Ügyfélfogadás: hétfő: , szerda: , péntek: (ebédidő: )

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00-18.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00 (ebédidő: 12.00-13.00)"

Átírás

1 2015/6. szám (11. hét) március 15.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út Telefon: 24/ fax: 24/ Ügyfélfogadás: hétfő: , szerda: , péntek: (ebédidő: ) Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete tisztelettel hívja, és szeretettel várja polgárait közös megemlékezésre március 15-én, vasárnap 15 órára a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár színháztermébe. Az ünnepség élőlánc alkotásával és a Nemzeti dal közös elmondásával kezdődik, csatlakozva ezzel a Honvédelmi Minisztérium országos kezdeményezéséhez. Az események Kreisz László polgármester úr ünnepi köszöntőjével folytatódnak, majd a Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola 6. d. osztályos tanulóinak dramatikus játékával teljesednek ki. A gyerekek Jókai regénye alapján egy család történetén keresztül idézik fel az es szabadságharc eseményeit. A mű rövid keresztmetszete kerül a közönség elé, megpróbálva átfogó képet adni az egykori eseményekről. Az ünnepségre ellátogatókat a színházterem előterében Szécsényi Mária hagyományőrző ruhái fogadják, melyek hűen tükrözik a reformkori viseleteket. Az ünnepi aktus zárásaként az 1848/49-es szabadságharc és forradalom eszméje e és nagyjai előtt tisztelegve megkoszorúzzuk Petőfi Sándor emléktábláját. Emlékezzünk közösen a nemzetünk létére máig kiható történelmi időszakra, legyen részese Ön is családjával együtt a felemelő pillanatoknak. Eseménynaptár március Ünnepi műsor az es forradalom és szabadságharc tiszteletére március 15., 15 óra Petőfi Sándor Művelődési Ház Virágvasárnapi passió március 29., 8.30 óra Szent Anna-templom

2 a Polgármesteri Hivatal hírei Tájékoztató a szociális ellátások változásairól március 1-jétől az állam és az önkormányzatok közötti feladatmegosztás a szociális ellátások biztosítása területén átalakul. A jelenleg jegyzői hatáskörben lévő aktív korúak ellátásának megállapítása a járási hivatal hatáskörébe kerül. Az aktív korúak ellátása keretében március 1-jétől kétféle ellátástípus állapítható meg: a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, valamint az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás. Tájékoztatjuk továbbá a lakosságot, hogy a jelenleg jegyzői hatáskörbe tartozó szociális ellátások közül A Szigetszentmiklósi Járási Hivatal március 6-ai kezdő időponttal, minden héten pénteken 8 12 óra között a Polgármesteri Hivatal épületében ügysegéd jelenlétét biztosítja a járási hatáskörbe kerülő ügyek hatékonyabb intézése érdekében. Az ügysegéd neve: Vukovné dr. Rubovszky Zsófia, aki a megadott időben átveszi a járás hatáskörébe tartozó szociális és egyéb ügyiratokat, valamint felvilágosítást nyújt a felmerülő kérdésekben. Az ügysegéd a megadott időben telefonon is elérhető lesz a 06 24/ es telefonszámon március 1-jétől megszűnik a lakásfenntartási támogatás, adósságkezelési szolgáltatás, a méltányossági ápolási díj és a méltányossági közgyógyellátás. A december 31-ét megelőzően beadott kérelmek alapján egy év időtartamra megállapított ellátásokat a lejárat időpontjáig az önkormányzat továbbra is folyósítja. A megszűnő ellátások helyett nyújtott ellátási formákról és a jogosultsági feltételekről a képviselő-testület február 24-én elfogadott a szociális gondoskodás helyi szabályairól szóló 3/2015. (II.26) szám rendeletben döntött. Ennek keretében települési támogatásként az alábbi ellátások igényelhetőek: lakhatási támogatás; települési gyógyszertámogatás; intézményi étkezési térítési díj támogatás; bölcsődei gondozási személyi térítési díj támogatás; Bursa Hungarica Ösztöndíj; rendkívüli települési támogatás. Az egyes ellátások igénylésének feltételeiről a Polgármesteri Hivatal szociális ügyekkel foglalkozó munkatársai a 06 24/ és a 06 24/ es telefonszámon nyújtanak tájékoztatást. Az igényléshez szükséges új nyomtatványok elérhetőek a Hivatal ügyfélszolgálatán és a honlapon. Tájékoztató adófizetési értesítők kézbesítéséről Tájékoztatjuk a tisztelt adózókat, hogy a évi adófizetési kötelezettségeket és a felhalmozódott hátralékot és túlfizetést tartalmazó fizetési értesítők február utolsó, illetve március első hetében postázásra kerültek. Az értesítő leveleket nem tértivevénnyel küldi ki az adóhatóság, ezért ha valaki azt a március 16-i fizetési határidő előtt valamilyen oknál fogva nem kapja kézhez, kérjük, jelezze az adóhatóság munkatársai felé személyesen, vagy az alábbi elérhetőségeken: II Telefon: 06-24/ , vagy 06-30/ adohatosag@taksony.hu Felhívjuk az adózók figyelmét, hogy az értesítőn szereplő összegek nem tartalmazzák a 300 (háromszáz) forint alatti hátralékot valamint a február 10-ét követően jogerőre emelkedett, határozatba foglalt mentesség és kedvezmény összegét (pl: kommunális adó, építményadó, telekadó adónemekben). Az értesítőkkel egyidejűleg kiküldésre kerülő gépjárműadó

3 a Polgármesteri Hivatal hírei fizetési kötelezettségről szóló határozatok, amelyeket tulajdonosváltás vagy adómérték változása miatt tértivevénnyel postázott az adóhatóság, nem tartalmazza a befizetéshez szükséges csekket, tekintettel arra, hogy ezek a fizetési értesítőhöz mellékelt készpénz-átutalási megbízáson már szerepelnek! Tájékoztatjuk továbbá, hogy a befizetések mennyiségére tekintettel, a hosszas postai sorban állás elkerülése végett lehetőségük van az adó összegét banki átutalással az alábbi számlaszámokra is megfizetni. (A számlaszámok megtalálhatóak a Polgármesteri Hivatal honlapján, illetve kérésükre az adócsoport munkatársai is bármikor felvilágosítást nyújtanak!) Átutalás esetén a csekk közlemény rovatában szereplő azonosító számot minden esetben kérjük, tüntessék fel a befizetésen! Építményadó Beszedési Számla Telekadó Beszedési Számla Magánszemélyek Kommunális adója Beszedési Számla Helyi Iparűzési adó Beszedési Számla Késedelmi pótlék Beszedési Számla Talajterhelési díj Beszedési Számla Gépjárműadó Beszedési Számla Bármely kérdésükkel kapcsolatban az adóhatóság munkatársai készséggel állnak rendelkezésükre a Hivatal nyitvatartási idejében személyesen, vagy az alábbi elérhetőségeken. Telefon: 06-24/ , vagy 06-30/ ; adohatosag@taksony.hu Figyelem! Új szolgáltatás! Házhoz menő lomtalanítás A Vertikál Zrt évben is elvégzi évente legalább egy alkalommal az ingatlantulajdonossal előre egyeztetett időpontban, a háztartásban keletkezett lom háztól történő elszállítását, úgy mint feleslegessé vált használati tárgyakat, eszközöket, bútorokat. A nagydarabos lom (pl. bútor) kivételével a kisebb méretű anyagok a hatékonyabb elszállítás és szétszóródás megakadályozása érdekében kizárólag bezsákolva, kötegelve kerülnek elszállításra. Nem tartoznak a lomtalanítás körébe, így nem szállítják el az alábbiakat: gally, salak, trágya, szalma, egyéb növényi és állati hulladék, építési, bontási hulladék, egyéb mezőgazdasági, ipari hulladék; elektromos, elektronikai készülékek (pl. tévé, hűtőgép ); veszélyes hulladékok, gumiabroncs; heti szemétszállítás körébe tartozó háztartási, valamint gazdálkodói-vállalkozói tevékenységből származó hulladék. Az elszállítás feltétele, hogy ne legyen díjhátralék. Kérjük, hogy lomtalanítási igényét a megadott régiós elérhetőségen jelezze a szolgáltató felé. III

4 a Polgármesteri Hivatal hírei Falugondnoki tájékoztató Tisztelt lakosok! A közterületi gyalogos járdák melletti sövényekbokrok és a kerítésen belülről kinyúló faágak nyesését-levágását kérem szíveskedjenek elvégezni, mert a gyalogosok közlekedését zavarja januárjától érvényes rendelkezés szerint, ha a Tóth József falugondnok telefon: 06 30/ közterületen kóborló kutyát egy autó elüti és elpusztul, elszállításakor a benne lévő chip alapján beazonosítják és a költségét a kutya gazdájának kell viselnie. Ezért kérem, ügyeljenek arra, hogy közterületre (utcára, határba) a kutya ne tudjon kijutni! Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág Üdülőterületi csatornázás Településünkön zajlik a csatornahálózat építése. A Duna soron elkészült a gravitációs, a Keszeg utcában a nyomott gerincvezeték és a hozzájuk tartozó házi bekötések. Jelenleg az utcák murvás helyreállítása történik. Az építési munkák várható folytatása: a Káposztás sor és a Forrás sétány gerincvezetéke és házi bekötései. IV Kérdéseiket, kéréseiket a PSZ RSD Konzorcium ügyfélszolgálati zöld számán fogadják: 06 24/ , vagy az rsdkonzorcium@pentakft.hu címen. Kapcsolattartó munkahelyi mérnökök: Forgács Bianka és Hordós András. A munkálatok idején az esetleges kellemetlenségek miatt türelmüket előre is köszönjük. Ebösszeírás Tisztelt ebtartók és ebtulajdonosok! Az állatok védelméről és kíméletéről szóló évi XXVIII. törvény elrendeli, hogy az önkormányzatnak háromévente legalább egy alkalommal ebösszeírást kell végeznie, amelynek során az eb tulajdonosa és tartója köteles az állatra és annak tulajdonosára, illetve tartójára vonatkozó bizonyos adatokat az önkormányzat rendelkezésére bocsátani. Felhívjuk az ebtartók figyelmét, hogy az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása állatvédelmi bírságot vonhat maga után. A bírság legkisebb összege az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998. (XII. 31.) Korm. rendeletben foglaltak alapján Ft. A bejelentő adatlapot minden eb esetében ki kell tölteni, akkor is, ha korábban már egyszer bejelentették. Az ebösszeírás határideje március 31. A bejelentéshez szükséges adatlap átvehető a Taksonyi Polgármesteri Hivatal 2335 Taksony, Fő út 85. szám alatti ügyfélszolgálatán, vagy letölthető a www. taksony.hu weboldaláról. A kitöltött adatlapokat az alábbi módokon lehet benyújtani: személyesen vagy postai úton a Taksonyi Polgármesteri Hivatal, 2335 Taksony, Fő út 85. címre, elektronikusan az ebnyilvantartas@taksony.hu címre. A kitöltéssel kapcsolatban a 24/ es telefonszámon kaphatnak tájékoztatást hétfőn 8 18 óra, kedden, szerdán 8 16 óra, csütörtökön 8 15 óra és péntek 8 12 óra között. Annak érdekében, hogy a nyilvántartás aktuális információkat tartalmazzon, az ebtulajdonosok, ebtartók az ebösszeírást követően is kötelesek az adatokban bekövetkező változásokat (szaporulat, elpusztulás) írásban bejelenteni. Eboltás Taksonyban Veszettség ellen csak mikrochippel ellátott eb oltható! Háznál történő oltás esetén chippezni és oltani is lehet. Háznál oltáshoz kérjük jelentkezzen a 06 30/ ös telefonszámon, vagy a Béke u. 21. szám alatti KEDVENC RENDELŐBEN. www. kedvencrendelo.hu. Az eboltás díja: 4300 Ft/eb + féreghajtó: 400 Ft/10kg élősúly. Helyszínek: április 7., Baross téri óvoda és között április 11., Baross téri óvoda és a Zsellér erdő között. Dr. Skaliczky Sándor Péter

5 az intézmények hírei Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár (március ) Március 15-én, vasárnap: 15 óra: Emeld föl fejedet büszke nép! Ünnepi műsor az es szabadságharc és forradalom emlékére; 19-én, csütörtökön: óráig: vásár; 23-án, hétfőn: 18 óra: a Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Bizottság ülése; 24-én, kedden: 18 óra: a Pénzügyi-, Te-lepülésfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ülése; 25-én, szerdán: 14 óra: Gyermekjóléti szolgálat tanácskozása; 18 óra: a Szociális és Népjóléti Bizottság ülése; 26-án, csütörtökön: 9 11 óráig: vásár; 17 óra: Tóth József képviselő úr fogadóórája; 18 óra: cirkuszi előadás. Minden hétfőn óráig: Társastánc; óráig: a Taksonyi Duna-menti Fiatal Svábok Táncegyesületének próbái (16.15 óra: Pöttöm, 17 óra: Bab-szem és Napraforgó, 19 óra: Profi). Minden kedden óráig: Nyugdíjas klub; óráig: a Sváb Baráti Kör próbája. Minden szerdán 8 12 óráig: Krausz Antal falugazdász fogadóórája; óráig: Társastánc; 17 óra: Sakk-klub; 18 óra: A Babszem és a Napraforgó táncegyüttes próbája; óra: Ifi tánccsoport próbája. Minden csütörtökön 17 óra: a Mini csoport próbája; óra: a taksonyi kórusok próbája. Minden pénteken óráig: Mozgással az egészségért klubfoglalkozás; óráig: Rozmaring és a Kisprofi csoport próbája. Taksonyi Német Nemzetiségi Óvoda Terembérlési lehetőség! A kellemes környezet és a hely vonzó adottságai az év minden napján kiváló különböző rendezvények megtartására. A több mint ötven főt befogadni képes helyiségünk adottságai mely tovább bővíthető esküvők, céges rendezvények, termékbemutatók, családi ünnepek, osztálytalálkozók, házassági évfordulók, ballagási bankettk, születésnapi partik, gyermekzsúrok, évzáró rendezvények stb. rendezésére rendkívül alkalmas. Sünivár Bölcsőde A Sünivár Bölcsőde felvételt hirdet! Sok szeretettel várjuk mindazon családok jelentkezését, akik szeretnék elhelyezni gyermeküket egy családias hangulatú bölcsődében. Férőhelyek még korlátozott számban. Amit nyújtunk: családias, élményekben gazdag környezet, egész- és félnapos bérlet lehetősége, napi négyszeri étkezés biztosítása, kis létszámú csoport, egyéni bánásmód, Zártkörű rendezvények esetében szinte minden ételkínálattal tud szolgálni az épületben működő Forrás Intézményüzemeltető konyhája. Ön azokat hozza, akiket szeret, mi azt kínáljuk, amit szeretni fog. Áraink: aula/tornaterem bérlése: 2600 Ft/óra/ helyiség. Érdeklődni a helyszínen, vagy a 06 24/ telefonszámon lehet. énekkel, mondókával egybekötött játékos testmozgás, kézügyességet fejlesztő finommotorikus tevékenységek, időjárástól függően játék a szabad levegőn, környezettel való ismerkedés További információk: Személyesen: 2335 Taksony, Fő u óráig, telefonon a 06-24/ számon, vagy ben a bolcsode@taksony.hu címen. Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat A Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat húsvéti ünnepségre készülődik! A rászoruló gyermekek és felnőttek számára gyűjtést szervezünk: minden apró ajándéktárgyat, édességet, ruhaneműt befogadunk. Az ünnep alkalmával Ön is gondoljon rászoruló embertársaira és lepje meg őket valami csekélységgel! Cím: 2335 Taksony, Szent Anna tér 1. Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat dolgozói V

6 álláslehetőségek Az NCT Ipari Elektronikai Kft. taksonyi üzeme azonnali munkakezdéssel tevékenysége bővítéséhez keres munkatársakat a következő szak-, illetve betanított munkaköri területre: Az OBO Bettermann Hungary Kft. több mint féle termékkel és 3000 munkatársával világviszonylatban a legjelentősebb vállalkozások közé tartozik. Hét országban rendelkezik gyártó üzemmel és több, mint negyven országban értékesíti termékeit. Fő profil: villamos szerelési és túlfeszültség-védelmi termékek gyártása és forgalmazása az építőipar számára. Jelenleg több különböző pozícióba keres munkatársakat: Beszerző: Feladatok: elektronikai alkatrészek beszerzése, gyártáshoz szükséges egyéb termékek beszerzése, együttműködés a diszpozícióval, a termeléssel, a munka-előkészítéssel és a fejlesztéssel, kapcsolattartás az anyavállalati (németországi) beszerzéssel, a külföldi és belföldi beszállító partnerekkel, projektkezelés, tárgyalások, egyeztetések lebonyolítása. Elvárások: felső fokú gazdasági vagy mérnöki végzettség, középfokú szakmai német és angol nyelvtudás szóban és írásban, erős felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek (Excel), beszerzési területen szerzett tapasztalat előny, jogi ismeretek előnyt jelentenek. Amit nyújtunk: Versenyképes fizetés, kreatív, kihívásokkal teli feladatok, hosszú távú együttműködés, fiatal, dinamikus csapat Targoncavezető: Feladatok: anyagmozgatás a raktárban, az áruk ki- és betárolása, kamionok rakodása. Munkaidő: 2, illetve 3 műszak VI 3 fő gépszerelő, géplakatost, 2 fő elektroműszerészt, 1 fő gépésztervezőt. A fényképes önéletrajzok leadása személyesen: NCT taksonyi üzem: Taksony, Rózsa utca 14. (volt MECOF épülete); vagy ben: apostol@nct.hu Az NCT Ipari Elektronikai Kft. szerszámgépek, CNCvezérlők, motorok gyártásával foglalkozik. Infók a cégről: vagy Elvárások: szakmunkás végzettség, targoncavezetői tapasztalat, targoncavezetői engedély. Amit nyújtunk: versenyképes fizetés és bérenkívüli juttatások, a munkába járás biztosítása, hosszú távú, biztos munkahely. Szerszámkészítő: Feladatok: vágó, hajlító és műanyag fröccsöntő szerszámok karbantartása és javítása; új szerszámok és szerszámalkatrészek készítése. Munkaidő: 1, illetve 2 műszak. Elvárások: szakmunkás végzettség, magasabb iskolai végzettség előny, 1-2 éves szerszámkészítési tapasztalat, német nyelvtudás előny. Amit nyújtunk: versenyképes fizetés és bérenkívüli juttatások, a munkába járás biztosítása, hosszú távú, biztos munkahely. A munkavégzés helye: Bugyi község (Pest megye). Pályázati anyagát (magyar és idegen nyelvű önéletrajz, bizonyítványmásolatok) ben vagy postán küldheti el az alábbi címekre: oneletrajz@obo.hu vagy OBO Bettermann Hungary Kft. személyzeti osztály, 2347 Bugyi, Alsóráda 2. Itt a tavasz! Újra nyit a Csokoládé és Vanília Fagylaltozó a SPAR mellett! Fagylaltkülönlegességeinkkel és diabetikus fagylaltokkal várjuk kedves vendégeinket! Taksony, Fő út 38. Telefon: MOZO Stúdióban Arany János u. 1., alakformáló, zsírégető tornák, női intimtorna, Pilates, relaxációs jóga. Idősebbeknek: ingyenes meridiántorna, kedvezményes könnyített jóga 50+, GYÓGYTORNA. masszázs, kozmetika, csontkovácsolás. Új: körömszépítés.

7 hasznos információk Taksony Nagyközség Önkormányzata: Telefon: 24/ , fax: 24/ , honlap: Háziorvosok: I. számú orvosi rendelő: Taksony, Fő út 38., dr. Elek Csaba háziorvos, tel.: 24/ ; ügyeleti időben: / Rendelési idő: hátfő, szerda: ig, kedd, csütörtök, péntek: 8 12-ig. II. számú orvosi rendelő: Taksony, Széchenyi út 36., dr. Fazekas Gábor háziorvos, tel.: 24/ , / Rendelési idő: hétfő, csütörtök: ig, kedd, szerda, péntek: 8 12-ig. III. számú orvosi rendelő: Taksony, Széchenyi út 36., dr. Bíró Eszter háziorvos, tel: 24/ , / Rendelési idő: hétfő, csütörtök: 8 12-ig, kedd, szerda, péntek: ig. Orvosi ügyelet: Dunaharaszti, Damjanich u. 34., tel.: 24/ Hétköznap: ig, hétvégén: péntek 19-től hétfő 07-ig Gyermekorvos: Taksony, Szent Anna tér 1., dr. Fábián Dóra, tel.: 24/ , / Gyógyszertárak: Nádaskay Gyógyszertár, Taksony, Fő út 66., tel: 24/ , / , strauss@invitel.hu. Nyitva: hétfő péntek: ig, szombat: 8 12-ig Minerva Gyógyszertár: Taksony, Wesselényi u. 34., tel: 24/ , dr. Nagy Margit Andrea Nyitva: hétfő szerda: 8 18-ig, csütörtök: 9 17-ig, péntek: 8 16-ig, szombat: 8 11-ig Védőnői szolgálat: Taksony, Szent Anna tér 1., Darányiné Kőhegyi Andrea, tel.: 24/ Taksony Önkormányzat Szociális 2335 Taksony, Szent Anna tér 1., tel/fax: 24/ , és Gyermekjóléti Szolgálat: gyermekjoleti@taksony.hu, csaladsegito@taksony.hu Fogorvosok: Dr. Toldi-Dentál Bt.: Taksony, Széchenyi u. 36., tel.: 24/ Dr. Torma Judit, dr. Kopcsányi Veronika: Taksony, Alkotmány u. 13., tel.: 24/ Állatorvos: Taksony, Béke u. 21., dr. Skaliczky Péter Sándor, tel.: / Áramszolgáltató: Közvilágítás-hibabejelentés: Víz- és szennyvízszolgáltató: Szennyvízszolgáltató: ELMŰ Nyrt. Ügyfélszolgálati Iroda, 2310 Szigetszentmiklós, Gyártelep / 12015/29/B Lordok Háza Ügyfélszolgálat: 40/ , 40/ , kedd: 8 12-ig, csütörtök: ig. Online ügyfélszolgálat: EUROVILL Kft. Ügyfélszolgálat és hibabejelentés: 40/ (0 24-ig hívható), kozvilagitas@kozvilagitas.hu DPMV Zrt. Hibabejelentés: 24/ (0 24-ig hívható), 29/ , Ügyfélszolgálat taksonyi kirendeltség: 24/ , info@dpmv.hu, dunavarsányi ügyfélszolgálat száma: 24/ DPMV Zrt. Ügyfélszolgálat és hibabejelentés: 24/ (0 24-ig hívható) Gázszolgáltató: MAGÁZ Kft. Ügyfélszolgálat és hibabejelentés: Tel: 28/ , 28/ , ugyfelszolgalat@elmib.hu, Kommunális hulladék- (szemét)szállítás: Kunépszolg Kft., 2340 Kiskunlacháza, Völgyi dűlő 165., tel.: , sandorgyorgy@kunepszolg.hu. Szerződés, számlázás: Vertikál Zrt., 8154 Polgárdi, Bocskai u.39., Bakonyiné L. Ildikó, Tel: ; ; , kommunalis@vertikalrt.hu A Taksonyi Polgármesteri Hivatalban: Gombos Józsefné: 24/ onkormanyzat@taksony.hu A Hírlevél Taksony Nagyközség Önkormányzatának minden páratlan héten, pénteken megjelenő információs összeállítása, amelyben a hivatal és intézményei mellett közre adjuk a civil szervezetek és egyesületek kulturális- és sportprogramjait, a nagyközönség érdeklődésére számot tartó rendezvények rövid leírását. Lapzárta: a megjelenés előtti kedden 10 óra. Megrendelés: elektronikus formában a hirlevel@taksony.hu címen ingyenesen, előfizethető nyomtatott formában az önkormányzat ügyfélszolgálatán. Fél évre 600 Ft, egy évre 1200 Ft. A nyomtatott verziót a postaládában helyezzük el. A Hírlevél elérhető a honlapon, olvasható a Hivatal hirdetőtábláján, valamint a megjelent számok megtekinthetőek a művelődési ház könyvtárában is. VII

8 Bejelentő Adatlap évi ebösszeírás önkormányzati nyilvántartásba vételéhez Az eb oltási könyvében foglalt adatok alapján kérjük kitölteni! Kérjük a Polgármesteri Hivatal (Taksony, Fő út 85.) részére szíveskedjen eljuttatni! Több eb esetén a tartott ebek számával egyező számú nyilatkozatot kell kitölteni! (Az adatlap a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán igényelhető, vagy letölthető a honlapról.) Bejelentem a tulajdonomban lévő kutyát (ebet) az alábbi adatokkal: A tulajdonos neve: A tulajdonos címe: A tartó neve: A tartó címe: A tartó telefonszáma: A tartó címe: Az eb fajtája: Az eb neme: Az eb születési ideje: Az eb színe: Az eb hívóneve: Az eb tartási helye: Transzponder sorszáma: Transzponder beültetési ideje: A beültetést végző állatorvos neve: A beültetést végző állatorvos kamarai bélyegzőjének száma: Ivartalanítás időpontja: Az ivartalanítást végző állatorvos neve: Az ivartalanítást végző állatorvos kamarai bélyegzőjének száma: Az eb oltási könyvének sorszáma: Az oltási könyvet kiadó magán állatorvos neve: Az oltási könyvet kiadó állatorvos kamarai bélyegzőjének száma: Az eb veszettség elleni védőoltásának időpontjai: A védőoltásnál használt oltóanyag és gyártási száma: A védőoltást elvégző magán állatorvos neve: A védőoltást elvégző állatorvos kamarai bélyegzőjének száma: Ha veszettség szempontjából aggályos, időpontja: Útlevél száma: Útlevél kiállításának időpontja: Útlevelet kiállító magán állatorvos neve: Útlevelet kiállító magán állatorvos kamarai bélyegzője: Az eb veszélyessé nyilvánításának időpontja: Kelt: Taksony, bejelentő aláírása Nem fajtatiszta vagy nem megállapítható fajtájú kutyánál a keverék szót kel használni. Transzponderen az állatok egyedi megjelölésére szolgáló mikrochip értendő. A nyilvántartás vezetése az állatok védelméről és kimeneteléről szóló évi XXVIII. tv. 42/B (3) bekezdése alapján.

eménynaptár 2015. április május 2015. április 21., kedd 18 óra, művelődési ház.

eménynaptár 2015. április május 2015. április 21., kedd 18 óra, művelődési ház. 2015/9. szám (16. hét) 2015. április 15. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Esemény Időpont Helyszín

Esemény Időpont Helyszín 2015. február 20. 2015/4. szám (8. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P: 8.00-12.00

Részletesebben

Ünnepnap-tár. szeptember október

Ünnepnap-tár. szeptember október 2015/19. szám (37. hét) 2015. szeptember 15.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda:

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2015/23. szám (47. hét) 2015. november 20.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Esemény Időpont Helyszín

Esemény Időpont Helyszín 2015. január 9. 2015/1. szám (2. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P: 8.00-12.00

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/4. szám (7. hét) 2016. február 26. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

2335 Taksony, Fő út 85. www.taksony.hu telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu

2335 Taksony, Fő út 85. www.taksony.hu telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu 2015/7. szám (13. hét) 2015. március 27.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. www.taksony.hu telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Taksonyi Hírharang. Ünnepnap-tár 2016. február-március MEGHÍVÓ KÖZMEGHALLGATÁSRA

Taksonyi Hírharang. Ünnepnap-tár 2016. február-március MEGHÍVÓ KÖZMEGHALLGATÁSRA 2016/3. szám (5. hét) 2016. február 8. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Taksonyi Hírharang. Meghívó. Eseménynaptár. 2015. április május KÖZMEGHALLGATÁST

Taksonyi Hírharang. Meghívó. Eseménynaptár. 2015. április május KÖZMEGHALLGATÁST 2015/8. szám (15. hét) 2015. április 10. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/5. szám (11. hét) 2016. március 18. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Taksonyi Hírharang. Ünnepnap-tár. 2015. május június

Taksonyi Hírharang. Ünnepnap-tár. 2015. május június 2015/12. szám (21. hét) 2015. május 22.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Taksonyi Hírharang. Ünnepnap-tár. 2015. július

Taksonyi Hírharang. Ünnepnap-tár. 2015. július 2015/16. szám (25. hét) 2015. július 3. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/6. szám (14. hét) 2016. április 8. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI

POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI 2012. november 23. - 2012/24. szám (47. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P:

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL 2335 Taksony, Fő út 85. Tel: 06/24-520-777, Fax: 06/24-520-770 K I V O N A T

TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL 2335 Taksony, Fő út 85. Tel: 06/24-520-777, Fax: 06/24-520-770 K I V O N A T TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL 2335 Taksony, Fő út 85. Tel: 06/24-520-777, Fax: 06/24-520-770 K I V O N A T Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december

Részletesebben

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok KERESZTÚRI KISOKOS Közérdekű adatok, címek, telefonszámok RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (2465 Ráckeresztúr Hősök tere 20.) Telefon: 25/517-900, 25/517-902 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu Honlap:

Részletesebben

TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2007. (II. 1.) önkormányzati rendelete a közterületek-használatáról. egységes szerkezetben

TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2007. (II. 1.) önkormányzati rendelete a közterületek-használatáról. egységes szerkezetben TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2007. (II. 1.) önkormányzati rendelete a közterületek-használatáról egységes szerkezetben A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 1-i üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 1-i üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 1-i üléséről. Határozat számok: 183, 184, 185, 186, 187, 188, 189, 190, 191, 192, 193, 194, 195, 196, 197, 198, 199, 200,

Részletesebben

Dunaharaszti Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V. 31.) rendelete

Dunaharaszti Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V. 31.) rendelete Dunaharaszti Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V. 31.) rendelete a hulladékgazdálkodás, a köztisztaság és közterület használat helyi szabályairól Egységes szerkezetben! Dunaharaszti

Részletesebben

Beloiannisz Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (VII.08.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodásról

Beloiannisz Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (VII.08.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodásról Beloiannisz Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (VII.08.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodásról Beloiannisz Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.

Részletesebben

Nagyközségi Önkormányzat 8624 Balatonszárszó Hősök tere 1. Telefon: 84/362-501, 362-598, fax: 84/ 362-901

Nagyközségi Önkormányzat 8624 Balatonszárszó Hősök tere 1. Telefon: 84/362-501, 362-598, fax: 84/ 362-901 Nagyközségi Önkormányzat 8624 Balatonszárszó Hősök tere 1. Telefon: 84/362-501, 362-598, fax: 84/ 362-901 Tisztelt Ingatlantulajdonosok, tisztelt Ügyfeleink! Az előző évekhez hasonlóan ez évben is tájékoztatást

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

A tevékenység megszűntetését az engedélyről szóló igazolás leadásával egyidejűleg haladéktalanul be kell jelenteni.

A tevékenység megszűntetését az engedélyről szóló igazolás leadásával egyidejűleg haladéktalanul be kell jelenteni. A zenés, táncos rendezvények tartásának feltételeit a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló 23/2011. (III.8.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm.renedelet) szabályozza.

Részletesebben

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről. egységes szerkezetben

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről. egységes szerkezetben Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről egységes szerkezetben Taksony Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 4/2016.(III.04.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról

Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 4/2016.(III.04.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról 1 Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 4/2016.(III.04.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 35. (1) bekezdésében

Részletesebben

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2016. (III.24.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2016. (III.24.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról 1 Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2016. (III.24.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Sátoraljaújhely Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Bogyiszló Község Önkormányzatának. 13/2007. (XII.29.) számú. r e n d e l e t e. Hulladék gazdálkodásról

Bogyiszló Község Önkormányzatának. 13/2007. (XII.29.) számú. r e n d e l e t e. Hulladék gazdálkodásról Bogyiszló Község Önkormányzatának 13/2007. (XII.29.) számú r e n d e l e t e Hulladék gazdálkodásról Bogyiszló 1 Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a továbbiakban: Önkormányzat - a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

VITA MIHI CHRISTUS, RERUM CONCORDIA FISCUS ** KRISZTUS AZ ÉN ÉLETEM, BÉKESSÉG A KINCS NEKEM

VITA MIHI CHRISTUS, RERUM CONCORDIA FISCUS ** KRISZTUS AZ ÉN ÉLETEM, BÉKESSÉG A KINCS NEKEM XXIV. évfolyam 8. szám 2012. augusztus Ára: 200 Ft VITA MIHI CHRISTUS, RERUM CONCORDIA FISCUS ** KRISZTUS AZ ÉN ÉLETEM, BÉKESSÉG A KINCS NEKEM 2 2012. augusztus pályázat Levegõt! beruházás Szépül Ráckeve

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

Tápiószele Magyarország

Tápiószele Magyarország Tápiószele Magyarország Befektetőket várunk! www.tapioszele.hu e-mail: tszele@t-online.hu H-2766 Tápiószele Rákóczi út 4. Tel.: +36-53-580-030 Budapesttől 70 km-re, iparfejlesztésre alkalmas területekkel

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben

131 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. szeptember 5-én 17 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 14/2013. (IX.9.)

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Lakhegy Erdőszéli Óvoda 2015. 0 Hatálya kiterjed: A Lakhegy Erdőszéli Óvoda minden dolgozójára, a megbízott vagy együttműködő partnereire. Bevezető Az intézmény a jogszabályi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. MÁRCIUS 3-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. MÁRCIUS 3-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. MÁRCIUS 3-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Jegyzőkönyv Dunabogdány

Részletesebben

Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2011. (VI. 23.) önkormányzati rendelete

Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2011. (VI. 23.) önkormányzati rendelete Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2011. (VI. 23.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról A módosításokkal egységes szerkezetbe

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2015. (IX.30.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2015. (IX.30.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról 1 Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2015. (IX.30.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról szóló 2012.

Részletesebben

6. napirendi pont III. számú házi gyermekorvosi körzet ellátására vonatkozó feladatellátási szerződés jóváhagyása.

6. napirendi pont III. számú házi gyermekorvosi körzet ellátására vonatkozó feladatellátási szerződés jóváhagyása. 6. napirendi pont III. számú házi gyermekorvosi körzet ellátására vonatkozó feladatellátási szerződés jóváhagyása. HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi

Részletesebben

Jászvidék 6 Mezei Béla T magánoktató Tel.: 06 30 945-70-36 JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAM indul Segédmotor-motorkerékpár-személygépkocsimezőgazdasági vontató kategóriában Jászárokszálláson! Tanfolyamok délelőtt

Részletesebben

A BAR ACSKAI ÖNKOR MÁNYZAT LAPJA

A BAR ACSKAI ÖNKOR MÁNYZAT LAPJA A BAR ACSKAI ÖNKOR MÁNYZAT LAPJA KIDOBOLÓ X X I. é v f o l y a m 2. s z á m I N G Y E N E S 2 0 1 3. m á r c i u s Meghívó A tartalomból Polgármesteri sorok...2 Képviselô-testületi hírek...2 Jegyzôi sorok...6

Részletesebben

Nagyközségi Önkormányzat 8624 Balatonszárszó Hősök tere 1. Telefon: 84/362-501, 362-598, fax: 84/ 362-901

Nagyközségi Önkormányzat 8624 Balatonszárszó Hősök tere 1. Telefon: 84/362-501, 362-598, fax: 84/ 362-901 Nagyközségi Önkormányzat 8624 Balatonszárszó Hősök tere 1. Telefon: 84/362-501, 362-598, fax: 84/ 362-901 Tisztelt Ingatlantulajdonosok, tisztelt Ügyfeleink! Az előző évekhez hasonlóan ez évben is tájékoztatást

Részletesebben

A Zombai Körzeti Óvoda

A Zombai Körzeti Óvoda A Zombai Körzeti Óvoda MUNKATERVE 2014/2015 Zomba, 2014. szeptember A Társulás bemutatása 2014/2015-ös tanév feladatai A költségvetési szerv neve: Zombai Körzeti Óvoda A költségvetési szerv székhelye:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Gara Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 5/2014. (nyilvános ülés) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara Község Önkormányzat képviselő-testületének 2014. március 20. napján megtartott nyilvános

Részletesebben

A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény Hírlevele 2012. március - 1. szám

A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény Hírlevele 2012. március - 1. szám A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény Hírlevele 2012. március - 1. szám Az elektronikus hírlevél segítségével szeretnénk partnereinket időszakonként értesíteni az aktuális eseményekről, rendezvényekről,

Részletesebben

Lakossági tájékoztató

Lakossági tájékoztató Balatonszárszó Nagyközségi Önkormányzat Lakossági tájékoztató Tisztelt Ingatlantulajdonosok, Tisztelt Ügyfeleink! Az előző évekhez hasonlóan ez évben is tájékoztatást adunk az önkormányzat illetékességi

Részletesebben

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja Tisztelt Lakosok! Legyen játszótere Badacsonytördemicnek! A játszótér elnyeréséhez a Delikát 8 által indított mozgalomban mi is szeretnénk részt venni. Ehhez csupán az szükségeltetik, hogy a Delikát 8

Részletesebben

Bevezető rendelkezések

Bevezető rendelkezések Mád község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013.(XII.18.) önkormányzati rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás ellátásáról Mád Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

LOMTALANÍTÁS A JÁTI értesíti Jászkisér Város lakosságát, hogy 2013. szeptember 19-20- án (csütörtök-péntek) 2013. október 1-én 11 órára

LOMTALANÍTÁS A JÁTI értesíti Jászkisér Város lakosságát, hogy 2013. szeptember 19-20- án (csütörtök-péntek) 2013. október 1-én 11 órára A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA XIII.évfolyam 8.szám Szépkorút köszöntöttük Hajdú László polgármester és Szabó Szidónia jegyzõ otthonában köszöntötte Vágány Mártonné Marika nénit, aki 2013. augusztus

Részletesebben

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére 6. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló rendelet elfogadása

Részletesebben

elnevezésű rendezvénysorozat részeként 2016. április 5-én kedd, településünkön tartandó ünnepségre.

elnevezésű rendezvénysorozat részeként 2016. április 5-én kedd, településünkön tartandó ünnepségre. XXVI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM, 2016. MÁRCIUS MEGHÍVÓ Szeretettel meghívok minden helyi lakost a TAVASZI HADJÁRAT elnevezésű rendezvénysorozat részeként 2016. április 5-én kedd, településünkön tartandó ünnepségre.

Részletesebben

NYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028

NYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028 NYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028 1 Ebben a fordulóbban a szennyvízcsatornázás megvalósításához szükséges dokumentáció (vízjogi létesítési engedély megszerzése, szükséges tanulmányok elkészítése,

Részletesebben

Idén is lesz társasházi pályázat

Idén is lesz társasházi pályázat V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XXI. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM,

Részletesebben

A HULLADÉKGAZDÁLKODÁS, KÖZTISZTASÁG ÉS AZ AVAR VALAMINT A KERTI HULLADÉKOK NYÍLTTÉRI ÉGETÉSÉNEK HELYI SZABÁLYAIRÓL

A HULLADÉKGAZDÁLKODÁS, KÖZTISZTASÁG ÉS AZ AVAR VALAMINT A KERTI HULLADÉKOK NYÍLTTÉRI ÉGETÉSÉNEK HELYI SZABÁLYAIRÓL EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2014.(I.15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HULLADÉKGAZDÁLKODÁS, KÖZTISZTASÁG ÉS AZ AVAR VALAMINT A KERTI HULLADÉKOK NYÍLTTÉRI ÉGETÉSÉNEK HELYI SZABÁLYAIRÓL

Részletesebben

H Á Z I R E N D 2015. november 3.

H Á Z I R E N D 2015. november 3. 431/2015. (XI.19.) Kt. határozat melléklete H Á Z I R E N D 2015. november 3. HÁZIREND Intézmény OM - azonosítója: 029493 Készítette: Ozsváth Lászlóné óvodavezető Legitimációs eljárás - Az érvényességet

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 127/2014. (IX. 15.) számú h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 127/2014. (IX. 15.) számú h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete. k ö z m e g h a l l g a t á s t

M E G H Í V Ó. Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete. k ö z m e g h a l l g a t á s t M E G H Í V Ó Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete k ö z m e g h a l l g a t á s t tart szelektív hulladékgyűjtés témában. A közmeghallgatás helye:

Részletesebben

Kormos égen füst-felhők úsznak át, Halk sóhajukat szinte hallani, szép, fehér, bodros hajukat rázzák, próbálják a napot csalogatni

Kormos égen füst-felhők úsznak át, Halk sóhajukat szinte hallani, szép, fehér, bodros hajukat rázzák, próbálják a napot csalogatni BÁNHORVÁTI KISBÍRÓ XIII. évfolyam 1. szám 2016. március Tavaszváró szonett - március 15-én (Részlet) Nem jött még ilyen nehezen tavasz, Lelkünk lombja, sóvárgó virága hajlik napfény után áhítozva, de bujkál

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 14-én megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 14-én megtartott testületi üléséről. Szám:600/9/2015. 9. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 14-én megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KÖZSZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS KÖZSZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK VERTIKÁL NONPROFIT ZRT. 8154 Polgárdi, Bocskai u. 39. Telefon: 22/366-029, 576-070, Fax: 22/576-071 e-mail: info@vertikalrt.hu http://www.vertikalzrt.hu Székesfehérvári Törvényszék Cégbírósága, Cg.: 07-10-001420

Részletesebben

RECSK NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2015. (III.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a települési hulladékkezelési közszolgáltatásokról

RECSK NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2015. (III.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a települési hulladékkezelési közszolgáltatásokról RECSK NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2015. (III.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a települési hulladékkezelési közszolgáltatásokról Recsk Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az

Részletesebben

2015. december 16. (szerda) napjára de. 09.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

2015. december 16. (szerda) napjára de. 09.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek!

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek! 1 2 Jegyzői tájékoztató Tisztelt Tápiószecsőiek! Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat képviselőtestülete december havi első ülésére december 10-én került sor. Testületünk az alábbi témákkal kapcsolatosan

Részletesebben

A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016. április XV. ÉVFOLYAM

A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016. április XV. ÉVFOLYAM A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA 2016. április XV. ÉVFOLYAM TARTALOM Ovicsalogató szülőknek 1. o. Lomtalanítás 2. o. Önkormányzati határozatok 3-4. o. Iskolai beíratás 5. o. Óvodai beíratás

Részletesebben

2015. november. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Kedves Nagypalliak!

2015. november. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Kedves Nagypalliak! Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Kedves Nagypalliak! Minden évben a téli hónapokban ismét gazdagabb programokkal várjuk a lakosságot különböző rendezvényeinkre. Miután a betakarításoknak

Részletesebben