárták, a piac most már nehezen megközelíthetõ. A mellékutcák egy részében csak egyirányú forgalom van, a többi mellékutcában is gõzerõvel dolgoznak a munkagépek. Nagyon bonyolult lett a közlekedés, az útkeresztezõdéseknél sokat kell várakozni, több helyen is félpályás útlezárásokra lehet számítani. Sokkal gyorsabb és egészségesebb is a gyalogos közlekedés. Sojka Attila alpolgármester naponta személyesen felügyeli a munkálatokat. Sietni kell, mert az év végére be kell fejezni a munkálatokat. A tavaly a teljes felújítások és a hálózat kibõvítési munkálatainak csak egyharmadát sikerült elvégezni. A pályázatban is rögzített határidõ pedig december 31. Ekkor teljesen készen kell legyünk. Tehát egyszerre több utcában is kell dolgozzon a kivitelezõ cég. Tudjuk, hogy sok kényelmetlenséget okoznak a munkálatok, különösen a jármûvel közlekedõknek, de megéri elviselni a sok kellemetlenséget. A lakosság türelmét kérjük, másképpen nem lehet európai szintû ivóvíz- és csatornahálózatot kiépíteni a megyeközpontban. Már március 10-én megkezdték a Kraszna utca csatornázási munkálatait a házszámok közötti szakaszon. Ez az egykilométeres szakaszon csak kis jármûvekkel lehet majd közlekedni (legtöbb 3,5 tonnás jármûvekkel) a részleges útlezárások miatt. Azért van erre szükség, mert újra kell tervezni a hálózatot, hogy nem 7,5 méteres mélységig kelljen leássunk (ez már a házak stabilitását is veszélyeztetheti). Ezért egy szivattyúállomást kell közbeiktatni a Híd utca környékén, így csak 3,5 méter mélységig kell majd lemenni. Utána következhet a hátralévõ másfél kilométernyi Tisztújítás a SZIT-ben A Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztetõ Tanács március 19-én tartotta rendhagyó közgyûlését. A napirendipontok között a 2010-es tevékenységi program forrásszerzési lehetõségei mellett a nem régiben megüresedett két alelnöki tisztség betöltésére is sor került. A SZIT-ben tavaly márciusban volt tisztújítás, s a múlt hét pénteken soron kívüli tisztújításra került sor. Az elmúlt egy évben 5 tagú elnökséggel dolgozott az ifjúsági szervezet, melynek elnöke Vig Szabó Levente, alelnökként Máté József, Ölvedi Árpád, Péterfi Zsuzsa és Papp Zsolt tevékenykedett. Az elõzõ február 16-i közgyûlés alkalmával Péterfi Zsuzsa adta be felmondását, akinek helyére Várdai Zoltán került ideiglenes alelnöként. A múlt heti küldöttgyûlés elõtt néhány nappal Papp Zsolt is távozott az ifjúsági szervezet elnökségébõl, s így még egy alelnöki pozíció üresedett meg. A Meghívó március 29-én, hétfõn délután 6 órakor a kommunizmus áldozataira emlékezünk. A rendezvényen Az érmihályfalvi csoportról tart elõadást László László. Az elõadás után egy, a márciushoz kötõdõ könyvbemutató is lesz. Helyszín: EMKE-ház, Zilah, Kraszna utca 55. szám. küldöttgyûlésnek így két alelnököt is kellett választania. A két megüresedett tisztség elfoglalására Várdai Zoltán és Papp Lajos adta be pályázatát, akiket a közgyûlés egyöntetûen el is fogadott. Az elnökség tagjai részletesen tájékoztatták a szilágysági ifjúsági képvieslõket a 2010-es programtervezethez szükséges forrásszerzési lehetõségekrõl. A küldöttgyûlésen a SZIT a 2010-es évre az elmúlt évben elindított ifjúsági programok, fesztiválok és sporttal kapcsolatos tevékenységek mellett elsõdleges prioritásként a tagszervezeteinek a megerõsítését tûzte ki célul, mivel hatékonyabb szervezetépítésre van szükség ahhoz, hogy a szervezet eredményesen szolgálhassa felvállalt küldetését: a szilágysági ifjúság hatékony képviseletét, valamint egy versenyképes szilágysági szellemiség kialakítását. Máté József szakasz. A forgalmat a Decebal utcára illetve a Híd utcára tereljük, ha erre szükség lesz, addigra elkészül a híd is. A legnagyobb kényelmetlenséget a Vasárnap állunk át a nyári idõszámításra Románia vasárnap, március 28-án hajnalban áll át a télirõl a nyári idõszámításra: három órakor már négy óra lesz, így ez lesz az év legrövidebb napja, mindössze 23 órás. A Román Vasúttársaság bejelentette, 86 vasúti szerelvény fog közlekedni a még téli idõszámítás szerinti 3 és 4 óra között, ezek közül 26 rendelkezik hálókocsival. A személyvonatok téli idõszámítás szerint indulnak szombat éjjel is vasárnap hajnali 3- ig, azután a nyári szerint az ismert menetrend OMS Társaság Hungária Kft. Kolozsvári Fiókvállalata értesíti Zilah lakosságát arról, hogy megkezdték az ivóvíz és csatornázási rendszer felújítási és kibõvítési munkálatokat a városban a következõ utcákban: Traian, Rozelor, Mihai Eminescu, Avram Iancu, Andrei Muresan, Merilor, Voievodu Gelu, 9 Mai, Béke (Pãcii), Nãzuintei, Maxim Gorki, Malom, Kraszna, Prunilor. Ezúton is elõre elnézést kérünk a lakosságnak okozott kényelmetlenségért. Köszönjük megértésüket! 3. oldalon 7. oldalon 6. oldalon Tanügyi tanácskozás Az egyházak számára fontos, hogy a felekezeti oktatási intézmények részesüljenek minél szélesebb állami finanszírozásban, a mûködõ iskolák maradjanak az állam hatáskörében, de az egyházaknak legyen beleszólási joguk az iskola mûködésébe, vehessenek részt az iskolával kapcsolatos döntésekben. Emlékezés... Templomunk belsõ falára elhelyezett márványlapon felírva már az 1648-as esztendõ kezdetével, az alsóvalkói református gyülekezetben szolgált, áldott lelkû lelkipásztorok nevei. fõcsatorna kicserélése okozza majd a Scala mozitól egészen a Kraszna utca elejéig. Ez is hamarosan elkezdõdik, és akkor még nehezebb lesz az autósok helyzete. J.L. alapján. A Moldova Köztársaságba, Magyarországra, Szerbiába, Ukrajnába és Bulgáriába induló vonatok is menetrend szerint közlekednek, mivel az említett országok is ugyanakkor állnak át. Romániában 1979-ben vezették be a félévenkénti átállást, így a nyári hónapok alatt a nap fél öt körül kel, és este nyolc körül nyugszik. Ezzel jobban ki lehet használni a nappali természetes fényt és csökkenteni az éjszakai kivilágítást. Törekvés a fény felé Festészeti installáció az, ami a festészetet használó eljárást egyéb kifejezési formával ötvözi, mint például mi esetünkben az a plafonmagasságig építkezõ térbeli forma, mely oktogonális testet alkot a nyolc egymásután felállított festménybõl.

2 2. Közérdekû Szilágyság/ március Fogadóórák (elõzetes bejelentkezés alapján) RMDSZ Szilágy meegyei szervezete Zilah, Kossuth L. utca 33. szám tel: Seres Dénes, elnök, parlamenti képviselõ pénteken óra között Szilágyi Róbert, ügyvezetõ elnök hétfõtõl csütörtök óráig Az RMDSZ zilahi szervezete Naponta óra között Hétfõ, Lakatos Sándor, elnök földügyek Kedd, Szilágyi Sándor, városi tanácsos Szerda, Májer Gabriella, közjegyzõ Csütörtök, Demjén Attila, ügyvéd Péntek, Bogdán Zsolt, városi tanácsos A városi iroda nyitvatartásának idõpontja naponta: Elérhetõségek: Városi iroda: Lakatos Sándor, elnök: Antal Csilla titkárnõ: Szilágycsehben Az érdekvédelmi szervezet székháza munkanapokon óra között várja az érdeklõdõket. Szilágysomlyón Fekete Szabó András szenátor minden pénteken óra között fogadja az érdeklõdõket. Az RMDSZ helyi szervezetének székháza munkanapokon óra között mûködik, pénteken viszont csak óráig van nyitva. A város magyar tanácsosai minden csütörtökön óra között az RMDSZ székházában fogadják a lakosságot. Intézmények Prefektúra Végh Sándor prefektus csütörtökön 10 órától Claudiu Birsan alprefektus kedden órától Onorica Abrudan alprefektus szerdán órától Szilágy Megye Tanácsa Marc Tiberiu elnök pénteken órától Csóka Tibor alelnök kedden órától Ionescu Cristian alelnök hétfõn órától Vlaicu Radu titkár szerdán órától Zilah Polgármesteri Hivatala Radu Cãpîlnasiu polgármester csütörtökön órától Sojka Attila alpolgármester szerdán órától Dana Cota alpolgármester kedden órától Szilágycseh Polgármesteri Hivatala Varga András polgármester Csütörtök Bulgãrean Emil alpolgármester kedd Cordea Dan Titus titkár szerda Zsibói Polgármestrei Hivatal Bãlãnean Eugen polgármester kedden óra között Sárközi Pál alpolgármester csütörtökön óra között Opris Maria titkár szerdán óra között. Szilágyság Közéleti, közmûvelõdési hetilap Kiadja a PRO SZILÁGYSÁG Egyesület Szerkesztõ: JÓZSA LÁSZLÓ Fõmunkatárs és mûszaki szerkesztõ: MÁTÉ JÓZSEF Ne feledjük el felköszönteni szeretteinket, rokonainkat, ismerõseinket névnapjukon! március 26., péntek: Emánuel, Larissza március 27., szombat: Hajnalka március 28, vasárnap: Gedeon, Johanna március 29., hétfõ: Auguszta, Jónás, Márk március 30., kedd: Zalán, Amadé március 31., szerda : Árpád, Benõ április 1.,csütörtök: Hugó ROMÁNIA SZILÁGY MEGYE TANÁCSA ELNÖK Hasznos telefonszámok Zilahi rendõrség Zilahi közösségi rendõrség Romtelecom tájékoztató Romtelecom hiba bejelentõ Gázelosztó Electrica diszpécser EON Gaz diszpécser non stop ; Zilahi megyei kórház Prefektúra Megyei tanács Fogyasztóvédelmi hivatal Autóbusz állomás Atlassib autóbusz állomás I.sz. 3054/ Az utólag módosított és kiegészített, újraközölt 215/2001-es helyi közigazgatási törvény 94. szakaszának (1) és (3) bekezdése alapján ÖSSZEHÍVOM Szilágy Megye Tanácsának rendes ülését március 26-a 9.00 órára a megyei tanács elsõ emeleti üléstermébe. NAPIRENDI PONTOK: 1. Elnöki jelentés a saját feladatainak ellátásáról illetve a Szilágy Megye Tanácsa által hozott határozatok végrehajtásáról a 2009-es évben. 2. A megyei tanács szakbizottságainak tevékenységi beszámolója a 2009-es évre. 3. Határozattervezet a megye saját költségvetésének 2010-es évi kiigazításáról. 4. Határozattervezet a PFA Matros Antonia Andrea késedelmi kamatainak eltõrlésérõl. 5. Határozattervezet a megyei tanács forgóalapjaiból kiutalandó egyes összegekrõl egyes megyei érdekeltségû tevékenységek finanszírozására a 2010-es évben. 6. Határozattervezet az egyházi intézmények által végzett szociális ellátási tevékenységek programjának jóváhagyásáról a 2010-es évre. 7. Határozattervezet a Zsobok Farnas közötti megyei út, DJ 103N, km DN 1G szakasz aszfaltozása tervezet általános mûszaki és gazdasági költségvetésének jóváhagyásáról. 8. Határozattervezet az Almásnyires (Mesteacan) megyei út DJ 108N, km szakasz aszfaltozása tervezet általános mûszaki és gazdasági költségvetésének jóváhagyásáról. 9. Határozattervezet a Galponya (Gãlpia) Romlott (Romita) megyei út DJ 109 R, km szakasz aszfaltozása tervezet általános mûszaki és gazdasági költségvetésének jóváhagyásáról. 10. Határozattervezet a Badacsony Ilosva megyei út DJ 110B, km szakasz aszfaltozása tervezet általános mûszaki és gazdasági költségvetésének jóváhagyásáról. 11. Határozattervezet egyes munkálatok sürgõsségi besorolású elvégzésére, amellyel megbízzuk a Szilágy megyei protokoll, õrzési és adminisztratív igazgatóságot. 12. Határozattervezet a megye közvagyonához tartozó egyes helyiségek bérbeadásáról, amelyek a Kossuth utca 71. sz. alatti ingatlanban találhatók. 13. Határozattervezet a Nazuintei u. 10. sz. alatti ingatlan vagyonkezelésének átadásáról a Szilágy megyei protokoll, õrzési és adminisztratív igazgatóság javára. 14. Határozattervezet Szilágy Megye Tanácsa 21/2005 sz. határozatának kiegészítésérõl, amelyben egyes javak koncesszionálása megszûnik, és a megye közvagyonából a megye magánvagyonába kerül, illetve ezen javak konzerválásáról az értékesítésig. 15. Határozattervezet Szilágy Megye Tanácsa 85/2006 sz. határozatának kiegészítésérõl a megye magánvagyonához tartozó zsibói ipari vízszolgáltató egyes javainak bérmentes átadásáról a Zilah és Zsibó városnak illetve Cigányi és Nyirsid községnek. 16. Határozattervezet a Zilahi Kézilabda Klub Egyesület aktualizált statútumának elfogadásáról. 17. Határozattervezet a Zilahi REMAT Röplabda Sportklub Egyesület aktualizált statútumának elfogadásáról. 18. Határozattervezet Szilágy Megye Tanácsa szakapparátusának aktualizált szervezési és mûködési szabályzatának elfogadásáról. 19. Határozattervezet a Szilágy megyei protokoll, õrzési és adminisztratív igazgatóság aktualizált szervezési és mûködési szabályzatának elfogadásáról. 20. Határozattervezet Seichei Dorel ideiglenes közalkalmazotti igazgató kinevezésérõl a Szilágy Megyei Mezõgazdasági Kamara élére. 21. Határozattervezet a megyei menetrendszerû közúti személyszállítás programjának aktualizálásáról a es idõszakra. 22. Különfélék. Tiberiu Marc elnök Területi szerkesztõk: OLÁH MIKLÓS - Kraszna Szerkesztõség és kiadóhivatal: Zilah Kossuth u. 33. Telefon: Nyomtatás: ColorPrint S.A. nyomda, 4700 Zalau 22 Decembrie nr. 66; tel/fax: 0260/ Felelõs vezetõ: MAJOR ISTVÁN igazgató. ISSN * A névvel vagy névjeggyel ellátott írásokért szerzõik felelnek, azok nem mindig tükrözik a szerkesztõség véleményét is Kéziratokat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza! A szerkesztõség (helyszûke miatt is) fenntartja a jogot a cikkek rövidített formában való közlésére. Névtelen leveleket nem közlünk, ezekre nem válaszolunk. A borítékra kérjük felírni a feladó pontos nevét és címét. Pontos cím és név esetén jeligével ellátott írásokat is közlünk.

3 Szilágyság/12. Közéletünk március 26. Tanügyi tanácskozás Az új oktatási törvénytervezet elõrelépést jelent az anyanyelvû oktatás tekintetében, de tagadhatatlanul számos pozitívumot tartalmaz a decentralizáció terén is jelentette ki kedden, Kolozsváron Markó Béla szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes azon a találkozón, amelyre a magyar egyházak vezetõi és oktatási tanácsosai, valamint a Szövetség oktatási szakemberei között került sor. A találkozón elsõsorban az új oktatási törvénytervezetet, ennek az egyházakat, a felekezeti oktatást érintõ részeit vitatták meg. Bevezetõjében Markó Béla elsõsorban a Szövetség kormányzati szerepvállalásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Úgy fogalmazott: kormányzati pozícióból rendelkezünk bizonyos eszközökkel, amelyek segítségével megoldhatunk függõben lévõ ügyeket, felgyorsíthatjuk a restitúciót, befolyásolhatjuk, hogy számunkra kedvezõ döntések szülessenek bizonyos kérdésekben, annak ellenére, hogy a Szövetséggel szemben álló politikusok mindent megpróbálnak elkövetni annak érdekében, hogy gyengítsék azokat az eszközöket, amelyekre kormányzati szerepvállalásunk révén tettünk szert. Bejelentette, kormányhatározattal létrejön egy olyan tárcaközi bizottság, amelynek az egyházakkal kapcsolatos elemzéseket kell elvégeznie, döntéseket kell meghoznia. Ennek vezetõje, a román kormány miniszterelnökhelyetteseként õ maga lesz, így bízik abban, hogy kedvezõ döntéseket lehet majd hozni a magyar egyházakat érintõ kérdésekben. Decentralizáció Az új oktatási törvény kapcsán az RMDSZ elnöke elsõsorban azokat az intézkedéseket vázolta, amelyek az oktatás decentralizációját segítik elõ. Elmondta: az önkormányzatok iskolafenntartókká válnának, ugyanakkor valós döntéseket hoznának meg az iskolaszékek, amelyek egyharmadát az önkormányzatok, egyharmadát a szülõk, egyharmadát a tanári kar képviselõi tennék ki. Rendkívül fontos a decentralizációs szándék a finanszírozás tekintetében: fejpénz lenne gyereklétszám szerint, minden gyerek után járna egy bizonyos összeg, ebbõl állna össze a fizetésekre, az iskolák mûködésére szánt alap. Ez bizonyos kockázatot jelenthet a kis gyereklétszámmal mûködõ intézményeink esetében, hívta fel a figyelmet a miniszterelnök-helyettes. Ez számunkra elfogadhatatlan, ezért bevittünk az új tervezetbe egy nyelvi pótlékot, ami azt jelenti, hogy a kisebbségi iskolák eleve nagyobb szorzóval mûködnek, azaz több fejpénzt kapnak. Ez sem oldja meg problémánkat, így beiktattunk egy másik szempontot is, az úgynevezett diszperziós, szétszórtsági pótlékot: olyan közösség esetében, ahol gyerekek, családok szétszórtan élnek, megint egy jelentõs emelés jár a gyerek után. A pozitív diszkrimináció ebben az esetben azt kellene hogy jelentse, hogy dupla fejpénzt adnak egy magyar vagy német gyerek után, ellenkezõ esetben sok helyen nagyon nehéz helyzetbe kerülünk mutatott rá Markó. Felekezeti oktatás A felekezeti oktatás kapcsán a Szövetség vezetõje kiemelte, hogy az elkövetkezõ idõszakban e kérdésben is számos rendelkezést kell gyakorlatba ültetni. Mint mondta, el kell érni, hogy a felekezeti iskolák, az állami iskoláktól eltérõen, ne csak a kötelezõ oktatás végét jelentõ kilencedik osztályig, hanem tizenkettedikig részesüljenek fejpénzben. A döntések decentralizációjánál ki kell találnunk egy olyan döntési mechanizmust, amelyben helyet kap az egyház is: meg kell néznünk, hogy a szülõk, a tanárok, az önkormányzat mellett hogy kerülhetnek be az iskolaszékek összetételébe az iskolafenntartó egyházak fogalmazott. Ezt követõen az egyházak vezetõi, oktatási tanácsosai felvázolták azokat az intézkedéseket, amelyek fontosak lennének a felekezeti oktatás szempontjából. A törvényben elvi különbséget kellene tenni a felekezeti és a magánoktatás között, az biztosítsa a jelenlegi felekezeti iskolák megmaradását, ugyanakkor tegye lehetõvé, hogy ezek a tanintézmények minden szinten és változatos profillal mûködhessenek. Az egyházak számára fontos, hogy a felekezeti oktatási intézmények részesüljenek minél szélesebb állami finanszírozásban, a mûködõ iskolák maradjanak az állam hatáskörében, de az egyházaknak legyen beleszólási joguk az iskola mûködésébe, vehessenek részt az iskolával kapcsolatos döntésekben. Javaslatként hangzott el az is, hogy azokban az esetekben, amikor egy iskolában nincs lehetõség arra, hogy minden diák a saját felekezetének megfelelõ vallásórán vegyen részt, a saját felekezetéhez járhasson vallásórára, ezt pedig egyháza hivatalos dokumentummal igazolhassa. Markó Béla szövetségi elnök mellett az RMDSZ részérõl a tanácskozáson részt vett: Király András oktatásügyi államtitkár, Lakatos András oktatási kérdésekért felelõs ügyvezetõ alelnök, Szép Gyula mûvelõdési és egyházügyi ügyvezetõ alelnök, Kötõ József képviselõ, a Képviselõház oktatási, tudomány, ifjúsági és sport bizottságának alelnöke, Bokor Tibor szenátor, a Szenátus oktatási, tudomány, ifjúsági és sport bizottságának tagja, Pásztor Gabriella oktatásügyi államtanácsos és Veres Valér felsõoktatási tanácsos. Az egyházak részérõl jelen volt Papp Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Csûri István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Bálint Benczédi Ferenc erdélyi unitárius püspök, Adorjáni Dezsõ, az Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, Fodor József, a Nagyváradi Római-Katolikus Egyházmegye vikáriusa, Szilvágyi Zsolt, a Temes-Csanád Egyházmegye vikáriusa, Andrássy Benedek, az Erdélyi Unitárus Egyház tanügyi tanácsosa, Kató Levente, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa, Tolnay István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa. A találkozó egy konzultációsorozat része: a magyar iskolaigazgatókkal néhány hete Marosvásárhelyen tanácskoztak az RMDSZ képviselõi, a mai találkozót megelõzõen pedig Király András, Kötõ József, illetve Bokor Tibor felekezeti iskolák igazgatóival vitatta meg ugyanezt a kérdést. Csütörtökön a felsõoktatási intézmények vezetõivel kerül sor konzultációra az RMDSZ Ügyvezetõ Elnökségén, ahol az oktatási törvénytervezet felsõoktatásra vonatkozó részérõl tárgyalnak. (Tájékoztató) Közlemény A Báthory István Alapítvány április 9-én, pénteken délután 18 (hat) órakor tisztújító közgyûlést tart az EMKE Magyar Házban, melyre szeretettel vár minden alapító tagot. Napirendi pontok: Elnöki beszámoló A 2009-os év pénzügyi beszámolójának megtárgyalása A könyvtáros beszámolója 2010-es év programtervezetének megtárgyalása és jóváhagyása Az új kuratórium és elnökség megválasztása. Dr. Széman Péter - elnök A kisebbségi jogok bõvítése nem károsítja a többséget Amikor egy közösség bizonyos jogokat kér vagy követel magának, azok az illetõ közösség lehetõségeinek kiszélesítésére vonatkoznak, de mindez nem sérti és nem is sértheti más közösségek jogait - jelentette ki hétfõi bukaresti sajtótájékoztatóján Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Ezzel a Maros, Kovászna és Hargita megyei román civil szervezetek hétvégén, Maroshévízen lezajlott rendezvényén elhangzottakra utalt. Kifejtette, az elv érvényes jelen esetben is, hiszen az anyanyelvhasználat, az anyanyelvû oktatás terén követelt jogok nem sértik az érintett megyék román közösségének érdekeit. A szövetségi elnök rámutatott, nem az ország egész területérõl van szó, de az olyan régiókban, térségekben, ahol jelentõs számú, más nyelven beszélõ közösség él, gondolnunk kell a román nyelv mellett, az illetõ nyelv hivatalossá nyilvánítására. Leszögezte, a magyar nyelvnek egyes esetekben már hivatalos jellege van: helységnévtáblák, intézmények feliratai kapcsán, vagy olyankor, amikor a helyi vagy megyei tanács ülései magyar nyelven zajlanak. Ezekben az esetekben a magyar már használatos, tehát tárgyalhatunk az anyanyelvhasználat kiszélesítésérõl - tette hozzá, kiemelve az igazságszolgáltatást és a dekoncentrált intézményeket, mint a kiterjesztés irányát. A székelyföldi románok akik maguk is kisebbségben élnek- helyzete kapcsán elmondta, a politikumnak foglalkoznia kell a közösség jogainak védelmével. Szerinte a tanügyi törvénytervezetbe foglalt, a szórvány-közösségekben élõ, kisebbségekhez tartozó, kislétszámú osztályok finanszírozására és pozitív diszkriminációjára vonatkozó rendelkezéseknek ugyanúgy érvényeseknek kellene lenniük a Hargita és Kovászna megyében élõ román közösségek helyzetére is. A hétvégi maroshévízi gyûlésen résztvevõ politikusokat bírálta keddi sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke. Nagyon veszélyesnek tartom, hogy egy, a fiatal generációhoz tartozó politikus megpróbálja átvenni a már rég túlhaladottnak hitt nacionalista retorikát - mondta el a PSD elnöke, Victor Ponta beszéde kapcsán. Úgy vélte, a Szociáldemokrata Párt és annak elnöke nagyot hibázik, amikor azt hiszi, hogy Erdélyben az ultranacionalista szavazatokkal még szavazat vagy népszerûség gyûjthetõ. Erdélyben, akárcsak az ország már részeiben az nyer, aki modernizációs programot, infrastruktúrafejlesztési programot, minden fontos területen európai programot nyújt a választóknak - szögezte le. Hozzátette, ez az, amit az erdélyiek elvárnak a politikusoktól. Mi, erdélyiek, rég megtanultuk, hogy a nacionalista retorikán kell lépnünk, a napokban próbáljuk meg levonni a 20 évvel ezelõtt Marosvásárhelyen történtek tanulságait mutatott rá. Éppen ezért meglepõdéssel és döbbenettel tapasztalta, hogy az ellenzék egyes politikusai a Nagy- Románia Párttal szövetkeztek ebben a kérdésben. Újságírói kérdésre válaszolva, az alkotmány államnyelvvel kapcsolatos rendelkezéseire is kitért, ugyanis a kormányfõ a napokban azt nyilatkozta: Romániában hivatalos nyelve mindig a román marad, illetve, hogy az alkotmány erre vonatkozó kitétetelei nem változtathatók meg. Az RMDSZ elnöke szerint az Alkotmány bármely rendelkezése módosítható, sõt, azon szakaszok is megváltoztathatók, amelyek más szakaszok megváltoztathatatlanságát írják elõ. Elmondta, számára már az elejétõl fogva abszurdnak tûnt az, hogy a 90-es évek elején elfogadott alapokmányban bizonyos rendelkezéseket végleg leszögeztek, a jövõ generációk számára is. - Az oktatási törvény elfogadása elsõdleges fontosságú ebben az idõszakban jelentette ki Markó Béla, reményét fejezve ki egyúttal, hogy a parlamenti idõszak végéig elfogadásra kerül a jogszabály. Úgy vélte, a múlt heti, jászvásári kihelyezett kormányülésen elsõ olvasatban elfogadott törvénytervezet garancia arra, hogy Romániában a következõ idõszakban egy mélyreható reform eszközölhetõ ezen a kiemelkedõ fontosságú területen. Azt is elmondta, a rendszerben jelenlévõ elégedetlenségre megfelelõ választ nyújtana a projekt. Értékelte ugyanakkor az oktatási minisztérium és a miniszter erõfeszítéseit, aki mélyreható reformot készül végrehajtani, amelynek alapja a finanszírozás és a döntések decentralizációja, a döntések átruházása a helyi önkormányzatoknak, a szülõk és a tanárok képviselõibõl álló vezetõtanácsokhoz. A szövetségi elnök megerõsítette: értékeli Cseke Attila egészségügyi miniszter decentralizációs és a rendszerben jelenlévõ gondok megoldására irányuló törekvéseit. Mindezt annak kapcsán mondta el, hogy a Képviselõház kedden tárgyal egy, a minisztérium ellen irányuló egyszerû indítványt. Rámutatott az indítvány ellentmondásaira is, ugyanis az RMDSZ tárcavezetõje reformokat próbál meg bevezetni ezen a téren, ezt pedig a dokumentum aláírói elmulasztották. (Tájékoztató) Szociális Szolgáltatások Országos Ügynöksége Közlemény Folyó év márciusában a gyermekek segélye, a nevelési támogatások és a többi családi támogatások kifizetésére szükséges költségvetési keretet, amelynek teljes összege 501,7 ezer lej, a hónap elsõ húsz napjában három részletben kiutalták az ország mind a 43 megyéje, illetve Bukarest számára. Nem voltak, és most sem léteznek az anyagi alapok hiányát illetõ gondok, tehát a 2010-es évi járadékok kifizetése semmiféleképpen nem veszélyeztetett. Minden erre jogosult megkapja járadékát az egyéni szerzõdésekben rögzített határidõre minden hónap 8-27-e között. Viorel Alexandru elnök

4 4. Vidékeink Szilágyság/ március A Down-szindróma világnapja Szilágycsehben Március 21-én, vasárnap a Downszindrómások világnapját ünnepelték Szilágycsehben. A dátum egy részt a betegséggel összefüggõ 21. kromoszómára utal, más részt pedig az év harmadik hónapja a háromfelé osztódást jelenti ban Svájcban tartották elõször ezt a világnapot a Down Syndrome International nemzetközi világszervezet javaslatára. Szilágycsehben ez az elsõ ilyen rendezvény, mely civil kezdeményezésre jött létre. A tavaly õsszel alakult meg a városban belga mintára, a Helyi Önkéntes Egészségügyi Tanács, melynek tagjai orvosok, egészségügyi dolgozók, tanárok, tanítók, óvónõk, a polgármesteri hivatal dolgozói segítik a város lakóit a helyes életmód kialakításában, a betegség következményeivel való megbirkózásban, illetve a szociális kérdések megoldásában. Természetesen nem helyettesítik az orvos vagy az egészségügyi dolgozó munkáját, nem is ez a cél, de megoldanak sok olyan apró vagy aprónak tûnõ gondot, ami megkönnyíti az emberek életét. A Helyi Önkéntes Egészségügyi Tanács, a Tövishát Kulturális Társaság, a Silvest román-belga társaság, a Gyulaffy László Iskola, a Gh. Pop de Bãseºti Iskolacsoport, a polgármesteri hivatal és a Downszindrómások szilágycsehi közponja közös rendezvényére került sor ezen a szép márciusi Aki megért s megértet Egy népet megéltet Ezt a mottót tûzték ki jeligéül immár 12- ik alkalommal a Kányádi Sándor Szavalóverseny szervezõi, abban bízva, hogy egyre több tanuló szeretné érteni, egyre több felkészítõ szeretné megértetni mindazt, amit nagyjaink verseikben közölni szeretnének. Vasárnap, március 21-én immár XII. alkalommal került megszervezésre az immár hagyománynak számító Kányádi Sándor Szavalóverseny megyei szakasza Varsolcon. Dénes Irén varsolci tanítónõ indítványozta immár 12 évvel ezelõtt e verseny szervezését, amely évrõl-évre egyre több verskedvelõ diákot vonzott ide. A verseny színvonalában is folyamatosan fejlõdött, helyi, körzeti szakaszból megyei lett, majd 2009-tõl országos színvonalúvá nõtte ki magát. A verseny szervezõje a varsolci Általános Iskola, társszervezõ a Szilágy Megyei Tanfelügyelõség, a Szilágy Megyei Hagyományõrzõ és Népi Alkotások Háza és a Varsolci Polgármesteri Hivatal. Idén a rendezvényre 48 tanuló jelentkezett 21 iskolából, két kategóriában (I.-II., valamint III.-IV. oszt.) összemérvén a versek iránti szeretetüket; szép magyar kifejezõkészségüket valamint ügyes versmondó tehetségüket. Vasárnap délután a varsolci iskola igazgatónõje, Nagy Lenke köszöntötte a jelenlévõket, kifejezvén örömét, hogy ennyi versenyezni vágyó kisdiák érkezett. Külön köszöntötte a varsolci iskola testvériskolájából, a magyarországi Nyírbogátról érkezett kisdiákokat, felkészítõiket, a kísérõ kádereket, akik már három éve minden évben eljönnek a rendezvényre. Dénes Irén tanítónõ, a verseny fõszervezõje is üdvözli a résztvevõket, sok sikert kívánván nekik, hisz a mostani verseny továbbjutó diákjai személyesen is találkozhatnak Kányádi Sándor költõvel, aki megígérte, hogy ha egészsége engedi, napon. A rendezvényt Varga András polgármester nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy az egész napos tevékenység célja a Down szindrómások társadalmi elfogadottságának erõsítése és az itteni központ mûködtetésének támogatása. Köszöntõ beszédében utalt arra is, hogy ezek a gyerekek és fiatalok mindig képesek szeretetet adni, még akkor is, ha olykor kevesebbet kapnak a társadalomtól. Fogadjuk el a másságot, kérte a polgármester, hisz a közismert Varsolc újra ünnepelt! májusban eljön az országos döntõre. Márkus László szaktanfelügyelõ örömét fejezi ki, hogy ennyi Szilágy megyei tanító felkarolta e versenyt és felkészítette diákjait a versenyre, ezzel is támogatván a Szilágyság jelenkori és leendõ mûvelõdési életet. A szervezõ bemutatja az I. kategória zsûritagjait: Rozs Rita kisebbségi felelõst a megyei tanfelügyelõségtõl, Vicsai Zsolt magyartanárt, Pál Anita magyartanárt, valamint a II. kategória zsûrijét: Chende Annamária területi felelõst a megyei tanfelügyelõségtõl, Szõke Sándort a Megyei Népi Alkotások Háza képviselõjét, valamint László Csilla magyartanár és könyvtárost, a zsûri elnökét. A szavalóverseny feszült hangulatát oldani próbálták a helybéli elõkészítõ csoportos gyerekek bûbájos néptáncukkal. A zsûrielnökök kiértékelésébõl megtudtuk, hogy a különbözõ kategóriában nagyon szoros versengés volt, ezzel is nagy munka elé állítván a zsûrit. Dénes Csilla zsûrielnök értékeli a szavalók teljesítményét, kitérve mind a pozitívumokra, mind az esetleges hiányosságokra is. Mindenki örömére sor került a díjak átadására is. Az I. kategóriában - I. díjat Bogdán Ágnes, a zilahi Simion Bãrnuþiu Iskola II. osztályos tanulója érdemelte ki (Abrudan Ottilia tanítónõ felkészítésével); - II. díjat Molnár Tímea kapta, a zsibói O. Goga Iskolaközpont I. osztályos tanulója (Romocea Judith tanítónõ felkészítesével); - III. díjat pedig Molnár Rolland, a zsibói O. Goga Iskolaközpont II. osztályos tanulója kapta (Nagy Ágnes tanítónõ felkészitésével). Dicséretben részesült Nagy Kitti, a zilahi Iuliu Maniu Iskola I. osztályos tanulója (Komáromi Judit), Sutak Gedeon a nagyfalui Petri Mór Iskola, II. osztályos tanulója (Bodis Árpád tanitó) és Szabó Patricia kémeri tanuló (Soós Ibolya kromoszóma- rendellenességgel születettek nem kérték, mégis több jutott nekik egy kromoszómával, de ezért nem hibásak és nem hibáztatnak. A Helyi Önkéntes Egészségügyi Tanács elnöke, Cordea Maria és a kölcsönös segélynyújtási társaságokat összefogó országos alapítvány küldötte, Ramona Sinca, tréner, köszöntötte a városi sportcsarnokban összegyûlt szurkolókat. Vida György tornatanár vezetésével egy remek hangulatú sportversenyen vettek részt ép és Down-szindrómások. A kötelezõ tornafelszerelés mellett mindenkire jellemzõ tanitónõ). A II. kategóriában: - I. díjat Sámel Izabella III. osztályos varsolci tanuló kapta (Godza Judit tanitónõ); - II. díjat Ferencz Andrea Naomi IV. osztályos egrespataki tanuló kapta (Hari Tünde tanitónõ); - III.díjat Szabó Beatrix IV. osztályos tanuló, a szilágycsehi Gyulaffy László Iskolából (Ilyés Mária tanítónõ). Dicséretben részesült Kosotán Andrea III. osztályos tanuló a szilágycsehi Gyulaffy László iskolából (Molnár Mária tanítónõ), Kovács Eszter a Cserey-Goga Iskolaközpont IV. osztályos tanulója (Bogya Timea, és Vékás Melinda tanitónõk felkészitésével), valamint Keresztes Attila, a sarmasági 2. sz. iskola III. osztályos tanulója (Kocsis Melinda tanítonõ felkészítesevel). volt a mosoly alapfelszerelés, az öröm, a segítségnyújtás. A versenynek voltak olyan pillanatai, amikor nehezen lehetett különbséget tenni a beteg és az egészséges gyerekek között. Igaz, hogy nem ez az elsõ közös tevékenységük, már voltak máskor is itt együtt. A verseny után diplomákat és a polgármesteri hivatal ajándékcsomagját vehették át az ünnepeltek. A program kirándulással folytatódott, majd a szilágycsehi szõlõhegyen bográcsban fõtt ebéddel várta a gyermekeket és felnõtteket Vida Katalin. Ebéd után a Gyulaffy László Iskola diákjai Szekeres Enikõ igazgatónõ, Antal Gabriella magyartanárnõ és László Renáta középiskolás diák vezetésével együtt énekeltek és szavaltak a Down-szindrómásokkal. Úgy érezzük, hogy sikerült egy remek hangulatú nappá varázsolni ezt a napot. Köszönjük mindazoknak, akik ebben segítségünkre voltak, köszönjük a Helyi Önkéntes Egészségügyi Tanácsnak, hogy anyagi támogatást nyújtott az elkövetkezõ retyezáti kiránduláshoz. Természetesen tudjuk, hogy nem elég egy napot széppé tenni, az összes többi ilyen kellene, legyen, mert egy társadalom demokratikus kultúrája attól is függ, hogy hogyan bánik a kiszolgáltatott emberekkel, a betegekkel. Tegyünk ezért! Vida Katalin Következett a különdíjak sokasága, melyet a Szilágy Megyei Hagyományõrzõ és Népi Alkotások Háza, a Varsolci Polgármesteri Hivatal, a Varsolci Református Egyházközség, a Varsa Egyesület, a nyirbogáti testvériskola valamint a Varsolci Általános Iskola képviselõi adták át az általuk választott szavalóknak. A rendezvényen fellépett a varsolci iskola III. B. osztályának néptánccsoportja, befejezésképpen pedig a helybéli Rozmaring néptánccsoport gyönyörködtette a nézõket Dénes Csilla könyvtáros vezetésével. Köszönet mindazoknak a kultúra és verskedvelõknek, akik adományaikkal hozzájárultak a verseny zökkenõmentes lebonyolításához! Támogatóink voltak az Eurotrans Universal Kft, a Varsolci Református Egyház, a Solo Impex Kft, a Varsa Egyesület valamint magánszemélyek. Köszönjük a támogatást! A felkészítõknek köszönjük áldozatos munkáját és találkozzunk más, hasonló rendezvényeken is! Godza Judit tanítónõ

5 Szilágyság/12. Vidékeink március 26. Zsoboki események Pozitív választ vár Váralmás Újvári Jenõ, Váralmás polgármestere elmondta, hogy a tavaly augusztusban a falufejlesztési program keretén belül leadtak egy pályázatot, amelynek az elbírálását várják. Ha ezt a közeljövõben pozitívan értékelnék, akkor a községben felújítanának két kultúrotthont: Almáson és Almásnyíresen; Almás utcáit és Almástól Kispetriig 11,5 km hosszú útszakaszt aszfaltoznának le, a községközpontban délutáni iskolát hoznának létre és felújítanák a focipályát. A tavalyi év folyamán a zsoboki iskolánál bevezették a központi fûtést és javítási munkálatokat végeztek a 8,5 km hosszú Almás-Kispetri községi útszakaszon. Ugyancsak 2009 márciusában elkezdték a község öt településén Sztána, Kispetri, Zsobok, Farnas és Almás a víz bekötését, amelyet 93%-ban már elvégeztek, s az idén folytatják a munkálatot. Cold településen felújították a kultúrotthont, amely lejbe került, a községi utakon javításokat végeztek, sáncokat takarítottak, és a négy iskolában belsõ felújításokat végeztek mondta a polgármester. Kulcsár Mária Itt a tavasz, az élet a kertben megmozdul A tavasz beköszöntével a kiskerti tennivalók között a legfontosabbak a növényvédelmi feladatok. Ahhoz, hogy a növényeink megfelelõen, egészségesen fejlõdjenek, jó ha elvégezzük a szükséges munkálatokat. A tavaszi metszések során keletkezett nyesedékeket ne hagyjuk a metszett növények között! Ha elõzõ évben nem volt különösebb fertõzés, akkor ezeket a nyesedékeket egy kazalba rakhatjuk, s a késõbbiekben kiváló tüzelõanyag lesz egy kis szalonnasütéshez. Ha szõlõinket nem károsította meg a peronoszpóra, a lisztharmat vagy a hotritisz, akkor itt is felhasználhatjuk a nyesedéket és a venyigét komposztnak, amivel sok értékes szerves anyag megmenthetõ. A metszések befejezését követõen, még a rügyek fakadása elõtt, érdemes áztatás szerûen lepermetezni a szõlõket mészkénlével vagy 3 %-os töménységû mészkénlé pótló Thiosol-lal. A kajszi és õszibarackfák metszésére a legmegfelelõbb idõszak a rügyfakadás és a virágzás közötti idõszak. Az egyéb csonthéjas gyümölcsfákat - mint például a cseresznyéket és a meggyfákat - még a virágzás elõtt kell védeni a tavaszi kártevõktõl. A leghatékonyabb gombaölõ és rovarölõ szerek kombinációjával érdemes lepermetezni õket. Ilyenek a Topsin Al, Talstar 10 EC, a Buvicid K, a Dithane M 45, és a Chinetrin 25 EC. Az ilyen szerkombináció elõnye, hogy véd a levéltetvek ellen is. A korai vetésû zöldségfélék, virágok, esetében a talajban lévõ kártevõket is el kell pusztítani. Ellenük a vetés után 10 m-enként 2 dkg Basudin 5 G granulátumot szórjunk el. A szert - kiszórása után - alaposan öntözzük bele a talajba. Ahogy elmúlik a téli hideg, és jobbra fordul az idõjárás, a díszkertekben is el kell végezni a tél utáni tennivalókat. Ezeket a kora tavaszi teendõinket nem szabad halogatni, ha szép és egészséges kertet szeretnék környezetünkben. Ilyenkor kell elvégezni a metszéseket, az ültetéseket, a fûmagvetést és az egyéb korrigálásokat. Az egyik fontos feladatunk eldõlt növényeink helyreállítása. Ezeket a helyreállításokat még rügyfakadás elõtt el kell végezni. Elõfordulhat ugyanis, hogy a gyakori erõs szél, a helytelen telepítés, a rossz és egyenetlen talaj miatt növényeink megdõlnek. Mivel ez nem csupán csúnya látvány, hanem a növények továbbfejlõdését is gátolja, jobb ha minél elõbb elvégezzük a feladatot. Ha egy vékonyabb fáról vagy bokorról van szó, elég ha csak kibillentjük a helyérõl, és egyenesre állítjuk. Ha viszont vaskosabb egyedrõl van szó, akkor azt fokozatosan kell vissza húzni, nehogy megsérüljön. Helyreállítását kövesse egy kitámasztó karó leverése, amihez oda lehet kötözni, hogy megszokja ezt az egyenesre húzott helyzetét. Átmentõ átültetést akkor kell végezni, ha növényünk nem a neki megfelelõ helyre került, útban van, esetleg egy másik növénynek a fejlõdését akadályozza. Ilyenkor minél nagyobb gyökérzettel és földlabdával emeljük ki a helyérõl, annál sikeresebb lesz az átültetése. Ezt követõen egy fokozottan gondos ápolásra lesz szükség a jó begyökeresedéséig. A metszéseket sem szabad hagyni rügyfakadás utánra, rendszerint az ültetések után szükségesek a visszametszések. Ültetni is csak a talajfagyok megszûnése után lehetséges. A szabadgyökerû rózsatöveket is lehetõleg kihajtásuk elõtt helyezzük a talajba. A fenyõket és örökzöld A tavasz megérkeztével a zsoboki iskola és gyermekotthon számára is elkezdõdtek az ünnepek. Iskolánk tanulói az idén is színes rendezvénysorozattal örvendeztették meg a zsoboki közönséget. A rendezvénysorozatot az óvodások nyitották meg, bemutatva kedves kis mûsorukat tavaszköszöntõ versekkel és énekekkel. Ezt követõen mutatták be Katica nagymama címû jelenetet. A II-IV. osztályos tanulók elõadták Móricz Zsigmond Február, hol a nyár? címû elbeszélését. Mi az emberi boldogság titka? címmel az I-II. osztály által elõadott tündéres jelenetet tekinthettük meg. Végül pedig Mit adjak édesanyámnak? címmel az I-IV. osztályosok köszöntõversei hangzottak el. A rendezvény második felében került sor az V-VIII. osztályosok, es forradalom és szabadságharc eseményeirõl való ünnepi megemlékezésre. A tanulók lelkes hozzáállása, a vers, a zene szeretete hatotta át a rendezvény színhelyét. Figyelembe véve az ünnepek A Varsolci Általános Iskola valamint a Nyirbogáti Vántus István Iskola közötti együttmûködési megállapodás 2007-ben jött létre óta közös programokat és kölcsönös látogatásokat szervezünk. Ezúttal március 21-én látogattak el hozzánk Bárkonyiné Szilágyi Róza igazgatónõ vezetésével. A közös program szerint a vendégek Szilágysomlyó városába látogattak Nagy Lenke igazgatónõ, Birta Tamás nevelõ tanácsos vezetésével. Célunk a Holokauszt múzeum, a református, katólikus templomok valamint a Báthory-vár megtekintése volt. Velünk tartott ez alkalommal Jojkits Attila nyugdijas Márciusi tevékenységek a szilágycsehi Gyulaffyban Ha beköszönt a tavasz és megújul a természet, az emberek is kimozdulnak téli fásultságukból. Ez történik a mi iskolánkban is. Nem mintha eddig diákjaink nem vettek volna részt számos versenyen és tevékenységen. A Március 15-ét méltón megünnepelte az iskolánk. Délelõtt ünnepi mûsorral szolgáltak a III.-IV. osztályos és V.-VI. osztályos diákok. A kicsik 1848-as énekeket, továbbá Petõfi és Arany- verseket szavaltak. Õket Hervol Éva, Ilyés Mária, Molnár Mária és Szabó Gyöngyi tanítónõk készítették fel. Az V.-VI. osztályos diákok az március 15-én, a Pilvax kávéházban történt eseményeket elevenítették fel. Õket Márkus Gabriella magyar szakos tanár készítette fel. Délután koszorúzással folytatódott az ünneplés. Ott a VII. osztályos diákjaink szavaltak Petõfiverseket. Felkészítésükkel Varga D. István magyar szakos tanár foglalkozott. Március 21-én, a Down kórosok Világnapján, iskolánk a Tövishát Kulturális közösségformáló és nevelõ célját próbáltuk összeállítani ezt a rendezvénysorozatot is. Mindkét ünnep hordoz valamilyen tanulságot, ugyanakkor üzenetet is megfogalmaz gyermekek és felnõttek számára egyaránt. Olyan értékeket közvetít, amely minden ember számára fontos, és nélkülözhetetlen ebben a világban. A nõnapi köszöntõk, versek és énekek, kifejezik azt a hálát, amellyel minden gyermek tartózik annak, aki õt felnevelte, szereti és gondoskodik róla. A forradalom és szabadságharc eseményei valamint a honvédek példája buzdítanak minket hazánk, nemzetünk iránti szeretetre. Ahogy õk harcoltak az igazságért és a békéért, nekünk is mindent meg kell tenni, hogy kis közösségünkben ezek az értékek soha el ne múljanak. A rendezvényt a Szózat és a Himnusz közös eléneklésével zártuk, azzal a reménnyel, hogy e nap sokáig emlékezetes marad számunkra. A zsoboki tanári kar Testvérkapcsolat cserjéket földlabdásan, a nevelõedénybõl kiemelve ugyancsak mostanában ültessük el. Az elültetéseket mindig egy alapos beöntözés kövesse. A téli takarókat a kora tavaszi idõben kell felszámolni, különben bepálást idéz elõ, ami veszélyt jelenthet növényeink számára. Össze kell szedni a levélmaradványokat, egyéb hulladékokat a virágaink közül, és egy kis friss földdel fel kell újítani a virágtöveket. A pázsitok és gyepek felületét jó alaposan át kell gereblyézni. Esetleges foltos hiányait be kell pótolni úgy, hogy a földet fellazítjuk, majd történelem szakos tanár, kinek megköszönjük a részletes, pontos városbemutatást. Délben 14,30-kor a XII Kányádi Sándor Szavalóverseny megyei szakaszán vettek részt a vendégek, a szavalók között felléptek a magyarországi diákok is. A verseny után pedig Fazakas Sándor varsolci református tiszteletesúr szakitott ránk idõt, hogy bemutassa a varsolci református templomot. A vendégek felejthetetlen élménnyel távoztak tõlünk. Április 22-én a varsolci iskola tanulói és pedagógusai tesznek látogatást a nyirbogáti iskolába a Föld-napja alkalmából. Nagy Lenke enyhén visszatömörítjük. Ezután négyzetméterenként 4-5 deka fûmagot egyenletesen szórjunk el, amit lapogatás vagy hengerelés, de legalább betaposás kövessen. Utána célszerû egy kicsit megöntözni, de ügyelve arra, hogy a víz ne mossa ki a frissen elszórt fûmagokat. Aki egy kicsit is szereti a környezetet, az tudja, hogy ha ezeket a munkálatokat, mire növényeinknek szüksége van, elvégezzük idejében, akkor a természet nem lesz hálátlan és ajándékával, szépségével megajándékoz minket. Thököly Vajk, Szilágyzovány Társaság, Silvest Társaság, Gh. Pop de Basesti Iskolacsoport és polgármesteri hivatallal közösen tevékenységet szerevezett a szilágycsehi Down Sindrom központ gyermekeinek. Délelõtt sportvetélkedõkön vettek részt VII.-VIII. osztályos diákjaink önkéntesei, a központ gyermekeivel vegyes csapatot alkotva. A sporttevékenységet Vida György torna szakos tanár vezette. Délután az V.-VI. osztályos diákok közül néhány önkéntes együtt énekelt, verset mondott és játszott ezekkel, a gyerekekkel. Köszönet mindannyiuknak a fáradságért és az önzetlen munkáért. Március 29-én a Lugosi (Temes megye) Általános Iskola magyar tagozatos diákjait és néhány tanárát látjuk vendégül. Velük testvériskola kapcsolatunk van kialakítva. A közös program keretében a két iskola diákjai együtt fognak húsvéti dísztárgyakat készíteni és húsvéti tojást hímezni. Szeretettel várjuk õket! Szekeres Enikõ igazgató

6 6. Kultúra Szilágyság/ március Törekvés a fény felé Illyés Tímea kiállítása Zilahon immár negyedik egyéni kiállítása nyílt meg kedden a Ioan Sima Mûvészeti Líceum volt diákjának, a Nagyváradi Egyetem képzõmûvészeti szakán végzett Illyés Tímeának. A kiállítás mindenkire, aki ismerte eddigi munkáit, az újszerûség érzetével hatott, Tímea ugyanis ezúttal festészeti alkotásaokat és egy festészet-installációt állított ki. Törekvés a fény felé címmel, iskolai tanára, Szabó Vilmos emlékére rendezett kiállításán, Tímea olyan filozófiailag jól argumentált tematikát dolgoz fel, mely Húsvét közelében hangsúlyosan spirituális töltetet kap. Annál is inkább, hogy a festmények hangvételükben, szimbolikájukban nyiltan vállalt reménységébe, a fizikai léten túli öröklétbe engednek betekinteni, melyet keresztyén hitvallásaként fogalmaz meg. Látva a képeket, mindenképpen az öröm, a felfelé, vagyis a fény felé törekvés képi-formai megfogalmazásai tárulnak elénk. Saját bevallása szerint, Tímea stílusváltása, inkább talán egy új mûfaj kipróbálása (a festészeté) Szabó Vilmos halálának következtében vált számára fontossá. Kiállított képei néhány sorozatba illenek, de önálló alkotások is, függõleges irányultságúak és szokatlanul nagyméretûek. Ez azonban talán méginkább fokozza a hatást. Nyilván, nem könnyû festészetileg dominálni ekkora felületeket, de ez sem jelent látszólag akadályt jelen esetben. Stilisztikailag több irány mutatkozik ez utóbbi egy év termésében. Van egy dekorativitásra hajló tendencia, mely ezen a szinten talán nem kimondottan a mûvészi önkifejezés vonala, hanem inkább a stílusgyakorlatoké. De látható egy az elõbbinél ígéretesebb irány: mintaszerû formákat végtelenségig ismétlõ és mindezt érzékletes festészeti hatást keltõ beavatkozásokkal felváltó konceptuálisabb eljárás. És végül találunk olyan absztrakt, expresszionismusba illõ felületkezelést alkalmazó festményeket, melyekben az organikus, púr festészeti felületés formakezelés geometrikus intervenciókkal ellensúlyozott kompoziciókat eredményez. Vegyes technika, kollázs, spray-festék, olaj/ vászon, papír változatossá teszi a kiállított anyagot. Érdemes megfigyelni, hogy milyen nagy a dominanciája a pirosas árnyalatú színeknek. Csendes jelenlétét észlelhetjük a fehérnek, mely itt is transzcendens töltetû. Festészeti installáció az, ami a festészetet használó eljárást egyéb kifejezési formával ötvözi, mint például mi esetünkben az a plafonmagasságig építkezõ térbeli forma, mely oktogonális testet alkot a nyolc egymásután felállított festménybõl. Ennek a nyolcoldalú poliédernek felsõ részén megismétlõdik kicsiben az alsó térbeli forma áttetszõ, könnyed, teljesen súlytalan változatban, mely a beépített fényforrás révén fényt áraszt felfelé kivetítve a plafonra egy vonalas geometrikus formát. A nyolc nagy festmény, mely a térforma alsó nagyobb felét képezi (a földi lét szimbóluma), a kezdet és a vég stációja között történõ életnek sorozatát alkotja: születés, gyermekkor, felnõttkor, öregkor, halál, olyan jelképeket használva mint a levél, a virág, a tövis, a szárnyak, a szem, az emberi élet törékenységét, de boldogságát is jelölve, valamint a rossznak, kellemetlennek, ugyanakkor a léleknek és Istennek jelképeit is. Ebbõl a körforgásból nyilván nincs menekvés, csak felfelé közvetíti ez az alkotás, a fény felé. És festészetileg is ez valósul meg a térbeli kompozícióban: alsó részein sötét tónusú színek a felület felsõ részei iránt kivilágosodnak, majd a felsõ oktogonba történõ finom átmenet által teljesen fénnyé válnak. Személyes megfogalmazása szerint Tímea mai társadalmunk iránti viszonyulását rejtette képekbe. Egy olyan társadalomban, melyben a szellemi javakat áldozzuk fel az anyagiakért, és így válunk magunk is istentelenekké/ embertelenekké, szükség van arra az ellenvilágra, mely a valóságot hordozza, mely arra emlékeztet minket, hogy magasabb rendû hivatásunk van az életben, mivelhogy mi magunk is több vagyunk annál, amit pénz, pizza, telefon, internet és a média valótlan világa hoz létre számunkra. Normalitásról nem lehet csak gondolkodni és mímelni azt, hanen megélni érdemes azt. Erre a lehetséges út, e kiállítás tanúsága szerint, a fény felé törekvés útja. Szabó Attila Március 29. Március éve született Kosztolányi Dezsõ 110 éve született Szabó Lõrinc (Szabadka, március 29. Bp., november 3.): író, költõ, mûfordító, újságíró. Gimnáziumi tanulmányait Szabadkán kezdte, kitûnt az iskola önképzõkörében október 26-án a Budapesti Napló közölte versét ban néhány hónappal az érettségije elõtt kizárták a gimnáziumból. Szegedre iratták át, majd vissza Szabadkára, magántanulóként. Jelesen érettségizett, jutalmul Abbáziába ment nyaralni. Tanulmányait a budapesti egyetemen, magyar német szakon folytatta. Barátságot kötött Babits Mihállyal és Juhász Gyulával, állandó szereplõje volt Négyesy László stílusgyakorlatainak ben a bécsi egyetemre iratkozott át. Októberben a Bácskai Hírlap munkatársa lett tõl rendszeresen írta Heti leveleit ben újra a pesti egyetemre járt, de tanulmányait nem fejezte be tól a Budapesti Napló belsõ munkatársa lett ben megjelent elsõ verseskötetét (Négy fal között) Ady ironikus kritikával fogadta ban az induló Nyugat szerzõje lett. Versciklusa, A szegény kisgyermek panaszai (1910) rendkívül népszerûvé tette ban feleségül vette Harmos Ilona (írói nevén Görög Ilona) színésznõt. Megjelent Modern költõk címû mûfordításkötete ben megszületett fia, Kosztolányi Ádám végén az Új Nemzedék munkatársaként vitatható értékû cikkeket írt e lap Pardon címû rovatába. Politikai nézeteinek lehiggadását jelezte, hogy a Pesti Hírlap munkatársa lett. Nero, a véres költõ címû regényének 1924-i német kiadásához Thomas Mann írt elõszót és 1924 között írt verseibõl alakította ki A bús férfi panaszai címû versciklusát ben megjelent Pacsirta címû regénye, melyet 1925-ben az Aranysárkány, 1926-ban az Édes Anna követett. E regényeivel a magyar prózairodalom legnagyobbjai közé emelkedett. Tevékeny szerepet vállalt a nyelvmûvelésben, cikkek sokaságában támadta a nyelvhasználat idegenszerûségeit. Novelláiban új hõse jelent meg: Esti Kornélban saját másik énjét is ábrázolta. A Tollban júl. 14-én megjelent az Adyrevíziót meghirdetõ írása: Az írástudatlanok árulása (Különvélemény Ady Endrérõl). Hatalmas vihart kavart, megosztotta az irodalmi közvéleményt. Hajdani barátai közöttük Babits Mihály vele szemben foglaltak állást. Az Esti Kornélt (1933) Babits fenntartásokkal fogadta. Hajdani barátságuk megszakadt ban megszületett e korszakának összefoglaló mûve, a Számadás címû szonettciklus, 1935-ben pedig Számadás címû verseskötete nyarán jelentkeztek késõbb végzetessé váló betegségének elsõ tünetei. Ez év õszén írta a Hajnali részegséget ben megismerkedett a Szeptemberi áhítat ihletõjével, Radákovich Máriával, utolsó nagy szerelmével januárjában betegsége ismét súlyosra fordult, Stockholmban kezelték. Tengerszem címmel jelentek meg összegyûjtött elbeszélései. Halála után legjelesebb kor- és nemzedéktársai búcsúztatták között összegyûjtött munkái, Szeptemberi áhítat címmel kiadatlan versgyûjteménye, 1940-tõl 1947-ig a Nyugat kiadásában hátrahagyott mûvei (1 11) jelentek meg. (Miskolc, márc. 31. Bp., okt. 3.): költõ, mûfordító. Református papi családból származott, apja mozdonyvezetõ volt. Debrecenben 1918-ban hadiérettségit tett végén ment Budapestre, és 1919-ben megkezdte, de õsszel abba is hagyta egyetemi tanulmányait. Babits Mihály tanítványa volt, és nemsokára barátja lett ben Babits lakásában talált otthonra ben Mikes Lajos lányát, Mikes Klárát vette feleségül; e réven lett Az Est munkatársa. A harmincas években közel került a népi írók mozgalmához. Jobboldalinak bélyegzett politikai múltja miatt 1945-ben vizsgálati fogságba vetették; feddéssel igazolták, publikációs tilalmak sújtották ben többek tiltakozása ellenére fölvették az Írószövetségbe. Az üldöztetés és a megkülönböztetés ellen (többek között Illyés Gyula támogatásával) szívósan küzdött, s fõleg a munkába menekült ban tagja lett a Petõfi Pártnak, március 15-én Kossuth-díjat kapott. Publikációs és anyagi helyzete rendezõdött, de tervezett külföldi útja elmaradt. Halálát szívroham okozta. Az új korszakba Szabó Lõrinc a Tücsökzene (1947) címû ciklussal lépett át (alcíme: Rajzok egy élet tájairól). 370, egyenként 18 soros, jambikus tízesekbõl álló strófa alkotja. A személyes emlékek, a fölidézett események, alakok, helyszínek bõsége, az elbeszélõ vagy jelenetezõ technika, a múltbeli események elõadásának idõrendje ellenére a Tücsökzene nem verses önéletrajz. Lírai magva a megnyugvás keresése, a zaklatott lélek vágya és önszuggesztiója, hogy beleolvadhasson a természetbe, a lét mámorába. Ezt sugallja az elzsongító tücsökcirpelés vezérmotívuma és a látszólag monoton versforma. A huszonhatodik év (Lírai rekviem százhúsz szonettben), az öngyilkossággal végzõdõ tragikus szerelemnek állít emléket. Szabó Lõrinc kitûnõ esszéista és kritikus; tanulmányainak tárgyköre a világirodalom klasszikusaitól magyar mestereken, kortársakon át líraelméleti kérdésekig terjed (A költészet dicsérete, 1967). Mûfordítói életmûve jónéhány szépirodalmi mûfajt felölel, legismertebbé az Örök barátaink címû gyûjteménye vált. Különleges értékûek saját verseihez fûzött magyarázatai (Vers és valóság).

7 Szilágyság/12. Ünnepeink március 26. Emlékezés azokra, akik hitben, szolgálatban elõttünk jártak És Õ felelvén mondta nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani. Lukács ev.19,40. Isten akarata nélkül semmit sem tehetünk. Rövid földi létünk annyi, mint a tegnapnak elmúlása és egy rövid éj átvigyázása. Hálát adunk Istennek, hogy Máricus 21-én a délutáni istentisztelet alkalmával áldott ünnepet rendelt az alsóvalkói református gyülekezet számára. Templomunk belsõ falára elhelyezett márványlapon felírva már az 1648-as esztendõ kezdetével, az alsóvalkói református gyülekezetben szolgált, áldott lelkû lelkipásztorok nevei. Ünnepi emlékezés azokra az egykori szolgákra, akik így gondolkodtak és gondoskodtak a valkói református templom toronygombjába tett emlékirat másolatából: Ha Isten Õ sz. Felsége kedvezne ezen a mi kis templomunknak és ezen mi írásainknak: kívántunk pár sorban megemlékezni, és amidõn mi már nem leszünk az élõknek földén, valami emlékezést hagyni azon kedves és áldott utódinknak, akik ezt a torony igazításkor majd utánunk megtalálnák. Óhajtjuk, hogy õket nagyobb boldogságban éltesse a Szent Úr Isten, mint minket, kik sok viszontagságokat szendvedtünk e földi életben. Az ünnepi istentiszteleten Lukács József esperes hirdette az igét, Ézsaiás próféta könyvének 21. része 1-10-ig terjedõ versek alapján. Az õrállók éjjel-nappal való küzdelmeirõl, könyvhullatásairól, felelõsségérõl, e szolgálat szépségérõl. Áldásos magyarázatok, tanítások hangzottak el. Az igehirdetés után Seres Dénes parlamenti képviselõ úr és Márkus László egyházmegyei fõgondnok leplezték le az emléktáblát. Ezen idõben az esperes úr az Atya, Fiú, Szentlélek egy örök igaz Isten áldását kérte az emléktáblára. Ezután következett a gyülekezeti ünnepi szolgálata: énekek, szavalatok. Örömünkre szolgált az is, hogy ez ünnepség keretében köszönthettük azokat a férfi testvéreinket, akik betõltötték életük nyolcvanadik életévüket (Kátai Sándor, Furu János, Id. Papp Ferenc, Antal György). A szolgálatra mindig kész Tóth András az egyházmegye presbiteri szövetségének elnöke, az Úrasztala köré felsorakoztak idõs testvéreinket Isten igéjével köszöntötte:,, De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyûk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el! Ézsaiázs 40,31. A köszöntés után elnök úr, az idõs testvéreinknek emléklapot ajándékozott, valamint a 17. századi magyar puritanizmus irodalmából:,,ama kegyelemnek mennyei harmatja cimü könyvet, testvéri szeretet bejegyzésével ajándékozott mind a négy testvérünknek. Az ünnepségre meghívott jeles, hivatalt viselõ vendégek felemelõ ünnepi beszédekkel bátorították a kis gyülekezetet, (vendégekkel együtt 112-en voltunk). Ezek között volt parlamenti képviselõ, egyházmegyei fõgondnok, községünk polgármestere, a gyülekezetbõl származó és szolgáló református lelkészek és egy ifjú, elsõéves teológus. Seres Dénes parlamenti képviselõ úr métatta az tól itt szolgált lelkipásztorok emlékét és áldozatos munkájukat. A nehéz történelmi idõszak ellenére, ez a kis református közösség, amely virágkorában (1800-as évek) 300 lelket számlált ban 178 református lélek volt, 2010-ben 77 református lélek van, akik megmaradtak hitükben és nyelvükben. Pilinszky János: Virágvasárnap Nagyhét (részlet) Jézus jeruzsálemi bevonulásáról János evangélistánál olvashatjuk a legjelentõsebb beszámolót. Szereplõi: a lelkes tanítványok serege, az út porába hulló pálmaágak, s az isteni teher alatt szelíden lépkedõ szamaracska. S még valami: a kövek. Jézus még õket is bevonja az ujjongásba: ha nem a nép, hát õk, a kövek kiáltanának!. Ki ünnepel itt? Mintha a teremtett világ egy-egy képviselõje, a kõ, a pálma s a szamaracska az egész nagy egyetemet képviselné a bevonulásban. S itt érdemes megemlítenünk, hogy növények és állatok milyen szokatlan hangsúllyal szerepelnek mindig az Evangéliumban, fõképp a példabeszédekben. De nem a hasonlat, és nem is holmi megszemélyesítés emeli különleges megvilágításba õket, hanem nyilván a Teremtõ és teremtmény közötti viszony csodálatos komolysága. Amikor Jézus dicsõségesen bevonul Jeruzsálembe, erre a futó ünneplésre futotta a világ erejébõl. Azután még az emlékét is elsodorja a pillanat, és belepi az út pora. Az igazi, a tulajdonképpeni megdicsõülés még hátravan. Errõl az Evangéliumnak talán legcsodálatosabban paradox mondatai következnek, közvetlenül a jeruzsálemi bevonulás után. Eljött az óra, hogy az Emberfia megdicsõíttessék. Bizony, bizony mondom nektek, ha csak a gabonaszem a földbe nem esik és meg nem hal, maga marad Most az én lelkem megrendült. És mit mondjak? Atyám, szabadíts meg engem ezen órától! De hisz azért jöttem ez órára, Atyám, dicsõítsd meg nevedet! (...) Tudjuk, Pilátus megostoroztatta Jézust, s kiállíttatta a nép elé, hogy könyörületre bírja õket. Felületes és rossz pszichológus volt ez a Pilátus. Tudnia kellett volna, hogy akit tönkretettünk, azt meg is tagadjuk, arról nem merünk tudni többé. De még ez a tétova ember is egyetlen gesztusával és egyetlen mondatával fokozhatatlan erejû kifejezõje a dráma ráesõ pillanatának. A gesztusa: megmosta kezeit. A szava: Ecce homo. Íme, az ember. És Jézusra mutat. De melyik ember lenne hajlandó e kiállított roncsban elfogadni önmagát? Ezt már csak letagadni szabad, és sietve eltüntetni. És mégis: talán senki nem halászott annyi Rosan Ioan, Alsóvalkó polgármestere köszöntõ szavaival dicsérte a kis gyülekezet áldozatos munkáját. A polgármester úr irántunk való tiszteletét eddig is kifejezte hivatalos ügyeink gyors intézésében, anyagi támogatásokban és nagyra értékeli történelmi templomunkhoz való ragaszkodásunkat. Márkus László egyházmegyei fõgondnok nagyra értékelte, hogy a gyülekezeti tagok hálával emlékeznek a múltra. Fõgondnok úr a múltra való emlékezés mellett megtalálta a biztató jövendõt is, azon valkói gyermekek körében, akik jelen voltak az ünnepségen. A kicsiny gyülekezetek nagysága a lelkesedés, a templomhoz való ragaszkodás, Isten után való vágyódás, a hit és nyelv megtartása. Így vélekedett a gyülekezetben született ifj. Antal György, aki a kolozsvári teológiai tanulmányokat befejezve, szülõföldjén kezdte el áldásos szolgálatát, majd családjával együtt a magyarországi Ajkapadrakúti gyülekezetbe költözött. Kátai Tibor, Sülelmed-Cikó lelkipásztora örömmel emlékezett arra, hogy tizenhét évvel ezelõtt a kis templomban konfirmált. A két lelkész életútja, hogy az Urat szolgálják és dicsérjék, az itt e kis gyülekezetben kezdõdött. Ez a vágy az Úr dicsõségének hírdetése, Isten kegyelmébõl már ott él Kátai Timea szivében is, aki a debreceni református teológiai intézet elsõ eves hallgatója. Id. Márkus László gyülekezetünk gondnoka és a nyugdijas lelkész, megköszönték a szép és lelkeket érintõ igehirdetést, az emléktábla leleplezését, megáldását és az ünnepi beszédeket. A gyülekezet gondnoka a záróének utáni idõre szeretetvendégségre hívta a tisztelt vendégeket és a gyülekezeti tagokat. E nevek mögött van egy másik név is, ez a név Jézus neve, magába foglal minden lelket Jézus számára, mint Pilátus e tévedésével. Az elmagányosodás e vigasztalan jelenete, a vérzõ Jézusnak e közszemlére kitett ácsorgása, ez lesz majd legbensõségesebb hódítása is. Nem itt és nem most. Majd az egyes emberben, késõbb, tökéletes magányban és fokozhatatlan intimitásban. Virágvasárnap a húsvét elõtti vasárnap neve. Ezen a napon vonult be Jézus szamárháton Jeruzsálembe, s ekkor a tömeg pálmaágakkal ujjongva fogadta õt. Sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. De miért is vezetett akkor Jézus útja Jeruzsálembe? A zsidó vallás ekkor emlékezett meg az Egyiptomból való szabadulásról, és bárányáldozatot mutattak be. Jézusnak ekkorra már országos híre volt, ezért a zarándokok odavonultak, mert azt hitték, megkezdõdött a messiási korszak, amely megszabadítja õket a római elnyomástól. Annak is szimbolikus jelentése van, hogy szamáron vonult be Jézus, ugyanis ez a nyájat összetartó pásztorok állata volt, szemben a lóval, amely a katonaság és az erõszak jelképe volt. A tömeg Dávid fiaként üdvözölte Krisztust, és ebben is a prófécia megvalósulását látták, mert a Messiást ebbõl a családból várták a zsidók. Jézus mind nevelõapja révén, mind anyai ágon eleget tett ennek a kritériumnak. Lukács evangélista szerint Mária személye eredeztethetõ Dávid király családjából, míg Máté Ábrahámig vezeti vissza Jézus õseit, ahonnan Dávidon keresztül Józsefhez, Jézus nevelõapjához vezet az út. Különösen annak fényében volt jelentõs Jézus megjelenése a hagyományok szerinti virágvasárnapon, hogy a zsidóság az addig eltelt nevet, mert a Krisztus neves Isten, a nagy templomnak szegeletköve. Ebbe a templomba Krisztus által kérünk helyet magunknak és maradékainknak, élõ kövek gyanánt, örökre beépíttetni. Az ünnepi esemény, a megáldott emléktábla valósággal sugallja, hogy a valkói református ember ezután mág tübbször is megálljon ez emléktábla elõtt és magába szálljon, körülnézzen és az új világ válságai között tudjon tájékozodni a múltban és a jelenben. E kis gyülekezethez illõ dolog volt, hogy valami csodálatos, ünnepélyes érzés hassa át mindnyájunk szivet. A történelmi mérföldmutató neveknek jelentõsége és igézete van! Adja a kegyelemnek Szent Istene! Hogy a mi utódaink számban szaporodjanak, hitben erõsödjenek, hogy a mi szent ev. szerint reformált vallásunk és ezzel együtt zengzetes nyelvünk fennmaradjon gyülekezetünkben. Agesilaus nem akarta, hogy görög ország fiai neki emlékoszlopot emeljenek, õ megelégedett a becsültetéssel: nem kõ s érc oszlopokra, hanem a jó érzelmü honfiak szívére kivánta nevét feliratni, Nincs szebb emlékoszlop, mint a jól töltött életre valõ visszaemlékezés. Plut. Isten állítson mindenkor õrállót e helyre, hogy szolgáljon és amit Isten láttat meg vele, mondja meg a népnek. Legyenek õrtoronyban való szolgák, akik õrhelyeiken állnak: nappal és éjszaka, örömben és sírásban. SOLI DEO GLORIA! Id. Márkus László a gyülekezet gondnoka, valamint a gyülekezet elnöksége. Hogy legyen ez jelül köztetek. Ha kérdik majd ezután a ti fiaitok, mondván: Mire valók néktek ezek a kövek? Józsué 4,6. Mert ki az közülünk, aki ne érezte volna legalább egyszer, hogy tönkretették, elárulták, hogy valaki nem akar, vagy talán már nem is mer tudni róla? Tapasztalatból tudom: az ilyen szívért Jézus föltétel nélkül, azt kell mondanom, automatikusan hajol le, s legtöbbször anélkül, hogy sietségében megnevezné magát. Virágvasárnap és nagyböjt utolsó mintegy nyolc évszázadban folyamatosan nemzeti tragédiákat és megalázottságot élt át, többek között a babiloni, perzsa, görög és római hódítók miatt. A katolikus egyház a Jeruzsálemi bevonulásra emlékezvén virágvasárnap pálmaággal vagy barkaággal körmenetet szokott tartani. Jitaru Szél Antal, szilágysomlyói katolikus fõesperes elmondta, hogy virágvasárnap ünnepén a szentmise keretén belül felolvassák a Passiót, amely Jézus kínszenvedésérõl szól, s amely ráhangol bennünket a húsvét misztériumának megünneplésére. Ez a hitünk legnagyobb titka és lényege, mert arra készülünk, hogy megünnepeljük majd Jézusnak a halálból való feltámadását. A barkaszentelés és az ezzel való körmenet megemlékezés az egykori Jeruzsálembe bevonuló Jézusra, akit akkor mint messiás királyt fogadtak. Az európai országok többségében nincs pálma, ezért ezt barkával vagy más fák ágaival szokták helyetessíteni, mert ez az elsõ, legkorábban kinyilló zöld ág. Virágvasárnap után azonban megkezdõdik a nagyhét, amely nagyszombatig tart. A nagyhét a tavaszi újjászületésre koncentrál. A természet megújulása a test és a lélek megújulását is hozza. Az emberek különös gonddal tisztítanak meg ilyenkor mindent és készülnek az évi gyónásra, szentáldozásra. mondta az esperes úr. K.M.

8 8. Életmód Szilágyság/ március Várható élettartam: a romániai nõk az utolsó elõtti helyen az EU-ban A romániai nõk a várható élettartamot illetõen az utolsó elõtti helyen állnak az uniós országok lakói közül, derül ki a legújabb Eurostat felmérésbõl. A tanulmányból az is kiderül, a 2030-as perspektívák sem optimistábbak: ekkor az utolsó helyen állunk majd ben Romániában úgy a férfiak, mint a nõk várható élettartama születéskor az egyik legkisebb volt Európában: 77,2 év a nõknél, amivel csak Bulgáriát sikerült megelõzni (ott 77 év). A romániai férfiak 69,7 évvel hátulról a negyedik helyen Holland kutatók adatokkal támasztották alá, hogy a depressziós embereknél nagyobb az elhízás kockázata, ugyanakkor az elhízottak között nagyobb a depresszió veszélye. A leideni egyetemi orvosi központ munkatársainak megállapítása szerint az elhízás az eredetileg nem depressziós emberek körében 55 százalékkal emelte a betegség megjelenésének kockázatát, ugyanakkor a depresszió a korábban normál Kulcsszerepet játszik a D-vitamin a védekezõképesség aktiválásában - mutatták ki a Koppenhágai Egyetem kutatói a Nature Immunology címû folyóiratban megjelent tanulmányukban. A felfedezés magyarázatot ad arra, hogy miért kevésbé aktívak a T-limfociták (a fehérvérsejtek egy csoportja) - az immunrendszer valódi katonái, amelyek baktériumokat és vírusokat ölnek - olyan betegségek esetén, amelyek esetében a vitamin koncentrációja a vérben viszonylag alacsony. Carsten Geisler és csoportja rámutatott, hogy a gyilkos sejteknek szükségük van a D-vitaminra ahhoz, hogy mûködésbe lépjenek, ha a vitamin viszont hiányzik a vérbõl, akkor csak alszanak.,,amikor idegen anyagot észlelnek a T- sejtek a szervezetben, akkor egyfajta D- vitamint keresõ rendszert, vagyis a vitaminra fogékony +antennákat+ fejlesztenek ki magukban. Ez mutatja meg a szervezetnek, hogy a sejtnek szüksége Gombás rakott kifli Elkészítéséhez: 6 db kifli, 30 dkg gomba, 5 db tojás, 1 pohár tejföl, fél csokor zöldpetrezselyem, 1 fej hagyma, 3 dkg vaj vagy margarin, tej, só és bors szükséges. Elsõ lépésben a kifliket karikára vágjuk és tejbe áztatjuk. A megtisztított, apróra vágott gombát vajon sóval, borssal, finomra vagdalt zöldpetrezselyemmel puhára pároljuk. Második lépésben a tojásokat keményre fõzzük és karikára vágjuk. Ezt követõen vajjal kikent tûzálló tálba rétegenként lerakjuk a kiflit, a tojást és a gombát, majd állnak, Észtország, Litvánia és Lettország elõtt. A legjobbak az esélyeik a francia (84,9 év), a spanyol (84,3) és az olasz (84,2) nõknek, a férfiak esetében pedig a svédek (79,2), a hollandok (78,4) és ciprusiak (78,5) reménykedhetnek hosszú életben. A 2007-es adatok szerint az EU-s átlag 82,2 év volt a nõk, és 76,1 a férfiak esetében ban a várható élethossz a nõk esetében következõképpen alakult: a legkisebb, 77 év Bulgáriában és a legtöbb, 84,9 év Franciaországban. De ekkor is minden államban magasabb volt, mint a férfiiakké. Az elhízás és a depresszió kölcsönösen összefügg testsúlyú embereknél 58 százalékkal növelte az elhízás kockázatát. Floriana S. Luppino kutatásvezetõ elmondta, hogy vizsgálatuk célja kifejezetten az összefüggés irányának felmérése volt, nem az egyéni kockázat mértékét vagy annak változását keresték. Az elemzéshez tizenöt, korábban megjelent, összesen 58 ezer emberre kiterjedt tanulmány adatait használták fel a kutatók. Míg az elhízás és a depresszió között oda- D-vitaminnal erõsíthetõ az immunrendszer van a vitaminra, amelynek hiányában a sejtaktiváció elmarad. Ha a T-sejtek nem találnak elegendõ mennyiségû D-vitamint a vérben, nem kezdenek el mûködni - magyarázta Geisler. A kutatók szerint az emberi szervezet alvó T-sejtjei nem rendelkeznek vitaminreceptorokkal, sem pedig a PLCgamma1-nek nevezett enzimmel, amelynek Gombás csirke receptek minden réteget meglocsolunk tejföllel. A tojásokat kissé megsózzuk. Alul és felül kiflikarikákat teszünk. Ráöntjük a maradék tejfölt és forró sütõben aranysárgára sütjük. Gombaropogós Elkészítéséhez: fél kg gomba, 2 db tojás, 15 dkg sonka, 1 kanál liszt, 5 kanál zsemlemorzsa, 3 dkg vaj vagy margarin, késhegynyi majoránna, zöldpetrezselyem, só, bors, olaj és reszelt sajt szükséges. Az elõkészület szakaszában a gombát jól megmossuk és apróra vagdaljuk. A felhevített vajban pároljuk sóval, borssal, Az elõrejelzések szerint 2030-ben a nõk az unióban várhatóan 85,3 évet, a férfiak pedig átlag 80 évet élnek majd. Ekkor viszont Románai és Bulgária áll majd az utolsó helyen 81,3 évvel a nõk esetében. A férfiak a hatodik legrosszabb eredménnyel dicsekedhetnek majd (75,5 év) a balti államok, Bulgária és Magyarország után. A tanulmány szerint ugyanakkor, amíg ben Romániában a 65 év feletti nõk az összlakosság 17%-át jelentették, 2030-ban ez az arány eléri majd a 23%-ot. (mediafax) vissza ható kapcsolatot találtak, ugyanez nem volt érvényes a túlsúly és a depresszió viszonyára. Az elemzés szerzõi szerint megállapításaik nagyobb arányban jellemzõek az amerikaiakra, mint az európaiakra - legalábbis az alapul vett tanulmányok eredményei ezt mutatták. A tanulmány az Archives of General Psychiatry címû szakfolyóirat márciusi számában jelent meg. (szabadsag.ro) megjelenése szintén összefüggésben van a D-vitaminnal, és amely elindítja a sejtben a specifikus immunválaszt a kórokozókkal szemben.,,a tudósok már régen tisztában vannak azzal, hogy a D-vitamin nélkülözhetetlen a kalcium felszívódásához, és hogy szintén fontos tényezõje olyan betegségeknek, mint a rák, a szklerózis multiplex. Azonban arra csak most derült fény, hogy kulcsszerepet játszik a védekezõrendszer beindításában - állapították meg a kutatók. Az európai lakosság háromnegyedének nincs a szervezetében elegendõ mennyiségû D- vitamin, ezért negyven ország kutatói - élükön David Servan Schreiber idegtudóssal - szorgalmazzák a közvélemény érzékenységének felkeltését a vitaminnal kapcsolatos ismeretek iránt. Az emberi szervezet elsõsorban az élelmiszerekkel jut hozzá a D-vitaminhoz - nagy mennyiségben található belõle például a zsíros halakban. Elõállításában a bõrt érõ ibolyántúli sugárzásnak jelentõs szerepe van. (mti/afp) Az ehetõ gombaféléket az egyik legideálisabb húspótlóként tartjuk számon, melyek elõételek, fõételek, levesek, mártások és saláták közkedvelt alapanyagául szolgálnak. majoránnával, finomra vagdalt zöldpetrezselyemmel. Ha megpuhult és elfõtte a levét, hozzáadjuk a vagdalt sonkát, a tojásokat, a lisztet és a zsemlemorzsát. Ezt követõen pihentetjük, amíg a zsemlemorzsa megszívja magát. Ekkor kis hengereket formálunk belõle és forró olajban piros ropogósra sütjük, meghintjük reszelt sajttal és frissen, forrón tálaljuk. Külön csészében citromos sajtmártást kínálunk hozzá. Ízelítõként is megfelel a gombaropogós, ha apró gombócokat formálunk belõle. (impulzus.ro) Horoszkóp Kos Kicsit nehezebben veszed a héten az akadályokat a megszokottnál, van néhány feladat, ami miatt frusztrálva érzed magad. Ha felbosszantanak, elõbb vegyél egy mély lélegzetet és csak azután szólalj meg! Bika A hét elején tele vagy romantikus energiával, de ha ehhez nem párosul tettrekészség is, kedvesed mit sem fog sejteni belõle. A lényeg, hogy valaki mindig legyen veled és ne érezd magad egyedül. Ikrek Hétfõn és kedden fontosabbak a munkáid és a megbízatásaid, mint a magánéleted. A kedvesed ezt nem nézi jó szemmel, úgy érzi, hogy elhanyagolod - jogosan. Megmagyarázhatatlan dolgok történnek veled, trükkökre lesz szükséged ahhoz, hogy mindennek a végére járj. Rák Ezen a héten különösen komollyá válsz. Határozott vagy és mindent megteszel, hogy megvalósíthasd a terveidet. Nem hagyod, hogy bárki eltérítsen az utadról. Oroszlán Ezen a héten egy kicsit visszahúzódóbb vagy, bár bizonyos szempontból ez nem jön neked rosszul. Nem bánod, ha van néhány órád egyedül lenni a gondolataiddal, sok mindent kell most a helyére tenned az elmédben. Szûz Úgy kezded a hetet, hogy csordultig vagy energiával. Egy közeli ismerõsöd a segítségedet kéri, aki jelentõs problémával küszködik. Az önbizalmad nagyot nõhet, mert olyasvalaki dicsér meg, akinek adsz a szavára. Mérleg Hétfõn és kedden nem vagy elég tapintatos a körülötted élõkkel, pedig most van csak igazán szükséged mások segítségére. Amennyire csak tudod, fogd vissza a kiadásaidat, mert ínséges idõszak következik. Skorpió Ezen a héten szándékodban áll jótékonykodni. Ha valaki sérteget, csak úgy lepattannak rólad a szavai. Élvezed, ha hatalmad lehet mások felett. Nyilas Hétfõn és kedden legszívesebben bezárkóznál a szobádba, eleged van a sorozatos visszautasításokból. Koncentrálj a lelki folyamataidra, élj mély belsõ életet! Tökéletesen alkalmas most a hangulatod erre. Bak A hét elején újdonsággal indítasz, tele vagy pozitív energiával. Agyadra mennek az apró részletek, pedig muszáj velük foglalkoznod, mert a problémák gyökeréig le kell ásnod, hogy rátalálj a megoldásra. Vízöntõ Hétfõn és kedden nem mennek valami gördülékenyen a dolgok. Keményen meg kell dolgoznod minden egyes apró sikerért, a baj persze csõstül érkezik, éppen ezért ode kell figyelned minden apró részletre, s a fáradságos munka meg fogja hozni a gyümölcsét. Nem is gondoltad volna, hogy ennyi elismerést zsebelsz majd be! Halak A dolgok nem azok, aminek tûnnek hétfõn és kedden. Jobban teszed, ha tartózkodsz most az üzleti ügyektõl, túlságosan merész vagy és magas rizikót vállalnál megalapozatlanul. Tartsd magad a napirendedhez, mert a rengeteg teendõ sûrûjében hajlamos vagy megfeledkezni fontos határidõkrõl.

9 Szilágyság/12. Kaleidoszkóp március 26. Egyre többet tévézünk A világ évek óta egyre többet tévézik: 2009-ben a tévénézõk már naponta átlag három óra 12 percet töltöttek a képernyõ elõtt - derült ki egy Párizsban közzétett jelentésbõl. A nézettségi adatokat világszerte mérõ Eurodata TV Worldwide 89 ország tévézési szokásai alapján fogalmazta meg éves jelentését. A csütörtökön nyilvánosságra hozott dokumentum a szélesedõ mûsorválasztékot okolja az egyre több tévézésért. A statisztika 2008-hoz képest napi három perces növekedést mutat, és az elõrejelzés szerint várhatóan 2010-ben is folytatódik az emelkedõ tendencia. A legtöbbet tévézõk - a korábbi évekhez hasonlóan - továbbra is az észak-amerikaiak: napi 4 óra 40 perccel tartják a csúcsot. Kissé lemaradva, 4 óra 34 perccel a közel-keletiek követik õket. Európában a németek viszik el a pálmát átlag 3 óra 32 percet töltve a képernyõ elõtt. A kínaiak az adatok alapján még mindig hátrább kullognak 2 óra 38 perces napi átlagukkal. A pénz csak akkor boldogít, ha másnak kevesebb van A pénz csak akkor boldogít, ha másoknak kevesebb van belõle erre jutottak egy brit felmérés készítõi. Bár az átlag-életszínvonal az utóbbi 40 évben nagyot emelkedett Nagy- Bitanniában, a lépéstartási vágy a szomszédokkal még mindig a legerõsebb vagyonosodási ösztökélõ. A kutatók úgy találták, hogy a drága autó, a tágas ház, a jó állás csakis akkor boldogító valakinek, ha környezetének, baráti körének csak olcsóbb javai vannak. A gazdagodás vágya egyre többeket késztet túlmunkára, hogy feljebb jusson a társadalmi ranglétrán. A tanulmány készítõi a Warwick és a Cardiff Egyetem pszichológusai mintegy 10 ezer embert kérdeztettek meg hét év alatt boldogságérzetükrõl és vagyoni helyzetükrõl. Végkövetkezetésük: a gazdasági gyarapodás hajszolása tehetõsebb társadalmat produkál, de nem boldogabbat. Aki a pénzt teszi értékrendjében az elsõ helyre, annak erre rámehet családi élete, baráti köre. (mti) Iron Maiden a Szigeten A Muse, az Iron Maiden, a Kasabian és a Faithless is fellép augusztus második hetében a tizennyolcadik Sziget fesztiválon az óbudai Hajógyári-szigeten - tájékoztatta Vetõ Viktória sajtófõnök kedden az MTI-t. A most megismert fellépõk között több olyan zenekar szerepel, amely a Sziget történetének legsikeresebb koncertjeit adta. A 2008-as fesztivál nulladik napjának sztárja, a legendás brit heavy metal csapat, az Iron Maiden az idei Szigeten nemcsak a klasszikus darabokat, hanem vadonatúj albuma, a The Final Frontier anyagát is bemutatja. Itt lesz a Szigeten az eddigi legnagyobb nagyszínpados közönséget - 62 ezer embert - produkáló szintén brit Faithless. A brit house-pop egyik ikonja 1999 óta rendszeresen fellép a fesztiválon. A tavalyi év legjobb zenekarának választott, ugyancsak brit Muse (õk ben már felléptek a Szigeten) tavalyi, elképesztõen jól sikerült The Resistance címû albumával a világ legnagyobb rockzenekarai közé emelkedett ben három teltházas Wembley stadionbeli koncertet adott, világkörüli turnéja elképesztõ sikert aratott. A The Resistance titka elsõsorban a Muse-ra már eddig is jellemzõ szokatlan énektémák és elõadásmód, Matthew Bellamy egészen különleges hangja, az újszerû hangzás. Bár ez már a hatodik albuma a csapatnak, a munka tavalyra szinte tökéletesre csiszolódott össze. A zene olykor a Queen legjobb formáját idézi. Az Oasist alkotó Gallagher-testvérek kedvenc zenekaraként jegyzett Kasabian 2009 egyik legsikeresebb brit lemezével, a Q magazin és az NME által is az év albumának választott West Ryder Pauper Lunatic Asylummal érkezik az idei Szigetre. A Kasabian 2007-ben már járt Magyarországon, akkor a Petõfi Csarnokban adott koncertet. A ska rajongóinak igazi csemege a brit Specials, amely tavaly néhány exkluzív koncerttel ünnepelte megalakulásának harmincadik évfordulóját. Tavalyi nagyszínpados sikerkoncertje után ismételten a Szigeten szervez nemzetközi skatalálkozót a baszk Ska-P, érkezik a fehérorosz és skapunkban utazó Lyapis Trubetskoy és fellép Németország legnevesebb reggae-mûvésze is: a Gentlemanként közismert kölni Otto Tilmann legújabb, Diversity címû stúdióalbumával jön Budapestre. Papa Roach a Sziget nagyszínpadán mutatja be ötödik nagylemezét, a Metamorphosist, és jön a Juno-díjas kanadai rockbanda, a Billy Talent is; a poszt-hardcoreban, alternatív rockban és punkban egyaránt otthonos és elismert együttes monstre európai turnéján jön el hozzánk. A Blurbõl ismert Damon Albarn legsikeresebb projektje, a Gorillaz a Gorillaz Sound System dj-szettel érkezik a Szigetre. Fellép a 2000-es évek poszt-hardcore hullámát képviselõ Enter Shikari zenekar, és látványos show-val készül a Szigetre az Infected Mushroom is. Tavalyi nagysikerû koncertje után újra itt lesz a kanadai Danko Jones és visszatérõ vendég Svédország egyik legnépszerûbb rockbandája, a Hives is. Korábban szintén járt már az óbudai fesztiválon az Olga mûvésznéven fellépõ Michael Algar énekesgitáros vezette legendás punkcsapat, a Toy Dolls. És jön a kaliforniai punklegenda Bad Religion is. A szintén a keményebb zenét képviselõ Cribs tavaly megjelent Ignore The Ignorant albumát népszerûsíti a Szigeten, a fellépõk között lesz a heavy metallal kísért vizuálorgiát bemutató GWAR, amelyet Phallus in Wonderland címû lemeze után sokan a világ legõrültebb metalzenekarának tartanak, és jön az Ill Nino, valamint a goth n rock-ot játszó 69 Eyes is. (impulzus.ro) Percenként egy óra megy fel a YouTube-ra Percenként 24 órányi videót töltenek fel a felhasználók a YouTube oldalára - közölte blogjában a videomegosztó termékmenedzsere. Hunter Walks azért is figyelemre méltó teljesítményként értékelte ezt a mennyiséget, mert tavaly májusban még a percenkénti 20, 2009 januárjában pedig a percenkénti 15 óránál tartottak. A Google 2006-ban mintegy 1,65 milliárd dollárért (316 milliárd forintért) vásárolta fel a videomegosztót, azonban a keresõmotorjáról ismertté vált kaliforniai vállalatnak a YouTube globális népszerûsége ellenére még mindig nem sikerült jövedelmezõvé tennie az oldalt. A világ legnagyobb lova ausztrál Ausztráliában él, több mint két méter magas, és puszta látványával sokakat megijeszt, ez Noddy, a világ minden bizonnyal legnagyobb lova. Egy kényszerleszállást végrehajtó kisrepülõgép az egyesült államokbeli Dél- Carolina államban elütött egy férfit, aki éppen a tengerparton gyalogolt vagy kocogott. Az eset a szövetségi állam partjaitól nem messze fekvõ Hilton Head szigeten történt. Az Experimental lancair IV-P típusú egymotoros gépbõl 3900 méteres magasságban elkezdett folyni az olaj, ezért A YouTube-on kínált amatõr videók tengere mellett egyre több extra lehetõséggel, például nagyfelbontásban (HD) is elérhetõ, megszakítás nélkül nézhetõ tévémûsorok, mozifilmek feltöltésével próbálják a hirdetõk érdeklõdését felkelteni. A pontosan 205 centiméter magas állat a földrésznyi ország lovasbemutatóinak rendszeres szereplõje. A shire csõdör becsületes neve Luscombe Nodram, súlya pedig másfél tonna.,,különleges utánfutóra van szükségünk, hogy szállítani tudjuk - idézte az AAP ausztrál hírügynökség a ló tulajdonosát.,,de akárhol is bukkan fel, lenyûgözi az embereket - mondta Jane Greenman. Famíliájában nem Noddy az elsõ nagy termetû példány, Ladbrook Ivader nevû felmenõje egykor a világ legnagyobb lovaként szerepelt a Guinness Rekordok Könyvében. Az öreg azonban csak 195 centire nõtt. (impulzus.ro) Repülõgép ütött el egy kocogót A Mercedes-Benz 2014-ig leállítja a luxus kategóriába tartozó Maybach márkájú autók gyártását - tudósítottak brit tévécsatornák pénteken. A döntést oka az alacsony értékesítés. A legkorszerûbb technikai felszereltségû autók igen drágák. Tavaly egy Maybach 57 típusú autó alapára 344 ezer dollár volt, a Maybach 62 Zeppeliné pedig már 677 ezer dollár. A szakértõk szerint a Maybach gyártásának a megszûnése valószínûleg azzal függ össze, hogy a gyártó néhány éven belül újgenerációs luxus autóval rukkol ki. A Maybach céget 1909-ben alapította Wilhelm Maybach. A vállalat eredetileg motorokat gyártott a Zeppelinekhez. Az elsõ, kísérleti autót 1919-ben hozta létre, két évvel késõbb pedig már gyártásába fogott. A második világháború elõtt mintegy 1800 Maybach készült. A világháború alatt egyebek között páncélosokhoz gyártott motorokat. A pilótája úgy döntött, hogy kényszerleszállást hajt végre a sziget repülõterén. Az olaj azonban elborította a szélvédõt, így a pilóta nem látott semmit környezetébõl - mondta el a katasztrófamentõk szóvivõje. A gép ráadásul elvesztette légcsavarját. A repülõtér helyett a tengerparton landolt, miközben elcsapta az arra járó szerencsétlen embert. Négy évig szünetel a Maybach gyártása háború után már nem indult újra az autógyártás, és közel húsz évvel késõbb a céget MTU Friedrichshafen névre keresztelték, majd 1960-ban megszerezte a Daimler-Benz ben a Mercedes-Benz a tokiói nemzetközi autókiállításon rukkolt ki a Mercedes-Benz Maybach-hal, majd úgy döntött, hogy egyszerûen Maybach márkanéven árusítja a luxus autót. (impulzus.ro)

10 10. Sportvilág - Humor Szilágyság/ március Húsvéti Amatõr Ifjúsági Focikupa április 3-án, szerettel meghívunk mindenkit az idén elsõ alkalommal megrendezendõ húsvéti ifjúsági amatõr focikupára! Helyszín: Szilágyperecseni Általanos Iskola tornaterme. A csapatok nevezési határideje április 1., 18 óra. A sorsolásra 19 órakor kerül sor. Benevezési díj 50 lej csapatonként. Részt vehet minden olyan sportot kedvelõ ifjú, aki már betöltötte a 16-ik életévét, illetve aki még nem töltötte be a 36-ik életévét. Program: 8,00 Csapatok érkezése, vendégek fogadása 8,30 Mérkõzések lebonyolítása 19,00 Zenés vacsora, szórakoztató meglepetésekkel. Reménykedve abban, hogy egy tartalmas, sportszerû napon találkozhatunk szilágysági magyar ifjainkkal, szeretettel várunk minden focizni és szurkolni vágyó barátunkat! Jelentkezni a következõ telefonszámokon lehet: Vig Szabó Levente vagy ; Máté József Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztetõ Tanács (SZIT) Német és orosz fölény a paralimpián Helyi idõ szerint vasárnap este befejezõdött Vancouverben a X. téli paralimpia. A kilenc napos eseményt Sir Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) brit elnöke,,minden idõk legjobb téli paralimpiájaként jellemezte, s egyúttal meghívta a sportolókat a következõ havasjeges játékokra, amelyre március 7. és 16. között kerül majd sor az oroszországi Szocsiban. Az idei paralimpián 44 ország 506 versenyzõje - köztük két magyar - vett részt, öt sportágban és 64 számban osztottak érmeket. A legeredményesebb nemzet a 13 arannyal, 5 ezüsttel és hat bronzzal zárt Németország lett, másodikként pedig az oroszok ( ) végeztek. A versenyekre rekordnak számító 230 ezer jegyet adtak el, s összesen 427 doppingvizsgálatot végeztek. Ezek közül mindössze egy lett pozitív, Glenn Ikonen svéd curlinges bukott le. A magyar csapatot két alpesi sízõ, Koleszár Balázs és Dani Gyöngyi alkotta, utóbbi a rajt elõtt kettõs lábszárcsonttörést szenvedett, így haza kellett utaznia. Koleszár mûlesiklásban kiesett, óriásmûlesiklásban pedig a 34. helyen zárt. Nõk és a tükör - Melyik az egyetlen alkalom, amikor egy nõ nem néz bele a tükörbe? -??? - Amikor kifelé tolat a parkolóból. Két hülye beszélget: -Miért nem lehet a Lánchídon biciklizni? -Mert nincsen rajta pedál. -És az Erzsébethídon? -Te hülye! Azon lánc sincs... Meztelenség -Megnézhetlek egyszer meztelenül? -Igen. -És mikor? -Akár most is, ha nem félsz, hogy megfázol. Bolond A bolondokházában az egyik beteg a vízvezetéknél áll és egy botra kötött madzagot lógat be a kagylóba. Az ápoló tapintatosan kérdi tõle: - Na, hány halat fogott eddig? A bolond rámered: - Maga õrült, a vízvezetékben!? Pistike - Apu, a padszomszédom, a Pistike, egyest kapott - újságolja iskolából hazaérve apukájának Peti. Mire az apuka: - Ez egyáltalán nem lep meg. Pisti olyan, mint az apja, az pedig egy nagy tökfilkó. Peti erre kiböki: - Apu, én is egyest kaptam. Mosogatógép - Milyen mosogatógépe van Kõmûves Kelemennek? - Beépített. Zuhanás közben Két ejtõernyõs zuhanás közben beszélget. Azt mondja az egyik: - Te, innen fentrõl az emberek tényleg hangyáknak látszanak. Mire a másik: - Nyissuk ki az ernyõt te marha, ezek tényleg hangyák... Elégedetlen kínai - Hogy hívják az elégedetlen kínait? -??? - Keves-Li. Piramis - Mire vár a szõke nõ a piramis lábánál? -??? - Hogy elinduljon a mozgólépcsõ! Romániai közlekedés... Panaszkönyv A mozi pénztáránál a falusi bácsi bosszankodik. - Tessék ideadni a panaszkönyvet és még egy jegyet! - De bácsi, maga már a negyedik jegyet vásárolja! - Hát éppen ez az! Ahányszor bemennék vele, ott áll egy nõ és mindig összetépi! Anyósok a hídon Két barát beszélget: - Tudod, hogy fogják kipróbálni az új hidat terhelés alatt? - Hogy? - A falu összes anyósát meghívják, hogy nyüzsögjenek a hídon. Ha nem szakad le jó. Ha leszakad még jobb. Valamit a feleségnek A szobapincér a reggeli maradékát pakolja össze a szobában. - Hozhatok még valamit, uram? - kérdi a vendégtõl. - Nem, köszönöm! - feleli a férfi. A szobapincér ekkor észreveszi, hogy az ágyban fekszik egy nõ is. - És valamit a feleségének? - kérdi. - Hmmm, nem rossz ötlet - mondja a vendég. - Legyen szíves, hozzon egy képeslapot. Marhahús Egymás mellett áll Kohn és Grün boltja. Egy alkalommal Kohn egy csomó marhahúst vásárol Grüntõl. Másnap felháborodottan nyit be az üzletbe: - Te Grün, az összes marhahús romlott volt, egyiket sem lehetett megenni! - Megenni? - csodálkozik Grün. - Azt hittem, eladni akarod... Fekete ló Egy kamionos bemegy az éjszaka közepén a falu rendõrségére: - Mondja biztos úr, van az önök falujában fekete bika? - Nem, nincsen. - És valakinek van esetleg fekete lova? - Úgy tudom, fekete lova sincs senkinek. - A fenébe, akkor mégis a plébános urat ütöttem el! Csatorna A rendõr sétálás közben nem néz maga elé, hanem az eget kémleli, így egyszercsak beesik a csatornába. Elkezd kiabálni: - Isteni szerencse, hogy nem volt rajta tetõ, mert akkor ki sem tudnék mászni! Sörhas - Mi rosszabb a sörhasnál? -??? - A pizzahát! Újabb rekordott döntött Lukaku Belga rekordot állított fel vasárnap Romelu Lukaku, a Juhász Rolandot is foglalkoztató Anderlecht labdarúgója, aki a Lokeren elleni bajnokin immár idénybeli 15. találatát szerezte, s ezzel - 16 évesen és 10 hónaposan - minden idõk legfiatalabb alapszakasz-gólkirálya lett. A remek fizikai adottságokkal megáldott, 190 centis és 94 kilós csatárt sokan Didier Drogbához hasonlítják, s nem csupán színes bõre miatt. Vincent Kompany, a Manchester City belga futballistája például,,gyöngyszemnek és,,az ég ajándékának nevezi a fiatal játékost, aki tavaly májusi debütálása óta óriásit fejlõdött, s már az egész kontinensen híre ment a tehetségének. A kongói származású, ballábas támadó március 3-án, a horvátok ellen már a válogatottban is bemutatkozhatott. A szerzõdése még két évig az Anderlechthez köti, de a játékos-megfigyelõk noteszában már hosszú ideje ott szerepel a neve, így nem lenne meglepetés, ha már korábban lecsapna rá a kontinens valamelyik élklubja. Kocsis Zoltán

11 Szilágyság/12. Hirdetés március 26. * Eladó minõségi nemesszõlõbõl készült fehér házibor Szilágyballán édes, félédes, félszáraz és száraz kategóriában. Családi és egyébb rendezvényekre megszemélyesített palackozott formában is kapható. Borkóstolásra jelentkezni és bõvebb információkat kérni a as telefonszámokon lehet. * Eladó 1983-as kiadású Aro 10, futott kilóméterrel, mûszaki engedély nélkül, mûködõképes állapotban. Irányár 2000 lej. Érdeklõdni lehet a os telefonszámon. * Asztali fehérbor eladó Szilágysámsonban. Érdeklõdni a es telefonszámon lehet! * Tervezõ cég házak tervezését, engedélyezéshez szükséges dokumentumok össszeállítását vállalja. Irányár 5 lej négyzetméterenként, vagy megegyezés szerint. Érdeklõdni a ös telefonszámon lehet. * Felújított kertes ház, gyümölcsössel eladó. Érdeklõdni a es telefonszámon lehet. * Eladó 2 szobás tömbházlakás Zilahon a Fenyves negyedben. Érdeklõdni a es telefonszámon lehet. * Eladó gyökeres szõlõfa Szilágysámsonban. Érdeklõdni a vagy a as telefonszámokon lehet. * Eladó ház 22 ár telekkel Szilágynagyfaluban. Érdeklõdni a as telefonszámokon lehet. * Eladó BMW ös kiadású, beíratva, mûködõképes állapotban. Irányár 450 euró. Alkudható. Érdeklõdni a as telefonszámokon lehet. * Ilosván eladó kertes családiház 0,25 ha kert és gyümölcsös. Érdeklõdni lehet a vagy a os telefonszámokon lehet. * Magyar-angol diplomával rendelkezõ személy, fordítást, korrektúrát, magánórákat vállalok. Érdeklõdni lehet du óra között a es telefonszámon. Görcsön határában, a DJ 108-as Zilah-Szilágycseh út mellett. Minden igényt kielégítõ 3 lakrésszel és 6 kétágyas szobával várjuk vendégeinket. 150 férõhelyes vendéglõnkben minden hagyományos és európai menüt kínálunk. Esküvõket, keresztelõket, összejöveteleket is szervezünk. A La trei brazi menedékház ideális hely, ha Ön szép környezetben jól akarja érezni magát. További információkért vagy helyfoglalásért tárcsázza a 0744/ vagy a 0751/ es telefonszámot. Felszolgálót alkalmazunk! * Eladó felújított 2 szobás kertes ház Szilágysomlyón. Víz és csatornázás bekötve. Érdeklõdni a , vagy es telefonszámokon lehet. * Egésznapos takarítást vállalok, kétszer egy héten, hétfõn és csütörtökön. Drágos Mária, tel * Eladó vörös- és fehérbor literenként 3,5 lejért. Érdeklõdni a és telefonszámokon lehet. * kg jó minõségû búza eladó. Érdeklõdni lehet a 0746/ os telefonon. * Eladó ház Krasznán, 3 szoba, kamra, elõszoba, mellékhelyiségek, 15 ár területen, a csucsai útban. Érdeklõdni a es telefonszámon lehet. * Vasbetonfúrást, falak-, födémek, kerítések fúrását vállalok. Érdeklõdni a os telefonszámokon lehet. * Eladó ház Vérvölgyön a 25. szám alatt, 1 ha kerttel. Tel.: * 4 szobás, második emeleti lakás garázzsal együtt eladó Zilahon kitûnõ helyen, egy lépcsõházas tömbházban. Irányár: euró. Tel.: * Egyszerû és adatbázis vezérelt weboldalak, programok készítését vállalom MSSQL, MYSQL, MSACCESS adatbázisokkal net környezetben. Érdeklõdni a os telefon-számon lehet. * Eladó 20 ár belterület a Juhos- dombon és Zilahon 2 hektár gyümölcsös a Németi részen. Érdeklõdni a es telefonszámon lehet. * Új olajfestmények elérhetõ áron kaphatóak. Elérhetõség , Bíró István Zoltán. Munkáim megtekinthetõek a internetes oldalon. * Krasznán a zilahi útban eladó házhely, 46 ár területen, 22 méter szélességben. Megegyezés szerinti ár. Érdeklõdni a es telefonszámon lehet. * Eladó vagy bérbe adó két szobás kertes ház Szilágysomlyón a Tudor Vladimirescu utca 13. szám alatt. Érdeklõdni a , vagy a es telefonszámokon lehet. Sógor, hol a jó bor? Szilágyballán, ahol a bornak lelke van. Tegyen minõségi, nemesszõlõbõl készült fehér szilágyballai házibort az ünnepi asztalra! Kínálatunkban megtalálja édes, félédes, félszáraz és száraz kategóriákban. Ünnepi alkalmakra, családi és egyébb rendezvényekre megszemélyesített palackozott formában is kapható. Borkóstolásra jelentkezni és bõvebb információkat kérni a as telefonszámon lehet. Mûködik a La trei brazi menedékház Horgász, vadász és kemping felszerelések Zilah, December 22. (Kraszna utca) utca 39. szám Tel/Fax: , Mobil: ÚJ üzletünk megnyílt Zsibón Avram Iancu utca, Bl. G8 1. ap. Tel: A WALEX-WMX Kft. Gépjármû-vezetõi tanfolyamot szervez A,B,C, C+E kategóriákban, 18 éves korhatárral és 21 éves korhatárral D kategóriában MAGYAR NYELVÛ vizsgázási lehetõséggel. Számítógépes gyakorlási lehetõség a cég székhelyén. Elérhetõség: telefonon. A cég titkársága a Ciobancakabinettel egy fedél alatt mûködik. Várjuk jelentkezésüket! S.C. NUTRIVET S.R.L. Gh.Doja u. 31. sz. Forgalmaz: - csirketápot, - pulykatápot, - nyuszi tápot, - disznó/malactápot, - galambtápot, - kutya/macska tápot. Nagyobb mennyiségû megrendelés esetén ingyenesen hazaszállítjuk az árut. Telefon: 0742/ Utazzon kényelmesen és biztonságosan NAPPAL a NEOCAR KFT.-vel, személyszállítás menetrend szerint naponta (hétfõ-szombat) a Zilah - Ferihegy - Budapest - Zilah útvonalon. Indulás REGGEL 8 órakor a zilahi autóbuszállomásról. Visszatérés órakor a budapesti Népliget Nemzetközi Buszpályaudvarról. Helyfoglalásért hívja a 0260/ as telefonszámot. További információkat a: Ro: 0744/607562, 0744/ Hu: 0630/ , 0630/ számokon kaphat. Köszönjük bizalmát! ARMET DS Kft. Zilahon, a Stadion utca 38. szám alatt készít dróthálókat cinkelt drótból. Termelési áron elad: - szögesdrótot - rábichálót - keretezett hálókat - szeget - hegesztett hálót - betonvasat - és minden hasonló terméket. Kitûnõ áraink vannak! Érdeklõdjenek a vagy es telefonszámon

12 12. Információ Szilágyság/ március Drágábban juthatunk majd hitelhez, ha bevezetik a családi csõd intézményét Ezt a Raiffeisen Bank romániai elnöke mondta. Szerinte azért lehetnek majd nagyobbak a lakossági hitelkamatok, mert a bankoknak a családi csõd intézménye egy újabb kockázati tényezõt fog jelenteni. Különben a szakértõ szerint a családi csõdöt elsõsorban azokra lehet majd alkalmazni, akik nagy összeget vesznek fel a banktól, és az elkobzott vagyonuk nem fedezi a felvett hitel összegét. Amennyiben SIRIUS KFT ajánlata TERMOPAN ABLAKOK ÉS AJTÓK: - 6 légkamrás, A kategóriás, 100% környezetbarát nyílászárók (ajtók, ablakok) különbözõ színben, a kívánt méretre + LOWE üvegek argon gázzal feltöltve a maximális hõ- és hangszigetelesért MOST 40 %-os árkedvezmény + ingyenes szúnyoghálók! GARANTÁLT MINÕSÉG A LEGJOBB ÁRON! AJTÓK - belteri- és kültéri ajtók, vasajtók, tolóajtók SÖTÉTÍTÕK - szalagfüggönyök, külsõ rolók, textilrolók ROLÓS SZÚNYOGHÁLÓK ÜZLETEINK: Zilah, Crisan utca 4, Bl. T159, Sc. D, 2. ajtó (a Dulcicom-mal és az Anasport-tal szemben), Tel Szilágycseh, Libertãþii utca 3, Tel ezek a személyek bejelentik a bíróságon, hogy fizetésképtelenek, lekerülnek a adóslistáról, és új hitelekhez juthatnak még akkor is, ha az elõzõket nem tudták törleszteni. Egyébként az új intézményrendszerrõl szóló törvénytervezetet a Szenátus elfogadta, viszont ahhoz, hogy bevezessék, még el kell fogadja a Képviselõház is. (Hirek.ro) Az üzemanyagok drágítását ellenõrzi az Országos Versenytanács A vizsgálatot a romániai üzletemberek egyesülete kérte, mivel szerintük indokolatlanul magasak az árak. Az egyesület azzal gyanúsítja az olajtársaságokat, hogy nyereségszerzés céljából emelik az árakat, hiszen valójában egy éve változatlan áron vásárolják a kõolajat. A versenytanács elnöke, Bogdan Chiritoiu szerint lehetséges, hogy igazak ezek a feltételezések, viszont konkrét bizonyítékokat kell találniuk ahhoz, hogy emiatt megbüntessék a vállalatokat. Ha bebizonyosodik az összejátszás, akkor ezért akár egy millió eurós büntetést is kaphatnak a cégek. (erdelyfm.ro) Utálunk a neten vásárolni 2009-ben Romániában minden tíz bankkártyára csak egyetlen internetes vásárlás jutott. A Netopia Sistem felmérése szerint a tavalyi évben 84,4 millió kifizetés történt bankkártyákon keresztül, míg ezeknek csupán 1,5%-a történt az interneten. Az aktív kártyák számából következik, hogy 2009-ben átlagosan egy online kifizetés jutott minden tizedik kártyára. A Netopia Sistem becslése szerint folyó évben az online fizetések aránya 20%-kal fog növekedni az elõzõ évhez képest, az online szolgáltatások gyors fejlõdésének köszönhetõen. A szakértõk véleménye szerint még 9 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a jelenleg Romániában használatban levõ 12 millió bankkártya mindegyikével történjen legalább egy internetes kifizetés. Az online áruházak az elmúlt évben a román vásárlók összes kártyával történõ kifizetésének (több mint 3,2 milliárd euró) a 3%-át tudhatták magukénak. A becslés szerint a kártyával történõ online vásárlások száma meghaladja majd az 1,5 milliós határt, 20%-os növekedést produkálva a 2009-es évivel szemben. Mindez köszönhetõ egyrészt az online fizetési szolgáltatások bõvülésének, másrészt a tranzakciós költségek folyamatos csökkenésének. (manna.ro) Romániában a legalacsonyabb a mezõgazdaság termelékenysége az Európai Unióban Az országban átlagban 3500 kilogramm termést gyûjtöttek be egy hektár területrõl, és ez fele az uniós átlagnak. Erre példa az is, hogy noha Romániában termelnek a legnagyobb felületen kukoricát, mégis Franciaország többet termelt ebbõl a növénybõl, és csak fele akkora területet vetettek be. Ugyanígy alacsony a termelékenység a búza, a burgonya, a repce és a napraforgó esetében is. Romániában a mezõgazdaság termelõképessége nagyon alacsony szinten van. Általában az kimutatható, hogy annyi Nyolc bankot bírságolt meg az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság, mivel azok nem tájékoztatták ügyfeleiket a különbözõ illetékeikrõl. Hiányosságok tapasztalhatóak az ügyfelek megfelelõ tájékoztatását illetõen, a pénzintézetek egy része kihagyja az ajánlataiból vagy a szerzõdésekbõl a kínált szolgáltatások árát - mondta Constantin Cerbulescu, a fogyasztóvédelmi hatóság vezetõje. A fogyasztóvédelmi felügyelõk 13 HOSU Szélvédõközpont GimaRom Dealer Szélvédõk és ajtó, ablakok árusítása, beszerelése Csomagtartók autóknak, buszoknak és kamionoknak Zilah, December 22. utca 96. szám. Tel/fax: Mob: , Ingyenes apróhirdetési szelvény 15 szóig Feladó neve és címe Telefonszáma Szöveg mezõgazdasági terület, amennyi Romániában van, képes lenne egy 100 millió lakosú országot ellásson élelemmel. Romániában 20 millió lakos van. És az élelmiszer felét importáljuk. Tehát a mezõgazdaságban a megtízszerezõdése is elképzelhetõ a termelékenységben. -állapította meg Juhász Jácint. A gazdasági szakértõ úgy látja, középtávon nõhet a mezõgazdasági termelékenység, és szerinte ez az ágazat jobban hozzá kellene járuljon a bruttó hazai össztermék növekedéséhez. (hirek.ro) Nyolc bankot bírságoltak meg a hiányos tájékoztatás miatt hitelintézetet vizsgáltak meg, nyolc esetben találtak rendellenességet. A kihágások miatt a bankokat összesen 86 ezer lejjel bírságolták meg. A kihágások között szerepel egyebek között, hogy a szerzõdésekben nem tüntetik fel, hogy a nagyobb összeg felvétele esetén az ügyfél a szokásosnál magasabb illetéket kell fizessen, a számlatulajdonosokat nem tájékoztatják az összes illetékrõl sem, amit a banki ügyletek után kell fizetni. (kronika.ro) Lassult az infláció februárban Romániában 4,49 százalékra mérséklõdött az éves infláció februárban az egy hónappal korábbi 5,2 százalékról - közölte szerdán a román Országos Statisztikai Intézet (INS). A tizenkét havi infláció három egymást követõ hónapban emelkedett, mielõtt februárban lassult. Az elemzõk enyhén borúlátóbbak voltak, 4,6 százalékos éves inflációt jósoltak. Az elõzõ hónaphoz képest 0,2 százalékra mérséklõdött az áremelkedés üteme, miután januárban 1,68 százalékot regisztrált a statisztikai intézet. Az élelmiszer és nem élelmiszer jellegû fogyasztási cikkek ára az év második hónapjában 0,24 százalékkal emelkedett, a szolgáltatásoké pedig a januári szinten stagnált. Tavaly december végéhez képest az infláció 1,88 százalék volt. A román jegybank 2010-re 2,5-4,5 százalék célsávot határozott meg, február elején pedig a korábbi 2,6 százalékról 3,5 százalékra módosította az inflációs elõrejelzését. (impulzus.ro) 12./2010 A szelvényt személyesen is be lehet hozni a szerkesztõségbe vagy postai úton lehet továbbítani. Kérjük nyomtatott betûvel töltsék ki a hírdetõ szelvényt, ne feledjék feltüntetni nevüket, lakcímüket, telefonszámukat. Adataikat bizalmasan kezeljük, szeretnénk elkerülni a kellemetlen meglepetéseket! Kizárólag a kitöltött szelvényt fogadjuk el, és csak magánszemélyektõl..

26. Nem nyúlnak a nyugdíjakhoz. Szilágyság/26. 2010. július 2. Árvizek Szilágyban. 3. oldalon 5. oldalon 4. oldalon 6. oldalon Pontosítás

26. Nem nyúlnak a nyugdíjakhoz. Szilágyság/26. 2010. július 2. Árvizek Szilágyban. 3. oldalon 5. oldalon 4. oldalon 6. oldalon Pontosítás Szilágyság/26. www.hhrf.org/szilagysag/ 2010. július 2. 1. 2010. július 2. 26. Ára: 1,3 lej Elõfizetõknek 1,2 lej TÁMOGATÁSÁVAL Az Alkotmánybíróság a nyugdíjak 15 százalékos csökkentését az alaptörvénnyel

Részletesebben

21. Erõs ifjúság, erõs közösségek. Szilágyság/21. 2010. május 28. Az RMDSZ továbbra is kiáll a kisnyugdíjak védelme mellett

21. Erõs ifjúság, erõs közösségek. Szilágyság/21. 2010. május 28. Az RMDSZ továbbra is kiáll a kisnyugdíjak védelme mellett Szilágyság/21. www.hhrf.org/szilagysag/ 2010. május 28. 1. 2010. május 28. 21. Ára: 1,3 lej Elõfizetõknek 1,2 lej TÁMOGATÁSÁVAL Erõs ifjúság, erõs közösségek Az elmúlt hét végén a Szilágycsehi Ifjúsági

Részletesebben

11. A harcnak nincs vége. Szilágyság/11. Tisztelt olvasóink! 2010. március 19. 3. oldalon 4. oldalon 5. oldalon 8. oldalon

11. A harcnak nincs vége. Szilágyság/11. Tisztelt olvasóink! 2010. március 19. 3. oldalon 4. oldalon 5. oldalon 8. oldalon Szilágyság/11. www.hhrf.org/szilagysag/ 2010. március 19. 1. 2010. március 19. 11. A márciusi események ünnepélyessége már vasárnap kora délelõtt érzõdött a városban. A csípõs szél ellenére ünneplõbe öltözött

Részletesebben

13. Nagyszombati nemzet vagyunk? Szilágyság/13. 2010. április 2. 3. oldalon 4. oldalon 5. oldalon 10. oldalon

13. Nagyszombati nemzet vagyunk? Szilágyság/13. 2010. április 2. 3. oldalon 4. oldalon 5. oldalon 10. oldalon Szilágyság/13. www.hhrf.org/szilagysag/ 2010. április 2. 1. 2010. április 2. 13. Ára: 1,3 lej Elõfizetõknek 1,2 lej TÁMOGATÁSÁVAL Nagyszombati nemzet vagyunk? A húsvét azt hirdeti, hogy Krisztus feltámadt

Részletesebben

42. Családias ünnep. Szilágyság/42. 2010. október 22. Oktatás 7. oldalon. Egyház és közélet 5. oldalon. Felhívás

42. Családias ünnep. Szilágyság/42. 2010. október 22. Oktatás 7. oldalon. Egyház és közélet 5. oldalon. Felhívás Szilágyság/42. www.hhrf.org/szilagysag/ 2010. október 22. 1. 2010. október 22. 42. Ára: 1,3 lej Elõfizetõknek 1,2 lej TÁMOGATÁSÁVAL Oktatás 7. oldalon Mérföldkõ a kisebbségi oktatásban Változik az oktatási

Részletesebben

10. Kongresszus. Szilágyság/9. www.hhrf.org/szilagysag/ Kincstári. 2011. március 5. 1. Közéletünk 3. oldalon. Aktuális 5. oldalon A kétharmados

10. Kongresszus. Szilágyság/9. www.hhrf.org/szilagysag/ Kincstári. 2011. március 5. 1. Közéletünk 3. oldalon. Aktuális 5. oldalon A kétharmados Szilágyság/9. www.hhrf.org/szilagysag/ 2011. március 5. 1. 2011. március 4. 9. Ára: 1,5 lej Elõfizetõknek 1,4 lej TÁMOGATÁSÁVAL Közéletünk 3. oldalon Tízezer eurós állami támogatás Az RMDSZ gazdaságélénkítõ

Részletesebben

Eseménydús év volt. Szilágyság/2. 2009. január 16. Építõtelep lesz a megye? 4. oldalon 5. oldalon 7. oldalon 8. oldalon. Rosszul indult a kormány

Eseménydús év volt. Szilágyság/2. 2009. január 16. Építõtelep lesz a megye? 4. oldalon 5. oldalon 7. oldalon 8. oldalon. Rosszul indult a kormány Szilágyság/2. 1. 2. Ára: 1,1 lej TÁMOGATÁSÁVAL Eseménydús év volt Zilah alpolgármestere, Sojka Attila alig fél éve tölti be ezt a tisztséget. Év végi értékelõjében mégis eredményesnek látja a tavalyi évet.

Részletesebben

Kelemen Hunor a Szilágyságban

Kelemen Hunor a Szilágyságban Szilágyság/46. 1. 46. Ára: 1,1 lej TÁMOGATÁSÁVAL A Szilágyságban folytatni kell a fejlesztést Nem volt nagyon hideg, de már elállt az esõ, mire Kelemen Hunor Szilágycsehbe érkezett. A kellemetlen idõjárás

Részletesebben

17. Kongresszus Kolozsváron. Meghívó a XIX. Riszegtetõi Ifjúsági Majálisra. Szilágyság/17. A költészet nincs válságban. 2009. május 1.

17. Kongresszus Kolozsváron. Meghívó a XIX. Riszegtetõi Ifjúsági Majálisra. Szilágyság/17. A költészet nincs válságban. 2009. május 1. Szilágyság/17. 1. 17. Ára: 1,1 lej Kongresszus Kolozsváron Az elmúlt hét végén Kolozsváron tartotta az RMDSZ a legfõbb döntéshozó fórumát, alig két évvel az Aradon tartott kongresszus után. Ezúttal nem

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2012. 14. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2012. 14. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2012. 14. hét Erdély Önálló magyar vonal a MOGYE-n Elfogadta a kormány azt a határozatot, amely egy új kart hoz létre a magyar és angol tannyelvű szakok számára a Marosvásárhelyi

Részletesebben

Civil Európa az Európa Ház elektronikus hírlevele civilekről és az Európai Unióról 2011. március 31. - 10. évfolyam 6. szám

Civil Európa az Európa Ház elektronikus hírlevele civilekről és az Európai Unióról 2011. március 31. - 10. évfolyam 6. szám Civil Európa az Európa Ház elektronikus hírlevele civilekről és az Európai Unióról 2011. március 31. - 10. évfolyam 6. szám A. Meghívó B. Jelentkezési lap C. Hírek D. EU2011 magyar civil esemény E. Állás

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS A költségmegtakarítás mellett munkahelyeket is megõriz az önkormányzat az általános iskola és a középiskola összevonásával Kevesebb iroda, kevesebb vezetõ a

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. Ülés helye: Rábai Miklós Művelődési Ház házasságkötő terme

Részletesebben

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek.

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek. EZ TÖRTÉNT ESZTÉTIKAI TANÁCSKOZÁS AZ ÓVODÁBAN Egyetlen gramm tapasztalat többet ér egy tonna teóriánál John Dewey Lokálpatrióta szemlélet csíráinak kialakítása a projektpedagógia módszereivel címmel tartottak

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás.

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás. PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 11. szám 2004. november A TARTALOMBÓL Önkormányzati hírek Népszavazás Talentis sajtó Mûvelõdési ház mûsora Keksz helyett Egyházi hírek Anyakönyv

Részletesebben

3/2. Gyepükaján, Rákóczi u. 25. sz. alatti lakóház megvásárlásáról állásfoglalás

3/2. Gyepükaján, Rákóczi u. 25. sz. alatti lakóház megvásárlásáról állásfoglalás ?GYEPÜKAJÁN TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8473. Gyepükaján, Kossuth u.8. Szám: 584-7/2009. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyepükaján Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 31. hét Erdély Ponta: Orbán bántó és provokáló alak Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő

Részletesebben

Tanácskozási joggal jelen voltak: dr. Mátyás B. Szabolcs jegyző, dr. Szűcs Andrea mb. aljegyző, meghívott intézményvezetők

Tanácskozási joggal jelen voltak: dr. Mátyás B. Szabolcs jegyző, dr. Szűcs Andrea mb. aljegyző, meghívott intézményvezetők ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma:../2008. J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

ei költségv A Magyar Kultúra Napja Szilágyság/4. www.hhrf.org/szilagysag/ 2011. január 28. Közérdekû 2. oldalon A betegek jogait erõsíti az EU

ei költségv A Magyar Kultúra Napja Szilágyság/4. www.hhrf.org/szilagysag/ 2011. január 28. Közérdekû 2. oldalon A betegek jogait erõsíti az EU 2011. január 28. 1. 2011. január 28. 4. Közérdekû 2. oldalon A betegek jogait erõsíti az EU Az irányelv lehetõvé teszi és biztosítja a beteg, uniós polgárok számára a határon túli gyógyítást, bár ellenzi

Részletesebben

16. Románia csõdje. Díjzápor Szilágy megyének. Szilágyság/16.

16. Románia csõdje. Díjzápor Szilágy megyének. Szilágyság/16. Szilágyság/16. 1. 16. Ülésezett az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének Állandó Tanácsa A kormánypártok erõszaka Az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének állandó tanácsa értekezletén Seres Dénes, a megyei szervezet

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 22-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 22-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-39/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja a képviselő-testület

Részletesebben

A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA FELHÍVÁS

A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA FELHÍVÁS Jászkiséri Tudósító A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA FELHÍVÁS Jótékonysági est a vörös iszap károsultjainak megsegítésére A Mûvelõdés Házában 2010. november 19- én 18 órai kezdettel X.évfolyam

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 1-jén megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Ráckevei Polgármesteri Hivatal I. emeleti

Részletesebben

10/2015. sz. jegyzőkönyv

10/2015. sz. jegyzőkönyv 10/2015. sz. jegyzőkönyv Készült: az Alsózsolcai Közösségi Ház és Könyvtárban megtartott munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésről, mely 2015. május 28-án 17 óra 00 perckor kezdődött. Jelen vannak:

Részletesebben

Készült: Kesztölc község Képviselő-testületének ülésén 2011. december 14-én. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme

Készült: Kesztölc község Képviselő-testületének ülésén 2011. december 14-én. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Készült: Kesztölc község Képviselő-testületének ülésén 2011. december 14-én. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: Kochnyák Sándor, Nebehaj Rudolfné, Radovics Istvánné, Simonek Antal,

Részletesebben

AKTUÁLIS. RENDÕRSÉGI HÍREK Garázdaság, betörés, sírrongálás. Büntetés helyett ajándék kerékpárlámpák

AKTUÁLIS. RENDÕRSÉGI HÍREK Garázdaság, betörés, sírrongálás. Büntetés helyett ajándék kerékpárlámpák AKTUÁLIS RENDÕRSÉGI HÍREK Garázdaság, betörés, sírrongálás Büntetés helyett ajándék kerékpárlámpák Cserényi Iván õrsparancsnok jelentése alapján: Január 1-jén egy Virág úti lakossal szemben garázdaság

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 25-ei munkaterv szerinti nyílt üléséről

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 25-ei munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal Oroszlány 5/2014. KTÜ J E GYZŐ KÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol van: Meghívottak: 2014. március 25-ei munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal I. emeleti

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK RENDÕRSÉGI HÍREK. Milyen volt városunk közbiztonsága 2006-ban? Vigyázzunk jobban értékeinkre! 2007. április. 2.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK RENDÕRSÉGI HÍREK. Milyen volt városunk közbiztonsága 2006-ban? Vigyázzunk jobban értékeinkre! 2007. április. 2. ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Milyen volt városunk közbiztonsága 2006-ban? Vigyázzunk jobban értékeinkre! Február végén tárgyalta a képviselõtestület a város közbiztonságának helyzetérõl, a közbiztonság érdekében

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 11. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 11. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 11. hét Erdély Tízezrek a marosvásárhelyi tüntetésen Marosvásárhelyen esőben kezdődött meg vasárnap délután a székely szabadság napja elnevezésű autonómiatüntetés, amelyen

Részletesebben

ehozott ott választások

ehozott ott választások www.hhrf.org/szilagysag/ 2011. január 14. 1. 2011. január 14. 2. Ára: 1,3 lej Elõfizetõknek 1,2 lej TÁMOGATÁSÁVAL Közérdekû 3. oldalon Az oktatási tási törvény az RMDSZ huszonegy éves küzdelmének a mérföldköve

Részletesebben

Jegyzőkönyv Ónod Képviselő-testülete 2008. május 5-én megtartott nyilvános üléséről

Jegyzőkönyv Ónod Képviselő-testülete 2008. május 5-én megtartott nyilvános üléséről 1. oldal, összesen: 13 Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Jegyzőkönyv Ónod Képviselő-testülete 2008. május 5-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről A testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Csömör Ágostonné kisebbségi önkormányzati képviselő kisebbségi önkormányzati képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Csömör Ágostonné kisebbségi önkormányzati képviselő kisebbségi önkormányzati képviselő I-17/2/2006. ikt. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Dévaványai Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2006. november 10-én megtartott ülésén Dévaványa, Hősök tere 1. szám alatt a Városháza 18-as számú helyiségében. Jelen

Részletesebben

Művelődési Ház tanácskozó terme, Lesenceistvánd

Művelődési Ház tanácskozó terme, Lesenceistvánd LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth L. u. 145. Ügyiratszám: 166-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Jelen vannak: Tanácskozási joggal:

Részletesebben

Kaleidoszkóp. 9. oldalon. Kétezerötszáz tát találtak

Kaleidoszkóp. 9. oldalon. Kétezerötszáz tát találtak Szilágyság/47. www.hhrf.org/szilagysag/ 2010. november 26. 1. 2010. november 26. 47. Ára: 1,3 lej Elõfizetõknek 1,2 lej TÁMOGATÁSÁVAL Cél Rólunk Követelmények: Felhívás biomassza beszállítására Az RFV

Részletesebben

Gödöllő Város Képviselő-Testülete

Gödöllő Város Képviselő-Testülete Gödöllő Város Képviselő-Testülete File: D:\Képviselő testületi\2011\0421\2011 április 21 001.rep 2011.04.21, 08:04 N Y I L V Á N O S K É P V I S E L Ő -T E S T Ü L E T I Ü L É S J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Kiállítás GYÖNYÖRÛ HÍMZÉSEK, GOBELINEK A KÉZIMUNKÁK MARTFÛI NAGYMESTEREITÕL

Kiállítás GYÖNYÖRÛ HÍMZÉSEK, GOBELINEK A KÉZIMUNKÁK MARTFÛI NAGYMESTEREITÕL AKTUÁLIS Kiállítás GYÖNYÖRÛ HÍMZÉSEK, GOBELINEK A KÉZIMUNKÁK MARTFÛI NAGYMESTEREITÕL Az elmúlt esztendõ legújabb kézimunkáit tárják népmûvészetet kedvelõ közönségük elé a martfûi Díszítõmûvészeti és Gobelinkör

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2007. május 17-én 13.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 6775 Kiszombor Óbébai u. 6. Tel.: 62/ 525-142 Fax: 62/ 525-143 E- mail: kzaltisk@gmail.com. Tisztelt Képviselő-testület!

DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 6775 Kiszombor Óbébai u. 6. Tel.: 62/ 525-142 Fax: 62/ 525-143 E- mail: kzaltisk@gmail.com. Tisztelt Képviselő-testület! DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 6775 Kiszombor Óbébai u. 6. Tel.: 62/ 525-142 Fax: 62/ 525-143 E- mail: kzaltisk@gmail.com Ikt. szám: 5-4/2012-II. Tisztelt Képviselő-testület! A nevelési oktatási intézmények

Részletesebben

9330 KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. JEGYZŐKÖNYV

9330 KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. JEGYZŐKÖNYV K AP UV ÁR V ÁR O S I Ö NK O R MÁN YZ AT K ÉP V ISE LŐ-T EST ÜL ET É NE K E G ÉS ZS ÉG ÜG YI É S O KT AT ÁS I B IZ O T T S ÁG A 9330 KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. 04-6186-11/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. november

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. május 27-én 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésén jelenlévıkrıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 21 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47.

RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. OM-azonosító: 030570 1 RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. Telefon: 0696 / 282340 Telefax:

Részletesebben

Eredénylista Zilah 136 FŐKERESZTÚR 15. HAJAS BARBARA MÁRTON HAJNALKA LICEUL TEHNOLOGIC CSEREY- GOGA KRASZNA 134

Eredénylista Zilah 136 FŐKERESZTÚR 15. HAJAS BARBARA MÁRTON HAJNALKA LICEUL TEHNOLOGIC CSEREY- GOGA KRASZNA 134 Eredénylista Zilah Megye: Szilágy megye Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszámok 1. DEMJÉN DÁNIEL REIZ KLÁRA- KRISZTINA SZILÁGYBALLAI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZILÁGYBALLA

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. Dávid István polgármester Dr. Herczegné Ruszkai Edit képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. Dávid István polgármester Dr. Herczegné Ruszkai Edit képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2011. május 26-án, 14:00 órai kezdettel megtartott munkaterv szerinti nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.04.04. szerda A civil társadalmat erősítené az EU a keleti partnerországokban Komoly előrelépések az EU keletei partnersége terén Túllőhet a célon az EU szigorú termékcímkézése Nemzeti Eszközkezelő

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 2-2/2014. F E R T Ő H O M O K K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9492 FERTŐHOMOK, AKÁC U. 44., TEL.: 99/540-054 FAX: 99/540-055 INTERNET: www.fertohomok.hu E-MAIL: fertohomok@fertohomok.hu J e

Részletesebben

Nemzetpolitikai sajtószemle. 2014. május 16.

Nemzetpolitikai sajtószemle. 2014. május 16. Nemzetpolitikai sajtószemle 2014. május 16. Vezető hírek Orbán Viktor: Új Közép-Európa kiépítése a cél 2014. május 15. MTI, hirado.hu, Magyar Hírlap, Népszabadság Orbán Viktor a legnagyobb közép-európai

Részletesebben

Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről

Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről Jelen vannak: Térmeg György Csonka Csaba Dr.Jaskó Sándor Vinklár László polgármester

Részletesebben

Nemzetiségek találkozója volt

Nemzetiségek találkozója volt 2006. DECEMBER A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XVI. évfolyam 11. szám Nemzetiségek találkozója volt Szociális munka napja, harmadszor! November 10-én a Dózsa Mûvelõdési Házban harmadik alkalommal rendezték

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. szeptember 26-án megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Bencze István polgármester, Varsányi Antal alpolgármester,

Részletesebben

2. Napirendi pont: Az önkormányzat 2013. évi költségvetésének elfogadása

2. Napirendi pont: Az önkormányzat 2013. évi költségvetésének elfogadása 1/2013.(II.14.) ÖKT. Zákányszék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február hó 14. napján megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve. N a p i r e n d: 1. Napirendi pont: Beszámoló a két ülés

Részletesebben

www.szantod.hu www.szantod.lap.hu Facebook

www.szantod.hu www.szantod.lap.hu Facebook Szántódi Hírlevél www.szantod.hu www.szantod.lap.hu Facebook Szántód Község Képviselõ-testületének lapja 2014. szeptember XVIII. évf. 5. szám Önkormányzati Választások 2014 Szántódi Hírlevél 2. oldal 2014.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről Ikt.szám:.-2/2015. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9181 KIMLE, FŐ ÚT 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 www.kimle.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V

KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9181 KIMLE, FŐ ÚT 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 www.kimle.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9181 KIMLE, FŐ ÚT 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 www.kimle.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kimle Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. jegyzőkönyvvezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. jegyzőkönyvvezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. augusztus 29-én a Városháza emeleti kistermében 7 30 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én 14,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én 14,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Szám: V/100-12/2015. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én 14,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. 2009. 05.28-án tartandó Képviselő Testületi Ülésre

B E S Z Á M O L Ó. 2009. 05.28-án tartandó Képviselő Testületi Ülésre Szeghalom Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény 5510 Dévaványa, Jéggyár u 47 Tel/fax: 66/483-339,484-785 E-mail: margareta@vivamail.hu B E S Z Á M O L Ó 2009. 05.28-án tartandó Képviselő

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 6. szám 2005. június. Ballagó nyolcadikosaink

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 6. szám 2005. június. Ballagó nyolcadikosaink PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 6. szám 2005. június Ballagó nyolcadikosaink 2 PÁTYI KURÍR 2005. június PÁTYI PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY Alapító: Páty Község

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 20/2012. J E G Y Z

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános, rendkívüli ülésérıl. 2013. augusztus 8.

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános, rendkívüli ülésérıl. 2013. augusztus 8. Ügyszám: 192-77/2013. JEGYZİKÖNYV nyilvános, rendkívüli ülésérıl 2013. augusztus 8. Nyirád 2013 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános, rendkívüli ülésérıl Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Nagykovácsi Búcsú 2011. augusztus 13-14.

Nagykovácsi Búcsú 2011. augusztus 13-14. Nagykovácsi Búcsú 2011. augusztus 13-14. Mit jut eszünkbe a kifejezésrôl? Ki ne tudná, hogy Nagyboldogasszony a templom védôszentjének, és egyben a falu ünnepe, amikor mindenki hazavárja távolba került

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. június 19-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

J e g y zőkönyv EL-2/2011. (EL-2/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EL-2/2011. (EL-2/2010-2014.) EL-2/2011. (EL-2/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Egészségügyi bizottsága Ellenőrző albizottságának 2011. április 27-én, szerdán, 12 óra 03 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 567. számú

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 25. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 25. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 25. hét Erdély Egyházi restitúció: jelentést sürget egy amerikai kongresszusi bizottság Az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága egy módosító indítvánnyal beiktatta

Részletesebben

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február Pontot TETT-ek az alszerzõdések végére 3. oldal TETT HÍRLAP BÁTASZÉK BÁTAAPÁTI CIKÓ FEKED MÓRÁGY MÕCSÉNY VÉMÉND V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február EZÉRT TET(T)SZIK NEKEM A TELEPÜLÉSEM... Fogalmazásíró

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. november 29-én 19,25 órai kezdettel.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. november 29-én 19,25 órai kezdettel. 24 / 2010. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 29-én 19,25 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság. Jegyzőkönyv

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság. Jegyzőkönyv Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság KO.420.175-15/2011. Jegyzőkönyv Készült: 2011. november 10-én az Oktatási, Kulturális, Turisztikai,

Részletesebben

Jegyzőkönyv nyilvános testületi ülésről Öttevény, 2008. május 8. J e g y z ő k ö n y v

Jegyzőkönyv nyilvános testületi ülésről Öttevény, 2008. május 8. J e g y z ő k ö n y v Öttevény Község Önkormányzat Képviselő - testülete 2-7/2008 J e g y z ő k ö n y v Készült: Öttevény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. május 8-án 17,00 órakor az öttevényi Polgármesteri

Részletesebben

VIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÍGY ÜNNEPELTÜNK...

VIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÍGY ÜNNEPELTÜNK... BALATONAKALI ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Január óta tervezgettük, hogyan lehetne igazán emlékezetessé tenni legszebb tavaszi ünnepünket, március 15-ét. Erdélyi testvértelepülésünk polgármestere, Kanyaró Pál

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 1-jei ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 1-jei ülésén, a Városháza A épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-29/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 1-jei ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Részletesebben

A BAR ACSKAI ÖNKOR MÁNYZAT LAPJA

A BAR ACSKAI ÖNKOR MÁNYZAT LAPJA A BAR ACSKAI ÖNKOR MÁNYZAT LAPJA KIDOBOLÓ X X I. é v f o l y a m 2. s z á m I N G Y E N E S 2 0 1 3. m á r c i u s Meghívó A tartalomból Polgármesteri sorok...2 Képviselô-testületi hírek...2 Jegyzôi sorok...6

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/4/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április

Részletesebben

11/2014. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről szóló 17/2001.(IX.26.) önkormányzati rendelet módosításáról.

11/2014. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről szóló 17/2001.(IX.26.) önkormányzati rendelet módosításáról. ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLET JÁSZSZENTANDRÁS 11/2014. 2014. november 19-én megtartott ülése jegyzőkönyve, rendelete, határozata mutatója. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 23/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. július 24. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. I-1/9-5/2014. ikt.sz.

JEGYZŐKÖNYV. I-1/9-5/2014. ikt.sz. I-1/9-5/2014. ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott nyílt ülésén a Városháza 17-es sz. helyiségében. Jelen vannak: Valánszki Róbert

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 5-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 5-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a bizottság 2011. február 21-i nyilvános üléséről. XV. kerületi Polgármesteri Hivatal, Kossuth terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a bizottság 2011. február 21-i nyilvános üléséről. XV. kerületi Polgármesteri Hivatal, Kossuth terem Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének Településfejlesztési, Városüzemeltetési, Érték- és Környezetvédelmi Bizottsága TVÉKB ülés sz.: 113-4/2011.

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 21/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. július 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. december 18-án tartott r e n d e s n y í l t ülésérıl

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. december 18-án tartott r e n d e s n y í l t ülésérıl 01/251-1/2014. JEGYZİKÖNYV 2013. december 18-án tartott r e n d e s n y í l t ülésérıl Helye: Jelen vannak: Vas Gereben Mővelıdési Ház és Könyvtár színházterme 8130 Enying, Bocskai u. 1., Nyikos István

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 26-án, du. 14,00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Szobota Lajos polgármester, Veres

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. készült Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12-én megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. készült Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12-én megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV készült 2015. március 12-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyaló terme, 2234. Maglód, Fő u. 12. Jelen vannak: Tabányi Pál polgármester, Kérges László

Részletesebben

Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2.

Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2. Helyszín: az Országház 55. sz. tanácsterme. Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2. Résztvevők: Keresztes Sándor soros elnök Kereszténydemokrata Néppárt Antall József Magyar Demokrata Fórum Balsai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2015. október 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 003, 88/507-031. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu...... Szám:32-15/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úrkút Község Önkormányzati

Részletesebben

2011. november 28-án megtartott képviselőtestületi ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

2011. november 28-án megtartott képviselőtestületi ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E FEJÉR MEGYE NAGYKARÁCSONY 2011. november 28-án megtartott képviselőtestületi ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Az ülésen hozott határozatok száma: 12/2011.(XI.28.) sz. Ök. rendelet 43./2011.(XI.28.) sz. Ök.

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza 3.

Részletesebben

Emlékeztető A 4-es metró Kelenföldi pályaudvari állomása és folytatása nyugati irányban című tanácskozásról

Emlékeztető A 4-es metró Kelenföldi pályaudvari állomása és folytatása nyugati irányban című tanácskozásról Emlékeztető A 4-es metró Kelenföldi pályaudvari állomása és folytatása nyugati irányban című tanácskozásról A tanácskozásra 2004. szeptember 7-én került sor a XI. kerületi Polgármesteri Hivatalban a Levegő

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. június 23-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. június 23-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. június 23-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Tartalom: Határozatok: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 84/2015. (VI.23.)

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XVII. évf. 11. szám 2008. november

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XVII. évf. 11. szám 2008. november PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XVII. évf. 11. szám 2008. november 2 PÁTYI KURÍR 2008. november PÁTYI PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY Alapító: Páty Község Önkormányzata 2071

Részletesebben