Huszonkétszeres betöréssel vádolt bandát fogott el a rendõrség

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Huszonkétszeres betöréssel vádolt bandát fogott el a rendõrség"

Átírás

1 2001. október I. évfolyam 2. szám A Balassi erenc Kulturális és Közösségteremtõ Egyesület közéleti folyóirata NOVEMBER 1. MINDENSZENTEK EMLÉKEZZÜNK MÉLTÓSÁGGAL HALOTTAINKRA! Egyre többször hívják fellépni táncsoportunkat Egyesületünknek két tánccsoportja van, a kis- és a nagy- Rozmaring, vezetõjük Sápiné Molnár Edit. Alakulásuk óta eltelt egy évben, a környezõ községekben tíz alkalommal léptek fel mûsoraikkal. Legutóbb augusztusban Hosszúpályiban, a falunapon és szeptemberben a Kulturális Örökségünk napján. Mûködésük hozzájárul községünk arculatának megteremtéséhez. Huszonkétszeres betöréssel vádolt bandát fogott el a rendõrség A Hosszúpályi Rendõrörs tájékoztatója alapján, augusztusban négy fõs betörõbandát fogtak el. A bûnözõk elkövetési területe Mikepércs, Sáránd, Hajdúbagos, Hosszúpályi és Monostorpályi. A rendõrség szóvivõje elmondta, hogy július hónapban történt egy italboltba betörés, melyet a szomszédok észleltek, kimentek, ezzel megzavarták az elkövetõket. Értesítették a rendõrséget, akik a híváskor Sárándon tartózkodtak és elindultak a helyszínre. Útközben találkoztak N. I. J. sárándi lakossal, akire a késõbbiekben adott személyleírás illet. A kihallgatások során vettek tõle szagmintát, melyet elküldtek azonosításra, a helyszínen rögzített szagmintával együtt. Ennek eredménye, hogy a két szagminta azonos. A gyanusított elõször tagadott, majd mikor a bizonyítékok létezésérõl tudomást szerzett, beismerõ vallomást tett. Elõször csak ezen bûncselekmény elkövetését ismerte el, de a további kihallgatások során még huszonegy betörést. Majd megnevezte társait, SZ.. monostorpályi, B. S. hosszúpályi M. L. debreceni lakosokat, akiket õrízetbe is vettek. A bûncselekményeket boltok, szórakozóhelyek, lakások, magánszemélyek kárára követték el. Az elkövetések helyszíneit bejárva, elmondta illetve megmutatta, hogyan történtek az elkövetések és kinek mi volt a feladata. Elképzelhetõ, hogy még több bûncselekménnyel is vádolhatóak lesznek, mert nem biztos, hogy minden gyanúsított részt vett minden bûncselekményben. B. S. hosszúpályi lakos nagy mennyiségû aranyékszerrel rendelkezett, melynek származásáról megpróbálták elszámoltatni ekkor derült fény még egyéb helyen lévõ aranyakra, melyet a megnevezett helyen meg is találtak. Ez 39 darab aranyékszert takart, melynek nagy része nyaklánc, karlánc és néhány gyûrû. Ezek beazonosítása folyamatban van. Az eljárás során jelentkezett olyan lakásbetörés károsultja, aki a saját ékszerét fedezte fel a lefoglaltak közt. A vizsgálatot a debreceni kapitányság folytatja tovább. Idõközben lejárt a harminc napos elõzetes letartóztatási idõ, melyet a bíróság meghosszabbított. SI Ismét elmaradt az öregek átmeneti szállásának (ÖNO) átadása A már módosított, augusztus 20-ra tervezett öregek átmeneti szállásának avatóbeszéde ismét elmaradt. Ennek okai között fõként az szerepel, hogy nincs az épületnek érvényes építési engedélye. A legutóbbi fejlemények szerint, a Területfejlesztési Tanács pályázatán nyert községünk 6 millió forintot, de ki tudja mikor kerülhet felhasználásra és mikor lesz végre a félkész épület befejezve, illetve rendeltetésszerûen használva? Mikor lehet lakója? oto: Sápi I. Tüdõszûrésre a környezõ községekbe kell menni A Tüdõszûrõ Állomás közlése szerint a tüdõszûrõbusz mûszakilag nem felel meg a közúti elõírásoknak, így használni nem tudják. Amíg az új jármû beszerzése nem történik meg, a környezõ községekbe kell menni a lakosságnak tüdõszûrésre. A legközelebbi szûrés helye: Hosszúpályi Mûvelõdési Ház, ideje november 28-tól december 11-ig, hétköznapokon 9 órától.

2 2. oldal Annak apropóján beszélgetek a hosszúpályi Rendõrörs vezetõjével, erge Gyula õrnaggyal, hogy nemrég számolt be képviselõ-testületünknek községünk rendjérõl, közbiztonságáról. M.K..: Hosszúpályi õrsön hányan és mekkora területen teljesítenek szolgálatot? erge Gyula / õrnagy /: A területünk a 47-es fõútvonal Vekeri leágazásánál kezdõdik, Mikepércs, Sáránd, Hajdúbagos, Hosszúpályi, Konyár- Sóstó és Monostorpályi községeket öleli fel. A szolgálatot teljesítõ létszámunk jelenleg 17 fõ, folyamatban vannak áthelyezési kérelmek is. Ha figyelembe vesszük a terület nagyságát, a mozgatható és szolgálatba beosztható 12 fõ nagyon kevés az ideális 26 fõvel szemben. Így nagyon sok esetben a pihenõidõbõl kell berendelni szolgálatra kollegákat. M.K.: Hogyan alakult az õrs gépparkja az utóbbi idõben? Tapasztalható-e ebben a tekintetben javulás?.gy.: Nem nevezném javulásnak, mert a gépjármû parkunk Niva gépkocsikból áll. A területünk adottságai miatt viszont kényszerû megoldásként elfogadható. Ellene szól a magas fogyasztás és az elõállítás során a kétajtós megoldás sem a legszerencsésebb. Ezek az autók évente több mint km-t futnak. Jelenleg az õrs 3 Nivával rendelkezik. Ezek mellett a Körzeti megbízott kollegák saját gépjármûvüket is használják. Összegezve úgy érzem, technikailag nem vagyunk a területünk nagyságának megfelelõen ellátva. M.K.: Támogatják-e az Önkormányzatok, magánszemélyek a munkavégzésüket?.gy.: A hosszúpályi Önkormányzat jóvoltából már egy éve mobiltelefonnal vannak felszerelve járõreink. Van néhány vállalkozó, aki támogatásával I. évfolyam 2. szám október Rendõreink felszereltsége nem tartozik a legjobbak közé segít bennünket. Köszönjük nekik! M.K.: A közbiztonságot hogyan tudná jellemezni?.gy.: Az utóbbi idõszakban folyamatosan történtek vagyon elleni bûncselekmények, értem ez alatt a boltok, szórakozóhelyek sérelmére elkövetett betöréseket. Lakásbetörés a tavalyi évben volt jellemzõen több, ezek elkövetési helye fõként Hajdúbagos. Jellemzõek az idény jellegû, õszi, tavaszi bûncselekmények: terménylopások. Három év alatt, mióta A közúti ellenõrzés is a feladataik közé tartozik. a Hosszúpályi õrs megkezdte mûködését, az életellenes bûncselekmények száma az egész területen 10 alatt van. Szándékos emberölés ez idõ alatt nem történt. Két életveszélyt okozó testi sértés történt az utóbbi idõben, melynek vizsgálata nem a mi hatáskörünkbe tartozik. Emelkedõ tendenciát mutat az elkövetett rablások száma. Szeptember hónapban három rablásból kettõnek az elkövetõjét felderítettük. A közbiztonság e területen Monostorpályiban nevezhetõ a legjobbnak, annak ellenére, hogy nemrég történt rablás, mely ügyben a debreceni kollegák folytatják a nyomozást. Közlekedési baleset évente 1-2 fordul elõ. M.K.: A polgárõrség kellõen segíti-e munkájukat?.gy.: Az öt község között Monostorpályiban mûködik a leghatékonyabban a polgárõrség, annak ellenére, hogy jó néhány polgárõr visszalépett. A polgárõrség egyesületi formában mûködne, de probléma, hogy a bejegyzés még nem történt meg, remélem ennek megléte majd sok probléma megszünését hozza. M.K..: Köszönöm, a munkájukhoz erõt, egészséget, sok sikert kívánok! SI Egy rendezvény árnyoldala Június 2-án olyan rendezvény zajlott a faluban, melyre sokan régóta vártak. Mivel más elfoglaltságom miatt nem tudtam részt venni rajta, így nem a programokról fogok írni, hanem a rendezvény után az iskolában tapasztalt sajnálatos esetrõl. Mint intézményvezetõ kötelességemnek éreztem, hogy ilyen megmozduláshoz az iskola nyitott kapukkal csatlakozzon. Nem csak az udvari létesítmények használata, hanem az épületekben lévõ helyiségek használata is kellett a rendezvény sikeréhez. Ezzel már el is jutottunk a problémás részekhez. Számomra érthetetlen, hogy ha a szervezõk mindent megtesznek a kultúrált szórakozás érdekében, akkor a közönség egyes részei miért nem tudnak kultúráltan viselkedni. A programok után derült ki, hogy az iskolai wc-ben a falat összefirkálták. Számomra egyértelmû volt, hogy csak fiatal lehetett az illetõ, vagy illetõk. Több gyermekes családapa, vagy idõs nyugdíjas annak idején megtanulta, hogy melyik helyiség mire való és hogyan kell Erzsébet bál azt használni. Ha csak azért követte el valaki ezt a remek mûvet mert haragszik az intézményre, akkor arra kérem, hogy keressen meg engem és inkább beszélgessünk el bizonyos dolgokról. Remélem azonban nem ez volt az igazi ok. A harmadik évezred elején, az európai unióhoz való közeledésünk nem ilyen polgárokat kíván. De azokat sem akik jó heccnek tartanak ilyen jellegû önkifejezést. Erre is van megoldás. Bármilyen rendezvényen, ha ilyen igény van szivesen rendezhetünk akár grefiti versenyt is. Jelen felháborodásom nagy valószínûséggel közvetlenül nem fog eljutni az elkövetõhöz, mert információim szerint nem falubeli volt a kivitelezõ. De remélem, hogy a monostori barát vagy barátnõ azért el fogja mondani neki, hogy nálunk ez nem volt hagyomány, hogy tönkre tesszük saját értékeinket. E nem éppen felemelõ példán keresztül hadd kérjem a falubeli fiatalokat, hogy ne rongálással hívják fel a figyelmet magukra. Õrizzék meg õk is /ne csak az idõsek / a falu értékeit, hisz az élet csak olyan környezetben lehet boldog, ami szép és pozitív élményt nyújt. Merkószki András Isk. igazgató ELHÍVÁS Értesítjük a lakosságot, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is megszervezzük a hulladékgyûjtést október 27-én délelõtt lesz a napközi udvarán. Átvételre kerül a fémhulladék, elhasználódott akkumulátor / csak felnõtt szállíthatja / és a szárazelemek. Ez utóbbit folyamatosan gyûjtjük. Idén elsõ alkalommal a mûanyag hulladékot is felvásároltatjuk. Kérjük, hogy segítsék a diákok munkáját! Az általános iskola november 17-én 19 órai kezdettel Erzsébet napi batyus bált szervez. A bálon fellépnek: az iskola irodalomszakkörös és táncszakkörös tanulói. Zene, tombola, büfé! Belépõdíj: 1000 t / fõ. Belépõjegyek váltása és helyfoglalás az iskola igazgatói irodájában Merkószki Andrásnál vagy Bara erencnénél, valamint a boltokban lehet.

3 I. évfolyam 2. szám október 3. oldal Porkoláb Istvánné jóvoltából, az agyagozást is kipróbálhatta mindenki. Az Alföld Gyermekszinpad szórakoztatta a közönséget. Nagy sikere volt a bohócnak. A õnix Diákszinpad elõadása nevetésre késztetette a nézõket. A fellépõ kis Rozmaringosaink produkcióját nagy tapssal hálálta meg a közönség. Az aszfaltrajzverseny egyik legjobb mûve, Király Attila (6 éves) munkája. Indulásra készen a kerékpár ügyességiverseny startvonalánál. A zenésébresztõ fõszereplõi a fúvósok. A nagy Rozmaringosok elõadása is nagy sikert aratott. Sokan vettek részt az egyesületünk által szervezett, június 2-án megtartott gyermeknapon és juniálison. A mûsorszámok és a jelenlévõ népiiparmûvészek korareggeltõl, estig szórakoztatták a vendégeket. A nap zárásaként éjfélig tartott az utcabál. A képriportot készítette: Sápi Imre és Vencsellei István fotómûvész Az Animato kórus karneváli hangulatot teremtett, az elõadott spirituálékkal. A fellépõk között üdvözölhettük a Hajdú Néptáncegyüttes tagjait. A õnix Néptánegyüttes is megtisztelt bennünket mûsorával. A játszóházban közösen készült a rongybaba, papírsárkány és a gyöngydísz. A sportvetélkedõn tucatnyi feladatban mérhették össze tudásukat a gyerekek.

4 4. oldal I. évfolyam 2. szám október Bombázással nem lehet felszámolni a terrorizmust Az Egyesült Államok újabb bombázások hullámát indította el Afganisztánban, helyi idõ szerint a hétfõrõl keddre virradó éjszakán. A támadás megindulása után az afgán fõváros környékét hatalmas robbanások rázták meg. Kabult rakéták és a bombák robbanásának fényei világították meg - nyilatkozta a Hajdú-Bihari Napló. Megrendülten és õszinte részvéttel hajtok fejet a szept. 11-i New York-i és washingtoni terrortámadás ártatlan áldozatai elõtt. Az ilyen tömeggyilkos akciók, bármi motiválja is azokat, semmit sem oldanak meg, csupán mérhetetlen gyászt és értelmetlen pusztítást okoznak. Tökéletes idõzítés, terror, több ezer ember halála- felfoghatatlan. Reggel bementek a munkahelyükre dolgozni, és soha többé nem tértek haza. élelmetes. Ez túllõtt minden célon, de bebizonyította: a terroristákkal igenis számolni kell. Afganisztán MIÉRT? Miért a Miért címet adtam? Azért! Azért mert képviselõ-testületi ülésen megígértem, hogy amennyiben a május 10-i határidõre kitûzött feladatokat augusztus 20-ig több mint egy éves késéssel, de akad több éves is nem hajtja végre az Illetékes, úgy megosztom aggályaimat azokkal, akiknek be- és elszámolni vagyunk kötelesek, azaz Önöknek! Tisztelt Olvasók! A Községfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság márc. 22-i ülésén készült jegyzõkönyv felsorolja azokat a korábbi képviselõ testületi döntéseket, melyeket az Illetékesnek több mint egy éve végre kellett volna hajtania Az akkor meghatározott tízféle OVIVÁSÁR Nagysikerû ovivásárt rendeztek az óvoda dolgozói és a Szülõi Munkaközösség október 12-én. A vásárt szüreti hangulat jellemezte. A hosszúpályi majorett csoport, valamint a Hajdú néptáncegyüttes Eszterlánc csoportja szórakoztatta a közönséget. feladatból egy sem valósult meg teljes mértékben. Itt már nincs helye a ( félre ) magyarázatnak / ember- pénz-idõhiány stb /. Emlékezzenek vissza a Monostori alunézõ idei elsõ számának vezércikkére, Ki mint vet Ne várjuk hát, hogy valami csoda folytán dús kalásszal jõ a sárguló nyár. Tisztelt Monostoriak! Egyet ne feledjenek, azt, hogy az Önök akarata érvényesül, hiszen Önök fogadják föl a szántó-vetõt és az aratót egyaránt! Miért tehát a Miért cím? Azért, mert Lelkem már túl soká tartózkodik azok közt, akik a békét gyûlölik. Békét akarok, de hogyha beszélek, az nekik háború. Zsolt 120, 6 Pusztai János Iskolai sporteredmények õszi fordulók Kézilabda o. lányok: 2 gyõzelem 1 döntetlen és 1 vereséggel csoport elsõk / 5 csapatból / o. fiúk: 1 gyõzelem 1 vereséggel 2. helyezettek / 3 csapatból / o. lányok: 5 vereséggel a 6. helyen vannak. Atlétika o. lányok: / 6 csapatból / I. helyezettek fiú: / 6 csapatból / VI. helyezettek o. lányok: / 7 csapatból / I. helyezettek fiúk: / 8 csapatból IV. helyezettek o. lányok / 11 csapatból / III. helyezettek fiúk / 11 csapatból / VI. helyezettek o. lányok / 9 csapatból / I. helyezettek fiúk / 11 csapatból / X. helyezettek. Oszama bin Laden szaúdi származású terrorvezér mindennel rendelkezett, ami egy ilyen akcióhoz szükséges volt: pénz, erõ és fanatizmus. Ha pedig ezen három dolog összecsap, komoly tényekkel kell szembesülni. Szerintem e merényletet követõ megtorlás nem hozza meg a várt eredményt, hisz a szélsõséges muszlinok már bebizonyították elszántságukat. Nem hiszem, hogy meghátrálnának, félõ, hogy válaszlépésre is képesek. Vajon a szaudi milliomosok által pénzelt Oszama bin Laden még mindig Afganisztánban van? A merénylet után Kelet- Jeruzsálemben a palesztin iskolások és felnõttek ünnepeltek. Azt hitték, hogy gyõztek. Nem. A háború csak most kezdõdik A válasznak szánt katonai csapás csak tüneti kezelés, amely a közvélemény megnyugtatását szolgálja, de újabb ártatlan áldozatokkal is járhat. Vagyis katonai eszközökkel nem lehet felszámolni a terrorizmust. Dudás Mária Minden jelenlévõnek köszönjük, hogy résztvételével támogatta óvodánkat. Az óvoda dolgozói Bõven fogyott a mustból, melyet szívesen kínáltak a dolgozók. otó: Sápi I. Szombati videó A sebezhetetlen Egyetlen túlélõként átvészelni egy szörnyû vasúti katasztrófát: ritka szerencse. Még számtalan súlyos balesetet sértetlenül megúszni egyetlen sérülés, sõt egyetlen karcolás nélkül: lehetetlen. David Dunn ( Bruce szeptember 28-án Vámospércsen került sor a Kölcsey Közmûvelõdési Intézet szervezésében a helyi lapok megyei találkozójára, melyen felelõs szerkesztõnk részt vett. A rendezvényen jelenlévõ szerkesztõket agyal Barna Willis ) életben marad ott, ahol mindenki meghal. Azt hiszi, szerencsés. Azt hiszi magáról, átlagember. iával és feleségével él egy philadelphiai kis házban és a helyi futballstadion biztonsági õreként dolgozik. Egy különös, mániákus férfi ( Samuel L. Jackson )kell hozzá, polgármester köszöntötte és méltatta a helyi lapok jelentõségét. A köszöntõ után Wisinger István a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke beszédében elemezte a média szerepét, a sajtószabadság hogy lassanként felnyíljon a szeme. Elijah tolókocsihoz kötve él, csak képregények között érzi otthon magát és régóta keresi a Sebezhetetlent: akirõl tudja, hogy egyszer eljön, hogy megmentse õt és a világot. Ha sikerül meggyõznie Dunnt, talán tényleg sebezhetetlenné válik Megalakult a MÚOSZ Helyi Lapok Szakosztályának megyei tagozata lehetõségeit, az újságíró felelõsségét. A rendezvény lehetõséget adott a Magyar Újságírók Országos Szövettsége Helyi Lapok Szakosztálya megyei tagozatának megalakítására.

5 Az ember életének velejárója, hogy azt családban, párosan célszerû leélni. A szülõk, a helyi közösségek egyaránt hozzásegítették a fiatalokat, a párválasztáshoz illetve házasságkötéshez. Az emberélet fõ fordulója a lakodalmas népszokás, a házasságkötés. A régi falusi életben az ember szinte gyermekkorától készült a házasságra. Már a 4-5 éves gyermek párja után néz, s az öregek tréfás kérdésére: ki a szeretõd? komolyan felel. S ha nem is mindig az lesz élete párja, akit gyermekfõvel választott, nem ritka a játszótársakból lett házaspár. - írja Kodály. Játékaik fõ témája is a családi élet, a lakodalom eljátszása volt. A nép az élet minden periódusában komolyan veszi, s állandóan napirenden tartja a párválasztás ügyét. Az egymáshoz való tartozás hivatalos kifejezése mellett, az eddigi környezettõl való elszakadást, az önálló, felelõsségteljes élet kezdetét is jelenti. A régi lakodalmas szokások leegyszerûsödtek, egy része megszûnt vagy átalakult. Legfontosabb esemény a kapcsolat létrehozása. Megkérdeztem néhány idõs monostori embert, hol s hogyan ismerkedhettek meg a század elején. Bodnár Józsi bácsi a vértesi szokásokról mesélt: Az egyik ilyen találkozóhely a vasárnapi kaláka, mely a templommal szembeni hangyaudvarban volt és délután két órától naplementéig tartott. A kalákába csak az a lány mehetett be, akit egy fiú meghívott. A belépõ 20 fillér volt, amit a fiú természetesen a lánynak is fizetett. A kalákában táncoló lányok között szégyen volt, ha a kedvesén kívül más fiú nem kérte fel táncolni. A mulatság befejeztével a lányt haza kellett kísérni. Ekkor illõ volt a fiatalembert behívni, borral, pálinkával, kenyérrel, kolbásszal kínálták, beszélgettek a szülõkkel. A következõ alkalomkor megkérte a legény a lány szüleit, hogy engedjék el vele a bálba a lányukat. A szülõk akkor engedték el leányukat, ha a fiú megmondta mi a szándéka a lánnyal. Az udvarlási szokások egyik formája a május elsejei éjjeli zene. A legény néhány barátjával és cigányprímás segítségével éjfél elõtt a lány ablaka elõtt énekelte kedves nótáját. Ha a lány fogadta, gyufát gyújtott az ablakban legalább háromszor, majd kiszaladva pogácsával, krumplis dübbenccsel, I. évfolyam 2. szám október 5. oldal A házasságkötés fõ eseményei, lakodalmas népszokások mákos kaláccsal, borral, pálinkával kínálta a legényeket. Nagymamám emlékezetében a következõ ilyen nóta maradt meg: Itt álljunk meg ez ablaknál Itt lakik a falu legszebb lánya, Ti cigányok húzzátok rá Egy szomorú hallgató nótára. Húzzátok a szíve szerint, Hadd eredjen meg a könnye rája Hadd tudja meg mi az mikor Valakinek fáj a szíve rája. Egy másik ismerkedési hely a szüreti mulatság volt, amelyre a legények is csak meghívóval mehettek el és csak a megfelelõ erkölcsi magatartásúakat fogadták. A hajnalig tartó bálra a lányok csak az édesanyjuk kíséretével vehettek részt, s az anyuka ott ült a bál végéig. - emlékezett Józsi bácsi. Katona Laci bácsi így emlékezik: A mostani TSZ iroda a Várié volt, odapakolt néha a forgó komédia, ahol ismerkedhettek a fiatalok. elesége derecskei lányként a templomi Istentisztelet után barátnõivel a fõutcán sétálgatott, a fiúkkal itt találkozhattak. Apai nagymamám a Gorovi udvarban nõtt fel, ahol 8-10 család élt együtt egy hosszú épületben. / A Pároskép 1920-ból. tubus mögötti terület volt. / Az ott felnõtt gyermekek gyakran találtak egymásra, mint a nagyszüleim is. Az õ emlékei szerint alkalmas színtere volt az ismerkedéseknek a debreceni utca is, ami akkor sétatérként funkcionált és vasárnapi szokásként délutánonként sétáltak a lányok, fiúk és szóba eredtek. A kézfogó / ma eljegyzés / egy vacsora keretében történt, ahol a tehetõsebb családokban jegy gyûrût, másoknál a võlegény fekete jegykendõt, a menyasszony fehér inget ajándékozott egymásnak. Sokkal körülményesebb volt ez Bodnár Józsi bácsi esetében, mert rendõr lévén minisztériumi engedély nélkül nem házasodhatott. Az akkori jegyzõtõl és csendõrõrs-vezetõtõl környezet-tanulmányt kértek, a leány erkölcsi magatartását rostára tették, szeplõtlen tisztaságú-e? Továbbá vizsgálták, hogy milyen a vagyoni helyzete, megengedhetõ-e a házasság megkötése? Ha a kérelmet helyben hagyták, kijött a minisztériumból egy szak, aki a környezettanulmányt vizsgálta hiteles-e. A civil nép életében a házasságkötés szándékát három héttel az esküvõ elõtt hirdették ki a templomban. Az esküvõ elõtti héten csigacsinálót rendeztek, ahová vitték a lisztet, tojást, csigacsinálót és estétõl éjfélig tartott. Az esküvõ helyszínei gyakran a családi ház, vagy udvar volt. Ebben az idõben még csak võfély hívogatott, akit borral, pálinkával illett megkínálni. Az esküvõ napján a lányos háznál ebédelt a fiú szüleivel és keresztszüleivel. A menyasszonyt csak ebéd után öltöztették fel. Csokra kinek csináltatott, kinek kertbõl szedett volt. A fehér ruha ekkor is jelentõs volt. Mikor a fiú a lakodalmas népével megérkezett, zárt kapu fogadta. A võfélynek addig kellett verselnie, amíg a kaput ki nem nyitották számukra. Esküvõre induláskor a menyasszony búcsúztató a mai szokásokhoz hasonlóan történt, de a menyasszony és võlegény külön úton ment az esküvõre. Csak az esküvõn állhattak egymás mellé. Monostoron cigányzenekar kísérte a lakodalmas menetet, míg Derecskén csendes menetelés volt a templomba és vissza. Esküvõ után mindenki a fiús házhoz ment vissza vacsorára. A vacsora csigaleves, töltöttkáposzta, sült tyúk, fánk, mákos kalács, túrós béles, bor, pálinka. A vacsora alatt csak felszolgáló legények dolgozhattak, akik a kedvesüktõl kapott monogramos kötényben szolgáltak fel. Vacsora után asztali áldást húztak / Himnuszt /, majd a szolgáló legények a kedvesükkel táncoltak egy csárdást. Ezt követõen miközben mindenkinek elhúzták kedves nótáját, egyik cigánymuzsikus egy tányérral körbejárt, amibe mindenkinek tennie kellett legalább egy pengõt, ami a muzsikusok borravalóját jelentette. Szégyenletes volt semmit tenni. A 20-as 30-as években menyasszonytáncba fõként malacot, edényeket, szakasztó kosarakat, fateknõt, vizes kannát, zsíros bádogot, vagy egy pengõt adtak. Az esküvõt követõ napon szekérrel vitték el az új asszony kelengyéjét, mely többnyire a következõkbõl állt: sifon, kredenc, ágy, asztal, karszék, ágyhuzat, párna, dunyha, melyet saját kezükkel szõttek és belehímezték a monogramjukat. Hallgatva eme idõs emberek mesélését, egy Kodály idézet jutott eszembe: Népet csak egészben lehet megismerni. A nép dalát is csak az érti meg igazán, aki ismeri szokásait, ruházatát, ételét, építkezését, egész életét. Sápiné Molnár Edit

6 6. oldal I. évfolyam 2. szám október Gyászének Balassi János halálára Az itt közölt vers eredetileg latin nyelven született In obitum illustris de magnifici domini, D. Joannis Balassi címmel, szerzõje Joachim Bielski lengyel humanista költõ, megjelenési helye Nürnberg, A munka Balassi Jánost siratja el, beszél a család történelmi érdemeirõl, ennek során emlegeti a Balassi fiúkat: Bálintot és erencet is. Az utolsó rész erencnek szóló vigasztalás, aki ekkor éppen Nürnbergben folytatta tanulmányait. A magyar fordítás Csonka erenc munkája. Az itt közölt magyar fordítás részlet Németh S. Katalin Balassi János Epicédiumáról c. tanulmányából, amely megjelent az Irodalomtörténeti Közlemények Számában ( ). Dr. Imre Mihály Méltóságos és nagyságos Gyarmati Balassi János szabad bárónak, Magyarország császári és királyi tanácsosának stb. halálára. Írta Joachim Bielski, lengyel lovag Méltóságos és nagyságos Balassi János unokaöccsének, Andrásnak, Valamint fiainak, Bálintnak és erencnek tiszteletére. Nürnberg Nyomtatta Nicolaus Knorr Gyászének Méltóságos és nagyságos Gyarmati Balassi János szabad bárónak, Magyarország császári és királyi tanácsosának stb. halálára. Írta Joachim Bielski, lengyel lovag Így van-e jól, ó, isteneink, hogy senki se áll ki Pannoniáért, mely végül is összeesett? És ha ki egyszer földre esett, soha talpra ne álljon, Égbeli isteneink, nincs ki segítse fel õt? Láttam tengeri zátonyokon megakadni hajókat, Másnap azonban már újra hasít a vizen, Láttam már kivirulni kemény tölgyfákat az erdõn, Bárha elõbb villám éri a lombkoronát. Van, ki betegségtõl hetekig sorvadva erõtlen Volt, de utóbb gyógyult, s íme a teste erõs. Épp csak Pannoniánk lesz képtelen újra felállni, S elvesztett erejét visszaszerezni megint? Hej, van-e még, van-e ott a hajót kijavítani ember? És van-e ember még majd felemelni hazát? Nincs, a vezérek mind elhulltak kint a csatában, Hõs lett mind valahány, sírjuk az otthoni föld. Ó, de sokan haltak már gyászos Várna falánál, Mennyi, de mennyi ezer ott a mohácsi csatán! Hõs Balassi is ott hullt el, szívében a dárda, Meghalt és leesett, gyors lova nem viszi már. Hulltak el ott más férfiak is harcolva hazáért, orgatták mindig bátran a fegyverüket. Elhunyt ott a király, népének a csillaga szintén, Hõsi király, akitõl kapta az életet õ. Azt a királyt a Dunán a habok könnyezve siratják, Míg emezért nálunk Visztula kék vize sír. Istenek azt mondták, ez az ifjú itt ne maradjon, Hogy ne reménykedjen vad török egyre tovább. Istenek, így mondtam ( többjükkel szembekerült õ, Õ a magyar földnek dísze, virága ki volt ). Elhunyt Zrínyi, ki még veszedelmes volt a töröknek, Szláv nép Marsának vére, a gyermeke bár. egyveresek még vannak ugyan sokan, ámde közöttük Nincs Mátyás, Hunyadi: síri lakó valahány, Mind aki felfogná rogyadó, zuhanó haza testét, Vagy fegyverrel a bõsz trákot a földre veri. Mind-mind már odavan, s a sötét éj árnyai õk már, S még ami tán maradék: por vagy a szürke hamu. Már a magyar népnek bizodalma, reménye Balassi Volt egyedül, honi hõs, csillaga fent ragyogott. Ám nemrég a halál, sajnos, már nem könyörült, és Meghalt, elhagyván földet, a földi nyomort. Meggyûlölve halált, megvetve a semmi világot, Csillagos égbe röpült, lakhelye csillagos ég. Meghaltál, ki a vad csapatok közt élve maradtál, Sûrû harcokban kard soha nem sebesít. Még a török sem, hej pedig, ott a te jobb kezed aztán Sok-sok ezert küldött Sztüx vize mélye alá. Ömlik a vér, patakokban fut tova már a török vér, Szerte a csontoktól szinte fehér a mezõ. Míg éltél, de sokan törtek földedre e hordák, Bûnös horda bizony, véres az arcuk, a kéz. S bár a te drága hazád tõled, balsors!, elorozták, Várakat is, fegyver? Sokszor a csel, nem a kard: Mégis hogy remegett tõled mind, már a nevedtõl, Úgyhogy e hordának rémteli volt a neved. Nem csoda: nem pihekönnyû volt diadalmuk e földön, Mert iszonyú sok vért áldoz e gyõzelemért: Példa, mikor gyõztesként hullahegyekre tapostál, S gyors lovadon vertél földre egész csapatot. Ámde az isteni végzés más: felvittek az égbe, Már nem fél a török, nincs ki ijessze meg õt. Bûntetlen portyáz szanaszét a te földeiden már, S gyászol máris a nép távoli földre ha lép. Minden lángba borul, nagy a kár, pusztít vele kard is, Nyugtalan itt minden, félelem itt ma az úr. Hogyha Balassi te, még élnél és Éliziumban Nem volnál szomorú, ottani árnyjövevény, Így õrjöngeni félne, tudom, Mohamed követõje, És a neved hallván messze szaladna tovább. Ámde halott vagy, s véled ment el már a remény is, És Magyarország ím: élne, de szinte halott. Vad Pannonia szomszédok számára halott már, És elsõ az eset: dísztelen, árva maradt. Nincs már semmi remény, Pannonia csak hamu, árnyék, Egykori pannon gõg már megalázva szerény. Mondd, a keresztény felségek most mért vonakodnak Adni segítséget? Hisz beteg, illene hát. Tétlenül elnézték, aranyalmát hogy leszakítsa Vad török, és ez a bûn, fájdalom, égbe kiált. Nem látják, hogy a szomszéd nagy baja nékik is az lesz, S ég ha a szomszéd ház, éghet a legközelibb. Ó, de sokan nézték eme szörnyû lángokat, ámde Oltani már nem akadt senki, ki hozna vizet. Lesz még, él a remény, aki majd a magyar kikötõben Vesztegelõ bárkát újra a vízre viszi. Lesznek még nagyurak, rendbéli királyok, akik majd, Isteni óhajból, végre segítenek is. És a közellenséget a földre verik, hogy a farkas Rablott zsákmányát adja ki karmaiból. Ûzze Vörös-tenger vizein túl, Ázsia belsõ Vad részébe, ahol élt, mielõtt idejött. Akkor harsányan dalolom, mit a hõsi vezérek És a keresztények nyertek, a nagy diadalt. Végül a versem még a minap hunyt hõsi Balassit Búcsúztatja el itt sírva, de így köteles. Bár röviden szólok, de az érzés ( Múzsa, segíts majd! ) Nagy legyen itt, mert nagy férfi dicsérete lesz: Messze kerülje a múlás, éljen a végtelenig még, Bárha a csontjai itt leltek alant nyugovást. Jámbor volt, igaz ember, hõs mint férfi Balassi, És az igaz vallás hû követõje maradt. Jelleme éppoly erõs, mint benne a testi erõ volt, S pannoni rabságtól kapta a híre nevét. Régi latin költészet, a költõk Tiszteli õket, Mûvelt fõt kisegít, ez honi régi szokás. Hogyha ügyét intézte, a bölcs terv volt a vezére, És ha tanácsot adott, példa a püloszi bölcs. Éppen ezért mindig kedvelték õt a királyok, Mindig csak szeretet ment vele mint utitárs. Ámde a sorsa kemény balsorssá változik olykor, Érzi az istennõ ortuna fegyvereit! Vad török elvett tõle vagyont, el földeket is még, S barbárul mindent birtokaként kezel is. Két fia sorsával, bölcs tett!, megbízta Balassi Andrást, hûséges gondviselõ rokonát ( Mert közelibb rokon és igazibb ember van-e nála? ), S földi helyett választ csillagos égi hazát. Krisztus urunk révén most fent szemléli az Istent, S nagy szeretetben már mennyei karban a társ. Ment már gyötrõ, földi bajoktól, s várja a végsõ Napkeltét, amikor fény hona lesz a világ. olytatás a következõ számban ametszet Gyarmati Balassi Jánosról

7 Te szemét... Mottó: Az ember ahhoz válik hasonlóvá, amit sokáig szemlél. Gyakran elhangzik a cím, mint tulajdonságra utaló jelzõ, ami viszonyunkat fejezi ki a béka fenekét repülõ csészealjnak vélõ jellemóriások viselkedéséhez. Érezhetjük nyelvi gazdagságunk eme gyöngyszemében az elutasítást, megvetést, röviden utálatot. Ebbõl azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az emberek többsége ténylegesen utálja a szemetet. Vagy mégsem? Szanaszéjjel tekintgetve kedves kis hazánk tájain azt gondolhatnánk, hogy imageépítésünk folyik úton-útfélen, széltébenhosszában; tehát szinte mindenütt, szinte mindenkor, szinte minden szinten. Néhány felhomályosító ténnyel szeretnék ünneprontás vétségébe esni a millennium alkalmából (most van nem tavaly volt, mikor azt hitették velünk, hogy akkor van)! Mi a hulladék? A termelés és a fogyasztás során keletkezõ anyagok, amelyek adott helyen és adott idõben nem kellenek. Eszerint minden lehet szemét! A Homo vanelis (vásárló ember) a fogyasztói társadalom oszlopos tagjává fejlõdött az evolúció során, melyre az jellemzõ, hogy felegyenesedett, - így felszabadult a két mellsõ végtagja és minden keze ügyébe esõ tárgyat el kezdett dobálni, úgymint: Mûanyagot: 1989-ben már egy választópolgár 45 kg-ot tudott széjjelszórni évente. Kedvence a PVC, mely rákkeltõ vinilkloridot és egyéb nyalánkságot tartalmaz, pl. a dioxin. A gyengébb idegrendszerûeknek és az olvasászavarban szenvedõknek nem ajánlom a hatóanyag elolvasását, mely a következõ: 2, 3, 7, 8 tetrakloro dibenzopara-dioxin. Hatása viszont roppant kedvezõen befolyásolja erõnlétünket és az impotenciára is végleges megoldást ad Magyar Gáborral szemben. 0,01 milliomod gramm is kedvezõen hat a spontán vetélésre (nem pollúció), ragyogó bõrkiütés, káosz a hormonrendszerben, és növeli immunrendszer hatékonyságának csökkentését. Elemeket: A kimerült elemek anyagai kimeríthetetlen buzgósággal okozzák az az alábbi terrortámadásokat; -kadmium- vesezavarok, rákocska -higany- idegméreg (mértékkel fogyasztandó) -ólom- semmi rendkívüli, csak egy kis agykárosodás -mangán- idegkárosításával az idegeinkre megy. Akkumulátorokat: Az egykori NSZK-ban évente 300 tonna kadmium, 200 ezer tonna ólom kerül a Homo venalis fogyasztókosarából a hová is.? Mi magyarok ilyen apró marhaságokat nem tartunk nyílván. Szóval csak dobál a Homo, dobál a vanelis; s repül a nehéz szemét ki tudja hol áll meg, s kit hogyan talál el.. Szemétségbõl írta: Pusztai János Ui.: Szemet szemé(r)t,.szemét,.szemét I. évfolyam 2. szám október 7. oldal Idõjárás: Az elmúlt évekhez képest kedvezõen alakult az ez évi idõjárás. Július és augusztus hónap kritikus volt, a csapadékhiány érzõdött. A bõséges szeptemberi esõk kedveznek az õszi talajmunkák végzéséhez. A betakarítási munkákat hátráltatja : Csapadék: június 78 mm Július 52 mm Augusztus 30 mm Szeptember 163 mm Augusztus 10-én a jég komolyabb károkat a jántói és a gõzháti részeken okozott. Piaci helyzet: katasztrofális helyzet alakult ki a termések értékesítésénél. A búza ára a tavalyi árhoz képest 50%-al csökkent. A kukorica ára várhatóan csak a felét fogja érni az elõzõ évinek. Ugyan ez a helyzet a zöldségpiacon is érvényesül, de évközi mozgásban. Példaként említhetõ a karfiol ármozgása, 15 t-tól 260 t-ig. A mezõgazdasági termelés kerékkötõje a piaci szabályozatlanság, mely az egész termelést bizonytalanná teszi. Õszi munkálatok: Idõszerû kalászos növények talaj elõkészítése, az õszi árpa és a rozs vetéseket már el lehet végezni. A kukorica betakarítása október 8.-ával kezdõdik. Községünkben a Szövetkezet és olynak az õszi munkálatok MEZÕGAZDASÁGI ROVAT az Agri-Corn K T az elmúlt évhez hasonlóan a felajánlott termést felvásárolja napi áron. A szárítási költségek a Gabona RT által meghirdetett árhoz igazodnak. Kombájnolás ügyintézése: Tályai János Búzatanya 7-8 óra között Telefon: Mobil: Bértétel / áfás: t/ ha. Szárzúzással: t / ha. Szárítás ügyintézése: Papp Lajos: Szalmás tanya. Mobilszám: A öldmûvelési Minisztérium által meghirdetett kamatmentes áruhitel ez évben is érvényes a vetõmag és mûtrágya vásárlásokhoz. Érdeklõdni lehet a alugazdásznál fogadónapokon a Kultúrházban: kedd: 8-12 óráig Csütörtökön: 8-12 óráig. Termõföldek állami felvásárlása: Aki szeretné, hogy az állam megvásárolja a földjét, jelentkezhet a alugazdásznál. A öldmûvelésügyi Hivatal szakemberei felértékelik a felajánlott földterületet és egyezséget kötnek a tulajdonossal, melyet szerzõdés formájában rögzítenek. A szerzõdést követõen egy hónap elteltével a Kincstári Vagyon Igazgatóság kifizeti a földek árát. Gázolaj jövedéki adó visszatérítés (liter/ha/év) szántó kert, szõlõ, gyep gyümölcsös Talaj elõkészítés Vetés, ültetés 8 6 Növényápolás Tápanyagellátás 3 14 Betakarítás Termésszállítás Összesen Támogassa Egyesületünket, a kultúrát, hirdessen a Hasábjain hirdetésfelvétel: Sápi Imrénél, személyesen vagy telefonon. Agrártermelést segítõ támogatás: A mezõgazdasági termelõ a szántó, kert, szõlõ, gyümölcsös és gyep mûvelési ágban végzett gépi munkák végzéséhez vásárolt és felhasznált gázolajmennyiség után jogosult jövedéki adó visszatérítésére. Ugyanúgy jogosult a termelõ a jövedéki adó visszatérítésére, ha bérmunka szolgáltatást végeztet. / ontos: számla szükséges!!! / Igénylés a alugazdásznál. Csak a regisztrált területekre lehet igénylést beadni. Lehet igényelni munkamûveletenként külön-külön, vagy együttesen 1 évre. Jövedéki adó mértéke a gázolajárából 64,16 t / l. Igényelhetõ jövedékadó mértékét az alábbi gázolajmennyiség figyelembe vételével lehet megállapítani. Továbbá igényelhetõ jövedékadó az erdõgazdálkodók és állattenyésztést végzõ termelõk részére is. Tályai János Kukorica szárítási díjtételek Nyers súlyból 3% levonás (szemét, por) Tisztítási díj: 85 t./q +Áfa (nyers súlyra) Nedvességelvonás: 23,5 t./víz kg/q Induló kukorica felvásárlási ár 16 t./kg kompenzációs felárral Kukorica szárítási díj: / példa / 100 q nyers, 20 % víztartalom, 3 % levonás. 97 q nyers 89 q száraz súly. Tisztítási bér: 8500 t + Á A Szárítás : t Textilszõnyegek és falvédõk szövése méretre, a kívánt színben és anyagban. Megrendelhetõk: Pusztai Annamária Monostorpályi Bajcsy u. 40 Tel:

8 8. oldal I. évfolyam 2. szám október EGYHÁZI ÉLET Áldás, békesség az olvasónak! Krisztus követése ma: a keresztyén élet mai kihívásai 1) A címben megadott téma vázlatos kifejtésében talán onnan induljunk el, hogy magát a fogalmat magyarázzuk meg: mit jelent Krisztus követõjének, azaz keresztyénnek lenni. a) Maga a fogalom, hogy keresztyén a görög chrisztianosz szóból ered. Olyan hivõ embert vagy egyházat illetnek ezzel az elnevezéssel, aki vagy amelyiknek minden tagja hiszi, hogy Jézus Krisztus Isten ia, Õ a megígért Messiás. Ebben az értelemben a keresztyén olyan hivõ ember, aki Jézus Krisztus követõjeként, szóval és cselekedettel hitet tesz mellette. A Nemzeti Kulturális Alapprogram Zenei Szakkollégiuma pályázatot hirdetett meg mûemlékorgonák restaurálására. E program keretében t támogatást pályáztunk meg mûemlékorgonánk felújítására, reméljük eredménnyel. A Monostorpályi Református Templom mûemlékorgonájának felújítására eddig t gyûlt össze adakozásból. A felújítás teljes összege: t. Kérünk mindenkit, hogy adományával segítse tervünk megvalósítását. A további adományokat a Lelkészi Kálvin János szép hasonlatával élve: szívét égõ hálaáldozatként Neki adja. A keresztyén elnevezésnek ily módon nem a kereszt szó az eredete mint ahogy sokan gondolják, hanem a Krisztus szó (héber másiáh, görög chrisztosz). Mivel a zsidók nem ismerték el Jézust Krisztusnak, a keresztyén elnevezés nem keletkezhetett a zsidóság körein belül. De minden bizonnyal a keresztyének körében sem, hiszen õk maguk között inkább a következõ elnevezéseket használták: tanítványok, testvérek, szentek, meghívottak vagy hívõk. Inkább Hivatalba kérjük eljuttatni. Isten áldása legyen az adakozók életén! Református Istentiszteletek rendje Vasárnap de Istentisztelet Szerda de Bibliaóra (Idõsek Klubja) Csütörtök du Bibliaiskola (Kistemplom) Minden hónap utolsó csütörtökön du Presbiteri bibliaóra (Kistemplom)Péntek du Ifjúsági alkalom (Kistemplom) arra lehet gondolni, hogy a római hatóságok, amelyek a keresztyénekben egy zsidó szekta tagjait látták, adhatták a keresztyén nevet. A római történetíró, Tacitus írja, hogy a keresztyén elnevezést római polgárok használták Néró császár idejében (Annales, XV.44.3.) A Bibliában Lukács evangélistánál találkozunk elõször a keresztyén elnevezéssel, amikor arról ír, hogy Antiókhiában keresztyénnek nevezték Jézus követõit. Majd késõbb a keresztyén név használata általánossá vált (vö: ApCsel 11,26; 26,28; 1Pt 4,16). b) Elõször a tanítványok (héber talmíd, görög mathétész) életén keresztül nézzük meg azt, hogy Jézus korában, ott és akkor mit jelentett keresztyénnek, Krisztus követõjének lenni. Hiszen mindaz, ami akkor érvényes volt, semmit nem vesztett idõszerûségébõl. Legfeljebb a kor kihívása lett más. A tanítványok kiválasztása fontos eseménye volt Jézus földi szolgálatának, hiszen Neki szüksége volt olyan munkatársakra, akik földi életében vele dolgoznak és üdvözítõ munkája befejeztével a megkezdett munkát tovább folytatják. A tanítványok kiválasztásának egyik sajátossága az volt, hogy Jézus az egyszerû emberek közül választotta ki õket. Nem található közöttük farizeus, írástudó, de hiányoztak közülük a nép vezetõi is. A tanítványok közösségét két dolog jellemezte: vágytak Jézussal együtt lenni és volt bátorságuk ahhoz, hogy megvallják tanitványságukat. Jézus azokat hívta magához, elújításra vár A 63 éves orgonában a háború barbarizmusa okozta a legnagyobb kárt. Visszaemlékezések szerint akkor vittek el, - ki tudja mi célból? - körülbelül 50 darab sípot a hangszerbõl. Ennek pótlása ma már hatalmas terhet jelent a gyülekezetnek. otó:sápi Imre akiket akart (Mk 3,1), s a kiválasztás egyik lényeges eleme az volt, hogy Õ választotta a tanítványokat, nem a tanítványok választották Õt (Jn 15,19). Emberileg nézve szinte képtelenségnek tûnik, hogy az elhívottakból tanítványok lettek, hiszen a választottak teljesen alkalmatlannak látszottak. Krisztus közelében azonban gyökeresen megváltozott az életük. Tanítványságuknak két követelménye volt: az önmegtagadás és a kereszt felvétele a Mt 16,24 értelmében: Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Az elsõ azt jelentette, hogy a maguk élete helyett Krisztus ügyét kellett a középpontba állítaniuk. A második pedig azt, hogy legyenek készek Krisztusért szenvedni is.5 Jézus a tanítványait arra hívta, hogy kövessék Õt, s elhívottak tulajdonképpen ebben a követésben válnak tanítvánnyá. Az evangéliumokból kiderül, hogy Jézusnak erre a hívására a válasz nem egy hitvallás elmondása volt, hanem a neki engedelmeskedõ élet. És erre az új életre a tanítvány nem magától lett alkalmassá, hanem Krisztus formálta alkalmas eszközzé. De vajon mit is jelent a követés? A követés nem azt jelenti, hogy egy tanítást elfogadunk, egy eszmét felvállalunk. A követés lényege szerint az elhívó Krisztus életében való részesedést jelenti. És figyelemre méltó az is, hogy a követés feltételeit nem az elhívott tanítványok, hanem az elhívó Krisztus határozza meg. Az elhívott fél csak egyet tehet: komolyan veszi az elhívás feltételeit és egész életét odaszánja a szolgálatra. Az evangéliumokat olvasva mindenki láthatja, hogy Krisztus követése mennyire nem elméleti dolog. Krisztus követése cselekvés, amely mindig egy konkrét élethelyzetben történik. Sarkadi Nagy Pál szavaival élve: A tanítvány azt teszi, amit azon a helyen, melyen szolgál, tennie kell: nem többet, nem kevesebbet, nem mást, hanem éppen azt. Ez annyit jelent, hogy a beszéddel történõ bizonyságtételt a tanítvány életének kell hitelesítenie. A tanítványok nem vonulhatnak ki a világból, hanem benne kell élniük ebben a világban. Itt kell világosságot gyújtaniuk az emberek életében és felmutatni a Krisztust követõ életnek a nagyszerûségét, amire érdemes rááldozni az életet. ifj. Karcza Sándor református lelkipásztor olytatás a következõ számban. A Monostorpályi Református Egyházközség HARANGOZÓT keres (férfi vagy nõ személyében) Érdeklõdni a Lelkészi Hivatalban lehet.

9 I. évfolyam 2. szám október 9. oldal KÖNYVAJÁNLÓ Az oldalt összeállította: Dudás Mária Colin Harrison: Robbanás A thriller- elemekkel teli regény Charlie Ravich történetét meséli el, aki túlélte a vietnámi háború poklát. Szabadulása után új életet kezd, sikeres üzletemberré küzdi fel magát. Belebotlik Christina Melissa Williamsbe, aki korábban egy rablóbanda vezérének a barátnõje volt és a börtönbõl való szabadulásakor a gengszterfõnöktõl ellopott vagyon várja. Christinát persze üldözik a gengszterfõnök emberei, de õ kisiklik üldözõi markából, viszont a szerelemtõl elvakult Charlie besétál a csapdájukba és következik a nagy leszámolás Krúdy Gyula: Magyar királyok Tizenhat történelmi tárgyú elbeszélését és regényrészletet tartalmaz a kötet. A fõszereplõk egytõl egyig magyar királyok, Szent Istvántól IV. Károlyig. Krúdy eleven érdeklõdéssel fordult a koronás fõk alakjai felé, szívesen idézte föl a tatárjárás éveit, a dicsõséges Anjon-kort, majd a Mohács utáni kettõs királyválasztás korszakát. erenc József uralkodásának idejérõl temérdek írása született, kortársként személyes tapasztalatok vezették tollát az emlékezésben. Prózája kerüli a népszerû történelmi regények sablonjait. Nem törekszik maximális hitelességre sem, de olykor jóval többet mond a régmúltba veszõ idõkrõl, mint a szaktanulmányok serege. Reina James Reinstein és Milke Reinstein: Begyulladt tinik életmentõ horoszkópja - Milyen személyiségjegyeket feltételez a csillagjegyed? Hogyan lehet két azonos csillagjegyben született ember mégis teljesen különbözõ, sõt ellentétes jellemû? - Milyen ruhák és színek illenek hozzád a legjobban? - Hogyan jössz ki a családoddal, a barátaiddal, a tanáraiddal és a másik nemmel? - Milyen tantárgyakban remekelsz? Ez a szórakoztató könyv kérdõíveket is tartalmaz, melyek segítségével megtudhatod, mennyire illik rád és barátaidra a csillagjegyetek! ZENESAROK Király Dávid Zsolt: Pinocchio Egy jó családból származó, már nem is annyira fiatalember komolyzenei albumát ajánlom Önöknek, nem kevés lelkesedéssel. Az indíttatás ez esetben mûvészi értelemben használandó: a szerzõ ahogyan mondani szokták, már "az anyatejjel magába szívta a mûvészetet. Az album a három felvonásos mû kétzongorás változata hallható, Király Csaba és orgó György elõadásában. Dallamos, színes, változatos, képszerû, szívhez szóló muzsika. "A zene legyen mindenkié" (Kodály ) Gyereksarok Új jelentkezõ rovatunkban a gyermekek szórakoztatásával szeretnénk foglalkozni. Vicces történetek, játékos fejtörõk mellett az iskolával kapcsolatos problémák, megoldások. Tanulságos történetek, túlélési tippek is helyt kapnak. Jó szórakozást! Elsõként képzeljük el, hogy Madarak országában járunk! Kezdjük néhány hírrel: SPORT: Madarak országában gilisztahúzó versenyt rendeztek. A 135 résztvevõ közül hatan jutottak a döntõbe: Papagáj Karcsi, Veréb Vilmos, Keselyû Karola, ecske rici, Sas Szilveszter és Holló Márta. Az elsõ körben történõ szabálytalankodás miatt Keselyû Karolát kizárták a versenybõl ( elfogyasztotta a verseny segédeszközét ). Az eredmény: Sas Szilveszter bronzérmes, Holló Márta ezüstérmes, Veréb Vilmos pedig aranyérmes lett. Gratulálunk! - Ökölvívó bajnokságon többszörös kiütéssel gyõzött Gólya Gedeon a külföldi Béka Henrikkel szemben. Gedeon, csak így tovább, meg se állj az olimpiáig! Bûncselekmény: - Cserbenhagyásos gázolás történt a észekalja kerületben. Egy Citroen C5-sel száguldó ismeretlen kilétû személy valószínûleg a túl nagy sebesség miatt nem tudott fékezni és elütötte az éppen arra biciklizõ Seregély Ilona kisasszonyt. A Kedves gyerekek! Bizonyára Veletek is gyakran elõfordul, hogy lusták vagytok a tanuláshoz, a kötelezõk elolvasásához, a házi feladatok megírásához. Ilyenkor szívesebben csatlakoznátok rá a netre, néznétek meg a Vad angyalt, vagy dumálnátok a haverokkal. Ki ne értene velem egyet? Az ember hajlamos mindig a könnyebb megoldást választani. Célom, többek között, hogy segítsek rászokni a tanulás folyamatára. Persze van akinek nem kell magyarázni, van aki tudja, hogy tudás nélkül bizony elveszett ember. Valaki azt mondta: " Minden ember annyit ér, amennyit tud." Való igaz, s a tudás hatalom. Érdekes dolog, hogy egy tudós azt mondta régen, hogy minél többet megismer az ember a világból, minél többet fejt meg a titkaiból, helyszínre érkezõk azonnal riasztották a rendõrséget, de a tettesnek még most sem bukkantak a nyomára. Seregély Ilona bordatörést szenvedett és belsõ vérzése is volt. Kérjük ha valaki tud valamit az üggyel kapcsolatban, jelezze! Pokolgép robbant a XVI. Kerületben éjjel 11 órakor. Egy papagáj eledelbolt kirakatában helyezték el a bombát. Szerencsére nem követelt emberáldozatot, csupán a közelben sétáló Vörösbegy Mancika és Sólyom Sándor szenvedett másodfokú égési sebeket és kisebb agyrázkódást. Tettesre nem gyanakszanak, a tulajdonosnak nincsenek ellenségei ( hacsak a felesége nem számít annak ). Külföldi hírek: Egérfalva és Macskatetõ között kirobbant a háború. Az oka területbeli nézeteltérés, ugyanis annál kevesebbnek érzi tudását, annál jobban kitárulkozik elõtte a Világegyetem végtelensége, a feltáratlan és megfejthetetlen dolgok sokasága. Errõl sokat lehetne filozofálni, de nem célom. Nem szeretnék közhelyekkel érvelni, a tanulás gondolata mellett. Nem akarom, hogy unalmas legyen ez a rovat, valami újat, izgalmasat szeretnék megismertetni Veletek. No nem a tanárok cikizését, sem a "stréberes" magolását a tananyagnak, Murphy törvényeit sem szeretném igazolni, hanem valami egészen érdekes dolgot: a tanulás, s ezáltal a siker élményét. Ez a rovat Nektek szól, Rólatok. Minden számban lesz egy aktuális téma, ami nagy valószínûséggel mindannyiótokat érdekelni fog. Lesz szó az iskolával kapcsolatos problémákról, megoldásairól, Macskatetõ még mindig nem törõdött bele a trianoni békeszerzõdésben hozott döntésbe. Ezen törvény alapján elvesztette területe 1/3-át. A hajdani miniszterelnök utolsó kívánsága volt, ha törik, ha szakad, utódai szerezzék vissza a jogtalanul elvett területeket. Lord Kandúr nyíltan hadat üzent Mickey Mausenak. arkasfalva mindenképpen szeretne semleges maradni. Szenzáció! Elsõ majom az ûrben! Maki Miklós és kutyája több tonna banán és Pedigre Pal kíséretében április elsején ( bolondok napja ) fényes külsõségek közepette búcsút intettek a öldnek. Érkezésük idõpontjáról még nincs pontos információnk. Az érintettek még elutazásuk elõtt azt nyilatkozták, ha jól fogják magukat érezni, talán örökre itt maradnak. Háát Baleset: rontálisan ütközött két sólyom: P. János és K. Júlia. P. János súlyos közúti szabálysértést követett el, így a vétlen K. Júlia autójának ütközött. Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba mindkét sebesültet. K. Júlia élete azonban menthetetlen volt. P. János önmagát okolja. Egyéb: Vakondföldön földtúró versenyt rendeztek. A vetélkedés lényege: ki tud mélyebbre ásni? Az eredményrõl egyelõre nincs értesülésünk, mert a kilenc fõbõl álló zsûrit váratlanul elnyelte a föld. közösségrõl, jövõképrõl. A következõ számunkban bõvebben tárgyaljuk a továbbtanulást, segítve a nagy feladat elõtt álló 8. osztályos tanulókat. Továbbá szó lesz a fiatalság lehetõségeirõl, kívánságairól, céljairól, vágyairól. ( itt Monostorpályiban is) Ez " iatalság, bolondság" cím alatt fog jelentkezni. Szívesen várjuk témáitokat vagy leközlendõ anyagaitokat is. / cím: Monostorpályi Kossuth u. 6. Sápi Imre / Végezetül hadd ismertesselek meg titeket kedvenc idézetemmel, s kívánom, hogy váljon hasznotokra. Sziasztok! Dudás Mária "Amit kigondoltál, hidd tovább, Ami lettél, vállald De soha ne feledd, Ami még lehetnél!"

10 10. oldal Tudja-e, hogy mi áll gyomorégése hátterében? Ne gondolja, hogy a gyomorégés természetes velejárója az étkezésnek. Bár gyakran tapasztalható étkezés után, esetleg étkezések között vagy éjszaka is, kiváltó oka nem maga az étkezés. A problémát még csak nem is a gyomorban kell keresni. Azt a kellemetlen égõ fájdalmat, amit gyomorégésnek nevezünk, vagy Ön úgy él meg, hogy sok a savam, valójában a gyomorsavnak a nyelõcsõbe történõ visszafolyása okozza. Mivel a gyomorsav keletkezési helye a gyomor és a nyelõcsõ fala nincs felkészülve a gyomorsav erõs maró hatásának kivédésére, így ott égõ fájdalmat okozhat. A gyomorégés tehát valójában a nyelõcsõbõl származó égõ, fájó érzés. Ezek a tünetek refluxbetegségre utalhatnak. Kiváltó oka a nyelõcsõ és a gyomor közötti záróizom elégtelen mûködése. Melyek a jellemzõ tünetek? A jellemzõ tünetek közé tartoznak: a gyomorégés és a savas felböfögés. A gyomorégés, gyomorszáji vagy szegycsont mögötti égõ érzést jelent, elsõsorban étkezések után, éjjel fekvõ helyzetben jelentkezik. A savas felböfögés, a savanyú gyomortartalom visszaáramlása a garatba. További tünetek lehetnek: asztma, visszatérõ tüdõgyulladás, nem szív eredetû mellkasi fájdalom, idült hörghurut, rekedtség, égõ torokfájás, éjszakai és reggeli köhögés. Ha a fenti esetekben kizárhatók a tüdõgyógyászatigégészeti okok, szintén a reflux következményei lehetnek. Végül a vészjósló tünetek mint a nyelési nehezítettség, hányás, fogyás, vérzés, a betegség súlyos szövõdményeire utalhatnak. Mi hajlamosít a betegségre? Megnövekedett hasûri nyomás( kövérség, szûk ruha, terhesség ). Lefekvés elõtti étkezés. SZEKESZTÕI GONDOLAT: Ezt az újságot a szerkesztõ szerkeszti, az élet és a valóság írja. I. évfolyam 2. szám október A refluxbetegségrõl (gyomorégésrõl) mindenkinek Kávé, alkoholfogyasztás, dohányzás, bizonyos gyógyszerek, vízszintes testhelyzet. Milyen szövõdmények jelentkezhetnek? Nyelõcsõgyulladás, nyelõcsõfekély, nyelõcsõhegesedés, szûkület, rákmegelõzõ állapot. A nyelõcsõgyulladás, mely során felületes nyálkahártya-sérülések, vagy mélyebb hámsérülések, fekélyek alakulhatnak ki. Nyelõcsõszûkület rendszerint a nyelõcsõ alsó harmadában alakul ki és a betegek százalékában figyelhetõ meg. Vérzés, mely a nyelõcsõgyulladásos betegek kevesebb mint 5 százalékában lép fel. Milyen módszerekkel deríthetõ ki a betegség? A refluxbetegség esetén a legkorszerûbb vizsgálati módszer a felsõ tápcsatorna tükrözése az un. endoszkópia. Ezzel a módszerrel a nyelõcsõ közvetlen megtekintésére és szövettani vizsgálatára nyílik lehetõség. A nyelõcsõ röntgenvizsgálata sokat veszített jelentõségébõl és elvégzése gyakorlatilag csak nyelési nehezítettség, az endoszkópia számára átjárhatatlan nyelõcsõszûkület eseteiben, valamint mûtéti beavatkozás elõtt indokolt. Igen érzékeny vizsgálati módszer az ún. 24 órás ph- monitorozás, melynek során az orron át a nyelõcsõbe bevezetett szonda segítségével mérni lehet a nyelõcsõben uralkodó savi viszonyokat. Mi a kezelés célja? Enyhe esetekben a kezelés célja a panaszmentesség elérése. A nyelõcsõ hámsérülése és fekély esetében további cél a nyálkahártya-eltérések gyógyítása és a szövõdmények megelõzése. Sokat segíthet tüneteinken az ágy fejrészének megemelése, a bõséges étkezések és a késõi vacsorák mellõzése, a dohányzás elhagyása, a mértéktelen alkoholfogyasztás csökkentése, Hirdetések Ady Endre 28 szám alatti 3 szobás, gáz központifûtéses, garázsos, telefonos lakás sok melléképülettel eladó. Érdeklõdni: vagy zsíros ételek, csokoládé, fûszerek, kávé, tea gyümölcslevek fogyasztásának kerülése. Hogyan fejtik ki a gyógyszerek hatásukat? A leghatékonyabbak a savelválasztást vagyis gyomorsavképzõdést csökkentõ gyógyszerek. Bizonyos gyógyszerek mint például a savlekötõk, a savhatást közömbösítõk csak az enyhe és közepesen súlyos refluxbetegség esetében alkalmazhatók sikeresen. Ilyen enyhe panaszok esetén savlekötõ gyógyszerek recept nélkül is kaphatók, de hatásuk csak ideig-óráig tart. Orvosi rendelvényre savhatást közömbösítõ gyógyszerekhez juthat, melyek enyhe és közepesen súlyos panaszok esetén folyamatos kezelésre valók, de gyakran ezekkel sem érhetõ el a kívánt hatás. A leghatékonyabbak a savképzõdést legjobban megakadályozó ún. protonpumpa- gátló gyógyszerek, melyek a reflux minden típusában adhatók és lényegesen jobb, gyorsabb gyógyulás érhetõ el velük. A jelentõs kiújulási arány miatt általában fenntartó kezelésre is szükség lehet, melynek során szintén a protonpumpa - gátlók bizonyultak a leghatékonyabbaknak. Súlyos, gyógyszeres kezelésre nem reagáló betegség, vagy bizonyos szövõdmények esetén sebészeti beavatkozásra is szükség lehet. A fenntartó kezelést igénylõ, szövõdménymentes betegeket a háziorvos is gondozhatja, szövõdményes betegek esetén viszont gasztroenterológus szakorvos gondozása szükséges. A betegség korai felismerése és sikeres kezelése szempontjából nagyon fontos az Ön együttmûködése. Egészségünkért mi magunk tehetünk a legtöbbet. Kérjük, ha többet szeretne tudni a tájékoztatóban szereplõ információkról, forduljon kezelõorvosához. 06/30/ es telefonon. Hirdessen a Monostori Krónikában, hirdetés felvétel Sápi Imrénél vagy a ös telefonon. HÍRES EMBEREK MONDTÁK A politika alapja a kompromisszum. Zitatenschatz der Weltliteratur. 7. kiadás. Hesse & Becker, Leipzig, é. n., 443. h. Kristó Nagy István Minden politika az érdekeltek többségének közönyére épít politika enélkül nem is lehetséges. Európa nagysága és hanyatlása Egyetemi Nyomda, Bp., Kemény Katalin Ki úgy véled, nyomot hagysz a világnak, kérdezd a szõnyeget mely dupla lábad nehezét únja s rímét ismeri: marad-e rajta valami magadból, vagy csak az utcán cipõdre ragadt por amit emlékül továbbadsz neki? Babits Mihály a politika nemes dolog, amelyet egyes alantas célok érdekében megpróbálnak lejáratni. Maurice Goldsmith Gyerekszáj Édesanya érdeklõdik Gergõtõl: - Mit csináltatok ma az óvodában? - Zászlót festettünk! -És milyen a magyar zászló? - elül piros, aztán kihagyjuk, alul meg zöldmagyarázza Gergõ. Ebéd elõtt minden gyermek arra vár, hogy az óvó néni jó étvágyat kívánjon. Marika azonban rögtön hozzálát az evéshez. A 3 éves Bea határozottan rászól: Még ne egyél! Még nem kívántuk meg! Egyik reggel Jocó vidáman újságolja: - Óvó néni, a mamámékkal voltam a szõlõben, és szedtünk sáskát fõzeléknek! A Balassi erenc Kulturális és Közösségteremtõ Egyesület közéleti folyóirata Megjelenik: három havonta elelõs szerkesztõ: Sápi Imre Szerkesztõség: Monostorpályi Kossuth u. 6 Telefon: Készült Püspökladányban a HEKTOGRÁ Nyomdában, 900 példányban.

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

Államfői látogatás Bogyiszlón

Államfői látogatás Bogyiszlón VII.ÉVFOLYAM 4. SZÁM Bogyiszló község polgárainak lapja 2016. április Államfői látogatás Bogyiszlón Áder János köztársasági elnök a Víz Világnapján március 22-én a dunai jeges árvíz 60. évfordulójának

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve: Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9

18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9 Biblia-kor 2011-2012 1 BB 18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) A feltámadás eseményének ideje: Mikor elmúlt a szombat (16,1) Korán reggel (16,2) A hét első napján (16,2)

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 1 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 2013 Géza fejedelem megkereszteltette fiát, aki a keresztségben

Részletesebben

Előszó. Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek!

Előszó. Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek! Előszó Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek! A Varázslatos környezetismeret című gyakorlófüzet játékos feladatokon keresztül segíti a tanulókat az egészséges életmód és környezetünk védelmének kialakításában,

Részletesebben

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015 SZIGLIGETI HARSONA 2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám Mindenki Karácsonya 2015 Már napokkal Karácsony előtt díszbe öltözött a Főtér. Megérkezett a karácsonyfa,

Részletesebben

Szerző: Horváth-Lukács Judit

Szerző: Horváth-Lukács Judit Örömteli családi ünnepségre készülünk! Bendegúz, legidősebb unokám, 6. születésnapja lesz a vasárnap. A szülinapi torta kapcsán jutottak eszembe a következő gondolatok. Kedves Olvasóm! Hadd meséljek el

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Mindszenty bíborossal

Mindszenty bíborossal K Mindszenty bíborossal Ö Déri Péter Fotók Lovagi Milán Kiadja Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Telefon: 94/513-191, 30/864-5605 E-mail: info@martinuskiado.hu

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2011. július 26-án megtartott rendkívüli nyílt Képviselőtestületi

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2011. július 26-án megtartott rendkívüli nyílt Képviselőtestületi Ikt.szám: 172.../2011. POLGÁRMESTERI HIVATAL HAJDÚBAGOS, Nagy u. 101. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2011. július 26-án megtartott rendkívüli nyílt Képviselőtestületi ülésén. TARTALOMBÓL

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm

Részletesebben

H í r l e v é l. 2011. április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT!

H í r l e v é l. 2011. április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT! H í r l e v é l Zarándokoknak, útépítőknek, partnereknek 2011. április Lelkivezetői gondolatok ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT! 8 nappal Húsvét ünnepe előtt Jézus Krisztus megmutatta az emberiségnek és a világnak,

Részletesebben

MagyarOK 1.: munkalapok 3

MagyarOK 1.: munkalapok 3 1. Mi a tárgy neve? kártyák telefon lámpa számítógép / laptop kulcs pénz igazolvány toll nyomtató asztal szék szemüveg könyv kávéfőző bögre buszjegy papír zsebkendő mobiltelefon ceruza Szita Szilvia és

Részletesebben

keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és

keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 4. szám 2014. április TITKA A KERESZTFÁNAK A hamvazószerdával elkezdődött szent negyven nap célja húsvét méltó megünneplésének az előkészítése.

Részletesebben

Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk!

Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk! 2016. Húsvét Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk! A TARTALOMBÓL Bemutatkozik az új számvevő - széki elnök Egyházmegyei hittanverseny A hitoktatásról általában Konfirmáció

Részletesebben

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció Nimfea Természetvédelmi Egyesület A HUMUSZ Szövetség és a Nemzeti Együttműködési

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot

Részletesebben

Történelem 3 földrészen - 1956

Történelem 3 földrészen - 1956 1956, Melbourne Az 1956. december 6-ai melbourne-i vérfürdő legendájával az olimpiatörténet egyik legismertebb fejezetének főszereplője lett a magyar vízilabda csapat. Történelem 3 földrészen - 1956 Három,

Részletesebben

Tudom az én megváltóm él Jób 19,25

Tudom az én megváltóm él Jób 19,25 XV I. é vfo l ya m 1. s z á m - 2 0 1 4. á p r i l i s Tudom az én megváltóm él Jób 19,25 Jób könyvét olvasva sok kérdés merül fel bennünk. Az egész történet olyan igazságtalannak tűnik. Isten miért egyezkedik

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pusztavám Község Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. Tel, Fax: 22/417-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pusztavám Község Német Nemzetiségi Önkormányzat 2013.

Részletesebben

Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár!

Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár! Virágom, virágom Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár! Szép szál legény gyere át, Szívemben a bánat jár. Hozzál egy kis pálinkát, Hogy legyen egy

Részletesebben

Aranycsengettyû. Az Úr legyen veletek! Jenei Zoltán

Aranycsengettyû. Az Úr legyen veletek! Jenei Zoltán Aranycsengettyû A Debrecen-Széchenyi kerti Református Egyházközség lapja XII. évfolyam 3. szám 2010. Május, Pünkösd Az Úr legyen veletek! (Ruth könyve 2. rész 4. vers) Egyszerûen szép bibliai köszöntés

Részletesebben

- Kézirat. Budapest, 1980. -

- Kézirat. Budapest, 1980. - V É R T E S S Z Ő L Ő S I L A K O D A L O M. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1980. - V É R T E S S Z Ő L Ő S I L A K O D A L O M. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1980. - - 2 - Vértesszőlős lakói

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP

TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP TAKI! (Találd ki!) 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP Keresd meg a megadott szavakat a táblázatban és húzd ki: ÁCSORGÓ, MUNKÁS, DÉNÁR, SZŐLŐ, PIAC, INTÉZŐ, BÉR, GAZDA, UTOLSÓ, ELSŐ, BARÁTOM, ROSSZ, SZEM A

Részletesebben

Üzenet. Kedves Testvérek!

Üzenet. Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 40. szám, 2011. okt. 2. Kedves Testvérek! Tamás, a hitetlen így ment át a köztudatba, és lett belőle szólás. Azonban ahogyan a hit,

Részletesebben

ALKOHOLT FELELŐSSÉGTELJESEN

ALKOHOLT FELELŐSSÉGTELJESEN HAFRAC MAGYAR SZÖVETSÉG A KULTURÁLT ALKOHOLFOGYASZTÁSÉRT www.alkoholtfelelosen-2340.hu ALKOHOLT FELELŐSSÉGTELJESEN 2 3 4 0 program: felelősségteljesen élvezd az italod! Az alkohol és hatása Amikor borról,

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

Aki nélkül nem lehetne Karácsony III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?

Részletesebben

XI. évfolyam - 10. szám 2010. Október-November 50. Házassági évforduló 50. Házassági évfordulójukat ünnepelték november 22-én Csatordai István és neje Virágos Ilona. Falukarácsony! Derekegyház önkormányzata

Részletesebben

A Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve

A Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve 43.b.sz. melléklet felnőttek 100 HKH 1 2011 január 1 Szilveszteri mulatság homokkerti kertbarát Kör 2011.01.06 Aprók-falvi ficánkoló óvódások 25 HKH 2 3 2011.01.08 "Találnál csodafiú szarvast" családok

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Ismétlés nélküli permutáció

Ismétlés nélküli permutáció Ismétlés nélküli permutáció Hányféleképpen lehet sorba rendezni n különböz elemet úgy, hogy a sorrend számít? (Ezt n elem ismétlés nélküli permutációjának nevezzük.) Például hány féleképpen lehet sorba

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

KERET Konferencia 2012. december 10. Európai Ifjúsági Központ. A segélyvonal: tények és következtetések (a segélyvonal munkatársai)

KERET Konferencia 2012. december 10. Európai Ifjúsági Központ. A segélyvonal: tények és következtetések (a segélyvonal munkatársai) KERET Konferencia 2012. december 10. Európai Ifjúsági Központ A segélyvonal: tények és következtetések (a segélyvonal munkatársai) Az adatokról A számok nem reprezentatívak, és nem is teljesek (nem mindenről

Részletesebben

Oltár az ismeretlen istennek

Oltár az ismeretlen istennek 1 Textus: Ap.Csel. 17, 16-23. Bevezetés: 1. ATHÉN: Pál korában ünnepelte fennállásának 1000 éves évfordulóját. A demokrácia miatt roppant büszke volt. Még a rómaiak is meghagyták a függetlenségét. A kultúra

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja

A Biblia gyermekeknek. bemutatja A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Lázár Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek...

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek... 530 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. július 21-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 11/2015.

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi

www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi VIII. évf. 3. sz. 2011. június www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi ajándékot önkormányzat falujának, mint egy ilyen szép óvodát mint a mienk? Május 28- án vehették birtokukba óvodásaink

Részletesebben

Híres Komárom be van véve Klapka György a fővezére Büszkén kiáll a csatatérre Hajrá huszárok! Utánam előre! 02. Százados úr sejehaj

Híres Komárom be van véve Klapka György a fővezére Büszkén kiáll a csatatérre Hajrá huszárok! Utánam előre! 02. Százados úr sejehaj 01 Klapka induló Föl-föl vitézek a csatára A Szent Szabadság oltalmára Mennydörög az ágyú csattog a kard Ez lelkesíti a magyart Föl-föl látjátok lobogómat Indulj vidáman robogó had Édes hazánkért hősi

Részletesebben

Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre

Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre Juhász Gyula: Petőfi ünnepére Petőfi ünnepére, fel, A munka véle ünnepel, Dalában él múlt és jelen És a jövő, a végtelen. Átzeng az bércen és folyón Virrasztva

Részletesebben

Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek

Részletesebben

Mindenszentek. Halottainkra emlékezünk!

Mindenszentek. Halottainkra emlékezünk! Rákoskeresztúr, 2015. november Egyházközségi kiadvány XV. évfolyam 3. szám Megjelenik: alkalmanként Terjesztés: a Szent Kereszt és Szent Pál templomban Honlap: www.szentkereszt.weblapmagus.hu Mindenszentek

Részletesebben

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás MÁTÉTELKI HÍREK 25. szám Mátételke község Önkormányzatának friss hírei Képvisel -testületünk 2006. október 10-i ülésének anyagából 2006. október 17. Közérdek információk! A választási bizottság tájékoztatása

Részletesebben

Egyházközségi Híradó. NINCS ITT, FELTÁMADT! (Lk 24,6)

Egyházközségi Híradó. NINCS ITT, FELTÁMADT! (Lk 24,6) Az Aszódi Római Katolikus Egyházközség időszaki tájékoztatója 2015. április Szent György hava XVIII. évf. 58. szám NINCS ITT, FELTÁMADT! (Lk 24,6) Amikor az asszonyok vasárnap hajnalban a sírhoz siettek,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Sárpilis község Képviselő-testülete 7145 Béke tér 1.

JEGYZŐKÖNYV. Sárpilis község Képviselő-testülete 7145 Béke tér 1. Sárpilis község Képviselő-testülete 7145 Béke tér 1. Tel/Fax: 74/ 496-556.sz. példány JEGYZŐKÖNYV Sárpilis Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. április 24-én 16.00 órakor megtartott testületi

Részletesebben

Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán. Bereczky Réka 6. b

Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán. Bereczky Réka 6. b Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán 6. b Meglátogattuk Barkóczi Sándorné Juliska nénit, aki a város legidősebb lakója. Ő még jól emlékszik a régi szokásokra és viseletekre, emlékeit szívesen megosztotta

Részletesebben

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám VVILONYA RÓLUNK SZÓL 2009 V.év. 5.szám Kiadja: 8194 Vilonya, Hétvezér u.22. http://www.vilonya.eu e-mail: vilonyaert@vilonya.eu Testvértelepülésünk Nyitracsehi EGY KÖZSÉG A TÉRKÉPEN: VILONYA, DE NEKÜNK

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 25-i üléséről

Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 25-i üléséről Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 25-i üléséről Jelen vannak: csatolt jelenléti ív szerint. Jelen vannak Képviselő-testület tagjai közül: Pátrovics

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés)

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága Ellenőrző albizottságának 2015. január 20-án, kedden, 10 óra 00 perckor az Országgyűlés

Részletesebben

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,

Részletesebben

EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG. Szentírás Szövetség

EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG. Szentírás Szövetség EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG Szentírás Szövetség A mû eredeti címe: Following Jesus Pathway Bible Guides: Luke 9 12 Szerzô: Gordon Cheng Originally published by Matthias

Részletesebben

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és Veszprém, 2013. április 17. Gradvolt Szilveszter r. őrnagy Pécs VBB. Titkára I. Pécs Városi Baleset megelőzési Bizottság bemutatása Aközlekedésről szóló 1988. évi I. tv. a közlekedési propaganda tevékenységet

Részletesebben

Falukarácsony. Újévi koncert

Falukarácsony. Újévi koncert Ikladi Hírek XX. évfolyam 12. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2013. december Falukarácsony Hagyományos falukarácsonyi ünnepségünket december 20-án, pénteken, 18 órai kezdettel tartjuk az

Részletesebben

Üzenet. Krisztusban szeretett Testvéreim!

Üzenet. Krisztusban szeretett Testvéreim! Krisztusban szeretett Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 48. szám, 2012. Dec. 16. Mennyi minden történt azon a helyen, ahol Jézus felszólítja a tanítványokat,

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS SZEVERÉNYI JÁNOS Isten halott? Azokra való tekintettel adtam előadásomnak ezt a címet, akik mernek kérdezni, akik fenntartják maguk és embertársaik számára a kételkedés jogát, kockázatát, gyötrelmét és

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

Majoros Mirella: Legyetek nők, ha tudtok

Majoros Mirella: Legyetek nők, ha tudtok Majoros Mirella: Legyetek nők, ha tudtok Majoros Mirella Legyetek nők, ha tudtok (Részlet) A szerelem misztérium a szex-szenvedély is az arról van szó mi férfiak, férfiak maradjunk, és nők a nők szabadok,

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése alkalmából!

Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése alkalmából! Itt van az ősz, itt van újra, szép, mint mindig énnekem. Tudja Isten, hogy mi okból szeretem, de szeretem. Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2009. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Nem kívánom rabolni az idejüket értelmetlen dolgokkal, de témaadónak elmondanám a következőt. A korábbi számban közölt levél írójától újabb,

Részletesebben

Magyarnak maradni Egy település (város/község) közösségének küzdelme napjainkban iskolái, kulturális élete szinten tartásáért.

Magyarnak maradni Egy település (város/község) közösségének küzdelme napjainkban iskolái, kulturális élete szinten tartásáért. Kiss Alexandra II. Rákóczi Ferenc Főiskola, Beregszász II./B Magyarnak maradni Egy település (város/község) közösségének küzdelme napjainkban iskolái, kulturális élete szinten tartásáért. Kiss Alexandrának

Részletesebben

Baracsi Szó XXII. évfolyam 9. szám

Baracsi Szó XXII. évfolyam 9. szám Baracsi Szó XXII. évfolyam 9. szám 2014. szeptember Önkormányzati tájékoztató Kedves Olvasó! Az elmúlt négy év során ezen a felületen számoltam be a havi aktualitásokról, történésekről vagy a következő

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Élet - Halál (90x70 cm, vászon, olaj) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA ÉLET és HALÁL Az élet a halál kistestvére. (Dobrosi Andrea) Az életre

Részletesebben

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1 É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K

Részletesebben

Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN 978-963-607-611-5. Mercator Stúdió, 2009

Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN 978-963-607-611-5. Mercator Stúdió, 2009 A magyar irodalom és kultúra örökbecsű értékeinek ápolása, terjesztése érdekében az Országos Széchenyi Könyvtárral együttműködve kiadja a Mercator Stúdió. Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Műszaki

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

Nemes Nagy Ágnes: Jeromos a remeterák Forrás: Kinőttelek. Sziget Könyvkiadó, 2005.

Nemes Nagy Ágnes: Jeromos a remeterák Forrás: Kinőttelek. Sziget Könyvkiadó, 2005. Nemes Nagy Ágnes: Jeromos a remeterák Forrás: Kinőttelek. Sziget Könyvkiadó, 2005. Szövegtípus: elbeszélő Szöveg olvashatósága: könnyű Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz, nehéz Javasolt felhasználás:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 9/2013 szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 9-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám:D-17-16 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 5-én 18 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásról. Ülés helye: Művelődési Ház Doba, Kossuth u.

Részletesebben