Fontos az állam, de fontosabb a nemzet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fontos az állam, de fontosabb a nemzet"

Átírás

1 szeptember Fontos az állam, de fontosabb a nemzet Október 6-án, szerdán órakor megszólalt a rezesbanda a kézdivásárhelyi Székely Katonanevelde elõtti téren. Itt áll az es szabadságharc és a két világháború hõsi halottainak emlékmûve, s itt szervezte a Polgármesteri Hivatal és a Magyar Polgári Párt helyi szervezete az aradi 13-ak emlékének adózó megemlékezõ ünnepséget. A Tanulók Klubja fúvószenekara alkalomhoz illõ akkordjai után Barabás Réka színmûvész Faludy György Október 6. címû versét szavalta, majd Rácz Károly ünnepi beszéde következett. A polgármester hangsúlyozta: az Aradi Vértanúk Emléknapján nemcsak a kivégzésekre és a megtorlásokra emlékezünk, de a hõsi küzdelemre is, amelyet az áldozatokká lett forradalmárok folytattak. Kiemelte, a székely katonaneveldében azokat a tiszteket képezték ki, akik azután hõsiesen védték Háromszéket, majd Bem seregében 1849 nyarán a végsõkig kitartottak a cári és császári csapatok inváziója elleni küzdelemben, és akik hõsiességbõl példát mutattak kortársaiknak és az utókornak egyaránt. Kézdivásárhelyen ez alkalommal az aradi 13 elõtt emlékét idézik, mondta, ugyanakkor fejet hajtanak a háromszéki áldozatok elõtt is, hiszen 1849-ben itt is folyt a leszámolás: a másfél éves önvédelmi harc bukása után, a nyomozószervek egymás után tartóztatták le a szabadságharcosokat, és kísérték elõször a brassói fellegvárba, onnan Nagyszebenbe, ahol a leghírhedtebb katonai bíróság mûködött. Rácz Károly hozzátette: Háromszékrõl 200-nál több szabadságharcos szenvedett börtönbüntetést, több forradalmárt ítéltek halálra, s csak késõbb változtatták börtönbüntetésre az ítéletet. Szenvedett a nép is, napirenden voltak a házkutatások, a kihallgatások. Kézdivásárhely külön hadisarcot fizetett. Sokan emigráltak, hogy a rémuralom csapásaitól szabaduljanak, és ébren tartsák a szabadságharc szellemét. Beszédében a polgármester arra figyelmeztetett, hogy az utódoknak felelõssége a mártírok által képviselt értékeket õrizni. Merítsünk erõt az aradi vértanúknak a hazáért, a nemzetért tudatosan hozott áldozatából, emberi nagyságuk szolgáljon példaként. És tegyünk meg mi magunk is a lehetõ legtöbbet saját közösségünkért! Emlékük bátorítson, ösztönözzön: ha ilyen kiváló emberek áldozták életüket a magyar nemzetért és egész Európa szabadságáért, akkor igyekezzünk méltók lenni hozzájuk! szólt Rácz Károly a befejezésben a felidézett történelmi esemény aktuális vetületérõl. A kézdivásárhelyiekkel együtt emlékezett Bencsik János, magyar energiaügyi és otthonteremtési államtitkár, aki beszédében kiemelte: mindannyiunknak fontos az állam, amelyben élünk, ennél fontosabb azonban a nemzet, amelyhez tartozunk, és még ennél is sokkal fontosabb a táj, ahol születtünk. A táj biztosítja az itt élõk megélhetését, de csak akkor, ha a rendelkezésre álló javakat, erõforrásokat nem elpazaroljuk, hanem mint saját édesanyánkat, gondozzuk, tiszteljük hangsúlyozta. Ehhez a helyi közösség összefogása és önrendelkezése szükséges, hogy autonóm módon tudja megszervezni saját életét, ésszerûen tudjon gazdálkodni a javakkal, úgy, hogy nem kiszipolyozza, hanem pótolja is az erõforrásokat. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a fejlõdéshez szükség van az egymás mellett élõ népek békés együttmunkálkodására is. Folytatás a VIII. oldalon

2 2010. szeptember város és önkormányzat Közélet II Gyöngyösön a Nõk Egyesülete A kézdivásárhelyi Nõk Egyesülete 16 tagja Gyöngyös Város Barátainak Köre meghívására szeptember 10-e és 12-e között a testvérváros vendége volt a Gyöngyösi Bornapok rendezvény alkalmából. Kapcsolatfelvétel Balázs Ernõ, a Baráti Kör elnöke a gyöngyösi önkormányzat képviselõjeként már többször vett részt a kézdivásárhelyi Március 15-i és Városnapi ünnepségeken. A Nõk Egyesülete megalakulása óta mindig aktívan részt vett a város vendégeinek fogadásában, és kiállítást szervezett, jótékonysági ebédet kínált, kürtõskalácsot sütött, díjazott ételt készített a Pityókafesztivál fõzõversenyén. Fülöp Magdolna a Városi Tanács tagjaként már többször találkozott Balázs Ernõvel. Az idei városnapokon Balázs Ernõ és felesége, Balázs Klára, aki szintén a Gyöngyös Város Barátainak Köre tagja, együttmûködést kezdeményezett a két szervezet között, és meghívta a Nõk Egyesületét a Bornapokra. Az egyesület tagjainak újdonság volt nemcsak a rendezvény, hanem az ismerkedés is Gyöngyös városával, hiszen annak ellenére, hogy ez a település a legrégibb testvérvárosa Kézdivásárhelynek senkinek közülük nem volt alkalma mostanig ellátogatni oda. Gyöngyös Város Barátainak Köre Gyöngyös Város Barátainak Köre 2003-ban alakult. Mottóul Tamási Áron szavait választották: Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Gyöngyös Város Barátainak Köre a Mátralján van igazán otthon, és megkereste a felsõháromszéki testvéreiket. Az egyesület célja Gyöngyös természeti, gazdasági, társadalmi, történelmi és mûvelõdési értékeinek a gyarapítása, a gyöngyösiek és onnan elszármazottak, valamint a várossal rokonszenvezõk kapcsolatainak az ápolása. Tagja lehet minden olyan személy, aki az egyesület céljaival egyetért, és azok megvalósításában részt vesz. Megtiszteltetés a Nõk Egyesülete számára, hogy a látogatás alkalmával Fülöp Magdolnát, a szervezet elnökét, a Baráti Kör tiszteletbeli tagjának választották. A Nõk Egyesülete taglétszáma is gyarapodott, mert Balázs Klárát és Szilágyi Erzsébetet, a Baráti Kör titkárát a kézdivásárhelyi szervezet tiszteletbeli tagjává avatták. A látogatás programja A kézdivásárhelyieket helyi családok látták vendégül. A közös találkozások színhelye a Balázs család kertesháza volt: oda érkezett meg székely zászlóval és a Gábor Áron rézágyúját énekelve a Nõk Egyesülete csapata. Másnap Gyöngyös város nevezetességeinek a meglátogatásával telt el, az este pedig közös énekléssel és ismerkedéssel. Szombaton a küldöttség részt vett a Bornapok rendezvényein, kóstolták a jobbnál jobb gyöngyösi borokat, a száraz fehéreket, a Chardonnnay-t és a Rizlingszilvánit, a félédes Ottonel muskotályt, a vörös Kékfrankost és Zweigelt, majd az egyesületi tagok közösen fõztek a Baráti Kör képviselõivel. A népdaléneklés és közös vacsora közben pedig az együttmûködés további állomásait tervezték. Borpincelátogatás Farkasmályon A program részeként a Nõk Egyesülete tagjai látogatást tettek a farkasmályi pincékben, amelyek Gyöngyöstõl másfél km-re, a Sárhegy nyugati lábánál találhatók. A pincék eredete a XVIII-XIX. századra nyúlik vissza. A leírások szerint a legrégibb pincék a 15. és 19. számúak között készültek novemberében több ezer gyöngyösi lakos menekült a farkasmályi pincékbe, ennek emlékét õrzi a Mária-szobor a 14. számú pince elõtt. A 16. számú pincét 1786-ban építette báró Orczy Lõrinc - a kor jeles írója és gyöngyösi földbirtokos - az ban elkészült 15. számú pince alá. Így alakult ki a híres Orczy-féle kettõs pince. A helyiségekben 260 régi fahordó látható, helyenként 10 cm vastag nemespenész borítja a pincefalat, és a jellegzetes klímában a borok különleges érlelésen nyerik el a tökéletes bukét. A kis csapat meglátogatta a Dudás család birtokában levõ pincét is, ahol szivélyes fogadtatásban részesültek. Köszönetnyilvánítás Mindkét egyesület tagsága a találkozás során abbéli örömét fejezte ki, hogy az utóbbi idõben a testvérvárosi kapcsolatok szélesednek, és egyre több lehetõség van a lakosoknak egymást megismerni, és eljutni lélektõl lélekig. A Nõk Egyesülete ez úton is köszönetét fejezi ki a kézdivásárhelyi városvezetésnek és Rácz Károly polgármesternek, hogy lehetõvé tette a gyöngyösi látogatást. Ugyanakkor köszöni a Gyöngyös Város Barátainak Köre tagjainak a szivélyes fogadtatást, a baráti kéznyújtást. Ambrus Ágnes

3 III Irodák város és önkormányzat szeptember Szállítóeszközök megszerzése vagy átruházása VALAMELY személy által az év folyamán beszerzett szállítóeszközért az illetékes személy a szállítóeszköz megszerzését követõ hónap elsejétõl tartozik illetékkel. Valamely személy által az év folyamán elidegenített vagy a helyi közigazgatási hatóság szakrészlegének adónyilvántartásából törölt szállítóeszközért az illetõ személy nem tartozik illetékkel az elidegenítés vagy az adónyilvántartásból való törlés hónapját követõ hónap elsejétõl. Bármely személy, aki szállítóeszközt szerez vagy ruház át, vagy megváltoztatja lakhelyét/székhelyét/telephelyét, köteles bevallást benyújtani az illetõ szállítóeszközre vonatkozóan, a lakhelye/székhelye/telephelye szerint az illetékes helyi közigazgatási hatóság szakrészlegéhez, az esemény bekövetkezésétõl számított 30 napos határidõn belül. Az illeték kifizetése A szállítóeszközökért kiszabott illetéket évente két részletben kell kifizetni, az elsõt március 31-ig, a másodikat szeptember 30-ával bezárólag. Tájékoztató Magánszemélyek által a szállítóeszközökre kiszabott egész évi illeték március 31-ig történõ kifizetése esetében, a helyi tanács határozata értelmében, 10 százalékig terjedõ adókedvezmény nyújtandó. Külföldi illetékességûek által birtokolt szállítóeszközök esetén az illetéket arra az évre ki kell fizetni, a szállítóeszköznek a helyi közigazgatási hatóság szakrészlegénél való bejegyzésekor. Nem szabnak ki illetéket: a) a mozgássérült személyek által birtokolt, fogyatékosságukhoz adaptált személygépkocsik, oldalkocsis motorkerékpárok és háromkerekûek, b) a Duna-deltában, Brãila és Ialomiþa nagyszigeten lakó magánszemélyek által használt személyszállítási folyami hajók, csónakok és ladikok, c) a közintézmények szállítóeszközei, d) a jogi személyek által városi és külvárosi tömegszállításra használt szállítóeszközök esetében, beleértve a helységen kívüli személyszállítást is, ha a szállítási díjat tömegszállítási feltételek között állapítják meg. Kovács Éva, adó- és illetékiroda Az 2010/59-es Sürgõsségi kormányrendelettel módosították a 2000 köbcentiméter felett levõ jármûvek adóját a következõképpen: Járműtípus Lej/200 cm 3 Motoretták, robogók, motorbiciklik és személygépkocsik cm 3 -ig 8 Személygépkocsik cm 3 és cm 3 között 18 Személygépkocsik cm 3 és cm 3 között 72 Személygépkocsik cm 3 és cm 3 között 144 Személygépkocsik cm 3 fölött 290 Autóbusz, mikrobusz tonnáig nyilvántartott haszonjárművek 30 Traktorok 18 az március 6-a és december 22-e között kihirdetett politikai ítéletekrõl és az azokkal azonosított közigazgatási intézkedésekrõl (szabályozza a 2009/221-es számú törvény) Politikai ítéletnek minõsül az március 6-án berendezkedett totalitárius rendszernek való ellenszegülésként elkövetett cselekmény. Ezt kihirdetett jogerõs bírói határozat szabályozta március 6-a és december 22-e között: a) az 1936-os Büntetõ Törvénykönyv 1948-ban kiegészített , 190., 191, , 194., , , 197., , , , , , 224., 225., 227., , 228., , 229., 230., , , 267., , , , , , , 284., , 349., 350. és cikkelye; b) az állam fennmaradását és érdekeit veszélyeztetõ cselekedetek megtorlásáról szóló 1941/80-as számú törvény; c) a fegyverviselésrõl és a tûzfegyverek kereskedelmérõl szóló 1947/190- es számú törvény; d) a Román Népköztársaság kül- és belbiztonságát érintõ egyes bûncselekmények megtorlási rendszerének kiegészítésérõl szóló 1948/212-es számú rendelet; e) az 1945/187-es számú törvény egyes rendelkezéseinek kiegészítésérõl szóló 1949/83-as számú rendelet 4. és 5. cikkelye; f) a gazdasági bûncselekmények szankcióiról szóló 1949/183-as számú rendelet 2., 3. valamint 4. cikkelye; g) az állam biztonságát és a nemzetgazdaság fejlõdését veszélyeztetõ bûntettek megtorlásáról szóló 1949/16-os számú törvény és az ezt módosító 1950/199-es számú rendelet; h) a fegyverek és lõszerek birtoklásáról, viselésérõl és kereskedelmérõl, valamint a robbanóanyagok szállításáról szóló 1950/163-as számú rendelet; i) az 1968-os Büntetõ Törvénykönyv 166., 237. és 238. cikkelye. Politikai jellegû közigazgatási intézkedésnek minõsül a volt milícia vagy biztonsági szervek áttelepítésre, kényszerlakhelyre vagy -munkára való utasítása, illetve munkatáborokba való elhurcolására irányuló bármely intézkedés. Erre az alábbi jogszabályok vonatkoznak: a) az 1950/14-es, az 1950/60-as, az 1952/257-es, az 1952/258-as, az 1954/77-es és az 1958/89-es számú rendeletek; b) az 1950/2-es, az 1950/1154-es, az 1951/344-es, az 1951/326-os, az 1952/1554-es, az 1954/337-es, az 1957/237-es, az 1958/282-es és az 1960/1108-as számú minisztertanácsi határozatok; c) a Népbiztonsági Fõigazgatóság kabinetjének 1950/100-as számú rendelete; d) a Belügyminisztérium kabinetjének 1948/5-ös, 1952/490-es és 1948/8/20-as számú rendeletei; e) a belügyminiszter 1951/200-as, 1952/239-es és 1952/744-es számú rendeletei; f) az Állambiztonsági Minisztérium 1952/838-as számú rendelete. (folytatjuk) Zátyi András jegyzõ

4 2010. szeptember város és önkormányzat Sport IV A sportiroda szeptemberi beszámolója A kézdivásárhelyi Városnapok és Õszi Sokadalom keretén belül szervezte meg augusztus 27 és 29 között a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetsége (Asimcov), a Zöld Nap Egyesülettel együttmûködve, a Zöld Napokat a városi sportcsarnokban. A IX. alkalommal sorra kerülõ rendezvény a Felsõháromszéki Vállalkozói Napok hagyományát folytatta, kiállítást és vásárt, konferenciát és Pityókafesztivál néven gasztronómiai versenyt foglalt magába. Újraindítottuk a labdarúgó iskolát Sportirodánk szeptember 2-án újraindította a labdarúgó iskolát. Az idén induló csoportba ben született gyermekek jelentkezhettek. Az augusztus 30-i határidõt módosítottuk, ugyanis lehetõségünkben áll még 8 gyermeket felvenni az új csoportba. Ezúton felhívjuk az érdeklõdõk figyelmét, hogy a régi csoportba is fogadunk még ben született gyermekeket. Az edzéseket heti két alkalommal Csengeri Attila testnevelõ tanár tartja a sportcsarnokban. Érdeklõdni, jelentkezni a os telefonszámon lehet Kocsis Zoltán sportiroda vezetõnél. Kritikus tömeg kerékpáros felvonulás Az autómentes nap alkalmával, szeptember 22-én, Kritikus Tömeg címmel kerékpáros felvonulást szerveztünk Kézdivásárhelyen. A sepsiszentgyörgyi Europe Direct Információs Központ, a Zöld Nap Egyesület és a kézdivásárhelyi sportiroda az egészséges, környezettudatos életmódra nevelés részeként hívta kerékpározni a gyermekeket, felnõtteket. Közel kétszáz személy vett részt a biciklis felvonuláson, nagyrészt óvodások és iskolások. Több tucat résztvevõ a hátán KERÉKPÁRUTAKAT AKA- RUNK felirattal vonult fel, jelezvén ezek szükségességét Kézdivásárhelyen. A kritikus tömeg 17 óra után indult a sportcsarnoktól, majd a város központjába, az Ady Endre és a Molnár Józsiás utcában végig haladva, ismét a központ érintésével jutottak vissza a sportcsarnokhoz. A kerékpárosokat az Europe Direct iroda bukósisakokkal, táskákkal és kulacsokkal ajándékozta meg, összesen 2000 lej értékben. A szervezõk a sikeres rendezvény eredményeként remélik, hogy a jövõben egyre többen választják a biciklis, gyalogos közlekedést, saját egészségüket és a levegõ tisztaságát szem elõtt tartva. Cserebere vásár A harmadik Ruhámat a ruhádért cserebere vásárt szervezte meg szeptember 23-án a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület a Polgármesteri Hivatal sportirodájának támogatásával. Helyet biztosítottunk az Egyesületnek a cserebere lebonyolításához, illetve az összegyûlt ruhák tárolását és elraktározását vállaltuk. Az eseményen több mint harminc érdeklõdõ vett részt, akik ruhanemût cseréltek, illetve adományoztak. Volt olyan résztvevõ, aki 42 darab ruhával szállt be az akcióba. Adományozás céljából 13 zsák ruha gyûlt össze, amit a Zöld Nap Egyesület csapata október elején továbbít a rászorulóknak. Az akció folytatására decemberben kerül sor, a szervezõk remélik, hogy egy rendezvény-sorozatot indítottak útjára. Felsõháromszéki Minifoci Bajnokság Kézdivásárhely Polgárközeli Rendõrsége és a városi sportiroda szeptember 29-én szervezte meg a Felsõháromszéki Minifoci Bajnokságot IX- XII. osztályosok számára. Hat intézmény képviseltette magát a megmérettetésen: a kovásznai Kõrösi Csoma Sándor Iskolaközpont, Kézdivásárhelyrõl a Bod Péter Tanítóképzõ, a Református Kollégium, az Apor Péter Szakközépiskola, a Nagy Mózes Elméleti Líceum és a Gábor Áron Oktatási Központ. A közel négy órán át tartó küzdelem után a következõ helyezést értek el a csapatok: I. Apor Péter Szakközépiskola, Kézdivásárhely (képünkön) II. Bod Péter Tanítóképzõ, Kézdivásárhely III. Kõrösi Csoma Sándor Iskolaközpont, Kovászna Legjobb kapus: Zölde Ottó Legjobb játékos: Colceriu Marius A mérkõzések alatti orvosi felügyeletet Ilyés Botond asszisztens biztosította, a jó hangulatról Jákób Csaba lemezlovas gondoskodott. Külön köszönetet mondunk a Fintasport vezetõségének támogatásáért. További képek az eseményrõl a facebook.com/kezdisport oldalon láthatóak. Bolhapiac Hagyományos bolhapiacot szerveztük szeptember 25-én, ahol lehetõség adódott új és használt tárgyak eladására, megvételére. A sportcsarnok elõterében minden hónap utolsó szombatján kerül sor bolhapiacra. Ezen alkalmakon rendszeresen jelen van a kézdivásárhelyi Hobbi Cserebere Klub is, így a gyûjtõknek is alkalmuk nyílik csereberélni. Legközelebb október 30-án lesz bolhapiac, mindenkit szeretettel várunk! Kocsis Zoltán sportiroda vezetõ facebook.com/kezdisport

5 V Közélet Az idõseket ünnepelték ZENÉS-TÁNCOS esten köszöntötték az öregedõ korosztályt az Idõsek Világnapja alkalmából Kézdivásárhelyen. A Vigadó nagytermében október 11-én, hétfõn 17 órától került sor az ünnepségre. A Kézdivásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a Maassluis Nyugdíjas klub által szervezett rendezvényen elsõként, Kis Katalin vezetésével, a Tanulók Klubja mazsorett csoportja lépett fel. Ezt követõen Rácz Károly polgármester mondott beszédet, majd egy szál virágot nyújtott át minden jelenlevõ ünnepeltnek. Mint mondta, a Maassluis Nyugdíjas Klub olyan kereteket biztosít az idõseknek városunkban, melyek révén életminõségük nõ, biztonságérzetük és az életbe vetett hitük emelkedik. Ez a szervezet lehetõséget teremt számukra a kulturális és civil életben való aktív részvételre, és azáltal az egészséges életmód és az életminõség javulását eredményezi. Figyel az idõs emberekben meglevõ képességekre, és kereteket biztosít a szabadidõ értékes eltöltésére, a kulturális igények kielégítésére, a hobbik megélésére tette hozzá. Továbbá Pedagógusköszöntõ A ES tanévtõl nyugdíjba vonult pedagógusokat köszöntötték a kézdivásárhelyi Vigadó kistermében október 7-én, csütörtökön. A Polgármesteri Hivatal szervezésében már második alkalommal kerül sor e felemelõ ünnepségre, az október 5-i Nemzetközi Pedagógusnap alkalmából. Idén tragikus esemény miatt halasztották két nappal az ünnepséget: éppen október 5-én temették Kicsid Béla testnevelõ tanárt, aki szintén ez évtõl kellett volna nyugdíjas legyen. Az összegyûlt pedagógusok egyperces néma csenddel adóztak emlékének. A bevezetõben Porczel Beáta, a Babeº- Bolyai Tudományegyetem hallgatója, alkalomhoz illõ verssel köszöntötte a pedagógusokat, szintén verset mondott Beder Márk, a Manócska Napköziotthon óvodása, majd a Molnár Józsiás Iskola zenetagozatának kamarazenekara muzsikája emelte az ünnepélyes hangulatot. A felemelõ zene után Rácz Károly polgármester szólt a nyugalomba vonuló pedagógusokhoz, kiemelve, hogy minden tanþr minta, modell a jövõ nemzedék számára, hisz példát ad, jellemet formál munkája, tudása, tenni akarása révén. Ezután következett a pedagógus pályáról leköszönõk munkájának méltatása az intézményvezetõk vagy a kollégák részérõl. A laudációk szép, tartalmas, elhivatottsággal, kitartással, sikerrel és kudarccal egyaránt tûzdelt, de legfõképpen szeretettel tele életpályákat mutattak be. Ugyanakkor biztatások is elhangoztak: a nyugdíjas évek nem tétlenséget jelentenek, a pályán maradóknak szükségük van a felhalmozott tapasztalatokra, azonkívül a család, az unokák, az elmulasztott kedvtelésekben való gyönyörködés mindmind örömet nyújthatnak a pihenés éveiben. Talán más tartalommal telik meg, város és önkormányzat szeptember biztosította a résztvevõket: az Önkormányzat odafigyel az idõskorúakra, a nyugdíjasokra, és mindenben támogatja õket. Az idõsek világnapja jelzi, hogy a társadalom belátja és vállalja: az öregedés, az öregkor sokféle elõnyt jelent, ugyanakkor sokféle feladatot, felelõsséget ró a fiatalokra fogalmazott Rácz. Tudjuk, hogy kötelességünk van azokkal szemben, akik ebben a városban átvették az elõdöktõl a stafétabotot, õrizték és továbbépítették a hagyományokat, és akik átadták az építés örömét és terhét nekünk, a következõ generációnak fejtette ki a polgármester. Az elöljáró köszöntését Barabás Réka színmûvész és Bakk-Dávid László zenész közös elõadása követte. A zenés-verses összeállításban Dsida Jenõt, Márai Sándort és Albert Einsteint idézte a színmûvész, valamint elmondta, az idõsebb korosztályban színészként és emberként is vannak példaképei. Hozzátette: az utóbbi idõszakban folyamatosan az elõadásra készült, figyelemmel kísérve az Önkormányzat munkatársainak tevékenységét is, akik idõt, túlórát nem sajnálva, nem gondolva a gazdasági válságra, készültek az ünnepségre. Elõadásuk végén közös éneklésre hívta az idõseket. Az iskolások sem mulasztották el a nagymamák, nagytaták megünneplését, felléptek a Molnár Józsiás Általános Iskola néptáncosai, majd modern és néptáncot adtak elõ a Bod Péter Tanítóképzõ tánccsoportjai. Az ünnepség végén lépett színpadra a Maassluis Nyugdíjas Klub kórusa és tánccsoportja. csont más mederben folyik tovább az élet, de a kollégák, a barátok, a volt tanítványok nem felejtenek, mert ezután is tanár marad a tanár. Gábor Klára (Vackor Napközi) és Kocsis Katalin (Manócska Napközi) óvónõknek, Csoma Veronika, Józsa Irén, Muszka Judit, Vetró Bodoni Zsuzsánna, Kiss Judit, Reszler Fekete Izabella, Lengyel Töhötöm, Kelemen Albert, Héjja István, Fekete Miklós, Kocsis Csaba, Csatlós Mihály Levente tanároknak az oktatási intézmények munkaközössége és vezetõsége, jelenlegi és volt diákjai mellett a Székely Újság szerkesztõi is boldog, tevékeny nyugdíjas éveket kívánnak jó egészségben eltölteni. Koszti

6 2010. szeptember város és önkormányzat Irodák VI Önkormányzati ingatlan- és közmûspecifikus térinformatikai rendszer szer létrehozását látta a legelõnyösebb eszköznek, ami lehetõséget ad az összes térkép- és dokumentum-típusú anyag digitalizálására, és ezek térbeli elhelyezésére, központosított tárolására és kiosztott lekérdezésére az önkormányzat Intranet hálozatán keresztül. A megoldás elõnyei, hogy folyamatosan bõvíthetõ, nem csak a meglévõ adatokkal, hanem a jövõben elkészülõ térképanyagokkal, légifelvételekkel, topográfiai mérésekkel. Ezenkívül a rendszerbe bevitt adatok azonnal rendelkezésre állnak az összes potenciális felhasználó számára, vagyis a meglévõ információk teljes mértékben lekérdezhetõk, összehasonlíthatók, elõkészíthetõk a város céljai, projektjei térképi alapjaként. A digitalizált rendszer haszna Ingatlan- és közmûalaptérképek iránti szükséglet Az utóbbi években fellendült a városok és a községek fejlõdése, ami az új projektek, építkezések, közmûvesítés, útépítés terén eredményezett számottevõ változást. Ezek Kézdivásárhelyen is érzékelhetõk. Ebbõl következõen megnövekedett a naprakész, pontos ingatlanés közmûalaptérképek iránti szükséglet, valamint a meglévõ értékes térképanyag egyesítésére, összedolgozására vonatkozó igény, hogy egy folyamatosan frissíthetõ és bõvíthetõ, egységes városi alaptérkép készüljön el. Egységes városi alaptérkép Tervbe van véve egy lakossági lekérdezési lehetõség beindítása is. A rendszer kiépítését a székelyudvarhelyi Geotop Kft. végzi. Eddig elkészült a térinformatikai program felhelyezése az Önkormányzat szerverére, a meglevõ térképanyag szkennelése, beillesztése a rendszerbe, az adatbázis feltöltése az egész A felsorolt célok eléréséhez az önkormányzat egy városi térinformatikai rend- adminisztratív területre. A tervek szerint, a naprakész tartalmú térinformatikai rendszer nagyban hozzájárul a városrendezési fejlesztésekhez, a tulajdonviszonyok rendezéséhez, a közmûhálózati hibaelhárításhoz és fejlesztéshez, valamint a különbözõ engedélyek és adók igazságos megalapozásához. Szekeres István A szarvasmarhatartó gazdák figyelmébe AZ APIA tájékoztatása szerint a szarvasmarhatartó gazdák a 2010-es évre is igényelhetik a támogatást a 2010/215-ös Határozat értelmében. Azoknak a gazdáknak, akiknek legkevesebb 3 szarvasmarhájuk van, amelyek minimum 6 hónaposak, és január 31-ig be vannak jelentve a Nemzeti Nyilvántartási Hivatalnál, és nincs tartozásuk az államnak és a Polgármesteri Hivatalnak, a következõ iratcsomót kell összeállítaniuk: fénymásolat a személyazonosságiról, cégek esetében a cég igazoló aktáinak a fénymásolata, igazoló iratok az állatok eredetérõl, saját felelõsségû nyilatkozat arról, hogy nincs tartozása az államnak és a polgármesteri hivatalnak, nyilatkozat arról, hogy állatok vannak a gazdaságban, nyilatkozat arról, hogy az állatokra nem igényeltek támogatást a 2008-ban és 2009-ben. Az iratcsomót a Kovászna megyei APIA-hoz kell benyújtani október 21-ig, programálás szerint.

7 VII Tanácshatározatok 2010/138-as Határozat A kézdivásárhelyi tanintézmények kérésére kinevezik a Helyi Tanács képviselõit az intézmények vezetõtanácsába a következõképpen: a Turóczi Mózes I-VIII. Osztályos Iskolába Bokor Árpád, a Nagy Mózes Elméleti Líceumba Deme László, a Bod Péter Tanítóképzõbe Fülöp Magdolna, a Református Kollégiumba Gáspár Zoltán, a Petõfi Sándor I-VIII. Osztályos Iskolába Cseh József, a Molnár Józsiás I- VIII. Osztályos Iskolába Lukács László, a Csipkerózsika Óvodaközpontba Biró András, a Manócska Óvodaközpontba Dr. Kinda Levente, az Apor Péter Iskolaközpontba Bányász István, a Gábor Áron Iskolaközpontba Nagy Babos Tamás tanácsosokat. 2010/139-es Határozat Kinevezi Dr. Kinda Levente tanácsost a Molnár Józsiás I-VIII. Osztályos Iskola Minõségbiztosító Bizottságába, mint Kézdivásárhely Helyi Tanácsának képviselõje. 2010/140-es határozat Jóváhagyják a kézdivásárhelyi tanintézmények kisegítõ személyzetének számát és struktúráját a es tanévre, a Mellékletnek megfelelõen. 2010/141-es Határozat 1. Visszavonják a 2001/63-as Határozat által kinevezett vezetõtanácsot a Gosp Com Kft. élérõl, a következõ összetételben: Slézinger Vasile, Fekete-Kászoni Lóránd, Csiszár József-Árpád, Borsai Gheorghe-Emeric, Kiss Zoltán. 2. Elhatározzák, hogy a vezetõtanács továbbra is 5 tagú lesz. 3. Kinevezik az új vezetõtanácsot a következõ összetételben: Kelemen Alpár, elnök, Mátyus Kálmán, tag, Kovács Éva, tag, Prunel Daniel, tag, Vizi Attila, tag. 4. Az elnök ugyanakkor a részvénytársaság igazgatója is. 5. Megállapítják, hogy a vezetõtanács tagjainak juttatása az igazgató juttatásának 1%-a. 2010/142-es Határozat Módosul a 2010/35-ös Határozat által elõírt helyi költségvetés. Az eredeti 10 helyett 22-re nõ a Mellékletek száma, melyek a határozat szerves részei. 2010/143-as Határozat Kiegészül a 2010/82-es Határozat, amely a Bem József utca 99/A cím alatti terület liciten való értékesítésére vonatkozik, a következõ képpen : A kiindulási árat 10%-kal csökkentik a harmadik licitre. 2010/144-es határozat Jóváhagyják a Bimbó Kft. késedelmi kamatainak eltörlését a következõképpen: lej épületadó után lej területadó után lej autóadó után. 2010/145-ös Határozat Elfogadja a Skala Trans Kft. késedelmi kamatjainak eltörlését a következõ képpen: - 14 lej cég-díj lej szállítási eszközök díja lej teherszállító autó díja. 2010/146-os Határozat Kézdivásárhely Helyi Tanácsa Elfogadja a Bethlen Gábor utca 23. sz., 7-es tbh., A lph cím alatti tömbház telekkönyvezési dokumentációját, a as telekkönyvvel, 2935/2/1/2/1/1-es topszámmal, 9448-as kataszteri számmal. 2010/147-es Határozat Kézdivásárhely Helyi Tanácsa Elfogadja a Nyujtód 360 sz. alatti nm-es terület 6 parcellára való osztásának dokumentációját, mely a következõképpen azonosítható: 2254-es Telekkönyv, 136/1, 137/1, 138/1-es topszámokkal, 9108-as kataszteri számmal. Ugyanakkor visszavonják a 2010/68-as Határozatot, az eddigi dokumentációkkal. város és önkormányzat szeptember Szeptemberi tanácshatározatok kivonatai 2010/148-as Határozat Elfogadja az Új utca 15. sz., 19-es tbh., C lph alatti tömbház katasztrális dokumentációját, mely ingatlan a ös telekkönyvvel, 2997/1/3/2, 2998/1/3/2, 2999/1/1/2-es topszámokkal, 203 nm-es alapterületen. 2010/149-es Határozat Elfogadják a Vágóhíd utcai ingatlanok újraszámozását, a Mellékletnek megfelelõen, ugyanakkor elfogadják a Vágóhíd utcai lakosok felmentését a személyi igazolványok cseréjével járó költségek alól, december 30-ig. 2010/150-es Határozat Elfogadják a Gosp Com Kft. igazgatójának kinevezési szerzõdését, amit a Melléklet teljes egészében tartalmaz. A kinevezett Vezetõtanács havonta ellenõrzi a szerzõdésbe foglaltak teljesítését, a fejlõdési kritériumok figyelembe vételével, és jogában áll maximum 30%-kal csökkenteni az igazgató juttatását az elõírtak nem teljesítése függvényében. Év végén az igazgató visszakaphatja a letartott összeget, ha behozta lemaradását. A Vezetõtanács minden hónap 25-ig tájékoztatja a Helyi Tanácsot az igazgató munkájáról. 15%-nál nagyobb fejlõdési deficit esetén az Vezetõtanács plénumban, részletesen tájékoztatja a Helyi Tanácsot errõl, ennek okairól, amely ezek függvényében bünteti a vezetõt, akár kinevezésének visszavonásával is, kivéve, ha nem menedzseri hibából történt a veszteség. Kézdivásárhely municípium Polgármesteri Hivatalának havi tájékoztatója. Felelõs kiadó: Rácz Károly polgármester A Polgármesteri Hivatal címe: Kézdivásárhely, Gábor Áron tér 24. szám. Telefon: , , , Fax: , karoly.racz@kezdi.ro

8 2010. szeptember város és önkormányzat Közélet VIII Fontos az állam, de fontosabb a nemzet Köszönetnyilvánítás A kézdivásárhelyi Önkormányzat és Polgármesteri Hivatal köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik támogatták a 2010-es Õszi Sokadalom megszervezését és lebonyolítását. Órarend és iskolatáska Folytatás az I. oldalról Nehéz idõk elõtt állunk. Oly mértékben változik a környezetünk, oly mértékben éltük fel a szülõföldünk biztosította javakat, hogy egyre nehezebb lesz mindannyiunknak, egyénileg, családonként és közösségként is a megélhetés figyelmeztetett. Fel kell erre készülni, és szerencsések vagyunk, mert a Kárpát-medence bõvelkedik természeti erõforrásokban. A szülõföld szeretetén és a tájjal való okos együttélésen kívül szükség van azonban arra is, hogy megvédjük, és most azokra emlékezünk, akik ezt megtették tette hozzá. Õk most a népköltészetünkben annyiszor emlegetett csillagokként ragyognak fölöttünk az égen, ránk, az utódokra tekintenek, és erõt adnak ahhoz, hogy ne csak szenvedni tudjon ennek a tájnak a népe, hanem örülni is emelte ki. Az államtitkár biztosította a háromszékieket, a magyar kormánynak eltökélt szándéka segítséget nyújtani, hogy a magyar közösségek megmaradjanak szerte a Kárpát-medencében. Dr. v. Ambrus Ágnes, az MPP kézdivásárhelyi szervezetének ügyvezetõ elnöke beszédében arra figyelmeztetett, hogy az aradi vértanúkéhoz hasonló valódi szövetkezésre és történelmi megbékélésre van szükség a Kárpát-medencében, és arra, hogy tiszteljék és elfogadják egymás történelmét az itt élõ népek. Ha megvalósulna az õszinte kéznyújtás, akkor nem minõsítené senki túlzó igénynek, hogy a székelység önrendelkezést akar, mert ez minden népnek természetes és elidegeníthetetlen joga tette hozzá. A saját múlthoz való hûséget, a küzdelem felvállalását és azt tanulhatjuk az aradi tizenháromtól, hogy a legreménytelenebb helyzetben is emberi méltósággal helyt lehet és helyt kell állni. Áldozatuk nem volt hiábavaló. Nem volt fölösleges a harc, õk az akkor legyõzöttek és halálba küldtek lettek késõbb az erkölcsi, a történelmi gyõztesek hangsúlyozta a megemlékezõ. Koszorúz az MPP kézdivásárhelyi szervezete Iskolakezdésre a Kézdivásárhelyi Önkormányzat meglepetést készített Kézdivásárhely elsõseinek. 186 magyar és 16 román kisdiák kapott ajándékot, aminek része volt egy megszemélyesített órarend és egy kék iskolatáska. Október 6-i megemlékezés Október 6-án az aradi vértanúkra emlékezik az magyar nemzet. A kézdivásárhelyi ünnepség vendége volt Bencsik János energiaügyi és otthonteremtési államtitkár. Köszönjük mindazoknak, akik megjelenésükkel megtisztelték, beszéddel, versmondással és zenével színesítették rendezvényünket. Pedagógusok köszöntése Október 7-én a Vigadó kistermében idén másodszor köszöntöttük díszoklevéllel, virágcsokorral és mûsorral nyugdíjba vonuló pedagógusainkat. Koszorúz a Nõk Egyesülete Bokor Tibor kézdivásárhelyi szenátor emlékezõ beszédét Nagy Babos Tamás olvasta fel. Bartók Levente vármegyés fiatal beszédében példaként állította az aradi vértanúk hõsiességét a mai fiatal nemzedék elé. Az ünnepség a magyar és a székely himnusz közös éneklésével és koszorúzással ért véget. A kegyelet koszorúit helyezte el a kézdivásárhelyi önkormányzat, az MPP kézdivásárhelyi szervezete, az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetet és szenátori irodája, a Kézdiszéki Történelmi Vitézi Rend, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetsége, a Nõk Egyesülete. Koszti Ildikó Köszönjük az iskolaigazgatóknak a laudációkat, valamint Beder Márknak a Manócska Napköziotthon elõkészítõ csoportosának, Gyergyai Barnának és a Molnár Józsiás Általános Iskola kamarazene együttesének, valamint Porczel Beátának, a Babeº-Bolyai Tudományegyetem II. éves hallgatójának, hogy hozzájárultak rendezvényünk sikeréhez. Idõskorúak ünnepe Október 11-én a Vigadóban köszöntöttük Kézdivásárhely idõskorú polgárait. Köszönjük Barabás Réka mûvésznõnek, a Tanulók Háza mazsorettcsoportjának, a Molnár Józsiás Általános Iskola és a Bod Péter Tanítóképzõ tánccsoportjainak, valamint a Maasluis Nyugdíjas Klubnak az ünnepség megszervezésében nyújtott közremûködésüket. Polgármesteri kabinet

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG ÖNKORMÁNYZAT Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG Közmeghallgatás keretében adtak tájékoztatást a BÁCSVÍZ Zrt. vezető szakemberei

Részletesebben

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/15/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2007. május 17-én 13.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester

Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester 2015. október :: IV. évfolyam 10. szám Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester évben velem együtt dolgozó Képviselõ Társaimnak akár képviselõként, akár polgármesterként dolgozhattunk

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. szeptember 29-én de. 9 órakor megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. szeptember 29-én de. 9 órakor megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. szeptember 29-én de. 9 órakor megtartott üléséről. Jelen voltak: Képviselők a jelenléti ív szerint Vincze András címzetes

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 26-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 26-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Közgyűlésnek. a Társaság 2015. évi tevékenységéről

ELŐTERJESZTÉS. a Közgyűlésnek. a Társaság 2015. évi tevékenységéről MAGYAR-OROSZ MŰVELŐDÉSI ÉS BARÁTI TÁRSASÁG ELNÖKSÉG ELŐTERJESZTÉS a Közgyűlésnek a Társaság évi tevékenységéről Budapest, 2016. március ELŐTERJESZTÉS a Társaság évi tevékenységéről A határozati javaslat

Részletesebben

PROGRAMAJÁNLÓ (július)

PROGRAMAJÁNLÓ (július) Ejtıernyısök Szolnoki Szervezete (a Magyar Ejtıernyısök Bajtársi Szövetsége tagja) Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 5001 Szolnok, Pf. 10. : 30/414 0327, Fax: 56 515 510; HM Fax: 43 8117 Email: ejtoernyos747@gmail.com

Részletesebben

be/sfp-09450/2015/mlsz

be/sfp-09450/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Etyek Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Etyek SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 600 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2014. MÁRCIUS 13. NAPJÁN TARTOTT NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2014. MÁRCIUS 13. NAPJÁN TARTOTT NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2014. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2014. március 13-án 14:00 órai kezdettel tartott nyilvános Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Dorog Város Képviselõ-testületének lapja

Dorog Város Képviselõ-testületének lapja Dorog Város Képviselõ-testületének lapja 2013. augusztus 24. évfolyam 7. szám 1 TESTÜLETI HÍREK 2013. június 28. Napirend elõtt dr. Tittmann János polgármester átadta az Év Köztisztviselõje Díjat Lajos

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 2/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

T A R T A L O M M U T A T Ó

T A R T A L O M M U T A T Ó TARTALO M M UTAT Ó 1. Beszámoló Szentgotthárd Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésének I-III. negyedéves teljesítéséről. 2. A fizetőparkolók működésének és igénybevételének rendjéről szóló rendelet

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. december 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. december 14-i rendes ülésére 1 1. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. december 14-i rendes ülésére Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról,

Részletesebben

március 15-én az 1848 49-es forradalomra és szabadságharcra

március 15-én az 1848 49-es forradalomra és szabadságharcra XXII. évfolyam 3. szám 2010. március Ára: 200 Ft VITA MIHI CHRISTUS, RERUM CONCORDIA FISCUS ** KRISZTUS AZ ÉN ÉLETEM, BÉKESSÉG A KINCS NEKEM Emlékezzünk együtt március 15-én az 1848 49-es forradalomra

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A képviselõ-testület 2015. október 15-én rendkívüli képviselõtestületi

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A képviselõ-testület 2015. október 15-én rendkívüli képviselõtestületi TARCSAI HÍRADÓ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron 2015. november INGYENES ÖNKORMÁNYZATI INFORMÁCIÓS LAP 15. évfolyam 9. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A képviselõ-testület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Teskánd Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. szeptember 13-i rendes üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Teskánd Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. szeptember 13-i rendes üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Teskánd Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. szeptember 13-i rendes üléséről. Jelen vannak: Tóth Istvánné polgármester, Gehér Mariann,Bogár István, Dormán Jenő,

Részletesebben

Murony község Önkormányzat 5672 Murony, Földvári u. 1. JEGYZŐKÖNYV

Murony község Önkormányzat 5672 Murony, Földvári u. 1. JEGYZŐKÖNYV Ikt. sz.: 2-9/2011. JEGYZŐKÖNYV Murony község Önkormányzat Képviselő - testületének megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Buzgán Mihály képviselő Jeneiné

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-11/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2003. november 13-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

AKTUÁLIS. autó utolérte, az intézkedés megtörtént

AKTUÁLIS. autó utolérte, az intézkedés megtörtént RENDÕRSÉGI HÍREK 2. oldal AKTUÁLIS Augusztus 6-tól szeptember 11-ig Szeptember 1-tõl változás történt a Martfûi Rendõrõrs személyi állományában. Filyó János rendõr fõtörzszászlós szeptembertõl a Tiszaföldvári

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t:

T á r g y s o r o z a t: A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 15-én megtartott nyilvános ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

2 1025jkv. - Javaslat a Szekszárdi Víz-és Csatornamő Kft. 2011. üzleti tervének módosítására (268. sz. elıterjesztés) zárt ülés

2 1025jkv. - Javaslat a Szekszárdi Víz-és Csatornamő Kft. 2011. üzleti tervének módosítására (268. sz. elıterjesztés) zárt ülés SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: III. 79-45/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Közgyőlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának

Részletesebben

2014. február. Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T

2014. február. Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T 2014. február Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T Beled Város Önkormányzata pályázatot ír ki 2014. június 6-7-8-án megrendezésre kerülő Pünkösdi Fesztivál és Vásár szórakoztató és vendéglátó

Részletesebben

IV. FÖLDMÉRÕ TALÁLKOZÓ

IV. FÖLDMÉRÕ TALÁLKOZÓ S Z E M L E IV. FÖLDMÉRÕ TALÁLKOZÓ Csíksomlyó, 2003. június19 22. Dr. Ferencz József levezetõ elnök (és az EMT Földmérõ Szakosztály elnöke) fotók: Hodobay-Böröcz András A már hagyományosnak minõsített,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 3.) Hajdúhadházi Városi Sportegyesület részére 2011. évben non-profit szervezetek támogatása keretében - nyújtott támogatás elszámolása

JEGYZŐKÖNYV. 3.) Hajdúhadházi Városi Sportegyesület részére 2011. évben non-profit szervezetek támogatása keretében - nyújtott támogatás elszámolása JEGYZŐKÖNYV Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2012. február 21-én du. 15.30 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. június 19-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. S i m o n k a György elnök: Jegyzőkönyv hitelesítőnek javaslom Prof. dr. Turcsán Zsolt

Jegyzőkönyv. S i m o n k a György elnök: Jegyzőkönyv hitelesítőnek javaslom Prof. dr. Turcsán Zsolt Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulása Cím: 5800 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. Kistérségi iroda Tel: 68/381-011/121, Fax: 68/381-656 E-mail: irodavezeto@del-bekes.hu Web: www.del-bekes.hu Jegyzőkönyv

Részletesebben

Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata. Helyi Hírmondó. IX. évfolyam 1. szám - 2012. május 11. www.mucsony.hu hivatal@mucsony.

Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata. Helyi Hírmondó. IX. évfolyam 1. szám - 2012. május 11. www.mucsony.hu hivatal@mucsony. Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata Helyi Hírmondó IX. évfolyam 1. szám - 2012. május 11. Helyi Hírmondó Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata START MUNKA PROGRAM MUCSONYBAN

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2000. június 9- ei rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2000. június 9- ei rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2000. június 9- ei rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak: 1.

Részletesebben

R O M ÁN I A Maros megye Marosvásárhely Megyei Jogú Város Helyi Tanácsa. 2013. november 28-i 300-as számú határozat

R O M ÁN I A Maros megye Marosvásárhely Megyei Jogú Város Helyi Tanácsa. 2013. november 28-i 300-as számú határozat R O M ÁN I A Maros megye Marosvásárhely Megyei Jogú Város Helyi Tanácsa 2013. november 28-i 300-as számú határozat a 2014-es évi helyi adók és illetékek jóváhagyására Marosvásárhely Megyei Jogú Város Helyi

Részletesebben

Gödöllő Város Képviselő-Testülete

Gödöllő Város Képviselő-Testülete Gödöllő Város Képviselő-Testülete File: D:\Képviselő testületi\2011\0421\2011 április 21 001.rep 2011.04.21, 08:04 N Y I L V Á N O S K É P V I S E L Ő -T E S T Ü L E T I Ü L É S J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 9-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 9-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 9-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről Jelen vannak: Benedek Mihály, dr. Bárdos Balázs, Bárdos

Részletesebben

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket"

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket AKTUÁLIS Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket" A város közbiztonságának helyzetérõl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrõl, valamint

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZAT. ellen hajtottak végre biztonsági intézkedést.

ÖNKORMÁNYZAT. ellen hajtottak végre biztonsági intézkedést. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS Kiegyensúlyozott körülmények a 2011. évi pénzügyi tervben Az az önkormányzat vállalhat térségközponti feladatokat, amelyik a térség részére szolgáltat Megújul a város

Részletesebben

Kétharmados többsége van az RMDSZ-nek a megyei tanácsban

Kétharmados többsége van az RMDSZ-nek a megyei tanácsban Hargita Megye Tanácsa havi tájékoztatója XII. évfolyam 5. szám 2012. július Kétharmados többsége van az RMDSZ-nek a megyei tanácsban 3. oldal Szülőföldjük történelméről tanulhatnak az iskolások Szeptembertől

Részletesebben

2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE

2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE 2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Október 1-jén a zenei világnap alkalmából fellépő Újfehértói Fúvószenekar nagy sikerű koncertet adott iskolánkban a város kulturális napi rendezvényeinek keretein

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 1999. június 24-i ülésérıl a Városháza Dísztermében.

JEGYZİKÖNYV. Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 1999. június 24-i ülésérıl a Városháza Dísztermében. Gyomaendrıd 16/1999. JEGYZİKÖNYV Készült 1999. június 24-i ülésérıl a Városháza Dísztermében. Jelen vannak: Dr. Dávid Imre polgármester, Gellai Imre, Dezsı Zoltán alpolgármesterek; Babos László, Bátori

Részletesebben

Napirendi pontok tárgyalása:

Napirendi pontok tárgyalása: Rábakecöl Községi Képviselő-testülete 11/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. szeptember 26-án (hétfőn) 18,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

Balatonederics községben Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselőtestületének 2011. május 26-án 18 órai kezdettel megtartott üléséről.

Balatonederics községben Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselőtestületének 2011. május 26-án 18 órai kezdettel megtartott üléséről. Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 87 466 133, fax: 87 566 023 E-mail: bekorj@asat.hu Ügyiratszám: 20-12/2011. J e g y z ő k ö n y v

Részletesebben

a 2014. május 29. napi képviselı-testületi ülésre I. A LEJÁRT HATÁRIDEJŐ HATÁROZATOK VÉGREHAJTÁSÁRÓL A POLGÁRMESTER FELADATKÖRÉT ÉRINTİEN

a 2014. május 29. napi képviselı-testületi ülésre I. A LEJÁRT HATÁRIDEJŐ HATÁROZATOK VÉGREHAJTÁSÁRÓL A POLGÁRMESTER FELADATKÖRÉT ÉRINTİEN Hajdúnánás Városi Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 1. Száma: 8094-2/2014. Elıkészítık: Szólláth Tibor polgármester, Dr. Molnár Anett önkormányzati és szervezési ügyintézı, Síró Katalin titkárnı-szervezési

Részletesebben

Beszámoló a. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ 2013. évi szakmai, működési tapasztalatairól

Beszámoló a. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ 2013. évi szakmai, működési tapasztalatairól Mottó: A Kultúra fáján vannak ugyan fanyar gyümölcsök is amelyek termései a kultúrának, de ettől még a fa gyümölcsfa marad. Az, hogy mennyi a fanyar és mennyi a nemes gyümölcs a legtöbb esetben nem a fától

Részletesebben

Tájékoztató a Képviselõ-testület üléseirõl

Tájékoztató a Képviselõ-testület üléseirõl Harminc évvel ezelõtt tért haza történelmünk néma, nagy tanúja, a SZENT KORONA Története keserédes, viszontagságos, fájdalmas történelmi krimibe illõ. Írtak már róla könyveket, tanulmányokat, tudós szakemberek

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Bükkszék Települési Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. május 25-én, 15,00 órakor tartott nyílt ülésén. Rendelet száma 8/2010. (V.26.) Határozat száma 91/2010. (V.25.)

Részletesebben

TÁPIÓSZŐLŐS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. ÁPRILIS 21-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉN KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYVE

TÁPIÓSZŐLŐS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. ÁPRILIS 21-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉN KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYVE Tápiószőlős Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2769 Tápiószőlős, Kossuth Lajos út 65. Tel./fax.: 53/385-001, 53/585-510 TÁPIÓSZŐLŐS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. ÁPRILIS 21-I

Részletesebben

be/sfp-10356/2015/mlsz

be/sfp-10356/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nádudvari Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve NSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 866 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. április 25-én a Szajol község Önkormányzata Képviselő-testülete nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. április 25-én a Szajol község Önkormányzata Képviselő-testülete nyilvános ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. április 25-én a Szajol község Önkormányzata Képviselő-testülete nyilvános ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal önkormányzati tanácskozó helyisége Jelen vannak:

Részletesebben

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február Pontot TETT-ek az alszerzõdések végére 3. oldal TETT HÍRLAP BÁTASZÉK BÁTAAPÁTI CIKÓ FEKED MÓRÁGY MÕCSÉNY VÉMÉND V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február EZÉRT TET(T)SZIK NEKEM A TELEPÜLÉSEM... Fogalmazásíró

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2001. május 31- ei üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2001. május 31- ei üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2001. május 31- ei üléséről Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak: 1. Dr. Kálmán András

Részletesebben

Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről

Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről Jelen vannak: Térmeg György Csonka Csaba Dr.Jaskó Sándor Vinklár László polgármester

Részletesebben

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről.

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről. Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről. Tárgykód Határozat- NAPIRENDEK Rendelet száma Az Art-Vital Kft (Nyíregyháza, Sólyom u. 21.) kérelme 118/2001.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-i munkaterv

Részletesebben

be/sfp-3026/2015/mksz

be/sfp-3026/2015/mksz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve MIKLÓS KÉZILABDA CLUB A kérelmező szervezet rövidített neve MIKLÓS KC Gazdálkodási formakód 521 Bajnoki osztály: Megye Áfa levonásra a pályázatban igényelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának dísztermében 2015. február 19-én megtartott képviselő-testületi üléséről Jelen lévő képviselők: Anka László,

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V 150. J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 14-én 14 00 órától megtartott rendkívüli üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 9/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 20-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendes nyílt ülésének

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 20-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendes nyílt ülésének EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 20-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendes nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T

Részletesebben

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. május 24-i ÜNNEPI ülésének

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. május 24-i ÜNNEPI ülésének Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 1. Tel.: 562-015 J/51-7/2015. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testület 2015. május 24-i ÜNNEPI ülésének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. november 9-i üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. november 9-i üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. november 9-i üléséről 2 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. november 9-i üléséről. Az

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 22-én 14.00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester, Harsányi

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XVIII. évf. 10. szám 2009. OKTÓBER

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XVIII. évf. 10. szám 2009. OKTÓBER PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XVIII. évf. 10. szám 2009. OKTÓBER BEKÖSZÖNTÔ PÁTYI KURÍR Fotó: Harmati Dániel Nem üszkösödô vád van a gyertyalobogásban, kis ország nagy magánya vacogva fészkel a lángba

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2011. március 28-án a Városháza emeleti kistermében 13 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 7-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 7-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 7-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐ

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐ Iktatószám: KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐ 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 464 299 E-mail: muvhazfoldes@gmail.com 6. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Karácsony Sándor

Részletesebben

A 2006 õszi tüntetésekkel és megtorlásokkal összefüggésben ellátott jogvédõ tevékenységérõl, 2014. november 05.

A 2006 õszi tüntetésekkel és megtorlásokkal összefüggésben ellátott jogvédõ tevékenységérõl, 2014. november 05. A 2006 õszi tüntetésekkel és megtorlásokkal összefüggésben ellátott jogvédõ tevékenységérõl, 2014. november 05. ÖSSZEFOGLALÓ a Nemzeti Jogvédõ Alapítvány által mûködtetett Nemzeti Jogvédõ Szolgálat A 2006

Részletesebben

TISZTELT PRÜGYI LAKOSOK!

TISZTELT PRÜGYI LAKOSOK! Prügy község önkormányzatának idõszakos tájékoztató kiadványa 2008. 1. szám TISZTELT PRÜGYI LAKOSOK! Kérem, engedjék meg, hogy néhány aktuális dologban kérjem a segítségüket és várjam a véleményüket. 2008.

Részletesebben

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 14-én de. 9 órakor megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 14-én de. 9 órakor megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 14-én de. 9 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Képviselők a jelenléti ív szerint Vincze András

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. március 29-én megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. március 29-én megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. március 29-én megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2011. (IV.01.) önkormányzati rendelet módosítása Írásos előterjesztés

Részletesebben

be/sfphp01-09115/2015/mlsz

be/sfphp01-09115/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Eötvös Loránd Tudományegyetem Sport és Szabadidő Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve ELTE SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

Tájékoztató folyamatban lévõ, illetve hamarosan kezdõdõ beruházásokról

Tájékoztató folyamatban lévõ, illetve hamarosan kezdõdõ beruházásokról Tartalomból: Húsvéti köszöntõ Tájékoztató folyamatban lévõ, illetve hamarosan kezdõdõ beruházásokról Baba-Mama Börze Foltos otthon - a bekecsi Folt-Varázs Kör Házi sütemények versenye Március idusa Bekecsen

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2013. (I.30.) számú határozata

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2013. (I.30.) számú határozata Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2013. (I.30.) számú határozata Orsós János Decs, Dr. Pilissy E. u. 47. szám alatti lakos 2961-2/2012 ügyiratszámú fellebbezésének elutasításáról

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. Dávid István polgármester Dr. Herczegné Ruszkai Edit képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. Dávid István polgármester Dr. Herczegné Ruszkai Edit képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2011. május 26-án, 14:00 órai kezdettel megtartott munkaterv szerinti nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Vácrátóti Hagyományőrző és Faluvédő Egyesület ülésén. 2015. október 11-én, vasárnap 16 órakor

Jegyzőkönyv. Készült: Vácrátóti Hagyományőrző és Faluvédő Egyesület ülésén. 2015. október 11-én, vasárnap 16 órakor Jegyzőkönyv Készült: Vácrátóti Hagyományőrző és Faluvédő Egyesület ülésén 2015. október 11-én, vasárnap 16 órakor 1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátóti Hagyományőrző és Faluvédő Egyesület ülésén Ideje:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2014. szeptember 22-én 16.10 órakor Kölked Község Képviselő-testülete nyilvános ülésén, az önkormányzati hivatal tanácstermében.

Jegyzőkönyv. Készült: 2014. szeptember 22-én 16.10 órakor Kölked Község Képviselő-testülete nyilvános ülésén, az önkormányzati hivatal tanácstermében. Kölked Község Képviselő-testülete 13/2014. Jegyzőkönyv Készült: 2014. szeptember 22-én 16.10 órakor Kölked Község Képviselő-testülete nyilvános ülésén, az önkormányzati hivatal tanácstermében. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi

Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 11-6/2010. Fülesd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 16-án megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve,

Részletesebben

Az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Társasház és Lakásszövetkezet Komplex Biztosítása

Az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Társasház és Lakásszövetkezet Komplex Biztosítása Az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Társasház és Lakásszövetkezet Komplex Biztosítása A Társasház és Lakásszövetkezet Komplex Biztosítás (továbbiakban TLK), mint csoportos biztosítás a jelen

Részletesebben

131 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. szeptember 5-én 17 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 14/2013. (IX.9.)

Részletesebben

A szociális és munkaügyi miniszter 16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről (Magyar Közlöny

A szociális és munkaügyi miniszter 16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről (Magyar Közlöny H í r l e v é l Hajdú-Bihar megye önkormányzati könyvtárainak Debrecen, 2008. november 08. 6. szám A szociális és munkaügyi miniszter 16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli

Részletesebben

207/2015. (VI. 25.) számú Képviselő-testületi Határozat

207/2015. (VI. 25.) számú Képviselő-testületi Határozat könyvéből: 207/2015. (VI. 25.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekszületési támogatás költségeinek fedezésére 7,5 mft-ot különít el, az önkormányzat

Részletesebben

Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11. számú JEGYZŐKÖNYVE

Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11. számú JEGYZŐKÖNYVE a Képviselő-testületének 11. számú JEGYZŐKÖNYVE 2015. szeptember 29-én 16:30 órától 18:30 óráig megtartott képviselő-testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. szeptember 29-én 16:30 órától

Részletesebben

AKTUÁLIS. RENDÕRSÉGI HÍREK Garázdaság, betörés, sírrongálás. Büntetés helyett ajándék kerékpárlámpák

AKTUÁLIS. RENDÕRSÉGI HÍREK Garázdaság, betörés, sírrongálás. Büntetés helyett ajándék kerékpárlámpák AKTUÁLIS RENDÕRSÉGI HÍREK Garázdaság, betörés, sírrongálás Büntetés helyett ajándék kerékpárlámpák Cserényi Iván õrsparancsnok jelentése alapján: Január 1-jén egy Virág úti lakossal szemben garázdaság

Részletesebben

be/sfp-08729/2015/mlsz

be/sfp-08729/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Csengerújfalu Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Csengerújfalu SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1693 A kérelmező

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 27-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 10-i üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Borbély Gábor Derekas András Katus Attila Kondéné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 14/2011. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2011. április 19-én 13:30 órakor megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2011. április 19-én 13:30 órakor megtartott rendkívüli üléséről Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága Jelen vannak: Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2011. április 19-én 13:30 órakor megtartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. augusztus 19-én de. 09.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Szabó Margit, Juhász Dávid, dr.

Részletesebben

Igazgatási Osztályvezető megjelent. Meghívott: Dr. Nagy Szabina Somogy Megyei Kormányhivatal Fonyódi Járási Hivatal Hivatalvezető

Igazgatási Osztályvezető megjelent. Meghívott: Dr. Nagy Szabina Somogy Megyei Kormányhivatal Fonyódi Járási Hivatal Hivatalvezető JEGYZŐKÖNYV Készült Ordacsehi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. november 25-én, 17 órakor kezdődő, az Önkormányzat hivatali helyiségében megtartott nyilvános üléséről. A Képviselő-testületi

Részletesebben

Rákosmentét építjük!

Rákosmentét építjük! Az összefogás visz elôre INTERJÚ RIZ LEVENTE POLGÁRMESTERREL Riz Levente: Folytatjuk a fejlesztéseket! Nyolc éve vezeti Rákosmente önkormányzatát. Hogy tudná röviden összegezni ezt a nyolc évet? Számomra

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. november 21. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Óvodások leszünk. Tájékoztató az óvodába készülő gyermekek szüleinek Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat 2016/2017

Óvodások leszünk. Tájékoztató az óvodába készülő gyermekek szüleinek Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat 2016/2017 Óvodások leszünk Tájékoztató az óvodába készülő gyermekek szüleinek Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat 2016/2017 Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Óvodások leszünk 2016/2017 Óvodások

Részletesebben

mn,~pt< n 1 l E.l... 1 :: oszarn: BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

mn,~pt< n 1 l E.l... 1 :: oszarn: BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai ÖnkormányzdvK"jf; ;-;yi~~l'o~t~~)ü:1~~os x. KER fl LET T T 00 00 00 1.. fitb,;, 'H'!d

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS A költségmegtakarítás mellett munkahelyeket is megõriz az önkormányzat az általános iskola és a középiskola összevonásával Kevesebb iroda, kevesebb vezetõ a

Részletesebben

Készült: Kesztölc község Képviselő-testületének ülésén 2011. december 14-én. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme

Készült: Kesztölc község Képviselő-testületének ülésén 2011. december 14-én. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Készült: Kesztölc község Képviselő-testületének ülésén 2011. december 14-én. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: Kochnyák Sándor, Nebehaj Rudolfné, Radovics Istvánné, Simonek Antal,

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 8/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben