SZILVÁSI LAJOS Karácsony Fehér, frissen meszelt a mennyezet. Fehérek a falak is a mennyezettől lefelé embermagasságig, ahol ujjnyi széles okkersárga

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZILVÁSI LAJOS Karácsony Fehér, frissen meszelt a mennyezet. Fehérek a falak is a mennyezettől lefelé embermagasságig, ahol ujjnyi széles okkersárga"

Átírás

1 SZILVÁSI LAJOS Karácsony Fehér, frissen meszelt a mennyezet. Fehérek a falak is a mennyezettől lefelé embermagasságig, ahol ujjnyi széles okkersárga csík fut körbe az egyik ajtófélfától az ablakmélyedésig és az ablakmélyedéstől a másik ajtófélfáig. A csík alatt vízzöld csempe burkolja a falat. Vízzöld a padló is, ragasztott linóleúm, sima és fényes. A másik két ágy üres. Feszes és makulátlanul fehér rajtuk a lepedő. Vadonatúj, szinte kékesfehér a takaró és a vánkos huzata is, friss vászon, még nem sárgult meg a sok mosástól. Fehér és tiszta a mennyezeten a lámpa, egyetlen légypiszok se pettyezi. fehér az üvegajtós gyógyszeres szekrény, ragyog az oldalán a lakkozás. Fehér a frissen festett ajtó, fehér az ablak kerete is, párkánya is, fehérek az ágyak mellé állított székek. Fehér a sarokban a virágállvány, és fehér rajta a fordított csonka gúla, a növénytartó, amiből jól fejlett filodendron ágaskodik a magasba. Levélfüleinek zsíros zöldjével élő, üdítő, idegen szín a szoba élettelen fényű felületei között. Ez nem kórterem. Betegszoba. Olyan betegeknek fenntartva, akiket valamilyen okból különleges gondoskodásban akarnak részesíteni, meg akarnak kímélni a zsúfolt kórtermek ártalmaitól, nehéz emberszagától, a többi beteg panaszaitól, nyöszörgésétől, horkolásától, krákogásától, csoszogásától, motozásától, saját fogalmazásban előadott részletes kórtörténetétől. Itt csak három ágy van, és a három közül is csak az egyik foglalt. Ide a folyosó neszei-zajai se hallatszanak be, mert az ajtó pontosan zár. Fehér az éjjeliszekrény is az ágy mellett. Tetején tisztán csillog a vizeskancsó, hasas üvegfalán egyetlen ujjlenyomat sincs, és friss benne a víz. Fehér az ágy másik oldalán az infúziós állvány, és áttetsző, csaknem fehér a cső, ami az alvadásgátló hígított, színtelen cseppjeit tóvábbítja a kis palackból. A fehér állvány mellett a fehér széken fehér vászonnal letakart szögletes tárgy lapul: a hordozható elektrokardiográf. Akármikor bekapcsolható. Mint a filodendronból a léggyökerek, úgy erednek belőle az elektródok vezetékei. Az ablakon kívül alacsony és szürke az ég, mintha esteledne odakint. Csal a homály : reggel van, nyolc óra 20 perc. Az ég a felhőitől álmos. Konokul, ólomszürkén, lomhán, dagadtan úsznak a felhők az ablak osztott képernyőjén. Alaktalan páranőstények, hóval vemhesek. Nyolc óra 22 perc december 23. holnap este már karácsony, gyantás fenyőillattal, hajladozó lángú gyertyácskákkal, szikrázó csillagszórókkal, mennyből az angyallal. Egyeseknek infarktussal. Az ágy végén a lázlap. A beteg neve: dr. Pásztor Zoltán. Orvos. Diagnózis: akut miokardium-infarktus. A felhőkből már megeredt a hó. Nagyok a pelyhek, mintha hirtelen megfagyott fehér lepkék hullanának alá súlytalanul a magasságból, ahol a hideg a vesztüket okozta. Itt lent, az ablak magasságában nincs hideg odakint: Ahány hópehely ráragad az ablakmélyedés vakolatára, mindegyik rögtön elolvad. Az utcáról, az emeletnyi mélységből fölhallatszik, az ablaküvegen át is, hogy a nyálkás úton sisteregve húz jobbrabalra a forgalom. A teherautók gumiabroncsai rekedten fröcskölik szét maguk alól a latyakot, a személyautók kerekeinek gumiköpenyei sziszegve surrannak a vizes aszfalton. Szívinfarktus karácsonyra. Ez az én formám. Feküdni súlytalanul, de tehetetlenül, mert ahhoz is alig van erőm, hogy a fejem mozdítsam. Fekszem fakón vagy fehéren, hogy mozdulatlanul belemosódjak a szoba sápadt, élettelen színeinek együttesébe. Színtelen, lapos és talán végtelen volt a rét. A szalmakazal oldalába kapart lyukból nézve szédítően végtelen. Szédítő, mert kilométernyi távolban fehér köd hempergett rajta részegen. Lustán, alattomosan hullámzott a lapos terepen, mint a gyomromban az éhség. A szalmakazal dobásnyira volt a háztól. A ház meg csúzlilövésnyire a falu szélétől. Két rezgőnyár meg három satnya akác között

2 bújt meg a ny-omorék épület. Ablakaival a falu felé sunyított, mint egy vén kutya, akit kivertek onnan, mert már ugatni se volt ereje. Elöregedett, megfeketedett zsúptetejével, tapasztott falával, amiről tenyérnyi foltokban hullott-pergett a meszelés, igazán olyan szánalmas volt, mint egy fekete-fehér foltos, vedlő vén korcs. Az üregben, amit késő este fúrtam magamnak a szalmakazalba, altató meleg volt meg száraz, orrcsiklandozó por, amit a szalma szitált magából, bele a borzas üstökömbe, be az ingem alá. Amíg mélyen aludtam, nem viszkettem tőle, de mióta lassan derengeni kezdett, amitől föl-fölébredtem, nem győztem eleget vakarózni. Jutott eszembe többször is, hogy kibújjak a vackomból, de odakint még borzongatóan párás volt az imént lecsapódott harmattól a talajmenti levegő. Ahogy egyre vakaróztam, a mozgásomtól sűrűn zizegett a szalma. Nem hallottam a lépteket. Csak akkor vettem észre, hogy valaki rám talált, amikor az árnyékától elsötétült a rejtekhelyem. Asszony volt, fekete fejkendős, a ruhája is fakult fekete, a köténye meg színe vesztett kék. Nem volt kövér, és nem volt sovány. Öreg se, fiatal se. Barátságos se, haragos se. - Gyere ki, gyerek... nem várta meg,teszem-e,amit mondott, csámpásan elcsoszogott, vissza a ház felé. Kimásztam négykézláb a szalmából, talpra álltam, ráztam magamról a töreket, hajamból a port. Aztán kihúztam az odú mélyéből a fűzőszíjukkal összekötött két bakancsomat, átdobtam őket a vállamon, hogy eltűnjek a tetthelyről, de előbb lestem egy laposat a ház felé is, hogy lássam, békességben indulhatok-e tovább, vagy vegyem futásra a dolgot, mert a fekete asszony megkergettet valakivel. De az csak egyedül volt. Állt a ház ajtajában, két keze a hasán, az ujjai összekulcsolva, ahogy kövér papok nyugtatják kezüket a pocakjukon. Várta, mire szánom magam, de hogy nem mozdultam, intett a fejével, hogy menjek utána a tornácra. Megegyeztem magammal, hogy nincs mit tartanom tőle. elindultam a ház felé, lassan, ráérősen, mint akinek semmi se sietős. Legalábbis az asszony higgye így. Mert közben járt a szemem, meg füleltem is, hogy az első gyanús moccanásra vagy neszre egy ugrással forduljak és iramodjak, neki a pusztának. A tornácon kecskelábú, repedezett asztal állt. Mellette szútól szitás lóca. A fekete asszony csak a hegyes állával mutatott az asztalra. - Egyél, gyerek. Festetlen cserépcsuporban aludttej, fehérre sikált vágódeszkán nagy karéj parasztkenyér, a likacsos kenyéren arasznyi hoszszú, ujjnyi vastag szikkadt szalonna várt. Két kis fej vöröshagyma is volt az asztalon. - Van-e késed? - Nincs. - Hány esztendős vagy? - Kilenc. - Ekkora legénynek már van kése itt minálunk. Még a kisebbnek is. Hallgattam. A bicskám előző nap vesztettem el. A vándorlásban, ahogy csak mentem-mentem, kikoptatta a nadrágom zsebét. A dűlőutakon, ahol baktattam, vastag volt a por. Nem hallottam meg, mikor hagyott el a bicskám, porba esett, nem kőre. Az asszony öreg, elköszörült kést tett elém a kenyér mellé. EgYél. Vigyázatosan, lúdtalpasok módjára tapogatózott le a lába a tornác lépcsőin. Nem láttam, merre megy. Háttal ültem az udvarnak, ami ugyan nem is volt udvar, sehol se állt kerítés a ház körül. Hallottam, hogy mindenfelől fut az asszony után a baromfi. A szalonna kemény volt, késsel vágni se könnyű, megrágni még nehezebb. Dolgoztattam a fogaimat, fárasztottam az állkapcsomat, szolgáljanak meg a szíjas falatokért. AmúgY ízre jó szalonna volt. Amikor már kezdett megmelegedni tőle a gyomrom, bele mertem kanalazni a hideg aludttejbe is. Sűrűn rezgett, mint a kocsonya. Mögöttem a templomtorony, talán a falu közepén, hat órára harangozott. Mellettem kövér szürke veréb ugrált a tornác párkányán. A kony hából csenevész macska lopakodott elő. A veréb

3 látta, de nem tartott tőle. A macska leült a lábamhoz. Lustán mosakodott a rózsaszín nyelvével. Ejtettem neki egy falat szalonnát. Gyanakvóan fölnézett rám. Csak lassan mert nyújtózni a szalonnáért. HegYes foga közé csípte, és eliramodott vele, meg se állt az első akácfa tövéig. Fejét rázva kínlódott a rágós falattal. A harangszó elhallgatott. A szalonnával már végeztem. A csupor aljában volt még egy ujjnyi aludttej. Kikapartam a kanállal. A veréb lökött magán egyet, elém ugrott az asztalra, fölcsippentett egy morzsát, és már el is hussant vele. Néztem utána, kegyesen, jóllakottan. Valahol, talán a fekete asszony istállójában tehén bődült. Éhesen vagy szomjasan. Fölkeltem a kecskelábú asztaltól, kiálltam atornáclépcső tetejére, és körüljártattam a szemem, merre lehet az asszony. Sehol se láttam. A kocsiszín, jobbra, túl az akácokon, roskatag volt. Csüggedten, beletörődve állt a helyén, mintha már csak egy erősebbre várt volna, hogy engedelmesen összerogyjon tőle. Valahol, talán túl a falun, vonat sippantott. Összerezzentem, mert jelt hallottam a mozdonyfüttyben. Elkésett riasztás volt a füttye. Biciklis ember fordult elő a kocsiszín mögül. Aztán előbukkant a másik is. Rendőrök voltak. Egy őrmester meg egy tizedes. A tornác előtt szálltak le a biciklijükről. Az őrmester nagy ember volt, apámkorú vagy öregebb, csontos képű, lelógó tatárbajusszal a hegyes orra alatt: A tizedes fiatal volt, de kalácsképű, tokás-pofás, alig fért a szürke zubbonyában. Összetámasztották a két kerékpárt. A zsíros tizedes mellettük maradt. Az őrmester föllépkedett hozzám a tornácra. Letekintett hozzám a magasból. Oldalra törülte a bajuszát. Akkor megláttam a fekete asszonyt is. Visszafelé igyekezett már a faluból. Szaporán kapkodta csámpás lábát a porban. Két karja úgy lötyögött a teste mellett, mint egy madárijesztő kabátján az üres ujjak. Az őrmester előtt nyomtatott jegyzőtömb feküdt a kecskelábú asztalon. Ki volt nyitva, mint a Tartozik-Követel könyv otthon a Gyertyán fűszeresnél a vaslábú cukrosláda tetején. JEGYZÖKÖNYV. Felvétetett szeptember 23-án. - No, halljam, legény, mi a rossebnek mentél világgá. A csenevész macska szürkén sündörgött a bokám körül. Hálásan dorombolt a szalonnáért, hozzám is törleszkedett. - Ö adott föl? - Nem néztem hátra, ahol a fekete asszony állt. - Ö hát, tudom. Az őrmester megint félretörülte a bajuszát. - Hogy ki adott föl, fiam, az teneked mindegy. Köröznek tegnap óta. Az egész országban. - Engem? - Mit álmodott, főorvos úr? - Aludtam volna, nővér? - Ugy látszott. Figyelem már vagy öt perce. Olyan békés volt az arca, mint egy kisgyereké. Szépet álmodott? - Nem. Egy gyerekről álmodtam. - Fiúról? Lányról? - Fiúról. Világgá ment. - Fiúkkal megesik. Megbukott az iskolában? - Nem. Megnősült az apja. - Verte a mostohája? - Nem verte. Csak sohase nevetett. Otthon sohase. - Máshol igen? - A postán igen. A tolóablak mögött. Ott nevetett. Mindenkire, aki bélyeget kért vagy levelet adott be. Ott jókedvű volt. - Otthon még jókedvü se... - Otthon csak ideges. Öregebb is. A postán, a pult mögött, ott fiatal volt. - Mint aki két életet él... - Valahogy úgy. Két élete volt. Az egyik a postán, mint a színésznőnek a színpadon. Ahol elemében érzi magát, átváltozik... Otthon meg a másik élete. Otthon savanyú volt, mindig ideges. Utálta a lakást, hogy szűk. A bútorokat, hogy kopottak. A konyhaszagot. Azt már nem lehetett kiszellőztetni. Beleivódott a falakba.

4 - És... a mostohafiát? - - Azt? Talán nem is utálta. De nem állhatta. Annak a másik asszonynak a gyereke volt, akinek a sírjához minden vasárnap kijárt a temetőbe... az ura. Kijárt? Kiszökdösött. Csaknem minden vasárnap. Igen.... Mit hozott, nővér? - Tejet. Nem ette meg a reggelijét. Egy falatot se evett belőle. Legalább egy kis tejet igyon. - Nem kívánom. - Az este se evett. Ellenőriztem. Igy nem leszünk jóba, főorvos úr. Pedig ha én valakire megharagszom... - Akkor? - Akkor hét rossz. Értem. Engedjek az erőszaknak. Hát legyen... - Ez már helyes beszéd. Maradjon így, ebben a helyzetben, ahogy van, majd én szépen megitatom. Igy... Na látja. Rendes, szofogadó ember maga. Igy, így... Apró kortyokban elfogy az egész, csak idő kell hozzá. - Tartsunk szünetet. Ahogy óhajtja. Közben megtörlöm a homlokát. Azért kell tisztességesen enni, hogy el ne gyengüljön. Annál gyöngébb már nem lehetek, mint amilyen vagyok. Ahhoz is erőtlen, hogy humorosan fogjam föl a helyzetemet. Magának csak ne legyen egy szó panasza se a helyzetére. Jobb helyen nem lehetne. Mi nem tetszik a helyzetében? A helyzetem. Fekszem itt, vagyis félig ülök, félig fekszem, ytatnak, mint egy csecsemőt... - Itatom, bizony. Sőt, akár tetszik, akár nem, mindjárt meg is pisiltetem. Ne vágjon képeket, főorvos úr, vitának nincs helye... Még két-három korty van itt a csésze alján. Magának, ugye, nincs valami nagy gyakorlata a betegeskedésben? Látná csak, hogyan csinálják más férfiak! Ahogy azok tűrik, a sok eszemadta, ahogy imádják, ha dajkálja őket az ember! Majdhogynem kéjesen szuszognak, mint a kutya, ha a hasán vakarják. - Egy pillanat, nővér, köhögni fogok... - Köhögjön csak. Katonás torokgyulladása van, hallom. Gégész látta már? - Tegnap. Még másnapos voltam a morfiumtól. - Mit adott? - Kodeint. - Bevette? Nem tegnap, hanem amit most reggel kellett. Nem. Gondoltam. - Elfelejtettem. - Ezzel az utolsó korty tejjel most bevesszük. Tessék, nyelje le... Jó. Most aztán pisilünk még, és már békén is hagyom. - Nővérke, inkább magam... - Ugyan már főorvos úr, azt hiszi, a magáé az első, amit látok? Meg ne mozduljon!... Tavaly volt egy esetünk... Na látja, már jön is, mint a parancsolat. Az az ember is infarktussal feküdt itt. Hát nem kiment a vécére a hülye eszével! Az őrzőszobából! Ott szedték össze a vécén, már nem lehetett mit kezdeni vele. A nővérek ellen vizsgálat meg minden hercehurca... Fázik? Már be is takartam. Látja, milyen gyenge. De a tejet, azt úgy kell belediktálni... Jól van, nem molesztálom tovább, pihenjen csak. Ahogy látom, rögtön elalszik megint. Fárasztó fehérnép vagyok, tudom én; mondják elegen. De ha nem lennék erőszakos, mi lenne magukból? Jól be van takarva? Pár percre kinyitom az ablakot, jöjjön be az a kis friss hideg. Nemrég havazott egy keveset, ilyenkor frissebb,tisztább a levegő. Aludjon el nyugodtan, csendben maradok, csendben megyek ki, vigyázok, be ne csapódjon az ajtó... Bevágtam magam mögött a párnázott ajtót. Tompán puffant, mint egy bokszkesztyű egy izmos állkapcson. A tágas, teremnyi helyiség enyhén illatos levegőjében ideiglenesen megszűnt a molekulák mozgása. A korosabbik titkárnő

5 májfoltos keze megállt az írógép fölött. Két-három ujja ráragadt a billentyűkre. A fiatalabbik hölgy kék szeme duplájára tágult. Tüdeje felfüggesztette a lélegzést, és mintha a torka is megbénult volna, nem nyelte le a kávékortyot. Ha a sliccem kezdtem volna kigombolni, akkor se bámulhattak volna dermedtebben rám. A teremben, ahol hosszú évek óta legalább nyolc órát töltöttek minden hétköznapon, a szentély előcsarnokában, a Horka megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága második elnökhelyettesének titkárságán példátlan, az adott pillanatig mindkettejük számára elképzelhetetlen, de még az esemény észlelése után is hihetetlen szentségtörés zajlott le: egy közönséges halandó, jelentéktelen alárendelt, harmincadrendű senki - egy szürke orvos a megyei kórházból - rácsapta az ajtót Sermány elvtársra! És a lélegzetelállító tett után nem vágottbelé a villám, szívszélhűdés se terítette a padlóra. Ellenkezőleg: határozott léptekkel kifelé indult, oda is ért az ajtóhoz, kezét a kilincsre tette, majd visszafordult, rájuk nézett, és természetes hangon, világosan érthető szavakkal, tagadhatatlanul udvariasan köszönt is : - Kézcsókom a hölgyeknek. Amikor lenyomtam a kilincset, a nehéz tölgyajtó hangtalanul nyílt ki. Nem vágtam be magam után. A megyeháza boltíves körfolyosója csöndes volt, mint egy kolostor kerengője ebédidőben, amikora kövér szerzetesek zsíros csülökpörköltet falnak a refektóriumban. Nesztelen léptekkel haladtam a főlépcső felé : lábam alatt ruganyos, tömött bordó szőnyeg borította a körfolyosó csiszolt kőlapjait. A megyeháza zárt udvarának mélyéről frissen nyírott fű üde Illata párázott föl hozzám. Kihajoltam a kőkorláton. Lent a pázsiton motoros fűnyíró sárgállott. Szalmakalapos kertész kuporgott mellette törökülésben. Komótosan szalonnázott. Bokája mellett sörösüveg állt. A látványtól észlelnem kellett, hogy szomjas vagyok. A főlépcső mennyezetének freskójáról fehér pendelyes ősmagyar szűz lányok tekintettek le rám. Közömbös szemük keresztülnézett rajtam. Ök még nem tudták, mit követtem el. Az ősmagyar férfialak, akit körülvettek, pillantásra se méltatott. Öt örök időkre törzsfői tartásba merevítette a festő: tatáros metszésű szeme valahová messze, a vérzivataros jövőbe kémlelt. Bizonyára viszonylag békés esztendők után kutatott az utódaira leselkedő évszázadokban. Amint az emeleti körfolyosó, a főlépcső is üres volt. Aljában, a megyeházalenyűgöző méretű aulájában is csak egy magányos lény képviselte az épületben székelő adminisztrációt: a portás. Sötétszürke zakója feszes volt, mintha kinőtte volna. Kitérdesedett sötétkék nadrágja harmonikázva csuklott rá ragyogóra kefélt, már repedező bőrű fekete cipőjére. De fekete tányérsapkáján a kétujjnyi széles, vadónatúj aranyszalag csillogása tekintélyt kölcsönzött személyének. - Jó napot - mondtam neki, amikor elléptem előtte. Nem méltatott válaszra. Évtizedek alatt felhalmozott tapasztalataiból bizonyára levonta már a következtetést, hogy aki neki előre köszön, csakis az alattvalók silányabbjainak egyike lehet, észrevételezésre érdemtelen ügyfél, akinek létezésére csak akkor kell fölfigyelni, ha valami szembeszökő illetlenséget követ el itt, a megyei tanács ős falai között. Kiléptem a vasveretes kapun. A megyeháza árkádja alatt gorombán oldalba taszított a csípős őszi szél. Megőriztem egyensúlyomat. Átvágtam az úttesten a túloldalra. Talpam alatt nyirkos volt a zebra. Megcsúsztam. Egy tekintélyes fekete személygépkocsinak sisteregve kellett fékeznie miattam. A szélvédő mögött a labdaképű sofőrnek mozgott a szája. Barátságosan intettem neki, és rá is mosolyogtam. Szájmozgásából arra következtettem, hogy udvariatlan a szövege. A járdán megálltam a Delfin étterem bejárata előtt. Ittam volna valamit, de még csak tíz óra volt. A Delfin csak ebéd előtt szokott

6 kinyitni. Megfordultam, hogy fölnézzek a megyeháza első emeletére. A méltóságos sárga palota ablakai üresek voltak. Azok az ablakok is, amelyek mögül Sármány, a megye egészségügyét gondviselésként kormányzó elnökhelyettes nézhetett volna le rám. - Felébresztettem? - Dehogy doktornő. Ébren voltam. - Be volt hunyva a szeme. - Sok itt a fény. - Orvoskollégának a legjobb szobát... Hogy érzi magát? - Köszönöm, doktornő, szabályszerűen. - Ez mit jelent közelebbről? - Kitűnően, mert maga itt van. Ha magát látom, derűvel telik meg a szívem, még az a seb is, amit az infarktus ütött rajta. Látom, reggel fodrásznál volt. Miért vágatta rövidebbre a haját? - Mert a kelleténél hosszabb volt már. Mutassa a torkát. Szedi rendesen a kodeint? - Utasítása szerint. Muszáj kitátanom a számat? -Attól tartok, igen. Fáj a torka, ha nagyra nyitja a száját? - Nem. Az zavar, hogy maga néz be a számba. Szabálytalanok a fogaim, négy zápfogamban tömés van, a nyelvem pedig aszáyos, mint a Szahel övezet. - Eleve nem számítottam rá, hogy fogpasztareklámot találok a szájában. Nos, mondja szépen, hogy ááá... Még egyszer, legyen szíves. Ugy. Végeztünk. A kodeint foly tatjuk. Ami a fogait illeti, tényleg elég szabálytalanok,de legalább egy se hiányzik. Pihenjen tovább. Pihenek, de még ne menjen el. Tudom, hogy most is sok a dolga, mégis... Kiegyezünk három percben? Az én helyzetemben az ember gyorsan hozzászokik, hogy minduntalan kiegyezzen. Ha egy percet mondott volna, azért is hálás lennék. A maga szövegéből sohase lehet kihámozni, hogy mikor beszél komolyan, és mikor viccelődik. Szívesen diskurálnék itt magával akár órák hosszat is, de tényleg sok a dolgom. Ma ambuláns vagyok, és lent az ambulancián végig a folyosón feketéllenek a betegek. Egyébként tegnap ebéd közben magáról beszélgettünk. - A torokgyulladásomról vagy az infarktusomról? - Az infarktusának az okáról. - Semmi szakmai ritkaság sincs az anamnézisben. Típusos kórtörténet. - Már megint a humora... Mondja, amikor már kezdte észrevenni, hogy végzetesen rájár a rúd magára, miért nem adta fel? Senki egy árva szóval nem vádolhatta volna. Miért nem állt félre? - Mondjam, hogy lustaságból? Nem tudom. Azt hiszem, bizonyos értelemben kíváncsi voltam. Néha még élveztem is, hogy kívülről figyelem magamat. A fejleményeket pedig bizonyos objektivitással, mint egy idegen. - Tegyük fel, hogy elhiszem. De amikor már tudomásul kellett vennie, hogy ha nem áll félre, tönkre fogják tenni... - Egyszer, amikor éppen ráértem, voltak ilyen gondolataim. De akkor már nem volt érdemes abbahagyni. Egyik reggel, borotválkozás közben megbeszéltem a tükörképemmel, hogy úgy kell viselkednem, mintha sivatagi vándor lennék, és már nem lenne erőm továbbvánszorogni. Mi a teendő ilyenkor? Az ember elnyúlik a homokon, és tudományosan figyelni kezdi, melyik testtájékába marnak belé legelőször a sakálok. Ha már abszolút reménytelen a helyzet, legalább annyi haszon legyen belőle, hogy az áldozat néhány egzakt megfigyeléssel gazdagabban fejezi be pályafutását. - Hátborzongató alak. Akik pedig magához tartoznak, törvényszerűen áldozatai lesznek a neurózisnak. Végignézni, ahogyan maga a vesztébe rohan... - Kire gondol? - A feleségére. Például. - Tartalékolja más feleségek javára a részvétét. A bajok közepette abban a szerencsében volt részem, hogy feleség nélkül döcöghettem végig a pályafutásom legutóbbi szakaszát. Ugyanis, mint köztudott, öt éve elváltam. Vagyis a feleségem vált el tőlem... - Hátnem nősült meg újra?

7 - Nem. De már lejárt a három perc, doktornő. - Persze. A legjobbkor. A kórelőzmények olyan pontjához jutottunk el, ha jól ítélem meg, amiről már nem óhajt nyilatkozni a beteg. - Szó sincs róla, doktornő. Nincsenek titkaim. Elfáradtam, ennyi az egész. Amióta itt fekszem maguknál, összevéve nem beszéltem annyit, mint most három perc alatt. Magát türelmetlenül várják az ambulancián, én pedig, megint elbódulok egy időre... - Rendben van, Zoltán. Aludjon egy sort. De a párnáját megigazítom, ha megengedi. Juli... Dr. Juhász Júlia. Juhász doktornő. Egykori szép szeretőm. Ezt a három szót, így együtt, versben olvashattam. Sipos Gyuszi valamelyik versében. A ritmusból gyanítom. Hogy megtudjam, férjhez ment-e időközben, meg kellene kérdeznem valamelyik nővért vagy valamelyik kollégát, kérdezősködni pedig nincs kedvem. Miért ne ment volna férjhez? Ez is az én formám. Összeszednek valahol az országút szélén, félholtan vakarnak ki a kocsimból, mentőautóba raknak, behoznak ebbe a kórházba, belefektetnek ebbe az ágyba, nyomják belém a morfiumot, hogy visszarángassanak a nihilből, ahová fél lábbal már belelógtam, és közben azt is észreveszik, hogy ocsmányul ugatok a begyulladt torkommal. Reggel lássa gégész is a kollégát. Amikor a nővér felébresztett, Juli állt itt az ágyam mellett. Három év után. Mint akit leütöttek, és órák múlva lassan magához tér, de még félig béna a feje, és csak bámul bele hülyén a világba, ilyen kába lehettem én is, amikor kinyitottam a szemem, és azt hittem, képzelem csak, hogy Juli áll mellettem, rövidre szabott fehér vászonköpenyben, szőkén, homlokán a gégetükörrel. Néztem rá valahonnan mélyről, fektemben is imbolyogva, fejemben a két köbcenti dólorgán-pipolphen-hibernál koktéllal. Juli nyúlánk alakja látomásosan lebegett valahol messze a magasban, és mégis mellettem, elmosódottan hullámzott bizonytalan távolságban, de előttem, mint részeg ember előtt a saját delíriumos délibábjai. Három év után. Akkor is aludtam, három éve, amikor Juli hangtalanul eltűnt mellőlem. Nesztelenül csúszott ki a takaró alól, ahogy egy vékony hal az ügyetlen horgász síkos kezéből. Súlytalanul állt talpra. Se a széles ágy nem moccant, se a padló nem roppant. Még aludt az erdei szálloda. Hajnal volt, őszi hajnal, későn derengő. Mozdulatlanul figyeltem a mozgását. A fürdőszoba ajtaja hangtalanul csukódott. Ö ott bent hosszú pillanatokig várt, hallgatózott, fölébredtem-e, s csak amikor megbizonyosodott, hogy én nem vettem észre semmit, gyújtotta föl a villanyt. Az üres csendben a kapcsoló élesen kattant az ajtó mögött. Alig-alig nyitotta meg a vízcsapot. Susogása se volt a csap sugarának. Behunyt szemmel láttam, időarányosan képzeltem magam elé a mozdulatait. Végigtörli arcát, nyakát, vállát a kék szivaccsal, kölnit vesz a tenyerébe, rádörzsöli a bőrére a tarkóján. Ideges. A-visszafogott, vigyázó mozdulataitól, amelyek ugyanolyan hamisak, mint máskor a jókedvű, dallamgyilkos fürdőszobai fütyülése, amivel a bőven ömlő víz csobogásába szokott színes szalagokat fűzni. Nem mozdultam a takaróm alatt. Megfordult a fejemben a szándék, hogy kikászálódjak a vastag pléd alól, odatapogatózzak a fürdőszoba ajtajához, kinyissam, nekitámaszkodjak az ajtó félfájának, és szembenézzek vele. Szó nélkül, egyetlen kérdés nélkül. Mit is kérdezhetnék tőle? Éjfél után kettőig, amikorra görcsbe merevedett az agyam, mindent elmondott. Amikor elhallgatott; egy mondat közepén, aminek már az elejét se értettem, már aludt is. Agyonkínzottan. Elhasználta minden erejét. Nem hallottam, csak éreztem, hogy kisurran a fürdőszobából. Lélegzetét visszafojtva állt hosszú másodpercekig. Gyanú vibrált a néma levegőben. Talán gyűlölet is. Szakadásig feszült a csend, mint a gumi, amit kétfelöl húznak. Félt, hogy fölébredek, és megakadályozom a szökését. Talán ébren is vagyok. De ha fölébredtem, miért nem rúgom ki magam a takaró alól s miért

8 nem ragadom meg, miért nem vágom rá a széles ágyra, miért nem bénítom tehetetlenné, miért nem tartom vissza erőszakosan a szökéstől? Feküdtem a takaró alatt, már zsibbadtan, kevés levegővel a tüdőmben, és nem akartam visszatartani. Aki szökik, nem szabad megfogni, nem szabad elvenni tőle a szabadulást. Én is szöktem egyszer, én is szabadulni akartam, nekem is kellett volna, hogy visszatartsanak, de közben tele voltam rettegő gyűlölettel is; elszánt dühvel, hogy megmarom, aki visszatartani próbál. Később, egyre távolodva, megmarkolja a gégét, présbe fogja a tüdőt a hirtelen kattanó fölismerés, hogy otthagytam mindent, ami otthonos volt és megszokott, másfél napja cipelt kemény kolonc a szorongás, hogy messze van már minden, ami ismerős volt, és őrző is a maga módján. Mégis, amikor elveszett-egyedül baktattam azon a végtelen mezőn, ami legelő volt, de a jöttömre eltüntek róla a csordák vagy a nyájak, ropogni kezdett a fejemben és remegni kezdett a bőröm alatt a villamos érzés hogy szabad vagyok és boldog is, éppen ettől a félelmes szabadságtól, ami azért igazi, mert szorongással keveredik, ismeretlen váratlanságokat rejteget magában. Fázott a meztelen lábam, mert a gyepfű még nedves volt a kora délutáni szeles, hideg záportól, fázott a nyakam is, és lúdbörösen fázott a Hátam az ingem alatt, az alattomos ősz borzongott már a levegőben, de én hetykén boldog voltam, a hideglelős szorongásommal is szabad, és nem selytettem, hogy már országosan köröznek, és másnap kora reggel fölad a rendőröknek a fekete asszony.. LIlIputi csörrenést hallottam. Tudtam, hogy Juli kezében adott hangot a kulcscsomó, amire én a kocsi tartalékkulcsát fűztem. Másodpercekig megint csönd volt, Juli dermedten vártfülelt, fölneszelek-e. Nem mozdultam. Aki elmegy, aki szökik, nem szabad megfogni, nem szabad elvenni tőle a szabadulás lehetőségét. Tőlem elvették, amikor föladott a fekete asszony, hazatoloncoltak oda, ahol az otthonom nem volt nekem otthon, és ha a rendőrök nem vertek is meg, goromba szóval se bántottak, csak félig emberségesen, félig közömbösen teljesítették a kötelességüket, én máig az akkori tehetetlenségem keserű gyűlöletével látom őket magam előtt. Az ajtó, amire kívül a 41-es számot szögezték, hangtalanul fordult a tengelyén, és a kilincs nyelve se kattant, amikor Júli lehelet-lassan becsukta maga után. Nem tudtam, csak éreztem, hogy kint, az ajtó előtt is vár még kis ideig. A lépteit se hallottam, amikor elindult a folyosón. Az ablakredőny résein már becsurgott a derengés. Nem nyitottam ki a szemem. Nem akartam látni, amit tudtam, hogy egyedül vagyok, nemcsak abban a szállodaszobában, de az életem folytatásához is egyedül. Elveszetten magányos, mint egy sokat futott autó a ködös autópályán karácsony éjszaka. Hallottam, hogy a szálloda parkolóján indítómotor morran. Biztos voltam benne, hogy Juli nem nyomja ki rendesen a kuplungot, amikor sebességbe kapcsol. Ezer mozdulatát ismertem; belém ivódtak a pontos mozdulatai is, a hanyag mozdulatai is mint a filmlemezbe a tónusok. Két embernek egy közös év is adhat annyit, mint egy egész közös élet. Fölkeltem. A szálloda előtt reccsent egy keményet a kocsim sebességváltója. Panaszosan pörgött föl a motor a rögtön következő nagy gázfröccstől. Juli széles ívben kanyarodott ki a parkoló betonjáról. A gumiabroncsok hosszút nyivákoltak, mint a gyerekek sípos hasú babái, ha felnőtt ember cipője alá kerülnek. Kinéztem a redöny résén. Láttama kocsi sárgásvörös hátsó lámpáit, majd amikor fordult, a reflektorok éles fehér pásztáját is, ahogy a kanyarban a fény végigvágott az úton, mint egy menekülő lovas nádpálcája az állat véknyán. Az út második kanyarjával együtt a kocsit is elnyelte az erdő. Odabotorkáltam a szállodaszoba ajtajához. Fehér foltot láttam a szőnyegen. Juli névjegye volt. Az ajtó alatt csúsztatta be.

9 A folyosón firkálta rá nyugtalan betűivel a szöveget. Elvittem a kocsit, hogy elérjem a vonatot. A jankavölgyi állomáson megtalálod. A kulcsot a kesztyűtartóban hagyom. Én mást akartam. Magadra vess. Ne haragudj. Juli. Hangtalanul tűnt el három éve, és hangtalanul került elő tegnap, három év után. Itt senki se gyanítja, hogy mi ismerjük egymást. Mi pedig szerepet játszunk. Nemcsak akkor, ha valamelyik nővér is jelen van. Akkor is, amikor - ahogyan az imént - kettesben vagyunk. Ma járt nálam harmadszor. Ma először úgy, hogy senki se volt itt kettőnkön kívül. De mi még négyszemközt is úgy viselkedtünk, mintha tegnap reggelig sohase láttuk volna egymást. Pedig most nem kellett volna szerepet játszanunk. De ő ma se változtatott a stíluson. Csak a végén, egy pillanatig feledkezett meg a szerepéről: amikor véletlenül, önkéntelenül a nevemen szólított. Hamarosan jön a nagyvizit. Rohadt állapot ez a tehetetlen gyöngeség..aludnék, mindig csak aludnék. Alúdni és tovább aludni. Három éve is, az erdei szállodában, a 41-es szobában is tehetetlen voltam. Visszabotorkáltam a széles ágyhoz, elterültem rajta és elaludtam. Mintha három évig aludtam volna, tegnap reggelig, amikor arra ébredtem, hogy Juli áll itt az ágyam mellett. Másik ágy mellett másik Juli. Leült ide az ágy szélére, a makulátlanul tiszta, szinte kékesfehér lepedőre a makulátlanul tiszta, frissen vasalt fehér köpenyében, lehajtotta homlokáról a gégetükröt, és a kis kerek nyíláson át láttam, hogy inkább szürke, mint zöld a szeme, és tágult, fekete kút a nagy pupilla a keskeny irisz közepén. Fürkészve nézett, ahogy gyanakvó katonák kémlelik a terepet fedezék mögül, a bunker lörésén át. - Láthatnám a torkát, kérem? Olyan gyönge vagyok, hogy fektemben is úgy érzem, mindjárt összeesek. Hagynom kellene, hogy elaludjak. Időbe telik, amíg a nagyvizit ideér. Ha alva találnak, majd fölébresztenek. csak el kell engednem magam, hagyni, hogy lecsússzak a sűrű semmibe ezen a sima lepedőn, ahogy gyerekek siklanak le a csúszdán a játszótér puha homokjába. Most sikerül, ha hagyom. Ott az országúton hiába akartam belehullani a semmibe, ott nem sikerült. Nem vagyok típusos eset: nem volt halálfélelmem. Csak azt akartam, hogy ne tudjak magamról, azt akartam, hogy elveszítsem az eszméletemet, de ha nem, hát legalább aludjak el, hogy ne érezzem azt a repesztő, markóló prést a szívem körül vagy benne a szívemben. Világosan emlékszem, hogy azt hittem, víz és vatta vesz körül, vizes vatta ragad mindenütt a testemre, hideg verejtéktől volt lucskos az ingem alatt a bőröm, hideg verejtéktől fájt a homlokom, a tarkóm, tapadó lepedék fojtogatta minden pórusomat, nedves hártya tapadt rá a szám nyálkahártyájára is, enyves dugó tömte el az orromat, attól fuldokoltam, mint akit vákuumba zártak. A hangokat is csak a ragacsos, légzáró hártyán át hallom... - Infarktus ez, higgye el nekem, tisztelettel, akkora infarktus, mint egy szakadék. Nem az első, amit látok, higgye el nekem. Tavaly az unokabratyeszom, tisztelettel, annak is, ahogy a nagykönyvben meg van írva... - Megmarad a krapek, amíg ideér a mentő? - Nem vagyok én jós, uram... - El kell ismerni, volt lélekjelenléte az ürgének. Én mindig úgy hallottam, hogy amikor köszön az infarktus, akkor egyszerűen lefordul az áldozat onnan, ahol éppen ül, aztán snitt. Ez meg, le a kalappal, ez meg először precízen lehozza a kocsit ide a padkára, szabályosan lekormányozza a betonról, de ez nem elég, még le is horgonyoz vele. - Frankón így csinálta! Nemcsak megállította a kocsit, hanem még ahhoz is volt reflexe, hogy bekapcsolja az elakadásjelzőt. - Ki is kéne kapcsolni, mielőtt ez a négy vészvillogó leszopja az akkut. - Lehet szállítani ilyen állapotban? - Lehet vagy nem lehet, el fogják szállítani, mese nincs. - Gondolják, tisztelettel, hogy kitart benne a szufla, amíg megjön a mentő?

10 - Az ilyen mázlibajnokban kitart a levegő, uram. - Igaza van, kolléga úr, mázlibajnok a szerencsétlen. - Hát kérem, hogy szerencsés-e vagy szerencsétlen, az majd csak a kórházban derül ki. De hogy optimista alak a barátunk, az nem vitás. Mert csak egy optimista káder kapcsolja be a vészvillogókat. Ugy éljek, hogy csak egy optimista hisz benne, hogy majd meg is áll neki valaki. - Na ne szövegeljen már félre, apuskám, maga is megállt, én is megálltam. Emberek vagyunk, mégiscsak meg kell nézni, mi van egy kocsival, ha villog a vészjelzője, de nem áll mellette kint senki. - De azért igaza van az úrnak, mert én például csak azért álltam meg, mert maguk már csődületet csináltak itten. - Nem azért mondom, de jöhetne már a mentő. - Tényleg, már jó tíz perce szobrozok itt, a fúvaromat meg toporogva várják a nagycsarnokban. Na, szolong, emberek, aztán majd értesítsenek, mi lett a fejlemény. - Tudják kérem, az az igazság, hogy a krapek össze is törhette ř volna magát ripityára, mert ugye, hát nézzék, elég féloldalasan huzódott le ide a padkára. Nem kellett volna több, csak még tíz centi, így jobbra, aztán bukfenc, beszaltózik a kocsi az árokba. Nem azért mondom, kolléga urak, nem vagyok én egy halálmadár, de az a sanda gyanúm, hogy tulajdonképpen már bőven mindegy ennek a magyarnak. De az előbb éppen maga mondta róla, hogy mázlibajnok! - Most hangsúlyoztam éppen, hogy nem vagyok halálmadár. Pedig bőven úgy néz ki! - Marhára szellemes, kolléga úr. Legyen erős, én ennek aaz embernek ingyen megszavazom, hogy megmaradjon. Én még rosszat soha senkinek.... -Félre, emberek, táguljunk, itt a mentő! - Maga csak maradjon a színen, magát láttam itt elsőnek! - Na és, ha én álltam meg elsőnek, mi van abban? - Maga nyitotta ki a kocsit is. Hát csak az van, hogy,jönnek már a jardok is, hátha akarnak kérdezni magától egyet-mást. Szeretnek eldiskurálni az ilyen szép fekete emberekkel. - Cigány ám az anyád, akibe elmégy Hogy van pofád neked engem gyanúsítgatni! Rohassza meg az isten az ilyen patkányt! Hát nem szemét az ilyen? Még tán azzal is megrágalmaz, hogy kiraboltam a krapekot! - Hagyja a francba, ember, ismerni kell az ilyen söpredék alakokat. Maga egy rendes pilóta, maga állt meg elsőnek, le a kalappal... - Ezek a szirénák, a rossebbe, ezektől mennek gajra az ember idegei. - A kocsival, a pasas kocsijával, azzal meg mi lesz, az itt marad az árokszélen? - Bízza a jardokra, fájjon az ő fejük. -Csináljunk helyet, kérem, engedjék oda a doktort! Szaporán, szaporán... Még mindig nem ért ide a nagyvizit. Tompán zúg a fejem, és nehéz is meg forró, mert belesüpped a vánkosba, ebbe a puha satuba, ami nem szorít, csak melegít, elzsongít, elaltat minduntalan, ide-oda csúszkálok a kábulat és az ébrenlét között, mint egy elhagyott hátizsák a hullámverésben imbolygó komp fedélzetén, valahol a La Manchc-csatorna közepén, de talán már inkább Doverhez közelebb, mint a francia partokhoz. Valamelyik svéd vagy norvég diákturista felejtette kint a fedélzeten a hátizsákját, amikor egyszerre a nyakunkba szakadt a hideg vízözön, és mindenki bemenekült az átkelő komp fedett zugaiba. Álltam az ablaknál, az üvegen szeszélyesen csurogtak alá az esőcseppek vékony patakjai, vízkígyók kerülgették egymást, és egymásba kanyarogtak, ahogy a vihar lökött egyet-egyet a kompon. A hátizsák degeszre volt tömve. Lomhán hengergett-csúszkált a fedélzet deszkáin, mint egy puffadt, kékre vált hulla. Talán a látásától kezdett kerülgetni a tengeri betegség, ébredezett a gyomromban a hányinger. Alattam a komp imbolygó teste, a fedélzeten az ide-oda csusszanó hátizsák, ocsmány szürke, cafatokra

11 szaggatott lópokróc az alacsony ég az ökrendező víz fölött, habos hullámköpéseket sercint a fedélzetre a La Manche, mintha szürcsögő hörgői tisztulnának így a fojtogató nedvektől. Angliába utazom, Londonba, idegen közegbe, semleges vagy közömbös idegenek közé. London az egyetlen főváros Európában, ahol a legtöbb az esélyem arra, hogy ne találkozzak ismerőssel. Ezért választottam Londont. Három hetem van, három hétig nem akarok olyan emberbe botlani, akit már láttam valamikor, három hétig idegen akarok lenni idegenek között, három hétig senki se törődjön velem, senki se közeledjen hozzám emberi módra, pincéren vagy csaposon, hotelportáson vagy hotelszolgán kívül senki se kérdezzen tőlem semmit, amint én se fogok senkihez embermódra közeledni. Agymosást akarok végezni a fejemben, ha egyáltalán lehet kitisztogatni a memóriából szerves lerakódásokat, amelyek már vegyi kötésben vannak a raktározó agysejtekkel. Van-e hatásosabb módja az agymosásnak, mint kiemelni magam a prés alól, ami már-már agyonnyomott, eltűnni Uporvárról, Horka megye mélységes vidéki székhelyéről, és elveszni egy időre, hetekre a világvárosok közül legvilágvárosibb London idegenségében, egy metropolis keverék tömegében, ami öt világrész hordalékából rakódott le? Beleveszem a kavargásba a legvilágvárosibb világvárosban, ahol még sohase jártam, de ahová előbb a gyerekfejjel mohón magamba habzsolt olvasmányok narkózisában és később is szinte gyerekesen, megmagyarázhatatlan erejű romantikus nosztalgiával vágyakoztam. felnőtt fejjel persze már egy csüggedt hátsó gondolat nyomása alatt, ami azt sugallta csúfolódva, hogy Londonba úigyse jutsz el sose... De eljutok!.a La Manche fölött rongyos és szennyes az ég, de én Dover láthatatlan fehér sziklafala felé imbolygok, és oda fogok érni Londonba is, mert egy halott hagyatékán hajózok, sose remélt pénzen, egy örökségből utazom, amire sose számítottam, hiszen a hosszan haldokló rákbetegek nem a tehetetlen kezelőorvosuk javára szoktak végrendelkezni. Londonba utazom egy zsugori öregúr hagyatékából, akit mindenki tüskés vénembernek tartott, és akiről senki se föltételezte volna, hogy huszonkétezer forintja van a takarékban. Három esztendőn át egyetlenegyszer se kaptam tőle egy fillért se, még a gyógyszerek és az injekciók árát se fizette, és talán azon se lepődtem volna meg, ha a kezelés mellé még ő követel pénzt tőlem, ellenszolgáltatásul az idejéért, amit rám kell vesztegetnie, valahányszor a látogatásomat fogadja, vagy fájdalomdíjul a számtalan szúrásért és végül kártérítésül a hányingeres morfiummámorért, amivel élete utolsó heteiben kábítottam. Három nappal a temetés után, amikor értesített az ügyvéd, hogy jelenjek meg a hagyatéki tárgyaláson, végig se olvastam a fiskálishangú szöveget. Papírkosárba pöccintettem az összegyűrt levelet, és eszembe se jutott, hogy elmenjek a hagyatéki tárgyalásra. Ujabb két hét múlva a második fiskálishangú levél már kész tényként közölte velem, hogy egyetlen törvényes örököse vagyok az elhunytnak, és a végrendelet értelmében huszonkétezer forint illet meg, amely összeget csak az örökösödési illeték terheli... A végrendelet több mint egy évvel az elhalálozás napja előtt kelt. Örökség agymosásra, válás után, szoruló hurokban, ami már fojtogatta a torkom, mint a megfeszülő pányva a menekvő ló nyakát. Majoros lustán ingatta busa fejét: - Nem kapsz útlevelet. Ezek, mihelyt megtudják, egy telefonnal elintézik, hogy ne kapj útlevelet. Korpádi is rázta a kopasz fejét, de optimistán vigyorgott hozzá: - Pont ellenkezőleg. Megadják az útlevelet. Gondolkozzatok az ő rothadt eszükkel! Pásztor főorvos úr benn van a kutyaszorítóban. Utlevelet kér, mégpedig nem Ulan-Batorba, hanem Angliába. Nyilvánvaló, sőt kétségtelen, hogy nem jön vissza. Ergo : feltétlenül meg kell neki adni az útlevelet. Ennél egyszerűbben

12 nem is lehetne megszabadulni tőle, ettől a kezelhetetlen, javíthatatlan, izgága bajkeverőtől... Pillanatok alatt meg fogod kapni az útlevelet, Zoltán. Alattomosan rángatózott alattam a komp. Savanyú hányinger gőzölgött föl a gyomromból a torkomba. Már verejtékes volt a hajam töve. Egy nő nyöszörögve hányt mögöttem. Nekifeszítettem a homlokom a hűvös-nyirkos üvegtáblának. Ki akartam védeni a tengeri betegséget. Misire akartam gondolni, de csak Flóra mozdult meg a memóriámban. Talán azért, mert eszeveszetten, vijjogva verte a szél az arcom előtt az esőpatakos ablakot. Szirénázva kanyargott a ház körül a szél, mint egy eltévedtelkésett mentőautó. Ahogy fordult a ház sarkánál, mindig maréknyi darás havat csapott az ablaküvegre. Flóra végigsétált a szobán. Aztán vissza. Amikor elhaladt a csillár alatt, oda is, vissza is, szemüvegén megbicsaklott a fény. Odakint hirtelen elhallgatott a szél. A csöndben gúnyosan, sunyi-sápadt lobogással dorombolt a láng a gázkandalló áttetsző sárga üvege mögött. Flóra megkerülte az asztalt, és odalépett mellém az ablakhoz. A füstszínű lencsék mögött árnyékban volt a szeme. Odakint megint rúgott magán egyet a szél, hódarát hajított az ablakra, és éleset, hosszút visított, mint egy hisztériás, elkényeztetett gyerek, aki föl akarja hívni magára a figyelmet. Beleszagoltam a poharamba, aztán ki is ittam a maradék konyakot. Elszántam magam, hogy megkérdezzem, amit előre tudtam. - Nos, mi az a fontos, amit közölni akarsz velem? Flóra kivette a cigarettát a szája sarkából és bólintott, mint aki egyetért azzal, amit mondani fog. Az ablak alatt lekushadt a szél, csöndben lapult, mintha arra fülelt volna, amit Flóra mondani készül. - Elválok tőled. Rá akartam tenyerelni az ablakpárkányra. Megmozdítottam a bal karom. Zsibbadt volt. A vállgödrömben a karom mozdulásától hegye lett az ismerős szúrásnak, az édeskés-csiklandós fájdalomnak: Az ablakon a lakótelep egyetlen toronyházára láttam. A korcs felhőkarcoló minden ablaka világos volt. - Mikor? - A hangom száraz volt, mint körülöttem a szoba levegője. - Holnap? - Minél előbb. - Flóra ásított. - Szeretném, ha nem nehezítenéd a dolgot. Boros azt mondta, hogy amennyiben intelligensen csináljuk... - Ki az a Boros? - Ügyvéd. Ismered. Vilmáéknál találkoztál vele. - Ha te mondod... És mit kell intelligensen csinálnom? -Bele kell egyezned, hogy a gyerek nálam maradjon. Ha erről a kérdésről nem lesz vita, gyorsan lebonyolódhat az ügy. Odakint tovább szirénázott a szél. Beleszagoltam a szoba száraz, levegőflen melegébe. Cigarettafüst és szőnyegtisztító vegyszer szaga keveredett benne. Flóra visszament az asztalhoz. Elnyomta a hamutartóban a csikket. - Továbbá... - Tárgyilagos volt a hangja, mintha magnetofon beszélt volna a szájából. A szalagról az ügyvéd szavai alakultak át hallható hangokká. - Továbbá a lakás. Boros szerint úgy kell megegyeznünk, hogy a kocsi a tiéd, a lakás a gyereké és az enyém. - Flóra beült a fotelba, öklével föltámasztotta az állát, térdével a könyökét. - Igy ésszerű. Odatétováztam a másik fotelhoz. A rugók fáradtan nyomódtak össze a súlyom alatt. Mintha a padlóra ültem volna. - Vannak további ésszerű javaslataitok is? Flóra lassan fölhúzta a két vállát. - Tulajdonképpen ennyi az egész. A vállgödrömből múlni kezdett az anginás fájás. - Mennyi ideig tart az ilyen cirkusz? Flóra vállat vont. - Remélem, nem sokáig. Most február van. Miklós úgy tervezi, hogy április végén összeházasodunk... Borosnak kitűnö

13 kapcsolatai vannak a bíróságon. Ott nem fogják nyúitani az ügyet. Én a gyerekkel gyorsan fel akarok költözni Pestre. Összel Misi már óvodába megy. Úgy ésszerű, hogy Pesten kezdje az ovit. A lakásra pedig azért van szükségem, mert Miklós egyik ismerőse el akarja cserélni a pesti lakását. Négyszobásat ad, kapja érte Miklós pesti lakását és ezt az uporvári lakást. Az illetőnek a fiát ugyanis ide helyezték a műszergyárba. Ideális csere. Föltápászkodtam a fotelból. Töltöttem magamnak egy ujjnyi konyakot. Megittam. Rágyújtottam. Sikerült fújnom egy egészséges füstkarikát. Lassan lebegett fölfelé a száraz levegőben. - Megnyugtató, hogy pontos menetrendet állítottatok össze. Ha tehát én is igazodom hozzá, vagyis egy szalmaszálat se teszek keresztbe... De ha igen? Flóra megigazította a térdén a szoknyáját. - Bízom a lustaságodban. Ez nem közügy, ez magánügy, a magánügyeidben pedig következetesen lusta vagy. Most először értelme is lehet a lustaságodnak. Boros ígéretet tett, hogy csak a legszükségesebb esetekben veszi igénybe az idődet. A füstkarika elenyészett a csillár fényében. -- Alkalomadtán fejezd ki köszönetemet az ügyvédednek. Ekkora humánum egy ügyvédben, ez minden elismerést megérdemel: Szórakozottan bólintott. - Te akarsz először menni a fürdőszobába, vagy mehetek én? Tanácstalanul tanúlmányoztam a tenyeremet. - Ahogy ésszerűbbnek találod... Már azt hittem, a nagyvizit ért ide. - Csak én vagyok, megint én, főorvos úr. De jót mondani jöttem. Behozták az autóját az országútról, itt van már lent az udvaron, az igazgató úr kocsija mellé állitották. Siettem, hogy elújságoljam magának. - Köszönöm, nővér. Most már csak az kellene, hogy valaki elhozza a kesztyűtartóból a villanyborotvámat. Olyan borostás vagyok, mint egy kopott kefe. - Hát szó, ami szó... De majd én előkerítem a borotváját. szakálltalanítom is, ha rám bízza magát. Mi a kívánsága még? - Talán... Először is, mondja már meg a nevét. - Karola vagyok, főorvos úr. Karola, a félelmetes. Pauler adjunktus úr ragasztotta rám. De én nem bánom. Szóval, mi a kívánsága a borotválkozáson kívül? - Ha megtenné, hogy telefonál egy barátomnak... - Ez csak természetes. Ki az illető? - Kelemen doktor. A Szent Lőrinc kórházban. A noteszom a táskámban van. Vagy a zakómban. Megtalálja benne Kelemen Bandi telefonszámát. - Mit üzen neki? - Csak annyit mondjon, hogy én most itt vagyok. Véletlenül a maguk kórházában. - Miért lenne véletlenül? Maga akarta, főorvos úr, hogy ide hozza a mentő. - Én? - Persze. Beszélni alig tudott, de kétszer is a mi kórházunkat emlegette a mentőtisztnek.. - Nem emlékszem. - Pedig így volt. Tegnapelőtt mi nem is voltunk felvételes kórház. Ha a főorvos úrról, vagyis az igazolványából nem tudták volna a mentők, hogy maga orvos, nem is hozták volna ide. A mentőtiszt azt gondolta, hogy a főorvos úrnak biztosan nyomós oka lehet rá, mármint arra, hogy ide hozzánk kerüljön. Azt hitték, hogy már feküdt itt nálunk. Hogy itt kezelték már valamikor a szíve miatt. Tényleg nem emlékszik, hogy maga akarta..? - Ha így mondták... - Miért találták volna ki, hogy akarattal akart ide kerülni? Egyszerűbb lett volna nekik, hogy az egyik felvételes kórházba vigyék, ahol nem kell magyarázgatni, hogy a beteg, akit hoztak, orvos, és az a kívánsága, satöbbi.

14 - Nem emlékszem. Nem is értem. - Nem érdekes. Nagyon rosszul volt, főorvos úr. Valami miatt a mi kórházunk jutott eszébe. Ha fontos, hát fejtse meg, miért. Van ideje rá, sajnos, sok is. Aztán majd mondja el nekem, mire jutott. Kelemen doktort pedig felhívom. Hát mégse véletlenül. Kínomban-gyötrődésemben Juli jutott eszembe. Hogy Juli itt van, ide menekült Uporvárról, ahol miattam akarták tönkretenni. Emlékeznem kellene, de nem emlékszem, hogy egyáltalán egy szót is szóltam volna a mentőknek. Az arcukra se emlékszem. A mentőtiszt arcára se. Csak arra a morzsoló markolásra emlékszem, arra a végesincs, elviselhetetlen, szakító fájdalomra, ami mégis elviselhető volt, hiszen kibírtam, nem döglöttem bele, pedig akartam és vártam is, inkább megdögleni, mint tovább kínlódni, vagy legalább egy kollapszus... De az idegeim még egy triviális, nyavalyás ájulást se szavaztak meg, hogy legalább addig, amíg nem vagyok magamnál, legalább addig ne érezzek semmit. Hát most már személyesen ismerem az infarktust. Tanultam, hogy a kínok kínja, láttam már embereket, akik üvöltöttek az infarktustól, de elképzelni sohase tudtam. Mozdulatlan fetrengés, kivédhetetlen karóba húzás tompa nyárssal, ami a nyelőcsövön át nyomakodik bele a szívbe. Lassított kivégzés. Közönséges oxigénhiány. A szívizom nem jut elég oxigénhez. Primitív hiány, de elég ahhoz, hogy belepusztuljon az ember. Én most nem pusztultam bele. Fekszem itt egy makulátlan fehér ágyban, tű a vénámban, és az infúziós palackból lassan, színtelenül, vézna csöppekben adagolódik belém az antikoagúláns, nehogy valahol az érrendszeremben rög alvadjon a véremből. Behozták már a kocsimat az országútról, arról a helyről, ahol a nihil csövének torkában is, amikor gondolkodni már képtelen voltam; csak hallani tudtam, mégis volt egy gondólatom. Juli emléke szintetizálódott valahogyan az idegeim tudattól független kémiájában, Juli, egyetlen emlékadattal, amit egyszer nem akarattal jegyeztem meg: hogy Juli Budapesten, ebben a kórházban talált magának helyet három éve, amikor megszökött mellőlem... Nos, hogy van a mi búsképű Don Quijote betegünk? Köszönöm, tanár úr, nagyjából egyformán. - Gyengén, igaz? - Nem több az erő bennem, mint egy rossz olajfestmény izmaiban. Gondolom, tankönyvszerűen penészképű is vagyok. - Hát, mi tagadás... Mindenesetre az a lényeg, hogy élsz, öregem. Ezt az állapotot kell prolongálni. Fegyelmezetten. - Igyekszem fegyelmezetten... - Nana! Az öreglány bepanaszolt, hogy nem akarsz enni. - Nem hittem volna, hogy árulkodik is. - Azt tanácsolom, ne húzz ujjat vele. Csinálj meg mindent, amit parancsol. Például egyél, mert ha nem, ötpercenként a nyakadra jár. Karola fogalom ebben a műintézetben. Ritkuló madár. Amilyen te is vagy. Erről jut eszembe, hogy kötelességem megkövetnitéged. - Mit vétkezhettél volna ellenem? - Tavaly, társaságban vettelek a számra. Ha nem is gúnyos, de gunyoros megjegyzést ejtettem el rólad. Ráérős mesealaknak neveztelek, aki unalmában ingerli a sárkányt. - Nem állsz egyedül a véleményeddel. - Már nem ez a véleményem. Sőt, visszagondolva az esetre, akkor se a véleményemet mondtam ki. Az irigységemből fakadt az a silány szellemesség. Irigyeltelek, ezért voltam rosszmájú ellened. Irigyeltem a kilátástalan merészségedet, a következetességedet vagy a konokságodat, mindegy, minek nevezem, amit te végigcsináltál. - Köszönöm, bár mindegyik minősítés túlzó. Nem voltam én se merész, se következetes, se konok. Tapasztalatlan hegymászó voltam. Amikor nekivágtam a hegynek, fölületesen vettem szemügyre. Rossz volt a szemmértékem. Félúton meg, amikor észbe kaptam, hogy nincs esélyem, vissza már nem fordulhattam.

15 - Visszafordulhattál volna. - Lehet. Egyszer majd végiggondolom. Tény, hogy nem fordultam vissza. Csüngtem a hegymászó kötélen, megvetettem a lábam egy kiálló kövön, és vártam, történjen, aminek történnie kell. Ezt a várakozást, ezt a csüngést hitték néhányan következetességnek vagy konokságnak. Te is, tanár úr. Talán arra voltam kíváncsi, meddig bírom. - Az infarktusig bírtad. - Az infarktussal nincs vége... - Még most is konok vagy? Ahelyett, hogy elkezdenéd hozzászoktatni magad a gondolathoz, hogy most már nincs jogod tovább is visszaélni az egészségeddel? - Amíg én itt fekszem, ők folytatják. -De te nem folytathatod! Ki kell lépned a hatókörükből. Ez elemi kötelességed magaddal szemben. Tegnapelőtt este hoztak be ide az országútról. Tegnapelőtt december huszonegyedike volt. Jegyezd meg a dátumot. December huszonegyedike a második születésnapod. - A harmadik. - Miért? - Van már egy második születésnapom. Akkor Londonban kellett volna kimúlnom ebből a földi világból. A londoni tubeban. - Hol? - Az Underground, a földalatti alagútját hívják a londoniak tube-nak, csőnek. - Szerét ejtjük, hogy elmeséld. Most be kell fejeznem a nagyvizitet. Itt vár az ajtó előtt a slepp, nem hoztam be őket magammal. Amint időm lesz, később megint feljövök hozzád. Ott hagytuk abba tehát, hogy a londoni csőben... Pihenj tovább, viszontlátásra. Csak egy szóval: kisiklott a földalatti? - Nem. Pokolgép robbant. - A tube-ban. El fogod mondani nekem. Feltétlenül. A tube-ban poros volt a levegő. Ha nem láttam volna, senkinek se hinném el, hogy a londoni földalattiban úgy otthonos a por, mint a budapesti metróban a huzat. Por, leheletvékonyan pihenő rétegben, amíg föl nem kavarják. Megköhögtetett, amikor a nyomakodó utasok tömegével kisodródtam a szerelvény második vagonjából. Poros volt a mozgólépcső korlátja is, tenyérnyomok mintázták rajta a finom port. Tele volt velünk a mozgólépcső. Mögöttünk a vagonok még mindig öntötték magukból az embereket. Kövér, dülledt szemű ember állt mellettem a lépcsőn. Vékonycsíkos ingének félkemény gallérja szűk volt, belevágott szalonnás bőrébe, nyomta a gégéjét, mint egy gályarab nyakát a vékonyabb elítéltekre méretezett bilincs, amit a humánus császár rendeletére vászonnal vontak be, hogy lehetőleg minél később törje véresre az evezőhúzó munkaerőt. A gallér szorításában a kövér ember föl-fölhorkant, míntha újra meg újra levegő után kapott volna. Duzzadt szemhéjai közül csak keskeny nyíláson nézett ki magából, ha ugyan nézett, mert csak a szeme fehérje látszott elő a pillátlan bőr réséből. Előttem magas, vékony derekú, de annál terjedelmesebb fenekű asszony állt a következő lépcsőn. Prémgalléros kosztümjének mellényszerűen rövid kabátja alatt a téglavörös tweedszoknya olyan szűken feszült rá vaskos csípőjére és az ülepére, hogy a szövet alól kirajzolódott a bugyiszárának szegése. Kezén, amivel a poros mozgókorlátot markolta, lencsényi anyajegyek barnállottak, négy a kézfej bőrén, az ötödik a mutatóujj és a középső ujj találkozásánál. A mozgólépcső függőlegesen sorakozó vastag lemezei finoman remegtek a talpam alatt, ahogyan a tűzhányók kráteréhez kapaszkodó hegyoldal reszket a lávakitörést megelőző percekben. Mögöttem két tinédzser vitatkozott. Szaporán beszéltek, egymás szavába vágva, mint akik már dühösek egymásra. Egy-egy összefüggéstelen szót értettem csak a szövegükből. Mintha valami meccs esélyeiről veszekedtek volna. Az egyik, amelyik közvetlenül mögöttem, a bal korlát mellett állt, gúnyosan, torokhangon nevetett.

16 A robbanás is torokhangú volt, vastag és tompa, váratlan és titokzatos moraj, ami valahonnan a feneketlen mélyből, egy hirtelen megnyílt sötét kráterből horkant elő tömören, anyagszerüen. A légnyomás lökésével együtt ért el. A hangtól és a léghullámtól eldugult a fülem; és elakadt a lélegzetem. Tudtam, hogy bomba robbant, pokolgép, mélyen mögöttem, az Underground csövében vagy ha a szerelvény még nem indult ki a megállóból, akkor valamelyik kocsijában, de talán az állomás, peronjának kövezetén, az élet levegőtlen legalján, ahonnan én a tömeggel együtt akarok a levegős magasságba emelkedni. Mintha vakító fénygolyóként ugrott volna át a fejemen a viszolygó gondolat, hogy meg ne fogjam a poros-tenyérfoltos korlátot, de akkor már rá is markoltam, másik kezemmel meg az előttem kapaszkodó nőt löktem vissza önkéntelen reflexszel, rám ne zuhanjon, mert a robbanástól nem előre tántorodott, amerre a légnyomás lökése fújt, hanem hátrahőkölve vesztette egyensúlyát, s ha meg nem tartom a tenyeremmel, levert volna a lábamról. Mögöttem a torokhangú kamasz vékony gyerekhangon ordított üvöltött valamit, és előretaszított, hogy kényszerítsen, ugorjak, rohanjak, lökjek-taszítsak én is, ne álljam el előle a menekülés útját. Süket volt a fülem a légnyomástól, mintha vízzel telt volna meg, valahogy mégis tisztán hallottam a tinédzser visító kiáltozását, a hátratántorodó nő rekedt sikoltását, a gallérbilincses kövér ember elnyújtott, hörgő horkanását. Szemem elé vékony, áttetsző függöny ereszkedett, mintha egyszerre ritkás köd gőzlött volna szét a mozgólépcső lejtős aknájában. Porral, finom, fullasztó porral volt tele a levegő, a porral, amit a légnyomás lökött föl a mélyből. Beszippantottam s már fuldokoltam is tőle, és amint levegő után hördültem, kitört belőlem a köhögés. Már két kézzel markoltam a mozgókorlátot, ami a lépcsővel együtt érthetetlenül és közömbösen haladt tóvább fölfelé. Ugatva megpróbáltam kiköhögni a torkomból a port. Elvakultan vagya szemem behunyva kapaszkodtam a korlátba, fejemet rázva kínlódtam a fuldoklástól, és érzéketlenül tűrtem a tinédzser erős ütéseit, ahogy ököllel verte a hátam, a vállam. Mire újra láttam, már lelökött magáról a mozgólépcső. A fényből, a levegőről; a térről emberek nyomakodtak be a betontető alá, szembe velünk, a kifelé sodródókkal. Vibrálva verődött össze a két szembe áramló tömeg, mint daráló garatban a kávébabok, és hallottam vagy éreztem, hogy tompán ropognak a rugalmasan egymással ütköző, egymást taszító embertestek. Kint a tiszta téli fényben és a sűrű, józanító levegöben még mindig hallottam a sok élő hús ropogását. Már nem ütköztem senkivel, már nem löktek nekem senkit, már nem volt süket víz a hallójárataimban, már nem fullasztott a finom por. A ropogás a dobhártyám remegö pattogása volt. Fölnéztem az égre. Felhőtlen volt, folyékonyan hideg kék. A teret fáradtan folyták körül az autósorok párhuzamosan vonagló kígyói, emberekkel a volánnál, akik semmit se tudtak a robbanásról, ami valahol a méiyben böffent két vagy három, vagy négy perce, a mélyben, ahol én is ott lehettem volna, valaki helyett, akit még ezután vakarnak össze a betonról. Álltam az emberek között, akik az Undergraund lejárata felé meredve beszéltek egymáshoz vagy maguk elé. Már elmúltak a fülemből a ropogó hangok. Már szófoszlányokat és egész szavakat is hallottam, és némelyiket meg is értettem.... the IRA... Irish bomb... yes, Irish... Később tétován ődöngtem, amerre a lábam vitt, keskenyebb és szélesebb, rövidebb és hosszabb utcákban. Vendéglőt, de legalább egy pubot kerestem, ahol kimoshatom egy pohár sörrel a poros torkomat. Ahányat láttam, mind zárva volt. Délután három óra és fél hat között Londonban nincs nyitva hely, ahol az ember fölköszönthetné magát a születésnapján. A második születésnapján. mikor egy földalatti csőből jött világra, hogy

17 még egy ideig életben maradjon. Dideregve álltam egy telefonfülke mellett. Bent a fülkében valaki elejtett és ott felejtett egy bontott tasak Camel t. Egy szál cigaretta kicsúszott a tasakból. Fehéren feküdt a fülke padlóján, megadóan várta, hogy a legközelebbi telefonáló rátaposson. Megnéztem az órám. Fél négy múlt két perccel. A telefonfülke mellett lefékezett és megállt egy kék Xover. Fiatal, harminc év körüli fickó ugrott ki belőle. Napszítta, száraz bőrü képe volt, mint egy vén tengerésznek. Gyorsan végigmért, nem én akarom-e igénybe venni a telefonfülkét. Megfordultam és továbbindultam. A lábikrám és a combom izomlázasan fájt, mintha reggel óta egyfolytában meneteltem volna. - Elnézést, főorvos úr, beöntést kellett adnom a kettes kórteremben, csak most jutottam vissza magához. - Semmivel se késett el, Karola. Volt elfoglaltságom. - Persze, közben áthajtott a főorvos úron a nagyvizit. Tanár úr és a díszkísérete... - Díszkíséret nem volt. Pátrai tanár úr szólóban járt nálam. - Látja, van még kegyesség is ezen a világon. Tanár úr lehetővé tette a főorvos úrnak, hogy ember alakban láthassa őt, őszentségét. Díszkíséret nélkül ugyanis tanár úr olyan, mintha ember volna. - És díszkísérettel? - Olyankor ő a római pápa. Vagy inkább Jézus Krisztus az apostolaival. Átszellemül, ha isszák ajkáról az igét. - Gyarló emberek vagyunk, Karola. - Már aki bevallja. Tanár úr felháborodna, ha valaki kétségbe merné vonni, hogy nem ő a világ legszerényebb embere, de legalábbis a legszerényebb belgyógyász főorvosa. Az én eszem is megállt egy időre, amikor tanár úr először beszélgetett velem négyszemközt. Mintha nem ő, egy másik ember ült volna a helyén. - A modora volt más? - Tetőtől talpig más ember volt. Ha kettesben beszélgetek vele, hát egy kicsit szórakozott, egy kicsit őszintén érdeklődik, egy kicsit meg is érti, amit hall. Amit nem saját magától hall, hanem attól az embertől, aki szemben ül vele. Tudja, főorvos úr, itt az osztályon én vagyok a szakszervezet, így aztán elég gyakran ülök vele kettesben. Olyankor általában mindent meghall, amit csak mondok... Na, mindegy, soha rosszabb főnököt. Látja, fecsegek összevissza, untatom magát. - Nem untat. -Ne akarja elhitetni velem, főorvos úr, hogy igazán érdekli a személyem. -De ha mégis? - Van magának most ezer más gondja. Például a szakálla. Nekikezdhetek? Személyesen hoztam fel a kocsijából ezt a szerkezetet, és most a saját szentséges kezemmel borotválom meg. Hagyja csak így a fejét, így, ahogy most van. Gyorsan végzünk, még nem leng a szakálla. - Szakszerűen kezeli a masinát, Karola. - Megtanultam. Meg kellett tanulnom. Tavaly halt meg az uram. A halála előtt hónapokig én borotváltam. Képzelje, májzsugorban halt meg, mint az alkoholisták. Soha életében nem ivott. Karácsonykor egy fröccsöt, ez volt az alkoholizmusa. Hepatitisze se volt, egyszer se. Mégis májzsugorban... Lehetetlen dolgok vannak ebben a szomorú életben, föorvos úr. Tapogassa meg itt az állkapcsán, elég sima? - Tökéletes. - Hiába, a szakértelem... Az uram, szegény, mégis mindig morgott, mindig ingerült volt, valahányszor borotváltam. Valakin csak le kellett neki vezetni az elkeseredését. Mindig én voltam kéznél, csak engem szidhatott. Ameddig annak is vége nem lett, a szidásnak. Most aztán csak lézengek otthon az üres lakásban. A lányom tavalyelőtt ment férjhez. Én ötvenegy éves vagyok. Ilyen korban már nem kezd új életet az ember. Meg kell szokni, ami van. Persze, éppen ez a nehéz. Ésszel, ha gondolkozik,

18 tudja az ember, hogy mindent meg lehet szokni, de amikor már este hatkor sincs kihez szólni, kilenckor se, tízkor se; akkor rájön az emberre a csendes idegbaj. Hogy nem lelem a helyem... Szóljon már rám, főorvos úr; fogjam be a szám! - Miért mondanám, Karola? - Hát, ha nem akarja mondani... Árulja már el, főorvos úr, csak azért kérdem, hogy ne a magam nyavalygásával úntassam tovább, ki az a kisfiú, akinek a fényképét ott a kocsijában, a kesztyűtartójában láttam? - A fiam. Karácsonyra kaptam tőle azt a képet, most a napokban, amikor... Szóval most, három napja. - Hány éves? - Komoly fiatalember már. Nyolcéves. - Szép gyerek. Okos szeme van, olyan beszédes... - Nyílt eszű gyerek. Élesebb is tán az esze, mint kellene. -- Maga csinálta róla azt a fényképet? Én. Még a nyáron. De ő hívatta elő, vagyis az anyja.. - Szóval... - Szóval úgy, ahogyan gondolja, Karola. Már öt éve... za q- Értem. De abban biztos voltam, hogy maga csinálta róla a képe1 t, főorvos úr. Ugye igazam van, hogy rajong magáért a kisfia? hogyan néz, néz azon a képen! Vagyis ahogyan magát nézte, főorvos úr, amikor fényképezte... Ugy csak az apjára néz egy gyerek. Mozdulatlan volt a szeme. Nem ijedt. Fürkésző. Ahogyan olyankor néz, nem valahová és nem valamire, hanem maga elé, amikor nem ért egy jelenséget vagy fogalmat, amivel szembe került. Megállítottam a kocsit. A zugligeti erdő kopasz fái dermedten, szürkén, ráncosan dideregtek körülöttünk. - Mi van, kiscsikó? Mi jutott eszedbe? Közelebb bújt hozzám. A szeme még mindig mozdulatlan volt. Akkor vettem észre, hogy kerek feje búbján a sima szőke haja már gesztenyefényűre kezd színeződni. - Kérdezni akarsz valamit, látom rajtad. Ki vele, keményen, ahogy szoktad! Végre rebbent a szeme. - Mondd meg az igazat... - Rekedtes kis hangja komoly volt, talán szigorú is. - Kinyírtak, apa? Elnevettem magam. Önkéntelenül. Odacsúsztattam a kezem az ülés támlája és a buksija közé. - Mitértesz azon, hogy kinyírni? Szigorúan nézett farkasszemet velem. Szinte hozzáfeketedett a pupillájához a szeme barnája. -Hát azt, hogy kicsinálni. Téged. Mondd meg nekem! Kinyírtak, apa? - előbb te mondd meg - magamhoz húztam a kis fejét -, honnan jutott eszedbe ez a kinyírás? - Ö mondta. - Tintafoltos ujjai a zakóm gombját csavargatták. - A neveltapám. - Neked? - Nem. Anyával beszéltek, terólad. Nem mondták, hogy terólad, de én kitaláltam, hogy terólad. Én mindig tudom, hogy mikor... Ugy beszélnek, hogy én ne értsem meg, de én azért is megértem, hogy terólad beszélnek. Én csak játszok ott a szőnyegen az autóimmal, és nem nézek rájuk, de hallom, hogy mit beszél anya vagy a neveltapám, és hiába hiszi, hogy nem értem, én akkor is értem az egészet. A cigarettafüst keserűen kaparta a torkom. Misi ujjai megkeresték a kezem. - Ugye, nem is nyírtak ki? Zorrót is mindig ki akarják nyírni, de sohase bírják... Elnyomtam a csikket a hamutartóban. Néztem a cigarettafüstöt. Lassan folyt ki a kocsi ablakán, mint egy áttetsző, szürke selyemszalag. - És ha én nem vagyok olyan klassz, mint Zorro? Ha engem ki lehet nyírni? Hitetlen volt a nagy szeme. Nem tudta eldönteni,ugratom-e,vagy igazat beszéleke. - Azt is mondta rólad, hogy te fejjel rohansz a falnak. De ugye nem igaz? Olyan csak a tévében van, az esti mesében. Kos Karcsi, az rohan neki fejjel a falnak. - Fölhúzta lábát az ülésre, hogy

19 még közelebbcsúszhasson hozzám; és megkapaszkodhasson a nyakamban. - Te nem vagy kos! - Nevetett, mintha engem biztatott volna, hogy helyeseljek neki. - Egy ember, az nem Kos Karcsi! Összedugtuk és összedörgöltük a homlokunkat, ahogy nagyon régen szoktuk, régen, amikor esténként mi voltunk a mesebeli két gida a keskeny hídon. - Nem hát. - Vele nevettem. - Az ember ésszel gondolkodik. Legföljebb nem nézi falnak a falat. - Mit mondtál? - Riadt lett a szeme. - Mit mondtál? - Már nem is tudom. Elhúzódott tőlem. - Te is úgy csinálsz, mint apuka. - Mit csinálok úgy, mint a neveltapád? Lebiggyesztette a száját. - Ö se felel rendesen, ha nem akar. - Megkaparta térdén a farmernadrág kopását. - És aztán én azt is hallottam, amikor azt mondta anyának, hogy teneked szeretőd van. - Fölpislogott -- rám. - Milyen szeretőd? Kierőltettem a torkomból egy kurta nevetést. - Rosszul hallottad. - Megpaskoltam a kis csontos térdét. - Látod, most jut eszembe, elfelejtettünk rágógumit venni! Bűnös feledékenység! Tüstént azonnal leszaladunk a Pasarétre, itt át az erdön, a rövidebb úton, és veszünk egy vagon rágót. Annál a néninél, aki a pattogatott kukoricát árulja. Töprengve, szinte szórakozottan bólogatott. - Oké. Hány csomaggal? - Hánnyal vegyünk? - Gázt adtam, nekieresztettem a kocsit az üres erdei útnak. A koszorúereim életjelt adtak magukról a kulcscsontom alatt, a vállgödrömben, és éreztem a nyomást a sternum mögött is. - Öt csomaggal? Csak félig figyelt rám. - Öttel. - Mutatóujja hegyével csámpás kört rajzolt a párás ablaküvegre. - Ha van sok pénzed. Rákanyarodtunk a lejtőre. Visszakapcsoltam második sebességbe. - Tudod, mit? Tíz somaggal veszünk, mint a nagymenők. Itt a karácsony, két napig zárva lesznek a boltok, föl kell szerelkezni rágnivalóval, nehogy éppen karácsonykor törjön ki az ínség. Nem kérdezte meg, mint máskor tette volna, hogy mit jelent a furcsa szó, hogy ínség. Hátradöntötte az ülés támláját, és négykézláb, fürgén visszamászott a hátsó ülésre. - Apa.. - Tessék... - Én tudom, hogy anya a gardróbszekrénybe dugta az ajándékomat, amit te hoztál karácsonyra énnekem. Fölülre dugta, ahol a vasalódeszka van. Mit kaptam tetőled? - Majd megtudod a karácsonyfa alatt. Ha megmondanám, nem lenne meglepetés. Igaz? - Hányat kaptam? - Az is kiderül a karácsonyfa alatt. - Látod, milyen vagy... Mindent csak a karácsonyfa alatt... - De már abba is hagyta a dohogást. Rákönyökölt a hátsó ülés támlájának tetejére, úgy nézte az ablaküvegen át a visszafelé futó keskeny utat. - Apa... - Tessék... - Te tudod, hogy miért hullanak le télen a falevelek? - És te tudod? Tanultátok már a suliban? - Tanultuk... - Térdeltében fordult meg az ülésen, és a viszszapillantó tükörben nézett szembe velem. - A suliban nekem Eszter a szeretőm. Damján mondta. - Eszter szép lány? - Nem tudom. -Fölhúzta a vállát. -De biztos szép. Van neki szemüvegje is. Hogy ne legyen kancsal. Szomjas vagyok. Száraz a nyelvem, száraz a szájpadlásom, száraz az ínyem. Mint a cigarettapapír. De most nem Juli miatt,

20 mint reggel, amikor itt volt nálam, és miatta száradt ki a szám is, a torkom is. Innom kellene. Itt a csengő a kezem ügyében. Jóformán mozdulnom se kellene, hogy megnyomjam, behívjam vele Karolát, és fölkérjem, tüntesse el a számból a Góbi-sivatagot. Juli nem jön. Kérnem kellett volna, hogy jöjjön? De hiszen kértem. Vagy mégse? Nem emlékszem. Meg aztán jobb is, ha nem jön. Nem vagyok esztétikai élmény a nihil nyomaival az ábrázatomon. Napok óta nem láttam magam tükörben. Vagy sápadt-szürke vagyok, mint a penész, vagy sápadt-sárga, mint a hideg marhafaggyú. Abba is kimerültem, hogy Karola megborotvált, pedig mozdulnom se kellett közben. Karola azt mondta: ötvenéves. Vagy ötvenegy. Többnek gondoltam. Legalább hatvannak. Végigasszisztálni, végigszolgálni egy férj májzsugorát... Villog az ablaküveg osztott képernyője. Odakint a magasban szikrázik a nap. Hideg-kék az ég, amennyit látok belőle. Misinek már kiadták a karácsonyi szünetet. Csillogó délelőtt, még csak háromnegyed tizenegy, Misi a többi sráccal a bőrt rúgja a játszótéren. Játszótér? Hússzor-húsz méteres szürke aszfaltnégyzet, öt méter magas dróthálóval körülkerítve, de Misinek ez a ketrec is maga a szép szabadság. A bérkaszárnya udvara tele van autókkal, arasznyira egymástól sorakoznak a kocsik, és ha gyerek jelenik meg az udvaron, valamelyik gangról rögtön leordít valaki, hogy takarodjon a francba a kocsija közeléből a gyerek. Ezért rohantunk ki mindig a Zugligetbe, valahányszor följöttem hozzá Uporvárról. Öt év alatt tizenkilencszer. A tizenkilencedik Zugligetünk három napja volt. -Kinyírtak, apa? Kinyírtak. Sármány a meghökkentő méretű, négyzetes alaprajzú szoba képzeletbeli átlóinak metszéspontjában állt, a legalább ötször-öt méteres szőnyegnek is a mértani közepén várt, mozdulatlanul és szinte mozdíthatatlanul, mint mögötte balra a sarokban az öles, zöld páncélszekrény. Kilenc lépést kellett tennem a géppel szőtt, vastag műperzsa szőnyegen, hogy kézfogásnyira megközelítsem a teremnyi szoba urát. Ragacsos szivacsnak érezte az álkeleti szőnyeg tömött,de ruganyos engedelmességét a talpam. Megálltam a méteres sugarú kovácsoltvas csillár alatt, aminek az volt a funkciója, hogy terjedelmével és aláfüggő súlyával egy pillanat alatt kifejlessze a kicsinység tudatát mindenkiben, aki alája kerül. Sármány húsos szerzetesábrázata barátságos változatában trónolt az elzsírosodott, puha nyakon, ami pedig régebben izmos lehetett. Mielőtt én beléptem volna a nehéz, de hangtalanul táruló ajtón, ő már kirendezte képére a hivatalos kellem mosolyát. - Jó napot, Pásztor elvtárs. A kemény kézfogás, amit a televízióban fontos személyiségektől én is ezerszer láttam már, nem lepett meg. Ha másképpen, talán hanyagabbul szorította volna meg a kezem, az lepett volna meg. - Üljön le, Pásztor elvtárs. Kávét vagy hűsítőt? - Kávét kérek. A dohányzóasztal mögött elegánsan kopott volt a bőrhuzatú támlás pamlag. Arányosan kopottak voltak az asztal két oldalán a nehéz fotelok is, azzal a különbséggel, hogy mind a kettőnek a bőrhuzatán nemrég cserélték ki vagy új bőrrel vonták be a gombokat. A kávét az idősebb titkárnő hozta be. Kezén a májfoltok sötéten barnállottak, mintha kávézacc fröccsent volna a bőrére. - Parancsoljon, főorvos úr. A fönöke elé nem tett kávét. - Én már öt kávét ittam hajnal óta. - Sármány beleereszkedett a fotelba. A rugók engedelmesen, hangtalanul zsugorodtak össze a száz vagy több kilója alatt. - A kávé, az viszi az embert idő előtt a szívbajba. Maga is sokat kávézik? - Mondhatni.

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Mándy Iván. A huszonegyedik utca. Regény

Mándy Iván. A huszonegyedik utca. Regény Mándy Iván A huszonegyedik utca Regény 2011 Gábor megállt az öreg, púpos hátú ház előtt, egy véznán fityegő cédulánál. Kiadó szoba Letette ráncos barna bőröndjét, kalapját feljebb tolta homlokán. Általában

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám,

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, Ott vess ki! Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, mi az, felrobban az idegek pályáin. Szépek a rózsák,

Részletesebben

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban.

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban. A SZERELEMRŐL Tavaly, június elején abban a kisvárosban voltam, ahol születtem. A városban most is az a sajátságos csend, mintha halottak közt járnék. Két hét alatt beteltem vele, kivágytam belőle, akárhová,

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

konyhába, beletörlöm a kezem abba a nedves törülközőbe, amelyik ott lóg a vízcsap fölött, a szegen. A kályhán már felforrt a víz a fazékban, előhúzom

konyhába, beletörlöm a kezem abba a nedves törülközőbe, amelyik ott lóg a vízcsap fölött, a szegen. A kályhán már felforrt a víz a fazékban, előhúzom NAGYTAKARÍTÁS Én csak egy szegény asszony vagyok. Asszonyiságom utolsó éveit számlálgatom már, a fejemen tincsekké duzzadtak a fehér hajszálak, az arcomon, a szám körül megszaporodtak a ráncok, lekúsznak

Részletesebben

Miklya Luzsányi Mónika

Miklya Luzsányi Mónika Miklya Luzsányi Mónika Farkasidő Nem kell ma a húsokat jégverembe tenni. Csikorog a hó, foga van a szélnek, süt át a hideg a falakon. Akkor is egész éjjel vonított a szél, mint a csikaszok a nádasban.

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

T. Ágoston László A főnyeremény

T. Ágoston László A főnyeremény T. Ágoston László A főnyeremény Gondosan bezárta az ajtót, zsebre vágta a kulcsot és egy széllel bélelt, kopott nyári nadrágban, hasonlóképp elnyűtt pólóban, és mezítlábas papucsban lecsoszogott a földszintre

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

TARTALOM. Ügyintézés A hivatalban. Használt autó eladó. Birtesttás.

TARTALOM. Ügyintézés A hivatalban. Használt autó eladó. Birtesttás. TARTALOM 1. lecke Az emberi külső Neked ki tetszik?. Tanúvallomás. Körözés. Nem is tudom..... A magyarok és nyelvrokonaik Fél füllel hallottam Tükröm, tükröm... 2. lecke Öltözködés Divatbemutatón. Mit

Részletesebben

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet)

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Észak hírnökei 4023 Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Az Opera szálló Hamburg külterületén, egy építkezés mellett állt. Jóval éjfél után érkeztünk meg, útközben többször is megálltunk, hogy

Részletesebben

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig

Részletesebben

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj 14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja

Részletesebben

Verzár Éva Kelj fel és járj!

Verzár Éva Kelj fel és járj! Verzár Éva Kelj fel és járj! A Tatárdombot megkerülte a viharos szél, ott fenn még egyszer jól összerázta a méltóságos, nehéz fellegeket, lehúzta őket egészen a földig, s mire Terike 1911 pityergő őszén

Részletesebben

Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG?

Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG? Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG? I. könyv Még meddig tart a dackorszak? PROLÓGUS Géza és Lina egymás mellett ültek a folyosói padon, a főorvosi szoba előtt. Várták, hogy beszólíttassanak. Nem beszéltek, mindegyikük

Részletesebben

Föléhajolt, melle előrelendült, illat szállt fel a hasa mentén, Darius fölemelte kissé a fejét, hogy lássa a köldökét: parányi kagyló, felül

Föléhajolt, melle előrelendült, illat szállt fel a hasa mentén, Darius fölemelte kissé a fejét, hogy lássa a köldökét: parányi kagyló, felül 1 Föléhajolt, melle előrelendült, illat szállt fel a hasa mentén, Darius fölemelte kissé a fejét, hogy lássa a köldökét: parányi kagyló, felül karimával; örült a látványnak, de ez csak az első fejezet,

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Itt van! Már megint nem hagy békén a reggel. Itt parancsolgat, és ébresztőt harsog a fülembe, pedig én nagyon álmos vagyok. Na, mindegy! Most kikukucskálok a takaróm alól, hátha mégis éjszaka van és lehet

Részletesebben

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között Harmadik lecke - Hol a koffer? - A szekrény mellett. - Melyik szekrény mellett? - A nagy barna mellett. - Hol? - Ott, a tükör előtt. - Aha, tényleg. És az a nagy táska? - Kint, az ablak alatt. - Cipő.

Részletesebben

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy

Részletesebben

kotorászott. Persze újra nagyon örült a viszontlátásnak, különösen örült annak, hogy a barátja bizalmára méltatta s hogy általában elbeszélgethettek,

kotorászott. Persze újra nagyon örült a viszontlátásnak, különösen örült annak, hogy a barátja bizalmára méltatta s hogy általában elbeszélgethettek, Kovács úr Kissé sovány és elhasznált ember. Éveinek száma szerint negyven esztendõs, de ötvennek látszik. A szakállát gondosan borotválja, õ maga minden reggel, tehát azt, hogy borostás arccal járna az

Részletesebben

Június 19. csütörtök

Június 19. csütörtök Június 19. csütörtök A tegnapi túra a városban úgy kinyuvasztotta a lábam, mint egy nehéz nap a Caminon. Igaz, több mint két órát mentem, megállás nélkül, és a szandálban, amiről már kiderült, hogy nem

Részletesebben

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön

Részletesebben

Általános iskolás kategória

Általános iskolás kategória Általános iskolás kategória I. helyezett Implom Renáta: Ki ül ott? A nap vacogva lement, S a jégfelhők mögött Még mindig fény bágyad. Talán a felhők fölött, Az ég tetején Ül a Teremtőnk? S egy óriás lámpával

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Macskás FERDINANDY GYÖRGY. 10 tiszatáj

Macskás FERDINANDY GYÖRGY. 10 tiszatáj 10 tiszatáj FERDINANDY GYÖRGY Macskás Kutyát vagy tengeri malacot, ha úgy adódik, választ magának az ember. Rámutat egyre, ez tetszik, ez kell, ez a kis foltos vagy az a maszatos. Magához szelídíti, betöri.

Részletesebben

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

A fiú bólintott. Nem is várt mást. Amikor kilépett a szobából, még látta, hogy az újság zavartalan emelkedik eredeti helyére. Ahogy kattant mögötte a

A fiú bólintott. Nem is várt mást. Amikor kilépett a szobából, még látta, hogy az újság zavartalan emelkedik eredeti helyére. Ahogy kattant mögötte a A bolt - Mást se hallok, csak hogy az üzlet, meg az üzlet, és néha még azért az üzlet is szóba kerül... - Ne bolondozz, fiam. Abból élünk- morogta a reggelizőasztal mellől a rezzenéstelen újság. - Nem

Részletesebben

A három biciklis leugrik az udvaron. A biciklit begurítják a pitarba. - No, most már szakadhat akár a vízözön is! Bent a csárda csendes.

A három biciklis leugrik az udvaron. A biciklit begurítják a pitarba. - No, most már szakadhat akár a vízözön is! Bent a csárda csendes. A HORTOBÁGYI ORGONA Hirtelen beborult az ég, mintha egy óriás hamuszínű ponyvával vonták volna be. A Hortobágy síkján hűvös fuvallat száguldott végig. A távolban morgott már a zivatar. A kocsiúton három

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni.

Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni. Amikor Konrad Lang felébredt, sötét volt. Idegen ágyban feküdt. Keskeny volt és magas, Elisabeth nem feküdt mellette. Fel akart kelni, de nem tudott. Az ágy két oldalán rács volt. Hé! kiáltotta. Majd hangosabban.

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

Kisslaki László Kipper Róza temetése

Kisslaki László Kipper Róza temetése Kisslaki László Kipper Róza temetése Mikor megkondult a lélekharang, a galambok riadtan szétrebbentek a toronyból, ahol eddig teli hassal hűsöltek a vastag falak között. Mostanság nehezen kaptak szárnyra

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Boldog új évet! (Happy New Year!)

Boldog új évet! (Happy New Year!) Boldog új évet! (Happy New Year!) KÜLSŐ - KÜLVÁROSI NÉPTELEN KISUTCA SZILVESZTER ÉJJEL Sötétség, nagy hideg. Az év utolsó napjának zaja ide már nem jut el. A házak fala kopott, részben lemállott róluk

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

(a tatarozás) Amikor egyedül maradtam a lakásban, szokásom lett, hogy ha női cipőkopogást hallottam az utcáról, félbehagytam bár-

(a tatarozás) Amikor egyedül maradtam a lakásban, szokásom lett, hogy ha női cipőkopogást hallottam az utcáról, félbehagytam bár- (Éva) Ezerkilencszázhatvannyolc augusztusában egy éjjel kimentem a Városligetbe. Nem tudom, miért. Nem volt szokásom éjjel sétálni. A Ligetet különben sem szeretem, ha letérek a főallékról, még nappal

Részletesebben

Szép karácsony szép zöld fája

Szép karácsony szép zöld fája Móra Ferenc Szép karácsony szép zöld fája Illusztrációk: Szabó Enikő Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg templomunk volt. Úri

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

- Ne szégyelld magad, nem tehetsz róla tette még hozzá a szőke ismeretlen, akiről álmodott, s aki most ott guggolt mellette. Lágyan megsimogatta a

- Ne szégyelld magad, nem tehetsz róla tette még hozzá a szőke ismeretlen, akiről álmodott, s aki most ott guggolt mellette. Lágyan megsimogatta a BEVEZETÉS Esti fényben fürdött a füstös, külvárosi utca. A néma falak egymást nézték, s egy kósza szellő susogását hallgatták. Lassan szállingózott lefelé a tisztító köd, illatos nedvességgel árasztva

Részletesebben

KIHALT, CSENDES UTCA

KIHALT, CSENDES UTCA KIHALT, CSENDES UTCA Göb megállt egy hosszú kőkerítés mellett. Nem messze innen, rézsút egy valamivel szélesebb utca nyílt, s vége felé, a házak falára már bevilágítottak az állomás fényei. Utazótáskáját

Részletesebben

ALEA, az eszkimó lány. Regény

ALEA, az eszkimó lány. Regény ANAUTA ALEA, az eszkimó lány Regény 2011 Előszó Amit ebben a könyvben elmondok, az nem kitalálás. Nagy részét apámtól, Jorgkétől hallottam gyerekkoromban. Viharos téli estéken sokszor kértem, hogy meséljen

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Létezés a végtelenben Pásztor Magdolna 2014 Publio kiadó Minden jog fenntartva! ÉJELI FOHÁSZ Üres, üres vagyok, a messzeségbe rohanok. Látok egy utat, ami arany, látom a fákat, ami ezüst. Látom a holdat,

Részletesebben

Tizennegyedik lecke. nálam

Tizennegyedik lecke. nálam Tizennegyedik lecke Vendégségben Péter: Szeretettel üdvözöllek benneteket nálam. A kabátokat itt hagyhatjátok az előszobában. Juszuf: Köszönjük szépen. Ezt a kis bort neked hoztuk. Le kell venni a cipőt?

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

A melléknevek képzése

A melléknevek képzése A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze

Részletesebben

... Talyigán vetett ágy. hózz mosni, takarftaxri, én meg ideástam e mögé a dög taliga mögé és

... Talyigán vetett ágy. hózz mosni, takarftaxri, én meg ideástam e mögé a dög taliga mögé és Németh István Talyigán vetett ágy Háti itt van a tavasz is megint. A tavasz mindig eljön, meg a: nyár is, meg a tél is, ha várják, ha nem. Az ember szerencséje em jđn el soha. Hiába várják, hiába futnak

Részletesebben

ÚJ LAKÁSBAN. Kedves Csilla!

ÚJ LAKÁSBAN. Kedves Csilla! ÚJ LAKÁSBAN Kedves Csilla! Képzeld el! Új lakásban lakom! Ez a legszebb ház a környéken! Egy mesés társasházban, gyönyörű lakásban élek! Képzeld el! Van benne egy csendes hálószoba, világos nappali szoba,

Részletesebben

Palotai Boris. Hetedik év

Palotai Boris. Hetedik év Palotai Boris Hetedik év Palotai Boris Hetedik év Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Palotai Boris jogutódja Milyen sovány a mérnök úr! Most is mérnök urazta, hogy a két combja közt ringott, s melle szétlapult

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

Mi az, hogy reméled? Nem t om, nincs túl nagy praxisom, még sohasem fogyasztottak el erdei manók. Pedig anyám sokszor mondta, hogy vigyen el a manó,

Mi az, hogy reméled? Nem t om, nincs túl nagy praxisom, még sohasem fogyasztottak el erdei manók. Pedig anyám sokszor mondta, hogy vigyen el a manó, Manó úr Hát, ha éppen tudni akarod, arról a magas hegyről származom mondta, mielőtt bármit is kérdezhettem volna. Hogy miért jöttem le erre az alacsonyabb hegyre? folytatta, még mindig kérdés nélkül nos,

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Juhász Bence. A nagy litikamu

Juhász Bence. A nagy litikamu Juhász Bence A nagy P litikamu Parlamentből a Parlamentbe Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak. Köszönöm Elnök úr, Tisztelt Országgyűlés, Tisztelt Ház. Amint az előző felszólalásomban is ismertettem

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZLEPÁK BÁLINT A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZEMLE Összefoglalás Tanulmányom témája az általános fogászati ellátásban résztvevő fogorvosok

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak

Részletesebben

Ariadné fonala BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2004, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. EZ A MŰ AZ ÍRÓ HONLAPJÁRÓL, A

Ariadné fonala BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2004, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. EZ A MŰ AZ ÍRÓ HONLAPJÁRÓL, A BALLAI LÁSZLÓ Ariadné fonala COPYRIGHT 2004, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. EZ A MŰ AZ ÍRÓ HONLAPJÁRÓL, A HTTP://WWW.VASAROS.COM/ART/BALLAI/ OLDALRÓL SZÁRMAZIK. A SZÖVEG BÁRMINEMŰ MEGVÁLTOZTATÁSA,

Részletesebben

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY A SZÁZEGYEDIK ASSZONY (Egy kis tréfa) 1883 Sok tarkabarka dolgot írt meg hajdan a pajkos tollú Boccaccio. Veronai, florenci asszonyok segítették benne. Amennyi rossz fát azok a tuzre tettek, annak a hamujában

Részletesebben

VIASZKVIRÁG. Bohózat egy felvonásban. Történik: egy magyar faluban valamikor a két háború között.

VIASZKVIRÁG. Bohózat egy felvonásban. Történik: egy magyar faluban valamikor a két háború között. Személyek: Péter, középkorú parasztgazda Mári, a felesége Bíró, idősebb parasztgazda Kisbíró, fiatalabb parasztgazda Török Rezső VIASZKVIRÁG Bohózat egy felvonásban Történik: egy magyar faluban valamikor

Részletesebben

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Józsa Miklós Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Áprily Lajos, a jeles transzszilván költő 1887. november 14-én született Brassóban. Édesapja Jékely Lajos, édesanyja Zigler Berta. A család két év múlva Parajdra

Részletesebben

Talabér Gergő Ugrani muszály...

Talabér Gergő Ugrani muszály... Talabér Gergő Ugrani muszály... Épp az ablak előtt álltam, amikor a harang tizenkettőt ütött. Figyeltem a sürgő-forgó város kavalkádját. Emberek siettek a dolguk után a főtér macskakövein botladozva. Némelyek

Részletesebben

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1. FARKAS KATALIN Félvér Tigris Derna krónikák 1. 1. Meglepetés A mai napom is ugyanúgy kezdődött, mint minden hétköznapom. Kicsit morcosan keltem fel, unottan ettem meg a reggelit, lassan öltöztem fel és

Részletesebben

A menedék. Gellai Tamás

A menedék. Gellai Tamás Gellai Tamás A menedék a fiú a tengerparton áll Egy nagy és erős kéz ragadta meg hátulról, és belökte a sötét helyiségbe. A szorítás nyomán vadul lüktetett felkarja, még alig tudott másra gondolni, vagy

Részletesebben

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Ady Endre Utálok hajnalban kikelni az ágyamból. Nagy bögre kávé nélkül

Részletesebben

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között. a vaku meg a film mellett

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között. a vaku meg a film mellett Harmadik lecke - Hol a koffer? -A szekrény mellett. - Melyik szekrény mellett? - A nagy barna mellett. -Hol? - Ott, a tükör előtt. - Aha, tényleg. És az a nagy táska? - Kint, az ablak alatt. - Cipő. Zokni,

Részletesebben

Duna utca. családvers

Duna utca. családvers Terék Anna Duna utca családvers és lehet, én mégiscsak a Duna utcában voltam egész életemben a legboldogabb. öten laktunk két szobában, s apám sosem tudta nyugodtan megcsókolni anyámat, mi néztük őket

Részletesebben

BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK

BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK Tripolsky Géza BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK Nagy Abonyi Ági megkért egy előadásra, viszont arra is megkért, hogy beszéljek Banó Istvánról. Banó Istvánról,

Részletesebben

Párlat. egy kerékpárt ábrázolt, egy velocipédet; a badeni fürdőmester, Karl Drais remek járműve volt ez, vagy talán

Párlat. egy kerékpárt ábrázolt, egy velocipédet; a badeni fürdőmester, Karl Drais remek járműve volt ez, vagy talán Párlat A minap, mondjuk így, ez olyan jó kezdésnek, a minap egy megsárgult, régi fénykép került a kezembe, fénykép. a századelőről, gondolom, már ahogy az él a mi megkésett fantáziánkban. a fantáziánk

Részletesebben

Mikor Stacy visszaért, a kirakós játék előtt állva találta. Gyönyörű! fordult a lányhoz. Nagy munka lehetett összerakni.

Mikor Stacy visszaért, a kirakós játék előtt állva találta. Gyönyörű! fordult a lányhoz. Nagy munka lehetett összerakni. fejjel, mintegy alulról, egyenletesen szürke hajsátra alól pislogott rá. Mellette a padlón kisebbfajta tócsává gyűlt a víz, mely a kabátjáról csöpögött. Még mindig a karjára vetve tartotta. Meg kell mondjam,

Részletesebben

Isten hozta őrnagy úr!

Isten hozta őrnagy úr! Isten hozta őrnagy úr! Filmrészlet szöveges átirat Napsütéses idő van, a házak előtt egy négytagú tűzoltózenekar vidám indulót játszik. A zenészek barna egyenruhában vannak, fejükön tűzoltósisak. A zenekart

Részletesebben

NÁCIK A DÍNÓK ELLEN. Komor Zoltán és Tépő Donát. Publio Kiadó. Minden jog fenntartva! Borítóterv, szerkesztés: Komor Zoltán. Köszönet: Nemes Z.

NÁCIK A DÍNÓK ELLEN. Komor Zoltán és Tépő Donát. Publio Kiadó. Minden jog fenntartva! Borítóterv, szerkesztés: Komor Zoltán. Köszönet: Nemes Z. NÁCIK A DÍNÓK ELLEN Komor Zoltán és Tépő Donát Publio Kiadó 2015 Minden jog fenntartva! Borítóterv, szerkesztés: Komor Zoltán Köszönet: Nemes Z. Márió www.facebook.com/mutansfile www.katapult.tk www.tepodonat.hu

Részletesebben

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Volt egyszer a világon egy király, akit a népe nagyon szeretett. Csak egy búsította az ország népét. A király hallani sem akarta, amikor arról beszéltek neki, hogy ültessen

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 (SERBÁN ANDRÁS igaz székely ember emlékének) Karácsonyi történet Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első

Részletesebben

AZ A NAP. LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december

AZ A NAP. LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december HD LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december AZ A NAP APRÓ ISTVÁN Az a nap úgy kezdődött, hogy több kilométeres dugóba kerültem az elővárosban. Nem, így akármelyik nap kezdődhet, az a bizonyos

Részletesebben

annyit görnyedtem, hogy tinektek segítsek, a kezem is megvágtam, ahogy a tömítést csináltam a ti vízcsapotokhoz, de ti csak azt látjátok meg az egész

annyit görnyedtem, hogy tinektek segítsek, a kezem is megvágtam, ahogy a tömítést csináltam a ti vízcsapotokhoz, de ti csak azt látjátok meg az egész ATTILA Május 31., szombat Álmos vagyok, csekély bennem a töltés a naplóíráshoz, de ha mindig eleresztettem volna magam, ahányszor álmos voltam, akkor nem lenne naplóm, legalábbis nem lenne már öt füzet

Részletesebben

Az eső élő organizmusként fonta körbe a tájat. Az éjszaka leterítette sötét fátylát, amely úgy pulzált felettük, mint a gomolygó, sötétszürke felhők.

Az eső élő organizmusként fonta körbe a tájat. Az éjszaka leterítette sötét fátylát, amely úgy pulzált felettük, mint a gomolygó, sötétszürke felhők. 1 Az eső élő organizmusként fonta körbe a tájat. Az éjszaka leterítette sötét fátylát, amely úgy pulzált felettük, mint a gomolygó, sötétszürke felhők. Az esőcseppek ólomgolyókként ostromolták a szélvédőt,

Részletesebben

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET 13. Ha megnyerte, nehogy vigye! Egyre kevésbé tudok a küldetésemre koncentrálni. Lehet, hogy az illuzionista megsejtette, hogy a nyomában vagyok, és mindenféle

Részletesebben

Könnyek útja. Versválogatás

Könnyek útja. Versválogatás Könnyek útja Versválogatás Szerző: Nemes Kiss Kata Minden jog fenntartva Borítóterv és kivitelezés: Boris Vanessza Szerkesztette: Lélek Sándorné 2014. Előszó a Könnyek útjához: A szépség: álom. Az álom

Részletesebben

Az élet napos oldala

Az élet napos oldala Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Ikon. bencsik orsolya. figyeltem anyámat ahogy figyeltem a fákat is télvíz idején mikor nagyon erősen fúj a szél 1

Ikon. bencsik orsolya. figyeltem anyámat ahogy figyeltem a fákat is télvíz idején mikor nagyon erősen fúj a szél 1 bencsik orsolya Ikon figyeltem anyámat. ha eljön az idő, bemegy a kamrába. a rossz lábú asztalról fölveszi a zöld tálat. a zsákból merít egy bögre kukoricát, két bögre búzát. összerázogatja. - - - - -

Részletesebben

Guy de Maupassant. Ékszerek

Guy de Maupassant. Ékszerek Guy de Maupassant Ékszerek Guy de Maupassant Ékszerek 2011 Válogatta, fordította és az utószót írta Illés Endre Fapadoskonyv.hu Kft. Illés Endre jogutódja A TELLIER-HÁZ 1 Odamentek minden este, tizenegy

Részletesebben

Fejezetek a Szabadon játékosan örömmel című kiadványunkból (7. rész)

Fejezetek a Szabadon játékosan örömmel című kiadványunkból (7. rész) Fejezetek a Szabadon játékosan örömmel című kiadványunkból (7. rész) NYÁRI lehetőségek az Óvodában 1. rész Fogjuk fel az óvoda nyári életét úgy, mintha táboroznánk! A legsivárabb lakótelepi óvodában is

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben