Három szabály. 2. rész. Prezentációs túlélő kurzus sürgős esetekre. amelyet feltétlenül ismernie kell mielőtt írni kezdi a következő prezentációját

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Három szabály. 2. rész. Prezentációs túlélő kurzus sürgős esetekre. amelyet feltétlenül ismernie kell mielőtt írni kezdi a következő prezentációját"

Átírás

1 6 Három szabály amelyet feltétlenül ismernie kell mielőtt írni kezdi a következő prezentációját Prezentációs túlélő kurzus sürgős esetekre 2. rész

2 7 Második szabály Próbálja el holnapi prezentációját! Háromszor! A színházi előadásokat számtalan próba előzi meg. Ha a színészek nem tanulnák meg a szerepüket, kifütyülné őket a közönség. Csak idő kérdése, és lesz mitől tartaniuk a túlzott önbizalmú vagy lusta előadóknak is, akik anélkül állnak hallgatóik elé, hogy előző este elpróbálták volna prezentációjukat. Háromszor. 1. Próbáljon hangosan Az a tapasztalatom, hogy legjobb, ha behívja kollégáját, barátját vagy családtagjait a próbára. Mondja el nekik másnapi beszédét úgy, hogy közben azt képzeli, hogy ők a holnapi közönsége. Kérje meg őket, hogy figyeljék meg, hogy minden szava érthető volt-e, gondolatai logikusan követték-e egymást és dramaturgiailag szerintük jól volt-e felépítve az előadás. Tegyen magának egy óriási szívességet és ne sértődjön meg, ha valamelyik hallgatója javaslatot tesz a beszéd felépítésének megváltoztatására vagy megkéri, hogy valamit fogalmazzon meg érthetőbben. Barátai vagy hozzátartozói őszintén elmondott véleménye megmentheti önt a másnapi kudarctól. Ne felejtse el, ön most showbizniszben utazik, másként fogalmazva: az ön főnöke most a közönség. Köszönje meg a főpróbán érkezett tanácsokat és fogadjon meg közülük mindent, amit csak tud! 2. Mérje az időt, miközben beszél! Van egy ismerősöm, én szoktam vinni a projektort a prezentációira. Ennek a fiúnak nagy problémája, hogy nem tud kiszállni az előadásból. Szenvedélyesen szereti a munkáját és ha hallgatóságot kap, órákig beszél kardántengelyekről, robbanómotorokról és a V2Cz9öiz786-os bukóoszlopról vagy mi a nyavalyáról. Általában megmondja, hogy mikorra menjek vissza a ké-

3 8 Negyvenöt perces előadását kérem, a következőképpen bontsa fel: húsz perc információ + öt perc lazítás + húsz perc információ szülékért és én mindig oda is érek időben. Onnan legkevesebb egy órát szoktam üldögélni a szakik között, akik még egy ideig hallgatják az elhúzódó előadást, de mivel egész délután nem ettek nem ittak, végül kiszállingóznak a teremből. - Ferikém, már csak én vagyok itt - mondom ilyenkor. - Látom, de ez olyan észbontó. A másodlagos lencsecsavar meg tud pördülni úgy, hogy közben nem bántja azt a nagyobbacska stufiprocesszort. Ez téged is biztosan érdekel. - Te egy kicsit dilis vagy. Tudtad? Kérem, soha ne késsen és soha ne tartsa tovább előadását a programleírásban eredetileg szereplő időpontnál. Ön profi. Az emberek számítanak önre. Tartsa be a szavát és csak a megbeszélt pillanatig vegye igénybe idejüket. Egyszuszra negyvenöt perc. Ha szeretné, hogy a hallgatók emlékezzenek a mondataira kérem, tartsa be ezt a szabályt. A háromnegyed órát is érdemes kétszer húszperces információs- és egy közbeiktatott öt perces lazító blokkra bontania. Ha negyvenöt percenként nem tart egy rövid szünetet, a hallgatók sokkal kevesebb adatot lesznek képesek felidézni a prezentációjából, mintha hagyta volna őket pihenni egy kicsit. Kérem, ne aggódjon amiatt, hogy az előadásába beiktatott rövidke szünetek elveszik majd az időt a téma részletes feltárása elől. Ön szakértője a szakmájának, el tudja dönteni, hogy melyek azok az információk, amelyekről a közönséget mindenképpen tájékoztatnia kell. Kezelje biztos kézzel a törlés gombot, vegyen ki minden olyan diát, amely lényegtelen részleteket tárna a nézők elé. Merje kiválasztani és előadni a lényeget. Hallgatói elmondhatatlanul hálásak lesznek önnek. Döntse el, hogy mennyi ideig akar beszélni és gyakorolja úgy az előadását, hogy közben ön előtt van az órája. A próbát folytassa addig, amíg időkereten belül nem marad a felszólalása.

4 9 Kérem, intézze úgy, hogy ön a vetített kép és a fények együtt alkossanak harmonikus képet. 3. Komponálja meg a színpadképet! Egy prezentáción ne csak az öltözéke legyen kifogástalan. Legyen szíves fektessen hangsúlyt arra, hogy színpadképe is tökéletes legyen. Ha projektort használ, álljon vagy üljön úgy, hogy a vetített kép a háta mögé kerüljön. Ha ön távol áll a vetítővászontól, a nézőközönségnek meg kell osztania a figyelmét ön és a vetített kép között. Kérem, előadás közben keresse a nézők tekintetét és ne nézegessen a háta mögé a vászonra, miközben beszél. Ha van valami, ami igazán idegesíti az embereket egy előadás során az az, ha nem hallják vagy nem látják a prezentációt. Igyekezzen elérni, hogy a terem hátsó soraiban ülők pontosan úgy élvezhessék előadását, mint azok, akik önhöz közel foglaltak helyet. Tegyen rendet a prezentáció színhelyén! Ha egy cég küld egy jó ajánlatot és az megtetszik nekem, felhívom az üzletkötőjét és megkérem, hogy legyen szíves tartson bemutatót a termékről nálunk. Nagyon gyakran fordul elő, hogy a kiszálló kollégák nagyon helyesen egy demonstrációs arzenált hoznak magukkal meggyőzésem érdekében. Van náluk laptop, kivetítő sőt volt egy, aki három, saját lábán álló plakátot is felállított a mindössze tíz négyzetméteres tárgyalónkban. Látszólag tehát profin felkészülnek a találkozásra, de amikor a szett összeállítására kerül a sor, zavarukban - mert

5 10 előzőleg nem próbáltak, - mindent összekuszálnak a kicsiny helyiségben. Kábelrengeteg hever az asztalon, kicipzározott notebooktáskák, elhagyatott távirányítók és zakók ülnek a székeken, az üzletkötők pedig a vetített képtől távol, elégedetten feszítenek a rendetlenség közepén. Kérem, intézze el, hogy az antréja kifogástalan legyen. Öltözzön fel rendesen, rutinos, gyors mozdulatokkal rakja össze prezentációs rendszerét és tegyen rendet maga körül, mielőtt elkezd beszélni. Akár hiszi akár nem, ezt elegánsan csak akkor tudja véghez vinni, ha előtte számtalanszor elpróbálta. Következő alkalommal megnézzük,hogy miért érdemes hármas egységekből felépítenie előadását? Kezdd a kezdetén mondta ünnepélyesen a Király aztán folytasd amíg a végére nem érsz, majd hagyd abba Lewis Caroll Alice Csodaországban

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

A játék tartozékai és előkészületei. 3-5 játékos részére, 10 éves kortól

A játék tartozékai és előkészületei. 3-5 játékos részére, 10 éves kortól A játék alapötlete Valahol az ismert világ peremén rejtőzik a mesés kincseket rejtő völgy, a csodás Valdora. A világ minden részéről érkeznek ide a kalandorok, hogy hírnévre és gazdagságra tegyenek szert.

Részletesebben

Tehát, nem tudunk változtatni az életünkön, ha nem változtatunk a gondolkodásunkon. Ebben, ugye egyetértünk?

Tehát, nem tudunk változtatni az életünkön, ha nem változtatunk a gondolkodásunkon. Ebben, ugye egyetértünk? Hogyan tovább? Forgatókönyv 2. dia Elmúlt alkalommal megmutattam neked, kik is vagyunk, mit is csinálunk, most szeretném neked megmutatni, hogyan is lehet itt egy eredményes vállalkozást felépíteni. Tehát,

Részletesebben

ERASMUS Tanulmányúti Beszámoló Finnország, Kuopio 2007/2008 őszi és tavaszi félév

ERASMUS Tanulmányúti Beszámoló Finnország, Kuopio 2007/2008 őszi és tavaszi félév ERASMUS Tanulmányúti Beszámoló Finnország, Kuopio 2007/2008 őszi és tavaszi félév Szekeres Péter kooperos hallgató vagyok a Kandóról! Az utolsó utáni évben úgy döntöttem hogy jó lenne szerencsét próbálni

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 2. feladatlap. Művészi szöveg(részlet) elemzése. 2015. június 1., hétfő / 60 perc

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 2. feladatlap. Művészi szöveg(részlet) elemzése. 2015. június 1., hétfő / 60 perc A jelö lt kó dszá ma: Državni izpitni center *P151A10312* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 2. feladatlap Művészi szöveg(részlet) elemzése 2015. június 1., hétfő / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:

Részletesebben

MAGYAR GOLF SZÖVETSÉG

MAGYAR GOLF SZÖVETSÉG MAGYAR GOLF SZÖVETSÉG E T I K A I K Ó D E X Összeállította: Dr. Krasznai András a Magyar Senior Golfozók Társaságának tiszteletbeli Elnöke, 2007 Jóváhagyta: a Magyar Golf Szövetség Elnöksége 2007. február

Részletesebben

EMBER GÉP-RENDSZER FERM FTB-13 asztali fúrógép SilverCrest SSMS 600 C3 botturmix

EMBER GÉP-RENDSZER FERM FTB-13 asztali fúrógép SilverCrest SSMS 600 C3 botturmix Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézet Andragógia és Művelődéselmélet Tanszék, Andragógia MA szak Kurzus: A felnőttképzés mentálhigiénéje és ergonómiája

Részletesebben

Stratégiai Pénzügyek. avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára. Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel

Stratégiai Pénzügyek. avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára. Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel Stratégiai Pénzügyek avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel Stratégiai Pénzügyek HR: Üdvözlöm a kedves hallgatókat! Hídvéghy Róbert vagyok és egy interjút

Részletesebben

Betûtészta. T. Kiss Tamás. Részlet a Samu sejti címû, elõkészületben levõ regénybõl

Betûtészta. T. Kiss Tamás. Részlet a Samu sejti címû, elõkészületben levõ regénybõl T. Kiss Tamás Betûtészta Részlet a Samu sejti címû, elõkészületben levõ regénybõl 14 Unott magányba mélyedve, teljes lelki nyugalomban kanalaztam a levest, miközben ólomszárnyaival nagyokat csapdosott

Részletesebben

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 231-232 T á r g y s o r o z

Részletesebben

Linda Bradford Raschke: The mental aspects of trading (A kereskedés mentális szemszöge)

Linda Bradford Raschke: The mental aspects of trading (A kereskedés mentális szemszöge) Linda Bradford Raschke: The mental aspects of trading (A kereskedés mentális szemszöge) A kereskedéssel foglalkozók jó része gyorsan rájön, hogy a siker nem kizárólag a használt stratégián, kereskedési

Részletesebben

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban.

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban. A SZERELEMRŐL Tavaly, június elején abban a kisvárosban voltam, ahol születtem. A városban most is az a sajátságos csend, mintha halottak közt járnék. Két hét alatt beteltem vele, kivágytam belőle, akárhová,

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Tartalom

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Tartalom HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Tartalom 1.Jellemzők... 2 Töltés... 2 Az óra részei... 2 2. A töltés állapotának ellenőrzése... 2 A GPS jelek vétele sikeres, ha... 3 A GPS jelek vétele sikertelen, ha... 3 3. Időzóna

Részletesebben

É É ö Ü É ő Ü É Ö Ó Ö Ó Ü Ü Ü É É É É ö É Ó É ö Ü Ü É Ö ő ő ö Ó ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö Ü É Ó É ő ö ö É ö ö ő ő ö ő ö É ö É ő ű É Ü Ü ö ő É É ö ő É Ü ö ö ö Ü É É ö É É ö É É É Ü É Ü Ü ő Ő ő Ü É É ő ö Ü ö Ü

Részletesebben

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék ESSZÉÍRÁS. Készítette: Reich Orsolya. Szakmai felelős: Wessely Anna. 2010. június

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék ESSZÉÍRÁS. Készítette: Reich Orsolya. Szakmai felelős: Wessely Anna. 2010. június ESSZÉÍRÁS ESSZÉÍRÁS Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Gyarmati Attila http://napiminimum.hu. Ki az az ember, aki életemben a legnagyobb pozitív hatással volt rám?

Gyarmati Attila http://napiminimum.hu. Ki az az ember, aki életemben a legnagyobb pozitív hatással volt rám? 1 Célmegvalósítás 1.1 Értékeim Kerülj képbe önmagaddal: Mi az, ami igazán fontos Nekem? Miért? Mik a legnagyobb erősségeim? Akik jól ismernek, azok milyen erősségeimről tudnak? Mi az, amit igazán szeretek

Részletesebben

formában, amikor még fociztam, és egészségesen éltem, illetve nem éltem egészségtelenül. A testem tisztul, ideális formára talál, és nem mintha a

formában, amikor még fociztam, és egészségesen éltem, illetve nem éltem egészségtelenül. A testem tisztul, ideális formára talál, és nem mintha a TOKIÓ Egy férfi fekszik a földön. A hátán fekszik, mint egy döglött, kiszáradt bogár. Egyik lába kinyújtva a kihalt sikátor betonján, a másik egy ruhaüzlet kirakatának üvegére tapadva. Alszik. Nincs rosszul,

Részletesebben

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2011/1. számában! 2011. február 15.

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2011/1. számában! 2011. február 15. Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2011/1. számában! 2011. február 15. - Maga mióta dolgozik a cégnél? - Mióta megfenyegettek, hogy kirúgnak. Sok szeretettel köszöntök mindenkit a 2011.

Részletesebben

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 2009. december 17-i ülésérõl. képviselõ 14 fõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 2009. december 17-i ülésérõl. képviselõ 14 fõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 2009. december 17-i ülésérõl Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Borbély Gábor Derekas András Katus Attila Loibl

Részletesebben

Mesénkben a példák, amelyeket az óvodáskorú gyermekek könnyen megérthetnek, elemi matematikai információkat közölnek. Könyvünk matematikai anyaga

Mesénkben a példák, amelyeket az óvodáskorú gyermekek könnyen megérthetnek, elemi matematikai információkat közölnek. Könyvünk matematikai anyaga ELŐSZÓ Kedves szülők! Gyermekeik, mint egykor önök is, szeretik a meséket. Reméljük, hogy könyvünk tetszeni fog nekik. De önöknek elárulunk egy titkot: ez a könyv nem csak mese. Azt szeretnénk, ha gyermekeik,

Részletesebben

HANGERŐ, ÍRÁS, TESTTARTÁS, TÉRHASZNÁLAT, JELNYELV

HANGERŐ, ÍRÁS, TESTTARTÁS, TÉRHASZNÁLAT, JELNYELV ALAPÉRZELMEK MIMIKÁVAL: Mennyire ismered a nem verbális jeleket? (teszt) Tárgyalás, beszélgetés közben érdemes ezekre a jelekre is figyelnünk. Végezzétek el a tesztet, és értékeljétek ki az eredményt!

Részletesebben

A pályázati kísérőlevél

A pályázati kísérőlevél A pályázati kísérőlevél Alkotórészek és tippek Álláspályázati kísérőlevelének írásakor gondoljon arra, hogy levelével fel szeretné kelteni az olvasó érdeklődését. Ez akkor sikerül leginkább, ha Ön pozitív

Részletesebben

Cikk szám: 1238 Használati utasítások

Cikk szám: 1238 Használati utasítások Cikk szám: 1238 Használati utasítások FONTOS BIZTONSÁGI UTASÍTÁSOK 1. Mielőtt ezt vagy bármilyen más edzést elkezdene, konzultáljon kezelő orvosával. Kérje orvosa segítségét annak meghatározásában, hogy

Részletesebben

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet (Népszava 2009. február 27.) Dobjuk félre a meglévő fogalmakat és határokat, mert nem működnek - mondja Kállai Ernő. A nemzeti és etnikai kisebbségi

Részletesebben

Javítókulcs S Z Ö V E G É R T É S

Javítókulcs S Z Ö V E G É R T É S 8. é v f o l y a m Javítókulcs S Z Ö V E G É R T É S Országos kompetenciamérés 2010 Oktatási Hivatal ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Ön a 2010-es Országos kompetenciamérés szövegértési feladatainak Javítókulcsát

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Jó reggelt kívánok! Tisztelettel köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket, beadványozókat,

Részletesebben

Huszonötödik lecke. nyomja, várjon. hallgasd. nyomd. várj. tedd, vedd, legyen. szíveskedjék mutasson. hozza el menjen nézze meg

Huszonötödik lecke. nyomja, várjon. hallgasd. nyomd. várj. tedd, vedd, legyen. szíveskedjék mutasson. hozza el menjen nézze meg Huszonötödik lecke Megint telefon Halló! Jó napot kívánok! Üdvözöljük a Vabank Bank ügyfélszolgálatánál! Ha ismeri a mellék számát, nyomja meg a megfelelő számú gombot. Ha nem ismeri, várjon a kezelő jelentkezésére.

Részletesebben

á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á

Részletesebben

Szabó Noémi: A Szív ébredése

Szabó Noémi: A Szív ébredése Szabó Noémi: A Szív ébredése Élt egy szív, mely nem tudott úgy szeretni, ahogyan az benne élt. Egyszerűen nem emlékezett, mi szerepe van ezen a Bolygón. A harsány világ zaja taszította, s nem tudott mit

Részletesebben

DOMSZKY ZOLTÁN. Gondolkodj!

DOMSZKY ZOLTÁN. Gondolkodj! DOMSZKY ZOLTÁN Gondolkodj! Előszó Szinte mindenki szereti a rejtvények, feladványok valamilyen formáját. Egyszerűen azért, mert gondolkodni jó. Bár nem egyszer hallottam már mondani, hogy én nem tudok

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának 2013. november 11-én, hétfőn, 11 óra 30 perckor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somoskőújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. március 18-án 17 00 órai kezdettel az Önkormányzat Ideiglenes Polgármesteri Hivatalának tanácstermében tartott

Részletesebben

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell.

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell. Tantárgy: szövegértés,- szövegalkotás Időkeret:2x45 perc Korosztály: 1. évfolyam Az óra célja: testtudat fejlesztése, térérzékelés tudatosítása, sajátmozgásérzék ápolása, figyelem tartósságának megteremtése,

Részletesebben

NÁLAM A KONTROLL! Önsegítő munkafüzet. Ötlet in. www.knowcannabis.org.uk Fordította és átdolgozta: Gelsei Bernadett, 2009 Lektorálta: dr Rácz József

NÁLAM A KONTROLL! Önsegítő munkafüzet. Ötlet in. www.knowcannabis.org.uk Fordította és átdolgozta: Gelsei Bernadett, 2009 Lektorálta: dr Rácz József NÁLAM A KONTROLL! Önsegítő munkafüzet Ötlet in. www.knowcannabis.org.uk Fordította és átdolgozta: Gelsei Bernadett, 2009 Lektorálta: dr Rácz József TARTALOMJEGYZÉK Bevezető I. Útmutató I/1. Nemet mondás,

Részletesebben

Ü Ú Ú Á Á Ő É é ö é é é é é ü ö é é é é é é é é é é ö é ö ö ö é é é é é é ö é é é é ö é ű é é é ö é é é é éé ö é éö é é ö é é é é ö é ű é é é ö ö é é é é é ö é ö é é ö ö é ö é é é é é é ü é é ö é é é é

Részletesebben

É ö é ö ő é é ű í é ö é é é é ő é é í Ő Ő Ő é ö ö é é ö ő é É é é é é é é é é í é é ö é é é é Ö é é é é é é ö Ü é é ö é é é é í é é é é é é é é ö é é é é Ö Ö í í é é ö é é é é é ő é é é ö é é ő é é ő é

Részletesebben

Rovarirtásból élt a novícius

Rovarirtásból élt a novícius Rovarirtásból élt a novícius P. Hagyó József Jézus Kistestvére Szerzetesként egyedül, de nem közösség nélkül Az előjelek aggasztják az embereket, az e világ hatalmasai több alkalommal konferenciára gyűlnek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 14-én 10 00 órakor tartott rendkívüli ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 4/2011. (I. 14.)

Részletesebben

A népesség nyolcvan százaléka nyugdíjas

A népesség nyolcvan százaléka nyugdíjas A kosárfonásról híres település központjából vezet az út a világ elől elrejtett faluba. Nagymedeséren nem könnyű a megélhetés, a helyi kis üzlet sem tart egész nap nyitva, kevés a vásárló. A helyiek a

Részletesebben

É ö ü ú ü ö ú ö ü ö ü ú ü ű ü ü ö ö ö ú ü ö ü ü ö ü ü ü ü ü Ü ü ö ú ü ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ü ö ö ú ö ü ö ü ö ö ö ú ö ö ö ö ú ú ö ü ö ü ú ü Ú É ö ö ö ö ö ú ö ű ö ű ö ú ö ö ú Ú ü ö ö ö ö

Részletesebben

Pár szóban a novella létrejöttéről:

Pár szóban a novella létrejöttéről: Pár szóban a novella létrejöttéről: A Heléné Cixous-pályázatot a Feldmár Intézet Nők Iskolája alapította. A pályázat feltételeit Feldmár András fogalmazta meg...a nyertes pályázatoktól őszinte, magas színvonalú,

Részletesebben

É Ú ű Ö ű ű ű ű ű Ü ű ű ű ű ű Ú Ü ű Ú Ö ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ö ű É ű Ö ű Ö Ú Ó ű ű Ü Ú ű É Ó ű ű ű Ö ű ű É ű É É Ö É É É É É Ö Ö É Ú É Ó Ú É É Ö Ö Ö ű Ó ű Ö ű ű ű ű

Részletesebben

Share wave 4: 50+ in Europe - Coverscreenwizard version 4.8.6

Share wave 4: 50+ in Europe - Coverscreenwizard version 4.8.6 Share wave 4: 50+ in Europe - Coverscreenwizard version 4.8.6 IF SKIP_INTROLap = 0 IntroLap A FedolapVarázsló segít végigmenni azokon a lépéseken, melyek segítségével frissítheted az egy adott háztartásról

Részletesebben

Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1.

Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1. Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1. A párválasztó játékok között a párválasztó körjátékokat, a leánykérő játékokat és a párválasztó társasjátékokat találjuk. Az óvodában a leggyakrabban használt

Részletesebben

2. sz. JEGYZŐKÖNYV HATÁROZATOK MUTATÓJA. 15/2015.(II.09.) számú határozat Jegyzőkönyvvezető személyének elfogadása

2. sz. JEGYZŐKÖNYV HATÁROZATOK MUTATÓJA. 15/2015.(II.09.) számú határozat Jegyzőkönyvvezető személyének elfogadása 2. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszagyenda Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 9-én megtartott soron kívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből HATÁROZATOK MUTATÓJA 15/2015.(II.09.) számú

Részletesebben

A gyarapodás üzenete 3. rész

A gyarapodás üzenete 3. rész Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

COMBI PROLASER ÖNBEÁLLÓ LÉZERES SZINTEZŐ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

COMBI PROLASER ÖNBEÁLLÓ LÉZERES SZINTEZŐ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ COMBI PROLASER ÖNBEÁLLÓ LÉZERES SZINTEZŐ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ ÖNBEÁLLÓ LÉZERES SZINTEZŐ Minden erőfeszítést megtettünk, hogy az ebben a füzetben foglalt információ a nyomdába kerülés pillanatában pontos

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű Ú ű ű ű ű Ó ű ű ű ű Ü É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű É Ó Ú Ó Ü Ő Ó Ó ű É ű ű ű É ű É ű ű ű ű Ö Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű É É ű Ö ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű Ö

Részletesebben

É ü ü ű ü Ü ü É É ü Ó Ú É É Ö É Ó ű ű ű ű ü ű ü ü Ú ü ű ü ü ű ü Ó ü ü ü ű ü ü ü ü ü ü Ö Ü ű ü ü ü ü ű ü ü É ű ü ü ü ü ű Ü Ö É ü ü ü ü É ü ü ü É ü ű ű ü ü ü ü ü ű ü ü ü Ó ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü É ű ü É Ó ü

Részletesebben

ö ó É ó Ú ÜÉ ó ö ó ó ö É ó ó ó ó Ü ó ó É ó ó Ú ó ő Úó É ö ó Ü ó ó ó ó Ú ó Ü ó É Ó ő ó ó ó ó ö É ö ó ó Ü ó É ö ó ó ó É ó É Ü ó ó ö ú Ö É Ú É Ü É ó ó ó Ü ó Ü ő É Ö Ó É ó ó ó ó ó ó ó ó ó ö ó Ó ő ö ó ó ó ó

Részletesebben

Ú É ő ő ő ő ő Ú É ő ő ő ő ű ű ő ő ő ő ő ű ű ő ő ő Ú ő Ú É É Ú Ú ű ű ő ő É ő Ó ű ű ő ő ű ő É Ó Ü ő ű ő ő ű ő ű Ó É É Ó Ü Ü ő Ú Ü É É Ú É É ő É Ú É Ó É Ü ő ő Ú É ő ő ű ő ű Ú ő Ü É Ú É ő ő É É ű ő Ú É Ü ű

Részletesebben

Ö É ű Ú ő Ú ő ű ő ő ő ű Ü ő Ú Ú Ú Ú Ú ű Ü É ű ő ő Ú Ú É Ú ő Ú ő Ú ő É ő Ó É ő ű ű ő ő ő Ó Ú Ó ő ő Ü ő ő ű Ü Ú Ú Ü Ú Ó Ú Ú Ü Ü Ü ő Ö Ö É É É É É É Ó ő ő ű ő ű ű ű ő ő Ú É Ú É Ü űé É Ú ő ő É ő Ü ő ű É É

Részletesebben

É Ő ú ú Ü Ú Ü ú Ü Ú Ú Ú Ü Ü Ú ű Ü ú É Ü Ü Ü Ú ú ű Ü Ü Ü ű ű Ü Ü ú Ú ű Ü ű Ú ű Ü ű Ú Ü É É ű É É É É É Ü Ü Ü É ÉÉ Ö ú É É É É ÉÉ É É É ű ú Ó Ö ú Ó Ö ú Ó ú ú Ü Ü ú É É É Ö Ö Ö Ó Ü Ú Ó É É É É Ü Ú Ó Ő Ó ú

Részletesebben

Az elveszett gyöngy. Este, lefekvéskor eszembe jutott a gyöngy. Csak nem fél egyedül? A társai nélkül? faggattam anyut, amikor betakart.

Az elveszett gyöngy. Este, lefekvéskor eszembe jutott a gyöngy. Csak nem fél egyedül? A társai nélkül? faggattam anyut, amikor betakart. Az elveszett gyöngy Először nagyon sajnáltam a gyöngyöket. Még lábuk sincs mondtam elégedetlenül. A gombok jobban tetszettek, mert volt köztük lapos, gömbölyű, egyiken két lyuk volt, másikon négy. Volt,

Részletesebben

Claire Kenneth. Randevú Rómában

Claire Kenneth. Randevú Rómában Claire Kenneth Randevú Rómában CLAIRE KENNETH Randevú Rómában Regény 2010 Fapadoskonyv.hu Kft. honlap: www.fapadoskonyv.hu e-mail: info@fapadoskonyv.hu A könyv az alábbi kiadás alapján készült: Claire

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

Drámajátékok. a Kamasz emez-amaz. című szerkesztett dramatikus játékhoz.

Drámajátékok. a Kamasz emez-amaz. című szerkesztett dramatikus játékhoz. Drámajátékok a Kamasz emez-amaz című szerkesztett dramatikus játékhoz. A foglalkozások egy előadás előkészítése. A dramaturgia közösen készült ám ebben a vezető szerep bevallom inkább az enyém volt. A

Részletesebben

Szeretettel Hargitai Ágnes

Szeretettel Hargitai Ágnes Minden korszakunk lezárása egy számvetéssel ér véget. Bármilyen nehéz időszakot is éltünk meg, jól esik visszatekinteni az elmúlt pillanatokra, hiszen a nehézségek ellenére szebbé is tették életünket.

Részletesebben

Olvasás-írás előkészítése: 1. - 2. évfolyam Olvasás- írás elemei: 3. - 10. évfolyam

Olvasás-írás előkészítése: 1. - 2. évfolyam Olvasás- írás elemei: 3. - 10. évfolyam Olvasás-írás előkészítése: 1. - 2. évfolyam Olvasás- írás elemei: 3. - 10. évfolyam Évfolyam Cél Feladat Követelmény 1-2. Segítse elő az olvasás-íráshoz szükséges alapkészségek / érzékelés, észlelés, figyelem,

Részletesebben

É ő é é ő ő ö ú é é é é é é é ő é é é ű é ö é é é é ő é é é é é ő ő é ő ö é é ö ő ú é é ő é é ő é ő é é ű é ő é é é ő ú ú é ö é ő é é é ő é é ö é é ö ő é é é ö ö é ő ö é ő é é é ü ö é ő é é ö é ő ő é é

Részletesebben

Ü ű í í Í ű í í í ű í Í í í í ú Ü Ü í É í ű í Í Ö Í ú ű Ö í ú ű í Ö í É í í í í É Ö É É Ö í í Í É í Ö í í í í ú ú ú í ú í ú É í í í í í Ö í í É í í Ö í í í í í í í í í í í í í Ö Ö Ö í í ú Í Ö Ö í í í

Részletesebben

Qlaira Betegtájékoztató Fogamzásgátlás harmóniában a női természettel

Qlaira Betegtájékoztató Fogamzásgátlás harmóniában a női természettel Bayer Hungária Kft. 1123 Budapest, Alkotás u. 50. Tel.: 06-1-487-4100, Fax: 06-1-212-1574 www.bayerscheringpharma.hu www.harmoniqusno.hu L.PH.WH.Qlaira.2010-06-23.1525 Qlaira Betegtájékoztató Fogamzásgátlás

Részletesebben

összeadás, kivonás 9-ig

összeadás, kivonás 9-ig Matematika A 1. évfolyam összeadás, kivonás 9-ig 27. modul Készítették: Bóta Mária Kőkúti Ágnes matematika A 1. ÉVFOLYAM 27. modul összeadás, kivonás 9-ig modulleírás A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály

Részletesebben

1. foglalkozás Az első foglalkozás célja annak bemutatása, hogy különbözőek vagyunk, egyedi igényeink, történetünk és motivációink vannak.

1. foglalkozás Az első foglalkozás célja annak bemutatása, hogy különbözőek vagyunk, egyedi igényeink, történetünk és motivációink vannak. Erőszakmegelőzés a Budapesti Német Nemzetiségi Gimnázium egy osztályában A foglalkozások célja: A kamaszok érzelemfelismerő képességének javítása, az együttérzés fejlesztése, tolerancia növelése az eltérő

Részletesebben

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy Örömre ítélve Fotók: Gál Efraim Ha a drog egy fallal körbezárt város, akkor ki engedélyezi vagy tiltja a kijárást? Vajon ha az embernek több száz kulcsa lenne az örömhöz, bárhova bezárhatnák? Nem tudom.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének, a Városháza tanácskozótermében tartott, 2009. április 21-i üléséről Jelen vannak: 13 települési képviselő: Antal Ferenc,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

Német lovas vizsgák (RA) Lovaglás tanulása kis lépésekben

Német lovas vizsgák (RA) Lovaglás tanulása kis lépésekben Német lovas vizsgák (RA) Lovaglás tanulása kis lépésekben Fordította: Kövy András Eredmények RA Arany Vizsga vagy eredmények RA 1 Díjlovaglás RA 1 RA 1 Ugratás RA 1 Eredmények Vizsga vagy Eredmények RA

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e 1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:

Részletesebben

Zendülő Játékszabály

Zendülő Játékszabály Zendülő Játékszabály 2000 by Adlung Spiele 71686 Remseck a. N. Tel.: 07146/44005 Fax: 07146/44006 www,adlung-spiele.de info@adlung-spiele.de Zendülő Marcel-André Casasola Merkle játéka 3-4 játékos részére,

Részletesebben

Ö é ü ú é Ö é ü Ö é ü ú é é ü é é é Ö é ü ú é ü ü é é ú Í é ü é é é ü Í é é é é é ü é é é ú é ü ú Í é Í é ü é é é ü é é é é Í é é é é é é é é é é é é é é é é é é Í é é ú ú é Ö é ü é ú é é ü é é ü é ú ü

Részletesebben

Ha megpróbálnám elmagyarázni, miért irigyelték és ugyanakkor gyűlölték a kétéves, vagyis két esztendőt folyamatosan leszolgáló sorkatonák a nyulakat,

Ha megpróbálnám elmagyarázni, miért irigyelték és ugyanakkor gyűlölték a kétéves, vagyis két esztendőt folyamatosan leszolgáló sorkatonák a nyulakat, Ha megpróbálnám elmagyarázni, miért irigyelték és ugyanakkor gyűlölték a kétéves, vagyis két esztendőt folyamatosan leszolgáló sorkatonák a nyulakat, akkor azzal kezdeném, hogy a nyulak tizenegy hónap

Részletesebben

A TÖRTÉNET TARTOZÉKOK A JÁTÉK CÉLJA

A TÖRTÉNET TARTOZÉKOK A JÁTÉK CÉLJA TARTOZÉKOK 2 4 játékos 10-99 korig Tervezők: M. Kiesling / W. Kramer Illusztrácuó / Design: Franz Vohwinkel Rio Grande Games #132 1 db játéktábla 36 db hatszögletű terepkártya 15 db templom-kártya 10 db

Részletesebben

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának

Részletesebben

É É ö ű ő ő ü ö ü ö Í ú ö ö ö ö ú ö ü ö ö ö ö ö ü ö ö ő ö ö ö ő ő ú ö ö ő ő ő ő ü ő ő ö ő ö ö ö ő ú ő ö ö ü ö ö ö ő ú ö ö ő ő ő ő ű ú ő ö ő ő ő ő ü ő ő ö ú Ü ő Í ö ö ö ö ő ő ő ö ö ö ö ö ü Í ö ő ő ő ő ö

Részletesebben

MATEMATIKA C 9. évfolyam

MATEMATIKA C 9. évfolyam MATEMATIKA C 9. évfolyam 6. modul GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYOK Készítette: Kovács Károlyné MATEMATIKA C 9. ÉVFOLYAM 6. MODUL: GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYOK TANÁRI ÚTMUTATÓ 2 MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret

Részletesebben

É ő ö ö ö ö ő ő ö ö ö ö ő Ü Ü É ö Ü Ü Ü ő ö É É É É É É É É É ö ű ö ő É É Ü É É ő ö ő É ö Ü Ó É ö É É Ü Ó ű É É É Ó É Ü Ü É Ü Ü ű É Ó ű ű Ó Ü É É Ó ő ő ö ö ő ö ö ö ő ö ö ő Ű Ü ö Ó Ó Ö Ü ő ö É Ö ö ő Ó Ó

Részletesebben

LECKE: DÁNIEL AZ OROSZLÁNOK VERMÉBEN Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskola óraszáma: 1.

LECKE: DÁNIEL AZ OROSZLÁNOK VERMÉBEN Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskola óraszáma: 1. LECKE: DÁNIEL AZ OROSZLÁNOK VERMÉBEN Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskola óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: J. Alberto Soggin: Bevezetés az Ószövetségbe, Kálvin Kiadó, 1999; Rózsa

Részletesebben

A HECSEDLI MEG A POSTÁS

A HECSEDLI MEG A POSTÁS SZEMLE 13 T. Ágoston László A HECSEDLI MEG A POSTÁS Hecsedli. Várjuk a postást mondta Bányai, az író, és letette a kagylót. Régi, jól bevált, mondhatni egyezményes szövegük volt ez Zsengellérrel, a költővel

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

OKTATÁSI FORGATÓKÖNYV az Életünk fordulópontjai című adatfelvétel kérdezőbiztosi oktatásához az igazgatóságokon

OKTATÁSI FORGATÓKÖNYV az Életünk fordulópontjai című adatfelvétel kérdezőbiztosi oktatásához az igazgatóságokon N É P E S S É G T U D O M Á N Y I K U T A T Ó I N T É Z E T NKI D E M O G R A P H I C R E S E A R C H I N S T I T U T E KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET 1149 Budapest, Angol

Részletesebben

1. Az ábrán a pontok a szabályos háromszögrács 10 pontját jelentik (tehát az ABC háromszög egyenlőoldalú, a BDE háromszög egyenlőoldalú, a CEF

1. Az ábrán a pontok a szabályos háromszögrács 10 pontját jelentik (tehát az ABC háromszög egyenlőoldalú, a BDE háromszög egyenlőoldalú, a CEF 1. Az ábrán a pontok a szabályos háromszögrács 10 pontját jelentik (tehát az ABC háromszög egyenlőoldalú, a BDE háromszög egyenlőoldalú, a CEF háromszög egyenlőoldalú, stb ). A 10 pont közül ki kell választani

Részletesebben

Ez a kalauz azt vizsgálja, hogyan járulnak hozzá a személyre szabott tanuláshoz a csoportos, egyéni foglalkozások és a kortársi megsegítések.

Ez a kalauz azt vizsgálja, hogyan járulnak hozzá a személyre szabott tanuláshoz a csoportos, egyéni foglalkozások és a kortársi megsegítések. Személyre szabott tanulás Foglalkozások és kortársi megsegítés Ez a kalauz lefedi a személyre szabott tanulással kapcsolatos foglalkozásokat és a kortársi megsegítést/vezetést. A személyre szabott tanulás

Részletesebben

KÉRDŐÍV. a magyar-szlovák határon 1999 óta megvalósított projektek adatbázisának elkészítéséhez

KÉRDŐÍV. a magyar-szlovák határon 1999 óta megvalósított projektek adatbázisának elkészítéséhez KÉRDŐÍV a magyar-szlovák határon 1999 óta megvalósított projektek adatbázisának elkészítéséhez Kérjük, az Ön által képviselt szervezet valamennyi befejezett magyar-szlovák projektjére vonatkozóan töltse

Részletesebben

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet?

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet? Szalai-Bordás Gergő a Földes Ferenc Gimnázium volt diákja, jelenleg az ELTE ÁJK jogász hallgatója. Középiskolás évei során magyar nyelv és irodalom tantárgyból ért el kimagasló eredményeket, valamint az

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben