Aspektus, az élet különböző dolgait eltérő, eddig nem ismert nézőpontokból is bemutató összefüggés-ismeret és megértésnövelő könyvsorozat

Átírás

1 Aspektus 28 Az állandó eredőjű tér, az Isteni Univerzum és arányos kisebb mása az egyik Naplény Apai eredőjű neutrálisabb agy, az emlékezet tárhelye, memória, a naprend-szerben a Jupiter és a kék, hideg Szaturnusz A nyakas, harcias Mars Csakra központok és fejlődési határok, a legfontosabb szervek centrumai, a Naprendszerben, a szerelemé és a szaporodásé a Vénusz Élettengely, gerinc, közvetlen információs csatorna, ekliptikai információs tengely a Nap és társa, a Szaturnusz között A szív, a lélek lakhelye és képződési centruma, a Naprendszerben a Föld a belső csakra a Merkúr, A Nap, a Földnek Anyai energia-forrás, ISBN Kiadja: Globusbau Kft Pécs Zsolnay u 25. Aspektus, az élet különböző dolgait eltérő, eddig nem ismert nézőpontokból is bemutató összefüggés-ismeret és megértésnövelő könyvsorozat Az Aspektus könyvek nem irodalmi, és nem annyira tudományos tartalmú könyvek, hanem elsősorban a világunk és az élet összefüggéseit bemutató ismeretterjesztők. A könyvek azokhoz a fél-válaszokkal nem megelégedő, a dolgok lényegére kíváncsi, kutakodó elméjű emberekhez szólnak, akik keresik a dolgok és a létezés értelmét, akik kíváncsiak az ismeretlen dolgok rejtelmeire. A tudás egy köztes lépcső a megérzés, a megismerés, a meggyőződés az értelem, a megértéséig eljutás között. E könyvek nem a részletekben rejlő speciális résztudásról, hanem az észlelhető részletek összefüggéseiről szólnak, amely a megismerésen át az univerzális értelem megnyílásához, a megvilágosodáshoz és a megértéshez vezet.

2 2 Könyvismertető: (szimultán írású könyvek) Aspektus 28 Az Állandó eredőjű tér, az Isteni Univerzum Az élet szerveződését bemutató Aspektus könyvsorozat a vége felé közeledik. A könyv az élet szerveződésével foglalkozik, amely egy közös térben, az életnek helyet adó legnagyobb életbuborékban, a közös Isteni térben egy-időben változik, fejlődik, keveredik. Az Isteni szervezet nem véletlenül kapta az nr.1-es sorszámot, mert minden másból lehet több, azonos, hasonló, de a közös térből, amely helyet és teret ad a benne kifejlődött életváltozásnak, csak ez az egy van. A maga nemében páratlan térnek azonban van hozzá tartozó aurája, amelyben mindaz belekerül, amelyet az élet magától eltávolít, kidob, és minden hiányozni fog az aurából, a közös térből, amit az élet a változása során felhasznál, magába és az élettermékeibe épít. Az isteni közös tér, és a benne változó életfolyamat tehát csak együtt tartalmaz mindent, ami van, és e térrészben valahol minden megtalálható, amelyet az élet, vagy a közös tér kidob magából, amelyet kiközösít, vagy elfogyaszt. A közös térben lévő isteni szerveződés azonban nemcsak helyet és teret ad a benne változó életnek, hanem a legkisebb, még angyali, nem fogyasztó részecskéivel, mindenben, ami él és változik, benne van, tehát kívülről és belülről is, bár más felbontással de figyeli a szervezetében történéseket. Az élet keveredése, cserélődése folyamatos, és a térrész lokális részeiben, hol gyorsabban, - hol lassabban, de folyton változnak az állapotok, de ezek a helyi eltérésre kikeveredések, globálisan azonos eredőben maradnak. Amely információs hatás valamely térrészből, rétegből kikerül, annak a részecskéi más rétegekben, a külső vagy a belső környezetben megtalálhatók. Az isteni részecskék hol nagyobb sűrűségbe, hol ritkább állapotba kerülnek, de a térben nem kötött, radikális pályán kellően szabadon áramlás csak az információs energiaszintű hatások, és a DNS egységeknél kisebb részecskék lehetősége. A látszólagos szabadság azonban vágy és parancsteljesítések sorozata, információtovábbítás, kötelezettség teljesítés, amelyben bármennyi részecske bármely irányba áramlik, a közös tér eredője lényegében nem változik. Bár a helyi különbségek, a kezdeti eltérés kifejlődésétől, a megérzés kialakulásától folyton módosulnak, ezek csak a nagy és a kicsi különbségek között tudnak változni. A duális térben azonban az élet szereplőkhöz olyan tőlük elválaszthatatlan környezet is tartozik, amely minden jót és rosszat, amit az élet kivet magából befogad, pufferol és tárol, és amikor az élet már nem számít rá, a múlt hagyatékaként visszaad. A kicsi szervezetek látszólagos szabadsága, a nagyobbak felé sem csökken, és minél nagyobb egy szervezet, minél több holmija, anyaga, jószága keletkezik, annál nagyobb kötöttsége, Gondviselői kötelessége, felelősség terheli. A királyok, a nagyok, az életpéldák az élet foglyai, és minél nagyobbak egyes szervezetek vezetői, hatalmai, annál páratlanabbak, az ilyen szervezetek annál magányosabbak. Az unalmat és a magányt, a hatalom felelősségét, kötelmét oldja a szervezeti játékszabályok alkotási, ellenőrzési és számonkérési lehetősége, az élet különböző variációinak a kipróbálási lehetősége, de nehezíti a hatalomhoz tartozó felelősség, a szimmetria megtartásának a kötelezettsége. Bár a közös térben ide-oda áramló életbuborékokat, a közös érzés parancsára az isteni kicsi részecskék tologatják, de az értelem, a megértés, a belátás és a bölcsesség lehetőséget ad az életjáték szabályait megtartóknak, ha kellően erősen hisznek a,,jó,, céljukban és az isteni gondviselésben, hogy a kezükbe vegyék a sorsukat, és a nagyobb közösség támogatását élvezzék. Az Aspektus könyvek a Maja univerzálisabb információ mintájára készülnek, amelyeknek közös jellemzője, hogy egyes azonos értelmű hatásokat, állapotokat, azok eredő fejlődési tendenciától függően többféle eltérő érzelmi, hangulati különbséget is érzékeltető szóval is ki lehet fejezni.

3 3 Aspektus 28 Az Állandó eredőjű tér, az Isteni Univerzum Az életbe szerveződés lehetőségei és a fejlődés következményei: Az élet három egyidejűleg élő generációt, élőréteget képes életváltozási folyamatban egymás mellett, együtt élő szervezett folyamatban, közös szervezettségben megtartani. Ha a rétegekre tekintünk, akkor a három egymást követő, egymás mellett lévő réteg, egymással időben eltolt együttváltozási folyamatban a közös szervezettség részévé válik. Ebből minden réteg, generáció átél a másik kettővel két együttélési időszakot ugyan azon háromból kettővel. A külső rétegből beérkező hidegfúziós generáció átéli az átlagos középkorú réteggel az életet első harmadát, majd a második harmadát már középkorú, teherviselő rétegként éli át, miközben a korábbi, de vele együtt továbbfejlődő átlagos réteg a legidősebbé, a legtapasztaltabbá, és lassan lebomlóvá, energiát adóvá fejlődik. Az átlagos réteg ekkor átéli a legfiatalabb külső réteggel az életet egyharmadát, és miközben a legidősebb generációvá fejlődik, átéli a fiatalabb élőréteg felzárkózását, átlagossá fejlődését, az élet terhének az általa átvételét. A három generáció a szent hármas, a lendületesebb genetikai állományt adó, hidegfúziósabb külsőbb rétegből érkező, fiatalabb állomány, aki később, amikor átlagossá és középkorúvá, apává válik, keveredik és vegyül a belső rétegekben kifejlődő, de kifelé áramló fiatal hozzá mérhető fejlettségű állománnyal. A következő az átlagos és kevertebb, rendszerint az életsor, élőrétegek közepén található vegyes, már nem olyan nagy lendülettel és eltérő irányban, rendszerint lamináris irányban egy adott életfelületen, rétegben áramló, az átlagos, középkorú generáció, a fő teherviselő, a farkas, aki keveredik a az átlagos középső élőrétegbe belülről kiáramló, vele szimmetriába kerülő, hozzámérhető fejlettségű belülről kifelé áramló anyával, míg a legbelső réteg, a legidősebb generációhoz tartozó, már melegfúziós, gazdaságtalan, nemsokára eltávozó, szétáramló, az anyagi minőségét feladó szent lélek, a még élő legidősebb nagyszülői korosztály a szent lélek, amely már kevésbé gazdaságos, de egyre kevesebbet fogyaszt. Más vonatkozásban a szent lélek az idősebb nagyszülői generáció megmaradó, a környezetében élőknek az energiáját és az anyagi részecskéit is átadó, az élőrétegből nemsokára eltávozó a dominanciát átadó előd tagját jelenti. A melegfúziós értelmezés kettős, egyrészt jelenti a gyorsabban fejlődő, belsőbb, de leginkább már gazdaságtalan, túl sok életenergiát elhasználó, elpocsékoló, de éppen ezért a környezetben szétosztó, újra körforgásba terelő, és az életáramlásban a korábbi irányához visszaforduló, már kifelé és szétáramló réteget. Egyszerre jelenti az idősebb és már túlfejlett élőréteget, generációt, amely már nem annyira épít, inkább visszaver, eloszt, ha kell bont. A három azonos időben együtt élő réteg mellett azonban van egy negyedik, éppen átalakulóban lévő, a másik három rétegnek környezetet és életteret biztosító. Lehet hogy a szellemként ismert réteg egyszerre jelen van a belső rétegben, amely neki túl durva és túl meleg, ezért e rétegből a hidegfúziós állománya lebomlik, van két átlagos szellemi réteg, amely átutazóban van a jelen kettős élőrétegén csak az egyik belülről kifelé, a másik kívülről befelé halad, és ezen kívül kell lennie egy külső rétegben lebomló, volt melegfúziós szellemi rétegnek, amelynek e külső réteg túl rideg, eseménytelen és unalmas, hideg. E lélekállomány a külső rétegforduló állapotában fejlődve lebomlóban van a külső hidegfúziós rétegekből, és befelé áramló kezdeti állapotban van az átlagos, és a melegfúziósabb, volt szülőhelyi rétegek felé.

4 4 Az élet e hármasa más aspektusból azt jelenti, hogy legkívül van egy szellemi réteg, aura, amely nagyon kicsi tömegméretű, könnyed és nagyon érzékeny részecskékből szerveződik. Az ilyen részecskék már, vagy még nem bírják a nagy meleget, viszont a kifelé áramló elöregedettekből átalakuló lebomló, kiváló fiatalok nagyon gyorsan alkalmazkodók, nagy életrugalmasságúak. E szellemi réteg szó szerint átjárja a belsőbb rétegekben élők térrészét és szervezetét is, de jellemzően csak rövid ideig és legfeljebb éjjel, a nagyobb energiaszintű fotonok takarásba kerülése esetén merészkednek a belső, nekik már kaotikus rétegekbe, szervezetekbe. A szellem szárnyaló, áramló, valamennyi rétegen átjárni képes, nagyobb áthatoló képességgel rendelkezik. Moetrius fő segítségét a szellemi szinten élő entitás adja, amely a könyvek alapjait adó gondolatokat kelti, de az automatikus írásban nem a szellem, hanem a lélek segít, amely az anyagi részecskékre nagyobb kölcsönható képességgel bír. Moetrius elképzelése szerint a szellemi szint az elektronok és a protonok életszintje, azaz az atomi szint, amely az atomi méretű és energiaszintű szervezeti állapotokat adja. Ha a léleknél sikeres impulzus születik, megjön az ihlet, szinte kipattan a fotonnyi szikra, a megoldás, az új lehetőség. A külső, de a szellem által uralt rétegektől beljebb található élőréteg a léleké, amely már az anyagra is kölcsönható képességgel rendelkezik. A lélek élőréteg egy kicsit átlagosabb kisebb, az anyagi és a szellemi rétegek között van, de míg a szellem, képes valamennyi térdimenziót és a lélek rétegeket is átjárni, áthatni, addig a lélek rétege csak a saját rétegében és az anyagi szintű rétegekbe képes tartózkodni. Az a mondás, hogy átjárja a lélek szó szerint igaz. Azokra a dolgokra értjük, amelyek nem durva, hanem finoman kidolgozott, a részletekben is igen jól elrendezett, minden apró dologban a helyére került teremtés, alkotás. Az átjárja az ihlet is ebből fakad, azaz a teremtő erő, a múzsa, a lélek mondja meg, hogy mit és hogyan kell tenni, és valószínűen a lélekszintű impulzusokban indulnak el a cselekményeink, terjednek ki az anyagi valóság felé. Moetrius múzsája is nagy lélek, aki évtizede segít és súg az élet mikéntjére és hogyanra vonatkozó érzések, és az automatikus írással, amely a tudatos gondolkodásnál gyorsabban, automatikusan, szinte fizikailag követhetetlenül vezetett kézmozgást generál, miközben szinte gondolkodás nélkül kerülnek leírásra e sorok. E részecskék keltik az érzéseket, a munkájukból és a hatásaikból fakadnak az anyagi hatásokat létrehozó gondolatok, tehát nyugodtan az érzés, információs energiaszintű részecskéinek tekinthetjük őket. A lélekréteg, amely már erősebben kölcsönhatóképes, befolyással bír az életre, és nagy eséllyel végrehajt, rendez akár irányít, épít, egymáshoz halmoz, de még sokszor gondolkodás nélkül és ösztönösen, érzések alapján cselekszik. A lélek részecskék uralják a saját élőrétegüket, időnként kilengenek a külső szellemi szintekre, és a nyugalmasabb időben rendszeresen átáramlanak az anyagi energiaszintű, de már nekik is gyakran kaotikus rétegeken. A könnyed légies, lélek rétegen belül található, az ennél nagyobb tömegszámú, már egyértelműen anyaginak tekintett részecskék közös szervezetei, amelyek már elérik az általunk anyagként megismert atomi és molekuláris térsűrűséget, amelyek már képesek élni az időben gyorsabban és kiszámíthatatlanabbul változó anyagibb valóságban. A középső (lélek) rétegen belül van a nagyobb részecskesűrűségű szervezeti központ a test rétege, az anyag, a nagyobb részecskesűrűség, az irányítás, az erő és a szaporodási központ. A kéttagú párban, az egyednek tekintett szervezetben az élet körforgása rövidre záródik, és a gyengéd lélekhatás, az érzés az éppen nagyobb életnyomású, erőben változó szervezetből a másik félszervezetbe áramlik. Ez kölcsönös hatáscserével jár, mert ha az egyik félben sokkal több erőre van szükség, akkor a másik fél-részben lévő kellő erővel rendelkező átlagos erős szervezetek) átmennek az éppen nekik való munkát kínáló szervezeti fél-részbe, (országrészbe, mikrokozmoszba) a munka elvégzésére. Lásd a Nyírségi erős és kitartó, szívós munkásokat az útépítéseknél és az építkezéseknél. Ilyenkor ahol túl sok az erős részecske, onnan a másik éppen nyugalmasabb, tervezést, gondolkodást kívánó, lehűlő, nyugodtabb térrészbe áramlik.

5 A családi egység két napszaknak felel meg az idő ritmusában, amelyben hol a hidegfúziós fél, az éjszaki a domináns, hol a melegfúziósabb a nappal aktívabb. A két köztes átmeneti időszak dominanciája reggel a fiataloké, este az alkony az idősekké, ez is váltó dominanciában. Míg a napi ritmusban a reggel, a legfiatalabbak előkészítése elsőbbséget, hajnalban korán kelést, indulást, mozgalmasabb, dinamikus életáramlást igényel, minden mást ez alá rendelődik, de este jut idő az öregekre, szóváltásra, a dinamikájában lecsengő, passzívabb alkony a megérkezésé, a leállásé, a megpihenés előideje. A napi ritmustól különböző a hetiritmus, amely már nemcsak a családi dominancia rendjét, hanem a másokhoz viszonyított megtartható, megtartandó rendet, az élet tágabb rendjét is meghatározza. Az élet legalább e három réteg, e három generáció közös szervezettségének, egymás mellett élésének a következménye, de valószínűen valamennyi egyidejűleg és viszonylag közös térben és közös szervezettségben él. Ez esetben az általunk ismert élet hét nagyobb, de egymás mellett és együttfejlődő réteg, hét egymáshoz képest eltérő, váltakozva domináns állapotban változó eltérő tömegszámú, eltérő tudás szintű és eltérő energiaszintű élőréteg közös, átfedett, egymásba érő terében a résztvevők által kölcsönösen hatott, halmozott gerjesztésű szervezettségét jelenti. Ez lehet hat különböző szintű és egymástól eltérő irányba áramló előd, azaz két nemben három generáció, és egy hetedik, az újszülött, a legfiatalabb jövevény, aki az elment legidősebb, a nyolcadik lebomló helyére lép. 1+2, 2+3, 3+5, 5+8, ezek az aranymetszés és az életpiramis legbelső rétegének a telítettségi arányai. Az 1, az egyed, amely két előd genetikai anyagából szerveződik, a központ, a protonnal analóg utódnak is tekinthető egyed körül a külsőbb rétegben, aurában, elektronhéjon) egy melegfúziós előd, és vele szemben egy hidegfúziós előd békében egymástól eltakarva változhat. A következő rétegben, generációban mindig az alapcsaládhoz képest két egységgel nő a családi létszám, de az egyik belül fejlődik, a másik kívül, vele tükrös szimmetriában. A következő rétegben már nyolc egyed tud a többieket nem zavarva másfelé szakosodni, míg a következő rétegben már tizenhárom stb. Ez a heti ciklusban változó időritmus valószínűen az együttélés és a szervezettség alapját, a közös genetikai családot jelenti. Az élet törvénye szerint a hét családtag mellett megszülető nyolcadik esetén, az egyik idősebbnek el kell menni, azaz le kell bomlani, hogy a közös élettér és a környezet téridőbeli egyensúlya túlterhelés nélkül megmaradjon. Amikor a hét nap letelik, mindig másik réteg, szellemi, vagy anyagi szint a domináns, a meghatározó, miként Brüsszelben lévő Európai szövetségben is már ciklusonként váltott vezető irányít. Amikor újra kezdődik a hét, ilyenkor ugyanazon réteg adja a vezetőt, de a személy, az egyediség, és ezért a nap eredője is változik. Míg a testi, fizikai jó erőben lévő részecskék hétközben alárendeltek, kevésbé dominánsak, erősen terheltek, a hét végén lehetőséget kapnak a pihenésre, a dominanciára, és lehetőséget a szerelemre, a regenerálódásra. Vasárnap pihenőnap, felüdülés, amikor már a test nem erőlködik, de a szellem már felkészül a jövő cikluson belüli teendőkre. Ezek szerint a pihent test hétfőn új erővel és kellő szellemi koncentrációval kerül munkába, a szellem ilyenkor felkészül és kikapcsol, az erős hatások ellen a nyugalom terébe, az oxigénnel jobban ellátott, klímatizált, megfelelő hőmérsékleti határok között tartott agysejtekbe menekül. Valószínűen van valamilyen kiszámítható pontos rend az egymást követő napok periodikus dominanciájában. A szerző feltételezi, hogy a testi hatóképesség vagy és a szellemi aktivitás egymással fordított rendben halad, és amíg az erő hétfőtől a szombat felé fejlődik, addig a szellem szombattól visszafelé halad az aktivitásban. A vasárnap a pihenőnap, amikor minden majdnem azonos eredőbe és egymással szimmetriában kerül. Ezek szerint a hét közepe a szerda és a csütörtök a két legvegyesebb, legjobban keveredő sikeres átlagos, de a hatóképességben kellően eltolt állapot, amikor még az erői is kellő mennyiségben jelen van, de már a szellem is elég erős. Ez az állapot tehát a két szélsőséges réteget összekötő léleké. Szerdán még dominánsabb az erő, de csütörtökön gyengülő, viszont csütörtökön még a lélek erősebb, még hisz, még kitart, dominánsabb, míg 5

6 6 szerdán már egy kicsit az erőhöz képest alárendeltebb, engedőbb fáziseredőben van. Ezek szerint a péntek és a szombat a szellemé, a vasárnap a heti ünnep, a családi ünnep, a közös pihenőnap, amikor az erő és a lélek is pihen, inaktív, ezért a szellemé, az érzéssé a vasárnap lehetősége és dominanciája. Ha az egymás mellett lévő generációs rétegeket, a szent hármast más aspektusból értelmezzük, akkor az egyik, a külső áramló, lendületes, sokat közlekedő, ő az aktuális áramló, az utazó, a szállító, aki mindig jön, akár akarják, és várják, akár nem. A másik harmad a mindig jelen lévő, az aktív már nem olyan sokat utazó, aki jelentősen lekötött, ő a gyalogos, a közlekedő, de kevesebbet és már megfontoltan utazó. A harmadik réteg, vagy anyagibb réteg és idősebb generáció már sokkal helyhez kötöttebb, ő a néző, a szemlélő, aki még jelen van és változik, neki már nem kell szaladni, rohanni, gyorsabban változni, ő a fiatalabbaknak segít, irányokat, célt és életpéldát mutat, irányít. Ha ugyanezt a dinamikus élet közlekedési aspektusából értelmezzük, akkor a külső sáv, a kisebb tömegű és lassabban áramlóké, a gyalogosoké, a kézikocsisoké és a bicikliseké, a lassabban haladóké. A szimmetriatengely felé haladva a következő sáv a dinamikusabb áramlásé, a nagy teherszállításoké, a belsőbb a sokkal gyorsabban áramló a radikálisabban hajtóké, a másokat sokszor szabálytalanul is megelőzőké, míg az ellenkező irányban hajók között ott a szimmetriasáv, a nem haladó, a sokkal lassabban változó. Az autópályán, az autóutakon az élet közlekedési rendje hasonló szimmetriával bír, mint az életszervezetek és rétegek rendje. Ha a városi közlekedésre alkalmazzuk az életáramlás szabályait, akkor a békés egymás mellett élés, az együttélés feltétele a három közlekedőréteg egyensúlya, együttfejlődése. Az út szélén mindig biztosítani kell a kétirányú, vagy többirányú közlekedési lehetőséget a legnagyobb számban a gyalogosan áramlóknak, kell tehát biztonságos járda, közlekedésre, életáramlásra alkalmas külső réteg, hogy a járművekkel nem rendelkező szegényebbek, egyharmad része megfelelő lehetőséget kaphasson. A járda és az úttest között kell egy átlagos réteg, hogy a nem túl gyors járművek is lehetőséget kapjanak az életáramlásra, közlekedésre, az úttest és a járda közötti középső, átlagos, átmeneti rétegben megfelelő parkolásra. Az élet harmadik harmadának kell az úttest, a gyorsabb áramlásra, a melegfúziósabb járművekkel, motorokkal, teherszállításokkal közlekedésre. A lassabban haladó, a külső környezethez a legközelebbi réteg, a sokkal lassabban változó, kevésbé áramló statikus réteghez kapcsolódik, amely nem a közlekedésre, hanem a lakhatásra, munkára, a statikusabb állapotok megtartására, az élet nem nagyon áramló, nyugodtabb állapotára való. A tér hasonlóan működik. Az életáramlásra alkalmas részei, az úttestek, az életsávok, életpályák között lassabban áramló sávok és melegfúziós körforgalmi csomópontok, az élet izületei találhatók. A közlekedésre, éppen életáramlásra alkalmas térrészek között azonban ott a sokkal statikusabb, kiszámíthatóbb környezet, és amely részecske, életforma éppen nem áramlik valamely rétegben, az a negyedik állapotban, a nyugodtabb környezetben, a köztes térrészben mindig megtalálható. Ha a környezetből eltávozik a statikus állapot dinamikusra cserélődik, akkor a térben és időben változó állapot életáramlásra kél. A kezdet és a vég között valamely állapotában változó, statikusabban, vagy dinamikusabban áramló élet azonban nem csak áramlik, nem csak közlekedik, és nemcsak egymás által megváltoztatva, makroevolúcióban, gyors balesetekben nem kiszámíthatóan megváltozva, hanem belül, kisebb egységekben, kiszámíthatóbban, lineárisabban, megérthetőbben is változik, érez, gondolkodik, cselekszik, közben megért másokat és éli az örökkévalóság óta eltérő életváltozatokban periodikusan átalakuló állapot és minőségváltozással járó életét. A három egymás mellett lévő réteg itt is szimmetriát adó felezővonalhoz, a senki földjéhez a tiltott határfelülethez, a záróvonalhoz kötődik. Ha a három (kétszer három, mert ha egyszer az egyik irányba elmegyünk, akkor később visszafelé is kell jönni) réteg nem megfelelő egyensúlyban, nem kellően fejlődik egymással, akkor vagy a gyorsabb teherszállító, terhes, melegfúziósabb járművek nem tudnak áramlani, vagy ha a szélsős sáv alkalmatlan a megfelelő arányú átbocsátásra, akkor a lassabban haladók, és a parkolók nem tudják

7 megoldani a problémáikat. Ha a járda túl kicsi, hiába alkalmas az úttest és a leállósáv, a szélsősáv, ha nem lehet megfelelően közlekedni a járdán, az élet egyharmada kényszerbe és elnyomásba, akadályoztatásra kerül. Éppen ez az életbe szerveződés lényege, hogy mindig csak az éppen kisebbségben lévő harmadnak kell tűrnie, a rosszat elviselnie, a többség általában a domináns időszaka alatt nyugodtabban élvezheti az életáramlás lényegét. A három réteg, és több réteg esetén a többi is, egymásra figyelő váltott demokráciában fejlődik, amelyben valamelyik egyharmad rész, előd generáció elöregedésénél mindig a másik kettő válik dominánssá, továbbfejlődővé. A három együttfejlődő réteg megfelelő együttváltozása, közös egymásra figyelő együttfejlődése esetén, a közlekedésre alkalmas életpálya megfelelő átbocsátóképességű marad a gyalogosoknak, a már parkoló helyet igénylőknek, és az erősebben törtető melegfúziósoknak is. Az élet egyik legfontosabb aránya a megfelelő együttfejlődés, bár ez kevésbé látványos, és néha az időben egymáshoz képest jelentősebben eltolt időbeli szimmetriában változik. Ha az egyik réteg lehetősége zavart szenved, az életáramlásában akadályozott réteg a másik rétegekbe kényszerül, és vagy a forgalommal szemben akadályozza mások haladását, vagy nagyon meggyorsítva azt, növekvő balesetveszélyt okoz. Hogy mikor melyik a helyes, azt döntse el az olvasó, az élő, az életáramlást igénylő. Ha nagyon unalmas a kellő különbséggel nem rendelkező, ezért szinte észre sem vehető együttfejlődés, akkor az élet néha felborítja az életáramlás rendjét, hogy az egyik rétegben felmutatható gyors, látványos változással azt az illúziót keltse, hogy halad az egész, miközben a gyorsabban haladó réteg mellett a másik kettő stagnál, vagy éppen visszafejlődik. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a KÖH, mint az állami szervezettség egyik gyermeke, túl dominánssá vált, és miközben erősen hadakozva az érvényesüléséért, egyre több térrészre terjeszti ki a jövőnek megőrzendő védettséget, eközben a múltnak a jövőbe átmentése érdekében gyakran akadályozza a jelen megmaradási lehetőségét. A Pécsi Zsolnay kulturális negyed épületek túlzott védettségének az lehet hamarosan a környezetre és a jelenre nézve rossz következménye, hogy miközben a múlt emlékezetes építményeit indokkal, vagy indokolatlanul fenntartjuk, a jövő számára meg akarják őrizni, eközben a város jelenlegi közlekedése káoszba kerül. A város fő artériájának tekinthető az országban a legforgalmasabb Zsolnay út az áteresztőképesség határát meghaladóan túlterhelt, és az átmenő forgalom aránya, a fejlődésben megállt áteresztőképességnél sokkal gyorsabban növekszik. Ha nem születik gyors megoldás, Pécs városa hamarosan infarktusban, a fő artéria elzáródásában részesül. Ma már túl vagyunk a beavatkozási lehetőség 24. óráján, már csak fájdalmas drasztikus műtét segíthet a közlekedési főér elzáródás megakadályozására. Már reggel és délután 2-3 órát tart a rendszeres forgalmi dugó, és ha nem történik megoldás, az EKF idejére, a városunkat meglátogató, a múlt gyönyörű emlékeinek és a kulturális város szépségeinek a megismerése helyett, annak a közlekedési káoszát fogják megtapasztalni. A műtét a vasút mellett, a védettségében nem indokolt pajta jellegű EKF. épület lebontását, egy a forgalmat gyorsan elvezető, megosztó egérút létesítését igényli. A már félig lebontott, a födémétől megszabadított épület a fő fizikai akadálya a városi infarktus elkerülésének. Ehhez kell a fájdalmas műtét, amelyről a betegnek, a városnak és a KÖH-nek is meg kellene érteni, hogy a múltat nem a jelen élete árán, hanem a szent hármasban együttfejlődve, a jelen létének a biztosításával, egymásra is figyelő együttfejlődésével kell megőrizni. Az életakadály nem a fizikai építményekben, hanem a fontosságának a csorbításától félő, az élet lényegét elértő fejekben van. A múlt nélkül nincs jelen, tehát a múlt tényleg fontos a jelen és a jövő aspektusából, de a jelen nélkül nincs jövő, és aki a jelenét feléli, a jövőhöz szükséges közlekedést és az életáramlást megakadályozza, az a jövő érdekében hagyja meghalni a jelent, de mint tudjuk, amely szervezetnek nincs jelene, annak jövője és kulturális öröksége sem lesz. 7

8 8 Az entrópia, a környezet rendetlensége a természet rendje szerint növekszik. A környezet állapota akkor sem állandó, ha a változás nagyobb szinten megszűnik, hiszen a korábbi változás pora, gravitációs különbség, azaz a külső környezetben meglévő áramlás esetén továbbra is ülepíti a lebegő port és szemcséket a felsőbb rétegekbe került részecskéket a már nagyobb sűrűségű, nagyobb árnyékoló képességű rétegek, a talaj felé. E por leülepedése azonban nem csak addig tart, amíg az adott szervezetben a környezetbe kikerült részecskék leülepednek, hanem a nagyobb térség más szervezeteiben elgázosodott, és a köztes térrészekben lemorzsolódott, elporlódott részecskék is mindaddig beérkeznek, beépülnek a környezetből, amíg a tágabb környezetben lévő áramlásnak az útjába kerül a már változatlannak, halottnak feltételezett bolygó. Tehát ahhoz, hogy az életet generáló változás elmúljon, nemcsak egy bolygónyi térben kellene megszűnni az áramlásnak, hanem a tágabb planetáris és intersztelláris áramlatoknak is el kellene múlnia. Ezek a térközi áramlások nem egyenlően hatnak az életbuborékokként is ismert bolygók rétegeire, ezért az áramlás irányából direkt behatoló részecskék rakódnak nagyobb nyomással a már változatlannak feltételezett régebbi rétegekre. Van azonban a változás megszűnésének egy eddig kevésbé ismertetet problémája. Ha a környezeti életnyomás, a részecskeáramlás megszűnik, az e nyomástöbblettel egymásnál tartott, nem lég mélyen keveredett, vegyült kovalens életanyag valószínűen gyorsan felbomlik, pontosabban a külső gerjesztés esetén megszűnhet a szeretetérzésként, azonosságként, a bomlasztó támadás miatt összekapcsoló kohéziós erő. A mélyebben egymásba vegyült, keveredett ionos szervezetek nagyobb része valószínűen átélné, túlélné, vagy tovább bírná az életnyomás megszűnését, és az életanyag csak sokára hullna szét és oszlana el a térben viszonylag egyenletesen. Még ez az elosztódás is áramlásokat és további folyamatokat generálnak, tehát az élet kipusztítása az ionos anyag szintjén szinte lehetetlen. Ha egy élő bolygó környezetében a változás alábbhagy, és az aurában lebegő por és gáz idővel leülepedik, ez is változást gerjeszt, és az ellenoldali leülepedés nem azonos rétegfelszínen érvényesülése továbbra is fokozná az életnyomást, a tömörödést az életbuborék felszínén. Tehát az életet nem egykönnyű kiirtani, a változást nem lehet megszüntetni. Már maga a relatív változatlanság is a dolgok rend felé növekedését, az életanyag leülepedését segítené, és a túl nagy rend idővel annyira megnövelné az életfelszínre ható nyomást, hogy a rétegek ismét tömörödnének, határérték körül összeomlanának, és ez további változásokat generálna. A leülepedéshez, a változás folytatódásához azonban a környezetből az életbuborék, vagy és a bolygófelszínek felé ható áramlás, gravitációs hatás megmaradása szükséges. Ha a gravitációs hatást a bolygó és részecskéi keltenék, ez esetben ez abba maradna, de valójában a környezetben áramló, a bolygószervezet által eltakart térből kevesebb azonos minőségű, frekvenciájú, fejlettségű ellenhatás érkezése miatt terelődik be, fordulnak be a bolygóközpont radiális irányában a hatástérbe kerülő átáramló részecskék. Ha a bolygónyi életbuborék továbbra is képes árnyékolni a teret, a térben és a környezetben megmaradó áramlás, szükségszerűen a belsőbb rétegekben is lerakódásokat, változást és ezzel entrópiát is kelt. A rendezetlenség, pontosabban a korábbi állapothoz képest megváltozó másság növekedése a változás következménye, a dolgok a helyi változások nélkül is a gravitációs értékrendben a sűrűség szerinti leülepedés felé fejlődnek, önmaguktól is rendezett sorrend alakul ki. Csak hogy ha a nagyon azonos életanyagok egymásra és közös rétegbe kerülnek, egy bizonyos életnyomás felett a helyi ellentét és a változássűrűség nagyon megnövekszik. Az élet természet szerint kialakuló rendjébe a környezet, vagy az adott térhely nyomása, pontosabban a bárhol kialakuló, megmaradó változás beleavatkozik. Az entrópia, a dolgok megváltozása azonban ha nem túl gyors, a tudat által nemcsak követhető. Ha pl. a fiatalok, és a szükséges rendet, a rendezettség formáit még kellően nem ismerő, nem gyakorló valamilyen képességekben, hatásokban, tulajdonságokban fejletlenebb eredőjűek megváltoztatják, mert

9 nem ismerik még annak a többségre, a körülöttük változókra károsan ható következményeit, ezért még nem alakult ki tudati gát, korlát, az elődeik által kialakított rendezettség, állapot a rossznak ismert eredő felé megváltozik. Azonban ami keveseknek, vagy többeknek rossz hatás, az másoknak lehet éppen jobb hatás, következmény, tehát a tudatlanabbak, az életet valahol még csak kezdők, az életszabályok rendjét, az elvárt rendet még kevésbé ismerők, az entrópia a rendezetlenség növelésével, relatív rendezettség növelők, lényegében csak változtatók, Néha ez a változás több, vagy jobb rendet hoz létra, javítja a megérthetőséget, az életváltozás jobb élményekhez jutási lehetőségeit. Ha az elődök által kialakított, vagy véletlenszerűen kialakult rend, rendezettség elrendeződését valamilyen változás, hatás, vagy és hatásokat hordozó változtató képes részecskék megbontják, mindig kifejlődik közben egy idősebb, tapasztaltabb eltérő rendigényű csoport, amely a neki káros rendezettség jelentősebb, rossznak ítélt részét restaurálva a korábbi állapotokat helyreállítja. Azonban a spontán változások egy része, az adott korban és az adott téridőben valahol mindig felismerten hasznossá válik, ezért a rendezetlenség helyreállítása sohasem teljes, tehát mégis mozog a Föld, mégis halad a fejlődés. A korábbi rend és rendezettség tehát mindig változik, és sohasem lesz teljesen a régi, a változás a természet egyetlen állandója. Ha a fiatalok, vagy a még az adott rendben tudatlanok, miközben a változás vágya, a másság, az újdonság vágya által hajtva megváltoztatják, differenciálják az élet korábbi rendezettségét, a saját igényükre, a saját elképzelésű rendezettségűre átformálják a környezetet, (amely már sohasem lesz a régi), azaz az idősebb generáció szemében növelik az entrópiát. Az idősebb, más rendhez szokott konzervatívabb, a megismert értékrendhez jobban ragaszkodó generációk, miközben a saját eltérő igényükre visszaformálják, restaurálják a korábbi rendezettséget, eközben növelik a fiatalabb generációk, az utódok más rendjének a rendezetlenségét. Mi is az a híres entrópia, amit mi az elmúlók aspektusából évesen a rendezetlenség természetes növekedéseként ismerünk? Az entrópia a dolgok változása, amelynek a rend felé, vagy attól elfelé megítélése nagyon relatív. Amely dolgok valamelyik irányban növelik a másságot, amit mi a felületek és a rétegek korábbi állapotának a megváltozásaként ismerünk, azok más irányban, más aspektusokból szemlélve nem romló állapotokat, következményeket hoznak létre, csak eltérő rendet, pontosabban a korábbitól eltérő környezeti állapotokat. A rend és a sorrend, akár a változás rendje sokféle lehet, felcserélhető, valamilyen kiválasztott szempont szerint favorizált, privilegizált. A rendezettség sorolása lehet érkezési sorrendű, esemény sorrendű, sűrűségi sorrendű, feszültség sorrendű stb. tehát a tudat és a sorolási rendezettség megértése az, amely rangot ad a sokféle rendezettség szerinti változási eseményeknek és a következményeiknek. A még nem teljesen fejlett, nem abszolút élettudat legkönnyebben azt a lineáris rendet, besorolást képes megjegyezni, amikor az események és a változás dolgait, hatásait egy esemény sorrendhez köti, amely a dolgok egymás utáni sorolásával előre és visszafelé is követhető rendezettségi lehetőséget, időfolyamat szerint besorolt eseménysort, pontosabban akár a spontán változó események e tudati besorolás alapján követhető rendjét hozzák létre. Ez az követhető eseménysor, az idő fonala azonban más sorrendet ad egy életfelszín megváltozását figyelőnek, ha csak a rajta erősebb nyomot hagyó beérkező hatásokra másképpen, eltérően figyel, mint a kiérkezőkre. Ha e közös tudat valamelyik hatást, neki jónak, a másikat pedig rossznak tekinti, akkor nagyobb az esély, hogy az élettudata aspektusából jó hatásokat, a változás ezen esemény rendjét, a megmaradási lehetőségeit javító, növelő rendezettségűnek, míg a másik romló rendezettségűnek, az életlehetőségeit rontó entrópiának tekinti. Amelyik hatás azonban valakinek többet adva hozzáad az adott észlelő, megfigyelő lehetőségeihez, (pl. a tömegéhez), tehát a saját aspektusából többet és jobb hatást ad, az annak a másik megfigyelőnek az aspektusából, aki elvesztette e hatást, vagy és hatáshordozót, annak a tudatában azonos megítélés esetén ennek veszteségnek kell megjelennie. 9

10 10 Az élettudat azonban idővel eltérő értékrendet is képes létrehozni, és szubjektívé válva másképpen ítéli meg a rendezettség és a rendetlenség, azaz a jó és a rosszabb következmények felé fejlődés lehetőségeit. Ha a kapok, a többlet lehetősége általános értékrend szerint fejlődik jóvá, akkor az adás, a hiány keletkezése törvényszerűen rosszá, veszteséggé, a lehetőségeket csökkentő rosszá kell, hogy minősüljön. Ha azonban a az azonos megítélés, értékrend megváltozik, akkor lehetőség van arra, hogy az azonos dolgokat és az élet változásait az esemény hatását, következményét átélők, egymáshoz képest több eltérő értékrend szerint másképpen, azaz egyaránt jónak, vagy rossznak ítéljék meg az azonos események rájuk más tudati rendezettség alapján ható következményeit. Tudjuk, hogy az élet véges jó és rosszként ismert lehetőségeinél nemcsak a rosszból, hanem a túl sok jóból is megárt a sok. Ez csak akkor lehet, ha az életnek legjobb lehetőséget nem a mennyiség, és nem a minőség legnagyobb értékeihez, hanem az átlagos mennyiséghez, a szimmetria legjobb arányához kötjük. Ha például a közös tudat azt fogadja el a legnagyobb értékként, legnagyobb egészségként, ha egy szervezetnek mindenből van egy kevese, de semmiből sincs számára terhet jelentő túl sok többlete, pl karmikus adóssága, vagy és követelése, akkor az ilyen tudat számára az átlagos, a túl sok hatásból leadó állapot a legegészségesebb a legjobb. Az ilyen állapot, eredő bár nem jár anyagi tartalékokkal, nem jár követelésekkel sem. Az ilyen tudatú életet, megfigyelő szabadsága, lehetősége sokkal nagyobb az anyagi tömeg eltartási, szórakoztatási kényszeréhez kötött, vagy és az állandó karmikus adósság törlesztésére kötelezettekénél. Ha tehát a szegényedés felé haladó, vagy és a karmikus adósságaitól megszabaduló, de még nagyobb birtokolt, uralt és eltartandó Ehhez meg kell érteni azt a mondást, hogy akinek túl sok van valamiből, az idővel szükségszerűen a túl sok hatása szolgálójává válik. Tehát akinek túl sok a jószága, az anyagi birtoka, tulajdon része, azt egyre nagyobb kötelezettség fogja terhelni, a birtokában lévő anyagokba, jószágokba épült részecskék fenntartási, karbantartási, és életélménnyel ellátási kötelezettségeként. Akinek túl sok a tudása (mindig másokéhoz, a környezetéhez képest) azt egyre nagyobb kötelezettség fogja terhelni e számára egyre nyomasztóbb egyedi ismerte, tudás átadása érdekében, miközben a sok tudása miatt, anyagiakban, vagy érzőbb lélekben elszegényedik. Az ilyen túl nagy tudású élet neutrálissá, érzéketlenebbé, közömbössé válik. Akinek túl nagy a lelke, az érzései rabjává válhat, az egyre nagyobb késztetést érez, hogy e neki már túl sok érzésből, sok jóságból, szeretetből adjon másoknak, miközben az ilyen lélek anyagi értékrendben, vagy és egyedi tudásban elszegényedik. Tehát ha egyenlőtlenül oszlanak meg a térben az élet által relatív jóként, vagy rosszként megismert más energiaszinteken eltérő értékrendet képező hatások, akkor az élet boldogtalanná, vagy lélekben, vagy és anyagiakban túl szegénnyé válik. Tehát az élet összes jó tulajdonságát együtt nem lehet egyszerre birtokolni, azaz nem lehet egyszerre sok erős részecskének, sok sokat tudó részecskének, vagy és sok sokat érző részecskének a birtokosa, gondviselője lenni. A különböző energiaszintű és más értékrend szerint élő, változó szervezetek, bár közös térben együtt élnek, nem azonos környezetet, nem azonos körülményeket igényelnek. Míg a lehetre is érzékeny, szinte anyagtalan légiesen könnyed lélek részecskék a finom és a gyöngéd hatásokat és a kötetlen szabadságot kedvelik, a hozzájuk képes túl erős és túl nagy tehetetlenségű anyagi részecskék inkább a nagyobb tömegbe épülést, az anyagiak gyűjtését, a tömeg értékrendjét szeretik. Az átlagosabb, elfolyósodottabb, mindenből valamennyit de egyik hatásból sem túl sokat birtokló részecskék, a változékonyságot, az alkalmazkodó képességet, a változásra felkészültség állapotát preferálják. Tehát az élet Eistein által elsőként határozottan felvetett relatívsága azt jelenti, hogy minden dolog jósága, vagy rosszság, esetleg átlagos, semleges állapota csak megítélése, és az adott észlelő, megfigyelő aspektusából eltérően megítélhető következmény. A jóság és a rosszág relativitása csak azon aspektusát jelenti az értelmezés sokféle értékrendi lehetőségének, hogy az a konkrét hatás, tulajdonság, következmény, amely valamely előző változás sokkal később máshol kialakuló következménye is lehet, az adott megfigyelő, az értékelő értékrendje aspektusából, neki az

11 általa vágyott jobb eredő felé, vagy ettől eltávolítás irányába változtat rajta. Ha valakinek túl sok anyagi terhe és eltartási, gondviselő kötelezettsége van, akkor ennek a szervezetnek megváltás, ha megszabadítják a neki már terhet jelentő eltartási kötelezettségtől. Hasonlóan, a túl sok egyedi, de még nem közismert, még mások által nem ismert, nem elismert (fontosságot adó) tudással rendelkező szervezeteknek, már egyre terhesebb, hogy ezt az akár végtelen isteni tudást egyedül birtokolják, ezért ők is hatalmas kényszert éreznek a bennük termelődő tudás kifelé áramoltatására, másokkal megismerésére, mint élettermékként eladására, azaz a személyi egyedi gondolkodásmód fontosságának és a közérdekű hasznosságának a környezeti elismerésére. Miként a túl sok anyagi hatással rendelkező szervezetekre is hat azon kényszer, hogy a bennük felhalmozódó, nekik egyre inkább a túl sok miatt elértéktelenedő, egyre kevésbé becsült anyagiaktól szabaduljanak, és helyette olyan más, könnyedebb értékrendű hatásokat, festményeket, műtárgyakat, zenei és egyéb élményeket vásároljanak, cseréljenek, amelyekre éppen azért, mert ebből relatív túl kevés érzetük van erre vágynak. Ha az élet egyenletes keveredése, a relatív jó és a rossz térbeli eloszlása túl egyenlőtlenné válik, és valahol nagyon felszaporodik az egyik értékrend szerint a jó hatás, pl, az anyagi értékrendű pénz és energia, ott a nagy energiaszintű, dagadt részecskék kiszorítják a környezetbe a túl könnyed és érzékenyebb légiesebb, kisebb tömegeredővel rendelkező hatásokat. Az ilyen környezetből, ha kiszorul a lélek, hiába van túl sok a megítélés szerint egyre értéktelenebbé váló anyagiakból, ha a könnyed légies részecskékből, a kedvességből, a finomságból, a szerénységből stb, nagyon kevés marad. Hasonlóan a külső légies, könnyű részecskékkel telt környezetben az amiből helyben túl sok van elértéktelenedik, és azon értékek, értékrend kerül előtérbe, amelyből az adott térrészben, környezetben egyre nagyobb hiány van. Az élet mindig és mindenhol megúnja amiből éppen túl sok van, jut neki, és tudati, érzeti értékrendet változtatva egyre jobban azon más értékekre, más hatásokra vágyik, amelyekből egyre kevesebb, vagy és egyre nehezebben elérhető a számára. Tehát az egyéni tudat értékrendje a saját helyzete és megítélése szerint változik, és a környezet megítélése is ezzel analóg, mindig az éppen elégtelen felismerten kevés hatás értékelődik fel, miközben az amelyből már eladhatatlan, mások által sem keresett túltermelés, helyileg túl sok alakul ki az egyéni, és a közös tudatokban is leértékelődik. Mindegy, hogy az egyes tulajdonságokat és hatásokat hordozó részecskékből egy adott szervezetben, életbuborékban, térrészben mennyien szaporodnak fel, a lényeges az, hogy egyenlőtlen elosztás esetén, az adott szervezetben, életbuborékokban egyes hatásokból értékrendből sok lesz, másokból éppen elég, és mindig lesznek olyan hatások, életszintek, amelyekben az egyes tulajdonságokat értékrendeket, hatásokat képviselőkből nagyon kevés van. Az egyenlőtlen elosztás, eltérő tulajdonsági eredőket ad az élet szervezeteinek, amelyekből a valamely elismert, felismert hiányokkal rendelkezők, egyre jobban vágynak a hiányaik kielégítésére, és szinte mindent képesek odaadni, a szemükben és a tudatukban már elértéktelenedő, leértékelődő többleteikből. Ez az értékrend változás a belső és a külső minőségváltozással összefügg, tehát ha az élet mikrokozmoszaiban éppen kevés van azon hatásokból, amelyek a külső környezetekben összegyűltek, többletbe kerültek, és fordítva, akkor ez lehetővé tesz egy tisztességes (és tisztességtelen) egyedi mindenre törekvő érték és hatáscserét. Az egykori isteni szervezetet alapító részecske, valószínűen ezen hatást, lehetőséget ismerte fel talán nem is elsőként, de valószínűen ő volt aki közismeretre, és közelfogadottságra tudta juttatni, azaz éppen neki kedvezett a tér és az idő körülményként ismert lehetősége. Ha az eltérő tömegméretű és eltérő hatáseredőjű egységekből mássá szerveződő élet eloszlása, a téridőben nagyon rosszá válik, akkor a tudati értékrend változás az, amely képes a mássá fejlődött térben ismét kellően keveredő hatáscserét, azaz az élet egészének nagyobb, jobb rendet regenerálni. A térben kifejlődött, megválasztott Gondviselői szervezet részecskéi ennek megfelelően végzik a dolgukat, az élet lehetséges rossz és jó hatásainak az elosztását, illetve ezen változó igények rendszeres, periodikus újraelosztását. Ha változik az igény, változik az elosztás is, de az is lehet, hogy a matériát is tartalmazó mindenségben csupán az igény, és a 11

12 12 megítélés, a tudat értékrendje változik, és ennek alapján éli át a neki jobb, vagy éppen rosszabbként el és megismert hatáskövetkezményeket. Amely hatásokból valahol nagyon felszaporodik, ott azok a hatások egymást taszítóvá válnak, együtt egy helyen túl sokan el és leértékelődnek. Ha valamiből helyileg túl sok alakul ki, akkor egyre könnyebb egymással, analóg hatáshordozókkal helyettesíteni a mind kevésbé értékelt igényeket, ezért a mellőzhetővé váló, leértéktelenedő élettömeg, a mind nagyobb minőségi, fejlettségi (konkurens) azonossága esetén, egyre nagyobb összeütközésbe, feszültségbe kerül egymással. Ez azt eredményezi, hogy ha valamiből helyileg túl sok van, akkor nagyobb az esélye, hogy ugyanebből az adott időben mindig véges számú hatásból a környezetben éppen kevés van. Ilyenkor az adott fejlettségű, egyedi hatásra, tulajdonság hordozó részecskékre a minőségükből kevesebbet tartalmazó környezet felől, mindig kisebb erőhatás hat, mint azon térségből, amelyben, az arányaikban túl sokan vannak, túl nagy hatásrész, tulajdonsági eredőt töltenek ki. Ez az az erő, a vágy az elismerésre, a fontosságra, az egyedi képességre, a létezés nélkülözhetetlenség, a megbecsülés vágya, azaz a becsvágy, amely az életáramlást, a változást és a relatív entrópiát is folyamatosan fenntartja. Ez az az alternatív erő, hatás, amely képes az energia értékrendű térrészből, a megbecsülés alapján működő, más értékrend alapján folytatódó életet fenntartani. Az elanyagiasodott, pénz isten értékrendűvé vált valóságunk értékrendje elinflálódott, a pénz, mivel egyre több van belőle, és egyre rosszabb minőségűvé, tömeggé fejlődött, felhígult, elértéktelenedett, mint a változást mozgató, a rendezettséget fenntartó, szabályozni képes erőhatás elveszti a dominanciáját. A Vízöntő jegyébe átkerülő terünk és időnk, tudati értékrendet fog váltani, és a pénz alapú értékrend gyors elöregedése, összeomlása, és másik, megbecsülés, a becsvágy, a létezés fontosságának a másféle elismerését, a megbecslés és a becsület, a hiúságot és a törvényt fontosabbá tevő új értékrendet fog ismét bevezetni. Az Inka rendszeridő erre a változásra utal, amelynek fizikai átrendeződést is kiváltó következményei lesznek, de az élettudat értékrendjének a változása csak az anyagi valóság leértékelését, és a szellemi valóság, a létezés más alapú fontosságának a felértékelődésével, más minőségben folytatódásával jár. A terünk és az időnk egyre jobban differenciálódik, a jó keveredés helyett a lokális eltérés, a különbség növekedése felé fejlődik. Az érték és a hatáscsere normál rendezett lehetősége egyre nehezül. Az értékrend változás ideje nagyon közeleg. Ha a különbség növekedése eléggé naggyá válik, egyszer el kell, hogy érje azt a feszültséget, átütő képességet, amikor a túl nagy különbségek átszakítják az elszigetelődés gátjait, és a túl nagy másság égve a sikeresebb keveredés, jobb elosztás, a sikeresebb hatáscsere vágyától egymásba keveredik, és ismét megtanul helyesen hatásokat cserélni egymással. Az evolúciós ciklusok annál hosszabb kiszámítható időre, fejlődési lehetőségre szólnak, minél nagyobb amplitúdóval távolodik el az élet az átlagos, nagy azonosságú állapotától. Ha már kis különbség esetén megfordulnának a trendek, akkor az átlagosság állapota körül ide-oda és csak kis amplitúdóban változó életfejlődés rövid élet idő után, túl hamar kiszámíthatóvá és átlagossá válik. Az élet valószínűen ez miatt vállalja a nagyon szélsőséges állapotok kifejlődését, a nagyon nagy, különbség, a mássá fejlődés, a rossz elosztás sokaknak rossz állapotát, mert az idegen térrészekbe nagyon mélyen beáramló életbuborékok, a beáramlási lendületnél mindig nagyobb hajtóerőhöz, a bajból a közösséget kiemelő, összekovácsoló közös akarathoz, és hozzájuk társuló, a lendületet segítő részecskékhez is jutnak, amely végre egyértelmű közös fejlődési irányt határoz meg. Mivel a más szervezet területét, szuverenitását megsértő agresszor szervezetek a kellően koncentrált mély behatoláskor rosszá, és gyorsabban változóvá teszik az általuk módosított, a szimmetriában és az elosztásában elromló, a tudatában megfertőzött szervezetek életterét, ezért a közakaratnak, a mást akarásnak el kell érnie egy potenciahatárt, egy feszültséget, hogy az érintettekkel együtt az idegeneket kiűzze az életteréből. Eközben azonban az érintetté vált részecskéit is elvesztő szervezetek, miközben nagyobb szabadságot és egyértelmübb közakaratot, új fejlődési irányt, új célokat nyernek, eközben valójában energiát vesztenek, de a legjobb esetben is hatáshordozó, részben idegen, fogyasztható, megosztható, kisebbségben kihasználható részecskéket cserélnek egymással.

13 13 Az átfedés és az egymásba érés törvénye. Az élet egyes részei határfelületekkel elválasztottak egymástól, de az együttműködés határtalan teret és életváltozást igényel. Az elszigeteltség, meggátolja az együttfejlődést, lemaradást és elmaradást hoz létre. A nagyobb szerveződési egységek egymástól kellően elszigetelt részei között azonban sokkal kisebb egységek egészséges fraktálrendszere biztosítja a folyamatosságot, és az életáramláshoz szükséges hézagok, életrések biztosítják az áramlásra alkalmas állapotot. Miként az államhatárok is csak azon emberi szerveződéseknek léteznek, akik tudnak róla. Ha nem természetes határokon, folyókon, földválasztókon, hegygerinceken, vízválasztókon, tengereken földrészválasztókon, vagy földrészeken az óceánokat egymástól elválasztókon helyezkednek el az ember által meghúzott kijelölt határok, az állatok, az emlősök és a madarak szabadon járnak kelnek. A kisebb szervezetek nemcsak-hogy nem tudnak e az ember által meghúzott, gondolatban megismert, megtartott határfelületekről és a tudat által ismert korlátokról, hanem az élet legtermészetesebb lehetőségeként szabadon járnak kelnek a számukra nem létező határokon át. Azonban minden szervezetnek vannak természetes határfelületei, a saját területét a mások területétől elválasztó, általuk észlelt és tudatban tartott megjelölt határok, amelyek éppen olyan tiltott zónákat jelentenek az idegenek számára, mint az ember mesterséges határfelületei, a saját fajtársi idegenek távoltartására. Az emberi és a természetes felszíni határfelületek azonban a még kisebb egységekből szerveződő levegő molekuláinak, a gázoknak és az atomtól lefelé lévő tömegeredőjű szervezeteknek észlelhetetlenek, betarthatatlanok. Nekik ezek a hozzájuk képest nagyobb szintű szervezetek által áthatolhatatlan tudati gátjai már nem akadályok, nekik más határfelületeik és megkerülendő, áthatolhatatlan életakadályaik vannak. A tudat által felépített korlátok azonban minden életszinten, minden tömegszinten magakadályozzák a túl nagy másságú életterek, szervezetek tartós összekeveredését, egymásba folyását, kivéve, ha az azonos fejlettséghez közeli állapot és rétegközi globalizáció alakul ki. Az egymás mellett lévő szervezeteknél, a valamiben fejlettebb, vagy és az éppen nagyobb energiaszintű, a lendületesebb, a tehetetlenebből áramló azonban behatolhat és átérhet az éppen receszív állapotban lévő szervezet rétegeibe, és ugyanezt megtehetik azon kisebb szervezetek is, amelyek a nagyobbak természetes élethézagaiban könnyedén át tudnak áramlani. A természet rendje nem zárja ki a véletlenszerű átérést, a szabálytalanságot, vagy és az akarat nélküli más által segített, meglökött, felgyorsított, vagy csak nagyobb lendületre hozott állapotban a fékezésben elégtelen lassulás miatti átéréseket. A természet rendjét azonban az érzés előbb megismerte, majd a kifejlődött tudat befolyásolni kezdte. A tudatból azonban nagyobb komplexitás, megértés és értelem fejlődött ki, amely már nemcsak befolyásolni, hanem teremteni, létrehozni is képessé vált. Az örökkévaló változásban, az élettudatában valahol mindig megtartott folyamatosságban már nemcsak hogy a kialakult állapotok módosítására volt képes, hanem átment kezdeményező befolyásba, és a természet állapotát, alakításának a törvényeit, szabályait a saját kreációjának is alárendelte. Az evolúciós fejlődés valamikor mindenhol elérkezett, elérkezik ahhoz az állapothoz, amikor már megértette a környezetében történéseket, amikortól a mások által addig létrehozott, befolyásolt, teremtett állapotokba, a legfejlettebb tudatú közösség, az élet megtartása, a folytonossága, és az életminőség javítása érdekében beavatkozott az addig csak viselt, mások, az elődök által irányított természet rendjébe. Amikor egy a megértésben is fejletté váló szervezettség eljut a megvilágosodásig, az értelem megnyílásáig, akkortól felismeri az életállapotok előzményeit a következményekkel összekötő összefüggéseket, megismeri az ok és az okozat útjait, az élet egyidőben és a múltból a jövőbe átfejlődő folyamatait. Az élet igyekszik jobbá tenni a saját életét, és amikor felismerte, hogy ha túl sok jót koncentrál szűk területre, ettől elromlik a környezet korábban jó állapota, ettől kezdve igyekezett e fejlődést egymással folyamatszimmetriában tartani, az együttfejlődés lehetőségeit amíg lehet tartósan biztosítani. Az élet eredője nem lehet egyidejűleg és teljes

14 14 egészében, és nem lehet a teljes térben egyidejűleg mindenhol jó állapotban. Ha nincs kellő szignifikáns különbség, a fejlődésre és jobbra vágyó életnek elveszik a hajtóereje, a célja, a jobb állapot felé törekvési lehetősége. A szimmetria csak az időben és a térben is eltolva, hol itt, hol ott lehetséges, de eközben a tér más részeiben szimmetria hiány és sikeresebb, tartósabban kiszámítható, de keveseknek tökéletességet adó életáramlás alakul ki. Az általános jólétet felváltotta a differenciált, az időben és a térben eltolt szimmetria, mert a jó életet csak a rossz élethez képest, annak az átélése után lehet megbecsülni. A jó a jó élet mellett nem ismerhető fel, nem rendelkezik szignifikáns különbséggel, vonzó és húzóerővel. A túl jó állapotú térrész, szervezet már csak ezen jó állapotától visszafelé tud fejlődni. Tehát a sokak által vágyott jó élet szimbólummá vált, egy olyan mindenki által ismert és megértett, elérendő céllá, amelyre törekedhetett minden élő szervezet, amely ezen állapotnál rosszabb jelen állapotban volt. A tökéletességet csak egyes részekben elérő életnek lehetősége marad a még nem elég jó dolgokat megjavítani, és miközben e nemes cél felé törekedve változtat a sorsán, az állapotán, eközben a megjavuló lehetőségek mellett a korábban jó eredőjű résztulajdonságai, állapotai a figyelem perifériájára kerülve elromlanak. A térben és az időben is eltolt, összekeveredő, egymásban vegyülő, egymással hatásokat, tulajdonságokat és képességeket, információkat hordozó részecskéket cserélő nagyobb tömegszámú életszervezetek lehetséges eredő állapotai is eltolódtak az egyes tulajdonságokban és más fontos dimenziókban. Valószínűen ez az oka annak, hogy végül az összes tulajdonság, dimenziós eredő páros, inverz együttváltozási lehetőséget kapott, és ha valamelyik résztulajdonság a szervezet belső állapotában javult, növekedett, akkor az a növekmény a környezetben csökkentően, rontó eredőn hatott. A páros dimenziók, a páros együttható tulajdonságok mindig inverzben változnak. Ha a lokális térészben javul a jó eredője, akkor az adott térrészben lévő dimenziópár esetén a lokális hely, szervezet eredője nem nagyon változik, de ha a dimenzió párja a környezetben van, akkor a környezetben, azaz a mikrokozmoszon kívül törvényszerűen csökkenő tendenciában kell változni mindannak, ami a sikeresebb szervezetekbe elvonódik, koncentrálódik. A közös szervezettségben megváltozó jó, és rossz aránya, az eltérő koncentráció csak akkor rossz a környezetnek, ha a helyi túlkoncentrálás miatt a nagyon rossz környezeti eredőbe kerülő részből megindul a migráció, vagy kiárad a térrészbe beszorult rossz. Az isteni szervezet, a környezet statisztikai eredőben gondolkodik, érez, és csak akkor avatkozik be a gondviselés szerepében, ha az együttváltozó közösség belső differenciálódása negatív következménnyel kihat a környezetre is, vagy és veszélyezteti annak az állapotát, szimmetriáját. A valamelyik tulajdonság lokális gyengülése azt jelenti, hogy a lokális térrészt vagy elhagyta azon jobb tulajdonsági eredőt, képességet birtokló, hordozó részecskék csoportja, vagy olyan idegen ellenhatású, ellenképességű, tehát a jóhoz képest rossz eredő tulajdonságú részecskék, csoportok, személyek kerültek be a rendszerbe, amelyek ellensúlyozzák, lerontják a térnek, az adott szervezettségnek jó eredőt biztosító részecskék hatásait. Egy elhagyott térrésznek, szervezetnek mindig ugyanez tulajdonsága romlik le, válik hiányosabbá, gyengébb eredőjűvé, amely tulajdonságú részecskék elhagyják, akikből vagy a jobb életlehetőséget biztosító más személyek, vagy és a sikeresebb fejlődést biztosító környezet elvon tőle. Jó példa Amerika szürkeállományt beszippantó, a máshol kinevelt, kifejlődött tudást elvonó, koncentráló hatása, amire az elvonó térrészben sikeresebb fejlődést váltott ki, de ennek az árát azon térségek eltartói fizették meg, akiknek a teherviselése lehetővé tette, hogy náluk az ő költségükre mások diplomát, egyedi speciális tudást szerezzenek. Az hogy Magyarországon 25 millió Ft-ba kerül egy orvos kitanítása a környezetnek, hatalmas karmikus adósságot halmoz fel az ország határain túlra eltávozó az itt szerzett képességet, tudást máshol és másnak kamatoztató orvosokra, kutatókra. Még az sem lenne elég korrekt, hogy minden eltávozó, a munkássága alatt kamatostól fizesse vissza a kitaníttatásának a nem általa viselt, hanem a környezet által belé invesztált költségeit, mert ez a befektetés költségét adná csak vissza, de a befektetés hasznát és a hozamát, a kiképzés eredményét már nem.

15 Térjünk vissza a fejezet mondanivalójához, az átfedés, az összeérés szükségességére. Ha nem érnek össze a térben a szervezete határfelületei, ha közöttük életrés alakul ki, a nyereség e réseken kiáramlik, elfolyik, kicsorog. Ha a két szülő nem ér össze a hatásában egymással, akkor a gyermek kihasználja a szülői részt, a kifejlődő különbséget és élve a kibúvás lehetőségével elszabotálja a tanulást, a kötelességét. Ha a tanár, az iskolai közösség és a szülő, a szülői közösség nem ér megfelelően össze, akkor a gyermekeket és a tanulókat nevelők nem fogják észlelni idejében, hogy a két réteg között tanulás helyett elkolbászol és csavargóvá válik a jövő reménysége. Ha a staféta nem adja át megfelelően a jelképes folyamatosságot, a botot az időben, a sorrendben később kezdő társának, akkor a folytonosság sérül, és a szereplők által elfogadott, ismert játékszabályok szerint ahol rés támad a folytonosságban, a hatás továbbadásában ott a nem megfelelően együttműködők kiesnek a játékból. A fazék és a fedő esete is szép példája annak, hogy a különböző egységeknek az együttműködés, az eredmény érdekében át kell érniük egymásba, át kell fedni azt az átlagos határfelületet, amelynél az egyiknek kisebbnek, a másiknak nagyobbnak kell lennie az átlagnál annak érdekében, hogy a fedő a szükséges funkció érdekében a helyén maradhasson. Az egymásba érés törvénye, megtartása teszi lehetővé három dimenzióban, a mozgásában lehatárolt, korlát közé szorított életnek a kellő stabilitást, az élet törvényeinek a megtartását. Ha a nagyobb szervezetek nem hoznának létre olyan életbölcsőt, amelyben mindaddig védhetik, korlátozhatják az utódjaikat, a leszármazottakat, amíg azok kellően éretté nem válnak az élet terheinek a viselésére, és az élet előnyeinek a habzsolás, torkosság, falánkság nélküli fogyasztására, akkor az életáramlás már rég nem működne. Az átfedés teszi lehetővé a szolgáltató, és a megrendelő együttműködésének a létrejövő, mindkét félnek megfelelő eredményét, ez teszi teljessé az e nélkül hiányos, nem kerek, nem teljes szolgáltatást. Miként a termelő összeér a szállítóval, hasonlóan a szállítónak össze kell érnie a kereskedővel, az elosztóval, akinek megfelelően össze kell érnie a vevőkkel, a dolgokért munkával, vagy a munkaeredményért kapott jövedelemmel, azaz az energia csak továbbadódik, teljessé és lezárttá teszi az életköröket. Ha valaki kivonja e körforgásból az energiát, ha túl kevés továbbadható energia keletkezik, mert mindenki egy kicsivel többet vesz el, mint amennyit hozzátesz, akkor nincs az Istennek annyi pénze, amely el nem fogyna idő előtt a hozzátettnél többet kivevő körforgásokban. Jézus nem véletlenül kérte számon a kölcsönbe adott talentumnak a kamatoztatását, a hasznosítását, a később változatlanul visszaadott dolog értéke már nem elég a kapott érték fedezéséhez. Az óvodába menő, a bölcsödébe vitt gyermekeket át kell adni, át kell venni, miként az egymásnak adott elszámolások is ekkor válnak teljessé, biztossá, nyugtázottá. Ha egy környezetben, szervezetben, legyen az egyén, család, vállalkozás, város vagy ország, havonta csak egy-egységgel költenek többet, kifelé, a környezet felé, mint amennyi a környezet irányából érkező bevétel, azaz fedezet, akkor az ilyen szervezet menthetetlenül eladósodik, a látható gazdaságból a fekete gazdaságba kényszerül, majd szükségszerűen negatív eredményűvé, vagyontalanná, pozitív értékként nem létezővé válik. Az értékkel bíró szervezetnek, egyednek, családnak van fedezete, van veszteni valója, ezért nagyobb az esély hogy törekedni és a szabályokat betartva másokhoz is alkalmazkodni fog, ha nem akar nincstelenné, veszíteni való nélküli lumpenné, szélsőségessé, nazarobinná, törvényen kívülivé válni. Amely alszervezetek, részecskék eltávoznak egy országból, azok átmennek egy másik országba, akik pedig eltávoznak egy szervezett élettérből, azok szükségszerűen át fognak kerülni egy másik, és eltérően szervezett élettérbe. A környezet éppen olyan telített a bolygókon, a szervezeteken kívül, mint belül, de kifelé nagyobb másságú, kevertebb eltérőbb és más energiaszintű részecskékkel telítette a tér. Ha a környezet kisebb energiaszintű, kisebb tömegszámú részecskékkel telített, akkor valószínűen sokkal többen vannak, megosztottabbak, vagy és másban jobbak, erősebbek ezért tudnak a környezetükkel hatásegyensúlyban maradni. Azonban nem lehet az egymás melletti szervezetek mindegyike egyszerre domináns, mert valakiknek mindig engednie kell a másik mozgástéri lehetőségének a megtartása érdekében. 15

16 16 Az életenergia és az élettermék kibocsátás, körfolyamatokba terelődése: A felmenői szervezetek nemcsak a kerületükön és a felületükön bocsátanak ki a szervezetükben és az életterükben keletkező káros anyagokat, a differenciálódásban nem kívánatos melléktermékeket, hanem a közös térben a határfelületektől túl messze lévő központokban keletkező, a határfelületek felé gazdaságosan nem terelhető élethulladékokat, szennyvizet, szemetet stb. összegyűjtve rendszeresen eltávolítják. Mikor már nagyon sok a helyi életnek káros anyag, melléktermék összejön, a határfelületek közelében élők csak kihordják a végekre, a külső életfelületekre, de a közösségi élettér belsejében, a külső életfelületektől távol élőknek nem gazdaságos a hosszú szállítási útvonal és a szállítói út környezet szennyezése. Valószínűen ezért fejlődött ki már a Rómaiak előtt évezreddel a Földön a Maják, azelőtt pedig a Mezopotámiai nagyvárosokban a szennyvíz, a szemét és a káros-anyag gyűjtött eltávolítása. A Földnél nagyobb és sokkal fejlettebb, nagyobb részecskesűrűségű felmenői szervezetekben is természetesen keletkezik belső káros-anyag, amelyet nemcsak a felületükön, hanem a gyűjtött csatornákon a központokból is elvezetnek. Ha egy szervezet még nem képes teljes egészében feldolgozni és ártalmatlanítani a károsanyag kibocsátását, természetes, hogy amikor a nem kívánt melléktermékek rendszeresen felhalmozódnak, a feszültség az élettérben is megnövekszik. Ennek a megelőzésére, minden olyan szervezet, amely nem képes teljesen feldolgozni, vagy és a felületén kibocsátani a káros melléktermékeit, azok a központból kivezető életcsatornákon gyűjtött, sűrített, sok esetben az adott szervezetben tömény melléktermékeket bocsátnak ki. Az egymásnak áramló nagyobb és fejlett sokrészecskés szervezetek természetesen egymás felé is bocsátanak ki az állapotukra és a fejlettségükre, a differenciáló képességükre jellemző káros és kevésbé káros, fejlett részecskéket, amelyek nagy fejlettségi azonosság esetén az egymás felé haladásban torlódnak egymáson. A jól keveredő szervezetekben, a jó és a környezetnek hasznos élettermékekbe rengeteg még nem teljesen ártalmatlanított káros mellékanyag is bekerül, de ezek a kibocsátó helyen értéktelen, vagy és negatív értékű, feldolgozandó, ártalmatlanító salak és mérgező anyagok, jó félkész, vagy kész alapanyagokat, vagy akár eleséget is jelenthetnek azon szervezetekre, amelyek az ilyen kibocsátott, felhalmozódó anyagok feldolgozására, átalakítására szakosodnak. Tehát megérthető az a folyamat, és a környezetnek nem mindenkor káros következmény, hogy a nagyon sokat fogyasztó szervezetek, a centrális területükről rendszeresen kibocsátanak bennük értéktelenné váló, de más ebben az anyagokban, hatásokban éppen hiányosabb szervezetek számára hasznosítható, értékelhető részecskéket és anyagokat. A kibocsátás ugyan szükségszerű, de a kibocsátás következménye csak relatív rossz, az a két szervezet viszonyától függő. Ha nagyon melegfúziós részecskékben feldúsult szervezet, egy olyan szervezetnek ad le, vagy és cserél részecskéket, amelyek már benne nagyon elértéktelenedtek, vagy és már zavaró mennyiségben vannak, akkor jót tehet azzal a szervezettel, amelynek ilyenből éppen hiánya és igénye, azaz kereslete van. Ráadásul, ha a cserepartner éppen olyan ellenkező eredőjű, Pl. hidegfúziós részecskéket, hatásokat tud leadni, amely benne halmozódott fel káros mennyiségre, és a neki jó hatásokat átadóban lett a kelleténél több, akkor a kölcsönös hatáscsere mind a két szervezettel valóban jót tesz, tehát létezik olyan jóhatás, amelyben mindenki nyer. Valószínűen ezt ismerte fel a néhai isteni szervezet egykori alapítója, amikor javaslatot tett a kölcsönható rendszer létrehozására. Ilyen történt a jelenünkben Kínában és Indiában, amikor az USA és a Nyugati gépgyártás, hajógyártás magas energiaigényű ágazatait, vagy és a környezetet erősebben mérgező akkumulátor és ólomgyártást a fejlettebb szervezetek átadták a még fejlődőknek, miközben azoktól nekik jó hatású, de már nem környezet szennyező késztermékkel reimporttal ellentételezték. Az időben eltolt fejlődés egyben azt eredményezte, hogy a nehézipart feladó legfejlettebb országok, szervezetek áttérhettek a nanotechnológia sokkal kisebb energiaigényű, és keresettebb, nyereségesebb termelésére.

17 Ha a két szervezet között nem működik a csere kínálat és igény nem esik egybe, akkor belehet kapcsolni egy harmadikat, vagy sokadikat, esetleg egy környezet néven ismert raktárt, tároló teret, amelyben szinte minden elfér, és időben később akkor elővenni retróként, a már nem éppen korszerű, és korábban senkinek nem kellő életterméket, hatást, amikor az ismét keresettebbé válik. A közvetlen kölcsönhatás rendszert nemsokára kiegészítette a hármas, majd a többes csere, az összetett kölcsönhatás, amely a keresletet adó és a kínálatot adók mellett szükségszerűen létrehozta a közvetítési, a kereskedési és a szállítási életágazatokat. Amikor az azonnali csere nem tudott megvalósulni, a felesleges és felhalmozódott készlet el lett tárolva, kikerült a szervezetek közötti közös térbe, és valószínűen idővel kifejlődött egy olyan rendszer, amelyben mindenki leadhatta a saját feleslegét, és a közös raktárból meríthetett az igényei szerint. Az egykori isteni ideális rendről már tudjuk, hogy itt és most az életterünkben nem működik, valamit valahol nagyon elrontott az élet. Bár nagyon fontos kérdés, hogy miképpen javítható meg, hozható helyre az élet e szervezettségben elromló hibája, de a jelen fejezet célja ettől eltérő, így e térmára egy másik könyvben, az Aspektus 19. könyvében, az Ideális társadalomban még bővebben visszatérünk. Térjünk vissza a gondolat fonalának azon részére, hogy a felismerten hasznos életcsere az egymás mellé sodródott, cserepárba kapcsolódott szerveződések között, a már feszültséget okozó többleteikben kölcsönös részecskeanyag cserével járt. Az ilyen egymás mellé kerülő szervezetek szívesen szabadultak meg a felhalmozódott feleslegeiktől, ha arra igényt tartó cseretársra találtak, amely hasonló a másik szervezetnek fontos, szükséges részecske ellenanyagot, vagy és ellenhatást, más értéket adott cserébe. Tehát létrejött a szaporodás elődjeként ismert kölcsönösen hasznos hatáscsere, amely során a már feszítő többletekkel, vagy túl nagy életnyomással rendelkező szervezetek átadták az éppen alacsonyabb életnyomású szervezeteknek a felesleges többleteiket, miközben megfelelő ellenhatásokat kaptak érte. Ez a folyamat vezetett a fejlődése során az egymás mellé sodródott, kellően eltérő szervezetek párosodásához, és a közös felület felé kilökött, átadott részecskecseréhez. Az átadás során az egymás mellett változó szervezetekből nagy sebséggel részecskék lökődtek ki az éppen alacsonyabb életnyomású ezért kevesebb ellenhatással rendelkező térrészek felé, míg a másik szervezetből az eltérő minőségű, ott éppen keresettebb többlet adódott át a nagyobb életnyomású térrészbe. Az átadódott részecskékre az jellemző, hogy kb. közel azonos fejlettségűek, majdnem azonos sűrűségűek, vagy legalább a tömegszámuk és a kinetikai eredőjük statisztikai valószínűséggel közel egyenlő. Az ilyen csak az áramlási irányban és főleg az áramlási rendezettségben eltérő, majdnem teljesen ellenirányba haladó részecskék és szervezetek egymásnak antiszervezetei, amely miatt valahol a közös téridős távolság, a tömegfelező környékén, ahol a két kibocsátó előd szervezet az egymásnak szorított, torlódott, e nagyobb szimmetriával rendelkező téridős feles távolságban könnyen találkozhatnak és állócsomóba, állóhullámba torlódhatnak egymáson. Mivel a befelé sűrűbb és nehezebb részecskékkel rendelkező elődi szervezetek külső részén nem túl nagy sűrűségű, engedékenyebb, kevésbé kemény, könnyedebb, elfogadóbb és alkalmazkodóbb részecske buborékok találhatók, ezért a nagyobb szervezetek külső felületei, élőrétegei, élethéjai anélkül átérhetnek egymásba, hogy jelentős eltávolító, erő, ellenállás, nagyobb impulzus sűrűség, és ezzel szétnyomó, ellenhatás fejlődne ki. Ez a következmény, a határmenti forgalom növekedése, élénkülése az a kapcsolóerő, amely a kellő azonosságú szervezeteket ezentúl egymás mellett tartja, és az átjárhatóbb határoknál kialakuló részecskecsere, egyre szorosabb köteléket alakít ki a kezdetben esetleg csak véletlenszerűen egymás mellé sodródott nagyobb szervezetek között. Ez a határmenti forgalomban kialakuló vegyes, egymással nagyobb azonosság, egy új átlagos minőség hozza létre e fokozottan, két oldalról, később, a nagyobb és többrétegű összeolvadás után már körkörösen is védett életbölcsőt, a közösen használt és védett térrészt. 17

18 18 Amikor a kezdetben csak kovalens, felületi kötődésű életbölcső a nagyobb előd szervezetek (életbuborékok) folyamatos közeledésével mind nagyobbá válik, egyre több mélységben, rétegben alakul ki vegyes állapot és keveredés. A nagyobb bonyolultságú, nagyobb egyedsűrűségű rétegekben is kialakuló vegyülés létrehozza a sokkal nagyobb mélységben, több fraktálszinten is összekeveredő ionos kötődéseket, és ezzel az ionos eltéréseket, a belső ellentéteket is. A közös életfelületekkel összetapadt, elődi nagyobb életbuborékok részecskéi számára a közösen védett tér időt és energiát szabadít fel, azaz a nagyobb tömegű elődi szervezetek kétoldali, később körkörös árnyékolása miatt már nem kell az izotróp valóság minden lehetséges hatásával szembenézni és megküzdeni. A közös térrészen kívül lévő időben változó rétegek és tömegek megakadályozzák, hogy a belső védett térbe minden lehetséges hatás eljuthasson. Ez kedvezőbb lehetőségeket és több időt ad a változás megértéséhez, az időegységre jutó idegen és új, vagy nem megérthető ellenhatások száma a védetté váló térben az események belső ritmusához, a tudat feldolgozó képességéhez viszonyítva csökken, ezért több idő jut a változási események megértésére, alkalmazkodásra, az életnek nem jó, de csak lassabban kifejlődő rossz dolgok elhárítására. Az ilyen fokozottan védett, de lassabban változó, vagy és megismert térben, egyre nagyobb megértő képesség, speciális, de nem teljes tudás és jó környezetismeret alakul ki. A csak a bejutó hatásokat és esetleg ezek összefüggéseit megértő térből kirekesztődnek egyes környezeti hatások és hatáshordozók, míg más, ellentétes tulajdonságok jelentős része, vagy és sokkal lassabban, fékezettebben és megváltozva, módosulva, már nem megérthetetlen, és főleg nem kivédhetetlen, vagy nem elháríthatatlan következményt kiváltva, időben eltolódva érnek be. Ez a korábban megszokotthoz, az izotróp környezetben megismert belső feldolgozó képességhez képest alulgerjesztett állapot, lehetőséget ad egyes nagyobb megértéssel és feldolgozó kapacitással rendelkező, a tudatban a környezeténél fejlettebbé váló szervezeteknek, hogy nemcsak a múltban és a jelenben a térrészbe beérkező hatások megértésével és a rosszak elhárításával foglalkozzanak, hanem előre gondolkodva a lehetséges következményeken is törhessék a fejüket. Az ilyen időelőnyt kapó, fokozottan védett térbe kerülő, egyre nagyobb megértő képességgel rendelkező szervezetek, tehát olyan speciális képességek és tulajdonságok megértésére, gondolkodására szakosodnak, amelyeknek az adott belső térrészekben nincs párjuk. Az analóg, vagy nagyobb tudást hordozó, vagy ennél nagyobb tudással rendelkező szervezetek jelentős része nem jut el a fokozottan védett térrészig, mert közben vagy eltérülnek, vagy megváltoznak, módosul a tudásuk, vagy és az áramlási irányuk. Az ellenhatásokkal, azonos képességű, tudású részecskékkel nem támadott, áramlásra nem kényszerített, kellően egyedi gondolkodók, a valamiben nagyon egyediek, valamit másoknál sokkal jobban értők és tudók sokáig a védett térben, az állócsomó, a szimmetriában lévő belső, centrális réteg tagjai, lakosai maradhatnak, és sokáig élvezhetik a körkörös védettséget, a nagyobb szimmetriát. Később már maguk tesznek meg mindent annak érdekében, hogy analóg, vagy náluk nagyobb konkurens tudású ellenrészecskék ne fejlődhessenek ki. A kivételes és egyedi tudás részecskékkel, ismeretekkel, információhordozókkal kellően telitettebbé váló, a környezeti más buborékoknál nagyobb sűrűségű, de valószínűbben csak kellően egyedi életbuborékok tehát torlódnak egymáson, de mivel nem alakul ki nagyobb azonos mennyiség belőlük, ezért a ki és a szétterjedésük, az utánpótlások kis aránya miatt gátolt, egymásnak nyomódnak. Az ilyen egyedi tudást, minőséget hordozó, az előd térből eltávolított, vagy és kiáramló részecske buborékok tehát a nagyobb előd életbuborékok köztes terében torlódnak egymáson, és ha kellően pontosan áramlottak egymásnak, egymástól nem tudnak a kiáramlási, korábbi irányban továbbhaladni, ezért az állóhullám front centrális részén megállapodnak, állócsomóba, nagyobb egyedi tudást, és rendezettséget biztosító központi belső, centrális réteggé sűrűsödnek. A kevésbé egyedi, nem annyira szilárd elhatározású, nem pontosan egymás irányába, hanem eltérő irányszög, támadási pont, cél felé haladók találkozása esetén, a nem annyira merev

19 részecskék a közös tömegközéppont, a centrum, a legfejlettebb információ hordozók tere, az állócsomó felé áramlásban, mivel kisebb sűrűségűek és rugalmasabbak a közös központban egymásnak torlódott életbuborék tömegnél, ezért is visszaverődnek, eltérülnek. A kifelé áramlók miatt, a térrész azon irányában, amerre a már nem eléggé egyedi részecskék elhagyják a centrális termelő térrészt, alacsonyabb ellennyomású, kisebb életnyomású térrész alakul ki, ezért a centrumban megzavarodott, időzavarba került részecskék, életbuborékok, a kiutat keresők is erre terelődnek, és a legnehezebb fiúk rétegétől kifelé áramló közös tömeghez épülnek. Ha azonban náluk egyedibb, nagyobb tudású, vagy és rendezettebb, gyorsabb feldolgozó és megértő képességű újabb, keresettebb, értékesebb életbuborékok áramlanak nekik, a nagyobb kinetikai erővel, vagy nagyobb egyediséggel rendelkezők bejuthatnak az ilyen egyedibb, páratlan, ezért még e térrészben ezen értékrend miatt megbecsültebb életbuborékokat tartalmazó közös térrészbe, a centrumba, amelyből kiszoríthatják a hozzájuk képest kevésbé egyedieket, a már az igényeltnél túl nagy arányban jelenlévőket, a le és elértéktelenedőket. A másokkal nagyobb azonosságú részecskék mindaddig kedvező egyedi elbírálásban részesülhetnek, amíg az egyediségükkel hiányokat, érzéseket, a centrumban változó életbuborékoknak az életüket és a megmaradásukat segítő jó hatásokat szállítanak. Ha azonban a jó és korábban egyedi hatásokat szállítókból több lesz, mint az igény, a helyi kereslet, és az adott életminőségben, egyediségben, állapotban, képességben túlkínálat alakul ki, akkor az egymást le és elértéktelenítő részecskék egyedisége, és a rájuk, illetve a hatásaikra formált igény is csökken, a megbecsülés és a keresettség csökkenése utoléri őket. Márpedig amely szervezetekre, életbuborékokra, hatás és tulajdonság, változtató képesség hordozókra csökken a belső környezet igénye, megbecsülése, azok az elismertség és a fontosság csökkenése miatt egyre kijjebb szorulnak a közössé váló, ilyen értékrend szerint szelektáló védett térből, amelybe minden arrafelé áramló részecskebuborék igyekszik, törekszik. Minél több van a pillanatnyi igényhez és a kialakult értékrendhez képest egy egy tulajdonság hordozóból, adott képességű részecske szervezetből, annál kijjebb szorul a közös vonatkoztatási rendszer értékviszonyításában a legértékesebb, a legvédettebb térrészből, a La grande néven ismert, az időben az egyedibb részecske buborékoknak nagyobb szabadságfokot adó, szimmetrikusabb védettségbe kerülő centrumából. Gondoljuk tovább, hogy mi lesz az ilyen fokozottan védett, körkörös árnyékolásban és a környezetnél nagyobb szimmetriában változó térrészbe beáramló tudással, ismerettel és emlékezettel is rendelkező, de nem a legegyedibb, sok azonos, analóg hatású, másokkal könnyebben helyettesíthető hatásokat hordozó részecske buborékok sorsa.??? A két nagyobb előd életbuborék, progenitor által létrehozott közös állócsomóval rendelkező (utódi) térrészből, a centrális élőrétegben a legkelendőbb, a legjobban megbecsült értékelt egyedi részecskék jellemző tartózkodási életteréből, az egyediség és a kereslet hiánya, az elértéktelenedés miatt kiszoruló átlagosabb, nagyobb azonosságú, kevésbé páratlan életbuborékok a létrehozók között kialakult életbölcső, a fokozatosan védett térrészben egy kifelé áramló szimmetriasíkot hoznak létre. A centrális térrészbe beáramló, de idővel, az egyediségük és a kereslet csökkenése után onnan kiszoruló részecskék, a radiális irányban nem egyenlő, a centrum felől nagyobb életnyomás által kifelé jobban segített, azaz már nem teljes, csökkenő szimmetriával rendelkező térrészből kiszorítódnak, kifelé sodródnak. Míg a fokozottan védett térrészben egyenlő és izotróp hatások dominálnak, a centrumban, fúzióban szaporodó azonosság létszámban, mennyiségben feldúsuló, de minőségben romló következménye túltelítettséget hoz létre azon minőségekben, hatáshordozókban és képességekben, amelyekből a keresletnél több alakul ki. Minél több azonos tudású, azonos hatású, azonos eredőjű, azonos irányba és cél felé tartó részecske buborék, életbuborék keletkezik, annál jobban csökken a kereslet és megbecsülés, és ezzel növekvő kiszorító, eltávolító erő hat rájuk. Az ilyen elértéktelenedő 19

20 20 részecskék egyre kijjebb szorulnak a legvédettebb, legnagyobb eredő szimmetriával, stabilitással, rendelkező térrészből. A kiszorulás, a központban keletkező telítődés miatt a legtelítettebb térrész, a fúziós tér felől kifelé ható áramlási eredőt hoz létre, de mivel a felmenői, szülői életbuborékokból hasonló, analóg tudású és képességű, túl nagy azonosságú részecskék érkeznek, ezért, három oldalról az együttváltozó tömeg által a legárnyékoltabb térrész felé, a nagyobb árnyékoló képességű szimmetriasíkon kiáramló és szétszóródó vegyes réteg felé ható áramlási eredő fejlődik ki. 1. ábra: központi lokalizáció és az eltávolítás. A két elődbuborékból egymással szemben áramló részecskék csak a középen éppen merőlegesen találkozók kerülnek nagyobb, teljesebb szimmetriába. A legrövidebb egyenestől kifelé lévőkre már kifelé ható erőhatások a szimmetriasík irányába hajtó és eltávolító, telítettségi erők is hatnak, ezért a nem teljes szimmetriával rendelkező, három erősebb hatás által a negyedik irányba terelt részecskék kiszorulnak a centrális térrészből. Az elődbuborékból kiáramló részecskék a közös szimmetriasík felé lokalizálnak, míg a fiatal életcentrumban kialakuló nagyobb azonossági, telítettségi erők kifelé hatnak. Mivel azonban a szimmetriasík irányába, egy vékony rétegben nagyobb a keveredés, az árnyékolás, az elterelés, a feltartóztatás a külső, idegen környezetből beáramlókkal szemben, ezért e síkon kevesebb befelé ható ellenhatás, áramlás alakul ki. A centrumban nagyobb életnyomásba, telítődésbe kerülő részecskék kifelé ható nyomásával szemben az ilyen réteges, vegyes, gyorsabban keveredő, vegyülő életsíkkal rendelkező életbuborékokban kevesebb befelé ható ellenerő fejlődik ki. A statisztikai eredő, az elődök ingadozó, de a szimmetriasík környékén lokalizáló, a szimmetriasíkra merőleges, a felmenőkhöz viszonyítva radiális irányú bolyongást okozó hatások statisztikai, relatív egyenlősége miatt a három, vagy és öt oldalról erősebb életnyomással kifelé szorított részecskék, a legkisebb ellenállású szimmetriasík irányába, azaz jellemzően a közös tér életcentrumából kifelé vezető életsíkon kifelé áramlanak. Ez a szimmetriahiány, egyenlőtlenség okozza a szimmetriasík irányába ható fejlődést, az eltávolító erőt, a kifelé áramlást. Minél távolabb egyesül két elődi részecske a közös tömegközponttól, a nemesgáz vonalként ismert szimmetria tengelytől, (idegpályától) annál nagyobb a rájuk ható kifelé terelő erő és hatáskomponens. Míg a centrumban még lokalizálóak az egymással szemben áramlás, és a sugárzók összetartó kúpszöge miatt nagy sűrűségre és egyediségre összenyomó kinetikai erők, addig minél távolabb kerülnek a teljes szimmetriától, és a központi térrésztől, az idegpályától, (a felmenőket összekötő forró dróttól), annál nagyobbá válhat a kifelé ható, a centrumtól is kiáramló telítettségi szél, az elporladó részecskék által is segített, kifelé lendületbe hozó hatás komponens. Ezek a nem teljes szimmetriában találkozó párba épülések tehát rendelkeznek egy oldalirányú, a más felé fejlődést segítő erőhatással, amely a szimmetriasík irányába eltávolító erőként a legvédettebb térrészből kifelé sodorja a sík környékén relatív szimmetriába, az életnyomásból lendületes életáramlásra átalakulásba kerülő életbuborékokat.